Rosta Erzsébet Vegetáriánus konyha Indiában - Vegetáriánus receptek

Vegetáriánus konyha Indiában

Rosta Erzsébet Vegetáriánus konyha Indiában

Rosta Erzsébet

Vegetáriánus konyha Indiában

Ha létezik a vegetáriánusok számára kedvező hely, akkor India biztosan ilyen, e szubkontinens ugyanis tobzódik a hús nélküli ételekben, a kizárólag növényi alapanyagokból készített fogások sokszínűsége valósággal meghökkentő, annak ellenére, hogy az általános hiedelemmel ellentétben nem minden hindu veti meg a húst. A vallásos hinduk azonban tojást, sőt tejterméket sem esznek. Bár a húsfogyasztástól való tartózkodás India egészére közel sem jellemző, a világon ez az egyetlen olyan ország, ahol a húsevést erkölcsi alapon, az ahimszá vagyis az erőszakmentesség elvére hivatkozva utasítják el. Az ahimszát, amely elsősorban az indiai dzsainok körében alapvető morális erény, a hinduk és a buddhisták egyaránt mindig nagyra becsülték. Bár a buddhisták "ne ölj!" parancsa nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is vonatkozik, sem ők, sem a hinduk soha nem követelték meg olyan mereven az ahimszá betartását, mint a dzsainok. A szigorú értelemben vett vegetarianizmus manapság elsősorban az árja, illetve a későbbi muszlim befolyástól érintetlen déli államokra, valamint Gudzsarát államra (69%) jellemző, ahol - miként azt önéletrajzában Mahatma Gandhi írja - "... erősen elterjedt a dzsainizmus, hatása mindenütt és mindenben érezhető volt. Sehol másutt Indiában, sem Indián kívül nem fogadták olyan irtózással és ellenállással a húsevést, mint Gudzsarátban a dzsainák és a Visnu-hívők." Ezzel szemben napjainkban a lakosság mindössze 25-30 százaléka vallja magát teljesen vegetáriusnak. A vegetáriánusok magas száma a már említett Gudzsaráton kívül Rádzsasztán (60%), Pandzsáb-Harijána (54%) és Uttar Pradés (50%) államokra jellemző, míg a sor másik végén egyaránt 6%-kal Kerala, Orissza valamint Nyugat-Bengál állnak, ahol - tengerparti államok lévén - a hal igen olcsó táplálék. A közel 1 milliárd lelket számláló Indiában a vegetárius hindukon kívül a fennmaradó 70-75%-ból a lakosság egykilencedét kitevő muszlimok vallása a sertéshús fogyasztását tiltja, a keresztényekre semmiféle húsevési tilalom nem vonatkozik, de - ellentétben a vallásos hindukkal - a marhahús kivételével a szikhek is bármilyen húst ehetnek.

 Ajánljuk még:

Halzer Györgyi Vegetáriánus ételek a világ minden tájáról
Isa Fuchs Vegetáriánus konyha Egész évben friss, egészséges ételek
Adele McConnell Vegán szakácskönyv 100 remek vegán recept a világ minden tájáról
Amrita Sondhi The Tastes of Ayurveda More Healthful, Healing Recipes for the Modern Ayurvedic
Áine Carlin Legyen vegán! Több mint 100 egyszerű, egészséges és finom étel
Sarah Taylor Hogyan legyek vegán? Átállás 30 nap alatt

 

Az adatokat a moly.hu biztosítja.

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!