Medvehagymás, hamis tojáskrém recept vegetáriánus

Medvehagymás, hamis tojáskrém

2016. március 23. Éltető ételek 

Medvehagymás, hamis tojáskrém
tovább a teljes receptért  »
Igazán finom ez a tojáskrém, amely igazából nem is tojásból készül, hanem kölesből. Így tavasszal mindenképp tegyünk bele medvehagymát. Kenyérre kenve és sok-sok zöldséggel megpakolva igazán finom lesz. A tojás hamisítatlan ízét a himalájai fekete só biztosítja. Hozzávalók: - 1/­­2 bögre köles - 1 bögre vízhimalája só - kis marék medvehagyma - 1 kis vöröshagyma - zabkrém - 1 evőkanál bio vaj - 1 kávéskanál mustár - kevéske friss citrom leve - fekete só Elkészítése: - A kölest alaposan mossuk át, majd száraz serpenyőben pirítsuk meg. Öntsük rá a vizet, sózzuk, és lefedve főzzük fel.  - Miután felfőtt, vegyük kis lángra, majd lefedve 15 perc alatt főzzük puhára. - Hagyjuk teljesen kihűlni. - Keverjük bele a vajat, a zabkrémet (annyit tegyünk hozzá, hogy kenhető állaga legyen), és dolgozzuk jó krémesre. Ízesítsük mustárral, citromlével és a fekete kristálysóval. - Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és a medvehagymát. - Jól keverjük össze, és már ehetjük is.

« Cukormentes diós banánkenyér (vegán) Humuszos mártogatós »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!