Fiume piacán járva....
tovább a teljes receptért »
Úgy is írhatnám, hogy Rijeka piacán járva, de a Fiume név talán többeknek ismerős. Ha máshonnan nem, a Fiumei útról, ahol Budapest legszebb temetője, temető-parkja helyezkedik el. De kanyarodjunk vissza Rijeka piacához.
A kettős név onnan ered, hogy egy időben a város bizonyos része, mondhatni az egyik fele olasz fennhatóság alá tartozott, míg a másik szerb-horvát-szlovén irányítás alá. Később pedig az egész város Olaszország, majd Horvátország határán belül volt. A Fiume olasz szó, akárcsak a Rijeka horvát főnév folyót jelent, ami nem véletlen, hiszen a Recsina itt ömlik a tengerbe. Persze nem csak az olaszoknak és a délszlávoknak volt szerepe a város életében. Bizonyára sokan emlékszünk még arra történelemórákról, hogy valaha Magyarországnak is az Adria volt a tengere. A város, Rijeka/Fiume ekkor fénykorát élte. Fejlődött az infrastuktúra, számos épületet ekkor emeltek. Némi magyar vonatkozása is van Horvátország egyik legnagyobb kikötővárosának, konkrétan két dolgot említek meg: 1914-ben itt készült Magyarország legnagyobb csatahajója, a tragikus sorsú Szent István, valamint itt született Kádár János. (forrás: Wikipédia)
Nos horvátországi utazásaink során szerettem volna felkeresni a rijekai piacot. Interneten keresgéltem útleírásokban, de megnyugtató és elégséges információt nem találtam. Ezért most gazdagítom tapasztalatommal a webet. :)
GPS vezérlésével KRK szigete felől érkeztünk a városba, s elég gyorsan megláttuk az autónkból a piacnak tűnő kofákat, akik zöldségeiket és gyümölcseiket árulták. Megörültünk a pillanatnyi látványnak és a közelben fellelt parkolóba leparkoltunk (7 kuna/óra). Gyalogosan elindultunk felfedezni a piacot, s közeledve némi csalódottság lett úrrá rajtam, mivel úgy tűnt, ez inkább bolhapiac, ugyanis szedett-vedett holmijukat árulták az emberek, majd következett néhány zöldség és gyümölcskereskedő, és ennyi. Furcsállottam magamban, egy hatalmas kikötővárosnak ilyen csekély lenne a piaca? Splitben is szép, kiterjedt piac volt, Rijekában is így kellene lennie. Nem is vettünk semmit. Viszont gyalogosan tovább álltunk, remélve, hogy van máshol piac. A korzóra, Rijeka sétálóutcájára tévedtünk. McDonalds, Rijekai Rádió épülete és találtunk egy városi térképet, ahol sikerült felfedeznem: Trznica (magyarul: piac). Térképen kiszúrt hely felé vettük lépteinket és hamarosan megláttuk a zöldes színűre festett épületet. Egy aluljárón keresztül megközelítettük és már ott is láttuk a portékáikat áruló embereket. Olívaolaj - házi sajtolású olívaolaj volt a fő cél, amit hamar meg is leltünk több helyütt. Vettünk is belőle. Nem bántuk meg. :) Igazi dús olívás íze van.
A piac 3 fő zöldes színű épületből áll. Az elsőben tésztákat, olívabogyókat, édességeket, stb. árulnak. A másodikban hentesek portékáit és az utolsó az igazi halpiac. Ilyen halpiacon még nem jártam. Ugyan nem eszünk halat , de ilyet eddig még nem láttam. Ezért is készítettem képeket róla. Mindenesetre a látvány csak jobban megerősít abban, hogy a jövőben sem kívánok azon "vegetáriánusok" közé tartozni, akik halat esznek. Sem rendszeresen, sem ünnepekkor.
Továbbiakban beszéljenek helyettem a képek:
Képek a zöldség-gyümölcs piacról:
Egyéb portékák belső csarnokában:
Képek a halpiacról:
FIGYELEM! EGYES VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA MEGRÁZÓ KÉPEK JÖHETNEK A HALPIAC CÍMSZÓ ALATT!
A térkép és a közeli kikötő-részlet:
« Magyaros cukkíni-paprikás | Könnyű nyári csicseriborsós saláta » |
|
|