Szappankészítés házilag recept vegetáriánus

Szappankészítés házilag

2010. december 20. Napló étkeinkről, életünkről 


tovább a teljes receptért  »
Nagyon sok minden történt velem az utóbbi időben, és nem ételkészítéssel voltak kapcsolatos, így nem is igazán írtam a blogomba. Pedig ez a blog nem csak sz ételekről, hanem az életünkről is szól, így most jutottam el oda, hogy írjak arról amivel az utóbbi időben foglalkozom. Persze azért vasárnap harmadszor is tettem káposztát savanyítani, mert mind elfogyott, amit eddig csináltunk :-) És tervezem a karácsonyi menüt, ami nyers, és főtt ételeket egyaránt fog tartalmazni, és ha előre nem is, de utólag mindenképpen beszámolok arról, hogy mi került az asztalunkra. Visszatérve a címhez, mindig is érdekelt a szappanfőzés, és idén eszembe jutott, hogy mi lenne, ha saját készítésű szappant ajándékoznék karácsonyra. Amennyire tudtam, utána olvastam a házi szappankészítésnek, de már a lúg beszerzésénél gondjaim adódtak, így egy kicsit elkeseredtem. Aztán találtam szappankészítő tanfolyamot Pesten, és jelentkeztem rá. Ott megtanultuk a szappankészítés hideg eljárását, és tudtam lúgot is vásárolni, így beindulhatott az itthoni kísérletezés. Persze a hidegen készített szappanok hosszú érési ideje miatt nem Karácsonyra, hanem Vízkeresztre lesz ajándék, de sebaj :-)

« Cukkinileves Akár az ünnepi asztalra is: lazac petrezselyemszósszal »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!