A kedvenc lecsóm recept vegetáriánus

A kedvenc lecsóm

2014. július 23. VegaLife 

A kedvenc lecsóm
tovább a teljes receptért  »
Munkaadómnál ebédeltem egyik nap egy másik munkatársammal együtt. Amikor megéreztem az illatát, viccesen mondtam a társaságnak, egy jó kis füstölt szalonnás lecsót fogunk enni. Persze nevettek, mivel mindannyian vegák vagyunk. Nos ízben mégsem sokat különbözött a viccem tárgyától. Ezt követően muszáj volt "copy"znom tőle e remekművet. Ettem már sokfélét, de annyira finom, hogy ez a "favorite" számomra. Azóta én is beépítettem a "kajatár"unkba. A héten is fogok készíteni. A recept: Hozzávalók: o  1 adag barna rizs (pl. 2-3 marék vagy 1 nagyobb bögre) o  víz o hagymafüstölt tofu o paprikaparadicsom o kókuszzsír o só   Elkészítés: A rizst alapos mosás után megfőzzük. Közben a tofut apró kockákra vágjuk, a hagymákat felkarikázzuk, a paradicsomot felkarikázzuk és a paprikát hosszú szeletekre vágjuk.  Fogunk egy tepsit, kikenjük kókuszzsírral. A felkarikázott hagymát lefektetjük a tepsi aljára, majd a megfőtt rizst elegyengetjük rajta. Megszórjuk a tetejét sóval. Erre a paradicsomkarikákat helyezzük rá, amiket szintén megsózunk. Az apró tofukockákat rászórjuk a paradicsom tetejére és a legvégén a paprikaszeletekkel befedjük. Sütőben 20 perc alatt készre sütjük. Mielőtt a sütőbe tettem, a paprikák tetejét csilis olajjal megkentem. Nem csípett, inkább egyfajta fűszeres jelleget kölcsönzött az ízének.  Nem csak vegáknak ajánlom. Ja, és persze gluténmentes.

« Wokban sült cukkinis kukorica puffancsok Barackos-mákos gombóc »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!