7. blogszületésnap és kovászos uborka recept vegetáriánus

7. blogszületésnap és kovászos uborka

2015. július 21. BioBrigi 

7. blogszületésnap és kovászos uborka
tovább a teljes receptért  »
2008. július 16.-án volt az első bejegyzés, most néztem. És talán az első év, hogy a dátumforduló előtt eszembe jutott a dolog, de csak azért, mert visszanéztem néhány oldalt. Valamit kerestem. Bejegyeztem ezt a két sort még akkor, azután úgy ahogy van el is feledkeztem róla. Múlt héten Nagyúton tanyáztunk, történt velünk egy csomó érdekes dolog, ugyan 3 nap is bekapcsoltam a gépet, de keveset és teljesen másra fordítottam az időt. Ábel szempontjából merő izgalom volt a hét, bálázni ment a Papával, felült a kombájnra, felmentünk Mátraházára, és ami a legfontosabb, némelyik kismacska időnként megadta magát, és hagyta, hogy megfogja, meggyömöszölje, simogassa... A kis vörössel órákig eljátszott volna úgy, hogy belerakta a nagy ládába, bemászott utána, és ott simogatta, illetve magyarázott neki. Anya sem unatkozott ezalatt. Tekerte a biciklit a traktor, meg a kombájn után, hogy a visszafelé legyen aki hozza a kis uraságot, főzőcskézett, szedett-tett-vett ezt azt, öregezett, nagyinak a szülinapjára tortát sütött, összességében semmi komolyabbat nem alkotott, csak bosszankodott estére, hogy elszaladt az idő, és semmi nyoma, aztán a gyerekkel együtt mély álomba zuhant altatás közben. :)  Mindezek ellenére valahogy feltöltött. Az aratást nézni mindig különlegesen elégedett érzés, olyan megnyugtató. Pedig zúg a gép, száll a por, éget a nap, és ennek ellenére mosolyogsz. Még azok is, akik a gépen állva zsákolnak, ha épp a kis kombájnról van szó. Azután majd jön a nagy tengerimalac (bálázó a Férj szóhasználatában) megeszi a füvet, és kijön a kompakt csomag. :)  És míg ez történik a melegben kovászolódik az uborka. Nem törődve semmivel vígan opálosodik a vize, erősödik a szaga, míglen megérik, hogy a munkások jóízűen megegyék az ebédhez. Az eltevése egyszerű, mint a faék. Vizet forralsz, és langyosra hűtöd. Uborkákat tisztítasz a rárakódott piszoktól, esetleg ha bonyolítani szeretnéd, tormát is pucolsz. Öreg kaprot gyűrsz a nagy üveg aljára, rárakod az uborkákat kb. kétharmadig, ha túl nagyok, bevagdosod őket. A langyos vízbe másfél kanál kősót keversz. Az uborkák tetejére megy két vékony szelet torma, némi kapor, majd rá a víz. A tetejére vékony tüllbe (nekem Csepelen csak csipketerítőm volt, az is megfelelt) keverve teljes őrlésű kenyér darab. Állítólag az öreg krumpli is jó, de még sosem próbáltam. Végül lefedjük egy kistányérral, és meleg helyen 4-5 napig érleljük. Tudom, hogy jobb az üveg, de az sem volt, csak sok uborka. Még a sima kovászos káposzta csiklandozza a gondolataimat, és Mijemaja kaukázusi kovászos káposztája, de azok már biztosan augusztusra maradnak...

« Olaszos vöröslencse-főzelék Könnyű, nyári gyümölcsleves »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!