Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)
Indiai reggelik – Ínycsiklandozó vegetáriánus ételek
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
teljeskiőrlésű receptek
Vegán répatorta
2023. április 7. Élj harmóniában
A répatorta nagy népszerűségnek örvend, mert nem csak finom, de egy egészségesebb édesség - lévén az összetevők között reszelt répa, aszalt gyümölcs és valamilyen mag szerepel. Én tönkölybúzaliszttel szoktam készíteni, de helyette használhatsz teljeskiörlésű és finom búzalisztet is. A mandula helyett használhatsz diót is. Vegán réptatorta Hozzávalók 1,5 csésze tejeskiörlésű tönkölybúzaliszt 1,5 csésze tönköly finomliszt 1 csésze teljes értékű nádcukor 1 csg sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1 tk. kadmamom 1 tk. gyömbérpor 1 tk. örölt szegfűszeg 1 tk. vanília vagy ízlés szerint 1 csipet só 2/3 csésze naprafogóolaj vagy kókuszolaj 1,5 - 2 csésze víz 1 csésze mazsola 20 dkg pucolt sárgarépa 10 dkg mandula Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:) A répákat reszeld le durvára vagy aprítsd fel apróra. A mandulát is daráld le picit durvábbra. Készíts elő egy tortaformát - kend ki és lisztezd ki vagy tegyél bele sütőpapírt. Keverd össze egy tálba a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket. Majd add hozzá az olajat és a vizet, keverd el. A vizet fokozatosan add hozzá, figyeld, hogy a tészta ne legyen folyós. Tedd hozzá a sárgarépát, mandulát és a mazsolát. A keveréket öntsd a sütőformába és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre kb. 35-40 perc. Ha kihült tehetsz mázat is a tetejére porcukorból és citromléből. Én nem szoktam, mert csak felesleges cukor:) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat:) szeretettel Kati
Sós-Tökmagos “Túrós” kalács
A húsvéti édes, vegán, tönköly kalács után nagyon belejöttem a kelt tészta sütésbe. Habár eredetileg ez a recept nem kalácsnak indult, még énsem gondoltam, hogy a recept készítés közben meggondolom magam. “Túrós”, vegán pogácsának indítottam, meggondoltam magam, mert a gyerekek azt kérdezték, hogy most sütöm a második kalácsot, amit sósnak igértem?! A folyamat elején voltam , így “apró” kis változtatással, megváltoztattam az eredeti tervem. A végeredmény pedig engem is meglepett, mert nagyon puha, lyukacsos tészta lett az eredmény, ráadásul a tészta sokáig így is marad, napokig nem száradt ki. Jöhet a recept: Hozzávalók: - 50 dkg világos tönköly liszt (Készíthetjük felesben: 25 dkg világos és 25 dkg teljeskiörlésű tönkölylisztből is) - 35 dkg vegán margarin - 50 dkg selyem tofu, én ezt használtam túró helyett, mivel tejterméket egyáltalán nem fogyasztok, a megreformált recept 50 dkg tehéntúrót ír, ha valaki azzal szeretné készíteni esetleg. - 30 g friss élesztő - (1 dl rizstej, 1 teáakanál barna cukor az élesztő felébresztéséhez) - 20 g só - maréknyi tökmag a tetejére Három, vagy négy csapott evőkanál lisztet elkeverünk a barna cukorral, a langyos rizstejet pedig szintén elkeverjük az élesztővel, utána hozzáadjuk a liszthez, és meleg helyen letakarva felfuttatjuk. A lisztet, sót, selyem tofu, vegán margarint egy keverőtálba összegyúrjuk, majd hozzáadjuk és alaposan átgyúrjuk a felfutatott élesztővel. Átdolgozzuk és itt még az a pont amikor akár pogácsa is lehet belőle. Pogácsa esetében vékonyra nyjtjuk a tésztát és 2x hajtogatjuk, újra kinyútjuk, majd kisszagattjuk és utána kelesztjük sütés előtt kb. 20 percig. Kalács esetében viszont letakarva kelesztjük szintén meleg helyen 15- 20 percig. Utána három egyenlő részre osztjuk, megsodorjuk a fonni kivánt tésztákat és összefonjuk, egy kikent formába tesszük és letakarva újabb 15-20 percig kelesztjük. Tetejét kókusztejszínnel kentem le és tökmaggal megszórtam. Tipp: Amennyiben nincs meleg hely a konyhánkban, állítsuk be a sütőt 50 C fokra, nyissuk ki a sütő ajtót és tegyük oda a tésztánkat kelni! Előmelegített, légkeveréses sütőben 180 C fokon 35 percig sütjük. Mielőtt kivennénk végezzünk tűpróbát, hogy meggyőzödjünk, hogy kellően átsült-e?!
Medvehagymás pogácsa
A húsvét – érthető okokból – valahogy nem a legvegánabb ünnep, de locsolók azért csak jönnek majd hozzánk is. :) És, hát, milyenek a locsolók? Éhesek, szomjasak ;) Úgy érzem, hétfőn az éhes locsolók kedvence lesz ez a pogácsa. Persze én készülök majd egy újabb adaggal, de nem garantálom, hogy marad is, és nem esszük meg az egészet mi, mielőtt bárki is becsengetne. Hihi Hozzávalók egy nagy tepsi pogácsához: - 200 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 200 g fehér tönkölybúza liszt - 100 g kukoricaliszt - 75 g csicseriborsó liszt - egy kisujjnyi köteg medvehagyma - 100 ml rizstej - 100 ml olívaolaj – görög! :) - 50 g (bio) margarin - fél zacskó szárított élesztő - 1,5 kávéskanál só, bors ízlés szerint - 1-2 evőkanál szezámmag a tetejére - A liszteket, az élesztőt, a sót és borsot tegyük egy nagyobb tálba, és jól vegyítsük el őket. - Öntsük rá az olívaolajat, majd a meleg (nem forró) tejet is. Gyúrjuk a tésztát ruganyos, kellemesen formázható labdává. Ha túl száraz, öntsünk még hozzá tejet. Ha túl ragacsos, lisztezzük meg. - Hagyjuk kelni meleg helyen egy órát. Amikor feljött a tészta, a medvehagymát vágjuk apróra, és gyúrjuk bele. Így is hagyjuk még kelni fél órát. Közben béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, és melegítsük elő a sütőt 200 fokra. - A tésztát nyújtsuk ki másfél cm vastagra, és éles szaggatóval vágjunk belőle pogácsákat. - A tepsiben szórjuk meg a magokkal, és, hogy ez ne peregjen le olyan könnyen, finoman nyomkodjuk meg a pogácsák tetejét. - 200 fokos sütőben 25-30 perc alatt elkészül. A receptötletért köszönet Vincze Tímeának. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek A Mindennapi Superfood Végezetül innen letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.
Egyszerű, kókuszos sütemény
2017. január 11. Élj harmóniában
Nem tudom ki, hogy van vele, én imádom a kókuszt minden formában. Ez egy nagyon régi recept, eredetileg tojással készült, de én kiváltottam benne a tojást lenmagliszttel. Hozzávalók 1,5 csésze teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (vagy teljes kiőrlésű búzaliszt) 3/4 csésze teljes értékű barna nádcukor 1/2 csésze vaj 2 ek. citromlé (friss citromból) 2 ek lenmagliszt 6 ek. víz 2 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1/2 tk szegfűszeg 1 tk. szerecsendió 2x1 csésze kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Áztasd be a 2 ek. lenmaglisztet 6 ek. vízbe kb. 10 percre - az így kapott massza segít majd összetartani a kókuszos süteményed:) Egy tálba keverd össze a lisztet, a sütőporral, szódabikarbónával és a fűszerekkel és 1 csésze kókuszreszelékkel. Egy másik tálba k everd krémesre a vajat a cukorral - turmixgéppel . Add hozzá a citromlevet és a lenmagos masszát a vajas keverékhez, keverd tovább a géppel és utána öntsd hozzá a lisztes keveréket is. Az egészet d olgozd össze lágy tésztává. Amikor lágy tésztát kaptál, akkor kézzel is gyúrd át a tésztá t. Tedd egy tányérra a másik csésze kókuszreszeléket. Majd a tésztából kézzel vagy kanállal szaggass ki kis darabokat és forgasd bele a kókuszreszelékbe. Tedd a kókuszos süteményeket egy sütőpapíros tepsire és picit kézzel lapítsd le őket. Majd 180 fokra előmelegített sütőben, s üsd aranybarnára a süteményeket. (kb. 15-20 perc)
Cukormentes diós banánkenyér (vegán)
2016. március 24. Zizi kalandjai
Valaki kérdezte a minap, hogy hogyan tudok két gyerek mellett fotózni és blogolni. Hááááááát… két kézzel lavírozok az élet útvesztőjében, egyik karomon nyöszörgő baba, a másik kezemben fényképezőgép, a lábamon pedig csüng egy majdnem három éves. Ha ezt a képet elképzeltétek, remélem nevettetek egy jót. Alkalmanként van segítségem, ilyenkor több időt tudok szánni a fotózásra, kb. 10 percet. Ha nincs segítségem, akkor 2 perc marad a fotózásra, ilyenkor a csodaszép fotózási kellékeimet sem tudom elővenni… fotózok sima hétköznapi evőeszközzel, tányérral – amiben megesszük az ételt – és már esszük is az ebédet, hogy minél hamarabb végezzek, mielőtt felébred Ákos (ha éppen alszik). A habzsolás művészetét gyakorlom nagyon sok esetben, nincs idő elmélkedő rágcsálásra (pedig ez lenne az egészséges). A szoptatás miatt sokat eszem, így igyekszem minél gyorsabban és minél többet megenni, ez most a cél. Szóval én így csinálom: főzés, sütés, fotózás napközben, blogolás pedig éjszakába nyúlóan. Nem tudom, mások hogyan csinálják? Írjátok meg nekem! Tanuljunk egymástól! Régebben sütöttem ezt a banánkenyeret, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, ha tényleg mindenféle édesítő nélkül készítjük el. Ezen kenyér édes ízét csak a banánok és a frissen facsart narancslé adják. Nagyon édes szájúaknak egyáltalán nem lesz édes, aki a kevésbé édeshez van szokva, annak pedig édeskés lesz. Állagra és ízre is azonban puha és finom, kiváló tea, kávé mellé reggelire, uzsonnára vagy bármikor nassoláshoz. Mivel egyáltalán nincsen benne édesítőszer, ezért babáknak is jó egy-másfél éves kor után, akik már esznek diót, ami egyébként el is hagyható a kenyérből. Alaprecept innen, jó pár dolgot módosítottam rajta, többek között vegánosítottam. Még több banánkenyér: itt. Cukormentes diós banánkenyér (vegán) Hozzávalók: – 3 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve – 1/3 bögre frissen facsart narancslé – 3/4 bögre tönköly fehérliszt – 3/4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt – 2 evőkanál lenmag – 6 evőkanál víz – 1 teáskanál szódabikarbóna – 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/2 teáskanál őrölt fahéj – 1/2 bögre dió, felaprítva – 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1 db narancs reszelt héja (opcionális) Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Tegyük egy tálba a pépesre tört banánokat. Öntsük hozzá a narancslevet. Adjuk hozzá a fahéjat, a vaníliát, a naracshéjat, a lenmagos vizet és jól keverjük el. Ezután adjuk hozzá a száraz hozzávalókat: tönköly fehérliszt, teljeskiörlésű tönkölyliszt, szódabikarbóna és sütőpor. Jól dolgozzuk össze a tésztát, majd tegyük bele az aprított diót. Ezzel is keverjük el. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formába (ha nem szilikont használtok, béleljétek ki sütőpaprírral). Süssük az előmelegített sütőben kb. 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).
Citromos vaníliás keksz
2016. január 15. Élj harmóniában
Citromos vaníliás kekszDecember hónapban annyi rendezvény meg minden volt, hogy nem győztem finomságokat készíteni:) Ezzel a recepttel még tartozom Nektek. Ezt az Előszilveszteri jógapartyra készítettem, mint a keksz sorozat újabb darabját. Ez egy többszörösen kipróbált recept, szinte minden évben legalább egyszer elkészítem és mindig nagyon nagy sikere van. Hozzávalók: 30 dkg graham liszt (lehet finomliszt, vagy vegyesen teljes kiőrlésű és finomliszt) 22,5 dkg vaj 15 dkg nádcukor csipet só 3 ek. víz 1 citrom reszelt héja és a leve vanília Keverd össze először a száraz hozzávalókat. Majd tedd hozzá a citrom levét és a vizet. A hozzávalókat gyúrd össze és tedd hűtőbe 20-30 percre. Majd a tésztát nyújtsd ki és szaggasd ki a kekszformákat. 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa
2015. december 14. Élj harmóniában
Élesztőmentes tejfölös pogácsaEzt a pogácsát nagyon könnyű elkészíteni és házi, friss, nincsenek benne káros adalékanyagok - mint a mirelitből sütött pogácsafélékben - és nincs benne élesztő sem. A decemberi vendégeskedős időszakban ideális sós rágcsálnivaló lehet. Tegnap a karácsonyi jógagyakorláson nagy sikert aratott és kértétek tegyem ki a receptet a blogra. , ígéretemhez híven, íme:) Hozzávalók - 45 dkg liszt (én felesbe használok teljes kiőrlésű és finomlisztet) - 10 dkg vaj - 3,5 dl tejföl - 1 csg. sütőpor - 1 kk só - a tetejére sajt vagy magvak Először keverd össze a száraz hozzávalókat. Majd add hozzá a vajat és a tejfölt és gyúrd össze a tésztát. Ha elkészültél, akár be is teheted a hűtőszekrénybe néhány órára vagy egy éjszakára. (Ez ideális olyankor ha előző este jobban van időd begyúrni a tésztát, másnap hamarabb elkészülnek a pogácsák.) A tésztát nyújtsd lisztezett felületen és ki szaggasd ki a pogácsákat. 180 fokra előmelegített sütőben, süsd készre a pogácsákat. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)
2015. november 25. Zizi kalandjai
Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs
Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. szeptember 3. Zöld Avocado
lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz, energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába. bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket. brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 fej lila hagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/2 frissen facsart citrom leve - 1/2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható) - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk. A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba. A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti. Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)
Sárgabarackos gombóc (vegán)
2015. július 20. Zizi kalandjai
A barackos gombóc fotója elég nagy sikert aratott a Facebookon és az Instagramon is, meg jó páran kértétek is a receptet, szóval gyorsan be is gépelem. A sárgabarackos gombóc szerelem gyerekkoromban kezdődött… a ma már igencsak retronak számító Lajos Mari-Hemző Károly: 99 gyümölcsös édesség 33 színes ételfotóval könyvből ez volt a kedvenc fotóm. Nem tudom miért, de imádtam ezt a képet nézni és álmodozni a gombócról. Ha jó érett, puha barackot használunk ugyanolyan finom végeredményt kapunk, mintha szilvás változatban készítenénk. Lehet megszórni kevés fahéjas cukorral, de ez el is hagyható és akkor teljesen cukormentes lesz, csak az érett, szaftos, édes barack fogja megédesíteni egy kicsit. Természetesen volt segítség a konyhában… Ádi gyúrta a tésztát, majd nyújtotta a nagyi segítségével, a gombócok formázását pedig a nagyi csinálta, így nekem csak fotóznom kellett. Aki azt hiszi, hogy a gombóc készítése macerás, az nyugodtan álljon neki. Nem macerás, ráadásul gyorsan is készen van. Fincsi, nyári ebéd, amely mindig a gyerekkoromra emlékeztet! Sárgabarackos gombóc (vegán) Hozzávalók: – 5-6 szem közepes krumpli (kb. 450-500 g), meghámozva, felkockázva – 250-300 g liszt (amennyivel jól formázható, ruganyos tésztát kapunk) – 2 evőkanál napraforgó olaj + egy kevés a zsemlemorzsa pirításához – 10-15 db érett sárgabarack, kimagozva, kettévágva – csipet só – 1 teáskanál fahéj (elhagyható) – 3 teáskanál nádcukor (elhagyható) – 8 evőkanál teljeskiörlésű zsemlemorzsa – porcukor (elhagyható) Egy nagyobb lábasban kevés olajon néhány perc alatt megpirítjuk a zsemlemorzsát és félretesszük. A felkockázott krumplit sós vízben puhára főzzük. Amikor elkészült, leszűrjük, összetörjük, hozzáadjuk az olajat, majd lassan adagoljuk a lisztet és elkezdjük gyúrni. Miután összeáll a tészta, felteszünk egy fazékba vizet forralni. Kilisztezett nyújtólapon vagy deszkán kinyújtjuk a krumplis tésztát 0,5-1 cm vastagságúra. Kb. 10*12 cm-es kockákat vágunk a kinyújtott tésztából. Ez persze nem kötelező méret, függ attól is, hogy mekkorák a barackok. A tészta kockákra helyezünk egy-egy fél barackot, megszórhatjuk fahéjas nádcukorral, majd a tésztával körbe vonjuk, gombócot formálva. A gombócokat belehelyezzük a lobogó vízbe (ha nem fér bele egyszerre, főzzük több adagban, hogy a gombócok ne tapadjanak össze; közben a vizet nem kell cserélni, ugyanabban főzzük végig). Akkor vannak készen a gombócok, ha feljönnek a víz felszínére. A lecsöpögtetett gombócokat a pirított zsemlemorzsába tesszük és jól átforgatjuk, hogy mindenhol befedje őket a morzsa. Tálaláskor szórhatunk még rá porcukrot.
Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes)
Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Ki ne szeretné a pizzát? Ezt az olasz étel remeket, mely az amerikaiak segítségével ma már világhírű gyors ételnek számít. Nincs olyan város, ahol ne juthatnánk pizzához egy órán belül! :-) A pizza nem éppen diétás étel, és nem is akkor veszünk pizzát, amikor csak valami könnyed vacsorára vágyunk. Általában egy-egy kimerítő nap után, vagy nagyobb kalória veszteséggel járó fizikai aktivitást követően falunk be egy jó gazdagon megpakolt, nyúlós sajtos szénhidrát korongot, és addig esszük, míg degeszre nem tömjük magunkat vele. Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Természetesen mi is nagyon szeretjük ezt a sokféleképpen elkészíthető, egyszerű és ízletes olasz remeket. Amióta odafigyelünk rá, hogy könnyen emészthető, tápanyagban gazdag ételeket fogyasszunk, azóta a pizzáinkat magunk készítjük otthon. Így nem tocsog a zsírban, a pizza tészta is egészséges lisztekből, könnyen emészthető tésztából készül, és a feltét is tartalmazhat tápanyagban gazdag és mégis ízletes zöldségeket. Korábban készítettem már ezen a blogon egy kívánság pizzát mandula lisztből, paradicsomos alappal, most pedig egy kevésbé népszerű, de éppen szezonális zöldséggel, a spárgával gazdagítottam a házi pizzánkat, teljeskiőrlésű tönköly lisztes tésztával, fokhagymás sajtos alapra. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, és a sajtimádók tutira kedvelni fogják! ;-) Elő a hozzávalókkal, és gyúrjunk gyors egy kis házi pizzát, hogy kalória éhségünket csillapítsuk! ;-) Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) HOZZÁVALÓK: (2 db laktató pizzához) Teljeskiőrlésű pizza tésztához: - 200 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 150 g rizsliszt - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - (opcionálisan: 1 ek őrölt lenmag) Kéksajtos ricottás pizza feltéthez: - 150 g kéksajt vagy márványsajt lereszelve (szétmorzsolva) - 250 g ricotta sajt - fehér bors, 2 db friss bazsalikom levél - 3 gerezd fokhagyma préselve - 2 ek tejföl vagy natúr joghurt - Himalája só, ha a kék sajt nem elég sós - (opcionálisan a tálaláshoz: sörélesztőpehely, kendermag) - - 1 csomag friss spárga Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való alapanyagokat összegyúrjuk, és kb.1 órán át meleg helyen, letakarva kelesztjük. (Ha nem süt a nap, vagy megy a radiátor, akkor kapcsoljuk be a sütőt 40 fokra, és tegyük be a sütőbe a letakart tészta gombócot.) spárga csíkok Közben megmosunk 1 csomag spárgát, és levágjuk a száraz kemény részt, ha van neki. Zöldséghámozóval vékony csíkokra vágjuk a nyers spárgát. Ha van otthon világos szójaszósz, 2 ek szójaszósszal összekeverjük a csíkozott spárgát, és állni hagyjuk, míg a tészta megkel. Ha nincs otthon szójaszósz, akkor csak enyhén sózzuk a spárga csícsokat. A ricotta sajtot, az apróra morzsolt / reszelt kéksajttal, préselt fokhagymával, fehér borrsal, apróra zúzott bazsalikommal, 2 ek tejföllel és esetleg plusz sóval apalosan összekeverünk egy tálban. elősütött teljeskiőrlésű tönköly pizza tészta Az enyhén megkelt tésztát két részre választjuk, és az egy-egy gombócból vékony pizza lapokat nyújtunk, tetszés szerinti méretben és formában. A pizza tészta szélét visszasodorjuk egy kicsit, egyfajta peremet képezve a pizzának. Betesszük ezt a nyers tészta lapot a 180°C fokra előmelegített sütőbe kb.5 percre, elősütésre. Miután a vékony kéreg elkezdett kialakulni a nyers tésztán, kivesszük a sütőből -amit bekapcsolva hagyunk- és megtöltjük a sajtos krémmel, majd megszórjuk a csíkozott spárgával. A kész pizzát enyhén megszórjuk frissen őrölt fekete borssal, és kb.10-15 perc alatt készre sütjük a sütőben, 180°C fokon. sütés előtt - Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből sütés után - Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből A feltéthez adhatunk kukoricát, lilahagymát, karfiolt, vagy akár brok kolit is, ha gazdagítani szeretnénk. A tápanyagértéket növelhetjük a tésztába kevert őrölt lenmaggal, vagy a kész pizza tetejére szórt sörélesztőpehellyel és/vagy kendermaggal. A tészta felsodort szélébe tölthetünk valamit, ha van kedvünk vele játszani. ;-) Kéksajtos ricottás pizza spárgával, teljeskiőrlésű lisztből (tojás- és élesztőmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz! jelmondattal jó étvágyat kívánunk ehhez a reform pizzához
Reggelire fel! - Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS: Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér Megjegyzés2: Hogy mennyi mindenre használjuk mi magyarok a kenyeret, és milyen elképesztő kenyéfeltétekkel lehet találkozni más országokban, bővebben olvashattok egy korábbi bejegyzésben itt a Zöld Avocadón.
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval - gluténmentes (zöld menüsor Szent Patrik napon 2.rész)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
Áfonyás zabkeksz
2015. március 1. Éltető ételek
Sokszor problémát okoz, hogy mit csomagoljak a gyerekeknek az iskolába uzsonnára. Nos, ez a keksz gyakran fog a dobozba kerülni. Hozzávalók: - 12 dkg bio vaj vagy kókuszzsír - 10 dkg méz vagy juharszirup - 12 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 8 dkg aprószemű zabpehely - 8 dkg dió - 8 dkg áfonya - 1 házi vagy bio tojás - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1/2 kávéskanál vaníliapor - csipet só - 3-4 csepp narancsolaj - úgy 3 dkg 70%-os csoki pici darabokra tördelve Elkészítése: A puha vajat vagy a kókuszzsírt jól keverjük el a mézzel, majd a tojással. A diót tegyük egy zacsiba, majd húsgloffolóval jól törjük össze. Adjunk hozzá a többi hozzávalót, majd jól dolgozzuk el. Formázzunk kis gombócokat (úgy 1 teáskanálnyi mennyiséget), majd tegyük a tepsibe. Picit lapítsunk le, majd előmelegített sütőben süssük úgy 10-12 percig, 180 fokon. Hagyjuk kihűlni, szépen megkeményedik. Ez a mennyiség 2 tepsire volt elég.
Tökmagos-medvehagymás pogácsa
2015. február 25. Éltető ételek
A gyerekek szeretik a pogácsát, gyakran kerül az uzsonnás dobozba. Többnyire sajtos, hajtogatott pogácsát készítek, most viszont újítottam. Tojás- és sajtmentes, nagyon finom pogácsa lett belőle. Hozzávalók (16 db lett belőle) - 20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12,5 dkg bio vaj (a sparban szoktam venni, egy kockányi mennyiség) - 2 evőkanál főtt, tört burgonya - 1 dkg élesztő - pici méz - 1-2 evőkanál tejföl - 1 és egy pici mokkáskanál só - 3 dkg pirított, tört tökmag - 1 teáskanál szárított medvehagyma (tavasszal egy csokor friss) - 1 kis gerezd fokhagyma Elkészítése: A lisztet mérjük egy nagy edénybe, majd a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, és csorgassunk bele egy picike mézet. Öntsünk rá egy kis meleg vizet. Takarjuk le egy piros konyharuhával, és tegyük félre úgy öt percre. Közben a tökmagot tegyük egy zacskóba, és húsgloffolóval törjük össze. Száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg. Ha éppen szerencsénk van, akkor van kimaradva ebédről egy kis főtt krumpli, ha nincs, akkor bizony főzni kell. Vegyük elő ismét az élesztős lisztet, és morzsoljuk bele a vajat. Adjuk hozzá a sót, a metélőhagymát, és a fokhagymát. Gyúrjuk bele a törtkrumplit is, és annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy könnyen gyúrható, masszív tésztát kapjunk. Ja, a tökmag is kerüljön bele. Nyújtsuk ki, és ezután jön a hajtogatás, 3-szor. Alul-felül, majd két oldalt is hajtsuk fel. Tegyük félre, majd ismét...mint ahogy írtam, 3-szor. Negyedikként úgy ujjnyira nyújtsunk ki, majd vágjuk fel kockára. Tegyük a tepsibe, és itt is hagyjuk pihenni úgy fél órát. A sütőt melegítsük elő 18 fokra, és süssük meg úgy 30 per alatt. Jó étvágyat!
Almás palacsinta almaszósszal
2015. február 24. Éltető ételek
Ennél egyszerűbben és gyorsabban palacsintát sütni...imádom. 10 perc múlva már falatozhatjuk. Készítettem hozzá egy kis almaszószt, így a kettő együtt tökéletes desszert így kora délután. Ha van egy kis időtök, próbáljátok ki. Babáknál a glutén bevezetéséhez tökéletes étel. Hozzávalók: - 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 1 alma - 1,5 dl növényi tej és víz keveréke - 1 késhegynyi szódabikarbóna - csipet só - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 kávéskanál fahéj vagy mézeskalács fűszerkeverék - 1-2 kávéskanál kókuszvirágcukor Elkészítése: Először is mérd ki a lisztet. Jó alaposan mosd meg az almát (én em-bioba beáztatom), majd nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a fűszereket, majd öntsd hozzá fokozatosan a tejet. Jó sűrű, nokedli tészta állaga lesz. Hagyd picit pihenni. Egy serpenyőt melegíts fel, és kend ki egy pici kókuszolajjal. 1 evőkanálnyi mennyiséget halmozz a serpenyőbe, pár perc alatt süsd meg mindkét oldalát. Én rácsra szoktam tenni, hogy ne párásodjon be. Almaszósz: Egy almát vágj pici kockára vagy nagylyukú reszelőn is reszelheted. Egy serpenyőt melegíts fel, majd tegyél bele 1 kávéskanál mennyiségű kókuszolajat. Párold meg, szórj bele fahéjat és egy kis marék durvára tört diót. Egy leheletnyi kókuszvirágcukorral megszórhatod. Én tettem hozzá 1 evőkanálnyi kókuszkrémet is.
Kókuszkrémes piskótaszív
2015. február 13. Éltető ételek
Hát... nem tudom mi van velem, de az elmúlt napokban mindig a szív forma került a kezembe. Mindenesetre ez is nagyon finom, és univerzális. Ugyanis a tejszínkrém ízesítése sokféle lehet, de akár baracklekvárral is ehetjük. Hozzávalók: - 8 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 15 dkg méz vagy juharszirup - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 bio vagy házi tojás - 2 dl növényi tej (én most az Isola rizstejet használtam) - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - csipet só Töltelék: - 2 dl tejszín (a Cserpest ajánlom, mert jól fel lehet verni) vagy kókuszkrém - 1-2 teáskanál kókuszvirágcukor - vaníliapor - gesztenyés töltelék esetében: natur, cukrozatlan gesztenye és pár csepp gyógybor (rum helyett) vagy 1-2 csepp narancsolaj - gyümölcsös töltelék is lehet: pl. kókuszkrém és málna Elkészítése: - A puha vajat, a mézet és a tojást verjük fel jó laza állagúra. - Keverjük hozzá a szódabikarbónát és a vaníliaport. - Öntsük hozzá a tejet és a lisztet. Egy piskóta állagú tésztát kapunk. - Egy tortaformába öntsük bele, és előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg. Kb. 30 perc alatt megsül. - Hagyjuk teljesen kihűlni. - Óvatosan szaggassuk ki a kívánt formára. De akár a kész tortát egyben meg is tölthetjük. - A tejszínt verjük fel, a kókuszkrémen is lazítsunk egy kicsit. Adjuk hozzá a kókuszvirágcukrot és a vaníliaport. - A kimaradt tésztadarabkákat tegyük ehhez a tejszínhabhoz, lazán forgassuk össze. - A szív formákat vízszintesen vágjuk ketté, és töltsük meg a tésztás tejszínkrémmel. BABAKONYHA TIPP: Az 1 éves szülinapra nyugodtan elkészíthetjük.
Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger
2014. december 30. Zöld Avocado
Ha Újév, akkor gazdagságot hozó lencse! :-) "Mindenki tudja, hogy újévkor lencsét kell enni. De azt is tudja-e, hogy miért? Újév napján minden ember arra törekszik, hogy az eljövendő év sikeres, szerencsés, gazdag legyen. Ehhez számos babonához, ősi, bevált módszerhez lehet fordulni. Talán a legismertebb a lencse. Szinte minden családban készül valamilyen változata az újévi asztalra. Ereje, szerencsehozó képessége abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll. A babona szerint mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz. Azért kell újév napján enni, mert az újév napi cselekedetek szimbolizálják az egész éves tetteket. Tehát ha ilyenkor valaki sok pénzt hozó étel eszik, egész éven át sok pénz áll majd a házhoz. A lencse helyettesíthető babbal, rizzsel, vagy más apró szemű étellel, de igazi hatása a lencsének van. Ismert bibliai történet Ézsaiás története, aki egy tál lencséért adta el elsőszülöttsége jogát." Forrás: http://szilveszter.hu/erdekessegek/lencse Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger Unjátok már a szokásos lencse levest, vagy főzeléket? Készítsetek rendhagyó lencseburgert! ;-) Ezeknek a mennyei burgereknek még a szilveszteri buli résztvevői is örülni fognak! Laktató, egészséges, könnyen elkészíthető, segít a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol eltüntetésében a gyomorban, mindenki ízlés szerint összeállíthatja, és hasonlóan a korábbi Csináld magad Pizzához, ezt is elkészíthetjük együtt, játékosan, sok sok nevetéssel! :-) Hát akkor nézzük mi is kell egy finom húsmentes lencseburgerhez? Hozzávalók HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): 1 csésze vörös lencse megfőzve, leszűrve1 csésze darált, (előre lepirított) dió 1/2 csésze tökmag, lenmag, és napraforgómag beáztatva (pont ellepje a víz), majd krémesre turmixolva 1/2 csésze zabliszt (darált zab pehely)1 fej lila hagyma és 1 sárgarépa kevés vízzel péppé turmixolvafűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, bio ételízseítő, mustár, fokhagyma ízlés szerint, pirospaprika, majoranna, friss petrezselyem, és egy kis csípős Cayenne bors vagy chili por (opcionálisan - 1 ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek kendermag) - (opcionálisan - 1 ek sörélesztőpehely) lencseburger ELKÉSZÍTÉS: A hozzávalókat összekeverjük, és állni hagyjuk fél órát, hogy a zab magába szívja a folyadékot. (A fűszerezés adja az egésznek az ízét, így mindenki alakítsa a saját szája íze szerint a fűszereket.) Az így elkészült lencsés ,,hús-ból kis lapos ,,húspogácsákat formázunk, majd sütőpapíron 200°C fokra előmelegített sütőbe tesszük őket. 20-25 perc alatt ,,kérgessé sülnek a lencseburgerek. teljes kiőrlésű bagelbagel és a lencsefasírtÉn teljes kiörlésű Bagel-be raktam a "húspogácsákat", és hamburgert készítettem belőlük. Természetesen akármilyen számunkra kedves pékáruba tökéletesen belepasszolnak, de lehetőleg teljeskiörlésű liszttel készült pékáru legyen. ;-) A zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk. Nálunk ez került bele: nyers avokádó, paradicsom, kukorica, uborka, lila hagyma és zöld saláta levelek (salátagalambbegy). Nyám nyám. :-) Isteni finom, és rettenetesen laktató! Nálunk az egyik legnépszerűbb ételként szerepelt a legutolsó vendégvárós vacsorán! lencseburger kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntettel Balázsnak készült hozzá hagyományos kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntet a burgerba, de teszteltük már fokhagymás avokádó krémmel is. ;-) Próbáljátok ki, és erre az ételre biztosan emlékezni fognak a buli résztvevők! ;-) Megjegyzés1: A lencse fasírtok már napokkal korábban elkészíthetők, így egy gonddal kevesebb a buli napján, ami a szervezést illeti. És természetesen hűtőben tárolva napokkal a buli után is fogyaszthatóak, vagy akár le is fagyaszthatóak a következő vendégvárásig. Megjegyzés2: Készítsétek ki az ezernyi szóba jöhető hozzávalót, ami a burgerba kerülhet, és hagyjátok, hogy vendégeitek saját maguk állítsák össze a végeredményt! Sikerekben gazdag, egészséggel teli, vidám pillanatokban bővelkedő, szeretetteljes, boldog 2015-ös évet kíván a Zöld Avocado!
Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos keksz
2014. november 14. Éltető ételek
Ez a keksz finomabb, mint a "Jó reggelt". Gyorsan elkészül, tojásmentes, és akár karácsonyi keksz is lehet belőle. Hozzávalók: - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg vaj vagy valódi kókuszolaj - 5 dkg méz - 5 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál cocomas kókuszkrém - 2-3 csepp narancsolaj - 5 dkg csokireszelék - csipet só Elkészítése: - A vajat morzsoljuk el a liszttel, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Csak annyi kókuszkrém kell hozzá, hogy kellően gyúrható, nem folyékony masszát kapjunk. - Nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal. - Előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg kb. 15 perc alatt.
Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Fogj kezet a termelővel!
2014. szeptember 18. Zizi kalandjai
Gyönyörű szalanova saláta A Felelős Gasztrohős csapatát volt szerencsém személyesen megismerni egy Makifood Húsmentes Hétfői Vacsora Klub rendezvényen tavaly áprilisban. Aztán idén tavasszal felkértek, hogy a Szimplában a Közös Lábas adománygyűjtési pályázat keretében segítsek nekik 200 főre egy nagy kondér vegetáriánus egytálételt megfőzni. Saci és Judit végtelenül kedves és lelkes csajok és rengeteg önkéntes munkát végeznek, hogy mindenki felismerje: egyszerű döntésekkel könnyen tehetünk a környezetünkért! Tegyünk fedőt a forralandó vízre; annyi vizet töltsünk csak ki, amennyit fel is használunk; ültessünk paradicsomot a balkonunkra (ha van); járjunk piacra; kerüljük a műanyag csomagolást… és válasszunk olyan éttermeket, akik maguk is így tesznek! A Fogj kezet a termelővel! projektjük egy fényképes riportsorozat a Fehérvári úti piacon áruló kistermelőkkel. Céljuk, hogy a magyar kistermelők népszerűsítésével arra buzdítsák olvasóikat, hogy az áruházak helyett kistermelőktől vásároljanak. Elbeszélgetnek a gazdákkal, lekísérik őket a földjeikre és leírják a történetüket, közel hozva az eladót a vásárlóhoz. Céljuk az is, hogy tudatosítsák, hogy az élelmiszer-előállítás milyen fáradtságos művelet, és buzdítsák a magyar lakosságot arra, hogy helyi, szezonális élelmiszereket vásároljanak az import áruk helyett. A projekt a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás című pályázatának keretében valósul meg. A témával kapcsolatban eddig megjelent cikkeiket (pl: Miért éri meg kezet fogni a termelővel?, Kofa szociológia, Savanyú igazság a szupermarketekről, stb.) + videót megtekinthetitek itt. A projekt keretén belül mutatom be az egyik kedvenc gazdálkodómat, Nemes Mátyás biogazdát és feleségét Marikát (írtam már róluk korábban a blogon), akik Fülöpjakabon gazdálkodnak. Gazdaságukban egész évben vegetációs, minimális fűtéssel fóliás és hideghajtatással fóliás kertészkedés folyik. Szabadföldön kora tavasztól késő őszig történik termelés. Egy évben 70-80 féle növényt termelnek, elsősorban biopiacra (Budapest, 12. kerület, Csörsz utcai biopiac, minden szombat délelőtt) történő értékesítésre. A helyszínen időpont egyeztetés után lehet vásárolni illetve a kert bármikor megtekinthető (részletek róla itt). Ha jól emlékszem 2006-ban mentem először a Csörsz utcai biopiacra. Fogtam a textil szatyraimat vagy egy kosarat, korán felkeltem és minden szombat reggel a biopiacon tobzódtam. I. nem értette még akkor a lényeget, ő inkább az alvást választotta. Aztán kaptam tőle egy húzós bevásárló kocsit, hogy ne kelljen szegény nekem cipekednem. Majd miután minden alkalommal közöltem vele piac után, hogy én mennyire feltöltődtem és megint milyen szuper volt kint lenni, elkezdett kijárni velem. Megérezte a piac ízét, zamatát és a piac őt is beszippantotta. Aztán megszületett Ádi, és most már hárman járunk minden szombaton a piacra. Ádi is élvezi… imádja, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt megkóstolhat nyersen, szeret futkározni a fűben és a ráadás, hogy szuper játszótéren lehet homokozni, hintázni és pelenkázó is van a MOM Művelődési házban. Tökéletes szombat reggeli családi program számunkra. Az évek során kialakult jó barátságunk Mátyásékkal azt eredményezte, hogy ellátogattunk a farmjukra, hogy megnézzük hogyan gazdálkodnak. Ebből láthattok most egy kis fényképes ízelítőt. A szomszéd farm (amelyen Gyöngyösi Sándor gazdálkodik) bárányai Mangalica malackák szintén a szomszédos farmon Gyöngyösi Sándor ganoderma gomba termesztéséről híres Lila színű szalanova saláták (a kedvenceim) Még több saláta… Kedvenc téli zöldségem, a leveleskel Kipróbáltuk a kenyérsütést is Mátyásék vadonatúj kemencéjében Gyönyörű teljeskiörlésű kenyerek, cipók A friss ropogós kenyereket Marika vegetáriánus babgulyással tálalta Az udvar uralkodója Járjatok ti is piacra, beszélgessetek a termelőkkel, gazdálkodókkal, kofákkal! Ha érdekel benneteket, hogyan gazdálkodnak, kérdezzétek meg, hogy elmehetnétek-e a farmjukra. Mindenképpen felüdülő kikapcsolódás egy ilyen látogatás, főleg a városokban élő embernek! Fogjatok kezet velük és köszönjétek meg nekik, hogy kemény munkával élelmiszert termelnek, termesztenek, amelyből ti fantasztikus ételeket készíthettek!
Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)
2014. augusztus 5. Zizi kalandjai
Előtte / Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)
Vegán őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. július 1. Zizi kalandjai
Nem is meséltem milyen izgalmakkal indult a londoni utazás… szóval állunk sorba az átvilágításhoz a reptéren Budapesten (kedvesek voltak, előre engedtek minket egy rövid sorba, mivel babával voltunk), persze Ádi elaludt a babakocsiban. Nincs mese, fel kell ébreszteni a gyereket. Megvolt. Aztán kipakolni aprópénzt, laptopot, övet, baba ételt és italt, egyéb folyadékot… szinte mindent ki kellett pakolnunk a szalagra. Igyekeztem Ádira figyelni, mert nemrég ébredt, amikor I. szólt, hogy mintha Jude Law hangját hallaná a mellettünk levő sorban (imádom csak a hangját hallgatni is). Mire odanéztünk már csak háttal láttuk elmenni mellettünk, de hátulról elég Jude Law formájú volt. Szóltam I.-nek, hogy siessen a pakolással, nem hagyhatom az egyik kedvenc férfi színészemet meglógni. Táskával a vállamon, Ádival a karjaimban rohanok Jude után és már előre örülök – mit örülök, sikítozok magamban -, hogy együtt, egy repülőgépen utazunk Anglia egyik sármőrjével. Utol is értük, amikor Jude éppen az utolsó forintjait váltotta vissza fontra, majd a fiával és a kísérőjével – aki egyébként egy nagy il Bacio di Stile bevásárló táskát cipelt neki – sétáltak tovább előttünk. Senki nem volt a közelünkben és bénán tébláboltunk, hogy odamenjünk hozzá egy közös fotót kérni vagy sem. Nyuszik voltunk, betojtunk és nem mertünk odamenni… Jude-ot fel is kísérték a VIP váróba, szóval rájöttünk, hogy nem is velünk fog utazni Londonba Easyjet-tel, hanem az utána induló British Airways-zel, nyilván business osztályon. Konstatáltam, életem nagy lehetőségét halasztottam el… mikor fogok én legközelebb Jude Law-val néhány szót váltani, esetleg egy közös fényképet készíteni? Na, el is határoztam, hogy többet nem leszek ilyen nyuszi, így a konferencián meg is ragadtam az alkalmat, nem tébláboltam és odamentem Yotam Ottolenghi-hez, meg Donal Skehan-hoz is, hogy közös fotót készítsek velük! A sztár kalandok után jöjjön a recept. Magdi vegán blogját követem már egy ideje, rengeteg receptet oszt meg, hihetetlen termékeny, holott neki is van egy Ádinál néhány hónappal fiatalabb kisbabája, Fanni. Ettől függetlenül süt, főz a konyhában és posztolja is azt a rengeteg receptet. Néhány hónapja derült ki számomra, hogy készített egy vegetáriánus gyerekeknek szóló szakácskönyvet, “A főzés gyerekjáték!” címmel. Kaptam belőle egy példányt és örömmel vetettem bele magam az átlapozásába. A különböző fejezetek (Jó reggelt!, Levesek családi ünnepekre, Zöldségparádé a hétköznapokra, Saláták a mindennapokra, Édes élet télen-nyáron, stb.) receptjei tippekkel, ötletekkel vannak színesítve. Minden receptet egy szépen, jól komponált kép tesz még érdekesebbé, a nyelvezete is könnyű, egyszerűen vannak leírva. Nem tudok róla, hogy lenne hasonló vegetáriánus gyerek szakácskönyv a piacon, szóval Magdi hiánypótlót alkotott (egyelőre). Felnőttek is süthetnek, főzhetnek a könyvből, de úgy gondolom, hogy 6-7 éves kortól lehet érdekes a könyv gyerekek számára. A 85 receptből álló szakácskönyvet ezen a linken tudjátok megrendelni. Vegán őszibarackos pite Hozzávalók: - 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre finomliszt - 1/2 bögre nádcukor - 1/2 bögre rizstej - 1/4 bögre napraforgó olaj - 1 nagy alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve (én babareszelőt használtam, hogy pürés legyen az állaga) - 1 zacskó foszfátmentes sütőpor - 2 csipet só - 7-8 db őszibarack, félbe vágva, kimagozva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy tálban a liszteket keverjük össze a sütőporral és a sóval. Egy másik tálban keverjük össze az almapürét az olajjal és a nádcukorral. Keverjük hozzá a rizstejet, majd a nedves hozzávalókat fokozatosan keverjük a szárazhoz, amíg sima tésztát kapunk. A tésztát öntsük kiolajozott, belisztezett pite- vagy tortaformába (kb. 23 cm átmérőjű). Forgassuk lisztbe a félbevágott őszibarackokat és tegyük a pite tetejére (én nem kaptam magvaváló őszibarikat, ezért macerás volt a félbe vágásuk, így nem raktam túl sokat a tetejére, de ti jól pakoljátok meg a pitéteket barackokkal). 170 fokon süssük kb. 30 percig (szúrjunk bele egy fogpiszkálót és ha már nem ragad rá tészta, valamint aranybarna a teteje, akkor jó). ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy darab “A főzés gyerekjáték!” vegetáriánus gyerek szakácskönyv. Menjetek fel Magdi blogjára és írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy Magdi melyik receptjét készítenétek el! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. július 6-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. július 7-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes szakácskönyvét Magdi fogja postázni magyarországi címre!
Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) + Nyereményjáték
2014. május 20. Zizi kalandjai
Azt hiszem a legszebb dolog a világon, amikor a saját gyermekünket látjuk, amint jóízűen elfogyasztja azt az ételt (él-elem), amit reggelire, ebédre vagy vacsorára tálalunk neki. Egyszerűen imádom nézni Ádit, amint tolja be az apró falatokat a szájába az ujjacskáival vagy az egész tenyerével… aztán meg a kanállal, amit a szájához emelve ide-oda forgatva berak a szájába (vagyis nem marad sok a kanálon). Csak ámulok-bámulok, hogy milyen bélpoklos és mennyi tud enni! Hihetetlen mennyi étel belefér ebbe a kicsi testbe. Persze voltak nehezebb napok néhány hónappal ezelőtt, amikor ugrabugrálni, énekelni kellett, hogy az első falatot betoljam a szájába. Onnantól kezdve aztán evett, de mire az első falattal sikerült a szájába találnom, eltelt vagy 6-8 perc. Nem arról volt szó, hogy nem éhes, csak egyszerűen akkor a sztrájk korszakát élte… el is voltam kicsit keseredve, hogy mi ilyenkor a teendő. Aztán egyszerűen elmúlt ez a korszak is (kb. 8-10 napot tartott). Szóval most örülök, hogy jó az étvágya, nem válogat és mindent megeszik, amit tálalok neki. Kakukkfüves cukkini főzelék pirított polenta falatokkal Számomra az is fontos, hogy miben tálalom az ételt és milyen miliőt tudok teremteni Ádinak, hogy jól érezze magát. Étkezőasztal híján nagy közös evések még nincsenek, de mindig mellette vagyok (vagyunk), amikor étkezés van. Sőt néha Ádi etet engem, élvezi, hogy a számba tehet néhány falatot. Szóval ha már lefordulnék a székről az éhségtől, akkor Ádi megment néhány falattal. Zöldségpüré barnarizzsel Használunk bambuszból készült edénykét, kanalakat, villát, de nemrég megismerkedtünk a Skip*Hop termékekkel. A SkipHop tányérok, evőeszközök, előkék BPA és PVC mentesek. És ez miért fontos? “A BPA (Bisphenol A) az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyag. Csomagoló anyagokat, műanyag edényeket készítenek belőle. A BPA-nak a szervezetre gyakorolt hatása túlzottan hasonlít az ösztrogénekéhez. A szervezetbe kerülve leköti az ösztrogénreceptorokat, de valójában persze nem hormon, ettől a szervezet összezavarodik. Mivel a nemi hormonok rengetegféleképpen alakítják a folyamatokat a szervezetben, szinte feltérképezhetetlen, hogyan torzítja fejlődésünket és működésünket. Az már biztos, hogy a fiúknál például csökkentheti a spermiumtermelést, és a lányoknál a saját ösztrogén termelését, ezáltal meddőséget, idő előtti pubertást okozhat, gyermekkorban pedig befolyásolhatja a másodlagos nemi jellegek kialakulását. A tudósok úgy gondolják, hogy szerepe lehet az elhízásban is. A BPA a szervezetből ugyan lassan kiürül, viszont a BPA-t tartalmazó cumik, cumisüvegek rendszeres használatával a Bisphenol A a cumi anyagából folyamatosan kioldódik, ezáltal pótlást biztosít, melynek így szüntelenül rossz hatása van a baba szervezetére.” (Forrás: innen.) Fontosnak tartom, hogy utánanézzünk, hogy az egyes termékek milyen anyagokból készülnek, mert sok lehet köztük ártalmas. Szerencsére egyre több, babáknak termékeket gyártó cég, figyel oda ezekre a dolgokra is és olyan alapanyagokat használnak a termékeik készítéséhez, amelyek biztonsággal használhatók. Tökfőzelék bab-zab fasírttal A Skip*Hop termékek elnyerték nagyon a tetszésünket. Az előke nagyon praktikus, mert van egy kis zsebe alul, ami felfogja a kiszóródó ételt. Mosógépben mosható, bár én csak szivaccsal átdörzsölöm, lemosom és a következő étkezésig meg is szárad. Ezenkívül össze is lehet hajtogatni és a zsebbe forgatni, így könnyen szállítható. A kis tálka kiváló folyékonyabb ételek tálalására, vagy a reggeli kására; a két részre osztott lapos tányérba pedig mindig két- vagy háromféle ételt teszek, így könnyen elkülöníthetőek a különböző fogások, az ételek textúrája, színe, állaga. A kanál feje nekünk kicsit nagy, még nehezen teszi be Ádi a szájába; a villát pedig még csak nézegette… óvatosan bánok vele, csak később adom a kezeibe. A termékeken különböző állatfigurák jelennek meg és lehet különböző szetteket összeállítani a kedvenc állatok, színek szerint. És akkor jöjjön néhány recept… Pirított polenta falatkák (Dóra könyvéből, kicsit módosítva) Hozzávalók: - 60 g kukoricadara - 250 ml víz - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy kis lábasban felforraljuk a vizet. Forráskor beleöntjük a kukoricadarát és a fokhagymát és mérsékelt lángon folyamatosan kevergetjük. Kb. 10 percig főzzük, amíg besűrűsödik és megdagad. Kevés rizstejet adhatunk hozzá főzés során, hogy édesebb, krémesebb legyen kicsit az íze. Tálalhatjuk így azonnal, én azonban a polentát kiöntöttem egy lapos tányérra kb. 1 cm vastagon és hagytam 20-30 perc alatt megdermedni. Ekkor különböző formájú szaggatókkal falatnyi formákat vágtam ki belőle és teflonserpenyőben egy kevés olívaolajon megpirítottam mindkét oldalukon. Kakukkfüves cukkini főzelék Hozzávalók: - 1 db közepes méretű zsenge cukkini, meghámozva, kimagozva, lereszelve - néhány levélke friss vagy késhegyni szárított kakukkfű - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 evőkanál zabliszt - kevés rizstej - extra szűz olívaolaj Egy lábasban kevés olívaolajon dinszteljük meg a vöröshagymát. Pár perc múlva adjuk hozzá a kakukkfüvet, majd a lereszelt cukkinit. Fedő alatt pároljuk kb. 10 percen keresztül. A zablisztet keverjük simára egy kevés rizstejjel és öntsük a cukkinihez. Ha szükséges, még hígítsuk a főzeléket vízzel és rizstejjel és ezután hagyjuk egy kicsit besűrűsödni. Bab-zab fasírt (Anna receptjét használtam és ezt módosítottam egy kicsit, a teljes adagot megcsináltam, ami nagyon nagy mennyiség, de nagy részét lefagyasztottam, hogy bármikor elő tudjak kapni néhány darabot a mélyhűtőből, ha valami feltétre van szükség) Hozzávalók: - 125 g zabpehely, langyos vízbe áztatva 30 percre - 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben) - 80-100 g teljeskiörlésű zsemlemorzsa - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 közepes répa, felaprítva - 1 petrezselyemgyökér, felaprítva - néhány szál petrezselyem, felaprítva - 1 evőkanál citromlé - 1 teáskanál rozmaring - késhegynyi só - olívaolaj A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és petrezselyemgyökeret, így elég sok időt megspóroltam. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a felaprított zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, rozmaringgal és sóval. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható tésztát nem kapunk. Kis golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le (kb. 50 Ft-os nagyságúak lettek) és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Hűtőben eláll néhány napig, de érdemes lefagyasztani belőle vagy ha kisebb adagot szeretnénk készíteni, akkor a receptet legalább felezzük vagy harmadoljuk. A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : a közelgő gyermeknap alkalmából a Skip*Hop Magyarország felajánlott egy baglyos mélytányért egy leendő szerencsés nyertesnek! Menjetek fel a Monkie oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik termék nyerte el leginkább a tetszéseteket az összes közül! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 25-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. május 26-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményt személyesen veheti át a Skip*Hop Magyarországtól.
Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)
2014. április 22. Zizi kalandjai
Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat. ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.
Vegán kókuszos répa muffin
2014. március 16. Zizi kalandjai
Ádi első szilárd étele a répa volt. Ezt ette két héten keresztül és igen szerette. Mivel minden héten vásárolunk a piacon továbbra is répát, hogy biztos legyen itthon, néhány hete már nagyon fel volt halmozódva, mert nyilván Ádi és mi se ettük a répát répával. Így gyorsan felhasználtam a régi darabokat, hogy legyen a frissnek hely. Készült belőle frissen facsart répalé, amelyet céklával és almával turbóztunk fel és még Ádinak is ízlett nagyon. És végre sütöttem, ezeket a répás muffinokat. Kókusztejjel és kókuszvirág cukorral dobtam fel, pikk-pakk összedobható és gyorsan meg is sül. A kókuszvirág cukor a kókuszpálma virágjának nektárjából készült cukorkülönlegesség. Íze számomra karamellás, nagyon finom magában is. Alacsony a fruktóz tartalma, kb. 1-2% és alacsony a glikémiás indexe is, ami 35. A legtöbb kókuszpálma ültetvény Indonéziában és a Fülöp-szigeteken található, ezeknek egy részén bio gazdálkodás folyik. Nagyon sok vitamin és ásványi anyag található benne; a legtöbb cukorral, édesítőszerrel ellentétben a kókuszvirág cukor nem csak sima szénhidrát. Nagy mennyiségben található benne C-vitamin, kálcium, foszfor, kálium, vas, cink, magnézium, mangán és réz. Nem keverendő össze a pálmacukorral, mely bizonyos pálmák fájának és nem az értékes virágnak a nedvéből készülnek. Apropó sütés… ugye, amikor a gyorsaságon van a hangsúly, akkor általában csak a főzésre koncentrálok, a sütés egyelőre luxusszámba megy. Most már tudok valamennyire előkészülni Ádi mellett, de egy teljes folyamatot nem tudok végigvinni, mindig kell szünetet tartanom. Szóval elszoktam a sütéstől és erre a legjobb bizonyíték, hogy tegnap délután összeállítottam egy vegán mandulás földimogyorókeksz tésztát, aztán este fektetés után beraktam a sütőbe. Úgy érzékeltem, hogy kb. 20 perce lehettek bent (ez nekem nem tűnt soknak, úgy emlékeztem, hogy korábban is 15-20 percig sütöttem kekszeket 170-180 fokon), amikor éreztem az illatot… nagyon sült illatot. Kiveszem a sütőből és feketére voltak égve. Kuka! Sajnáltam, mert nagyon kívántam már, hogy végre valami általam sütött nasit egyek este, amikor nincs energiám semmire, csak kidőlök a kanapén és Szex és New York jeleneteket nézek YouTube-on (az egyik kedvencem). Maradt a csoki kocka, de jövő héten újra megsütöm és hozom a receptet nektek! Vegán kókuszos répa muffin Hozzávalók 12 db-hoz: - 1 bögre zabliszt - 3/4 bögre tönköly fehérliszt - 1 és 1/2 bögre reszelt répa - 1 evőkanál őrölt lenmag - 3 evőkanál víz - 1/4 bögre kókuszvirág cukor - 1/3 bögre almaszósz - 1/4 bögre kókuszolaj (olvasztott, folyékony állapotban) - 1 teáskanál sütőpor - 1/2 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 1-2 teáskanál fahéj (ízlés szerint) - 1/2 bögre kókusztej (mandula-, rizs-, zab és szójatej is használható) - 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almaszósz, kókusztej, kókuszolaj, kókuszvirág cukor, lenmag keverék, majd jöhet a reszelt répa. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok. Tipp: a liszteket tekintve lehet variálni. Zabliszt helyett lehet köleslisztet vagy akár hajdinalisztet használni; a tönköly fehérliszt helyett pedig simalisztet vagy teljeskiörlésű lisztet. Az almaszószhoz az almát meghámoztam, kimagoztam és egyszerű baba almareszelőn pépesítettem. Ha nincs ilyen reszelőnk, akkor kiválthatjuk egyszerű DM-ben, Rossmannban kapható bio bébi almapürével. Fotóbomba… egy Ádi kéz betámad
Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül
2014. február 23. Zizi kalandjai
Totál elmaradásban vagyok, már, ami a beszámolót illeti, de néha magával ragad a hétköznap mókuskereke és a rengeteg tennivaló közül, a blog a végére marad, amikor már nincs erőm hajnal 1-kor kitenni egy új bejegyzést. A receptek állnak sorban, én meg kapkodom a fejem, hogy mikor lesz már végre időm, hogy megosszam veletek. Hát most! A cukormentes kihívás második hete egész jól telt, azonban a tojást annyira megkívántam, hogy muszáj volt ennem tükörtojás formájában. Összesen az első alkalom óta még három alkalommal ettem tojást. Érzem, hogy a teljes vegán életmódra még nem vagyok készen, pedig rengeteg vegán ételt főzök, ilyeneket eszünk, de valahogy a tudat, hogy azért bármikor ehetek egy kis sajtot és tojást is, megnyugtat. Most viszont, hogy “megvontam” magamtól a tejtermékeket és a tojást, nem érzem magam jól. És, ha nem érzem jól magam, hiányoznak ezek az ételek, akkor nem erőszakolom meg a testem, hogy teljesen megvonjam magam ezektől az élelmiszerektől. Igazából tejtermékek közül leggyakrabban sajtot és vajat szoktam enni, tejet már gyerekkoromban sem szerettem, joghurtot/kefirt negyedévente egyszer eszem, amikor megkívánom. Egyébként egész jól megbarátkoztam a vegán sajtokkal és a minőségi margarinnal. Tojást pedig többnyire rejtett formában süteményekben eszem, de néha megkívánom a tükörtojást és akkor sütök magamnak egyet… vagy nyáron a tojásos nokedlit fejes salátával. Én úgy működök, hogy, amit megkívánok, azt vagy azonnal vagy egy-két napon belül meg kell csinálnom, mert addig a belső hangom nem hagy békén és hagyja, hogy kattogjon a fejemben: tojásos nokedli, tojásos nokedli. Nincs mese, muszáj megfőzni. A harmadik hét az édességek utáni sóvárgásról szólt. Például elmentünk egy étterembe, ahol pizzát ettünk és az édességes pultnál megláttam a sajttortát. Na, a belső hang megszólalt: sajttorta, sajttorta. Annyira megkívántam, hogy már szenvedtem. A 70%-os csokikockák is hiányoznak, ez az igazság. Az egyedüli édes nasi a natúr ripsz-ropsz, rajta mandulvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával. Néha négy szeletet is megeszek, hogy csillapítsam az édesség utáni vágyamat. Most szombaton a biopiacon megkóstoltunk cukormentes meggyes-mákos és szilvás rétest, valamint almás és gesztenyés pitét (Lét Reform termékei, itt találjátok a választékot és rengeteg a cukormentes süti). Mindegyik almával volt édesítve, teljeskiörlésű lisztből készültek és isteni finomak voltak, főleg a gesztenyés pite. El is határoztam, hogy ezután mindig ezeket esszük szombatonként, mert finomak, elég édesek és vegánok is. Hát itt tartunk… most már vágom a cetlit, hogy még hány nap van hátra a kihívásból. Nem tudom még, hogy mivel törjük meg a cukormentes kihívást, de bőven van terv a fejemben, ugyanis márciusban elkezdem tesztelni Ádi szülinapi tortáját is. Az ízek már nagyjából összeálltak a fejemben, de szeretném tesztelni mielőtt élesben is kivitelezem. Természetesen a torta vegán lesz és valószínűleg cukormentes is, banánnal tervezem édesíteni. Ha jól sikerül, biztosan felkerül majd a blogra is. És akkor jöjjön a recept. Néhány vöröslencse levest már készítettem. Szeretem, mert ezt a fajta lencsét nem kell beáztatni, gyorsan megfő és rengeteg ízvariáció kihozható belőle. Ez a leves nagyon nagy adag, mi I.-vel néhány napig ettük, kiadós és laktató. A pisztácia pesto csak ráadás, anélkül is fogyasztható. A receptet a Kinfolk oldalán találtam. A pisztáciát a Noosti Kft-től kaptam tesztelésre és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével. Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval Hozzávalók 6 főre: A leveshez: - 3 bögre (kb. 500 g) vöröslencse, jól átmosva - 10 bögre (kb. 2,5 liter) zöldség alaplé - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 5 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 nagyobb alma, meghámozva, csumája eltávolítva és szeletekre vágva - 1 evőkanál köménymag - 1 evőkanál chili pehely - olívaolaj - só, bors A pestohoz: - 1 bögre natúr, hántolt pisztácia, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 3/4 bögre petrezselyem, felaprítva - 1/4 bögre olívaolaj - 1/2 citrom leve - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy nagy lábasban hevítsünk legalább 1/4 bögre olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd az almát és 2 teáskanál sót és főzzük 6-8 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a köménymagot és a chili pelyhet és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Adjuk hozzá a vöröslencsét, öntsük bele az alaplevet és fedőt téve rá főzzük kb. 20 percig, amíg a vöröslencse megpuhul. Ha nagyon habzik a teteje, akkor a habot időközönként távolítsuk el a tetejéről szűrőkanállal. Adagokban turmixgépben pürésítsük teljesen simára, majd öntsük vissza a lábasba, ízesítsük, ha szükséges, ha pedig túl sűrűnek találjuk öntsük még hozzá egy kevés vizet. Robotgépben aprítsuk fel a pisztáciát, hagyjunk benne néhány darabos részt. Öntsük egy kis tálba, adjuk hozzá a petrezselymet, az olívaolajat, citromlevet, keverjük jól össze és ízesítsük ízlés szerint. Tálaljuk a levest melegen és tegyünk rá egy keveset a pestoból.
Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta
2013. december 12. Zizi kalandjai
Szeretem a kiadós palacsintás reggeliket, amelyekben nagyon ritkán van most részem. Legutoljára I. lepett meg októberben a szülinapomon palacsintával. Több receptemet kombinálva, amilyen alapanyagot talált itthon, így dobott össze nekem egy fantasztikus szülinapi reggelit. Jól sikerült nagyon! Remélem az ünnepek alatt lesz idő arra – amikor a család apraja-nagyja összegyűlik a szüleimnél -, hogy palacsintát süssünk reggelire… és nem kell már korán nekilátni az ebéd elkészítésének. Szóval azt tervezem, hogy inkább este előkészítek majd anyával egy csomó mindent (zöldségek pucolása, alapanyagok kimérése, előkészítése, stb.), hogy legyen másnap idő egy nyugodt, békés palacsintás reggelire! Ezt kívánom nektek is: nyugodt perceket a családdal, finom teát, forró csokit vagy kávét szürcsölgetve, az előző nap ajándékba kapott meleg pulcsiban ücsörögve, elmélázva, együtt nevetgélve jusson idő egymás meghallgatására. Ez egy egyszerű recept (még szeptemberben készült), háromféle lisztet kombináltam: teljeskiörlésű tönkölyt, zabot és rozslisztet. Természetesen nem kell pont ugyanezeket használni, ha éppen nincsen otthon. Kiváló lehet hajdinaliszttel, kölesliszttel vagy tönköly fehérliszttel is. Annál gazdagabb lesz, minél többféle lisztet adunk hozzá. Bevallom nekem ez volt az első próbálkozásom a rozsliszttel (tudom, nem vagyok egy nagy kenyérsütő, pedig szeretnék az lenni és ropogós héjú kovászos rozskenyeret kivenni a sütőmből alkalomadtán!), illetve egy kekszet már sütöttem belőle, az nagyon-nagyon ízlett. Amit tudni érdemes a rozslisztről, hogy vitalizáló, immunerősítő hatású, növeli a fizikai erőnlétet. Gazdag B-vitaminokban, kálciumban, magnéziumban, nitrogénben és foszforban. Alacsony sikértartalma miatt célszerű más lisztekkel keverni (forrás: Tudatos Vásárlók). A recept a Super natural every day szakácskönyvből van, változtattam egy kicsit rajta és vegánosítottam. A palacsinta tésztájába általában nem szoktam semmilyen édesítőszert tenni, szóval teljesen cukormentes. Tálaláskor úgyis meglocsoljuk juharsziruppal. Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta Hozzávalók 10-12 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre zabliszt - 1/2 bögre rozsliszt - 2 bögre mandulatej (szója-, rizs-, és zabtej is használható) - 2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 teáskanál só - 1/3 bögre kókuszolaj (kókuszzsír felolvasztva) - 1/2 bögre napraforgómag - 1/2 bögre étcsokoládé, felaprítva - juharszirup (bármilyen más szirup és méz is használható) Egy tálban keverjük össze a liszteket, a sütőport és a sót. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj. Keverjük össze a nedves hozzávalókat a szárazhoz, adjuk hozzá a napraforgómagot és a csokoládét és jól keverjük össze, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.
Házi kesudiókrém
2013. október 8. Zizi kalandjai
Az egész úgy kezdődött, hogy pár hónapja kaptam a nagy Ámerikából egy üveg cashew butter-t, vagyis kesudióvajat, vagy nevezzük kesudiókrémnek. Ilyet… és akkor elvesztem… Ráadásul mindez Ádi születése után történt, amikor szükségem volt természetes tejserkentőkre… és hát többek között a kesudió az ilyen. Igyekszem tartani a délelőtt csak gyümölcsöt eszem dolgot, de amióta szoptatok ez elég ritkán elég. Szükségem van energiát adó táplálékra is. Noha a gyümölcs élénkít – ezért is érdemes délig bezárólag enni, nem pedig vacsorára -, nem ad annyi energiát, hogy délelőtt helytálljak egy perpetuum mobile mellett, aki ráadásul belőlem táplálkozik. Szóval barnára pirított – én így szeretem, ha már van egy kis színe – élesztőmentes teljeskiörlésű kenyérre kentem ezt a natúr, nyers kesudióvajat és arra jött anyukám cukor- és minden mentes szilvalekvárja = tökéletes energiát adó reggeli. Egyszerűen rákattantam. Minden reggel ezt ettem a gyümölcs után és szomorú szemekkel néztem az üvegre, mert tudtam, hogy egyszer el fog fogyni. Kétségbeesetten hívtam fel gourmet boltokat, hogy forgalmaznak-e kesudióvajat. Többnyire földimogyoróvaja van mindenkinek, egy helyen mondták, hogy tartanak, de éppen nincsen (közben találtam online egyet, még nem próbáltam ki). Na, akkor állítsuk elő mi saját magunk… gondoltam. Szükség van hozzá egy jó konyhai robotgépre (figyelem!!! készítés közben néha tartsunk szünetet és állítsuk le a robotgépünket, nehogy leégjen a nagy munkában!!!), egy kis türelemre, na és persze natúr kesudióra. Persze lehet készíteni sós, pirított magból is, úgy is finom. A natúr változatot ízesíthetjük mézzel, juharsziruppal, egy csipet sóval, esetleg egy kevés fahéjjal is, de én nem tettem bele semmit. Ha nem csak kenyérre szeretnénk kenni, hanem kekszekbe, süteményekbe is bele szeretnénk sütni, akkor szerintem jobb, ha a natúr változatra hagyatkozunk. És akkor lássuk a készítését fázisfotókkal fűszerezve… Beleöntjük a robotgép tartályába a kesudiót és elindítjuk a gépet. Egy perc után már szemcsés állagú lesz, további három-négy perc után már szinte por állagú. Újabb három perc és már látható lesz a kesudió olajosságga, kezd összeállni a porrá darált kesu. Még járatjuk a gépet és most már nagyobb szemcsékben állnak össze az apró szemek. Eltelik újabb három-öt perc és az apró szemek eltűntek, helyette kezd masszává összeállni. Még néhány perc és a massza kezd golyóvá formálódni, mintha tésztát gyúrnánk és formáznánk. Kitartás! Mindjárt a végére érünk! A robotgép “tésztává” dagasztotta a kesudiót. Igazi, formás labdát “gyúrt” belőle, ha belenyomjuk az ujjunkat, érezzük, hogy puha – már szerintem így is kenyérre kenhető lenne. Amikor a gépünk ezt a labdát dobálja, nem igazán hisszük majd el, hogy újabb három-négy perc után szétesik a labda és az állaga még krémesebb lesz. Még dolgoztassuk a robotgépet pár percig és a darabos kesudiókból kesudióvaj vagy krém lesz. Voila! Most kapcsoljuk ki a robotgépünket és hagyjuk pihenni, valamint kihűlni! Megérdemli! Házi kesudiókrém Hozzávalók: - 400 g kesudió Robotgépben daráljuk, pépesítsük, krémesítsük a kesudiót a fenti fázisfotóknak megfelelően. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 250-300 ml kesudiókrém lesz.
Portobello-tofu hamburger
Az első vegaburgert külföldön ettem. Itthon akkor még egyáltalán nem lehetett ilyesmit kapni. Ha valahol érdeklődtem, általában az volt a válasz, hogy nincs rá igény, ezért nem is tervezik bevezetni. Lehet, hogy mára már javult a helyzet, de időközben rászoktam arra, hogy magam készítsem el, olyan alapanyagokból, amik talán szokatlanok azok számára, akiknek a hamburgert a húspogácsa jelenti. A vegánoknak nincs okuk panaszra, mert hamburger pogácsák választéka szinte kimeríthetetlen. A csicseriborsó, a lencse, a köles, a bab, a zab, rizs vagy az okara is kiváló alapanyag lehet. A mai receptben viszont egy különlegesen finom vegán kombináció jelenik meg: a pácolt portobello gomba és tofu párosa. A kellemes fűszerezés, a balzsamecet és a karamellizált sült hagyma teszi egyedivé az ízharmóniát. Hozzávalók (4db hamburger): 4db nagyobb portobello gomba (megmosva, tönk kiszedve) 4 db vékony szelet tofu (ízesítetlen) Marináló szósz 3 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál balzsamecet 1 teáskanál oregano 2 csipet fekete bors 1 mokkáskanál dijoni mustár Karamellizált hagyma: 1db nagy hagyma (vékony karikákra szelve) 1/2 evőkanál kanál cukor 2 evőkanál balzsamecet 2 evőkanál olíva olaj Saláta 2db paradicsom karikákra szelve 2 marék rukkola Hamburger zsemle (4db): 300g liszt(finomliszt, vagy 2:1 arányban finomliszt teljeskiőrlésű liszt keveréke) 1 evőkanál lenmagpehely 1 evőkanál búzakorpa 1 csapott teáskanál szárított élesztő 1 evőkanál cukor 50g szója joghurt 20g olíva olaj 1-1,5 dl ízesítetlen rizstej (meglangyosítva a tésztához)+ a zsemlék tetejének megkenéséhez 1 evőkanálnyi szezám mag (a zsemlék tetejének szórásához) Így készítsd el: A zsemlék tésztájának összeállításához, öntsd egy tálba a lisztet, majd keverd hozzá a sót, a cukrot, a lenmagpelyhet, a búzakorpát az élesztőt. Ezután keverd el benne az olajat és a szója joghurtot. Adagold hozzá a langyos rizstejet. Alaposan gyúrd át, amíg a tészta homogénné, rugalmassá válik (kb. 10 perc), majd légmentesen letakarva tedd félre egy órára. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a marinálószószt, beleforgatjuk a gombát és a tofut. Hagyjuk, hogy a fűszerek átjárják őket. Később, a hamburger zsemle sütésével párhuzamosan fogjuk átsütni. A felszeletelt hagymát 2-2 kanál olaj és balzsamecet keverékén lassú tűzön, lefedve megpároljuk, majd a cukrot hozzáadva karamellizáljuk, ropogósra sütjük és felhasználásig félretesszük. Amikor a tésztánk megkelt, gyúrjuk át még egyszer, osszuk négy egyenlő részre, és formáljunk belőle csinos zsömléket. Helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsire, fedjük le egy konyharuhával, hogy további 15-20 percig kelhessen. Közben melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Mielőtt a sütőbe tennék a zsemléket, kenjük meg a tetejüket rizstejjel, szórjuk meg szezámmaggal, és recukáljuk 180 °C-ra a sütőhőmérsékletét. A zsemlék 20 perc alatt fognak kisülni. Ez pont elég idő arra, hogy a tofut és gombát átsüssük a marináló szószban. Ha minden elkészült, akkor már nincs más hátra, mint ketté vágni a zsemléket és belepakolni a ruccolát, a paradicsomkarikákat, 1-1 gombafejet és tofut némi dijoni mustárral megkenve. Aztán belapátolni az egészet. Tipp: a hamburgerünk még finomabb lesz, ha szánunk rá pár percet, hogy a kettévágott hamburger zsemlék belső lapját a forró serpenyőben ropogósra pirítsuk.
Ultimate vegán almás pite
2013. március 17. La Veganista
Az almás pite a sütemények királynője. Fantasztikusan egyszerű, könnyen veganizálható békebeli desszert, melyben az alma, a fahéj, és a dió nászából megszületik az örökké tartó szerelem íze. Senkit ne tartson vissza a sütéstől és a kóstolástól az, hogy ebben a verzióban sem tejföl, sem tojás nincs. Nem érezhető különbség a hagyományos és a veganizált változat között. Hozzávalók: 1 kocka margarin (25dkg) 40 dkg liszt (finomliszt és teljeskiőrlésű liszt fele-fele arányban mehet bele) 10 dkg cukor 1 kisebb citrom leve, meg a héja 1/4 csésze rizstej (ízesítetlen) 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliás cukor 2 kg alma (nálam savanykás ízű alma a nyerő, mert kellemes kontrasztot ad az édes tésztával) 2-3 marék durvára vágott dió fahéj Így készítsd el: A liszttel alaposan keverjük össze a cukrot, a sütőport, a vaníliás cukrot, a citrom héját és levét. Ezután morzsoljuk bele a margarint, majd adjuk hozzá a rizstejet. A tésztát úgy kell összedolgozni, hogy ruganyos és homogén legyen, nem lehet ragacsos. Ha ezzel megvagyunk, tegyük be a hűtőbe pihenni, amíg elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. Alaposan nyomkodjuk ki a reszelt almát, mert sütés közben az almalé eláztatja a tésztát. Ezután, a sütőt előmelegítjük 200°C-ra és előkészítjük a tepsit a sütéshez. Sütőpapírt rakunk bele, vagy margarinnal kikenjük és meglisztezzük. Kivesszük a tésztát hűtőből és kettéosztjuk. Meglisztezett nyújtódeszkán sodrófával kinyújtjuk a tepsi nagyságának megfelelően (nálam cm x cm - így ebből a mennyiségből leheletvékony tésztát kapunk). A tésztát rátekerjük a sodrófára, így könnyebb átemelni a tepsibe. Az alsó tésztarétegre egyenletesen ráhalmozzuk a reszelt almát és megszórjuk fahéjjal, majd meghintjük durvára darabolt dióval. A pite tészta másik felét is kinyújtjuk, és sodrófáról letekerve beborítjuk vele az almát. Villával alaposan megszurkáljuk a tésztát, hogy a sülés közben keletkező gőzök szabadon távozhassanak a pitéből. A sütési idő kb. 20-30 perc. Tűpróbával ellenőrizzük a tésztát, ami akkor lesz jó, ha a tű tiszta marad. A tészta halvány drapp árnyalatúra süljön. (Ha nagyon pirulna, de a tűpróba szerint nyers a tészta, alufóliával kell lefedni.) A kihűlt, felszeletelt pitét fahéjas darált dióval szórhatjuk meg, de a legjobb csak úgy forrón, minden pepecselés nélkül magunkba tömni.
Vegán diós csokoládés keksz szendvics
2013. január 18. Zizi kalandjai
Mindig gondolkozom azon, hogy a címbe kitegyem-e a vegán szót, ha egy vegán receptet osztok meg. Úgy gondolom ez a szó még mindig sokakat elriaszt attól, hogy belevágjanak a sütésbe vagy főzésbe, mert azt gondolják, hogy ez valami ufo dolog és biztos olyan alapanyagok kellenek hozzá, amit macerás beszerezni. Igen, vannak olyan receptek, amelyekhez több alapanyag kell, de én hajlandó vagyok utána járni és beszerzem, ha számomra fontos. De vannak olyan receptek is, amelyeknek a hozzávalói nem igényelnek nagyobb utánajárást, sőt, lehet, hogy éppen mindenünk megvan hozzá a hűtőben és a kamrában. Persze lehet, hogy a kókuszzsír valakinek különleges dolog, nekem viszont már mindennapos élelmiszer. Ezen elmélkedve úgy döntöttem, hogy írni fogok egy bejegyzést arról, hogy melyek azok az alapvető élelmiszerek, amelyek az én vegetáriánus konyhámban/kamrámban megtalálhatók, hogy mindig legyen esélyem egy gyors vega vacsora összedobására, ha éppen kevés az idő. No, de most térjünk át ezekre a falatnyi finomságokra. Karácsonyra készültek és hatalmas sikerük volt. Kevés benne a cukor, teljeskiörlésű tönkölyliszt, valamint dió adja a tészta alapját egy csipetnyi fahéjjal és vaníliával fűszerezve. Lehet fogyasztani úgy is, hogy csak egy kekszre kenünk a csokoládé krémből, de össze is ragaszthatunk két kekszet a krémmel. Apró, hamm, bekaplak falatok! Gyorsan el fognak fogyni! Vegán diós csokoládés keksz szendvics Hozzávalók: Kekszhez : - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 3/4 bögre dió, darálva - 2 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só - 1 teáskanál sütőpor - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/3 bögre nádcukor - 1 teáskanál almaecet - 1/4 bögre mandula/rizs/zab/szójatej - 1/3 bögre kókuszzsír, folyékony állapotban - 1/2 teáskanál mandula aroma (opcionális) Csokikrémhez : - 3/4 bögre 70%-os csokoládé - 2 evőkanál mandula/rizs/zab/szójatej - 1/4 bögre kókuszzsír - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a keksz száraz hozzávalóit: liszt, dió, fahéj, só, sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: nádcukor, almaecet, mandulatej, kókuszzsír, mandula aroma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, jól keverjük el a tésztát, formázzunk labdát belőle, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 15-20 percre. Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra és tegyünk sütőpapírt egy tepsire. A hűtött tésztából csípjünk le egy kis darabot, formázzunk kis golyót (pingpong labdánál kisebbet) belőle, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsire és lapítsuk le a tenyerünkkel. A maradék tésztával is járjunk el így (nekem 36 db keksz jött ki ebből a menyiségből). Süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek. Tegyük a krém hozzávalóit egy lábasba és alacsony láng felett olvasszuk meg az összes hozzávalót, közben kevergessük. Öntsük a krémet egy dobozba és tegyük hűtőbe addig, amíg kenhető állapotú lesz. A kihűlt kekszekből kenjünk meg egy darabot a krémmel és ragasszunk hozzá egy másik kekszet. Teszteljük egyből, hogy adható-e a vendégeknek vagy a családtagoknak! :)
Vegán gyömbéres fűszeres keksz
2012. december 21. Zizi kalandjai
Nagy karácsonyi keksz sütésben vagyok már napok óta. Tavaly karácsonyra is nagyon sokféle készült, de sajnos éjszakába nyúlóan, így nem fotóztam le őket és ide a blogra se kerültek ki. Most igyekszem ezt pótolni és a tavaly már bevált nagyon finom kekszeket, valamint új fajtákat is, megosztani itt a blogon. Mindegyik vegán és lesz köztük olyan, amelyik gluténmentes is. A gluténmentes sütés számomra egy teljesen új terület, de mivel többen kértétek, hogy tegyek közé gluténmentes recepteket, ezért beleásom magam a témába. Egyelőre kekszeket és süteményeket tervezek gluténmentesen készíteni. Ezeket a kekszeket a kandírozott gyömbér, a fűszerek és a kívülről rásült nádcukor (még így sem lett igazán édes!) teszik ünnepivé. Került bele nádmelasz is, amely a nádcukor gyártása során képződik. Sötét színű, kesernyésen édes, sűrű folyadék. Már az ókorban kezdték használni gyógyító hatása miatt. Rendkívül gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban (vas, kálcium, magnézium) és esszenciális aminosavakban. Ha nem sikerül beszerezni, nem gond, tavaly enélkül sütöttem meg ezeket a kekszeket és úgy is kiváló volt. Gyömbéres fűszeres keksz Hozzávalók: - 2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 2 bögre tönköly fehérliszt - 4 teáskanál őrölt gyömbér - 1 teáskanál őrölt fahéj - 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg - 2 teáskanál szódabikarbóna - 1 teáskanál só - 2 evőkanál őrölt lenmag - 6 evőkanál víz - 1 bögre kókuszolaj - 1/2 bögre nádcukor + kevés a kekszek bevonásához - 2 evőkanál nádmelasz (opcionális) - 12 evőkanál mandulatej (bármilyen más növényi tej is használható) - 1/2 bögre kandírozott gyömbér, felaprítva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz - ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal. Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: teljeskiörlésű tönkölyliszt, tönköly fehérliszt, őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg, szódabikarbóna és só. Egy másik tálban keverjük el a kókuszolajat a mandulatejjel, a nádmelasszal és a nádcukorral. Öntsük hozzá a lenmagos tojást és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a kandírozott gyömbérrel együtt. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Formázzunk golyókat a tésztából, a tenyerünkkel lapítsuk ki és forgassuk meg nádcukorban mindkét oldalukat. Sütőpapírral bélelt tepsire tegyük. Kb. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Fincsi! Ebből a mennyiségből 40-50 db lesz. Dobozban 10-14 napig eltartható, ha addig egyáltalán kitart! :)
Vega karácsony - Mázas diós lencsefasírt
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva. Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle. Mázas diós lencsefasírt (Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows) Hozzávalók 6-8 főre: Fasírthoz : - 190 g zöld lencse - 100 g dió - 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen - 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 120 g répa, felaprítva - 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve - 40 g zabliszt - 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa - 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható) - 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható) - 1 teáskanál chili pehely (opcionális) - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors Balzsamecetes almás mázhoz : - 60 ml ketchup - 1 evőkanál juharszirup - 2 evőkanál édesítetlen almaszósz - 2 evőkanál balzsamecet Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit. Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Mogyorós tallérok, csillagok...szívecskék
2012. november 30. Fittanyuka Blog
Igen, igen végre elkészültek az idei aprósütik karácsonyra. A tervezett diós karéj féle sütit nem tudtam kivitelezni, mert speciális sütő formát igényel, ezért maradtam a jól megszokott formáknál. A recept is a megszokott apró süti receptem, amit már ránézésre adagolok, mármint a hozzávalókat, viszont a töltelékkel, bevonókkal, mindig szoktam variálni. Ez az a karácsonyi apró süti ami dobozban januárig is eláll és reggelire forró gabona kávé mellé, vagy tea mellé akár tea sütinek is kínálhatjuk. Nálunk nem marad januárig, mindenki rá jár, viszont most szigorúan tilos fogyasztani 24-ig:) Hozzávalók: Tészta: 500 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt ( csinálhatjuk felesben is: 250 g bio finom, tönkölyliszt, 250 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt) 150 g barna nádcukor, vagy 100 g nyírfacukor 3 evőkanál bio margarin 1/2 citrom leve és reszelt héja 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 250 g őrölt török mogyoró 250 ml rizs tej Díszítéshez: 125 g darált mogyoró kandírozott narancs héj ( bioboltokban kapható cukormnetes is, kukorica sziruppal) Ragasztáshoz: Sárgabarack lekvár, inkább dzsem , mert jobban összeragadnak a kész sütik, a folyékonyabb is megfelel, viszont akkor tovább szárad. A hozzávalókból jól gyúrható tésztát gyúrunk, ( a darált mogyoróból csak 125 g-ot gyúrunk a tésztába, a többit a díszítéshez használjuk) , addig dolgozzuk amíg nem ragad, ha szükséges szórunk hozzá még lisztet. A kész tésztát kb 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A tésztát ketté osztjuk és kb. 0.3 mm vastagságúra ki nyújtjuk mindkét gombócot. Tetszőleges formákat szaggatunk ki belőle. Barack lekvárt használtam, folyósabbat. Lekentem a formák tetejét és bele mártottam a darált mogyoróba. Sütő papírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket és előmelegített sütőben 150 fokon, lassan, hogy ne égjen meg a mogyoró a tetején , kb. 20 percig sütöttem. Nem minden formát hempergettem mogyoróba , hagytam simán is , mivel összeragasztottam őket. Amikor kihűltek akkor a formákat megkentem a sárgabarack dzsemmel és összeragasztottam őket. Némelyik tetejébe még nyomtam néhány kandírozott narancs héjat. Hagytam 1-2 órát szikkadni őket, utána bedobozoltam sütis dobozba. A rondákat illik elfogyasztani még szinte melegen:) Fittanyuka
Briós kenyér
2012. október 25. Zizi kalandjai
Ritkán készítek kelt tésztás süteményt, pedig nagyon szeretem, de igyekszem, nem sok fehér lisztes pékárut sütni. A kedvenceim továbbra is: a fánk, a nagyim foszlós kalácsa és a fahéjas csiga (érik már nagyon egy másik változatot is ebből). Ezeknek a sütiknek a puhaságát, foszlósságát sajnos a fehér liszt könnyedsége adja meg és teljeskiörlésű lisztből készítve már nem lesz ugyanolyan az ízük és az állaguk. Negyedévente egyszer azonban engedek a csábításnak... És erre biztatlak most benneteket is! Csábuljatok el és a közelgő hétvégén süssétek meg ezt a szezámmaggal megszórt briós kenyeret (recept Peter-től). Mert nincsen jobb annál, mint reggelire egy langyos szelet brióst enni puha vajjal és házi lekvárral megkenve. Ugye? A kelt tésztákról kialakult tévhit, miszerint kezdők bele se vágjanak, nem igaz. Amikor először kezdtem el sütni, én is a könnyebb kekszeket, muffinokat és kevert sütiket (nedves + száraz alapanyagok összedolgozása) vettem célba. Nem igazán lehet elrontani ezeket. Aztán egyszer vállalkoztam a kalács megsütésére - persze anya felügyelete mellett :) -, majd a fahéjas csiga volt az első önálló kelt tésztás vállalkozásom. Nem tudom leírni milyen felemelő érzés a puha, megkelt tésztát, kézzel dagasztani, gyúrni... belemerül az ember és elveszik. Nem lát, nem hall, csak a puha tésztát érzi és élvezi a vele való munkát. Nem meglepetés, hogy a briós francia eredetű. Állítólag először 1404-ben írták le a brioche szót, ami fűszeres kenyeret jelentett. De hagyjuk a történelmet és jöjjön a recept! Briós kenyér Hozzávalók: - 250 ml langyos (kézmeleg) víz - 3 és 1/2 evőkanál langyos (kézmeleg) tej - 8 g szárított élesztő - 4 evőkanál nádcukor - 490 g sima búzaliszt, szitálva - 40 g vaj, felkockázva - 2 db bio tojás - 2 teáskanál só - szezámmag Egy kis tálban keverjük össze a vizet a tejjel, az élesztővel és a cukorral. Tegyük félre és várjuk meg, amíg felfut (habos lesz). Egy nagy tálban dolgozzuk el a vajat a liszttel és a sóval (apró morzsa állagúra). Adjuk hozzá a habos élesztőt, egy tojást és a kezünkkel állítsuk össze a tésztát (ragadós lesz). Borítsuk lisztezett felületre és dagasszuk a tésztát 5 percig. Ha szükséges, egy kevés lisztet még adhatunk hozzá (ne túl sokat, mert keményebbé teszi a tésztát). Formázzunk belőle labdát és tegyük vissza a tálba, takarjuk le egy konyharuhával és kelesszük a duplájára (kb. 1 óra). Vegyük ki a tésztát, gyúrjuk át egy kicsit, majd formázzuk és tegyük bele a püspökkenyér formába (az enyém 25 cm hosszú). Fedjük le megint a konyharuhával és a formában is hagyjuk megkelni a duplájára (kb. 1 óra). Közben a másik tojást verjük fel egy kis tálkában, majd a megkelt briós tetejét kenjük meg vele és szórjuk meg szezámmaggal. 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig. Akkor jó, ha a teteje aranybarna, ropogós. Hagyjuk kicsit hűlni, majd vágjunk bele... :)
Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel
2012. október 18. Zizi kalandjai
Habos mandulatej Az élet néha keresztül húzza a számításainkat és nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan azt elterveztük. Az évszakok megváltoznak, ahogyan a helyszínek is. Emberek megjelennek az életünkben, aztán néhányan elmennek. De megnyugtató tudni, hogy akiket igazán szeretünk, azok örökre a szívünkben maradnak. Szerettem volna sütni csokis sütőtökös vegán palacsintát magamnak a szülinapomra, meg vegán banános csokitortát is. Aztán úgy hozta az élet, hogy nem volt erre lehetőségem és időm se, így majd néhány héten belül, ha lesz egy szabad hétvégém, nekiállok alkotni. De a finom recept nem marad el. Sütőtökös palacsinta helyett répásat hoztam. Ráadásul cukormenteset és vegánt. A répa enyhén megédesíti. Azért a bűnözés megvolt, ugyanis meleg fahéjas mézzel öntöttem nyakon. Az utóbbi időben, ha ilyen vastag palacsintákat sütök, mindig kihagyom a receptből a tojást és a tejterméket. Kiváló egy palacsinta, ha vegán, akkor is. Puha, dundi, falnivaló. Kényeztető vasárnapi reggeli hűvös őszi reggeleken. Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel Hozzávalók 8-10 db-hoz: - 1 bögre hajdinaliszt - 1/4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/4 bögre őrölt mandula - 1 és 1/2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/4 teáskanál őrölt gyömbér - 1/4 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/8 teáskanál őrölt kardamom - 1 és 1/2 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) - 1 bögre reszelt répa - 2 evőkanál kókuszolaj vagy napraforgó olaj + egy kevés a sütéshez - 1/3 bögre méz - 1 teáskanál fahéj Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, mandula, sütőpor, gyömbér, szerecsendió és kardamom. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj és reszelt répa. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Közben egy kis lábasban melegítsük fel a mézet, adjuk hozzá a fahéjat és jól keverjük el. Locsoljuk meg a fahéjas meleg mézzel a palacsintákat és tálaljuk azonnal.
Nyári zöldséges lepény
Nagyon sokféle zöldség terem a kertünkben és a szomszédból is kaptunk egy jó adag csillagtököt, ezért egyértelmű volt, hogy valami extrán zöldséges dolgot kell készítenem. A lecsót picit már unom, de valami laktató ételt szerettem volna, így született ez a zöldséges pite vagy lepény nevezzük, ahogy akarjuk. Útravaló elemózsiának sem utolsó, csomagoltunk belőle a Balatonhoz is. Hozzávalók: Tésztához: 15 dkg teljeskiőrlésű rozsliszt 10 dkg búza finomliszt 15 dkg vaj 1 tojás só, víz Feltét: csillagtök, paradicsom, kukorica, hagyma, sajt - 1. A kétfajta lisztet keverjük össze, majd adjuk hozzá a puha vajat és a tojást. - 2. Ízesítsük sóval és adjunk hozzá annyi vizet, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. - 3. Az elkészült tésztát csomagoljuk fóliába, majd fél órára helyezzük hűtőbe. - 4. Amíg a tészta összeáll, különböző idényzöldségekből készítsünk feltétet. - 5. A tésztát nyomkodjuk egy pite forma aljába, majd öntsük rá a zöldséges feltétet és szórjuk meg sajttal. - 6. Előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt süssük meg. Ildi
Szuper reggeli: Mandulavajas pirítós mandulatejes kávéval
2012. június 4. Zizi kalandjai
Le sem tagadom... mandula lázban égünk. Amióta megtaláltuk a biopiacon Zabodál Imre mandula termékeit, rá vagyunk kattanva. Először a mandulatejjel ismerkedtünk meg. Korábban már vásároltam külföldi mandulatejet, amelyik teljesen fehér színű, de Imréék teje drapp színű, mert ők a mandula héját is felhasználják a tej készítésekor. Kinyitod az üveget és erősen megcsap a marcipán illat. A tej sűrűbb, mint a külföldi változat és krémesebb is. Örülök, hogy van ilyen minőségű magyar termék a piacon. Tudom, a mandulatejet én is meg tudnám csinálni, de még nem vettem rá magam. Talán hamarosan. Elkészítése egyszerű, csak mandula és víz kell hozzá. Hagyhatjuk natúran, de lehet édesíteni is. Fűszerezhetjük vaníliával, fahéjjal, de kardamommal is el tudom képzelni. Van jó néhány recept az interneten, érdemes ezek közül válogatni itt és itt. A karácsonyra vett aprító- és robotgépemmel végre tudok mandulavajat készíteni! Nagyon egyszerű. Addig kell aprítani, pörgetni a mandulát, amíg krémessé, kenhetővé válik (recept itt és itt). Csináltam is már, de csak kis mennyiségben, amikor egy adag kekszet sütöttem. Most vettünk ebből is egy üveggel Imrééktől, natúrat, édesítetlent. Kiváló pirítósra, kekszek, sütemények sütéséhez, de fogyaszthatjuk snackként is, mondjuk alma, körteszeleteket mártogatva benne. Nálunk most a mandulavaj veri a földimogyoróvajat. :) A recept nagyon egyszerű, igazából nem is recept, csak egy ötlet arra, hogy ilyet is lehet reggelizni. Mindenkinek a saját ízlésére bízom, hogyan ízesíti a pirítóst, milyen gyümölccsel eszi. Mi juharsziruppal locsoltuk meg, a gabonakávét pedig kókuszcukorral édesítettük. A kávé nagyon krémes, selymes állagú lett a mandulatejtől. Fantasztikus! Ezzel a reggelivel biztosan délig tart majd a lendület. :) Mandulavajas pirítós mandulatejes kávéval Hozzávalók 2 főre: Pirítóshoz: - néhány szelet teljeskiörlésű kenyér - mandulavaj - juharszirup / méz / rizsszirup / agavé szirup - friss eper, szeletekre vágva Kávéhoz: - 400 ml mandulatej - 4 teáskanál gabonakávé-keverék (árpa, rozs, cikória) - 2 teáskanál kókuszcukor vagy nádcukor Az elkészült pirítós szeleteket kenjük meg mandulavajjal, locsoljuk meg juharsziruppal és tegyünk rá eper szeleteket. A kávéhoz melegítsük fel a mandulatejet. Két-két teáskanál gabonakávét egy-egy teáskanál kókuszcukorral és egy kevés mandulatejjel keverjünk a bögrékben simára, majd öntsük fel a meleg tejjel.
Friss saláta a Lecsós Kertből
2012. május 10. Zizi kalandjai
Szerettem volna már korábban is írni a kis parcellánkról, ami a Lecsós Kertben található, de úgy gondoltam, hogy képek nélkül nem izgalmas a dolog. Most, hogy már elég sok minden kibújt a kertben, van téma a fotózásra, így bemutatom, hogy mit is termelünk Budapest egy apró szegletében. Februárban jutottunk hozzá a parcellánkhoz. A Közösségi Kertek szervezésében pályázni lehetett (vagyis online jelentkezni) a kis kertekre. Többszörös túljelentkezés volt, ezért úgy döntöttek a szervezők, hogy sorsolás útján döntik el, hogy kinek jusson parcella. Így került a mi nevünk is a kalapba, aztán pedig a szerencsés nyertesek közé (I. nevét húzták ki, nem az enyémet :)). Rukkola (elég csenevész volt, de aztán burjánzásnak indult - hurrá!) Hihetetlen népszerűsége miatt a városban egyre nagyobb a szervezkedés a közösségi kerteket illetően és egyre több helyen indul meg a gazdálkodás. Remélem ez a pozitív kezdeményezés országszerte elterjed és egyre több városban lesz lehetőség kertészkedésre (ha valahol már működik, osszátok meg itt kommentben, hogy mások is értesülhessenek a jó hírről). Ma délután ledöbbentem a változásokon, hogy mennyit nőttek a növények néhány nap alatt és nagyon büszke vagyok, hogy ilyen takaros kis kertünk lett. Anya és apa tanácsát igyekeztem megfogadni veteményezéskor és palántázáskor, meg a gyerekkori kertészkedős emlékek is felszínre kerültek. Követem Bálint Gazdát Facebookon és Twitteren is. Jó sok hasznos tanáccsal látja el a kezdőket, sokat lehet tanulni tőle. Antikváriumokból pedig beszereztem néhány gyöngyszemet, amelyekből szintén sokat lehet tanulni a biogazdálkodásról, a növényekről, a kertészkedésről (Gertrud Frank: Öngyógyító kiskert, Rudolf Steiner: A mezőgazdálkodás gyarapodásának szellemtudományos alapjai). Mángold Cukkini Ma este pedig az első betakarított terményből készült egyszerű saláta: rukkola levelek, retek, kevés olívaolaj, citromlé, csipet só. Hozzá néhány szelet teljeskiörlésű kenyérből fokhagymás pirítós, tökmagolajjal meglocsolva, pirospaprikával megszórva és kecskesajt. Néha a legegyszerűbb dolgok a legfenségesebbek! Igaz? Cirmos bab Jó kertészkedést mindenkinek!
Kenyér a sütőből
Tulajdonképpen egy évek óta használt és egyébként nagyon bevált receptet írok most le. Évekkel ezelőtt olvastam először a DolceVita blogban és már akkor kipróbáltam, azóta is nagy sikerrel sütöm általában hétvégente. Légkeveréses sütőben tökéletes az állaga, de a hagyományos sütőkben is süthető ez a finom kenyér. Ízesíteni tulajdonképpen bármivel lehet, csak a fantáziánk szabhat határt. Legtöbbször egész köményt használok, de lehet szezámmaggal vagy lenmaggal is ízesíteni. Most köménymagot használtam, de érdemes mindent kipróbálni. Hozzávalók: 25 dkg teljeskiőrlésű liszt 25 dkg zabliszt 1 cs. szárított élesztő 1,5 dl langyos víz 1 csipet só 1 kiskanál egész köménymag - A liszteket szitáljuk át és alaposan keverjük el az élesztővel, a sóval és a köménymaggal. - Adjunk hozzá lassan a vizet és dolgozzuk el jól a masszát. (Nokedlitészta sűrűségű) - Takarjuk le a tálat és meleg helyen kelesszük 10-12 órán át. - Kicsit keverjük át és még 30 percig tegyük félre. - Előmelegített sütőben süssük kb. 40 percig. Ildi :-) 1.
A tuti kakaós csokis diós keksz
2012. január 28. Zizi kalandjai
Ha azon gondolkodtok, hogy milyen nasit süssetek holnapra a tea/kávé mellé vagy esetleg a vasárnap esti filmnézéshez, akkor ajánlom a tuti csokis-diós kekszet, amibe még mogyoróvaj is került. Meg fogjátok nekem köszönni. :) Langyosan fogyasztva a legjobb, amikor még a csoki olvadt benne. Ne szégyelljünk befalni belőle kettőt, hármat. Vagy négyet. Ha senki nem lát minket, lehet öt is. :) Gyerekkoromban háztartási kekszen, Pilóta kekszen és vaníliás karikán nőttem fel. Gondolom ezzel sokan vannak így. Érdekes, hogy akkor nem volt divat Magyarországon a kekszsütés (vagy csak én maradtam ki belőle?), pedig milyen egyszerű. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, a nedves hozzávalókat, a kettőt összedolgozzuk, golyóbisokat formázunk és már irány is a sütő. Manapság viszont divat kekszet sütni. Vihetjük magunkkal iskolába, munkahelyre, moziba, utazáshoz, vendégségbe. Könnyű csomagolni, dobozban egy-két hétig elállnának, ha nem ennénk meg hamarabb! Süthetjük a családnak, barátoknak, szerelmünknek, gyerekünknek, rokonoknak vagy csak magunknak. Szeretetünk kifejezésének egyik eszköze lehet. Ízkombinációk tekintetében határ a csillagos ég. Kísérletezzetek és írjátok meg nekem, hogy nektek melyik a tuti receptetek! Tuti kakaós csokis diós keksz Hozzávalók: - 1 bögre tönköly fehérliszt, szitálva - 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt, szitálva - 1/2 bögre kakaópor (cukrozatlan), szitálva - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 1/2 bögre puha vaj - 1/2 bögre nádcukor - 1/2 bögre mogyoróvaj - 1 teáskanál vanília esszencia - 2 db bio tojás - 100 g 70%-os csokoládé, felkockázva - dió, felaprítva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, kakaó, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat a nádcukorral. Adjuk hozzá a mogyoróvajat, jól keverjük el, majd kóstoljuk meg. Óvatosan, mert utána nehéz lesz abbahagyni! :) Adjuk hozzá a tojásokat, a vaníliát, majd öntsük az egészet a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a csokit és a diót. Formázzunk golyókat a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, ahol a golyókat lelapítjuk a tenyerünkkel. Sülés során egy kicsit nőni fognak, így hagyjunk helyet két keksz között. 170 fokon kb. 10-15 percig süssük. Ellenőrizzük, nehogy megégjenek. Ebből a mennyiségből nekem 32 darab lett. További keksz receptek itt.
Mandulás süti
Állítólag nagyon egészséges a mandula, mert csökkenti a koleszterinszintet és a diabeteszes betegekre is kedvező hatással van. Tegnap délután igazából nem ezt vettem figyelembe, mikor kitaláltam, hogy valamitsütnikéne, hanem egyszerűen csak megkívántam valami apró süteményt, ami jól jöhet egy finom kávé vagy tea mellé. Hozzávalók: 500 g teljeskiőrlésű búzaliszt 1 cs sütőpor 200 g margarin 1 tojás 2 dl zabtej 6-8 evk méz fahéj 200 g szeletelt mandula 1. A margarint olvasszuk fel és keverjük el a mézzel, tojással, tejjel és a fahéjjal. 2. A lisztet és a sütőport egy külön edényben szintén keverjük össze. Pirítsuk meg egy teflon serpenyőben a mandulát, majd ez is mehet a száraz alapanyagokhoz. 3. Mindent dolgozzunk össze és kezünkkel apró süteményeket formázzunk. 4. Előmelegített sütőben 25 perc alatt süssük meg. Ildi :-) 2010. november
Meglehetősen tökmagos pogácsa
2011. január 17. Rongybaba konyha
400 g teljeskiőrlésű tönkölyliszt200 g darált tökmag (150 g finomra, 50g durvára) 300 g törtkrumpli 150 g vaj (100 g vaj+50 g kókuszzsír) 30 g élesztő 1/2 dl víz Liszt-tökmag keverék közepében az élesztőt a fél deci langyos vízben fölfuttattam, majd az egészet összegyúrtam, 1 óra kelesztés után kinyújtottam, bevagdaltam, vízzel megkentem, 180 fokos sütőben megsütöttem. Ha lett volna 150 g kókuszzsír itthon, akkor tényleg vegán lenne:-)
Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban?
2016. április 14. Zizi kalandjai
Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk. Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése, majd a kórházban kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása. Ebéd: alap “zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem? Oknyomozó fotóriporterként néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. Vegán étrend nem is kérhető (az ételek ettől függetlenül vegán volt), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna. A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról) Ebéd: alap “zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék burgonyakrokettel és túró rudi Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel – és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre. Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem! Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést? Még többet a témáról: Kórházi koszt – Facebook oldal Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat Milyen a hazai kórházi koszt?
Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán)
2016. február 29. Zizi kalandjai
Anyaság. A világ legnehezebb projekt menedzseri állása. Én legalábbis mindenkinek ezt mondom, amikor engem kérdeznek a témáról. Legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb is. Szóval nehezek a mindennapok, pláne, amióta két kicsivel vagyok itthon. Ádi nagyon jó testvér, minimális a testvér féltékenység és állandóan puszilgatja Ákoskát, szeretgeti, néha túlzottan is és vissza kell fogni. Alkalmanként rendelek ebédet (imádlak nemsüti! ), mert egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy főzzek, tartsam a karomban Ákost, amikor nyűgös (és mostanában karban tartós vagy hordozós korszakát éli), játsszak Ádival és vezessem a háztartást. Persze be szoktam tenni Ákost a hordozóba és főzök így is: a mellkasomon a gyerek, a lábamnál egy másik ugrál és közben aprítom a hagymát és a többi zöldséget úgy, hogy alig látom a deszkát, mert a rajtam lévő gyerek szinte mindent eltakar. De nem panaszkodom, ez az anyasors és én örömmel csinálom, sokszor fáradtan is. Nemrég a legjobb barátnőmmel beszéltünk telefonon (tartottuk egymásban a lelket) – aki szintén két kicsivel van otthon -, hogy nehéz helyzetekben egyszerűen csak a túlélésre játszunk, a szó jó értelmében, persze mindehhez jó sok móka társul, meg birkózás. Tesszük a dolgunkat, aztán a nap végén örömmel nyugtázzuk, hogy mindenki rendben van, nyugodtan alszik és végre van egy kis nyugink. És hogyan tudjuk élvezni az esti nyuginkat? Hát úgy, hogy megeszünk néhány kockát egy ilyen banános diós puffasztott quinoás müzli szeletből, ami nyakon van öntve egy kis csokoládé szósszal. Eredeti recept innen, én egy keveset módosítottam rajta. Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet (vegán) Hozzávalók: Müzli szelethez: – 2 bögre apró szemű zabpehely – 1 és 1/2 bögre puffasztott quinoa – 1 bögre dió, felaprítva – 1/2 bögre tönköly fehérliszt (teljeskiörlésű liszt is használható) – 1/2 bögre kókuszzsír, megolvasztva – 1 db érett banán, meghámozva, néhány darabra törve – 10 db datolya, kimagozva, meleg vízben áztatva 10 percig, majd leszűrve – 1 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet Himalaya só Csokoládé öntethez: – 4 evőkanál kókuszzsír – 2-3 evőkanál kakaópor vagy karobpor – 2-3 evőkanál datolyaszirup – 1 evőkanál mandulavaj vagy kesudióvaj – csipet só Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát (ha szilikon formánk van, akkor nem kell kibélelni papírral). Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát. Tegyük robotgépbe (aprítógépbe) a datolyát, az olvasztott kókuszzsírt és a banánt. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a müzli “süti” tetejét. A csokoládé öntethez egy lábasban melegítsük át a datolyaszirupot, a kókuszzsírral, a mandulavajjal és a kakaóval/karobbal. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémet csorgassuk a kihűlt müzli “süti” tetejére. Vágjuk kockákra vagy hosszúkás szeletekre. Zsírpapírba csomagolva az egyes darabokat kiváló lehet utazáshoz, kirándulásra, vagy óvodába, iskolába uzsonnára.
Teljes kiörlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával
2015. december 25. Élj harmóniában
Karácsonyra még egy nagyon jó kis keksz annak, aki szeretne igazán egészséges kekszet tenni az asztalra. Ez a keksz kevés zsiradékot és kevés datolyacukrot tartalmaz (én rendes cukrot nem is teszek bele) . Aki nem szereti annyira a natúr ízeket, tehet hozzá több édesítőt, illetve a hangulata és az édesség kedvéért lehet porcukrozni. Kivételesen a karácsony miatt én is ezt tettem:) Hozzávalók - 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 15 dkg vaj (vegán változatban használj kókuszzsírt) - 4 ek datolyacukor (ha édesre szeretnéd 10 dkg nád vagy datolyacukrot tegyél bele) - 4 ek. datolyaszirup - csipet só - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1,2 - ( esetleg 1,7 ) dl folyadék ( a narancs leve + víz) apránként add hozzá, akkor nem tévedhetsz :) - 1 narancs reszelt héja - fahéj, gyömbér , őrölt kardamom Keverd el egy tálban a száraz hozzávalókat, majd add hozzá a narancs levét és a vizet - egy lágy, nyújtható tésztát fogsz kapni. T edd hideg helyre a tésztát egy rövid időre ( 15 - 20 perc ), majd lisztezett felületen nyújtsd és, szaggasd ki belőle a formákat. Tedd sütőpapíros tepsire és 180 fokosra előmelegített sütőben süsd meg. Ha édesre szeretnéd akkor a forró kekszeket szórd meg por nádcukorral. Az kekszek puhák és néhány napig dobozban is tárolhatod őket. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 25. Zöld Avocado
sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (vegán) A palacsinta amerikában főként reggeli fogásként szerepel az otthonokban. Nálunk, magyaroknál inkább főétel egy tartalmas leves után ebédre a családnak, míg az éttermekben desszertként találkozhatunk velük az étlapon. Vannak kultúrák a Világban, ahol pedig inkább vacsorára falják a különböző palacsintákat. Ez röviden azt jelenti, hogy a palacsintát a nap 24 órájában képesek vagyunk megenni! :-) Nagyon sokféle receptet lehet találni a neten palacsinta ügyben. A sütőtökös palacsinta gondolatát sem én találtam fel, de mivel az egyik kedvenc téli tökfélémről van szó, nem maradhatott ki, mint fő palacsinta alapanyag! ;-) Hiszen jó palacsintát bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok megenni... főleg, ha még vegán is! Mert ilyenkor nem csak a szám, de a testem is örül neki! ;-) Olyan receptet szerettem volna, ami a leginkább gyomorbarát, és a legtöbb ember számára fogyasztható. Így egy laktózmentes, tojásmentes és vegán változatot választottam, mely a China Study Cookbook - ban, avagy a Kína tanulmányhoz tartozó szakácskönyvben található recepten alapszik. (A Kína tanulmány elolvasása volt az utolsó löket a vegetáriánussá válásom kalandos útján. Ajánlom mindenki figyelmébe!) Készítettem hozzá egy fahéjas öntetet is, ami tökéletesen kiegészíti ezt a télies hangulatú finomságot. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Természetesen gluténmentes liszttel is elkészíthetitek. Legközelebb gesztenyeliszttel fogom kipróbálni ezt a receptet. Hogy miért gesztenyeliszt? Egyrészt mert van itthon, és ritkán használom, pedig sok jó tulajdonsága van. Másrészt, mert valami teltebb liszttel tudom elképzelni ezt a palcsintát, és GM zabliszttel már készítettem egy másik, banán palacsintát korábban a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Azonban, ha gesztenyeliszttel dolgozunk, igazítsuk hozzá a többi hozzávalót is, mert a gesztenyeliszt nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, így az általam megadott folyadékmennyiség gesztenyeliszttel már nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja produkálni. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 35 db): - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 1 nagy bögre sütőtök püré (párolt sütőtök húsa) - 5 ek maple- vagy agave- vagy datolya szirup - 1/2 tk Himalája só - téli fűszerkeverék: 1/2 kk őrölt szegfűszeg, 1/2 tk őrölt szerecsendió, 1 tk őrölt fahéj - 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízben elkeverve (2 db vegán tojásnak felel meg) - 30 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mogyorótej, mandulatej) - 1/2 tk szódabikarbóna - öntethez: natúr (szója) joghurt + őrölt fahéj + tetszés szerinti édesítőszer - sütéshez: kókuszolaj sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A sütőtököt meghámozva, lekockázva, puhára pároljuk kb. 25 perc alatt. Majd összenyomjuk villával, vagy turmixgéppel, hogy sütőtök püré legyen belőle. (Meg is süthetjük a tököt sütőben, de nálam ez nem vált be, mert megettem az aranybarnára sütött tököt, mielőtt a palacsintába került volna. Nagyon szeretem. ;-) ) A frissen darált lenmagot elkeverjük a háromszoros mennyiségű vízben, és félretesszük min. 15 percre. Ezidő alatt elkezd kocsonyásodni, és így fogja a tojást helyettesíteni a vegán édességünkben. A száraz és nedves hozzávalókat összekeverjük külön-külön egy-egy keverő tálban. Majd összeborítjuk, és hozzáadjuk a sütőtök pépet. Alaposan összekeverjük, hogy ne maradjanak lisztcsomók benne. Egy palacsintasütőben kevés kókuszolajon, közepes lángon, szépen lassan, kisütögetjük az amerikai palacsinta méretű (kb. a tenyerünk közepe) palacsintákat. Tálalhatjuk például házi lekvárral, maple sziruppal, pekán dió morzsával, banán karikákkal stb. Én fahéjjal és agave sziruppal kikivert natúr szója joghurtot készítettem mellé. Tökéletes őszi/téli reggeli, de akár az iskolai uzsonnás táskába is elfér. Sőt! A munkahelyre is magunkkal vihetjük, mert melegítés nélkül, szobahőmérsékleten is bátran fogyasztható. Finom és tápláló útravaló! :-) sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés: Azt észrevettétek már, hogy ha a boltban megvásárolt sütőtököt pár napig szobahőmérsékleten tároljátok ( mielőtt felhasználnátok) , akkor édesebb lesz? Próbáljátok ki! sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Gyors, cukormentes szilvás sütemény
2015. augusztus 12. Élj harmóniában
Megkezdődött a szilva szezon és a szilva jótékony hatásairól, már írtam bejegyzést (itt olvashatod). Mi nagyon szeretjük a szilvát minden formában - nyersen, csatninak, süteményekbe. Most egy nagyon kedvenc bögrés szilvás süti receptemet készítettem el. A bögrés süteményeket azért szeretem, mert gyorsan elkészíthetőek és még az alapanyagok adagolásához sem kell különösebb előkészület, mérleg, etc.... mindössze egy bögrére van szükségünk. Hozzávalók: - 18-20 db. szilva - 1,5 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt - 1,5 bögre fehér tönkölybúzaliszt - 1 kk. szódabikarbóna - 1 csg. sütőpor - vanília - fahéj - 1/2 bögre datolyacukor (ez egy természetes édesítő nincs finomítva, tulajdonképpen datolya szárított, őrölt formában. Ha cukorral akarod készíteni barna nádcukrot használhatsz helyette vagy bármilyen más édesítőt) - 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) A szilvákat mosd meg és szedd félbe. Egy tálba keverd össze a többi hozzávalót, majd adj hozzá 2 bögre vizet. A keveréket öntsd egy sütőpapírral kibélelt (vagy kivajazott, lisztezett) tepsibe. Helyezd a félbe szedett szilvákat a tetejére szépen sorba. Majd a tepsit helyezd egy 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd meg (kb. 30-40 perc tűpróbával ellenőrizd). Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Reggelire fel! - bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán)
bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Ki ne ismerné a "kettőt előre egyet hátra" érzést, ami zöldborsó pucolás közben tör ránk, főleg, ha gyerekek is vannak a környezetünkben?! :-) Emlékszem én is imádtam gyerekként, amikor a nagymamám fáradságos munkával leszedte a kertben a friss és édes zöldborsót, majd leült egy székre az udvaron, és elkezdte egyenként fejteni őket. Ez egy igen időigényes konyhai művelet, és akkoriban még nem tiszteltem úgy az időt, sem a nagymamám kemény munkáját, ezért még én is rájártam a zsenge borsó szemekre, csentem őket, amikor csak tudtam. Persze így még tovább tartott megpucolni az aznapi borsó leveshez való mennyiséget, hisz míg ő kiszedte két zöldborsó hüvelyből a szemeket, addig én megettem egy teljes sort. Ne haragudj nagymama, de olyan nehéz ellenálni ezeknek a friss, roppanós fehérje szemeknek! ;-) Feltehetően nagyon sok millió nagymama és unoka között lejátszódott már ez a történet, hisz a régészek 6-7000 éves leletekkel tudják bizonyítani a borsó létezését a Földön. Eleinte állati takarmányként használták, és csak jóval később fedezték fel az emberi szerveztre gyakorolt jótékony hatását. zöldborsó "A zöldborsó értékes táplálék, magját voltaképpen éretlenül szeretjük. Sárgán és szárazon volna érett. A zöldborsó kalóriaértéke 100 grammban 88 kcal, nagyjából a burgonyáéval azonos. Fehérjetartalma nagy, 5-7 g, s bár ezt régen nem tudták, de kifejezetten bőséges fehérjetartalma miatt volt nagy becsű takarmánynövény. Nagyon sok esszenciális aminosavat tartalmaz. A száraz sárgaborsóban nyilván kevesebb a víz, 20-25 % fehérjét, 1-3 % zsírt, 60 % szénhidrátot tartalmaz. 0,4 g zsír és 10-14 g szénhidrát van benne. További értékes tápanyagai a karotin, a B1- és B2-vitamin. Ugyancsak 100 grammban 2 mg C-vitamin van. Ásványi anyagai közül a foszfor és a kálium van nagyobb, 1 mg fölötti mennyiségben, a mikroelemek közül a vas, cink, mangán és réz említésre méltó." Forrás: Házipatika Bazsalikomos zöldborsókrém, a népszerű zöldség kence, akár a hétvégi pikniken is! A vegetáriánus étkezésben fontos fehérjeforrás a zöldborsó, és a hüvelyével együtt fogyasztható cukorborsó is. Készíthetünk belőle leveseket, főzelékeket, köreteket, de még kenyérre kenhető zöldségkrémeket is. Én is egy ilyen gyorsan elkészíthető, finom, és tápanyagban gazdag reggeliző krémet hoztam nektek! :-) Használjuk vastagon rákenve a szendvicseinkre, teljeskiőrlésű kenyéren, vagy sokmagvas, élesztőmentes kenyér lapocskákon, jó sok friss zöldséggel, csírával. Szalámi és sajt nélkül is nagyon laktató, és élvezetes reggeliket készíthetünk a házi bazsalikomos zöldborsókrémmel. Akár a hétvégi piknikre is magunkkal vihetjük ezt a krémet, és biztosan nagyon népszerű lesz! ;-) bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK:300 g zöldborsó szem - 1 ek mustár, 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors ízlés szerint - 1 ek extra szűz olíva olaj - 1/4 lila hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-4 dl víz (ha főztük a borsót, akkor a főző vizet is használhatjuk) - 3-4 nagyobb friss bazsalikom levél - 1 marék tökmag előre beáztatva (2-3 órás áztatás) - (opcionális tápanyagérték növelő: 1 ek sörélesztő pehely, 1 ek útifűmaghéj, 1 marék kendermag) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: Mint a legtöbb zöldségkrém, a bazsalikomos zöldborsókrém is nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. A lila hagymát, a fokhagymát 2-3 evőkanál vízzel felengedve pépessé turmixoljuk, majd beleszórjuk a friss bazsalikom leveleket, és még pörgetünk 2-3 fordulatot a turmix gépünkön. (Nem jó a bazsalikomnak, ha túl sokáig érintkezik a fém késekkel, ezért ha van otthon mozsár, zúzzuk abban szét a leveleket a turmix gép helyett.) Az előre beáztatott tökmagról leöntjük az áztató vizet, és 1 evőkanál vízzel és olíva olajjal krémesre turmixoljuk a gépben, miközben hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, mustár). Most jön a borsó. Elkészíthetjük a krémet nyers borsóból vagy főtt borsóból is. Nyersen sokkal több ásványi anyag és vitamin található benne, ezért édemes inkább nyersen fogyasztani. A szép zöld borsószemekhez öntünk kb.1 dl vizet, és addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Keverjük össze a borsós krémet, a tökmagos krémmel, és a hagymás turmix-szal. Kenhető krémes állagot kellene kapnunk, így ha még szükséges tegyünk hozzá vizet. (Ha sűríteni kellene, őröljünk még hozzá tökmagot, és por formájában keverjük bele.) csíra A kész zöldségkrém tápanyagértékét növeljük meg 1-1 ek sörélesztő pehellyel, útifűmaghéjjal, egy marék kendermaggal, vagy csírával. Ezeket nem kell bele turmixolni, elég kézzel elkeverni. Íz próba (plusz só vagy bors most mehet bele), és tehetjük is a hűtőbe. bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Egy óra múlva isteni finom kenyérre való, vagy mártogatós lesz belőle. De akár rántott zöldségek mellé is ízletes és egészséges kiegészítő tud lenni a hagyományos ketchup / majonéz helyett. Próbáljátok ki, és készítsetek minél több féle-fajta zöldség krémet, hogy változatosabb és egészségesebb legyen a napi szendvics adag. Roppant egyszerű volt, ugye ?! :-) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz, már reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: A zöldborsóhoz nagyon jól illik a menta, ezért aki szereti a mentás ételeket, cserélje ki a receptben szereplő bazsalikomot menta levélre, és fogyassza mentás borsókrémként. Így is nagyon finom, és egészséges. Megjegyzés2: "A borsóhoz Európában számos népszokás társul. Sokszor temettek a halottak mellé borsót, s a halotti tornak is része volt valamilyen borsóból készült étel. Másrészt a szemes takarmányokhoz és lencséhez hasonlóan a termékenységet is jelképezte, így esküvőkor is fogyasztották, továbbá az ifjú párt borsószemekkel dobálták meg." Forrás: Házipatika
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán)
Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi télen sokkal több levest eszünk, mint nyáron. Valószínűleg az is az oka, hogy nyáron több lédús gyümölcsöt és friss zöldséget fogyasztunk, ezért nincs szükségünk plusz folyadék bevitelre leves formájában. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kívánjuk a levest, de sokkal ritkábban. A magyarok egyébként is nagy leveses nemzet hírében állnak, összehasonlítva az átlag európai étkezési szokásokkal. Egy magyar menüsor elképzelhetetlen leves nélkül! A hideg időkben főleg tápláló krémleveseket készítek, amik jól felmelegítenek minket. ;-) Tavasszal és nyáron pedig inkább a hagyományos "lé és rágnivaló" leveseket kívánjuk meg. Ma egy ilyen, pak choi leves receptet hoztam, mely valójában egy könnyen és egyszerűen elkészíthető zöldségleves, telis tele értékes zöldségekkel. Egy hűvös nyári estén szívesen kanalazgatunk ehhez hasonló leveseket. És te? Mennyire szereted a leveseket? Pak Choi A pak choi-t, vagy bordáskelt sokszor azonosítják a kínai kellel is, de mára már a pak choi elnevezés a magyar nyelvben is elterjedté vált. A káposztafélék családjába tartozó pak choi Közép-Kelet-Ázsiából származik. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. "A kínaiak egyetlen szóval sokféle zöldségre utalhatnak: "choi" (ejtsd:csoj). Pak Choi talán a legismertebb Choi féle, mivel különböző egzotikus szupermarketeken már könnyen beszerezhető. Káposztafélék családjába tartozik, és többféle néven is szokták emlegetni: bok choi, fehér mustár káposzta, ló füle, kínai zeller káposzta. A törzs fehér része édeskés, "ropogós", míg a zötét zöld levelei puhábbak és enyhén kesernyések. Igazán sokoldalú zöldségféle! Stir fry ételekhez felhasználható, vagy párolt vegyes tálakhoz, de önmagában is tálalható, mint egy zöldség-étel. Az íze valahol a káposzta és spenót közé esik. Van egy bébi változata is, ami még édesebb! A bébi pak choi-t néha nyersen is eszik, de a legjobb ha enyhén párolt/gőzölt. A pak choi növény gyakran szimbolizál Kínában jólétet és gazdagságot. A szó fordítása értelmezhető úgy, hogy százféle jóság/vagyon. Kínai új év idején nem véletlenül kerül az ünnepi asztalra!" Forrás: Ízek Kelet London HOZZÁVALÓK: (kb. 8 adaghoz) - 2 l tiszta víz - 4 db bio leves kocka - 1/2 piros pritamin paprika kis kockákra vágva - 1 db lila hagyma 4 részre vágva - 3 db gerezd fokhagyma egészben - 150 g kukorica (nem cukrozott konzerv, vagy fagyasztott) - 1 szál tavaszi hagyma darabokra vágva (kb.1 cm-esek) - 2 db pak choi feldarabolva (kb.6-7 cm-es darabokra) - 1 marék friss petrezselyem - 1 ek világos szójaszósz - 1 db nagyobb sárgarépa vékonyra karikázva - 1 db kisebb fehérrépa - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan pl.: cukkini, brokkoli, zeller, egyéb zöldségek) - 4 "fészek" kínai noodle tészta (gluténmentes) Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Tegyük fel a vizet forrni egy nagy lábasban. Mielőtt forrni kezdene szórjuk bele a bio leves kockákat, és sárgarépa karikákat. Forrás után kb. 10 perccel, adjuk hozzá a zöldségeket: paprika, lila hagyma, fokhagyma, kukorica, tavaszi hagyma, petrezselyem, és a pak choi. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg a répa el nem kezd puhulni. Max. 30 perc alatt ehetőre puhul a répa is, és még a zöldségek sem főnek szét. A noodle tészták zacskóiban 6-10 db tészta "fészek" található. 1 db noodle fészek kb. 2 főnek elég, ha szeretjük sok tésztával enni a levest. :-) A noodle tésztákat külön főzzük meg, mint a hagyományos tésztákat, kb.8 perc alatt (lásd a tészta csomagoláson). (Fedő alatt, forrásban lévő sós vízben, 1 ek olajjal.) A megfőtt noodle tésztákat csak közvetlen a fogyasztás előtt tegyük a leveses tányérunkba, hogy ne tűnjön el a leves , mert a tészta magába szívhatja a folyadékot. És ennyi! Ilyen egyszerűen elkészíthető ez a leves. Természetesen a zöldségeket a saját ízvilágunk szerint változtathatjuk. Zöldségleves Pak Choi-jal (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Ma már sokféle noodle tésztát lehet kapni. Létezik teljeskiőrlésű, gluténmentes noodle és rizstésztából is láttam már. Válasszunk kedvünk szerint! ;-)
Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS:Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér
Zöld spagetti zöld spárgás pestóval (gluténmentes)
2015. március 21. Zöld Avocado
Folytatva az előző bejegyzéseket (Szent Patrik napi zöld hullám), ismét egy zöld étel receptjét osztom meg veletek. :-) A következő fogás egy gyorsan elkészíthető, természetesen tápanyagokban gazdag, zöld spagetti nyersnek mondható zöld spárgás pestóval, gluténmentesen. Zöld spagetti zöld spárgás pestóval Gyors egy kis szösszenet a spárga jótékony hatásairól, és már jöhet is a recept, amit akár még ma el is készíthettek, mert semmilyen előkészületet, vagy különlegesebb bevásárlást nem igényel! ;-) "A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban,folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére. Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van." Forrás: Wikipédia zöld spagetti zöld spárgás pestóvalHOZZÁVALÓK: (kb.4 személyre) - 1 zacskó kukoricából készült spagetti (vagy teljeskiőrlésű, ha nem fontos a gluténmentesség) - 60 g reszelt parmezán - 1 köteg zöld spárga (kb.15-16 szál) - 2-3 gerezd fokhagyma - 60 ml extra szűz olíva olaj (most ne használjunk kókusz zsírt) - 16 levél friss bazsalikom - 4 ek fenyőmag - snidling vagy metélőhagyma vagy akár medvehagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - (opcionálisan - akármilyen csíra) ELKÉSZÍTÉS: Feltesszünk egy nagy lábasban vizet forrni a spárgáknak, és a spagetti tésztának. Miután a víz felforrt, beledobjuk a megmosott, és fás végietől megtisztított spárgákat. 2 perc múlva kivesszük őket, és hideg vízbe tesszük. Az újra forrásban lévő vízbe teszünk egy kevés sót, és olajat, és a hagyományos módon, tésztától függően 8-10 perc alatt készre főzzük benne a spagettit is. Amit a spárgával csináltunk, azt hívják blansírozásnak, azaz leforráztuk őket, hogy egy kicsit mepuhuljon, de ne főljön szét, megtartsa a szép zöld színét, és értékes tápanyagait is. Miközben fő a spagetti tészta, elkészítjük a zöld pestónkat. A fenyőmagot ledaráljuk, majd hozzátesszük az olíva olajat, a parmezánt, a sót, és borsot, a blansírozott nagyobb darabokra szelt spárgát, és 2 kanállal a főző vízből. Ezt az egészet krémes állagúra turmixoljuk. zöld spagetti zöld spárgás pestóval A bazsalikom leveleket ha van otthon, akkor mozsárban összetörjük, ha nincs, akkor veszünk egy keskenyebb szájú bögrét, egy fakanalat, vagy akár egy fa méz csurgatót, és körkörös nyomó mozdulatokkal pár perc alatt szétzúzzuk a bazsalikom leveleket. (ezt a munka folyamatot oda adhatjuk a férfinak a háznál, és így közös főzés lesz belőle. ;-) ). Amint kész a szétzúzott bazsalikom beletesszük a már krémes zöld pesztós edénykénkbe, és tovább turmixoljuk az egészet egybe. De! Csak pár másodpercig tegyük ezt, mert a melegedő fém és a bazsalikom találkozása kesernyés ízt idéz elő, ezért nem szabad megvárni, hogy a turmix kés felmelegedjen. 5-6 fordulat, és kész is az egynemű zöld spárgás pestónk. :-) A megfőtt spagetti tésztát folyó hideg víz alatt átszűrjük, majd jó alaposan összekeverjük a nyersnek mondható zöld pestónkkal. Jól keverjük össze, hogy mindenhová jusson az ízes "szószból". ;-) Tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott snidlinggel (vagy egyéb zöld hagymával), és ha van otthon, akkor a csírák is remekül passzolnak ehhez a tészta ételhez. Szórjuk meg azzal is! zöld spagetti zöld spárgás pestóval Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: Ez így egy szoba hideg (nem hűtő hideg) tészta étel lesz, de ha ez zavar minket, akkor a megfőtt, és leszűrt tésztát melegítsük fel, mielőtt összekeverjük a zöld pesztóval. De még előtte, hogy a zöldségek és fűszerek ne veszítsenek még több értékes tápanyagot a hő hatására. Megjegyzés2: az én gyomrom nem annyira szereti a nyers fokhagymát, ezért én a fokhagymát is blansírozom a spárgával együtt, így elveszíti az erejét, és a gyengébb gyomrúak számára is fogyaszthatóvá válik. Megjegyzés3: Ha csak két főre készítjük az ételt, felezzük meg a felhasználandó hozzávalók mennyiségét. Másnaposan nem olyan finom, mert a tészta magába szívja a nedvességet, és összeáll az egész.
Csokis-kókuszos muffin
2015. február 25. Éltető ételek
Mostanában gyakran készítek muffint, reggel egy kicsit korábban felkelek, így mire iskolába indulnak, addigra ki is sül. Fincsi uzsonna lesz belőle. Az alaprecept ez a muffin, melyen változtattam még ezt-azt. Hozzávalók: - 8 dkg kókuszreszelék - 0,5 dl cukrozatlan meggylé - 12 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 0,5 teáskanál szódabikarbóna - 1 evőkanál kakaópor - fél tábla 70%-os étcsoki - 2 marék magozott meggy (én tettem el nyáron meggybefőttet) - csipet só - 1 kávéskanál vanília - 5 dkg olvasztott vaj/kókuszolaj - 8 dkg méz - 1-1,5 dl növényi tej - 1 evőkanál őrölt lenmag (3 evőkanál vízbe áztassuk be) Elkészítése: A kókuszreszeléket leöntjük a meggylével, majd a többi száraz összetevőkkel elkeverjük. Ezután a nedves részt is összedolgozzuk, majd a két részt kis mozdulatokkal homogén masszává keverjük. Én többnyire 24 muffinformában szoktam sütni. Kb. 25 per alatt 180C-on megsül. Hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat!
Spenótos, paradicsomos és tejfölös pizzácskák
2015. február 24. Éltető ételek
Ez nem egy gyors recept, de annál finomabb. A fantáziánkra bízva bármilyen feltéttel elkészíthetjük. 10 hónapos kortól nyugodtan kaphatják gyerkőcök is. Hozzávalók: - 30 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg fehér tönkölyliszt vagy zabliszt - 2 dkg friss élesztő - 2 kávéskanál só - 1 kávéskanál méz - 3 evőkanál olívaolaj - bazsalikom - meleg víz Elkészítése: Először is el kell készíteni a tésztát. Ez egy egyszerű pizzatészta. A lisztet egy nagy edénybe öntjük, majd a közepére nyomunk egy mélyedést. Ebbe belemorzsoljuk a friss élesztőt. Közben langyosítunk vizet, és öntünk egy keveset az élesztőre. A kávéskanálnyi mézet is belecsorgatjuk, majd picit megkeverjük ezt az élesztős-mézes vizet. Letakarjuk, majd békén hagyjuk úgy 5 percre. Ez idő alatt az élesztő szépen megkel. Hozzáadom a sót és az olajat, majd apránként a vizet. Egy puha tésztát dagasztunk belőle. Ismét letakarjuk (én piros konyharuhával szoktam), majd meleg helyre tesszük úgy 1 órára. Ha duplájára kelt, mérjük 3fele a tésztát. Mindegyiket nyújtsuk ki téglalap alakúra (úgy 3-4 mm vastagra), majd olyan tenyérnyi méretűre szeleteljük. Közben elkészítjük a feltéteket. Paradicsomos feltét: 1 fej vöröshagymát dinszteljünk meg kevés kókuszolajban, majd reszeljünk bele 1-2 fokhagymát is. Pár perc, és öntsünk rá fél üveg házi paradicsomlevet. Főzzük lassú tűzön, úgy 5 percig. Sózzuk, szórjunk bele friss fűszernövényeket (bazsalikom, kakukkfű, rozmaring). Ha nincs, akkor szárított is jó. Kenjük meg ezzel a szósszal a tésztát, majd reszeljünk rá egy kevéske sajtot. Tejfölös feltét: (ez nem más, mint a kenyérlángos). Tejfölbe reszeljünk 1-2 gerezd fokhagymát, majd ezzel kenjük meg a tésztát. Szeleteljünk fel lilahagymát, majd szórjuk meg vele a tejfölt. Reszeljünk rá sajtot. Spenótos feltét: Itt a tejföl helyett növényi rizstejszínt (ISOLA) használtam. Szintén reszeljünk bele fokhagymát, sózzuk, és nyomjunk bele kevéske citromlevet is. A spenótot pici olajon dinszteljük meg, majd keverjük a fűszeres rizstejszínhez. Kenjük meg ezzel a spenótos tejszínnel és erre is reszelhetünk egy kevéske sajtot. Előmelegített sütőben (180 fok) süssük úgy 25-30 percig.
Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás
2015. február 18. Zizi kalandjai
Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire a nyers zöldségeket rágcsálja, amelyekből az ebéd készül. Ebédre aztán főtt étel van, ezeknek láthatjátok a fotóit ebben a sorozatban. Igyekszem változatos, érdekes maradni íz, textúra, szín területén is. Uzsonna többnyire gyümölcs vagy valamilyen ropogtatni való (kölesgolyó, puffasztott rizsszelet mandulavajjal, stb.) vagy magvak (dió, kesudió, törökmogyoró, mandula, stb.). Vacsorára hideget eszünk: félbarna, teljeskiörlésű vagy rozs kenyér valamilyen növényi pástétommal vagy vegazsírral és ehhez társul rengeteg zöldség, mint avokádó, újhagyma, retek, uborka, csírák, olívabogyó, savanyú káposzta, rukkola, mizuna. Ádi nagy kedvence lett a leveleskel, nyersen is rágcsálja, meg párolt formában is imádja. Szereti még a tofut, a narancsot, a tésztát, a rizst, a humuszt, a savanyú káposztát, az avokádót, az uborkát, a brokkolit és a csírákat. Édesség fronton tartjuk magunkat, cukrosat nem eszik, de sütöttem vegán banánkenyeret, amibe került 3 evőkanál juharszirup és ebből evett – ízlett neki. Nagyon jó az étvágya, mindent megkóstol és minden ízlik is neki. Ritkán előfordul, hogy valamihez nincs kedve, de lehet, hogy másnap abból a valamiből eszik legtöbbet. Ja, és kétszer evett már egy-egy falat főtt tojást. Érdeklődik a főzés iránt, figyeli, ahogyan főzök, kéri, hogy vegyem fel, hogy lássa, mi történik a gáztűzhelyen. Van neki jó pár “gasztro játéka”: fa szeletelhető gyümölcs- és zöldség készlete; textil zöldség- és gyümölcs készlete; edények és keverő eszközök. Ja és érdekli a fotózás is… ezután a kép után lepakolt a fehér alapról és odarakott egy tál leveleskelt, majd azt is elkezdte “fotózni”. Azt hittem, hogy a cukiságot nem lehet überelni… de lehet. Szóval anya minden alapot megteremt, hogy a gyerekből sikeres gasztroblogger legyen egy nap! Plusz egy hír… 2015. február 23-án (hétfőn) 18-20 óráig egy beszélgetés erejéig a Vega Baráti Kör vendége leszek a Magnet Közösségi Házban (1062 Budapest, Andrássy út 68., belső udvar). Az est témája nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? A program ingyenes és minimális kóstolóval is készülök. A beszélgetés Facebook eseményt itt találjátok. Várlak benneteket sok szeretettel! És akkor jöjjenek az étel fotók… Sütőtök krémleves savanyú káposztás kölesfasírttal Téli zöldség curry barnarizzsel Rozspelyhes sütőtök fasírt golyók (ehhez nagyon hasonló) paradicsomos spagettivel Kelkáposzta főzelék “virslis” kiflivel Sütőtökös csicseriborsó curry (ehhez nagyon hasonló) kölessel Zöldséges lencse ragu, pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék tört burgonya és rizs Diósült, pirított citromos fokhagymás leveleskel, sütőtökös burgonyapüré és pirított narancsos kelbimbó (ez volt a december 25-i ebédünk ) Vegán töltött káposzta (anyukám főzte karácsonykor, mennyei, hozom majd a receptjét) Tepsiben sült rozmaringos zöldségek (édesburgonya, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma), pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék spenótos tészta és sült szejtán Brokkoli pestos tészta Kókuszos mandulavajas zabkása dióval reggelire
Reggelire fel! - Magyaros Tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém
Már egy jó ideje tervezem, hogy indítok egy REGGELIZŐS TOPIKot, mert rengeteg reggelinek is alkalmas egészséges recept ötletem van. :-) És ahogy azt a régi mondás is tartja a reggeli a nap legfontosabb étkezése! ;-) Mégis nagyon sokunknak problémát okoz reggelente változatos ételt tenni az asztalra. A legtöbbünk gyorsan bekap egy összedobott szendvicset, vagy ami még rosszabb, útközben beugrunk egy pékségbe, és veszünk magunkhoz egy jó nagy adag cukros szénhidrátot, amivel túléljük ebédig. Kevesen szánunk elég időt és figyelmet rá, hogy reggel is könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, egészséges, és ami a legfontosabb, energiadús ételt fogyasszunk. Pedig alapvetően meghatározhatja a nap további alakulását, a frissességünket, a közérzetünket, a kedélyállapotunkat az étel minősége, amivel a gyomrunkat terheljük meg reggelente. ;-) Megpróbálok segíteni, és néhány receptötlettel ellátni téged, kedves Olvasóm! Remélem lesz olyan reggeli, ami a jövőben a mindennapi étkezésed részévé fog válni! ;-) Hát akkor kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) emészthető, tápanyagban gazdag, és energiadús Reggelire fel! :-) Még mindig egyiptomi hangulatban égve, az első reggeli ajánlatom egy arab szendvicskrém lesz, hogy ne menjünk egyenlőre olyan távol a jól megszokott kenyeres reggelitől. ;-) Már egy jó ideje próbálom bevinni az étkezéseinkbe a szezámmagot, mert sok jó dolgot lehet olvasni róla. Íme egy ötlet, hogyan foszathatjuk rendszeresen az értékes szezámmagot. A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Alapanyagát már az egyiptomiak is ismerték, az ókori görögök nem csak élelmiszerként, de gyógyszerként is használták. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.A szezámmag telis-teli van értékes tápanyagokkal: többek között fehérjével, antioxidánsokkal, rostokkal, B1-vitaminnal, E-vitaminnal, emellett olyan ásványi anyagokkal, mint a mangán, réz, vas, kalcium, cink, magnézium és kálium. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. Magas zsírtartalma miatt kalória tartalma is jelentős. magyaros tahini Valamelyik nap megkívántam a régi hagyományos magyaros vajkrém ízét. Ennek az íz kívánalomnak köszönhetően megszületett a magyaros tahini krém receptje. :-) Hagyományos, megszokott íz, nem megszokott alapanyaggal felhasználva, finom és tápláló reggeliző krémet eredményezett. Próbáljátok ki ti is! ;-) HOZZÁVALÓK: 150 g szezámmag (porrá darálva)1 közepes sárgarépa1 közepes piros színű pritamin paprika1 gerezd fokhagymafél fej lila hagyma1 ek útifű maghéj (Psylium Husk)2 ek piros paprika fűszer1 késhegynyi Cayenne paprika (vagy valami csípős)2 tk Himalája sófrissen őrölt fekete bors ízlés szerint1 ek mustár1 marék friss petrezselyem1 ek agave szirup / vagy jó minőségű mézkb. 2 dl víz (opcionálisan - 1 ek sörélesztő pehely a szendvics tetejére)(opcionálisan - 1 ek őrölt lenmag a krémbe, hogy növelje a tahini tápanyagtartalmát) magyaros tahini ELKÉSZÍTÉS: A száraz hozzá valókat egy tálban összekeverem: porrá darált (kávédarálóban) szezámmag, útifű maghéj, fűszerek, só, (sörélesztő). A turmix gépben pépessé dolgozom a répát, a paprikát, a mustárt, a petrezselymet, a mézet, a vizet, a lila hagymát és a fokhagymát. Miután ez egy egynemű joghurt állagú krémmé alakult (ha kell, még adok hozzá vizet), összekeverem a száraz hozzávalókkal. Az egészet egynemű krémmé kavarom, és mehet is be a hűtőbe. Kb. 1 óra múlva már boldogan és ízletesen fogyasztható, sok sok zöldség társaságában, egy teljes kiörlésű kenyér tetején. (Akár házi sütésű, és még meleg is lehet). ;-) friss zöldségek házi teljeskiőrlésű sokmagos kenyér Megjegyzés1: Nem hiszem, hogy ez a legfinomabb kenyérre való pástétom (szerintem a padlizsánkrém sokkal finomabb), de az biztos, hogy rettentően egészséges, és hiányt pótló recept a konyhámban. A szezámtól és a piros paprikától egy kissé kesernyés lett az ízhatás, de kenyéren, jó sok zöldséggel (pl.: retek, zöld levelek, kendermag, póréhagyma és paradicsom) észre sem lehet venni. ;-) Egyébként is azt olvastam valahol, hogy az az egészséges, ha mindenféle ízből fogyasztunk rendszeresen, így a keserű és a savanyú íz se maradjon ki az életünkből. :-) Megjegyzés2: Hűtőben tárolva, fedett tárolóban, akár 1 hétig is fogyasztható.
Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet
2014. november 27. Éltető ételek
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró... Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1. Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment... Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik? Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só. Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13% Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi) Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid. Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e. Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba. Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e. Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is. Felhasznált irodalom: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http://www.sarospatakhungaria.hu/szaloncukor/csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html http://www.ferrero.hu/csokolade/ http://kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/ http://www.origo.hu/tafelspicc/teszt/20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1
Gluténmentes kívánság pizza házilag
2014. november 7. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük a jó pizzát! :-) Ki ne szeretné a jó pizzát? De hol lehet olyat manapság kapni??? Hiába találunk minden sarkon egy helyet, ahol készítik ezt a világhíres olasz finomságot, egyre silányabb minőségben teszik elénk ezeket a pizzákat. Az üzlet tulajdonosok spórolás céljából, egyre ritkább feltétet, vékonyabb paradicsomszósz réteget, és kevesebb sajtot kínálnak a "Város legjobb Pizzája", vagy "Igazi olasz pizza" címszó alatt. gluténmentes kívánság pizza házilag Olyan nehéz olyan pizzázót találni, ... ... ahol van tartása a tésztának ... olyan, beleharapok és "hmm" íze van a szósznak, ... gazdagon dísziti feltét, ...és a sajttömeg a tetején, olyan reklámokból jól ismert, de a valóságban ritkán megtapasztalt nyúlós és illatos. Hát ezt az élményt, sajnos egyre nehezebb átélni. :-( A Magyarországon élők előnyben vannak, mert azért egy-két házhozszállítós cég, még mindig el tudja kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Sajnos azonban a külföldön élők alátámaszthatják, hogy gasztronómia kérdéskörében, "nyugat" tanulhatna tőlünk. ;-) Hoztam nektek egy gyors megoldást arra, hogyan készíthettek otthon, pillanatok alatt, tartalmas, ízletes, illatos, nyúlós sajtos, mennyei pizzát, ami még egészséges és laktató is! :-) Fogadjátok és fogyasszátok! házi pizza hozzávalók egy része... HOZZÁVALÓK: a tésztához (kb. 1 nagyobb étvágyú embernek): 2 tojás (vagy őrölt lenmag vízbe áztatva) 100g darált mandula 50 g rizs liszt vagy kukorica liszt (ha nem fontos, hogy glutén mentes legyen, akkor használj inkább teljeskiőrlésű tönkölyt) 3 ek extra szűz olíva olaj vagy répce olaj 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk Himalája só késhegynyi fehér bors 1 maroknyi friss petrezselyem (1 ek útifűmaghéj) (1 ek őrölt lenmag) (1 marék napraforgó mag, vagy tökmag, vagy vegyesen mindkettő) (opcionálisan lila hagyma, vagy fokhagyma a tésztába sütve) A zárójelben található hozzávalók nem kötelező tartozékok, de érdemes feldobni a tésztát is néhány egészséges extrával ;-) a feltéthez: - házi paradicsom szósz - tetszés szerint zöldségek: előre párolt brokkoli rózsák, kukorica, lila hagyma, fokhagyma, pritamin paprika, snidling, oliva bogyó, gomba stb. - 50g kemény, reszelt sajt (ha laktózmentesre szeretnénk, használjunk növényi sajtot) - (sörélesztő, miután kivettük a készre sült pizzát. A lényeg, hogy ne legyen hőkezelve a sörélesztő.) a házi paradicsomszószhoz: 2-3 nagyobb érett paradicsom 1/2 tk Himalája sócsipet fehér bors1 ek mustár 1/2 lila hagyma 1/4 avokádó (el is lehet hagyni)1 ek útifűmaghéj (nem elhagyható, mert ettől lesz krémes, és nem folyós állagú)friss bazsalikomaki szereti csípősen, az tehet bele egy kis őrölt chilit, vagy Cayenne paprikát gluténmentes kívánság pizza házilag ELKÉSZÍTÉS: Hosszan és részletesen fogom leírni, de ne ijesszen meg senkit a terjedelem! Egy roppant egyszerű ételről van szó, mely elkészítése során kiélhetjük kreativitásunkat is, és rugalmasan alakíthatjuk a receptet a saját szánk íze szerint. ;-) A tésztához valókat összekeverjük, cipót formálunk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük... házi paradicsomszósz Közben elkészítjük a házi paradicsomszószt. A paradicsomokat felkockázzuk, és vízzel felengedve (épp ellepje) fedő alatt főzni kezdjük. Adunk hozzá fűszereket: só, bors, 1 ek mustár, ízlés szerint fokhagyma. Elővesszük a turmix gépünk krém készítő alkatrészét, és bele darabolunk (nagyobb darabok) egy fél lila hagymát. Engedünk rá egy kevés vizet (2-3 ek.), és krémessé turmixoljuk a lila hagymát. Hozzáadunk egy negyed avokádót, és 1 ek útifűmaghéjat. Közben a szétfőtt paradicsomot félre tesszük hűlni (ha hideg van oda kint, tegyük egy kicsit a szabadba, vagy ablakpárkányra, hogy gyorsabban kihűljön). A kihűlt, szétfőtt paradicsom pürét hozzáadjuk a lilahagymás, avokádós, útifűmaghéjas alaphoz, és az egészet szósz állagúvá turmixoljuk. Miután az egész egynemű és krémes lett, vagdosunk bele egy pár levél friss bazsalikomot, és félre tesszük, hogy az útifűmaghéj kifejthesse kocsonyásító hatását. nyújtsunk két sütőpapír között A hűtőből előkerülhet a tészta buci. Előveszünk két db sütőpapírt, és betesszük közé a nyers tésztát. Sodrófával kinyújtjuk a tésztát kb.fél cm vastagságúra (elég ennyi, mert a tészta a hő és a szódabikarbóna hatására meg fog hízni). A forma nem számít, hisz nem eladásra szánjuk. ;-) Ha kedvünk van, lehet a pizza kerek, vagy ovális, de akár négyzet alakú is. A készre nyújtott tésztáról lehúzzuk a felső sütőpapírt. Az alsó papírt és a tésztát üresen bedobjuk az előmelegített sütőbe 200 fokon kb.8-10 perce. Míg a pizzánk tésztája elősül, előkészíthetjük a kívánt feltéteket. Kinek mihez van kedve?! Én legtöbbször lilahagymát vagy fokhagymát, előpárolt brokkolit, paradicsomot és kukoricát teszek rá. Na meg persze jóóóó sok reszelt sajtot. ;-) Amikor már kérge sül a nyers tésztánknak a sütőben, kivesszük, és elkészítjük a végső formáját. Megkenjük a házi paradicsomszósszal, és megpakoljuk jó magasan a feltétekkel, és a sok sok sajttal. Ez nem egy bolti mirelit pizza, itt ne sajnáljuk a feltéteket! ;-) Olyan magas legyen a pizzánk, hogy még éppen beférjen majd egy-egy falat a szánkba. :-D Miután elkészítettük a ,,pizza várat, visszadobjuk a sütőbe, és újabb 10 perc alatt 200 fokon készre sütjük a házi pizzát. Aki szereti, az utolsó pár percben feltekerheti a sütő grillező gombját, és egy kicsit megpiríthatja a sajt tömeget a pizza tetején. Megjegyzés: Míg a pizzánk a sütőben szolizik, pont elég időnk van, hogy elmosogassunk, vagy bepakoljunk a mosogatógépbe, hogy aztán kényelmesen, és nyugodtan átadhassuk magunkat a mennyei, gyomor barát, és ízletes házi pizzánknak. ;-) Kérsz egy falatot? ;-)
Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon
2014. szeptember 30. Zizi kalandjai
Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!
Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz
2014. szeptember 15. Zizi kalandjai
Augusztus elején kaptam az emailt Évától, hogy lenne-e kedvem részt venni az idei őszi Segítsüti jótékony akcióban. Titkon reméltem, hogy egy nap majd kapok egy ilyen felkérő emailt, szóval örömmel mondtam igent a részvételre. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 11. alkalommal a Segítsüti támogatottjai a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek lesznek. Röviden a részletek (hosszabban pedig itt)… 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2014. szeptember 15-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 18-án 16:00-ig. Én erre az őszi eseményre egy vegán kókuszos kuglóffal készültem, amibe csempésztem egy kis kardamomot, majd leöntöttem az egészet vegán csokoládé ganache-sal. Jól hangzik, ugye? És én már tudom is, hogy mennyire finom! Aki megteheti, licitáljon a kuglófomra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a kuglóf személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal Hozzávalók: A kuglófhoz: - 400 g finomliszt, szitálva - 100 g teljeskiörlésű liszt, szitálva - 120 g kókuszvirág cukor + 1 teáskanál (nádcukorral helyettesíthető) - 30 g kókuszreszelék - 30 g puha kókuszzsír - 250 ml kókusztej (kókuszos rizstejjel helyettesíthető) + amennyit a tészta felvesz (kb. 150-200 ml) - 1/2 teáskanál kardamom - 1 csomag (7 g) szárított élesztő - csipet só A ganache-hoz: - 20 g kakaópor/karobpor, szitálva - 1 evőkanál mandulavaj - 50-60 ml juharszirup - 40 g kókuszzsír - csipet só Egy tálban keverjük össze: liszteket, kókuszreszeléket, kókuszvirág cukrot, sót és kókuszzsírt. Langyosítsuk meg a kókusztejet, adjuk hozzá az élesztőt és 1 teáskanál cukrot, hagyjuk felfutni néhány perc alatt, majd öntsük a lisztes keverékhez. Keverjük össze a tésztát, majd kézzel dagasszuk át és közben adagoljunk hozzá annyi kókusztejet, amennyit a tészta felvesz (ez kb. 150-200 ml lesz a növényi tej fajtájától függően). Az összegyúrt tésztát a tálban hagyva, fedjük le konyharuhával és hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (ez kb. 1 óra). A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára és gyúrjuk át. Formázzunk rudat belőle, gyengéden csavarjuk meg és tegyük bele a puha kókuszzsírral kikent kuglóf formába (a végeket szorosan összecsipkedjük). A formában újból pihentetjük 30 percet, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni. A ganache-hoz egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt ganache-sal locsoljuk meg a kihűlt kuglófot.
Utazás külföldre (vegán étrenden lévő) kisbabával
2014. július 17. Zizi kalandjai
Összegyűjtöttem néhány dolgot, amiket az utazás során tanultunk, tapasztaltunk vagy bevált számunkra egy kisbabával történő utazás alatt. A londoni utat a 13 hónapos kisfiunkkal, Ádámmal csináltuk, aki vegán étrenden van és két-három alkalommal (reggel, este és éjszaka) még szopizik (a blog bejegyzést korábban kezdtem el írni, azóta már csak egyszer van szoptatás, reggelente!). Remélem hasznos lesz számtokra a leírt néhány információ. Ha van saját tapasztalatotok, amit feltétlen szeretnétek megosztani, azt írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, így mindannyian tudunk tanulni belőle. 1. Legyünk rugalmasak! Ez az első és legfontosabb szabály: RUGALMASSÁG! Természetesen szerettem volna mindent kipipálni a listámról, amit felírtam magamnak, hogy hova menjünk el feltétlenül, de az élet közbeszólt, így inkább lazábbra vettük a gyeplőt, mint, hogy rohanjunk egyik helyről a másikra, plusz ugye figyelembe kellett vennünk egy 13 hónapos igényeit is, akiről érdemes tudni, hogy az egész út alatt (repülés, városnézés, shopping, stb.) mintagyerekként viselkedett. Jó pár tervezett helyre azért eljutottunk, meg olyanokra is, amelyekre az út során bukkantunk. A napi ritmusunkat megtartottuk, de nyilván ebéd után nem rohantunk haza, hogy Ádi aludni tudjon, hanem aludt inkább a babakocsiban, amíg mi nézelődtünk vagy leültünk egy bambira valahol. A napok eléggé elhúzódtak, az egy órás időeltolódás sokat számított, meg az is, hogy északabbra voltunk, este 9 órakor még sütött a nap, így mindennap későn fektettük le Ádit. Úgy voltunk vele, hogy nyaralás alatt ez megengedhető, ha hazaérünk, majd visszaállunk az eredeti fektetési időpontra. Néhány napra szükség volt rá, de utána helyreállt a rend és azóta a szokásos időben fekszik Ádi. 2. Válasszunk gyerekbarát szállást! Olyan helyet kerestünk, ami közel van a konferencia helyszínéhez, így napközben is láthattam Ádit, mert I. be tudta hozni. Először hotelre gondoltunk, de aztán az AirBnB-n böngészve találtunk egy családot, akik azon a környéken laknak, ahol a konferencia is volt, így írtunk nekik. Kiderült, hogy két kisgyerekük van, nagyon szimpatikusnak találtuk az egész családot, így elhatároztuk, hogy hozzájuk megyünk. Mindenképpen jó döntés volt, mert náluk a kisgyerekek miatt volt etetőszék, kiságy, mosógép, szárítógép, játékok, stb. – amelyek a mi rendelkezésünkre is álltak és nagyon megkönnyítették a mindennapjainkat. Nem beszélve a család hatalmas konyhájáról (sok-sok plusz pont részemről ), a jó környékről (sok park, játszótér a közelben) és hogy egy angol család személyében nagyon kedves barátokra találtunk. 3. Vigyük a babakocsit és a hordozót is! Igen, mindkettőre szükség van! Pont az utazás előtt két nappal egy “apróbb baleset” történt az esernyőre csukható babakocsinkkal, így gyors körbe telefonálás után kiderült, hogy az egyik család kölcsön tudja adni a babakocsiját. A becsekkoláskor rárakják a szalagot, de a babakocsit vihetjük egészen a repülőgépig, akkor kell leadni és berakják a csomagtérbe. Érkezéskor pedig a táskákkal, bőröndökkel együtt a forgó szalagra pakolják. A babakocsiban nagyon jókat aludt Ádi délutánonként, plusz sok csomag ráakasztható, így nem kell cipekednünk. A hordozót is használtuk néhányszor (nekünk Ergo Baby van), főleg, ha Ádi igényelte, hogy egy kicsit karban tartva vigyük, könnyebb volt a hordozóba beletenni és úgy vinni. Ugye magasabbról szemléli a világot a hordozóból, szóval változatosság szempontjából is jó néha a babakocsit hordozóra cserélni. 4. Használjuk ki, hogy babával utazunk! Volt néhány hely, ahol nem akartuk kivárni a hosszú sort (pl. Gatwick reptéren érkezés, útlevél ellenőrzés), így előre mentünk és megkérdeztük, hogy a babával soron kívül mehetnénk-e. Természetesen előre engedtek minket, így nagyon sok időt (és esetleg hisztit is ) megspóroltunk magunknak. Ezután igyekeztük kihasználni az ilyen szituációkat. Az esetek 98%-ban mindig előre kerültünk és volt olyan is, hogy szóltak nekünk, hogy máshol álljunk sorba, ami külön gyerekeseknek van fenntartva, így gyorsabban sorra kerülhetünk. 5. Étkezés Néhány dolgot vittünk magunkkal, mert noha Londonba utaztunk, ahol elég könnyen tud egy vegetáriánus/vegán étkezni, azért babával nem olyan könnyű mindent megoldani. Reggeli Mi felnőttek kibírtuk volna az első kávézóig, reggeliző helyig egy pohár vízzel is, de nyilván Ádival nehéz lett volna megértenem, hogy az első legközelebbi helyen reggelizünk. Abban sem voltam azért biztos, hogy minden ilyen helyen van növényi tej, stb., így jobbnak láttam, hogy a reggelit otthon intézzük el. Kis tasakokba csomagoltam a napi tönkölydara vagy zabpehely adagokat (fahéjjal fűszerezve), így nem vittünk felesleges mennyiséget és azonnal tudtuk lábasba tenni. Rizstejből kis dobozosokat vittünk, mert az egy literes nem biztos, hogy elállt volna a hűtőben egy hétig, így egyszerűbb volt a kis dobozosokat használni. Ha éppen nem használtuk fel a teljes adagot, akkor a másnapi kásába még jó volt. Vittünk bio almát is a reggeli kásákhoz minden napra egyet, ehhez persze kellett a baba reszelő. Vittünk cumisüveget, előkét, kistányért és evőeszközöket, valamint a Philips Avent poharaiból néhány darabot, amibe jól lehet pakolni kölesgolyót, áfonyát, stb. Szóval minden reggel teli pocival indultunk útnak. Ebéd, vacsora, snack Az első néhány napra vittünk magunkkal bio babaételt is, arra az esetre, ha éppen ebédidőben nem vagyunk olyan helyen, ahol ebédelni tudunk, akkor Ádinak legyen azonnal ennivalója. Ezeket meg is ette szépen lassan, így csökkent a bőrönd súlya, lehetett vásárolni a helyére! A Whole Foods Market gyakran látogatott hellyé vált, a frissen facsart zöldség- és gyümölcsleveit mindennap itta Ádi, ezenkívül minden gyerek kap egy ingyen gyümölcsöt (banán, alma, narancs) ajándékba, ha a szülők vásárolnak valamit. A Borough Market-on volt elég sok lehetőség vegetáriánus és vegán ételt enni, így az egyik ebédet ott oldottuk meg, a földre leülve dobozkákból fa evőeszközzel toltuk a finom falatokat. Ádi is élvezte nagyon. Egyik nap pedig piknikeztünk a Kensington Gardenben. Nem csináltunk belőle problémát (és itt jön be az első pont: rugalmasság), ha Ádi nem evett főtt (vagy lehet, hogy főtt volt, csak nem meleg) ételt egy nap, a lényeg az volt, hogy jól lakjon finom tápláló ételekkel. Az avokádó elég olcsó és jó minőségű, így sokszor evett vacsorára avokádót teljeskiörlésű kenyérrel. Rengeteg gyümölcsöt evett napközben, volt, hogy betolt 200 gramm áfonyát vagy málnát és persze elmaradhatatlan volt – a szülők számára is életmentő – kölesgolyó, amit bármikor be tudtunk vetni, ha kezdett nyűgös vagy éhes lenni. Szintén itthonról vittem kölest, amit egyik nap meg is főztünk vacsorára neki. A konferencián kaptam egy bio konzerv levest – tudom, konzerv levest adok a gyereknek? De ez bio és az összetevőit illetően csak zöldség, rizs, víz, só és fűszerek voltak benne. Jó sűrű volt, szóval inkább főzelékszerű és jól passzolt a köleshez. Nemcsak Ádinak ízlett, hanem nekünk is. 6. Gyerekbarát helyek Londonban A legtöbb helyen van etetőszék, néhány helyen pedig még extrát is adnak, ha babával, gyerekkel érkezünk. Megemlítem Jamie Oliver Recipease nevű főzőiskoláját-éttermét. Ádi kapott színezőt zsírkrétákkal, színes ceruzákkal. Noha ő még kicsi az ilyenhez, az én segítségemmel nagyon élvezte a színezést (és a zsírkréták földre dobálását ). Sajnos itt pelenkázó nem volt. A Pret A Manger nevű kávézó láncolat viszont teljesen meglepett, különbözik a többi hasonló kávézó láncolattól. Az egyik üzletükben találkoztunk egy magyar fiúval, Gáborral, aki már menedzser és őt faggattam a kávézóról. Kiderült, hogy szinte minden üzletükhöz tartozik saját konyha és helyben készítik el az ételeket, így frissen kerülnek ki a polcra. A kávé és a tea tényleg bio minősítésű. A sütemények is háziak, egy néni készíti – most már nem a konyhájában, hanem az üzemében – csak és kizárólag a Pret A Manger részére. Van pelenkázójuk és ezenkívül a gyerekek ingyen kapnak babyccino-t, ez olyan baba cappuccino féle, természetesen kizárólag habosított tej (növényi tejből is lehet kérni!!!) egy vékony csík kakaóporral meghintve. Ádinak nagyon ízlett. 7. Repülés Olyan járatot kerestünk, ami nem túl korán és nem is túl későn este indul, érkezik, így kényelmesen a napi rutinba iktattuk a repülést. Kicsit izgultunk, hogy Ádi hogyan fogja magát érezni fel- és leszálláskor, de igazából meg se kottyant neki. Nem tudjuk, hogy mit érzékelt belőle, noha mondtuk neki, hogy fent vagyunk a levegőben, egy repülőn, amit ő imád nézni lentről a homokozóból. Több hasonló korú babával utaztunk oda- és visszafele is, így láttuk, hogy mindegyikőjüknél az első 20-30 perc nyugis, utána kezdődik a mocoroghatnék. Vittünk enni- és innivalót, amivel le lehetett kötni újra néhány percre, majd jött a sétálás, szemügyre vettük az összes nyomógombot és, ha már nagyon unalmas volt minden, akkor anya elővarázsolt egy új apró játékot. Az utazás előtt vettem néhány apróságot (könyv, baba puzzle, stb.), amik nem helyfoglalóak és az újdonság varázsával hatnak és segítségükkel újabb 10-15 perc nyugalom nyerhető. Egyébként, ahogy a bejegyzés elején is írtam, Ádi nagyon jó fiú volt, szóval az első nagy utazásunk mindenképpen pozitív élmény… bátran nézünk elébe a következőknek! Várom a ti tapasztalataitokat, ötleteiteket! Írjátok meg kommentben, ha tudjátok a tutit! ***** Majmos előke és kistányér: Monkie.
Vegán őszibarackos pite
2014. július 1. Zizi kalandjai
Nem is meséltem milyen izgalmakkal indult a londoni utazás… szóval állunk sorba az átvilágításhoz a reptéren Budapesten (kedvesek voltak, előre engedtek minket egy rövid sorba, mivel babával voltunk), persze Ádi elaludt a babakocsiban. Nincs mese, fel kell ébreszteni a gyereket. Megvolt. Aztán kipakolni aprópénzt, laptopot, övet, baba ételt és italt, egyéb folyadékot… szinte mindent ki kellett pakolnunk a szalagra. Igyekeztem Ádira figyelni, mert nemrég ébredt, amikor I. szólt, hogy mintha Jude Law hangját hallaná a mellettünk levő sorban (imádom csak a hangját hallgatni is). Mire odanéztünk már csak háttal láttuk elmenni mellettünk, de hátulról elég Jude Law formájú volt. Szóltam I.-nek, hogy siessen a pakolással, nem hagyhatom az egyik kedvenc férfi színészemet meglógni. Táskával a vállamon, Ádival a karjaimban rohanok Jude után és már előre örülök – mit örülök, sikítozok magamban -, hogy együtt, egy repülőgépen utazunk Anglia egyik sármőrjével. Utol is értük, amikor Jude éppen az utolsó forintjait váltotta vissza fontra, majd a fiával és a kísérőjével – aki egyébként egy nagy il Bacio di Stile bevásárló táskát cipelt neki – sétáltak tovább előttünk. Senki nem volt a közelünkben és bénán tébláboltunk, hogy odamenjünk hozzá egy közös fotót kérni vagy sem. Nyuszik voltunk, betojtunk és nem mertünk odamenni… Jude-ot fel is kísérték a VIP váróba, szóval rájöttünk, hogy nem is velünk fog utazni Londonba Easyjet-tel, hanem az utána induló British Airways-zel, nyilván business osztályon. Konstatáltam, életem nagy lehetőségét halasztottam el… mikor fogok én legközelebb Jude Law-val néhány szót váltani, esetleg egy közös fényképet készíteni? Na, el is határoztam, hogy többet nem leszek ilyen nyuszi, így a konferencián meg is ragadtam az alkalmat, nem tébláboltam és odamentem Yotam Ottolenghi-hez, meg Donal Skehan-hoz is, hogy közös fotót készítsek velük! A sztár kalandok után jöjjön a recept. Magdi vegán blogját követem már egy ideje, rengeteg receptet oszt meg, hihetetlen termékeny, holott neki is van egy Ádinál néhány hónappal fiatalabb kisbabája, Fanni. Ettől függetlenül süt, főz a konyhában és posztolja is azt a rengeteg receptet. Néhány hónapja derült ki számomra, hogy készített egy vegetáriánus gyerekeknek szóló szakácskönyvet, “A főzés gyerekjáték!” címmel. Kaptam belőle egy példányt és örömmel vetettem bele magam az átlapozásába. A különböző fejezetek (Jó reggelt!, Levesek családi ünnepekre, Zöldségparádé a hétköznapokra, Saláták a mindennapokra, Édes élet télen-nyáron, stb.) receptjei tippekkel, ötletekkel vannak színesítve. Minden receptet egy szépen, jól komponált kép tesz még érdekesebbé, a nyelvezete is könnyű, egyszerűen vannak leírva. Nem tudok róla, hogy lenne hasonló vegetáriánus gyerek szakácskönyv a piacon, szóval Magdi hiánypótlót alkotott (egyelőre). Felnőttek is süthetnek, főzhetnek a könyvből, de úgy gondolom, hogy 6-7 éves kortól lehet érdekes a könyv gyerekek számára. A 85 receptből álló szakácskönyvet ezen a linken tudjátok megrendelni. Vegán őszibarackos pite Hozzávalók: - 1/2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre finomliszt - 1/2 bögre nádcukor - 1/2 bögre rizstej - 1/4 bögre napraforgó olaj - 1 nagy alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve (én babareszelőt használtam, hogy pürés legyen az állaga) - 1 zacskó foszfátmentes sütőpor - 2 csipet só - 7-8 db őszibarack, félbe vágva, kimagozva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy tálban a liszteket keverjük össze a sütőporral és a sóval. Egy másik tálban keverjük össze az almapürét az olajjal és a nádcukorral. Keverjük hozzá a rizstejet, majd a nedves hozzávalókat fokozatosan keverjük a szárazhoz, amíg sima tésztát kapunk. A tésztát öntsük kiolajozott, belisztezett pite- vagy tortaformába (kb. 23 cm átmérőjű). Forgassuk lisztbe a félbevágott őszibarackokat és tegyük a pite tetejére (én nem kaptam magvaváló őszibarikat, ezért macerás volt a félbe vágásuk, így nem raktam túl sokat a tetejére, de ti jól pakoljátok meg a pitéteket barackokkal). 170 fokon süssük kb. 30 percig (szúrjunk bele egy fogpiszkálót és ha már nem ragad rá tészta, valamint aranybarna a teteje, akkor jó).
Az első születésnapi torta
Mérföldkő! Amikor egy évvel ezelőtt az első hetekben a szoptatás nehézségeivel küzdöttünk, akkor nagyon távolinak tűnt az első születésnap. Aztán pikk-pakk, álmodtunk egyet és felébredtünk Ádi első születésnapján. Ilyen gyorsan eltelt az első év! Természetesen voltak nehezebb napok és könnyebbek, néha könnyekkel, de többnyire sok-sok mosollyal, kacagással, hahotázással. Utaztunk együtt hármasban sokat – egyelőre Magyarországon -, az esetek többségében vonattal, szóval Ádi kiérdemelhetné a legifjabb, legtöbbet vonatozó kisbaba címet a MÁV-tól. Sok-sok újdonságot tanulunk mindannyian, Ádi is az életről, meg mi a szülői lét minden velejárójáról (aggódás, féltés, boldogság, büszkeség, stb.). A mai napunk csodálatosan telt. Énekeltünk, majd jött néhány apró ajándék. Aztán I. megetette Ádit egy kis kásával és gyümölccsel, amíg én elkészítettem ezt a vegán palacsintatortát. Amibe nem került természetesen cukor és egyéb más mesterséges édesítőszer. A palacsinták puhák és a banántól édesek, a “csokoládé” krém vagy nevezhetjük pudingnak, pedig egyenesen mennyei. Néhány nappal ezelőtt már elkészítettem és teszteltem Ádin. Ezt a csoki pudingot adtam neki uzsonnára. Hát, a vége az lett, hogy anya és fia együtt nyalták ki a tálat, amiben a krém elkészült. Szóval most nagyobb adagot készítettem, így maradt holnap reggelire is, csak úgy magában vagy kásával tálalva. A csokoládé azért került idézőjelbe, mert nem kakaóval készült, hanem annak “alternatív helyettesítőjével”, karobbal. Tudom, tudom, sokan nem szeretik az ízét, mert már hozzászoktunk a kakaóhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyot csalódtam a karobban. Szuper finom lett a vele készült krém, és ha a babát ehhez szoktatjuk, akkor nem fog fanyalogni, hogy milyen íze van. Aki még nem próbálta, annak üzenem, hogy nem kell megijedni, nincs borzasztó íze, csak más, mint a kakaóé. És, hogy miért érdemes fogyasztani? “A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. A sötétbarna színű és kissé édeskés ízű karobport a fa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő. A karobpor a kakaóval ellentétben nem tartalmaz teobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karob emellett glutén- és laktózmentes, nem tartalmaz koleszterint és nátriumszegény. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, lisztérzékenyek, tejcukorra és kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők, valamint köszvényes betegek is. A karob köztudottan antioxidáns hatású, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban.” (Forrás: innen) Az első torta tehát vegán banános palacsintatorta lett csokoládékrémmel megkenve. Hihetetlen sikert aratott! Ádi egyszerűen megbűvölte, meggyömöszölte, szétkente, majd befalt belőle egy adagot (közben anya és apa is csipegetett kicsit belőle). Természetesen a csap alatt végeztük mindannyian, mert mindenki, és főleg Ádi, csokis lett valahol. A lakmározás és magunk rendbe szedése után pedig csodálatos napsütésben elmentünk az állatkertbe, hogy Ádi ismerkedjen kicsit az állatokkal. Ámult-bámult, vigyorgott és érdeklődve figyelte az állatokat. Estére természetesen kidőlt a sok-sok újdonságtól és izgalomtól. Hát így telt az új időszámítás szerinti 365. napunk! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa És lássuk a torta bűvölést, majd a végén a receptet! “Na, vágjunk bele! Nézzük anya mit rakott össze nekem!” “Oh, la la! Ahogy a franciák mondanák…” “Húúú, ez egyre izgalmasabb!” “Nyamm!” “Anyám, add el a házat! Ez egyre finomabb!” “Anya, te egy szuper szakács vagy! Úgy szeretlek a sok finom főztödért… meg mindenért!” Az előke, ami kiállta a próbát: Monkie Vegán banános palacsintatorta csokoládékrémmel (nemcsak babáknak) Hozzávalók: Közepes méretű amerikai palacsintákhoz (kb. 8-10 db): - 2 db érett banán, villával pépesre törve - 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 60 g tönköly fehérliszt - kb. 150-200 ml rizstej (zab- és mandulatej is használható) - 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 vaníliarúd kikapart magjai - kevés kókuszzsír a sütéshez A csokoládékrémhez (nagyobb adag lesz belőle): - 1 db közepes méretű érett avokádó, magja eltávolítva, húsa kikanalazva a héjából - 2 db érett banán - 2-3 evőkanál karobpor (kakaóval is lehet helyettesíteni) - 2 evőkanál mandulavaj (opcionális) - egy kevés rizstej (a megfelelő állag eléréséhez, ne legyen túl sűrű, de túl híg se, hogy tudjuk kenni) Tegyük egy mélyebb tálba a krém hozzávalóit. Botmixerrel pürésítsük simára, majd felhasználásig tegyük hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a liszteket a sütőporral és vaníliával. Adjuk hozzá a pépesre tört banánt és rizstejet, keverjük, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Várjuk meg, amíg kihűlnek a palacsinták, majd kenjük meg mindegyiket a krémmel és rétegezzük egymásra. Marad annyi krém, hogy akár a külsejét is bevonhatjuk vele.
Tavaszi Zöld Pite
Az alábbi recept egyik kedvenc, gyors fogásom, legyen szó hétköznapról, ünnepről vagy piknikről. A feltét pedig annyi és olyan zöldség kavalkád ami a kedvencünk és csak a fantáziánk szab határt. Most én a kedvenc zöldségeimmel gazdagítottam ezt a pitét, de minden zöldség éppen csak roppanós, zsenge. Nem szeretem a “halálra” főzött, sütött zöldségeket a tányéromon. Három fázisban készül a pite: Tészta: 125 g teljeskiőrlésű tönköly liszt 125 g világos tönköly liszt 1/2 kk himalaya só 1/2 kk őrölt kömény 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 125 g bio margarin 1-2 dl víz vagy növényi tej A tészta hozzávalóit összekavarjuk és alaposan összegyúrjuk. Megszórjuk kevés liszttel és pihentetjük ameddig elkészül a feltét. Feltét: Besamel 4-5 evőkanál világos tönköly liszt vagy rizsliszt 4-5 evőkanál kókusz olaj 4 dl rizstej, vagy 2 dl kókusztejszín- 2 dl vízzel elkeverve ( így krémesebb, finomabb) 1 kk himalaya só késhegyni őrölt koriander késhegyni őrölt fehér bors 1 evőkanál citromlé 1 cikk préselt fokhagyma A kókusz olajat felolvasztjuk, hozzáadjuk állandó keverés mellett a lisztet ( kézi habverő segítségével folyamatosan keverjük, hogy ne legyen csomós). Óvatosan adagoljuk hozzá a tejet. Lehúzzuk a lángról és besűrítjük, állandó keverés mellett pedig ízesítjük, fűszerezzük. Lágy, selymesnek, csomómentesenk kell, hogy legyen. Zöldségek: 1/2 brokkoli rózsáira szedve fél maroknyi zöld spárga kaliforniai paprika csíkokra vágva tehetünk rá zöldhagymát, póréhagymát felkarikázva 1-1,5 liter vizet felforralunk, amelybe 1 kk sót és 1 kk szódabikarbónátot teszünk, amikor lobog külön-külön beledobjuk a brokkolit, majd a spárgát, kettő percig blansírozzuk, kiemeljük és hideg vízfürdőbe mártjuk, majd ugyanezt tesszük a spárgával is. A többi zöldség teljesen nyersen kerül a pitére. A tésztát 0,5-0,7 cm vastagságúra nyújtjuk és egy kerek vagy szögletes kb. 30×20-as méretű tepsit kibélelünk vele. A szélét felhozzuk, mint a pizzánál, hogy ne fólyon ki a mártás. Rákanalazzuk a mártást, ráhelyezzük a zöldségeket, én kevés vékonyra szeletelt sajtot is tettem rá és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Főételként egy zöld salátával isteni lakoma!
Brokkolis tésztasaláta
Amikor eleinte mindenre elkezdték ráírni, hogy teljeskiőrlésű - és közben lézengtek a tésztában a korpadarabok - nagyon fel tudott bosszantani a dolog. Azóta megembereltem magam, és 10 esetből már csak egyszer-kétszer jegyzem meg a boltban, hogy nem láttak ezek még teljes búzaszemből őrölt lisztet... Legfőképpen azért is zavar a dolog, mert messziről látom, ha valahol mellébeszélnek ez ügyben, de egy átlag vásárló azt hiszi, hogy most végre egészségeset tesz a kosarába. Persze még így is jobb a helyzet, mert legalább nem teljesen fehér terméket fogyaszt, de akkor is hazugságon alapul. A Barilla vollkorn tésztáinál is ugyanezek a gondolatok merültek fel bennem, azért ez a monológ. Tészta salátának viszont tökéletes, nem fő szét, ízletes, Férj is megeszi, bármi maradékot bele lehet tenni, ami van otthon. Hozzávalók: 1/2 kg tk tészta 1 fej brokkoli 10 dkg fűszeres tofu / feta sajt 1 db kápia paprika 4 db paradicsom 1 kis fej lilahagyma 1/2 kígyóuborka 1/2 fej jégsaláta napraforgó mag só tökmagolaj kókuszzsír A tésztát az előírt módon megfőzzük. A brokkolit rózsáira szedve a sütőben 15-20 perc alatt tepsiben kevés kókuszzsíron megsütjük. A tofut kis kockákra vágjuk. Ha feta sajtot használunk (nálunk a Férj azzal felturbózva ette meg) csak a végén keverjük bele óvatosan, különben szétmállik a salátában. A paprikát, paradicsomot, uborkát, lila hagymát kis kockákra vágjuk, a jégsaláta leveleit apróra tépkedjük. Amikor kész, a tofuval és a brokkolival együtt a tésztához kavarjuk, rászórhatunk némi pirított napraforgó magot is, majd a végén meglocsoljuk valamilyen hidegen sajtolt olajjal.
Vegán földimogyoróvajas banánkenyér
2014. január 28. Zizi kalandjai
Csak egy gyors bejegyzés, mert van sok tennivalóm, de nem akarlak benneteket édességek nélkül hagyni, szóval, ha minden jól megy ezen a banánkenyéren kívül még jön két édes recept január végéig, aztán irány a cukormentes februári kihívás. Van már néhány banánkenyér recept a blogon és mindegyiket imádom. Ez a földimogyoróvajas verzió azért született meg – mint a banánkenyerek többsége -, mert a hűtőben állt négy szinte feketeségig érett banán és nem volt szívem kidobni, így gyorsan cselekedtem. Mostanában ritkábban sütök, mert kevés rá az idő, de néha bevetem magam a konyhába és jól esik. Persze ez a kenyér is késő este készült és másnap délelőttig nem is ettünk belőle, amíg a fotózás meg nem történt. A banánkenyér földimogyoróvaj páros már régóta izgatta a fantáziámat és jó, hogy kipróbáltam, mert zseniálisak együtt. Természetesen saját készítésű vajat használtam hozzá, de a boltban kapható is megfelel. Tojás helyett lenmaglisztet tettem bele és sülés során nagyon szépen meg is emelkedett, de mire kihűlt, beesett a teteje, de ez az ízén semmit nem változtatott. Mint a banánkenyerek többsége a banántól puha, omlós és ez napokig így is marad. Én extraként még a szeleteket megkentem földimogyoróvajjal, amikor ettem. Teával, kávéval kiváló reggeli vagy délutáni nasi! Vegán földimogyoróvajas banánkenyér Hozzávalók egy 23 cm-es formához: - 4 db érett banán, villával pépesre törve - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre tönköly fehérliszt - 1 teáskanál sütőpor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál fahéj - csipet só - 3 evőkanál lenmagliszt (őrölt lenmag) - 6 evőkanál víz - 1/3 bögre rizstej (szója-, mandula- és zabtej is használható) - 1/3 bögre földimogyoróvaj - 1/3 bögre nádcukor - 3 evőkanál kókuszolaj - 1 vaníliarúd kikapart magjai - földimogyoró, felaprítva Egy tálkában keverjük össze a lenmaglisztet a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: banánok, rizstej, földimogyoróvaj, kókuszolaj, vanília és nádcukor. Adjuk hozzá a vizes lenmagot. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát. Ezt öntsük bele az előkészített formába, szórjuk meg az aprított földimogyoróval, majd a 180 fokra előmelegített sütőben süssük, amíg aranybarna lesz (kb. 45-60 perc). Mielőtt kivesszük végezzünk tűpróbát, hogy a kenyér jól átsült-e.
Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal
2013. november 10. Zizi kalandjai
Hol vannak már a jó kis palacsintás vasárnapi reggelik? Egyszerűen nem jut most idő ilyenre, mert van egy örökmozgónk, aki állandó figyelmet követel és hiába kuktáskodik már mellettem 4 hónapos kora óta , azért annyira még nem érdeklődik a főzés iránt, hogy órákat töltsön velem a konyhában. Naponta egy alkalommal tudok főzni/sütni vagy ebédre vagy vacsorára és többnyire valami egyszerűt dobok össze az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. Így született már gombapörkölt brokkolival extrázva vagy megmaradt brokkolis paradicsomos szósz tükörtojással vega pecsenyezsíros pirítóssal és sok-sok nyers zöldséggel; ha van sült sütőtök, akkor percek alatt összedobok egy sütőtökös póréhagymás tésztát vagy az egyik kedvencem a pirított fokhagymás tofu kockák rizzsel és valamilyen zöldséggel tálalva. Igen, a kombinációk tárháza kifogyhatatlan! A lényeg az egyszerűségen és a gyorsaságon van. Remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába több időre, akár, hogy palacsintát süssek… addig pedig marad a villámgyorsan elkészíthető és isteni finom mandulavajas zabkása. Ez most a hetente többször előforduló favorit reggeli. Ez azért is jó, mert a zab főleg téli eledel melegítő hatása miatt (és egy kis melegség nem árt most testnek és léleknek), anyatej serkentő hatásáról nem is beszélve (szoptatós anyukáknak kötelező)! Szóval ez az almás fahéjas palacsinta még korábban készült, amikor készültem előre, hogy a blogon mindig legyenek új receptek, akkor is, amikor kevesebb időm marad a főzésre. Ugyanúgy, mint a többi palacsinta recept, nem bonyolult elkészíteni, tehát adjatok neki egy esélyt jövő hétvégén. Ja, a tésztáját csak az alma édesíti, szóval cukormentes is! Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal Hozzávalók kb. 10 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre és 2 evőkanál tönköly fehérliszt - 1 és 1/2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 teáskanál fahéj - 1 és 1/2 bögre zabtej (rizstej, mandulatej, szójatej is használható) - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes alma, reszelve - csipet só - juharszirup Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, fahéj, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, reszelt alma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés zabtejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.
Szamósza - zöldborsó-krumpli töltelékkel
Töltött sós csemege, melyet csatnival tálalunk. Hozzávalók: 20 dkg fehérliszt 20 dkg teljeskiőrlésű liszt 5 dkg vaj (vegánoknak olaj) só víz - kb. 2 dl 3 ek olaj 2 kk fekete mustármag 1,5 ek friss, reszelt gyömbér 1/4 kk őrölt chili (ízlés szerint) 1/4 kk asafoetida 1,5 kk őrölt koriander 1,5 kk... tovább>>
Húsvéti összesítő
2013. április 2. Fittanyuka Blog
Összeállítottam egy kollázst a húsvétunkról, de leginkább az ételekről, hogy jövőre legyen miből szemezgetni. Ezzel egy időben a Karácsonyi Receptek mellett, nyitottam egy új címkét: Húsvéti receptek gyanánt! Talán így majd könnyebben rátaláltok. Nálunk ez a röpke ünnep a pihenésről és némi mozgásról szólt a szabadban, már amennyit az időjárás engedett. Anyukám közreműködésével állt össze a menü, amely igen változatos lett és bőven elég. A kiemeltek között szerepelt olyan aminek a receptjét már megosztottam, a többit pedig egyenként felteszem hamarosan! Menü: - Nyuszi formában sült tönköly kenyér, teljeskiőrlésű lisztből, - Nyers saláta petrezselymes pestoval, - Tojáskrém csicseriborsóból, - Vadasmártás-bundázott gabona sonkával, - Mediterrán krumplisaláta, - Vegán kolozsvári káposzta, - Kaporleves, - (Gabona) Sonka lében főzött aszalt szilvás gyümölcs leves, reggeli és desszert gyanánt pedig az - Ünnepi tönköly kalács. A húsvéti süti rendelések miatt, rá se tudtam nézni a desszertekre, ez már szakmai ártalom, vagy áldás lesz szerintem:). Melyik recepttel kezdjem a sort, ez az ünnep bőven adott recept anyagot az elkövetkező napokra?! Vélemény? Fittanyuka
Juhtúróval töltött csiga (lakto-vega)
2013. február 10. KryaSpirit-Vegalife
Olyan jó, hogy kutakodom a régi receptjeim között, mert isteni kincsekre akadok! Ezt a receptet a Kifőztük Magazin első számába készítettem valamikor 2010 elején, de ide még nem került fel. Az ízére még mindig emlékszem, annyira finom volt. Ha vége a léböjt kúrámnak (most vagyok a 20. és egyben utolsó napon), elkészítem a családnak ezt kis finomságot hálából, hogy főztek és ettek helyettem :) az utóbbi hetekben....... Vendégeknek és csak úgy is nagyon ajánlom, mert gyorsan elkészül. És ha már úgyis vannak fázisfotóim az egyes műveletekről, akkor azt is megosztom veletek. Hozzávalók: tésztához: 45 dkg BL 80 kenyérliszt 20 dkg tönkölybúza fehérliszt 35 dkg teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt 5 dkg élesztő 1 joghurt 4,5 dl langyos víz 1,5 tk himalaya só 1 tk barnanádcukor 1 dl olaj töltelékhez: 30 dkg juhtúró 6 ek tejföl 10 dkg pálmazsír 2 ek barnarizs liszt 35g metélőhagyma 1 tk őrölt feketebors 20 dkg reszelt sajt A juhtúrót egy tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a pálmazsírt és gyors mozdulatokkal csomómentesre keverjük. Beletesszük a tejfölt, a metélőhagymát, a rizslisztet, a borsot és ezekkel is jó alaposan összekeverjük, majd félretesszük. Nem kell hűtőbe tenni, mert akkor a pálmazsír nagyon megkeményedik és kenhetetlen lesz. A tésztához 2 dl langyos vízbe beleteszünk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és letakarva meleg helyre tesszük. Közben a liszteket átszitáljuk, összekeverjük a sóval, beletesszük a joghurtot és az olajat. Miután az élesztő felfutott ezt is beletesszük és a víz fokozatos hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Ez kb. 40-50 percet vesz igénybe, 20 perc után egyszer átgyúrjuk a kelésben lévő tésztát. Miután szépen megkelt kettévesszük a tésztát és egyenként, gyúródeszkán fél cm vastagra kinyújtjuk. Megkenjük a juhtúrós töltelék felével, megszórjuk reszelt sajttal és feltekerjük.
Vegán chocolate chip cookies
2013. január 8. Zizi kalandjai
Igen, tudom... miért nem magyarul van megadva a cím?! Valahogy így mondanám: vegán csokoládécseppes kekszek. Nem hangzik rosszul, de fura. Szerintem a chocolate chip cookies már annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon sokan ismerik így is (még a Wikipédia is szentel neki egy külön oldalt). Ezek a kekszek is karácsonyra készültek, bevallom nekem a kedvenceim lettek az öt-hatféle változat közül. Vágytam már igazi amerikai chocolate chip cookies-ra, csak egy kicsit egészségesebb változatban, kevesebb cukorral édesítve és vegánul elkészítve. Nagyon sok recept kering az interneten, nem nehéz találni egy tutit. Vegán változat azonban kevesebb van. Én Emily receptjét vettem alapul, néhány apróságon változtattam, többek között a cukor mennyiségét csökkentettem. Amit pedig először csináltam az az, hogy a kókuszzsírt nem olvasztottam fel hozzá, hanem hagytam megpuhulni szobahőmérsékleten, így a puha kókuszzsírral kevertem ki a nádcukrot, mintha vajat használtam volna. Meg kell mondanom, hogy nagyon tetszett az élmény. A tésztájába került banán édesít rajta és kicsit puhává teszi a kisült kekszeket. Két héttel később dobozban tárolva még mindig puhák voltak. A két hét nem azt jelenti, hogy ennyire nem ízlett volna, hanem annyi süteményünk, édességünk volt az ünnepek alatt és után, hogy nem győztük I.-vel megenni őket. Apropó, cukor és édesség. Emlékeztek, hogy tavaly februárban kihívás elé állítottuk magunkat és végig csináltunk egy hardcore 25 napos cukormentes hónapot? Nos, vannak, akik már érdeklődtek nálam, hogy az idén tartanék-e újra cukor- és édességmentes hónapot, mert csatlakoznának a kihíváshoz. Ha lenne kedvetek egy ilyenben részt venni, jelezzétek itt a recept után kommentben. Még az is lehet, hogy valamilyen nyereményért csinálnátok a kihívást és jutalmat kapna a legkitartóbb a kihívás végén! ;) Na, mit szóltok hozzá? Vegán chocolate chip cookies Hozzávalók: - 120 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 135 g tönköly fehérliszt - 110 g nádcukor - 120 g kókuszzsír, puha állagban - 80 g ét csokibogyó/csokicsepp - 1 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/2 teáskanál só - 2 evőkanál mandula/rizs/zab/szójatej - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük ki a nádcukrot a puha kókuszzsírral (én most ezt a változatot használtam). Ha már habos a kókuszzsír, adjuk hozzá a banánpépet, a vaníliát és a növényi tejet. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a csokoládét és keverjük át a tésztát (puha, enyhén ragacsos, de jól formázható tésztát kell kapnunk). Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és egy kicsit lapítsuk le a tetejüket. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ebből a mennyiségből kb. 25 db lesz.
Vega karácsony - Mázas diós lencsesült
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam a Facebook-on és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva. Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle. Mázas diós lencsefasírt (Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows) Hozzávalók 6-8 főre: Fasírthoz : - 190 g zöld lencse - 100 g dió - 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen - 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 120 g répa, felaprítva - 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve - 40 g zabliszt - 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa - 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható) - 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható) - 1 teáskanál chili pehely (opcionális) - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors Balzsamecetes almás mázhoz : - 60 ml ketchup - 1 evőkanál juharszirup - 2 evőkanál édesítetlen almaszósz - 2 evőkanál balzsamecet Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit. Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Gombás bruschetta
2012. december 4. Zizi kalandjai
Ő egy gyönyörűség... úgy hívják szürke tölcsérgomba és a Lehel piacon sikerült rá szert tennem. Miután hazahoztam, azt olvastam róla a neten, hogy főzéskor erős, fűszeres aromája, illata még jobban érződni fog (ezért sokan nem is szeretik). Mivel kevertem csiperkével, így az ízén nem érződött ez a különlegesség. Ropogós húsú, finom gomba, fűszerekkel és frissen facsart citromlével keverve ízletes, enyhén savanykás ragut adott. Salátával, köretekkel fogyasztva kiváló gyors hétköznapi vacsora. Mi élesztőmentes teljeskiörlésű tönköly kenyér szeleteket pirítottunk hozzá. Mennyei fogás kerekedett belőle! Természetesen ez a ragu más gombával is elkészíthető. Andrea Gombamánia blogján rengeteg újdonsággal (számomra újdonság!) találkoztam, valamint töménytelen hasznos információval a vadon termő gombákat illetően. Ajánlom figyelmetekbe! Gombás bruschetta (Recept: Jamie Oliver - Jamie természetesen) Hozzávalók 2 főre: - 300 g gomba (nálam vegyesen szürke tölcsérgomba és csiperke), megtisztítva, felszeletelve - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 ágacska friss kakukkfű, levelei lecsipkedve - 6 szál petrezselyem, felaprítva - 20 g vaj - 1 teáskanál chili pehely (ízlés szerint friss chili is használható) - 1 közepes citrom kifacsart leve - só, bors - 4 szelet kenyér + 1 gerezd fokhagyma Egy nagy serpenyőben hevítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a gombát, az aprított fokhagymát, és zöld fűszereket. Ízesítsük sóval, borssal, chilivel, keverjük át, majd erős láng felett pirítsuk 5-6 percig (ha a gomba folyadékot ereszt, hagyjuk elpárologni). Ha a gombának már van egy kis színe, adjuk hozzá a vajat és a citromlevet. Keverjük át és hogy még szaftosabb legyen adjunk hozzá 2-3 evőkanál vizet. Főzzük még 1-2 percig, keverjük át, hogy a szaft jól befedje a gombát. Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, dörzsöljük be fokhagymával és kanalazzunk egyenlően a gombás raguból minden szeletre. Tálaljuk azonnal!
Vegán sütőtökös csokoládés keksz
2012. november 29. Zizi kalandjai
Ezennel újra megnyitom a vega karácsony sorozatot. Igyekszem időben felkészíteni benneteket és minél több új receptet hozni, a régiekből meg összeállítást készíteni, hogy meglegyen az inspiráció. Ha ez lesz az első vegetáriánus karácsonyod, nem kell megijedni, garantálom, hogy nem fogsz éhezni és minden földi jóban lesz részed! :) Ezek az ötletek akkor is jól jönnek, ha vega vendéget várunk az ünnepekre és nem tudjuk, hogy mit főzzünk, süssünk neki. A sorozatba beillesztem a gasztro ajándékokat is, ugyanis évek óta már ilyenekkel lepem meg a családot és a közeli barátokat. Jönnek a keksz receptek, meg egyéb finomságok is, de legyen ez egyelőre meglepetés. Sütőtökös csokis kekszet sütöttem már korábban is, de az nem volt vegán. Az utóbbi időben rákaptam a vegán kekszekre és szinte már csak ilyeneket gyártok. Nagyon egyszerűen kikerülhető a tojás és a tejtermék is (erről egy külön bejegyzésben később). A végeredmény pedig magáért beszél: gyorsan elfogynak! Akinek pedig elmesélem, hogy ebben se tojás, se tejtermék, az csodálkozik, hogy mennyire finom dolgok készíthetők ezen alapanyagok elhagyásával is. Teszteljétek! :) Vegán sütőtökös csokoládés keksz Hozzávalók: - 1 és 1/4 bögre zabpehely - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt vagy teljeskiörlésű búzaliszt - 1/4 bögre hajdina liszt - 1/2 bögre nádcukor - 1 teáskanál só - 1 teáskanál fahéj - 1 evőkanál sütőpor - 2 evőkanál őrölt lenmag (szemes lenmag is jó, de azt törjük össze mozsárban) - 6 evőkanál víz - 1 bögre sütőtök püré - 3 evőkanál kókuszolaj - 1 teáskanál almaecet - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/2 bögre dió - 3/4 bögre 70%-os csokoládé, felkockázva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz - ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal. Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: zabpehely, tönkölyliszt, hajdina liszt, só, fahéj, sütőpor. Egy másik tálban keverjük el a sütőtök pürét a kókuszolajjal, almaecettel, nádcukorral és a vaníliával. Öntsük hozzá a lenmagos tojást és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a dióval és a csokoládéval együtt. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Sütőpapírral bélelt tepsire tegyünk a masszából evőkanálnyi adagokat (fagyis kanállal a legkönnyebb adagolni, ekkor lapítsuk le a tetejüket). Kb. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Széleken ropogós, azonban belül - a sütőtöktől - puha kekszeket kapunk. Fincsi! Mártogathatjuk a kekszet vegán fűszeres kakaóba...
Vegán pirított mandulás árpa fasírt
2012. október 23. Zizi kalandjai
Imádom a vega fasírtokat. Készítettem már jó néhányat, amelyeknek a receptjét meg is osztottam a blogon. Általában valamilyen gabona adja az alapját, de sokféle mag is kerülhet bele. Kiválóak magukban, szószokba mártogatva, szendvicsbe téve, de akár egy ebéd főfogásaként is. Az alapanyagok sokszínű kreativitásra adnak lehetőséget... már a fejemben van jó néhány új változat. Ez a pirított mandulás árpa fasírt vegán. Amikor nekikezdtem nem tudtam, hogy kell-e majd bele tojást raknom vagy anélkül is összeállítható lesz. A főtt, majd lehűtött árpa, azonban jó ragasztóként működött, így nem kellett hozzáadnom tojást, hogy összeállítsam a fasírtot, simán egyben maradtak a kis pogácsák. Próbáljátok ki! Pirított mandulás árpa fasírt Hozzávalók: - 200 g árpa(gyöngy) - 150 g burgonya, meghámozva, felkockázva - 80 g mandula, megpirítva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors - teljeskiörlésű zsemlemorzsa - kevés olívaolaj a sütéshez A mandulát száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Az árpát kétszeres mennyiségű vízben feltesszük főni. A burgonyát szintén megfőzzük, majd ha elkészült, törjük össze villával. Szórjunk egy tányérra zsemlemorzsát és tegyük félre. Robotgépben vagy deszkán késsel aprítsuk fel a vöröshagymát, a fokhagymát, a petrezselymet és a mandulát. Öntsük egy tálba, adjuk hozzá az összetört burgonyát és a megfőtt árpát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Vizes kézzel formázzunk gombócokat belőle, lapítsuk el, majd forgassuk meg zsemlemorzsában. Én sütőben készítettem el, így sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem a fasírtokat, meglocsoltam egy kevés olívaolajjal és 170-180 fokon kb. 30 percig sütöttem, amíg megpirultak. Félidőben megfordítottam a fasírtokat, hogy mindkét oldaluk ropogósra süljön. Elkészíthető a tűzhelyen is, teflonserpenyőben sütve egy kevés olívaolajon, ahogyan a quinoa fasírtokat is készítettem. (Mérettől függően kb. 20 db lesz ebből a mennyiségből.)
Fő az őszinteség + vegán mandulás csokis banánkenyér
2012. augusztus 21. Zizi kalandjai
Zabtej kis üvegekben A Goldenblog 2012-es versenye kapcsán eszembe jutott néhány gondolat. Ezeket szeretném megosztani veletek... őszintén. Én azokat a blogokat preferálom, amelyek értéket közvetítenek, adnak, új információval szolgálnak számomra, szépek a képek, tanulhatok a leírtakból, inspirálnak, alkotásra ösztönöznek, elgondolkodtatnak, esetleg közösséget építenek. Ha gasztroblogról van szó, természetesen fontos számomra a styling is és a kiváló fotó. Én mindig úgy tesztelem a képeimet, hogy megmutatom I.-nek és megkérdezem tőle: Csorog a nyálad, ha meglátod ezt a képet?. :) Ha igen a válasz, elégedett vagyok. Persze előfordul, hogy az én képeim sem sikerülnek jól. Néha tombolok, mert nem tudom a képet úgy megkomponálni, ahogyan azt elképzeltem. Igen, a food styling egy külön szakma, tanulni kell. Nem csak odarakok az asztalra egy tányért, rá az ételt, lefotózom és már kész is. Előkészületet igényel, tervezést, beállítást. Aztán figyelni kell a fényviszonyokra, a fényképezőgép beállítására és az összhatásra is (és ott van az utómunka a képekkel, a sztori és a recept megírása). Készítettem már olyan képeket, amelyekkel nem voltam elégedett és nem is kerültek fel a blogra. Történt olyan is, hogy néhány nappal később újra megfőztem-megsütöttem az adott ételt, nekiálltam a fotózásnak és másodszorra már sikerült. A fotózás és a food styling terén is kezdőnek tartom magam, de gyakorlat teszi a mestert (ez tényleg igaz) és napról napra többet tanulok (plusz vannak kiváló könyvek és blogok is, amelyek ebben segítenek)... egy új szakmát... és ez nagyon jó. A Zizi kalandjai hobbi, szeretek főzni, sütni, újdonságokat megosztani veletek, bemutatni, hogy a vegetáriánus konyha igenis sokszínű és csak egy kicsit kell hozzátenni, hogy varázslatosat alkossunk. Annak ellenére, hogy hobbi, néha több időt töltök vele, mint a hétköznapi munkámmal... mert nagyon szeretem. A blog a gyermekem, amellyel sokat foglalkozom és törődök. Remélem ezt látjátok is! :) A teljesség igénye nélkül néhány blog, amelyeket nagyon szeretek (nemcsak gasztroblog kategóriában): Vegasztrománia, Á la carte kulinária, Praliné Paradicsom, Mandula Sarok, Édes és keserű, Az élet napos oldala, Eszter befőz, Asztika blogja, Tisztatészta, Étel ital kicsivú, Kísérleti konyha, Babette főz, Sütimizéria, Rakottkert, Imbisz, Flatcat, Jépatojta van, Green Tearoom, Mindennapi ételeink, Csak a Puffin ad neked erőt, Juci útja, Ahol a malac nem túr, Irány London blog, 360 fok bringa, Józsi bácsi gondolatai a világról, Renifoto, Csajbringa, Kicsi Ház, Trip in AUS és még sorolhatnám... Szóval nem lesz könnyű az idei Goldenblog szavazás. Egy-egy kategóriában nem is tudom, hogy kire adjam le a voksomat, amikor olyan sokan megérdemelnék a 15 perc hírnevet! Ti már szavaztatok? És a sok szöveg után jöjjön már végre a banánkenyér, ugye? Egy korábbi banánkenyér receptet itt találtok. Vegán mandulás csokis banánkenyér Hozzávalók: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/2 bögre tönköly fehérliszt - 2 teáskanál sütőpor - 1 teáskanál só - 2 evőkanál őrölt lenmag + 1/4 bögre (60 ml) víz - 1/2 bögre zabtej (rizstej, szójatej is használható) - 1/3 bögre nádcukor - 3 db érett banán - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/2 bögre mandula - 1/2 bögre 70%-os csokoládé, felaprítva Egy tányérban törjük pépesre a banánokat. Egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a mandulaszemeket 4-5 perc alatt és vágjuk durvára. Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, só. Egy másik tálban keverjük össze a zabtejet a nádcukorral és a banánnal. Adjuk hozzá a vaníliát és a vizes lenmagot, majd ezt a keverék öntsük a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a pirított mandulát és csokoládét. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi). Délutáni kávéhoz, teához, de másnap reggelire is kiváló!
A várva várt quinoa fasírt
2012. július 18. Zizi kalandjai
Szegény quinoa fasírt érkezését jó régen bejelentettem már, aztán a forró időjárásnak köszönhetően egy párszor elhalasztottam. Most viszont itt vannak és mosolyognak. :) Ha ránézek az első fotóra, felidézem az ízüket és elindul a nyálelválasztásom. Ropogósak, fűszeresek, igazi fasírtok. Újra és újra kérek belőlük. Készítettem már néhány vega fasírtot és van még jó pár a tarsolyomban. Szeretek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni és bemutatni, hogy van mivel helyettesíteni a húsokból készült fasírtokat. Ezeket egy kora tavaszi kockásplédes szentendrei piknikre készítettem. Teljeskiörlésű kenyérszeleteket kentünk meg dijoni mustárral, ráhelyeztünk egy-egy salátalevelet, majd jöttek a fasírtok, egy kis sajt és csíra vagy savanyú káposzta a tetejére. Mondanom sem kell mennyei. Ízorgia a köbön! Pirított, ropogós hamburgerzsemlékbe is tökéletes. Recept a Super Natural Every Day szakácskönyvből. Quinoa fasírt Hozzávalók (kb. 24 db-hoz, persze függ attól, hogy mekkorára formázzuk): - 170 g quinoa - 1 db tojás - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 15 g petrezselyem, felaprítva - 10 g parmezán, reszelve - 50 g zsemlemorzsa, plusz több, ha szükséges a megfelelő állaghoz - tengeri só, feketebors - olívaolaj A quinoat főzzük meg kétszeres mennyiségű vízben és tegyük félre kihűlni. Egy tálban keverjük össze a főtt quinoát a tojással. Adjuk hozzá a petrezselymet, vöröshagymát, fokhagymát és a sajtot. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Keverjük bele a zsemlemorzsát. Hagyjuk állni 5-10 percet, hogy a zsemlemorzsa magába szívja a nedvességet és jól formázható masszát kapjunk. (Ha szükséges, adjunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát.) Pingpong labda nagyságú golyókat formázunk, ezeket kilapítjuk a tenyerünkkel és egy tálcára tesszük. Teflonserpenyőben hevítsünk egy-két evőkanál olívaolajat közepes láng felett, majd tegyük bele a fasírtokat. Süssük egyik oldalukon 7-10 percig, amíg szép barnák lesznek; majd fordítsuk meg és a másik oldalukat is süssük ropogósra. A maradék fasírtokat is ugyanígy süssük ki. Ha nem fogy el egyszerre, hűtőben tárolható dobozban kb. 2-3 napig.
Vaníliás mézes rebarbara galette és egy virtuális potluck a Food Revolution Napra
2012. május 19. Zizi kalandjai
2012. május 19-e biztosan beírja magát a történelembe Jamie Oliver globális, az egész világra kiterjedő Food Revolution Napjával. Ezen a napon a világon több tízezer ember vesz részt olyan rendezvényeken, programokon, ahol segítséget és útmutatást kapnak és adnak egymásnak arról, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásunk okozta betegségeket, hogyan lehet egészségesebben főzni, sütni és enni. Ez a nap az otthon főzés örömét hirdeti, amikor barátok, családtagok összejönnek, közösen elkészítenek néhány ételt és együtt elfogyasztják. Íme Jamie videója az eseményről... Lelkes négy fős csapatunk egy virtuális potluck-ot szervezett erre az eseményre. Összeállítottunk egy menüt, mindenki elkészítette otthon a sajátját, ma pedig virtuálisan megosztjuk veletek ezeknek a finomságoknak a receptjeit. Íme a kis csapatunk és a menü, amit készítettünk: Anna - zöldséges quinoa falatok Réka - salátaleves Kriszti - petrezselymes quinoa saláta Zita - vaníliás mézes rebarbara galette Galette-et már sütöttem korábban és nagyon megszerettem, mert könnyű elkészíteni. Vihetjük magunkkal vendégségbe vagy akár egy piknikre is. Tésztája teljeskiörlésű tönkölylisztből és hajdinalisztből készült. A hajdinaliszt gluténmentes és különleges diós ízt ad az elkészített ételeknek. A rebarbara a tavaszi kedvenc zöldségem, noha szinte mindig desszertben végzi nálam. Ebben a receptben a méz és a vanília tökéletesen kiegészítik a rebarbara fanyar ízét. Reméljük a menü elnyeri tetszéseteket, Jamie gasztro forradalom napja pedig mindenkit cselekedetre ösztönöz és a közeljövőben egy hasonló vacsora partit szerveztek szeretteitek körében, mert együtt enni nagyon jó! Vaníliás mézes rebarbara galette Hozzávalók: - 200 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 150 g hajdinaliszt - 160 g vaj, hideg! - 3 evőkanál nád porcukor - 1/2 teáskanál só - 1/2 citrom reszelt héja - 8 evőkanál hideg víz - 170 g rebarbara, megtisztítva, 5-7 cm-es darabokra vágva - 3 evőkanál méz - 1 vaníliarúd kikapart magjai - frissen felvert tejszínhab a tálaláshoz Egy tálban keverjük össze a liszteket a porcukorral, a sóval és a citromhéjjal. Adjuk hozzá a hideg vajat kockákra vágva, majd az ujjaink segítségével morzsoljuk el a liszttel, amíg borsószem nagyságú morzsákat kapunk. Ekkor adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze a tésztát. Csomagoljuk folpackba és tegyük be a hűtőbe legalább egy órára. Tegyük egy tálba a rebarbara darabokat, locsoljuk meg a mézzel, adjuk hozzá a vaníliát és jól keverjük össze. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tésztát nyújtsuk ki kb. 30 cm átmérőjűre és fél cm vastagságúra. Tegyük rá a mézes vaníliás rebarbarát úgy, hogy a tészta szélén hagyjunk 5 cm-t, amit a végén ráhajtunk a süteményre. Hajtsuk fel a tészta szélét a rebarbara darabokra. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 170-180 fokon 30-40 percig. Ha a széle aranybarna színű lett, akkor jó. Tálaljuk friss tejszínhabbal.
Tofu krokett
2012. március 20. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Makrobiotikus menü: Barna rizs árpával, pirított szezámmagban Lencseragu Tofu krokett Nyárs tempura, Nori tempura Reteksavanyú gyorspréssel A tofu kroketthez: reszelj le egy csomag tofut, egy közepes sárgarépát, egy fej lilahagymát. Dolgozd össze egy kevés teljeskiőrlésű liszt hozzáadásával, formázz belőle golyókat és forró olajban süsd ki!
Tortilla salsa-val és sült zöldségekkel
A tortilla receptje a rongybaba konyha oldaláról származik. Hozzávalók: 25 dkg kukoricaliszt 10 dkg teljeskiőrlésű liszt 10 dkg fehér liszt kevés só tetszés szerinti fűszerek 3 dl langyos víz A tésztából kis gombócokat formáltam, a lehető legvékonyabbra nyújtottam és palacsinta tészta sütőben sült néha megolajozva a serpenyőt. Az eredeti salsa recept az így nézett ki: 6 db paradicsom (forrázva, hámozva) 1 közepes fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma só bors egy fél lime reszelt héja és leve egy csokor friss koriander oregano bazsalikom sajna ezek közül szinte csak a hagyma és a fűszerek, amit úgy használtam, ahogy a recept írta. A paradicsom konzerv volt, a lime helyett citromlevet tettem bele, és a friss koriander helyett üvegbe eltett koriandert. Lilahagymából viszont dupla adagot. A lényeg, hogy minden hozzávaló nagyon apróra legyen vágva. Mindehhez még tepsiben sült cékla, répa, zeller, és hagyma.
Vegán almaszószos fahéjas keksz
2012. január 16. Zizi kalandjai
Július óta nem került fel a blogra keksz recept, pedig, ha tudnátok, hogy mennyi kekszet sütöttem azóta. Karácsonyra legalább hatféle vegán kekszet késztettem, de egyiket se volt időm lefotózni, így szépen lassan újra megsütöm, lefotózom és kiteszem ide a blogra. Ez a recept, amit most megosztok veletek, karácsonykor nem készült el, ez egy teljesen új recept. Egyszerű, gyors, nem igazán édes, a téli ízvilágra épül az alma és a fahéj párosa miatt és akár babakeksznek is nevezhetném. Olyan babáknak, kis gyerekeknek ajánlom, akik már ettek cukrot. Én lágy sötétbarna nádcukrot raktam bele, aminek enyhén karamelles íze van, de természetesen bármilyen cukorral elkészíthető. Teához, forró csokihoz, kávéhoz kiváló. Vegán almaszószos fahéjas keksz Hozzávalók: - 120 g kókuszolaj - 120 g lágy sötétbarna nádcukor - 250 g almaszósz (cukrozatlan, natúr) - 150 g tönköly fehérliszt - 150 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 teáskanál fahéj - 90 g dió, felaprítva Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy tálban keverjük össze a kókuszolajat a nádcukorral, adjuk hozzá az almaszószt és tegyük félre. Egy másik tálban keverjük össze a liszteket, a sütőport, a szódabikarbónát és a fahéjat. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, majd keverjük simára a tésztát. Adjuk hozzá a diót és jól keverjük össze. Evőkanálnyi adagokat tegyünk egy sütőpapírral bélelt tepsire, lapítsuk le a kekszeket. Süssük 170-180 fokon kb. 12-15 percig. Ebből a mennyiségből nekem 40 db lett.
Sütőtökös halloween muffin
Javában tart a sütőtök szezon, ezért nagyon aktuális most ez a sütemény. Ha valaki esetleg házibuliba hivatalos, vagy netán őmaga szervez halloween partyt, akkor mindenképpen ajánlom a kipróbálását, mert 10 perc ráfordítással könnyedén elkészíthető. Hozzávalók: 2 bögre pépesített sütőtök 2 bögre teljeskiőrlésű búzaliszt 1/4 bögre olaj 1/2 bögre rizstej 3 evőkanál rizsszirup 1 csomag sütőpor 1 tojás 1 kiskanál fahéj, gyömbér, szerecsendió 1 citrom reszelt héja 1. A sütőtököt felszeleteljük és megsütjük. Mikor kihűlt, lehúzzuk a héját és botmixerrel lepépesítjük. 2. Összekeverjük külön-külön edényben a száraz és a nedves hozzávalókat, majd óvatosan elegyítjük őket. 3. A masszát papírral bélelt muffin sütőformába öntjük, és előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük. Ildi :-) 2010. október
Kókuszos-kakaós meggyes pite
2010. július 10. KryaSpirit-Vegalife
A meggyes pite, vagy inkább piskóta mindig is a kedvencem volt. Még tojásevő koromban imádtam a levegős édes tésztáját és benne a savanykás meggyet. Sokáig nem találtam olyan tésztát, ami megfelelt volna a levegős feltételnek, de most megvan. Bár nem teljesen olyan, persze nem is lehet, hiszen a tojás csodákat művel a sütikkel, de leginkább ez a recept üti meg azt a színvonalat, amit elvárok. A kókusz és a kakaó meg még dob rajta egyet. Az eredeti recept Fitt anyukától származik, amit azért jelentősen átalakítottam. Készült már krémes torta alapjaként, és aszalt gyümölccsel, magokkal, de kókusszal és csokoládéval is. Majd azok is posztolásra kerülnek idővel, de most következzen az aktuális idénygyümölccsel...... (Ja még annyit, hogy felesben szoktam a teljeskiőrlésű és fehér lisztet keverni, de sajnos a bontatlan tk. liszt, annak ellenére, hogy egy hete vettem és októberben járt volna le a szavatossága aktív életre kelt a zacskóban. Nem először járok így és már kicsit unom, hogy a szemét nyeli el a 400 ft-os lisztet.) Hozzávalók: 40 dkg tönkölybúza fehérliszt 10 dkg zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 2 ek holland kakaópor 20 dkg barna nádcukor 2 csomag sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 10 ek napraforgóolaj 0,5 l növényi tej 1 kg magozott meggy A lisztet, a zabpelyhet, a cukrot, kakaóport, sütőport, szódabikarbónát, kókuszreszeléket összekevertem, beletettem az olajat és a tejjel kikevertem. Kimargarinoztam 26x40 cm-es tepsit, beleöntöttem a masszát és a tetejére szórtam a meggyet. A sütőt hőlégkeverésen 200 fokra előmelegítettem és 10 percig, majd visszavettem 175 fokra és még 35percig sütöttem a süteményt.