Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
A rákféléknek is vannak fájdalomérzékelőik, állítja egy új kutatás
Vegán, mindenmentes kókuszgolyó
Vegán töltött káposzta - hagyományos karácsonyi főétel növényi alapokon
gesztenye receptek
Vegán, gluténmentes málnás-csokis brownie
Ez a süti egy igazán finom, karácsonyi csemege is lehet, ha meglocsoljuk a tetejét olvasztott csokival vagy akár a Naked Noble Málnás étcsokoládékrémjével. Hozzávalók: 20 dkg Nature Cookta eritrit 10 dkg holland kakaópor 1,2 dl Nature Cookta kókuszolaj 1/2 tk. sütőpor 2 csomag vaníliás cukor 10 dkg Nature Cookta gesztenyeliszt 10 dkg Nature Cookta mandulaliszt […]
Piszkosul szennyező, ráadásul felesleges is az őszi avarégetés
2024. október 9. Prove - a világ vegán szemmel
A lehullott levelek eltüzelése sokak szerint kihagyhatatlan őszi tevékenység. Az avarégetés azonban sok szempontból borzasztóan káros. A Prove-nak nyilatkozó szakértő hangsúlyozta, nem pusztán a levegőt szennyezi és veszélyes az élővilágra nézve, de valójában nem is indokolja semmi. Az ősz egyet jelent a hűvösebbre forduló időjárással, a guruló vadgesztenyével, a lehulló falevelekkel és a lakásba beköltözni… The post Piszkosul szennyező, ráadásul felesleges is az őszi avarégetés appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés októberben - aktualitások
2024. október 6. Élj harmóniában
Az október hónap nagy változásokat hoz.... Megérkezett az ősz a Vata időszak. Látványosan korán sötétedik, egyre rövidebbek a nappalok és egyre tovább tart a sötét órák száma. Jóval hidegebbre vált az időjárás... még ha a nappali hőmérséklet 20 fok fölött is van a reggelek és esték már nagyon hűvösek. A szeles idő pedig kiszárítja a természeteben a faleveleket. A természetben megfigyelheted, hogy az egységes zép zöld tájak, egyre színesebbé válnak - zöldek, sárgák, barnák, okkerek, vörösek, lilás árnyalatok, majd az elszínesedett levelet lehullanak. Elkezdenek a fák megkopaszodni, leteszik szép színes ruháikat és visszavonulnak. Ez az időszak az elcsendesedésről, visszavonulásról szó. A lehülés legrosszabbul a Vata-kat érinti, mert ők amúgy is hajlamosak szárazságra. A Pittáknak azonban ez a megváltás időszaka. Le tudnak hűlni, nyugodtabb less az elméjük, míg nyáron alig tudtak mozogni, most több az energiájuk és szívesen mennek sétálni, kirándulni. Októberben a Te szervezetedben is fokozódik a hidegérzet és a szárazság. A vér a test belsejébe áramlik, hogy tudjon melegíteni így tapasztalhatsz hidegebb lábakat, kezeket és sápadtságot és mivel a gyomor vérellátása fokozódik megnőhet az étvágyad. Sokkal jobban kívánod a tartalmas ételeket, mert a téli védekező zsírréteget építi fel a szervezeted. Ez a szigetelő réteg biztosítja télen az immunitásod alapját, hogy ne fázz meg egykönnyen. Azonban érdemes odafigyelni, főleg a kapháknak, hogy ne csapjon át a téli üzemmód előkészítése túlzott evésbe, nassolásba, hízókúrába. Tapasztalhatod, hogy szárazabb a bőröd, kiszárad a szád, a torkod, lehet, hogy szárazság lesz a belekben - ami gázosodásra, puffadásra, székrekedésre hajlamosít. akár úgy érezheted többet kell menned pisilni. Vata alkatúaknál előfordulhat álmatlanság, szorongás, idegesség. Ebbe a nagy, nagy változásokkal teli környezetben a szervezetednek ilyenkor földelésre, stabilizálásra és hidratálásra, nedvesítésre, olajozásra van szüksége. Próbálj búcsút inteni a sok programnak, utazgatásnak. A sok környezeti, évszaki változás amúgy is megviseli a szervezeted, a stabilitásod, belső kiegyensúlyozottságod megőrzése érdekében részesítsd előnyben az otthoni bekuckózást, pihenést, családdal való együttlétet, sütögetést, főzést, közös étkezéseket, olvasást, filmnézést. A túl sok rohangálás, stimuláló program, most nem ideális. Fókuszban az elcsendesedés, a visszavonulás: legyen. Azoktóber nagy változást hoz az öltözködésben is. Öltözz rétegesen, melegen. Vedd elő a kabátot, sapkát, kesztyűt, vastagharisnyát, meleg pulóvert mellényt, csizmát. A lábadat is tartsd melegen, használj gyapjúzoknit, papucsot és az utcára melegcipőt. A bekuckózáshoz, otthoni melegen tartáshoz vegyél elő vastagabb otthoni ruhákat, meleg plédeket, lábmelegítőt, melegvizes palackot. Legyen egy jó napi rutinod Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ugyanazon időben kelj és feküdj le, reggelizz, ebédelj, vacsorázz. Ez már jó alapokat biztosít ahhoz, hogy stabilabb, összeszedettebb legyél. Reggel aludj nyugodtan kicsit tovább, mint nyáron, de azért 7 óráig kellj fel mindenképpen. Este próbálj lefeküdni 22:00-ig. A szervezeted számára az egyik legfontosabb, hogy vissza tudjon töltődni, regenerálódjon és ezek a folyamatok a szervezetedben 22:00-kor indulnak el. A késő lefekvés mentálisan és fizikálisan is meg fog viselni, gyengíti az idegrendszert és az immunrendszert, depire hajlamosabbá tesz, rontja az emésztésed hatékonyságát, csökkenti az energiaszinted, rontja a hormonrendszered állapotát, etc.. Végezz reggel olajos önmasszázst zuhanyozás előtt. Ez nem csak a bőrödet segít rugalmasan tartani és védeni a hidegtől, de jótékony az idegrendszeredre, hormonrendszeredre, emésztésedre is. Táplálkozás A stabilizálást a táplálkozással tudod legjobban megalapozni, így az őszi étkezéseidet földelő, stabilizáló és tápláló ételekből javasolt összeállítani. Lévén már a szabadban egyre kevesebb időt tudunk tölteni, itt az ideje a sütőt begyújtani, izzítani a főzőlapokat és otthon finomakat sütni, főzni. Köszönj el a nyáron fogyasztott könnyű ételektől - saláták, szendvicsek, hideg ételek, italok, uborka, padlizsán, paradicsom, paprika, grillezett ételek ,etc. majd jövő nyáron újra visszavezetheted őket. Most a fókusz a hideg és a szárazság ellensúlyozásán van, a téli immunitás megalapozásán. Főzz, egyél meleg ételeket és igyál meleg italokat. Élvezd az ősz adta ételeket sárgarépa, sütőtök, cékla, dió, gesztenye, meleg levesek, meleg gabonák, hüvelyesek, raguk, főzelékek. édességek, kásák. Ez most a zsírosabb, tápláló, tartalmas, nehezebb ételek időszaka. Elsődlegesen az édes, sós izek sokat tudnak segíteni ellensúlyozni az őszi száraz időjárást. Egy kevés savanyú íz is jól jöhet ilyenkor - pl savanyú alma párolva, kis lime vagy citromlé. Az édességek kifejezetten ideálisak ebben a szárazságot hozó időszakban. Az édes íz földel, stabilizál, táplál, nyugtatja az idegrendszer, felépíti a testszöveteket, javítja a kedélyállapotodat. Édes ízű dolgok, nem a fehércukrot jelentik. A rizs, a tej, tejszín, datolya, párolt alma, édesburgonya, sütőtök, kókusztej, mandula, etc. azaz minden ami édes ízt képviseli jó most. Szóval bátrabban az édes ízzel, mert ez most testileg és lelkileg is kedvező. Az egyik legjobb a szárazság ellen, hogy vigyél be a szervezetedbe több zsiradékot. Csorgass ghít (tisztított vajat az ételedre) vagy önts hozzá olívaolajat vagy egy kis szezámolajat. Részesítsd előnyben a meleg ételeket, már reggelire is érdemes meleget fogyasztani - a kásák ideálisak ilyen célra (zabkása, quinoa kása, rizskása, etc.) tehetsz hozzá dióféléket, aszalt gyümölcsöket. és persze tegyél hozzá zsiradékot is pl. ghí. Ha gyengült az emésztésed, étkézés előtt fogyassz egy kis da rabka gyömbért egy kis sóval és egy kis limelével Használj kis mennyiségben melegítő fűszereket (fahéj, gyömbér, feketebors, cardamom, kakukkfű, kurkuma), de nem vidd túlzásba, és kerüld a nagyon szárítóakat, mint chili, cayannebors. A túl sok csípős Igyál meleg folyadékot, gyógyteákat, forralt vízet. Igyál édesgyökér teát vagy ha nagyon száraznak érzed magad fogyaszthatsz egy kis édesgyökér port is. Az édesgyökér kiváló a tested nedvesen tartására. Tarts szem előtt, hogy októberben nem csak a természetben vannak nagy átalakulások, de a testedben és az elmédben is. Próbálj alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, mert így tudod minimalizálni az időszak okozta kellemetlen fizikális és mentális hatásokat. A stabil napirend, a tápláló, meleg ételek fogyasztása, a lecsendesedés, lelassulás, az otthoni pihenés és a melegen tartás segítenek komfortossá tenni az őszi változásokat. Kellemes októberi napokat kívánok :) szeretettel Kati #ájurvéda #október #egészségmegőrzés #ősz #vata #kiegyensúlyozottság
Sütés nélküli gesztenyés krémes: finomabb, mint a hagyományos változat
2024. április 7. Prove - a világ vegán szemmel
Egyszerűbb, gyorsabb és kevésbé energiaigényes elkészíteni, mint az eredeti változatot, mégis legalább olyan finom: ez a sütés nélküli gesztenyés krémes. Ezt a receptet elsősorban azoknak ajánljuk, akik kevésbé tapasztaltak a konyhában, ezért nem mernek a klasszikus franciakrémeshez hozzáfogni. De befutó lehet a gesztenyés krémes azoknál is, akik valami egyszerűt, mégis nagyszerűt szeretnének a vasárnapi ebéd… The post Sütés nélküli gesztenyés krémes: finomabb, mint a hagyományos változat appeared first on Prove.hu.
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Vega töltött káposzta
2018. december 31. Vegasztrománia
Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is. Vega töltött káposzta Hozzávalók: A töltelékhez: 16 savanyú káposzta levél 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 + 1 fokhagyma apróra vágva 250 g gomba apróra vágva 75 g főtt gesztenye apróra vágva 75 g dió ledarálva 1 ek vega zsír (opcionális) 1/2 rúd vega füstölt kolbász apróra vágva (vagy 1 tk füstölt paprika) 2 csésze főtt rizs 50 g sajt lereszelve (növényi, vagy edami) 3 tojás só frissen őrölt bors 1 kk oregánó 1 kk cayenne bors 1 ek piros paprika A káposztás alaphoz: 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 fokhagyma apróra vágva 1 1/2 ek piros paprika 2-3 babérlevél 1 kg savanyú káposzta Elkészítés: Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, majd hozzáadtam a hagymát és a 3 gerezd fokhagymát. Kb. 5 percig sütöttem, főztem, figyelve, hogy meg ne égjen. Ezután hozzáadtam a gombát és 8-10 percig sütöttem. Sóztam, borsoztam, és oregánóval ízesítettem. Lehúztam a tűzről, és hozzákevertem a gesztenyét, a diót, a vega zsírt, a rizst, a sajtot, a 3 tojást, a paprikát és a cayenne borsot és a maradék 1 gerezd fokhagymát. 16 halmot/golyót csináltam belőle. A káposztás alaphoz felhevítettem az olajat egy vastag aljú lábosban, majd hozzáadtam a hagymát és a fokhagymát. 5 percig pirítottam, majd rászórtam a pirospaprikát, pirítottam pár percig, majd felöntöttem 1 1/2 dl vízzel, és lefedve hagytam főni. Közben a káposztalevelek vastag torzsáját levágtam, és egyenként magam elé terítettem. Mindegyikre rátettem 1 adag tölteléket, feltekertem, és bedugdostam a két végét. A hagymás-paprikás alapra rátettem a savanyú káposzta háromnegyedét, a babérleveleket, majd szorosan rárétegeztem két sorban a töltött káposztákat, és arra tettem a maradék káposztát. Ráöntöttem 2 1/2 dl vizet, lefedtem, és alacsony lángon, magára hagyva 1 1/2 óráig hagytam főni. Tejföllel/növényi joghurttal és rozskenyérrel tálaltam.
Nápolyi pizza vegánul, ez a vegażżi
Decemberben megnyílt Magyarország első vegán pizzázója, a vegażżi. Nápolyi stílusú pizzájukat fatüzelésű kemencében sütik, így garantálva a tradicionális olasz élményt. Egyelőre aránylag kevés helyen lehet vegán pizzát kapni Budapesten, a fatüzelésű kemence is ritkaság számba megy, viszont fatüzelésű kemencében sült vegán pizzát legközelebb csak a szigetországban kóstolhatsz. A vegażżi arcok elmondása szerint eredeti nápolyi receptúra szerint alkotják a tésztát, amelyet minimum 48 órás kelesztéssel készítenek. Emellett a kézzel nyújtott tészta, 60-90 másodperc alatt sül meg a közel 500 °C-ra felhevített fatüzelésű kemencében, amitől egy nagyon könnyed, ropogós tésztát kapunk. Úgy gondolják, hogy hátrányukat sikerült előnnyé kovácsolni, ugyanis azzal, hogy növényi alapú azaz vegán pizzát készítenek, nem tudják hozni a sokak számára kedvenc, megszokott sonkás, sajtos vagy akár tejfölös vonalat. Ugyanakkor pontosan ebből kiindulva kényszerülnek olyan pizzaspecialitásokat alkotni, amelyek sehol máshol nem kaphatóak. Ilyen például a parajpesztós Verde, vagy a szelídgesztenyés, zsályás, sütőtökkrémes Autunno, de a januári Pizza Funghi gombás pizzájuk is élményszámba megy, hisz nem elégedtek meg annyival, hogy gombát tettek a pizzára, hanem egyedülálló módon gombapesztóval tették különlegessé az ízélményt. vegażżi étlap és a havi specialitások Összességében 7 pizzát kóstolhatunk a vegażżi-nál: a két tradicionális (Marinara, Margherita), a két populáris (Bolognese, Ungherese) és a két ínyencség (Verde, Autunno) mellett minden hónapban más és más pizza különlegességgel kényeztetnek el minket. Januárban a már említett Pizza Funghi a kiemelt ajánlat, amelyet már csak ezen a héten tudtok kóstolni náluk, februárban valami egészen mással lepnek meg minket. A pizzák mindegyike olasz lisztből és olasz pardicsomszósszal készülnek, azonban a pesztókat és a riszmozzarella-t saját maguk készítik. Nincs a kemencében jól működő és finom növényi sajt a piacon, emellett mivel szinte mindegyik zsíros és keményítő alapú, így kénytelenek voltunk megalkotni saját sajtalternatívánkat rizsből. - mesélték a vegażżi srácok. Árban Budapest egyik legolcsóbb minőségi alapanyagaival dolgozó pizzázójának számít a vegażżi. Annak ellenére, hogy a tészta kelesztése milyen eljárást igényel, valamint hogy fatüzelésű kemencével dolgoznak, a legolcsóbb Marinara 1290-ért, mígy a legdrágább Autunno pizza is csak 1790-ért kapható. Máshol az alap pizza 1790-nél kezdődik, de 1500 ft alatt szinte sehol nem lehet kapni minőségi pizzát, minőségi alapanyagokkal. Egyelőre az Ankert-ben fészkel a vegażżi és egy telepített faházban készítik a fatüzelésű kemencében sült nápolyi pizzákat. Cím: 1061. Paulay Ede utca 33. Nyitvatartás: Vasárnaptól szerdáig: ZÁRVA Csütörtök: 18:00-22:00 Péntek: 18:00-22:00 Szombat: 18:00-22:00 Ha elmész hozzájuk mindenképpen látogass el facebook oldalukra, ahol minden héten kiteszik az aktuális nyitvatartásukat, amely az Ankert-ben megrendezett rendezvényekhez is igazodik. vegażżi facebook oldal: https://www.facebook.com/vegazzipizza/ vegażżi weboldal: www.vegazzi.hu
Gesztenye torta
Egyik nap a Nyitott szemmel elején Flóra kisasolta a tortaszeleteket, és erőteljesen tudomásunkra hozta, hogy azokat bizony meg kéne enni! :) Ábel később úgy gondolta, míg Flóra alszik, süssünk tortát, így neki is álltunk. Hosszú idő óta ez volt az első torta, amit boldogan el is fogyasztott (a cukrászdai csokitortától eltekintve, mert az nem kérdés egy alkalommal sem, ha valakinek a szülinapján hozzájut). A piskóta tésztája Katanyaka féle recept még régről, de nagyon jól működik. Egy nagy tepsire való adag. Hozzávalók: 50 dkg tk tönkölyiszt (lightosabban fele finomliszt) 1/2 liter növényi tej (mogyoró, mandula, szója) 1/2 citrom leve 6 ek olivaolaj 1 cs borkősütőpor 1 tk szódabikarbóna 30 csepp sztívia 1 csipet só 2 csomag natúr gesztenyemassza 10 dkg biomargarin 3 ek kókuszvirág cukor / eritrit 2-3 kanál baracklekvár - opcionális Pár kocka karobcsoki - opcionális A sütőt begyújtjuk, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A gesztenyemasszát kivesszük a mélyhűtőből. A tönkölylisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót összekeverjük. A tejet, a citromlét, olajat, steviát szintén, majd beleöntjük a lisztes keverékbe. Addig kevergetjük, míg a tészta egynemű nem lesz. Azután elsimogatjuk a tepsiben, és közepes hőfokon bő fél óráig sütjük. Míg a piskóta hűl, elkészíthetjük a krémet. A gesztenyemasszát a cukorral és a margarinnal addig keverjük, míg finom krémet nem kapunk. A piskótát elfelezzük. (Ha elég magasra sikerül, hosszában is el elvágható, és megkenhető baracklekvárral.) A két részt majd egymásra helyezzük, miután az egyik felét a gesztenyekrém bőven mért 1/3 részével megkenjük. A maradék krém megy a tetejére és az oldalára, illetve használhatjuk a díszítéshez. Némi olvasztott karobcsokit csurgathatunk a tetejére.
Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 2. Zizi kalandjai
Még nem meséltem nektek, de végre vidékre költöztünk a fővárosból. Na nem mentünk messzire, nagyon közel vagyunk Budapesthez, de mégis zöld övezetben, erdőkkel, dombokkal körülvéve. Van kertünk, ahol láttunk már mókust ugrálni a diófánkon, meg kétszer láttam két különböző napon, de ugyanabban az időben mezei egeret elillanni a szomszéd telekre – de bízom benne, hogy a szomszédoktól néha-néha a kertünkbe kóboroló macskák biztosítanak az egerek elriasztásától! Vannak tücskök, bogarak – nyilván sokkal többféle, mint amennyivel a 13. kerületben találkoztunk, meg vannak napon sütkérező, villámgyorsan elillanó gyíkok, tiszta, felsepert utcák, rengeteg diófa, vadgesztenyefa mindenfelé, végtelen csend, jó levegő és kedvesen ismerkedő, bőbeszédű nénik, bácsik (akiktől minden fontos információt megtudunk a nagyközségről). Gyalog távolságra van a waldorf óvoda, ami az álmunk volt, mert én és I. is úgy nőttünk fel (nagyobb vidéki városokban), hogy gyalog tudtunk menni az óvodába és az általános iskolába is. Mi is ezt szerettük volna, hogy ne kelljen zsúfolt tömegközlekedésen vagy autóban, dugóban ülve óvodába hordanunk a gyerekeinket. Még a berendezkedés fázisában vagyunk egy belülről felújított házban, szóval új konyhánk van (amelyen még egy kicsit dolgoznunk kell, hogy legyen belőle álomkonyha blogbejegyzés, amit már többen kértetek ), meg új fürdőszoba, wc, aludni tudunk min, de a bútorok egy része, a hangulat megteremtése (amit szeretnénk elérni) még hiányzik. Lassan dolgozunk rajta, de idő lesz mire mindennel megleszünk. A lényeg, hogy imádjuk ezt a helyet, a vidéki hangulatot, a nyugit, de az is szuper, hogy Budapest közel van, így bármikor könnyen a fővárosban tudunk lenni. De térjünk át erre a csoda sötét pink vagy lila smoothie-ra, ami a színét az áfonyától és a fekete berkenye portól kapja. De mi is az a feketeberkenye? Addig én sem tudtam, amíg ezzel a por formájú változattal nem találkoztam, így gondoltam, hogy utána nézek. Csodás színű fekete berkenye por A fekete berkenyének igen magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma. Ez utóbbi miatt, ha lét készítenek belőle – a teljesebb lényerés érdekében-, először fagyasztják, majd édesítik, valamint a kellemes ízhatás érdekében citromsavat is adnak hozzá. Kapható olyan készítmény, amely a fekete berkenyét természetes őrlemény formájában, esetleg más gyümölcsökkel együtt tartalmazza. Por formában többek között a Veganz német cég állítja elő Európában, amelyet itthon a Spar üzleteiben lehet most már megvenni. “A bogyókat egyébként sokféle módon használják fel, nem csak a kb. 80%-os létartalmát, hanem a főként a héjában lévő növényi színezőanyagot is élelmiszerek színezésére. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezenkívül rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő, illetve -megelőző hatása. Gyógyító értéke magas P-vitamin-(flavonoid), vízben oldódó B1-, B2-,B6-, B9-, B12-, C- és H-vitamin tartalmának, zsírban oldódó A-, E-és K-vitamin tartalmának és összességében kiemelkedően magas, a sejteket a pusztulástól védő szabadgyök-fogó kapacitásának köszönheti. A kutatók egyöntetű véleménye szerint összességében legalább olyan betegség-megelőző és gyógyító erővel rendelkezik, mint a tahiti csodanövény, a noni gyümölcse.” (Forrás: innen). Ehhez a smoothie-hoz a fekete berkenyét egy másik bogyós gyümölccsel, az áfonyával párosítottam. Csodálatos lett a színe és az íze is. A fekete berkenye por ugyanolyan minőséget képvisel, mint a mostanában nagyon felkapott acai por! Tehetjük kásákba, nyers süteményekbe, turmixokba. Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Csodás lila színű, vitaminokban gazdag turmix reggelire vagy uzsonnára. Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2 főre Hozzávalók 2 db érett banán, meghámozva 1 és ½ bögre fagyasztott áfonya 160-180 ml kókuszos rizstej 6 evőkanál natúr kókuszjoghurt 2 evőkanál quinoa pehely 2 evőkanál fekete berkenye por 2 evőkanál kendermag por (opcionális) hántolt kendermag/tökmag/napraforgómag/kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 160 ml rizstejet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha hígabbra szeretnénk az italunkat. Jegyzetek A quinoapehely helyett tehetünk bele zabpelyhet, de ekkor nem lesz gluténmentes az italunk (kivéve, ha gluténmentes zabpelyhet használunk). A rizstej helyett használhatunk bármilyen más gluténmentes növényi tejet (kókusz-, vagy mandulatejet), illetve lehet zabtejjel is készíteni (szintén figyelni kell a gluténmentességre, akinél ez fontos). Ha a banánt is fagyasztva rakjuk bele, akkor egy sűrű, krémes, desszert szerű reggeli kását kapunk. Tálalhatjuk granolával is. 3.5.3226 ***** A fekete berkenye port, a kókuszos rizstejet a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Kókusztálka a Coconut Bowls-tól.
Pudingos gyümölcsös finomság
Sok háziasszony készít gyakran keksztekercset, vagy kókusztekercset, aminek az alapja darált keksz és a belsejébe cukros margarinos krém kerül. A következő receptem sütés nélkül elkészíthető édesség, aminek hasonlóan a keksztekercs tésztája az alapja. A krémje viszont egyszerű pudingkrém. Mivel a tészta barna színű, ezért érdemes fehér vagy sárga pudingot készíteni. Vanília, tejszín vagy banán ízű pudingporokat ajánlom hozzá. A recept Hozzávalók a tésztához: 15 dkg (vegán) darált keksz 10 dkg darált zabpehely kb. 1-1,5 dl koffeinmentes kávé pár csepp rumaroma (elhagyható) 3 evőkanál kakaó (cukor nélküli) 10 dkg édesítőszer (xylit, gyümölcscukor, agavé szirup, stb.) Krémhez: 4 dl növényi tej 1 csomag (vegán) pudingpor néhány kanál édesítőszer (attól függően, ki milyen édesen szereti) Díszítésnek narancs, aszalt meggy/szilva, menta- vagy citromfűlevél Elkészítés: Először pudingot főzünk a növényi tejből és a pudingporból a puding csomagolásán található útmutató szerint. (Általában a pudingport először egy kevés hideg növényi tejjel kikerverjük, majd a maradék tejet felforraljuk, ebbe tesszük bele a kikevert pudingport és az édesítőt. Addig forraljuk, és folyamatosan keverjük, míg be nem sűrűsödik.) A pudingot lehűtjük. A tészta alapanyagait alaposan összegyúrjuk, két részre osztjuk. Kerek tálba vagy tortaformába folpackot teszünk, a tészta felét belesímítjuk, rásimítunk egy adag pudingot, majd a másik tésztából hasonló formát készítünk és a puding tetejére fektetjük. Hütőbe tesszük és várunk 1-2 órát, hogy megdermedjen, összeálljon. Majd a fólia segítségével kiemeljük, egy tálcára tesszük és a maradék pudingot a tetején elsimítjuk. Gyümölcsökkel/ menta vagy citromfűlevéllel díszítjük a tetejét, ismét hűtőbe tesszük. Tálalásig ott tároljuk.
Gesztenyelisztes keksz
Gluténmentes ( és egyben vegán ) sütemények kifejlesztésében vagyok motivált, ebbe az irányba néz ugyanis a konyha ablaka :-) Az jutott eszembe, mennyire jópofa dolog, mikor a vendég megállva a bistro hűtőpultja előtt csupa ismerős elnevezéssel kapna cseppnyi bizalmat és a táblácskákon például TIRAMISU, mint közismert desszert elnevezés csábítaná a kóstolásra. A tiramisuhoz szerencsémre Mindenmentes Nóri már megtalálta a tökéletes receptet, nekem annyi dolgom volt csak, hogy extra mennyiségben elkészítsem. Reklamáció persze érkezett bőven, hiszen nagyon sokaknak nem jutott belőle :-) Raffaello golyót is tettem a minap a pultba, ami két éve szerepelt egy Zöld múzsa vendégasztal desszert kínálataként ibolyasziruppal tálalva, most pedig rózsaszirommal debütált a nagyközönség előtt. A keksz készítés különösen a szívem csücske. Ráadásul tökéletes párost alkot a kávéval. Egy korty minőségi kávé egy parányi keksszel maga a mennybemenetel. Non plusz ultra, ha a keksz maga is kávé ízű! A gesztenyelisztet szemeltem ki eme grandiózus kísérlethez. Olvastam róla, hogy más liszttel megfelelő arányban keverve tuti kekszek süthetők belőle, Ujjainkkal beletúrva érezhető, milyen zsíros ez a lisztféle, így kevertem hozzá barna rizslisztet és egy kevés mandulalisztet és az egészet átszitáltam. Mivel vegán ( kizárólag növényi alapanyagok használata ) keksz volt a cél, ezért kókuszzsírral dolgoztam vaj helyett. Édesítésnek pár szem áztatott datolyát és minimális nádcukrot adagoltam hozzá. A legtökéletesebb keksz elérése érdekében elengedhetetlen, hogy a begyúrt ragacsos masszát, miután két sütőpapír réteg között fél centisre nyújtjuk, betegyük a szaggatás és sütés előtt a hűtőbe, hogy a benne lévő kókuszzsír visszadermedjen. Kávés keksz gesztenyeliszttel: - 2 bögre gesztenyeliszt - 1,5 bögre barna rizsliszt - fél bögre mandulaliszt - 3 ek. kókuszzsír ( vaj puha állagú ) - kb. fél bögre növényi tej ( házi készítésű mandulatejet használtam ) - 10-12 szem áztatott datolya - negyed bögre nádcukor porrá őrölve - 1 kk. szódabikarbóna - 1 kk. vanília por - csipet só - csésze erős presszokávé ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A liszteket beleszitáljuk egy tálba. Hozzáadjuk a sót, vaníliát, a porcukrot, szódabikarbónát. A kókuszzsírt belemorzsoljuk a lisztes keverékbe, mint ahogyan a vajjal bánunk hagyományos recepteknél. Az áztatott datolya szemeket összeturmixoljuk a kávéval és a növényi tej 3/4 részével és a lisztes keverékbe apránként beledolgozzuk. Az utolsó negyed részt már csak akkor adjuk a tésztához, ha szükséges. Végeredményként egy ragacsos gyurma szerű tésztát kell hogy kapjunk, amit két sütőpapír között fél centi vastagságra nyújtunk, majd betesszük a hűtőbe fél órára pihenni. Ezután szaggatjuk nekünk tetsző formákra és 175 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütjük. Sütés után kihűtve egy ropogós állagú keksz, ami másnapra puha, mézeskalács állagúvá válik. Dekoráció ízlés szerint. Sütés előtt egy-egy szem csokicseppet biggyesztettem minden korong közepére. A győri Vital Cafe & Bistro-ban megkóstolható!
Csoki chip kekszek (cookies)
2016. január 17. Gréta konyhája
(tej-, tojás-, és gluténmentes) A boltban sok hasonló csokichip kekszet lehet kapni, de azok fehérlisztbő, fehércukorból, és egyéb egészségtelen hozzávalókból állnak. S, hogy ne kelljen megvennünk, és, hogy kedvezzünk a gluténérzékenyeknek is, íme a tökéletes recept. Ami pedig a legjobb benne (az ízén túl), hogy 20 perc alatt kész! Hozzávalók: 10-12 db-hoz 1 bögre barna rizsliszt 1/4 bögre mandulaliszt vagy gesztenyeliszt 1 mk foszfátmentes sütőpor fél érett banán összenyomkodva 2 ek olvasztott kókuszolaj 1/4 bögre kókuszvirágcukor 1 lenmagtojás (1 ek lenmagliszt 3 ek vízzel elkeverve, majd 5 percig pihentetve) 1 fél bögre tejmentes csoki pasztilla (chip) a 60%-os kakaótartalmúakban már nincs tejpor A száraz és nedves anyagokat külön külön jó alaposan összekeverjük, majd egymással is, majd a végén belekeverjük a csokipasztillákat. Egyforma labdacsokat gyúrunk, majd a tenyerünkkel szétlapítjuk, és egy sütőpapírral borított lapos tepsibe tesszük. 180 fokos előmelegített sütőben sütjük 10 percig. Figyeljünk arra, hogy ne száradjon szét. Legyen kicsi rágós, ne teljesen kekszes. Ha kihűlt, akkor szépséges lezárható befőttes üvegekbe is rakhatjuk, és szépen díszítve még ajándékba is adhatjuk. Jó étvágyat!
A gesztenye hatásai
2015. december 28. Élj harmóniában
A téli esték egyik tipikus illata, a sült gesztenye illata. A gesztenyét Magyarországon leginkább sütve fogyasztják, de nagyon elterjedt a főzött gesztenyéből készült gesztenye püré is. Itthon nem annyira ismert a gesztenyeliszt használata, amiből fantasztikus süteményeket, kekszeket, palacsintákat készíthetünk. A gesztenye nagyon sok vitamint, nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaz. (C, E és B vitaminok, kálium, magnézium, vas, réz, foszfor) A gesztenye javítja az erek rugalmasságát, erősíti az érfalakat. Magas az antioxidáns tartalma és energiával tölti fel a szerveztet. Csökkenti a gyulladást és vizesedést. Megfázásnál, hurutos betegségeknél is nagyon jótékony, segít a légzőszerveket egészségesen tartani. A népi gyógyászat hasmenésre is javasolja. Rosttartalmának köszönhetően javítja az emésztést és telítettség érzetet kelt. Vegyszermentes (bio) gesztenyét fogyassz!
Gesztenyés-diós pohárkrém
2015. december 20. Mindennapi ételeink
Főzőkörön is készítettük, egyik nagy kedvenc volt ez a pohárkrém. Alapja egy vegán diós piskóta, a krém pedig egy diós-gesztenyés finomság. Hozzávalók: piskótához: 40 dkg liszt (fele teljes őrlésű, fele finom) 20 dkg gyümölcscukor 10 dkg darált dió 1ek. foszfátmentes sütőpor 1/2 l növényi tej 10 ek. olívaolaj /olaj krémhez: 25 dkg gesztenyemassza 20 dkg dió méz ízlés szerint 2 növényi tej -- gyümölcsök (meggy, barack, ...) -- Soyatoo tejszín Elkészítés: A piskóta száraz hozzávalóit összekeverjük, majd hozzákeverjük a nedveseket is. Összekeverést követően olajjal megkent, lisztezett tepsibe tesszük és 170 fokon 35 perc alatt kisütjük. A krémhez turmixoljuk össze a gesztenyemasszát, a diót és a mézet egy kevés növényi tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet is. Vegyünk elő poharakat és töltsük meg őket a feldarabolt piskótával krémmel és gyümölcsökkel. A tetejét díszíthetjük tejszínhabbal és megszórhatjuk kevés karobporral.
Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
2015. december 14. Zöld Avocado
Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-) szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre." Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk! Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)
2015. november 25. Zizi kalandjai
Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs
Lilakáposzta saláta pirított magokkal és tahinis joghurt öntettel (vegán) + Egy kis őszi napsütötte Toszkána
2015. november 7. Zizi kalandjai
Fotó: Kállai Márton Hogy jön össze a lilakáposzta saláta és Toszkána? Elmesélem… néhány éve ősszel jártam Giulia-nál, a toszkán barátnőmnél. Meseszép helyen lakik a családjával, egy igazi mini Toszkán faluban… ha azt a kis utcányi néhány házat lehet egyáltalán falunak nevezni. Csodaszép helyeket látogattunk meg, volt olyan, ahol már jártam korábban, de Toszkánába nem elég egyszer elmenni! Eljutottunk Pisa-ba, San Gimignano-ba, Sienna-ba, Firenze-be, Bagno Vignoni-ba, Pienza-ba és néhány környező kisebb településre. Finomakat ettünk, ittunk, jól éreztük magunkat a többi barátnővel együtt. Igazi gasztro kirándulás volt a javából (lásd a rengeteg fotót a recept után)! Szóval a lilakáposzta saláta… ami egyáltalán nem olaszos fogás, egyszerűen csak finom és egészséges. Giulia készítette nekünk, nála ettem ilyet először. Később aztán vegánosítottam az öntetet és magunknak is elkészítettem. Ezt a receptet osztom meg most veletek (az étel fotóját Kállai Márton készítette a Vidék Íze újságnak). Lehet előétel egy kiadósabb fogás előtt, vagy éppen köret, vagy csak olyan rágcsálnivaló, ha valamit ropogtatni szeretnénk! Lilakáposzta saláta pirított magokkal és tahinis joghurt öntettel Hozzávalók: – egy közepes fej lilakáposzta fele, vékony csíkokra vágva – 3 szál sárgarépa, meghámozva, vékony csíkokra vágva – 2 evőkanál tökmag – 2 evőkanál napraforgómag – 2 evőkanál szezámmag – 6 evőkanál szójajoghurt – 3 evőkanál frissen facsart citromlé – 3 evőkanál tahini (szezámmagkrém) – só, frissen őrölt bors Egy száraz serpenyőben 3-4 perc alatt pirítsuk meg a magokat. Egy tálban keverjük össze a lilakáposztát a sárgarépával. Szórjuk meg a pirított magokkal. Egy kis tálkában keverjük össze a joghurtot a tahinivel és a citromlével. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Kanalazzunk az öntetből a salátára. ***** Pisa Pisai ferde torony San Gimignano Pisa / San Gimignano, nénik indulnak a piacra vásárolni San Gimignano, az igazi kis ékszer városka San Gimignano A mázli: utca részlet fotózása közben elhúz előttem egy fekete régi, cuki kis Fiat San Gimignano, tiszta udvar, rendes ház San Gimignano Úton Csodaszép sötétlila articsókák San Gimignano, őszi piac kínálata Cannoli és boboli (ropogós, sós “péksüti”) Firenze, Ponte Vecchio Ködös kilátás a barátnőm fürdőszobájának ablakából… Bagno Vignoni Paradicsomos “pici” tészta / Ősz Toszkánában Toszkán táj Isteni kávék egyike, amit ittam / Pékség Kilátás Pienza városából Gesztenye / Gesztenyés piskóta
Vegán, gluténmentes crumble (morzsasüti) - a 10 perces süti
2015. október 14. Eszemiszom – Jóga Magazin
Az internetes szakácskönyvek tele vannak a crumble avagy a morzsasüti több tucat változatával, én nemrég láttam egy ilyen receptmegosztást az egyik közösségi oldalon. Egyszerűsége miatt egyből megtetszett, de az alapanyagok között voltak olyanok, amiket én nem szoktam használni. Nem tartott sokáig, amíg átalakítottam a receptet, és így elkészítettem a vegán, gluténmentes morzsasütit, aminek természetesen ez az egészséges verziója is korlátlanul variálható tovább. Nekem azért is az egyik kedvencem, mert egyrészt, a sütést leszámítva 10 perc alatt kész :-), másrészt az hozzávalók variálásával egészségesebbé tehető. Ha például mandulaliszttel és/vagy dióliszttel készítem, kitűnő fehérjeforrás, ha mákot teszek bele, vas, kálcium és magnézium tartalma van. Hozzávalók: - 20 dkg liszt (mandula, amaránt, zabpehely, gesztenye, bármilyen jó) - 10 dkg kókuszzsír - 10 dkg kókuszvirág vagy nádcukor - 8-10 deka egyéb adalék ízlés szerint; mazsola, darált dió, mogyoró, mák, fahéj, kókusz-chips (ami illik a liszthez és a gyümölcshöz) - idénygyümölcs; alma, szilva, körte, nyáron piros gyümölcsök, egres, meggy, stb. Kedvelt párosítások: a gesztenyeliszthez nagyon jól illik a fahéj és a szilva, az almához, körtéhez a jól illik bármelyik liszt és a fahéj, az almához jól illik a mák... Elkészítés: Morzsoljunk össze a száraz hozzávalókat, a lisztet, a cukrot, kókuszzsírt és az egyéb adalékokat. Kizsírozott tortaformába vagy kisebb tepsibe daraboljuk fel a gyümölcsöt, majd morzsoljuk rá a tésztánkat. 30 percig süssük előmelegített sütőben alufóliával lefedve, majd vegyük le a fóliát, és pirítsuk még 5 percig. Jó étvágyat! Ha van különleges crumble (morzsasüti) recepted, oszd meg velünk!
Cukkinis-karobos sütemény
2015. szeptember 13. Vegán Család
Hozzávalók: (1 csésze = 2,5 dl) 1 csésze méz (édesszájúaknak 1,5 vagy 2 csésze) 1 csésze hidegen sajtolt olívaolaj vagy napraforgó olaj 2 csésze durvára reszelt cukkini 1 ek vanília aroma vagy fél vaníliarúd őrölve 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1 tk só 1 tk őrölt fahéj fél csésze durvára aprított dió vagy mandula 4 ek karobpor 4 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt 2 ek kókusz- vagy gesztenyeliszt (elhagyható) 1,5 ek kukoricakeményítő kevés víz a kukoricakeményítő kikeveréséhez [...] Bővebben!
4. heti menü
2015. április 14. Mindennapi ételeink
Bocsánat, kicsit csúszva írom a menüt, de ami késik, nem múlik :-) de jó hír, hogy itt a tavasz :-) HÉTFŐ R: Édes, sütőben sült vegán bundás kenyér, kiwi, lekvár E: Paradicsomos krumplifőzelék, "töltlék" V: Ebédmaradék KEDD R: Köleskása, dió/mák, szederlekvár, alma E: Lencsehurka, édesburgonyapüré, uborkasaláta V: Ebédről maradék SZERDA R: Kenyér, tofukőrözött E: Brokkoli krémleves, krumplis tészta V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Hajdinakása (reszelt almával), gesztenyepüré, meggybefőtt E: Csőben sült répa-cukkini, párolt kuszkusz, paradicsomsaláta tofuval V: Ebédről maradék PÉNTEK R: Tejbegríz, lekvár, banán E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal V: Főtt krumpli, hagyma, növényi tejföl, olívaolaj, újhagyma, retek SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán, E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal, zabkeksz V: Kifli, virsli, mustár, saláta, paradicsom VASÁRNAP R: Zabkása, mandarin, olajos mag E: Gulyásleves, palacsinta (mákos, diós, növényi túrós) V: Zsemle, kókuszzsír, diókolbász, mustár
A dió és társai egészségesek, de... - A kemény héjú gyümölcsök veszélyei
A dió, a mogyoró, a földimogyoró, a mandula és a gesztenye kedvező élettani hatásait már ismerjük. Egyes tényekről azonban ritkán esik szó. Például arról, hogy ezek a gyümölcsök rendszertanilag nem állnak közeli rokonságban egymással. Többségük fán terem, viszont a földimogyoró hosszú, föld alatti kocsányokon nő (ezért is hívják földimogyorónak), és a hüvelyesek közé tartozik. Száraz tokja a borsó és a bab hüvelyének felel meg. Cikkünkben fogyasztásuk hátrányairól is írtunk.
Gesztenyés puding pirított mogyoróval
2015. február 16. Éltető ételek
Tudjátok mi a különbség a puding és a kása között? Nos, ha az egészséges alapanyagokból van, és nem pl. keményítőből, akkor SEMMI. Egy icipici különbség azért mégis lehet. A kását többnyire pehelyből készítjük, míg a pudingot lisztből vagy darából. A puding így készülhet köleslisztből, zabpehely darából, vagy éppen rizsdarából/lisztből. Nos, ez a recept is barnarizsből készült. Van egy pelyhesítőm, mellyel a rizst a keménysége miatt pelyhesíteni ugyan nem lehet, de jó darát tud készíteni. Hozzávalók: - 5 dl növényi tej-víz keveréke - 10-12 dkg barnarizs - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 6 dkg natúr darált gesztenye (A Sparban lehet venni cukrozatlan, natur, főtt, darált gesztenyét) - 4-5 csepp narancsolaj - ízlés szerint kókuszvirágcukor - maréknyi mogyoró - fél tábla 70%-os étcsoki Elkészítése: - A folyadékot felteszem főni, csipet sót, fahéjat és a vaníliát is beleszórom. - Hozzáöntöm a rizsdarát. Úgy 15 perc alatt készre főzöm. - Leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a gesztenyét és a narancsolajat. Édesítem, majd hagyom kihűlni. - Mielőtt tálba kiszedem, beleteszem a pici darabokra vágott csokit. - A mogyorót késsel feldarabolom, majd száraz serpenyőben egy picit megpirítom. - Tálaláskor friss gyümölccsel, pl. málnával, eperrel díszítem.BABAKONYHA TIPP: A gesztenye a babák első ételei között lehet. Mielőtt a csokit és a narancsolajat hozzáadjuk, szedjünk ki a babánknak belőle.
Szívsüti, nemcsak Valentin napra
2015. február 9. Éltető ételek
Nem mintha híve lennék a Valentin napnak, de ha már van, egy pici figyelmességgel kedveskedhetünk párunknak. Bármilyen keksz tésztából szaggathatunk szívet, akár mézeskalácsból is. De ezt is kipróbálhatod. Ha nem ragaszkodsz a gluténmentességhez, akkor zabliszt helyett használhatsz tönkölylisztet is. Hozzávalók: - 10 dkg zabliszt - 5 dkg gesztenyeliszt - 1 evőkanál útifűmaghéj - 4 dkg kókuszvirágcukor - 2 mokkáskanál sütőpor - 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna - 3 evőkanál gránátalma mag - 1-2 evőkanál gránátalma lé - 5 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - mandulatej (szükség szerint) - csipet só - tetejére: manduladarabkák, gránátalmamag Elkészítése: - A száraz hozzávalókat keverjük össze. - Morzsoljuk el benne a hűtőhideg vajat. - Adjuk hozzá a gránátalmát és a levet. Majd ha még szükséges, kevés mandulatejjel gyúrjuk össze. Egy kissé ragadni fog. - Csomagoljuk be folpackba, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára. - Lisztezett deszkára tegyük a tésztát, majd a tetejére a folpack, és nyújtsuk ki úgy fél cm vastagra, - A tetejére tegyünk manduladarabkákat és gránátalmamagot. - Előmelegített sütőben süssük úgy 10-12 percig.
Kókuszliszt és kókuszliszt
Jókora különbség lehet kétféle márkájú kókuszliszt között. Nem egyformák… Erről írok most röviden. Nem régen ismerkedtem meg a kókuszliszttel, egy korábbi bejegyzésemben nagyon finom kókuszos köleskekszet olvashattok. Ehhez a DM-ben vásárolt kókuszlisztet használtam. Finom, illatos, nem is volt kifogásom ellene….. de már akkor feltűnt, hogy ugyan az van a dobozára írva, hogy a kókuszliszt nem azonos a ledarált kókuszreszelékkel, annak mégis nagyon hasonló volt az állaga. De liszt formája, kis szemcsemérete nem volt. Inkább hasonlított a kókuszreszelékhez. El is könyveltem magamban, hogy a kókuszliszt az ilyen. Egy másik boltban vásároltam egy Nature Cookta márkájú kókuszlisztet is, mert az előző már fogyóban volt. Átlátszó zacskóján keresztül azonnal szembe ötlött a lisztszerűség, az apró szemcseméret. Igazi lisztszerű állag….. Na, akkor kukkantsunk csak a zacskóra/dobozra…. The new evolution diet kókuszliszt (kókuszreszelékszerű) Energiatartalom: 2965,9 kj / 717,7 kcal Fehérje: 6,9 g Szénhidrát: 23,7 g Zsír: 64,5 g Nature Cookta kókuszliszt (lisztszerű) Energiatartalom: 1092 kj / 259 kcal Szénhidrát: 26.2 g Fehérje: 19.3 g Zsír: 8,6 g Igencsak szembetűnő tehát a kalória és a zsírtartalom különbsége a kettőnél. Ennek függvényében azt mondhatom: hogy kókuszlisztként az első nem igazán állja meg a helyét, akkor már inkább vásárolom a hasonló paraméterekkel rendelkező, ám olcsóbb kókuszreszeléket. Lisztként viszont nagyon meg vagyok elégedve a Nature Cookta kókuszliszttel… és amik hasonló paraméterekkel rendelkeznek, szintén igen jók lehetnek. Utánanéztem egyébként a kókuszreszelék kalóriatartalmának, több helyen a 660 kcal / 100 grammos értéket találtam…. úgyhogy nem is értem, hogy a dobozos változatban hogyan került ennél több kcal érték. Ennyi volt a tapasztalás… és akkor most egy kis infómorzsa róla: A zacskó hátoldalán lévő érdekesség: A kókuszliszt friss kókuszhúsból készül, melyet előtte szárítottak és zsírtalanítottak, majd finomra őröltek. Állaga nagyon hasonló a búzaliszthez. Használja 15-25 %-ban más lisztek helyettesítésére a hagyományos receptekhez, illetve számos étel 100 %-os felhasználással is elkészíthető. A kókuszliszt alacsony szénhidráttartalmú, ideális kenyerek és péksütemények sütéséhez. Kevesebb emészthető (nettó) szénhidrátot tartalmaz, mint bármely más liszt, beleértve a szóját is! A kókuszliszt rostban gazdag, 38,5 % rostot tartalmaz, ami a legnagyobb arányú más lisztekhez képest. A kókuszliszt hipoallergén. Ideális azok számára, akik követik az alacsony szénhidrát diétát. A dobozos változaton is olvasni egy kis infót róla: A kókuszliszt számos jó tulajdonságának köszönhetően beilleszthető paleolit étrendbe, vagy akármelyik testsúlycsökkentő programba. A kókuszliszt nem azonos a ledarált kókuszreszelékkel! Teljes mértékben helyettesítheti a búzalisztet, de legtöbb esetben érdemes más lisztekkel (például szőlőmagliszttel, gesztenyeliszttel) keverve használni. Ha 100 %-ban szeretnénk kókuszlisztet használni, adjunk egy tojással többet a receptben szereplő mennyiséghez képest, így a sütemény kevésbé morzsálódik. Ha teljes mértékben kókuszlisztet használunk, a búzaliszttel összehasonlítva a sütés rövidebb ideig tart. Hipoallergén termék, fogyasztása allergiák esetén sem okoz problémát. Magas fehérjetartalma a búzalisztével vetekszik. Tanács: Internetes fórumokban nem ajánlják a kókuszlisztet egy az egyben a búzaliszt helyettesítéséhez, mert állagában ugyan liszt, de nem gabonából van, ezért másként viselkedik, tehát ha valaki kizárólag kókuszlisztből szeretne kenyeret készíteni, kudarcba fulladhat a próbálkozása. Kenyerek sütésére egy az egyben nem használható, sütemény is morzsalékosabb lesz, ezt kalkuláljuk bele. Számítsunk rá, hogy nagyon sok folyadékot felvesz. Ha Neked van egy klassz kókuszlisztes receptet, kérlek, oszd meg velünk is!
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől. Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-) desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani. gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag, goji bogyó, búzafű, - sörélesztő pehely, útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag, lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz olíva olaj, szezám olaj - szódabikarbóna - Agave szirup, Demerara cukor, Xilit, kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma - csicseriborsó - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona) Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-) aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk. Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony. Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-) Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek! Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
LÉT-REFORM bejglik
2014. július 27. Mindennapi ételeink
Tudom, tudom, a bejgli téli édesség, de ez jól behűtve, esetleg egy kis vegán vaníliafagyival nyáron is nagyon finom és egészséges csemege! Most, hogy itt a kicsit hűvösebb idő, önmagában is nagyon finom. A klasszikus diós, ill. mákos ízesítésűből van élesztős és élesztőmentes változat is, míg az élesztőmentesek közt gesztenyéset is találunk. Mi élesztőmentes mákosat és gesztenyéset kóstoltunk. Bio gesztenyés bejgli (élesztőmentes) Csicsókával és almával édesített finomság. Összetétele: Teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, csicsóka, natúr gesztenye, alma, szódabikarbóna, só. Nekünk ez egy kicsit natűr volt, de egy kevés házi lekvárt kentünk rá, és nagyon finom lett. A tésztája cserébe viszont finom omlós. Bio mákos bejgli (élesztőmentes) Ez nagy kedvencünk volt, jó sok töltelék található benne, finoman elkészített. Található benne mazsola, ill. citromhéj teszi teljessé az élvezetet :-) Összetétele: Teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, csicsóka, mák, alma, mazsola, citrom, szódabikarbóna, só.
Reggeli, elvitelre :-)
2014. június 1. Mindennapi ételeink
Nektek nem szokott gondot okozni, hogy a reggeli kását a korán induló férjeteknek, vagy magatoknak hogyan csomagoljátok el? Nekünk igen. Ezért találtam ki az alábbi ételt, ami előző este elkészíthető. Hozzávalók: 5 dl növényi tej 20 dkg kukoricadara 5 ek. juharszirup 1-2 ek. rizspehely -- 1 üveg magozott meggy 0,5 kg gesztenye 4-5 ek. rizs habspray Elkészítés: A növényi tejet feltesszük melegedni. Amikor felforrt, keverés közben evőkanalanként adagolva belekeverjük a kukoricadarát és a rizspelyhet. Kb. 10 percig főzzük, ez idő alatt többször megkeverjük. A juharszirupot a legvégén tesszük hozzá. Hagyjuk kihűlni. Ekőzben a gesztenyét összekeverjük a rizshabbal, kenhető masszát kell kapjunk. Majd egy üvegben rétegezzük a gesztenyét, a kását és a gyümölcsöt. Hűtőbe tesszük és másnap vihetjük is magunkkal. :-)
Vegán babák hozzátáplálása, 6 hónapos korban
Az utóbbi időben nagyon sok megkeresést, kérdést kaptam a vegán babák hozzátáplálásával kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, közkinccsé teszem azokat az infókat, amiket én használtam anno' a saját gyerekeimnél is (akik 15 hónapos korukig voltak vegánok). Konkrétan egy könyv volt nekem nagyon nagy segítségemre: 'Dreena Burton: Vive le Vegan' c. könyve, mely valójában egy vegán családi szakácskönyv, a vegán babák hozzátáplálásos infóival kiegészítve, és emellett a Kismama Magazin Hozzátáplálási táblázata. Itt a blogon találtok egy régebbi összefoglaló táblázatot, amiben ennek a két forrásomnak a legfontosabb részeit vegyítettem össze, most ehhez adok még majd plusz infókat, életkorokra lebontva. Bízom benne, hogy sokak segítségére lesz! Hát lássuk!:) Hogyan induljunk neki? Bővebben... Betöltött 6. hónaptól bevezethető ételek Lehetőség szerint próbálj meg bió friss, vagy bió fagyasztott hozzávalókat használni, a szezonális adottságok alapján! Gyümölcsök: alma, őszibarack, meggy Nyersen, reszelve, vagy kicsit megpárolva és pürésítve. Használhatsz/ készíthetsz bio almaszószt is. Az almát és az őszibarackot erőteljesen szokták növényvédőszerezni, ezért igyekezz bio minőséget beszerezni, ha tudsz! Zöldségek: burgonya, édesburgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye A burgonya is tipikusan az a zöldség, amit sok növényvédőszerrel kezelnek. Ha teheted, bio minőséget szerezz be belőle! Burgonya, édesburgonya, sütőtök: érdemes sütőben sütött verzióval próbálkozni, mert sokkal ízesebb lesz az elkészült zöldség. 200 fokon kb. 40 percig lehet sütni, utána kikanalazni a belsejét, és pürésíteni egy kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Sárgarépa: puhára párolás után lehet pürésíteni kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Fehérjét miből?: anyatej Gabonák: gabonapelyhek Először a gluténmentes gabonapelyhekkel kezdjük: 1. rizspehely 2.kukoricapehely 3.kölespehely 4. hajdinapehely A Kismama Magazin ajánlása szerint teljes kiőrlésű gabonát (pl. barna rizst és teljes kiőrlésű liszteket) csak 1 éves kor után adjunk... További ajánlásuk szerint a gluténes gabonákat kaphatja 1 éves kor előtt is a baba, viszont a gabonák bevezetésénél először mindenképpen a gluténmentesekkel kell kezdeni, majd ezeket kövessék a gluténesek a fent megadott sorrendben! Lisztérzékeny családoknál erre különösen kell figyelni a csecsemőnél!
Lét-reform gesztenyeszív
2014. május 15. Mindennapi ételeink
A Lét-reform Original Kft. jóvoltából kaptunk bio, reform süteményeket, kekszeket és kenyérféléket, amelyeket, mivel finomak és egészségesek, úgy gondoltam, megosztok a blog olvasóival. A cég 15 éve foglalkozik reform-és biotermékek gyártásával. Nem használnak állati eredetű terméket, édesítésre mézet, gyümölcsleveket használnak, a fehér lisztet teljes kiőrlésű, tönköly, rozs, zabliszttel váltják ki. Zsiradéknak hidegen sajtolt napraforgó olajat, ill. szezám-len-olívaolajat adnak az ételekhez. A termékeiket bio-és reformboltokban vásárolhatjuk meg, ill. a budapesti ÖKO piacon. Az elsőként a gesztenyeszíveket kóstoltuk. Összetétele: natúr gesztenye, alma, karobmáz (karob, növényi margarin, tápióka). Ízre nagyon kellemes, nem túl édes, a karobmáz finom, roppanós. Egyedüli hibája, hogy nem elég egy csomag :-)
Bijó egészség- és harmóniaközpont
2014. április 2. Zizi kalandjai
Néhány hete Krisztivel egy megnyitón jártunk… a Bijó egészség- és harmóniaközpont megnyitóján, amely két szinten, összesen 6000 négyzetméteren várja az egészségtudatos látogatókat. A komplexum egyedülálló módon, egy helyen kínál megoldást a test, a lélek és szellem problémáira. A legalsó szinten található egy hatalmas bio-, gyógy- és reformtermék nagykereskedés, ahol közel 17 ezer árucikke érhető el. Ezenkívül az utcáról betoppanókat is kiszolgálják a kiskereskedésben, ahol kb. 5 ezer árucikk érhető el, de ha szükségünk lenne egy olyan termékre, amely nincs közöttük, akkor igény szerint azonnal áthozzák a nagykereskedésből. Az emeleten kapott helyet az energia öngyógyító központ, ahol természetgyógyászok különféle kezelésekkel (biorezonancia, akupresszúra, Bach virág terápia, fitoterápia, csendfürdőt!!! – talán erre van a legnagyobb szükségünk mai rohanó, hangos világunkban -, stb.) várja a vendégeket. Mindezek mellett 6 teremből álló konferenciaközpont, egy hatalmas jóga- és táncterem valamint teaház is megtalálható a komplexumban. Az új központ arca Pokorny Lia színésznő lett, aki elsőként próbálta ki a ház kezeléseit. Szuper dolog még, hogy hamarosan indul webáruházuk, így az egész ország területén elérhetőek lesznek a termékek és kisebb városokban sem okoz gondot a kókuszzsír vagy a gesztenyeliszt beszerzése! Áprilisban pedig Debrecenben, majd azt követően Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Győrben is nyílik ilyen központ. Bijó egészség- és harmóniaközpont 1135 Budapest Róbert Károly Körút 96-98.
Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül
2014. február 23. Zizi kalandjai
Totál elmaradásban vagyok, már, ami a beszámolót illeti, de néha magával ragad a hétköznap mókuskereke és a rengeteg tennivaló közül, a blog a végére marad, amikor már nincs erőm hajnal 1-kor kitenni egy új bejegyzést. A receptek állnak sorban, én meg kapkodom a fejem, hogy mikor lesz már végre időm, hogy megosszam veletek. Hát most! A cukormentes kihívás második hete egész jól telt, azonban a tojást annyira megkívántam, hogy muszáj volt ennem tükörtojás formájában. Összesen az első alkalom óta még három alkalommal ettem tojást. Érzem, hogy a teljes vegán életmódra még nem vagyok készen, pedig rengeteg vegán ételt főzök, ilyeneket eszünk, de valahogy a tudat, hogy azért bármikor ehetek egy kis sajtot és tojást is, megnyugtat. Most viszont, hogy “megvontam” magamtól a tejtermékeket és a tojást, nem érzem magam jól. És, ha nem érzem jól magam, hiányoznak ezek az ételek, akkor nem erőszakolom meg a testem, hogy teljesen megvonjam magam ezektől az élelmiszerektől. Igazából tejtermékek közül leggyakrabban sajtot és vajat szoktam enni, tejet már gyerekkoromban sem szerettem, joghurtot/kefirt negyedévente egyszer eszem, amikor megkívánom. Egyébként egész jól megbarátkoztam a vegán sajtokkal és a minőségi margarinnal. Tojást pedig többnyire rejtett formában süteményekben eszem, de néha megkívánom a tükörtojást és akkor sütök magamnak egyet… vagy nyáron a tojásos nokedlit fejes salátával. Én úgy működök, hogy, amit megkívánok, azt vagy azonnal vagy egy-két napon belül meg kell csinálnom, mert addig a belső hangom nem hagy békén és hagyja, hogy kattogjon a fejemben: tojásos nokedli, tojásos nokedli. Nincs mese, muszáj megfőzni. A harmadik hét az édességek utáni sóvárgásról szólt. Például elmentünk egy étterembe, ahol pizzát ettünk és az édességes pultnál megláttam a sajttortát. Na, a belső hang megszólalt: sajttorta, sajttorta. Annyira megkívántam, hogy már szenvedtem. A 70%-os csokikockák is hiányoznak, ez az igazság. Az egyedüli édes nasi a natúr ripsz-ropsz, rajta mandulvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával. Néha négy szeletet is megeszek, hogy csillapítsam az édesség utáni vágyamat. Most szombaton a biopiacon megkóstoltunk cukormentes meggyes-mákos és szilvás rétest, valamint almás és gesztenyés pitét (Lét Reform termékei, itt találjátok a választékot és rengeteg a cukormentes süti). Mindegyik almával volt édesítve, teljeskiörlésű lisztből készültek és isteni finomak voltak, főleg a gesztenyés pite. El is határoztam, hogy ezután mindig ezeket esszük szombatonként, mert finomak, elég édesek és vegánok is. Hát itt tartunk… most már vágom a cetlit, hogy még hány nap van hátra a kihívásból. Nem tudom még, hogy mivel törjük meg a cukormentes kihívást, de bőven van terv a fejemben, ugyanis márciusban elkezdem tesztelni Ádi szülinapi tortáját is. Az ízek már nagyjából összeálltak a fejemben, de szeretném tesztelni mielőtt élesben is kivitelezem. Természetesen a torta vegán lesz és valószínűleg cukormentes is, banánnal tervezem édesíteni. Ha jól sikerül, biztosan felkerül majd a blogra is. És akkor jöjjön a recept. Néhány vöröslencse levest már készítettem. Szeretem, mert ezt a fajta lencsét nem kell beáztatni, gyorsan megfő és rengeteg ízvariáció kihozható belőle. Ez a leves nagyon nagy adag, mi I.-vel néhány napig ettük, kiadós és laktató. A pisztácia pesto csak ráadás, anélkül is fogyasztható. A receptet a Kinfolk oldalán találtam. A pisztáciát a Noosti Kft-től kaptam tesztelésre és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével. Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval Hozzávalók 6 főre: A leveshez: - 3 bögre (kb. 500 g) vöröslencse, jól átmosva - 10 bögre (kb. 2,5 liter) zöldség alaplé - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 5 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 nagyobb alma, meghámozva, csumája eltávolítva és szeletekre vágva - 1 evőkanál köménymag - 1 evőkanál chili pehely - olívaolaj - só, bors A pestohoz: - 1 bögre natúr, hántolt pisztácia, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 3/4 bögre petrezselyem, felaprítva - 1/4 bögre olívaolaj - 1/2 citrom leve - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy nagy lábasban hevítsünk legalább 1/4 bögre olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd az almát és 2 teáskanál sót és főzzük 6-8 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a köménymagot és a chili pelyhet és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Adjuk hozzá a vöröslencsét, öntsük bele az alaplevet és fedőt téve rá főzzük kb. 20 percig, amíg a vöröslencse megpuhul. Ha nagyon habzik a teteje, akkor a habot időközönként távolítsuk el a tetejéről szűrőkanállal. Adagokban turmixgépben pürésítsük teljesen simára, majd öntsük vissza a lábasba, ízesítsük, ha szükséges, ha pedig túl sűrűnek találjuk öntsük még hozzá egy kevés vizet. Robotgépben aprítsuk fel a pisztáciát, hagyjunk benne néhány darabos részt. Öntsük egy kis tálba, adjuk hozzá a petrezselymet, az olívaolajat, citromlevet, keverjük jól össze és ízesítsük ízlés szerint. Tálaljuk a levest melegen és tegyünk rá egy keveset a pestoból.
Gesztenyés kukoricakása-torta datolyasziruppal
2014. január 24. Mindennapi ételeink
A kukoricakását feldobhatjuk mindenféle finomsággal és máris "királyi" reggelink lesz. :-) Hozzávalók: 5 dl növényi tej 20 dkg kukoricadara 5-10 dkg nyírfacukor 2 tk. vaníliapor -- 1 csomag natúr gesztenye 3-4 ek. növényi tej datolyaszirup - ízlés szerint Elkészítés: Először a kukoricadarából főzünk kását: a növényi tejet feltesszük melegedni. Amikor felforrt, keverés közben hozzáadjuk a kukoricadarát, és nyírfacukorral ízesítjük. Kb. 10 perc alatt készre főzzük. Közben keverjük. Ez idő alatt a gesztenyemasszát kiolvasztjuk, összekeverjük a növényi tejjel és datolyasziruppal édesítjük. Majd, miután a kása kihűlt, egy tálat bevizezünk, és alulra leteszünk egy réteg kukoricakását, majd gesztenye következik, majd ismét kása és gesztenye. Amikor megdermedt, kiborítjuk és datolyasziruppal meglocsoljuk.
Kékes
Hajdú Lajos készített egy time-lapse videót Kékesről. Olyan jóleső érzéssel néztem meg, pedig mostanában a Mátra csak azt jelenti, hogy lassan hazaérünk, ha már látom a vonulatait. No de az elmúlt 11 év az csak ott telt, és bizony nosztalgiázva gondoltam erre az egészre. Egy pillanatra gondolatban ott ültem a buszon, és néztem a be-bepárásodó ablakon keresztül a havas tájat, miközben a busz feljebb, és feljebb kanyargott a mátrai úton. Felvillant a Sástói kilátó, az új kőépület, a kisvendéglő, meg a "lángos kapható" felirat. Aztán tovább döcögtünk az adrenalinpark előtt, és már az akadémiai üdülő "csodaszép" kerítésén keresztül néztem, mekkorát nőttek a fenyőfák. Nyugtáztam előtte, hogy a református üdülő még áll, magamban beköszöntem egy kedves ismerősnek. A busz lassít, a fejembe húzom a sityakot, az orromra a sálat, az ismerős kapu, a sok százszor megtett lépések, az öreg gesztenyefák... Komótosan lépkedek befelé, a hó alatt jég van, nem kellemes a fenékre esés. A korláton még vastagon áll a hó, az ágakat is húzza lefelé a súlya. A levegő friss és hideg. Mélyen beszívom, haladok lefelé a lépcsőn, kanyargok az úttal. Raktározom el az agyamban a természet szépségeit. Egyik percben bolondul lekapom a kesztyűt, és a markomban megforgatok egy marék havat, elvigyorodok, tovább indulok. A nagy fenyők. Elhúz felettük a szél, az ágak elkezdik dobálni lefelé terhüket, ha nem figyelek a nyakam tele lesz hóval, de nem bánom. Tovább nem megyek. Képváltás, a kis mazsola felsír, felszaladok, megölelgetem a kis hüppögőt, és mosolygok. Jó csere ez.
Gesztenyés hajdiNASI
Jönnek az egyre hidegebb napok, melegítsük fel testünket hajdina fogyasztása által. A hajdinát téli gabonaként is emlegetik, mivel melegít a testet. (Ellenben a gersli, ami hűti, ezért inkább nyári fogyasztásra ajánlják.) Épp ezért olyan betegségek gyógyítására szolgál, mint meghűlés, felfázás, fülbetegség, reuma. Emellett jótékony hatással van az érbetegségekre, cukorbetegségre - alacsony glikémiás indexe miatt nem lesz tőle hirtelen vércukor emelkedés -, magas vérnyomásra. A szervezetben felesleges vizet is segít távozásra bírni. Antioxidáns hatása van, ami által védelmet nyújt a rákkeltő anyagok ellen. Mindezen jó tulajdonságokkal rendelkező gabonát sokféle módon lehet felhasználni. Készíthetünk belőle kását, felhasználhatjuk levesbetétként (pl. paradicsomlevesbe), müzlihez is tehetjük, vagy lisztjét különböző gluténmentes ételek készítése során alkalmazhatjuk. A recept: Hozzávalók: 50 dkg gesztenye 50 dkg hajdina 5 dl növényi tej édesítő (xilit, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb.) víz csipetnyi só 1-2 fürt otelló szőlő 10 szem füge Elkészítése: A hajdinát miután alaposan átmostuk, kétszeres mennyiségű vízzel és egy csipetnyi sóval feltesszük főni. Forrástól számítva kb. 5 percig főzzük, majd lefedjük és kb. 2-3 órát fedő alatt hagyjuk, hogy teljesen megpuhuljanak a hajdinaszemek. A kiolvasztott gesztenyemasszákat egy kevés növényi tejszínnel krémesebbé keverjük. A gyümölcsöket megmossuk, a fügét felszeleteljük. A megpuhult hajdinát ízlés szerint édesítjük. Egy jénai vagy porcelán tálba a következők szerint rétegezzük: Elsőnek a hajdinát terítjük az aljára. Ezt követi a gesztenyekrém, erre jönnek a gyümölcsszemek. Ugyanezt a műveletet megismételjük: hajdina, gesztenyekrém, gyümölcs. A legtetejére pedig felvert tejszínhabot simítunk. Ha a képhez hasonlóan szeretnénk díszíteni, karob- vagy kakaóport szórunk a tetejére. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.
Gesztenyés köles
No, ez sem egy nagy bejegyzés lesz, inkább csak ötletelő, emlékeztető jellegű magamnak is. Az ember reggelenként mindig agyal, hogy mit enne, mi az ami hamar elkészül, tápláló, egészséges, és nem mindig egyenkása. Legutóbb a gesztenye jutott eszembe. Lehet kapni cukormenteset a Maronitól. Más cégről nem tudok, de lehet, hogy van. A Spárban mindig szokott lenni. Az édesítőssel az a baj, hogy aszpartamos, ez meg drága. A kölest háromszoros mennyiségű vízben megfőzzük 20 perc alatt. (1/4 bögre/fő) Pici sót, sztíviát adunk hozzá. Esetleg vaníliával, kókuszreszelékkel és citromhéjjal ízesíthetjük. Ha egy pohár szójajoghurtot is hozzáöntünk, komplettált ételt kapunk. Finomabb, ha a végén összeturmixoljuk, de ritkán szoktam. A tetejét megszórjuk gesztenyemasszával, és friss gyümölcsökkel fogyasztjuk.
Vegán banános zöld turmix + a negyedik hét cukor nélkül és a nyeremények
2013. március 4. Zizi kalandjai
Kicsit megkésve érkezik a negyedik cukormentes hét beszámolója, de örömmel jelentem, hogy sikeresen lezártuk a kihívást! Ha hiszitek, ha nem, vegyesek az érzelmeim. Nem volt hurrá és örömtánc, hogy végre újra ehetünk csokit, meg croissant, meg édes dolgokat. Inkább attól féltem, hogy ha újra elszaladna velem a ló, hogyan állítom majd meg?! Csakis önfegyelemmel és tudatossággal tudom. A hétvégén volt egy kis bűnözés, de a mai napon eddig nem ettem semmi cukrosat és tervezem, hogy nem is fogok. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt, a harmóniát, hogy ne vigyem túlzásba a cukor fogyasztást, de ne is görcsöljek rá, ha véletlenül cukor kerül az étrendembe. Úgy gondolom, ha tudatosan odafigyelek rá, akkor mindez megvalósítható. Az biztos, hogy az ízlelőbimbóink sokkal kifinomultabbak lettek. Minden sokkal édesebbnek tűnik, még egy banán és egy alma is, nem beszélve egy cukrászdai gesztenyepüréről (hétvégi bűnözés tapasztalata). Az egy hónap tapasztalata még az is, hogy nagyon sok minden ehető cukor nélkül! Vannak olyan sütemények, palacsinták, amelyeknél nem is hiányzik a cukor és egyéb édesítő, így hogy kipróbáltuk nélküle. Még szilvásgombócot is ettünk úgy, hogy anya cukormentes szilvalekvárját tettük a gombócokba. Elsőre élvezetesebb lett volna egy kis porcukorral megszórva, de másodszori evésre már nem hiányzott róla a cukor. És ez jó! Tettünk az egészségünkért, néhány gombát elüldöztünk a szervezetünkből és még tanultunk is! A legjobban annak örülök, hogy rajtunk kívül sokan bevállalták a cukormentes kihívást és hősiesen végig is csinálták. Minden heti beszámolónál jeleztem, hogy ezt nyereménnyel fogom honorálni (nem sorsolás lesz, hanem én fogok választani nyerteseket és nem biztos, hogy olyan személyeket, akik pontosan a mi szabályaink szerint jártak el). Eddig mindenről esett már szó, csak a nyereményekről nem, pedig lehet, hogy ösztönzően hatottak volna, ha hamarabb megosztom veletek. Mindenesetre most itt sorakoznak és várják a gazdáikat. Én pedig hagyok időt nektek, hogy aki esetleg elmaradt korábbi beszámolók vagy kommentek megírásával, az most pótolja és harcba szálljon a nyereményekért (feladat: néhány soros beszámoló komment formájában a heti bejegyzések végén vagy a saját blogokon megírt beszámoló linkjének az elküldése emailben). 1. ajándék: 3 részes sütő- vagy tálaló szett fonott alátétekkel (a nyertes személyesen veheti át Budapesten). 2. ajándék: Ernyey Béla-Balaton Dóra: Ünnepek és Hétköznapok című szakácskönyve (a nyertes személyesen veheti át Budapesten). 3. ajándék: egy adag cukormentes kókuszos datolya energia golyók (a nyertes személyesen veheti át Budapesten, de ezt az ajándékot akár postázom is). Akik a negyedik cukormentes hétről beszámoltak: - Boglárka - Önismereti kalandtúra - Eszter (Dublinból csatlakozott a kihíváshoz), negyedik heti beszámoló - Zsuzsa - Zsuzska receptjei Azért a recept sem marad el... Vegán banános zöld turmix Hozzávalók 2 főre: - 500 ml mandulatej (vagy egyéb növényi tej) - 1 banán - 1 maréknyi spenót (vagy mángold vagy leveleskel vagy egyéb semleges ízű zöld) A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. Hétköznap reggelente szinte mindig valamilyen turmixot, smoothie-t iszunk és a délelőtt folyamán is csak gyümölcsöt fogyasztunk, vizet valamint teát iszunk. Rengeteg változatot készítettem már korábban, vannak olyanok is, amelyek nem kerültek fel a blogra. Ez egy nagyon egyszerű, tartalmas változat, érdemes kipróbálni.
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai
Taco Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét. Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról: - Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról) - Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott) - Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott) - Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba) - Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott) Quesadilla Most pedig irány Mexikó... A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él. A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük! Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla Hozzávalók 3-4 főre: Tacohoz : - 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - só, bors - tortilla lapok - főtt rizs - guacamole - 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve - koriander - lime - olívaolaj Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz): - 150 g reszelt sajt Guacamolehoz : - 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/2 lime kifacsart leve - só, bors - koriander, felaprítva Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre. A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is. A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel. A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét! Viva Mexico! Veracruz kikötő, parti sétány A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :) Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók Puebla, főtér
Sült gesztenye
Tél, hó, hideg, télapó…. és sült gesztenye!!!!! ? Hozzávalók: 25 dkg gesztenye 1 db cserépkályha A gesztenyét beáztatjuk 1 éjszakára, majd bevagdaljuk. Mikor már jól átmelegedett a kályha, tepsibe rakjuk, és berakjuk a sütőtérbe 20-25 perc alatt ilyen gusztára sül <3 Tehetjük a zsebünkbe, hogy melegítse szánkózás közben a kezünket, de meg is ehetjük, ha [...]
Csokis-narancsos gesztenyetortácska
November 11-e ünnepét ezzel a kis tortácskával tettem színesebbé ? Megsúgom, hogy van még belőle Hozzávalók az alaphoz: 1 cs fagyasztott gesztenyemassza 2 ek darált háztartási keksz 1 ek kandírozott narancshéj 1/2 dl víz A hozzávalókat összedolgozzuk, és egy pudingformával ilyen szép fazont adunk neki. A tetejét benyomogattam, hogy minél több csokikrém férjen el benne [...]
Mogyorós amerikai palacsinta
2012. július 19. Mindennapi ételeink
Finom, gyors, olcsó. Kell ennél több? :-) Hozzávalók: 1 bögre finomliszt 1/4 bögre teljes kiőrlésű liszt 1/4 bögre darált földimogyoró 2 ek. foszfátmentes sütőpor 1 bögre rizstej 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: Mindent összekevertem (előbb a száraz, majd a nedves alapanyagokat) és olaj nélküli kerámiaserpenyőben kisütöttem. Gesztenyemézzel locsoltuk le, és gyümölcsökkel (áfonya, eper, őszibarack) ettük.
Gesztenyés-meggyes rózsa
2012. június 27. Mindennapi ételeink
Könnyű édesség a forró napokra. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta kb. 1/2 kg meggy 10 dkg nyírfacukor 1 kocka mélyhűtött gesztenye Elkészítés: A leveles tésztát kinyújtjuk. Majd az egészet vékonyan megkenjük a felolvasztott, natúr gesztenyepürével. A meggyeket kimagvaljuk és egy tálban becukrozzuk. Majd egy szitán átszűrjük a levét, és alaposan kinyomkodjuk. A leveles tésztát kb. 2 ujjnyi vastagságú csíkokra vágjuk, és a csíkokat telerakjuk a kimagvaltmeggyel. Majd felcsavarjuk. Olajozott -nálam szilikon- muffinformákba tesszük. 150 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét is megszórjuk nyírfacukorral, melyet kávédarálón megőrlünk, így nyerünk pornyírfacukrot belőle :-)
Őszibarackos gesztenyetorta
2012. április 22. Mindennapi ételeink
Ezt a tortát sütöttem idén férjem születésnapjára, mivel nagyon szereti a gesztenyét és az őszibarackot is :-) Hozzávalók: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt 35 dkg finomliszt 15 dkg nyírfacukor 12 ek. Pithari extra szűz olívaoolaj 1 tk. Arm& Hammer szóda 5 dl kukoricatej -- 1 kg fagyasztott gesztenyepüré 10 dkg kókuszolaj kb.10 dkg nyírfacukor 1 konzerv őszibarack Elkészítés: A tészta hozzávalóit összeöntjük és alaposan kikeverjük. Olajozott, lisztezett tepsibe öntjük. Közepes lángon sütjük, kb. 50 percig, a végén lejjebb vesszük a lángot. Kitűnő piskóta lesz, tojás nélkül! A krém hozzávalóit is alaposan összekeverjük. A piskótát három fele vágjuk. A krémet szintén három fele szedjük: megkenjük először az első lapot, megszórjuk a feldarabolt barackkal, majd a második lapot is, és végük a torta külsejét is.
TÉLI ZÖLDSÉGES PITE FÜSTÖS TORMA SZÓSSZAL
Csodás kis csapatot láttunk vendégül a minap. A tél színeit hívtam segítségül, a többi magától jött. A tésztához 3 1/2 bögre aszalt vagy áztatott dió 1/2 bögre őrölt lenmag 2-3 ek nemes élesztőpehely 1 mk Himalája só 3 ek madras curry fűszerkeverék kb 1/2 dl víz (ha áztatott diót használunk, akkor kevesebb víz szükséges) A diót aprítógépben aprítjuk, vigyázzunk, nehogy túldolgozzuk, mert akkor kicsapódik a dió olajtartalma, és akkor nagyon nehéz vele dolgozni. Ezután a többi hozzávalóval elkeverjük. Egy 21 cm átmérőjű piteformába nyomkodjuk a tésztát, kb 4-5 órát aszaljuk, majd a formából kivéve még 6-7 órát, vagy ameddig teljesen száraz nem lesz. A töltelékhez (tetszés szerint variálható) 20 dkg kelbimbó 15 dkg sonkatök 15 dkg brokkoli 10 dkg lilakáposzta néhány szem főtt gesztenye (bár most olvastam, hogy lehet áztatni és utána megpucolva fogyasztani) A páchoz: olíva olaj tamari citromlé zsálya A zöldségeket tisztítjuk, pucoljuk ha szükséges, és a kelbimbót félbe, negyedbe, a tököt kis kockákra, a brokkolit kis rózsákra, a káposztát csíkokra vagy kockára vágjuk. Ezután a pác összetevőivel ízlés szerint átmasszírozzuk. Annyi olajat használjunk, amennyi bevonja a zöldségeket. Néhány óra után az aszalóba tesszük a zöldségekeveréket, és az 2-4 óra alatt félpuhára aszalódik. Időközben keverjük át, hogy ne száradjon, hanem tényleg puhulhasson a töltelék a pácban. A füstös tormaszószhoz: 10 dkg hámozott cukkíni 1 ek útifű maghéjpor 1-2 ek chiamag 10-15 dkg kesu vagy aszalt/áztatott mandula 1 1/2 ek lapsang souchong teából készített 2 1/2 dl tea torma Himalaja só 2 ek nemes élesztő pehely Elkészítjük a teát. Ezt a teát 90-100C-os vízzel készítjük, kb. 1 -2 perc áztatási idő elegendő. Ezután leszűrjük. Ha kissé lehűlt, a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, akkor érdemes a mandulát előbb őrölni, vagy aprítóban előkészíteni) Elkészítés: A pite aljára kis szószt kenünk, majd belehalmozzuk a zöldségeket. A tetejére morzsoljuk a főtt gesztenyét, és a maradék szószt mellé kínáljuk. Ha azt szeretnénk, hogy szeleteléskor teljesen egyben maradjanak a szeletek, akkor érdemes a zöldségeket jobban aprítani. Esetleg hagyhatunk néhány nagyobb darabot a díszítéshez.
Karácsonyi Édes
2011. december 24. Főzés nélkül finoman!
Az Élet megállíthatatlanul áramlik, s az óraidő szépen ketyeg, tik-tak tik-tak, ismét azt játsza az Élet, hogy Karácsony van... Hántolt nyers és pörkölt mogyorót keverek össze 2/3-1/3 arányban (200 gramm), egy gyönyörűségesen hatalmas starking almát megmosok és aprítok, görög mazsola (100gramm), az egész már mehet is a darálóba. Szépen muzsikál a kis apróság, finoman bánok vele. 2-3 perc, mehet utánuk a főtt egész gesztenye, még egy perc sem kell és a lágy massza kész van. Kivit meghámozom, szeletelem, magos mandarint készítek elő (mosás, szeletelés), semmi gén kezelt tökéletlen-tökéletesség. Ennek a gyümölcsnek az illatában már ébred az íze. A tányérra teszem a kivi szeleteket, egy nagy kanál a süti-masszából, mandarin díszítés. Legyen Boldogság Bennünk!
Gesztenyetorta
2010. december 20. Vera vega konyhája
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KEDVES ÁGI!!! Hozzávalók: a piskótához: 50 dkg tk tönkölyliszt 20 dkg nádcukor 2 kk szódabikarbóna 3 ek almaecet 12 ek olaj 15 dkg kandírozott citrushéj 5 dl víz a krémhez: 50 dkg cukrozatlan gesztenyemassza 20 dkg nádporcukor 25 dkg bio margarin A piskóta hozzávalóiból nagy kerek tortaformában megsütöttem a tortalapot. (Az ecetet az összekeverés végén kell hozzáadni) Elkészítettem a krémet: a hozzávalókat gépi habverővel habosra kevertem. Kétfelé vágtam a tortát, és a krémmel megtöltöttem, a tetejét és az oldalát is bevontam, és az ünnepelt éveinek számát mazsolából a tetejére kiraktam.
Hajdina gesztenyés diókrémmel
2010. május 20. Legyen néktek eledelül...
Igazán gyors reggeli, de nem annyira finom... én kakaóscukorral megszórtam még a tetejét, így elérte azt a szintet, amivel érdemes volt jól lakni. Ez az egyetlen hajdinás recept a könyvben, mégis nagyon értékes, mert remekül leírja hogy érdemes a hajdniát főzni, hogy a túlkarakteres melékízétől megszabaduljunk. A hajdina tényleg annyi idő alatt megfőtt amennyit a könyv ír, de azt hiszem inkább sós ételek készítésénél fogom alkalmazni ezeket az információkat. Lehet hogy a lelkesedésem ma reggel nem az igazni, de a tálalása elég lehetetlen feladatnak bizonyult...ennek ellenére természetesen lefotóztam, de nem túl szemetgyönyörködtető.
Gesztenyés “töltelék” (laktózmentes, vegán)
2019. december 12. Zizi kalandjai
Furán hangozhat a töltelék szó egy vegán gasztroblogon, de hagy magyarázzam el, hogy mi is ez pontosan. Az amerikai és kanadai kultúrában a hálaadás napja ünneplésekor annyi féle ételt készítenek az emberek, mint mi karácsonykor. Náluk szerepel a “stuffing”, azaz a töltelék, amelyet külön tepsiben sütnek és szinte teljesen vegetáriánus vagy vegán. Húsfélék közül max kolbász kerül bele... Source
A kemény héjú gyümölcsök veszélyei
A dió, a mogyoró, a földimogyoró, a mandula és a gesztenye kedvező élettani hatásait már ismerjük. Egyes tényekről azonban ritkán esik szó....
Szilvakrémes sütemény (nyers, vegán)
A nyarat a dinnye miatt szeretem, a nyár végét a nagy barackok miatt, az őszt pedig a szilva miatt. Emlékszem, Magyarországon is még karácsony előtt néhány héttel is találtam magyar szilvát piacon akkor, amikor enyhe volt a tél kezdet. Őrizgettem a balkonon, letakarva karácsonyig, hogy aztán jó kis szilvakrémlevest készítsek gesztenyehabbal. Ehhez a sütihez is piacon szereztem a szilvát, igaz, egészen más tipusú piacon. Itt úgy hívják, hogy carboot-sale. Az emberek az autójuk csomagtartójából árulnak mindenféle dolgot, ami már nem kell az otthonukban. Ezeken az alkalmakon van egyetlen egy zöldség-gyümölcs árus. Nos, tőle veszem a gyümölcsöt április végétől október végéig. Mivel ezek a carboot sale alkalmak kültéri helyszínen vannak (legalább is, a mi városunkban), ezért sajnos télen nem tudok tőlük vásárolni. Szeretem a mienket, mert nagyobb tételben is tudok venni gyümölcsöt, zöldséget, úgy pedig olcsóbb. Ehhez a szilvához is úgy jutottam, hogy egy ládával vettünk. Általában spanyolból érkezik az árú, legalább is a dobozokon általában rajta van a származás. Az eper és alma jön leginkább brit földről. Ugyanakkor egyfajta lutri, hogy épp milyen portékájuk van. No, minden esetre most nem főztem a szilvából levest, meghagytam nyers süteménynek. Két alkalomból is. Egyik este néhány barátunk jött hozzánk, rá 1-2 napra pedig egy gluténmentesen étkező barátnőmnek adtam minitortát szülinapjára. Mindkét alkalommal jól bevált volt. Tehát tortát, süteményt is lehet belőle készíteni, attól függően, milyen alakba tesszük a sütemény alapját és rá a krémeket. Miért együnk / készítsünk nyers süteményt? Sok rost tartalma és a benne lévő természetes cukortartalma miatt egészségesebb édesség források. Mazsolának/datolyának köszönhetően édes finomság, cukor hozzáadása nélkül. Mivel nem kerül sor hevítésre, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben gazdag édességről van szó. Azért fontosak az enzimeket a nyers ételek által a szervezetbe juttatni, mert jó emésztést és anyagcserét biztosítanak. Lehetővé teszik a tápanyagok (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok és olajok) szervezetbe kapcsolását. Hőkezelés hatására azonban (kb. 55°C fok felett) lebomlanak, és ezek hiányában a különböző tápanyagok vagy nem is hasznosulnak, vagy a szervezet saját tartalékaiból kell a szükséges enzimeket előállítania (ami például a hasnyálmirigy természetellenes túlterheléséhez vezet). A recept A desszert alapja Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró) - datolya és/vagy mazsola - víz Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vizet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Ha csak egy fajta mogyoró/diófélével dolgozunk, akkor úgy is elkészíthetjük, hogy először nagyjából összeaprítjuk a géppel a mogyoró/diófélét, majd hozzáadjuk a megáztatott datolyát/mazsolát és tovább őröljük az aprító géppel addig, míg eggyé tapad össze. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a másik két krém elkészül. A szilvás krém receptje Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett szilva (fagyasztott is lehet) (Bármelyik fajta barack jó: besztercei, ringló, president, stanley stb.) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi) - max. 1 dl víz - 4-5 ek útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a szilvából szilvaszósz lett, akkor kb 4-5 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig. A világosabb hab receptje Hozzávalók: - 1/2 bögrényi dióféle vagy mogyoróféle - 1/2 bögrényi meleg víz - 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya - 1 ek útifűmaghéj - 1/2-1 bögre magozott szilva Elkészítés: A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Ehhez turmixoljuk a szilvát. Végül hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk. Végső műveletként szilvakarikákkal vagy fél szilvaszeletekkel diszítjük. Tálalásig hűtőben tároljuk.
Illatos gesztenyés szaloncukor
Ehhez a bejegyzéshez a világ legegyszerűbb szaloncukor receptjét kerestem, illetve a második legegyszerűbbet, mert a legeslegegyszerűbb már foglalt, azt a szaloncukorkészítő tanfolyamon készítjük el másik öt fajtával együtt. ;) Már második éve tartok ilyen kézműves tanfolyamokat közvetlenül karácsony előtt, és nagyon szeretitek, általában már hónapokkal előtte elkel a helyek nagy része. Egy-kettő azért szokott maradni, érdemes megnézni a tanfolyami oldalt. :) Na, szóval itt van a világ második legegyszerűbb szaloncukor receptje, amit nem kell sem vágni, sem darálni, sem főzni, sem fagyasztani, sem szitálni, sem válogatni, sem magozni, sem szárítani, sem turmixolni. Csak gyurmázni kicsit, aztán pedig jöhet a csokizás. :) A saját szaloncukor pedig fantasztikus dolog, sokkal, de sokkal finomabb, mint bármilyen bolti, és az egyik legszebb karácsonyi ajándék is, amit elképzelni lehet. További karácsonyi ajándékötletekért ide kattints: Karácsonyi AJÁNLAT A recept Hozzávalók 15-16 db szaloncukorhoz: - 240 g gesztenyemassza - 1 narancs héja - 100 g étcsoki - ízlés szerint: porcukor, rumaroma - A gesztenyemasszát ízlés szerint édesítsd és ízesítsd rumaromával. A legtöbb gesztenyemassza egyébként már eleve így kapható, és ez most ennél a receptnél nem is lesz baj, sőt. Kóstold meg a masszát, számítsd hozzá, hogy a csoki is tovább édesíti majd, így valószínűleg ezt a lépést teljesen ki is hagyhatod. - A másik beállítandó dolog, a megfelelő állag. Ha túl száraznak találod a masszát, olyannak, ami nem marad egyben, akkor minimális víz hozzáadásával könnyen tudsz rajta javítani. Pl. nedves kézzel gyúrd át. Vigyázz, mert tényleg nem kellhet bele sok. - Ha már elégedett vagy a gesztenyegyurmáddal, reszeld bele a masszába a narancshéjat, és jól dolgozd össze. Ezután formázz belőle szaloncukrokat. Készíts két ujjpercnyi hurkácskákat, majd ezeket nyomd rá egy sima felületre. Így az alja olyan igazán szaloncukrosan lapos lesz, és könnyen megáll majd. - A mártáshoz a csokoládét olvaszd meg gőz fölött. Jó ötlet meredek falú tálat használni, hogy minél mélyebb legyen a csokoládé, és ne az edény falára kenődjön fel a nagy része. Két villa segítségével forgasd bele a gesztenyerudakat. Jól csepegtesd, rázogasd le róla a felesleges csokit, majd tedd a szaloncukrokat sütőpapírra szilárdulni. Extra tipp : sütőpapírba, színes selyempapírba csomagolva kapja meg a tökéletes ünnepi jellegét. Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Karácsonyi AJÁNLAT Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Illatos gesztenyés szaloncukor appeared first on Kertkonyha.
Mazsolás buci
Zenekari útravalónak szántam. Péntek reggel bement a sütőbe 3 tepsi pogácsa, azután talán 6 tepsi mazsolás buci. :) Aznap nem fűtöttünk. Limara vaníliás briósa volt a kiindulópont, csak elhagytam a tojást, beleraktam a zsiradékot (valószínűleg olivaolajjal is működne, valamikor kipróbálom), és növényi tejet használtam. Ha nem ipari mennyiség készül, majd elkészítem ezt a "kenegetős" verziót, biztosan nagyon finom lehet, de ez a nap nem erről szólt. Flóra többször nehezményezte, és rángatta a nadrágom szárát, hogy "deremán"... mikor megunta, hogy átformázza a kiszaggatott bucikat, vagy segítsen a tepsibe tenni, illetve kenni a tetejét. :) A legnehezebb volt kitalálni, hogy miben szállítsam, mert nem volt ennyi dobozom, végül vastag papírszatyrokban utaztak. Hozzávalók: 60 dkg liszt (50 tk tönköly és 10 finomliszt) 10 dkg margarin 3 dl növényi tej (szóját vagy mandulát ajánlanék) 4 ek gyümölcscukor 1 tk só 2 dkg élesztő 1 rúd vanília kikapart magja 1-2 marék mazsola szójajoghurt kenni A kenyérsütő gépbe pakoltam a mazsolát kivéve mindent, ami megdagasztotta, kicsit kelesztette a tésztát. A dagasztás vége előtt belekevertettem a mazsolát is. Azután kinyújtottam a tésztát 2 ujjnyi vastagra és az 5 cm átmérőjű kerek szaggatóval kiszaggattam a bucikat. A tetejét megkentem szójajoghurttal. Kelesztettem fél órát, majd közepes hőfokon fél óra alatt megsütöttem őket. Frissen magában is finom volt, Később pirítva Katus barátnőm gesztenyelekvár (izé, gesztenyekrém, ki nem ejtettem volna előtte a lekvár szót) küldeményével megkenve a fiam csak úgy tolta befelé. :) Ez pont a mazsolátlan verzió azoknak, akik nem szeretik.
Gesztenyelisztes zabos gofri - vegán
Az a különleges eset esett meg velem, hogy elfogyott a hajdina itthon... Jah, más évekig elvan nélküle. :) De ez olyan nálam, mint másnál a búzaliszt. Akkor jutott eszembe, hogy gesztenyelisztet viszont kaptam a sógornőméktől, és még nem használtam el. Tán csak működik azzal is. És igen, csak kevesebb édesítésre van szüksége, mint a hajdinás változatnak. A gyerekek tömték. :) Hozzávalók: 1 bögre gesztenyeliszt 1 bögre zabliszt 3 ek szezámmag ledarálva 1 ek lenmag ledarálva növényi tej (mandula volt) sztívia 3 ek olivaolaj 1 tk sütőpor vanília 1 csipet só Az olajat másfél bögre tejjel és a sztíviával összeöntjük, a száraz hozzávalókat összekeverjük szárazon, majd a folyadékokkal is. Ha sűrű, még adhatunk hozzá tejet addig, amíg hígabb galuskatésztát nem kapunk. Előmelegített gofrisütőben jó 5 perc alatt sül meg. Kicsit hamarabb, mint a hajdinás változata.
Narancstorta
Piskótát sütni mindenki tud. Összetevői a bűvös hármas: liszt, cukor, tojás... plusz egy nagy csipet só. Ha valaki gluténérzékeny sem kell lemondjon róla. Sütöttem már alternatív lisztekkel, jobbak lettek, mint az eredeti változat. Vannak favorit párosaim: a narancskrémhez máklisztes piskóta, a csokis-mogyorós tortához pedig gesztenyeliszt. A mandulaliszttel sóher vagyok, szoktam picit csalni, fele részben barna rizsliszttel keverem, ettől jobb az ár-érték arány, meg a hangulatom :-) Mint látjuk a lisztet variálni nem különösebb probléma a piskótánál. A cukor alternatíváinak tárgyalásába a karakter hiánya miatt nem mennék bele. Szerintem a cukorpótlásban van rossz, rosszabb és legrosszabb megoldás...nekem a természetesség és mértékletesség, ami bevált. A tojásmentes változata egy piskóta tésztának már keményebb dió. A tojás adja ugyanis a piskóta szivacsos állagát, ezt más úton elérni egyenlő a lehetetlennel. Ha mégis ilyen próbálkozásba kezdünk, akkor fel kell készülnünk rá hogy az így készült piskóta csak nevében lesz az. Nem szükséges rá negatív jelzőket aggatni, más lesz az állaga és ennyi. A sütés idejét belőni a legnehezebb, sajnos nem látunk bele a tésztába, a tűvel való szurkálás nekem nem szokott segíteni, inkább elbizonytalanít, meg a tészta felülete is csupa lyuk lesz. Ha kellően sok energiát teszünk a kísérletezésbe egyik másik receptúrával, érdemes feljegyzetelni a recept mellé a sütési hőmérsékletet és a kiizzadott optimális időt. Ez a recept már kiállta a sütés és az evés próbáját, többször is! A sütemény glutén-, tojás- és laktózmentes lesz, így az együtt egy asztalnál helyet foglalók közül már csak az nem tud belőle enni, aki dióra, mandulára, kesudióra, narancsra, nádcukorra és az összes többi hozzávaló valamelyikére allergiás. Narancsos piskóta tészta: - 1 csésze barna rizsliszt - 1/2 csésze mandulaliszt - 1 ek. kukoricakeményítő ( elhagyható) - 1/2 csésze barna nádcukor - 1/2 tk. szódabikarbóna - 1/4 tk. sütőpor - 1 tk. vanília por - nagy csipet só - 1 csésze frissen csavart narancslé ( rostjai is mehetnek bele ), ez kb. három narancsból nyerhető ki - 2 ek. kókuszolaj - 1 tk. almaecet ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tegyük egy tálba a száraz összetevőket, egy kisebb másikba pedig a nedveseket. Külön-külön keverjük őket át alaposan, majd a folyékony részt több részletbe adagolva vegyítsük a szárazzal. Egy nokedli tésztánál kicsit folyósabb állagú masszát kell kapjunk, amit egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformába simítunk. Amennyiben nagyobb tortát szeretnénk sütni, akkor az összetevők mennyiségét arányosan növeljük. Sütési idő 30-35 perc 175 fokon. Kesudió krém: - 1 csésze kesudió - 1/4 csésze kókuszolaj - 2-3 ek. folyékony édesítés ( méz vagy vegán alternatívái: rizsszirup, agavé, juharszirup ) - 1 tk. vanília por - 1/2 csésze narancslé ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A hozzávalókat tegyük bele egy nagy teljesítményű tölcséres turmixba és addig járassuk, míg egy krémes állagú sima masszát nem kapunk. Ha folyadékra lenne még szükségünk, akkor adhatunk hozzá több narancslevet. Mielőtt a tortára kenjük, tegyük be a hűtőbe fél órára, hogy a kókuszolaj visszadermedjen. Narancslekvár: - 3-4 narancs filézve + a leve kifacsarva - ízlés szerint barna nádcukor - 1 citrom leve - 1 tk. pektin ( a cukorba keverve ) ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Késsel hámozzuk körbe a narancsokat, hogy a héja alatt lévő fehér kesernyés rész ne kerüljön bele. majd filézzük ki. A maradékból a levet nyomkodjuk ki alaposan, egy csepp se menjen kárba! A cukorba keverjük el a pektint és adjuk hozzá a narancshoz, majd forraljuk fel a lekvárt. Maximum 10 percig főzzük alacsony lángon. Mikor teljesen kihűlt díszítsük vele a tortánk tetejét. Tálaláshoz durvára vágott pirított dió illik hozzá és szárított narancsvirág.
Karobtorta málnával
2016. február 11. Mindennapi ételeink
Vegán karobtorta málnával?IGEN!!! Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 10 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 2 ek. karobpor 1 cs. foszfátmentes sütőpor 10 dkg nyírfacukor 8 ek. olaj 2,5 dl növényi tej 1 citrom leve -- víz , nyírfacukor - a mázhoz Elkészítés: Előbb a száraz hozzávalókat keverjük össze, majd ehhez hozzáadjuk a nedveseket, összekeverjük és lisztezett, olajjal kikent formába tesszük és előmelegített sütőben 175 fokon 30 perc alatt kisütjük. Bármilyen krémet tehetünk bele (pl. kókuszkrémet, diókrémet, gesztenyekrémet), de magában, gyümölcsökkel is fogyaszthatjuk.
Vegetáriánus, vegán menü szilveszterre
2015. december 29. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a szilveszteri menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Mint kisgyerekes család, nálunk egyszerű lesz a menü, sőt nem is menü lesz, hanem vacsora, közösen megesszük, hancúrozunk egyet Ádival, aztán aludni megy, mi pedig megnézünk egy-két filmet (amíg be nem alszunk valamelyiken ). A receptek egy része a saját blogomról van, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán szilveszterről. Sós snackek, nasik Amikor még több tejterméket ettünk, ez a sajtgolyó nagy sikert aratott a buliban, ahova vittük. Sajtkrém fűszerekkel, hagymával összedolgozva, golyóvá formázva és így tálalva. Crackerrel, sós kekszekkel tudunk tunkolni belőle. A sós kekszek, sütik többsége nagyon könnyen vegánosítható (amelyik nem vegán persze)… ami mindig óriási sikert arat és tényleg nem lehet abbahagyni az az abbahagyhatatlan szezámos-mákos rúd. Szintén nagyon eteti magát a bazsalikomos-diós-juhsajtos keksz, a citromos-rozmaringos keksz vagy a sajtos keksz mákos széllel. A mennyei túrós pogácsáról ne is beszéljünk, aki nekiáll, az nem tud szabadulni mellőle, a vegán (édes)burgonyás pogácsa pedig könnyed, légies majszolnivaló. Puha sült perecek mustáros mártogatóssal… Egyben sültek Ahogy a karácsonyi asztalon jól mutatnak, úgy szerintem egy szilveszteri asztalról sem hiányozhat egy finom egyben sült, szeletekre vágva tálaljuk, amit aztán mindenki kiegészít valamilyen finom salátával. Nálunk a legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Szintén fantasztikus ez a Jamie féle egyben sült fűszeres paradicsommártásban elkészítve. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Az egészben sütött karfiol nagyon nagy sláger az utóbbi időben. Hihetetlenül mutatós, ha egy ilyet teszünk ki az asztalra… egyszerre fogja az összes vendég rávetni magát és biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfogy. Itt egy Jamie féle verzió (fokhagymásan, füstölt paprikásan, paradicsomosan), itt pedig egy Sarah Britton féle verzió, aki az indiai ízvilágot veti be a karfiol fűszerezésénél és menta chutney-val tálalja. A nagy klasszikust, a kocsonyát is ebbe a csoportba teszem… tavaly készítettem el szilveszterre a vegán változatot. Falatkák Ez angolul a finger food, vagyis, amit gyorsan felkap a tálcáról az ember és már hamm be is kapta. Ezek a babos-zsályás falatok (bagetten tálalva) villámgyorsan elkészülnek. Tofu “tojás” saláta kenyér falatokra kenve szintén nagyon finom lehet! Ezt biztosan ki fogom próbálni az új évben! Vegán “tonhal” krém kenyérre, bagettre kenve… nyamm! És mi kerül bele? Dió, csicseriborsó, zeller, citromlé, stb… ez is biztosan gyorsan el fog fogyni! Pankomorzsában kirántott zöldbabok… mutatósak, zöldek, ropogósak, gyorsan fogynak egy pohár pezsgő mellett! Ezek az édesburgonyás, gránátalmás falatok bagetten tálalva elég mutatósak! Fűszeres gombás falatkák, sütőtökös zsályás gesztenyés tekercsek Jamie-től, valamint szuperek ezek a nagyon mutatós sült mini Hasselback burgonyák. Ha az ázsiai ízeket szeretnénk egy kicsit visszaadni, akkor megtehetjük tekercsekkel: íme a tavaszi és a téliesített változat citrusos szójaszósszal tálalva. Kencék, mártogatósok Tzatziki, ahogy a görögök csinálják… Vegán spenótos kence, leveleskel articsókás kence crackerrel, kenyér falattal mártogatós… Klasszikus humusz vagy avokádó “majonéz vagy sült kápia paprikás diós kence zöldségek mártogatásához. Mexikói babos chilis mártogatós tortilla chips-szel. Italok Jamie-nél elég jó az ünnepi koktél választéka… van miből válogatni bőven. Tetszik ez a mentás gránátalmás spitzer vagy ez az almás fűszeres koktél. Ha pedig valami édessel, krémessel, nagyon csokissal zárnánk az évet, ne feledkezzünk meg a forró csokoládéról. Íme egy jó kis gyűjtemény szuper receptekből.
Töltött csokis keksz
2015. december 23. Élj harmóniában
Mindig szerettem a kekszeket, száraz rágcsálni, ropogtatni valókat. Amit nem szerettem azok a krémes sütemények - kislánykoromban a franciakrémesnek megettem az alját és a tetejét, és a közepén azt a krémet otthagytam:) egy idő után rájöttek a szüleim, hogy inkább válasszak más süteményt. Nekem a bejgli csücske és az almás pite széle, az isler, a linzer volt a finomság és az oroszkrém torta és társai amit messze elkerültem. A kekszek közül csak töltött kekszeket nem szerettem (pl.pilota) és ez most sem változott. Azonban a férjem, pont az ellentétem, imád mindent ami krémes. Így most, hogy ígéretet tettem egy kedves jógás tanulónknak, hogy sok keksz receptet fogok feltenni a blogra, gondoltam egy krémmel töltött kekszet is felrakok. kétféle krémmel töltöttem a csokis kekszeket - az egyik egy gesztenyés krém a másik egy vaníliás krém. Hozzávalók: 175 g teljes kiőrlésű búzaliszt 75 g finomliszt 140 g barna nádcukor 225 g vaj 90 g kakaópor 1 púpos tk.sütőpor csipet só Gesztenyekrémhez 125g gesztenyepüré 60g vaj 80g porcukor nádcukorból (ha a gesztenyepüré is tartalmaz cukrot, akkor azt vedd számításba) Vaníliáskrémhez 60 g vaj 80 g porcukor nádcukorból vanília A vajat és a cukrot jó alaposan keverd össze, majd a keksz száraz hozzávalóit keverd hozzá. Az egészet dolgozd jól össze, hogy egy jól kezelhető tésztát kapj. A tésztát nyújtsd ki és szaggasd ki a kekszformákat. 160 fokra előmelegített sütőben süsd készre (kb. 15 perc). az elkészült kekszeket hagyd kihűlni és addig keverd be a krémeket. A krémek hozzávalóit alaposan dolgozd el. Majd a kihűlt kekszeket töltsd meg a krémmel. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Vegán Karácsonyi menü I.
2015. december 18. Gréta konyhája
Szeretném ezen a héten az elmúlt évek legnépszerűbb karácsonyi menüit megosztani veletek. Ez a nagy kedvencünk volt 2013-ban. Narancsos sütőtökös répaleves Hozzávalók: - 500g sütőtök - 2-3 szál sárgarépa - 1 nagy szál póré - 1 narancs leve és héja - 2 gerezd fokhagyma - 1 ek reszelt gyömbér - só, bors, garam masala - 1.5 l zöldségleves alaplé (3 bio kockából) - 1 dl kókusztejszín - kókuszolaj - friss bors - csipet friss szerecsendió - friss korianderlevél -1 narancs leve 1. 190 fokos előmelegített sütőbe helyezzük a kisebb sütőtök szeleteket, amelyeket előtte alaposan megmostunk, megszárítottunk és sütőpapíros lapos tepsibe tettünk. Kb 45 percig sütjük. 2. Az alatt felkarikázzuk a póréhagymát, és kevés kókuszolajon megdinszteljük, enyhén barnásra pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és a reszelt gyömbért. Nagyon alacsony hőfokon egy percig összepirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott répát és felöntjük a zöldségleves alaplével, hozzáadjuk a fűszereket. Közepes lángon addig főzzük, míg a répa meg nem puhul. 3. A készre sült tököt kivesszük a sütőből, majd kéz melegen eltávolítjuk a héját, és a leveshez adjuk a kókusztejszínnel együtt. Botmixerrel pürésítjük, majd újra összeforraljuk. Megreszeljük a narancs héjával, tetejére narancslevet locsolunk, friss borssal szórjuk meg, és ha van friss korianderlevéllel. Gesztenyés karácsonyi sült Hozzávalók: - 200g bio gesztenyemassza - 1 fej hagyma apró kockákra vágva - 300g barna csiperkegomba - fél bögre darált dió - fél bögre darált mandula - 300g füstölt tofu - 3 ek szójaszósz - 2 tk fokhagyma granulátum - 1 tk fahéj - csipet reszelt szerecsendió - fél bögre datolya kimagozva, feldarabolva - 2 ek vegamix - 1 tk friss bors - 3 ek rizsszirup vagy nádcukor - 15dkg füstölt növényi sajt reszelve - fél bögre csicseriborsó liszt - 1 tk majoránna - 250 g vegán leveles tészta - 1 csokor aprított petrezselyem - olíva olaj - fél dl víz - fél dl növényi tejszín 1. Egy mélyebb tapadásmentes serpenyőben olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd beletesszük egy aprítóba 2. Ugyanabban a serpenyőben lassú tűzön barnára pirítjuk a gombákat, megborsozzuk, majd ezt is az aprítóba tesszük, a tofuval együtt. A masszát kitesszük egy tálba 4. Az aprítóba tesszük a feldarabolt datolyákat, a csicseriborsó lisztet, a mandulát, a diót, a gesztenyemasszát , a fűszereket és a petrezselymet. Alaposan pár perc alatt összedolgozzuk. A két masszát is összegyúrjuk. 5. 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a leveles tésztát a hűtőből, egy lisztezett gyúródeszkára helyezzük, és a közepére halmozzuk rúd formában a gesztenyemasszát. A közepébe hosszanti mélyedést vájjunk, majd beleszórjuk a reszelt növényi sajtot. 6. Óvatosan elkezdjük betekerni a masszát úgy, hogy alul legyen a záródása. Felül megkenjük a növényi tejszínnel, és megszórjuk kakukkfűvel. Egy szilikontepsibe, vagy püspökkenyér formába helyezzük, diagonál irányban beirdaljuk, majd légkeveréses sütőben 200 fokon fél óráig sütjük, vagy míg aranybarna nem lesz. Mellé rakhatunk steak burgonya, vagy rozmaringos édesburgonya hasábokat. Három rétegű csokis brownie Hozzávalók: - 1 és fél bögre nádcukor (Demerara vagy Muscovado) - másfél csésze fehér tönköly liszt - 10 ek cukrozatlan jó minőségű kakaópor - 2 tk foszfátmentes sütőpor - 1 tk szódabikarbóna - 3/4 csésze növényi tej (lehet szója-, zab-, rizs-, vagy kókusztej is) - 1/2 csésze olvasztott kókuszolaj - 1 tk himalaya só - 1 tk vanília aroma - 1 és 3/4 csésze melegvíz A sütőt előmelegítjük 165 fokra. 1. 1 csésze nádcukrot, a lisztet, sütőport, 5 ek kakaóport és a szódabikarbónát és a sót alaposan összekeverjük. 2. Egy másik tálban a nedves anyagokat (a növényi tejet, a vanília aromát és kókuszolajat) keverjük össze homogénné, majd a nedveset összekeverjük a szárazzal, lassan adagolva, alaposan összedolgozzuk. Nem baj, ha nem lesz folyós. Olyan vajkaramella sűrűségű.3. Egy szilikon sütőformába öntjük, és egyenletesen eloszlatjuk. 4. A megmaradt fél csésze cukrot és a megmaradt 5 ek kakaóport összekeverjük, majd mindenhová eloszlatva rászórjuk a csokis massza tetejére. 5. Leöntjük a tetejét forró vízzel, és betoljuk a sütőbe 50 percre. De ellenőrizzük tűpróbával. A végeredmény, ha kihűlt egy három rétegű(piskóta, ropogós és egy pudingos) sütemény lesz. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl sokáig, mert akkor kiszárad és nem less annyira folyós. Tipp: Lehetőleg mélyebb tepsiben süssük a víz miatt, mert előfordulhat, hogy a bugyogó csokis massza kifolyik és a sütő aljára ég-ragad. Vegán vanília, vagy bármilyen gyümölcs sorbet-vel is isteni desszert.
Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. november 25. Zöld Avocado
sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (vegán) A palacsinta amerikában főként reggeli fogásként szerepel az otthonokban. Nálunk, magyaroknál inkább főétel egy tartalmas leves után ebédre a családnak, míg az éttermekben desszertként találkozhatunk velük az étlapon. Vannak kultúrák a Világban, ahol pedig inkább vacsorára falják a különböző palacsintákat. Ez röviden azt jelenti, hogy a palacsintát a nap 24 órájában képesek vagyunk megenni! :-) Nagyon sokféle receptet lehet találni a neten palacsinta ügyben. A sütőtökös palacsinta gondolatát sem én találtam fel, de mivel az egyik kedvenc téli tökfélémről van szó, nem maradhatott ki, mint fő palacsinta alapanyag! ;-) Hiszen jó palacsintát bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok megenni... főleg, ha még vegán is! Mert ilyenkor nem csak a szám, de a testem is örül neki! ;-) Olyan receptet szerettem volna, ami a leginkább gyomorbarát, és a legtöbb ember számára fogyasztható. Így egy laktózmentes, tojásmentes és vegán változatot választottam, mely a China Study Cookbook - ban, avagy a Kína tanulmányhoz tartozó szakácskönyvben található recepten alapszik. (A Kína tanulmány elolvasása volt az utolsó löket a vegetáriánussá válásom kalandos útján. Ajánlom mindenki figyelmébe!) Készítettem hozzá egy fahéjas öntetet is, ami tökéletesen kiegészíti ezt a télies hangulatú finomságot. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Természetesen gluténmentes liszttel is elkészíthetitek. Legközelebb gesztenyeliszttel fogom kipróbálni ezt a receptet. Hogy miért gesztenyeliszt? Egyrészt mert van itthon, és ritkán használom, pedig sok jó tulajdonsága van. Másrészt, mert valami teltebb liszttel tudom elképzelni ezt a palcsintát, és GM zabliszttel már készítettem egy másik, banán palacsintát korábban a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Azonban, ha gesztenyeliszttel dolgozunk, igazítsuk hozzá a többi hozzávalót is, mert a gesztenyeliszt nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, így az általam megadott folyadékmennyiség gesztenyeliszttel már nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja produkálni. sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 35 db): - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 1 nagy bögre sütőtök püré (párolt sütőtök húsa) - 5 ek maple- vagy agave- vagy datolya szirup - 1/2 tk Himalája só - téli fűszerkeverék: 1/2 kk őrölt szegfűszeg, 1/2 tk őrölt szerecsendió, 1 tk őrölt fahéj - 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízben elkeverve (2 db vegán tojásnak felel meg) - 30 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mogyorótej, mandulatej) - 1/2 tk szódabikarbóna - öntethez: natúr (szója) joghurt + őrölt fahéj + tetszés szerinti édesítőszer - sütéshez: kókuszolaj sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A sütőtököt meghámozva, lekockázva, puhára pároljuk kb. 25 perc alatt. Majd összenyomjuk villával, vagy turmixgéppel, hogy sütőtök püré legyen belőle. (Meg is süthetjük a tököt sütőben, de nálam ez nem vált be, mert megettem az aranybarnára sütött tököt, mielőtt a palacsintába került volna. Nagyon szeretem. ;-) ) A frissen darált lenmagot elkeverjük a háromszoros mennyiségű vízben, és félretesszük min. 15 percre. Ezidő alatt elkezd kocsonyásodni, és így fogja a tojást helyettesíteni a vegán édességünkben. A száraz és nedves hozzávalókat összekeverjük külön-külön egy-egy keverő tálban. Majd összeborítjuk, és hozzáadjuk a sütőtök pépet. Alaposan összekeverjük, hogy ne maradjanak lisztcsomók benne. Egy palacsintasütőben kevés kókuszolajon, közepes lángon, szépen lassan, kisütögetjük az amerikai palacsinta méretű (kb. a tenyerünk közepe) palacsintákat. Tálalhatjuk például házi lekvárral, maple sziruppal, pekán dió morzsával, banán karikákkal stb. Én fahéjjal és agave sziruppal kikivert natúr szója joghurtot készítettem mellé. Tökéletes őszi/téli reggeli, de akár az iskolai uzsonnás táskába is elfér. Sőt! A munkahelyre is magunkkal vihetjük, mert melegítés nélkül, szobahőmérsékleten is bátran fogyasztható. Finom és tápláló útravaló! :-) sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés: Azt észrevettétek már, hogy ha a boltban megvásárolt sütőtököt pár napig szobahőmérsékleten tároljátok ( mielőtt felhasználnátok) , akkor édesebb lesz? Próbáljátok ki! sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ
ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ Évzáró "Meglepetés" Főzőkör a Reform Térben ! Ünnepi készülődés - a tudatos táplálkozás jegyében Egészségeset finoman? Itt a lehetőség, hogy megtanuljuk! Ételek növényi alapanyagokból - válogatás a legjobb receptekből CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT 18 ÓRAKOR Helyszín: Bp. VI. Aradi u. 37. (Izabella és Rózsa u. között) R észletes program: December 3. : A jó kezdés a kulcs! Mit reggelizzünk? Üdvözlőital : Gyömbéres, citromos zöldturmix Kókuszos aszalt gyümölcsös köleskása datolyaöntettel Házi granola mandulatejjel, Gyümölcssaláta Vegán túrógombóc vaníliás kesuöntettel ,,Gluténmentes gofri diós fügekrémmel December 10. : Szánj időt az ebédre! Mit ebédeljünk? Üdvözlőital: Grabarits-féle tisztító tea steviával Sütőtökkrémleves pirított tökmaggal; ,,Nyers zöldborsókrémleves Diós zabpehelyfasírt bazsalikomos sárgarépás bulgurral zöld saláta szójaszósszal, pirított napraforgóval Rakott káposzta növényi tejföllel December 17.: ,,Úgy ennék valami édeset! Mit süssünk? Üdvözlőital : szegfűszeges fahéjas forralt almalé Mandulás datolyagolyó (nyers édesség) Mákos tönkölykalács, Kókuszgolyó, Gesztenyés tönkölykifli, Gluténmentes nyers csokitorta (karobbal) A főzőtanfolyam háziasszonyai: Az Érdliget Életmódközpont munkatársai: Szökrönyös Katalin szakács, Szoboszlai Andrea gyógymasszőr, Havasiné Bánfi Ibolya életmód tanácsadó, intézményvezető Maximális befogadóképesség: 50 fő. A részvétel előfoglaláshoz kötött, a jelentkezéseket sorrendben tudjuk fogadni. Jelentkezés és előfoglalás: info@erdliget.hu (H. Bánfi Ibolya) Részvételi díj: 2900 Ft/ alkalom (a helyszínen fizetendő)
Londoni gasztroélményeim
Hosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak. A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros. Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk. Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.) Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem. Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók. Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel. Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket. Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok. Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt. Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap. Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :( Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint). Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :) Whitechapel market: Cím: Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 8:00-18:00 Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on: Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról: "I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel. Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds? Maybe in Mexico, amigo. But NOWHERE else in London. Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound? Great prices on exotic foods. And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already. There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene. Its all good. For cheap produce though, you cant beat it. If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller. If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel." Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re! Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek: Dalston Kingsland (Dalston Juction): Cím: Kingsland High Street London E8 2JS Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.) Borough Market: Cím: 8 Southwark Street London SE1 1TL London Bridge Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 10:00-17:00 Pékáruk a Borough Market-en: Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt: Egyéb (kész)ételek:
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Pikáns répatorta
2015. szeptember 12. Éltető ételek
Furcsán hangzik, de érdemes kipróbálni. Gyerkőcök szülinapi tortája is lehet, melyre csokis datolyakrém, vagy akár kókuszkrémes gesztenyekrém is kerülhet. Hozzávalók: - 25 dkg reszelt sárgarépa - 10 dkg mazsola - 4,5 dl víz (narancslé is kerülhet bele) - 10 dkg kókuszvirágcukor - 8 dkg kókuszzsír - 1 teáskanál őrölt fahéj - 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék - 1 kávéskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - csipet gyömbér Ezeket serpenyőbe kezdjük el melegíteni, főzzük 5 percig lassú tűzön. Az edényt vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni. Adjunk hozzá: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet - 2 evőkanál őrölt arany lenmagot - 1 csomag sütőport - 1/2 teáskanál himalája sót - 10 dkg durvára tört diót. Előmelegített (180 fok) sütőben 35-40 perc alatt süssük meg. Hagyjuk teljesen kihűlni.
Cukormentes almás-zabos babakeksz
2015. február 24. Éltető ételek
Gyümölcsös, zabos, finom és puha. A gyümölcsök szabadon variálhatók benne, akár friss szilvával vagy éppen sárgabarackkal is elkészíthetjük. A hozzátáplálás során az első ételek között lehet, úgy 7-8 hónapos korban nyugodtan kaphatják a babák. De a nagyobbaknak is ízleni fog. A lányaim pár perc alatt eltüntették. Hozzávalók: - 30 dkg alma - 1 banán - 15 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg gesztenyeliszt - 5 dkg mazsola - 3-4 szem aszalt sárgabarack vagy aszalt szilva (cukor- és kénmentes) - 1 teáskanál fahéj - 1/2 mokkáskanál szegfűszeg - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 2 kávéskanál chiamag - csipet só Elkészítése: A gyümölcsöket alaposan mossuk meg, én em-bioba is be szoktam áztatni. Hámozni nem szoktam, sőt a magházát sem vágom ki. Daraboljuk fel kisebb méretűre az almát és a banánt, majd botmixerezzük krémesre. Adjuk hozzá az aszalványokat, majd ezt is turmixoljuk hozzá. Szórjuk bele a zabpelyhet és a lisztet, és a többi hozzávalót is. Egy sűrű masszánk lesz. Tegyük félre úgy fél-1 órára. Egy tepsibe tegyünk zsírpapírt, majd halmozzunk 1-1 evőkanálnyi mennyiségeket. Lapogassuk ki, formázzunk óvatosan. Előmelegített sütőben (170 fok) süssük úgy 20 percig. Időnként nézzünk rá, és meg szoktam fordítani, amikor az alja már kezd pirosodni. Rugalmas, puha kekszünk lesz, a babák szeretni fogják.
Gluténmentes almás pancake gesztenyekrémmel és málnával
2015. február 19. Éltető ételek
Ebéd után egy gyors édességre vágytam. A terv az volt, hogy almás legyen, gluténmentes és finom. Nos, szétnéztem a hűtőben, és ez lett belőle. Szerintem gyakran el fogom készíteni. Hozzávalók: - 5 dkg gesztenyeliszt - 5 dkg zabliszt - 1 teáskanál útifűmaghéj - 1 késhegynyi szódabikarbóna - kb. 15 dl risztej - 1 közepes alma - késhegynyi fahéj - késhegynyi vaníliapor - csipet só - kevéske kókuszvirágcukor vagy datolyavaj Gesztenyekrém: - cocomas kókuszkrém - cukrozatlan gesztenye (a Sparban szoktam venni) - kókuszvirágcukor - vaníliapor - málna vagy más savanykás gyümölcs Így készítsd el: Először is mérd ki a kétféle lisztet. Jó alaposan mosd meg az almát (én em-bioba beáztatom), majd nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a fűszereket, majd öntsd hozzá fokozatosan a tejet. Jó sűrű, nokedli tészta állaga lesz. Hagyd picit pihenni. Egy serpenyőt melegíts fel, és kend ki egy pici kókuszolajjal. 1 evőkanálnyi mennyiséget halmozz a serpenyőbe, pár perc alatt süsd meg mindkét oldalát. Én rácsra szoktam tenni, hogy ne párásodjon be. A krémhez egyszerűen keverd össze az alapanyagokat. Kóstolgasd, ízesítsd kedved szerint. Rétegezd egy tányérra a palacsintát. Kend meg krémmel, majd tegyél rá málnát. Jó étvágyat.
Kókuszkrémes piskótaszív
2015. február 13. Éltető ételek
Hát... nem tudom mi van velem, de az elmúlt napokban mindig a szív forma került a kezembe. Mindenesetre ez is nagyon finom, és univerzális. Ugyanis a tejszínkrém ízesítése sokféle lehet, de akár baracklekvárral is ehetjük. Hozzávalók: - 8 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 15 dkg méz vagy juharszirup - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 bio vagy házi tojás - 2 dl növényi tej (én most az Isola rizstejet használtam) - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - csipet só Töltelék: - 2 dl tejszín (a Cserpest ajánlom, mert jól fel lehet verni) vagy kókuszkrém - 1-2 teáskanál kókuszvirágcukor - vaníliapor - gesztenyés töltelék esetében: natur, cukrozatlan gesztenye és pár csepp gyógybor (rum helyett) vagy 1-2 csepp narancsolaj - gyümölcsös töltelék is lehet: pl. kókuszkrém és málna Elkészítése: - A puha vajat, a mézet és a tojást verjük fel jó laza állagúra. - Keverjük hozzá a szódabikarbónát és a vaníliaport. - Öntsük hozzá a tejet és a lisztet. Egy piskóta állagú tésztát kapunk. - Egy tortaformába öntsük bele, és előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg. Kb. 30 perc alatt megsül. - Hagyjuk teljesen kihűlni. - Óvatosan szaggassuk ki a kívánt formára. De akár a kész tortát egyben meg is tölthetjük. - A tejszínt verjük fel, a kókuszkrémen is lazítsunk egy kicsit. Adjuk hozzá a kókuszvirágcukrot és a vaníliaport. - A kimaradt tésztadarabkákat tegyük ehhez a tejszínhabhoz, lazán forgassuk össze. - A szív formákat vízszintesen vágjuk ketté, és töltsük meg a tésztás tejszínkrémmel. BABAKONYHA TIPP: Az 1 éves szülinapra nyugodtan elkészíthetjük.
Almás-banános zabkása babának és mamának is
2015. február 5. Éltető ételek
Ne gondoljunk bonyolult dologra, amikor kását készítünk. Valamint ami a babának jó, az nekünk, felnőtteknek is... és ez fordítva is igaz. Vagyis ez csak akkor igaz, ha teljes értékűen táplálkozunk. Vannak szabályok, amiket minden esetben be kell tartani, akár a babának, akár magunknak főzünk. (Erről hamarosan lesz egy blog.) Egyébként ne gondoljuk azt, hogy ha a babák 3-4 napig ugyanezt kapják mondjuk vacsorára, mennyire rá fognak unni. NEM... a babák ízérzéke most alakul ki, kifejezetten szeretik az állandóságot, hiszen még csak most ismerkednek ezekkel az ízekkel. Ha csak egy picit változtatunk, mondjuk alma helyett barack kerül bele, és azt kapja ismét 3-4 napig,.. nos ez így tökéletes. Ja, és a gyümölcsök kellően megédesítik, nem kell hozzá semmilyen édesítőszer! Majd egy hét elteltével lehet pl. a rizsre váltani, és abból készíteni kását. Hozzávalók (1 adag): - 1/2 bögre zabpehely - 1 bögre víz - 1/2 bögre risztej - késhegynyi ceyloni fahéj - késhegynyi vaníliapor (Ez a kedvencem, ár-érték arányban a legjobb, hónapokig elég!) - 1 káváskanál gesztenyeliszt - 1 kisebb banán - 1 kisebb alma Elkészítése: - Egy lábasba tegyük fel főni a vizet. Adjunk hozzá egy csipet sót. - Amikor fő a víz, öntsük bele a zabpehyhet. Kb. 5 perc alatt jól besűrűsödik és megfő. - Vegyük le a tűzről és öntsük rá a rizstejet. Jó tejberizs állaga legyen. - Fűszerezzük és törjük bele a banánt, majd reszeljük hozzá az almát.Mielőtt az almát belereszeljük, alaposan mossuk meg. Én em-bios vízbe szoktam beáztatni, ez a héjon lévő vegyszermaradványokat remekül eltünteti. Jó étvágyat
Szilvakrémleves gesztenyehabbal
Ez a recept méltó befejezése a 2014-es évnek. Most, az évvégi napokon készítettem el. Az év utolsó hónapjaiban el-elámultam a meleg időjáráson, valószínű ezért is láthattam még a piacokon december második felében is szilvát. Érett volt, semmi kétség. Íze is volt. S forrón... Hm... de akár kellemes melegen is nem csak a testet melengeti, de a léleknek is felüdülés. Talán még évzáró-évnyitó étkezéseinkhez is elkészíthetjük, ha van otthon a fagyasztóban eltéve egy kis szilva vagy a kamra polcán egy befőttünk. Különlegessége a gesztenyehab, ami tejszínhab gesztenyemasszával együtt felverve. A recept Hozzávalók: - 1/2 kg szilva - víz - datolya vagy banán vagy nyírfacukor vagy gyümölcscukor, stb. - 2 dl növényi tej Elkészítés: A szilvákat két részre osztjuk: kb. 12-16 elfelezett szemet megtartunk, a többit egy kevés vízzel és datolyával vagy banánnal, vagy nyírfacukor vagy gyümölcscukor, stb. feltesszük főzni. Rottyan egy keveset, majd a megpuhult szilvákat összeturmixoljuk. Turmixolás közben hozzáadjuk a növényi tejet. Ha kész, lábosba öntjük, hozzáadjuk a meghagyott félbevágott szilvákat és a forráspontig főzzük. A tejszínt (nekem Hulala volt most, de kókuszhab is nagyszerű) felverjük, s közben hozzáadjunk egy-két kanálnyi gesztenyemasszát (kapható natúr, ami cukormentes, ezt ajánlom). Az így felvert tejszínből a meleg szilvalevesbe kanalazunk tálaláskor (ügyesebben is megoldható, mint ahogy nekem sikerült, de már nagyon ették volna a vendégek :) ). Nem kell jó étvágyat kívánnom hozzá, mert rendkívül élvezetes, "melengeti" a testet, lelket. :)
Bereznay Tamás: Süteményeskönyv
2014. december 17. Zizi kalandjai
Tamást évek óta ismerem és fantasztikus, ahogyan dolgozik: főz, oktat a Metro Gasztroakadémián (amelynek egyben a tanácsadója és szakmai vezetője is), szakácskönyveket ír. Elmondása szerint kölyök kora óta imád főzni. Mindig fontosnak tartotta, hogy tudását megossza másokkal, így képzésein az izgalmas újdonságok mellett a napi munkához elengedhetetlenül fontos praktikus tanácsokra is számíthatnak a résztvevők. A Gasztroakadémián volt szerencsém ezt személyesen is megtapasztalni, sőt miattam készítettünk vegetáriánus fogásokat is a tanfolyamon. A Boook Kiadó gondozásában jelent meg a Süteményeskönyv második bővített kiadása, amely 73 receptet tartalmaz, mindegyikhez különálló kép tartozik. Gyönyörűek az ételfotók (Körmendi Imre), a styling (Kapolka Ágnes) és az életképek (Sárosi Zoltán) is. Nem tudom, hogy hol készültek az életképek - egy káli medencés rusztikus házat tudok elképzelni gyönyörű konyhával -, de igazi otthoni, laza sütögetős hangulatot árasztanak. A képek láttán az az érzésünk támad, - attól függően, hogy rutinos vagy kezdő konyhatündérek vagyunk-e -, hogy irány a konyha, gyúrjunk tésztát, készítsünk sütit és csurgassunk olvasztott csokoládét a tetejére. A könyv 10 fejezetből áll: gyümölcs, vanília, magvak, citrusok, lekvár, túró, mák, méz, csokoládé és gesztenye. Vannak benne könnyen elkészíthető, egyszerű édességek, klasszikusok, Tamás saját családi receptjei, valamint vannak olyanok is, amelyek komolyabb tudást vagy esetleg több időt igényelnek. A receptek jól szerkesztettek, könnyű követni őket és érthetőek. Nekem nagyon tetszik a szilvás lepény, a körte carpaccio és a jól ismert bögrés mákos süti. A könyvbemutató pár hete volt a Metro Gasztroakadémián, ahol a jelenlévők Tamás segítségével készíthették el a túrógombócot, amelyhez néhány titkot is elárult: nem kell a túrógombóchoz sót, vagy cukrot adni; vagy, hogy a gombócok megformázásánál praktikus fagylaltos kanalat használni ezenkívül különlegessé tehetjük a gombócot úgy, hogy a zsemlemorzsába darált diót keverünk. Tamás szerint a legfontosabb a bátorság, és jó kedv, ha a konyhában vagyunk, mert “…sütni jó, süteményt enni pedig nem bűn.“. Bereznay Tamás túrógombóc receptje Hozzávalók: - 1 kg túró - 2 evőkanál búzadara - 2 evőkanál liszt - 4 evőkanál olaj - 1 db tojás - 2 evőkanál zsemlemorzsa - a forgatáshoz: 100 g zsemlemorzsa , 40 g vaj A túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, majd a lisztet, az olajat, a tojást és végül a zsemlemorzsát (nagyon fontos, hogy a sorrendet tartsuk be!). Hűtőben fél órát pihentetjük, majd vizes kézzel egyforma gombócokat formázunk belőle. Forrásban lévő vízbe dobjuk őket, és miután feljöttek a víz tetejére, még egy percig főzzük a gombócokat. Serpenyőben megolvasztjuk a vajat, a zsemlemorzsát ropogós aranybarnára pirítjuk benne. Ebben forgatjuk meg még forrón a kifőtt gombócokat. Tálaláskor ne felejtsünk el porcukorral és reszelt citromhéjjal elkevert tejfölt adni hozzá. ***** A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.
LÉT-REFORM édes-töltött kiflik
2014. augusztus 21. Mindennapi ételeink
Nálunk ma is egész nap esett az eső. Ilyenkor jólesik egy kis "télies csemege". Ilyenek a LÉT-REFORM most bemutatott termékei: a töltött, édes kiflik. Kapható diós, mákos, gesztenyés, szilvalekváros ízesítésben. Mi a gesztenyéset és a mákosat kóstoltuk. Hármasával csomagolva kapható. Gesztenyés kifli Finom, harmonikus ízvilágú termék, nagy előnye, hogy nem tartalmaz élesztőt, és hozzáadott cukrot. A töltelék bőséges benne. Összetevők: teljes kiőrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, alma, natúr gesztenye, szódabikarbóna, só. Mákos kifli Szintén 3 darab található a csomagolásban. Összetevők: teljes kiőrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, alma, mák, szódabikarbóna, só.
LÉT-REFORM sütemények
2014. július 9. Mindennapi ételeink
Két üdítően könnyű süteményt szeretnék bemutatni. Nagy, nyári melegben mindkettő finom lehet. Mindkettő candida diétában is fogyasztható, szódabikarbónával készített, és sárgarépát tartalmaz a tésztájuk. Emellett szívesen kóstoltuk volna még az almás, fekete szedres, meggyes pitét és a flódnit is, biztosan finomak ezek is. Bio sárgabarackos pite 2 db található egy csomagolásban. Összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, napraforgó olaj, növényi margarin, sárgarépa, sárgabarack, tápióka, szódabikarbóna, só. Bio gesztenyés pite 2 db található egy csomagolásban. Külön öröm, hogy nem csokoládé, hanem karobréteg fedi. Összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, napraforgó olaj, növényi margarin, sárgarépa,natúr gesztenye, alma, karobmáz.
Epres-gesztenyés desszert
Végre itt az eperszezon! :) Már alig vártam, hogy lehessen friss, illatos hazai epret kapni. Az epret nemcsak finom ízéért fogyasszuk, hanem gondoljunk arra is, hogy tele van antioxidánsokkal és C-vitaminnal. Ennek köszönhetően rákmegelőző hatása van, késlelteti az öregedést, valamint segíti a vas felszívódását. Viszont nagyon fontos az alapos mosás! Hozzávalók: 4 adaghoz fél kg eper 2 cs. gesztenyemassza 2,5 dl szójajoghurt kevés étcsokoládé reszelve Az elkészítés nagyon egyszerű. Csak egy robotgép szükséges hozzá. 1. Az epret megmossuk, majd betesszük a robotgépbe, és az éles kések segítségével apró darabokra turmixoljuk. 2. A gesztenyemasszát és a joghurtot is beletesszük a gépbe, és a krém készítő lapáttal egy teljesen homogén masszát kaphatunk. Ha natúr masszát vettünk, akkor édesíthetjük egy kevés sziruppal, vagy nyírfacukorral. Ani Tisztán, tudatosan!
Nyers almatorta
Juditnál láttam az ötletet, aki a Mannatural ételvideója alapján készítette el ezt az almatortát. Nagyon guszta volt, így én is kipróbáltam. Tényleg finom, bátran ajánlom. Torta alap: őrölt lenmag, datolya, víz, kókuszreszelék Almás réteg: alma, fahéj, útifű maghéj Krém: datolya, forró víz, kókuszolaj, szegfűszeg * Köszönöm az ötletet! A krémnek, ahogy a videóban is mondják, valóban hasonló íze van, mint a gesztenyének. Legközelebb almás-mákos változatban is elkészítem. Az elkészítésről a Mannatural videóját itt találod: Almás mannatorta: http://www.youtube.com/watch?v=lSQ3w_9Jl1c
Meggyes-gesztenyés zabfelfújt
2014. május 12. Mindennapi ételeink
Tartalmas csemege, nem csak reggelre... Hozzávalók: 4 ek. kókusztejpor 2 csésze forró víz 1 csésze zabpehely 3 ek. kókuszvirág cukor 1 ek. kókuszzsír 1 üveg meggybefőtt 1/2 kg gesztenyemassza 1/2 bio citrom héja Elkészítés: A kókusztejport kikeverjük vízzel és a kókuszzsírral feltesszük főni. Amikor forr, hozzákeverjük a zabot, és ízesítjük a kókuszvirág cukorral, citromhéjjal, esetleg vaníliával. Puhulásig főzzük. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a felengedett gesztenye felét. Egy sütőformát (vagy több kisebbet) kikenünk kókuszzsírral, majd beletesszük a gesztenyés zab felét, majd a kimagozott meggyet, és betakarjuk a zab másik felével. A tetejére kenjük, vagy nyomjuk gesztenyenyomóval a maradék gesztenyét. 20 perc alatt 170-180 fokon kisütjük.
Zöldbab főzelék 10+
Ábel néha az anyja fia is. Szereti a zöldbabot. Újabban nagyon. Már amennyire lehet ezt mondani, mivel kevésbé vonzódik a zöldségfélékhez és a sós ételekhez. Kivéve a sült krumpilt, és a sajtos melegszendvicset. Mondjuk azt, hogy normál adagot hajlandó belőle enni. (Egyébként ki mondja meg ezeknek a kis molyfingoknak (by békési Mama), hogy a sajtos melegszendvics finom? És a sült krumpli olyas valami, ami után csurgó nyállal kell ácsingózni, és tűzforrón is hajlandónak lenni benyomni?) Mindig változik az ízlése. Volt időszak, amikor addig ette a kenyeret, amíg kapta. Most pár falat után "megsózza" vele a földet, ha már nem kell. Egy darabig annyi gesztenyét evett, amennyit csak elé raktam. Most a sós perec, a ropi, az aszalt körte és társai a favoritok. De a reggeli gyümölcsös kásák is midig jöhetnek. Visszakanyarodva a zöldbabra. Van már vagy 5 féle recept a blogon, a La Défense-s csicsókás zöldbabtól a palóc változatig, de Ábel miatt egy újabbal gazdagodott a recepttár. A hagymát kihagytam (még mindig érzékeny pocakú), viszont kapor mehet bele bőven, mert azt a fiatalúr szívesen fogyasztja, egészséges fűszer is, és mindig teszek bele krumplit, mert azzal jó sűríteni a papit. Hozzávalók: 1/2 kg sárgahüvelyű zöldbab 2 szem burgonya 1 csokor kapor 1 szál babérlevél 1 tk só 3 ek liszt 1 nagy marék kesudió / 1 dl szójatej (12+) / 2 ek tejföl 1 ujjnyi gabonakolbász (kihagyható) A zöldbabot annyi vízzel feltesszük, hogy épp ellepje (a zöldbabból is van bababarát nagyrédei, nem csak a borsóból, ha nem lenne hazai, vagy bio) a sóval, aprított kaporral és babérlevéllel. Ízesítésnek mehet bele egy darab gabonakolbász is, de el is hagyható. Amikor már puhul a bab, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, és együtt főzzük. A kesudiót finomra turmixoljuk kevés vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és 1-2 pohár vizet, és jól elkevertetjük a géppel. (Ha szójatejjel készítem, azt csak simán elkeverem a liszttel, majd megy a levesbe.) A szószt, mielőtt teljesen megfőne az egész kevergetés mellett hozzáadjuk a leveshez, és bő 10 percet főzzük, hogy összeérjenek az ízek. A picúrnak ha nagyon pépes párti, turmixgéppel összedaráltatjuk az egészet. Ha nem, simán elnyammoghatja a puhára főtt zöldségeket 1 kis villával való rásegítés után. Candidások az első 2 hónapban a burgonyát mellőzzék.
Gesztenyés rozskeksz
Ábel miatt igen sokszor felmerül a "mitegyünk" kérdés. Alternatívának szántam, változatosság képpen ezt az új kekszet. Mivel a rozs alig szerepelt eddig a picur étlapján, és édes jellegű ételekkel is finom, az volt a kiindulópont. Volt egy csomag gesztenyelisztem is, így összeházasítottam a kettőt, a gesztenye amúgy is a kedvence. Az eredmény? Egy finom keksz, de jó kemény, annyira, hogy alkalmas hordozáshoz. Mivel csak elszopogatni tudja, kevésbé morzsál, így mire hazaérünk, felettébb örvendetes, hogy nincs tele a melltartóm is morzsával. Igaz, hogy az eredeti funkcióját nem tölti be, de nekünk felnőtteknek különösen bejött, így máskor is fogom készíteni. Hozzávalók: 300 gtk rozsliszt 200 g gesztenyeliszt 4 dl víz 1 dl olivaolaj 4 ek gyümölcscukor / xilit / 30 sztívia csepp 1 cs foszfátmentes borkősütőpor vanília A liszteket összekeverjük a sütőporral és a cukorral (ízléstől függően növelhető az adag). Belekaparjuk egy darab vanília belsejét is. Azután hozzáadjuk az olajat, és 3,5 dl vizet. A tésztát összegyúrjuk, a maradék vizet akkor adjuk hozzá, ha a tészta igényli - a liszttől függően. (Nekem kellett a biopontoshoz.) A tésztát fél centi vékonyra nyújtjuk kilisztezett deszkán, majd derelye vágóval egyforma téglalapokat vágunk belőle. (Vagy különböző formákat használunk. Én most egyszerűen villával nyomtam bele csíkokat.) Zsírpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, és bő 20 perc alatt közepes lángon megsütjük.
Banános-csokis zabtekercs (vegán, félig nyers)
Még karácsonykor vittük ajándékba vendégségbe ezt a nagyjából nyers édességet. Csak azért nagyjából, mert a zabpehely olyan növényi tejjel lett összegyúrva, ami növényi tejporból készült. Nem volt időm a karácsony előtti hajtás mellett még növényi tejet kreálni otthon, így gyorsabbnak és egyszerűbbnek tűnt. Igazából azt szerettem volna kipróbálni, hogy a avokádós csokikrém milyen banánnal párosítva. Igazán finom. A tekercs receptje: Hozzávalók: 1/2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet .) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően, és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, egész (héjától megfosztott) banánokat helyezünk el a szélén és feltekerjük. A csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 2-3 dkg karobpor (kakaóval is készíthető) - 5 dkg kókuszolaj - 7-10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb. ki mit használ.) - 1 csipet tengeri só Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Az egyik szélére rátesszük az egész banánokat, majd annál a végénél kezdve felcsavarjuk. Hűtőben tároljuk tálalásig. Szeletelés előtt 15 perccel érdemes a rudat (vagy rudakat) a hűtőből kivenni. Szép mennyiség lesz belőle. Akiknél nem nagy vendégség/család van, azok fele adaggal is próbálkozhatnak. (Legalább is ami a zabtekercset illeti.) Nagyon laktató. Nem lehet belőle sokat enni, annyira tömény.
Gesztenyepüré 6+
A felnőtt változat receptje itt található. Az olajos magvak közül ez a kevésbé energiadús, viszont B vitaminokban gazdag, és az édeskés íze miatt (nem csak) a babák kedvelik. 8-10 db gesztenye kb. két adagra elég. Persze a növény méretétől is függ, de a Spárban most szép nagyokat kaptunk. A gesztenyéket a hegyüknél négyzet alakban jól be kell vágni, és jó darabig főzni, míg a belseje meg nem puhul. Volt már olyan, hogy az öreg gesztenyét még meghámozva főznöm kellett utána egy ideig. A megpucolt gesztenyéket némi vaníliával ízesítjük, és finomra turmixoljuk. Nem szükséges édesíteni, önmagában is kellemes ízű.
Tavasz Ábel szemével és gyümölcsös rakott kalács
Pár héttel ezelőtt a kibújt növénykéket belepte a hó, aztán 1x csak tavasz lett. A búzavetések kizöldültek, a jácintok kidugták a kis fejüket, a fák kirügyeztek... Mire szétnéztem, és szinte először kóboroltam igazán nyitott szemmel a szülés után, döbbenten láttam: a mandulafa kivirágzott, és a szomszédasszony kertjében a barackfa csupa bimbó. Pár héttel azután a kis magnóliafám csodaszép virágokat nyitogatott, és a japánbirs az ezernyi pirosas rózsaszín szirmaival örvendeztette meg az embert. Amikor úgy alakult, hogy kisétáltunk a patakhoz otthon, épp a fehérlő kökénybokrok szépítették a tájat. Nagyon szeretem látni, bár olyan rövid ideig tart. Egyik éjjel a szomszéd utcában lévő gesztenyefa lepett meg a kinyílt virágaival. Félkómásan jót tesz az embernek az ilyen látvány. Azon a hétvégén a cseresznyefa is virágzott, szoptatás közben olyan jó volt ránézni. Itthon a biloba fa kipattant rügyeit, majd a kis zsugor levélkéket, végül a szétterült legyezőket csodálhattuk. Szó szerint, mert hogy Ábel újabban nagy szemekkel nézi, mikor rásüt a nap a levelekre, és a szél mozgatja az ágakat. Ezt a tavaszt valahogy az Ő szemével is néztem, kicsit minden új volt. Sétálgatásunk közben mondok neki sokfélét. Hogy ez a páfrányfenyő valamikor bonsai volt, csak dédnagyanyád kiültette a kertbe, és most 8 méteres siheder. Hogy az a sok indás trombitavirág, amit Apád fűnyíróval szokott rendreutasítani. Hogy a magnóliabokrot anya tavaly kapta születésnapjára, és nagyon finom illata van. De azt is, hogy a selyemakác fák nem száradtak ki, mint a cseresznye, csak későn pattannak ki a rügyei és vicces rózsaszín legyezők lesznek az ágain. Ábel pedig mindent alaposan megvizsgál, hosszasan nézeget, és közben élvezettel hallgatja a madárkák csiripelését. Nem egy bőgicsélésnek vette elejét a rigófütty. Minden gyermeknek rengeteget kellene tartózkodnia kinn a szabadban, a friss levegőn. Hiszen szép és érdekes, megnyugtató és nem utolsó sorban jó altató. (Isten keze munkája még mindig meglátható benne, és ők még ezt valahogy jobban tudják.) S hogy azért legyen egy egyszerű recept is, leírom hogyan készül a gyümölcsös rakott kalács felénk. Gyümölcsös rakott kalács Hozzávalók: 1/2 kg-os fonott kalács 1 l tej (szója, rizs, boci) vagy a befőtt leve helyette 2 ek gyümölcscukor 1 cs vaníliás cukor 2 ek keményítő (utóbbi kettő helyett pudingpor is lehet) 1 ek olivaolaj gyümölcsök ízlés szerint / vagy befőttek (barack, körte, ananász, alma) A kalácsot felszeleteljük. A keményítőt összekeverjük a cukrokkal és a tejjel / befőtt lével. Olivaolajjal kikenünk egy tálat. Elhelyezzük benne a felszeletelt kalácsot, rászórjuk a gyümölcsöket. Az egészet finoman megöntözzük a lével és 20 perc alatt megsütjük. Gyümölcsös túrókrémes rakott kalács Egyik alkalommal a túrós zsömléből kimaradt töltelék, így megbolondítottam a fenti rakott kalácsot. Mindent ugyanúgy készítettem, mint az előzőleg leírtakban, csak a kalácsok egyik oldalát megkentem a túrókrémmel, ami finomra turmixolt kb. 20 dkg túróból, 100 g tejfölből, 1 ek gyümölcscukorból és 1 csomag vaníliás cukorból állt.
Hamis keksztekercs gesztenyével
Ha már úgyis esik a hó így március idusa előtt egy nappal, és ráadásul új pápája van a világnak, gondoltam hozok valamit, ami egy kicsit a hóra is emlékeztetheti az embert - a kókusszal megszórt küllem alapján. Igazából a legtöbb ember ismeri az alapreceptet, csak ugyebár darált keksszel szokták készíteni. Azonban a darált keksz - ha nem házi készítésű keksz - ki tudja mennyi minden adalékanyagot tartalmaz! Persze ez nem jelenti azt, hogy elvetem, mert éppenséggel, ha valaki vizsgálatot indítana:), találna itthon darált kekszet is. De az édességeket is törekszem egyre egészségesebben elkészíteni, pláne, ha olyan "(v)evők" lesznek rá, akik hasonlóan jobb minőségben igyekeznek élni, étkezni. Szóval hamis keksztekercs, mert keksz helyett zabpehely az alapja. Margarinos krém helyett pedig gesztenyepüré gyümölccsel gazdagítva. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 1/4 kg) víz cikória vagy gabonakávé karob- vagy kakaópor gesztenyepüré édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) gyümölcs (jelenleg édes narancs és mandarin, de meggyel vagy szilvával is nagyon finom!) kókuszreszelék alufólia Elkészítés: Apró szemű zabpehellyel dolgozzunk. A gesztenyepürét a fagyasztott állapotából olvasszuk ki. Főzzünk, készítsünk kávét a gabonakávéból vagy cikóriából. Vannak instant kávék és forrázós eljárással készíthetők. Kinek milyen van. A zabpehelyre szórjuk valamennyi (kb. 2-3 evőkanál) karobot (kakaóból kevesebb kell, de dolgozhatunk mindkettővel is). Édesítsük, majd öntsük rá szép lassan a kávét. Közben keverve, figyelve, hogy mennyi folyadékot vesz fel a száraz alapanyag. Amikor az egész már összeáll és egy nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor vegyük elő az alufóliánkat, egy nagyobb ívet tépjünk le róla. A munkaasztalra fektetve szórjunk az alufóliára kókuszreszeléket, majd a zabpehelyből készült barna masszát sodrófa és a kezünk segítségével egyengessük el. Amikor nagyjából téglalap alakúra sikerült kinyújtani, akkor a kiolvadt gesztenyepürét el tudjuk simítani rajta. Az elsimított gesztenyére pedig egyszerűen egy sorban ráhelyezzük a gyümölcsöt. Én túl sokat raktam rá - nehéz volt feltekerni, így mindig levettem egy keveset belőle. Szóval nem sok gyümölcs kell hozzá. Végül a masszát feltekerjük a fólia segítségével is. Az kész rudat így eleve fóliával takarjuk be és mehet a hűtőbe, ahol egy éjszakát vagy néhány órát "pihen". Közvetlenül tálalás előtt érdemes kivenni és szeletekre vágni. Sütievők számától függően az adagot duplázhatjuk. Fél kg zabpehelyhez két gesztenyepüré kell.
Gesztenyés csicsóka
A jó nehéz ebédem után megkívántam egy kis édeset Szerencsére a múltkor ástam ki csicsókát, így percek alatt készen is volt a finomság ? Hozzávalók: 25 dkg bio gesztenyemassza 3 csicsóka 1 kk csokireszelék A gesztenyét átnyomjuk a krumpli-nyomón, és tányérkára teszünk belőle. Lereszelünk egy csicsókát, az jöhet a gesztenyére. Megszórjuk csokireszelékkel, és díszíthetjük vörös [...]
Gesztenyés kocka
Ma ebéd utáni nasi is volt Hozzávalók: 1 evőkanányi főtt köles 1 csipet vanília 1 kanál méz 1/2 aszalt (áztatott) őszibarack Öntethez: 1 csomag gesztenye 2 evőkanál zabpehely 1,5 dl víz A zabpelyhet forró vízben homogénné turmixoljuk, majd leszűrjük. Ebből lesz a zabtejszín, amit botmixerrel beledolgozunk a gesztenyemasszába A kölest alaposan összedolgozzuk a mézzel, és [...]
Narancsos-gesztenyés keksz
2012. december 1. Mindennapi ételeink
Pénteken hirtelen felindulásból készült mára barátainknak ez a keksz: a kekszet szeretjük, a gesztenyét is, és mindezt egy kis naranccsal gondoltam, hogy ellensúlyozom. Elég kellemes ízhatású lesz, felvesszük a repertoárba. :-) Hozzávalók: 32 dkg apró szemű zabpehely 24 dkg liszt (fele finom-fele teljes kiőrlésű) 2 tk. foszfátmentes sütőpor 2 nagy marék jumbo mazsola 2 nagy marék dió 1 marék napraforgómag 3 dl 100-ban extra szűz olívaolaj 2 alma, reszelve 1 citrom héja és leve 3 ek. méz 15 dkg nyírfacukor -- 75 dkg gesztenyepüré 2 narancs Elkészítés: A liszteket, a foszfátmentes sütőport összekeverjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot is. Alaposan összedolgozzuk. Az almát nem szükséges meghámoznunk, héjastul reszeljük bele. Egy kevéssé pihentetjük, majd lisztezett deszkán kinyújtottam, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk; és kb. 30 perc alatt közepes lángon, egyszer megfordítva kisütjük. A gesztenyét ráhalmozzuk a kihűlt süteményekre, és narancsgerezdekkel díszítjük.
Gesztenyés bulgur őszibarackkal
2012. november 6. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük az őszibarackbefőttet és a gesztenyét. És tegnap egy kedves vendégünktől kaptunk egy őszibarackbefőttet :-) Aztán elmentem boltba, ahol le volt árazva a gesztenye. Így kialakult, hogy mindenképp ezekkel készítem a mai kásánkat. A választásom az egy hónapja itthon lapuló bulgurra esett. Hogy miért? Finom, és nagyon gyorsan elkészül. Tökéletes kedd -és szerdai - reggeli, de ebéd után is elképzelhető. :-) Hozzávalók: 25 dkg gesztenyemassza 1 konzerv őszibarack 25 dkg bulgur 7 dl növényi tej 5 dkg mazsola 2-3 ek. akácméz 1 citrom héja 1 csipet só Elkészítés: Az őszibarack befőttet felkockázzuk. A bulgurhoz a növényi tejet felforraljuk, majd a forrásban lévő egy csipet sóval ízesített tejbe öntjük a bulgurt, és a mazsolát, és kb. 15-20 perc alatt készre főzzük. A mézet, citromhéjat, kockákra vágott őszibarackokat (kb, 10 kis kockát leszámítva) ekkor adjuk hozzá. Kis tálkákba rétegesen kiszedjük: bulgur-gesztenye-bulgur-gesztenye. A tetejére is teszünk az őszibarackból.
Születésnaposok
Volt a múlt héten kirándulás, többszörös születésnap ünneplés is a melegen kívül. Az egyik sógornőmnek pl. ilyen gyönyörű színű tortát készítettünk. A másiknak szerencsére az anyukája sütött... :) A marcipánt nem szereti, a Marsmallow-ból viszont csak halvány rózsaszínt kaptam, gondoltam alig fog feltűnni, de amikor melegedés után megkavartam, megállt a fakanál a kezemben. Elképzeltem Szilvi arcát, mikor meglátja... És igen, mind nevettünk úgy, hogy a Boldog szülinapot nem tudtuk neki elénekelni, mert röhögésbe fulladt. :) Egyébként azért ilyen szép formás, mert piskótatekercsből áll. Az a kedvence, hát a 4-ből az egyiket felcincáltuk. Legközelebb már lesz tapasztalatunk Csillával az ilyesmiben, és kicsit másképp állunk neki. Először is nem kell bele olyan sok porcukor mint amit képes felvenni, mert nehéz vele dolgozni, (3db 100 g-os csomaghoz 6 púpos sok) másrészt már tudjuk, mire képes a bevonat, mit bír el. És azt is, hogy nem péntek délután kell nekifogni, mert ennek sok idő kell. Hogy előző nap tényleg érdemes-e elkészíteni, nem tudom, de nem ragadt csak kicsit az ujjainkhoz, és magához. A fenti tapasztalatokat összegezve, maradunk inkább a hagyományos bevonatoknál, ami nálunk többnyire túró, vagy mogyorós krém, esetleg csoki, néha gesztenye. Egyszerűbben díszíthető, szeletelhető. Viszont akinek kedvence a pillecukor, azt mondja, érdemes ezzel az időt tölteni. :)
Gesztenyelisztes palacsinta friss eper-cseresznyedzsemmel
2012. június 6. Mindennapi ételeink
Először próbáltam ki a gesztenyelisztet, de jó a tapasztalatom :-) Hozzávalók: Fél adag finomliszt Fél adag gesztenyeliszt Fél adag zabpehelyliszt Kb. 1,5 adag víz 3-4 ek. extra szűz olívaolaj Elkészítés: A liszteket+vizet összekeverjük, és olívaolajjal dúsítjuk. Olaj nélküli serpenyőben kisütjük. A dzsem így készült: Hozzávalók: 1/2 kg eper 1/2 kg magvalt cseresznye 10 dkg nyírfacukor 1 ek. stabark Elkészítés: A gyümölcsöt összekeverjük a cukorral és a stabarkot hozzákeverve felfőzzük. A stabark kiválóan helyettesíti az állati eredetű zselésítő anyagokat.
Újabb kerek születésnap és gesztenye torta
Bükkszenti Tata ma tölti a 90-et. Boldog születésnapot! Sajnos az Ő fülhúzása halasztásra kerül, mert nincs a szomszédban, mint a másik egyívású apóka. Pedig nagyon megölelném e nagy nap alkalmából. Egyelőre egy virtuális tortával tudok csak kedveskedni, ami a másik ünnepeltnek készült. A piskóta a hagyományos módon készült, itt írtam róla, annyi, hogy gesztenyemasszát és mandulát a tésztába nem tettem. Egy kerek sütőformába 6 tojásból készül. A 6 tojáshoz 6 tojás, és 6 kanál porcukor / liszt kerül, meg egy fél csomag sütőpor. Zsírpapírt teszünk a sütőformába, és begyújtjuk a sütőt. A sárgáját és a fehérjét külön vesszük, a sárgájához keverjük a porcukrot, míg kifehéredik, majd a sütőport és a lisztet. Gyorsan felverjük a fehérjét kemény habbá. Két részletben hozzákeverjük finoman a sárgájához, majd a formába öntjük. 180-200 C-on fél órát sütjük. És nem nyitogatjuk közben a sütőt! A krém gesztenyemassza (3 csomag) 3 ek porcukor 1 vaj és 2,5 dl növényi tejszín keverékéből készült. Az oldalát és a tetejét egy régebbi száraz piskóta morzsája (de lehet babapiskóta is) és darált mogyoró keverékével szórtam meg. Ha vegánul kellene készítenem, ebből a piskóta tésztából indulnék ki fahéj és gyümölcsök nélkül. Gesztenyemasszából kapható natúr, vagy valódi gesztenyéből főznék pürét. Nem bonyolult, és finom is. A vaj helyett biomargarint, vagy egy kis kókuszzsírt használnék, és több rizstejszínt, vagy zabtejszínt raknék bele. Valószínűleg gyümölcscukorral édesíteném. Majd a szülinapom környékén lehet, hogy meg is valósul. Évek óta nem volt torta, bár lehet, hogy jobb igen. :) A díszítéstől nem kell megijedni, nem nehéz, csak az a lényeg, hogy gondold át előtte, milyen mintát akarsz, és hová, mert a második tortánál kétszer simítottam el újra a tetejét. :) Ráadásul mindig mutatósabb az egyszerűbb.
Kakukkfüves édesburgonya
2011. december 26. A vegán szépség
Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu
Kifőztük 2011/10.
2011. október 12. Lét-tudatos konyha
Megjelent a Kifőztük októberi száma, melyben a hónap gyümölcseiből (szilva, szőlő, alma) készült ételeken kívül a bab, káposzta is szerephez jut. Ilyentájt érik a gesztenye, melynek felhasználásához olyan különleges recepteket is találunk a magazinban, mint a gesztenyés csicseriborsókrém vagy a gesztenyebefőtt. A gesztenyéhez játék is kapcsolódik, erről az első oldalon lehet tájékozódni. Az én konyhámból almaleves és kelkáposztafőzelék került terítékre. A magazin ingyenesen letölthető: itt
Karácsonyi menü 2010.
2010. december 17. Vera vega konyhája
Végre megszületett a karácsonyi menüterv! Azt hiszem ezen már nem fogok változtatni, mert több hetes gondolkodás eredményeként alakítottam ki. Új dolgokat nem igazán próbálok ki, mert ahhoz most nem érzek magamban elég vállakozó kedvet és erőt. A menü a következő lesz: december 24. ebéd: mákos guba, mint mindig (és anyukám csinálja, mint mindig) vacsora: vega halászlé algából (itt annyit újítok, hogy ha összejön, készítek hozzá gyufatésztát) torta (ez még bizonytalan, hogy milyen) december 25. ebéd:ünnepi diósült citromborsos burgonyával és cékla-alma salátával narancsfagylalt karamellizált gesztenyével (Nők Lapja konyhájából származó recept) december 26. ebéd: töltött káposzta, mint mindig (és nem én készítem, mint mindig) Emellett már elkészült a mézeskalács, idén Reni receptje alapján, sose fogom máshogy csinálni. Puha és finom. Ugyancsak Reni készített egy vega kocsonyát, már be is vásároltam hozzá, tuti elkészítem! Szeretnék csinálni valamilyen gyümölcskenyeret, és régi vágyamat is talán végre megvalósítom, és készítek moszkauert. Ezen kívül vár még ránk a szaloncukorkészítés is. Sok-sok receptet találtok a Vegán Karácsony blogon, böngészgessetek ott is, és jó főzőcskézést, készülődést kívánok mindenkinek! (Ez a csoda az adventi koszorúnk, az Éva Magazin Adventből származik az ötlet, beleszerettem :))