sületlenségek recept vegetáriánus

sületlenségek

2010. október 23. ve.ga 

sületlenségek
tovább a teljes receptért  »
  hogy nem blogolok az utóbbi időben, nem jelenti azt, hogy tétlen vagyok a konyhában. norkával és pannival úgy döntöttünk, a konyháinkban készülő finomságokat másokkal is szeretnénk megosztani, és belefogtunk egy kis vállalkozásba. elindítottunk egy blogot is, ami még alakulóban van, de folyamatosan tesszük fel rá az infókat, és igyekszünk majd a termékeinken kívül mindenféle hasznos dolgot is összegyűjteni itt. egyelőre eltarthatóbb desszerteket, édességeket készítünk, amiket bioboltokban és kávézókban, teázókban tervezünk forgalmazni. rendelésre friss tortákat és más nyers ételeket is készítünk, karácsonyra pedig szanolcukorral és fára is akasztható ünnepi sületlenségekkel készülünk majd. s krékerek is jönnek, de rá kellett jönnünk, a sok sok ötlettől a megvalósításig (a kipróbált, sokszor végigkóstolt és tökéletesített finomságokig) hosszú út vezet. egyelőre kétféle (nyers) linzert készítettem, az egyik mogyorós-kakaós a másik szilvalekváros. a felső képen pedig a már többször kipróbált mogyorós trüffel, ez is bekerült a repertoárba. lehetőleg hazai alapanyagokkal dolgozunk, és igyekszünk helyi termelőktől vásárolni, vegyszermentes, bio terményeket használni. elkészítés közben pedig nemcsak a hőkezelésre (max 41?) és a jó minőségre figyelünk oda, hanem arra is, hogy szeretettel, jó energiákkal töltődjön, amit csinálunk, ne váljon ipari termékké.

« BÚZA Kifőztük Karácsony! Segíts, mert ADNI JÓ!!! »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!