Csicseriborsós brassói recept vegetáriánus

Csicseriborsós brasi

2013. április 9. VegaLife 

Csicseriborsós brassói
tovább a teljes receptért  »
Ez az ebéd két étel egyesítéséből született. Először is készítettem egy nagy adag sült csicseriborsót, ahogy azt az előző bejegyzésemben leírtam. Majd fűszeres krumplit sütöttem. A kettő egyesítéséből lett a csicseriborsós brasi. Tehettem volna még hozzá sült szójakockákat, ahogy az első brasi receptemben, de a csicseriborsó annyira gazdag fehérje forrás, hogy direkt kihagytam. Fehérjeforrásáról árulkodik az a tény is, hogy földünk bizonyos területein sokkal intenzívebben elterjedt a konyhában történő alkalmazása. Nyilván ezek azok a területek, ahol az emberek húst kevésbé fogyasztanak, mert az nem annyira könnyen elérhető, mint pl. hazánkban (Afrika, Dél-Amerika). A recept: Hozzávalók: - 1 adag sült csicseriborsó (Attól függően, hány főre készítjük, kevesebb, vagy több) - 12-14 db krumplikókuszzsír vagy olaj - piros fűszerpaprika - őrölt köménymag - só - víz - sütőpapír   Elkészítés: A krumplikat megpucoljuk, kockákra vágjuk és forró, s vízben addig főzzük, míg félkemények lesznek. Ennek okáról korábban ITT írtam (gyorséttermek sült burgonyája alcímnél). A krumplikat főzés után leszűrjük és egy tálban fűszerrel és egy kevés olajjal vagy kókuszzsírral összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben ropogósra sütjük. Amikor megsült a csicseriborsó és a krumpli is, két módon tálalhatjuk. Vagy egy nagy tálban összekeverjük az egészet, vagy mindenki külön szed tányérjára krumplit és rá csicseriborsót. Rukkolát ettünk hozzá, de savanyúság vagy más saláta is remekül passzol hozzá. Igen, tudom, a brasi elsősorban húsból áll, és másképp is elkészíthető (szaftosabban, aki így szereti). De úgy gondolom, a csicseriborsó növényi fehérjeforrása miatt is sokkal egészségesebb hozzávaló, mint bármelyik hús, s talán a szójánál is jobb.

« MEDVEHAGYMÁS SPAGETTI 2013 Tavaszi Virtuális Lékúra: »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!