Gyors rozscipó és vágott buci recept vegetáriánus

Gyors rozscipó és vágott buci

2015. április 7. Éltető ételek 

Gyors rozscipó és vágott buci
tovább a teljes receptért  »
Kenyeret sütni nem egy nehéz dolog. Főleg ezt, mert még dagasztani sem kell. Az előkészület úgy 5 perc, majd hagyjuk kelni minimum 1 órát. Utána még 10 perc, és már a sütőben is van a fincsi kenyér. Persze utána még várni kell legalább 1 órát, hogy kihűljön, ilyenkor érdemesebb kiflinek vagy bucinak formázni. Ezek hamarabb sülnek és hamarabb hűlnek. Hozzávalók: - 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg BL80-as kenyérliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt - 2,5 dkg élesztő - 4 dl meleg víz - 5 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj - 1 kávéskanál méz - 2 teáskanál meg egy kicsi himalája só - magok ízlés szerint: lenmag, szezámmag, napraforgómag, zabpehely (1-1 evőkanál) Elkészítése: A langyos vízbe morzsoljuk bele az élesztőt és csorgassuk bele a mézet.Egy tálba mérjük ki a lisztet, és minden hozzávalót tegyünk bele.Fakanállal keverjünk rajta párat, hogy a víz felvegye a lisztet. Olyan jó sűrű, galuska állaga lesz. Tehát 1 percnél tovább ne foglalkozzunk vele.Takarjuk le, és tegyük meleg helyre úgy 1 órára.A nyújtódeszkát lisztezzük be, majd borítsuk bele a puha tésztát. Forgassuk meg egy kissé a lisztbe, hogy ne tapadjon a kezünkhöz. Nyújtsuk ki úgy 2 ujjnyi vastagra, és hajtogassunk rajta. Két oldal középre, majd a másik végét és egymásra. Majd nyújtsunk rajta, és ismét hajtogassunk.Ha kenyér lesz belőle, akkor csak a kézéllel formázzunk rajta egy kicsit, és tehetjük is a kizsírozott, kilisztezett edénybe.ha buci lesz belőle, akkor nyújtsunk rajta, és vágjuk fel 9 vagy 12 egyforma kockára.Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra.Kenjük meg a kenyér tetejétét vízzel és szórjuk meg a magokkal.Előmelegített sütőben 25 percig 8a bucit) és 45 percig (a kenyeret) süssük meg. Én mindig teszek a sütőben egy pici edénybe vizet a pára miatt.

« Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen! Babakonyha 6. Segítség, nem tudok szoptatni! »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!