Horchata, a mexikói frissítő
tovább a teljes receptért »
Most egy 22 éves történet következik, és rólam és erről az italról szól. Aki csak a receptért jött, nyugodtam görgessen le, az sokkal rövidebb. ;)
Zsenge koromban az első "felnőttes" nyaralásomon voltam külföldön, immár szülők nélkül. Spanyolország, Costa Brava, őrült meleg, és minden kávézóban, étteremben ott az horchata (ejtsd: orcsátá), ami az összes üdítőnél jobb volt: hűsített, simogatott, sőt, pótolta a melegben elvesztett sókat is. Hazaérve elhatároztam: megcsinálom.
Pár hétig próbálkoztam, persze nem sok sikerrel. Tehéntejből kotyvasztottam vízzel, és minden elképzelhető ízesítővel. Naná, hogy soha nem lett belőle horchata.
Aztán vége lett a nyárnak, és rejtély maradt, hiszen akkor még nem volt internet, hogy beüssem a Google-ba... Hova fordulhattam volna? Nem ismertem egy spanyolt sem. Mentem volna be a spanyol nagykövetségre? :) Hívtam volna fel a különleges tudakozót? Egyik se jutott eszembe. Ezt a fajta információhiányt ma már elképzelni is nehéz. De pont ennek köszönhetően az horchata lett számomra maga a misztikum, az áhított, de soha meg nem szerzett, a legnosztalgikusabb ital a földön.
Aztán elfelejtettem az egész ügyet, csak majd 20 évvel később került elő. Egy munkahelyi spanyol "team" váratlanul szóba hozta a horchatát. A pillanat lelassult, a hangok elmélyültek, beborítottak az emlékeim, és minden távolabb került körülöttem. Az emlékek pedig mintha az előző életemből törtek volna elő, ami persze így is volt valamennyire.
Alig hittem el, hogy pont akkor, és pont egy munka fölötti beszélgetés alatt fogom megtudni a titkot. És az állam leesett, hogy tej nincs is benne, hanem rizs. Vagy mandula.
Hohó! Szép az élet, a spanyol világ hagyományos, és legnépszerűbb üdítője egy vegán és teljesen egészséges ital. VIVA!
Hozzávalók fél liter italhoz:
[...] Bővebben!
« Az új torinói polgármester azt szeretné, ha Torino lenne Olaszország első vegetáriánus városa | Csípős koreai tofu paradicsomos bambuszrüggyel » |
|
|