Aszaltszilvás nyers csokitorta recept vegetáriánus

Aszaltszilvás nyers csokitorta

2013. augusztus 18. Fitt Nők 

Aszaltszilvás nyers csokitorta
tovább a teljes receptért  »
Hmmmm…. a Mannaturalban evett a kisfiam egy hasonló tortát. Nem tudom, hogy az hogyan készült, megpróbáltam utánozni, ízre hasonlót kaptam. A csokikrémje mennyei volt, szinte teljesen olyan, mint a lúdláb tortáé. Leitert Glória csupacsoki tortájának a csokikrém receptjét használtam fel rá csöpp módosítással, és csakis áradozni tudok róla. Mennyiségeket és arányokat nem írok,  a nyers ételeket nem lehet elrontani azzal, ha valamiből kicsit többet vagy kevesebbet teszünk. Magtészta alap: diót aprítógépen morzsásra, apróra aprítunk, majd összekeverjük, összegyúrjuk a datolyavajjal, ami szintén ugyanígy készül, hogy aprítógépben az aszalt datolyát addig aprítjuk, míg összeáll vajszerű, sűrű masszává. Az alap ne legyen vastag, kb. 3 mm-nyi elegendő. Szilvás réteg: aszalt szilvát és aszalt vörös áfonyát aprítógépben apróra daráltam, majd annyi vízzel összeturmixoltam, hogy lekvárszerű masszát kapjak. Ezt a lekvárt még ízesítettem csöppnyi citromlével, és annyi útifű maghéjat tettem bele, hogy ne folyjon a massza. Az útifű maghéjból sem kell sok, egy kis idő, mire megduzzad, és magába szívja a nedvességet. Mivel az aszalványok édesek, ezt sem szükséges tovább édesíteni. Csokikrém: A torta java és lényege. Alapja a datolya. Datolyát összeturmixolunk annyi kókuszolajjal,  hogy ellepje, majd adunk még hozzá kakaóport és egy kis natúr kesudiót, hogy “tejcsokisabb” legyen. Annyi meleg vizet adtam még hozzá, hogy ne legyen túl folyós az egész. A magtésztát egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk, arra jön a szilvás réteg, és a tetejére a csokikrém. Ezt követően a mélyhűtőbe tesszük, hogy a csokikrém megkeményedjen annyira, hogy ne folyjon, vágható legyen. A kókuszzsír hideg hatására keményebb lesz, várjuk ki ezt az időt. A csokikrém megdermedése után a torta fogyasztható, szeletelhető. Jó étvágyat!

« A Kollath-reggeli Nyers répás cékla- és uborkás-hagymás cukkinisaláta »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!