Citromfüves sárgabarack calippo recept vegetáriánus

Citromfüves sárgabarack calippo

2012. július 13. Zizi kalandjai 

Citromfüves sárgabarack calippo
tovább a teljes receptért  »
Ma reggelre lecsökkent a lakás hőmérséklete 29C fokra. Hurrá!!! Igen, hurrá. 33C fokhoz képest már ez is valami. Egyre többet fordulok meg újra a konyhában. Na a sütőt még nem kapcsoltam be, de főztem már vacsorát a héten és desszert is került az asztalra. Nem más, mint jégkrém. Egy nagyon egyszerű változat. Vizes alapú és ezen kívül még három alapanyag került bele. Elég lett volna kettő is, ha a barackok még érettebbek és édesebbek lettek volna.  Barack az alap, ezt párosítottam citromfűvel és egy kevés juharsziruppal. A citromfű csipkézett levelei fűszeresek és nevéből adódóan citrom illatúak. Imádom megdörzsölni az ujjaimmal, majd öt percen át szagolgatni. Nálam a beszerzési forrás a Lecs Kerti szomszédság volt. Judit termeszti parcelláján és az engedélyével szedtem nála néhány szálat. (Köszi, Judit! :)). Ha egyáltalán nem jutunk hozzá, helyettesítsük friss mentával. Azzal is nagyon finom (tavaly már készítettem egy ilyen párosítású desszertet). Ez valóban egy könnyű, frissítő jégkrém. Tényleg olyan, mint a calippo. Igaz évekkel ezelőtt nyaltam utoljára, de az a kevés emlék, ami megmaradt róla, az az, hogy frissítő hatású, gyümölcsös és enyhén savanykás. (Praliné Zsuzsinál láttam calippo formát, ő a Tschibo-ban vette. Eszköz híján nálam normál jégkrémek készültek. Forma: innen.) Citromfüves sárgabarack calippo Hozzávalók 4 db jégkrémhez: - 400 g sárgabarack, kimagozva - 125 ml víz - 8 levél citromfű - 1 evőkanál juharszirup (elhagyható, ha a barackok nagyon édesek, de helyettesíthető mézzel, rizs- vagy malátasziruppal) A hozzávalókat turmixoljuk össze és öntsük a formákba. Helyezzünk mindegyikbe pálcikát - díszíthetjük egy-egy citromfű levéllel a jégkrémeket - és tegyük mélyhűtőbe kb. 2 órára, amíg megszilárdulnak. Egy forró reggelen, akár a reggelink is lehet. Sárgabarack smoothie helyett fogyasszunk jégkrémet. Bűntudat nélkül... :)

« Eleki Egészségközpont 9. rész Zabkörözött »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!