Ajvárral töltött kiflik recept vegetáriánus

Ajvárral töltött kiflik

2012. november 11. VegaLife 


tovább a teljes receptért  »
Praktikus reggeli, tízórai elkészítéséhez alkalmas az ajvárral töltött kifli, főként, ha nem igazán édeset, sokkal inkább sat szeretnénk csomagolni. Az a klassz benne, hogy előre meg van kenve és reggel csak becsomagoljuk és viheti is a gyerek vagy a házastárs az iskolába, munkába. Ugyanakkor remek partifalat is. Ha vendéget várunk, elkápráztathatjuk vele a vendégeinket. Elkészíteni sem nehéz, csak picit időigényes. Ha mégis édeset szeretnénk készíteni, akkor nem ajvárral, hanem például lekvárral kenjük meg.   A recept: Hozzávalók: - 3 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg víz - 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 2 evőkanál olaj - 1 dkg só - 3 evőkanál őrölt lenmag - ajvár   Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet. Sokak szerint kell hozzá valami édes dolog is. Mint például egy kiskanál méz, vagy biocsicsóka. Régen én is raktam az élesztőre mézet, vagy biocsicsókát, azonban láttam egy rövidebb filmet (Ízes hagyományok), ahol falusi asszonyok sütöttek kenyeret, és legfeljebb t adtak az élesztőhöz és a vízhez, de cukrot semmiféleképpen nem. Azóta édesítő nélkül készítem a kenyeret. Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amely képes a dagasztásra, kelesztésre. Másfél óra múlva kész a pufók "gombócunk". A tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A háromszögek hosszabb végénél megkenjük ajvárral és ezen a végén kezdjük el felcsavarni. A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek a csinos és finom s kiflik!

« Sáfrányos sütőtök leves Szilvalekvár datolyával »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!