Csalános medvehagyma pesto recept vegetáriánus

Csalános medvehagyma pesto

2012. március 26. Vajaspánkó 

Csalános medvehagyma pesto
tovább a teljes receptért  »
Hogy tovább abaligetiesítsem a vajaspánkót íme egy helyi, idényjellegű recept. A hozzávalók arányait csak úgy tessék-lássék szinten adagoltam, de minden hozzávaló alkalmas arra, hogy bármilyen arányú felhasználás esetén is remek végeredmény jöjjön ki. Ebből az adagból körülbelül négy kis pesto-s üvegnyi jön ki. Nagyjából két csokor medvehagymát, egy csokor picit párolt csalánt, egy bő csészényi darált, pirított mogyorót és egy marok diót botmixeltem össze. Igazából, ha lenne sok diónk, az egészet azzal csinálnám, mert úgy lenne az igazi. Ehhez még két kiskanál ecetes koriandert tettem (ezt az indiai boltban lehet kapni, de sokkal jobb volna igazi koriander levél), megöntöztem bőségesen olíva olajjal, és tettem hozzá tökmag olajat is. Fűszerből csak só, bors, és egy jó adag reszelt szerecsendió került bele. Szívem szerint egy kevés zöld chilit is vágnék hozzá, de ez most chili hiány miatt elmaradt. A végén még meglöttyintettem egy kevés citromlével, amit ugyancsak érdemes frissen csavart (lehetőleg vegyszermentes) citrom levével kiváltani. Kenyérre is kenhető, de egy kevés joghurttal, sajttal tésztával is nagyon jó. Éljen a medvehagyma szezon!

« Kifőztük 2012/4. Abaligeti Gourmet »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!