gyógyító receptek - Vegetáriánus receptek

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

Tokaj-Hegyalja Piac

Spárgás quiche: sós pite tavaszi kiadásban










gyógyító receptek

Kitchari (Vata)

2023. szeptember 16. Élj harmóniában 

Kitchari (Vata)Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk.   Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést.  Ez is receptváltozat, elsődlegesen Vata  kiegyenlítéshez ajánlják..  Hozzávalók 4 személyre 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mung bab 3 ek. ghí 1 tk. fekete mustármag 1 ujjnyi friss gyömbér megtisztítva és apróra vágva) 1 tk. római kömény 2 csipetnyi asafoetid (hing) 1/­­2 tk. kurkuma 1/­­2 tk. só 4-5 csésze víz   A rizst és a mung babot mosd meg. Ha van egy kis időd néhány órára főzés előtt beáztathatod a mung babot - ez segíti az emésztést.  Ha nagyon nehezen emészted a babféléket akkor előfőzheted egy kicsit a mn babot - de igazából erre nagyon keveseknek van szüksége.  Egy edénybe közepes lángon melegítsd fel a ghít, majd add hozzá a mustármagot - hagyd kipattogni (le is veheted ilyenkor a tűzről, nehogy a többi fűszer megégjen amikor majd belerakod. Majd add hozzá a római köményt, a hinget és a gyömbért szórd hozzá a kurkumát és gyorsan teheted is rá a rizst és a mung dhalt. majd keverd jól össze, hogy a rizs és a mung jól összekeveredjenek a fűszerekkel.   Add hozzá a vizet és forrald fedő nélkül 5 percig. Aztán vedd takarékra és a fedőt tedd rá éppen csak egy pici rést hagyva a gőznek. Főzd amíg meg nem puhul - kb. 25 perc.  Ez mindegyik dósa számára fogyasztható kitchari recept, de különösen vata-k számára megfelelő. Ha nagyon gyenge az emésztésed készítsd 2:1 arányban a rizst:dhal-t. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­ajurveda-eletmodtanfolyamHa szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Kitchari (Pitta)

2023. augusztus 26. Élj harmóniában 

Kitchari (Pitta) Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk.    Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést.  További kitchari recepteket a blogon olvashatsz. Ez egy Pitta változat, ami nem hevíti a tested és segít a testben lévő sok hőt elvezetni.  Hozzávalók 4 személyre 1 csésze sárga mung dal 1 csésze baszmati rizs 1,5 ujjnyi friss gyömbér meghámozva, feldarabolva 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél összevágva fél csésze víz 3 evőkanál ghí fél teáskanál kurkuma negyed teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg külön a rizst és a dalt. Ha van időd, áztasd be néhány órára a mung dalt, majd csepegtesd le. Tedd a gyömbért, a kókuszt, a koriandert és a 1/­­2 csésze vizet egy konyhai robotgépbe, és turmixold cseppfolyósításig. Melegítsd fel a ghít közepes lángon egy nagy serpenyőben, és add hozzá a leturmixolt fűszereket, majd a kurkumát és a sót. Jól keverd össze, és forrald fel, hogy az íze kijöjjön. Ezután keverd bele a rizst, a mung dalt és a hat csésze vizet. Forrald fel. Fedő nélkül forrald öt percig. Ezután fedd le, és hagyd kissé nyitva a fedelet. Vedd le a lángot, és főzd 25-30 percig, amíg a dal és a rizs megpuhul. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­ajurveda-eletmodtanfolyamHa szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Kitchari (Tridosha)

2023. február 16. Élj harmóniában 

Kitchari (Tridosha)Arról, hogy a kitchari az ájurvédában milyen csodás gyógyító étel már sokszor írtam. Amikor tisztító kúrákat ajánlok vagy csoportosan vezetek ott is ezt fogyasztjuk.   Itt olvashatod a kitchariról az alap bejegyzést.  A Tisztító Programokról és az Elvonulásokról a weboldalunkon találsz bővebb információt.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­joga-elvonulas Sokféle kitcharit szoktunk készíteni, de most a kedvenc kitchari receptemet osztom meg Veled. Talán azért szeretem ezt a receptet legjobban, mert kókusz is van benne. Az egész fűszerek is különlegessek a készítésben, a tálalásnál szépen mutatnak és szeretem elrágcsálni is őket. Hozzávalók 1 csésze sárga felezett mungóbab 1 csésze baszmati rizs 2,5 cm hámozott, apróra vágott gyömbér 2 evőkanál kókuszreszelék 1 kis marék friss koriander levél (vagy szárított) 1/­­2 csésze víz 3 evőkanál ghí 1 darab fahéj  5 egész kardamom mag 5 egész szegfűszeg 10 egész fekete bors 3 babérlevél 1/­­4 teáskanál kurkuma 1/­­4 teáskanál só 6 csésze víz Mosd meg k ülön a rizst és a mungó babot amig a víz tiszta lesz. Ha pár órára beáztatod a mungó babot, az segíti az emésztését.  Pépesítsd össze a gyömbért, kókuszreszeléket, koriander levelet és a 1/­­2 csésze vizet egy kis mozsárban. Tegyél oda egy nagy edényt a ghível közepes lángon és pirítsd meg benne a fahéjat, kardamom magot, szegfűszeget, fekete borsot és a babérlevelet. Keverd egy kicsit, amíg elkezd illatozni. Add hozzá a pépesített kókuszos fűszermasszázt, valamint a kurkumát és a sót. Kevergesd, amíg enyhén megbarnul. Keverd bele a mungó babot és a rizst és jól keverd össze. Öntsd hozzá a 6 csésze vizet és fedő alatt forrald fel. Forrald 5 percig, figyelj rá, hogy kezdetben kifuthat.  Utána félig rátéve a fedőt alacsony lángon főzd kb. 25-30 percig, amíg a mungó bab és a rizs megpuhul. Ez a kitchari minden dosha kiegyensúlyozáshoz ideális. Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve Válasz Továbbítás

Kitchari recept tisztító kúrához

2023. február 14. Élj harmóniában 

Kitchari recept tisztító kúráhozA kitchari vagy kitcsari egy indiai gyógyító egytálétel, ami nélkülözhetetlen része az ájurvédikus tisztító kúráknak. Szuper egészséges, tápláló étel, amit gyenge emésztés, betegségek esetén is nyugodtan lehet fogyasztani.  Korábban egy másik kitchari receptnél írtam részeltesen a kitchariról és hatásairól itt olvashatod  Hozzávalok 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mungó bab (sárga felezett) kb.  7 csésze víz 1/­­4 tk só 2 tk ghí 1 tk fekete mustármag 1 tk római kömény (egész vagy őrölt) 1 tk kurkuma 1 tk őrölt koriander 1 tk őrölt édeskömény csipet hing Mosd meg külön a mungó babot és a rizst is.  Hevítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele a fekete mustármagot - a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a többi fűszert és keverd el, hogy picit piruljanak.   Add hozzá a mungó babot és a sót, pirítsd 1-2 percig. Add hozzá a forró vizet, forrald fel, majd főzd 30 percig.  Add hozzá a rizst és ha szeretnél zöldséget is. Keverd össze és adj hozzá még vizet ha szükséges. Forrald fel és főzd takarékon 20 percig vagy amíg a rizs meg nem fő.  Ha kész akkor még ízlés szerint sózhatod.  A tetejére tehetsz friss koriander levelet és citrommal, sóval és egy szelet gyömbérrel kínálhatod - utóbbiak jól segítik az emésztést. Jó étvágyat kívánok :) szeretettel Kati

Hippokratész - ha nem teszünk semmit

2019. július 23. Élj harmóniában 

Hippokratész - ha nem teszünk semmitA mai kor embere mindent azonnal akar... azonnal akarja tudni a betegsége pontos diagnózisát és azonnal akar gyógyulni is. Sokszor az emberek sok felesleges, veszélyes és drága dolgot vállalnak be gyógyulásuk reményében, anélkül, hogy annak a gyógymódnak, kezelésnek látnák bizonyítva a szükségességét, hatékonyságát.  Az esetek legnagyobb részében az idő, a türelem a legjobb diagnosztikai módszer és nagyon sok esetben a gyógyulásé is.  Amikor valaki nem tudja egy adott helyzettel mit tegyen, akkor csak azért, hogy történjen valami, azért csinálni valamit nem csak nem túl okos, de kockázatos is. Megannyi betegség akkor is elmúlik, ha nem csinálunk vele semmit. Sajnos rossz rutin pl. egy megfázásnál, hogy néhány orvos azonnal antibiotikumot ad, pedig egy kis pihenés, gyógytea ugyanúgy néhány nap alatt meggyógyítja a beteget és nincsenek utólag kellemetlen mellékhatásai...  A betegeknek és orvosoknak okosan kell megtalálni azt a pontot, hogy ne végezzenek el sok felesleges vizsgálatot, beavatkozást és a beteg ne szedjen be mindenféle gyógyszereket feleslegesen azzal, hátha használ... . és aztán vagy igen, vagy nem. A legjobbak a kipróbált módszerek, amelyek akár évszázadok óta bizonyítottak és a sok modern gyógyszerrel és eljárással óvatosan, mert az ember kísérleti nyúl lesz.... egy koleszterin problémánál vagy emésztőrendszeri betegségénél, első lépésként érdemesebb életmódot, táplálkozást váltatni, mintsem azonnal gyógyszereket szedni - amiknek senki nem tudja 10-20-30-40 év múlva milyen hatással lesznek.  Sokszor kérdezik Tőlem a jógás tanulóim, hogy mit gondolok erről, arról a módszerről, táplálkozásról vagy éppen gyógyító eljárásról, természetgyógyászati ágról. Mindig azt szoktam mondani lehet, hogy jó, de majd beszélgetek velük hogy vannak 30-40 év múlva, addig én inkább maradok a bevált dolgoknál, mert nem szeretek kísérleti nyúl lenni:)) Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati #hippokratesz #idézet #gyógyulás #orvosság #természetes #gyógymód #türelem #hippokratész 

Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. október 2. Zizi kalandjai 

Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Még nem meséltem nektek, de végre vidékre költöztünk a fővárosból. Na nem mentünk messzire, nagyon közel vagyunk Budapesthez, de mégis zöld övezetben, erdőkkel, dombokkal körülvéve. Van kertünk, ahol láttunk már mókust ugrálni a diófánkon, meg kétszer láttam két különböző napon, de ugyanabban az időben mezei egeret elillanni a szomszéd telekre – de bízom benne, hogy a szomszédoktól néha-néha a kertünkbe kóboroló macskák biztosítanak az egerek elriasztásától! Vannak tücskök, bogarak – nyilván sokkal többféle, mint amennyivel a 13. kerületben találkoztunk, meg vannak napon sütkérező, villámgyorsan elillanó gyíkok, tiszta, felsepert utcák, rengeteg diófa, vadgesztenyefa mindenfelé, végtelen csend, jó levegő és kedvesen ismerkedő, bőbeszédű nénik, bácsik (akiktől minden fontos információt megtudunk a nagyközségről). Gyalog távolságra van a waldorf óvoda, ami az álmunk volt, mert én és I. is úgy nőttünk fel (nagyobb vidéki városokban), hogy gyalog tudtunk menni az óvodába és az általános iskolába is. Mi is ezt szerettük volna, hogy ne kelljen zsúfolt tömegközlekedésen vagy autóban, dugóban ülve óvodába hordanunk a gyerekeinket. Még a berendezkedés fázisában vagyunk egy belülről felújított házban, szóval új konyhánk van (amelyen még egy kicsit dolgoznunk kell, hogy legyen belőle álomkonyha blogbejegyzés, amit már többen kértetek ), meg új fürdőszoba, wc, aludni tudunk min, de a bútorok egy része, a hangulat megteremtése (amit szeretnénk elérni) még hiányzik. Lassan dolgozunk rajta, de idő lesz mire mindennel megleszünk. A lényeg, hogy imádjuk ezt a helyet, a vidéki hangulatot, a nyugit, de az is szuper, hogy Budapest közel van, így bármikor könnyen a fővárosban tudunk lenni. De térjünk át erre a csoda sötét pink vagy lila smoothie-ra, ami a színét az áfonyától és a fekete berkenye portól kapja. De mi is az a feketeberkenye? Addig én sem tudtam, amíg ezzel a por formájú változattal nem találkoztam, így gondoltam, hogy utána nézek. Csodás színű fekete berkenye por A fekete berkenyének igen magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma. Ez utóbbi miatt, ha lét készítenek belőle – a teljesebb lényerés érdekében-, először fagyasztják, majd édesítik, valamint a kellemes ízhatás érdekében citromsavat is adnak hozzá. Kapható olyan készítmény, amely a fekete berkenyét természetes őrlemény formájában, esetleg más gyümölcsökkel együtt tartalmazza. Por formában többek között a Veganz német cég állítja elő Európában, amelyet itthon a Spar üzleteiben lehet most már megvenni. “A bogyókat egyébként sokféle módon használják fel, nem csak a kb. 80%-os létartalmát, hanem a főként a héjában lévő növényi színezőanyagot is élelmiszerek színezésére. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezenkívül rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő, illetve -megelőző hatása. Gyógyító értéke magas P-vitamin-(flavonoid), vízben oldódó B1-, B2-,B6-, B9-, B12-, C- és H-vitamin tartalmának, zsírban oldódó A-, E-és K-vitamin tartalmának és összességében kiemelkedően magas, a sejteket a pusztulástól védő szabadgyök-fogó kapacitásának köszönheti. A kutatók egyöntetű véleménye szerint összességében legalább olyan betegség-megelőző és gyógyító erővel rendelkezik, mint a tahiti csodanövény, a noni gyümölcse.” (Forrás: innen). Ehhez a smoothie-hoz a fekete berkenyét egy másik bogyós gyümölccsel, az áfonyával párosítottam. Csodálatos lett a színe és az íze is. A fekete berkenye por ugyanolyan minőséget képvisel, mint a mostanában nagyon felkapott acai por! Tehetjük kásákba, nyers süteményekbe, turmixokba. Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc   Csodás lila színű, vitaminokban gazdag turmix reggelire vagy uzsonnára. Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 2 főre Hozzávalók 2 db érett banán, meghámozva 1 és ½ bögre fagyasztott áfonya 160-180 ml kókuszos rizstej 6 evőkanál natúr kókuszjoghurt 2 evőkanál quinoa pehely 2 evőkanál fekete berkenye por 2 evőkanál kendermag por (opcionális) hántolt kendermag/­­tökmag/­­napraforgómag/­­kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 160 ml rizstejet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha hígabbra szeretnénk az italunkat. Jegyzetek A quinoapehely helyett tehetünk bele zabpelyhet, de ekkor nem lesz gluténmentes az italunk (kivéve, ha gluténmentes zabpelyhet használunk). A rizstej helyett használhatunk bármilyen más gluténmentes növényi tejet (kókusz-, vagy mandulatejet), illetve lehet zabtejjel is készíteni (szintén figyelni kell a gluténmentességre, akinél ez fontos). Ha a banánt is fagyasztva rakjuk bele, akkor egy sűrű, krémes, desszert szerű reggeli kását kapunk. Tálalhatjuk granolával is. 3.5.3226 ***** A fekete berkenye port, a kókuszos rizstejet a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Kókusztálka a Coconut Bowls-tól.

Javítsd az érzékeid állapotát - érezz és tapasztalj többet a világból

2017. május 21. Élj harmóniában 

Javítsd az érzékeid állapotát - érezz és tapasztalj többet a világbólNéhány héttel ezelőtt írtam egy bejegyzést arról, hogyan növelheted az életenergia szinted.  A bejegyzésben a kitértem arra, hogy  környezeti ártalmak miként befolyásolják, a bolygónkat és így hatással vannak az egészségedre és az energiaszintedre. . A bejegyezést itt olvashatod.       Sokan nem tudják, de az ember szervezetére, azaz fizikai testére és a tudatára is minden hatással van ami a környezetedből érkezik. A különböző információkat a környezetedből az érzékszerveiden keresztül szerzed be, tapasztalod.  Érzékelések: hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás.  Érzékszervek: fül, bőr, szem, nyelv, orr Az öt érzékszerv, öt kapu a test, tudat és lélek rendszeréhez. Az érzékszerveink folyamatosan vesznek fel információt a környezetből és adnak is le. Amikor valakinek tiszták, jók az érzékszervei, akkor nagyon sok mindent - köztük akár káros, kedvezőtlen dolgot - már előre ki tud szűrni, az érzékszervi tapasztalatoknak köszönhetően. (pl. egy kutya, mivel nagyon kifinomult  a szaglása és a hallása, akkor amikor a gazdája még semmit nem érzékel, már elég messziről meg tudja állapítani, hogy egy idegen ember közeleg. Vagy ha valakinek jó a szaglása már előre érzi, hogy az étteremben felkínált étel esetleg nem friss, nem jó a szaga és meg sem eszi, míg egy másik ember akár elfogyasztja és utána beteg lesz tőle.) Az érzékeink állapota a tudatunk állapotának függvényében alakul. (Pl egy ember aki alkoholt fogyaszt, annak minden érzékszervi tapasztalata és a tudata is tompább lesz.)  A világról alkotott képed, tapasztalataid elsődlegesen azon függnek, hogy Te milyennek látod a világot. Ha benned rend van, harmónia, kiegyensúlyozottság, akkor a világot is ilyennek fogod látni. Az érzékszerveiden keresztül érkező információ mind hatással van a tudatodra s ezáltal az életenergia szintedre és az érzékszerveid állapotára is  - ahogy a táplálék is hatással van az emésztésedre, az energiaszintedre és a tested és tudatod állapotára. Ezért nagyon fontos, hogy a tudatodat kellemes, jó érzéseket okozó, erőt és lelkesedét adó, benyomásokkal tápláld.  Amennyire csak lehet kerüld el a negatív, mérgező benyomásokat, mert ezek elvonják az életenergiádat. Javítsd az érzékszerveid állapotát! Amikor kellemes érzéki tapasztalatokra (samskar) teszel szert az kedvezően hat a tudatodra,  elősegíti, hogy kiegyensúlyozott legyél, boldognak érezd magad és így növelheted a boldogság érzését és az életenergiád szintjét. Hallás A mai modern világban hihetetlen mennyi zajártalom éri az embereket. Sokan észre sem veszik egy hangos nagyvárosban élve, hogy milyen zajban telnek a napjaik. Sajnos a sok hangos, kellemetlen zaj túlterheli a hallórendszert és az idegrendszert is, ezáltal hozzájárul a szervezeted kimerítéséhez. Próbálj olyan helyen lakni, ami nem túl zajos. A lakást jól hangszigetelő ablakokkal szereld fel. A függönyök is tudnak segíteni abban, hogy kevesebb zaj szűrődjön be az ablakodon. A lakáson belül tölts több időt  a lakás csöndesebb területén. Kerüld el a hangos filmnézést és zenehallgatást.  Preferáld a megnyugtató jellegű filmeket, zenéket, amik kellemes lenyomatokat hagynak maguk után és nem terhelik túl az idegrendszered.  Lefekvés előtt különösen fordíts nagy figyelmet, arra, hogy a szervezeted felkészülhessen a pihenésre. Kerüld el az esti filmezést és zenéből is csak valami nagyon harmonikus zenét hallgass. Tévére elaludni vagy zenehallgatás közben elaludni sajnos hatással lesz az alvásodra és az idegrendszered, a szervezeted nem tud megfelelően regenerálódni az éjszaka folyamán, ha közben folyamatosan valamilyen háttérzajt tapasztal. Ezt a kis videót  Pilisben vettük fel - a Nagy Kevélyen. A szemnek szép látványt nyújt, de figyeld meg milyen érzést vált ki belőled a videó, ha a  filmre hangot is teszel... Tapintás, érintés A tested felülete, a bőröd folyamatosan érintkezik a külvilággal. Nagyon fontos, hogy a bőröd szabadon tudjon lélegezni és kvázi információkat felvenni a környezetedből. Ennek érdekében hordj természetes anyagú ruhákat, kerüld el a szintetikus anyagokat, amik nem engedik a bőrödet megfelelően lélegezni. Használj bio, vegyszermentes kozmetikumokat, kerüld el a bőröd "megfullasztását" és mérgezését a nem tiszta minőségű testápolókkal, tusfürdőkkel, krémekkel. A bőröd érzéki tapasztalatihoz fontos, hogy az érzéseidet merd kimutatni és tudd elfogadni szeretteid közeledését is. Az érintés, ölelés, simogatás mind kellemes tapasztalatok a testednek és a lelkednek egyaránt, engedj gyakrabban teret ezeknek az interakcióknak. A bőrfelület az ájurvédában és minden ősi gyógyászatban nagyon nagy szerepet kap.  A testeden számos energetikai pont van, amely megannyi testi funkcióval kapcsolódik össze. Ezen pontok megfelelő stimulációjával a testedben számos pozitív folyamat beindítható. A marma pontok stimulálása ( Kínai gyógyászatban akkupunktúra vagy akupresszúra) beindítják a szervezet öngyógyító képességeit és javítja a testi funkciókat.  Az ájurvédában ezért nagyon fontos szerepe van a masszázsnak. A masszázs a fentiek miatt, segíti a testi funkcióid javítását, oldja a blokkokat, feszültségeket a testedből és elősegíti a testedben az életerő szabad áramlását.  Az önmasszázs elvégzéséről egy korábbi bejegyzésben már írtam, itt olvashatod. Látás Mivel a legtöbb érzéki tapasztalatot a látásodon keresztül veszed fel, így a szemedet terheled túl legkönnyebben. A szem túlterhelése szemfájáshoz, fejfájáshoz, szemizmok rángásához vezethet és a szem túlterhelésével csökken az életenergia szinted is.  Kerüld  a számítógépezést, okostelefon használatát, filmnézést , mozizást, mert nem csak a szemedet, de az idegrendszeredet is túlterheli.  Az egyik ismerősöm mesélte egyszer, hogy a 3 éves gyereke nem tud aludni, éjszaka sokat kel fel állandóan pörög. Majd a beszélgetés későbbi részében kezdte büszkén mesélni, milyen ügyesen kezeli a gyerek a tabletet. Mondtam neki, hogy szeretné, hogy a gyerek idegrendszere ne legyen túlterhelve és nyugodt legyen, akkor ne adjon a kezébe tabletet meg ilyeneket:) Este kerüld el a tévénézést, számítógépezést.  Figyeld meg tudatosan, amikornem nézel tévét, nem pörgeted a facebook-ot vagy nem játszol a számítógépen vagy az okostelefonodon, mennyivel kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, türelmesebb vagy. A film nézés alkalmanként lehet akár egy jó kikapcsolódás, de nem jó ha napi rendszerességgel ilyen terhelésnek teszed ki az elmédet és a szervezetedet. Ahogy az sem jó ha valaki minden nap alkoholt iszik, mert abból egy idő után komoly problémája lesz. Mindent csak módjával:)   Nézz olyan dolgokat, amik pozitív hatással vannak Rád. Sétálj az utcán és nézd meg az ég csodás kékjét, nézd meg a napfelkeltét, menj kirándulni és nézz csodás természeti tájakat. Ezek segítenek a szemed pihentetésében és hozzájárulnak az energiaszinted növeléséhez. Ízlelés Az ízek nagyon nagy hatással vannak a szervezetedre . Az ájurvéda 6 alapízt különböztet meg. Édes, savanyú, sós, csípős, keserű, fanyar. Ezek mind más más hatással rendelkeznek - bizonyos ízek fűtenek mások hűtenek, vannak amik segítik a testszövetek felépülését vannak amik a leépülést. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban.  Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is legyen.Fűszerezz változatosan, táplálkozz ízletesen:) Az egyoldalúság és a túlzás soha nem jó. A fűszerek nem csak ízletessé, élvezetessé teszik az ételeket, de segítik az emésztést, támogatják a testet a salakanyagok eltávolításában, tisztítják a vért, kedvezően hatnak a légzőrendszerre, keringésre, szív és érrendszerre  - használd őket bátran. Érdemes megismerned a fűszerek, gyógynövények hatásait, egészségmegőrző szerepüket az étkezésben Próbáld ájurvédikus alkatodnak megfelelő ízeket előnyben részesíteni. A különböző ízek felélénkítik a tested és boldogsággal töltik el a lelked. A mesterséges ízek, ízfokozók, az ízesítés túlzásba vitele (túl csípős, túl édes, túl, túl...) kedvezőtlenül hatnak a tudatodra és a testi egészségedre is. Az ízek és túlzásba vitelük hatásairól, alkalmazásukról részletesen egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. Szaglás A szaglásod is hatással van a testedre, lelkedre és a tudatodra. A kellemes illatok, pozitív lenyomatokat képeznek benned - akárcsak gondolj vissza a gyermekkori sütemény illatra vagy egy csokor levendula illatára vagy egy általad kedvelt személy illatára. Ezzel szemben ha kellemetlen szagokat tapasztalsz az rossz érzéseket okoz. A kellemetlen szag taszító, undorító, émelygést okozó. Kerüld a mesterséges illatanyagokat - wc illatosítók, nem természetes illatgyertyák, nem tiszta minőségű parfümök, dezodorok, öblítők. Részesítsd előnyben a természetes, friss, finom kellemes illatokat. Vedd körül magad olyan illatokkal, amely ájurvédikus alkatodnak megfelelő és elősegíti a tested öngyógyító folyamatinak beindítását. Az aromaterápia ma már szerencsére nyugaton is egyre elterjedtebb:)  Figyelj arra, hogy nappal lehet cél az élénkítés, de estére mindig olyan illatokat válassz, melyek nyugtató hatásúak, mert így segítik az elalvást. Tápláld a szaglásod minél több természetes, friss illattal. A természetben lélegezz nagyokat a hegytetőn, szagolgasd a virágokat, fákat, gyümölcsöket. Ezek a finom  illatok nem csak pozitív érzéki tapasztalatot eredményeznek , de energiával is feltöltenek. feltöltenek. Légy tudatos az érzékeid állapotáról, töltsd fel magad sok pozitív tapasztalattal és életenergiával.   Sok pozitív tapasztalatot, tiszta érzékszerveket, boldog, harmónikus tudatállapotot kívánok:) szeretettel: Kati

Paradicsomos rizottó

2016. június 15. Éltető ételek 

Paradicsomos rizottóHa SOS kell ebédet készíteni, akkor gondoljunk a rizottóra. Igazán laktató, és változatosan el lehet készíteni. Ehhez a paradicsomos rizottóhoz is tehetsz egy kis padlizsánt vagy éppen cukkinit. Hozzávalók: - 1 evőkanál bio vaj - 1 csésze rizottó rizs - 1 vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 2-3 szép nagy és érett paradicsom vagy 20 dkg paradicsompüré - kb. 3 dl zöldség alaplé - kis marék friss bazsalikom - 2-3 ágacska rozmaring - orgegánó - himalája só, bors, chili Elkészítése: - Először is a paradicsomot kockázd fel és pürésítsd. - Egy serpenyőben a vajon dinszteld meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. - Add hozzá a rizst, 1-2 percig pirítsd össze. - Add hozzá a paradicsom 1/­­3-át és kezdd el kevergetni, majd ahogy felszívja a levét, add hozzá a többi paradicsomot is. Fűszerezd. - Majd kezd hozzá adagolni a zöldség alaplét. Se csak fokozatosan, addig, amíg felveszi a nedvességet és megpuhul a rizs.

Ájurvédikus orvosi konzultáció - mi történik egy ájurvéda orvosi vizsgálaton

2016. május 28. Élj harmóniában 

Ájurvédikus orvosi konzultáció - mi történik egy ájurvéda orvosi vizsgálatonAz ájurvédáról már többször írtam és mindig fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem csak valamiféle gyógyítás vagy életmódjavaslat. Az ájruvéda a testi-lelki harmónia és egészségmegőrzés komplex, csodálatos rendszere. Elsődlegesen nem a betegségek gyógyítása a cél, hanem már a legkisebb egyensúlytalanságok érzékelése és helyreállítása és ilyenformán a prevención van a hangsúly. Akármennyire is odafigyelünk az életmódunkra, egészségünkre mindenkinél előfordulnak kisebb nagyobb egyensúlytalanságok, melyeket ha időben kiegyensúlyozottá teszünk, akkor semmilyen probléma nem fogja felütni a fejét, nem lesz betegség, nem alakulnak ki komolyabb tünetek.  A nyugati orvoslás olyankor kezd el foglalkozni az emberek állapotával, amikor kialakult már egy konkrét betegség és azt próbálja kezelni. Az ájurvédikus orvosok csodája abban rejlik, hogy már a legkisebb egyensúlytalanságokat is képesek a testedben és az elmédben érzékelni - olyasmiket is, amiket sem Te, sem a nyugati orvoslás még nem venne észre - és megfelelő életmódbeli, táplálkozási változtatásokkal, gyógynövény készítményekkel helyre tudják állítani testi-lelki egyensúlyod és megelőzheted a betegségek kialakulását.  Számos ájurvédikus terápiát, kezelést Te magadnak otthon el tudsz végezni - korábban pl írtam már egyszerűbb otthoni méregtelenítő kúráról itt olvashatsz róla. Bizonyos egyensúlytalanságokat tudsz érzékelni és időben megfelelő étrendi, életmódi változtatásokat alkalmazva megelőzheted a betegségeket. Most arról szeretnék írni, ha egy hiteles ájurvéda orvoshoz elmész, akkor mire számíthatsz. Magam részéről a Mahrasihi Ájurvéda nagy híve vagyok 15 éve, szerencsére az elmúlt időszakban egy nagy tudású, kedves Maharshi ájruvéda orvos félévente jön Magyarországra, így volt már több körben lehetőségem elmenni hozzá konzultációra. A Maharishi orvosok hatalmas szaktudással rendelkeznek, magasan képzettek és a Maharishi Ájurvéda készítményei nagyon magas (gyógyszerészeti) minőségűek - jómagam 15 éve csak ezeket a készítményeket használom. Először is fontos azt is tudni, hogy az ájurvéda orvosok és ájurvéda terapeuták, kezelők, masszőrök eltérő szinten vannak. Az orvosok, nagyon színvonalas egyetemi képzéssel és diplomával rendelkeznek,  nagyon széles körű a tudásuk és a szakmai tapasztalatuk. Nagyon fontos ismérve egy ájurvédikus orvosnak, hogy nem csak kiváló tudása van, de kiegyensúlyozott és testileg, szellemileg is magas fokú tisztaság jellemzi. Ők diagnosztizálnak, terápiákat írnak elő és szinte már az érintésükkel gyógyítanak:) A terapeuták, kezelők, masszőrök az adott feladatukhoz kapcsolódóan végeztek csak képzést - nem rendelkeznek olyan széles körű ismeretekkel és az ájurvédikus orvos irányítása alatt végrehajtják az előírt terápiákat - ők nem írhatják elő, nem diagnosztizálhatnak. Náluk is fontos, hogy szellemi és testi szinten is tiszta személyek legyenek.  Óvakodj attól, hogy önjelölt ájurvédikus gyógyítókhoz menj, mert a nem megfelelően beállított terápia, még ártalmas is lehet mind a testedre, mind az elmédre nézve.  Először is készülj fel a konzultációra. Gondold végig a tüneteidet, betegségeidet, hogy a problémáidat majd át tudd beszélni az orvossal. Egy ájurvéda orvos mindig egyénileg foglalkozik a páciensekkel. Először megnézi az alkati jellemzőket,már ahogy belépsz az ajtón.  Utána a pulzusodat fogja megnézni. A pulzusdiagnosztika az ájurvéda legcsodásabb része, egy jó ájurvéda orvos anélkül, hogy bármit kérdezne Tőled a pulzusod alapján teljes képet kap, a tested és elméd állapotáról. Ilyenkor az ájurvéda orvos megállapítja a doshák egyensúlytalanságait és elmondja amit érzékel. A legtöbb esetben ő a probléma gyökerét fogja megállapítani, míg te magad leginkább a tünetek szintjén tudod csak érzékelni, ami már csak a következménye a doshák egyensúlytalanságának. Az ájurvéda konzultáción kérdéseket fogsz kapni az életmódodra, táplálkozásodra, emésztésedre, tüneteidre, problémáidra vonatkozóan. Elképzelhető, hogy az orvos megnézi a szemeidet, körmeidet, nyelvedet is. Az ájurvédikus vizsgálat teljes képet fog adni az orvosnak általános egészségügyi állapotodról vagy bármilyen fennálló betegségedről, és az esetleges egészségügyi kockázatokról.   Ezek után az orvos komplett terápiát fog javasolni, melynek része lesz a táplálkozás, testmozgás, életmódbeli, napirendi dolgok továbbá ájurvédikus kezelések (masszázs, izzasztó terápiák, méregtelenítő kezelések).   A gyógyító célja, hogy segítsen számodra az egészséges életmód kialakításában. Ezért elképzelhető, hogy fog komolyabb életmódbeli változásokat is javasolni. pl. kevesebb ivás, több alvás, etc. Lehet, hogy méregtelenítő kúrát kapsz és lehet, hogy, éppen egy tápláló erősítő kúrát. El fogja mondani milyen ételeket részesíts előnyben és melyek azok amiket a terápia idejére célszerű lenne mellőznöd. Ajánlásokat kapsz a napi menetrendedbe néhány apró dolog beépítésére lefekvés előtti teendők, ébredés utána tevékenységek. pl. olajos önmasszázs (részletes itt olvashatsz róla) , olajos szájöblögetés, nyelvkaparás (részletes itt olvashatsz róla), áztatott aszalt gyümölcsök, magvak, tejes italok, teák fogyasztása, etc. Amennyiben szükséges javasolni fog különböző gyógynövénykészítményeket is - néhányról már a blogon is olvashattál. A készítmények erősítik vagy éppen tisztítják a szervezetedet, elősegítik a harmónia helyreállítását, betegségek, tünetek megszüntetését és a betegségek megelőzését. Ezekhez el fogja mondani a pontos szedését is, mikor és hoygan kell a készítményeket szedni - az ájurvédában különböző vivőanyagokkal (pl. forró víz, ghí, tej)  kell az egyes készítményeket szedni. Elképzelhető, hogy javasol légzőgyakorlatokat, jógagyakorlatokat vagy meditációs gyakorlatokat is.  Szükség esetén komolyabb betegségeknél, javasol ájruvédikus kezeléseket is, mint méregtelenítő terápiák, izzasztó kúrák, maszsázsok, etc.  illetve javasolhat komplett kórházi terápiát is. Ha már elmentél egy ájurvédikus orvosi konzultációra, érdemes az ott elhangzott javaslatokat beépíteni az életedbe, követni az útmutatásokat, ajánlásokat. Hiszen, ha nem változtatsz semmin, akkor kidobott idő és pénz a konzultáció. Milyen gyakran menj ájurvédikus orvoshoz? Sok esetben, amikor nincs semmilyen tüneted, akkor is érdemes elmenni egy ájurvédikus orvosi konzultációra, hogy fény derülhessen olyan tényezőkre, melyekből a későbbiekben betegség lehetne - pl fél évente, évente. Amennyiben van egy konkrét betegség, ott a betegség súlyosságától, a beteg állapotától és terápiától függ, hogy milyen időközönként szükséges felkeresni az ájurvédikus orvost. A kontroll vizsgáltat segít az orvosnak képet kapni arról, hogyan hat a terápia és esetlegesen hogyan kell módosítani a terápiát annak érdekében, hogy az egészséged mielőbb helyreálljon. kiváló testi-lelki egészséget kívánok:) szeretettel: Kati

Mandulakrémes-bazsalikomos spárgakrémleves

2016. május 13. Éltető ételek 

Mandulakrémes-bazsalikomos spárgakrémlevesEgy kedves, "ismeretlen ismerősömtől" kaptam ezt a spárga receptet. Persze az övé egy picit másabb volt, mert bazsalikom illóolajat is tett bele, és citromlé helyett balzsamecetet... mandula helyett mandulafehérjeport. Tehát... majdnem ugyanaz, de mégsem. :) Mindenképp próbáljátok ki, megéri. Hozzávalók: - 1 csomag zsenge zöldspárga - 2 újhagyma - 1 evőkanál bio vaj - 4 dl zöldségalaplé (vagy mindenmentes leveskocka) - 1 marék áztatott, blansírozott mandula - 1 kis marék friss bazsalikom - himalája só, bors - pici citrom leve - 1 dl zabkrém Elkészítése: Először a spárgát törjük ketté. A spárgacsúcsot tegyük félre, a szárának a végét vágjuk le (ahol fás), és karikázzuk fel. - A vajon dinszteljük meg a vékony karikára vágott újhagymát, dobjuk rá a felkarikázott spárgát is. Pár percig pirítsuk, majd öntsük rá a zöldségalaplét. Még önthetünk hozzá egy kevés vizet. - Tegyük hozzá a beáztatott, barna héjától megszabadított mandulát, fűszerezzük. - Kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. - Tegyük bele a turmixba a marék bazsalikommal együtt. Dolgozzuk össze jó krémesre!Tegyük vissza főni, adjuk hozzá a felkarikázott spárgacsúcsokat. Kb. 5 perc főzésre van még ekkor szükség.Öntsük hozzá a zabkrémet, és csavarjunk bele egy pici citromlevet. 1-2 rottyantás, és már készen is van.Az ismerősöm eredeti receptje: A végén cseppents bele 2 csepp bazsalikom ct. linalool illóolajat. Citromlé helyett balzsamecetet, a zöldségalaplé helyett pedig 2 teáskanál Rapunzel levesport használj. Jó étvágyat hozzá!

Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módra

2016. május 6. Éltető ételek 

Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módraA tegnapi spárgás rizottóhoz csak a fél csomag spárgát használtam fel. Mivel nem jó sokáig tartogatni, ezért ma ismét spárga volt a tányéromban. Ennek a receptnek az ötlete Chili & Vanilia oldaláról származik, viszont vegánosítottam, és még megturbóztam egy kis sárgarépával. Nem rontotta el. :) A citromhéjat ne hagyjátok ki belőle, az adja meg azt a ízélményt, bátran próbáljátok ki. Hozzávalók (1 adag): - fél csomag zöld spárga (kb. 25 dkg) - 1 közepes sárgarépa - 2 dl zöldségalaplé - himalája só, bors - pár csepp friss citrom - 1 evőkanál barna rizsliszt - 1 dl zabkrém (ezt használom) - leheletnyi BIO citrom héja (2-3 reszelés) - 1 kávéskanál mustár - kapor, metélőhagyma Elkészítése: Előszőr a spárgát meghajlítjuk, és eltörjük. A csúcsos részét félretesszük, az alsó részét meghámozzuk, a végét levágjuk, majd felkarikázzuk.A sárgarépát meghámozzuk, kis kockára vágjuk.A zöldségalaplébe feltesszük főni a feldarabolt zöldségeket. Sózzuk (ha a zöldségalaplé nem sós) és borsozzuk. Cseppentsük bele a citromlét is.Kb. 10-15 perc alatt pároljuk puhára. Ekkor mehet hozzá a spárgacsúcs is.A riszlisztet keverjük össze a zabkrémmel, majd öntsük a főzelékre.Kb. 5 perc alatt főzzük össze, ezalatt besűrűsödik a főzelék.Vegyük le a tűzről. Reszeljük bele a citromhéjat, adjuk hozzá a zöldfűszereket is (1-1 kávéskanál mennyiség)

A fekete nadálytő hatásai

2016. május 2. Élj harmóniában 

A fekete nadálytő hatásaiA fekete nadálytő gyökerét és levelét is hasznosítják, itthon elsődlegesen zúzódásokra, sérülésekre való készítményekben vált ismertté.  A fekete nadály hatással van a légzésre, emésztésre, vérkeringésre és az idegrendszerre. Hatásait tekintve: tápláló erősítőszer, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, sebgyógyító, lágyító, összehúzó és vérzéscsillapító.  Új szövetek képződését nagyon kiválóan elősegíti. Javasolt köhögésnél, tüdőfertőzéseknél, tüdővérzésnél, gyomor és bélfekélyek esetén, véres vizeletnél, hasmenésnél, rándulásoknál, sebeknél, töréseknél, sérüléseknél, keléseknél a használata.  Kiváló szövetépítő, ezért hatékonyan segíti a sebgyógyulást, sérülésekből való felépülést.  Gyökere inkább erősítő, levele összehúzó, gyulladásgátló hatású. A tüdő nyálkahártyáját fiatalítja, táplálja, erősíti. Mindenféle tüdőproblémánál jól használható,  ahol gyulladás, vérzés vagy valamilyen pusztulásos betegség áll fenn.  Erősítésre és vérzéscsillapításra az ájurvéda 2 kávéskanál port javasol felforralni egy csésze tejben. Nyálkaoldó szerként hevítő fűszerekkel célszerű kombinálni - gyömbér, szegfűszeg, kardamom. - különben pangást okozhat a testben. Ájurvédikus szempontból édes, fanyar és hűtő minőségű. Csökkenti a vatat, pittát és növeli a kaphát. Rossz felszívás, elhízás, ödéma esetén és magas ama állapotban ne alkalmazd! Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga 

2 tábor ajánló

2016. április 4. BioBrigi 

2 tábor ajánlóhttp:/­­/­­www.erdliget.hu/­­tabor.htm Bózsván pedig a "Boldog Élet" túra- és életmódtábor lesz 2016. július 17-24. között. A honlapon a következő ajánló szerepel. Részleteket itt találhattok. "Az egészség ízletes, vidám, dinamikus, kalandos és közösségi élmény. Szeretettel várjuk azokat, akik szeretnék mindezt kipróbálni és megélni 7 napon át. A fiatalabbak mindennap a biciklis frakcióban járhatják be a környék vadregényes tájait. Mások kisebb vagy nagyobb túrákon (két egész napos és 2 félnapos) hívhatják segítségül a két legismertebb gyógyító orvost: a jobb és a bal lábat. Nem feledkezünk meg azokról sem, akik tanácsadást, szakmai ismereteket szeretnének hallani. A pihenőnapokon felkészült szakemberek fognak megszólalni. Este és reggel lélekápolásra is lehetőség lesz, amikor a Biblia egészségőrző tanácsaiból meríthetünk, külön a felnőttek és a gyerekek." Ugyanitt azok is találhatnak maguknak programot, akik csak kellemesen töltenék el az időt, vagy a gyermekeiknek keresnek megbízható, keresztény szemléletű tábort. Itt pl. írtam a Fürkész táborról néhány éve. Van ezen kívül kerékpáros, fiataloknak szóló, családos, és zenei tematikájú tábor is. A különböző turnusok részleteit a következő honlapon találjátok.   Ez az a hely, ahonnan az ember természetközeli élményektől feltöltve ballag haza, és alig várja a következő nyarat...

Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel

2016. február 24. Zizi kalandjai 

Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel Umeboshi? Azt eszik vagy isszák? Én is feltettem a kérdést, amikor még nem tudtam, hogy miről van szó! Pont egy éve áradoztam róla a Facebook-on. Szóval az umeboshi japán szilva fajta, a makrobiotikában igazi superfood-ként emlegetik. Értékes gyógyító energiáit a több évig tartó, tengeri sóban történő érlelés során nyeri el. Gyönyörű színét a vöröses színű shiso levél adja. Maga a szilva csodás immunerősítő, megfázás, fáradtság ellen is használhatjuk gyógyitalaink alapanyagaként, valamint ételeink ízesítésére. Itthon kapható ecet, paszta (krém) és néha eredeti szilva formájában is (többéle márka kapható, keressétek bioboltokban, Medilineban, Herbaházban, Bijóban vagy a 12. kerületi Csörsz utcai biopiacon szombatonként a Clearspring hazai forgalmazójánál, a Diótörőnél). Nagyon egyszerűen használom fel az ecetet. Néhány evőkanálnyit összekeverek olívaolajjal és ebben forgatom meg a zöldségeket (gombát, retket, brokkolit, karfiolt próbáltam eddig), hagyom egy kicsit állni, aztán mehet is a sütőbe. Isteni sós, savanykás ízt ad a zöldségeknek. Akinek nem sikerül beszerezni, annak adok helyettesítő alternatívát, ami szójaszósz és frissen facsart citromlé keverékéből áll. Bármilyen körettel tálalható, én most egy extra egészséges verziót hoztam: párolt fokhagymás spenótot kevertem össze főtt kölessel, de mehet mellé rizs, quinoa, sült krumpli, saláta… a fantáziátokra és a hűtőtök/­­kamrátok készletére bízom. Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel Hozzávalók 3-4 főre: Sült zöldségekhez: – 500 g csiperke gomba vagy brokkoli – 1 csokor piros retek (közepes méretű “golyók”) – 4 evőkanál ume ecet (helyettesíthető 2 evőkanál szójaszósz és 2 evőkanál frissen facsart citromlé keverékével) – 4 evőkanál olívaolaj Spenótos köleshez: – 1 bögre köles – 2 bögre víz – 2 nagy marék spenót, megtisztítva, felaprítva – 2 gerezd fokhagyma – 2 evőkanál olívaolaj – Himalaya só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A gombát tisztítsuk meg. Ha brokkolit használunk azt szedjük rózsáira, a vastag szárát (azt is felhasználjuk!) hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra, mossuk meg. Vágjuk le a retkek zöld hosszú szárát. Mossuk meg a kis golyókat. Egy kis tálban keverjük össze az olívaolajat és az ecetet, tegyük a zöldségeket egy sütőtálba és öntsük le az olívaolajos ecetes keverékkel. Jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a zöldségeket. Hagyjuk állni kb. 30 percet, majd tegyük be a sütőbe és 180 fokon süssük kb. 20-25 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd tegyük egy lábasba. Öntsük fel 2 bögre vízzel és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre. Egy serpenyőben hevítsük fel a 2 evőkanál olívaolajat, dobjuk rá az aprított spenótot és pároljuk 2-3 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, sózzuk és főzzük 4-5 percig, amíg a spenót összeesik és a fokhagyma is átfő. Adjuk a kész spenótot a megfőtt köleshez, keverjük át és tálalhatjuk is a sült zöldségekkel.

Lét-tudatos Hírlevél - december

2015. december 8. Lét-tudatos konyha 

Lét-tudatos Hírlevél - december I. RECEPTEK: ünnepi ételek   II. KIADVÁNY: Készítsd el a karácsonyi menüt reformosan! Hagyományos ízek egészségesen - megtalálod a Téli immunerősítés receptekkel című kiadványomban.    III. AJÁNDÉKOZZ EGÉSZSÉGET!: Egészséget támogató hasznos szolgáltatás Karácsonyra - AJÁNDÉKUTALVÁNYOK   IV. ÉLETMÓD: Nyaki kopás, szédülés, zsibbadás - van megoldás? Igen! - A speciális jógagyakorlatok segítenek!  JÓGA: Szeretettel várlak jógatermi foglalkozásaimon Szegeden   V. SORSELEMZÉS TAROT kártyával: December - a számvetés hava. Mit hoz a jövő év? Összegzés, értékelés Tarot kártyával    Hírlevélre feliratkozás: a www.lettudatos.com belső oldalain       

Reggeli cappuccinom

2015. szeptember 28. Életkert 

Megint elkezdődött 1 hónapos nyers kihívás! Hajrá ;) Hozzávalók: 1/­­2 sárgadinnye 1 édes alma 3 hatalmas mángoldlevél 5 dl forrásvíz A hozzávalókat krémesre turmixoljuk, majd a délelőtt folyamán elkortyolgatjuk ;) Teljesen eltelít!!! Egészségetekre!!! Kategória:Gyógyító italok, Nyers ételek Tagged: alma, mángold, sárgadinnye

Ezért egyél kölest.... A köles jótékony hatásai

2015. augusztus 22. Éltető ételek 

Ezért egyél kölest.... A köles jótékony hatásaiÉn mintegy 4 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy "mi fán terem" a köles. Gyerekkoromban nem találkoztam vele, szűkebb és bővebb ismeretségi körömben sem volt ismert. Pedig ilyen univerzális gabona nem sok van. Ma már szinte minden nap az asztalra kerül valamilyen formában. De azért érdekes, hogy a baráti köröm még most sem igazán ismeri. Nemrég a boltban vásároltam, és a pénztáros megkérdezte, hogy mit szoktam készíteni belőle. Pár szóban elmondtam neki, remélem Ő is kipróbálta már azóta. Egy időben a zöldségesnél vettem, de már ő sem tart, mert nincs rá igény. Sajnos nem ismerik eléggé az emberek, és a közétkeztetésben sincs jelen! Az is a baj szerintem, hogy nem lehet akárhol megvásárolni, sajnos még nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé. Többnyire bioboltokban kapható, ott kell keresni. Na ezzel az írással az a célom, hogy merjük használni a kölest, mert sokoldalú, tápláló, egészséges és finom. A növényről pár szóban  A köles igen termőképes. Rövid tenyészidejű, egy nyáron egy kölesmagból 30-40 ezer magocska is képes kifejlődni, mert többször is hoz termést. 60-90 cm magas, egynyári fű; a levele lándzsás, szőrös. Virágzata már a virágzás előtt bókoló, oldalra hajló. Füzérkéje egyvirágú, szálkátlan. A köles múltja, jelene és jövője   A köles egy ősi gabona. Mintegy tízezer éves múltra tekint vissza, hazánkban is ismert, és gyakran fogyasztott gabona volt. A Kárpát-medencében letelepedő magyarok is termesztették a kölest. A családi menü tudományos megközelítésben 4.1 részében írtam arról, hogy a 16. századi szakácskönyv is említést tesz a köleskása elkészítésére. Földünkön a népesség mintegy 1/­­3-a ma is alapélelmiszerként fogyasztja a kölest. Csak nem a civilizált lakosság, hanem a fejletlen országok (Afrika, Ázsia, India) lakossága. Sajnos...  A jövője?  Remélhetőleg felfelé ível. A szakdolgozatomban a táplálkozás és a betegségek összefüggéseit kerestem. Kérdőív alapján statisztikát készítettem arra vonatkozóan, hogy milyen gabonákat ismernek és fogyasztanak az emberek. A megkérdezettek csupán 20%-a ismeri és fogyasztja rendszeresen a kölest. Viszont az internetes válaszadók nagyobb számban ismerték a kölest, mint a helyben gyűjtött válaszadók. Úgyhogy fontos, hogy terjesszük az "igét", hívjuk fel ismerőseink figyelmét a kölesre, adjunk nekik tippeket, hogy hogyan használják és fogyasszák.  Egyébként úgy veszem észre, hogy egyre több kölesrecept jelenik meg a világhálón. Miért együnk rendszeresen kölest?  Több ősi táplálkozási irányzat, így többek között a makrobiotika és az ayurveda is fogyasztja a kölest. Jótékonyan hat a gyomorra, a lép-hasnyálmirigyre, és erősíti a vesét is. Vese- és hólyaggyulladás esetén rendszeres fogyasztása javasolt, a lép gyógyszereként ismerik. Fantasztikus lúgosító hatása van , így a mai civilizációs ártalmak ellen - mint például az elsavasosás, köszvény  - bevethető. Gátolja a szájban lévő baktériumok szaporodását, gombaölő - így kiválóan beilleszthető a candida diétába  is. Továbbá hasznos hasmenés, hányás, emésztési zavar és diabetesz  esetén. Enyhíti a várandósok reggeli rosszullétét. Könnyen emészthető, nem idéz elő gázképződést. Melegítő hatású. Kovasav  (szilícium) tartalma révén jótékonyan hat a bőrre, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi. Kovasav nélkül egyetlen élő anyag sem tudna létezni. Mésszel együtt elsősorban támasztó funkciót tölt be, a kovasav biztosítja a rugalmasságot, a mész pedig a szilárdságot. Magas szilícium tartalma a kötőszövetekre, porcokra, csontokra hat jótékonyan. Megakadályozza és megállítja az érelmeszesedést , és visszaadja az elváltozott erek rugalmasságát, normalizálja ezzel a vérnyomást is. Rosttartalma valamivel alacsonyabb a búzáénál, viszont gazdag B-vitaminokban és nyomelemekben. A köles egyszerre képes salakanyagként kiválasztani a pangó ásványi anyagokat a szervezetből, és az ásványi anyag veszteséget kiegyenlíteni. Tartalmaz fluort, ként, foszfort, vasat, kálciumot, magnéziumot, káliumot, cinket, valamint béta karotint is, amelyet a máj alakít át A-vitaminná.  A kálium a szívizom működését szabályozza, míg a magnézium és a foszfor a szellemi munkánál a fáradtság ellen nyújt védelmet. A kovasav a fluorral együtt hatva gondoskodik az egészséges fogakról és szilárd körmökről. B17-vitamin  tartalma révén a rákmegelőző és gyógyító étrendek fontos része. Fehérjetartalma 10-15%. Gluténmentes , ezért az erre érzékenyek is fogyaszthatják. Az ideális testsúly  elérésében nagy segítségünkre vannak a kölesben lévő vízoldékony rostok, mivel fokozzák a teltségérzetet, csökkentik a tápanyag-felszívódás mértékét, és lassítják a gyomor ürülési sebességét. Cukorbetegség esetén a rostok a szénhidrátok felszívódását is mérsékelik. Barnaköles/­­vadköles , az ízületek karbantartója. Az aranykölest azért kell hántolni, mert kemény kovasav tartalmú héja étkezésre alkalmatlan. Viszont a vadkölest nem hántolják, ezért jóval magasabb beltartalmi értékkel bír. Mint köztudott, az ásványi anyagok és a nyomelemek a magok külső rétegeiben halmozódnak fel, és azok a hántolással a tizedére csökkennek. Rosttartalma védi a bélrendszert, szerepet kaphat a méreganyagok megkötésében  is. Értékes ásványi anyagaival teljes értékű gyógyító nyers táplálék az ízületeket és mozgásrendszert érintő problémák esetében , különösen a gerincoszlopnál és kis- és nagyízületek artrózisainál. Kiemelten segíti a porcok, porckorongok védelmét, regenerációját. A tapasztalatok szerint napi 2-3 teáskanálnyi nyers vadköles liszt fogyasztásával már néhány (6-8) hét után tapasztalható az ízületi fájdalmak és a gyulladás csökkenése. Általában egy év szükséges a porcok látható javulásához, másfél-két évig történő használat mellett pedig a porcok, porckorongok regenerációja is létrejöhet. A férjem reggeli kásájának elengedhetetlen alkotóeleme ez a vadköles. Sportolóknak szerintem szintén elengedhetetlen. A köles héjából párna  készül, amely ősi tapasztalatok szerint nyugtató hatású. Használata allergiásoknak is ajánlott, mivel az élősködők nem tudnak benne megtelepedni. Remélem kedvet kaptatok arra, hogy kipróbáljátok ezt a csodás gabonát. Minden nőnek - na jó, férfinak is - napi szinten kellene legalább egy evőkanál kölest ennie ahhoz, hogy megóvja arcbőrének szépségét, és ne keletkezzenek ráncok, illetve a már meglévők kisimuljanak. Ezt mindenképpen érdemes kipróbálni!

Saláta-mix fűszeres magvakkal

2015. június 12. Életkert 

Mindenféle finom, gyógyítós, vegyszerezetlen saláta érik a hátsó kertemben, feldobtam őket egy némi fűszeres magocskával ;) Hozzávalók: 1 kisebb fej jégsaláta 1 maréknyi madársaláta 4-5 szál cikória saláta 1 ek fokhagymás olívaolaj Öntet: 1 maréknyi áztatott dió, szotyi, tökmag 1 kisebb fej lilahagyma 1 cikk fokhagyma 1/­­2 sárga paprika 1 paradicsom 1 kanál Soyu szójaszósz […]

Egynapos elvonulás júniusban (jóga, meditáció, főzés) - 2015. június 20.

2015. június 1. Lét-tudatos konyha 

Egynapos elvonulás júniusban (jóga, meditáció, főzés) - 2015. június 20. - Zöld környezet, friss levegő, harmónia. - Árnyas fákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely, egy kis házikóval. - Kiváló atmoszférát biztosít szabadtéri jógára, meditációra. EGYNAPOS ELVONULÁS (jóga, meditáció, főzés) Egynapos programunk: - Salaktalanító gyógytea fogyasztása - Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - Vegetariánus ebédkészítés (leves, főétel, édesség) - Meditáció Időpont: június 20. szombat 8-16h Jelentkezési határidő: június 2. Ára: 7000 ft Jelentkezés és bővebb információ: renata.kalman_­kukac_­lettudatos.com tel.: 06 30 913 65 76 Ízelítő és képes beszámoló tavalyi programjainkból: itt  és: itt

A "rákgyógyító" terápiánk

2015. április 18. Vegan Spirit 

Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http:/­­/­­veganspirit.blog.hu/­­2015/­­04/­­14/­­legyozi_­a_­rakot_­a_­nyersvegan_­eletmod Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ. Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/­­jelzés okafogyottá válik és eltűnik. A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/­­428-0173 Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=QiqIHbjCZcM https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=m2ocCDNmtsQ Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége! Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk! Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http:/­­/­­www.libri.hu/­­konyv/­­thomas_­m_­campbell.kina-tanulmany.html Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=enL1v9BMhnI Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=4saHaijltBw Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával!  Éppen ezért k erülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át!  Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket!  Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van!  A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet! Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamtok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullát jelentkezhet! Ettől nem szabadmegilyedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból!  Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http:/­­/­­www.elixirbolt.hu/­­hu/­­webaruhaz/­­onismeret/­­801010 Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http:/­­/­­www.libri.hu/­­konyv/­­victoria_­boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html Táplálék kiegészítők/­­vitaminok és beszerzésük: Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását.  Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek!      Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav.   Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/­­519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre A terápia összefoglalva: -  Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása - Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10             -          Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása)                  Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk - 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) - Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav)  - Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) - Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. - Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) - Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) -  Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban)   Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani!   Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra!   További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak!       Légy Áldott!     Üdvözlettel, Kakuk Bálint                        

Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!

2015. április 7. Éltető ételek 

Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!Itt a tavasz. Megérkeztek a gólyák, a fecskék, nyílnak a tulipánok, a nárciszok, aranylóan süt a nap. És mi nemhogy örülnénk ennek, egyre több nyavalya kerülget bennünket. Fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, rosszul alszunk, rossz a közérzetünk. Frontok jönnek-mennek, reggel hideg van, délután meleg. Csodás ez a napsütés, hiszen boldogsághormon "endorfin" termelődik, emelkedik a vérnyomás, tettre készek vagyunk. Viszont túl gyors ez a változás, ez a hőmérséklet ingadozás. Szervezetünk nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni, hangulatingadozás, fejfájás, alvásprobléma jelentkezik. Sok esetben ez egyenes út a depresszióhoz. Erre még egy lapáttal rátesz az óraállítás. 1 órát "elloptak" a napunkból. Bizony, a biológiai óránknak ezt nehéz behoznia. És ez nemcsak minket, felnőtteket érint, hanem a gyerekeinket is. Ők is sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebbek, az iskola hatalmas terhet ró rájuk. Bizony ők is "dolgoznak" napi 8 órát az iskolában.  Ezenkívül még azt is fontos megemlíteni, hogy a vitamin- és ásványianyag-raktárunk bizony jócskán megcsappant . Nincs nagy választék gyümölcsökből, a zöldségek még az előző év termései, ilyenkor csak üvegházas "kényszerérett paradicsomok" vagy a spanyol, marokkói, olasz eprek, paprikák, cukkinik, padlizsánok stb. kaphatók. Igaz, megjelentek az újhagymák, retkek, saláták.  De a legfontosabb, amit a természet ilyenkor ad nekünk: a ZÖLD levelek . Nő a sóska (vadsóska), a medvehagyma, menta, citromfű, csalán, árvacsalán, gyermekláncfű, lucerna, galaj, lóhere, tyúkhúr és még sorolhatnám. Épp ma voltam a Tisza gáton futni, hát az a kánaán, ami ehető zöld levelekből volt: CSODÁS.  Könnyen kaphatunk a tüneteinkre az orvosoktól antidepresszánst, de valóban erre van szükségünk? Mit tehetnénk ellene? Vasraktárunk feltöltése  A nőknél a vashiány (vérszegénység) is okozhat fáradékonyságot, amelyet a menstruációs ciklus is "elősegít". A csalán, mák, petrezselyem, ezerjófű, algák, búzafű, virágpor szintén fogyaszthatók vérszegénység esetén. Tehát mindenképp oda kell figyelni vasraktárunkra. A vas felszívódását elősegíti a C vitamin, gátolja a tej, a csersavak (teák), a foszfát (tej) és az oxalátok. Táplálkozás  Alapvetően a cél a teljes értékű táplálkozás. Kerüljünk mindenféle finomított (halott) élelmiszert. Stressznövelő élelmiszerek : fehér cukor, kávé, kakaó, csoki, fekete tea, alkohol. Ne terheljük le a szervezetet nehéz, zsíros ételekkel, törekedjünk az egyszerű, vegetáriánus étkezésre. Együnk minél több nyers ételt. A zab kifejezetten jótékony hatással van az idegrendszerre. Mivel a tavasz a méregtelenítés időszaka, ezért törekedjünk olyan ételek fogyasztására, amelyek a májat és az epehólyagot támogatják. Csökkentsük a sós ételek fogyasztását, részesítsük előnyben a friss zöldségeket, csírákat, gabonafüveket. Helyezzük előtérbe az édes és a csípős ízeket. Nagyon jó ilyenkor a mézes mentatea. Használjunk minél több csípős fűszernövényt ételeink készítésénél (bazsalikom, rozmaring, majoranna, borsikafű, kömény, kapor, babérlevél). A gabonafélék és hüvelyesek kellőképpen édesek, és ezt fokozhatjuk csíráztatással. Kiválóan beilleszthető az étrendbe a medvehagyma. A fekete üröm édes-csípős kombinációja is kiváló ezekben az időkben. Együnk minél több nyers vöröshagymát, fokhagymát. Az ételek főzése leegyszerűsödik: rövidebb ideig, de magas hőfokon készítsük, ezáltal az étel belseje nem fő át annyira. Fogyasszunk algákat. Nagyon fontos a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek fogyasztása: csíraőrlemények, csírák. Ezzel a táplálkozással az immunrendszerünk is erősödik, ellenállóbbá válik. Kellő folyadékfogyasztás  Igyunk sokat: víz, frissen préselt zöldség és gyümölcslevek és gyógyteák (zöldtea, ginseng, ginko biloba, varjúháj, ezerjófű) formájában. Iktassuk be a napi étkezésünkbe a zöld turmixot . Itt a lényeg a klorofill, amely a zöld színt adja a növényeknek. Ezt felturbózhatjuk superfoodokkal. Csodákra képes a búzafűlé. Viszont sokan nem bírják az illatát, ízét, és a mindennapi elkészítése is elég macera a napi teendők mellett. Erre egy remek megoldás ez a búzafű por, amellyel a zöld turmixunkat remekül felturbózhatjuk. Vitaminok és ásványi anyagok a fáradtság leküzdéséhez A legfontosabb a C- és E-vitamin, valamint a réz, jód, vas és a magnézium. Természetes C-vitamin forrás többek között pl. a homoktövis, a csipkebogyó, a camu camu és a goji berry. Egy egészséges élő szervezetnek minimum 70 féle ásványi anyagra, mikroelemre, nyomelemre lenne szüksége. Támogassuk az idegrendszert Igyunk nyugtató hatású gyógynövényeket, ezekből tea fogyasztható, vagy illóolajukat párologtathatjuk, masszázsolajakhoz hozzátehetjük: levendula, orbáncfű, kamilla, bergamott, jázmin, rózsa, citromfű, ánizs, golgotavirág, rozmaring, macskagyökér. Készíthetünk álompárnát szárított gyógynövényekből (levendula, kamilla, citromfű, orbáncfű, zabszalma). Mozdulj meg! Kezdj el mozogni! Tudom, a hátad közepére kívánod, hív az ágy, de vegyél erőt magadon, és menj ki a természetbe, sétálj, kirándulj. A mozgás antidepresszáns hatását több tanulmány is bizonyítja. Minél fáradtabbnak érzed magad, annál jobban fog esni egy kis séta, kocogás a természetben. Télen sajnos bezárkózunk a lakásba, most itt az idő, menjünk ki a szabadba, a friss levegőre. Gyűjtsél medvehagymát, zöld leveleket, ezzel megszerzed a zöldturmixod alapját is. A jóga is jótékonyan hat az idegrendszerre, és segít a megfelelő légzés elsajátításában. Teljesítmény fokozására és a fáradékonyság leküzdésére próbáljuk ki a Performax Forte-t. Négy különböző cordyceps fajtát tartalmaz, valamint rózsavarjúhájat, amelyet a "százévesek gyökerének" is neveznek. Érdemes a macát is kipróbálni, amely kiváló teljesítményfokozó. Teljes megújulás - méregtelenítés A tavasz a megújulás, a méregtelenítés időszaka. Milyen érdekes, ilyenkor könnyedén találunk csalánhajtásokat, ami kitűnő vértisztító, méregtelenítő hatású. A szervezetnek is meg kell újulnia, meg kell tisztulnia. Nemhiába van húsvét előtt a 40 napos böjt. Egy pár napos gyümölcsnap vagy léböjt fantasztikus megújulást, felfrissülést ad a szervezetnek. Hívjuk segítségül a fizioterápiát A hidroterápia ősidők óta ismert. A Kneipp-féle hidroterápiás módszerek közül a váltó lábfürdő, a váltózuhany, a szauna, a reggeli frottírozás, a hideg vizes lábszárleöntés, a harmatos fűben járás segíthet. Használjunk frissítő hatású masszázs- és fürdőolajakat. A fény növeli a szervezet szerotoninszintjét, ezért depresszió esetén egyszerű módszer a napfürdőzés. Üljünk ki a napra, csukjuk be a szemünket, és napoztassuk arcunkat, testünk minél nagyobb részét. Nevessünk sokat A nevetés serkenti az immunrendszert, különösen az úgynevezett természetes ölő sejtek működését. A nevetés hatására endorfinok szabadulnak fel, és agyunkban örömérzet keletkezik. Nevess szívből minél többet! Lássuk színesben a világot! A színterápia egy elfogadott tudományág. Kutatások bebizonyították, hogy egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, depresszió és feszültség esetén. Az idegi eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó szín. A kék nyugtat, lazít. A lila a meditáció színe, nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert. Ha idegesek vagyunk, és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A narancssárga általános frissítőként működik, elűzi a depressziót. A sárga a nap színe, ezáltal meleget és lelkesedést sugároz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a húgyhólyag működését ösztönzi és erősíti. A zöld a természet, növekedés színe. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Hogy szépek is legyünk Törődjünk egy kicsit magunkkal. Készítsünk test- és arcpakolásokat, frissítsük fel a hajunk állapotát. Nagyon fontos a pihentető alvás, ezért éjfél előtt már bújjunk ágyba.

Gyógyító hagymák. 3.rész Medvehagyma, a tavasz "csoda"gyógyszere

2015. március 20. Éltető ételek 

Gyógyító hagymák. 3.rész Medvehagyma, a tavasz A népi hagyomány szerint tavasszal a barlangjából kibújó medve ezt a növényt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét. Úgyhogy tavasszal vegyük elő a bakancsunkat, és irány az erdő! A gyűjtése során viszont szigorú szabályok vannak. Még virágzás előtt szedjük a levelét.   Fontos, hogy NE keverjük össze a gyöngyvirággal és a kikericcsel. Könnyen ellenőrizhetjük, hogy jó levelet gyűjtünk-e: a kezünkkel dörzsöljük össze a levelét. Ha kellemes fokhagyma illatot áraszt, akkor nyugodtak lehetünk.  A medvehagymát a fokhagyma erdei testvérének is nevezik, így gyógyhatásuk is hasonló.  Kiváló vértisztító szer, kitisztítja a májat, az ereket és a beleket.  Ugyancsak segít a nehézfémek kivezetésében, így a városlakók "ólommentesítésére" kiváló.  Vérnyomás- és koleszterincsökkentő, valamint bélfertőtlenítő.  Mivel tavasszal csak pár hétig érhető el frissen, így ajánlani tudom a medvehagyma pástétomot, amely kenyérre kenve nagyon finom, de kúraszerűen (36 nap) fogyasztva, konkrét gyógyhatásai is érvényesülnek. A méregtelenítő kúrát is kiegészíthetjük vele. De a medvehagyma alkoholos kivonata is bevethető ilyenkor.  Együnk minél több hagymát, hiszen remek antibiotikum, jót tesz a szívnek, az ereknek, a beleknek... Szóval ez egy univerzális gyógynövény! Ételeinkbe bátran beletehetjük, de a legjobb nyersen, hiszen jótékony hatásai eképp jobban érvényesülnek. Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma

Almás-zabpelyhes vegán palacsinta

2015. február 25. BioVilág 

Almás-zabpelyhes vegán palacsintaPalacsinta kicsit egészségesebb kivitelben. A zabpehelyről ódákat tudnék zengeni, nagyon szeretem. Rendszeres fogyasztása jótékony hatással bír emésztésünkre. Gazdag ásványi anyagokban (vas, kalcim, kálium, magnézium, foszfor), és magas a fehérje tartalma, ami vegetáriánusként fontos szempont. Egyszóval mindenkit csak biztatni tudok a zab mindennapi fogyasztására. A zabról bővebben itt. Hozzávalók: 2 bögre zabpehely 1 bögre finomliszt 1 dl olaj 1 csipet só 2 bögre növényi tej kevés víz fél citrom leve 1-2 alma reszelve 1. A zabpelyhet finomra őröltem robotgép segítségével, de nem teljesen lisztes állagúra. Ezután egy keverőtálban hozzáadtam a finomlisztet és a csipet sót. 2. Hozzáöntöm a tejet és az olajat, majd alaposan, csomómentesre keverjük. Ekkor a citromlevet is hozzáadjuk, majd elkeverjük benne. Félre tesszük pihenni a tésztát kb. 1 órára. 3. Ezalatt lereszeljük az almákat, majd a pihentetés után beleforgatjuk a tésztába. A zabpehely pihentetés alatt megszívja magát folyadékkal, így egy sűrűbb tésztát kapunk, plusz az alma is nehezíti. Ezért pihentetés után kevés vízzel, vagy tejjel hígíthatunk még rajta addig, amíg egy sűrű állagú palacsinta tésztát nem kapunk. Én kb. 1 dl vizet adtam még hozzá. 4. Közepes lángon, süssük meg őket! Az első palacsinta alá öntsünk kevés olajat, a többinél már nem szükséges. Kicsit vastagabb palacsintákat készítsünk! Ízesíthetjük fahéjjal és agavé sziruppal, de magában is nagyon finom. :) Ani Tisztán, tudatosan!

Szauna és infraszauna jótékony hatásai a hideg, téli napokon

2015. január 10. Éltető ételek 

Szauna és infraszauna jótékony hatásai a hideg, téli napokonItt az új év, ilyenkor az ember mindig ígéreteket tesz, hogy valamilyen testmozgást elkezd végezni RENDSZERESEN. Ilyenkor a legjobb megoldás szerintem az úszás és mellé a szauna/­­infraszauna használata. Gyerekkoromban én nem jártam úszótanfolyamra, az iskola sem szervezett tanóra keretein belüli úszás oktatást. Magamtól tanultam ezt-azt, de nem mondanám, hogy tudok úszni. Csak annyira vagyok vízbiztos, hogy nem merülök el, na de a fejem ne kerüljön a víz alá. Strandon például sose csúsztam le csúszdán. Na, de ezek után... Tavaly elkezdtem felnőtt úszótanfolyamra járni. Most van egy kis szünet a tanfolyammal kapcsolatban, mert nincs elég jelentkező, de hetente háromszor így is járok uszodába, ahol tökéletesítem úszás tudásomat.  Na de nem is erről akarok írni, hanem a szauna és az infraszauna jótékony hatásairól. Ugyanis, ha már az uszodában vagyok, és úszok úgy 1 órát, ezenkívül 2x15 percet szaunázok és infraszaunázok is. Higgyétek el, nagyon jó. Az utolsó porcikámig átmelegszek, utána nyakig belemegyek a 16 fokos merülő medencébe. Hűűűűű.... ez nem semmi. Úgy beindul a vérkeringés, hogy csak na...Tiszta piros lesz a bőröm. De nemcsak télen szaunázhatunk (bár kétségtelen, hogy ilyenkor nagyon jól esik), hanem az év bármely szakában. Kényezteti a bőrt, javítja a közérzetet, edzi az ereket és még a vírusokat is elűzi. Így, influenzajárvány idején megelőzésképpen remekül alkalmazható. Szauna: A szaunázáshoz a kamrát 80-100 fokra felfűtik . A legalsó padon kell elhelyezkedni, és ha a szervezet hűtése a verejtékezéssel megkezdődik, fel lehet ülni a középső, vagy a legfelső padra. A meleg levegő felszáll, ezért legfelül a legnagyobb a hőhatás. A meleg hatására értágulat jön létre . Hirtelen hideg vizes fürdővel (merülő medence, hideg zuhany) kell a testhőmérsékletet csökkenteni. Hideg hatásra érösszehúzódás és vérnyomás emelkedés alakul ki. A hideg-meleg hatás váltást többször is meg lehet ismételni.  Csak a forró és a hideg hatások váltakozása hozza létre az igazi szauna-effektust, az izzadás önmagában nem elegendő. A szauna a szervezetet érő legerősebb ingerek közé tartozik, ez a legjobb érfaltorna . A vérkeringés fizikai igénybevétele révén edzi a szívet, és javítja a vérkeringést. Ugyanakkor vérkeringési zavarokkal, és szívpanaszokkal küszködőknek vigyázniuk kell, hiszen az igénybevétel túl nagy lehet.  Az immunrendszer igénybevételével erősíti azt . Vigyázni kell arra, hogy közvetlenül szaunázás alatt az immunrendszer le van terhelve, így eközben a megbetegedés veszélye nagyobb. Az izzadás során a szervezetből természetes úton távoznak a méreganyagok , fokozza az anyagcserét. A bőrre jó hatással van , kitisztul, feszesebbé válik. Az álmatlanság ellen is jó szer, továbbá az izomláz enyhítésében is kellemes gyógymód. Sportolóknak segíthet a bemelegítésben is.  Szaunázás közben pótoljuk a folyadékveszteséget, igyunk elegendő vizet. Infraszauna:  Az infraszauna alacsonyabb hőmérsékleten működik (40-50 fok), ami kellemesebb bent tartózkodást jelent.  30 perces használata 300 kalória veszteséget jelent. A normál szaunához képest használata az alakot jobban átformálja, az izomzat lazításában hatékonyabb, a nyirokfolyadék intenzív keringetésével jobban serkenti az alakformálást. Emiatt fogyókúra szempontjából jobb. Egy félórás kezelés során a szervezet fél liter izzadtságot termel, ami megfelel 3-5 km lefutásának.  Látványos hatása van a bőrre, pórustisztító és sejtregeneráló hatásának köszönhetően. Az izzadás mennyisége kb. háromszorosa a hagyományos szaunáénak, 20-60 szoros méregtelenítő potenciállal rendelkezik és 3-7-szer nagyobb mennyiségű nem vízjellegű összetevő található a kiizzadt verejtékben.   Az infravörös sugarak a 4-6 mm-től akár a 4-6 cm-ig is behatolnak a bőr felszíne alá . Így a sugárzás melegítő hatását az izomszövetekben és a belső szervekben fejti ki.  Általános gyógyító hatások: Vérkeringési, veseműködési zavarok, köszvény, reuma, ízületi betegségek, tüdőgyulladás, epehólyag-gyulladás, fertőzések, menopauza, csukló- és végtagfájdalmak, allergia, bőrpanaszok, hexensussz, isiász, hátfájdalmak, húzódás, porckorong károsodás, derékfájdalmak, cellulitisz, idegrendszeri panaszok, stressz kezelése, méregtelenítés, keringési és immunrendszer megerősítése, sportsérülések kezelése stb. Aktiválja a szervezet ellenállóképességét.  Ellenjavallat: félheveny izületi gyulladások, csontvelő gennyesedés, menstruáció, TBC akut formái, lázas állapot A szaunázás alapszabályai  - Nagyon fáradtan ne szaunázz! - Ne siesd el, legalább 1,5-2 órát szánjál rá. - Használj bent fürdőlepedőt, előtte zuhanyozz le, a papucsodat kint vedd le. - Szaunázás előtt ne igyál túl sokat, utána viszont annál többet: ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcsleveket.  - Sportolni, úszni csak szaunázás előtt javasolt, utána vagy közben nagyon megterhelné a szervezetet.  - Tarts 5-10 perces szünetet minden menet között, az utolsó alkalom után pedig hosszabbat. - Lázasan, gyulladásos állapotban nem ajánlott a szaunázás. Akinek egészségügyi problémája van (például visszeresség, magas vérnyomás), kérje ki szakorvos véleményét a szauna használatáról.

Hogyan éljük túl az ünnepi gyomorrontást?

2014. december 30. Éltető ételek 

Az egyik kereskedelmi tv reggeli műsorában egy gasztroenterológus a túlevés tüneteinek csökkentésére mustáros virslit javasolt. Hát, szerintem ennél vannak jobb megoldások is, minthogy egy nehéz vacsora után a reggelit virslivel kezdjük. A természetes módszerek helyett gyógyszertári savlekötőket ajánlott. Hmm... elgondolkodtató ... Nagyon jó megelőzésre, de ha már tünetek vannak, akkor is az emóció . Javaslom azt, hogy az étkezés után minden esetben igyunk meg egy kupicával (30 ml), mely bizonyítottan meggyorsítja és megkönnyíti az emésztést . Elő a gyógynövényekkel  Igyunk gyömbéres-citromos teát , mely remekül enyhíti a hányingert, segíti az emésztést. Elmondhatjuk azt, hogy minden fűszernövény remekül hat az emésztésre . Akár oregáno, rozmaring, ánizs, kömény, édeskömény, tárkony, citromfű vagy akár kakukkfű is kerülhet a gyógyteánkba. De a kurkuma, szegfűszeg vagy éppen a fahéj is serkenti az emésztést. A magas zsírbevitel jelentősen megterheli az epénket, májunkat is, melynek akár epegörcs is lehet a következménye. Minden keserűtartalmú gyógynövény remek epehajtó tulajdonsággal bír , és a zsíremésztést is kellően segíti. De a csípősanyag tartalmú gyógynövények is kellően beindítják a gyomornedv termelést. Ilyen pl. a torma, mustár, gyömbér, retek . A mustármagolaj belsőleg fogyasztva serkenti az emésztést, jó szélhajtó és gyomormelegítő tulajdonságú. (Gondolom ezért ajánlotta a mustárt a kereskedelmi tv reggeli műsorában a doktornő, no de virslivel, reggelire?) Görcsoldó hatásúak a kömény, macskagyökér (valeriana), de a Schüssler 7-es só is bevethető. De egy meleg sópárna is sokat segíthet. Ha megnézzük az Emésztést Segítő Tinktúra összetevőit, tartalmaz édesköményt, kaport, ánizst, lestyángyökeret, angyalgyökeret, kisezerjófüvet is. De bevethető Kisezerjúfű tinktúra, Citromfű tinktúra, Feketeüröm tinktúra vagy akár a Édeskömény tinktúra is. A keserűtartalmú növények rendkívül jól segítik az emésztést, segíti a béltartalom ürülését, a bélmozgást. Ezeket étkezés előtt érdemes inni, cukrozatlanul. A benedekfű a híres svédkeserű egyik alkotója; de az angyalgyökér és a kisezerjófű is rendkívül keserű. Illatokkal a panaszok ellen  Nos, nem a töltött káposzta illatára gondolok, hanem illóolajokra. Ezek kerülhetnek párologtatóba, zsebkendőre cseppentve azt tartva az orrunk elé vagy inhalálva is bekerülhetnek a szervezetünkbe. Bőrre kenve is rendkívül hatásosak vagy akár egy sós-illóolajos (láb)fürdőként. A Stadelmann termékek közül az édeskömény-kömény olaj vagy a kamilla-édeskömény olaj remekül enyhíti a görcsöket, de párologtathatunk borsmenta, ánizs, édeskömény, bazsalikom, citromfű, gyömbér illóolajakat is. Gyomorfájdalom esetén kb. 1 teáskanál bázisolajba cseppents 1-1 csepp édeskömény, levendula és kamilla illóolajat, és óramutató járásával megegyező irányban finoman masszírozd a hasat és a gyomorszájat. Majd tehetsz rá egy meleg borogatást is. Közben kortyolgass egy csésze gyömbéres-borsmentás-köményes gyógyteát. Gyomorégésre lúgosítás  A nagyi receptje a szódabikarbóna , mely csökkenti a gyomorégést és a refluxos tüneteket. Tűzoltásra bevethetjük, viszont hosszú távon ugyanúgy nem ajánlott, mint a gyógyszertári savlekötők.  Ihatunk lúgos vizet is (pl. Salvus), de ezt is csak kúraszerúen. Gyomorégés, émelygés, hányinger, puffadás, teltségérzés esetén 1-2 dl elfogyasztása javasolt.  Gyomor, illetve refluxos tünetek esetén bevethető a Gyomorerősítő tinktúra is. De a sós víz is remekül csökkenti a gyomorégést, leköti a gyomorsavat.  Gyógyító táplálékok A túlevés után az elsőként jelentkező tünet a teltségérzés . Ezt egy kellemes séta jelentősen csökkenteni tudja. Amennyiben viszont hányinger, hányás, gyomorfájás, hasmenés is jelentkezik, akkor az már komolyabb problémára utalhat. Nemhiába, a szervezet ilyenkor jelez, hogy ELÉG! Beindul a természetes tisztulási folyamat akár hányás, hasmenés formájában. Ezt mindenképp támogatni, és segíteni kell (nem pedig elnyomni), hogy minél hamarabb megszabaduljon a sok(k)tól. Ami ki akar jönni, az hadd jöjjön ki. Utána sokkal jobb lesz! Ilyenkor az első legyen az emóció . Továbbá mindenképp szükség van 1-2 napos diétára, készítsünk rizsnyákot , igyunk frissen préselt alma-répalevet , és sok-sok tisztított vizet, gyógyteát.

Karácsonyi visszaszámlálás. 3+1 nyers leves

2014. december 19. Éltető ételek 

Karácsonyi visszaszámlálás. 3+1 nyers levesPár nap, és itt a karácsony. Amennyiben még nem állt össze a fejedben a menü, akkor ezzel a sorozattal remélem segítségedre leszek. Előételnek egyszerű leveseket javaslok , melyeket ha még főzni is kell, akkor is elkészül fél óra alatt. Ha meg ezekből a nyers levesekből választassz, akkor meg tényleg röpke 10 perc alatt elkészül. Én az egyszerűség híve vagyok. Sok esetben csak összeturmixolom a gyümölcsöket, adok hozzá egy kevés tisztított vizet, és kész is a finom gyümölcsös krémleves. Téliesíthetjük ezeket a nyers leveseket kellő melegítő fűszerekkel (fahéj, gyömbér, szegfűszeg) és enyhe melegítéssel. Valamint ilyenkor egy kevéske avokadó vagy kesudió is kerülhet bele.  Ahol a recept mézet ír, nyugodtan helyettesítsd juharsziruppal vagy datolyapasztával. 1. Karácsonyi aszaltszilva krémleves Ezt a leves tavaly karácsonykor készítettem el, mindenkinek nagyon ízett. A fűszerekkel igazi karácsonyi hangulatot lehet varázsolni. Törekedjünk arra, hogy cukrozatlan és kén-dioxid mentes aszalt szilvát vásároljunk. 2. Téli mandarin krémleves valódi vaníliával A mandarin egy közkedvelt téli(déli) gyümölcs. A hűtő hatását remekül ellensúlyozhatjuk egy kevéske fahéjjal. Mindenképp valódi vaníliát használjunk hozzá. Hozzávalók: - 1 kg mandarin  - 3 banán  - 2 teáskanál vaníliapor  - 1 kávéskanál ceyloni fahéj  - szükség szerint méz vagy egy kevés datolyapaszta  - tisztított víz  - díszítés: aszalt banánkarikák  Elkészítése: - A mandarint meghámozzuk, a magjait kiszedjük. Kevés vízzel alaposan összeturmixoljuk az alapanyagokat. Amikor teljesen krémes, akkor ellenőrizzük az állagát. - Ha szükséges, akkor adjunk hozzá még kevés vizet. Tálaláskor aszalt banánkarikákkal díszítjük. 4. Pirosgyümölcsös-kókuszos krémleves A színeknek gyógyító ereje van. Nemcsak a szemnek, hanem a lélelknek is felemelő, sőt, az egészségünket is támogatja. Törekedjünk arra, hogy ételeink színesek legyenek. A piros bogyós gyümölcsök magas likopin és antocián tartalma jótékonyan hat a vizeletkiválasztó szervekre, a memória működésére és a szív működését is megfelelően támogatja. Úgyhogy színekre fel! Ehhez a leveshez most télen nyugodtan vásároljunk fagyasztott, cukrozatlan málnát, cseresznyét és meggyet. Vagy nézzünk szét a hűtőnkben. 4. Narancsos sütőtök krémleves A sütőtök igazi téli csemege Sütve, főzve, nyersen... mindenhogy finom. Friss, ropogós, teli van élettel. Igazi béta-karotin bomba. Hozzávalók: - 50 dkg narancs  - 30 dkg sütőtök  - 1 banán  - 2 evőkanál méz vagy kókuszvirágcukor  - 2 evőkanál citrom leve  -  1/­­2 avokádó  - 1 kávéskanál ceyloni fahéj  - kevés őrölt szegfűszeg  - csipet só  - tisztított víz  - díszítés: alma, hajdinacsíra  Elkészítése: A sütőtököt kis kockára feldaraboljuk, a narancs levét kipréseljük. Minden alapanyagot turmixba teszünk.Kis almakockákkal és friss hajdinacsírával díszítjük. Ha szükséges, picit langyosíthatunk rajta, de a fahéj és a szegfűszeg melegítő hatása remekül érvényesül így is.

5+1 kevésbé ismert immunerősítő gyógynövény

2014. október 10. Éltető ételek 

5+1 kevésbé ismert immunerősítő gyógynövényAz előző részben az 5+1 legismertebb gyógynövényt mutattam be, most folytatom a sort a kevésbé ismert, de annál hatékonyabb gyógynövényekkel. 1.  Echinacea (Bíbor kasvirág)   Hazánkban termesztett dísznövény. Elsősorban alkoholos kivonata ismert, de teaként is fogyasztható. Számos immunerősítő tabletta fő hatóanyaga. Homeopátiás készítményként is megvásárolható, amelyet mindenképp kúraszerűen kell alkalmazni! D6-os potenciálban napi 2x5 globulus bevétele szükséges. Hagyjuk, hogy a száj nyálkahártyáján szívódjon fel. 1 hét szedés után 1 hét szünet szükséges. Aktiválja a makrofágokat, és fokozza az interferon képződést. Ezáltal nagyon hatékony immunstimuláns, sejtosztódást gátló, antivirális és antibakteriális.  2.  Gyömbér  A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti. Elsősorban étvágyjavító, emésztésserkentő hatásáról ismert, de téli betegségek megelőzésére is kiváló. Erősíti az immunrendszert , a megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkasfájdalom enyhítésében is segít. 3.  Ginzeng (élet gyökere)  Ázsiában nagyra értékelt roborálószer, azt tartották róla, hogy visszahozza a fiatalságot. Az idős, legyengült szervezetet erősíti, növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását . Ezáltal immunerősítő, tumorellenes . Kedvezően hat a nemi szervek működésére, nemhiába került az Active GTC-be is. Hat a vörösvértestek képzésére is, növeli az oxigénszállítást, vérkeringés javító, véralvadásgátló . Jótékony hatású a központi idegrendszerre, élénkítő, fokozza a koncentráló készséget . Összességében a szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához járul hozzá.  4.  Orvosi ziliz (Fehér mályva)  Ez már valóban egy kevésbé ismert gyógynövény, pedig akár az allergiások megmentője is lehetne. Elsősorban a gyökerét használjuk drogként, de a levele is gyűjthető. Magas nyálkatartalma van, ezenkívül flavonoidokat, keményítőt, aszparagint, ásványi anyagokat is tartalmaz. Mivel fokozza a leukociták falóképességét, így immunstimuláns hatású . Ezenkívül a nyálkatartalma miatt nagyon jól használható emésztőszervi gyulladások esetén, asztmára, szénanáthára, köhögésre is. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg - orrba cseppentve, arcot, szemet megmosva is bevethetik az allegiások. A hideg áztatással készült ziliztea beivódik a nyálkahártyába, a bőrbe, megszüntetve ezáltal a szem-, orr- és fülviszketést.  5.  Goji berry Erről a bogyóról elmondható, hogy szinte mindenre jó. Immunmoduláló hatása révén fokozódik a fehérvérsejtek aktivitása . Az egyedülálló L.B. Poliszacharidok, amik megtalálhatóak benne, szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az antioxidáns karotinoidok egész tárházát tartalmazza, beleértve a béta-karotin t (és jobb forrása annak, mint a sárgarépa!) és a zeaxantin t is, ami a szemet védi. C-vitamin tartalma 500x magasabb súlyarányosan a narancsnál. Az aszalt goji számos nyers étel alapanyaga lehet, juice formában ütős immunerősítő.  5+1  Körömvirág  Ezt a csodás gyógynövényt biztosan sokan ismerik, de immunerősítő hatása kevésbé ismert . Bőven tartalmaz flavonoidokat, xantofillt és karotinoidot, szaponint, E-vitamint, keserűanyagot. A virágából készült teája és alkoholos kivonata amellett, hogy immunstimuláns és antioxidáns, felhasználható bélrendszeri gyulladások kezelése során is. Antibakteriális, antivirális, erősíti a nyirokrendszert, keserűanyag tartalma jótékony hatással van a májra és az epére. A virágából macerátummal készült olaja és a kenőcs is kiváló gyulladáscsökkentők és sebgyógyítók.  Ne féljünk használni a gyógynövényekben rejlő erőt, alkalmazzuk bátran megelőzésre és gyógyulásra is.

Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma

2014. augusztus 15. Éltető ételek 

A fokhagymát több mint 4000 éve használják, a piramisok építése során is napi fokhagyma adagot kaptak a munkások. A magyar népi gyógyászat is ismeri és előszeretettel alkalmazza.  Legfontosabb hatóanyaga Akkoriban még nem volt ellenérzés az erőteljes illattal szemben, mint manapság. A fokhagyma egyik legfontosabb hatóanyaga a szagtalan alliin, melyből szétrágás/­­vágás során allicin keletkezik. Ezt az allicin olajat a bőr és a tüdő választja ki, ezért érződik a bőrünkön és a lehelletünkön.  Néphagyomány szerint csökkenthetjük ezen illatot, ha petrezselymet, bazsalikomot, borókabogyót vagy fahéjat rágcsálunk vagy 1-2 szem szegfűszeget.  Antibakteriális, antivirális és parazita ellenes Nagyon sok jótékony hatása van a fokhagymának, de szerintem az egyik legfontosabb, hogy erős antibiotikum . Még 1:100.000-es hígításban is hat a Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok ellen. 1 mg allicin 15NE penicillinnek felel meg. De nemcsak a baktériumok ellen kiváló, hanem a vírusok (pl. herpesz, szemölcs) és paraziták (pl. bélféreg, körömgomba) ellen is.  Bél-ügyek Viszont az egészséges bélflórában nem tesznek kárt . Sőt, erősíti az emésztőrendszerben lévő mirigyeket, és jótékony hatása van a bél nyálkahártyájára is. Tehát elmondhatjuk azt, hogy segít helyreállítani bélflórát. Kiváló gyógyszer puffadás, hasmenés és a bélgörcsök esetén. Gátolja a gázképződéssel járó rothadási és erjedési folyamatokat. Bevethető a Helicobacter pylorit esetében is, mely köztudottan a gyomorfekély és gyomorrák kialakulásáért felelős.  Szív- és érrendszerre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan Ezenkívül erőteljes koleszterin és triglicerid csökkentő hatása van. Napi 3-10g nyers fokhagyma fogyasztása 6-16 hetes kezelés után 16%-kal csökkenti a koleszterint, és 30%-kal a triglicerint. Remekül szabályozza a vérnyomást , csökkenti az arrtériák meszesedését, ezáltal megelőzi a trombózis kialakulását. Véralvadásgátló , ezért az ilyen gyógyszert szedők erre fokozottan figyeljenek.  Értágító hatása is ismert, oldja a szív koszorúereinek görcsét, ezáltal javul a szívizom vérellátottsága. Fokozottan hat a láb, a szem és az agy szűkült ereire . Időskorban jellemző az időszakos sántítás (claudicatio intermittens), amikor járás során a kezdődő elmeszesesedés miatt a láb izmai kevesebb vért és ezzel oxigént kapnak. Ilyenkor fellépő göcsös fájdalom, zsibbadás megállásra kényszeríti a beteget. Nos, egy 6 hónapos fokhagyma kúra tünetmentességet eredményezhet.  Vércukorcsökkentő hatása is ismert, kiváló kiegészítő terápia lehet a cukorbetegség kezelése során. Antioxidás hatású , így az immunrendszert is erősíti.  Bevetés a nehézfémek ellen A fokhagyma a kénvegyületeinek köszönhetően fel tudja venni a harcot a nehézfémek ellen is. Ólombányászatban dolgozókon végzett statisztikai felmérés szerint, akik rendszeresen fogyasztottak fokhagymát, azoknál nem jelentkeztek az ólommérgezés tünetei. De a higany és a kadmium kivezetésében is hatásos.  Csodás antibiotikum a fokhagymás méz Megelőzés esetén napi 1-2 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt. Amennyiben hasmenés lép fel, akkor 5-10 gerezdet is fogyaszthatunk, egész napra elosztva. Ne felejtsük el, hogy nyersen, szétrágva fog az allicin hatóanyag érvényesülni, ezért így fogyasszuk. A mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban, a fokhagyma íze így kevésbé intenzív.  Külsőleg is használhatjuk ám Külsőleg használhatjuk rovarcsípés, bőrgombásodás esetén. Szemölcsök, kelések esetén sebtapasszal ragasszuk fel a fokhagymát, és hagyjuk hatni pár órán keresztül.  Tibeti ősi recept Fiatalító hatású fokhagyma kúra recept bejárta a világot, melyet 1971-ben találtak egy tibeti kolostorban egy cseréplapra vésve. A leírt készítmény megtisztítja a testet a felesleges zsírtól és a salakanyagtól. Javítja az anyagcserét, az ínszalagok rugalmasságát és érelmeszesedés gátló.

Fogyókúra, avagy a nagy átverés!

2014. augusztus 5. Gréta konyhája 

Fogyókúra, avagy a nagy átverés!Ördögnyelv, szűztea, tejsavó ital, káposztaleves kapszula, csökkentett szénhidrát tartalmú termékek, zero cukor, ilyen csodalötty, olyan rezgő masina. Ki ne találkozott volna ezekkel a nevekkel, elég csak bekapcsolni az internetet, minden oldalon, szinte az arcunkba nyomják, hogy majd ezek lefogyasztanak, ezáltal megoldják minden gondunkat. Bosszantó ez a nyílt legális hazugság, és az még szomorúbb, hányan dőlnek be neki. Pedig a recept egyszerű. Soha ne fogyókúrázz, vagy diétázz!!! Ha egyre másra vásárolod a csodaszereket, ha éhezel, órákat kínzod magad az edzőteremben, kalóriát számolsz, miközben a bűntudat életed mindennapi részévé válik, és te ahelyett, hogy jobban éreznéd magad, egyre rosszabbul vagy, immunrendszered gyenge, és a mérleg is csak alig alig mozdul, akkor nem nehéz kitalálni, hogy rossz úton jársz. Egy egy fogyókúra, nem csak az önbecsülésedet és az anyagi helyzetedet tépázhatja meg, de az egészséged is oda lehet. Én, aki kipróbáltam a világ összes fogyókúráját (4-5kg felesleg miatt) és diétáját, ingyen és nagy szeretettel adom nektek át nektek a nagy titkot az egészség felé 1. Ne mástól várd a megoldást! A te tested a te templomod, senki más nem ismerheti jobban, mint te magad. Azáltal, hogy hajlandó vagy felfedezni tested működését, elindulhatsz az önismeret és az önszeretet útján, ami nélkül nem is érezhetnéd jól magad. 2. A tested érted van, nem ellened! Amikor megérted azt, hogy a tested egy tökéletes veled együtt, elvileg tökéletesre tervezett intelligens organizmus öngyógyító képességgel, akkor eljuthatsz oda, hogy nem pusztítod, hanem szövetségeseddé teszed. 3. Menj olyan helyekre, ahol friss, lehetőleg vegyszermentes feldolgozatlan táplálékokat találsz. Érezd, szagold, tapintsd, és azt válaszd, amit szeretnél a tested részesévé tenni. A piac erre tökéletes helyszín. 4. Menj haza, tedd ki őket a konyhapultra, és képzeld el, mit szeretnél belőlük készíteni. Lehetőleg hagyd nyersen, vagy a lehető legkevesebb feldolgozott, finomított élelmiszerrel keverd őket. 5. Étkezés előtt, áldd meg, és tisztítsd meg az ételt a negatív rezgésektől. Étkezés közben pedig figyeld, milyen az étel íze, rágd meg, alaposan, és olyan tudatban nyeld le, hogy minden része pont olyan sejtedhez jut el és táplálja azt, amire hivatott volt létrejönni. 6. Délig, a salaktalanító időszakban egyél minél több magas víztartalmú gyümölcsöt, préselt,vagy turmix formájában, lehetőleg cukor, és állati eredetű dugító ételek nélkül (joghurt, tej stb) 7. Déltől estig több részletben edd meg a tápláló gabonákat, hüvelyeseket, zöldségeket, növényi fehérjéket. 8. Csak akkor egyél, ha éhes vagy, és csak addig, ameddig éhes vagy. 9. Minden étkezés előtt egyél friss salátát, mert tisztít, és telít, így kevesebbet eszel másból. 10. Nassolás helyett igyál tiszta (revers osmosis, vagy desztillált vizet), legalább 3 litert egy nap. 11. Ha házon kívül eszel, olyan helyet válassz, ahol szeretettel, tiszta ételeket készítenek tiszta alapanyagokból (Gréta konyhája szeptembertől pl ) 12. Étkezés előtt fél órával igyál utoljára. Étkezés elteltével is várj fél órát. 13. Minden nap mozogj, minimum fél órát, de csak azt csináld, amit imádsz!!!! Nem mindenkinek jön be ugyanaz. Nekem a pilates és a jóga, lehet neked a futás. 14. Lefekvés előtt, és felkelés után végezz légzőgyakorlatokat, ereszd el azt ami fáj, ami bánt, a haragot, a szenvedést, mert egyik sem tartozik hozzánk 15. Fogadd el, hogy ott jársz az úton ahol jársz, ne sürgesd magad, légy türelmes, de legfőképpen hálás, hogy élsz! Mindezt írta egy 36 éves nő, anya, aki kizárólag növényi étrenden él, tudatosan, de szabadon étkezik, nem hajlandó kalóriát számolni, sem ön sanyargatni magát semmivel. Jókat eszik, nem dől be a hazugságoknak, és sosem hízik, mert nem kell lemondania semmiről. Szereti magát. Boldog életet él. Mert így döntött. Ezt kívánom Neked is!

Mi fán terem az avokádó?

2014. július 28. Éltető ételek 

Mi fán terem az avokádó?Az avokádó is olyan, mint a köles, hogy pár évvel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy létezik. Az egészséges táplálkozás során sok új étel került be a táplálkozásomba, színesítve azt. Bár azt nem szabad elfelejteni, hogy alapvetően törekedjünk a saját éghajlati övünkön termő zöldségek, gyümölcsök, gabonák fogyasztására, de időnként ezek az egzotikus növények is a tányérunkra kerülhetnek. Mi fán terem az avokádó?  Az avokádó fa örökzöld , terebélyes, 10-20 méter magasra megnő. Elsősorban Közép-Amerikában honos, már az azték indiánok is ismerték és fogyasztották. Egészen a 16. századig Közép- és Dél-Amerika rejtett gyümölcse volt, amikor is a spanyol hódítók, majd később az angol utazók is sorra számoltak be erről a gyümölcsről. A 18. század végén terjedt el a világon, mármint a trópusi, szubtrópusi, mediterrán vidékeken, ahol termesztik is ezeket a gyümölcsöket. Az Európába érkező avokádók fő termőhelye USA, Mexikó, a Karib-tengeri szigetek, Brazília, Új-Zéland és Dél-Afrika. Maga a termés körte, vagy gömbölyded alakú , aligátorkörtének is szokták nevezni. A héja zöld, vörösesbarna, vagy feketés, mely lehet fényes, sima, ráncos vagy érdes felületű. A terméshús világoszöld, fehér, vagy sárgás színű, az állaga a vajhoz hasonlít, szagtalan és enyhén dióízű. Amikor kellően érett, mind a héjától, mind a magjától könnyen elválik, Amely akár 5-7 cm nagyságú is lehet. Élettani hatásai  A gyümölcs kalóriaértékének 80%-a könnyen emészthető zsír, jórészt egyszeresen telítetlen zsírsav . Hatással van a koleszterin szintre: csökkenti az LDL (rossz) és növeli a HDL (jó) koleszterolt. Ezenkívül gazdag különböző vitaminokban (A, B, C, D, E) valamint ásványi anyagokban , kálium tartalma kiemelkedően magas.  A kálcium és magnézium megoszlása is ideális. Jelentős E-vitamin tartalma révén a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét növeli. Magas réztartalma hozzájárul a vörösvértestek képződéséhez. Az avokádót ajánlják alultápláltság és túlsúly esetén is.  Egy növényi vegyületet is tartalmaz (béta-szitoszterol), amely különösen kedvező hatással van a prosztatára . Alapvetően az avokádónak hűtő hatása van (mivel déligyümölcs), nagyon jó a májra, síkosítja a tüdőt és a beleket . Kiváló lecitinforrás, amely az agyat táplálja. Kenjük magunkra!  Az avokádó hatékony bőrápoló szer , számos recept arról szól, hogy kenjük az arcunkra a húsát, és 10 perc alatt csodát tesz. Nos, ha csodát nem is, de mindenképp nagyon jó hatással van a bőrre. Olajtartalma miatt könnyen felszívódik az arcon vagy akár az egész testen, hatóanyagai könnyen hasznosulnak a bőr alatti rétegekben is. Kisimítja, táplálja és hidratálja a bőrt. Sokan a fiatal arcbőr megóvásának egyik alapvető eszközének tartják. Nem véletlen, hogy az avokádót egyre többen emlegetik a fiatalság gyümölcsének is.  Mire jó a magja?  Az avokádó magjának olaja mélyzöld színű, sűrű állagú, ugyanakkor könnyen felszívódik a bőrben. Pikkelysömör és egyéb bőrproblémák kezelésére kiváló . Nagyon jól hidratálja a bőrt, és kiegyenlítő hatásának köszönhetően az összes bőrtípusra kedvező hatással bír. Különösen ajánlott ekcémás, gyulladásra hajlamos és pattanásos bőrre . Magas A-, C-, E-vitamin tartalmának köszönhetően gyorsítja a hegek gyógyulását. Akár egy kellemes masszázsolaj is lehet. Hajápolásra és hajpakolásra is alkalmas, mivel kifejezetten jót tesz a száraz, töredezett hajnak. Maga az olaj is fogyasztható , segít megelőzni a szív- és érrendszeri problémákat, csökkenti az LDL-koleszterin szintet. Salátára csorgatva különlegessé teszi ételeinket. Próbáljunk magunk avokádó fát nevelni!  Több oldalon fellelhető, hogy az avokádó magja csíráztatható , és fa cseperedhet belőle. Még a Bionomban is van egy, érdemes megnézni. Megkérdeztem Misit, a kertészünket, hogy ő mit tanácsol, hogyan fogjunk hozzá. Véleménye szerint a magot laza, tőzeges földbe érdemes tenni. Egy ideig a lakásban tartható, majd télikertbe való növény, mivel nem fagytűrő. Viszont tavasztól őszig a szabadban is jól érzi magát. A friss mag vízben való csíráztatása nem biztos, hogy hatékony, mivel az könnyen rohadni kezd, és azért is felesleges, mert a friss mag nedvességtartalma elegendő. Viszont a kiszáradt, nagyméretű magokat megpróbálhatjuk vízben csíráztatni. Avokádó a konyhában. Mit készíthetünk belőle?  Ha avokádót vásárolunk, ügyeljünk arra, hogy kellően érett legyen. Amennyiben még kemény, 5-7 nap alatt szobahőmérsékleten könnyen utóérik. Egy papírzacskóba tegyük bele, tehetünk mellé egy almát is, amely meggyorsítja a folyamatot.  A felvágott avokádónak nem barnul meg a felszíne, ha citromot facsarunk rá, valamint felhasználásig mindenképp hagyjuk benne a magját. Az avokádónak az a nagy előnye, hogy semleges az íze. Így édes és sós ételekhez is egyaránt felhasználható. Az elkészült ételek többsége nyers, tehát főzés nélkül elkészíthető.  Remélem kedvet csináltam ahhoz, hogy kipróbáljátok, és időnként az asztalotokra kerüljön ez az értékes gyümölcs. Anikó Felhasznált irodalom: Dr. Gáspár Róbert: Éltető és gyógyító táplálékok: a gyümölcsök és zöldségek gyógyhatásai. - Budapest: Olvasók Háza Kft., cop. 2011;  Haigh, Charlotte: 100 természetes immunerősítő. - Budapest: Alexandra, 2009;  Pitchford, Paul: Gyógyító táplálkozás. - Budapest: édesvíz K., 2009;  http:/­­/­­www.bien.hu/­­az-avokado-7-csodas-tulajdonsaga/­­egeszseg/­­taplalkozas/­­113885

Harmonizáló nyersétel-életmód tábor a Pilisben!

2014. július 9. Gitta nyersétel blogja 

Harmonizáló nyersétel-életmód tábor a Pilisben!Régóta szervezünk haromonizáló nyersétel hétvégéket Piliscsabán, ahol péntektől vasárnapig tapasztalhatjuk a nyers ételek gyógyító hatását. Ezeken a hétvégéken megpróbálunk minél több olyan élményt is nyújtani, ami segít megteremteni magunkban a békét, harmóniát, és amitől még jobban érezhetjük magunkat. Minden résztvevő kap egy Sirius masszázst, van jóga, hangfürdő, homeopátiás előadás, együtt-zenélés, szauna, medence... jó társaság, egymásra figyelés. Nyers lasagna, közösen készítettük el Idén először egy hosszabb tábort terveztünk, ahol hétfőtől péntekig tart a "varázs", sokkal több lesz a program, lesz idő a konyhában is részt venni az ételkészítésben, és lesz szabad idő is, amit fürdőzéssel, napozással, vagy épp kirándulással lehet eltölteni. A két szervező, Kőrösi Gábor és jómagam :) épp nyers lasagna-t vacsorázunk 2014. augusztus 25-29-ig, az ára 49900 forint 4 éjszaka, 5 nap, teljes ellátás, programok, sok sok tanulás, tapasztalás... Jelentkezés vagy bővebb felvilágosítás itt: gitta@nyersetelakademia.hu  Az esemény meghívója: (melyet a facebook-on is megtalálsz) A Nyersétel Akadémia és az E-Műhely életmód táborába hívunk Piliscsabára, gyönyörű környezetbe! (Piliscsaba, Cosmos ökopanzió) A természetes életmódnak az egészséges táplálkozáson kívül több összetevője is van, pl. a mozgás, a pozitív gondolkodás, magunkra figyelés, stb... Ha szeretnél velünk tölteni 5 napot, és megtapasztalni a természetes életmód egy lehetséges formáját, akkor itt az alkalom, jelentkezz! Az egészséges, nyers ételekről Lénárt Gitta és csapata gondoskodik, a feltöltődés többi részét pedig a jóga, hangfürdő, homeopátiás előadás, mandalafestés, közös zenélés, tánc, szauna jelenti, valamint egy ajándék Sirius Masszázs Kőrösi Gábor terapeutánk részéről. A konyha nyitott, így az ételek készítését te is figyelemmel kísérheted, sőt, ha van kedved be is kapcsolódhatsz, és tevékenyen részt is vehetsz a munkálatokban. Gyönyörű környezet, friss levegő, jó társaság, finom ételek... már csak TE hiányzol! egy májusi hétvégén készült fotó a szombati reggeliről

Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal

2014. június 1. Lét-tudatos konyha 

Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal A táplálkozáson kívül az egészség fontos része a testmozgás is. A jógával való kapcsolatom 20 éve kezdődött, és azóta is meghatározza az életemet. Jógaóráimon a Hatha jóga gyakorlatait kiegészítem thai öngyógyító elemekkel is. Jógázz velem! Hatha jóga öngyógyító thai elemekkel - oktató: Kálmán Renáta   Helyszín: Ayurliget (Szeged, Moszkvai krt. 4.)   Időpontok: hétfő: 17-18.30 h és csütörtök: 18-19.30 h   Bejelentkezés: 06 30 913 65 76 *** renata.kalman@lettudatos.com Kapcsolódó írások: Jóga az életemben Bővebben a hatha és thai jógáról

Barna köles, vadköles

2014. május 14. Fitt Nők 

Barna köles, vadkölesA köles nem csak madáreleségek alapja! Mikor kutattam a haj, bőr, köröm számára hatékony táplálékok után, akkor jött velem szembe a barna köles. Régebben kipróbáltam a kovaföldet is, de mint megtudtam, ez nem azt a kovasavat tartalmazza, ami valóban kell a szervezetnek, ráadásul szervetlen is, így ugyan belsőleg fogyasztva nincs mellékhatása, de talán gyógyító hatása sem. Belélegezve viszont veszélyes, károkat okozhat. Hallottam és olvastam a kölesben rejlő lehetőségekről is, hogy nőknek különösen fontos sok kölest enniük, hogy szép legyen a hajuk, bőrük…. Mindezzel csak az a gond, hogy a köles általában hántolt formában kapható, és a hatóanyag, a kovasav a köles héjában található. Legyen ez akár az arany köles, akár a barna köles, hántolatlanul lenne érdemes fogyasztani, de az arany köles héja önmagában, nem őrölve étkezésre alkalmatlan… Az Aby aranyköles csíra őrleménye tartalmazza ugyan a csíráztatott köles héját is, és előnye a csíráztatott formula az enzimek miatt, viszont íze nekem kifejezetten nem ízlett, nagyon nehéz volt legyűrni magamban. A smoothiejaimat nem szívesen rontottam el az ízével, önmagában pedig vagy valami másba keverve pedig gyűrkőznöm kellett vele. Még mindig nem fogyott el a pár hónappal korábban vásárolt dobozzal. Aztán rábukkantam a vadkölesre (barna köles), mely nemcsak hajra, bőrre és körömre jó, hanem ízületi kopásokra, csonterősítésre is kiváló. Ásványi anyagok terén kiemelkedő a többi gabona közül. A barna kölest nem kell hántolni, nem alkalmas a hántolásra, így héjastól őrlik meg. Őrleménye, lisztje nyersen fogyasztható. Ajánlott adagolása napi 2-4 teáskanállal. Én minden nap 4 teáskanálnyit keverek el kb. 2 db narancs frissen kifacsart levébe, és úgy kanalazom. Nagyon finom, ehető, lisztes ízű. Nekem kifejezetten ízlik. Nyers linzerhez fogom még kipróbálni. Köszönöm! Köszönöm!

Bijó egészség- és harmóniaközpont

2014. április 2. Zizi kalandjai 

Bijó egészség- és harmóniaközpontNéhány hete Krisztivel egy megnyitón jártunk… a Bijó egészség- és harmóniaközpont megnyitóján, amely két szinten, összesen 6000 négyzetméteren várja az egészségtudatos látogatókat. A komplexum egyedülálló módon, egy helyen kínál megoldást a test, a lélek és szellem problémáira. A legalsó szinten található egy hatalmas bio-, gyógy- és reformtermék nagykereskedés, ahol közel 17 ezer árucikke érhető el. Ezenkívül az utcáról betoppanókat is kiszolgálják a kiskereskedésben, ahol kb. 5 ezer árucikk érhető el, de ha szükségünk lenne egy olyan termékre, amely nincs közöttük, akkor igény szerint azonnal áthozzák a nagykereskedésből. Az emeleten kapott helyet az energia öngyógyító központ, ahol természetgyógyászok különféle kezelésekkel (biorezonancia, akupresszúra, Bach virág terápia, fitoterápia, csendfürdőt!!! – talán erre van a legnagyobb szükségünk mai rohanó, hangos világunkban -, stb.) várja a vendégeket. Mindezek mellett 6 teremből álló konferenciaközpont, egy hatalmas jóga- és táncterem valamint teaház is megtalálható a komplexumban. Az új központ arca Pokorny Lia színésznő lett, aki elsőként próbálta ki a ház kezeléseit. Szuper dolog még, hogy hamarosan indul webáruházuk, így az egész ország területén elérhetőek lesznek a termékek és kisebb városokban sem okoz gondot a kókuszzsír vagy a gesztenyeliszt beszerzése! Áprilisban pedig Debrecenben, majd azt követően Nyíregyházán, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Győrben is nyílik ilyen központ. Bijó egészség- és harmóniaközpont 1135 Budapest Róbert Károly Körút 96-98.

Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - Szegeden

2014. március 1. Lét-tudatos konyha 

Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - SzegedenŐsi tudás és mozgáskultúra a testi-lelki-szellemi harmóniáért A tiszta forrásból merítkező hagyományos (hatha) jóga túlmutat a testhelyzetek gyakorlásán. Az ászanák végzése ugyan látványos és jótékony hatással van testünk rugalmasságára, hajlékonyságára, egészségi állapotára, de ennél lényegesen több. Ahogyan táplálkozásunk, vagyis az egyes ételek befolyást gyakorolnak érzelmi életünkre és tudatállapotunkra, úgy a jóga is.   Ez a többezer éves keleti örökség nem pusztán egy mozgáskultúra, hanem ősi tudást közvetít, oldja a modern világban egyre növekvő stresszt és elvezet az önismerethez is. Hozzásegít az áhított egység megvalósulásához, a testi egészségen és jó közérzeten túl, érzelmi életünk harmóniáját és a megfelelő tudatállapot elérését is eredményezi. Jógaóráimon a hatha jóga ászanákat olyan ősi öngyógyító gyakorlatokkal egészítem ki, melyek hatékonyan támogatják a testi-lelki-szellemi egyensúly megteremtését. Jóga órák felépítése: Hatha jóga ászanák Öngyógyító gyakorlatok Relaxáció, meditáció Légzőgyakorlatok Kapcsolódó cikk: Hatha jóga és thai jóga Hatha jóga foglalkozások: Ayurliget Egészségközpont, Szeged, Moszkvai krt. 4. Időpontok: hétfő: 17-18.30 h és csütörtök: 18-19.30 h (oktató: Kálmán Renáta) Bejelentkezés: 06 30 913 65 76 renata.kalman@lettudatos.com

Hurrá, esik a hó!

2014. január 25. Éltető ételek 

Hurrá, esik a hó!A gyerekeim már erre várnak november óta. Na nem csak azért, mert lehet hógolyózni, szánkózni, hóembert építeni vagy hóangyalt csinálni, hanem azért, mert lehet hóban járni . Ma reggel, ahogy felébredtek, egy kis előkészület után már kint is voltak a friss hóban, mezítláb. De kezdjük az elejéről. Tavaly, mikor iskolába jártam, volt egy olyan tantárgyunk, hogy fizioterápia. Ez sok mindent magába foglal, itt írtam egy kis összefoglalót erről. Kedvencem a vízgyógyászat, mely alkalmazása és kutatása nagyon régre nyúlik vissza. Maga a hóban járás Kneipp nevéhez fűződik. Ez a név talán ismert lehet sokunknak, hiszen a gyógyfürdőkben gyakoriak a Kneipp taposók. Sebastian Kneipp (1821-1897) német katolikus papnak köszönhetjük azt, hogy újra felfedezték a vízkúrák gyógyító hatását. Súlyos TBC betegségből meggyógyult többek között úgy, hogy rövid fürdőket vett a jeges Dunában. Módszereit egyszerűség jellemezte, amit a legszegényebb körülmények között is meg lehetett valósítani. Kezdetben ezek csak a vízkúrákra (borogatások, fürdők, gőzölések, lemosások, pakolások, zuhanyok) korlátozódtak, később viszont kiegészültek táplálkozásterápiával, életmódtanácsokkal, és fitoterápiával is. Többnyire hideg kezeléseket alkalmazott. Alapelve, hogy minél hidegebb a víz, annál rövidebb ideig szabad alkalmazni, és minél melegebb a test, annál nagyobb lesz a válaszreakció. A fokozatosság híve volt: kis ingerek az életműködést javítják, az erősek ellenben lerontják azt. Legismertebb Kneipp módszerek: mezítláb járás, vízben járás/­­víztaposás, harmatos fűben járás, hóban járás, szénában izzadás . Mire figyeljünk a hóban járás során? - Meleg láb . Hideg bőrre TILOS hideg kezelést végezni. Tehát előtte jól dörzsöljük meg a lábunkat, kellően melegedjen fel. - Fontos a fokozatosság : kezdetben csak néhány mp., maximum 3 perc - Frissen hullott hó ra menjünk. - Figyeljünk a csúszásveszélyre. - Fémen ne sétáljunk! - Mindig legyünk mozgásban! - Fájdalom esetén hagyjuk abba! - Utána fontos a visszamelegítés : Jól meg kell törölni, dörzsölni, meleg pamut zoknit felvenni. Hatása: - Javítja a vérkeringést - frissít - jó krónikus fejfájásra - fáradtságra, levertségre - lábizzadásra - erősíti az immunrendszert - és nem utolsó sorban, finom puha lesz a lábad utána, mint a baba bőre. Ellenjavallat: - menstruáció - vese- hugyúti gyulladás - női kismedencei gyulladás - súlyos artériás keringési zavar - hideg láb - fázékonyság, borzongás Mit fogsz érezni? Először bizsergést, de nem azt a nagyon hideget. Lényeg, hogy folyamatosan mozogj. Ha bemész a lakásba, dörzsöld át, mozogj, vegyél fel egy meleg zoknit.

Indiai Gasztronómiai Nap

2013. október 6. Vegetáriánus receptek 

Indiai Gasztronómiai NapA tavalyi sikerre való tekintettel a Lélek Palotája idén is megrendezi az Indiai Gasztronómiai Napot október 12-én, szombaton. A színes program során a látogatók bepillantást nyerhetnek India tradicionális konyhaművészetébe, mely a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. Az ételek különlegessége a jól társított és gazdag fűszerezésnek köszönhető, mely nemcsak kiváló ízt ad, hanem a jó egészséget is biztosítja.
Az ájurvéda szerint a hat alap íznek – sós, keserű, csípős, savanyú, fanyar és édes – egy étkezésen belül szerepelnie kell, ezért ezek a rendkívül ízes ételek igen színesek, táplálóak és változatosak.
A rendezvényen résztvevők számos szakács bemutatóját tekinthetik meg, személyes kérdéseket tehetnek fel és több csemege elkészítését a gyakorlatban is kipróbálhatják. Megismerkedhetnek a különleges fűszerekkel, azok használatával, valamint az alapvető konyhatechnikai eljárásokkal. Terítékre kerülnek pl. a csatnik (édes-csípős szósz), a lepénykenyerek, sós csemegék, szabdzsik (zöldséges főételek), aromás italok, fűszeres rizsek, a mungóbab leves és az izgalmas édességek. Bemutatják a panír (házi sajt) elkészítését és felhasználási lehetőségeit, valamint a tervek szerint hagyományosan földből kiépített tűzhelyen látványfőzés is lesz.
A tradicionális ételek elkészítése mellett tanácsokat kaphatunk az elkészített ételek gyógyító jellegű alkalmazásáról, különféle betegségekben alkalmazott diétákról, fűszerek segítő hatásairól.
A főzés mellett gyakorolhatjuk a tálalás művészetét, kiegészítő dekorációk elkészítésének módját is.
A kirakodóvásárban egyebek között képviselni fogja magát Krisna-völgy is, ahol biotermékeket lehet vásárolni. A nap folyamán lehetőség lesz gasztronómiai témákban (pl. ájurvéda) előadásokat hallgatni szórakoztató zsonglőr főzőbemutatón részt venni, és utoljára, de nem utolsósorban finomakat eszegetni!

Helyszín: Lélek Palotája; Budapest, III. ker. Csillaghegy, Lehel u. 15-17.

A rendezvény 10-16 óráig tart, kötetlen lesz és nagy része szabadtéren kerül megrendezésre.

Belépőjegy: 1000,- Ft / felnőtt; 850,- Ft / nyugdíjas. A jegyár tartalmaz néhány kóstolót, de ezen felül lesz lehetőség vásárlásra is.

Bővebb információ a következő telefonszámon: +36 30/643-31-13

Forrás: https://www.facebook.com/events/576229422439570/

Mentás sárgadinnye smoothie

2013. július 18. Életkert 

Eddig ez a legfinomabb társítás a sárgadinnyéhez Nem is gondoltam volna Köszi Jucus ? 1 sárgadinnye (sárga belű) 1 marék mentalevél 2 dl forrásvíz Összeturmixoljuk, és elkortyolgatjuk. Hidegen a legfinomabb A menta gyógynövény gyógyító tulajdonságai az antikvitás óta ismertek. A különleges arab konyha is felhasználta fűszerként. A menta évelő növény, mely gyorsan szaporodik. Apró ibolyaszínű […]

Gyógyító ételeink- cukkini

2013. július 15. BioVilág 

Gyógyító ételeink- cukkiniA cukkinit úgy érzem nem tudom megunni, ami nem is baj, mivel a nyár a cukkini szezonja. A tökfélék családjába tartozó zöldség rengeteg lehetőséget rejt. Készíthetünk belőle salátát, fasírtot, főzeléket, de tésztával és gabonával vagy más zöldségekkel együtt pirítva, grillezve is igazán ízletes. De nem csak ezért szeretjük. Erős lúgosító hatása van, ugyanakkor nagyon alacsony az energiatartalma. Sokféle ásványi anyagot (kálcium, magnézium, kálium, cink, foszfor) és vitamint (C- és B-vitamin) valamint folsavat is tartalmaz. Ani Tisztán, tudatosan!

Eperfagyi

2013. június 15. Életkert 

Ma megcsináltam a világ legegyszerűbb és legfinomabb eperfagyiját Hozzávlók: 1/­­2 kg eper 3 ek tejföl 3 ek bio méz (ízlés szerint) 1 kk vanília por A hozzávalókat botmixerrel összedolgozzuk, és berakjuk a fagyasztóba. 4-5 óra múlva ehetjük is Isteni!!!!! Az állaga krémes, könnyen szedhető Az eperről: Vitamindús, gyógyító hatású Mivel tele van vitaminokkal, gyógyhatása sem […]

Búzafű, az éltető zöld

2013. március 4. Gitta nyersétel blogja 

Búzafű, az éltető zöldItt a tavasz, a megújulás, a tisztulás ideje. Bizonyára sokat olvastatok már a búzafű erejéről, lúgosító, tisztító hatásáról. A frissen préselt búzafűlé szervezetünk egészét képes méregteleníteni amellett, hogy számos vitamint, ásványi anyagot, esszenciális aminosavat és klorofillt tartalmaz. Szakirodalmak sokasága jelent már meg a búzafű szervezetre gyakorolt pozitív hatásairól, így csak néhányat emelünk ki közülük. A benne található kimagasló kálium, kalcium, magnézium, A-, B-, C-, E-, F- és K-vitaminok, valamint a megfelelő arányú esszenciális aminosavak hatalmas energiával látják el szervezetünket. Jelentos B17-vitamin tartalma segítséget nyújthat a ráksejtek szaporodásának gátlásában. Erosíti az immunrendszer működését, gyorsítja a sebek és hegek gyógyulási folyamatait, csökkenti a vér koleszterin-szintjét. A búzafűlé magas klorofill tartalma javítja sejtjeink oxigén ellátását, egyben antibakteriális hatású. Az egyik leghatásosabb élelmiszer, amelyet a méregtelenítés elősegítésére fogyaszthatunk. A benne található enzimek beindítják a szervezet öntisztító, öngyógyító folyamatait. Természetes lúgosító hatású. A búzafű értékes hatóanyagaihoz többféle formában hozzá lehet jutni. Lehet otthon is ültetni, veszel tönkölybúza magot, és követed az utasításokat, akkor szépen kinő a fű, amit azután le lehet vágni, majd kipréselni a levét.Nyáron én is szoktam ültetni, nagy öröm azután ezt a termést learatni és fogyasztani. Ha nincs lehetőséged vagy időd otthon nevelgetni a búzafüvet, akkor meg tudod rendelni tálcán, Sándor házhoz szállítja neked. Ezután pedig lehet locsolgatni, vágni. Kérésre még búzafűprést is biztosít, amíg be nem szerzel magadnak egy véglegest. Érdemes ezt a megoldást választani, mert így minden nap frissen vágod magad a füvet, és még egy második növést is le tudsz aratni. Bioboltokban, nagykerekben, vagy kint a biopiacon hozzá lehet jutni zacskóba csomagolt, levágott búzafűhöz. Ez is jó megoldás, ezt 4-5 nap alatt el kell fogyasztani, mert megsárgul, veszít az erejéből. Hűtőszekrényben kell tartani, kényelmes a tárolása, nincs föld, nagy tálca... csak be kell tenni a gépbe, és kinyerni a búzafű finom levét. A Bioverzum kft-től nem csak búzafüvet, árpafüvet, hanem friss csírákat is tudsz vásárolni. Van megoldás azok számára is, akik nem tudják vagy nem akarják naponta préselni a leveket, megteszi ezt helyettük más: van már fagyasztott búzafűlé is, kis tasakokban lehet hozzájutni. Fagyasztó szekrényben kell tárolni, és minden nap csak annyit kiolvasztani és meginni, amennyire szükség van. Ez az igazi kényelmes megoldás - bár hozz kell tenni, hogy akármennyire is odafigyelnek a gyors préselésre, fagyasztásra, ez a fajta zöld lé már nem olyan erős, mint a frissen préselt, de még mindig jobb így inni, mint SEHOGY. Nekem is van egy tartalék csomaggal a fagyóban, és amikor kifogy a friss, vagy nincs rá időm, akkor milyen jól jön!

Lencsecsíra

2013. január 3. Gitta nyersétel blogja 

LencsecsíraÚjév napján főztetek lencsét? Főztem én is a családnak, egy kis marékkal pedig kicsíráztattam. 2 evőkanálnyi mag volt, a csírák pedig kinőtték a tálat, amiben csíráztak, a sokszorosára megnőttek! A lencsecsíra nagyon egészséges, tudtátok, hogy a csírák gyógyító hatását már az ókorban felfedezték? A csírák telis-tele vannak ásványi anyaggal, vitaminokkal, rostokkal, növényi fehérjével és telítetlen zsírsavakkal valamint enzimekkel.. Gyulladáscsökkentők, kiváló csonterősítők, és segítik az érvédő koleszterin termelődését. A lencsecsíra tele van értékes aminosavakkal, kiváló fog- és immunrendszer erősítő. És nem utolsó sorban, a hagyomány szerint, aki újév napján lencsét eszik, lesz sok pénze... :) Sokféleképpen lehet elkészíteni, csak egyet ne tegyetek! A lencsecsírát ne főzzétek meg! Most legutóbb két könyvben is olvastam, hogy milyen nagy jelentősége van az enzimeknek, és annak, hogy a zöldségeket, de főleg a csírákat nyersen együk. És ugyanezekben a könyvekben a következő receptben azt írják, hogy főzzük 20 percig... (????? ezt ki magyarázza el nekem??????) Lencsecsíra saláta Lencsecsíra saláta 1 adag 1 csésze lencsecsíra (ez egy jó nagy marék) 1/­­2 kápia paprika kockákra vágva 1/­­2 lilahagyma kis kockákra vágva 1 evőkanál lenmagolaj (vagy más, hidegen sajtolt) 1 kávéskanál curry por csipet só A zöldségeket összekeverjük a csírával, és tálba tesszük. Az olajban elkeverjük a sót és a curryt, és a salátára öntjük. Már ehetjük is. Az íze mellett az illata is nagyon finom.... Próbáljátok ki!

Vegán gyömbéres fűszeres keksz

2012. december 21. Zizi kalandjai 

Vegán gyömbéres fűszeres keksz Nagy karácsonyi keksz sütésben vagyok már napok óta. Tavaly karácsonyra is nagyon sokféle készült, de sajnos éjszakába nyúlóan, így nem fotóztam le őket és ide a blogra se kerültek ki. Most igyekszem ezt pótolni és a tavaly már bevált nagyon finom kekszeket, valamint új fajtákat is, megosztani itt a blogon. Mindegyik vegán és lesz köztük olyan, amelyik gluténmentes is. A gluténmentes sütés számomra egy teljesen új terület, de mivel többen kértétek, hogy tegyek közé gluténmentes recepteket, ezért beleásom magam a témába. Egyelőre kekszeket és süteményeket tervezek gluténmentesen készíteni. Ezeket a kekszeket a kandírozott gyömbér, a fűszerek és a kívülről rásült nádcukor (még így sem lett igazán édes!) teszik ünnepivé. Került bele nádmelasz is, amely a nádcukor gyártása során képződik. Sötét színű, kesernyésen édes, sűrű folyadék. Már az ókorban kezdték használni gyógyító hatása miatt. Rendkívül gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban (vas, kálcium, magnézium) és esszenciális aminosavakban. Ha nem sikerül beszerezni, nem gond, tavaly enélkül sütöttem meg ezeket a kekszeket és úgy is kiváló volt. Gyömbéres fűszeres keksz Hozzávalók: - 2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 2 bögre tönköly fehérliszt - 4 teáskanál őrölt gyömbér - 1 teáskanál őrölt fahéj - 1/­­2 teáskanál őrölt szegfűszeg - 2 teáskanál szódabikarbóna - 1 teáskanál só - 2 evőkanál őrölt lenmag - 6 evőkanál víz - 1 bögre kókuszolaj - 1/­­2 bögre nádcukor + kevés a kekszek bevonásához - 2 evőkanál nádmelasz (opcionális) - 12 evőkanál mandulatej (bármilyen más növényi tej is használható) - 1/­­2 bögre kandírozott gyömbér, felaprítva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz - ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal. Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: teljeskiörlésű tönkölyliszt, tönköly fehérliszt, őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg, szódabikarbóna és só. Egy másik tálban keverjük el a kókuszolajat a mandulatejjel, a nádmelasszal és a nádcukorral. Öntsük hozzá a lenmagos tojást és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a kandírozott gyömbérrel együtt. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Formázzunk golyókat a tésztából, a tenyerünkkel lapítsuk ki és forgassuk meg nádcukorban mindkét oldalukat. Sütőpapírral bélelt tepsire tegyük. Kb. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Fincsi! Ebből a mennyiségből 40-50 db lesz. Dobozban 10-14 napig eltartható, ha addig egyáltalán kitart! :)

A vallási gyakorlatok és a különféle meditációk egészségügyi előnyei

2012. november 26. Napló étkeinkről, életünkről 

Nagy örömömre szolgál, hogy ezt a területet is egyre alaposabban vizsgálják, és bizonyítást nyer, hogy nem csak ételünk és életmódunk, hanem lelki életünk is jelentős befolyással lehet egészségünkre. Persze ezt sokan eddig is tapasztaltuk, de jól esik egy kis tudományos alátámasztás :-) Néhány cikk, illetve weboldal a témával kapcsolatban: (Aki még tud ilyen kutatásról, weboldalról, kérem jelezze, szívesen bővítem a listát!) Origo.hu - A vallásosság egészségvédő hatású lehet Origo.hu - Ezért lehet gyógyító erő a lélek Richpoi.com - Új kutatás: a meditáció befolyásolja agyunkat és érzelmi szintünket  Transzcendentális Meditációval kapcsolatos kutatások gyűjteménye:  www.tminfo.hu

Gyógyító ételeink- birs

2012. november 4. BioVilág 

Gyógyító ételeink- birsRovatunk következő főszereplője a birs. Legyen szó birsalmáról, vagy birskörtéről, mindkét gyümölcs gyógyír lehet ha emésztési problémával küzdünk, de hatásosan enyhíti a reumás fájdalmakat is. A népgyógyászatban égési sérülések kezelésére, menstruációs fájdalmak enyhítésére is használták. Íze, illata jellegzetes, mely gyerekkorunkat idézheti. Ha megszagolom máris eszembe jut nagymamám isteni birsalmasajtja és kompótja. Savanykás íze miatt nem túl népszerű gyümölcs, pedig nagyon jó C-vitamin forrás lehet. Emésztésre gyakorolt jótékony hatását magas pektin, rosttartalmának köszönheti. Fogyasztása segít mindenféle emésztési probléma esetén, tisztítja a beleket, gyulladáscsökkentő hatású. Fogyaszthatjuk nyersen, de készíthetünk belőle kompótot, levet, sajtot is. Mindegyik jó választás. :) Ani

Fittanyuka Workshop - Tisztító kúrák, gyógyító böjt

2012. október 26. Fittanyuka Blog 

Fittanyuka Workshop - Tisztító kúrák, gyógyító böjt Hétfőn (10.29.-én) újra várom a szegedi Fittanyuka követőket, hogy tartsatok velem a soron következő workshopomon. Téma a lé-, tisztító, gyógyító kúrák lesznek. A következő kérdésekre kaptok válaszokat:    - Mikor érdemes méregteleníteni a szervezetet?  - Mikor hatásos egy méregtelenítő kúra?  - Mennyi ideig végezzük?  - Hogyan kezdjünk hozzá?   Lesz lé lakoma, recepteket, tippeket, kedvet kaptok, hogy így akár 1-2 könnyített napot biztonságosan, önnálóan magatok is elvégezhettek. Jelentkezni a plakáton megadott elérhetőségeken! Várok Mindenkit Sok Szeretettel! Fittanyuka

Cékla-édeskömény lé

2012. október 2. Életkert 

Ez a mai ebédem, nagyon nagyon finom!!! ? Előtte fini fenyőrügy teát kortyolgattam Hozzávalók: 1 cékla 1 pici darab édeskömény 2,5 dl forrásvíz A céklát megpucoltam, az édesköménnyel együtt megmostam, és a présgépen lepréseltem. A tömény levet duplájára hígítottam forrásvízzel. Már kortyolgatom is Váljék egészségetekre ? Kategória:Gyógyító italok, Nyers ételek, Receptek

Első lékúra nap

2012. szeptember 14. Életkert 

Eljött a nagy nap ? Legyen csodás, boldog, megtisztulós, mindannyiunknak! Hozom a mai cikket, holnap pedig a mai menüt Mi a léböjt? Szabad akarattal, saját elhatározásból történő lemondás a szilárd ételek fogyasztásáról és az élvezeti szerekről. DE! Sohasem jár éhezéssel, koplalással: aki éhezik, az nem böjtöl! Gyógyító böjt - fiziológiai változások A böjt a szilárd, [...]

Mákos tészta

2012. július 30. Életkert 

És a gyógyító ebédem harmadik fogása…. voálá Hozzávalók személyenként: 1/­­4 cukkíni 1 evőkanál mák 1 tk extra szűz olívaolaj 1 csipet tiszta só 1 teáskanál Xilit Az előbb gyufaszálra vágtam a cukkínit, a másik feléből lett a mákos tészta…. Tányérba rakjuk a cukkínit, és rászórjuk a Xilittel összedarált mákot. Csorgatunk egy kis olajat, csipet sót, [...]

Paradicsomleves karalábé kockákkal

2012. július 30. Életkert 

Sajnos, a mostanában történt dolgokat nem jól reagáltam le, és megbetegítettem magam…. Ez már rég fordult elő, mert senki nem ér annyit, hogy betegséget éljek át, de úgy látszik, ezt most nem sikerült kivédenem De sebaj, ha a betegség okozója én voltam, én is tudom helyrehozni a dolgokat Mostantól figyelemmel kísérhetitek, hogyan gyógyítom meg magam [...]

Vegetáriánus Fesztivál és Főzőverseny

2012. július 19. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus Fesztivál és Főzőverseny A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztusban megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes, a helyszín pedig a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ. Időpont: 2012. augusztus 25-26. Részletes program: itt. A fesztivál keretében újra megrendezik a főzőversenyt. Az a megtiszteltetés ért, hogy megint felkértek zsüritagnak. Izgalmasak a nyeremények, szóval érdemes nevezni olyanoknak is, akik nem vegetáriánusok. A tavalyi versenyt Ami nyerte meg, fantasztikus ételeivel igazán elkápráztatta a zsürit. A többi versenyző is kitett magáért a tálalást és ízeket illetően. Íme a verseny felhívás... Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét. Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal.  (Paul Pitchford - Gyógyító táplálkozás) A fenti mottónkkal ezúton szeretnénk meghirdetni a XVI. Vegetáriánus Fesztivál főzőversenyét.  Ha szeretsz otthon főzni, új ételeket kitalálni, szeretnéd megosztani főzőtudományodat másokkal is, és ha van egy jó recepted, akkor most van itt az ideje, hogy megoszd velünk. Szeretnénk, ha igazán egyedi, ízletes receptek kerülnének majd bemutatásra. A verseny menete: A versenyben bárki részt vehet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen a főzéssel. Fontos: legyél lelkes és kreatív. Először is 2012. augusztus 12-ig küldd el a recepteket, amivel nevezni szeretnél a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre. Mi a 20 legígéretesebbet meghívjuk a Vegetáriánus Fesztiválra, ekkor már a készételt kell elhoznod magaddal. A második kör a fesztivál másnapján, augusztus 26-án, vasárnap, reggel 10 órakor kezdődik. A beválogatott 20 étel ezen a napon kerül bemutatásra a Hogyan készül? standon. Kérjük, hogy az ételekből 2-2 adagot hozz, és egyszer használatos (műanyag vagy papír) tányérokra, tálakra tálald, mivel a tálalásra felhasznált eszközöket nem áll módunkban visszaadni. Eredményhirdetés és díjátadás augusztus 26-án lesz. Mivel lehet nevezni? A menü 2 fogásos, lakto vegetáriánus* vagy vegán *legyen: 1. Egy főétel körettel vagy egytálétel. 2. Egy saláta vagy édesség (csak egyik a kettő közül). * A lakto vegetáriánus ételek az állati eredetű alapanyagok közül legfeljebb tejet, tejterméket (sajt, vaj, tej stb.) tartalmaznak, tehát tojást, halat, szárnyasokat nem. A vegán ételek kizárólag növényi eredetű alapanyagokat tartalmaznak. Ki nevezhet? Bárki, aki nem hivatásos szakács, vagy más vendéglátásban dolgozó ember. Tehát mindenki, aki nem hivatásszerűen foglalkozik főzéssel. Hogyan lehet nevezni? 2012. augusztus 12-ig küldd el a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre jelentkezésed, elérhetőségeidet és a recepteket, amiket szeretnél megfőzni, sütni. Kikből áll a zsűri? Dóka Róbert (a VegaFOOD ügyvezetője) Ludassy Katalin (Bioverzum Kft.) Nagy Zita (gasztroblogger) Lakatos Gyula (Civil Rádió a Kanál forradalma c. műsor vezető szerkesztője) Jakus Orsolya (a fesztivált szervező Egészség-vár Alapítvány elnöke) Joós Tamás (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ igazgatója) A zsűri több szempont szerint fog értékelni: - illat - látvány, fantázia - recept különlegessége, eltérése a megszokottól - megfelelő ételtársítások, egészséges alapanyagok - és természetesen, ami a legfontosabb az ÍZ Mik lesznek a nyeremények? Az első 3 helyezettet tárgyi nyereményekkel és oklevéllel jutalmazzuk: 1. helyezett: egy kétszemélyes hétvége teljes ellátással a Bioenergetic Könyvkiadó piliscsabai ökopanziójában; 2. helyezett: értékes nyeremények 3. helyezett: értékes nyeremények A 4-10. helyezettet oklevéllel ismerjük el. A nyertesek lehetőséget kapnak a Kanál forradalma rádió műsorban megismertetni receptjeiket! Jelentkezésed és esetleges kérdéseid a fozoverseny@egeszsegvar.hu e-mail címre várjuk! a Vegetáriánus Fesztivál szervezői

Gyógyító ételeink- zab, zabpehely

2012. május 29. BioVilág 

Gyógyító ételeink- zab, zabpehelyMár évek óta zabpelyhet használunk szinte minden sütemény és tésztás étel készítésekor, így úgy gondoltam, hogy igazán megérdemel egy bejegyzést. A zabot már évszázadok óta ismerjük, és előszeretettel használjuk. Anyáink, nagyanyáink zabkásán nőttek fel, majd ahogy megjelentek a müzlik és gabonapelyhek, egyre inkább feledésbe merült. Napjainkban azonban újra fénykorát éli, nagy szerencsénkre. Magas rost és vitamin tartalma igazán értékessé teszi. A benne található élelmi rostok egyik része vízben oldható, másik oldhatatlan. A vízoldékony rostoknak köszönhető, hogy a zabnak igen alacsony a glikémiás indexe, tehát képes stabilizálni a vércukorszintet. Az oldhatatlan rostok pedig a bélrendszer normál működését támogatják, segítik a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Elősegítik a rák megelőzését. Összefoglalva, tehát: - gazdag B- és E-vitaminban (a B-vitaminok az idegrendszert támogatják, az E-vitaminnak pedig sejtvédő szerepe van) - elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz (vas, kalcium, kálium, magnézium, foszfor) - magas a fehérjetartalma (vegetáriánusok!) - lúgosító hatású Cukorbetegeknek, bőr és emésztési problémákkal küzdőknek, és stresszes életmódot folytatóknak különösen ajánlott a zab, zabpehely fogyasztása! Bátran használható bármilyen sütemény, főzelék, zöldségkrém, fasírt készítésekor. Íme néhány javaslat: http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2011/­­12/­­aszaltmeggyes-cookie.html http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2011/­­12/­­mandulas-suti.html http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2012/­­03/­­kenyer-sutobol.html Ani :)

Gyümölcsös árpa (gersli)

2012. május 24. VegaLife 

Az árpa fontosabb kenyérgabona volt a görögök és a rómaiak idején, mint a búza. Ezt jelzi az is, hogy a római Ceres isten árpából és nem búzából font koszorút viselt. Alacsony gluténtartalma miatt azonban az árpalisztből nem lehetett nagy cipót sütni, így végül helyébe a búza lépett. Az árpa gyógyító hatásának még napjainkban is találni nyomát, ugyanis a fogászatban gyakran alkalmazott helyi érzéstelenítő az árpa egyik alkaloidjának szintetikus változata. Az árpa jelentősége a sörgyártásban napjainkig jelen van. A gabonaszemeket először kicsíráztatják, majd a sarjadó csíranövényeket kiszárítják. Az így keletkező malátát vízzel keverik, majd élesztővel erjesztve, hordóba töltve sör készül belőle. Malátából készül a whisky is. Noha abszolút nem értek egyet az alkohol fogyasztásával, mégis érdekes információként osztottam meg. A sör és a whisky ugyan árpából készül, de egyátalán nem egészséges. Ez mutatja azt is, hogy nem mindegy, milyen technikával használjuk fel adott esetben az árpát. Máskülönben az árpa rostban gazdag táplálék, így mindenképpen a bélrendszert alaposan átmozgatja, rostjai által a bélfalakon lerakódott anyagokat tisztítja. Nem mellékes az a tény is, hogy magas magnézium, kálcium, kálium  és foszfor tartalma van. Fogyasztható sós és édes ételként is. Most egy édes receptet osztok meg mindenkivel.A recept: Hozzávalók: - 25 dkg hántolt árpa - víz - 2 db körte - 2 db banán - 6-8 szem eper - 1 teáskanál biocsicsóka sűrítmény - 1 csapzott evőkanál gyümölcscukor (vagy ki mivel édesít...) - darált dió (kihagyható) Elkészítés:A hántolt árpaszemeket átmossuk, majd feltesszük főzni. A víz jól ellepje. Főzés közben tartózkodjunk a gerslitől látótávolságra, nehogy leégjen, vagy kifusson. Amikor a szemek már megpuhultak, és a víz is lefőtt róla, biocsicsóka-sűrítménnyel összekeverjük, majd hozzáadjuk a gyümölcscukrot és végül a felaprított gyümölcsöket. Díszítésként eperszemekkel díszítettem és darált dióval szórtam meg. Ez lecserélhető kókuszreszelékre is. De az általam felsorolt gyümölcsök természetesen nincsenek kőbe vésve. Téli napokon citrusfélékkel, kivivel, nyáron meggyel, cseresznyével vagy barackkal, szilvával is elkészíthető. Egy szó, mint száz fenséges - egészséges eleség reggelekre és desszertekhez. :)Tejberizs helyett inkább válasszunk gyümölcsös árpát. Jobban jár vele a szervezetünk.

Friss saláta a Lecsós Kertből

2012. május 10. Zizi kalandjai 

Friss saláta a Lecsós Kertből Szerettem volna már korábban is írni a kis parcellánkról, ami a Lecsós Kertben található, de úgy gondoltam, hogy képek nélkül nem izgalmas a dolog. Most, hogy már elég sok minden kibújt a kertben, van téma a fotózásra, így bemutatom, hogy mit is termelünk Budapest egy apró szegletében. Februárban jutottunk hozzá a parcellánkhoz. A Közösségi Kertek szervezésében pályázni lehetett (vagyis online jelentkezni) a kis kertekre. Többszörös túljelentkezés volt, ezért úgy döntöttek a szervezők, hogy sorsolás útján döntik el, hogy kinek jusson parcella. Így került a mi nevünk is a kalapba, aztán pedig a szerencsés nyertesek közé (I. nevét húzták ki, nem az enyémet :)). Rukkola (elég csenevész volt, de aztán burjánzásnak indult - hurrá!) Hihetetlen népszerűsége miatt a városban egyre nagyobb a szervezkedés a közösségi kerteket illetően és egyre több helyen indul meg a gazdálkodás. Remélem ez a pozitív kezdeményezés országszerte elterjed és egyre több városban lesz lehetőség kertészkedésre (ha valahol már működik, osszátok meg itt kommentben, hogy mások is értesülhessenek a jó hírről). Ma délután ledöbbentem a változásokon, hogy mennyit nőttek a növények néhány nap alatt és nagyon büszke vagyok, hogy ilyen takaros kis kertünk lett. Anya és apa tanácsát igyekeztem megfogadni veteményezéskor és palántázáskor, meg a gyerekkori kertészkedős emlékek is felszínre kerültek. Követem Bálint Gazdát Facebookon és Twitteren is. Jó sok hasznos tanáccsal látja el a kezdőket, sokat lehet tanulni tőle. Antikváriumokból pedig beszereztem néhány gyöngyszemet, amelyekből szintén sokat lehet tanulni  a biogazdálkodásról, a növényekről, a kertészkedésről (Gertrud Frank: Öngyógyító kiskert, Rudolf Steiner: A mezőgazdálkodás gyarapodásának szellemtudományos alapjai). Mángold Cukkini Ma este pedig az első betakarított terményből készült egyszerű saláta: rukkola levelek, retek, kevés olívaolaj, citromlé, csipet só. Hozzá néhány szelet teljeskiörlésű kenyérből fokhagymás pirítós, tökmagolajjal meglocsolva, pirospaprikával megszórva és kecskesajt. Néha a legegyszerűbb dolgok a legfenségesebbek! Igaz? Cirmos bab Jó kertészkedést mindenkinek!

A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA

2012. március 19. VegaLife 

A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA     2012. márc. 20., kedd, 18 óra SOTE (TF) díszterme (Alkotás u. 44.) A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Előadó: dr. Wynn Horstley orvos USA  Szeretettel meghívjuk Önt és barátait     táplálkozástudományi és életmód-előadásainkra:  NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2012/­­1.   Az előadásokat kéthetente keddenként, 18 órai kezdettel,   SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk   (1123 Budapest, Alkotás u. 44.)  Március 20.    A házi gyógymódok alkalmazásának alapelvei és gyakorlata       Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal       (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal)   Április 3.        Ha az epe bajban van        Az epe működésének alapjai, összetétele, az epekőbetegség háttere és étrendi kezelése.        Természetes epevédelem, a kímélő étrend szabályai Április 17.   A gyógyszeripar árnyoldalai - egy volt orvoslátogató szemével.        Hírek és titkok a kulisszák mögül. Betegek a ,,futószalagon Május 15.    A gyógyító napfény        Újabb tudományos eredmények a napfény előnyös hatásairól. A napfényterápia alapjai Május 29.     Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?        A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés,        hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból          Előadók: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, Szabó Attila tanár,        egészségnevelő, dr. Wynn Horstley orvos, USA, dr. Lukács Tamás orvos                                         Mindenkit szeretettel várunk!           Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk      További információk: 06/­­30-221-9355 (Pásztor Katalin)  A sorozatot szervezi és támogatja: Oltalom Alapítvány, Életpont Nonprofit Kft., Új Életmód egészségmagazin         www.eletadotv.hu o www.ujeletmod.hu o www.sola.hu

Bővült a Vegafood nyersételes kínálata a Nyersétel Akadémia ételeivel!

2012. február 9. Gitta nyersétel blogja 

Bővült a Vegafood nyersételes kínálata a Nyersétel Akadémia ételeivel!A 7. héttől már rakott-töltött zöldségek kategóriában is tudsz rendelni a Vegafood vegetáriánus étel házhozszállító cégtől. Ezeket az élő fogásokat a Nyersétel Akadémián készítjük, a vegetáriánus futárcég pedig leszálltja neked. Az egészség házhoz megy, Budapest egész területén, és a környező településeken is meg lehet már kóstolni a legfinomabb nyers főételeket. Nincs időd vagy kedved elkészíteni? Nincs recepted? A nyers fasírtok mellett tudsz már második főételt is rendelni a jövő héttől itt: VEGAFOOD Február 13: Rakott savanyú káposzta Február 14: Cukkíni tekercsek édes-savanyú szósszal Február 15: Rakott brokkoli paprikával Február 16: Zöldség palacsinta céklás öntettel Február 17: Rakott répa céklával A február 14-i ebéd, cukkíni tekercsMinden ételünk szójamentes, tejmentes, cukormentes! Minden ételünk lisztmentes, vagyis nem tartalmaz glutént! Így lisztérzékenyek is fogyaszthatják! Hamarosan itt a tavasz, a méregtelenítés, böjt időszaka. Adj esélyt a szervezetednek, hogy az öngyógyító törekvések beinduljanak, kezdj el élő ételeket enni! Nem csak a mérlegen fogod látni a különbséget! Az élő édességek kínálata is kibővült, sok finom palacsintát, és más édességet tudsz rendelni. Ne feledd, liszt, tej és tojásmentesen, cukormentesen! A Nyersétel Akadémia elkészíti, a Vegafood házhoz viszi, neked csak meg kell rendelni.

Facebook, követés

2012. január 15. Gitta nyersétel blogja 

Facebook, követésNem vagyok híve az egész nap a facebook előtt ülés-nek, néha látom, hogy vannak, akik minden egyes mozdulatukat megosztják a közösségi oldalakon. Az élet szép, odakint süt a nap (mostanában elég sokszor), kár a drága időnket egész nap a számítógép előtt tölteni. (csak amennyit feltétlen szükséges) Azt viszont osztom, hogy ha nincs időd vagy kedved órákig böngészni, friss és érdekes cikkek után kutatni, akkor elég csak rámenni a facebook oldaladra, és máris látod, hogy ismerőseidnek milyen események, fotók és gondolatok tetszenek, mi újság a nagyvilágban. 5 perc alatt mindent megtudsz, amit érdemes. Éppen ezért azt gondolom, hogy az információ áramlásában, annak helyes kezelésében nagy szerepe tud lenni egy pörgős közösségi oldalnak.  Miért elmélkedtem ennyit a facebookról? Mert szeretném a nyers étkezés jótékony hatását, az elméleti és gyakorlati ismereteket minél több emberhez eljuttatni. Szeretném, ha minél többen átélnék a NYERS, ÉLŐ ÉTELEK CSODÁJÁT! Sokunk tapasztalatát szeretném megosztani veletek: a nyers növényi étrend csodákra képes. Beindítja szervezetünk tisztító és öngyógyító folyamatait, és természetes módon, kíméletesen helyreállítja, megerősíti, megőrzi egészségünket, és beállítja az ideális testsúlyt. Gyógyíthatatlannak hitt betegségekből épültek és épülnek fel emberek - köztük jómagam is - egyszerűen csak azáltal, hogy áttértek nyers vegán táplálkozásra. (ez a mindennapi életben legalább 70-80%-os nyers étkezést jelent) Szeretném, ha minél több ember megtapasztalná azt a plusz energiát, amit az élő ételek fogyasztása jelent. Jó lenne, ha sokan megismernék a nyerskonyha gasztronómiáját, és minél többen készítenének otthon is illatos és egészséges (és nagyon finom) nyers ételeket. Legyen ez a csoda mindenki számára elérhető! Ééééés: szeretném a facebook adta előnyöket kihasználni, hogy olyan emberekhez juttassam el a mondandómat, akik erre fogékonyak, kíváncsiak, és akik profitálnak belőle. Sőt, nemcsak az én mondandómat, hanem a Tiéteket is, hiszen itt Ti is elmondhatjátok és megoszthatjátok saját tapasztalataitokat a nyers növényi étkezés áldásos hatásairól. (vagy egy finom receptről) Éppen ezért arra kérlek TÉGED is Kedves Olvasóm, hogy ha látogatója vagy ennek a népszerű  közösségi oldalnak, akkor nyomj egy tetszik gombot itt jobbra, csatlakozz te is a Nyersétel Akadémia, a nyers vegán táplálozás és életmód kedvelőinek táborához. Így ha megjelenik valami új információ (könyvek, programok, ízletes új ételek, orvosi tanácsok, beszámolók, bármi érdekes), és azt megosztod az ismerőseiddel, akkor egyre több emberhez fog eljutni... biztosan lesz, aki szintén továbbadja és megosztja, és így tovább. Legyünk egészségesebbek!  És most még egy akcióval is szeretnénk kedveskedni: minden 500. követőnél az addig jelentkezettek között ajándékot sorsolunk ki, egy élő ételes könyvet és egy vacsora meghívást. Fogadd meg a tanácsom: egyél minél több zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen! Nem fogod megbánni!

Indiai kókusztejes csokipuding (vegan)

2011. május 29. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Indiai kókusztejes csokipuding (vegan) Én a makrobiotikus táplálkozást abszolút rugalmasan kezelem, nem pedig, mint egy merev rendszert! Egyetértek Verbovszky Gabriella, amerikában élő makrobiotika oktatóval,  hogy ha mint egészségmegőrző étrendre tekintünk erre a konyhaművészetre, - nem pedig gyógyító étrendként, ahol a szigorúság kötelező - akkor lehetünk rugalmasak, kísérletezők. Szóval olykor eltérek a hazai viszonylatoktól. Mint ennél a csokis pudingnál, ahol az alap a kókusztej, míg, ha szigorúan venném, akkor rizstejet, zabtejet, vagy mandulatejet használhatnék.Édesítésnek rizsszirup, minél nagyobb kakaótartalmú étcsoki, fűszernek őrölt kardamom, és vanília esszencia. A végeredmény krémes és isteni 5 perces desszert tej, tojás és cukor nélkül! Indiai kókusztejes csokipuding (vegan) Hozzávalók: 400 g kókusztejkonzerv, 100 g étcsokoládé, 4 evőkanál rizsszirup (vagy agave), 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 kiskanál őrölt kardamom, 1 kiskanál vaníliaesszencia. 1. Egy lábosba forraljuk fel a kókusztejet. Olvasszuk fel benne az étcsokoládét, adjuk hozzá a kukoricakeményítőt, a kardamomot és a vaniliát. Hagyjuk besűrűsödni és vegyük le a tűzről. 2. Turmixoljuk össze és töltsük tálkákba. 3. Tálalásig néhány órára tegyük hűtőszekrénybe.

Gyógyító ételek a sugárszennyeződés ellen!

2011. április 6. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Gyógyító ételek a sugárszennyeződés ellen!Makrobiotika a tévében! Holnap, vagyis Csütörtökön április 7-én 9-10 között a Duna TV-ben élő adásban Sebestyén Szilvia a Makrobiotika Intézet vezetője olyan ételeket mutat be, amelyek a sugárzás okozta rádióaktív stronciumot kitisztítja a testünkből. Az előzetes tervek szerint lesz miszo leves, Arame saláta, barnarizsből rizottó, desszertnek alma kanten gyümölcs torta. Miszo leves

Ami elszomorít, megbénít és izolál – a klímaszorongás

2019. augusztus 26. VegaNinja 

Sokan még mindig tagadják a klímaváltozást, de a tudomány már rég nyilatkozott: ha 12 (vagy egyesek szerint csupán másfél) év alatt nem következik be radikális változás az életmódunkban, 30 év múlva véget ér az emberi társadalom. Emiatt egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akiket ez – érthető módon – félelemmel tölt el, új fogalom jelent meg: a klímaszorongás, ökoszorongás. Mit tehetünk ellene? A szorongást általában az okozza, ha közeledni látunk egy eseményt, ami a terveinkkel ellentétes – ez esetben az emberiség megsemmisülését, és az azt megelőző apokaliptikus állapotokat. A pszichológusok és pszichiáterek világszerte egyre gyakrabban találkoznak ezzel az újnak mondható tünetegyüttessel, ami egyébként egy egészséges reakció arra, ami történik körülöttünk, és az ezt övező bizonytalanságra. Egyedüllét, elszigeteltség érzése Még mindig nehéz a barátokkal és a családtagokról a klímaváltozásról beszélni, és ez egyáltalán nem segít. Ha felhozza az ember, furcsán néznek rá, elterelik a témát, esetleg nevetgélnek egy kicsit, főleg, ha már amúgy is a témát felhozó ember a társaságban a faölelgetős hippi. Jobb esetben sóhajtoznak, hogy igen, nagyon melegek a nyarak, mintha más negatív hatása nem lenne, és mintha nem múlna mindannyiunkon a végkimenetel. Mint minden szorongásnál, az öko-szorongásnál is ront az állapoton, ha az ember egyedül kattog a dolgokon, jobb beszélgetni róla, ötletelni, együtt kitalálni, mit tehetünk a Föld megóvásáért. De az is segít, ha valaki csak meghallgat, megérti a félelmed, és nem néz hülyének. Ha nem ismersz ilyen embereket, nézz utána a neten azoknak a csoportoknak, facebookos és aktivista társaságoknak, projekteknek, akiket ugyanennyire érdekel a környezet sorsa, és ahova csatlakozhatsz! Végre egy társaságban nem te leszel az ufó! Sőt aktívan részt tudsz venni a katasztrófa megállításában. Bénultság, apátia Ahogy fentebb írtam, a szorongás bénultságot is okoz, mivel lesújtó méretű problémával állunk szemben. Egyedül valóban nem sokat tehetnénk, de szerencsére nem vagyunk egyedül. Viszont annyi teendő van, és ki tudja, van-e értelme tenni bármit, ez a bizonytalanság önmagában is bénító. Mert remény még van, még változtathatunk, még helyrehozhatjuk a bekövetkezett természeti károkat. De néha a remény csak dühöt, türelmetlenséget és apátiát szül, mivel ezek a pozitív változások lassan következnek be, és többnyire politikusok és pénzemberek kezében vannak az igazán nagy döntések. Nyilván nem lenne jobb, ha nem lenne már remény sem, korai lenne még beletörődni a megsemmisülésbe. Óriási mértékben megnőtt az aktivizmus a klímaváltozás ellen, tizen- és huszonévesek válnak aktivistává, átlagemberek gondolkodnak el a műanyagszemét csökkentésén, egyre kevésbé menő új dolgokat vásárolni. Aktivizmus Mindenki, akit érdekel a környezetvédelem, hallott már Greta Thunbergről. Greta 2018 augusztusában iskolai tüntetést szervezett a svéd parlament előtt az éghajlatváltozás ellen. Mozgalma azóta világméretűvé vált 100 ezer iskolás csatlakozott. A mozgalom neve Fridays For Future, azaz Péntekek a jövőért. Greta vegán, próbál alacsony ökolábnyommal élni, nem használ repülőgépet (pedig sokat utazik az aktivizmusa miatt). Ő a Time magazin szerint az egyik leginspirálóbb tizenéves a világon. Az ő generációjuknak már egyáltalán nem távoli és megfoghatatlan dolog az éghajlatváltozás, tanultak róla az iskolában, és kiskoruk óta a saját életükön érzik a hatását. Jamie Margolin, egy 17 éves seattle-i iskoláslány. A szmog ott annyira durva, hogy néha még napos délutánokon is szürke az ég, előfordul, hogy a hírhedt pekingi állapotoknál is rosszabb, látni lehet a szmogrészecskéket a levegőben, ilyenkor kijárási tilalom van. 2017-ben egy ilyen alkalom után Jamie teljesen magába roskadt, három órán át sírt, arra gondolt, mi értelme van bárminek is, ha tönkretesszük a világunkat? Eztán összeszedte magát, és megalapította a Zero Hour mozgalmat, melynek neve arra utal, hogy most kell cselekednünk. “A Zero Hour (nulla óra) küldetése, hogy középpontba állítsa a diverz fiatalok (nem csak fehérbőrű, felső-középosztálybeli fiatalok – a szerk.) hangját az éghajlatváltozással és a környezeti igazságszolgáltatással kapcsolatos párbeszédben. A Zero Hour egy fiatalok által vezetett mozgalom, mely belépési alkalmakat, tréninget és forrásokat teremt elő azoknak az új, fiatal aktivistáknak és szervezőknek (és a felnőtteknek, akik egyetértenek velünk), akik konkrét lépéseket akarnak tenni a klímaváltozás ellen. Együtt egy erős, megállíthatatlan, fiatal mozgalom vagyunk a jogaink és természeti erőforrásaink védelméért, és a tiszta, biztonságos és egészséges környezet megőrzéséért, mely biztosít egy élhető jövőt, amiben nem csak túlélünk, de ki is teljesedjünk. Ez a Zero Hour.” Ezeknek a fiatal lányoknak a kezében van a jövőnk, kitartásukkal és erejükkel akkora tömegeket gyűjtöttek össze, amekkorát már a politikusok sem tudnak figyelmen kívül hagyni. Ha Greta és Jamie meg tudja próbálni megváltoztatni a világot matekóra és tesi között, mindenki tud tenni valamit! És mi lenne királyabb érzés annál, mint részese lenni a Földet megmentő, világméretű mozgalomnak?! Green guilt, avagy zöld bűntudat Vannak, akik már most rengeteget tesznek a klímaváltozás ellen a saját életükben. És éppen a “legzöldebbjeink” szenvednek legjobban a bűntudattól, ha valamit nem öko módon csinálnak még, éppen azok, akik már most a legjobban odafigyelnek rá, hogy környezettudatosan éljenek. Ugyan a bűntudat segítségünkre lehet egy pozitív változás elindításában, de egy ponton túl már inkább gátol minket. Te szoktál bűntudatot érezni az alábbiakhoz hasonló esetekben? - Nem tudsz annyit költeni, amennyibe egy környezetbarátabb termékalternatíva kerülne - Nem sikerült még lemondanod néhány termékről, ami nem zero-waste - Megrendelsz valamilyen környezetbarát dolgot, amivel ki tudsz váltani egy csomó, egyszerhasználatos műanyagot, és a termék 2 réteg műanyagba csomagolva érkezik - Otthon felejted a textil bevásárlótáskád vagy zöldséges szütyőid, és haragszol magadra, mert kénytelen vagy egyszerhasználatos zacskót venni - Megtudod, hogy az egyik termék, amit eddig környezetbarátnak ismertél, és ezért vetted, mégsem az - Néhány ismerősöd idegesítő hippinek lát stb. Ez a bűntudat, ahogy már említettem, kontraproduktív, nem segít a pozitív cselekvésben. “Nem egy maréknyi ember kell, aki tökéletesen hulladékmentesen él. Millió olyan ember kell, aki tökéletlenül csinálja a hulladékmentességet.” – Anne-Marie Bonneau, @ZeroWasteChef A tudatlanság áldás Bosszantó látni, hogy az emberek többsége még akkor sem gondolkozik el az életmódjának megváltoztatásán, mikor már ennyire súlyos a helyzet. Nem tudják összekötni, hogy az ő cselekedeteik hogyan befolyásolják a nagy dolgokat a világban. Például, hogy a magyarországi húsfogyasztás hozzájárul az Amazonasi erdőtüzekhez. Sajnos ezt több pszichológiai folyamat okozza, így kevés dolgot lehet ellene tenni. A témáról való beszélgetés, és legfőképp a példamutatás az, ami használ. Emellett elősegítheti a változást, ha megajándékozhatjuk ismerőseinket egy szép kulaccsal, bevásárlótáskával, textilből készült zöldséges zacskókkal stb. Mit tehetsz a klímaszorongás ellen? - Beszélgess hasonló gondolkodású emberekkel Talán a jelenlegi ismerősi körödben nincsenek ökotudatos emberek, de az interneten rengeteg! Vegán és környezettudatos Facebook csoportokban, illetve környezetvédelmi eseményeken sok új, jófej emberrel találkozhatsz, beszélgethetsz. Már az az érzés, hogy nem vagy egyedül ebben a harcban (mind mentális harcban, mind a klímakrízis elleni harcban) sokat segíthet. - Olvass kevesebb negatívat hírt A közösségi média nagyon addiktív. Az ember képes órákon át görgetni az áramló információ között, és a negatív hírek többségében vannak a legtöbbünk hírfolyamában. Legyél szelektív a hírfogyasztásban, ne kövess tovább olyan portálokat és embereket, ahonnan csak lehangoló, dühítő és szomorú tartalmak jönnek. Szerethetsz egy ismerőst anélkül is, hogy minden nap látnod kellene a posztjait. A poszt jobb felső sarkában van három pont, erre kattintva el lehet rejteni az adott posztot, és beállítani, hogy kevesebb tartalmat lássunk az illetőtől. - Olvass többet arról, mit tehetsz a bolygóért Viszont tájékozódni hasznos, kövess olyan blogokat, személyeket, akik tippeket adnak a saját életedben megvalósítható, környezettudatos változáshoz. Kövess olyan oldalakat, embereket is, akiknek a posztjai jó kedvre derítenek! Van egy mondás: Nem tölthetsz üres pohárból. Tehát amíg a saját lelked nincs feltöltődve, nem tudsz igazán adni másoknak és a világnak, nem tudod olyan hatékonyan jobbá tenni a dolgokat. A szorongás megakadályoz a cselekvésben, a cselekvés megakadályoz a szorongásban – igyekezz minél fenntarthatóbb módon élni. Ez sikerélményt fog okozni, és áthelyezi a fókuszod a gyászról a megoldásra! - Ne vásárolj, ha nem muszáj A kapitalizmus szembefordított minket a természettel. A Föld életének mindössze 0,0000001%-a óta, durván 400 éve van jelen, és ennyi idő alatt tönkretette a természetet, a vadvilágot, a környezetünket. Nem az emberi faj a káros a bolygóra, az emberiség több mint 300 ezer éve létezik, hanem a kapitalizmus. Mindennek ára van, minden a pénz körül forog, és nagyon úgy tűnik, hogy az az iparág, amelyben sok pénz van, bármeddig képes pénzzel elcsitítani a döntéshozókat. A kapitalizmust nem lehet egyéni döntésekkel megdönteni, de káros hatásait csökkentheted a vásárlásoddal, illetve nem vásárlásoddal. Mikor venni készülsz valamit, kérdezd meg magadtól, szükséged van-e az adott tárgyra? (Akkor is, ha öko-tárgyról van szó!) Ha igen, létezik-e belőle fenntartható, etikus, és minőségi változat, melyet akár 10-20 év múlva is fogsz tudni használni? A minőségi termékek drágábbak, de hosszú távon pénzt spórolhatnak meg neked. Emellett ha nem vásárlással próbálod tompítani a szorongást és a hiányérzetet, felfedezhetsz magadnak olyan tevékenységeket, amelyek nemcsak környezetbarátabbak, de a lelkednek is jót tesznek, pl. kirándulás. És megkíméled magad a bűntudattól, amit az okozna, hogy rájössz, mégis fölösleges dolgot vettél. És egy tárgyból valójában akkor lesz szemét, mikor megvásárolják, nem amikor kidobják. Termeljünk kevesebb szemetet! - Alkoss, meditálj, tölts időt a természetben A művészetnek, meditációnak és a természetnek gyógyító hatása van. A művészettel, kézműves dolgokkal, barkácsolással ráérezhetsz a létrehozás örömére, azaz arra a sikerélményre, mikor a “semmiből” létrehozol egy használati tárgyat vagy műalkotást. A meditáció segít lelassulni, ez a “nem cselekvés” művészete. A világ rohan, az ember nem tud lépést tartani vele. Néha fontos megállni, és belülre figyelni kicsit. A rohanás, az, hogy sosem érünk rá semmire, nincs időnk, nincs összhangban a természettel és a lelkünkkel. Hangolódj rá saját magadra, próbáld ki a napi 15 perc meditációt! A természet is nyugtatja a lelket, emlékeztet rá, hogy mi is a részei vagyunk, nem pedig pusztán egy műanyagba csomagolt, “szupercivilizált” faj, aki rohan a pénz, a számlák, a karrier és a saját ideje után. Ez persze klisés megfogalmazás, nem kell ahhoz valódi karrieristának lenni, hogy elmerüljünk a problémákban és a szorongásban. Egy kis erdei levegő, madárcsicsergés, leveleken átszűrődő napfény viszont tényleg oldja a feszültséget. Még ne add fel, még van remény. Beszélgessünk! Klímaszorongós csoport a Facebookon. Tedd a kedveceim közé 0 The post Ami elszomorít, megbénít és izolál – a klímaszorongás appeared first on VegaNinja.

Nyári egészségmegőrzés - tanácsok az ájurvéda segítségével

2019. június 3. Élj harmóniában 

Nyári egészségmegőrzés - tanácsok az ájurvéda segítségévelBeköszöntött a nyár, tartós meleg, hosszabb nappalok és megnőtt a napsütéses órák száma. Mivel az ember a természet része, ezért a természet változása mindig hatással van ránk. Ahhoz, hogy nyáron is megőrizd testi-lelki egyensúlyod, vedd figyelembe az évszak jellemzőit. Az ájurvéda szempontjából nyáron leginkább a pitta dósa dominál. A szervezeted egyensúlyának fenntartása érdekében, előre érdemes felkészülni, életmódodat úgy alakítani, hogy kompenzálni tudd a pitta dósa dominanciáját. Akik eleve pitta típusok nyáron kiemelt figyelmet érdemes fordítaniuk egészségük megőrzésére.  Egyensúlyzavar  A pitta egyensúlyzavar kiváltó okai között leginkább a meleg időjárás, a túlterheltség és a sok olajos, fűszeres vagy éppen erjesztett, savanyított étel szerepel. Tünetei: erős éhség és szomjúság, leégés, bőr problémák - pattanások, kiütések, gyulladt bőr - láz, égető érzés, hasmenés, égő szemek, büdös izzadság, gyulladások, hőguta, fekélybetegségek, savtúltengés, gyomorégés és a hőség kifejezetten rosszul tűrése.   Magatartásbeli és mentális jellemzők: türelmetlenség, ingerlékenység, erős kritikai hajlam, zsarnoki viselkedés, harag, ellenségeskedés. Mit tehetsz, ha szeretnéd elkerülni a fenti tüneteket vagy akár már tapasztalod magadon, hogy a pitta túlsúlyba került? Az ájurvéda számos tanáccsal szolgál ehhez. Táplálkozás Fogyassz nyáron könnyű és kisebb adag ételeket, ne terheld túl az emésztésed, de étkezz rendszeresen.  Kerül a húst, tojást, olajban kisült és nehéz ételeket.  Fogyassz sok lédús ételt, leveseket, több zöldséget, gyümölcsöt - cukkinit, uborkát, tökféléket, dinnyét, salátákat, brokkolit, kelbimbót, petrezselymet, zellert. A gabonák közül a baszmati rizs és az árpa a legjobb.  Részesítsd előnyben az édes, fanyar és keserű ízeket.  Kerüld a sós, savanyú és csípő ételek, mert ezek fokozzák a tüzet a szervezetedben.   Ajánlott fűszerek: koriander, görögszéna, édeskömény, kurkuma, sáfrány.  Csípős fűszereket, fekete borsot, gyömbért nagyon keveset fogyassz.  Az ételeket ghível vagy kókuszzsírral készítsd - a kókuszzsír hűsítő hatású. Érdemes kerülni a cigarettát, a mézet és a hagymaféléket is.  Folyadékfogyasztás A megfelelő mennyiségű és minőségű, rendszeres folyadékfogyasztás különösen a nyáron lényeges. Ha keveset iszol, hatással lesz a vérnyomásodra, emésztésedre, ízületeidre és a bőröd állapotára, valamint a fizikai és szellemi teljesítőképességedre. Fáradság, kimerültség, fejfájás, szomjúság, koncentrációzavar léphetnek fel. Ne várd meg ezeket a tüneteket! A folyadékbevitelt tudatosan alakítsd, ne csak akkor igyál, amikor megszomjazol. Fogyassz naponta 2-3 liter folyadékot (nagy melegben akár 4 litert). Elsődlegesen tiszta minőségű vizet (forrásvíz, ásványvíz), gyógyteákat vagy frissen készített gyümölcsleveket igyál. Fogyassz lédús zöldségeket, gyümölcsöket, leveseket, folyékony ételeket. Ideális szomjoltó még a Lassi. Kerüld az üdítőket, dobozos gyümölcsleveket, cukrozott és/­­vagy koffeines italokat, alkoholt, kávét. Ne igyál hideg italokat se, mert csak erősebben fogsz izzadni. Életmód Mivel a pitta egyensúlyzavarhoz hozzájárul a túl sok tevékenység, ezért figyelj a pihenés és a tevékenységek megfelelő arányára. Kerüld a fizikai és szellemi túlterhelést (tv, hangos zene), a túlhajszoltságot.  Alakíts ki rendszeres szokásokat és ne legyen túl szoros a napirended, legyen elegendő szabadidőd.  Szánj időt az idegrendszered és a szervezeted pihentetésére - végezz rendszeresen relaxációt és meditálj.  Napsütés, környezet Kerüld az erős napfényt, ne tartózkodj sokat a napon. A túl sok napfény csökkenti a belső energiádat és növeli a tüzet a szervezetedben.  A hűvös kifejezettem jótékony hatású. Próbálj sok időt tölteni a szabad levegőn, árnyékos, hűvös helyeken. A zsúfolt, forró tengerpartok helyett, ilyenkor jobb a hegyvidéki környezet.    Öltözködés Az időjárás ellen megfelelő öltözködéssel is tudsz védekezni. Hordj laza, jól szellőző, kényelmes ruházatot, ami fedi a bőrödet.  A ruha természetes anyagból készüljön - pamut, len, selyem. Hölgyeknek kifejezetten érdemes gyöngyöt hordani, mert hűsítő hatású. Bőrápolás Védd a bőröd a leégéstől - elsődlegesen öltözködéssel. Az olajos masszázs is kiváló - a lehető legjobb, ha minden reggel végzel ájurvédikus önmasszázst.  A nyári hőségben, pitta alkatúaknak ehhez a legjobb a kókuszolaj, mert hűsíti a testet.  Testmozgás Ne terheld túl a szervezeted, kerülj minden megerőltető testmozgást. Amikor a nap erősen süt, ne sportolj - olyankor inkább pihenj. Vegyél példát a meleg éghajlaton élő, sziesztázó népekről. Ha testgyakorlást végzel, akkor a kora reggeli órákban gyakorolj, amikor hűs a levegő. Sétálj reggelente, mert a reggeli napfény gyógyító hatású és életenergiával tölt fel. Kellemes az esti, csillagfényes séta is.  Ajánlott testmozgás az úszás és a kirándulás - az erdőben patakok mentén, forrásoknál, völgyekben sokkal hűvösebb van. Amennyiben jógát gyakorolsz, részesítsd előnyben a hűsítő jógapózokat (talaj menti gyakorlatok, előrehajlító pózok).  Kerüld a megerőltető pózokat, az álló és a hátrahajlító gyakorlatokat és a dinamikus gyakorlást. Végezz Shitali pránájámát. Csodaszép nyári napokat kívánok :) szeretettel Kati

A tejfogyasztásról, ájurvédikus szemszögből dr. David Frawley tollából

2017. július 23. Élj harmóniában 

A tejfogyasztásról, ájurvédikus szemszögből dr. David Frawley tollábólA tejfogyasztás manapság nagyon felkapott, vitatott téma. Fogyasszuk, ne fogyasszuk, életerő, egészség vagy halálos méreg....  Amikor tudatos táplálkozás tanfolyamot vagy ájurvéda tanfolyamot tartok, akkor mindig el szoktam mondani a védikus megközelítést, ami alapján a tej életerő,egészség és a spirituális megvalósításhoz fontos táplálék. A probléma nem a tejjel van, hanem a megfelelő tudás hiányával. Azzal, hogy a nyugati társadalom nem tudja mi nevezhető tejnek vagy éppen a tejet ki, milyen módon, mikor, mivel kombinálva fogyassza ahhoz, hogy valóban életerő legyen és ne méreg a szervezete számára. Nagyon régen készültem írni egy cikket a tej ájurvédikus megközelítésről. Amikor ráakadtam dr. David Frawley nemzetközileg elismert ájurvédikus orvos cikkére a yogainternational.com oldalon tudtam, hogy a saját írásom helyett, az ő cikkének fordításával próbálok mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy a tejfogyasztásról több tudással rendelkezzen. David Frawley: Ájurvédikus tejtermék: A tej és joghurt nyers története Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. Időnként a tejtermékek a hússal említik egy lapon, mint ami egészségtelen étel az emberek számára és néhány vegetáriánus vagy tisztán vegán illető még azt is kijelenti, hogy a tejtermékek betegségeket okoznak. Bár van némi igazság az ilyen és ezekhez hasonló kijelentésekben, teljességében nem magukkal a tejtermékekkel van baj. Sokkal inkább hibáztathatjuk a tejtermelő állatok nem megfelelő tartását, a tej nem megfelelő feldolgozását és a az arról szóló megértés hiányát, hogy hogyan használjuk a tejtermékeket. Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről.  India hindu és buddhista tradíciói a tejtermékeket kiváló ételnek tekintik, különösen azok számára, akik valamilyen spirituális úton járnak. Míg a tejtermékeket nem ajánlják minden test típus számára, mégis mindannyiunk számára fontos szerepe van nemcsak az egészség fenntartásában, hanem az élet meghosszabbításában is. Az ősi védikus civilizáció a tehén körül fejlődött ki, ami tejet, tejszínt, vajat és joghurtot biztosított. A történelem során ezek az ételek a jógik kedvencei voltak, akik nem találták az egészségre ártalmasnak ezeket. India legnagyobb ,,tanítóinak egyike, Krisna hírhedt volt arról, hogy azonnal megdézsmálta a frissen kiköpült vajat, ha azt egy gyanútlan háziasszony felügyelet nélkül hagyta. Érdekes, hogy a Védák a tejtermékek esetében szélesebb választékot adnak, mint bármi más ételek esetében - beleértve a gabonaféléket, zöldségeket és gyümölcsöket is.  Az ájurvéda sok tejterméket használ gyógyszerként, pontosabban betegségekkel szembeni ellenállás növelésére és arra hogy támogassa a felépülést és a regenerálódást. Ebbe beletartoznak a tejből készült főzetek, vajak és ghík és más speciális készítmények. A tejtermékeket nem csak fiatalok számára, de idősebbeknek is ajánlják, illetve azoknak is, akik bármilyen módon gyengélkednek vagy felerősítésre szorulnak.  A szent tehén A tehén ősidők óta a legszentebb állat Indiában. Részben azért, mert természetes módon több tejet ad, mint amennyire a borjának szüksége van és boldog tőle, hogy megoszthatja a többletet az emberrel. A tehén amiatt, hogy kedves természettel rendelkezik és önzetlen módon  táplál, az Isteni Anya szimbóluma. A legnagyobb védikus mantrát, a Gayatrit egy tehén formájában vizualizálják. Az ősi védikus írások magát az univerzumot is mint Kozmikus Tehenet írják le. A Föld is olyan, mint a tehén azáltal, hogy önzetlenül táplálja és fenntartja az élőlényeket, akik rajta függenek. A görög 'gaia' és a szanszkrit 'gau' jelentései szintén  'Föld' és 'tehén'. A Gaia Elv, ami azt állítja, hogy van egy szerves intelligencia, ami áthatja és szabályozza az életet a Földön, a Kozmikus Tehén ősi hasonlatának modern változata. Megítélhetjük, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel azáltal, hogy hogyan bánnak a teheneikkel. Manapság ezeknek az érzékeny állatoknak a kizsákmányolása tükrözi azt a gátlástalan, fogyasztó orientált kultúrát, ami szennyezi és elpusztítja földgolyónkat. Megmondhatjuk, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel, az alapján, hogyan bánnak a tehenekkel. Ramana Maharisi, aki a modern India talán legszélesebb körben tisztelt bölcse azt mondta, hogy saját tehene spirituális felszabadulást (moksa) ért el halálakor. Ashramjában a tehénnek, valamint a majomnak és a hollónak a szentélyei találhatóak, akik ott a Maharisi állandó társai. Míg az ember könnyebben eléri a felszabadulást, mint az állatok (bár ez mindkettő számára nehéz) az állatoknak is van lelkük, ami reagál a spirituális befolyásokra. Ha felismerjük és nagyra értékeljük az állatok spirituális kapacitását, akkor nem fogjuk őket bántani. A kizsákmányolásuk abból adódik, hogy azt képzeljük, hogy nekik nincsenek igazán érzéseik, hogy őket Isten csak a mi kényelmünkre teremtette. Az ősi India írásaiban az állatok tanítókként jelennek meg. A Csandogja Upanisadban például Szatjakamát a bika, a tűz, a hattyú és a daru tanította a Brahman (a kozmikus valóság) négy aspektusára. Amikor hazatért, a tanárai látták az arcán ragyogni az igazság fényét és felismerték, hogy pusztán a fenti tanároktól megtanulta a teljes igazságot. A Védák kijelentik továbbá, hogy tehenet bölcseknek kell adni és nem királyoknak vagy kereskedőknek. Ez azt jelenti, hogy a bensőséges tudás fényét azokkal kell megosztani, akik spirituális szempontból motiváltak és nem azokkal, akik politikai vagy üzleti beállítottságúak. A védikus időkben a brahmana gyerekek (szerk.brahmana társadalmi réteg tagjai:  papok, tanítok, bölcsek, spirituális személyek, aszkéták, jógik)   fontos kötelessége volt megtanulni azt, hogy hogyan kell teheneket felnevelni és megfejni. Ez még a mai napig is így van néhány helyen Indiában. A tehén évezredek óta az erőszakmentesség szimbóluma és annak érdekében, hogy megtanuljanak megfelelően gondoskodni róluk, a gyerekeket megtanították a kedvességre, önzetlenségre, elfogadásra és bölcsességre valamint arra is, hogy ezeket a tulajdonságokat építsék be a meditációjukba is. A tejtermelés modern módszerei A tejtermékekhez számos egészséggel kapcsolatos téma kapcsolódik, amiket meg kell értenünk ahhoz, hogy helyesen tudjuk használni ezeket az élelmiszereket. Az emberek egy része híján van olyan enzimeknek, amik szükségesek a tejtermékek emésztéséhez csupán csak amiatt, mert az adott etnikai csoportjuknak a történelmi múltjában nincsen benne a tejtermékek fogyasztása. Azoknak a felnőtteknek, akik csecsemőként nem kaptak anyatejet szintén problémát jelenhet a tejtermékek megemésztése. Sőt a legtöbb probléma, amit a tejtermékek emésztésében tapasztalunk, nem maguk a tejtermékek miatt van, hanem ezek helytelen előállításában. Ahogy nem okolhatjuk a krumplit azokért a nehézségekért, amiket a rósejbni evése okoz - ugyanígy nem okolhatjuk a tejtermékeket azokért a bizonyos problémákért, amikkel ma az emberek szembesülnek. Ahogyan a teljes kiőrlésű liszt különbözik a fehér liszttől, ugyanígy a természetes módon készült tejtermékek kifejezetten mások, mint a szupermarketekben általában kapható túlzott módon feldolgozott társaik. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. Ha a borját elválasztják tőle, a tehén teje sokat veszít annak tápláló minőségéből. A tejipar elválasztja a borjat az anyjától és lemészárolja. Megöljük a tehén gyerekét és aztán megisszuk a tejét. Hogyan érezné magát egy emberi anya egy ilyen körülményben? Amikor egy tehén meghallja a borjának a hívását, azonnal elkezd tejet kiválasztani. Amikor a borját elveszik tőle, akkor az aggodalom miatt toxinok fognak a tejébe kiválasztódni. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. A tehenekkel sok más módon is rosszul bánnak, mint például a szűkös élőhely és gépi fejés. Mostanra a mesterséges megtermékenyítésen keresztül hibrid állatokká váltak, akiket génekkel újraterveztek annak érdekében, hogy sokkal több tejet adjanak annál, mint amennyi egészséges számukra. Hormonokkal, antibiotikumokkal és nem-organikus gabonával etetik őket. A vegyszerek maradványai felszívódnak a szöveteikbe és aztán a tejükben koncentrálódnak. A hagyományos indiai gyógyászat figyelmeztet arra, hogy el kell kerülni a szennyező hatású vegyszereket és gyógyszereket, mert ezek felhalmozódnak a szöveteinkben és betegséget okoznak.  Az ájurvéda nagyon részletesen ír a különféle tejtermékek jellemzőiről, többek között a tehén, bivaly, kecske és más tejet adó állatok esetében is.Bár ezek nem feltétlenül egyeznek azokkal a jellemzőkkel, amiket a modern nagyüzemi termelés produkál. Az ájurvéda írásai elmondják, hogy a kipányvázott vagy szűkös helyen élő állatok esetében a húsnak vagy a tejnek a minősége sokkal szegényesebb, mint a szabadon legelésző állatok esetében.   Ez rengeteg kérdést is felvet. Milyen mértékben károsítják a tejtermékeket a modern termelési módszerek? Mi az a határ, amin túl ezek a módszerek már nem hasznosak? Milyen mértékben támaszkodjunk ezekre a hátrányos feltételekre anélkül, hogy teljes mértékben feladnánk a tejtermékeket? És mit tehetünk azért, hogy a jelenleg elérhető tejtermékek minősége jobb legyen?  A pasztőrizálás csapdái A jóga szerint a tej természetét tekintve tiszta vagy szattvikus minőségű. (szerk. az ételek minőségéről itt olvashatsz bővebben) Szeretetből születik és növeli a természetes intelligenciánkat és érzékenységünket. Mindazonáltal áldásos tulajdonságait nem csak az csökkentheti, hogy hogyan tartják a tejelő állatot, hanem az is, hogy hogyan dolgozzuk fel a tejet. Pasteur volt a szülőatyja annak, hogy a betegségeket baktériumokhoz kötötték. Mivel ennél a teóriánál a betegséget a baktérium okozta, ezért a betegségek megelőzésének legjobb módja az ételek és a környezet sterilizálása. A természet tele van baktériumokkal, ezért nem biztonságos és minden természetes termék gyanakvást kelt. A holisztikus gyógyítás szempontjából viszont a sterilizálás valaminek a megölését jelenti. A steril környezet a legjobb hely a kórokozók kifejlődéséhez, mert a sterilizálás során az életerő és a természetes immunitás tűnik el. A tej pasztőrizálása annak melegítését is magában foglalja, ami megöl minden baktériumot ami benne van. Ez lehetővé teszi, hogy a tej hosszabb ideig elálljon, anélkül hogy tönkremenne és ez kereskedelmi szempontból értékesebbé teszi azt, de ez nem jelenti azt, hogy jobb minőségű ételt kaptunk. Ebben a folyamatben lényegében előfőzik a tejet, ami csökkenti annak vitalitását. Bár a pasztőrizált tej jobb a számunkra, mint a hús vagy a junk food, de a nyers tejtermék még annak pasztőrizált társánál is jobb. A pasztőrizálás csak az egyik eljárás a sorban, ami rontja a tejtermékeink minőségét. Részét képezi annak a mentalitásnak, ami azt mondja, hogy az ember mindig jobbá teheti a természetes dolgokat és biztonságosabbá is ha előbb különféle eljárásokkal kezeli őket. A mi kultúránk azt mondja, hogy a tej természetes állapotában az emberi fogyasztás szempontjából nem biztonságos, míg azt a tejet tökéletesnek látjuk, amit a mesterséges körülmények között tenyésztett állatoktól vesznek el, akik mesterséges ételeket, gyógyszereket es hormonokat kapnak. A tejtermékeinket pasztőrizáljuk, homogenizáljuk, hosszú időre lehűtjük es adalékokat adunk hozzájuk - sót, cukrot, mesterséges ízeket és színeket. A tejhez hozzáadott A és D vitaminok általában hal máj olajból származnak, így gyakran a tej még csak nem is vegetáriánus. A tejtermékek természetes szattvikus vagy tiszta tulajdonságait teszik tönkre ezek eljárások által. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Ez különösen fontos olyan gyógyító eljárások esetében, ahol a megújulás vagy az elmeállapot javítása a cél, arra figyelni kell, hogy a nyers tejtermékek mindig frissek legyenek, máskülönben károsak lehetnek. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk.  Sok olyan pácienst kezeltem, akiknek tejallergiájuk volt. Amint átálltak a nyers tejre - megfelelő fűszerekkel elkészítve -, legtöbbjük (hacsak nem mindegyikük) esetében az allergén reakciók eltűntek. Miután az ember megtapasztalta az ájurvédikus indiai vagy hazai családi farmokról származó tejtermékek hatásait, könnyű látnia, hogy amit a szupermarketekben eladnak, az meglehetősen silány minőségű, a különbség nagyjából olyan, mint ami a kertben frissen termesztett és a mesterséges körülmények során létrehozott és hónapokig tárolt zöldség között van.   Elkészítés Az is nagyon fontos, hogy hogyan fogyasztjuk a tejtermékeket. Az ájurveda azt mondja, hogy a meleg tej gyógyít, míg a hideg tej megbetegít, ezért a tejet melegen kell fogyasztani. Továbbá megfelelő fűszerek használatával ellensúlyozni kell a tej és a tejtermékek nyálka képző tulajdonságait. Van néhány korlátozás a tejtermékekkel való főzés esetén is, azon ételek jellemzői alapján, amikkel együtt akarjuk használni azokat. Tejet, joghurtot, sajtot vagy tejfölt nagyon jól lehet használni levesek és curryk esetében. Az ájurvéda azt is megjegyzi, hogy a tejtermékek - csakúgy mint a cukor - káros lehet, ha túlzott mértékben fogyasztjuk, különösen hidegen. Nedves és nehéz természete miatt eltömítheti a keringési rendszert. Ez sokféle krónikus betegséget okozhat, mint amilyen például az allergia, asztma, artritis vagy a szívbetegségek. Ezért az általunk fogyasztott tejtermékek mennyiségét is megfelelő módon kell szabályozni. Hogyan használjuk a tejtermékeket? Tehéntej A tej egy ideális fiatalító étel; táplálja az elmét és a szívet. Jó hatással van a száraz köhögésre, tüdővérzésre, fekélyekre és kelésekre, terméketlenségre és általános gyengeségre. A meleg tej természetes hashajtó hatású, ha ghível fogyasztjuk. A pasztörizált és homogénezett tej azonban gyakran okoz székrekedést.   A kardamom a legjobb fűszer, ami ellensúlyozni tudja a tej nyálka képző hatását. Erre a célra használják a gyömbért, fahéjt és a kurkumát is. A fűszeres gyógynövények nemcsak emészthetőbbé teszik a tejet, de gyógyhatással is kiegészítik a hatásait. A meleg tej egy csipet szerecsendióval egy jó otthoni megoldás az álmatlanságra. A tej főzetekben használt felerősítő hatású gyógynövények (mint például az ashwagandha (Withania somnifera), shatavari (Asparagus racemosus), fekete nadálytő gyökér és a ginseng) hatékony fiatalító ételekké változtatják azt. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. A legjobb a váta (levegős) és pitta(tüzes) testtípusúaknak, akiknek szükséges a tej nedvesítő energiája. Az ájurvédikus gondolkodásban a jó tej olyan, mint a tiszta plazma, ami minden szövetet táplál. Az alacsony minőségű tej azonban olyan, mint a tiszta nyálka, ami a plazma salakanyaga.   A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet.  Kecsketej A kecsketej jó a kapháknak, olyanoknak akik nyálkásodnak és ödémásak, de kizárólag melegen és fűszerekkel. A kecsketej meleg természetű ezért lázas állapotban kerülni kell - csakúgy mint fertőző betegségek és gyomorsavtúltengés esetén is (pitta testtípus). Tejszín Tejszín hasonlít a tejhez, de annál nehezebb. Óvatosnak kell lennünk vele vérbőség és gyenge emésztés esetén. A tejtermékekkel  kapcsolatban (főleg a nehezebbekkel, mint a tejszín, a sajt és a túró) egy jó általános szabály az, hogy el kell kerülni őket, ha nagy mennyiségű lepedék jelenik meg a nyelven, ami a emésztő szervrendszerben lévő vérbőségre utal. Jégkrém A jégkrémet a test nehezen tudja kezelni. Hideg természete elnyomja az emésztés tüzét, különösen, ha étkezés után fogyasztjuk. Sok cukrot tartalmaz és gyakran sok más adalékot is (mint például a tojás). Az ájurvéda általában nem ajánlja. Mindazonáltal a jégkrém vagy jeges joghurt természetes formájában nyáron fogyasztható, abban az esetben, ha jó az emésztésünk, nem vagyunk túlsúlyosak és ha figyelünk arra, hogy milyen más ételekkel kombináljuk. Joghurt A joghurt nehéz, mint például a sajt és ellentétben a népszerű félreértéssel, nem segít a fogyásban (hacsak nem a húst vagy más nehezebb ételt helyettesítjük vele). Ezzel ellentétben, nagyon jó a hízáshoz. Bár a zsírszegény joghurt kevésbé nehéz, mégsem megfelelő a fogyókúrához.  Bár nyugaton reggeli ételként használják, a joghurt nem mindig jó reggel, mert ilyenkor több nyálka és vér van a szervezetben felkelés után. A reggeli hideg joghurt nyálkát termel a szervezetben. Gyümölccsel együtt fogyasztva növeli annak vizes- és nyálkaképző természetét. Általában a joghurtot nem szabad önmagában vagy üres gyomorra enni. Jól kombinálható viszont az uborkával, aminek könnyedsége kiegyensúlyozza a joghurt nehéz természetét. A joghurt a raita alapja, ami egy olyan saláta amit a legtöbb indiai étkezés során felszolgálnak. (szerk. raita receptet itt olvashatsz) A joghurt az olyan fűszerekkel együtt a legjobb, mint a kömény, koriander vagy cayenne. A joghurt gyakran a legbiztonságosabb a tejtermék. Még a nem éppen legjobb minőségű tejből is lehet kielégítő minőségű joghurtot kapni. Könnyen el is tudjuk készíteni saját magunk számára. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. A joghurt akkor is savasítóbb, ha savas gyümölcsökkel vagy banánnal fogyasztjuk. A joghurt főleg a váta testtípusnak jó,  a kaphák ás pitták óvatosan kell hogy bánjanak vele, bár a pitta viszonylag könnyen tudja kezelni az édes joghurtot. Indiai író A joghurtot úgy jó fogyasztani, ha például ugyanannyi mennyiségű vízzel összeturmixoljuk és némi kardamomot vagy szerecsendiót adunk hozzá. Ezt hívják takrának, vagy indiai írónak. Bár hűtő természetű, mégis jó lábadozás és gyenge emésztés esetén, különösen hasznos felszívódási zavar és hasmenés esetén. Az indiai írót az istenek eledeleként is emlegetik. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. Nyugati író A nyugati író pasztőrizált és gyakran nagy mennyiségű sót tartalmaz. Máskülönben ez egy jó tejtermék. Sokkal inkább vizelethajtó, mint más tejtermékek és kevésbé képez nyálkát a szervezetben. Ebből a szempontból jobb a kapháknak. Hasznos felszívódási zavar, gyenge emésztés és hasmenés esetén is. Kefir A kefir egy másik erjesztett tejes ital, különösen hasznos a vátáknak, akiknek levegős vagy ideges természetük van. Ugyanazokat a problémákat okozhatja, mint a tej és a joghurt, ha gyümölccsel kombinálják. Az édesített kefír ráadásul nagy mennyiségű cukrot is tartalmazhat. Sajt A sajt nehéz, ragadós és gyakran nehéz megemészteni. Nem ajánlják, vérbőség, pangás esetén vagy akkor, amikor a keringési rendszer el van tömődve. Okozhat köszvényt, ízületi gyulladást, fertőzéseket, aknét, meghűlést, influenzát és tüdő rendellenességeket és növelheti a koleszterin szintet is. Minnél erjedtebb és sósabb annál nehezebb megemészteni. Az oltót, amit általában használnak, gyakran tehenek beléből származik, ezért a kereskedelmi forgalomban lévő sajtok legtöbbje szigorú értelemben véve nem vegetáriánus. Ilyen esetben bizonyosodj meg róla, hogy oltó nélküli sajtot vásárolsz-e. A legjobb olyan oltó nélküli sajtot fogyasztani, ami csak kevés sót tartalmaz és nincs erjesztve. A könnyű, édesebb sajtok ajánlottak. A sajt nehéz tulajdonságát részlegesen ellensúlyozni lehet olyan fűszerekkel, mint pl. a mustár, cayenne, fekete bors, torma és kömény. A sajtot rá lehet olvasztani zöldségekre, különösen olyanokra, amik könnyű természetűek, mint pl. a brokkoli és a karfiol. Ilyen módon a zöldségek és a sajt tulajdonságai is ki lesznek egyensúlyozva. A farmer sajt (panír) könnyebb és ezért könnyebben is emészthető. Ez a legelterjedtebb Indiában. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. A krémsajt kicsit ragadósabb, de a közönséges sajtnál még mindig jobban emészthető. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is.  Tejföl A tejföl talán a leginkább savas tejtermék és olyan pitta tüneteket erősít, mint pl. a kelés, gyomorégés, láz és fertőzések. A legjobb a váta (levegős) típusúaknak. Vaj A vajat általában pasztőrizált tejből csinálják. Gyakran adnak hozzá színezéket és nagy mennyiségű sót is. Előfordulhat, hogy hosszabb időre lefagyasztják, ami csökkenti az egészségmegőrző tulajdonságait. A vaj jó azoknak, akiknek erős az emésztésük és a belső tűzük (pitta típusúak). Nem szabad hidegen enni - jobb, ha ráolvasztjuk az ételre. A túl sok vaj (csakúgy mint a sajt) beleragadhat a bélcsatornába és megemelheti a koleszterin szintet. Külsőleg alkalmazva a vaj jó az égésre és a kiütésekre is.  Ghí A ghí (tisztított vaj) amit nyers vajból készítenek többnyire mindenkinek megfelelő. (ghí receptet itt találsz)  Növeli az erőt, vitalitást és intelligenciát, jó láz és fertőzés ellen is. A máj könnyen feldolgozza, bár növeli a koleszterin szintet (de nem annyira, mint a vaj). Erősíti az immunrendszert, növeli az élethosszt és a tudatosságot. Tökéletes étel meditációhoz és szellemi munkához. A ghít ételekkel vagy tejes italokhoz kell fogyasztani. Mint az olajok is általában, önmagában fogyasztva orrvérzést okozhat. A ghí olyan ájurvédikus gyógyhatású olajok alapja, mint pl. a brahmi (gotu kola) és a calamus ghee. Szemre helyezve növeli a látást (erre különösen a triphala ghí jó). Vérképzéshez és kifejezetten a nőknek a legjobb a kurkuma ghí illetve a ghíben főzött kurkuma.  A ghít a legjobb nyers, sózatlan vajból készíteni. Általában hónapokig eláll és még tovább is ha hűtőben tartjuk. Vörösréz edényben tárolva mindenféle bőrproblémákra és a bőr gyulladásos elváltozásaira is jó ha külsőleg alkalmazzák. A ghí a rituálék és a meditáció alatt hasznos lámpaolajként is, mivel úgy tartják, hogy a benne lévő tápláló erőnek tisztító hatása van a környezetre és az elmére is. Tejtermékek vásárlása A tejtermékeknek a modern társadalomban elfoglalt sajnálatos helyzete valamint a tejelő állatokkal való hibás bánásmód miatt az emberek érthető módon hajlamosak teljes mértékben elutasítani a tejtermékek fogyasztását. Másrészről sokan mások, akik váta és pitta felépítésűek vagy éppen gyengélkednek, nagyon hasznosnak fogják találni a tejet. Minden bizonnyal próbát kell tennünk vele, ha súlygyarapodást vagy vitalizálást akarunk elérni, mielőtt olyan élelmiszerekhez fordulunk mint a hús, hal, cukor vagy mesterséges összetevőkből álló ételek.   Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Bár legtöbbünknek nem kell teljes mértékben elutasítanunk a tejterméket, viszont szorgalmaznunk kell azok megfelelő minőségben történő előállítását. Próbálj olyan forrásból tejtermékeket beszerezni, ahol jól bánnak az állatokkal és organikus módon táplálják őket. Vegyél feldolgozatlan (nyers) tejtermékeket, ha lehetséges. Ha ez törvényileg nem lehetséges ott ahol élsz, akkor bátorítsd a változásokat az ilyen és ehhez hasonló ésszerűtlen törvények esetében. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Tejtermékek és más ételek A tejtermékek nem kombinálhatóak néhány fajta élelmiszerrel - és előfordulhat, hogy egymással sem keverhetőek.  (szerk. az ételkombinációkról részletes itt olvashatsz) Rossz kombinációk o    Bármilyen tejtermék hússal és hallal o    Bármilyen tejtermék élesztős kenyérrel o    Bármilyen tejtermék savanyú gyümölccsel o    Bármilyen tejtermék magokkal o    Tej joghurttal o    Tej sóval   Megfelelő kombinációk o    Tejtermék édes gyümölccsel o    Tejtermék keményítőt tartalmazó zöldségekkel o    Tejtermék teljes értékű gabonával az eredeti cikk itt olvasható https:/­­/­­yogainternational.com/­­article/­­view/­­ayurvedic-dairy-the-raw-story-on-milk-yogurt-and-more

Őszi tisztítókúra, méregtelenítés az ájurvéda segítségével

2016. szeptember 28. Élj harmóniában 

Őszi tisztítókúra, méregtelenítés az ájurvéda segítségével A szervezeted, ahogy Te magad is, néha elfárad és szüksége van pihenésre, regenerálódásra. Ezért időről, időre igényli, hogy tehermentesítsd, megtisztítsd.  A szervezet tisztítására az ájurvéda szerint a legideálisabb időszak a tavasz és az ősz. Ha megnézzük az ősi kultúrákat a szervezet megtisztításának ideje nagyjából egybe is esett ezen évszakokkal  pl. Ramadán (ősz), Húsvét (tavasz).         A helytelen táplálkozás, a kapkodó életmód és a sok stressz következtében sajnos az emésztés tüze (agni) csökken és a gyengébb emésztés nehezebben tudja feldolgozni a bekerült olyan táplálékokat, melyek nem tiszta minőségűek (konzervek, tartósítószerek, vegyszerek, állott ételek, félkész ételek etc.), így sok méreganyag (ama) halmozódik fel a szervezetben. Az ama helytelen életmód és helytelen táplálkozás következtében a testben lerakódott méreganyagok összefoglaló neve, melyek elzárják a test energiacsatornáit és számos problémához, betegséghez vezetnek.     Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk.   Ájurvédikus megtisztulás Az őszi méregtelenítést azért hasznos, mert a nyár folyamán felhalmozódott meleg hatására ősszel a szervezet könnyen elkezdi kioldani a testünkből a méreganyagokat. Ezt a természetes folyamatot nagyon jó ha megtámogatod egy kis méregtelenítő kúrával. Egy kis tisztítókúra után a szervezeted új életre kel és be tudja indítani a megfelelő öngyógyító folyamatokat és a testet friss energiával tudja ellátni.  A lenti méregtelenítési módszerek közül ha csak néhányat tudsz beépíteni az életedbe, bár akkor is nagyon jó eredményt fogsz elérni és a tested frissebb, energikusabb lesz. Az ájurvédában a leghatékonyabb tisztítás a  Panchakarma kezelés, de otthon is nagyon sokat tehetsz néhány egyszerű módszerrel azért, hogy megtisztítsd a szervezeted. Az ájurvéda kíméletesen, megfelelő kezelésekkel és méregtelenítő gyógynövény készítményekkel, életmódbeli és táplálkozási módszerekkel segíti elő felhalmozódott méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Az ájurvéda segítségével könnyedén és természetes módon tudsz megszabadulni a lerakódott szennyeződésektől és újra visszanyerheted energiádat, jókedvedet, jó emésztésedet, étvágyadat. Ehhez elegendő már egy 10 napos kúra is. A lehető legjobb eredmény eléréséért érdemes alkalmazkodnod  a természet változásaihoz és változtatni az évszakváltásnak megfelelően az életmódodon, napirendeden, étkezési szokásaidon.   Kerüld el a további méreganyag felhalmozódást Első lépésként kerüld el azokat a szokásokat, melyek méreganyagot (,,ama-t termelnek) * Túlevés vagy úgy enni, hogy az előző étkezést még nem emésztetted meg * Túl hideg ételek és italok fogyasztása * Nehéz, zsíros, cukros ételek és a túlzásba vitt húsfogyasztás * Rendszertelen étkezés * Túl gyors, kapkodó étkezés * Olyan étkezés, amikor nincs a figyelmed az étkezésen (pl. közben olvasol) * Túlevés és késő esti étkezés * Nem friss , vegyszeres(nem bio) , génmanipulált, feldolgozott ételek, tartósított élelmiszerek, konzervek, gyorsfagyasztott ételek * Dohányzás és alkoholfogyasztás * Mozgásszegény életmód   Méreganyagok kioldása A legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. Használhatsz ájurvédikus méregtelenítő készítményeket is, melyek olyan gyógynövényekből állnak, amik segítenek kioldani a lerakódásokat. A méregtelenítéshez a készítményeket mindig egyéni alkatodnak megfelelően válaszd ki, szükség esetén kérj segítséget hozzáértőtől.( szívesen ajánlok is akár számodra megfelelő minőségű készítményeket, melyeket én 15 éve alkalmazok)   Pörgesd fel az emésztésed Ahhoz, hogy az emésztésed erejét növeld, fogyassz könnyű, lédús ételeket. A méregtelenítés alatt kerüld el a zsíros, savanyú, olajban sült ételeket, tejtermékeket, húst, nyers gabonákat, édességeket, nassolást. Étkezés legyen mindig friss és könnyű, de tápláló. Mit fogyassz? jótékony ilyenkor a baszmati rizs, párolt zöldségek, nagyon kevés nyers saláta, mungbab, zöldségleves, ghí, friss párolt gyümölcsök, levesek.  Segítsd az emésztésed fűszerekkel: gyömbér, kurkuma, koriander, római kömény, édeskömény, hosszúbors, fekete bors. Ha teheted, a reggelit hagyd ki vagy csak valami könnyűt fogyassz. Az ebéd legyen ízletes, meleg étel és ne túl nagy mennyiség. A vacsorát ha tudod hagyd ki, ha nem akkor szintén nagyon könnyű étkezés legyen pl.: zöldségleves, rizsleves. Étkezési szabályok * Mindig nyugodt körülmények között egyél * Rendszeres időkben egyél, és délben legyen az ebéd * Ülve nyugodtan egyél, soha ne kezdj idegesen enni * Annyit egyél, amennyi jólesik, táplálkozz mértékletesen (legfeljebb háromnegyedig töltsd meg a gyomrod) * Étkezés közben ne beszéljünk, csak az étkezésre koncentrálj * Ne egyél amíg az előző ételt nem emésztetted meg  (3-6 óra) * Étkezés után maradj kicsit még nyugodtan ülve   Szánj időt a pihenésre A test számára igazi pihenés három esetben tud létrejönni. Alvásnál, rlaxációnál és meditációnál.  Az ősz amúgy is a Vata minőségét hordozza, ilyenkor az időjárás szelesebb, hűvösebb, ami könnyen kimeríti a szervezted, idegességhez, alvászavarokhoz, emésztési problémákhoz vezethet,  A vata kiegyenlítéséhez és a méregtelenítéshez több alvásra van szükséged. Hagyj időt a pihenésre, napközben is tarts szüneteket - menj ki sétálni a friss levegőre. Ne éjszakázz, feküdj le időben, lehetőleg este 22:00-ig és lehetőleg 06:00 előtt kelj fel. Távolítsd el a feszültséget az elmédből és a testedből. Naponta végezz relaxációt.  Ingyenesen letölthető relaxációt, ezen az oldalon találod: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­06/­­relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html Tanulj meditálni és szánj időt minden nap arra, hogy kikapcsold a külvilág zajait és a meditációban megtapasztald a belső csendet, harmóniát.     Végezz könnyed testmozgást Naponta mozogj, sétálj, jógázz. Ájurvédikus testalkatodnak megfelelő könnyed mozgásformát válassz. A méregtelenítési időszakban célszerű olyan jógagyakorlatokat (ászana) végezned, melyek segítik az emésztő tűz felélesztését és a méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Önmasszázs Minden nap végezz ájurvédikus önmasszázst (az ízületeknél körkörös a csontos részeknél hosszanti mozdulatokkal), amely fellazítja a szervezetedben lerakódott méreganyagokat. A masszázshoz a legjobb, ha érlelt szezámolajat használsz, de bármilyen alkatodnak megfelelő olaj is jó. Az önmasszázs után alaposan zuhanyozz le meleg vízzel.  Az önmasszázs részletes leírását itt találod: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2016/­­03/­­hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html    Száj és nyelv tisztítás Építsd be a mindennapjaidba az ájurvéda száj és nyelvtisztítását. A szervezet sok méreganyagot halmoz fel a szájüregben és a nyelven lepedék formájában. Ennek a rendszeres, megfelelő eltávolítása fantasztikusan tisztítja a szervezeted.  A nyelvtisztításról részletesen itt olvashatsz: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2016/­­01/­­szajhigienia-meregtelenites.html   Érzelmi méregtelenítés Ne feledkezz meg arról sem, hogy a negatív érzelmek és az elfojtott érzelmek szintén méregeket hoznak létre a szervezetedben. Próbálj megszabadulni a negagítv érzéseidtől, neheztelésektől, haragtól, dühtől, aggodalmaktól, félelmektől. Alakítsd át a negatív érzelmeket pozitív érzésekké és tanuld meg a negatív érzéseket elengedni. Ehhez nagyon nagy segítség, ha jógafilozófiát tanulsz, mert megérheted hogyan működik az elméd és hogyan tudsz megszabadulni a negatív gondolatoktól, érzésektől. Az érzelmi méregtelenítésről egy későbbi cikkben írok majd részletesebben.    A méregtelenítés utáni időszak A méregtelenítés eredményeképpen elmúlik a testből a nehézségérzet, energikusabb, könnyedebb leszel, esetleg megszabadulsz néhány felesleges kilótól is:)  A méregtelenítés utána próbálj az étkezési szokásokból minél többet hosszútávon is fenn tartani. Fokozatosan térj vissza a nehezebb étkezésekhez, hogy ne terheld túl a megtisztított szervezeted. Tartsd fenn a testalkatodnak megfelelő testmozgást is rendszeresen. A méregtelenítés utáni időszak a legalkalmasabb életerőt, vitalitást fokozó készítmények fogyasztására.  Az ilyen készítmények (rasayanák) fogyasztását mindig tisztulási folyamat befejeztével kezd el. Amennyiben a szervezet nem tiszta és az energiacsatornákat eltorlaszolják a méreganyagok a legértékesebb, legcsodásabb roboráló szer sem tud megfelelően eljutni a sejtekhez és nem tudja kifejteni áldásos hatásait. Mindenkinek kívánok tisztább,energikusabb szervezetet, erősebb immunrendszert  :)

A szezon kedvence: a spárga

2016. május 30. Vegangster 

 Tavasz végétöl, amivel érdemes hazatérni a termelöi piacokról, az a spárga. Hosszúkás formájával, virágos fejével és hívogató színeivel a konyatündérek legjobb barátja lehet. Ennek a zöldségfajtának a története nagyon messzire nyúlik vissza, már a görögök és a rómaiak is használták rendszeresen, elsösorban gyógyító hatása miatt.  És hogy mik ezek a gyógyító hatások? Íme 5 indok arra, hogy miért érdemes spárgát fogyasztani rendszeresen.   1. Börtisztító hatása miatt A tavasz a nagytakarítás

Karfiolos krémleves pirított dióval

2016. május 25. Éltető ételek 

Karfiolos krémleves pirított dióvalSzeretem a krémleveseket, igen változatosan el lehet készíteni. A nagylányom nem szereti a karfiolt, de az ilyen levesekbe el lehet úgy dugni, hogy ne vegye észre. :) Szóval, ez a leves kellően krémes, de a ropogós dió vagy éppen a mandula kellő harmóniát ad neki. Bátran próbáljátok ki. Hozzávalók: - 1 kis karfiol, rózsáikra szedve - 1 közepes vöröshagyma - diónyi bio vaj  - 5 dl zöldségalaplé - 1 dl zabkrém - himalája só, bors, szerecsendió - egy marék pirított dió Elkészítése: - A vajon üvegesre párolom az apró kockára vágott hagymát.  - Rádobom a karfiolrózsákat (a törzsét is vágjuk fel kis darabokra). - Felöntöm a levessel (ha szükséges, még egy kevéske vízzel) és fűszerezem. - Amikor megpuhult a karfiol, turmixgépben pürésítem.  - Ekkor hozzáöntöm a zabkrémet. - Tálaláskor megszóróm a pirított dióval.

A kamilla hatásai

2016. május 12. Élj harmóniában 

A kamilla hatásaiA kamilla nagyon ismert, népszerű gyógynövény és sokféle terápiás értékkel bír. Hatással van a légzésre, emésztésre idegrendszerre.  Gyengéd gyógyászati hatása van, jól alkalmazható harmonizáló adalékul különböző gyógynövényekkel kombinálva. Segíti az emésztést, megszünteti az emésztési zavarokat. Szélhajtó hatású, görcsoldó. Jól alkalmazható hasmenés esetén is.  Mivel nagyon gyengéd, kisgyerekeknek is adható. A kamilla fájdalomcsillapító gyógynövény is.  Használható fejfájás csillapítására. Csillapítja a rossz emésztéssel és rossz epeműködéssel társuló fejfájásokat.  Megszünteti a vérpangást és elősegíti a menstruációt, kimaradás esetén is hazsnálható. Szattvikus gyógynövény, így érzelmileg nagyon jó kiegyensúlyozó hatással bír. Jól használható az elme, az idegek megnyugtatására. Nyugtatja az idegfájdalmakat is - kívülről borogatásként is alkalmazható idegfájdalmakra. Erősíti a szemeket és külsőleg szemöblítőként alkalmazható.   Ha egy kevés friss gyömbérrel készíted el, akkor kedvezőbben hat a szervezetedre és a hánytató hatása nem érvényesül. Ájurvédikus szempontból közepes adagokban minden alkatnak jó, de pitta számára kifejezetten ajánlott.  Vedd figyelembe, hogy nagy dózisban hánytató hatású és erőteljesen növeli a vata-t.  Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga 

Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyett

2016. május 5. Éltető ételek 

Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyettSok receptben olvasható, hogy zöldség alaplevet használjunk az ételek készítése során. Persze ilyenkor egyszerű egy leveskockát vagy egy vegetát elővenni, de ezeknek számomra olyan műíze van. Nem is beszélve a sok adalékanyagokról és a sóról, ami benne van. Persze készíthetünk házilag vegetát is, de már kifogytam belőle, így most gyorsabb volt alaplevet készítenem. Az elkészített alaplevet műanyag edényben/­­tasakban kiporciózva lefagyaszthatod, így ha szükséged lesz rá, akkor lesz mihez nyúlnod. Krémlevesek, raguk, rizottók fontos hozzávalója, ezért szánjunk rá egy kis időt, és főzzünk egy nagyobb adagot egyszerre. Hozzávalók: - 5 közepes méretű sárgarépa - 4 közepes burgonya - 2 közepes méretű fehérrépa - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 öklömnyi zeller - 1/­­2 kisebb fej karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 zöldpaprika - 1 szép nagy paradicsom - friss zöldfűszer: petrezselyemlevél, lestyán - 3 liter víz - 2 teáskanál só Elkészítése: A zöldségeknek a külsejét alaposan dörzsöld meg, darabold fel.Tegyél mindent egy lábasba, és öntsd  rá a vizet.Főzd nagyon lassú tűzön legalább 1 óráig, de ha több időd van, akkor akár 2-3 órát is főhet. (Minél tovább fő, annál erősebb lesz a leves.)Szűrd le, majd használd az igényednek megfelelően. Más ételekhez tehetjük, de kis levesbetéttel, önállóan is ehetjük.

Kitri (más néven kitchari) - az ájurvédikus gyógyító étel

2016. május 1. Élj harmóniában 

Kitri (más néven kitchari) - az ájurvédikus gyógyító ételKitchari (kitri) - az ájurvédikus gyógyító ételA kitri egy indiai gyógyító egytálétel, amit mung babból és baszmati rizsből készítenek. Ez az igazán egészséges étel, ízletes, nagyon tápláló és könnyen emészthető - az ájurvédikus életmódnak nélkülözhetetlen része . A rizs és a mung bab is édes és hűsítő minőségűek az ájurvéda szempontjából.  A rizs és mung bab együtt, teljes értékű fehérjével látja el a szervezetedet és minden ájurvédikus testtípus számára kedvezően hat. Ez az egyszerű egytálétel a test minden szövetét táplálja. Az ájurvédában a legtöbb betegség esetén és a különböző tisztító kúrákban alkalmazható a kitri diéta, hogy helyreállítsd vele szervezeted egyensúlyát.A kitri nagyon jó energiával látja el a szervezeted és fiatalító hatású. A fűszerezését kedvedre tudod variálni, így igazán változatos és ennek köszönhetően, sosem lehet megunni:) A fűszerezést ájurvédikus testalkatodnak megfelelően össze tudod állítani. Nagyon sok kitri receptet találsz az Interneten. Többféle hozzávalóról (sárgaborsó, lencsefélék) és elkészítési eljárásról olvashatsz.  Az eredeti ájurvédikus kitri mungó babbal és baszmati rizzsel készül - és nem tartalmaz zöldségeket. Fontos alapszabály még, hogy a hozzávalókat egybe főzzük meg - találsz olyan recepteket ahol külön, külön megfőznek mindent és után csak összerakják, de az valójában nem tradicionális ájurvédikus kitri - az csak különböző fogások egy tányéron.  Az arány általában 1:1, de ez változtatható a testtípus szerint  pl gyengébb emésztésű vata-knak kétszer annyi rizs ajánlott. A fűszerezés van ahol az elején kezdik azzal és együtt főzik az étellel és van ahol a végén utólag teszik hozzá.  Én dr. Vasant Lad elismert ájurvédikus orvos által preferált recepteket szoktam használni - ő elég hiteles forrás:) ő az elején teszi bele a fűszereket és egybe főzi az egészet. Hozzávalók 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mung bab 3 ek. ghí 1 tk. fekete mustármag 1 ujjnyi friss gyömbér megtisztítva és apróra vágva) 1 tk. római kömény 2 csipetnyi asafoetid (hing) 1/­­2 tk. kurkuma 1/­­2 tk. só 4-5 csésze víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!       A rizst és a mung babot mosd meg. Ha van egy kis időd néhány órára főzés előtt beáztathatod a mu ng babot - ez segíti az emésztést.  Ha nagyon nehezen emészted a babféléket akkor előfőzheted egy kicsit a mn babot - de igazából erre nagyon keveseknek van szüksége. Egy edénybe közepes lángon melegítsd fel  a ghít , majd add hozzá a mustármagot - hagyd kipattogni (le is veheted ilyenkor a tűzről, nehogy a többi fűszer megégjen amikor majd belerakod. Majd add hozzá a római köményt, a hinget és a gyömbért szó rd hozzá a kurkumát és gyorsan teheted is rá  a rizst és a mung d halt. majd keverd jól össze, hogy a rizs és a maung jól összekeveredjenek a fűszerekkel.   Add hozzá a vizet és forrald fedő nélkül 5 percig. Aztán vedd takarékra és a fedő t tedd rá éppen csak egy pici rést hagyva a gőznek. Főzd amíg meg nem puhul - kb. 25 perc.  E z mindegyik dósa számára fogyasztható kitri recept, de különösen vata-k számára megfelelő.

Medvehagymás sárgaborsó krémleves

2016. március 10. Éltető ételek 

Újabb medvehagyma... hát igen, mit csináljak, ha itt a medvehagyma szezon. Úgyhogy készüljetek fel, hogy medvehagymát fogtok enni medvehagymával. :) Nos, egyébként ebből a levesből elhagyható a medvehagyma, akkor csak fokhagymás lesz... úgy is finom. Úgyhogy szezonon kívül is készítsd el bátran, de így tavasszal ne hagyd ki belőle.  Tudtátok, hogy a medvehagymát a fokhagyma erdei testvérének is nevezik? Nem is csoda, hiszen ugyanazokkal az áldásos és jótékony hatásokkal rendelkezik, mint a jól ismert fokhagyma. Hozzávalók: - 20 dkg felesborsó (sárgaborsó) - 1 kisebb vöröshagyma - 1 sárgarépa - 1 ujjnyi zeller - himalája só, bors, kömény - késhegynyi füstölt pirospaprika - 1 gerezd fokhagyma és/­­vagy kis csokor medvehagyma - tejszín ízlés szerint (elhagyható!) Elkészítése: A sárgaborsót pár órára áztasd be.Cseréld le a vizet róla, és friss vízzel tedd fel főni. A főzés során képződő habot folyamatosan szedd le róla.Ha már nem habzik (5-10 perc), add hozzá az apróra vágott zöldségeket és a hagymákat.Fűszerezd, és lefedve főzd kb. 30-40 percig.Amikor már puha a borsó, botmixerezd össze, de csak módjával. Én legalábbis szeretem, ha picit darabos marad.Ellenőrizd a fűszerezést. Pici tejszínt löttyinthetsz bele, de anélkül is finom.

Nyers vegán Natúr Ételbár – Pécs

2016. január 22. Vegán lettem 

A Natúr Ételbár, nem csak Pécs egyetlen nyers vegán étterme, hanem Pécs egyetlen vegán és vegetáriánus étterme is egyben. Pécsen jártam feleségemmel és szokásunkhoz híven a Happy Cow alkalmazás segítségével rákerestünk a környéken fellelhető vegán éttermekre. Csak egy helyet dobott ki az applikáció, az pedig a Natúr Ételbár volt. A Natúr Ételbár nem csak vegán, hanem nyers vegán is egyben, és nem csak a környék egyetlen nyers vegán, hanem a környék egyetlen vegán és vegetáriánus étterme is egyben. Szerda este toppantunk be hozzájuk és egy kis beszélgetés után láttunk neki a vacsorának. De mielőtt kitérek röviden a finomságokra, hadd mutassam be kicsit az éttermet.   A pécsi Natúr Ételbár története 2014 nyarán nyílt Pécs első nyers vegán étterme, melyet Miki és felesége Tímea vezet. Ők 2011-ben váltottak részben nyers étkezésre, amikor Tímea várandós lett és a nyers ételeken kívül nem nagyon kívánt mást. Zárójelben jegyezték meg, hogy a nyers koszt meggyógyított Timinek egy olyan allergiát, mellyel az orvosok évek óta nem tudtak mit kezdeni. A számos pozitív hatás elemi erővel hozta magával az igényt, hogy ezt mással is megoszthassák, így ezzel a motivációval nyitották meg a Natúr Ételbárra hallgató nyers vegán éttermüket Pécsett. “Mi húst nem eszünk már évek óta és nagyon örülünk neki, hogy a kislányunk sem. Egyébként vegetáriánusok vagyunk, de az étkezéseink 70-80%-át nyers ételek teszik ki. Rajtunk kívül két munkatárs dolgozik az étteremben, akik közül az egyik vegán.” – mesélték Mikiék lelkesen. Vendégkörük nagyon vegyes, egészen baba kortól a nagyszülőkig mindenki jár hozzájuk és legfőképpen egészség megőrzés céljából választják a Natúr Ételbárt.   A pécsi Natúr Ételbár kínálata Az alapanyagok többségét helyi termelőktől vásárolják, azonban a telet árubeszerzés szempontjából igazi kihívásnak élik meg és túlnyomó részt gyökérzöldségeket használnak az ételek elkészítéséhez. Mikiék nem fix étlappal dolgoznak, hanem heti menüket állítanak össze, mely minden napra tartalmaz 2 fajta zöld turmixot, 1 fajta levest, 2 fajta főételt és 2 fajta desszertet. A menük mellett édességek aránylag nagy választékban lelhetőek fel a hűtőjükben. A heti menüket ők állítják össze odafigyelve arra, hogy a zömében húsevő vendégeik is megtalálják a kedvükre valót, így nagyon jellemző éttermükre a hagyományos ételek nyers vegán változata. “Azt valljuk, hogy az emberek nem hús vagy növényevők. Inkább ízeket keresnek. Mégpedig azokat az ízeket, melyeket megszoktak. Ha azt megtalálták akkor az-az étel szinte mindegy miből készül.” Mi ott jártunkkor töltött káposztát, pizzát, valami brokkolis őrületet, nyers vegán kenyeret magvakból, valamint spenót és mák turmixot választottunk. Nagyon éhesen mentünk be és első körben az adagokat kicsit keveselltem, de a rostdús nyers vegán kaják bizony nagyon laktatóak voltak és a végén tökéletesen elégedett és egészséges telítettség érzéssel távoztam. Árakban közel budapesti szintet hoznak, nem mondható olcsónak de vészesen drágának sem, ár érték arányban a többi nyers vegán étteremhez képest kiválónak tartom a pécsi Natúr Ételbárt.   A beszélgetést a következő kérdéssel zártam: Ha a repertoárotokból egy étellel kellene bemutatni a Natúr Ételbárt, melyik lenne az? “A szalámis pizza, melyen a szalámi kizárólag aszalt zöldséget, aszalt gyümölcsöt és magvakat tartalmaz. A gyerekek is imádják.” – ha meglátogatjátok őket, mindenképpen kóstoljátok meg!       Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig: 11:00 és 19:00 között nyitva Vasárnap: Zárva Pécs területén kiszállítással is foglalkoznak, minden este 20:00-ig várják következő napi rendelésed. Cím: 7620 Pécs, Hunyadi János u 20. A Natúr Ételbár honlapja és a Natúr Ételbár facebook oldala.

Rizsnyák csecsemőknek, betegeknek és akár sportolóknak is

2015. október 1. Éltető ételek 

Rizsnyák csecsemőknek, betegeknek és akár sportolóknak isA babák kiegészítő étele lehet a barnarizs, amely az egyik legegészségesebb természetes és teljes értékű táplálék. Magas a szelén, rost, mangán, magnézium, vas, B1-, B3-, B6-vitamin tartalma, ezenkívül E-, K-vitaminok, esszenciális aminosavak és nyomelemek is vannak benne. A rizsfajták közül az édes barnarizs tartalmazza a legtöbb fehérjét és zsírt.  A kínaiak ezt congee-nek (nyáklevesnek) nevezik. Minél tovább fő, (4-6 óra) annál "erősebb" lesz. Ha a rizsnyák levét leszűrjük, italként csecsemők és nagybetegek is fogyaszthatják. Ez az egyszerű rizsleves könnyen emészthető, gyorsan felszívódik, harmonizálja az emésztést. Erősíti a vért és a csí-energiát, hipoallergén.  A megadott mennyiségeket egyszerűen pohárral is ki tudjuk mérni. Arra figyeljünk, hogy 1 csésze/­­adag rizshez 6 csésze/­­adag tisztított víz szükséges.  Amennyiben a rizst megdaráljuk, akkor az hamarabb megfő, de mindenképp frissen őrölt/­­darált rizst használjunk. Ezt nemcsak a babáknak adhatjuk, az anyukák is ihatják. Ugyanis - többek között - a tejképződést is fokozza. De akár apukák is edzés előtt!  Ezt a tápláló ételt nemcsak rizsből készíthetjük el, hanem zabból és kölesből is. Hozzávalók:  - 7 dkg édes barnarizs  - 6 dl tisztított víz  - 1 evőkanál rizsszirup (ez szükséges, hogy ne legyen székrekedés)  Kiegészítésként: - 1 teáskanál hántolatlan szezámmag  - kevéske (1/­­4 kávéskanál) finomítatlan kókuszolaj  - hígításhoz (kb. 4-5 dl): tisztított víz, nyírfanedv Elkészítése: A rizst és a szezámmagot alaposan mossuk át, majd áztassuk be úgy 6 órára, vagy akár tovább is. Öntsük le róla az áztatóvizet, majd egy csésze gabonához adjunk 6 csésze vizet. Forraljuk fel, majd nagyon lassú lángon - fedő alatt - főzzük úgy 2 óra hosszát. Mint fentebb írtam, minél tovább főzzük, annál táplálóbb és "erősebb" lesz. Az első 1,5 órában nem kell attól tartani, hogy leragad, később viszont érdemes ránézni. Én még egy hőelosztót is tettem a lábas alá, hogy a lehető leglassabb legyen a főzés. Ez egy sűrű kása, amit akár így is meg lehet enni. Amennyiben iható állagot szeretnénk elérni, akkor hígítsuk kb. 4-5 dl folyadékkal (nyírfanedvvel vagy vízzel) Pürésítsük, majd szitán jól nyomkodjuk át. A végeredmény: 1 liter kész tápláló rizsital. Tegyük bele a rizsszirupot és a kókuszolajat. A congee gyógyértékét fokozhatjuk (persze csak nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek), hogy különböző zöldségeket/­­gyógyfüveket főzünk hozzá. Mivel a rizs önmagában erősíti a lép-hasnyálmirigy emésztőközpontot, ezért a hozzáadott táplálékok sokkal jobban felszívódnak, hatásuk felerősödik.  - adzukibab : vízhajtó, köszvény ellen  - édeskömény : puffadás, gázosodás  - édesrizs : hányásra, hasmenésre, gyomorrontásra (ezért kell bele a rizsszirup a fenti receptben, nehogy székrekedés legyen)  - gyömbér : emésztési zavarok, hasmenés, vérszegénység, hányás  - mungóbab : hűt, csökkenti a lázat, csillapítja a szomjúságot  - mustár : köptet, megszünteti a gyomor teltségét porcsin: méregtelenít, reumára és duzzanatokra - sárgarépa : segíti az emésztést, megszünteti a puffadást  - szezámmag : nedvesíti a beleket  Még azt megjegyezném, hogy az elkészített italt semmiképp NE mikrózzuk, és ha van rá lehetőség, akkor lángon (tehát ne elektromos tűzhelyen) főzzük. Erről itt írtam, hogy miért is van ennek jelentősége. Felhasznált irodalom: Pitchford, Paul: Gyógyító táplálkozás. - Budapest: Édesvíz kiadó

Gyógyító miso leves (vegán)

2015. szeptember 19. Zizi kalandjai 

Gyógyító miso leves (vegán) Most az őszi, hűvösebb, nyirkosabb szezon indultával (eltekintve az elmúlt napok meleg időjárásától) beindul a megfázások, köhögések időszaka is. Mi is éppen köhögő fázisban vagyunk, az egész család… más bajunk nincs, csak köhögünk, de ezt már kb. egy hete. Lassan gyógyulunk jó sok vitaminnal, gyógyteával, népi gyógymóddal és jókedvvel. Na meg persze, ha van időm odafigyelni rá, akkor étellel is gyógyítjuk magunkat. Hiszem, hogy az ételek gyógyítanak, ha odafigyelünk rá, hogy mit készítünk, mi mire jó, mit mivel keverünk. Sokan teszik rendbe az egészségüket megfelelő táplálkozással. Ennél a levesnél a jótékony hatást a zöldségeken kívül a miso és a gyömbér adja. A miso* fermentált alapanyag… és hogy mit érdemes tudni a fermentációról, meg a misoról? Hát ezt: a fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben enzim hatására szerves anyag bomlik le. Az erjesztést baktériumok, élesztő- és penészgombák végzik, azaz gyakorlatilag előre megemésztik az ételt: lebontják a szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, és olyan mikroflórát, azaz jótékony baktériumokat hoznak létre, amelyek segítik az emésztőrendszer működését, valamint megóvnak a kórokozóktól és más parazitáktól. A fermentálás egy olyan tartósítási forma, ami káros adalékok hozzáadása nélkül történik, és mivel nem éri az ételt sem túl magas, sem túl alacsony hő, így a benne lévő vitaminok és enzimek is jelen lesznek a végtermékben. A miso többnyire szójababból készült, erjesztett sós ízű pép. Alapanyaga lehet még rizs, árpa és állítólag csicseriborsó is (én még ilyet nem kóstoltam). A mison kívül fermentált ételek még: a savanyúság, a tempeh, a kefír és a kimcsi – koreia csípős-fűszeres savanyúság – ezekből érdemes minél többet fogyasztanunk a hideg időszakban. (Még többet a fermentálásról: itt, itt és itt.) A gyömbérről pedig ódákat lehetne zengeni… antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert, megfázás, légúti fertőzések idején hozzájárul a kórokozók legyőzéséhez, gyulladáscsökkentő. Fokozza az étvágyat és segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét… és még sorolhatnánk. A lényeg, a lényeg… próbáljátok ki a miso levest! * Miso nagyobb szupermarketekben, ázsiai üzletekben, online webáruházakban már beszerezhető! Gyógyító miso leves (vegán) (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók: – 1 db közepes póréhagyma, felkarikázva – 1 db közepes cukkini, felkockázva – 2 db közepes répa, felszeletelve – 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva – 150 g soba vagy rizstészta – 1 nagy marék spenót – 1 kis marék szárított alga, csíkokra vágva (opcionális, plusz jó ízt ad a levesnek; ha nincsen, kihagyható) – 5-8 evőkanál miso (ízlés kérdése, hogy mennyire legyen intenzív ízű a leves) – 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér (én legközelebb 2 evőkanállal tennék bele… ízlés kérdése, próbáljátok ki nektek, mennyivel ízlik) – 6-8 bögre zöldség alaplé vagy víz – 3 evőkanál kókuszolaj – csipet só Egy közepes lábasban kókuszolajon dinszteljük meg a póréhagymát közepes láng felett. Adjuk hozzá a répát és főzzük 5 percig, majd jöhet a cukkini, újabb 5 perc főzés és ízesíthetjük is a levest a csipet sóval és a frissen reszelt gyömbérrel. Öntsük hozzá az alaplevet (vagy vizet) és forraljuk fel. Közben egy másik lábasban forraljunk vizet a tésztának és a csomagoláson olvasható utasítás szerint főzzük meg, majd szűrjük le. Én meglocsoltam egy kevés pirított szezámolajjal, ez isteni plusz ízt ad a tésztának és nem ragad össze tálalásig. Ha a leves felforrt, adjuk hozzá a tofut, a spenótot és az algát, főzzük még 2-3 percig. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a misot. Jól keverjük el, hogy a miso feloldódjon a levesben. Tegyünk a tálkákba a megfőtt tésztából és erre szedjük rá a forró levest! Azonnal fogyasszuk!

Harmonizáló nyersétel életmód tábor a Pilisben

2015. június 19. Gitta nyersétel blogja 

Harmonizáló nyersétel életmód tábor a PilisbenSzervező társammal Kőrösi GáborralRégóta szervezünk haromonizáló nyersétel hétvégéket Piliscsabán, ahol péntektől vasárnapig tapasztalhatjuk a nyers ételek gyógyító hatását. Ezeken a hétvégéken megpróbálunk minél több olyan élményt is nyújtani, ami segít megteremteni magunkban a békét, harmóniát, és amitől még jobban érezhetjük magunkat. Ekkora hűtőmágnest kaptam :)Minden étkezés nyers vegán, melyet a nyitott konyhában együtt tudunk elkészíteni. Van jóga, hangfürdő, együtt-zenélés, szauna, medence... jó társaság, egymásra figyelés. Szilda színesben :) virágosan  Idén augusztusban egy hosszabb tábort terveztünk, ahol hétfőtől péntekig tart a "varázs", sokkal több lesz a program, lesz idő a konyhában is részt venni az ételkészítésben, és lesz szabad idő is, amit fürdőzéssel, napozással, vagy épp kirándulással lehet eltölteni. 2015. augusztus 24-28-ig, az ára 49900 forint 4 éjszaka, 5 nap, teljes ellátás, programok, sok sok tanulás, tapasztalás... Jelentkezés vagy bővebb felvilágosítás itt: gitta@nyersetelakademia.hu Az esemény meghívója: (melyet a facebook-on is megtalálsz) A Nyersétel Akadémia életmód táborába hívunk Piliscsabára, gyönyörű környezetbe! (Piliscsaba, Cosmos ökopanzió) Kőrösi GáborEzúttal 5 napra várunk, hétfőtől péntekig :) Az egészséges, nyers ételekről Lénárt Gitta és Rossel Szilda gondoskodik, a feltöltődés többi részét pedig a jóga, hangfürdő, közös zenélés, szauna jelenti, valamint egy kedvezményes Sirius Masszázs Kőrösi Gábor terapeutánk részéről. A konyha nyitott, így az ételek készítését te is figyelemmel kísérheted, sőt, ha van kedved be is kapcsolódhatsz, és tevékenyen részt is vehetsz a munkálatokban. Gyönyörű környezet, friss levegő, jó társaság, finom ételek... már csak TE hiányzol! A részletes programot elküldjük minden érdeklődőnek. Jelentkezz itt: gitta@nyersetelakademia.hu A program ára 49900 forint/­­fő

Az a csodás illatú hársfavirág

2015. június 8. Éltető ételek 

Az a csodás illatú hársfavirágA kertünkben két gyönyörű hársfa is van, épp a napokban lepték el a méhecskék. Iszonyú munkatempóban döngicsélnek, és az az illat, ami belengi a kertet, az valami fantasztikus. A gyerekek persze félelemmel menekülnek a közeléből, de azért az illata őket is elvarázsolja. Nézzük is meg közelebbről, hogy miért is olyan különleges ez a fa. Bizonyára sokan tudják, hogy a hársfa virága kitűnő gyógynövény, melynek a gyűjtése az elkövetkező hetekben történik. Rendszertanilag a mályvavilágúak, azon belül a hársfélék családjába tartozik. Ha figyelmesen járunk-kelünk az utcán, vagy éppen az erdőben, többféle hársfával találkozhatunk. Megkülönböztetünk orvosi (kislevelű, nagylevelű, széleslevelű) és ipari hársfavirágot (ezüst- és molyhos levelű). Elsősorban a levél méretében van különbség, de a fa formája is jelentős eltérést mutat. Általánosságban elmondható, hogy lombhullató, akár 40-50 méter magasra megnövő, terebélyes fáról van szó. levelei szórt állásúak, nyelesek, asszimetrikusak, fűrészes szélűek. A virágzati tengelyhez hozzánőtt a világoszöld, nyelvszerű, hártyás murvalevél , mely a gyűjtés során a virággal együtt szintén a kosarunkba kerül. És most nézzük a különbségeket. A kislevelű hárs koronája gömbölyű, levelei sötétzöldek, a fonákon világosabbak és az érzugokban rozsdavörös szőrpamacsok figyelhetők meg. Virágzata 5-15-ösével álló álernyőt képező sárga virágok, melyek június második felétől nyílnak. Ugyanakkor a nagylevelű hárs koronája megnyúlt, ovális. Levelei nagyok, mindkét oldaluk élénkzöld , a fonák részén az érzugokban fehér vagy sárgás szőrképletekkel. Virágzata 2-5 virágból áll, mely már május végén elkezd virágozni. Gyakori díszfa az ezüstlevelű hársfa , melynek a virága NEM gyűjthető drogként. Ugyanakkor ipari (borászati) célra ezt is felhasználják, elsősorban a zamat- és színanyagának köszönhetően. Ezek levelei sötétzöldek, fonákjukon ezüstösen fehéren molyhosak. Az erek elágazásában nincsenek szőrcsomók. Virágzata 5-13 virágúak, melyek szintén június közepétől nyílnak. Hogyan gyűjtsük a virágát? Az közismert, hogy a hársfának a virágát gyűjtjük, de hogyan és miképp tegyük azt? A gyűjtés során figyelembe kell venni, hogy ugyanazon virágzat virágai nem egyidőben nyílnak. De általános szabály az, hogy a virágzatok legalább 2/­­3-a kinyílt, és 1/­­3-a erősen pattanó bimbós legyen . Jó szellős, de árnyákos helyen szárítsuk ki, melynek az illata szárítás után is kellemes édeskés. Mi mindenre használhatjuk a hársfa virágzatát? A kamillavirág után talán a hársfavirág az, amit nagyon sokan ismernek és használnak is. Elsősorban légúti betegségek esetén alkalmazzuk, mivel kiváló izzasztószer, köptető, nyálkaoldó, lázcsillapító. Ezenkívül immunerősítő, nyugtató, vizelethajtó, görcsoldó hatással is bírnak. Külsőleg száj- és toroköblítő, gargalizálhatunk vele . Fürdővízbe tehetjük, mivel viszketés ellen, bőrrepedések, rovarcsípések esetén alkalmazható. A hársfa fájából készül az orvosi szén, melynek egy fajtáját7 bélfertőzések, vastagbélhurut esetén alkalmazzák. Ki ne ismerné a hársméz gyógyító hatását, mely minden esetben termelői, hőkezeletlen méz legyen. Légúti betegségek esetén szintén kiválóan alkalmazható. Hogyan készítsünk belőle teát? A hársfavirág esetében forrázatot szoktunk készíteni, a pontos elkészítéséről itt olvashatsz.

"... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" - receptmentes bejegyzés

2015. május 4. Zöld Avocado 

Itt a tavasz! Végre kisütött a nap! :-) Szóljon ez a bejegyzés a napról, és a klorofillról, amiről talán a középiskolai biológia órán halottunk utoljára. Pedig fontos ismernünk ezt az értékes anyagot, ha egészségesen szeretnénk táplálkozni. A bejegyzés Victoria Boutenko: A nyers étel csodája c. könyvéből származó idézet. Fogadjátok sok szeretettel! ;-)  "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról""Minél hosszabb ideje élek, annál mélyebb csodálatot érzek a természet iránt. Amikor reggelente kisétálok az erdőbe, és megpillantok egy szarvast vagy mókust, mozdulatlanná válva, lelkesen szívom magamba a látványt, mintha abban a pillanatban semmi más nem számítana. az állatok, a virágok, a fák és különösen a napfény sugarai misztikus élményt jelentenek számomra. Amikor a napra tekintek az jár az eszemben: "milyen csodálatos, hogy a napfény ingyen van, és mindenki számára egyenlő mértékben hozzáférhető!" Sokan élvezik a napfényt. Mindannyian jobban érezzük magunkat, és egészségesebbnek nézünk ki, ha valamennyi időt rendszeresen a napon tartózkodunk. Igyekszünk ilyenkor annyi napfényt magunkba szívni, amennyit csak lehet. Ám kevesen tudnak a napfény folyékony formájáról, a klorofillról. A klorofill ugyanolyan fontos, mint a napfény! Nem létezhetne élet napfény nélkül, és nem létezhetne élet klorofill nélkül. A klorofill lényegében folyékony napenergia. A sok klorofill fogyasztása olyan, mintha szerveinket napfényben fürdetnénk meg. A klorofillmolekula nagyon hasonló az emberi vérben lévő hemoglobin hem-molekulájához. A klorofill úgy vigyáz a testünkre, ahogy egy gondoskodó és szerető anya teszi. Valamennyi szervünket pucolja és gyógyítja, sőt el is tudja pusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint a daganatsejteket , és még számos egyéb pozitív hatása is van. .... A klorofill ősidők óta szolgál csodálatos gyógyítóként. Jelentős mennyiségű oxigént hordoz magában, ezért kritikus szerepet játszik az aerob baktériumok támogatásában. Tehát minél több klorofillt eszünk, annál egészségesebb lesz a bélflóránk, és így mi magunk is. Mivel a zöld levelek a klorofill egyik fő forrása, nehéz jobb módot találnunk a klorofill bevitelére, mint a zöld turmixok rendszeres fogyasztása. "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" A klorofill bizonyítottan pozitív hatású a rák számos fajtájának és az érelmeszesedésnek a megelőzése és gyógyítása szempontjából. Számtalan tudományos kutatási eredmény bizonyítja, hogy alig létezik olyan betegség, amelynél ne lehetne a klorofillal javulást elérni. Ha a klorofill valamennyi pozitív hatásáról szólni kívánnék, egész könyvet kellene írnom. Ezért e bámulatos anyag számos gyógyító jellemzője közül csak néhányat sorolok itt fel. A klorofill: - Javítja a vérképet. - Segít a rák megelőzésében. - Vasat juttat a testbe. - Lúgosabbá teszi a szervezetet. - Közömbösít számos, a táplálékkal a testbe bevitt mérget.  - Enyhíti a vérszegénységet.  - Tisztítja és szagtalanítja a beleket.  - Segíti a máj tisztulását.  - Jótékonyan hat a menstruációra.  - Fokozza a tejelválasztást.  - Gyorsítja a sebek gyógyulását.  - Megszünteti a testszagot, - Tisztítja és erősíti a fogínyt. - Megszünteti a rossz szájszagot. - Enyhíti az aranyér okozta fájdalmakat. - Enyhíti a visszeresség okozta panaszokat. - Javítja a látást.     ... A bolygónkon létező minden létforma legfontosabb célja: élete fenntartása. Nekünk embereknek vajon mire van szükségünk az életben maradáshoz? Levegőn és vízen kívül elsősorban táplálékra, amit a növényektől és az állatoktól kapunk meg. És honnan kapják táplálékukat a növények? A termőtalajból és a napfényből. Kizárólag a növények rendelkeznek azzal a "tudással", hogy miként kell a napfényt szénhidráttá alakítani. Ez a "tudás" segíti őket a növekedésben. A napfény segítségével szénhidrátot készítenek, a szénhidrátból friss szárat, gyökeret, kérget és - ami talán a legfontosabb - új leveleket. Miért a legfontosabb? Mert a levelek újabb szénhidrátmennyiséget képesek gyártani. Ez a magyarázata annak, hogy a levelek tömege mindig felülmúlja a növény többi részeinek tömegét. A zöld levelek folyton fokozni igyekeznek klorofillmennyiségüket, folyamatosan növekednek. Ezért kell állandóan nyírni a kertünkben a bokrokat és a füvet. Máskülönben ezek a zöld növények idővel elfoglalnák a teljes területet, s nem hagynának helyet nekünk, embereknek.  A növények életet a napfénytől függ, a mi életünk pedig a növényektől.  ... Viszont nincs olyan élőlény - még a húsevők között sem -, amelyik hosszú ideig életben maradna zöld növényi részek fogyasztása nélkül. Mindannyian láttunk már kutyát vagy macskát alkalmanként füvet enni. Nagy klorofill- és ásványianyag- tartalmuk miatt a zöld levelű növények a bolygónkon föllelhető legjobb lúgosító élelmiszerek. Ha zöld turmixokkal egészítjük ki étrendünket, szervezetünket lúgosan és egészségesen tarthatjuk. " Forrás: Victoria Boutenko : A nyer sétel csodája c. könyv zöld smoothie       

Legyőzni a rákot nyersvegán életmóddal?

2015. április 14. Vegan Spirit 

Legyőzni a rákot nyersvegán életmóddal?Fontos, hogy az alább olvasható terápiát saját felelősségre vállalta édesapám. Jómagamnak semmilyen orvosi irányú végzettségem nincs! A terápiát saját és a környezetemben élők közvetlen tapasztalatai, és rengeteg olvasott információ alapján állítottam össze! Édesapámnál 2014 szeptember 18.-án diagnosztizáltak gyors lefolyású, apró sejtes tüdőrákot. Ez az egyik leggyorsabb lefolyású és legrosszabb túlélési mutatókkal rendelkező rák típus. Orvosi kezeléssel a túlélés esélye 4%! Akkor az orvosok maximum 1 hónapos túlélést jósoltak kemoterápiával együtt, figyelembe véve apum akkori fizikai állapotát, ugyanis 181 centis magasságához 51 kg társult. Nagyon le volt gyengülve. Amikor letelt az egy hónap, megírtam róla az első bejegyzést, amit ITT olvashattok. Úgy érzem eljött az ideje, hogy leírjam, ami azóta történt, és hogy hogyan állnak a dolgok most. Az egyik legfontosabb lépésnek azt tartottuk, hogy minden megbetegítő gondolatot és érzelmet, mellyel jócskán telve volt, lecseréljünk pozitív gondolatokra, hitre, bizalomra, nyugalomra, megbocsájtásra és szeretetre. Ennek érdekében nem nézett tv-t, és az egész napos újságolvasást a napi egy újság váltotta fel. Ezen kívül a táplálkozással foglalkozó könyveket, internetes cikkeket olvasott. Közösen meditáltunk, és napjában háromszor hangosan felolvasott magának egy Bagdi Bella által összeállított szöveget, ami gyakorlatilag újra programozta apum gondolkodásmódját, és ezzel együtt érzelmeit is egészségesebb mederbe terelte. Egy Reiki gyógyító ismerősünk pedig heti gyakorisággal kezelte. Az első hetekben, jelentős változás nem történt sem negatív, sem pozitív irányba. Némely napokon járni is alig tudott, és depresszió nyomasztotta, más napokon pedig erős, energikus, vidám hangulatban volt. Végül 5 hét után, vagyis 2014 október végén apum hazautazott Miskolcra. Ebben az utazásban nem annyira a gyógyulás reménye, mint inkább az elvarratlan szálak lezárása volt a fő motiváció. Ekkor hatalmas harag volt bennem iránta, mert azt gondoltam, ismerve addigi életfelfogását, hogy amint hazaér, és nem leszünk mellette, azonnal felhagy majd a diétával és a terápiával, amit összeállítottam számára. Dühös voltam, mert úgy éreztem, hogy cserben hagy engem, minket. Azt gondoltam megfutamodik a nehézségek elől, és azt fogja választanai, hogy önkontroll nélkül él még pár hetet, és inkább belehal a megszokott, kényelmes, önpusztító életvitelébe, minthogy kitartson a nehézségekkel teli gyógyulás, és a teljes életmódváltás útján. Tényleg elkönyveltem magamban, hogy feladta, hogy megbukott az utolsó nagy vizsgán, amit az élete elé állított, és ami olyan erős tükröt tartott elé az egész életfelfogásának csúfos vereségéről, amivel nem tudott szembesülni... ...Rendszeresen beszéltünk telefonon, és így nyomon követtem a végletes állapotokat.  Hangulatingadozásai rendszeresek voltak, és fizikai állapota is naponta változott a lelki állapotával párhuzamosan. Amikor maga alá került, olyankor a teste is gyenge és koordinálatlan volt, amikor jókedvű és derűs volt, akkor nem okozott számára gondot a napi bevásárlás, boltba, piacra járás. Ezért mindig a lelkére kötöttem, hogy olvassa Bella pozitív állításait. Aztán az tűnt fel, hogy a tudata november-decemberre sokkal tisztább lett. Javult a reakcióideje, gyorsabban, összefüggőbben beszélt, határozottan tisztább és erősebb lett a hangja, hízott 3-4kg-ot, valamint mindent felfogott, amit mondtam neki. Szeptember-októberben ez még nem így volt. Sokszor csak bólogatott, vagy rávágta valamire, hogy "igen", de később mindig kiderült, hogy valójában nem fogta föl, amit mondtunk neki. Tehát a tudata tisztább, a hangja pedig erősebb lett és némi súlyt is felszedett. Kezdtem elhinni, hogy nem hagyta abba a diétát, bár azt biztosan tudtam, hogy lazított rajta, és párolt dolgokat is evett. Az is biztatott, hogy már 3 hónap telt el azóta, hogy egy hónapot jósoltak neki, és nem romlott, hanem talán picit javult az állapota. Aztán jött 2015 január. Az első orvosi konzultáció után január végére és február elejére kapott időpontot röntgenre, CT-re és egyéb vizsgálatokra. A röntgen alapján bizakodó volt a kezelőorvos, de a CT adott csak pontos képet a daganatról. Ez a vizsgálat Február 6.-án pénteken történt meg. Az eredmények pedig biztatóak. Apum 59kg volt február elején, vagyis összesen szeptemberhez képest felszedett 8 kg-ot, és a röntgen és CT eredmények is alátámasztják, hogy a daganat burjánzása nemcsak hogy megállt, de a daganat körüli szórás "csápok" felszívódott és a daganat mérete is 35x32 miliméteresről 29x18 miliméteresre csökkent!!! A korábbi leleten kiemelt 15x10 miliméteres foltot pedig már nem is említik méret szerint! Mindezt gyakorlatilag nyers vegán étrenddel, megadózisú vitaminbevitellel és szódabikarbónás inhalálással sikerült elérni, mindenféle orvosi kezelés nélkül! Nézett is a kezelőorvos rendesen, meg faggatózott, hogy mit csinál az öreg, amitől ilyen pozitív eredményei vannak. :) A szeptemberi eredmények, és a háziorvos által kezdeményezett szakorvosi vizsgálat előtti összefoglaló:   A 2015.02.06-ai CT vizsgálat eredménye: Persze elmondott mindent, nehogy elvesszen ez az értékes tudás, ami rákos betegeken segíthet. (Ennek ellenére a jelentésbe nem sikerült beírni a nyersvegán étrendet, sem a szódabikarbónás kezelést, csak a táplálék kiegészítő termékcsaládot.) Én ezért írom meg a történetünket, hogy mások, akik az orvostudomány mai hivatalos állása szerint gyakorlatilag gyógyíthatatlanok, esélyt kapjanak, és lássák, hogy van lehetőség a gyógyulásra! Természetesen messze vagyunk még attól, hogy teljes gyógyulásról beszélhessünk, mert ahhoz a daganatnak teljesen fel kell szívódnia, és 5 évig tünetmentesnek kell maradni. Mindenesetre az eddigi eredmények után bizakodva nézünk a jövő elé, és immáron orvosi leletekkel alátámasztva, lelkileg megerősödve, abban a biztos tudatban folytatjuk a gyógyulás felé vezető, bevett orvosi kezelésektől mentes utat, hogy hatásos amit csinálunk! Ez a bizonyosság, a tudat, hogy csökkent a daganat mérete, erőt ad és magabiztosságra cseréli az eddigi hitet, amit ebbe a "terápiába" fektettünk. Ma már tudjuk, hogy jó úton járunk, és nem csak reméljük! Ez pedig az utóbbi hónapok küzdelmei után hatalmas nyugalmat és örömet ad mindannyiunk számra, de főleg apumnak! A történet folytatódni fog, hiszen még messze a gyógyult állapot, és a fontosabb mérföldkövekről be fogok számolni, hogy minél többen megismerjék azt az erőt, ami a szervezetünk öngyógyító képességében rejlik. Ha megfelelő tápanyagokat viszünk be, és odafigyelünk arra, hogy amit nem ajánlott bevinni, olyat ne fogyasszunk, valamint egy kis extra vitaminnal felturbózzuk a szervezetünk saját öngyógyító képességét, akkor a test képes megjavítani önmagát! Senki ne gondolja, hogy a vitaminok, vagy valamilyen csodanövény az, ami a gyógyulást elhozza. Csak a saját testünk képes önmagát megjavítani, ám ehhez olyan környezetet kell számára biztosítanunk, ami támogatja az öngyógyító képességet. Erre pedig radikális probléma esetén csak egy radikális életmódváltás alkalmas. Apum 2015 februárjában, kezében a friss leletekkel:     Alkalmazott terápia: -  Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása -  Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása) Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10 Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav)  Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban) Ezen kívül apum egy táplálék kiegészítőket előállító cég néhány termékét is fogyasztotta, melyek növényi kivonatokból állnak és kifejezetten rákellenes, immunerősítő hatásuk van. Illetve energetikai kezelést is kapott, és egy speciális, pozitív állításokkal, blokkok oldásával és az egészségre való törekvést segítő kijelentésekkel megírt szöveget is hangosan felolvasott naponta háromszor. Ha valakit érdekel részletesebben, hogy mit hol szereztünk be, vagy kérdése van, akkor a veganmoral@gmail.com emailcímen el tud érni. Szívesen segítek, válaszolok a felmerülő kérdésekre.   Boldog napot! Kakuk Bálint

Babakonyha 6. Segítség, nem tudok szoptatni!

2015. április 6. Éltető ételek 

Babakonyha 6. Segítség, nem tudok szoptatni!Az előző részben felvázoltam azt, hogy mi is a baba számára a legtökéletesebb táplálék. Azonban vannak olyan anyák, akik nem tudnak, vagy nem akarnak szoptatni. Én nem ítélkezem felettük, gondolom, minden anya mérlegeli a lehetőségeit, és a döntést eképpen hozza meg.  Amennyiben TE is szoptatási nehézségekkel küzdesz, ne aggódj, a stressz a lehető legrosszabb ilyenkor. Bújjatok össze pár napra a babáddal, és zárj ki minden zavaró tényezőt! Meglátod, hamarosan megoldódik a probléma. Mindenesetre a következőkben a leggyakoribb okokat írom le, ami miatt nem tudunk szoptatni. Ezek többsége helyes és gyakori mellretétellel, pihenéssel és elegendő folyadékbevitellel orvosolható. Szoptatni minden anya tud! Vagyis, akinek van melle, és vannak benne tejmirigyek. Az, hogy az a tej ki is jön onnan, na... az már más kérdés. Ennek számos oka lehet, technikai problémáktól egészen a lelki gondokig.   A tejmirigyek hiányára egy picit visszakanyarodva, még ezeknek az anyáknak is van lehetőségük a "szoptatásra", a szoptanít készülék segítségével. Ekkor a női tej egy vékony csövön keresztül jut a bimbóhoz és azon keresztül a babához. Tehát ebben az esetben megmarad a bőrkontaktus, az összebújás "élvezete". Kisebesedett, fáj, érzékeny a mellbimbóm  Kezdetben valóban érzékeny lehet a mellbimbó, főleg az első baba esetében. De ez maximum 2-3 hétig tart. Ekkor segítségünkre lehet a citromfűbalzsam. A kisebesedett, nyílt sebek nem természetes velejárói a szoptatásnak! Ennek a leggyakoribb oka a rossz mellretétel (szopási testhelyzet). Mindenesetre arra figyeljünk, hogy az anya gyomra mindig szemben legyen a baba gyomrával, tehát ne legyen "kifordulva" a baba. Próbáljunk olyan pozíciót felvenni, amikor kevésbé érezzük a fájdalmat. Ugyanis, ha mindig ugyanabban a testhelyzetben szoptatunk, akkor a baba nyelve mindig ugyanott fogja dörzsölni a cicit. Egyébként ebben nekem is jócskán volt tapasztalatom. Már a kórházból sebes mellbimbóval érkeztem haza, és a kezemben ott volt a tápszeres recept. Iszonyúan fájt, minden szopizás után mindig felázott a seb. DE, tudtam, hogy be fog gyógyulni, és nem tehetem meg azt, hogy nem szoptatok. Valahogy ösztönösen tudtam, hogy szoptatni kell, hiszen ez a természetes. De ha belegondolunk, jobb lett volna pihentetni a mellet? Nem, hiszen akkor még be is gyullad. Gyakori tanács még ilyenkor a bimbóvédő alkalmazása. Nos, célszerű ezt is elkerülni, mert nemhogy javítana, de még ront a baba szopási technikáján. Én is kipróbáltam, és bizony a fájdalom ugyanúgy jelen volt bimbóvédővel, mint anélkül. Annyi, hogy a baba nem áztatta fel a mellemet és így a sebet. Tehát semmiképp NE hagyjuk abba a szoptatást (a komfortszopás idejét csökkentheted), mert így nemcsak a tej mennyisége fog csökkenni, de a mell is később fog hozzászokni az újfajta ingerhez. Vérző mellbimbóval is lehet szoptatni, de feltétlenül meg kell keresni a kiváltó okot. A legjobb ilyenkor felkeresni egy szoptatási tanácsadót. Akkor mit tettem? Sajnos 12 évvel ezelőtt még nem volt internetünk, innen-onnan kapott tanácsokat alkalmaztam. Először is a szoptatások között szabadon hagytam a mellemet , valamint gyakran egy kevéske anyatejjel kentem be (remek sebgyógyító hatása van). Próbáltam olyan szoptatási testhelyzetet felvenni, hogy kevésbé fájjon, és ne fokozódjon a sebesedés. Sokféle testhelyzet van, próbáljunk ki többfélét! Ne használjunk szappant, elég egy langyos vizes lemosás. SOS! Mellgyulladás! Ez azért többnyire nem egyik napról a másikra alakul ki. A tejbelövellés időszakában az enyhe hőemelkedés, a mellek feszülése természetes jelenség. Ilyenkor a legfontosabb, hogy gyakran kell szoptatni, és a melltartót jobb nélkülözni, ugyanis megnyomhatja a melleket, és elzárhatja a tejcsatornákat. Ennek következtében tejpangás lesz a mellben, fájdalmas csomók alakulnak ki, amely "melegágya" a mellgyulladásnak. Ilyenkor használhatjuk a szoptatóolajat, amely az elzáródott tejcsatornák megnyílását támogatja.  Persze mellgyulladás kialakulhat a sebes mellen keresztül bejutott kórokozók révén is. Ez kifejezetten magas lázzal és influenzaszerű tünetekkel járhat, mint pl. végtagfájdalom, gyengeség. Kívülről piros csík vagy folt látható a mellen. Törekedjünk ennek megelőzésére, segít ebben a fentebb említett ajakbalzsam is. Ilyenkor ne hideg, hanem MELEG pakolást tegyél a mellre, és olyan szoptatási pózokat kell felvenni, amellyel ezek a tejcsatornák ki tudnak ürülni. Akár a fekvő babára ráhajolva, vagy a hónod alá téve, de a hasadra fektetve is új pózok próbálhatók ki. Szoptatás előtt és alatt is gyengéden masszírozd a csomót, hogy a baba minél jobban ki tudja szívni a tejet. Mi is az a bimbóvédő?  Anyuka, csak bimbóvédővel fog tudni szoptatni. Ez is gyakran elhangzik a kórházban. Az is baj, ha túl kicsi a mell, az is, ha túl nagy, ha befelé fordul a mellbimbó vagy éppen csak lapos.  Nem baj, a bimbóvédő megoldja! Ezt felejtsük el. Ezzel egy rossz szopástechnika fog kialakulni, mivel ezt nehezebb szívni és nehezebb a babának a szájában tartani is. Azonban, ha a baba nem fogadja el a csupasz mellbimbót vagy cumizavaros (mert volt olyan időszak, amikor nem volt lehetőség szoptatni), akkor megpróbálható. Vékony, pillangó alakút válasszunk, hogy a baba a bőrünk illatát érezhesse. 3 óránként kell szoptatni  Nem! A baba igényei szerint kell szoptatni. Ha óránkét akar, akkor óránként. Egyébként a babának a szopizás nemcsak étkezés, hanem megnyugtató, altató, vigasztaló cumizás is . Ha ezt a komfortszopást lehetővé tesszük a babának, akkor nem lesz szüksége nyugtató cumira. Sokan ijesztgetik az anyukákat, hogy ha a cicin alszik el, akkor a későbbiekben is csak így fog tudni elaludni. Na és? Talán jobb órákig járkálni és ringatni? Persze erre sokan azt mondják, hogy a baba tanuljon meg egyedül aludni. Igen, de erre ráérünk még. A szoptatásra ne sajnáljuk az időt! Én mindig is úgy voltam vele, hogy ha 1 órát akar mellen lenni, akkor hadd legyen... és bizony rajta aludt el. Ez idő alatt legalább én is pihentem, ilyenkor nem létezett körülöttem semmi, csak én és a gyermekem. Olyan bensőséges kapcsolat alakult ki ilyenkor, hogy ez szavakkal leírhatatlan. A baba nem egy óramű, hogy percre pontosan éhezzen meg. Arról nem is beszélve, hogy a szomját is az anyatej oltja. Mi felnőttek sem órához igazodva eszünk, hanem amikor megéhezünk, igaz? Ne felejtsük azt el, hogy minél gyakrabban kerül mellre a baba, annál több tejünk lesz, ez a kereslet-kínálat törvénye... és itt rá is térhetünk a következő pontra. Nincs elég tejem  Nagyon fontos, hogy minden szoptatás előtt igyunk egy pohár vizet. A szoptatás alatt is kortyoljunk be még 1 pohárral. Pihenjünk minél többet, és legyen minél több bőrkontaktus a babával. Alkalmazzuk az igény szerint szoptatást , amely lényege, hogy a csecsemő minden alkalommal mellre kerül, amikor jelzi szopás iránti igényét. A szoptatások gyakorisága és időtartama nincs meghatározva. Szoptassunk mindkét mellből, és az esetleges mellben maradt tejet fejjük ki. Amennyiben viszont helyreállt a kereslet-kínálat, akkor már nem szükséges fejni. Persze vannak még egyéb praktikák, amikkel fokozni lehet a tej termelődését, a későbbiekben erre ki is fogok térni.  Ezenkívül a babának vannak fejlődési ciklusai (pl. 6 hetes, 3 hónapos kor körül), amikor hirtelen megnövekszik az igénye. Az "ugrás" miatt csökken a tej mennyisége, de ugyanakkor annak tápértéke, összetétele is igazodik a baba szükségleteihez. Ne add fel, hogy ennyi volt... ahhoz, hogy az anya szervezete ehhez igazodni tudjon, kell pár nap. Ilyenkor nagyon fontosak a fentebb említett dolgok, vagyis a gyakori mellretétel és a bőséges folyadékfogyasztás. Ne feledd! Minél jobban ürül a mell, annál több termelődik. A mérleg azt mutatja, hogy keveset szopott  Hmm... én az első lányomnál minden etetés előtt és után mértem, mint a kisangyal. A második és a harmadik lányomnál már nem volt mérlegem. Én azt tapasztaltam, hogy teljesen stresszben voltam, hogy jajjj, keveset szopott, kevés a tejem. Úgy gondolom, hogy ha a gyermekünk jókedvű, mosolygós, akkor nem éhezik. Nem hízik, akkor tápszer kell!  Annak, hogy nem hízik a babánk, több oka is lehet. Ha van elég tejünk, akkor nem kell tápszer, és nem is kell kekszet és tejpépet adni a babánknak. Volt olyan ismerős, aki azért akart tápszert adni a babájának (vagy a védőnő javaslatára), mert nem tudott szoptatás után fejni! Kérdem én, minek? Remekül beáll a kereslet-kínálat törvénye, nincs szükség több tejre. Szoptatni minden anya tud. Ha császáros volt a baba, akkor mindenképp szükség lenne bélflóra harmonizálásra (az emóció már újszülött kortól adható), és ilyenkor a nyírfanedv is jó szolgálatot tesz. (Egyébként ez máskor is, nem csak ebben az esetben.) A babák fejlődési üteme elég eltérő. A tápszeres babák gyorsabban híznak, mint az anyatejesek. Általánosságban elmondható, hogy féléves korukra duplázzák meg születési súlyukat, és 1 éves korukra pedig 3x-os lesz a súlyuk, de ettől az anyatejes babák eltérhetnek. Nekem az első hónapokban jócskán híztak, majd lecsökkent a növekedés, és 1 éves korukra sem volt meg a háromszoros súly. Nem beszélve arról, hogy 6 hónapos kor után kezdődnek az intenzív mozgások, kúszás, mászás, szinte kis duracell nyuszik lesznek. Szóval jócskán le is tornázzák a bevitt ételt. A baba fejlődésének mércéjét nemcsak a súlynövekedése jelenti, hanem fontos szempont a hossz- és fejkörfogat változása is. Valamint a babára ránézve is rögtön látjuk, hogy milyen a hangulata, a mozgásfejlődése. Tehát ez sokkal összetettebb dolog, minthogy csak a súlyra asszociáljunk. Túl híg a tejem, már nem elég jó a babának  Ilyen nincs. A tej mindig olyan, amilyennek lennie kell. A baba igényeihez igazodik. Sőt, a szoptatás során is változik az összetétele. Az elején hígabb, szomjoltóbb, úgy 5 perc elteltével pedig jön a sűrűbb, laktatóbb tej. Ezért is fontos, hogy hagyjuk, hogy jól kiszopja az egyik mellett, és csak utána tegyük át a másikra (ha szükség van rá).  Sokan azért adnak tápszert a babának, hogy az éjszakát átaludja. Nos, valóban fel kell kelni éjszaka 2-3-szor, és bizony a visszaaltatás sem megy mindig könnyen. Bár sok esetben, amikor felébredt, csak cicire tettem, és aludtunk is tovább. Az, hogy szoptatás után sírós, az többnyire a hasfájás miatt van. Bizony mi is járkáltunk a nagylányommal hosszú-hosszú időket, hogy végre megnyugodjon és elaludjon. Ez tápszeres babáknál is ugyanúgy előfordulhat, úgyhogy ezt ne írjuk a szoptatás "számlájára". Beteg vagyok vagy gyógyszert szedek, szoptathatok?  Ha belázasodsz, valamilyen fertőző betegséged lesz, az még nem ok arra, hogy ne szoptass. Hiszen a betegség kórokozói már sokkal hamarabb a szervezetedben volt, mint ahogy a tünetek jelentkeztek volna. Ilyenkor az anyatej tartalmazza azokat az ellenanyagokat, amik megvédik a babádat a fertőzéstől. Legalábbis sokkal gyorsabban és enyhébb formában fognak a tünetek jelentkezni nála. Egyébként a fertőzés nem az anyatejen keresztül fog a babádba átjutni, hanem cseppfertőzés útján. Persze azt nehéz betartani, hogy ne puszilgassuk ilyenkor gyermekünket, de az biztos, hogy hamarabb át fogja vészelni az esetleges fertőzést, mint a mesterségesen táplált társaik. Erősítsd az immunrendszeredet, ezáltal - az anyatejen keresztül - a babád szervezetét is erősíteni fogod. Szedjél béta-glükánt és nagyon jó az Organic Force is, amelynek gondosan összeválogatott összetevői erőteljes antioxidáns hatásúak. Ezenkívül még van benne almarost és csicsóka is, amely garantálja a tökéletes felszívódást. De még bátran ajánlom a feketeszeder italkészítmény fogyasztását is a szoptatás időszakában, amely vassal és értékes polifenollal látja el a szervezeted (és ezáltal a babádét is). Amennyiben fogorvoshoz kell menned vagy röntgenre, emiatt szintén ne hagyd abba a szoptatást. A béta-glükán fogyasztása ilyenkor is fokozottan javasolt! Ha antibiotikumra van szükséged, mindenképp beszéld meg kezelőorvosoddal és gyermekorvosoddal is (remélhetőleg ők kellő mértékben a szoptatás pártján állnak), és olyan gyógyszert (természetes, pl. Manuka méz, Olajfalevél kivonat, Grape Vital) szedjél, ami nem árt a babádnak. Például gyulladáscsökkentésre nyugodtan szedheted a zyflamendet is. Sok esetben a (gyógy)szer tájékoztatója alapján ellenjavallt szoptatás alatt szedni. Ez azért van így, mert ha kifejezetten nem vizsgálták a terméket várandós, illetve szoptatós kismamákon, akkor rá kell írni ezt a figyelmeztetést még abban az esetben is, ha az összetevők alapján ez nem tűnik indokoltnak. Bármilyen szoptatási nehézséged van, tessék segítséget kérni. A szoptatási tanácsadók magasan képzett szakemberek, biztos vagyok benne, hogy ha akarsz szoptatni, akkor segítséggel fogsz is!

Mindenmentes popsikenőcs nemcsak popsira

2015. március 12. Éltető ételek 

Nagyon sok popsikenőcsöt lehet vásárolni, de nincs annál bosszantóbb, amikor már a harmadikat vesszük meg, de szegény babánk bőre egy csöppet sem javul. Alapból mindenkinek azt tanácsolom, hogy amikor bármilyen kozmetikumot vásárol a babának (vagy magának), minden esetben nézze meg az összetevőket. Ha nem vagy tisztában, hogy miket érdemes kerülni, javaslom, hogy ellenőrizd azokat a hatóanyag keresőben. Ennek a receptnek az összetevőit viszont nem kell leellenőrizned, garantáltan minőségi és tiszta alapanyagokat javaslok neked. Egyébként ezt a csodás krémet nemcsak popsira kenheted, hanem bármilyen sérülésre, remekül ápolja és hidratálja a bőrt, de az illóolajok révén gyógyító hatása is érvényesül. Valamint, ha a krém előtt a bőrt befújjuk rózsa hidrolátummal , a hatást és a felszívódást is fokozni tudjuk. Hozzávalók: - 50 ml sheavaj - 10 ml méhviasz - 10 ml ligetszépeolaj - 10 ml körömvirág olaj - 5 csepp levendula illóolaj - 5 csepp rózsa illóolaj - 2 csepp teafa illóolaj vagy manuka illóolaj Elkészítése: Először is tegyünk egy kisebb lábasba vizet, majd tegyük fel főni. Erre helyezzünk egy másik kis edényt (ami beleillik, de az alja ne érjen a vízbe), és ebbe tegyük bele a méhviaszt. Ez a vízgőz felett szépen meg fog olvadni. - Ezután adjuk hozzá a sheavajat, és olvasszuk hozzá. - Vegyük le a vízgőzről, majd adjuk hozzá az olajokat és az illóolajokat.Egy lábasba tegyünk hideg vizet, akár pár kocka jéggel együtt, és állítsuk bele a lábast, amibe az olajok vannak.Kézi habverővel kezdjük el óvatosan keverni (verni), egy idő elteltével habosodni, fehéredni fog a krém.Ha elértük a kívánt állagot, tegyük át egy tiszta, BPA mentes tégelybe.Mindig tiszta kézzel nyúljunk bele, ezáltal biztos nem fog megavasodni, megromlani. Mint írtam, nemcsak popsira, hanem egyéb sérülésre is nyugodtan kenhetjük, de sima kézápolóként is megállja a helyét.

10+1 tipp hogyan éld túl a telet

2015. január 20. Gréta konyhája 

10+1 tipp hogyan éld túl a teletHideg, latyak, szürkeség, fekete ruhák, kevés gyümölcs-zöldség, többrétegű öltözködés, fagy, január, február, megfázás, fakó bőr, zsírpárnák, bezártság...én és a tél, nem vagyunk barátok. Ezért elhatároztam, hogy azok leszünk, és akárhány nap is van belőle, élvezni fogom minden percét. Csakis rajtunk múlik, hogyan élvezzük az életet, és szerintem elég nagy luxus a boldogtalanság.. Persze szeretnék szandálban, libbenő ruhákban sétálni, simogató, melengető napfényben málnát enni, és napozni, de most nem ennek van itt az ideje. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki inkább a tavasz, nyár, ősz szerelmese, ezért megmutatom, hogy én hogyan teszem boldogabbá a szürke, hideg mindennapokat. 1. Elhatároztam, hogy ezúttal nem leszek beteg sem januárban, sem februárban. Azt vettem észre, hogy ezekben a hónapokban kevésbé a táplálkozásomtól, sokkal inkább a kedélyállapotomtól függ az egészségem. Ha sokat idegeskedek, és nem foglalkozom a stressz levezetésével, többet aggódom, bosszankodom, azonnal beteg leszek. Igaz, tudatos táplálkozásom sokat segít lerövidíteni a betegséggel töltött időt, és a helyzet súlyosságát is enyhíti, mindenesetre, most úgy működöm, hogy minden negatív gondolat helyett, azonnal keresek egy pozitív élményt, vagy egy olyan dolgot, amiért hálás lehetek. Eddig bevált! 2. Én a megelőzés híve vagyok, így most télen fokozottan ügyelek arra, hogy extra, és komplex vitaminokat szedjek a magas zöldség-gyümölcs fogyasztás mellett. A legkiemelkedőbb vírusmegelőző és immunrendszer erősítő módszereim, szereim: Minimum 2000mg C vitamin/­­nap, D3 vitamin, B komplex (ez jó az idegekre is, a bőrre, hajra, körömre) probiotikum, langyos víz ivása, gyömbértea ivása, friss reszelt gyömbérrel, minden nap. Fokhagyma és petrezselyem evése. Ha érzem, hogy kerülget valami, akkor gyömbértea, 3X1 tk ezüst kolloid, 10 percig a számban tartva, mielőtt lenyelem. Meleg tea, édesgyökérből, akácvirágból, apróbojtorjánból. Tisztított víz, minden mennyiségben. Élő ételek. Én a természetes gyógymódok, a homeopátia, és az öngyógyítás híve vagyok, holisztikus szemlélettel. 3. Sok zene, sok tánc, mulatságos könyvek, filmek, szórakoztató programok, együtt levés a családdal, közös programok, séták, ha süt a nap, mindig kint. Rossz idő esetén uszoda, szauna, vagy otthon a melegben összebújva hálaadás azért, hogy van tető a fejünk felett, és nem fázunk. 4. Sütés, főzés, alkotás! Engem az étel készítés mindig kikapcsol, egyensúlyba hoz, szeretet energiával tölt fel. Szeretem meglepni a családomat finom ételekkel, italokkal, sütikkel (még akkor is, ha én nem eszem belőlük) Haha. 5. Találkozz hetente olyan emberekkel, akiket őszintén szeretsz, és viszont szeretnek. Nevetés velük, eszmecsere, egymás meghallgatása. Csodálatos, és gyógyító olyan emberekkel körülvenni magad, akikkel kölcsönösen adhattok egymásnak. Másokkal meg nem érdemes találkozni, ha nem muszáj. 6. Célok kitűzése, ami lehet egy nyári bombaforma, egy könyv megírása, egy kisebb, vagy egy nagyobb cél tervezgetése, és eléréséért való cselekvés, nap, mint nap. Bár nekem is sokszor van, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok, de van amiből nem engedek. Ilyen a minden napi testmozgás, előre meghatározott terv szerint. A nyári bikini-test, télen készül. Az edzőteremben,vagy otthon,vagy kint a szabadban, és a konyhában. Megfelelő táplálkozás nélkül nem megy, mint ahogy feszes, tónusos tested sem lesz mozgás nélkül. Fuss, tornázz, jógázz, táncolj, amihez kedved van. Csak mozogj, és légy mozgásban. Minden aktív mozgás endorfint, azaz boldogsághormont termel, ami elűzi a téli depressziót. 7. Használd ki, hogy többet alhatsz. Én ezt, azért szeretem a télben:)) Feküdj le korábban, hiszen a pihenés gyorsítja az anyagcserét, kiegyensúlyozottabbá tesz, így nem leszünk már reggel rosszkedvűek, ha kipihenten ébredünk. 8. Foglalkozz többet magaddal. Régen vágytál már egy önismereti tanfolyamra, kedvenc előadód workshop-jára, vagy mindig is szeretted volna a jógát, meditációt, tantrát, vagy rúdtáncot kipróbálni? Keress olyan csoportokat, akik megértenek, meghallgatnak, befogadnak, és közös célok vezérelnek titeket. Mikor? Mondjuk, most! 9. Szerelmeskedj sokat azzal, akit szeretsz! Endorfin, mozgás, szép bőr, haj, rugalmas bőr, tónusos izmok, és pulzusszám emelkedés. Lélek emelkedés, egyenlő boldogság. 10. Fogadj örökbe egy édes állatot, akinek szeretetet adhatsz, akitől önzetlenül és feltétel nélkül kaphatsz, aki vár rád ha fáradtan szomorúan hazaérsz, szeret, tanít, mindig jókedvre derít és aki megtanít gondoskodni. +1: Minden nap ébredés után, nézz bele a tükörbe! Mosolyogj, és adj hálát azért, hogy élsz! Dobog a szíved, lélegzel! Új napra virradt, új lehetőségek, új kihívások...minden nap új élet kezdődhet. Tél ide, vagy oda!

Körömvirágos ajakápoló hideg téli napokra

2015. január 7. Éltető ételek 

Körömvirágos ajakápoló hideg téli napokraMegérkezett a nagy-nagy hideg, a két nagylányomnak nagyon kiszáradt a szája. Jobban mondva kipirosodott és fájdalmas is nekik. Úgyhogy a kincses fiókomból előkerült sok-sok hasznos dolog, és 5 perc múlva el is készült az ápoló, gyógyító ajakápoló. Hozzávalók (2 stift lesz belőle): - 1 teáskanál méhviasz - 2 teáskanál kakaóvaj - 1 teáskanál sheavaj - 2 teáskanál körömvirág olaj - 3 csepp levendula illóolaj - 3 csepp mandarin vagy naranvirág (neroli) illóolaj - 1 csepp rózsa illóolaj Elkészítése: - Vízgőz felett olvasszuk fel először a méhviaszt, majd tegyük hozzá a kakaóvajat és a sheavajat.  - Ha folyékony állagú, akkor mehet hozzá a körömvirág olaj, és az illóolajok. - Tegyük stiftbe, vagy pici tégelybe.

Sebgyógyító, viszketéscsökkentő csodakrém

2014. december 22. Éltető ételek 

Sebgyógyító, viszketéscsökkentő csodakrémAnyósomnak már egy jó ideje elkészítem ezt a krémet (most karácsonyra is ezt fogja kapni), nagyon szereti, mert még a rovarcsípést kellemetlen tüneteit is gyorsan csökkenti. Amennyiben nem szeretnéd megvenni a körömvirág olajat, akkor te is tudsz készíteni magadnak, csak számolj rá legalább 2-3 hetet. Hozzávalók a körömvirágolaj elkészítéséhez: - 200 ml hidegen sajtolt napraforgóolaj - 30 g szárított körömvirágszirom Elkészítése: A körömvirág szirmokat szórd bele egy üvegbe, és öntsd rá az olajat. Zárd le és tedd az ablakba (ha a napocska süti, az még jó is). Naponta legalább egy alkalommal rázd össze. 2-3 hét után szűrd át. Ezzel el is készült a házi körömvirág olajod. Ezt az eljárást macerátumnak nevezzük. Gyógykenőcs hozzávalói: (100 ml mennyiség lesz) - 4 evőkanál körömvirágolaj - 2 evőkanál méhviasz - 1 evőkanál sheavaj - 10 csepp levendula illóolaj - 5 csepp teafa illóolaj - 2 csepp kamilla illóolaj - 2 csepp bergamott illóolaj - Vízgőz felett olvasszuk fel a méhviaszt, majd a sheavajat.  - Ha felolvadtak, adjuk hozzá a körömvirág olajat. - Cseppentsük bele a terápiás illóolajakat, majd tegyük a tálat hideg vízbe. Habverővel folyamatosan keverjük. - Elég hamar (1-2 perc) kezd szilárdulni, és a keverés során világosodik, krémesedik. Ne várjuk meg, hogy teljesen szilárd legyen, tegyük bele az előre elkészített tégelybe.

A tíz leghasznosabb gyógyhatású fűszer a konyhában

2014. november 5. Hírek 

A modern tudomány kezdi egyre jobban feltárni a fűszerek és növények gyógyító hatásait és fegyverként bevetni őket olyan betegségek esetében is, mint a rák vagy az Alzheimer-kór.

5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény

2014. szeptember 16. Éltető ételek 

Szép hazánkban számos olyan gyógynövény van, melyekről régóta ismert, hogy erősíti az immunrendszert. Nézzünk néhányat, mely mindenki számára könnyen hozzáférhető.  1. Homoktövis   A homoktövis ,,titka a benne lévő, legalább 190 biológiailag aktív anyag szinergenciája, vagyis egymást erősítő hatása. Gyönyörű narancssárga termése számos vitamint tartalmaz (B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E), ezen kívül karotinoidokat, ásványianyagokat (vas, magnézium), mikroelemeket, flavonoidokat. Természetes C-vitamin utánpótlást biztosít a szervezetnek (tízszerese a citrom C-vitamin tartalmának). Kiemelkedő antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganatos sejtek képződését, védi és erősíti az immunrendszert, késleltei az öregedési folyamatokat . Hozzájárul a szív- és érrendszer, valamint az emésztés megfelelő működéséhez. A homoktövist úgy önmagában is ehetjük, vagy nyers édességek alapja is lehet. Főzhetünk belőle teát, vagy a nyers húsából készült őrlemény bármilyen kása vagy müzli alapanyaga lehet.  1. Hagymafélék Nemrég írtam egy bejegyzést a gyógyító hagymákról, melyek - többek között - remek immunerősítők is. Legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló hagymatea is készíthető belőle, mely meghűléses megbetegedéskor jó szolgálatot tesz . A fokhagymát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Természetes antibiotikum, vírusok, paraziták, baktériumok ellen is bevethető. Antioxidáns hatású, pl. a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. Értágító hatása van, és a nehézfémek kivezetésében is segítségünkre lehet. A medvehagyma a fokhagyma erdei testvére, így gyógyhatásuk is hasonló. Alkoholos kivonata immunerősítésre (is) bevethető. Törekedjünk arra, hogy tavasszal minél több medvehagyma kerüljön a tányérunkra. 3. Csipkebogyó  A csipkebogyóról szerintem mindenkinek a magas C-vitamin tartalom jut eszébe. Milyen érdekes, hogy a téli hónapokban is ad a természet nekünk immunerősítésre használható gyógynövényt. (A homoktövis is gyűjthető télen.) A C vitamin természetes antioxidáns, mely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas felszívódását, gyorsítja a kötőszövet újraépülését. 100 gramm csipkebogyóban több mint 200 mg C vitamin van , míg ugyanennyi citrusféle csak 40-50 mg-ot tartalmaz. De tartalmaz még B-, K-, és P (rutin) vitamint is. Ezenkívül ásványi anyagokban, karotinoidokban, pektinben, fenolokban is gazdag.  Mivel a C vitamin hőre érzékeny, ezért a tea készítése során hideg áztatásra van szükség. Én úgy szoktam készíteni, hogy este, lefekvés előtt 1 teáskanál csipkehúsra ráöntök 2,5 dl vizet, és reggelig állni hagyom. Reggel leszűröm a teát, majd újabb 2 dl vízzel főzöm (3-5 percig), majd állni hagyom 10 percig. Így a többi hatóanyag is ki tud oldódni. A két teát összeöntöm, és ihatom is. Ezáltal nemcsak a C vitamin tartalom fog hasznosulni, hanem az egyéb pl. ásványianyag tartalom is. Mit készíthetünk még a csipkebogyóból?  - Csipkebogyós méz : tegyünk egy üvegbe csipkehúst (kisebb darabokba, vagy szárítva, őrölve), és öntsük fel mézzel. A méz ozmotikus hatása kivonja a hatóanyagokat, és egy csodás gyógymézet kapunk. A méz mindenképp termelői legyen az élettani hatása miatt.  - A csipkebogyót a zöld turmixunkba is beletehetjük.  - Szárított, darabolt csipkehúst kevés tisztított vízbe áztassuk be 1 éjszakára. Majd másnap botmixer neki, és kész is a nyers lekvár , amiben minden benne van a maga természetes formájában. Pár nap alatt fogyasszuk el!  - Csipkelekvár: főzzük 5-10 percig a darált csipkehúst, majd tegyük fertőtlenített üvegbe. Lehetséges, hogy a C vitamin tartalma sérül, de egyéb más hatóanyagai benne maradnak. Fogyasztás előtt szükség szerint mézzel ízesíthető. 4. Bodza  A bodza szó hallatán szerintem sok embernek csak a bodzaszörp jut eszébe. Nos, a bodza ennél több. A népi gyógyászatban nemcsak a virága, hanem a bogyója is kiemelkedő a meghűléses betegségek kezelése során. Vigyázat! Ne keverjük össze a gyalogbodzával, mely bogyója mérgező. (A gyalogbodza lágyszárú, termése éretten felfele néz, tehát NEM csüngő.)  A virága és alkoholos kivonata a hárshoz hasonlóan izzasztó, lázcsillapító, nyákoldó, immunstimuláns  hatású. A virágából teát készíthetünk, mely teakeverékekben még hatásosabb. A terméséből akár lekvárt is főzhetünk (nyersen hashajtó hatású). Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoidokban rendkívül gazdag . Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-, A- és E vitamint is tartalmaz. Hatékony számos influenza vírus törzzsel szemben is, valamint nemcsak a különféle influenza vírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat. Nemhiába került bele a bodzabogyó kivonat a manó mannába és a Vadon gyöngyébe is. Szuper koncentrátuma remek immunerősítő. 1. Hárs   A hársfát szerintem mindenki ismeri. Viszont a gyűjtésnél mindenképp oda kell figyelni, mivel orvosi célokra csak a kislevelű-, nagylevelű- és a széleslevelű hársfák virágai használhatók fel. Az ezüst- és a molyhos levelű hárs virágai drogként nem gyűjthetők. A virágok felejthetetlen illata és a méhek döngicsélése a nyár közeledtét jelzi. A virág legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok, nyálka, szaponin, cseranyag, illóolaj. Ebből adódik, hogy remek köptető, nyákoldó, lázcsillapító hatása van, de mindezek mellett is bír. A hársméz gyógyhatásai is bevethetők a téli időszakban. Viszont minden esetben termelői, hőkezeletlen mézet fogyasszunk. A bodzával 1:1 arányban készített teája kedvelt izzasztószer. Immunerősítés céljából fogyasztását csak kúraszerűen javaslom (1 hét fogyasztás után 1-2 hét szünet). 5+1 Kakukkfű  A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, évszázadokon keresztül a szegények antibiotikuma volt. A kakukkfű legfőbb hatóanyaga az illóolaj. Erős immunerősítő hatással bír, légúti betegségek esetén elsőként gondoljunk a kakukkfűre. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti 1 alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük. A folytásban még olvashattok 5+1 kevésbé ismert, de ugyanolyan hasznos gyógynövényről.

Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai

2014. augusztus 9. Éltető ételek 

A hagyma egy igazi magyar zöldség és fűszernövény, az őseink a mindennapokban rendszeresen fogyasztották. Ösztönösen tudták, hogy jó, kell a szervezetnek. Talán a legismertebb a vöröshagyma és a fokhagyma, a gyógyhatásait a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta . De ne feledkezzünk meg a zöldhagymáról, medvehagymáról, póréhagyáról, gyöngyhagymáról, lilahagymáról, salátahagymáról vagy akár a metélőhagymáról sem.  Én minden nap használok hagymát az ételkészítés során. Nyersen, főzve, sütve, rántva, aszalva... mindenhogy finom . Persze sokan panaszkodnak, hogy nyersen nem bírja a gyomruk. Nos, ilyenkor szerintem nem az a megoldás, hogy nem eszünk hagymát. Utána kell járni az okoknak. (Nekem akkor oldódtak meg a problémák, amikor rendszeresen elkezdtem inni a zöld turmixot.) Legtöbbször gyomrégésre, gyomorsavtúltengésre panaszkodnak. Sok esetben persze a gyomorégést éppen a kevés gyomorsav okozza. Ez úgy lehet, hogy ha kevés sav termelődik, akkor az elfogyasztott étel nem tud elég gyorsan és alaposan megemésztődni, ilyenkor az ott maradt étel erjedni kezd. És éppen ez fog savat termelni, ami irritálja a nyálkahártyát.  Egy kis múlt ...  Már az ókorban is ismerték és használták, nemcsak a fazékba hanem gyógyításra is. Paracelsus azt mondta: A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika. Az ókori Egyiptomban Ízisz szent növénye volt, még a hieroglifák között is megtalálható, mely a termékenység, növekedés szimbólumaként szerepel. 17-18 században a híres makói vöröshagyma Európa szerte ismert lett. Hatóanyagai ... Minden hagyma botanikailag a liliomfélék csoportjába tartozik. Nagyon sok értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, mint például a kálcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, cink, réz, B vitaminok tárháza, valamint C vitamint is megtalálható bennük . Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az alliszulfid adja . Ennek köszönhető baktériumölő hatása, meghűléses időszakokban nagyon hasznos a fertőzések leküldésében. Csípős hatásából következik, hogy melegítő hatása van, ezért lázas betegség esetén nem ajánlott nyersen fogyasztani.  Meghűlésre bevethető A vöröshagyma a meghűléses betegségek gyógyszere . A népi gyógyászatban előszeretettel használják hurutos állapotok, légúti betegségek esetén. Reggel éhgyomorra egy kis fej vöröshagymát egyen meg, tisztítja a tüdőt - ezt tarja a néphit. Csökkenti az orrdugulást, illóolaja fellazítja a légutakat befedő nyákos anyagot. Enyhíti a hörghurutot, az erős köhögést és a rekedtséget. Hatékonyan alkalmazható a megfázás, influenza, torok- és mandulagyulladás, sőt a tüdőgyulladás esetén is. Mindenképp próbáljuk ki a hagymateát, mely során a hagyma héját is felhasználjuk.  Emésztőszervi és vizeletképző problémák A nyers hagyma megöli a gyomorban és bélben található kórokozókat , erősíti a természetes bélflórát, javítja az általános emésztést. Kiváló hatással bír a hólyaggyulladás és a vesegyulladás esetén, mivel azok kórokozóira is hat. A hagymabor alkalmas a vizeletképző szervek átmosására és a felgyülemlett víz eltávolítására. Ebből adódóan csökkenti az ödémát.  Hagymaszirup készítése során a kipréselt nyers vöröshagymalevet keverjük el mézzel és ezt kanalazzuk betegség esetén. De megelőzésre is kiváló. Amennyiben a hagymát felvágjuk, remekül bevonzza a levegőben lévő mikróbákat, és illóolajai az éjszakai alvást is nyugodtabbá teszi (tegyük a felvágott hagymát fejmagasságba).  Szív- és érrendszer Kedvezően hat az érelmeszesedés megelőzésében, a koleszterinszintre . Ha belegondolunk, hogy mi volt az aratók tarisznyájában: szalonna és hagyma. Így a zsíros szalonnát remekül kompenzálja a hagyma gyógyhatása, segíti a zsír emésztését, megakadályozza annak lerakódását.  Antibakteriális Baktériumellenes hatását már Pasteur is leírta, orosz tudósok 150 növény közül a fokhagymát és a vöröshagymát találták a legerősebb baktériumölőnek.  Rákellenes A rákellenes hatása is számottevő, mivel a kénvegyületei gátolják egyes tumorsejtek növekedését (nyelőcső, gyomor, vastagbél, tüdő).  Külsőleg is hatásos Külsőleg , ha sebekre, pattanásokra, kelésekre tesszük, annak érlelő hatása hamarabbi gyógyulást eredményez. Égési sérülés esetén nyerjük ki a hagyma levét, a kapott lében áztassunk be egy gézt, és helyezzük az égett felületre. Fülfájás esetén a felszeletelt hagymát tegyük egy ruhába, majd ezt a fülhöz. Kívülről ezt melegítve az illóolajat befelé párologtatja. De a fülborogató szett is segítségünkre lehet. A hagyma héjából készült főzet szép vöröses árnyalatot ad a barna hajnak.  A hagymapakolás bevethető reumatikus és ízületi fájdalmak esetén is. Egy hagymát vágjuk apróra, egy csipet sóval készítsünk belőle pépet. Nyers hagymát helyezhetünk szemölcsre, tyúkszemre is, de zúzódások, rándulások esetén is segítségünkre lehet.  Allium cepa, mint homeopátiás szer Lehet sokunknak ismerős homeopátiás szere az Allium cepa (D6-C30). Ez egy tüneti szer, a következő esetekben bevethető:  - bőséges, híg, maró orrváladék (mely kisebesíti az orrszárnyat) bőséges,  - NEM maró könnyezés heves tüsszögési roham orrcsöpögés n - átha - fejfájással  - csiklandozó érzés a gégében  - krákogás  - javulás: friss levegőn  - rosszabbodás: meleg szobában, reggel felkeléskor Úgyhogy fogyasszunk minden nap friss vöröshagymát, a testünk meghálálja.

Sárgadinnye, a gyógyító-szépítő gyümölcs

2014. augusztus 5. Gréta konyhája 

Sárgadinnye, a gyógyító-szépítő gyümölcsAugusztusban szinte minden nap sárgadinnyét eszem reggelire, pontosabban az egész délelőtt folyamán elfogyasztok belőle 2-3 kg-ot. Az illata, színe, íze, mind mind hívogatóan édes, friss és megunhatatlan. Előszeretettel hordom magamon is, mert a pasztell sárgás-rózsás szín nagyon jól kombinálható bézzsel, fehérrel, arannyal és ezüsttel is. Mint minden gyümölcsnek, a sárgadinnyének is számos gyógyhatása létezik, s már csak ezért is érdemes fogyasztani, mindamellett igazi méregtelenítő, karcsúsító csemege: - a sárgadinnye legfontosabb összetevői általában rostok, ásványi anyagok, vitaminok és nagy mennyiségű víz. - víztartalmával nagy százalékban pótolja szervezetünk elvesztett folyadékmennyiségét. - a sárgadinnye gazdag ásványi anyagforrás; 100 gramm elfogyasztásával 3 mg karotinhoz juthatunk, de nem elhanyagolható a gyümölcs foszfor-, vas- és nátriumtartalma sem. - vitaminok közül elsősorban A-, B1-, B2 -és C-vitamin-tartalma jelentős, 100 grammban 0,04 mg B1-, 0,02 mg B2- és 35 mg C-vitamin található. - a sárgadinnye energiatartalma igen csekély, mindössze 39 kcal, így egyszerre nagyobb mennyiség elfogyasztása sem hordozza magában a pluszkilók veszélyét, azonban magas szénhidrát-tartalma (9 mg 100 gramm gyümölcsben) miatt cukorbetegek számára csak kevés elfogyasztása ajánlott, a napi megengedett szénhidrátmennyiségen belül. - magas rosttartalma segíti az emésztési folyamatokat, helyreállítja a bél- és gyomorműködést. Vékony-, és vastagbélgyulladásra is kitűnő. - a nagy mennyiségű karotinnak köszönhetően pedig, hatékonyan képes az immunrendszer ellenálló-képességét növelni a gyulladásokkal szemben.

Áfonya, a bogyós gyümölcsök királya

2014. július 22. Éltető ételek 

Áfonya, a bogyós gyümölcsök királyaAz áfonya egy nagyon értékes bogyós gyümölcs. Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges. Elmondható róla, hogy "kicsi a bors, de erős". Mármint a kis mérete ellenére hatalmas tápértékkel bír, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalma is. Nemcsak a bogyóját fogyaszthatjuk, hanem a levele is számos betegség kezelésére alkalmas.  A növényről bővebben  Az áfonya botanikai neve a Vaccinium, ami mintegy 200 fajt takar szerte a világban. A magasbokrú fajok Észak-Amerikában és Ausztráliában őshonosak. Régóta ismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Rájöttek arra, hogy ha az áfonyával bedörzsölik a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. Az egész növényt megfőzve hasmenés kezelésére használták.  Nálunk a legelterjedtebb a kis növésű fekete áfonya, vagy más néven az erdei áfonya.  A FEKETE ÁFONYA (Vaccinium myrtillus) gyümölcse már évszázadok óta ismert és kedvelt; az orvostudomány először a XVI. században említi gyógyhatását. A VÖRÖS ÁFONYA (Vaccinium vitis-idaea) a Kárpátokban (Erdély) őshonos, gyógyhatása a népgyógyászatban is ismert.  A fekete áfonya 20-40 cm magas lombhullató törpecserje , ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórtak, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Rózsaszín csengettyű alakú, bókoló virágai egyesével, vagy párosával nyílnak a levélhónaljakban. Termése borsószem nagyságú bogyó, éretten kékesfekete, leve lilás. Az áfonya csak savanyú kémhatású talajon él meg, ilyen pedig kevés van hazánkban. Többnyire magasabb domb- és hegyvidékeken fordul elő. Gyakori Sopron és Vas megyében (Alpokalján), de megtalálható a Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján is. A drogja a levele, amelyet akár egész nyáron gyűjthetünk, valamint a termése, amely július, augusztus folyamán érik.  A vörös áfonya alacsony termetű örökzöld cserje , mindössze 15-30 cm magas. Levelei 2-3 cm hosszúak, bőrneműek, merevek, szélük kissé csipkézett. A levelek fonákán barnás pontok láthatók, erezetük szárnyas. Virágai fehérek vagy rózsaszínűek, bókolók. Termése vörös bogyó, íze savanykás, kesernyés. Hegyvidéki faj. Elsősorban a Kárpátokban (Erdélyben) elterjedt, különösen a nyirkosabb fenyvesekben, tőzeglápok környékén. Havasi meggynek és fenyvesbogyónak is nevezik. Magyarországon ritka, védett faj.  Milyen hatóanyagokat tartalmaz az áfonya?  A fekete áfonya levele tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, szerves savakat, vitaminokat (A,B,C), pektint, arbutint, ásványi anyagokat (króm, mangán). A termése szintén tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, aromás savakat, antociánglikozidát, gyümölcssavakat, vitaminokat, pektint. A kék színét a mirtillin antocianinnak köszönheti.   A vörös áfonyának is a drogja a levele, amelyet szeptemberben, októberben gyűjtenek. Fő hatóanyaga az arbutin nevű fenolos glikozid (sokkal több van benne, mint a fekete áfonya levelében). Az arbutinról tudni kell, hogy kiváló húgyúti ferőzések esetén.  Antioxidáns védelem  Antocianin tartalmának köszönhetően - amely kiemelkedően magas (430 mg/­­100g) - erős antioxidáns tartalommal bír . A Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy azoknak, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen megemelkedett. Ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez.  Az ismeretes, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de a kutatási eredmények azt is alátámasztják, hogy az áfonya képes csökkenteni, és megelőzni az öregkori betegségeket (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás).   Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése    Az áfonya kiemelkedően magas antioxidáns tartalma jótékonyan hat a keringési rendszerre. Érfalvédő, csökkenti a hajszálerek törékenységét, a kapillárisok áteresztőképességét, megakadályozza a vérrögképződést. Javítja a mikrokeringést, hatásos visszér esetén is. Az áfonya rendszeres fogyasztása segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét.  Az áfonya hatása a diabéteszre   Bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, ezért a teakaverékek fontos része az áfonya levele. Táplálkozási szakértők az áfonyát jellemzően alacsony glikémiás indexű (GI) gyümölcsnek tartják (40-53GI).  A szemre gyakorolt hatása   A terméséből készült főzet és maga a gyümölcs is javítja a látást a csökkent fényviszonyoknál (szürkületi vakság kezelése A-vitaminnal). Szembevérzések után, a cukorbetegek látószervi elváltozásai során szintén alkalmazható.  Gyomor - bélrendszeri hurut kezelése   A levél és a termés cseranyag tartalmának köszönhetően összehúzó (adsztringens) hatása van , amely segíti a gyulladásban lévő gyomor és nyombél nyálkahártya épségének helreállítását (pl. hasmenés esetén). A mirtillin védőréteget képez a bélsejtek nyálkahártyáján, ami ellenáll a mechanikus izgatásnak, és a gyulladást is gátolja. Szájüregi gyulladások esetén is lehet öblögetni vele. Ugyanakkor a friss termés nagyobb mennyiségben fogyasztva hashajtó hatással bír.  Húgyúti gyulladások kezelése  Az arbutin tartalmának köszönhetően (a vörös áfonya levelében sokkal több arbutin van, mint a fekete áfonyáéban) kiváló a húgyutak fertőtlenítésére , vesemedence gyulladás, húgyhólyag gyulladás esetén is bevethető. Prosztata megnagyobbodáskor kiválóan társítható pl. az aranyvesszővel.  Antibakteriális hatása érvényesül, a mirtillin kötődik a baktérium sejtekhez, behatol mind az élő, mind az elpusztult sejtekbe, és megfesti azokat. A bejutott festék károsítja a baktérium anyagcseréjét, gátolja a növekedését.  Vizelethajtó , szélhajtó hatása is ismeretes. Vesekő, vesehomok kiürülését segíti, megakadályozza a kő okozta pangást és fertőzést.  FIGYELEM! Hatása csak lúgos környezetben érvényesül. Ezért minél több nyers, lúgosító növényi táplálékot kell fogyasztani, és naponta 3-5 alkalommal érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát is bevenni. De akár lúgos ásványvíz is fogyasztható. Ebben az időszakban kerüljük a hús és a tej fogyasztását (savas hatása miatt).  Az áfonya fogyasztása  A vörös áfonya leveléből készíthetünk gyógyteát , amelyet bakteriális eredetű húgyúti gyulladás során fogyaszthatunk.  2 evőkanál levelet forrázzunk le 3 dl forró vízzel, és főzzük legalább 15 percig. Majd még hagyjuk állni legalább ugyanennyi ideig, és szűrjük le. A tea felét reggel éhgyomorra igyuk meg, a többit pedig a nap folyamán kortyolgassuk. 3 napig igyuk ezt a teát, majd vizelethajtó gyógytea alkalmazható a továbbiakban (pl. kukoricabajusz, cseresznyeszár) A fekete áfonya levele élvezeti teaként fogyasztható, szamóca, szeder vagy málna levelével keverve akár mindennapos fogyasztásra is alkalmas. A mindennapokban a termését nyersen fogyaszthatjuk , de felhasználhatjuk szörpök, lekvárok, gyógyborok készítéséhez is. Finom szósz, gyümölcskrém vagy akár tortakrém készülhet a gyümölcsből, de szárítva vadhúsok mellé mártások alapanyaga lehet. Az áfonyabor erősítő hatású , öregkori krónikus bélhurutos állapotokat kedvezően befolyásolja. A vörös áfonya terméséből előállított szeszes kivonat bőrgombásodás ellen bevethető. A piros bogyója nagyon fanyar, ezért inkább aszalva fogyasztjuk, vagy süteményekbe, lekvárba kerülhetnek. Híres az erdélyi áfonya pálinka is.  Felhasznált irodalom: - Rácz Gábor: Gyógynövényismeret: a fitotterápia alapjai. - Budapest: Sanitas, 1992 - Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények. - Budapest: Medicina, 1987 - http:/­­/­­dietless.hu/­­afonya/­­

Egynapos elvonulás júliusban (jóga, meditáció, főzés)

2014. június 27. Lét-tudatos konyha 

Egynapos elvonulás júliusban (jóga, meditáció, főzés) Zöld környezet, friss levegő, harmónia. Árnyas fákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely, egy kis házikóval. Kiváló atmoszférát biztosít szabadtéri jógára, meditációra. Egynapos programunk: - Salaktalanító gyógytea fogyasztása - Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - Meditáció (+teremtő energiák, megvalósítás gyakorlat) - Vegetariánus ebédkészítés (leves, főétel, édesség) Időpont: július 12. szombat 8-18h Jelentkezési határidő: július 5. Ára: 6000 ft Jelentkezés és bővebb információ: renata.kalman_­kukac_­lettudatos.com tel.: 06 30 913 65 76 Ízelítő és képes beszámoló előző programunkból: itt

Egynapos elvonulás (jóga, meditáció, főzés)

2014. május 28. Lét-tudatos konyha 

Egynapos elvonulás (jóga, meditáció, főzés) Lét-tudatos Életmód Központ - harmóniában a természettel Zöld környezet, friss levegő, harmónia. Árnyas fákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely, egy kis házikóval. Kiváló atmoszférát biztosít szabadtéri jógára, meditációra. EGYNAPOS ELVONULÁS (jóga, meditáció, főzés) Egynapos programunk: - Salaktalanító gyógytea fogyasztása - Hatha jóga öngyógyító gyakorlatokkal - Vegetariánus ebédkészítés (leves, főétel, édesség) - Meditáció Időpont: június 7. szombat 8-18h Jelentkezési határidő: június 2. Ára: 6000 ft Jelentkezés és bővebb információ: renata.kalman_­kukac_­lettudatos.com tel.: 06 30 913 65 76

Ehető gyomnövények. Gyógynövények? Lándzsás útifű

2014. április 4. Éltető ételek 

Ehető gyomnövények. Gyógynövények? Lándzsás útifűA lándzsás útifűt szerintem mindenki ismeri, ha másról nem is, a köptető szirupról. Bizony ez egy nagyon hasznos gyógynövény. A Tisza parti gáton futva nagyon sok gyomnövény-gyógynövény található, mely kitűnő alapja lehet turmixainknak, salátáinknak, de gyógyító teát is készíthetünk belőlük. Sajnos nem ismerjük ezeket a növényeket, ezért is indítom ezt a sorozatot. Anyósomnak tavaly nyáron mutattam ezt a növényt, azóta gyűjti és szárítja magának, és teát főz belőle. (Sajnos a dohányzás miatt szüksége is van rá). Mindenesetre könnyen felismerhető és gyűjthető. Nézzük, mi is jellemző erre a növényre: Előfordulás: réten, legelőn, utak mentén Népies neve: kígyófű, kígyónyelvűfű, lúdnyelvűfű, gyíkfű, útilapu Jellemzők: évelő, gyöktörzséből ered tőlevélrózsája és a virágokat tartó tőkocsány, 10-30 cm-es levelei keskeny-lándzsásak, tőkocsánya 10-30 cm-es, csúcsán 5-7 mm vastag, tömött füzérrel, apró virágai fehéresek Drog: tőlevelei, magja (leveleit májusban, virágzás előtt gyűjtsük) Hatóanyag:glikozid, nyálka, C-vitamin, cserzőanyag, enzimek (emésztést javítja), kovasav, kumarin, flavonoidok, ásv.anyag (K, Zn) Felhasználás: - Antibakteriális, gyulladáscsökkentő (glikozid) - gátolja a baktériumok fejlődését (szájüreg + gyomor- és bélrendszer gyulladásai, irritált nyálkahártyák bevonására - gyomorsav-túltengés + allergia esetén is) - Antivirális, immunstimuláns - Köhögéscsillapító, köptető - segíti a váladék kiürülését - gyomorsavtúltengés - magja hashajtó, segíti a normális bélműködést Külsőleg: - hámosító (tályog, fekély, felfekvés) - vérzéscsillapító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő: égési sebek, rovarcsípés, kötőhártya-gyulladás, aranyér - kipréselt nedvét fájó fülbe cseppenteni

Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü

2014. március 18. Éltető ételek 

A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk.  Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak.  A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.  Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/­­mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/­­10/­­10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal)  - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal)  - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal)  Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit.  - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása.  - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában.  - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől.  - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás.  - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre.  - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását.  - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat!  A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/­­sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik  Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat  Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta  Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is.  Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit  Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom:  - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó  - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007  - DOUGLAS, Graham: 80/­­10/­­10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006  - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész

Nem titok az egészség

2014. január 26. BioBrigi 

Tudományos-ismeretterjesztő életmód-előadások a Testnevelési Egyetemen 2014-ben is! Szeretettel meghívjuk Önt és barátait táplálkozástudományi és életmód-előadásainkra: NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2014/­­1. A vetítéssel egybekötött előadásokat kéthetente keddenként, 18 órai kezdettel, a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Február 11. o A vitalitás jelképei: gyümölcsök és zöldségfélék o A zöldségek gyógyhatásai (2. rész) o A gyümölcsök szerepe, és fogyasztásuk alapelvei o A zöldségek és gyümölcsök társítása Február 25. o Mi a fontosabb: az EQ vagy az IQ? o Az érzelmi intelligencia jelentősége életünkben, kapcsolatainkban Március 11. o Utolsóból első? - A ballasztanyagok jelentősége a betegségek megelőzésében o Az élelmi rostokkal kapcsolatos új kutatások o A rostok sokoldalú szerepe a rák, a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás és az elsavasodás megelőzésében o A rostok fajtái, tulajdonságaik, felhasználásuk, hatásuk a szellemi-lelki erő megőrzésében o Az ,,inulincsoda Március 25. o A biztos fogyás táplálkozási aranyszabályai o Valóban működő, betartható, divatmentes táplálkozási ajánlások fogyni vágyóknak Április 8.  o Mi és miért történik bennem? - A bélrendszeri problémák lehetséges okai o A túlzott puffadás csökkentésének eszközei o A táplálékban lévő gázképzők jellemzői o Táplálékintoleranciák o A ,,belső erjedés hatásai o Ételtársítás és bélrendszeri diszkomfort o Okozhatnak-e gázképződést az egészségvédő élelmiszerek? Április 22.  o Apiterápia - a gyógyító méhecske (2. rész) o Propolisz: az egészség ,,ragasztója Május 6.  o Stresszkezelés felsőfokon - Az elengedés művészete o Újabb információk a stressz legyőzéséről o Hogyan érhetjük el a teljes lelki nyugalmat?  Május 20.  o Mentés másként - A memória és a táplálkozás o A memória szerepe, hatásai a személyiségre, jövőképre o Az emlékezet romlásának okai o Memóriajavító vegyületek az élelmiszerekben o Az agyi ingerületvezetés, archiválás és az étrend összefüggései o Emlékezet és akarat - avagy miért nem akar az agy emlékezni egyes eseményekre? Előadók:  o Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari fejl. mérnök, táplálkozástudományi előadó, szakíró (1., 3., 5., 8. előadás)  o Kecskeméti János lelkész, mentálhigiénés előadó (2. előadás)  o Kulcsár Attila életmód-tanácsadó, méhész (6. előadás)  o Benkovics Péter életmód-tanácsadó, fogyókúra-szakértő (4. előadás)  o Soós Attila lelkész, a Nyitott Szemmel főszerkesztője (7. előadás) Mindenkit szeretettel várunk! Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk Információ: 06/­­30-221-9355 (Pásztor Katalin) o www.ujeletmod.hu o www.tudomanyeseletmod.hu A sorozatot szervezi és támogatja: Életpont Nonprofit Közhasznú Kft.

Vegán délután a Liszt Ferenc téren

2013. november 2. La Veganista 

Vegán délután a Liszt Ferenc térenA vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek. Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket. Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen. Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a  halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak. Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott. Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei. A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak. A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban. A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra. Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.

Színesítsd velünk étrended! Válassz friss, élő, természetes ételeinkből!

2013. szeptember 23. Nyersétel akadémia 

Október 14-től jelenik meg az Egészségkonyha palettáján: a Nyersétel Akadémia  ételei.  Kóstolja meg Ön is a főzés nélkül készült nyers vegán ételeket! A nyers leveseket, a főételek között a cukkini spagettit, a nyers főzelékeket, a rakott ételeket, a sokféle pizzát, és a gyümölcsökből, olajos magvakból, datolyából készült édességeinket. Nyers vegán ételek alatt növényi eredetű – kizárólag zöldségből, gyümölcsből, olajos magvakból álló – főzés, vagy egyéb hőkezelési eljárás nélkül készült ételeket értünk, melyek nem tartalmaznak semmiféle állati eredetű anyagot (hús, tej, tejtermékek, tojás), továbbá gabonát, lisztet, hozzáadott cukrot, ízfokozó és adalékanyagot. Ételeink teljes mértékben gluténmentesek. Mint ismeretes, a legtöbb betegség hátterében a túl sok fehérje, valamint a túl sok feldolgozott és átalakított étel fogyasztása áll. A nyers, élő ételek természetes orvosságok, lúgosítanak, magas az enzim, vitamin, ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel. A híres görög orvos, Hippokratészt idézve: ,,Ételed legyen az orvosságod, és orvosságod az ételed. elvet valljuk. A Nyersétel Akadémia küldetése, hogy minél több emberrel megismertesse a nyers, élő ételek jótékony, gyógyító hatását. Szeretné eljuttatni ezt az üzenetet  mindazokhoz, akik szeretnének az egészségükért tenni - nem csak a vegetáriánus, de a hagyományos konyhán élőkhöz is -, és emberek ezreinek segíteni, és pozitív változást hozni az életükbe azáltal, hogy bemutatja azt az életmódot, melynek alapja az egészséges növényi alapú nyers vegán táplálkozás, s amellyel az életminőség  jelentős javulása, gyógyulás várható, és beáll az ideális testsúly. Szó sincs radikális életmódváltásról ! Azt javasoljuk, hogy kezdjék el színesíteni étrendjüket az arra vágyók természetes, élő, nyers, enzimdús ételekkel. Fontos hangsúlyozni, hogy mindeközben nem kell lemondani a megszokott hagyományos ízekről, hisz javarészt mindaz az ízvilág megvan nyersben is (pizza, székelykáposzta, lecsó, fasírt, lasagna, zserbó, stb.), mint amiket megszoktunk már korábban. A nyers táplálkozás nem jelenti a testünk sanyargatását! A friss nyers étel energiabomba a szervezetnek, mely biztosítja az egész napi aktivitásunkat. Miért is szeretjük a nyers konyha alapanyagait, valamint a belőlük készült ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket, zöld  leveleket, olajos magvakat, csírákat és a zöldfűszereket? Mert: - gazdagok rostokban, amelyek lassítják a cukor felszívódását, és ezzel egyenletesebbé teszik a vércukor szintet, teltségérzetet keltenek és megakadályozzák a székrekedést; - vitaminforrások: frissítik a testet, javítják a memóriát, erősítik a fogakat és csontokat, növelik az állóképességet, lassítják az öregedési folyamatokat, megelőzik a betegségeket; - alacsony a telített zsírtartalmuk: a növények segítenek alacsonyan tartani a vérzsírok szintjét, ezzel csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát; - kitűnő fehérjeforrások: sokkal könnyebben emészthetőek a növényi fehérjék, mint az állatiak, a zöld levelek fehérje tartalma rendkívül magas; - magas a tápanyagtartalmuk: nagy mennyiségben tartalmaznak a zöldségek ásványi anyagokat (kalcium, kálium, magnézium, vas, stb.), támogatják az immunrendszerünk és idegrendszerünk működését; - természetes gyógyerők: a növényekben számtalan fito vegyület, antioxidáns található, melyek fontos szerepet játszanak a betegségek leküzdésében; - magas az enzimtartalmuk: a zöldségekben található enzimek segítenek megőrizni a szervezet saját enzimpotenciálját, így tovább maradhatunk egészségesek, frissek és fiatalok.

Nyári programok - 2013.

2013. július 16. Lét-tudatos konyha 

Nyári programok - 2013.A következő programokra szeretném meghívni a kedves olvasókat! I. LÓTUSZNAPOK a Szegedi Füvészkertben Kelet varázslatos világa tárul fel a szegedi Füvészkert kétnapos (2013. július 27-28.) rendezvényén. A lótusz virágzásának tiszteletére rendezett fesztiválon érdekes előadások, színpadi jógabemutatók és az arborétum csodás környezete ad felüdülést az oda látogatóknak (1.) 2013. július 27. szombat 12H - előadó terem A hosszú élet titkai - Kálmán Renáta táplálkozási és kineziológiai tanácsadó előadása A legendásan hosszú életű és kiváló egészségnek örvendő emberek tanulmányozása inspirált arra, hogy tanuljak életmódjukból és megvalósítsam azokat a dolgokat, amik nyugati világunk életstílusával is összeegyeztethetők. (2.) 2013. július 28. vasárnap 16H- színpad Thai jóga bemutató - Balázs Zoltán és Kálmán Renáta A thai jóga (Ruesri Dat Ton) -eredeti nevén ,,szerzetesek öngyógyító gyakorlatai- egy olyan mozgásrendszer mely az energiavonalakon keresztül az egész szervezetre hatást gyakorol. A mozdulatok gyakorlása segít megőrizni és javítani az egészséget, azaz öngyógyító jellegű. Thai jógamasszázs - Lét-tudatos életmód központ standnál Szombat-vasárnap - életmód tanácsadás (táplálkozás, kineziológia, önismeret), indiai csemegék Vasárnap - thai jóga gyakorlás, masszázselemek bemutatása, mini tanfolyam II. NANDAFALVI MÉLA Az évente megrendezésre kerülő egyhetes vaisnava találkozó programján lehetőség nyílik szemináriumokon, mantra meditáción részt venni. A Balástya közelében épült hindu templom gyönyörű környezete segíti az elmélyülést a lelki és szellemi elmélyülést keresők számára. Időpont: 2013. július 22-29. Helyszín: Balástya-külterület, Nandafalva - hindu templom Ízelítő a korábbi évekből: Nyílt nap Nandafalván - 2010. Nyílt nap Nandafalván - 2011. Nyári programok 2012.

Lúgosítás Élő ételekkel

2013. június 28. Nyersétel akadémia 

Lúgosítás Élő ételekkelLénárt Gitta, a nyers konyha hazai szakértője legújabb könyvében a lúgosító étrend alapjaiba vezeti be olvasóit. Hangsúlyozza, hogy a legtöbb betegség oka szervezetünk elsavasodása, melyet a helytelen táplálkozás, a mozgás hiánya és a mindennapi stressz okoz. A lúgosító étrendre átállva eltűnnek korábbi panaszaink, és helyettük jó közérzet, fiatalos lendület és életerő köszönt ránk. A szerző 4 lépésre bontott, részletes programot nyújt olvasóinak, akik testük öngyógyító és önfenntartó erőit aktivizálva szeretnének átállni a lúgosító étrendre. A folyamatot az elméleti információk mellett praktikus ötletekkel, valamint a nyerskonyha fotókkal gazdagon illusztrált, legfinomabb receptjeivel támogatja.

Medvehagymás árpagombóckák kelkáposzta főzelékkel

2013. április 20. Életkert 

Mostanában gyógyítós, makrobiotikus ételekkel fogok jelentkezni, ha az időm engedi Nagyon igyekszem, mert gyönyörűséges ételeket készítek a kisfiamnak, csak nem mindig van időm fotózni Hozzávalók a gombóchoz: 1 csésze árpa 1 bélyegnyi kombu 2 csésze forrásvíz 1 nagyobb csipet tiszta só Tálalásnál néhány levél medvehagyma, 1/­­2 csokornyi petrezselyem, és 1 teáskanál szezámolajjal vadítottam meg Az [...]

Az agy csodálatos öngyógyító képessége

2013. február 15. BioBrigi 

Az agy csodálatos öngyógyító képességeHamarabb kellett volna már belinkelnem, de van még három előadás. Egyébként a fenti cím egy könyv címe is, amelyet még a fősulin ajánlott a lelkigondozástant tanító pszichológus. Akkor még csak stilizált formában került a kezünkbe, alig vártam, hogy megjelenjen, mert nagyon érdekesnek találtam. Az ember el nem gondolná, hogy mi mindent befolyásolhat, változtathat az életében...

Gyógyító ételeink- lencse

2012. december 28. BioVilág 

Gyógyító ételeink- lencseBizonyára mindenki tudja, hogy az Új év első napján lencsét kell enni. Ezt ezúttal nem csupán a pénztárcánk miatt ajánlom. A lencseféléknek magas a fehérje tartalma (26g/­­100g), ami elsősorban a növényi étrenden élőknek jó hír, valamint élelmi rost tartalma is kiemelkedő. Tehát jótékonyan támogatja az emésztést, s egyben rákmegelőző hatású. Magas a szénhidráttartalma, viszont alacsony a glikémiás indexe, tehát lassan emeli a vércukorszintet, így cukorbetegeknek is ideális táplálék. Amit még feltétlenül meg kell említeni, hogy 100 g lencse folsav tartalma fedezi napi szükségletünk kb. 90 %-át. A folsav a vérképzésben játszik fontos szerepet, valamit várandós anyáknak elengedhetetlen a megfelelő folsav bevitel, ha egészséges babára vágynak. A lencsének több fajtája létezik, nálunk leginkább a zöld színű lencse terjedt el. De bioboltokban találhatunk sárga, fekete, vörös színű lencsét is. Személyes tapasztalataim ezek közül a vörös lencsével vannak. Áztatás nélkül kb. 15 perc alatt megfő, és kitűnő alapanyag pástétomok, főzelék, saláta elkészítéséhez. Érdemes kipróbálni, mert időtakarékos, és nagyon finom. Íme két recept, melyeket nem csupán Újévre ajánlok. :) Vörös lencse saláta Lencsegolyó Mindenkinek jó egészséget, BOLDOG ÚJ ÉVET kívánunk! Ani és Ildi 

ZÖLDség

2012. november 28. Fitt Nők 

A magyar nyelv gyöngyszeme ez is szerintem! Együnk sok ZÖLDséget! Nap mint nap halljuk, igaz? Milyen zöldségekre gondolunk ilyenkor elsősorban? Paprikára, paradicsomra, répára, retekre, uborkára … stb. (bár ezek közül is néhányat, amiket mi még zöldségként tanultunk, már többjüket sorolja a tudomány a gyümölcsök kategóriájába) Vajon eszünkbe jut-e első hallásra, hogy a magyar nyelv azt (is) kívánja sugallni, hogy ZÖLD növényt (is) fogyasszunk? ZÖLD, klorofillban gazdag növényt, ZÖLDséget…. és ezzel a lúgosításnak, a sav-bázis egyensúly helyreállításának, a betegségek megelőzésének, az egészség megtartásának egyik remek módját is megkapjuk anyanyelvünk “mély”értelmezése során. Milyen zöldekre gondolok? Bármilyen ehető fűszernövényre, ehető gyógy- vagy gyomnövényre: petrezselyem, zeller levél, bazsalikom, citromfű, menta, spenót, sóska, brokkoli, cékla levele, sárgarépa levele, csalán, tyúkhúr, parlagfű, lucerna levél, mángold, leveles kel, saláta, kövér porcsin, búzafűlé, stb. – a lényeg az éltető ZÖLD, A KLOROFILL! A zöldekről, a klorofill csodálatos hatásairól itt olvashatsz: http:/­­/­­www.fittnok.hu/­­csodalatos-gyogyito-klorofill A ZÖLDség fogalmát tehát ne merítsd ki egyszerűen a nem zöld zöldségek területén. Mindennapi ZÖLDséged legyen ZÖLD is!!!!

Illóolajok, aromaterápia

2012. november 9. Lét-tudatos konyha 

Illóolajok, aromaterápiaAz aromaterápia eredete évezredekre nyúlik vissza. A növények gyógyító eszenciái a gyökerekben, levelekben, virágokban, gyantában vagy a kéregben rejlenek. Az illóolajoknak is külön történelme van, most csak annyit említenék, hogy már az Ókortól kezdve alkalmaztak gyantából, fakéregből és virágszirmokból kivont értékes illóolajokat, részben kellemes illatuk miatt, részben gyógyszerként, illetve vallási célokra. Magát az aromaterápia elnevezést egy francia vegyész, René-Maurice Gattafossé használta először, 1928-ban. Érdeklődését az keltette fel, hogy saját magán tapasztalta meg jótékony és gyógyító hatásukat, ugyanis a kezén lévő égett seb a rácsöppentett levendulaolajtól hamar begyógyult. Ezt követően tanulmányozni kezdte az illóolajok tulajdonságait és az ő kutatásait vitték később tovább mások. Napjainkban igen nagy népszerűsége van az aromaterápiának, széles körben ismerik és alkalmazzák.  Jótékony hatásaik Az illóolajok testi, lelki és szellemi szinten hatnak. Alkotórészeik jelentős gyógyhatással bírnak, számos fizikai panasz enyhíthető ezzel a módszerrel, pl. stressz okozta tünetek, fejfájás, migrén, izomfájdalmak, vérnyomás problémák, megfázás, légzési nehézségek. Lelkünkre, érzéseinkre is hatással vannak. Az illatok enyhítik a szorongást, csökkentik a nyugtalanságot, a melankóliát, javítják a hangulati problémákat. Semlegesítik a negatív energiákat, és segíthetnek a személyes problémák megoldásában is. A tanulásra, alkotómunkára is hatnak, erősítik a szellemi kifinomultságot, a ráhangolódást, gondoljunk itt a vallási szertartások során alkalmazott illatokra (pl. tömjén, mirha, szantál, champa). Tovább a folytatáshoz: itt

Almás- mákos nyers torta, Raw apple and poppy seed cake:

2012. október 27. Nyers konyha 

Almás- mákos nyers torta, Raw apple and poppy seed cake: Sziasztok!:) Tudom régen jelentkeztem, mert ahogy sokaknál nálam is rengeteg a változás, zajlik az élet, de rendesen, és beigazolódni látszik, hogy a változás mindig jót, jobbat hoz magával. Van, hogy elsőre kicsit rosszabb lesz és ijesztőnek tűnnek a dolgok,  a helyzet, de tény, hogy utána érkezik a jobb... Elhagyva röghöz kötöttségemet, eladtuk házunkat, most albérletben vagyunk és ha minden igaz, decemberben költözünk, elhagyjuk a várost, Pápát és szerencsétpróbálunk Felsőörsön. Egy vágyam teljesül, lesz hatalmas haszonkertünk, ill. ez már teljesült is, hiszen nyáron már kertészkedtünk. Óriási volt a cukkini és a paradicsom termés, hatalmasra nőttek a csicsókák, a madarak most örülnek igazán az elültetett napraforgóknak. Szóval a cél, hogy amit lehet megtermeljünk úgy néz ki valósággá válik, lesz sok-sok finom gyógyító bio finomság:) Bújom a különböző kertészkedős könyveket és igyekszem elsajátítani azt is, mi szükséges ahhoz, hogy egészségesek legyenek növényeink. A lényeg mondhatni ugyanaz ,mint az embernél. Ha megkap mindent amire szüksége van, tápanyag, fény, víz...akkor olyan erős és egészséges lesz, hogy nincs az a betegség ami árthatna neki... Ültettünk gyümölcsfákat is alig bírom kivárni azt a 20-30 évet amíg végre megmászhatom őket:D A kertészkedés izgalmas! Az ember elültet egy homokszemnyi magot, és jön a csoda, hatalmas életerős növénnyé fejlődik. Imádom naponta végigkövetni ezt a folyamatot az apró változásokat, és a végén hálásan elfogyasztani a végeredményt, még melegen akár mosatlanul ott a kertben frissen leszedve, ez az igazi. Ilyenkor sokszor a dédim jut eszembe, aki ment reggelizni a kertbe egy szelet kenyérrel, és a fa alatt állva csipegette a fáról a meggyet a kenyérhez. 92 évet élt. Remélem az ő génjeit örököltem :D A lényeg, ha minden igaz visszatértem:) Ma annyira rám jött az alkothatnék. Körbenéztem mi van itthon és összedobtam egy tortácskát, kicsike csatos formába. Látszik, hogy régen csináltam és, hogy mennyire lelkesen, örömmel, mert valami isteni lett, isteni finom:) Kicsit mondom kicsit hasonlít az ország tortájára. Mákos piskóta almás rétegekkel, tetején fahéjas krémmel. Na de elég a fecsegésből jöjjön a recept! Almás- mákos nyers torta: /­­Raw apple and poppy seed cake/­­ Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A kókuszt, mákot, lenmagot megőröljük kávédarálóban. A datolyákat a vízbe beáztatjuk, majd konyhai robotgépbe öntjük és eldolgozzuk a mézzel. Hozzáöntjük a többi hozzávalót is és jól összedolgozzuk. A cél, hogy ha belenyúlunk és összenyomjuk ujjainkkal akkor összeragadjon a massza. Ha nem ragad mehet még kicsi víz. A tésztát ketté vesszük és felét a tortaforma aljába nyomkodjuk. Erre jön egy réteg alma. Almás töltelék: 6 közepesen kicsi almát lereszeltem, fahéjjal ízesítettem és 2 evőkanál útifűmaghéjat kevertem hozzá. A fele alma mehet a piskótára, jól eloszlatjuk és megtömörítjük kanállal meg kézzel. Erre rászórjuk a maradék mákos őrleményt eloszlatjuk és ha mindenhova jutott rányomkodjuk megtömörítjük. Erre megint alma jön. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Turmixgépben krémesre dolgozzuk, majd a torta tetején elkenjük. Kicsit hűtőbe tesszük és ha megdermedt a teteje szépen lehet vágni.

Szőlő-körte-fügelé

2012. október 3. Életkert 

Ez volt a mai reggelim Hozzávalók: 1 fürt szőlő 1 körte 1 füge Mosás után összeturmixoljuk 2-3 dl forrásvízzel Egészségünkre ? Kategória:Gyógyító italok, Nyers ételek, Receptek, Táplálkozás Tagged: füge, körte, szőlő

Klorofill Koktél - Spenót - Alma

2012. szeptember 22. Fittanyuka Blog 

Klorofill Koktél - Spenót - Alma Egészségünk megőrzéséhez és a Ph egyensúlyunk helyreállításához ellengethetetlenek a klorofillok, vagyis a zöldek. A sötét, zöld színű levelek tartalmazzák  és napfény hatására képződik. Az klorofill kémiai szerkezete szinte majdnem megegyezik az emberi vér hemoglobinjával. A hemoglobin az a pigment, amely a vér vörös színét adja. A különbség a klorofill és a vér között csupán annyi, hogy a klorofill magnéziumot, míg a vér vasat tartalmaz. Ha szervezetünket megfelelő mennyiségű zöld színű levélzöldséggel, vagy zöld színű itallal látjuk el, nem szenved hiányt semmiben. A zöld levelek nagy mennyiségű ásványi anyagot, vitamint, enzimet juttatnak szervezetünkbe, természetes formában. Kiváló, jól felszívódó növényi fehérjéket tartalmaznak. Az összes esszenciális aminosav is megtalálható bennük. A klorofill gyógyító, gyulladásgátló, fiatalító hatású, segíti a szervezetben a vörös vértestek képződését. Kiváló sejtépítő és sejtregeneráló hatása is ismert, ezért fiatalítja a testet, és a bőrt simává varázsolja. Immunrendszer erősítő hatása utolérhetetlen. Az alábbi koktélhoz friss spenótlevelet használtam. Az erős zöld ízt az alma és a kókusztejszín szelidíttte meg.   Ételtársítási tipp: Fontos tudni amit már annyiszor hangsúlyoztam, hogy a zöldségeket nem keverjük a gyümölcsökkel. KIVÉTEL az ALMA, amely a gyümölcsök prototípusa. Viszont ilyenkor is célszerű erjedésgátló fűszert használni, amiből csipetnyi is elegendő. Nagyon kellemes ízű koktélt kaptunk. Nagyszerű reggelire a nap kezdéshez, vagy akár még a délutáni órákban is fogyaszthatjuk. Az alma miatt estére nem ajánlom. Az eszenciális olajok hozzáadást se hagyjuk ki, mert elengethetetlenek jó néhány vitamin felszívódásához. Az év azon szakaszába fogyasszuk amikor még hozzájutunk friss spenótlevélhez. A böjti időszakban is ihatjuk a  bevezető,-felépítő szakaszokban.   Hozzávalók:   250 g friss spenót levél 3 db alma 200 ml kókusz tejszín 2 evőkanálnyi hidegensajtolt lenmagolaj vagy szezámmagolaj csipetnyi fahéj 100-200 ml víz     A hozzávalókat alaposan összeturmixoljuk. Fittanyuka

Almás zöld lé délelőttre

2012. július 31. Életkert 

A második gyógyítós napomon, ez volt a délelőtti italom Nagyon finooooom Hozzávalók: Ezt úgy szoktam csinálni, hogy fogom a kosárkámat, és elindulok a kertembe Mindig valami más csuda kerül bele Ez egy nagy adag, mert a drága szomszédaim is isszák ? 4-5 ág zsengébb csalánlevél 4-5 ág kövér porcsin 3 ág sárgarépa zöldje 3 levél [...]

Bolognai spagetti

2012. július 30. Életkert 

Íme, a mai második fogásom Attól, hogy gyógyító, és méregtelenítő egy étel, nem feltétlen kell íztelennek lennie Csodás volt, és elárulom, hogy harmadik, nasi fogás is volt Hozzávalók személyenként: 1/­­4 pici cukkíni 1 evőkanál zakuszka, aminek a receptjét itt találod: http:/­­/­­eletkert.wordpress.com/­­2012/­­07/­­22/­­zakuszkas-lepenyke/­­ a koktélparadicsom A cukkínit alaposan megmostam folyó víz alatt (bio, a kertemből van, csak [...]

"Meggyógyultam a cukorbetegségből és elhagytam minden gyógyszeremet!"

2012. július 22. VegaLife 

Az Eleki Egészségközponttal kapcsolatos bejegyzéseim során több tapasztalatot is megosztottam azokkal, akik olvasták írásaimat. Most pedig egy olyan hölgy élményét publikálom, aki a kezdet kezdetén, az első turnuson már ott volt, mint gyógyulásra váró beteg, és azóta már életében szokássá váltak azok a lépések, amelyek minden ember életében egy minőségi javulást eredményezhetnek, ha ezt az ember is akarja és dönt mellette, ezt választja . Az alábbi történetet hallottam tőle. "20 éven keresztül egy gyermekfaluban gyermekeket neveltem. Ebben a magyarországi faluban egyedül álló anyukákra bíztak gyerekeket. Egy időben akár 5-6-7 gyermek is tartozott egy nevelőanyához. Hosszú idő eltelte után azonban úgy éreztem, egyre kevésbé tudok megfelelni az elvárásoknak, amik felém irányultak, és amiket saját magamnak szintén felállítottam. (Egy gyermeknek egy szülő is kevés, itt ráadásul egyedülálló anyaként neveltünk egyszerre több gyermeket.) Magamra maradtam, befelé fordultam. A nagy terhek az egészségemet is megtámadták. Depressziós tüneteket kezdtem észrevenni magamon, majd az anyagcserém is felborult. Örökös fáradtság is társult mindehhez. Végül a munkahelyemről elküldtek, amit nagy tragédiának éltem meg. Teljesen összeroppantam, bántott a velem történt igazságtalanság, és fájt, hogy elvesztettem azokat a gyerekeket, akik számítottak rám. Így teltek a hónapok az életemben. Sokkos állapotban voltam a munkahely elvesztése miatt. Ez annyira mélyen érintett, hogy nem tudtam könnyen feldolgozni. Bántott. Éjjel-nappal a gondolataimban volt és pusztított belülről ez az igazságtalanság, méltánytalanság. Aludni is hajnalban tudtam csak. Ez is inkább elszenderedés volt, sem mint, mély alvás. Iszonyatos alvászavaraim voltak tehát, így napközben erőm sem volt az életre. Orvostól orvosig jártam, mivel laboreredményeimben minden egyes tétel rossz volt. Cukorbetegség tünetei is előjöttek, rettegtem attól, hogy inzulinra állítanak, mert egyre magasabbak voltak a cukorvizsgálatok értékei. (Orvos által mért éhomi 8,5 és saját magam által mért 20 körüli érték is volt.) Végül az állapotom és eredményeim miatt a háziorvos is szakorvosokhoz küldött. Koleszterin, zsíranyagcsere, magas húgysav, mindenféle anyagcsere probléma kijött. Ekkor belgyógyász szakorvos gyógyszerekre állított be. Az orvos által javasolt táplálkozást folytattam. De mindez nem vezetett eredményre. Míg legutolsó alkalommal azt mondta az orvos, ha a következő egy-két hónapon belül nem rendeződik a cukor, akkor már csak az inzulin van hátra. Ekkor nagyon megijedtem. Családomban mindenki inzulinos cukorbeteg. Édesanyám napi 3 inzulinadaggal élt, látását elvesztette, érrendszere is tönkre ment. A hajlam tehát megvan bennem is, a stressz pedig nagyon hangsúlyos rizikótényező. A munkahelyemen az utolsó egy-két év megterheltsége feltűnően erős volt. Tulajdonképpen ez is okozta az anyagcsere folyamatok felborulását. Először csak azt éreztem, hogy nincs erőm. Ma már úgy látom - visszatekintve a történtekre, hogy a jó Isten kiemelte engem abból a munkából. Szervezetem is belebetegedett az utolsó néhány évbe, és az elbocsátás körülményeibe. (Bírósági ítélet során anyagi kártérítést kaptam, de ezzel az igazság nem állt helyre.) Mindenről lemondva, halni készült állapotba végül elmentem Elekre 2010 szeptemberében, ahol hatalmas csoda történt az életemben. Az egészséges életmódot, elveket addig is alkalmazni próbáltam, de nem volt igazán eredményes. Ott viszont már az első napon meleg szeretettel teli közösségbe csöppentem. Ahogy teltek a napok, egyre jobban kezdtem érezni magamat. A 8 alapelv (new start) gyakorlatát valósíthattam meg az életemben. Éreztem, ahogy visszatér belém az erő. Kezelőmmel elsétáltunk egy alkalommal a román határ felé. Csöndesen beszélgettünk, sétáltunk, a határnál leheveredtünk a fűbe, néztük a kéklő eget, és éreztem, hogy erőre kapok, hogy a jó Isten ott van, velem van és célja van az életemmel. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, minden megfordult. Hétvégére jobbak lettek a labor eredményeim. Hazatéréskor pedig elláttak jó tanácsokkal. 10.000 lépés program - vagyis napi 10.000 lépést kellett naponta gyalogolnom. Lakhelyemen minden délben meglátogattam és megetettem édesanyámat (98) az idősotthonban. Oda is gyalog mentem, és haza is. Ezzel a 10.000 lépést biztos teljesítettem minden nap. A mozgás nagyon sokat segített. Az alvásánál is éreztem, ez jótékonyan hat. Jólesően el is fáradtam, amikor hazaérkeztem. Éreztem, hogy a vérkeringésem is beindult. Elkezdett megerősödni a szívizomzat a rendszeres, de mégis könnyű mozgás által. Másfél évig mindennap, míg élt az édesanyám, megtettem ezt a távolságot. Függetlenül hidegtől vagy hőségtől. Édesanyám halálát követően már a rendszeresség csökkent, de huzamosabb ideig ezt követően is éreztem a belső órámat, ahogy jelez, itt az idő, indulj a sétára. Napjainkban ahova csak tudok, gyalog megyek. Érzem, a szokásos mozgás hiányzik. Amikor Eleken vagyok, ott szintén jelen van az életemben, hiszen a programba van építve. Lelkileg is feldobott a mindenkori testgyakorlat, sőt pár hónap múlva a rettenetes fáradtságom is megszűnt. Pedig nehéz volt erőt venni magamon, hogy gyalog elinduljak, mikor mehettem volna busszal is. Az első hónapokban tényleg nagyon nehéz volt, de idővel szokássá vált, és meghatározta életvitelemet, napjaimat. Boldogságot is adott. 10 féle gyógyszert szedtem, amikor Elekre megérkeztem 2010 szeptemberében. Turnus végén, Elekről eljövet, már csak két gyógyszer maradt meg az életemben.  Ez a két gyógyszer közül az egyik - vérsűrűség hígító - mivel agyi infarktusom volt, és az alvászavarra kapott gyógyszer a másik. Emellett a belgyógyász által felírt gyógyszereket, mint például a cukorbetegségére kapott metforált is teljesen sikerült elhagynom még az eleki tartózkodásom alatt. Pedig nem folytattam speciális - cukorbeteg diétát. Egyszerűen csak a new start életvezetést éltem, jobban mondva kezdtem el megélni. Mindenre kíváncsi voltam. Leírtam a cukorbetegek speciális diétáját és haza érkezve ezt folytattam 4 hétig. A diétát néhány napos böjttel indítottam. De egy-két nap is elég lett volna. Azonban belül is éreztem, szükségem van erre. Eleken az eltöltött egy hét alatt 2-3 kg-t fogytam. Mindez annak volt köszönhető, hogy a vacsorákat teljesen kiiktattam életemből. A sok séta is közre játszott és természetesen a nyers ételek, valamint az őrölt lenmag rendszeres székletet biztosított. Annak ellenére, hogy bőséges reggeliben és ebédben volt részem minden nap, mégis az életmód változtatás már egy hét alatt 2-3 kg-val kevesebb súlyt eredményezett. Azzal a jó tanáccsal indítottak még útnak az egy hetes turnus végén, hogy fogynom is kell még. A tanácsokat - elhatároztam - be fogom tartani. Éreztem a jó Istentől kapott erőt is, és így időközben megfordultak azok a dolgok, amik a lelki halál állapotához vezettek. Az alatt a 4 hét alatt, amíg a javasolt ,,cukorbetegek számára ajánlott diétát folytattam, 5 kg-val lettem kevesebb. Attól kezdve szépen lassan kéthavonta 1 kg-tól sikerül megszabadulnom. Legutóbb 76 kg voltam Eleken (legelső alkalommal 98kg!!). Az ideális testsúlyt szeretném elérni, azt megtartani, és tudom, a szokásommá vált új életmóddal sikerülni is fog. (Kitűzött cél a 68-70 kg.) Az utolsó gyógyszert idén februárban (2012) sikerült letennem. Pszichiátrián is megbeszéltük, hogy elhagyom a gyógyszert. Nem egyik napról a másikra történt ez, hanem az adag folyamatos csökkentésével. Természetesen mindkét utolsó gyógyszer, éppúgy, mint a többi 8 tabletta elhagyását orvosi konzultáció előzte meg. Isten segítsége mellett az életmód változtatásának köszönhettem, hogy eljutottam idáig. Jelenleg elmúltam 60 éves, felmenőim mind cukorbetegség következményei miatt hunytak el, súlyos betegségekben, és bár nálam is kialakult, mégis sikerült legyőznöm speciális diétával, mozgással, a 8 alapelv életszokássá alakításával. Laboreredményeim ezt követően teljesen jók lettek. Az ott (Eleken) megszületett hála azóta is élni tanít és segít mind a mai napig. A testi-lelki harmónia, amit ebben a közösségben egyszerű kis módszerekkel megélhettem, továbblendített napról napra az élet nehézségein. Kérdésemre, hogyan lett kezelő az Eleki Egészségközpontban, az alábbi választ adta: ,,Először is nagyon tetszett a légkör, amit megtapasztaltam már az első nap Elekre érkezve. Annyira más volt a közeg, mint az elmúlt 20 év túlpörgetett munkája. Amíg betegként először ellenszenvvel mentem oda, második, harmadik napra teljesen megváltozott a beállítódásom. Jól esett együttműködni és azt csinálni, amit ott előírtak az egészségem érdekében. Végére azt vettem észre, mintha nem történt volna velem semmi, de mégis megváltozott bennem minden. A harmónia, rend, belső és külső szervezettség a hatalmába kerített. Minden elkezdett bennem jól működni. Más táplálkozás, a mozgás, a lelki dolgok hatása által apránként oda jutottam, hogy jól vagyok, megbékéltem a világgal. Ezt csodás, nagy változásnak éreztem magamban. Ha ez velem megtörténhet, akkor szeretném, ha én is ebben más számára segítség lehetnék. Szeretném, ha más is átélhetne hasonló jót. Óvatosan, semmit nem remélve megkérdeztem, hogy kaphatnék-e esélyt a kezelői feladatok végzésére. A központ vezetője és orvosa is örömmel fogadta ajánlkozásomat. Ezt követően átestem egy oktatáson (2 hét) majd valaki mellé beosztottak tanulni, mint ,,másodkezelő. Ezután már gyakorlatban szereztem a tapasztalatokat. Végül önállóan kezdtem meg a következő turnuson a kezelést. Turnusról turnusra egyre jobb sikereket éltem át. Megszerettem azokat, akiket kezelhettem.  A megváltozott életmóddal hatalmasat lehet segíteni, nem csak a magam életében tapasztalom már meg. Azóta is kapcsolatban vagyunk a kezelt vendégekkel, a kialakult bizalom mai napig megvan. Jó érzés így segíteni. Most ugyanúgy tudok gondoskodni, mint 20 éven át, csak nem gyerekekről, hanem gyógyulni vágyó vendégekről. Öröm és kihívás számomra, hogy minden mozdulatra, rezdülésre oda kell figyelni, és meg kell találni, hol az a távolság, ami megfelelő köztem és a kezelt ember között. Volt, aki igényelte, hogy reggeltől estig vele legyek, más pedig függetlenebb életet próbál(t) ott élni. Egyre jobban gyönyörködöm a módszerekben. Ahogy a jó Isten adta a gyógymódokat, egymásra épülve, megteremtve azok gyógyító erejét. Szemünk láttára omlik össze az egészségügy napjainkban. Egy ilyen egészségközpont által azonban megnyílik egy olcsóbb, egyszerűbb lehetőség a gyógyulásra, az otthon is használható gyógymódok elsajátítására. Ámulok a bölcsességen, hogy ebben munkálkodni tudok. Egyre erősödik bennem a felismerés, hogy ez az, amit mindenki megpróbálhat, ártani nem fog. Ez az életmód változtatás sokkal egyszerűbbé teszi az életet. Apró csodák, amikben mindenkinek része lehet, csak rá kell szánnunk magunkat. Úgy mentem Elekre, hogy ártani nem fog, bár kicsit ellenszenves volt mindenki a személyzet közül. Nem tudtam elhinni, hogy létezik ilyen szeretetteljes közeg, de két-három nap múlva, már éreztem, hogy nálam is működik, ekkor megváltozott a véleményem. Szeretném, ha ezt mindenki megtapasztalhatná, hogy lehet jobban is élni. Nem drágábban, jobban, egészségesebben.

Eleki Egészségközpont 10. rész

2012. július 15. VegaLife 

Eleki Egészségközpont 10. rész10. nap Az előző napi kiválóságok (gabona és gyümölcs fogyasztása, lázterápia) után ezen a napon ismét önsanyargatásosabb 24 óra várt rám. Mivel a 36 órás böjt számomra nehezebben volt tűrhető - gondolok itt arra, hogy előbbi nap 13 órakor ebédeltem és a második nap reggel 8 órakor kaptam reggelit - így megegyeztünk a doktornénivel:) és a kezelőmmel, hogy a 36 órát 24 órára csökkentjük, vagyis reggeli, majd másnap ismét reggeli. 10. napon tehát megkezdtem a böjtöt. Reggelire elfogyasztottam a salátám utoljára és napközben már csak vizet ittam. Ásványvizet, mivel továbbra is hányingerem volt az eleki tisztított víztől. Teát is ihattam volna, de nem kívántam. Nem esett jól. Ezen a napon szerintem jobban bírtam a "nem evés" tényét, mint az előző alkalommal. Eleve a tudat, hogy 12 órával kevesebb ételmegvonás vár rám, sokkal jobb érzetet adott nekem. Bár amikor a többiek az ebéddel végeztek és megtudtam, hogy töltött paprika volt... bizony elkeseredtem egy picit. Aztán eszembe jutott, hogy még mindig jobban járok, mint egy másik "sorstársam", aki néhány napig barna rizst és körtét evett reggelire is és ebédre is. Nos vele is készítettem egy rövid "interjút". A 61 éves korát meghazudtoló üzletasszony egyik fiával érkezett. Az alábbiakról tett bizonyságot szavaival nekem: Elekre érkezése előtt mindkét könyökénél ekcémás jellegű kiütésekkel volt teli a bőre. A turnust megelőzően bizony húst is fogyasztottak - és persze mindenféle állati eredetű ételt. Elsőnek először is elmondta, hogy állandó derékfájása elmúlt. Ízületi betegsége szintén a múlté. Könyökén a bőr sokkal szebb, mint, amikor ideérkezett, kis híján meggyógyult a kiütésekből. Az ekcémát zabpehelylisztes vízzel fürdették naponta legalább 20 percig, de a feketeszenes pakolást is kipróbálták a bőrén. Kiütéseinek már csak a nyoma látható. Fittebbnek, energikusabbnak érzi magát annak ellenére, hogy kávét az eleki időszak alatt nem fogyasztott, sőt sikerült néhány kilótól is megszabadulnia. Igaz, esténként mindig sétált fiával egy jó 40-60 percet. Az állandó de könnyed mozgás pedig hozzásegítette a fogyáshoz és ahhoz is, hogy a fentebb ecsetelt eredményeket elérje. Fia, aki mellesleg csapatunkban a legfiatalabb, a vendégek között az egyetlen férfi volt. (Mint kezelőmtől megtudtam, más turnusokon több férfi is szokott lenni, legutóbb pl. 3 volt a tízből.) Súlyos asztmával érkezett. Testnevelés órákon futásból felmentve volt, mivel egy alkalommal futás után elájult. Pedig nem nádszál vékony gyengécske fiúnak nézett ki. Abszolút jó kondiban lévő srácnak tűnt, amikor az ember ránézett. Gőzpakolásokat kapott tüdejére. Valamint lázterápiával is gyógyították. Emellett hideg-meleg vizes arcfürdőben volt része (búvárpipával oldják meg a közbeni szabad lélegzést). Ez utóbbi kezelést követően nagyon sok papír zsebkendőt használt el, ugyanis rengeteg lerakódás feljött az arcüregéből. Különben szobatársam is kapott ilyen kezelést és hasonló tapasztalatot mondott el. Legfiatalabb tagunk ide érkezve a gerincferdülése következtében nem tudott hajolni, de a mindennapi kemény gyógytorna, amit kezelője tartott, meghozta a hatását és sokkal hajlékonyabb a dereka. A hús és állati termékek fogyasztását édesanyjával közösen feladták. Erőt és kitartást kívánok nekik a változtatás megtartásához a fejlődéshez, a new start életmód folytatásához! Az édesanyja, aki a tapasztalatokat elmondta úgy gondolja, hogy betegségeinkből saját magunk erőfeszítései által kell kijönnünk. Ha valakinek betegsége van, vagy nem foglalkozik vele, vagy rohan az orvoshoz, pedig a legtöbb problémára a megoldás a természetből kínálkozik egyrészt gyógynövények, másrészt a természetes gyógymódok, terápiák által. Örül, hogy ezekből megismerhetett és elsajátíthatott egy részt.

Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?

2012. május 28. VegaLife 

Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?Előadás-ajánló a pünkösd utáni keddre (holnapra).Nyári szünet előtt utoljára hallgathatunk tényeket és oszlathatunk el tévhiteket az egészségünkkel, annak megőrzésével és elősegítésével kapcsolatban.Ha bölcsebb akarsz lenni, ha tenni akarsz az egészségedért, ha érdekel az egészséges főzés tudománya, ha kérdésed van az ételkészítésekkel kapcsolatban, ha szeretnél olyan irodalmakkal (könyvek, újságok, CD-k) megismerkedni, amelyek az egészséges életmóddal kapcsolatosak, ha szívesen kipróbálnál néhány egészséges ételkülönlegességet (pl: csíra, gabonakolbász, magőrlemény mix, stb.), akkor ott a helyed az előadáson! Május 29.     Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?        A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés,        hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból    NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2012/­­1.   Az előadásokat kéthetente keddenként , 18 órai kezdettel,   SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk   (1123 Budapest, Alkotás u. 44.)  Március 20.    A házi gyógymódok alkalmazásának alapelvei és gyakorlata       Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal       (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal)   Április 3.        Ha az epe bajban van        Az epe működésének alapjai, összetétele, az epekőbetegség háttere és étrendi kezelése.        Természetes epevédelem, a kímélő étrend szabályai Április 17.   A gyógyszeripar árnyoldalai - egy volt orvoslátogató szemével.        Hírek és titkok a kulisszák mögül. Betegek a ,,futószalagon Május 15.    A gyógyító napfény        Újabb tudományos eredmények a napfény előnyös hatásairól. A napfényterápia alapjai Május 29.     Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?        A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés,        hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból          Előadók: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, Szabó Attila tanár,        egészségnevelő, dr. Wynn Horstley orvos, USA, dr. Lukács Tamás orvos                                         Mindenkit szeretettel várunk!           Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk      További információk: 06/­­30-221-9355 (Pásztor Katalin)  A sorozatot szervezi és támogatja: Oltalom Alapítvány, Életpont Nonprofit Kft., Új Életmód egészségmagazin         www.eletadotv.hu o www.ujeletmod.hu o www.sola.hu

A napfény áldásai

2012. május 19. VegaLife 

Kedd este "A gyógyító napfény" előadáson lettünk okosabbak a napfény előnyös és hátrányos alkalmazásával kapcsolatban. Úgy gondolom, nem csak új információkra tehettem szert, hanem tévesen gondolt nézeteim is a helyükre kerültek. Az előadó egyébként Szabó Attila - Győrből érkezett, akinek néhány könyve az elmúlt években meg is jelent. Pl.: Ez a könyv, amellyel talán sokan gimnáziumi tanulmányaik során már találkoztak. Vagy egy másik könyvével.           Ismét a teljesség igénye nélkül megpróbálok egy nagyobb morzsányit visszaadni az előadáson elhangzott bölcsességekből és tudományból. Az előadó azzal kezdte az előadást, hogy a Nap a Teremtő csodálatos remekműve. Olyan a föld számára, mint egy anya a gyermeke számára. A földet fenntartja és oltalmazza, irányítja, befolyásolja létével, melegével, nagyságával, megfelelő távolságával. A Nap a Földtől való mintegy 150 millió kilométer távolságával épp azokat a hőmérsékleti viszonyokat teremti meg, amelyek szükségesek ahhoz, hogy harmonikus élet legyen bolygónkon. Ha Napunk forróbb lenne, akkor a jelenlegi távolság túl kevés lenne a hősugárzás kivédéséhez és "megsülnénk". Ha viszont alacsonyabb hőfokkal rendelkezne, akkor "megfagynánk." Csak a hideg és meleg megfelelő arányú és nagyságú kombinációja vezethet optimális életfeltételhez. Az a szűk sáv, amely életet eredményez, pontosan az, amit a Nap biztosít - és éppen úgy, ahogy van. A napfény igen értékes az erős csontok kialakulásában. Mondhatjuk, hogy a napfénynek ugyanaz a hatása az egészségre, mint a testmozgásnak. Lecsökkenti a nyugalmi pulzusszámot és a légzések számát, a vércukorszintet, a tejsav mennyiségét a vérben a testgyakorlást követően. Viszont megnöveli az energiát, az erőt, tűrőképességet, stressz-toleranciát és a vér oxigénfelvevő képességét. A napfény serkenti a pajzsmirigyet, hogy növelje a hormontermelést, ami viszont megnöveli a szervezet alapanyagcseréjét, így több kalóriát éget el. Segíti a glükóz felszívódását a sejtekben, arra serkenti a szervezetet, hogy tárolásra alkalmas glykogénné alakítsa át.  A napfény a növények világában is épp oly nélkülözhetetlen a fotoszintézishez. A klorofil, a növényekben található zöld részecske (pigment) képes a Nap energiáját megkötni és glükózba építve tárolni. A glükóz egyszerű cukor, az összetettebb szénhidrátoknak, a test fűtőanyagainak az építőköve, melyek az állati élethez szükséges energia javát szolgálják. A növények a napfény hatására fehérjéket, zsírokat és vitaminokat is gyártanak. Nitrogénszármazékok és a talajból származó ásványi anyagok vízzel és szénhidrátokkal egyesülnek. Így az összes táplálékul szolgáló növényt a napfénynek köszönhetjük.  A napfény az az erő, ami táplálja, fenntartja, energiával látja el testünket. A napfény teremti meg a létünkhöz szükséges környezetet is. Közvetett úton oxigént és széndioxidot termel. Szabályozza a hőmérsékletet és a páratartalmat az életfenntartó szinteken. Az előadó által vázolt következő fontos téma a "napfény-vitamin" volt. Ez nem más, mint a D vitamin. A test napi D-vitamin szükséglete 400 egység. Ha arcunkat napi 15 percig napoztatjuk, akkor a napi szükségletnél máris többet nyerünk. A D vitamin nélkülözhetetlen csontrendszerünk egészséges fejlődéséhez, a megfelelő mennyiségű kálcium és foszfor csontokba történő beépüléséhez. Megelőzi a fájdalmas és torzulásokkal járó angolkórt, valamint egy súlyos felnőttkori betegséget, a csontlágyulást. A napfény D vitamint készít és von ki a koleszterinből és néhány növényi eredetű szterinből, amelyek közvetlenül a bőr alatt rakódnak le. Amikor ezt a munkát végzi, a test koleszterinjéből használ fel valamennyit. Az öregedés csökkenti a D vitamin termelést. Az öregedés rontja a szervezet képességét, hogy aktív D vitamin képleteket termeljen, ráadásul lelassítja a kálcium felszívódást a beleken keresztül, így megnöveli a hiányos csont-mineralizáció kockázatát. A legtöbb kutató úgy véli, hogy a zsírban gazdag étrend az öregedés fő előidézője. Egy 70 éves ember bőre egy 20 éves ember D vitamin termelésének kb. a felét produkálja.  A napfény a csírák ellensége. 1877-ben két tudós Downs és Blunt felfedezte, hogy a napfény megöli a csírákat. Ezek a kutatók baktériumokat telepítettek néhány kísérleti kémcsőben lévő oldatba. Egészen véletlenül néhány kémcsövet napsugárzás hatásának tettek ki. Az árnyékban elhelyezkedő kémcsövekben a baktériumok növekedtek, a napfény hatásának kitett baktériumok nem. 1903-ban Niels Fensen dán orvost Nobel-díjjal jutalmazták, mivel sikerrel kezelte napfénnyel a tuberkolózist. A legtöbb fertőzés, mint torokgyulladás, tüdőgyulladás, gyermekágyi láz, sőt még a lepra is napfényterápiával gyógyítható. A napfény nem csak a gyógyításban, de a fertőzések megelőzésében is segítségünkre van. Engedjük be a fényt a lakásunkba! Húzzuk el a sötétítőket napos órákban, és ahol csak lehetséges nyissuk ki az ablakot. Ez lehetővé teszi, hogy a napfény teljes színskálája behatoljon otthonunkba és megölje, elpusztítsa a baktériumokat, vírusokat, amelyek talán már szaporodni kezdtek. A szemünkbe hatoló napsugárnak is gyógyító hatásai vannak. E mechanizmuson keresztül gyógyítható az agyalapi mirigy, a hypothalamus, a tobozmirigy, sőt az agyi idegközvetítők működése is. A bőr az első védelmi vonal a csírák és a környezetünkben található mérgek ellen. Megfelelő mennyiségű napfény kisimítja, rugalmassá teszi a bőrt, és egészséges fényt ad neki. Növeli a betegséggel és fertőzéssel szembeni ellenálló képességet is. A napbarnított bőr háromszor eredményesebb a csírák elpusztítása terén, mint a le nem barnult bőrfelület. Azonban a túl sok napfény veszéllyel is járhat és alapot teremthet a bőrrák kialakulásához. Az ismételt leégés kiszárítja és ráncossá teszi a bőrt. Egyetlen betegségcsoportot sem kezelnek olyan elterjedt módon fényterápiával, mint a bőrbetegségeket. A pörsenések, pattanások, kiütések jól reagálnak a fényre. Néhány orvos által felírt gyógyszer  érzékennyé teszi a bőrt a napfényre. Tetraciklint tartalmú gyógyszert gyakran írnak fel fertőzésekre, de e gyógyszer iránti érzékenység következtében is előfordulhatnak kiütések. Az ilyen tartalmú gyógyszerek használata során óvatosan tartózkodjunk a napfényen, mert valóban kiütéseket okozhat. Kemoterápia alkalmazása során is óvatosan tartózkodjunk napfényen. Idegrendszerünk általában kedvezően reagál a napfényre. A napfény a legtöbb ember hangulatát is javítja. Ha egy napot valóban helyesen akarunk elkezdeni, időben kelljünk ki az ágyból, hogy megfigyeljük a napfelkeltét. Semmi sem szebb annál, hogy a sötétség eloszlik és egy új nap megszületésének lehetünk tanúi. Lelki élmény! A napfény megnöveli az endorfint mennyiségét, amit az agyvelő állít elő. Ez pedig jó közérzetet biztosít. Ellazít és izmainknak tartást ad. A friss levegő élettel telíti személyiségünket. A megfelelő légzés és az oxigénnek a vörösvértestekbe történő eljuttatása nem csupán az élet szempontjából lényeges. Személyiségünket is energiával tölti fel. Az agyvelőn átáramló oxigén közreműködik annak az elektromos áramnak a gerjesztésében, ami gondolkodásra képesít bennünket. Az izmokon keresztüláramló oxigén pedig a cukor elégetéséhez szükséges, hogy a termelt energia izomerőt nyújtson. A napfény egészségessé teszi a szívet.  A napfény, hasonlóan a rendszeres testmozgáshoz, csökkenti az érverés szaporaságát a szív nyugalmi működésében. Csúcsformába hozza a szívizmot és megnöveli a szív kimenőteljesítményét. Így javítja a szív hatékonyságát. A vérnyomást a helyes érték felé segíti. Magas vérnyomás esetén pedig csökkenti mind a szisztolés, mind a diasztolés nyomást. Jól ismert tény, hogy a testmozgás csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegségben és a kórosan alacsony vércukorszint (hipoglykaemia) esetén is hajlik arra, hogy normalizálja a vércukrot. A napfény ugyanezt teszi. A nap csak akkor ráncosítja a bőrt, ha a szövetek nem telítettek a szükséges vitaminokkal. Ha a szöveteket a friss gyümölcsökből és zöldségfélékből álló étrend által C-vitamin telíti, gátolja a szabad gyökök kialakulását és az öregedést.   Egy természetes napvédő, ami mindkét káros sugárzástól megvéd, könnyen elkészíthető porított C vitamin és víz 10%-os oldatából. Ennél is többet tesz: megvéd az UV-A és UV-B sugarak okozta leégés kapcsán kialakult bőrráktól és egyidejűleg az egészségtelen bőrbántalmakat is meggyógyítja, például a pszoriázist, ekcémát és az ótvart. Fontos információ az is, hogy a napfény elősegíti a bőrrákot, amikor olyan adagokban éri a bőrfelületet, ami bőrgyulladáshoz (kipirosodás) vagy leégéshez vezet. Ez akkor következik be, amikor a többszörösen telítetlen zsírok és koleszterin közvetlenül a bőr alatt oxidálódik. Tehát a bőrrák esélyei, kilátásai csökkenthetők a lesülés (még az enyhe leégés) elkerülésével is, a zsírpárnák csökkentésével, az étrend rosttartalmának növelésével, és olyan antioxidánsok fogyasztásával, mint a karotin, A vitamin, C vitamin, szelén, plusz E vitamin. Járványtani tanulmányok is jelzik, hogy a valóságban, a napfény védelmez bennünket a testben máshol előforduló rákos elváltozásoktól.   A kép tartalma: USA államokban 2.000-en halnak meg a túlzott napozás okozta rákban évente. A helyes napozás alkalmazásával 138.000 esetben előzik meg a rákos megbetegedéseket. Az amerikaiak helyesen alkalmazva a rendszeres napozás gyakorlatát, 30.000 rákos megbetegedéssel járó halált előzhetnének meg. A magas dózisú napsugárzás bőrrákot okozhat. Ennek a rákfajtának mintegy 95 %-a két típusba sorolható. Pikkelyes és alapsejtű rák. Mindkettőt előidézheti a hosszú éveken át tartó erős napsugárzásban fürdőzés. A másik típusa a bőrráknak a melanoma. Ez egészen más jellegű, mint az előző kettő. Az általában sötét színű rákos folt gyorsan terjed és halálos kimenetelű is lehet. Ezzel a veszélyes bőrbetegséggel kapcsolatban nem az a fontos, hogy mennyi ideig tartózkodunk a napon, hanem, hogy leégünk-e vagy sem. Tehát a túl erős napsugárzást kell elsősorban kerülnünk. Ha mérsékelt égövön élünk, a napfürdőzésre a legalkalmasabb idő télen délelőtt 10 és délután 3 óra között. Nyár folyamán pedig délelőtt és délután. Ha viszont a trópusokon élünk, kerüljük el napközben a napsugárzást. Ha bőrünk érzékeny, kezdjük napi öt perccel előröl és öt perccel hátulról. Az adagot naponta 5-5 perccel növelve egy órás dózisig. Sötétebb bőrű egyének kezdhetik 15 perccel, öt perc helyett is növelhetik 15 perccel. Kerüljük a napozást étkezés előtt egy órával és étkezés után egy órával. A napenergia megváltoztathatja saját energia-egyensúlyunkat és megakadályozza, megnehezíti emésztésünket. Amikor olyan nagyfokú visszatükröződésnek vagyunk kitéve, mint a hó; védjük arcunkat és szemünket maszkkal, álarccal és napszemüveggel. A hó az ibolyán túli sugarak 85, a homok kb. 20, a víz pedig 5 százalékát tükrözi vissza. Figyeljünk arra, hogy ne aludjunk el a napon! Éppen így keletkeznek komoly felégések. Ha lehet ne tartózkodjunk egy óránál több ideig ragyogó napsütésen, hacsak nem cserzett a bőrünk. Ne felejtsük el, hogy ködös, felhős napokon is feléghetünk. Ha napszemüveget viselünk, gondoskodjunk arról, hogy szemünkhöz közvetlen szűretlen napfény jusson. Sétáljunk a szabad levegőn napszemüveg nélkül. Soha ne nézzünk a Napba, mert komoly retina és idegkárosodást okozhat! A közvetett épületekről, vízről, talajról és a környezetünkben lévő tárgyakról visszatükröződő fény éppen annyi energiát tartalmaz, amennyire szükségünk van. Amennyire csak lehet, kerüljük el a napolajok használatát. A legtöbbjük paraamino-benzoesavat tartalmaz (PABA) oldott állapotban. A PABA kiszűr néhány sugarat, de azokat a hullámhosszokat is kiszűri, amelyek hasznunkra van. Kutatás jelzi, hogy a PABA a bőrsejteket is károsíthatja. Maga az olajalap is káros lehet, ha a Nap hevíti. A legjobb Nap elleni védelem a széles karimájú kalap és a védelmet jelentő (vászon) ruházat. Napozzunk okosan, éljünk egészségesen és a betegségek nagy része elkerülhet bennünket!

A gyógyszeripar árnyoldalai - 1. rész

2012. április 18. VegaLife 

Rendkívül érdekes és még inkább tanulságos előadásban volt részünk tegnap este a TF-n. Legjobb képességemmel igyekszem továbbadni, amit csak sikerült lejegyeznem - sajnos a teljesség igénye nélkül.A képen a "Drug Companies" a Gyógyszeripari cégeket jelenti. (Aki nem tudna angolul.) Kezükben az orvosok, mint a marionett bábuk, úgy írják fel a recepteket, gyógyszereket.   Az előadó (dr. Lukács Tamás) felhívta elsők közt a figyelmet arra, hogy betegségeink 95%-a életmód eredetű , valamint, a természetben nagyon sok növény gyógyító hatással rendelkezik, amelyek nem a tünetet kezelik, hanem  a probléma forrására hatnak.  Két gyógynövényt ki is emelt az előadás elején. Az egyik az aloe vera, amely fogyasztása jótékony hatással bír többek között a hasnyálmirigyre, így befolyásolva és jó irányba segítve a cukorbetegséget. A másik gyógynövény példa a mirha volt. Egy igen érdekes történetet mondott el ezzel kapcsolatban:  Létezik egy trópusi vidékek édes vizeiben összeszedhető betegség, ez a Schistosomiasis. Ezekben az édes vizekben élő bizonyos lárvák képesek áthatolni az egészséges bőrfelületen, és a test belső szervezetében megtelepedni, szaporodni, ezáltal pedig különböző belső rendszerbeli károkat eredményeznek.   Ennek a betegségnek kiváló gyógyító hatású szere a mirha. Természetesen csak trópusi éghajlatú édes vizekben lehetséges ezt a fertőzést elkapni. (pl: Brazília, Afrika bizonyos részei, Távol Kelet, stb.) Az előadás során beszélt arról a fontos tényről is, hogy a gyógyszereket sem szabad teljes mértékben mellőzni, bizony vannak esetek, amikor életet mentenek, habár mellékhatásaik tekintetében óvatosan kell velük bánni. A hallgatóság megismerkedhetett a CITOKROM p450 enzimmel, amely a gyógyszerek lebontásáért felelős. A doktor úr elmondta, hogy ma nincs olyan nap, hogy ne kelljen cukorbeteget operálni, ez pedig a gyógyszerek sok mellékhatásához vezethető vissza. Napjainkban legalább 6000 törzskönyvezett gyógyszer van. 2008-ban Ausztráliában egy mérgezést kutató intézetben vizsgálatok alapján megállapították, hogy 119 ezer segélykérő telefonhívás majdnem felét (48%) 5 év alatti gyermekek véletlen gyógyszer túladagolása miatt kapták. Ezeknek a gyógyszereknek a zöme paracatemol tartalmú tablettákkal volt kapcsolatos. 5 tablettányi paracatemol a májban már kimutatható. Angliában évi 20 májátültetést végeznek kizárólag a paracatemol tabletták fogyasztása miatt. Tehát a paracatemol tabletták csak rövid ideig kis mennyiségben adhatók a szervezetnek. Megtudhattuk, hogy mindig az originális gyógyszerek a legjobbak, szemben a generikus gyógyszerekkel.   Az originális gyógyszerek, ahogy a neve is jelzi, az eredeti készítmények. Ezeknél a teljes gyártási technológiát mellékelni kell. Szabadalmuk 20 évig tart. Ennek lejárta után a cégeknek kötelező nyilvánosságra hozni a gyógyszermolekulát, s ezt követően gyártásuk más cégek számára is lehetővé válik, de ezek már a generikus gyógyszerek. A hallgatóság sorai között ülve okosabbak lehettünk a táplálék kiegészítőkkel kapcsolatban is. Csak szúrópróba szerűen vizsgálják az összetevőket. Nem biztos, hogy valóban azok az összetevők kerülnek a tablettákba, kapszulákba, mint ami a dobozokon fel van tüntetve, így ha csak lehetséges, törekedjünk a vitaminok természetes úton történő bevitelére. Például kálcium esetén minimum napi egy kanál őrölt szezámmag és mák fogyasztása ajánlott. A C-vitamin nagyon fontos a szervezet számára. Napi 1 gramm C-vitamin fogyasztása mindenképpen ajánlott.  Szent-Györgyi Albert betegség idején akár 7 gramm C-vitamint fogyasztott. Ha tehetjük, elsősorban növényi kivonatú C-vitamint válasszunk. Érdekes dolog, hogy a kutyák és kecskék szervezete képes C-vitamint előállítani. Az emberi szervezet sajnos nem, így szükséges fogyasztani - lehetőleg minél természetesebb módon. Daganatkezeléshez nélkülözhetetlen és nagyon sokat számít a C-vitamin, és a céklalé.   Daganatok kapcsán betekintés nyertünk a kemoterápia kialakulásának történetébe. A kemoterápia a világháborúban bevetett mustárgáz hatásának köszönhette kialakulását. Egy bevetés során ugyanis mustárgázt használtak állóháborúban egy frontvonal mentén. Egy kiskatona túlélte ezt a támadást és javult a leukémiája. Ezt követően kezdték el a molekulaláncait úgy változtatni, hogy az egészségügyben is használható legyen. Ami mellette szól, vannak már annyira korszerű szerek - mint pl. interferon kezelés esetében gyógyulás áll be. A doktor úr a kemoterápiával kapcsolatban azt javasolta, hogy alkalmazása esetén mindenképp beszéljük át a kemoterápia lehetőségét az onkológussal. Kérjünk tőle időt, beszéljük végig az eshetőségeket. Tegyük fel a kérdéseket: mi lenne, ha kapnánk a terápiát, mi van, ha nem kapjuk meg? Mennyire mérgező? Mennyire viseli meg a szervezetet? Különböző stádiumban, különböző betegségek más és más kezelést igényelnek. Ne feledjük, a kemoterápia sejtpusztítással gyógyít, és nem válogatja meg (nem tudja megválogatni), hogy egészséges, vagy beteg, rosszindulatú sejtet pusztít el.            ,,Nemrég Koppenhágában több száz orvost, közöttük elég sok rákspecialistát kérdeztek meg a kemoterápiáról. Az orvosok nagy része úgy nyilatkozott, hogy ők maguk nem folyamodnának ehhez a gyógymódhoz, bár betegeiknek továbbra is ezt javasolják. (Reisinger János A lelkiismeret - 120. oldal)(folytatás következik)

A természet íze - Újpesti Egészségfesztivál

2012. február 15. Gitta nyersétel blogja 

A természet íze - Újpesti EgészségfesztiválA feldolgozott élelmiszerek korában különösen fontos felhívni a figyelmet a természetes táplálkozásra. Az egészségünk megőrzése érdekében mindenkinek sokkal több zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztania, lehetőleg nyersen! Ha szeretnél megismerkedni a nyersen fogyasztott zöldségek előnyeivel, szeretnéd megkóstolni ezeket az ételeket, akkor ott a helyed az Újpesti Egészségfesztiválon! A tavaszi megtisztulás és böjt jegyében várunk mindenkit sok szeretettel!  Február 18. 10-17 óra Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidő központ, IV., István út 17-19. Előadások, kóstolók, kiállítók segítenek abban, hogy egyre népszerűbb legyen ez az életmód. Ne feledd: nyersevő az, aki tudatosan és rendszeresen fogyaszt természetes, nyers ételeket. Bármilyen arányban és bármilyen étrendbe beillesztheted, lényeg az, hogy minél több nyers étel mosolyogjon a tányérodon!  Ezek a természetes élelmek beindítják a szervezet öngyógyító törekvéseit, segítenek a gyógyulásban, lerövidítik a lábadozási időt egy-egy betegséget követően. Részletek itt: FACEBOOK és itt: UGYIH

Gyógyító ételeink- méz

2012. január 30. BioVilág 

Gyógyító ételeink- mézA méz gyógyító, egészségvédő hatásairól bizonyára mindenki hallott már. Tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Évszázadok óta használjuk megfázás kezelésére, baktériumölő tulajdonságai miatt pedig sebek kezelésében is hatásos. Remekül helyettesíti a cukrot, így fogyókúrázók és cukorbetegek is fogyaszthatják. Fogyasztása télen különösen ajánlott! Segítségével könnyedén átvészelhetjük ezt az időszakot betegségek nélkül. A mézben található legjelentősebb vitaminok: B1, B2, B5, B6, A-, E-, C-vitamin A B-vitaminok az idegrendszer megfelelő működését, a sejtszintű folyamatokat támogatják, szerepet játszanak az egészséges bőr és haj fenntartásában. Az A-vitamin a látáshoz nélkülözhetetlen, valamint szintén az egészséges bőr fenntartásához járul hozzá. Az E-vitamin antioxidáns hatásairól nevezetes, a C-vitamint pedig azt hiszem nem kell bemutatnom. :) A mézben található ásványi anyagok: vas, kálcium, foszfor, magnézium, kálium, nátrium. A bőrszépítésben is régóta használatos. Gondoljunk csak a mézet tartalmazó kozmetikumokra, vagy akár a mézes masszázsra, melynek a szépítésen túl egészségvédő hatásai is bizonyítottak. Csak egy recept a sokból, mely méz hozzáadásával készül, és remek téli majszolnivaló. :) http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2011/­­12/­­aszaltmeggyes-cookie.html Végül pedig egy blog, melyet a figyelmetekbe ajánlok: http:/­­/­­mez-mez-mez.blogspot.com/­­ Köszönet érte a szorgos méhecskéknek! Ani

Gyógyító ételeink- alma

2012. január 9. BioVilág 

A rovat első főszereplője az évszaknak megfelelően: az alma. Az alma számos kedvező hatással bír, és mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. antioxidáns hatás: az alma héja rendkívül gazdag antioxidánsokban, melyek képesek megkötni a szervezetben keletkező szabad gyököket. A szabad gyökök felelősek az öregedésért, valamint betegségek kialakulásában játszanak szerepet (érelmeszesedés, daganatos betegségek stb.). Így aztán eszünkbe ne jusson megszabadítani a héjától mielőtt megesszük, mivel ezzel a legértékesebb része kerül a szemétbe! 2. anyagcserét serkentő hatás: rostanyagokban gazdag, mely vízzel érintkezve megduzzad, ezáltal lazítja a székletet, és megkönnyíti annak ürítését. Tehát székrekedési panaszok ellen kiváló! 3. koleszterinszint csökkentő hatás: rostjai nem csupán a vizet képesek megkötni, hanem a koleszterin vérbe való jutását is csökkenti képes. 4. vitamin és ásványi anyag tartalom: legjelentősebb a C-vitamin tartalma, mely a héj alatti húsrétegben található. Ásványi anyagok közül kálium, bór, cink, mangán és fluor található benne. A 100%-os almalevek fogyasztása is jótékony hatással van szervezetünkre. Ha tehetjük, szűretlen leveket fogyasszunk! Keressétek almás receptjeinket! ;) Ani

Hamis tonhal saláta (tonhalkrém)

2011. április 10. A vegán szépség 

Hamis tonhal saláta (tonhalkrém) Csicseriborsó: Ennek a borsófélének ?shazája feltételezhet?en El?-Ázsiában volt, de már régóta elterjedt élelem a földközi-tengeri országokban. Dél-Amerikában, Indiában és Pakisztánban is vetik. F?leg azokon a területeken nagyon népszer?, ahol alig tudják megfizetni a húst, hiszen rendkívül magas a fehérjetartalma. 100 g csicseriborsó energiatartalma: 1276 kJ (305 kcal), tápanyagtartalma: 20 g fehérje, 3,4 g zsír, 48,6 g szénhidrát, 9,5 g rost, 27 mg nátrium, 580 mg kálium, 110 mg kalcium, 428 mg foszfor, 108 mg magnézium, 6,5 mg vas, 30 mikrogramm A-vitamin, 0,5 mg B1-vitamin, 0,15 mg B2-vitamin, 1,5 mg niacin, 0,54 mg B6-vitamin, 4 mg C-vitamin. A csicseriborsót ki is lehet csíráztatni. Megtörténik a csoda, hiszen ebb?l a k?kemény magból néhány nap múlva ropogós, enyhén édeskés íz? csíranövény lesz. 100 g csicseriborsóból kb. 200 g csíranövény lesz. A csíráztatáshoz napi kétszeri öntözés, szobah?mérséklet és kb. 3 nap kell, míg a csíra 3 mm-nyire meg nem n?, ezután azonnal fel kell használni, mert megkeseredhet. A csicseriborsót a jobb emészthet?ség miatt 5 percig blansírozni (=forró vízben rövid ideig f?zni), illetve olajon párolni kell. Tengeri alga: Az ókori görög mitológia szerint a szépség és a szerelem istennője, Aphrodité, egyedülálló szépségét, csillogó haját és ragyogóan selymes bőrét a tengervíznek és a benne rejlő kincseknek, a tengeri sónak, az iszapnak és az algának köszönhette. Azokon a helyeken, ahol rendszeres algafogyasztók élnek, az emberek kitűnő egészségnek örvendenek, és közülük kerülnek ki a hosszú élet rekorderei is. Ma az algákat a világ legnagyobb élelmiszer-tartalékaként tartják számon.Rendkívüli hatékonyságukat a tengervíz és az emberi vérplazma hasonló összetétele és ásványianyag-koncentrációja magyarázza, mivel a vérben oldott ásványi anyagok összetétele és aránya nagyon hasonló a tengervízben megtalálható anyagokéval. Valamennyi alga kedvező tulajdonsággal rendelkezik. oA több ezer cianobaktérium-algafaj közül kiemelkedő szerepet kapott a Föld legősibb élőlényei közé tartozó Spirulina Platensis. Fejlettségi szintjét tekintve közelebb áll a baktériumokhoz, mint a többi algához. oAz Achophyllum nodosum, vagyis a barnamoszat nagy szerepet kap az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és a gyógyulási folyamatok gyorsításában. oA Carrageen Chondrus Crispus, vagyis a vörösmoszat főleg magas vitamin- és nyomelem-koncentrációja, illetve rosttartalma miatt harmonizálja az anyagcsere-folyamatokat, serkenti a pajzsmirigyműködést, és fokozza az ellenállóképességet. Asztmatikus, reumatikus, gyomorbél-rendszeri problémákban és a fogyókúrában is igen sokat segít. A tengeri moszatok ma újra fontos táplálékká váltak. Magas fehérjetartalmuk miatt a Föld leggazdagabb fehérjeforrásának tartják őket. Megtalálható bennük valamennyi aminosav, és felhasználásuk is változatos: teheted őket salátákba, levesekbe, zöldség- és gyümölcslevekbe is. oMagas a jódtartalmuk - a jód a tiroxinhormon alkotórésze, amit a pajzsmirigy termel. Ez a hormon biztosítja a fiatalos külsőt, szabályozza az anyagcserét.oMagas az A-, B-, C-, D-, E- és K-vitamin tartalmuk. A B12-vitamin ritka a növényi élelmiszerekben, az algából viszont ezt is megkaphatod. A sokféle vitaminnak köszönhetően jó a sejteket vitalizáló és immunerősítő hatása is. oBéta-karotin-, klorofill- és szeléntartalmuk miatt szabadgyökfogóként fontos szerepet töltenek be az érelmeszesedés késleltetésében, a szervezet ellenállóképességének megerősödésében és a rák megelőzésében. oOlyan szénhidrátot tartalmaznak, amely védi a szervezetet a nehézfémtartalmú mérgek - stroncium, kadmium, plutónium, bárium - felszívódásától. oA spirulina bázikus hatású, a savtúltengéses gyomorbetegségek esetében is ajánlott, gyorsan érezhető a hatása. Csökkenti a szervezet savasságát, így hatékony gyógyítószer a méregtelenítésben. oAz algának enyhe vízhajtó hatása is van, és mivel magas a rosttartalma, javítja az emésztést is. oKimagasló az ásványianyag-tartalmuk: sok vas, foszfor, kálium, kalcium, magnézium, cink van bennük. Bórtartalmuk közvetve szerepet játszik a kalcium- és a magnézium-anyagcsere szabályozásában. oA bennük lévő zsírsavak csökkentik a vér zsírszintjét, mérséklik a vérlemezkék összecsapzódását, kismértékben növelik a védő koleszterint - HDL -, és értágító hatásúak. Lassítják az érelmeszesedést, és csökkentik a vérnyomást. oMivel táplálók, az algák a fogyókúra, a salaktalanítás idején táplálék-kiegészítőként alkalmazhatók. Ha fél órával az étkezés előtt algát eszel, fehérjetartalmának következtében az agy éhségközpontjába jelek érkeznek, így jóllakottságérzet kerít hatalmába. (forrás: Ideál magazin, elelmezes.hu) Jó étvágyat! :)

Prána gyógyítás

2010. június 6. KryaSpirit-Vegalife 

Prána gyógyítás A múlt hétvégét nagyon hasznosan, tanulással töltöttem. Részt vettem ugyanis egy tanfolyamon ahol Choa Kok Sui mester által kidolgozott prána gyógyítás alapjait tanultam meg. A módszer a prána (életenergia) szervezetbe juttatásával hozzájárul a szervezet öngyógyító folyamatainak felgyorsításához. A tanfolyamon nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, rengeteget tanultam, miközben a két nap szinte elrepült. Minden pillanatát élveztem. Ezért úgy gondoltam, hátha valaki éppen válaszúthoz érkezve éppen azon töri a fejét, hogy tanulna valami hasznosat, megosztom veletek a hírt, hogy ingyenes előadáson lehet megismerkedni a módszer lényegével A 3. évezred energiái - A féltve őrzött ősi titok címmel. Az előadás Budapesten június 11-én 17:30-órakor lesz, Helyszín: Darshan Jóga Stúdió, VII. ker. Vörösmarty u. 20. - 3. emelet /­­ 77-es kapucsengő/­­ Ennél több információt a prána gyógyítás honlapján találhattok!


Szerintünk ez is ízleni fog ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!