Vegán délután a Liszt Ferenc téren recept vegetáriánus

Vegán délután a Liszt Ferenc téren

2013. november 2. La Veganista 

Vegán délután a Liszt Ferenc téren
tovább a teljes receptért  »
A vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek. Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket. Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen. Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a  halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak. Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott. Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei. A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak. A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban. A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra. Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.

« Karfiolleves gazdagon Gyümölcsös szilvalekvár »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!