Dilemma - KELL EZ NEKEM??

2014. szeptember 24. Sose mondd, hogy soha 

tovább a teljes receptért  » Lelkesedés ezerrel, büszkeség, élvezet. Aztán puff. 10 tiszta gyümölcsevő nap után nyakamba szakadt a vasárnap. Hosszú, sűrű nap volt, csupa jó program, de túl sok... és még messze nem volt vége, amikor elérkezett a vegán aktivista tali ideje. A Kozmoszban tartottuk, ami a város legjobb vegán étterme. Nem rontottam el a tökéletes félévet, nem ettem semmi olyat, ami nem volt nyers. De szenvedtem. Nem kicsit. Önkínzásnak éltem meg azt, hogy ragaszkodom az elhatározásomhoz. Nem hiszem, hogy ez így jó. Ami valójában lelkileg fájt az ez: nem tudok együtt enni a barátaimmal. 3 és fél éve, amikor vegán lettem, szinte teljesen egyedül voltam. Két vegánt ismertem csak. Mostanra van legalább 50-60 vegán haver, akikkel együtt terjesztjük az együttérző életmódot. Velük ülök együtt és mégsem tudok velük együtt enni. Egyedül érzem magam, kilógok... Nem ezt akartam. Másnap délben úgy mentem el a melóhelyem melletti falafeles előtt, hogy átmentem a túloldalra, hogy ne érezzem az illatokat. Tele volt az agyam a Kozmoszban megtapasztalt illatokkal és képekkel. Felizgatva éreztem magam - nem úgy. Hanem úgy agyilag, kajailag. Nem volt jó érzés. Ráadásul volt két lukasórám, így még időm is akadt, hogy falafelezzek. Ültem a szobában, pötyögtem a gépnél és erősen próbáltam nem kimenni. Erre bejön Dani és még meg se szólal, csak odahajol puszit adni, már érzem a száján... Szeráj...  Kész, ez volt az utolsó csepp. Teljesen egyedül vagyok. Semmi értelme az egésznek. Megyek és eszem egy falafelt.  És mentem és ettem egy falafelt. B@ssza meg... Nem tudom, fog-e ez menni nekem. Nem tudom, akarom-e, hogy menjen.  Etikai vegánnak indultam. Állatvédőnek, aki azt hirdeti, hogy nem kell lemondani semmiről, csak helyettesíteni kell növényi alapúval. Legyen bár olaszos, kínai, magyaros, franciás, bármilyenes kaja, mindent meg lehet csinálni vegánul és finom és szinte észre sem veszed a különbséget. Viszont egészségesebb. Vegánnak lenni élvezet! Mindez így igaz. Továbbra is ezt reklámozom. De közben nem ezt élem. A barátaim néhány kivétellel most is eszerint élnek és jól vannak. S nekem most is az állatvédelem a legfontosabb. Miért csinálom ezt az egész önkínzást? Szeretném visszakapni a régi életem egyszerűségét. A heti egy bevásárlást a szupermarketben, a házi hot dogot, a tésztás kajákat, a tofut, a reggeli lekváros pirítóst, a szendvicseket és persze az együtt evést, az összetartozást. Nem kényszerít senki. Nekem kell döntenem. Hetek óta Don  Bennett könyveit olvasom (gyümölcsevő 20 éve) és lenyűgöz a belőlük áradó józan ész, logika, humor, egyszerűség. Imádom a pasit és elhiszem neki, amiket ír. Hogy élhetnék úgy, mintha nem olvastam volna? Dani szerint egyszerű (mint minden...). A mindennapokban eszem, ahogy helyesnek tartom és közösségi eseményeken eszem együtt a többiekkel a főtt vegán kajákat. No problem. De nekem problem. Identitás problem. hogy akarok élni, mit akarok mutatni, hirdetni? Ma meghívtak az rtl egyik műsorába beszélni a vegán életmódról. Mit válaszolok, ha megkérdezik, mit szoktam enni egy nap? Állatvédelmileg is a gyümölcsevő életmód lenne a legjobb, hiszen hosszú távon az egészséges népesség valóban nem fog állatokon kísérletezni. Amíg vannak betegek, ez lesz az utolsó állatkínzás, amit még meg fognak tartani. De nem állhatok oda egy totál vegyes táplálkozású ember elé azzal, hogy egyen reggelire zöld turmixot, ebédre banánt, datolyát, aztán zárjon este egy akkora zöld salátával, ami egy 4 tagú családnak is kihívás lenne...  ...vagy mégis? Nem akarok visszafordulni. De nem tudom, merre van előre.