Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül! recept vegetáriánus

Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül!

2014. november 14. Vegan Spirit 

Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül!
tovább a teljes receptért  »
Évente ugyanis ennyi állatot mászárolnak le. Ennek pedig fő oka a megszokáson kívül az, hogy a fehérjebevitellel kapcsolatban erős félelem és tévhit lakozik az emberek többségének a tudatában. Az igaz, hogy többféle hiánybetegség jelentkezhet egy vegán embernél, (akár csak egy mindenevőnél) ha rosszul étkezik, de fehérjehiányos vegánnal még nem találkoztam, nem is olvastam ilyenről, és nem is halottam példát, hogy más találkozott volna ilyennel. Pedig évek óta bújom a netet pro és kontra a témában. Tehát gyakorlatilag fehérjehiányosan táplálkozni majdhogynem lehetetlen! Az egész fehérjebevitel köré épült félelem és félretájékoztatás, miszerint a növényi fehérjék nem teljes értékűek, és komplettálásra szorulnak, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című 1971-es könyvéből ered. Ő volt az, aki felvetette ezt, azonban a 10 évvel későbbi, 1981-es könyvének kiadásakor megcáfolta korábbi felvetéseit, felismerve, hogy azok tévesek volta, és túlgondolta azt. Ez a téveszme már több mint 40 éve él, áldozatai pedig állatok tízmilliárdjai évente, és milliónyi ember, aki rákos lesz a magas állati fehérje bevitel miatt. Ráadásul annak ellenére, hogy már maga a szerzője is megcáfolta, csak nem akar megszűnni mégsem... A legnagyobb tévhit általában a növényi táplálékok létfontosságú (vagy esszenciális) aminosav összetételével kapcsolatban van. Gyakorta azt szoktuk hallani, mind vegyes táplálkozásúaktól, mind vegánoktól, hogy a növényi táplálékok hiányosak bizonyos létfontosságú aminosavakban, például a hüvelyesek metioninban vagy a gabonák lizinben, emiatt pedig "komplettálni" (kiegészíteni/­­keverni) kell ezeket, hogy hozzájussunk az összes létfontosságú aminosavhoz. Magával a "hiányos" szóval, azt sugallják nekünk, hogy abból a táplálékból teljes mértékben hiányzik, vagy nem található meg benne megfelelő mennyiségben, és hiába is fogyasztanánk el elegendő mennyiségű kalóriát belőle, képtelenek lennénk fedezni azt az adott aminosavat - és itt van a probléma, hiszen ez nem igaz. Minden nem ember által "előállított" táplálék, mind tartalmaz fehérjét, mind tartalmazza az összes létfontosságú aminosavat. Egyik ételcsoport (gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, gabonák - még a finomított gabonák, mint fehér rizs, fehér kenyér vagy fehér tészta -, diófélék, olajos magok és gombák) sem hiányos semelyik létfontosságú aminosavban. Csupán a többi aminosavhoz viszonyítva, arányaiban kevesebb fordulhat elő egyes aminosavakból, egyes táplálékokban, azonban ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket (értsd, például csak rizst, burgonyát, babot, kivit, ribizlit, paradicsomot, brokkolit, salátát stb., magában fogyasztva, bármiféle más táplálék hozzáadása nélkül). Erről bárki meggyőződhet maga is, bármilyen étrendi napló segítségével (pl.: http:/­­/­­cronometer.com ), melyek mind az USDA adatbázisára épülnek, amik képesek kilistázni az egyes táplálékok aminosav-mennyiségét. Így a felvetés, miszerint, aki csak (akár csak egyetlen féle) növényi táplálékot fogyaszt "másodrangú/­­hiányos" fehérjét fogyaszt, teljességgel alaptalan. A másik gyakori tévedés pedig a fehérje mennyiségét illetően szokott felmerülni, amiről azt gondolják az emberek, hogy abból rengetegre van szükségük, legfőképpen, ha komoly fizikai munkát végeznek. Itt érdemes feltenni a kérdést, hogy az elfogyasztott fehérjét mire is használja a szervezetünk. Két dologra használhatja: karbantartásra és energiaellátásra. A karbantartás része a dolognak az, amiért az embereknek fehérjét (és vele együtt létfontosságú aminosavakat) kellene fogyasztaniuk, amiből a szükséges mennyiség azonban rendkívül alacsony. Dr. William Rose 1949-ben adta közzé elsőként (infó ITT) az ember fehérje- és létfontosságú aminosav szükségletét, amiben 20 grammnyi (a nitrogénegyensúly fenntartására elegendő) fehérjeminimumot állapított meg (a hagyományos testépítőkénél nagyságrendekkel kevesebb fehérjét fogyasztó, de izomépítésre mégis képes nyers gyümölcsevőket, lásd ITT), és a jelenlegi ajánlásoknál szintén alacsonyabb szükségletet talált a létfontosságú aminosavakból is (noha a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g/­­testtömeg kilogrammnyi fehérje - ami bizonyos biztonsági ráhagyást tartalmaz - is könnyűszerrel fedezhető). Ennél a mennyiségnél kevesebb fehérjét, és a meghatározott létfontosságú aminosavak mennyiségénél kevesebbet fogyasztani - teljes értékű, fehérjét tartalmazó, növényi táplálékokból, néhány ritka kivételtől eltekintve - csak kalóriahiánnyal egybekötve (szándékos éheztetéssel, valós éhezéssel - lásd fehérjehiánytól, és egyéb hiányoktól is szenvedő, éhező afrikaiak - vagy teljes táplálékmegvonással, mint például böjtöléssel) lehet. Ezenkívül az emberekben az maradt meg valahonnan, hogy a fehérje egy jó energiaforrás, holott az a cukor, amelyből már az étkezés során egy adag a nyelvünk alól felszívódik a véráramba, és azonnali energiát biztosít, ellentétben ezzel a fehérje (akárcsak a zsír) nagyon lassan emésztődik a gyomorban, melynek során a szervezetünk az elfogyasztott fehérjét aminosavakra bontja, majd azok 65-85%-át glükózzá alakítja (egy folyamat révén, melynek neve glükoneogenezis), mert az önmagában használhatatlan energiaforrásként. Ezért az olyan emberek, akik túl sok fehérjét fogyasztanak (mint például a testépítők), folyamatosan arra kényszerítik a szervezetüket, hogy a lassan emésztődő és későbbiekben még glükózzá is átalakítani szükséges fehérjéből (aminosavakból) fedezzék az energiaszükségletüket, ahelyett, hogy azt könnyedén felhasználható szénhidrátból tennék.   Az imént leírtakból világosan látszódik, hogy, energiaellátásra egyáltalán nem is tanácsos fehérjét fogyasztanunk. Még karbantartásra sem ajánlott a túlzott fehérjebevitel, hiszen következtében a szervezetünkben felhalmozódhat az ammónia, mely izomfáradtságot okozva pontosan azt váltja ki, amit minden bizonnyal el szerettünk volna kerülni. Aki további olvasnivalóra vágyik a témában, annak ajánlom a következő angol nyelvű oldalakat: http:/­­/­­michaelbluejay.com/­­veg/­­protein.html https:/­­/­­www.drmcdougall.com/­­misc/­­2007nl/­­apr/­­protein.htm http:/­­/­­www.nealhendrickson.com/­­mcdougall/­­031200puprotein.htm írta: GS    

« Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos keksz Narancsos sütőtökös diós kuglóf : glutén-, tojás-, és laktóz mentes édesség »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!