Gourmet Fesztivál 2014 – Vega szemmel recept vegetáriánus

Gourmet Fesztivál 2014 – Vega szemmel

2014. június 3. Zizi kalandjai 

Gourmet Fesztivál 2014 – Vega szemmel
tovább a teljes receptért  »
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Budapesten a 4. Gourmet Fesztivált… igen nagy sikerrel. Nekem ez a második alkalom volt, hogy részt vettem, vagyis, hogy kilátogattam. Kimondottan úgy készültem, hogy a fesztivál vegetáriánus oldalára voltam kíváncsi, már, ha van ilyen egyáltalán. Hát… ha egy nagyon éhes vegetáriánus kiment a fesztiválra és a desszerteket nem számítjuk (ugye ebből sem mindegyik fogyasztható, ha például van benne zselatin), akkor degeszre nem tudta enni magát. A tálalás, a megjelenés, a dizájn, a hangulat mind csillagos ötös, de hiányoltam egy dolgot. Szerintem fontos lenne feltüntetni a menün egy V betűvel, hogy melyek a vegetáriánus fogások. Néhány ételnél ki tudtam találni, hogy nagy valószínűséggel vegetáriánus ételekről van szó, de jó néhány “rakott krumpli” fogásnál a jól hangzó név bizony húst is takart. Így jártunk a Rosinante Étteremnél: “Rakott burgonya” terrine füstölt tojássalátával és medvehagymás tejfölhabbal – ugye milyen jól hangzik? Persze ebben is volt hús, kiderült, DE! Megsajnáltak bennünket vegákat és ott helyben összedobtak nekünk egy vegetáriánus fogást ajándékba: pirítósra került a medvehagymás tejfölhab egy kis csírával a tetején és mellé az ominózus füstölt tojássaláta. Nyamm! Ez aztán gyors  és kedves reakció, kiváló vendégszeretet és kreativitás! Le a kalappal a Rosinante előtt, köszönjük Paór Anikó! Nekünk nagyon ízlett még az OMU Ramen és Tempura Bár vegetáriánus ramen levese. A Momotaroban is imádjuk a ramen levest, de az Omunál sokkal sötétebb és fűszeresebb volt az alaplé, ami nagyon ízlett nekünk. Jól tele is pakolta a chef sok-sok zöldséggel, tésztával és korianderrel a tetején tálalta. Egyetlen probléma van, a hely a Gourmet Fesztiválon mutatkozott be, viszont a nyitás csak augusztusban lesz, szóval, aki szeretné kipróbálni a többi vega fogást is (mert ígérik, hogy lesz sok!), annak várnia kell nyár végéig. Nem maradhatott ki az Anyukám mondtánál a focaccia, amelyről csak a sonkát kellett mellőzni és máris vegetáriánus lett a fogás isteni finom burrata sajttal, paradicsommal, rukkolával és jó minőségű olívaolajjal. Kóstoltuk még a Viator Apátsági Étterem rakott csicsókáját lestyánnal és kecskesajttal. Ez teljesen vegetáriánus étel volt, na jó, eredetileg szalonna pörccel megszórták a tetejét, de nekünk nyilván nem.  Nem vagyok egy nagy csicsóka rajongó és noha a csicsóka íz intenzív volt, a fűszerezés és a hozzátársult többi alapanyag íze, aromája nagyon kellemessé tette. Nagyon ízlett még a Kistücsök előétele a balatonszemesi zöldspárga rebarbara szósszal és pisztáciás morzsával tálalva. Könnyű fogás, igazi előétel, de persze háromszor többet meg tudtunk volna enni belőle. Sajnos idő hiányában kimaradt a Lamareda Étterem kecskesajtos sültpaprika gazpachoja érlelt padlizsánnal, a Pomo D’Oro orecchietta tésztája paprika mártásban sült padlizsánnal, házi füstölt ricottával. Ha valaki kóstolta, írja meg nekem, hogy ízlett neki! Viszont sikerült ennünk a sokak által emlegetett Babel Delicate Étterem málnás paradicsomesszenciájából… hát nem hiába emlegették olyan sokan, mert isteni finom volt (a desszertjük is: “Fekete erdő” sósmogyoró mousse-szal)! Ennél a standnál még a kiváló zene is gondoskodott a jó hangulatról! A látottak és megkóstolt ételek alapján azért bizakodó vagyok… szerintem lesz gourmet vegetáriánus étel özön egyszer a fesztiválon… persze, lehet, hogy csak néhány év múlva, amikor a vendégek és az éttermek közös összhangra találnak ilyen téren (szerintem)! Harrer Cukrászda desszertjei A table! Boulangerie – fantasztikus éclair válogatás

« Háromlisztes paradicsomos-zöldséges kenyérlepény Tavaszi méregtelenítés. Harmadik-kilencedik nap »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!