Immunerősítő saláta recept vegetáriánus

Immunerősítő saláta

2022. január 31. VegaLife 

Immunerősítő saláta
tovább a teljes receptért  »
Amikor először jártam az Eleki Életmódközpontban, arra lettem figyelmes, hogy az étkezésekhez párolt fokhagymát is adnak több embernek a turnuson. Szívbetegeknek, vérnyomás problémával küzdőknek, cukorbetegeknek is adták a turnusok alkalmával. Azóta már én is készítettem párolt fokhagymát. Ropogósra párolva, éppen csak egy kis ideig, forrástól számított 2 percig, vízgőzben. Ennyi idő elég is arra, hogy ízletes, ropogós fokhagyma legyen, aminek következtében a fokhagyma kellemetlen szaga, csípős karaktere már nem lesz érezhető. Legutóbb Tóth Gábor írta közösségi oldalán, hogy ugyanezt a technikát alkalmazta és zöldségfélékkel fogyasztotta el az így megpárolt fokhagymát. Hatásaként megjegyzi " Az omikron infekcióval egy időben alkalmam volt tesztelni, eredményesen." Gábor írásában megjegyezte azt is, hogy "Az amerikai reformer szakintézményekben (New Start szanatóriumok) sok volt a gyomor- és bélérzékeny ember, akik rendszeresen nyers fokhagymát nem fogyaszthattak. Hosszú évtizedekkel ezelőtt ekkor próbálták ki a párolt fokhagymát, és kikísérletezték ezeket a hatásokat, amelyek meglepőknek bizonyultak. A két perces fokhagyma esetében jelentős mennyiségű allicin benne marad az egész gerezdben, ugyanakkor tökéletesen tudják fogyasztani az érzékenyek is, rendszeresen. Nagyon sok betegség leküzdését ennek is köszönhették". Az igazság az, hogy kicsit tovább gondoltam a párolt fokhagyma dolgát. Ha az ember lebetegszik, legyen az megfázás, nátha vagy akár covid, szüksége van arra, hogy immunrendszerét megerősítse. Az immunrendszer működésének kulcsa a bélrendszerben rejtőzik. Ha az ember megbetegedik, mielőbb szeretné visszakapni egészségét. Sokan nem gondolnak arra, hogy a bélflórát és a bélrendszert is támogatni kell ilyenkor nem csak az antibakteriális hatású fokhagymát fogyasztani. Ennek egyik legjobb módja a savanyú káposzta (nem az ecetes!) fogyasztása, mivel fermentálásnak köszönhetően a savanyú káposzta  tejsavbaktériumokat, rostokat tartalmaz. A benne lévő mikroorganizmusok elősegítik a belekben a hasznos baktériumok elszaporodását. Ezért szabályozza a bélműködést, egészségessé teszi a bélflórát, ezzel is erősítve az immunrendszert. C-vitamin tartalmát a savanyítás után is megőrzi, ezért télen is gazdag vitaminforrás. A párolt fokhagyma és a fermentált savanyú káposzta ütős páros a gyors gyógyulás és immunerősítés érdekében, tapasztalatból állítom. A recept Hozzávalók: - 1-2 merőkanálnyi mennyiségű savanyú káposzta - 1-2 fej nagyobb fokhagymavíz   Elkészítés: Ha a káposzta túl savanyú számunkra, érdemes vízben kicsit átöblíteni, átmosni. A fokhagymákat megpucoljuk, majd egészben egy szűrőbe tesszük. Egy edény aljára vizet engedünk (én vízforralóval forraltam, majd öntöttem az edénybe, így sokkal gyorsabban felforrt a víz). Az edénybe beletesszük a szűrőt, amiben a fokhagymák vannak, majd fedő alatt 2 percig pároljuk. A víz ne lepje el a fokhagymát, csak a gőz járja át. Amikor elkezd forrni a víz, mérjük az időt és 2 perc múlva már kész is a fokhagyma. A fokhagymákat összekeverjük a savanyú káposztával és akár pirítós kenyérrel, akár magában vacsorára vagy valamilyen főtt ételhez elfogyasztjuk. Mi ettük reggelire és vacsorára és a betegségből pár nap alatt felgyógyultunk.  

« Diós répatorta Csokis vaníliás turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 7. nap »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!