Lekváros bukta

2014. április 14. BioBrigi 

tovább a teljes receptért  » Újabban itthon is merek kelt tésztákat sütni, gyakrabban készül zsömle, csavart kifli, meg ilyenek. Kétszer sütöttem buktát is, bár a második adagból sok kirepedezett, mert jól megtömtem lekvárral. A "merésnek" semmi különös oka nincs, csak annyi, hogy Ábel hosszabb időszakokban van ébren, kevesebbet szopik, jobban irányítható, így ritkábban van az, hogy túlkel/­­túlsül a tészta, mert őkelme hamarabb lett éhes, nyakig kakás ésatöbbi. Persze nem jelenti azt, hogy unatkozunk, hiszen gyakrabban történnek egyéb "balesetek", mint a lépcső aljának megöntözése, és abban való tapicskolás... :) A kenyérféléket a kis legény is nagyon szereti, nehezen érti meg például azt, hogy nyersen miért nem akarom adni neki. Annak zsömle formája van már, tehát ehető. Az ő olvasatában. :) Gondoltam a lekváros bukta majd nagyon bejön neki, de a lekváros részét nem volt hajlandó megenni. Pedig vagy két hónapja emlékszem, hogy Apa nem győzte neki a szilvalekváros katonákat készíteni. Nem baj, ha nem kell, nem kell. Ilyesmit nem erőltetek. Majd később úgyis megeszi. Visszatérve a buktára. A tésztája teljesen egyszerű, könnyen vegánosítható, a tej helyett csak szójatejet kell bele tenni, és a vaj helyett olivaolajat önthetünk a tésztába. Én nem érzek nagy különbséget a két tészta között, kicsit talán nehezebbnek találom a tejeset. Ez utóbbi ritkán is készül nálam, de múltkor a szójától el kellett tekintenem a fogyasztók idegenkedése miatt. Értem, hogy miért, de nem értek vele egyet. Ha nem génmanipulált, akkor egészséges alternatívája lehet a húsnak. Magas fehérjetartalmú. A különböző ráaggatott problémák már csak azért sem állják meg a helyüket (pl. fitoösztrogéntartalom), mert ha igaz lenne, lassan kihalt volna a kelet, már pedig elég szaporának tűnnek. A hozzászokás pedig bizonyos ételféleségekhez nem hosszú évekig tart, hanem hetekig. Azután nem okoznak problémát. Csak próbáld ki azt az egyszerű dolgot, hogy csak fele annyit sózol, vagy édesítessz 2 hétig... És persze ahogy mindenre igaz, erre is, hogy nem mindegy, hogyan készítjük el. Lehet jól, és rosszul. A tofu, a szójaizolátum tartalmú ételek, mint a burizer, vagy a szójatej könnyen emészthetőket. A szójakocka az olyan, mint régen a margarin volt, inkább ne is... Mindegy is, magamban csak azt tettem fel, hogy az emberek, ha meg merik enni a húst, akkor a szóját miért nem?!  A fenti felsorolás ellenére elfogadom az ilyen döntéseket, hiszen magam meg a húsnemevéshez ragaszkodom, ki ehhez, ki ahhoz. Épp ezért nem tettem észrevétlenül sem került élelmiszert az ételbe, hiszen magam sem lennék boldog ha pl. valaki disznózsírt csempészne az ebédembe. Hozzávalók:  40 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 20 dkg fehér liszt 380 g szójatej 5-6 ek olivaolaj 3 ek gyümölcscukor 1 csipet vaníliapor 1 kk só 2 dkg élesztő cukormentes lekvár (szilva, vegyes, barack) Általában a kenyérsütő üstjében dagasztatom meg a tésztát, de kézzel is jól kidolgozható. Az a lényeg, hogy ruganyos tésztát kapjunk. Először a száraz hozzávalókat keverjük el, majd adjuk hozzá az olajat, az élesztőt és a tejet. Az élesztőt külön nem szoktam felfuttatni, feljön a tészta szépen így is. Alaposan dagasszuk meg a tésztát, míg "csöpög a plafon". :) Amikor készen van, ujjnyi vastagra nyújtjuk, 8 egyforma téglalap alakú darabra vágjuk, megtöltjük két kanál lekvárral. Két oldalról a tésztát egymásra hajtjuk, összenyomkodjuk a széleket, majd a végét is összenyomkodjuk, és maga alá hajtjuk. Zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Bő fél órát kelesztjük, és 40 percig közepes hőfokon sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.