rétes receptek - Vegetáriánus receptek

rétes receptek

Kapros-joghurtos töksaláta

2024. július 2. Vegavarázs 

Hozzávalók: 1 főzőtök 2 kanál olaj 1/­­3 kk asafoetida (vagy fokhagyma) egy csomag kapor 5 dl joghurt egy csipet frissen őrölt feketebors 3 ek olívaolaj 2 kk só A főzőtököt megpucolom, félbevágom, kiszedem a magos részt, a többit pedig mandolin szeletelőn vékony csíkokra vágom vagy lereszelem. Apróra vágom a kaprot. Egy lábosban felmelegítem az olajat, beleszórom az asafoetidát (vagy a lereszelt fokhagymát) és ráteszem a tököt. Hozzáadom a kapor felét, és időnként megkevergetve addig dinsztelem, amíg elfő a leve, amit kiengedett. Félreteszem, hogy kihűljön.  Közben elkészítem a dresszinget: a joghurtban elkeverem a sót, néhány tekerésnyi borsot őrölök, hozzáadom az olívaolajat és a maradék kaprot, majd alaposan összekeverem. Ha a tök kihűlt, elkeverem a dresszinggel és hűtőben érlelem. 

Meggyes-grízes rétes

2024. március 29. Vegavarázs 

A legjobb meggyes-grízes rétest a nagymamám sütötte. Sajnos a receptet nem tanultam meg tőle, de ez a mostani egészen hasonló hozzá. Egy csomag (6 lap) rétesből 2 rudat sütök, azaz 3 lapból lesz egy rúd rétes.  Hozzávalók: 1 csomag réteslap 3 dl búzadara 2 dl tejföl egy csipet só 5 ek olaj 4-5 ek negyedannyi édesítő (vagy 2 dl cukor) kb. 1,5 dl meggylé (amit a mirelit enged, vagy befőttnek a leve, ha azt használunk) 2×45 dkg mirelit magozott meggy (befőtt is lehet) Egy tálban elkeverem a töltelékhez valókat: a búzadarát, a tejfölt, a sót, az olajat, az édesítőt és a meggy levét. Nem legyen túl száraz, de folyós sem, inkább krémes, könnyen kanalazható. 15-20 percig állni hagyom.  Fogok egy réteslapot, nagyon vékonyan megkenem tejföllel, ráteszek még egyet, azt is megkenem, majd ráhelyezem a harmadik lapot. A közepére teszem a töltelék felét, kanállal elegyengetem és rárakom az egyik csomag magozott meggyet. Feltekerem, tepsire rakom.  Ugyanígy összeállítom a másik tekercset is, az első mellé helyezem. A tetejüket is megkenem nagyon vékonyan tejföllel, majd előmelegített sütőben, 180 fokon nagyjából 20 percig sütöm, amíg szép aranybarna lesz. 

A fecskepapagájok védelmében állt ki Leonardo DiCaprio

2024. február 25. Prove - a világ vegán szemmel 

A közelmúltban vált világossá, hogy a fecskepapagájokat a kihalás veszélye fenyegeti, miközben Tasmaniában a fészkelőhelyüket tönkreteszi a fakitermelés. Ez most ugyan egy bírósági döntés értelmében éppen szünetel, Leonardo DiCaprio színész, környezetvédő azonban azt kéri az ausztrál kormánytól, cselekedjen, védje meg a fajt a kihalástól. Az ausztrál természetvédők mindössze ideiglenesen jutottak egy kis időhöz, hogy lehetőséget… The post A fecskepapagájok védelmében állt ki Leonardo DiCaprio appeared first on Prove.hu.

Vegajó: generációkon átívelő gondoskodás növényi alapon

2024. február 23. Prove - a világ vegán szemmel 

Az ígéretesen bővülő növényi alapú tejhelyettesítők palettáján három éve jelent meg a Vegajó márkanév. A gyártó FINO-FOOD Kft. döntésének hátterében személyes indokok is szerepeltek, de ma már a kaposvári cég jól megfontolt üzleti érdekei is a vegán kínálatuk erősítését kívánják meg. Szommerné Egyed Linda, a kft. ügyvezetője a Prove-nak elmondta, további újdonságok bevezetését tervezik. Gy.… The post Vegajó: generációkon átívelő gondoskodás növényi alapon appeared first on Prove.hu.

Az algafehérje ígéretes új proteinforrás lehet

2024. január 11. Prove - a világ vegán szemmel 

A University of Exeter kutatói azt vizsgálták, milyen hatékony az algafehérje (spirulina és chlorella) az izomépítésben. Eredményeik alapján elmondható, hogy az algából kinyert fehérje hatékonyságban azonos, ám lényegesen fenntarthatóbb alternatívái lehetnek az állati fehérjéknek. A jövőben az algák komoly szerepet tölthetnek be a világ élelmezésében. A spirulina és a chlorella megfelelő alternatívát jelenthetnek az állati… The post Az algafehérje ígéretes új proteinforrás lehet appeared first on Prove.hu.

Kölestúrós pohárdesszert almával és dióval

2024. január 1. Prove - a világ vegán szemmel 

Gondoltad volna, hogy tisztán növényi összetevőkből is készíthetsz túrós desszertet? Ha nem, akkor ezt a pohárdesszertet feltétlenül próbáld ki. Bár a hideg időben imádjuk az almás-diós pitét, a rétest és a hasonló forró süteményeket, néha érdemes újdonságokat is kipróbálni. A pohárdesszertet általában a nyári idővel párosítjuk, amikor nincs kedvünk a konyhát a sütővel bemelegíteni. Pedig… The post Kölestúrós pohárdesszert almával és dióval appeared first on Prove.hu.

Az Európai Űrügynökség is érdeklődik a sejtalapú húsgyártás iránt

2023. november 19. Prove - a világ vegán szemmel 

Az ESA (European Space Agency) szeretné kideríteni, hogy milyen lehetőségeket rejt magában a sejtalapú húsgyártás az űrutazás szempontjából. Hiszen a sejtekből előállított állati szövetek nagyszerű fehérjeforrást jelenthetnének az asztronautáknak. Az ügynökség két éve már feladott egy álláshirdetést olyan szakemberek számára, akik ezzel a témakörrel foglalkoznának. A most publikált beszámoló alapján ígéretesnek tűnik a technológia űrben… The post Az Európai Űrügynökség is érdeklődik a sejtalapú húsgyártás iránt appeared first on Prove.hu.

Mogyoró-öntetes saláta

2023. május 16. vegasziget 

Hozzávalók: 50 dkg káposzta 2 nagyobb sárgarépa 2 marék földimogyoró 1 fej lilahagyma Az öntethez: A mogyoróöntethez: 5 dkg sós mogyoróvaj (krémes, nem crunchy) 1 db  citrom leve 1 gerezd fokhagyma 1,5 dl kókuszital 3 ek. szójaszósz 1 ek. méz 1 csipet só Elkészítés: Felszeleteljük a káposztát és a répát, és félretesszük. Az öntet hozzávalóit turmixgépbe tesszük; és selymes állagúra turmixoljuk. Tálalás előtt öntsük rá a […]

Káposztás-krumplis rétes

2023. január 20. VegaLife 

Káposztás-krumplis rétes Ez a recept a fejemből pattant ki a "mi van itthon, amiből főzzek?" kérdés alapján. A hűtőben pihent rétes lap, savanyú káposzta, az élés kamrából krumpli, a zöldséges tálról pedig egy paprika került hozzá. A vicces dolog az, hogy hála az Olio appnak, ezek közül csak a réteslapokat kellett vásárolnom, a többit pedig ingyen gyűjtöttem be. Tudom, hogy Magyarországon is van néhány város, ahol már működik ez az app, de sajnos a nagyobb áruházláncok még nem használják, pedig akár arra is alkalmas lenne, hogy ezek a cégek minél inkább "karbon-semleges" (carbon-negative) cégekké váljanak. Egyrészt a lejáratközeli termékek nem a kukában végzik, hanem felajánlják a közösségnek. A felajánlást pedig önkéntesek viszik haza, hirdetik meg és kínálják ingyen "begyűjtésre" a lakóközösség (bizonyos kerületben élők) számára. Másrészt a széndioxid kibocsátást is csökkentik, mivel azok az emberek, akik begyűjtik, ahogy mondtam egy bizonyos terület lakóközössége, így akár gyalogosan is el lehet sétálni ezekhez az önkéntesekhez az igényelt ingyenes dolgokért. Karácsony tájékán rengeteg krumplihoz (közel 10 kg, és nem csak nekem jutott), répához, fehérrépához jutottam így, de máskor is "van fenn" banán, mandarin, alma, vágott virág, stb., persze akkor nem ilyen mennyiségben. Kevésbé egészséges ételek is megosztásra kerülnek, pékáruk, néha hús- és tejtermékek. Persze nem csak ezek az áruházláncoktól önkéntes begyűjtők tesznek fel étel és nem-étel hirdetéseket, hanem szimplán magánszemélyek, akik valamiktől meg akarnak válni, és ingyen kínálják. Vannak, akik táskát, ruházatot, gyermekeknek játékokat, lakásdíszeket raknak fel, de olyan is akad, aki élelmiszert. Már én is hirdettem és kínáltam több mindent így ingyenes begyűjtésre. Megörültem, amikor láttam, valaki savanyú káposztát tett fel, elég különleges számba megy itt, mivel nem annyira elterjedt itt Angliában. Tehát ez a recept nem jött volna létre (legalább is most nem és így nem,) ha nincs az Olio.   A recept  Hozzávalók - 3 réteslap - olaj - 4-5 db főtt krumpli - 10 dkg savanyú káposzta - csipetnyi őrölt fekete bors - 1 kápia vagy kaliforniai paprika (elhagyható)   Elkészítés Az első réteslapot enyhén nedves konyharuhára leterítjük és kevés olajjal és egy ecsettel átkenjük. Ráhelyezzük, rásimítjuk a második réteslapot és ugyanígy beolajozzuk. Ráhelyezzük, rásimítjuk a harmadikat is, de ezt már nem olajozzuk be.  A főtt krumplit összetörjük, a paprikát apró darabokra vágjuk és az egészet összekeverjük, miközben hozzáadjuk és hozzákeverjük a savanyú káposztát, majd egy csipetnyi (vagy talán kettő) fekete borssal megfűszerezzük. Mivel a savanyú káposzta amúgy is sós, nem igazán raktam hozzá sót, de ha sósabban étkezel, talán egy keveset adhatsz hozzá. A rétes egyharmadára rásimítjuk a káposztás-krumplis tölteléket, majd a nedves konyharuha segítségével felcsavarjuk és óvatosan sütőpapíros tepsibe fektetjük. Kb 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.  Fogyasztható meleg sós reggeliként vagy valamilyen főzelékhez, vagy akár uzsonnára is.

Forró leves hideg tavaszi napokra

2022. április 9. Mindennapi ételeink 

Forró leves hideg tavaszi napokra Egy finom gomba krémleves receptet hoztam nektek, mivel nálunk lehűlt az idő, ezzel kedveskedtem a férjemnek - gyerekek nagy bánatára, ők még a szagát sem bírják ennek a levesnek. Ők brokkoli krémlevest kaptak. Hozzávalók:1 nagyobb fej vöröshagyma2-3 gerezd fokhagyma1 kg csiperkegomba2 közepes burgonya2 dl növényi főzőtejszínsó, rozmaring, vegeta2 ek. kókuszolaj/­­olaj/­­margarinvízElkészítés:Az elkészítése hihetetlenül egyszerű: a hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és zsiradék és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben megmossuk nagyon alaposan a gombákat és 4-5 darabot egészben félreteszünk, a többit felaprítjuk. A burgonyát is megpucoljuk, kisebb kockákra vágjuk. Amikor a hagyma megpuhult, a felaprított gombát és krumplit ráöntjük, sózzuk, vegetázzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a fokhagymát és lefedve összepuhítjuk - mindig csak annyi vizet öntsünk rá, amennyi segíti. hogy ne égjen le. Ezután beleöntjük a főzőtejszínt, felöntjük annyi vízzel, amilyen sűrűre szeretnénk készíteni és összebotmixerezzük. A kimaradt gombafejeket rusztikusan, nagyobb darabokra vágjuk és kevés kókuszsíron megpirítjuk. Ez kerül majd levesbetétként rá.  

Vegán gyros grill nyárs laskagombából

2021. február 12. Kertkonyha 

Vegán gyros grill nyárs laskagombábólCsoda három egyszerű lépésben Van, hogy az embert elbizonytalanítja a komplikáltabb recept.. Hát, én itt pont fordítva jártam, mert abban kezdtem kételkedni, hogy vajon három egyszerű lépés tényleg elég lesz-e a csodához. Na, hát, az a helyzet, hogy ELÉG! :) De mitől is lesz jó ez a nyárs? Hát, természetesen a fűszerektől, aztán fontos a laskagombára jellemző ruganyos állag is, és végül az sem árt, ha nem félsz az egészet jól megsütni! :) Jutalmad pedig az illatos, cuppanós, kívül ropogós, belül szaftos vegán gyros lesz. Csíkokra vágva töltheted pitába, adhatod körettel tányérra is. Extra tipp: ki ne hagyd a tzatzikit vagy tahini szószt mellőle! A recepthez a gombát a Chefgomba.hu biztosította. Hozzávalók négy nyárshoz (3-4 személyre) - 600 g laskagomba - 1 fej lilahagyma - 2 kk gyros fűszerkeverék - 1 ek olívaolaj - 3 fújás füstaroma - 1 nagy gerezd fokhagyma reszelve - A lilahagymát vágd negyedekbe, majd szedd levelekre. A laskát is finoman szedd szét, ha maradna pár méretes ernyő, azt inkább vágd ketté. Figyelem, a laskát nem szabad áztatni, mert felszívja a vizet! - Egy tálban hintsd meg a fűszerekkel, locsolj rá olívaolajat, majd forgasd össze lazán. Ennek muszáj így állnia pár órát, még jobb, ha egy egész éjszakán át tudnak dolgozni a fűszerek a hűtőben. - Másnap lazán fűzd nyársra a gombát és a hagymát. Egyáltalán nem baj, ha nem érnek össze teljesen, annál jobban sül majd. Tedd fel a nyársakat egymás mellé egy sütőtál szélére. Ne nagyon érjenek a tál aljához sem, úgy tud legjobban grilleződni minden. Süsd a nyársakat 230 fokon légkeveréssel 25 percet, majd további 20 percet, de azt már csak 200 fokos sütőben. Ha kész, kicsit hagyd hűlni, majd a szeletelés előtt húzd össze a nyársakat középre. Ha nem is a legelegánsabb megoldás, de ollóval tudod majd a legszebben levagdosni a grilledet a nyársról. ;) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!  Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.       Recept inspiráció The post Vegán gyros grill nyárs laskagombából first appeared on Kertkonyha.

Apfelstrudel - almás rétes

2020. november 14. Vegavarázs 

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy rajongok mindenért, ami alpesi. A kék hegyekért, a havasi gyopárért, a Gmundner kerámiáért, az alpesi sajtokért és kovászos rozskenyérért, és természetesen az apfelstrudelért. Azt is töredelmesen bevallom, hogy sosem sütöttem még apfelstrudelt, azaz almás rétest....

Fügés-mandulás rétes

2019. október 6. VegaLife 

Fügés-mandulás rétesA rétest ma már a háziasszonyok többsége előre elkészített réteslapokkal vagy leveles tésztával készíti. Volt szerencsém életemben megnézni és részt venni az igazi házi rétes készítésében, de a tény, hogy az előre elkészített réteslappal nagyobb szerencsével járok és rövidebb idő alatt biztosabb a sikerem, még nem bírt rá, hogy magam is kipróbáljam házilag a tésztát összeállítani és nyújtani. Talán majd egyszer.  A rétes feltehetően a törököknek köszönhetően hódoltságuk ideje alatt került magyarok lakta területre. Mivel a törökök akkori baklava-szerü süteménye túl édes volt, így a magyar háziasszonyok eleinte 10-12 lapot sütöttek ki egymásra rakva a forró kemencékben, s azokat töltelék nélkül feldarabolva, porított cukorral meghintve tálalták. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18-19. század fordulóján alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején szerepelt a ,,Rétes Hongrois, melynek elkészítéséhez a réteslisztet Magyarországról rendelték és a cukrászokat Pestre küldték tanulni.  (forrás: Vétek György: Rétesshow a kastélyban, hvg.hu, 2007. augusztus 11; Sütemények, tészták könyve, Budapest, 1988, Vianco Stúdió) Még sok helyen fellelhető füge, nem csak piacokon, üzletekben, de telkeken, kertekben álló fügefákon is. Emlékszem, amikor Budán laktunk, a lakóházunk végében állt egy hatalmas fügefa, még novemberben is szedtem róla finom gyümölcsöt. Nagy örömömre szolgál ma is, ha lehetőségem van friss fügét enni. Ennek hiányában aszalt fügét is felhasználhatunk az alábbi recepthez, amelynek az alapja ugyan reszelt alma, de a füge markáns ízének köszönhetően ezt alig érezni benne. A recept Hozzávalók: -  4 réteslap - vizes konyharuha - olaj - 3 alma - 1 bögre füge (aszalt is jó) apróbbra vágva - 1/­­2 bögre maroknyi datolya vagy mazsola - 1 bögre mandula   Elkészítés: A datolyát vagy mazsolát meleg vízben megáztatjuk. Éppen csak ellepje a víz a gyümölcsöt. A mandulát megöröljük vagy megdaráljuk. Az almákat lereszeljük vagy gyorsaprítóban darabosra őröljük. A réteslapokat vizes konyharuhára fektetjük, majd mindegyik lapot (kivéve a legfelsőt, amit majd megtöltünk,) egyesével olajjal megkenjük (erre a célra kapható ecsetet használunk) és így helyezzük egymásra. Az utolsó lapot, amit megtöltünk, nem szükséges megkenni. A megáztatott datolyát vagy mazsolát kézi turmix-szal kicsit összedolgozzuk majd az így keletkezett édes szószt az almával összekeverjük.  A réteslapra egy csíkban a széléhez közel először ráhelyezzük a datolyával vagy mazsolával összekevert almát, majd ennek tetejére egyenletesen rászórjuk a fügét, végül megszórjuk a megdarált mandulával. Akik édesebb szájúak, a megdarált mandulát elkeverhetik a fentiek során leírt mandulaszósszal, vagy más édesítővel, mint gyümölcscukor. A vizes konyharuha segítségével a rétest felsodorjuk, majd sütőlapra tesszük. Sütés előtt kis olajjal a rétestekercset megkenjük. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Őszi ízeket idéző vendégváró falatok, amelyeket akár reggelire is fogyaszthatunk. Én így (t)ettem.    

Vegán sajtkrém recept répából és krumpliból – mártogatós, szendvicskrém vagy sütőben sült dolgok felső rétege is lehet

2019. január 26. VegaNinja 

Van egy olcsó és nagyon finom vegán sajtkrém, amiről mindenkinek tudnia kell! Az egyetlen különleges összetevője a sörélesztőpehely, ez kölcsönzi neki a sajt ízt – na meg talán a kókuszolaj és a füstölt paprika. Sörélesztőpelyhet ázsiai mindenes boltokban és bioboltokban lehet kapni, füstölt paprikát pedig tudtommal csak bioboltokban, de ez sima pirospaprikával helyettesíthető. A kókuszolaj pedig egyre több helyen kapható, nagyáruházakban, drogériákban stb. Ehetjük tortilla csipsszel, szendvicsben, főtt tésztára téve (lásd mac and cheese), vagy szétteríthetjük sütőben sült, rakott ételek tetején is. Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, növényi tejjel és/­­vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Szendvicskrémnek jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. The post Vegán sajtkrém recept répából és krumpliból – mártogatós, szendvicskrém vagy sütőben sült dolgok felső rétege is lehet appeared first on VegaNinja.

Granolás "pite-torta"

2018. május 31. Mindennapi ételeink 

Granolás Ismét a Granoland granoláját felhasználva készítettem egy finomságot. Hozzávalók: 25  dkg finomliszt 25  dkg Granoland granola (én a gyümölcsöset használtam, az aszalványokat kiszedtem belőle, olajos magokat hagytam) 1/­­2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl olaj  10 dkg eritrit/­­nyírfacukor  kb. 1-2 dl víz -- 30 dkg kg meggy 20 dkg áfonya 20 dkg eper 30 dkg cseresznye 10 dkg eritrit/­­nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés:  A lisztet és az eritritet/­­nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport és az előzetesen kávédarálón megdarált Granoland granolát. (ez egyébként hihetetlenül finom granola-morzsa is lesz, morzsasütiben jól felhasználható, vagy fagyira szórható.) Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk, összegyúrjuk. Félretesszük kissé pihenni, eközben elkészítjük  a tölteléket: a gyümölcsöket megmossuk, kimagvaljuk, és kinyomkodjuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre morzsát szórunk rá és ráhalmozzuk a gyümölcsöket, majd befedjük a tészta másik felével.  180 fokon, kb. 30 perc alatt kisütjük. Bármilyen gyümölccsel elkészíthetjük.

csokipudingos-túrós rétes

2018. február 22. Beautilicious 

csokipudingos-túrós rétes Hogy is képzelhetnénk el a nassolást rétes nélkül? Sehogy! Még a diéta alatt sem maradhat ki egy igazi magyar étrendjéből a rétes. Klasszikus, és örök kedvenc :) Hozzávalók - 100gr barnarizs liszt - 150ml szénsavas víz - egy csipet só - 3 tojás - 200gr túró - 40gr kakaópor - 40+40gr édesítőszer - 200ml folyadék - 30gr kókuszreszelék - 1 citrom leve Így készítsd - A tojásfehérjét szénsavas vízzel, csipet sóval, és a liszttel keverjük össze. Palacsintatészta állagot fogunk kapni. - Ezt öntsük tepsibe, és süssük 10percig - A töltelékhez készítsünk csokipudingot a megszokott módon ( felfőzzük a folyadékkal a tojássárgáját, édesítőt, kakaóport) - A túrós töltelékhez a túrót kikeverjük édesítőszerrel, és citromlével. An kókuszreszeléket is tettem bele, mert imádom :D - Megtöltjük a tésztát, és feltekerjük, majd sütjük 30percig

Téli étvágy és hangulatjavító - gyömbéres Rasam leves

2018. február 3. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Téli étvágy és hangulatjavító - gyömbéres Rasam leves   Ez a leves, ha mindent előre megveszünk hozzá, akkor nagyon könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető. Kiválóan melegít és felélénkíti az emésztésünket. A két sarkalatos pontja a tamarind és a koriander no meg a curry levél. Tamarindot szárítva lehet kapni az indiai vagy ázsiai élelmiszereket árusító boltokban, koriandert pedig frissen szerencsére egyre gyakrabban lehet találni a piacokon vagy szintén a már említett ázsia boltokban. Curry levél ha nincs friss (ázsiai boltokban fagyasztva árulják) akkor lehet kapni fűszeresnél szárítottat is, az is jó. A rasam levesbe én most tettem egy kis gyömbért is ezen az esős, téli napon. És ami az extra nekem, hogy most házi készítésű, eredeti ayurvéda recept szerinti (tehát nem teavajból olvasztott vajat!) vagyis házi, saját készítésű ghee-t használtam. Hmmmm. Hozzávalók 2 személyre: 1 bő evőkanál szárított tamarind (vagy úgyis mondhatnám, hogy egy vastag ujjnyi levágva a szárított tömbből) fél csokor friss koriander 8 db koktélparadicsom vagy 2 kisebb fej minőségi paradicsom 1 ujjnyi friss gyömbér 2 kis piros chili paprika egy evőkanál római kömény fél kiskanál kurkuma negyed evőkanál fekete bors (egész de lehet őrölt is) 10-15 szem fehér mustármag 10-15 darab curry levél (lehet szárított is) 2 csipet asafoetida, avagy hing ghee Előkészület (20 perc)  A tamarindot 1.5 dl forró vízbe be kell áztatni min 20 percre, és utána kinyomkodni a masszáját, meg egy kicsi a levéből is mehet hozzá. Egy kis mozsárban összetörjük a köményt és a borsot. Összevágjuk a curry leveleket, a paradicsomot kis szeletekre és a gyömbért apró picire. Felvágjuk a két chilit is. Mindezt félretesszük. Amikor mindezzel megvagyunk érdemes mindent odakészíteni a tűz mellé. Nagyon gyorsan pirulnak a hozzávalók az elején, ha erős a gáz, így jó résen lenni.   Főzés (20 perc)  Felforrósítjuk az evőkanálnyi gheet és kipattogtatjuk benne a mustármagokat. Aztán beledobjuk a gyömbért és a chilit, gyorsan keverjük és nem túl nagy lángon, hogy oda ne égjen. Majd jöhet az asafoetida, a kurkuma és az összevágott curry levelek. Picit összepirítjuk. Majd jöhet hozzá a paradicsom, hozzá egy kis só. Hagyjuk, hogy a paradicsom összeessen és sűrűsödjön, de ne főjön el teljesen. Amikor ez megvan, jöhet hozzá a tamarind massza, a kömény-bors keverék és még ízlés szerint só. Felengedjuk fél liter vízzel és közepes lángon hagyjuk felforrni. A végén beledobjuk a friss koriandert és már le is lehet venni a tűzről. Köretnek, hogy még laktatóbb legyen mehet hozzá rizs (basmati vagy soona masoori), vagy simán kenyér.   Jó étvágyat! F. Tóth Gabriella 2018 (C) Minden jog fenntartva.  

Tárkonyos erdei csiperkegomba leves burgonyagombóccal

2017. október 17. Vegán Család 

Tárkonyos erdei csiperkegomba leves burgonyagombóccal Hozzávalók:   50 dkg erdei csiperkegomba 2 nagyobb szál sárgarépa aprítva 2 szál fehérrépa aprítva 4 marék zöldborsó 1 nagyobb vöröshagyma rétesliszt 2 tk só 1 tk vegamix 2 tk tárkony 2 dl növényi tejszín olívaolaj víz   burgonyagombóchoz:   2 nagyobb burgonya csipet só finomliszt olívaolaj [...] Bővebben!

Zöldségtorta

2017. augusztus 13. Gitta nyersétel blogja 

ZöldségtortaIgen, nem csak édes tortát lehet készíteni, hanem sósat is, csupa zöldségből. Ugyanolyan szép színes, csak nem gyümölcsös-édes, hanem céklás, répás, fokhagymás... ugye milyen izgalmas? Korábbi zöldségtorták - ITT - és - ITT - Többféle variációban készülhet, a lényeg az, hogy az alapja tömény, napraforgómagos, sós, esetleg lehet fokhagymás vagy más intenzív fűszerrel megízesítve, esetleg chili is jöhet :) A többi rétegben inkább a zöldség dominál, esetleg egy vékony növényi sajtréteg, a tetejére szintén sajt vagy avokádó réteg kerül Fontos, hogy minden réteget alaposan nyomkodjuk bele a formába, hogy jó tömör legyen. Fontos még, hogy hagyjuk állni legalább egy órát a hűtőszekrényben, hogy szépen lehessen felvágni, szeletelni. Most egy lehetséges recept jön, de bátran lehet variálni a zöldségeket, fűszereket és a rétegek sorrendjét is. Be lehet hozni pl. a zellert, édesburgonyát, spenótot, stb... Olyan zöldségeket használjunk, ami nem áztatja el a rétegeket, nem túl lédús :) Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet só, bors, pirospaprika 1 evőkanál víz 30 dkg mandulasajt 30 dkg sárgarépa, 30 dkg cékla 2 evőkanál utifűmaghéj só Elkészítés: a napraforgó magot aprítógépben a fűszerekkel együtt finomra őröljük, hozzáadjuk a pici vizet, hogy összeálljon egy kisebb gombóccá. Félretesszük. A sárgarépát egy csipet sóval aprítógépben nagyon finomra aprítjuk, szinte krémes legyen. Hozzáteszünk egy csapott evőkanál utifűmaghéjt. Ugyanezt tesszük a céklával is. Ha a cékla nagyon lédús lenne, akkor hagyjuk szűrőben kb 10 percig csöpögni. Ezután tegyük hozzá az utifűmaghéjt. Mandulasajt: készítsünk mandulatejet kb 30 dkg mandulából. A visszamaradt pépet ízesítsük sóval, sörélesztő pehellyel, citromlével.  Ízesíthetjük snidlinggel, vagy bármilyen zöld fűszerrel, esetleg füstölt pirospaprikával. Sütőpapírral béleljünk ki egy 18 cm-es tortaformát. Nyomkodjuk bele a napraforgómagos alapot, kanál hátuljával, vagy egy műanyag habkártyával ,,döngöljük, majd simítsuk el. Erre öntsük a céklás zöldségmasszát, ezt is alaposan nyomkodjuk le. Erre jön a sajtréteg fele (kb 15 dkg), majd a sárgarépás réteg. A tetejére ismét sajtréteg kerül. Minden réteget alaposan nyomkodjunk le. Ez fontos, mert ez szilárdítja meg a tortát. Egy órára hűtőszekrénybe tesszük, utána szépen vágható.

"Túrós " meggyes brownie

2017. március 14. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

 Ági receptje: Hozzávalók: - 1 l szójatej - 2 kanál ecet - 3 cs vaniliás cukor - 1 üveg magozott meggybefőtt - 1 bögre kakaó/­­ karob - 1 bögre nádcukor - 2 bögre liszt - 1/­­2 bögre olvasztott margarin - 1 citrom héja - 1 sütőpor - 1 bögre (vagy kevesebb) növényi tej, vagy víz   A "túró" elkészítéséhez felteszem a szójatejet egy lábosban főni, mikor felforrt, beleteszem a két kanál ecetet, és pár perc múlva, mikor ketté válik a tej, lezárom. Egy konyharuhán keresztúl leszűröm, lecsepegtetem, és egy tálba helyezem a szójatúrót. ( Elég kevés lesz az 1 l tejből, ezért ha valaki úgy szereti a sütit, hogy gazdagon "túrós", akkor bátran készítheti 2 l tejből is. ) A tálba aztán beleöntöm a vaniliás cukrot, bele reszelem a citrom héját, és ha édesen szeretem, még cukrozom. Miután kikevertem a "túrót", félreteszem. Egy tálba összeöntöm a brownie tésztához való alapanyagokat, és összekeverem. Liszt, karob, sütőpor, cukor, majd ha jól összekevertem, mehet az olvasztott margarin, és annyi folyadék, hogy viszonylag sűrű, de jól keverhető masszát kapjak. A meggyet közben egy szűrőben lecsepegtetem. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöm a tésztát, és evőkanállal kis halmokba ráhelyezem a "túrót" úgy, hogy ne érjenek össze a halmok. A köztes térbe pedig a meggy szemeket helyezem.  180 fokra előmelegített sütöben kb 10 percig sütöm, majd 160 fokon még kb 35 percig. Ez persze sütőtől is függ. Jó étvágyat!

Édesburgonyás tofurántotta currys hummusszal

2017. február 26. Vegán muflon 

Édesburgonyás tofurántotta currys hummusszalHadd kezdjem egy nagy hírrel! Egy Michelin-csillagos francia étterem séfje szólt, hogy segédkezhetnék neki a konyhán. De én rácsaptam a kagylót! Az iménti bevezető is hűen tükrözi, egy férfi esetében a nátha a szellemi kapacitásra is hajlamos súlyosan pusztító hatást gyakorolni. Ám ez még mindig eltörpül amellett az extrém idegállapot mellett, ami normális esetben csak a félig női szupermodell - félig griffmadár jellegű mitológiai vadakat jellemzi. Szóval ezúttal csak csökkentett üzemmódban voltam képes alkotni, de azért harmadik világbeli fogolytáborokban talán ezt a művet is szégyenérzet nélkül szervíroznák. Alkotóelemek: 400g natúr tofu 1 drabálisabb édesburgonya 1 közepes fej lilahagyma 1 tk kurkuma 1 csokor petrezselyem felaprítva 2 tk tandori masala fűszerkeverék (Tisztelt Muflon úr! Mi ez és hol lehet beszerezni? Árulja el, vagy szájba térdelem! - írja Hegemón-Konkáv Rezsőné Buhargerlócról. Nos, Kedves, kínai és Ázsia-boltokban tessen próbálkozni!) 1 tk curry 1/­­2 tk barnacukor 1/­­2 fej kínai kel vagy salátakeverék só, bors Az édesburgonyát vonakodva meghámozzuk, felkockázzuk, a lilahagymát cikkekre vágjuk. Aztán. Ezt az egész rahedli zöldséget egy ún. tálba helyezzük, hogy maximálisra emeljük az elmosandó edények számát. Hozzáadunk 2 ek olívaolajat, a cukrot, a tandori masalát, sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük. Ezt az elegyet 180 fokra melegített sütőben 25 percig süssük. Pont. Közben a tofut egy villával összetörjük, kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kurkumát és a sót, és félretesszük. A salátát kevés olívaolajjal és tandori massalával összekeverjük. Ha az egész hóbelevanc kész van, hummuszt készítünk (de a boltban vásárolt sem tartozik a gasztroterrorizmus hatáskörébe), és curryval elvegyítve tálaljuk vele a kész cuccot.

Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtán

2017. január 4. Vegán muflon 

Tejszínes-gombás-zöldhagymás sült szejtánFőztjeim mellett előszeretettel traktálok másokat újévi fogadalmaimmal. Minél kisebb érdeklődést tanúsítanak a mondandóm iránt mások, annál nagyobb örömmel tölt el engem ez a művelet. Ennek szellemében: 1. Nem kényszerítem embertársaimat arra, hogy vogul revütáncosnak öltözve járjanak medvetáncot a pápával. 2. Nem gargarizálok körtelével biztosítási kárbecslők társaságában. 3. Soha többé nem válaszolok a "mi az a szejtán?" kérdésre, kiváltképp nem az internet totális térhódítása után 15-20 évvel. (Ha mégis erre ragadtatnám magam, válasz gyanánt vihogva verem arcon az illetőt egy búvártappanccsal.) És most akció. Beszerzi hozzá szolgalelkűen: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1tk füstölt paprika 1 tk fokhagymapor 250 g csiperkegomba 2 szál zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl rizstejszín 1 tk mustár só, bors Szejtánt (amit továbbra sem vagyok hajlandó definiálni, haha) főzünk az itt leírt módon. Vékony szeletekre vágjuk, és mindkét oldalon kisütjük egy tapadásmentes serpenyőben. Közben ravaszul összekeverjük a füstölt paprikát a fokhagymaporral és némi sóval, és a sütés utolsó fázisában, fűszerezzük vele a szejtánt. (Hogy meg ne égjen a paprika, értem?) Ha, kész, félretesszük. A felszeletelt gombát forró olívaolajban, nagy lángon lepirítsuk, majd visszavesszük a lángot, és hozzáadjuk a felszeletelt zöldhagymát és a lereszelt fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd tapasztaltan, türelmesen megvárjuk, hogy a leve nagyrészt elpárologjon. Ekkor hozzápasszítjuk a tejszínt és a mustárt, majd elkeverjük. A szejtánt a tejszínes-gombás cuccal rizsa társaságában ízlésesen szervírozzuk, nem mocsári tapló módon, mintha csak egy rinoszérosz hányt volna oda.

Mangeons comme les francais!

2016. november 14. Zöld múzsa 

Mangeons comme les francais! Hosszú téli estéken gyakran előkerülnek a polcról kedvenc gasztro regények. Felütve őket éppen ahol nyílik pár másodperc olvasás után hősnőnk, Suzan Loomis konyhájában találom magam, elragad a sütőből felszálló kakukkfű aromás illata: ...Este van, a kandallóban tűz ropog. Suzan éppen quiche-t, francia sós lepényt süt. Louviers piacának kofáinál járt a nyirkos reggeli órákban, ahol egészségtől kicsattanó tojásokra tett szert és mellé pár szem illatos körte is került túlméretezett fonott kosarába. Egy valamire való francia konyhában sajt, vaj mindig van otthon, Suzan pedig amerikai születése ellenére bolondul a vidéki francia konyháért... Félredobom a könyvet, szaladok a konyhámba, feltépem a hűtő ajtaját és örömmel látom, ugyan sok minden nincs benne, de egy jó darab vaj + egy érintetlen csomagolású camembert éppen kerekedik a polcon. Körte is van, minő véletlen, kakukkfű pedig télen is zöldül a kertben. Mennyi hasonlóság, csak nem Zsuzsanna a keresztnevem, vagy mégis? Jólesik néha ábrándozni egy kicsit! Az omlós tésztához ( kb. 20 cm átmérőjű piteformába ):  ? 200 g liszt ( 100 g kukoricaliszt és 100 g fehér tönkölyliszt )  ? 100 g hideg felkockázott vaj  ? 1 tojás sárgája  ? 4-5 ek. jéghideg víz  ? 1 tk. só  Camembert sajtos-körtés töltelék:  ? 1 ek. olívaolaj  ? 10 cm es darab póréhagyma  ? kisebb csokor snidling  ? 200 ml tejszín  ? 100 ml krémsajt  ? 3 tojás  ? 100 g camembert sajt  ? 2 körte vékony szeletekre vágva  ? 1 marék durvára vágott dió  ? 1 friss ág kakukkfű  ? só, frissen őrölt bors  Az omlós tésztát összegyúrjuk, a lisztbe beledobjuk a feldarabolt hideg vajat és gyors mozdulatokkal kézzel, vagy robotgéppel addig morzsoljuk, míg teljesen morzsalékos állagú nem lesz. Hozzáadjuk a tojást, a sót és addig gyúrjuk tovább, amíg összeáll. Egy belisztezett nyújtódeszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, kivágunk a piteformánkba illeszkedő kör alakot és vakon elősütjük 175 fokon 25 percig. ( Vakon sütés azt jelenti, hogy sütőpapírt teszünk a tészta fölé is és feltöltjük lencsével, babbal, vagy sütő gyönggyel, megakadályozva ezzel a tészta felpúposodását. )  A töltelék összeállítása: megpároljuk az apróra vágott póréhagymát a zsiradékon, majd egy tálba összekeverjük a tejszínnel, a krémsajttal és a tojásokkal. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a kis kockákra vágott camembert sajtot és az apróra vágott snidlinget majd alaposan összeforgatjuk. A körtét vékony szeletekre, a diót pedig éles késsel durvára vágjuk. A pitébe öntjük a tejszines-camembertes keveréket és a tetejét kirakjuk körte szeletekkel, megszórjuk dióval és morzsolunk rá friss kakukkfű levélkéket, majd 200 fokos sütőben, alsó-felső sütéssel kb. 20 perc alatt készre sütjük. A tésztát tölthetjük bármilyen más töltelékkel, az édes íz irányába is szárnyalhat fantáziánk. Ekkor érdemes a tészta begyúrásakor 1-2 ek. cukorral már az alap tészta ízét is ráhangolni az édeskés töltelékre. A narancsos-almás-sütőtökös hármas izgalmas őszi-téli ízvilág, amit a dió éppen úgy koronáz, mint a camembertes sós variációnál. Ezt a pite változatot készíthetjük úgy, hogy a tésztának egyharmad részét félretesszük és miután a töltelék hozzávalóit előpároltuk, összekevertük a tojásos masszával, majd betöltöttük az elősütött tésztába, a maradék tésztát kisodorjuk és 1 cm széles csíkokat vágunk belőle és a pite tetejét berácsozzuk. Megkenjük felvert tojással a rácsokat és indulhat a végső sütés fázisa. Narancsos-sütőtökös-almás töltelék: ? 1 ek. vaj ? 1 nagy alma 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? kisebb sütőtök negyede 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? 1 narancs reszelt héja és frissen préselt leve ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 1-2 ek barna nádcukor vagy méz ? csipet só, fahéj, őrölt kardamom, őrölt gyömbér

Csípős koreai tofu paradicsomos bambuszrüggyel

2016. július 20. Vegán muflon 

A kínai alvilágban rendszeresek a véres pandaháborúk - ez a gondolat adott ihletet a mai konyhai tevékenységhez. Ráadásul a bambuszrügy 2016-ban már nem tartozik azon összetevők közé, melyekhez kizárólag monacói bioboltokban lehet hozzájutni. (Azért a zalahalápi Bakter kisközértben ne tessenek keresni!) Most pedig megragadnám az alkalmat, hogy átkozódjak egy sort: egy zsák avas Vegetába fojtanám azon eltartott kisujjú rózsadombi gasztrosznobokat, akik receptjeiket szándékosan beszerezhetetlen alapanyagokkal írják teli. 1 db vörös endívia? 150g FARRO?! 1 evőkanál sűrű TAMARINDVÍZ??! 2 teáskanál SZUMÁK?!!! Az ilyet életfogytiglani csákányozásra ítélném a Lehel piacon, és elrendelném, hogy minden kofa verje fejbe lopótökkel, ha ilyenek után érdeklődik. Na, és akkor szakma! Beszerzendő: 400g tofu (avagy egy csomag) 2 ek szójaszósz 1 tk cukor 1 ek chilipehely 4 ek víz 1 ek paradicsompüré 1 nagy gerezd fokhagyma 1/­­2 fej vöröshagyma 2 szál zöldhagyma A bambuszhoz: 200g bambuszrügy (a receptekben is elengedhetetlenek a megdöbbentő fordulatok, csavarok) 2 ek paradicsompüré 1 db piros chili kimagozva 1 ek szójaszósz A tofut egy wokban (úgysincs otthon, úgyhogy ez itt serpenyőnek fordítandó) kevés szezámolajon (tehát olívaolajon) mindkét oldalán aranybarnára sütjük, majd cicózás nélkül félretesszük. Egy edényben (még véletlenül sem a tűzön, hanem natúrba) összekeverjük a szójaszószt, a cukrot, a chilipehelyt, a paradicsompürét és a vizet, majd ezt is hagyjuk békében nyugodni. A hagymát felkockázzuk, a felaprított fok- és zöldhagyma társaságában megpároljuk, majd felöntjük a chilis-paradicsomos löttyel. Felforraljuk, majd naivan hozzáadjuk a tofut. Elkeverjük, félretesszük. Egy másik edényben olajat hevítünk, és amíg nem túl forró, hozzáadjuk a paradicsompürét. (Ellenkező esetben sercegni és fröcsögni fog, mi pedig nemiszervek obszcén elnevezéseit fogjuk ordibálni a konyhában - önéletrajzi ihletésű megjegyzés.) Hozzáadjuk a chilit és a szójaszószt, majd elkeverjük a lecsöpögtetett bambusszal. Majd a tofuval együtt bezabáljuk.

Cukkinis lasagna kesudiókrémmel

2016. július 7. Vegán muflon 

"Jó kétvágyat kívánok, kukoricát kapálok! 2300 pénzérme lesz, jóuram" - mondta az imént a MODOROS futár. Neeem, valójában szó sincs róla, hogy igénybe vettem volna a telefonos ételrendelést, mint a konyhai analfabéták mentőmellényét. A bevezető mondat csak azután jutott eszembe, miután átfutottam néhány fogyással kapcsolatos gasztronómiai cikket. (Egyes perverzek harisnyával fojtogatják magukat a gardróbban, mások többször is megnézik az Éhezők viadalát, én ilyeneket olvasok.) Amúgy pár hetes balatoni tapasztalataim alapján az emberek még bikiniszezonban is semmibe veszik a hasonló irományokat, legalábbis a parton heverő bikinis lamantinok és fecskenadrágos cethalak száma erre engedett következtetni. Mindemellett túl nyilvánvaló gesztus lenne lázadó jelleggel valami gigászi kalóriabombával visszavágni, következzen hát egy olyan lasagna, mely nem tartalmaz tésztát. (Már ha jelen esetben ez lasagnának hívható, egyébként meg nem érdekel, ha nem.) A lényeg, hogy rétegelni kell, így szakaszonként pofázom el a metódust visszautalva korábbi receptekre: Előkészíti fegyelmezetten: 2 közepes cukkini pár szelet vegán sajt (füstölt, ha kérhetném) A kesudiókrémhez: 1/­­2 fej vöröshagyma 4-5 szelet jalapeno 1 gerezd fokhagyma összetörve 15 dkg kesudió 1 csésze víz 2 ek száraz élesztő 1 ek kurkuma 1 ek fűszerpaprika (édes) 1 ek mustármag 1/­­2 tk őrölt szerecsendió 2 tk só bors A hagymát felaprítsuk, olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk a jalapenót, a fokhagymát és a kesudiót, és további 5-6 percig tutugjatjuk kis lángon. A serpenyőben lévő egész hóbelevancot turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, egy csésze vizet, és krémes állagúra turmixoljuk. A paradicsomos-darált szejtános elegyhez: 100 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 dl langyos víz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 400 g aprított paradicsom (konzerv) 3 ek sűrített paradicsom 1 tk szárított petrezselyem 1 tk szárított oregánó 1 tk bazsalikom 2 db babérlevél Szejtánt hegesztünk az itt leírt módon. Ha elkészült, 2 centis kockákra nyiszatoljuk, majd egy aprítóban kíméletlenül ledaráljuk. 2 ek olívaolajon megpirítjuk, majd hagyjuk békében. Egy másik edényben nagy műgonddal megpároljuk a felkockázott hagymát, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a paradicsompürét, a vörösbort, majd a fűszereket, és pár perc után hanyagul beleborítjuk a darált szejtánt. Jó 4-5 percig főzzük, majd félretesszük. Ha mindkét komponenssel megvagyunk, jön a rettenetesen izgalmas rétegezés: egy hőálló tál alját vékonyan megkenjük a paradicsomos-szejtános löttyel, majd jön a hosszában 1cm-es szeletekre vágott cukkini egymás mellé halmozva. Ezt ravaszul megkenjük a kesudiókrémmel, majd következő rétegként ráhajítunk pár szelet vegán sajtot. Ugyanezt még egyszer eljátsszuk, a legfelső réteget a paradicsomszósz és a konokul ráhelyezett sajt képezi. A sütőben az egész hóbelevancot 190 fokon 50 percig sütjük, majd megzabáljuk.

Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)

2016. május 6. Zöld Avocado 

Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)Mostanában nem sok időm volt a blogra. Ne haragudjatok érte. Pedig a konyhám nem porosodik, és készülnek a finomabbnál finomabb, egészségtudatos ételek. Elég sok pozitív változás lesz a közeljövőben az életemben, ami majd a blogot is illeti. De addig is igyekszem bepótolni a lemaradást, és ezért ma és holnap is hozok egy-egy receptet nektek. :-)  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Végre itt a tavasz, ami nálam a várva várt eper szezon és pár éve már rebarbara szezon is. Imádom mindkettőt! ;-) Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon beavattalak már titeket egy nagyon egyszerű, tápláló, vitaminban gazdag és ízletes, epres, nyers vegán pohárkrém elkészítésének a rejtelmeibe, illetve készült már nagyon epres-nagyon mákos tortácska és még a kezdetekkor egy nagyon egyszerű epres torta is (ezen most már nevetek). A tavalyi évben együtt elkészítettük ezeket a mennyei rebarbara-narancs lekváros, diós, vegán, gluténmentes muffinokat. Mondanom sem kell, hogy azóta kb. ezerszer elkészültek itthon, és már számos barátom és ismerősöm is belépett a rebarbara kedvelők táborába ezeknek a muffinoknak a hatására. Ha te még nem kóstoltad őket, ne habozz kipróbálni! ;-)  eper és rebarbara Az eper és rebarbara idei megjelenésével azonnal rávetettem magam ezekre a tavaszi ízekre. Mostanában ritkán eszünk süteményeket, de az édes reggeliket szívesen fogyasztjuk. Nagy kedvenc a zab, különböző formákban elkészítve. A zab tökéletes reggelire, mert tápanyagban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátforrás, mely hosszú órákra biztosítja a jóllakottság érzést. És nem csak az "érzést", de a tápanyagokat is. Az emésztésünkre is jó hatással van, és számtalan formában elkészíthető. Például kásaként így vagy energiaszeletként így. Ezen jótékony hatásainak hála mosolygósan indulhat a napunk. :-)  Az eper - rebarbara párosból és az igényből, hogy valami zabos reggeli készüljön belőle, megszületett ez az abbahagyhatatlanul finom epres-rebarbarás zabsüti. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán, reform és a megfelelő édesítőszert használva még diétásnak is mondanám. Önmagában a zab gluténmentes gabona, de egyes gluténérzékeny gyomrokban érzékenységi reakciókat válthat ki. A gluténmentes étrenden élők csoportja két táborra oszlik zab szempontból. Egyik részük fogyaszthat szigorúan gluténmentes zabpelyhet, a másik csoportjuk nem. Mindenki ki-ki maga döntse el, hogy mit szól hozzá az ő teste? Mert mint azt már jól tudjuk, soha ne másra hallgassunk, hanem csakis magunkra. Minden szervezet más, így a testünk az egyetlen, aki tudja, mi kell neki! Hallgass a tested jelzéseire, ne mások véleményére! ;-)  A receptet ezen az oldalon láttam meg először, és egy kis módosítással ez lett belőle! Fogadjátok sok szeretettel! :-) Nálunk nagy kedvenc lett, és mindig szomorúan kapargatjuk a tányért, miután elfogyott...  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) tésztához: - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 150 g kókuszzsír (puha, de nem folyós állagra felolvasztva pl.: a napon)  - 100 g (barna) rizsliszt  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú)  - 200 g darált zabpehely (szigorúan gluténmentes az arra érzékenyeknek) - 50 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mandulatej, rizstej stb.)  - csipet Himalája só  - csipet őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt fahéj "krémhez": - kb. 300 g friss eper  - kb. 300 g friss rebarbara  - 70 g kókuszcukor  (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS  Daráljuk le a zabpelyhet a kávédarálón. Adjuk hozzá a rizslisztet, a kókuszcukrot, a fűszereket, a reszelt citrom héját és puha kókuszzsírt. Gyúrjuk össze kézzel az egészet egy nagy gombóccá. Úgy tűnhet, hogy szétesik, de ne adjuk fel, gyúrmázzunk csak, és meglesz az a gombóc. Ezután hagyjuk állni 30 percet.   Közben a rebarbarát megtisztítjuk. Levágjuk a száraz végeit és vékonyan lehúzzuk a rózsaszínes héjat. Megmossuk, majd kb. 0,5 cm széles szeletekre vágjuk.  Megmossuk és kicsumázzuk az epret, majd felkarikázzuk kb. 0,5 cm széles szeletekre. Az így elkészült rebarbarát és epret ö sszekeverjük a 70 g kókuszcukorral.  Kiveszünk ebből a cukros gyümölcsös tálból egy bögrényit, amit leturmixolva, pépként visszaborítunk a feldarabolt csümölcsökhöz. Alaposan összekeverjük. Így egy szaftos, de mégis gyümölcsdarabos "krémet" kapunk. Hozzáadunk 2 ek zabpelyhet, elkeverjük, majd hagyjuk állni egy 15 percet.   A megpihent tésztagombócból lecsipünk egy kisebb ökölnyit, és félretesszük. A többi tésztát pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodunk úgy, hogy egy kis pereme is legyen a tésztának. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a süti alsó részét. Miután elősült, kivesszük a sütőből, ráborítjuk a cukros-epres-rebarbara tölteléket, majd a tetejét "megszórjuk" a félretett és lecsipett tésztával.  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Visszatoljuk az egészet a sütőbe és kb. 30 perc múlva már kész is. Mennyei illatok fogják jelezni a süti elkészültét. Fogyaszthatjuk melegen, de akkor nem lesz könnyen vágható, vagy hagyjuk kihűlni (esetleg hűtőben dermedni), és akkor szépen szeletelhető lesz a sütemény. (Én előző nap szoktam elkészíteni, éjjelre beteszem a hűtőbe. Reggel csak fel kell kicsit melegíteni, és már fogyasztható is.) Mennyivel jobb egy ilyen reggeli, mint egy sápadt szendvics, nemde? ;-) Jó étvágyat hozzá! ;-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-)   Megjegyzés:  "100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne." Bővebben a rebarbaráról a Házipatika oldalán olvashattok.  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)

Zöldséges leveles táska

2016. április 14. BioBrigi 

Zöldséges leveles táskaHozzávalók: 1/­­2 bögre barnarizs 1 fej zeller 2 szál sárgarépa 1 marék napraforgómag 1 kis darab gabonakolbász 1 tk vegamix só 1 doboz tk rétestészta (6 lap) olivaolaj A barnarizst 50 perc alatt kétszeres mennyiségű sós, vegamixes vízben megfőzzük. A zöldségeket aprítjuk, pároljuk. A napraforgó magot kissé megdaráljuk, majd a zöldségekkel, a gabona kolbásszal és a rizzsel összekeverjük.  A réteslapokat megkenjük egyenként kevés olajjal, 3-at egymásra rakunk. Négyfelé vágjuk. A közepére halmozunk egy adagot a töltelékből, behajtogatjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és bő fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.

Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra

2016. március 25. Zöld Avocado 

Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem.  És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok!  Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók /­­ kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.)  Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula /­­ mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/­­2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb):  - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt.   Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra.  A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni.  A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák /­­ áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával?  És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-)  Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-)   KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)   

Nyers sós goji bogyós csokoládé + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért

2016. március 19. Zizi kalandjai 

Nyers sós goji bogyós csokoládé + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/­­”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway  

Színes mandulasajt húsvétra

2016. március 13. Gitta nyersétel blogja 

Színes mandulasajt húsvétraA nyerskonyhában nem használunk, nem festünk tojást, de a hangulat kedvéért készíthetünk színes ételeket, amik méltán aratnak nagy sikert, ha vendégeink meglátják. Színező anyag lehet bármi, fűszerek, szuperételek, friss vagy aszalt zöldségek, prémium szárítmányok. Elég csak körülnézni a konyhában, biztosan találunk színes zöldségeket, szuperétel porokat, amik alkalmasak lesznek a fehér sajtgolyót szépen megszínezni. Színes gombócok, tojás helyett Hozzávalók 12 darab kisebb sajtgolyóhoz (kb 2 adag) 20 dkg hámozott (blansírozott) mandula 1 liter tiszított víz 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmag héj 1 teáskanál só a színezéshez cékla, sárgarépa, curry, pirospaprika, spirulina, bűzafű, stb... Mandulasajtot többféleképpen is elő lehet állítani. A Valentin napi receptek között már találkozhattunk az egyik fajtával. Ez most egy másik megközelítés, és azért, mert az így kapott sajt sokkal világosabb, szinte majdnem fehér, amit sokkal jobban be lehet színezni a különböző fűszerekkel, zöldségekkel.   káprázatos színekA mandulából először mandulatejet készítünk: simára, teljesen simára turmixoljuk a mandulát először annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha már nincsenek benne darabok, akkor felönthetjük a maradék vízzel. Nylon szűrőzsákkal leszűrjük, jó erősen kinyomkodjuk... A mandulatejből naranccsal, sárgarépával káprázatos színű ital készíthető :) Ha nem készítjük el a narancsos-répás receptet, akkor a mandulatejet hígíthatjuk még egy kis vízzel, mert így elég tömény, és édesíthetjük mézzel, ízesíthetjük vaníliával, lucumával, macával. Az ételkészítő jól megérdemelt jutalma, hogy a konyhában végzett kreatív munkájáért cserébe elkortyolgathatja ezt a nagyon finom italt, ami tulajdonképpen a mandulasajt előállításának egy mellékterméke :) szerencsére :) A visszamaradt mandulapépet ízesítjük sóval, sörélesztő pehellyel, és belekeverjük az utifűmag héjt is. A masszát kicsit félretesszük. Nézzünk körül otthon, mivel tudunk színesíteni -          élénk rózsaszín: cékla (friss vagy porított változat is megfelel) -          sárga: kurkuma (egyre népszerűbb fűszer) -          sárga egy másik árnyalata: curry por (egy kurkuma alapú fűszerkeverék, kicsit más a színe, mivel ebben a fűszerkeverékben a kurkumán kívül más fűszerek is vannak) -          piros: a jó magyar pirospaprika -          liláskék: acai bogyó (por alakban lehet hozzájutni, nagyon magas antioxidáns tartalma miatt egyre népszerűbb. Minősége miatt a PlanetBIO márkájú Acai port ajánlom) -          világoszöld: búzafű vagy árpafű por (ezt is lehet már por alakban is kapni) -          mélyzöld: spirulina alga por (magas tápértéke miatt egyre többen fogyasztják, keressünk olyan spirulinát, amiben egyáltalán nincs higany. Ilyen például a PlanetBIO spirulina algája) -          apróra vágott zöldfűszerekkel fehér-zöld pöttyös gombócot kapunk -          lehet keverni a sárgát és a pirosat, vagy a világos- és a sötétzöldet, vagy a megszínezett mandulasajtot meg lehet forgatni darabos fűszerkeverékben. A masszából kanállal egyforma nagyságú gombócokat szaggatunk, majd attól függően, hogy hány színünk lesz, és mennyi gombócunk, akár egyenként is belekeverhetjük a színező anyagot, akár több golyót összegyúrhatunk a fűszerrel, és újra jöhet a gombóc-készítés. Hagyjunk egy két gombócot fehéren is... az is egy szép szín A színes gombócok nem csak a színükben fognak különbözni, hanem mindnek más és más lesz az íze is. Vendégeink nem győzik majd kóstolgatni, felezgetni (hogy minél többeknek jusson belőle), és tanakodni, hogy vajon mi a titka a színeknek, ízeknek... találgatják majd :) :) :) . A gombócokat kínálhatjuk salátához, vagy csak úgy gúlába halmozva, szépen egymás tetején...  Fotó: Birta Endre  Tálaljuk salátával

Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2016. január 6. Zöld Avocado 

Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én előző életemben valószínűleg medve voltam. A hideg idő, a tél, a napsütés hiánya engem személy szerint mindig passzív üzemmódba kapcsol. A nagy karácsonyi hajrá után általában kicsit leengedek, elkezdődik a téli pihenés, majd folytatódik a szilveszterrel, és valamikor január végén - jó esetben - magamhoz is térek újra. Ilyenkor nem csak az alkotói kedvem alussza téli álmát, de a természet is pihen. Kevesebb a szép, színes természetes alapanyag, gyakrabban nyílik a fagyasztószekrény fiókja, és a fahéj meg a szerecsendió is a fűszeres polc elejére kerül. Kevésbé van kedvem nagy sütés-főzéseket, vendégségeket szervezni, és életmódváltó gondolataim is alább hagynak. A jövőmet meghatározó új és korszakmegváltó ötletek sem ebben az időszakban születnek! ;-) A nagy tervek és projektek, melyek még novemberben a mindennapjaim fontos részei voltak, most egy kicsit kevésbé fontosak. Semmi sem sürgős, semmi sem rohan. Én sem... Most inkább egyre több időt töltök a meleg takaró alatt, egy jó film vagy egy jó könyv társaságában. Valahogy minden csendesebb, békésebb... valahogy minden pihen. Én is, és a Zöld Avocado gasztroblog is.     Ezt a téli pihenést, békés csendességet, gyakran kíséri egy - egy tál meleg krémleves. Gyorsan elkészíthetőek, átmelegítenek tetőtől talpig, táplálnak, és pótolják a kevesebb gyümölcs - zöldség fogyasztás által bevitt folyadékmennyiséget. Ráadásul a fűtésszezonnak köszönhetően gyakrabban érezzük a szomjúságot, a szájszárazságot. Már csak ezért is jól esik egy egyszerű, meleg krémleves, mint például  a  zöld spárgakrémleves, a  mandarinos sárgarépakrémleves, a  zellerkrémleves póréhagymával, vagy  a  brokkolikrémleves a Zöld Avocado ízei alapján.  zöld spárgakrémleveszellerkrémleves póréhagymával Az ünnepeket az idén vidéken töltöttük... Mielőtt elutazunk valahová, mindig igyekszem felhasználni a maradék zöldségeket a hűtőből, amik már nem érnék meg a visszaérkezésünk napját. Ilyenkor születnek az új ételek, melyeket egyébként lehet, hogy soha nem készítenék el. Egy ilyen "hűtő kiürítő", utazás előtti napon sikerült szembe találnom magam egy fél karfiollal, és pár szem paprikával, melyek láttak már szebb napokat is. Karfiol és paprika? Hát ez nem éppen egy bomba párosítás. Nem sok étel jut eszembe, melyekben jól összeillenének. ;-) Ha nem jön az ihlet saját kútfőből, akkor legjobb barátunkat - guglit - hívom segítségül. Egy kis Internetes böngészés után rábukkantam egy krémlevesre, ami még elég ígéretesnek is hangzott. Rövid gondolkozás után, nekiláttam, és egy meglepően finom, és igazán rendhagyó, rettentően laktató krémleves született belőle. A sült paprika ízek kedvelőinek érdemes kipróbálni, mert egy szürke, hideg téli napon, kellemes melegséghez és telt pocakhoz juthatunk pár forintért, mindenféle különleges hozzávaló nélkül. Íme, hát a sült paprikás karfiolkrémleves ez alapján a recept alapján. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALóK (4 személyre) - 1/­­2 fej közepes méretű karfiol - 3 db színes kaliforniai paprika (használhatunk más fajta paprikát is) - 1 db közepes méretű vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2-3 ek olívaolaj - Himalája só, fekete őrölt bors, 1 tk mustár, csipet őrölt szerecsendió, 1 db bio zöldség (leves) kocka - 1 marék friss petrezselyem - 1 l tiszta víz - tálaláshoz: tökmag (elhagyható) sült paprika és sült karfiolELKÉSZÍTÉS A karfiolt megtisztítjuk, és alapos mosás után ujjnyi ,,szeletekre vágjuk a rózsákat. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, és négy felé vágjuk. Egy sütőpapíron kiterítjük a paprikákat, és a karfiolt, majd 200 °C fokra előmelegített sütőbe tesszük. 5 perc múlva megfordítjuk a karfiolokat, majd tovább sütjük még 10 percet. Miután megsültek a zöldségek, kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni. A kihűlt paprikának lehúzzuk a héját. Közben az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Hozzáadjuk a hagymakeverékhez, az elősütött zöldségeket, felöntjük 1 liter tiszta vízzel, fűszerezzük, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük, míg puha nem lesz a karfiol. Miután megpuhult a karfiol, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesre turmixoljuk a levest. Apróra vágott friss petrezselyemmel elkeverjük a kész krémlevest, és enyhén sózzuk - borsozzuk, ha szükséges. Tökmaggal tálalhatjuk, a látványban ne m túl különleges, de ízben annál izgalmasabb meleg krémlevest. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Kellemes téli pihenést, és elcsendesedést kívánok! :-)           Megjegyzés1: Azért érdemes elősütni a zöldségeket, mert teljesen más íz világa van a sült zöldségeknek, mint a szimplán csak főtt zöldségeknek. Próbáljátok ki, és teszteljétek le a sült zöldségek különleges aromáját! Megjegyzés2: A puffadásra érzékeny olvasók, inkább a korábban publikált krémleveseket próbálják ki. A karfiol és paprika páros csak erős gyomrúaknak ajánlott! sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán)

Vendégbejegyzés: oroszkremtorta - vegán

2015. december 22. Mindennapi ételeink 

Vendégbejegyzés: oroszkremtorta - vegán Íme, a korábban megígért recept Anditól. Hozzávalók: piskótához: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 20 dkg fehér liszt 15 dkg gyümölcscukor 1 ek. szódabikarbóna 5 dl víz 0,9 dl olaj krémhez: 3 dl növényi tej 4 dkg kukoricakeményítő vagy 1 vaníliás pudingpor 3 ek. gyümölcscukor  1 csipet kurkuma (elhagyható)  1 teáskanál Bourbon-vanília 3-4 dl habbá verhető növényi tejszín 3 dkg áztatott mazsola 10 dkg kandírozott gyümölcs 10 dkg szeletelt mandula Elkészítés: A piskóta hozzávalóit könnyű tésztává keverjük és kikent, lisztezett kerek tortaformába öntjük és  előmelegített sütőben 180 fokon 35-45 percig sütjük. A krémhez néhány evőkanál hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a keményítőt. A többi tejet a gyümölcscukorral, vaníliával, kurkumával együtt  felmelegítjük, majd hozzáadjuk a keményítőt és sűrű krémet főzünk, amit jól kihűtünk. A tejszínt kemény  habbá verjük, kb. 1,5 dl-t félreteszünk belőle a díszítéshez. A kihűlt krémet elkeverjük a tejszínhabbal, a  mazsolával és a kandírozott citrushéjjal. A piskótarétegeket és a torta külsejét megkenjük a krémmel. A mandulát szárazon megpirítjuk és az oldalára nyomkodjuk. Néhány órára a hűtőbe tesszük (sőt javasolt már előző nap elkészíteni). A maradék tejszínhabot nyomózsákba tesszük (esetleg használhatunk flakonos tejmentes tejszínhabot is) és kidíszítjük a tortát.

Karobos amaránt golyók

2015. december 7. BioVilág 

Karobos amaránt golyókEgészséges nassolni való? Igen!

Banános nutellás minirétesek

2015. december 6. VegaLife 

Banános nutellás minirétesekA banán és a nutella együtt sokféleképpen megállja a helyét. Tölthetünk vele palacsintát, tehetjük gorfi/­­waffel-ra, ízesíthetjük vele a tejberizst vagy tejbegrízt. Rétesbe is csavarhatjuk. Ami őszintén szólva meglehetősen finom, akárcsak a fentebb felsorolt édességek. Persze csak arra kell vigyázni, hogy a banán és/­­vagy a nutella ne fogyjon el, mielőtt elkészítjük a mini réteseket. (Pláne ne együtt fogyjon el (mondjuk banánra kenve a nutellát. :) ) Nagy előnye ennek a finomságnak, hogy gyorsan kész és nem is nehéz elkészíteni. A recept: Hozzávalók: -  1 csomag rétestészta -  3-4 banán -  nutella -  olaj Elkészítés: A réteslapokat hajtás mentén elvágjuk, nutellát kiskanállal az egyik végére halmozunk, ráteszünk egy banándarabot, a banánon túllógó tésztadarabot felhajtjuk és feltekerjük a banánnal a rétestésztát. Ezt addig csináljuk míg a réteslapok elfogynak. Egymás mellé rakjuk egy tepsibe, és megkenjük a tetejét olajjal.  Kb. 15 perc alatt aranybarnára sül. Londonban vastag réteslapot találtam csak elsőre, így minden egyes réteslapot önállóan használtam fel, hajtások mentén hosszú csíkokba daraboltam fel. Magyarországon viszont ilyen réteslappal nem nagyon találkoztam, így ott 3-3 réteslapot először olajjal megkenve, egymásra fektetve, érdemes ezt a műveletet végrehajtani.  Kipróbáltam sima mogyorókrémmel is, valamint nutellát felturbóztam darabos mogyorókrémmel. Mindegyik nagyon finom lett. Az emberek nagy részének azonban a nutellás-banános minirétesek ízlettek.

Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta

2015. november 18. Mindennapi ételeink 

Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta Ismét egy édesség receptjét hoztam, talán karácsony előtt hasznos lehet. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/­­2 csomag  foszfátmentes sütőpor 1 dl olvasztott kókuszzsír  10 dkg eritrit kb. 1-2 dl víz -- 1 kg alma 1/­­2 kg birsalma 10 dkg eritrit 1 bio citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és az eritritet összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük a kókuszzsírt és beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük  a tölteléket: az almákat meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett pite formájú tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Megszórjuk eritrittel. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük.

6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra

2015. november 2. Zöld Avocado 

6 A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-)  halloweeni sütőtökös keksz  A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ.  Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom.  Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin  Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról!  Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre.   Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-)  Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-)    halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/­­2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj -  - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben.     Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is.  Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula /­­ mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) -  1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió /­­ pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/­­2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/­­2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt  - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/­­4 lila hagyma, 1/­­2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió  Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak".  A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra.    Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-)  Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll.      halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA  (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) -  - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-)  Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok!   "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt.  Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását."  Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál

Diós, mákos nyers rétesek

2015. szeptember 9. Életkert 

Aszaltam a nagy melegben sok finom gyümölcslapot, leginkább a saját termésű, bio barackomból ;) Nagyon finom, kellemesen savanykás, mert nem édesítettem semmivel. Isteni a kontraszt a méz édes diós és mákos töltelékkel ;) Hozzávalók a réteslaphoz: 1 kg őszibarack 1 banán Botmixerrel összedolgoztam, majd 4-5 mm vastagon eloszlattam egy tepsin, amit előtte kibéleltem sütőpapírral. Lefedtem […]

Málnamisu :-)

2015. augusztus 9. Mindennapi ételeink 

Málnamisu :-) Fannusunk odavan a málnáért, szederért, áfonyáért, eperért, bár, a többi gyümölcs is a sárgabarack kivételével nagy kedvence. :-) Az édességet viszont nem szereti (kivétel: Alpro szójajoghurt, ill. pudingok). Így ő ebből az édességből a málnát ette meg, egy kevés krémmel együtt. Mi viszont minden mást :-)  Hozzávalók: 40 dkg babapiskóta  2 dl mandulaital gyümölcscukorral /­­bármilyen növényi tej -- 4    4  csomag tejszín ízű pudingpor 2 l  mandulaital gyümölcscukorral/­­ bármilyen növényi tej 2 dl rizshabkrém 15 dkg nyírfacukor 1 kg málna pár mentalevél Elkészítés: A pudingporokat egy tálban összekeverjük. Hozzákeverünk 6 ek. növényi tejet. Eközben felforraljuk a maradék tejet. Amikor forr, hozzáöntjük a kikevert pudingport. Addig főzzük, amíg besűrűsödik, majd félretesszük. Amikor kihűlt, a málnát kb. 20 szem kivételével beleturmixoljuk, mjad hozzákeverjük a felvert rizshabkrémet. A benedvesített desszerttálak aljába keveset teszünk a pudingból, majd rárétegezzük a babapiskótát, úgy, hogy a babapiskótákat előtte belemártjuk a mandulatejbe.  Megszórjuk málnával, majd ismét puding, beáztatott piskóta és gyümölcs következzen. Beűzve tálaljuk. 

Sárgabarackos gombóc (vegán)

2015. július 20. Zizi kalandjai 

Sárgabarackos gombóc (vegán) A barackos gombóc fotója elég nagy sikert aratott a Facebookon és az Instagramon is, meg jó páran kértétek is a receptet, szóval gyorsan be is gépelem. A sárgabarackos gombóc szerelem gyerekkoromban kezdődött… a ma már igencsak retronak számító Lajos Mari-Hemző Károly: 99 gyümölcsös édesség 33 színes ételfotóval könyvből ez volt a kedvenc fotóm. Nem tudom miért, de imádtam ezt a képet nézni és álmodozni a gombócról. Ha jó érett, puha barackot használunk ugyanolyan finom végeredményt kapunk, mintha szilvás változatban készítenénk. Lehet megszórni kevés fahéjas cukorral, de ez el is hagyható és akkor teljesen cukormentes lesz, csak az érett, szaftos, édes barack fogja megédesíteni egy kicsit. Természetesen volt segítség a konyhában… Ádi gyúrta a tésztát, majd nyújtotta a nagyi segítségével, a gombócok formázását pedig a nagyi csinálta, így nekem csak fotóznom kellett. Aki azt hiszi, hogy a gombóc készítése macerás, az nyugodtan álljon neki. Nem macerás, ráadásul gyorsan is készen van. Fincsi, nyári ebéd, amely mindig a gyerekkoromra emlékeztet! Sárgabarackos gombóc (vegán) Hozzávalók: – 5-6 szem közepes krumpli (kb. 450-500 g), meghámozva, felkockázva – 250-300 g liszt (amennyivel jól formázható, ruganyos tésztát kapunk) – 2 evőkanál napraforgó olaj + egy kevés a zsemlemorzsa pirításához – 10-15 db érett sárgabarack, kimagozva, kettévágva – csipet só – 1 teáskanál fahéj (elhagyható) – 3 teáskanál nádcukor (elhagyható) – 8 evőkanál teljeskiörlésű zsemlemorzsa – porcukor (elhagyható) Egy nagyobb lábasban kevés olajon néhány perc alatt megpirítjuk a zsemlemorzsát és félretesszük. A felkockázott krumplit sós vízben puhára főzzük. Amikor elkészült, leszűrjük, összetörjük, hozzáadjuk az olajat, majd lassan adagoljuk a lisztet és elkezdjük gyúrni. Miután összeáll a tészta, felteszünk egy fazékba vizet forralni. Kilisztezett nyújtólapon vagy deszkán kinyújtjuk a krumplis tésztát 0,5-1 cm vastagságúra. Kb. 10*12 cm-es kockákat vágunk a kinyújtott tésztából. Ez persze nem kötelező méret, függ attól is, hogy mekkorák a barackok. A tészta kockákra helyezünk egy-egy fél barackot, megszórhatjuk fahéjas nádcukorral, majd a tésztával körbe vonjuk, gombócot formálva. A gombócokat belehelyezzük a lobogó vízbe (ha nem fér bele egyszerre, főzzük több adagban, hogy a gombócok ne tapadjanak össze; közben a vizet nem kell cserélni, ugyanabban főzzük végig). Akkor vannak készen a gombócok, ha feljönnek a víz felszínére. A lecsöpögtetett gombócokat a pirított zsemlemorzsába tesszük és jól átforgatjuk, hogy mindenhol befedje őket a morzsa. Tálaláskor szórhatunk még rá porcukrot.

Kelt meggyes rétes

2015. július 1. Vegavarázs 

Brokkoli kapros mártásban

2015. május 16. Életkert 

Alaposan le volt árazva a brokkoli az egyik közértben, így kettőt beruháztam gyorsan ;) Nagyon meleg van végre, kimondottan jól esik ez a finom, nyers étel ;) Hozzávalók személyenként 1 maréknyi egészen apró rózsáira szedett, brokkoli. Alaposan megmossuk folyó víz alatt, és félretesszük, amíg elkészítjük a mártást. Hozzávalók: 1 maréknyi apróra vágott kapor 2 ek […]

Mézédes élet? - Haszonállatok a kaptárban

2015. április 20. La Veganista 

Mézédes élet? - Haszonállatok a kaptárbanA háziméhek haszonállatok, akárcsak a sertések vagy a szarvasmarhák. Az utóbbiak kihasználása mind átláthatóbbá válik, míg a méhekéről kevesebbet tudunk, noha termékeiket fogyasztjuk, profitszerzés céljából tenyésztjük, adjuk-vesszük, bizonyos esetekben megöljük őket. Miért vagyunk közönyösek a méhek szenvedése iránt? Csak mert rendszertanilag távol állnak tőlünk, nem indokolt, hogy kevesebb együttérzést mutassunk irántuk, mint egy orangután iránt. A háziméhek magasan fejlett,komplex társadalomba szerveződnek.A kaptárak kisvárosnyi népessége szuperorganizmusként viselkedik, kollektív intelligenciával bír, és az embertől függetlenül képes fenntartani magát. Hatékonyan kommunikálnak feromonokkal, társas viselkedési formáik közül legismertebb a méhtánc. A kaptár helyzete, a nap járása, tereptárgyak, ízek, színek segítségével megalkotják környezetük kognitív térképét, ami alapján tudatos döntéseket hoznak. A méhfélék több mint 20.000 fajtája ismeretes. A paleolitikum barlangrajzain már ábrázolták a mézrabló embert, de a háziasítás 6000 éve kezdődött. Ha a rovarok többségéhez hasonlóan a mézelő méhek nem termelnek mézet és más hasznosítható anyagokat, nem kerül sor a domesztikálásukra. Ahogy a haszonállattartás más területein (pl. tojás, tejipar), itt is főként nőivarú egyedeket (a család 99%-a) zsákmányolnak ki, mivel ők állítják elő az ember által fogyasztott valamennyi méhterméket, melyeket nem tekintünk vegánnak. A méhek természetes táplálékául szolgáló méz elvételekor a feromon kommunikációt hideg füsttel blokkolják, így a méhésznek nem kell támadástól tartania. A rablás járulékos veszteségét a fölözéskor felszínre úszó méhtestrészek bizonyítják. Egyes méhészetek a méhpempőt is gyűjtik, ami az anyabölcsők kiürítését, a bennük lévő lárvák elpusztítását jelenti. A méhpempő begyűjtése, az anyalárvák halálát jelenti A potrohmirigyben termelődő méhviaszt, a kaptár tömítésére, fertőtlenítésére használt propoliszt, az immunrendszert erősítő, szaporodást segítő virágport is elveszik, akárcsak a méhmérget. A méreg kinyerése során az állatot gyenge áramütéssel szúrásra késztetik. Ha gumi hártyába szúr, elpusztul, ha műanyag vagy üveglap fogja fel a mérget, a rovar életben marad, és a procedúra 3-6 naponta ismételhető. A gyógyítás bizarr módja, a méhméreg terápia. A csipesszel megfogott, szúrásra kényszerített méh fullánkja és méregmirigye a potrohból kiszakadva a páciens bőrében marad, így az állat elpusztul. A méhméreg terápia a méhekre nézve halálos A dolgozó egész életében 0,6 g mézet gyűjt, 1 kg méz előállításához a kaptárlakók együttesen kb. 4.000.000 virágot látogatnak, 120.000 km-t tesznek meg, ezzel háromszor repülhetnék körbe a Földet A méhtársadalom életébe a profitszerzés érdekében számos ponton beavatkoznak. A családok stressz szintjét növeli a fiasítások háromhetenkénti felülvizsgálata. A beteg kolóniákat elpusztítják, de a fertőzésgyanús kaptárakban termelt méz és viasz ipari felhasználásra még jó. Az álanyás családokat kiszórják a kaptárból. A gyenge családok anyáit megölik, és más kolóniákkal egyesítik. Létezik anya nélküli mézeltetés is, bár a családot legyengíti, sok és könnyen elvehető mézet jelent. Az anya elvesztése extrém stresszhelyzettel járó beavatkozás a méhcsalád életébe, amit a méhek ,,sírással, hangos szárnyrezegtetéssel jeleznek. A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz A méhészek nem bízzák a véletlenre a tenyésztést, ami állománynövelést, tartalékcsalád képzést és eladást tesz lehetővé. Használhatnak saját nevelésű anyákat,vagy dajkacsaládokkal foglalkozó méhészetből érkező, anyazárkában raboskodó anyákat helyeznek a kaptárba. Vannak, akik a régi anya testét a zárka falára kenik,hogy a család elfogadja a ,,betolakodót. Az új anya speciális tulajdonságokat szelektáló laboratóriumból is származhat, ahol szén-dioxiddal kábított méhanyák mesterséges megtermékenyítésével foglalkoznak a heréktől begyűjtött spermával. Inszemináció - mesterséges megtermékenyítés A mesterséges szaporítás széleskörű elterjedése csökkenti a génvariabilitást, beltenyészet kialakulásához vezet. A nagy távolságról érkező állatokat postán adják fel a megrendelőnek. Szállítás közben az idegen zajok, szagok, rezgés, változó hő és páratartalom stresszforrás a rovar számára. Az anyásítás nem kis tortúra a méheknek, és az ,,öreg anya halálát jelenti.  Anyazárkában raboskodó anya Bizonyos viselkedési formáik nem kívánatosak, ezért például megakadályozzák a család rajzását, mert az elrepülő raj dolgozói mézgyomrukban akár 60 dkg mézet is magukkal vihetnek, illetve termelés kiesést jelent a távozásuk. A rajzásgátlás módszerei: fészekhűtés, mézelvétel, az anya szárnyának csonkolása, anyátlanítás, vagy anyazárka használata, rajbölcsők 5-6 naponkénti elpusztítása. Emellett terjedőben van az anyahelyettesítő feromon kapszula, ami a családot a kaptárban tartja, de halálra is ítéli, mivel többé nem anyásítható, így szaporodásra képtelen. Az anya szárnyának csonkolása mindennapos gyakorlat Súlyos problémát okoz, hogy a nektár és pollen fogyasztásra adaptálódott méheket számukra értéktelen takarmányokkal táplálják. Cukoretetéssel, állatkísérletes, esetenként GMO-s méhtakarmánnyal,szójaliszttel, fölözött tejporral, húsliszttel, tojásporral pótolják az elrabolt mézet és a virágport. A pótszerek azonban hasmenést okoznak és utat nyitnak a fertőzéseknek. A cukor ráadásul üres kalóriákat tartalmaz, nincs benne semmi tápláló, a méhek számára olyan, mintha gyorsétellel etetnék őket. 2012. évi adatok szerint a méhészetek száma hazánkban: 20.410 db. Méhcsaládok száma: 1.088.590 db, ezt érdemes megszorozni átlagosan 40-50.000 egyeddel családonként, hogy hozzávetőleges becslésünk legyen a kaptárakban élő méhek számáról. Az EUban méhcsalád-sűrűség tekintetében 2. helyen állunk - 11 méhcsalád/­­Km2. A magyar méztermelés (20-25.000 tonna méz) 65-70%-át a vándorméhészetek termelik. A monokultúrákra és a méz iránti kereslet növekedésére a kereskedelmi méhészet a hozamnövelő vándorméhészettel válaszol. Ez a kaptárak utaztatását jelenti a méhlegelők között. A szállítás stresszeli a méheket, a kaptár és a keretek, folyamatos rázkódása nyugtalanítja őket. A szakszerűtlen utaztatás: a szellőztetés és vízutánpótlás hiánya, túlmelegedés vagy baleset miatt a családok elpusztulhatnak, esetleg kiszabadulhatnak. A vándorlás ráadásul elősegíti a méhbetegségek terjedését. A szintén kereskedelmi céllal működő bioméhészetek hasonló módon anyásítanak, vándoroltatnak. A kihasználás azzal a különbséggel történik, hogy kevesebb mézet vesznek el a méhektől, akiket részben saját mézzel és biocukorral etetnek. Antibiotikumok helyett természetes anyagok pl. hangyasav, oxálsav, tejsav, illóolajok használatával próbálják leküzdeni a méhbetegségeket. A kolóniák nem csak kényszerűen vándorolnak, de ott vannak a kutató laboratóriumokban is. Számítógépek segítségével modellezik a viselkedésüket.Növényvédő szerek, méhtakarmányok hatását, idegrendszerüket,érzékelésüket, genetikai tulajdonságaikat vizsgálják, élveboncolást végeznek rajtuk. Nem könnyíti meg a családok életét az sem, hogy a modern mezőgazdaság monokultúrákra és az I. világháborúban bevetett kémiai fegyverekből kifejlesztett növényvédő, rovarirtó szerekre épül. A vegyszerek megölik vagy legyengítik a méheket. Az abnormálisan magas méhsűrűség, a mesterségesen felduzzasztott, helyenként belterjes populációk fogékonyabbak a parazita fertőzésekre, amiket szintén vegyszerekkel kezelnek. A méhek sajátos genomjuk miatt korlátozottan képesek a toxinsemlegesítésre. Mivel minden szennyezőanyagot a kaptárba hordanak, ami a talajban, a vízben, növényekben található, vagy amivel kezelik őket, ezek termékeikben is megjelenhetnek. A méhpempőt és a mézet antibiotikumok, a viaszt atkaölők, a propoliszt atkaölők és ólom, a virágport peszticidek szennyezhetik.   A növényvédő szerek a méhek központi idegrendszerét támadják. Méhekre ragasztott rádióantennákkal követik a rovarok rendellenes mozgását Világszerte tapasztalt tömeges pusztulásukért (kaptárelhagyási szindróma vagy CCD) elsősorban a növényvédő szereket, különösen a neonikotinoidokat tartják felelősnek. Azonban más faktorok is súlyosbítják a helyzetet, melyek mind az emberi beavatkozás következményei: virágzó növény nélküli területek, alultápláltság, parazita fertőzések, antibiotikum-használat, a vándorlás okozta stressz, és a monokultúrás növénytermesztés, mely 1-2 héten keresztül szolgál táplálékkal, az év többi részében élelmiszer sivatag a méhek és más beporzók számára. Mit tehetünk a méhekért? Legkézenfekvőbb az, ha nem vesszük el tőlük természetes táplálékukat és a többi méhterméket, ami egészségüket, túlélésüket biztosítja. Pozitív változást hozhat, ha nem tekintjük nagyszámú, költöztethető, irányítható, profittermelő rabszolgának őket. Tudomásul kell vennünk, hogy a túlnépesedés miatt évről-évre több élelemre lesz szükségünk. Élelmiszereink harmada beporzás nélkül nem terem meg. Bolygónk nagy részén a mézelő méhek átvették más beporzó rovarok szerepét. Mezőgazdaságunkat függővé tettük tőlük, miközben egyre több olyan módszert alkalmazunk, ami ellenük dolgozik. Nem kérdés, hogy túlélésük érdekében csökkenteni kell a monokultúrás, vegyszerekkel mérgezett mezőgazdasági területeket. Virágokban gazdag, biodiverzitást megőrző területeket kell kialakítanunk a városokban és a városokon kívül. Magad is ültethetsz nekik vadvirágokat, gyógynövényeket, rozmaringot, zsályát, citromfüvet. Hagyd a pázsit közt virágzani a martilaput, pitypangot, százszorszépet, lóherét, vörös herét. Biztosíts sekély, tiszta vizet a kertedben, erkélyeden a vízgyűjtéshez. Kerüld a növényvédő, rovarirtó szerek használatát a kertedben, ami a háziméheken kívül a vadon élő beporzókat is veszélyezteti. Készíts rovarhoteleket, beporzóknak (vadméhek - különösen poszméhek, kőművesméh, molyok, bogarak, lepkék) és természetes kártevőirtóknak (katicák, fülbemászók,fátyolkák, poloskák, darazsak). Rovarhotel Szavazz a villáddal, támogass olyan élelmiszer termelő rendszert, ami segít táplálni, életben tartani a méheket, mint a vegyszermentes, organikus, diverzifikált farmok. Végül fontold meg, hogy a méhek váladékának fogyasztása megéri-e a kaptárban élő haszonállatok szenvedését, pusztulását. Mi ugyanis képesek vagyunk életben maradni méz nélkül, de ők nem. A cikket a Veganinja Magazin áprilisi számában publikáltam.

A "rákgyógyító" terápiánk

2015. április 18. Vegan Spirit 

Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http:/­­/­­veganspirit.blog.hu/­­2015/­­04/­­14/­­legyozi_­a_­rakot_­a_­nyersvegan_­eletmod Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ. Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/­­jelzés okafogyottá válik és eltűnik. A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/­­428-0173 Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=QiqIHbjCZcM https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=m2ocCDNmtsQ Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége! Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk! Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http:/­­/­­www.libri.hu/­­konyv/­­thomas_­m_­campbell.kina-tanulmany.html Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=enL1v9BMhnI Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=4saHaijltBw Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával!  Éppen ezért k erülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át!  Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket!  Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van!  A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet! Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamtok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullát jelentkezhet! Ettől nem szabadmegilyedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból!  Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http:/­­/­­www.elixirbolt.hu/­­hu/­­webaruhaz/­­onismeret/­­801010 Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http:/­­/­­www.libri.hu/­­konyv/­­victoria_­boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html Táplálék kiegészítők/­­vitaminok és beszerzésük: Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását.  Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek!      Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav.   Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/­­519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre A terápia összefoglalva: -  Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása - Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10             -          Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása)                  Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk - 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) - Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav)  - Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) - Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. - Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) - Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) -  Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban)   Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani!   Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra!   További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak!       Légy Áldott!     Üdvözlettel, Kakuk Bálint                        

Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló

2015. április 3. Zizi kalandjai 

Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés  hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe.  A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)

Tavaszváró epres sütemény (vegán)

2015. április 1. Mindennapi ételeink 

Tavaszváró epres sütemény (vegán) Hozzávalók: 50 dkg rétesliszt 20 dkg  nyírfacukor 12 ek.  olaj (4 szűz olaj mix) 2 ek.  citromlé 1,5  foszfátmentes sütőpor 5 dl buborékos ásványvíz 4 ek.  rizsitalpor -- 1 kg eper  -- 2 l  rizstej 4 csomag epres pudingpor kb. 10-15 dkg  nyírfacukor Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat kikeverjük, hozzáadjuk a folyékony összetevőket és alaposan összekeverjük. Az epret felvágjuk és rászórjuk az olajozott, lisztezett tepsibe tett tésztára.  180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 30-40 perc alatt kisütjük. Eközben -hagyományos módon -  elkészítjük a pudingot. A piskótára (nem kell kihűteni) ráfolyatjuk a pudingot és miután kihűlt, hűtőbe tesszük. Másnap tálaljuk.

Zöldséges szabdzsi kesudiós szószban

2015. március 17. Vegán muflon 

Zöldséges szabdzsi kesudiós szószbanA Pannónia utcai Pandzsab Tandori étteremben duplán is vérszemet kaptam a minap. Először, mert a kesudiós szabdzsit a választható csípősségi fokozatok közül a legextrémebb mellett döntöttem, valamint a mellé chilis naan kenyeret kértem. (Aki kíváncsi rá, milyen lehet egy vödör napalm elfogyasztása után sebbenzinnel gargarizálni, bátran kövesse a példámat!) Másodszor pedig, mert a szabdzsit ebben a kevésbé emberbarát formában is hibátlannak találtam. Ahhoz túl gátlásos vagyok, hogy ilyen helyzetekben éttermek konyháiba kéretőzzek be okulási célzattal, arról nem beszélve, hogy az indiai konyha illatanyagait legfeljebb akkor lehet száműzni a ruházatból, ha felgyújtjuk. Szerencsére a YouTube tele van olyan videókkal, ahol a fakírképző szakközépiskolák végzősei vicces angolsággal narrálják kiválónak tűnő ételeik főzési folyamatát. Így hát előkészítendő: 2 közepes fej lilahagyma 3 db paradicsom 3 evőkanál kesudió 4 evőkanál zöldborsó 4 evőkanál zöldbab 1/­­4 fej karfiol 2 db sárgarépa 1 nagyobb burgonya 100 g füstölt tofu felkockázva (elhagyható, de inkább ne hagyjuk el) 2 evőkanál kókusztejszín 1 kiskanál só 1 kiskanál chilipor 1 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál gyömbérkrém (jobb híján gyömbérpor) 1/­­2 kiskanál őrölt görögszéna kevés felaprított korianderlevél Hovatovább: A felcsíkozott lilahagymát, a felkockázott paradicsomot és a kesudiót kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor az elegy némileg szétfőtt, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesítjük és félretesszük. A felkarikázott sárgarépát, felkockázott burgonyát és a szétbontott karfiolt kevés olajon félig megpároljuk, majd hagyjuk békében nyugodni. A felkockázott tofut megpirítjuk, majd az imént megpárolt zöldségekhez adjuk. Most pedig a következő lépéssel tovább lelkesítjük azokat, akik rühellnek mosogatni: egy újabb edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gyömbérkrémet/­­port, majd jó egy perc után az összemixelt kesudiós-paradicsomos elegyet. Mély szakértelemmel beleborítjuk a chilit, majd kis lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. (Ha túl száraz, kevés vizet adunk hozzá.) Hozzáadjuk a zöldségeket és a tofut, majd jöhet a kömény, a garam masala, a görörgszéna és a só. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt és közepes lángon készre főzzük. Legvégül felaprított korianderrel díszítjük.

"Sajtkrémes"-zöldséges provance-i lepénykék (pissaladiere)

2015. január 26. Mindennapi ételeink 

Ez a csemege eredetileg Fanninak készült vacsorára, hogy az ebédről megmaradt finom, pirított zöldségeket felhasználjam. Aztán végülis mindhárman ettünk belőle...:-)  Még amikor Franciaországban laktam, akkor ettem hasonlót egy étteremben. Receptet nem tudtam, de ami kisült, hasonlított az ott evetthez :- ) Dél.-Franciaországban egyébként ez olyan eledel, mint olaszoknál a pizza.  Hozzávalók: 13 dkg rétesliszt 12 dkg durumliszt 1,5 dl víz 3 dkg élesztő himalaya só - ízlés szerint 2-3 ek. olívaolaj  2-3 ek. darált lenmag  -- 1/­­2 kg brokkoli 2 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kaliforniai paprika 3 tk. bio levespor-és ételízesítő kakukkfű- ízlés szernt fokhagymapor - ízlés szerint 2-3 ek. olaj 2-3 ek. víz -- 15 dkg Viofast növényi sajt  Elkészítés: A vizet elkeverjük az élesztővel, a liszteket kimérjük, megsózzuk, belekeverjük a vizet és élesztőt és a lenmagpelyhet ; összedagasztjuk a tésztát. Olívaolajos kézzel megkenjük, és 30 percig pihentetjük, eközben elkészítjük a feltétet: a brokkolit rózsáira szedjük, a répát és hagymát megpucoljuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy tepsibe 1-2 ek. olívaolajat és ugyanannyi vizet öntünk, erre szórjuk a zöldségeket, és 10 percen át 160 fokos, majd 10 percen át 200 fokos sütőben megpároljuk-sütjük. A fűszereket a végén szórjuk a zöldségekre.  A sajtot lereszeljük, és kevés vizet öntünk hozzá, hogy turmixolható állagú legyen.  A tésztát elővesszük és kinyújtást követően kis köröket szaggatunk belőle. 200 fokon 5 perc alatt megsütjük, majd ráhalmozzuk a zöldségeket, és ráfolyatjuk a sajtszószt.  TIPP: készülhet úgy is, mint a pizza, ez esetben a tepsibe tett tésztakorongokra halmozzuk a megpárolt zöldségeket, szórjuk meg fűszerekkel, locsoljuk meg sajttal és így süssük össze. A lenmagpehely kihagyható. 

Töltött karalábé fűszeres köleságyon

2015. január 21. Életkert 

Vettem a múltkor 2 karalábét, amit imádok nyersen ;) De hűsi van, ezért kombináltam a köles melegítő erejével ;) Hozzávalók személyenként: 1 db karalábé 1 csipet majoranna A karalábét meghámozzuk, levágjuk az alsó kemény részét, majd kanállal ügyesen kiszedjük a belsejét :) Megmossuk, megsózzuk, és beszórjuk pici majorannával és félretesszük. töltelékhez: 1 ek áztatott dió […]

Quinoa puding hibiszkusszal

2014. december 28. Fittanyuka 

Quinoa puding hibiszkusszal Ez egy elég újszerű megközelítése a karácsonyi desszerteknek. Ízében, színében, állagában a karácsonyt varázsolja az ünnepi asztalra. Ennél a desszertnél a hibiszkusz tea ihletett gyümölcsdarabokkal. Egy tea főzésével indul a desszert elkészítése is.  Az enyhén savanykás-édes ízek kavalkádja. Talán furcsán hangzik, de ennek a desszertnek nem elhanyagolható a Cvitamin tartalma sem. A quinoa pedig az egyik legegészségesebb, gluténmentes gabona. Élettani hatásai: Az inkákon kívül sokan sokáig nem tudták, mennyire értékes is ez a növény - a spanyol hódítók például majdnem kiirtották a quinoát, amikor megtiltották az indiánoknak a termesztését. A “csodagabonát” aztán az 1980-as években fedezte fel ismét két amerikai, akik meg is kezdték a termesztését Colorádóban. Az amerikai Sziklás-hegységben ma évente több mint 100 000 kiló quinoát termelnek. A legértékesebb fajta 4000 méter felett nő: ez a legédesebb és a legfehérebb. A fehér típuson kívül létezik még piros és fekete a növényből: előbbi kissé intenzívebb ízzel rendelkezik, mint a fehér változat, a fekete pedig még erőteljesebb aromával bír. Nem hizlal, gluténmentes és lúgosít A quinoa az egyik legjobb növényi fehérjeforrás, ráadásul kiemelkedően magas is a fehérje-tartalma – jóval több, mint a rizsé vagy a búzáé. Található benne C-, E- és B-vitamin – utóbbiból többféle -, továbbá az öregedésért is felelős szabadgyököket hatástalanító béta-karotin, az ásványi anyagok közül pedig magnézium, vas, foszfor, cink, kálcium, valamint minden olyan aminosavat tartalmaz, melyre a szervezetnek szüksége van. Mivel nem tartalmaz glutént, könnyű megemészteni, ráadásul lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.   Hozzávalók: 4 fő részére 2 evőkanálnyi hibiszkusz – gyümölcstea keverék, szárított gyümölcsdarabokkal 3  dl víz 6-7 evőkanálnyi quinoa 3 evőkanálnyi kókusztejszín késhegyni őrölt vanília 3 evőkanálnyi agave szirup, vagy méz, vagy nyírfacukor 1 evőkanálnyi őrölt útifűmaghéj őrlemény A vizet felforraljuk és ráöntjük a hibiszkuszos gyümölcsdarabokra, majd hagyjuk állni 7-10 percig. Leszűrjük, félreteszünk belőle kb. 1 dl -t és az alaposan megmosott quinoat odatessszük főni a leszürt gyümölcsteában. Ha szükséges még adunk hozzá kevés vizet. Amikor mág megfőtt, a kis gömböcskék kidagadtak, hozzákeverjük a kókusztejszínt és az édesítőt, majd a vaníliát. Poharakba adagoljuk. A félretett gyümölcsteát ízlés szerint édesítjük és belekeverjük az útifűmaghéjőrleményt. Elkeverjük és a kiadagolt quinoa puding tetejére kanalazzuk. Egy zselés állagot fogunk kapni.  A gyümölcsdarabokkal díszitjük. Hűtőben hűtjük 30-60 percig.        

Soie dhiver (Szoe diver), avagy a téli selyem leves.

2014. november 29. Vegan Spirit 

Soie dhiver (Szoe diver), avagy a téli selyem leves.Most egy olyan receptet írok le, amit egy állásinterjú alkalmából készítettem.  Izgalmas volt, ahogy minden összeállt, és megszületett ez a finomság. Az én tetszésemet elnyerte, és remélhetőleg a többiekét is, bár a helyzet furcsaságából adódóan konkrét értékelést nem kaptam és nem is kértem. Végül pedig a végeredmény selymessége és az évszak adták meg a fantázianév alapját. Így született meg a Soie dhiver. Történt egyszer, hogy jelentkeztem egy vegán étterembe szakácsnak, mivel ez az egyik végzettségem. Bementem az állásinterjúra, és egy nagyon jó hangulatú beszélgetés végén rátértünk a munka konkrétumaira. Munkaidő, elvárások, fizetés. A fizetésre a következő választ kaptam: "Mondd meg te az igényedet, és meglátjuk leesünk-e a székről." Megmondtam, de mindenki a széken maradt. ezt meg mosolyogva is jegyeztem, amire egy kérdés érkezett feleletként. "Ha azt mondjuk, főzz nekünk valamit, te leesel a székről?" Tudni kell rólam, hogy izgulós típus vagyok, de mivel az esetek nagy részében itthon is rögtönözve főzök, ezért én is a széken maradtam, és mondtam, hogy kezdjünk neki. :) Kaptam egy csinos kötényt, átestem a fertőtlenítős kézmosáson, és már bent is voltam az étterem szívének számító konyhában. Körbenéztem, felmértem a helyet, a lehetőségeket, alapanyagokat, és jött is az ihlet. A napokban járt azon az eszem, hogy milyen jól passzolhat a kókusz, kakukkfű, sárgarépa és a sütőtök egymáshoz. Mikor megláttam, hogy van tökmag, már azt is tudtam, hogy ez is harmonizál majd a levessel. Mivel most pont minden adott volt, gondoltam letesztelem az esetleges munkaadóimon a fejemben kialakult receptet. Mondtam is nekik, hogy rajtuk fogok kísérletezni. Tehát így készült a Soie dhiver: (Mivel érzésből főzök, ezért az arányok és mennyiségek csak becsülve vannak! A kép pedig csak illusztráció, mivel nem volt alkalmam fotózni.) 4 személyre - 3 nagy sárgarépa - 1 fehérrépa - 1 negyed sütőtök - 2 marék tökmag - 2 ek napraforgó olaj - 1-1,5dl kókusztej - 1 ek morzsolt kakukkfű - 5 db babérlevél - 1 kk só - 1,5 liter víz A sütőtököt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és két szeleten kívül előmelegített sütőbe tesszük. A két szelet sütőtököt a felkockázzuk és félretesszük. Amíg sül a tök, addig egy edényben felteszünk vizet forralni, és belerakjuk a sót. A répákat centis kockákra vágjuk, és nagy lángon, kevés olajon elkezdjük pirítani. Amikor félig megpirult, beleszórjuk a babérleveleket is, és együtt pirítjuk tovább, amíg barnás színűre sül a répák külseje. A nagy láng előnye, hogy csak a külső kéreg pirul meg, de belül nyers marad, a répácska. Ha megpirultak a répák, és felforrt a víz, akkor beleöntjük a répákat, egy marék felkockázott nyer sütőtököt és a kakukkfüvet a forrásban lévő vízbe, majd a répákat roppanósan puhára főzzük. Miközben fő a kis répa halmunk, addig egy edényben megpirítjuk a két marék tökmagot. Közben durrog és pattog, de ez teljesen normális, mert e fejlődő gőz szétveti a magokat. Nem szükséges letakarni, mert nem pattog ki az edényből. Amikor megfőtt a répa, akkor leöntjük róla a vizet egy edénybe, de nem öntjük ki, hiszen ezzel a lével fogjuk turmixolni. Kidobáljuk a babérleveleket, és hagyjuk egy picit visszahűlni a répákat és a levet. Amikor 70-80 fokosra hűlt, akkor egy botmixerrel óvatosan homogén állagúra turmixoljuk, fokozatosan adagolva hozzá a főzőlevet. Annyi vizet öntsünk hozzá, hogy szinte főzelék állagú legyen, majd adjuk hozzá a kókusztejet. Ha kell, hígítsuk még főzőlével. Végezetül kockázzuk fel a megsült sütőtök szeleteket, és keverjük a levesbe. A pirított tökmagot csak a tálaláskor szórjuk a tetejére, hogy friss, roppanós maradjon. Frissen, forrón tálalva szinte megsimogatja az ember, hidegben jégkristályosra fagyott lelkét. Remélem nektek is olyan örömet okoz majd az elkészítése, mint nekem. Fogyasszátok boldogsággal! :) K. Bálint

Mák jótékony hatásai

2014. november 9. Éltető ételek 

A mákos ételeknek a magyar konyhában nagy hagyománya van, szerintem mindenki evett már mákos kalácsot, bejglit, rétest, mákos gubát vagy éppen mákos kiflit. Persze a mák (kizárólag a magja) nemcsak egy élelmiszer alapanyag, hanem egyben gyógynövény is. Azt szerintem sokan tudják, hogy a mákolajat csontritkulás megelőzésére ajánlják, valamint a gubójából opiumot állítanak elő.  Nos, a mák ennél sokkal többet jelent. Nézzük meg, hogy miért is kerüljön a tányérunkra rendszeresen mák?  Mák egyenlő ópium?  A mák a boglárkavirágúak rendjébe tartozik, azon belül a mákfélék családjába. (Ide tartozik pl. a pipacs és a vérrehulló fecskefű is). A mák virágzásakor a csészelevelek lehullanak, a magház gubóterméssé képződik, melybe a sok kis mákszem rejtőzik.  A mák virágainak a színét tekintve láthatunk fehér, rózsaszínű vagy éppen lila színűeket is. A szentesi fehér mák (tájfajta) hasonló a kék mákhoz, de magtermése szép fehér, és finom dióíze van. A fehér (lilás foltos) virágúaknak magjuk kék színű, tokjuk nagy alkaloidatartalmú. Egy kormányrendelet értelmében ma csak a rózsaszín virágú Ametiszt fajta vethető, más színű fajták termesztését a magasabb alkaloidtartalmuk miatt tiltják.  A mák ma már az egész világon elterjedt, őshazája azonban Közép-Ázsia (Törökország, Pakisztán, irán, Kína, India). Elsősorban, mint élelmiszert termesztik, de mellékterméke a mákgubó is rendkívül fontos, mert a gyógyszeripar kiemelkedő alapanyaga. Ez többféle ópiumalkaloidát tartalmaz, melyek közül talán a morfin és a kodein a legismertebb.  Hazánkban Kabay János (1896-1936) magyar gyógyszerész felfedezése nyomán (1931) az üres, értéktelen máktokból állíttották elő a morfint és származékait. Ez a találmánya forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár még exportra is tudott előállítani ebből az értékes kábító fájdalomcsillapítóból.  A XX.században évi sok ezer tonnányi üres mákgubót Tiszavasváriban, a Kabay által létesített Alkaloida Vegyészeti Gyárban dolgozták fel. Még propaganda is épült ennek kapcsán: egyetlen darabja se vesszen felhasználatlanul! Gyűjtéséből az iskolák úttörőcsapatai is kiveszik a részüket.  A mák értékes tápanyagai  A gubóval ellentétben a mák fogyasztása teljesen ártalmatlan, sőt tápanyagokban gazdag, értékes fehérjéket tartalmaz. A vitaminok közül értékes B1-, B5-, B6-, niacinforrás. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot (968 mg/­­100g), foszfort (800 mg/­­100g) cinket, mangánt, rezet, vasat (15mg/­­100g), káliumot és magnéziumot (506 mg/­­100g) tartalmaz. Ezenkívül értékes telítetlen zsírsavakban, 72% linolsavat (omega-6 zsírsav), 11% olajsavat és palmitinsavat tartalmaz.  A mák az erős körmökért, hajért és a csontokért  Mivel a mák omega3-6 aránya nem megfelelő, ezért tartós, nagy mennyiségű fogyasztása akár gyulladást is okozhat. Az, hogy a csontritkulás ellen napi 1 evőkanál mákolajat ajánlanak több hónapig vagy akár évekig, ezzel egyáltalán nem értek egyet.  Akkor mit tehetünk csontritkulás esetén? Nyugodtan együnk mákot (ne mákolajat) akár heti 3-4x is. Mindig azt mondom, hogy egy ételt tápegészként fogyasszuk, tehát ne vonjunk ki belőle semmit és ne is adjunk hozzá semmit. A mákolaj egy koncentrált étel, melyből kivontuk a rostokat és sok egyéb dolgokat.  Amennyiben mégis mákolajat szeretnénk fogyasztani, akkor azt csak kúraszerűen javaslom (2-3 hét, utána ugyanennyi szünet), vagy őrölt szezámmaggal együtt akár naponta is fogyaszthatjuk. 1 evőkanál őrölt szezámmagra 5-6 csepp mákolajat cseppentsünk, valamint naponta fogyasszunk zöld leveleket (zöld turmixot) és algákat. Persze a csontritkulás megelőzésénél nemcsak kalciumra van szükság, hanem sok egyéb más anyag együttállására is (pl. D- és K vitamin, magnézium, foszfor, mangán, stb.)  A mákolaj levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért erre figyeljünk oda, hogy a kupakot jól zárjuk vissza, és tartsuk hűtőben!  Egyéb jótékony hatásai  A máknak nyugtató hatása van, így az idegrendszerre jótékony hatással bír. Régen a gubóból főztek teát, és ezt itatták a csecsemőkkel, hogy ne sírjanak (így tudtak dolgozni az anyák). Ezt ma már semmiképp ne tegyük meg!  Ezenkívül, mint apró magocska a bélfal tisztításában is segítségünkre lehet, kíméletesen kisepri a bélfalra tapadt lerakódásokat. Az olaját használhatjuk bőrápolásra, vagy a magocskákból bőrradír is készülhet.  Mákunk van... a konyhában  Amennyiben nyersen szeretnénk fogyasztani, akkor ebben az esetben is javaslom az áztatását az enzimgátlók miatt. Ha főzésre, sütésre kerül a sor, akkor ennek már nincs jelentősége. A nyers ételek esetében készíthetünk máktejet, de édességek alapanyaga is lehet. A mákos tészta nyers változata az, amikor répát reszelünk le tésztának, vagy aszalt gyümölcslapot vágunk fel vékony csíkokra. A Kolláth reggeli vagy a kedvenc kásánk alapanyaga is lehet. Reggeli turmixunkba is belekerülhet.  Úgyhogy mákra fel, mert nemcsak finom, de egészséges is!  Anikó

Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?

2014. október 18. Zöld Avocado 

Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza? Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/­­2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt /­­ márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére.  Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)

Pad Thai pirított tofuval

2014. szeptember 11. Gréta konyhája 

Pad Thai pirított tofuvalA Pad Thai, ahogy neve is mutatja, a thai konyha egyik talán legnépszerűbb alkotása, és számomra az egyik legfinomabb gyorsétel, amit az ember ehet, a gyümölcs, és a sushi után :)) Amint beköszöntött a szeptember, és megéltünk pár hűvösebb napot, a szervezetem egyből jelezte, hogy bizony mostantól melengető ételekre van szükségem, melengető fűszerekkel. A Pad Thai, thai sült tésztát jelent, amit ezerféleképpen variálhatunk. Ebben a verzióban minden benne van, amit az ázsiai ételekben szeretek, mert wokból jön, tészta van benne de gluténmentes, zöldségeket, és mogyorót is tartalmaz, szóval egy gasztrohedonistának, mint amilyen én vagyok, ez bizony maga a Mennyország. A Tündérkonyhában minden héten lesz valami ázsiai, étel a kedvenceim közül, szóval érdemes az oldalamat frissíteni a napi menük érdekében . Hozzávalók: 200g rizstészta 2 ek mogyoróvaj 4 ek teryaki szósz, vagy sima szójaszósz, tamari 1 ek sűrített paradicsom 1 ek vörös vagy zöld tha curry pasta 1 marék pirított földimogyoró 300g füstölt tofu 5-6 gerezd fokhagyma kedvenc idényzöldségek (pritamin paprika, lilahagyma, répa, zeller, brokkoli stb) 1 csokor friss koriander mogyoró olaj, vagy bármilyen ázsiai wok olaj,(kókuszolaj is megfelel) ujjnyi chili, ha valaki csípősen szereti 1. Az üvegtésztát leforrázzuk, majd 5 perc után leszűrjük, hideg vízzel átöblítjük, félretesszük. 2. A wokban felhevítjük az olajat, majd beletesszük a csíkokra, vagy kockákra vágott tofut, pár percig pirítjuk, majd felöntjük a teryaki szósszal. Addig pirítjuk, míg a szójaszószt a tofu felszívja, és ropogós, kérges lesz. Félretesszük. 3. A wokban kevés olajat hevítünk, majd beletesszük a curry pastát, a mogyoróvajat és a sűrített paradicsomot, szójaszószt. Ha krémes szósz lesz belőle, beletesszük az aprított fokhagymát, 1 percig pirítjuk, majd jönnek a zöldségek. Átforgatjuk kb 5 percen keresztül rázogatva, míg a zöldségek kissé megpuhulnak, de még roppanósak maradnak. 4. Hozzáadjuk a tésztát, átforgatjuk, majd a sült tofut is. 5. Tálaláskor megszórjuk pirított mogyoróval, és aprított koriander levelekkel. Jó étvágyat!

Meggyes-pudingos vegán piskóta

2014. augusztus 27. Mindennapi ételeink 

Meggyes-pudingos vegán piskóta Az egyik legfinomabb sütemény, próbáljátok ki! Barátnőm receptje alapján. Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg rétesliszt 20 dkg nyírfacukor 12 ek. olaj (4 szűz olaj mix) 2 ek. citromlé 1,5 foszfátmentes sütőpor 5 dl buborékos ásványvíz 4 ek. rizsitalpor -- 1 kg magozott meggy -- 2 l rizstej 4 csomag vaníliás pudingpor 6 ek. karobpor kb. 10-15 dkg nyírfacukor Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat kikeverjük, hozzáadjuk a nedveseket-folyékony összetevőket és alaposan összekeverjük. A meggyet lecsöpögtetjük és rászórjuk az olajozott, lisztezett tepsibe tett tésztára.  180 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 30-40 perc alatt kisütjük. Eközben -hagyományos módon -  elkészítjük a pudingot. Amikor elkészült, a felét kiesszük, karobot keverünk bele. A piskótára (nem kell kihűteni) ráfolyatjuk a vaníliás ás a karobos pudingot is, felváltva, és a végén egy villával össze is keverjük. Megszórjuk (szita segítségével) karobporral, és miután kihűlt, hűtőbe tesszük. Másnap tálaljuk. 

Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)

2014. augusztus 5. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész) Előtte /­­ Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most  nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/­­baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)

Áfonya, a bogyós gyümölcsök királya

2014. július 22. Éltető ételek 

Áfonya, a bogyós gyümölcsök királyaAz áfonya egy nagyon értékes bogyós gyümölcs. Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges. Elmondható róla, hogy "kicsi a bors, de erős". Mármint a kis mérete ellenére hatalmas tápértékkel bír, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalma is. Nemcsak a bogyóját fogyaszthatjuk, hanem a levele is számos betegség kezelésére alkalmas.  A növényről bővebben  Az áfonya botanikai neve a Vaccinium, ami mintegy 200 fajt takar szerte a világban. A magasbokrú fajok Észak-Amerikában és Ausztráliában őshonosak. Régóta ismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Rájöttek arra, hogy ha az áfonyával bedörzsölik a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. Az egész növényt megfőzve hasmenés kezelésére használták.  Nálunk a legelterjedtebb a kis növésű fekete áfonya, vagy más néven az erdei áfonya.  A FEKETE ÁFONYA (Vaccinium myrtillus) gyümölcse már évszázadok óta ismert és kedvelt; az orvostudomány először a XVI. században említi gyógyhatását. A VÖRÖS ÁFONYA (Vaccinium vitis-idaea) a Kárpátokban (Erdély) őshonos, gyógyhatása a népgyógyászatban is ismert.  A fekete áfonya 20-40 cm magas lombhullató törpecserje , ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórtak, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Rózsaszín csengettyű alakú, bókoló virágai egyesével, vagy párosával nyílnak a levélhónaljakban. Termése borsószem nagyságú bogyó, éretten kékesfekete, leve lilás. Az áfonya csak savanyú kémhatású talajon él meg, ilyen pedig kevés van hazánkban. Többnyire magasabb domb- és hegyvidékeken fordul elő. Gyakori Sopron és Vas megyében (Alpokalján), de megtalálható a Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján is. A drogja a levele, amelyet akár egész nyáron gyűjthetünk, valamint a termése, amely július, augusztus folyamán érik.  A vörös áfonya alacsony termetű örökzöld cserje , mindössze 15-30 cm magas. Levelei 2-3 cm hosszúak, bőrneműek, merevek, szélük kissé csipkézett. A levelek fonákán barnás pontok láthatók, erezetük szárnyas. Virágai fehérek vagy rózsaszínűek, bókolók. Termése vörös bogyó, íze savanykás, kesernyés. Hegyvidéki faj. Elsősorban a Kárpátokban (Erdélyben) elterjedt, különösen a nyirkosabb fenyvesekben, tőzeglápok környékén. Havasi meggynek és fenyvesbogyónak is nevezik. Magyarországon ritka, védett faj.  Milyen hatóanyagokat tartalmaz az áfonya?  A fekete áfonya levele tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, szerves savakat, vitaminokat (A,B,C), pektint, arbutint, ásványi anyagokat (króm, mangán). A termése szintén tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, aromás savakat, antociánglikozidát, gyümölcssavakat, vitaminokat, pektint. A kék színét a mirtillin antocianinnak köszönheti.   A vörös áfonyának is a drogja a levele, amelyet szeptemberben, októberben gyűjtenek. Fő hatóanyaga az arbutin nevű fenolos glikozid (sokkal több van benne, mint a fekete áfonya levelében). Az arbutinról tudni kell, hogy kiváló húgyúti ferőzések esetén.  Antioxidáns védelem  Antocianin tartalmának köszönhetően - amely kiemelkedően magas (430 mg/­­100g) - erős antioxidáns tartalommal bír . A Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy azoknak, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen megemelkedett. Ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez.  Az ismeretes, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de a kutatási eredmények azt is alátámasztják, hogy az áfonya képes csökkenteni, és megelőzni az öregkori betegségeket (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás).   Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése    Az áfonya kiemelkedően magas antioxidáns tartalma jótékonyan hat a keringési rendszerre. Érfalvédő, csökkenti a hajszálerek törékenységét, a kapillárisok áteresztőképességét, megakadályozza a vérrögképződést. Javítja a mikrokeringést, hatásos visszér esetén is. Az áfonya rendszeres fogyasztása segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét.  Az áfonya hatása a diabéteszre   Bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, ezért a teakaverékek fontos része az áfonya levele. Táplálkozási szakértők az áfonyát jellemzően alacsony glikémiás indexű (GI) gyümölcsnek tartják (40-53GI).  A szemre gyakorolt hatása   A terméséből készült főzet és maga a gyümölcs is javítja a látást a csökkent fényviszonyoknál (szürkületi vakság kezelése A-vitaminnal). Szembevérzések után, a cukorbetegek látószervi elváltozásai során szintén alkalmazható.  Gyomor - bélrendszeri hurut kezelése   A levél és a termés cseranyag tartalmának köszönhetően összehúzó (adsztringens) hatása van , amely segíti a gyulladásban lévő gyomor és nyombél nyálkahártya épségének helreállítását (pl. hasmenés esetén). A mirtillin védőréteget képez a bélsejtek nyálkahártyáján, ami ellenáll a mechanikus izgatásnak, és a gyulladást is gátolja. Szájüregi gyulladások esetén is lehet öblögetni vele. Ugyanakkor a friss termés nagyobb mennyiségben fogyasztva hashajtó hatással bír.  Húgyúti gyulladások kezelése  Az arbutin tartalmának köszönhetően (a vörös áfonya levelében sokkal több arbutin van, mint a fekete áfonyáéban) kiváló a húgyutak fertőtlenítésére , vesemedence gyulladás, húgyhólyag gyulladás esetén is bevethető. Prosztata megnagyobbodáskor kiválóan társítható pl. az aranyvesszővel.  Antibakteriális hatása érvényesül, a mirtillin kötődik a baktérium sejtekhez, behatol mind az élő, mind az elpusztult sejtekbe, és megfesti azokat. A bejutott festék károsítja a baktérium anyagcseréjét, gátolja a növekedését.  Vizelethajtó , szélhajtó hatása is ismeretes. Vesekő, vesehomok kiürülését segíti, megakadályozza a kő okozta pangást és fertőzést.  FIGYELEM! Hatása csak lúgos környezetben érvényesül. Ezért minél több nyers, lúgosító növényi táplálékot kell fogyasztani, és naponta 3-5 alkalommal érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát is bevenni. De akár lúgos ásványvíz is fogyasztható. Ebben az időszakban kerüljük a hús és a tej fogyasztását (savas hatása miatt).  Az áfonya fogyasztása  A vörös áfonya leveléből készíthetünk gyógyteát , amelyet bakteriális eredetű húgyúti gyulladás során fogyaszthatunk.  2 evőkanál levelet forrázzunk le 3 dl forró vízzel, és főzzük legalább 15 percig. Majd még hagyjuk állni legalább ugyanennyi ideig, és szűrjük le. A tea felét reggel éhgyomorra igyuk meg, a többit pedig a nap folyamán kortyolgassuk. 3 napig igyuk ezt a teát, majd vizelethajtó gyógytea alkalmazható a továbbiakban (pl. kukoricabajusz, cseresznyeszár) A fekete áfonya levele élvezeti teaként fogyasztható, szamóca, szeder vagy málna levelével keverve akár mindennapos fogyasztásra is alkalmas. A mindennapokban a termését nyersen fogyaszthatjuk , de felhasználhatjuk szörpök, lekvárok, gyógyborok készítéséhez is. Finom szósz, gyümölcskrém vagy akár tortakrém készülhet a gyümölcsből, de szárítva vadhúsok mellé mártások alapanyaga lehet. Az áfonyabor erősítő hatású , öregkori krónikus bélhurutos állapotokat kedvezően befolyásolja. A vörös áfonya terméséből előállított szeszes kivonat bőrgombásodás ellen bevethető. A piros bogyója nagyon fanyar, ezért inkább aszalva fogyasztjuk, vagy süteményekbe, lekvárba kerülhetnek. Híres az erdélyi áfonya pálinka is.  Felhasznált irodalom: - Rácz Gábor: Gyógynövényismeret: a fitotterápia alapjai. - Budapest: Sanitas, 1992 - Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények. - Budapest: Medicina, 1987 - http:/­­/­­dietless.hu/­­afonya/­­

Borzaska

2014. július 8. Életkert 

Zárja a tegnapi menüsort ez a nagyon fini, nyers süti ;) Hozzávalók az alaphoz 2 személyre: 1 maréknyi áztatott dió 1 maréknyi áztatott mandula 2 ek akácméz 1 ek natúr, holland kakaópor A robotgéppel pépesre aprítjuk, majd picit félretesszük. Felső rész: 1 marék friss málna 1 ek repceméz 1/­­2 vaníliarúd kikapart belseje 1 ek útifű […]

Gyors retek savanyúság

2014. április 29. Zizi kalandjai 

Gyors retek savanyúság Néhány hónapja, amikor még nem voltam tulajdonosa egy éles konyhai késnek, általában a hagyma aprítása kisebb trancsírozással járt. Igen, egy gasztrobloggernek is vannak bakijai a konyhában. Majd, amikor végképp elegem lett, hogy nem tudok normálisan szeletelni, vágni, aprítani, elhatároztam, hogy nekem szükségem van egy minőségi, jó késre, amely társam lesz a konyhában. Kerestem, kutattam a neten, osztottam, szoroztam és úgy döntöttem, hogy egy jó minőségű kerámiakés lesz a hosszútávú konyhai partnerem. Így találtam rá a Kyocera japán kerámia termékekre (kések, hámozók, szeletelők). Az egész egyszerű konyhai késektől kezdve a profi szakácskésekig igen széles a választékuk. Noha figyelmeztetett a cég, hogy a kerámiakés nagyon éles és másképp kell vele bánni, mint egy hagyományos késsel, egy aprócska baleset azért becsúszott… annyira apró, hogy 40 percig vérzett az ujjam! Azóta megtanultam iszonyatosan koncentrálni szeleteléskor, aprításkor és ha Ádi éppen a lábamba kapaszkodik a konyhában, akkor inkább félreteszem a kést és később folytatom a munkát, amikor nyugodtak a körülmények. Egyre magabiztosabban használom és egyre inkább élvezem a vele való munkát, mostanra jó barátok lettünk én és a piros kerámiakésem és tényleg olyan finoman, puhán vágja a keményebb zöldségeket is, mintha puha vajba vágnék bele. (Egy jó szeletelőt még mindenképpen szeretnék beszerezni, hogy könnyen tudjak zöldség és gyümölcs chipseket készíteni például!) És akkor ugorjunk a savanyúságra! Itthon elég nagy kultúrája van a savanyúságnak, az esetek többségében uborkából, káposztából, paprikából készül, egyéb zöldségeket hozzáadva. Az általam készített retekből készült és pikk-pakk összedobható. Néhány alapanyag kell csak hozzá, betesszük egy csatos üvegbe, hagyjuk állni 24 óráig és már fogyaszthatjuk is (hűtőben tárolva három hétig áll el). Adhatjuk salátákhoz, tálalhatjuk köretként is, de rágcsálhatjuk magában is, ha valami savanykásra vágyunk. Gyors retek savanyúság (Recept: My New Roots, minimális változtatással) Hozzávalók egy 1 literes csatos üveghez: - 450-500 g retek (ez kb. 2 csokor, ha nagyobbak a retkek), vékony szeletekre vágva - 1 bögre almaecet - 1 bögre víz - 4 gerezd fokhagyma - 2 teáskanál juharszirup - 2 teáskanál tengeri só - 2 teáskanál egész fekete bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A reteknek vágjuk le a végeit, mossuk meg és szeleteljük fel vékony karikákra. Egy tálban keverjük össze az ecetet, a vízzel, juharsziruppal és sóval (keverjük addig, amíg a só felolvad). Tegyünk az üveg aljába retek szeleteket (2-3 rétegben), majd tegyünk hozzá néhány szem fekete borsot, egy gerezd fokhagymát és folytassuk a rétegezést addig, amíg az üveg tetejéhez érünk. Ekkor öntsük rá az ecetes keveréket úgy, hogy teljesen ellepje. Zárjuk le és tegyük hűtőbe 24 órára.

Mennyei nyers szedertorta (gluténmentes)

2014. április 19. VegaLife 

Mennyei nyers  szedertorta (gluténmentes) Egy jó barátunk dupla születésnapra készülve felkért, hogy készítsek valami egészséges tortát, amiben nincs hozzáadott cukor, mert az ünnepelt egyike mindenféle - iparilag előállított - cukrot mellőz az étrendjéből. A másik ünnepelt pedig szintén az egészséges táplálkozást követi. Erre az alkalomra debütáltam az alábbi nyers tortával. A leírt adagból készült a szív alakú torta. A krémekből egy kicsit visszatartottam, majd a mandulás alapot 100 g mandulával és valamivel kevesebb mazsolával megismételtem, így nekünk is "jutott" egy kevéske. Annak a képeit is bemutatom. De nem is ez a lényeg, hanem az íze! Ha tudom, ha kóstolom ezt korábban, akkor már sokkal előbb elkészítem és bevezetem a háztartásunkba. Kevés rá a szó, hogy finom. Ha a földön ilyen fenséges ízeket lehet kreálni, akkor milyen lesz a mennyben? :) A recept: Hozzávalók: A torta alapjához: - 250 g nyers, hámozott mandula - 4 evőkanál mazsola (én csak a felét áztattam be) - csipetnyi só (elhagyható) A torta krémjéhez: - 300 g nyers kesudió, beáztatva minimum 4-5 órára - 5 evőkanál mazsola beáztatva kb. fél órára - 3 púpozott evőkanál kókusz zsír - 400 g szeder (fagyasztott volt, de kiolvasztottam) - 3 db citrom kicsavart leve - 1 db vaníliarúd kikapart magjai   A díszítéshez: citromfű vagy mentalevél 30-40 szem szeder   Elkészítés:   Először a torta kétfajta krémjét érdemes elkészíteni, mivel azokat érdemes kis időre fagyasztóba tenni. Amíg elkészül a torta alapja, úgymond "tésztája", addig a fagyasztóban dermedhet a torta krémje. A krém elkészítése, ahogy a hozzávalóknál írtam, a kesudió több órán keresztül való áztatásával történik. Akár egy éjszakát is áztathatjuk és reggel hozzá is kezdhetünk a tortánk készítéséhez. A kesudióról leszűrjük a vizet és a turmixgépünkbe tesszük. (Legalább 500 Wattos legyen a gép!) A három citromot kifacsarjuk, levét hozzáadjuk és elkezdjük turmixolni. Ezt követően hozzáadjuk a megáztatott mazsolát, majd a kókuszzsírt, a vanília belsejét. Amikor krémes állaga lett (ízre leginkább túrókrémre hasonlít), kb. 1/­­3 részét kivesszük egy tálkába, fagyasztóba tesszük egy kis időre, a nagyobbik részhez pedig hozzáadjuk a kiengedett szeder egy részét (díszítésnek félreteszünk egy részt) és tovább turmixoljuk. Amikor elkészült a szép lilás krém, szintén a fagyasztóba tesszük és elkészítjük a torta alapját. Aprítógépbe tesszük a mandulát és a mazsolát. Egyesek sót is adnak hozzá, nálam ez elmaradt, nem lett semmi probléma belőle. Jó morzsásra összeaprítjuk. Akkor jó, ha gombócot tudnánk formálni belőle. Egy tortaformát (én szívformát választottam) frissen tartó fóliával kibélelünk, ebbe simítjuk bele a masszát. Kezünkkel elegyengetjük. A fagyasztóból kivesszük először a világos krémet és rásimítjuk az alaptészta tetejére. Utána kivesszük a másik krémet is, hasonlóan rásimítjuk, szederrel és citromfű vagy mentalevéllel díszítjük. Még 1-2 órára fagyasztóba tesszük, hogy jól megszilárduljon. Nem kell teljesen keményre, de így jól szeletelhető lesz. Majd kivesszük, leszedjük róla a fóliát és tálaljuk. Ha ellen tudunk állni annak, hogy az egészet felfaljuk, akkor helyesen cselekszünk. A mandula és a kesudió ugyan egészséges, de mértékletesen ajánlott élni vele.

Spenótos mángold

2014. január 30. Vegetáriánus receptek 

Spenótos mángoldHozzávalók:
- 1 ek olívaolaj
- 10 dkg apróra vágott mángoldszár
- 3 cikk fokhagyma
- 1 csomag 450 grammos fagyasztott spenótpüré
- 2 dl tej
- bors
- só

A spenótot kiolvasztjuk, a vizét leöntjük, félretesszük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és fedő alatt megpároljuk benne a mángoldot. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagyma gerezdeket, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a spenótot, alaposan átforgatjuk, majd pár percig tovább pároljuk. Felöntjük a tejjel, szükség szerint sózzuk. Miután felfőtt, pár perc alatt készre kavargatjuk.

Köretként sósburgonya lehet.
Bliszkó Viktor

"A" vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)

2013. november 10. Vegagyerek 

  A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:).  Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai 'Kala Nemak' sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/­­4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/­­2 tk. zsálya 1/­­2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/­­2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/­­4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/­­4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig.  A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!

Édes bűnök - a fahéjas briós

2013. november 7. La Veganista 

Édes bűnök - a fahéjas briósEzt a receptet Limara oldalán találtam (a tészta formázásáról is nála láthattok remek képeket). Legalább egy éve rendszeresen sütöm veganizált változatban. Általában a vasárnap reggeli kávé mellé készül el. Mindig kicsábítja a konyhába a ragadozókat, akik egy pillanat alatt felfalják. Kisülés után félórával már csak a briósok édes, fahéjas illata marad. Ha ízlett ez a verzió, érdemes kipróbálni akár mákos és diós töltelékkel, nálunk az is jól fogy. Hozzávalók: - 50 dkg BL55 finomliszt - csipet só -  1/­­4 tk őrölt Bourbon vanília - elhagyható - 3 ek olívaolaj - 2,5 - 3dl ízesítetlen rizstej (legyen tartalékban plusz langyos rizstej, mert lisztfüggő, hogy mennyit vesz fel) + 2-3 kanálnyi a kenéshez - 7 dkg cukor - 1 csomag instant élesztő - 10 dkg puha kókuszzsír - fahéj - porcukor Így készítsd el: A lisztet kimérjük, tálba szitáljuk. Belekeverjük a csipetnyi sót, és a vaníliát. Az élesztőt a cukor és egy kanálnyi liszt társaságában elkeverjük a meglangyosított rizstejben. Hagyjuk aktiválódni. (Elindul felfelé és barna hab képződik a tetején.) Az élesztős rizstejet a lisztre öntjük, hozzáadjuk az olívaolajat, és néhány perc alatt összedolgozzuk. Ezután lefedve félretesszük, hogy háborítatlanul megkelhessen 1-1,5 óra alatt. A megdagasztott tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, 8-10 egyenlő részre osztjuk (Használjunk mérleget, ha szemre nem megy, hogy egyformák legyenek a briósok.) A tésztadarabokból gyúrjunk zsemlebucikat és pihentessük a deszkán negyedórát. (Pihentetés nélkül sokat fogunk káromkodni, mert a tészta ellenáll majd a nyújtási kísérletünknek.) Az újra puha bucikat egymás után ovális formára nyújtjuk vékonyan megkenjük puha kókusz zsírral, és bőséggel megszórjuk fahéjas porcukorral, és feltekerjük. Ügyeljünk rá, hogy mindenhol odatapadjon a tészta, különben kifolyik belőle a töltelék. A tenyerünk alatt sodorva, hurkaformájúra nyújtjuk a deszkán a megtöltött tésztát, és az egyik végét lelapítva, csiga alakban feltekerjük. A megformázott briósokat a sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Próbáljuk olyan távolságra elhelyezni őket egymástól, hogy lehetőleg sülés közben ne dagadjanak össze. Adjunk a tésztának újabb 20-30 percet, hogy konyharuhával letakarva pihenjen a sütőlemezen. Eközben melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Mielőtt betoljuk a tepsibe, a briósok tetejét kenjük meg langyos rizstejjel, 15-18 perc alatt süssük aranybarnára. Szedjük ki hűtőrácsra, és ne tápláljunk hiú reményeket. Nem lesz ideje kihűlni.

Színesítsd velünk étrended! Válassz friss, élő, természetes ételeinkből!

2013. szeptember 23. Nyersétel akadémia 

Október 14-től jelenik meg az Egészségkonyha palettáján: a Nyersétel Akadémia  ételei.  Kóstolja meg Ön is a főzés nélkül készült nyers vegán ételeket! A nyers leveseket, a főételek között a cukkini spagettit, a nyers főzelékeket, a rakott ételeket, a sokféle pizzát, és a gyümölcsökből, olajos magvakból, datolyából készült édességeinket. Nyers vegán ételek alatt növényi eredetű – kizárólag zöldségből, gyümölcsből, olajos magvakból álló – főzés, vagy egyéb hőkezelési eljárás nélkül készült ételeket értünk, melyek nem tartalmaznak semmiféle állati eredetű anyagot (hús, tej, tejtermékek, tojás), továbbá gabonát, lisztet, hozzáadott cukrot, ízfokozó és adalékanyagot. Ételeink teljes mértékben gluténmentesek. Mint ismeretes, a legtöbb betegség hátterében a túl sok fehérje, valamint a túl sok feldolgozott és átalakított étel fogyasztása áll. A nyers, élő ételek természetes orvosságok, lúgosítanak, magas az enzim, vitamin, ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel. A híres görög orvos, Hippokratészt idézve: ,,Ételed legyen az orvosságod, és orvosságod az ételed. elvet valljuk. A Nyersétel Akadémia küldetése, hogy minél több emberrel megismertesse a nyers, élő ételek jótékony, gyógyító hatását. Szeretné eljuttatni ezt az üzenetet  mindazokhoz, akik szeretnének az egészségükért tenni - nem csak a vegetáriánus, de a hagyományos konyhán élőkhöz is -, és emberek ezreinek segíteni, és pozitív változást hozni az életükbe azáltal, hogy bemutatja azt az életmódot, melynek alapja az egészséges növényi alapú nyers vegán táplálkozás, s amellyel az életminőség  jelentős javulása, gyógyulás várható, és beáll az ideális testsúly. Szó sincs radikális életmódváltásról ! Azt javasoljuk, hogy kezdjék el színesíteni étrendjüket az arra vágyók természetes, élő, nyers, enzimdús ételekkel. Fontos hangsúlyozni, hogy mindeközben nem kell lemondani a megszokott hagyományos ízekről, hisz javarészt mindaz az ízvilág megvan nyersben is (pizza, székelykáposzta, lecsó, fasírt, lasagna, zserbó, stb.), mint amiket megszoktunk már korábban. A nyers táplálkozás nem jelenti a testünk sanyargatását! A friss nyers étel energiabomba a szervezetnek, mely biztosítja az egész napi aktivitásunkat. Miért is szeretjük a nyers konyha alapanyagait, valamint a belőlük készült ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket, zöld  leveleket, olajos magvakat, csírákat és a zöldfűszereket? Mert: - gazdagok rostokban, amelyek lassítják a cukor felszívódását, és ezzel egyenletesebbé teszik a vércukor szintet, teltségérzetet keltenek és megakadályozzák a székrekedést; - vitaminforrások: frissítik a testet, javítják a memóriát, erősítik a fogakat és csontokat, növelik az állóképességet, lassítják az öregedési folyamatokat, megelőzik a betegségeket; - alacsony a telített zsírtartalmuk: a növények segítenek alacsonyan tartani a vérzsírok szintjét, ezzel csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát; - kitűnő fehérjeforrások: sokkal könnyebben emészthetőek a növényi fehérjék, mint az állatiak, a zöld levelek fehérje tartalma rendkívül magas; - magas a tápanyagtartalmuk: nagy mennyiségben tartalmaznak a zöldségek ásványi anyagokat (kalcium, kálium, magnézium, vas, stb.), támogatják az immunrendszerünk és idegrendszerünk működését; - természetes gyógyerők: a növényekben számtalan fito vegyület, antioxidáns található, melyek fontos szerepet játszanak a betegségek leküzdésében; - magas az enzimtartalmuk: a zöldségekben található enzimek segítenek megőrizni a szervezet saját enzimpotenciálját, így tovább maradhatunk egészségesek, frissek és fiatalok.

Patiszonos borsópörkölt

2013. szeptember 17. VegaLife 

Patiszonos borsópörköltA patiszont, más néven csillagtököt leggyakrabban és köztudottan kirántják és "vegetáriánus ételként" kínálják vendégségekben, esetleg éttermekben. Nem is tudják ezek a jó emberek, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb módja van a felhasználásának, miszerint egy jó kis szaftos pörköltet lehet főzni belőle. Mondjuk ha teszünk hozzá zöldborsót, még jobban feldobjuk az íz és a látvány hatását. Mivel a zöldborsó és a csillagtök is hő hatására gyorsan megpuhul, ezért aztán tényleg nagyon gyorsan elkészíthető étel. Férjemnek durum tésztát főztem hozzá, nekem a rostban dúsabb barna rizs került köretként a tányérra. A recept: Hozzávalók: - 1-2 patiszon - 20-30 dkg zöldborsó - 1 hagyma - kevés olaj - ételízesítő - fokhagyma - őrölt fűszerpaprika - őrölt köménymag - víz   Elkészítés: Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott patiszont (magokat félretesszük). Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a borsót, átkeverjük, rövid ideig pároljuk, majd a felkockázott patiszont is beletesszük. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és azonnal kb. 1 - 2 dl víz, apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg a borsó és a patiszon is megpuhul. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt.

Spenót - torta

2013. augusztus 4. Vegagyerek 

Spenót - torta Még tavaly bukkantam rá és rendeltem meg egy olyan angol nyelvű vegán szakácskönyvet, melyben francia cukrászremekek vegánosított változatainak receptjei találhatóak.  A könyv címe The Vegan Boulangerie, azaz A vegán pékség. A könyv szerzői egy francia származású házaspár, akik Skóciában élnek, és vegánok. Klasszikus francia recepteket vegánosítottak, és gyűjtöttek össze, mint pl. a baguette, különféle ismert sütemények és péksütemények, stb. Egyik legizgalmasabbnak tűnő receptjük pl. a vegán, tojásmentes macaron receptje, marcipános alapból. A könyv összességében nagyon ígéretesnek tűnt az első lapozgatás után, de aztán végül néhány próba után alábbhagyott a lelkesedésem, mert valahogy extrább eredményeket vártam... ERRE a linkre kattintva, bele is lapozhattok a könyvbe! A benne található ételfotók sajnos fekete fehérek, amit eléggé sajnáltam...:( Egy szó, mint száz, ez a spenótos torta is ebből a könyvből lett, és mivel a spenótot nálunk gyakorlatilag mindenki szereti, a torta pedig a könyv receptjei közül mégis a jobbak közé tartozik, gondoltam, ide is felteszem.:) Ja, és nem nagy mutatvány elkészíteni!:) Spenótos torta Egy 25 cm-es átmérőjű tortaformához Hozzávalók (4-6 főre): 300 g vegán leveles tészta (pl. Tante Fanny - Intersparban is kapható) 200 g friss leveles spenót 100 g rizs 350 ml víz 2 ek. olívaolaj 1 ek. citromlé 1/­­2 tk. só őrölt bors Tegyük fel főni a rizst 350 ml vízben. Forraljuk fel, majd lassú fűzön főzzük, amíg magába szívja a vizet. Egy lábasban forraljunk fel vizet, és dobjuk bele kb. 1 percre a spenótleveleket, majd szűrjük le.  Tegyük bele egy konyhai mixerbe a főtt rizst és a főtt spenótot, és pürésítsük össze. Keverjük bele az olívaolajat, a citromlevet, sózzuk-borsozzuk. Sütőpapírral kibélelt tortaformába vágjunk a tésztából egy kört a tésztából úgy, hogy a forma peremére is felhúzódjon a tészta. A maradék tésztadarabokat vágjuk le és tegyük félre. A torta alját bökdössük meg villával. Terítsük szét a spenótos masszát a tortán, majd a megmaradt tésztadarabokból sodorjunk kb. 1 cm átmérőjű csíkokat, amikkel berácsozzuk a tortát. Melegítsük elő a sütőt 190 fokra és süssük benne a kész tortát kb. 25-30 percig. Melegen tálaljuk!

Portobello-tofu hamburger

2013. június 26. La Veganista 

Portobello-tofu hamburgerAz első vegaburgert külföldön ettem. Itthon akkor még egyáltalán nem lehetett ilyesmit kapni. Ha valahol érdeklődtem, általában az volt a válasz, hogy nincs rá igény, ezért nem is tervezik bevezetni. Lehet, hogy mára már javult a helyzet, de időközben rászoktam arra, hogy magam készítsem el, olyan alapanyagokból, amik talán szokatlanok azok számára, akiknek a hamburgert a húspogácsa jelenti. A vegánoknak nincs okuk panaszra, mert hamburger pogácsák választéka szinte kimeríthetetlen. A csicseriborsó, a lencse, a köles, a bab, a zab, rizs vagy az okara is kiváló alapanyag lehet. A mai receptben viszont egy különlegesen finom vegán kombináció jelenik meg: a pácolt portobello gomba és tofu párosa. A kellemes fűszerezés, a balzsamecet és a karamellizált sült hagyma teszi egyedivé az ízharmóniát. Hozzávalók (4db hamburger): 4db nagyobb portobello gomba (megmosva, tönk kiszedve) 4 db vékony szelet tofu (ízesítetlen) Marináló szósz 3 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál balzsamecet 1 teáskanál oregano 2 csipet fekete bors 1 mokkáskanál dijoni mustár Karamellizált hagyma: 1db nagy hagyma (vékony karikákra szelve) 1/­­2 evőkanál kanál cukor 2 evőkanál balzsamecet 2 evőkanál olíva olaj Saláta 2db paradicsom karikákra szelve 2 marék rukkola Hamburger zsemle (4db): 300g liszt(finomliszt, vagy 2:1 arányban finomliszt teljeskiőrlésű liszt keveréke) 1 evőkanál lenmagpehely 1 evőkanál búzakorpa 1 csapott teáskanál szárított élesztő 1 evőkanál cukor 50g szója joghurt 20g olíva olaj 1-1,5 dl ízesítetlen rizstej (meglangyosítva a tésztához)+ a zsemlék tetejének megkenéséhez 1 evőkanálnyi szezám mag (a zsemlék tetejének szórásához) Így készítsd el: A zsemlék tésztájának összeállításához, öntsd egy tálba a lisztet, majd keverd hozzá a sót, a cukrot, a lenmagpelyhet, a búzakorpát az élesztőt. Ezután keverd el benne az olajat és a szója joghurtot. Adagold hozzá a langyos rizstejet. Alaposan gyúrd át, amíg a tészta homogénné, rugalmassá válik (kb. 10 perc), majd légmentesen letakarva tedd félre egy órára. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a marinálószószt, beleforgatjuk a gombát és a tofut. Hagyjuk, hogy a fűszerek átjárják őket. Később, a hamburger zsemle sütésével párhuzamosan fogjuk átsütni. A felszeletelt hagymát 2-2  kanál olaj és balzsamecet keverékén lassú tűzön, lefedve megpároljuk, majd a cukrot hozzáadva karamellizáljuk, ropogósra sütjük és felhasználásig félretesszük. Amikor a tésztánk megkelt, gyúrjuk át még egyszer, osszuk négy egyenlő részre, és formáljunk belőle csinos zsömléket. Helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsire, fedjük le egy konyharuhával, hogy további 15-20 percig kelhessen. Közben melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Mielőtt a sütőbe tennék a zsemléket, kenjük meg a tetejüket rizstejjel, szórjuk meg szezámmaggal, és recukáljuk 180 °C-ra a sütőhőmérsékletét.  A zsemlék 20 perc alatt fognak kisülni. Ez pont elég idő arra, hogy a tofut és gombát átsüssük a marináló szószban. Ha minden elkészült, akkor már nincs más hátra, mint ketté vágni a zsemléket és belepakolni a ruccolát, a paradicsomkarikákat, 1-1 gombafejet és tofut némi dijoni mustárral megkenve. Aztán belapátolni az egészet.  Tipp: a hamburgerünk még finomabb lesz, ha szánunk rá pár percet, hogy a kettévágott hamburger zsemlék belső lapját a forró serpenyőben ropogósra pirítsuk.

Spárgával töltött rétes

2013. június 19. VegaLife 

Spárgával töltött rétesIsmét egy spárgás étel. A spárga első írásos nyomait Hippokratész műveiben találhatjuk meg. I.e. 460-370 körüli években már hasznosították, de elsősorban gyógyászati szempontból és nem a mindennapos étel-készítéshez. Csak a római kultúrában kezdett elterjedni ételként való használata. Elsősorban előételek alapanyagaként fordult elő. Augustus császárnak volt szokása a rövid idő alatt elvégezhető dolgokra mondani, hogy gyorsabban elkészül, mint ahogy a spárga megfő. XVI. Lajos udvarában pedig már a zöldségek királyaként nevezték a spárgát. A király annyira kedvelte, hogy üvegházakban termesztetett spárgát, így egész évben elérhető volt. Napjainkban már jóformán egész évben hozzájuthatunk a friss csirághoz, de tény, hogy időszakát most "éli", mondhatni a medvehagyma-szezon után spárga-szezon köszönt be. Végül utolsó érdekesség, hogy felénk elsősorban sós ételeket készítenek belőle, Kínában viszont édesség alkotására használják fel. A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap - 40 dkg roppanósra párolt zöld spárga - ételízesítő vagy só - fokhagyma - olaj - növényi tejföl - búzadara (tönköly búzadara volt)   Elkészítés: A spárgákat megpucoljuk, megmossuk, feldaraboljuk, majd enyhén sós vagy ételízesítős kevés vízben aprított fokhagymával puhára pároljuk. A réteslapokat két részre választjuk. 3-3, vagy 4-4 lapra, így két rúd rétesünk lesz. A réteslapokkal nedves konyharuhán dolgozunk. Mindegyik réteslapot kicsit megkenjük olajjal és így tesszük rá a következő réteslapot. A legfelső réteslapot is enyhén megolajozzuk, megszórjuk egy kevés búzadarával, majd a kiterített rétes egyik részében "elsimítjuk" a spárgákat. Előzőleg napraforgóból (vagy más magból) elkészített növényi tejföllel kenjük meg a spárgák tetejét, majd a rétest felcsavarjuk és tepsibe tesszük. Ugyanezt megismételjük a másik adag réteslappal. Mielőtt megsütnénk, szintén egy kevés olajjal megkenjük a rudak tetejét. Kb. 20 perc alatt szép barnára sül. Melegen és hidegen tálalva is finom ízélményt nyújtanak ezek a kalóriaszegény falatok.

Kölestúrós-meggyszószos rétes

2013. június 10. Mindennapi ételeink 

Kölestúrós-meggyszószos rétes Maradt egy kis meggyünk, meg köleskásánk tegnap reggelről, ill. a hűtőben van mindig Tante Fanny teljes őrlésű réteslap, így ma este ezekből készítettem ezt a csemegét, mely holnap reggelre kitűnő reggeli csemege lesz.  Hozzávalók: 2 db Tante Fanny teljes őrlésű réteslap 2 dl köles 6 dl Alpro vaníliás tej 1 citrom héja vaníliapor 10 dkg xilit (nyírfacukor) 5 dkg mazsola 2 ek. natúr Alpro szójajoghurt -- 1/­­2 kg érett meggy kb. 5 dkg nyírfacukor 2tk.kardamom Elkészítés: A kölest egy szűrő segítségével megmossuk, és háromszoros mennyiségű növényi tejben puhára főzzük. Mikor elkészült, még 10 percet rajtahagyjuk a fedőt,hogy  magába szívja a gőzt, és igazán finom puha legyen. Ezután belekeverjük a nyírfacukrot, a citromhéjat, a vaníliaport, mazsolát. Finom, túrós ízű tölteléket kapunk. Én még a mazsola beletétele előtt kicsit turmixolok is rajta, hogy krémesebb legyen. A krémességet szolgálja a szójajoghurt is. A rétest a szokásos módon töltjük meg ezzel a töltelékkel. Lekenjünk olajjal, és a sütőt előmelegítjük, miközben gyorsan elkészítjük a meggyszószt: a meggyeket kimagvaljuk,  és egy edénybe téve a nyírfacukorral együtt összefőzzük. A legvégén összeturmixoljuk, így finom, hígabb szószt kapunk. Ebből sok mindent készíthetünk, pl. növényi tejszínt belefőzve krémlevest, melyet mandulaszeletekkel tálaljunk. :-) Ezzel locsoljuk meg a réteseket, majd 200 fokon kb. 15 perc alatt süssük készre a süteményt.

Pink vargabéles (vegán)

2013. június 4. Mindennapi ételeink 

Pink vargabéles (vegán) Gyors, egyszerű, különleges, finom. Ennyit elöljáróban az alábbi sütiről. :-) Hozzávalók: 125 g durum cérnametélt 4 dl Alpro erdei gyümölcsös joghurt 15 dkg natúr tofu 3 ek. búzadara 10 dkg xilit (nyírfacukor) - ízlés szerint 1 ek. kókuszolaj 1/­­2 citrom héja 2 tk. vanília esszencia mazsola - tetszés és ízlés szerint -- Tante Fanny teljes őrlésű rétestészta  Elkészítés: A tésztát kifőzzük. Eközben  egy tálba beletöltjük az Alpro szójajoghurtokat (lehet más ízesítésű is, mi most ilyen ízkombinációra vágytunk, de rendkívül finom lehet pl. a trópusi  gyümölcsjoghurttal is), majd belemorzsoljuk a tofut, ízesítjük citromhéjjal, vaníliával. Ha a tofut nem sikerül jól eldolgoznunk, botmixerrel is megdolgozhatjuk. Miután a tészta kihűlt, összekeverjük az öntettel, belekeverjük a mazsolát, búzadarát. Egy réteslapot a kókuszolajjal kikent tepsibe helyezünk, erre ráfolyatjuk a szószt, majd befedjük a második réteslappal, amelyet a maradék felolvasztott kókuszolajjal megkenünk. Megszórjuk dióval és összesütjük (180 fokon, kb. 20 perc alatt). Miután kihűlt, tálaljuk - friss gyümölcsökkel a tetején :)  

Spenótos-tofus-aszalt paradicsomos kiflik

2013. május 24. Mindennapi ételeink 

Spenótos-tofus-aszalt paradicsomos kiflik A Tante Fanny cég jóvoltából kaptunk ingyenes termékmintákat. Szeretjük a termékeiket, pl. nekik van teljes őrlésű rétestésztájuk is, így megörültünk és majd szép sorjában jönnek a receptek is. Most a croissant tésztából készítettem az alábbi kifliket.  Hozzávalók (6 db-hoz): 1 csomag Tante Fanny croissant tészta 1/­­4 kg mélyhűtött spenót 2 ek.100% extra szűz olívaolaj  2 ek. liszt  4 gerezd fokhagyma 6 szem aszalt paradicsom 5 dkg füstölt tofu  -- lenmag Elkészítés:  A croissant tésztát kicsomagoljuk, a megadott vágás mentén elvágjuk.  A spenótot előkészítjük: először a lisztet száraz edényben megpirítjuk, majd ekkor hozzáadjuk a kiengedett spenótot, lisztet, fokhagymát, olajat, sót. Összefőzzük, majd ha szükséges, botmixerezzük. A kifliháromszögek szélesebb részére 1-1 ek. spenótot teszünk, ill. a felkockázott tofut és paradicsomot is. A háromszög vékony végét bevizezzük, majd feltekerjük. A kifliket sütőpapíros tepsibe tesszük, tetejüket olajjal megkenjük, megszórjuk magvakkal és 170-180 fokon 15-18 perc alatt készre sütjük.  TIPP: Tölthetjük növényi sajttal, párolt zöldségekkel, káposztával is. TIPP 2: az aszalt paradicsomot csak erős idegzetűeknek ajánljuk :-) Kicsit különlegessé teszi ezt a finomságot, és aki nincsen hozzászokva az aszalt paradicsom ízéshez, az csalódni fog.:-) 

Töltött paradicsom

2013. április 21. Gitta nyersétel blogja 

Töltött paradicsom A nyerskonyha legfinomabb ételei kétségkívül az édességek. De nem árt, ha szem előtt tartjuk: sok zöldséget, sőt... még több zöldséget kellene enni ahhoz, hogy a megfelelő mennyiségű ásványi anyagot bejuttassuk... Erre itt egy szép és finom recept, ráadásul nem kell hozzá semmilyen különleges konyhagép, vagy speciális tudás. (a paradicsomot többféleképpen meg lehet tölteni, volt már ilyen recept itt a blogon, itt: Töltött paradicsom) Hozzávalók: 8 közepes paradicsom 1 csokor újhagyma (vagy medvehagyma, még lehet kapni) 2 avokádó 2 evőkanál csíráztatott hajdina (elhagyható) 1 kiskanál frissen facsart citromlé csipet só Friss zöld levelek (saláta, fodros kel, stb) A paradicsomok tetejét éles késsel levágjuk és belsejét kikanalazzuk, félretesszük. Az avokádókat villával szétnyomkodjuk, sóval, citromlével ízesítjük. Az újhagymát (vagy a medvehagymát) vékony csíkokra vágjuk és a paradicsom belsejével együtt hozzákeverjük az avokádó krémhez. A paradicsomokba töltjük, salátákkal bélelt tányérokon, csírákkal megszórva tálaljuk. Koktél paradicsommal díszítjük.

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomája

2013. április 3. La Veganista 

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomájaA Pav Bhaji India egyik legfinomabb vegetáriánus utcai étele. Az  1850-es évekből származik, Mumbai textilgyári munkásai  kóstolhatták meg először a rövid ebédszünetekben.   A Pav a portugál Pao (kicsi kenyér) szóból ered, a Bhaji pedig  zöldséges ételt jelent.  Az indiai piacok konyháiban ma is naponta készítik számos variációját, hatalmas, forró  serpenyőbe hajigálva a hozzávalókat, amit vajjal és vízzel főznek  meg, majd egy krumplinyomóhoz hasonló eszközzel pürésítenek.  Mivel a vegán konyha nem használ állati eredetű összetevőket, ezért a vajat a kókusz zsírral helyettesítjük. A különbség  észrevehetetlen.  A receptben bemutatom a vegán Pav készítését is, de aki nem akar  pepecselni a kelt tésztával (pedig nagyon megéri), annak egy rizses  alternatívát ajánlok. Hozzávalók: A Bhaji: - 2 csésze karfiol megtisztítva, rózsákra szedve (megpárolva) - 1/­­4 csésze zöldborsó (megpárolva) - 2-3 db közepes méretű főtt burgonya (összetörve) (fontos, hogy - főzésre alkalmas burgonyát használj) - 1db kápia vagy kaliforniai paprika (felkockázva) - 8 db közepes méretű paradicsom (felkockázva) - 1 db közepes hagyma (apróra vágva) - 4 teáskanál kókusz zsír - 2 teáskanál Pav Bhaji Masala - 2 teáskanál koriander levél - 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi) - 1/­­2 teáskanál kurkuma - 1 teáskanál vörös chilipor - 2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta - 1-2 teáskanál citromlé - só ízlés szerint A Pav (kb. 12 db): - 3 csésze kenyérliszt (400g) (plusz egy kicsi még a szóráshoz) - 2 teáskanál olívaolaj - 250 ml csésze langyos víz (ne legyen túl meleg, mert tönkreteszi az élesztőt) - 1 evőkanál cukor - 1,5 teáskanál só - 1,5 teáskanál ízesítetlen rizstej a Pavokat ezzel kenjük meg sütés előtt - 1 teáskanál kókuszzsír a Pavokat ezzel kenjük meg sütés után A rizs: - 1,5 csésze basmati rizs - 2 teáskanál köménymag - 2 teáskanál fekete mustár mag - 1 teáskanál fekete hagyma mag - olívaolaj - só Így készítsd el: Bhaji rapid módszerrel: A karfiolt, a zöldborsót és a burgonyát főzzük meg. Aprítógépben, vagy botmixer segítségével pürésítsük a paprika és paradicsom kockákkal, valamint a felvágott hagymával. A masszát öntsük egy nagy serpenyőbe és keverjük hozzá a fűszereket (2 tk Pav Bhaji Masala, 2 tk koriander levél, 2 tk kasoori methi, 1 tk chili, 1/­­2 tk kurkuma, 2 tk gyömbér-fokhagyma paszta, 1-2 tk citromlé, só ízlés szerint), majd lazítsuk fel 4 teáskanál kókusz zsírral. Főzzük 10 percig. A Pav (12 db):  Keverjük össze az élesztőt, a cukrot és a vizet. Adjunk neki tíz percet, hogy az élesztőt aktiválja a cukor. (Folyadék tetején barnás hab képződik.) Közben egy nagyobb tálba öntsük bele a lisztet, adjuk hozzá a sót, az 2 evőkanál olívaolajat, keverjük össze, majd egy kis mélyedést alakítsunk ki a közepén, és abba öntsük az élesztős vizet. Keverjük össze liszttel és 10 percig gyúrjuk. Ezután adjunk hozzá 2 teáskanál olívaolajat, és dolgozzuk össze. Amikor tésztánk már puhává és könnyűvé vált, akkor hagyjuk lefedve pihenni 1-2 órán keresztül. Ismét gyúrjuk át, majd tépjünk ki belőle azonos nagyságú darabokat és tenyereink között formáljunk belőlük kerek bucikat. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe és rakosgassuk egymás mellé a kicsi Pavokat. Hagyjuk a tepsiben tovább kelni lefedve még egy órát. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A Pavok tetejét kenjük be ízesítetlen rizstejjel. Süssük 200°C-on 10 percig, majd vegyük le a hőmérsékletet 180°C-ra és kb. 10-12 perc alatt süssük a tetejét aranybarnára. A sütőből kivéve, egy darab kókusz zsírral kenjük át minden Pav tetejét, hogy szép fényes legyen. A Rizs: A basmati rizst egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk, majd vízzel felöntjük, enyhén sózzuk. Amíg a rizs fő, egy serpenyőben egy-két evőkanálnyi olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot és a fekete mustármagot, végül hozzáadjuk a hagymamagot. A leszűrt főtt rizzsel összekeverjük és forrón tálaljuk a Bhajival. Akár Pavval, akár rizzsel tálaljuk a Bhajit, ne felejtsünk el a szósz mellé egy darab citromot, némi apróra vágott hagymát és felkockázott paradicsomot szórni.

Pizzacsíkok

2013. március 19. Mindennapi ételeink 

Pizzacsíkok Egy újabb pizzatészta és feltét recept következik. Hozzávalók: 50 dkg liszt (fele finomliszt, fele teljes őrlésű liszt) 2,5 dkg élesztő 3 dl langyos víz 2 csipet só 1 tk. barna cukor 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj  4 ek. lenmag 4 ek. szezámmag -- 2 üveg gombás-milánói szósz 4-5 tk. bazsalikom 3-4 tk. fokhagymagranulátum 1/­­2 brokkoli 1 nagy fej lilahagyma 1/­­2 rúd Vega Farm gabonakolbász 15 dkg metélőhagymás tofu  25 dkg koktélparadicsom -- 4 ek.100% extra szűz olívaolaj   3 tk. fokhagymagranulátum 2 tk. só Elkészítés: Az élesztőt a langyos-cukros vízben felfuttatjuk.  A liszteket, magokat, sót, olajat összekeverjük, majd hozzáöntjük a felfutott élesztőt és tésztát gyúrunk. 1 órát meleg helyen kelesztjük. Eközben megpároljuk a brokkolit, felvágjuk a hagymát és a tofut, ill. a gabonakolbászt, felekbe vágjuk a koktélparadicsomot. Az olajat egy kis tálkában kikeverjük a fokhagymagranulátummal és a sóval. Félretesszük. A paradicsomos-gombás szószt egy tálba öntjük és összekeverjük a bazsalikommal, fokhagymagranulátummal.  A tésztát egy lisztezett felületen kinyújtjuk, felvágjuk, majd rákenjük a paradicsomszószt (a szélén hagyunk félujjnyi területet), erre tesszük a párolt brokkolit, a felszeletelt tofut, kolbászt, hagymát, paradicsomot és 10 perc pihentetés után 160 fokon kb. 15-20 perc alatt kisütjük. Amikor kisült, a szélét megkenjük a fokhagymás-sós olajjal.

Fánk tojás nélkül

2013. március 1. Vegán Anyu 

Fánk tojás nélkülItt a Farsang áll a bál, fánkot süt a kis család :) Kis kuktám, aki segített dagasztani Hozzávalók: 10 dkg rétesliszt 25 dkg sima liszt fél zacsi száraz élesztő (3,5 gr) 1 ek gyümölcscukor 2,5 dg xilit (vagy gyümölcscukor) 2,5 dkg margarin 2 dl tej (növényi) Elkészítés: Összekevered a száraz hozzávalókat, majd mehet bele a langyosra melegített margarin és tej. Addíg gyúrod fakanállal, míg egy homogén, sima felületű, az edény falától elváló masszát nem kapsz, amely már kézzel is dagasztható. (Ettől a résztől féltem a legjobban, de ezt az 5 éves nagyfiam elintézte helyettem :) nekem már csak kicsit kellett kézzel dagasztanom. Először egy ragadós-nyúlós massza, de aztán egy szuper kis lágy tészta lesz belőle!!) Hagyod kelni kb. 1 órát, majd lisztezett felületre borítod, kb. 1 cm vastagságúra nyújtod, fánkszaggatóval vagy pogácsaszaggatóval kiszaggatod. Én sütőpapíros tepsire tettem őket pihenni (letakarva kb. fél órára). Közepesnél kicsit kisebb lángon sütöd először lefedve, majd fedő nélkül. Vigyázz, hamar kész van, én az első adagot elégettem... De a többi nagyon jó lett! És egyáltalán nem hiányzott belőle a tojás!

Lencsés rétesrózsa (vegán)

2013. február 20. VegaLife 

Lencsés rétesrózsa (vegán)Az emberek nagy része főzelékként fogyasztja csak a lencsét. Szegényes megoldás. Mi nagyon szeretjük. Nem múlik el úgy hónap, hogy ne főznék egy-két alkalommal lencsét. Főzeléket emlékeim szerint az utolsó előtti szilveszter-újév napjaiban főztem belőle. Azóta már készítettem lencsés stefánia-vagdaltat több alkalommal is - vegán módra a Kittivel együtt megtartott vegán főzőkörökön is, újévkor gluténmentes golyókat gyártottam belőle - meglehetősen szép sikerrel (ami az elfogyását illeti). Nyáron töltött paprikához használtam fel, s igen gyakran kerül salátaféleként is az asztalunkra ilyen-olyan zöld finomságokkal összekeverve. Mondhatnám azt is, hogy "de a következő étel az összes többit felülmúlja", csakhogy igazából nem tudok első helyezést adni kizárólagosan ennek az ételnek. Versenyben van a lencsegolyókkal és a lencsés salátáimmal. És mindezek után el tudjátok hinni, hogy ifjabb koromban - cirka 10-20 évvel ezelőtt én nem szerettem a lencsét?!?! Szerencsére változtam. Örülök, hogy nem maradok ki ezekből a finomságokból. A recept: Hozzávalók: 1 nagyobb bögre lencse 3-4 szál babérlevél só/­­ételízesítő 5-6 szem krumpli 1 fej lilahagyma 1 csomag réteslap kevés olaj muffinsütő muffinpapírok (ajánlott) növényi tejföl   Elkészítés: Jó, ha a lencséket főzés előtt van lehetőségünk áztatni pár órát, vagy egy éjszakát. Ha mégsem, nem történik semmi baj. Valamivel több főzési idővel kell számolnunk. Tehát a megmosott lencsét babérlevéllel vízzel és sóval vagy ételízesítővel feltesszük főzni. Puhára főzzük. A burgonyák héját megmossuk és szintén puhára főzzük - héjastul. Közben a lilahagymát apróbb darabokra vágjuk. A réteslapokat pedig négyzet alakúra szabjuk fel - akkora négyzetekre, hogy a muffinformákat majd "kibélelhessük" velük. A továbbiakban elkészítjük a "tejfölt" is a napraforgóból (vagy más olajos magból) a nemrégiben bejegyzett receptem alapján. Amikor a lencse és a krumpli is puhára főtt, összeállítjuk a réteslapok töltelékét. A krumplikat meghámozzuk (hideg vízzel érdemes főzés után átmosni, mivel így gyorsabban kihűl és könnyebb lesz a héjukat lefejteni), majd apró kockákra felvágjuk. Hozzákeverjük a lencsét, az apróra vágott lilahagymát, szükség esetén megsózzuk egy picit és ezzel a töltelékkel töltjük majd meg a muffinformákba helyezett réteslapokat. A négyzetekre vágott réteslapokat úgy tesszük a muffinformákba, hogy először is a formák aljába egy-két csepp olajat teszünk, ha nem muffinpapírt használunk (így nagyobb eséllyel tudjuk sütés után kiszabadítani őket). A réteslapokat pedig egymáshoz képest kissé elcsúsztatva tesszük a formákba. Megtöltjük őket a krumplis-lencsét-lilahagymás töltelékkel, csepegtetünk rájuk pár csepp olajat és végül növényi tejfölt kanalazunk a tetejükre. A növényi tejfölt jelen esetben egy kevés paprikakrémmel kevertem össze, így pirosabb színe lett. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Az olajnak köszönhetően, amit a sütés előtt belecsepegtettünk, könnyű lesz kiszedni a formákból a rétesrózsákat. Én készítettem muffinpapírral és nélküle is. Mindegyik egyformán sikerült és finom lett. Igazából mi magában fogyasztottuk, sőt még munkahelyünkre is vittük ebéd gyanánt, de párolt zöldség, vagy valamilyen vegyes saláta-féle is passzol hozzá. Arról nem beszélve, hogy kiváló partyfalat nem csak vegánoknak.

Karobos csiga 2.

2013. február 19. Lét-tudatos konyha 

Karobos csiga 2. Karobpor helyett kakaóporral is készülhet. Hozzávalók: kb. 12 db-hoz 30 g élesztő 1+2 dl növényi tej 350 g liszt (250 g teljes kiőrlésű búzaliszt+100 g finomliszt) 2x1 tk és 2 ek barna cukor 1 ek vaníliás cukor 30 g+80 g+1 ek vaj vagy pálmazsír 1 csipet só 3 ek karobpor (szentjánoskenyér-magpor) vagy 3 ek kakaópor Elkészítése: Az élesztőt 1 dl langyos tejben, 1 tk cukor hozzáadásával, felfuttatjuk. A maradék langyos tejben (2 dl) elkeverjük az 1 tk barna cukrot, a vaníliás cukrot és a 30 g zsiradékot (vaj vagy pálmazsír). A lisztet tálba tesszük, belehintjük a sót, majd a felfutott élesztős tejet, és az időközben megolvadt vajas-tejes elegyet. Alaposan megdagasztjuk, majd letakarva félretesszük meleg helyre. A 80 g mennyiségű zsiradékot megolvasztjuk, hozzáadjuk a 2 ek barna cukrot és a karobport (vagy kakaóport). Simára keverjük, majd hagyjuk kicsit visszadermedni. Ez lesz a töltelék. A megkelt tésztát átgyúrjuk és kinyújtjuk. A széleket kihagyva rákenjük a tölteléket. Szorosan feltekerjük, majd a rudat nagyjából ujjnyi szeletekre vágjuk. Egy zománcos tepsit kikenünk és ráfektetjük a csigákat. Megkenjük a tetejüket a megmaradt olvasztott vajjal. Letakarjuk és ismét a duplájára kelesztjük. Ekkorra megnőnek és kitöltik a tepsit. A sütőt 200 °C-ra melegítjük és párás közegben megsütjük (egy kis edényben vizet teszünk a sütőbe, hogy pára képződjön). Kapcsolódó recept: itt .

Juhtúróval töltött csiga (lakto-vega)

2013. február 10. KryaSpirit-Vegalife 

Juhtúróval töltött csiga (lakto-vega) Olyan jó, hogy kutakodom a régi receptjeim között, mert isteni kincsekre akadok! Ezt a receptet a Kifőztük Magazin első számába készítettem valamikor 2010 elején, de ide még nem került fel. Az ízére még mindig emlékszem, annyira finom volt. Ha vége a léböjt kúrámnak (most vagyok a 20. és egyben utolsó napon), elkészítem a családnak ezt kis finomságot hálából, hogy főztek és ettek helyettem :) az utóbbi hetekben....... Vendégeknek és csak úgy is nagyon ajánlom, mert gyorsan elkészül. És ha már úgyis vannak fázisfotóim az egyes műveletekről, akkor azt is megosztom veletek. Hozzávalók: tésztához: 45 dkg BL 80 kenyérliszt 20 dkg tönkölybúza fehérliszt 35 dkg teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt 5 dkg élesztő 1 joghurt 4,5 dl langyos víz 1,5 tk himalaya só 1 tk barnanádcukor 1 dl olaj töltelékhez: 30 dkg juhtúró 6 ek tejföl 10 dkg pálmazsír 2 ek barnarizs liszt 35g metélőhagyma 1 tk őrölt feketebors 20 dkg reszelt sajt     A juhtúrót egy tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a pálmazsírt és gyors mozdulatokkal csomómentesre keverjük. Beletesszük a tejfölt, a metélőhagymát, a rizslisztet, a borsot és ezekkel is jó alaposan összekeverjük, majd félretesszük. Nem kell hűtőbe tenni, mert akkor a pálmazsír nagyon megkeményedik és kenhetetlen lesz. A tésztához 2 dl langyos vízbe beleteszünk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és letakarva meleg helyre tesszük. Közben a liszteket átszitáljuk, összekeverjük a sóval, beletesszük a joghurtot és az olajat. Miután az élesztő felfutott ezt is beletesszük és a víz fokozatos hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Ez kb. 40-50 percet vesz igénybe, 20 perc után egyszer átgyúrjuk a kelésben lévő tésztát. Miután szépen megkelt kettévesszük a tésztát és egyenként, gyúródeszkán fél cm vastagra kinyújtjuk. Megkenjük a juhtúrós töltelék felével, megszórjuk reszelt sajttal és feltekerjük.

Céklás zöldség torta

2013. február 3. Gitta nyersétel blogja 

Céklás zöldség torta Egy nagyon dekoratív, és finom receptet mutatok, érdemes kipróbálni, mert minden szempontból sikerélményt nyújt: viszonylag egyszerű, bár kicsit munkás, ugyanakkor a tálalása miatt szinte biztosra vehető az elismerés, amit a háziasszony be tud gyűjteni egy ilyen étel után. Hozzávalók: (magos réteg) 20 dkg áztatott dió 20 dkg őrölt napraforgó mag 40 dkg sárgarépa 10 dkg hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1-2 szem aszalt paradicsom 5 dkg mazsola só, bors, pirospaprika, őrölt kömény Zöldséges rétegek: 2 db cékla 2 db sárgarépa 1/­­2 fej fehér káposzta 2 alma citromlé, só, méz A magos réteghez a hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk, ízesítjük, félretesszük. Először a káposztát vágjuk darabokra, és tesszük az aprítógépbe. Kevés citromlével, sóval, mézzel ízesítjük. Ha elérte a megfelelő állagot, kiborítjuk egy tálba. Ezután a sárgarépát és az egyik almát tesszük az aprítógépbe. Kevés sóval morzsásra aprítjuk, majd kiborítjuk egy másik tálba. Legvégül a céklából készítjük el a salátát, szintén egy almával, sóval, citromlével, mézzel. Mindhárom salátát megpróbáljuk lecsepegtetni, hogy a tányéron ne eresszenek még plusz levet. (a fotón látszik, hogy a színes zöldségek megfogják egymást. Úgy a tökéletes, ha ez nem történik meg) Egy fémkarikát helyezünk a tányérra, és a magos masszából 2-3 evőkanálnyit szedünk, jól lenyomkodjuk.  Ezután jön a következő réteg, pl. a céklás, ebből is kb 1 ujjnyit teszünk a karikába. A következő réteg a világos káposztás, majd a sárgarépás jön. Ezt szépen lelapogatjuk, és még egy kanállal a magos masszából teszünk egyet a tetejére. Ha eggyel készen vagyunk, a karikát lehúzzuk, és jöhet a következő tányér... A tálalás után hamar jöjjön a fogyasztás, mert a színek összefolynak, és nem lesz annyira szép. A maradék masszából fasírtot lehet aszalni, a zöldségeket pedig lehet salátának tálalni (bármihez). Jó étvágyat hozzá!

Szalagos fánk, csöröge fánk...

2013. január 20. Lét-tudatos konyha 

Szalagos fánk, csöröge fánk...Az olajban sült tészták készítésekor (pl. fánk) vegyük figyelembe, hogy a teljes kiőrlésű liszt jobban magába szívja az olajat. Én ilyenkor a szükséges lisztmennyiség felénél használok teljes kiőrlésűt. A csörögénél víz is használható a joghurt helyett, de a joghurt könnyebbé teszi a tésztát. Mindkét receptnél használható tejtermék is a növényi tej, illetve joghurt helyett, ez esetben lakto-vegetariánus finomsághoz jutunk. Hozzávalók: - 70 dkg liszt (30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt+40 dkg finomliszt) - 2 evőkanál pálmazsír - 2 evőkanál barna cukor - csipet só - 3 dkg élesztő - kb. 1,5 dl tej vagy növényi tej - csipet aszkorbinsav vagy 1 evőkanál citromlé - 1 marék kandírozott gyümölcs (pl. citronád) - házi sárgabaracklekvár Elkészítése: Az élesztőt fél evőkanál barna cukorral, langyos tejben felfuttatjuk. Összekeverjük a liszteket, a sót, a maradék cukrot és az aszkorbinsavat.   A felfutott élesztőt hozzáadjuk a lisztes keverékhez és az olvasztott pálmazsírral, meg a kandírozott gyümölcsökkel együtt összegyúrjuk. Ha citromlevet használunk, akkor ezt is hozzátesszük. Annyi langyos tejet adunk hozzá, hogy ragadásmentes, közepesen lágy tésztát kapjunk. Letakarva félretesszük kelni. Mikor duplájára kelt, gyúródeszkára borítjuk és kb. 1 cm vastagságúra kiterítjük a tésztát. Fánkszaggatóval köröket szúrunk ki belőle. A deszkán még kicsit kelni hagyjuk. Olajat forrósítunk és megsütjük a fánkokat. A tésztadarabokat először -a deszkán alul lévő oldalukat felülre helyezve- az olajban fedő alatt, majd megfordítás után fedő nélkül sütjük meg. Sárgabaracklekvárral tálaljuk. Csöröge Hozzávalók: - 50 dkg liszt (20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt+30 dkg finomliszt) - 2 evőkanál olvasztott pálmazsír - 1 evőkanál barna cukor - csipet só - 2,5 dl nö vényi joghurt - olaj Elkészítése: A lisztet összekeverjük a sóval és a cukorral, majd elmorzsoljuk az olvasztott pálmazsírral. Hozzáadjuk a joghurtot; lehet, hogy az előírtnál kicsivel többet fog felvenni a tészta belőle. Rugalmas tésztát kell kapnunk, ami nem ragad. Gyúródeszkán kinyújtjuk, derelyevágóval négyzetekre vágjuk, közepét bevágjuk. Különféle formákat is kialakíthatunk belőle úgy, hogy a vágott nyílásokon áthúzzuk a tésztát. Forró olajban kisütjük. További fánkreceptek: Indiai eredetű: Malpura Csöröge (zablisztből) Fánk

Paradicsomos-padlizsános szabdzsi

2013. január 6. Lét-tudatos konyha 

Paradicsomos-padlizsános szabdzsiA szabdzsi zöldségféléket jelent Indiában. A zöldségekből készült főételeket is ezen a néven illetik. Köretnek készíthetünk rizst vagy hajdinát, esetleg valamilyen lepényfélét (puri, csapáti) illetve kiegészíthetjük csatnival vagy salátával. Hozzávalók: 50 dkg kukorica (fagyasztott) 50 dkg burgonya 50 dkg padlizsán 1 db paprika 50 dkg paradicsom 1 szál sárgarépa 1 kk római kömény 1 kk édeskömény 1/­­2 kk görögszéna (lepkeszegmag) 1/­­2 kk kurkuma 1/­­2 ek pirospaprika 1/­­2 kk garam masala 1/­­2 kk hing (asafoetida) kevés víz 1 tk só 1 csokor petrezselyem olaj Elkészítés: A padlizsánt kockákra vágom, bő olajban kisütöm, majd félreteszem.   Kevés olajon megpirítom a római köményt, az édesköményt és a görögszénát. Ez utóbbit nem hagyom nagyon megpirulni, hanem rögvest hozzáadom az apróra vágott paradicsomot, a kukoricát, a kurkumát, a sót, a pirospaprikát, a hinget és 10 percig forralom.  Hozzáöntök egy kis vizet, majd beleteszem a felszeletelt répát, a paprikát és a burgonyát. Puhulásig főzöm.   A végén kerül bele a garam masala és az apróra vágott friss petrezselyem. Pár percig összefőzöm még, majd tálalás előtt keverem hozzá a sült padlizsánt. *A hing (asafoetida) hagymát helyettesítő indiai fűszer   Kapcsolódó recept: itt

téli fagyi remake ala orange

2012. december 19. VegaLife 

téli fagyi remake ala orangeHolnap a férjem munkahelyén karácsonyi "party" lesz. Mindenkinek ki lett adva, hogy süteményt hozzon. Egy rövid időre elhúztam ezen a szám, s először azt gondoltam, úgysem lesz időm sütni, majd veszünk valamit. Aztán kiderült, hogy mégis lesz időm sütit készíteni. S az agytekervényeim be is indultak. "Á, készítek valami egyszerű dolgot leveles tésztából". "Zabpehelyből fogok golyókat gyártani". "Egy rétes is gyorsan elkészül". Szóval valami gyorsat terveztem. Csakhogy megláttam a hosszú ideje ott árválkodó ostyalapokat a polcon. Most már jó lenne eltüntetni őket. S amikor mellettük döntöttem, azt gondoltam, ó, ez tényleg gyors lesz. Hát nem. Nem gyors, de ennél bonyolultabb és hosszabb ideig tartó, macerás sütik is léteznek. S persze le kell szögeznem, hogy mindenevő társaságnak lesz, így gondoltam, felhagyok a "reform"sütemény készítésével. Azért csak nem erőltethetem rájuk egészségmániás termékeimet. Végül is még csak nem is családtagok, és egy karácsonyi partin szerintem egészségtelenebb dolgok is vannak, mint kakaó és csokoládé. Szóval általunk már egyre inkább mellőzött utóbbi két termék által is állítottam elő ezeket a gyönyörűségeket. Remélem ízleni fog nekik. UI: remake =  Egy korábban készített (általában sikeres) film, televíziós filmsorozat, illetve egyéb termék (videojáték, képregény, esetleg regény) felújított változata (Idegen Szavak Gyűjteménye) Remake jelen esetben a téli fagyit jelenti. Bizonyára sokan emlékeznek arra a tölcséres - kakaós krémmel töltött, csokiba mártott nyalánkságra. Néhol még látni "retro"-édességként a boltok polcain. Igazából nem voltam nagyon oda érte sosem, de a lehetőség, hogy valami csinosat, dekoratívat alkotok, azonnal felvillanyozott... A recept: Hozzávalók: - 1 csomag ostyalap (6 lap volt az enyémben) 30 dkg zabpehely 2 maroknyi mogyoró (kb. 10-15 dkg) 1 maroknyi aszalt gyümölcs 2 narancs reszelt héja gabonakávé kakaópor cukor"féleség" (gyümölcscukor, nyírfacukor, stevia, stb., de sima vagy barna cukor is jó) víz konyharuha 4 db ruhacsipesz étcsoki (tortabevonó) olaj Remélem, semmit nem hagytam ki. :) Elkészítés: A zabpelyhet megpirítjuk, majd megőröljük. (Nem kell liszt-szerűre, jobb, ha durvább.) A mogyorót durvára daráljuk (aprítjuk). FELÉT a zabpehelyhez adjuk. Az aszalt gyümölcsöket késsel, vagy aprítógéppel szintén felaprítjuk. Nekem házi aszalt almám és körtém volt. Kicsit nehezebben kezdetben, de végül jól vitte a gépem. Az összetört gyümölcsöket szintén hozzáadjuk a zabpehely és mogyoró együtteséhez. Majd szórunk bele kakaót (cukormenteset), édesítőszert (gyümölcs-, vagy nyírfacukor, stb.) és belereszeljük a két narancs héját. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd ráöntjük a gabonakávét. Nekem olyan gabonakávém van, amit le kell forrázni, majd átszűrni, így az átszűrést már eleve a száraz hozzávalókra végeztem el. Nagyjából 4-5 dl kávé kerülhetett a masszába. Ezt követően alaposan átkeverjük. Olyan állagúnak kell lennie, mint a darált-keksz alapú kókuszgolyó, vagy keksztekercsnek. (Zabpehely helyett dolgozhatunk darált keksszel is, de szerintem egészségesebb - nekem finomabb is a pirított zabpehely.) Amikor mindezzel kész vagyunk és összeállt a massza, elkészítjük a tölcséreket. Fogunk egy széles karimájú alacsony edényt, és kb. 3/­­4 részig megtöltjük vízzel. Felforraljuk. Amikor forr, őrlángra, vagy legkisebb fokozatú villanyra vesszük. Egy konyharuhát kettéhajtunk és négy db ruhacsipesszel az edény tetejére rögzítjük a ruhát. Az ostyalapokat felvágjuk háromszög alakúakra. Először csak az egyik lapot, mert lesz időnk arra, hogy az egészet felvágjuk. A konyharuha tetejére fektetjük a háromszögeket és a felfelé áramló gőzzel megpuhítjuk. Érdemes ügyelni arra, hogy ne puhuljon túlzottan meg, mert annál nehezebben fog megszikkadni. A megpuhult háromszögeket egymásra hajtjuk úgy, hogy egy tölcsért kapjunk. A tölcsér alját összeszorítjuk, a két végét, amit egymásra hajtottunk, egymásra nyomkodjuk. Ha szükséges, használhatunk hozzá fakanalat. Azok, akik kevésbé merészek, vagy csekélyebb kézügyességgel rendelkeznek, próbálják ki először papírral. Egy post-itből vagy jegyzetlapból már lehet olyan háromszöget kivágni, ami legalább egyenlő szárú. (Nekem erre nem volt szükségem.) A kész "tölcséreket" egy tányérra tesszük, mire az összeset felvágjuk, meggőzöljük, összehajtjuk, addigra szép lassan visszakeményednek - de már tölcsér formában. Attól függően, hogy egy lapból hány háromszöget vágunk ki - több, vagy kevesebb; nagyobb vagy kisebb tölcséreink lesznek. Amikor kész az összes tölcsér, egyszerűen csak megtöltjük őket a korábban elkészített masszával. Én teáskanál másik végével adagoltam bele a tésztát. Miután mindet megtöltöttük, kb. 70 gramm étcsokit vagy tortabevonót megolvasztunk, hozzákeverünk két-három evőkanál olajat és a tölcsérek szélesebb végét belemártjuk. Ezt követően vagy belemártjuk az aprított mogyoró másik felébe, vagy egyszerűen csak megszórjuk a csokis részt mogyoróval. Hűtőben egy-két óra alatt megdermed és már fogyasztható is. Még egy titkot elárulok ezzel kapcsolatban. Ha nem akarunk a tölcsérekkel "macerázni", egyszerűen golyókat is formázhatunk a masszából. Frenetikusan finom - egyfajta karácsonyi íze lett a narancstól. A golyókat megtölthetjük mandarin vagy narancsdarabokkal. (Én a mandarint választottam.) Ha azonnal kókuszba vagy aprított mogyoróba hempergetjük, akkor felveszik a külsejükre, máskülönben csokiba mártva szintén díszíthetjük még kókusszal vagy mogyoróval. Mivel a tésztából maradt még némi, a maradékból ilyen gömböcskéket formáltam. Csak nehogy Gombóc Artúr az éjszaka meglátogasson! :))) Jó hír: kakaó helyett karobbal is elkészíthető. - Igazi reformosoknak inkább azt a verziót ajánlom.

Sütőtökös puliszka

2012. november 25. Életkert 

Tegnap tököt sütöttem a kályhában, mert imádom De annyira finom, édes ez a tök, hogy a felét mindig félreteszem nyers hasznosításra Egyik feléből készült az a puding féle, a másik felét lé formában ittam meg ma délelőtt Hozzávalók: 1 csésze kukoricadara 2 csésze tiszta víz 1 csipet tiszta só 1 tk vanília por 1 kanál [...]

Zöldséges rétes

2012. november 18. VegaLife 

Napokig ott árválkodott az előre hajtogatott rétestészta a hűtőnk legfelső polcán. Mígnem eljött a nap, hogy szinte kiürült a hűtő és már csak ez maradt vissza a felhasználásból. Természetesen nem érdemelte meg ezt a sorsot, így gyorsan valami finomat készítettem belőle. Pároltam zöldséget és azzal töltöttem meg. Másnap ezt vittük magunkkal a munkába. Ilyet legközelebb is készíteni fogok! A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap - 30-40 dkg gyorsfagyasztott mexikói zöldségkeverék - ételízesítő vagy só - lilahagyma (elmaradhat) - fokhagyma - olaj - répacsíkok (elmaradhat) - piros paprika (kápia) karikák (elmaradhat Elkészítés: A fagyasztott zöldségeket megmossuk, 2 répát megpucolunk, felcsíkozzuk, majd kevés ételízesítővel vagy sóval és egy pár gerezd aprított fokhagymával megpároljuk. A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. A megpárolódott zöldségek felét a rétes közepére halmozzuk. Ha van otthon, lila hagyma karikákat és pritamin vagy kápia paprikát vágunk rá, majd a rétes két szélét ráhajtjuk, a végeiket behajtjuk és a tepsibe fektetjük óvatos mozdulattal. A másik adag réteslapokkal és zöldséggel hasonlóan járunk el. Amikor mindkettő a tepsiben pihen, kevés olajjal szintén átkenjük a tetejét és aranybarnára sütjük. Frissen, melegen nagyon finom, de remek és gyors étel nemcsak vendégség számára, hanem munkába, iskolába csomagolva is kreatív megoldás.

Mandulás-szilvás-meggyes pitetorta

2012. október 20. Mindennapi ételeink 

Mandulás-szilvás-meggyes pitetorta Finom és egészséges csemege, nővérkém névnapjára készítettem tegnap. Kb. 15 perc alatt előkészíthető. :-) Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 1 ek. foszfátmentes sütőpor 0,75 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor 10 dkg darált mandula kb. 1 dl víz   -- 1kg szilva, meggy vegyesen 15 dkg nyírfacukor 10 dkg búzadara 2 tk. vaníliapor Elkészítés: A lisztet, a darált mandulát és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a szilvát és a meggyet kimagozzuk, egy tálba négyfele vágjuk és becukrozzuk, vaníliával ízesítjük. Ekkor szórjuk bele a búzadarát is.  A szilva levét a búzadara felveszi.  Egy tortaformát kiolajozunk, lisztezünk és belesimítjuk a tészta felét, erre rátesszük a szilvás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Előtte azonban kiveszünk belőle kb. 5 dkg-nyi tésztát, melyekből kinyújtás után szíveket/­­ csillagot/­­stb. formálunk.Ezt a pite tetejére tesszük. Vízzel hígítottbaracklekvárral  kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó is lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórjuk meg. TIPP: A darált mandulát kihagyhatjuk a tésztából, ez esetben az olaj mennyisége 1 dl legyen. 

Barackos-vaníliás-mandulás lepény kardamommal

2012. október 4. Mindennapi ételeink 

Barackos-vaníliás-mandulás lepény kardamommal Ezt a lepényreceptet nemrég kaptam, amilyen egyszerű elkészíteni, annyira finom. Bármilyen gyümölccsel kipróbálható.  Hozzávalók: 15 ek. finomliszt 15 ek. teljes kiőrlésű liszt 1 dkg élesztő 4 ek. 100% extra szűz olívaolaj  víz-amennyit felvesz 1 citrom héja 2 ek. barna cukor -- 4 konzerv őszibarack /­­ szilva/­­ alma/­­körte 10 dkg mandula, darálva  10 dkg nyírfacukor (megdarálva) 5 dkg darált kardamom -- 1 csomag vaníliás puding 1 liter Vegimilk  Elkészítés: Az élesztőt kevés barna cukros-langyos vízben felfuttatjuk.  A liszteket összekeverjük az olajjal és a felfutott élesztővel, maradék cukorral. Belereszeljük a citromhéjat, és annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű nokedlitésztát kapjunk (kanállal keverjük). Lefedve félretesszük, kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztjük. Ez idő alatt felvágjuk hosszúkás szeletekre a gyümölcsöket, megdaráljuk a nyírfacukrot (kávédarálón), és összekeverjük kardamommal. A mandulát diódarálón megdaráljuk. Egy tepsit kiolajozunk, lisztezünk. A vaníliapudingot is a hagyományos módon elkészítjük: a Vegimilket felforraljuk, 3-4 ek. kivételével, mivel ebbe keverjük bele a pudingot. Amikor forr, hozzáöntjük, és kb. 2-3 perc alatt összefőzzük.  Majd amikor duplájára kelt a tészta, a tepsibe kanalazzunk, és elsimítjuk. Megszórjuk a darált mandulával, majd ráhelyezzük a gyümölcsöket, ráfolyatjuk a pudingot, és még 20 percet kelesztjük. Ezt követően 25-30 perc alatt 150 fokon kisütjük. TIPP: bármilyen gyümölcsöt tehetünk a tetejére, ill. a mandulát helyettesíthetjük dióval, morzsával, sőt, mákkal is. :-)

Bundás zöldségek mentás-sütőtökös öntettel

2012. szeptember 24. Gitta nyersétel blogja 

Bundás zöldségek mentás-sütőtökös öntettelZöldségek bundában Egy régebbi potluck-on találkoztam ezzel a nyers étellel, és most eszembe jutott! Milyen jó ötlet, a zöldségeket csak felvágom, meglocsolom, meghempergetem, egy guszta finom könnyű szósz hozzá, és már lehet is enni... Zöldségek: sárgarépa, karfiol, lilahagyma, cukkíni, sütőtök... de lehet más zöldség is, cékla, brokkoli... zöldségek falatnyi darabokra vágva A zöldségeket falatnyi darabokra vágjuk, félretesszük. Bunda 1: 1 marék napraforgó 1/­­2 kápia paprika só, kevés víz 1 kanál chia mag A napraforgóból a paprikával, sóval, vízzel sűrű szószt turmixolunk. Intenzív íze legyen, mert ez nagyon vékonyan fogja beborítani a zöldségeket, így csak kevés fog belőle a szánkba jutni egyszerre. Ha nem elég intenzív, akkor kicsit íztelen lesz az étel. A turmixolás után beletesszük a chia magot is. Ettől kocsonyás lesz, és rá fog ragadni a zöldségekre. a chia mag még itt nincs elkeverveA szószt jól elkeverjük, majd ráöntjük a zöldségekre. Jól átforgatjuk, és kicsit állni hagyjuk. Bunda 2: Egy tálba lenmagot, egy másik tálba szezámmagot öntünk. (lehet más magot is használni, pl. darált diót vagy mandulát, tökmagot...) A zöldségek egyik felét a szezámmagba, a másik felét a lenmagba forgatjuk. (lehet egyenként is bíbelődni, én csak úgy átrázogattam), kivesszük és tálra rakjuk őket. A szószhoz turmixgépbe teszünk egy nagyobb darabka sütőtököt, egy-két savanykás almát, pici sót, egy marék mentát, és kevés vízzel simára turmixoljuk. Jó mentás lett! Ebbe a szószba mártogatjuk a zöldség-darabkákat, és már ehetjük is. Jól meg kell rágni, ez igazi kihívás a fogaknak, állkapocsnak! A karfiol volt a legfinomabb... a sütőtök a legkevésbé :(, de a lilahagyma, cukkíni, és a paprika is remek volt. A sárgarépa közepes... Próbáljátok ki!

Magyar Ízek Utcája - 2012. augusztus 20.

2012. augusztus 22. VegaLife 

Hétfőn - mint már sokan tudjátok - a budai felső rakparton megrendezésre került harmadik alkalommal egyfajta "gasztrostreet". Nos, mi ugye eleve vegetáriánus (sőt gyakran vegán) életmódot folytató látogatóként nézelődtünk. Röviden, képekkel társítva elmondom benyomásaimat. Az alagút felől érkezve, szinte az első számottevő hely az "Ország tortája és az Ország kenyere" volt. (Képet sok máshol találhatsz, de ezt inkább nem reklámozom.) Ami a tortát illeti. Erősen szkeptikus voltam afelől, hogy igaz rá a hír, hogy semmi mesterséges anyag, stb. nincs benne, és ami a diabetikust illeti, képtelen voltam elhinni, hogy valóban természetes alapanyagú édesítővel készült, cukor hozzáadása nélkül. Szóval közelről is megnéztük a korona alakú sátorban osztott tortákat, de szkepticizmusom nem hagyott alább. Végül nem vettünk. Ennek több oka volt. Az egyik például az, hogy 500 forintért kínálták vékony szeletét. Csak belegondoltam, hogy egy 4 tagú család minden tagja venne egy szeletet, máris 2000 forinttal kevesebb marad a pénztárcájában. Én - bevallom - kicsit szégyelltem az árat. Az ország tortájának elérhető áron kellene lennie, főként egy ilyen eseményen. 500 forintos tortaszeletet a Duna-korzó híres cukrászdáiban kellemes körülmények között leülve fogyaszthatok el - és kérés nélkül még vizet is adnak hozzá. Itt pedig csak por volt, és kereshetted (volna), hol tudod élvezettel elfogyasztani. (Legfeljebb otthon.) És eleve a bizalmatlanság bennem csak nőttön nőtt. Ezt a tortát már egy-két napja süthetik, készíthetik, mire odaviszik a sok ezer ember számára. A 35 fok feletti hőség, még ha hűtős kocsival is készítik, és az egyéb körülmények tovább növelik, növelték bennem a kételyt afelől, hogy ez tuti egészséges és adalékmentes, tartósítószer mentes hozzávalókból készült. De nem ragozom tovább enyhe felháborodásom. Hiszen valaki épp az ellenkezőjét gondolja, és alig várta, hogy élvezettel kóstolgassa a Biznisz tortáját. (Már bocs, de számomra inkább az, sem mint az Ország tortája!) Leszögezem, magáról az igazi tortáról - amit mondjuk én sütnék meg, vagy valamelyik ismerősöm, vagy későbbiekben egy cukrászdában megkóstolnám - tehát a konkrét tortáról - kóstolás hiányában nincs se pro, se kontra véleményem. Következő élményem sajnos egy újabb kiakadás volt. Biztos én nem járok a földön. Bajai halászlé 1.850 forint! Baján az egyik legismertebb, árban is magasabb fekvésű ételeket kínáló étteremben 1700, de az adagbeli különbség szerintem erősen kimutatható. Hát jártam már Baján, ettem sok halászlét (90%-ban Bajai halászlét). Szerintem a hallevek között tényleg a csúcs! Voltam már a bajai halászléfőző népünnepélyen is egy-két alkalommal. Nos igen, a majdnem 2000 forintos halászlé árát egy bajai is sokallná bizonyára. Talán hasonló technológiával készült, mint Baján szokott (gyufatésztával krumpli nélkül) ez a hallé, de az adag láthatóan nem egy laktató adag volt ilyen árért. Pedig ha a bajaiak halászlét főznek, akkor ritkán kerül második fogás az asztalra. Legfeljebb pogácsa. De a hallé az előétel, főétel és a desszert is. :) Persze ezt csak az érti és érzi, aki megtapasztalta fenséges, egyedi ízét a bajai halászlének, amiért állítom, rajonganak ország-világ szerte. Van egy olyan felfogás is, hogy bajai halászlét csak bajai halból lehet készíteni (igazán finomat). Nos, aki eszerint gondolkodik, biztos, hogy eszébe sem jutott gasztronómiai "kiállításon" bajai halászlét fogyasztani. (Mea Culpa, nekem kellett volna meginterjúvolnom a bajai halászlé standjánál dolgozókat a részletek felől. Lehet előítéletem kisebb lenne.) Régen, az Istenhegyi úton volt egy bajai halászlét (is) főző halászlécsárda. A tulajdonosa már nem az, aki régen. Eladta. Na igen, ott is adtak arra, hogy minőségi - Baja vagy környéki halból főzzék a halászlét. Kényes dolog ez a bajai halászlé címke. Mondhatnám, nem minden arany, ami fénylik, nem minden halászlé igazi bajai, amit annak titulálnak. Amit megkóstoltam, az a mákos rétes volt (számomra a belseje túl nedves volt, pedig csak egy szem meggyet találtam benne). Valamint a flódni. Na igen, a flódnin sokkal inkább látszott, hogy "házi készítésű". Bár nem tudom, milyen minőségű szilvalekvárt és diót tudnak ilyen mennyiségben felhasználni a süteményhez.  Tény, hogy a flódni és a rétes is mindezek ellenére finom volt. Nem volt túl édes, ennek örültem. Amit szívesen kipróbáltam volna, az a dödölle volt, de szerencsére időben megláttam, hogy zsírral sütik, így innentől kezdve meghatározott volt a tény, hogy nem veszünk. Nem is rémlik, mennyibe került. Emellett láttam még ilyen olyan péktermékeket, gyümölcsleveket, lekvárokat, savanyúságokat, limonádét, na és persze húst, alkoholt. A lekvárok árait tekintve ismét örültem, hogy itthon házi lekvár fogy. Egyrészt én is főzök be. (Még csak az eperlekvárt tettem fel, de csak azért, mert el vagyok maradva a blogírással.) Másrészt rokonságtól szoktam kapni lekvárt. A limonádé kapcsán meg kell jegyeznem, hogy épp egy családi beszélgetést hallottam, ezt mondták: "-Jéé, van benne menta!" Meg kell hagynom, nem sok menta volt benne, de hogy egyeseknek ez meglepetésszerű élmény, az nekem volt meglepetés. Szóval summa summarum úgy érzem, a gasztro kirakodóvásár elsősorban a pénzről szólt (legalább is az árakból az jött le nekem, hogy majdnem mindenki most akar meggazdagodni - ez bizonyos esetekben rendjén van, de azt gondolnám, ha valami legalább egy napra megkapja az "ország valamije" jelzőt, akkor az egyaránt elérhető kellene lennie pont egy nemzeti ünnepen szegénynek és gazdagnak - persze biztos mások másként gondolják). Másodsorban pedig arról, hogy ismét egy alkalom, hogy sok egészségtelen dolgot együnk, ja és az egészségtelen ételek egy részét pedig állítsuk már be egészségesnek. Tisztelet a kivételnek. (Volt egyáltalán ilyen?) Lehetséges, hogy nem nyerte el tetszésedet mindaz, amit beszámolóként a vásárról írtam, de személy szerint pozitív lelkülettel mentem oda, és elszomorított az, amit persze természetesnek kellene vennem, hogy meg kellett tapasztaljam. Azért, ha úgy adódik, jövőre is kimegyek.

Vegetáriánus Fesztivál és Főzőverseny

2012. július 19. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus Fesztivál és Főzőverseny A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztusban megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes, a helyszín pedig a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ. Időpont: 2012. augusztus 25-26. Részletes program: itt. A fesztivál keretében újra megrendezik a főzőversenyt. Az a megtiszteltetés ért, hogy megint felkértek zsüritagnak. Izgalmasak a nyeremények, szóval érdemes nevezni olyanoknak is, akik nem vegetáriánusok. A tavalyi versenyt Ami nyerte meg, fantasztikus ételeivel igazán elkápráztatta a zsürit. A többi versenyző is kitett magáért a tálalást és ízeket illetően. Íme a verseny felhívás... Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét. Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal.  (Paul Pitchford - Gyógyító táplálkozás) A fenti mottónkkal ezúton szeretnénk meghirdetni a XVI. Vegetáriánus Fesztivál főzőversenyét.  Ha szeretsz otthon főzni, új ételeket kitalálni, szeretnéd megosztani főzőtudományodat másokkal is, és ha van egy jó recepted, akkor most van itt az ideje, hogy megoszd velünk. Szeretnénk, ha igazán egyedi, ízletes receptek kerülnének majd bemutatásra. A verseny menete: A versenyben bárki részt vehet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen a főzéssel. Fontos: legyél lelkes és kreatív. Először is 2012. augusztus 12-ig küldd el a recepteket, amivel nevezni szeretnél a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre. Mi a 20 legígéretesebbet meghívjuk a Vegetáriánus Fesztiválra, ekkor már a készételt kell elhoznod magaddal. A második kör a fesztivál másnapján, augusztus 26-án, vasárnap, reggel 10 órakor kezdődik. A beválogatott 20 étel ezen a napon kerül bemutatásra a Hogyan készül? standon. Kérjük, hogy az ételekből 2-2 adagot hozz, és egyszer használatos (műanyag vagy papír) tányérokra, tálakra tálald, mivel a tálalásra felhasznált eszközöket nem áll módunkban visszaadni. Eredményhirdetés és díjátadás augusztus 26-án lesz. Mivel lehet nevezni? A menü 2 fogásos, lakto vegetáriánus* vagy vegán *legyen: 1. Egy főétel körettel vagy egytálétel. 2. Egy saláta vagy édesség (csak egyik a kettő közül). * A lakto vegetáriánus ételek az állati eredetű alapanyagok közül legfeljebb tejet, tejterméket (sajt, vaj, tej stb.) tartalmaznak, tehát tojást, halat, szárnyasokat nem. A vegán ételek kizárólag növényi eredetű alapanyagokat tartalmaznak. Ki nevezhet? Bárki, aki nem hivatásos szakács, vagy más vendéglátásban dolgozó ember. Tehát mindenki, aki nem hivatásszerűen foglalkozik főzéssel. Hogyan lehet nevezni? 2012. augusztus 12-ig küldd el a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre jelentkezésed, elérhetőségeidet és a recepteket, amiket szeretnél megfőzni, sütni. Kikből áll a zsűri? Dóka Róbert (a VegaFOOD ügyvezetője) Ludassy Katalin (Bioverzum Kft.) Nagy Zita (gasztroblogger) Lakatos Gyula (Civil Rádió a Kanál forradalma c. műsor vezető szerkesztője) Jakus Orsolya (a fesztivált szervező Egészség-vár Alapítvány elnöke) Joós Tamás (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ igazgatója) A zsűri több szempont szerint fog értékelni: - illat - látvány, fantázia - recept különlegessége, eltérése a megszokottól - megfelelő ételtársítások, egészséges alapanyagok - és természetesen, ami a legfontosabb az ÍZ Mik lesznek a nyeremények? Az első 3 helyezettet tárgyi nyereményekkel és oklevéllel jutalmazzuk: 1. helyezett: egy kétszemélyes hétvége teljes ellátással a Bioenergetic Könyvkiadó piliscsabai ökopanziójában; 2. helyezett: értékes nyeremények 3. helyezett: értékes nyeremények A 4-10. helyezettet oklevéllel ismerjük el. A nyertesek lehetőséget kapnak a Kanál forradalma rádió műsorban megismertetni receptjeiket! Jelentkezésed és esetleges kérdéseid a fozoverseny@egeszsegvar.hu e-mail címre várjuk! a Vegetáriánus Fesztivál szervezői

Eleki Egészségközpont

2012. július 2. VegaLife 

Eleki Egészségközpont Elek Gyulától 15 km-re lévő tiszta, rendezett, csendes, jó levegőjű kisváros.  Havonként tíznapos kiscsoportos turnusokat szerveznek azoknak, akik különböző civilizációs, krónikus betegségekben szenvednek (szív és érrendszeri megbetegedések, daganatos betegségek, cukorbetegség, súlyfelesleg, reumatikus eredetű betegségek, stressz okozta betegségek, autoimmun folyamatok kiváltotta betegségek, stb.). A gyógyítások, programok orvosi felügyelet mellett zajlanak. Az egészségközpont célja, hogy segítsen a kialakult betegségek okának feltárásában. Az egészséges élet nyolc alapelve szerint állítják össze a programot, amelyek elsajátításához segítséget nyújtanak. A program megvalósítása az ide érkező vendégek és az itt dolgozó orvosok, kezelők közös munkája, amit ki-ki otthonába visszatérve önállóan tud folytatni. Júliusi bejegyzéseimet tapasztalati beszámolókkal kezdem. Ugyanis lehetőségem adódott kipróbálni itt Eleken egy ilyen 10 napos ,,egészséghetet. Még nem vagyok itt 24 órája, de eddig jóformán minden elnyerte a tetszésemet. 11-12 gyógyulni, javulni, fejlődni vágyó beteggel osztozom ezen a vendégházon, amely 2 éve épült, de még nem nyerte el végleges formáját, hiszen a belső kert rendezése és még néhány fizikailag elkészíthető terv megvalósítása hátra van. Szerencsére ez nem igazán rontja az itteni tartózkodás hangulatát. Cukorbetegek, PCO szindrómás beteg, Inzulinrezisztenciával küzdő ember, asztmától és pánikbetegségtől szenvedő páciens, ekcémás, alhasi felfázással bajlódó asszony, mozgásában nehézkes (mankóval járó, ill. gerincsérves) gyógyulni vágyó, emésztési problémákkal küzdő, glutén-érzékeny beteg, fogyni vágyó, dohányzásról leszokó, pajzs alul működéssel, magas koleszterinnel, magas vérnyomással együtt élő vendég is van a csapatban. Sőt, vannak, akiknek halmozott problémákkal érkeztek. Tudomásom szerint jelen turnusban rákos beteg nincsen, de az utóbbi turnusokban érkezett ide rákos beteg. Nyilván én sem makkegészségesen kerültem ide. Mint minden embernek, az én életemben is vannak ,,bajok. Amelynek okait szeretném, amennyire csak lehet, megszüntetni. Ehhez igyekeznek igazán lelkiismeretes hozzáállással segítséget nyújtani. Én pedig igyekszem megosztani tapasztalataimat, véleményeimet, legújabb ismereteimet. Ez az első nap, aminek még a felén alig vagyunk túl. Azért írom, hogy alig, mert a közel másfél órás orvosi vizsgálat és korábbi leleteim áttanulmányozását követően közösen arra a nevezőre jutottunk, hogy ma jobb, ha nem eszem. Nem eszem, csak iszom. Azt is vizet és legfeljebb teát. Már 14 óra, kb. 5 órakor ébredtem. (Amúgy 6-kor van ébresztő.) Tehát 7 óra ,,böjtön vagyok túl eddig sikeresen.  Reggel ,,ittam 2 és fél kanál ricinusolajat. Kezelőm alacsonyabb és jóval vékonyabb súlykategória, így ő csak 1 kanállal. Szolidaritást vállalva velem együtt nem eszik ma. :) Szóval azért ittuk ezt a ricinusolajat, hogy segítsen a reggeli székletnél (nem csinált egész, de még fél napos hasmenést sem). Míg a többiek reggeliztek, mi tettünk egy bő fél órás intenzív sétát, hogy a szükséges reggeli ,,sport egy része kipipálható legyen. Majd egészségügyi előadás is volt, amit közös torna követett kb. szintén fél órán keresztül. A második testmozgás után egyfajta főzőkör, főzőtanfolyam volt, amit egy fiatal kismama tartott. Most csak elméleti oktatás volt, amit nem bántam cseppet sem, mert elég volt az ételeket hallgatnom, hogy korogjon a gyomrom egyet. :) Főzőkör után pedig a többiek esznek, én pedig írom a blogom, sokak okosodására - legalább is remélem így van. Következő programomra - ami gerincre történő gőzpakolás - most folyik az előkészület. Hamarosan gőzpakolást helyeznek el a gerincemen. Még sosem volt ilyenben részem. Hurrá! Új dolgot próbálok ki. Ráadásul a meleg dolgokért rajongok. Szauna, forró vizes fürdő, termálvíz. Ezekkel szeretem kényeztetni a testem. Még nyáron sincs ellenemre. Különben reggel és este is egyfajta ,,áhítattal kezdjük és zárjuk a napot. Majd ha eljutok odáig, ezekről is beszámolok. Na igen, most jött el az első pillanat, hogy úgy érzem, éhes vagyok. Iszom is egy kis tisztított vizet. Később - talán még ma, jelentkezem, de most következik a gőzpakolás... Az egészségház bal szárnya Az egészségház bal szárnya Az egészségház közös étkezője Az egészségház teakonyhája, sok teával

Epres, banános kockák csokiszósszal

2012. június 14. Gitta nyersétel blogja 

Epres, banános kockák csokiszósszal gyümölcskockák toronyba rakvaNagy kedvenc nálunk ez az egyszerű édesség. Valahányszor megkérdezem a nagylányomat, hogy milyen nyers édességet készítsek, mindig ezt mondja: banántornyot! Persze a banán mellé most mehet minden más is, eper, kiwi, barack, sárgadinnye, görögdinnye... A lényeg a szósz, amibe bele lehet mártogatni a finom gyümölcsöket, a kockák toronyba rakása pedig már csak egy plusz élvezet a szemnek, hogy milyen szépen tudjuk tálalni. A lehullott banán darabokból csokiszószt készíthetünk Egy nem mindennapi édesség, amely kipróbáltan gyerekek kedvence, még olyanok is szívesen megkóstolják, akik egyébként nem rajonganak a gyümölcsökért. Gyerekzsúron pillanatok alatt elfogy, kis kardokat vagy fogpiszkálót kell odakészíteni, amivel a gyerekek pillanatok alatt el tudják tüntetni a különböző gyümölcsökből készített kis kockákat. A kockákból tetszőlegesen építhető bármilyen alakzat. Hozzávalók: 4 banán 2-3 szem eper 1 kiwi 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál kókuszreszelék 1/­­2 dl víz menta levelek a díszítéshez A gyümölcsöket egyforma kocka formára vágjuk. A banánok esetében először hosszanti irányban levágjuk a belső oldalt, majd a külsőt. Ezután a két szélső oldalon vágjuk le a gömbölyű részt, így egy négyzet alapú hasábot kapunk. Ezután a megmaradt hasábot egyforma kis kockákra vágjuk. A leeső részt félretesszük. Az eperből és a kiwiből is megpróbálunk egyforma kockákat vágni. A banán kockák felét kakaóporba, a másik felét kókuszreszelékbe forgatjuk. Felváltva véve a különböző gyümölcsökből formált kockákat, tornyot építünk belőlük. A leeső banán szeletekből kevés vízzel, és a hempergetésből megmaradt kakaóporral csokiszószt turmixolunk. A gyümölcs kockákat ebbe a szószba kell belemártani fogyasztás előtt.

Vegán, tönköly mákos pite

2012. május 20. Mindennapi ételeink 

Vegán, tönköly mákos pite Van még egy kiló tavalyi mákunk, és mivel nagyon kívántam is, tegnap este abból készítettem süteményt. Nagyon finom lett, igazán örülök, hogy így sikerült, mert azért a pitét valljuk be, vajjal, tojással és finomliszttel könnyebben el tudjuk képzelni, mint olajjal és tönköly liszttel. De finom omlós, puha lett. Hozzávalók: 30 dkg fnomliszt 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 10 dkg tönkölyliszt 1 tk. Arm@Hammer szódabikarbóna 1 ek. foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz  3/­­4 kg mák 10 dkg nyírfacukor 2 marék jumbo mazsola 1citrom héja 1 vanília kb.2-3 dl vaníliás szójatej 2 ek.búzadara 4 ek. csipkebogyólekvár (v. valamilyen házi pikáns lekvár) Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a szódát és a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a mákot megdaráljuk, a jumbo mazsolákat felvágjuk (mostanában ezt használunk: rendkívül finom és zamatos mazsolafajta, csak úgy magában is élvezetes csemege) és beletesszük. Kikeverjük forró vízzel a vaníliás tejport, és beleöntjük. Vaníliával, lekvárral, nyírfacukorral ízesítjük. Majd búzadarát adunk hozzá és addig főzzük, amíg a mák be nem sűrűsödik.  Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre rákenjük a mákos tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított csipkelekvárral (v. barackkal) kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó is lesz :-) Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.

Zöldpástétom Salátával

2012. április 7. Főzés nélkül finoman! 

Zöldpástétom SalátávalBaráti meghívást kaptam. Már a meghívás is jelképesen jelzett egy szép gesztust, amellyel az Élet előre megmutatta milyen szépségek várhatnak rám, ha elfogadom. Elfogadtam. A remények elvesztek az elfogadás tengerében, így megteremtődött egy elvárásoktól mentes csoda, melyben az akarás nem találta helyét... Ilyen indulás, érkezés csak gyönyörű ételeket szülhetett... Zöldben járok, a fák kiengedik magukból a télen elszenvedett fájdalmakat, melyeket az álomba szenderültség oly sokáig takart. Virul a természet. Zöldben járok, zöld a szívem, zöld lesz az étel is amit készítek. Ez volt az egyetlen elvárás a meghívásnál - gyere, de kérlek csinálj valami finomat. Ebben a csodában a lelkem boldogan fürdött az ételkészítés szépségében... Angol zeller szárát szeletelem (egy szépség szerettette meg velem vagy két éve, hálás vagyok, ezért is), rukkolát megmosom, majd kicsit megtépem, vajretket és paradicsomot kockázok, egy tálban találják magukat az alapanyagok, bőséges megöntözöm hidegen sajtolt napraforgó és lenmagolaj keverékével, só és frissen őrölt borsok (rózsa, fekete, zöld). Félreteszem egy kicsit érni a salátát... Kedvenc aprító-darálóm megint előkerül (mindig magammal viszem). Avokádó, angol zeller, víz, olívaolaj, fokhagyma, só és fekete bors (az arányokat adja meg az ízlésetek és az intuíciótok, nem lehet elrontani). Nem kell több, zümmögve teszi a dolgát kis gép. Krémes állag gyöngyöző, szép zöld szín. Egy kóstolás, hmm... Mennyei. Egy tálra halmozom a salátát, mellé kerül a pástétom. Megérkezik a barátom is, szemében kíváncsi mosoly - mikor ehetünk? Finom volt. Jó étvágyat nektek és Boldog Ünnepeket! Javed

Zöldséges batyu

2012. február 24. Vegagyerek 

Zöldséges batyu  Január elején én is fogyókúrába kezdtem...:-) Hát ja, mióta a gyerekek mindketten ovisok, én pedig dolgozni kezdtem, sokszor csak a szendvics, kenyér, félkész kaja verziója maradt.. És ennek persze meglett az eredménye... A Kismama Magazin és a babaszoba.hu közösen indított egy 5 hetes virtuálisan követhető fogyókúrát, amiben többféle menü között lehetett választani, kifejezetten a családnak is főző, kevés idővel rendelkező kisgyerekes anyukáknak, mindig megjelölve, hogy a baba mit ehet meg belőle! (a menüket már levették a netről, majd nyáron lesz legközelebb megint!). Három féle menüből lehetett választani: szoptatós, magyaros éééés vegetáriánus! Én természetesen utóbbit választottam, és bár alapból tej- és tojástartalmú vega étrend volt, igyekeztem a legtöbb helyen a vegán helyettesítéseket alkalmazni. Nagyon változatos, sok finom ötletben bővelkedő menü. Hozzászoktam a kevesebb szénhidráthoz, ismét a sok nyers zöldséghez, gyümölcshöz, újból a minimális édesítéshez. Az 5 hét elteltével újrakezdtem a diétát (-4 kg eddig, de van még 3 kg, amit le kellene dobni...) , és ma ez volt az ebédem. Tök egyszerű, de nagyon finom!:-) Így diétásan elment ebédre, amúgy vacsorára javallanám.:-) Ez a szép színes összeállítás pedig a reggelim volt egyik nap:-) Zöldséges batyu Hozzávalók (4 db batyuhoz): 2 db készen kapható teljes kiőrlésű réteslap (Tante Fanny) 1 édesköménygumó 1 fej hagyma 2 nagyobb sárgarépa 1 cukkini 2 fehérrépa 2-3 ek. borsó só őrölt gyömbér 1 ek. olívaolaj Az olajon megpirítjuk a fleaprított hagymát és a kis darabokra vágott édesköményt. Rászórjuk a durvára reszelt cukkinit, együtt pirítjuk kicsit, majd bele a többi aprított zöldség. Megfűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Kihűlés után kezdjük el tölteni a batyukat. Egymásra terítjük a két réteslapot és ollóval egyenlő méretű négyzeteket vágunk ki. Középre halmozzuk a zöldséget, óvatosan ráhajtogatjuk a tésztát. Bekenjük a tetejét kis olajjal és 200 fokon  kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Vigyázat, gyorsan megéghet a teteje!

hagymás-rozmaringos focaccia & a krémek krémje

2011. november 19. Vegasztrománia 

a focaccia tökéletes vendégváró. a krémek krémjével kiegészítve pedig abszolút jolly joker. a kaldeneker györgy kenyeres óráján tanult sütőtökös focaccia receptet alakítottam át. hagymás - rozmaringos focaccia hozzávalók: 300 g fehér búzaliszt 50 g rétesliszt 1 kk só 1 kk cukor 1 csomag 7 g-os szárított élesztő 200 ml langyos víz 1 vörös hagyma 1 ág rozmaring olívaolaj a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). egy nagy tálba szórtam a liszteket, hozzáadtam az élesztőt, a sót, a cukrot, a félkarikákra vágott hagymát, 1 evőkanálnyi olívaolajat csorgattam rá és összekevertem. közben lassan adagoltam hozzá a langyos vizet. addig dagasztottam, míg a tészta el nem vált az edény falától. fontos, hogy lágy tésztát kapjunk, így ha keménynek érezzük, akkor víz hozzáadásával tudjuk alakítani. letakartam tiszta konyharuhával, és meleg helyen duplájára kelesztettem. a megkelt tésztát liszttel megszórt deszkára borítottam és jól átgyúrtam (én ilyenkor, csakúgy, mint a pizzánál, réteslisztet használok). sütőpapírral borított sütőlapra tettem és kézzel szétlapítottam (ki lehet nyújtani sodrófával is, de ha kézzel csináljuk, rusztikusabb lesz). letakarva 15 percig kelesztettem, majd újra szétlapítottam és ujjaimmal mélyedéseket nyomtam a tészta felületére (ne szorítsuk ki az összes levegőt), tetejét megkentem olívaolajjal és megszórtam a rozmaringlevelekkel. előmelegített sütőben 20-25 percig sütöttem, míg szép aranybarna nem lett. felvágás előtt pihentessük. a focacciához remekül illik a fokhagymás-kék sajtos mártogatós, ami 2 perc alatt kész van, mégis mindig mindenki azt követeli a bulikon. 100 g kék sajtot (mostanában danish blue-t) villával szétnyomkodok, és elkeverek egy nagy tejföllel, valamint 2-3 gerezd apróra vágott fokhagymával. ha még erre is rá akarok tenni egy lapáttal, egy marék apróra vágott dióval is megbolondítom. a siker garantált! Megosztás

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman

2011. július 30. Főzés nélkül finoman! 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finomanIlyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér  vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/­­2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/­­2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http:/­­/­­videotar.mtv.hu/­­Videok/­­2011/­­08/­­05/­­11/­­Balatoni_­nyar_­2011_­augusztus_­5_­.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed

Kokuszkremmel toltott mandulatorta

2010. november 14. CsemetEledel 

Kokuszkremmel toltott mandulatorta Attol fuggetlenul, hogy mar majdnem nyul vagyok, a csaladomat rendszeresen meglepem edessegekkel is. Hugo miota ezt megkostolta, minden nap- Csokitortat!!! szeretne(o igy hivja) Nem vagyok jo sutesbol, de ez igazan jol sikerult, ezert merem megosztani veletek. Nem sok olyan gyerek lesz szerintem akinek nem izlik majd. A torta alapotletet Vera baratnom Madridbol adta, ahol volt szerencsem ennek egy joghurtos-kremsajtos teteju rokonat megkostolnom es azota torom a fejem hogyan lehetne azt a nyamvadt egy tojast is kihagyni belole.(mert nem jo az nekunk es akkor vegan lenne) Ha van valakinek otlete, szoljon :) A tortahoz: -1 biotojas -10dkg nadcukor(porra orolve) (xilittel is lehet) -pici so -10 dkg natur mandula porra orolve( pl kavedaraloban) -10-15 deka feher es teljes kiorlesu tonkolyliszt kevereke -1 kk sutopor -1 csapott kk szodabikarbona - 1 dl kokusztej(konzerv, de lehet helyette natur joghurt is) -2 ek kokuszreszelek -1 ek natur kakopor -3-4 ek repceolaj a kremhez: -fel csomag alnatura vanilias pudingpor -2 dl kokusztej -1 dl viz -2 ek kokuszreszelek -3 ek nadcukor(poritva) a mazhoz: -3 ek kakopor(natur) -4 ek nadcukor(por) -2 ek novenyi margarin(bio) -3 ek kokusztej A tojast a cukorral pici soval vagy 5-10 percig legmagasabb fokozaton robotgeppel kifeheredesig habositjuk. A lisztet, a porra orolt mandulat kulon talban osszekeverjuk a sutoporral, a szodabikarbonaval, kokuszreszelekkel kakaoval es jol elkeverjuk. A cukros tojasos keverekhez adjuk a kokusztejet(joghurtot) az olajat robotgeppel lasssu fokozaton keverjuk, majd aprankent adagoljuk a lisztes kevereket, mig egy suru, homogen masszat nem kapunk. ha vkinek tul suru, pici olajjal, vagy kokusztejjel lehet lazitani rajta. 180 fokra elomelegitett sutobe, margarinos kilisztezett tortaformaba vagy piteformaba ontjuk es 20-25 perc alatt tuprobaig sutjuk. kivesszuk, es felretesszuk hulni. A kokusztejet a vizzel felforraljuk a pudingport, a cukrot es nemi kokusztejjel csomomentesre keverunk. a kokusztejes vizes forralt folyadekot felreteszuk es aprankent kavargatva beleontjuk a pudingporos cukros masszat, ugyanugy mintha pudingot keszitenenk. Ha besurusodott beleszorjuk a reszeleket is, es hagyjuk kihulni. Ha a tortank kihult egy cerna segitsegevel felbevagjuk, megkenjuk a kokuszkremmel, a tetejet visszahelyezzuk. Jon a csokimaz. Lassu tuzon a kakaot a kokusztejet es a cukrot osszeolvasztjuk es amikor homogen, levesszuk a tuzrol. belekeverjuk a margarint, addig mig egy olvad laza folyos csokimasszat nem kapunk. kirakjuk hulni az erkelyre ot percre es utana szepen egyenletesen eloszlatjuk a torta tetejen. A csokimaz megszilardulasa utan szeleteljuk es megesszuk. Mind egy szalig :)) Ha vki nem akar a kokuszkremmel bajlodni, akkor kihagyhatja. Mondjuk nem tart tobbet egy puding elkeszitesenel. Bar a torta szetvagasa tartogathat nemi meglepetest es ketsegtelenul rizikos vallalkozas. A kokusztejben egyebkent rengeteg lehetoseg rejlik en most kiserletezem vele, minel szelesebb koru felhasznalasat illetoleg. A kokusz izt nem lehet megunni. Foleg csokival. Jo etvagyat!:)

Lencseburger thai mogyorószószos salátával

2010. november 7. CsemetEledel 

Lencseburger thai mogyorószószos salátával Íme egy nagyon egyszerű, tápláló, és könnyű vacsorarecept. A saláta pedig nagy valószínűséggel lesz a gyermekek kedvence, hiszen édes, mézes, kókuszos szósszal készült. A burgert sajnos, amúgy is szeretik. Ha viszont ezt a lencseburgert adjuk neki, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz benne műanyag, halott mindenféle állati maradvány, és durva szilikonszármazék(mint a mekisekben) . Ezzel szemben tele van esszenciális aminosavakkal, magas tápértékű fehérjével, és vitaminokkal. Nem hízlal, nem egészségtelen, és nem is olajban sült. És miért ne rághatna egy egyéves fejessalátát? a burgerhez: -1 bögre vöröslencse -1 kaliforniai paprika -1fej vöröshagyma -1-2 gerezd fokhagyma -só, bors, vegamix, babérlevél -4-6 koktélparadicsom -juharszirup, vagy méz -balzsam ecet, vagy alma ecet salátához: -1 kisebb fej fejessaláta, vagy iceberg(jég) saláta, esetleg nagyobbaknak rukkola, vagy keverve, ahogy én készítettem most. -6-7 koktélparadicsom a szószhoz: -egy marék kesu dió, meg egy marék földimogyoró (én még makadámia diót is raktam bele) -4 evőkanál kókusztej -3 evőkanál méz vagy juharszirup -(felnőtteknek chili paprika) -1/­­2 citrom, vagy lime leve A mogyorót és a kesu diót beáztatom 1-2 órára annyi vízbe, hogy bőven ellepje. A lencsét megmosom, és kevés sós vízben felteszem főni. A vörös lencse nagyon gyorsan puhul, így áztatás nélkül is kész lesz 1o-15 perc alatt. Babérlevéllel felteszem főni. Addig apróra kockázom a hagymát a paprikát és a paradicsomot, megpucolom a fokhagymát. A hagymát kevés olíván üvegesre párolom, majd ha kész beleteszem a préselt fokhagymát 1-2 percig pirítom. Rádobom a paprikát és kb 1o perc múlva a paradicsomot, sózzuk borsozzuk, vegamixet adunk hozzá(ízlés szerint). Ha ez kész és a lencsénk is megfőtt, lecsepegtetjük, és aprítógépben vagy mixerben 1 perc alatt lepürésítjük. A pürét a hagymás pörköltalapba forgatjuk, és kb 5 percig összesütjük. a juharszirupot és az ecetet a végén keverjük bele(ízlés szerint). Félretesszük hűlni. A salátát leveleire szedjük, összevágjuk, majd megmossuk, és ha van salátacentrifugánk(érdemes beruházni) megszabadítjuk a víztől, majd egy nagy, mély salátástálba helyezzük. A koktélparadicsomokat négyfelé vágjuk, és hozzáadjuk a salátához. A mogyoróról dióról leöntjük a vizet és az aprítóba helyezzük őket. Hozzáadjuk a kókusztejet, a citomlevet, mézet, kevés sót(chilit, nem gyerekes verziónál). 1 perc alatt összeturmixoljuk , hogy egy apró mogyoródarabos mártogatós szósz állagú dip-et kapjunk. Ezt a szószt ráöntjük a salátakeverékre, és jó alaposan összekeverjük, hogy a szósz mindenhová jusson. Közben a langyosra hűlt, és a lencse keményítőtartalmának köszönhetően összeállt masszából pogácsákat formálunk és teljes kiőrlésű zsemle, vagy magvaspirítós közé helyezzük, salátával tálaljuk. Jó étvágyat! :) tipp : ha gyermekünk allergiás a mogyorófélékre, akkor az természetesen hagyjuk ki.

Répatorta

2010. június 6. Cukor, bors, só 

Hozzávalók (32cm-es tortaformához): 6 tojás 3 dl olaj 42 dkg liszt 1 csomag sütőpor 1 kávéskanál fahéj 1/­­2 kávéskanál kardamompor 60 dkg sárgarépa 45 dkg cukor 2 csomag vaniliás cukor 1 csipet só A sütőt kb. 150-160 fokra melegítjük. A tortaformát kivajazzuk, lisztezzük, majd félretesszük a hűtőbe. A lisztet, sütőport és a fűszereket összeforgatjuk egy tálban, majd ezt is félretesszük. A tojást, olajat, cukrot, vaniliás cukrot és sót habosra keverjük, majd hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és jól elkeverjük. Ezután a lisztes-fűszeres keveréket is belekeverjük a masszába. Miután csomómentesre kevertük, a tortaformába töltjük, és 45-60 percig sütjük. Tűpróbával időnként ellenőrizzük.

Cukkíni fasírt fehér cukkíniből

2009. augusztus 16. La Cuisine d'Adéle 

Cukkíni fasírt fehér cukkínibőlPénteken Anyu ezzel a két igencsak mértes fehér cukkínivel tért haza a piacról. Bevallom, soha nem láttam még cukkíniben fehéret és ilyen méretes példányokat is csak ritkán. Mi készüljön belőle? A néni, aki árulta, a cukkíni fasírtot javasolta... hm... ez valóban jó ötlet! A piacon javasoltakhoz képest kissé eltérően, s reformosan készült. Én nem szeretem a zöldségeket besózni, majd a levüket kicsavarni. A beltartalmi értékek, a szín és az íz egy (talán nem is elhanyagolható) része biztosan elveszik ilyenkor. Szóval ezt a lépést én kihagytam. Mindazonáltal ahhoz képest, hogy az első próbálkozás volt, igazán jól sikerült. Vega- és reformtáplálkozásban ,,edzetlen családtagjaim is lelkesen falatozták. Így készült. Cukkíni fasírt Hozzávalók: (3 személyre, azaz kb. 9 kisebb fasírthoz) egy 70 dekás cukkini (kibelezés, hámozás után már csak kb. 40 dkg) 1 bio tojás 3 evőkanálnyi csicseriborsóliszt bio teljes kiőrlésű élesztőmentes morzsa - amennyit felvesz 1 jó evőkanálnyi reszelt bio parmezán 1 jó evőkanálnyi aprított friss petrezselyem só (himalaya) frissen őrölt bors olaj a sütéshez Elkészítés: A cukkinit (csak az egyiket, a nagyobbat használtam fel, az is 70 dkg-os volt :-) megmostam, zöldséghámozóval megpucoltam, kettévágtam, a szivacsos-magos részét egy evőkanál segítségével kikapartam. Almareszelőn lereszeltem. A levét gyengéden kinyomkodtam. Tálba tettem, hozzáadtam a lisztet, a reszelt sajtot, a fűszereket és annyi morzsát, hogy nem túl lágy, relatíve masszív fasírt-állagú masszát kapjak. (Szerintem ebben az állapotában érdemes pihentetni kb. fél órát, mert a csicseriliszt és a morzsa folyadékot szív magába, dagad kissé, s ez segítség lehet ahhoz, hogy kialakíthassuk a végső állagot. Vagy próbálkozhatunk belőlük kevesebbel is, aztán az állás után meglátjuk, szükséges-e még bele morzsa...) A masszából kis fasírtokat gyúrtam, nem túl bő olajban mindkét oldalukat 3-5 perc alatt aranyszínűre sütöttem. Sárgarépás-petrezselymes bulgurral tálaltam.

Vegajó: generációkon átívelő gondoskodás növényi alapon (x)

2024. február 23. Prove - a világ vegán szemmel 

Az ígéretesen bővülő növényi alapú tejhelyettesítők palettáján három éve jelent meg a Vegajó márkanév. A gyártó FINO-FOOD Kft. döntésének hátterében személyes indokok is szerepeltek, de ma már a kaposvári cég jól megfontolt üzleti érdekei is a vegán kínálatuk erősítését kívánják meg. Szommerné Egyed Linda, a kft. ügyvezetője a Prove-nak elmondta, további újdonságok bevezetését tervezik. Gy.… The post Vegajó: generációkon átívelő gondoskodás növényi alapon (x) appeared first on Prove.hu.

A Földről való gondoskodás a mi feladatunk - mondta Károly király ünnepi beszédében

2024. január 8. Prove - a világ vegán szemmel 

A brit uralkodó környezetvédelem iránti elköteleződése régóta ismeretes. Ünnepi beszédében nemcsak az éppen zajló konfliktusokról, valamint az ünnepek alatt is embertársaik gondját viselő dolgozókról szóltak, de a természetvédelemről is szót ejtett. A brit uralkodó, III. Károly ünnepi beszédében kiemelt helyen szerepelt a környezetvédelem - számolt be róla a One Green Planet. Az uralkodó karácsonyi üzenetében… The post A Földről való gondoskodás a mi feladatunk - mondta Károly király ünnepi beszédében appeared first on Prove.hu.

Káposztás-spenótos spanakopita

2023. december 5. Kertkonyha 

Káposztás-spenótos spanakopita Vegán karácsonyi vacsora főzőtanfolyam egy Fantasztikus menü, amivel új hagyományt teremthetsz magadnak. Részletek  és jelentkezés ITT   Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Ajándékot kaptam a Bioenergetic kiadótól: Niki Webster – Világjáró vegán szakácskönyv c. szakácskönyvét. Elég sok hasonló szakácskönyvet láttam, de amikor ezt kinyitottam, nem tudtam letenni. Egyszerűen muszáj volt rögtön végiglapoznom, annyira gusztusos és változatos az összeállítás. Kifejezetten fiatalos, lendületes kötet, amelyben ugyanúgy vannak sosem látott különlegességek, mint ismerősebb ételek is. A hozzávalókról ugyanez  mondható el, de biztos vagyok benne, hogy a spécibb alapanyagokat is fel lehet kutatni valahol. A teljesség igénye nélkül kis ízeltő a zavarba ejtő kínálatból, mert összesen több mint 75 receptet tartalmaz a könyv - Reggelik Svájcból és Ugandából - Könnyű falatok a közel-keletről és Mexikóból - Családi kedvencek Sri Lankáról és Spanyolországból - Parti kaják Ausztráliából és Kínából és - Édes csemegék Hollandiából és D-Amerikából És, hogy én mit késztettem el belőle először? Naná, hogy a görög spanakopitát! :) Csináltam már egyszer hasonlót ,  mégis kíváncsivá tett ez a változat, mert ennél a receptnél a spenótot káposztával keverve kell a tésztába tölteni. A párolt káposzta igazi téli étel,  volt is itthon egy kis maradék fej káposzta, ami mintha csak erre várt volna. Hozzávalók: - 400 g fejeskáposzta - 300 g mélyhűtött spenótlevelek - 200 g marinált tofu lemorzsolva - 1 póréhagyma - 1 csomag réteslap (9 lap) - 2 ek szárított petrezselyem - 1 kk szárított menta - 1 kk szárított kapor - fél citrom leve - 1 ek szezámmag - 2 kk só - 3 ek olaj - Végy egy nagyobb lábost, és az olajon párold meg a felkarikázott póréhagymát, ami 10 percig tart kb. - Közben vágd finomra a káposztát, és ha kész a hagyma, tedd hozzá. Hagyd párolódni 20 percig. - Keverd bele a spenótot, a szétmorzsolt morzsolt tofut, a citromlevet és a fűszereket. 20 perc további párolást kell majd neki. A párolás közben mindig önts alá pici vizet, hogy tudjon gőzölődni, és nehogy odakapjon. - Ha kész, láss neki az összeálltásnak. Ez nagyon szórakoztató művelet lesz. :) A réteslapokat egyenként olajozd meg és egyik oldalára tegyél egy csíkot a spenótos töltelékből. Görgesd fel a tésztát egy kígyóba, majd fektesd egy kerek, kiolajozott sütőtálba. A megtöltött tekercseket folytatólagosan fektesd le kívülről befelé, majd amikor végeztél, hintsd meg a tetejét szezámmaggal. - Közepes sütőben süsd, amíg a teteje szép barna nem lesz. Elkészítési idő: 60 perc + sütés Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)  Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Karácsonyi Szeretet menü Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) The post Káposztás-spenótos spanakopita first appeared on Kertkonyha.

Vegán sütőtökös brownie

2023. október 3. Prove - a világ vegán szemmel 

Ha szeretnél egy kis őszi varázst csempészni a hétköznapjaidba, vagy egy isteni desszerttel megörvendeztetni a szeretteidet, akkor ez a vegán sütőtökös brownie éppen neked való. Bár a meleg sütőtökös rétes vagy a fűszeres sütőtökös latte már mindenkinek ismerősen csenghet, most olyan receptet hoztunk, amely egy kicsit újragondolja ezt a klasszikus alapanyagot. A sütőtökös brownie amellett,… The post Vegán sütőtökös brownie appeared first on Prove.hu.

Lehet, hogy a bolygónak rossz, de az embereknek szüksége van rá: tudósok figyelmeztetnek

2023. május 1. Hírek 

A húsevéssel tényleg tönkretesszük a bolygót és az egészségünket?

Rava upma

2022. szeptember 23. Vegavarázs 

Az upma egy jellegzetes dél-indiai reggeli, csupa melegítő hozzávalóból, így nagyszerű választás lehet a hideg beköszöntével ősszel-télen. Sokszor beszélünk arról, hogy az ájurvéda az ételt is gyógyszerként használja, ez egy remek példája ennek. Az upmával indított reggeli belülről melegít, ezáltal csökkenti az esélyét, hogy elkapjunk valami téli nyavalyát.  Ha különösen hideg van, a gyömbérből vagy chiliből tehet bele többet is, aki bírja.  Hozzávalók: 1 pohár búzadara 3 ek ghí vagy olaj 2 kk fekete mustármag 2 kk római kömény 2 kk urad dhal elhagyható 1 ek földimogyoró (elhagyható) fél ek reszelt friss gyömbér fél ek apróra vágott zöld chili (vagy egy kevés szárított, ízlés szerint) 5-6 curry levél 3/­­4 kk asafoetida fél kk kurkuma 30-40 dkg vegyes zöldség apróra vágva (répa, zöldborsó, zöldbab, brokkoli tetszés szerint) 3 pohár víz 2,5 kk só 1 ek apróra vágott korianderzöld (elhagyható) Először a búzadarát szárazon serpenyőbe rakjuk, megpirítjuk és félretesszük. Utána egy lábosban felmelegítjük az olajat, illatosra pirítjuk benne a fekete mustármagot. Ha megvan, jöhet a római kömény, majd az urad dal, a mogyoró, a gyömbér, a chili és a curry levél. Ha ezeket is megpirítottuk, beleszórjuk a porfűszereket: az asafoetidát és a kurkumát, elkeverjük és rárakjuk a zöldségeket. Egy-két perc kevergetés után felöntjük vízzel, sózzuk és addig főzzük, amíg majdnem megpuhulnak a zöldségek. Ekkor kevergetés közben - hogy ne legyen csomós - hozzáadjuk a megpirított búzadarát és a korianderzöldet. Pár percig kevergetve főzzük, és ha besűrűsödött, lefedjük az edényt és elzárjuk alatta a lángot. Kicsit állni hagyjuk, utána melegen tálaljuk.  Rava upma The post Rava upma appeared first on Vegavarazs.

Cukkinis rétes

2021. július 15. Vegavarázs 

Tegnap kaptam egy jó nagy cukkinit - kb. egy kilós volt, mégis zsenge, puha a héja -, erről jutott eszembe, hogy csináltam már cukkini pörköltet, valami hasonló jó lenne rétes töltelékének. Szerintünk nagyon finom lett, innentől biztosan része lesz a nyári menünek.  Hozzávalók:  1 kg...

Túrós burek

2020. december 20. Vegavarázs 

…ahogyan azt Gabhira anyukája készíti Szabadkán Hozzávalók: 50 dkg félzsíros vagy zsíros túró 3 kk só 4 dl joghurt 6 dl tejföl 1-2 dl olaj 2 csomag réteslap (a legjobb vastag, török réteslapból készíteni, ha nincs, a magyar is megteszi) 1 dl olaj a kenéshez 1-2 zöld erőspaprika (ízlés...

Mákos puliszka-tekercs

2019. december 1. VegaLife 

Mákos puliszka-tekercsGluténmentes, vegán édesség amelyet könnyű elkészíteni és akár a karácsonyi asztalon is megállja a helyét. Azonban karácsony nélkül is elkészíthetjük. Azért is ajánlott elkészíteni mert mák-tartalmának köszönhetően kalciumban és vasban gazdag édesség, ami szolgálja és építi csontjainkat, segíti szervezetünk egészséges működését.  A recept Hozzávalók: -  15 dkg kukoricadara - 5 dl növényi tej (vízzel is elkészíthető) - 1.5 dkg gyümölcs cukor vagy eritritol - pár csepp vanília kivonat (elhagyható) - 12 dkg mák - 3 dkg gyümölcs cukor - 1 citrom héja   Elkészítés: A növényi tejet felforraljuk és folyamatos kevergetés mellett beleszórjuk a kukoricadarát és a gyümölcs cukrot vagy eritritolt és a vaníliát, majd folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Keményebb állagúnak kell lennie, amit már nehéz kavarni. Félretesszük hűlni, míg elkészítjük a tölteléket. A mákot megdaráljuk, hozzákeverjük a gyümölcs cukrot és a (lehetőleg bio) citrom lereszelt héját. Frissentartó fóliát simitunk az asztalra vagy a munkalapra, amin összeállítjuk a sütit. A valamelyest kihűlt keményre sűrűsödött puliszkát a fóliára kanalazzuk, majd megpróbáljuk eloszlatni. Amikor nagyjából egyenletesen eloszlattuk, egy másik fóliát teszünk a tetejére, azon keresztül tudjuk használni a sodrófát és szép, téglalap alakúra nyújtjuk a puliszkát. Amikor kinyújtottuk, lehúzzuk a felső fóliát és megszórjuk a tetejét mákkal. Ahogy rétest vagy piskótát tekerünk fel, úgy tudjuk feltekerni ezt is, tehát az alul lévő frissentartó fólia segítségével. Amikor tekercsbe csavartuk, a frissentartó fóliát körétekerjük és így hűtőben állni hagyjuk, dermedni egy éjszakát vagy legalább pár órát.  Tálalás előtt szeleteljük.

Ami elszomorít, megbénít és izolál – a klímaszorongás

2019. augusztus 26. VegaNinja 

Sokan még mindig tagadják a klímaváltozást, de a tudomány már rég nyilatkozott: ha 12 (vagy egyesek szerint csupán másfél) év alatt nem következik be radikális változás az életmódunkban, 30 év múlva véget ér az emberi társadalom. Emiatt egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akiket ez – érthető módon – félelemmel tölt el, új fogalom jelent meg: a klímaszorongás, ökoszorongás. Mit tehetünk ellene? A szorongást általában az okozza, ha közeledni látunk egy eseményt, ami a terveinkkel ellentétes – ez esetben az emberiség megsemmisülését, és az azt megelőző apokaliptikus állapotokat. A pszichológusok és pszichiáterek világszerte egyre gyakrabban találkoznak ezzel az újnak mondható tünetegyüttessel, ami egyébként egy egészséges reakció arra, ami történik körülöttünk, és az ezt övező bizonytalanságra. Egyedüllét, elszigeteltség érzése Még mindig nehéz a barátokkal és a családtagokról a klímaváltozásról beszélni, és ez egyáltalán nem segít. Ha felhozza az ember, furcsán néznek rá, elterelik a témát, esetleg nevetgélnek egy kicsit, főleg, ha már amúgy is a témát felhozó ember a társaságban a faölelgetős hippi. Jobb esetben sóhajtoznak, hogy igen, nagyon melegek a nyarak, mintha más negatív hatása nem lenne, és mintha nem múlna mindannyiunkon a végkimenetel. Mint minden szorongásnál, az öko-szorongásnál is ront az állapoton, ha az ember egyedül kattog a dolgokon, jobb beszélgetni róla, ötletelni, együtt kitalálni, mit tehetünk a Föld megóvásáért. De az is segít, ha valaki csak meghallgat, megérti a félelmed, és nem néz hülyének. Ha nem ismersz ilyen embereket, nézz utána a neten azoknak a csoportoknak, facebookos és aktivista társaságoknak, projekteknek, akiket ugyanennyire érdekel a környezet sorsa, és ahova csatlakozhatsz! Végre egy társaságban nem te leszel az ufó! Sőt aktívan részt tudsz venni a katasztrófa megállításában. Bénultság, apátia Ahogy fentebb írtam, a szorongás bénultságot is okoz, mivel lesújtó méretű problémával állunk szemben. Egyedül valóban nem sokat tehetnénk, de szerencsére nem vagyunk egyedül. Viszont annyi teendő van, és ki tudja, van-e értelme tenni bármit, ez a bizonytalanság önmagában is bénító. Mert remény még van, még változtathatunk, még helyrehozhatjuk a bekövetkezett természeti károkat. De néha a remény csak dühöt, türelmetlenséget és apátiát szül, mivel ezek a pozitív változások lassan következnek be, és többnyire politikusok és pénzemberek kezében vannak az igazán nagy döntések. Nyilván nem lenne jobb, ha nem lenne már remény sem, korai lenne még beletörődni a megsemmisülésbe. Óriási mértékben megnőtt az aktivizmus a klímaváltozás ellen, tizen- és huszonévesek válnak aktivistává, átlagemberek gondolkodnak el a műanyagszemét csökkentésén, egyre kevésbé menő új dolgokat vásárolni. Aktivizmus Mindenki, akit érdekel a környezetvédelem, hallott már Greta Thunbergről. Greta 2018 augusztusában iskolai tüntetést szervezett a svéd parlament előtt az éghajlatváltozás ellen. Mozgalma azóta világméretűvé vált 100 ezer iskolás csatlakozott. A mozgalom neve Fridays For Future, azaz Péntekek a jövőért. Greta vegán, próbál alacsony ökolábnyommal élni, nem használ repülőgépet (pedig sokat utazik az aktivizmusa miatt). Ő a Time magazin szerint az egyik leginspirálóbb tizenéves a világon. Az ő generációjuknak már egyáltalán nem távoli és megfoghatatlan dolog az éghajlatváltozás, tanultak róla az iskolában, és kiskoruk óta a saját életükön érzik a hatását. Jamie Margolin, egy 17 éves seattle-i iskoláslány. A szmog ott annyira durva, hogy néha még napos délutánokon is szürke az ég, előfordul, hogy a hírhedt pekingi állapotoknál is rosszabb, látni lehet a szmogrészecskéket a levegőben, ilyenkor kijárási tilalom van. 2017-ben egy ilyen alkalom után Jamie teljesen magába roskadt, három órán át sírt, arra gondolt, mi értelme van bárminek is, ha tönkretesszük a világunkat? Eztán összeszedte magát, és megalapította a Zero Hour mozgalmat, melynek neve arra utal, hogy most kell cselekednünk. “A Zero Hour (nulla óra) küldetése, hogy középpontba állítsa a diverz fiatalok (nem csak fehérbőrű, felső-középosztálybeli fiatalok – a szerk.) hangját az éghajlatváltozással és a környezeti igazságszolgáltatással kapcsolatos párbeszédben. A Zero Hour egy fiatalok által vezetett mozgalom, mely belépési alkalmakat, tréninget és forrásokat teremt elő azoknak az új, fiatal aktivistáknak és szervezőknek (és a felnőtteknek, akik egyetértenek velünk), akik konkrét lépéseket akarnak tenni a klímaváltozás ellen. Együtt egy erős, megállíthatatlan, fiatal mozgalom vagyunk a jogaink és természeti erőforrásaink védelméért, és a tiszta, biztonságos és egészséges környezet megőrzéséért, mely biztosít egy élhető jövőt, amiben nem csak túlélünk, de ki is teljesedjünk. Ez a Zero Hour.” Ezeknek a fiatal lányoknak a kezében van a jövőnk, kitartásukkal és erejükkel akkora tömegeket gyűjtöttek össze, amekkorát már a politikusok sem tudnak figyelmen kívül hagyni. Ha Greta és Jamie meg tudja próbálni megváltoztatni a világot matekóra és tesi között, mindenki tud tenni valamit! És mi lenne királyabb érzés annál, mint részese lenni a Földet megmentő, világméretű mozgalomnak?! Green guilt, avagy zöld bűntudat Vannak, akik már most rengeteget tesznek a klímaváltozás ellen a saját életükben. És éppen a “legzöldebbjeink” szenvednek legjobban a bűntudattól, ha valamit nem öko módon csinálnak még, éppen azok, akik már most a legjobban odafigyelnek rá, hogy környezettudatosan éljenek. Ugyan a bűntudat segítségünkre lehet egy pozitív változás elindításában, de egy ponton túl már inkább gátol minket. Te szoktál bűntudatot érezni az alábbiakhoz hasonló esetekben? - Nem tudsz annyit költeni, amennyibe egy környezetbarátabb termékalternatíva kerülne - Nem sikerült még lemondanod néhány termékről, ami nem zero-waste - Megrendelsz valamilyen környezetbarát dolgot, amivel ki tudsz váltani egy csomó, egyszerhasználatos műanyagot, és a termék 2 réteg műanyagba csomagolva érkezik - Otthon felejted a textil bevásárlótáskád vagy zöldséges szütyőid, és haragszol magadra, mert kénytelen vagy egyszerhasználatos zacskót venni - Megtudod, hogy az egyik termék, amit eddig környezetbarátnak ismertél, és ezért vetted, mégsem az - Néhány ismerősöd idegesítő hippinek lát stb. Ez a bűntudat, ahogy már említettem, kontraproduktív, nem segít a pozitív cselekvésben. “Nem egy maréknyi ember kell, aki tökéletesen hulladékmentesen él. Millió olyan ember kell, aki tökéletlenül csinálja a hulladékmentességet.” – Anne-Marie Bonneau, @ZeroWasteChef A tudatlanság áldás Bosszantó látni, hogy az emberek többsége még akkor sem gondolkozik el az életmódjának megváltoztatásán, mikor már ennyire súlyos a helyzet. Nem tudják összekötni, hogy az ő cselekedeteik hogyan befolyásolják a nagy dolgokat a világban. Például, hogy a magyarországi húsfogyasztás hozzájárul az Amazonasi erdőtüzekhez. Sajnos ezt több pszichológiai folyamat okozza, így kevés dolgot lehet ellene tenni. A témáról való beszélgetés, és legfőképp a példamutatás az, ami használ. Emellett elősegítheti a változást, ha megajándékozhatjuk ismerőseinket egy szép kulaccsal, bevásárlótáskával, textilből készült zöldséges zacskókkal stb. Mit tehetsz a klímaszorongás ellen? - Beszélgess hasonló gondolkodású emberekkel Talán a jelenlegi ismerősi körödben nincsenek ökotudatos emberek, de az interneten rengeteg! Vegán és környezettudatos Facebook csoportokban, illetve környezetvédelmi eseményeken sok új, jófej emberrel találkozhatsz, beszélgethetsz. Már az az érzés, hogy nem vagy egyedül ebben a harcban (mind mentális harcban, mind a klímakrízis elleni harcban) sokat segíthet. - Olvass kevesebb negatívat hírt A közösségi média nagyon addiktív. Az ember képes órákon át görgetni az áramló információ között, és a negatív hírek többségében vannak a legtöbbünk hírfolyamában. Legyél szelektív a hírfogyasztásban, ne kövess tovább olyan portálokat és embereket, ahonnan csak lehangoló, dühítő és szomorú tartalmak jönnek. Szerethetsz egy ismerőst anélkül is, hogy minden nap látnod kellene a posztjait. A poszt jobb felső sarkában van három pont, erre kattintva el lehet rejteni az adott posztot, és beállítani, hogy kevesebb tartalmat lássunk az illetőtől. - Olvass többet arról, mit tehetsz a bolygóért Viszont tájékozódni hasznos, kövess olyan blogokat, személyeket, akik tippeket adnak a saját életedben megvalósítható, környezettudatos változáshoz. Kövess olyan oldalakat, embereket is, akiknek a posztjai jó kedvre derítenek! Van egy mondás: Nem tölthetsz üres pohárból. Tehát amíg a saját lelked nincs feltöltődve, nem tudsz igazán adni másoknak és a világnak, nem tudod olyan hatékonyan jobbá tenni a dolgokat. A szorongás megakadályoz a cselekvésben, a cselekvés megakadályoz a szorongásban – igyekezz minél fenntarthatóbb módon élni. Ez sikerélményt fog okozni, és áthelyezi a fókuszod a gyászról a megoldásra! - Ne vásárolj, ha nem muszáj A kapitalizmus szembefordított minket a természettel. A Föld életének mindössze 0,0000001%-a óta, durván 400 éve van jelen, és ennyi idő alatt tönkretette a természetet, a vadvilágot, a környezetünket. Nem az emberi faj a káros a bolygóra, az emberiség több mint 300 ezer éve létezik, hanem a kapitalizmus. Mindennek ára van, minden a pénz körül forog, és nagyon úgy tűnik, hogy az az iparág, amelyben sok pénz van, bármeddig képes pénzzel elcsitítani a döntéshozókat. A kapitalizmust nem lehet egyéni döntésekkel megdönteni, de káros hatásait csökkentheted a vásárlásoddal, illetve nem vásárlásoddal. Mikor venni készülsz valamit, kérdezd meg magadtól, szükséged van-e az adott tárgyra? (Akkor is, ha öko-tárgyról van szó!) Ha igen, létezik-e belőle fenntartható, etikus, és minőségi változat, melyet akár 10-20 év múlva is fogsz tudni használni? A minőségi termékek drágábbak, de hosszú távon pénzt spórolhatnak meg neked. Emellett ha nem vásárlással próbálod tompítani a szorongást és a hiányérzetet, felfedezhetsz magadnak olyan tevékenységeket, amelyek nemcsak környezetbarátabbak, de a lelkednek is jót tesznek, pl. kirándulás. És megkíméled magad a bűntudattól, amit az okozna, hogy rájössz, mégis fölösleges dolgot vettél. És egy tárgyból valójában akkor lesz szemét, mikor megvásárolják, nem amikor kidobják. Termeljünk kevesebb szemetet! - Alkoss, meditálj, tölts időt a természetben A művészetnek, meditációnak és a természetnek gyógyító hatása van. A művészettel, kézműves dolgokkal, barkácsolással ráérezhetsz a létrehozás örömére, azaz arra a sikerélményre, mikor a “semmiből” létrehozol egy használati tárgyat vagy műalkotást. A meditáció segít lelassulni, ez a “nem cselekvés” művészete. A világ rohan, az ember nem tud lépést tartani vele. Néha fontos megállni, és belülre figyelni kicsit. A rohanás, az, hogy sosem érünk rá semmire, nincs időnk, nincs összhangban a természettel és a lelkünkkel. Hangolódj rá saját magadra, próbáld ki a napi 15 perc meditációt! A természet is nyugtatja a lelket, emlékeztet rá, hogy mi is a részei vagyunk, nem pedig pusztán egy műanyagba csomagolt, “szupercivilizált” faj, aki rohan a pénz, a számlák, a karrier és a saját ideje után. Ez persze klisés megfogalmazás, nem kell ahhoz valódi karrieristának lenni, hogy elmerüljünk a problémákban és a szorongásban. Egy kis erdei levegő, madárcsicsergés, leveleken átszűrődő napfény viszont tényleg oldja a feszültséget. Még ne add fel, még van remény. Beszélgessünk! Klímaszorongós csoport a Facebookon. Tedd a kedveceim közé 0 The post Ami elszomorít, megbénít és izolál – a klímaszorongás appeared first on VegaNinja.

Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel”

2019. január 23. VegaNinja 

Vannak azok a napok, amikor nincs itthon friss alapanyag, mégis valami egészségeset és táplálót szeretnék csinálni. Ilyenkor jönnek jól a fagyasztott zöldségek, a gabonák és a tartós zöldségek, mint a hagyma, a krumpli és a répa. Vegán sajtkrém hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma 3 nagyobb répa 2 nagyobb krumpli 2 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál sörélesztőpehely (gluténmentes változata is van) 1 kicsi gerezd fokhagyma 1 teáskanál füstölt pirospaprika (sima paprika is jó) 2 teáskanál natúr ételízesítő só bors fél citrom kifacsart leve A hagymát, répát és krumplit megpucoljuk, kisebb darabokra vágjuk (úgy gyorsabban megfő). Egy lábasba tesszük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, sóval, borssal és ételízesítővel, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymával megfőzzük, közepes lángon, fedő alatt. Amikor kész, a főzővíz kb. felét leöntjük róla egy tálba, és félretesszük, mert a végén még kellhet. Hozzáadjuk a kókuszolajat, a sörélesztőpelyhet, a citrom levét és a füstölt paprikát (ha sima pirospaprikát használunk, akkor a füstölt íz nyilván nem lesz jelen, de úgy is finom). Botmixer segítségével krémesítjük, és ha túl szilárd, a főzővízzel, és/­­vagy némi extra kókuszolajjal hígíthatjuk. Ebben az esetben jobb, ha kicsit szilárdabb és egy kicsit darabosabb, de ha pl. mártogatós szósznak készítjük valamikor máskor, akkor lehet hígabb, és sokkal simább is. Hozzávalók a fokhagymás cukkinihez: fél kg fagyasztott vagy friss cukkini karikázva fél doboz növényi tejszín (pl. zabtejszín) 2 dl édesítetlen növényi tej (pl. zabtej) 2 evőkanál zabliszt (kukoricakeményítő is megfelel) 2 gerezd fokhagyma só A cukkinit némi sóval és pici vízzel feltesszük párolódni kis lángon, lefedve. Időnként kevergessük meg. 5 perc után nyomjuk rá a fokhagymát a nyomóval, és keverjük el. Főzzük tovább fedő nélkül. Mikor már áttetszőek a szeletek, öntsük rá a növényi tejszínt, sózzuk meg. A zablisztet (vagy keményítőt) tegyük bele egy kisebb, jól záródó tárolóba, pl. befőttes üvegbe, és öntsük hozzá a zabtejet, majd rázzuk össsze alaposan. Adjuk hozzá a cukkinihez, és keverjük el. Gyakran kevergessük, mert hamar besűrűsödik, ekkor elkészült a cukkinis rétegünk. A cukkini gyorsan megfő, de nem szükséges teljesen puhára főznünk, mivel a sütőben még tovább fog puhulni. Hozzávalók a köles réteghez: 20 dkg (kb. 4 dl) köles kb. 6 dl víz só fél citrom leve kb. 2dl zabtej A kölest általában háromszoros mennyiségű folyadékban szoktuk megfőzni, de mivel most nem kell teljesen puhára főzni, mivel sütőben fog megsülni, így a kb. 4 dl kölest a vízzel és a zabtejjel (más növényi tej is jó) összesen 8 dl folyadékban főzzük félpuhára. Még főzés előtt sózzuk is, és ha szeretjük a kaprot, mehet bele az is. Ha elfőtt, levesszük a tűzről, és mikor már picit kihűlt, hozzáadjuk a citromlevet. Hozzávalók a többi réteghez: 2 fej hagyma 1 evőkanál kókuszolaj só 2 érett paradicsom 2 evőkanál napraforgómag pár szelet növényi sajt Rétegezés: Alulra megy a párolt hagyma, rá a köles réteg, arra pedig a cukkinis-tejszínes réteg. Erre a textúra miatt rászórjuk a napraforgómagot (meg is piríthatjuk előtte, de nem fontos), és erre kerül vastagon a sajtszósz. A tetejére rákarikázzuk a paradicsomokat, és a növényi sajt szeleteket. 200-250 fokon (nagy lángon) 20-25 perc alatt készre sütjük. A képen látható csicseriborsó ropogós receptjét itt találod. The post Rakott cukkini kölessel és vegán “sajtkrémmel” appeared first on VegaNinja.

Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? - az információfüggőségről

2018. április 20. Élj harmóniában 

Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? -  az információfüggőségrőlNagyon sokszor elmondtam már, hogy egy embert, a gondolkodását, a reakciót, a hozzáállását a dolgokhoz, az értékrendjét, a világnézetét a szokásai alakítanak ... a szokásinkat pedig az befolyásolja kivel-mivel társulunk. Kikkel vesszük körül magunkat, kivel barátkozunk, kinek a könyvét, írásait olvassuk, mit nézünk a képernyőn. .. Az életmódváltásnál mindig fontos, hogy régi rossz szokásoktól megszabaduljunk és helyette új, jó szokásokat alakítsunk ki. A mai kor emberének az egyik legrosszabb szokása, hogy hosszú időt tölt az Internet, a televízió, e-mail rendszer etc. előtt . Állandóan jön  sok információ nincs megállás, már-már sokan kellemetlenül érzik magukat ha néhány pillanatig nem érkezik új üzenet, nem látják mi történik a facebook-on, twitteren, vagy nem jön e-mail.  A világból öntik ránk az információt és az az ember érzése, hogy nem szabad lemaradni semmiről... A szervezetet nagyon kimeríti a folyamatos harckészültség és a megannyi információ feldolgozása az agy számára nem ideális. Amikor a tömegközeledésen utazom, az emberek min. 65% a telefonjával van elfoglalva, olvasgatják a híreket, a facebookot görgetik, van aki filmet néz vagy e-mailezik.  A digitális technika kicsit átvette az uralmat modernkori társadalmunk felett. Kevesen néznek ki az ablakon és pihentetik a szemüket, agyukat, csak úgy élvezik ahogy süt  nap vagy szép zöldek a fák... pedig a HÉV-ről csodás hegyeket, fákat, tájakat lehet látni.  Egyszer a férjem Purusa mondta, ,,olyan ez a facebook, mintha az utcán mindenki, aki szembe jön velünk egy tömött utcán megkérdeznénk Tőle milyen kedved van, hogy érzed magad, mire gondolsz, mit ebédeltél, milyen a kutyád, hol nyaraltál, milyen filmet nézel....   kit  érdekel megannyi ember tudata, ez hihetetlenül sok felesleges információ Folyamatosan várni az információt, állandóan keresni, kutatni egyfajta függőség és stresszhelyzetet hoz létre a szervezeted számára. A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás keretében a mai napi kihívás, az információk áradatának tudatos kezelése. Őszintén Te mennyi időnként nézel rá a telefonodra?  Ha megpittyen egy üzenet úgy érzed azonnal meg kell nézned? Reggel ébredés után első dolgaid egyike megnézni jött-e valami üzenet, van-e valami hír? Volt már, hogy rákerestél valamire és a végén fél órát töltöttél a gép előtt? Volt,hogy időben megcsúsztál, mert a számítógép vagy a telefonod lekötötte a figyelmed? Esetleg ha nem vagy elérhető, nem vagy on-line akkor szorongani kezdesz, aggódsz?  Volt már olyan, hogy valaki szólt hozzád, kért Tőled valamit és Te mondtad, majd mindjárt mert nem tudtál elszakadni a géptől/­­telefonodtól? Nehéz eldönteni, hol kezdődik a komoly függőség és hol van még az egészséges határ. Sajnos mostanra tudományosan is alátámasztott tény, hogy az információfüggőség ugyanolyan függőség mint a drog vagy az alkohol, cigaretta, tv sorozat, vásárlás függés, aki additív az additív. A szervezetedre nézve ugyanúgy veszélyes, ha állandóan a telefonodat és a számítógépedet nézed, mint amikor valaki pl. állandóan a pohár fenekére néz. Az addikciók koráról egy későbbi cikkben fogok írni. Amikor az agyad számára a sok információ nem feldolgozható illetve, hogy állandóan megszakítod, a tevékenységeidet azt eredményezheti, hogy csökken a teljesítményed, romlik a koncentrációd, alvászavar, hangulati ingadozások, csökkent önértékelés, depresszió léphet fel. Sokan panaszkodnak, nem tudnak egy dologra fókuszálni, egyik tevékenységből csapong az elméjük a másikba.  Sajnos ehhez hozzájön még az a társadalmi elvárás és nyomás is, hogy a környezeted elvárja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt reagálj.  Nem tudom Te tapasztaltad-e, hogy valaki ír egy e-mailt és ha nem kap választ 10 percen belül felhív, hogy ő most írt és még nem kapott választJ)) . A jógásaim sokszor írnak facebookon vagy e-mailben és meglépődnek, hogy nem reagálok. Lévén nem vagyok mindig on-line... és nem is szeretnék. Még az sms-ekre sem reagálok azonnal, mert mindennek meg van a maga ideje és helyeJ Szélsőséges esetekben a komoly függőknél elvonási tünetek jelennek meg, ha nem jutnak elegendő információhoz elég gyorsan - izzadás, remegés, nyugtalanság, kiborulás, alvászavar. Sokan az információfüggőség következtében halogatják a feladataikat, időpontokat tologatnak, amik további frusztrációhoz vezetek. Sokan görgetik a facebookot s látván, hogy az egyik ismerős Balin nyaral, a másik éppen valami hegyet mászik sokakon erőt vesz rajtuk egy rossz érzés, hogy ők miért nem részesei ilyen vagy olyan programnak. Majd ahelyett, hogy az emberek élveznék a pillanatot azon törik a fejüket mit kellene még megvalósítaniuk az életben. A mai kor embere soha nincs ott ahol éppen van... általában vagy a jövőben vagyunk vagy a múlton agyalunk.  A legtöbben, ha megnéznék mennyi időt töltenek az Interneten, akkor meglepődve állapíthatnák meg, na ennyi idő alatt simán az Országos Kéktúrát végigcsinálhattam volnaJ Az információfüggés , az Internet és számítógép függés tönkreteszik az egyén társadalmi kapcsolatait, az egészségét és egy virtuális világba helyezik bele, megváltoztatják az értékrendet, a gondolkodást. Ha nem kezeled tudatosan a digitális technikát, akkor azt veszed észre magadon, hogy a rabja lettél és értelmes dolgokkal kevesebb időt foglalkozol. nem fogsz tudni jelen leni a pillanatban, megélni az élet fontos dolgait. Szabadulj meg az információ függőségtől Először is tedd magadévá azt a gondolatot, hogy nem kell Neked mindenről tudni. Értsd meg, hogy nem maradsz le semmiről és az események kimenetelét sem változtatja meg az, hogy Te most erről azonnal tudtál értesülni, ami megtörtént az megtörtént....  Ismered a mondást a kevesebb néha több. Inkább kevesebb időt tölts az információk özönében, de azok az információkat koncentráltan, figyelmesen fogadd be és megfelelően tudj reagálni rájuk. Jobb 1 barátoddal találkozni személyesen egy nap és 100%-ban rá figyelni, vele lenni megélni vele közösen a pillanatot. Mint az Internet előtt ülve cikkeket olvasva, facebookot görgetve 10 emberrel chatelni . Szoktasd le Magad arról, hogy állandóan valami információ után kutakodj. Használd tudatosan az információhoz való hozzájutási lehetőségeket.  Próbálj a jelenben létezni, megélni a pillanatokat. Keresd az igazi emberi kapcsolatokat. Ha úgy érzed sok a rád ömlő információ és elvárás, akkor egyszerűen kapcsold ki a technikát és foglald le magad olyan dologgal ami feltölt, kikapcsol.  A régi rossz szokásoktól úgy tudsz megszabadulni, hogy helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. Mivel töltsd azt az időt, amit eddig az információk özönében töltöttél? Sétálj! Ha lehet valami természetközei helyen vagy parkban. Menj ki a szabadba, élvezd a természet csodáit, a fákat, a virágok illatát, nézd a kék eget, a felhőket. Ne időre akarja teljesíteni, ne siess, lassan, kényelmes tempóban haladj és ne telefonálj közben. Csak engedd meg magadnak, hogy kikapcsolj.  még a telefonodat is ki kell néha kapcsolni. Teremts csendet! Próbáld minimalizálni az érzékszerveidet ért támadásokat. Kerüld a zajos helyeket, a folyamatos háttérzajokat - tv, zene. Kerüld a sok beszédet is, mert nagyon kimeríti a szervezeted. Tudatosan maradj csendben, akárcsak napközben néhány órára és figyeld meg a hatásait. Az elején furcsa lesz, még az is lehet kicsit feszültté válsz -  ha amúgy be nem áll a szád - de próbálkozz meg veleJ és figyeld meg a tapasztalataidat - milyen hatással van az energiaszintedre, az elméd nyugalmára, a stressz szintedre, koncentrációdra. Válogasd meg mit engedsz be az életedbe! Válogasd meg, kikkel és mikkel szeretnéd társítani az elméd - lévén ez lesz rád hatással a későbbiekben.  Minden, amivel körülveszed Magad hatással van a tudatodra. Ha pl megnézel egy akciófilmet, garantálom, hogy pörgősebb az elméd, a kommunikációd, mint előtte.  Nekünk nincs tv-nk, ritkán nézünk filmeket, de egyszer egy amerikai ilyen akciós film után észrevettem, hogy kicsit intenzívebben szólok a férjemhez. Mondtam is neki, ha az emberek ilyen filmeket néznek, nem csodálom, hogy annyi válás van. Ha egy depis filmet nézel, akkor figyeld meg mennyire tapasztalsz utána boldogságot, figyeld meg hogyan hat a tudatodra. Sajnos észre fogod venni magadon, hogy neked sincs olyan jó kedved utána. Vagy ha beleolvasol olyan emberek kommentjeibe, akik csak siránkoznak, negatívak azt veszed észre magadon, hogy Te is kezdesz negatív lenni. Ha harmóniára vágysz akkor olyan dolgokkal foglalkozz, ami békés, harmonikus és részesítsd előnyben a csendet. Ha szeretnél felpörögni, akkor pedig az olyan dolgokat részesítsd előnyben, amik emelik a vérnyomásod és felpörgetnek.  Ha pozitív szeretnél lenni, akkor pozitív emberekkel vedd körül magad.  Az ételek tudatra gyakorolt hatásait egy korábbi cikkemben már kifejtettem itt olvashatod. Jógázz! A klasszikus, normál tempóban, tudatosan, megfelelő légzéssel végzett jógagyakorlatok a figyelmedet a jelen pillanatba hozzák, segítenek az önismeretben, önfejlesztésben, javítják a koncentrációdat és feltöltik a szervezeted, kipihentté teszik az idegrendszered, javítják a belső szervek állapotát és normalizálják a hormonrendszered működését. Tölts kevesebb időt az információk tengerében és több időt az elméd békéjének megteremtésével, önmagad megismerésével, fejlesztésével. szeretettel Kati

Hajtogatott pizza

2018. február 13. Vegán Család 

Hajtogatott pizza Hozzávalók:   Tésztához:   40 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 50 dkg rétesliszt 10 dkg búzacsíra 2 tk só 1 dl olívaolaj 5 dl langyos víz 5 dkg élesztő 1 ek kókuszcukor   Töltelékhez:   1 konzerv sűrített paradicsom kevés víz 1 tk só bazsalikom, oregánó ízlés szerint 1 kis zacskó magozott olívabogyó felszeletelve növényi sajt szeletelve   Tetejére:   2 ek olívaolaj 1 kk só sörélesztőpehely [...] Bővebben!

Zabpelyhes aszalt paradicsomos lenkenyér

2017. december 28. Gitta nyersétel blogja 

Zabpelyhes aszalt paradicsomos lenkenyérAz eredeti lenkenyeret már szinte sosem készítem, mindig teszek hozzá valamit, hogy lágyabb, finomabb, és hogy minél változatosabb legyen. Legutóbb az adventi nyersétel hétvégén készült ez a finom kenyér, az állaga és az íze is megállta a helyét :) olyanoknak is ízlett, akik eddig nem rajongtak a lenből készült nyers kenyeremért :) Felvágva, még aszalás előtt. Látszik a textúrájában a zab, az aszalt paradicsom és a lenmag is Hozzávalók: 30 dkg lenmag, 30 dkg zabpehely, 20 dkg hagyma, 20 dkg alma, 20 dkg aszalt paradicsom, egy szál sárgarépa só, fűszerek A lenmagot és a zabpelyhet szárazon durvára őröljük, félretesszük. A hagymát, almát, paradicsomot és a sárgarépát kevés vízzel elturmixoljuk. Nem kell teljesen homogénre, nem baj, ha maradnak benne morzsányi kis darabok. Ezt a nedves részt ízesítjük sóval, zöldfűszerekkel (bazsalikom, petrezselyem zöldje, stb) A magokat összegyúrjuk a turmixolt zöldségekkel, és kenyérforma veknit formázunk belőle. Nem kell sokat gyurkászni, épp csak annyit, hogy összeálljon. Folpackba tekerjük és egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. A magok ez alatt az idő alatt megszívják magukat nedvességgel, összeáll a cucc... Reggel kibontjuk és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, betesszük az aszalógépbe és kb. másfél óra alatt készre aszaljuk. A légkeveréses sütő is tökéletesen megfelel. Ez az ízes kenyér alkalmas arra, hogy csak úgy magában, egy kis nyers pecsenyezsírral, sok sok zöldséggel együk. Reggelire vagy vacsorára tökéletes főétel. szép egyforma szeletekre vágjuk és megaszaljuk 

Chole masala

2017. augusztus 19. Vegán muflon 

Chole masalaAzt mondom, használjuk ki az utolsó napot, amikor még csatakos vízibivalyra izzadhatjuk magunkat a sparhelt mellett! És szigorúan olyan dolgot főzzünk, melyből valami pusztítóan, mocskosul csípős dolgot lehet kihozni, hogy egy nagy kiterjedésű Afrika-térkép rajzolódjon ki felsőruházatunk hátulján! Erre pedig egy indiai csicseriborsó-curry tökéletesen alkalmas. És tekintettel arra, hogy a hőségtől máris előjött belőlem az antiszociális, bőrizomtömlős bödönparaszt, a receptet rendhagyó módon fogom közölni, hogy bosszantsam az olvasókat. :kólavázzoH (vreznok) ósrobirescisc g004 (vreznok) moscidarap g004 amygahalil bbesik jef 2 amaygahkof dzereg 2 rébmöyg iynjjukylevüh 1 ynémök iamór kt 1 alasam marag kt 1 rednairok tlörő kt 1 amukruk kt 1 ropilihc kt 1 jetzsukók ld 1 dlözrednairok rokosc 1 rsob etekef ós Najó, ezzel leginkább magamat sikerült felidegesítenem, úgyhogy folytassa így a tököm vízkeresztkor! Tehát: A lilahagymát, a foghagymát és a gyömbért egy aprítóba dobjuk, összemixeljük és félretesszük. (Már-már közhely, hogy turmixgépet mosogatni arany!) Közben egy mély serpenyőben gyanút keltő magatartással kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk a fűszereket, és közepes tűzön egy percig kevergetve pirítjuk őket. Majd jöhet rá a lilahagymás mixtúra, ezt további három percig tutujgatjuk a tűzön. Hozzápasszítjuk a paradicsomot, majd a lecsepegtetett csicseriborsót, némi vizet, majd addig főzzük, míg a csicseriborsó meg nem puhul. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt, a felaprított koriandert, sózzuk, borsozzuk, majd rizsával megzabáljuk.

Tökfőzelék nyersen, még egyszer

2017. július 29. Gitta nyersétel blogja 

Tökfőzelék nyersen, még egyszerRájöttem, hogy itt a blogon egy nagyon régi tökfőzelék recept van fent, -ITT- és arra is rájöttem, hogy én már egészen másképp csinálom a nyers tökfőzeléket... De hogy egyről beszéljünk, amikor találkozunk, meg kell osztanom ezt a receptet is :) Hozzávalók 1 közepes főzőtök 1 marék kesudió (kb 6-8 dkg) só, kapor, citromlé, 1-2 szem datolya esetleg még: 1 szál újhagyma, 1 kicsi zsenge sárgarépa, 1 szál zellerszár (szárzeller) A tököt meghámozzuk, hosszában négyfelé vágjuk, a középső magos részét kivágjuk, nem dobjuk ki, félretesszük. A tök húsát legyaluljuk, vagy nagylyukú reszelőn lereszeljük. A félretett tök-belsőt turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Fűszerezzük sóval, kaporral, citromlével, az édes íz miatt egy két szem datolyát is szoktam beletenni. Hozzáadjuk a kesudiót is, és egy krémes, egyszerre sós, savanykás, kapros ízű szószt kapunk. Ha az íze elég intenzív, akkor össze lehet keverni a reszelt tökkel. Azonnal lehet tálalni :) Ha nincs otthon kesudió, akkor áztass be napraforgómagot legalább 6 órára tiszta vízbe. Cseréld a vizet, ahányszor csak tudod. A magok csodálatos átalakuláson mennek keresztül, készülnek csírázni... Használd a kesu helyett... majdnem olyan finom lesz vele. Ha van kéznél néhány felhasználható friss zöldség, akkor a turmixba mehet egy pici sárgarépa vagy újhagyma vagy zeller, ezekkel kicsit teljesebb lesz az ízhatás, természetes ételízesítők :) Tálaláskor mehet még hozzá felvágott kapor :) Fasírttal a legjobb...

Szejtános székelykáposzta

2017. március 13. Vegán muflon 

Szejtános székelykáposztaÉs újfent teret adok a bennem lakozó konyhásnéninek, illetve a menzasznobizmusnak! Ennek megfelelően a következő fogást kizárólag kivágott orrú bokszolócipőben ildomos szervírozni lebbencsleves és ivólé társaságában. (Az igazi eltartott kisujjú ínyencek egy bronzvörös hajszálat is csempészhetnek bele. Andalítóan jó étvágyat kívánok!)  Hozzávalók: 200g szejtánpor (azaz búzasikér) 70g búzaliszt 2 ek olívaolaj só 1 fej vöröshagyma 1 nagy gerezd fokhagyma 400g savanyúkáposzta 1 tk őrölt kömény 1 ek csípős pirospaprika só/­­egész bors vegán joghurt/­­tejföl Szejtánt készítünk az itt elugatott módon. Felkockázzuk, kevés olajon kicsit elősütjük, majd hepciásan félretesszük. Közben a hagymát is felkockázzuk, ha kezd üvegesedni, belereszeljük a fokhagymát, hozzáadjuk a szejtánt. 2-3 perc után hozzápasszítjuk a káposztát, a fűszereket, majd jól összekeverjük. A kész művet szójatejföllel vagy joghurttal dekorálva toljuk az ebédlőben ordibáló hülyegyerekek orra alá.

Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept

2017. január 28. VegaNinja 

Karácsonyra is gyorsan elkészíthető ételeket igyekeztünk összeállítani, így esett a választás erre az illatos, ízekben gazdag, különleges töltött szejtánra. A szejtánt ezúttal nem magam készítettem, hanem a Vegan Grill natúr szejtántömbjét használtam, aminek kivájtam a közepét, és ide töltöttem azt a csodás ízösszeállítást, amit töltelékként használtam. Ebből az adagból kb. 3-4 személyre való bőséges vacsora jön ki, ha köretet is eszünk hozzá, például salátát, krumplipürét, rántott hagymakarikákat vagy rozmaringos sült kelbimbót. Hozzávalók:  Vegan Grill natúr szejtántömb vagy házi szejtán A töltelékhez: 1 bögre rizs (én hosszú szemű afgán rizst használtam) fél gránátalma egy kis marék aszalt vörösáfonya egy nagy marék törökmogyoró 100 g növényi sajt 1 kis fej lilahagyma 2 púpos evőkanál csicseriborsóliszt majoranna rozmaring szerecsendió 3 evőkanál tapenade, amihez az hozzávalók: 1,5 dl magozott fekete olíva feldarabolva 2 evőkanál kapribogyó 1 kis gerezd fokhagyma (kihagyható) 2 evőkanál olíva olaj 1 teáskanál citromlé 1 közepes alma kimagozva, cikkekre vágva 7 gerezd megpucolt fokhagyma kevés kókuszolaj a tepsi kikenéséhez Elkészítés: A rizst kétszeres mennyiségű sós vízben megfőzöm. Az aszalt vörösáfonyát vízbe áztatom, hogy kiázzon belőle a hozzáadott cukor. A gránátalmát “meghámozom”, azaz kibányászom a kis szemeket a héjak közül. A törökmogyorót konyharuhába csomagolva, kalapáccsal durvára töröm. A sajtot és a lilahagymát apró kockákra vágom. A csicseriborsólisztet kikeverem vízzel sűrű palacsintatészta állagúra. Összekeverem a töltelék hozzávalóit. A csicseriborsós massza fogja kicsit összetartani a tölteléket. Befűszerezem, sózom ízlés szerint. Elkészítem közben a tapenade-ot is ez alapján a recept alapján, és félreteszem. Ebből csak néhány evőkanálnyira lesz szükség, de a többit kenyérfeltétként vagy zöldségmártogatósként el lehet fogyasztani, nekem az egyik kedvenc pástétomom. Ahogy írtam, kifaragom a szejtán belsejét: ehhez nagyon tömör, kemény szejtánra van szükség, a VeganGrill-féle pont ilyen, és szögletes, így könnyebb vele dolgozni. A tetejét, mint egy fedelet meghagyom, ezzel takarom le a tölteléket. A kivájt tömböt a kókuszolajjal kikent tepsibe teszem, és belehalmozom a tölteléket, már amennyi belefér. Lenyomkodom, és teszek bele még, hogy jó tömör legyen. Szétkenem a töltelék tetején a tapenade-ot, és ráteszem a kis szejtánszeletkét. A megmaradt tölteléket belehalmozom a tepsibe a szejtán mellé, az almaszeleteket és a fokhagymagerezdeket  pedig a szejtán köré teszem, ezek nagyon finomak sülve. Hogy hogyan férnek el a dolgok a tepsiben, tulajdonképpen nem számít, annyit érdemes tudni, hogy ami felül van, az pirul és nedvességet veszt, ami alul van elfedve, az inkább párolódik. A tepsit nem kell lefedni, a sütőt sem kell előmelegíteni, közepes hőfokon 15-20 perc alatt tökéletesen megsül a töltött szejtánunk. A töltött szejtán sütés előtt körbevéve a töltelékkel   The post Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept appeared first on VegaNinja.

Lencse-recept gyűjtemény

2016. december 30. VegaLife 

Lencse-recept gyűjteményHa még nem tudnátok, hogy szilveszterre, újév-köszöntőre milyen lencsés ételt készítsetek, adok néhány tippet a blogomról válogatott receptekkel, hogy jövőre is elég apró legyen mindig a zsebben. :)   Először is nem hagyhatom ki a party-képes ajánlatot. Ha társasággal búcsúztatod az óévet, ezek a party-falatok ízre és megjelenésre is sikert arathatnak: Recept az újévi lencsefalatokról a linkre kattintva olvasható.  ? Ha salátában gondolkodunk, a következő étellel is köszönthetjük az újévet: Recept a joghurtos lencsesalátáról  a linkre kattintva olvasható.   ? Ha szendvicsekben gondolkodunk, az ajvár és a főtt lencse remek páros. Bagett-szeleteket vagy akár pászkát is megkenhetünk vele. Lencses-ajváros szendvics receptem a linkre kattintva érhető el. ? Az ajvárt lencsefőzelék-készítéshez is felhasználhatod, ha ragaszkodnál és egyszerűbbnek találnád a főzelék készítést. A lencsefőzelék ajvárral receptemet a linkre kattintva olvashatod. ?   Kicsit nehezebb elkészíteni réteslapok segítségével a rózsákat, amik a lencsétől lesznek igazán finomak. Viszont megéri a fáradtságot, ha mutatósat és egyedit szeretnénk készíteni: Ha lencsés rétesrózsákat készítenél, kattints a linkre a receptért. ?   S ha valami diétásabb jellegű ételt szeretnél, az egyszerű főtt lencse, sült répával igazán jó választás.  Főtt lencse sült répával receptje a linkre kattintva elérhető. ?   Lencséből hurka-félét is süthetsz. Ha a lencsehurka receptjét szeretnéd olvasni, kattints a linkre. ?   Vöröslencsét is használhatsz, készíthetsz belőle vagdaltat, mint a képen is láthatod: Vöröslencsés-répás vagadalt receptjét elérheted, ha a linkre kattintasz.  Szeretem a lencsét, ezért gyakran készítek lencséből ételt. Remélem, összeállításomban találtál számodra megfelelő ötletet. Még nem késő, hogy vegyél egy zacskó lencsét és elkészítsd valamelyiket. :) Boldog új évet kívánok! :)  

Diógolyó salátával

2016. november 12. Gitta nyersétel blogja 

Diógolyó salátávalEbben az évben (2016) ezzel a vacsorával indítottuk a nyersétel hétvégéket Piliscsabán. Persze mindig más volt a diógolyó ízesítése, hol paprikás, hol aszalt paradicsomos, hol pedig füstös paprikás ízű volt a golyó, a salátában pedig váltogattuk a gyümölcsöt, hol narancs, hol kiwi, vagy éppen grapefruit volt... és az öntet sem volt mindig ugyanolyan, hol almás, citromos, hol tokaji balzsamecetes, volt már gyömbéres vagy mézes-mustármagos. Csupa íz és zamat... kicsit erősebb fűszerezésű, tömör íz a diógolyó, hozzá pedig egy friss, gyümölcsös, nagyon könnyű saláta. Jól kiegészítik egymást, biztosan jóllaksz vele :) Most az egyik lehetséges változatot írom le, a variációkat tessék hozzágondolni, és kipróbálni. Hozzávalók 10 adaghoz: 20 dkg dió, 40 dkg napraforgómag, 15 dkg kápia paprika, 2-3 gerezd fokhagyma, só 20 dkg vegyes zöldség apró kockákra vágva (lilahagyma, kápia paprika, reszelt répa vegyesen) A dió és a napraforgó mag is előkészítést igényel. Mindkettőt előzőleg beáztattuk tiszta vízbe, és itt ázott legalább 12 órán keresztül. Ezalatt jól kiáztak az enzimgátló anyagok, az enzimek feléledtek, beindultak a csírázási folyamatok, megnövekedett az enzimatikus tevékenység... vagyis jól felébresztettük a magokat. Ilyenkor meg lehet kóstolni, az ízük is sokkal finomabb, teljesebb. Az időzítés itt egy nehéz kérdés, mert a beáztatott magokat gyorsan el kell használni, mert így már gyorsan romlik... ezért inkább ilyenkor betesszük az aszalógépbe, és teljesen szárazra aszaljuk. Mi történik ilyenkor? Az enzimek köszönik szépen jól megmaradnak, ugyanakkor a szárítással tartósítás is történik: vagyis ha megszárítva dobozba tesszük, akkor bármikor felhasználható, akár hetekig is eláll. Ez a folyamat a magok "aktiválása". Vagyis: ha van otthon mindig aktivált diónk és napraforgó magunk, akkor már nem kell az előkészítéssel foglalkozni, hanem azonnal felhasználhatjuk őket. A diót és a napraforgó magot szárazon megőröljük, félretesszük. A paprikát, fokhagymát a sóval simára turmixoljuk, a többi zöldséget egészen apróra vágjuk (vagy reszeljük). A turmixolt zöldségeket összegyúrjuk a száraz magokkal, majd belegyúrjuk az apró zöldségkockákat. Zöldségkocka nélkül is finom, talán úgy túl tömény, a zöldségkockák lazítják kicsit. Ez így már készen is lenne, nem szükséges aszalni. Ha mégis túl lágynak érezzük, akkor kevés utifűmag héjjal lehet sűríteni. Fagylaltos kanállal gombócokat formázunk és a saláta mellé tálaljuk. A salátáról nem mondanék túl sokat, a lényeg, hogy falatnyi (nem kisebb és nem nagyobb) darabokra vágjuk a zöldségeket (salátát, uborkát, paprikát, hagymát, paradicsomot, esetleg retket, de mehet bele friss kukorica vagy olajbogyó is). 10%-ban vágjuk bele valamilyen gyümölcsöt, pl. narancsot vagy kiwit, nagy sikere lesz :) Az öntethez pedig turmixoljunk simára 1-2 almát, ízesítsük citromlével és egy kevés datolyával, sóval, öntsük a salátára, jól keverjük el és tálaljuk. Ha diógolyó mellé adjuk a salátát, akkor a salátára már ne tegyünk olajat, mert a diógolyó is zsíros... A csírát, vagy bármilyen friss zöld levelet ne hagyjuk ki belőle, bazsalikom, petrezselyemzöld... nyami :)

Vegán fetasajt és fetasajtkrém tofuból, egyszerűen

2016. július 19. VegaNinja 

Az eredeti receptet a Kozmosz Vegán Étterem tulajdonosa súgta meg nekem, engedelmével most megosztom veletek is. Rendkívül egyszerű megcsinálni, viszont az evését abbahagyni nem annyira! A vegán fetakockákat spagettire, salátára, rizottóba teheted, vagy villával összetörve a kapott krém szendvicsen (paradicsommal, hagymával, hmmm!) és mártogatósként is nagyon finom. Megtölthetsz vele paradicsomot vagy paprikát, esetleg gombafejeket, padlizsánt, cukkinit amit utána összesütsz sütőben.  Hozzávalók: 2 tömb tofu rozmaring tárkony (kihagyható) 1 nagy gerezd fokhagyma felszeletelve 1-2 teáskanál só olaj vagy víz egy darab 370 ml-es befőttes üveg Két verziót készíthetsz: az olajmentes sokkal egészségesebb, hiszen a testednek semmi szüksége az extra olajra. Azonban az olajban tárolt tovább eláll, és ez hasonlít 100%-osan az eredeti fetasajtra. Tofuból is kísérletezhetsz több márkával. A Toffini jobban hozza a “kecskeízt”, amit éppen ezért sokan nem szeretnek. Lejárathoz közeli tofuból készítve sokkal krémesebb is lesz, mint a Lunter márkájú. Ez utóbbi semlegesebb ízű, régebb óta vegánoknak inkább ezt ajánlom.   Olajos verzió A tofuról leöntöm a levet, 1 x 1 x 1 centis kockákra vágom. Az üveg aljára teszek egy marékkal, megszórom sóval, fűszerekkel, és pár szelet fokhagymát teszek rá. Erre jöhet a következő réteg tofu, só, fűszerek és fokhagyma. Kb. 3 rétegből megtelik az üveg. Ez után felöntöm tetszés szerinti, folyékony olajjal, és alaposan felrázom. A kókuszolaj nem alkalmas erre, mert 25 fok alatt szilárdul, és ez nem szerencsés, hiszen hűtőben kell tárolni. 1-2 nap alatt jól átveszi a rozmaringos, nagyon enyhén fokhagymás ízeket. Az olajos verziót akár egy hónapig is a eláll, ám ez nálam még sosem derült ki, egy hét alatt sajnos mindig elfogy.   Olajmentes verzió A tofu leöntött levét félreteszem, a tofut felkockázom, és a fent leírtak szerint rétegezem a fűszerekkel, sóval és a fokhagymával. A végén ráöntöm a tofu levét és annyi vizet, hogy ellepje. Hűtőbe teszem, és már fél nap után elkezdi felvenni az ízeket. Egy hét alatt érdemes elfogyasztani. Extra tipp: ha szereted a zöld olívát, megmaradt levét is felhasználhatod a páclé elkészítéséhez, hogy még pikánsabb pácolt tofut, azaz vegán fetát kapj.     The post Vegán fetasajt és fetasajtkrém tofuból, egyszerűen appeared first on VegaNinja.

Reggelire fel! Málnás chia puding superfoodokkal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)

2016. május 27. Zöld Avocado 

Reggelire fel! Málnás chia puding superfoodokkal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) Korábban már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon két gyönyörűszép és nagyon tápláló chia puding receptet. Egy csokis-kókuszos és egy szőlős chia reggelit. A recepteket itt találjátok. A mostani bejegyzésben egy "szuperételes" chia puding kerül az asztalra. Egy tálnyi "szuperegészség", szuper gyorsan, szuper finoman reggelire.  málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) - 2 dl kókusztej ital - 1 db érett banán - 1 marék friss málna - 2 ek chia mag - 1 tk frissen darált lenmag - 2 ek kendermag - 1 marék natúr kesudió - 1 marék aszalt goji bogyó ELKÉSZÍTÉSA kókusztej italt a banánnal és a málnával összeturmixoljuk. Kitöltjük egy müzlistálba. Belekeverjük a lenmagot és a chia magot, majd félretesszük kb. 45 percre, hogy legyen ideje sűrűsödni, pudingosodni. Mielőtt elfogyasztanánk hozzá adjuk a kesudiót, a kendermagot és a goji bogyót. Most már kezdődhet a nap! ;-) málnás chia puding superfoodokkal (mindenmentes, nyers vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat! :-)  MIÉRT NEVEZIK SUPERFOODOKNAK A HOZZÁVALÓKAT? A chia magról bővebben itt olvashatsz: http:/­­/­­www.originalchia.hu/­­tapanyagtartalom/­­ A kendermagról bővebben itt olvashatsz: http:/­­/­­ossejt-terapia.shp.hu/­­hpc/­­web.php... A lenmagról bővebben itt olvashatsz: http:/­­/­­hajraegeszseg.hu/­­cikk/­­2014-11-09/­­egyunk-lenmagot A kesudióról bővebben itt olvashatsz:http:/­­/­­napidoktor.hu/­­blog/­­termeszetesen/­­a-kesudio-15-elonye/­­ A kókusztejről bővebben itt olvashatsz: http:/­­/­­www.biocity.hu/­­b.../­­a-keleti-konyha-kincse-a-kokusztej/­­ A goji bogyóról bővebben itt olvashatsz:http:/­­/­­www.liciumgyumolcs.hu/­­tenyek.html A málnáról bővebben itt olvashatsz:http:/­­/­­veddamagyart.info/­­elelmi.../­­669-naponta-3x3-hazai-malna Az érett banánról bővebben itt olvashatsz: http:/­­/­­filantropikum.com/­­ezert-fogyasszunk-minel-tobb-barn.../­­

Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módra

2016. május 6. Éltető ételek 

Kapros-citromos spárgafőzelék vegán módraA tegnapi spárgás rizottóhoz csak a fél csomag spárgát használtam fel. Mivel nem jó sokáig tartogatni, ezért ma ismét spárga volt a tányéromban. Ennek a receptnek az ötlete Chili & Vanilia oldaláról származik, viszont vegánosítottam, és még megturbóztam egy kis sárgarépával. Nem rontotta el. :) A citromhéjat ne hagyjátok ki belőle, az adja meg azt a ízélményt, bátran próbáljátok ki. Hozzávalók (1 adag): - fél csomag zöld spárga (kb. 25 dkg) - 1 közepes sárgarépa - 2 dl zöldségalaplé - himalája só, bors - pár csepp friss citrom - 1 evőkanál barna rizsliszt - 1 dl zabkrém (ezt használom) - leheletnyi BIO citrom héja (2-3 reszelés) - 1 kávéskanál mustár - kapor, metélőhagyma Elkészítése: Előszőr a spárgát meghajlítjuk, és eltörjük. A csúcsos részét félretesszük, az alsó részét meghámozzuk, a végét levágjuk, majd felkarikázzuk.A sárgarépát meghámozzuk, kis kockára vágjuk.A zöldségalaplébe feltesszük főni a feldarabolt zöldségeket. Sózzuk (ha a zöldségalaplé nem sós) és borsozzuk. Cseppentsük bele a citromlét is.Kb. 10-15 perc alatt pároljuk puhára. Ekkor mehet hozzá a spárgacsúcs is.A riszlisztet keverjük össze a zabkrémmel, majd öntsük a főzelékre.Kb. 5 perc alatt főzzük össze, ezalatt besűrűsödik a főzelék.Vegyük le a tűzről. Reszeljük bele a citromhéjat, adjuk hozzá a zöldfűszereket is (1-1 kávéskanál mennyiség)

GOMBÁS RÉTES

2016. április 2. Mit főzzek holnap? 

Nyers sós-goji bogyós csokoládé (vegán) + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért

2016. március 19. Zizi kalandjai 

Nyers sós-goji bogyós csokoládé (vegán) + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/­­”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway  

Spenótos humusz (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)

2016. március 16. Zöld Avocado 

Spenótos humusz (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)Holnap megint Szent Patrik nap. Ez azt jelenti, hogy a Világ minden táján az írek zöldbe öltöznek, és ünnepelnek. Tavaly már készítettem zöld menüsort erre az alkalomra, és az idén is megemlékezem egy zöld színű, de arab étellel az ír zöld napról. Szeretem ezt a színt! ;-) spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) A csicseriborsóból készült arab ételek közül az egyik legnépszerűbb étel, a humusz. Nemcsak mert egyszerű, és nagyszerű, tápláló és egészséges, de felhasználhatósága is szerteágazó. Fogyaszthatjuk önmagában friss, ropogós saláta kíséretében, vagy kenyérre kenve szendvicsként, de megtölthetjük vele a házi wrapunkat, a húsmentes hamburgerünket, kísérheti a zöldséges fasírtjainkat, falafelünket, vagy csak egyszerűen kifőtt tésztával összekeverve, mint, egy "szósz" gazdagíthatja a vacsoránkat. Köszönhetően a vegetáriánus konyha napjainkban is zajló térhódításának, egyre több asztalra jut el a humusz, ami nem mellesleg tökéletes fehérjeforrás a húsmentes étrenden élőknek is. spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) Engem személy szerint sokáig elkerült a humusz. Nem azért mert nem találkoztam vele, hanem azért mert az avokádóhoz, és a brokkolihoz hasonlóan nem volt szerencsés az első találkozás. Nyersen beleharapni az avokádóba, szétfőtt brokkolit piszkálni, és natúr, ízetlen és színtelen humuszt kóstolni, nem éppen pozitív élmény. Jó pár évig hanyagoltam is ezeket az alapanyagokat, mígnem újabb esélyt kaptak tőlem, és más megvilágításban, igazi finom ételekben megtaláltuk a közös hangot. A mostohagyerek avokádóhoz és brokkolihoz is, számos ínycsiklandó recepttel szolgálok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. És akkor nézzük most a humuszt! Szeretem a szép színes ételeket, így a humuszba is csempésztem egy kis életet, egy kis színt. A következő receptben egy nagyon szép zöld színű, és egyszerűen elkészíthető, spenótos humuszt mutatok meg nektek. Miért fogyasszunk rendszeresen csicseriborsót? csicseriborsó - kitűnű fehérjeforrás  - magas magnézium, cink és vastartalom - tartalmaz még: karotint, E-vitamint, B1- és B6-vitamint  - pektintartalma és lassú felszívódása miatt csökkenti a vércukorszint ingadozást, ezért a cukorbetegek előszeretettel fogyasztják - alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt a fogyókúrázók és diétázók előszeretettel alkalmazzák - "élelmi rostokban gazdag: támogatja emésztésünk munkáját, és segít megszabadulni a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól - a rostban gazdag alapanyagok rendszeres fogyasztásával normalizálhatjuk vérnyomásunkat, segíti a koleszterin kiürülését szervezetünkből, ezáltal csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket - magas folsavtartalma miatt a kismamáknak, míg magas triptofántartalma miatt a szülés utáni depresszióban szenvedőknek vagy éppen a fáradt, kimerült felnőtteknek és gyerekeknek nyújthat segítséget - csicseriborsóból lisztet is szoktak készíteni, mely a gluténérzékenyek diétájának fon tos alapanyaga lehet" Forrás: Házipatika spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (egy müzlistálnyi adaghoz) - 1 bögre száraz csicseriborsó vagy 1 db konzerv bio csicseriborsó - Himalája só, őrölt fehér bors - 3 gerezd fokhagyma - 4 ek tahini szósz - 1 ek extra szűz olívaolaj - 1 citrom frissen facsart leve - 5 ek tiszta víz (főző víz) - 2 marék friss spenótlevél - (elhagyható - 1/­­2 db érett avokádó) ELKÉSZÍTÉS Ha száraz csicseriborsót használunk, áztassuk be min. 12 órára, majd kb. 80 perc alatt főzzük puhára sós vízben, közepes lángon (pótold a vizet, mert folyamatosan elfő). Ha konzerves borsót használunk, nem kell megfőzni.  A megfőtt csicseriborsót és a többi hozzávalót beletesszük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe, és krémesre kevertetjük vele. (Kézi botmixert is használhatunk, de nem lesz olyan krémes.) Kész is a spenótos humusz. És, hogy mit is kezdhetünk a zöld humusszal? Például ezt! ;-) Zöld melegszendvics, spenótos humusszal A tetszés szerinti (GM) kenyérszeleteket kenjük meg spenótos humusszal, szeljünk rá kemény sajtot, helyezzünk rá pár szem friss spenót levelet, majd az egészet szórjuk meg görög feta sajttal, amit előtte kézzel vagy villával morzsára törtünk. Helyezzünk a tetejére egy újabb spenótos humusszal megkent kenyérszeletet, hogy a szendvicsnek legyen teteje is. Helyezzük őket az összecsukható szendvicssütőnkbe, és sajtolvadásig süssük a zöld melegszendvicseinket. spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)  Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado-val! :-)  Megjegyzés1: Most kezdődik a medvehagyma tavaszi szezonja. Próbáljuk ki a humuszt spenót helyett medvehagymával is! ;-)  Megjegyzés2: "A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak.  Több változata ismeretes. Készülhet hántolt vagy hántolatlan szezámmagból - előbbit a Közel-Keleti (arab és zsidó) konyha használja, utóbbi inkább a kínai, koreai és japán ételekhez kedvelt. A hántolatlan változatnak magasabb a tápértéke, ugyanakkor keserűbb az íze.  Felhasználhatnak hozzá nyers vagy enyhén pörkölt magokat egyaránt. A hőkezelés hatására a kész tahiniben csökken bizonyos vitaminok, tápanyagok mennyisége. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.  A tahini kitűnő forrása a réznek, magnéziumnak, kalciumnak és cinknek, ugyanakkor gazdag rostokban és B1 vitaminban.  A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. A világszerte növekvő szezámfogyasztás sajnos ezen egészségügyi problémák számát is folyamatosan gyarapítja. Az Európai Unióban  forgalmazott előre csomagolt ételeken ezért kötelező feltüntetni, ha szezámot vagy szezámszármazékot tartalmaznak." Forrás: Wikipédia  spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)

Pikk-pakk kész, banános zabpelyhes kevert, akár reggelire is (laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2016. február 25. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, banános zabpelyhes kevert, akár reggelire is (laktózmentes, tojásmentes, vegán) banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ritkán készítek sütőben sült süteményeket, amik főként lisztből és édesítőszerből állnak. Általában, ha édességre vágyunk, vagy vendégek jönnek, nyers vegán édességeket, kókuszgolyókat, kekszet, muffint teszek az asztalra. Inkább a főételre helyezem a hangsúlyt, és a több időt! Desszertnek valami gyorsan elkészíthető, de mutatós receptet választok. Édes ízből, egy kiadós ebéd vagy vacsora után, úgyis csak pár falatot kíván az ember. ;-) Persze teljesen más tészta az, amikor rádtör az érzés, hogy  az elégetett kalóriákat, most azonnal édes és gyorsan felszívódó szénhidrátbombával szeretném pótolni! Ilyen is előfordul! Velem nem sokszor, de előfordul. ;-) Így történt, hogy leporoltam egy régebbi egészségtelen kevert tészta receptet, és pár egyszerű cserével egy vegán, könnyebben emészthető, reformosabb, de még mindig kalóriában gazdag (nem fogyókúrás süti), villámgyorsan elkészíthető, és egyszerű, banános kevert süteményt kaptam eredményül. Pillanatok alatt elkészült és pillanatok alatt el is fogyott. :-) banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Nem erősségem a sütés, szerencsére nem is sűrűn van rá igény. A külalakon még lehet dolgozni. A fejemben úgy álmodtam meg, hogy szép csíkos süti lesz (sárga és barna csíkos), illetve a sütemény tetején a Földrengés utáni szakadékok, és földcsuszamlásokra emlékeztető repedések sem voltak a tervben. Azóta már kicsit utánaolvastam, és állítólag, ha sütés közben, amikor már van kérge a süteménynek, de még belül nyers, megböködöm a tetejét, akkor a lyukakon távozik a sütemény belsejéből a sütés közben felszabadult levegő, és nem reped szét. Van benne logika, úgyhogy legközelebb kipróbálom. ;-) A "szépség", és a kevésbé értékes tápanyagok ellenére egy nagyon finom, és nagyon egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész sütemény készült. Fogadjátok sok szeretettel!  Arról, hogy miért hasznos tápanyagforrás a banán, illetve, hogy miért értékes gabona a zab, itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon korábban már esett szó. Itt és itt olvashatjátok!   zabpehely HOZZÁVALÓK (30x10 cm-es hosszúkás sütőformához) - 100 g zabpehely (GM) - 100 g (barna) rizsliszt - 1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 50 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/­­2 kk őrölt fahéj - 1 el őrölt lenmag + 3 ek tiszta víz (vegán tojáspótló) - 50 ml kókuszolaj - 100 ml rizstej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 2 db érett banán - 3 ek bio kakaópor vagy karobpor - (elhagyható - 2 ek chia mag) banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA vegán tojáspótlóhoz a frissen darált lenmagot a háromszoros mennyiségű vízzel elkeverjük, és félretesszük állni 15 percre (kocsonyásodni). Közben a zabpelyhet ledaráljuk, és összekeverjük a többi száraz hozzávalóval: rizsliszt, szódabikarbóna, só, édesítőszer és fahéj. (Chia mag) A folyékony hozzávalókat is összekeverjük egy másik tálban: vegán tojáspótló, kókuszolaj, és a banánpép (turmixolt vagy villával összetört banánok). A folyékony és száraz hozzávalókat egybeöntjük, és csomómentesre keverjük. Készíthetjük az egészet "csokisra", vagy kakaó nélkül világosszínűre, de készíthetjük felesben is. A kikevert tészta felét áttesszük egy másik tálba, és kakóporral vagy karobporral összekeverjük. Amikor a kókuszzsírral kikent és kilisztezett sütőformánkba tesszük, akkor rétegesen változtathatjuk a színeket. (Alulra a kakaós tésztából, majd a világosból, újra kakaós, majd újra világos). Előmelegített sütőben 180 °C-on kb. 35 perc alatt készre sütjük a gyors kevert süteményünket. banános zabpelyhes sütemény (laktózmentes, tojásmentes, vegán)  TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: Mivel lassan felszívódó, rostban gazdag, laktató zabpehelyből készült, így akár reggelinek, vagy tízórainak is tökéletes.

Vegán tejberizses rétes recept

2016. január 2. VegaNinja 

Anyukám már harmadik éve ezt a csodás, tejberizses vegán rétest készíti karácsonykor, amit az egész család imád, és senkinek sincs hiányérzete. Főleg, ha vegán almás rétes  is készül mellé, ami a hagyományoshoz hasonlóan készül, csak tojás helyett kurkumás növényi tejszínnel kell megkenni a tetejét. Hozzávalók: 1 csomag réteslap kevés olaj a lapok megkenéséhez 1 csipet […] The post Vegán tejberizses rétes recept appeared first on VegaNinja.

Vörösboros szejtánraguval töltött padlizsán

2015. december 19. Vegán muflon 

Tisztában vagyok vele: már illene valami olyan étellel előállnom, mely a legmélyebb ünnepi áhítat közepette okoz fulladást, miközben a tévében a két nyomorult betörő pajszerral kergeti a leendő drogfüggő fiúcskát. De sajnos karácsonyi hangulatom egyelőre a texasi láncfűrészesével vetekszik, és páncélszekrényt tolnék minden rnb lotyó lábára, aki valaha kiénekelte a "christmas" kifejezést. No, de a következő főzési folyamat ezekben a vészterhes időkben is fellelkesített. Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán 200 g szejtánpor 3 ek szójaszósz 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szál zeller 1 nagyobb sárgarépa 1,5 dl vörösbor 3 evőkanál paradicsompüré 2 kiskanál rozmaring 2 babérlevél só/­­bors A szójaszószt a szejtánporhoz adagoljuk, majd felöntjük 1-1,5 dl langyos vízzel, és robosztus módon összegyúrjuk. (Ha túl száraz lenne, ne szégyelljünk még vizet adni hozzá.) Az így kapott - egyelőre ízléstelen - masszát 4-5 egyenlő részre szeleteljük, majd egy jó liter vízben megfőzzük. (Ehhez további szójaszószt is adagolhatunk.) A főtt szejtánt turmixgépben durvára aprítjuk, és félretesszük. A padlizsánt hosszában kettévágjuk, a két fél közepét szemérmetlenül kivájjuk, majd besózzuk, hogy kieressze a levét. Közben a felaprított hagymát olívaolajon megpároljuk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, a felaprított zellert és sárgarépát. Kis lángon, kevergetés közben puhára pároljuk, majd nagyobb fokozatra kapcsolva hozzáadjuk a ledarált szejtánt. Amíg kissé megpirul, az elegyet rozmaringgal, babérlevéllel, sóval és borssal ízesítjük. Ekkor hozzápasszítjuk a paradicsompürét, a vörösbort, és elkeverjük. További három percig pároljuk, majd megtöltjük vele a padlizsánokat. (Melyeket előzőleg ugye papírtörlővel letörölgettünk.) 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük, és ennyi.

„Hamis” gombakrémleves

2015. december 6. Vegetáriánus receptek 

„Hamis” gombakrémlevesA gombaszár általában vitatott felhasználású, de azért nem az ördögtől való. Az őzlábgomba szárát például nem esszük, mivel nagyon fás, viszont nem érdemes kidobni. Szárítsuk meg az őszi napon vagy aszalóban, daráljuk porrá, és ha szükséges szitáljuk át. Kiváló ízesítő lesz belőle.

Hozzávalók:
- 2 ek olaj
- 1 fej hagyma
- 2 nagy krumpli
- 1 l víz
- ½ mk bors
- 1 mk őrölt rozmaring
- 2 tk só
- 3-4 ek gombapor
- 1 dl tej
- 1 ek petrezselyemzöld

A krumplit megpucoljuk, lereszeljük, félretesszük. A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Beletesszük a krumplit is, kevergetve azt is pirítgatjuk. Felöntjük vízzel, fűszerezzük, hozzáadjuk a gombaport is és alaposan elkeverjük. Kis lángon, meg-megkeverve főzni kezdjük, amíg a krumpli pépes nem lesz.
Botturmix segítségével alaposan eldolgozzuk, majd áttörjük leves szűrőn, mivel a fás részeket továbbra sem akarjuk megenni. Hozzáöntjük a tejet, újraforraljuk, végül elkeverjük benne a petrezselymet.
Rukkolával, parmezánnal vagy reszelt sajttal tálalhatjuk.
Bliszkó Viktor

Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2015. november 25. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (vegán) A palacsinta amerikában főként reggeli fogásként szerepel az otthonokban. Nálunk, magyaroknál inkább főétel egy tartalmas leves után ebédre a családnak, míg az éttermekben desszertként találkozhatunk velük az étlapon. Vannak kultúrák a Világban, ahol pedig inkább vacsorára falják a különböző palacsintákat. Ez röviden azt jelenti, hogy a palacsintát a nap 24 órájában képesek vagyunk megenni! :-)  Nagyon sokféle receptet lehet találni a neten palacsinta ügyben. A sütőtökös palacsinta gondolatát sem én találtam fel, de mivel az egyik kedvenc téli tökfélémről van szó, nem maradhatott ki, mint fő palacsinta alapanyag! ;-) Hiszen jó palacsintát bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben képes vagyok megenni... főleg, ha még vegán is! Mert ilyenkor nem csak a szám, de a testem is örül neki! ;-) Olyan receptet szerettem volna, ami a leginkább gyomorbarát, és a legtöbb ember számára fogyasztható. Így egy laktózmentes, tojásmentes és vegán változatot választottam, mely a China Study Cookbook - ban, avagy a Kína tanulmányhoz tartozó szakácskönyvben található recepten alapszik. (A Kína tanulmány elolvasása volt az utolsó löket a vegetáriánussá válásom kalandos útján. Ajánlom mindenki figyelmébe!) Készítettem hozzá egy fahéjas öntetet is, ami tökéletesen kiegészíti ezt a télies hangulatú finomságot.  sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Természetesen gluténmentes liszttel is elkészíthetitek. Legközelebb gesztenyeliszttel fogom kipróbálni ezt a receptet.  Hogy miért gesztenyeliszt? Egyrészt mert van itthon, és ritkán használom, pedig  sok jó tulajdonsága van. Másrészt, mert valami teltebb liszttel tudom elképzelni ezt a palcsintát, és GM zabliszttel már készítettem egy másik,  banán palacsintát korábban a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Azonban, ha gesztenyeliszttel dolgozunk, igazítsuk hozzá  a többi hozzávalót is, mert a gesztenyeliszt nagy nedvszívó képességgel rendelkezik, így az általam megadott folyadékmennyiség gesztenyeliszttel már nem biztos, hogy ugyanazt az eredményt fogja produkálni.    sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 35 db):   - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt  - 1 nagy bögre sütőtök püré (párolt sütőtök húsa) - 5 ek maple- vagy agave- vagy datolya szirup  -  1/­­2 tk Himalája só  - téli fűszerkeverék: 1/­­2 kk őrölt szegfűszeg, 1/­­2 tk őrölt szerecsendió, 1 tk őrölt fahéj  - 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízben elkeverve (2 db vegán tojásnak felel meg)  - 30 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mogyorótej, mandulatej)  -  1/­­2 tk szódabikarbóna  - öntethez: natúr (szója) joghurt + őrölt fahéj + tetszés szerinti édesítőszer  - sütéshez: kókuszolaj sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS  A sütőtököt meghámozva, lekockázva, puhára pároljuk kb. 25 perc alatt. Majd összenyomjuk villával, vagy turmixgéppel, hogy sütőtök püré legyen belőle. (Meg is süthetjük a tököt sütőben, de nálam ez nem vált be, mert megettem az aranybarnára sütött tököt, mielőtt a palacsintába került volna. Nagyon szeretem. ;-) )  A frissen darált lenmagot elkeverjük a háromszoros mennyiségű vízben, és félretesszük min. 15 percre. Ezidő alatt elkezd kocsonyásodni, és így fogja a tojást helyettesíteni a vegán édességünkben. A száraz és nedves hozzávalókat összekeverjük külön-külön egy-egy keverő tálban. Majd összeborítjuk, és hozzáadjuk a sütőtök pépet. Alaposan összekeverjük, hogy ne maradjanak lisztcsomók benne. Egy palacsintasütőben kevés kókuszolajon, közepes lángon, szépen lassan, kisütögetjük az amerikai palacsinta méretű (kb. a tenyerünk közepe) palacsintákat. Tálalhatjuk például házi lekvárral, maple sziruppal, pekán dió morzsával, banán karikákkal stb. Én fahéjjal és agave sziruppal kikivert natúr szója joghurtot készítettem mellé. Tökéletes őszi/­­téli reggeli, de akár az iskolai uzsonnás táskába is elfér. Sőt! A munkahelyre is magunkkal vihetjük, mert melegítés nélkül, szobahőmérsékleten is bátran fogyasztható. Finom és tápláló útravaló! :-) sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés: Azt észrevettétek már, hogy ha a boltban megvásárolt sütőtököt pár napig szobahőmérsékleten tároljátok ( mielőtt felhasználnátok) , akkor édesebb lesz? Próbáljátok ki!  sütőtökös amerikai palacsinta fahéjas öntettel (laktózmentes, tojásmentes, vegán)

Margarin/vaj/májkrém/körözött helyett

2015. november 9. Vegán muflon 

Margarin/vaj/májkrém/körözött helyettMint ismeretes, a magyar állampolgár egy 2km-es buszút közben hajlamos éhen halni, ha nincs nála egy alufóliába csomagolt szalámis szendvics. Így hát az utazás ötödik másodpercében elő is veszi a ominózus rettenetet, és ötpercnyi zörgés után gondoskodik róla, hogy az egész jármű átható Pick-aromát árasszon. (Parasztok Wunderbaumja - mondaná a békétlen vegán.) Sőt, sokan egy nyomorult teleportot nem bírnának ki valami szocreál étvágycsökkentő nélkül. Ők remélhetőleg úgy végzik, mint Jeff Goldblum a Légyben, és rettenet hülyén fognak festeni, mikor génjeik egyesülnek a szalámis szendvics molekuláival. Szendvicskészítés terén Közép-Európa egyébként is feneketlen időcsapdában vergődik, ezért a laikusoknak most szeretnék gasztronómiai mentőkötelet dobni, melyekkel felválthatják a vajat/­­vajkrémet, margarint és a hozzájuk szervesen kapcsolódó állati származékokat. 1. Paprikakrém 2. Klasszikus padlizsánkrém 1 nagyobb darab padlizsán 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 2 evőkanál olívaolaj só, bors A padlizsánt jó 15-20 percre 220 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd mikor ráncok tekintetében Keith Richardsra kezd hasonlítani, kivesszük. A szitkozódást elkerülendő, megvárjuk, míg kissé lehűl, és lehúzzuk a héját. Ekkor az összetevőkkel együtt egy tálba helyezzük, és botmixerrel összedolgozzuk. A közhiedelemmel ellentétben mustárt nem, majonézt pedig a legvégső esetben sem igényel. 3. Vegán kolbászkrém Paradoxonok nélkül mit sem ér az élet, ennek szellemében kéretik beszerezni az alábbiakat: 150 g (azaz fél csomag) füstölt tofu 1/­­2 fej vöröshagyma felcsíkozva 1 nagy gerezd összetört fokhagyma 1 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt kömény 1 evőkanál szójaszósz 1 evőkanál olívaolaj só fél zöld hegyes erőspaprika felaprítva (opcionális) A tofut összetörjük, majd a többi alkotóelemmel együtt botmixerrel összemixeljük. 4. Humusz Az alsós környezetismeret-órán megismert humusszal csak akkor kínálgatjuk vendégeinket, ha utáljuk őket. Ha viszont valamilyen okból szimpatizálunk velük, akkor a közel-keleti specialitással állunk elő, és előkészítjük ezeket: 400 gramm beáztatott vagy konzerv csicseriborsó 1 evőkanál tahinikrém (avagy szezámkrém, házilag is előállítható) 1 nagy gerezd fokhagyma 1 kiskanál őrölt római kömény pár csepp citromlé pár csepp chiliszósz (opcionális) só, bors Az összetevőket egy tálba helyezzük, majd botmixerrel összedolgozzuk. Fontos, hogy a csicseriborsó levéből is használjunk egy keveset, különben szárazabb lesz, mint egy telek-adásvételi szerződés. (Tahini helyett mogyoróvajat is használhatunk, de ne áruljuk el senkinek!)

Túrós/diós - szilvás rétes

2015. szeptember 17. BioBrigi 

Túrós/diós - szilvás rétesA szilvalekvár már megfőtt a múlt héten. Ebben az évben különösen finom lett - bár az is igaz, hogy az Apa féle önkeverős üstben összesen vagy 12 órát rotyogott. El is párolgott a fele mennyiség az edényből, mikorra készen lett. Csak az üst oldalán elhelyezkedő "gumicukor" jelezte, hogy a kezdetén meddig ért a szilva. A fák tetején az éretlenebbje most kezd jó lenni, így mehet a mélyhűtőbe, sütőbe, aszalóba... Egy adag rétesben végezte ma. A túrós változat Hozzávalók: (3 rúd) 2 csomag Tante Fanny teljes kiőrlésű rétestészta 1/­­2 kg túró 1 pohár tejföl 1/­­2 dl olivaolaj 2 ek gyümölcscukor vanília 1 kg szilva A szilvát kimagozzuk. A túrót összekeverjük a tejföllel, cukorral és vaníliával. Egy hideg vizes konyharuhát leterítünk az asztalra, arra helyezzük a tésztarétegeket, amiket megkenünk olajjal. Két tekercs elég egymásra. A lap alsó részére kerül a túró harmada, arra a szilvaszemek harmada, és azután tekerjük fel a tésztát a konyharuha segítségével. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, abba helyezzük a réteseket, a tetejüket megkenjük kevés olajjal és 25-30 perc alatt megsütjük. A diós változat Hozzávalók: (3 rúd) 2 csomag Tante Fanny teljes kiőrlésű rétestészta 20 dkg dió 1/­­2 dl olivaolaj 1 kg szilva A szilvát kimagozzuk. A diót ledaráljuk. Egy hideg vizes konyharuhát leterítünk az asztalra, arra helyezzük a tésztarétegeket, amiket megkenünk olajjal. Két tekercs elég egymásra. A lap alsó részére kerül a dió harmada, arra a szilvaszemek harmada, és azután tekerjük fel a tésztát a konyharuha segítségével. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, abba helyezzük a réteseket, a tetejüket megkenjük kevés olajjal és 25-30 perc alatt megsütjük.

Pálcikás szilvás-mogyorós jégkrém (nyers, vegán)

2015. augusztus 30. VegaLife 

Pálcikás szilvás-mogyorós jégkrém (nyers, vegán) Végre visszatér megint a nyár némi időre, a legfőbb ideje, hogy elkészítsük idénygyümölcsünkből - szilvából - a következő finomságos jégkrémet. A mogyoró, szilva, csokoládé trió nekem nagyon bejön. Rétest már készítettem e három hozzávaló felhasználásával. Annyira finom volt, hogy hihetetlen gyorsan elfogyott. Most ugyanezeket az ízeket pálcikás jégkrémbe öntöttem. Az eredmény nem maradt el. Ropogós csokoládé és tört mogyoró remekül passzolt az enyhén édeskés, de tömény szilvás belsőhöz. Ajánlom minden édesszájúnak, vagy hideg ízekre vágyóknak. A recept:   Hozzávalók: - 2 bögre szilva - 6-8 szem datolya - mogyoró - karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban) - kókuszzsír (folyékony állapotban) - kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup, stb. - mogyoró - alufólia - jégkrémtartó tubusok   Elkészítés: A szilvákat megmossuk, kimagozzuk. A  datolyákat meleg vízben megáztatjuk. A turmixgép poharába a megmosott, kimagozott szilvákat beletesszük, hozzáadjuk a megpuhult datolyát, és a turmixgéppel alaposan összeturmixoljuk.  Turmixolás után kiöntjük a formákba, be a fagyasztóba és kb. 3-4 óra múlva bevonhatjuk a csokis-mogyorós külsővel. (Vagy elfogyasztjuk anélkül.)  A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/­­kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Az egész mogyorót aprítógéppel összetörjük vagy zacsiba tesszük és pl. húsklopfolóval vagy sodrófával addig ütögetjük, míg megfelelően darabos nem lesz. A megfagyott jégkrémet belemártjuk a csokiszószba, vagy kanál segítségével bevonjuk a csokival, a mogyoróban gyors megforgatjuk (mivel hideg a jégkrém, a csokiszósz pillanatok alatt megdermed a tetején). Alufóliába csomagoljuk (nem valószínű ugyanis, hogy a külső rétegtől a formába visszacsúsztatható), rövid időre visszatesszük a fagyasztóba, hogy belülről ismét megdermedjen, ugyanis elképzelhető, hogy megolvad a belseje a kemény csokiburok alatt. Tipp: Ha nem tudjuk a pálcikán elhelyezkedő jégkrémet azonnal a tubusából kivenni, mielőtt a csokimázba tennénk, két ujjunkkal körbefogjuk a tubus végét (ahol a pálcika közelebb van), kicsit úgymond "felmelegítjük", majd könnyedén kihúzzuk a kész jégkrémet.

Helyes táplálkozás a nyári forróságban

2015. július 24. Éltető ételek 

Helyes táplálkozás a nyári forróságbanNem egy mindennapos dolog, hogy napokig 40 fok körül van a hőmérő higanyszála. Még az erős, egészséges embereket is nagyon megviseli, nemhogy az időseket és a gyerekeket. Ilyenkor kifejezetten oda kell figyelni, hogy mit eszünk és iszunk. Bár azért a szervezetünk jelez, nem kívánja nehéz, zsíros ételeket. Jól esik ilyenkor a gyümölcsreggeli és a zöldségsaláta is. Amennyiben a makrobiotika elveit figyelembe vesszük, akkor figyeljünk a yin és yang ételek egyensúlyára. Hideg évszakokban melegítő hatású ételeket,  nyáron hűtő hatású ételeket fogyasszunk.   Az édes, fanyar és a keserű ízeket  helyezzük előtérbe. A sós, csípős, savanyú ételek belülről fűtenek, jobb kerülni ezeket. Ugyanakkor az öt elem tana szerint kifejezetten jót tesznek a csípős, erős fűszerezésű ételek , mert az első pillanatban valóban fokozzák a hőséget, de végső soron felszínre hozzák és eloszlatják a test melegét. Ilyen fűszerek pl. a bors, chili, csípős paprika, gyömbér. Mit együnk? A nyers gyümölcsöknek, zöldségeknek kifejezetten hűtő hatásuk van. Reggelire tökéletes egy gyümölcsreggeli, vagy egy csírakása. A kolláth reggeli is kifejezetten hűtő hatású, hiszen szintén főzés nélkül készül el. Igazán tápláló a zöld turmix, a gyümölcsös smoothie.  Készítsünk ebédre nyers gyümölcsleveseket, főételként együnk különböző gabonákat zöldségekkel (pl. raguval), főzelékeket.  Nagyon jó hűtő hatása van a mungóbab levesnek, mely Kínában mindennapos eledel. Vacsorára könnyű zöldsaláták nemcsak finomak, hanem táplálóak is. Amennyiben főzzük az ételt, akkor az ételek készítése során a zöldségeket  vékonyabbra (gyufaszál vastagságúra) vágjuk, és kevésbé főzzük meg. A legjobb a grillezés, a párolás, a wokban sütés, kerüljük a sütő használatát. Süssünk rövid ideig és magas hőfokon, gyorsan pároljuk meg az ételeket. Ezzel a módszerrel kevesebb energiát vesz fel az étel, így hűtő hatást kapunk.  Mit igyunk? Elsősorban tiszta, buborékmentes, tisztított vizet. Kerüljük a cukros ivóleveket, teákat, szörpöket. Készítsünk friss gyümölcsökből fele víz hígítással turmixokat.  Amennyiben teára szomjazunk, akkor borsmenta, fodormenta, hibiszkusz, citromfű, körömvirág, levendula, édeskömény teát is ihatunk. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az izzadás fokozódik, ezért többet kell innunk a megszokottnál. De NE jeges italokat igyunk , mivel ezek leállítják az emésztést és utána sokkal fokozottabb lesz az izzadás. Ismeretes, hogy az arabok a nagy nyári melegben forrón isszák a mentateát . A menta önmagában is hűsítően hat a szervezetre, és a meleg tea elkortyolgatása után a szervezet hűteni kezdi az italt, így leadja a hőt. A jeges ital fogyasztása során ez pont fordítva történik, tehát a szervezet hőt termel, fokozódik az izzadás. Ugyanakkor az izzadással az ásványi anyagokat is fokozottan ürítjük, ezért az étkezéseknél ezek pótlására is oda kell figyelni. Gyakori az, hogy a szomjúságnak nem a vízhiány az első jele. Fejfájás, szédülés, koncentráció zavar esetén is jót tesz egy pohár víz. Hűtő hatású  - gyümölcsök:  alma,  édes bogyós gyümölcsök,  görögdinnye,  sárgadinnye, déligyümölcsök - gabonák:  köles,  árpa,  búza - zöldségek: brokkoli, paradicsom,  uborka, cukkini, spárga, zöldbab, zöldborsó, karfiol, édesburgonya, zeller, fejes saláta, retek, spenót, tök - hüvelyesek:  mungóbab, limabab, szójabab, vesebab - fűszerek:  római kömény,  édeskömény,  koriander,  tárkony - csírák - színek: fehér, világoskék, zöld Egy kis tisztítás Ilyenkor érdemes dinnyenapokat tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánjuk magunkat erre, akkor fontos, hogy ne együnk mellé semmi mást, még vizet se igyunk. Hetente 1-2 gyümölcsnap is igazán üdítő lehet ebben a nagy melegben. Válasszunk egy könnyedebb napot, akár hétvégét, vagy déltől másnap délig történő gyümölcs- és zöldségevést. 

Paprikás krumpli gombával

2015. július 12. Vegetáriánus receptek 

Paprikás krumpli gombávalHozzávalók:
- 1,5 kg krumpli
- 400 g erdei gomba, rosszabb esetben csiperke
- 1 paprika
- 2 nagy paradicsom
- 2 fej hagyma
- 1 kk bors
- 4 tk fűszerpaprika
- 3 babérlevél
- egy ágvég rozmaring
- olaj
- só
- víz

Két menetben készítjük el.
A gombát megtisztítjuk, ha szükséges daraboljuk. 1 fej hagymát felaprítunk és olajon megpárolunk. Hozzáadjuk a gombát és a rozmaringot, enyhén sózzuk. Előbb-utóbb levet ereszt, addig főzzük, míg a lé el nem fő alóla. Kiszedjük és félretesszük.
A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk. A paprikát és a másik hagymát szintén felaprítjuk, olajon megpirítjuk. Levesszük a tűzről, elkeverjük benne a borsot, a paprikát és a babért. Hozzáadjuk a krumplit, átforgatjuk a fűszerekkel. Felöntjük vízzel, hogy éppen ellepje, beledaraboljuk a paradicsomot, sózzuk, és majdnem készre főzzük.
Mikor majdnem kész, hozzáadjuk a gombát, átforgatjuk, majd összefőzzük.
Bliszkó Viktor

Tejszínes-brokkolis spagetti (vegán)

2015. május 28. Mindennapi ételeink 

Tejszínes-brokkolis spagetti (vegán) Egyik nagy kedvencünk, mindhármunknak. Egyszerű, gyors és nagyon finom. :-)  Hozzávalók: 1 fej brokkoli 10 dkg füstölt tofu 3-4 dl növényi tejszín 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só ételízesítő mix (sómentes)(vegeta) kevés szerecsendió 1/­­2 csokor petrezselyem 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 1/­­2 kg spagetti tészta Elkészítés: A tésztát kifőzzük, leszűrjük és lefedve félretesszük. A hagymát apróra vágjuk és az olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Ráhelyezzük a rózsáira szedett brokkolit, fűszerezzük és csupán annyi vízzel felöntjük, hogy megpuhuljanak a brokkolik. Ekkor hozzáadjuk a növényi tejszínt, a felkockázott tofut és még összefőzzük. A legvégén beleforgatjuk a tésztát, és frissen tálaljuk.  TIPP: egyéni ízlésnek megfelelően tehetünk bele több tejszínt, vagy akik nem szeretik a tofut, növényi sajttal is megbolondíthatják. Vagy szójavirslivel...:-) 

1% segítség. De kinek?

2015. május 16. VegaNinja 

Minden évben aktuális: kinek adjuk az adó 1+1%-ot? Sokan szeretünk olyan ügyeket támogatni, amik kapcsolódnak a veganizmushoz. Íme néhány megbízható szervezet, akiknek nagyon sokat segít az 1%-okból befolyt összeg. Az ado1szazalek.com oldalon minden szervezet adószámát megtalálod. Szervezetek A Philip Egyesület nemcsak kutyákat és a macskákat, hanem mindenféle állatot ment, és vezetőjük vegán. Kommunikációjukban is gyakran szólalnak fel a haszonállatként tartott állatok mellett. A Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület is egy olyan vérbeli állatmentő szervezet, akik napi 24 órában rohannak, mentenek, erejükön felül és egyre többet. Minden tagjuk vegetáriánus vagy vegán. A Magyar Tengerimalac-védő Egyesület vezetői vegetáriánusok, de nyitnak a veganizmus felé. Idén ők rendezik a Kísérleti Állatok Világnapját, ahol vegán témájú előadással és infóasztallal segítik a veganizmus terjedését. Az Egészség-vár Alapítvány minden évben megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált, ahol vegán témájú előadások, infóasztalok nyújtanak segítséget mindenkinek, aki érdeklődik a veganizmus iránt. A Zöld Fiatalok Egyesületnél jó helyre kerül az adód 1%-a, mert amellett, hogy tagjai vegánok és vegetáriánusok, a környezeti és emberi értékek mellett az állatvédelem is nagy hangsúlyt kap a tevékenységükben. Mindezek mellett pedig a Food Not Bombs pécsi különítményének adják a befolyt összegek egy részét. Vallási 1% A szervezeteknek szánt 1%-tól függetlenül adható egy vallási 1% is, melyet akkor is érdemes felajánlani, ha nem tudnk teljesen azonosulni egyik vallással sem. A Hetednapi Adventista Egyház tagjai évek óta tartanak vegán főzőtanfolyamokat, és ők maguk is vegánok, hiszen a Bibiliában az áll, hogy Isten az embereknek a növényeket és azok terményeit adja eledelül. A Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége vegetáriánus szemlélet szerint él, egy részük vegán, és tagjai rendszeresen szerveznek ételosztást a rászorulók megsegítésére. A somogyvámosi Krisna-völgyben emellett egy hatalmas biogazdálkodás található.   Segíts máskor is! Sajnos nem gyűjthet 1%-ot, de minden támogatásért hálás az alábbi három szervezet. Ha teheted, év közben is támogasd munkájukat adománnyal! Az Állatmentő Sereg vezetősége vegán, kiállnak minden állatért, és folyamatosan posztolnak vegán információs anyagokat az oldalukon. Még egy vegán szakácskönyvet is kiadtak. Emellett ők is azon lelkiismeretes szervezetek közé tartoznak, akik minden fillért az állatokra fordítanak. A Food Not Bombs nevű nem hivatalos szervezet tagjai kidobásra szánt, de fogyasztható ételekből és ételadományokból vegán ételeket főznek a rászorulóknak. Rendkívül hatékony, és ízig-vérig világmegváltó csapat. Fellépnek a túlfogyasztás, az élelmiszerpazarlás, és a nagyüzemi állattartás környezetterhelése, és a kirekesztés ellen. Étel- és pénzadományokat, önkénteseket is szeretettel látnak. A Vegán Állatvédelem Egyesület még csak most alakul, így 1%-ot nem gyűjthet, de rendezvényeinkre folyamatosan keresnek önkénteseket. A veganallatvedelem@gmail.com email címen tudod felvenni velük a kapcsolatot.

Görög spenótos rétes

2015. április 19. VegaLife 

Görög spenótos rétes Napjainkban már megjelentek a piacokon és a zöldségeseknél a friss, hazai spenótlevelek. Spenótfőzeléken és spenótos tésztán kívül egy ízletes görögös spenótos rétest is készíthetünk. Nem kell hozzá más, mint tofu (nem vegánoknak fetasajt), némi lila és fokhagyma valamint kukorica, és rövid idő alatt össze is áll a töltelékünk. Akár könnyű vacsorának is elkészíthetjük, de munkahelyünkre is vihetünk belőle.  Gyors, olcsó, finom és könnyen elkészíthető, különleges étel.   A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap (teljes kiőrlésű ajánlott) - 30-40 dkg friss spenót vagy 1 csomag mirelit spenótpüré - ételízesítő vagy só - lila hagyma (elmaradhat) - fokhagyma - olaj - 1bögre kukorica - 1 csomag (füstölt vagy natúr) tofu   Elkészítés: A megmosott majd apróra vágott spenótot kevés ételízesítővel vagy sóval és egy pár gerezd aprított fokhagymával megpároljuk. Ha mirelit spenótot használunk, csak a párolás marad fokhagymával és sóval. Hozzáadjuk a kockára vágott tofut és a kukoricát, a felkockázott lila hagymát. A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. A megpárolódott spenótos töltelék felét az egymáson pihenő réteslapok szélére halmozzuk, majd feltekerjük, végeiket behajtjuk és a tepsibe fektetjük óvatos mozdulattal. A másik adag réteslapokkal és töltelékkel hasonlóan járunk el. Amikor mindkettő a tepsiben pihen, kevés olajjal szintén átkenjük a tetejét és aranybarnára sütjük. Frissen, melegen nagyon finom, de remek és gyors étel nemcsak vendégség számára, hanem munkába, iskolába csomagolva is kreatív megoldás. Ha több időnk van, háromszögeket is formázhatunk a réteslapokból.

15 tipp, hogy felpörgesd, az anyagcseréd

2015. április 15. Gréta konyhája 

15 tipp, hogy felpörgesd, az anyagcseréd Leggyakoribb hozzám intézett kérdéseitek egyike, hogy hogyan lehetne gyorsítani az anyagcserénket? A mozgásszegény munka, és életmód, a sok finomított élelmiszer, készétel, kedvezőtlen ételtársítás, mesterséges hormonok, öregedés, lassítja az anyagcserénket, pedig ahhoz, hogy sokáig fiatalok, fittek, egészségesek, legyünk szükségünk van salaktalanításra.  Az anyagcsere nagymértékben függ hormonrendszerünktől, ami függ egészségi állapotunktól, idegrendszerünktől, annak terheltségétől, és még a táplálkozásunktól is. Tehát megállapíthatjuk, hogy minden mindennel összefügg, és amit tehetünk az az, hogy megtanuljuk a helyes táplálkozás alapjait, a megfelelő stressz kezelést-levezetést, megkeressük a számunkra legmegfelelőbb mozgásformákat, és megpróbáljuk kiiktatni életünkből azokat a tényezőket, amelyek boldogtalanná tesznek. Vannak emberek, akik gyors égetők, és vannak, akik lassú égetők. Vannak, akik stressz hatására fogynak, de olyanok is, akik ilyenkor sokkal többet esznek, tehát híznak. Télen lelassul az anyagcserénk, nyáron pedig felgyorsul. Sok mindentől függ, és nem vagyunk egyformák. A növényi étrend segít beállítani a megfelelő anyagcserét, de ez önmagában még nem elég. Mozgás nélkül nem megy. Ha szervezetünket, izmainkat hagyjuk ellustulni, ha dugító, cukros, lisztes, zsíros ételekkel tömjük, előbb utóbb lelassul az anyagcserénk, és szervezetünk a mérgeket, nem kívánatos anyagokat, már nem fogja tudni kiüríteni, így azok salak lerakódásához, elhízáshoz, narancsbőrhöz, szív-, és érrendszeri, emésztőrendszeri, és további hormonális problémákhoz vezetnek. Én, ,,eredetileg lassú égető típus vagyok, és már a negyvenhez közelebb, ami elvileg nem segítené az anyagcserémet, így nekem kell tennem érte. Simán elhíznék, narancsbőrös lennék, vagy beteges, ha nem törődnék azzal mikor mit eszem, mennyit mozgok, hogyan gondolkodom, és milyen tempóban élek, ezért összeszedtem nektek mi az, ami nekem segített lassú égetőből, gyors égetővé válni, azaz alább olyan hasznos tippeket olvashattok, amelyek segíthetnek az anyagcserét gyorsítani, vagy optimalizálni. 1. Hagyd abba a fogamzásgátlók szedését. 2. Fogyassz hormonoktól, nehézfémektől, és vegyi anyagoktól mentes tisztított ( RO vagy desztillált) vizet, télen minimum 1.5 litert, nyáron 2-3 litert. 3. Soha ne fogyókúrázz, mert a jo-jo effektus teljesen tönkreteszi az anyagcserédet, és egyre nehezebb lesz megszabadulni a feleslegtől. A szervezet minden drasztikus kalóriamegvonásnál éhezik, így amikor újra ételhez jut, mindent elraktároz ínséges időkre. Ezért van az, hogy fogyókúra után a legtöbb ember kétszer olyan gyorsan, dupla annyit hízik.  4. Mindig reggelizz. Összedobni egy turmixot, megenni 2-3 banánt nem idő kérdése, a szervezeted viszont felébred, és beindítja a napod, ezáltal az anyagcserédet is. 5. Reggelente éhgyomorra langyos vizet kortyolgass, és ha teheted, akkor egész nap. Én friss gyömbért reszelek bele, de rakhatsz bele citromot is.  6. Minden nap mozogj minimum 20 percet! Komolyan mondom! Minden nap! Ne másfél órát, hanem húsz percet! Már 3 hét múlva is látni fogod a különbséget. Érdemes mozgásformákat variálni, és ami nagyon fontos, hogy ne legyen monoton. Egy edzésen belül is, a magas intenzitás, alacsonnyal váltakozzon. 7. Délig csakis nyers, lédús gyümölcsöket (nyersen, vagy turmix formájában), zöldségeket, vagy annak leveit fogyaszd. A szervezet délig kiválaszt, így azt nem dugítani kell, hanem hagyni, megmosakodni. Belülről is szükség van a napi mosdásra. wink hangulatjel 8. Minden étkezésedben legyenek nyers zöldek, salátafélék. Reggel a gyümölcsturmixodba pakolhatod bele, délben az ebéd előtt, ehetsz meg egy nagy tállal, vagy maga az lehet az ebéd, vagy vacsora is, magvakkal, hüvelyesekkel, sült tofuval kiegészítve. A zöldek tele vannak olyan enzimekkel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, amelyek szabály szerűen pucolják, vakarják rólad belülről a salakot-zsírt, majd megfelelő folyadékmennyiség fogyasztásával, ki is mossák azokat.  9. Ha elhagyod az állati eredetű ételeket, meglátod, mennyire megkönnyebbülsz, szervezeted fellélegzik a nehezen emészthető ételektől, és könnyebben kezd üríteni, méregteleníteni.  10. Étkezz háromszor egy nap, és étkezések közben lehetőleg ne egyél, csak igyál. Így hagysz regeneráló, emésztő, és pihenő időt a gyomrodnak. Hálás lesz érte, és Te is. 11. Hagyd el a finomított cukros, konyhasós, adalékanyagos ételeket, a konzerveket, a zacskós, dobozos cuccokat, a búzalisztet, az étolajat, és egyél többet abból, ami nem a boltból, hanem mondjuk a kertedből, vagy a piacról jön. Kálium kloriddal mérgezett konyhasó helyett, használj tiszta sót (tisztaso.hu). 12. Törődj magaddal. Pihenés igenis mindenkinek jár. Masszázs, szauna, olvasás, és édes semmittevés. 13. Feküdj le időben, és aludj legalább 8 órát, a kevés alvás nem segíti az anyagcserédet. 14. Szabadulj meg attól a negatív gondolati mintától, hogy az anyagcseréd lassú, vagy Te genetikailag ilyen vagy, mert sokszor ezek a minták, hitrendszerek okozzák magát a problémát. Engedd el ezeket, és helyettük gondold azt, hogy mostantól minden tápanyagot felhasznál a szervezeted, mert tökéletesen, szeretettel és a megfelelő ételekkel táplálod. Mert a megfelelő ételekkel táplálod. Ugye? 15. Szeresd magad, mert másokat is így fogsz tudni. Ha szereted magad, kevesebb lesz az életedben a harag, a bűntudat, kevesebb lesz a stressz és szenvedés, a félelem. Ne feledd! Test és lélek együtt kell, hogy működjön, mert egymástól elválaszthatatlanok!

Almás pite (vegán)

2015. április 2. Mindennapi ételeink 

Almás pite (vegán) Folytatódjon a Mit süssek húsvétra? sorozat. Most egy tojás és margarin, fehér cukor nélküli almás pite receptet hoztam.  Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/­­2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj  10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz -- 2 kg alma 10 dkg nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük  a tölteléket: az almát meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.

Vegán mákos császármorzsa

2015. március 22. Mindennapi ételeink 

Vegán mákos császármorzsa Nagy kedvenc, új köntösben :-) Hozzávalók: 3 ek. kukoricaliszt 3 ek. zabpehelyliszt  2 ek. rétesliszt 4 ek. nyírfacukor /­­ gyümölcscukor 4 ek. zabitalpor 2-3 dl víz 6 ek. darált mák  6 ek. olaj  1 citrom héja mazsola - ízlés szerint -- kókuszzsír Elkészítés: A tészta hozzávalóit simára keverjük (tejpor+ víz helyett használhatunk kész növényi tejet is), és 30 percet hagyjuk állni. Kerámia vagy teflonserpenyőbe teszünk 2 ek. kókuszzsírt, és erre öntjük a masszát, fakanál segítségével keverjük-forgatjuk-daraboljuk. Akkor készül el, amikor teljesen megfőtt-átsült a tészta. Porcukorral, lekvárral  vagy szirupokkal tálaljuk.

Ananászos csípős tofu kuszkusszal

2015. február 21. Vegán muflon 

Ananászos csípős tofu kuszkusszalBrit tudósok bebizonyították, hogy minden 90-es évekbeli dancefloor előadónak megvan a maga megfelelője a növényvilágban:                             A növényi alapú táplálkozással kapcsolatban felmerülő erkölcsi aggályaimat közben sikerült némileg tompítani azáltal, hogy belegondoltam: a homok és az őrölt bazalt még mustárral is gusztustalanul mutatna a svédasztalon. És miközben ananászt hámoztam a következő specialitáshoz, egyszer sem nyikkant meg, hogy "Sing Hallelujah". Így tehát lelkiismeret-furdalás nélkül készítsük elő az alábbiakat: 1 db ananász 30 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 1/­­2 hegyes erőspaprika 2 dl (azaz egy pohár) szójajoghurt 2 evőkanál kókuszreszelék 1 evőkanál liszt só, bors 15 dkg kuszkusz curry ízlés szerint A kuszkuszt egy tálba helyezzük, majd felöntjük kb. megegyező mennyiségű forró vízzel, egy kiskanál olívaolajat adunk hozzá, robosztus módon lefedjük, és negyed órára félretesszük. A felkockázott hagymát olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a szintén felnyiszatolt tofut. Ízlés szerinti (esetemben egy IFA-platónyi) curryt adagolunk hozzá. Pár percig együtt pároljuk, majd az Its My Life dúdolása közben hozzáadjuk a feldarabolt, meghámozott ananászt, a felaprított hegyes erőspaprikát és egy kevés vizet. Fedő alatt kb. tíz percig közepes tűzön főzzük. Eközben a szójajoghurtba belehabarjuk a lisztet és a kókuszreszeléket, és felöntjuk vele a kész ananászos esszenciát. Összekeverjük a kuszkusszal, és szervírozzuk.

Vöröslencsés céklaburger

2015. január 24. Vegán muflon 

Vöröslencsés céklaburgerKalapos gyorshajtó, észak-koreai diszkódrog, virtuóz vuvuzelás, egészséges junkfood. Na, ez utóbbi korántsem paradoxon. Akkor sem, ha Hombárovics Lajosné hülyén néz a lakókocsiból, ha a balatonakarattyai strandon vöröslencsés céklaburger után érdeklődünk. A következő étellel azon vegánoknak sem feltétlenül lehetnek fenntartásai, akik a biobolton kívül levegőt sem hajlandóak venni. Kérném előkészíteni az alábbiakat: 130 g vöröslencse 1/­­2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db meghámozott, felkockázott célka 1 evőkanál szójaszósz 1 marék petrezselyem apróra nyiszatolva 1/­­2 kiskanál chili 1/­­2 kiskanál édes fűszerpaprika 3 evőkanál kókusztej (akár el is hagyható) 100 g teljes kiőrlésű liszt só, bors Hovatovább: 6-7 db császárzsemle néhány salátalevél pár szelet paradicsom hómméd paradicsommártás (pl. felkockázott hagymához és összezúzott fokhagymához párolás után hozzáadunk 2 dl sűrített paradicsomot, kevés chilit és egy kiskanál oregánót, bazsalikomot és sót) A vöröslencséhez hozzáadunk 1l forró vizet, majd kis lángon kb. 12 percig főzzük tapasztaltan, türelmesen. Ha kész, leszűrjük, majd a vöröshagyma és a cékla társaságában összeturmixoljuk, majd egy tálba kiöntve mély szakértelemmel félretesszük. Egy másik, kisebb méretű tálba beleöntjük a szójaszószt, a fűszerpaprikát, a chilit, belenyomjuk a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd hozzálötyböljük a vöröslencsés-céklás masszához. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a lisztet. Ha túl totymákosnak találjuk a formázáshoz, további lisztet keverünk bele. Nem lacafacázunk, megsózzuk, borsozzuk. A céklás elegyből pogácsákat formázunk, majd kevés olívaolajban mindkét oldalán kisütjük. Legvégül a felvágott császárzsemlék közé helyezzük a saláta, a paradicsom és a szósz társaságában.

Szezámmagos-cukkinis tofu

2015. január 7. Vegán muflon 

Szezámmagos-cukkinis tofuÍme, egy tökéletes recept, ahol elővezethetem a Nagy Szójaszósz-Dilemmát. Ennek lényege a következő: adott egy összetevő, ami távol-keleti specialitásokhoz több esetben nélkülözhetetlen. Ellenben a jó minőségű szójaszószból (pl: Kikkoman) a 1,5 dl-es kiszerelés 1100 ft körül van, ami akkor lenne méltányos ár, ha hozzácelluxoznának egy 17 éves nimfomán japán cserediáklányt. A hasonló űrtartalommal rendelkező Heinz-féle készítmény kb. fele annyiba kerül, ellenben ebben már a természetes összetevők mellett némi sípoló gumicsont előállításához szükséges adalékanyag is helyet kap. (Ráadásul geil, mint Én kicsi pónim-betétdal.) Aztán volt szerencsém az Asia márkanevű készítményhez is, mely talán a legolcsóbb. Ennek nem az a legnagyobb hátránya, hogy sótartalma a Holt-tengerével vetekszik. Sokkal inkább az, hogy kinyitásához egy lángvágó, 20 kiló TNT, és egy nyugalmazott FBI-os kódfejtő sem mindig elegendő. (Nem viccelek, én konkrétan csak kombinátfogóval bírtam letekerni a kupakot.) Tudom, persze, a végső tanulság ezúttal sem más, mint hogy a minőséget meg kell fizetni, de közhelyek puffogtatása helyett a panaszkodás is sokkal szórakoztatóbb. És most szakma: Előkészíti hányaveti módon a következőket: 30 dkg natúr tofu 1 közepes (tehát nem nagyon nagy) cukkini 4 evőkanál szójaszósz 2 evőkanál szezámmag 1 kiskanál chiliszósz 3 evőkanál sűrített paradicsom 1 kiskanál barna cukor valamint fűszerkeverék az alábbi komponensekkel: 1/­­4 kiskanál fekete bors; 1/­­2 kiskanál cayenne bors; 1/­­2 kiskanál fahéj, 1 kiskanál római kömény; 1/­­2 kiskanál szegfűszeg; 1/­­2 kiskanál gyömbér; 3 szem kardamom összetörve Szolgalelkűen követi az utasításokat: A tofut felkockázzuk, egy tálba helyezzük, majd rálapátoljuk a szójaszószt, és jó félóráig állni hagyjuk. Eközben a szezámmagot egy serpenyőben megpirítjuk (szárazon, olajat nem adunk hozzá), és ódzkodva félretesszük. A felkockázott cukkinit meghempergetjük a fűszerkeverékben és megsózzuk, majd szárazon feltesszük a tűzre. (Egy edényben, nem magában,értem?!) A sűrített paradicsomhoz hozzáadjuk a barna cukrot, kételkedés nélkül a cukkinihez lötyböljük, és összekeverjük vele. Ezen elegyhez egy kevés vizet adunk, hogy le ne égjen, majd némi párolás után a szánalom legkisebb jele nélkül hozzáadjuk a tofut és a szezámmagot is. Szervírozhatjuk pirított barna tésztával, de rizsával is tökéletes.

Szejtánburger worchesteres gombával

2014. december 19. Vegán muflon 

Szejtánburger worchesteres gombávalÉl a vegánokról egy olyan sztereotípia, hogy a hajnali fél négyes ébredés után a hepciás vadszamár jógapózban időznek két órán át, majd desztillált pi-vízben megfürdenek, és reggeli gyanánt eleszik a papagáj elől az etetőbe bekészített biokölest. Súlyos nagy tévedés, kérem! Ezen sorok írója pl.csak azért, hogy megcáfolja mindezt, minden nap másnaposan avászkodik ki az ágyból délután háromkor, fellapátol egy IFA-platónyi kokaint, "reggelire" pedig azbesztporral elkevert energiaitalt fogyaszt, amit előzőleg mikrohullámú sütőben melegít szobahőmérsékletűre. A bevezetőben említett mítosz további lerombolása érdekében következzék egy klasszikus junkfood. Annyira azonban a fekete öves biofasisztáknak sem kell elborzadnia: ha három éven át ezt fogyasztanák ebédre, akkor sem kellene attól tartaniuk, hogy idővel egy cintányérozó szódagyári portás fejlődik ki bélbolyhaikból. További mítosz, hogy a hamburger klasszikus egykaptafás táplálék. Ezt azonban csak azok terjesztik, akik életüket egy lakókocsihoz láncolva élték le a balatonakarattyai strandon. A titok mindössze annyi, hogy örökre feledkezzünk el a szikkadt barna zsemléről, a húspogácsáról, valamint a saláta-paradicsom-csalamádé "szent"háromságról. Pl. hasonló formában: Előkészítendő: 1 csomag jó minőségű hamburgerzsemle 120g (kb. fél csomag) szejtánpor 3 evőkanál szójaszósz 2 kiskanál liszt vegamix vagy hasonló ételízesítő 1 evőkanál margarin, margarinfóbiásoknak 1 evőkanál kókuszzsír 2 fej vöröshagyma 300 g csiperkegomba felszeletelve 1 dl vörösbor ízlés szerint worchesterszósz só A szejtánporhoz hozzáadjuk a lisztet, és lelkiismeretesen elkeverjük benne. A szójaszószhoz egy pohárban hozzáadunk 1dl vizet, majd a szejtánhoz lötyböljük. Kézzel jól összegyúrjuk, megdolgozzuk, mint kidobó az angol legénybúcsúst. Végezetül henger formájúja gyúrjuk, felvágjuk három egyforma részre, és szójaszószos-vegamixes vízben addig főzzük, míg fel nem jön a víz tetejére. Ekkor kivesszük, és heveny káromkodások közepette megkíséreljük 1-1,5 centis szeletekre vágni. Az obszcén szavakat elkerülendő, akár meg is várjatjuk, míg kihűl, a művelethez ugyanis puszta kezünkkel is hozzá kell érnünk. Ekkor egy grillserpenyőbe olajat öntünk, sózzuk, ételízesítővel fűszerezzük, és jól átsütjük. (A szejtán szolid traktorbelső-állaga némileg megmarad, ez anyagából adódó sajátossága. Ám ízre így is kifogástalan lesz.) Közben két másik edényben margarint vagy kókuszzsírt hevítünk. Egyikhez hozzáadjuk a felkarikázott hagymát, a másikhoz a gombát. Egy darabig sztereóban pároljuk. A hagymához hozzáfröcskölünk 1dl vörösbort, és megvárjuk, míg teljesen el nem fő. Ezek után mély szakértelemmel megsózzuk. Közben áttérünk a gombára: miután elfőtte a levét, irgalmat nem ismerve meglocsoljuk worchester szósszal, megsózzuk, majd boldogan belelapátoljuk a szejtánburgerbe némi savanyúuborka, jalapeno paprika és sátáni kechup és mustár társaságában. Ímhol a végeredmény:

Padlizsánchips avokádókrémmel

2014. november 15. Vegán muflon 

Padlizsánchips avokádókrémmelFőzőműsorokban sokan ódzkodnak kimondani az avokádó nevét, ugyanis abban - állításuk szerint - egyértelmű utalás történik egy ízléstelen fizikai reakciót végrehajtó egyénre. (Szükségesnek éreztem megjegyezni, elvégre mégis csak egy gasztroblogról van szó.) A finomkodás már csak azért is felesleges, mert megannyi kulináris szupernova alapanyaga. A legismertebb talán az avokádókrém, de ez sem nevezhető minden falusi spájz nélkülözhetetlen kellékének. Pedig hótegyszerű fogásokhoz is kitűnően hasznosítható. Pl. a következőhöz, melynek komponensei: 1 db nagyobb padlizsán liszt A krémhez: 3 db avokádó fél fej fokhagyma só bors fél lime leve (citromot is használhatunk) tabasco szósz ízlés szerint (tehát fél üveg) A sznob dekorációhoz: 2 evőkanál barnacukor fél dl vörösbor fél dl balzsamecet A padlizsánt 2mm-es szeletekre vágjuk mérnöki precizitással. Ezután a szeletek mindkét oldalát megforgatjuk lisztben, majd forró olajban kisütjük őket. Az avokádókat meghámozzuk, a magokat kivesszük, majd a többi alkotóelemmel együtt turmixgépbe helyezzük, esetleg botmixerrel nekiesünk az alábbi taktusokra. A dekorációs elegy nyilvánvalóan elhagyható. Ám, ha nagy műgonddal dolgozó, igényes újgazdag hamis benyomását akarjuk kelteni, akkor a cukrot, a vörösbort és a balzsamecetet összeöntjük, hevíteni kezdjük, majd némi forralás után félretesszük besűrűsödni. (Nem mellesleg vérlázítóan finom elegyet kapunk.)               Ez volt a Havanna lakótelep, a végeredmény viszont itt látható:

Olivás cipó

2014. november 6. BioVilág 

Olivás cipóMostanában ezt a kenyeret szoktam elkészíteni hol olivásan, hol köményesen. Napokig puha marad, ha bebugyoláljuk egy konyharuhába. Szeletelhető, pirítható. Hozzávalók: 2 bögre tönkölyliszt 1 bögre finomszemű zabpehely 1 bögre rétesliszt 1 kávéskanál só 1 csomag instant élesztő 4 ek. olivaolaj 1 bögre langyos víz 2 marék szeletelt,zöld olivabogyó 1. A száraz hozzávalókat (lisztek, zabpehely, só, élesztő) összekeverjük, majd az olajat is elkeverjük benne. Végül jöhet a langyos víz, és jól összegyúrjuk a tésztát. Ha nagyon ragadna, tehetünk hozzá még egy kis tönkölylisztet. 2. Az összegyúrt kenyér tésztát betakarva félre tesszük egy órára kelni. 3. Egy óra elteltével jól gyúrjuk át a tésztát, hozzáadva a szeletelt olivát is. Hideg sütőbe téve (a sütő melegedése közben is kel a tészta) kb. 30 perc alatt 180-200 fokon enyhén barnára, készre sütjük. Süthetjük formában is, de tepsibe téve tetszőleges formát adhatunk neki (csavart/­­kerek cipó). Én ezúttal kerek cipóvá formálva sütöttem ki. Ani Tisztán, tudatosan!

Őszi brokkoli saláta

2014. október 4. Gréta konyhája 

Őszi brokkoli salátaFrissítő, vitamindús, de egyáltalán nem hizlaló saláta 15 perc alatt, az ősz ízeivel. Hozzávalók: 1 fej brokkoli rózsáira szedve 1 csokor újhagyma (de lehet lila vagy póré is) finomra vágva 1 biocitrom leve és héja só, bors, vegamix, 1 kiskanál dijon mustár 1 ek agavé szirup 2 dl növényi joghurt vagy tejföl 2 ek vegán (tojásmentes) majonéz 1 alma felkockázva 1 marék dió A brokkolit egy tapadásmentes serpenyőben kevés olívaolajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk vegamix-szel, és adhatunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót is. Ha megpárolódott, de még roppanós (max 5 perc), félretesszük míg kihűl. Egy tálban összekeverjük a joghurtot, a fűszerekkel, citromlével, héjjal, sziruppal, mustárral, és hozzáadjuk a hagymát, almát, majd a brokkolit. Tetejét megszórjuk dióval, és máris készen van. Összesen 15 perc alatt! Jó étvágyat! Eredeti, citromos változatát így készítem el: http:/­­/­­videa.hu/­­videok/­­emberek-vlogok/­­greta-konyhaja-joghurtos-brokkolisalata-fozes-gasztronomia-gasztro-zDZPkAX5wPJpORmi

Szilvás-almás pite

2014. szeptember 7. BioVilág 

Szilvás-almás piteÚgy látszik itt az ősz, de ne szomorkodjuk! Ennek az évszaknak is megvan a maga szépsége. Lassan hullanak a levelek, feltölthetjük az éléskamránkat télire. A szilváról se feledkezzetek meg, hogy télen is készíthessetek ilyen vagy ehhez hasonló finomságot. :) Hozzávalók a tésztához: 2,5 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1,5 bögre rétesliszt 1 csipet só 3 ek. kókuszzsír 1 bögre vaníliás rizstej a gyümölcsös feltéthez: kb. 15 szem érett szilva 2 közepes alma fahéj, őrölt vanília 3 ek. tápióka szirup fél citrom leve búzacsírapehely 1. Először előkészítjük a feltétet, hogy összeérjenek az ízek. A szilvákat és almákat megtisztítjuk, majd felkockázzuk. Megszórjuk fahéjjal, őrölt vaníliával és ráfacsarjuk a citromot. Végül pedig a tápióka sziruppal jól összekeverjük és félretesszük. 2. A tésztához elkeverjük a száraz hozzávalókat (lisztek, só), majd elmorzsoljuk a liszekkel a kókuszzsírt. Ha nincs otthon vaníliás rizstejük, természetesen használhatunk másmilyen növényi tejet is, csak ez esetben nem árt egy kevés őrölt vanília is a tésztába. 3. Hozzáadjuk a tésztához a rizstejet, majd összegyúrjuk a tésztát. Könnyen formázható lágy tésztát kell kapnunk. 4. Egy nagyobb és egy kisebb részre osztjuk. A nagyobb részből fogjuk a pite alját megformázni. Vékony, kerek tésztát nyújtunk belőle, amit beleteszünk a formába, peremet hagyva a pitének. 5. Megszorjuk búzacsírapehellyel, hogy elszívja a felesleges nedvességet. Rárakjuk a gyümölcsöket, a tetejét is megszórjuk búzacsírapehellyel, majd rácsot készítünk a piténknek a maradék tésztából. Kis darabokat tépünk, majd megsodorjuk őket, végül lelapogatjuk. 6. Előmelegített sütőben, 200 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük. (Légkeveréses funkció.) Ani Tisztán, tudatosan!

Kukoricás-cukkinis-paradicsomos köles-barnarizs tészta

2014. augusztus 12. Mindennapi ételeink 

Kukoricás-cukkinis-paradicsomos köles-barnarizs tésztaEgyszerű, gyors, könnyű. Ideális nyári étel.  Hozzávalók: 1 csomag köles-barnarizs tészta 1 üveg fűszeres paradicsomszósz 1 nagyobb fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 2 cső kukorica 1 közepes cukkini 2 ek. szójaolaj  Elkészítés: A kukoricát megfőzzük, majd amikor kihűlt, lekaparjuk a csőről. A tésztát kifőzzük, majd leszűrjük és kevés olajjal összekeverve félretesszük. A felaprított hagymát 2 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. Ehhez adjuk a lereszelt cukkinit, a kukoricát, és 10 perc alatt összesütjük-pároljuk. Fokhagymával ízesítjük. Ekkor hozzáadjuk a paradicsomszószt, és 5 perc alatt készre főzzük. A tésztára téve tálaljuk. 

Egzotikus kuszkusz

2014. július 29. Gréta konyhája 

Egzotikus kuszkuszMinden bizonnyal ez az étel a saláták és köretek királynője, mert mindenhez passzol és annyira finom, hogy akár függőséget is okozhat, szóval vigyázzatok:) Nagyszerűen variálható étel, bármilyen kedvenc maggal, vagy aszalt gyümölccsel kiegészíthető, helyettesíthető. Ebben a kerti grillezős nyári időszakban, pedig lehűtve pl grillezett tofu mellé, egy kis friss salátával mennyei Elkészítése 15 perc, ami szintén nem hagyható figyelmen kívül. A kuszkusz tartalmaz glutént, ezért a gluténérzékenyek készítsék el kölessel, quinoa-val. Hozzávalók: -1 bögre kuszkusz -1 csokor petrezselyem vagy/­­és friss koriander levél -fél bögre mandula -fél bögre pisztácia -fél bögre aszalt cseresznye, vagy mazsola, vagy meggy stb öntet: -1 bio citrom leve -3 ek balzsamecet - 1 ek szójaszósz -3 ek bio málnaszörp én pl a múltkor bodzaszörppel készítettem) -1 tk garam masala, vagy római kömény 1 tk fahéj -2 tk olívaolaj 1. Másfél bögre sós tiszta vizet felforralunk, majd levesszük a tűzhelyről. 2. Beletesszük a bögre kuszkuszt, elkeverjük, és lefedjük. 10 percig hagyjuk párolódni a kuszkuszt a vízgőzben. Nem tesszük vissza a tűzre. 3. Közben elkészítjük az öntetet. Összekeverjük a hozzávalókat, félretesszük. Beledaraboljuk a magvakat és a cseresznyét, belekeverjük a kész kuszkuszba. 4. Leöntjük az öntettel, jó alaposan összeforgatjuk. Hozzáadjuk az aprított petrezselymet, koriandert. Pár órára hűtőbe helyezzük. Jó étvágyat!

Kukorica krémleves tofuval

2014. július 18. Mindennapi ételeink 

Kukorica krémleves tofuval Itt a kukoricaszezon! Készítettem is levest belőle, ami hidegen és melegen is fogyasztható, próbáljátok ki. :-) 4 cső kukorica 1 fej vöröshagyma 1 közepes krumpli 2 dl szójadresszing 3 ek. 4 szűz olaj mix 1 csokor petrezselyem 1 l víz ízlés szerint himalaya só 3 tk. bio levespor és éteízesítő 1/­­2 füstölt tofu Elkészítés A kukoricacsöveket megfőzzük. Miután kihűlt, leszedjük a kukoricaszemeket a csövéről, félretesszük. Az apróra vágott hagymát kevés vízen megpároljuk, majd ebbe kockázzuk bele a krumplit. Amikor megpuhult, 5 evőkanálnyi kukoricaszemet leszámítva beletesszük a kukoricát. Beleöntjük a szójadresszinget és a vizet; sóval és levesporral ízesítjük. Botmixerrel krémesre zúzzuk. Ekkor hozzáadjuk a kiszedett kukoricaszemeket, az apróra vágott petrezselymet és az olívaolajat. Tofukockával tálaljuk. 

Zabos-hajdinás gofri

2014. július 1. BioBrigi 

Zabos-hajdinás gofriÚjabban nagyon rákaptam a hajdina lisztre, nagyon sok mindenbe bátran használom. Ugyan kenyeret nem lehet belőle sütni, de palacsintához, gofrihoz, piskótához nagyon jól alkalmazható, egészséges, gluténmentes, lúgosító gabona, nem terheli meg a szervezetet. Igyekeztem megtalálni a jó arányt, hogy a tészta finoman megsüljön, jól álljon össze tojás és tej nélkül is. Egy hétig nem volt sztíviám. Örömmel kaptam a kezembe, mert már annyira megszoktam a használatát, és rájöttem, hogy a különböző cukrokkal (nyírfa, gyümölcs) iszonyúan leragadnak az ilyen készítmények. Sztíviával ilyen gond egyáltalán nincs, az íze pedig tényleg nem tűnik fel. (Férj, Hug által lemeózva) Általában a Vegetárból veszek natúr hajdinát, amit az Apa által megszuperált nagyüzemi kávédarálón ledarálok. Azzal őröljük a lisztet is. Ezen szoktam egy-egy zacskó kölest is megőrölni durvára. Van egy százéves kézi habverőm, azzal pillanatok alatt össze lehet keverni, mert elég kemény. Az újabb, amit Nagyútra vettem, nyeklik, nyaklik, mert a keverő része nem elég kemény, valami szilikonos bevonatú lágyabb fém. Az előzőnek meg kemény volt a habverő része, de a szárai csak részben rögzítettek, így mindig szétesett. Persze, hogy nem használtuk, pedig jó dolog. Nézzétek meg alaposan, mit vesztek. Hipoallergénnek gondolom, ha a szezámmag kimarad, akkor nem olyan ropogós, a folyadék mennyiség csökkenthető. Vagy helyettesíthető mákkal pl. Hozzávalók: 1,5 bögre hajdinaliszt 1,5 bögre zabliszt 0,5 bögre kölesliszt (dara, vagy pehely is jó) 0,5 bögre darált szezámmag 1 ek darált lenmag (elhagyható) 6 ek olaj 20 csepp sztívia 1 csipet só 1 csipet vaníliapor 4 bögre növényi tej (szóját szoktam használni) kb. 2 bögre szénsavas víz 2 alma lereszelve A liszteket és a magokat összekeverjük a sóval, vaníliaporral együtt. Belecsöppentjük a sztíviát, hozzáadjuk az olajat, és a növényi tejet. Összekeverjük az egészet, majd annyi szénsavas vizet adunk hozzá, hogy lágyabb galuskatésztát kapjunk, de ne folyjon. Ha a kanállal merjük, nyúljon, mint a rétestészta. :) A legvégén adjuk hozzá a reszelt almát. Sütőtől függően akár 15 percig is sülhet egy, de általában 10 perc alatt elkészül. Nem olyan, mint a tojásos tésztájú gofri, hogy 4 perc alatt már pirul. Fotó: BioBrigi  Derítés: Ábel a piros felmosó vödörrel...

Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)

2014. április 22. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/­­spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat.  ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé  haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/­­4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/­­2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/­­2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.

Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül

2014. február 23. Zizi kalandjai 

Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül Totál elmaradásban vagyok, már, ami a beszámolót illeti, de néha magával ragad a hétköznap mókuskereke és a rengeteg tennivaló közül, a blog a végére marad, amikor már nincs erőm hajnal 1-kor kitenni egy új bejegyzést. A receptek állnak sorban, én meg kapkodom a fejem, hogy mikor lesz már végre időm, hogy megosszam veletek. Hát most! A cukormentes kihívás második hete egész jól telt, azonban a tojást annyira megkívántam, hogy muszáj volt ennem tükörtojás formájában. Összesen az első alkalom óta még három alkalommal ettem tojást. Érzem, hogy a teljes vegán életmódra még nem vagyok készen, pedig rengeteg vegán ételt főzök, ilyeneket eszünk, de valahogy a tudat, hogy azért bármikor ehetek egy kis sajtot és tojást is, megnyugtat. Most viszont, hogy “megvontam” magamtól a tejtermékeket és a tojást, nem érzem magam jól. És, ha nem érzem jól magam, hiányoznak ezek az ételek, akkor nem erőszakolom meg a testem, hogy teljesen megvonjam magam ezektől az élelmiszerektől. Igazából tejtermékek közül leggyakrabban sajtot és vajat szoktam enni, tejet már gyerekkoromban sem szerettem, joghurtot/­­kefirt negyedévente egyszer eszem, amikor megkívánom. Egyébként egész jól megbarátkoztam a vegán sajtokkal és a minőségi margarinnal. Tojást pedig többnyire rejtett formában süteményekben eszem, de néha megkívánom a tükörtojást és akkor sütök magamnak egyet… vagy nyáron a tojásos nokedlit fejes salátával. Én úgy működök, hogy, amit megkívánok, azt vagy azonnal vagy egy-két napon belül meg kell csinálnom, mert addig a belső hangom nem  hagy békén és hagyja, hogy kattogjon a fejemben: tojásos nokedli, tojásos nokedli. Nincs mese, muszáj megfőzni. A harmadik hét az édességek utáni sóvárgásról szólt. Például elmentünk egy étterembe, ahol pizzát ettünk és az édességes pultnál megláttam a sajttortát. Na, a belső hang megszólalt: sajttorta, sajttorta. Annyira megkívántam, hogy már szenvedtem. A 70%-os csokikockák is hiányoznak, ez az igazság. Az egyedüli édes nasi a natúr ripsz-ropsz, rajta mandulvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával. Néha négy szeletet is megeszek, hogy csillapítsam az édesség utáni vágyamat. Most szombaton a biopiacon megkóstoltunk cukormentes meggyes-mákos és szilvás rétest, valamint almás és gesztenyés pitét (Lét Reform termékei, itt találjátok a választékot és rengeteg a cukormentes süti). Mindegyik almával volt édesítve, teljeskiörlésű lisztből készültek és isteni finomak voltak, főleg a gesztenyés pite. El is határoztam, hogy ezután mindig ezeket esszük szombatonként, mert finomak, elég édesek és vegánok is. Hát itt tartunk… most már vágom a cetlit, hogy még hány nap van hátra a kihívásból. Nem tudom még, hogy mivel törjük meg a cukormentes kihívást, de bőven van terv a fejemben, ugyanis márciusban elkezdem tesztelni Ádi szülinapi tortáját is. Az ízek már nagyjából összeálltak a fejemben, de szeretném tesztelni mielőtt élesben is kivitelezem. Természetesen a torta vegán lesz és valószínűleg cukormentes is, banánnal tervezem édesíteni. Ha jól sikerül, biztosan felkerül majd a blogra is. És akkor jöjjön a recept. Néhány vöröslencse levest már készítettem. Szeretem, mert ezt a fajta lencsét nem kell beáztatni, gyorsan megfő és rengeteg ízvariáció kihozható belőle. Ez a leves nagyon nagy adag, mi I.-vel néhány napig ettük, kiadós és laktató. A pisztácia pesto csak ráadás, anélkül is fogyasztható. A receptet a Kinfolk oldalán találtam. A pisztáciát a Noosti Kft-től kaptam tesztelésre és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével. Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval Hozzávalók 6 főre: A leveshez: - 3 bögre (kb. 500 g) vöröslencse, jól átmosva - 10 bögre (kb. 2,5 liter) zöldség alaplé - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 5 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 nagyobb alma, meghámozva, csumája eltávolítva és szeletekre vágva - 1 evőkanál köménymag - 1 evőkanál chili pehely - olívaolaj - só, bors A pestohoz: - 1 bögre natúr, hántolt pisztácia, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 3/­­4 bögre petrezselyem, felaprítva - 1/­­4 bögre olívaolaj - 1/­­2 citrom leve - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy nagy lábasban hevítsünk legalább 1/­­4 bögre olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd az almát és 2 teáskanál sót és főzzük 6-8 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a köménymagot és a chili pelyhet és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Adjuk hozzá a vöröslencsét, öntsük bele az alaplevet és fedőt téve rá főzzük kb. 20 percig, amíg a vöröslencse megpuhul. Ha nagyon habzik a teteje, akkor a habot időközönként távolítsuk el a tetejéről szűrőkanállal. Adagokban turmixgépben pürésítsük teljesen simára, majd öntsük vissza a lábasba, ízesítsük, ha szükséges, ha pedig túl sűrűnek találjuk öntsük még hozzá egy kevés vizet. Robotgépben aprítsuk fel a pisztáciát, hagyjunk benne néhány darabos részt. Öntsük egy kis tálba, adjuk hozzá a petrezselymet, az olívaolajat, citromlevet, keverjük jól össze és ízesítsük ízlés szerint. Tálaljuk a levest melegen és tegyünk rá egy keveset a pestoból.

Karácsonyi zöldséges rétes

2013. december 1. Vegagyerek 

Karácsonyi zöldséges rétes Ismét egy olyan főétel, ami kiváló nagyobb létszámú társaság esetén (abban az esetben, ha csak ezt szánjuk főételnek, érdemes belőle dupla adagot készíteni, mert gyorsan el szokták kapkodni;), illetve könnyen szállítható is, ha éppen mi szeretnénk valamivel hozzájárulni a másnál tartott karácsonyi lakomához.:) A paprikaszósz valójában belülre került a zöldségekre, de mivel igen jó adag sikeredett belőle, ezért kívülről is meglocsoltam vele kicsit a rétest.:) Karácsonyi zöldséges rétes Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (1 rúd réteshez):500 g tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny - Intersparban kapható) 500 g felaprított vegyes zöldség (pl. sárgarépa, kelbimbó, tepsiben sült burgonya, zöldborsó, paszternák stb.) 20 g rozmaring, vagy kakukkfű, felaprítva A paprikaszószhoz: 2 db piros kaliforniai paprika 1 közepes vöröshagyma, felszeletelve 3 gerezd fokhagyma 3 nagy paradicosm 2 ág rozmaring olívaolaj Először a szószt készítsük el. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a szósz összes hozzávalóját egy tepsire, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal és süssük kb. 20 percig. Utána vegyük ki belőle a rozmaringot és préseljük át a fokhagymát. Tegyük turmixgépbe és pürésítsük, majd sózzuk-borsozzuk. Ezzel egy időben a sütnivaló zöldségeket is tegyük egy tepsire kis olajjal, sóval-borssal és süssük meg félig, kb. 20 perc alatt. Ismét melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A leveles tésztát nyújtsuk ki kb. 30x20 cm-re. Tegyük rá a megsült zöldségeket, utána a paprikaszószt, szórjuk rá a friss fűszernövényt, tekerjük fel, a tetejét kenjük be egy kis őrölt piros paprikával elkevert növényi tejjel és süssük kb. 30 percig. Alapötlet: Good Food - Vegetarian Christmas

A vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)

2013. november 10. Vegagyerek 

A vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)  A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:).  Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai Kala Nemak sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/­­4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/­­2 tk. zsálya 1/­­2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/­­2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/­­4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/­­4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig.  A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!

Édes-csípős jalapeno

2013. október 28. Vegetáriánus receptek 

Édes-csípős jalapenoVastag húsú jalapeno (egészen pontosan: Jalapeño) paprikát kaptunk, „Csináljatok belőle savanyúságot!” címszóval. Nem vagyok nagy savanyúság készítő (illetve eddig nem voltam), keresni kezdtem az eljárást, a felöntő lé receptjét. Egyetlen igazán használható receptet sem találtam magyar oldalakon. Végül egy angol oldalon majdnem (ld. lenn). Abban viszont nem tetszett, hogy hűtőben kell tárolni. Annak arányainak felhasználásával, majd némi nyomozás után (hány százalékos lehet a „distilled white vinegar” … ?), valamint egy enyhe csavarral a technológiában és az összetevőkben születetett meg a következő. Remélem, annak, aki legközelebb ilyet készít már könnyebb dolga lesz.

Hozzávalók:
- 15 darab nagy jalapeno
- 2,5 dl víz
- 1,25 dl 5%-os almaecet
- 1,25 dl 5%-os ecet
- 4 ek cukor
- 2 ek só
- koriander
- mustármag

A jalapenot felkarikázzuk, majd félretesszük (macerás, főleg nagyobb mennyiségnél gumikesztyű használata javasolt). Az ecet: a fele almaecet, nincs vele gond, gyárilag 5%-os. A másik fele sima ecet, nekünk 20%-os volt itthon, negyedére kellett hígítani. A vizet és az ecetet összekeverjük a cukorral és a sóval, melegíteni kezdjük, kevergetve ügyelve arra, hogy minden eloldódjon. Ha felforrt a lé beletesszük a karikázott paprikát, belenyomkodjuk jól, hogy mindenütt ellepje a folyadék. Levesszük a tűzről és 10-15 percig fedő alatt állni hagyjuk.
Sterilizált üvegekbe néhány szem koriandert és mustármagot teszünk, majd kiszedjük a paprikát, lé nélkül, az üvegeket meg-megrázogatva, hogy minél több férjen. Az üres levet visszaforraljuk és a forró lével öntjük fel a paprikát az üvegekben. Az üvegeket lezárjuk és fejjel lefelé száraz dunsztba tesszük.
Néhány hétig érleljük.

Bliszkó Viktor

Forrás: http://www.simplyscratch.com/2013/05/easy-homemade-pickled-jalapenos.html

Töltött paradicsom citromos sült krumplival

2013. szeptember 21. VegaLife 

Töltött paradicsom citromos sült krumplival Igazi hétvégi ebéd, ami az elkészítés idejét és a táplálék kiadósságát illeti, mivel a sült krumpli eleve egy kevés olajban sült, a paradicsomot pedig zöldséges (de nem akármilyen zöldséges) rizzsel töltöttem meg. Specialitása az, hogy a sült krumplinak citromos ízvilágot kölcsönöztem, a paradicsom töltelékében pedig még uborka is van. Nem szokványos, nem hétköznapi, de mégis nagyon finom, és hát igen laktató, ezért aztán nem is volt gond, hogy csak pár darab óriás-paradicsomot töltöttem meg. Citromos sült krumpli   A recept:   Hozzávalók: - 1 kg burgonya - 2 nagy citrom reszelt héja és leve - kb. 8 geredz fokhagyma - só - víz - olaj   Elkészítés: Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és gerezdekre szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Közben a citromokat megmossuk, lereszeljük és kicsavarjuk. A fokhagymákat megpucoljuk és fokhagymapréssel összenyomjuk, vagy nagyon apró darabokra vágjuk. Kb. 1 csapzott evőkanál sót, 1 dl olajat, a citrom levét és reszelt héját, a fokhagymát egy kis tálkában összekeverjük. A kemény, de valamennyire átfőtt burgonyát lecsepegtetjük és a citromos olajjal megöntözzük, átkeverjük, letakarva állni hagyjuk, hogy az ízeket a krumpli még jobban felvegye, egészen addig, amíg a paradicsomot előkészítjük. Elő és nem elkészítjük. Amikor a paradicsomokat már kivájtuk, mehet a sütőpapíros tepsibe és a sütőbe a fűszeres burgonyánk. Kb. 30 perc alatt enyhén ropogósra és kicsit barnára fog sülni. Előbb a burgonyát érdemes megsütni, mert a paradicsom kevesebb sütési időt igényel, így ha az kihűl, kevésbé élvezetes. Töltött paradicsom   A recept:   Hozzávalók: 6-8 db nagyobb méretű paradicsom 20-30 dkg barna rizs 2-3 db kápia paprika 1 bögre morzsolt kukorica 4-5 db kovászolni való uborka (bizonyára kígyóuborka is jó) fokhagyma só kurkuma (elhagyható) víz Elkészítés: A megmosott szép nagy és aránylag keményebb paradicsomok tetején kalapot vágunk. Óvatos mozdulatokkal és egy kanál segítségével a paradicsom húsát kikanalazzuk úgy, hogy a szép pirospozsgás egyedek fala lehetőleg ne sérüljön, ne szakadjon át. A kivájt paradicsom húsát félretesszük. Felhasználhatjuk leves vagy saláta készítéséhez. A töltésre váró paradicsomok belsejét kicsit megsózzuk, és lefele fordítjuk, hogy az esetleges lé lecsöpögjön. A megfőtt rizst a megfőtt morzsolt kukoricával, az apróra vágott uborkával és paprikával, az összepréselt vagy felaprított fokhagymával, szükség szerint sóval összekeverjük. Kurkumát is szórhatunk bele, ettől szép sárgás színe lesz a tölteléknek. A lecsöpögött paradicsomokat megtöltjük, kalapjukat ráhelyezzük és tűzálló tálban, vagy sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Kicsit ráncosabb lesz a paradicsom. Óvatosan, lapát segítségével tudjuk a meleg töltött szemeket kiemelni a tálból.

Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel

2013. augusztus 6. Fittanyuka Blog 

Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel A minap készült ez a finom tökös ebéd:)! Nyári ízek, zsenge tökből. Ne csak rántsuk, habarjuk, hanem töltsük is meg és miért ne lehetne a körítés mellé egy savanykás, tejszínes, kapros tökfőzelék?! Két főre egy darab zsenge tököt számoltam, mert a tölteléke laktató. Vadrizzsel, gombával töltöttem meg, de lehet sima barnarizs is a vadrizs helyett. Hidegen is fogyasztottuk, sőt másnapra is elrakható ebédre, vacsorára. A fogás gluténmentes és természetesen tej,-tojásmentes is egyben! Töltött tök: Hozzávalók: 4 főre 2 db közepes, zsenge tök 200 g barna champion gomba 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só 1/­­2 kk szárított kakukkfű 1-2 cikk fokhagyma 100 ml kókusztejszín 150 g vadrizs vagy barnarizs Díszítés: 1 db piros kaliforniai paprika A tököket megmossuk, félbe vágjuk őket, az aljukat kissé levágjuk, hogy ne billegjenek, de mégsem túlságosan, hogy ne lyukadjanak ki. A magokat kikanalazzuk és a húsát karalábvájó segítségével kikaparjuk ( félretesszük a tökfőzelékhez), hagyjunk egy 1,5 cm-es peremet. A rizst ha szükséges áztatjuk és háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük. A vadrizs sosem lesz igazán puha, külső héja kissé roppanós marad, az íze diós jellegű, jellegzetes, fekete színe miatt egyedi. A hagymát felkockázzuk és a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk  a megtisztított és szintén feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a szárított kakukkfűvel, préselt fokhagymával. A megfőtt rizst átöblítjük hideg vízzel, így megakadályozzuk, hogy csirizes legyen. Összekeverjük a gombával és hozzáadjuk a kókusztejszínt, ha szükséges még fűszerezzük, sózzuk. Betöltjük a tökökbe és sütőlemezre tesszük őket, előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kevés vizet öntöttem alá, hogy ne égjen le, de ki is olajozhatjuk a sütőlemezt. Miután megsült tetejüket apró kockára vágott kaliforniai paprikával diszítjük. Közben elkészítjük a tökfőzeléket: Hozzávalók: 4 főre 1 db közepes zsenge tök 1 evőkanál kókusz olaj 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál zabpehelyliszt 2 kk himalaya só 1/­­2 citrom leve pár szál friss kapor 1-2 cikk fokhagyma A zsenge tököt megmossuk és lereszeljük héjával együtt. Majd a kókusz olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kivájt kis labdácskákat is, sózzuk. Én mindig roppanósra párolok, fonnyasztok szinte minden zöldséget, hogy benne maradjon minél több vitamin, ásványianyag! A kókusztejszínt csomómentesen elkeverjük a zabliszttel, citrom levével, és ezzel felöntjük a tökfőzeléket és besűrítjük. Utólag ízesítjük a préselt fokhagymával, apróra vágott kaporral. Ha szükséges még savanyítjuk a citromlevével. Tálalhatjuk a töltött tökkel... A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka

Vegán pizza, fűszeres tésztával

2013. július 23. La Veganista 

Vegán pizza, fűszeres tésztávalA pizza, mint nagy klasszikus nem hiányozhat a vegán konyhából. Otthon is könnyedén elkészíthető, és biztosan finomabb, mint bármelyik félig kihűlt házhoz rendelt (a mirelitről nem is beszélve), mert frissen, forrón az igazi. A feltétet úgy variálhatod, ahogy neked tetszik, a szószt és a tésztát is ízlésed szerint készítheted el. Ez a recept 1 db 34-36 cm-es, klasszikus, vékony pizzához elegendő mennyiségeket tartalmaz. A tészta: - 20dkg kenyérliszt (lehet sima BL55-ös finomliszt is) - 10dkg teljes kiőrlésű búzaliszt - 1 teáskanál bazsalikom - 1 teáskanál oregano - 1 csapott teáskanál só - 2 teáskanál cukor - 1 teáskanál instant élesztő - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj - 1,5-2 dl langyos víz A szósz: - 1-1,5 dl paradicsomszósz (friss paradicsomból is elkészíthető) - 1/­­2 teáskanál kakukkfű - 1 teáskanál bazsalikom - 1 teáskanál oregano - 1 csipet őrölt rozmaring - 2 gerezd fokhagyma - 1/­­2 teáskanál só A feltét: - 1 db kisebb vöröshagyma vékony szeletekre vágva - 2 db kisebb paradicsom vékony szeletekre vágva - 1 db paprika vékony szeletekre vágva - 1 marék olívabogyó felszeletelve Így készítsd el: - Először a tésztát készítjük el, mivel 30-40 percet érdemes pihentetni, keleszteni sütés előtt. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk az olívaolajat, végül a vízzel eldolgozzuk (csak annyit öntsünk hozzá, amennyitől még nem lesz ragacsos a tésztánk), dagasztjuk kb. 10 percig. Laza, puha tésztát kapunk, amit légmentesen letakarva félretesszük. - A szósz elkészítése nagyon egyszerű. A hozzávalókat tegyük a turmix gépbe, vagy botmixerrel dolgozzuk össze. - A pihentetés után a tésztát nyújtsuk kerekre, és helyezzük egy vékonyan beolajozott sütőpapírral kibélelt tepsibe. - A tésztát kenjük meg a pizzaszósszal (ne tocsogjon a tészta a szósztól), majd egyenletesen oszlassuk el rajta a felszeletelt feltétet. - 250 °C-ra előmelegített sütőbe helyezzük, és kb. 10-15 perc alatt készre sütjük. - Tálaláskor néhány csepp extra szűz olívaolajjal és frissen tépett bazsalikomlevéllel gazdagíthatjuk.

Spárgás-uborkás zöldturmix

2013. június 22. VegaLife 

Spárgás-uborkás zöldturmixMár publikáltam egy-két spárgás receptet, azonban azoknál az ételeknél a spárga hőkezelésen ment át. Így, ha nem is teljesen puhultak meg, de már nem "élő" ételek, épp a hőhatás miatt. Ahogy a korábbiakban írtam, a spárga nagyon egészséges zöldség. Nem véletlen hívták a francia királyi udvarban a zöldségek királyának. Persze, akkor talán elsősorban a gyors elkészíthetősége és a fenséges íze miatt kaphatta ezt a titulusát. Azóta már tudjuk, hogy gazdag rostokban, vízhajtó hatása van, kismamák hányingerére is alkalmazzák természetes gyógymódként, mivel jelentős B6 vitamin-készlete van. Ahogy a legtöbb zöld növény, úgy ez is csökkenti a koleszterinszintet. (Mármint a káros koleszterin szintet.) Készítettem már belőle krémlevest, szendvicskrémet, megtöltöttem vele rétest. Most azonban nyers felhasználási módjának egyik lehetőségét mutatom be, a roppant egyszerű, de annál egészségesebb zöld turmixot. A recept:   Hozzávalók: 6-8 szál spárga 4-6 db uborka 1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül víz turmixgép szűrő   Elkészítés: Az alaposan megmosott spárgákat, ha szükséges, a végüknél megpucoljuk, majd darabokra tördeljük és egyből a turmix poharába tesszük. Az uborkákat kívülről gondosan megmossuk, majd a turmixgépbe karikázzuk. A tetejére egy vastagabb (kb. 1 - 2 cm vastag), héjától megfosztott citromkarikát teszünk. Felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és jól összeturmixoljuk. Amikor már szép zöld színe van a lének, és láthatóan jól átturmixoltuk, akkor pohárba, poharakba szűrjük át. Tisztító zöld levet kapunk. Érdemes reggel fogyasztani - éhgyomorra. Persze a spárga vizelethajtó tulajdonságának köszönhetően rövid időn belül beindítja az anyagcserénket, de ez csak a javunkra válik.

Mini bundás banán

2013. június 14. Mindennapi ételeink 

Mini bundás banán Tegnap a közeli zöldségesnél 200 Ft-ért kaptam banánt, gyorsan vettem is, kb. 2 kilót. Viszont sajnos kicsit éretlen, nem igazán zamatos. Így arra gondoltam, hogy rétestésztába bújtatom, és máris készen lesz az egészséges, gyors reggelink. Stahl Judit nutellával ajánlja (csak nekünk most nem volt itthon házi nutellánk), ennek híján karoböntettel locsoltuk, és durvára vágott dióval szórtuk meg.  Hm...nem volt rossz. :) Sőt! Hozzávalók - 16 db-hoz: 2 db banán 2 db 3 rétegű Tante Fanny teljes őrlésű réteslap  2 ek. 100% extra szűz olívaolaj  /­­napraforgó olaj/­­kókuszolaj -- 4 ek. víz vagy valamilyen Alpro növényi tej  4 ek. karobpor 2 ek. xilit (nyírfacukor) durvára vágott dió Elkészítés: Nagyon egyszerű és gyors az elkészítése: a banánokat vágjuk először széltében félbe, majd hosszában is kétszer félbe. Így a két banánból 16 csíkot kapunk. Terítsük ki az első réteslapot, kenjük meg olajjal, majd helyezzük rá a másodikat, ismét kenjük meg olajjal, majd a harmadik lapot is rakjuk az előzőekre. Vágjuk 8 egyenlő téglalap alakúra a rétest. Minden kocka hozzánk közelebb eső felére tegyünk 1-1 rúd banánt, majd a először a  tészta merőleges végét hajtsuk fel, a banán két végéig, majd tekerjük fel a banánt. Sütőpapíros tepsibe tegyük (a tészta hajtása alul legyen) és 200 fokos előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük. Xilitből készült porcukorral, ill. karoböntettel, és dióval tálaljuk. ha nutellával gazdagítjuk, akkor 1-1 ek.  nutellát tegyünk a banánok alá. 

"Pink vargabéles" (vegán)

2013. június 4. Mindennapi ételeink 

Gyors, egyszerű, különleges, finom. Ennyit elöljáróban az alábbi sütiről. :-) Hozzávalók: 125 g durum cérnametélt 4 dl Alpro erdei gyümölcsös joghurt 15 dkg natúr tofu 3 ek. búzadara 10 dkg xilit (nyírfacukor) - ízlés szerint 1 ek. kókuszolaj 1/­­2 citrom héja 2 tk. vanília esszencia mazsola - tetszés és ízlés szerint -- Tante Fanny teljes őrlésű rétestészta  Elkészítés: A tésztát kifőzzük. Eközben  egy tálba beletöltjük az Alpro szójajoghurtokat (lehet más ízesítésű is, mi most ilyen ízkombinációra vágytunk, de rendkívül finom lehet pl. a trópusi  gyümölcsjoghurttal is), majd belemorzsoljuk a tofut, ízesítjük citromhéjjal, vaníliával. Ha a tofut nem sikerül jól eldolgoznunk, botmixerrel is "megdolgozhatjuk". Miután a tészta kihűlt, összekeverjük az öntettel, belekeverjük a mazsolát, búzadarát. Egy réteslapot a kókuszolajjal kikent tepsibe helyezünk, erre ráfolyatjuk a "szószt", majd befedjük a második réteslappal, amelyet a maradék felolvasztott kókuszolajjal megkenünk. Megszórjuk dióval és összesütjük (180 fokon, kb. 20 perc alatt). Miután kihűlt, tálaljuk - friss gyümölcsökkel a tetején :)  

Nyár eleji teljes őrlésű rétes

2013. május 27. Mindennapi ételeink 

Nyár eleji teljes őrlésű rétes Folytatódik a Tante Fanny sorozat :-) Ma reszelt zöldséglevest ettünk, és utána készítettem ezt a káposztás-répás rétest, amely nagyon gyorsan elkészül, és rendkívül finom.  Hozzávalók- 1 rúdhoz: 3 levél (1/­­2 doboz) Tante Fanny teljes őrlésű rétestészta  1/­­2 fej káposzta 1 nagyobb sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 újhagyma 3 gerezd fokhagyma 2-3 tk. borsikafű 2-3 tk. (ill. ízlés szerint só) -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj  lenmag növényi sajt Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, a sárgarépát megpucoljuk. A hagymát karikára vágjuk és  2 ek. olaj + 2 ek. víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük a legyalult káposztát és répát, a szintén gyalun legyalult paprikát. Kevés vízzel felöntjük és előbb közepes lángon kb. 10 perc alatt megpároljuk, majd a fedőt leszedve összepirítjuk. Sózzuk, borsikafüvezzük, és összenyomott fokhagymával ízesítjük.Ízlés szerint növelhetjük,csökkenthetjük az adagot. A réteslapot egy konyharuhára kiterítjük, majd az első lapot óvatosan lefektetjük rá, megkenjük olajjal, ráhelyezzük (90 fokkal elfordítva a következő lapot, ezt is megkenjük olajjal, majd jön a harmadik réteslap. Ennek a jobb oldalára tesszük a tölteléket, majd a konyharuha segítségével feltekerjük. Sütőpapapírral bélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőbe téve megkenjük olajjal, megszórjuk magvakkal, és 200 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. Felvágjuk, megszórjuk reszelt növényi sajttal, esetleg növényi majonézzel is meglocsolhatjuk. Friss salátával fogyasztjuk.  TIPP: a Tante Fanny teljes őrlésű tészta többek közt Spar-ban, Tesco-ban, Auchan-ban, CBA-ban kapható.

A magas vérnyomásról - 2. rész

2013. május 16. VegaLife 

A magas vérnyomásról - 2. részA veseelégtelenség a másik komoly betegség, amit a magas vérnyomás okoz. Minél magasabb a vérnyomás, annál nagyobb a veszélyeztetettség. Hogyan károsítja a magas vérnyomás a veséket? Úgy, hogy tönkreteszi a nefronokat, azokat a mikroszkopikus szűrősejteket, melyek által a vese működik. Ahogyan egyik nefron a másik után pusztul el, úgy romlik fokozatosan a vese vértisztító-képessége. Amikor a tisztító funkció már annyira megsérül, hogy a szervezet toxinszintje lényegesen megnövekszik, kialakul a veseelégtelenség. Lehet, hogy egy kezdeti veseelégtelenségnek nincs semmi tünete, és a későbbiek folyamán is csak émelygés és fáradtság jelentkezik, de végül a vesefunkció súlyos károsodását követően bekövetkezik a halál, hacsak nem történik drasztikus beavatkozás, ami lehet művesekezelés vagy veseátültetés. Magas vérnyomásuk következtében művesék nélkül sokkal hamarabb meghalnának az emberek. De művesével is megrövidül az élettartam, és jelentősen megromlik az élet minősége.  Közvetlen bizonyíték van arra, hogy ha csökkentjük a vérnyomást, az érrendszeri betegségek rizikófaktora is csökken. Egy viszonylag kis vérnyomáscsökkenés is jelentős mértékben befolyásolja a szív- és érrendszeri betegségeket. Érdemes tehát megfontolni: ha mindenki, akinek magas a vérnyomása, minimum 3 mm-rel csökkentené azt, évente legalább 27 500-zal kevesebb lenne a halálozások száma, és még nem is említettük azt a sok embert, aki megmenekülhetne a szívrohamtól vagy az agyvérzéstől. Hogyan csökkenthetjük vérnyomásunkat? Vérnyomás-szabályozási megközelítésünk attól függ, hogy az egyénnek milyen típusú hipertóniája van. A magas vérnyomásnak két fő típusa van. A másodlagos hipertóniát a különböző betegségek okozzák. Sok ilyen eset van. Például a megbetegedett mellékvesék, amelyek kis hormontermelő mirigyek a vesék fölött, többlethormonokat termelve magas vérnyomást idéznek elő. A pajzsmirigy hormontúltermelése is magas vérnyomást okozhat. Már láttuk, hogy a magas vérnyomás károsíthatja a veséket. Másrészt a nem hipertóniából származó vesebetegség maga is okozhat magas vérnyomást. De vannak még más kiváltó okai is a másodlagos magas vérnyomásnak. Ezért mindenkinek orvossal kellene ellenőriztetnie magas vérnyomását, mert lehet, hogy nem a nagyanyó-féle ,,mezei" magas vérnyomása van, hanem inkább másodlagos hipertóniája. Ennek orvoslása általában egyértelmű. Megkeressük a magas vérnyomást kiváltó betegséget, kezeljük, és így megoldódik a vérnyomásprobléma is. Sajnos a legtöbb hipertóniás beteg esetében nem ilyen egyszerű a gyógymód, mivel 90%-uknak elsődleges hipertóniája van. Mit ajánlhatnánk kezelésképpen azoknak, akiknél a betegség fő kiváltó oka életmódjukban és öröklött érzékenységükben keresendő? Milyen lépéseket kell tenniük ahhoz, hogy vérnyomásuk normalizálódjék? A szokásos válasz: az orvos által felírt gyógyszereket kell szedniük. Nem olyan régen még úgy tűnt, hogy ez az egyetlen lehetőség. De ma már tudjuk, hogy nem ez a legjobb megoldás. Ennek több oka van: - Minden gyógyszernek összetett mellékhatásai vannak - beleértve az élet minőségét érintő hatásokat is, amelyeket a gyógyszerszedők már észre sem vesznek. - A magas vérnyomás - még akkor is, ha gyógyszeresen és nem életmóddal szabályozzák - az agy lassú leépülését eredményezi, amely a páciens meggyengült szellemi képességében mutatkozik meg. - A gyógyszert szedők felénél a vérnyomás nem csökken 140/­­90 alá. - A gyógyszerek ára. A gyógyszeres vérnyomáscsökkentés nem azonos a természetes módon történő csökkentéssel. A gyógyszerszedők között nagyobb mértékben fordul elő szívbetegség, mint az ugyanolyan magas vérnyomással rendelkező, de gyógyszert nem szedő embereknél. A vérnyomás szabályozásának a legtermészetesebb módja, ha életmódunkon változtatunk. Életmód-változtatással valóban csökkenthető a vérnyomás? Orvosi kutatások bizonyítják, hogy igen. A saját orvosi gyakorlatomban is láttam ennek bizonyítékát. (A döntő bizonyíték c. könyv szerzője) Egy logikai kérdés következik: ,,Ha hajlandó lennék életmódbeli változtatásokra, milyen mértékű vérnyomáscsökkenésre számíthatnék?" A válasz attól függ, hogy milyen mértékű az életmódbeli változtatásunk. A hipertóniások kb. 80%-a gyógyszer nélkül biztonságos szintre csökkentheti vérnyomását, ha az ajánlott változtatásokat mind elfogadja. A fennmaradó 20% pedig az életmódbeli változtatások mellett gyógyszeres terápiát is alkalmazva, tehát a kettőt együtt használva csökkentheti vérnyomását normális szintre. Milyen életmódbeli változtatások eredményeznek vérnyomáscsökkenést? AZ ÉLETMÓD MEGVÁLTOZÁSA CSÖKKENTHETI A VÉRNYOMÁST Négy párhuzamos életmódváltás, amely csökkenti a vérnyomást: - Fogyás - Sószegény étrend - Az alkoholfogyasztás csökkentése - Megnövelt fizikai tevékenység, aktivitás Egy év után: A szisztolés nyomásnál mért átlagos csökkenés: 10,6 mm. A diasztolés nyomás átlagos csökkenése: 8,1 mm. JELENTŐS VÉRNYOMÁSCSÖKKENÉS AZ ÉLETMÓD MEGVÁLTOZTATÁSÁVAL  Életmódbeli változás: - Tartózkodás alkoholtól, dohánytól, kávétól - Teljes vegetáriánus étrend - Aerobik A kísérlet időtartama: 3 hét Átlagos vérnyomás kezdetben: 150/­­81 - Átlagos vérnyomás a végén: 129/­­78 - A vérnyomásra szedett gyógyszerektől való megválás három hét után: 80%. Érdekes eredmény, hogy a csökkenés nagyrészt (több mint a fele részben) már az első héten bekövetkezett. A vérnyomás tehát gyorsan válaszolt az életmódbeli változtatásokra. A fenti kísérletek teljes összhangban állnak sok más kutatással, egyértelműen kimutatva azt a tényt, hogy az életmódbeli változtatás igen hatásos védekezés a magas vérnyomás ellen. Gyors és pozitív következményeket von maga után.(A bejegyzés alapját a Döntő bizonyíték c. könyv adta)

Vegán pásztorpite

2013. április 16. Mindennapi ételeink 

Vegán pásztorpite Nagyon finom egytálétel, ajánlom mindenkinek. És jó hír: lehetetlen elrontani :-)  Hozzávalók: 50 dkg burgonya 1 ek. kókuszolaj (vagy olívaolaj) 1 dl kukoricatej 1csokor petrezselyem 1 póréhagyma só-ízlés szerint -- 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 25 dkg mirelit zöldség (miénkben volt: karfiol, brokkoli, répa, borsó) 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj  3 ek. víz  2-3 tk.majoranna 1tk.köménymag kb.1,5 ek.pirospaprika kb. 5 dkg gabonakolbász só-ízlés szerint 2 ek. kukoricakeményítő Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük.Majd leszűrjük,és a zsiradék, és növényi tej hozzáadásával krumplipürét készítünk belőle. Petrezselyemmel és nagyon apróra vágott póréhagymával ízesítjük, majd félretesszük. Arra figyeljünk, hogy ne legyen túl puha a püré. Elkészítjük a belevalót is: az apróra vágott hagymát olaj és víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük  a zöldségeket, majorannával, köménnyel és fokhagymával, sóval ízesítjük, pirospaprikával színezzük.Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Amikor roppanósra párolódott, kiveszünk 4-5 ek. levet, melybe a keményítőt belekeverjük, és ezt visszaöntjük. Amikor jól besűrűsödött, hozzáadjuk a szétmorzsolt gabonakolbászt és 1-2 perc főzés után lezárjuk. Egy közepes tepsit kiolajozunk, beletesszük alulra a püré felét, ráterítjük az egész zöldségpörköltöt, majd befedjük pürével. Megszórjuk magokkal, és 190 fokon kb.30 perc alatt összesütjük. Mi salátával ettük.

Húsvéti vegán kalács

2013. március 30. La Veganista 

Húsvéti vegán kalácsA húsvét a vegán konyhában sem múlhat el kalács nélkül. Szerencsére a tojás, a tej vagy a tejföl sem nélkülözhetetlen alapanyag. Könnyedén helyettesíthető kurkumával, ízesítetlen rizs, szója vagy mandula tejjel, és szója joghurttal. A kalács akkor tud megkelni, ha a hozzáadott növényi tej hőfoka langyos. A forró folyadék tönkreteszi az élesztőt, a hideg pedig nem aktiválja. Fontos az is, hogy ne sajnáljuk az időt a dagasztástól. Az első legalább 10 percig tartson, a másodiknál már elég 2-3 perc. Dagasztás után hagyjuk dolgozni az élesztőt a légmentesen lezárt tálban (ha nincs otthon kelesztőtál, tökéletesen megfelel egy darab alufólia vagy folpack és egy megfelelő nagyságú tálca, amivel lefedjük a tálat). Várjuk meg, amíg megkel a tészta. Ez a konyhánk hőmérsékletétől függően eltarthat 1-2 óráig is. Bízzunk az élesztőben és ne nyitogassuk 5 percenként a tál fedelét. Inkább nézegessünk kalácsfonó videókat a You Tube-on, bár a gyorstalpaló nem garantálja, hogy később menni fog. Ennél a fázisnál óriási előnyben vannak azok, akik legalább egyszer az életben befontak már valamit. Hozzávalók: 500g liszt (fehér, vagy 3:1 arányban fehér és teljes kiőrlésű) 3 evőkanál cukor 3 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál szója joghurt 1 csomag vaníliás cukor 1 evőkanál lenmag (elhagyható) 2dl langyos ízesítetlen rizstej 1,5 teáskanál instant élesztő 1/­­4 mokkáskanálnyi kurkuma 2 evőkanál rizstej a kalács megkenéséhez 1-2 evőkanál mák a szóráshoz Így készítsd el: Első lépésként egy tálba öntsük bele a lisztet, sót, cukrot, vaníliás cukrot, élesztőt, olívaolajat, lenmagot, szója joghurtot, és a kurkumát, ami a kalácstészta sárga színét adja. Keverjük össze alaposan az hozzávalókat. Langyosítsuk meg a rizstejet és fokozatosan adagoljuk hozzá. Dagasszuk legalább tíz percig a tésztát, amíg homogén, rugalmas, és levegős lesz. Fedjük le egy alufóliával, vagy folpackkal a tálat, tegyünk rá egy tálcát is, hogy lefogja. Hagyjuk magára 1-2 óráig, aztán gyúrjuk át 2-3 percig és osszuk 4 vagy hat egyenlő részre és készítsünk egyforma hosszúságú és vastagságú tészta hurkákat, majd fonjuk össze a szálakat. A fonott kalácsot helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsibe, takarjuk le és hagyjuk kelni 15-20 percig. Közben kapcsoljuk be a sütőt és melegítsük fel 180°C-ra. A kalácsot sütés előtt kenjük meg rizstejjel és szórjuk meg egyenletesen mákkal. Rakjuk sütőbe és süssük 15-20 percig, amíg a teteje aranybarna nem lesz. A sajátos fonási technika eredménye Kisült a birodalmi csillagromboló

Székelykáposzta nyersen

2013. március 13. Gitta nyersétel blogja 

Székelykáposzta nyersenNéhány hónapja készítünk nyers székelykáposztát a Nyersétel Akadémián. Aki rendelt már a Vegafood-tól, az ismeri, tudja, hogy fantasztikusan finom, igazi harmonikus, magyaros ízek, ropogós káposzta, krémes környezetben. (a savanyú káposzta rendkívül egészséges, jótékony hatással van a bélrendszerre, magas a C vitamint tartalma, segíti az emésztést, erősíti az immunrendszert, stb... de mindezt csak nyersen! Főzéssel az értékes tápanyagok nagy része elbomlik, megsemmisül. Ki kell próbálni nyersen. Finom!) Több helyen szerepel a fotója is, mások bejegyzéseiben, cikkekben, facebook-on... és nagyon sokan kérik a receptjét. Hát íme, úgy gondoltam, hogy ez annyira finom, egészséges, hogy nem tartom meg magamnak. Készítsétek el otthon ti is a nyers, vegán változatát. A székelykáposzta nevének eredetéről több történet is kering, a nyers-vegán székelykáposztáról én ezt tudom írni (hátha még bevonul ez is a történelembe) A Nyersétel Akadémián Peti, a szakács megkérdezte egyszer: Annyira nagy sikere van a korhely levesnek, és a rakott savanyú káposztának. Ki kellene találni még valamilyen ételt savanyú káposztából, valami finomat. Erre a másik szakács, István: Csináljunk székelykáposztát! Nyers pörkölt alapot hagymásan, paprikásan, mandulával helyettesítjük a tejfölt, holnap kipróbáljuk! És másnap megszületett a nyers vegán székelykáposzta, ami azóta is az egyik legnagyobb kedvenc, az M1 Családbarát magazinjában, a Nyersétel Akadémia sajtótájékoztatóján, tanfolyamon, és hétköznap ebédre a Vegafood kiszállításában találkozhattatok vele. Csak igazi, magában savanyított káposztát használjunk, mert az ecetes, tartósított savanyú káposzta nem az igazi! Székelykáposzta nyersen 1,5 kg savanyú káposzta kinyomkodva 15 dkg paradió 10 dkg mandula (beáztatva, héját lehúzva) 1-1 darab tv és kápia paprika 10 dkg póréhagyma, vagy lilahagyma 2-3 fokhagyma 2-3 darab paradicsom, só, bors, magyaros fűszerkeverék, kömény, koriander A paradió és a mandula illik legjobban ehhez az ételhez. De használhatunk bármilyen olajos magot, diófélét, pl. napraforgó mag, kesudió, dió, stb...) A káposztát felvágjuk, félretesszük.(a kinyomkodott levét meg lehet inni, finom) A zöldségeket simára turmixoljuk, majd beletesszük a magokat és a fűszereket. Összekeverjük a káposztával. A tetejére magtejfölt teszünk: Magtejföl  Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag+kesudió vegyesen citromlé, só, bors, 2-3 csepp stévia, vagy más édesítőszer víz A hozzávalókból tejfölszerűt turmixolunk. A magtejfölt a káposztára kanalazzuk, és petrezselyemmel díszítjük.  Még több nyers recept savanyú káposztával: - ITT -  

MOZGÁS!! TER-VEZD-MEG!!

2013. február 24. Vegagyerek 

MOZGÁS!! TER-VEZD-MEG!! Elérkeztünk A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS valószínűleg sokak számára egyik legkényesebb pontjához, a MOZ-GÁS-HOZ!!!:-)) Nagyon dícséretes bizony az egészséges étkezés, és rengeteg plusszal hozzá tud járulni egy ember életminőségéhez, de a mozgás nélkül sajnos nem teljes a kihívás és az eredmény!:-) Kutatások szerint, egy egészséges életvitel, vagy akár fogyás elérésében 60% szerepe van a MOZGÁSNAK, és 40% az ÉTKEZÉSNEK! Sportoktatóként nagy örömmel tölt el, hogy a hétköznapok során azt tapasztalom a saját környezetemben is, hogy egyre több ember építi már be természetes módon az életébe a mozgást, és talán azt is mondhatjuk, egy nagyon hasznos trend van kialakulóban, elterjedőben nálunk is, a MOZGÁS IRÁNYZATA!:-) Persze vannak/­­lehetnek időszakok az életünkben, amikor elbillenhet az egyensúly azoknál is, akik már korábban rendszeresen mozogtak... Gyermek születik, betegség, egyéb jelentős változások... De ilyenkor is a legjobb út ahhoz, hogy kikerüljünk saját fizikai mélypontjainkról, ha minél hamarabb visszatérünk a megkezdett utunkra! HOGYAN KEZDD, MIT MOZOGJ A KÖVETKEZŐ 30 NAPBAN? Én annak a híve vagyok, hogy KIS CÉLOKKAL KEZDD! Az sokkal célravezetőbb szerintem, ha minden nap egy kicsit próbálsz teljesíteni, és lassan, fokozatosan szoktatod hozzá a tested a rendszerességhez, mintha túl nagyot vállalnál, és aztán néhány nap múlva már kudarcba, frusztráltságba fullad a túlzott erőfeszítés! KEZDD A MINIMUMMAL! NAPI 20 PERC!! MOZOGJ HETI MIN. 5-6 ALKALOMMAL! LEGYEN BENNE 2X PULZUSEMELŐ, CARDIO MOZGÁS! IKTASS BE MIN. HETI 1 PIHENŐNAPOT !   ÉS MIT MOZOGJ? Amit csak szeretnél!:-) Próbáld végiggondolni, milyen fajta mozgásforma illik leginkább Hozzád? - a lágy, test-lélek (ún. Body and Mind) mozgásformák? Pl. jóga, pilates, CANTIENICA stb. - vagy inkább jobban kedveled a dinamizmust? Pl. Zumba, különféle aerobic - típusok, stb.? Nézz körül a piacon!:-) ÉS HOL MOZOGJAK? Na jó, elfogadom, hogy azt különféle okok miatt tényleg nem tudod megoldani, hogy elmenj valahova edzeni, tornázni, vagy egyszerűen nem is szeretnél eljárni máshova!:-) Akkor OTTHON!!:-) Szerezz be olyan dvdket, amik a Számodra szimpatikus mozgásformákhoz kínálnak edzésprogramokat! Sok olyan jelent már meg, ahol 20 perces lebontásban is vannak fent napi programok! Nem rég bukkantam egy oldalra, ami zseniális ötlet szerintem, és nagyon jó lehetőség azok számára, akik otthon edzenek! Úgy működik, mint egy  virtuális fitneszterem (na azért nem tornáznak helyetted!:-)), ahova online befizethetsz különféle órákra, videókra, és letöltheted, csinálhatod, amikor Neked jó! FITVIDEO  (és gyorsan ideírom, hogy nem, nem fizettek a reklámért, egyszerűen tényleg jónak tartom!:-) Jógára is létezik ilyen: JÓGAKLIKK ! ÉS A CARDIO MI LEGYEN, ÉS MIÉRT KELL? A rendszeres pulzusemelő mozgásra nem csak annak van szüksége, aki fogyni szeretne! Valójában mindenkinek szüksége lenne rá, legalább heti 2x, hogy edződjön  a szív, javuljon az állóképesség, erősödjön az érrendszer, stbstb. Jól levezeti a napi stresszt is!:-) MIT? Ami elérhető Számodra! A legegyszerűbb talán a futás, de ha nem szeretsz futni, biciglizz, menj el az uszodába, vagy egyszerűen kezdheted gyors gyaloglással is! A lényeg, hogy CSINÁLJ VALAMIT! MENNYIT? Ezt is kezdd először min. 20-30 perccel! Persze, ha több is megy, akkor HAJRÁ!:-) Kezdőknek futásnál javasolt az 1 perc futás, 2 perc séta kombináció! Aztán ahogy erősödik a tested, próbáld lassan, fokozatosan emelni a futóidőt! 40-50 perc is lehet ám még belőle!;-) A neten sokfelé találsz különféle futóprogramokat, nézz körül, DE NE BONYOLÍTSD TÚL!:-) Inkább az egyszerűség, és a biztos eredmény!;-) Ne felejtkezz el a bemelegítésről (pl. először csak séta1-2 percig), és a levezetésről (szintúgy kis séta) és a végén a nyújtásról! MIKOR-MIKOR-MIKOR? Na, talán ez szokott a legkényesebb, és a legnagyobb belső ellenállásba ütköző kérdés lenni!:-)) Rengeteg kifogást szoktunk felsorolni magunknak arra, hogy miért nem, és mikor nem tudjuk megoldani a mozgás.... MIKOR? Bármely élethelyzetben vagy, napi teendők közepette, először a legfontosabb talán, hogy azt tudatosítsd Magadban: NEKED IS JOGOD VAN ARRA, HOGY ENNYI IDŐT SZÁNJ MAGADRA! EZZEL A 20 PERCCEL NEM VESZED EL AZ IDŐT MÁSTÓL!  ENGEDD MEG MAGADNAK, HOGY ENNYI IDŐT SZÁNSZ MAGADRA! HA TE JÓL VAGY, AZ A  CSALÁDOD, A GYERMEKEID ÉS A KÖRNYEZETED JAVÁRA IS VÁLIK!  HA TE EZT ELDÖNTÖD MAGADBAN, IDŐVEL MINDENKI MÁS IS KÖNNYEBBEN ELFOGADJA! ÉS HA MÉG MINDIG TALÁLSZ KIFOGÁSOKAT, NÉZD MEG EZT A VIDEÓT!

Zöldségek leveles tésztában

2013. február 19. Lét-tudatos konyha 

Zöldségek leveles tésztábanHozzávalók: 40 dkg tojásmentes leveles tészta 50 dkg zöldség vegyesen: kis fej hagyma 2 sárgarépa 30 dkg karfiol 1 fehér répa 1 kávéskanál só 1 kávéskanál pirospaprika 1/­­2 kávéskanál őrölt fekete bors 1/­­2 kávéskanál őrölt gyömbér 1/­­2 kávéskanál kurkuma 2 evőkanál szezámmag 2 evőkanál olaj   Elkészítése: A megtisztított zöldségeket lereszeljük vagy aprítógéppel felaprítjuk. A fűszereket hozzáadva  olajon összepároljuk. A szezámmagot szárazon megpirítjuk, majd a zöldségekhez adjuk. A leveles tésztát vékonyra kinyújtva olajjal megkenjünk, és a kihűlt tölteléket rátesszük. Feltekerjük, és 175 fokos sütőben aranysárgára sütjük. Kapcsolódó recept: itt

Helyzetjelentés II.

2013. február 16. Vegagyerek 

Egészség - betegség Aki régebb óta követi/­­ követte a blogunkat, sokat olvashatott a küzdelmeinkről.... Azt nem mondom, hogy már semmilyen nincsen, de rengeteg dolog változott, és rengeteg eredményt értünk el közösen a családdal.... Indultunk onnan, hogy 3 évvel ezelőtt megismertem a deekshát... nem sokkal utána jött velem a húgom, majd a férjem, és a sógorom is... Deekshaadók lettünk.. És kezelni kezdtük  a férjemmel ketten a gyerekeket, magunkat... És változtak a nézőpontjaink.. a világhoz, önmagunkhoz, a környezetünkhöz... És a gyerekek gyógyulni kezdtek... Közben rátaláltunk az ország egyik (ha nem a legjobb!) homeopátiás terapeutájára, Bóna Lászlóra. És az ő kiváló munkatársára, Németh Lászlóra. Németh László személyében egy olyan hihetetlenül lelkiismeretes és hiteles segítőt adott mellénk a sors, akinek rendkívül sokat köszönhetünk az elmúlt 2 évben! A gyerekek gyógyulási/­­ gyógyítási folyamatában nagyon nagy része volt neki is! Nagyon-nagyon hálásan vagyunk neki a sok-sok segítségért!! Mert a homeopátia mellett kitartottunk/­­ kitartunk így közel 8 év után is! Elkerülve rengeteg sok gyógyszert! A Nagy tavaly megkapta végül a 6 éves oltást, azonnali oltáskivezetéssel, előtte-utána deekshával. És láss csodát, semmi, de semmi tünete nem volt! Hónapok múlva sem! Kitartottunk amellett is, hogy közel 3 éve nem csillapítunk lázat egyik gyereknél sem! Sok türelmet, odafigyelést, éjszakázást jelent, de úgy tűnik, talán ez is megérte! Hogy miért nem csillapítunk lázat, és hogyan csináld Te is, ha ezt az utat választod, ITT megtalálod annak a gyermekorvosnak az írását, akit olvasva belevágtunk! A 2012-es szeptemberi óvodakezdés óta a Nagy 2 napot volt beteg októberben, a Kicsi most februárban lett először beteg egy vírusos torokgyulladással. Az előző években ugye a Nagynál ez általában úgy nézett ki, hogy a 10 hónapos óvóda évből 3 hónapot járt, a többit itthon töltötte betegséggel. A Kicsinél jobb volt az arány, de ő is sokat és nagyon volt beteg... Allergiák Vannak, megvannak még, de jelentősen lecsökkent tünetekkel! A Nagynál alap a tej- és tojásallergia, emellé párosulnak pl. a kakaó, paradicsom, citrusfélék. És sok-sok pollen... Gyógyszert nem kap erre lassan közel két éve. Homeopátiás alkati szereket igen! Elmúlt a több évig tartó hasfájás, állandó szipogás, orrdugulás. A diétáján lazítottunk. Az óvodában ugyan tej-. és tojásmentes diétán van ő is és a húga is (és így legalább az adalékok jelentősebb részétől is mentesül talán), de itthon már kap időnként sajtot, tojást, egyebet. És ha úgy látjuk, hogy erősödnek a tünetek, akkor ismét erősebb diéta. És Normaflore- kúra évente legalább kétszer, egyenként min. 3 hónapig! Minden nap! Igen, így! Egy természetgyógyász javaslatára, és azóta rengeteget erősödött az immunrendszere is, azáltal hogy jobban van a bélnyálkahártyája! A Kicsinél is az allergiák még megvannak: adalékok, paradicsom, citrusfélék. Nála jobban kell még figyelni a diétára, bolti péksütemény nem nagyon mehet, és viszonylag gyorsan telítődik a szervezete allergénekkel (kb. 1-2 hét). Olyankor ekcéma, szájdagadás, bőrpír. Homeopátiás alkati szer és vissza a diéta. És mindketten kérik és kapják a deekshát rendszeresen!:-)) Hát így állunk most összességében, ha van kérdés, írjatok, kérdezzetek nyugodtan!:-)

Diós sütőtök pástétom

2013. február 5. Főzés nélkül finoman! 

Diós sütőtök pástétomA téli hónapok sajátossága, hogy a természettel együtt a magát civilizáltnak kikiáltó ember is hajlamos az szunnyadásra, lustálkodásra... A késő kelésem természetesen magával hordozhatja, hogy kicsit sietősebben látok hozzá az ételkészítéshez. Nos, ez ma sem volt másként, 11:00 órakor kidobott az ágy magából - a lustaság démonjai is velem együtt aludtak, amikor megmentődött a lelkem a kárhozattól - és kényszeredetten ugyan, de a fürdőszobában találtam magam... Egy méretes sütőtök darabot apróra vágtam - hogy a gépem könnyebben boldoguljon vele - ugyanannyi fehérrépát, egy marék diót adtam hozzá és kevés víz, olívaolaj, só, majoránna (ízlés szerint) társaságában pépesítettem. Annyi időm még volt, hogy kis hajókat tépdessek kínai kelből - majd rákanalaztam a krémemet és jó ízűen befaltam az egészet, egy pohár hársfa teát szürcsölgetve mellé. Hmm... majd gyorsan kezdtem elölről az egészet, mert kedvesem kicsit furcsán nézett volna rám, ha ő kimarad a késői reggeliből... Jó étvágyat nektek! Javed

Szilvásrétes mogyoróval (vegán)

2013. január 25. VegaLife 

Szilvásrétes mogyoróval (vegán)Ez egy roppant gyors és egyszerű desszert. A szilva sokak által száműzött, vagy csak nem felfedezett gyümölcs a konyhákban. Pedig kevés olyan gyümölcs van, amely frissen szedve, aszalva, lekvárba, befőttbe, édességhez, sőt húsokhoz és alkoholhoz is felhasználható. A szilva héja sok cellulózt tartalmaz, amely hashajtó hatással is bírhat. Ezért is gondolják talán úgy sokan, hogy inkább nem élnek vele. Pedig nem csak béltisztító, hanem köszönhetően magas rosttartalmának vizelethajtó és súlycsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. Igazság szerint a rómaiaknak lehetünk hálásak az elterjedéséért, ugyanis hadjárataik során Kis-Ázsiából hozták magukkal. Ha van lehetőségünk, mindig tegyünk el télire az ősz ezen áldásából. Én is így cselekedtem. Fagyasztó ládánk egyik sarkában ott lapultak a félbevágott, kimagozott szilvaszemek és már várták, hogy valami finomat készítsek belőlük. Mivel volt itthon réteslapom, s legutóbb sósan készítettem el a rétest - sütőtökkel, most jobbnak láttam valami édességet készíteni. Nem bántam meg. Nevetséges, hogy a sütési idő kb. 20-30 perc, az összerakása pedig 10-15 perc. Tehát maximum 45 perc alatt eszméletlen finom rétest kerekíthetünk az asztalra. Hát nem alkalmas egy gyors hétvégi desszertnek? DEHOGYNEM!:) A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap (8 lapos és 6 lapos is jó - nekem 8 lapossal készült) - 30-40 dkg szilva (nekem fagyasztott volt, de befőtt, sőt aszalt és persze frissen szedett is megfelelő) - 17 dkg mogyoró - 20 szem datolya - olaj Elkészítés: A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk és így tesszük rá a következő rétes lapot. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. Tényleg épp hogy kb. egy evőkanálnyi olajat kell szétkenni rajtuk - egyfajta ragasztóként - ugyanis a sok olaj egyrészt egészségtelen, másrészt felesleges. A legfelső réteslapra pedig az alábbiakat teszünk: Először a datolyákat aprítógéppel nagyobb darabokra törtjük, majd mogyorót hozzáadjuk és tovább aprítjuk, míg egy száraz morzsaszerű anyag lesz. A kiterített réteslapok nagyjából 1/­­3 részét megszórjuk valamennyi mogyoróval, de úgy, hogy maradjon még a tetejére és a következő réteslapokhoz is, mivel két rudat készítünk. Erre helyezzük rá a szilvaszemeket - szép sorban. Egy sorba kb. 4 szem szilvát tettem. Mielőtt rudat formálnánk belőle, ismét megszórjuk a mogyoró és datolya párossal. Majd a vizes konyharuha segítségével felgöngyölítjük és sütőpapírral (vagy szilikonossal) bélelt tepsibe helyezzük. Hasonlóan járunk el a következő négy réteslappal is. Egy tepsibe téve kb. 20-30 perc alatt megsül. Eleinte magasabb, majd némileg alacsonyabb hőfokra kell állítani. Én karobos mázzal díszítettem az egyiket, s porított szőlőcukorral a másik rudat. Karobos máz : Olaj vagy margarin Karob Gyümölcscukor, barnacukor, stívia, stb - ki mit használ.   Elkészítés: A margarint vagy olajat felmelegítjük, hozzáadjuk a karobport, majd az édesítő szerünket. A legkisebb lángon addig kavargatjuk, míg teljesen elegyednek és folyós, csokimáz féle lesz a végeredmény.

Sütőtökös rétestorta

2013. január 19. VegaLife 

Sütőtökös rétestortaSemmi flinc-flanc nincs az elkészítésében, viszont egy finom étel kerülhet az asztalra vele. Már írtam a sütőtök jótékony hatásairól itt. Úgy gondolom, nem csak sült és krémleves formában érdemes fogyasztani. Sokan nem tudnak elrugaszkodni ettől a két fajta elkészítési lehetőségtől, nekik is ajánlom következő bejegyzésem. Igazából olcsó kis finomság, hiszen egy csomag réteslap sem kerül sokba, ráadásul egy sütőtök (kanadai) ára is elfogadható. Az igazság az, hogy elég gyorsan elfogyott ez a tortácska. Szóval legközelebb is készítek. Akkor már lehet, rétegezem és egyfajta "emeletes" sütőtökös rétestorta lesz. A recept: Hozzávalók: - 1 kockákra vagy szeletekre vágott, megpárolt vagy megsütött sütőtök - 1 csomag réteslap - szerecsendió - ételízesítő (jó, ha házi) - kevés kókuszzsír - búzadara   Elkészítés: A felkockázott vagy vékony szeletekre vágott sütőtököt keményre pároljuk, vagy akár kókuszzsírral kikent tepsiben meg is süthetjük (héj nélkül). Mindkét esetben egy kevés ételízesítővel megszórjuk. Amikor már valamennyire megpuhult (nem nyers), de mégis kemény az állaga, egy kevés szerecsendióval összekeverjük. Egy tortaformát kikenünk alaposan kókuszzsírral, majd a 2 réteslappal kibéleljük. Kókuszzsírt teszünk a réteslapokra és egy kevés búzadarával egyenletesen megszórjuk. A sütőtököket beletesszük, majd a réteslapok szélével befedjük. A maradék réteslapokat egy tálcán egymáson kiterítjük és a közepébe "kifordítjuk" az eddig összeállított sütőtökös tortát. A réteslapokkal szintén betakarjuk, így egyformán jut mindkét felére réteslap. Így helyezzük vissza a tortaformába a tálca segítségével. (Visszaborítjuk.) A tetejére is kókuszzsírt teszünk. A formát egy tepsibe helyezzük (a kókuszzsír megolvadva megfolyhat és kijutva a sütőtérbe égett szagot eredményezhet). Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. A tortaformából már akkor vesszük ki, mikor kicsit megszikkadt, kihűlt a torta. Hidegen, melegen is fogyasztható. Előételnek, könnyed vacsorának vagy desszertnek is tálalható. Desszert esetében a szerecsendiót esetleg kihagyhatjuk, és egy kevés mézzel tovább édesíthetjük. (Bár én nem vagyok annak a híve, hogy zöldséget, gyümölcsöt tovább édesítsünk.) UI: Ha nem melegen szeleteljük, nagyon szép szeleteket lehet vágni. Annyira kipróbáltuk volna, hogy nem vártuk meg az első szeletnél, hogy kihűljön, ezért csúszott szét picikét, de így is nagyon jó volt.

Kendermagos kenyér

2013. január 3. Lét-tudatos konyha 

Kendermagos kenyérA kendermag esszenciális zsírsavakat és rostokat, valamint több mint 60 gyógyhatású anyagot tartalmaz. Hozzávalók: 40 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 20 dkg finomliszt 10 dkg őrölt kendermag 1 evőkanál só 4 dkg élesztő 1 teáskanál cukor 4-4,5 dl víz Elkészítése: Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatjuk. A kétféle lisztet és a megdarált kendermagot elkeverjük a sóval, és a felfutott élesztővel. A többi langyos vizet apránként hozzáadva addig gyúrjuk a tésztát, amíg felülete sima és ragadásmentes nem lesz. Cipót formázunk belőle, enyhén belisztezzük, és letakarva félretesszük. Mikor megkelt, átgyúrjuk, és megformázzuk. Sütőedénybe helyezzük, tetejét bevagdossuk, és ismét megkelesztjük. 220 fokon sütjük. Ha üveg- vagy cserépedényt használunk, akkor nem melegítjük elő a sütőt, nehogy elpattanjon az edény. Kapcsolódó receptek: itt

Nyers vegán bejgli-mánia! Raw vegan beigli!

2012. december 4. Répa Konyha 

Nyers vegán bejgli-mánia! Raw vegan beigli! Szóóóval, ma megérkeztek az idei első bejgliszeletek az ÉletKonyhától! Egyenlőre a BioABC-ben találjátok meg őket. Nyers vegán, glutén és cukormentes! Nekem a diós a kedvencem! Rendelj tőlünk közvetlenül! Karácsonyi rendelést felveszünk az info@eletkonyha.hu-n! Our gluten- and sugarfree Christmas goodies arrived! Order yours for Christmas at info@eletkonyha.hu DIÓS BEJGLI/­­Hungarian Beigli with walnut dió, méz, citromhéj*, narancshéj*, hajdina, mazsola* walnut, honey, lemon peel *, orange peel*, sprouted buckwheat, raisins * MÁKOS BEJGLI/­­ Hungarian beigli with poppyseed mák, mazsola*, citromhéj*,-lé*, hajdina, dió poppy seeds, raisins *, lemon*, sprouted buckwheat, walnuts 2970 Ft/­­300g

Karfiol, kesudiós morzsában

2012. november 24. Mindennapi ételeink 

Karfiol, kesudiós morzsában Amilyen egyszerű, olyannyira nagyszerű étel. Hozzávalók: 1 fej karfiol 2 dl Alpro natúr joghurt 1 csokor metélőhagyma 3 tk. só 1 ek. sörélesztőpehely 15 dkg zsemlemorzsa 10 dkg kesudió Elkészítés: Végtelenül egyszerű. A karfiolt sós vízben ropogósra főzzük. Ez idő alatt a morzsát zsiradék nélküli serpenyőben megpirítjuk, úgy, hogy a felénél hozzáadjuk a ledarált kesudiót is. Amikor kész, félretesszük. Elkészítjük az öntetet is: a szójajoghurtot összekeverjük sóval, sörélesztőpehellyel, és az apróra vágott metélőhagymával. Amikor kifőtt a karfiol, akkor leszűrjük és lazán beleforgatjuk a morzsába. Tálaláskor meglocsoljuk a metélőhagymás-joghurtos öntettel. Mi most bulgurral ettük, de tálalható rizzsel, kuszkusszal, kölessel, de önmagában, vagy salátával is. :-)

Mézes almás pite (vegán)

2012. november 2. Mindennapi ételeink 

Mézes almás pite (vegán) Ez a piterecept úgy alakult, hogy elfogyott itthon a nyírfacukor (nov. 1-én), mézünk pedig volt itthon, így azzal pótoltam. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg teljes kiőrlésű liszt 1 ek. foszfátmentes sütőpor 0,75 dl extra szűz olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 5 dkg méz kb. 1,5 dl víz  -- 1 kg alma 2 tk. szegfűszeg -- 2 marék dió Elkészítés: A lisztet,  a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, mézet és beleöntjük. Majd vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: 1 kg almát meghámozunk, lereszelünk. Szegfűszeggel elkeverjük és megpároljuk.  Egy tepsit kiolajozunk, lisztezünk és belesimítjuk a tészta felét, erre rátesszük a kihűlt almás  tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Olajjal lekenjük és reszelt dióval megszórjuk. Közepes lángon (160-170 fok), kb. 30 perc alatt kisütjük.

Kelkáposztás-morzsás tészta (laktovegetáriánus)

2012. október 19. Dulmina tündérkonyhája 

Semmi bajom a hagyományos káposztás tésztával (igaz, csak sósan szeretem, a cukros fajtát inkább meghagyom másnak), de bármikor szívesen bevállalok helyette egy ígéretes alternatívát. Most épp kelkáposztával, tejszínes-fűszeres szósszal, némi pirított morzsa társaságában. Hozzávalók 2 személyre 20 dkg tojásmentes száraztészta (például penne, masni vagy rövidcső) 1 kis fej kelkáposzta 2

Vegetariánus fesztiválon jártunk!

2012. szeptember 25. Répa Konyha 

Vegetariánus fesztiválon jártunk!Ahogy már beharangoztuk, az ÉletKonyhával a Vegetariánus fesztiválon mi is árultunk. Intenzív 2 nap volt, sok érdeklődővel, beszélgetéssel, kóstolóval, vásári forgataggal!  Köszönjük mindenkinek, aki a mi asztalunkhoz is ellátogatott!  www.eletkonyha.hu

Alma és Nektarin aszalás

2012. szeptember 14. VegaLife 

Augusztusban egy eldugott kis faluban jártunk, ahol igazság szerint sok időt töltöttem gyermekkoromban. Az élet a világ ezen a részén egészen más. Az emberek sokkal egyszerűbbek mind életvitel, mind gondolkodás tekintetében. Szeretem a vidéket ezért is. Városoktól jó néhány kilométerre teljesen más élet zajlik. Az emberek még inkább összejárnak esténként vagy esetenként, legalább is az egymás szomszédságában élők, pláne, ha az egész életüket egymás közelében élték le. A levegő minősége is egészen más. Folyamatosan álmos voltam ottlétünk alatt az első pár órában, annyira friss, oxigéndús arra a levegő. Jó volt találkozni azokkal a nénikkel, akik felcseperedésem ideiglenes tanúi lehettek nyaranként. A ház és a telek, ahol gyermekkorom nyarait töltöttem, mindig gazdag volt gyümölcsben és zöldségben. Most savanykás almát és fekete bodzát hoztam haza. Sajnos a körtefa nem hozott jelentős termést, se a diófa. Viszont ott helyben rengeteg sárga szilvát ettem. Nem ringlót. Teljesen olyan alakja volt, mint a szilvának, csak sárga színben pompáztak a gyümölcsök a fán. Persze a kék szilva akkor még nem érett. De ez is teljesen kiszolgált. Még ott helyben rétest is sütöttünk, de erről majd egy későbbi bejegyzésemben mesélek, csak legyen időm eljutni odáig... Ugyanis nagyon sok elmaradást szeretnék pótolni. Élményeket, recepteket, és ráadásul az életmód-előadások is kezdetét veszik, szóval jól jönne néhány nap, amit csak blogírással tölthetnék, de mindemellett és a napi munkavégzésen felül vár rám itthon a padlizsán, a paradicsom, a paprika, a szilva, hogy télre tartóssá varázsoljam. :) Az utóbbi időkben pedig a lakhelyünkön történtek némi munkálatok, amik szintén blogírástól távolmaradásra késztettek. De most itt vagyok és talán szeptember végéig (húúú, a felén már túl vagyunk) behozom lemaradásom. Szóval a kis faluban, a legalább 50 éves - talán életében sosem permetezett, tehát igazán bio - almafáról szedett almákat és piacon vett néhány szem barackot aszaltam az alábbiak szerint: Az almákat és a nektarinokat alaposan megmostam. Majd az almákat kerek szeletekre, a nektarint pedig vékony szeletekre vágtam. Az alma tuti bio. :) Magházuk egy része lakókat:) tartalmazott, ezeket egyszerűen kivágtam. Szerencsére néhány éve már birtokunkban van egy olcsóbb "asztali" aszaló. Lapjaira fektettem a gyümölcsöt és indult az aszalás. Az almák valamivel gyorsabban elkészültek, mint a nektarin. Úgy 4-5 óra elég volt. Mindegyik nagyon finom lett. Már várom a telet, amikor az almákat akár teának is felfőzöm. Lényegében csak víz és áram fogyott. Az almák vidékről jöttek. Az Eleken vásárolt kosárkámat teleszedtem. Minap néztem, a Herbaházban 70 g szárított alma borsos árát. Hát, elmondhatom, gazdagok vagyunk. :) Számunkra ez az igazi gazdagság. (Fizikai, tárgyi tekintetben.) Hála érte Istennek!:) Néhány fotóval prezentálom az aszalás menetét. :)

Kölessel töltött gomba (laktovegetáriánus)

2012. július 21. Dulmina tündérkonyhája 

Mikor megláttam a boltban a szép, méretes gombafejeket, egyből az ugrott be, hogy ezek aztán igazán alkalmasak arra, hogy megtöltsem őket. Útban hazafelé azt is kitaláltam, hogy mivel. Hozzávalók 2 személyre 4 nagy csiperkegomba (kb. 35 dkg) 1/­­2 bögre köles (2,5 dl-es bögrével mérve) 1 üveg (370 ml) lecsó-szósz, vízzel kiegészítve 2 bögrényire (1/­­2 literre) 1 kis csokor friss kakukkfű

Barackos - málnás - áfonyás süti

2012. július 5. Vegagyerek 

Barackos - málnás - áfonyás süti A Good Food júliusi számában bukkantam erre az extrém módon egyszerű és gyors receptre.:-)  Bár nálunk a Nagy gyakorlatilag 3-4 éve semmilyen gyümölcsöt nem eszik meg (vérvizsgálat alapján van alma- és őszibarack-allergiája, mint keresztallergén a nyírfára, illetve egy gasztroenterológus felvetette a gyümölcscukor-érzékenységet is, az extrém gyümölcselutasítás miatt, de azt már nem csináltattuk meg... ),gondoltam, most figyelmen kívül hagyva az ő kívánalmait, igenis csinálok finom gyümölcsös sütit, mivel a Kicsi viszont imádja. Meg én is.:-) Az alap, kész bolti leveles tésztából készült, ami fehér lisztes, de ezen időnként túlléphetünk:-). Mi nagyon szerettük, a Nagy pedig lepakolta róla a gyümölcsöt és csak a leveles tésztát ette... Barackos - málnás - áfonyás süti Hozzávalók: 1 csomag kész leveles tészta (Tante Fanny, ez vegán, pl. Sparban kapható) 8 db sárgabarack 100 g málna egy nagy marék áfonya 2-3 ek. nádcukor (vagy nyírfacukor) 0,5 cs. bio vaníliás cukor  (pl. a DM-es Alnatura) A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztát rátesszük egy tepsire, a széleit felhajtjuk kb. 2 cm-re, és rászórjuk a felszeletelt sárgabarackot. 10-15 percre betesszük a sütőbe. Utána kivesszük és rászórjuk a málnát, illetve az áfonyát, majd megszórjuk a cukorral. Visszatesszük még kb. 10 percre és készre sütjük. Hidegen és melegen is fogyasztható. Tipp: lehet készíteni réteslapokból is, pl. a tante Fanny-ból létezik teljes kiőrlésű is, csak akkor olajjal meg kell kenni az egymásra fektetett kb. 6 réteslapot.

Kenyérsütő

2012. június 19. BioBrigi 

KenyérsütőCsöndben elsunnyogott a háttérben a Vaterázott Saverin kenyérsütőm, és meg sem említettem, pedig dolgozik ügyesen. Bár többnyire nem süt, hanem dagaszt, és keleszt, amiből aztán zsömle lesz, meg szilvás párna, esetleg pizza , vagy kenyérlángos. Nem sokkal drágábban újat is vehettem volna, azonban évekig használtunk 2 Severint otthon, és nagyon szerettem. Az egyik még most is megy, csak épp az üstjét kellene kicserélni. Ráadásul az egyik legcsendesebb gépről van szó. Fele olyan zajt csap, mint az új Moulinexünk.  Nem a reklám helye, hiszen itthon már nem kapható, csak használtan. Nem értem miért. Amikor 98 környékén először vettünk, ez a fajta, meg egy másik volt csak kapható. Talán 43 ezer Ft. volt. Jó darabig totóztunk vele, mire megszületett az a recept, ami ehhez a sütőhöz és a mi hasunkhoz is illett. :) Persze aztán folyamatosan változott, először csak rétesliszt, majd egy kicsi teljes őrlésű, újabban több került a kenyérbe.  Mostanában pl. hagyományos élesztővel sülnek a cipók, régebben a Francia élesztővel, amíg azt is lehetett kapni. A legjobb dolgok miért tűnnek el idővel? Abból 2,5 kenyérre volt elég egy zacskóval, és mindig szépen dolgozott. Ja, nem tudom ki hogy méri ki az összetevőket a receptből, de talán adok jó ötletet valakinek. Általában egy kelesztőedény 45-50 dkg. Mi úgy szoktuk a hozzávalókat kimérni, hogy az egészet rárakjuk a mérlegre, beleöntjük a vizet, a sót, a mézet. Ez kb 90 dkg szokott így lenni, ehhez egyszerűen addig adagoljuk a lisztet, amíg 1,5 kg-ot nem mutat a mérleg. Épp ezért már olyan automatikusan szokott minden menni. Azután rá a magokat, az éleszőt - soha nem a vízbe. Ez utóbbit jobb ha megszokja az ember, mert így nincs az, hogy reggelre akartam, hogy kisüljön, csak közben el kezd dolgozni az élesztő. Nem, azt mindig a tetejére a liszt közé. Jól eldumálok, most vettem észre, hogy mennyire elszaladtak az ujjaim. :)  A lényeg az, hogy örülök neki, megkönnyíti sokszor a munkámat.

Kékkk

2012. június 1. BioBrigi 

KékkkMostanában mindig van valami szépség a kertben. Nem tudok úgy kimenni, hogy ne lenne legalább 5 szebbnél szebb fényképtéma. Az elmúlt hetek kevés alvással, sok rohanással, rengeteg utazással és irodában üldögéléssel, város zajával teltek. Tegnap, miután megborotváltam Tatust (Nagyon remeg már a keze, ezért kell neki a segítség. Nem egy egyszerű esemény, a süni jelenthet neki, ezért régebben is ritkára vette. De utána jobb volt megpuszilni. :) ) kibóklásztam a kertbe. Legeltettem a szememet. A hagyma gyönyörű, még lehet belőle újhagymát kilopkodni, de már nem sokáig. A borsó még szebb, zsenge, zöld. Az ember rögtön lelegelné az egészet. A mák virágzik, pedig nem rég egyeltük, úgy emlékszem. A jégsaláta idén nem lett valami fényes, de talán még megfejesedik rendesen a jövőhéten. A fóliában is minden növöget. Már kis paradicsomok is zöldülnek. Az uborka terem, ahogy kell, hersegősen friss, mert nem lehet megállni, hogy meg ne kóstolj helyben egyet. A csípős paprikák is nagyok, de veszettül csípnek. Ezért szeretem a kosszarvút, mert ugyanaz a finom ropogós íz csípősség nélkül, de idén nem kaptunk. A lényeg az, hogy nagyon élveztem a csendet, a kerti kis munkát. Minden nap ezt kellene hazaérve, és kiadná az ember a gőzt, miközben a kert is szépülne, és egészséges ételek kerülnének az asztalra. Nem mellesleg a hason elhelyezkedő háj mennyisége is csökkenne. :) Nesze neked pogácsás menü. Jajj, ezt nem is szabadna megemlítenem sem. Egy külön munka miatt olyan össze-vissza ettem, és miket! Nos, meg kell említenem, hogy a ceglédi kórházban nagyon finom pogácsát süt a konyha. Túlságosan is jót. A receptjét majd egyszer még megszerzem. No persze nem vegán lesz, az tuti. Pedig azért igyekszem általában tartani a vegán étrendet, néha megszakítva kevés tejtermékkel, vagy 1-1 tojással.  Többször egész nap nem volt idő enni, csak néha a kínált pogácsákat, ami se nem vegán, se nem teljes kiőrlésű! Nem jó ez az életmód, tönkreteszi az embert, teljesen kizsigereli. Néztem a kollégákat, és csodálkoztam, hogy az emberi test mennyire strapabíró, hogy 5 kávéval, és 5 pogácsával egész nap működnek, reggel hattól este tízig is az irodában, ha kell. Csak ez előbb utóbb valahol visszaüt majd. És ezt nagyon sajnálom. Mert sok mindent megtesznek másokért, csak épp önmagukat nyomják el. Pont  a Nyitott szemmelben volt egy idézet a kenyeres cikkben, amiben egy néni kijelentette, hogy jobb nem lett a mindennapi élet, csak esetleg könnyebb. Mármint fizikai munka szempontjából. Aztán hogy ez lelkileg pl. mivel jár?  Jobb az embernek a földet túrni, mégiscsak azt mondom... Meg persze  főleg a Biblia mondja, én csak ismétlem. Az ilyesfajta munka áldás lehet, felüdít.   Kiegyensúlyozottabb, egészségesebb és boldogabb. Kevesebbet idegeskedik, kevesebbet keres, de kevesebbel is beéri. Mert miért lenne szüksége okos telefonra? Persze lehet cáfolni, de azt hiszem olyan ez, mint a béka a melegedő vízben...

Nyers Vegán Ínyenc vacsorák Áprilisban is! / Raw Vegan Gourmet dinners in April also!

2012. április 10. Répa Konyha 

Nyers Vegán Ínyenc vacsorák Áprilisban is! / Raw Vegan Gourmet dinners in April also! Tavaszi szelek, bimbózó természet, nyíló virágok Spring wind, budding nature, flowers A  tavaszi megtisztulás és a Húsvét után is szeretettel várunk  vacsoráinkra, hogy feltöltődjetek a nyers vegán ételek életerejével! Dátumok:  Április 17 (kedd) 19.00 óra Április 24 (kedd) 19.00 óra (Mindkét vacsorát csak kellő létszám mellett tudjuk megtartani.) After the spring cleansing and Easter time, we are inviting you again to our dinners to fill yourself up with the vibrant energy of raw vegan food! Dates:  April 17th (tuesday) 7pm April 24th (tuesday) 7pm (Both dinners can be hold only with  sufficient number of guests) MENÜ Április 17. Tökmag terrine marinált paprikával, gyümölcskenyérrel Zsenge zöldségleves turbolyával Színes diós wontonok aioli mártással   Zelleres és zöldsaláta Langyos almás rétes zsályás-rózsaborsos sodóval  Petit fours Mentás csicsóka chips,  citromos- köményes napraforgócsíra ITALOK Rózsa és hibiszkusz frissítő Bükki forrásvíz  Menta főzet MENU - April 17th  Pumpkinseed terrine with marinated peppers and fruit bread Tender vegetable soup with fresh chervil Colorful walnut wontons with aioli sauce, celery and green salad Warm apple strudel with sage and rose peppercorn sauce Petit fours Mint sunchoke chips  Lemon- caraway sunflower sprouts DRINKS Rose and hibiscus refreshener Spring water from the Bükk mountain Mint infusion Ha pedig az ételek elkészítése érdekel vagy az életmódodon szeretnél jobbítani, tartsatok velünk nyári táborunkba! If you are interested how to prepair raw vegan food or want to have a more vibrant lifestyle, join us to our summer camp

Vörösáfonyás köles

2012. április 2. BioBrigi 

Vörösáfonyás köles Kölest sokszor fogyasztok reggelire, semleges ízű, nem kell kevergetni, 20 perc alatt megfő és lúgosít. Készítettem már körtével, karobbal, karobbal másképp, gombócnak, kölestúrónak , túrós rétesnek, de került goffriba is. Arról meg nem is szólok, hogy sósabb ízvilággal mi minden kerekedett ebből az alapanyagból. Most nagyon egyszerűen megfőztem, picit ízesítettem, és már vihető is. 5 perc munka, kb. 20-25 perc főzés. Hozzávalók: 1 bögre köles 3 bögre víz 2 ek kókuszreszelék 1 ek vörös áfonya 6-8 csepp sztívia /­­2-3 ek méz 1 csipet só A kölest háromszoros mennyiségű vízzel és a csipet sóval feltesszük főni. Addig figyelünk rá, amíg felforr, hogy ki ne fusson, azután főhet magában. Összesen 25 percet főzzük, és nem kavargatjuk meg egyszer sem. Amikor megfőtt, hozzáadjuk a sztíviát/­­gyümölcscukrot/­­agave szirupot stb., az áfonyát és a kókuszreszeléket. Összekeverjük, és el is készült. Friss gyümölcsökkel fogyasszuk. A candidások a kókuszreszeléket hagyják ki, helyette darált mandulával javaslom megszórni, és savanykás almával fogyasztani.

Miso leves

2012. február 22. Nyers konyha 

Miso leves A hosszú élet alfája, és omegája. Állítólag azért élnek ma is emberek Hiroshimában, mert még a sugárfertőzéssel is leszámol. (természetesen japán találmány) A miso egy speciális eljárással érlelt szójabab készítmény, évekig tölgyfahordókban erjesztgetik , és amikor készen van, mehet a levesbe.  Akár a szójaszószt, sózásra vagy ízesítésre egyaránt használják. Ízét tekintve is leginkább szójaszósz, de enyhén a vörösborra hajaz. Nagy mennyiségű fehérje mellett tartalmaz még B-12 vitamint és az összes egyéb vitamint amit a szója is tartalmaz. Lezárva, hűtőben sokáig eltartható. Erősíti a legyengült szervezetet, betegek is fogyaszthatják. A vegetáriánus és makrobiotikus konyha rendszeresen használja. Rákmegelőző hatása is ismeretes. Energetikai minősége erős jang, legyengült állapotokban, betegségek után,- meg csak úgy hogy még erősebb legyél, - ajánlott. Télen kiváló , mert belülről melegít.... Miso leves: miso reszelt sárgarépa reszelt karalábé szeletelt csiperke kevés kockázott kápiapaprika néhány levél bazsalikom aprítva pici olíva olaj nori lap csíkozva ( elhagyható) Langyos vízzel elkeverjük a misot . Minden hozzávalót egy tálba teszünk, majd ráöntjük a már elkészített levesalapot. Forrás Forrás 2

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a "Főzés nélkül finoman"

2011. július 30. Főzés nélkül finoman! 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna "délelőttjének egy része leköltözik" a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a "Főzés nélkül finoman" személyemben meghívást kapott egy kis "főzőcskézésre", - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér  vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/­­2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/­­2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös "főzőcskére", kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed

Hideg dinnyeleves

2011. június 21. Főzés nélkül finoman! 

Hideg dinnyeleves Idén kicsit korábban kapunk, a mennyei áldásból, a gyümölcsök áradatából. A dinnyék is úgy döntöttek, no persze Isteni szóra, hogy idén édesebbek lesznek, és korábban kerülnek az asztalunkra. Természetesen ezzel nekem semmilyen problámám nincs, nagyon is örülök, és ezúton köszönöm, mert ezzel csak az elfogyasztható finomságok kínalata bővül. A dinnye vásárlása sokak számára misztériummal, apró szinte szülőről-gyermekre öröklődő trükkökkel van telis-tele. Én a következő instrukciókat kaptam a szüleimtől, a görögdinnyénél az erőteljes szín, a mély kongás, a sárgadinnyénél a túl áradó illat a tövénél az ami segíthet eldönteni, hogy jól választunk-e. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már régóta csak imitálom ezeket a keresési fogásokat, mert évekkel ezelött észrevettem, hogy amint kiválasztom a helyszínt, sőt már az elött, mindig van egy dinnye amelyik hivogat, engem válassz, nem bánod meg, mindig hallgatok ezekre a hívó szavakra, és el kell, hogy mondjam 99% biztonsággal működik. Mi azaz egy százalék, az az amikor nem hiszek a saját belső vezetésemnek... Ma is így választottam, már mint belső vezettetés útján, az eredmény egy-egy tökéletes görög és sárgadinnye! Levest szeretnék készíteni belőle, egy olyan recept alapján, amelyet előszeretettel tanítok a főzőtanfolyamaimon, a hallgatóság eleddig nagy-nagy megelégedésére. (személyenként) 1 szelet görögdinnye 1 szelet sárgadinnye 1 evőkanál szeletelt bio mandula A gondosan kiválasztott :) görögdinnyénkből annyi szeletet kivágunk ahány személyre készítjük a levesünket, majd a belsejét óvatosan feldaraboljuk, kimagozzuk. Ugyan ezt megtesszük a sárgadinnyénkkel is, a roppant nehéz előkészületek után, egy méretes turmixgépre van már csak szükségünk, amelybe beletesszük az összes görögdinnyét, és a sárgadinnye felét! A másik felét félretesszük. Tele van a turmixgépünk - adagonként érdemes az aprítást elvégezni - óvatosan a nyomógombbal, kíméletlenül összeaprítjuk a tartalmát, melyet utána adagonként egy tányérba önthetünk, és a sárgadinnye másik felét beszeszórva mehet a hűtőbe. 20 perc után amikor a leves már kellően lehűlt, vegyük ki, majd a szeletelt mandulával szórjuk meg. Mit ne mondjak, ez tényleg egy mennyei étel a forró hétköznapokban...

Lencse"burger" thai mogyorószószos salátával

2010. november 7. CsemetEledel 

Lencse Íme egy nagyon egyszerű, tápláló, és könnyű vacsorarecept. A saláta pedig nagy valószínűséggel lesz a gyermekek kedvence, hiszen édes, mézes, kókuszos szósszal készült. A burgert sajnos, amúgy is szeretik. Ha viszont ezt a lencseburgert adjuk neki, biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz benne műanyag, halott mindenféle állati maradvány, és durva szilikonszármazék(mint a mekisekben) . Ezzel szemben tele van esszenciális aminosavakkal, magas tápértékű fehérjével, és vitaminokkal. Nem hízlal, nem egészségtelen, és nem is olajban sült. És miért ne rághatna egy egyéves fejessalátát? a burgerhez: -1 bögre vöröslencse -1 kaliforniai paprika -1fej vöröshagyma -1-2 gerezd fokhagyma -só, bors, vegamix, babérlevél -4-6 koktélparadicsom -juharszirup, vagy méz -balzsam ecet, vagy alma ecet salátához: -1 kisebb fej fejessaláta, vagy iceberg(jég) saláta, esetleg nagyobbaknak rukkola, vagy keverve, ahogy én készítettem most. -6-7 koktélparadicsom a szószhoz: -egy marék kesu dió, meg egy marék földimogyoró (én még makadámia diót is raktam bele) -4 evőkanál kókusztej -3 evőkanál méz vagy juharszirup -(felnőtteknek chili paprika) -1/­­2 citrom, vagy lime leve A mogyorót és a kesu diót beáztatom 1-2 órára annyi vízbe, hogy bőven ellepje. A lencsét megmosom, és kevés sós vízben felteszem főni. A vörös lencse nagyon gyorsan puhul, így áztatás nélkül is kész lesz 1o-15 perc alatt. Babérlevéllel felteszem főni. Addig apróra kockázom a hagymát a paprikát és a paradicsomot, megpucolom a fokhagymát. A hagymát kevés olíván üvegesre párolom, majd ha kész beleteszem a préselt fokhagymát 1-2 percig pirítom. Rádobom a paprikát és kb 1o perc múlva a paradicsomot, sózzuk borsozzuk, vegamixet adunk hozzá(ízlés szerint). Ha ez kész és a lencsénk is megfőtt, lecsepegtetjük, és aprítógépben vagy mixerben 1 perc alatt lepürésítjük. A pürét a hagymás pörköltalapba forgatjuk, és kb 5 percig összesütjük. a juharszirupot és az ecetet a végén keverjük bele(ízlés szerint). Félretesszük hűlni. A salátát leveleire szedjük, összevágjuk, majd megmossuk, és ha van salátacentrifugánk(érdemes beruházni) megszabadítjuk a víztől, majd egy nagy, mély salátástálba helyezzük. A koktélparadicsomokat négyfelé vágjuk, és hozzáadjuk a salátához. A mogyoróról dióról leöntjük a vizet és az aprítóba helyezzük őket. Hozzáadjuk a kókusztejet, a citomlevet, mézet, kevés sót(chilit, nem gyerekes verziónál). 1 perc alatt összeturmixoljuk , hogy egy apró mogyoródarabos mártogatós szósz állagú dip-et kapjunk. Ezt a szószt ráöntjük a salátakeverékre, és jó alaposan összekeverjük, hogy a szósz mindenhová jusson. Közben a langyosra hűlt, és a lencse keményítőtartalmának köszönhetően összeállt masszából pogácsákat formálunk és teljes kiőrlésű zsemle, vagy magvaspirítós közé helyezzük, salátával tálaljuk. Jó étvágyat! :) tipp : ha gyermekünk allergiás a mogyorófélékre, akkor az természetesen hagyjuk ki.

Citromos-mazsolás túrógombóc (másképp, és vegán is)

2010. augusztus 23. CsemetEledel 

Citromos-mazsolás túrógombóc (másképp, és vegán is) Mostanában elég sokat foglalkozom a cukormentességgel, ezért kísérleteim alanyai többnyire desszertek, bocsánat érte. :)) A túrógombóccal mindaddig hadilábon álltam, míg nem nem ismertem ezt a nagyszerű receptet. Nem szerettem sem enni, és soha nem is készítettem. Viszont mikor Csöppke-Csillus blogján vagy jó egy éve beleakadtam, nem tudtam neki ellenállni. Az okok: hogy nem kell a gombócokat főzni, a másik: hogy sokkal könnyebbnek tűnt maga a massza is, nem olyan, amibe meg lehet fulladni. A harmadik, pedig, hogy megihletetett egy cukormentes és egy vegán verzióban is. Épp elég ok hogy szeressük nem igaz? :) Hozzávalók: (Nem vegán, de cukormentes verzió) (kb 4o db mini gombóchoz) -fél liter növényi tej -1 biocitrom héja -fél kg túró -1 marék mazsola -1 pohár tejföl - kb 6 ek. gríz -kb 8 ek. xilit -1 ek. méz(nálam repce méz volt) -1 ek. olaj -zsemlemorzsa A tejből és a grízből és kb 4 ek xilitből nagyon sűrű tejbegrízt főzünk, majd féretesszük és hagyjuk kihűlni. Mialatt a tejbegríz hűl egy másik tálban a túrót 4 -5 ek xilitet, reszelt citrom héját és a marék megmosott lecsepegtetett mazsolát jó alaposan elkeverjük. Mikor már a grízünk hideg, és kőkemény lett, összekeverjük és jól összedolgozzuk a túrós masszával. Egy kicsi olajon zsemlemorzsát pirítunk, a masszából vizes kézzel gombócokat formázzuk, majd megforgatjuk a prézliben. Langyos mézestejföllel tálaljuk. (a tejfölt, és egy ek mézet nagyon lassan kavargatva felmelegítünk, langyosra) Jó étvágyat! Hozzávalók: (Vegán , cukormentes gombócok) -fél liter növényi tej -egy csomag natúr tofu (pl Alverde/­­ DM) -8 ek xilit -6 ek gríz -1 marék mazsola -1 pohár szójagurt, vagy szójatejföl(ami natúr tofu, ciromlé, és natur szójatej turmixa) -1 ek méz -1 ek olaj -1 ek zsemlemorzsa -bio citrom héja A sűrű tejbegrízt itt is megfőzzük először. A natúr tofut villával jól, túróállagúra nyomkodjuk,és ugyanúgy, mint az elősző verziónál beletesszük a xilitet a mazsolát citrom héját. A két masszát eggyé keverjük(mikor a tejbegríz már hideg), és ugyanúgy formázzuk, prézlibe forgatjuk és mézes szójagurttal tálaljuk :)

Rétesek

2010. február 28. La Cuisine d'Adéle 

RétesekMikor bioboltbeli portyáim egyikén megláttam a hűtőpultban a Naturgold bio tönköly réteslapot, egy percig sem haboztam a kosaramba tenni, csak azt nem tudtam hirtelenjében eldönteni, mi készüljön belőle. Az sem oldotta meg a problémát, amikor elkezdtem receptek után kutakodni, hiszen a rétesvariációk száma tényleg végtelen, nem is beszélve sok egyéb ételről, melynek elkészítéséhez úgyszintén réteslap szükségeltetik. Végül az döntött, hogy egyrészt - talán rendkívül puritánnak és triviálisnak tűnik, de - nagyon szeretem az almát, évszaktól függetlenül, de ilyenkor télen egyenesen kincset ér, másrészt pedig régóta várta már a sorsát egy doboznyi körtebefőtt a konyhaszekrényemben. Az almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétesek elkészítése arra is remek apropó volt, hogy próbálgassam az új sütőmet. A sütő elektromos, szemben a korábbi - borzasztó - gázzal, amivel kapcsolatban finoman szólva sem voltak sikerélményeim, így van bennem nem csekély mértékű sütés-para, amit igyekszem leküzdeni, s legnagyobb örömömre a rétesek a recept(ek)ben megadott idő alatt gyönyörű egyenletes aranyszínűre és ropogósra sültek. (Eredeti receptek forrásai: http:/­­/­­www.ritakonyhaja.hu/­­nassolda/­­retesek-leveles-tesztak-fankok/­­1827-almas-mezes-kekszes-retes-recept.html , http:/­­/­­www.hazipatika.com/­­services/­­recipe/­­listrec/­­Kortesretes?rid=368) Almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétes Hozzávalók: (1-1 rúdhoz) 2-2 réteslap (bio tönköly lapokat használtam) olvasztott biomargarin Az almás töltelékhez: 4 db alma fél citrom leve másfél teáskanál őrölt fahéj 1 - másfél evőkanál méz (termelői akácmézet használtam) 1-2 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam) A körtés töltelékhez: 1 doboz körtebefőtt (tiszta gyümölcslében eltett, hozzáadott cukortól mentes konzervet használtam, melynek töltő tömege: 230 gramm) vagy friss tisztított körte 1 - másfél evőkanál kénezetlen bio mazsola 1 evőkanál bio nádporcukor jó csipetnyi őrölt fahéj negyed citrom leve 3 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam) Elkészítés: A réteslapokat felhasználás előtt egy fél órával kivettem a hűtőből. Almás-mézes-kekszes rétes: az almákat megmostam, meghámoztam, magházukat eltávolítottam, lereszeltem. Meglocsoltam a citrom levével, picit állni hagytam. Nedves konyharuhára fektettem egy óvatosan kihajtogatott réteslapot, megkentem olvasztott margarinnal, ráfektettem még egy lapot, s újabb margarinos kenés következett. A felső margarinozott lapot megszórtam a darált keksszel, majd a felém eső oldalra halmoztam a jól kinyomkodott almát. Megszórtam fahéjjal, rácsorgattam a mézet, majd a nedves konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. Vékonyan kimargarinozott tepsibe ügyeskedtem és a rétes tetejét is megkentem olvasztott margarinnal. Körtés-mazsolás rétes: a körtebfőttet lecsepegtettem, a fél körtéket negyedeltem, a negyedeket vékony szeletekre vágtam. Hozzáadtam a mazsolát, a nádporcukrot, a fahéjat és a citromlét. Közvetlenül a töltés előtt kevertem hozzá a kekszmorzsát. A két réteslappal ugyanúgy jártam el, mint az almás esetében. A felső margarinozott lapra - a felém eső oldalra - halmoztam a tölteléket, s a konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. A tepsiben őt is megkentem még egy kis olvasztott margarinnal. 180 fokra előmelegített sütőben - alsó-felső sütéssel - 30 perc alatt sültek aranyszínűre.


Szerintünk ez is ízleni fog ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!