Magyar Ízek Utcája - 2012. augusztus 20.
tovább a teljes receptért »
Hétfőn - mint már sokan tudjátok - a budai felső rakparton megrendezésre került harmadik alkalommal egyfajta "gasztrostreet". Nos, mi ugye eleve vegetáriánus (sőt gyakran vegán) életmódot folytató látogatóként nézelődtünk. Röviden, képekkel társítva elmondom benyomásaimat.
Az alagút felől érkezve, szinte az első számottevő hely az "Ország tortája és az Ország kenyere" volt. (Képet sok máshol találhatsz, de ezt inkább nem reklámozom.)
Ami a tortát illeti. Erősen szkeptikus voltam afelől, hogy igaz rá a hír, hogy semmi mesterséges anyag, stb. nincs benne, és ami a diabetikust illeti, képtelen voltam elhinni, hogy valóban természetes alapanyagú édesítővel készült, cukor hozzáadása nélkül.
Szóval közelről is megnéztük a korona alakú sátorban osztott tortákat, de szkepticizmusom nem hagyott alább. Végül nem vettünk. Ennek több oka volt. Az egyik például az, hogy 500 forintért kínálták vékony szeletét. Csak belegondoltam, hogy egy 4 tagú család minden tagja venne egy szeletet, máris 2000 forinttal kevesebb marad a pénztárcájában. Én - bevallom - kicsit szégyelltem az árat. Az ország tortájának elérhető áron kellene lennie, főként egy ilyen eseményen. 500 forintos tortaszeletet a Duna-korzó híres cukrászdáiban kellemes körülmények között leülve fogyaszthatok el - és kérés nélkül még vizet is adnak hozzá. Itt pedig csak por volt, és kereshetted (volna), hol tudod élvezettel elfogyasztani. (Legfeljebb otthon.) És eleve a bizalmatlanság bennem csak nőttön nőtt. Ezt a tortát már egy-két napja süthetik, készíthetik, mire odaviszik a sok ezer ember számára. A 35 fok feletti hőség, még ha hűtős kocsival is készítik, és az egyéb körülmények tovább növelik, növelték bennem a kételyt afelől, hogy ez tuti egészséges és adalékmentes, tartósítószer mentes hozzávalókból készült. De nem ragozom tovább enyhe felháborodásom. Hiszen valaki épp az ellenkezőjét gondolja, és alig várta, hogy élvezettel kóstolgassa a Biznisz tortáját. (Már bocs, de számomra inkább az, sem mint az Ország tortája!) Leszögezem, magáról az igazi tortáról - amit mondjuk én sütnék meg, vagy valamelyik ismerősöm, vagy későbbiekben egy cukrászdában megkóstolnám - tehát a konkrét tortáról - kóstolás hiányában nincs se pro, se kontra véleményem.
Következő élményem sajnos egy újabb kiakadás volt. Biztos én nem járok a földön. Bajai halászlé 1.850 forint! Baján az egyik legismertebb, árban is magasabb fekvésű ételeket kínáló étteremben 1700, de az adagbeli különbség szerintem erősen kimutatható. Hát jártam már Baján, ettem sok halászlét (90%-ban Bajai halászlét). Szerintem a hallevek között tényleg a csúcs! Voltam már a bajai halászléfőző népünnepélyen is egy-két alkalommal. Nos igen, a majdnem 2000 forintos halászlé árát egy bajai is sokallná bizonyára. Talán hasonló technológiával készült, mint Baján szokott (gyufatésztával krumpli nélkül) ez a hallé, de az adag láthatóan nem egy laktató adag volt ilyen árért. Pedig ha a bajaiak halászlét főznek, akkor ritkán kerül második fogás az asztalra. Legfeljebb pogácsa. De a hallé az előétel, főétel és a desszert is. :) Persze ezt csak az érti és érzi, aki megtapasztalta fenséges, egyedi ízét a bajai halászlének, amiért állítom, rajonganak ország-világ szerte. Van egy olyan felfogás is, hogy bajai halászlét csak bajai halból lehet készíteni (igazán finomat). Nos, aki eszerint gondolkodik, biztos, hogy eszébe sem jutott gasztronómiai "kiállításon" bajai halászlét fogyasztani. (Mea Culpa, nekem kellett volna meginterjúvolnom a bajai halászlé standjánál dolgozókat a részletek felől. Lehet előítéletem kisebb lenne.)
Régen, az Istenhegyi úton volt egy bajai halászlét (is) főző halászlécsárda. A tulajdonosa már nem az, aki régen. Eladta. Na igen, ott is adtak arra, hogy minőségi - Baja vagy környéki halból főzzék a halászlét. Kényes dolog ez a bajai halászlé címke. Mondhatnám, nem minden arany, ami fénylik, nem minden halászlé igazi bajai, amit annak titulálnak.
Amit megkóstoltam, az a mákos rétes volt (számomra a belseje túl nedves volt, pedig csak egy szem meggyet találtam benne). Valamint a flódni. Na igen, a flódnin sokkal inkább látszott, hogy "házi készítésű". Bár nem tudom, milyen minőségű szilvalekvárt és diót tudnak ilyen mennyiségben felhasználni a süteményhez. Tény, hogy a flódni és a rétes is mindezek ellenére finom volt. Nem volt túl édes, ennek örültem.
Amit szívesen kipróbáltam volna, az a dödölle volt, de szerencsére időben megláttam, hogy zsírral sütik, így innentől kezdve meghatározott volt a tény, hogy nem veszünk. Nem is rémlik, mennyibe került.
Emellett láttam még ilyen olyan péktermékeket, gyümölcsleveket, lekvárokat, savanyúságokat, limonádét, na és persze húst, alkoholt. A lekvárok árait tekintve ismét örültem, hogy itthon házi lekvár fogy. Egyrészt én is főzök be. (Még csak az eperlekvárt tettem fel, de csak azért, mert el vagyok maradva a blogírással.) Másrészt rokonságtól szoktam kapni lekvárt.
A limonádé kapcsán meg kell jegyeznem, hogy épp egy családi beszélgetést hallottam, ezt mondták: "-Jéé, van benne menta!" Meg kell hagynom, nem sok menta volt benne, de hogy egyeseknek ez meglepetésszerű élmény, az nekem volt meglepetés.
Szóval summa summarum úgy érzem, a gasztro kirakodóvásár elsősorban a pénzről szólt (legalább is az árakból az jött le nekem, hogy majdnem mindenki most akar meggazdagodni - ez bizonyos esetekben rendjén van, de azt gondolnám, ha valami legalább egy napra megkapja az "ország valamije" jelzőt, akkor az egyaránt elérhető kellene lennie pont egy nemzeti ünnepen szegénynek és gazdagnak - persze biztos mások másként gondolják).
Másodsorban pedig arról, hogy ismét egy alkalom, hogy sok egészségtelen dolgot együnk, ja és az egészségtelen ételek egy részét pedig állítsuk már be egészségesnek. Tisztelet a kivételnek. (Volt egyáltalán ilyen?)
Lehetséges, hogy nem nyerte el tetszésedet mindaz, amit beszámolóként a vásárról írtam, de személy szerint pozitív lelkülettel mentem oda, és elszomorított az, amit persze természetesnek kellene vennem, hogy meg kellett tapasztaljam. Azért, ha úgy adódik, jövőre is kimegyek.
« Bazsalikomos házi pesto | Nyers mákos guba Mannatural módra » |