Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
XVI. Vegetáriánus Fesztivál életmód hétvége nem csak növényevőknek
Vegán karácsonyi italok: a legfinomabb chai, forró csoki és alkoholmentes puncs
Indiai reggelik – Ínycsiklandozó vegetáriánus ételek
Komplett vegán karácsonyi menü: ünnepi ételek növényi alapon
Tomatillo vagy áfonyabogyó?
útifű receptek
Kukoricadarás sajttorta
2024. augusztus 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Még egy ötlet Annától Hozzávalók: - 1 nagyobb főzőtök -a tököt meg kell főzni ( most gyalultan vettem, azt főztem ki- nem turmixoltam utána) nem teljesen szétfőzve! és utána pür?síteni (leginkább csak keverni ezekkel: - 10 dkg cukor - vanília - citromh?j és citromlé - másfél (400 ml esből, tehát 600 ml) kókusztejkonzerv (raktam vele egy dm 400 ml bio kókusztejet meg egy kara tejszínt) - 2 teáskanál útifűmagh?j, (ez lehet 1-2 evőkanál is) - 4 nagy evőkanál kukorica dara (lehet 8 ek) (nekem nagyon leves volt, uh több darát tettem sokkal, a dmBio kukoricadara kb fele belement) - 2 nagy evőkanál kukoricakeményítő - Kurkumát tettem még bele, de nem muszáj Kivajaztam és kukorica darával körbebéleltem a tepsit. Alul vegán keksz összedarálva és alssan vajjal kikeverve (a másikat még áztatott datolyamasszával krémesítettem) és ezt nyomkodtam a tortaforma aljára. Sütési idő: 180 fokon kb. 1 óra Másik verzió: a másik alá datolyás kekszet tettem, vajjal, meg rászórtam kukorica corn flakest.. végén datolyaszirppal...na ez még durvább lett :) Jó Étvágyat!
Medvehagymás babfőzelék
Még éppen lehet találni medvehagymát az erdőkben, bár már végét járja. Szinte minden hétvégén kimentünk szedni és ezt az ételt többször is elkészítettem. Férjem és én is nagyon szeretjük a babot. Ha nincs friss medvehagyma, de a fagyasztóban csücsül néhány zacskó felaprított medvehagyma (nálunk igen), akkor nincs akadálya hogy bármikor évközben elkészítsük ezt a finomságos főzeléket. Medvehagymát nélkülözve póréhagymát, esetleg újhagymát is használhatunk. Ha attól tartanánk, hogy a bab puffadást okoz, mindenképpen sok zöld levelű salátafélével, esetleg spenóttal fogyasszuk. Figyeljünk arra is, hogy az étel előtt fél órával és az étel után egy órával bőséges vizet igyunk, az is segíti a bab emésztését. Ha azonnal a babfőzelék fogyasztása után vagy közben isszuk a vizet, a puffadás vele fog járni. A Barbeque fűszer szuper ízt kölcsönöz neki. Enyhén füstös, paprikás ízétől alig bírtunk leállni vele. Fogyókúrázóknak érdemes gyakran hüvelyeset enni, mivel gyorsan telít és sokáig nem éhezel meg. Ráadásul a babokban van egy arginin nevű aminosav, ami a zsírégetést elősegíti. A babfélék segítenek a vércukorszint normalizálásában. Nem mellesleg rostban gazdag étel, ami szintén segít a telítettség érzésében és a kevesebb (üres) kalória bevitelében. A recept Hozzávalók: - 45 dkg vegyes bab (előző este beáztatva vagy konzerves) - 1 kisebb csokor medvehagyma (vagy póréhagyma is jól passzol hozzá) - 1 teáskanál BBQ fűszerkeverék - víz (épp ellepje a már megfőtt babot) - 3 dl növényi tej - 2 kanál útifűmaghéj - Opcionális: őrölt lenmag Elkészítés: Az előző este beáztatott babot vízben vagy kuktában (só nélkül) puhára főzzük. Amikor már puha, adunk hozzá sót. (Így, só nélkül gyorsabban fő meg.) A medvehagymát felaprítjuk, beleszórjuk. A növényi tejet kikeverjük egy kevés BBQ fűszerkeverékkel, hozzáöntjük a babhoz. Így a babot egy gyors forralásig főzzük. Amikor fort egyet, lassan hozzászórjuk az útifűmaghéjat folyamatos keverés közben, így elkerüljük a csomósodást. Amikor besűrűsödik, kész is a főzelék. Őrölt lenmagot is szórtam hozzá, ami el is maradhat. Állítólag az őrölt lenmag segít megelőzni a babtól a puffadást. Sok zöld levelű salátával, spenóttal, esetleg további friss medvehagyma levelekkel érdemes fogyasztani.
Rigó Jancsi (vegán)
Sütemény, ami személynevet hordoz? Nem véletlenül. Ki is volt Rigó Jancsi? Rigó János (Pákozd, 1858. augusztus 23. - New York, New York, 1927. február 3.) az egyik legismertebb cigányprímás, aki ötévesen már hegedűt vett a kezébe. A tanítótól lopott húrokat hozzá, amiért az esperes kérésére bocsánatot kért. E gesztusáért nála maradhattak a számára nagy kincsek. Ezután órák hosszat gyakorolt mindennap a szabadban: az erdő, a nádas világa hálás közönség volt: egymásnak muzsikáltak. Ez a sütemény a nevét tehát Rigó Jancsi híres magyar cigányprímásról kapta. Milyen történet fűződik a prímás nevéhez? Ő az, aki elcsábította és feleségül vette Clara Ward, Caramane-Chimay hercegnőt, az amerikai milliomos E. B. Ward egyetlen lányát, aki Joseph Caraman-Chimay belga herceg felesége volt. Jancsi és Clara 1896-ban találkozott, amikor Rigó Jancsi egy párizsi étteremben játszott, ahol Clara férjével, Joseph herceggel vacsorázott. 1896 és 1898 között az újságok sokat foglalkoztak a prímás és a hercegnő házasságával. A tortát az azt készítő cukrász Rigó Jancsi és a romantikus szerelmi történet tiszteletére nevezte el. A recept Hozzávalók a piskótákhoz - 32 dkg liszt - 3 dkg kakaópor - 15 dkg eritritol vagy gyümölcscukor - 1 tsk vanília - 2 tsk sütőpor - 2 evőkanál olaj - 1,5 evőkanál narancslé - 1,5 dl növényi tej Elkészítés: Fogunk egy tálat, összekeverjük benne először a száraz hozzávalókat, majd hozzákanalazzuk a növényi tejet és étolajat és hozzáadjuk a narancslevet. Csomómentesre keverjük majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha beleszúrjuk a piskóta közepébe, és nem ragad rá, megsült a piskótánk. Amikor a piskóta kihűlt, közepén kettévágjuk (mint a tortákat) és megtöltjük a csokis tejszínes krémmel. A két piskóta lap közé minél vastagabb krémet érdemes kenni. Amikor a krémet az alsó lapra kentük, óvatosan ráhelyezzük a felső piskóta lapot, majd ráöntjük és elegyengetjük a folyékony csokit a tetején. Ekkor érdemes kockákra vágni és a hűtőbe betenni. Hozzávalók a csokis krémhez - 5 dl növényi tejszínhab - 5 dkg vegán csoki (pl tortabevonó) vagy 5 dkg cukrozatlan kakaópor - ízlés szerint eritritol (porrá őrölt) vagy más édesítő - lehetőleg por alapú és nem folyékony - csoki mellett elhagyható A növényi tejszínt kemény habbá verjük. Magyarországon a Meggle termékei között találsz növényi tejszínt, amit süteményekhez használhatsz. Másik megoldás konzerves kókusztejet pár órára fagyasztóba tenni vagy egy éjszakára hűtőbe és felrázás nélkül felbontás után a kemény réteget lekanalazni róla és habverővel habbá verni. Most azonban kipróbáltam az Elmlea double cream-et. Mivel először használtam és tartottam tőle, hogy hosszú távon megőrzi a hab a szilárdságát, kevertem hozzá 1-2 kanál útifű maghéjat (psylikum husk). Amikor már kezd a krém habbá verődni, hozzácsurgatjuk a nem forró olvasztott csokit vagy a kakaó port. Másik megoldás, hogy a tejszínt először kikeverjük az olvasztott csokival majd alaposan lehűtjük és utána verjük csokis habbá. Hozzávalók a csokis tetejéhez - 10 dkg étcsoki (vegán) - pár csepp olaj Vízgőz felett megolvasztjuk a darabokra tört csokit és hogy még folyékonyabb legyen, pár csepp olajat csepegtetünk bele.
Puncs szelet (glutén és cukormentes)
2020. október 13. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anett receptje: Hozzávalók: o 20 dkg barna rizsliszt o 15 dkg köles liszt o 20 dkg eritrit o 1 cs sütőpor o kb negyed kk szódabikarbóna o 2 dkg útifűmaghéj o 0,5 dkg útifűmaghéj őrlemény o 2,5 ek olaj / kókuszolaj o 4 dl víz o 2 ek almaecet [...] Bővebben!
Mogyoróvajas muffin nyers-vegán
Felejtsd el a tűzhely használatát erre a sütire! Különben is " végre itt a nyár és meleg (?) az idő, az ember strandra jár..." Khm, éppenséggel strandra azért nem ajánlom, hogy elkészítsd ezt a sütit, de egy BBQ partira, vagy egy egyszerű vendégségre, bátran tehetsz egy próbát. Laktató, az emberek nem tudnak egyszerre sokat enni belőle és ráadásul tényleg nem kell hozzá se sütő se főzőlap, turmixgép és/vagy gyorsaprító viszont annál inkább. Van még valami jó ebben a sütiben, az hogy nincs benne se fehér cukor, se cukor helyettesítésre szolgáló édesítő (se xylit, se gyári gyümölcscukor, se agavé szirup, se kókuszvirág cukor). Oh, és még egy jó dolog, nem kell bekapcsolni a sütőt, vagy ezt említettem már? :) Mindezek felett pedig gluténmentes, vegán, tehát tej, tojás és állati termék mentes tömény élvezet. A recept A desszert alapja Hozzávalók: - 25 dkg olajos magvak, mogyorófélék megdarálva (pl.dió, lenmag, mogyoró, tökmag, napraforgómag, ami épp van az otthonunkban) - 10 dkg mazsola - 4 ek karobpor (Ha nincs, használhatunk cukrozatlan kakaóport, de a karob egészségesebb és a mazsolához jobban passzol, szerintem.) - víz - útifű maghéj Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A vizet, amiben ázott a darált olajos magvakra öntjük, majd szintén ehhez keverjük a mazsola-masszát és a karobport. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy muffinsütőt kibélelünk papírokkal, majd mindegyikbe kb 1 evőkanálnyit adagolunk és az ujjainkkal jól belenyomkodjuk. Egy-egy csipet útifű maghéjat szórunk a tetejükre. Amikor ez kész, a hűtőbe tesszük. Ha nincs muffinsütőnk, egy nem túl nagy tespi vagy egy tortatforma is jó lesz. Ez esetben érdemes frissentartó fóliával kibélelni és a masszát abba simítani, nyomkodni. A mogyoróvajas krém receptje - 20 dkg kenhető állagú mogyoróvaj - 10 dkg mazsola - 10 dkg kókuszkrém (dobozos, mint ez vagy ez vagy ez vagy ez) - 5 dkg kókusz-zsír - 3 ek útifű maghéj Elkészítés: A mazsolára jó meleg vízet öntünk, annyit csak, hogy épp ellepje. Ezzel beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. A mogyoróvajat ezzel a mazsolás masszával átdolgozzuk, átkeverjük, a legjobb, ha gyorsaprító vagy turmix gépben. Ehhez keverjük a kókuszkrémet. (A kókuszkrém állagahasonló, mint a szilárd kókuszzsír, de mégis valamivel krémesebb. Leginkább tömbben kapható.) Hozzáadjuk a kókuszzsírt is. Ha a turmix vagy aprítógép ezt nehezen viszi, a mazsola áztatásból fennmaradt vizet hozzáönthetjük. Vigyázzunk azonban, ne legyen túl folyékony. A végén pedig az útifű maghéjat adjuk hozzá. Ha túl folyós lenne a mogyoróvajas massza, több útifű maghéjjal tudjuk szilárdabbá tenni. Amikor minden összeállt, a hűtőben pihenő tészta tetejére simítjuk. Díszíthetjük kókuszcsipsszel, aszalt gyümölcsökkel, pl. datolyával, barackkal, vagy a tetejére szórhatunk karobot esetleg fahéjat. Végső tálalás előtt hűtőben pihentetjük pár órát. Ha kevés időnk van a vendégek érkezéséig, érdemes egy órára a fagyasztóba tenni.
Szilvakrémes sütemény (nyers, vegán)
A nyarat a dinnye miatt szeretem, a nyár végét a nagy barackok miatt, az őszt pedig a szilva miatt. Emlékszem, Magyarországon is még karácsony előtt néhány héttel is találtam magyar szilvát piacon akkor, amikor enyhe volt a tél kezdet. Őrizgettem a balkonon, letakarva karácsonyig, hogy aztán jó kis szilvakrémlevest készítsek gesztenyehabbal. Ehhez a sütihez is piacon szereztem a szilvát, igaz, egészen más tipusú piacon. Itt úgy hívják, hogy carboot-sale. Az emberek az autójuk csomagtartójából árulnak mindenféle dolgot, ami már nem kell az otthonukban. Ezeken az alkalmakon van egyetlen egy zöldség-gyümölcs árus. Nos, tőle veszem a gyümölcsöt április végétől október végéig. Mivel ezek a carboot sale alkalmak kültéri helyszínen vannak (legalább is, a mi városunkban), ezért sajnos télen nem tudok tőlük vásárolni. Szeretem a mienket, mert nagyobb tételben is tudok venni gyümölcsöt, zöldséget, úgy pedig olcsóbb. Ehhez a szilvához is úgy jutottam, hogy egy ládával vettünk. Általában spanyolból érkezik az árú, legalább is a dobozokon általában rajta van a származás. Az eper és alma jön leginkább brit földről. Ugyanakkor egyfajta lutri, hogy épp milyen portékájuk van. No, minden esetre most nem főztem a szilvából levest, meghagytam nyers süteménynek. Két alkalomból is. Egyik este néhány barátunk jött hozzánk, rá 1-2 napra pedig egy gluténmentesen étkező barátnőmnek adtam minitortát szülinapjára. Mindkét alkalommal jól bevált volt. Tehát tortát, süteményt is lehet belőle készíteni, attól függően, milyen alakba tesszük a sütemény alapját és rá a krémeket. Miért együnk / készítsünk nyers süteményt? Sok rost tartalma és a benne lévő természetes cukortartalma miatt egészségesebb édesség források. Mazsolának/datolyának köszönhetően édes finomság, cukor hozzáadása nélkül. Mivel nem kerül sor hevítésre, vitaminokban, ásványi anyagokban és enzimekben gazdag édességről van szó. Azért fontosak az enzimeket a nyers ételek által a szervezetbe juttatni, mert jó emésztést és anyagcserét biztosítanak. Lehetővé teszik a tápanyagok (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok és olajok) szervezetbe kapcsolását. Hőkezelés hatására azonban (kb. 55°C fok felett) lebomlanak, és ezek hiányában a különböző tápanyagok vagy nem is hasznosulnak, vagy a szervezet saját tartalékaiból kell a szükséges enzimeket előállítania (ami például a hasnyálmirigy természetellenes túlterheléséhez vezet). A recept A desszert alapja Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró) - datolya és/vagy mazsola - víz Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vizet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Ha csak egy fajta mogyoró/diófélével dolgozunk, akkor úgy is elkészíthetjük, hogy először nagyjából összeaprítjuk a géppel a mogyoró/diófélét, majd hozzáadjuk a megáztatott datolyát/mazsolát és tovább őröljük az aprító géppel addig, míg eggyé tapad össze. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a másik két krém elkészül. A szilvás krém receptje Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett szilva (fagyasztott is lehet) (Bármelyik fajta barack jó: besztercei, ringló, president, stanley stb.) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi) - max. 1 dl víz - 4-5 ek útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a szilvából szilvaszósz lett, akkor kb 4-5 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig. A világosabb hab receptje Hozzávalók: - 1/2 bögrényi dióféle vagy mogyoróféle - 1/2 bögrényi meleg víz - 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya - 1 ek útifűmaghéj - 1/2-1 bögre magozott szilva Elkészítés: A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Ehhez turmixoljuk a szilvát. Végül hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk. Végső műveletként szilvakarikákkal vagy fél szilvaszeletekkel diszítjük. Tálalásig hűtőben tároljuk.
Vegán vaníliás-eperlekváros piskótatekercs
2018. június 19. Mindennapi ételeink
Kislányunk egyszer evett ilyen piskótatekercset, azóta kéri, hogy készítsük el itthon is. Hozzávalók - a piskótához: 12,5 dkg Mester süteményliszt 2 ek. eritrit 3-4 g sütőpor fél mk szódabikarbóna 4 ek. olaj 1 ek. ecet 150 ml vaníliás szójatej (víz) 5 g útifű maghéj A töltelékhez: 1 csomag vaníliás puding 4 dl növényi tej (nálam kukoricatej) 2 dl vegán édesített habkrém Elkészítés: Először a krémet készítjük el, hogy legyen ideje kihűlni. A pudingot hagyományos módon elkészítjük, majd amikor kihűlt, hozzákeverjük a felvert tejszínhabot. A száraz hozzávalókat összekeverjük egy edényben, majd hozzáadjuk az olajat, tejet (vizet), ecetet. Egymáshoz öntjük. Összekeverjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, erre simítjuk a tésztát, minden szélén kb 10 cm-t kihagyunk. 180 fokon max 15 percig sütjük. Mivel vékony a tészta, figyeljük gyakran, hamar megsül. Nedves konyharuhára borítjuk, rákenjük a lekvárt, majd a krémet, és feltekerjük.
magos mini zsemle
2018. március 3. Beautilicious
Nagyon egyszerű, rostban, és fehérjében gazdag finomság akár esti órákban is. hozzávalók - 50gr szezámmag - 15gr útifűmaghéj - 75gr lenmagliszt - 10gr bambuszrostliszt - 2tojás - 150gr tejföl - sütőpor - só Így készítsd - Keverd össze a hozzávalókat - Hagyd állni 5-10 percig - Formázz zsemléket, majd süsd ki 170fokon 20perc alatt
Képviselő fánk
2018. február 3. Beautilicious
Krémesnek indult, de cseppet sem bánom, hogy ez lett belőle. Nagyon finom lett! Mindenkinek ajánlom, ha egészségesre és finomra vágyik. Cukor és gluténmentes, ráadásul bűntudatmentes is. hozzávalók - 25gr hajdinaliszt - 75gr barnarizs liszt - 15gr útifűmaghéj - 60gr édesítőszer - 2 tojás - 200ml víz - 1tk sütőpor - 30gr vaj krémhez - 1csomag vaníliás pudingpor - 40gr édesítőszer - 400ml tej habhoz - 100gr sajtkrém - 2tojásfehérje - 2ek édesítőszer így készítsd - A tésztához főzd fel a vizet a cukorral és a vajjal, majd húzd le a tűzről - öntsd bele a liszteket, útifűmaghéjat és a sütőport, és add hozzá a tojásokat is - tedd félre fél órára - sütőpapírra adagolj kis kupacokat kanál segítségével és süsd ki 180 fokon 30 perc alatt - a krémhez főzd fel a pudingport a tejben édesítővel, majd ha kihűlt, keverd hozzá a sajtkrémet - A habhoz gőz felett verd habbá a tojásfehérjét édesítőszerrel, míg fényes nem lesz - Tegyél egy korongra krémet, majd habot, majd még egy korongot a tetejére
kókusz tekercs
2018. január 14. Beautilicious
Egy igazán könnyű finomság, amihez még a sütőt se kell bekapcsolnod. Hozzávalók a sötét rétsz: - 75gr mandula - 35gr útifűmag héj - 50gr datolya - 30gr kakaópor - 50ml kávé - 150ml tej a kókuszos töltelék: - 65gr kókuszreszelék - 350gr túró - 50gr édesítőszer Így készítsd - A sötét rész hozzávalóit turmixgépbe tesszük és összeturmixoljuk - Ugyan ezt tesszük a krémmel is - Kinyújtjuk a sötét masszát, majd megtöltjük a kókuszos krémmel - Feltekerjük, majd becsomagoljuk, és hűtőbe tesszük pár órára, végül szeleteljük
sütőtökös túrógolyó
2017. december 21. Beautilicious
Sose fogyhatunk ki a finomságokból. Nálunk a konyhában mindig van mihez nyúlni, de mind ezt nyugodt szívvel tesszük, mert ezek a finomságok mindig egészséges alapanyagokból készülnek. Most a szezon sztárja kapta a főszerepet. A megunhatatlan kedvencem, a sütőtök. Hozzávalók - 250gr sütőtök - 200gr túró - fél fej vöröshagyma - só - 125gr zabliszt - 25gr útifűmag héj - 50gr lenmagliszt - sütőpor Így készítsd - Süsd meg a sütőtököt - Dinszteld meg a hagymát kókuszzsíron - A hagymát, sült sütőtököt, és a túrót turmixold össze - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd öntsd hozzá a tökös keveréket - Gyúrd össze, majd formázz golyókat - Süsd ki 180 fokon 30perc alatt
melegszendvics liszt nélkül
2017. november 24. Beautilicious
Hiányzik egy jó melegszendvics, de figyelsz az alakodra? Ez egy szuper alternatíva, ráadásul pikk pakk elkészül. hozzávalók - 2 tojás - 25gr cottage cheese - 25gr útifűmaghéj - 1 kk só - 1 kk sütőpor Így készítsd - Verd fel a tojásokat - Keverd hozzá a többi hozzávalót - Kanalazz egy adagot a melegszendvicssütőbe, töltsd meg ízlés szerint (sajt, sonka, paradicsom....), majd tegyél rá meg egy kanállal - Süsd ki kb. 5 perc alatt
Mandulatej és mandulasajt
2017. november 9. Gitta nyersétel blogja
A legegyszerűbb és leggyorsabb étel-ital kombináció, amit el tudok képzelni akkor, ha egyébként már van valamilyen zöldségféle elkészítve, saláta vagy valamilyen köret. Igen, ezt ajánlom, ha fel szeretnéd dobni a salátád, vagy csak felvágsz néhány szem paradicsomot, újhagymát hozzá... és készen is van a fantasztikus főétel. Először is, mandula kell hozzá, ebből van kétféle. Van a blansírozott és a héjas. blansírozott mandula héjas mandulaMindkettő jó, de: - a blansírozott mandula már nem nyers. Levették a héját, de ez a művelet nagyüzemi környezetben hőkezeléssel jár, így bár a blansírozott mandulát azonnal fel tudod használni, tudd, hogy ez így már nem nyers. Igaz, hogy tele van rengeteg ásványi anyaggal, vitaminnal, vagyis nem kell ezt a változatot azonnal elvetni, én szoktam ilyen mandulát is vásárolni, és ha nincs időm előkészíteni a héjas mandulát, akkor ezt használom. - a héjas mandula az igazi. Ez nyers, és ha hazai a forrásod, akkor még jobb. Ezzel viszont munka van. Legalább 12 órára be kell áztatni, közben lehet az áztató vizet cserélgetni, hogy minél tisztább legyen. Hogy erre miért van szükség? Azért, hogy az enzimek feléledjenek, az enzimgátlók lebomoljanak, azért, hogy az alvó magból élő legyen! Most ennél a receptnél nem jó, ha a héja rajta marad, ezért az áztatás után leülünk egy csendes helyre, és egyenként eltávolítjuk minden egyes mandula darab héját. Igen, jól látod... meg lehet kérni a család többi tagját, vagy át lehet hívni a szomszédot, ugyanis társaságban gyorsabban megy az idő, és ha többen csináljátok, hamarabb készen is van. Ha ezzel készen vagy, akkor az áztatott-meghámozott mandula készen áll arra, hogy mandulatejet, illetve mandula sajtot készítsünk belőle. Mandulatej Hozzávalók: 20 dkg mandula (blansírozott vagy beáztatott, lehéjazott) 1,6 liter víz ízlés szerint édesítés (méz vagy bármilyen természetes édesítőszer) ízlés szerint ízesítés (vanília, vagy fahéj, vagy esetleg kakaópor) Turmixgépbe tesszük a mandulát és a víz felével simára turmixoljuk. Nincs szükség drága tejkészítő masinára... Ha ezzel megvagyunk, hozzáöntjük a víz másik felét, elkeverjük, és egy nagyon finom nylon szűrőzsákon átszűrjük. (ha nincs ilyen zsákunk, akkor egy nylon zokni, harisnya is megteszi) Átszűrjük, kinyomkodjuk, mindaddig, amíg a pép olyan száraz nem lesz, hogy abból már alig lehet folyadékot kinyerni. Vagyis: ezzel a művelettel kettéválasztottuk a folyadékot a mandula rostjától. A fehér folyadék egy kifejezetten mandula ízű, tejszerű ital lesz, amit visszatehetünk a turmixgépbe, és hozzáturmixolhatjuk az édesítő-, illetve az ízesítő anyagokat. Mandulatej A visszamaradt pép lesz a mandulasajt alapja. És itt jön az, hogy miért is kellett a mandula héját lehúzni, hát azért, hogy ez a sajt szép tiszta fehér legyen. Ha nem szeretnéd felhasználni a pépet mandulasajt készítéshez, akkor nem feltétlen szükséges lehéjazni (de beáztatni igen) mandulapép, ami a tejkészítés során visszamaradAz így visszamaradt mandulapép sokoldalúan felhasználható, pizza alapba, fasírtba, édességbe tehető, és készíthető belőle fincsi sajt. Mandulasajt Hozzávalók: kb 20 dkg mandulapép (a tejkészítésnél megmaradt pép) 2 evőkanál sörélesztő pehely, 2 mokkáskanál só 1-2 evőkanál friss citromlé 1 evőkanál utifűmaghéj Az elkészítése nagyon egyszerű: minden összetevőt elkeverünk, lehetőleg simára. Ha nagyon száraz lenne (a tejkészítésnél túl jók voltunk), akkor egy kis mandulatejet vagy vizet lehet még hozzátenni. A sörélesztő pehely adja meg a sajt ízét, az utifűmaghéj pedig az állagról gondoskodik. Ez a sajt alaprecept. Ezt lehet variálni nagyon sokféleképpen, füstös fűszerpaprikával, céklával, curryvel, algával lehet ízesíteni, színezni, kinek milyen kedve van épp. Ezt a sajtot lehet enni csak úgy magában, golyókat lehet belőle formázni, cukkinibe lehet tölteni, tortába lehet belőle tenni egy réteget, és még sorolhatnám. vegamix-szel megszórva, friss zöld fűszerekkel Pirospaprikával megszórva, friss zöld fűszerekkel Színes fűszerekkel megszínezve, golyókat formázva Színes sajtgolyók salátával A mandulasajt cukkini tekercsben A mandulasajt zöldségtortában sok sikert és jó étvágyat hozzá :)
almás fahéjas fonott kalács
2017. október 21. Beautilicious
Kiskorom egyik legkedvesebb emléke az ágyba reggeli mamitól. Ez sokszor kakaó volt kaláccsal, és hát ez az egyik gyengém, amit sose tudok megunni. Az az igazi foszlós kalács...hmm egyszerűen felülmúlhatatlan. Elkészítheted akár kakaós, diós, mákos töltelékkel is, de én most egy fahéjas ízre vágytam, és sikeresen visszahoztam a kiskori emlékeket ezzel a finomsággal. Hozzávalók - 150gr amaránt liszt - 75gr darált mandula - 25gr útifűmag héj - 50gr bambuszrost liszt - 25gr élesztő - 250ml tej - 80gr görög joghurt - 2 tojás - 80gr édesítő A töltelék: - 2alma - 100ml víz - fahéj Így készítsd - Az élesztőt futtasd fel a tejben - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add hozzá a joghurtot, tojásokat és az élesztőt - Dagaszd a tésztát kb 5 percig - Tedd félre egy órárá meleg helyre - Addig a töltelékhez főzd meg az almát fahéjas vízben - Ha az alma megpuhult, akkor pépesítsd - Oszd a tésztát 3 részre, majd nyújtsd ki - Töltsd meg a töltelékkel, majd tekerd fel, úgy mint a csigát - Fond össze a három tésztát - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 50 percig
répás almás pite
2017. szeptember 30. Beautilicious
Nézzük mi van a kamrában :D. Répa,alma..hmm..mi is készülhet ezekből a finomságokból? Egy klasszikus édesség amiért mindenki oda van? Igeeen! Pite készült, jó sok fahéjal (mert az alma, fahéj, répa trió verhetetlen:) ) Hozzávalók a tésztához - 2alma - 150gr tejföl - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 3ek cukormentes sárgabarack lekvár - Fél citrom leve a töltelékhez - 4répa - 2alma - 1narancs leve - fahéj Így készítsd - A tésztához pürésítsd az almát, majd a tejföllel, lekvárral és a citromlével keverd össze - A száraz összetevőket keverd össze egy külön tálba, majd az almapürével alaposan gyúrd össze - Nyújtsd ki a tészta háromnegyedét - Tedd sütőbe 180fokre 15percig - Addig elkészítjük a tölteléket; Reszeld la a répákat és az almákat - Facsard hozzá egy narancs levét, majd tegyél hozzá fahájat ( ha nem elég lágy a töltelék, előfőzheted, mert akkor enged egy kis levet az alma) - Tölts meg a töltelékkel az elősütött tésztát, majd a maradékot is nyújtsd kis - Vágj csíkokat és helyezd rá olyan formában, hogy rácsos pitét kapj
kakaós kókuszos céklás kenyér
2017. szeptember 15. Beautilicious
Imádom a kakaó, a cékla, és a kókusz ízét is, na de a három együtt még zseniálisabb. Ha valami igazán finom süteményre vágysz, próbáld ki ezt a glutén-, és cukormentes egészséges finomságot. Hozzávalók - 125gr kókuszliszt - 25gr útifű maghéj - 75gr édesítő - 50gr kakaó - 175gr cékla - 250gr görög joghurt - 150ml kókusztej Így készítsd - A céklát a joghurttal és a tejjel turmixold össze - Egy másik tálba keverd össze a száraz összetevőket - A két keveréket gyúrd össze és tedd kenyérsütő formába - Süsd 180 fokon 30 percig
mézes krémes, méz nélkül :)
2017. augusztus 25. Beautilicious
Ha van finom, egészséges és méz nélküli mézes krémes, akkor az ez. :) Glutén, Cukor és laktóz mentes, így ha ezt készíted egy vendégségbe, biztos, hogy nem fogsz mellé, sőt bomba biztos a siker. :D Hozzávalók - 65gr darált dió - 35gr útifűmag héj - 100gr kókuszliszt - 60gr édesítő - 200ml kókusztej - 1 tk olívaolaj - 2 sárgarépa - 2 tojás - mézeskalács fűszerkeverék, fahéj - szódabikarbóna - fél citrom leve - 100gr rizs - 2ek édesítő - vanília aroma - rum aroma - 350ml víz/ növényi tej Így készítsd - A megtisztított répát turmixold össsze a tojással, olajjal és a kókusztejjel - Egy külön edénybe keverd össze a darált diót, útifűmag héjat, a lisztet, a szódabikarbónát és a 60gr édesítőt - Ezt a két keveréket alaposan gyúrd össze , majd tedd hozzá a citromlevet - Nyomkodd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe és mehet a 170fokos sütőbe 20 percre - A krémhez főzz jó puhára 100gr rizst, ha majdnem kész tedd hozzá az édesítőt, vaníliát és a rumot - Ha megfőtt, turmixold le - A piskótát vágd három részre, és kettőt kenj meg krémmel, majd pakold őket egymásra
omlós töltött keksz
2017. augusztus 18. Beautilicious
Rábukkantam a kamrában egy kis répára, amikkel kezdeni kellett valamit. Nagyon vágytam már egy finom puha kekszre, így nem gondolkodtam sokat. Megalkottam egy répás, fahájas kekszet méghozzá narancsos krémsajtos töltelékkel. Egyszerű és finom, ráadásul hamar elkészíthető. Hozzávalók - 150gr répa - 65gr cukormentes sárgabarack lekvár - 3tojás - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 50gr édesítő - fél csomag sütőpor - fahéj, szerecsendió - 200gr krémsajt - 2ek édesítő - 1 narancs héja Így készítsd - A megtisztított répát a lekvárral és tojásokkal turmixold össze - Keverd össze a fűszereket, édesítőt, liszteket, az útifűmaghéjat és a sütőport - Öntsd bele a répás keveréket és a massza háromnegyedéből formázz kis korongokat és tedd tepsibe - A krémhez keverd össze a krémsajtot 2ek édesítővel és narancshéjjal, majd tegyél belőle mindegyik korong közepére. - Fedd le a krémet a maradék masszával - Tedd 180fokos sütőbe 15 percre és már kész is :)
citromos-mákos cukkini muffin
2017. augusztus 11. Beautilicious
Egyszerűen csodás ez a cukkini. Az egyik legsokoldalúbb zöldség. Az állaga miatt tökéletes sütikbe, viszonylag semleges íze miatt pedig édesen és sósan is elkészíthető, de még önmagában is isteni, ráadásul rengeteg vitamin található benne. Használd ki, míg itt a szezonja. Hozzávalók - 1cukkini - 1citrom héja és leve - 2 tojás - 30gr útifűmaghéj - 140gr zabliszt - 60gr kókuszliszt - 60gr + 50gr édesítő - 150gr natúr joghurt - 50gr mák - szódabikarbóna - vanília Így készítsd - A megtisztított cukkinit turmixold össze a tojással és fél citrom levével és a vaníliával - Keverd össze a liszteket az útifűmag héjjal, szódabikarbónával és a 60gr édesítővel - Öntsd össze a két keveréket, majd alaposan keverd össze - A mákos részhez keverd össze a mákot a maradék édesítővel, joghurttal, a citrom héjjal és citromlével - Muffin formába adagold a tésztát, majd a mákos krémet, majd jöhet rá még egy kis tészta - Süsd előmelegített sütőben 170fokon 40percig
lepény kenyér
2017. augusztus 2. Beautilicious
Ez egy lássuk mi sül ki belőle recept :). Gondoltam összedobok valamit vacsorára, hát lementem a konyhába és megnéztem miből élünk :D. Az eredmény egy fehérjében és rostban gazdag egészséges és laktató finomság lett Hozzávalók - 65gr útifűmaghéj + háromszoros mennyiségű víz - 65gr zabliszt - 15gr sörélesztő pehely - 3tojás - 30ml kókuszolaj - 100gr túró - fokhagyma granulátum - só - fél citrom leve - szódabikarbóna Így készítsd - Az útifűmaghéjat áztasd be a vízbe 20percre - Ezd keverd össze a többi nedves hozzávalóval - Egy külön tálba keverd el a száraz hozzávalókat - A két keveréket gyúrjuk össze alaposan - Formázzunk lepényeket sütőpapírral bélelt tepsibe - Süssük 200fokon 40percig
csokis croissant
2017. július 10. Beautilicious
A balatoni kirándulásom előtt állok, de édességből sose lehet hiány. Reggelente mindig kígyózó sor áll a pékség előtt, ahonnan mindig árad az isteni pékség illat. A kiskori kedvencem a csokis croissant, amit mindig a lehel piacon könyörögtünk ki anyutól, mert nagyon imádtuk. Ezt hoztam most el nektek kicsit másképp. Hozzávalók - 200gr zabliszt - 100gr kókuszliszt - 100gr édesítő - 1 tasak sütőpor - 10gr útifű maghéj - 1 tojás sárgája - 300gr túró - annyi tejföl, hogy nyújtható legyen a tészta - 1 cékla - 100ml kávé - 1 marék datolya - 1 ek kakaópor Így készítsd - Tedd fel főni a megtisztított céklát - A tésztához keverd össze a liszteket, sütőport és édesítőt - Add hozzá a túrót, a tojás sárgáját, majd annyi tejfölt, amennyi szükséges (nekem 150gr kellett) - A krémhez turmixold össze a céklát a datolyával, kakaóporral és a kávéval - Válaszd négy részre a tésztát - Nyújtsd kör alakúra a tésztákat - Két tésztát kenj meg krémmel, majd egy- egy sima kört helyezz mindkettőre - Vágd 8 cikkre a köröket és tekerd fel őket, majd helyezd sütőpapírra - Előmelegített sütőben süsd 180fokon 30 percig
Barackkrémes kosárka
Kánikula ide vagy oda, a finomságok ilyenkor sem maradhatnak el. Megláttam itthon a barackot és rögtön tudtam, hogy nem ússza meg. Szerencsére a finom alapanyagokból még finomabb süti készült. Hozzávalók - 3 répa - 2 alma - 150gr zabpehely - 10gr útifű maghéj - 1 citrom héja és leve - 2 barack - 200gr light krémsajt - 1 marék mazsola Így készítsd - Reszeld le a répát - Keverd össze zabbal és útifű maghéjjal - Az almákat pucold meg és turmixold össze a citrom levével - A masszát nyomkod muffin formába és süsd elő 180 fokon 10 percig - A krémhez turmixold össze a barackot, mazsolát, citromhéjat és a krémsajtot - Töltsd meg a kosarakat barackos krémmel és süsd még 50percig
Narancsos túrófánk
2017. június 23. Beautilicious
Könnyed fehérjében gazdag édesség. Ennél nagyobb jutalom nincs is egy kiadós edzés után. Hozzávalók - 400gr túró - 2 narancs héja és leve - fél citrom héja és leve - 100gr kókuszliszt - 100gr zabliszt - 15 gr útifűmaghéj - 60gr édesítő - 2 tojás - fél csomag sütőpor Így készítsd - A túrót keverd össze a tojással és reszeld bele a gyümölcsök héját - Facsard ki a gyümölcsöket, majd öntsd hozzá - Keverd össze egy másik tálba a többi hozzávalót - Öntsd hozzá a túrós keveréket - Keverd össze alaposan - Formázz belőle golyókat, majd süsd ki 170 fokon 20perc alatt
Barackos-túrós csiga
2017. június 17. Beautilicious
Nálunk finomságokból sosincs hiány, sóvárgásról szó sincs. Kellemesen édes, könnyed finomság csupa egészséges alapanyagból. Egy ilyen finomság után az edzés is sokkal lendületesebben fog menni. Ha szeretnél finomat és mégis egészségeset enni, ezt próbáld ki! Hozzávalók - 3 sárgarépa - 20gr vaj - 250gr zabliszt - 30gr darált dió - 15gr útifű maghéj - fél csomag sütőpor - 60gr édesítő + 4ek - 300gr túró - fahéj - 2 sárgabarack Így készítsd - A répát a vajjal együtt pürésítsd - A lisztet, útifű maghéjat, 60gr édesítőt, darált diót, sütőport és fahéjat keverd össze - Ehhez add hozzá a répapürét - Alaposan kéred össze, majd egy fél órát hagy állni - A töltelékhez törd át a túrót - Adj hozzá fahéjat és 4ek édesítőt - Vágd fel a barackot és add a túrós töltelékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd töltsd meg és tekerd fel - Vágd ujjnyi vastagságúra, majd helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 25percig
Barackos-diós túrós táska
2017. április 26. Beautilicious
Imádom a túrós süteményeket minden mennyiségben és minden formában. Egyszerűen nem lehet őket megunni, hisz rengeteg féle képp lehet őket variálni. Most egy barackos diós ízvilágot választottam, ami nagyon-nagyon bejött az egész családnak. Hozzávalók - 300gr répa - 300gr zabliszt - 50gr útifű maghéj - 300ml víz - 1tojás - fél zacskó sütőpor - 35gr szénhidrátcsökkentett liszt - 50gr édesítő - 500gr túró - 65gr baracklekvár - 30gr édesítő - 65gr dió Így készítsd - Az útifű maghéjat áztasd be a vízbe - A megtisztított répát pürésítsd, majd add hozzá az útifű maghéjjat és a többi nedves hozzávalót - Keverd hozzá a többi hozzávalót - A krémhez nincs más dolgod, mint a hozzávalókat alaposan összekeverni - Nyújtsd ki a tésztát, majd vágj belőle négyzeteket - A közepét töltsd meg krémmel, majd hajtsd be a négy sarkát és rögzítsd fogvájóval - előmelegített sütőben süsd 180fokon 30percig
Mit egyek reggelire?
2017. február 20. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mint ahogy minden diétás kérdésre, erre is számtalan választ kaphatunk, ráadásul egymásnak ellentmondókat is. Az emberek ugyanis eleve szerteágazóan állnak hozzá az étkezés témájához. Egy biztos: nincs olyan válasz, ami mindenkinek megfelelne. Ugyanis mindenkinek más az anyagcseréje, az életmódja, az energiafelhasználása, a hormonszintje, a genetikája stb. Szóval egyet leszögezhetünk: nincs olyan válasz, ami mindenkinek működne. De azért lássunk pár opciót! 1. 160 g CH Ez ma a legmenőbb diéta, napi öt étkezést javasol, melyekre nagyjából egyenletesen oszlik el a 160 g szénhidrát. Persze ez csak átlagnak tekinthető, hiszen egy 18 éves és egy 60 éves, vagy egy 50 és 150 kilós ember CH-szükséglete között azért fog mutatkozni némi különbség. És akkor még nem beszéltünk arról sem, hogy mennyi energiát használ fel az adott napon. (pl. egy irodai munkás, egy testépítő vagy egy marathoni futó energiaigénye nem ugyanaz). Szóval 30 g szénhidrát a reggeliben jó ötlet lehet, de akkor még figyelembe kell venni, hogy milyen a glikémiás indexe, van-e benne glutén, egyszerű vagy összetett szénhidrát, finomított vagy nem, és mennyi rostot, zsírt, és fehérjét vittünk be mellé. 2. Paleo Vegyük ide a ketogén diétát is az egyszerűség kedvéért. Mindkettőre az jellemző, hogy notóriusan kevés szénhidrátot fogyasztanak, és reggelire is zsírokat meg fehérjét fognak javasolni, például sonkás tojásrántotta, vagy egyéb húsfélék, alacsony keményítőtartalmú zöldségekkel együtt fogyasztva. Persze ebben a diétában a többi étkezés is hasonló módon épül fel: hús és zöldség. A híve azt tartják, hogy így étkeztek a neander-völgyi ősemberek. persze szerintem ők akkor ettek, amikor volt mit, és azt ették meg, amit találtak. Ha az éppen valamilyen termés vagy gyökér volt, akkor abban még szénhidrát is volt. 3. 811. Ez a zsír- és fehérjeszegény étrendet folytató nyersvegánok diétája, szóval ők valószínűleg gyümölcsöket fognak enni reggelire is. Viszont nem esznek mellé gabonákat meg olajos magvakat sem nagyon. 4. Harcosok étrendje Ők azok, akik agy jó hosszú böjttel kezdik a napot, legfeljebb alacsony glikémiás indexű zöldségleveket esznek, ha nem bírják ki alacsony vércukorral az egész napot. Persze este aztán mindent bezabálnak, amitől ki is leng az inzulinszint rendesen. Ez szerintem nem túl jó, tehát én inkább a napi több étkezés híve vagyok, még ha este valóban nincs ellenemre egy alaposabb étkezés. Ha reggel nem edzünk, hanem a munkahelyre indulunk, ahol nem várható fizikai terhelés, akkor is kell reggelizni, de lehet kevesebb az energiatartalma, és minden esetben jó, ha törekszünk az alacsonyabb glikémiás indexű ételek fogyasztására. Reggel ugyanis az éjszakai éhezés után könnyebben megugrik az inzulinszint, ami több szempontból nem előnyös. Sem az izomszintézist, sem a zsírégetést nem segíti elő. Ha viszont edzeni vagy kardiózni indulunk reggel, akkor azt nem ajánlott éh gyomorra tenni, mert a glikogénraktárak alacsonyak lesznek, és nem fogunk tudni jó teljesítményt leadni, valamint a zsír mellett izomfehérjét is könnyebben veszíthetünk, ha éh gyomorra edzünk. Én például reggel rögtön felkelés után készítek egy turmixot: banán, bogyós mirelit gyümölcs, datolya, növényi tej, Naturize barnarizs-protein, BCAA, kakaó, matcha zöld tea, maca, és útifű-maghéj szokott menni bele. Ezzel együtt beszedem a vitaminjaimat és utána indulok a terembe. Megtartom az edzést, majd leedzek, és kb 11-12 óra van, mire végzek. Szóval ekkor jön a következő étkezés, bár nem ártana közte is enni valamit. A müzlibe való szénhidrátokat (zabpehely, amaránt, lenmag stb.) ilyenkor szoktam magamhoz venni. Egyes szakértők szerint délben kell a legtöbb szénhidrátot bevinni, ezt mondják a 160 grammosok is. Igazság szerint én sohasem szoktam grammokat meg kalóriákat számolni, csak törekszem a sok zöldség meg gyümölcs fogyasztására, és gluténmentes vegán étrendet követek. Itt már nem sokat tévedhet az ember, legfeljebb annyit, hogy ha fogyasztani kell a testsúlyomból esetleg valamelyik versenyre, akkor kiiktatom az édesítő cuccokat (amúgy sem eszem cukrot), a sót és kevesebb széhidrátot eszem. Ezzel simán le tudok fogyni 1-2-3 kilót, ha kell. Viszont a testsúlyom növeléséhez folyamatosan ennem kell, tehát a reggeli turmix és a déli müzli-gyümölcs-magok kombó mellé nem elég az esti zöldség-fehérje étkezés, hanem kellene még 1-2 napközben. A kettlebell sport erőállóképességi sport, tehát alacsony szénhidrátbevitellel nem igazán működik. Nem csak az edzésteljesítmény, hanem a regeneráció rovására is megy az alacsony szénhidrát-bevitel. Inkább az élvezeti kajákat kell kiiktatni, és rendesen edzeni, akkor nem lesz gond a testsúllyal. Gauranga Das http://hotashtanga.com
Bundás mandulasajt zöldséges rizottóval és áfonya lekvárral
2016. november 15. Gitta nyersétel blogja
A Fem3Cafe műsorában készítettem el ezt a finomságot. Volt már menüben is, és Piliscsabán, a nyersétel táborokban is ettük már. Tudom, hogy jó választás volt, mert ennek mindig nagy sikere van. a TV műsor első része A TV műsor második része Mivel ez az étel több részből áll, érdemes belőle nagyobb adagot készíteni, mert egy pár napig eláll, és ilyen kicsi egyszemélyes adagokhoz nem szívesen áll hozzá az ember. A fotón a rizottóban csak zöldborsó van Mandulasajt hozzávalók 4 főre 30 dkg hámozott mandula 2 evőkanál sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmaghéj, 1 teáskanál himalája só 10 dkg hámozott cukkini a bundához: 10 dkg őrölt mandula (vagy napraforgó mag is megfelel) 1 evőkanál sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmaghéj, 1 kávéskanál himalája só A nyers rizottó 4 adaghoz: 30 dkg fehérrépa 25 dkg színes zöldségek vegyesen apróra vágva (kápia paprika, cukkini, brokkoli, sárgarépa, stb) 1 kis csokor petrezselyemzöld Az áfonya lekvárhoz: 20 dkg aszalt vörösáfonya tisztított vízbe beáztatva 5 dkg aszalt vagy 10 dkg fagyasztott meggy 1-2 evőkanál víz A sajthoz először a cukkiniből készítünk teljesen sima pépet. A többi hozzávalót aprítógépben morzsásra aprítjuk. A cukkinipépből és a mandulaőrleményből a egy jó sűrű masszát gyúrunk. Ha túl nedves, utifűmaghéjat, ha túl kemény, akkor egy kis vizet öntünk még hozzá. Egy kb 8 cm átmérőjű rudat formázunk belőle, és hűtőszekrényben pihentetjük 1 órán keresztül. A bundához szintén aprítógépben morzsásra aprítjuk a hozzávalókat. Az egy óra elteltével elővesszük a mandulasajt rudat, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Megforgatjuk a morzsában, és a szeleteket tálra rakjuk. A rizottóhoz a fehérrépát aprítógépben morzsásra aprítjuk. A többi zöldséget apróra vágjuk és a répához keverjük. A petrezselymet finomra vágjuk, azt is hozzákeverjük. Az aszalt áfonyát és a meggyet áztassuk be tisztított vízbe legalább 2 órára. Kézzel szedjük szét az összeragadt szemeket. Turmixgéppel pépesítsük, ehhez nem is kell más... készen is van. Sajnos a műsorban én nem fotóztam (Berki Krisztián lefotózta, nála ott volt a telefonja), ez egy régebbi illusztráció, melyet Birta Endre készített.
Diógolyó salátával
2016. november 12. Gitta nyersétel blogja
Ebben az évben (2016) ezzel a vacsorával indítottuk a nyersétel hétvégéket Piliscsabán. Persze mindig más volt a diógolyó ízesítése, hol paprikás, hol aszalt paradicsomos, hol pedig füstös paprikás ízű volt a golyó, a salátában pedig váltogattuk a gyümölcsöt, hol narancs, hol kiwi, vagy éppen grapefruit volt... és az öntet sem volt mindig ugyanolyan, hol almás, citromos, hol tokaji balzsamecetes, volt már gyömbéres vagy mézes-mustármagos. Csupa íz és zamat... kicsit erősebb fűszerezésű, tömör íz a diógolyó, hozzá pedig egy friss, gyümölcsös, nagyon könnyű saláta. Jól kiegészítik egymást, biztosan jóllaksz vele :) Most az egyik lehetséges változatot írom le, a variációkat tessék hozzágondolni, és kipróbálni. Hozzávalók 10 adaghoz: 20 dkg dió, 40 dkg napraforgómag, 15 dkg kápia paprika, 2-3 gerezd fokhagyma, só 20 dkg vegyes zöldség apró kockákra vágva (lilahagyma, kápia paprika, reszelt répa vegyesen) A dió és a napraforgó mag is előkészítést igényel. Mindkettőt előzőleg beáztattuk tiszta vízbe, és itt ázott legalább 12 órán keresztül. Ezalatt jól kiáztak az enzimgátló anyagok, az enzimek feléledtek, beindultak a csírázási folyamatok, megnövekedett az enzimatikus tevékenység... vagyis jól felébresztettük a magokat. Ilyenkor meg lehet kóstolni, az ízük is sokkal finomabb, teljesebb. Az időzítés itt egy nehéz kérdés, mert a beáztatott magokat gyorsan el kell használni, mert így már gyorsan romlik... ezért inkább ilyenkor betesszük az aszalógépbe, és teljesen szárazra aszaljuk. Mi történik ilyenkor? Az enzimek köszönik szépen jól megmaradnak, ugyanakkor a szárítással tartósítás is történik: vagyis ha megszárítva dobozba tesszük, akkor bármikor felhasználható, akár hetekig is eláll. Ez a folyamat a magok "aktiválása". Vagyis: ha van otthon mindig aktivált diónk és napraforgó magunk, akkor már nem kell az előkészítéssel foglalkozni, hanem azonnal felhasználhatjuk őket. A diót és a napraforgó magot szárazon megőröljük, félretesszük. A paprikát, fokhagymát a sóval simára turmixoljuk, a többi zöldséget egészen apróra vágjuk (vagy reszeljük). A turmixolt zöldségeket összegyúrjuk a száraz magokkal, majd belegyúrjuk az apró zöldségkockákat. Zöldségkocka nélkül is finom, talán úgy túl tömény, a zöldségkockák lazítják kicsit. Ez így már készen is lenne, nem szükséges aszalni. Ha mégis túl lágynak érezzük, akkor kevés utifűmag héjjal lehet sűríteni. Fagylaltos kanállal gombócokat formázunk és a saláta mellé tálaljuk. A salátáról nem mondanék túl sokat, a lényeg, hogy falatnyi (nem kisebb és nem nagyobb) darabokra vágjuk a zöldségeket (salátát, uborkát, paprikát, hagymát, paradicsomot, esetleg retket, de mehet bele friss kukorica vagy olajbogyó is). 10%-ban vágjuk bele valamilyen gyümölcsöt, pl. narancsot vagy kiwit, nagy sikere lesz :) Az öntethez pedig turmixoljunk simára 1-2 almát, ízesítsük citromlével és egy kevés datolyával, sóval, öntsük a salátára, jól keverjük el és tálaljuk. Ha diógolyó mellé adjuk a salátát, akkor a salátára már ne tegyünk olajat, mert a diógolyó is zsíros... A csírát, vagy bármilyen friss zöld levelet ne hagyjuk ki belőle, bazsalikom, petrezselyemzöld... nyami :)
Csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) A FAL-NI, a FALafel és tócsNI szó házasságából született, általam kreált, nem létező szó. Nem tudtam eldönteni, hogy az elkészült étel inkább falafel vagy tócsni. Az alapanyagot tekintve az arab, csicseriborsós falafelre hasonlít, míg formára és ízvilágra inkább a magyar tócsnira, lepcsánkára, cicegére. Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy melyik névvel illessem ezt a receptet, míg úgy döntöttem mindkettővel. :-) Az étel ötlete egyébként úgy jött, ahogyan nagyon sok másik étel a konyhámban. Megnéztem mi van itthon, milyen zöldségeknek lenne szüksége gyors felhasználásra, milyen alapanyagokat menthetek meg a kukába landolástól. Nem szeretek ételt kidobni! Ritkán is teszem! :-) Minden felhasználható valamiben, csak szabadjára kell engedni a fantáziánkat... mint például a FAL-NI esetében. ;-) karotin turmix Korábban már bemutattam nektek a mosolygós cukkinis tócsnit itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, ennek szerettem volna elkészíteni egy sajtmentes, vegán változatát. A csicseriborsó konzervet pár hete vettem, hogy majd spenótos humuszt készítek belőle, de aztán ez a terv elmaradt. Sárgarépa mindig van itthon. Főleg, mert gyakran készül belőle csodafinom, energetizáló karotin turmix (sárgarépa+narancs+víz). :-) Ez a három alapanyag pedig megalapozta a csicseriborsós-cukkinis-sárgarépás FAL-NI hozzávalóit, amit aztán Balázs jóízűen be is falt, pillanatok alatt. ;-) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 személyre) - 2 db közepes méretű cukkini - 2 db közepes méretű sárgarépa - 1 db (bio) csicseriborsó konzerv - 1 nagy marék friss petrezselyem - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk (frissen) őrölt római kömény (római, nem sima köménymag) - Himalája só, őrölt fehér bors, 1 ek mustár - kb. 6 ek csicseriborsóliszt - 1 ek útifűmaghéj - 1 ek lenmag - (elhagyható - 2 ek fekete vagy fehér szezámmag) csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A cukkinit és a sárgarépát meghámozzuk, megmossuk, majd 1-1 db-ot lereszelünk a nagy lyukú reszelőn. A másik sárgarépát és cukkinit, a csicseriborsóval az aprítógépben / turmixgépben pépessé dolgoztatjuk a fokhagymával. (Csicseriborsót lé nélkül használjuk fel!) A friss petrezselymet apróra vágjuk, egy nagy tálban hozzáadjuk a cukkini-sárgarépa-csicseriborsó-fokhagyma pépet, a reszelt sárgarépát és cukkinit, a fűszereket tetszés szerint, az útifűmaghéjat és a csicseriborsólisztet. (Én tettem hozzá fekete és fehér szezámmagot, de ez kihagyható lépés.) Az egészet alaposan összekeverjük majd állni hagyjuk egy 15 percet, hogy az útifűmgahéj elvégezhesse a dolgát és megszívja magát folyadékkal. Egy teflon palacsintasütőben, kevés kókuszolajon, közepes lángon kisütjük a tetszés szerinti méretű FAL-NI "pogácsákat". Mindig legyen alatta kókuszolaj, mert abban tud szépen megpirulni, anélkül leég. Fordítsuk meg és mindkét oldalán süssük meg őket. Tálalhatjuk növényi tejföllel vagy fokhagymás szójajoghurttal, de önmagában is nagyon finom. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz a hétköznapokban is! :-) Megjegyzés1: Az elején vékony, tenyérnyi méretű "plecsniket" kanalaztam a serpenyőbe, de hamar rájöttem, hogy úgy szétesnek, amikor megfordítom őket. Majd kipróbáltam, hogy vastagabbra formázom őket és így már könnyedén megtudtam fordítani, anélkül, hogy széttörtek volna a FAL-NI-k. ;-) Megjegyzés2: Sokkal illatosabb és finomabb a római kömény, ha frissen daráljuk meg a felhasználni kívánt mennyiséget. Érdemes otthon tartani egy egyszerű kávédarálót, melyben a fűszereket frissen megőrölhetjük mielőtt az ételekbe tesszük őket. csicseriborsós - cukkinis - sárgarépás FAL-NI (mindenmentes, vegán)
Kókuszos szelet eperrel (nyers)
Ezt a süteményt nem egyszerűen jó falatozni, de igen egészséges is. Bizonyítéka, hogy a nyers táplálkozás során is fogyaszthat az ember süteményt, édességet, nem csak füvet legel. :) Ha van még a fagyasztóban elfekvőben némi eper, a következő süteményt feldobhatod vele (amúgy nélküle is elkészítheted). De ha éppenséggel eperbefőttet szeretnél használni, az is megfelel. Szintén korábban elkészített recept következik, amihez eperbefőttet használtam, amit nem én tettem el. (Inkább fagyasztva teszem el.) Valamilyen társasági alkalomra vittem, s meglehetősen gyorsan elkapkodták a tálcáról az emberek. Nyers sütemény, így igazán egészséges, és mivel tömény (olajos magvak és kókusz alkotják a nagy részét), nem tud belőle sokat enni az ember. Viszont nem kell sütni, gyorsan elkészülsz vele. A recept: Hozzávalók: - 15 dkg olajos mag - 8-10 szem datolya vagy ennek megfelelő mazsola vagy aszalt szilva - útifű maghéj (2-3 kanál, de ha túl folyékony, többet is felvehet) - 12 dkg kókuszreszelék - víz - méz/banán/szirup - kókuszzsír vagy kakaóvaj (3-4kanál) - kakaópor vagy karobpor - folpack - eper (friss, fagyasztott vagy befőtt) Elkészítés: Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, de elkészíthető mandulával is.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit/tálcát és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük. Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid ideig, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2-3 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki. A kókuszos krémet elsimítjuk a sütemény alapján. Hűtőbe tesszük. Csokimáz : Folyékony kókuszzsírt (vagy kakaóvajat) kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/vagy biocsicsóka sűrítményt/ agavé vagy datolya szirupot/ mézet keverünk hozzá. Ezt a kókuszos réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni, a szeletek tetejére egy-egy szem epret tenni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.
Színes mandulasajt húsvétra
2016. március 13. Gitta nyersétel blogja
A nyerskonyhában nem használunk, nem festünk tojást, de a hangulat kedvéért készíthetünk színes ételeket, amik méltán aratnak nagy sikert, ha vendégeink meglátják. Színező anyag lehet bármi, fűszerek, szuperételek, friss vagy aszalt zöldségek, prémium szárítmányok. Elég csak körülnézni a konyhában, biztosan találunk színes zöldségeket, szuperétel porokat, amik alkalmasak lesznek a fehér sajtgolyót szépen megszínezni. Színes gombócok, tojás helyett Hozzávalók 12 darab kisebb sajtgolyóhoz (kb 2 adag) 20 dkg hámozott (blansírozott) mandula 1 liter tiszított víz 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmag héj 1 teáskanál só a színezéshez cékla, sárgarépa, curry, pirospaprika, spirulina, bűzafű, stb... Mandulasajtot többféleképpen is elő lehet állítani. A Valentin napi receptek között már találkozhattunk az egyik fajtával. Ez most egy másik megközelítés, és azért, mert az így kapott sajt sokkal világosabb, szinte majdnem fehér, amit sokkal jobban be lehet színezni a különböző fűszerekkel, zöldségekkel. káprázatos színekA mandulából először mandulatejet készítünk: simára, teljesen simára turmixoljuk a mandulát először annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha már nincsenek benne darabok, akkor felönthetjük a maradék vízzel. Nylon szűrőzsákkal leszűrjük, jó erősen kinyomkodjuk... A mandulatejből naranccsal, sárgarépával káprázatos színű ital készíthető :) Ha nem készítjük el a narancsos-répás receptet, akkor a mandulatejet hígíthatjuk még egy kis vízzel, mert így elég tömény, és édesíthetjük mézzel, ízesíthetjük vaníliával, lucumával, macával. Az ételkészítő jól megérdemelt jutalma, hogy a konyhában végzett kreatív munkájáért cserébe elkortyolgathatja ezt a nagyon finom italt, ami tulajdonképpen a mandulasajt előállításának egy mellékterméke :) szerencsére :) A visszamaradt mandulapépet ízesítjük sóval, sörélesztő pehellyel, és belekeverjük az utifűmag héjt is. A masszát kicsit félretesszük. Nézzünk körül otthon, mivel tudunk színesíteni - élénk rózsaszín: cékla (friss vagy porított változat is megfelel) - sárga: kurkuma (egyre népszerűbb fűszer) - sárga egy másik árnyalata: curry por (egy kurkuma alapú fűszerkeverék, kicsit más a színe, mivel ebben a fűszerkeverékben a kurkumán kívül más fűszerek is vannak) - piros: a jó magyar pirospaprika - liláskék: acai bogyó (por alakban lehet hozzájutni, nagyon magas antioxidáns tartalma miatt egyre népszerűbb. Minősége miatt a PlanetBIO márkájú Acai port ajánlom) - világoszöld: búzafű vagy árpafű por (ezt is lehet már por alakban is kapni) - mélyzöld: spirulina alga por (magas tápértéke miatt egyre többen fogyasztják, keressünk olyan spirulinát, amiben egyáltalán nincs higany. Ilyen például a PlanetBIO spirulina algája) - apróra vágott zöldfűszerekkel fehér-zöld pöttyös gombócot kapunk - lehet keverni a sárgát és a pirosat, vagy a világos- és a sötétzöldet, vagy a megszínezett mandulasajtot meg lehet forgatni darabos fűszerkeverékben. A masszából kanállal egyforma nagyságú gombócokat szaggatunk, majd attól függően, hogy hány színünk lesz, és mennyi gombócunk, akár egyenként is belekeverhetjük a színező anyagot, akár több golyót összegyúrhatunk a fűszerrel, és újra jöhet a gombóc-készítés. Hagyjunk egy két gombócot fehéren is... az is egy szép szín A színes gombócok nem csak a színükben fognak különbözni, hanem mindnek más és más lesz az íze is. Vendégeink nem győzik majd kóstolgatni, felezgetni (hogy minél többeknek jusson belőle), és tanakodni, hogy vajon mi a titka a színeknek, ízeknek... találgatják majd :) :) :) . A gombócokat kínálhatjuk salátához, vagy csak úgy gúlába halmozva, szépen egymás tetején... Fotó: Birta Endre Tálaljuk salátával
Zöldséges-tofus kocsonya (vegán)
Korábban már készítettem zöldséges kocsonyát tofu nélkül és útifű-maghéjjal, most azonban a ReformTér idei főzőköre velem indult még január közepén (januárban Magyarországon voltunk), ahova agar-agar-ral készült vegán zöldséges kocsonyát (is) vittem, amibe füstölt tofut is tettem. A főzőköri szervírozásnál pedig citromkarikát tettünk a tetejére. Aki szeretné, citrom helyett édes vagy csípős fűszerpaprikával is megszórhatja. A következő mennyiségből nagyobb adag készült. Először is a főzőkörre, ahol jó sikere lett, másodszor édesanyámnak, aki szerintem utoljára kb. 25 éve evett kocsonyát, harmadszor egy kevés magunknak. Férjemnek nagyon ízlett. Szerintem is finom lett, mások szerint is, de én továbbra sem vagyok oda a kocsonyákért. (A gyümölcstorta-jellegű süteményeken sem igazán szeretem. Itt Angliában pedig meglehetősen gyakran találkozok kocsonyás édességekkel, süteményekkel a boltok polcain. Nem hoz lázba.) A recept: Hozzávalók: - 1 nagy bögre felkarikázott sárgarépa - 1 nagy bögre zöldborsó - 1 kisebb fej karfiol - 2 szál fehérrépa - 1 kisebb fej zeller - 1 kisebb fej karalábé - 3-4 szem krumpli - 1 hagyma - 5-6 gerezd fokhagyma - 1 kisebb csokor petrezselyem - kurkuma - ételízesítő - bio zöldség-leveskocka - füstölt tofu - agar-agar (1 teáskanál 1 literhez) Elkészítés: A megpucolt, megmosott, felaprított zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe/szűrőbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget egy másik lábosba. Ehhez kezdtem el hozzákeverni az agar-agar-t a következők szerint: Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz, és egyet forralunk rajta. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, belerakjuk a felszeletelt füstölt tofut, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra (ha elég hideg van), vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát. Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle. UI: Még volt a fagyasztónkban medvehagyma, így azt is tettem bele.
Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
2015. december 14. Zöld Avocado
Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-) szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre." Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk! Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes)
2015. szeptember 30. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük az olasz konyhát. Nálunk a pizzák és a spagettik után a gnocchi állna az "Olaszország leghíresebb és legfinomabb ételei" - nek képzeletbeli dobogóján. Ezek a kis krumpligombócok ma már a Világ minden táján nagy népszerűségnek örvendenek. Egyszerűen és változatosan elkészíthető, pénztárcabarát tésztaételről van szó, mely a helyi adottságokhoz, ízvilághoz, kultúrához és természeti kincsekhez alkalmazkodva, sok száz féle tésztából, és sok ezer féle szósszal elkészítető. (Enyhe túlzással... ;-) ) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) A gnocchik (ejtsd: nyokki) szülőföldjét Olaszországnak tulajdonítják, de a recept az évszázadok során sokat változott. Eredetileg a középkorban, nem is burgonyából, hanem búzadarából, rizslisztből, és száraz kenyérből készültek. A mai kor által leginkább ismert gombócok már buronyából születnek, és eredetük a 17. századba vezethető vissza. Spanyol felfedezők hozták be a krumplit Olaszországba, amit először csak kerti dísznövényként tartottak, majd az Európát sújtó éhínség hatására gyors térhódításba kezdett az olcsón termeszthető burgonya. Ezzel egyidőben a krumpligombóc, a krumplis gnocchi is elindult meghódítani a Világot. Bármerre járunk a Világban, nincs olyan olasz étterem, aminek az étlapján ne találkoznánk egy-egy gnocchis fogással. Az olasz bevándorlók világszerte meghonosították a gnocchi sokféle változatát. Az "ahány ház, annyi szokás" magyar közmondás tökéletesen jellemzi a gnocchi recepteket is. Még Olaszországon belül sem igazán találunk két egyforma gnocchi receptet, nemhogy a világ két különböző pontján. Természetesen mindenki a sajátját tartja az igazinak, a tökéletesnek, az eredetinek! ;-) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Minden olasz régiónak (főleg az észak - olasz részen) megvan a saját tipikus gnocchi tésztája, és a kedvenc mártása hozzá. Míg Veronában jellemzően paradicsom szósszal tálalják a krumpligombócokat, addig Lombardia tartományban a sajtszószokra esküsznek. Szardínia szigetén különleges egytálétel a hagyományosan sáfránnyal ízesített ,,gnocchetti" is, mely a gnocchinál lényegesen kisebb méretű tésztával készül. Sok helyen nem is burgonyából, hanem zsemlemorzsából, kukoricadarából, és különböző lisztekből készítik a gnocchi tésztát. Általánosságban elmondható, hogy a jó gnocchi legfontosabb hozzávalója az alacsony víz- és magas szárazanyag- tartalmú, ún. lisztes burgonya, kevés grízes liszt, tojás és só. Az erőteljes ízű parmezán vagy gorgonzola sajt pedig szinte mindenütt elmaradhatatlan a tetejéről. Sok receptben lehet olvasni, hogy főzzük meg a burgonyát, de azok a receptek tévednek. A tökéletes, szájban szétolvadó, nem ragacsos gnoccihoz, a burgonyákat sütőben kell megsütni, hogy kevesebb vizet engedjenek ki magukból. Minél szárazabb a krumpli, annál jobb. A tökéletes gnocchi angol kifejezéssel élve "fluffy and melt in the mouth", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "bolyhos, pihés" gombócok melyek szétolvadnak a szádban. céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Annyira jól sikerült a gnocchi hódító hadjárata, hogy néhány szegényebb, dél-amerikai országban (pl.: Argentínában és Uruguayban) a hónap utolsó előtti napját ,,gnocchi-napnak nevezik. Mivel a hónap elején kapott fizetés elfogy a hónap végére, így már csak olcsó ételek kerülhetnek a vacsora asztalokra. A gnocchi tökéletes választás, ezért minden hónap 29-e a dél-amerikai országokban a hivatalos DIA DE ?OQUIS, a Gnocchi nap. Ilyenkor a családok, barátok összegyűlnek, és együtt fogyasztják el a gnocchit. Hogy szerencsét hozzon, mindenki tesz egy pénz érmét a tányérja alá, és ott is hagyják a vacsora végeztéig. Ez egyfajta szerencsehozó babona arrafelé. Egyes éttermekben ezen a napon csak gnocchis fogásokat lehet választani, míg más éttermek külön erre a napra szóló gnocchi specialitásokkal rukkolnak elő. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Magyarország, valószínűleg Mátyás király idejében ismerkedett meg olasz szakácsok által a gnocchi akkori verzióival. A magyar gasztronómia egyik fontos étele, a nokedli is feltehetően az olasz burgonyamentes gnocchi egyik leszármazottja, illetve a burgonyával készült változat (gnocchi di patate) nagy hasonlóságot mutat a magyar krumplinudlival. Készíthetjük villával bordázott változatban, vagy anélkül. Fogyaszthatjuk különböző mártásokkal, szószokkal, sajtokkal, zöldségragukkal, de akár édesen lekvárral vagy mákkal is. A hagyományos burgonyás gnocchi mellett számos más idény zöldséggel is feltúrbózhatjuk a gnocchikat, hogy szép színes, és tápanyagdús tésztákat kapjunk eredményül. A későbbiekben hozok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra egy sütőtökös és egy spenótos tészta változatot is, most pedig a szezonnak megfelelően egy egyszerűen elkészíthető céklás gnocchi receptjét osztom meg veletek. Korábban már bemutattam, hogyan készítsetek céklás nokedlit, most egy ahhoz hasonló, de mégis más, glutén- laktóz- és tojásmentes recept következik, a könnyebb emésztés jegyében, burgonya nélkül. (Természetesen a laktózmentesség csak a gnocchikra értendő. Amennyiben a gorgonzolás szószt készítjük el hozzá, a laktózmentesség nem állja meg a helyét. Laktózérzékenyek készítsenek sajtmentes szószt a céklás gnocchi mellé.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre): a vegán céklás gnocchihoz: - 300 g nyers céklapép (kb. 250 g nyers cékla + 1 dl tiszta víz) - 20 g lenmagliszt - 150 g (barna) rizsliszt - 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors - 1/2 ek útifűmaghéj a diós gorgonzolás szószhoz: - 250 ml főzőtejszín - 200 g gorgonzola sajt - reszelt parmezán sajt a tetejére - 1 bögre dió (előre beáztatva 24 órára) - 1 marék friss petrezselyem - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só, őrölt fehér bors, szárított oregánó - 1/2 citrom frissen facsart leve Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS:Kb. 250 g nyers céklát meghámozunk, és 1 dl vízzel krémesre turmixolunk. Egy tálba tesszük a liszteket, a fűszereket, az útifűmaghéjat, hozzáadjuk a céklapépet, és kézzel alaposan összegyúrjuk az egészet egy nagy gombóccá. Formázható, puha, nem túl lisztes, de nem is ragadós tésztát kell kapnunk. Olyat, ami már pont nem ragad bele a tálba, de még puha. (Használjunk még lisztet, ha kell, de ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát). Hagyjuk pihenni 15 percet a hűtőben a tészta golyót. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Vágjuk fel 4, majd 8 felé a gombócot, és sodorjunk belőlük kb. 1 cm átmérőjű rudakat, hengereket. Bátran lisztezzük a deszkát, és a kezünket is, ha ragadna a tészta. Vágjunk kb. 1 cm-es darabkákat az 1 cm átmérjű rudakból, majd egy villával finoman csíkozzuk be a tetejét (lisztezzük a villát, hogy ne ragadjon rá a tészta). Ettől kicsit szétlapul, így lesz henger formájú, és nem négyzet. (Négyzet alakúan, csíkok nélkül is népszerű és finom, ha nincs kedvünk formázgatni. ;-) ) Tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forrni. Miután forr a víz, dobjuk bele óvatosan a nyers gnocchikat. Az összes tészta kb. egynegyedét egyszerre. (Enyhén lisztesen dobjuk bele, és akkor biztosan nem ragadnak össze.) Miután feljöttek a víz tetejére (kb. 2 perc), azonnal kiszedjük őket szűrőlapáttal egy tálba. Ne hagyjuk ázni feleslegesen! Eljátszuk ezt az összessel, tehát négyszer, amíg el nem fogy a nyers tészta. Ha úgy látjuk, hogy nem lesz szükségünk az összes tésztára, akkor még nyersen fagyasszuk le a felesleget. A következő 1-2 hónapban bármikor elővehetjük őket, és kivéve a fagyasztóból tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fagyasztott állapotában azonban több idő kell neki, így akár 5 - 7 percig is tarthat, míg feljönnek a víz tetejére. Úgy is lefagyaszthatjuk a felesleget, hogy kifőzzük a tésztát, hagyjuk kihűlni, enyhén lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze, majd tegyük őket a fagyasztóba. Ezesetben csak pár hétig érdemes felhasználni, és fogyasztás előtt, kb. 5 perc alatt fel lehet melegíteni egy olajos serpenyőben, vagy 10 perc alatt a sütőben. Nem kell újra kifőzni! ;-) Fogyasszuk a gnocchikat, tetszés szerinti szósszal, sajtokkal, zöldségekkel, akár serpenyőben lepirítva is. Ezúttal egy diós gorgonzolás szószt készítettem hozzá, mert az ízes sajt - dió - cékla trió mindig levesz a lábamról. :-) A főzőtejszínbe daraboljuk a gorgonzola sajtot, hozzáadjuk a sót, borsot, fokhagymát, petrezselymet, a beáztatott dió felét ledarálva, a citrom levét, és az egészet folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Céklás gnocchival tálaljuk a szószt, megszórjuk a maradék széttördelt dióval és friss parmezánt szórunk rá. (A diót azért áztatjuk be előre min. 24 órára, hogy az enzimgátlók kioldódjanak, és egészségesebb, egyszerűbben emészthető diót kapjunk.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) Színélményben, ízélményben és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Egy kis érdekesség...."Rómában a gn occhi egy tradicionálisan csütörtökön fogyasztandó étel, amelyet a következő mondás is tükröz: ha csütörtök akkor gnocchi, ha péntek akkor hal, ha szombat akkor pacal.("Gioved? gnocchi, Venerdi pesce, Sabato Trippa") Veronában egy nagy tányér paradicsomos gnocchit esznek meg hagyományosan a " Ven?rdi Gnocol?r napján, ami a karneváli kocsik felvonulásának napja. Végül de nem utolsó sorban a veronai álarcosbál hercegének is mi más lehetne a neve, mint Gombóc Apó azaz Pap? del Gnoco." Forrás: Íz és Itália Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)
Mandulalisztes keksz
2015. szeptember 6. Mindennapi ételeink
Ez a keksz nem is keksz, mert finom puha, "habos" és tulajdonképp olyan, mintha marcipánt csemegéznénk. Nagyszerű. Ma kb. 5 perc szabadidőm volt, ennyi elég az összeállításához. A sütés közben pedig már végezhetjük a dolgainkat. :-) Hozzávalók: 2 bögre mandulaliszt 1 bögre kókusz kb. 4 ek. kókuszzsír 10 dkg eritritol 1 ek. útifű maghéj kb. 1 dl víz -- meggy Elkészítés: Először a száraz alapanyagokat keverjük össze, majd hozzáadjuk a nedveseket. Ezután amennyiben még szükséges, adunk hozzá vizet/mandulalisztet, és golyókat formálunk, majd kilapítjuk azokat. Közepébe mindegyiknek az ujjunkkal lyukat fúrunk, amibe meggyet teszünk. Sütőpapíros tepsibe tesszük és 180 fokon 25 perc alatt kisütjük.
Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. augusztus 28. Zöld Avocado
Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-) Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.) Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását " Forrás: Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj / vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár". A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító / daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre. Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)
Barackos desszert (nyers, gluténmentes, vegán)
Ha a sütemény alapjába sok diót használunk, ízében hasonlíthat a zserbóra. Mivel kókuszreszelékkel szórtam meg (időhiány miatt) és nem nyers csokiszószt kentem a tetejére, így egészen nem foghatom rá, hogy nyers zserbó. Praktikus kis süti, mivel a nagy melegben egyrészt gyorsan kész (csak a hűtőben kell dermednie), másrészt pedig nem kell sütni! Hozzáadott cukrot nem tartalmaz (legfeljebb az aszalványokban fellelhetőt). Rostdús, ami kifejezetten egészséges desszertté teszi. A sárgabarackok magas béta-karotint tartalmaz tartalmaznak, ami hozzájárul a látás és az immunrendszer egészségéhez, emellett a bőr, a csontrendszer és a fogak számára is fontos tápanyag. Magas káliumtartalmának köszönhetően a megfelelő izomműködés és szívverést is elősegíti, kihat a vérnyomásra megfelelő szinten tartására is. (Tehát kálium-hiányos betegeknek nem csak banánt lehet fogyasztani, hanem sárgabarackot is.) Sajnos igen rövid ideig - július és augusztus heteiben- élvezhetjük a hazai sárgabarackot. Ha van otthon jó puha, finomra érett sárgabarackunk, érdemes az alábbi finomságot elkészíteni vele. A desszert alapja: Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak (pl.dió, lenmag, napraforgómag) - aszalt gyümölcs (főként datolya és/vagy mazsola) - víz Elkészítés: Az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmagos őrleményként némi sport-formula őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük.) A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül. A barackos krém receptje: Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett sárgabarack (fagyasztott is lehet) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/3 bögrényi) - max. 1 dl víz - útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni (inkább hűtőben, ha nagyon meleg van), kb. negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, a tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel (ha csokiszósszal kennénk meg, akkor további dermedési idő kell neki a hűtőben) és elképzelésünk szerint felszeleteljük. Gyorsan elfogyott. (Én még tavasz végén készítettem el fagyasztott barackból, ezért látható a háttérben néhány szál gyönyörű tulipán.)
Nyers karobos-málnás torta
Hozzávalók 25 cm-es tortaformához: Torta alaphoz: 22,5 dkg darált mandula 7,5 dkg aszalt füge 7,5 dkg datolya csipet só 1,5 ek kókuszolaj Torta krémjéhez: 2 db avokádó 5 ek karobpor 4 ek méz 7 ek kókuszolaj csipet só 1 rúd vanília kikapart magjai vagy 1 tk vanília aroma 1 ek útifű maghéj (kevés víz, amennyiben szükséges a turmixoláshoz) szilvalekvár (saját készítésű, cukor-és tartósítószer-mentes) díszítéshez málna [...] Bővebben!
Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)
Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Milyen gasztroblog az, ahol nem találunk palacsinta recepteket??? Rájöttem, hogy palacsinta témában tartozom nektek, mert nem nagyon láttalak el titeket ötletekkel... Eddig! ;-) Pedig milyen sokféle képpen, változatos ízben, különböző töltelékkel, egészséges alapanyagokból, rendhagyó formákban és más más diétába beilleszthető módon el lehet készíteni ezt az egyszerű édességet, reggelit, vagy akár főételt is! A világ különböző pontjain ünneplik a farsangi szezon lezárásaként az ún. "Pancake Day"-t, azaz a "Palacsinta Nap"-ot. Angliában, Írországban, Amerikában, de még Brazíliában is találkozhatunk ezzel az ünneppel. Ha pedig ennyire szeretik mindenhol a palacsintát, akkor mi se maradhatunk ki belőle! ;-) Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) Készíthetjük amerikai stílusban, vastag tésztával megkenősen; holland módon kis pamacsokként mártogatósan (poffertjes); magyar módon, vékony tésztával feltekerősen; rakott palacsintaként, vagy akár palacsinta tortát is építhetünk. Lehet egyszerűen édes, vagy sós, gyümölcsös, vagy fűszeres, de még húsos is. ;-) "túrórudi" zab palacsinta torta Korábban hoztam nektek egy látványos, kakaós-túrós túrórudi zabpalacsinta tortát, most pedig az egyik nagy kedvencünkkel, a banán palacsintával ismertetlek meg titeket. :-) A hagyományos, mindenki által ismert palacsinta tészta nehezen emészthető, tápanyag szempontjából értéktelen, fehér búzalisztet, és gyakran fehér cukrot tartalmaz. Ha szeretnénk tápláló palacsintákat fogyasztani, ismerkedjünk meg néhány reform, diétás, vagy paleo palacsinta recepttel, és ezentúl készítsük inkább emészthetőbb formában őket! Most egy magas fehérje- és rosttartalmú, energiadús, gyorsan elkészíthető, hosszú ideig jóllakottság érzést nyújtó, tápláló reggelinek is tökéletes palacsintát hoztam nektek, melyet gyakran elkészítek, főleg, mikor elutazunk valahová. Tökéletes útravaló! ;-) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Önmagában, melegen és hidegen is nagyon finom a banán palacsinta! :-) De ezúttal házi áfonya lekvárt készítettem mellé, mert itt az allergia időszak, és az áfonya, a magas Kalcium tartalmának köszönhetően csökkenti a bosszantó allergiás tüneteket. Meg egyébként is közeledik az áfonya szezon, amit már úgy vártunk! :-) HOZZÁVALÓK (kb.20 db 7 cm átmérőjű amerikai palacsintához): - 3 db érett banán - 60 g zab (porrá darálva) - 1 ek kókusz olaj - 3 db bio tojás - 1/2 tk szódabikarbóna - kevés zsiradék (kókusz olaj) a sütéshez - - 150 g fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj vagy chia mag - 1 ek tiszta víz Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) ELKÉSZÍTÉS: Kaptam egy szuper kis palacsinta sütőt, mellyel amerikai palacsintákat süthetek könnyedén, szinte zsiradékmentesen, jópofa "smiley face" formában. Nagyon szeretem! :-) Természetesen jó minőségű teflon palacsinta sütőben is elkészíthetjük a banán palacsintáinkat. Ezesetben a tésztából kanalazzunk kis tenyér méretű plecsniket a palacsintasütőbe, és süssük a megszokott módon. (Egyik oldal aranybarna... megfordít, másik oldal aranybarna). Ne próbáljunk meg ebből a tésztából nagy és vékony, hagyományosan feltekerhető palacsintát készíteni, mert nem fog sikerülni. Ahhoz túl zömök és vastag ez a tészta. Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) És akkor nézzük a lassan felszívódó, laktató banán palacsinta tésztánkat. Tegyük az érett banánokat a tojásokkal a turmix gépbe, és turmixoljuk egynemű krémmé. Daráljuk a zabot, zabliszt állagúra. Keverjük össze egy keverő tálban a darált zabot, a banános tojással, a szódabikarbónával, a kókusz olajjal, és hagyjuk állni kb. 10 percet, hogy a zab megszívhassa magát. Melegítsük fel a palacsintasütőnket, kenjük ki kevés zsiradékkal, és közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára az amerikai stílusú, vastag palacsintáinkat. Süssük ki az összes tésztát, és akár már fogyaszthatjuk is a finom és puha palacsintáinkat! ;-) Házi áfonya lekvár (finomított cukor-, és tartósítószer - mentes) A cukor- és tartósítószermentes házi áfonya lekvárhoz a megmosott fekete áfonyát turmixoljuk össze 1 evőkanál vízzel, és 1 ek útifűmaghéjjal vagy chia maggal. Tegyük be a hűtőbe egy fél órára és kész is a vitaminban gazdag, cukormentes áfonya lekvárunk. (Ha nincs otthon útifűmaghéj, vagy chia mag, akkor is elkészíthetjük, de akkor kevésbé fog meglekvárosodni az áfonya turmix. Inkább áfonya püré állagot fogunk kapni.) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Energiadús, tápanyagban gazdag palacsintázást kíván nektek a Zöld Avocado! :-)
Epres szelet
Beindult az eper szezon ;) Imádom!!!!! <3 Hozzávalók az alaphoz: 1 csésze áztatott dió 1 csésze áztatott szotyi 1/2 csésze zabpehely 1 ek kókuszolaj 1 leheletnyi tiszta só 1 késhegynyi vanília 1 ek méz 6 szem aszalt füge 1/2 dl forrásvíz a középső réteghez: 2 csésze friss eper 2 ek méz 2 ek útifű maghéj […]
Eperkrémes torta (részben nyers)
Gyors, finom, epres. Sütni sem kell, csak turmixolni és keverni. Remek lehetőség, ha kevés időnk van, míg vendégek érkeznek, vagy vendégségbe indulunk. De ha csak valami finom, epres, egészséges édességre vágyunk, ami nem sok időt igényel, akkor ezt érdemes kipróbálni. Az útifűmaghéj, amitől zselés állagú lesz az eperlé, nagyon hasznos a bélrendszerünknek is. Egyfajta béltisztító hatása van. Az eper pedig B2-, B5-, B6-, C-vitaminban, magnéziumban, foszforban, káliumban és kalciumban gazdag gyümölcs, amelynek jelentős antioxidáns tartalma is van. Cukorbetegek számára is hasznos, mivel fogyasztását követően vércukor-csökkentő reakció megy végbe a szervezetünkben. Az eper különben a franciáknak köszönhetően terjedt el Európában. 1714-ben Chilében és Peruban talált rá egy francia mérnök, aki mintát hozva, elültette, s ezzel megkezdődött az európai termesztése. A torta-alap receptje: Hozzávalók: 25 dkg darált zabpehely 10 dkg kókuszreszelék víz 2 érett banán vagy néhány szem felaprított, meleg vízben áztatott datolya Elkészítés: A zabpelyhet és a kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt vagy felaprított, meleg vízben megpuhult datolyát keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi eperkrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, csokis szósz került a tetejére. (Eperrel már nem tudtam díszíteni.) Az eperkrém receptje: Hozzávalók: - 1 nagy bögrényi (min. 4 dl) nagyon érett eper vagy szamóca (fagyasztott is lehet) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/3 bögrényi) - max. 1 dl víz - útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha az eperből kész a sűrű eperlé, eperszósz, akkor kb 3-4 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni, kb. negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, és elképzelésünk/időnk szerint díszítjük. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.u Kókuszzsírt (folyékony állagú) egy kevés nyírfacukorral, karobbal és kevés kakaóval kikevert "csokiszósz"-t folyattam a tetejére. Erre volt időm, mielőtt elindultunk volna a vendégségbe, ahova magunkkal vittük ezt az egészséges finomságot.
Nyers limetorta
Az itt megadott mennyiségek egy 22cm-es (8-10 szeletes) tortához elegendőek! Hozzávalók az alaphoz: 200g apróra darált dió 1ek holland kakaó 50g darált lenmag 1csésze friss datolya, kimagozva A krémhez: 4 lime leve 4ek kókuszolaj 1ek útifűmaghéj liszt 3db közepes, érett avokádó 2db érett (barna pöttyös héjú) banán fél csésze friss datolya, kimagozva A fedőréteghez: 1dl víz 1,5dl kókuszolaj fél csésze friss datolya, kimagozva 1kk őrölt szegfűbors A nyers limetorta elkészítése: Az alap minden összetevőjét egy tálba tesszük, és kézzel jól összedolgozzuk. Ha ez megvan, akkor a tortaforma alján, egyenletesen szétterítjük A krém összetevőit, az útifűmagháj liszt kivételével turmixgépben homogénre turmixoljuk, majd egy tálba öntjük, és belekeverjük az útifűmaghéj lisztet is. Jól elkeverjük, majd beleöntjük a tortaformánkba és egyenletesen elterítjük. A fedőréteg alapanyagait is turmixgépbe dobjuk, és összeturmixoljuk. Ha készen van, akkor a torta tetejére öntjük, kedvünk szerint díszítjük és hűtőbe rakjuk, minimum 2-3 órára. Áldott étkezést! Kakuk Bálint Nyers, nyersvegán, nyers recept, nyers torta, nyers vegán, recept, vegan, vegán, vegán recept, cukormentes, laktózmentes, gluténmentes.
A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész)
2015. április 23. Zöld Avocado
Tegnap, 2015. Április 22-én ünnepelte a 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfodulója volt a Föld napja világmozgalomnak ! :-) Ezt megünnepelvén hoztam nektek egy nagyon látványos és finom torta receptet, telis tele mindenféle "földi jóval". ;-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával De előbb egy kicsit arról, mi is az a Föld Napja?! "Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban - és az ország határain túl is - fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT, és MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT. A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek". Forrás: Föld Napja Alapítvány csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával A Föld Napja Alapítvány meghirdette az évi egy helyett, a heti egy Föld napját, hogy egymást segítve váltsunk egy hosszú távon fenntartható életmódra! Mik is ezek a kihívások, melyek közül te is könnyedén választhatsz és megvalósíthatsz egyet, kettőt, vagy akár többet is??? 1.heti kihívás: Pihentesd a kocsit. Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, és helyette gyalogolj, bringázz, rollerezz vagy tömegközlekedj! 2.heti kihívás: Kisebb ökológiai lábnyom, heti 1 húsmentes nappal! 3.heti kihívás: Légy klímabajnok heti 3 vegán nappal! 4.heti kihívás: Éheztesd a kukát! (kevesebb ételt a kukákba) 5.heti kihívás: Komposztálj! 6.heti kihívás: Ne fogadj el nejlonzacskót a boltokban! Vászontáska, kosár, textiltasak... 7.heti kihívás: Igyál csapvizet, palackozott helyett! 8.heti kihívás: Használj környezetkímélő tisztítószereket! 9.heti kihívás: Kevesebb élelmiszer-kilométer: vegyél helyi termékeket, támogasd a helyi farmereket! 10.heti kihívás: Ültess haszonnövényeket! Bővebben a kihívásokról és arról, hogy hogyan tudjuk élhetőbbé tenni a bolygónkat, itt olvashattok: http://fna.hu/mittehetsz/hetikihivas csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával És akkor vissza a recepthez... Habár jelenleg egyáltalán nincs szőlő szezon, és ez a szőlős torta egy másik, korábbi jellegzetes ír napra készült, amikor minden étel zöld színű volt nálunk, azért mivel már régóta ígérem, hogy megosztom veletek ezt a receptet, úgy gondoltam nem bánjátok, ha egy kicsit összekötöm a különböző eseményeket egy bejegyzésben. :-) A nyers csoki krémes szőlő tortának nem csak a dekorációja, de a tésztája is zöld színű. A krém pedig egy nyers csoki krém, ami tökéletesen kiegíszíti a szőlő ízét. A kivis és a szőlős torta között dilemmáztam, és végül ez lett belőle. :-) És, hogy hogyan is lehet egy süti tészta zöld színű egészségtelen mesterséges színezék nélkül??? Erre több válasz is lehetséges. Manapság elég sok receptet látni, ahol japán Matcha teával színezik a süteményeket. Egészséges, finom és igen szép zöld színt lehet kapni végeredményül. Azonban elég drága hozzávaló, egy átlagos desszerthez. Gondolkoztam mi mást használhatnék helyette? Kutatgattam, keresgéltem, és végül a spenót mellett döntöttem! Spenót az édességbe? :-o Igen, spenót az édességbe. :-) Egyáltalán nem érezni a spenót levelek ízét a tésztában, és nagyon szépen, természetes módon megszínezték a torta lapokat. Ha nem mondom meg mi van benne, észre sem lehet venni. ;-) Hát akkor nézzük ezt az igen látványos, egészséges, könnyen emészthető. tápanyagban gazdag, de magas kalóriatartalmú, nem mindennapi tortát! :-) csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 150 g kókusz liszt - 150 g mandula liszt - 1 tk szódabikarbóna - 1 csipet Himalája só - 120 g Xilit / nyírfacukor vagy nádcukor (porcukorrá darálva) - 2 bio tojás - 1 frissen facsart citrom leve és héja reszelve (kezeletlen héjú citrom) - 200 ml kókusz tej - 1 marék friss spenót levél kb.0,5 dl vízzel összeturmixolva a krémhez: - kb.50 szem zöld szőlő leturmixolva + szőlőszemek a dekoráláshoz - 3 db érett avokádó húsa - 2 db érett banán - 30 g kókusz olaj - 50 g karob por vagy jó minőségű cukrozatlan kakaó por - 1 ek útifűmaghéj csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával ELKÉSZÍTÉS:A torta lap száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd az egészet összeöntjük, és egyneművé keverjük. Elővesszük a kapcsos torta formánkat, és kikenjük kókusz zsírral. (Én sütőpapírral is ki szoktam bélelni, biztos ami biztos alapon.;-) ) A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra, majd 35 perc alatt készre sütjük a torta lapot. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni a formában, majd vágjuk ketté vízszintesen, hogy két lapot kapjunk. A krémhez turmixoljuk le az érett és nyers avokádókat a banánokkal. Majd keverjük hozzá az előre leturmixult szőlőt, a kókusz olajat, a karob port és az útifűmaghéjat. alaposan keverjük össze, majd a krém egyik felével kenjük meg a két torta lap közötti részt, majd a torta tetejét is. Friss, felkarikázott szőlőszemekkel díszithetjük a nyers csoki krémes tortánkat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, majd fogyaszthatjuk is a rendhagyó, glutén- és laktóz mentes szőlős édességünket! csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés1: Nem vagyok rutinos torta készítő, de most már tudom, hogy sokkal mutatósabb lenne ez a recept is, ha magasabb lenne a torta szelet, azaz, ha 4 lapot készítettem volna. Ezért legközelebb dupla adag tésztát készítek, és 4 felé vágom a megsült torta tésztát. :-) Megjegyzés2: Ha pedig szezonális torta receptre vágytok, akkor itt egy korábbi epres avokádó krémes torta recept a Zöld Avocado gasztroblogról.
Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszal
A naptár szerint Húsvét van! :-) Én még az előző ünnepi menüsort sem fejeztem be, de már itt is egy újabb hosszú hétvége, a Húsvét! Természetesen fejet hajtok az idő múlása, és a naptár előtt, úgyhogy felfüggesztem a korábbi zöld receptek posztjait, és hozok nektek egy-két húsvéti hangulatú, egyszerűen elkészíthető, könnyedén emészthető, egészséges, rendhagyó és látványos ételt. édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán) Mivel az idén úgy alakult, hogy mi munkával töltjük az ünnepeket, ezért nem is készülök nagy sütéssel-főzéssel, vendégvárással. A mennyiség nem fontos, a minőség, és különlegesség helyett pedig úgy döntöttem, inkább viccesre, és szórakoztatóra veszem a stílust! Így a húsvétra jellemző figurák megformálására helyeztem a hangsúlyt az ételek és a desszert elkészítésénél. Jó kis gyurmázós nap volt ez a mai, amikor is megszületett a répa formájú, könnyed és puha, édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal. Desszertnek pedig tojás alakú, színes, tápanyagban gazdag, nyers, gyümölcsös kókuszos falatkákat készítettem. Kedves Olvasó! Ezzel a két recepttel... "Ez az egész évben beszerezhető zöldség -a sárgarépa- a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínűleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belőle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet." Forrás: Vital.hu sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal HOZZÁVALÓK: édesburgonyás sárgarépafasírt (kb.12 db) - 1 nagy fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 nagy és érett paradicsom - 4 szál közepes sárgarépa (organikus) - 1 közepes méretű édesburgonya - fűszerek: őrölt fekete bors, Himalája só, bio ételízesítő, 2 ek pirospaprika fűszer, 1 ek mustár - 1 marék friss petrezselyem - 1 marék szezámmag - 1 ek őrölt lenmag 3 ek vízben elkeverve, és 10 percig állni hagyjuk, hogy kocsonyásodjon (vegán tojáspótló) - 1 ek útifűmaghéj - 100 g gluténmentes liszt pl.: barna rizsliszt (én ezt használtam), kukorcialiszt, csicseriborsóliszt, kölesliszt stb. uborkás kuszkusz (kb.4 főre) - 1 csésze jó minőségű kuszkusz - 2 csésze forró víz - Himalája só - 1/2 közepes kígyó uborka (Gluténmentes diétába a kuszkusz NEM illeszthető be!) édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán ) ELKÉSZÍTÉS: A megpucolt édesburgonyát feldaraboljuk kisebb kockákra, és kb.15-20 perc alatt készre pároljuk. (Ehhez a legtökéletesebb egy párolóedény). Közben a héjától megszabadított vöröshagymát, és fokhagymát, az érett paradicsommal együtt, felkockázzuk, és a turmix gépben egyneművé turmixoljuk. A sárgarépákat miután megpucoltuk, szintén pépessé turmixoljuk. A kapott két pürét egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ételízesítő, mustár, pirospaprika). A friss petrezselymet apróra vágva a tálba szórjuk, a szezámmaggal, az útifűmaghéjjal és a kocsonyásított lenmaggal együtt. Az egészet összekeverjük a kiválasztott gluténmentes lisztünkkel, miközben a sütőt 200°C - ra előmelegítjük. Kézzel répa formákat gyúrunk a fasírt alapanyagból, amelyeket egy sütőpapírra helyezünk, és kókusz olajjal vékonyan megkenünk (a répák tetejét). Légkeveréses programon kb.25 perc alatt, majd a végén plusz 5 percig grillezős programon készre sütjük a répa formájú répa fasírtokat, amelyek tökéletes húspótlók nem csak Húsvétkor! ;-) Igyekszem kerülni az olajban sült ételeket, így a zöldség fasírtjaim is olajtól nem tocsogó, kalóriabarát, sütőben süthető mégis puha és omlós főételek. Mint ez a sárgarépa fasírt, vagy a korábbi lencsefasírt és diósült is. ;-) uborkás kuszkuszAmíg a répák süldögélnek a sütőben, elkészítjük a kuszkuszt a szokásosan egyszerű módon. Egy műanyag keverő tálba teszünk egy csapott bögre kuszkuszt, egy csipet sót, és hozzáadunk 2 bögre forró vizet. Azonnal lefedjük légmentesen folpackkal, és 20 percre állni hagyjuk. A kuszkusz megszívja magát a vízzel, a vízgőzben felpuhul, és kész is. Miután elkészült, összekeverjük a friss és nyers kockákra vágott kígyó uborkával, és már tálalhatjuk is a frissen sült, puha sárgarépa fasírtunk mellé.:-) Ha valaki ügyel a kalórai bevételre, vagy teljesen gluténmentes ételt szeretne, vagy csak egy könyedebb vacsorára vágyik, akkor hagyja az uborkás kuszkuszt, és fogyasszon a répa fasírt mellé, sok-sok nyers zöld zöldséget, salátát. Úgy is nagyon finom lesz! ;-) nyers és friss zöld saláta Táplálkozásban- és nem csak étkezésben gazdag, örömteli ünnepi hétvégét kívánunk! Megjegyzés: Ha valaki nem tudná a "kuszkusz a szó szoros értelmében tészta, mely úgy készül, hogy daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Kinézetre inkább gabonafélének tűnik, és megfőzni is úgy szokás. A kuszkusz Észak-Afrikából származik, ahol a legelterjedtebb főzési módja, hogy egy ragu felett megpárolják. A szemek, miközben megduzzadnak és megpuhulnak, magukba szívják az étel gőzét és aromáját. Így készül például a híres észak-afrikai húsétel, a tagine, mely arról a kúp alakú edényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan főzik." Forrás: Readers Digest
Málnás-csokis kosárka
2015. március 25. Éltető ételek
Nemcsak húsvétra, hanem bármikor... nagyon finom. Most málnakrémmel készítettem, de szezonálisan akár eperrel vagy cseresznyével is működik. 5 db nagy muffin lett belőle. Hozzávalók: Tészta: - 5 dkg zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg áztatott/szárított dió - 8 dkg mazsola (picit beáztatva) - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 csepp narancsolaj - narancslé, hogy gyúrható tésztánk legyen (de ne legyen lágy!) Málnakrém: - 5 dkg málna - 3 dkg aszalt áfonya vagy aszalt meggy - 1 teáskanál útifűmaghéj - pici juharszirup Csokikrém: - 1 érett avokádó - 1/2 evőkanál kakaópor - 1 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 csepp narancsolaj Elkészítése: A tészta hozzávalóit késes aprítóval morzsásra aprítjuk. A kókuszreszeléket külön, kávédarálón daráljuk meg. Gyúrjunk belőle egy masszát, de ne legyen lágy. Készítsük el a málnakrémet. Én csak egyszerűen villával összenyomkodtam, és hozzáadtam az útifűmaghéjat. A csokikrém elkészítéséhez is csak egy botmixer kell. A kosárka elkészítéséhez kell egy fém muffinforma és egy szilikon is. Az utóbbit tegyük a fém muffinformába. A tésztából csináljunk 5 egyforma darabot, és egyesével nyomkodjuk bele a szilikon formába. A fém forma azért kell, mert ez fogja megtartani a formáját a kosárkának. Ha elkészült, a szilikon óvatosan lehúzható a kosárkáról. Töltsük meg a málnakrémmel, majd a csokikrémmel.
"Jó reggelt" a'la nature. Gluténmentes csokis-kókuszos keksz
2015. március 15. Éltető ételek
Ismeritek a Jó reggelt kekszet? Bizony, a gyerekek nagy-nagy kedvence. Csak sajnos az összetevőit vizsgálva nem a legjobb választás. Tegnap sütöttem kétféle kekszet, a másodikat mindenképp gluténmentesre terveztem. Nos, hogy sikerült azt a ropogósságot elérni, lehet, hogy egy kissé túlsütöttem... mindenesetre finom lett. Hozzávalók: - 5 dkg zabliszt - 5 dkg kukoricaliszt - 5 dkg kókuszliszt - 5 dkg kókuszreszelék - 10 dkg puha kókuszzsír - 7 dkg kókuszvirágcukor - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 kávéskanál konjakliszt - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: Mérjük ki a tálba a liszteket a porokat és a cukrot. Keverjük jól össze.Adjuk hozzá a puha kókuszzsírt, először morzsoljuk szét, majd gyúrjuk össze.Tegyük be a hűtőbe, úgy 1 órára.Melegítsük elő a sütőt.Amikor kivesszük a hűtőből, kemény lesz, de kis darabokat kivéve jól össze tudjuk dolgozni. Nyújtsuk ki úgy 2 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal.Előmelegített sütőben süssük ki 180 fokon, úgy 12 perc alatt. Figyeljük a szélét, amikor már kezd barnulni, akkor vegyük ki.
Gluténmentes almás pancake gesztenyekrémmel és málnával
2015. február 19. Éltető ételek
Ebéd után egy gyors édességre vágytam. A terv az volt, hogy almás legyen, gluténmentes és finom. Nos, szétnéztem a hűtőben, és ez lett belőle. Szerintem gyakran el fogom készíteni. Hozzávalók: - 5 dkg gesztenyeliszt - 5 dkg zabliszt - 1 teáskanál útifűmaghéj - 1 késhegynyi szódabikarbóna - kb. 15 dl risztej - 1 közepes alma - késhegynyi fahéj - késhegynyi vaníliapor - csipet só - kevéske kókuszvirágcukor vagy datolyavaj Gesztenyekrém: - cocomas kókuszkrém - cukrozatlan gesztenye (a Sparban szoktam venni) - kókuszvirágcukor - vaníliapor - málna vagy más savanykás gyümölcs Így készítsd el: Először is mérd ki a kétféle lisztet. Jó alaposan mosd meg az almát (én em-bioba beáztatom), majd nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a fűszereket, majd öntsd hozzá fokozatosan a tejet. Jó sűrű, nokedli tészta állaga lesz. Hagyd picit pihenni. Egy serpenyőt melegíts fel, és kend ki egy pici kókuszolajjal. 1 evőkanálnyi mennyiséget halmozz a serpenyőbe, pár perc alatt süsd meg mindkét oldalát. Én rácsra szoktam tenni, hogy ne párásodjon be. A krémhez egyszerűen keverd össze az alapanyagokat. Kóstolgasd, ízesítsd kedved szerint. Rétegezd egy tányérra a palacsintát. Kend meg krémmel, majd tegyél rá málnát. Jó étvágyat.
Reggelire fel! - Magyaros Tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém
Már egy jó ideje tervezem, hogy indítok egy REGGELIZŐS TOPIKot, mert rengeteg reggelinek is alkalmas egészséges recept ötletem van. :-) És ahogy azt a régi mondás is tartja a reggeli a nap legfontosabb étkezése! ;-) Mégis nagyon sokunknak problémát okoz reggelente változatos ételt tenni az asztalra. A legtöbbünk gyorsan bekap egy összedobott szendvicset, vagy ami még rosszabb, útközben beugrunk egy pékségbe, és veszünk magunkhoz egy jó nagy adag cukros szénhidrátot, amivel túléljük ebédig. Kevesen szánunk elég időt és figyelmet rá, hogy reggel is könnyen emészthető, tápanyagban gazdag, egészséges, és ami a legfontosabb, energiadús ételt fogyasszunk. Pedig alapvetően meghatározhatja a nap további alakulását, a frissességünket, a közérzetünket, a kedélyállapotunkat az étel minősége, amivel a gyomrunkat terheljük meg reggelente. ;-) Megpróbálok segíteni, és néhány receptötlettel ellátni téged, kedves Olvasóm! Remélem lesz olyan reggeli, ami a jövőben a mindennapi étkezésed részévé fog válni! ;-) Hát akkor kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) emészthető, tápanyagban gazdag, és energiadús Reggelire fel! :-) Még mindig egyiptomi hangulatban égve, az első reggeli ajánlatom egy arab szendvicskrém lesz, hogy ne menjünk egyenlőre olyan távol a jól megszokott kenyeres reggelitől. ;-) Már egy jó ideje próbálom bevinni az étkezéseinkbe a szezámmagot, mert sok jó dolgot lehet olvasni róla. Íme egy ötlet, hogyan foszathatjuk rendszeresen az értékes szezámmagot. A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Alapanyagát már az egyiptomiak is ismerték, az ókori görögök nem csak élelmiszerként, de gyógyszerként is használták. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt.A szezámmag telis-teli van értékes tápanyagokkal: többek között fehérjével, antioxidánsokkal, rostokkal, B1-vitaminnal, E-vitaminnal, emellett olyan ásványi anyagokkal, mint a mangán, réz, vas, kalcium, cink, magnézium és kálium. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. Magas zsírtartalma miatt kalória tartalma is jelentős. magyaros tahini Valamelyik nap megkívántam a régi hagyományos magyaros vajkrém ízét. Ennek az íz kívánalomnak köszönhetően megszületett a magyaros tahini krém receptje. :-) Hagyományos, megszokott íz, nem megszokott alapanyaggal felhasználva, finom és tápláló reggeliző krémet eredményezett. Próbáljátok ki ti is! ;-) HOZZÁVALÓK: 150 g szezámmag (porrá darálva)1 közepes sárgarépa1 közepes piros színű pritamin paprika1 gerezd fokhagymafél fej lila hagyma1 ek útifű maghéj (Psylium Husk)2 ek piros paprika fűszer1 késhegynyi Cayenne paprika (vagy valami csípős)2 tk Himalája sófrissen őrölt fekete bors ízlés szerint1 ek mustár1 marék friss petrezselyem1 ek agave szirup / vagy jó minőségű mézkb. 2 dl víz (opcionálisan - 1 ek sörélesztő pehely a szendvics tetejére)(opcionálisan - 1 ek őrölt lenmag a krémbe, hogy növelje a tahini tápanyagtartalmát) magyaros tahini ELKÉSZÍTÉS: A száraz hozzá valókat egy tálban összekeverem: porrá darált (kávédarálóban) szezámmag, útifű maghéj, fűszerek, só, (sörélesztő). A turmix gépben pépessé dolgozom a répát, a paprikát, a mustárt, a petrezselymet, a mézet, a vizet, a lila hagymát és a fokhagymát. Miután ez egy egynemű joghurt állagú krémmé alakult (ha kell, még adok hozzá vizet), összekeverem a száraz hozzávalókkal. Az egészet egynemű krémmé kavarom, és mehet is be a hűtőbe. Kb. 1 óra múlva már boldogan és ízletesen fogyasztható, sok sok zöldség társaságában, egy teljes kiörlésű kenyér tetején. (Akár házi sütésű, és még meleg is lehet). ;-) friss zöldségek házi teljeskiőrlésű sokmagos kenyér Megjegyzés1: Nem hiszem, hogy ez a legfinomabb kenyérre való pástétom (szerintem a padlizsánkrém sokkal finomabb), de az biztos, hogy rettentően egészséges, és hiányt pótló recept a konyhámban. A szezámtól és a piros paprikától egy kissé kesernyés lett az ízhatás, de kenyéren, jó sok zöldséggel (pl.: retek, zöld levelek, kendermag, póréhagyma és paradicsom) észre sem lehet venni. ;-) Egyébként is azt olvastam valahol, hogy az az egészséges, ha mindenféle ízből fogyasztunk rendszeresen, így a keserű és a savanyú íz se maradjon ki az életünkből. :-) Megjegyzés2: Hűtőben tárolva, fedett tárolóban, akár 1 hétig is fogyasztható.
Kókuszlisztes, barna köleslisztes aszalt, magvas nyers kenyér
Több nyers kenyeret, krékert készítettem már. Zöldségekből, magokból… stb. Mostanában próbálom a túlzottan lenmagos, útifű maghéjas ízt kiküszöbölni, ezért kísérletezem többféle nyers, aszalt kenyérrel. A nyers hamburgeremhez készült zsemle is csodás, ízre nagyon finom, bátran ajánlom. Most egy zöldségmentesebb verziót teszteltem, jól sikerült, ezért megosztom ezt is. Hozzávalók: 60 gramm barna kölesliszt (gluténmentes, és lehet nyersen felhasználni), 20 gramm útifű maghéj, 40 gramm kókuszliszt (száraz, zsírtalanított változat), 2 evőkanál őrölt arany lenmag, 2 evőkanál napraforgómag, 1 evőkanál szezámmag, 1 evőkanál kendermag, 1 evőkanál tökmag, 3 csipet só, 1 db reszelt alma, 230 ml víz Elkészítés: A száraz hozzávalókat, liszteket, magokat összekeverjük egy tálban, megsózzuk, hozzáreszelünk egy almát, és hozzátesszük a vizet, majd összegyúrjuk. Gyúrható masszát kell kapnunk. Egy kicsit várunk, míg a lenmag és útifű maghéj megszívja magát vízzel, megduzzad és összefogja a masszát. Ezután kenyércipóvá formázzuk, majd kb. 0.7 mm vastag szeletekre felszeleteljük. Az aszaló lapjára tesszük, és alacsony hőfokon megaszaljuk. Néhány óra alatt készen van. Nem kell túlságosan keményre aszalni, csak ha “pirítóst” szeretnénk belőle. Lehet belőle finom szendvicseket készíteni! Jó étvágyat! A még aszalatlan nyers massza cipó formában: Az aszaló tálcáján: A megszáradt, aszalt, kész változat:
Fincsi mandarinlekvár
A 18. század a narancs és citrom tündöklésének időszaka. Ám a századforduló után hamarosan -- ha csak rövid időre is -- új különlegesség keltette fel a kor érdeklődését. Ez a növény a mandarin volt. Kína ősi növényének első példánya 1828-ban érkezett Olaszországba. A legfinomabb citromféle azonban nem vált gyorsan közismertté. A mandarin Fülöp-szigeteken és Délkelet-Ázsiában vadon élő növény. A Földközi-tenger térségében, az USA déli részén és Közép-Amerikában is nagy méretekben termesztik a 19. század közepétől. C-vitaminban való gazdagsága mellett említésre méltó D-vitamin tartalma, amely véd az angolkórtól és K-vitaminja, amely felel a véredények rugalmasságáért. A mandarint asztma és hörghurut (bronchitis) gyógyítására is használják. Nagy mennyiségben tartalmaz sinefrint, amely a gyógyszergyártásban jól ismert ödéma- és hurutellenes szer. A tüdő nyálkától történő megtisztítására minden reggel egy pohár frissen csavart mandarinlé elfogyasztása javasolt. Ezt a napra emlékeztető gyümölcsöt azonban nem javasolják fogyasztani epehólyag-gyulladás, májgyulladás, gyomor- és nyombélfekély, heveny bélgyulladás esetén. Nem csak gasztroajándéknak tökéletes, de otthoni fogyasztásra is érdemes elkészíteni ezt a lekvárt. A recept Hozzávalók - 3-4 kg mandarin - 6-8 szem alma - Datolya - Nyírfacukor/gyümölcscukor - Vanília (opcionális) - Víz - Útifűmaghéj Elkészítés A mandarinok héját megmossuk, majd megpucoljuk őket. A gyümölcsöket gerezdekre szedjük, fehér száljaiktól is megfosztjuk. Ha van, akkor magját kiszedjük. A megmosott, lereszelt almával a mandarint befőző edénybe tesszük, egy kevés vizet öntünk az aljára és elkezdjük főzni. Szükség esetén botturmix-szal elősegítjük a pépesedést. Amikor már forró a lekvár, a megmosott, felaprított datolyát és egy kevés nyírfa/gyümölcscukrot valamint egy kikapart vaníliát és néhány kanál útifűmaghéjat hozzákeverünk (ez utóbbi zselés, kocsonyás állagot ad neki). Rottyan egyet és kész is. Nem zárjuk le a gázt, hanem a legkisebb lángra vesszük egészen addig, míg az üvegeket megtöltjük a lekvárral. Az üvegek előkészítése, a befőzés (had)művelete: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. A felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvárok üvegbe töltése: a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült mandarin lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk, majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Almás pite nyersen
Almás pitét még nem készítettem nyersen, csak reformosan, teljes kiőrlésű lisztből, természetesen sütve. Most nyersen is kipróbáltam. Nagyon egészséges alapanyagokból készült, rostdús nyers desszert. Bátran ajánlom. Hozzávalók: Alap”tészta”: 20 db aszalt datolya (felhasználás előtt áztassuk be, az áztató vizet öntsük le, vagy mossuk meg alaposan), 1 dl víz, 40 gramm darált dió, 20 gramm barnaköles liszt, 20 gramm kókuszliszt (zsírtalanított), 20 gramm útifű maghéj. Töltelék: 4 db alma, fahéj, 1 evőkanál méz (vagy más növényi szirup) + 1 evőkanál eritritol (illetve édesítés ízlés szerint), 1 evőkanál útifű maghéj Elkészítés: - “tészta”: a datolyát az 1 dl vízzel botmixerrel krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót: a darált diót, a barnaköles lisztet, a kókuszlisztet és az útifű maghéjat. Gyúrható masszává dolgozzuk össze. Két részre szedjük, egyikből lesz a pite teteje, a másikból az alja. Az egyik részét egy kapcsos forma aljába nyomkodjuk. Erre helyezzük a tölteléket: Az almát lereszeljük, majd picit kinyomkodjuk a levét. Fahéjjal, mézzel, eritritollal édesítjük, majd az alsó masszára helyezzük. A felső “tésztát” is ugyanakkorára nyújtjuk, mint az alja, és rátesszük az almás rétegre. Picit a hűtőszekrénybe tesszük, hogy dermedjen, szeletelhető legyen. Néhány percen belül már fogyasztható is. Ízlés szerint díszíthető is (én dióval, goji bogyóval, és pici darált eritritollal szórtam meg). Jó étvágyat!
Nyers körtetorta, mert a süti az élet szerves része
2015. január 23. Szelíd életmódváltók
Bizony, a süti is az élet része, még pedig az édes és krémes része, kár lenne kihagyni. Bár a sütikhez gyakran odatapad a bűn mellékíze, itt az ideje levetni. Sütit enni cseppet se bűnös dolog. Sőt. Nagyon egészséges testileg-lelkileg. Persze, nem mindegy, milyen süti és mi van benne, de ami a körtetörtát illeti, bármikor feldobja a hangulatot. A mennyiségek 16 cm átmérőjű torta formára vonatkoznak, ami egy kis méretű torta. Normális méretűhöz érdemes duplázni a mennyiséget. Hozzávalók Torta alap: 2 maréknyi darált dió (előtte áztatott, kiszárított) 1 maréknyi nyers hántolt kendermag 1 ek datolyavíz Krém: 1 maréknyi datolya (1 éjszakán át áztatva, áztató vízre is szükség lesz) 2 körte 2 kanál kókuszkrém (konzerves) 1 púpos kanál olvasztott (meleg vízfürdőben) kókuszolaj csipetnyi fahéj Elkészítés: a darált diót összekeverjük a kendermaggal, és egy kanálnyi datolya vízzel “formálhatóvá” és egyben édesebbé is tesszük. Ezt a masszát nyomkodjuk bele a csatos torta formába. A datolyát az áztató vízzel együtt, a meghámozott, összevágott körtét, a kókuszkrémet és a fahéjat turmixoljuk össze, majd keverjük bele az olvasztott kókuszolajat. A masszát öntsük rá a torta alapra és tegyük be min. pár órára, de jobb, ha éjszakára, a hűtőbe. Figyelmeztetés: ennyi kókuszolajból a krém krémes marad, nem folyik szét, de nem megdermedve, mint a “mintasütikben”. Ha valaki nagyon profi kinézésű és állagú sütit akar, több kókuszolaj kell bele. De ettől zsírosabb lesz, úgyhogy maradtam a krémes verziónál. Aki nagyon lájtosat szeretne, kókuszolaj helyett lehet púpos evőkanálnyi utifű maghéjat rakjon bele. Én elmentem megenni még egy szelettel, mert megérdemlem Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze komfortzóna tágító, coach, önismereti és kreativitásfejlesztési tréner www.vegtelenlehetoseg.hu (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger
2014. december 30. Zöld Avocado
Ha Újév, akkor gazdagságot hozó lencse! :-) "Mindenki tudja, hogy újévkor lencsét kell enni. De azt is tudja-e, hogy miért? Újév napján minden ember arra törekszik, hogy az eljövendő év sikeres, szerencsés, gazdag legyen. Ehhez számos babonához, ősi, bevált módszerhez lehet fordulni. Talán a legismertebb a lencse. Szinte minden családban készül valamilyen változata az újévi asztalra. Ereje, szerencsehozó képessége abban rejlik, hogy rengeteg apró szemből áll. A babona szerint mindegy egyes szem pénzt szimbolizál, azaz minél többet fogyaszt valaki, annál szerencsésebb lesz. Azért kell újév napján enni, mert az újév napi cselekedetek szimbolizálják az egész éves tetteket. Tehát ha ilyenkor valaki sok pénzt hozó étel eszik, egész éven át sok pénz áll majd a házhoz. A lencse helyettesíthető babbal, rizzsel, vagy más apró szemű étellel, de igazi hatása a lencsének van. Ismert bibliai történet Ézsaiás története, aki egy tál lencséért adta el elsőszülöttsége jogát." Forrás: http://szilveszter.hu/erdekessegek/lencse Gazdagságot hozó Újévi Lencseburger Unjátok már a szokásos lencse levest, vagy főzeléket? Készítsetek rendhagyó lencseburgert! ;-) Ezeknek a mennyei burgereknek még a szilveszteri buli résztvevői is örülni fognak! Laktató, egészséges, könnyen elkészíthető, segít a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol eltüntetésében a gyomorban, mindenki ízlés szerint összeállíthatja, és hasonlóan a korábbi Csináld magad Pizzához, ezt is elkészíthetjük együtt, játékosan, sok sok nevetéssel! :-) Hát akkor nézzük mi is kell egy finom húsmentes lencseburgerhez? Hozzávalók HOZZÁVALÓK (kb.15 darabhoz): 1 csésze vörös lencse megfőzve, leszűrve1 csésze darált, (előre lepirított) dió 1/2 csésze tökmag, lenmag, és napraforgómag beáztatva (pont ellepje a víz), majd krémesre turmixolva 1/2 csésze zabliszt (darált zab pehely)1 fej lila hagyma és 1 sárgarépa kevés vízzel péppé turmixolvafűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, bio ételízseítő, mustár, fokhagyma ízlés szerint, pirospaprika, majoranna, friss petrezselyem, és egy kis csípős Cayenne bors vagy chili por (opcionálisan - 1 ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek kendermag) - (opcionálisan - 1 ek sörélesztőpehely) lencseburger ELKÉSZÍTÉS: A hozzávalókat összekeverjük, és állni hagyjuk fél órát, hogy a zab magába szívja a folyadékot. (A fűszerezés adja az egésznek az ízét, így mindenki alakítsa a saját szája íze szerint a fűszereket.) Az így elkészült lencsés ,,hús-ból kis lapos ,,húspogácsákat formázunk, majd sütőpapíron 200°C fokra előmelegített sütőbe tesszük őket. 20-25 perc alatt ,,kérgessé sülnek a lencseburgerek. teljes kiőrlésű bagelbagel és a lencsefasírtÉn teljes kiörlésű Bagel-be raktam a "húspogácsákat", és hamburgert készítettem belőlük. Természetesen akármilyen számunkra kedves pékáruba tökéletesen belepasszolnak, de lehetőleg teljeskiörlésű liszttel készült pékáru legyen. ;-) A zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk. Nálunk ez került bele: nyers avokádó, paradicsom, kukorica, uborka, lila hagyma és zöld saláta levelek (salátagalambbegy). Nyám nyám. :-) Isteni finom, és rettenetesen laktató! Nálunk az egyik legnépszerűbb ételként szerepelt a legutolsó vendégvárós vacsorán! lencseburger kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntettel Balázsnak készült hozzá hagyományos kukoricás, fokhagymás, tejfölös öntet a burgerba, de teszteltük már fokhagymás avokádó krémmel is. ;-) Próbáljátok ki, és erre az ételre biztosan emlékezni fognak a buli résztvevők! ;-) Megjegyzés1: A lencse fasírtok már napokkal korábban elkészíthetők, így egy gonddal kevesebb a buli napján, ami a szervezést illeti. És természetesen hűtőben tárolva napokkal a buli után is fogyaszthatóak, vagy akár le is fagyaszthatóak a következő vendégvárásig. Megjegyzés2: Készítsétek ki az ezernyi szóba jöhető hozzávalót, ami a burgerba kerülhet, és hagyjátok, hogy vendégeitek saját maguk állítsák össze a végeredményt! Sikerekben gazdag, egészséggel teli, vidám pillanatokban bővelkedő, szeretetteljes, boldog 2015-ös évet kíván a Zöld Avocado!
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 nem hagyományos karácsonyi édesség
2014. december 22. Éltető ételek
Amennyiben hagyományos bejglit szeretnél sütni, akkor itt elolvashatod az erről szóló blogomat, bár van egy másik is, ahol magáról a bejgli rendeletről írok. Én most inkább egy kicsit szokatlan, de ugyanakkor gyorsan elkészíthető édességeket javaslok. Én ezeket fogom elkészíteni karácsonyra. 1. Mogyorós brownie lágy, csokis habbal Hát... ez a kedvencem. Mindig valami új kerekedik ki belőle, annak ellenére, hogy a tésztája majdnem mindig ugyanaz. A tésztát napokkal előtte elkészíthetjük, csak a habot kell gyorsan készre turmixolni. 2. Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Ennek is az a nagy előnye, hogy napokkal előtte el lehet készíteni, a hűtőben semmi baja nem lesz. Nagyon dekoratív, finom édesség. 3. Narancskrémmel töltött nyers muffin Nagyon szeretem ezeket a muffinokat, mert a tésztája a hűtőben sokáig eláll, szükség esetén csak meg kell tölteni. Az a jó benne, hogy végtelen lehetőségek vannak, bármivel meg lehet tölteni őket. Készítettem már aszalt szilvásat, csokikrémeset is. A megadott mennyiségből 5 db muffin készült. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - cukrozatlan kakaópor - pici víz - csipet himalája só Töltelék: - 10 dkg mandula - 1-2 narancs leve - 1-2 csepp narancsolaj - méz - citromlé - szükség esetén útifűmaghéj Elkészítése: A tészta alapanyagaiból tésztát gyúrok. Szükség van egy szilikonos muffinformára, amit beleteszünk egy fém muffinformába. Így könnyebb belenyomkodni a formába a tésztát. A krémhez a mandulát éjszakára beáztatom, majd lehúzom róla a barna héját. A narancs levével összeturmixolom (ha kell, kevés vizet adhatunk hozzá). Hozzáadom a többi hozzávalót is. Picit folyékony, de a hűtőben fog keményedni. A tetejére ráteszem a nyers csokit. Betesszünk a fagyasztóba kb. fél órára, és ehetjük is. Ha a tésztát kiszárítjuk, akkor bármikor hozzáférhető sütink lesz, hiszen akkor már csak tölteni kell. 3+1 Almalapos különlegességek Egyrészt a kihagyhatatlan zserbó szeletet feltétlenül elkészítem, ez a gyerekek kedvence. De nagy kedvenc a feketeerdő palacsinta is, melybe avokádós csokikrém kerül mandulás joghurttal és friss meggy szemekkel. Bárhogy is döntessz, bármilyen édességet is készítessz, a fő szempont mindenképp a teljes értékűség legyen. Valamint a mértékletesség. Akkor karácsony után is ugyanolyan jól fogjuk magunkat érezni, mint előtte. Boldog Karácsonyt Kívánok!
Bundázott mandulasajt
Imádom a sajtot, de sajnos a boltiban lassan már csak mérgező összetevők vannak :( Ezért mindig kísérletezem ; Ez nagyon ízlett ;) Hozzávalók: 1 csésze mandulaliszt 2 kapszula probiotikum 2 ek inaktív sörélesztőpehely 2 cikk fokhagyma só 1 kk útifű maghéj annyi tiszta víz (nekem forrásvíz), hogy jól formázható sajtunk legyen. Jól összedolgozzuk a hozzávalókat, […]
Ajándék ötletek karácsonyra. Csináld magad, ne vedd meg!
2014. december 6. Éltető ételek
Nincs ötleted, hogy mit ajándékozz családtagjaidnak? Már nem akarsz ötödik nyakkendőt venni a párodnak, és botmixert az anyósodnak? Nos, akkor készíts saját készítésű ajándékot karácsonyra . Hidd el, sokkal nagyobb sikere lesz, mint az ötödik nyakkendőnek. A karácsony sokkal meghatóbb és szeretetteljesebb, ha olyan ajándékot adunk szeretteinknek, amiket magunk készítünk el. Persze ez egy kicsit komolyabb előkészületet igényel, mivel ezek elkészítése időigényesebb, mint a boltban megvásárolni. A hölgyek talán könnyebben tudnak készíteni ehető ajándékokat , mint a férfiak. De azért vannak igazán egyszerű ötletek is, amiket akár egy férj is el tud készíteni a párjának. Készíthetünk egyszerű kekszeket , melyeket szép díszdobozba csomagolunk, szalaggal átkötünk. Szaloncukor receptek egyben trüffelek is, és készíthetünk nyers csokit , melyet kedvenc aszalványunkkal ízesítünk. De aszalványt is márthatunk csokiba , melyet kedves kis pohárba csomagolva remek ajándék lesz. Mézbe tehetünk aszalványokat és magvakat, kész is a mézes diákcsemege . Aszalhatunk vagy süthetünk müzlit, de bolti alapanyagokból is összeállíthatunk egészséges müzlit. A házi nutellának is nagy sikere lesz. Készíthetünk csokis kanalat , melyhez nyers csokit készítünk. Hogyan használjuk? Egyszerűen tegyük forró mandulatejbe, és kész is van a csokis tej. Számos iható ajándékot is készíthetünk. Keverjünk különböző alapanyagokból ízletes gyümölcsteát , vagy reszeljünk le 70%-os keserűcsokit, melyet ízesítünk vaníliaporral, kókuszvirágcukorral és kakaóporral. Kész is a forrócsoki alapunk. Tegyük egy szép, díszes üvegbe, és kész is az egyszerű, de nagyszerű ajándék. Konyhatündéreknek készítsünk fűszerolajat , egyedi fűszerkeverékeket, fűszersót, vaníliás kókuszcukrot . Nyáron eltett cukormentes lekvárok is kerülhetnek a csomagba. Száríthatunk ételízesítőt vagy sóval is tartósíthatjuk. Készíthetünk egy szakácskönyvet , melybe bevált receptek kerülnek fotóval együtt. Instant sütit is készíthetünk, mármint egy bevált receptünk száraz hozzávalóit díszes üvegbe tesszük. Mellékeljük hozzá a receptet is. Mindenképp teljesértékű alapanyagokat használjunk. Ha már végképp nem tudunk mit venni kedvesünknek, akkor legtöbbször egy drogériában kötünk ki. Nos, nagyon jó ötletek vannak kenhető ajándékok terén. Készíthetünk testvajat sheavajból és illóolajokból vagy testradírt , de sikere lesz egy kézkrémnek vagy egy ajakápolónak is. Csak jó minőségű alapanyagokra van szükség, vízgőz felett összeolvasztjuk, majd egy kis csinos tégelybe öntjük. Levendulás-teafás dezodort is készíthetünk, vagy szappant is önthetünk. De illatos parfümöt is készíthetünk, melynek alapja alkohol, és kiváló minőségű illóolajok kerülnek bele. Ha már az illóolajoknál tartunk, akkor készíthetünk masszázsolajat is, melybe kedvenc illók kerülnek. Agyagporból akár fogport is készíthetünk. Remek ajándék, és egyébként a drogériákban sok pénzért árulják, a fürdősó . Ehhez nem kell más, mint durvaszemű tengeri só, melybe 100%-os tisztaságú illóolaj, egy kevéske szódabikarbóna és tetszőleges szárított gyógynövény kerül. Gyógyhatású készítményeket is készíthetünk, de ezt már most kezdjük el, mivel ezeknek az elkészítése, érlelése legalább 2 hét. Akár egy körömvirágkrém vagy egy fekete nadálytő tinktúra is sikeres lehet, ha tudjuk, hogy az ismerősünknek arra van szüksége. De édeskömény, bodzavirág vagy éppen lándzsás útifű tinktúrát is készíthetünk. Gyerekes családokban csipkebogyós méz vagy csillagánizsos méz is készülhet, de ha hársmézbe 100%-os fenyő, kakukkfű illóolajat teszünk, kész is a köhögéscsillapító gyógymézünk . Lakásdíszként remek ötlet egy szép mécsestartó , mely alapja egy befőttes üveg. Kívülről festünk rá, vagy bevonjuk papírral, textillel, csipkével. De fahéjrúdakkal is bevonhatunk egy nagy gyertyát, vagy akár egy asztali tolltartót is. Gyöngyökből vagy akár EM kerámiából csodaszép karkötő vagy nyaklánc készíthető, de hűtőmágnes vagy mágneses könyvjelző is kedves és személyes ajándék lehet. A nagyszülők a legjobban az unokákkal kapcsolatos ajándékoknak örülnek. Készíthetünk naptárat , vagy a gyerkőc kezecskéjét gipszbe nyomjuk, majd ezt kifestjük. De az unokáról egy fénykép mindig jó ötlet, melyet különleges keretbe tehetünk. Kisebb lánykáknak remek ajándék a babaház . Ehhez egy ügyeskezű apukára van szükség. Egyszerű kartondobozból is készülhet, de komolyabb bútorlapból is. De babaruhákat is készíthetnek ügyeskezű anyukák. Saját készítésű társasjáték , vagy egy szivaccsal kitömött labda is nagy örömet tud okozni. Kesztyűbábok vagy fakanálbábok is készülhetnek. Egy kis kézügyességgel egyszerű fehér pohárra porcelánfestékkel egyedi poharat készíthetünk. Rengeteg ötlet van, órákig lehetne sorolni. Remélem, hogy kaptatok ötleteket ahhoz, hogy ne vásároljátok az ajándékokat, hanem ti készítsétek el.
Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel
2014. november 27. Zöld Avocado
Csak nem akar egy nap 24 helyett mondjuk 30 órából állni. Pedig én nagyon örülnék neki! :-D Főleg mostanában! ;-) Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Egy újabb roppant egyszerű receptet hoztam nektek. A neve alapján különlegesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sokszor a gasztronómia már csak ilyen. Egy hangzatos név mögött egyszerű étel áll. :-) Ezt az ízletes és szemet gyönyörködtető tálat is akárki elkészítheti, különleges konyhai jártasság nélkül. Bár a köret nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, nem kell tőle megijedni. Az amaránt és a puffasztott amaránt is könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Számos webáruház létezik, melyekről jó áron házhozszállítással hozzá lehet jutni különböző gabonákhoz, melyek táplálkozási szempontból sokkal értékesebbek, mint a hagyományos rizs, melyet előszeretettel fogyasztunk. Ajánlom, hogy próbáljatok ki újabb és újabb gabonákat, és ami megtetszik, abból legyen mindig egy zacskóval a rizs mellett a konyha szekrényben. ;-) Hogy mit lehet a rizs helyett a tányérunkra tenni köretként? Pl.: Amarántot, kölest, hajdinát, kuszkuszt, bulgurt, vagy quinoa-t stb. A gabonákról a későbbiekben még majd jelentkezem egy külön bejegyzéssel. Nem is nagyon ragozom tovább. Vágjunk bele! ;-) kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel HOZZÁVALÓK: (kb.22 db golyóhoz) - 1 bögre amaránt - 2 bögre víz - 3 gerezd fokhagyma - 1 bögre puffasztott amaránt (vagy mandula liszt helyette) - 1/2 bögre mandula liszt - 1 ek útifűmaghéj (Psylium Husk) - 100 g kék sajt / márvány sajt - 1 bögre dió - Himalája só - Kókuszzsír - - grillezni kívánt zöldségek (pl.: padlizsán, pritamin paprika, cukkini) ELKÉSZÍTÉS: 1 bögre amaránt 2 bögre vízben fedő alatt kb. 30 perc alatt készre főzve. A vízbe préseljünk 3 gerezd fokhagymát. Miután elfőtte a levet, és már sűrű kása jellegű, de még nem szemcsés, keverjük bele a 100 g reszelt kéksajtot. Hagyjuk az egészet kihűlni. Hűlés után tegyünk hozzá 1 bögre puffasztott amarántot, 1/2 bögre mandula lisztet, 1 ek útifűmaghéjat és egy kevés sót. Keverjük össze, és hagyjuk egy fél órát dermedni. Letelt a fél óra. Formázzunk a kezünkkel amaránt gombócokat (kb.2-3 cm átmérőjű), majd forgassuk őket frissen darált dióba. (1 bögre dió ledarálva). Miután végeztünk az összes golyóval, tegyük őket a hűtőbe 1-2 órára, hogy még keményebb golyókat kapjunk. kéksajtos amaránt golyók Akár már délelőtt is elkészíthetjük az amaránt golyókat, hogy este a vacsi előtt csak elő kelljen kapni őket a hűtőből. (Érdemes korábban kivenni, hogy inkább szoba hőmérsékletű legyen, mint hűtő hideg.) Közben a grillezni kívánt zöldségeket előkészíthetjük. Én ebben az esetben színes vastag húsú pritamin paprikát, cukkinit és padlizsánt használtam. A zöldségeket tetszés szerinti méretben feldaraboltam, és megmostam. A tűzhelyre tettem a ,,grill serpenyőt, és kókuszzsírral kikentem. A cukkini karikáknak nem kell sok idő, mert akkor finom, ha még roppanós. Éppen, hogy megcsíkozzuk a külsejét mindkét oldalon, és kész is. A paprika egy kicsit tovább tart, és folyamatos kókuszzsír utánpótlást igényel, hogy ne égjen oda, de azért süljön is. A padlizsánt érdemes a végére hagyni, mert az alá egy kis víz sem árt. Miután a serpenyőben lesült a paprika, és a cukkini, ha ráöntünk 1 dl vizet, akkor a víz feloldja a lesült zöldség darabkákat a serpenyőről, amitől még finomabb íze lesz a padlizsánnak. A víz azért kell, hogy egy kicsit párolódjon a padlizsán, amit kb. 1 cm vastag darabokra vágtam fel. Miután elfő a lé a padlizsán alól, hagyjuk még egy kicsit grilleződni. Közben forgassuk is meg őket, hogy mindkét oldal piruljon. Ez tart a legtovább, de megéri. grillezett zöldségek Természetesen más zöldségeket is felhasználhatunk, és ha nincs otthon grillezős serpenyő, akkor használjuk a hagyományos tojás sütő serpenyőt, és süssük meg a zöldségeket abban. Vagy akár sütőben sütő papíron is elkészíthetjük őket, meglocsolva a zöldségeket egy kis kókusz zsírral. Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult? ;-) Jó étvágyat hozzá! kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Megjegyzés1: Szerintem mehetne a golyókba több kéksajt, mert én nagyon szeretem az ízét. :-) Balázs szerint pedig több fokhagyma, mert ő meg azt szereti. ;-) Mindenki döntse el, melyik táborba tartozik?! Megjegyzés2: ha nagyon nem megy a különleges gabona beszerzése, természetesen elkészíthetjük rizzsel is a gombócokat. De azért legalább jó minőségű barna rizst használjunk, ne sima fehéret. ;-)
Sütőtökös pohárkrém
Imádom a nyers sütőtököt, de ha még csicsókával is lehet kombinálni maga a mennyország ;) Próbáljátok ki ;) Hozzávalók személyenként: 1 karika kanadai tök 1 ujjnyi gyömbér reszelve 1 kk vanília 1 ek méz 1 leheletnyi só 1 tk őrölt arany lenmag 1 kk útifű maghéj 1 dl forrásvíz Felső réteg: 1 csicsóka 1 tk […]
Lándzsás útifűszirup házilag
2014. október 31. Éltető ételek
A gyógyszertárakban kapható útifűszirup nem egy gyerekbarát, mármint az én gyerkőceim sosem rajongtak érte. Már csak ha az alkoholtartalmára gondolunk is... van ennél sokkal jobb megoldás. Mivel nem gyakran betegek a gyerekeim, így ezt a szirupot csak akkor készítem el, amikor megjelennek a betegség tünetei. Hiszen nemcsak köhögés esetén vethető be, köptetésre is kiváló, ugyanakkor remek immunerősítő, antibakteriális és gyulladáscsökkentő is. Már korábban írtam az útifű széleskörű felhasználásáról. A recept alapján kb. 1 dl szirup lesz, de nem lesz olyan sűrű, mint a bolti társai. Hűtőben 1-2 hétig eláll (de addigra el is fogy). Az elkészítése roppant egyszerű, és időben sem tart tovább elkészíteni, mint elmenni a gyógyszertárba. Csak legyen kéznél szárított útifű és termelői méz. A legjobb a hársméz, de ha vegyes virágméz van, az sem baj. Nézzük a receptet: - 2 evőkanál szárított lándzsás útifű - 1 dl víz - 6 g méz Elkészítése: - A szárított növényt tegyük egy csészébe, majd forrázzuk le az 1 dl vízzel. Fedjük le és hagyjuk állni 10-15 percig. - Szűrjük le, és jól nyomkodjuk ki a teát a teafűből. Kb. 0,6 dl sűrű, fekete tea marad. - Ismét forraljuk fel, de csak egy pillanatra, és hagyjuk kb. 50 fokra hűlni. - Keverjük hozzá a mézet. - Palackozzuk, és ha kihűlt, tegyük a hűtőbe.Lehet turbózni a szirupot 1 csepp terápiás célú kakukkfű illóolajjal, vagy ha van szárított kakukkfű, akkor abból 1 teáskanállal tehetünk a lándzsás útifűhöz. Napi 3-4 kiskanál betegség esetén, megelőzésre pedig napi 1 teáskanál (felnőtteknek akár 1 evőkanál is)
Isteni feketecseresznyés csokitorta
2014. október 23. Vegan Spirit
Ez a csokitorta, tömény csoki, de nem émelyítő, mégis laktató és egészséges. Ráadásul kedvünkre variálhatjuk, bár az alap recepttel is bárkit elkényeztethetünk. Fényévekkel egészségesebb minden sütött, hőkezelt édességnél, és 20 perc alatt elkészíthető. A turmixgép kelyhét még csak el sem kell öblíteni a műveletek között. Persze a végén azért nem árt elmosni. :) A képeken az alap (cseresznyekrém nélküli) torta látható, de a fekete cseresznye egy igazán harmonikus kiegészítője az amúgy is a tökéletesség határát súroló tortánknak. Helyettesíthetjük a fekete cseresznyét bármivel , ami szerintünk illik a csokoládéhoz (banán, kókuszkrém, eper...stb), de el is hagyhatjuk. A leírt mennyiségből egy kb 12 szeletes torta jön ki, de az én tapasztalatom szerint kb 16 teljes értékű szelet vágható belőle, mert elég laktató. Hozzávalók a tortalaphoz: - 200g natúr mandulabél - 140g datolya (magozott, aszalatlan) - 1 csipet só A cseresznyés krémhez: - 100g aszalt fekete cseresznye - 20g datolya (magozott, aszalatlan) A csokikrémhez: - 4db nagy, érett avokádó - 105g kakópor - 120g datolya (magozott, aszalatlan) - 5g vanília őrlemény, vagy 2 vaníliarúd kikapart bele - 1 csipet só - 1 ek útifű maghéj őrlemény (lehet egész is, ha nics őrlemény) - elhagyható A mandulát, cseresznyét és az összes datolyát beáztatjuk 4-8 órára. A datolyát és a cseresznyét éppen csak annyi vízben, ami ellepi. Akkor ideális a vízmennyiség, ha nagyjából mindet fel tudják szívni. Érdemes az előre kimért datolya adagokat külön edényben áztatni, mert miután megszívja magát vízzel, megváltozik a súlya. A mandulát egy éjszakára hagyjuk ázni, majd megszabadítjuk a barna hártyaszerű héjtól. Ha nincs időnk beáztatni a dolgokat, az sem gond, ugyan úgy elkészíthető a torta, és a forrázásos technika is működni fog. Én általában 15 másodpercre leforrázom őket, hogy a magok ne hevüljenek át, majd azonnal hidegvízzel hűtöm le a mandulát, és ezt még egyszer megismétlem. Ettől a héj felpuhul, és könnyen ki tudjuk nyomkodni a fehér mandulákat a barna héjból. Ha készen vagyunk a pucolással, tegyük aprító vagy turmixgépbe a mandulát, és daráljuk olyan apróra, amikor már elkezd összetapadni, akkor hozzárakjuk a datolyát és a sót. Ezt általában egy krumplitörővel szoktam összedolgozni, mert így kímélem a turmixgépet, és így is tökéletes lesz az eredmény. Amikor összeállt a massza, akkor belenyomkodjuk a tortaformánk aljába, és egyenletesen elterítjük, lenyomkodjuk, majd hűtőbe rakjuk. Az aszalt cseresznyét is beáztatjuk egy éjszakára, kevés vízben, hogy könnyebben legyen vele dolgozni. Datolyával együtt turmixgépbe tesszük, és krémesre turmixoljuk. Ha nem tudtuk beáztatni, akkor a turmixolás közben, lassan adagoljunk hozzá vizet, amíg egy sűrű lekvár szerű masszát nem kapunk. Ezt a masszát kenjük egyenletesen, a tortaformában lévő alapra, majd tegyük vissza a hűtőbe. A csokikrémhez megtisztítjuk, kimagozzuk az avokádókat, majd a többi összetevővel együtt turmixgépbe rakjuk, és krémesre turmixoljuk. Ennek is sűrű krémnek kell lennie. Ha kész, akkor harmadik rétegként elterítjük a tortaformában. Díszítjük ízlésünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint, majd visszatesszük a hűtőbe, legalább 2 órára. Ezután fogyaszthatjuk, ajándékozhatjuk, dicsekedhetünk vele. :) Váljon egészségetekre, és boldogságotokra ez a remek édesség! J. K. Valentine
Mákhabos szilva pite
2014. október 15. Nyers konyha
Vasárnap Zöldturmix Fesztivál . Ismét tortát fogok készíteni, valami hasonlót, mint ez a mákhabos szilva pite. A szerencsések, meg is kóstolhatják, de akinek nem jut, íme a recept, így otthon könnyedén elkészítheti :) Mákhabos szilva pite : Alap: 1 bögre ( 2,5 dl) mandula beáztatva 1 bögre kókuszreszelék 1 bögre mazsola beáztatva 1-2 órára 2 citrom reszelt héja 1 mokkás kanál fahéj késhegynyi vanília S késes robotgéppel morzsásra daraboljuk a mandulát, hozzákeverjük a kókuszt a többi hozzávalóval, majd a végén a beáztatott mazsolát is jól összedaraboltatjuk gépünkkel, amíg a masszánk szépen össze áll. Ezt nagy csatos formába öntjük, lenyomkodjuk, kanállal elsimítjuk a felületét. Mákhab: 3 kicsi avokádó 2 banán 1 bögre beáztatott mazsola 1 bögre mák fél citrom leve 2 citrom reszelt héja 1 evőkanál útifű maghéj S késes gépünkbe dobjuk a banánokat az avokádókkal, eldolgozzuk, majd hozzáadjuk a mazsolát a többi összetevővel együtt a mákot a végére hagyva. Addig aprítjuk, keverjük amíg sima krémet kapunk. Beleöntjük a csatos formánkba, és elsimítjuk a tetejét. Negyedelt szilvával, vagy amilyen gyümölcs megtalálható kézközelben, azzal díszítjük. Fügével is elkészítettem ezt a tortát...
Céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval
2014. szeptember 25. Zöld Avocado
céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval A minap rábukkantam a nokedli szaggatómra a fiókban. :-) Eszembe jutott, hogy milyen rég készítettem nokedlit. Általában az együtt jár a pörkölttel, ami mostanában nálunk ritkán látott étel az asztalon. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen emészthetőbb és értékesebb verzióját lehetne elkészíteni a nokedlinak?! Böngészgettem egy kicsit a neten, és rábukkantem erre a gyönyörűségre: céklás nokedli. Elképesztő színe van! ;-) Ami pedig ilyen mutatósan néz ki, az csak finom lehet. Így hát tudtam, hogy ez lesz a vacsora holnap. De mi készüljön mellé? Tudtam, hogy nem sok időm és kedvem lesz a konyhában állni, mert elég fárasztó hét van mögöttem, ezért mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna. Erre most sokan felnevethetnek, hogy 'egyszerűt?! De hát a nokedli az már önmagában egy macerás étel!'... Szerintem nem. Ha van egy jó kis nokedli szaggatód... ...és nem nagy mennyiségben készítesz galuskákat, akkor szerintem nem olyan munkaigényes a dolog. Persze mosogatni valót csinálunk vele bőven, főleg, ha a tészta cékla piros! :-D Ha már cékla, akkor legyen mellé valami karakteres sajt, meg dió, mert azokkal nagyon jó párosítva. Együnk mellé kecskesajtot, mert azt sosem eszünk, pedig számos értékes tápanyagokat tartalmaz. "A kecsketej az összes tejfajta közül a legegészségesebb - vitamintartalma sokkal magasabb, mint a tehéntejé, és a tejérzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatejhez hasonlóan a kecsketej béta-kazein alkotórésze miatt tejallergiát nem okoz. Sőt hatásos az allergiák gyógyítására és a daganatos betegségek megelőzésére. A kecsketejben a kalcium, magnézium és foszfor aránya, valamint felszívódási képessége az ember számára a legmegfelelőbb, a csontritkulás megelőzésére és a már kialakult betegség szinten tartására is alkalmas. A kecsketej ,,teljes tej, tehát fogyasztása esetén kevesebb is elég belőle. Könnyen emészthető. Fontos szerepet tölt be a gyomorproblémákkal, emésztési zavarokkal küszködők táplálkozásában. Magas fehérjetartalma miatt az idős korosztály kiváló roborálószere. A kecske és a juhtej jelentős mennyiségű orotsavat tartalmaz. Ez a sav jelentős védelmet nyújt a rákos megbetegedések ellen. Talán ez az egyik oka annak, hogy újabban a kecsketejet előszeretettel javasolják a daganatos betegek gyógyításában." forrás: www.almamag.hu Nagyon kevés hozzávalóból, kevés konyhai hozzáértéssel elkészíthető ez az étel, így kezdőknek is bátran ajánlom! HOZZÁVALÓK: kb.4 főre, vagy 2 főre, de 2 vacsorára ;-) - 300 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 2 tojás (lehetőleg bio farmról) - 2 kisebb nyers cékla (nem előfőzött) - Himalája só - (1 ek útifűmaghéj) - 1-2 dl víz - 1 ek + 1 tk extra szűz olíva olaj - kecskesajt, ízlés szerinti mennyiségben (nálam kb.400g fogyott el 4 főre) - dió, szintén ízlés szerinti mennyiségben ELKÉSZÍTÉS:A nyers céklákat meghámozzuk, megmossuk, és kockákra vágjuk. (Hasznos lehet egy eldobható latex kesztyű, hogy elkerüljük a még másnap is jól látható cékla nyomokat a kezünkön. ;-) ) A céklakockákat, a tojásokat és a vizet beletesszük a turmix gépbe, és a két késes darabolójával pürésítjük. (Ha szükséges kevés vizet engedünk hozzá.) Egy tálba beletesszük a lisztet, egy kevés sót, és hozzákeverjük a cékla turmixot. El is készült a céklás nokedli tészta. A hagyományos módon kifőzzük: nagy lábasban sok vizet forralunk, sóval, és egy kevés olajjal. Amikor forr a víz, elkezdjük beleszaggatni a galuskákat. Amikor feljönnek a víz tetejére leszűrjük, és hideg vízzel öblítjük. (Ha nem elég kemény a tészta, tehetünk hozzá még lisztet.) Miután az összes nokedli elkészült, egy teáskanál olíva olajjal összekeverjük a kész nokedliket a tálban, hogy ne ragadjanak össze. A kecskesajtot felmorzsoljuk. A diót egy olaj mentes teflon serpenyőben kisebb darabokra tördelve pár perc alatt megpörköljük. Vigyázzunk, ne kokszoljon oda! Piszkálgassuk közben egy fakanállal. ;-) És ennyi! A pink nokedlikre rászórjuk a morzsolt kecskesajtot, és a diót. És már ehetjük is az igen látványos vegetáriánus sztrapacskánkat. :-) céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval Féltem tőle, hogy száraz lesz, és hiányozni fog egy kis öntet, vagy szósz róla, ezért készítettem 1 evőkanál extra szűz olívaolajból és 1 frissen facsart citrom levéből öntetet rá. Nagyon nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt rá szükség. Csak úgy csúszott az a rózsaszín nokedli citromlével és citromlé nélkül is. ;-) És hogy milyen íze van? Ez is meglepő! Mert egyáltalán nincs cékla íze. Egy kicsit a sztrapacskához tudom hasonlítani, de mégis más. Próbáljátok ki, és mondjátok el a véleményeteket! Megjegyzés1: Ha valaki nem szereti a kecskesajtot, vagy túl drágának találja, helyettesítse görög Feta sajttal, vagy akár márvány/kék sajttal. Ezekkel is rendkívül ízletes ételt fogunk kapni. Megjegyzés2: Ha van otthon útifű maghéj, érdemes a tésztába tenni 1 evőkanállal. Ezesetben azonban várjunk 10-15 percet a nyers tésztával, míg a forrásban lévő vízbe dobjuk őket, hogy legyen ideje a maghéjnak megszívnia magát. Megjegyzés3: A friss cékla levelét alaposan megmosva salátaként elfogyaszthatjuk az étel mellé, mert a levele is rendkívül egészséges. Sajnos az enyémek betegek voltak, így inkább most csak dekorációnak használtam fel őket. céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval
Nyers kókuszos-szőlős krémes sütemény
Munkahelyi vacsora volt a héten, oda készítettem el ezt a finomságot. Nyers sütit terveztem mindenképp, mert az ott összejött emberek között van, aki nyersen táplálkozik. Másrészt pedig tudom, hogy többekben nyitottság él az egészséges és nyers édességek iránt. Hát, elfogyott mind, nagy örömömre, pedig egy jó nagy tepsivel készítettem. Szerintem, ha tortaformába tesszük ezt a mennyiséget, egy szép nagy tortát kapunk belőle. Szőlőszezon ideje van, készítsük el bátran, nem nehéz, csak egy jó turmixgép kell hozzá! :) (No meg az összetevők...) A recept: Hozzávalók: oolajos magvak o (legalább) 30 dkg otelló szőlő omazsola oútifű maghéj o12 dkg kókuszreszelék ovíz oméz/banán okókuszzsír okakaópor vagy karobpor odatolya o folpack Elkészítés: Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmag őrleményként némi homoktövis és piros szőlő mag őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük. Szőlős krém: Kb. 10 dkg mazsolát meleg vízbe áztatunk, közben a szőlőt alaposan megmossuk, majd a turmixgép poharába szemezzük. A megpuhult mazsolát is hozzáadjuk. Összeturmixoljuk. Ha nagyobb teljesítményű gépünk van, nem kell vizet tenni hozzá. A szőlőlevet egy szűrőn átszűrjük, így a szőlő és mazsolamagok, a szőlő héja nem kerül bele a süteménybe. Az átszűrt szőlőléhez mennyiségtől függően 2-3, esetleg 4 evőkanál útifű-maghéjat keverünk. Ettől lesz, habos-zselés állaga. Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Szintén zselés, habos állagot ad neki. Ha a szőlős krémünk zselés lett, elsimítjuk a sütemény alapján, majd rásimítjuk a szőlős habot. A tetejére pedig a következőképpen készítjük el a csokimázat : Folyékony kókuszzsírt kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/vagy biocsicsóka sűrítményt keverünk hozzá. Ezt a szőlős réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.
Őszi nyers torta
2014. szeptember 11. Szelíd életmódváltók
Nyers süti az a műfaj, amibe teljesen szerelmes vagyok. Na jó, bevallom, imádom krémes édességeket. Erre kerestem egy olyan alternatívát, ami egészséges, finom és krémes egyszerre. Találtam. Elég sokat kísérleteztem az állaggal. Első próbálkozásaim ízre finomak voltak ugyan, de mind csakis kanállal ehetőek. Ismerős? Az őszi tortának az inspirációt ez a torta adta, de ősrégi szokásomhoz híven, abból főzök, ami itthon van. Hozzávalók: alap őrölt lenmag kókuszreszelék 3-4 aszalt szilva (fügével együtt pár órára beáztatni) 2-3 aszalt füge ————————– krém egy maréknyi szilva 2 nagyobb alma egy maréknyi áztatott kesudió (kókuszkrém lehet helyette, krémessé tesz) 1 banán (elhagyható) frissen facsart citromlé ízlés szerint méz vagy agavé szirup 1 ek. folyékony kókuszolaj 1-1/2 ek. utifű maghéj Elkészítés: Nyers sütiknél az egyik alapdolog a sorrend. Először aszalt szilvát aszalt fügével és kis áztatóvízzel turmixoljuk össze. Ennek pikáns savanykás íze lesz, lehet mézzel vagy más édesítőszerrel édesíteni. A kész masszát öntsük bele egy tálba és keverjük bele kókuszreszeléket és lenmagörleményt, annyit, hogy viszonylag szilárd massza legyen. Az arányok ízlésre bízzuk. A masszát egy csatos tortaforma alján nyomkodjuk bele. Ha nincs csatos tortaforma, legyünk kreatívak, sütőpapírral kibélelt egyenesfalú tál is megteszi. A krém összes alkatrészét, kivéve kókuszolajat és utifű maghéjat, rakjuk bele turmixgépbe és turmixoljuk krémmé, a végén rakjuk bele két zselésító-szilárdító alkatrészét is. Most csak annyi van hátra, hogy a krémet kenjuk rá a tortaalapra és tegyünk be pár órára, vagy még jobb, egész éjszakára (így a torta élettartama legalább látszólag hosszabb lesz) a hűtőbe. Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől. Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-) desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani. gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag, goji bogyó, búzafű, - sörélesztő pehely, útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag, lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz olíva olaj, szezám olaj - szódabikarbóna - Agave szirup, Demerara cukor, Xilit, kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma - csicseriborsó - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona) Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-) aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk. Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony. Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-) Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek! Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Tojásmentes mogyorós zabkeksz
2014. augusztus 31. Éltető ételek
Egyre inkább törekszem arra, hogy gluténmentes és vegán ételeket készítsek. Végülis nincs gluténérzékenységünk, de jobb kerülni. Ugyanakkor egy gluténmentes ételekben a kötőanyag minden esetben tojás. Ebben meg ez a bibi, hogy így meg a napi tojásfogyasztás szökik az egekbe. A gluténmentes sütikre jellemző a morzsálódás, nos, ezt is sikerült elkerülnöm. Ez a recept igazán ropogós, nem pereg szét a kézben, egyben marad. És nem utolsó sorban nagyon finom. Lehet baracklekvárral, vagy avokádós csokikrémmel is tölteni, de a nagylányom kedvence a nutellával való töltés. A konjak liszttel most ismerkedem, mely tulajdonsága, hogy nagyon jól sűrít és zselésít. A süti morzsálódása ellen is nagy segítségemre volt. Hozzávalók: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teff vagy rizsliszt - 10 dkg mogyoróliszt - 10 dkg durvára tört, pirított mogyoró - 10 dkg kókuszvirág cukor vagy méz - csipet só - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 teáskanál konjak liszt - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 mokkáskanál vanília - 10 dkg kókuszzsír (vagy bio vaj) - kevés növényi tej (pl. mandula, rizs) Elkészítés: - A száraz összetevőket kellőképpen elvegyítjük, majd hozzáadjuk a puha vajat. - Annyi tejet adunk hozzá, hogy kellően összeálljon, - Pihentessük a tésztát addig, míg a sütőt előmelegítjük úgy 170 fokra. - Nyújtsuk ki minél vékonyabbra a tésztát (egy picit pereg a mogyoró és zabpehely darabok miatt), majd szaggassuk ki. - Süssük ki 170 fokon kb. 15-20 percig. - Hagyjuk teljesen kihűlni, ezalatt szépen megkeményedik a keksz.
Esküvői torta "nyers" /Raw wedding cake
2014. augusztus 5. Nyers konyha
Barátaink esküvőjére készítettem ezt a tortát. Mivel emeletes torta, így most ez nem lett annyira krémes, viszont a sok magtól stabil lett a szerkezete, és még belső megerősítés, rögzítések nélkül is bírta az alsó szint a felsők súlyát. Valahogy nem volt számomra szimpatikus, hogy műanyag rudakkal, vagy valami hasonlóval stabilizáljam . A külső kókuszos krém valami isteni lett, nem kentem olyan vastagon a tortára, így még maradt is belőle 1-2 deciliternyi amit elkanalazgattunk :) A torta belsejébe tett gyümölcskrém variálható a szezonnak megfelelően... Esküvői torta ,, nyers Piskóta: 200 gramm napraforgó 400 gramm kókuszdara 100 gramm lenmag 500 gramm mazsola 6 citrom reszelt héja fahéj 7-8 evőkanál kakaópor 400 gramm mandula néhány evőkanál útifű maghéj ha kell süríteni A kókuszdarát és a lenmagot turmixgéppel lisztesre őröltem. A napraforgót és mandulát s -késes robotgéppel aprítottam. Mazsolát beáztattam, a vizét leöntöttem és a reszelt citromhéjjal turmixoltam. A magokat elkevertem a fahéjjal és kakaóporral, majd megédesítettem a turmixolt mazsolával. Ha jól dolgoztunk a massza szépen összeáll, összeragad. Ha túl nedves, lehet süríteni útifű maghéjjal vagy kókusszal. Érdemes megkóstolni elég édes-e, kell-e még hozzá fahéj vagy kakaópor ? Ha készen vagyunk csatos formákba nyomkodjuk úgy, hogy az oldalán is legyen a formának tészta. Erre teszünk gyümölcsöket. Nálam az alsó réteg simán banán volt. Rátettem a banánokat, és villával elnyomkodtam, fahéjjal megszórtam. Erre jött egy réteg ,,piskóta, tehát magos réteg, majd következett a sárgabarackos krém. Ebbe almát aprítottam és sárgabarackot vágtam, málnával megbolondítottam, steviával és vaníliával ízesítettem, útifűmaghéjjal sürítettem. A töltelékre ismét jött a magos rész. Az alsó nagy csatos tortára rátettem a kis csatos formát, majd ismételtem az előbb leírt folyamatot. Erre egy még kisebb torta jött. Krém: 2x 200 gramm kókuszreszelék 12 dl cocomas kókuszkrém 200 gramm kesudió 3 evőkanál kókuszzsír stevia ízlés szerint, vagy egyéb édesítő ami nem színezi el a krémet... A kókuszt turmixgépben liszté őröltem. A kesudiót beáztattam, majd a vizet leöntve róla, a kesudiókat a kókuszkrémmel és kókuszzsírral megturmixoltam. Mindent egy edénybe öntöttem elkevertem és édesítettem. A krémet a tortára kentem, hűtőbe téve szépen megdermedt. Szalaggal és virágokkal díszítettem.
Borzaska
Zárja a tegnapi menüsort ez a nagyon fini, nyers süti ;) Hozzávalók az alaphoz 2 személyre: 1 maréknyi áztatott dió 1 maréknyi áztatott mandula 2 ek akácméz 1 ek natúr, holland kakaópor A robotgéppel pépesre aprítjuk, majd picit félretesszük. Felső rész: 1 marék friss málna 1 ek repceméz 1/2 vaníliarúd kikapart belseje 1 ek útifű […]
Cseresznyés-barackos csokis pohárkrém
2014. június 14. Éltető ételek
Délutáni nasira nincs jobb és egyszerűbb egy ilyen pohárkrémnél. Sok sok gyümölcsre van szükség, melyeket kedvünk szerint variálhatunk. A krémek között egy kis kókuszos morzsa is van, mely kellemesen ropogóssá teszi azt. Hozzávalók (5 adag): Kókuszos morzsa: - 15 dkg áztatott, szárított mandula - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg méz - 5 dkg hajdinacsíra - 1 evőkanál mandulakrém/mogyorókrém - pár csepp citromolaj - vanília Csokis avokádókrém: - 1 nagy érett avokádó - 2 érett banán - vanília - méz ízlés szerint Gyümölcskrém - 50 dkg őszibarack - 20 dkg cseresznye - 1 evőkanál útifűmaghéj - fahéj, vanília Tetejére: cseresznye, csokiforgács - Készítsük el a morzsát. A hajdinacsírát a végén keverjük hozzá. - A csokis avokádókrémnek is csak egy botmixer kell. - A barackot hámozzuk meg, és turmixoljuk össze. A cseresznyét kis darabokra vágjuk, és hozzákeverjük. - Egy pohárba tegyünk 1 evőkanál morzsát, rá 1-1 evőkanál csokikrémet és barackrémet. Ezt ismételjük addig, míg minden elfogy. - A tetejére kis darabokra vágott cseresznye kerül, és egy kis csokiforgács.
Nyers zöldségtekercs
2014. június 12. Éltető ételek
Szeretek sok nyers zöldséget enni, és egy ilyen zöldséglap lehetőséget ad arra, hogy kézbe vegyem, és úgy egyem, mint egy pitát. Nagyon finom, a fűszernövényekkel bátran lehet kísérletezni. Ennek a gluténmentes lepénynek a nyers változata. Én aszalóban készítettem, de ilyen melegben a napon is megszárad. Hozzávalók (4 kerek lap lett belőle): - 25 dkg paprika - 25 dkg érett paradicsom - 15 dkg cukkini - 1 fokhagyma - 1 evőkanál útifű maghéj - 1 evőkanál őrölt arany lenmag - 1/4 avokádó - Az elkészítése roppant egyszerű. Daraboljunk, majd tegyük késes aprítóba. A massza legyen teljesen pépes állagú. - Terítsük ki a tapadásmentes lapra, és pár óra alatt aszaljuk meg. Nem kell ropogósra, mert a feltekeréskor nehogy törjön. - Töltsük meg zöldségekkel, és szeleteljük fel. Jó étvágyat!
Nyers epertorta
A szokásos nyers tortát készítettem el, csokis krémmel a tetején, de most epres krémet kentem középre. Nagyon finom lett. Hozzávalók: - alap: datolya, őrölt lenmag, víz, kókuszreszelék - epres krém: eper, agavé szirup (vagy méz, vagy xilit – édesítés ízlés szerint), útifű maghéj, kis kókuszzsír - csokis krém: datolya, víz, kókuszzsír, kakaópor Elkészítés: - Alap: Az alaphoz a beáztatott és kimagozott datolyát a vízzel összeturmixoljuk, belekeverjük az őrölt lenmagot (pl. arany lenmag) és a kókuszreszeléket. Várunk kis ideig, míg a lenmag megdagad, és gyúrható masszát kapunk. Ezt a masszát nyomkodjuk egy kapcsos tortaforma aljába. - Epres krém: Az epret víz nélkül összeturmixoljuk egy kis folyékony kókuszolajjal. Édesítjük ízlés szerint, majd belekeverünk néhány evőkanálnyi útifű maghéjat, mely a sűrítő szerepet fogja betölteni, mivel képes nagy mennyiségű folyadék felszívására. A kókuszzsír majd plusz szilárdságot és krémességet fog neki adni. Az epres krémet rásimítjuk a torta alapra. - Csokis krém: A beáztatott, kimagozott datolyát, kókuszzsírt, kakaóport és egy kis forró vizet összeturmixolunk, hogy kenhető krém sűrű masszát kapjunk, majd a tortaforma legtetejére simítjuk. Ezt követően a tortát betesszük a hűtőbe, és megvárjuk, míg megdermed, és már nem fog folyni, utána szeletelhető. Jó étvágyat!
Tavaszi méregtelenítés. Első nap
Ez a nap sem kezdődik másképp, mint szokott. Csak másképp folytatódott. Fél 6-kor csörög az óra, mert el kell készülni, mire a gyerekek ébrednek. Megiszom a szokásos pohár vizemet a 2-2 szem algával és huminiqummal. A kedvencem a mézes almarost, finom, édes, és jót tesz a vércukorszintnek is. Ha nem eszek, akkor gyakran szédelgek, így ez ilyenkor jó szolgálatot tesz. Szóval a reggeli szokásos teendőm: gyógytea készítés, (ma dió teát forráztam) majd megfőzöm a gyerekeknek és a páromnak a kását. Ma zabkása volt soron. A frissen pelyhesített zabból sokkal sokkal finomabb a kása, mint bolti pehelyből. Igaz, egy kicsit tovább tart elkészíteni, de megéri. Én mindig vízbe főzöm meg, teszek hozzá egy kis mazsolát és kókuszt. Csipet sót és vaníliát. Kb. 20 perc főzésre van szükség. A kását én mindig sűrűre főzöm, és mellé öntve mandulatejet kanalazunk. Ezt is minden reggel frissen készítem el. Megszórva dióval, kókusszal és egy kis reszelt csokival. Majd jöhet a grépfruit tisztítása, mely a májöblítő turmix alapja. Mindent beleteszek a kehelybe, majd alaposan összeturmixolom. Így az olaj szépen elegyeledik a lével, nem fog a tetején úszkálni. A gyömbért és a fokhagymát belereszelem, hogy ne maradjon darabos. Tehát reggeli előtt 1,5 liter folyadékot iszok. Én nem eszek reggel kását, mert most itt a sok friss gyümölcs, ezeket jobban kívánom. Úgyhogy megettem majdnem 1 kg cseresznyét . Ezután még bekanalaztam 1 evőkanál útifűmaghéjat is. A páromnak a sok folyadék miatt 10 óra utánra tolódott el a reggeli, mert nem volt éhes. Így az ebéd is csúszott. Szóval a délelőtt folyamán még 2x 5 dl folyadék ment le. Az egyik lapacho tea volt, a másik pedig karotin koktél, melybe 1 evőkanál búzafűport is tettem. Az ebéd Pálma piláfja volt. Én egy kicsit változtattam rajta, így készítem el. Nagyon nagyon bejött nekem (és a páromnak is). Jól esik a csípős, és a csicseriborsó is nagy kedvenc. A délután folyamán minimum 2x5 dl folyadék elfogyasztása a cél. Ez azért problémás nekem, mert 3 körül megyek a gyerekekért és csak este érek haza. Úgyhogy flakonok elő, és indulás. Megittunk egy gyömbéres tulsi teát (imádom a szálas teákat) és 5 óra körül egy zöld turmixot . Vacsorára egy egyszerű ételt készítettem, melyet csak darabolni kell, és mehet a sütőbe. Kb. 1 óra, és tálalható a vacsora. Mostanság sikerül hazai batátához hozzájutnom, így gyakran kerül az asztalra. Úgyhogy ma is ez készült. Van, amikor kockára vágom, és olyan is, amikor szeletelem az alapanyagokat. És a zöldbab helyett brokkoli is szokott bele kerülni. Emellé még készítettem egy nagy adag salátát is. Ja, és megszórtam pirított tökmaggal és szezámmaggal. Este lefekvés előtt a szokásos csésze tea, a beszedni valók. Nem is volt olyan szörnyű ez a nap.
Tavaszi méregtelenítés 2014.
A párommal nekikezdünk a tavaszi méregtelenítésnek. Eddig is teljesértékűen táplálkoztunk, viszont ezt most kiegészítem gluténmentességre és tejtermékmentességre. Amennyiben méregtelenítést végzünk, nagy hangsúlyt kell fektetni a máj, a bél és a vese tisztítására. Ugyanis a tisztulás során felszabaduló méreganyagokat ezek a szervek fogják kiválasztani. A máj sokszor túlterhelt a sok toxin és a mérgek miatt, a gyógyszerek, fogamzásgátlók, szintetikus kozmetikumok, az alkoholfogyasztás szintén ártanak a májunknak (az ivóvízről nem is beszélve). Számos gyógynövényt alkalmazhatunk a máj tisztítására: máriatövis (olaja is jó), kis ezerjófű, katángkóró, gyermekláncfű, apróbojtorján (minden ami keserű, a májat tisztítja). De ihatunk grépfruit vagy almalevet is. Emellett fontos a bél tisztítása. ,,A halál a bélben lakozik"- mondta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb orvosa. A hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen étrend következtében a belekben felhalmozódott mérgek következménye pl. a székrekedés, bélgyulladások, aranyér. A méregtelenítés során feloldódnak a toxinok, amelyeket a bélrendszeren keresztül távolítja el a szervezet. Már ha tudja. Gyenge perisztaltika, székrekedés, bélflóra hiánya miatt ezek a mérgek visszaszívódhatnak, ami nagy fájdalommal és rosszulléttel járhat. Használhatunk pl. útifűmaghéjat vagy lenmagot a bél tisztítására. De beöntést is végezhetünk. Havonta egy nap almakúra tisztán tartja a beleket. Ezzel meggátolhatjuk a bélgyulladásokat és a rákos elváltozásokat. A béltisztítással párhuzamosan viszont nagyon fontos a bélflóra regenerálás. Hiszen az az immunrendszer fontos része. A vese tisztítása is rendkívül fontos, mivel a vizelet kiválasztását végzi a szervezetben, a vérből kiszűri a felesleges vizet és a káros anyagokat. A méregtelenítés során fontos a bő folyadékfogyasztás (2-4 liter), valamint igyunk valamilyen vesetisztító, vizelethajtó teát, pl. aranyvesszőt, nyírfalevélt, zsurlót vagy csalánt. A petrezselyem levél is nagyon jó vízhajtó, fertőtlenítő. A görögdinnye jól átmossa a vesét. A tisztító kúra során érdemes figyelembe venni a szervezet belső ritmusát . A belső tisztulás ideje hajnali 4 óra és déli 12 óra közé esik. Ilyenkor ne terheljük a szervezetet feleslegesen emésztéssel. Viszont igyunk sok vizet, teát, hígított zöldség- vagy gyümölcslét. Ehetünk érett gyümölcsöt is, mely víztartalma hasznos a belső tisztuláshoz, enzimjei és bázisos ásványi anyagai elősegítik a folyamatot. 12 és 20 óra között van a táplálékfelvétel ideje és az emésztés a gyomorban és a vékonybélben. 20 órától hajnali 4 óráig tart a felszívódás időszaka. A méregtelenítést időpontját érdemes fogyó hold időszakára ütemezni. A mi méregtelenítésünk alapja ez alapján fog történni. A következő részben leírom, hogy milyen gyógynövényeket, étrendkiegészítőket vetek be annak érdekében, hogy a méregtelenítés zökkenőmentes legyen. Folytatás: - Tavaszi méregtelenítés: milyen kiegészítők (teák, étrendkiegészítők) szükségesek ahhoz, hogy a méregtelenítés megfelelő legyen? -
Nyers almatorta
Juditnál láttam az ötletet, aki a Mannatural ételvideója alapján készítette el ezt az almatortát. Nagyon guszta volt, így én is kipróbáltam. Tényleg finom, bátran ajánlom. Torta alap: őrölt lenmag, datolya, víz, kókuszreszelék Almás réteg: alma, fahéj, útifű maghéj Krém: datolya, forró víz, kókuszolaj, szegfűszeg * Köszönöm az ötletet! A krémnek, ahogy a videóban is mondják, valóban hasonló íze van, mint a gesztenyének. Legközelebb almás-mákos változatban is elkészítem. Az elkészítésről a Mannatural videóját itt találod: Almás mannatorta: http://www.youtube.com/watch?v=lSQ3w_9Jl1c
Fűszeres diósajtkrém
Nagyon finom, fehérjedús szendvicskrémet, sajtkrémet készítettem dióból ;) Hogy még könnyebb legyen, vékony, ropogós lepénykenyérre kenve tálaltam ;) Ajánlom legalább egy kóstolásra ;) Hozzávalók: 1 maréknyi áztatott dió 1 maréknyi áztatott kesudió pici só ízlés szerint 2 cikk fokhagyma 1 tk sörélesztőpehely 1 kapszula probiotikum (elhagyható) 1 maréknyi petrezselyemlevélke 3-4 friss bazsalikomlevélke 1 ek útifűmaghéj […]
Gombás-cukkinis lapcsánka
Eredetileg cukkini nélkül terveztem egy gombafasírt félét. Végül megláttam a konyhapulton az árválkodó cukkinit is, így belekevertem azt is lazításként. Az eredmény egy finom, tócsnira/lapcsánkára emlékeztető sülemény. Hozzávalók ízlés, tetszés szerinti mennyiségben: csiperke gomba, cukkini, só, bors, (+ ízlés szerinti fűszerek), majoranna, lilahagyma, fokhagyma, őrölt lenmag, útifű maghéj, rizsliszt = ez utóbbi három az állag miatt, a keményebbé tételhez, formálhatósághoz, és a nedvesség felszívásához szükséges (nem kell belőlük sok, csak annyi, hogy kézzel formázható legyen a massza). Elkészítés: A gombát, hagymát, fokhagymát és cukkinit aprítógéppel leaprítom, sózom, borsozom, majorannázom, majd hozzákeverem az őrölt lenmagot, útifű maghéjat és rizslisztet, és összekeverem. Várok kb. 5 percig, míg a lenmag és az útifű maghéj megszívja magát, majd forró serpenyőben egy csöpp szőlőmagolajon kisütöm mindkét oldalát. Cukkini spagettivel (friss, nyers lespirálozott spagetti – Gefu spirálozó) és kapros öntettel tálaltam. Jó étvágyat! Jó illatok szállnak… és belefényképezkedett ő is a képbe…. No, de sicccc te makka, ez nem egérfaló bendőnek való!
Csicseri gyros (vegetáriánus gyros csicseriborsóból)
Rég találtam már fel ilyen finom ételt. Régebben nagyon szerettem a gyrost. Amióta elhagytam a húst, néha picit hiányzott, ilyenkor gombát kevertem össze gyros fűszerkeverékkel, és azt sütöttem kis csöpp olajban, vagy egyszerűen csak beértem a görög salátával. Most is a megunhatatlan görög salátámnak álltam neki, és jött az ihlet: legyen csicseriborsóból gyros. Az eredmény: fenomenális. Bátran ajánlom mindenkinek, aki hús helyett egészségesebb megoldásokat keres. Hozzávalók: 1 doboz csicseriborsó konzerv (adalékanyag mentes) vagy egy nagy csésze csicseriborsó megfőzve, víz, só, gyros fűszerkeverék (adalékanyag mentes – főleg Na-glutamát mentes), rizsliszt, útifű maghéj, 1 evőkanál lenmag (én arany lenmagot használtam), csöpp szőlőmagolaj vagy kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A csicseriborsó konzervet lecsöpögtetjük, leöblítjük, majd felengedjük annyi vízzel, hogy turmixolható legyen. Botmixerrel összeturmixoljuk pépesre, főzelék sűrűségűre. Megsózzuk, ízlés szerint belekeverünk annyi gyros fűszerkeveréket, amennyi jól esik. Sűrítéshez rizslisztet és útifű maghéjat adunk, valamint, hogy ne essen szét a massza, adható még hozzá lenmag is. Az egész masszát összekeverjük, és megvárjuk, míg keménnyé válik. A keményebb masszából nudli formát gyúrunk a kezünkkel, majd ellapítjuk, így imitálva a gyros formáját is. Ha nem szeretnénk pepecselni vele, nagyobb fasírt formának is kisüthető. A kis gyros falatkákat nagyon pici szőlőmagolajon vagy kókuszzsíron megpirítjuk, és már kész is van. Görög salátával (uborka, lila hagyma, paradicsom, feta sajt, olívabogyó) és tzatziki mártással (magtejföl vagy natúr joghurt, reszelt uborka, só, xilit, citromlé, bors, kapor) tálaljuk. Jó étvágyat!
Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü
2014. március 18. Éltető ételek
A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk. Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak. A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/10/10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal) - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal) - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal) Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit. - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása. - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában. - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől. - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás. - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre. - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását. - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat! A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is. Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom: - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007 - DOUGLAS, Graham: 80/10/10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006 - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész
Gluténmentes kalózkenyér (tej-, tojás-, kukorica-, cukormentes)
Régóta itt motoszkált bennem, hogy ki kellene próbálni valami gluténmentes kenyér-féleséget. Leginkább az tartott vissza, hogy mindig kukoricaliszttel készítik (többek közt), amit én nem preferálok. A másik gondolatom az volt, hogy de jó lenne úgy elkészíteni, hogy nem használok "boltokban kapható" lisztkeveréket. Szerettem volna, ahogy a teljes kiőrlésű liszttel készült kenyereknél, úgy ennél sem kell cukrot (vagy édes társait) hozzáadnom az élesztőhöz, de mégis "magas" kenyér legyen. Judit barátnőm gluténmentes étkezést folytat, és vendégségbe hívott magukhoz. Úgy emlékeztem, nem szokott gluténmentes kenyeret készíteni. Gondoltam, megpróbálok hát valami egyedit készíteni neki ajándékba. Így történt, hogy magaménak tudhatom a gluténmentes kenyér receptjét. Sikerült elsőre! Finom is lett, és sokkal kevesebb szelet elég belőle, mint a hagyományos teljes kiőrlésű liszttel készült kenyérből (pedig arra is igaz ez a mondás, szemben a fehér kenyerekkel). A recept: Hozzávalók: - 1 csomag élesztő - 5,8 dl víz - 18 dkg köles megdarálva - 18 dkg hajdina megdarálva - 18 dkg barna rizs megdarálva - 5 evőkanál útifű maghéj (LÉT-ELEME!) - 5 evőkanál megdarált lenmag - 1 dkg só - 2-3 evőkanál olaj - sütőpapír vagy kókuszzsír - magok (opcionális) Elkészítés: Az élesztőt a kenyérsütő üstjébe morzsoljuk. Felöntjük a kimért vízzel. Amíg feloldódik a vízben (nem fog a tetejére feljönni, csak feloldódik), addig megdaráljuk a gabonákat. Mindegyiket külön. A barna rizs fog legtovább tartani. Ha nincs más, kávédarálót is használhatunk. Nekem van egy 500 wattos aprító-daráló gépem, azzal dolgoztam, de korábban már próbálkoztam rizst kávédarálóval őrölni, és ha sokáig daráljuk, lisztes, porszerű lesz. Amikor megvan mindhárom lisztünk, a lenmagot is megdaráljuk (ha épp nincs otthon darálva). Az élesztős vizet egy kicsit megkeverjük, majd hozzáadunk elsőnek az 5 kanálnyit útifű-maghéjból. Ez az alap ahhoz, hogy jól sikerüljön a kenyér. Várunk kb. 1-2 percet, míg az útifű-maghéj magába szívja a folyadék egy részét. Ezt követően a darált lenmagból is mehet hozzá. Beleszórjuk a három fajta lisztet, a sót, 2-3 evőkanál olajat (olívaolajjal dolgoztam). A kenyérsütőben a dagasztás programot (dough) választottam. A kis gép 30 percig keverte lapátjával a tésztát. (Kevesebb is elég lett volna, de épp nem voltam a közelében, hogy leállítsam.) Ha kenyérsütő nélkül dolgozunk, akkor fakanállal kell jó alaposan átdolgozni a tésztát (ragacsos lesz). Ezután kivettem, a fűtőtestünk közelébe helyeztem letakarva és kb. 30-40 percig pihentettem, míg a tészta szépen megkelt. Mivel ajándékként készült, szerettem volna egyedi jelleget neki, így a korábbi ötletet követve kimosott, kókuszzsírral kikent, aprított magokkal meghintett konzervben sütöttem meg. A tésztát 1 nagy és 3 kicsi részre osztva, rögtön a formába tettem, anélkül, hogy újra átgyúrtam volna (elég ragacsos volt a tésztája). (A 3 kicsi forma helyett 2 is elég lett volna, magasabbra kel meg akkor ugyanis.) Érdekes volt nagyon a tészta tapintása. Eltért a korábban megszokott nyers kenyértésztától. Olyan volt, mintha tejszínhabhoz sok-sok lisztet kevertünk volna. Habos jellegű. Amennyiben kenyérformában sütjük meg, a formába sütőpapírt is tehetünk, és egyszerűen csak beletesszük a megkelt kenyér tésztáját. Meleg helyen, a formát letakarva ismét kelesztjük kb. 40 percet. Előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt (kinek milyen sütője van) közepes (nem a legnagyobb) lángon megsütjük. Mivel nem papírban sült, kellett egy kis "szikkadási" idő, míg ki lehetett szedni a formákból. Rácsra téve várjuk meg míg kihűl. A kenyerecskék este sültek és másnap én is ettem belőlük. Finom volt nagyon. Néhány napig eláll ez a gluténmentes kenyér. Figyeljünk arra, hogy száraz, légmentes helyen tároljuk, ha lassan fogyasztjuk el.
Tegyünk és együnk minden nap az egészségünkért! :) Vad zöld turmix
BUÉK! :) Január 5 van, és ha reggelente kimegyünk a kertbe még mindíg bőven lehet válogatni a zöldekből. Ezekből isteni zöld turmixot készíthetünk. Íme a mai turmixom: Vad zöld turmix: vad menta mángold céklalevél zellerlevél tyúkhúr cickafark pitypang papsajt eperlevél lándzsás útifű lóhere 1alma 1 citrom víz Vízzel turmixoltam, majd mosózsákba öntöttem és jól kinyomkodtam a levét. Imádom annyira finom és frissít, energetizál, lúgosít! :)
Ropogós, magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes)
2013. november 16. Zizi kalandjai
Végre sütöttem valamit! Az utóbbi időben ilyen ritkán fordult elő! Használom a sütőt, de többnyire sütőtököt készítek. Igaz a héten megint bekapcsoltam, készítettem egy tepsi rakott sütőtököt, ami a hűtőben lévő maradékokból lett összedobva és mint mindig, az ilyen ételek a legsikeresebbek és legfinomabbak. Igaz? Ez a kenyér nem olyan, mint a többi. Ez más. Egy újfajta dimenzióba repít… elkészíteni végtelen egyszerű, a “tésztáját” összedobni kb. 2 perc, aztán igaz hagyjuk pihenni néhány órát vagy egy éjszakát, de semmi dolgunk nincsen vele, csak berakjuk a sütőbe, várunk kb. 30-40 percet és kész is a csoda. A kenyér. És, hogy miből áll? Van benne napraforgómag, mandula, lenmag, chia mag, zabpehely, egy kis juharszirup, kókuszolaj, só és egy különleges – nekem újdonságnak számító – alapanyag: útifű maghéj. Ez is egy superfood, vagyis szuper élelmiszer, sok-sok olyan tulajdonsággal, amelyek kedvezően hatnak a szervezetünkre. Elsőként említendő 85%-os (!!!) rosttartalma, amely elősegíti a bélfalon található lerakódásokat kipucolni a szervezetünkből, ha kúraszerűen fogyasztjuk. Ezenkívül csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, valamint segít székrekedéses panaszok esetén is. Vegetáriánus zselésítő anyagként is használható (hasonlóan a lenmaghoz és a chia maghoz) állati zselatin helyett. Még több információ erről a fantasztikus szerről itt, ahol megtalálhatjátok az is, hogy hogyan alkalmazzuk kúraszerűen (néhány recept itt, egy videó pedig itt). Ha sikerül beszereznetek ezt az alapanyagot (online vagy bio boltokban, reformboltokban keressétek) feltétlen próbáljátok ki ezt a kenyeret, ami egyébként rendkívül “elfoglalt anyuka barát” verzió. Azt hiszem, az, hogy úgy süthetünk kenyeret, hogy 2 percig tart előkészíteni, mindenképpen fontos a ma rohanó emberének. A recept Sarah-tól van, aki egy barátnőjétől tanulta. Olyan igazi skandináv, sötét, enyhén édeskés kenyér. Legközelebb én egy kicsivel több sót fogok beletenni, hogy egy picit elvegyek az édeskés ízéből. Simán sütve is kiváló, azonban pirítva, házi kesudióvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával megkenve, igazi energiabomba reggelinek számít. Ropogós magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes) Hozzávalók: - 1 bögre napraforgómag - 1/2 bögre lenmag - 1/2 bögre mandula (vagy törökmogyoró) - 1 és 1/2 bögre zabpehely - 4 evőkanál útifű maghéj - 2 evőkanál chia mag - 1 teáskanál só - 1 evőkanál juharszirup - 3 evőkanál kókuszolaj (olvasztva) - 1 és 1/2 bögre víz (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Lehetőleg egy szilikon kenyérformát (például ilyet) használjunk, amelyből könnyű kifordítani a kenyeret és nem kell kikenni, kibélelni semmivel. A szilikon formában keverjük össze a száraz hozzávalókat: napraforgómag, lenmag, mandula, zabpehely, útifű maghéj, chia mag és só. Egy tálkában keverjük össze a vizet, a juharszirupot és a kókuszolajat (figyeljünk rá, hogy a víz ne legyen nagyon hideg, hogy a kókuszolaj ne kezdjen el megszilárdulni). Ezt a nedves keveréket öntsük a szilikon formába és kanállal jól keverjük el, hogy a száraz hozzávalókat mindenhol befedje a nedves keverék. Ilyenkor adhatunk még hozzá 1-2 teáskanál vizet, de egyesével adagolva, hogy tényleg nedves legyen a “kenyértészta” (nekem szükség volt még néhány teáskanálnyi vízre, hogy jól összeálljon). A kanállal szépen simítsuk, lapítsuk le a tetejét és hagyjuk a konyhapulton állni legalább 2 órát vagy egy éjszakát (én az utóbbit javaslom, ha így járunk el, akkor takarjuk le egy konyharuhával). Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Tegyük a szilikon formát a sütőbe, középre a rácsra. Süssük 20 percig. Ekkor vegyük ki és óvatosan, kesztyű segítségével fordítsuk ki a kenyeret a formából és fejjel lefelé tegyük vissza a sütőbe, közvetlenül a rácsra és süssük kb. 40 percig. Akkor jó, ha enyhén megütögetjük egy kanállal és üreges hangot hallunk. Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, csak utána szeleteljük. Dobozban tárolva 4-5 napig eláll, de nem fog addig kitartani!
Almás- tökös- mákos torta
2013. október 14. Nyers konyha
Sütire vágytam, így elkészítettem ezt az őszies hangulatú sütőtökbombát. Voltak nálunk vendégek, akik megkóstolták a tortát. Nekik teljesen új volt a nyers táplálkozás, így jól elbeszélgettünk a témáról és még a receptet is elkérték úgy ízlett nekik a süti:) Ja és zöld turmixot is itattam velük had szokják :) Almás- tökös- mákos torta: Alap: 80 gramm lenmag 100 gramm mák 1 evőkanál kókuszzsír 20 datolya kiskanál fahéj csipet só Mákot és a lenmagot megőröljük kávédarálóban, vagy akinek profi turmixgépe van az abban is őrölheti. Beleöntjük a robotgépbe a kimagozott datolyát a megőrölt mákot és lenmagot a többi hozzávalóval és jól összedolgozzuk. A kapott masszát, kicsi csatos forma aljába nyomkodjuk. Almás- tökös krém: 15 datolya 3 alma sütőtök kb. annyi, mint az alma darabka gyömbér, vagy szárítottból is jó egy késhegynyi 1 evőkanál kókuszzsír 1 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 2-3 evőkanál útifű maghéj Ha van profi turmixgépünk ami bírja a terhelést, akkor mindent beleönthetünk, és jól összedolgozzuk. Ha nincs akkor a robotgépünkbe jól összeaprítjuk a hozzávalókat, majd a csatos formába töltjük és elsimítjuk. Fahéj krém: 12 datolya 2- 3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Ezt turmixgépben pépesre keverjük és a tortára simítjuk. Ha elég türelmesek vagyunk, érdemes a hűtőben pihentetni néhány órát, hogy szépen megdermedjen a kókuszzsír, és az útifű maghéj jól megzselésítse a krémet.
Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes)
Júniusban ünnepeltük Anyukám (63.:) születésnapját, és ahogy az már megszokott, én készítem ilyenkor a tortát neki.:) Az elmúlt években pedig, amióta már 70-90%-ban nyers ételeket fogyaszt, a torta nyers változatban készül. Idén a Facebookon találtam rá egy rendkívül mutatós tortára, amit egy costa ricai vegán séf, Eric Rivkin élő ételes szakácskönyvében találtam. Egy dél-amerikai szerzőről lévén szó, a hozzávalók egy része is a földrajzi sajátosságokat tükrözi, így kicsit kénytelen voltam variálni a recepten. A friss kókuszdió helyett például többnyire szárított kókuszreszeléket használtam, és ettől az állaga kicsit darabosabb lett. Nem volt itthon útifűmaghéj, ezért nem sikerült elég szilárd állagúvá varázsolni a krémet, így viszonylag folyós maradt. Emiatt maradt rajta a tortaforma pereme is a fotózásnál, mert inkább kanalaztuk, mint szeleteltük.:) Az íze összhatásában viszont isteni, nagy sikert aratott családon kívül és belül, ezért mindenképpen felteszem ide a blogra! A krémjét akár kanalas-poharas édességként is lehet fogyasztani! És amilyen bonyolultnak tűnik a hosszú leírás alapján a recept, higgyétek el, nem az, nagyon egyszerű!:) De tényleg!:) Az egyes rétegek édességét én mindig kóstolással ellenőriztem, és amikor úgy ítéltem meg, hogy nem elég édes, akkor agave sziruppal utánaédesítettem. Az eredeti torta így nézett volna ki, de mivel már időhiányban voltam a végére, ezért okos módon elfelejtettem az epreket a szélére beletenni...:/ Mondjuk úgyis folyós lett a végeredmény, így végül nem is volt jelentősége...:D És ha további nyers torta csodákra vágytok, ajánlom Nektek pl. Erika blogját! Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta Hozzávalók (egy 20 cm-es kapcsos tortaformához): 1 bögre = kb. 250 ml A torta alap 1 bögre mandula, vagy pekándió, beáztatva 2 órára és lecsepegtetve, megszárítva 1 bögre friss, vagy szárított, finom kókuszreszelék 1/2 bögre magozott datolya (én kicsit be is áztattam, majd lecsöpögtettem) 1/2 bögre kakaópor 1/4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Konyhai aprítógéppel aprítsuk fel morzsás állagúra és keverjük össze a hozzávalókat. Kókuszos krémtöltelék 2 bögre aprított friss kókuszbél (nálam maradt a kókuszreszelék, amit beáztattam, és utána jól kinyomkodtam) 5 db jó érett banán 1/4 bögre kókuszolaj 4-5 darab magozott medjool datolya (nálam maradt a sima datolya) 1/2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje Turmixoljuk össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg finom krémes állagot kapunk, majd tegyük a hűtőbe. Megjegyzés: itt a krémnél, mint utóbb kiderült sokat számított volna az útifűmaghéj hozzáadása...! Legalább 3 evőkanállal tennék hozzá, hogy ne legyen folyós a krém! A krém végleges édessége pedig függ a banántól, kóstold meg, és ha nem elég édes, esetleg agave szirupot adhatsz hozzá! Csokimáz a tetejére 1 bögre friss kókuszbél (maradt a kókuszreszelék) 3 ek. kókuszolaj 1/2 bögre kakaópor 3 db magozott medjool datolya 3 db fekete füge (nálam sima füge) 1/2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje 1/4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Mixeljük össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg egy sűrű, sima krémet nem kapunk. Tegyük be a hűtőbe. Megjegyzés: itt a kókuszreszelék miatt kicsit darabos marad a máz. Ha mégis friss kókusszal dolgozol, akkor gondolom, ez elkerülhető! Minket nem zavart, de jobb ha tudsz róla!:) Fontos!: ahhoz, hogy szilárdulás után ne csomósodjon be a kókuszolaj a mázban, közvetlenül az elkészítés után tedd be a fagyasztóba kb. 1/2 órára, vagy akár kevesebbre! Díszítés 1 bögre vegyes bogyós gyümölcs 1 tk. agave szirup, vagy más növényi édesítő (sztívia, juharszirup, stb.) mentalevelek (elhagyható) Az eperöntethez turmixoljuk össze a növényi édesítőt néhány szem eperrel. Öntsük 6-8 darab nagy szemű, vékonyra szeletelt eper A torta összeállítása: 1. Nyomkodjuk a tortaalap masszáját a kókuszolajjal vékonyan kikent kapcsos tortaforma aljára. 2. Szedjük le a szárát, majd hosszában vékonyan szeleteljük fel az epreket, és a szélesebb felükkel kifelé nyomjuk a szeleteket a tortaforma pereméhez végig belül. A kisebb szeleteket felhasználhatjuk a díszítéshez. 3. Öntsük rá az alapra a kókuszos krémet. 4. Tegyük be a tortát a fagyasztóba 2 órára, hogy jól megszilárduljon! 5. Öntsük a tetejére a csokimázat, és tegyük be a hűtőbe, vagy a fagyasztóba, amíg megszilárdul! 6. Tálalás előtt tedd rá a gyümölcsöket, öntsd le az eperöntettel és díszítsd mentalevelekkel.
Hűsítő Mangókrém
2013. május 7. Fittanyuka Blog
Ahogy melegszik az idő egyre könnyebb és könnyebb és nyersebb ételeket kívánnunk. Nyáron sokkal könnyebb egy lúgosító táplálkozást, vagy akár nyers táplálkozást folytatni. A meleg miatt előtérbe kerülnek azok az ételek amelyek hűtik a szervezetet, ilyen minden nyers zöldség és gyümölcs, saláta, stb. Ha valami nyalánkságra vágyunk nyáron általában előkapom a turmixgépem és összeütök valami finomat, a gyorsaság sem hátrány. Édesítést nem használtam, maradt a gyümölcsök természetes édes íze. Ilyen az alábbi poharas desszert is: Hozzávalók: 1 db lehéjazott mangó 1 db lehéjazott alma 200 ml kókusz tejszín késhegynyi bourbon vanília 1/2 bio citrom reszelt héja 1/2 kk agar-agar, vagy útifű maghéj őrlemény kókusz chips a díszítéshez Az alapanyagokat alaposan összeturmixoljuk és a kókusz chipsszel díszítjük! Fogyasztás előtt le is hűthetjük kicsit. Fittanyuka
a kenyerek kenyere
2013. március 26. Vegasztrománia
nagy-nagy kedvencem sarah, a my new roots írója. szeretem a stílusát, szeretem azt, amit közvetít, szeretem, hogy vega és szeretem, hogy koppenhágában él (imádom azt a várost). és amikor azt hiszem, hogy már nem lehet fokozni a dolgot, akkor kiderül, hogy lehet (szóval többé nem állítok ilyen buta korlátokat). röviden szólva és minden túlzás nélkül az én életem is megváltozott azon a napon, amikor megláttam ezt a receptet. tavasz van. jó, most éppen nem úgy tűnik, mert ezeket a sorokat is egy "enyhe" hóesésben írom, de utat tör magának, higgyétek el. ilyenkor őrült vágyam támad rendbe tenni a tél alatt elhanyagolt szervezetemet. és a drága jelez is rendesen, tiltakozik minden műkaja ellen, zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat, magvakat kíván. ez a "kenyér" pedig abszolút megfelel ezeknek a kritériumoknak, nincs benne liszt, élesztő, viszont van benne sok-sok finom, izgalmas és egészséges dolog. a hozzávalókat tekintve volt, amit már ismertem régről, de akadt egy olyan összetevő, amivel most találkoztam először. ezek bioboltokban beszerezhetők, és bár van, aminek az ára magas, sok-sok kenyérre elegendő mennyiséget tartalmaz a kicsinek tűnő kiszerelés. psyllium útifű maghéj - "megfelelő rost mennyiség fogyasztása biztosítja szervezetének a megfelelő kiválasztást, ami az emésztőrendszer hatékony működéséhez szükséges, valamint biztosítja a szervezet számára az élelmiszerekben található minden fontos tápanyag felszívódását. egy szennyezett, bedugult emésztőrendszer megakadályozhatja az emésztés megfelelő működését. a legtöbb ember csak kb. 15 gramm rostot fogyaszt naponta, míg a megfelelő mennyiség több mint 25 gramm lenne. a rostok segítik a salakanyagok gyors távozását is a szervezetből, ezáltal hozzájárulnak egy teljes értékű egészséghez. oldható rostanyag tökéletes forrása az útifű mag, amely vízből képes a saját tömegének a hússzorosát magába szívni. ezáltal létrejön egy lágy zselé, ami elkezd felszívódni a béltraktusban. Ez segíti a toxikus anyagok eltávolítását, valamint segít megelőzni, hogy ezek az anyagok hosszú időt töltsenek a belekben. az útifű mag egy ideális forrása a rostoknak azok számára is, akik a búzára érzékenyek. nyugtató hatással bír az érzékeny belekre, amit a búza rostjai alaposan kidörzsölhetnek. az útifű maghéj teljesen természetes és biztonságos. a világon több millióan használják évről évre. a szervezet nem szívja fel, nem hat izgatóan rá, és nem okoz függőséget. ezen okok következtében alkalmas a hosszú távú használatra." (részlet a dobozáról) ezen szuper hatások mellett ez az az anyag, ami összetartja a kenyeret, és ami miatt nem kell lisztet használnunk. megköti a folyadékot, és a kenyér teljesen összeáll. nagyon érdekes megfigyelni a folyamatot. a chia azték zsálya mag omega 3 zsírsavak, antioxidánsok, fehérjék, élelmi rostok, vitaminok és ásványi anyagok természetes forrása. a lenmag tartalmazza a legtisztább és legtöbb esszenciális olajat,amire a szervezetnek szüksége lehet. gazdag A, B, C, D és E vitaminban. az ásványok közül nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, cinket, nátriumot, klórt, mangánt, szilíciumot, rezet, fluort, alumíniumot, nikkelt, kobaltot, jódot, krómot. (forrás: harmonet) a kenyér hozzávalók: (1 csésze = 250 ml) 1 csésze (135 g) napraforgómag 1/2 csésze (90 g) lenmag 1/2 csésze (65 g) mogyoró, vagy mandula 1 1/2 csésze (145 g) zabpehely 2 ek chia azték zsálya mag 4 ek psyllium útifű maghéj 1 tk só 1 ek juharszirup/méz/ ennek megfelelő stevia 3 ek olvasztott kókuszzsír, vagy ghee 1 1/2 csésze (375 ml) víz a száraz hozzávalókat egy hosszúkás sütőformába tettem, és jól összekevertem. egy tálban összekevertem a juharszirupot az olvasztott kókuszzsírral és a vízzel, majd ráöntöttem a száraz hozzávalókra, és elkevertem. az útifű maghéj beszívta a nedvességet, és a "tészta" összeállt. a tetejét elegyengettem, majd legalább 2 órát állni hagytam (közben elintéztem egy-két dolgot). a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a középső rácson sütöttem 20 percet, majd kiborítottam a sütőformából, és anélkül visszatettem (fordítva) a rácsra, és további 25-30 percig sütöttem (sütőfüggő, sarah 30-40 percet ajánl). a felszeletelés előtt hagyjuk kihűlni! zárható edényben 5 napig eláll, pirítva pedig egyenesen mennyei! ahogy sült, és a kókuszillat kiáradt a sütőből, elkezdtem további lehetőségeken álmodozni. biztos, hogy ki fogok próbálni egy édes verziót áfonyával, és lelki szemeim előtt megjelent egy hagymás, aszalt paradicsomos, rozmaringos verzió is. hmmmm..
Egyszerű nyers répatorta
2013. március 11. Napló étkeinkről, életünkről
Egy kis édességre vágytam pénteken, ezért készítettem répatortát. Kevés dolog kellett hozzá: 2 nagy répa + 1 alma sajtreszelőn lereszelve mazsola indiai útifűmaghéj - 2 teáskanállal tettem, de kevesebb is elég lett volna fahéj, vanília Ezeket összekevertem, majd egy kis tortaforma aljára simítottam. Tetejére: felolvasztott kókuszzsír, kakaópor, és egy kevés barnacukor keverékét tettem. De enélkül is finom. A gyerekeimnek is ízlett, bár csinálhattam volna édesebbre is :-)
Kakaós – narancsos nyers sütemény
Igazi kis finom, béltisztító fajta. Útifű maghéjat tartalmaz, melynek előnyeiről itt olvashatsz: Útifű maghéj (psyllium husk) Hozzávalók egy kb. 10 cm átmérőjű minitortácskához: - alap: kb. 5 evőkanál mandulaliszt (mandulatejből megmaradt szárazanyag, vagy őrölt mandula), 1 lapos evőkanál kakaópor, 1-2 evőkanál kókuszreszelék (elhagyható), 7-8 szem datolya, 2-3 evőkanálnyi mandulatej (vagy más növényi tej) - krém: 1 nagyobb narancs, kb. egyharmad avokádó, stevia por és citromlé ízlés szerint, 5-6 teáskanál útifű maghéj. Elkészítés: Az alaphoz a mandulaliszthez hozzákeverjük a kakaóport, majd a datolyát aprítógépben datolyavajjá (masszaszerű anyaggá) aprítjuk. Ezt összegyúrjuk a kakaós mandulaliszttel, a kókuszreszelékkel, és annyi mandulatejet adunk hozzá, hogy gyúrható massza legyen. A tortaforma aljára simítjuk. Erre tesszük a krémet: a narancsot, avokádót és az ízesítőket (stevia, citromlé) összebotmixereljük, hozzákeverjük az útifű maghéjat, és a torta alapra kenjük. Néhány percen belül az útifű maghéj felveszi a nedvességet, így nem fog folyni, a torta peremet levehetjük róla. A tetejét mézzel kevert kakaóporral (csokimáz) öntöttem le. Kivi és mandarin szeletekkel díszítettem. Jó étvágyat!
Szedres Csokoládé - Nyers torta
2012. december 28. Fittanyuka Blog
A karácsony után általában besokallunk az édességekből, cukros süteményekből. Ígéretemhez híven megosztom veletek ezt a nyers torta receptet amelyet a minap készítettem el újra, könnyű finomság a nehezebb karácsonyi sütik után. Nem mellékes, hogy gluténmentes és alacsony cukortartalmú! Próbáltam minél könnyebbre készíteni, semmiképpen nem szerettem volna aszalványokkal gazdagítani a magas cukortartalmuk miatt, továbbá számomra nagyon töménnyé teszik az ilyen fajta süteményeket. Nem kedvező az aszalványokkal való dúsítás, édesítés azok számára sem akik savasodásban, candidában szenvednek. ( Ők édesítés gyanánt részesítsék előnyben az agave szirupot a méz helyett!) Hozzávalók: Alap: 200 g beáztatott, lehéjazott mandula, megdarálva 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 40 g nyírfacukor vagy 2 evőkanál agave szirup 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 100 ml víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és egy kisméretű, kapcsos torta formába ( kb. 10 szeletes) belenyomkodjuk és 2-3 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Szedres krém réteg: 1 bögre friss vagy télen fagyasztott szeder ( habár természetesen értékesebb a nem fagyasztott változat) 1 avokádó 2 evőkanál agave szirup vagy méz késhegynyi bourbon vanília késhegyni őrölt fahéj ( erjedésgátló hatású!) 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1/2 reszelt citrom héja és leve Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az alaprétegre simítjuk. Nyers csokoládé réteg: 1 avokádó 2 evőkanál kakaó por 2 evőkanál agave szirup vagy méz 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1 evőkanál víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az előző két rétegre simítjuk egy krém lapát segítségével. A tortát 3-4 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Miután összeállt a torta, szétkapcsoljuk, tetejét megszórjuk kakaó porral, szederrel díszítjük. Hűtőben 2-3 napig eláll! Érdemes minél frissebben fogyasztani, mert a nyers gyümölcs gyorsan erjed! Fittanyuka
Sok zöldséges pizza
2012. november 11. Fittanyuka Blog
Gluténmentes, szénhidrát-csökkentett, élesztőmentes - anticandidás, magas rosttartalmú Szegény pizzát sok atrocitás éri, hogy nem tartozik az egészséges ételek közé, pedig csak az alapanyagok kiválasztásán múlik, hogy egészséges lesz-e a végeredmény vagy sem?! Emlékszem, hogy amikor először ettem Olaszországban pizzát csodálkoztam, hogy milyen vékony a tésztája és a húsmentes változaton a brokkolitól kezdve a spenótig telis-tele volt rakva zöldségekkel. Hidegen sajtolt olíva olajjal meglocsolva, friss bazsalikommal, az volt életem legfinomabb pizzája:) Az alábbi recept gluténmentes, hogy azoknak is kedvezzünk akik valamilyen oknál fogva nem fogyasztják a gluténtartalmú ételeket. Habár ha nincsen érzékenység bátran fogyaszthatjátok a tönkölylisztet , akár a pizza tészta elkészítéséhez. A tönköly kivételesen gazdag ásványianyagokban, növényi fehérjékben és nem utolsó sorban a magyar ősgabona! Nem egyenlő a sima búzaliszttel. Tehát a mi gabonánk, amely az itt élő emberek egyik értékes tápláléka. Tönkölylisztből készült pizza tészta recept: Itt! A fenti pizzát este is fogyaszthatjuk, én több zöldséget pakoltam rá, mint maga a tészta vastagsága. Hozzávalók: ( 4 fő részére) Tészta: 150 g mandula liszt 150 g kölesliszt 100 g rizsliszt 100 ml kókusz olaj 1 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 2 evőkanál útifűmaghéj őrlemény ( ez egy magas rosttartalmú növény), ennek hozzáadásával a tészta kevésbé lesz száraz, morzsalékos. 100 ml víz: a vizet apránként adagoljuk hozzá, mert az útifűmaghéj miatt gyorsan magába szívja a nedvességet. Először összekeverjük a száraz összetevőket, majd jöhet az olaj és a víz. Lehet, hogy szükséges lesz még hozzáönteni kevés vizet, mert a növényi rostok sok nedvességet magukba szívnak. A cél, hogy gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 1 órát a hűtőben pihentetjük. Feltét: Ízlés szerinti zöldségek: paradicsom, paprika, hagyma, cukkini, stb. Növényi sajt: Soyaproduct, vagy Viofast termékek, utóbbi szójamentes! Paradicsomszósz: 3-4 db paradicsomot 3 evőkanál hidegen sajtolt oliva olaj 1 kk szárított bazsalikom, 1 kk oregáno 1 kk himalaya só 1-2 cikk fokhagyma késhegynyi nyírfacukor Ezt a paradicsomszószt, most ne főzzük, csak a felaprított paradicsomot turmixoljuk össze a többi hozzávalóval és adjuk hozzá a préselt fokhagymát. A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki 1 cm-vastagságura. Nem állítom, hogy könnyű vele dolgozni, de ha nem marad egyben nyomkodjuk bele a tepsibe. Öntsük rá a szószt, pakoljuk rá kedvenc zöldségeinket. Én a paprikát, hagymát, cukkinit szeletelő segítségével hajszálvékonyra szeleteltem. A szeletelt növényi sajtot pedig tegyük szintén a tetejére és előmelegített sütőben 180 C fokon süssük 20-25 percig.Fittanyuka
Nyers almás-mákos sütemény
Villámgyors, finom, adalékanyagmentes nyers édesség. Nem eltúlozni a fogyasztását ennek sem, 1 szelet belőle bőven elegendő. Nyers gyümölcslapokat töltöttem meg almás-mákos töltelékkel, így olyan flódniszerűséget kaptam. Hozzávalók: 3 db gyümölcslap, áztatott mák, áztatott datolya, víz, alma - kesukrémhez: kesudió, víz, vanília por, méz - nyers csokimázhoz: kakaóvaj, kakaópor, stevia por, útifű maghéj Elkészítés: a gyümölcslapot [...]
Epres süti
2012. május 27. Gitta nyersétel blogja
Hiába no, mostanában ha édességre gondolok, mindig csak az eper jut eszembe. Almalapokból készült, felváltva csokis-epres-vaníliás rétegek között! A tetejére szintén csoki réteg került, és az oldalát is azzal vontam be. A fotózás után egy pillanat alatt elfogyott! Epres szelet Hozzávalók: 7 darab almalap (almát pépesítünk és aszalógépben megaszalunk, ha nincs aszalógéped, a légkeveréses sütő is megteszi, vagy készen is tudsz almalapot venni - ITT -) a csokis réteghez: 2 banán 15 dkg mandula 1 evőkanál méz 2 evőkanál kakaópor pici víz A mandulát megőröljük, a banánt villával szétnyomkodjuk. Kevés vízzel kikeverjük a mandulát, hozzáadjuk a banánt, mézet, kakaóport. Kenhető állagúnak kell lennie. az epres réteghez: 20 dkg friss eper Az epret vékony szeletekre vágjuk. Ne pürésítsük, mert eláztatja az almalapokat. a vaníliás réteghez: 15 dkg kesudió 1 kávéskanál vanília por 1 evőkanál méz 1 citrom kifacsart leve 1 evőkanál chia mag (vagy használhatsz más sűrítő anyagot is) kevés víz A kesudiót kevés vízzel simára turmixoljuk, hozzáadjuk a mézet, citromlét, vaníliát. Chia maggal sűrítjük. (ezzel egy órát várni kell, míg megszívja magát, és akkor kenhető állagú lesz. Használhatsz utifűmag héjt is, azzal is teljesen jó) Az első almalapra csokiréteg kerül. Szépen egyenletesen elkenjük, majd rátesszük a következő almalapot. Erre egyenletesen elterítjük az eper szeleteket. Eper szeletekkel Erre újabb almalap kerül. Most jön a vaníliás réteg: Vaníliás rétegA következő almalapra ismét csokis réteget kenünk, majd megint eper következik, és a végén újra vaníliás. A tetejét és az oldalát megkenjük csokikrémmel, és egy órára eltesszük pihenni, hogy az almalapok felpuhuljanak. Ezután lehet szeletelni, eperdarabokkal díszíteni. Tányéron :
Almapuding-torta nyersen
2012. április 23. Napló étkeinkről, életünkről
Régóta keresek olyan módszert, amivel olajos magvak, gabonák és aszaló nélkül, nyers gyümölcsökre alapozva tudok finom nyers vegán édességet készíteni. Végre sikerült! Reszelt almát kinyomkodom, ízesítem, és a levéből annyit teszek vissza, hogy az útifűmaghéjjal sűrű puding állagú legyen. Ez alkalommal szilikon formában még keményedett egy kicsit, majd kivettem belőle, és a lányom kedvéért kókuszzsírból, mézből és kakaóporból bevonót készítettem rá. Páromnak csak egy kis szeletet sikerült félretenni, és ahogy láttam, gyermekeim még annak a széleit is levágták :-) Jól illik az almához a mazsola, mák, citromhéj, fahéj, kókusztej - én leginkább ezekkel ízesítem. Eszközigény: nagy-lyukú reszelő, (lehetőleg szilikon) tortaforma
Húsvéti tortácska..
Véget ért az áldásos böjt, ami számomra mindig csodálatos élményeket nyújt. Idén nem sikerült teljesen elvonulnom a munkától, teendőktől, de igyekeztem némi időt szakítani az elmélyülésre, Csend- teremtésre. (Itt részletesebben is leírtam egy régebbi böjtömet, idén pedig Ági is sok hasznos információt osztott meg a léböjttel kapcsolatban) A végeredmény nagyon pozitív, remekül érzem magam, újult erővel vághatok neki az elkövetkezendő sűrű hónapoknak :) Ami még nagyon nagy élmény volt számomra, hogy idén a párom is együtt böjtölt velem, és ez egy csodálatos ajándék. A húsvéti nagy evések nálunk kimaradtak, nosztalgiával idézem fel- mindenféle sóvárgás nélkül- édesanyám füstölt sonkáját és az annak levében főtt tojásokat, amit mindig sok tormával és kaláccsal fogyasztottunk. Nekünk most könnyű, nyers zöldséges ételek jutnak isteni medvehagyma pestoval (amit idén csíráztatott-aszalt napraforgómaggal készítettem). A tegnapi édesség pedig egy körtetorta volt csokoládé öntettel, ami annyiban érdekes, hogy a töltelékét léböjtről maradt gyümölcspépből készítettem. A tésztához: 15 dkg mandula (aszalt) 15 dkg aszalt hajdinacsíra 20 dkg dió (aszalt) 1 ml ceyloni fahéj 13 dkg magozott iráni datolya 1 csipet Himalája só A töltelékhez: 2 bögre körte és almapép 1 mk citrushéj (én yuzu-t használtam) 1 darabka vanília 3 ek kókuszcukor 1 ek mesquite por 1 ek lucuma por 3 ek őrölt mandula 2 ek útifű maghéj díszítés: 2 db közepes méretű körte 2 ek juharszirup kevés fahéj csokoládé öntet: 6-8 dkg mandula, áztatva 3 ek kókuszreszelék 3 ek kókuszcukor kevés vanília 2 ek karobpor 3 ek nyers kakaópor 1 ek kókuszolaj, olvasztott A tészta összetevőit a datolya kivételével aprítjuk robotgépben, majd a datolyát a fűszerekkel és 1/2- 1 dl vízzel összeturmixoljuk. Összedolgozzuk a masszát a magos keverékkel, majd egy 25 cm átmérőjű piteformába egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát. Nem létfontosságú, de ha ropogós tésztát szeretnénk, aszaljuk kb egy éjszakán át. A díszítéshez szükséges körtéket kb 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk, átforgatjuk a juharsziruppal és a fahéjjal, majd aszaljuk néhány órán keresztül. A töltelék összetevőit összeturmixoljuk vagy összekerjük, majd beletöltjük a tésztánkba. Tetszés szerint elrendezzük a tetején a félig aszalt körteszeleteket. A csokiszósz összetevőit annyi vízzel turmixoljuk össze, hogy öntet állagot kapjunk. Ehhez kb. 1 1/2- 2dl vízre lesz szükségünk.
Ananászos csokitorta
Kedvenceim azok a nyers torták amelyek sok-sok gyümölccsel készülnek, így ellensúlyozzák a magos alap töménységét. Az ananász, csokival szerintem igazán jó páros, és az ananász már magában is olyan ízletes , édes, zamatos, hogy egyéb ízesítőt nem igényel. Igazán finom lett... Ananászos csokitorta Alap: 100 gramm kesudió 100 gramm mandula 15- 20 db datolya 50 gramm kókuszreszelék 50 gramm zabpehely kiskanál fahéj reszelt citromhéj ( 2 citromé) ha nem elég édes, méz Hozzávalókat konyhai robotgépben eldolgozzuk,megkóstoljuk, ha nem elég édes mehet hozzá méz, majd kicsi csatos tortaformába nyomkodjuk. Ananászos réteg: 1 ananász 3 evőkanál útifűmaghéj 1 ananász felkockázva, konyhai robotgépben kicsit aprítva. hozzákeverjük az útifűmaghéjat és mehet az alapra. Csokikrém: 2 avokádó 1 banán 5 evőkanál kókusztej ( elhagyható) 2 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaópor 6 evőkanál méz késhegynyi fahéj késhegynyi vanília A hozzávalókat konyhai robotgépben krémesre keverjük, majd a tortára kenjük. A tortát kókusz chipssel díszítjük. A tányér aljára kókusztejet is tehetünk.
Egzotikus gyümölcsgolyók
2012. március 10. Nyers konyha
Napokban készítettem ezt az édességet. Elég sokféle magot használtam, természetesen 1-2 félével is elkészíthető és helyettesíthető a többi. Ha marad tésztánk akár meg is aszalhatjuk. Egzotikus gyümölcsgolyók: 50 gramm zabpehely ( elhagyható ) 50 gramm napraforgó ( áztatva minimum 1 éjszakát) 50 gramm mandula ( áztatva minimum 1 éjszakát) 50 gramm mazsola ( áztatva 1 éjszakát) 50 gramm sárgabarack ( áztatva 1 éjszakát) 25 gramm szezámmag 1 banán 1 alma 2 szelet ananász 1 kiskanál fahéj csipet só A beáztatott magokat lecsepegtetjük, aprítógépben daraboljuk. Kiöntjük egy tálba. Az aprítógépbe beleöntjük a lecsepegtetett mazsolát, barackot, banánt, összevágott almát és az ananászt felkockázva. Jól eldolgozzuk, úgy hogy pépes állagot kapjunk. Hozzákeverjük a sót és a fahéjat. Ha ez kész ráöntjük az aprított magokra. Hozzákeverjük az egész masszához, majd a végén a zabpelyhet és a szezámmagot is beledolgozzuk. Ilyenkor meg lehet kóstolni, mennyire édes. Ha kívánatos lehet édesíteni mézzel, bár én nem szoktam. Ha száraz mehet még hozzá kicsi víz, ha nedves akkor egy kis zabpehely vagy útifűmaghéj. Kézzel golyókat formázunk belőle és kakaóporba vagy kókuszreszelékbe hempergetjük.
szedres kosárka no2
hétvégén edináéknál jártam balatonon. egy maroknyi kedves ember, zöldebbnél zöldebb levek, rengeteg friss, helyi gyümölcs, zöldségek a kertből, jó beszélgetések, és persze az elmaradhatatlan: nyers édességek. málnás kosárkák is készültek, az eredeti tervtől persze megint eltérve, de ezt senki sem bánta. gondoltam, elkészítem újból a fotózás kedvéért, de a végeredmény megint más lett.. a málnás krémen könnyíteni szerettem volna egy kicsit, így a kesu-málna-kakaóvaj helyett először egy gyümölcsréteget csináltam, erre jött a szerdes kesukrém. a körtés gyömbéres kosárkák készítésekor megmaradt pár alapom, ezt használtam fel most. összességében talán kicsit dominált a savanyú íz, ezért a bogyós desszertekhez inkább datolyás alapot fogok használni, a határozottabb mazsolás-kakaósat meghagyom a simább, lágyabb krémekhez. alsó réteg: az átpasszírozott szedret utifű maghéjjal kevertem el - 4 kosárkához kb 1-1.5 dl szederpép, 3 tk utifű maggal. (igen, ez nem egy hatalmas adag, de nem kell belőle sokat enni, másrészt az ilyesmi nem szeret sokáig a hűtőben állni, 1-2 nap után elszíneződik, bőrösödik a krém, frissen jó igazán. 4 kis kosárka pedig pontosan 4 főre elég, tehát nem is olyan kevés!) felső réteg: egy kis marék kesut néhány tk szederpéppel és egy tk kókuszvajjal kevertem sűrű krémmé, ezt simítottam a 4 kosárka tetejére. pici mézet is tettem hozzá, de ha elég édes a szeder, erre nincs szükség.
gianduiás-kakaóbabos trüffel, rózsavizes hógolyó
nyers, egész kakaóbab, az új szerelem. a gianduia pedig a régi, és nem kell választanom a kettő között :) belső réteg: törökmogyoró (áztatva, szárítva, krémesre darálva) méz külső réteg: törökmogyoró kesudió méz nyers kakaó kívül: kakaóbabtöret és egy leheletnyi keleti hangulat kedvéért: rózsavíz. hát jó, ez a poszt egy kicsit szentimentálisra sikerült.. hógolyók: kókuszreszelék kesudió (kb 1:2 arányban, krémmé őrölve) méz citromlé rózsavíz kókuszolaj és utifű maghéj kókuszreszelék a forgatáshoz sok citromot és rózsavizet használtam, hogy ezek az ízek domináljanak, de ettől elég híg lett a massza. egy kevés utifű maghéjtól és kókuszolajtól viszont szépen összeállt.
Cseresznyés eperlekvár
Őrizzük meg a nyár zamatát és illatát, mentsük el bíbor és karmazsin színeit üvegjeinkbe lekvárt főzve a finom, édes, piros bogyókból! Nincs is jobb reggeli hideg időkben annál, mint kinyitni egy üveg lekvárt és élvezni az üvegben elrejtett nyár ízeit egy szelet pirítós kenyéren vagy zab- esetleg kukoricakásán. Ráadásul ma már egyre inkább divat a hozzáadott cukor nélkül elkészített lekvár, hiszen édes lekvárt készíthetünk egy másik, édesebb gyümölcs hozzáadásával. Datolya, mazsola, füge és banán mindegyike természetesen édessé teszi lekvárunkat, így nélkülözhetjük az ipari feldolgozás útján nyert fehér cukrot. Ha egy másik - édesebb - gyümölcsöt használunk fel lekvárunkhoz édesítésre, többszörösen jól járunk, hiszen nem csupán édesítjük, de ismét rostot is adunk általa a lekvárhoz. "A fehér c ukor káros hatásai közé tarozik ugyanis, hogy alig tartalmaznak rostanyagot, így többet tudunk enni belőlük és az általuk készült ételekből is, mint a rostban gazdag táplálékokból. Ezáltal megterheljük gyomrunkat és emésztőszerveinket. A cukor sem vitaminokat, sem ásványi anyagokat nem tartalmaz, így feleslegesen égeti a szervezetet, csak üres kalóriát ad. Fontos tudni, hogy a cukor akkor sem válik egészséges táplálékká, ha azt vitaminokkal és ásványi sókkal egészítik ki - lásd a barna cukrot. A szervezetbe kerülve kiüríti a B1-vitamin raktárát is. A gyümölcsökben lévő cukrok, illetve ezek rendszeres fogyasztása nem okoz a finomított cukorhoz hasonló tüneteket. Ennek oka egyrészt az, hogy a gyümölcsökben nem a károsabb glükóz, hanem a hasznos fruktóz azaz gyümöcscukor dominál. (A fruktóz a vérkeringésben hosszantartó egyenletes vércukorszintet biztosít és nem terheli meg a hasnyálmirigyet. A gyümölcscukor másik előnye, hogy nem okoz erjedést - ellentétben a glükózzal.) Másrészt pedig még nagyobb mennyiségű gyümölcs fogyasztása esetén - a gyümölcs magas víztartalma miatt - sem fenyegeti szervezetünket az a veszély, hogy egyszerre sok cukorral kell megbirkóznia." (Tóth Gábor, élelmiszeripari mérnök) A recept Hozzávalók: - kb. 3 kg eper - kb. 2 kg cseresznye - 30 -40 dkg datolya/mazsola/füge/banán (vagy több, ha édesszájúbbaknak készül) - útifű-maghéj/agar-agar (opcionális) - üvegek - befőzési fólia Elkészítés: Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. - A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, az én epreim és cseresznyéim háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása - Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda- illetve, karcmentesek. Mossuk el őket. Ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk a kiválogatott eper és cseresznye szemeket, odatesszük főzni és közben krumplinyomóval kicsit áttörjük a gyümölcsöt, vagy botturmixot is használhatunk erre a célra. Míg az eper és cseresznye melegedik, a datolyákat vagy mazsolákat vagy fügéket előkészítjük. Az aszalt gyümölcsszemeket (datolyákat mag nélkül) kevés meleg vízben kicsit megáztatjuk, majd a datolyát vagy fügét felaprítjuk. Ízlésünknek megfelelően édesíthetjük vele a lekvárt. Nekem a több kg eperhez mindössze 30 dkg datolya elég volt. A felaprított aszalt gyümölcsöt hozzákeverjük a lekvárhoz és együtt összefőzzük. Ha banánnal dolgozunk, egyszerűen csak felaprítjuk a meghámozott banánokat és hozzáadjuk az eper-cseresznye együtteshez. Mivel én zselésítő anyag nélkül szerettem volna készíteni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy az eper levét leszűrtem. Ezáltal egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam. Ha nem szűrjük le, vagy még mindig nagyon folyékony és nem akarunk órákat a főzéssel tölteni, miután felforrt a lekvár, 3-4 púpos evőkanál útifű-maghéjat keverünk hozzá. Ha agar-agar-ral szeretnénk zselésíteni, ez eseteben a z agar-agar port vízben folyamatos kavargatás mellett feloldjuk és a forró lekvárhoz keverjük. Egy literhez 2 teáskanálnyit számoljunk. Igazán ahogy hűl, úgy zselésedik a lekvár vele. Végül a leszűrés után a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült eperlekvárt öntjük. (Használjunk konyhai kesztyüt és/vagy konyharuhát, hogy a kezünket le ne forrázzuk.) A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24-36 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Kókuszos banános nyers kuglóf
Ne ijedj meg attól, hogy "nyers". Úgy is mondhatnám, hogy sütés nélkül is elkészíthető. A nyers szót mégis ki kell hangsúlyoznom a recept címében, mert ez jelzi azt is, hogy enzimekben gazdag süti, nem esik át semmiféle hőkezelésen, a vitaminok, ásványi anyagok nem vesznek el hevítés során, tehát egészséges. Cukortartalma is a rostforrásban gazdag mazsolából, datolyából és banánból származik. Nem csak azoknak ajánlom, akik vegetáriánusok vagy nyers, esetleg főként nyers táplálkozást folytatnak. Ezt a süteményt ajánlom húsevőknek is, akik szeretik a banán és kókusz együttes ízét. Még nyár végén barátainkkal hosszú hétvégét töltöttünk fókás tengerpart közelében. Arra a hétvégére készítettem ezt a sütit. Sikerét mutatta, hogy nem csak a receptjét kérték el, hanem eldöntötték, vesznek útifű maghéjat, aminek a segítségével elkészíthetik ezt a finomságot. A recept A desszert alapja Hozzávalók: - kb. 2-3 bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró) - datolya és/vagy mazsola - víz Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vízet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Hűtőbe tesszük, míg a többi krém elkészül. A második réteghez: 10 dkg kókusz 1 nagyobb vagy 2 kisebb banán víz útifű maghéj A kókuszt beleszórjuk a turmixgépbe, kézmeleg vízet öntünk hozzá, annyit, hogy ellepje. Ezután tejszerű állagúra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a banánt és szintén turmixoljuk. Először egy púpos kanálnyi útifű maghéjt turmixolunk hozzá, várunk kb. 10 percet, mialatt kiderül, hogy elég-e ennyi, vagy kell még hozzá keverni (habos, zselés anyag kell, hogy keletkezzen, ami nem csöppen le a kanálról). Amikor a hab/zselé elkészült, kikanalazzuk egy tálba. Harmadik réteghez 10 dkg kókusz 1 nagyobb vagy 2 kisebb banán (ízlés szerint a kakaó/ karob miatt több is lehet) kakaópor és/vagy karobpor víz útifű maghéj A fentiekhez hasonlóan először kókusztejet készítünk, majd hozzáadjuk a kakaót, banánt, legvégén pedig az útifű maghéjat. Egy kuglóf formát folpackkal alaposan kibélelünk. A kakaós/karobos masszát/zselét elsőnek tesszük bele és elsimítjuk. Ezt követően a világos banános-kókuszos masszát simítjuk el és ennek a tetejére óvatosan ráformázzuk, enyhén rányomkodjuk a mogyorós-datolyás/mazsolás réteget. A tetejét folpackkal lezárjuk és néhány órára, akár egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a folpackkal könnyen kiemeljük a formából, folpackot leszedve már szeletelhetjük is.
Barackos nyers finomság
Ugyan ez a sütemény 3 rétegből épül fel, azonban nem tart sokáig elkészíteni. Egy jó turmixgép és aprítógép/daráló szükséges hozzá. Most, hogy barackidény van, terem a sok finom különféle barack, bármelyik fajtáját felhasználhatjuk hozzá, csak édes és érett legyen. Előnye, hogy nem kell sütni, csak a hűtőben pihentetni, hogy jól megdermedjen, valamint tele van rosttal, így igazán egészséges. A recept A desszert alapja Hozzávalók: - kb. 2-3 nagyobb bögre olajos magvak, mogyorófélék (pl.dió, lenmag, mogyoró) - datolya és/vagy mazsola - víz Elkészítés: Az olajos magvakat és mogyoróféléket külön külön jó alaposan megdaráljuk pl. kávédarálóval. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ha csak mazsolával dolgozunk, azt is beáztatjuk, hogy felpuhuljon, majd a vízet leszűrjük róla és hozzákeverjük a mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, ha szükséges ahhoz, hogy egy nagy gombócot tudjunk formálni ebből a masszából. Egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibélelelünk és az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük, míg a barackos krém elkészül. A barackos krém receptje Hozzávalók: - 2-3 bögrényi nagyon érett barack (fagyasztott is lehet) (Bármelyik fajta barack jó: nektarin, őszibarack, kopaszbarack, sárgabarack, stb.) - meleg vízben áztatott datolya (kb 1/2 bögrényi) - max. 1 dl víz - 5-6 ek útifűmaghéj Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket az útifűmaghéj kivételével tegyük bele. Indítsuk el, és ha a barackból barackszószunk lett, akkor kb 5-6 evőkanálnyi útifűmaghéjjal is turmixoljuk össze. Hagyjuk állni hűtőben. Nagyjából negyed óra múlva kenhető állagú krém lesz belőle. Ha nem elég szilárd ahhoz, hogy kenni tudjuk, még némi útifűmaghéjat keverjünk hozzá (fakanállal is átkeverhető). A kész krémet egyszerűen elkenjük az őrölt magokból készült tésztán. Hűtőben tároljuk további munkálatokig. Fehér hab receptje Hozzávalók: - 1/2 bögrényi dióféle - 1/2 bögrényi meleg víz - 1-2 ek áztatott mazsola vagy datolya - 1 ek útifűmaghéj Elkészítés: A diófélét és a mazsolát beleszórjuk a turmix gépbe (ha van lehetőségünk a diófélét előáztatni, még jobb), meleg vizet öntünk rá és összeturmixoljuk. Hamar egy tejföl-szerű állagot kell kapjunk. Hozzáadunk kb. 1 ek útifűmaghéjt, átkeverjük, majd a sütemény tetejére simítjuk. Végső műveletként megszórtam karobporral.
Sebestyén Tibor, aki húsáru eladóból vált vegánná
Sebestyén Tibor éveket töltött egy húspult mögött, majd megismerkedett két fiatalemberrel, akiknek vegán termékeket forgalmazó cégéhez, a Biorganikhoz került, szójajoghurtok, gabonapelyhek, mézhelyettesítők és növényi sajtok közé. Tibi nem hisz a véletlenekben, szerintem ennek így kellett történnie. Mostanra 5 éve vegán, de párja, és – hazánkban valószínűleg egyedülálló módon – kollegáinak kb. 90%-a is a növényi alapú étkezésnek hódol. Eredetileg megjelent: http://veganallatvedelem.hu/husaru-eladobol-valtam-veganna/ Mióta vagy vegán és hogy lettél az? Eleinte nem az állatok, a környezetvédelem vagy vallás érdekelt, hanem csak a saját egészségem. Végigpróbáltam, hogy milyen változást tapasztalok, ha fokozatosan elhagyom az állati eredetű alapanyagokat az étrendemből. Először a tejet. Figyeltem, hogyan változik a bőröm. Eltűntek a pattanások, majd a torkomban az irritáció is. Aztán jött a hús, a tojás... Igazán vegánnak közel 5 éve mondhatom magam. Nagy változáson mentél keresztül, hiszen korábbi munkahelyeden húsokkal dolgoztál. Igen. Régebben egy miskolci bolt húspultjában dolgoztam. Nagy húsevő voltam akkoriban, és ott ragadtam 4,5 évig. Akkoriban élveztem, de aztán Pestre jöttem, elhelyezkedtem a G Roby-nál. Véletlenül kerültem a vegán termékeket forgalmazó Biorganikhoz, amikor megismertem a mostani két főnökömet, akik hozzánk hordták a boltba az árut. Bár nem hiszek a véletlenekben, inkább azt gondolom, így kellett lennie. Emlékszem, mondta a főnököm, kóstoljak meg nyugodtan bármit, de engem nem érdekelt, vittem magammal otthonról a kis epres tehéntejes joghurtomat. Aztán egy alkalommal megkóstoltam egy gyümölcsös szójajoghurtot. Onnantól váltottam át a tejtermékekről ezekre. Nekem nem kell sok a váltáshoz, ha finom és jó minőségű valami, akkor onnantól azt eszem. Amikor aztán a cégtől kiküldtek pl. a Herbaházba, mindig vettem valami újdonságot. Zabitalt, szójakockát, mindenfélét kipróbáltam. A nagy fordulat akkor történt, amikor a főnököm meghívott egy étterembe, a Rózsa utcába, ami akkor még nem Napfényes étterem volt. Rendeltem egy vegán gulyáslevest és egy rántott szejtános ételt. Finom volt, és teljesen jól laktam vele. Egy részét még haza is kellett vinnem. Utána elkezdtem otthon én is próbálkozni, elkészíteni egy töltött káposztát, rakott krumplit vagy pizzát hús nélkül. Kezdtem átállni. Közben íriszdiagnosztikán is jártam, ahova gyomorfekélyszerű tünetekkel kerültem. Nem árultam el semmit magamról előre, azt sem, hogy fáj a hasam, mégis azt mondták, fel kellene hagynom a húsevéssel. Elvégeztem az útifüves tisztítókúrát, és nem ettem húst, figyeltem a testem reakcióira. Eléggé eredményes volt. Ezután elolvastam a Tejről őszintén című könyvet, amiből rájöttem, mi történik a tejfeldolgozás során, mekkora ipar is ez, és mekkora pénz van benne. Aztán egy másik könyvben, az Egészséges életmódban olvastam a húsról, hogy egyetlen állatnak milyen hatalmas termőterület kell ahhoz, hogy a táplálásához szükséges gabona megteremjen, és még nem beszélve arról, min megy keresztül élete során. Akkor el is dőlt bennem, hogy megpróbálok hús és tej nélkül élni. Tehát az egészséged mellett a környezetvédelem és az állatok védelme is bejött a képbe? Ekkor már igen. De annak idején, amikor elkezdtem, csak az egészségem érdekelt. Az a hír járja, hogy a Biorganiknál nagyon sok vegán dolgozik. Tudatosan alakult így, vagy vonzza a cég a vegán jelentkezőket? Ha felvesznek valakit hozzánk, nem kérdezik meg, hogyan táplálkozik. Csak az embert nézik, hogy milyen. De valóban sok a vegán, közel 50 fő dolgozik a Biorganiknál, és volt, amikor a 90%-a vegán volt. Mostanában a fluktuáció következtében kb. 60%. Van olyan, aki jelentkezik nem vegánként és a cégnél vegánná válik? Meggyőződik róla, hogy ez a helyes út? Ez rólam is elmondható, és ismerek még néhány olyan kollegát, aki itt változtatott. A párom, Évi is a cégnél dolgozik már. Eleinte, amikor megismerkedtünk, kölcsönösen hatottunk egymásra az étkezésben. Aztán a Biorganikhoz került ő is. Természetgyógyász, a cég pedig szeretett volna egy saját tanácsadót, aki telefonon ad tájékoztatást a termékekről az érdeklődőknek. Ő így került hozzánk, vegánként. Mit jelent ez a vegán-nem vegán arány a munkakörülményekben? Például hol és mit esztek napközben? A csapatépítés sem ökörsütésben nyilvánul meg, gondolom. Mindenki hoz magával ételt, és azt eszi. Az évenkénti céges karácsonyi vacsorát vegán étterembe szervezzük. Mi az, ami még más? Nagyon jó fejek a főnökök. Nem volt még ilyen munkahelyem. Nyíltan lehet velük beszélni, emberségesebben kezelnek, mint ahogy máshol látom. Ez a bánásmód kapcsolatban áll szerinted a vegán életmóddal? Persze. Itt nem csak a külsőleg megnyilvánuló dolgok fontosak, hanem a lelkiség is, az, hogy mi zajlik benned. Esélyt adnak bárkinek, figyelnek, hogy hogyan változol, mit tudnál még kihozni magadból. Én is nagyon sokat fejlődtem, amióta itt dolgozom. Milyen termékeket szeretsz igazán? A növényi sajtokat, amiket akár rántani is lehet. A szójajoghurt, bulgur, quinoa, köles, a jázmin rizs is mindennapos lett az étrendemben, sörélesztő pelyhet pedig majdnem minden ételre szórok. A reggeli pelyheket is eszem, változatosan, csakúgy, mint a növényi tejeket és az édesítő szirupokat, amelyek remek alternatívái a méznek. Vannak vegán tisztítószereink is, kedvencem a fürdőszoba-tisztító, tehát nem csak az étkezésben álltam át. Az interjút készítette: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Sebestyén Tibor, aki húsáru eladóból vált vegánná appeared first on VegaNinja.
túrós puffancs
2018. február 16. Beautilicious
Nagyon könnyen, és gyorsan elkészíthető pihe puha falatkák a nap bármelyik részére. hozzávalók - 1tojás - 150gr túró - 50gr tejföl - 30gr lenmagliszt - 15gr útifűmaghéj liszt - 60gr hajdinaliszt - 100ml víz - só - sütőpor így készítsd - Alaposan keverd össze a masszát - Sütőpapírral bélelt tepsibe adagold kanállal - Süsd 180fokon 20 perc alatt készre
mákos háromszög
2018. február 3. Beautilicious
Fehérje, rost, jó szénhidrátok, finom íz és egészség egy sütiben. hozzávalók - 40gr útifűmag héj - 40+40gr édesítő - 100gr zabliszt - 60gr búzasikér - 100ml forró víz - 2 tojás töltelék - 60gr mák - 150ml tej így készítsd - keverd össze a száraz hozzávalókat a tojásokkal - öntsd rá a forró vizet, és gyúrd össze a tésztát - a töltelékhez főzd össze a tejben a mákot az édesítővel - formázz négyzeteket a tésztából, töltsd meg, majd hajtsd félbe - süsd ki 180 fokon 20 perc alatt
puha kenyér
Egy igazán finom puha kenyér, ami az alakodnak sem árt meg, és este is nyugodtan ehetsz belőle.Idén sem maradunk ki semmiféle jóból ! Már készülnek az új receptek Hozzávalók - 85gr zabliszt - 15gr bambuszrost liszt - 75gr lenmag liszt - 25gr útifűmag héj - 1 tk só - fél tk szódabikarbóna - fél tk pirospaprika - 3 tojás - 50gr sajtkrém - 100ml tej - fél citrom leve Így készítsd - Törd fel a tojásokat - Öntsd össze a nedves hozzávalókat, és keverd össze - Keverd össze a száraz hozzávalókat is, majd fokozatosan add hozzá a tojásos keverékhez kevergetés mellett - Tedd a masszát tepsibe, vagy kenyérsütő formába - Süsd ki 180fokon 20perc alatt
sajtos csicsókás rúd
2017. november 24. Beautilicious
A zöldségek sokszínűsége annyira szuper! Imádom ! Ilyen ez a mai recept is, melyet a csicsóka alkotja. hozzávalók - 30gr kókuszliszt - 100gr zabliszt - 100gr lenmagliszt - 300gr csicsóka - 20gr útifűmaghéj - 200gr tejföl - 1 csomag sütőpor - só - reszelt sajt a szóráshoz így készítsd - Főzd meg a megtisztított csicsókát - Keverd össze a száraz hozzávalókat - A tejfölt add a csicsókához, majd öntsd ezt a keveréket a lisztes keverékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd reszelj rá sajtot - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 35percig
"nutellás" gombóc
2017. november 11. Beautilicious
Nutellával az egészségért? Naná! Nem kell lemondanod a sok finomságról. Sőt! Ez valami brutál finom lett. Igen tudom, ez nem nutella, de nagyon jó íze van, és százszor egészségesebb, mint a hagyományos nutella, ráadásul nyugodt szívvel falatozhatjuk, persze ezt is csak mértékkel. Hozzávalók - 500gr csicsóka - 1 tojás - 130gr zabliszt - 20gr útifűmag héj - 1 csipet só "nutellához" - 300gr csicseriborsó (konzerves) - 50ml kókusztej - 25gr kakaópor - 40gr édesítőszer Forgatáshoz kakaópor, de pirított zabkorpába, vagy akár darált mandulába is forgathatod Így készítsd - Főzd puhára a csicsókát, majd hámozd meg - Nyomd össze krumplinyomóval - Add hozzá a tojást, majd a többi hozzávalót is - A nutellához csak turmixold össze a hozzávalókat - A tésztából formázz korongot, töltsd meg nutellával, majd gyúrd gombóccá - Forró vízbe főzd meg kb 10 perc alatt, míg fel nem jön a víz tetejére - Forgasd kakaóporba
sütötökös pogácsa szívecske formába öntve
2017. október 29. Beautilicious
A kedvenc dolgaim összemixelve. :) Használjuk ki, hogy sütőtök szezon van, és játszunk a konyhában. Most pogácsákat gyártottam a szezon sztárjából. Nektek is csak ajánlani tudom. Hozzávalók - 250gr sütőtök - 150gr túró - 50gr natúr joghurt - 20g friss élesztő - pár csepp méz - 100ml tej - 100gr amaránt liszt - 50gr búzasikér - 30gr útifűmag héj - 20gr bambuszrost liszt - só Így készítsd - Süssük meg a sütőtököt - Az élesztőt langyos tejben és pár csepp mézben futassuk fel - Ha ez kész, a túrót, joghurtot, sütőtököt és a felfuttatott élesztőt turmixoljuk össze - A száraz hozzávalókat keverjük el, majd ezt a két keveréket alaposan gyúrjuk össze, majd dagasszuk - Tegyük félre megkelni, aztán nyújtsuk ki a tésztát - Vegyük elő kedvünk szerint formákat és szaggassuk ki a tésztát - 180 fokon 20perc alatt süssük készre
Fokhagymás sajtos rúd
2017. október 1. Beautilicious
Ezt a receptet akkor készítsd el, ha nem készülsz randira holnap :D. Aki szereti a fokhagymát, annak tuti bekerül a kedvencei közé ez a sós, rostban gazdag finomság. Hozzávalók - 60gr zabliszt - 40gr útifűmaghéj liszt - 50gr lenmagliszt - 1tojás - 6 gerezd fokhagyma - 150gr tejföl - só - szódabikarbóna - fél citrom leve - reszelt sajt a tetejére Így készítsd - A fokhagymát vágd apróra, majd kókuszzsíron pirítsd meg - Keverd össze a száraz hozzávalókat - A tojást verd fel habosra, és add hozzá a tejfölt és a citromlevet - Öntsd hozzá a száraz hozzávalókhoz, majd add hozzá a fokhagymát is - Gyúrd össze alaposan, majd tedd félre 20 percig pihenni - Nyújt ki 2 sütőpapír között, majd szórd meg reszelt sajttal - Süsd 180fokon 25-30percig
sajtos pogácsa
2017. szeptember 24. Beautilicious
Amikor itt a hétvége, a konyha nem marad üresen. :D Ezúttal valami sós finomságra gondoltam. Méghozzá az egyik legfinomabb sós rágcsára: a pihe puha sajtos pogácsára. Hozzávalók - 1 nagy cukkini - 50gr tejföl - 175gr csicseriborsó liszt - 25gr útifű maghéj - szódabikarbóna - fél citrom leve - só - a tetejére ízlés szerint sajt Így készítsd - A megtisztított cukkinit turmixold össze a tejföllel - Keverd össze egy külön tálba a száraz hozzávalókat - Öntsd bele a cukkinis tejfölös keveréket, majd utoljára add hozzá a frissen facsart citrom levét - Alaposan keverd össze, majd formázz belőle kis pogácsákat - Tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd szórd meg reszeltsajttal - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 20 percig
Sajttal töltött kifli
2017. szeptember 4. Beautilicious
Beköszöntött az ősz. Indul a sütőtök szezon. Jeeee! Amellett, hogy nagyon finom, nagyon egészséges is. Imádok sütőtökből sütni, ezért ma összedobtam egy kis finomságot. Kifliket sütöttem, és megspékeltem egy kis sajttal. :) Hozzávalók - 200gr sütőtök - 100gr light krémsajt - 30gr búza sikér - 30gr útifűmag héj - 175gr zabliszt - 35gr tökmagliszt - só - szódabikarbóna - fél citrom leve - reszelt sajt Így készítsd - A sütőtököt turmixold le a krémsajttal - egy tálba keverd össze a száraz alapanyagokat - öntsd bele a tálba a sütőtökös pépet, majd add hozzá a fél citrom levét - gyúrd össze a masszát - feled meg a masszát - nyújtsd ki mindkettőt köralakúra, majd vágd 8 egyenlő részre - Reszelj rá sajtot, majd egyesével tekerd fel a cikkeket - Süsd 180fokon 30percig
puha tejfölös puffancs
2017. augusztus 22. Beautilicious
Egy könnyed és puha finomság kenyér helyett vagy akár önmagában is. :) Hozzávalók - 150ml tejföl - 3 tojás - 50gr szezámmag ledarálva - 25gr útifűmag héj - 175gr zabliszt - szódabikarbóna - fél citrom leve - só Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - A sárgáját keverd ki a tejföllel és citromlével, a fehérjét verd kemény habbá - A habot forgasd a tejfölhöz - Keverd össze a száraz hozzávalókat egy külön tálba, majd szitáld a tejfölös keverékhez - A masszát adagold a tepsibe - Süsd 180 fokon 20-25percig
Zöldségtorta
2017. augusztus 13. Gitta nyersétel blogja
Igen, nem csak édes tortát lehet készíteni, hanem sósat is, csupa zöldségből. Ugyanolyan szép színes, csak nem gyümölcsös-édes, hanem céklás, répás, fokhagymás... ugye milyen izgalmas? Korábbi zöldségtorták - ITT - és - ITT - Többféle variációban készülhet, a lényeg az, hogy az alapja tömény, napraforgómagos, sós, esetleg lehet fokhagymás vagy más intenzív fűszerrel megízesítve, esetleg chili is jöhet :) A többi rétegben inkább a zöldség dominál, esetleg egy vékony növényi sajtréteg, a tetejére szintén sajt vagy avokádó réteg kerül Fontos, hogy minden réteget alaposan nyomkodjuk bele a formába, hogy jó tömör legyen. Fontos még, hogy hagyjuk állni legalább egy órát a hűtőszekrényben, hogy szépen lehessen felvágni, szeletelni. Most egy lehetséges recept jön, de bátran lehet variálni a zöldségeket, fűszereket és a rétegek sorrendjét is. Be lehet hozni pl. a zellert, édesburgonyát, spenótot, stb... Olyan zöldségeket használjunk, ami nem áztatja el a rétegeket, nem túl lédús :) Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet só, bors, pirospaprika 1 evőkanál víz 30 dkg mandulasajt 30 dkg sárgarépa, 30 dkg cékla 2 evőkanál utifűmaghéj só Elkészítés: a napraforgó magot aprítógépben a fűszerekkel együtt finomra őröljük, hozzáadjuk a pici vizet, hogy összeálljon egy kisebb gombóccá. Félretesszük. A sárgarépát egy csipet sóval aprítógépben nagyon finomra aprítjuk, szinte krémes legyen. Hozzáteszünk egy csapott evőkanál utifűmaghéjt. Ugyanezt tesszük a céklával is. Ha a cékla nagyon lédús lenne, akkor hagyjuk szűrőben kb 10 percig csöpögni. Ezután tegyük hozzá az utifűmaghéjt. Mandulasajt: készítsünk mandulatejet kb 30 dkg mandulából. A visszamaradt pépet ízesítsük sóval, sörélesztő pehellyel, citromlével. Ízesíthetjük snidlinggel, vagy bármilyen zöld fűszerrel, esetleg füstölt pirospaprikával. Sütőpapírral béleljünk ki egy 18 cm-es tortaformát. Nyomkodjuk bele a napraforgómagos alapot, kanál hátuljával, vagy egy műanyag habkártyával ,,döngöljük, majd simítsuk el. Erre öntsük a céklás zöldségmasszát, ezt is alaposan nyomkodjuk le. Erre jön a sajtréteg fele (kb 15 dkg), majd a sárgarépás réteg. A tetejére ismét sajtréteg kerül. Minden réteget alaposan nyomkodjunk le. Ez fontos, mert ez szilárdítja meg a tortát. Egy órára hűtőszekrénybe tesszük, utána szépen vágható.
piskóta kávékrémmel
2017. augusztus 8. Beautilicious
Az elképzelés nem ez volt, de nagyon jó ízűre sikeredett. Szerettem volna egy krémes süteményt csinálni, de a krém túl híg lett, ezért anyu tanácsára külön elraktam a krémet és külön a piskótát, majd fogyasztása előtt pár órával a piskótát meglocsoltam egy kis krémmel (na jó, igazság szerint jó sok krémmel :D ). Hozzávalók a piskótához - 1 banán - 1cukkini - 170gr zabliszt - 30gr kókuszliszt - 200ml növényi tej - 15gr útifűmag héj Hozzávalók a krémhez - 250gr mascarpone - 1 marék datolya - 3 tojás - 100ml fekete kávé Így készítsd - A piskótához a megtisztított cukkinit a banánnal és a tejjel mixeld össze - Keverd össze a száraz alapanyagokat - Öntsd hozzá a cukkinis keveréket, majd keverd össze alaposan - Sütőpapírral bélelt tepsibe öntsd a masszát - Süsd 180 fokon 35percig - A krémhez válaszd ketté a tojásokat - A sárgáját turmixold össze a datolyával, kávéval és a mascarpone-val - A fehérjét verd kemény habbá, majd óvatosan öntsd hozzá a mascarponés keveréket
Gluténmentes, vegán muffin és kenyér
Ez az étel és recept címében muszáj volt kihangsúlyoznom, hogy vegán, mert ha átböngésszük az internetet, kókuszliszttel készül kenyérféléknél mindig tojást használnak. Ez nem meglepő, hiszen a kókuszlisztre egy valami jellemző: nagy a vízigénye, sok vizet/folyadékot kell hozzá adni, hogy a megfelelő állagot elérjünk a kenyér készítésénél. A paleo változatokban a tojás pedig egyrészt folyadékot is pótol, másrészt lazítja is a tésztát. Nálam viszont az a helyzet, hogy tojás nincs a hűtőmben évek óta, és elvből sem alkalmazok hozzá. Így nem maradt más, mint a víz mennyiségét mindig növeltem és növeltem a tésztához, az arányokat pedig lejegyzeteltem. Ekként született meg ez az egyedi kókuszlisztes muffin és kenyér. Ebből a mennyiségből sikerült egy kisebb kenyeret sütnöm őzgerinc formában és néhány muffint is készítenem. A muffinok sós ízüek, ahogy a kenyérszeletek, így leginkább felszeletelve kenyérként funkcionáltak. Örülök, hogy ismét kikisérleteztem egy házilag elkészíthető gluténmentes kenyeret, ami szintén kukoricaliszt mentes is, ahogy a korábbi kalózkenyerem. A recept Hozzávalók: - 2.8 dkg élesztő - 6 dl víz - 22 dkg hajdinaliszt - 18 dkg kókuszliszt - 24 dkg barnarizs liszt - 1,5 dkg útifűmaghéj - 2 dkg olaj - 1 dkg só Elkészítés: Az élesztőt egy edénybe morzsoljuk. Felöntjük a kimért "kézmeleg" víz kb. felével. Amíg feloldódik a vízben (nem fog a tetejére feljönni, csak feloldódik), addig megdaráljuk a gabonákat. Mindegyiket külön. Kókuszlisztet nem én készítettem, hanem vettem, a hajdinát és a barnarizst finomra darálátam. A barna rizs fog tovább tartani. Ha nincs más, kávédarálót is használhatunk. Nekem van egy 500 wattos aprító-daráló gépem, azzal dolgoztam, de korábban már próbálkoztam rizst kávédarálóval őrölni, és ha sokáig daráljuk, lisztes, porszerű lesz. Az élesztős vizet egy kicsit megkeverjük, majd hozzáadjuk elsőnek az útifű-maghéjat. Ez az alap ahhoz, hogy jól sikerüljön a kenyér. Várunk kb. 1-2 percet, míg az útifű-maghéj magába szívja a folyadék egy részét. Hozzáadjuk a liszteket, sót, majd hozzáöntjük az olajat és végül vizet megint. Elképzelhető, hogy szükség lesz még kevés vízre. A képeken is látható, hogy egy kis gömbőcöt kell formálni az anyagokból. Amikor ez megvan, konyharuhával letakarva 20-30 percet pihentetjük. Ha kenyérformában sütjük, béleljük ki sütőpapírral, ha muffin formában, tegyünk bele muffin papírokat. A formákba helyezve mehet az előmelegített sütőbe, ahol kb. 30-40 perc alatt megsül. Ha enyhén barnul a teteje, tűpróbával ellenőrizzük, s ha nem ragad rá, akkor kész. Miután kihűlt, szeletelhetjük.
sós keksz
Akár ha a tojásrántotta mellé ropogtatnál valamit, akár mártogatósként, akár magában. Ez a ropogtatni való minden étkezésnél megállja a helyét. Megkívántam valami sósat, és csak gyorsan összeöntöttem néhány dolgot, nem gondoltam volna, hogy pár hozzávalóból ilyen finomat kutyulok majd. Hozzávalók - 175gr zabliszt - 25gr útifű maghéj - 150gr tejföl - 1 tk só - fokhagymagranulátum - fél citrom leve - szódabikarbóna Így készítsd - Keverd össze a száraz hozzávalókat - Add hozzá a tejfölt majd a citromlevet és keverd el alaposan - adagold a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe - süsd előmelegített sütőben 180fokon 20percig
Mandulasajt sörélesztő pehellyel, utifűmaghéjjal
2017. június 27. Gitta nyersétel blogja
Többféleképpen lehet mandulasajtot készíteni, már itt a blogon is van egy pár recept. ha kockára vágjuk, salátához keverhetjük Ez most egy olyan recept, ami lágy, mégis jó a tartása, lehet vágni, szeletelni. A krémességét a mandula finom rostjai adják, ha rajta hagyod a mandulán a héját, akkor kicsit barnás lesz a színe, az ízén nem változtat. Hozzávalók: 20 dkg mandula (beáztatott vagy blansírozott) 8 dl tisztított víz 2 evőkanál hidegen sajtolt oliva olaj 1 evőkanál sörélesztő pehely (ez adja meg a sajtos ízt) 1 evőkanál utifűmaghéj 1 teáskanál só (kóstold, és sózd ízlés szerint) 1-2 evőkanál citromlé Elkészítés: A mandulát először 4 dl vízzel turmixgépbe tesszük, és simára turmixoljuk. Felöntjük a maradék 4 dl vízzel, és átturmixoljuk még egyszer. Szűrőzsákkal átszűrjük. (tulajdonképpen azt is írhattam volna, hogy készítsünk 20 dkg mandulából mandulatejet, amit igyunk meg.) felvágva Annyit hozzátennék, hogy amikor mandulatejet készítünk, akkor a szűrőzsákkal a mandulamasszát jól kinyomkodjuk, hogy minél több folyadékot tudjunk kipréselni belőle, és hogy a visszamaradó pép minél szárazabb legyen. Nos... most itt ebben az esetben inkább hagyjunk egy kis nedvességet a pépben, ne legyen teljesen száraz. Ha régebben eltett mandulapépet veszünk elő, és azt használjuk, akkor 2-3 evőkanál mandulatejjel lágyítsuk vissza, hogy könnyebb legyen keverni, és szebb legyen a sajt állaga. A visszamaradt péphez keverjük hozzá a többi hozzávalót. Borítsuk formákba, és tegyük hűtőszekrénybe. Tálalás előtt vágjuk kockára. Hidegen 2-3 napig eláll.
dupla sajtos kifli
2017. június 20. Beautilicious
Egy igazán sajtos pékárura vágysz? Akkor ezt a receptet neked találtam ki :D. Nagyon sajtos, nagyon finom, nagyon szuper kifli. Hozzávalók - 1 gömb mozzarella - 200gr zabliszt - 10gr útifűmaghéj - fél citrom leve - 1ek kókuszolaj - szódabikarbóna - só - fokhagyma granulátum - 150gr trapista sajt - 1tojás a kenéshez Így készítsd - A mozzarellát morzsold össze és keverd össze a kókuszolajjal - Öntsd hozzá a lisztet, útifűmaghéjat, a sót és a fokhagyma granulátumot - Ezt alaposan gyúrd össze - A szódabikarbónát keverd el a citromlében, majd ezt is add hozzá - Nyújtsd ki a tésztát kör alakúra, majd vágd 8-10 szeletre - Kend meg tojással, majd szórd meg sajttal és tekerd fel - Előmelegített sütőben 170 fokon 30 perc alatt kész
Epres sajttorta
2017. május 26. Gitta nyersétel blogja
A tavaszi, nyári ünnepek legszebb, és mondhatom azt is, hogy a legfinomabb étele ez az epres sajttorta. Készítése közben türelem, alázat, finom mozdulatok szükségesek, itt nem szabad semmit elsietni. Az eredmény pedig lélegzetelállító. Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához: (a rétegek 25dkg, 50 dkg, 25 dkg, vagyis összesen ez a torta kb. 1 kg-os lesz díszítés nélkül) az alaphoz: 15 dkg beáztatott datolya 10 dkg kókuszreszelék 1 evőkanál őrölt arany lenmag csipet só a töltelékhez: 25 dkg kesudió 2 citrom leve és reszelt héja (bio citrom legyen) 2 evőkanál agavé szirup 15 dkg kókuszolaj 2-3 evőkanál tisztított víz az epres réteghez: 20 dkg eper 1 evőkanál agavé szirup 2 evőkanál útifűmaghéj a díszítéshez: eper Elkészítése: Az alaphoz először a datolyát és a fűszereket tegyük aprítógépbe, majd a lenmagot és annyi kókuszreszeléket, hogy egy nem túl lágy, formázható masszát kapjunk. Ha már kész datolyapépet használsz, akkor gép sem kell, hanem egy tálban ki tudod keverni a kókuszreszelékkel és a fűszerekkel. Inkább morzsás, mint pépes legyen. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, és a masszát egyenletesen lenyomkodjuk az aljára. A töltelékhez megolvasztjuk a kókuszolajat, és a citromlével, agavé sziruppal együtt turmixgépbe tesszük. Most jöhet a kesudió és épp csak annyi víz, hogy a turmixgép tudjon vele dolgozni. Ha túl sok vizet teszünk bele, a massza a tortában nem fog megszilárdulni, szobahőmérsékleten folyós lesz. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat is, és teljesen simára, homogénre turmixoljuk. Ráöntjük a tortaformában az alapra. A tetejét szépen simítsuk el, hogy teljesen egyenes legyen. Tegyük hidegre, hogy meg tudjon szilárdulni. (Fagyasztóba is mehet, amíg a felső réteget elkészítjük.) A következő réteghez az epret törjük össze villával, vagy aprítógépben a pulse funkcióval, hogy maradjanak benne még darabos részek. Tegyük egy szűrőbe, és a lecsöpögő eperlét fogjuk fel, kis poharakban ki lehet tálalni. A szűrőben maradt epermasszát édesítsük, majd tegyük hozzá az útifűmaghéjat (ez fogja kicsit megszilárdítani, zselésíteni a gyümölcspépet). Várni kell egy kicsit, amíg a kis maghéjak beszívják magukba a nedvességet, nem szabad türelmetlennek lenni. Ha túladagoljuk, akkor jó kemény lesz, szép és vágható, ugyanakkor a vizen kívül az útifűmaghéj az ízeket is magába szívja, és sajnos íztelen lesz a torta teteje. Szóval érdemes vigyázni. Vegyük elő a tortát a fagyasztóból, és az epres masszát simítsuk rá a tetejére. Arra vigyázzunk, hogy csak akkor tegyük rá a tortára, ha a töltelék már teljesen megszilárdult, különben bele fog folyni. Érdemes kivárni. Visszatesszük a hűtőszekrénybe teljes dermedésig. Tálalás előtt lapokra vágott eperszeletekkel díszítjük. A receptet megtalálod az Élő ételek ünnepnapokra című könyvemben, amit megrendelhetsz tőlem: lenartgitta101@gmail.com vagy a kiadótól, jobbra fent a borítóra kattintva.
PaKölNi, azaz a PAdlizsán-KÖles tócsNI és egy kis utazós szösszenet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 28. Zöld Avocado
PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Hamarosan ismét útra kelünk. Ilyenkor mindig igyekszem olyan recepteket kitalálni, melyekkel fel tudom használni a kamrában és a polcokon várakozó alapanyagokat. Mivel mottóm, hogy "ételt a szemétbe ki nem dobunk", igyekszem elpusztítani mindent, hogy ne maradjon utánunk semmi. Ennek a polckiürítő akciónak köszönhetőn jött a feladvány... Mit kezdjek a bontatlan kölessel, van egy csomó lenmagom, útifűmaghéjam és két db padlizsán is már a végét járja a hűtőben. A múltkori nagy sikerű csicseriborsó-sárgarépa-cukkini FALNI inspirálta a most elkészült kistestvérét, PaKölNi-t. PaKölNi, azaz a padlizsán - köles tócsni, mely a pakolós időszakra még szóviccnek is elmegy. Gyerünk, gyerünk pakolni, segít benne PaKölNi! :-D Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a változást. Szeretjük megélni az életet és felfedezni minél több országot, kultúrát, gasztronómiát, tájat stb. Ezt az évtizedet az utazásoknak, a különböző országok "otthonként" való megélésüknek szenteljük. Miközben látunk, tapasztalunk, tanulunk és rengeteget fejlődünk... Mindenkinek kötelezővé tennék min. egy fél év utazást más országokba. Sokkal jobb, mint bármilyen iskola! Hollandiában a legtöbb érettségizett fiatal útra kel 1 évre, utazgat, dolgozgat, önkénteskedik, megismeri a Világot és önmagát a Világban. Így sokkal könnyebben tér vissza a szólő országába és választ továbbtanulási lehetőséget vagy munkahelyet. Gondoljunk csak bele mennyire nem ismerjük magunkat és a lehetőségeinket még 18 évesen... mégis választanunk kell "Mi leszel ha nagy leszel" életet. És mennyi téves útra lépünk rá, vagy éljük le az életünket boldogtalanul a számunkra nem megfelelő szakmában... Szomorú. Most már tudom, hogy az utazás annyi mindenre gyógyír és válasz. Kinyílik a Világ minden értelemben. Amikről azt hittem korábban, hogy problémák és milyen rossz nekem, most már tudom, hogy semmiség. Találkoztam számtalan emberrel a Világ másik végéről, akik megmutatták, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért EU-s útlevelem van. Egyik nap még a tehenek földjén élek és dolgozom, másik nap már a Kanári szigetek egyik üzletében vagyok eladó. Könnyedén megtehetem, mert EU van. Miközben több ezer vagy talán millió ember szeretne változtatni az életén, a környezetén, amibe beleszületett, de nem tud, mert nem lehet. Mivel vagyok én jobb vagy több, mint az a brazil barátom, aki a nyomornegyedből felküzdötte magát az egyetemig, szuper okos és nagyon jó IT-s szakember? De mivel vízumköteles országból jött, hiába szeretne egy menő európai cégnél dolgozni, ahol kapkodnának a szakértelme és a tudása után, nem kap munkavállalási vízumot. Több ezer eurót fizet minden félévben a diákvízumért, hogy időt nyerjen magának miközben keresi a céget, aki "örökbe fogadná", mint munkavállaló. Közben pedig takarít vagy más betanított munkát végez, hogy meglegyen a napi betevő. Ilyenkor mindig rájövök, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen nekem EU-s útlevelem van. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Egy másik számomra nagyon tanulságos és értékes barátság egy örökké mosolygó fülöp-szigeteki lánnyal volt/van. Cathy mesélte nekem, hogy a hazájában átlagosan 8-10 gyermek van egy családban. Sok szép tini lányt adnak el a szülők emberkereskedőknek, hogy a többi testvérüket tudják etetni és iskoláztatni. 1 áldozat a másik 8-ért cserébe. A szerencsésebbeket külföldre adják férjhez, ahol a "gazdag" európai feleség életét élhetik. Ez számukra az álom élet. Kislányként amikor a szőke hercegről álmodoznak, akkor egy fehér bőrű, európai herceg képe kering előttük, aki repülővel érkezik és egészen Európáig repíti őket a szülői háztól. Az én barátnőm is ilyen életet álmodott és kapott is magának holland feleségként. Otthon holland történelmet, alap ismereteket tanítanak ezeknek a lányoknak, holland-filippínó internetes társkereső oldalakon regisztrálnak, majd amikor megvan a nagy "Ő", akkor holland vizsgát kell tenniük, ahol a holland ABC ismeretéről is tanúbizonyságot kell tenniük. Azok, akik megbuknak a vizsgán, nem mehetnek el. És mindez legálisan. Persze vannak LOVE sztorik is. Cathy barátnőm is szerencsés, hiszen a kiválasztottal végül a szerelem is kialakult, így habár az áhított európai élet csalódást okozott neki (túl sok szabály és kevés öröm), azért a társát megtalálta. Ilyen és ehhez hasonló barátságok után hatalmas hálát érzek érte, hogy szabadon választhattam meg a férjem és szerelemből házasodhattam. Ez is egy hatalmas kiváltság még mindig a mai Világban. Annyi minden van, amiért hálásak lehetünk, mert magyarnak születtünk. Ezek nagy részét csak akkor érthetjük meg, élhetjük át, ha egy kis időre elhatjuk a hazánkat és megismerjük a Világot. Mi is ismét útra kelünk és az idei év szorgos napjait Franciaországban fogjuk tölteni. Izgatottan és kíváncsian várom az új kalandokat, az új élményeket, a fejlődési lehetőségeket. Nektek is azt tudom ajánlani, hogy ha tehetitek, hagyjátok el időnként a komfortzónátokat, mert mindig megéri, bármilyen ijesztőnek is tűnik előtte az új kaland. ;-) És akkor vissza a recepthez... A recepthez, mely egyszerű, csak pár hozzávalóra lesz szükségünk, és szerintem a hagymás dödölle ízvilágához hasonlít a leginkább. Ha nem tudom, hogy köles van benne, akkor krumplira tippeltem volna. PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 2-3 személyre) - 2 db padlizsán - 1 bögre köles + 2 bögre tiszta víz - (Himalája) só, frissen őrölt fekete bors, 1 ek o regánó - 1 db kisebb vöröshagyma - 1 ek kókuszzsír - 1 ek útifűmaghéj - (2 ek lenmag - elhagyható) PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS 1) A padlizsánt hámozzuk meg, vágjuk fel kockákra és párolóedényben pároljuk puhára kb. 20 perc alatt. 2) A kölest a dupla adag vízben főzzük szét fedő alatt, ragacsosra, kb. 15 perc alatt. 3) A kihűlt és puhára párolt padlizsánt a vöröshagymával együtt turmixoljuk péppé. (Ehhez használhatunk zöldségaprítót vagy kézi botmixert. De villával is szét tudjuk nyomkodni a padlizsánt, amihez aztán hozzáreszelhetjük a vöröshagymát.) 4) A padlizsán + vöröshagyma pépet a kihűlt ragacsos kölessel és az összes egyéb hozzávalóval egy tálban kézzel összenyomkodjuk. Azért kézzel, mert úgy sokkal puhább lesz. A végén egy nagy hagymától illatozó masszát kell kapnunk. 5) Hagyjuk a masszát kb. 15 percet pihenni. 6) Vegyük elő a teflon palacsinta sütőnket és kevés kókuszzsíron süssünk a masszából tócsni szerű, tenyérnyi méretű plecsniket. Mindkét oldalt süssük aranybarnára. A puha tészta könnyen törik, ezért műanyag lapáttal fordítsuk meg őket, hirtelen mozdulatokkal. 7) Tálalhatjuk a kész PaKölNi tócsnikat diétánkhoz hű vegán natúr joghurttal, laktózmentes tejföllel, de akár avokádókrémmel is el tudom képzelni. Jó étvágyat kívánunk a rendhagyó és mégis egyszerűen elkészíthető ételhez! PaKölNi, azaz a padlizsán-köles tócsni (gluténmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Kedves Mit eszik a világ? rajongók! Büszkén jelentem, hogy már én is közétek tartozom! Eddig is tudtam, hogy az leszek, de a tegnapi napon tulajdonosa lettem a várva várt dedikált példánynak! ? Abban a szerencsében részesültem, hogy részt vehettem a hollandiai könyvbemutatón és megkóstolhattam néhányat ezekből a csodás receptekből! Aki kihagyta sajnálhatja, akinek pedig lehetősége lesz egy könyvbemutatón résztvenni, Ne hagyja ki!!! Nagyon megéri! Az ételek nem csak, hogy egészségesek, könnyen elkészíthetők, de finomak és ízletesek is!!! (Én még húsevő, jól megtermett férfiakat nem láttam így enni... Nem mozdultak el az asztal mellől és megnyalták mind a 10 ujjukat ?) Köszönöm Szonja, hogy vagy, hogy megteremtetted ezt a csodát, hogy útmutatást adsz egy általam választott új kihívásban és életmódváltásban, és hogy a barátomnak mondhatlak!!! ? ?" /Barbi/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)
2016. december 22. Zöld Avocado
Ha szeretnéd egy kicsit feldobni az idei karácsonyi bejgliket és biztosra menni, hogy minden glutén- és/vagy laktózérzékeny, illetve vegán vendéged is bátran ehessen az édességből, akkor itt van 3 nagyszerű recept, amivel tutira mehetsz! Az előző receptben sütésmentes, tápanyagban gazdag datolyagolyókat hoztam nektek 7 féle ízben. Most ehhez hasonló nyers vegán bejgliket és a keksztekercshez hasonló ízvilágú "kókusztekercset" szeretnék megmutatni. Egyszerűen elkészíthetőek, sütést sem igényelnek és szinte minden diétába beleférnek ezek a finom desszertek. Akár már hetekkel korábban elkészíthetjük és a fagyasztóban tárolva várhatják a napot, amikor a vendégek elé kerülnek az ünnepi asztalra. Nekem kifejezetten jól esnek az ilyen könnyen emészthető, gyomrot nem terhelő édességek, a tartalmas karácsonyi menü után. Fogadjátok sok szeretettel őket! nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) HOZZÁVALÓK mákos bejglihez: - 100 g darált mandula - 150 g magnélküli datolya - 100 g darált mák - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú lehetőleg) diós bejglihez: - 100 g darált kesudió - 100 g aszalt szilva - 1 tk őrölt fahéj - 100 g dió (lehet 50 g pekán és 50 g sima dió is) - 1 db narancs reszelt héja kókuszos tekercshez: - 100 g darált mandula - 150 g magozatlan datolya - 100 g kókusz reszelék - 200 ml kókuszkrém - 1 ek útifűmaghéj - 2 ek karob por nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Előáztatjuk a datolyát és az aszalt szilvát is min. 3-4 órára, a diót/pekán diót min. 24 órára, míg a kesu diót min. 10-12 órára. (A mandulát úgyszintén, kivéve, ha bolti darált mandulát használunk.) A MÁKOS BEJGLI készítésénél 1) az áztató víz nélküli datolyát megfelezzük. Az egyik felét (50 g) a darált mandulával a nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. A cél, hogy egy kézzel is jól gyurmázható, egynemű tésztát kapjunk. Ezt két folpack között (nyers sütiknél hasznos, mert így nem ragad a sodrófára a tészta, és sokkal könnyebb felszedni a nyújtódeszkáról is.) kinyújtjuk téglalap alakúra. 2) A mákos töltelékhez a darált mákot, a reszelt citromhéjjal, és a maradék datolyával szintén a gépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. Ha nagyon szemcsés maradna 1-2 ek tiszta vizet tehetünk hozzá. 3) Ezzel a mákos krémmel megkenjük a már kinyújtott mandulás tésztalapot, majd egy kanál hátuljával kicsit elegyengetjük a mákot, hogy ne hulljon morzsákra, és hozzáragadjon az alaptésztához. 4) Az alsó folpack segítségével (ezen van a töltött tésztánk) elkezdjük óvatosan feltekerni a bejglit, mint, ahogyan azt az eredeti bejglivel is tennénk. 5) Miután feltekertük, a folpack-kal becsomagolva mehet a hűtőbe min. egy éjszakára. Sokkal könnyebb szeletelni, ha előtte állt a hűtőben egy pár órát. A DIÓS BEJGLINÉL a mákoshoz hasonlóan 1) a kesut és az aszalt szilva felét, a reszelt narancs héjával összedolgozzuk, majd kinyújtjuk két folpack között. 2) A diós töltelékhez a diót és az aszalt szilva másik felét, a fahéjjal összedolgoztatjuk a gépünkkel, majd a krémet, amit kaptunk, rákenjük a kinyújtott kesu lapra. 3) Óvatosan feltekerjük, be a hűtőbe, és kész is. A KÓKUSZOS TEKERCSHEZ 1) ugyanazt a mandulás alapot elkészítjük, mint a mákosnál, azzal a különbséggel, hogy teszünk bele karob port is, amitől ,,csokis lesz a tészta. 2) A kókuszos töltelékhez a kókuszreszeléket megdaráljuk kávédarálón, hogy minél kisebb szemű legyen, szinte porszerű. 3) Hozzáadjuk a kókuszkrémet és az útifűmaghéjat. Összekeverjük, majd rákenjük a kinyújtott ,,csokis tésztára. 4) Óvatosan feltekerjük, és mehet is be a hűtőbe éjszakára. nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) Kellemes Karácsonyi Készülődést kívánok mindenkinek és Karácsonykor se feledjétek: Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Változatos datolyagolyók egyszerűen, akár az ünnepi asztalra is (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
2016. november 15. Zöld Avocado
datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, mely a Bibliában is fel-felbukkan, és feltehetően már az időszámításunk előtti Mezopotámiában is ismerték és fogyasztották. A datolya az araboknál az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Növényi hormontartalmának köszönhetően az arab kultúrákban gyakran fogyasztják a változókor idején a nők, hogy elősegítsék a hormonháztartás egyensúlyának megtartását. Jelentős természetes kalcium és magnézium forrás, illetve rosttartalmának köszönhetően hozzájárul a tökéletesebb emésztéshez. (Székrekedés és aranyér esetén is a testünk is fellélegezhet napi 1-2 szem datolya fogyasztása után.) Jelentős természetes cukortartalmától gyorsan kapunk új energiára pár szem datolya golyó elfogyasztása után. Főleg, ha a golyókba még ún. szuperételeket is elrejtünk. Népszerű és egyszerű desszert következik, ahol az alap hozzávalók egyformák, az ,,extra hozzávalókkal a végeredmény mégis változatos. Nem kell őket sütni, rengeteg fajta alapanyagból elkészíthetjük, és kb. 15 perc munkát igényelnek. Mutatok nektek 7 különböző ízű datolyagolyó ötletet, melyek csak kiindulási alapok. A variációk száma végtelen! Kísérletezzetek bátran, mert elrontani nem lehet! Melyik recepttel kezditek? HOZZÁVALÓK (fajtánként 15 darab kb. 3 cm átmérőjű golyóhoz) datolyagolyók (nyers vegán)1) narancsos - diós: - 100 g áztatott datolya - 1/2 narancs frissen facsart leve - 2/3 bögre dió ledarálva - meghempergetni reszelt narancshéjban 2) pisztáciás - lime-os: - 100 g áztatott datolya - 60 g apróra tört pisztácia - 50 g darált mandula - 1/2 zöld lime leve és a reszelt héja - 2 ek bio kakaópor / karobpor - megforgatni darált pisztáciába, és reszelt lime héjban Megjegyzés: A datolya mennyisége az áztatott datolyára vonatkozik. (A datolya helyett használhatunk aszalt szilvát is.) 3) chiás - vörösáfonyás 4) mákos - citromos 5) pekándiós - répás 6) almás - diós 7) kókuszos - karobos datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (nyers vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Áztassuk be a mag nélküli datolyát min. 3-4 órára, majd az áztató víz nélkül tegyük az aprítógépbe (Botmixer is jó. Sőt! Ha elég puhára ázott a datolya, akár a kezünkkel szétnyomkodva is pépesíthetjük.) 2) A ,,lekvárrá zúzott datolyát tegyük egy keverő tálba a többi hozzávalóval, majd kézzel gyúrjuk alaposan össze. (Ha túl nedves az alapanyag - függ a felhasznált datolyától - , tegyünk hozzá 1/2 evőkanál útifű maghéjat vagy chia magot vagy még több darált mandulát, hogy keményebb tésztát kapjunk. Ebben az esetben hagyjuk állni a nyers tésztát golyózás előtt, hogy magába tudja szívni a nedvességet az útifű maghéj vagy a chia mag.) 3) Formázzunk golyókat, majd hempergessük meg őket a választott ízesítésnek megfelelő hozzávalóban. 4) Fogyasztás előtt tegyük őket a hűtőbe min. 2-3 órára. datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) Kíváncsi vagy a többi datolya golyó receptre? Szeretnél még több természetes alapanyagot, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, diófélét fogyasztani, de nincs ötleted, hogyan készítsd el őket? Jön a Karácsony. Érkezik a gluténérzékeny, laktózérzékeny, cukorbeteg vendégsereg. Manapság egyre nagyobb kihívás a különböző diétát követő vendégek igényeit kielégíteni! Szeretnéd, ha mindenki jóllakottan, elégedetten és lenyűgözve hagyná el az otthonod? A Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... c. recepteskönyv már Magyarországon is kapható! 170 db egészséges recept, magyar szerzőtől, nyomtatott és elektronikus formában is. Az e-Könyv höz már 1 995 Ft -tól hozzájuthatsz! Kíváncsi vagy rá mit mondanak róla korábbi vásárlóink? Katt a "Ti küldtétek" menüpontra! Szeretnél belelapozni a könyvbe? Itt megteheted: Mit eszik a Világ? Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán) datolyagolyók (gluténmentes, nyers vegán)
Vegán kakaós protein palacsinta
Ha fogyni szeretnénk, vagy legalábbis nem hízni a szénhidrát mennyiséget csökkentsük, de így is élvezhetjük a finom ízeket, ráadásul tej,-laktóz és tojás nélkül. Az volt a cél, hogy mindenféle felesleges szénhidrát és zsír nélküli palacsintám legyen, amelyet gyorsan, akár reggel is előállíthatok. Ez a palacsinta abszolut lisztmentes, gluténmentes és vegán, hozzáadott cukrot sem tartalmaz, rosttartalma viszont magas. Hozzávalók: 4-5 db kisebb palacsinta 60 g ( 2 evőkanál) vegán kakaós fehérjepor: absorice 1 teáskanál kakaópor csipet szódabikarbóna 2 dl rizstej 2 evőkanál kókuszliszt 1 evőkanál útifűmaghéj édesítés ízlés szerint ( a fehérjepor elég édes, steviával van édesítve) 1 teáskanálnyi kókuszolaj Az olajjal kikennjük a palacsinta vagy egy tapadásmentes sütőt. Az összetevőket összeturmixoljuk és kis adagokban, hasonlóan, mint az amerikai palacsintát kisütjük. Ha kis halmokat sütünk könnyebb megfordítani és nem esik szét. Tetszőleges gyümölccsel tálaljuk.
Napraforgó sajt friss zöldekkel
A sajtmániám még mindig nem szűnt meg, ez is egy isteni alternatíva? Hozzávalók: 1 bögrényi áztatott szotyi 1 ek forrázott kuszkusz 1 fej lilahagyma 1 kisebb sárgarépa 1/4 citrom leve 1 kk tiszta só 1 kk kurkuma 2 ek inaktív sörélesztőpehely 1 ek házi mustár 1 kk méz 1 tk útifű maghéj a formázáshoz A […]
Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra
2016. március 25. Zöld Avocado
kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem. És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok! Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók / kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.) Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula / mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb): - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt. Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra. A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni. A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák / áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával? És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-) Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-) KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)
Székrekedés hatékony kezelése 3. rész - Ájurvédikus megközelítés és jógagyakorlatok
2016. február 21. Élj harmóniában
A székrekedéses téma mindhárom részét az ájurvéda ajánlásai alapján írtam. A z elsőben a kiváltó okokról olvashattál , hogy megértsd mivel is állsz szembe (itt olvashatod). A második rész a székrekedés általános kezeléséről szólt (ezt itt olvashatod ) V égül a mai bejegyzésben középpontjában, ahogy korábban ígértem néhány ájurvédikus sajátosság az általános ajánlásokon túl , valamint a székrekedés megelőzésében és a kialakult probléma kezelésében lényeges jógagyakorlatok és a a megfelelő légzés áll. Az ájurvéda (az ájurvédáról itt olvashatsz ) megkülönböztet több féle székrekedést egymástól, vata, pitta, kapha típus szerint. Vata típusú székrekedésnél alhasi puffadás, a vastagbél szárazsága jellemző és sokszor száraz bőrrel , fájdalmas szellentéssel, fejfájással, szorongással jár. Az ilyen típusú székrekedés kialakulásában nagy szerepet játszanak a száraz, könnyű ételek, rendszertelen táplálkozás, idegeskedés, szorongás. Nyelven barnás lepedék látható. Fontos a meleg, szaftos ételek fogyasztása, elsődlegesen édes, sós, savanyú ízek előnyben részesítése, rendszeres életmód és a nyugalom. P itta típusú székrekedés általában lázas betegségek, gyulladások kísérője. Ingerlékenységgel, düh-vel, erős testszaggal társulhat. Elképzelhetőek ilyenkor epe és máj probl émák is. Nyelven vöröses vagy sárgás lepedék látható.Fontos a savanyú, csípős, fűszeres és sült ételek elkerülése, valamint a májat terhelő zsíros ételek elkerülése is. Kedvezően hatnak a saláták, nyers zöldségek és a fanyar, keserű és édes ételek. Kapha típusú székrekedésnél a háttérben általában a túl sok nyálka okozza dugulást. Ilyenkor levertség, nehézségérzet, nyálka felhalmozófás, fáradtság esetleg az alhasi részen ödéma jellemez ő. Az ilyen típusú székrekedés kialakulásában a nehéz, nyálkásító ételek fogyasztása, túl evés, túl alvás, napközbeni leheveredés , mozgásszegény életmód játszik szerepet. A nyelven fehéres lepedék látható. Hasznos a csípős fűszeres ételek fogyasztása, keresű és fanyar ízek előnyben részesítése. Kerülni kell a húst, tejterméket, édességet, zsíros ételeket, tésztaféléket, pékárukat és a krumplit. Ilyenkor jót tesz néhány napos forralt vizes böjt is. Nagyon nagyon szükséges a fizikai és szelleme aktivitás, rendszeres testmozgás. Fontos, hogy mindig az emésztést (az emésztés tüzét az "agnit") kell javítani és a kiváltó okokat megszüntetni - egy új életmód kialakításával . Ne tünteti kezelést alkalmazz. N em jók a hashajtók és a beöntések, mert tovább gyengítik a beleket és az emésztőrendszert. Gyorssegélynek hasznos, ha komolyabb székrekedésnél böjtöt tartasz. Ha szükséges akkor egyél triphalát vagy útifűmagot, ezek segítenek serkenteni az emésztést és meghozzák a várva várt eredményt. Ha nagyon akut esetről van szó, akkor Vata típusúaknak a ricinusolaj, Pittáknak akár egy kis meleg tej ghí-vel vagy aloé gél és K apha típusúaknak a szenna levél tud segítséget jelenteni vagy akár az aloé is jól alkalmazható. Kapháknak hashajtó olajok nem javasoltak. Pontosabb útmutatást és további információkat dr. David Frawley: Ájurvédikus Gyógyítás könyvében olvashatsz, melyet felhasználtam szakirodalomnak a cikk összeállításához. és végül, néhány gondolat a jógapózokról, melyek segítenek az emésztést javítani. A jógagakorlatok is fontos részét képzik egy ájurvédikus terápiának. A rendszeres jógagyakorlással megelőzhető a székrekedés kialakulása, de a már kialakult problémán is sokat segíthetsz, ha a beleidet átmozgatod néhány jógapóz segítségével. A jóga nem csak erősebbé és rugalmasabbá teszi a testet, de segít a belső szervek működését felélénkíteni, javítani a test működési folyamatait. A jóga harmonizálja a légzést, keringést, emésztést, hormonrendszert. Minden jógapóz nagyon kedvezően hat, de csokorba szedek néhányat, melyek erőteljesebben hatnak az emésztésed javítására. Nem minden jógapózt csinálhat minden ki - pl. van amit magas vérnyomással nem ajánlatos gyakorolni, van amelyiknél a nyaki gerincsérv tud kizáró tényező lenni. Mielőtt elkezdenéd a jógagyakorlást, mindenképpen konzultálj hozzáértő jógaoktatóval. Mardzsarászana (cica póz) Pavana muktászana (szeleket felszabadító póz) Sasankászana (babapóz) Adho Mukha Svan ászana (lefele néző kutyapóz) Álló jógapózok: Trikonászana (háromszögállás ), Uttanászana (állásból előrehajlás), Tadászana (hegytartás) Ülő jógapózok: P ascsimottanászana (ülésből előrehajlás), Dzsanú sirsástana (fej a térdhez póz) C savaró pózok : csavarás hátonfekvésben, V akrászana, Ardha Matszjendrászana F ordított testhelyzetek: Szarvangászana (gyertyaállás), Matszjászana (halállás), Kandarászana Na gyon fontos még a megfelelő légzés is A legtöbb ember nem tud helyesen lélegezni, aminek a következtében nem használja a rekeszizmát jól. Amikor megfelelő a légzés, azzal átmasszírozod a belső szerveidet és serkented az emésztőrendszer munkáját is. Sajátítsd el a rekeszizomlégzést hozzáértő jógaoktató segítségével és végezz rendszeresen légző gyakorlato kat. Ez segít az emésztés javításában, a belek munkájának felélénkítésében és az elméd elcsendesítésében. Í gy az idege sség alapú székrekedés kockázatait minimalizálhatod. A cikksorozatban szereplő ajánlásokat fokozatosan kezd el beépíteni az életedbe. Sosem egyszerű új dolgokba belekezdeni, mert sok kitartást, erőfeszítést kíván meg egy új dolog. Sajnos m indig egyszerűbb a régi életvitelt folytatni. De amikor látod, hogy a korábbi életvitel nem jó eredményre vezetett, akkor biztos lehetsz benne, hogy feltétlenül szükséges változtatnod. Az erőfeszítéseid meghozzák majd az eredményt, amikor érzékeled jobb a közérzeted, több energiád van, megszű ntek a panaszaid, erősebb az immunrendszered, kevesebbet vagy beteg, esetleg fogytál néhány kilót és kiegyensúlyozottabb lettél:) Sok kitartást kívánok az emésztésed javításához:) szertetettel: Kati
Tejszínhab tej nélkül? Lehetséges!
2015. december 18. Gréta konyhája
Ha tej, azt mondom kókusztej, mandulatej, mogyorótej, rizstej, máktej... Ha tejföl, joghurt, akkor azt mondom szójatejföl, szójajoghurt, kókuszjoghurt, magtejfölök... A sajtokat is könnyedén elkészíthetjük otthon, vagy széles választékban megvásárolhatjuk bioboltokban, akár a Trappistát, Füstöltet, Cheddart, Mozzarellát, és most már Parmezánt is. Ha tejszín, akkor szójatejszín, rizstejszín, mandulatejszín... De a nagy kérdés, hogyan tudunk megszokott textúrájú, mégis egészséges, növényi, tejszín ízű habot készíteni a különböző sütikhez, krémeket. Tapasztalatom azt mutatja, hogy először mindenki a nagyáruházakban kapható, és növényi tejszín jelzővel illetett termékekhez nyúl, amelyek cukrozatlan változata még jó is lenne számunkra, ha az összetevők címszó alatt, nem látnánk felsorolva a tejfehérjét, és nem pálmazsírból és hidrogénezett növényi zsírokból készülnének, amelyek egészség-és környezetkárosító hatásúak. Így más alternatívák után kell nézni az arra allergiásoknak, és a vegánoknak is. Elkezdtem kísérletezni a főzőtejszínekkel, de nem jártam sikerrel. Egy külföldi blogon olvastam a kókusztejszínhabról, ami leírva nagyon egyszerűnek tűnt, és jóval olcsóbbnak, mint a fentebb említett alternatívák. Vegyünk egy magas zsírtartalmú sűrű nagy kókusztartalommal rendelkező konzerv kókusztejet és egy éjszakra tegyük hűtőbe. Csak közvetlenül akkor vegyük ki a hűtőből, ha felverjük. Egy tálba fölözzük le a sűrű krémes a doboz tetején ülő kókuszkrémet,. (a vízszerű maradékot a dobozban hagyjuk, és mondjuk a legközelebbi turmixunkba tudjuk tenni ) Hozzáadjuk a nádporcukrot, vagy stévia port(ízlés szerint) és gépi habverővel felverjük. A másik verzió, ha habszifont használunk, ez esetben a sűrű kókusztejszín a legmegfelelőbb, amit pici kókusztejjel hígíthatunk, teszünk hozzá egy teáskanál útifűmaghéjat , elkeverjük, majd mehet a szifonba. Tehetünk bele stévia port, vanília aromát. Jól összerázzuk. Minden legyen hűtőhideg.!!! Az ebből készült édességeket érdemes hűtőben tartani, mert előfordulhat, hogy szobahőmérsékleten elkezd olvadni, még mielőtt felszolgálnánk.
Tündér bounty
2015. november 10. Éltető ételek
Az elnevezés egy kedves ismerősömről van, ugyanis ő készített egy ilyen finomságot. Bár ő csokipudingot tett a tetejére, én leegyszerűsítettem, így egyszerűen egy csokis avokádókrém került rá. De finom csokis datolyakrémmel vagy banánkrémmel is. Hozzávalók: Tészta: - 20 dkg kókuszreszelék megdarálva - 2 evőkanál méz vagy juharszirup - 3 evőkanál útifűmaghéj - kb. 2 dl kókusztej - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - csipet só Csokikrém: - csokis datolyakrém - vagy csokis avokádókrém - vagy csokis banánkrém útifűmaghéjjal Elkészítése: - A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy tésztát. Egy tortaformába nyomkodjuk bele. - Készítsük el a csokikrémet, és tegyük a tetejére. - Pihenjen a hűtőben 1-2 órát. :) Datolyakrém: beáztatott datolya kókuszkrémbe + kakaópor + vaníliapor Csokis avokádókrém: puha avokádó + kakaópor + kókuszvirágcukor + vaníliapor + narancsolaj Csokis banánkrém: banán + kakaópor + vaníliapor + narancsolaj
Francia krémes
Beindult a sütőtök szezon, szerencsére tele van vele a kertem, és az mellett, hogy rendkívül egészséges, isteni finom! Nyersen az íze még intenzívebb, édesebb ;) Próbáljátok ki! Hozzávalók: Középső krémhez: 1/2 sonkatök 1 hüvelykujjnyi reszelt friss gyömbér 1 kk vanília 1 ek méz 1 ek kókuszolaj 1 banán 1 tk útifű maghéj 1/2-1 dl datolyalé […]
Datolyás almatorta
2015. szeptember 24. Éltető ételek
Gyakran készítek nyers édességeket, ennek a tortának az elkészítése sem volt több 30 percnél. Persze érdemes a hűtőben pihentetni úgy 1-2 órát, utána szépen szeletelhető és fogyasztható is. Nem kell sütni, gluténmentes, cukormentes és vegán is. Szóval... szuper egészséges. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg áztatott/szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg darált arany lenmag - vaníliapor - fahéj Alma töltelék: - 50 dkg alma - 5 dkg datolya - 2 evőkanál útifűmaghéj - szegfűszeg - gyömbér - fahéj - vaníliapor Bevonat: - 10 dkg datolya - 1/2 banán - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - 1/2 mokkáskanál szegfűszeg Elkészítése: - A datolyát áztassuk be úgy 1-2 órára, de csak éppen annyi vízben, hogy ellepje. Érdemes előtte kisebb darabokra felvágni a datolyát. - A tésztához a diót és a datolyát késes darálóval dolgozzuk homogénné. Gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Egy 18 cm-es tortaformába jó alaposan nyomkodjuk bele a tésztát. - Az almát mossuk meg (nem kell meghámozni), és magozzuk ki. Daraboljuk fel annyira, hogy még ne legyen pépes, kissé darabos maradjon. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. Tegyük rá a tésztára. - A harmadik réteghez mindent turmixoljunk össze, és mehet is az almás rétegre. - Tegyük be a hűtőbe pár órára.
Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. szeptember 3. Zöld Avocado
lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz, energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába. bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket. brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 fej lila hagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/2 frissen facsart citrom leve - 1/2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható) - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk. A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba. A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti. Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)
Egyéjszakás csokoládépuding chiamaggal
2015. augusztus 2. Éltető ételek
Ennél egyszerűbben pudingot nem nagyon lehet készíteni. Csak össze kell turmixolni mindent, majd egy éjszakára érdemes a hűtőben pihentetni. De ha te hamarabb szeretnéd enni, akkor is várj vele 3-4 órát. Egy kis banános granolával és gyümölccsel rétegezve tápláló pohárkrém kerekedik ki belőle. Hozzávalók (4 adag): Csokipuding - 0,5 liter rizstej - 6 dkg chiamag - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 6 db aszalt datolya kis darabokra vágva - 1/2 kávéskanál fahéj - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1/2 érett banán - 3-4 csepp narancsolaj - csipet himalája só Kókuszkrém - 1/2 doboz kókusztejszín - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - 1 evőkanál útifűmaghéj - málna - áfonya Elkészítése: A csokipudinghoz mindent turmixoljunk vagy botmixerezzünk össze.Tegyük be a hűtőbe 1 éjszakára, de legalább 3-4 órára.Másnap a kókusztejszínt keverjük ki a mézzel és az útifűmaghéjjal. Hagyjuk állni úgy 10 percet.Egy pohárba rétegezzük málnátcsokipudingotkókuszkrémetáfonyátbanános granolával megszórhatjuk a tetejét.
Csokis málna kockák
2015. július 5. Gitta nyersétel blogja
Itt a málna szezon, mikor is készíthetnénk el ezt az egyszerű, mégis nagyon finom édességet, ha nem most? Ennek a receptnek tetszik az egyszerűsége, hogy kevés alapanyagból áll, és mégis sikeres nyers édesség. Használhatunk kész csokoládét is, jó minőségű, bio csokit olvasszunk fel, és abba mártogassuk bele a gyümölcszselé darabokat. Hozzávalók: 1/2 kg málna (lehet fagyasztott is) 6 datolya apró kockákra vágva (ezzel is édesítünk) 2-3 evőkanál utifűmaghéj (psyllium husk) 2 evőkanál kakaó vagy karobpor 5 dkg reszelt kakaóvaj (vagy ha nincs, akkor kókuszolaj) édesítés tetszés szerint, de itt jobb választás a stévia vagy a xilitol A gyümölcsöt összeturmixoljuk a datolyával, és kicsit szűrőbe tesszük, hogy a felesleges lé lecsöpögjön. Hozzáadjuk az utifűmaghéjat, jól elkeverjük, és 1-2 cm vastagon elterítjük egy lapos tálcán. Fél órára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjen. Az így kapott gyümölcszselét felkockázzuk, majd belemártogatjuk a csokimázba, és betesszük egy rácson a fagyasztóba 5 percre. A csokimázhoz felolvasztjuk a kakaóvajat (vagy kókuszolajat), majd hozzáadjuk a kakaót, az édesítőt, és jól összedolgozzuk. Tipp: banánból, meggyből, őszi vagy sárgabarackból is nagyon finom!
Meggylekvár (cukormentes, de édes)
Rájöttem, hogy alapjába véve nagyon szeretem a lekvárokat, különösképpen a házilag készített lekvárokat. Igen, azokat, amiket nem gyárban készítenek, hanem valaki az otthonában főzi, keveri, édesíti, beleteszi a szeretetét Legalább is én mindig jó érzéssel készítem, főzőm be őket. (Idén sajnos lehet kimarad a lekvárfőzés, aminek nyomós oka van, egy változás, ami előtt állunk, ami majd az olvasónak is kiderülhet a későbbiekben, ha sikerrel járunk...) Jól esik télen, tavasszal elővenni őket, amikor már gyümölcs alig beszerezhető, megízesíteni vele a palacsintát, reggeli kását, süteményt, stb. Tavaly nyáron (2014-ben) a fb-on találtam rá egy ismerősöm "hirdetésére", miszerint a sok gyümölcstől omladozó meggyfáit le lehet szedni. Teljesen ingyen. Köszönöm Timinek, a kétgyermekes anyukának, a lehetőséget, mivel így készülhettek el a meggylekvárjaim, amelyek nem tartalmaznak cukrot, sem zselatint, mégis dzsemmes állagúra sikerültek. Mi a titka? Kiderül a receptből! A recept: Hozzávalók: - kb. 4 -5 kg meggy - 50 dkg datolya (vagy több, ha édesszájúbbaknak készül) - útifűmaghéj - üvegek - befőzési fólia Elkészítés: Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. - A gyümölcsök alapos átmosása (háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása, meggy kimagozása (Köszi Judit a meggymagozót! :) Férjemnek meg a kimagozást! :) ) - Az üvegek előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk, majd kimagoztuk a meggyet, odatesszük főzni és közben krumplinyomóval kicsit áttörjük a gyümölcsöt, vagy botturmixot is használhatunk erre a célra. Míg a gyümölcs melegedik, a datolyákat előkészítjük. A datolyaszemeket (mag nélkül) meleg vízben kicsit átmossuk, majd felaprítjuk őket. Ízlésünknek megfelelően édesíthetjük vele a lekvárt. Nekem a 50 dkg datolya elég volt. A felaprított datolyákat hozzákeverjük a lekvárhoz. Dzsemmes állagát az útifűmaghéjnak köszönheti, amit a lekvárfőzés utolsó 10-15 percében keverjünk az addigra szétturmixolt meggyhez, literenként kb. 1 nagy púpozott evőkanállal. (Igyekeztem úgy összeturmixolni a gyümiket, hogy maradjon néhány meggy egészben is, mert így sokkal jobban szeretem a meggylekvárt.) A vízzel felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült dzsemet öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik, ha nem több. Szóval ellenőrizni ráér másnap este. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.
Rebarbara-narancs lekváros diós muffin (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Rebarbara... egy furcsa és a magyarok számára kissé idegen zöldség, melyből főleg édességek, sütemények, lekvárok készülnek. Az elmúlt pár hétben jó pár magyartól hallottam, hogy "de mi az a rebarba, hogy néz ki, és milyen íze van?". Bevallom őszintén 1 évvel ezelőttig én sem tudtam, annak ellenére, hogy nyugat-európában tele vannak a boltok polcai vele áprilistól-júliusig. Emlékszem, hogy fogalmam sem volt mire fogom felhasználni, de láttam, hogy mindenki beteszi a bevásárló kosarába, ismerős volt a neve, és még érdekesen is nézett ki, ezért hát úgy döntöttem, lesz, ami lesz, vegyük meg, és majd kitalálunk mellé valami receptet. ;-) Az első receptet az Interneten találtam. Még ismeretlen volt számomra ez a misztikus zöldség, ezért nem vagánykodtam, és egy az egyben lemásoltam, amit a neten találtam. Nem mondom, hogy rossz volt, mert elfogyott, de nem váltunk rebarbara kedvelőkké tőle. Az első találkozás nem volt maradandó élmény... Eljött az idei rebarbara szezon is, és újra megpróbálkoztam vele. Ezúttal már bátrabban mertem újítani, és a végeredmény valami fenomenálisan finom lett! :-) A narancsos rebarbara lekvár abbahagyha tatlanul finom, és a diós tészta tökéletesen kiegészíti a rebarbara fanyar mégis édes ízét. A kanál nyalogatás kihagyhatatlan része a sütemény készítésnek ebben az esetben. Avatatlan vendégeknek is megvolt az első nagy találkozás ezzel az ismeretlen zöldséggel, és ők is imádták ezt a süteményt! Szóval kedves Olvasóm, ha még nem kóstoltál rebarbarát, akkor ez egy tökéletes lehetőség rá, hogy megszeresd! :-) "A rebarbara rosttartalma különösen magas, különleges és finom összetevője lehet egy tavaszi méregtelenítő, béltisztítókúrának. A rebarbara levele mérgező, húsos, pirosas szára viszont finom, egészséges és diétás nassolnivaló lehet. Mivel 100 gramm rebarbara csak 16 kalóriát tartalmaz, bűntudat nélkül fogyaszthatod akár reggelire, akár uzsonnára. Ám jellegzetes, fanyar ízét ne cukorral próbáld meg tompítani, inkább egyél hozzá más gyümölcsöket, például banánt vagy epret. A rebarbara gazdag A-, B1-, B2- és C-vitaminban, így segít beindítani a zsírégetést, flavonoidjainak köszönhetően fokozza az anyagcserét, káliumtartalmának köszönhetően pedig kiváló vízhajtó is. A népi gyógyászat székletlazító, bélműködés-szabályzó tulajdonsága miatt is használja. A rebarbaráról fontos tudnod, hogy oxálsavat tartalmaz, ami rossz hatással lehet a szervezeted kalciumháztartására, ám ahhoz, hogy ez a negatív hatás érződjön, napi egy kilogramm rebarbarát is meg kellene enned." Forrás: Femina Bár a rebarbara alacsony kalória tartalmának, és vízhajtó hatásának köszönhetően diétás ételnek számít, ez a recept elég sok édesítőszert tartalmaz, így egyáltalán nem mondanám fogyókúrás süteménynek. Előnyére váljon azonban, hogy sem fehér lisztet, sem fehér cukrot, sem semmilyen nehezen emészthető hozzávalót nem tartalmaz. Sokkal könnyebben emészthető, mint egy hagyományos bolti sütemény, így várhatóan nem parkol sokáig a testünkben. Ez a diós muffin, narancsos rebarbarás lekvárral, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egészséges, glutén-, tojás- és laktózmentes édesség. Látványos és rendhagyó, így ételallergiás vendégeknek is bátran kínálható! ;-) (Kivéve a dió allergiásokat.) HOZZÁVALÓK: (12 db muffinhoz) - 100 g mandula liszt vagy darált mandula - 70 g rizsliszt - 100 g darált dió (ha előre beáztatjuk, könnyebben emészthető) - 60g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 2 dl növényi tej (mogyoró tej vagy mandula tej a legjobb) - 1 tk őrölt fahéj - 1/2 tk szódabikarbóna - 6 ek kókusz olaj - - 5 szál rebarbara (kb.350 g) - 40 g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 1 nagy érett narancs ELKÉSZÍTÉS: A muffin tészta száraz és folyékony hozzávalóit dolgozzuk külön-külön össze, majd keverjük egybe, és tegyük a választott sütő formánkba. Előmelegített sütőben, 190°C fokon 30 perc alatt elkészül az illatos tészta. A lekvárhoz a rebarbarákat megtisztítjuk a fás végektől, alaposan megmossuk, és éles késsel kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. (A piros héj maradhat.) Egy lábasban (fedő nélkül), közepes lángon feltesszük főni a rebarbara darabokat, összekeverve a választott édesítőszerrel, és 1 nagy narancs frissen facsart levével. Addig főzzük kevergetés mellett, míg meg nem sűrűsödik a lekvár. Ha túl híg lett, tegyünk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, vagy csöpögtessük le egy szűrőben. Kihűlés után kanalazzuk a diós tészták tetejére. Nagyon finom és nagggyon puha desszertet kapunk, még kihűlés után is! :-) Kínáld meg a vendégeidet is gyomor barát, tápláló, de mégis finom desszertekkel! ;-) Megjegyzés: A képeken is jól látható, hogy nem hagyományos muffin sütőt használtam. Nem kell megijedni, mert ilyen sütőforma nincs otthon neked, kedves Olvasó! A hagyományos muffinok tetejére is rá lehet a lekvárt kanalazni. Az ízén semmit nem változtat a forma, ahogyan elkészíted! :-)
Reggelire fel! - bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán)
bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Ki ne ismerné a "kettőt előre egyet hátra" érzést, ami zöldborsó pucolás közben tör ránk, főleg, ha gyerekek is vannak a környezetünkben?! :-) Emlékszem én is imádtam gyerekként, amikor a nagymamám fáradságos munkával leszedte a kertben a friss és édes zöldborsót, majd leült egy székre az udvaron, és elkezdte egyenként fejteni őket. Ez egy igen időigényes konyhai művelet, és akkoriban még nem tiszteltem úgy az időt, sem a nagymamám kemény munkáját, ezért még én is rájártam a zsenge borsó szemekre, csentem őket, amikor csak tudtam. Persze így még tovább tartott megpucolni az aznapi borsó leveshez való mennyiséget, hisz míg ő kiszedte két zöldborsó hüvelyből a szemeket, addig én megettem egy teljes sort. Ne haragudj nagymama, de olyan nehéz ellenálni ezeknek a friss, roppanós fehérje szemeknek! ;-) Feltehetően nagyon sok millió nagymama és unoka között lejátszódott már ez a történet, hisz a régészek 6-7000 éves leletekkel tudják bizonyítani a borsó létezését a Földön. Eleinte állati takarmányként használták, és csak jóval később fedezték fel az emberi szerveztre gyakorolt jótékony hatását. zöldborsó "A zöldborsó értékes táplálék, magját voltaképpen éretlenül szeretjük. Sárgán és szárazon volna érett. A zöldborsó kalóriaértéke 100 grammban 88 kcal, nagyjából a burgonyáéval azonos. Fehérjetartalma nagy, 5-7 g, s bár ezt régen nem tudták, de kifejezetten bőséges fehérjetartalma miatt volt nagy becsű takarmánynövény. Nagyon sok esszenciális aminosavat tartalmaz. A száraz sárgaborsóban nyilván kevesebb a víz, 20-25 % fehérjét, 1-3 % zsírt, 60 % szénhidrátot tartalmaz. 0,4 g zsír és 10-14 g szénhidrát van benne. További értékes tápanyagai a karotin, a B1- és B2-vitamin. Ugyancsak 100 grammban 2 mg C-vitamin van. Ásványi anyagai közül a foszfor és a kálium van nagyobb, 1 mg fölötti mennyiségben, a mikroelemek közül a vas, cink, mangán és réz említésre méltó." Forrás: Házipatika Bazsalikomos zöldborsókrém, a népszerű zöldség kence, akár a hétvégi pikniken is! A vegetáriánus étkezésben fontos fehérjeforrás a zöldborsó, és a hüvelyével együtt fogyasztható cukorborsó is. Készíthetünk belőle leveseket, főzelékeket, köreteket, de még kenyérre kenhető zöldségkrémeket is. Én is egy ilyen gyorsan elkészíthető, finom, és tápanyagban gazdag reggeliző krémet hoztam nektek! :-) Használjuk vastagon rákenve a szendvicseinkre, teljeskiőrlésű kenyéren, vagy sokmagvas, élesztőmentes kenyér lapocskákon, jó sok friss zöldséggel, csírával. Szalámi és sajt nélkül is nagyon laktató, és élvezetes reggeliket készíthetünk a házi bazsalikomos zöldborsókrémmel. Akár a hétvégi piknikre is magunkkal vihetjük ezt a krémet, és biztosan nagyon népszerű lesz! ;-) bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK:300 g zöldborsó szem - 1 ek mustár, 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors ízlés szerint - 1 ek extra szűz olíva olaj - 1/4 lila hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-4 dl víz (ha főztük a borsót, akkor a főző vizet is használhatjuk) - 3-4 nagyobb friss bazsalikom levél - 1 marék tökmag előre beáztatva (2-3 órás áztatás) - (opcionális tápanyagérték növelő: 1 ek sörélesztő pehely, 1 ek útifűmaghéj, 1 marék kendermag) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: Mint a legtöbb zöldségkrém, a bazsalikomos zöldborsókrém is nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. A lila hagymát, a fokhagymát 2-3 evőkanál vízzel felengedve pépessé turmixoljuk, majd beleszórjuk a friss bazsalikom leveleket, és még pörgetünk 2-3 fordulatot a turmix gépünkön. (Nem jó a bazsalikomnak, ha túl sokáig érintkezik a fém késekkel, ezért ha van otthon mozsár, zúzzuk abban szét a leveleket a turmix gép helyett.) Az előre beáztatott tökmagról leöntjük az áztató vizet, és 1 evőkanál vízzel és olíva olajjal krémesre turmixoljuk a gépben, miközben hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, mustár). Most jön a borsó. Elkészíthetjük a krémet nyers borsóból vagy főtt borsóból is. Nyersen sokkal több ásványi anyag és vitamin található benne, ezért édemes inkább nyersen fogyasztani. A szép zöld borsószemekhez öntünk kb.1 dl vizet, és addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Keverjük össze a borsós krémet, a tökmagos krémmel, és a hagymás turmix-szal. Kenhető krémes állagot kellene kapnunk, így ha még szükséges tegyünk hozzá vizet. (Ha sűríteni kellene, őröljünk még hozzá tökmagot, és por formájában keverjük bele.) csíra A kész zöldségkrém tápanyagértékét növeljük meg 1-1 ek sörélesztő pehellyel, útifűmaghéjjal, egy marék kendermaggal, vagy csírával. Ezeket nem kell bele turmixolni, elég kézzel elkeverni. Íz próba (plusz só vagy bors most mehet bele), és tehetjük is a hűtőbe. bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Egy óra múlva isteni finom kenyérre való, vagy mártogatós lesz belőle. De akár rántott zöldségek mellé is ízletes és egészséges kiegészítő tud lenni a hagyományos ketchup / majonéz helyett. Próbáljátok ki, és készítsetek minél több féle-fajta zöldség krémet, hogy változatosabb és egészségesebb legyen a napi szendvics adag. Roppant egyszerű volt, ugye ?! :-) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz, már reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: A zöldborsóhoz nagyon jól illik a menta, ezért aki szereti a mentás ételeket, cserélje ki a receptben szereplő bazsalikomot menta levélre, és fogyassza mentás borsókrémként. Így is nagyon finom, és egészséges. Megjegyzés2: "A borsóhoz Európában számos népszokás társul. Sokszor temettek a halottak mellé borsót, s a halotti tornak is része volt valamilyen borsóból készült étel. Másrészt a szemes takarmányokhoz és lencséhez hasonlóan a termékenységet is jelképezte, így esküvőkor is fogyasztották, továbbá az ifjú párt borsószemekkel dobálták meg." Forrás: Házipatika
Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)
nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Nagy örömünkre még mindig eper szezon van! :-) Pár bejegyzéssel ezelőtt hoztam nektek egy csokis-epres, nyers, vegán pohárkrémet, amit nagyon szerettetek. Olyan nagy sikere volt, hogy gondoltam nem bánjátok ha készítek nektek egy újabb epres édességet. Ezúttal nem voltam olyan szigorú, és bár ez a sütemény, nem nyers, és nem is gluténmentes, azért még mindig könnyen emészthető, cukor-, fehér liszt- és laktózmentes, illetve rengeteg tápanyagban és vitaminban gazdag hozzávalót tartalmaz! A sütés és a kézügyesség nem az erősségem, ezért valószínűleg nem leszek cukrász, de azért remélem tetszeni fog nektek ez a nagyon mákos, nagyon epres sütemény. Mák imádók előnyben! ;-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) "A mák tápanyagtartalma: o 1 teáskanál mák 0,6 gramm makromolekulát, 3,7 gramm zsírt, 2,5 gramm szénhidrátot és 46 kalóriát tartalmaz. o A mákban nagy mennyiségben találhatóak ásványi anyagok, például 29% mangán és 13% kalcium. o A mák nem okoz allergiás tüneteket, ezért a várandós nők és a gyerekek is fogyaszthatják. A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása: 1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját. 2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek. 3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz. 4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. 5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is. 6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál. 7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása. 8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban. 9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják. 10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják. 11. A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma. 12. A mák, jó hidratáló. 13. Mákos bőrradírral a bőre tiszta és ragyogó lesz. 14. Mákos hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke. 15. Serkenti a hajnövekedést" Forrás: Dr.Tihanyi nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK: tésztához: (18 cm-es torta formához) - 2 db érett banán leturmixolva - 2 ek Agave szirup (vagy magas minőségű méz) - 1 dl növényi tej (pl.: mandula tej) - 100 g mandulaliszt (darált mandula) - 1 kk szódabikarbóna - 100 g zabliszt (darált zabpehely) - 80 g mák (meg is darálhatjuk, de szerintem egész szemű mákkal finomabb) - 2 dl natúr szója joghurt - 1 db citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom) epres töltelékhez: - kb. 500 g friss és édes eper - 100 g friss málna - 2 ek Agave szirup - 2 ek útifűmaghéj ELKÉSZÍTÉS: Egyáltalán nem bonyolult ez a torta, bárki elkészítheti, aki türelmes. Hogy miért kell türelmesnek lenni? Mert sokat kell közben várni... várni míg kihűl...várni míg összeáll...várni míg... és végre: megehetjük! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) A tészta, egy már korábban készített mákos-banános süti receptje alapján készül. A banán pépet keverjük össze az édesítővel, a mandula tejjel, és a joghurttal. Egy másik edényben keverjük össze a liszteket, a szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával, és a mákkal. Majd a két tál tartalmát öntsük egybe, és addig keverjük őket, míg egynemű nyers tésztát nem kapunk. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra, és 25 perc alatt süssük készre a torta alapot a kókuszzsírral kikent torta formánkban. Ezekhez az adagokhoz én egy 18 cm-es torta formát használtam. Attól függően, hogy te kedves olvasó mekkora formát használsz, attól függően lesz a torta tészta alacsonyabb, vagy magasabb. Amikor elkészült a tészta, hagyjuk egy kicsit hűlni a formában, majd vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Tegyük hűvösebb, de nem hideg helyre, hogy gyorsítsuk a folyamatot). Miután teljesen kihűlt egy nagy kés segítségével vágjuk 2-3-4 rétegbe a torta lapot, attól függően, hogy milyen magas lett a tészta. (A szép vágáshoz használhatunk egy nagy és éles kést, ami túlnyúlik a tésztán, vagy egy erős cérnát, amit keresztül húzunk a torta tészta belsején, átlóban.) Hagyjuk a szétvágott tészta lapokat is teljesen kihűlni, és kicsit megszáradni. Miközben hűl a torta tészta, készítsük el a nagyon egyszerű epres tölteléket. :-) Tegyünk félre az eperből későbbre díszítésnek a torta tetejére. A többi epret a málnával (miután megmostuk) törjük össze egy tálban egy villával, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Keverjük hozzá az Agave szirupot, és 2 ek útifűmaghéjat, ami segít bekocsonyásítani az eperkrémet. Tegyük az egész eper masszát a hűtőbe min.1 órára. Miután letelt az 1 óra, és az eper állaga "ellekvárosodott" a hűtőben, kenjük meg a tészta rétegeket bő epres töltelékkel, rakjuk össze a tortát, és díszítsük a tetejét friss eper darabokkal. (Ez a tészta egy puha tészta a zab és mandula miatt, ezért bánjunk vele óvatosan. Ha az eperkrém túl híg, mert az eper vagy a málna túl vizes volt, akkor csepegtessük le egy szűrőben a felesleges folyadékot .) Miután úgy néz ki a torta, ahogy mi szeretnénk tegyük vissza az egészet a hűtőbe. Kb. 2-3 óra múlva már tálalhatjuk is ezt a nagyon mákos nagyon epres desszertet! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Tápanyagban gazdag, jó nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Mint minden mákos ételbe, ebbe a süteménybe is belecsempészhetünk chia magot, ezzel is növelve az édesség tápanyagértékét. Megjegyzés2: Válasszunk friss, kis gazdaságból, bio piacról származó epret, hogy a természetes íze, zamata, és illata megédesítse a süteményünket. Íztelen és kemény eperből nem lesz finom desszert, mert ebben a receptben is a naturális íze dominál a gyümölcsnek!
Nyers, kakós narancstorta
A megadott mennyiségek egy 22cm-es (8-10 szeletes) tortához elegendőek. Mint minden ételnél, itt is meghatározó az alapanyagok íze és minősége. Ha igazán finom narancstortát szeretnél, akkor olyan narancsot használj amit magában is szeretsz. Van akinek a savasabb és van akinek az édesebb fajta jön be jobban. Én az édes, lédús, mégis savanykás fajtát részesítem előnyben. :) Hozzávalók az alaphoz: - 100g kókuszreszelék - 150g őrölt lenmag - 12db friss datolya (aszalatlan) - 1,5dl turmixolt narancs (nem egészen 1db) A krémhez: - 1,2l turmixolt narancs (kb 6db) - fél citrom leve (ha nem elég savanykás a narancs) - 10ek kókuszolaj - 20g holland kakópor - 10db friss datolya kimagozva - 5kk útifűmaghéj liszt A fedő réteghez: - 1 db narancs leturmixolva - 5db friss datolya kimagozva - 1kk fahéj - 10ek kókuszolaj A nyers, kakaós narancstorta elkészítése: Az alaphoz szükséges dolgokat egy tálban kézzel összegyúrjuk, majd a tortaformába nyomkodjuk, úgy, hogy kb 4cm magas pereme legye a "tésztának". Ez körbeöleli majd a lágyabb, kakaós narancskrémet a torta közepén. A krémhez az útifűmaghéj liszt kivételével mindent turmixgépbe rakunk, és homogénre turmixolunk. Amikor kész, akkor keverőtálba öntjük, és belekeverjük az útifűmaghéj lisztet is, majd beleöntjük a tortaformába. Végül pedig a fedőréteg alapanyagait is turmixgében elturmixoljuk, és a torta tetejére öntjük. Hűtőbe tesszük egy éjszakára, és ízlés szerint díszítjük. Én a fedőrétegből 3-4 evőkanálnyit külön szedtem, kakaóport kevertem bele. A fedőrétek nagyobb részét beleöntöttem a tortaformába, és spirál alakban belecsorgattam a kakaós részt is. Végül egy fogpiszkálóval kialakítottam a márványos jellegű rajzolatot. Amikor megszilárdult, akkor díszíthetjük kedvünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint. Áldott étkezést! :) Kakuk Bálint
Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers)
Ezek a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nyers finomságok a Húsvét kedvéért tojás alakúak, de természetesen az év egyéb napjain, golyók formájában is ugyanolyan finomak, és mutatósak. ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Mindössze 4+1 hozzávaló, pár perc gyurmázás, és készen is vannak ezek a színes, gyümölcsös, könnyen emészthető, glutén-, laktóz-, és cukormentes, vegán, tápanyagtól duzzadó, vitaminban és ásványi anyagban gazdag, nyers édesség falatkák, sütés, főzés és egyéb előkészületek nélkül! :-) Bármikor gyorsan elkészthetjük őket, ha pl.: váratlanul bejelentkeznek a rokonok vagy barátok, akik este betoppanának egy kis csevejre. Reméljük, hogy szeretik a kókuszt! ;-) Azt gondoltam, hogy könnyedén lehet tojás formákat készíteni, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat! Vagy túl hengeres lesz, vagy csúcsos, vagy... egyáltalán nem hasonlít egy tojásra a kapott végeredmény! :-) Még jó, hogy legközelebb egyszerűen csak golyókat kell formáznom a nyers tésztából, mert az ízén nem változtat! :-D És hogy milyen az íze? Könnyed, puha, hűvös édesség, a választott gyümölcstől függően édesebb, vagy éppen savanykásabb kivitelben. Ha nagyon édes szájúak vagyunk használjunk éretebb, már barnuló banánokat alapanyagnak, és a választott szín, íz, azaz a gyümölcs is legyen édes gyümölcs pl.: sárgabarack. És akkor nézzük a recepteket! ;-) Gránátalmás, Sárgabarackos, és Kivis kókuszgolyók / tojások HOZZÁVALÓK: az alap "tésztához" - kókuszreszelék - mandula liszt / darált mandula - banán - útifűmaghéj A választott ízesítéstől, azaz a gyümölcstől függően változnak az alapanyagok mennyiségei. Minél lédúsabb a gyümölcs, annál több, szilárd anyag kell bele. Nézzük konkrétan azt a három receptet, amit én készítettem el. a gránátalmás kókusz golyóhoz (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 2 érett banán - 1/2 ek útifűmaghéj - 1,5 közepes gránátalma a sárgabarackos kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 50 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 1 érett banán - 1/2 ek útifűmaghéj - 100 g jó minőségű aszalt sárgabarack (előre be kell áztatni vízbe) a kivis kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 50 g mandula liszt - 2 érett banán - 1 ek útifűmaghéj - 4 db kemény kivi ELKÉSZÍTÉS: Keverj össze mindent, gyurmázz-formázz, tedd az egészet hűvösre, és hammm már fogyasztható is! :-) Egy kicsit részletesebben: a kókuszreszeléket, a mandula liszttel, és az útifűmaghéjjal (fontos, mert ez szívja magába a felesleges folyadékot) összekeverjüók egy tálban. A banánt, és a választott gyümölcsöt a turmixgépben pépessé turmixoljuk, majd a gyümölcs pépet a "száraz anyag" - gal összegyúrjuk. Tojásokat vagy golyókat formázunk, és betesszük 1-2 órára a hűtőbe, hogy jobban összeálljanak az alapanyagok. Természetesen hűtés nélkül is fogyasztható, de a tökéletesebb állag eléréséért javasolt egy kis pihenő a hidegben. Ha aszalt gyümölcsből készítjük az édességet pl.: sárgabarackból, akkor az aszalt gyümölcsöt áztassuk be egy kevés vízbe 2-3 órával a desszert elkészítése előtt. Majd öntsük le róla a vizet, mielőtt felhasználjuk a kipuhult aszalt gyümölcsöt. És ennyi! Ugye milyen egyszerű? Ez a rövidke hozzávaló lista, és elkészítési mód, mindjárt 3 különböző desszert receptet is tartalmazott! Ráadásul bárki könnyedén elkészítheti őket, különlegesebb konyhai tapasztalat nélkül! Sőt! Még akár a gyerekeket is bevonhatjuk a közös édesség készítésbe, ami ráadásul még egészséges is. Gyurmázásra fel! ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Megjegyzés1: ha a kókuszreszelékünk nem elég apróra reszelt, daráljuk meg egy kicsit felhasználás előtt, hogy könnyedebben összeálljon a nyers tészta. Megjegyzés2: Az internet telis tele van kreatív ehető alkotásokkal, étel kreálmányokkal, vicces tálalásokkal. Megosztok pár húsvéti ötletet veletek, amit egyszer biztosan ki fogok próbálni, mert egyszerűek és mutatósak! :-) kelttésztából nyuszikáknyuszis palacsintanyuszis gyümölcstál
Csokis-vaníliás puding málnakrémmel
2015. március 26. Éltető ételek
Egy roppant egyszerű puding, és még csak főzni sem kell. A csokikrém egy egyszerű avokádóhab, a vanília része pedig egy lágy mandulakrém. A tetejére pedig egy málnás hab kerül. Hmmm..... finom. Próbáljátok ki. Hozzávalók: Csokis "puding": - 2 érett avokádó - 1-2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 3-4 evőkanál kókuszvirgcukor - 0,5 dl mandulatej vagy frissen préselt narancslé - 4-5 csepp narancsolaj Vaníliás "puding" - 10 dkg áztatott mandula - 2 evőkanál juharszirup - fél citrom leve - 1 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál chiamag - csipet só Málnakrém: - 10 dkg málna - 1-2 evőkanál útifűmaghéj - ízlés szerint juharszirup Elkészítése : A csokis pudinghoz az avokádót megszabadítjuk a héjától és a magjától. Az összes hozzávalót egy tálba tesszük, és úgy 1 percig botmixerezzük. Jó lágy, habos legyen. A vaníliás pudinghoz a mandula barna héját leszedjük, majd egy turmixba beletesszük a juharsziruppal együtt. Éppen csak annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Legalább 1-2 percig turmixoljuk, hogy egy krémes állagú legyen. Hozzáadjuk a citromlevet (kóstolgassuk), és a többi hozzávalót is. A chiamag meg fog duzzadni, ezért hagyjuk egy kicsit állni, mielőtt pohárba töltjük. A málnakrémhez egyszerűen csak villával szétnyomkodtam a gyümölcsöt, majd hozzáadtam a többi hozzávalót is. Rétegezzük a pohárba a hozzávalókat, és hűtsük le úgy fél órára.
Narancskrémmel töltött nyers muffin
2015. március 20. Éltető ételek
Nagyon szeretem ezeket a nyers muffinokat. Az a jó benne, hogy végtelen lehetőségek vannak, bármivel meg lehet tölteni őket. Készítettem már aszalt szilvásat, csokikrémeset is. A megadott mennyiségből 5 db muffin készült. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg datolya - kakaópor - pici víz - csipet só Töltelék: - 10 dkg mandula - 1 nagyobb narancs leve - 1-2 csepp narancsolaj - stevia, méz vagy juharszirup - citromlé szükség esetén útifűmaghéj Nyers csoki: receptje itt van. Elkészítése: A tészta alapanyagaiból tésztát gyúrok. Szükség van szilikonos muffinformára, amit beleteszek egy fém muffinformába. Így könnyebb belenyomkodni a formába a tésztát. A krémhez a mandulát éjszakára beáztatom, majd lehúzom róla a barna héját. A narancs levével összeturmixolom (ha kell, kevés vizet adhatunk hozzá). Hozzáadom a többi hozzávalót is. Picit folyékony, de a hűtőben fog keményedni. A tetejére ráteszem a nyers csokit. Betesszünk a fagyasztóba kb. fél órára, és ehetjük is. Ha a tésztát kiszárítjuk, akkor bármikor hozzáférhető sütink lesz, hiszen akkor már csak tölteni kell. Jó étvágyat!
Pizza /nyers/ raw pizza/
2015. március 12. Nyers konyha
Boldogságos szép napot ! Kivel mi jó történt? Részt vettem a Nyers Kihíváson ami egy hónapig tartott, és lassan áprilisban indul a következő. Nagyon élveztem már a tudatot is, hogy energiáink összekapcsolódnak, összeadódnak, amíg mind egy cél fele tekintünk, a jólét, az egészség irányába. Egy hét léböjttel kezdtem, amikor csak frissen préselt italokat ittam. Sok zöldet préseltem. Furcsa, de nem voltam éhes! Számomra is meglepő volt, hogy nem korgott a gyomrom, és hogy milyen jól bírtam az egészet, bár belegondolva ami mennyiségű zöldet, meg gyümölcsöt kipréseltem, bőven hozzájutott a testem mindenhez, kihagyva a rostokat,és a gyomor terhelését. Ha az ember leveket iszik, mondhatni olyan hamar felszívódnak, mint az alkohol. Mindenkinek csak ajánlani tudom, kitisztul az elme, a test, és még kívül is látszik. A test elengedi a zsírokat, már nem kell, hogy beburkolja a mérgeket- savakat, így a makacsul ragaszkodó zsírpárnáktól is meg lehet szabadulni! :) Én is fogytam, és az arcbőröm is sokat tisztult, szépült. Böjt után folytattam a finom élő ételekkel. Ezt a pizzát is elkészítettem. Csináltam már korábban is nyers pizzát, de akkor olajos magos alappal, most búzából készítettem. Olyan akár az igazi ősi kenyér, csíráztatott gabona, megtörve és napon aszalva = élő kenyér. Persze én aszalóban szárítottam ki. Finom ropogós lett... Élő pizza: Tészta: 1 csésze búza csíráztatva néhány karika zellerszár vagy csipet só víz ? A búzacsírát 1 éjszakát áztattam, 1 napot csírázott, már látszottak a kis csírái, így már ehető, puha, finom, és nagyon egészséges. Ezeket a csírákat turmixoltam kevés szárzellerrel, ha szükséges kicsi vizet lehet hozzá önteni, akkor jobban viszi a gép. Aszaló tapadásmentes lapjára kentem kör alakban és megaszaltam. ? Paradicsomos krém: ? 2 aszalt paradicsom ???1 paradicsom fél kápia paprika oregánó vagy bazsalikom csipet só csepp stevia 1 karika fokhagyma Turmixoljuk, felkenjük a megaszalt pizzára. Ha nagyon leves útifű maghéjjal lehet süríteni, vagy kis szűrőben lecsepegtetni. ? Gombát tettem rá, ez szárított erdei gomba amit beáztattam sós, olajos vízbe. Lehet csiperke is, picit bepácolva finomabb. Spenót levelek, cukkini, aszalt hagyma aszalt paradicsom és sajt került még rá. ? Sajt: 1/3 csésze kesudió (beáztatva) citromlé késhegynyi szárított fokhagymapor csipet só inaktív sörélesztőpehely a sajtos ízért ? Ezeket turmixoljuk , ha kell lehet kicsi vízzel hígítani. Ami marad, jó salátánkra öntetnek :) ? ?
Sütésmentes, pikk-pakk kész, mákos-mandulás tekercs
2015. február 14. Zöld Avocado
Nem igazán értem én ezt a Valentín nap dolgot... Kötelező szeretet évente egyszer?! Persze nem vagyok én szívtelen, de szerintem ez a nap sokkal inkább szól a kapitalista piacgazdaságról, az esztelen fogyasztásról, a kínai bóvlik piacáról, röviden összefoglalva a pénzről, mint az igaz szerelemről, és az őszinte szeretetről. :-) Ha jól értem, a szerelmet ünneplejük úgy, hogy a férfiak virágot és ajándékot vesznek a kedvesüknek, és elviszik őket vacsorázni !? Ez olyan különleges? A "nem önszántukból lett" szinglik pedig az év ezen napján még magányosabbnak érezhetik magukat... Hol van itt a szeretet? Meg az igaz szerelem? Nem értem én ezt... Na mindegy, mielőtt azt hinnétek, hogy érzéketlen és ünneprontó vagyok, abba is hagyom ezt az eszmefuttatást. És én, aki az év minden napján telis tele van igaz szeretettel és szerelemmel, hoztam nektek egy antivalentínnapi receptet. Hogy miért antivalentínnapi? Mert MÁKOS! :-D A mák pedig nem éppen egy romantikus vacsora hozzávalója! Csííííz! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Mint oly sokszor, most is egy sütés nélküli, gyorsan elkészíthető, rettentően egyszerű desszertet hoztam. Mindössze 4 féle (!) természetes hozzávaló, pár perc a konyhában, és pikk-pakk kész is van a finom, tápanyagban és ásványi anyagokban gazdag, diétás, glutén- és laktózmentes, gyomorbarát nassolni való! Mert nem csak a főételeink lehetnek egészségesek, de az édességeink is! :-) HOZZÁVALÓK: (kb.4 személynek) - 100 g darált mandula - 150 g mag nélküli datolya - 100 g mák - 1 citrom reszelt héja - - (opcionálisan - 1ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek chia mag) nyers mákos-mandulás tekercs ELKÉSZÍTÉS: A mag nélküli datolyát a felhasználás előtt min.2-3 órával beáztatjuk vízbe, úgy, hogy a víz teljesen ellepje a datolyákat. Miután mepuhultak, leöntjük róla a víz felét, és a turmix gépben összeturmixoljuk. Egy egynemű datolya lekvárt kell kapnunk a végén. A darált mandulával összekeverjük a datolya lekvár felét, és adunk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, ami segít felszívni a mandulás massza nedvesség tartalmát. (Előbb utóbb érdemes beszerezni ebből a csoda növényből, ha komolyan gondoljuk az életmódváltást, a lehető legtermészetesebb növényi táplálkozást! ;-) Lehet, hogy nem olcsó, de nagyon sokáig elég, és nagyon hasznos minden süteménynél. A maga egyszerű természetességében képes az édességeink állagát tökéletesíteni, és közben hasznos, emésztést könnyítő, értékes tápanyag az útifűmaghéj.) Félre tesszük a mandulás datolyás gömbőcőt, amit formáztunk a kezünkkel. mosogatásmentes tészta nyújtásmosogatásmentes tészta nyújtás A mákot, darált vagy darálatlan formában összekeverjük a datolya lekvár másik felével, és egy (kezeletlen héjú) citrom reszelt héjával. Ha van otthon chia mag, tegyünk hozzá 1 evőkanállal. Ugyanazt a szerepet tölti be, mint az úifűmaghéj, azaz magába szívja a nedvességet. A chia mag egy ún. szuper étel, aminek kiemelkedően magas ásványi anyag- és vitamin tartalma van. Érdemes rendszeresen fogyasztani ebből a természetes vitamin forrásból is, a kapszulás vitaminok helyett. Természetesen, ha nincs otthon sem útifűmaghéj, sem chia mag, akkor is elkészíthetjük a mákos tekercset. Ez esetben használjunk több mákot és darált mandulát, ha a datolyánk túl vízes lenne. A mandulás gömbőcöt kinyújtjuk kb. fél cm vastag lapra. (Használjuk a már jól bevált "2 folpack között a nyers tészta" módszert, és akkor nem kell mosogatni a nyújtódeszkát, és a rudat sem. Gyors, és kényelmes megoldás.;-) ) Megkenjük a tésztát a mákos töltelékkel, majd óvatosan elkezdjük feltekerni a mandulás lapot. Óvatosan csináljuk, mert a sütés nélküli tészta könnyen törik. (Kicsit olyan érzés, mint, amikor puha gyurmából készítünk különböző figurákat. :-) ) Miután szorosan feltekertük, beteszzük a hűtőbe, és 2-3 óra múlva már fogyaszthatjuk is az ízletes, egészséges, könnyű, és gyors édességünket. Semmi sütés, semmi főzés, csak a nyers, tápanyagdús természetesség! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) Megjegyzés: a recept ötlet Lénárt Gitta nyers édességei közül származik.
Szívsüti, nemcsak Valentin napra
2015. február 9. Éltető ételek
Nem mintha híve lennék a Valentin napnak, de ha már van, egy pici figyelmességgel kedveskedhetünk párunknak. Bármilyen keksz tésztából szaggathatunk szívet, akár mézeskalácsból is. De ezt is kipróbálhatod. Ha nem ragaszkodsz a gluténmentességhez, akkor zabliszt helyett használhatsz tönkölylisztet is. Hozzávalók: - 10 dkg zabliszt - 5 dkg gesztenyeliszt - 1 evőkanál útifűmaghéj - 4 dkg kókuszvirágcukor - 2 mokkáskanál sütőpor - 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna - 3 evőkanál gránátalma mag - 1-2 evőkanál gránátalma lé - 5 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - mandulatej (szükség szerint) - csipet só - tetejére: manduladarabkák, gránátalmamag Elkészítése: - A száraz hozzávalókat keverjük össze. - Morzsoljuk el benne a hűtőhideg vajat. - Adjuk hozzá a gránátalmát és a levet. Majd ha még szükséges, kevés mandulatejjel gyúrjuk össze. Egy kissé ragadni fog. - Csomagoljuk be folpackba, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára. - Lisztezett deszkára tegyük a tésztát, majd a tetejére a folpack, és nyújtsuk ki úgy fél cm vastagra, - A tetejére tegyünk manduladarabkákat és gránátalmamagot. - Előmelegített sütőben süssük úgy 10-12 percig.
“Nyers” lenkenyér
A liszt,- élesztő és gluténmentes kenyeret már oly sokan kértétek, kérdeztétek. Természetesen kóstoltam aszalt, nyers kenyereket, nekem inkább snack ízhatásúak, kevésbé emlékeztetnek a kenyérre. Ebbe a receptbe több hidegen sajtolt olajat tettem, hogy a kenyér puha maradjon és inkább kenyér, mint kétszersült jellegű legyen. Hozzávalók: 40 dkg lenmagliszt, arany vagy barna lenmagból 10 dkg lenmagpehely 4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj, vagy napraforgó olaj 1 tk himalaya só 1/2 teáskanál őrölt köménymag 1 evőkanál útifűmaghéj kb. 1,5-2 dl víz A hozzávalókat összekeverjük, alaposan átgyúrjuk és 20 percig hagyjuk pihenni. Majd kis vekni formát formázunk amelyet kb.0,7 cm – 1 cm vastagságúra felszeleteljük és sütőpapírral borított sütőlemezre tesszük, 45 C fokon résnyire nyitott sütő ajtóval 20-20 percig szárítjuk mindkét oldalukat, félidőben megfordítjuk.
Mandarinlekvár
A 18. század a narancs és citrom tündöklésének időszaka. Ám a századforduló után hamarosan -- ha csak rövid időre is -- új különlegesség keltette fel a kor érdeklődését. Ez a növény a mandarin volt. Kína ősi növényének első példánya 1828-ban érkezett Olaszországba. A legfinomabb citromféle azonban nem vált gyorsan közismertté. A mandarin Délkelet-Ázsiában honos, Fülöp-szigeteken és Délkelet-Ázsiában vadon élő növény. A Földközi-tenger térségében, az USA déli részén és Közép-Amerikában is nagy méretekben termesztik a 19. század közepétől. C-vitaminban való gazdagsága mellett említésre méltó D-vitamin tartalma, amely véd az angolkórtól és K-vitaminja, amely felel a véredények rugalmasságáért. A mandarint asztma és hörghurut (bronchitis) gyógyítására is használják. Nagy mennyiségben tartalmaz sinefrint, amely a gyógyszergyártásban jól ismert ödéma- és hurutellenes szer. A tüdő nyálkától történő megtisztítására minden reggel egy pohár frissen csavart mandarinlé elfogyasztása javasolt. Ezt a napra emlékeztető gyümölcsöt azonban nem javasolják fogyasztani epehólyag-gyulladás, májgyulladás, gyomor- és nyombélfekély, heveny bélgyulladás esetén. Nem csak gasztroajándéknak tökéletes, de otthoni fogyasztásra is érdemes elkészíteni ezt a lekvárt. A recept Hozzávalók - 3-4 kg mandarin - 6-8 szem alma - Datolya - Nyírfacukor/gyümölcscukor - Vanília (opcionális) - Víz - Útifűmaghéj Elkészítés A mandarinok héját megmossuk, majd megpucoljuk őket. A gyümölcsöket gerezdekre szedjük, fehér száljaiktól is megfosztjuk. Ha van, akkor magját kiszedjük. A megmosott, lereszelt almával a mandarint befőző edénybe tesszük, egy kevés vizet öntünk az aljára és elkezdjük főzni. Szükség esetén botturmix-szal elősegítjük a pépesedést. Amikor már forró a lekvár, a megmosott, felaprított datolyát és egy kevés nyírfa/gyümölcscukrot valamint egy kikapart vaníliát és néhány kanál útifűmaghéjat hozzákeverünk (ez utóbbi zselés, kocsonyás állagot ad neki). Rottyan egyet és kész is. Nem zárjuk le a gázt, hanem a legkisebb lángra vesszük egészen addig, míg az üvegeket megtöltjük a lekvárral. Az üvegek előkészítése, a befőzés (had)művelete: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. A felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvárok üvegbe töltése: a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült mandarin lekvárt öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk, majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni.
Aszalt, nyers zöldségfasírt barna kölesliszttel
Régebben nagyon sok nyers fasírtot ettem, zöldségekből…. a blogban a receptek visszakereshetők. Manapság sokat használom a barna köleslisztet, ami ízületekre, kovasav tartalma miatt pedig bőrre, körömre hajra nagyon jó hatású, ezért próbálom minél több ételembe beépíteni. Ennél a lisztnél a hőkezelést kifejezetten nem ajánlják, úgyhogy bátran tehető nyers ételekbe is. Én nagyon szeretem az ízét. Kiváltható vele a túl tömény lenmagos, vagy útifű maghéjas íz. Nagyon jó ízű lett. Hozzávalók: 30 gramm barna kölesliszt, 15 gramm mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 30 gramm arany lenmag őrölve, 40 gramm sárga húsú paprika, 50 gramm (fél) lila hagyma, 3 nagy gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt paprika ízlés szerint, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál útifű maghéj, 1.5 dl víz Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban: barna kölesliszt, mandulaliszt, arany lenmag, szezámmag, só, bors, őrölt pirospaprika, útifű maghéj. A paprikát, a hagymát és a fokhagymát aprító gépben apróra daráljuk, lehet szinte pépesre is. Hozzákeverjük a száraz hozzávalókhoz, majd hozzátesszük a vizet is. Összegyúrjuk a masszát, várunk egy kicsit, míg az útifű maghéj és lenmag megszívja magát. Fasírtokat formázunk, és aszalóban néhány óra alatt megaszaljuk. Akkor jó, ha kívül már megszikkadt, belül még puhább. Én salátával és finom fokhagymás öntettel tálaltam. Jó étvágyat!
Zöldséges kocsonya (vegán)
Vegán kuriózum nem csak vegánoknak. Kocsonyák terén egy gyermekkori emlékem van, amely nem végződött vajmi egészségesen a gyomromat illetően. Azóta nem ettem kocsonyát. Szándékosan kerültem, majd később vegaként pláne szóba sem jöhetett. Amikor azonban a neten "bóklásztam", láttam néhány helyen bátor lányokat és asszonyokat, akik a disznócsont zselésítő anyaga nélkül vegán módra készítettek kocsonyákat. ÓÓÓ, ezt nekem is ki kell próbálni! Ki nem hagyhatom! Elkészült, de karácsonyra nem ez lett a menü. Finom volt, az íze hasonlított gyermekkorom kocsonyáira. Lényegesen jobb emlékem lett így a kocsonyával, bár évente egyszer így, vegán módon elég is nekünk a téli kocsonya. (Télen a meleg ételeket kedvelem inkább.) Igaz, ötletem nem fogyott ki a továbbiakra, hogy mi minden mást is tehetnék bele. A recept: Hozzávalók: - 1 bögre felkarikázott sárgarépa - 1 bögre zöldborsó - 1 kisebb fej karfiol - 1-2 szál fehérrépa - 1 kisebb fej zeller - 1 kisebb fej karalábé - néhány szem krumpli - 1 hagyma - 4-7 gerezd fokhagyma - 1 kisebb csokor petrezselyem - kurkuma - ételízesítő - bio zöldség-leveskocka - pár csepp füst-aroma vagy egy kevés füstölt só - útifű maghéj vagy agar-agar Elkészítés: A zöldségeket egy nagy fazékba tesszük, megszórjuk ételízesítővel és annyi vizet öntünk rá, hogy épp ellepje. Hozzáadunk leveskockát, kurkumát, majd a főzés utolsó pár percében fokhagymát egészben és szeletelve, valamint apróra vágott petrezselymet. Aki gondolja, egész fekete borsot is tehet bele. Én inkább filterbe zárva főzöm bele az egész bors-szemeket. Ebből a mennyiségből egy jó adag zöldség leves lesz, amit nem érdemes egy az egyben kocsonyának felhasználni, főleg ha szeretjük a sűrű leveseket. Nos nálunk ez a helyzet, így kimentettem belőle némi levet és zöldséget. (Ebbe egy kevés füst-aromát csepegtethetünk.) Ehhez kezdtem el hozzákeverni az útifű-maghéjat. Hát, meglehetősen sok ment bele, s vártam míg a sok levet magába szívja. Az volt az érdekes, hogy amikor a nyers sütiket készítettem (pl: itt), sokkal gyorsabban vált zselés állagúvá a sütiréteg. Aki nem mer ezek után útifű-maghéjjal próbálkozni, annak az agar-agart is ajánlom. Nekem épp nem volt itthon. Az agar-agarból kb. 1 evőkanálnyit elkeverünk 1 dl zöldséglével, majd ezt keverjük hozzá a többi kocsonya-alaphoz. Ezt követően már csak megfelelő edényekbe szervírozzuk, lezárjuk és vagy kitesszük az erkélyre/udvarra/ablakpárkányra, vagy hűtőben pihentetjük néhány (legalább 4) órát. Egy-két nap alatt azért érdemes elfogyasztani, ezért tanácsos meggondolni, mennyit készítünk belőle.
Quinoa puding hibiszkusszal
Ez egy elég újszerű megközelítése a karácsonyi desszerteknek. Ízében, színében, állagában a karácsonyt varázsolja az ünnepi asztalra. Ennél a desszertnél a hibiszkusz tea ihletett gyümölcsdarabokkal. Egy tea főzésével indul a desszert elkészítése is. Az enyhén savanykás-édes ízek kavalkádja. Talán furcsán hangzik, de ennek a desszertnek nem elhanyagolható a Cvitamin tartalma sem. A quinoa pedig az egyik legegészségesebb, gluténmentes gabona. Élettani hatásai: Az inkákon kívül sokan sokáig nem tudták, mennyire értékes is ez a növény - a spanyol hódítók például majdnem kiirtották a quinoát, amikor megtiltották az indiánoknak a termesztését. A “csodagabonát” aztán az 1980-as években fedezte fel ismét két amerikai, akik meg is kezdték a termesztését Colorádóban. Az amerikai Sziklás-hegységben ma évente több mint 100 000 kiló quinoát termelnek. A legértékesebb fajta 4000 méter felett nő: ez a legédesebb és a legfehérebb. A fehér típuson kívül létezik még piros és fekete a növényből: előbbi kissé intenzívebb ízzel rendelkezik, mint a fehér változat, a fekete pedig még erőteljesebb aromával bír. Nem hizlal, gluténmentes és lúgosít A quinoa az egyik legjobb növényi fehérjeforrás, ráadásul kiemelkedően magas is a fehérje-tartalma – jóval több, mint a rizsé vagy a búzáé. Található benne C-, E- és B-vitamin – utóbbiból többféle -, továbbá az öregedésért is felelős szabadgyököket hatástalanító béta-karotin, az ásványi anyagok közül pedig magnézium, vas, foszfor, cink, kálcium, valamint minden olyan aminosavat tartalmaz, melyre a szervezetnek szüksége van. Mivel nem tartalmaz glutént, könnyű megemészteni, ráadásul lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják. Hozzávalók: 4 fő részére 2 evőkanálnyi hibiszkusz – gyümölcstea keverék, szárított gyümölcsdarabokkal 3 dl víz 6-7 evőkanálnyi quinoa 3 evőkanálnyi kókusztejszín késhegyni őrölt vanília 3 evőkanálnyi agave szirup, vagy méz, vagy nyírfacukor 1 evőkanálnyi őrölt útifűmaghéj őrlemény A vizet felforraljuk és ráöntjük a hibiszkuszos gyümölcsdarabokra, majd hagyjuk állni 7-10 percig. Leszűrjük, félreteszünk belőle kb. 1 dl -t és az alaposan megmosott quinoat odatessszük főni a leszürt gyümölcsteában. Ha szükséges még adunk hozzá kevés vizet. Amikor mág megfőtt, a kis gömböcskék kidagadtak, hozzákeverjük a kókusztejszínt és az édesítőt, majd a vaníliát. Poharakba adagoljuk. A félretett gyümölcsteát ízlés szerint édesítjük és belekeverjük az útifűmaghéjőrleményt. Elkeverjük és a kiadagolt quinoa puding tetejére kanalazzuk. Egy zselés állagot fogunk kapni. A gyümölcsdarabokkal díszitjük. Hűtőben hűtjük 30-60 percig.
Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt
2014. december 20. Zöld Avocado
A következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-) Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag, jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-) Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(
Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel
2014. december 12. Zöld Avocado
Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel Nem terveztem mostanában tortás bejegyzést, és főleg nem epreset. De az egyik kedves olvasóm, és fő támogatóm, Dóra születésnapja alkalmából kért tőlem egy tortás receptet. Sajnos mivel eddíg nem sok egészségesnek mondható tortát készítettem (ezen a jövőben változtatni fogok), így eléggé megfogott ezzel a kéréssel... Azonban, kedves Olvasóim kérése számomra parancs, így woala, találtam egy régebbi receptet, és hozzá néhány fotót, amit szívesen megosztok most veletek ezen a blogon! ;-) Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk neked Dóra ezzel a szemet gyönyörködtető tortával! :-) Bár az epernek nincs éppen szezonja, azért remélem nem bánjátok ezt az édességet így December tájékán sem. ;-) Természetesen a torta tetején díszelgő piros gyümölcsöt helyettesíthetitek más, egy kicsit talán aktuálisabb gyümölccsel is. Na nem is húzom tovább a szót! Íme ez a rendkívül egyszerű, és mégis igen látványos és finom torta recept! :-) Avokádókrémes eper torta HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 2 tojás - 1 natúr bio joghurt (laktózmentességhez használjunk szója joghurtot) - 1 bögre növényi tej (pl.: rizstej, mandulatej, mogyorótej, kókusztej) - 1 tk rum aroma - 1/2 tk szódabikarbóna - 1/2 bögre nádcukor vagy nyírfacukor - 1 bögre mandulaliszt (vagy finomra őrölt mandula) - 1 bögre rizsliszt - 1 bögre zabliszt (vagy finomra őrölt zab) - csipet Himalája só - 1 citrom reszelt héja (lehetőleg kezeletlen, vegyszermentes citrom) - 1 tk őrölt gyömbér (vagy friss gyömbér) Avokádókrémes eper torta a krémhez: - 2 érett Avokádó - 100 ml növényi tej (mandula, kókusz, rizs, mogyoró stb.) vagy natúr bio joghurt - 2 érett banán - 2 ek Agavé szirup vagy egyéb folyékony édesítő - 1 ek útifűmaghéj - tetejére: sok sok piros eper (vagy egyéb más gyümölcs pl.: áfonya, kék szőlő, szeder, barack stb.) Avokádókrémes eper torta ELKÉSZÍTÉS: A torta lap szilárd és folyékony összetevőit külön-külön tálban egyneművé összekeverjük, majd a szilárd és a folyékony tál tartalmát is összekeverjük, amíg egy egynemű tésztát nem kapunk. Állni hagyjuk, míg a krém elkészül, hogy a zab meg tudja szívni egy kicsit magát. A zöld krém hozzávalóit összeturmixoljuk, és betesszük a hűtőbe, míg megsül a tészta. kb.: 15 perc múlva előmelegített sütőben 180 °C fokon kb.25 perc alatt készre sütjük az egészséges lisztből készült torta lapot. Hagyjuk a sütőben kihűlni, majd vegyük ki, és szurkáljuk meg a tetejét egy villával, hogy a krém egy kicsit beszivároghasson a tésztába. Miután teljesen kihűlt, megkenjük az avokádós krémmel, és az eperrel (választott gyümölccsel) befedjük. Betesszük a hűtőbe 1 -2 órára, hogy jól összeálljon a krém, és már lehet is fogyasztani ezt a gyors és egyszerű, fehér cukor és fehér liszt mentes, gyümölcsökkel teli reform édességet! :-) Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel Boldog Születésnapot és jóízű nassolást kívánok! Megjegyzés: ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy a krém és a gyümölcs színben és ízben ennyire elváljon egymástól, turmixoljunk a krémbe a válaszott gyümölcsből is, és akkor egy teljesen egyszínű és ízű tortát kapunk. Pl.: epres krém eperrel, körtés krém körtével stb.
Reform Aranygaluska és kistestvére, "Ezüstgaluska"
2014. december 4. Zöld Avocado
Bár a kelt tészták egyáltalán nem tartoznak az egészséges ételek közé, én jó magyar módra nem tudok teljesen lemondani róluk. :-) Az egyik ilyen nagy kedvenc az iskolai menzát idéző aranygaluska. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szeretné a sodóban úszó diós kis gombócokat. :-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére Természetesen ennek is el lehet készíteni, egy kevésbé hízlaló, emészthetőbb, gyomorbarát verzióját, mely fehér cukor, fehér liszt és laktóz mentes. Így is elég magas a kalória tartalma, de nálunk nem az (el)fogyás a szempont, hanem az emészthetőség. Így pedig megállja a helyét néha napján az itthoni menüben! ;-) A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett, hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Reform "ezüstgaluska" HOZZÁVALÓK: (kb. 2 személyre 2 étkezésre) a tésztához: - 175 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 75 g rizs-, vagy mandula-, vagy lenmagliszt - 25 g porcukor (nyírfacukorból, vagy nádcukorból készítsük el a porcukrot a kávédarálónkban) - 25 g jó minőségű növényi alapú margarin (ha szeretnénk tartani a laktóz mentességet) - 1 tasak por élesztő (instant és kb.20 g) - csapott tk. szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 1 db egész tojás - 120 ml növényi tej (mandula tejjel a legjobb) - 1 db kezeletlen citrom reszelt héja a diós ,,panírhoz: - 130 g frissen darált dió (Ne vegyünk agyoncukrozott valódi diót nem látott noname dió ízű keverékeket!) - 40 g nyírfacukor vagy nádcukor - kb. 1/2 bögrényi olvasztott növényi margarin vagy kókusz zsír - (a mákoshoz a dió helyett mákot használjunk) Reform aranygaluska a sodóhoz: (Sokféle receptet kipróbáltam már, de nekünk ez ízlett a legjobban!) - 1/2 liter növényi tej (mandulatejjel vagy mogyoró tejjel a legjobb) - 2 tojás sárgája - 50 g nyírfacukor vagy Nádcukor - 2 ek liszt sűrítéshez (ez lehet pl.: rizsliszt) - 1/4 rúd vanília vagy 1 ek vanília extract/kivonat - 1 dkg növényi margarin ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való száraz összetevőket mérjük ki és tegyük egy keverő tálba. Egy másik kisebb keverőtálban keverjük/habarjuk össze a folyékony összetevőket egyneműre (a margarint én megszoktam olvasztani előtte). Majd öntsük hozzá a száraz részhez, és gyúrjunk belőle kelt tészta alapanyagot. Akkor jó, ha nem túl kemény, még ragad, de nem ragad teljesen a kezünkre. Egy lágyabb, még növekedni képes tésztát kellene kapnunk. Használjunk még lisztet, vagy tejet, annak függvényében, hogy a tésztánk milyen állagot vett fel ?! Tegyük a tésztát meleg helyre kelni 1 órára. Ha nem süt a nap, vagy nem megy éppen a fűtőtest a lakásban, akkor érdemes a sütőbe tenni. DE ne süssük meg a nyers tésztát! Csak kelesszük. Hogy hogyan? Melegítsük elő a sütőt 50 fokra, majd kapcsoljuk le. Ezután tegyük be a tésztánkat a keverőtálban a sütőbe, és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Sütő ajtót becsukni, de nem bekapcsolni a sütőt! 1 óra alatt szépen megkel a tésztánk. Persze mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, ezért ne várjuk ugyanazt a hatást, mint egy fehér lisztes kelt tésztánál. Puha, és ruganyós lesz, de nem fog túl magasra megkelni. Sebaj, a könnyebb emészthetőség oltárán beáldozhatjuk a térfogat növekedést, és a puhaságot. ;-) A ,,panírozáshoz keverjük össze a frissen darált diót az édesítőszerünkkel, és egy külön kis müzlis tálban olvasszuk meg a zsiradékot (növényi vaj vagy kókuszzsír). Miután a tésztánk már 1 órát melegedett a sütőben, kivesszük, és kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra. Ehhez használjuk a már jól ismert ,,2 sütőpapír között nyújtunk trükköt, és akkor nem ragad semmi sehová, és könnyebb mosogatni is utána. :-) A kinyújtott tésztánkból nagyobb pogácsa szaggatóval félholdformákat szaggatunk. Ezeket a holdacskákat megfürdetjük az olvasztott zsiradékban, majd meghempergetjük az édesített dióban, és egy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe, vagy tortaformába pakoljuk őket, szorosan egymás mellé. Miután megtelt a forma, elfogyott a tészta, letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük a nyers aranygaluskákat. Ekkor már nem szükséges a sütőt előmelegíteni, elég, ha csak egy nem hideg helyen pihentetjük őket. Eltelt az újabb fél óra. A sütőt közben előmelegítettük 170 °C fokra. Betesszük a galuskákat, és 30-35 perc alatt légkeveréses programon készre, aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a sodót hozzá. A tojás sárgáját 1 dl növényi tejjel, az édesítőszerrel és a liszttel csomómentesre elkeverjük. A maradék növényi tejet a vaníliával felforraljuk, és forrón hozzáöntjük a tojássárgás keverékhez. Tűzre tesszük az egészet, és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrni nem szabad neki, mert a tojássárgája összecsomósodik benne. (Ez esetben turmixoljuk össze kézi bot mixerrel a sodót.) Ha a tűzről levesszük, beletesszük a kevés kis növényi margarint, és fényesre keverjük. Nem lesz ez a sodó olyan sűrű mártás, mint a hagyományos menzai, mert a növényi tej nem tud úgy behártyásodni, mint az állati eredetű tej. De az íz élmény felülmúlhatatlan marad! ;-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére (nyersen) Előfordul, hogy nem marad elég diós ,,panír. Ilyenkor sem kell kétségbe esni! Ekkor kerül elő a szekrényből a mák, és készül el az aranygaluska kistestvére, vagy mondhatnám a kínai utángyártott verzió, az ,,ezüstgaluska! :-D A mákot és az édesítőt összekeverjük (ha szeretnénk a mákot meg is darálhatjuk, de egészben is fogyasztható.) És ebben a fekete ,,panírban forgatjuk meg a vajas galuskákat. A többi minden ugyanaz, mint a diós változatban. Ugyanúgy készül el, és ugyanúgy fogyaszthatjuk a sodóval. Szerintem ez is nagyon finom! ;-) Általában két adag tésztát készítek, és az egyik fele diós, a másik fele mákos lesz. Egyik nap aranygaluskát eszünk, a második nap már csak ezüstöt. :-D reform aranygaluska és kistestvére "ezüstgaluska" Megjegyzés1: Valahol olvastam egy ötletes megoldást, hogyan lehet felhasználni az ilyen jellegű tésztákból megmaradt tojásfehérjéket?! Kb. 3 db fehérjéhez keverjünk hozzá 3 ek. búzadarát, 3 ek. reszelt sajtot, sót, borsot, és muffin formában süssük ki a ropogós sajt roppancsokat. Jól hangzik, bár ki még nem próbáltam, mert nálunk általában elfogy a következő napi rántottában a megmarad tojás fehérje. ;-) Megjegyzés2: A mákos galuskához el tudok képzelni a sodó helyett egy gyorsan elkészíthető házi lekvárt. Pl.: Nagyon fekete szőlőt leturmixolunk 1 ek útifűmaghéjjal, és beleteszünk 1 ek darált chia magot. Az egészet betesszük a hűtőbe egy éjszakára, és kész is a cukor mentes, villámgyors, házi lekvár.
Gojis ananászsaláta zöld "gyom"növényekkel és csírákkal
2014. november 14. Éltető ételek
A minap a gáton futottam, és meglepődtem, hogy milyen szép lándzsás útifű és egyéb ehető zöld levelek vannak még. Pedig már a napokban voltak kisebb fagyok, de úgy látszik, hogy ezek még nem ártottak nekik. Így a futásról két marék zöld levéllel tértem haza, és csíra is éppen volt itthon. Ez a saláta lett belőle. Hozzávalók: - 1 szelet ananász - kis marék dió és goji - kis marék zöld levél vegyesen (lándzsás útifű, gyermekláncfű, vadsóska) - 1-2 evőkanál csíra Elkészítése: Nem igényel túl nagy fantáziát. Tisztítsunk, daraboljunk és keverjünk. ... és jó étvággyal fogyasszuk el.!
Gluténmentes kívánság pizza házilag
2014. november 7. Zöld Avocado
Nagyon szeretjük a jó pizzát! :-) Ki ne szeretné a jó pizzát? De hol lehet olyat manapság kapni??? Hiába találunk minden sarkon egy helyet, ahol készítik ezt a világhíres olasz finomságot, egyre silányabb minőségben teszik elénk ezeket a pizzákat. Az üzlet tulajdonosok spórolás céljából, egyre ritkább feltétet, vékonyabb paradicsomszósz réteget, és kevesebb sajtot kínálnak a "Város legjobb Pizzája", vagy "Igazi olasz pizza" címszó alatt. gluténmentes kívánság pizza házilag Olyan nehéz olyan pizzázót találni, ... ... ahol van tartása a tésztának ... olyan, beleharapok és "hmm" íze van a szósznak, ... gazdagon dísziti feltét, ...és a sajttömeg a tetején, olyan reklámokból jól ismert, de a valóságban ritkán megtapasztalt nyúlós és illatos. Hát ezt az élményt, sajnos egyre nehezebb átélni. :-( A Magyarországon élők előnyben vannak, mert azért egy-két házhozszállítós cég, még mindig el tudja kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Sajnos azonban a külföldön élők alátámaszthatják, hogy gasztronómia kérdéskörében, "nyugat" tanulhatna tőlünk. ;-) Hoztam nektek egy gyors megoldást arra, hogyan készíthettek otthon, pillanatok alatt, tartalmas, ízletes, illatos, nyúlós sajtos, mennyei pizzát, ami még egészséges és laktató is! :-) Fogadjátok és fogyasszátok! házi pizza hozzávalók egy része... HOZZÁVALÓK: a tésztához (kb. 1 nagyobb étvágyú embernek): 2 tojás (vagy őrölt lenmag vízbe áztatva) 100g darált mandula 50 g rizs liszt vagy kukorica liszt (ha nem fontos, hogy glutén mentes legyen, akkor használj inkább teljeskiőrlésű tönkölyt) 3 ek extra szűz olíva olaj vagy répce olaj 1/2 tk szódabikarbóna 1 tk Himalája só késhegynyi fehér bors 1 maroknyi friss petrezselyem (1 ek útifűmaghéj) (1 ek őrölt lenmag) (1 marék napraforgó mag, vagy tökmag, vagy vegyesen mindkettő) (opcionálisan lila hagyma, vagy fokhagyma a tésztába sütve) A zárójelben található hozzávalók nem kötelező tartozékok, de érdemes feldobni a tésztát is néhány egészséges extrával ;-) a feltéthez: - házi paradicsom szósz - tetszés szerint zöldségek: előre párolt brokkoli rózsák, kukorica, lila hagyma, fokhagyma, pritamin paprika, snidling, oliva bogyó, gomba stb. - 50g kemény, reszelt sajt (ha laktózmentesre szeretnénk, használjunk növényi sajtot) - (sörélesztő, miután kivettük a készre sült pizzát. A lényeg, hogy ne legyen hőkezelve a sörélesztő.) a házi paradicsomszószhoz: 2-3 nagyobb érett paradicsom 1/2 tk Himalája sócsipet fehér bors1 ek mustár 1/2 lila hagyma 1/4 avokádó (el is lehet hagyni)1 ek útifűmaghéj (nem elhagyható, mert ettől lesz krémes, és nem folyós állagú)friss bazsalikomaki szereti csípősen, az tehet bele egy kis őrölt chilit, vagy Cayenne paprikát gluténmentes kívánság pizza házilag ELKÉSZÍTÉS: Hosszan és részletesen fogom leírni, de ne ijesszen meg senkit a terjedelem! Egy roppant egyszerű ételről van szó, mely elkészítése során kiélhetjük kreativitásunkat is, és rugalmasan alakíthatjuk a receptet a saját szánk íze szerint. ;-) A tésztához valókat összekeverjük, cipót formálunk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük... házi paradicsomszósz Közben elkészítjük a házi paradicsomszószt. A paradicsomokat felkockázzuk, és vízzel felengedve (épp ellepje) fedő alatt főzni kezdjük. Adunk hozzá fűszereket: só, bors, 1 ek mustár, ízlés szerint fokhagyma. Elővesszük a turmix gépünk krém készítő alkatrészét, és bele darabolunk (nagyobb darabok) egy fél lila hagymát. Engedünk rá egy kevés vizet (2-3 ek.), és krémessé turmixoljuk a lila hagymát. Hozzáadunk egy negyed avokádót, és 1 ek útifűmaghéjat. Közben a szétfőtt paradicsomot félre tesszük hűlni (ha hideg van oda kint, tegyük egy kicsit a szabadba, vagy ablakpárkányra, hogy gyorsabban kihűljön). A kihűlt, szétfőtt paradicsom pürét hozzáadjuk a lilahagymás, avokádós, útifűmaghéjas alaphoz, és az egészet szósz állagúvá turmixoljuk. Miután az egész egynemű és krémes lett, vagdosunk bele egy pár levél friss bazsalikomot, és félre tesszük, hogy az útifűmaghéj kifejthesse kocsonyásító hatását. nyújtsunk két sütőpapír között A hűtőből előkerülhet a tészta buci. Előveszünk két db sütőpapírt, és betesszük közé a nyers tésztát. Sodrófával kinyújtjuk a tésztát kb.fél cm vastagságúra (elég ennyi, mert a tészta a hő és a szódabikarbóna hatására meg fog hízni). A forma nem számít, hisz nem eladásra szánjuk. ;-) Ha kedvünk van, lehet a pizza kerek, vagy ovális, de akár négyzet alakú is. A készre nyújtott tésztáról lehúzzuk a felső sütőpapírt. Az alsó papírt és a tésztát üresen bedobjuk az előmelegített sütőbe 200 fokon kb.8-10 perce. Míg a pizzánk tésztája elősül, előkészíthetjük a kívánt feltéteket. Kinek mihez van kedve?! Én legtöbbször lilahagymát vagy fokhagymát, előpárolt brokkolit, paradicsomot és kukoricát teszek rá. Na meg persze jóóóó sok reszelt sajtot. ;-) Amikor már kérge sül a nyers tésztánknak a sütőben, kivesszük, és elkészítjük a végső formáját. Megkenjük a házi paradicsomszósszal, és megpakoljuk jó magasan a feltétekkel, és a sok sok sajttal. Ez nem egy bolti mirelit pizza, itt ne sajnáljuk a feltéteket! ;-) Olyan magas legyen a pizzánk, hogy még éppen beférjen majd egy-egy falat a szánkba. :-D Miután elkészítettük a ,,pizza várat, visszadobjuk a sütőbe, és újabb 10 perc alatt 200 fokon készre sütjük a házi pizzát. Aki szereti, az utolsó pár percben feltekerheti a sütő grillező gombját, és egy kicsit megpiríthatja a sajt tömeget a pizza tetején. Megjegyzés: Míg a pizzánk a sütőben szolizik, pont elég időnk van, hogy elmosogassunk, vagy bepakoljunk a mosogatógépbe, hogy aztán kényelmesen, és nyugodtan átadhassuk magunkat a mennyei, gyomor barát, és ízletes házi pizzánknak. ;-) Kérsz egy falatot? ;-)
Aszalt, nyers hamburgerzsemle és nyers hamburger
Nem szívesen reklámozom “idétlenségeimet”… de ez nagyon jól sült el. Kezdődött úgy, hogy Judita Wignall: Nyersből finomat receptes könyvéből szerettem volna elkészíteni ezt a finomságot. De ahol nyitva volt a könyv, ott más recept is volt, felette a hamburger pogácsa. Én pedig csak tettem a tálba a hozzávalókat: egyszer ebből a receptből, egyszer a másikból….. csak másnap jöttem rá, mikor újra el szerettem volna készíteni a zsemlét, hogy “Mi van itt kérem szépen? Én ezt tegnap nem így csináltam….” … és jött a gondolkodás, hogy vajon akkor hogyan is… Ma újra elkészítettem, mindent lemértem, és szinte mint az első. Az eredeti receptem változtattam jócskán, most a saját változatomat írom le. Hozzávalók: 30 gramm mandulaliszt (mandulatejből megmaradt), 70 gramm barna kölesliszt, csipet só, fél kávédarálónyi (40 gramm őrölt lenmag – barna vagy arany), 1 evőkanál szezámmag, 1 gerezd fokhagyma, 80 gramm sárga húsú paprika, fél hagyma (kb. 45 gramm), csipet bors, 4 evőkanál útifű maghéj, 2.75 dl víz Elkészítés: A mandulalisztet és a barna köleslisztet egy tálba tesszük, beletesszük a sót, a szezámmagot, az őrölt lenmagot, a borsot, az útifű maghéjat. A zöldségeket (fokhagyma, hagyma, paprika) aprítóban nagyon apróra zúzzuk, és ezt is a tálba tesszük. Kezünkkel összekeverjük, majd vizet adunk hozzá, és gyúrható tésztává dögönyözzük. Picit várunk, míg az útifű maghéj a vizet felissza. A “tésztából” nagyobb golyónyi darabokat csípünk ki, tenyerünk között kettélapítjuk, és az aszalógép tálcájára tesszük. Tetejét megszórhatjuk sima és fekete szezámmaggal. Az aszalóban addig aszaljuk (kb. 4-6 óra), míg eléggé megszáradnak, de belül még puhák maradnak. A hamburgerbe betétként húshelyettesítőként marinált gombát teszünk (de lehet nyers fasírt is, de a gomba szerintem finomabb), amit úgy készítünk, hogy piciny szőlőmagolajba elkeverünk egy kevés gyros fűszerkeveréket (Na-glutamát mentes!), és megkenjük vele a gombákat. A gombákat is megaszaljuk. A kész zsemlékre salátát, hagymát halmozunk (esetleg uborkát is), rátesszük a marinált gombát, hagymaszeleteket. Majonézzel és ketchuppal öntjük nyakon (természetesen lehetnek vega, házi, akár nyers változatok). Rátesszük a másik zsemleszeletet és jóízűen, lelkiismeretfurdalás nélkül befalatozzuk! Az alapanyagból természetesen nyers “kenyér” is gyúrható. Fontos azonban, hogy még aszalás előtt vágjuk szeletekre, és úgy aszaljuk. Jó étvágyat!
Kókuszos-gyümölcsös zabpehelytorta
A napokban az esős, viharos idővel - úgy tűnik - véget értek a napfényben pompázó hosszabb időszakok - legalább is egyelőre. Nagy bánatomra, ezzel együtt, a friss gyümölcsök és zöldségek is kezdenek megfogyatkozni. Szerencsére azonban nem kell édes és finom íz nélkül maradnunk. A következő tortával megszínesíthetjük a most következő hosszú hétvégénket is akár . Nagy előnye, hogy nem kell sütni, hűtőben kell némi ideig tárolni és már fogyasztható is! :) (Mivel több főre készült a torta egy születésnapra, így legalább dupla adaggal dolgoztam.) A recept: Hozzávalók: - 1 adag zabpehely (pl. 30 dkg) - víz - narancs - szőlőszemek - növényi tej - víz - édes ízhez ragaszkodva: egészséges édesítőszer (banán vagy méz vagy gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik, vagy aszalt datolya) - útifű maghéj - karob- vagy kakaópor - 20 dkg kókuszreszelék Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel vagy növényi tejjel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely megpuhul. Jó sűrűre főzzük, kevésbé folyósra. Főzés legvégén adunk hozzá karobot vagy kakaóport, majd édesítjük, és adunk még hozzá 1 evőkanál útifű maghéjat. (Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.) Amikor elkészült a sűrű, kakaós vagy karobos zabkása, egy kerek tálat frissen-tartó fóliával kibélelünk, a zabkása egyik felét vagy harmadát belesimítjuk. Míg a zabkása fő, elkészítjük hozzá a kókuszhabot a következők szerint: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel vagy datolyával (előre meleg vízben érdemes áztatni kb. 10 percet) édesítjük, azt is teszünk hozzá. Majd összeturmixoljuk. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is keverünk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki egy idő után. A már egy rétegnyi zabkására kókuszhabot simítunk, majd a zabkása-kókuszhab "szintezést" addig folytatjuk, míg van zabkásánk és kókuszhabunk. A frissen-tartó fóliával felülről is betakarjuk. Pihentetjük hűtőben néhány órát, majd a kerek formából kifordítva már csak a kész zabkása-tortát kell díszítenünk. Alaposan megmosott narancshéjat reszeltem, az oldalát ezzel szórtam meg, a tetejét pedig narancs és szőlő párossal díszítettem.
Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség
2014. szeptember 26. Zöld Avocado
Mostanában kevés édességet kívánunk, de ha készítek valamit, az elég gyakran nyers, természetes alapanyagokból: gyümölcsökből és dió félékből készül, azaz "élő édesség". Magyarországon, és az egész világon is egyre népszerűbbek az élő ételek, a nyers étkek, a Raw food-ok. Egyre több követője van ennek a táplálkozási formának, ami lényegében azt jelenti, hogy minden, amit esznek, az hőkezelés mentes, feldolgozatlan, naturális. Úgy vélik, hogy a gyümölcsök, zölségek, diófélék, csírák, magok stb., azaz a természetes táplálékok 40 Celsius fok felett elveszítik értékes tápértékük nagy részét. Vannak hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok, melyek 40°C fok felett elpusztulnak. Így minden amit ezek a nyers étkezők fogyasztanak, az "élő", és a maximum a 40°C fok alatti aszalás technológiáját alkalmazzák ételeik elkésztése során. Akit érdekel a téma bővebben is, az keressen rá a neten Lénárt Gitta nevére, aki az egyik legnépszerűbb szószólója a nyers étkezők táborának ma Magyarországon. sütésnélküli kókuszos kosárkák Imádom az egzotikus, trópusi gyümölcsöket, és mindent, ami belőlük készül. :-) Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, de kicsit időigényes édességet hoztam nektek. Nem sikerült épp a legszebben, de azért megosztom veletek, mert az íze jó, a külalakon meg még lehet dolgozni. ;-) Viszont annyira finom, és nem lehet abbahagyni az evését, hogy nem akartalak megfosztani titeket az élménytől. A képekben most ne gyönyörködjetek. Inkább készítsétek el ti is, és faljátok a kis mangós, kókuszos, passiógyümölcsös egzotikus kosárkákat. ;-) Akinek pedig szebb külalakban sikerül megörökítenie őket, az küldje el nekem a képeket, én pedig megosztom őket. :-) MANGÓS, KÓKUSZOS, ÉS PASSIÓGYÜMÖLCSÖS KOSÁRKÁK, avagy Mangó mámor és a két egzotikus barátnője HOZZÁVALÓK: kb.36 db kosárkához 200 g darált dió, kesu dió, mandula keveréke (többségben legyen benne a dió)120 g magozott datolya, és aszalt szilva (kb. 75% : 25% arányban, azaz kb.90 g datolya és 30 g szilva. De az arány változhat, attól függően mi van otton. ;-) )2 ek kókuszzsír(2 ek chia mag)2 ek víz1 zöld lime kb. 36 adagnyi, 3 féle töltelékhez: mangós: 1 banán + 1 érett mangó + 1/4 zöld lime (+1 tk útifűmaghéj)kókuszos: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (konzerves) + 2 dl kókusz reszelék + 1/4 zöld limepassiógyümölcsös: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (kenzerves) + 2 db passiógyümölcs + 1/4 zöld lime leve (+1 tk útifűmaghéj) Természetesen a töltelékek/krémek más gyümölcsökkel is elkészülhetnek. Minden, ami kevésbé lédús jöhet. El tudom képzelni pl.: áfonyával vagy meggyel is. egzotikus kosárkák sütés nélkül ELKÉSZÍTÉS: A töltelékekhez a hozzávalókat a turmix gépbe tesszük, és krémet készítünk belőlük. Külön turmixoljuk a mangós, külön a kókuszos, és külön a passiógyümölcsös tölteléket. (A passió gyümölcsösbe ajánlatos a gyümölcsöt nem a turmix géppel belekevereni, hanem utólag kanállal, és akkor nem turmixolja szét a magokat a gép. Gusztusosabb marad.) A 3 külön tálba kiszedett 3 krémet betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a kosárkákat. A dió, kesu, mandula keveréket porrá őröljük a darálón. A szilvát, datolyát, vizet és zöld lime-ot (hámozás után az egészet) a két késes darálóba tesszük, és lekvárt készítünk belőle. A gép nem fogja szeretni, mert ráragad a késre a lekvár, ezért lassú fokozaton, és szakaszosan, időnként felrázva végezzük a krémesítést. Ha szükséges kevés vizet tehetünk hozzá. A lekvárt és a diós lisztet a chia maggal egyneművé dolgozzuk. Ezt legjobb kézzel végezni. Betesszük a hűtőbe egy fél órára állni a barna tésztát. Miután letelt a fél óra, kivesszük a kosár alapanyagot a hűtőből, és jön a formázás. Több lehetőségünk van. Ha rendelkezünk szilikonos muffin formával a legegyszerűbb, abba nyomkodni kézzel a tésztát, kis kosárkákat formálva. Ha nincs ilyen formánk, akkor elővesszük az alumínium muffin sütőt, meg a muffin papírokat hozzá. Két nagy sütőpapír között laposra nyújtjuk a tésztát. Maximum vastagság, mint egy linzer vastagsága. Tipp: nincs szükségünk sem gyúródeszkára, sem arra, hogy mindent összelisztezzünk, amikor nyújtjuk a tésztát. Tegyük a tésztát két sütőpapír közé, és sem lisztre nem lesz szükségünk, sem a sodrófát nem kell elmosni utána. :-) Egy virág alakú nagy méretű linzer szaggatóval virágokat szaggatunk a tésztából, amiket a muffin papírral bélelt muffin sütőbe ejtünk. Lehetőleg középre ejtsük, hogy a kosárnak a szélei körben meglegyenek, hogy meg tudják majd tartani a tölteléket. Ezt folytatjuk, míg el nem fogy a tészta alapanyag. Ez egy 36 db-os recept, azaz, ha hagyományos muffin sütőnk van, akkor kb.12 db után bajban leszünk, mert megtelik a sütő formánk. Nem gond! ;-) A muffin papírokat egy magasabb falú tálba tesszük, és úgy töltjük meg a tészta kosárkákkal, hogy kicsit összenyomjuk őket, hogy tartsák egymást. Lehet, hogy nem lesznek túl szépek, és szabályosak, mint a sütő formában, de ha finom, kit érdekel, mennyire aszimmetrikus?! ;-) Miután 1-1 tepsi (12 darabos kör) elkészült, érdemes betenni a fagyasztóba őket, hogy a tésztában található kókuszzsír elkezdjen megdermedni, ezáltal tartást adni a kosárkának. Tehát míg az első 12-es kör a fagyiban fázik, addig elkészítjük a következő 12-est. És így tovább... Kb.10 perc fagyasztás után meg lehet tölteni a kosárkákat a hűtőben található töltelékekkel: mangós, kókuszos és passiógyümölcsös. Miután megtöltöttük őket, irány vissza a hűtőbe, és fogyasztásig ott is maradnak! :-) virágok a muffin sütő formábannyers mangó krém muffin tölteléknekMivel ez egy nyers édesség, ezért a hűtés fontos! Ilyenkor tudnak jól összeállni az alkotó elemek: sűrűsödni a krém, dermedni a kosárka. A legjobb, ha csak másnap eszünk belőle, amit persze nehéz kivárni. :-) Ha van otthon aszaló gépünk, akkor a kosárkákat meg is aszalhatjuk, hogy tuti masszívan álljanak, és biztosan finomabb is a ropogós kosarakkal. A jövőben remélhetőleg lesz majd alkalmam ezt is kipróbálni, de ahhoz előbb kell majd egy aszalógép, na meg persze ahhoz kell, egy nagyobb konyha is! ;-) Balázs nem édes szájú, de ezekkel az trópusi ízekkel nagy mosolyt csaltam az arcára, és nem tudta abbahagyni a nassolást. Annak ellenére sem, hogy nem lettek szépek a kosárkák, mert nem voltak elég masszívak. egzotikus, trópusi kosárkák sütés nélkül Megjegyzés: Legközelebb vagy több diót teszek a tésztába, vagy nem kosarakat formázok, hanem kis üveg tálkákba teszem őket, és kanalas desszert lesz belőle. A kókuszos krém a kókusz reszeléktől kemény lett, de a mangós és passiógyümölcsös krém krém szerű maradt, amit nem bánok, mert fincsi krémes, viszont a nem merev falú kosárkák fala dőlésnek indult a krém terhe alatt. :-D Így a legjobb a muffin papírból enni őket. Hát igen. Nem vagyok profi. Még kísérletezgetnem kell. Még ha nem is szép, azért nagyon finom lett, és bűntudat nélkül lehet nassolni, mert sem fehér lisztet, sem cukrot, sem semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz. Csak amit a természet nekünk adott! ;-) nyers kókusz kosárkák
Energiaital
2014. szeptember 24. Nyers konyha
Hello mindenki !:) Süt a nap, már ennyi elég, hogy jól induljon a nap. Kisétáltam a kertbe némi zöldért és már kortyolom is a kis energiaitalomat, közben kis latin zene :D https://www.youtube.com/watch?v=puN0ebZfT_k Néhány napja jöttem meg Spanyolországból ott láttam egy üzletben ezt a jó kis italos üveg ötletet. Befőttes üveg tetejének közepét kilyukasztottam, oda mehet a szívószál, így tuti nem löttyen ki semmi... Energiaital: 2 körte csipet fahéj fél citrom víz mángold cickafark levele lándzsás útifű levele petrezselyem Turmixoljuk és elkortyoljuk :) Aki fizikai munkát végez, rendszeresen sportol, növelheti a gyümölcs mennyiségét...
Nyers töktorta
2014. szeptember 17. Szelíd életmódváltók
Vigyázat, ez most egy tökös bejegyzés lesz. És nyers. Ősz van és nehéz nem észrevenni az őszi sárgát. Ott van a fákon, ott hever a földön, ott van mindenütt. De a legkoncentráltabban a tökben van ott. Tényleg, mikor néztél meg utoljára alaposan egy sütőtököt? Kívül, belül…most itt egy ok, hogy tököljél egyet, avagy készítsd NYERS TÖKTORTÁT. Hozzávalók: alap 3-4 aszalt függe 3-4 aszalt szilva lenmag – fele őrölve, fele egyben kóskuszreszelék ———— krém egy kisebb tök 1 banán 2 ek méz fél pohár kókusztej 2 ek kókusz olaj 1,5 ek utifű maghéj csipetnyi fahéj Elkészítés Alap:megmosott aszalt szilvát és fügét áztassuk be legalább pár órára, de még jobb, ha előrelátóak vagyunk, és előző nap beáztatjuk. Ha ez megvan, turmixoljuk össze az áztatólével, míg nem kapunk egy gyönyörű bordó-barna illatos masszát. Ebbe keverjük bele tetszőleges arányban a lenmagot és kókuszreszeléket. Minél nagyobb arányban van lenmag, annál erőteljesebb ízű lesz. Lágyítani az állagon úgy lehet, hogy a lenmag és kókuszreszelék egy részét ledarálunk. Annyi szárazanyagot keverjük bele, hogy szilárd, formálható legyen a massza, de azért nem teljesen száraz. A kész alapmasszát kenjünk szét a csatos tortasütő aljában és kb. 1 cm magas szélet is formálhatunk. Krém: A lehámozott tököt darabokra vágjuk és kókusztejjel, banánnal, mézzel és fahéjjal turmixoljuk össze. A kókusztejet apránként adagoljuk, figyeljük, hogy ne legyen túl híg, de ne is prüszköljön a gép az erőlködéstől. Ha kész az illatos és töksárga massza, keverjünk bele meleg vízfürdőben megolvasztott kókuszolajat (most már őszi hőmérséklet van, nem marad meg folyékonyan még a konyhában sem) és útifű maghéjat. Öntsük bele a masszát a tortaformába az előkészített alapra és tegyünk be legalább 3-4 órára a hűtőbe. Akkor az igazi, ha egész éjszakára ott hagyjuk, hogy összeérjen és megdermedjen. Tökös napot mindenkinek! Szeretettel és akcentussal, Rita Bakradze, Senior komfortzóna tágító (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = //connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));
Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Ezek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors, édesnemes pirospaprika 2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa 1 kisebb cukkini Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is). Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret. És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel. - A snidlinget/metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.) - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba. Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele. tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-) Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe / toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz. Megjegyzés2: Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt
Remegős ananászpuding
Le volt árazva a gazdaságosban az ananász, egyet haza is hoztam és ebéd utáni nasi lett belőle ;) Hozzávalók: 1 ananász 10 dkg friss spenót 1 csipet vaníliapor 1 ek juharszirup 1 ek kesudió 1 marék áztatott dió 1 tk útifű maghéj (elhagyható, ettől lett remegős ;) ) 1/2 dl forrásvíz A hozzávalókat krémesre turmixoljuk, […]
Gluténmentes és tojásmentes mogyorós keksz
2014. augusztus 31. Éltető ételek
Egyre inkább törekszem arra, hogy gluténmentes és vegán ételeket készítsek. Végülis nincs gluténérzékenységünk, de jobb kerülni. Ugyanakkor egy gluténmentes ételekben a kötőanyag minden esetben tojás. Ebben meg ez a bibi, hogy így meg a napi tojásfogyasztás szökik az egekbe. A gluténmentes sütikre jellemző a morzsálódás, nos, ezt is sikerült elkerülnöm. Ez a recept igazán ropogós, nem pereg szét a kézben, egyben marad. És nem utolsó sorban nagyon finom. Lehet baracklekvárral, vagy avokádós csokikrémmel is tölteni, de a nagylányom kedvence a nutellával való töltés. A konjak liszttel most ismerkedem, mely tulajdonsága, hogy nagyon jól sűrít és zselésít. A süti morzsálódása ellen is nagy segítségemre volt. Hozzávalók: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg zabliszt - 10 dkg teff vagy rizsliszt - 10 dkg mogyoróliszt - 10 dkg durvára tört, pirított mogyoró - 10 dkg kókuszvirág cukor vagy méz - csipet só - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 teáskanál konjak liszt - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1 mokkáskanál vanília - 10 dkg kókuszzsír (vagy bio vaj) - kevés növényi tej (pl. mandula, rizs) Elkészítés: - A száraz összetevőket kellőképpen elvegyítjük, majd hozzáadjuk a puha vajat. - Annyi tejet adunk hozzá, hogy kellően összeálljon, - Pihentessük a tésztát addig, míg a sütőt előmelegítjük úgy 170 fokra. - Nyújtsuk ki minél vékonyabbra a tésztát (egy picit pereg a mogyoró és zabpehely darabok miatt), majd szaggassuk ki. - Süssük ki 170 fokon kb. 15-20 percig. - Hagyjuk teljesen kihűlni, ezalatt szépen megkeményedik a keksz.
Málnás szelet
Természetesen az édesség sem maradt ki az ebédből, vele lett komplett ;) Hozzávalók: 1 maréknyi áztatott dió 1 maréknyi áztatott mandula 1 ek áztatott szotyi 2 ek kókuszreszelék 2 ek agavé szirup 1 tk útifű maghéj pici víz, csak épp annyi, hogy krémesre tudja mixelni a gép ;) A magokat a vízzel turmixgépbe tettem, és […]
Vanília – Málna Pohárkrém
Nyár ízei számomra a málna, sárga és görögdinnye, áfonya… A legfinomabb finomságok is ezekkel a gyümölcsökkel készíthetőek. Itt leginkább a málnára, áfonyára és a többi pirosgyümölcsre gondolok. A málna – vaníliával való társítással egy korábbi olaszországi nyaralás alkalmával “találkoztam”. Igazi olasz vanília fagylalt volt, forró málna öntettel:)! Ezeket az ízeket próbáltam visszahozni ezzel a reformosabb és alakbarát: tej,-tojás,-cukor és gluténmentes finomsággal. Nyár és meleg lévén, hidegen tálaljuk. Hozzávalók: /4-5 fő részére / 1 l vaníliás vagy natúr rizstej, 200 ml kókusztejszín 100 g xilit vagy eritrit 1/3 kávéskanál őrölt bourbon vanília 1/2 citrom reszelt héja 4 evőkanál kukoricakeményítő 1 evőkanál bio margarin ( selymesebb lesz tőle a krém) A hideg tejben csomómentesen elkeverjük a keményítőt, hozzáadjuk az édesítést, vaníliát és a reszelt citromhéjat, majd állandó keverés mellett felforraluk, amíg besűrűsödik. Majd hozzákeverjük a bio margarint és hagyjuk picit hűlni, amíg elkészül a málna öntet. Málna Öntet: 200-300 g friss vagy fagyasztott málna 50 g xilit vagy eritrit 1/2 citrom leve 1-1,5 dl víz 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény A málnát a kevés vízzel, xilittel, citromlével éppen csak “meglobbantjuk” és hozzáadjuk az útifűmaghéj őrleményt, amely most lékötőként fog működni. Poharakba rétegezzük először a vanília pudingot, majd a málna öntetett, újra a vanília és a tetejére málna. Kókusztejszínnel meglocsoljuk a tetejüket és friss málnával, pattogtatott amaranttal díszitjük. Hűtőben lehűtjük, majd tálaljuk.
Brownie-cseresznye álom
2014. június 14. Éltető ételek
A nyers brownie tészta nekem olyan jolly joker. Sok nyers torta, sütemény vagy trüffel alapja. Egy kicsit időigényes az elkészítése, bár hamarabb készen van, mint a sütött társaik. Egy kis előkészültetet igényel, ugyanis ázatott, szárított dióra van szükség. De én mindig nagyobb mennyiségben készítek ilyen diót, így amikor szükség lenne rá, akkor mindig kéznél van. Hozzávalók: Tészta: - 15 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg áztatott mandula - 2 evőkanál kakaópor - 2 evőkanál méz - 1 evőkanál mandulakrém Cseresznyekrém (persze ez lehet akár meggy, barack málna vagy más kedvenc gyümölcs): - 50 dkg érett cseresznye - 1 evőkanál útifűmaghéj - 1 evőkanál chia mag - vanília, fahéj Csoki a tetejére: - kókuszolaj - méz - kakaópor - A tészta alapanyagaiból késes darálóval készítsünk egy homogén masszát. A mandulát a végén tegyük hozzá, hogy egy kissé darabos maradjon. Ezt a tésztát tegyük egy tál aljára. - A gyümölcsöt magozzuk ki, majd turmixoljuk össze. Tegyük bele a többi hozzávalót is. Kenjük a tésztára. tegyük pár órára a hűtőbe, - Készítsük el a csokit, és simítsuk a gyümölcskrémre. Ez keményre meg fog dermedni. Ahhoz, hogy szeleteléskor ne törjön, még szilárdulás előtt érdemes bevágni a csokit.Jó étvágyat!
Gluténmentes lepény zöldségekkel töltve
2014. június 12. Éltető ételek
A méregtelenítés alatt (meg egyébként is) célszerű a glutén mennyiségét csökkenteni vagy akár el is hagyni. Sajnos a gluténmentes kenyereknek sohasem lesz olyan az íze és az állaga, mint a gluténes társainak (itt nem a boltihoz hasonlítom, hanem a házi készítésű kenyerekhez). Ez a lepény egy gluténmentes zsemle receptje alapján született, amely sülve nekem nem igazán jött be. Hirtelen "felindulásból" kitaláltam, hogy serpenyőben megsütöm, így lepény lett belőle. Az íze önmagában nem nagy szám, viszont sok zöldséggel töltve olyan, mintha "pitát" ennék. Zsófi lányom kedvence, imádja a sok zöldséget benne. Akkor most jöjjön a recept (10 db lepény lesz belőle) - 10 dkg rizsliszt - 10 dkg kukoricaliszt - 10 dkg zabliszt - 1 evőkanál szezámmag - 1 evőkanál arany lenmag (őrölt) - 2 evőkanál apró szemű zabpehely - 2 evőkanál burgonyapehely - 2 evőkanál útifű maghéj - 1 teáskanál oliva olaj - 1 kávéskanál só - 1/2 kávéskanál szódabikarbóna - kb. 3 dl meleg víz - Gyúrjunk belőle egy közepesen lágy masszát, majd hagyjuk állni egy kevés ideig (kb. 10 perc). Kis gombócokat formázzunk, majd lapítsuk ki. - Egy serpenyőbe tegyünk egy kevéske kókuszolajat, majd tegyük bele a kilapított masszát. - Villával nyomkodjuk szét egészen addig, amíg vékony lapot kapunk. Fordítsuk meg, és úgy is nyomkodjuk. Kb. 5 perc alatt megsül. Ezt mi sok-sok zöldséggel töltjük meg: saláta, hagyma, paradicsom, paprika, uborka. Tegyünk bele mustárt és ketchupot. De el tudom képzelni egy jó fokhagymás avokádós krémmel is.
Tavaszi méregtelenítés. Második nap
Újabb nap, újabb kihívások. Tegnap nem írtam, de ilyenkor grépfruitot szerezni hát nem könnyű feladat. Bejártam egy csomó boltot, zöldségest, de már nem kaptam sehol. Még a Tescoba is elmentem, pedig ide aztán évente vagy csak kétszer megyek. Na, ez volt az egyik alkalom. Végülis a piacon beszéltem egy kedves zöldségessel, aki hozott nekem 15 darabot. Úgyhogy bespájzoltam belőle, ez talán elég lesz. Reggel a szokásos dolog: víz, tea (csalán), májöblítő turmix . A párom reggelije kukoricás köleskása volt, én ismét cseresznyét ettem. Délelőtt lecsúszott fél liter lapacho és fél liter mate tea . Mivel ma szombat van, és a gyerkőcök is itthon vannak, így olyan ebédet kell készítenem, amit ők is megesznek. Bizony, sajnos nem esznek meg mindent. Úgyhogy vöröslencse krémlevest készítettem, a második pedig lecsós barna rizs volt. Sajnos az iskolai menzán olyan ételeket esznek, amit én nagy ívben kerülök. Az itthoni ízeket meg nem szokják meg. Na, majd nyáron... nem lesz más választásuk. Megegyeztünk, hogy egyik nap az én kedvencem lesz, a másik nap az övéké. Már palacsintát is készítettem ám gluténmenntesen! A délután egy csésze karotin koktélt és egy csésze zöld turmixot ittunk meg. Ilyenkor csak kimegyek a kertbe, és szedek egy marék zöldet. Útifű, gyermekláncfű levél, lucerna, sóska... Az ebédből maradt ki még lecsó, amihez főztem ki kölest, maj összekevertem vele és gombócot formáztam belőle. Ezt betettem a sütőbe egy kis időre. Ez a lecsós kölesgombóc , amihez lepcsánkát készítettem és egy nagy adag zöldsalátát . Este még dolgoztam egy kicsit online, aztán fel a talptapasz, és be az ágyba. Már így is volt vagy 11 óra.
Tavaszi méregtelenítés - Milyen kiegészítők (teák, étrendkiegészítők) szükségesek ahhoz, hogy a méregtelenítés megfelelő legyen?
A méregtelenítést mindenképp támogatni kell különböző teákkal és olyan étrendkiegészítőkkel, amelyek gyorsítják a toxinok eltávolítását. Az egyik legfontosabb dolog a bőséges folyadékfogyasztás . Napi szinten minimum 4 liter vizet/teát/zöldség-és gyümölcslevet kell fogyasztani. Azt biztos tudjátok, hogy testkilogrammonkét 40 ml tiszta víz elfogyasztása elengedhetetlen. És ezt a méregtelenítés során meg kell emelni! Én minden reggelt egy csésze vízzel (amelyet éjszaka az ágyam mellé teszek), és egy gyógyteával kezdek. A dió és a csalánteát iszom felváltva. Egy csésze tea nálam 0,5 liter. Majd megiszom a szokásos emóciót . Még "benyalok" egy mokkáskanál szűzbogáncsos mézet is. Ez szintén jótékony bacokat tartalmaz, mely a bélflóra normális működéséhez elengedhetetlen. A szűzbogáncs szintén a méregtelenítést támogatja. Ez akkor is így van, ha nem méregtelenítek, csak akkor más teákat iszok. Ekkor még beveszek 2 szem algát és 2 szem huminiqumot. Az alga nagyon jól támogatja a méregtelenítési folyamatokat. Vitaminban és ásványi anyagban gazdag, a klorofill tartalma kifejezetten áldásos hatással bír. Itt olvashatsz a klorofill fontosságáról. A huminiqum maga a csoda. Huminsavat, fulvosavat és mikroelemeket tartalmaz. Nagyon jól támogatja a méregtelenítést, mert megköti a toxinokat, és segíti kivezetni azt. Valamint segíti helyreállítani a sav-bázis egyensúlyt. Ezután elkészítem a májöblítő turmixot . Na itt ne várjatok finom ízeket, de a cél szentesíti az eszközt. Csípős és keserű, de ezek kitűnően támogatják a májat. Na, nézzük, hogy én mit teszek bele: - 1 grepfruit - 1 alma - 1 mokkáskanál fahéj - 1 teáskanál lucuma - 1 evőkanál máriatövis olaj - 1 evőkanál halolaj - 1 evőkanál olivaolaj - 20 csepp D3 vitamin - 80 csepp Q10 - kis darab reszelt gyömbér - 1-4 gerezd fokhagyma belereszelve - 30 ml goji - 20 ml homoktövis - 1 mokkáskanál immun elixír - 20 ml supra balance - víz (a végeredmény 5 dl legyen) Ezek között vannak olyan termékek, amelyeket a méregtelenítéstől függetlenül is fogyasztok (D3, halolaj, Q10) Miért is kellenek ezek bele? Nézzük sorjában: A grépfruit keserű tartalma kiváló a májnak és az epehólyagnak. A fahéj a hasnyálmirigyet támogatja. Az olajok az epehólyag pulgárásához szükségesek. Itt bevetem a máriatövis olajat , mely köztudottan méregteleníti a májat. A halolaj egyébként is fontos az omega3 tartalma miatt, így ez is bekerül ebbe a turmixba. A fokhagyma parazitaírtó, a gyömbér az emésztést támogatja. Így 40 felett fontos a szemre is gondolni, ezért került bele a goji és a homoktövis. Az immun elixír nem lenne szükséges, de egy kis tápanyagfeltöltés sose árt. A lucuma is bónusz, mely teljesítmény fokozó, és fáradékonysás esetén is bevethető. A supra balance a bélflórát támogatja és enzimekben gazdag. Nem sokkal később jöhet a reggeli . Az egész méregtelenítés során tartsuk magunkat a glutén- hús és tejtermék mentességhez . Ezért célszerű ilyenkor kásákat enni. A páromnak mindig azt főzök, én viszont gyümölcsöt eszek. Most van a cseresznye és az eper szezon. A reggeli után 1 evőkanál útifűmaghéjat eszek meg, mely nagyon jól lepucolja a bélfalat. Viszont nagyon fontos, hogy utána igyunk folyadékot, és legalább 2 óráig ne együnk. A délelőtt folyamán megiszok 2 csésze teát . Tudod, 0,5 liter egy csésze! A napi teák (mert délután és este is iszok) lapacho, mate tea, gyömbéres tulsi, zöld tea, citromfű-menta tea . Az egyik csésze teát gyakran kiváltom flavon koktélra , melybe teszek 1 evőkanál búzafüvet is. Ez utóbbi szinten kiváló vitamin- és ásványi anyag forrás, gazdag klorofillban, ezáltal kiváló méregtelenítő hatással bír. Ebéd előtt beveszek 2 szem algát és a 1 mokkáskanál szűzbogáncsos mézet . Nagyon nehéz megállni 1 mokkáskanálnál, annyira finom. Az ebéd mindenképp vegán és gluténmentes . Mindig kerül a tányérra nyers saláta és zöldség. Az ebédet leöblítem 20 ml supra balance-val. Délután a délelőtthöz hasonlóan 2 csésze folyadék elfogyasztása a cél. Ez többnyire tea , és zöld turmix . Ebbe kerül 1 marék zöld levél (pl. gyermekláncfű) és valamilyen gyümölcs. Vacsora előtt jön az alga és a huminiqum . A szűzbogáncsos méz is előkerül ilyenkor, egy mokkáskanállal. Ha nem felejtem el, 1 mokkáskanál meggyes csicsóka is lemegy, mely kiváló a hasnyálmirígynek. Lefekvéskor felragasztom a talpamra a méregtelenítő tapaszt . Lefekvés előtt még 1 csésze teát megiszok. Napi szinten ez 4 liter folyadék, de sokszor lecsúszik 1-2 csésze tea. Nem tudom, de nekem nagyon bejönnek ezek a teák, nagyon finomak. ÖSSZEFOGLALVA: - 3x2 alga - 2x2 huminiqum - 3x1 mokkáskanál szűzbogáncsos méz - 1x1 mokkáskanál meggyes csicsóka - ébredéskor 1 csésze víz - reggel dió és csalántea felváltva - 0,5 l. májöblítő turmix (hozzávalók fentebb) - minden nap szükség van: halolajra, D3 és Q10-re. - 1 evőkanál útifűmaghéj (reggeli után) - a nap folyamán min. 5 csésze folyadék - emóció, supra balance 3x20 ml összesen - méregteleítő tapasz éjszakára
Tavaszi méregtelenítés 1.rész
A párommal nekikezdünk a tavaszi méregtelenítésnek. Eddig is teljesértékűen táplálkoztunk, viszont ezt most kiegészítem gluténmentességre és tejtermékmentességre. Amennyiben méregtelenítést végzünk, nagy hangsúlyt kell fektetni a máj, a bél és a vese tisztítására. Ugyanis a tisztulás során felszabaduló méreganyagokat ezek a szervek fogják kiválasztani. A máj sokszor túlterhelt a sok toxin és a mérgek miatt, a gyógyszerek, fogamzásgátlók, szintetikus kozmetikumok, az alkoholfogyasztás szintén ártanak a májunknak (az ivóvízről nem is beszélve). Számos gyógynövényt alkalmazhatunk a máj tisztítására: máriatövis (olaja is jó), kis ezerjófű, katángkóró, gyermekláncfű, apróbojtorján (minden ami keserű, a májat tisztítja). De ihatunk grépfruit vagy almalevet is. Emellett fontos a bél tisztítása. ,,A halál a bélben lakozik"- mondta Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb orvosa. A hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen étrend következtében a belekben felhalmozódott mérgek következménye pl. a székrekedés, bélgyulladások, aranyér. A méregtelenítés során feloldódnak a toxinok, amelyeket a bélrendszeren keresztül távolítja el a szervezet. Már ha tudja. Gyenge perisztaltika, székrekedés, bélflóra hiánya miatt ezek a mérgek visszaszívódhatnak, ami nagy fájdalommal és rosszulléttel járhat. Használhatunk pl. útifűmaghéjat vagy lenmagot a bél tisztítására. De beöntést is végezhetünk. Havonta egy nap almakúra tisztán tartja a beleket. Ezzel meggátolhatjuk a bélgyulladásokat és a rákos elváltozásokat. A béltisztítással párhuzamosan viszont nagyon fontos a bélflóra regenerálás. Hiszen az az immunrendszer fontos része. A vese tisztítása is rendkívül fontos, mivel a vizelet kiválasztását végzi a szervezetben, a vérből kiszűri a felesleges vizet és a káros anyagokat. A méregtelenítés során fontos a bő folyadékfogyasztás (2-4 liter), valamint igyunk valamilyen vesetisztító, vizelethajtó teát, pl. aranyvesszőt, nyírfalevélt, zsurlót vagy csalánt. A petrezselyem levél is nagyon jó vízhajtó, fertőtlenítő. A görögdinnye jól átmossa a vesét. A tisztító kúra során érdemes figyelembe venni a szervezet belső ritmusát . A belső tisztulás ideje hajnali 4 óra és déli 12 óra közé esik. Ilyenkor ne terheljük a szervezetet feleslegesen emésztéssel. Viszont igyunk sok vizet, teát, hígított zöldség- vagy gyümölcslét. Ehetünk érett gyümölcsöt is, mely víztartalma hasznos a belső tisztuláshoz, enzimjei és bázisos ásványi anyagai elősegítik a folyamatot. 12 és 20 óra között van a táplálékfelvétel ideje és az emésztés a gyomorban és a vékonybélben. 20 órától hajnali 4 óráig tart a felszívódás időszaka. A méregtelenítést időpontját érdemes fogyó hold időszakára ütemezni. A mi méregtelenítésünk alapja ez alapján fog történni. A következő részben leírom, hogy milyen gyógynövényeket, étrendkiegészítőket vetek be annak érdekében, hogy a méregtelenítés zökkenőmentes legyen.
Nyers epertortácska
Megérkezett végre idén is az eperszezon ;) Imádom az epret!!! Amíg lesz, addig számíthattok belőle mindenféle földi jóra ;) Hozzávalók az alaphoz: 1 marék áztatott dió 1 marék áztatott mandula 1 marék áztatott szotyi 1 marék zabpehely 1 tk útifű maghéj 1 ek friss, házi repceméz 1/2 biocitrom reszelt héja 1 leheletnyi tiszta só 1/2 […]
Köleskoch (gluténmentes, vegán)
Az elmúlt néhány hét (6-7) meglehetősen húzós és sűrű volt. Olyannyira, hogy még blogbejegyzés sem tudtam igazán írni. Rendszeres olvasóimnak ez feltűnt bizonyára. Remélem, így április felénél tartva ez megváltozik és a sok-sok fotó, ami ételeinkről készült, hamarosan receptek társaságában publikálva lesz. Most egy egyszerű ételt alakítottam át, ami nem más, mint a rizskoch. Éppenséggel rizs helyett kölessel. Először sütöttem egy tepsivel vendégeinknek (gyorsan el is fogyott), majd reprodukáltam főzőkörre is némi sárgabarack-tunninggal. :) Aki eljött, megkóstolhatta. Tőlünk nem is olyan messze lakik egy babát váró fiatal házaspár, akiket a főzőkörön ismertünk meg. Nekik ez ízlett a legjobban a legutóbbi - Desszertek témájú - főzőkörön. Ez persze szubjektív. Nem mindenkinek ez volt a févörit. :) Most az első, eredeti verziót prezentálom. Hozzávalók: - 30 dkg köles - 3 dl növényi tej - 1 citrom lereszelt héja - édesítő (kókuszvirág-cukor/gyümölcscukor/nyírfacukor, stb) - 1 vanília kikapart belseje - 2 evőkanál őrölt lenmag - 2 evőkanál útifű maghéj Elkészítés: A kölest alaposan megmossuk, majd kb. másfélszeres mennyiségű vízben feltesszük főzni. Amikor elfőtt a víz, hozzáadjuk még a növényi tejet és teljesen puhára főzzük. Mikor megfőtt, belereszeljük az alaposan megmosott citrom héját, a vaníliát, az őrölt lenmagot és az útifű maghéjat is hozzákeverjük. Édesítjük ízlelésünknek megfelelően, majd sütőben kb. 50-70 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor (barack)lekvárt vagy házi szörpöt csurgathatunk a tetejére. Mindkettővel kipróbáltam. Judit barátnőmtől kaptam még télen egy üveg házilag (általa) eltett szederszörpöt. Azzal öntöztem meg. Fenséges volt! (Judit, köszi az ajándékot!:) így utólag is.)
Vegán sajttorta
A sajttortát azt hiszem mindenki szereti. Így vagyok ezzel én is. Most egy különleges alkalomra készítettem, első alkalommal vegán kiadásban. A dolgot nehezítette még az is, hogy cukor és gluténmentes is legyen. A végeredmény olyan jól sikerült, hogy fél óra múlva szinten semmi nem maradt belőle. A kép önmagáért beszél. :) Ennél nagyobb dicséret nem is kell. Hozzávalók: a torta talpához: 3 kávédarálónyi zabpehely 2 kávédarálónyi dió 3 ek. darált mák vanília 1 marék áztatott datolya, fél zacskó áztatott mazsola 1 dl növényi tej a krémhez: 2 csomag áztatott kesudió 1 kis pohár szójajughurt/vagy egy nagynak a fele kevés citromlé vanília 1 marék áztatott datolya, fél csomag áztatott mazsola 1 kávédarálónyi mandula útifű maghéj 1. A torta talpához a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az előáztatott, kevés vízzel összeturmixolt datolyát és mazsolát, valamint hozzáöntjük a növényi tejet is. Kicsit félre tesszük, amíg beszívja magát nedvességgel. 2. A krémhez mindent beleteszünk a turmixgépünkbe kivéve a darált mandulát és az útifű maghéjat. Az egészet krémes állagúra turmixoljuk, majd hozzákeverjük először a mandulát, majd az útifű maghéjat is. 3. Elővesszük a tortaformánkat, és a "tésztát" szépen belenyomkodjuk úgy, hogy mindenhol egyenletes vastagságú legyen. 4. Ezután jöhet a krém. Oszlassuk el a tetején egyenletesen. Ha kész vagyunk, tegyük be a hűtőbe egy órára, majd tálalás előtt kiolvasztott, mirelit piros gyümölcsökkel díszíthetjük. Ani Tisztán, tudatosan!
Ehető gyomnövények. Gyógynövények? Lándzsás útifű
2014. április 4. Éltető ételek
A lándzsás útifűt szerintem mindenki ismeri, ha másról nem is, a köptető szirupról. Bizony ez egy nagyon hasznos gyógynövény. A Tisza parti gáton futva nagyon sok gyomnövény-gyógynövény található, mely kitűnő alapja lehet turmixainknak, salátáinknak, de gyógyító teát is készíthetünk belőlük. Sajnos nem ismerjük ezeket a növényeket, ezért is indítom ezt a sorozatot. Anyósomnak tavaly nyáron mutattam ezt a növényt, azóta gyűjti és szárítja magának, és teát főz belőle. (Sajnos a dohányzás miatt szüksége is van rá). Mindenesetre könnyen felismerhető és gyűjthető. Nézzük, mi is jellemző erre a növényre: Előfordulás: réten, legelőn, utak mentén Népies neve: kígyófű, kígyónyelvűfű, lúdnyelvűfű, gyíkfű, útilapu Jellemzők: évelő, gyöktörzséből ered tőlevélrózsája és a virágokat tartó tőkocsány, 10-30 cm-es levelei keskeny-lándzsásak, tőkocsánya 10-30 cm-es, csúcsán 5-7 mm vastag, tömött füzérrel, apró virágai fehéresek Drog: tőlevelei, magja (leveleit májusban, virágzás előtt gyűjtsük) Hatóanyag:glikozid, nyálka, C-vitamin, cserzőanyag, enzimek (emésztést javítja), kovasav, kumarin, flavonoidok, ásv.anyag (K, Zn) Felhasználás: - Antibakteriális, gyulladáscsökkentő (glikozid) - gátolja a baktériumok fejlődését (szájüreg + gyomor- és bélrendszer gyulladásai, irritált nyálkahártyák bevonására - gyomorsav-túltengés + allergia esetén is) - Antivirális, immunstimuláns - Köhögéscsillapító, köptető - segíti a váladék kiürülését - gyomorsavtúltengés - magja hashajtó, segíti a normális bélműködést Külsőleg: - hámosító (tályog, fekély, felfekvés) - vérzéscsillapító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő: égési sebek, rovarcsípés, kötőhártya-gyulladás, aranyér - kipréselt nedvét fájó fülbe cseppenteni
Bulguros lencsesült
2014. február 5. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 50 dkg barna lencse 25 dkg bulgur 3 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2 sárgarépa 2 ek. paprikakrém 1 csokor petrezselyem himalaya só -ízlés szerint majoranna, kömény, pirospaprika - ízlés szerint 4 ek. 4 szűz olaj mix 2 ek. útifű maghéj víz Elkészítés: A lencsét a fűszerekkel bő vízben megfőzzük. A bulgurt dupla mennyiségű vízben megfőzzük. a hagymákat felaprítjuk és 2 evőkanál víz + olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, a pirospaprikát, a paprikakrémet- amolyan pörköltet készítünk. Ehhez hozzáadjuk a megfőtt lencsét, a rizst, a felaprított petrezselymet, az útifű maghéjat (ez tartja össze), és alapos keverés után még szükség szerint sózzuk, fűszerezzük. Olajjal kikent tepsibe simítjuk és összesütjük.
Ananászos-tökös torta
Házibuliban voltunk még novemberben, oda vittem ezt a tortát, hozzátenném, hogy a házigazda nem szimpatizál a sütőtökkel, édességem mégis sikert aratott! Annyira, hogy még a receptet is elkérték:) Ez a süti egy régi tortám átdolgozása. Annyit változtattam a recepten, hogy a krémbe a sütőtök mellé most nem almát, hanem ananászt tettem. Ananászos- tökös torta: Alap: 80 gramm lenmag 100 gramm mák 1 evőkanál kókuszzsír 20 datolya kiskanál fahéj csipet só Mákot és a lenmagot megőröljük kávédarálóban, vagy akinek profi turmixgépe van az abban is őrölheti. Beleöntjük a robotgépbe a kimagozott datolyát a megőrölt mákot és lenmagot a többi hozzávalóval és jól összedolgozzuk. A kapott masszát, kicsi csatos forma aljába nyomkodjuk. Ananászos- tökös krém: 15 datolya 1 kisebb ananász sütőtök kb. 1/3 annyi , mint az ananász darabka gyömbér, vagy szárítottból is jó egy késhegynyi 1 evőkanál kókuszzsír ( elhagyható) 1 narancs reszelt héja 1 kiskanál fahéj 2-3 evőkanál útifű maghéj Ha van profi turmixgépünk ami bírja a terhelést, akkor mindent beleönthetünk, és jól összedolgozzuk. Ha nincs akkor a robotgépünkbe jól összeaprítjuk a hozzávalókat, majd a csatos formába töltjük és elsimítjuk. Tetejét kókusz chipsszel és mozsárban összetört kakaóbabbal szórtam meg. Közepére fügét és körömvirágot tettem. ( Minden ehető, még a virág is:) Ha elég türelmesek vagyunk, érdemes a hűtőben pihentetni néhány órát, hogy szépen megdermedjen a kókuszzsír, és az útifű maghéj jól megzselésítse a krémet.
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!
Tökös- almás torta a ZÖLD TURMIX FESZTIVÁLRÓL
2013. október 22. Nyers konyha
Tökös- almás torta a ZÖLD TURMIX FESZTIVÁLRÓL Idén is nagyon jó előadók voltak, a fesztiválon. Jó volt olyan emberekkel találkozni akik hasonlóan gondolkodnak, étkeznek... Ez mindig ad az embernek egy kis plusz energiát, lendületet, hogy tovább tudjon ezen az úton haladni. Gittával hoztuk össze ezt a tortácskát, ami látható kissé megfolyt, hűtő híján, de a visszajelzések szerint ez igazán nem számított, mert ugye lényeg a beltartalom és az finomra sikeredett, persze ilyen alapanyagokból nem nehéz :) Tökös -almás torta: Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag 140 gramm napraforgó kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A magokat és a kókuszdarát is megőröljük kávédarálóban, vagy turmixgépben. S késes robotgéppel összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Akkor jó a tészta ha kicsi gombócot tudunk belőle formálni, szépen összeáll. Ha szétesik, mehet még hozzá pici víz. Csatos formába nyomkodjuk. Tökös- almás töltelék: 6 közepes édes alma sütőtök, fele annyi, mint alma késhegynyi fahéj ízlés szerint édesíthető datolyával, ha nem elég édes az alma... 2- 3 evőkanál útifű maghéj 1 citrom reszelt héja csipet gyömbér vagy karika, ha friss Ha van elég erős turmixgép akkor ezt a masszát abban is el lehet készíteni, ha nincs akkor tökéletesen megfelel az s késes robotgép. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókusz zsír 2 banán 2 mokkáskanál fahéj Turmixoljuk vagy s késes robotgéppel elkeverjük és a torta tetejére öntjük. A fesztiválon mi ezt a réteget 3 evőkanál mézzel készítettük, mert a datolyánk elfogyott. Érdemes kicsit hűtőben pihentetni, hagyni , hogy megdermedjen a kókusz zsír és megszívja magát az útifű maghéj...
Aszaltszilvás nyers csokitorta
Hmmmm…. a Mannaturalban evett a kisfiam egy hasonló tortát. Nem tudom, hogy az hogyan készült, megpróbáltam utánozni, ízre hasonlót kaptam. A csokikrémje mennyei volt, szinte teljesen olyan, mint a lúdláb tortáé. Leitert Glória csupacsoki tortájának a csokikrém receptjét használtam fel rá csöpp módosítással, és csakis áradozni tudok róla. Mennyiségeket és arányokat nem írok, a nyers ételeket nem lehet elrontani azzal, ha valamiből kicsit többet vagy kevesebbet teszünk. Magtészta alap: diót aprítógépen morzsásra, apróra aprítunk, majd összekeverjük, összegyúrjuk a datolyavajjal, ami szintén ugyanígy készül, hogy aprítógépben az aszalt datolyát addig aprítjuk, míg összeáll vajszerű, sűrű masszává. Az alap ne legyen vastag, kb. 3 mm-nyi elegendő. Szilvás réteg: aszalt szilvát és aszalt vörös áfonyát aprítógépben apróra daráltam, majd annyi vízzel összeturmixoltam, hogy lekvárszerű masszát kapjak. Ezt a lekvárt még ízesítettem csöppnyi citromlével, és annyi útifű maghéjat tettem bele, hogy ne folyjon a massza. Az útifű maghéjból sem kell sok, egy kis idő, mire megduzzad, és magába szívja a nedvességet. Mivel az aszalványok édesek, ezt sem szükséges tovább édesíteni. Csokikrém: A torta java és lényege. Alapja a datolya. Datolyát összeturmixolunk annyi kókuszolajjal, hogy ellepje, majd adunk még hozzá kakaóport és egy kis natúr kesudiót, hogy “tejcsokisabb” legyen. Annyi meleg vizet adtam még hozzá, hogy ne legyen túl folyós az egész. A magtésztát egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk, arra jön a szilvás réteg, és a tetejére a csokikrém. Ezt követően a mélyhűtőbe tesszük, hogy a csokikrém megkeményedjen annyira, hogy ne folyjon, vágható legyen. A kókuszzsír hideg hatására keményebb lesz, várjuk ki ezt az időt. A csokikrém megdermedése után a torta fogyasztható, szeletelhető. Jó étvágyat!
Panna Cotta Eperkrémmel
2013. június 23. Fittanyuka Blog
Ezzel az toszkán eredetű desszerttel térek vissza rövid szabadságom után, igazán nyárias desszert, finom, könnyű és jól behűtve tálalható! Természetesen ez a verzió teljesen megreformált: tej,-tojás és cukormentes, a panna cotta pedig amúgy is gluténmentes. Könnyen elkészíthető, gyors recept, a hűtési időt kell kivárni csupán. A panna cotta jelentése: Főzött tejszín, főtt tejszín... Hozzávalók: 6 kis csészével 400 ml vaníliás rizs tej 400 ml kókusztejszín 2 teáakanál agar-agar ( vagy más növényi zselésítő) 1 kk vanília őrlemény csipet himalaya só 2 evőkanál méz 1-2 evőkanál nyírfacukor ( az édesítés ízlés szerint, a méz kihagyható) Eperkrém: ( Elég tálalás előtt elkészíteni) 350 g friss eper 1 evőkanál nyírfacukor vagy méz 1/2 citrom leve és reszelt héja 200 ml kókusz tejszín 1 kk agar-agar vagy útifűmaghéj őrlemény A megmosott, tisztított epret a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Panna Cotta elkészítése: A kókusztejszínben elkeverjük a vaníliát, a mézet, nyírfacukrot és felmelegítjük, hogy a nyírfacukor feloldodjón. A rizstejben pedig hidegen elkeverjük az agar-agart és állandó keverés mellett, lassú tűzön felforraljuk. Amikor elérte a forráspontot lehúzzuk a lángról és állandó keverés mellett a kókusztejszínes egyveleghez öntjük, lassú tűzön, állandó keverés mellett újra felforraljuk. Kis kávés vagy pudingos csészéket átöblítünk vízzel. Tipp: Frissen tartó fóliával is kibélelhetjük a pohárkákat, hogy biztosan kiboruljanak. Állandó keverés mellett kicsit hűtjük a masszát, majd még melegen ( nálam forró volt, de nem tűzforró), beleöntjük a pohárkákba és négy óra hosszára a hűtőszekrénybe tesszük. Desszertes tányérra borítjuk a kihűlt panna cottakat és az eperkrémmel tálaljuk. Fittanyuka
Chia magos eperpuding
Tejmentes nyers poharas finomság. Az elkészítéséhez fehér chia magot használtam, de természetesen lehet hagyományos, fekete maggal is készíteni. Chia mag hiányában a sűrítéshez használhatsz útifű maghéjat is, ami béltisztító hatással rendelkezik, vagy egyszerűen csak turmixolj bele több banánt, és használj kevesebb folyadékot! Hozzávalók: egy marék eper, kb. 1,5 dl házi mandulatej, méz édesítésre ízlés szerint, kb. negyed banán, 3-4 evőkanál chia mag (vagy kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéj), tápanyagdúsításként: 1 kiskanálnyi vörösszőlőmag őrlemény, 1 kiskanálnyi homoktövis őrlemény Elkészítés: Az epret és banánt összeturmixoljuk a mandulatejjel, mézzel ízesítjük, majd beleszórjuk a chia magot, és megvárjuk, míg megdagad. Ez kb. 10-15 perc, addigra sűrű, kanalazható pudingszerű masszát kapunk. Díszíthetjük gyümölcsökkel. Én az elsőt mangóval, eperrel, kivivel, goji bogyóval, virágporral díszítettem. A repetához raktam még a áfonyát is a kehelybe.
Egyszerű nyers dió-alma torta - Nóra ma 6 hetes
2013. március 15. Napló étkeinkről, életünkről
Nóra ma 6 hetes, ami jelentős a mai orvosi gyakorlat és a Biblia szerint is. Ez alkalomból készítettem egy kis édességet, amíg nagyobb fiam babázott. A diót már tegnap beáztattam, majd kiszárítottam (az olajos magvakat a gabonához és babfélékhez hasonlóan felhasználás előtt érdemes beáztatni, így könnyebben emészthető lesz) Alapanyagok: - 30 dkg dió - kb 15 dkg mazsola - 3 alma - kb 8 dkg kókuszzsír - indiai útifűmaghéj - 1,5 teáskanál - fahéj, vanília, citromhéj Eszközök: - négyoldalú reszelő - almához, citromhéjhoz - botmixer a beáztatott mazsola pürésítéséhez - diódaráló Elkészítése: A mazsolát reggel beáztattam, majd minimális vízzel összeturmixoltam. A ledarált dióhoz annyit adtam, hogy összeálljon, majd hozzáadtam a szoba-hőmérsékletű kókuszzsírt, és ízesítettem. Ezután betettem hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Az almát lereszeltem, kinyomtam a levét (és megittuk), majd a megfelelő édes íz eléréséhez adagoltam hozzá a mazsolapüréből. Ezt is ízesítettem, majd apránként hozzáadtam az útifűmaghéjt, nehogy sokat tegyek bele. Közben vártam, és amikor láttam, hogy jó az állaga, rátettem a lehűlt dió alapra. Tehettem volna egész mazsolát is bele, de a kisebb fiam nem szereti. Lányommal megtanácskozván a dolgot, csak egy kevés fahéjat szórtam díszítésnek a tetejére. Nagyon finom lett. Az alma réteg legközelebb kicsit nagyobb lesz (kb dupla ekkora) a család kívánsága szerint. A nyers édességekkel sokszor az a bajom, hogy a sok olajos mag miatt nagyon tömények. Ezért próbálok kevésbé zsíros nyers édességeket kikísérletezni! És persze itt van Nóra baba is, aki már 6 hetes, kinőtte az újszülött kort :-)
Epres szivek
2013. március 5. Mindennapi ételeink
Mivel itt az eperszezon, ezért kiolvasztottam két doboz epret a mélyhűtőből, hadd fogyjon. Időm továbbra sincsen sok (sőt...), éjjel egy kevés epres szívet készítettem. Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny teljes őrlésű leveles tészta 1 kg eper 10 dkg nyírfacukor 2 ek. útifű maghéj (=psyllium) 3 ek. Alpro epres szójajoghurt Elkészítés: A tésztát kicsavarjuk és páros számú szíveket szaggatunk belőle. Az epreket beletesszük egy edénybe, hozzáadjuk a nyírfacukrot és 5-10 perc alatt összerottyantjuk. Ezután kihűtjük, majd hozzákeverjük az epres szójajoghurtot, és a psylliumot, és alaposan kevergetjüük, amíg be nem sűrűsödik. A psyllium nem csak azért jó dolog, mert besűríti az ételeket, hanem mert tele van rosttal, kiválóan méregtelenít, segíti az emésztésünket! A szívekre 1-1 evőkanálnyi tölteléket helyezünk, majd egy újabb szívvel becsukjuk, majd a szívek tetejét kevés mézzel lekenjük, ez ad egy kis színt nekik. :-) Sütőpapírral bélelt tepsibe téve 25-30 perc alatt készre sütjük. TIPP: használhatunk kukoricakeményítőt, vagy agar-agart is a sűrítéshez. De ha ezek híján vagyunk, akkor búzadarát is :-) Bármilyen más gyümölccsel is elkészíthetjük. A mi psylliumunk sajnos lejárt már, de mivel semmi gond nincsen vele, használom. Lehet, hogy frissből kisebb mennyiség is elegendő. :-)
Almás-mákos nyers torta
2013. február 5. Gitta nyersétel blogja
Az ország tortája nyers változatban! Igazi különlegesség főleg azoknak, akik szeretik a mákot, és a mákos édességeket. Ebből ehetsz kedvedre, nem tartalmaz cukrot, csak egy kevés datolyát, mégis édes! A fotó egy torta-partin készült, így nem egészen olyan, mint amilyet szerettem volna, de annyian kérték ennek a tortának a receptjét, hogy gondoltam ezzel a fotóval is megteszi, lényeg a recept. Látszanak a rétegek, és itt az alma piros héja is. Ha még finomabbra szeretnéd, akkor hámozd meg az almát, hogy a töltelék selymesen sima legyen! A torta alapja a lehető legegyszerűbb: mandula, datolya és egy kis fahéj! Utána almalapok között rétegezve következik a mákos és almás töltelék. Az almalapokra azért van szükség, hogy egyenesen, szépen el tudjuk egymástól választani a rétegeket, almalap nélkül a puha massza átfolyik egymásba, és felvágás után olyan göröngyös lesz. Pár óra múlva az almalap felpuhul, és az almás töltelék részévé válik, nem is lehet szinte látni, hogy ott van :) , ugyanakkor nagy segítség a torta összeállításában. Hozzávalók: 20 cm-es tortaformához az alaphoz: 20 dkg beáztatott, megszárított mandula kb ugyanennyi beáztatott datolya 1 teáskanál fahéj almás réteg: kb 50 dkg alma 1 evőkanál utifűmag héj pár csepp citromlé, 2 kanál datolyapép* mákos réteg: 20 dkg mákcsíra (mákot beáztatjuk, és kb 1 napig csíráztatjuk) 2 evőkanál méz vagy 4-5 evőkanál datolyapép* 1 bio-citrom reszelt héja az összeállításhoz 3 (vagy 4) darab szögletes aszalt almalap** * datolyapép: a datolyát vízbe beáztatjuk, és amikor felpuhult, konyhai robotgépben pépesítjük. Hűtőszekrényben 1 hétig eláll, természetes édesítőszer. Helyettesíthető mézzel. ** aszalt almalapot úgy készítünk, hogy az almát turmixgépben simára pépesítjük, és szétterítjük az aszalógép tapadásmentes lapján, majd kb 15-20 óra alatt megaszaljuk. (Aszalt almalapot lehet már készen is vásárolni) Részletes leírást találhatsz ITT A mandulát szárazon megőröljük, a mandulából konyhai robotgépben datolyapépet készítünk. A mandulát és a datolyapépet összekeverjük, ízesítjük a fahéjjal. Egy jól gyúrható, formázható masszát kapunk. Belenyomkodjuk egy kerek tortaformába úgy, hogy az oldalán legyen egy kb 4-5 cm perem, ami majd megtartja a tölteléket, és 3-4 órán keresztül 45 fokon aszaljuk. (vagy a kályha tetején, vagy langyos sütőben) Az almás réteghez az almát megtisztítjuk, hámozzuk és eltávolítjuk a magházát. Az egyik felét durva, a másik felét finom reszelőn lereszeljük. Összekeverjük a citromlével, datolyapéppel, és az utifűmag héjjal (ez utóbbi fogja a nedvességet felszívni, hogy az alma ne áztassa el az egész tortát) Ez a réteg inkább savanykás legyen, mint édes. A mákos réteghez a felpuhult mákot kevés vízzel simára turmixoljuk, datolyapéppel ízesítjük. Kevés reszelt citromhéjad adunk hozzá. Ez a réteg inkább édes legyen, hogy ellensúlyozza az alma savanykás ízét. Összeállítás: A kiszárított torta-alap aljára teszünk kb 1 cm magasságban mákos tölteléket. Erre ráhelyezünk egy almalapot. Aprócska gond, hogy a torta kerek, az almalap szögletes... Ha a tortaformánk kisebb, mint az almalap, akkor meg tudjuk oldani, hogy a sarkok levágásából keletkezett darabokat betesszük a hiányzó helyekre. Ha nem, akkor 1 lapot fel kell áldozni, és beleszabni a hiányzó területekre. Az almalapra rákenünk kb 1 cm-es magasságban almás réteget, majd újra almalap-vágás-szabás következik. Újabb mákos réteg, majd a tetejére az almás kerül. A tetejét szépen elsimítjuk, majd megszórjuk mákkal. Hűtőszekrénybe tesszük, és pár órát pihentetjük.
Szaloncukor - Narancsos marcipán
2012. december 15. Fittanyuka Blog
A szaloncukorról most már elmondhatjuk, hogy igazi hungaricum. Habár az én gyermekkoromból nincsenek szép emlékeim a szaloncukorról. Ennek az egyik oka, hogy Erdélyben mi is ugyanígy a magyar szokások szerint tartottuk a Karácsonyt, de mivel Romániában nem ismerték el a magyar szokásokat ezért szaloncukrot sem árusítottak sehol. Ezért házi szaloncukor volt mindenkinél, ami valamiféle olvasztott cukor volt selyempapírba csomagolva, amelybe gyerekként majdnem beletört a fogunk. Ráadásul inkább csak szimbólumként lógtak, kőkeményen a fán, mert nagymamám gondosan évente újracsomagolta őket. Én nem rajongtam értük, ezért nemis kísértettem a sorsot, ellenben az öcsém:). Ha akkor ezt a receptet átadhattam volna a nagyimnak... Másik emlékem amikor kisiskolásként, király lány jelmez hiányában anyukám legnagyobb csalódásom ellenére szaloncukornak öltöztetett:)) Nézzük a receptet: Ez már a nyers édesség kategóriába tartozik, könnyen, gyorsan elkészíthető. Csomagolhatjuk saját kezűleg dekorált selyempapírba, vagy csomagolás nélkül akár csak a fa alá is tehetjük. Hozzávalók ( kb. 30 darab) 250g darált mandula ( mandula liszt) 60 g nyírfacukor porrá darálva 2 teáskanál útifűmaghéj őrlemény 5-6 csepp bio narancsolaj ( sütéshez való) 1 evőkanál kókusz olaj 1/2 bio narancs reszelt héja késhegyni őrölt bourbon vanília 100 ml meleg víz 150 g Étcsokoládé bevonó Először a mandula lisztet összekeverjük a por nyírcukorral, vaníliával, reszelt narancs héjával, útifűmaghéj őrleménnyel, majd hozzáadjuk a meleg vizet. Kézzel is átdolgozhatjuk, de homogénebb masszát kapunk ha kézi robot gép segítségével kicsit összedolgozzuk. Hűtőbe pihentetjük minimum fél órát. Nedves kézzel újra átgyúrjuk a masszát és hengert formálunk olyan vastagságút amilyen vastag szaloncukrokat szeretnénk. Késsel feldaraboljuk a hengert és a félkész szaloncukrokat egy tálra helyezzük. Mélyhűtőbe helyezzük őket kb. 10 percre. Víz gőz felett felolvasztjuk az étcsokoládé bevonót és a szaloncukrokat egyenként belemártjuk, majd sütő papírra helyezzük őket. Ha megdermedt a csoki réteg csomagolhatjuk. Hűvös helyen tároljuk, de nem fontos hűtő szekrényben. Tipp: Az a tapasztalatom, hogy más olajosmag őrleménnyel készítve, akár vegyesen is nagyon finom az összhatás! Pl: darált dió, török mogyoró. Fittanyuka
Almás- mákos nyers torta, Raw apple and poppy seed cake:
2012. október 27. Nyers konyha
Sziasztok!:) Tudom régen jelentkeztem, mert ahogy sokaknál nálam is rengeteg a változás, zajlik az élet, de rendesen, és beigazolódni látszik, hogy a változás mindig jót, jobbat hoz magával. Van, hogy elsőre kicsit rosszabb lesz és ijesztőnek tűnnek a dolgok, a helyzet, de tény, hogy utána érkezik a jobb... Elhagyva röghöz kötöttségemet, eladtuk házunkat, most albérletben vagyunk és ha minden igaz, decemberben költözünk, elhagyjuk a várost, Pápát és szerencsétpróbálunk Felsőörsön. Egy vágyam teljesül, lesz hatalmas haszonkertünk, ill. ez már teljesült is, hiszen nyáron már kertészkedtünk. Óriási volt a cukkini és a paradicsom termés, hatalmasra nőttek a csicsókák, a madarak most örülnek igazán az elültetett napraforgóknak. Szóval a cél, hogy amit lehet megtermeljünk úgy néz ki valósággá válik, lesz sok-sok finom gyógyító bio finomság:) Bújom a különböző kertészkedős könyveket és igyekszem elsajátítani azt is, mi szükséges ahhoz, hogy egészségesek legyenek növényeink. A lényeg mondhatni ugyanaz ,mint az embernél. Ha megkap mindent amire szüksége van, tápanyag, fény, víz...akkor olyan erős és egészséges lesz, hogy nincs az a betegség ami árthatna neki... Ültettünk gyümölcsfákat is alig bírom kivárni azt a 20-30 évet amíg végre megmászhatom őket:D A kertészkedés izgalmas! Az ember elültet egy homokszemnyi magot, és jön a csoda, hatalmas életerős növénnyé fejlődik. Imádom naponta végigkövetni ezt a folyamatot az apró változásokat, és a végén hálásan elfogyasztani a végeredményt, még melegen akár mosatlanul ott a kertben frissen leszedve, ez az igazi. Ilyenkor sokszor a dédim jut eszembe, aki ment reggelizni a kertbe egy szelet kenyérrel, és a fa alatt állva csipegette a fáról a meggyet a kenyérhez. 92 évet élt. Remélem az ő génjeit örököltem :D A lényeg, ha minden igaz visszatértem:) Ma annyira rám jött az alkothatnék. Körbenéztem mi van itthon és összedobtam egy tortácskát, kicsike csatos formába. Látszik, hogy régen csináltam és, hogy mennyire lelkesen, örömmel, mert valami isteni lett, isteni finom:) Kicsit mondom kicsit hasonlít az ország tortájára. Mákos piskóta almás rétegekkel, tetején fahéjas krémmel. Na de elég a fecsegésből jöjjön a recept! Almás- mákos nyers torta: /Raw apple and poppy seed cake/ Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A kókuszt, mákot, lenmagot megőröljük kávédarálóban. A datolyákat a vízbe beáztatjuk, majd konyhai robotgépbe öntjük és eldolgozzuk a mézzel. Hozzáöntjük a többi hozzávalót is és jól összedolgozzuk. A cél, hogy ha belenyúlunk és összenyomjuk ujjainkkal akkor összeragadjon a massza. Ha nem ragad mehet még kicsi víz. A tésztát ketté vesszük és felét a tortaforma aljába nyomkodjuk. Erre jön egy réteg alma. Almás töltelék: 6 közepesen kicsi almát lereszeltem, fahéjjal ízesítettem és 2 evőkanál útifűmaghéjat kevertem hozzá. A fele alma mehet a piskótára, jól eloszlatjuk és megtömörítjük kanállal meg kézzel. Erre rászórjuk a maradék mákos őrleményt eloszlatjuk és ha mindenhova jutott rányomkodjuk megtömörítjük. Erre megint alma jön. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Turmixgépben krémesre dolgozzuk, majd a torta tetején elkenjük. Kicsit hűtőbe tesszük és ha megdermedt a teteje szépen lehet vágni.
Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen
Anyukám júniusi születésnapjára általában én vállalom a tortakészítést.:-) Az elmúlt években készült már többféle, pl.: áfonyás tofutorta málnás - mandulás karobtorta epres - málnás gyümölcstorta Tavaly aztán eljött a nyers torták kora:-) áfonyás málnatorta Időközben a sógorom áttért a paleolit-étkezésre, anyukám maradt közben főként nyersevő, így egyre több a nyers ételek rajongója a családban.:-) A málna szezonitásából adódóan ilyenkor általában az az alap, ez idén sem volt másként.:-) A torta alapötletét Gittától kaptam a Facebookon, egy narancsos csokitorta alap mellé került töltelékként a barackos-málna. Kicsit folyósra sikerült a közepe, mert kevés útifűmaghéjat tettem bele, illetve daráló helyett aprítógépben aprítottam fel az olajos magvakat, és azok kicsit zavaróan darabosak maradtak....:-) Az íze viszont finom volt, jó tömény, ahogy a nyers tortáktól megszoktam...:-) A gyerekek megkóstolták, de aztán nem vállalták...:-) A felnőttek szorgosan ették...:-) Az egyszerűség kedvéért a receptet Gitta blogjáról idézem, néhol kiegészítve.:-) Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen Hozzávalók (egy 18-20 cm-es kapcsos tortaformához): Alap: 2 csésze dió (beáztatva) 2 csésze áztatott datolya 1/2 csésze kókuszreszelék (opcionális) 3 evőkanál kakaópor csipet só A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható. A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen. Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál). A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető. Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is. / én nem aszaltam:-) Gyümölcsös töltelék (ezt a részt jórészt módosítottam az eredetihez képest, Gitta javaslatai alapján): 1-2 csésze mandula bármilyen szezongyümölcs vegyesen (nálam most őszibarack + málna villával összetörve, és jól kinyomkodva) 2-3 ek. útifűmaghéj kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk és összekeverjük a villával összetört gyümölccsel. Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal. Csokis töltelék: 1 csésze kesudió 1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj) 3 evőkanál kakaó 1 evőkanál méz 1 csésze datolya beáztatva A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk. Összeállítás: Az alapra először a gyümölcsös réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, gyümölccsel, mentalevéllel, stb. Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.
Sárgadinnyekrémes gyümölcspalacsinta
Ma gyümölcspalacsintát készítettem magunknak, nagyon finomra sikerült. Nem készítettem túl édesre, mert mostanában nem tolerálom az émelyítő édes ízeket. Más gyümölcsből is elkészíthető, ha nincs sárgadinnyéd a töltelékhez. Hozzávalók: 1 gyümölcslap, 1 szelet sárgadinnye, 1 kisebb banán, 1 lapos teáskanálnyi útifű maghéj, 1 teáskanál chia mag, kis rizstej, hogy turmixolni tudjuk a sárgadinnyét, kis csipet [...]
Szivárványos napok
2012. április 21. Napló étkeinkről, életünkről
Tegnap epret ültettem, amikor rázendített az eső, és ahogy jött, úgy el is ment, csak én maradtam kissé vizes. De az égbolton feltűnt egy szivárvány. Nem kellett sokáig várnom az újabb lehetőségre, ma reggel kerékpáron ülve kapott el az égi áldás, és ismét csurom vizesen gyönyörködhettem sz égi csodában :-) Sajna a szivárványt nem fényképeztem le, így csak a mákos-almás-pudingos ebédről készített kép került ide :-) Elkészítése nagyon egyszerű: a reszelt almát összekeverem darált mákkal és beáztatott mazsolával, a kókuszkrémet pedig az édes mazsolalével, és útifűmaghéjjal. Az útifűmaghéj még ritkán szerepelt az étkeimben, ezért nem vagyok biztos a mennyiségben, ezért kísérletezni szoktam: teszek bele egy keveset, és ha félóra múlva is még híg lenne a massza, akkor teszek hozzá valamennyit. Persze lehet, hogy egyszerűbb volna, ha elolvasnám a használati útmutatót... A nagyobb fiam teljesen odavan a kókuszpudingért, így az utóbbi napokban ő is készít magának 1-1 adagot.
Csokitojás /Raw chocolate egg/
Emmának hozott a nyuszi egy műanyag tojást ami összecsukható, átlátszó formában ( csomagolásban) volt. Az az ötletem támadt, ha már csupa csoki minden a konyhában, ezt a formát is bekenem, hátha sikerül házilag is szép csokitojást készíteni. Ecsettel 2 szer bekentem a forma belsejét, majd amikor megszilárdult a csoki, tölteléket kerestem. Kéznél volt egy banán és maradt sárgabarack így ez került a tojásba. Csokitojás: Csoki: kakaóvaj vagy kókuszolaj, esetleg vegyesen kakaópor édesítő, xilit, méz vagy stévia... Vízgőz felett mindent összeolvasztunk. Ecset segítségével a forma belsejét kétszer kikenjük csokival. Részletes leírás a nyers csoki készítéséről Gittánál találhattok. Töltelék: banán citromlé méz útifűmaghéj sárgabarack A banánt villával összenyomjuk, hozzákeverünk 2 kiskanál citromlevet, 2 kiskanál mézet, és 2 kiskanál útifűmaghéjat. Ezt a formába töltjük egyik felébe egy sárgabarackot is teszünk. Amikor ez kész a még folyékony csokoládéval körbekenjük a tojás széleit, majd összecsukjuk a formát. Így pihent a hűtőben néhány órát, majd kivettük a formából a kiálló részeket késsel levágtuk és megettük... A forma összecsukva
Vasárnap megkóstolhatod:)
2012. március 20. Nyers konyha
Aki ellátogat március 25-én vasárnap a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális központba, az megnézheti hogyan készítem el ezt a finom almás- dió tortát és még kóstolót is kaphat belőle..... :) Ott találkozunk! ,,EGÉSZSÉG ÉS ÉLETIDŐ A teljes program a Kőrösi honlapján Almás- dió torta: Tészta: 2 csésze dió 1 csésze napraforgó 1,5 csésze kókuszreszelék 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 2 citrom reszelt héja 5 kanál méz fél csésze víz A magokat 1 napot áztatjuk, lecsepegtetjük, majd a többi hozzávalóval betesszük az aprítóba, és jól összedolgozzuk. A kész tésztát csatos formába öntjük és belenyomkodjuk, úgy hogy körben a kezeinkkel 2-3 centiméter magas peremet képezünk, ami majd megfogja a tölteléket. Alma töltelék: 6 alma ( lereszelve) kiskanál fahéj 1 citrom leve 1 evőkanál útifűmaghéj Géppel lereszeljük az almákat, majd, a többi hozzávalóval összekeverjük és a tésztára simítjuk. Csoki krém: 1 avokádó 2 banán 4 evőkanál méz 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 3 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaó Turmixgépben vagy konyhai aprítóban krémesre keverjük és az almás rétegre egyengetjük. Kesudió krém: 4 evőkanál víz 2 evőkanál méz 1/2 citrom leve 1/2 csésze kesudió (érdemes legalább 1 órát vízben áztatni) A hozzávalókat turmixoljuk, majd eloszlatjuk a csokis rétegen. A tortát alma és kesudió darabokkal díszítettem. Szélét megszórtam kakaóporral.
TÉLI ZÖLDSÉGES PITE FÜSTÖS TORMA SZÓSSZAL
Csodás kis csapatot láttunk vendégül a minap. A tél színeit hívtam segítségül, a többi magától jött. A tésztához 3 1/2 bögre aszalt vagy áztatott dió 1/2 bögre őrölt lenmag 2-3 ek nemes élesztőpehely 1 mk Himalája só 3 ek madras curry fűszerkeverék kb 1/2 dl víz (ha áztatott diót használunk, akkor kevesebb víz szükséges) A diót aprítógépben aprítjuk, vigyázzunk, nehogy túldolgozzuk, mert akkor kicsapódik a dió olajtartalma, és akkor nagyon nehéz vele dolgozni. Ezután a többi hozzávalóval elkeverjük. Egy 21 cm átmérőjű piteformába nyomkodjuk a tésztát, kb 4-5 órát aszaljuk, majd a formából kivéve még 6-7 órát, vagy ameddig teljesen száraz nem lesz. A töltelékhez (tetszés szerint variálható) 20 dkg kelbimbó 15 dkg sonkatök 15 dkg brokkoli 10 dkg lilakáposzta néhány szem főtt gesztenye (bár most olvastam, hogy lehet áztatni és utána megpucolva fogyasztani) A páchoz: olíva olaj tamari citromlé zsálya A zöldségeket tisztítjuk, pucoljuk ha szükséges, és a kelbimbót félbe, negyedbe, a tököt kis kockákra, a brokkolit kis rózsákra, a káposztát csíkokra vagy kockára vágjuk. Ezután a pác összetevőivel ízlés szerint átmasszírozzuk. Annyi olajat használjunk, amennyi bevonja a zöldségeket. Néhány óra után az aszalóba tesszük a zöldségekeveréket, és az 2-4 óra alatt félpuhára aszalódik. Időközben keverjük át, hogy ne száradjon, hanem tényleg puhulhasson a töltelék a pácban. A füstös tormaszószhoz: 10 dkg hámozott cukkíni 1 ek útifű maghéjpor 1-2 ek chiamag 10-15 dkg kesu vagy aszalt/áztatott mandula 1 1/2 ek lapsang souchong teából készített 2 1/2 dl tea torma Himalaja só 2 ek nemes élesztő pehely Elkészítjük a teát. Ezt a teát 90-100C-os vízzel készítjük, kb. 1 -2 perc áztatási idő elegendő. Ezután leszűrjük. Ha kissé lehűlt, a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, akkor érdemes a mandulát előbb őrölni, vagy aprítóban előkészíteni) Elkészítés: A pite aljára kis szószt kenünk, majd belehalmozzuk a zöldségeket. A tetejére morzsoljuk a főtt gesztenyét, és a maradék szószt mellé kínáljuk. Ha azt szeretnénk, hogy szeleteléskor teljesen egyben maradjanak a szeletek, akkor érdemes a zöldségeket jobban aprítani. Esetleg hagyhatunk néhány nagyobb darabot a díszítéshez.
kerti parti nyers desszertekkel
jó ideje erre készülődetem: nagy kerti parti volt tegnap, ahová nyers desszerteket vittem. sokan voltunk, a hagyományos menüt és a kiszolgálást egy rendezvény szervíz biztosította, a nyers édességek csak érdekességképpen kerültek az asztalra. vártam, hogy a hagyományos ízekhez szokott vendégek hogy fogadják majd ezeket a desszerteket, és nagy öröm volt, hogy sikert arattak :) körtés gyömbéres kosárkák, ebből vittem Norkához pénteken, ahol vele, Gittával, Annával és Craig Sommerssel töltöttünk egy csodálatos délutánt. Craig egy előadást tartott nálunk, ezért utazott ide - Gitta blogján bővebben olvashattok róla. örülök hogy megismerhettem, és hogy volt alkalmam egy jót beszélgetni vele és a lányokkal. a képen még e80 kockák és mogyorós trüffel barackpudingos kosárkák narancsvirágos hógolyók készültek még kakaóba forgatott kókuszgolyók is, de ezeket a nagy sürgés-forgásban nem sikerült lefotózni nem tűnik hatalmas adagnak, de 3 napot dolgoztam és épphogy elkészültem az utolsó pillanatra. és hiába kísérleteztem, terveztem hetek óta, végül mégis rögtönöztem a recepteket, ráadásul meglehetős felfordulásban és összevisszaságban, tehát méregetésről szó sem lehetett. pedig terveztem, hogy ezt most szépen kimérem, és fotózok is közben, de ez megint nem jött össze. meglepő, hogy ezek után a végeredménnyel szinte tökéletesen elégedett voltam (ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól ugyanígy csinálok midnent :) jobb, ha a körülbelüli recepteket leírom, aztán vagy lesz időm pontosítani, vagy nem.. barckos kosárka: alap : kesudió és datolya kb 2:1 arányban barack puding : barackok és utifű maghéj körtés gyömbéres kosárka: alap : törökmogyoró, mazsola, kakaópor krém : kesudió és körte kb 2:3 arányban, gyömbér, méz és kevés utifű maghéj (a kókuszolaj kivételesen jobb lett volna, de ha számítani kell rá, hogy órákat áll majd a süti szobahőmérsélkleten, azt el lehet felejteni) körtedarabok E80RV kockák: alap : hajdinacsíraliszt, mogyoró és datolya kb 1:1:1 arányban csokikrém : datolyapaszta, kókuszolaj, mogyoró, kakaó marcipán : mandula, mandulaliszt, méz kávékrém : kesudió, eszpresszó, méz, víz és agar-agar (itt egy kicsit csaltam: sem a kávé, sem az agar-agar nem nyers, de mivel a mennyiségük nem számottevő, és egyémbént sem olyasmiről van szó, amit az ember naponta fogyaszt, ennyi azért beleférhet) a tetejére kakaópor mogyorós trüffel: datolyakrém, kakaó és törökmogyoró, belül egy szem mogyoróval, aprított mogyoróba fogatva narancsvirágos hógolyó: ugyanaz, mint a rózsavizes, csak narancsvirágvízzel. kókuszgolyó: kókuszkrém és méz, kívül kakaópor
szedres-krémes tortácska
a gondolataim egyfoltában a nyers desszertcsodák világában kalandoznak, de a megvalósításuk korántsem tudja tartani az iramot az újabb és újabb ötletek dömpingjével. akkor sem menne, ha a nap 24 órájában ezzel foglalkoznék :) türelem, türelem, türelem.. csak szépen sorjában.. kosárka: datolya mandulaliszt krém: kesudió víz méz valilia kurkuma (opcionális) utifűmaghéj és frissen szedett fekete szeder a kosárkákhoz a datolyát a lehető legjobban összepépesítettem, víz nélkül. annyi mandulalisztetel gyúrtam össze, amíg egészen kemény, már majdnem morzsálódó tésztát kaptam. ezt nyomkodtam a kis szilikon formába. méregetni nem érdemes, mert a datolyák nedvességtartalma nagyon különböző lehet, mindig máshogy veszik fel a lisztet. a mandulaliszt a mandulatej után visszamaradt zacc kiszárítva és - mivel elég csomósra szárad - kávédarálón finom porrá őrölve. ez a krémes, zsíros, egészben őrölt mandulához képest száraz, lisztszerű és nem ragad. a krémhez a kesudióból és a vízből híg, tejszínszerű turmixot készítettem, mézzel, vaníliával ízesítettem és utifűmaghéjjal sürítettem puding állagúra. így legalább felére lehet csökkenteni az olajos mag arányt. a kurkumát a színe miatt használtam, de nyogodtan elhagyható. eredetileg máshoz készült a krém, amit nem akartam olyan fakóra, és csak elcsentem belőle egy keveset a tortácskákhoz. pontosabb arányok majd jönnek később, de én általában csak csinálok egy tetszőlegesen zsíros/híg krémet, és addig adagolom hozzá az utifűmaghéjat, amíg a kívánt sűrűséget el nem érem (a hűtőben pár óra alatt még szilárdul kicsit a krém). az arányokkal a sűrű, vajas krém és a könnyű puding között lehet játszani. összeállítás: a kosárkák aljára pár szem fekete szedret nyomkodtam, erre jött a krém és a dísz-szedrecske. fél napnál tovább nem érdemes így tárolni, mert elkezd száradni a krém, és az nem olyan szép. ezért is nem készült félbevágott kép.. tegnap félbehagytam a fotózást, és estére terveztem a folytatást, nameg a kóstolást.. nem könnyen álltam meg, hogy kibírjam a fény megérkezéséig, erre ma ahogy elővettem, már nem volt fotogén állapotban.. de nagyon finom volt :)