a kenyerek kenyere recept vegetáriánus

a kenyerek kenyere

2013. március 26. Vegasztrománia 

a kenyerek kenyere
tovább a teljes receptért  »
nagy-nagy kedvencem sarah, a my new roots írója. szeretem a stílusát, szeretem azt, amit közvetít, szeretem, hogy vega és szeretem, hogy koppenhágában él (imádom azt a várost). és amikor azt hiszem, hogy már nem lehet fokozni a dolgot, akkor kiderül, hogy lehet (szóval többé nem állítok ilyen buta korlátokat). röviden szólva  és minden túlzás nélkül az én életem is megváltozott azon a napon, amikor megláttam ezt a receptet.  tavasz van. jó, most éppen nem úgy tűnik, mert ezeket a sorokat is egy "enyhe" hóesésben írom, de utat tör magának, higgyétek el. ilyenkor őrült vágyam támad rendbe tenni a tél alatt elhanyagolt szervezetemet. és a drága jelez is rendesen, tiltakozik minden műkaja ellen, zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat, magvakat kíván. ez a "kenyér" pedig abszolút megfelel ezeknek a kritériumoknak, nincs benne liszt, élesztő, viszont van benne sok-sok finom, izgalmas és egészséges dolog. a hozzávalókat tekintve volt, amit már ismertem régről, de akadt egy olyan összetevő, amivel most találkoztam először. ezek bioboltokban beszerezhetők, és bár van, aminek az ára magas, sok-sok kenyérre elegendő mennyiséget tartalmaz a kicsinek tűnő kiszerelés.   psyllium útifű maghéj - "megfelelő rost mennyiség fogyasztása biztosítja szervezetének a megfelelő kiválasztást, ami az emésztőrendszer hatékony működéséhez szükséges, valamint biztosítja a szervezet számára az élelmiszerekben található minden fontos tápanyag felszívódását. egy szennyezett, bedugult emésztőrendszer megakadályozhatja az emésztés megfelelő működését. a legtöbb ember csak kb. 15 gramm rostot fogyaszt naponta, míg a megfelelő mennyiség több mint 25 gramm lenne. a rostok segítik a salakanyagok gyors távozását is a szervezetből, ezáltal hozzájárulnak egy teljes értékű egészséghez. oldható rostanyag tökéletes forrása az útifű mag, amely vízből képes a saját tömegének a hússzorosát magába szívni. ezáltal létrejön egy lágy zselé, ami elkezd felszívódni a béltraktusban. Ez segíti a toxikus anyagok eltávolítását, valamint segít megelőzni, hogy ezek az anyagok hosszú időt töltsenek a belekben. az útifű mag egy ideális forrása a rostoknak azok számára is, akik a búzára érzékenyek. nyugtató hatással bír az érzékeny belekre, amit a búza rostjai alaposan kidörzsölhetnek. az útifű maghéj teljesen természetes és biztonságos. a világon több millióan használják évről évre. a szervezet nem szívja fel, nem hat izgatóan rá, és nem okoz függőséget. ezen okok következtében alkalmas a hosszú távú használatra." (részlet a dobozáról) ezen szuper hatások mellett ez az az anyag, ami összetartja a kenyeret, és ami miatt nem kell lisztet használnunk. megköti a folyadékot, és a kenyér teljesen összeáll. nagyon érdekes megfigyelni a folyamatot. a chia azték zsálya mag omega 3 zsírsavak, antioxidánsok, fehérjék, élelmi rostok, vitaminok és ásványi anyagok természetes forrása.  a lenmag tartalmazza a legtisztább és legtöbb esszenciális olajat,amire a szervezetnek szüksége lehet. gazdag A, B, C, D és E vitaminban. az ásványok közül nagy mennyiségben tartalmaz káliumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, cinket, nátriumot, klórt, mangánt, szilíciumot, rezet, fluort, alumíniumot, nikkelt, kobaltot, jódot, krómot. (forrás: harmonet) a kenyér hozzávalók: (1 csésze =­ 250 ml) 1 csésze (135 g) napraforgómag 1/­2 csésze (90 g) lenmag 1/­2 csésze (65 g) mogyoró, vagy mandula 1 1/­2 csésze (145 g) zabpehely 2 ek chia azték zsálya mag 4 ek psyllium útifű maghéj 1 tk só 1 ek juharszirupméz/­ ennek megfelelő stevia 3 ek olvasztott kókuszzsír, vagy ghee 1 1/­2 csésze (375 ml) víz a száraz hozzávalókat egy hosszúkás sütőformába tettem, és jól összekevertem. egy tálban összekevertem a juharszirupot az olvasztott kókuszzsírral és a vízzel, majd ráöntöttem a száraz hozzávalókra, és elkevertem. az útifű maghéj beszívta a nedvességet, és a "tészta" összeállt. a tetejét elegyengettem, majd legalább 2 órát állni hagytam (közben elintéztem egy-két dolgot). a sütőt előmelegítettem 180 °C-ra (4-es fokozat). a középső rácson sütöttem 20 percet, majd kiborítottam a sütőformából, és anélkül visszatettem (fordítva) a rácsra, és további 25-30 percig sütöttem (sütőfüggő, sarah 30-40 percet ajánl). a felszeletelés előtt hagyjuk kihűlni! zárható edényben 5 napig eláll, pirítva pedig egyenesen mennyei! ahogy sült, és a kókuszillat kiáradt a sütőből, elkezdtem további lehetőségeken álmodozni. biztos, hogy ki fogok próbálni egy édes verziót áfonyával, és lelki szemeim előtt megjelent egy hagymás, aszalt paradicsomos, rozmaringos verzió is. hmmmm..

« Házi zabos-magvas kenyérkeksz Kolbászos babpástétom »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!