Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal recept vegetáriánus

Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal

2014. május 23. VegaLife 

Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal
tovább a teljes receptért  »
Ugyan bizonyos éttermek étlapjára már fel-felkerült egy-két csicsókából készült étel, de úgy gondolom, még mindig nem terjedt el igazán eme remek étek. Néhány jó tulajdonságával szeretnék most kedvet adni arra, hogy ne féljünk tőle, vegyük fel a saját készítésű ételeink listájára. Először is, azoknak, akiknek kertjük van, érdemes csicsókát termeszteni, mert meglehetősen igénytelen, sőt a fagyok beállta előtt nem szükséges a földből kihúzni. Férjem édesanyja is így tett, tavasszal kaptunk tőle így néhány kiló frissen kihúzott csicsókát. Mindig csak akkor kell kihúzni, amikor felhasználásra kerül. Azt is mondják, hogy az egyszer elvetett csicsókát nem könnyű kiirtani. De ez se tántorítson el bennünket, hiszen fogyasztása kifejezetten előnyös pl. cukorbetegségben szenvedők részére. Magas rosttartalma két szempontból említendő: 1, Nem érdemes túlzásba vinni az egy alkalommal történő fogyasztását, mert könnyen puffadást idézhet elő (ez talán megelőzhető, ha az első és utolsó falatoknál őrölt lenmagot fogyasztunk hozzá). 2, Gátolja a szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását. Mindemellett rendkívül laktató étel. Burgonyához képest mintegy ötször több rosttartalma van. Ásványi anyag tartalma is jelentős: kálcium, kálium, magnézium, foszfor, cink. Vitamintartalma: B1, B2, Niacin, C-vitamin, Bétakarotin.  Két betegség kapcsán tennék még róla említést, amihez alapul a wikipédia (is) szolgál: Mellrák esetén fogyasztása az alábbiak miatt javasolt:  Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. A rákellenes hatás a Lactobacillus béta-glucuronidáz-gátlásán alapul. A béta-glucuronidáz a székletben található enzim a szervezet detoxikáló tevékenységét gátolja abban, hogy az ösztrogén egy kevésbé aktív, illetve kevésbé toxikus formában estriollá alakuljon át. Az ösztrogén toxikus formája ugyanis a mellrák rizikóját növeli. Az inulin a bélflóra normalizálása útján az ösztrogén legtoxikusabb formáját kiiktatja. Cukorbetegség és elhízás esetén: Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációjához nincs szükség inzulinra, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti. A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle. Mindezek mellett  a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása miatt a kozmetikumként is hasznosítható. Most viszont egy étel-recept következik, amit elkészíteni rendkívül egyszerű: A recept: Hozzávalók: - 50 dkg csicsóka - 1 közepes szem krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 dl növényi tejvízételízesítő - só   Elkészítés: A csicsókát dörzs-szivaccsal és vízzel megtisztítjuk, apró kockákra vagy szeletekre vágjuk. A krumplit meghámozzuk, szintén felaprítjuk. Egy lábosba tesszük mindkettőt és f elöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Adunk hozzá úgy 1 kiskanálnyi sót és puhára főzzük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk úgy, hogy közben fokozatosan adjuk hozzá a a fokhagymákat, a főtt csicsóka megmaradt levét és növényi tejet. Még egy kevés házi ételízesítővel, ha szükséges, megszórhatjuk, forralunk rajta egyet és kész is a csicsóka krémlevesünk. A répás levesbetét a következőképpen készül hozzá: Meghámozzuk a répákat, nagyon vékonyan (akár uborkareszelőn) felaprítjuk karikára. Enyhén kókuszzsíros vagy olajos serpenyőben megpirítjuk a répakarikákat. Tálaláskor egy kis tálkába tesszük a pirított répakarikákat, majd kanállal a levesünkbe szórjuk. Opcionálisan a főzés utolsó szakaszában aprított medvehagymát is adhatunk hozzá.  

« A gabonatej automatáról Zöldborsós tokány zöldséges bulgurral a Vegalife.hu-tól »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!