Leveleskel tempeh saláta recept vegetáriánus

Leveleskel tempeh saláta

2013. október 30. Zizi kalandjai 

Leveleskel tempeh saláta
tovább a teljes receptért  »
Korábban már volt szó itt a blogon a tempehről, de aki nem olvasta, annak gyorsan elmondom, hogy a tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer. Roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Ha hiszitek, ha nem a tempehből még bacon is készíthető! Egyszer tuti ki fogom próbálni. Úgy tűnik, hogy a blogom teljesen “megjavult” és többségben lévő édesség receptek után most egyre több saláta recept kerül megosztásra. Őszinte leszek, ezeknek a recepteknek a nagy része még régebben készült – mondhatjuk úgy is, hogy dolgoztam előre az ínséges időkre. Sütni tényleg nem sütök, nyáron pedig sajnos kimaradtak a jégkrémek is, ugyanis a mini hűtőnk mini mélyhűtő fakkját megszállták az anyatejjel teli zacskók és nem fért be semmi más… még jégkrémet sem tudtam fagyasztani. Szóval az egészséges, tápláló saláták egy része nem most kerül fogyasztásra… bárcsak így lenne. De egy egyre mozgékonyabb és egyre több figyelmet követelő baba mellett a “dobjunk össze valamit gyorsan” elv a legkézenfekvőbb. Azért nemcsak tésztát eszünk tésztával, hanem párolok zöldségeket, pirítok tofut fokhagymával és jó nagy adag salátákat is eszünk esténként. Igyekszem megtartani az egyensúlyt és ha úgy érzem túl sokat “vétkeztünk”, akkor néhány napig biztosan teljes tápértékű ebéd vagy vacsora kerül az asztalunkra. Ez a saláta gyorsan összedobható, szóval biztosan el fogom készíteni újra. Ha laktatóbb fogásra vágyunk, akkor főzzünk mellé barnarizst vagy quinoát, kölest vagy hajdinát. Ha nem sikerül tempeh-t beszereznetek, akkor helyettesítsétek tofuval, azzal is nagyon finom. Leveleskel tempeh saláta Hozzávalók 2 főre: Salátához: - egy csokor leveleskel, levelek a szártól eltávolítva és kisebb darabokra tépkedve - 2-3 szál újhagyma, felaprítva - 1/­­2 csokor petrezselyem, felaprítva - 1/­­4 bögre dió, száraz serpenyőben megpirítva és felaprítva - 250 g tempeh, felkockázva - 1 evőkanál szójaszósz - 1 evőkanál balzsamecet - 1 teáskanál méz - só, bors - olívaolaj Öntethez: - 2 evőkanál olívaolaj - 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 teáskanál méz - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál tahini - 1 evőkanál sörélesztő pehely - só, bors - chilipehely - víz Tegyünk egy serpenyőbe 2 evőkanál olívaolajat és pirítsuk meg a tempeh kockákat néhány perc alatt. Adjuk hozzá a szójaszószt, a balzsamecetet, a mézet és főzzük tovább 2-3 percig, majd zárjuk el alatta a lángot. Az öntethez keverjük össze egy tálkában az olívaolajat, citromlevet, mézet, fokhagymát. Ízesítsük sóval, borssal, majd keverjük hozzá a tahinit, a sörélesztő pelyhet, a chilipelyhet és hígítsuk egy kevés vízzel. Tegyük egy tálba a leveleskelt, a petrezselymet, az újhagymát, a diót. Adjuk hozzá a pirított tempeh-t. Locsoljuk meg az öntettel, keverjük össze és tálaljuk.

« Tök egyszerű babpástétom Egy kis őszi sütemény »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!