Kókuszos mandulás granola recept vegetáriánus

Kókuszos mandulás granola

2014. május 14. Zizi kalandjai 

Kókuszos mandulás granola
tovább a teljes receptért  »
Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi. Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam. Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki. Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló! Kókuszos mandulás granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­2 bögre napraforgó mag - 1/­­3 bögre tökmag - 1 bögre mandula, kicsit felaprítva - 1/­­2 bögre kókuszreszelék - 1/­­3 bögre juharszirup - 1/­­2 teáskanál só - 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

« Magos-mazsolás kockák Tavaszi saláta »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!