Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása recept vegetáriánus

Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása

2014. március 6. Zizi kalandjai 

Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása
tovább a teljes receptért  »
A héten ez az étel volt a fénypont, vagyis az újdonságok közül a legfinomabb. I. főzött spenótos paradicsomos tésztát és az is a nap fénypontjának számított, csak az nem újdonság, mert ilyet sokszor ettünk és eszünk is. Nagyon szeretem az ázsiai konyhából a pirított rizst, de soha nem csináltam még. Pedig sokszor marad ki főtt rizs és ezt, mint maradékot hasznosíthatjuk sok zöldséggel feldobva és máris királyi a lakománk. Került a rizsbe sütőtökkrém és egy kis kurkuma, ami sárgára színezte, így úgy nézett ki, mintha tojásos lenne, pedig nem! A kurkumáról az utóbbi időben rengeteg jót olvastam, ezért igyekszem beépíteni a hétköznapjainkba. A friss változat úgy néz ki, mint a gyömbér, csak kicsit vékonyabb és ha meghámozzuk gyönyörű narancssárga színű a belseje. Itthon még soha nem láttam, lehet, hogy nem is kapható, de az őrölt formája szinte minden üzletben elérhető. Erős antioxidáns, emésztés-serkentő, vércukorszint-stabilizáló, gyulladáscsökkentő hatásokkal bír és az ízületeket érintő gyulladásos folyamatokra is hatékony. Két érdekesség a kurkumáról: 1) Fűszerként alkalmazva felszívódását a fekete bors elősegíti, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson, nem kell fekete borssal társítani. 2) Nem javasolt várandósság fennállta esetén, mivel fokozhatja a méh simaizomzatának összehúzódását. Azonban szülés után az ájurvéda a méhösszehúzódás elősegítésére ajánlja. A cukormentes kihívás negyedik hete viszonylag jól telt, de az utolsó négy-öt napban már vágtam a centit. Kívántam már a sajtot, a csokit és azt, hogy ha megkívánok egy sütit vagy éppen gofrit, akkor ne kelljen visszafognom magam. A tojásnak ugye engedtem, ezt ettem néhány alkalommal a négy hét alatt. Az utolsó napon este hat órakor befejeztük a kihívást, kész, vége, ennyi volt, tovább nem vártunk! Én megittam egy vegán forró csokit, I. pedig egy flat-white-ot és evett egy brownie-t. Minden nagyon édes volt, vagyis annak éreztük, szóval nekem a forró csoki nem is ízlett annyira, mint korábban. Egy ilyen hónap mindig jó tanulólecke. Az ízek rabjai vagyunk, ez tagadhatatlan. Kemény feladat ellenállni egy ételnek/­­italnak, ha valamit megvonunk magunktól. Azért vállon veregettük magunkat, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy megint végigcsináltuk. Mi mindenképpen bedobunk a közös kasszába egy keveset és ha valaki úgy gondolja, hogy szintén megszegte a felállított szabályait, “bűnözött” és szeretne jótékonykodni, az jelezze nekem emailben és átküldöm a részleteket, hogy hogyan oldjuk meg a Food Not Bombs Budapest támogatását élelmiszerrel. Facebookon és Instagramon is elég sok kép összegyűlt, amelyeket megtaláltok a #februaricukormenteskihivas alatt. Köszönöm mindenkinek, aki időt nem kímélve folyamatosan küldte nekem a képeket emailben, meg eleve köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kihívásban! Fantasztikusak vagytok! És akkor már csak egy dolog maradt hátra… JÖVŐRE VELETEK UGYANITT! Eszter – beszámolója Dublinból Vegán pirított rizs minden földi jóval (Recept néhány változtatással: Healthy Happy Life) Hozzávalók 2 főre: - 1 és 1/­­2 csésze főtt barnarizs - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 evőkanál sült sütőtökpüré (én Ádika adagjából vettem el 4 kanálnyit ) - 1 csomag (300 g) tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva - 1 kis csokor leveleskel, levelek eltávolítva a szárról és apró darabokra tépkedve (kelkáposzta is használható a leveleskel helyett) - 2 teáskanál kurkuma - 1/­­2 teáskanál cayenne bors - 2 teáskanál juharszirup - kevés citromlé - só, bors - kókuszzsír vagy olívaolaj Egy serpenyőben 2 evőkanál kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát 2-3 perc alatt. Adjuk hozzá a főtt rizst, a sütőtökpürét, sót, borsot, fokhagymát, kurkumát, cayenne borsot. Jól keverjük össze és pirítsuk 4-5 percig, amíg az ízek összeérnek. Én kikanalaztam a rizst egy tálba és ugyanebben a serpenyőben folytattam tovább a főzést. Tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a juharszirupot és magas láng felett pirítsuk meg (közben forgassuk a kockákat, hogy minden oldalukon megpiruljanak). A tofut hozzáöntöttem a rizses keverékhez és a serpenyőt visszatettem a tűzhelyre. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszzsírt, majd dobjuk bele a leveleskelt és magas lángon pirítsuk meg, 2-3 perc után öntsünk hozzá 2 evőkanál vizet, hogy kicsit párolódjon. Sózzuk, borsozzuk és a végén locsoljuk meg egy kevés citromlével. Ezt is öntsük a rizses keverékhez és már tálalhatjuk is. ***** Manapság így zajlik a fotózás, ha Ádi is itthon van…

« Nem szemét, hanem igazi vitaminbomba - ezért ne dobd ki a gyümölcs héját! Vegán piskóta mikróban »



Szerintünk ez is ízleni fog …



Legfrissebbek ugyaninnen

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!