Eleki élménybeszámoló 2013 - 1. rész

2013. augusztus 4. VegaLife 

tovább a teljes receptért  » Ezen a nyáron is részt vettünk egy turnuson az Eleki Életmódközpont szervezésében. Most már azért beszélhetek többesszámban, mert férjem is velem tartott, illetve tavaly nyáron megrendezett turnusról nem csak én voltam a visszatérő, hanem akkori szobatársam, illetve egy harmadik "páciens" is, akit akkor dohányzásleszokásban és pánikbetegségben segítettek. Ezen felül volt szobatársam testvére is eljött, valamint jelen volt betegként az egyik kezelő édesanyja is. Továbbá megismerhettünk ott egy osztrák férfit, aki sajnos daganatos betegség miatt érkezett. Összesen 10 vagy 11 kezelt volt. Kezelő valamivel kevesebb, mivel az én kezelőm, illetve férjem kezelője is két-két beteget gondozott a turnus ideje alatt. Tavalyi kezelőm jutott nekem idén is. Hadd ne mondjam, profi a lány :). Csak "főállás" mellett jár el egy-egy turnusra kezelni, de szerintem ezt kellene inkább csinálnia, mert kevés olyan ember létezik, akinek ösztönösen működik az az érzéke, hogy mire van szüksége a betegnek. Na persze, ehhez hozzájárul az is, hogy van rá figyelme, és időt szakít a kezelendő páciensre. Szóval ismét a legjobbat kaptam. Persze nem mondhatom, hogy kizárólag ő a legjobb. Az ott szolgálatát teljesítő röntgen orvos felesége is kezelő. Megfigyeléseim szerint ő is hasonlóan kimagaslóan jó lehet. Na de igazából nem a kezelőkről szeretnék regélni, hanem megpróbálom most azt a 7 napot rövidebben elmesélni, mint tavaly. Tehát a turnus ugyan vasárnap délután kezdődött, azonban régi jó barátom egy vidéki kis városban végre beadta a derekát és megnősült. Az ő esküvőjére voltunk hivatalosak vasárnapra, így mi csak hétfőn érkeztünk Elekre. Jól is jött így ki, mert az esküvői torta megkóstolását nem szerettem volna kihagyni.... mondjuk Elek után egy héttel. Arról nem beszélve, hogy ez nem hogy nem vegán, de nem is vegetáriánus esküvői vacsora volt. Nyilván ez nem is elvárás, hiszen vegák is alig voltak. (Bár a vőlegény már évtizedek óra az, felesége tudomásom szerint nem.) Persze azért gondoltak ránk, növényevőkre is...:) S hát ami a sütiözönt illeti... ah... szóljanak inkább a képek a szöveg helyet.. Khm...:) Tudom, az édességekből több a kép, mint az eleki élményekből...:) Ez csak az emberi mivoltom...:) A torta finom volt, és másnap, hétfőn már azzal az elhatározással ébredtem valamikor hajnali 4 órakor, hogy igen, akkor most jöhet a böjt. Tegnap megvolt a "búcsútorta", ma pedig akkor marad csak a víz, ásványvíz, esetleg enyhe, citromos víz, hacsak másképp nem rendelkeznek az orvosok Eleken. Korán keltünk, időben indultunk, így egész szép időn belül odaértünk. A délután esedékes orvosi megbeszélésig könnyedén elhelyezkedtünk szobánkban. Azt a szobát kaptuk, amiben tavaly én aludtam. A konzultáció három orvossal zajlott. Horsly, aki Amerikából van itt hazánkban már 2 éve, továbbá egy férfi és egy nő orvos volt. Ezenkívül az amerikai orvos felesége is jelen volt. Valamint természetesen a kezelő. Szóval alapos konzílium volt. Elsőnek az én állapotomat beszéltük át, majd férjemét. Mindketten ott voltunk egymás megbeszélésén. Nem kíváncsiságból elsősorban, hanem, hogy a jövőben mire, hogyan kell figyelnünk egymás életében, stb. Az orvosi tanácskozásokat követően máris kezeléseket kaptunk. Mindketten gőzpakolást. Férjem most részesült először gőzpakolásban, én pedig már nagyon vártam, hogy ismét ilyen jó dologban legyen részem. Este én már nagyon gyenge voltam - mivel egész nap nem ettem. (Férjem ott ebédelt, és elindulás előtt reggelizett is.) Így az esti témára nem mentem be. Helyette egy jót aludtam. Másnap korán ébredtem, mivel előző nap nem ettem, nem volt nagy szükség alvásra sem. 5-kor már éber voltam. S éreztem, hogy nem vagyok éhes! Örültem neki, így elhatároztam, hogy megpróbálom ezt a napot is böjttel kibírni. Ugyan az orvosok azt mondták, nem szükséges, de én örültem, hogy orvosi felügyelet alatt folytathatom le és aránylag jól bírom. Előző nap volt szobatársam említette, hogy ő sem eszik, így gondoltam, szolidaritást vállalok és vele együtt nem eszek. :) Nos még aznap férjemmel elmentünk sétálni (ő nem böjtölt, táplálkozott rendesen!). Emlékeztem tavalyról, hogy a böjtnap vége felé bár gyenge voltam, de egy jó sétát követően a legnagyobb melegben is erőre kaptam. Ezt vártam most is. Nos nem következett be. Már nagyon gyenge voltam, hiszen ez a második "kajamentes" napom volt. (Hangsúlyozom, önként választottam, nem is önsanyargatásból, hanem éreztem, a testemnek ez jól esik.) Hazaérve még épp letusoltam és elaludtam. Másnap reggel már természetesen táplálkoztam. Nagyjából 60 órát töltöttem el úgy, hogy ételt nem vettem magamhoz. Aztán a harmadik nap reggelén már kaptam is a zöld turmixot, majd valami könnyű kis salátát, hogy ne legyen nehéz a gyomromnak. Kértem, hogy se fűszer, se só, se citrom, se olaj ne legyen a salátán. (Éhgyomorra, hosszabb kajamegvonás után jobbnak tartottam, ha natúr ízekben részesülök.)A nagyobb mozgáshoz még mindig gyengécske voltam. Időközben kaptam gyógyteát is - úgy egy litert, amit el kellett kortyolgatnom napközben. Az ebéd is lezajlott, majd ismét gőzpakolást kaptam. Előző napiakhoz képest ez esett a legjobban eddig. S közben elterveztük, hogy az utolsó kezelési napon lázterápiát is kapok. Férjemmel együtt okosodtunk az előadásokon, élveztük a gőzpakolásokat testünkön, majd a mobilizációs masszázsok is jól estek. A szuper még az volt, hogy az osztrák férfivel, az amerikai orvossal és gyermekeivel angolul tudtunk beszélgetni. Jó volt újra használni az "english-t". :) Az osztrák férfival kapcsolatban érdekes dolgot éltem meg. Első alkalommal vegyesen beszéltünk hol német, hol angol, hol magyar mondatokkal. (Valamennyire azért ő is tud magyarul.) Furcsa érzés kerített hatalmába. Ugyanis a nyakán sajnos látszanak a duzzadt részek, meglehetősen könnyű észrevenni. Én ott szembesültem először ezzel a látvánnyal közelről - face to face. Megrettentem, megijedtem, megrémültem. - Keresem a szavakat rá, hogy kifejezzem, mit éreztem amellett, hogy erősen együtt éreztem vele. Kevés olyan emberrel találkoztam életem során, akiknek így látható jelei vannak a betegségeiknek. (Pedig alapjában nem volt sebes, se csúnya, "csak" dagadt a nyakának az egyik oldala.) Ahogy a vér látványától (még a saját sebemen is, ill. korábban vérvételeken is) képes vagyok rosszul lenni, elájuláshoz közeli állapotba kerülni, úgy ez is egy rövid időre rosszullétet keltett bennem. Sajnálom, mondtam neki, és jeleztem, hogy muszáj kimennem, mert itt helyben rosszul leszek (főleg, hogy kaja az első beszélgetésünkkor még nem volt bennem). Szerencsére mindenféle erőltetés és erőlködés nélkül rövid időn belül túltettem ezen magam, és a turnus végén már hármasban, férjem, ő és én mentünk el sétálni, beszélgetni. Megkedveltük őt mindketten. Jó lenne, ha a kezelések és az intenzív életmódváltás visszafordítaná ezt a végzetesnek tűnő betegséget. Elszorul a szívem, ha az állapotára gondolok. Milyen jó lenne, ha még jó néhány évet egészségben élhetne...! Róla még szándékozom írni a későbbiekben (más bejegyzésben), de most visszakanyarodok a kezelésekhez. Konkrétan a lázterápiához. Férjem második napunkon részesült lázterápiában. 38,4-ig ment fel a láza, tovább nem. Ezen a hőmérsékleten tartották egy ideig, majd a szokásos langyos, vagy hideg vizes lemosás, ágyban fekvés, izzadás következett. Jól bírta, ahhoz képest is, hogy elsőnek kapott profi lázterápiát. Én az utolsó kezelési napomon részesültem benne. Tavaly 38,7 -re elég gyorsan felszökött a lázam, s gondoltam, ez most is talán így lesz. Hiába szálltam be a 43 fokos vízbe, valahogy csak 38-ig jutott feljebb a lázam. Majd újra és újra engedtünk még jó meleg vizet a kádba. (Rajongok a forró vizes fürdőért télen és nyáron egyaránt!) Így végül eljutottunk a tavalyi 38,7 magasságig. Ott tartottuk kb. 20-30 percig, majd vízleengedés, hidegebb zuhany, kiszállás, bebugyolálás, felmenetel volt a terv. Ahogy azonban szép lassan kiszálltam a kádból (tavaly nagyon kis virgonc voltam, sokkal könnyebben ment az egész), éreztem, hogy vagy leülök, vagy elszédülök. Szóltam, s szerencsére karnyújtásra volt a kezelőszobában a masszázságy, így oda ültem, majd feküdtem. Ekkor már férjem is bekukucskált, és fekvő helyzetemben megemelte a lábam, míg kezelőm is próbált segíteni, vizet adni, hideg borogatást adni, stb. Ahhoz képest, hogy tavaly milyen könnyedén eljutottam a szobámba, most úgy 10-15 percet csak feküdtem a masszázságyon, hogy magamhoz térjek. Sikerült. Így miután szobámba mentünk, melegbe bugyolálva ágyfekvés következett, úgy fél órán keresztül. Folyt rólam a víz az ágyban. Kaptam is utánpótlást. Szívószállal szürcsöltem a vizet.:) Tavaly egészen máshogy élten meg a lázterápiát. Könnyedebben. Ennek ellenére most is nagyon örültem neki és élveztem. Külön tetszett, hogy az előkészített ágyban folyt minden testrészemen rólam a víz. Méregtelenítettem. Nem tudom, ennek köszönhetem-e, de az elmúlt téli időszakban bizony kimaradt az, hogy egy hétre lerobbanjak és nagyon belázasodjam. Ugyan el-el csíptem kisebb megfázást, de igazából a szokotthoz képest gyorsabb leforgással és könnyebben átment rajtam.