csokoládé receptek - Vegetáriánus receptek

csokoládé receptek

Vegán GM linzer Naked Noble krémmel töltve

2024. december 18. vegasziget 

Kisfiunk kedvence a linzer. Ő lekvárral szereti, mert a kókusz nem tartozik a kedvencei közé, de ezzel a Naked Noble krémmel és a csokit kókusszal megszórva is igen finom, próbáljátok ki. Vagy el tudom képzelni málnás csokoládékrémmel töltve, és a tetején lévő csokira liofizált málnát szórva is. Hozzávalók: A töltelékhez: Naked Noble Kókuszos mandulakrém Elkészítés: […]

Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)

2024. december 16. Zizi kalandjai 

Még tavasszal kísérleteztem ki ezt a receptet. Akkor nagyon rákaptunk és többször megsütöttem… igazából nem győztem sütni olyan gyorsan, amennyire kérte a család. Aztán jött a nyár és nem sütöttem szinte semmilyen édességet. Jött az ősz, a tél és végre decemberben újra előkaptam a receptet, hogy videóra is vegyem az elkészítését, meg le is tudjam fotózni a végeredményt. Szóval ez a recept a… Source

Vegán, gluténmentes málnás-csokis brownie

2024. december 10. vegasziget 

Ez a süti egy igazán finom, karácsonyi csemege is lehet, ha meglocsoljuk a tetejét olvasztott csokival vagy akár a Naked Noble Málnás étcsokoládékrémjével. Hozzávalók: 20 dkg Nature Cookta eritrit 10 dkg holland kakaópor 1,2 dl Nature Cookta kókuszolaj 1/­­2 tk. sütőpor 2 csomag vaníliás cukor 10 dkg Nature Cookta gesztenyeliszt 10 dkg Nature Cookta mandulaliszt […]

Halloweeni muffin sütőtökkel és csokoládédarabokkal

2024. október 29. Prove - a világ vegán szemmel 

Ha híján vagy a kísérteties ünnepi desszertötleteknek, akkor ez a halloweeni muffin pont neked való. Ezt a sütőtökös, fűszeres, kevert tésztás édességet akár a gyerekeket bevonva is elkészítheted, és a kreativitásodat szabadon engedve, kedved szerint dekorálhatod is. A muffin az egyik legegyszerűbben elkészíthető sütemény: csak össze kell keverni a hozzávalókat egy tálban, muffinformákba tölteni, majd… The post Halloweeni muffin sütőtökkel és csokoládédarabokkal appeared first on Prove.hu.

Dupla epres csokoládés muffin (vegetáriánus, vegán)

2024. április 23. Zizi kalandjai 

Ha létezik dupla csokis muffin, akkor létezik dupla epres muffin is. Azért dupla epres, mert került bele friss (magyar) eper és lioflilizált, azaz fagyasztva szárított eper is. A duplázás miatt ez egy nagyon finom, igazán epres muffin. Az eper frissítő savanykás ízét ellensúlyozza az étcsokoládé. A banánok pedig tojások helyett kerültek bele, segítik a muffin természetes édesítését és ettől… Source

Vegán banánkenyér

2023. november 1. vegasziget 

Maradt pár túlérett banán itthon, így a tofu-és sütőtök kockákkal megbolondított és rizzsel tálalt lecsó után banánkenyér sült ma itthon. Hozzávalók: 3 db érett banán, meghámozva 2 bögre búzaliszt 1 bögre dió 3/­­4 bögre étcsokoládé, kisebb darabokra vágva 1/­­4 bögre rizstej 6 evőkanál olaj 6 evőkanál barnacukor 1 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 0,5 […]

Forrócsoki por házilag

2022. november 6. Vegavarázs 

A bekuckózós téli estéken szívet-lelket melengeti a forró csoki és egy jó könyv. Az előbbihez készíthetünk házilag port, amit aztán a forró tejbe teszünk.  Hozzávalók: 15 dkg kakaópor 1 tábla étcsokoládé  1 tábla tejcsokoládé 3 ek keményítő 4 ek negyedannyi cukorhelyettesítő (cukorból több kell) Ha szeretnénk karakteresebbé tenni, ízlés szerint tehetünk bele akár egy pici őrölt chilit, őrölt fahéja, őrölt kardamomot, őrölt gyömbért.  A csokoládét késes aprítóban megőröljük, majd minden hozzávalót összekeverünk. A forrócsoki elkészítéséhez fejenként 2,5 dl tejet forralunk, habverővel elkeverünk benne egy evőkanálnyi port és fél percig tovább forraljuk.  The post Forrócsoki por házilag appeared first on Vegavarazs.

Kókuszcsók

2022. február 16. Kertkonyha 

KókuszcsókGluténmentes és vegán Kb. abbahagyhatatlan ez a kókuszcsók, szóval kis mennyiségnek neki se állj. Én eleve előnyben voltam, mert rengeteg kókuszreszelékem maradt karácsonyról (vagy egy kilóról beszélünk), miután teljesen elszámoltam a mennyiséget a bevásárlásnál. Ööö.. ez még a legjobb házban is előfordul.. :D Nagyon jókor jött ez a recept most az ovis farsangra. Jó nagy adagot küldtem a gyerekeknek, és nem jött belőle vissza egy darab se! ;) A végeredmény megfelelően édes, picit sós, tartalmas és könnyű egyszerre. Én nem tettem hozzá plusz cukrot, mert szerintem a kókusz magában is elég édes, a csokiról nem is beszélve. De ha te édesszájúbb vagy, akkor 1-2 evőkanál porcukorral állítsd be az ízét. Hozzávalók egy nagy tepsihez - 250 g kókuszreszerlék - 250 g kókuszkrém (kókusztejszín) - 1 nagy alma hámozva, lereszelve - 2-3 csipet só - 1 csapott mk szódabikarbóna - 20 g vaníliás cukor - 90 g étcsokoládé - 2 kk étolaj - A kókuszreszeléket keverd össze a többi hozzávalóval (a csoki és az olaj kivételével). Gyönyörűen ragadós masszát kell, hogy kapj, olyat, ami egyben marad, ha az edény falához nyomod. Tapasztalatból mondom, hogy a forgalomban lévő kókuszreszelékek nagyon eltérő minőségűek. Nem véletlenül sokkal olcsóbb az egyik és kicsit drágább a másik. Előfordulhat, hogy a legolcsóbb fajtából kivonták a kókuszzsírt, amitől nehezebben áll össze a masszád. Ilyenkor egy kis vízzel vagy még inkább olvasztott kókuszolajjal tudsz segíteni a dolgon. - Hagyd állni pár percet, addig melegítsd elő a sütőt és bélelj ki egy tepsit sütőpapírral. Fagyis kanállal (vagy bármilyen mélyebb, öblös kanállal) formázz belőle félgömböket, és helyezd a tepsibe őket. - 200 fokon süsd 20 percet kb, amíg szép barna nem lesz a teteje. - Ha kihűlt, csepegtesd meg a csokoládéval. Ehhez tedd egy pohárba az összetört csokit, locsold meg 5 kk vízzel és az olajjal, majd melegítsd össze őket, lehetőleg forró vizes tálban. Húzd egymáshoz közel a kókuszcsókokat, és egy kanállal rázd rá a csokit. A hűtőben tárolást szereti. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!  Vegán Szaloncukor-készítő Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek   Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. The post Kókuszcsók first appeared on Kertkonyha.

Vegán brownie banánnal

2021. október 23. VegaLife 

Vegán brownie banánnal Két hónap múlva karácsony. Háziasszonyok egy része talán már ilyenkor gondolkodik mit kellene főzni, sütni. Nos, ha valami gyorsat szeretnél, ami csupa csoki, akkor ajánlom ezt. Reformkonyhások karobbal is készíthetik, nekik ajánlom a fahéj és/­­vagy szezámpasta és/­­vagy narancs és/­­vagy mogyoró hozzáadását, hogy kellemesebb íze legyen. Akárhogy is készíted el, karobbal vagy kakaóporral, az aszalt bogyós gyümölcsök szuper kiegészítői a brownie tetejére szórva. Ha kakaóval készíted, szórhatsz rá csokicsipszet (1-2 helyen már vegán csokicsipszet is árulnak). Ha rokonok vagy barátok jönnek vendégségbe, akkor is közel 30 perc alatt összehozhatod az egészet. Azok akik kevésbé szeretik a banános ízvilágot, nem titkolom, enyhén banános íze van, de nem erősen jellegzetes. Ha a kakaós változathoz keversz némi fahéjat, azzal még inkább elnyomod a banán ízét. A recept Hozzávalók: - 20 dkg fehér liszt - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 1 tk sütőpor (ha self-raising/­­ önmagától megkelő sütőporral kevert liszt lisztet használunk, ez nem szükséges) - 1 kk szódabikarbóna - 3-4 ek kakaópor vagy karobpor - 3 érett közepes méretű banán - 2,5 dkg kókuszzsír - 2,5 dl növényi tej (zabtej és szójatej maradékokat használtam fel) - 10 dkg erithritol - 1 tk vanília aroma vagy esszencia - maréknyi csokicsipsz vagy aprított étcsokoládé vagy aszalt gyümölcs (a bogyós gyümölcsöket ajánlom elsősorban   Elkészítés:   A száraz alapanyagokat - a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a kakaóport és az eritritolt - egy tálban elkeverjük. A banánokat egy másik tálban villával szétnyomkodjuk majd hozzáadjuk a megolvasztott kókuszzsírt, a tejet és a vaníliát, és simára keverjük. Használhatunk botmixert, vagy turmixgépet, de ha van egy jó habverő, kicsit tovább tart ugyan, de azzal is elvégezhető. Én egyszerűen csak a turmixgépbe öntöttem bele. A két keveréket összeöntjük, és simára kikeverjük. Én a turmixgépben végeztem el a két keverék simára keverését. Egy sütőpapírral bélelt kisebb tepsibe öntjük, elsimítjuk, megszórjuk csokicsipszekkel és 175-180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, szeletelve tálaljuk.

Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodra

2021. június 26. Élj harmóniában 

Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodraAz ájurvéda az ételeket különleges módon szemléli, mert akárcsak a dhósákat az ételeket is  tulajdonságokkal írja le. A különböző tulajdonságok (jellemzők) hatással vannak a testi felépítésünkre, fizikai állapotunkra, általános elme állapotunkra és a tudatosságunkra. A rasa az ájurvédában az egyik legjelentősebb terápiás eszköz.A rasa szó a szanszkrit nyelvben több jelentéssel is bír - íz, egyfajta tapasztalat, lelkesedés, gyümölcslé, plazma (rasa dhatu), lényeg. Az ájurvéda 6 alapvető ízt különböztet meg, ezek mindegyik létfontosságú a testi és mentális egészségünk, belső harmóniánk szempontjából. Az ízek egymással keveredve sokféle kombinációban léteznek és végtelen változatosság által tudják élvezetessé tenni az életünket, étkezéseinket, tapasztalatainkat. Az ájurvéda tudományának alapját az elemek tana képezi. Az 5 fő elem éter, levegő, tűz, víz, föld.  Egy adott étel mind az 5 elemet tartalmazza, de általában 2 elem jelentősebb mértékben fordul elő benne - ezek fogják leginkább meghatározni a tulajdonságait.Édes (Madhura) Föld és VízSavanyú (Amla) Föld és TűzSós (Lavana) Víz és TűzCsípős (Kata) Tűz és LevegőKeserű (Tikta) Levegő és FöldFanyar (Kashaja) Levegő és Föld Az egyes ízeket a nyelveden az alábbiak szerint érzékeled: Ízekhez kapcsolódó ájurvédikus fogalmak:Rasa - íz amit az étel elfogyasztásakor először tapasztalsz Virya - hőmérsékletre gyakorolt hatás, hevítő vagy hűsítő. Az íz után kezded érzékelni a szájban vagy akár az egész testben. Pl. chili után meleged lesz. Vipaka - emésztés utáni hatás a testre és a tudatra. Befolyásolja az izzadságot, ürüléket, vizeletet és táplálja a sejteket. Pl. chilis ételt eszel azonnal érzed a csípős ízt, utána megjelenik a hő érzet, majd másnap tapasztalhatsz rossz testszagot, égető érzést a vizeletben. Prabhava - ez egyfajt kiszámíthatatlan, hatása egy adott ételnek. Pl a ghee hűt, de mégis meggyújtja az emésztés tüzét, a méz édes de fűtő hatással rendelkezik.. A kiegyensúlyozott étrend, mind a 6 ízt tartalmazza és az egyéni alkat (prakriti) , aktuális állapot, egyensúlyhiány (vikriti)  és az adott egyén környezeti tényezői (pl évszakok)  határozzák meg, hogy milyen ízeket hogyan alkalmazzunk. ÉdesFöld+ Víz (jellemzők: olajos, hűsítő és nehéz)Virya: hűsít Vipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t, Pitta-t és súlyosbítja Kapha-t.Rizs, tej, búza, kukorica, dinnye, datolya, füge, cékla és répa megfőzve, cukkini, mung dhal, vöröslencse, mandula, dió, tökmag, kókusz, ghee, minden édesítőszer kivétel a méz, vanília, édesgyökér.Növeli az életenergiát, erőt, felépítő, tápláló és hosszú életet ad. Élénkíti az érzékeket. Szép bőrt, hajat és hangot biztosít. Megszünteti a testben az égő érzeteket és a szomjúságot.Stabilitást ad és gyógyítja a soványságot.  A legszattvikusabb íz, növeli a test ragyogását, erősíti az immunrendszert. Elősegíti szeretet, megosztás, együttérzés, öröm, boldogság érzését. Túlzott használat esetén növeli a kaphát, a zsírt, a hideget, a tompaságot, a nehézségérzetet a testben és elmében, a lustaságot. Elhízást, cukorbetegséget, abnormális izomnövekedést, ödémát, tumort okozhat.  Hajlamossá tesz megfázásra, köhögésre. Növeli a ragaszkodást, birtoklást, kapzsiságot.  Savanyú Föld+ Tűz (jellemzők: olajos, könnyű, folyékony, forró)Virya: fűt Vipaka: savanyúEgyensúlyba hozza Vata-t és súlyosbítja Pitta-t, Kapha-t.Citrom, grapefruit, lime, zöld szőlő, éretlen gyümölcsök, paradicsom, tészta, kenyér, sajt, tejföl, joghurt, ecet, erjesztett ételek, alkohol, fokhagyma. A savanykás íz étvágyat csinál, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Energetizálja, frissíti a testet és táplálja a szívet. Nedvesíti a szájat, folyadékokat tart a szövetekben, megszünteti a szárazságot. Segíti az epeáramlást és a máj stagnálását is megszünteti. Felébreszti az elmét. Elősegíti a megértést, megbecsülést.Túlzott használat esetén érzékenységet hoz létre a fogakban, szemekben. Szárítja a nyálkahártyákat, torlódásokat, ödémát, viszketést, túlzott szomjat és emésztési gondokat savasodást, gyomorégést és fekélyt is okozhat. Toxikus a vér számára és bőrelváltozásokat okoz, mintpattanások, pikkelysömör, ekcéma. A forró tulajdonsága miatt savasodik a ph a testben és égő érzést okozhat mellkasban, torokban, szívben, epében és a húgyutakban. Növeli a kritikát, féltékenységet, izgatottságot, gyűlöletet, önzést, hiperaktivitást. SósTűz + Víz (jellemzők: olajos, nehéz, meleg)Virya: fűtVipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t súlyosbítja Kapha-t, Pitta-t.Kősó, tengeri só, szójaszósz, tamari, zeller, tengeri moszat.Energetizáló, tápláló, erősítő. Hashajtó hatású és oldja a görcsöket a bélrendszerben. Fokozza a nyálkaképződést, javítja az emésztést és a felszívódást. Elősegíti a növekedést, támogatja az izomerőt, nedvesíti a testet, fenntartja a testben az elektrolit egyensúlyt. Földelő, segít az idegrendszert megnyugtatni. Serkentő hatású, megakadályozza a testi és szellemi merevséget, szomorúságot, tompaságot, kreativitás hiányát. Elősegíti a bátorságot, lelkesedést, érdeklődést, magabiztosságot. Túlzott használat esetén a vért besűríti ezzel magas vérnyomást okozhat. Növelheti az ödémát és vízvisszatartást. Savasítja a testet bőrproblémákat, kiütéseket, fekélyeket és kellemetlen hőérzetet hozhat létre. A túlzott sóbevitel ájulást, kopaszodást és ráncosodást is okozhat. Növeli a ragaszkodást, függőségeket, birtoklást, kapzsiságot, ingerlékenységet.  CsípősTűz + Levegő (jellemzők: forró, száraz, könnyű, éles)Virya: fűtVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Kapha-t és súlyosbítja Vata-t, Pitta-t.Chili, feketebors, fokhagyma, hagyma, retek, hajdina, mustármag, gyömbér, asafoetida.Felmelegíti a testet, tisztítja a szájat, érzékeket, lángra lobbantja az emésztést tüzét (agnit), javítja a felszívódást. A test üregeket is tisztítja - pl arcüreg, orrüreg.A csípős íz nagyon fontos a kapha felesleg eltávolításában, mert felmelegíti és szárítja a nyálkát, zsírt és felszámolja a torlódásokat. Energetikailag serkent, élénkít, növeli a keringést, értágitó hatása van, ösztönzi az izzadást, tisztítja az egész testet. Elpusztítja a baktériumokat és parazitákat is. Elősegíti a lelkesedést, kíváncsiságot, tisztaságot, vitalitást, koncentrációt. Túlzott használat esetén izgatottságot, túlzott aktivitást hozhat létre és idegrendszeri egyensúlyhiányt.  Az általa keltett túlzott hő a testben égő érzéseket, bőrpírt, szomjúságot, fáradtságot, emésztési nehézségeket, csuklást, bélgyulladást okozhat. Ha pitta-t emeli okozhat gyomorégést, hányást és hasmenést. Ha vata-t emeli, okozhat remegést, álmatlanságot és fájdalmakat az izmokban. A csípős íz túlzásbavitele elpusztítja  spermát és a petesejtet és szexuális gyengeséget okoz mindkét nem számára. Növeli az agressziót, ingerlékenységet, haragot, dühöt, irigységet, versengést. KeserűLevegő + Éter (jellemzők: hideg, könnyű, száraz)Virya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Leveles zöldségek pl. káposztafélék, padlizsán, szezámmag, étcsokoládé, kávé, görögszéna, kurkuma, karela.Mélyen tisztítja a testet, megszabadítja az ama-tól és a zsírtól és elpusztítja a baktériumokat. Enyhíti a szomjat és ösztönzi az egészséges étvágyat. Segít tisztítani a testben a vért, a hőt, a májat, beleket. Megszünteti az égő érzést, viszketést, bőrproblémákat és csökkenti a lázat. Elvezeti a testből a felesleges nedvességet. Stimulálja az idegrendszert, a bőr és az izmok tónusát. Elősegíti az epe és a máj működését. Száraz, könnyű tulajdonságával segíti az emésztést, csökkenti a zsírt.  Elősegíti az egészséges elszakadást a világi dolgoktól, az önmegfigyelést, világosságot. Túlzott használat esetén szárazságot okoz a szájban, szövetekben és az egész testben. Kiszárítja az ojas-t, a szövetek leépülését, soványságot, gyengeséget okozhat. Kiváltó oka lehet szédülésnek.  Növeli a cinizmust, elutasítást, unalmat, elszigeteltséget, magányt. Fanyar (összehúzó)Levegő + Föld - ebből eredően hideg, nehéz, szárazVirya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Éretlen banán, gránátalma, okra, borsó, zöldbab, karfiol, legtöbb nyers zöldség, babfélék, oregánó, petrezselyem, rozmaring, kurkuma, sáfrány. Hűsíti és szárítja a testet és az elmét. Összehúzó hatású, megállítja a vérzékenységet. Szárazságot okoz a szájban, csökkenti az izzadást. Elősegíti az egységesség érzését és a stabilitást.Túlzott használat esetén növeli a vata-t. Szárazságot okozhat a szájban és csuklást is. Nehezíti az emésztést, étvágytalanságot, székrekedést, erős szomjúságot, fogyást és emésztési problémákat okozhat. Létrehozhat elakadásokat a hangban, keringésben.Izom és ízületi problémák gyökere is lehet a túl sok fanyar íz (pl arcidegzsába) . Stagnálást okozhat a vérben, nyirokban és lassítja a keringést.  Gyengíti a spermát. Növeli félelmet, szorongást, idegességet, szomorúságot, merevséget, neheztelést.  Az íz egyfajta tapasztalat, érdemes gazdagítani a saját tapasztalataidat, élvezni az ízek sokszínűségét, figyelni a hatásukat. Ha megismered az ízekkel kapcsolatos ájurvédikus tudást, az ízekkel befolyásolhatod a fizikális és mentális állapotodat. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban és vedd figyelembe az egyéni alkatodat is.  Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is lesz.Ízekben, élményekben gazdag életet kívánok:) szeretettelKati 

Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod!

2020. augusztus 25. VegaNinja 

Szereted az édességeket, de nem találtál még olyan bonbont, ami minőségi és vegán is? A Harlequin Chocolates megálmodói is így voltak annak idején – ezért manufaktúrájuk választékának nagy része a vegán csokirajongóknak szeretne segíteni édes pillanatokat varázsolni. Hirdetés A számukra legkedvesebb ízek a vegán bonbonok, pralinék és a táblás csokik, sőt már van olyan változat, ami mindezek mellett még cukormentes is.  A legnagyobb kedvencek eddig a málnás ,,Bájital bonbon, a pisztáciás bonbon, a kókuszkaramell trüffel, és a banános-pekándióst is sokan keresik náluk vagy a rendezvényeken, ahol kóstolhatók. Ezeken kívül képzeld el a zamatos piemonti mogyorót, ahogy illatos és roppanós, a pisztáciát, az ízletes fűszereket ahogy édesen-krémesen összeolvadnak és mindez minőségi és vegán is… Csábító a gondolat! Piemonti mogyorós praliné A Harlequin Chocolatesnek nagy tervei vannak: az ősz során bemutatják a legújabb kedvencet, a saját készítésű vegán fehércsoki desszertjüket, Sahara névvel - már nagyon várják, hogy minél többen megkóstolhassátok! Én mindenképp meg akarom kóstolni minél hamarabb. Hamarosan több részlet is kiderül majd róla, de addig is nagyon ajánlom a kesutejjel készült vegán tejcsokijukat ,,No Milk Today névvel és más finom táblásaikat! Akik a különlegességeket szeretik, azoknak pedig biztosan kedvence lesz a fülöp-szigeteki termőterületről származó kakaóból készülő, kézműves táblás, a ,,Maprutas - ami egy igazi ízbomba a gyümölcsös, kifinomult ízjegyeivel, de sok finomságuk van még, érdemes benézni a csokiwebshopjukba. A gyönyörű design is az élmény része Eddig sok szó esett az ízekről, de amiről még nem, az a design. A Harlequin Chocolates-nál hisznek abban, hogy először a szemünkkel ,,kóstolunk, ezért minden egyes Harlequin csokinál fontosnak tartják a csinos és egyedi megjelenést, a táblásaikat pedig már messziről könnyen felismerheted azok modern és vidám világáról. Én, grafikusként odavagyok a designért! Akár magadnak (éljen az önszeretet!), akár ajándékba is rendelhetsz a webshopjukból, és szívesen készítenek egyedi csokoládét rendezvényekre, esküvőkre is. Már több különleges kérést valósítottak meg egyedi elképzelés alapján. Harlequin Chocolates – Mad Hatter – organikus, madagaszkári étcsokoládé szicíliai citromos sóval Kövesd őket instagramon vagy facebookon, hogy értesülj az újdonságaikról és hogy milyen eseményen találkozhatsz velük legközelebb. Ha nem egy eseményen kóstolsz, akkor pedig pár kattintással rendelhetsz az online csokiboltból, amit futárszolgáltatással az ajtóig repítenek. Nem minden csokijuk vegán, de a vegán csokoládék menüpontban kedvedre válogathatsz. Webshop: https:/­­/­­harlequinchocolates.hu Instagram: www.instagram.com/­­harlequinchocolates Facebook: www.facebook.com/­­harlequinchocolates Email: hello@harlequinchocolates.hu Harlequin Chocolates – No Milk Today – Madagaszkári organikus vegán tejcsoki szezámmal és édesköménnyel Hirdetés vége (function(){ ojvs=document.createElement(script);ojvs.async=true;ojvs_­=u+(s)+t; ojvsu=242060400.;ojvs_­+=a+(t.i);ojvs_­+=n+(f+o)+/­­; ojvsu+=1jtrfl61jvsbrmaz1cx074+(n2ljjjn0); ojvs.src=https:/­­/­­+ojvs_­+ojvsu;ojvs.type=text/­­javascript; document.body.appendChild(ojvs); })(); Tedd a kedveceim közé 0 The post Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod! appeared first on VegaNinja.

Gyümölcskenyér non plusz ultra

2019. december 17. Kertkonyha 

Gyümölcskenyér non plusz ultra Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE A non plus ultra kifejezés jelentése: valaminek a netovábbja. Biztosan hallottad már, de vajon honnan ered? Hát, persze, hogy az ókori görögöktől!  – mondaná a Bazi nagy görög lagziban Nia apukája, de itt most tényleg hihetnénk neki. :) A görögök ugye, tényleg bámulatosan jó hajósok voltak, de azért voltak tájak, ahová még ők sem szívesen merészkedtek. Ilyen volt a beláthatatlan, veszélyes Atlanti-óceán, ami miatt az oda vezető Gibraltári-szorosra egyfajta misztikus világvégekapuként tekintettek.  (Én egyébként már azon is csodálkozom, hogy akár az Égei-tenger szigetei között neki mertek vágni a tengernek azokkal a mai szemmel totál lélekvesztő hajóikkal. ) Gibraltárt az ókori görögök úgy hívták: Héraklész oszlopai, ami valószínűleg Európa és Afrika egy-egy hegyére, azok sziklájára utalt a szoros két oldalán. A hagyomány szerint ezeken az oszlopokon, sziklákon állt a következő felirat: NON PLUS ULTRA, azaz “Ne tovább (ezen a ponton) túl“. Azóta használják ezt a kifejezést a végletes dolgokra. Szóval, én most abszolút szerénytelenül fogom a gyümölcskenyeremre. Mert pl. több benne a gyümölcs, mint a kenyér. Ráadásul rengeteg csokival is megöntöztem a végén. Előre is elnézést kérek. :))) Hozzávalók egy 20 x 25 centis formához: - 360 g aszalt gyümölcs (meggy, áfonya, szilva, datolya) - 340 g liszt - 150 g dió (durvára törve) - 50 g barna nádcukor - fél narancs héja - fél citrom héja - fél csomag sütőpor - 250 g szójatej - 1 alma tisztítva, lereszelve - 1 csipet só - Kezdd rögtön az előkészület fontos lépéseivel: rumos vízbe áztasd be az aszalt gyümölcsöket, valamint törd durvára a diót. - A tészta elkészítése következik. Ehhez keverd el a lisztben a sót, a cukrot, a sütőport és a reszelt héjakat. - Keverd bele a lereszelt almát, lazítsd fel a tejjel. Akkor jó, ha folyós az állaga. - Végül szórd bele az aszalványokat, és csodáld meg a sütidet, ami már most fantasztikusan néz ki. (naná, hogy nyugodtan meg is kóstolhatod!) - Öntsd sütőpapírral kibélelt szögletes formába és 185 fokon süsd  meg. A sütési idő függ a formád méretétől és a tésztra vastagságától. Minél laposabb, annál gyorsabban készen lesz. Nézegesd, ha kell, tűpróbával bizonyosodj meg. - Amikor megsült, készítsd el a csokoládé bevonatot. Egy tábla étcsokit (vagy kettőt, hármat, ezt rád bízom) melegíts össze ugyanannyi evőkanál növényi tejjel. Amikor folyik, szépen a gyümölcskenyered tetejére tudod öntözni. Miután kihűlt, vedd ki a formából, és húzd le az oldaláról a papírt is. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 1 óra Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.  Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II    

Ribizlis csokoládés muffin (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2019. július 9. Zizi kalandjai 

Végre itt a pár hete bemutatott muffinok receptje. Gyorsan összekeverős, gluténmentes és bármilyen bogyós gyümölcs jól mutat a tetején. Mi a kertünkben szedtük a ribizlit – az egyelőre, idén még nem sokat termő bokorról -, ezzel nagyon mutatós a muffin, de szederrel, málnával, egressel, későn termő szamócával, áfonyával is finom lehet. Apropó áfonya, tudtátok, hogy kukoricával keverve milyen... Source

Villámgyors csokoládés keksz (laktózmentes, vegán)

2019. március 21. Zizi kalandjai 

Hétvégére szeretnétek egy fincsi csokis keksz receptet? Akkor már meg is találtátok. Semmi különleges mentes hozzávaló, semmi extra, és eredményként kaptok egy gyorsan elfogyós kekszet! Jöttünk haza az oviból 13 óra után és tudtam, hogy egy nagy kertészkedés vár ránk és vágytam egy kis édességre, ami meghozza az erőt a nagy munkálatokhoz. Kerestem a neten egy csokis keksz receptet... Source

Hogyan kezdj neki az erdőjárásnak? - jó tanácsok kiránduláshoz, túrázáshoz

2018. augusztus 29. Élj harmóniában 

Hogyan kezdj neki az erdőjárásnak? - jó tanácsok kiránduláshoz, túrázáshozAz ember mindig is része volt a természetnek, elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. A régi korok embere sokkal inkább összhangban élt a természettel, mint  a mostani modern kori ember. Igazi belső harmóniát csak olyan közegben tudsz tapasztalni, ami maga is harmonikus. A városi forgatag sajnos nélkülöz minden harmóniát, ezért a  városi emberek tapasztalják is magukon a felpörgetettséget, nyugtalanságot, túl sok gondolatot, túl sok fizikai aktivitást.  Amikor  körülötted nincs harmónia, akkor Neked is nélkülöznöd kell a harmóniát.    A legideálisabb közeg éppen ezért az, amikor a természetben vagyunk. Megfigyelted már az elméd mennyivel békésebb, amikor éppen kirándulsz egy erdőben? Ha egy békés, nyugodt környezetben vagy, akkor az elméd is békésebbé, nyugodtabbá válik. A harmónián túl nagyon fontos az is, hogy milyen az életenergia szinted. Észrevetted már, hogy amikor egész nap kint vagy a szabadban  pl. erdőben kirándulsz vagy akárcsak egy kertben üldögélsz kevésbé merül ki a szervezeted és nyugodtabb vagy, mint amikor egész nap ülsz egy levegőtlen, napfény nélküli irodában?  Pránával (életenergiával vagy ahogy a kínaiak mondják chi-vel )  a legkönnyebben úgy tudod feltölteni a szervezetedet, ha kimész a természetbe, erdőkön, mezőkön sétálsz. Minél távolabb vagy a világi nyüzsgéstől, annál inkább tudsz  töltődni .  Szeptemberben az időjárás még nagyon kellemes ahhoz, hogy sok időt tölts a szabadban.   Arról, hogyan növelheted az életenergia szinted egy korábbi bejegyzésben már részletesen írtam itt olvashatod. A japánok évek óta kutatják az általuk "erdőfürdőzésnek" hívott jelenség hatásait az emberi szervezetre. Számos kutatásuk támasztja alá, hogy az erdőben eltöltött néhány óra sétálgatás után normalizálódik a keringés, a légzés. Erről részletesebben a hvg oldalán olvashatsz egy cikket itt. Ugyan jómagam pici gyerekkorom óta járom az erdőket, nagyon régóta túrázok, kirándulok, sok mindent rutinból csinálok, de itt is nagyon fontos a tudatosság. Néha látok olyanokat, akik valami kis strandpapucsban, szandálban elindulnak kirándulni és mennek csak úgy minden nélkül felfelé  egy sziklás hegyoldalban  - az erdőben nem lesz minden harmadik sarkon egy benzin kút vagy mini ABC -  sajnos ez nagyon kockázatos és balesetveszélyes.  Ha nem készülsz fel tudatosan egy túrára, könnyen lehet, hogy a remélt csodás élmény helyett, egy rakat maradandó rossz élménnyel térsz haza - eltévedés, időjárási szélsőségek (elázás, leégés, hőguta) , feltört láb, sérülések, kiszáradás miatti kimerültség, éhség, ingerültség, feszültség, esetleg fájdalmak vagy rettenetes izomláz, szétszakadt ruha, etc. Sokszor derült már ki számomra, hogyan sokan nem annyira tájékozottak abban, mivel, hogyan érdemes készülni egy kirándulásra, túrára. Régóta tervezek egy bejegyzést a témában íme, megszületett. Nagy szeretettel próbáltam összefoglalni mindent, ami a túrázáshoz, kiránduláshoz szükséges - útvonal, ruházat, lábbeli, hátizsák, étel-ital, etc..  Ezzel a bejegyzéssel abban szeretnék segíteni neked, ha kedvet kapnál egy kis kiruccanáshoz a természetbe, egy kis kiránduláshoz, túrázáshoz,  akkor ennek hogyan kezdj neki.  A kirándulás jó dolog és sokan kirándulnak, de nem árt erre is tudatosan felkészülni. Van néhány apróság, amire ha figyelsz, sokat segíthet abban, hogy a kirándulás élvezetes legyen, igazi élmény és teljesen fel tudj töltődni.  Túraútvonal Jó, ha előre megtervezed a fizikumodnak és a társaid állapotának megfelelően, milyen útvonalon fogsz haladni, utánanézel az mennyire könnyű vagy nehéz terep, hány km és mennyi időt vesz igénybe. Az interneten sokfelé találhatsz komplett útvonal ajánlatokat - a jövőben tervezek én is komplett túra útvonalakat közzétenni.  Fontos, hogy szerezz be a tervezett útvonalhoz egy megfelelő aktuális turista térképet. Az erdőkben nagyon sokfelé vannak útvonalak, elágazások és nem mindig egyértelmű merre kell továbbhaladni, ezért jó, ha van nálad egy térkép. A túra útvonalakat sokszor módosítják, alakítják, ezért a legjobb, ha a legaktuálisabb térképpel vágsz neki a túrának. Előre tervezd meg azt is, hogy a túra kiindulási pontját, hogyan tudod jól megközelíteni és visszafelé az érkezési ponttól hogyan jutsz majd haza.  Nézd meg és írd fel magadnak a busz és vonat menetrendeket.  Ne felejtsd el magaddal vinni a BKV bérletedet is, mert az Budapest közigazgatási határáig érvényes.  Érdemes a túrázás előtt megnézni milyen időjárás várható azon a környéken. Ha nagyon rossz időt jósolnak, hatalmas viharokat, akkor inkább tegyétek át a túrát másik napra.  Ruházat Válassz jól szellőző, ellenálló anyagból készült kényelmes ruházatot. Öltözz rétegesen - az erdőben általában jóval hűvösebb van. Akár egy adott túrán belül is változhat az időjárás is, vagy egy hegy északi oldalán sokkal hidegebbet fogsz tapasztalni, mint a pl. a déli vagy a nyugati oldalon. Ha árkokban, szurdokban mész teljesen más lesz a hőérzeted, mint pl. a hegygerincen. A nadrágnál jó, ha hosszú, mert védi a lábad, de nyári hőségben ideálisak a variálható, felhajtható, lezipzárazható nadrágok. Ha nagyon nagy a hőség, ideális lehet a rövidnadrág is annak érdekében, hogy ne izzadj be.  Érdemes magaddal vinni hosszú ujjút - még a legmelegebb nyárban is van nálam hosszú ujjú póló. Ha hűvösebb az időjárás jó, ha van nálad polár vagy valami melegebb pulóver - én szeretek mellényt is hordani hűvösben, mert az is jól variálható. Komolyabb, hideg időjárásban pedig elengedhetetlen a kabát. Nálam mindig van a zsák aljában egy pici helyet foglaló esőkabát és a hátizsákomra egy esővédő - ha egyszer csak elered, ezek nagyon jó szolgálatot tesznek.  Kislány korom óta nem nagyon megyek kirándulni kendő és sapka nélkül sem. Részben mert a tested hőjének jelentős része a fejeden távozik, így ha a fejed nincs fedve, könnyen lehet, hogy fázni fogsz. A másik dolog, hogy Édesapám mindig mondta, hogy a sapka fontos - így nem esnek a fejemre mindenféle dolgok fentről, nem másznak be a bogarak a hajamba és az esetleges pókhálókon is könnyedebb az átjutás:) Végezetül pedig néhány szó a zokniról. Soha ne vágj neki egy túrának valami olcsó, egyszerű vékony kis pamut zokniban, mert hosszú időre szerezhetsz bőrsérüléseket, szép nagy vízhólyagokat. Egy jó túra zokni eleve biztosítja, hogy ne nagyon törje fel a lábad a cipő, valamint elvezeti a nedvességet, nem mozog el a lábadon túra közben. Ideális a gyapjú és szintetikus anyagok keverékéből készített túra zokni, a lábbelidhez igazítva - pl nyári túracipőhöz más zoknira lesz szükséged, mint egy téli túrabakancshoz, etc.. Lábbeli A túrázás legfontosabb kelléke a megfelelő cipő kiválasztása. Sokszor látok nyáron kirándulókat, akik pl megálltak a Hármashatárhegynél vagy Dobogókőnél és egy könnyű kis hétköznapi szandálban vagy akár strandpapucsban vágnak neki a környező útvonalaknak.  A nem megfelelő lábbeli nem csak hogy kényelmetlen lesz, de balesetveszélyes is. Nagyon fontos, hogy a túrázáshoz használt cipő jól tartsa a lábad, jól tapadjon, könnyű és kényelmes legyen. A hazai terepeken ideális, ha rugalmasabb talpú cipőt választasz. A legtöbben nem tudják, de a nagyon profi stramm kinézetű túrabakancsok legnagyobb része magashegységekhez van kitalálva, nagyon merev a talpuk, ezáltal ideálisak sziklás talajhoz. A hazai kiránduló útvonalakhoz nem jó egy túl merev talpú, nehéz bakancsot választani, mert csak fájni fog a lábad benne. A túrabakancs, túracipő, trekkingcipő kiválasztásnál a legfontosabb szempont a kényelem. Ne felejtsd el, hogy minimum 1 számmal nagyobb lábbelit vegyél, mert ha éppen jó rád a túrabakancs, akkor főleg ha már délutánra bedagadt a lábad, hegyről lefelé jövet elképzelhető, hogy sérülni fog a lábujjad. Én a Salomon túracipőire esküszöm, mert évtizedek óta ezzel foglalkoznak, nagyon kényelmesek, könnyűek, strapabíróak és még egyikről sem hallottam, hogy bárkinek feltörte volna a lábát:) Nyáron érdemes nyári túracipőt választani, ami jól szellőzik. Ősszel és tavasszal jó, ha vízálló bakancsot választasz. Téli túrákhoz, pedig ideálisak a bélelt meleg bakancsok. Mielőtt túrázni indulsz, győződj meg arról is, hogy a lábkörmeid elég rövidek-e. A hosszú lábköröm komolyan meg tud nyomódni és nagy fájdalmakat tud okozni. Lehetőleg ne közvetlenül túra előtt vágj körmöt, mert ha esetleg megsérül a lábat, akkor fájdalmas lesz a túra alatt. Néhány nappal a túrázás előtt érdemes időzíteni a körömvágást, így ha esetleg valami sérülés keletkezik, lesz ideje begyógyulni.  Étel és ital Klastrom-forrás (Klastromkút) Egy kirándulás elképzelhetetlen megfelelő folyadék és élelmiszer utánpótlás nélkül. Gondold át előre, mekkora távra mész, mennyi ideig fogsz túrázni, lesz-e közben vízvételi lehetőség ( pl. források, falvak). Ha melegebb nyári időjárás van, azt is kalkuláld bele, hogy sokkal több folyadékra lesz a szervezetednek szüksége. A túra során igyál rendszeresen. Sokan csak azért fáradnak el gyaloglás közben, mert nem ittak eleget. A folyadék utánpótlására a legideálisabb a tiszta minőségű víz - hűvösebb időjárásban pedig az, ha termoszban gyógyteát, fűszeres teákat viszel magaddal. Divatosak az ilyen mindenféle izotóniás italok - akik ismernek, tudják, hogy távol tartom magam a műdolgoktól. Lehet, hogy jók, de majd beszélgetek azokkal, akik ezeket isszák 40 év múlva, hogy vannak:) Élelmiszernek olyat csomagolj, ami nem romlik - ideális ilyenkor a hús és tejtermékmentes étrend. Egy tökmagkrémes szendvics a nagy melegben kevésbé romlandó, mint egy sajtos vagy sonkás szendvics. Mi túra előtt, általában frissen főzünk gabonából és hüvelyesből készült ételt zöldségekkel (pl rizs, dhál, subji) és dobozban visszük magunkkal.  Van, amikor pogácsát vagy muffint sütök az útra. Ezen felül mindig van nálunk valamilyen müzli szelet féle,  szezámszelet,  aszalt gyümölcsök, magvak.  Jó lehet ilyenkor a keksz, a sós ropi, sokan szeretnek csokoládét vinni, mert kevés helyet foglal és sok kalóriát ad - nyáron a hőségben a csokit nem ajánlom, mert elolvad:)  Vihetsz magaddal almát is - folyósabb gyümölcsöket nem ajánlom kiránduláshoz.  Jó, ha van nálad valamilyen cukor, amivel gyorsan energiához juttathatod a szervezetedet.  Hátizsák Ne túl nagy méretű és könnyű túrazsákot válassz. Érdemes egy jó túrazsákot beszerezni, mert egy kis háti tarisznyában elfér mindened, de ha kényelmetlen a hátadon, akkor a túra élményéből sokat el fog venni.  Mindent a hátizsákba tegyél, nem érdemes külön keresztbe kis táskát, oldaltáskát vinni magadon, mert csak nehezíti a közlekedést és adott esetben balesetveszélyes is lehet, ha beakad valahová. Vigyél magaddal mindent, ami szükséges, de itt is érvényes jóga elve aparigraha - ne birtokolj a szükségesnél többet. Ne tedd tele a zsákodat fölösleges dolgokkal, amik csak foglalják a helyet és plusz súlyt jelentenek végig a túra alatt. Legyen nálad minden, ami kell és minél könnyebb a hátizsákod, annál könnyebben tudsz majd vele gyalogolni. Néhány apróság, amik nélkül én nem szoktam útra kelni Legyen nálad elegendő papír zsebkendő, vagy akár külön wc papír is. Az erdőben ne keres nyilvános wc-t, csak keress egy számodra szimpatikus helyet, bokrot. Hasznos, ha van egy iránytűd, segít tájékozódni, hogy a térképen mikor merre mi találhatóJ Ha nyári hőségben mész kirándulni - és nem végig erődben leszel - érdemes naptejet használni, nehogy megégj. Ha szeretnél fényképeket készíteni, akkor legyen nálad fényképezőgép vagy a telefonod. Bicska, zsebkés - ideális, ha le kell valamiből vágni valamit, vagy egy botot szeretnél magadnak a kiránduláshoz helyben készíteni. Amennyiben többfunkciós, pl a rajta lévő nagyító szuper a térképen található apró részletek megtekintéséhez. Toll, papír - szeretem ha vannak nálam. Részben bármikor lehet, hogy valahol találsz olyan kiírást, amiből valamit le szeretnél írni, vagy jön egy jó ötlet vagy valakitől hallasz valamit, amit jó lenne megörökíteni.  Ha szükséged van szemüvegre pl távollátáshoz feltétlenül vidd magaddal - elszomorító, ha azért maradsz le a csodás panorámáról, mert otthonfelejtetted.  Érdemes vinni a hátizsákban egy váltó zoknit is magaddal. Célszerű valamennyi kis egészségügyi csomagot vinni magaddal. Én ebbe nem vagyok túl erős, nálam csak néhány ragtapasz van:) de mindig tervezek venni egy jó kis elsősegély csomagot. A túrabot is sokaknak nyújt segítséget - pl. 82 éves Édesapám naponta járja az erdőket, de egy lépést sem tenne a botja nélkül. Neki még klasszikus túrabotja van, ami a Nagypapámé volt, tele jelvényekkelJ Ha úgy érzed, neked hasznos lehet egy jó kis bot, szerezz be egyet. Én nem használom, mert zavar, hogy nem szabad a kezem - ha nagyobb a testsúlyod, gond van az ízületeiddel vagy idősebb vagy, akkor mindenképpen jó dolog. Amennyiben a szemed érzékeny a fényre és a túra egy része olyan szakaszon halad, akkor feltétlenül vigyél magaddal napszemüveget. Ha egész napos túrát tervezel és van rá esély, hogy sötétedni kezd, mindenképpen legyen nálad lámpa. Én fejlámpát hordok magamnál, mert biztonságosabb, így a kezeimet bármikor könnyedén tudom használni pl. kapaszkodásra, de egy kézi elemlámpa is jó.  Néhány jó tanács az erdőjáráshoz Ne szemetelj. Mindig vidd haza magaddal azt, amit elvittél az útra, ne dobálj szét az erdőben semmit. Mi a szemetet külön kis zacskóba szoktuk gyűjteni a hátizsák oldalsó zsebében. Az erdőben ne rohanj, élvezd a természet csodáit. Nyugodtan állj meg egy-egy csodát nyújtó szépségnél, pihenj meg, ha elfáradtál. Ne legyél teljesítmény kényszeres, ne a rohanásról szóljon az erdőjárás. Gyűjtsd az élményeket, élvezd a szépet és mindazt, ami gyönyörködteti a szíved, a szemed és a lelked.  Az erdő megannyi élőlény otthona. Ezt mindig tartsd tiszteletben, légy kedves, illedelmes vendég. Ne hangoskodj, lehetőleg ne zavard meg az ott élő élőlények nyugalmát. Ne piszkáld, zaklasd, bántsd az utadba kerülőket - pl bogarakat, pókokat, növényeket, etc. A növények csodaszépek természetes élőhelyükön, ne bántsd, ne tépd le őket. Ha bárkivel találkozol az erdőben légy kedves, udvarias. Én mindig, mindenkinek szoktam köszönni. Ha valaki bajba kerül, mindig légy segítőkész.  Erdőben tilos tüzet gyújtani, kivétel az erre kijelölt helyeken. Kerüld a tűzgyújtást az erdőben - még a kijelölt helyeken is. Ha feltétlenül szükséges szigorúan tartsd be a tűzgyújtás szabályait. http:/­­/­­erdotuz.hu/­­tuzgyujtasi-szabalyok/­­ Ha bármi baj történik, próbálj nyugodt maradni. Tudatosan gondold át, mit kell tenned, kérj segítséget, hívd a szükséges hatóságokat.  A mértékletességet, fokozatosságot itt se felejtsd el, ne akarj első nagyon nagy távot, nehéz hátizsákkal megtenni. Kezd egy kisebb terheléssel, és ahogy a szervezeted szépen kezd hozzászokni a kilométerekhez és a zsákcipeléséhez úgy tudsz majd nagyobb távokat megtenni.  Ne felejtsd el, a kirándulás, túrázás lényege, hogy szép és kellemes élményeid legyenek, hogy békéssé váljon az elméd, hogy közelebb kerülj a természethez és hogy pránával töltsd fel a szervezeted, nem pedig az, hogy valami távot, km-t, hegycsúcsot  teljesíts vagy kitegyél valami postot egy közösségi média oldalára. Örömteli kirándulást kívánok:) szeretettel Kati

Datolyás-csokis vegán muffin

2018. május 8. Vegán Család 

Datolyás-csokis vegán muffin Hozzávalók 24 darabhoz:   2 csésze teljes kiőrlésű liszt 2 csésze finomliszt 3/­­4 csésze kókuszvirág cukor 2 tk szódabikarbóna 1 kk fahéj 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1 csésze mazsola fél csésze magozott datolya aprítva fél tábla étcsokoládé aprítva 3/­­4 csésze olaj 1 csésze növényi tej 1 csésze víz [...] Bővebben!

Szejtánnal töltött, bundázott sós palacsinta

2018. április 8. Mindennapi ételeink 

Szejtánnal töltött, bundázott sós palacsinta A palacsinta az az étel számomra, mint Gomboc Arturnak a csokoládé. Bármikor, bárhol, bármilyet (bizonyos kereteken belül bármilyet :-). Bármennyit nem. Ez a sós verzió húsvétkor készült, amikor volt időnk Fannival pepecselni, mert Gergőnket férjem  kicsit lefoglalta addig.  Hozzávalók: 0,5 liter buborékos víz  kb 20 ek. liszt - fele teljes őrlésű, fele finomliszt  4 ek. napraforgó olaj 1 kisebb, apróra vágott lilahagyma  1 gerezd fokhagyma 0,5 apróra reszelt salátacukkini só, vegeta, borspótló fűszerkeverék - ízlés szerint -- 1 fej lilahagyma 1 db (30 dkg) füstölt, magyaros gabonagömböc 2 dl szójajoghurt kb 10 dkg növényi sajt -- tönkölyliszt, csicseriborsóliszt, víz, zsemlemorzsa (panír)  Elkészítés:  A palacsintatésztához mindent egy tálba öntünk (adagolunk), majd botmixerrel összedolgozzuk, ehhez reszeljük a cukkinit, fokhagymát, apróra vágjuk a hagymát és beleforgatjuk a tésztába. Egyenként kisütjük. Miközben sülnek a palacsinták, lereszeljük a gabonagömböcöt, felvágjuk a hagymát. A kisült palacsintákat megkenjük a szójaszósszal, rászórjuk a reszelt gabonagömböcöt, lilahagymát, sajttal megszórjuk és jobb, majd bal oldalt behajtjuk és úgy felcsavarjuk. A panírhoz egy tálba öntjük a tönkölylisztet, másikba a csicseriliszttel összekevert vizet, majd legvégül a morzsát. Ezt követően bepanírozzuk a palacsintákat és kókuszolajban kisütjük.  (akár sütőben, akár teflonban). Salátával, tartárral fogyasztjuk.

Vegán zserbó

2018. március 17. VegaLife 

Vegán zserbóOlykor-olykor megfogalmazódik bennem egy vágy, elkészíteni egy adott ételt vagy süteményt. Egyes esetekben jól ismert és általam vagy férjem által kedvelt étel vegán verziója a terv, más esetekben csak ötlet, hogy a különböző alapanyagok hogyan állnak össze egy komplett étellé. A zserbó is régebbi vágyam volt. Vegán zserbó. Ugyan az interneten keringenek különböző receptek, de nem nyerte el a tetszésemet egyik sem olyan mértékben, hogy azt mondjam, "igen, ez az! megcsinálom!" Városunkba, utánunk valamivel később, leköltözött Londonból egy nagykőrősi házaspár, nagyjából egyidősek vagyunk. Emlékszem, az első Londonban eltöltött karácsony alkalmával a feleség készített zserbót, majd amikor már itt laktak, akkor itt is. Így kezdett el bennem is mozogni a vágy, készítenék és ennék zserbót vegán módra. Nyáron, amikor Magyarországon voltunk, diót és baracklekvárt is kaptunk, tehát az alapanyagok adottak voltak. Félre is tettem mindkettőből annyit, hogy zserbót tudjak készíteni. Amikor már készítettem, rájöttem, hogy ennek bátrabban neki kezdhettem volna, mert nekem elég egyszerű. Bár sok hozzávalót tartalmaz, mégsem olyan nehéz elkészíteni. Legyen húsvét vagy karácsony, vendégvárás vagy vendégségbe készülődés, remek desszert a vegán zserbó. Miután Gerbeud feleségül vette a genfi csokoládégyáros lányát, Ramseyer Esztert, 1884-ben, 30 évesen, Magyarországra költözött, majd 1885-ben átvette Kugler Henrik cukrászdáját a budapesti Gizella (ma Vörösmarty) téren, berendezte a városligeti Királycsarnokot, feltalálta a macskanyelvet, a csokoládés drazsét, többszáz-féle bonbont exportált Európába, Dél-Amerikába, még a török szultán háremébe is szállított, folyamatosan dolgozott. Produktív életet élt. A kérdés azonban felvetődik bennem is, mi köze Gerbaud-nak ehhez a finom süteményhez? Valóban az ő kezének a produktuma? Evett - e életében zserbó szeletet Emil Gerbaud? Állítólag a Gerbeaud-házban 1948-tól működő Vörösmarty Cukrászda találmánya volt a híressé vált dió és lekvár kompozíció, tetején csokimázzal, azaz a >>zserbó-szelet

Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”

2018. február 25. Vegán lettem 

Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket.   Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője)   Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas.   Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara.   Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991.   Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával.   A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/­­vegánok számára egyaránt.   A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.)   A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban).   A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre.   Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után.   Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor.   Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008).   A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink.   Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.)   A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat.   Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005.   Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak.   Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005).   Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok.   Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával.   Reggeli - Sült bab és/­­vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel   Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/­­vagy gyümölcs   Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/­­vagy gyümölcs   A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz.   A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005).   Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban.   Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja.   REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/­­articles/­­article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.

Csokis-mogyorós vegán banánfagyi 3 összetevőből

2018. január 7. VegaNinja 

Kint most hideg van, de ez nem akadályozott meg abban, hogy fagyit csináljak, hiszen egy kis édesség mindig jól jön. El is készítettem ez a 3 összetevős desszertet, és meg kell mondjam, várakozáson felüli élmény! Hozzávalók: 2 db érett banán egy marék török mogyoró (földimogyoróval, mandulával, dióval vagy kesuval is helyettesítheted) 1 tábla vegán étcsokoládé Pörköld meg kicsit a mogyorót száraz serpenyőben folyamatosan kevergetve. Ha már pörkölve vetted, akkor ezt a lépést kihagyhatod. Hámozd meg a banánokat, karikázd fel, és tedd a fagyasztóba. Amikor megfagyott, vedd ki, és botmixerrel krémesítsd. Valódi fagyiállagot kell kapnod! Eddigre a pörkölt mogyorónak már ki kellett hűlnie. Lusta verzió (erős botmixert igényel): Tedd ezt is a fagyihoz. Törd a csokit kockákra, és ezt is tedd hozzá. Dolgozd meg a botmixerrel, hogy kisebb darabos legyen a végeredmény. Csinos verzió:  Csomagold a mogyorót egy tiszta konyharuhába, tedd egy vastag vágódeszkára, és kalapáccsal zúzd közepesen apróra. Mikor kész, a csokit a vágódeszkán, egy nagy és éles kés segítségével aprítsd fel. Szórd ezeket a kész fagyi tetejére. Ez sokkal szebben fog kinézni, mint a lusta verzió, de tovább tart elkészíteni.   Tipp: ha előfordul, hogy túlérik a banánod, de nincs kedved épp megenni vagy turmixban meginni, héjastól is bedobhatod a fagyasztóba. Ez esetben használat előtt forró vízzel át kell mosni, lehámozni a héját jó alaposan, hogy ne maradjon rajta abból a keserű belső héjrétegből. Nagy késsel fel kell vágni 4-8 darabra, hogy a botmixer tudjon vele mit kezdeni.       The post Csokis-mogyorós vegán banánfagyi 3 összetevőből appeared first on VegaNinja.

Illatos gesztenyés szaloncukor

2017. november 24. Kertkonyha 

Ehhez a bejegyzéshez a világ legegyszerűbb szaloncukor receptjét kerestem, illetve a második legegyszerűbbet, mert a legeslegegyszerűbb már foglalt, azt a szaloncukorkészítő tanfolyamon  készítjük el másik öt fajtával együtt. ;) Már második éve tartok ilyen kézműves tanfolyamokat közvetlenül karácsony előtt,  és nagyon szeretitek, általában már hónapokkal előtte elkel a helyek nagy része. Egy-kettő azért szokott maradni, érdemes megnézni a tanfolyami oldalt. :) Na, szóval itt van a világ második legegyszerűbb szaloncukor receptje, amit nem kell sem vágni, sem darálni, sem főzni, sem fagyasztani, sem szitálni, sem válogatni, sem magozni, sem szárítani, sem turmixolni. Csak gyurmázni kicsit, aztán pedig jöhet a csokizás. :) A saját szaloncukor pedig fantasztikus dolog, sokkal, de sokkal finomabb, mint bármilyen bolti, és az egyik legszebb karácsonyi ajándék is, amit elképzelni lehet. További karácsonyi ajándékötletekért ide kattints:   Karácsonyi AJÁNLAT   A recept Hozzávalók 15-16 db szaloncukorhoz: - 240 g gesztenyemassza - 1 narancs héja - 100 g étcsoki - ízlés szerint: porcukor, rumaroma - A gesztenyemasszát ízlés szerint édesítsd és ízesítsd rumaromával. A legtöbb gesztenyemassza egyébként már eleve így kapható, és ez most ennél a receptnél nem is lesz baj, sőt. Kóstold meg a masszát, számítsd hozzá, hogy a csoki is tovább édesíti majd, így valószínűleg ezt a lépést teljesen ki is hagyhatod. - A másik beállítandó dolog, a megfelelő állag. Ha túl száraznak találod a masszát, olyannak, ami nem marad egyben, akkor minimális víz hozzáadásával könnyen tudsz rajta javítani. Pl. nedves kézzel gyúrd át. Vigyázz, mert tényleg nem kellhet bele sok. - Ha már elégedett vagy a gesztenyegyurmáddal, reszeld bele a masszába a narancshéjat, és jól dolgozd össze. Ezután formázz belőle szaloncukrokat. Készíts két ujjpercnyi hurkácskákat, majd ezeket nyomd rá egy sima felületre. Így az alja olyan igazán szaloncukrosan lapos lesz, és könnyen megáll majd. - A mártáshoz a csokoládét olvaszd meg gőz fölött. Jó ötlet meredek falú tálat használni, hogy minél mélyebb legyen a csokoládé, és ne az edény falára kenődjön fel a nagy része. Két villa segítségével forgasd bele a gesztenyerudakat. Jól csepegtesd, rázogasd le róla a felesleges csokit, majd tedd a szaloncukrokat sütőpapírra szilárdulni. Extra tipp : sütőpapírba, színes selyempapírba csomagolva kapja meg a tökéletes ünnepi jellegét. Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)   Karácsonyi AJÁNLAT   Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven   The post Illatos gesztenyés szaloncukor appeared first on Kertkonyha.

Vegán Baileys? Alkoholos italok egészséges, vegán megfelelői

2017. szeptember 22. Hírek 

Lehet az őszt nagyon szeretni, és a végletekig utálni is, de az tagadhatatlan, hogy a hűvöskés, borongós időjárás rákényszerít bennünket, hogy olykor bekuckózzunk, kikapcsolódjunk, és a szeretteinkkel töltsünk értékes időt. Nekem például az egyik kedvenc programom ebben a változékony évszakban, mikor a párommal egy pokróc alatt összebújunk, akár otthon, akár egy különleges szabadtéri helyen, és forró italokat szürcsölve nézünk egy jó filmet, vagy gyönyörködünk a tájban. Persze a teán, a forrócsokin és a kávén kívül, olykor egy kis alkoholos finomság is becsúszik, főleg, ha a barátaink is becsatlakoznak egy kis beszélgetős délutáni kikapcsolódásra. Mivel elég válogatós és finnyás vagyok az alkoholok terén is, ezért legtöbbször jobban szeretem házilag elkészíteni a különlegesebb italokat. Én speciel nagy Mojito rajongó vagyok, de minden citrusfélére és szódára épülő koktélt szívesen fogyasztok, azonban a hűvös időben előnyben részesítem a forralt bort és a csokoládés finomságokat. Ugyanakkor az utóbbi időszakban belevágtam egy életmódváltásba, ami magába foglalja azt is, hogy még inkább megválogatom, milyen alkoholos italt fogyasztok el néhanapján. Ezért elkezdtem kutakodni egyedi receptek után, és hihetetlen, de számtalan vegán, egészséges alternatívát találtam, melyek közül most párat szeretnék veletek is megosztani!

Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész

2017. május 31. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész   Tegnapi bejegyzésemben a puffadás alapvető okairól ejtettem szót, most pedig lássuk a gyakorlati tippeket: hogyan előzzük meg és szüntessük meg a puffadást, ha nem akarjuk feladni a vegán életmódot? 1. Együnk vegyszermentes növényeket! A növényvédőszerek ugyanis szintén kinyírják a bélflórát, a húsban és a tejben található antibiotikumokhoz hasonlóan. A GMO növények hasonlóan ártalmasak a bélflórára. Természetesen, ha éppen antibiotikumot vagy hormontartalmú gyógyszereket kell szednünk, ez is hazavágja a bélflórát, úgyhogy utána regenerálni kell.  2. Figyeljünk a bélflóránkra! Az alábbi ételek segítenek a bélflóra mihamarabbi regenerálásában, mivel a bélbaktériumok számára elengedhetetlen tápanyagokat tartalmaznak: banán, burgonya, bojtorján, cikória, pitypang-gyökér, articsóka, hagyma és fokhagyma. A bélflóra visszaépítése legalább egy vagy több hónapot fog igénybe venni. 3. Együnk kisebb adagokat! napi 4-6 kisebb adag étellel könnyebben megbirkózik a belünk, mint ha egyszerre sokat ennénk.  4. Rágjunk! Elvileg legalább 40-szer kellene megrágni minden falatot, de ha ez nem megy, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne rágatlan étel jusson a gyomrunkba! Ne akarjuk elkapkodni az étkezést! Ez nem csak a tápanyagok jobb felszívódását fogja elősegíteni, hanem relaxál és elégedettséget is okoz.  5. Fogyasszunk probiotikumot!  Kúraszerűen vagy akár rendszeresen is szedhetünk probiotikumokat, hogy megkönnyítsük a vastagbél-flóra kialakulását és fennmaradását! 6. Fogyasszunk enzimeket! Az enzimhiány egy külön terjedelmes téma, de maradjunk annyiban, hogy még a nyers vegánoknak is szükségük lehet néha természetes enzim-készítményekre, melyekkel megsegíthetik az emésztőrendszer munkáját. 7. Áztassunk! A magokat és gabonákat érdemes beáztatni egy éjszakára felhasználás előtt, sőt, többször is cserélhetjük rajta a vizet vagy csíráztathatunk is. Így csökkenthetjük ezen értékes tápanyagokban az emésztést nehezítő és gátló anyagok (lektin, fitin stb.) mennyiségét. 8. Kerüljük a káposztát! Eleinte érdemes kerülni a káposztát, kínai kelt és egyes retekfajtákat, ha erősen puffadunk tőlük. Később megpróbálhatjuk visszaépíteni az étrendbe, vagy fogyasszuk savanyítva, fűszerezve őket! A fekete retek például kifejezetten hasznos lehet. A vegán joghurtok, főleg ha cukrozottak, szintén nem ideálisak a bélflóra számára. Egyeseknek a szójával is körültekintően kell bánniuk.  9. Fogyasszunk detox teát! Természetesen nem kell mindenáron a legdrágább teát megrendelni, amit az Instagramon reklámoznak, otthon is elkészíthetünk egy ízletes és olcsó méregtelenítő teát a következő alkotóelemekből: Pu-erh tea, pitypang-gyökér, őrölt vaniliarúd, szárított rózsaszirom és nyers csokoládépor. A pu-erh teából kétszer annyit tegyünk hozzá, mint a többi összetevőből együtt. Minden nap érdemes iszogatni.  10. Ügyeljünk az ételek társítására! Bizonyos ételek könnyebben emésztődnek együtt, míg más ételek nehezebben, és ez a növények esetében is igaz. Bár most nem fogok belemenni részletesen az ételtársítás szabályaiba, álljon itt néhány étel, melynek fogyasztása ajánlott a puffadás megelőzésére: chia mag, quinoa, mazsola, citromos víz, friss bazsalikom, angol zeller, petrezselyem, római saláta, szőlő, ananász, sárgadinnye, kivi, banán, zöldborsó, cékla, édesburgonya, sütőtök, spárga, uborka, barnarizs, rozmaring, mentalevél.  Gauranga Das http:/­­/­­hotashtanga.com

Teszt: Anjuna Ice Pops (laktózmentes, gluténmentes, vegán jégkrémező)

2017. május 11. Zizi kalandjai 

Teszt: Anjuna Ice Pops (laktózmentes, gluténmentes, vegán jégkrémező) Noha az időjárás lassan hozza a nyarat az Anjuna Ice Pops tulajdonosai merészen április közepére tették a terasz megnyitójukat. Emlékszem, hogy már tavaly is belefutottam a nevükbe, de csak idén jutottam el hozzájuk… és amit náluk ízleltem, tapasztaltam… na, hát az valami mennyei! Az alapítók, tulajdonosok, két fiatal srác: Szalay József és Szabó Milán, egy közös indiai utazásukon döntötték el, hogy valami különlegesbe vágják a fejszéjüket. Maga a név is Indiából származik, az Anjuna egy tengerpartszakasz (örök fiatalság eszméjét sugározza) neve Goában. Pálcikás jégkrémjeik valódi gyümölcsökből készülnek, természetes alapanyagokból, mesterséges színezékeket és adalékanyagokat mellőzve. Vannak állandó ízeik és szezonálisan változóak is. Minden termékük vegán (laktóz- és tojásmentes), illetve gluténmentes, néhányat készítenek nádcukor nélkül is. Lelkes kézmodell, csak minél többfélét kóstolhasson Két üzletük van jelenleg Budapesten, egy nagyon picike az 5. kerületben, a Sas utcában (közel a Bazilikához), a kicsit nagyobb pedig a 2. kerületben, a Lövőház utcában (Millenáris Park mellett). Ezenkívül van egy üzemük a 4. kerületben, ott készítik a jégkrémeket és onnan szállítják az üzletekbe. A jégkrémekhez jó minőségű kókusztejet, kókuszjoghurtot, rizstejszínt, friss gyümölcsöket használnak, a csokoládé Valrhona, a törökmogyoró piemonti (Piedmontból), a pisztácia pedig brontei (Szicíliából). Élelmiszeripari mérnökkel dolgoznak együtt, vele tesztelik és alkotják meg az új ízeket, mint például a Valrhona különleges, maracujával fermentált csokijából készült ízt vagy az avokádó-lime-tárkony hármasából kókusztejjel kikevert ízt. Nagyon sokfélét kóstoltunk a terasznyitón, meg azóta is jártunk náluk és tényleg állítom, hogy életem legfinomabb, legjobb állagú jégkrémjeit náluk ettem. Lehetetlenség választani az ízek közül, de ami iszonyatosan “over-the-top” és feltétlen meg kell kóstolni az a kókusz, a pisztácia, a mogyoró, a mangó-maracuja és a szeder. De persze a többit se hagyjátok ki, ha náluk jártok! A fiúk dolgoznak a csomagolás még környezetbarátabbá tételén. A jégkrémeken kívül kapható náluk sűrű, gyümölcsös acai smoothie bowl, chia puding, nyers sütemény és kávé. A jégkrémek kaphatók kisebb méretben (nem mindegyik íz) és nagyobb méretben, az árak 490 Ft-tól 790 Ft-ig terjednek. *** Anjuna Ice Pops jégkrémező 1024 Budapest, Lövőház utca 24. 1051 Budapest, Sas utca 7. Facebook Instagram

Málnás Brownie

2017. április 9. Fittanyuka 

Szeretem a brownie -t készíteni, mert a kedvelt bögrés süti modern változata, habár én most grammban adom meg a recept mennyiségeit. Bármilyen kedvenc friss vagy fagyasztott gyümölcsünkkel készíthetjük, vagy akár önmagában. A tömény étcsoki ízéhez illik a savanykás málna vagy más piros gyümölcs. Természetesen vegán és cukormentes, almasziruppal készül, amely segít abban, hogy a sütemény tésztája kissé “ragacsos” legyen. Hozzávalók:  240 g tönkölyliszt 120 g kakaópor 320 g 100%-os almaszirup 10 evőkanál kókuszolaj 150 ml mandulatej 1/­­2 tk sütőpor 100 g étcsokicsepp (süthető) Tetejére: 200 g 70%-os belga étcsokoládé 200 g málna A sütemény száraz összetevőit összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a szirupot, a folyékony kókuszolajat (kissé felmelegítjük ha ledermedt). Egy kiolajozott, kilisztezett szögletes, kb. 30X30 centiméteres sütőformába öntjük és előmelegített sütőben 200 C fokon sütjük 10 percig, majd további 15-20 percig 180 C fokon. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk és a kihűlt sütemény tetején egyenletesen eloszlatjuk, rá szorjuk a málnát és hagyjuk kissé hűvös helyen megdermedni, majd tetszőleges nagyság kockákra vágjuk.  

Fehérjés csokipuding

2017. február 18. Beautilicious 

Fehérjés csokipudingEdzés utáni nasira vágysz? Ezt az egészséges, magas fehérjetartalmú csoki pudingot nyugodt szívvel fogyaszthatod. Nem is kell sok idő az elkészítéshez, csupán pár pillanat amíg összekevered az összetevőket. Ezt a mennyei édességet tízóraira, vagy akár uzsonnára is jó választás. Hozzávalók: 25g fehérje por (csokoládé ízesítésű vagy akár natúr is lehet) 20g holland kakaópor 10g eritrit (ha natúr fehérjét használunk) 1db banán 150ml növényi tej Elkészítés: A hozzávalókat tegyük turmixgépbe és turmixoljuk amíg krémes állagot nem kapunk. Jó étvágyat!

Csokis kifli, teljes kiőrlésű lisztből, cukormentesen

2017. február 13. Vegavarázs 

Limara turbó csokis kiflijét dolgoztam át. Hozzávalók: 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg fehér tönkölyliszt 2 dkg friss élesztő 2,5 dkg Diawellness 1:4 cukor egy csipet só 1 dl tejszín kb 1,5 dl langyos víz A töltelékhez: 10 dkg 85 %-os étcsokoládé 2 ek kakaópor (cukormentes) fél kk őrölt...

Egyszerű, tojásmentes mennyei csokoládétorta

2017. január 1. Élj harmóniában 

Egyszerű, tojásmentes mennyei csokoládétorta A tortakészítés egy izgalmas feladat. Ilyenkor is az egyszerűbb recepteket szeretem, amit csak kikeverek és beleöntök egy tortaformába és már készen is van. :) Nem szoktam krémes tortákat készíteni - mert általában túl vannak számomra bonyolítva a receptek és sok receptben tojás is van. A férjem Édesanyjának volt a születésnapja (dec.31.) és lévén előző héten túrótortát csináltam, mindenképpen valami nagyon más ízvilágot szerettem volna. Ő nem szereti a túl édes dolgokat és így esett a választásom a csokoládétortára. Nagyon sokféle receptet megnéztem, beszéltem néhány barátommal, ők hogyan csinálják, majd végül egy kedves ismerősöm javaslatára párizsi krémet ( ganache vagy trülffel néven is ismert ) készítettem. Ami szerintem a létező legfinomabb, legcsokoládésabb és egyben legegyszerűbb csokoládé krém - szuper minőségű tejszín és csokoládé keveréke. Ez nem a gazdaságos csokoládékrém változat. Ennél a receptnél nem lehet kispórolni az alapanyagot, ha valóban isteni finom csokoládétortát szeretnél:)  Mindig hangsúlyozom, milyen fontos, hogy jó minőségű ételeket fogyassz - erre ne sajnáld az energiát, időt és a pénzt. Mert nem csak az ételek íze, de az egészségi állapotod is romlik, gyengül az immunrendszered és  az emésztésedre is kedvezőtlenül hatnak a nem megfelelő minőségű ételek. Lehetőleg vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Legyen az elved: inkább a minőség, mint a mennyiség. Egy jó étel elsődleges  titka , hogy jó minőségű alapanyagokból kell elkészíteni.   Hozzávalók  a piskótához  30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 20 dkg fehér tönkölybúzaliszt  20 dkg teljes értékű barna nádcukor 1 csg. sütőpor 5 ek kakaó (cukrozatlan, jó minőségű) 3 ek. citromlé (friss citromból) vanília 12 ek. repceolaj  5 dl víz A piskótát általában egyben szokták megsütni és utána szelik. Én biztosra szerettem volna menni, hogy véletlenül se törjön el vágásnál a piskóta, ezért inkább két részletben sütöttem meg ezt a mennyiséget - így a tortám az alján és a tetején is sima felületű lett. Ebben az esetben kétszer kell kikeverni a fele mennyiséget - amikor a nedves és száraz alapanyagokat összekevered, utána viszonylag gyorsan kell betenni a sütőbe. Í gy biztosan szépen feljön a tésztád . Először a por hozzávalókat tedd egy tálba, majd  keverd össze. Ezután tedd hozzá a vizet, citromlevet és az olajat. Az egészet keverd jól össze és kivajazott, lisztezett tortaformába öntsd bele. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. ( Ez kb. 40 perc, ha egészbe sütöd a piskótát és ha két részletbe sütőd, akkor kb.2* 25 perc) a krémhez 300 ml tejszín  30 dkg nagyon jó minőségű keserű csokoládé 3 dkg vaj vanília Forrald fel a tejszínt, majd vedd le a tűzhelyről és öntsd bele a feldarabolt csokoládét, csipet vaníliát és a vajat Picit megkeverve hagyd, hogy felolvadjon a csokoládé. (Ha édesebb csokoládékrémet szeretnél, akkor tehetsz hozzá egy kis nádcukrot is). Hagyd a keveréket kihűlni, majd tedd hűtőszekrénybe minimum 3 órára. Amikor jól kihü lt a krém, habverővel habosítsd ki. A krém picit kevesebb, mint a felét kend a két piskótalap közé, majd a többit kend el jól a tetején és az oldalán.  Ezt követően kidíszítheted a tortát.   A díszítésnek csak a fantáziád szabhat határt. :) Én felforraltam egy kis tejszínt, beleolvasztottam egy kis csokoládét. Majd behűtöttem és hidegen felvertem kemény habbá. A csokoládés tejszínhabot habzsákba töltöttem és ezzel díszítettem és némi mandulaforgáccsal. 

Gluténmentes kókuszos-csokis muffin

2016. december 27. Élj harmóniában 

Gluténmentes kókuszos-csokis muffinNem szeretem a nagyon édes dolgokat. Igazából ez a muffin sem tartalmaz hozzáadott cukrot,  mert csak datolyacukrot használtam hozzá, ami valójában aszalt datolya őrölve . N ekem nagyon nagy kedvenc lett ez a muffin, mert a hajdina liszt és quinoa liszt jellegzetes íze a kakaóval számomra nagyon ízletes eredmény:) Kávé és keserű csokoládé kedvelőknél ez a muffin előnyben:) Hozzávalók 1 csésze quinoa liszt 1 csésze hajdina liszt 1 csésze datolyacukor (teljes értékű nádcukrot is használhatsz helyette)  3 ek. lenmagliszt  3 tk. sütőpor 1 tk. szódabikarbóna 1/­­4 tk, vanília 1/­­3 csésze kókuszolaj 4 ek kakaó (cukrozatlan jó minőségű) 1/­­2 csésze kókuszreszelék 1,5 csésze víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Egy tálban keverd össze a liszteket, sütőport, szódabikarbónát, fűszereket, kakaót. Majd keverd hozzá a kókuszreszeléket és a kókuszzsírt. Majd végül a vizet adagold apránként és figyeld a tésztád állagát. Az egészet keverd gyorsan össze. Majd egy muffin formába (ha szükséges tegyél bele muffin papírt - 12 muffin lesz ebből a mennyiségből) adagold bele a tésztát. Tedd 180°C  fokra előmelegített sütőbe és süsd készre . (kb. 20-25p) 

Tudatos felkészülés a karácsonyra – 8. rész Az étkezés

2016. december 19. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  – 8. rész Az étkezés     Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet   A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el – vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál – általában elfogyasztott –  mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést,  emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek  után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük.  Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya  miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények.   Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.     Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit – mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie.  A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.    Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss,  egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.     A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család.   A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni.   A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.     Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:)   Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz – a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)     Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz  Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű  liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé  Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin  Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz – reform változat   Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti    Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró  Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa  Gluténmentes sós muffin  Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa       Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal – mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji – ízletes fűszeres káposztás étel  Vegyes zöldséges subji – zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz  Sütőtökös subji  Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari)  Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel  Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol  Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry  Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény   Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök  Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati – indiai lepénykenyér Gyömbér tea  Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole  Uborka raita  Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix  Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök – ájurvédikus reggeli  Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati  

Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés

2016. december 6. Élj harmóniában 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  - 8. rész Az étkezés Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott -  mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést,  emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek  után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük.  Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya  miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.   Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie.  A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.  Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss,  egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.   A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.   Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)   Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz  Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű  liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé  Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin  Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat   Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti     Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró  Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa  Gluténmentes sós muffin  Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa       Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel  Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz  Sütőtökös subji  Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari)  Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel  Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol  Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry  Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény   Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök  Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea  Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole  Uborka raita  Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix  Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli  Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati

Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész

2016. november 28. Élj harmóniában 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  - 4. rész Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: -  Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is.  - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet ,  nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati

Vegán Sacher torta

2016. október 27. Vegán Család 

Vegán Sacher torta Hozzávalók:   tésztához:   15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg finomliszt 5 dkg 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaópor 15 dkg xilit vagy más cukorhelyettesítő 15 dkg kókuszzsír olvasztva 1 csomag foszfátmentes sütőpor csipet só 1 csésze víz (2,5 dl) 1/­­2 csésze darált mandula   töltelékhez: 1 üveg sárgabarack lekvár   mázhoz: 3 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé (27 dkg) 1 ek víz 3 dkg xilit vagy más cukorhelyettesítő 1 dl kókusztejszín [...] Bővebben!

Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes)

2016. október 1. Zizi kalandjai 

Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes) Igazán jól indul a napunk egy ilyen energiabomba turmixszal. Van benne kakaópor, banán, mandulatej, spenót (opcionálisan hozzáadható) és egy különleges alapanyag: kendermag por. A kendermag por gazdag esszenciális aminosavakban, bővelkedik B- és E-vitaminban, valamint jelentős mértékben tartalmaz kálciumot, magnéziumot és káliumot. A kender másik erénye az, hogy gazdag Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban. Ha nem sikerül beszerezni, anélkül is elkészíthető a turmix, esetleg adhatunk hozzá őrölt lenmagot helyette. Nyers kakaópor /­­ Kendermag por Ez olyan desszertet reggelire recept… nem mondom, hogy tegyünk (kókusz) tejszínhabot a tetejére, de ha mégis, akkor tényleg desszert lesz belőle. Jó sűrű turmix, ami feltölt bennünket reggelente vagy akár sportolás után (a kendermag por magas fehérjetartalma miatt kiváló táplálék kiegészítő sportolóknak)! Csokoládés energiabomba turmix (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 2 főre: – 2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható – kapható már gluténmentes zabtej is bioboltokban) – 1 db érett banán, meghámozva, szeletekre vágva – 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor – 1 evőkanál kendermag por – 1 kis maréknyi friss spenót (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!

Szedres bejegyzés... lett volna, gyerekes lett.

2016. szeptember 5. BioBrigi 

Ábel állandóan szedret szed(ne) Nagyúton. Akkora izgalommal indul neki, hogy azt hihetnénk ez a kedvenc gyümölcse, azonban nem eszi meg... ahogyan az epret sem. Volt, hogy a piacon bőgött az eperért, én meg szívtelen és/­­vagy csóró anyának tűntem a kofák szemében, de akkorra már sokadik adagon voltunk túl, és csak megrágta a végeiket. Amióta gyerekem van, sokat változott a gondolkozásom. Úgy vagyok vele, mint az az író, aki azt mondta, hogy a gyermekei születése előtt a gyermeknevelésről volt hat elve, most hat gyereke van és egyetlen elve nincs... Nekem is voltak meghatározó elképzeléseim, azután a gyakorlat radírozott... Az ember könnyen ítélkezik látszat alapján. Anya úton a kisfiával, a  gyerek éppen csokoládét töm befelé, koszos is, nyafog is, anyuka telefonál... "Na, ez is egy olyan anya, aki nincs tisztában a csokoládé teobromin tartalmával, és..." Pedig a csokit a szomszéd néni adta, míg az anya bezárta a lakást, ráadásul a mosógépszerelőnek telefonál... Ezernyi eset lehet. Amikor az öcsémnek szívizom gyulladása lett, én pedig a terhességem végén jártam, egyik sétánk alkalmával sógornőm és Ábel vágtattak elől, mi meg ketten vánszorogtunk hátul, mint az a bizonyos enyves fazékba esett... Kívülről nagykabátban semmi nem volt ránk írva, gondolhattak akármit... Azóta próbálom az ilyen gondolatokat visszaszorítani, nem rögtön ítélni, bár nehéz.

Egészséges, házi készítésű "nutella" - Csokoládés kesukrém

2016. május 21. Élj harmóniában 

Egészséges, házi készítésű Csokoládés kesukrémA nutella óta tudjuk, hogy a mogyoró és diófélék nagyon ízletesek édesen, csokoládés ízvilággal. Szerintem szinte nincs olyan, aki ne falatozott volna lelkesen csokoládés krémet kanállal.  Sajnos a boltban kapható csokoládés krémek általában sok tartósító szert, mesterséges anyagot, ízfokozót tartalmaznak és nem túl egészségesek.  Ellenben ha otthon, magadnak készítesz ilyen krémeket, akkor az nem csak finom lesz, de egészséges is.Készíthetsz csokoládés magkrémet mogyoróval, mandulával és persze a kesudió különösen édeskés ízvilágával is. Legközelebb egy pörkölt mogyorós receptet is közzé teszek a blogon. 300 g kesudió  19 0 ml víz  5 ek. kakaó por (karobot is használhatsz ) 120 ml juharszirup vagy datolyaszirup vanília Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!    A kesudiót áztasd be minimum 6 órára, majd öntsd le róla a vizet.  Tedd a konyhai aprítóba turmixold egy kicsit, majd tedd hozzá a vízet és turmixold krémes állagúra. Tedd hozzá a kakaót, vaníliát és dolgozd jól össze. Fogyasztásig hűtőben tárolhatod. Mivel ez friss csokoládékrém néhány napon belül ne felejtsd el elfogyasztani:) Általában nem kell sokat állnia a hűtőben:)

Quinoás müzli szelet csokiöntettel

2016. május 12. Éltető ételek 

Quinoás müzli szelet csokiöntettelValami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni.  Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/­­2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe) a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.

Vegán csokoládétorta

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétortaGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy neki esni egy csokoládétortának, hogy tudod utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam. Jó étvágyat!  

Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)

2016. április 20. Zizi kalandjai 

Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán) Két hete volt I., vagyis apa születésnapja. Megbeszéltük Ádival, hogy készítünk meglepetéstortát apának. Előző nap pikk-pakk össze is dobtuk, mindent csak a robotgépben kellett darálni, aztán már mehetett is a fagyasztóba, mert nyers tortát készítettünk. Izgultam, hogy Ádi nehogy elkotyogja este apának, hogy a torta a mélyhűtőben van… ahogyan öcsém tette gyerekkorában, amikor apukám nagy születésnapi tortáját (januárban van a születésnapja) kiraktuk az erkélyre, hogy ne találja meg, ha hazaér. Persze öcsém mivel indított, amikor apukám belépett az ajtón: “Apa, torta az erkélyen!” Szerencsénkre apukám úgy értette, hogy tolltartó az erkélyen… nem tudta mit kezdjen az információval, anyukám meg csak legyintett, hogy nem érdekes. Így a torta titokban tudott maradni az átadásig, a tolltartó az erkélyen pedig családi legenda lett. Reméltem, hogy Ádi nem fogja elkiabálni magát és I. nem fog tolltartót keresni a mélyhűtőben. Másnap I. szülinapján volt még időnk kiengedni a tortát (szeletelhető állapotra), és fotózásra is maradt egy kis idő mielőtt hazaért. Égő gyertyákkal a torta tetején és énekkel vártuk apát. Jó tömény, tényleg vékony szelet elég belőle, ahogyan a nyers csokoládétortából is. Nekem legjobban a karamelles réteg jött be, ami datolyából készült rajta a földimogyoró szemekkel, majd a kesernyés csokoládé a tetején, ami készülhet nyers kakaóból vagy karobból is. Igazi csemege desszert, amire rájártunk esténként (is)! Próbáljátok ki! Három gyertya került rá, nem is tudom miért ennyi… /­­/­­ Közös gyertyafújás apával! Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán) Hozzávalók (18,5 cm-es csatos formához): Alaphoz: – 1 és 1/­­4 bögre (kb. 18 db) friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 1/­­2 bögre natúr nyers földimogyoró (sótlan) – 1/­­2 bögre mandula vagy dió – csipet Himalaya só Földimogyoróvajas karamelles réteghez: – 1 és 1/­­2 bögre (kb. 24 db) friss datolya, kimagozva – 1/­­2 bögre natúr földimogyoróvaj (sótlan, cukormentes) – 1 evőkanál datolyaszirup – csipet Himalaya só – natúr nyers földimogyoró (sótlan) Csokoládékrémhez: – 1/­­2 bögre kókuszolaj – 1/­­2 bögre nyers kakaópor vagy karobpor – 2 evőkanál natúr földimogyoróvaj – 2 evőkanál datolyaszirup – csipet Himalaya só Tegyük a késes aprítógépbe (robotgép) a mandulát és földimogyorót. Egy-két percig daráljuk, majd adjuk hozzá a datolyát és sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Tegyük az aprítógépbe a karamell réteg hozzávalóit, pépesítsük simára és kenjük rá az alap rétegre. Szórjuk rá a földimogyorószemeket, amelyeket enyhén nyomkodjunk bele a karamell rétegbe. Mehet újra vissza a mélyhűtőbe. Egy kis lábasban közepes láng felett olvasszuk meg a kókuszolajat a földimogyoróvajjal és datolyasziruppal. Keverjük hozzá a kakaóport és a sót. Ezt öntsük rá a tortára és tegyük vissza a mélyhűtőbe megkeményedni. Fogyasztás előtt kell neki legalább 1.5 óra, hogy szeletelhető állapotba kerüljön szobahőmérsékleten. ***** Láttátok már Mautner Zsófi újonnan megjelent #gasztrocsajok c. kiadványát (bookazine: book + magazine = könyvújság)?  Az a megtiszteltetés ért, hogy én is bekerülhettem azon 100 nő közé (egészséges amazonok kategóriában), akik szerepelnek benne és valamilyen formában a gasztronómia területén tevékenykednek. A bookazine-t megtaláljátok az újságárusoknál (3 hónapon keresztül) és a Libri könyvesboltokban. (Ár: 1490 Ft, Bookline-on is rendelhető, ott csak 1192 Ft.) Köszönöm a NON+-nak a csodaszép kék ruhát (a nyomtatásba kerülő fotón sajnos megváltozott kicsit a színe), amelyet biztosítottak számomra a fotózáshoz. A kép készültekor egyébként már óriási pocakom volt (Ákos nagyon gömbölyödött), de az előttünk lévő fehér vászon szinte mindent eltakart belőle!

Temperált, félig nyers csoki nemcsak húsvétra

2016. március 21. Éltető ételek 

Temperált, félig nyers csoki nemcsak húsvétraKorábban már készítettem nyers csokit, ami nagyon jól sikerült, és a gyerekek is imádták. Viszont egy "baj" volt vele, hogy a kézben nagyon hamar el kezdett olvadni. Ennek az az oka, hogy a bolti csokoládék temperálva vannak. Utána olvasgattam ennek a témának, mivel nem vagyok cukrász, így végülis a kísérletezgetés maradt. Miért is kell temperálni? Erre azért van szükség, hogy a csokiban lévő kakaóvaj egy megfelelő kristályszerkezetet vegyen fel, amely révén nem lesz a csoki felülete fehér foltos. A kezünkben lassabban fog olvadni, és a csoki felszíne szép fényes lesz. Itt láthatjátok, hogy milyen a NEM temperált csoki felülete. Az első lépés az volt, hogy vettem egy digitális hőmérőt, amivel meg tudom mérni a készülő csoki hőmérsékletét. Ez nagyon fontos, ugyanis ha nem megfelelő a hőmérséklete, akkor a temperálás sem lesz tökéletes. Többféle módszer létezik, pl. a márványlapos temperálás vagy a beoltó módszer. Mivel nincs márványlapom, így az utóbbit választottam. Első lépésként vízgőz felett felolvasztottam a kakaóvajat (bolti csokival is ez az eljárás), és beletettem a kakaóport és a mézet. Ez a hőmérséklet ne legyen több 42-45 foknál! Legjobb fém tállal dolgozni, és az alja ne érjen bele a vízbe! Még arra is érdemes odafigyelni, hogy a szoba hőmérséklete ne legyen 20 foknál melegebb, így nagy nyári melegben nem egykönnyű temperálni (hacsak nincs klímád). A beoltás lényege, hogy olyan csokit kell hozzáadni, ami már temperált. Én bolti, 70%-os étcsokit használtam erre a célra. A nyers csoki 1/­­3-át számoltam, így én 5 dkg csokit vágtam fel apró darabokra, és ezt tettem apránként az olvasztott csokihoz. Folyamatos kevergetés mellett hűtsük 27-28 fokra, majd vízgőz felett melegítsük vissza az ideális feldolgozási hőmérsékletre, amely étcsoki esetében ez 31-32 fok. Törekedjünk arra, hogy ezt a hőfokot a munka során folyamatosan tartsuk, ha szükséges, tegyük vissza a vízfürdőre. Töltsük formákba, majd szobahőmérsékleten hagyjuk megdermedni. Ezután tegyük be a hűtőbe úgy fél órára. Hozzávalók: - 10 dkg kakaóvaj - 4 dkg kakaópor - 2 evőkanál méz - opció: vaníliapor, narancsolaj - 5 dkg 70%-os étcsoki - töltelék: olajos magok, aszalvány Elkészítése: Tegyünk fel vizet forrni egy tálba, amelybe helyezzünk egy másik fém tálat úgy, hogy annak az alja ne érjen a vízbe,Tegyük bele a kakaóvajat, majd ha olvadni kezd, a kakaóport és a mézet is. Jól kevergessük, figyeljünk, hogy a hőmérséklete ne legyen több 45 foknál.Vegyük le a vízgőzről, és adjuk hozzá az összetört csokit. Folyamatosan kevergessük mindaddig, amíg elolvad a csoki, és 27 fokos lesz.Majd tegyük vissza a vízgőz felé, és melegítsük 31-32 fokra. Ne feledd, folyamatosan kevergesd, hogy egyenletes legyen a hőmérséklete.Ekkor töltsd formákba, szórhatsz bele magokat, aszalványokat is.Ha jól temperáltál, 10-15 perc múlva szobahőmérsékleten kellően megdermed. Tedd a hűtőbe úgy fél órára, majd szedd ki a formákból. Ezeket az alapanyagokat használom: - PlanetBio kakaóvaj - PlanetBio kakaópor - Narancsolaj - 70%-os étcsoki

Nyers sós-goji bogyós csokoládé (vegán) + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért

2016. március 19. Zizi kalandjai 

Nyers sós-goji bogyós csokoládé (vegán) + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/­­”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway  

Hajdinamorzsás chiapuding erdei gyümölccsel

2016. március 14. Éltető ételek 

Hajdinamorzsás chiapuding erdei gyümölccselÚjabb pohárkrém, amely a gyerekeim nagy kedvence. Mostanában elég gyakran használok chiamagot, nemcsak azért, mert jól zselésít, hanem azért is, mert remek tápanyagforrás. Kiváló forrása az esszenciális zsírsavaknak, optimális az omega3-6 aránya.Oldható és oldhatatlan rostokban gazdag.Tartalmaz kalciumot, vasat, káliumot, foszfort, cinket, mangánt, molibdént és magnéziumot, niacint, és folsavat is.Fehérjék és aminosavak remek forrása. A hajdina jótékony hatásairól is írtam már korábban, érdemes egy kis időt ráfordítani, csíráztatva és szárítva nagyon sokáig eláll. ... és most nézzük a receptet Hozzávalók (4 adag): Morzsa: - 5 dkg nagyszemű zabpehely - 3 dkg szárított hajdinacsíra - 1 teáskanál kókuszcukor - 1 teáskanál olvasztott kókuszolaj - 1/­­3 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só Csokoládés chia puding - 4 dl rizstej - 2 banán - 1/­­2 érett avokádó - 5 dkg chiamag Kókuszos chia puding - 3 dl sűrű kókusztej (én a DM-ben vettem, konzerves) - 1 banán - 1 evőkanál méz - 4 dkg chiamag erdei gyümölcs Elkészítése: A morzsa hozzávalóit (hajdinacsíra kivételével) keverjük össze, majd előmelegített sütőben (160 fok, légkeverés) 5-10 perc alatt pirítsuk meg. Majd keverjük hozzá a hajdinacsírát is. - A csokis puding összetevőit turmixoljuk össze.A kókuszos puding készítése során a kókusztej tetejéről szedjük le a kókuszzsírt (ezt sütikbe felhasználhatjuk), majd a többi hozzávalóval turmixoljuk össze. - Mielőtt poharakba tesszük, legalább fél óráig hagyjuk állni. - Rétegezzük a pohárba:  - csokis puding - erdei gyümölcs - kókuszos puding - erdei gyümölcs - morzsa

Vegán tusfürdők a magyar üzletekben és boltokban

2016. március 13. Vegán lettem 

Vegán tusfürdők egyre nagyobb választékával találkozhatsz már nagyobb hipermarketekben és drogériákban is! Körbejártam ezeket a boltokat és összeszedtem nektek őket.   Nem sokan tudják, hogy a háztartási termékek zömének gyártása bizony felesleges szenvedéssel jár. A tusfürdők, dezodorok, takarítószerek összetevőit és a kész termékeket is ártatlan állatokon tesztelik. Majmok, nyulak, macskák, kutyák, egerek ezrei halnak meg kínok között minden évben az ilyen értelmetlen évekig tartó tesztelések miatt. 2015-ben számos állatjogi siker között üdvözölhettük az ilyen jellegű tesztek tiltását számos országban. Nem szükséges ezen állatok szenvedése! Válassz cruelty free vagy vegán tusfürdőket! Amikor vegán tusfürdőt keresel érdemes odafigyelni a jelzésekre, ugyanis több logóval találkozhatsz a piacon. Alapvetően vannak a “cruelty free” vagy “non tested on animals” – erőszakmentes – tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon, valamint vannak a kifejezetten vegán tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon és állati eredetű összetevőket sem tartalmaznak. Ezeknek pontos leírását az alábbi cikkben találod, alább pedig ABC sorrendben a Magyarországon kapható cruelty free és vegán tusfürdőket.   Női és férfi erőszakmentes/­­vegán tusfürdők Alterra Naturkomsetiks vegán tusfürdő Összetevők: Aqua, Alcohol, Glycerin, Coco glucoside, Cocos nucifera fruit, Xanthan gum, Glyceryl oleate, Silica, Disodium cocyl glutamate, Carica papaya fruit extract, Aloe barbadensis leaf powder, Parfum, Limonene, Sodium cocoyl glutamate, Citric acid Vegán típusok: Papaya és kókusz Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 900 Ft   Alverde vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Glycerin, Lauryl Glucoside, Sodium Lactate, Maris Sal, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Olea Europaea Fruit Extract*, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Calendula Officinalis Flower Extract*, Alcohol*, Parfum**, Limonene**, Linalool**, Citral**, Citronellol**, Geraniol** Típusok: Grapefruit és bambusz, Olíva és aloe vera Hol kapod? DM Ár: kb. 600 Ft   Bettina Barty erőszakmentes tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Sodium chloride, Coco-glucoside, Parfum, Glycreyl oleate, Citric acid, Sodium benzolate, Styrene/­­acrylates copolymer, Alantoin, Potassium sorbate, Peg-120 methyl glucose dioleate, Polyquaternium-7, Hexyl cinnamal, Tetrasodium edta, Glycerin, Limonene, Pyrus malus juice, CI 15510, CI 16035. Típusok: Alma és fahéj, kókusz és lime, málna és kivi Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 1500 Ft /­­ 500ml     CD erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium Chloride, Parfum, Nympaea alba flower extract, Coco-glucoside, Glyceryl oleate, Hydroxypropyl, Guar hydroxypropyltrimonium chloride, Citric acid, Sodium benzoate, Limonene, Hexyl Cinnamal, Linalool Hol kapod? Rossmann, Tesco Ár: kb. 650 Ft   Dermax erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Glycerin, PEG-7 glyceryl cocoate, Polyquaternium 7, Sodium lactate, Allantoin, Phenoxyethanol, Citric acid, Sodium benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium chloride Hol kapod? DM, Tesco Ár: kb. 800 Ft   Dr. Organic vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Típusok: Gránátalma, Szűz kókuszolaj, Teafaolaj, Olívaolaj, Aloe vera Hol kapod? DM, Tesco, Müller Ár: kb. 1900 Ft   Isana vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betaine, PEG-7 glyceryl cocoate, Mentha avensis oil, Panthenol, Glycerin, Critic acid, Parfum, Sodium chloride, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/­­Acrylates copolymer, Coco-glucoside, Testrasodium glutamate diacetate, Benzoic acid, Sodium hydoxide, Sodium polynapthalenesulfonate, Citral, Limonene, Linalool, CI-11680 Vegán típusok: Lady Lemon és Mademoiselle Raspberry Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 500 Ft /­­ 500ml   Kneipp vegán habfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Parfum, Peg-40 sorbitan peroleate, Peg-18 glyceryl oleate, Coco-glucoside, Glycerin, Papaver orientale seed oil, Cannabis sativa seed oil, Citrus nobilis peel oil, Citrus aurentium bergamia fruit oil, Olibanum, Limonene, Geraniol, Citric acid, Tocopherol, CI-16255, CI-42090 Vegán típusok: Vörös mák és kender, Levendula és vanília, Gránátalma és amaránt olaj, Rebarbara és rózsa, Maracuja és grapefruit, Eukaliptusz és menta Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 1500 Ft   Lavera basis sensitive vegán tusfürdők Összetevők: Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Ammonium lauryl sulfate, Lauryl glucoside, Maris sal, Betaine, Calendula officinalis flower extract, Equisetum arvense leaf extract, Algae, Melissa officinalis flower extract, PCA glyceryl oleate, Lauroyl lysine, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral, Citronellol, Hol kapod? Müller Ár: kb. 1400 Ft   Neobio vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Coco-Glucoside, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Citric Acid, Caffeine*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Potassium Sorbate, Sodium Chloride, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum (Essential Oils), Limonene Kálium-szorbáttal tartósítva *ellenőrzött bio termesztésből Vegán típusok: Koffeines zöld teás, Narancsos lime-os, Gránátalmás orchideás Hol kapod? Rossmann, Müller, nagyobb DM-ek Ár: kb. 1000 Ft   Original Source vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft /­­ 250ml   Sante Naturkosmetik vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Lauryl Glucoside , Coco-Glucoside , Sodium Coco-Sulfate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Glycerin, Inulin, Sodium Chloride, Glyceryl Oleate , Sorbitol , Citric Acid, Polyglyceryl-10 Laurate , Betaine , Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Lycium Barbarum Fruit Extract, Citrus Limon Peel Extract, Levulinic Acid, p-Anisic Acid, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoyl Arginate , Sodium Levulinate , Parfum , Limonene , Citral Típusok: Goji bogyó és citromkivonat, Gránátalma kivonattal, Mályvavirág kivonattal, Sheavajjal, Citrom és papaya kivonattal Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 2000 Ft   Speick men vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb.  Ft   Terra Naturi vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Helianthus Annuus Hybrid Oil, Coco-Glucoside, Cetearyl Alcohol, Glyceryl Stearate Citrate,  Glycerin, Caprylyl Caprylate, Tocopherol, Punica Granatum Seed Oil, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Chondrus Crispus Powder, Polyglyceryl-10 Laurate, Xanthan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoate, Sodium Benzoate, Glyceryl Caprylate, Potassium Sorbate, Limonene,  Linalool, Citric Acid, Sodium Chloride Vegán típusok: Aloe vera és kókusz, Narancs és menta, Vadrózsa és mandula, Lime, Gránátalma, Kakaó és vanília Hol kapod? Müller Ár: kb. 600 Ft   The Body Shop erőszakmentes tusfürdők A The Body Shop cég büszkén vállalja, hogy semmilyen termékét és termékeinek összetevőit sem tesztelik állatokon, ezzel az értelmetlen állatkínzás ellen foglalva állást. Ugyanakkor, ha vegán vagy érdemes odafigyelned, mivel számos termékük tartalmaz állati összetevőket, főleg mézet. Hol kapod? The Body Shop Ár: kb. 1600 Ft és 4500 Ft között   Treaclemoon vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Sodium chloride, Glycerin, Pardum, Phenoxyethanol, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/­­acrylates copolymer, Citric acid, Xanthan gum, Polyquaternium-7, Coumarin. Vegán típusok: Kókusz, eper, vanília, levendula, mangó, citrom Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 800 Ft /­­ 500ml   Amennyiben hiányosnak találod a cikket, illetve tudomásod van egyéb vegán vagy erőszakmentes tusfürdőről, kérlek jelezd felém! A Vegán tusfürdők cikket körülbelül fél évente tervezem frissíteni árakkal és termékekkel. Legutolsó frissítés 2016 március.

Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán)

2016. február 29. Zizi kalandjai 

Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán) Anyaság. A világ legnehezebb projekt menedzseri állása. Én legalábbis mindenkinek ezt mondom, amikor engem kérdeznek a témáról. Legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb is. Szóval nehezek a mindennapok, pláne, amióta két kicsivel vagyok itthon. Ádi nagyon jó testvér, minimális a testvér féltékenység és állandóan puszilgatja Ákoskát, szeretgeti, néha túlzottan is és vissza kell fogni. Alkalmanként rendelek ebédet (imádlak nemsüti! ), mert egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy főzzek, tartsam a karomban Ákost, amikor nyűgös (és mostanában karban tartós vagy hordozós korszakát éli), játsszak Ádival és vezessem a háztartást. Persze be szoktam tenni Ákost a hordozóba és főzök így is: a mellkasomon a gyerek, a lábamnál egy másik ugrál és közben aprítom a hagymát és a többi zöldséget úgy, hogy alig látom a deszkát, mert a rajtam lévő gyerek szinte mindent eltakar. De nem panaszkodom, ez az anyasors és én örömmel csinálom, sokszor fáradtan is. Nemrég a legjobb barátnőmmel beszéltünk telefonon (tartottuk egymásban a lelket) – aki szintén két kicsivel van otthon -, hogy nehéz helyzetekben egyszerűen csak a túlélésre játszunk, a szó jó értelmében, persze mindehhez jó sok móka társul, meg birkózás. Tesszük a dolgunkat, aztán a nap végén örömmel nyugtázzuk, hogy mindenki rendben van, nyugodtan alszik és végre van egy kis nyugink. És hogyan tudjuk élvezni az esti nyuginkat? Hát úgy, hogy megeszünk néhány kockát egy ilyen banános diós puffasztott quinoás müzli szeletből, ami nyakon van öntve egy kis csokoládé szósszal. Eredeti recept innen, én egy keveset módosítottam rajta. Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet (vegán) Hozzávalók: Müzli szelethez: – 2 bögre apró szemű zabpehely – 1 és 1/­­2 bögre puffasztott quinoa – 1 bögre dió, felaprítva – 1/­­2 bögre tönköly fehérliszt (teljeskiörlésű liszt is használható) – 1/­­2 bögre kókuszzsír, megolvasztva – 1 db érett banán, meghámozva, néhány darabra törve – 10 db datolya, kimagozva, meleg vízben áztatva 10 percig, majd leszűrve – 1 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet Himalaya só Csokoládé öntethez: – 4 evőkanál kókuszzsír – 2-3 evőkanál kakaópor vagy karobpor – 2-3 evőkanál datolyaszirup – 1 evőkanál mandulavaj vagy kesudióvaj – csipet só Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát (ha szilikon formánk van, akkor nem kell kibélelni papírral). Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát. Tegyük robotgépbe (aprítógépbe) a datolyát, az olvasztott kókuszzsírt és a banánt. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a müzli “süti” tetejét. A csokoládé öntethez egy lábasban melegítsük át a datolyaszirupot, a kókuszzsírral, a mandulavajjal és a kakaóval/­­karobbal. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémet csorgassuk a kihűlt müzli “süti” tetejére. Vágjuk kockákra vagy hosszúkás szeletekre. Zsírpapírba csomagolva az egyes darabokat kiváló lehet utazáshoz, kirándulásra, vagy óvodába, iskolába uzsonnára.

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek

2016. február 8. Vegán lettem 

Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek.   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) + Kedvezménykupon

2016. január 26. Zizi kalandjai 

Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) + Kedvezménykupon Újabb szuper élelmiszer rész… töltsük fel a szervezetünk raktárát most a téli időszakban vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. Kezdjük a napunkat egy energiát adó melegítő zabkásával. A nyers kakaóporról már korábban írtam itt, de lássuk mi is az a lucuma por. A lucuma egy egzotikus gyümölcs, természetes édesítő (alacsony GI), ami Dél-Amerika trópusi részein terem, ahol az egyik legnépszerűbb fagylalt ízeként “az inkák aranya” néven ismerik. A lucuma por nagy mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, található benne fehérje. Ezenkívül kiváló foszfor és vas forrás. Használhatjuk kásák, turmixok, fagylaltok, nyers desszertek készítéséhez. Ebben a zabkásában nagyon finom a kakaópor kesernyés íze az édeskés datolyasziruppal, a kókuszreszelék adja a kókuszos ízt, a mandulavaj pedig a krémességet. A lucuma por ráadás foszfor és vas forrás. Csokoládés kókuszos zabkása (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 10-12 evőkanál zabpehely – 3 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál mandulavaj – 2 teáskanál nyers kakaópor – 1 teáskanál lucuma por – 4 teáskanál datolyaszirup – 1/­­2 teáskanál fahéj – 2 és 1/­­2 bögre zabtej (mandula-, rizs-, szójatej is használható) – dió, hántolt kendermag a tálaláshoz (bármilyen mag használható, pl. mogyoró, lenmag, chia mag, stb.) Tegyük egy lábasba a zabpelyhet a zabtejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a fahéjat, a kókuszreszeléket. 2 perc múlva keverjük hozzá a mandulavajat és a datolyaszirupot. Főzzük még kb. 5 percig, amíg krémes, kása állagú lesz. A végén keverjük hozzá a kakaóport és a lucumát. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés rizstejjel. Tálaljuk dióval és kendermaggal. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) ***** Az lucuma port, a nyers kakaóport és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Csoki chip kekszek (cookies)

2016. január 17. Gréta konyhája 

Csoki chip kekszek (cookies)(tej-, tojás-, és gluténmentes) A boltban sok hasonló csokichip kekszet lehet kapni, de azok fehérlisztbő, fehércukorból, és  egyéb egészségtelen hozzávalókból állnak.  S, hogy ne kelljen megvennünk, és, hogy kedvezzünk a gluténérzékenyeknek is, íme a tökéletes recept.  Ami  pedig a legjobb benne (az ízén túl), hogy 20 perc alatt kész!   Hozzávalók: 10-12 db-hoz 1 bögre barna rizsliszt 1/­­4 bögre mandulaliszt vagy gesztenyeliszt 1 mk foszfátmentes sütőpor fél érett banán összenyomkodva 2 ek olvasztott kókuszolaj 1/­­4 bögre kókuszvirágcukor 1 lenmagtojás (1 ek lenmagliszt 3 ek vízzel elkeverve, majd 5 percig pihentetve) 1 fél bögre tejmentes csoki pasztilla (chip) a 60%-os kakaótartalmúakban már nincs tejpor A száraz és nedves anyagokat külön külön jó alaposan összekeverjük, majd egymással is, majd a végén belekeverjük a csokipasztillákat. Egyforma labdacsokat gyúrunk, majd a tenyerünkkel szétlapítjuk, és egy sütőpapírral borított lapos tepsibe tesszük. 180 fokos előmelegített sütőben sütjük 10 percig. Figyeljünk arra, hogy ne száradjon szét. Legyen kicsi rágós, ne teljesen kekszes. Ha kihűlt, akkor szépséges lezárható befőttes üvegekbe is rakhatjuk, és szépen díszítve még ajándékba is adhatjuk. Jó étvágyat!  

Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz

2016. január 13. Zizi kalandjai 

Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját. Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is! Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán) Hozzávalók: – 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük) – 1 bögre zabpehely – 1 bögre tönköly fehérliszt – 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor – 1/­­4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható) – 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag) – 6 evőkanál víz – 1/­­3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható) – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet. Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.

A vegán fehérjepor előnyei és fajtái

2016. január 7. Vegán lettem 

A vegán fehérjepor előnyei és fajtáiSzámos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra?   A következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)   Azonban mielőtt vásárlásba kezdtek engedjétek meg, hogy a vegán fehérjepor témájával kapcsolatban feltegyek és megválaszoljak pár kérdést.   Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok.   A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. Emellett a tehenekbe pumpált növekedési hormonok, valamint a gyógyszerek és antibiotikumok bomlási termékei is nagy mértékben kerülnek be a tej és tejkészítményeken keresztül.   A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Régebben sok helyről hallottam, hogy a növényi alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. 2013-ban készült egy tanulmány mely konkrétan a teljes rizsszemből készült proteinpor kontra tejsavó proteinpor felszívódásának eredményességét vizsgáló kutatás eredményeit mutatja be. A kísérletek bebizonyították, hogy nincs mérvadó különbség a különböző eredetű fehérjeporok felszívódásának tekintetében. A vizsgálat kifejezetten teljes szemből készült rizs proteinnel zajlott, így a szója, lenmag, chia mag és egyéb növényi alapú vegán fehérjeporok felszívódási hatékonyságát még nem tudjuk biztosan.   Miért nem javaslom a fehérjeporok szedését? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni.   Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.

Vegetáriánus, vegán menü szilveszterre

2015. december 29. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus, vegán menü szilveszterreHa még nem állítottátok össze a szilveszteri menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Mint kisgyerekes család, nálunk egyszerű lesz a menü, sőt nem is menü lesz, hanem vacsora, közösen megesszük, hancúrozunk egyet Ádival, aztán aludni megy, mi pedig megnézünk egy-két filmet (amíg be nem alszunk valamelyiken ). A receptek egy része a saját blogomról van, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán szilveszterről. Sós snackek, nasik Amikor még több tejterméket ettünk, ez a sajtgolyó nagy sikert aratott a buliban, ahova vittük. Sajtkrém fűszerekkel, hagymával összedolgozva, golyóvá formázva és így tálalva. Crackerrel, sós kekszekkel tudunk tunkolni belőle. A sós kekszek, sütik többsége nagyon könnyen vegánosítható (amelyik nem vegán persze)… ami mindig óriási sikert arat és tényleg nem lehet abbahagyni az az abbahagyhatatlan szezámos-mákos rúd. Szintén nagyon eteti magát a bazsalikomos-diós-juhsajtos keksz, a citromos-rozmaringos keksz vagy a sajtos keksz mákos széllel. A mennyei túrós pogácsáról ne is beszéljünk, aki nekiáll, az nem tud szabadulni mellőle, a vegán (édes)burgonyás pogácsa pedig könnyed, légies majszolnivaló. Puha sült perecek mustáros mártogatóssal… Egyben sültek Ahogy a karácsonyi asztalon jól mutatnak, úgy szerintem egy szilveszteri asztalról sem hiányozhat egy finom egyben sült, szeletekre vágva tálaljuk, amit aztán mindenki kiegészít valamilyen finom salátával. Nálunk a legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Szintén fantasztikus ez a Jamie féle egyben sült fűszeres paradicsommártásban elkészítve. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Az egészben sütött karfiol nagyon nagy sláger az utóbbi időben. Hihetetlenül mutatós, ha egy ilyet teszünk ki az asztalra… egyszerre fogja az összes vendég rávetni magát és biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfogy. Itt egy Jamie féle verzió (fokhagymásan, füstölt paprikásan, paradicsomosan), itt pedig egy Sarah Britton féle verzió, aki az indiai ízvilágot veti be a karfiol fűszerezésénél és menta chutney-val tálalja. A nagy klasszikust, a kocsonyát is ebbe a csoportba teszem… tavaly készítettem el szilveszterre a vegán változatot. Falatkák Ez angolul a finger food, vagyis, amit gyorsan felkap a tálcáról az ember és már hamm be is kapta. Ezek a babos-zsályás falatok (bagetten tálalva) villámgyorsan elkészülnek. Tofu “tojás” saláta kenyér falatokra kenve szintén nagyon finom lehet! Ezt biztosan ki fogom próbálni az új évben! Vegán “tonhal” krém kenyérre, bagettre kenve… nyamm! És mi kerül bele? Dió, csicseriborsó, zeller, citromlé, stb… ez is biztosan gyorsan el fog fogyni! Pankomorzsában kirántott zöldbabok… mutatósak, zöldek, ropogósak, gyorsan fogynak egy pohár pezsgő mellett! Ezek az édesburgonyás, gránátalmás falatok bagetten tálalva elég mutatósak! Fűszeres gombás falatkák, sütőtökös zsályás gesztenyés tekercsek Jamie-től, valamint szuperek ezek a nagyon mutatós sült mini Hasselback burgonyák. Ha az ázsiai ízeket szeretnénk egy kicsit visszaadni, akkor megtehetjük tekercsekkel: íme a tavaszi és a téliesített változat citrusos szójaszósszal tálalva. Kencék, mártogatósok Tzatziki, ahogy a görögök csinálják… Vegán spenótos kence, leveleskel articsókás kence crackerrel, kenyér falattal mártogatós… Klasszikus humusz vagy avokádó “majonéz vagy sült kápia paprikás diós kence zöldségek mártogatásához. Mexikói babos chilis mártogatós tortilla chips-szel. Italok Jamie-nél elég jó az ünnepi koktél választéka… van miből válogatni bőven. Tetszik ez a mentás gránátalmás spitzer vagy ez az almás fűszeres koktél. Ha pedig valami édessel, krémessel, nagyon csokissal zárnánk az évet, ne feledkezzünk meg a forró csokoládéról. Íme egy jó kis gyűjtemény szuper receptekből.

Fehér forró csokoládé másképp (vegán)

2015. december 17. Zizi kalandjai 

Fehér forró csokoládé másképp (vegán) Karácsony este… már semmi nem fér belénk, de mégis csak olyan rég volt az a vacsora és jól esne valami finomság, ami melegít, meg édes, meg különleges, de tudunk aludni is tőle (mert nincs benne koffein) bármennyire is késő van. Valami kortyolgatnivaló, amit a puha takaró alá bújva, éppen a karácsonyra kapott új könyvünket olvasva vagy valamelyik romantikus karácsonyi filmet nézve, még inkább ellazít bennünket és plusz örömforrást jelent az este lezárásaként. Hát hoztam egy ilyen italt nektek… A recept különlegessége, hogy nem fehér csokiból készült, hanem kakaóvajból. Nem szeretem a fehér csokit, mert túl édes nekem (legalábbis, amiket eddig kóstoltam). Ez a forró csoki viszont nem túl édes, ugyanis mi magunk édesítjük, tehát saját ízlésünkhöz igazíthatjuk. Kis csészéből kortyolgatva igazi finomság, tehát ne hagyjátok ki! A kakaóvajat én az Ázsia Bt-nél vettem, de reform- és bioboltokban is megtaláljátok vagy online áruházakban. Fehér forró csokoládé másképp (vegán) Hozzávalók 2 főre: – 1 és 1/­­4 bögre kókusztej – 1 bögre víz – 50 g kakaóvaj – 1-2 evőkanál juharszirup, ízlés szerint – egy csipet só – szerencsendió, tálaláshoz (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyünk minden hozzávalót egy kis lábasba. Forraljuk fel a csoki keveréket, majd vegyük takarékra a lángot és melegítsük addig, amíg a kakaóvaj elolvad. Öntsük turmixgépbe, majd turmixoljuk össze (egyben habosítjuk is) 3-4 perc alatt. Tálaljuk kis csészékbe öntve, reszeljünk rá szerecsendiót. Tipp: először az állaga elég híg lesz, úgy tűnik majd, hogy túl sok vizet adtunk hozzá. Várjunk egy kicsit, mert be fog sűrűsödni. Ha nagyon kihűlne, akkor melegítsük újra.

Karácsonyi keksz - teljes kiőrlésű liszttel

2015. december 13. Élj harmóniában 

Karácsonyi keksz - teljes kiőrlésű liszttelA mai gyertyafényes jógagyakorlásra, napok óta gondolkoztam mit is készítsek. Majd eszembe jutott egy nagyon jó kis keksz recept - aminek egy csokoládés változatát, már korábban elkészítettem a blogra (itt olvashatod) és most karácsonyra a narancshéj , vanília kombinációval megfelelő sütikiszúró formával úgy gondolom pont jó lesz. Persze pogácsát is készítettem, biztos, ami biztos azoknak akik inkább a sós finomságokat kedvelik:) Hozzávalók: - 360 g teljes kiőrlésű búzaliszt (graham vagy tönkölybúzalisztet is használhatsz helyette) - 300 g vaj - 150 g nádcukor - 2 csg. vaníliás pudingpor - 4 ek. víz - vanília  - 2 narancs reszelt héja A vajat keverd jól el a nádcukorral, majd add hozzá a vaníliát és reszelt narancshéjat. Keverd össze a liszttel, a pudingporral és a vízzel. Gyorsan gyúrd össze. A puha tésztát nyújtsd ki lisztezett felületen, majd tésztából a megfelelő formákat szaggasd ki. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsiben, kb. 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg. ( kb. 12-15 perc) A kekszeket hagyd kihűlni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Alap csokoládé kurzus Szántó Tibornál

2015. december 1. Zizi kalandjai 

Alap csokoládé kurzus Szántó Tibornál Ez a doboz várt az érkezéskor… meg egy pohár krémes, forró csokoládé. Jó a kezdés, gondoltam. Aztán bele is vágtunk a közepébe. Megtudtunk néhány nagyon hasznos információt a kakaóról, mint például, hogy őshazája Közép- és Dél-Amerika, meg azt is, hogy a kakaó gyümölcs (finom a gyümölcshúsa, ami licsire és ananászra emlékeztet – Tibor elmondása szerint) és a héját kivéve minden része felhasználható. Szimbiózisban él más fákkal (például kókuszpálmával vagy banánfával – ezek az oltalmazó fák), mert nagyon kényes növény. Ahogy haladtunk a különböző kakaófajták megismerkedésével (forastero, arriva/­­bacional, criollo, trinitario) úgy kóstoltuk sorban a doboz tartalmát. Mindenből egy keveset… persze, aki akarta, az megehette az összeset, de higgyétek el, kakaóból és csokoládéból is van olyan, hogy elég. A legjobb minőségű kakaók Venezuelából, Ecuadorból, Santo Domingoból, Sao Toméról és Madagaszkárról kerülnek ki. Ezenkívül van még kakaó Mexikóban, Peruban, a tömegtermelés nagy részét pedig Elefántcsontpart, Ghána és Vietnám látja el. Mik is készülnek kakaóból? Bevonómassza: alacsony a kakaótartalma, nincsen benne kakaóvaj – helyette hidrogénezett növényi zsír kerül bele, valamint szintetikus vanília, rengeteg benne a cukor, a kakaót alkalmanként karobporral helyettesítik. Gondoljatok ezekre az információkra, amikor a közelgő Mikulás alkalmából egy “csoki” Mikulást emeltek le valamelyik szupermarket polcáról! Étcsokoládé: kakaómassza és vaj, valamint Bourbon vanília van benne, édesítésére többnyire nádcukrot használnak, kakaótartalma 60 és 100% között van. Tejcsokoládé: tejpor, (nád)cukor, vanília van benne, kakaótartalma 29 és 40% között van. Fehércsokoládé: alapja a kakaóvaj, van benne (nád)cukor, vanília, szójalecitin és tejpor. Tibor tudása fantasztikus, szakterülete a területszelektált csokoládék és kakaóbabok… és tényleg mindent tud a kakaóról. Alap kurzusán kívül, tart haladót is, amely négy részből áll és minden csokoládét kedvelőnek (aka Gombócartúrnak :)) szól. Aki pedig a kóstoló doboz tartalmát kevésnek tartja, az feltétlen menjen el a kurzusra… nem fogja tudni megenni! Szántó Tibor csokoládé kurzus információk: alap, haladó. Ajándékutalvány is vásárolható náluk. A kurzuson {Szántó Tibor} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.

Házi készítésű csokoládé - vaníliás, narancsos

2015. november 27. Élj harmóniában 

Házi készítésű csokoládé - vaníliás, narancsosKözelednek az  év végi ünnepek és az utóbbi idő ben egyre több keksz, sütemény, sós finomság recepte t kezdtem el közreadni Nektek - remélem a receptek segítenek ötletet meríteni az egészséges ünne pi finomságokhoz. Ma gondoltam közreadok egy csokoládé receptet. A csokoládét szerte a világon mindenki ismeri és nagyon sokan kedvelik is - ízléstől függően ki mit... keserű csokoládé , tejcsokoládé, töltött csokoládé , kerek csokoládé, lapos csokoládé, lyukas csokoládé. :) A minap olvastam egy statisztikát, miszerint Magyarországon a lakosság 80%-a nagyon szereti a csokoládét és közel 40%-uk  hetente többször fogyaszt csokit. Ez az adat kicsit megdöbbentett, mert  nem gondoltam, hogy ilyen mennyiségben esznek emberek csokoládét - persze Magyarország nem az egészséges és tudatos táplálkozásról híres és sajnos élen járunk súlyproblémások, elhízásos megbetegedések arányát tekintve is. Azért is lepett meg az a statisztika, mert hihetetlen, hogy a boltokban ennyi tonna csokoládét tudnak eladni, amikor elég régen köztudott, hogy a boltok polcain kapható csokoládék nem egészségesek. Szerencsére egyre több helyen lehet olvasni arról is, hogy a tiszta minőségű (bio), adalékok, tartósítószerek nélkül készített csokoládé egészséges és magas az antioxidáns tartalma is. Ha szereted a csokoládét akkor a legjobb ha otthon magadnak készíted bio alapanyagokból. Ha pedig vásárolni szeretnél, akkor válassz magas kakaótartalmú bio csokoládét. A csokoládéfogyasztásnál légy mindig mértékletes:) Az otthoni csokoládé készítéshez korábban a blogra már egy cukormentes mandulás csoki receptet kiraktam (itt olvashatod), most egy narancsos bon-bont készítettem. Hozzávalók: - 10 dkg nyers kakaóvaj - 3 ek. nyers kakópor vagy karob por - 2 ek, méz vagy nádporcukor - vanília - szárított narancshéj A kakaóvajat reszeld le vagy vágd nagyon apróra és tedd egy tálba. Forralj vizet egy fazékban és ha felforrt kapcsold le, majd  vízgőz felett olvaszd fel a kakaóvajat. Add hozzá a kakaót, az édesítőt , a vaníliát és a narancshéjat, majd és keverd össze. A masszát öntsd bon bon formákba és helyezd a fagyasztóba egy kis időre, majd onnan a rendes hűtőbe rakd át, hogy ott teljesen megszilárduljon. Ha megszilárdult akkor ki tudod már venni a formából. A hozzávalókat - magvak, diófélék, fűszerek, aszalt gyümölcsök, édesítők - kedvedre variálhatod is. Ez egy friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Reform csokis keksz

2015. november 22. Élj harmóniában 

Reform csokis kekszA héten az egyik jógaórán szóba került a keksz fogyasztás. Gondoltam karácsonyig, közre adok néhány keksz receptet, hogy tudjatok válogatni:) - na a férjem ennek nagyon örült, lévén ilyenkor ő "kénytelen" elfogyasztani.  Elsőre egy csokoládés kekszet készítettem szeretettel:)  Hozzávalók: - 180 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (graham lisztet is használhatsz helyette) - 150 g vaj - 75 g nádcukor - 1 narancs reszelt héja - 1 csg. csokoládés pudingpor - 2 ek. víz - vanília A díszítéshez: - 70 g tortabevonó vagy étcsokoládé - 1 púpozott ek. porcukor - néhány csepp víz A vajat keverd jól el a nádcukorral, majd add hozzá a vaníliát és reszelt narancshéjat. Keverd össze a liszttel, a pudingporral és a vízzel. Gyorsan gyúrd össze. A puha tésztát nyújtsd ki lisztezett felületen, majd tésztából a megfelelő formákat szaggasd ki. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsiben, kb. 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg. ( kb. 12-15 perc) A kekszeket hagyd kihűlni. Gőz felett olvaszd fel a csokoládét a porcukorral. A csokimázzal kend be félig a kekszeket. Választhatsz olyan kekszformát is, amire mintákat tehetsz csokiból.  Az elkészült kekszeken, hagyd megszilárdulni a csokoládét, hogy ne kenődjön el. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Vegán, epres ,,túrórudi bonbon

2015. szeptember 30. VegaNinja 

Hozzávalók: 150 ml növényi tej 130 g eper 100 ml kókuszolaj 15 g rizs 1 csipet só 1 evőkanál citromlé 1 evőkanál nádcukor (vagy ennek megfelelő édesítő) fél mokkáskanál vanília őrlemény 50 g étcsokoládé 2 teáskanál repceolaj (bármilyen étolaj jó, de ennek teljesen minimális az íze, és ez jót tesz a csokinak)   1. A […]

Fügés-SZilvás csokitorta(glutén-tej-tojás-cukor és sütésmentes)

2015. szeptember 10. Gréta konyhája 

Fügés-SZilvás csokitorta(glutén-tej-tojás-cukor és sütésmentes) A hőmérséklet csökkenése fordítottan arányos a csokoládé utáni vággyal, ami azért nem baj, mert nagyszerű mindenmentes desszerteket lehet alkotni úgy, hogy nem kell tartanunk extra zsírpárnák lerakódásától, persze itt is a mérték a fontos wink hangulatjel A fügés-szilvás csokitorta évek óta hatalmas kedvenc nálunk, és kakaó helyett én már karobbal készítem, úgy is nagyszerű, próbáljátok ki Ti is! Hozzávalók: -18,5 cm-es kapcsos tortaforma A torta alapjához: 150 g mandula (őrölt) 50 g datolya 50 g aszalt füge (friss fügével is isteni, ez esetben nem kell áztatni fél 1 mk tiszta só 1 ek kókuszolaj (nyers) A krémhez: 2 db érett avokádó vagy 1 bögre előző este beáztatott kesudió 5 ek kakaópor (cukrozatlan, jó minőségű) vagy karobpor 7 ek kókuszolaj (nyers, folyékony halmazállapotban) 4-5 ek agavé szirup csipet tiszta só 1 vaníliarúd kikapart magjai  6-7 szem beáztatott leszűrt, majd összeturmixolt aszalt szilva 1. A datolyát és a fügét beáztatjuk egy órára, majd leöntjük róla a vizet. Egy aprítóba tesszük az őrölt mandulával és a kókuszolajjal együtt. Az így kapott masszát lenyomkodjuk a tortaforma aljára, egyenletesen elosztjuk. Mélyhűtőbe tesszük. 2. Az érett avokádókat (vagy kesut), a kakaót (vagy karobot), az agavé szirupot, a vaníliát, a csipet sót és a kókuszolajat szintén aprítóba helyezzük és pár percig krémessé turmixoljuk a hozzávalókat.  3. Kivesszük a tortaformát a hűtőből, és megkenjük az alapot az aszaltszilva krémmel, majd harmadik rétegként ráhalmozzuk a csokoládékrémet. Egyenletesen eloszlatjuk s egy éjszakára hűtőbe tesszük. Csodás friss fügével, vagy friss szilvákkal díszíthetjük. Jó étvágyat! további receptek és heti menü rendelés : www.gretastohr.com

Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?

2015. augusztus 27. Élj harmóniában 

Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga segítségével elérhető, hogy a test erős egészséges és hajlékony legyen. A jóga jótékonyan hat az emésztésre, légzésre, keringésre, hormonrendszerre és elérhető általa a testi-lelki harmónia, a belső nyugalom.   A jóga eredeti, végső célja nem a fizikai közérzet javítása, hanem önazonosságunk felfedése és az elme kontrollálásával összekapcsolódás a Legfelsőbb Forrással. Jóga nem csak sport vagy mozgásforma, ennél sokkal több ez egy önmegvalósító folyamat, amely az élet minden területére kiterjed.   Az önmegvalósításhoz azonban  fontos az testi egészség megőrzése, a belső béke elérése a gondolatok elcsendesítésével.  A test egészségének és rugalmasságának és az elme nyugalmának megőrzéséhez az egyik kulcs a táplálkozás. A táplálkozás kihat az energiaszintünkre, egészségügyi állapotunkra, tudatunk minőségére, gondolatainkra, viselkedésünkre. Bizonyos ételek a testet rugalmassá teszik, az elmét békéssé mások merevvé, tunyává teszik a testet és feszültté, izgatottá teszik az elménket. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen megfelelő tudásunk arról, hogy az ételek pontosan hogyan hatnak testünkre és elménkre. Egy gyakorló jógi életében számos alapelv jelenik meg, amely nem csak a jóga ászának kivitelezésére, de az életmódra és az étkezésre is vonatkoznak: tudatosság, az ősi jógaírásokban meghatározott elvek, szabályok követése, az egyén helyzetének figyelembe vétele, kontroll elérése a légzés, test és az elme felett és az egyszerűség. Az ősi jógaírásokban olyan alapelvek, szabályok, előírások melyek az étkezésre  vonatkoznak, továbbá részletes leírások találhatóak arra vonatkozóan, hogy az ételek, hogyan hatnak a testre és az elmére.  A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus - azaz a jógi húst, halat, tojást nem fogyaszt. A jógikus táplálkozásban preferált ételek jó emésztést biztosítanak, egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, egészségessé, ellenállóvá teszik a test és nyugodt, békés elmét eredményeznek. A leírások alapján elsődlegesen előnyben kell részesíteni az olyan élelmiszereket, melyek energiában (pránában ) gazdagok - ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, magvak  melyek vegyszermentesen, természetes körülmények között közvetlenül  a nap, a holdfény, a szél, a víz segítségével teremnek. Amikor étkezünk egyik fő cél, hogy a testünk energiához jusson, ha valaki eszik és utána nem azt érzi, hogy tele van energiával és kreatív, hanem elnehezültnek érzi magát, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termelt a testének, hanem energiát vont el a testtől. Egészségügyi állapotnál a legfontosabb, hogy a húsból készült ételek emésztése nehézkes és az emésztési folyamat során számos káros anyag keletkezik, mely a testi egészségre ártalmas és betegségek forrása lehet (ízületi problémák, májbetegség, daganatos megbetegedések), továbbá merevvé teszi a testet. A tartósítószerezett, vegyszerezett, nem természetes ételek is káros hatással vannak az egészségügyi állapotra.(az emésztés javításáról egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz.) Másik fontos szempont a kógikus étrendnél az erőszak nélküliség - ahimsza a jóga egyik lényeges alapelve. Patandzsali a Jóga szútrákban arról ír, hogy ennek az elvnek a megértése nélkül nem lehet megfelelően fejlődni a jógában és nem tudunk fejlődni a többi szabályozó elv gyakorlásában sem.  Azonban az ahimsza elvének megvalósítása, megértése segíti a jógit minden más területen a fejlődésben. Fontos, hogy a jógi szeretettel viszonyuljon más élőlények és a környezete felé, tisztelje az életet, ne akarja elpusztítani. Egy gyakorló jógi azért sem fogyaszt húst, mert a testi egészség fenntartható anélkül is, hogy állatoknak kellene meghalnia - a világ számos területén több ezer éves vegetáriánus kultúra van és generációról, generációra több ezer ember nőtt fel hús nélkül, tehát bizonyított, hogy hús nélkül a test egészséges marad. Azaz nincs szükségünk hús fogyasztásra az egészségünk fenntartásához, sokkal inkább élvezeti cikk. Továbbá ismert, hogy az állattenyésztés nagyon súlyosan károsítja a környezetet (levegőszennyezés, vízfogyasztás, földterületek felhasználása) és növény alapú élelmiszerek fogyasztásával nagyon sokat tehetünk a környezet védelméért és megoldható lenne a földön az éhezés kérdése is. A legfontosabb tényező az étkezésnél az ételek, tudatunkra gyakorolt hatása. Az anyagi világot három minőség építi fel: a szattva (jóság), a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (tudatlanság). Ezek a minőségek mindent áthatnak, kötőerőknek is hívják őket és leginkább jellemzőik és hatásaik alapján lehet felismerni a különböző kötőerőket.  A szattva (jóság) minősége tisztább a többinél, nyugodtság, béke, harmónia, tudás és önkontroll jellemzi. A radzsasz (szenvedély) jellemzője a vég nélküli vágyak, állandó sóvárgás, túlzott aktivitás, izgatottság, nyugtalanság.  A tamasz (tudatlanság) jellemzője a hanyag inaktivitás, érdektelenség, őrület, lustaság depresszió, tompaság, negatív érzelmek. Ezeket a minőségeket megismerve fejlődik az érzékenységünk és tudatos választásokon keresztül tudjuk erősíteni egyik vagy másik hatását az életünkben és a tudatunkban.  Ez vonatkozik az ételek megválasztására, ha tudjuk melyik étel, hogyan hat a testünkre és az elménkre tudatos választással dönthetünk az ételeken keresztül fizikai közérzetünk vagy elménk állapota felől. A Bhagavad-gita a jóga egyik alapműve, amiből rengeteg hasznos információt tudhatunk meg arról, hogy mi segíti elő és mi gátolja azt, hogy valaki elérje a kiegyensúlyozott, harmonikus életet és fejlődön a jógában. Általános és specifikus ismereteket egyaránt szerezhetünk általa. A VI. fejezetben a következő általános elveket említi "Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni."  Azaz nagyon fontos, hogy az életben törekedjünk a kiegyensúlyozottságra, ahogy nagymamáink mondták arany közép út:) A XVII. fejezet a különféle táplálkozási szokásokra részletesebben is kitér a Bhagavad Gíta. ,,A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. A jóság minőségébe tartozó ételek, vegetáriánus ételek és segítenek minket abban, hogy egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk és a testünk erős, rugalmas legyen. A legfontosabb hatást a tudatunkra fejtik ki. Az intelligencia élesebb lesz, tisztább tudatot és gondolkodást eredményez. A szattvikus étkezés segíti a helyes döntéseket, illetve az érzékek kifinomulását fogjuk tapasztalni, valamint a testben pozitív energiaáramlást.Szattvikus ételek: Friss, vegyszermentes tiszta minőségűek. Olyan édesítők melyek természetesek és nem mentek finomítási folyamatokon (nyers nádcukor, méz, aszalt gyümölcsök), a finom friss gyümölcsök (alma, körte, eper, cseresznye, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom) friss zöldségek (cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény), olajos magvak (mandula, napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, kókusz), gabonafélék (rizs, búza, quinoa, árpa, hajdina, köles) a hüvelyesek, különösen a mung bab, gyógyteák és a házi friss bio és nem homogenizált tejtermékek - tej, ghí (tisztított vaj), frissen készített joghurt és házi sajt. A nyugodt körülmények között, megfelelő lelkiállapotban elfogyasztott étkezés szattvikusan hat ránk.   ,,A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak. A szenvedély minőségébe tartozó ételek a testi-lelki egyensúlyt felborítják, izgatottá tesznek, nyugtalanná, irányíthatatlanná teszik az elmét, felpörgetik  az érzékeket és nagyon igénybe veszik az emésztő szervrendszert. A hirtelen intenzív tapasztalatok feltornázzák az ingerküszöböt ezért a normális ingereknél egyre nagyobb tompaságot fogunk tapasztalni. Az emésztőszervrendszer hosszú távon megbetegszik. A radzsasztikus ételek erősítik az egohoz való ragaszkodást és vágyakat gerjesztenek .Ide tartoznak a túl száraz, égetett ételek, túl savanyú, túl sós, túl fűszeres, túl keserű ételek, a hagymafélék, erős fűszerek, kávé, tea, kakaó és csokoládé,  A túlzottan gyors evés is radzsasztikusan hat a testünkre és személyiségünkre. ,,A tudatlanság minőségében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több, mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült. A tudatlanság minőségébe tartozó ételek nagyon leterhelik az egész testet, blokkolják az energia áramlását, rengeteg energiát vonnak el a testtől. legyengítik az immunrendszert és így a test nem tud ellállni a betegségekkel szemben. Nagyon sok méreganyagot halmoznak fel a testben. Tompaságot, nehézséget, lusta, tunya állapotot eredményeznék a testben és az elmében. Kedvezőtlenül befolyásolják a személyiséget, mert negatív érzelmeket, haragot, ingerlékenységet, depressziót hoznak létre. A tudatlanság minőségébe tartoznak a húsételek (a tengeri élőlények is),  tojás, alkohol, erjesztett ételek (mint pl. a nem friss sajtok), ecet  és minden étel ami álott, régi, többször lett melegítve. Tamasztikus ételekhez tartoznak még a finomított cukrok, félkészételek, konzervek, fagyasztott élelmiszerek, gyors ételek és a gombafélék és a szénsavas italok. A túl sok étel fogyasztása is tamasztikusan hat a testre és az elmére.   A táplálkozás hatása a tudatunkraA jógikus étrend alapvetően természetes, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készült, szattvikus, vegetáriánus  ételek fogyasztását részesíti előnyben  Az elfogyasztott ételek mennyiségére vonatkozóan a jógaírások azt javasolják csak félig töltsük meg a gyomrot étellel, egy negyed részét folyadékkal és hagyjunk egy negyed részt üresen, hogy az emésztés során felszabaduló gázoknak legyen helye.  Akkor együnk, amikor éhesek lettünk és az előző táplálékot már megemésztettük - azaz 3-6 óra teljesen el két étkezés között. Lehetőleg este 18:00-ig fogyasszuk el a vacsorát, de lefekvés előtt néhány órával már ne együnk.  Ha megfelelően étkeztünk étkezés után tele vagyunk energiával és elégedettnek érezzük magunkat . Amikor elkezdjük felfedezni a jógikus étkezést észrevesszük az alapanyagok változatosságát, ételek sokszínűségét, az ízek és aromák gazdagságát. Vitalitásunk fokozódik, szűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, továbbá tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges. A fenti alapelveket lépésről lépésre javasolt beépíteni az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg a tapasztalásokat - több energiád lett-e, nyugodtabbnak érzed-e magad, etc.  Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg.  Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé és fontos, hogy az étkezések örömmel töltsenek el.   Mindenkinek energiában gazdag, egészséges táplálkozást és kiegyensúlyozottságot kívánok szeretettel:) Kati

Banános granola

2015. augusztus 6. Éltető ételek 

Banános granolaSzeretem ezeket a granolákat, egy kis időráfordítással megkönnyíthetjük a reggelünket. Hiszen akkor pár perc alatt tálalhatjuk is ezt a finomságot. A magokat nyugodtan lehet variálni, ha te jobban szereted a mogyorót vagy éppen a pekándiót, az is kerülhet bele. Ehetjük növényi tejjel, sok-sok gyümölccsel, de akár pohárkémekbe is kerülhet. Hozzávalók: Száraz hozzávaló: - 20 dkg nagyszemű zabpehely - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg dió áztatva - 5 dkg mandula áztatva - 2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 evőkanál arany lenmag - 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék - 1 kávéskanál vaníliapor - jó nagy csipet só - 5-6 csepp narancsolaj - kevés friss citromlé Nedves hozzávaló: - 5 dkg kókuszolaj - 10 dkg méz vagy juharszirup - 1 nagy, érett banán Elkészítése: A diót és a mandulát vágjuk/­­törjük össze.A száraz hozzávalókat keverjük el.A kókuszolajat olvasszuk fel, majd adjuk hozzá a mézet. Pár percig lassú tűzön melegítsük együtt. Adjuk hozzá a banánpépet is.Öntsük rá a száraz hozzávalókra, majd még cseppentsük bele a narancsolajat és csavarjunk bele egy kevéske citromot is.Jól keverjünk össze mindent.Tegyük mindent egy jó nagy tepsibe.Előmelegített sütőben, folyamatos  (3-5 percenként ellenőrizzük) keverés mellett pirítsuk meg. Kb. 170 fokon 30 perc alatt el is készül.Hagyjuk teljesen kihűlni, majd száraz helyet tároljuk.

Ropogós csoki egészségesen

2015. július 28. Éltető ételek 

Ropogós csoki egészségesenEnnél egyszerűbb csokit nem tudok elképzelni. Amennyiben van kakaóvajad, abból nagyon finom nyers csokit készíthetsz, ha viszont éppen nincs kéznél, akkor 70%-os keserűcsokit is használhatsz. Hozzávalók: - nyers csoki vagy 70%-os keserűcsoki - mindenmentes kukoricapehely - kerülhet bele puffasztott amaránt vagy quinoa is. - durvára tört dió vagy mogyoró Elkészítése: - Készítsük el a nyers csokit, vagy olvasszuk fel (gőz felett) a bolti változatot.Egy kisméretű szilikonos muffinformába tegyünk egy kevéske csokit, majd tegyük bele a kukoricapelyhet és a magokat. Gyorsan csináljuk, hogy a kukoricapehely ne puhuljon meg. - Erre ismét csorgassunk csokit. - Tegyük be a fagyasztóban 1-2 percre, és kész is van.Hűtve tároljuk. Úgy is elkészíthetjük, hogy az olvasztott csokiba forgatjuk a pelyhet és a magokat, és kanállal kis formákat készítünk.

Vendégvárásra fel! - Házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém és jégkása (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)

2015. július 18. Zöld Avocado 

Vendégvárásra fel! - Házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém és jégkása (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers) házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Telis tele van az Internet, jobbnál jobb, házi készítésű fagylalt és jégkrém receptekkel. Van köztük egyszerű gyümölcsös,  tejmentes a laktózérzékenyeknek, hozzáadott cukormentes, adalékanyagmentes, de akár luxus fagylaltokat is találhatunk, exkluzív hozzávalókkal (pl.:ehető aranypor). :-) Az elmúlt pár hétben, olyan sok fagylalt fényképet láttam, hogy még én is megkívántam ezt a klasszikus, hűsítő édességet, melyet több ezer éve fogyaszt már az emberiség. Itt a szeles Írországban, ahol jelenleg töltöm napjaimat, elég ritkán találkozik az ember azzal az érzéssel, hogy "hú, de meg ennék egy jó kis fagyit, hogy könnyebb legyen elviselni ezt a nagy meleget!" :-D  házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Aznap, amikor a gondolat végleg befészkelte magát a fejembe, hogy, készíteni kéne valami házi, gyümölcsös hűsítőt, másnapra vendégeket vártunk. Így hát elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam ezt is! Persze lehetőleg vegán mindenmentesen, hogy minden vendégünk számára ehető legyen, és egyszerű, gyors formában, fagyi gép nélkül (mert az nincs itthon). Nézegettem a házi készítésű fagylaltok receptjeit, de semmi kedvem nem volt óránként kivenni a fagyasztóból, és újra meg újra összeturmixolni a fagyi krémet, hogy krémes maradjon. Vendégeket vártunk így, más ételek készítésére fordítottam inkább az időmet és energiámat...  "Jeges hűsítő kisokos a 100fok bloggereitől... gyümölcs smoothie jégkrém (vegán, nyers) Fagylalt: Gyümölcs-, kávé-, csokoládé- és más alapú mélyhűtött desszert, ízesíthető alkohollal. Többnyire tejjel, tejszínnel és tojássárgájával készítik, főzik. Jégkrém: Alapanyagokat tekintve nagyon hasonló a fagylalthoz. Lehet akár csak gyümölcsös alapú, de készülhet tejszínnel is és csokibevonattal. Formába öntve fagyasztjuk. Semifreddo: Ahogyan neve is jelenti, ez egy félig fagyasztott desszert, fagylalt torta vagy sütemény. Granita (jégkása): Olasz eredetű szemcsés textúrájú, kásás állagú, enyhén édesített, félig fagyasztott desszert. Egyszerű gyümölcsszirupból vagy kávéval, esetleg likőrrel ízesítve készül. Egyéb változatai készülhetnek zöldségből és friss fűszernövényekből is. Sorbet: Jeges desszert, amely nem tartalmaz zsíros anyagokat, tojássárgáját, így kevésbé szilárd és szemcsésebb az állaga a fagylaltnál. Alapanyaga gyümölcslé vagy gyümölcspép, de kerülhet bele bor, pezsgő, vodka, likőr vagy gyógytea is. Többnyire cukorsziruppal, mézzel édesítik. Fagyasztás alatt állandó keverést igényel. Parfé: Hasonló alapanyagokból készíthető, mint a fagylalt, 5-6 óra hűtést igényel. Általában valamilyen sütemény formában készül, így a fagyasztás után tortaként szeletelhető." Forrás: 100fok gyümölcs smoothie jégkrém (vegán, nyers) Házi fagyik terén nagyon kezdő vagyok. Ígérem a jövő nyárra tovább fejlődöm, addig pedig fogadjátok sok szeretettel első próbálkozásaimat! ;-) Hogy mi lett belőle? Hát nem tudom, minek is nevezzem? Az előbb megmutattam nektek a nyári hűsítők legfőbb kategóriáit, és ti is láthattátok, hogy az én receptem egyikbe sem illik bele! :-D Ez egy gyümölcsös, mindenmentes, egészséges, diétás, finom, hűsítő édesség, ami egyszerűen elkészíthető egy jégkockatartó segítségével bármilyen gyümölcsből! Azt hiszem a leginkább a "hűsítő smoothie kockák" elnevezés illik rá a legjobban. Sem hozzáadott cukrot, sem ételszinezéket, vagy mesterséges ízfokozót nem tartalmaznak ezek az egészséges és könnyen emészthető, gyomorbarát fagyasztott gyümölcs kockák! (Ha nagyon muszáj skatulyát húznom rá, akkor talán a sorbetre hasonlít leginkább.)  HOZZÁVALÓK: (1 tálca smoothie jégkockához) - 1 db érett banán  - 1 db érett mangó húsa /­­ vagy 150 g málna /­­ vagy 3 db érett kivi /­­ vagy 1/­­2 kisebb érett sárgdinnye (a képeken, ezekből a gyümölcsökből készült jégkrémek láthatóak) - 1 dl mandula tej - 1 dl tiszta víz házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém, "nyers tejszínhabbal" (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:A hozzávalókat bele tesszük a turmix gépünkbe, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan a gyümölcs turmixokat készítjük. A kész turmixokat beletöltjük a szilikonos jégkockatartó formába és mehet is be a fagyasztóba. Másnap már fogyasztható is az intenzív gyümölcs ízű házi jégkrém! Többféle formában is felszolgálhatjuk a vendégeknek. Tálalhatjuk fagyis kelyhekben a különböző ízesítésű smoothie kockákat, vagy ha van otthon akkor elkészíthetjük pálcikás jégkrémtartóban is. Tehetünk rá "nyers tejszínhabot", amit ezesetben egy leturmixolt banán helyettesít. Sokkal lágyabb, és krémesebb lesz tőle a házi hűsítőnk! :-) gyümölcs smoothie jégkrém, "nyers tejszínhabbal" (mindenmentes, vegán, nyers) Ha nincs kedvünk a gyümölcs kockákat lassacskán elfogyasztani, akkor turmixoljuk szét őket egy kevés vízzel, és már kész is a hideg és gyümölcsös jégkása, hozzáadott cukor nélkül! házi készítésű, gyümölcsös jégkása (mindenmentes, vegán, nyers) Kis esernyőkkel, szívószálakkal, különböző színes és nyárias kiegészítőkkel feldíszítve, a gyerekzsúrokon is nagy sikert fogunk aratni. ;-) A felhasznált ízeket és színeket, azaz a gyümölcsöket, kedvünk szerint variálhatjuk. Készíthetünk például szedfres, áfonyás, dinnyés, epres, barackos, ananászos, de akár papajás vagy citromos gyümölcs smoothie jékrémet is. A lehetőségek határtalanok... házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálkozz, ne csak étkezz! És eszerint gondoskodj a vendégeidről is!  ;-)

Csokoládés meggylekvár

2015. június 23. Vegavarázs 

Győri édes, avagy vaníliás keksz csokidarabokkal

2015. május 20. Éltető ételek 

Győri édes, avagy vaníliás keksz csokidarabokkalA gyerekeim egyfolytában kekszet ropogtatnának, sajnos a rosszabbik fajtából. Nos, olyan kekszet sikerült sütnöm, mely kellően ropogós, édes és egészséges is. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt  - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt  - 10 dkg darált dió  - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor  - 1 kávéskanál vaníliapor - 10 dkg bio vagy házi vaj  - 10 dkg kókuszzsír  - 60-70 ml növényi tej  - fél tábla étcsoki  - 4-5 csepp narancsolaj - csipet só  - Tetejére: nyers csoki  Elkészítése:  - Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is. Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt és a vajat, majd apránként adagolom hozzá a tejet.  - Könnyen gyúrható, puha tészta legyen. Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára.  - Előmelegítem a sütőt 180 fokra.  - A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom. 180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. - Hagyom kihűlni, majd a tetejét megcsorgatom csokival.

Vaníliás kölespuding eperdarabokkal

2015. május 18. Éltető ételek 

Vaníliás kölespuding eperdarabokkalÚjabb egyszerű finomságot készítettem, ugyanis a lányok mindig nagyon éhesek, amikor hazajönnek. Szerencsére már érik az eper a kertben, úgyhogy a következő hetekben nem lesz hiány belőlük.  Hozzávalók: - 3,5 csésze rizstej - 1/­­2 csésze kókuszreszelék - 1 csésze köles - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só - 3-4 csepp narancsolaj - 1 csésze eper - csokireszelék Elkészítése: - A tejet feltesszük főni, majd hozzáöntjük a kávédarálón megdarált kókuszreszeléket. - A só és a vaníliapor is mehet hozzá, majd a szintén megdarált köles is. - Úgy 10 perc alatt sűrűre főzzük. - Az eper felét villával megtörjük, a többit pedig felkockázzuk. - A pudingot levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük az epret és a narancsolajat. - A tetejét szórjuk meg eperrel és csokireszelékkel.

Tojás helyettesítők

2015. április 15. Zizi kalandjai 

Tojás helyettesítők Ez a bejegyzés már elég régóta a fejemben volt, most végre összegyűjtöttem az ismereteimet, böngésztem az internetet új információk után, mert a listán szerepelnek olyanok, amelyeket még én sem próbáltam. A tojás helyettesítésére szükségünk lehet, ha kizárjuk az étrendünkből a tojást (vegán életmód) vagy mert allergiásak vagyunk rá. A tojás elsősorban kötőanyagként vagy “élesztőként” szolgál a főzés és sütés során. A kötőanyag összetartja az ételt, süteményt; az “élesztő” pedig segít megemelni. Vannak olyan ételek, sütemények, amelyekben szerintem nem lehet kiváltani a tojást, de minél gyakorlottabbak vagyunk a tojásmentes étkezésben, annál több sikert tudunk elérni újabb és újabb receptek kipróbálásakor vagy megalkotásakor. A tojás leginkább süteményekben  – muffin, torta, keksz – váltható ki, bár rántotta is készíthető tojás nélkül, tofuból. Előfordulhat, hogy a helyettesítők közül egyszerre többet is használunk egy receptben… biztos, ami biztos. Lássuk a listát, mivel lehet helyettesíteni a tojást… 1. Chia mag – 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Egy tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni kb. 10 percig, amíg teljesen zselés állagú lesz. Ezután adjuk hozzá az ételhez. Én többnyire sütemények készítésekor szoktam használni (mandulás banánkenyér), de “összeragaszthatunk” vele fasírtot is (lencse-dió burger, karfiolos quinoa fasírt, savanyú káposztás kölesfasírt). 2. Darált lenmag – 1 evőkanál lenmag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Ez nagyjából ugyanúgy működik, mint a chia mag. Összekeverjük a lenmagot a vízzel és megvárjuk, amíg zselés állagú lesz. Íme néhány példa a használatára: sütőtökös áfonyás diós muffin, kókuszos répa muffin, mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas banánkenyér. 3. Érett banán – 1 banán = 1 tojás A banánt hámozzuk meg és törjük villával pépesre, így adjuk a süteményhez. Egyes helyeken csak fél banánt használnak egy tojás helyettesítésére, de én mindig egy teljes banánt használok. Nagyon jó kötőanyagként szolgál és nedvesen tartja a sütemény tésztáját. Néhány példa: banános mandulavajas gofri, csokoládés keksz. 4. Almaszósz – kb. 1/­­4 bögre almaszósz = 1 tojás Készíthetünk saját magunk cukormentes almaszószt, de gyorsabb megoldást ígér, ha veszünk bolti baba almapürét/­­almaszószt és azt használjuk. Előfordult már, hogy baba reszelőn reszeltem le az almát, hogy pürés állaga legyen, ez is viszonylag egy gyors megoldás. Néhány példa: almaszószos fahéjas keksz, kókuszos répa muffin. 5. Agar-agar – 1 evőkanál agar-agar + 1 evőkanál víz = 1 tojás Én tojás helyettesítésére még nem használtam ezt a változatot, inkább csak zselatin helyettesítésére például ennél a kocsonyánál vagy ennél a kávés panna cottánál. 6. Földimogyoróvaj – 3 evőkanál földimogyoróvaj = 1 tojás Ha a földimogyoróvaj jól ragaszt, akkor szerintem a mandulavaj is. Én inkább az íze és a benne lévő tartalom miatt adtam eddig ételekhez, nem pedig kimondottan tojás helyettesítésére. Példák: mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas muffin datolya sziruppal.

Vaníliás linzer narancsos csokiöntettel

2015. március 15. Éltető ételek 

Vaníliás linzer narancsos csokiöntettelAmikor anyukámhoz megyünk, nos akkor van csak igazán terülj-terülj asztalkám. Sokféle sütemény, csak sajnos nem igazán egészséges alapanyagokból. Készített egy igazán finom linzer kekszet, melynek elkértem a receptjét, hogy én is elkészítsem egészséges alapanyagokból. Szerintem nincs olyan receptet, amit nem lehetne megreformálni. Nos, most ezzel is ez történt. A gyerekeknek az én verzióm is ízlett, úgyhogy ennél nem kell jobb bizonyíték. Hozzávalók: 35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt (egy kissé átszitálhatjuk, a fennmaradt korpát pedig müzlibe vagy más ételbe felhasználhatjuk)20 dkg bio vaj12 dkg méz vagy kókuszvirágcukor megdarálva1 házi tojás1 kávéskanál vaníliapor1/­­2 csomag sütőporcsipet só70%-os étcsoki2-3 csepp narancsolaj Elkészítése: A vajat, a tojást és a cukrot keverjük ki habosra.Adjuk hozzá az átszitált lisztet, a vaníliaport, sütőport és a csipet sót.Gyúrjunk belőle egy jó, nyújtható állagú tésztát.Tegyük be a hűtőbe úgy 1 órára.Nyújtsuk ki úgy 2 mm vastagra és szaggassuk ki. Amennyiben lekvárral szeretnénk megtölteni, akkor karikára szaggassuk, és minden második közepébe is tegyünk egy kis lyukat.Előmelegített sütőben süssük ki  kb. 10 perc alatt, 180 fokon.Csorgassuk meg a narancsos csokimázzal. Ehhez a 70%-os étcsokit vízgőz felett megolvasztottam, és cseppentettem bele 2-3 csepp narancsolajat.

A vegák is böjtölnek?

2015. február 27. Zöld múzsa 

A vegák is böjtölnek?"- A vegák is böjtölnek? " -ezt kérdezték tőlem a suliban...    Naná. Azzal, hogy nálam a hús nem játszik az élelmezésben, ettől még számos gyenge pontja van táplálkozásomnak. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk :-) Aztán vannak alkati vonzódások ételféleségekhez, a jutalomfalatokról már ne is beszéljünk. A szürkeség ellenszerét is sokszor egy-egy plusz fogásban találom meg - szeretek enni. Még valaki magára ismert az előző mondatokban? Hála Isten, akkor nem vagyok egyedül. A csokoládét már meg sem merem említeni. Múltkor a neten szörfölve volt egy aha élményem:  a csokoládé csábításának való ellenállás teljességgel felesleges és energiát pazarló művelet.  Ilyen bölcseleteket már én is tudnék írni :-) Annyit sikerült csiszolnom a gombóc-artúros magatartásomon, már csak a fekete és lehetőségeimhez mérten a legjobb minőségűt fogyasztom. Titkos nasim receptjét is megosztom veletek ( ha nincs otthon táblacsoki,  ezzel szoktam hirtelen támadt csokoládévágyam enyhítem  ): -Végy egy kis csészét ( de tényleg kicsi legyen! ), tegyél bele két teáskanál kakaóport ( minőség, minőség, minőség!!! ), egy teáskanál mézet csurgass rá és egy kis cocomast ( kókusztejszín ), majd keverd ki simára. Nyami! Folyékony bounty!    Mindenkinek van miről lemondani. A természet körforgásában, a tavaszi testi-lelki megújulás hívó szava fel kéne szakadjon mindenkiből, csak úgy ösztönösen, spontán. Aztán, hogy ki miről mond le ebben a negyven napban vallásos hovatartozásától függetlenül? Csakis a magam válaszát tudom tolmácsolni. Én ebben az időszakban a szénhidrátok mennyiségére és milyenségére ügyelek jobban, mert az elmúlt téli hónapok bevitele sokkolta a szervezetem. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy több ponton változás történt a napi rutinban, ami az életvitelemet és az eddig  szépen beállított étkezési szokásaimat feldúlta. Amíg igyekeztem egy új ritmusra találni, addig kompromisszumokat kellett kössek és időnként gyalázatos minőségű étel szalad le a torkomon, mert egyszerűen nem volt másra lehetőségem térben és időben - oszt éhes voltam, na! Azóta már látszik az alagút vége! :-)     A családunkban hagyomány ( három fiúgyermekem igényei hívták elő ), ha péntek, akkor pizzanap. Nos nem a bolti fagyós dobozolt változat, hanem a kézzel begyúrt élesztős-tésztás, ami egy szimpla kenyértészta bazsalikommal, oreganoval és némi őrölt köménnyel fűszerezve. A paradicsom szószt is magam készítem hozzá sok fokhagymával, így szeretik a fiúk. Nagyböjt idején nem éppen megfelelő fogás ez számomra, a kölkök meg hallani sem akarnak böjtről, megleptem őket egy szénhidrátszegény változattal, aminek a "tésztája" karfiollal van dúsítva.     Maga a pizza alap karfiol-zabpehelyliszt-tojás keverék fűszerezve. Feltétje bármi lehet, amit amúgy a kedvenc pizzánkra tennénk. Gluténmentes változata, ha a zabpehelyliszt helyett reszelt mozzarella sajtot teszünk bele, paleósok pedig mandulalisztet keverhetnek hozzá. Vegán változatban a tojásokat pótolhatják őrölt lenmag és víz elegyével. Mivel nem vagyok egyik irányzat elkötelezettje sem, így kedvemre válogathatok a hagyományos pizza alternatívái  közül :-) Ti is próbáljátok ki valamelyiket!    Öntet ötlet: egy tölcséres turmixba öntsünk egy deci extra szűz olívaolajat, majd adjunk hozzá frissen csavart citromot, sót, borsot ízlsé szerint és egy marék bazsalikomot. Ugye milyen jó, ha van az ablakban fűszerkertünk? A kész pizzát ezzel öntsük nyakon és szórjuk meg friss rukkolával ( nem fogjátok elhinni, de a kertből hoztam be ). Karfiol alapú pizza ( 4 fő részére ): -        2 bögre aprított karfiol ( kb. 50 dkg ) -       1 bögre zabpehelyliszt ( mandulaliszt vagy  mozarella sajt is lehet ) -       2 tojás ( tojáspótlás vegánoknak 2 ek. őrölt lenmag 6 ek. forró vízzel elkeverve ) -       1 tk. bazsalikom -       1 tk. oregano -       só, frissen őrölt bors ízlés szerint -----------------------------------------------------------------------------------------------------------       A karfiolt aprítógépben daráljuk össze morzsásra.       A lisztet keverjük össze a karfiollal valamint a fűszerekkel és a tojással.       A masszát pihentessük fél órát a hűtőben.       Formázzunk  tetszőleges formájú korongokat vagy a masszát egybefüggően nyomkodjuk bele a sütőpapírral bélelt  tepsibe ujjnyi vastagságban.       175 fokon süssük meg annyira, hogy kicsit barna legyen a teteje. -        Kenjük meg pizza szósszal és tegyünk rá tetszőleges feltétet, majd süssük készre. Póréhagyma, kápia paprika, kukorica és  mozzarella volt a rávaló.

Gesztenyés puding pirított mogyoróval

2015. február 16. Éltető ételek 

Gesztenyés puding pirított mogyoróvalTudjátok mi a különbség a puding és a kása között? Nos, ha az egészséges alapanyagokból van, és nem pl. keményítőből, akkor SEMMI. Egy icipici különbség azért mégis lehet. A kását többnyire pehelyből készítjük, míg a pudingot lisztből vagy darából. A puding így készülhet köleslisztből, zabpehely darából, vagy éppen rizsdarából/­­lisztből. Nos, ez a recept is barnarizsből készült. Van egy pelyhesítőm, mellyel a rizst a keménysége miatt pelyhesíteni ugyan nem lehet, de jó darát tud készíteni. Hozzávalók: - 5 dl növényi tej-víz keveréke - 10-12 dkg barnarizs - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 6 dkg natúr darált gesztenye (A Sparban lehet venni cukrozatlan, natur, főtt, darált gesztenyét) - 4-5 csepp narancsolaj - ízlés szerint kókuszvirágcukor - maréknyi mogyoró - fél tábla 70%-os étcsoki Elkészítése: - A folyadékot felteszem főni, csipet sót, fahéjat és a vaníliát is beleszórom. - Hozzáöntöm a rizsdarát. Úgy 15 perc alatt készre főzöm. - Leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a gesztenyét és a narancsolajat. Édesítem, majd hagyom kihűlni. - Mielőtt tálba kiszedem, beleteszem a pici darabokra vágott csokit. - A mogyorót késsel feldarabolom, majd száraz serpenyőben egy picit megpirítom. - Tálaláskor friss gyümölccsel, pl. málnával, eperrel díszítem.BABAKONYHA TIPP: A gesztenye a babák első ételei között lehet. Mielőtt a csokit és a narancsolajat hozzáadjuk, szedjünk ki a babánknak belőle.

Nyers vegán narancsos datolya golyók

2015. január 10. Zizi kalandjai 

Nyers vegán narancsos datolya golyók Hamm bekaplak snack falatok babáknak, anyáknak, apáknak, nagymamának, nagybácsinak… szóval az egész családnak, minden korosztálynak… ahogy a társasjátékokra ráírják például, hogy 4-99 éves korig. Mintha 101 évesen nem lehetne társasozni? Nálunk olyan nagy sikert arattak ezek a golyók, hogy pár napon belül újabb adag készült belőle. Mindenki csak úgy lopkodja a konyhapultról, Ádi pedig sajátos nyomokat hagy a fogyasztásában. Ő mindegyik golyóba beleharap egy kicsit, de soha nem eszik meg egy teljes golyót. Legnagyobb mennyiségben diót és mandulát tartalmaz, de ezt kamránk tartalma szerint lecserélhetjük mogyoróra, kesudióra, brazil dióra, stb. A golyó összetapadást és édességét az aszalt datolya és a frissen facsart narancslé biztosítja. Extraként került bele szintén kamrai maradékból: kendermagpor, kakaóbabtöret (köszönet érte Krisztinek, aki Vietnámból hozta) és narancsolaj. A kendermagpor pluszt ad a golyóknak, helyettesíthető bármilyen más szuper élelmiszerrel, de el is hagyható. A kakaóbabtöret azért került bele, mert már fel kellett használnom szavatossági idő miatt; finom csokoládé ízt ad a golyóknak, de ez is elhagyható vagy helyettesíthető kakaó- vagy karobporral. Tudom, hogy ezek drágább alapanyagok, de az egészségünk érdekében néha megéri ilyen édességet fogyasztanunk csokoládé, cukorka vagy túró rudi helyett. Nyugodt szívvel adhatunk belőle a babánknak is (18 hónapos kortól ajánlható, ha nincsen allergia az összetevők egyikére sem!). A dió kiváló fehérje forrás (lásd diósült), magas a B- és E-vitamin tartalma és jelentős a vas, a kálium, a foszfor és a réz tartalma is. Érdemes vegetáriánusoknak, vegánoknak, de persze húsevőknek is minél többet fogyasztani belőle. Szerencsénk van, az egyik nagypapa kertjében van egy óriási diófa, ő lát el bennünket egész évben dióval. A mandula a dióhoz hasonlóan jó fehérjeforrás, és kiváló B1-, B2- és B6- és E-vitamin forrás. Nyomelemei közül a vas, mangán, cink kiemelendő, ásványi anyagai közül sok benne a magnézium, a kálcium és a kálium. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kálciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Nyers vegán narancsos datolya golyók Hozzávalók kb. 20-25 db-hoz: – 1 bögre dió – 1 bögre mandula – 18-20 szem aszalt datolya (mérettől függ és attól, hogy mennyire szeretnénk édesre) – 1 db narancs reszelt héja és 1/­­2 narancs kifacsart leve – 2-3 csepp narancsolaj (opcionális) – 2 evőkanál kakaóbabtöret (opcionális) – 2 evőkanál kendermagpor – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük robotgépbe a diót és a mandulát és daráljuk por állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen 10-12 napig eláll. ***** A tányérkákat saját magam készítettem Apacuka Kerámia Workshopon.

Újévi gyümölcskenyér és egy kis téli hangulat

2015. január 4. BioVilág 

Újévi gyümölcskenyér és egy kis téli hangulatAmikor azon gondolkoztam mit kellene sütnöm, és a gyümölcskenyér ötlött a fejembe, eszembe jutott a gyerekkorom is ezzel a gondolattal. Anyukám, amikor kivette a sütőből a meleg süteményt, és én ott ültem a konyhában, őt lesve. Nem emlékszem, hogy olyan gyakran készítette volna, de mégis úgy megmaradt az emlékezetemben. A recept persze nem így szólt, de az élmény hasonló volt. Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 3 dl növényi tej 100-125 gr növényi margarin 1 csomag foszfátmentes sütőpor 4 ek. nyírfacukor fűszerek: fahéj, őrölt szegfűszeg, őrölt ánizs, reszelt gyömbér egy fél citrom és fél narancs kifacsart leve aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt alma, körte, sárgabarack, szilva, ami van otthon) dió,étcsokoládé 1. A lisztet, cukrot, fűszereket elkeverjük a sütőporral. 2. A margarint megolvasztjuk a növényi tejjel és hozzáöntjük a lisztes keverékhez. Lassan összekeverjük, majd hozzáadjuk a citrom és narancs levét is. Tovább kevergetjük. Muffin tészta sűrűségűnek kell lennie. Nekem adnom kellett hozzá még egy kevés vizet is, hogy a megfelelő állagot érjem el. 3. Végül lassan a tésztába forgatjuk a felkockázott aszalt gyümölcsöket, diót és csokoládét. 4. Az így kapott masszát egy tetszőleges,margarinnal kikent formába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt készre sütjük. Szúrópróbával ellenőrízzük a tésztát.  Ani Tisztán, tudatosan!

Alpro ajándékcsomag

2014. december 25. Mindennapi ételeink 

Alpro ajándékcsomag Még karácsony előtt egy hatalmas ajándékcsomagot kaptunk az Alpro-tól. Nagyon szeretjük a termékeiket, Fanni is nagy fogyasztó. A kedvencünk a vaníliás szójatej. Teljesen a madártejre emlékeztet, egyedülállóan finom a szójatejek világában :-)Emellett most kóstoltuk először a mandulás-kókusztejet. Elmondatatlanul finom. :-)  Fanni egy héten kétszer vaníliás pudingot uzsonnázik, valamilyen gyümölcs kíséretében. Nagy cuppogásokkal jelzi, hogy nála ez a nyerő, múltkor két doboz elfogyasztása után hagyta abba az evést. :-)  Emellett a csomagban érkezett rizstej és zabtej is, ill. csokoládés puding, amelynek ismerőseink örültek a legjobban.  A mandulatejjel (250 ml-es) és rizstejjel főzöm Fanni reggeli kásáit.  A család apraja-nagyja ihatja-eheti ezeket a finomságokat, és mindenki egészségére válik. :-)  A szilveszteri sütemények is készülhetnek ezekkel a termékekkel, próbáljátok ki.   

Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra

2014. december 19. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!

Bereznay Tamás: Süteményeskönyv

2014. december 17. Zizi kalandjai 

Bereznay Tamás: Süteményeskönyv Tamást évek óta ismerem és fantasztikus, ahogyan dolgozik: főz, oktat a Metro Gasztroakadémián (amelynek egyben a tanácsadója és szakmai vezetője is), szakácskönyveket ír. Elmondása szerint kölyök kora óta imád főzni. Mindig fontosnak tartotta, hogy tudását megossza másokkal, így képzésein az izgalmas újdonságok mellett a napi munkához elengedhetetlenül fontos praktikus tanácsokra is számíthatnak a résztvevők. A Gasztroakadémián volt szerencsém ezt személyesen is megtapasztalni, sőt miattam készítettünk vegetáriánus fogásokat is a tanfolyamon. A Boook Kiadó gondozásában jelent meg a Süteményeskönyv második bővített kiadása, amely 73 receptet tartalmaz, mindegyikhez különálló kép tartozik. Gyönyörűek az ételfotók (Körmendi Imre), a styling (Kapolka Ágnes) és az életképek (Sárosi Zoltán) is. Nem tudom, hogy hol készültek az életképek - egy káli medencés rusztikus házat tudok elképzelni gyönyörű konyhával -, de igazi otthoni, laza sütögetős hangulatot árasztanak. A képek láttán az az érzésünk támad, - attól függően, hogy rutinos vagy kezdő konyhatündérek vagyunk-e -, hogy irány a konyha, gyúrjunk tésztát, készítsünk sütit és csurgassunk olvasztott csokoládét a tetejére. A könyv 10 fejezetből áll: gyümölcs, vanília, magvak, citrusok, lekvár, túró, mák, méz, csokoládé és gesztenye. Vannak benne könnyen elkészíthető, egyszerű édességek, klasszikusok, Tamás saját családi receptjei, valamint vannak olyanok is, amelyek komolyabb tudást vagy esetleg több időt igényelnek. A receptek jól szerkesztettek, könnyű követni őket és érthetőek. Nekem nagyon tetszik a szilvás lepény, a körte carpaccio és a jól ismert bögrés mákos süti. A könyvbemutató pár hete volt a Metro Gasztroakadémián, ahol a jelenlévők Tamás segítségével készíthették el a túrógombócot, amelyhez néhány titkot is elárult: nem kell a túrógombóchoz sót, vagy cukrot adni; vagy, hogy a gombócok megformázásánál praktikus fagylaltos kanalat használni ezenkívül különlegessé tehetjük a gombócot úgy, hogy a zsemlemorzsába darált diót keverünk. Tamás szerint a legfontosabb a bátorság, és jó kedv, ha a konyhában vagyunk, mert “…sütni jó, süteményt enni pedig nem bűn.“. Bereznay Tamás túrógombóc receptje Hozzávalók: - 1 kg túró - 2 evőkanál búzadara - 2 evőkanál liszt - 4 evőkanál olaj - 1 db tojás - 2 evőkanál zsemlemorzsa - a forgatáshoz: 100 g zsemlemorzsa , 40 g vaj A túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, majd a lisztet, az olajat, a tojást és végül a zsemlemorzsát (nagyon fontos, hogy a sorrendet tartsuk be!). Hűtőben fél órát pihentetjük, majd vizes kézzel egyforma gombócokat formázunk belőle. Forrásban lévő vízbe dobjuk őket, és miután feljöttek a víz tetejére, még egy percig főzzük a gombócokat. Serpenyőben megolvasztjuk a vajat, a zsemlemorzsát ropogós aranybarnára pirítjuk benne. Ebben forgatjuk meg még forrón a kifőtt gombócokat. Tálaláskor ne felejtsünk el porcukorral és reszelt citromhéjjal elkevert tejfölt adni hozzá. ***** A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.

Narancsos marcipános szaloncukor

2014. december 6. Éltető ételek 

Narancsos marcipános szaloncukorA szaloncukor igazi hungarikum. Boltban már nem szoktam vásárolni, magunknak készítem el ezeket a csemegéket. Csomagolhatjuk akár színes selyempapírba, de egyszerűen a fa alá is tehetjük. 3 finom szaloncukor receptet már olvashattok az oldalamon. Hozzávalók:  - 20 dkg áztatott/­­héjazott/­­szárított mandula  - 20-30 szem sárgabarackmag (én összegyűjtöttem nyáron a sárgarbarack magját) vagy 1/­­2 kávéskanál sárgabarack magolaj - 3 evőkanál kókuszvirágcukor  - 1 evőkanál chiamag - 5-6 csepp narancsolaj  - 1 evőkanál kókuszolaj  - késhegynyi vaníliapor - Narancs frissen préselt leve  - Bevonat: nyers csokoládé Elkészítése:  - A mandulát száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg, majd daráljuk le.  - Keverjük el az egyenként megdarált kókuszvirágcukorral és a chiamaggal, majd adjuk hozzá a többi alapanyagot is. - Annyi narancslevet öntsünk hozzá, hogy egy jó homogén masszát kapjunk. Tegyük be a hűtőbe minimum 1 órára. Ezalatt az őrölt chiamag kellően megduzzad, és felszívja a narancslevet.  - Nedves kézzel hengereket formázunk, melyeket késsel darabolunk fel a kívánt méretre. Érdemes pár órára az aszalóba vagy a sütőbe tenni, de a radiátoron is tud egy kicsit száradni.  - Mártsuk be nyers csokiba, majd tegyük be a hűtőbe.Mivel friss narancslé van benne, ezért tároljuk hűtőben.

Új termékünk: bio nyers Kakaóvaj

2014. december 4. Répa Konyha 

Új termékünk: bio nyers Kakaóvaj Végre, már a webshopunkban is elérhető aKakaóvaj!  A csokoládé készítés elengedhetetlen alapanyaga. Kiváló, nyers minőségű kakaóvaj, élmény vele a munka! 42 fok fölé nem hevítették a feldolgozás során, így minden pozitív tulajdonságát megőrizte. Ez a kakaóvaj Criollo fajtából származik, mely a legritkább és legízletesebb kakaóbab. Tőlünk 250g-s kiszerelésben rendelheted meg. De igény esetén nagyobb kiszerelésben is kérheted. Származási helye: Peru 3560 Ft/­­250g A Sületlenségek bonbonok és csokoládék, illetve a Fibonacci csokoládék is ezzel a kakaóvajjal készülnek!

Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!

2014. december 2. Éltető ételek 

Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!Évekkel ezelőtt, a korábbi munkahelyemen karácsonyra mindig kaptunk egy doboz szaloncukrot. Mire eljött a karácsony, már nem volt belőle, mindet felfaltam. Nos, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, már évek óta nem veszek a boltban szaloncukrot.  Viszont kíváncsiságból mindig megfordítom az üzletekben a szaloncukros dobozokat, zacskókat, és elolvasom az összetevőket. Elmondhatom, hogy évek óta nincs változás. Mindig ugyanazokat a  "szemét" szaloncukrokat árulják. Igen, valóban így gondolom, ugyanis ezek táplálkozástudományi szempontból semmi értékeset nem tartalmaznak a szervezetünk számára. Sőt... Ha folytatod az olvasást, akkor elárulom, hogy miért is gondolom ezt így. Először is utánanéztem, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is ír a szaloncukorról. "A szaloncukor a karácsonyi ünnepkörhöz kötött, hagyományos termék, amely meghatározott szemnagyságú, két végén rojtozott selyempapírba és színes alufóliába vagy fóliába/­­fémgőzölt fóliába, pillangós zárással, szemenként csomagolt édesipari készítmény. A kiszáradás megakadályozására és az élvezeti érték növelésére a szemeket védőbevonattal (kandiszréteg vagy csokoládé-, illetve egyéb bevonat) látják el. " Hát eddig nem  tudtuk meg, hogy mi is az előírás a szaloncukor összetevőit figyelembe véve. Nos, nem is tudjuk meg. Legalábbis ebben az irányelvben nincs meghatározva. Nézzük tovább: "Szaloncukorfajták Kandírozott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza cukorkristály réteggel (kandisz) van bevonva.Mártott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza ét-, tej- vagy fehércsokoládéval, illetve kakaós, kakaós tej vagy fehér bevonómasszával van bevonva. A bevonat aránya legalább 20%.Töltött (formázott) szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek külső része ét-, tej- fehércsokoládé-vagy bevonómassza. A burok aránya a termék összes tömegének legalább 25%-a.Fondanszaloncukor (konzum szaloncukor): olyan szaloncukor, amelynek korpusza fondanból készül, ízesítőanyagokkal ízesített, kandírozott vagy csokoládéval, illetve egyéb anyaggal van bevonva. Dúsított fondanszaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza olajosmagvak, gyümölcsök, puffasztott gabonafélék stb. felhasználásával készül. A dúsítóanyagok mennyisége legalább 5% (m/­­m).Zselés szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza zselé, illetve gyümölcszselé.Marcipán-szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza mandulamarcipán, mogyorómarcipán, diómarcipán, kókuszmarcipán vagy vegyes marcipán. Vajkaramellás szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza vajkaramella." Kíváncsiságból tovább keresgéltem, hogy mit is ír az egyes cukorfajtákról: "Zselécukorka: A zselécukorkák kocsonyás, könnyen deformálható szerkezetű kolloid rendszerek, amelyeket cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup, különféle zselésítőanyagok és jellegkialakító adalékanyagok (ízesítő, színező) felhasználásával öntéssel formáznak és a felületüket védőbevonattal (kristálycukor, csokoládé, bevonómassza stb.) látják el.  A megnevezés tartalmazza a ,,zselé vagy a 2,5% gyümölcs szárazanyagot tartalmazó termék esetén a,,gyümölcszselé szavakat, valamint az ízesítésre való utalást. " Akkor most nézzük meg konkrétan egy híres cukorgyár zselés szaloncukorjának összetevőjét: Málna ízű sziruppal töltött, citrom ízű zselé, kakaós étbevonó masszával mártva: cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor(10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák ( citrom, málna), színezék (E120) TI EZT MEG AKARJÁTOK ENNI??? Vagy ezt adjátok a gyerekeiteknek?? Semmi természetes NINCS benne! Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni, inkább mutatok 3 olyan szaloncukor receptet, amit te magad is elkészíthetsz, és még hozzáadott cukrot SEM tartalmaz.  Nem, mintha baj lenne a cukorral, ha az természetes. Nyugodtan használhatsz termelői mézet, kókuszvirágcukrot vagy akár nyers nádcukrot is. NYERS, EGÉSZSÉGES és TÁPLÁLÓ.  1. Narancsos brownie szaloncukor Hát ilyen finomat... nemhiába, a brownie mindig finom. Ez a tészta sok nyers süteményem alapja is, de most csak úgy natúr, szaloncukor készült belőle. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg áztatott, szárított mandula - 20 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - 4-5 csepp narancsolaj - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - csipet só Elkészítése: A diót és a kis darabokra vágott datolyát tegyük egy késes konyhai gépbe, és morzsásra vágjuk. Ezután adjuk hozzá a kakaóport és a mandulát, és csak pár pulzálással daráljuk össze, hogy a mandula kissé nagyobb darabokba maradjon.Cseppentsük bele a narancsolajat, és gyúrjuk össze. Egyesével formáztam belőle szaloncukor formát.Mártsuk be nyers, narancsos csokiba.2. Fahéjas aszaltszilva zselés szaloncukor Hozzávalók: - 10 dkg aszalt szilva (legjobb a házi-, kén-dioxid- és cukormentes) - 10 dkg cukrozatlan aszalt datolya - 1/­­2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor Elkészítése: Először is vágjuk fel az aszalványokat kis darabokra. Éppen csak egy kicsi vizet öntsünk rá, és 1-2 órát hagyjuk puhulni.A felesleges vizet öntsük le róla, és ezután minden mehet a botmixerbe vagy a késes darabolóba. Nem muszáj, hogy teljesen krémes legyen.Ha formázható, akkor készíthetjük is a szaloncukrot. Ha egy kissé lágy lett a massza, akkor terítsük ki úgy 1 cm vastagon és tegyük be az aszalóba, vagy a sütőbe, vagy akár a radiátorra.Ezt szintén mártsuk be nyers csokiba. Én azért tettem hozzá datolyát, mert nekem házi aszalt szilvám van, és egy kissé savanykás. A datolya kellően megédesítette. 3. Zserbó szaloncukor Ennek itt találod a receptjét. A NYERS CSOKI receptjét itt találod. Jó étvágyat!

Egészséges csoki házilag

2014. november 29. Éltető ételek 

Egészséges csoki házilagIsmeritek Gombóc Artúr történetét? Nos, a gyerekeim hasonlóan éreznek a csokoládé iránt: A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.  Viszont, ha nem akarunk úgy járni, mint ez a kedves kis madár, akkor készítsünk egészséges és nyers csokoládét. Ez kerülhet édességek tetejére, vagy akár önmagában bon-bon is készíthető belőle. Dúsíthatjuk kedvenc aszalványunkkal vagy bármilyen olajos maggal. Mindenképp próbáljátok ki a mogyorós csokit, amibe összetört, pirított mogyoró kerül. Amennnyiben superfoodokat teszünk bele, remek immunerősítő, élénkítő vagy akár hormonharmonizáló édességünk lesz. Tejcsokis hatás elérése érdekében tegyünk bele finomra őrölt kesudiót. Hozzávalók:  - 10 dkg kakaóvaj - 3-5 dkg cukrozatlan kakaópor  - 2-3 evőkanál juharszirup - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor Elkészítése:  Vízgőz fölött olvasszuk föl a kakaóvajat, majd adjuk hozzá a kakaóport és az édesítőt.Alaposan keverjük össze egy habverővel, majd ezt a csokit bevonóként használhatjuk édességekhez. Amennyiben csoki bon-bont szeretnénk készíteni, akkor öntsük a masszát szilikon formákba. Tegyük a fagyasztóba, majd amikor elkezd keményedni, díszítsük ízlésünk szerint aszalványokkal vagy magokkal.Ha superfoodot teszünk bele, akkor azt még dermedés előtt keverjük el a csokival. Hormonharmonizálásra kitűnő a maca, élénkítésére a guarana.Fogyasztásig tartsuk a hűtőben.

Diós-banános muffin

2014. november 15. BioBrigi 

Diós-banános muffinRégebben többször készítettem, aztán valahogy elmaradt. Talán az is az oka, hogy a hugom nagy muffin készítő, valódi, tejes-tojásos-cukros-csokoládés csodákat gyárt, pillanatok alatt elfogy, ha a nagy vajlingot telesüti is. :) A héten viszont ott árválkodott néhány érettebb banán a konyhaszekrényen, és eszembe jutott egy finom hasznosítása. Kicsit egyszerűsítettem rajta. Frissen még a férj is betolt sokat, bár hazaérkezésekor a külsejét megszólva nagy esélye volt rá, hogy nem kap belőle... Hozzávalók: 15 dkg tk tönkölyliszt 15 dkg zabliszt 3 db banán 1 db alma 1 nagy marék dió 1 dl olivaolaj 1 dl növényi tej 15-20  csepp sztívia 1 csipet vaníliapor 1 csipet őrölt szegfűszeg 1 ek lenmag 1 cs sütőpor (foszfátmentes) A száraz hozzávalókat összekeverjük, a diót apró darabokra törjük, és beleszórjuk. Az almát lereszeljük nagy lyukú reszelőn, a banánt egy tányérban összetörjük. A sütőt bemelegítjük. Előkészítjük a muffin-papírokat, vagy a muffin-sütő formát. A lisztekhez keverjük a gyümölcsöket, majd a folyadékokat is. Egyenletesen elkeverjük, és a kapott tésztát azonnal a muffin-formákba töltjük. 180-200 C-on 20-25 perc alatt megsütjük. Ha este sült ki, jól eldugjuk, különben reggelre nem marad. :)

100. recept: Szexi csokoládé

2014. november 14. Kertkonyha 

100. recept: Szexi csokoládéJubileumot ülünk ma: 5 hónapos a blog, és ez kereken a 100. recept rajta. (na, jó, nem teljesen véletlenül jött így ki!) :) Ebből a különleges alkalomból egy igazán különleges finomsággal leplek meg titeket: Szexi csokoládé! A név kicsit csal, mert ebben a bonbonban igazából kevés a csoki. Viszont szexinek nagyon szexi, és a marcipán - kávé - aszalt szilva kombóval szerintem bárkit le lehet venni a lábáról. Ha ezt azért nem is, de egy másik sikerélményt mindenképp garantálok: a fantasztikus díszítés meglepően egyszerű lesz. :) Hozzávalók 9-10 bonbonhoz: - 120 g marcipán - 75 g zabpehely - 15 g nádcukor - 15 g kókuszolaj - egy erős espresso kávé - 5 szem aszalt szilva - 1-2 kocka étcsokoládé - 2 teáskanál (mandula)tej   - A zabpelyhet aprítógépben daráljuk apróra, adjuk hozzá cukrot, a kókuszolajat, és annyi feketekávét, hogy jól formázható masszát kapjunk. - Gyúrjunk 2-3 cm átmérőjű golyókat, lapítsuk ki, tegyünk bele fél aszalt szilvákat, majd gyúrjuk össze ismét. - A marcipánt kicsit gyúrjuk át, hogy átmelegedjen, így már könnyebb lesz kinyújtani fél cm vastagra. Egy körülbelül hat cm átmérőjű szaggatóval szakítsunk belőle korongokat, ezeket egyenként kézzel nyomkodjuk tovább, majd bugyoláljuk be vele a bonbonokat. - És most jön a dolog fénypontja: a díszítés. A csokoládét tegyük egy pohárba, és állítsuk forró vízbe. Amikor felolvadt, keverjük bele a tejet. Egy átlátszó műanyag zacskó tenyérnyi sarkát vágjuk le, kanalazzunk bele a csokiból, és szorítsuk a csücsökbe. Amikor már feszül, szúrjuk ki a hegyét egy varrótűvel, és engedjük a krémet kiszivárogni. Magától fog szép hurkokat vetni, nekünk csak forgatni kell alatta a bonbont.  Sok sikert! Elkészítési idő: 30 perc  Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről:   Töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket a Hírlevél feliratkozás mellé!

Forró csoki válogatás hideg napokra

2014. október 22. Zizi kalandjai 

Forró csoki válogatás hideg napokraGondoltam összegyűjtök nektek néhány szuper receptet (a saját blogomról és mások blogjáról), amelyekkel a hosszú hétvégén – főleg, ha hűvös lesz – kényeztethetjük magunkat. Egyetek jókat, pihenjetek sokat és kényeztessétek, melengessétek magatokat forró italokkal! Vegán krémes sűrű forró csoki… eltér a hagyományostól, ugyanis az alapját kesudiótej adja. Datolyával és juharsziruppal van édesítve, csokoládé van beleolvasztva és tényleg sűrű lesz a végeredmény. Recept itt! Sütőtökös latte… mennyei, habos, sütőtökpürével felturbózva! Recept itt! Vegán forró fűszeres kakaó… csipet fahéjjal és cayenne borssal fűszerezve. Recept itt!  Kedvencek más blogokról: - Kókusztejes cukormentes forró csoki Chili és Vanília Zsófitól - Jamie Oliver tuti befutó forró csokoládéja - Vegán fehér forró csoki (másképp) Csokiországból - Vegán földimogyoróvajas forró csokoládé az Oh She Glows blogról - Vegán mentás matcha latte a Healthy Happy Life blogról - Vegán kókuszos mocha a Healthy Happy Life blogról - Meleg fűszeres almás répa ital a Green Kitchen Stories blogról - Forró csoki Fűszer és Lélek Esztertől - Sűrű forró csokoládé Lila Füge Dórától - Forró csoki pálcák karamellizált fehér csokiból Praliné Paradicsom Zsuzsitól - Sűrű forró csokoládé Emiko Davies blogjáról - Vegán levendulás forró csokoládé Nóri Mindenmentes Konyhájából - Forró fehér csoki szerecsendióval Vegasztrománia Annától (+ Forralt bor chilivel, gyömbérrel és grapefruittal)

Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsinta

2014. október 7. Zöld Avocado 

Palacsinta kicsit másként: túrós kakaós zabpalacsintaKi ne szeretné a palacsintát? Főleg a túrósat? Én is egy rajongó vagyok, ha arról van szó, hogy enni kell. Amióta azonban megkóstoltam ezt az egészségesebb verziót, csakis ezt készítem, ha túrós palacsintára fáj a fogunk. Ez a palacsinta Isteni finom! :-) A hagyományos palacsinta is idő igényes, és ez ezzel a reform palcsintával sincs másként. Viszont sokkal kevesebb mennyiséggel is jól lehet lakni, látványos (színeiben hasonlít a túrórudihoz), nem szennyezzük a testünket vele, úgy, mint a hagyományos palacsintákkal, könnyebben emészthető a magas rosttartalmának köszönhetően (zab), és irtó finom! ;-) túrós kakaós zabpalacsinta  A zab, az egyik leghasznosabb tápanyagtartalommal bír a gabonák közül, megfizethető áron van, és lassú felszvódása miatt a zabból készült ételek sokkal hosszabb ideig okoznak jóllakottság érzést, mint az egyéb gabonák pl.: búza. Magyarországon nem éppen elterjedt gabona fajta manapság, de nem volt ez mindíg így. A régebbi korokban előszeretettel fogyasztották pl.: a zabkását, amit a szegények ételének tartottak. Olcsó volt, rengeteg energiát adott, és sokáig laktató, így jól bírták az egész napos fizikai munkát is vele a földeken, vagy akár a harc téren. A zab magas fehérjetartalommal, gyomorbarát gyulladásgátló anyagokkal, magas B és E vitaminnal bír. Gazdag vas, kálium, kálcium, magnézium és foszfor forrás. Rendszeres fogyasztása igen jó hatással van az egészségünk megőrzésére, mivel javíthatja az emésztést, a csontok illetve az erek általános állapotát. Itt Írországban, és talán már más országban is újra előtérbe kerül ez az értékes gabona, és újra egyre többen fogyasztják jótékony hatásai miatt. Mi is köztük vagyunk! :-)   Hozzávalók: (kb.2 főnek)  A tésztához: - 150 g teljes kiőrlésű, nagy szemű zabpehely - 1 dl növényi tej (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz) - 3,5 dl víz - 20 g keserű, sovány kakaópor, vagy karob por  - 2 ek Agave szirup (vagy Xilit, vagy Demerara cukor) - csipet Himalája só - késhegynyi szódabikarbóna A túrókrémhez: - 250 g sovány túró  - 1/­­2 citrom leve - 1/­­2 citrom reszelt héja (lehetőleg vegyszermentes) - tetszőleges édesítőszer ízlés szerinti mennyisége - vanília kikapart magja (vagy Vanília extract, kivonat)  - 1/­­2 dl növényi tej  (mandula, vagy mogyoró, vagy kókusz)                  Elkészítés: A tészta hozzávalóit keverjük össze, majd hagyjuk állni, hogy a zabpehely kellően átázhasson. Ez minimum 30 perc, de ha úgy tetszik, egy éjszakára is beáztathatjuk (ez esetben tegyük hűtőbe). Mindezek után kézi mixerrel vagy turmixgéppel pépesítjük. Felforrósított teflon serpenyőben sütjük. A sikeres sütés titka, hogy egy kissé előcsalogassuk magunkból a tűzhely DJ-t, és bőszen csavargassuk a gombokat. A serpenyő legyen tűzforró, amikor beleöntjük a tésztát, és szétterítjük. Azonban a zabpalacsinta nem szeret nagy lángon sülni, így amikor folyamatban van a sütés, vegyük alacsonyabbra a hőfokot. Az egyik oldalának 3-4-szer annyi idő kell, mint a másiknak megfordítás után. (Vigyázat, amíg nem sül meg az egyik oldala, nehezen forgatható, könnyen törik,ha ezt észleljük, legyünk türelemmel, várjunk még egy keveset!) Végül tányérra csúsztatjuk. (Ha hibátlan a teflonbevonat a serpenyőn, nem szükséges zsiradékot használni, Ha mégis, akkor használj kókuszzsírt!) A túrókrém elkészítéséhez a hozzávalókat keverjük össze, és hűtsük le. És ezzel a krém el is készült. :-) (Én kézi botmixerrel ezt is krémes állagúvá varázsoltam.) Az elkészült és kihűlt palacsintákat többféle formában tálalhatjuk. Az eredeti recept szerint kenjük meg a krémmel a palacsintákat, és göngyöljük fel a hagyományos módon. Így lesz belőle túrórudi palacsinta.  ( http:/­­/­­fittipaldii.blogspot.ie/­­2013/­­10/­­turo-rudi-zabpalacsinta.html) Túrórudi zabpalacsinta a kép erről a webhelyről származik: http:/­­/­­fittipaldii.blogspot.ie/­­2013/­­10/­­turo-rudi-zabpalacsinta.htmlÉn inkább palacsinta tortát készítettem belőle, és egymásra pakoltam a palacsintákat, köztük a krémmel.  túrós kakaós zabpalacsinta torta Előfordult, hogy egy karácsonyi vacsora alkalmával mutatós kis tornyokat építettem belőlük. Na ez tényleg nagyon időigényes, de jól néz ki! :-) Virág formájú linzer szaggatókkal kiszaggattam a készre sült palacsintát. Nagy virág alulra, és egyre kisebb virág rá, majd még kisebb a tetejére. Közé pedig mehet a túrós krém. Karácsonykor egy kicsit a havas fenyőfákra emlékeztetnek a formák...talán... Bár jó képzelő erő kell hozzá! :-D túrós kakaós zabpalacsinta téli hangulató formában Megjegyzés1:  Ha kedvünk úgy tartja, vonjuk be étcsokoládé-krémmel.  10 g zsírszegény kakaópor /­­ karob por,  pár ek. víz (mondjuk 5-6),  tetszőleges édesítőszer,  1 teáskanál kókuszzsír. A fenti összetevők alacsony lángon összeforralandók, sűrűsödésig. Langyosan a palacsintákra kenjük. Dermedésig tartsuk hűtőben.  Megjegyzés2: Az eredeti recept Fittipaldi gasztro blogger oldalról származik.  Megjegyzés3: Ha valaki nagy kókusz rajongó, érdemes lenne kipróbálni kókuszreszelékkel a krémet, és a tejek helyett is konzerves kókusz tejet tenni bele. 

Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz

2014. szeptember 15. Zizi kalandjai 

Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal + Segítsüti 2014. ősz Augusztus elején kaptam az emailt Évától, hogy lenne-e kedvem részt venni az idei őszi Segítsüti jótékony akcióban. Titkon reméltem, hogy egy nap majd kapok egy ilyen felkérő emailt, szóval örömmel mondtam igent a részvételre. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 11. alkalommal a Segítsüti támogatottjai a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyermekek lesznek. Röviden a részletek (hosszabban pedig itt)… 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/­­apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2014. szeptember 15-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2014. szeptember 18-án, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 18-án 16:00-ig. Én erre az őszi eseményre egy vegán kókuszos kuglóffal készültem, amibe csempésztem egy kis kardamomot, majd leöntöttem az egészet vegán csokoládé ganache-sal. Jól hangzik, ugye? És én már tudom is, hogy mennyire finom! Aki megteheti, licitáljon a kuglófomra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a kuglóf személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Vegán kókuszos kuglóf csokoládé ganache-sal Hozzávalók: A kuglófhoz: - 400 g finomliszt, szitálva - 100 g teljeskiörlésű liszt, szitálva - 120 g kókuszvirág cukor + 1 teáskanál (nádcukorral helyettesíthető) - 30 g kókuszreszelék - 30 g puha kókuszzsír - 250 ml kókusztej (kókuszos rizstejjel helyettesíthető) + amennyit a tészta felvesz (kb. 150-200 ml) - 1/­­2 teáskanál kardamom - 1 csomag (7 g) szárított élesztő - csipet só A ganache-hoz: - 20 g kakaópor/­­karobpor, szitálva - 1 evőkanál mandulavaj - 50-60 ml juharszirup - 40 g kókuszzsír - csipet só Egy tálban keverjük össze: liszteket, kókuszreszeléket, kókuszvirág cukrot, sót és kókuszzsírt. Langyosítsuk meg a kókusztejet, adjuk hozzá az élesztőt és 1 teáskanál cukrot, hagyjuk felfutni néhány perc alatt, majd öntsük a lisztes keverékhez. Keverjük össze a tésztát, majd kézzel dagasszuk át és közben adagoljunk hozzá annyi kókusztejet, amennyit a tészta felvesz (ez kb. 150-200 ml lesz a növényi tej fajtájától függően). Az összegyúrt tésztát a tálban hagyva, fedjük le konyharuhával és hagyjuk meleg helyen duplájára kelni (ez kb. 1 óra). A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára és gyúrjuk át. Formázzunk rudat belőle, gyengéden csavarjuk meg és tegyük bele a puha kókuszzsírral kikent kuglóf formába (a végeket szorosan összecsipkedjük). A formában újból pihentetjük 30 percet, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni. A ganache-hoz egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt ganache-sal locsoljuk meg a kihűlt kuglófot.

Heves jeges jégkrémek

2014. július 17. Zizi kalandjai 

Heves jeges jégkrémekIgaz hűlt ma egy kicsit az idő, de reméljük lesznek még nagyon meleg napok, amikor jól jönnek a hűsítő jégkrémek. Összegyűjtöttem nektek a blogon szereplő jégkrémeket, amelyek mind vegánok, vannak köztük cukormentesek is. Igyekszem készíteni újakat is, már van a fejemben néhány recept ötlet! A legkülönlegesebb a csokoládé jégkrém pirított mandulával. A cím alapján nem tűnik különlegesnek, viszont a hozzávalókat megnézve, egyből kiszúrjuk a kakukktojást: avokádó! Micsoda? Igen, az avokádó teszi krémessé ezt a finom csoki jégkrémet! Kihagyhatatlan! Recept itt! A csodaszép rózsaszín jégkrém epres kókuszos belsőt takar. Igaz, friss eper már nem igazán van a piacokon, de málnával és szederrel is kiváló! Recept itt! Banán földimogyoróval keverve? Igen! Ebben az esetben mindkettő krémessé varázsolja a jégkrémet, amelyet kakaóval fűszereztem. Recept itt! Mandulavaj és apró kis piros ribizli golyócskák… kókusztejjel keverve. A ribizlik szétpattannak a szánkban és fanyarságukkal ellensúlyozzák a krémes, édes jégkrémet. Recept itt! Egy nagyon egyszerű gyümölcsös jégkrém sárgabarackból citromfűvel fűszerezve… baba- és gyerekbarát! Recept itt! A végére pedig egy igazi különlegesség: kávés-tonkababos jeges trüffel golyók. Na, nem is én voltam az elkövető, hanem Praliné Paradicsom Zsuzsi, aki tavaly szeptemberben vendégeskedett a blogomon ezzel a finomsággal. Recept itt!

Nutellás barackos muffin

2014. július 9. Éltető ételek 

Nutellás barackos muffinEz a muffin egy ismerősöm receptje alapján készült. Igaz, hogy az körtés volt, és búzaliszttel készült, és csoki sem volt benne. Ez már csak így van. Találok egy receptet, és mire elkészítem, egészen más lesz belőle. De gondolatindítónak kiváló. Az elkészítése során volt egy kis malőr, mert én csokiforgácsot akartam beletenni, amit szépen bele is reszeltem. Csak a forró tejbe! Úgyhogy az szépen elolvadt, így lett belőle a nutella. Na de nem baj, így is finom lett. De legközelebb tényleg csokiforgács kerül bele. Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt - 10 dkg zabliszt - 5 dkg mogyoróliszt - 1 tesákanál szódabikarbóna - 1 kávéskanál fahéj - 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg - 4 dkg pirított, durvára vágott mogyoró - 4 dkg csokoládé forgács - 2 dl növényi tej - 5 dkg olvasztott vaj/­­kókuszolaj - 2 evőkanál méz - 20 dkg sárgabarack kis kockára vágva Ugyen, mint minden muffin készítésénél van száraz és nedves hozzávaló. Ezeket külön összekeverjük, majd egybe is összedolgozzuk. Figyeljünk arra, hogy ne keverjük túl. Előmelegített sütőben, 160-180 fokon 30-40 perc alatt készre sütöm.

Kókuszos-meggyes muffin csokireszelékkel

2014. június 19. Éltető ételek 

Kókuszos-meggyes muffin csokireszelékkelA muffin az egy olyan édesség, ami jöhet bármikor. A nagylányom már önállóan is meg tudja sütni ezeket, csak egy baj van vele... nem szeret elmosogatni utána. Mondtam is neki, csak akkor süthetsz, ha utána nem marad mosatlan. Azért így is neki szokott állni. Hozzávalók: Száraz összetevők: - 25 dkg liszt (zabliszt és teljes kiőrlésű fele-fele arányban) - 2 teáskanál szódabikarbóna - 10 dkg kókuszreszelék - kb. 5 dkg csokireszelék - késhegynyi vanília - csipet só Nedves összetevők: - 12 dkg méz (kókuszvirágcukor) - 12 dkg kókuszolaj/­­vaj - 15 dkg magozott meggy - 2 dl kókuszkrém - 1 evőkanál őrölt arany lenmag 2 evőkanál vízzel elkeverve (a tojást helyettesíti) Elkészítés: - A száraz hozzávalókat keverjük össze, majd külön a nedveset is. Laza mozdulatokkal dolgozzuk össze a kettőt.  - A kókuszkrém dobozában van két kis csomag kókuszkrém. Az egyikre van szükség. Tegyük egy pohárba, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy 2 dl legyen belőle. - A sütőt melegítsük elő 190 fokra, majd a 12 db-os muffin formába osszuk szét a masszát. Jó tele lesz, de nem baj. - Süssük kb. 25 percig. Fogyasztás előtt hagyjuk teljesen kihűlni, mert egy kicsit porhanyós még melegen. De nagyon finom ám!!Jó étvágyat!

Rebarbarás-csokis muffin

2014. május 28. Lét-tudatos konyha 

Rebarbarás-csokis muffin Hozzávalók: - 30 dkg finomliszt -  20 dkg tönkölybúzaliszt - 10 dkg kukoricaliszt - 15 dkg nádcukor -   2 evőkanál kakaópor -  3 evőkanál kókuszolaj - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1 csipet só - 1 csipet aszkorbinsav - 5-6 dl víz - 4 rebarbara levélnyél - 2 evőkanál dió vagy mogyoró - 10 dkg apróra vágott csokoládé Elkészítése: A rebarbarát meghámozzuk és karikákra vágjuk. A diót vagy mogyorót apróra vágjuk, és szárazon megpirítjuk. A liszteket összekeverjük a kakaóporral, a sóval, a szódabikarbónával, az aszkorbinsavval. A cukrot a vízben feloldjuk, a lisztkeverékhez adjuk, és az egészet csomómentesre keverjük. Végül beledolgozzuk a kókuszolajat, a rebarbarát és a diót vagy mogyorót. A masszát muffinformákba adagoljuk úgy, hogy a mélyedéseket 2/­­3 részükig töltjük meg. Minden mélyedésbe teszünk néhány csokoládédarabot. 180 °C-on nagyjából 40 percig, sütjük. (Tűpróba)

Az első születésnapi torta

2014. május 1. Zizi kalandjai 

Az első születésnapi torta Mérföldkő! Amikor egy évvel ezelőtt az első hetekben a szoptatás nehézségeivel küzdöttünk, akkor nagyon távolinak tűnt az első születésnap. Aztán pikk-pakk, álmodtunk egyet és felébredtünk Ádi első születésnapján. Ilyen gyorsan eltelt az első év! Természetesen voltak nehezebb napok és könnyebbek, néha könnyekkel, de többnyire sok-sok mosollyal, kacagással, hahotázással. Utaztunk együtt hármasban sokat – egyelőre Magyarországon -, az esetek többségében vonattal, szóval Ádi kiérdemelhetné a legifjabb, legtöbbet vonatozó kisbaba címet a MÁV-tól. Sok-sok újdonságot tanulunk mindannyian, Ádi is az életről, meg mi a szülői lét minden velejárójáról (aggódás, féltés, boldogság, büszkeség, stb.). A mai napunk csodálatosan telt. Énekeltünk, majd jött néhány apró ajándék. Aztán I. megetette Ádit egy kis kásával és gyümölccsel, amíg én elkészítettem ezt a vegán palacsintatortát. Amibe nem került természetesen cukor és egyéb más mesterséges édesítőszer. A palacsinták puhák és a banántól édesek, a “csokoládé” krém vagy nevezhetjük pudingnak, pedig egyenesen mennyei. Néhány nappal ezelőtt már elkészítettem és teszteltem Ádin. Ezt a csoki pudingot adtam neki uzsonnára. Hát, a vége az lett, hogy anya és fia együtt nyalták ki a tálat, amiben a krém elkészült. Szóval most nagyobb adagot készítettem, így maradt holnap reggelire is, csak úgy magában vagy kásával tálalva. A csokoládé azért került idézőjelbe, mert nem kakaóval készült, hanem annak “alternatív helyettesítőjével”, karobbal. Tudom, tudom, sokan nem szeretik az ízét, mert már hozzászoktunk a kakaóhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyot csalódtam a karobban. Szuper finom lett a vele készült krém, és ha  a babát ehhez szoktatjuk, akkor nem fog fanyalogni, hogy milyen íze van. Aki még nem próbálta, annak üzenem, hogy nem kell megijedni, nincs borzasztó íze, csak más, mint a kakaóé. És, hogy miért érdemes fogyasztani? “A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. A sötétbarna színű és kissé édeskés ízű karobport a fa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő. A karobpor a kakaóval ellentétben nem tartalmaz teobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karob emellett glutén- és laktózmentes, nem tartalmaz koleszterint és nátriumszegény. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, lisztérzékenyek, tejcukorra és kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők, valamint köszvényes betegek is. A karob köztudottan antioxidáns hatású, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban.” (Forrás: innen) Az első torta tehát vegán banános palacsintatorta lett csokoládékrémmel megkenve. Hihetetlen sikert aratott! Ádi egyszerűen megbűvölte, meggyömöszölte, szétkente, majd befalt belőle egy adagot (közben anya és apa is csipegetett kicsit belőle). Természetesen a csap alatt végeztük mindannyian, mert mindenki, és főleg Ádi, csokis lett valahol. A lakmározás és magunk rendbe szedése után pedig csodálatos napsütésben elmentünk az állatkertbe, hogy Ádi ismerkedjen kicsit az állatokkal. Ámult-bámult, vigyorgott és érdeklődve figyelte az állatokat. Estére természetesen kidőlt a sok-sok újdonságtól és izgalomtól. Hát így telt az új időszámítás szerinti 365. napunk! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa És lássuk a torta bűvölést, majd a végén a receptet! “Na, vágjunk bele! Nézzük anya mit rakott össze nekem!” “Oh, la la! Ahogy a franciák mondanák…” “Húúú, ez egyre izgalmasabb!” “Nyamm!” “Anyám, add el a házat! Ez egyre finomabb!” “Anya, te egy szuper szakács vagy! Úgy szeretlek a sok finom főztödért… meg mindenért!” Az előke, ami kiállta a próbát: Monkie Vegán banános  palacsintatorta csokoládékrémmel (nemcsak babáknak) Hozzávalók: Közepes méretű amerikai palacsintákhoz (kb. 8-10 db): - 2 db érett banán, villával pépesre törve - 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 60 g tönköly fehérliszt - kb. 150-200 ml rizstej (zab- és mandulatej is használható) - 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­2 vaníliarúd kikapart magjai - kevés kókuszzsír a sütéshez A csokoládékrémhez (nagyobb adag lesz belőle): - 1 db közepes méretű érett avokádó, magja eltávolítva, húsa kikanalazva a héjából - 2 db érett banán - 2-3 evőkanál karobpor (kakaóval is lehet helyettesíteni) - 2 evőkanál mandulavaj (opcionális) - egy kevés rizstej (a megfelelő állag eléréséhez, ne legyen túl sűrű, de túl híg se, hogy tudjuk kenni) Tegyük egy mélyebb tálba a krém hozzávalóit. Botmixerrel pürésítsük simára, majd felhasználásig tegyük hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a liszteket a sütőporral és vaníliával. Adjuk hozzá a pépesre tört banánt és rizstejet, keverjük, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Várjuk meg, amíg kihűlnek a palacsinták, majd kenjük meg mindegyiket a krémmel és rétegezzük egymásra. Marad annyi krém, hogy akár a külsejét is bevonhatjuk vele.

Müzliszeletek húsvétra

2014. április 3. Mindennapi ételeink 

Müzliszeletek húsvétra Többen kérdeztétek, hogy mit ajánlok húsvétra. Csokoládét semmiképp sem, de egészséges müzliszeletet igen! :-) A héten ismerkedtünk meg a Santé Kft. jóvoltából ezekkel a müzliszeletekkel: - mogyoró és mandulás  - banános-csokis - mogyorós-csokis -tőzegáfonyás- málnás-joghurtos - szilvás-joghurtos - cseresznyés-joghurtos 30-35-40 grammos kiszerelésűek és  nagyon-nagyon finomak! :-)  További előnyük a piaci versenytársaikkal szemben, hogy kilóárban olcsók (69 Ft), ill. nagyon kiadósak.  Mindegyik müzliszelet gazdag olajos magokban és gabonapelyhekben (zabpehely és búzapehely főképp). Emellett tengeri sót tartalmaznak, pálmazsírt, teljes kiőrlésű búzát.  Nádcukorral édesítettek, illetve inulint tartalmaznak, amely pl. a csicsóka fő hatóanyaga, növényi rostanyag, amely jó hatással van a szervezetre, sokat lehet hallani róla manapság, így utánajártam, mi is ez: "Az INULIN egy folyékony növényi étkezési rost, melyet a zöldségek és a gyümölcsök fruktooligoszacharid része tartalmaz. Összetett szénhidrátvegyület, a prebiotikumok egy fajtája, ami annyit jelent, hogy növeli az élő kultúra aktivitását és segít megelőzni a kártékony baktériumok elszaporodását az emésztő rendszerben. Vízben oldódó nagyméretű rost, amely a bélben sértetlen marad (sem az emberi szájban, sem az emésztőszervekben nincs olyan enzim, amely képes lenne feloldani vagy megemészteni), így magához vonzza a hasznos baktériumokat táplálkozásra."  Forrás: www.egeszsegfarm.hu A müzliszeletek a Santé Kft termlkeit is forgalmazó webshop-ban kaphatók, vagy hamarosan a Spar üzleteiben.  Joggal merülhet fel a kérdés, hogy "De csokit és joghurtot tartalmaznak, azaz nem vegán termékek, miért ajánlod?" Egyrészt a zöld színű mogyorós-mandulás nem joghurtos és csokis, hanem natúr. Másrészt úgy gondolom, nem szabad ugyanazt elvárni másoktól is, amit magunktól. Ha csokifüggő ismerőseinket "rászoktatjuk" erre, jót teszünk vele :-)))

Nyers kakaó és csokoládé mániaaaa

2014. március 11. Répa Konyha 

Nyers kakaó és csokoládé mániaaaa Először is egy vallomással tartozom. Én sohasem voltam nagy kakaó rajongó. A tejcsokoládék mindig túl édesek voltak nekem (pedig édes szájú vagyok!), az étcsokoládétól megfájdult a fejem, a forró csokit pedig nehezem emésztettem. Ez még mind igaz most is, csak ma már nem eszek akármilyen csokoládét és kakaót. Évekkel ezelőtt, mikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a nyers étrenddel, hallottam, hogy létezik nyers kakaó is. Akkor nem is gondoltam, hogy ez valaha engem is érdekelhet. EGÉSZSÉG?Sok érv és ellenérv van a kakaóval kapcsolatban. Van, aki egyáltalán nem fogyasztja, hanem karobporral helyettesíti az étrendjében. Viszont sok kakaórajongó szerint sok pozitív hatása is van. A kakaó magas antioxidánstartalma védi a sejteket, így lassítja az öregedési folyamatokat. Magas magnéziumtartalma segíti az idegi és serkenti az izomműködést. Nyomelemekben és ásványi anyagokban is nagyon gazdag. Serkenti a vérkeringést, véralvadásgátló, segít csökkenteni a vérnyomást, hangulatjavító, energetizáló. - Kakaóbab töret, kakaópor, a friss kakaóbab termés és kakaómassza. - NYERS.Mint tudjuk, a hőkezelés károsítja az ételek, alapanyagok "értékeit".  A kakaó ipari feldolgozásánál 100-140°C-on pörkölik a kakaót, így joggal kérdezhetjük, hogy mi marad a kakaóbabban ennek a feldolgozási folyamatnak a végére? Itt jön képbe a nyers kakaó fogalma. A nyers kakaót nagyon ellenőrzött körülmények között, lassan fermentálják (erjesztik) sajtát nedvességében, majd maximum 42°C-on szárítják, így jobban megőrzi kiváló tápanyagtartalmát. MINŐSÉG.A főiskolán Táplálkozástan órán, mint élvezeti szerről tanultunk a kakaóról és a csokoládéról. De ahogy már írtam, csokoládé és csokoládé között is nagy különbség lehet. Tévedünk azonban, hogyha azt hisszük, hogy csak a csokoládékban levő kakaótartalom befolyásolja a minőséget. A kakaó fajtája, a terület, ahonnan származik és a feldolgozásának módját is figyelembe kell vennünk, ha minőségi csokoládét keresünk. A nyers kakaóból készült termékeknél a fermentálás is kulcsfontosságú folyamat, a jó ízű kakaóbab elérése érdekében. EGY ALTERNATÍVA. Fibonacci Aktív Kakaó CsokoládéKézzel készített, Nyers vegán, 80% kakaótartalmú (a legfinomabb criollo fajtából), 80g táblás csokoládé. Összetevők: nyers kakaó massza, nyers kakaó vaj, nyers agave. Ebben a nagyszerű ízű és textúrájú csokoládéban megtalálható a nyers kakaó minden aktív tulajdonsága. Vásárold meg a Fibonacci nyers csokoládét vagy más nyers kakaó termékeket webáruházunkban!

"Jól induljon a nap" alap müzli - Bolti müzli egészséges változata

2014. február 27. Éltető ételek 

Ma a boltban vásároltunk, mikor a lányom a müzlis polcok felé vette az irányt. Már eléggé bele van nevelve az, hogy az összetevőket megnézze, így mikor levett a polcról egy müzlit, rögtön az INCI-t vette szemügyre.  - Anya, a cukor csak a sokadig összetevő! Ez jó, vegyük meg! - Na, akkor had nézzem csak meg! Elkezdtem olvasni az összetevőket. Az első helyen a pelyhek álltak, volt benne vagy 5féle. Utána jött a cukor, majd a glükóz szirup is. Hát ez csak nem jó, rögtön vissza is tettük a polcra. Viszont a lányom csak nyaggatott, hogy ő úgy enne müzlit, ami a boltihoz hasonló. Ugyanakkor itthon mindig van kétféle aszalt müzli, de ez egy cseppet sem hasonlít a boltihoz. Még finomabb is, szerintem. Na de már csak ilyenek a gyerekek, a bolti címkék, reklámok irányítják, úgyhogy elkészítettem egy instant müzlit, amit csak tejbe kell tenni, és már ehetik is. Ma este meg is volt a főpróba evés, reggelire is ezt kértek. A másik apropó, hogy ez a müzli elkészült, az, hogy egy kedves ismerősömnek ilyen házilag összekevert müzlit vásároltam Pesten. Megnéztem az összetevőit, hát ilyet én is (és ti is) tudok készteni. Úgyhogy ennek a két behatásnak köszönhetem ezt a müzlit. Hozzávalók: - 15 dkg zabpehely - 7 dkg őrölt arany lenmag - 7 dkg csíráztatott, majd megszárított hajdina - 10 dkg áztatott, majd szárított dió vagy más olajos mag (pl. mandula, mogyoró, napraforgómag) - 10 dkg aszalt gyümölcs (én áfonyát és mazsolát tettem bele, savanykás gyümölcs legyen benne!) - 3 dkg kókuszreszelék - 3 ek.  puffasztott amaránt - 3 ek. őrölt hántolatlan szezámmag - 3-4 ek. kókuszvirág cukor - 1/­­2 tábla csoki beledarabolva - fahéj, vanília Ezt jól összekeverjük, és egy csavaros tetejű üvegbe tesszük. Egy kis tálkába öntöttem mandulatejet, tettem hozzá 3-4 ek. müzlit, és belekockáztam 1 banánt (más gyümölcsöt is tehetünk hozzá, idényjelleggel). Egy kicsit érdemes állni hagyni, és már ehetjük is. Nálunk ötösre vizsgázott! Jó étvágyat!

Céklás csokoládé torta rózsaszín habos krémmel

2014. január 31. Zizi kalandjai 

Céklás csokoládé torta rózsaszín habos krémmel Ígértem még édes receptek, hát íme az egyik. Egy gyönyörű rózsaszín habos csokitorta… mondjuk Valentin napra! A torta vegán, a krém viszont lakto vegetáriánus, mert mascarponeból készült. Ha valaki tud jó vegán sajtkrémről (az ne habozzon nekem elárulni, hogy hol veszi!), akkor simán helyettesítheti a mascarponet vele. A tésztájába és a krémbe is került cékla, de, aki idegenkedik a cékla földes ízétől, az ne tegye, mert  nem érződik. Sütöttem már egy hasonlót és már akkor kiderült számomra, hogy a céklától puha, omlós, “szaftos” marad a tésztája, tehát nem morzsálódik és imádom az ilyen sütiket. A krém enyhén van édesítve, a cékla pedig gyönyörű rózsaszínné varázsolja. A recept innen van, jó néhány módosítással, főleg, ami a cukor mennyiséget illeti. Szóval, aki nem tart velem a cukormentes februári kihívásban, az feltétlen süsse meg ezt a tortát és amíg eszi, gondoljon ránk! A recept pedig kivételesen nem itt olvasható, hanem a Kifőztük magazin februári számában!

Zserbógolyó

2014. január 21. BioBrigi 

ZserbógolyóKarácsony táján szerintem mindenki gyakrabban az édességeket nézegeti a receptes oldalakon. A Balhétteremre én is jól odaragadtam, és a végén "hozzáértő" bonbongyárosnak kezdtem magam érezni. Pedig hát volt ...  1 db bombonformám a hugomtól. Azóta 4 van, és agyalok, hogyan lehet összeegyeztetni ezt a Biobrigisséggel, és hogy mikor érnek meg végre a többiek a karobcsokira. ;) No, addig, addig, hogy a végén egy falat étcsokit is ettem, amit a Férj abban a minutumban lefotózott. Persze ezzel csak azt éri el, hogy máskor még könnyebb legyen megállnom. Bár amúgy sem nehéz, mert hasonló eset tavaly ilyentájt volt egyszer. A receptre visszatérve, ez a zserbógombóc a kiindulópont. Kicsit egyszerűsítettem, mert a töltelék már a 3 fő összetevőből is igen finom, és az alkohol amúgy sem jön szóba nálunk.  A bevonat jó fajta, alacsony cukortartalmú étcsokoládé volt. A csokitemperálás azért fontos, hogy ne legyen a bonbon később fakó és márványos, tudtam meg Emőkétől. Első nekifutásra -kell nekem emlékezetből csinálni mindent- kifelejtettem a golyóbisok hűtőbe tételét csokibevonás előtt. Mind szépen lekúszott az alufóliára (még jó, hogy a hungarocellre raktam egy réteget). No, akkor eszembe jutott... :) Hozzávalók a töltelékhez: 15 dkg aszalt sárgabarack 15 dkg darált dió 2 ek gyümölcscukor 3 ek víz (akinek nagyon hiányzik, rumaroma) Az aszalt sárgabarackokat a vízben áztatjuk egy órát, majd a robotgéppel /­­ botmixerrel finomra turmixoljuk. Hozzáadjuk a diót, és a gyümölcscukrot is.  Amikor összeállt a massza, kis golyóbisokat formázunk. Hűtőbe tesszük. Hozzávalók a bevonathoz: 15 dkg étcsokoládé 1 ek olaj A csokoládé 2/­­3-át megolvasztjuk gőz fölött az olajjal, vigyázunk, hogy ne menjen 45 fok fölé a hőmérséklete (jó melegnek érezzük), levesszük a tűzről, és a maradék 1/­­3-nyi csokoládét lassan belekeverjük. Ezzel a módszerrel a bevonat később is szép fényes marad. Egy darab hungarocellre teszünk egy réteg alufóliát, és majd arra szurkáljuk a bevont golyóbisokat. A hűtőből kivett golyókat fokpiszkálóra tűzzük. Belemártjuk a csokoládéba, és beleszúrjuk a hungarocellbe. Nekem nagyon sok csokoládé került a golyókra, ezért kicsit megpörgettem őket a mártás után. Így még érdekes formájú is lett a bevonat.  

Muskotályos aszalt szilva marcipán és csokoládé burokban

2013. december 18. La Veganista 

Muskotályos aszalt szilva marcipán és csokoládé burokbanMár csak néhány nap maradt karácsonyig. Itt az ideje, hogy legyártsuk az idei vegán gasztro ajándékokat. Idén egy egészen különleges bonbont ajánlok a figyelmetekbe, amit egyáltalán nem nehéz elkészíteni. A recept nagyon egyszerű, aszalt szilva, marcipán massza, vegán étcsoki és valamilyen jóféle alkohol kell hozzá. Ebben a receptben most egy kiváló minőségű Muscat Ottonel szőlőpálinkát használok, amit egy kedves barátom édesapjától kaptam kóstolóba. Tulajdonképpen ez ihlette a receptet. A szilva és a muskotály nagyon jól működnek egymással, de bátran használható rum, vagy akár maga a szilvapálinka is. Az eredmény egy igazán finom és különleges kézműves ajándék. Hozzávalók (20db): - 100g vegán étcsokoládé (forgácsoljuk, vagy vágjuk nagyon apró darabokra) - 200g natúr házi marcipán - 5db nagyobb, puha aszalt szilva (negyedeljük) - 1dl Muscat Ottonel pálinka (vagy jó minőségű rum, szilva pálinka) - kakaóvaj Így készítsd el: Az aszalt szilva darabokat minimum egy éjszakára (de akár több napra is) áztasd alkoholba, hogy legyen ideje magába szívni. Amikor a szilva már átvette a pálinka aromáját, halászd ki és csöpögtesd le. (A maradék alkoholt ne dobjuk ki, mert nagyon finom, likőrösen édes ízt kap a szilvától.) Amíg a szilvadarabokból kicsöpög a fölös alkohol, vedd elő a hűtőből a marcipánt. Hűvös, sima felületen nyújtsd vékonyra, négyzet alakúra, és egy pizzavágóval, vagy derelyeszaggatóval vágd fel, úgy, hogy 20 db négyzetet kapj, melyek közepére helyezz egy-egy szilvadarabot. Ezután a szilvákat bugyoláld be a marcipánba és tenyereid között alakítsd gömbformára. Ha elkészültek a töltött marciángolyók, akkor nincs más hátra, mint megolvasztani a csokiforgácsot. Ehhez két edényre lesz szükséged. Egy kisebb lábasra, amiben a vizet forralod, és egy akkora edényre (nálam ez egy közepes méretű müzlis tálka volt), ami pont ráillik a vízforraló edényre. A csokis edény alja nem érhet a vízbe, az a lényeg, hogy a gőz olvassza meg a csokit. A vizet takaréklángon melegítsd, mivel a csoki legfeljebb 45 °C-ig melegíthető, efölött megég, darabossá válik. Ha kicsit túlmelegedne, akkor további csokiforgács hozzákeverésével lehet hűteni. Az olvadt csokihoz célszerű kakaóvajat keverni, hogy a csokiburok fényes legyen. Olvasztás után hagyd, hogy visszahűljön kb. 30-32 °C-ra. Ekkor képződik belőle legkönnyebben a szép burok. Sütőpapírra egy kiskanál segítségével készíts csokitalpakat a bonbonoknak. Ezután a marcipángolyókat félig merítsd az olvadt csokoládéba és ültesd mindegyiket egy-egy csokitalpra. Hagyd megdermedni a csokoládét (ezt a hűtőbe téve gyorsíthatod, de ha a konyhádban nincs több 18 °C-nál akkor az a legideálisabb.) Dermedés után óvatosan fejtsd le a sütőpapírról a bonbonokat és újra mártsd a csokiba. Rakd vissza a sütőpapírra és hagyd, hogy megszilárduljon a csokiburok. Ha vastagabb burkot szeretnél, akkor még egy mártás vár rád. A bonbonkészítés közben az olvasztott csoki megdermedhet, de újra és újra felolvaszthatod a fent leírt módszerrel. A maradék csokoládét sem kell kidobnod szilikon öntőformában töltve néhány csokiérme készülhet belőle.

Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta

2013. december 12. Zizi kalandjai 

Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta Szeretem a kiadós palacsintás reggeliket, amelyekben nagyon ritkán van most részem. Legutoljára I. lepett meg októberben a szülinapomon palacsintával. Több receptemet kombinálva, amilyen alapanyagot talált itthon, így dobott össze nekem egy fantasztikus szülinapi reggelit. Jól sikerült nagyon! Remélem az ünnepek alatt lesz idő arra – amikor a család apraja-nagyja összegyűlik a szüleimnél -, hogy palacsintát süssünk reggelire… és nem kell már korán nekilátni az ebéd elkészítésének. Szóval azt tervezem, hogy inkább este előkészítek majd anyával egy csomó mindent (zöldségek pucolása, alapanyagok kimérése, előkészítése, stb.), hogy legyen másnap idő egy nyugodt, békés palacsintás reggelire! Ezt kívánom nektek is: nyugodt perceket a családdal, finom teát, forró csokit vagy kávét szürcsölgetve, az előző nap ajándékba kapott meleg pulcsiban ücsörögve, elmélázva, együtt nevetgélve jusson idő egymás meghallgatására. Ez egy egyszerű recept (még szeptemberben készült), háromféle lisztet kombináltam: teljeskiörlésű tönkölyt, zabot és rozslisztet. Természetesen nem kell pont ugyanezeket használni, ha éppen nincsen otthon. Kiváló lehet hajdinaliszttel, kölesliszttel vagy tönköly fehérliszttel is. Annál gazdagabb lesz, minél többféle lisztet adunk hozzá. Bevallom nekem ez volt az első próbálkozásom a rozsliszttel (tudom, nem vagyok egy nagy kenyérsütő, pedig szeretnék az lenni és ropogós héjú kovászos rozskenyeret kivenni a sütőmből alkalomadtán!), illetve egy kekszet már sütöttem belőle, az nagyon-nagyon ízlett. Amit tudni érdemes a rozslisztről, hogy vitalizáló, immunerősítő hatású, növeli a fizikai erőnlétet. Gazdag B-vitaminokban, kálciumban, magnéziumban, nitrogénben és foszforban. Alacsony sikértartalma miatt célszerű más lisztekkel keverni (forrás: Tudatos Vásárlók). A recept a Super natural every day szakácskönyvből van, változtattam egy kicsit rajta és vegánosítottam. A palacsinta tésztájába általában nem szoktam semmilyen édesítőszert tenni, szóval teljesen cukormentes. Tálaláskor úgyis meglocsoljuk juharsziruppal. Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta Hozzávalók 10-12 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­2 bögre zabliszt - 1/­­2 bögre rozsliszt - 2 bögre mandulatej (szója-, rizs-, és zabtej is használható) - 2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­2 teáskanál só - 1/­­3 bögre kókuszolaj (kókuszzsír felolvasztva) - 1/­­2 bögre napraforgómag - 1/­­2 bögre étcsokoládé, felaprítva - juharszirup (bármilyen más szirup és méz is használható) Egy tálban keverjük össze a liszteket, a sütőport és a sót. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj. Keverjük össze a nedves hozzávalókat a szárazhoz, adjuk hozzá a napraforgómagot és a csokoládét és jól keverjük össze, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.

Helló december!

2013. december 1. Zizi kalandjai 

Helló december! Hogyan történt mindez? Hogy-hogy már megint eltelt egy év??? Még élénken él bennem tavaly december, főleg a karácsony előtti tíz nap, amikor megállás nélkül közepes pocakkal alapanyagokat, csomagoló anyagokat szereztem be, és az utolsó öt-hét nap szinte alig mozdultam ki a konyhából. Ehető ajándékokat gyártottam, aminek nagyon örültek a családtagok, mint mindig. Nem tudom az idén hogy lesz, de a tervezést már megkezdtem, szeretnék újdonságokat is felvenni a listára, meg persze a régiek közül is készíteni néhányat – mondjuk a Nutellát, amit szinte követel a család. Persze a nagy hajtásban jó lenne néha kikapcsolódni is, egy kicsit ráhangolódni az év végére és nem hagyni, hogy Advent bedaráljon (ahogyan egy barátnőm mondja). Örülni kell annak, hogy még ha csak egy apró dolgot is csinálok meg egy nap, akkor is haladtam előre és nem szabad, nem kell elvárnom magamtól, hogy a listámra felírt összes dolgot egy nap alatt megcsináljam. Egész más az ünnepekre készülődés egy hét hónapossal, mert ugye őt is el kell látni, amellett, hogy minden mást is megcsinálok. Igaz, Ádika még nem sokra fog emlékezni az idei karácsonyból, mi mégis szeretnénk meghitté és mesebelivé varázsolni számára. Úgy készülök, hogy ez a hónap számotokra is emlékezetes legyen itt a Zizi kalandjain, vagyis a receptek mellett lesz sok nyereményjáték is, amelyek keretében értékes ajándékokat fogok kisorsolni, szóval érdemes lesz minél gyakrabban visszanézni és játszani. Kívánom, hogy ez a hónap a békességről, a szeretetről, a befelé fordulásról, az együttlétről, a jó ételekről, az adakozásról, az egymásra figyelésről, a másik meghallgatásáról, a türelemről szóljon mindenki számára!  Fotó engedélyezve: Terei-Vígh Krisztina – Instagram

Házi földimogyoróvaj

2013. november 23. Zizi kalandjai 

Házi földimogyoróvaj Egy újabb házilag készített finomság, az USA-ban oly népszerű földimogyoróvaj, vagyis peanut butter. Ez azért kapható néhány helyen idehaza is, nem úgy, mint a kesudiókrém. Azonban otthon – saját konyhánkban – is meg tudjuk csinálni, csak földimogyoró és egy jó robotgép kell hozzá. Készíthetjük natúr földimogyoróból és pirított, sózott fajtából is. Mindkettő finom, azonban a sós változatot kevésbé tudjuk használni például édes sütik, kekszek készítéséhez. Lehet édesíteni is cukorral, mézzel, juharsziruppal és hagyhatjuk enyhén darabosra is. Én jobban szeretem a teljesen krémes változatot, pirított kenyérre kenve egy kis hazai lekvárral… hmmm, nekem így a kedvencem! A földimogyoró vitaminokban gazdag. 40-50 százaléknyi, értékes olajat tartalmaz, emellett pedig jelentős a fehérjetartalma is, ami különösen fontos a vegetáriánus táplálkozást folytatóknak. A magból hidegen préselt olaj az olívaolaj használati értékével vetekszik. Értékes összetevője a B-vitamin, az antioxidáns E-vitamin és a fitoszterol, amelynek gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítanak. Vigyázni kell a fogyasztásával, mert okozhat allergiát és akkor se együk meg, ha penészes a külső héja! A rossz, szakszerűtlen feldolgozás és tárolás következtében kialakult penész ugyanis aflatoxint tartalmaz, amely mérgező (még több infó a földimogyoróról itt). Ugyanúgy kell elkészíteni a földimogyoróvajat, mint  a kesudiókrémet, vagyis a robotgépet addig kell dolgoztatni, amíg krémes állagú lesz (mennyiségtől függően 15-25 perc). Fázisfotókat most nem készítettem, de ugyanúgy néz ki, mint a kesudiókrém, először darabos, majd por állagú és egyre inkább krémesebb lesz. Házi földimogyoróvaj Hozzávalók: - 400 g földimogyoró Tegyük a földimogyorót a robotgépbe és daráljuk, pépesítsük, krémesítsük. A kisebb szüneteket beiktatva kb. 25 perc alatt készül el. Ebből a mennyiségből kb. 250-300 ml földimogyoróvaj lesz. Felhasználhatjuk jégkrém, különböző kekszek (nekem ez a kedvencem), de akár szószok készítéséhez is.

Emlékeztető: Zöld Turmix Fesztivál most vasárnap!

2013. október 15. Répa Konyha 

Emlékeztető: Zöld Turmix Fesztivál most vasárnap! Idén is Zöldturmix Fesztivál a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban 2013. október 20-án vasárnap! Minden egy helyen, ami a zöld turmixokhoz, a nyers vegán étrendhez és életmódhoz kapcsolódik! Előadások, kóstolók, könyvek, eszközök, vásár és persze nyers vegán ételek.  Az ÉletKonyhával ott leszünk a már ismert nyers vegán sós ropogtatnivalókkal, bonbonokkal és nyers csokoládékkal. Továbbá megismerkedhettek olyan szuperételekkel, amiket mi is használunk alapanyagként (nyers kakaópor, kakaóbab töret, vanília, algaporok, búzafűpor, stb). www.superfoods.hu Néhány friss étellel is készülünk, ha megéheznétek :)  Lesz vadnövényekből és szelídebb zöldekből saláta, kedvenc méregtelenítő zöldturmixunk, és nyers csokoládés, karobos tortaszeletünk!  Szeretettel várunk Mindenkit!  https:/­­/­­www.facebook.com/­­ZoldturmixFesztival https:/­­/­­www.facebook.com/­­events/­­153736871494353/­­

Zöldturmix Fesztivál Október 20. Vasárnap

2013. szeptember 16. Répa Konyha 

Zöldturmix Fesztivál Október 20. Vasárnap Idén is Zöldturmix Fesztivál a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban 2013. október 20-án vasárnap! Minden egy helyen, ami a zöld turmixokhoz, a nyers vegán étrendhez és életmódhoz kapcsolódik! Előadások, kóstolók, könyvek, eszközök, vásár és persze nyers vegán ételek.  Az ÉletKonyhával én is ott leszek a már ismert nyers vegán sós ropogtatnivalókkal, bonbonokkal és nyers csokoládékkal. Továbbá megismerkedhettek olyan szuperételekkel, amiket mi is használunk alapanyagként (nyers kakaópor, kakaóbab töret, vanília, algaporok, búzafűpor, stb). www.superfoods.hu Néhány különleges, friss étellel is készülünk majd, ha megéheznétek :)   https:/­­/­­www.facebook.com/­­ZoldturmixFesztival https:/­­/­­www.facebook.com/­­events/­­153736871494353/­­

Egyszerű répás sütemény

2013. szeptember 9. Vegavarázs 

Hozzávalók: 20 dkg finomra reszelt sárgarépa 15 dkg barna cukor (vagy nyírfacukor) 1 dl olaj 2 dl joghurt vagy tej 15 dkg liszt (fehér és teljes kiőrlésű fele-fele arányban) 1 kk szódabikarbóna 1 kk sütőpor 1/­­2 kk őrölt szerecsendió 1/­­2 kk őrölt fahéj 1/­­2 kk gyömbérpor 6 dkg étcsokoládé darabokra... tovább>>

Málnás - epres krémmel töltött torta (tej- és tojásmentes!)

2013. június 8. Vegagyerek 

Málnás - epres krémmel töltött torta (tej- és tojásmentes!)  Még Húsvétkor készült ez a több szempontból is különleges torta, és mivel lassan vége az eperszezonnak, talán éppen itt az ideje, hogy végre felkerüljön ide a blogra is!:) A tortához tartozó eredeti receptet lassan 3 éve, hogy megláttam az olasz Veganblog oldalán (na, ja nem siettem el...:)))), és akkor rögtön elhatároztam, hogy már pedig én szerzek ilyen tortaformát, és megcsinálom!:) Nagy meglepetésemre nem is kellett sokat keresnem, mert az Interspar edény-osztályán meg is találtam (mostanság is láttam belőle, a bejegyzés megírásakor, 4.500 Ft körüli áron).  Ez egy olyan szuper Zenker kombinált tortaforma, ami 3 verzióban is felhasználható, tehát gyakorlatilag 3-féle tortaformát veszünk egyszerre:): Fotók: Zenker A másik újdonság ezzel a recepttel kapcsolatban az volt számomra, hogy életemben először próbáltam ki a selyem tofut. Hát, mit mondjak, igen sokat kellett rajta dolgozni, hogy eltüntessem az alapból nem kicsit keserű ízét... Az állaga viszont valóban kiváló pl. a krémsajtokat helyettesítendő receptekhez! A selyemtofut egy bioboltban vettem, és hát elég borsos volt az ára...:/­­ A torta nagyon dekoratív volt, és ízre is finom, a húsevő vendégek meglepődtek, amikor elárultam, hogy tofu van a krémben...:) A gyerekek is szívesen ették!:) Az eredeti tortareceptet több ponton is átdolgoztam a saját elképzeléseim, ízlésünk szerint, ide már így írom le. A piskóta-alapot pl. egy jól bevált recept szerint készítettem. A módosításokat akkor sajnos nem jegyeztem fel, és mivel elég sok idő telt el már azóta, bocsánat, hogy csak kb. értékek is idekerülnek!:) Málnás-epres krémmel töltött torta Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához): Piskóta alap 500 ml növényi tej (nálam most rizstej) 200 g  nádcukor 1 citrom leve és héja 2 teáskanál vaníliakivonat,   vagy 2 cs. bio vaníliás cukor 500 g bio liszt (fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 2 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 2 mk. szódabikarbóna 12 ek. olaj Epres krém 200 g selyem tofu + citromlé, hogy elvegye a tofu keserű ízét (ha jól emlékszem, talán majdnem 1 egész citrom leve belement, de kezdd kevéssel, és folyamatosan kóstolgasd, ahogy adagolod!!) 100 g növényi tejszín agave szirup ízlés szerint (az eredeti receptben 4 ek., de nekem az elég kevés volt, utána meg csak öntöttem, nem mértem, bocsi!:) 100 g eperpüré (az epret egyszerűen összeturmixoltam egy kis vízzel) 300 g cukormentes málnalekvár (pl. a DM-ből) 2 kávéskanál agar-agar Díszítés nádporcukor (el is hagyható akár!) olvasztott étcsokoládé 20 db málna A piskótatésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. A tortaformát alját, oldalát jó alaposan bezsírozzuk és belisztezzük, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Mielőtt kiszedjük a kész piskótát a tortaformából, hagyjuk kihűlni, mert különben beleszakadhat a tészta a formába! A tészta kiszedésénél esetleg egy tompa végű kést óvatosan a szélek alá csúsztathatunk, főleg a forma középső, mélyebb részére eső tortadarabnál legyünk nagyon óvatosak! Melegítsük össze a lekvárt egy kis lábasban egy kávéskanál agar-agarral, forraljuk fel és folyamatos keverés mellett, lassú tűzön főzzük kb. 1-2 percig, majd öntsük a keveréket a torta középső mélyedésébe.  Szitáljunk egy kis nádporcukrot a torta peremére. Turmixoljuk össze a selyem tofut a növényi tejszínnel, az eperpürével, az agave sziruppal és a másik kávéskanál agar-agarral. Öntsük át egy kis lábasba, forraljuk fel, és állandó keverés mellett főzzük még kb. 2 percig, utána öntsük a torta közepére. Vízgőz fölött megolvasztjuk az étcsokit, és pl. egy nylon zacskóba töltve, aminek a sarkán vágunk egy nagyon pici lyukat, kidíszítjük vele a piskóta peremét. A málnát összeturmixoljuk és ezzel a málnapürével készítjük el a málnás keretet az epres tofukrém tetején. Az olvasztott csoki befelé folyik a tortakrém felé, ezért a málnapürét utoljára öntsétek a tortára, hogy az esetleges csoki-túlfolyásokat eltakarjátok vele!:) Díszítés tetszés szerint, málnaszemekkel a tetején, és akár egy szép selyemszalaggal az oldalán, ahogy Barbara tette (nekem sajna arra már nem volt időm).

Nutellás kalács

2013. május 23. BioBrigi 

Nutellás kalács Már ha azzal kenjük meg, és nem karobella krémmel, vagy házi mogyorókrémmel. Ez utóbbiról még nem írtam bejegyzést, de majdcsak odajutok, ha egyszer lemérem, miből mennyi kerül bele. Zizi és Dulmina is készített már, de Nóri is. Hozzám az utóbbi változat áll legközelebb, de a csoki karob porral helyettesített. A kalács tésztája nagyon egyszerű. Minden ilyesfélénél a kenyér receptből indulok ki, de a zsömléhez, kalácshoz 10 dkg liszthez 60 ml víz helyett 10 ml-rel több kerül, és persze több élesztő, víz helyett pedig szójatej. Érdemes esetleg tönkölylisztet használni, mert lágyabb tésztát kapunk. Hozzávalók: 60 dkg liszt (2/­­3 teljes kiőrlésű, 1/­­3 fehér liszt) 420 ml szójatej 3 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 2 dkg élesztő 1 rúd vanília kikapart belseje 1 kk só Tölteléknek: mogyorókrém A tetejét megkenni: 1 ek olivaolaj, 1 ek tej és 1 kk cukor keveréke A tészta összes hozzávalóját kenyérsütő gépben megdagasztatjuk, vagy kézzel gyúrjuk. Azután fél órát pihentetjük. A tésztát 3 részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk ujjnyi vastagra, és vékonyan megkenjük mogyorókrémmel. Feltekerjük. A tekercseket összefonjuk, a végüket behajtjuk a kalács alá. A kanál tejben elkeverjük a gyümölcscukrot, majd hozzáadjuk az olajat, és ezzel megkenjük a kalács tetejét. Zsírpapírra tesszük egy nagyobb tepsibe. Újabb fél óra kelesztés után bő 40 perc alatt közepes lángon sütjük.

Szedres Csokoládé fagylalt

2013. április 24. Fittanyuka Blog 

Szedres Csokoládé fagylalt Egyre melegebb az idő, a gyerekek ( és a felnőttek is) egyre többször emlegetik a fagyit, legalábbis nálunk szinte napi téma mostanában:). Megszokhattátok tőlem, hogy olyan fagyi recepteket írok, amelyekhez nem szükséges fagylalt gép. Nekem nincsen és egyenlőre nemis tervezek ilyesmit vásárolni. Ezek  a fagylaltok átmenetek a fagylalt és a pohárkrémek között, azonnal fogyaszthatóak és finomak. A fagyasztást leszámítva nyersek, vagyis élettanilag sokkal jobbak a főzött, cukrozott fagyiknál. Továbbá teljesen vegán és adalékmentes. Ami a legfontosabb, hogy a fagyi utáni vágyunkat tökéletesen kielégítik! Hozzávalók: 1 maréknyi fagyasztott szeder /­­ fő 1 evőkanál, magas kakaótartalmú, bio kakaópor /­­ fő 1 evőkanál méz, vagy xilit, vagy kókusz cukor /­­ fő, vagy 1 kk stevia por /­­ fő 2 evőkanál növényi tejszín /­­ fő   - kókusz tejszínt ajánlok hozzá 1 evőkanál kesúdió őrlemény , vagy mandula liszt /­­ fő késhegynyi bourbon vanília 1 kk citromlé /­­ fő Magas kakaótartalmú étcsokoládé darabok, forgács és egész szeder a díszítéshez. A kókusz tejszínt a kesúdió vagy mandulaliszttel krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a szedret és a kakaóport és együtt még egyszer, alaposan összeturmixoljuk. Addig turmixoljuk amíg krémes állagú nem lesz. Egy fagyis pohárban lerakunk egy sor szedret, egy adag fagylaltot, megszórjuk étcsokoládéval és így rakjuk tovább, amíg tele nem lesz. Azonnal fogyasztjuk!Fittanyuka

Vegán diós csokoládés keksz szendvics

2013. január 18. Zizi kalandjai 

Vegán diós csokoládés keksz szendvics Mindig gondolkozom azon, hogy a címbe kitegyem-e a vegán szót, ha egy vegán receptet osztok meg. Úgy gondolom ez a szó még mindig sokakat elriaszt attól, hogy belevágjanak a sütésbe vagy főzésbe, mert azt gondolják, hogy ez valami ufo dolog és biztos olyan alapanyagok kellenek hozzá, amit macerás beszerezni. Igen, vannak olyan receptek, amelyekhez több alapanyag kell, de én hajlandó vagyok utána járni és beszerzem, ha számomra fontos. De vannak olyan receptek is, amelyeknek a hozzávalói nem igényelnek nagyobb utánajárást, sőt, lehet, hogy éppen mindenünk megvan hozzá a hűtőben és a kamrában. Persze lehet, hogy a kókuszzsír valakinek különleges dolog, nekem viszont már mindennapos élelmiszer. Ezen elmélkedve úgy döntöttem, hogy írni fogok egy bejegyzést arról, hogy melyek azok az alapvető élelmiszerek, amelyek az én vegetáriánus konyhámban/­­kamrámban megtalálhatók, hogy mindig legyen esélyem egy gyors vega vacsora összedobására, ha éppen kevés az idő. No, de most térjünk át ezekre a falatnyi finomságokra. Karácsonyra készültek és hatalmas sikerük volt. Kevés benne a cukor, teljeskiörlésű tönkölyliszt, valamint dió adja a tészta alapját egy csipetnyi fahéjjal és vaníliával fűszerezve. Lehet fogyasztani úgy is, hogy csak egy kekszre kenünk a csokoládé krémből, de össze is ragaszthatunk két kekszet a krémmel. Apró, hamm, bekaplak falatok! Gyorsan el fognak fogyni! Vegán diós csokoládés keksz szendvics Hozzávalók: Kekszhez : - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 3/­­4 bögre dió, darálva - 2 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só - 1 teáskanál sütőpor - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/­­3 bögre nádcukor - 1 teáskanál almaecet - 1/­­4 bögre mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1/­­3 bögre kókuszzsír, folyékony állapotban - 1/­­2 teáskanál mandula aroma (opcionális) Csokikrémhez : - 3/­­4 bögre 70%-os csokoládé - 2 evőkanál mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1/­­4 bögre kókuszzsír - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a keksz száraz hozzávalóit: liszt, dió, fahéj, só, sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: nádcukor, almaecet, mandulatej, kókuszzsír, mandula aroma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, jól keverjük el a tésztát, formázzunk labdát belőle, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 15-20 percre. Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra és tegyünk sütőpapírt egy tepsire. A hűtött tésztából csípjünk le egy kis darabot, formázzunk kis golyót (pingpong labdánál kisebbet) belőle, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsire és lapítsuk le a tenyerünkkel. A maradék tésztával is járjunk el így (nekem 36 db keksz jött ki ebből a menyiségből). Süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek. Tegyük a krém hozzávalóit egy lábasba és alacsony láng felett olvasszuk meg az összes hozzávalót, közben kevergessük. Öntsük a krémet egy dobozba és tegyük hűtőbe addig, amíg kenhető állapotú lesz. A kihűlt kekszekből kenjünk meg egy darabot a krémmel és ragasszunk hozzá egy másik kekszet. Teszteljük egyből, hogy adható-e a vendégeknek vagy a családtagoknak! :)

Vegán chocolate chip cookies

2013. január 8. Zizi kalandjai 

Vegán chocolate chip cookies Igen, tudom... miért nem magyarul van megadva a cím?! Valahogy így mondanám: vegán csokoládécseppes kekszek. Nem hangzik rosszul, de fura. Szerintem a chocolate chip cookies már annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon sokan ismerik így is (még a Wikipédia is szentel neki egy külön oldalt). Ezek a kekszek is karácsonyra készültek, bevallom nekem a kedvenceim lettek az öt-hatféle változat közül. Vágytam már igazi amerikai chocolate chip cookies-ra, csak egy kicsit egészségesebb változatban, kevesebb cukorral édesítve és vegánul elkészítve. Nagyon sok recept kering az interneten, nem nehéz találni egy tutit. Vegán változat azonban kevesebb van. Én Emily receptjét vettem alapul, néhány apróságon változtattam, többek között a cukor mennyiségét csökkentettem. Amit pedig először csináltam az az, hogy a kókuszzsírt nem olvasztottam fel hozzá, hanem hagytam megpuhulni szobahőmérsékleten, így a puha kókuszzsírral kevertem ki a nádcukrot, mintha vajat használtam volna. Meg kell mondanom, hogy nagyon tetszett az élmény. A tésztájába került banán édesít rajta és kicsit puhává teszi a kisült kekszeket. Két héttel később dobozban tárolva még mindig puhák voltak. A két hét nem azt jelenti, hogy ennyire nem ízlett volna, hanem annyi süteményünk, édességünk volt az ünnepek alatt és után, hogy nem győztük I.-vel megenni őket. Apropó, cukor és édesség. Emlékeztek, hogy tavaly februárban kihívás elé állítottuk magunkat és végig csináltunk egy hardcore 25 napos cukormentes hónapot? Nos, vannak, akik már érdeklődtek nálam, hogy az idén tartanék-e újra cukor- és édességmentes hónapot, mert csatlakoznának a kihíváshoz. Ha lenne kedvetek egy ilyenben részt venni, jelezzétek itt a recept után kommentben. Még az is lehet, hogy valamilyen nyereményért csinálnátok a kihívást és jutalmat kapna a legkitartóbb a kihívás végén! ;) Na, mit szóltok hozzá? Vegán chocolate chip cookies Hozzávalók: - 120 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 135 g tönköly fehérliszt - 110 g nádcukor - 120 g kókuszzsír, puha állagban - 80 g ét csokibogyó/­­csokicsepp - 1 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­2 teáskanál só - 2 evőkanál mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük ki a nádcukrot a puha kókuszzsírral (én most ezt a változatot használtam). Ha már habos a kókuszzsír, adjuk hozzá a banánpépet, a vaníliát és a növényi tejet. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a csokoládét és keverjük át a tésztát (puha, enyhén ragacsos, de jól formázható tésztát kell kapnunk). Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és egy kicsit lapítsuk le a tetejüket. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ebből a mennyiségből kb. 25 db lesz.

Szedres Csokoládé - Nyers torta

2012. december 28. Fittanyuka Blog 

Szedres Csokoládé - Nyers torta A karácsony után általában besokallunk az édességekből, cukros süteményekből. Ígéretemhez híven megosztom veletek ezt a nyers torta receptet amelyet a minap készítettem el újra, könnyű finomság a nehezebb karácsonyi sütik után.  Nem mellékes, hogy gluténmentes és alacsony cukortartalmú!  Próbáltam minél könnyebbre készíteni, semmiképpen nem szerettem volna aszalványokkal gazdagítani a magas cukortartalmuk miatt, továbbá számomra nagyon töménnyé teszik az ilyen fajta süteményeket. Nem kedvező az aszalványokkal való dúsítás, édesítés azok számára sem akik savasodásban, candidában szenvednek. ( Ők édesítés gyanánt részesítsék előnyben az agave szirupot a méz helyett!) Hozzávalók: Alap: 200 g beáztatott, lehéjazott mandula, megdarálva 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 40 g nyírfacukor vagy 2 evőkanál agave szirup 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 100 ml víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és egy kisméretű, kapcsos torta formába ( kb. 10 szeletes) belenyomkodjuk és 2-3 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Szedres krém réteg: 1 bögre friss vagy télen fagyasztott szeder ( habár természetesen értékesebb a nem fagyasztott változat) 1 avokádó 2 evőkanál agave szirup vagy méz késhegynyi bourbon vanília késhegyni őrölt fahéj ( erjedésgátló hatású!) 1 evőkanál útifűmaghéj őrlemény 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1/­­2 reszelt citrom héja és leve Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az alaprétegre simítjuk. Nyers csokoládé réteg: 1 avokádó 2 evőkanál kakaó por 2 evőkanál agave szirup vagy méz 1 evőkanál szobahőmérsékletű kókusz olaj 1 evőkanál víz Az összetevőket alaposan összeturmixoljuk és az előző két rétegre simítjuk egy krém lapát segítségével. A tortát 3-4 órára a hűtőszekrénybe tesszük. Miután összeállt a torta, szétkapcsoljuk, tetejét megszórjuk kakaó porral, szederrel díszítjük. Hűtőben 2-3 napig eláll! Érdemes minél frissebben fogyasztani, mert a nyers gyümölcs gyorsan erjed! Fittanyuka

Csokilikőr

2012. december 23. Zizi kalandjai 

Csokilikőr Három napja beköltöztem a konyhába, gyártom az ajándékokat. Alig mozdulok ki onnan... a számítógéphez is ma ültem le először, hogy kitegyem még gyorsan karácsony előtt ezt a receptet. Utána újra konyha: vegán trüffel golyók gyártása, vegán narancsos sütőtök kenyér sütése vár még rám, aztán csomagolás, pakolás, utolsó simítások és valamikor éjszaka ágyba fogok kerülni, reményeim szerint. Karácsonykor nagy közös főzések, sütések anyával, szóval legközelebb december 27-én lesz időm pihenésre. De nem panaszkodom, szeretem az ilyen kreatív kihívások! Néhány szó erről a csodás ajándékról. Már tavaly is megcsináltam apának és öcsémnek, noha tömény csokoládé és tejszín tartalma miatt női italnak is kiváló. Köszönet a receptért a Tearoom-os lányoknak. Nagyon egyszerű elkészíteni, így érdemes kipróbálni. Kiváló ajándék bármilyen alkalomra. Csokilikőr  Hozzávalók fél literhez: - 100 g 70%-os csokoládé - 150 g nád porcukor (kristálycukor is használható, de a por gyorsabban elolvad) - 200 ml tejszín - 250 ml fehér rum - 4 evőkanál cukrozatlan kakaópor, szitálva - kapcsos üveg Egy lábasban keverjük össze a tejszínt a porcukorral és a kakaóporral. Alacsony lángon melegítsük fel, majd adjuk hozzá a kockákra tördelt csokit. Folyamatos kevergetés mellett olvasszuk fel a csokit, majd vegyük le a tűzhelyről és hagyjuk langyosra hűlni. Öntsük hozzá a rumot és keverjük el. Apró szemű szűrőn át töltsük bele az üvegbe és tároljuk hűvös helyen. Ha kicsit besűrűsödne, hígítsuk rummal. Alkoholtartalmánál fogva sokáig eláll.

hogyan készítsünk otthon szaloncukrot?

2012. december 17. Vegasztrománia 

hogyan készítsünk otthon szaloncukrot?néhány éve karácsonykor saját készítésű szaloncukorral árasztom el a családot és a barátokat. több munka van vele, mint bemenni a boltba és leemelni a polcról egy dobozzal, de sokkal többet ér. szaloncukrot készíteni otthon nem ördöngösség, én kifejezetten élvezem, egyedül meditatív, társaságban pedig egy elég jó közösségépítő közös élmény, kiegészíthető forró csokizással, forralt borozással.  eleinte marcipános szaloncukrot csináltam csak, de kb 2 éve kifejlesztettem egy aszalt gyümölcsös verziót, és őszintén, nem tudok dönteni, hogy melyik a jobb. illetve de: egy marcipános, aztán egy aszalt gyümölcsös, aztán megint egy marcipános és így tovább.. marcipános és aszalt gyümölcsös szaloncukor aszalt gyümölcsös szaloncukor hozzávalók: 20 dkg aszalt vörösáfonya 10 dkg aszalt szilva 1-2 ek áfonyalekvár/­­meggylekvár 15 dkg száraz serpenyőben megpirított, majd ledarált dió 1 kupak amaretto 1 löttyintésnyi rózsavizet (mi ndkettő kötelező a díjnyertes íz eléréséhez) 150 g magas kakaótartalmú fekete csokoládé (ne tortabevonó legyen! én a bocit használom, teljesen jó) az aszalt vörösáfonyát és az aszalt szilvát 1-2 ek áfonyalekvár hozzáadásával robotgéppel felaprítottam és egy tálba tettem. hozzáadtam a diót, 1 kupak amarettót, 1 löttyintésnyi rózsavizet,  és összegyúrtam. enyhén vizes kézzel megformáztam a szaloncukrokat, majd jó minőségű, magas kakaótartalmú, vízfürdő felett megolvasztott csokiban megmártottam őket. sütőpapírral bélelt tepsiben hagytam, hogy kihűljenek, majd becsomagoltam őket. ismétlésképpen pedig a  marcipános szaloncukor receptje: hozzávalók: (kb 30-35 szaloncukorhoz) 20 dkg darált mandula (ázsia bolt) 15 dkg méz/­­porcukor kandírozott narancshéj ízlés szerint (ázsia bolt) 1-2 kupak amaretto/­­rózsavíz (én mindkettőt szoktam) 1 kisebb narancs leve fahéj ízlés szerint 150 g étcsokoládé a darált mandulát összekevertem a mézzel, a fahéjjal, a kandírozott narancshéjjal, a rózsavízzel és az amarettóval. a narancs levéből kanalanként adagoltam, mert nagyon kell figyelni, hogy nehogy túl sok folyadékot adjunk hozzá (jól gyurmázhatónak kell lennie). összegyúrtam. kis golyókat, majd azokból hengereket gyurmáztam. vízfürdő felett megolvasztottam az étcsokoládét, egy villa segítségével bevontam a marcipánhengereket, majd sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket. kint, majd a hűtőben pihentettem a szaloncukrokat, majd egyenként becsomagoltam őket.  

Házi csokoládés mogyorókrém, avagy az otthon készített Nutella legendája

2012. december 11. Zizi kalandjai 

Házi csokoládés mogyorókrém, avagy az otthon készített Nutella legendája Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő házi készítésű gasztronómiai ajándékok tárháza kifogyhatatlan. Az utóbbi években én is saját készítésű finomságokat készítettem a családnak és a barátoknak. Ízléses csomagolás és a várva várt siker soha nem marad el. Bátran kísérletezzünk és az idén ajándékozzunk saját magunk által készített bonbonokat, kekszeket, mustárt, kenyérre kenhető krémeket, lekvárokat, csokoládét. Ez a házi csokoládés mogyorókrém garantált siker. Érdemes nagyobb adaggal készíteni belőle, mert mi sem fogunk tudni ellenállni. Ha van konyhai robotgépünk elég gyorsan elkészülünk vele. És igen, a törökmogyoró nem olcsó mulatság, de egy guszta üvegbe csomagolt házi Nutellára mindenkinek felcsillan a szeme, bárkinek is ajándékozzuk. Válasszunk hozzá jó minőségű tej-és étcsokoládét, hogy elkerüljük a felesleges adalékanyagokat. A krémet két receptből gyúrtam össze, az egyik Dóráé, a másik az ausztrál barátnőmé, Emiko-é (ő még videót is készített hozzá, érdemes megnézni). Szofisztikáltabb ajándékozottnak a tejcsokoládé mennyiségét 350 grammra, az étcsokoládét pedig 150 grammra változtatnám. :) Vegánok pedig a tejcsokoládé helyett használjanak rizstej alapú csokoládét. Házi csokoládés mogyorókrém Hozzávalók: - 250 g törökmogyoró - 400 g jó minőségű tejcsokoládé - 100 g jó minőségű étcsokoládé - 3 evőkanál mogyoró- vagy kókuszolaj - 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1/­­2 teáskanál só A mogyorót tepsire tesszük és 170-180 fokra előmelegített sütőben addig pirítjuk (kb. 8-10 perc), amíg a héj jól megbarnul, a mogyorószemek pedig megpörkölődnek. Az így elkészült mogyorót konyharuhába öntjük és ledörzsöljük vele a mogyorószemek héját (nem baj, ha marad egy kevés rajtuk). Ezután a mogyorót robotgépben krém állagúra őröljük (kb. 10-12 perc). Hozzáadjuk a mogyoróolajat, a kakaóport és a sót, majd tovább járatjuk a robotgépet, hogy a massza teljesen összeálljon. Vízgőz felett egy tálban megolvasztjuk a tej- és étcsokoládét, majd ezt a mogyorós keverékhez öntjük. Még néhány percre bekapcsoljuk a robotgépet, hogy a krém jól összekeveredjen. Kis üvegekbe töltjük és szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni. Ebből a mennyiségből kb. fél liter mogyorókrém lesz.

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola

2012. december 3. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola Pénteken ezzel a dallal hangolódtam rá a karácsonyra, na meg a lakásban terjengő fahéj, csokoládé, mandula és dió illattal. Helló december! Üdv a körünkben! Ennek megfelelően egy olyan receptet hoztam, ami kiváló ködös, hideg decemberi reggelekre. A szuper reggeli kategóriába soroltam, de ötletes gasztro ajándék is lehet (nálam lesz is! :) - guszta üvegbe téve, ízlésesen becsomagolva, garantált a siker), amit karácsony reggelén együtt fogyaszthatunk el a családdal. Csupa tápláló alapanyag van benne, amelyek ízlés szerint variálhatók.  A granola alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Egy korábbi cukormentes granola receptet itt találtok. Mindenkinek jó készülődést kívánok az ünnepekre! Sütőtökös fűszeres granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­3 bögre sütőtökpüré - 1/­­2 bögre dió - 1/­­4 bögre juharszirup (méz, rizs- vagy agavészirup is használható) - 3 evőkanál szezámmag - 2 és 1/­­2 evőkanál kókuszolaj - 1 teáskanál fahéj - 1/­­8 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/­­8 teáskanál őrölt szegfűszeg - 1/­­2 teáskanál só - 1/­­4 bögre aszalt vörösáfonya (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A sütőt melegítsük elő 160 fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a diót, a szezámmagot, a fahéjat, a szerecsendiót, a szegfűszeget és a sót. Egy másik tálban keverjük el a sütőtökpürét a kókuszolajjal és juharsziruppal. Ezt a keveréket adjuk a zabpehelyhez és jól dolgozzuk el. Öntsük a nedves granolát egy sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 30-40 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. Öntsük üvegekbe, csomagoljuk és már kész is az ajándékunk.

Vegán sütőtökös csokoládés keksz

2012. november 29. Zizi kalandjai 

Vegán sütőtökös csokoládés keksz Ezennel újra megnyitom a vega karácsony sorozatot. Igyekszem időben felkészíteni benneteket és minél több új receptet hozni, a régiekből meg összeállítást készíteni, hogy meglegyen az inspiráció. Ha ez lesz az első vegetáriánus karácsonyod, nem kell megijedni, garantálom, hogy nem fogsz éhezni és minden földi jóban lesz részed! :) Ezek az ötletek akkor is jól jönnek, ha vega vendéget várunk az ünnepekre és nem tudjuk, hogy mit főzzünk, süssünk neki. A sorozatba beillesztem a gasztro ajándékokat is, ugyanis évek óta már ilyenekkel lepem meg a családot és a közeli barátokat. Jönnek a keksz receptek, meg egyéb finomságok is, de legyen ez egyelőre meglepetés. Sütőtökös csokis kekszet sütöttem már korábban is, de az nem volt vegán. Az utóbbi időben rákaptam a vegán kekszekre és szinte már csak ilyeneket gyártok. Nagyon egyszerűen kikerülhető a tojás és a tejtermék is (erről egy külön bejegyzésben később). A végeredmény pedig magáért beszél: gyorsan elfogynak! Akinek pedig elmesélem, hogy ebben se tojás, se tejtermék, az csodálkozik, hogy mennyire finom dolgok készíthetők ezen alapanyagok elhagyásával is. Teszteljétek! :) Vegán sütőtökös csokoládés keksz Hozzávalók: - 1 és 1/­­4 bögre zabpehely - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt vagy teljeskiörlésű búzaliszt - 1/­­4 bögre hajdina liszt - 1/­­2 bögre nádcukor - 1 teáskanál só - 1 teáskanál fahéj - 1 evőkanál sütőpor - 2 evőkanál őrölt lenmag (szemes lenmag is jó, de azt törjük össze mozsárban) - 6 evőkanál víz - 1 bögre sütőtök püré - 3 evőkanál kókuszolaj - 1 teáskanál almaecet - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/­­2 bögre dió - 3/­­4 bögre 70%-os csokoládé, felkockázva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz - ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal. Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: zabpehely, tönkölyliszt, hajdina liszt, só, fahéj, sütőpor. Egy másik tálban keverjük el a sütőtök pürét a kókuszolajjal, almaecettel, nádcukorral és a vaníliával. Öntsük hozzá a lenmagos tojást és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a dióval és a csokoládéval együtt. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Sütőpapírral bélelt tepsire tegyünk a masszából evőkanálnyi adagokat (fagyis kanállal a legkönnyebb adagolni, ekkor lapítsuk le a tetejüket). Kb. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Széleken ropogós, azonban belül - a sütőtöktől - puha kekszeket kapunk. Fincsi! Mártogathatjuk a kekszet vegán fűszeres kakaóba...

Istenek eledele

2012. szeptember 30. AUM Vega Blog 

Mennyei trüffelgolyók… Krémes-mézes, tejszínben dús, csokoládéban gazdag tömény élvezet. Ez az alaprecept. Bármivel meg lehet bolondítani: likőrökkel, magvakkal, fűszerekkel… Majd érkezik sok variáns, de kezdetnek ennyi. Ez is maga a megtestesült gyönyör!

Saláták parlagfű allergiásoknak

2012. szeptember 12. BioBrigi 

A candida diétával anno elég jól megszűntek az allergiás panaszaim. Egészen jó volt a helyzet, azonban ebben az évben sokat kínlódok a parlagfű miatt. Valamiért a nők azon százalékába tartozom, akinek az az állapot felerősíti az allergiáját, és nem az ellenkezője. Ami csodálatos, mert gyógyszert ne szedj, gyógynövényeket korlátozottan használj, közben ne edd a keresztallergéneket. Miközben hónapokig szinte csak a dinnyét és barackot tudtam megenni jóízűen. (Azért nagyon hálás vagyok, hogy ez az időszak még a parlagfű szezon előtt lezajlott, különben nem tudom, hová bújnék.) És emellett kerüld a magas hisztamintartalmú ételeket.   Nos, ha ezt mind betartod, valóban jóval könnyebb az életed, tény, hogy nagymértékben! lecsökkenthetőek az allergiás tünetek. Főleg ha a tejtermékeket is el tudod hagyni. Azonban most a várandósság miatt arra is figyelnem kellene, hogy a fehérjebevitel a megfelelő szinten legyen. A magas hisztamin tartalmú ételek között azonban ott szerepel a szója, a hüvelyesek, a sajtok. Persze ez utóbbi nálam nem annyira jelentős, de az előbbi kettő - vegán/­­vegetáriánus lévén - bizony nagy kiesés lenne, ezért korlátozottan, de fogyasztom. Ennek megfelelően folyik is az orrom.  Ezért próbálom meg a többi, szintén magas hisztamintartalmú ételt kerülni inkább. Ilyenek a csokoládé. Na ezt legalább könnyű. :) Ellenben a paradicsom... mikor most érik a tenyérnyi szabadföldi vastag húsú, de lédús, finom növényke! Ha már dinnye nem, legalább ez lenne. A citromot szintén nem tudom elhagyni, maximum nem iszom meg a saláták levét, szerencsére a banánt, ananászt és savanyú káposztát úgysem kívánja ilyenkor az ember.  Az olajos magvak már szintén nagyobb gond, a napraforgó parlagfű keresztallergén, azt kihagyom, de a kesudiós ételsűrítések maradnak. Ugyanígy keresztallergének még a tökfélék, az uborka is. Van ahol a paprikát is írják, de nekem az kevésbé problémás.  Ilyenkor rengeteg nyersre vágyik az ember, de nehéz még egy salátát is elkészíteni úgy, hogy ki kell hagynod belőle a paradicsomot, uborkát pl. Leírok pár ötletet, hátha segítek valakinek. A legegyszerűbb a natúr káposzta saláta. Nem kell hozzá semmi, csak egy fej káposzta, egy fej lilahagyma, ízlés szerint köménymag, egy ek só és egy ek gyümölcscukor, illetve egy citrom leve. A lelke az egésznek az, hogy a sóval a vékonyra legyalult káposztát addig gyúrjuk, míg jó sok levet nem ereszt, és kicsit megpuhul. Azután ízesítjük, néhány órát állni hagyjuk, és készen is van. Ha variálni akarunk, reszelt répát és paprikakarikákat tehetünk bele. Akiket nem érint a parlagfű allergia téma, kiegészíthetik szeletelt uborkával gyúrás után. Vegyes salátát készíthetünk jégsaláta levelekből, reszelt répából, vékonyra szeletelt paprikából, aprított olajbogyóból és szeletelt lila hagymából. A végén cukros-citromos-sós levet készítünk, összekeverjük, meglocsoljuk dióolajjal, és már fogyasztható is. A karfiol saláta is ízletes tud lenni, egészen más, mint a főtt. Általában az is szereti, aki egyébként főtten nem hajlandó fogyasztani. Itt írtam róla, de ez sem összetett recept. 1 kisebb fej karfiol kell bele, 1-2 szál répa, lila hagyma, petrezselyem zöld és a só-cukor-ciromlé-olaj kombináció. Ez utóbbi összeturmixolva a répával.   Répa salátát is csinálhatunk, az sem bonyolult, és ha összeérik kicsit az íze, nagyon finom tud lenni. 4-5 szál reszelt répához egy fej apróra vágott lila hagymát adunk. 1 tk gyümölcscukor, ugyanennyi só és 1 cirom leve ízesíti. A végén valamilyen hidegen sajtolt olajjal locsoljuk meg picit, mert így segítjük a zsírban oldódó elővitamin hasznosulását.   Ugyanezt megbolondíthatjuk reszelt céklával is, gyönyörű színeket kapunk. :) Jó étvágyat hozzájuk.

Fő az őszinteség + vegán mandulás csokis banánkenyér

2012. augusztus 21. Zizi kalandjai 

Fő az őszinteség + vegán mandulás csokis banánkenyér Zabtej kis üvegekben A Goldenblog 2012-es versenye kapcsán eszembe jutott néhány gondolat. Ezeket szeretném megosztani veletek... őszintén. Én azokat a blogokat preferálom, amelyek értéket közvetítenek, adnak, új információval szolgálnak számomra, szépek a képek, tanulhatok a leírtakból, inspirálnak, alkotásra ösztönöznek, elgondolkodtatnak, esetleg közösséget építenek.  Ha gasztroblogról van szó, természetesen fontos számomra a styling is és a kiváló fotó. Én mindig úgy tesztelem a képeimet, hogy megmutatom I.-nek és megkérdezem tőle: Csorog a nyálad, ha meglátod ezt a képet?. :) Ha igen a válasz, elégedett vagyok. Persze előfordul, hogy az én képeim sem sikerülnek jól. Néha tombolok, mert nem tudom a képet úgy megkomponálni, ahogyan azt elképzeltem. Igen, a food styling egy külön szakma, tanulni kell. Nem csak odarakok az asztalra egy tányért, rá az ételt, lefotózom és már kész is. Előkészületet igényel, tervezést, beállítást. Aztán figyelni kell a fényviszonyokra, a fényképezőgép beállítására és az összhatásra is (és ott van az utómunka a képekkel, a sztori és a recept megírása). Készítettem már olyan képeket, amelyekkel nem voltam elégedett és nem is kerültek fel a blogra. Történt olyan is, hogy néhány nappal később újra megfőztem-megsütöttem az adott ételt, nekiálltam a fotózásnak és másodszorra már sikerült. A fotózás és a food styling terén is kezdőnek tartom magam, de gyakorlat teszi a mestert (ez tényleg igaz) és napról napra többet tanulok (plusz vannak kiváló könyvek és blogok is, amelyek ebben segítenek)... egy új szakmát... és ez nagyon jó. A Zizi kalandjai hobbi, szeretek főzni, sütni, újdonságokat megosztani veletek, bemutatni, hogy a vegetáriánus konyha igenis sokszínű és csak egy kicsit kell hozzátenni, hogy varázslatosat alkossunk. Annak ellenére, hogy hobbi, néha több időt töltök vele, mint a hétköznapi munkámmal... mert nagyon szeretem. A blog a gyermekem, amellyel sokat foglalkozom és törődök. Remélem ezt látjátok is! :) A teljesség igénye nélkül néhány blog, amelyeket nagyon szeretek (nemcsak gasztroblog kategóriában): Vegasztrománia, Á la carte kulinária, Praliné Paradicsom, Mandula Sarok, Édes és keserű, Az élet napos oldala, Eszter befőz, Asztika blogja, Tisztatészta, Étel ital kicsivú, Kísérleti konyha, Babette főz, Sütimizéria, Rakottkert, Imbisz, Flatcat, Jépatojta van, Green Tearoom, Mindennapi ételeink, Csak a Puffin ad neked erőt, Juci útja,  Ahol a malac nem túr, Irány London blog, 360 fok bringa, Józsi bácsi gondolatai a világról, Renifoto, Csajbringa, Kicsi Ház, Trip in AUS és még sorolhatnám... Szóval nem lesz könnyű az idei Goldenblog szavazás. Egy-egy kategóriában nem is tudom, hogy kire adjam le a voksomat, amikor olyan sokan megérdemelnék a 15 perc hírnevet! Ti már szavaztatok? És a sok szöveg után jöjjön már végre a banánkenyér, ugye? Egy korábbi banánkenyér receptet itt találtok. Vegán mandulás csokis banánkenyér Hozzávalók: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­2 bögre tönköly fehérliszt - 2 teáskanál sütőpor - 1 teáskanál só - 2 evőkanál őrölt lenmag + 1/­­4 bögre (60 ml) víz - 1/­­2 bögre zabtej (rizstej, szójatej is használható) - 1/­­3 bögre nádcukor - 3 db érett banán - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/­­2 bögre mandula - 1/­­2 bögre 70%-os csokoládé, felaprítva Egy tányérban törjük pépesre a banánokat. Egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a mandulaszemeket 4-5 perc alatt és vágjuk durvára. Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, só. Egy másik tálban keverjük össze a zabtejet a nádcukorral és a banánnal. Adjuk hozzá a vaníliát és a vizes lenmagot, majd ezt a keverék öntsük a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a pirított mandulát és csokoládét. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi). Délutáni kávéhoz, teához, de másnap reggelire is kiváló!

Jamie mandulás mogyorós csokoládé tortája

2012. július 25. Zizi kalandjai 

Jamie mandulás mogyorós csokoládé tortája Itt valami nagyon fincsi készülődik... darált törökmogyoró, mandula és egy tábla 74%-os csokoládé. Levettem a robotgép fedelét és mennyei illat áradt belőle. Képzelhetitek! Már tudtam, hogy ez egy nyamm-nyamm torta lesz! :) Aztán kikevertem a puha vajat néhány tojássárgájával, valamint egy kevés nádcukorral, hozzáadtam a mogyoró, mandula, csoki keverékhez és ilyen gyönyörűséget kaptam... A sárga cukros vaj és a csodás barna csokoládés keverék szerelembe estek egymással. Első látásra... Inspiráció gyűjtés miatt, meg mert imádom Jamie Olivert, újra elkezdtem nézni a Naked Chef TV sorozatát. Jó néhány receptet kijegyzeteltem már, az inspirálás sem maradt el, mert azóta mindennap főzök, sütök (ennek persze a hűvösebb lakás is az oka, de a torta miatt érdemes volt bekapcsolni a sütőt). A receptnek azért is örültem, mert most egy kisebb projekt miatt megszállottan keresem a csokoládés recepteket tesztelésre, kipróbálásra, de erről majd később. Ez a torta tökéletes alany volt hozzá. Alig kell bele valami, ezért a lényeg a minőségi alapanyagokon van. Nem túl édes (mikor sütök én émelyítő édeset? soha!), de mivel lisztmentes és a csokoládén kívül a vázát törökmogyoró és mandula adja, tömény. Egy vékony szelet belőle a délutáni kávéhoz vagy teához és máris elfelejtjük minden bajunkat! Ez garantált! Jamie mandulás mogyorós csokoládé tortája Hozzávalók egy 18 cm-es formához: - 75 g mandula - 75 g törökmogyoró - 150 g 70% vagy 74%-os csokoládé - 125 g puha vaj - 50 g nádcukor - 3 db bio tojás, szétválasztva a sárgája a fehérjétől - csipet só - 1 vaníliarúd kikapart magjai (ez nem volt a receptben, de nagyon jót tett a tortának) A formába tegyünk sütőpapírt és vajazzuk ki az alját és az oldalát is. Melegítsük elő a sütőt 190C fokra. Robotgépben őröljük liszt állagúra a mandulát és a mogyorót. Tördeljünk szét 100 g csokoládét (ne legyen olvadt!) és adjuk a mandulás keverékhez. Dolgoztassuk tovább a robotgépet, amíg a csokoládét is megdarálja. Öntsük ki egy tálba, majd tegyük a robotgépbe a puha vajat és a nádcukrot. Kapcsoljuk be újra a gépet és miközben dolgozik egyesével adjuk hozzá a tojássárgákat.  Öntsük a vajas keveréket a manduláshoz, majd egy spatulával keverjük simára. Egy másik tálban a tojásfehérjéket egy csipet sóval verjük habosra, majd óvatosan a spatulával keverjük hozzá a csokoládés masszához. Öntsük bele a formába. A maradék 50 g csokoládét tördeljük darabokra és nyomkodjuk bele a torta tetejébe. Az előmelegített sütőben süssük 190C fokon kb. 25 percig (teszteljük, ha a fogpiszkálóra nem ragad rá a tészta, már jó). Tálaljuk... Vágtam nektek is egy szeletet... Ízlik?

Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával

2012. június 27. Zizi kalandjai 

Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával Két napja ígértem vegán csokis jégkrémet, ugye? Vagyis ti szavaztátok meg Facebookon, hogy először ennek jöjjön a receptje és utána a quinoa fasírtnak (ami szintén nagyon finom). Az ígéret szép szó...  Amióta beszereztem a szilikon jégkrém formát, nem tudom abbahagyni a jégkrém készítést. Nyáron inkább ezek az édességek nálunk sütik helyett. Azokat is imádjuk továbbra is, csak, ha meleg van, nincsen kedvem bekapcsolni a sütőt. A jégkrémhez meg pikk-pakk összekeverem a hozzávalókat és már hűlnek is a fagyasztóban. Javaslom, hogy próbáljátok ki. Jó móka a saját jégkrémedet enni. A legjobb pedig, hogy te állítod össze az ízeket, te választod ki az alapanyagokat, nincs benne töménytelen mennyiségű cukor, tudod, hogy mi kerül bele és mellőzve vannak az E-s nyalánkságok. Ennek a jégkrémnek a nyers csokoládétorta adta az alapját, vagyis azt dolgoztam át minimálisan, hogy jégkrém legyen belőle. Ennyire egyszerű vegán csoki jégkrémet készíteni. Ki veszi meg az ötletemet, hogy nagyban vegán jégkrém készítésbe kezdjen? :) Vegán csokoládé jégkrém pirított mandulával Hozzávalók 4 db jégkrémhez: - 1 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva - 50 g kakaópor (cukrozatlan) - 60-70 g kókuszvirág cukor vagy nádcukor - 30 g kókuszzsír, felolvasztva - 100-150 ml mandulatej (rizstej, zabtej, szójatej is használható) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet só - kis maréknyi mandula A mandulát száraz serpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg, aprítsuk durvára, majd tegyük félre. A többi hozzávalót tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. A pirított mandula felét szórjuk a formákba, egyenlően kanalazzuk bele a csokis keveréket, szórjuk meg a tetejüket a maradék mandulával, majd helyezzünk pálcikát mindegyikbe és tegyük a mélyhűtőbe kb. 2 órára. Tessék...

Gyerekzsúr Egészségesen

2012. június 8. Fittanyuka Blog 

Gyerekzsúr Egészségesen A múlt héten Vikike 5-ik szülinapját tartottuk. Ilyenkor mindig legalább annyira izgulok, mint ő, mert hetekig a szülinapról beszélünk, előtte és utána is!  Ő nagyon várja, tervezgeti, meghívja a kis ovis társakat.., én pedig a zsúr asztalt tervezgetem:)! Mint anya mondom nem egyszerű ( és itt maximálisan együttérzek a többi anyukával), hogy a finomságok amit kínálunk a kicsiknek ne csak egészségesek legyenek, de finomak is ,vagy fordítva is mondhatnám: ne csak finom, hanem egészséges is legyen! Azt tudom, hogy mit szeret a gyerekem, de vajon a többi is szívesen elfogyasztja? Viki alapvetően úgy táplálkozik ahogy én. Nem eszik húst, tejet, tojást ( érzékeny is rá), adalékokat, cukrot, finomított élelmiszereket. Mind amellett egy nagyon jó étvágyú, édesszájú kislány. Tiltani nem szoktam neki ételeket, inkább elmondom, hogy mi - miért van és miért esszük úgy ahogy esszük. Ha megkínálják tudja, hogy megkóstolhatja amit kínálnak neki. 5  évesen már magától mondja, hogy ő nem szereti a szúrós italokat ( szénsavas). Elmondja, hogy az állatok az ő barátai és nem eszi meg őket, a rejtett cukrot azért nem tudja megkülönböztetni, erre nekem kell odafigyelni. Azt vallom, hogy nem tiltani kell a gyerekeket, mert az szorongást vált ki, hanem saját példán keresztül tanítani, mert ők úgyis azt akarják másolni amit mi csinálunk ( ez mindenben így van). Viszont a példamutatást-tanítást nem elég elég korán kezdeni. Többször tapasztalom, hogy anyukák panaszolják, hogy nem tud mit tenni, ugyanis  a gyereke nem issza meg a növényi tejeket, a sima vizet stb., a legjobb igyekezete ellenére sem. Ne feledjük, hogy mi ismertettük meg a gyerekkel a kólát, a cukrot, stb. Ilyenkor már nehezebb a dolga az anyáknak. Az agresszív ételek, ízek szinte érzéstelenné teszik az ízlelést. A legagresszívabb a konyhasó, fehér cukor, ízfokozók, adalékok. Tudom van a közösség, az óvoda, iskola, de mindig az otthoni minta a legerőteljesebb. Ebben nekünk anyáknak van a legnagyobb felelősségünk! Én a következőképpen állok hozzá: tanítom saját példámon keresztül, és bízom benne, az ő ítélő képességében, hogy amikor nagyobb lesz úgy tudjon dönteni ami neki a legjobb! Visszakanyarodva az zsúr asztalhoz: A favorit egy uzsonna sütemény volt: a Krumplis hajtogatott, amit kapros túróval töltöttem meg. Második helyen a Csokis almás muffin állt, utána az eper következett. Utólag visszagondolva nem javaslom a csokis epret ha féltjük a bútorokat, kárpitokat:) Ezen kívül tálaltam alma chipszet, kitűnő alternatíva a hagyományos chipsek helyett, amit imádtak, volt a tönköly lisztből készült magos - sós rúd, fittanyuka süti -ből. Italok közül a gyömbéres limonádé fogyott , nem csináltam erősre, mert a gyömbér karakteres ízű. Barbi ruhája: tej,-tojás,-adalék és cukormentes eper torta. www.fittanyukasuti.hu kérésre. Az abszolút favorit pedig a almás-barackos cukor,-adalék mentes kölyök pezsgő volt és az általam kreált Barbi torta, ami Viki kívánsága volt. Receptek: Csokis Almás muffin  - zabpehellyel Recept: Itt! Étcsokoládéba mártott Eper Recept: Itt! Krumplis hajtogatott kapros túróval Recept: Itt! Ajánlom még az apró sütiket, amelyek nem morzsálódnak annyira, elfér a kis kezükben és még finomak is. Egyik ilyen a Sokmagos Zabkeksz . Recept Itt! ..vagy a narancsos amaránt golyók, Recept Itt! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka

Csokis - Almás Muffin zabpehellyel

2012. június 8. Fittanyuka Blog 

Csokis - Almás Muffin zabpehellyel Hozzávalók: (16 db muffin) 200 g zabpehely 200 g alma reszelve 150 g zabliszt 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 6 evőkanál kókusz olaj 450 ml víz 100 g xilit késhegynyi bourbon vanília 1/­­2 kk örőlt fahéj 100 g étbevonó A liszteket a xilittel, sütőporral vaníliával, fahéjjal összekeverjük. Az almát lehéjazzuk, lereszeljük és hozzáadjuk a száraz hozzávalókhoz az olajjal, vízzel együtt. Robot gép segítségével összedolgozzuk. Szilikon muffin sütőt használtam. Beletöltjük a masszát és előmelegített sütőben 180 C fokon 35-40 percig sütjük.  Miután kisültek hagyjuk kihűlni. Bevonó étcsokoládét víz gőz felett felolvasztunk, majd kiskanál segítségével rácsorgatjuk a muffinok tetejére. Én alma chipsszel díszítettem a tetejüket. Fittanyuka - Lúgosító ételek  a facebookon Fittanyuka

Cézár saláta és Csokoládés pohárkrém

2012. április 17. A vegán szépség 

Csokitojás /Raw chocolate egg/

2012. április 8. Nyers konyha 

Csokitojás /Raw chocolate egg/ Emmának hozott a nyuszi egy műanyag tojást ami összecsukható, átlátszó formában ( csomagolásban) volt. Az az ötletem támadt, ha már csupa csoki minden a konyhában, ezt a formát is bekenem, hátha sikerül házilag is szép csokitojást készíteni. Ecsettel 2 szer bekentem a forma belsejét, majd amikor megszilárdult a csoki, tölteléket kerestem. Kéznél volt egy banán és maradt sárgabarack így ez került a tojásba.  Csokitojás: Csoki: kakaóvaj vagy kókuszolaj, esetleg vegyesen kakaópor édesítő, xilit, méz vagy stévia... Vízgőz felett mindent összeolvasztunk. Ecset segítségével a forma belsejét kétszer kikenjük csokival.  Részletes leírás a nyers csoki készítéséről Gittánál találhattok. Töltelék: banán  citromlé méz útifűmaghéj sárgabarack A banánt villával összenyomjuk, hozzákeverünk 2 kiskanál citromlevet, 2 kiskanál mézet, és 2 kiskanál útifűmaghéjat. Ezt a formába töltjük egyik felébe egy sárgabarackot is teszünk. Amikor ez kész a még folyékony csokoládéval körbekenjük a tojás széleit, majd összecsukjuk a formát. Így pihent a hűtőben néhány órát, majd kivettük a formából a kiálló részeket késsel levágtuk és megettük... A forma összecsukva

Kifőztük 2012/4.

2012. március 26. Dulmina tündérkonyhája 

Megjelent a Kifőztük gasztromagazin áprilisi száma, melybe természetesen elsősorban a tavasz és a húsvét jegyében válogattuk a jobbnál jobb recepteket. Én az alábbiakkal készültem: Tormás lepényke Boros zöldségkrémleves Tormás zöldségkrémleves Almás-diós püspökkenyér Kakaós almakenyér Diós-mézes keksz Kókuszos zabkeksz csokoládésan  A magazin a www.kifoztuk.hu oldalról

Hétvégi ízmorzsák Csehországból

2012. március 20. Zizi kalandjai 

Hétvégi ízmorzsák Csehországból Most kevesebb lesz az ízmorzsa és több az utazás, ugyanis az elmúlt hosszú hétvégét Csehországban töltöttük. Szétnéztünk Prágában, Český Krumlovban és Mariánské Lázněban. Csehország nem vega barát konyhájáról ismert, így kiemelkedő gasztronómiai élményben - a sörön kívül - nem volt részünk, viszont a látnivalók kárpótoltak.  Íme a cseh fotó csokrom nektek... Károly híd Csillagászati óra az Óváros téren Óvárosi tér Týn templom az Óvárosi téren esti kivilágításban Kézműves cukorka készítés Cseh csokoládék, bonbonok Hangulatos házikó a belvárosban U Kalicha söröző, amelyet Jaroslav Hašek - Švejk, a derék katona c. regénye tett világhírűvé. Tipikus söröző, cseh konyhával, napközben nem túl forgalmas, azonban estére ajánlatos előre helyet foglalni. Van magyar nyelvű étlap is. (Prága 2. kerület, Na Bojisti 12-14.) Károly híd és a Moldva folyó A híres táncoló ház vagy más néven Ginger & Fred épület Várakozó család a prágai főpályaudvaron (Praha Hlavní Nádraží) Meseszép Český Krumlov Český Krumlov Dél-Csehországban, a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján fekszik.Történelmi negyedét, amit a Moldva nagy kanyarja szinte teljesen körülölel, az UNESCO 1992. december 13-án a Világörökség részének nyilvánította. A várba nincs belépő!!! Nagyon érdemes felsétálni a kilátás miatt! Csehország autója: Škoda Csehország egyik jelképe a Kisvakond, Krtek Cseh reggeli Mariánské Lázně, fürdőváros egyik parkja. Gyógyforrásait már a 18. században ismerték. Az 1805-ben alapított fürdőhely 1812-ben vette fel a Mariánské Lázně helységnevet, egyik gyógyforrása nevének alapján, majd pedig 1818-ban hivatalosan is gyógyfürdőhellyé nyilvánították, melynek következtében fejlődése jelentős mértékben felgyorsult. Mariánské Lázně, árkádok Tavasz Csehországban

Kelet-Nyugat fúziója képekben/East-west fusion in pictures

2012. március 11. Répa Konyha 

Kelet-Nyugat fúziója képekben/East-west fusion in pictures....avagy nyers vegán gourmet vacsoránk képes beszámolója/­­ alias pictures from our raw vegan gourmet dinners... Tárkonyos citrus saláta /­­Citrus salad with tarragon Tárkonyos citrus saláta /­­Citrus salad with tarragon Édesköményleves korianderes tök chips-szel/­­ Fennel soup with coriander pumpkin chips Fűszeres mogyorós tészta lime-mal és gyömbérrel/­­ Spicy peanut noodles with lime and ginger Sütőtökös tiramisu/­­ Pumpkin tiramisu Sütőtökös tiramisu/­­ Pumpkin tiramisu Kakukkfüves marcipán csokoládé-papírban és idézetet rejtő szerencsesüti/­­Thyme marcipan in chocolate paper and fortune cookie

Kifőztük 2012/3.

2012. március 1. Dulmina tündérkonyhája 

Megjelent a Kifőztük magazin márciusi, születésnapi száma. Természetesen nincs ünneplés torta nélkül, de a többi kategóriában is hoztuk a most aktuális recepteket. Jómagam a következőkkel gazdagítottam a kínálatot: Tönkölygombócos zöldségleves Csicsókás orzottó Lencsével rakott krumpli Sajtos-pórés csicsókalepény Morzsás tészta Csokoládés-mogyorós keksztorta

Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül

2012. február 19. Zizi kalandjai 

Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül A kihívás második hete talán már könnyebb volt, noha az internet tele volt csokoládés receptekkel Valentin nap miatt. A második hétnek volt egy másik csábító pontja, mégpedig az, hogy kuktáskodtam a Makifood Valentin napi csokigyár óráján, ahol Wagner Bea vezetésével csokoládéba merültek a tanulók. Előre készültem és vittem magammal pirított mandulát arra az esetre, ha a csokoládéra fanyalodnék. Csodák csodájára egész könnyen vettem az akadályt, nem volt olyan pillanat, amikor erős késztetést éreztem volna, hogy lenyaljak egy spatulát. :) A pirított mandula igazán jó nasinak bizonyult. A második hét közepén Valentin nap estéjén aztán engedélyeztünk magunknak I.-vel négy, azaz négy szem datolyát! :) Egyszerűen már nem bírtuk tovább, kellett valami nagyon édes. Ezzel a négy szem datolyával megünnepeltük azt is, hogy túléltük a kihívás első felét! Hurrá! Gondolatban azonban nem tartom a cukormentességet. Csokoládéról, csokis tortáról, kekszekről álmodozok és már tervezem azt a desszertet, amivel megtörjük a cukor, édesség mentes böjtöt. Akkor jöjjön a recept. Húsevő barátok jöttek hozzánk, akiknek megmutattam, hogy igen, a vegetáriánus (a kihívás miatt éppen vegán) konyha is lehet színes és laktató. A tavaszi tekercs készítése jó mókának bizonyult, mindenki kivette benne a részét. Én ezt egy fajta salátának nevezem, mert a rizstésztát kivéve minden nyers benne. A répa és a paprika édes ízt adnak hozzá, az uborka és rizstészta natúr ízt, az újhagyma meg egy kis csípősséget. Ízlésünk szerint bármilyen más zöldséget (avokádót, káposztát, csírákat, stb.), de akár húst vagy halat is adhatunk hozzá (Hínyenc lazaccal készítette). Ami a dolog pikantériája az a citrusos szójaszósz. Ebbe mártogattuk a félbe vágott tekercseket és csak úgy záporoztak az ízek, a textúrák a szánkban. A tavaszi tekercs feltekerését Juci barátnőmtől tanultam, aki egy igazán autentikus helyen, Kambodzsában egy főzőiskolában ismerkedett a feltekerés művészetével. Kerestem nektek két videót, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Remélem belevágtok! A tekercshez a rizslapot a Lehel piac arab üzletében vettem (itt mindig gyöngyszemekre bukkanok, tele van jobbnál jobb és különleges alapanyagokkal, amelyeket előtte sehol nem találtam!). Keleti/­­arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható. 20 lap 690 Ft-ba került. Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 5-6 főre: Tavaszi tekercshez: - 1 db hosszú kígyóuborka, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 2 db piros kaliforniai paprika, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 3-4 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag rizslap - 200 g rizstészta/­­vermicelli üvegtészta (soba, udon tészta is használható), megfőzve, leszűrve - opcionális: néhány szál koriander, bazsalikom, felaprítva Citrusos szójaszószhoz: - 2 db citrom frissen facsart leve - 2 db mandarin frissen facsart leve - 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér - 1,5-2 dl szójaszósz Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tésztából és zöldfűszerből egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült tavaszi tekercseket. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

A legegészségesebb chips és a februári kihívás

2012. február 1. Zizi kalandjai 

A legegészségesebb chips és a februári kihívás Leveles kelt azóta fogyasztunk rendszeresen, amióta voltunk Joan-nál nyersétel tanfolyamon és elmondta nekünk, hogy a téli időszakban az egyik legjobb vitaminforrás. Nagyon magas a béta karotin, C és K vitamin, valamint lutein (növényi festékanyag, fontos szerepet játszik az érrendszer és a szem védelmében) tartalma és gazdag kálciumban. Jó hidegtűrő, nálunk az erkélyen tárolva mínusz fokokban sem fagy meg. A brokkoli, a karfiol és a kelbimbó rokona. Hatalmasra meg tud nőni, nem is fér el egy nagy zacskóban csak úgy, hogy leveleire szedjük. Többnyire zöld turmixokba és levelesekbe tettem bele. Elkészíthető főzeléknek és salátának is, sőt a hétvégén egy fantasztikusan finom és egyszerű tésztaételt készítettem belőle (recept később). Több helyen láttam chipsnek elkészítve. Gondoltam adok neki egy esélyt és kipróbálom milyen nasinak. Elmondom milyen... Olyan, amit nem lehet abbahagyni! A recept roppant egyszerű, 20 perc alatt elkészül és van egy olyan chipsünk, ami nem olajban sült, ropogós, sós és mennyei! Leveleskel chips Hozzávalók: - 1 csokor leveleskel - 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors Szedjük le a leveleket a szárról és tépkedjük falat méretűre. Mossuk meg és salátacentrifugában jól szárítsuk meg. Tegyük egy tálba, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg az olívaolajjal. Jól keverjük össze, hogy az olaj mindenhol befedje a leveleket. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 150-160 fokon megsütjük. Akkor jó, ha tapintásra ropogós és enyhén megbarnult. Nyugodtan készítsünk belőle dupla mennyiséget, garantáltan gyorsan el fog fogyni. És akkor néhány szó a februári kihívásról. Az utóbbi időben egyre több édességet, édes dolgot ettem (tanúsítja ezt a blogom is) és éreztem, hogy a szervezetem kezd telítődni. Ezért úgy határoztam, hogy tartok egy tisztító hónapot és a vegetáriánus táplálkozást vegánra cserélem, valamint lemondok minden édes dologról, beleértve a nádcukrot (kristálycukrot már nagyon régóta nem használok), a mézet, a juhar/­­rizs/­­agavé/­­datolya szirupot, nyírfacukrot,  kókuszcukrot (új felfedezettem, majd írok róla később), édes gyümölcsöket (banán, körte, datolya, füge, stb.), csokoládét, süteményeket. Amit engedélyezek: alma, grapefruit, citrom, alkalmanként narancs, kivi és mandarin. Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk (igen, I. is vállalta a kihívást, ő marad vegetáriánus, vagyis tejterméket és tojást fog fogyasztani, csak a cukorról mond le), az új ízekről, amiket felfedezünk. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában. Heti egy Húsmentes Hétfővel (Meatless Monday) és cukormentes nappal sokat tehettek az egészségetekért és környezetetekért. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

Tavasz Párizsban (1. rész)

2012. január 20. Zizi kalandjai 

Tavasz Párizsban (1. rész) Két napja Facebook-on megkérdeztem, hogy mit szólnátok egy kis tavaszi utazáshoz. Jeleztétek, hogy jöhet! :) Hát íme az első ízelítő Párizsból, ahol tavaly áprilisban jártunk I.-vel. Igen, jól olvastátok... tavaly áprilisban és még nem írtam róla! Érdekességeket fogok bemutatni a sorozatban, a látnivalókra nem nagyon fogok kitérni, bár képek formájában azért fel fognak tűnni. A híres épületeket, múzeumokat úgyis mindenki beiktatja a programjába, még ha nem is először jár Párizsban. Nekünk is már a harmadik alkalom volt, hogy eljutottunk a világ egyik leghíresebb vagy inkább legromantikusabb városába, mégis újra felmentünk az Eiffel Torony tetejére. Kihagyhatatlan, még a tériszonyosoknak is! És, ami így lassan egy év távlatából megmaradt a jegyzeteimen kívül? Croissant, croissant, bagett, sajt, piknik a parkban,  séta, séta, piac, nini ott az Eiffel Torony, tejeskávé, egy pohár finom vörösbor, croissant, metro, macaron, csokoládé, croissant, bagett, dzsem, vaj, metro, csokis croissant, pöti káfé, séta, nini megint ott az Eiffel Torony, piac, metro, macaron és még folytathatnám... Most, hogy ezeket leírtam, rám is tört a Párizsba mehetnék... na, beszéljenek a képek helyettem. Sajt tenger... Rue Montorgueil Market Szuper kis reggeliző hely és pékség, Le Pain Quotidien a Rue Montorgueil-en Rue Montorgueil Market Titkos recept alapján készülő párizsi csokis keksz... és társai A cseresznyefa rózsaszín tömött apró virágai Párizsban is ugyanolyan gyönyörűek, mint itthon... Most itt szeretnék ücsörögni a Festők terén, a Montmartre-on és csak nézni és nézni a sétáló tömeget, a művészeket... persze közben sült krumplit eszem egy nagy tányér salátval, ropogós bagettel és sós francia vajjal, egy pohár jó bor és egy üveg Perrier társaságában... Festők tere (Place du Tertre), Montmartre Festők tere (Place du Tertre), Montmartre Vidám muzsikát játszó utcai zenész a Montmartre-on Sacré-Coeur Egy párizsi piknik

46. vkf beszámoló

2012. január 5. Vegasztrománia 

 "mindenkinek volt olyan időszak az életében, amikor nem evett húst. lehet, hogy években mérhető, de az is lehet, hogy csak egy napig tartott. kíváncsi vagyok a vega oldalatokra, szeretném hallani ezeket a történeteket egy-egy hozzá kapcsolódó húsmentes recepttel kiegészítve. várom a vegetáriánusok vegává válásának sztorijait, a megrögzött ragadozók egy-egy elgyengült pillanatának felidézését, és a két véglet között létező többség növényevő intervallumainak anekdotáit. és várom a fabulákhoz tartozó koszt receptjét, a krónikákat kiegészítő fogások leírását." - ezekkel a szavakkal hirdettem meg bő egy hónapja a 46. vkf-et. köszönöm az írásokat, recepteket, nagyon sokszínű lett az összefoglaló! nagyon tetszett, ahogy mindenki más stílusban fogta meg a dolgot és nagyon izgalmas ételek születtek! az írásokat abc-sorrendben teszem közzé. ezennel elengedem a vkf stafétát, és felkérem olzkát, hogy legyen a 47. vkf háziasszonya.    anna annaeszikesen fogta fel a témát és annaeszikes stílusban csokorba szedte kedvenc vega ételeit. olyan annaként ajánlja, "aki szereti a húst, csak közben nagyon szeret mindenféle mást is." vega-extraként pedig tom tom tomato chan.   ági egy izgalmas, a baldasztis étteremből kikuncsorgott  téli tekercs receptjét osztotta meg velünk. egy másik  bejegyzésében pedig, mint pszeudo-vega, a xiii. kerületben bolyongott, és vette sorra a vega étkezési lehetőségeket. ági egyébként nagy húsevő, egy régebbi bejegyzésében is inkább arról ír, hogy miért eszik húst. de van egy nagy DE.. brigi rakott hajdinást készített. mint vitay georgina, ő is dupla "dolgozatot" írt, egyet a "tanárnak", egyet pedig az itatós alatt, a társaknak. szó van vega tengerimalacról és vega nagypapáról. olvassátok el az apró betűs részt is! a daokonyha csapata kínai pikáns sütőtökkel készült. bár nem vegetáriánusok, nincs kedvük mindig húst enni. ilyenkor egy jól bevált trükkhöz folyamodnak, a receptekben lévő húst valamilyen zöldséggel, pl. tökkel cukkinivel, vagy krumplival helyettesítik. a cél nem a hús pótlása, hanem egy szuverén vegetáriánus fogás készítése.        duende tortillalevest és gránátalmazselét készített. 6-7 évvel ezelőtt 2 évig vega volt, és nyár óta újra hús nélkül étkezik. hozzám hasonlóan nem ellenzője a húsevésnek sem, ram tzu mester szavaival: "isten nem törődik azzal, mit ettél ebédre. a tofut és a kolbászt egyazon gondolattal teremtette." erika aszalt paradicsomos-fetás quiche-sel készült. erika sem eszik minden nap húst, egyáltalán nem esett nehezére vega ételt főzni. sőt, előbb volt meg a recept, mint ahogy meglátta a kiírást. ezt a tipikus francia fogást alapvetően vacsorára szokta készíteni, ám most reggel sütötte, és kápráztatott el vele mindenkit.  gabi két recepttel is készült, kesudiós kókusztejes karfiolt főzött és csicseriborsó krémlevest. olyan családban nőtt fel, ahol szinte minden nap ettek húst. később viszont, szakmájának köszönhetően egyre többet foglalkozott az egészséges táplálkozással, és a tanultakat a konyhában is hasznosította. ráadásul férje veleszületett betegsége miatt sokkal jobban odafigyelnek, és kevesebb húst esznek.   kriszta gombakrémlevest főzött. fél éve indiában volt, azóta nem nagyon eszik húst. nem különcködésből, ez részéről egy tudatos döntés. szervezete másfél hónap alatt átállt, azóta csak tengeri herkentyűket eszik néha.  mivel párja húsevő, azt is ügyesen megoldja, hogy kétfélét főzzön. lilla karfiolfelfújtat készített gnocchival. elmondása szerint a picky eater (vagyis válogatós) kifejezés tökéletesen lefedi őt. ám ez tulajdonképpen két téma, a húsok és a fűszerek köré csoportosul. lilla két hétig még vegán is volt, igaz nem teljesen önszántából. noémi pályaműve egy izgalmas kókuszos hajdina "risotto" gyömbéres sárgarépapürével és korianderolajjal. bár sosem állt közel ahhoz, hogy vegetáriánus legyen, noémi kevés húst eszik, és mindig figyel arra, hogy honnan származik. keveset, de minőségit. ő is felfedezte a vega ételek színes és változatos világát, és aktuális kedvencét, a hajdinát tette vegetáriánus fogásának főszereplőjévé. olzka több fogást is készített: mákkrémet borban főzve, földimogyorós, csokoládés babkrémet, sült céklát vargányás tejbegrízzel és mézel forralt bort finomságokkal fűszerezve. gyerekkorában passzív befogadóként mindent megevett, ami elé került. viszont felnőttként szép lassan étkezéséből eltűnt a hús. olzka ezt úgy fogalmazza, hogy szerelembe esett a növényekkel.  piszke két nagyszerű recepttel készült, egy diós fügekolbásszal és egy kakukkfüves-narancsos gombapástétommal. töredelmesen bevallja, hogy sosem volt vegetáriánus, viszont tartott gyümölcsnapot, ami mi más, mint egy vegán nap? véleménye szerint "mindenki szabadsága addig terjed, ahol a másik orra kezdődik. éljenek a mindenevők, ragadozók, növényevők - békében egymás mellett." réka zöldségkrémlevest készített parmezánchips-szel. gyerekkorában tulajdonképpen vegetáriánus volt, s ebből az időszakból néhány berögződés ma is tart. a vega étkezést szimpatikusnak tartja, és sok vegetáriánushoz hasonlóan reméli, hogy egyszer itthon is kiszakad a vendéglátás nagy része a rántott zöldségek köréből. robi két vegán (semmilyen állati eredetű hozzávalót nem tartalmazó) receptet is küldött, az egyik cékla kesudiós feketegyökér pürével, almával, dióval és fodros kel chips-szel, a másik pedig egy desszertként megjelenített sütőtök tökmaggal. robi két (egy teljesen és egy majdnem) vega időszakáról is beszámol. az egyik egy bölcsességfog kihúzása utáni nehézségek hatására tartott vegán időszak volt, a másik pedig egy tudatosan kipróbált böjt. sara, a  kollégista gurman receptjével visszatért az alapokhoz. mármint a japán alapokhoz, hiszen miso levest készített. hangsúlyozom, hogy egy koleszban.. elég háklis, ha ételekről van szó, viszont nagyon nyitott és érdeklődő is. szereti a vega ételeket, egyszer még vega böjtöt is tartott.  sedith vargányás, aszalt paradicsomos puliszkafasírtot készített sárgarépás krumplifőzelékkel. gyerekkorában hihetetlennek tűnt számára, hogy lehet hús nélkül is étkezni. aztán a kilencvenes években (!) egyik szomszédjáról, egy idős néniről kiderült, hogy csak nyers ételeket eszik. sedithre ez nagy hatást gyakorolt, voltak is próbálkozásai a vegetáriánus étkezésre való átállással kapcsolatban. családjával jelenleg vegyes konyhát vezetnek, hol esznek húst, hol nem.    a tearoom csapata két receptet készített, víg vegák tortáját, és egy színes parajos raviolit. a vega sztorit pedig mini interjúkkal oldották meg, megszólaltattak vega és nem vega bloggereket, egy vegán szakácsot, és a végén ők is elmondták véleményüket.   zizi narancsos kelbimbóval készült. 2005-ben kezdte el érdekelni az egészséges táplálkozás, aminek hatására először egy vegán, majd egy vegetáriánus diétát tartott egy természetgyógyász vezetésével. eközben rájött, hogy mennyi lehetőséget hordoznak magukban a zöldségek, gabonák, és azóta vegetáriánus. zizi szeret vegánul (tejtermékek és tojás nélkül) sütni, egyre több recept kerül fel a blogjára is.  

Szaloncukor házilag

2011. december 19. BioVilág 

Szaloncukor házilagKarácsonykor ki ne szeretné majszolgatni a december nagy slágerét a szaloncukrot? Mindannyian így vagyunk ezzel, csak ha megfordítjuk a dobozt és elolvassuk az összetevőket, bizony rá kell döbbennünk, hogy nem is olyan jó ez nekünk... Arról nem is beszélve, hogy ha január elején rá állunk a mérlegre, könnyen többet mutathat 3-4 kilóval. De van megoldás! Hozávalók:  200 g aszalt füge 200 g aszalt datolya 200 g darált mogyoró 100 g étcsokoládé 1. A aszalt gyümölcsöket minimális vízben feltesszük főni. Mikor megpuhultak, botmixerrel lepépesítjük . 2. A gyümölcsökből készült masszához adjuk a mogyorót és jól összedolgozzuk. Szaloncukor alakú kis golyócskákat készítünk kézzel és tálcára sorakoztatjuk őket. Hagyjuk jól kihűlni. 3. Az étcsokoládét gőz fölött megolvasztjuk és a cukrokat egyenként megmártjuk benne. 4. Miután a csokoládé megdermedt, díszes papírba csomagolhatjuk az elkészült szaloncukrot, de nem érdemes, mert pár óra alatt elfogy. Ildi :-) 2010. december

JAPÁN VACSORA ÉS EGY TÉLI SALÁTA

2011. november 20. Extraszűz 

JAPÁN VACSORA ÉS EGY TÉLI SALÁTAJapán iránt érzett szerelmemet most anyagba sűrítjük Ágival.  Íme a menü: Hokkaido tök saláta édes miso öntettel, feketeszezám krékerrel Ochazuke -Shiraore tea mandula-rizzsel,    hagyományos kiegészítőkkel     Makisushi marinált shitake gombával, marinált gyömbér, wasabi, tamari szójaszósz Yuzu mochi, fehércsokoládé gyümölcskoktéllal Petit fours Ropogtatnivalók japán ízekkel Ez a vacsora kicsit más lesz, mint a már megszokottak. Ezúttal ugyanis Keksz Ricsi az 1000 Tea teaház vezetője, teamestere is velünk tart, és a menüsorhoz illő teákat mutat be, illetve kóstoltat az est során. A japán zöld teák szerintem minden társukat felülmúlják. Ismert élettani hatásaikon kívül kellemes, szinte meditatív állapotot teremtenek bennünk, kiélezik érzékeinket, elménket így segítve elő a menü igazi élvezetét.  Az ételek nem a hagyományosan megszokott japán fogások lesznek. Hagyomány, ízek, emlékek, intuíció és a nyers konyha találkozása. A vacsora időpontja 2011. november 24-e csütörtök 18 óra.  Jelentkezni emailben, vagy a következő oldalon keresztül tudsz:  http:/­­/­­elogourmet.blogspot.com/­­   Facebook:  http:/­­/­­www.facebook.com/­­EletKonyha.LifeKitchen   Egy téli sali recept (mert receptekkel már nagyon el vagyok maradva): mennyiségek nélkül- fejes káposzta- vékony csíkokra vágva radicchio spenót,  fodros kel zöld fűszer tetszés szerint (én kaprot használtam, de szerintem a petrezselyem is nagyon jó lenne ehhez) aszalt meggy áztatott tökmag frissen reszelt torma friss, szűretlen extraszűz olívaolaj (innen ) citromlé és hús vékony csíkokra vágott birsalma fűstölt só kevés kömény- és fekete mustármag Néhány krékerrel isteni vasárnapi estebéd. De persze remek szereplője lehet egy hétköznapi ebéddoboznak is. (elnézést a sali kép miatt, de még mindig nincs fényképezőm, így marad a mobil -mrgoldás :( )

Indiai kókusztejes csokipuding (vegan)

2011. május 29. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Indiai kókusztejes csokipuding (vegan) Én a makrobiotikus táplálkozást abszolút rugalmasan kezelem, nem pedig, mint egy merev rendszert! Egyetértek Verbovszky Gabriella, amerikában élő makrobiotika oktatóval,  hogy ha mint egészségmegőrző étrendre tekintünk erre a konyhaművészetre, - nem pedig gyógyító étrendként, ahol a szigorúság kötelező - akkor lehetünk rugalmasak, kísérletezők. Szóval olykor eltérek a hazai viszonylatoktól. Mint ennél a csokis pudingnál, ahol az alap a kókusztej, míg, ha szigorúan venném, akkor rizstejet, zabtejet, vagy mandulatejet használhatnék.Édesítésnek rizsszirup, minél nagyobb kakaótartalmú étcsoki, fűszernek őrölt kardamom, és vanília esszencia. A végeredmény krémes és isteni 5 perces desszert tej, tojás és cukor nélkül! Indiai kókusztejes csokipuding (vegan) Hozzávalók: 400 g kókusztejkonzerv, 100 g étcsokoládé, 4 evőkanál rizsszirup (vagy agave), 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 kiskanál őrölt kardamom, 1 kiskanál vaníliaesszencia. 1. Egy lábosba forraljuk fel a kókusztejet. Olvasszuk fel benne az étcsokoládét, adjuk hozzá a kukoricakeményítőt, a kardamomot és a vaniliát. Hagyjuk besűrűsödni és vegyük le a tűzről. 2. Turmixoljuk össze és töltsük tálkákba. 3. Tálalásig néhány órára tegyük hűtőszekrénybe.

Nagyszombati menü

2011. április 25. Vajaspánkó 

Reggeli: Vegán fonott kalács, frissítő tea (mate, hibiszkusz, csipkebogyó maggal, málnalevél, szederlevél) Ebéd: - Bajai Halászlé Hozzávalók: személyenként fél kg hal, 5 dkg hagyma, 6dl víz, fél evőkanál törött paprika, só, és Baján halászlétészta! (a recept e könyv 266. oldalán megtalálható, elkészítése Baján a férfiak művészete.) - Somlói galuska Én így készítem: egy vegán piskótát kis darabokra tépkedek, meglocsolom rumos növényi tejjel. Másfél liter növényi tejből, 3 csomag csokoládé pudingporból, 3 evőkanál kakaóporral pudingot főzök, ezt ráöntöm a piskótára. Belekeverek 20-25 dkg mazsolát és ugyanennyi durvára vágott diót. 6 púpozott evőkanál kakaópor, 6 lapos evőkanál cukor és víz keverékével csokiöntetet készítek, ezt ráöntöm a galuskára. Vacsora - Marcipánleves növényi tejjel készítve - Nemvegánoknak: sonka, tojás - vegánoknak: Földimogyorós fasírt Hozzávalók: 1dl kukoricadara 1dl finomra vágott (reszelt) zellergumó 1 gerezd fokhagyma préselve 2 evőkanál szójaliszt 1,5 teáskanál só 5 dl víz 2 dl pörkölt mogyoró 2 dl zabpehely A földimogyorót megdaráljuk. Az első hét hozzávalót 30 perc alatt, kevergetve megfőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a többit. Kis lapított gömböket formálunk belőle, és sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. - Fenyőmagos saláta - Póréhagyma saláta Hozzávalók: 1 póréhagyma, 2 db alma, 1 kukoricakonzerv, egy nagy doboz kefír, méz, só, citromlé A póréhagymát vékony karikákra vágjuk, megsózzuk. Az almát gyufaszeletekre daraboljuk meglocsoljuk egy kis citromlével, hozzáadjuk a kukoricakonzervet. A kefírbe egy teáskanál mézet keverünk, sózzuk és a salátára öntjük. - Fonott kalács karikára formázva, hogy a közepébe belehelyezhessük a kemény tojásokat. - Almatorta 20 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 10-15 dkg Rama.Összegyúrni, 10 perc pihenő után lapostányérnál nagyobb körlappá nyújtani. Rászórni:aszalt gyümölcsöt (Kalifa), rá marcipánt, esetleg dió, mazsola. Két közepes almát cikkekre vágva ráhelyezni, megszórjuk cukorral, fahéjjal, ráhajtani a peremet, megkenni tojással, kisütni.

Kókuszos-kakaós meggyes pite

2010. július 10. KryaSpirit-Vegalife 

Kókuszos-kakaós meggyes pite A meggyes pite, vagy inkább piskóta mindig is a kedvencem volt. Még tojásevő koromban imádtam a levegős édes tésztáját és benne a savanykás meggyet. Sokáig nem találtam olyan tésztát, ami megfelelt volna a levegős feltételnek, de most megvan. Bár nem teljesen olyan, persze nem is lehet, hiszen a tojás csodákat művel a sütikkel, de leginkább ez a recept üti meg azt a színvonalat, amit elvárok. A kókusz és a kakaó meg még dob rajta egyet. Az eredeti recept Fitt anyukától származik, amit azért jelentősen átalakítottam. Készült már krémes torta alapjaként, és aszalt gyümölccsel, magokkal, de kókusszal és csokoládéval is. Majd azok is posztolásra kerülnek idővel, de most következzen az aktuális idénygyümölccsel...... (Ja még annyit, hogy felesben szoktam a teljeskiőrlésű és fehér lisztet keverni, de sajnos a bontatlan tk. liszt, annak ellenére, hogy egy hete vettem és októberben járt volna le a szavatossága aktív életre kelt a zacskóban. Nem először járok így és már kicsit unom, hogy a szemét nyeli el a 400 ft-os lisztet.) Hozzávalók: 40 dkg tönkölybúza fehérliszt 10 dkg zabpehely 10 dkg kókuszreszelék 2 ek holland kakaópor 20 dkg barna nádcukor 2 csomag sütőpor 1 teáskanál szódabikarbóna 10 ek napraforgóolaj 0,5 l növényi tej 1 kg magozott meggy A lisztet, a zabpelyhet, a cukrot, kakaóport, sütőport, szódabikarbónát, kókuszreszeléket összekevertem, beletettem az olajat és a tejjel kikevertem. Kimargarinoztam 26x40 cm-es tepsit, beleöntöttem a masszát és a tetejére szórtam a meggyet. A sütőt hőlégkeverésen 200 fokra előmelegítettem és 10 percig, majd visszavettem 175 fokra és még 35percig sütöttem a süteményt.

Vegán kétszínes sajttorta

2024. április 24. vegasziget 

Hozzávalók: Kekszes réteghez: 15 dkg csokis vegán zabkeksz 5 dkg kókuszolaj Fehér réteghez: 25 dkg vegán mascarpone 5 dk fehér csokoládé 1,5 dl vegán habtejszín eritrit vagy stevia – ízlés szerint 2 g agar-agar Barna réteghez: 25 dkg vegán mascarpone 5 dk vegán nutella 1,5 dl vegán habtejszín eritrit vagy stevia – ízlés szerint 2 […]

Sós mogyoróvajas téli torta

2024. január 25. vegasziget 

Ez a torta kész energiabomba, így igazán jól jön ezeken a téli napokon. hozzávalók – az alaphoz: 22 dkg datolya 25 dkg zabpehely 4 ek. növényi margarin A krémhez: 25 dkg mogyoróvaj (natúr vagy sózott, ki hogyan szereti) 8 dkg juhar-vagy rizsszirup vanília, fahéj 13 dkg étcsokoládé 0,5 dl növényi tej Elkészítés: Igen egyszerűen elkészíthető […]

ChocoArtz, a vegán és cukormentes kézműves csokoládé

2023. április 26. vegasziget 

Igaz, elmúlt a húsvét, az édesség-ajándékozás egyik kiemelt időpontja, de csokoládét, valljuk be, eszünk hétköznapokon is; és bizony nagyon nem mindegy, milyet fogyasztunk. Én, főképp, amióta megszülettek a gyermekeink, figyelek arra, hogy cukor-és adalékanyag-mentes legyen (és persze, nem mindegy az sem, milyen cukorpótló van benne) a vásárolt csokoládé vagy pl. ne legyen benne tejtermék, pálmazsír […]

Lassan belekezdhetünk egy kis méregtelenítésbe

2022. május 2. Élj harmóniában 

Lassan belekezdhetünk egy kis méregtelenítésbeÚgy tűnik tartósan megérkezett a meleg és reméljük már nem lesznek nagy lehülések. Ilyenkor ideális belevágni, egy kis tisztítókúrába... A tavasz - nyár évszak váltásnál érdemes egy kicsit segíteni a szerveztednek, hogy megszabaduljon a felgyülemlett salakanyagoktól. Idén is megpróbállak végigkísérni, egy hagyományos ájurvédikus méregtelenítő programon, amely ősi, évezredek óta bevált módszereket alkalmaz. A facebbok csoportban tudod nyomonkövetni a psotokat: https:/­­/­­www.facebook.com/­­groups/­­189231931805348 Ez a gyengéd, ájurvédikus tisztítás nem csak segít megszabadulni a méreganyagoktól, optimalizálja az emésztésed működését, helyreállítja a életenergiák szabad áramlását, de a test, az elme és a lélek egyensúlyát is. Ha szeretnél belevágni egy otthon is könnyen elvégezhető ájurvédikus tisztítókúrába, íme egy lista miket érdemes beszerezni: Ha valamit nem tudsz beszerezni, jelezd és én beszerzem neked, akár a komplett csomagot is:) - Nyelvkaparó (a jógastúdióban is kapható) - Triphala Churna - Nasya olaj - Gyömbér - Baszmati rizs - Sárga Mung dal - Ghí - Kitchari fűszerkeverék vagy ájurvédikus fűszerek - Ájurvédikus masszázsolaj (pl. szezámolaj vagy doshádnak megfelelő) - vegyszermentes bio zöldségek - bio citrom A tisztítás első lépése, hogy további méreganyagokat ("ama"-t) ne halmozz fel a testedben. Ehhez fel kell hagynod azokkal a kedvezőtlen szokásokkal, melyek elnehezítik a tested, salakanyagokat képeznek. Ugyan télen szüksége volt a testednek a nehezebb ételekre, de most ez már nem így van. Ha sok a salakanyag a testedben, a szervezted éjszaka nem tud megfelelően pihenni és méregteleníteni, ezért reggel fáradtan ébredsz, még akkor is ha eleget aludtál. nem csak az energiaszitned csökken le, de türelmetlen, kedvetlen, motíválatlan, dekoncentrált is lehetsz a felhalmozódott toxinoknak köszönhetően. Első lépés, hogy kezdj el kevesebbet enni és válassz könnyen emészthető ételeket. A fő étkezésed mindig délben legyen és a vacsorára, reggelire csak könnyű, ételeket fogyassz. Késő este már ne egyél. Kerüld el a húst, tojást, sajtot, túrót, joghurtot, zsírós ételeket, csokoládét, alkoholt, kávét, édességeket, nem frissen készült kenyérféléket, állott ételeket. Ne edd túl magad és ne nassolj. Várd meg amíg az előző étel megemésztődött. Ne fogyassz túl hideg ételeket, italokat. Ha lehet válassz friss , vegyszermentes ( bio) , nem feldolgozott, nem tartósított, nem fagyasztott élelmiszereket. Örömteli előkészületeket kívánok :) szeretettel Kati #tavasz #megújulás #emésztés #méregtelenítés #tisztítókúra #éljharmóniában #egészség #immunerősítés

Vegán "sajttorta"

2021. december 22. Mindennapi ételeink 

  Méltó desszert lehet a karácsonyi asztalon - már, ha addig marad belőle :-D Hozzávalók:A vegán csokis brownie -piskótához:1 csésze liszt 1/­­2 csésze barnacukor (vagy bármilyen más cukor)0,5 tasak sütőpor1 csipet szódabikarbóna0,5 csésze holland kakaó0,5 tábla étcsokoládé5 ek. kókuszolaj langyos víz A krémhez:30 dkg kesudió, este beáztatva1 citrom leve15 dkg olvasztott kókuszolaj 5 csomag vaníliás cukor5 ek. cukor 2 dl Hulala tejszín felverve Elkészítés:A tésztát készítjük el először: a száraz és a nedves alapanyagokat külön-külön összekeverjük, és annyi langyos vízzel hígítjuk, hogy puding állagú tésztát kapjunk. 180 fokon 15-20 perc alatt összesütjük. Most tortaformát sütöttem, és miután kihűlt, kettévágtam. A krémhez előző este beáztatjuk a kesudiót. Másnap aprítógépbe tesszük és összeaprítjuk a kesudiót. Amennyibne botmixerünk van, a megolvasztott kókuszolajjal, citrom levével együtt turmixoljuk össze. A Hulala tejszínt felvetjük és óvatosan hozzákeverjük. A krém egyharmadát külön vesszük és ízlés szerint holland kakaót, ill. egy tábla csokit olvasztunk hozzá, összekeverjük. A krém 2/­­3-ad részét pedig meghagyjuk fehérnek. Tetszés szerint rétegezzük. 

Csokis tortácska (nyers, vegán édesség)

2021. július 7. Kertkonyha 

Csokis tortácska (nyers, vegán édesség)A hőmérő most már tartósan 35 fok felett tombol, és a lakásban kb. minden fél fok számít, szóval, ma pont jól jön egy nyers édesség, amihez nem szükségeltetik semmiféle melegítő berendezés. :) További szuper tulajdonsága, hogy hozzávalói közül a tofu, a datolya, a zab is hűtő hatású a szervezetre. Ami kell hozzá, az egy késes aprító, pár kerek fóliával bélelt forma, és 5-10 percecske. Látjátok, én most több kisebb formákba tettem, de egyetlen nagy tortaformában is működik pl. szülinapra, csak akkor vegyetek mindenből minimum dupla mennyiséget. Hozzávalók négy adaghoz: Az aljához: - 40 g dió - 40 g datolya - 20 g zabliszt - 1 cs só A csokikrém részhez: - 150 g tofu - 25 g étcsokoládé - 2 ek kakaópor - 2 ek nádporcukor - 1 kk vaníliás cukor - 1 csipet só - A süti aljához turmixold össze a hozzávalókat késés aprítóban. A datolya szárazságától függően kelleni fog bele 1-2 evőkanálnyi víz. Akkor jó az állaga, ha összeáll gombóccá és elkezd “körbetáncolni” az edényben. - Kisebb formákat bélelj ki folpackkal, és ennek az aljára nyomkodd le a masszát. - Ezután ugyanabban az aprítóban habosítsd össze a krém hozzávalóit. Fontos, hogy a csokoládét olvaszd meg (lehet forró vízfürdőben pl.), így csurgasd a többihez. - A krémet kend a sütiformákba, majd tedd a hűtőbe szilárdulni pár órát. Ezután a tortácskát emeld ki a formából, és fejtsd le róla a fóliát. Tálaláskor díszítheted gyümölccsel a tetejét. Extra tipp : másnap még finomabb! :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!  Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.   The post Csokis tortácska (nyers, vegán édesség) first appeared on Kertkonyha.

Csokis banándzsem (vegán)

2021. június 22. VegaLife 

Csokis banándzsem (vegán)Körülbelül 20-22 évvel ezelőtt ettem életemben először banán lekvárt, banándzsemet. Az évvégi napokat töltöttem barátok között és reggelire kovásztalan kenyér és banánlekvár is volt az asztalon. Ezt követően pár évre, amikor már férjnél voltam, főztem banánlekvárt. Most pedig egy kicsit változtattam rajta. Kaptunk egy csomó túlérett banánt, legalább 2-3 kilónyit, gyorsan kellett felhasználni, hogy ne romoljon meg még jobban, úgyhogy először is felfőztem őket, majd adtam hozzá kakaót, jól átkevertem, majd vízgőzben kifertőtlenített üvegecskékbe töltöttem. Kentük sütemény tetejére, linzerbe, és még mindig van belőle. Az egyik leggyorsabban elkészíthető lekvár ráadásul nem kell más hozzá mint banán és kakaó/­­karob vagy csoki. Cukrot sem kell hozzáadni, hiszen a banán az egyik legédesebb gyümölcs. Dzsemfix és társai sem kell hozzá, mert a banánnak köszönhetően sűrű lekvárt, dzsemet kapunk rövid főzési idővel. A recept Hozzávalók: - Kb 15-20 szál túlérett banán - víz - kakaópor/­­karobpor vagy aprított csokoládé - üvegek   Elkészítés: A túlérett banánokat megfosztjuk héjuktól, majd egy tűzálló edénybe belekarikázzuk. Kevés kis vizet (kb 1 dl) öntünk a lábos aljára, majd állandó kevergetés mellett összefőzzük. Botturmix géppel érdemes pépesíteni, ezzel lerövidítjük a főzés idejét. Amikor a banánok már szétfőttek, pépes, sűrű szószunk van, hozzáadunk tetszés szerint kakaó- vagy karobport vagy apróra tört csokidarabokat. (Használhatunk húsvét vagy karácsony után megmaradt csokit is akár.)  Az üvegeket a dzsemhez a lekvárfőzés előtt érdemes elkészíteni. Ennél a receptemnél részletesen leírom a menetét. 

Csokoládés banánkenyér dióval (laktózmentes, vegán)

2020. május 25. Zizi kalandjai 

Elég régen raktam ki banánkenyér receptet, viszont jó pár féle van a blogomon, szóval, aki még soha nem sütött banánkenyeret, annak van miből válogatnia. Van jó néhány vegán, egy gluténmentes és a régi időkből még pár vegetáriánus is. A karantén során ellepték a social media felületeit a jobbnál jobb banánkenyér fotók, így én is megkívántam. Ádi nagyon belelendült mostanában a kenyérsütésbe és az... Source

Mogyorós-csokoládés fagylalt keksz szendvics (laktózmentes, vegán)

2019. augusztus 22. Zizi kalandjai 

Régóta terveztem, hogy készítek fagylalt keksz szendvicset… most jött el az ideje, hogy kipróbáljam a gyerekek nagy örömére. Még vendég gyerekeket is hívtunk, hogy többen teszteljék egyszerre, plusz nekem kézmodellkedjenek néhány fotó erejéig. Csodaszép a kertünkben innen-onnan szedett virágcsokor, ugye? Egy egyszerű csokis kekszet sütöttem, ami önmagában is megállja a helyét. Source

Törökmogyorós-csokoládés keksz (laktózmentes, vegán)

2019. május 24. Zizi kalandjai 

A héten hétfőn elindult Maisonblog Andival közös projektünk, a #fozzunkegyuttvalamivegant tavaszi fordulója. Le vagyunk nyűgözve tőletek, fantasztikusak vagytok! A visszajelzéseitek, hogy nektek és a családnak is ízlenek az ételek, hogy felveszitek a repertoárotokba, megmelengetik a szívemet. Jó olyanokról is olvasni, hogy valaki eddig tudott zabkását főzni, de aztán kipróbálva a receptemet... Source

Adventi naptár - 24 nap Karácsonyig egy élhetőbb környezetért

2018. november 25. Élj harmóniában 

Adventi naptár  - 24 nap Karácsonyig egy élhetőbb környezetértKözeledik az év vége, az év utolsó hónapja. December elsejétől 24 nap lesz Karácsonyig.  Első körben annak érdekében , hogy a karácsonyi időszakra tudatosan fel tudj készülni és feszültségektől mentes legyen ez az időszak, egy korábbi bejegyzést ajánlok a figyelmedbe:  http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­11/­­keszulj-karacsonyra-legy-karacsonykor.html A karácsonyi felkészülésnek sokaknál része az adventi naptár is:) Ilyenkor sokan kezdenek az Adventi naptár felfedezésébe - ablakokat nyitogatni, dobozokat, kis zsákokat bontogatni -  kinek csokoládét, kinek aprócska játékokat, mogyorót, aszalt gyümölcsöt vagy éppen kedves szerelmes üzenetet rejt az adventi naptár. Purusával a férjemmel, mi is minden évben készítünk Nektek adventi jóganaptárat annak érdekében, hogy ez a 24 nap valamilyen módon segítse az egyéni fejlődéseteket és talán kicsivel jobbá tegye az életeteket. Akik rendszeresen látogatják az oldalt, tudják  hogy a blogon szoktam írni a tudatos, környezetbarát életmódról és igyekszem megannyi hasznos megoldást, praktikus ötletet is adni nektek. Talán tapasztalod, hogy egyre több felé hívják fel a figyelmet arra, hogy baj van. A Föld egyre rosszabb állapotban van és egyre kevésbé élhető. A bolygónkért, Te, én, mi tudunk a legtöbbet tenni.... Harrison Ford a minap a nemzetközi klímacsúcson mondta az alábbi mondatot: "A természetnek nincs szüksége az emberre, az embernek van szüksége a természetre." Intelligencia szükségeltetik ahhoz, hogy lássuk, amit eddig tettünk nem lett jó az eredménye. Ha szeretnénk egy másik eredményt, egy élhetőbb Földet, akkor feltétlenül fontos, hogy megváltoztassuk a szokásainkat, azt amit eddig csináltunk és ahogyan eddig gondolkodtunk ...  nem elég várni, reménykedni, nem elég elolvasni egy cikket, nem elég megosztani, nyomni egy like-ot, aláírni egy petíciót vagy gondolni ez nem az én dolgom.... Mindannyian felelősek vagyunk, Te is és Én is felelősek vagyunk. Tegyél Te is az egészségesebb, élhetőbb környezetért, mert ez Rajtad múlik!   Minden apró kis változtatás sokat számít... Az idei Adventi Jógakalendár fókuszában a környezeti tudatosság, a környezetvédelem áll.  Az idei kalendárium különlegessége, hogy több mint 24 napra szóló praktikus tanácsot, tudatosabb életvitelt segítő ajánlást tettünk bele.  Vezess be az életedbe néhány apró változást, mert ezzel óvod a családod egészségét, a környezetedet, a Földet, a saját életedet. Élj egy kellemesebb, egészségesebb, harmonikusabb , erőszakmentesebb világban.  Amennyiben a téma érdekel bővebben egy teljes cikksorozatot olvashatsz róla a blogon: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­08/­­elj-tudatosan-harmoniaban-onmagaddal-es.html Vízhasználat http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­08/­­elj-tudatosan-takarekoskodj-vizzel.html Elektromosság http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­09/­­elj-tudatosan-takarekoskodj-az.html Szemetelés http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­10/­­elj-tudatosan-szemetelj-okosan.html Fűtés http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­11/­­elj-tudatosan-melegedj-okosan.html Boldog ünnepeket, kellemes tapasztalatokat és élhetőbb környezetet kívánunk:)  Szeretettel: Kati és Purusa

Csokoládé fudge (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2018. június 4. Zizi kalandjai 

Készül a fudge és a fotók róla! Fotó: Noraspiration Ezt a desszertet is a legutóbbi Vegán családi ebédek és vacsorák kurzuson készítettük. Olyan ételeket válogattam össze a workshopra, amelyeket egy kerti partin könnyen el tudnak a résztvevők készíteni és sikert aratnak velük. A desszert egy nagyon könnyen elkészíthető, három hozzávalós finomság, olyan petit fours jellegű. Összekeverjük a... Source

Epres csokoládés “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2018. április 18. Zizi kalandjai 

Hosszú időre eltűntem, mert egy vírusos felsőlégúti megbetegedés ledöntött a lábamról három hétre! Még életemben nem voltam három hétig beteg. A betegség magával hozta, hogy kevesebbet ettem, nem volt nagy étvágyam és a social mediatól is elment a kedvem. Minimálisat pötyögtem a telefonomon, néhány fontos emailre válaszoltam, de a laptopomat nem nyitottam ki. Jól esett távol lenni a... Source

A számunkra legfinomabb granola (ajánló)

2018. április 3. Mindennapi ételeink 

A számunkra legfinomabb granola (ajánló) Anyukaként szeretném, hogy mi (akik a példát mutatjuk) és a gyermekeink is egészségesen táplálkozzunk. Fanni pl 1 éves koráig szinte csak anyatejen élt, mellette napi 1, majd 2 alkalommal kóstolgatott szopizás után zöldséget, később gyümölcsöt és gabonákat, olajos magvakat, hüvelyeseket. 2 éves koráig nem evett cukrot, helyette aszalt gyümölcsöket. Most sem édesszájú, és bár itthon kb 10 éve nem használok cukrot, csak eritrit, nyírfacukor, stivia, illetve szirupok és termelői méz található a spájzunkban, a rokonságtól kap néha, ha találkozunk csokoládét, cukros dolgokat, de nem bír sokat megenni belőlük. Gergővel is hasonlóan tervezem az első életéve(ke)t. Egy héten kb három-négy alkalommal eszünk édes reggelit. Ez általában növényi tejben főtt kása (zab, köles) vagy tejberizs, tejbedara (zabbal dúsítva), és müzli, vagy gofri, palacsinta; mindez gyümölcsökkel, magokkal. A bolti müzlik (nem reggelizőpehelyre, hanem granolára gondolok)  finomak, de sajnos csak pár vegán közülük, illetve rejtett cukorforrások.  Ezért örültünk meg nagyon a Granoland reggeli granola készítményeinek. Szüleimnél kóstoltuk meg az egyik terméküket és azóta felvettük a kapcsolatot a gyártókkal. A múlt héten pedig ajándékcsomagunk érkezett tőlük. Nagyon korrekt, kedves családi vállalkozás, érdemes megnézni a honlapjukat: www.granoland.hu. A granoláik kézműves termékek, nem tartalmaznak cukrot, ízfokozót, tartósítószert; azonban teljesőrlésű zabot, olajos magokat, aszalványokat annál inkább. 4 ízben rendelhetők: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Kókuszos-mazsolás 3. Fahéjas gyümölcs 4. Kókuszos-csokis Összetevők: teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, mandula, szezámmag, napraforgómag, lenmag, himalaya só + 1. aszalt vörös áfonya, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor 2. kókuszchips, kókuszreszelék, mazsola 3. aszalt vörös áfonya, mazsola, aszalt sárgabarack, fahéj 4. kókuszchips, kókuszreszelék, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor Nagyon zamatos, laktató finomságok, melyek teljes értékű reggeli. A másik termékcsoportjuk a granola szeletek, melyek szintén jóízű, laktató finomságok, egyet, ha megeszünk pár gyümölcs kíséretében, meg is van az egészséges, tápláló, finom reggelink. Ez nálunk azért nagy előny, mert férjem sokat utazik és így változatos ételeket tud magával vinni. Ezekből 3 fajta kapható: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Gyümölcsös 3. Csokis- kókuszos Összetevők: Teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, rizsszirup (bio), kókuszreszelék, mandula, kakaóvaj, szezámmag, napraforgómag, himalaya só + 1. étcsokoládé csepp (59.9%), aszalt vörös áfonya, cukrozatlan kakaópor 2. aszalt vörös áfonya, aszalt sárgabarack, fahéj 3. étcsokoládé csepp (59.9%), kókuszchips, cukrozatlan kakaópor. Mindenkinek ajánljuk, hogy ismerkedjenek meg a Granoland ötletgazdáival és gyártoival, illetve a finom termékeikkel. Facebook: https:/­­/­­www.facebook.com/­­granolandgranola Honlap: www.granoland.hu

Csokikrém (superfood)

2018. március 10. Kertkonyha 

Hozzáadott cukor nélkül, növényi tejtermékmentes WANTED! Amit nagyon kerestem, az egy stabilan álló, nem növényi tejtermékes csokikrém. Olyat szerettem volna, ami nem folyik csak úgy el 20 perc elteltével, és nem kell vadásznom hozzá mindenféle spéci hozzávalót. Legyen jó csokis, legyen jól formázható, és az sem baj, ha nem kell beleönteni zsák cukrokat és margarinokat. Éééés.. Sikerült, megvan! :) Mondjuk, olyan sokat azért nem kellett keresnem, miután a spejzban hasra estem a 3 kg édeskrumplimban. Ezután felgyorsultak az események. :D Ó, Istenem, hát, ki látott már olyat, hogy egy csokikrém az idővel nemhogy nem puhul, de egyre keményebb lesz? Köszönöm, és imádom!

Zab

2018. január 7. VegaNinja 

Zab Rendkívül sokoldalú, tápanyagokban gazdag gabonaféle. Számos egészégmegőrző hatása van, az oldódó ballasztanyagai segítik megelőzni a vastagbélrákot, jótékony hatással van a vércukorszintre, emésztési problémák kezelésére is nagyszerűen alkalmas, savlekötő hatású. Egészségre gyakorolt hatása E- és B-vitamintartalma, fluor-, kalcium-, kálium-, magnézium-, szilíciumtartalma magas. Ennek köszönhetően hatékonyan védi és erősíti az idegrendszert, jót tesz a fogaknak és a csontozatnak is. Ezen kívül a zab természetes antidepresszáns és nyugtató hatású. Alapvetően gluténmentes, de óriási a keresztszennyeződés esélye, így nem alkalmas cöliákiás betegek étrendjébe.   Elkészítése A zab önmagában felhasználható levesek, főzelékek feltétjeként, de fogyasztható pehely formában is müzliben, készíthető belőle zabfasírt, töltelék, de sütemények, kekszek alapja is lehet. Lisztje sokoldalúan felhasználható, a hagyományos módok mellett reggeli turmixunkat is dúsíthatjuk vele. A zabpehelyből készíthető zabkásáról pedig a Reggeli ötletek részben már olvashattál. Kiemelt kép: Andrea Tummons – Unsplash   Vedd meg itt Receptek zabbal The post Zab appeared first on VegaNinja.

Mi kerüljön a vegán mikuláscsomagba?

2017. december 3. VegaNinja 

A szülők és nagyszülők gyakran tanácstalanul állnak az édességes polcoknál december elején, ha vegán szerettüknek szeretnének összeállítani egy édességcsomagot, például mikulásra. Valljuk be, sok egyéb feladat mellett ez is sajnos még mindig inkább a nagyikra és anyukákra hárul. Nekik segíthet ez a kis összeállítás. Ha biztosra akarunk menni, akkor válasszuk a képen látható vegán édességeket, de jó megoldás az is, ha elolvassuk a termékcímkét. Persze ehhez nem árt tudnunk, hogy melyek a nem vegán összetevők a tejen, tojáson, mézen, állati zsiradékokon kívül. Ilyen például a méhviasz, amit cukrok, gumicukrok és rágógumik bevonatánál használnak. A zselatint állati csontokból vonják ki, és a legtöbb gumicukor alapja. A kármint piros színéért használják, és bíbortetűből készül. A tejpor, tejsavópor, tejzsír nevében benne van a tej szó, így ezeket könnyebb kiszúrni, VISZONT a tejsavat baktériumok állítják elő, így utóbbi nem állati eredetű. A sellak a lakktetű váladékából készül, szintén nem vegán. A propiliszt és a virágport elég kevés édességben találjuk meg, de mivel méhek kihasználásával szerzik be, szintén nem vegán. A pálmaolajról megoszlanak a vélemények, mindenesetre jobb fenntartható gazdálkodásból származó pálmaolajat használni, illetve olyan termékeket venni, amelyekben csak ilyet használnak.   Fit Bio müzliszelet – 159 Ft Háromféle ízben kapható, málnás, almás és sárgabarackos ízekben. MaBaker Giant Bar Zabszelet – 299 Ft Sokféle ízben kapható, és nem mind vegán. A sima gyümölcsösek és a földimogyorós, pisztáciás, kókuszos, pekándiós biztosan vegán. A joghurtosak viszont nem!   Aszalt gyümölcsök – 300 Ft-tól Rengetegféle közül lehet válogatni a boltok polcain, egyetlen dologra kell odafigyelni: ne legyen mézes, vagy csokiba mártott. Utóbbi esetben ugyan csak a tejcsoki és a fehércsoki nem vegán, az étcsokis sok esetben az, de érdemes elolvasni a címkét.     Olajos magvak – Mindenféle árban lehet kapni őket, zacskózva, kimérve, keverve, sósan, só nélkül… Gyakran pálmaolajjal pirítják őket, így erre itt is érdemes odafigyelni.   Csokis nápolyi – 549 Ft Sok vegán kerüli a pálmaolajat is etikai okokból, de ebben a nápolyiban fenntartható gazdálkodásból származó pálmaolaj van, amivel biztosan nem lesz problémája az ajándékozottnak!   Étcsoki – 699 Ft Nem feltétlenül kell ennyire drága étcsokoládét vennünk, ez egy magas minőségű fajta, de lejjebb még lesznek alternatívák.     A Rapunzel Choco egy vegán csokikrém, hasonlít a nutellára, de étcsokisabb ízű. – 1249 Ft Fenntartható forrásból származó pálmaolaj van benne, így a vegánok is nyugodtan fogyaszthatják.   A Veganz márka termékeit a Sparokban és Müller üzletekben találjuk meg, kínálatukban minden vegán. Nem mondható olcsónak, egy tábla csoki 600-700 Ft, cserébe nagyon finomak.       Vegán gumicukrok – Áruk nagyon változó, de szerencsére már nagyon sok helyen lehet őket kapni. A fenti képet Tudatos Metropolita készítette, akinek az oldalán még több ötletet találtok hétköznapi üzletekben kapható (de gyakran pálmaolajos) termékekhez! https:/­­/­­tudatosmetropolita.blogspot.hu/­­2016/­­12/­­vegan-level-mikulasnak.html     Déli gyümölcsök, illetve alma is tehető a csomagba. Egy pár mandarin egyébként is szokott lenni a hagyományos mikuláscsomagokban, ezzel most sem lehet mellényúlni. Természetesen rengeteg más opció van még a boltokban, hozzászólásban írd meg a te kedvenceidet! Kellemes ünnepeket! The post Mi kerüljön a vegán mikuláscsomagba? appeared first on VegaNinja.

Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)

2017. november 19. Élj harmóniában 

Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes) A tojásmentesség  alap az édességeimnél és ugyan mi fogyasztunk tejterméket -  erről már régebben írtam, hogy mi az ájurvéda álláspontja a tejfogyasztásról ( a cikket dr. Frawley tollából itt olvashatod) - de sokszor készítek vegán édességeket. A mai is ilyen nap volt, a klasszikus, finom kókuszkockát szerettem volna vegán módon elérhetővé tenni a családom számára.   Általában mindent szeretünk ami kókuszos, így a kókuszkocka is nagy kedvenc.:) Hozzávalók piskóta Vegán kókuszkocka (tej- és tojásmentes)25 dkg  teljes kiőrlésű  tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 25 dkg  fehér  tönkölybúzaliszt vagy búzaliszt 18 dkg teljes értékű nádcukor 8 dkg kókuszzsír 1 csg. sütőpor vanília 4 dl mandulatej vagy rizstej fél citrom héja csokoládés réteg 10 ek kakaó 10 dkg kókuszzsír 15 dkg nádporcukor 3 dl  mandulatej vagy rizstej külső réteg 25 dkg kókuszreszelék Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a tészta száraz hozzávalóit, keverd jól össze, majd tedd hozzá a kókuszzsírt és a mandulatejet is. Keverd össze lágy mozdulatokkal és öntsd sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokon süsd készre (kb 30 p), amjd hagyd kihűlni. A kihűlt piskótát vágd fel.  A csokoládés réteg hozzávalóit keverd össze egy edénybe és főzd fel. A forró csokoládésba mártogasd bele villával a piskótakockákat, majd forgasd bele kókuszreszelékbe. 

Vegán gúrméskodás a Great Bistro-ban

2017. augusztus 18. Vegán lettem 

Stőhr Gréta – a Great Bistro megálmodója, tulajdonosa és séfje – mert nagyot álmodni, és elhozta a növényi étrendesek világába a nagybetűs Gourmet fogalmát. Hiánypótlás mesterfokon!   Jómagamat nem tartom gúrméfigurának, sőt inkább jellemző rám a mennyiségi mint a minőségi táplálkozás. A reggeli és esti zab valamint turmixhegyek, az ebédre összepattintott fél órás levesek, és egyszerűbb főételek dimenziójából havonta egyszer-kétszer kilépek és elmegyek feleségemmel vacsorázni. Olyan helyeket látogatunk, ahol általunk nehezebben elkészíthető fogásokat ehetünk. Számos, nagyon jó vegán étterem és kajás hely van Budapesten, de itt most valami egészen más született. Valami olyan, ami eddig még nem volt, valami tökéletes hiánypótló.     Élményeim a Great Bistro-ban: Még márciusban láttak Grétáék vendégül egy degusztációs fine dining vacsorára. Illetve ne szaladjunk ennyire előre, mert csak egy vacsorára voltam hivatalos, és a franc sem gondolta, hogy Magyarország első 100%-ban növényi és gluténmentes fine dining vacsora beharangozójába és próba vacsorájába csöppenek. De így történt és totálisan el voltam ragadtatva. Először a menüsort kaptam készhez, amelyből ugyan néhány szó értelmezésével gondban voltam, viszont a felsorolás nagyon kecsegtetően hangzott. Majd következett a négyfogásos vacsora, az ízorgia pedig fogásról fogásra fokozódott és azt hittem, hogy egyenesen a mennybe kerültem. A menü egy előételből, egy levesből, egy főételből és egy csodálatos desszert válogatásból állt.   Előétel Előételként marinált karotta lazac-ot szolgáltak fel remoulade mártással. A lazac-ot répával helyettesítették, amely a 24 órás pácolási folyamat hatására, mind állagában mind ízében szemtelenül hasonlított az igazi lazacra. Emellett a mártás olyan összhangot dobott a már számomra önmagában is kielégítő répaszeletekhez, amilyet addig csak nagyon kevés helyen éreztem.   Leves A leves citrusos-joghurtos zellekrémleves volt. Felnőtt fejjel nagyon leveses lettem - kiváltképpen nagyon szeretem a krémleveseket -, így ezt a fogást kifejezetten vártam. Még ennyi idő után is emlékszem, ahogy minden egyes kanálnál a citrusos íz mennyire finoman kúszott végig az ízlelőbimbóimon. Tökéletesen kiegyensúlyozott volt a citrusos jelenlét a zelleres, fűszeres és joghurtos ízek kavalkádjában.   Főétel Főételnek aszalt paradicsomos, édesburgonyás gnocchit szolgáltak fel parmezánropogóssal. A gnocchi - nagypapám csak lenudlizta, pedig a gnocchi mennyivel jobban cseng - ugyancsak egyik kedvenc ételem. Így ugyancsak szinte már fájdalmasnak mondható várakozással telt a leves és főétel között eltelt 4-5 perc, amíg Gréta pár szóban felvezette a következő fogást. Az előétel és a leves után ezen a ponton éreztem egy kicsi űrt. Szakmailag belekötni nem tudok és nem is a célom, ugyanakkor számomra ez az ízvilág nem adott többet, mint egy komolyabb étterem gnocchis fogása. Hozzáteszem, hogy legjobb tudomásom szerint nincs olyan vegán étterem ahol gluténmentes gnocchi-t lehet kapni.   Desszert No és akkor jött a korona, a csúcs, a hovatovább, a nonplusultra, a desszert. Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvízes joghurtöntettel, céklás-csokoládés brownie és mangós tiramisu. Ez milyen sor? Megnyílott a mennyek kapuja? Meg! Sorrendet állítani csak olyan formán tudtam a desszertek között, hogy melyik alapanyagot szeretem kevésbé. A csokoládés sütiket annyira nem csípem, így a brownie került leghátra úgy, hogy amikor megkóstoltam kis híján felkiáltottam örömömben. A céklás beütés annyira tökéletesen egészítette ki a tömény csokoládé ízét, hogy szóhoz sem jutottam. Az aranyérmet holtversenyben az álomgombóc válogatás kapta, kontra mangós tiramisu. A mangós tiramisu és a különböző köntösbe öltöztetett golyócskák a tökéletesség határát súrolták nálam. Ha nem tudnám, hogy mindennél lehet finomabbat készíteni, akkor ott leadtam volna a 10 pontot. Így csak 9,999 pontot tudtam adni a desszertekre. Is.   Összességében számomra egy olyan élményt adott ez a vacsora, amelyet nem tudom ki, mikor, hol és mivel tud majd überelni. A vacsora hangulatát csak tovább emelte a Great Bistro barátságos és családias közege, valamint Gréta és Ákos minőségi és valódi jelenléte. Grétáék egyébként rendszeressé tették fine dining vacsoráikat a Great Bistro-ban minden szerda, csütörtök, péntek és szombat este. Sok sikert kívánok a versenytársaknak, hisz ahogy a bevezetőben írtam, Grétáék valami olyat tettek le az asztalra, ami ezeddig Magyarországon egyedülálló. De bármely európai, tisztán növényi ételeket felszolgáló étterme mellé odaállítanám őket bátran. Nagy büszkeség, hogy ennyire erősödünk növényi kaja fronton, mindenkinek nagy szeretettel ajánlom a Great Bistro-t.   Nyitvatartás: Hétfő és kedd: 8:00 és 18:00 között nyitva. Szerdától péntekig: 8:00 és 22:00 között nyitva. Szombaton: 12:00 és 22:00 között nyitva. Vasárnap: zárva Cím: 1054 Budapest, Bank utca 6. A Great Bistro weboldala és facebook oldala.

Brownie-falatok (vegán)

2017. május 24. VegaLife 

Brownie-falatok (vegán)Előző receptemben egy összetettebb történetet írtam le a konzervgyártás kezdeti lépéseiről. A következő édességhez is kapcsolódhatna akár az az írás is, hiszen szintén babkonzervet (igen, jól olvasod :) ) használtam a brownie elkészítéséhez. Ami viszont a brownie sütemény történetét illeti, egy  legenda szerint úgy találták fel, hogy egy szórakozott szakács elfelejtett sütőport tenni a  csokoládétortába . A másik elképzelés szerint egy szakács tortát sütött, de túl kevés volt a liszt: ennek a híresztelésnek tudható be a sütemény szokványosnál könnyedebb állaga (akkor jó, ha belül még szinte ragacsos). Mindenképpen annyit tudhatunk, hogy a süteményt először az 1897-ből származó Sears, Roebuck and Co. katalógusban említették (ami elképzelhetően nem is napjaink brownie-ja volt), amely a Sears áruházlánc korabeli ,,akciós katalógusa volt.   A képen a Sears, Roebuck and Co. 1897-es egyik katalógusa látaható,   A katalógus elindulása is érdekes történet, miszerint Richard Sears felfigyelt arra, hogy a farmerek sok pénzt költenek arra, hogy a helyi árusoktól beszerezzék az életükhöz szükséges dolgokat. Erre alapozva létrehozta az első katalógust, ami kezdetben, 1888-ban, órákat és ékszereket, majd később széles áruválasztékot kínált, s amiből postai úton lehetett rendelni.  1894-ben, amikorra már ténylegesen "Sears, Roebuck and Co. catalog" címen terjedt, varrógépeket, sportfelszereléseket, hangszereket, babakocsikat, bicikliket és ruházatot árultak a katalógus oldalain. 2 évvel később már tavaszi és őszi kiadású katalógust is megjelentettek, sőt a Britannica Encyclopedia-t is meg lehetett rendelni a katalóguson keresztül. A katalógus-történettől kanyarodjunk vissza a tömény édességhez, a brownie-hoz.  Számos brownie recept létezik, és sok fajtája nagyon egyszerűen elkészíthető, ilyen következik most.  A recept Hozzávalók: - 1 konzerv vese bab/­­ vörös bab - 2.5 dl növényi tej - 1 ek őrölt lenmag 2-3 ek vízben áztatva pár percig - 1 púpos ek kókusz zsír - 1 tk szódabikarbóna - 1 kikapart vanília vagy 1 ek vanília aroma - 10 dkg nyírfacukor vagy xylit vagy kókuszvirág cukor - 10 dkg karob vagy kakaópor - 12 dkg teljes kiőrlésű liszt vagy zabpehely liszt vagy felesben a két liszt - dió vagy aszalt gyümölcs (nyers gyümölcs esetében nehezen sül át, mivel a gyümölcs levet ereszt) Elkészítés: A  babkonzervet lecsepegtetjük és kicsit átmossuk. A nyírfacukorral, a növényi tejjel, a megáztatott lenmaggal, a karobbal vagy kakaóval és a kókusz zsírral mixerbe vagy gyorsaprító gépbe tesszük a babokat és csomómentes, babmentes masszává dolgozzuk. A masszát egy tálba öntjük és a teljes kiőrlésű lisztet és/­­vagy zablisztet, szódabikarbónát és a vaníliát hozzáadjuk. Alaposan átkeverjük. Sütőpapíros tepsibe simítjuk vagy alacsony cupcake formákba kanalazzuk a masszát. A tetejére tehetünk diót vagy más diófélét, illetve aszalt gyümölcsöt. Előmelegített sütőben kb. 9-12 percig sütjük a korongokat, a tepsiben sült brownie esetében 20 perc is szükség lehet. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsültek-e. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni.

Teszt: Anjuna Ice Pops (vegán jégkrémező)

2017. május 11. Zizi kalandjai 

Teszt: Anjuna Ice Pops (vegán jégkrémező) Noha az időjárás lassan hozza a nyarat az Anjuna Ice Pops tulajdonosai merészen április közepére tették a terasz megnyitójukat. Emlékszem, hogy már tavaly is belefutottam a nevükbe, de csak idén jutottam el hozzájuk… és amit náluk ízleltem, tapasztaltam… na, hát az valami mennyei! Az alapítók, tulajdonosok, két fiatal srác: Szalay József és Szabó Milán, egy közös indiai utazásukon döntötték el, hogy valami különlegesbe vágják a fejszéjüket. Maga a név is Indiából származik, az Anjuna egy tengerpartszakasz (örök fiatalság eszméjét sugározza) neve Goában. Pálcikás jégkrémjeik valódi gyümölcsökből készülnek, természetes alapanyagokból, mesterséges színezékeket és adalékanyagokat mellőzve. Vannak állandó ízeik és szezonálisan változóak is. Minden termékük vegán (laktóz- és tojásmentes), illetve gluténmentes, néhányat készítenek nádcukor nélkül is. Lelkes kézmodell, csak minél többfélét kóstolhasson Két üzletük van jelenleg Budapesten, egy nagyon picike az 5. kerületben, a Sas utcában (közel a Bazilikához), a kicsit nagyobb pedig a 2. kerületben, a Lövőház utcában (Millenáris Park mellett). Ezenkívül van egy üzemük a 4. kerületben, ott készítik a jégkrémeket és onnan szállítják az üzletekbe. A jégkrémekhez jó minőségű kókusztejet, kókuszjoghurtot, rizstejszínt, friss gyümölcsöket használnak, a csokoládé Valrhona, a törökmogyoró piemonti (Piedmontból), a pisztácia pedig brontei (Szicíliából). Élelmiszeripari mérnökkel dolgoznak együtt, vele tesztelik és alkotják meg az új ízeket, mint például a Valrhona különleges, maracujával fermentált csokijából készült ízt vagy az avokádó-lime-tárkony hármasából kókusztejjel kikevert ízt. Nagyon sokfélét kóstoltunk a terasznyitón, meg azóta is jártunk náluk és tényleg állítom, hogy életem legfinomabb, legjobb állagú jégkrémjeit náluk ettem. Lehetetlenség választani az ízek közül, de ami iszonyatosan “over-the-top” és feltétlen meg kell kóstolni az a kókusz, a pisztácia, a mogyoró, a mangó-maracuja és a szeder. De persze a többit se hagyjátok ki, ha náluk jártok! A fiúk dolgoznak a csomagolás még környezetbarátabbá tételén. A jégkrémeken kívül kapható náluk sűrű, gyümölcsös acai smoothie bowl, chia puding, nyers sütemény és kávé. A jégkrémek kaphatók kisebb méretben (nem mindegyik íz) és nagyobb méretben, az árak 490 Ft-tól 790 Ft-ig terjednek. *** Anjuna Ice Pops jégkrémező 1024 Budapest, Lövőház utca 24. 1051 Budapest, Sas utca 7. Facebook Instagram

Nagyszerűen a Greatben....

2017. március 6. Vegagyerek 

Nagyszerűen a Greatben.... Stőhr Grétával lassan 10 évre visszamenő az ismeretségünk... Amikor még alig voltak vega blogok a magyar neten, virtuálisan futottunk össze... aztán néhány évre rá együtt mentünk főzni a TV2-be. :) És azóta is időről időre összefutunk virtuálisan és most ismét nagy örömömre személyesen is. :) ... mert meghívást kaptam Grétáék szuper vegán bisztrójába a Great bisztróba egy degusztációs menü bemutatóra (hálás köszönet érte ezúton is, remek este, remek emberekkel! :). Hiszen a Bisztró, mely fennállása röpke ideje alatt eljutott oda a népszerűségi listán nagyszerű ételeinek köszönhetően, hogy délidőben gyakran az utcán állva kell bejutásra várni,  most újabb lépcsőfokot lép felfelé. Elindul ugyanis az 'á la carte' esti vacsoralehetőséget kínáló éttermi opciója a bisztrónak. A külföldön már elterjedt gyakorlatot szeretnék Grétáék is megvalósítani, miszerint a reggel reggelizőként, délben önkiszolgáló bisztróként működő hely estére átalakul á la carte étteremmé. A most induló projekt részeként kb. 2 havonta fog változni az ételsor, mely 3 előételt, 3 levest, 3 főételt és 3 desszertet fog magában foglalni. A szűkebb választék azt a minőséget is hivatott szolgálni, mely így alkalmas lesz többek között a szezonalitásból eredő változások rugalmas követésére, a válogatott alapanyagok felhasználásával. A későbbi tervek között szerepel a vasárnap délelőttönkénti, akár családoknak is villás reggelit nyújtó kínálat és nyitvatartási idő hosszabbítás. A mostani á la carte lehetőség első alkalommal 2017. március 8-án (Nőnapon) vehető igénybe, 17-22h. Majd azt követően: március 11. (szombat): 12:00 - 22:00 március 15. (Ünnepnap): 12:00 - 22:00  AZ ÉTLAP (mely nem csak vegán, hanem egyben gluténmentes is): ELŐÉTELEK Club sandwich Karottás "lazac" remoulade mártással A bemutató vacsorán a degusztációs menü részeként megkóstolhattuk, és az íze olyannyira felidézte bennem a lazac általam nagyon-nagyon régen kóstolt ízét, hogy döbbenetes volt.... :) A sárgarépa 3 napig érlelődött egy sós és tengeri algás pácban, így nyerte el autentikus ízét. A hozzá kínált rizstejes majonéz ugyancsak szuper volt nem csak ízében, hanem állagában is! Ananászos kevert zöldsaláta sült - füstölt tofuval, vinaigrette öntettel Krémválogatás pirít?ssal, cruditevel - napraforgó pástétom - körözött - füstös padlizsánkrém LEVESEK Egzotikus kardamomos gyümölcsleves Thai citromfüves zöldségleves kókusztejjel Citrusos - joghurtos zellerkrémleves Elmondhatom, ilyen isteni zellerkrémlevest még életemben nem ettem! A citrom eszméletlenül a helyén volt benne, se túl sok, se túl kevés, hanem fantasztikusan megfelelő! :) FŐÉTELEK Sült teriyaki tempeh szarvasgombás fénygyökérpürével és marinált szezámos pak choi-jal Narancsos sütôtökös risotto Aszalt paradicsomos édesburgonyás gnocchi parmezánropogóssal A csak édesburgonyából és nem sima burgonyából készült alaptészta zabliszt hozzáadásával készült, egy fantasztikus paradicsomos szósszal. A parmezánropogós pedig kizárólag növényi sajtból. DESSZERTEK Pisztáciába, kókuszpehelybe, aszalt áfonyába forgatott álomgombóc válogatás narancsvirágvizes szója-joghurtöntettel Céklás - csokoládés brownie Mangós tiramisú Szerencsére a desszertek esetében Gréta úgy döntött, mind a hármat megkóstoltatja velünk... :P :D És hát nálam csodás krémességével, selymességével a Tiramisú krémje vitte a prímet. Szerintem meg nem mondta volna róla senki, hogy tojás és mascarpone nélkül készült! ;) Szóval, ha ünnepien jót szeretnétek enni, vegánul, vagy esetleg ételérzékenységek, allergiák miatt, ne hagyjátok ki ezt a remek lehetőséget!  Ráadásul ezeken az Ünnep- és szabadnapokon akkor nem is kell otthon nekiállnotok főzni! ;) A Great Bisztró Facebook oldala: https:/­­/­­www.facebook.com/­­greatbistrobudapest/­­  Asztalfoglalás: 06702149072

Málnazselével töltött csokiszív

2017. február 15. Gitta nyersétel blogja 

Málnazselével töltött csokiszívAmit persze nem csak Valentin napra lehet elkészíteni, hanem egész évben... Csak most valahogy a szilikon szív-forma szinte magától előjött és valahogy adódott, hogy ez így készüljön... Csokiszív Sokszor készült már ilyenkor nyers csoki, főleg szív alakban :) de ez most egy kicsit más... Ez most nem tömény csoki, hanem a belseje málnazselé, pontosabban alma és málna turmix... 1 nagyobb almát elturmixoltam 20 dkg fagyasztott málnával, majd betöltöttem (pontosabban nem én, hanem Kata a kislányom) szilikon szív formába. Ment a fagyasztóba. Teljesen szilárd állapotában kinyomkodtam a formából, és egyenként belemártottam olvasztott csokiba. A csoki receptjét itt olvashatod (megjegyzés: az eredeti receptben karob szerepel, de már régóta kakaóporral készítem). kb 10 percre ismét visszatettem a fagyasztóba a mártott csokikat, és megismételtem a folyékony csokiba mártogatást. Így egy kicsit vastagabb lett a csokiréteg, gondoltam jobban bírja a gyűrődést. Ugyanis a málnás töltelék csak fagyott állapotban szilárd, és így nem is nagyon ehető, mert túl hideg. A második mártogatás után már csak a rendes hűtőszekrénybe tettem, ahol a töltelék megolvadt, de hála a csokiburoknak, bent maradt. 2-3 nap alatt el kell fogyasztani, mert ez nyers... de ezzel nincs gond, ezt az utolsó három darabot is úgy kellett megmentenem a fotózáshoz. Ennyire egyszerű, de annyira finom, hogy egyesek szerint " nem lehet abbahagyni " A csokiszív belülről, málnás töltelékkel

Egyszerű, tojásmentes Mennyei csokoládétorta tönkölybúzaliszttel

2017. január 1. Élj harmóniában 

Egyszerű, tojásmentes Mennyei csokoládétorta tönkölybúzaliszttel A tortakészítés egy izgalmas feladat. Ilyenkor is az egyszerűbb recepteket szeretem, amit csak kikeverek és beleöntök egy tortaformába és már készen is van. :) Nem szoktam krémes tortákat készíteni - mert általában túl vannak számomra bonyolítva a receptek és sok receptben tojás is van. A férjem Édesanyjának volt a születésnapja (dec.31.) és lévén előző héten túrótortát csináltam, mindenképpen valami nagyon más ízvilágot szerettem volna. Ő nem szereti a túl édes dolgokat és így esett a választásom a csokoládétortára. Nagyon sokféle receptet megnéztem, beszéltem néhány barátommal, ők hogyan csinálják, majd végül egy kedves ismerősöm javaslatára párizsi krémet ( ganache vagy trülffel néven is ismert ) készítettem. Ami szerintem a létező legfinomabb, legcsokoládésabb és egyben legegyszerűbb csokoládé krém - szuper minőségű tejszín és csokoládé keveréke. Ez nem a gazdaságos csokoládékrém változat. Ennél a receptnél nem lehet kispórolni az alapanyagot, ha valóban isteni finom csokoládétortát szeretnél:)  Mindig hangsúlyozom, milyen fontos, hogy jó minőségű ételeket fogyassz - erre ne sajnáld az energiát, időt és a pénzt. Mert nem csak az ételek íze, de az egészségi állapotod is romlik, gyengül az immunrendszered és  az emésztésedre is kedvezőtlenül hatnak a nem megfelelő minőségű ételek. Lehetőleg vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Legyen az elved: inkább a minőség, mint a mennyiség. Egy jó étel elsődleges  titka , hogy jó minőségű alapanyagokból kell elkészíteni.    Hozzávalók  a piskótához  30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 20 dkg fehér tönkölybúzaliszt  20 dkg teljes értékű barna nádcukor 1 csg. sütőpor 5 ek kakaó (cukrozatlan, jó minőségű) 3 ek. citromlé (friss citromból) vanília 12 ek. repceolaj  5 dl víz A piskótát általában egyben szokták megsütni és utána szelik. Én biztosra szerettem volna menni, hogy véletlenül se törjön el vágásnál a piskóta, ezért inkább két részletben sütöttem meg ezt a mennyiséget - így a tortám az alján és a tetején is sima felületű lett. Ebben az esetben kétszer kell kikeverni a fele mennyiséget - amikor a nedves és száraz alapanyagokat összekevered, utána viszonylag gyorsan kell betenni a sütőbe. Í gy biztosan szépen feljön a tésztád . Először a por hozzávalókat tedd egy tálba, majd  keverd össze. Ezután tedd hozzá a vizet, citromlevet és az olajat. Az egészet keverd jól össze és kivajazott, lisztezett tortaformába öntsd bele. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. ( Ez kb. 40 perc, ha egészbe sütöd a piskótát és ha két részletbe sütőd, akkor kb.2* 25 perc) a krémhez 300 ml tejszín  30 dkg nagyon jó minőségű keserű csokoládé 3 dkg vaj vanília Forrald fel a tejszínt, majd vedd le a tűzhelyről és öntsd bele a feldarabolt csokoládét, csipet vaníliát és a vajat Picit megkeverve hagyd, hogy felolvadjon a csokoládé. (Ha édesebb csokoládékrémet szeretnél, akkor tehetsz hozzá egy kis nádcukrot is). Hagyd a keveréket kihűlni, majd tedd hűtőszekrénybe minimum 3 órára. Amikor jól kihü lt a krém, habverővel habosítsd ki. A krém picit kevesebb, mint a felét kend a két piskótalap közé, majd a többit kend el jól a tetején és az oldalán.  Ezt követően kidíszítheted a tortát.   A díszítésnek csak a fantáziád szabhat határt. :) Én felforraltam egy kis tejszínt, beleolvasztottam egy kis csokoládét. Majd behűtöttem és hidegen felvertem kemény habbá. A csokoládés tejszínhabot habzsákba töltöttem és ezzel díszítettem és némi mandulaforgáccsal.

Csokitallérok

2016. december 28. Gitta nyersétel blogja 

CsokitallérokA legegyszerűbb és legszebb édesség mostanában :) Annál színesebb, minél többféle magod, aszalt gyümölcsöd van otthon. Annál egészségesebb, minél tisztább csokit használsz alapanyagnak. Vehetsz készen jó minőségű keserű csokit is, de a legjobb, ha magad készíted kakaóvajból, kakaóporból... minden adalék mentesen :) Csokis tallérok  Az alapja lehet egyszerűen egy jó minőségű keserű csokoládé, amit gőz fölött megolvasztunk, ami a tetejére kerül, az pedig minden földi jó, amit a kamránk rejt. Most én ehhez csak aszalt sárgabarackot vásároltam, hogy sárga szín is legyen benne, egyébként minden más összetevő volt itthon. Nézzük mik lehetnek: dió, mandula, kesudió, tökmag, barna és sárga lenmag, szezámmag, aszalt hajdina csíra... A gyümölcsöket is színesen válogassuk össze: aszalt meggy, datolya, aszalt áfonya, mazsola, goji bogyó, aszalt sárgabarack, aszalt szilva.... A csoki: 10 dkg nyers bio kakaóvaj 5 dkg nyers bio kakaópor 1-2 evőkanál édesítőszer (vegánoknak agavé vagy más növényi szirup, egyébként méz) A kakaóvajat gőz fölött kevergetés mellett megolvasztjuk, belekeverjük a kakaóport és az édesítőszert. Tapadásmentes lapra evőkanállal kis kupacokat formázunk, és mielőtt megkötne a csoki, rászórjuk a különböző magokat, aszalt gyümölcsöket. Javaslom ezeket már előre odakészíteni, ne akkor kelljen felkutatni, darabolni... A csoki természetesen lehet készen vásárolt is, akkor aztán még egyszerűbb a dolog: egyszerűen csak ki kell bontani a csomagolásból ( :) )  darabokra törni, és megolvasztani a gőz fölött. A többi már ugyanaz :) 1 kupac kb 1 dkg, vagyis egy 10 dkg-os csokiból kb 10 kupacot tudsz készíteni, ami így elsőre épp elég. :)

Elysium Vegan Beauty - természetes és innovatív bőrápolás

2016. december 20. Vegán lettem 

Elysium Vegan Beauty - természetes és innovatív bőrápolásBőrünk a legnagyobb szervünk, így logikus gondolat, hogy olyasmit kenjünk csak rá, amit szívesen meg is ennénk. Az Elysium Vegan Beauty kozmetika 100%-ban természetes, vegán, ehető összetevőkkel dolgozik. Az Elysium Vegan Beauty kozmetikáról Az Elysium Vegan Beauty kellemes, családias hangulatával várja vendégeit Budán, a Brassó út 169-179. F alatt. Egy eldugott kis utcán kell befordulni a házak között, ugyanis egy több házból álló tömb viseli ugyanazt a számot, ezen belül pedig betűkkel vannak jelölve a különböző épületek, amelyet a Google Maps sajnos nem jelöl. Bevallom, elsőre én nem találtam oda, és a saját hibámból tanulva azt javaslom, hogy első alkalommal egy minimális feltérképezési idővel számolj. Ha mégis nagyon eltévednél nyugodtan telefonálj be hozzájuk. Szívesen odakoordinálnak az F épülethez, amelynek földszintjén vár az Elysium Vegan Beauty. Az Elysium szépség-lélek-egészség központ egyik részén találjátok az Elysium Vegan Beauty-t, ahol Nádasdi Krisztina kozmetikus ,,varázsolja vendégeit még annál is gyönyörűbbé, mint amilyenek. A különböző kozmetikai kezeléseken kívül smink készítésére is bejelentkezhetsz. Fiúk ti ettől ne ijedjetek meg! Számos férfi vendége van az Elysium Vegan Beauty-nak, hiszen mindenkinek jár a kikapcsolódás és a szépülés, nem csak a lányoknak. Bennem eddig is erősen élt a gondolat, hogy nem kennék akármit a bőrömre. Minél természetesebb, annál jobb. Vegánként persze az is fontos, hogy az adott termék ne tartalmazzon állati eredetű összetevőket, illetve ne is teszteljék állatokon. Emellett ma már nem szívesen vennék olyan szépségápolási terméket sem, amelyik számomra ismeretlen összetevőket tartalmaz. Ezért is tetszett meg az Elysium koncepciója; növényi alapú, vegán, ehető kozmetikumok. Ne feledd, hogy bár ehető, de nem étkezésre szánt termékekről van szó. Nem lesz semmi bajod, ha megkóstolód, de több haszna van, ha magadra kened. Szinte hallom a szkeptikusokat, ,,Miért kennék egy zöldséget az arcomra? Kizárt, hogy ez működik. Nos, aki így vélekedik, javaslom, hogy próbáljon ki egy arckezelést Krisztinél, nagy valószínűséggel megváltozik majd a véleménye. Mielőtt kipróbáltam a kezelést hivatalos voltam az Elysium Ünnepre, mely egy kedves családi-baráti összejövetel volt az Elysium Vegan Beautyban. A pécsi Natúr Ételbár séfje, Palló Tímea készített isteni finom nyers vegán fogásokat, a hangulat pedig nagyszerű volt. Bárkivel beszéltem, mindenki ódákat zengett az arckezelésről. Kriszti minden bőrtípussal csodákat művel – mondták. Nekem is problémás a bőröm, nagyon száraz általában, így a sok csodálatos beszámolót hallgatva igazán kíváncsi lettem az én bőrömmel mi történik majd az Elysiumban. Az Elysium Vegan Beauty kezelésről Izgatottan érkeztem meg első arckezelésemre. Cipőt le, papucsot fel, belebújni egy fehér kis ruhába a kezelés előtt. Meleg tea, hideg víz, amit csak szeretne a kedves vendég, és persze Kriszti végtelen kedvessége és vendégszeretete, amitől már az első pillanatokban jól érzi magát az ember. Az Elysium Vegan Beauty bo?rápoló kezelései minden esetben teljesen egyénre szabottak és az aktuális bo?rállapotnak megfelelően kerülnek összeállításra, ami szerintem nagyon szuper. Ez azt jelenti, hogy Kriszti a kezelés előtt felméri a bőröd állapotát, ,,kifaggat a bőrápolási szokásaidról, valamint preferenciáidról és csak utána állítja össze a kezelést, amit kapni fogsz, hogy kihozza az arcbőrödből a maximumot. A kezelés közben kíváncsiskodtam kicsit, kérdeztem Krisztit hogyan jött számára a döntés, hogy vegán kozmetikumokkal foglalkozzon. Természetesen ő maga is vegán, és az élet minden területén, így a szépségápolásban is az erőszakmentességre törekszik. Régóta fennálló glutén intoleranciája számos bőrproblémát okozott számára. Részben ez is inspirálta, hogy reformálja a táplálkozási és bőrápolási szokásait. Annak idején először csak magának készített természetes kozmetikumokat olyan összetevőkből, mint superfoodok, különböző növényi olajok, virágvizek, növényi kivonatok. Majd mindez olyan jól sikerült, hogy az eredményt látva mások is ki szerették volna próbálni, így elkezdett összeállítani komplett kezeléseket, melyeket ma már az Elysium Vegan Beauty-ban élvezhetünk. Vegán szépségszalonokra, vegán kozmetikumokra pedig egyre nagyobb a kereslet, hiszen az emberek nem csak táplálkozás terén, hanem a bőrápolás terén is egyre tudatosabbak. A névadás sem lett a véletlenre bízva: az Elysium jelentése egyfajta mennyország, ahova a szépek jutnak. Az Elysium szó nagyszerűen tükrözi mindazokat az alapértékeket, melyeket Kriszti emberként és márkájában is közvetíteni szeretne. ,,Lényeg a finomság, a természetesség, a lágyság mind a textúrák, mind az illatok, mind az érintés tekintetében.-  ahogy ő szokta mondani. Nagyon fontos számára az is, hogy az érkező vendég a kezelés során valóban teljesen ellazuljon és jól érezze magát, majd felszabadultan és kipihenten távozzon. A kezelés attól válik igazán különlegessé, hogy az aromaterápia, a fitoterápia és a növényi kozmetikumok hármasára épül, így nem csak az arcbőrünk lesz gyönyörű, hanem egy igazi wellness élményt élhetünk át az általában másfél órás kezelés közben. Engem leírhatatlanul jó érzés töltött el kezelés közben, és utána is úgy éreztem, hogy régóta nem voltam ilyen felszabadult. Ráadásul aznap estig csokoládés brownie illata volt az arcomnak és olyan puha volt, hogy egyfolytában csak tapogattam volna (ez egy olyan száraz bőrű embernek, mint én, valódi csoda). Kriszti azt mondta, hogy ne csodálkozzak, ha valaki bele akarna harapni az arcomba a kezelés után. Igaza volt - hazafele a tömött buszon meglehetősen közel álltam két lányhoz, akik arról beszéltek milyen isteni csokis süti illat van, és nagyon megéheztek. Kriszti abban is segít, hogy személyre szabott vegán kozmetikumot vihessetek otthonra, melyek legalább olyan jók, mint a kezelés maga. Ennek a hatékonyságát én akkor fedeztem fel, mikor reggel bekrémeztem az arcom, majd egy egész napos hidegben való rohangálás után este ugyanolyan pihe-piha volt a bőröm, mint reggel. Ezen kívül konzultálni is lehet, Kriszti remek tippeket ad az otthoni bőrápolással kapcsolatban. Az Elysium szépség-lélek-egészség központ másik felében egyéni gyógytornára, valamint hangtálak segítségével test és lélek harmonizálásra foglalhatunk időpontot. Erre a különlegességre Bakosné Böröcz Ágnesnél tudtok bejelentkezni. Összefoglalva: vegán, cruelty free, természetes, frissen készített, superfoodokkal teli kozmetikai kezelés relaxációval, jó hangulattal és szuper beszélgetésekkel megspékelve, ez az Elysium Vegan Beauty. Egy olyan élmény, amit neked is ki kell próbálnod. Látogass el az Elysium Vegan Beauty és az Elysium szépség-lélek-egészség központ Facebook oldalaira is: www.facebook.com/­­avegankozmetikus/­­ www.facebook.com/­­elysiumkozpont/­­ Cím: 1118 Budapest, Brassó út 169-179. F

Egyszerű kevert sütemény

2016. december 14. Dulmina tündérkonyhája 

Úgy vagyunk ezzel a sütivel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Finom, változatos, egészséges - és végtelenül egyszerű. KEDVENC. Tálba mérem és összeforgatom a tészta száraz hozzávalóit, úgymint: 1 bögre (2,5 dl) zabpehely (vagy más gabonapehely, akár vegyesen is) 1 bögre sima liszt + 1 bögre Graham-liszt (vagy 2 bögre teljes kiőrlésű liszt) 1 bögre darált dió vagy darált mák 1/­­2 bögre cukor (

Tudatos felkészülés a karácsonyra - 4. rész Az ajándékok

2016. november 28. Élj harmóniában 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  - 4. rész Az ajándékok Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A cikksorozat előző részben arról írtam, hogy olyan ajándékot válassz, amire valóban szükség van. A mai bejegyzéssel csokorba gyűjtöttem néhány konkrét javaslatot. Az ajándékozásnál az egyik legjobb, ha élményt ajándékozol - utazás, színházjegy, jóga tanfolyam, masszázs, etc. . Számos kutatás alátámasztotta már, hogy az élmények sokkal több pozitív érzettel szolgálnak, mint a tárgyak. Ráadásul az élmények, olyan lenyomatokat hagynak az emberben, amelyek sok évvel később felidézve is örömet okoznak. Amennyiben az élmények helyett jobbnak tartod a tárgyak, termékek vásárlását vagy készítését próbálj olyan terméket adni, ami nem terheli nagyon a környezetet és akinek adod, annak az egészségére nem káros. Néhány egészséges ajándékötlet: -  Saját készítésű finomság: mézben eltett magvak, aszalt gyümölcsök, reformkeksz, lekvár, szörp, csokoládé, bon-bon, szaloncukor - Bio élelmiszerek: tészta, teljes kiőrlésű liszt, nyers nádcukor, friss gyümölcsök, zöldségek, baszmati rizs, ghí,különleges gabonák, hüvelyesek, minőségi bio olajok Amennyiben alap élelmiszereket vásárolsz bio változatban, az nem lesz felesleges és aki elfogyasztja annak sokat teszel az egészségéért is.  - Bio édességek: aszalt gyümölcsök, magvak, csokoládé, bon-bon, marcipán, gyümölcslé, müzliszelet ,  nápolyi Mindenki szeret nassolni, valami finomságot csipegetni. Ha valami édes meglepetést szeretnél itt válassz egészségesebb változatokat. - Természetes alapú, adalék mentes teák: gyümölcstea, fűszeres tea, zöld tea, gyógytea Készíthetsz saját kézzel szedett tiszta minőségű gyógynövényekből is teakeveréket - Vegyszermentes,bio kozmetikumok: szappan, arckrém, tusfürdő, testápoló, testolaj, hajsampon, smink kozmetikumok Kozmetikumokat is tudsz akár házilag készíteni tiszta minőségű, bio alapanyagokból. Az interneten számos receptet találhatsz. - Könyv: egészséges életmóddal kapcsolatos könyv vagy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv Készíthetsz kis könyvet Te magad is az általad hasznosnak, inspirálónak gondolt cikkekből, receptekből. - Kikapcsolódás: wellness pihenés, utazás, szauna bérlet, masszázs utalvány, jóga tanfolyam, fitnesz bérlet, uszoda bérlet Sok kreativitást és szeretetet kívánok az ajándék kiválasztáshoz:) szeretettel: Kati

A YoGastro-ban jártam, Budapest legolcsóbb vegánbarát éttermében

2016. november 19. Vegán lettem 

A YoGastro-ban jártam, Budapest legolcsóbb vegánbarát éttermébenA YoGastro a Kálvin tér közvetlen közelében működő, indiai témájú nagyon olcsó, de nem olcsósított kellemes hangulatú étterem.   A YoGastro megközelítése: Első alkalommal sikerült elmennem a hely előtt. Történhetett ez azért is mert elmélázva, kiszállva a testemből már azon járt az agyam, hogy milyen lesz a dhal és a szabdzsi amit választok ... és történhetett azért is, mert a hely tulaja nem nagyon szeretné az utca népének elmondani, hogy az Üllői út 6-os szám alatt, a Kálvin tértől 2 percre gyalog van egy kis vegetáriánus, vegán étterem. Amikor keresitek a helyet, legyetek figyelmesek és keressétek a YoGastro logót, mert szemmagasságban nincs eléggé felcímkézve a bolt. Egyébként az étterem a jóga közösségeket régóta megmozgató Atma Centerben található és 2015-ben kapta azt a nevet, amivel ma is fut.   YoGastro választéka: Kifejezetten nagy választékkal találkoztam az étteremben. Levesek, dhalok, szabdzsik, tésztaételek, pizza, tortilla, hamburger, egytálételek, chutney-k, saláták, nyers sütik, juice-ok és sorolhatnám. Az ételek közel 90%-a teljesen vegán, egy-két étel volt csak, mely tartalmazott tejterméket, de erről szívélyesen informálnak az ott dolgozók. Az árak nem hogy nem elszálltak, hanem szinte egyedülállóan barátiak. Szerintem a legolcsóbb vegánbarát hely Budapesten. Desszert nélkül egy levesért és egy főételért fizettem 990 Ft-ot. A sütit azért nem vettem bele, mert főleg nyers vegán sütik voltak amikor mentem és azok bizony sehol nem olcsók. Egyébként egy normális méretű szelet torta 650 Ft YoGastro-ban. Csokoládés ananászos, datolyával édesítve. Gondolhatjátok. Álom. Emellett volt chia és tápióka poharas puding, valamint kölesgolyó málna chutney-val. A Tortafészek nyers vegán tortakészítő műhely központja egyébként a YoGastro, úgyhogy garantált minden nap a friss és finom édesség. A fizetés után volt egy kis félelmem a minőséget illetően, hisz ami olcsó az lehet, hogy olyan is. Ez esetben erről szó sem volt, sőt egy kifejezetten finom, nem tolakodó ízvilágú indiai vegán menüt kaptam a pénzemért. Ha olcsón, gyorsan és finomat szeretnék enni a város ezen terültén, én biztos, hogy ide jövök legközelebb is.   YoGastro-tól tudsz rendelni is: Nemrég indították klasszik heti menürendelős szolgáltatásukat. Rendelhetsz előre 1 hónappal, 1 héttel, vagy akár 1 nappal levest, dhalt, kétféle főételből, kétféle köretből, főzelékből, salátából, egytálételből és desszertből választva, legkésőbb 24 órával a kért kiszállítás előtt. A kiszállításra munkanapokon reggel 8:00-tól 11:30-ig számíthatsz. A kis menü 1100Ft-ért, míg a nagy menü 1490 Ft-ért rendelhető. Szerintem ez is elfogadható ár. Kipróbálom még ezt a szolgáltatásukat is és majd kiegészítem a cikket. Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig: 11:00 és 20:00 óra között, szombaton: 11:00 és 18:00 óra között. Cím: 1085 Budapest, Üllői út 6. A YoGastro vegetáriánus/­­vegán étterem weboldala és facebook oldala.

Omlós diós-lekváros keksz (vegán)

2016. október 4. Zizi kalandjai 

Omlós diós-lekváros keksz (vegán) Puha, omlós, szájban olvadós kekszek… erre vágysz? Akkor megtaláltad a tuti receptet. Gyorsan elfogyós kekszek, mert mi is és a vendégek is rájárnak. Ezt tapasztaltam, amikor Ádi harmadik szülinapján kipakoltam a kekszeket. Imádom, ahogyan a gyerekek csipegetnek egy svédasztalról. Kivesznek egy olívabogyót a tálkából, beleharapnak, leteszik, mert arrébb meglátnak egy datolyagolyót… beleharapnak, leteszik és már rohannak is játszani. Így volt ez Ádi születésnapján is, én meg jó anya módjára megeszegettem az összes ott maradt darabkát, legyen az egy répa, egy keksz vagy egy datolyagolyó. I. családjából érkezik ez a keksz recept és mindig azt hallottam, hogy az anyukája milyen finom mini islereket sütött. Szóval ezek lehetnek mini islerek is, ha bevonjuk őket olvasztott csokoládéval, csak mi megkíméltük magunkat és más anyukákat, hogy az olvadt csokit kelljen a gyerekek ruhájáról, kezéről, szájáról, arcáról törölgetni a napsütéses melegben. A tésztája tele van dióval, ettől még finomabb. Két keksz közé pedig házi savanykás sárgabarack lekvár került, de eperrel, szederrel is kiváló… ki, mit talál a kamrájában. UI: Karácsonyra már most mentsétek el a receptet! Ha sokféle süteményt készítetek, ez legyen az egyik! Sőt, egy doboznyit ajándékba is adhattok! Omlós diós-lekváros keksz (vegán) Hozzávalók 20-30 darabhoz: – 250 g tönköly fehérliszt – 160 g dió, darálva – 250 g jó minőségű margarin (hideg legyen!) – 100 g nád porcukor – csipet Himalaya só – sárgabarack lekvár Melegítsük elő a sütőt 170C fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és vékonyan kenjük át kókuszolajjal. Egy tálba kockázzuk fel a hideg margarint, majd adjuk hozzá a lisztet. Kézzel dolgozzuk morzsás állagúra. Ekkor adjuk hozzá a darált diót, a porcukrot és a csipet sót. Gyúrjuk össze a tésztát. Tegyük lisztezett felületre és nyújtsuk ki 3-4 mm vastagságúra. 3-4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vágjunk kis köröket a tésztából, tegyük a tepsire és süssük 12-15 percig, amíg aranybarnák lesznek. Ha kihűltek a keksz körök, vegyünk egyet, kenjük meg lekvárral és “ragasszunk rá” egy másik keksz lapot. Dobozban, hűvös helyen két hétig elállnak, de úgysem fognak addig tartani. Tipp : a kekszeket bevonhatjuk csokoládészósszal. Olvasszunk fel vízfürdő felett 100 gramm étcsokoládét és ebbe mártogassuk bele a keksz szendvicsek egyik oldalát. Csokoládészószt készíthetünk úgy is, hogy egy kevés kókuszzsírt felolvasztunk, adunk hozzá kakaóport és ízlés szerint tehetünk bele vaníliát vagy valamilyen édesítőszert (datolyaszirupot vagy nád porcukrot). Jól elkeverjük és belemártogatjuk a keksz szendvicsek egyik oldalát. Hagyjuk a csokit rádermedni, utána tálaljuk. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!

Csokoládés energiabomba turmix (vegán)

2016. október 1. Zizi kalandjai 

Csokoládés energiabomba turmix (vegán) Igazán jól indul a napunk egy ilyen energiabomba turmixszal. Van benne kakaópor, banán, mandulatej, spenót (opcionálisan hozzáadható) és egy különleges alapanyag: kendermag por. A kendermag por gazdag esszenciális aminosavakban, bővelkedik B- és E-vitaminban, valamint jelentős mértékben tartalmaz kálciumot, magnéziumot és káliumot. A kender másik erénye az, hogy gazdag Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban. Ha nem sikerül beszerezni, anélkül is elkészíthető a turmix, esetleg adhatunk hozzá őrölt lenmagot helyette. Nyers kakaópor /­­ Kendermag por Ez olyan desszertet reggelire recept… nem mondom, hogy tegyünk (kókusz) tejszínhabot a tetejére, de ha mégis, akkor tényleg desszert lesz belőle. Jó sűrű turmix, ami feltölt bennünket reggelente vagy akár sportolás után (a kendermag por magas fehérjetartalma miatt kiváló táplálék kiegészítő sportolóknak)! Csokoládés energiabomba turmix (vegán) Hozzávalók 2 főre: – 2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható) – 1 db érett banán, meghámozva, szeletekre vágva – 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor – 1 evőkanál kendermag por – 1 kis maréknyi friss spenót (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!

Planetbio nyereményjáték

2016. június 10. Zizi kalandjai 

Planetbio nyereményjáték A Planetbio kiváló termékeit már jó ideje használom és pár receptet is megosztottam, amelyekben előfordulnak az általuk forgalmazott szuper élelmiszerek. Nyeremény : felajánlásuknak köszönhetően egy szerencsés játékos nyerhet egy általa választott szuper élelmiszert a webshopjukból és Julie Morris: Superfood Smoothie című könyvével (Édesvíz Kiadó) is gazdagabb lesz. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben (az email címetekkel együtt), hogy nektek melyik a kedvenc szuperélelmiszeretek, amit választanátok a webshopból! Egy csomag vasban gazdag lucuma vagy goji, esetleg egy 100% higanymentes spirulina, netán egy mennyei E vitamindús kakaóvaj? + Aki játszik és nem nyer, annak a játék után lesz meglepetésünk! Szabályok : a játék időtartama 2016. június 10 – június 15-ig tart. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2016. június 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre.

Variációk chiapudingra: egészséges alternatívák bűntudat nélkül

2016. május 12. Éltető ételek 

Variációk chiapudingra: egészséges alternatívák bűntudat nélkülA chiamag szinte berobbant a köztudatba. Már elég sok helyen lehet vásárolni, de azért érdemes bio minőséget beszerezni. Miért is szeretjük ennyire ezt az apró magocskát? Remek tápanyagforrás, kiváló forrása az esszenciális zsírsavaknak, optimális az omega 3-6 aránya. Oldható és oldhatatlan rostok gazdag forrása. Tartalmaz kalciumot, foszfort, cinket, mangánt, molibdént, bórt, niacint, B12-vitamint és folsavat is. Jelentős mennyiségű fehérje található, 100 gr-ban 16 g. Az oldhatatlan rostok miatt lassan emésztjük meg, így alacsonyan tartja az inzulin szükségletünket, emésztésjavító hatása van és a tápanyagoknak is van idejük felszívódni.  Ez a piciny magocska a tömegének 10-12x-esét képes magába szívni. Tehát 1 dkg mag kb. 1 dl vizet zselésít. Mindig duzzadt állapotban adjuk a gyerekünknek, ezért előtte minimum fél órára áztassuk be. Kerülhet kásába, turmixba, süteményekbe, kekszekbe is belesüthetjük. Vegánoknak remek tojáspótló. 1 evőkanál darált chiamag 3 evőkanál vízben áztatva bezselésedik, süteményekben ez használható tojás helyett. A hozzátáplálás során 1 éves kortól babák is kaphatják. Nézzük a chiapuding alapreceptjét: - 6 dl kókusztej - 5 puha datolya - 1 banán - 5 evőkanál chiamag - vaníliapor vagy fahéj Hogyan készítsünk belőle pudingot? A datolyát áztasd be a kókusztejbe. Kb. 15-20 perc elteltével, a banánnal és a fűszerrel együtt turmixold krémesre. Add hozzá a chiamagot és tedd be a hűtőbe néhány órára (akár egész éjszakára). Ha kellően puding állaga lett, akkor rétegezd gyümölccsel vagy keverd hozzá tetszés szerint a gyümölcsöt, kakaóport vagy a magkrémet. Variációk kedvünk szerint: Eperréteges chiapuding Áfonyás chiapuding Csokis-őszibarackos chiapuding Csokoládés-narancsos chiapuding Chia reggeli A lehetőségek végtelenek. Lehet még mogyorókrémes, lucumás, gojis, málnás vagy éppen baracklekváros. Rétegezheted a gyümölccsel vagy összekevered vele, így is, úgy is finom. Ha nem szereted a chiamag szemcsés állagát, akkor daráld meg, és a chiaport tedd a tejbe. Természetesen a tejet is variálhatod, ha neked pl. a rizstej a kedvenced, akkor azzal készítsd el. Az édesítésre a datolyát használtam, de jó hozzá a méz vagy éppen a juharszirup is.

Vegán csokoládétorta sütés nélkül

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétorta sütés nélkülGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy nekiesni egy csokoládétortának, hogy tudod, utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel, én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír az, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában, ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - Áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél, öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.Jó étvágyat!  

A harmadik születésnapi torta

2016. május 4. Zizi kalandjai 

A harmadik születésnapi torta Hihetetlen, de újra eltelt egy év! Április 30-án Ádi három éves lett! Ahogy minden eddigi szülinapjára, most is piknikkel készültem és mivel a szülinap most szombatra esett, egyértelmű volt, hogy a biopiacon fogjuk megtartani a piknikezős-játszóterezős-dumcsizós bulit családtagokkal és néhány baráttal. Előtte pénteken egész nap a konyhában sürögtem-forogtam, hogy minden készen legyen másnapra… hála a szüleimnek, akik vállalták a srácok felügyeletét és két szoptatás között igyekeztem mindig minél több mindent megcsinálni. Természetesen a tortát titokban csináltam, akkor, amikor teljesen egyedül voltam, aztán gyorsan bedugtam a mélyhűtőbe, hogy az ünnepelt ne láthassa másnap délelőttig. Nyers tortát készítettem. Meg akartam hagyni a csokoládés ízvilágot, mint az első és a második tortánál, de vittem bele egy kis gyümölcsösséget málnával, mert Ádi imádja a málnát, meg a többi bogyós gyümölcsöt is (eper, áfonya, ribizli). Eredetileg márvány tortának terveztem, gondoltam, hogy a két ízt összeöntöm és márványosan összekeverem, de mivel a krém nem lett olyan híg, mint gondoltam, így inkább rétegeztem a tortát, és lett belőle egy nyers málnás-csokoládés “sajttorta” (cheesecake). Nagyon jól passzol a savanykás málna réteg a kesernyés csokival és az édeskés alappal. Az ünnepelt Ádi pedig igazi kiskrapekká cseperedik. Hihetetlen beindult a dumálókája. Ilyeneket mond: “Hm, úgy gondolom, hogy most nem megyek veled a boltba!” vagy a másik cuki dolog: “Anya, ebben (mosógép) vagy van mosópor vagy nem.” – ilyen vagy-vagyos mondatokat mond sokszor és egy három évesnek megfelelően sokkal logikusabban használja a magyar nyelvet, nem mindig a “nyelvtani szabályoknak megfelelően”, mint mi felnőttek. Néha ledöbbenünk, hogy mennyi mindent lát, észrevesz, tapasztal a világból. Fantasztikus a humora, a memóriája, nagyon ügyesen megtanult rollerezni és imádja (gyömöszölni) a kisöccsét. Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya, Apa és Ákos “Három éves lettem!” Nyers vegán málnás-csokoládés sajttorta Hozzávalók (egy 18 cm-es kapcsos formához): Alaphoz: – 1 bögre mandula – 1 és 1/­­2 bögre friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 1/­­4 teáskanál Himalaya só Alap krémhez: – 2 bögre kesudió, vízben áztatva 4-5 órán (vagy egy éjszakán) át, majd leszűrve – 1/­­3 bögre nyers extra szűz kókuszzsír (jó, a nem nyers extra szűz változat is, az nem kókusz ízű) – 1/­­3 bögre juharszirup – 1 vaníliarúd kikapart magjai Málnáshoz: – 1/­­2 alap krém – 3/­­4 bögre fagyasztott málna – 1 evőkanál frissen facsart citromlé – 4 evőkanál víz Csokoládéshoz: – 1/­­2 alap krém – 2 evőkanál nyers kakaópor – 2 evőkanál karobpor (lehet csak kakaóval vagy csak karobbal készíteni) – 1 evőkanál kesudióvaj – 10 evőkanál zabtej (bármilyen növényi tej használható) – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a mandulát a robotgépbe és aprítsuk szemcsésre. Ekkor adjuk hozzá a datolyát és sót és dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Mossuk el a robotgép tartályát. A krém elkészítéséhez szűrjük le a vizet a kesudióról. Tegyük a kesut a kókuszzsírral, a juharsziruppal és vaníliával a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Ha teljesen sima, akkor vegyük ki a krém felét és tegyük félre. A robotgépben maradt fél krémhez adjuk a málnát, a citromlevet és vizet, pürésítsük simára, majd kanalazzuk az alapra és tegyük vissza a hűtőbe. Mossuk el a robotgép tartályát. Tegyük a robotgépbe a maradék fél krémet, adjuk hozzá a kakaóport, a karobport, a kesudióvajat, zabtejet és sót. Pürésítsük simára, majd kanalazzuk a málnás krémre. Tegyük a mélyhűtőbe a tortát néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény.

Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokban

2016. március 26. Vegán lettem 

Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokbanVegán samponok széles választékával találkozhatsz a magyar hipermarketek és drogériák polcain. Összegyűjtöttem őket, hogy még vásárlás előtt informálódhass. Előző cikkemben azokat a vegán tusfürdőket gyűjtöttem össze neked, melyek a magyar boltokban kaphatóak. Sajnálatosan nem csak a tusfürdőket, hanem egyéb háztartási termékek nagy részét is állatokon tesztelik felesleges szenvedést okozva ezzel. Nincs ez másképpen a samponokkal sem. Olvasd el a PETA által készített alábbi cikket, melyben bemutatják nagy vonalakban, hogy min mennek keresztül ezek az élőlények. Erre a szenvedésre és kínzásra semmi szükség! Válassz vegán és erőszakmentes samponokat! Amikor erőszakmentes – azaz cruelty free vagy non tested on animals – és vegán samponokat keresel, érdemes megnézni, hogy milyen logó van az adott terméken. Vannak nyuszis logók, melyek az erőszakmentességet jelölik és V alapú vegán szimbólumok, melyek a termék vegán mivoltát jelölik. Az a legbiztosabb, ha olyan terméket választasz, melyen mindkét jelölés megtalálható, így egészen biztos, hogy erőszakmentes és egyben vegán sampont vásárolsz. Az elephant room cikkében olvashatsz ezen jelölésekről bővebben. Alább pedig ABC sorrendben találhatod a Magyarországon fellelhető erőszakmentes és vegán samponokat.   Nő és férfi erőszakmentes/­­vegán samponok Alterra vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Lauryl Glucoside, Sodium Coco-Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Lauroyl Sarcosine, Glycerin, Carica Papaya Fruit Extract, Bambusa Arundinacea Stem Extract, Mangifera Indica Extract, Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride, Panthenyl Ethyl Ether, Alcohol Denat, Parfum, Limonene, Linalool, Geraniol, Citral i Típusok: Papaya és bambusz, Gránátalma és aloe vera, Barack, Mandula, Makadámdió és füge, Koffein, Olíva és lótuszvirág, Natúr Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 700 – 2000 Ft /­­ 250ml   Dermomed argán és keratin erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamidopropyl Betaine, Hydrolyzed Keratin, Panthenol, Lauramine Oxide, Polyquaternium-7, Styrene/­­Acrylates/­­Acrylonitrile Copolymer, Citric Acid, Tetrasodium EDTA, Benzyl Alcohol, Limonene, Coumarin, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 1000ml   Dr. Organic vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aloe Barbadensis Leaf Extract, Water, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Sodium Cocoamphoacetate, Cocamidopropyl Betaine,  Shea Butteramidopropyltrimonium Chloride,  Coco-Glucoside, Glyceryl Oleate, Parfum, Sorbitan Sesquicaprylate, Olea Europaea Leaf Extract, Citrus Medica Limonum Peel Extract, Vitis Vinifera Leaf Extract, Thymus Vulgaris Flower/­­Leaf Extract, Foeniculum Vulgare Seed Extract, Potassium Sorbate, Ribes Nigrum Seed Oil, Ascorbic Acid, Sodium Hydroxymethylglycinate, Citric Acid, Amyl Cinnamal, Benzyl Salicylate, Geraniol, Hydroxycitronellal, Linalool Vegán típusok: Gránátalma, Teafa, Marokkói argán olaj, Olívás, E-vitaminnal, Aloe vera, Szűz kókuszolajjal Hol kapod? Müller, DM, Rossmann Ár: kb. 2800 Ft /­­ 250ml   Helia-D Regenero erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Helia-D regenero (aqua, alcohol, quercus petraea, agrimonia eupatoria, matricaria chamonilla, calendula officinalis, hypericumperforatum, melissa officinalis, equisetum arvense, rosacanina, urtica diocia, taraxacum officinale, achilleamillefolium, juglans regia, salvia sclarea, sinapis alba, fenoeniculum vulgare, mentha piperita, plantaginisfolium, cichori herba, rosmarinus officinalis, menthacrispa, melilotus officinalis, betula verrucosa, verbenea officinalis, shymphytum officinale, hyssopi herba, lavandula angustifolia), Glycerin, Cocamide DEA, Polysorbate 20, Sodium chloride, Cocamidopropyl betaine, Propylene glycol, Cananga odorata oil, Parfum, Citric acid, Disodium EDTA, Limonene, Sodium hydroxide, Hexylcinnamic aldehyde, Benzyl alcohol, Linalool, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? Tesco Ár: kb. 1400 Ft /­­ 250ml   Intecto Naturals Coconut erőszakmentes sampon Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamide DEA, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Glycol Distearate, Steareth-4, Cocos Nucifera Oil, Polyquaternium-10, Parfum, Sodium Carbonate, Sodium Hydroxide, Sodium Benzoate,  Citric Acid Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 500ml   Jean & Len Philosophie vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, sodium coco-sulfate, coco-glucoside, decyl glucoside, sodium chloride, glycerin, glyceryl oleate, sodium cocoyl glutamate, dicaprylyl ether, citric acid, parfum*, hydrolyzed wheat protein, sodium benzoate, potassium sorbate Típusok: Színvédő, Selymes csillogás Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft /­­ 250ml   Lavera vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Betaine, Maris Sal /­­ Sea Salt, Aloe Barbadensis Leaf Juice Extract, Rosa Centifolia Flower Extract, Triticum Vulgare Bran Extract, PCA Glyceryl Oleate, Lauroyl Lysine, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Phytate, Citric Acid, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral Típusok: Basis sensitive, Color & shine, Mangótejes, Narancstejes, Almás, Tengeri algás, Édesmandula, Men spa, Rózsatejes, Almatejes, Citromtejes Hol kapod? Müller Ár: kb. 1200-1600 Ft /­­ 250ml   Logona vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Glycerin, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Xanthan Gum, Citric Acid, Sodium PCA, Olea Europaea Oil, Phytic Acid, Limonene, Linalool, Citral, Geraniol, Citronellol, Alcohol Denat, Coco-Glucoside, Verbena Officinalis Extract, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum Típusok: Argán olajjal, Aloe vera Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft /­­ 250ml   Neobio vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua,  Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Coco-Glucoside, Inulin, PCA Glyceryl Oleate, Betaine, Citric Acid, Sodium Chloride, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Arginine, Caffeine, Glycerin, Potassium Sorbate, Betula Alba Leaf Extract, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoy Arginate, Parfum, Limonene, Linalool Típusok: Fehérliliommal és moringával, Gingko és bambusz kivonattal, Borókával és rozmaringgal, Volumen Hol kapod? Müller Ár: kb. 1500 Ft /­­ 250ml   Original Source vegán tusfürdők, hajra is Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft /­­ 250ml   Sante Naturkosmetik vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Coco-Glucoside, Alcohol, Glycerin, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Sodium PCA, Xanthan Gum, Triticum Vulgare Bran Extract, Tilia Cordata Flower Extract, Arginine, Hydrolyzed Silk, Parfum, Phytic Acid, Citric Acid, Citral, Limonene, Linalool, CI 75810 Típusok: Natúr, Narancs és kókusz, Gingko és oliva, Koffeinnel és akai bogyóval, Sztilvával és kardamommal, Goji és sárgadinnye, Búzakorpával, Rósza, Lávaföld Hol kapod? Müller Ár: kb. 2500-4000 Ft /­­ 250ml – 1000ml   Speick Men vegán tusfürdő és sampon Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb.  Ft /­­ 250ml   Terra Naturi vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Maris Sal, Hippophae Rhamnoides Fruit Extract, Avena Sativa Straw Extract, Sodium PCA, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Corn Protein, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Zinc PCA, Xylitylglucoside, Anhydroxylitol, Xylitol, Sodium Phytate, Alcohol, Parfum,  Limonene Típusok: Dúsító, Vitamin és fény, Festett hajra Hol kapod? Müller Ár: kb. 700 Ft /­­ 250ml   Gyermek erőszakmentes/­­vegán samponok Alverde Baby vegán samponok és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal /­­ Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Típusok: Natúr, Shea vajjal Hol kapod? DM Ár: kb. 800-2000 Ft /­­ 250ml   Kneipp Naturkind gyermek erőszakmentes sampon és tusfürdő Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Coco-Glucoside, Sodium Cocoyl Glutamate, Hylocereus Undatus Fruit Extract, Hamamelis Virginiana, Simmondsia Chinensis Seed Oil, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Panthenol,  Limonene,  Eugenol, Citronellol, Sodium Levulinate, Sodium Anisate, Parfum, Glyceryl Oleate, Sodium Chloride, Glycol Distearate, Peg-18 Glyceryl Oleate, Citric Acid, Hydroxypropyl Oxidized Starch PG-Trimonium Chloride, Starch Hydroxypropyltrimonium Chloride, Sodium Phytate, Lactic Acid, Sodium Lactate, Urea, Tocopherol, CI 47005, CI 42051 Típusok: Sárkányharcos, Tenger hercegnője Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 250ml   Logona kids vegán sampon és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal /­­ Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Hol kapod? Müller Ár: kb. 2700 Ft /­­ 250ml   Amennyiben tudsz olyan termékről, mely megfelel a cikkben leírtaknak, de mégsem található meg benne, úgy kérlek írd meg kommentben és kiegészítem. A vegán samponok bejegyzést fél évente tervezem frissíteni az éppen aktuális termékekkel kiegészítve. Utolsó frissítés 2016 március.

Nyers csoki húsvétra

2016. március 21. Gitta nyersétel blogja 

Nyers csoki húsvétraEhhez a mutatványhoz mindenképpen be kell szerezni még az ünnepek előtt egy nyuszis szilikonformát. A hipermarketekben, plázákban ilyenkor sokféle forma kapható, válasszunk az ünnepnek megfelelő alakút. Kakaóvajat is be lehet már szerezni több helyen, a bio nagykerekben többféle is kapható. (Én a PlanetBIO kakaóvajat és kakaóport használom, nyers, organikus, finom) PlanetBIO webáruház  Fotó: Birta Endre Hozzávalók kb 40 darab csoki nyuszi elkészítéséhez (függ a forma méretétől a darabszám) 10 dkg kakaóvaj 4 dkg kakaópor 10 dkg finomra őrölt kesudió egy evőkanál méz 4 csepp étkezési illóolaj* Ennek a csokinyuszinak ez az illóolaj a különlegessége. Étkezési célra többféle ilyen olaj kapható már a kereskedelemben. Citromolaj, narancsolaj, mentaolaj, mandulaolaj... stb. Nekem a narancs és a menta vált be legjobban a csokoládé ízesítésére. No nem egyszerre, külön-külön. Próbáld meg beszerezni valamelyiket, és tedd a csokimasszába. Igazi különlegességet kapsz. A kakaóvajat gőz fölött (vagy aszalógépben) megolvasztjuk. Gyorsabban fog menni, ha a kakaóvajat lereszeljük, vagy felvágjuk kisebb, lehetőleg egyforma darabokra. Keverjük folyamatosan, hogy a már felolvadt, folyékony kakaóvaj nehogy túlmelegedjen, illetve hogy a darabok gyorsabban olvadjanak.  A megolvasztott kakaóvajhoz hozzákeverjük a többi hozzávalót, dolgozzunk gyorsan, nehogy kihűljön a massza. Szilikonformákba öntjük, és betesszük egy órára a fagyasztóba. Erre azért van szükség, mert ha lassan történik a lehűtés, akkor az olajos-zsíros masszából a víz alapú méz ki fog válni, és ott fog úszkálni a csoki tetején. Ha viszont hirtelen hűtjük le, erre nem lesz ideje, és bent marad a csokiban. 

Nyers sós goji bogyós csokoládé + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért

2016. március 19. Zizi kalandjai 

Nyers sós goji bogyós csokoládé + Nyereményjáték egy nagyon csokis csomagért Régóta készültem már nyers csokoládét csinálni… el is terveztem, hogy lesz citromos, mogyorós, sós… aztán megszületett ez a sós-goji bogyós-kakaóbab töretes változat. Nagyon sokféle verzió lehetséges, tényleg az ízlésetekre bízom, hogy ti mit szórtok az elkészült csokoládé tetejére. Jelen esetben a goji bogyó adja a savasságot és gyümölcsösséget, a kakaóbab töret a ropogósságot, a só pedig – jelen esetben Maldon só, de bármilyen nagyobb szemcsés só megteszi – csak ellensúlyozza az édességet… amúgy is imádom a sós csokoládét. Datolyasziruppal édesítettem, ami kicsit karakteres ízű, szóval, ha valaki nem szereti a datolyát, vagy kevésbé “intenzív” édesítést szeretne, az használjon inkább juharszirupot. A feltéteken és a datolyaszirupon kívül a csokoládé alapját a kakaóvaj és a nyers kakaópor adja (természetesen elkészíthető nem nyers kakaóporból is). A kakaóvaj a kakaófa terméséből,vagyis a kakaóbabból kinyert nyers és tiszta növényi zsír. Igen gazdag E-vitamin forrás, ami hozzájárul a sejtek megvédéséhez az oxidatív stressz ellen. A kakaóvaj a kakaóporral ellentétben minimális mennyiségű teobromint és koffeint tartalmaz. A kakaóporban lévő magnézium és vas csökkenti a fáradtságérzetet, míg a cink, egy antioxidáns, megvédi a sejteket az oxidatív stressz ellen és hozzájárul az egészséges bőr-, haj- és köröm növekedéshez. A nagy csokoládé táblából lehet kisebb darabokat törni, becsomagolni és húsvétra ajándékba adni csokinyúl vagy csokitojás helyett. Nyers sós-goji bogyós csokoládé Hozzávalók: – 175 g kakaóvaj – 100 g nyers kakaópor – 150-160 ml datolyaszirup vagy juharszirup – goji bogyó – kakaóbab töret – néhány csipet nagyobb szemű só (Maldon sót használtam) Tegyük a kakaóvajat egy hőálló tálba, a tálat pedig egy lábassal teli víz fölé (úgy, hogy a tál alja ne érjen bele a vízbe). Közepes láng felett melegítsük a vizet és felette a kakaóvajat, lassan kevergetve, amíg a vaj teljesen felolvad. A felolvadt vajat vegyük le a lábas tetejéről és tegyük bele a kakaóport (szitálva) és a datolyaszirupot. Lassan kevergetve várjuk meg, amíg minden összeolvad gyönyörű, fényes csokoládévá. Béleljünk ki egy kb. 20*30 cm-es tepsit vagy dobozt sütőpapírral és öntsük bele a csokoládét. Szórjunk a tetejére goji bogyót, kakaóbab töretet és sót. Tegyük hűtőbe legalább két órára, várjunk, amíg megkeményedik és törhető lesz kisebb falatokra. ***** A kakaóvajat, kakaóport, kakaóbab töretet és goji bogyót a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 10% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Ráadásul, aki a 300 grammos kakaóport és a 300 grammos kakaóvajat is megrendeli, az egy szilikon bonbon formát kap ajándékba. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Planetbio Magyarországtól, amelyben van 1 db nyers kakaópor (150 g), 1 db kakaóvaj (150 g), 1 db kakaóbab töret (150 g), 1 db goji bogyó (150 g) és 1 db szilikon bonbon forma. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mivel ízesítenétek a csokoládét. Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Planetbio Magyarország Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/­­”táblázat” minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. március 19-től 2016. március 22-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. március 23-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Planetbio Magyaroszág postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway  

Házi készítésű mogyorós csokoládé - hozzáadott cukor nélkül

2016. március 13. Élj harmóniában 

Házi készítésű mogyorós csokoládé - hozzáadott cukor nélkül Mogyorós csokoládé A csokoládé, amit szinte mindenki szeret, de sajnos a legtöbb bolti változat teljesen egészségtelen. Ha otthon jó minőségű alapanyagoktól készítesz csokoládékat, nem csak finomabb de egészségesebb is lesz amit fogyasztasz. R áadásul, még annyi időt sem vesz igénybe, mint elmenni a boltig egy tábla csokoládéért:) A blogon már több csokoládé receptet is közreadtam eddig. Ma egy mogyorós csokoládét készítettem - természetesen nincs benne hozzáadott cukor, csak a datolya ami édesíti.  Hozzávalók: - 15 dkg kakaóvaj - 5 dkg k akópor vagy karob por - 10 dkg finomra darált mo gyoró - 12 dkg datolyacukor - csipet vanília A kakaóvajat tedd egy tálba és vízgőz felett olvaszd fel. majd a többi hozzávalót add hozzá és keverd össze.  A masszát öntsd bonbon formákba és helyezd a hűtőbe egy kis időre. Egy tálba is öntheted ha nincs otthon bonbon formád. Kis idő után, amikor a csokoládé már nem folyós, kiveheted a hűtőből és ki tudod emelni a formából vagy éppen fel is tudod szeletelni.  Ne felejtsd el, e z friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Ál talában nincs ideje  megromlani:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon

2016. március 10. Zizi kalandjai 

Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon Szemeztem az ananásszal már egy ideje a szupermarketben… ettem már többször friss ananászt, de volt olyan is, hogy megvettük és addig érleltük, amíg megrohadt, szóval többször pórul jártam vele, így egy ideje inkább nem vettem. Aztán megnéztem a neten, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy az ananász érett-e. Túl magabiztos nem lettem a témában, de gondoltam próbálkozom újra és vettem egy szép nagy példányt. Persze, amikor megvettük még totál kemény volt és kellett neki néhány nap mire megérett. Ádi már tűkön ült és minden reggel ananászt akart enni, ugyanis még soha nem kóstolta. Nagy volt az izgalom, amikor egyik reggel azzal fogadtam Ádit a konyhában, hogy ma reggel ananászos smoothie-t eszünk/­­iszunk. Úgy akartam elkészíteni, hogy sűrűbb legyen, mint egy turmix, így inkább “gyümölcs joghurtként” fogyasszuk, mint megigyuk. Azt hiszem elég jól sikerült. Arról,  hogy mi kerül egy smoothie bowl-ba, már itt írtam. Ebbe tettem az ananászon kívül, avokádót, hogy krémesebb legyen, kókuszreszeléket, hogy fokozzuk a trópusi hatást, kesudióvajat és hántolt kendermagot, hogy még több legyen benne a fehérje. Került még bele zabpehely sűrítésre és vanília ízesítésre, valamint egy újabb szuper élelmiszer, baobab por. Az Élet Fájának is nevezett baobab az afrikai szavannákon élő fa. A majomkenyérfa nevet azért kapta, mert a fa termése a majmok kedvenc eledele. A baobab igen gazdag rost forrás, nagyon magas a C-vitamin tartalma és jó kombinációja a C vitaminnak és a vasnak, mivel a benne található vas elősegíti a  C vitamin felszívódását. Ezenkívül van benne B1-, B6-vitamin, cink, kálium, kálcium és magnézium. Íze enyhén savanykás, ezért jól illik ilyen gyümölcsös turmixokhoz vagy akár zabkásába is. A legjobb lett volna ropogós granolával a tetején enni, de mivel nem csináltam mostanában granolát, ezért hántolt kendermagot és egy magkeveréket (napraforgómag, tökmag, barna és arany lenmag) szórtunk a tetejére. Ananászos kókuszos smoothie (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 1 db nagy ananász, meghámozva, középső része eltávolítva, felkarikázva, a karikák félbe vágva – 1/­­2 db érett avokádó húsa – 3-4 evőkanál zabpehely – 1-2 evőkanál natúr kesudióvaj (mandulavaj, földimogyoróvaj is használható) – 2 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál hántolt kendermag – 1 evőkanál baobab por (opcionális) – 1/­­2 teáskanál őrölt vaníliapor – kb. 250 ml zabtej (mandula-, mogyoró-, rizs-, szójatej is használható) vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tálaláshoz: granola, magvak Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis zabtejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk granolával, magvakkal megszórva. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) Lucuma por, kakaópor és hántolt kendermag (kásaként elkészítve) ***** A baobab port és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben

2016. február 8. Vegán lettem 

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekbenHogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Vegán cukormentes csokoládés rizspuding

2016. február 1. Zizi kalandjai 

Vegán cukormentes csokoládés rizspuding Kedves vagyok, ugye? Most indult a cukormentes február és máris egy desszerttel jövök! A jó hírem, hogy szinte édesítés mentes a pohárdesszert, szóval, aki egy kis “édességet” megenged magának februárban, az is kipróbálhatja! Úgy volt, hogy ez a recept, lehet, hogy bekerül egy ausztrál cukormentes csokoládés édességek szakácskönyvbe, de aztán a lustaságomnak köszönhetően nem küldtem el a receptet, így megmaradt nekem. A felhívás az volt, hogy cukormentes csokoládés édességet készítsünk, melyhez megadták, hogy mikkel lehet édesíteni a desszerteket. Ez egy nagyon egyszerű recept, a hagyományos tejberizsre épül, azt változtattam meg és adtam hozzá néhány extrát. A csokoládékrém alapját pedig kesudió adja. A rizspudingot egyáltalán nem édesítettem, ugyanis az édeskés rizstej (amely csak rizst, vizet és tengeri sót tartalmaz, tehát nem édesített!) pont elég neki. A csokoládékrémbe pedig nagyon kevés rizsszirup került. Szóval ez enyhén édes desszert, amelyhez jól passzol a keserű csokoládékrém. Szerintem jól sikerült, érdemes kipróbálni! Vegán cukormentes csokoládékrémes rizspuding Hozzávalók: Rizspudinghoz: – 1/­­2 bögre jázmin rizs – 2 bögre rizstej – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet Himalaya só Csokoládékrémhez: – 1 bögre kesudió, egy éjszakára, de minimum 3-4 órára beáztatva – 1/­­3 bögre kakaópor vagy karobpor – 1/­­3 bögre rizsszirup – 1/­­4 bögre víz – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy lábasba feltesszük főni a rizst a rizstejjel, közben hozzáadjuk a sót és a vaníliát. Néha megkeverve addig főzzük, amíg a rizs meg nem puhul. Ha nagyon sűrűvé összeáll a puding, hígítsuk egy kevés rizstejjel. Hagyjuk langyosra hűlni, amíg elkészítjük a krémet. Szűrjük le a beáztatott kesudiót, majd tegyük robotgépbe (késes aprítógépbe). Adjuk hozzá a kakaót, a rizsszirupot, vaníliát, csipet sót és a vizet. Járassuk a robotgépet addig, amíg teljesen sűrű, sima krémet kapunk. Kanalazzuk a rizspudingot poharakba (vagy üvegekbe) és kanalazzunk a tetejükre a csokoládékrémből. Úgy a legjobb, ha hagyjuk hűtőben állni kb. fél órát.

Almás-fahéjas Quinoa falatok (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2016. január 20. Zöld Avocado 

Almás-fahéjas Quinoa falatok (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) Veletek is rendszeresen előfordul, hogy túl sok gabonát főztök ki köretnek, és végül nem fogy el? Nem szeretek ételt kidobni, úgyhogy próbálom megtalálni az újrafelhasználás lehetőségeit! Ez a recept is így született! Minden a maradék quinoával kezdődött... majd a téli fűszerekkel folytatódott... és az almával végződött. ;-) A maradék kuszkuszból gyakran készül friss zöldséggel gazdagítva kuszkusz saláta, a kölest tölthetjük cukkini hajókba, a maradék amarántból készíthetünk sajtos tallért, a rizsből pedig sós muffinokat. (Ehhez receptet hozok a későbbiekben a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra.) A legutóbbi gombapörkölt mellé túl sok quinoát főztem ki, így 2 az 1-ben módszerrel, a gomba pörkölt mellé készült köretből, egyből lett egy kis délutáni nasi is. :-) almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán)Ha egészségesen szeretnénk táplálkozni, fontos szem előtt tartanunk a VÁLTOZATOSSÁGot az alapanyagok felhasználásában. Így biztosíthatjuk, hogy a szükséges tápanyagokhoz, vitaminokhoz, ásványianyagokhoz, nyomelemekhez hozzájut a szervezetünk. A változatosság a köreteket is érinti. A számunkra jól ismert rizs mellett rengeteg, sokkal táplálóbb és értékesebb gabonafélét kínál fel számunkra a természet. Nekünk csak meg kell őket találni, és elfogadni! ;-) Ilyen például a köles, az árpagyöngy, a hajdina, az amaránt és a quinoa is, melyeket gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatnak! A bulgur, a kuszkusz glutén tartalma miatt már nem mindenki számára javasolt. tarka quinoa: csontszínű, vörös, fekete "Miért érdemes quinoát enni? - A quinoa az egyik legtöbb ásványi anyagot és tápanyagot tartalmazó, legtáplálóbb gabona, nem hiába tartották az inkák a ,,Magok Anyjának. Rengeteg fontos vitamint tartalmaz: B-vitaminokat (B1, B2, B3), C-, E-vitamint és ß-karotint. (Ez utóbbi három fontos antioxidáns, tehát jelentősen hozzájárul a káros szabad gyökök hatástalanításához, ezért sportolók számára különösen ajánlható, valamint a daganatmegelőző étrendnek is hasznos összetevője is lehet.) Az ásványi anyagok közül különösen gazdagmagnéziumban, kalciumban, vasban, káliumban, illetve foszforban és cinket is tartalmaz. Ezzel a magas ásványi anyag tartalmával jó pár gabonafélét túlszárnyal (búza, árpa, zab, rizs). - Lassan lebomló szénhidrátforrás, sok rosttal. Cukorbetegek, székrekedéssel küzdők, fogyókúrázók, kismamák, idősek számára is javasolható. Méregtelenítő kúrák nagyszerű alkotóeleme lehet. - Minden esszenciális aminosavat tartalmaz. Igen figyelemreméltó a lizin, cisztin és metionin tartalma. Fehérjetartalma 13,3-15,2%. Összehasonlításul a rizs fehérjetartalma 7,4 %, a búzáé pedig 11,7 %. Vegetáriánusoknak, vegánoknak különösen ajánlott, bátran helyettesíthetőek vele az állati fehérjék. - Gluténmentes, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják. - Lúgosító hatással is bír, e tekintetben a vadrizshez, az amaránthoz és a csíráztatott magvakhoz hasonló. - Zsírtartalma a gabonaféléknél nagyobb, főként telítetlen zsírsavakból tevődik össze." Forrás: antalvali.hu almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 12 db 5 cm átmérőjű kupachoz) 1/­­2 bögre quinoa1 bögre tiszta víz2 db közepes alma lereszelve3 ek barna nádcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer)csipet Himalája só2 ek őrölt fahéj, 1/­­2 tk őrölt szerecsendió, késhegynyi őrölt szegfűszeg5 ek lenmagliszt vagy mandulaliszt(elhagyható - 2 ek chia mag) almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA quinoát megfőzzük kétszeres mennyiségű vízben, fedővel, kb. 20 perc alatt. A megfőtt gabonához hozzáadjuk a fűszereket, a sót, a reszelt almákat, a választott lisztet, és alaposan összekeverjük. Hagyjuk egy fél órát állni a tésztát, majd fagyi adagoló kanállal kis kupacokat helyezünk egy muffin sütőbe (amit előtte vékonyan kikentünk kókuszolajjal). 180 °C fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sülnek a fahéjas quinoa falatok. Ha belefér a diétánkba, és kicsit látványosabbá szeretnénk tenni a barnás kupacokat, akkor olvasszunk fel vízgőz felett étcsokoládét és fehér csokoládét, majd mártsuk a quinoa falatok tetejét az olvadt csokikba. Tegyük őket a hűtőbe, hogy jól rádermedjen a csokoládé. De természetesen a csoki nélkül is fogyasztható délutáni nasinak, vagy akár másnap reggelinek. A munkahelyre és az iskolába is könnyedén magunkkal tudjuk vinni ezeket a falatnyi tápláló energiabombákat. almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado receptek segítségével! ;-)

Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán)

2016. január 13. Zizi kalandjai 

Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán) Ezeket a kekszeket az elmúlt egy hétben kétszer is megsütöttem. Most, hogy ugye újra szoptatok és nem ehetek magas fehérje tartalmú hüvelyeseket, így maradnak a magok, magvajak, amikkel növelni tudom a fehérje bevitelemet, na és ott van az ebben a kekszben szereplő zabpehely is, ami ráadásul tejserkentő. Erre mondják, hogy win-win kategória. Na persze éhes is vagyok rendesen, hiába eszem nagy adagokat. Szóval az ilyen édes, kényeztető nasik – mint ez a keksz – adják a nap egyik fénypontját. Most vastagabb kekszeket készítettem, mint szoktam és nagyon figyeltem a sütési időre is (előfordul, hogy megégetem a kekszeket, pláne, ha vékonyabbra formázom őket), így finom és inkább puha, mint nagyon ropogós kekszeket kaptam. Nekem nagyon bejön ez az állag, szerintem nehezebb is abbahagyni az evését… nemcsak a puhasága miatt, hanem a finomsága miatt is. Földimogyoróvaj, vanília, zabpehely, csoki cseppek… nyerő négyest alkotnak! Próbáljátok ki Ti is! Földimogyoróvajas-csokoládés zabkeksz (vegán) Hozzávalók: – 1 bögre és 2 evőkanál sima földimogyoróvaj (házilag is elkészíthetjük) – 1 bögre zabpehely – 1 bögre tönköly fehérliszt – 1 bögre nyers nádcukor vagy kókuszvirág cukor – 1/­­4 bögre zabtej, plusz 1-2 evőkanál (bármilyen más növényi tej használható) – 2 evőkanál lenmagpehely (darált lenmag) – 6 evőkanál víz – 1/­­3 bögre étcsokoládé cseppek (bármilyen csokoládé jó felaprítva is, de el is hagyható) – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagpelyhet a vízzel és tegyük félre néhány percre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Közben egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a nádcukorral, a vaníliával, a sóval, majd adjuk hozzá a zabpelyhet és a lisztet. Öntsük hozzá a zabtejet és a zselés állagú vizes lenmagpelyhet. Nem áll a tészta teljesen össze, de ha egy kis adagot az ujjunkkal összenyomunk, akkor össze kell ragadnia. Ha van még nagyon száraz rész a tésztában, akkor adjunk hozzá egy evőkanál zabtejet. Fagyis kanálba nyomkodjuk bele a tésztát és adagoljunk gombócokat a sütőpapírra (ha nincs fagyis kanál, akkor kézzel lehet kis gombócokat formálni). Majd ezeket a tenyerünkkel lapítsuk le kicsit. Az előmelegített sütőben süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek.

Gombóc Artúr tortája

2016. január 11. Kertkonyha 

Gombóc Artúr tortájaA krémes csokoládé, a piskóta csokoládé, a folyós csokoládé, a sült csokoládé, az olvasztott csokoládé, a reszelt csokoládé, a töltött csokoládé, a lapos csokoládé, a torta csokoládé... Gyerekszülinap volt nálunk. :) A torta első osztályú (ennek a Vörösmarty téri nagy múltú cukrászat fantasztikus csokitortáján edzett családom a megmondhatója), miközben az elkészítés tényleg egyszerű. Én legalábbis a minden hozzávaló szimpla összekeverésénél nem igazán tudok könnyebb receptet. :) Az alapanyagok bizonyítanak, mint mindig: érdemes a jobb minőségűt választani. Induljon 2016, egy újabb év a vegán receptek legjavával! :) Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű tortához: [...] Bővebben!

Vegán fehérjepor

2016. január 7. Vegán lettem 

Vegán fehérjeporSzámos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra?   Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy pár általam hasznosnak vélt információval és gondolatmenettel bevezessem a vegán fehérjepor listát, melyet a cikk alján találtok.   Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok.   A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik.   A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Sok helyről hallottam, hogy a szója alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. Sajnos semmilyen erre vonatkozó tudományos írást nem találtam, úgyhogy ezt egyelőre nem tudom tényként kezelni. Mivel ezt az “urban legend”-et csak szója alapú fehérjeporokkal kapcsolatban hallottam, így az is kérdéses, hogy milyen hatékonysággal szívódik fel például a rizs, lenmag, zöldborsó vagy chia mag alapú vegán fehérjepor. Amint hiteles információt olvasok valahol ebben a témában, úgy kiegészítem a cikk eme bekezdését.   Azonban nem javaslom a fehérjeporok szedését De miért? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni.   Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.   Ha ezek után mégis úgy döntesz, vagy indokoltnak látod, hogy bebiztosítod magad vegán fehérjeporból, akkor a következők közül tudsz választani:   Tehát a következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)

Ehető kencék: Banános és csokoládés ajakbalzsam

2015. december 20. Zizi kalandjai 

Ehető kencék: Banános és csokoládés ajakbalzsam Említettem már korábban, hogy mostanában szoktam kísérletezgetni ehető kozmetikumokat illetően, vagyis készítek olyan kencéket, amelyeket akár el is fogyaszthatnánk. Imádom a kis tégelyekbe zárt ajakbalzsamokat szagolgatni üzletekben, de mindig kíváncsian olvasom el a nagyon apróbetűvel írt összetevőket a tégelyek túloldalán. Néha találok olyan “hozzávalókat”, amelyeket nem szívesen juttatnék a szervezetembe, így bármennyire is csodás az illatuk és csábítóak, nem veszem meg őket. Kutatgattam a neten és rájöttem, hogy könnyen el tudok készíteni én is csodás, illatos, krémes ajakápolókat, és nem kell laborral rendelkeznem, hogy ezeket összeakjam. Néhány alapanyagot be kellett szereznem (pl. innen és innen vagy innen), de utána már minden egyszerűen ment. Kiváló ajándékok lehetnek karácsonyra, de akár születésnapra, névnapra, anyák napjára, stb., szóval mentsétek el a receptet! Három “ízzel” kísérleteztem… készült egy banános – illetve ebből még egy édesnarancsos ajakbalzsam (karácsonyi ízvilágot idézve) -, valamint csokoládés.  A banánosba igazi banán, a csokoládésba igazi csokoládé is került, nyamm és barna színe miatt először enyhén barnára színezi az ajkakat, de, amint jól bedörzsöljük az ajkakba, eltűnik a barna szín. Csókos, édes ajkakra fel! Banános/­­édesnarancsos ajakbalzsam Hozzávalók (kb. 3 db 15 ml-es tégelyhez): – 1 púpozott evőkanál méhviasz – 1 evőkanál mandulaolaj – 1 evőkanál kókuszolaj – 1 evőkanál jojobaolaj – 2 cseppnyi nagyon pépesre, krémesre zúzott banán – VAGY 30 csepp édesnarancs illóolaj (100 % tisztaságú) Vagy vízgőz felett egy hőálló tálban vagy egy kis hőálló főzőpohárban, amelyet a vízzel teli kis lábasba helyezünk, olvasszuk fel a méhviaszt. Lassan adjuk hozzá a mandulaolajat, a kókuszolajat és a jojobaolajat. Ha minden felolvadt és egynemű lett, vegyük le a tűzhelyről a tálat vagy főzőpoharat. Ha az édesnarancsos változatot készítjük, akkor tegyünk bele 30 csepp édesnarancs illóolajat, adagoljuk tégelyekbe, várjuk meg, amíg kihűlnek, megszilárdulnak és tegyük rájuk a tetejüket. Ha a banános verziót készítjük, akkor kb. egy fél banánt (legalább ekkora mennyiség kell, hogy nagyon pépesre tudjuk krémesíteni a banánt) villával törjünk pépesre, majd botmixerrel pürésítsük teljesen simára. Nagyon pici mennyiséget – egy-két késhegynyit – adjunk a felolvasztott olajokhoz, keverjük el fa spatulával és szintén adagoljuk tégelyekbe, hagyjuk kihűlni, majd utána zárjuk le. Csokoládés ajakbalzsam Hozzávalók (kb. 3 db 15 ml-es tégelyhez): – 1 púpozott evőkanál kakaóvaj – 1 evőkanál + 2 teáskanál mandulaolaj vagy kókuszolaj – 1 evőkanál méhviasz – 1/­­8 teáskanál E vitamin olaj – 2-3 kocka jó minőségű étcsokoládé A csokoládét vízfürdő felett egy külön tálban olvasszuk fel. A többi alapanyagot (kakaóvaj, mandulaolaj/­­kókuszolaj, méhviasz) vízgőz felett egy hőálló tálban vagy egy kis hőálló főzőpohárban, amelyet a vízzel teli kis lábasba helyezünk, olvasszuk fel. Adjuk az elkészült keverékhez az E vitamin olajat, keverjük el, majd öntsük hozzá az olvasztott csokoládét és ezzel is keverjük el. Adagoljuk tégelyekbe, várjuk meg, amíg kihűlnek, megszilárdulnak és tegyük rájuk a tetejüket.

Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)

2015. december 14. Zöld Avocado 

Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni.  gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-)    szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre."  Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-)  gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk!   Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/­­sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/­­sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) 

Krémes csokoládé smoothie (vegán) + Kedvezménykupon

2015. december 10. Zizi kalandjai 

Krémes csokoládé smoothie (vegán) + Kedvezménykupon Újabb szuper élelmiszer rész… töltsük fel a szervezetünk raktárát most a téli időszakban vitaminokkal (sok-sok citrussal is), ásványi anyagokkal, nyomelemekkel és várjuk egészségesen az ünnepeket. Sőt egy ilyen krémes, sűrű, “csokis” turmix karácsonyi reggelinek is kiváló, igazi kényeztető luxus reggeli ital. A turmixba került nyers kakaópor, amely olyan ásványi anyagok forrása is, mint a  cink a  vas és a magnézium. A magnézium segíti az idegrendszer normál működését, így hozzájárul a stressz és a kimerültség csökkentéséhez. Továbbá a fogak és csontok normál állapotának fenntartását-, valamint a normál izomműködést biztosítja. A vas többek között részt vesz a vörösvérsejt és a hemoglobinképzésben. A cink hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez, a normál fehérjeszintézishez, valamint a csontok, a haj, a bőr és a körmök épségéhez. Védi a sejteket a stresszhatásokkal szemben, szerepet játszik a sejtosztódási folyamatokban és a zsírsavak normál anyagcseréjében. Azt is érdemes tudni a kakaóról, hogy természetes élénkítőszereket tartalmaz, főként teobromint és koffeint. Ezen stimulánsok serkentik az idegrendszert és növelik energiaszintünket. Érdemes mértékkel fogyasztani a kakaós termékeket, mivel nagy mennyiségben kimerítik a szervezetet. A turmixba került másik szuper élelmiszer a kendermag por, amelynek nagyon magas a fehérje tartalma (tökéletes táplálék kiegészítő lehet sportolók és aktív életet élő emberek számára). A kender fehérje por ezen kívül szénhidrátokat, rostokat és csekély mennyiségben zsírt is tartalmaz. Zsírtartalma elsősorban többszörösen telítetlen zsírokból áll, melyekből az Omega-3 és az Omega-6 esszenciális zsírsavak különösen fontosak. Gazdag forrása vitaminoknak (B1-, B2-, B3-, B6-vitamin, E-vitamin) és ásványi anyagoknak (kálcium, foszfor, vas és magnézium). Ezeken kívül szinte minden szuper élelmiszer, ami van még a turmixban, úgy, mint avokádó (!), banán, mandulavaj és datolya, vagyis ezzel a csokis élménnyel mindenképpen jót teszünk a testünknek és lelkünknek is. Az alaprecept Ella-tól származik, én minimálisat módosítottam rajta. Krémes csokoládé smoothie (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 2 db érett banán, meghámozva, kisebb darabokra törve – 1 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva, kisebb darabokra vágva – 3-4 db friss vagy aszalt jó minőségű datolya, kimagozva (attól függően mennyire szeretnénk édesre) – 2 evőkanál kakaópor – 2 evőkanál kendermag por – 1 evőkanál mandulavaj – kb. 2-3 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) ***** A kakaóport és a kendermag port a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

A narancs hatásai

2015. november 28. Élj harmóniában 

A narancs hatásai A narancsot mostanra szerte a világon ismerik. Illata is nagyon népszerű - számos kozmetikai készítménynél, illatosításra szánt készítménynél (pl. gyertya, légfrissítők) használják. Továbbá az édességek aromájához is gyakran adják. ( A minap egy narancsos házi csokoládét készítettem itt olvashatod.) Nagyon magas a vitamin és ásványi anyag tartalma - előlegesen C vitamin, továbbá b vitaminok és folsav. Gazdag antioxidánsokban is, így a szabad gyökök közömbösítésében szerepet játszik. Kiváló étvágyjavító csemege, serkenti az emésztést. Csökkenti, normalizálja a koleszterinszintet. Magas rosttartalma miatt, a bélműködést is javítja. Kedvezően hat a tüdőkre, hörgőkre. Pl. asztmás betegségeknél segít a hörgőkben lévő váladékot eltávolítani. A narancséj szélhajtó, nyákoldó és serkentő hatású. A narancs az ájurvéda szempontjából  nehezen emészthető, tápláló gyümölcs. Nehéz megemészteni is. Növeli a pitta-t és a kapha-t, de kedvezően hat a vata-ra. Kedvezően hat a szív- és érrendszerre és daganatos megbetegedéseknél is jó megelőzésnek. Segít harmonizálni a vérnyomást. Minden olyan esetben jól jöhet, amikor szükséges fokozottabb c vitamin bevitel - pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, cukorbetegség. Lehetőleg a gyümölcsöt egészben fogyaszd - így tudod a rostoknak köszönhető kedvező hatásokat is kihasználni. A narancs tiszta minőségű aromaolaja, segít javítani a hangulatot, jó feszültségoldásra is. Vegyszermentes (bio) narancsot egyél:)

Mi kerüljön a mikulás csomagba? - egészséges mikuláscsomag

2015. november 23. Élj harmóniában 

Mi kerüljön a mikulás csomagba? - egészséges mikuláscsomag Közeledik a Mikulás és a gyerekek számítanak a kis csomagra, de eltűnődtél már mi kerüljön a csomagba? Sokszor sajnos a mikuláscsomagok, olyan dolgot tartalmaznak, melyek károsak a gyerek egészségére. Következő sorokkal segíteni szeretnék, hogy olyan csomagot tudj összeállítani ami a gyereknek örömet okoz és jótékonyan hat az egészségére is:) Az elsődleges szempont, hogy lehetőleg természetes, adalékanyagoktól mentes, vegyszermentes (bio) dolgokat válassz! Így terheled a gyerek szervezetét legkevésbé fölöslegesen. Különösen fontos ez amikor pl. gyümölcsöt vagy aszalt gyümölcsöt vásárolsz. Néhány ötlet: - Magvak:  dió, mogyoró, mandula - Aszalt gyümölcsök: mazsola, aszalt szilva, aszalt sárgabarack,  datolya, füge - Idény gyümölcsök: alma, körte - H ázi készítésű: reform kekszek, csokoládé (a blogon jó néhány receptet találhatsz) - Készen kapható bio finomságok: keksz, csokoládé, gyümölcslé, müzli szelet, marcipán, csokoládés magvak - S zínes ceruza, toll, jegyzetfüzet, illatos radír, papír - M ikulás mintás rongyzsebkendő vagy papír zsebkendő - Baba, ujjbáb, kis állatfigura, kisautó - H ajcsat, hajgumi, kis fésű - Kis tartó doboz apró kincseknek - Kulcstartó - Mikulás mintás ruhanemű: zokni, sál, sapka, kesztyű, papucs na és sok sok szeretet és együtt töltött idő, mert az a legfontosabb:)

6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra

2015. november 2. Zöld Avocado 

6 A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-)  halloweeni sütőtökös keksz  A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ.  Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom.  Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin  Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról!  Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre.   Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-)  Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-)    halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/­­2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj -  - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben.     Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is.  Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula /­­ mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) -  1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió /­­ pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/­­2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/­­2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt  - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/­­4 lila hagyma, 1/­­2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió  Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak".  A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra.    Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-)  Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll.      halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA  (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) -  - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-)  Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok!   "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt.  Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását."  Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál

Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz

2015. szeptember 21. Zizi kalandjai 

Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz Újra indul az őszi Segítsüti jótékony akciója. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 13. alkalommal a Segítsüti a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Röviden a részletek... 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/­­apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2015. szeptember 21-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 24-én 16:00-ig. Az idén a már slágernek számító nyers csokoládétortával készülök. Jellemezhetném azzal, hogy ez a torta az egészséges bűnbeesés. Nyers, vegán, ráadásul a legcsokisabb élmény! Ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm kókuszvirág cukrot, csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll (mandula, datolya, avokádó, nyers kakaópor, vanília).  Aki megteheti, licitáljon a nyers csokitortámra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel!  Fontos infó a nyertes számára, hogy a torta személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Nyers csokoládétorta Hozzávalók egy 18,5 cm-es csatos formához: Torta alaphoz: - 100 g mandula - 70 g datolya, kimagozva - 1/­­2 teáskanál tengeri vagy Himalája só Krémhez: - 2 érett nagy avokádó - 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral) - 50 g extra szűz kókuszolaj - 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet tengeri vagy Himalája só Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük.

Pálcikás szilvás-mogyorós jégkrém (nyers, vegán)

2015. augusztus 30. VegaLife 

Pálcikás szilvás-mogyorós jégkrém (nyers, vegán) Végre visszatér megint a nyár némi időre, a legfőbb ideje, hogy elkészítsük idénygyümölcsünkből - szilvából - a következő finomságos jégkrémet. A mogyoró, szilva, csokoládé trió nekem nagyon bejön. Rétest már készítettem e három hozzávaló felhasználásával. Annyira finom volt, hogy hihetetlen gyorsan elfogyott. Most ugyanezeket az ízeket pálcikás jégkrémbe öntöttem. Az eredmény nem maradt el. Ropogós csokoládé és tört mogyoró remekül passzolt az enyhén édeskés, de tömény szilvás belsőhöz. Ajánlom minden édesszájúnak, vagy hideg ízekre vágyóknak. A recept:   Hozzávalók: - 2 bögre szilva - 6-8 szem datolya - mogyoró - karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban) - kókuszzsír (folyékony állapotban) - kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup, stb. - mogyoró - alufólia - jégkrémtartó tubusok   Elkészítés: A szilvákat megmossuk, kimagozzuk. A  datolyákat meleg vízben megáztatjuk. A turmixgép poharába a megmosott, kimagozott szilvákat beletesszük, hozzáadjuk a megpuhult datolyát, és a turmixgéppel alaposan összeturmixoljuk.  Turmixolás után kiöntjük a formákba, be a fagyasztóba és kb. 3-4 óra múlva bevonhatjuk a csokis-mogyorós külsővel. (Vagy elfogyasztjuk anélkül.)  A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/­­kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Az egész mogyorót aprítógéppel összetörjük vagy zacsiba tesszük és pl. húsklopfolóval vagy sodrófával addig ütögetjük, míg megfelelően darabos nem lesz. A megfagyott jégkrémet belemártjuk a csokiszószba, vagy kanál segítségével bevonjuk a csokival, a mogyoróban gyors megforgatjuk (mivel hideg a jégkrém, a csokiszósz pillanatok alatt megdermed a tetején). Alufóliába csomagoljuk (nem valószínű ugyanis, hogy a külső rétegtől a formába visszacsúsztatható), rövid időre visszatesszük a fagyasztóba, hogy belülről ismét megdermedjen, ugyanis elképzelhető, hogy megolvad a belseje a kemény csokiburok alatt. Tipp: Ha nem tudjuk a pálcikán elhelyezkedő jégkrémet azonnal a tubusából kivenni, mielőtt a csokimázba tennénk, két ujjunkkal körbefogjuk a tubus végét (ahol a pálcika közelebb van), kicsit úgymond "felmelegítjük", majd könnyedén kihúzzuk a kész jégkrémet.

Menzareform. Tényleg ez kell a gyermekeinknek?

2015. augusztus 16. Éltető ételek 

Szinte megszokottá válik, hogy gyermekeink elhízottak, cukorbetegségben, emésztőszervi betegségekben szenvednek (székrekedés, aranyér), gluténérzékenyek. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy gyermekkori táplálkozásunk nagyban kihat a felnőttkori egészségünkre. A gyermekek óvodás kortól közétkeztetésben vesznek részt, ezért nagyon fontos (lenne), hogy megfelelő minőségű ételt kapjanak. Természetesen a kalóriát pontosan kiszámolják, de hogy az mennyire táplálja a fejlődő gyermek testét, az már más kérdés. Kijelenthetjük, hogy minőségi éhezés van - persze ez nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre is igaz -, ezért alakulnak ki különféle krónikus betegségek. A gyerekek egészséges fejlődéséhez teljes értékű ételekre van szükség. Mit is jelent a teljes értékű elnevezés? Az alapanyagból nem vesznek el semmit (nem finomítják) és nem is adnak hozzá semmit (különféle adalékok, színezékek, ízfokozók). De amíg alapélelmiszernek számít a fehér BL55-ös liszt, a kristálycukor és a finomított napraforgóolaj, addig nagy változások nem lesznek.   A Minis ztérium próbál tenni valamit, de nem eleget . Természetesen azt már látják, hogy a túlzott sófogyasztás felnőttkori szív- és érrendszeri betegségekhez vezet és a túlzott cukor- és zsírfogyasztás pedig elhízáshoz. Ezért tilos sószórót kitenni az asztalra, és a cukor mennyiségét is korlátozzák. Ennyiből majdnem ki is merült az egészséges táplálkozás meghatározása. Az EMMI rendelete a Közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szeptembertől élesben fog működni, de sajnos még mindig vannak benne elmaradott gondolkodású pontok . A rendelet szerint személyenként legalább 3 dl tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, és mindennapos állati eredetű fehérjeforrást kell biztosítani a napi 3x-i étkezés esetében. Ilyenkor elgondolkodok, hogy a jogszabály írói elolvasták-e az újabb kutatási eredményeket. Ha mást nem is, de a Kína tanulmányt mindenképp javaslom elolvasásra nekik. A könyv szerzője T. Colin Campbell rávilágít arra, hogy a napi kalóriabevitel 10%-ánál több állati fehérje krónikus betegségek kialakulásához vezet. Tehát mindenképp fontos azt betartani - gyerekek és felnőttek esetében is -, hogy az állati fehérje 10% alatt legyen. Ide tartozik a tej kazeintartalma (fehérje) is. Finn kutatások kimutatták, hogy a tehéntej fogyasztása öt-hatszorosára növeli az 1-es cukorbetegség kockázatát. Menzai körkép Először is, a legfontosabb az lenne, hogy a gyermek már otthon, a családi környezetben is egészségesen táplálkozzon. Ha már valamennyire ismeri a kölest, a barna rizst, a csicseriborsót vagy éppen a zöldsalátákat, zöldfűszereket, akkor nem fog a menzán előítélettel enni. Ha az asztalnál csak 1 gyerek fintorogni fog a zöld brokkoli leves láttán, akkor bizony nagy valószínűséggel a többiek már meg sem fogják kóstolni. Nekem is három iskolás lányom van, és tudatában vagyok annak, hogy milyen a közétkeztetés az iskolákban. A tízórai és az uzsonna szinte minden esetben vásárolt sós és édes péksütemény, a legolcsóbb felvágottal, virsli, tej (ami a bociknak való), gyümölcsjoghurt, cukros puding, túró rudi, kenyérlángos, vajas kenyér felvágottal és még sorolhatnám. Az ebéd sem jobb, a húsfélék áznak a zsírban, főzelékek közül csak a krumpli, borsó és tökfőzelék a jellemző, melyek nagyon hígak. Ezek sajnos nem tartalmazzák azokat a fontos összetevőket, melyekre egy fejlődő szervezetnek szüksége lenne. A helyes ételtársításról már ne is beszéljünk, amikor is az állati fehérjét nem célszerű keményítővel párosítani (pl. hús-krumpli). Mit is ír elő az elhíresült menzareform? Elsősorban azokat az előírásokat vettem górcső alá, ahol 3x étkezést biztosítanak. Naponta biztosítandó élelmiszercsoportok: két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában (1 adag gyümölcs 7-15 dkg, 1 adag zöldség 4-9 dkg alsó- és felső tagozatosok függvényébben) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie (min. 50%-ban tartalmaz egész gabonaszemet, vagyis korpát és csírát is). Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. Egyéb előírások: Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat. Nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát, sótartalmú ételízesítő krémeket, pasztákat állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra. A tea legfeljebb 0-10 g cukrot tartalmazhat adagonként. A szükséges folyadék biztosítására étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz adható. Tilos a szénsavas vagy cukrozott üdítő, szörp, energiaital. Nem használhatnak sütéshez, főzéshez kókusz- és pálmazsírt. Ez kifejezetten érdekes, nem tudom, mivel jobb a finomított, hidrogénezett étolaj. A gyerek nem a kókuszzsírtól fog elhízni. Amennyiben kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozik, akkor nyugodtan beleférnek a táplálkozásba a teljes értékű, telített zsírok is. 2 hétre (10 napra) vonatkozó előírások napi 3x étkezés esetén:  - Hús: 6-10 alkalommal Hal: legalább 1 alkalommal 3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék  - Tojás: 3-5 darab  - Rizs: max. három alkalommal  - Burgonya: max. öt alkalommal Szárazhüvelyesek a január 1-jétől április 30-ig és az október 1-jétől december 31-ig tartó időszakban: 1-3 alkalom  - Szárazhüvelyesek a május 1-jétől szeptember 30-ig tartó időszakban: 1 alkalommal  - Ízesített tejkészítmény: max. 2 alkalommal  - Lekvár, mogyorókrém, csokoládékrém: max. 1 alkalommal  - Olajos magvak: legalább 1 alkalommal  - Teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer: legalább 10 alkalommal  - Margarin kenőzsíradékként: max. 10 alkalommal  - Vaj kenőzsíradékként: max. 3 alkalommal  - Bő zsíradékban sült étel: max. 1 alkalommal A következő részben leírom a véleményemet erről a rendeletről, hogy mi a jó benne és mit kellene még változtatni. Valamint ötleteket és megoldást is nyújtok arra vonatkozóan , hogy hogyan tudjuk a mindennapos étkezését megoldani gyermekünknek úgy, hogy egészséges felnőtt váljék belőle. Felhasznált irodalom: http:/­­/­­net.jogtar.hu/­­jr/­­gen/­­hjegy_­doc.cgi?docid=A1400037.EMM

Egyéjszakás csokoládépuding chiamaggal

2015. augusztus 2. Éltető ételek 

Egyéjszakás csokoládépuding chiamaggalEnnél egyszerűbben pudingot nem nagyon lehet készíteni. Csak össze kell turmixolni mindent, majd egy éjszakára érdemes a hűtőben pihentetni. De ha te hamarabb szeretnéd enni, akkor is várj vele 3-4 órát. Egy kis banános granolával és gyümölccsel rétegezve tápláló pohárkrém kerekedik ki belőle. Hozzávalók (4 adag): Csokipuding - 0,5 liter rizstej - 6 dkg chiamag - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 6 db aszalt datolya kis darabokra vágva - 1/­­2 kávéskanál fahéj - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 1/­­2 érett banán - 3-4 csepp narancsolaj - csipet himalája só Kókuszkrém - 1/­­2 doboz kókusztejszín - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - 1 evőkanál útifűmaghéj - málna - áfonya Elkészítése: A csokipudinghoz mindent turmixoljunk vagy botmixerezzünk össze.Tegyük be a hűtőbe 1 éjszakára, de legalább 3-4 órára.Másnap a kókusztejszínt keverjük ki a mézzel és az útifűmaghéjjal. Hagyjuk állni úgy 10 percet.Egy pohárba rétegezzük málnátcsokipudingotkókuszkrémetáfonyátbanános granolával megszórhatjuk a tetejét.

Egészséges táplálkozás gyerekekkel

2015. július 27. Zizi kalandjai 

Egészséges táplálkozás gyerekekkelSokan kértétek, hogy adjak tippeket ahhoz, hogyan tudnátok a zöldséget megszerettetni a gyermekeitekkel vagy esetleg kétségbeesett helyzetben – amikor úgy érzitek a gyerek semmit nem hajlandó megenni, amit elé tesztek – mitévők legyetek. Összeírtam néhány dolgot, amelyek nálunk beváltak, de persze ezt ne vegyétek készpénznek, mert minden gyerek más és más, szóval kiszámíthatatlan, hogy kinél mi fog javulást vagy változást hozni. Ez egyszerűen egy hétköznapi anyuka listája olyan dolgokról, amelyek nálunk fontos szerepet játszanak az étkezésben. Sok sikert mindenkinek! 1. Alapok Az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan indítjuk a hozzátáplálást, majd az azt követő hónapokat. A szezonalitásnak megfelelően kóstoltassunk meg a babával minél többféle zöldséget és gyümölcsöt, hogy szokja az ízeket. Mi zöldséggel kezdtük, répa volt az első szilárd étele Ádinak. Elképzelhető, hogy az édesebb almát, őszibarackot jobban kedvelné egy baba, azonban nálunk nagyon bevált az édeskés répa. Példa: ha a gyermek 4-5 éves korában adunk neki először avokádót (ami az egyik legtáplálóbb “gyümölcs”), akkor ne csodálkozzunk, hogy nem fogja szeretni. Vezessük be az étrendjébe már 1-1,5 éves kora körül (manapság jó minőségű avokádó kapható országosan a nagyobb szupermarketekben), vagyis az első két évben kóstoltassunk vele minél többféle zöldséget és gyümölcsöt. Biztosan lesznek kedvencei és olyanok is, amelyek kevésbé ízlenek neki, de minél többfélét kóstol, annál nagyobb az esély, hogy többet is fog szeretni. 2. Példamutatás Nálunk szerencsére az egész család egyformát eszik, vagyis apa, anya és gyerek is vegán/­­vegetáriánus. Azoknál a családoknál, ahol vegyes táplálkozás van (egyesek húsevők, egyesek vegánok/­­vegetáriánusok), azoknál nehezebb megoldani a példamutatást (de nem lehetetlen!), vagyis, hogy mi szülők is együk ugyanazt, amit a gyermekünknek adunk. Ha mi rántott húst eszünk, de a gyereknek egy tányér zöldséges tésztát adunk, ne csodálkozzunk, ha nem eszi meg. Ráadásul, ha a másolás időszakában van, akkor biztosan ugyanazt akarja enni, mint mi, tehát a zöldséges tészta nem kell majd neki, helyette rántott húst akar enni. Ugyanez vonatkozik bármilyen más ételre is, például a gyereknek humuszt és zöldségeket adunk uzsonnára, mi pedig vajas kenyeret vagy chipset eszünk, akkor biztosan a vajas kenyér vagy a chips fogja érdekelni, nem pedig a humusz zöldségekkel. 3. Kreativitás A kreativitás vonatkozik a főzésre és a tálalásra is. Ha egyes zöldséget nem eszik meg a gyerekünk, akkor próbáljuk más formában adni neki, esetleg rejtettem. Például nem szereti a cukkinit és a répát felkockázva tésztaszószban, de ha apróra reszeljük és így dinszteljük meg hagymával, fokhagymával, aztán nyakon öntjük egy adag paradicsomszósszal, akkor a zöldségek szinte el fognak veszni a szószban, tehát elképzelhető, hogy szerencsével járunk és ízleni fog neki. Lehet teljesen rejtetten adni, például cukkinit csokis sütibe belekeverni, így aztán lehetetlen észrevennie a gyereknek, hogy cukkinit is eszik. Tehetünk zöld leveleseket smoothie-ba is, ez általában sikert szokott aratni. A tálalásnál is fontos a kreativitás. Én preferálom az osztott tányérokat, így teljesen külön tudom szedni a különböző színű és textúrájú ételeket. Persze a kreatív tálalást el lehet vinni egész extrém irányba is, ha az ember lányának van erre ideje. 4. Piacozzunk és főzzünk közösen! Lehetőségeinkhez mérten már korán (minél fiatalabb korban) kezdjük el a piacozást, ha nem is iktatjuk be heti programnak, havonta azért egy pár alkalommal menjünk el a gyerekünkkel piacra és hagyjuk a szupermarketet másra. Szokja a gyermek a piac illatát, hangulatát, tanulja a színeket, a formákat, az ízeket (saját tapasztalat: gyereknek mindig adnak kóstolót az árusok/­­termelők). Mi imádunk piacra járni szombatonként, ez nálunk már családi program, ilyenkor az egész délelőttöt, sőt az ebédidőt is a piacon töltjük, összekötve egy kis játszóterezéssel. Hétköznap is el szoktunk menni piacra, szóval ez nálunk heti többszöri programot jelent. Ha pedig együtt bevásároltunk, akkor hetente minimum egyszer, de inkább több alkalommal vonjuk be a gyereket a főzésbe/­­sütésbe. Igen, tudom, ilyenkor lassabban haladunk és sokkal maszatosabb lesz a konyha, de mindenképpen megéri a fáradozást. Látja, hogy mennyi “munkát” igényel az ebéd/­­vacsora elkészítése, ismerkedik a különböző műveletekkel és eszközökkel (vágás, aprítás, keverés, robotgép bekapcsolása, stb.), anyával/­­apával együtt megkóstolja nyersen a zöldségeket mielőtt az ételbe kerülnek, stb. Nagy az esély rá, hogy ha bevonjuk a gyereket a főzésbe, akkor utána nagyobb kedvvel kóstolja meg azt az ételt, amelynek az elkészítésében ő is részt vett. 5. Cukor “veszély” Nálunk a cukor kimaradt Ádi étrendjéből két éves koráig! Persze édeset evett gyümölcsök és aszalt gyümölcsök formájában, de cukrosat nem. A süteményeket általában juharsziruppal, mézzel vagy kókuszcukorral készítem, ezekből most már szokott enni, de mivel nagyon-nagyon ritkán sütök, ezért kevés ilyen dolog kerül a tányérjára. Csokoládét még nem evett, kakaós dolgot viszont igen. Fagyit is idén kora nyártól kezdett először enni. Azt is többnyire én készítem és akkor a gyümölcsön kívül más édesítőszer nem is kerül bele, viszont, ha külső helyszínen esszük, akkor egy gombóc gyümölcs fagylalt bőven elég neki. Nem igazán rajong az édes dolgokért (sütemény, fagylalt), szóval nem is nagyon erőltetjük. A korai cukor étrendbe való bevezetésével megváltozhat az ember ízérzékelése és már nem fogja a zöldségeket/­­gyümölcsöket olyan édesnek érezni, mint, amilyenek valójában. Két év cukor “kihagyással” (úgyis fog még eleget enni életében) viszont elértük azt, hogy simán eszik nyersen citromot, lime-ot, meggyet, homoktövisbogyót és kíváncsisággal kóstolja meg a kevésbé édes zöldségeket is nyersen (brokkoli, karfiol, leveleskel, tök, stb.). Persze már most gondolkodom azon, hogy mi lesz, ha két gyerekünk lesz és a másodiknál is tartani szeretnénk azt, hogy két éves koráig ne egyen cukros dolgot… ez már nehezebb lesz, ha látja, hogy a bátyus eszik mondjuk egy muffint, akkor ő miért nem kaphat. Ezen még ráérünk, akkor gondolkodni, ha odaérünk, de el tudom képzelni, hogy arra az időszakra megint átállunk cukor/­­édesség mentes üzemmódba. Cukor “veszély” leselkedhet ránk a különböző élelmiszerek összetevőjeként is, tehát legyünk türelmes címke olvasók és ne vegyünk olyan termékeket, amelyeknél a felsorolásnál az első összetevő a cukor… persze, ha a sokadik összetevő a cukor, akkor se vegyük meg. Igyekezzük kerülni a cukros élelmiszereket és lehetőleg minél később adjunk gyermekünknek ilyen ételt/­­italt. 6. Ital Nyilván az első étel/­­ital az anyatej volt, emellett vizet kapott Ádi (nagyon meleg időben). Azóta is vizet iszik szomjoltásra, ez a kedvence. Ezenkívül nem cukrozott növényi tejet (rizs, zab, mandula) iszik és alkalmanként 100%-os zöldség vagy gyümölcslevet. Teát, gabonakávét nem adtam neki és természetesen cukros, szénsavas üdítőt sem. Néha ledöbbenek, hogy milyen fiatal, kicsi gyerekek kezében látok kolát vagy fantát. Kerüljük az ilyen italokat, valószínűleg tinédzser korban fog elég ilyet inni a gyerek (vagy nem… abban az esetben, ha példát mutatunk és mi sem iszunk… – én nem szeretem az ilyen italokat, tehát Ádi biztosan nem lát és fog látni engem kolát inni!). 7. Nyugalom és harmónia Ha mi stresszelünk, hogy miért nem eszik a gyerek vagy már megint miért válogat vagy ha nem eszik, akkor nem jut elég tápanyag a szervezetébe, akkor ez a negatív energia érződni fog rajtunk és nem fogunk sikerrel járni. Fő a nyugalom! Ha van többféle alapanyag, étel a hűtőnkben, kamránkban, akkor biztosan nem fog a gyermek éhezni. Igyekezzünk nyugodtan “fogadni” a hóbortokat, a válogatást, általában változó időszak után újra be szokott állni a “rend”. Nálunk is fordultak elő ilyen időszakok, bár néha azt érzem, hogy Ádival igazán szerencsés vagyok, amiért ennyire kíváncsi és hajlandó minden zöldséget nyersen (is) megenni. Legyünk kreatívak és alkalmazzuk a fentebb leírt pontokat, biztos vagyok benne, hogy lesznek sikeres napjaink! Hajrá!

Csokis málna kockák

2015. július 5. Gitta nyersétel blogja 

Csokis málna kockákItt a málna szezon, mikor is készíthetnénk el ezt az egyszerű, mégis nagyon finom édességet, ha nem most? Ennek a receptnek tetszik az egyszerűsége, hogy kevés alapanyagból áll, és mégis sikeres nyers édesség. Használhatunk kész csokoládét is, jó minőségű, bio csokit olvasszunk fel, és abba mártogassuk bele a gyümölcszselé darabokat. Hozzávalók: 1/­­2 kg málna (lehet fagyasztott is) 6 datolya apró kockákra vágva (ezzel is édesítünk) 2-3 evőkanál utifűmaghéj (psyllium husk) 2 evőkanál kakaó vagy karobpor 5 dkg reszelt kakaóvaj (vagy ha nincs, akkor kókuszolaj) édesítés tetszés szerint, de itt jobb választás a stévia vagy a xilitol A gyümölcsöt összeturmixoljuk a datolyával, és  kicsit szűrőbe tesszük, hogy a felesleges lé lecsöpögjön. Hozzáadjuk az utifűmaghéjat, jól elkeverjük, és 1-2 cm vastagon elterítjük egy lapos tálcán. Fél órára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjen. Az így kapott gyümölcszselét felkockázzuk, majd belemártogatjuk a csokimázba, és betesszük egy rácson a fagyasztóba 5 percre. A csokimázhoz felolvasztjuk a kakaóvajat (vagy kókuszolajat), majd hozzáadjuk a kakaót, az édesítőt,  és jól összedolgozzuk. Tipp: banánból, meggyből, őszi vagy sárgabarackból is nagyon finom!

Házi készítésű, egyszerű, cukormentes csokoládé

2015. június 8. Élj harmóniában 

Házi készítésű, egyszerű, cukormentes csokoládéA csokoládét sokan szeretik, de a boltban kapható csokoládék nem mondhatóak túl egészségesnek.  Ha saját magadnak készítesz csokoládét, akkor még az egészségedért is sokat tehetsz, ha nagyon jó minőségű alapanyagokból készíted. Ma találtam itthon egy doboz bio kakaóvajat és gyorsan készítettem egy kis házi csokoládét a férjemnek. A kakaó egészségesebb alternatívája a szentjánoskenyérfa termése a karob (carob), én azzal készítettem, de a recept elkészíthető kakaóporral is. Arra figyelj, hogy cukormentes kakaóport válassz. Amennyiben kakaóval készíted lehet, hogy egy evőkanál mézet vagy nádcukrot érdemes hozzátenni, mert a karob édesebb, mint a kakaó.  Hozzávalók: - 12 dkg kakaóvaj - 5 dkg karob por (vagy kakópor) - 10 dkg finomra őrölt mandula - 7-10 dkg datolya apróra vágva (lehet bármilyen aszalt gyümölcs) - csipet vanília A kakaóvajat tedd egy tálba és vízgőz felett olvaszd fel. majd a többi hozzávalót add hozzá és keverd össze.  A masszát öntsd egy tálba vagy bonbon formákba és helyezd a hűtőbe egy kis időre.Kivétel után fel tudod szeletelni vagy kivenni a formákból. A hozzávalókat kedvedre variálhatod is. Ha gyenge az emésztésed akkor kardamomos vagy gyömbéres fűszerezéssel tudod a csokoládét könnyebben emészthetővé tenni. Ez egy friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Valószínűleg nem lesz ideje megromlani:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Epres parfé bonbon

2015. május 19. Kertkonyha 

Epres parfé bonbon Eperszezonban, hirtelen jött melegben valami isteni, hűs és könnyű édességre vágysz? Akkor van egy ajánlatom: ez a különlegesen finom bonbon rengeteg gyümölccsel, amibe mintha csak beleköltözött volna egy kis parfé, és talán még egy kicsi túró rudi is.  Az alábbi receptünket a Veganinja magazin májusi száma is lehozta, sőt, még a címlapra is kikerült. Lássuk hát:            Hozzávalók: -  150 ml tej (én szójatejet használtam) -  1 5 g rizs -  130 g eper -  100 ml kókuszolaj -  1 csipet só -  1 evőkanál citromlé -  1 evőkanál nádcukor (vagy ennek megfelelő édesítő) -  fél mokkáskanál vanília őrlemény (vagy vaníliás cukor) -  50 g étcsokoládé -  2 tk repceolaj (bármilyen étolaj jó, de ennek teljesen minimális az íze, ami jót tesz a csokinak)   -  A tejben tedd fel főni a rizst. Tegyél bele egy csipet sót, illetve ízlés szerint édesítsd. A rizs akkor lesz jó, ha kicsit túlfő, és krémes állagú tejberizst kaptál. Ez kb. 20 perc alatt előáll, addig pedig el tudod készíteni a bonbon többi részét. -  A rizs fölött olvaszd fel a kókuszolajat, és tedd félre. Ezután ugyanígy olvaszd fel a csokoládét is, amibe már az elejétől beletetted a repceolajat. Hirtelen lesz folyós a csoki, akkor gyorsan keverd el benne az olajat. -  Közben egy botmixerrel pürésítsd az epret, add hozzá a vaníliát és a citromlevet. A kissé kihűlt tejberizst is ebbe töltsd bele, és turmixold össze. Végül pedig vegyítsd hozzá a kókuszolajat. -  Vedd elő a formákat. Használhatsz szilikon sütiformákat, de ha ez nincs, a jégkockatartó is megteszi. Önts a rekeszekbe egy kis csokit, folyasd körbe, és tedd be a mélyhűtőbe pár percre, hogy megdermedjen. -  Ezután öntsd rá az epres krémet, és tedd be a hűtőbe pár órára.   Megjegyzés: a hozzávalókból kb. 250 ml bonbon jön ki, úgy tervezzünk a formák használatával. Elkészítési idő: kb. 30 perc Jó étvágyat!   Tetszett ez a recept?   Akkor érdekelhet a legjobb leveseinket tartalmazó új receptgyűjteményünk. Kíváncsi vagy, mi van benne? Nézd meg róla ezt a rövid VIDEÓT.  Bővebb infót is találsz róla ITT. Iratkozz fel a Hírlevélre, és mellé töltsd le ITT két ajándék receptfüzetünket! Szupergyors Édességek és Szupergyors Vacsorák receptfüzet                                    

A második születésnapi torta

2015. május 6. Zizi kalandjai 

A második születésnapi torta Noha itt a spárga és az eper szezon, most nem egy ilyen recepttel/­­bejegyzéssel jövök, hanem a szívemhez sokkal közelebb állóhoz.  Április 30-án Ádi két éves lett! Hihetetlen, hogy elrohant az idő! Emlékszem még az első mérföldkőre – számomra, az első születésnap mérföldkőt jelentett -, nemrégen volt, most meg már ünnepeltük a másodikat. Gondolom ez így lesz a többivel is… rohan az idő, de a legfontosabb, hogy minőségi “tartalommal” és sok-sok kacagással megtöltsük. A második születésnapi torta alapreceptje innen származik. Vegán banános, diós. Változtattam a liszt fajtáján, adtam hozzá darált mandulát is és külön csináltam hozzá egy csoki öntetet (ami most nem karobbal készült, hanem nyers kakaóporral). Egy egyszerű, de gazdag baba- és kisgyerek barát torta lett. Ádi nem igazán édesszájú. Noha megevett belőle egy vastag szeletet, többet nem kért. A család felnőtt tagjai áradoztak, hogy mennyire finom volt a torta, szóval, ha rájuk hallgattok, kipróbáljátok! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa “Kettő éves lettem!” “Szemügyre veszem, anya mit sütött nekem…” “Nyamm!” Vegán banános-diós torta csokoládé öntettel Hozzávalók: Tortához (18-20 cm-es kapcsos formához): – 3 db érett banán, villával pépesre törve – 1 bögre dió, durvára aprítva – 1 bögre tönköly fehérliszt – 1/­­2 bögre darált mandula – 1/­­2 bögre hajdinaliszt – 1/­­4 bögre mandulatej (rizs-, szója-, zabtej is használható) – 6 evőkanál kókuszolaj (olvasztva) – 6 evőkanál juharszirup (rizs-, agavé-, datolyaszirup és méz is használható) – 1 teáskanál sütőpor – 1 teáskanál szódabikarbóna – 1/­­2 teáskanál só – 1 vaníliarúd kikapart magjai A csokoládékrémhez: - 50-60 ml juharszirup - 40 g kókuszzsír - 20 g kakaópor/­­karobpor, szitálva - 1 evőkanál mandulavaj - csipet só A sütőt melegítsük elő 180C fokra. A kapcsos formát kenjük ki egy kis kókuszzsírral, és szórjunk bele egy kevés lisztet és rázzuk össze úgy, hogy az oldalára is jusson a lisztből. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: tönkölyliszt, darált mandula, hajdinaliszt, sütőpor, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánt a mandulatejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a vaníliával. A nedves hozzávalókat, öntsük a szárazhoz, jól keverjük el, majd adjuk hozzá az aprított diót. Ezt a tésztát öntsük bele az előkészített formába, tegyük a sütőbe és süssük kb. 45-60 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni. A csokoládékrémhez egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémmel

Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló

2015. április 3. Zizi kalandjai 

Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés  hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe.  A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)

Vegán bababarát mandulás banánkenyér

2015. március 7. Zizi kalandjai 

Vegán bababarát mandulás banánkenyér Ez a banánkenyér az elmúlt hetekben többször elkészült nálunk. Kipróbáltam, teszteltem a receptet és jó. Egy tesztelés még hátra van, gluténmentes verzióban is szeretném elkészíteni. Ha elkészül, ez a bejegyzés fog frissülni a gluténmentes verzió leírásával. A héten, csütörtökön is nagy sikert aratott ez a banánkenyér a TV2 Babavilág című műsor dolgozóinak körében, ugyanis ezt készítettem el adásban (ami majd májusban kerül a képernyőre). A műsor miatt utána olvastam egy kicsit ennek a sütinek és kiderült, hogy az 1930-as években jelent meg először szakácskönyvekben az USA-ban és azért született meg, hogy a drágának számító, de már nagyon érett banánokat ne dobják ki a háziasszonyok, hanem egy ilyen “kenyérbe” sütve használják még fel. Ez csak a nevében kenyér, a valóságban sütemény, kiváló reggelire, nassolni vagy délutáni teázáshoz, kávézáshoz. Bababarát verzió (18 hónapos kortól ajánlott) is, ugyanis a három banánon kívül három evőkanál juharszirup van benne, ennyi az összes édesítés. Ezenkívül darált mandula, zabpehely “nehezíti” a tésztáját, valamint fahéj és vanília hozza ki belőle a maximumot. Szerintem vasárnap feltétlen süssétek meg! Még több banánkenyér: Vegán földimogyoróvajas Cukormentes datolyás olívaolajos Vegán mandulás csokoládés Diós csokoládés Vegán mandulás banánkenyér Hozzávalók: – 3 db érett banán – 1 és 1/­­4 bögre darált mandula (lehet darált törökmogyoróval, dióval is helyettesíteni) – 1 és 1/­­4 bögre zabpehely – 1 és 1/­­4 bögre tönköly fehérliszt – 3/­­4 bögre mandulatej (rizs-, zab-, szójatej is használható) – 3 evőkanál juharszirup – 3 evőkanál kókuszolaj, felolvasztva – 1 evőkanál chia- vagy lenmag – 3 evőkanál víz – 3 és 1/­­2 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/­­2 teáskanál só – 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj – 1 db vaníliarúd kikapart magjai Kétféleképpen tehetjük bele a banánokat. Vagy mindhárom banánt villával pépesre törjük és a tésztához adjuk, vagy csak kettőt törünk pépesre, a harmadikat pedig hosszában félbe vágjuk és a sütemény tetejére tesszük. Én mindkét változatot kipróbáltam. Ha mindhárom banán a tésztájába kerül, akkor picit édesebb lesz a sütemény. Tegyük egy tálba a pépesre tört két banánt. Öntsük hozzá a  mandulatejet, a kókuszolajat és juharszirupot. Adjuk hozzá a sót, f-a fahéjat, a vaníliát és jól keverjük el. Közben egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Adjuk a zselés állagú chia magot a tésztához és jól keverjük el. Jöhet a liszt, a zabpehely és a darált mandula. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába, tegyük a tetejére a hosszában félbe vágott banánt és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).

Müzli trió

2015. február 21. Zöld múzsa 

Müzli trió  A müzlit Maximilien Birchner-Benner  nevű svájci orvosnak köszönhetjük és a rendszerváltáskor lebontott  határok utat engedtek nálunk is a müzli népszerűségének. Elmélete szerint a reggelire elfogyasztott gabonákból, gyümölcsökből és olajos magokból álló magas rosttartalmú müzli jót tesz az emésztésünknek. A müzliszelet már  a rohanó életmódunkhoz igazított termék, ami könnyen szállítható, kis helyen elfér és bármikor  a nap folyamán elfogyasztott  szelet  energiával tölt fel. Amolyan túlélő készlet a táskánk mélyén. A bolti változatokkal egyetlen baj van, az ipari előállítás alatt sok olyan dolog kerül az egységnyi energiabombába, amire a szervezetünknek  nincs is szüksége, mint pl: ,,maltodextrin, glükóz-fruktóz szirup, citromsav, keményített növényi zsír, stb. - olvashatjuk a csomagoláson (plusz extra mennyiségben cukor).     A házi készítésű müzliszeletünkkel mindezt elkerülhetjük, sőt saját szájízünkre formált  olcsóbb nasit kaphatunk. Elkészítése csupán  egy kis előregondolást kíván tőlünk, a variációk száma ezután végtelen, melyből most hármat mutatunk be. A müzliszelet házi készítéséhez Panka és Éci gasztroblogger barátnőim receptjein keresztül szeretnék tippeket adni. Milyen összetevőkre van szükségünk? - gabonapelyhek: zab, búza, rizs, árpa vagy rozs  -  olajos magvak: dió, mogyoró, mandula, pisztácia, tökmag, lenmag, szezámmag,    pekándió, kesudió  -  aszalt gyümölcsök: mazsola, vörösáfonya  -  édesítés: méz vagy más alternatív édesítőszer használható A készítés menete: -  a magvakat és a gabonapelyheket összekeverjük  -  a zsiradékot, mézet meglangyosítjuk és ráöntjük a magokra,majd alaposan  átkeverjük  aszalványokat apróra vágjuk, a banánt összetörjük villával, a sütőtököt pürésítjük,  értelemszerűen mikor melyik szerepel a receptben   -  fűszerezzük a masszát, majd belesimítjuk a sütőpapírral bélelt tepsibe és  közepes  hőfokon ( 175      fok ) 25-30 percig sütjük  -  a receptekben megadott mennyiségekből kb. 8-10 müzliszelet készíthető Fontos tudnivalók: -  a tepsit mindig béleljük ki sütőpapírral,így biztosan nem ragad bele a müzli    a vastagságra nagyon ügyeljünk, egy zsírpapír és egy nehezék segítségével  lapítsuk egyenletesre a    masszát  -  a  sütési idő felénél fedjük le fóliával, hogy ne égjenek meg a kilógó   aszalványok  - zsírpapírba csomagolva, a légmentesen záródó fém dobozba akár   egy hétig is tárolhatjuk                                                                                  fotó: Szegedi Annamari Diós-mazsolás müzliszelet  Pankától:                - 1/­­2 csésze zabpehely                  - 1 csésze puffasztott tönkölybúza                 - 1 marék durvára vágott dió                 - 1 evőkanál lenmag                 - 1 evőkanál szezámmag                 - 1 evőkanál mazsola                 - nagy csipet só                 - 2 evőkanál mogyoróvaj                 - 2 kisebb érett banán                 - 5 dkg étcsokoládé                 - kb. 5-6 evőkanál tej                 - kókuszchips a díszítéshez Ennél a variációnál a kihűlt müzli tetejét borítsuk be a felolvasztott csokoládé és tej keverékével, majd szórjuk rá a pirított kókuszchipset és tegyük hideg helyre, hogy a máz megszilárduljon. Ezután vágjuk fel éles késsel szeletekre. fotó: Papp Éci  Banános-magos müzliszelet Écitől:                      -  3 dkg napraforgó - len - szezámmag vegyesen                      -  20 dkg zab- és rozspehely vegyesen                      -  2 kisebb érett banán                      -  10 dkg mazsola                      -  7 dkg datolya                      -  5 dkg füge                      -  1-2 evőkanál kókuszzsír                      -  1 evőkanál méz Ennél a receptnél a méz hozzáadása miatt legyünk résen a sütésnél, mert a müzliszelet hamar megéghet. Félidőkor érdemes a tepsit fóliával lefedni. fotó: Ludvig Nicolette S ütőtökös-csokis müzliszelet : -   20 dkg zabpehely -   10 dkg sütőtökpüré -    5 dkg pirított mandula -    5 dkg  durvára vágott étcsokoládé -    1 evőkanál méz vagy más édesítőszer -    1-2 evőkanál kókuszzsír -    1 mokkáskanál mézeskalácsfűszer vagy fahéj -    1 mokkáskanál Bourbon vaníliapor -     nagy csipet só ( A cikk megjelent a Kisalföld Gasztro Magazin  2014. december 10-i számában )

Teszt: Naspolya Nassolda

2015. január 16. Zizi kalandjai 

Teszt: Naspolya Nassolda Naspolya Nassolda, hallottatok már róluk? Végre decemberben megnyílt a nyers nasizó! Egyszerű, letisztult, talán kicsit skandinávos dizájn fogad bennünket. A fehér szín van kombinálva natúr fa elemekkel, egy kis szürkével és sárgával. Nekem nagyon tetszik. De lássuk a nasikat, amelyek nyersek, tej-, tojás- és gluténmentesek, ráadásul az alapanyagok egy része bio minősítésű; amit lehet azt a Csörsz utcai biopiacon szerzik be magyar termelőktől (pl. szezonális gyümölcsök: alma, körte). Minden nyers – ami azt jelenti, hogy 42 fok a legmagasabb, amellyel alapanyagot hőkezelnek – a tortáktól kezdve, a kekszekig, krékerekig, müzli szeletekig és datolya golyókig. Igyekszenek követni a szezonalitást, most éppen sütőtökös, almás nyers tortáik vannak, amelyeken kívül valami extra is megtalálható mindig a pultban. Mi kettőt teszteltünk a tonkababos csokoládétortát és a mákos citromtortát – mindkettő kiállta a próbát. Nem hagytuk ki friss pörkölésű (bio, fair trade) kávéjukat sem, amelyet saját készítésű mandulatejjel (és kókuszcukorral) kínálnak. A karobos, narancsos és tonkababos datolya golyók pedig Ádi tetszését is elnyerték. Nem volt elég három darab, repetázott belőlük. A Naspolya Nassolda árakat tekintve magasabb árkategóriát képvisel, de vegyük figyelembe, hogy a bio és a nyers desszertek előállításához szükséges alapanyagok (pl. datolya, kesudió, mandula, stb.) nem olcsóak, viszont itt bármit nassolunk, azzal jót teszünk a szervezetünknek. Alkalomadtán pedig egy kis kényeztetés belefér. Nem beszélve arról, hogy az ilyen helyekkel zárkózunk fel Nyugat-Európához és Észak-Amerikához, ahol már régóta virágkorát éli a nyers, vegetáriánus, vegán étkezés a vendéglátásban! Naspolya Nassolda 1061 Budapest Káldy Gyula u. 7. Weboldal Facebook

Kedvenc muffinok reform változatban

2015. január 6. Zöld Avocado 

Kedvenc muffinok reform változatban Kezdjük a 2015-ös évet egy hagyományos és népszerű sütemény újraértelmezésével! :-) Ki ne szeretné a muffint ?! Ezeket a kis édes kosárkákat, különböző ízesítéssel, méretben, töltelékkel, melyek mára már szinte önálló iparággá, a muffin-iparrá nőtték ki magukat! :-D Pár évvel ezelőtt robbantak be a köztudatba, és azóta saját életre keltek. Külön sütő formáik, tálcáik vannak (szilikonos, teflonos stb.), a kedvükért egyéni papír kosárkákat gyártanak (a papír mintája is lehet változatos és trendi), vannak önálló kis muffin boltocskák, kávézók, ahol több száz féle töltelékkel, tésztával kóstolhatjuk meg ezt a sütemény remeket. Gyors, egyszerű, rendkívül változatos, könnyen tárolható, és szinte biztos, hogy minden vacsora vendégünk talál a kedvére valót. ;-)  Természetesen nálunk is elég sűrűn elkészül, főleg, ha nagyobb társaságot látunk vendégül, vagy épp mi megyünk vendégségbe valahová, ahová nem illik üres kézzel érkezni. Mákos banános muffin Karácsonykor is előkerült a muffin sütőm, és mindjárt készítettem is 5 különböző íz élményű, természetes összetevőkből álló, könnyen emészthető, gluténmentes, reform muffin kosárkákat. A mindig nagy sikert arató Pina Colada muffin, egy kókuszos - ananászos trópusi íz világot tár elénk. A fahéjas-répás-almás muffin a téli hangulatot hozzá el nekünk könnyedén. És ha muffin, akkor természetesen nem maradhat el az örök nagy kedvenc, a nagyon csokis, dupla csokis muffin sem! ;-) Készült még egy narancsos - sütőtökös - diós, és egy mákos - banános változat egy-egy korábbi recept alapján. Ezek a sütemények már elkészültek kuglóf, és szelet formájában, most pedig muffin formákba töltöttem őket. A tészták hozzávalóit megtalálod itt: narancsos sütőtökös diós kuglóf és itt: mákos banános szelet. Muffin formákban elkészítve is gyorsan fogynak a tálcáról. :-)  Narancsos sütőtökös diós muffin Nézzük, hogyan is készülnek ezek a mennyei szénhidrát bombák? Merthogy hiába természetes összetevőkből készül, és könnyebben emészthetőek, mint a boltban kapható fehér lisztes - fehér cukros barátaik, azért ezeknek a süteményeknek is van kalória értékük, és magas szénhidrát tartalmuk, úgyhogy csak óvatosan faljuk őket, ha vigyázni akarunk a súlyunkra! ;-) PINA COLADA MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): - 3 érett banán pépesítve - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 1/­­2 tk szódabikarbóna - 80 g kókusz reszelék - 1 csipet Himalája só - 90 g mandula liszt (finomra őrölt mandula) - 90 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba)  - 1 bio tojás - 0,7 dl narancslé (frissen facsart) - 0,8 dl kókusz zsír (olvasztott, olaj formában) - (opcionálisan - 0,2 dl rum) - 200 g apróra vágott ananász (lehetőleg a friss gyümölcs, nem a cukros lében ázott konzerv) Pina Colada muffin Elkészítés:  A sütőt előmelegítjük 200 °C - ra. A muffinformákat kibéleljük papírral (ha nem szilikonos a formánk), és megkenjük belülről a papír kosárkákat olvasztott kókuszzsírral, hogy könnyedén leváljon majd a megsült muffinról a papír. Egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, kókusz reszelék, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz olaj, narancslé, rum, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzáadjuk az apróra vágott ananászt. Belekanalazzuk az így kapott tésztát a kis papír kosárkákba, és mehet is be a sütőbe. 20-25 perc alatt készre sült, illatos, trópusi édességeket vehetünk ki a sütőből. Kicsit hagyjuk a formában hűlni őket, majd tegyük ki egy külön tálcára, mert szükségünk lesz a muffin sütőre a következő adag muffinhoz. DUPLA CSOKIS, NAGYON CSOKIS MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): reform muffinok - 200 g étcsokoládé (minél magasabb a kakaó tartalma, annál keserűbb, annál csokisabb. Én min.70%-osat használok) - 100 g jó minőségű, növényi margarin - 2 bio tojás - 75 g nád cukor vagy nyírfa cukor - 3 érett banán - fél narancs frissen facsart leve - 1/­­2 tk szódabikarbóna - 75 dkg zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 75 dkg mandula liszt Elkészítés:  Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A tésztához először megolvasztjuk a gőzön 100 g apróra tört étcsokit. és a kockára vágott margarint. Aztán amikor már lágy a csokis margarin, akkor levesszük a gőzről, hogy langyosra hűlhessen. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, narancslé, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzákeverjük a langyosra hűlt csokis margarint, és beletördeljük a másik 100 gramm étcsokit. Ezek az apró étcsoki darabkák aztán nagyon szépen meg fognak majd olvadni a meleg tésztában. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.20-25 perc alatt készre sütöm a rendkívül csokis muffinokat. FAHÉJAS SÁRGARÉPÁS ALMÁS MUFFIN  Hozzávalók (kb.18 db-hoz): - 1 dl növényi tej (mandulatej, rizstej, zabtej stb.) - 1 közepes alma - 75 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 25 g szőlőmagliszt - 75 g mandulaliszt - 2 tk fahéj - 1/­­2 tk őrölt szerecsendió - 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1/­­2 tk szódabikarbóna - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 2 közepes sárgarépa lereszelve - 1 bio tojás - 0,7 dl kókusz zsír megolvasztva (olajként) - csipet himalája só - 1 marék durvára darált dió  Fahéjas sárgarépás almás muffin Elkészítés:  Az almát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. Feltesszük a tűzhelyre saját levében, fedő alatt puhára párolódni. Előmelegítjük a sütőt 180°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal.  A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna, fűszerek, darált dió), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz zsír, tej, pépesített párolt alma) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, hozzákeverjük az apróra reszelt sárgarépákat. és az egészet egyneműre keverjük egy fakanállal.  Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.30-35 perc alatt készre sütöm a sárgarépás muffinokat. Mákos banános muffinMegjegyzés: ne várjuk, hogy ezek a muffinok óriásira nőnek a sütőben, mert a zabliszt és mandula liszt nem alkalmas látványos térfogat növekedésre. Természetesen ettől még nagyon finomak, és sokkal egészségesebbek, mint óriás társaik! ;-)

Hogyan kerüljük el az évvégi degeszre evést? 6+1 tipp a gyomorrontás elkerülése érdekében

2014. december 25. Éltető ételek 

Karácsonykor minden évben összejön a család a szüleimnél, anyukám már napokkal előtte készül az ételekkel. Ilyenkor mindenki kedvencét elkészíti, van vagy hatféle hús, ugyanennyi hagyományos köret, a süteményekről meg nem is beszélve. Annyi étel megmaradt, hogy még legalább 10 ember jóllakott volna. Komoly megtartóztatásra van szükség, hogy az ilyen bőséges aszal mellett ne egye az ember degeszre magát. Én, mint a család zöldségevője, vittem párolt lilakáposztát és zöldségeket, csírasalátát és egy kevés avokádós uborkasalátát is. Ezek kifejezetten üdítőek voltak a hagyományos ételek mellett. Az ünnepek idején, főleg karácsonykor és újév körül elcsodálkozom azon, hogy miért is van ez a karácsony körüli terülj-terülj asztalkám, hús hátán hús, sütemény hegyek és csokoládé halmok.  A néphagyományok alapján december 24-ét karácsony böjtjének is nevezték, amikor reggelire kenyeret és olajba áztatott savanyú káposztát ettek. Mások csak kenyéren és vízen böjtöltek. A böjti ebédre, vacsorára üres bableves és mákos guba vagy mákos tészta készült. Az alma, dió is gyakori étel volt ilyenkor. 1. Tartsunk mértékletességet!  Ahhoz, hogy ne érezzük magunkat másnap, sőt még harmadnap is rosszul a sok evés következményeként, elsőként is szigorú megtartóztatásra van szükség. Ezt egy tudatos felnőtt meg tudja tenni. A tányérra 1 adag ételt kell kiszedni, és nem kell még másodjára, harmadjára is szedni, valamint az összes ételt végigkóstolni.  A gyerekek esetében sajnos ez még nincs kialakulva, én legalábbis ezt tapasztalom. A nagylányom már tudja, hogy mi az elég neki, viszont a két kisebbemnek meg kell mondanom, hogy mennyi húst ehet, mennyi köretet, és hány szelet süteményt. Arról nem is beszélve, hogy anyukám süteménye olyan emberes adag, hogy egy cukrászdában legalább 3 szeletnek adják el ezt a mennyiséget. Nos, a gyerekeim már tudják, és megkérdezik, hogy mennyit ehetnek, maguktól nem vesznek el süteményt. Ennek ellenére még most is úgy jártunk, hogy a kisebbik lányom hajnalban meglátogatta a WC-t, és kihányta a többletet. Pedig így utólag belegondolva nem evett olyan sokat, szerintem inkább a sok finomított ételek (cukor, liszt) okozták a problémát. Mindenesetre ez jó lecke volt neki, hogy amit a szem még kíván, az már a gyomornak nem biztos, hogy kell! 2. Helyes ételtársítás Ha már csak arra odafigyelünk, hogy ne a hagyományos hús-krumpli párosítást együk, hanem helyette sok-sok zöldség nyersen és párolva is, akkor a nehezebb húsételek emésztése sokkal könnyebb lesz, már ha csak az ételtársításra gondolunk. Egyébként nagyon sok emésztési probléma okozója a rossz ételtársítás. 3. Két fogás elfogyasztása között tartsunk szünetet! A legjobb ha körülbelül 10-15 percet várunk, míg egy újabb ételféleség elfogyasztásába kezdünk. A dohányzás sem tesz jót, mely hatására ellazul a gyomor és a nyelőcső közötti terület, ami nagyban hozzájárul a reflux kialakulásához. 4. Rágjuk meg az ételt rendesen, és együnk lassan!  A gyomornak időt kell hagyni arra, hogy megfelelő mennyiségű gyomorsavat termeljem, ami elengedhetetlen a jó emésztéshez. 5. Megfelelő vízfogyasztás, megfelelő időben Evés előtt fél órával igyunk vizet (ne cukros üdítőt), és étkezés után legalább várjunk fél órát. Így nem hígul fel a gyomorsav, megfelelő lesz az emésztés. Étkezések között is igyunk elegendő folyadékot. Mérsékeljük az alkohol fogyasztását, legjobb kerülni.  6. Ne együnk folyamatosan, egész nap  Ez még egy nagy probléma, hogy folyamatosan eszünk. Ha tudjuk, hogy nehéz ebéd előtt állunk, legjobb nem is reggelizni. Igyunk frissen préselt zöldség- és/­­vagy gyümölcslevet, zöld turmixot. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor az ebéd során még a reggelit is bepótoljunk, az étel mennyisége ne legyen sokkal több a megszokottnál. Sőt, én egy ilyen családi ebéd után már a vacsorát is kihagyom, vagy csak friss gyümölcsöt eszek. +1. Mozogjunk az ünnepek alatt is!  A mozgás serkenti az emésztést. Egy kiadós ebéd után kellemes lesz egy séta a parkban, vagy gyalogosan menjünk el az ismerősünkhöz, korcsolyázzunk, gyönyörködjünk a téli tájban. De egy esti úszás, szauna is jótékonyan hat. A következő részben arra adok tippeket, természetes gyógymódokat, hogy ha már itt a baj, akkor hogyan vészeljük át minél könnyebben és gyorsabban a degeszre evést.

Italtipp az ünnepekre: Ír csokoládés krémlikőr

2014. december 23. Gréta konyhája 

Italtipp az ünnepekre: Ír csokoládés krémlikőrNagyon ritkán iszom alkoholt, és akkor is általában a bioborok mellett teszem le a voksomat, de karácsonyra most szerettem volna olyan ünnepies likőrt alkotni, amit a vendégek is garantáltam imádni fognak, és desszertként elfogyasztva nekem sem kell aggódnom a tejszín-, vagy tojástartalom miatt. Mint a legtöbb vegán recept, ez is nagyon egyszerű, és csodásan finom. Hozzávalók: - 1 doboz sűrű zsíros kókusztej, vagy kókuszkrém - 5 dl mandulatej - 3/­­4 bögre kókuszvirágcukor (nádcukor is megfelelő) - csipet só - 1/­­2 bögre erős espresso kávé, vagy fél bögre  kávélikőr - 3/­­4 bögre ír whiskey, vagy valamilyen rum is megteszi, - 200g étcsokoládé A sűrű kókuszkrémet lassú tűzön felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, sót, a csokoládét, és takaréklángon folyamatosan addig kevergetjük, míg besűrűsödik. Levesszük a tűzről. Ha langyosra hűlt, hozzákeverjük a kávét, mandulatejet, és a whiskey-t. Attól függ milyen erősre szeretnéd. Üvegbe, vagy csinos befőttes üvegekbe töltjük, és hűtőben tartva 4-5 napig fogyaszthatjuk. Használat előtt rázzuk fel jó alaposan az üveget.

Csokikrémes tortácskák

2014. december 18. Kertkonyha 

Csokikrémes tortácskákKóstoltasd meg valakivel ezt a sütit, és kérdezd meg tőle, hogy szerinte miből készült. Azt fogja mondani, hogy tej, tejszín, csoki, margarin, liszt, ilyesmik. Meg azt, hogy ezzel minimum egy órát dolgoztál. Pedig ezek a tortácskák: 1. Csak finom növényi alapanyagokból készültek. Datolya, mandula, kesudió és jó minőségű kakaópor, liszt vagy tejszín egy szál se. Hát, ez abszolút nem úgy hangzik, mint egy "bűnös" torta! 2. Mindehhez kb. 10-15 perc alatt kész voltál vele. 3. Bizonygasd ezeket, mert senki se fog neked hinni, mert olyan ínycsiklandóak! :) Hozzávalók négy 7-8 cm átmérőjű tortácskához: [...] Bővebben!

Fibonacci nyers vegán csokoládé karácsonyi díszcsomagolásban

2014. december 15. Répa Konyha 

Fibonacci nyers vegán csokoládé karácsonyi díszcsomagolásban A Fibonacci nyers vegan táblás csokoládék most karácsonyi díszcsomagolásban és a megszokott ízekben (Klasszik, Narancsos-ropogós vagy Levendulás-kendermagos ) várnak titeket! Válasszátok a díszcsomagolás opciót a webáruházunkban, vagy keressétek a csokikat a Madal Cafeban (1136 Budapest Hollán Ernő u 3. Tel:+36-1-796-6287 Nyitva: H-P: 7.30-19.00 /­­ Szo-Vas: 8.30-19.00)!

Vegan Planet

2014. december 5. La Veganista 

Vegan Planet2014. november 21-23 között rendezték meg a Bécsi MAK-ban (Iparművészeti Múzeum) az év osztrák vegán eseményét, amely a vegán etika, a fenntarthatóság, táplálkozás, és egészség témája köré szerveződött. Az eseménnyel párhuzamosan nyitotta meg kapuit a Yoga Planet, ahol a belépőjegy birtokában három napon keresztül non-stop jógaórákon vehettek részt a látogatók.   A szombatot céloztuk, meg, ami az esemény csúcsnapja volt. Délelőtt tíztől este hétig tobzódhattak a vegán bolygón a vegánok, vegák és az érdeklődő mindenevők.   A MAK-hoz a tömött U3-as metróval jutottunk el és már ott találgattuk, hogy vajon kik jöhetnek velünk együtt a Vegan Planetre. Hihetetlen érzés volt, amikor az utastársainkkal együtt tömött sorokban szálltuk meg az Iparművészeti Múzeum impozáns előcsarnokát.     Tényleg olyan volt, mintha egy hatalmas és boldog bolygón landoltunk volna. Már a ruhatárnál vidám egyetemista önkéntesek vették át a téli holmit, és a becsületkasszába dobott megőrzési díj az Osztrák Vegán Társaság működését támogatta.   A jegy 12 Euroba került, de aki szemfüles volt, az az Osztrák Vegán Társaság oldaláról letöltött kuponnal 9 Euroért juthatott be. A jegyhez egy welcome package járt, ami jelentős kedvezményeket tartalmazott, különböző vegán termékek, jóga kurzusok árából.   A fő szponzor a nálunk is jól ismert márka, a Joya gyártója volt. De nem volt rest áldozni rá a Tante Fanny (termékei nálunk is kaphatók, és jó részük vegán), a Muso Koroni, az I love veggie burger, a Green Heart, a Maran Vegan és sok-sok kisebb nagyobb osztrák vegán vállalkozás.   Már a lépcső tetején egy Joya stand képzett kikerülhetetlen akadályt. Pezsgő helyett welcome drinkként a különböző ízesített joghurtok, capuccino, kakaós tej szolgáltak. Egy másik asztalon a Yoga Planethez kapcsolódó szóróanyagokból lehetett válogatni. Ezután, a hatalmas terembe belépve ott volt a megtestesült vegán mennyország, és benne rengeteg ember (később, délután szinte már mozdulni sem lehetett, akkora tömeg volt).     Valószínűleg nem tudom maradéktalanul felsorolni, hogy mi mindent láttam, hallottam, kóstoltam és tapasztaltam, de következzen egy kis ízelítő.   Legelőször végigsétáltunk a különféle jóga irányzatokhoz tartozó, illatgyertyákkal, hangtálakkal, színes fényekkel és jógafelszereléssel teli standok előtt. És ami ezután következett, azt nehéz szavakba foglalni. Kezdjük az Osztrák Vegán Társaság óriási info asztalával, ahol rengeteg ingyenes szóróanyag, ismeretterjesztő kiadvány, kitűző, kvíz, matrica közül válogathattunk. Az asztal mögött álló önkéntesek segítettek a kvízek kitöltésében és válaszoltak a látogatók kérdéseire.     Egy szőrmefelismerő installációt is készítettek, amivel sok embert csőbe húztak. Nehéz volt megkülönböztetni ránézés és tapintás alapján a valódi szőrmét a jó minőségű utánzattól. Ha már ott voltunk, aláírtuk a petíciót is, ami azt követelte, hogy a Kleider Bauer azonnal szüntesse be a szőrmeárusítást.     A Társaság standja mellett közvetlenül Patrik Baboumian dedikálta a könyvét, posztereit tudjátok, ő az, aki tavaly a torontói Vegfesten 555 kg súlyt dobott a vállára, hogy végigsétáljon vele a színpadon. A közönség ovációjától kísérve néha felkapott egy-két embert, vagy a standján lévő hatalmas súlyokat emelgette, mintha holmi gyufás skatulyák lennének.     Bár ámulattal töltött el bennünket a hatalmas, már-már gorilla izmokkal rendelkező erős ember, a látványkonyhákból és a non-stop főző show standjáról áradó illatoknak nem lehetett ellenállni. Sietnünk kellett, mert délután egykor Baboumian előadását mindenképp meg szerettük volna hallgatni, de addig még át kellett rágnunk magunkat számos főtt és nyers ételkóstolón.     Békésen várakoztunk együtt az osztrák vegán sztárszakácsok mesterműveire, az anarchopunk fazonokkal, konszolidált úrinőkkel és úriemberekkel, hippikkel, rasztákkal, szünetet tartó jóga fanekkel, egyetemistákkal, harcos Sea Sheperd aktivistákkal, állatvédőkkel, és kőgazdag arisztokratákkal. Más standoknál gyümölcsleveket, superfoodokat, vegán pástétomokat, vegán borokat, pálinkákat, likőröket, csokoládékat, és növényi tejek óriási választékát lehetett kóstolni és kedvezményesen megvásárolni.     Megálltunk a Sea Sheperd standjánál, hogy az aktivistákkal beszélgessünk és lehetőségeinkhez mérten anyagilag is támogassuk azt a heroikus küzdelmet, amit a tengerek élővilágának megőrzéséért folytatnak.     A Muso Koroni a hely korlátai miatt áruválasztékának csak töredékét mutatta be, de így is impozáns mennyiségű fair trade ruha, táska, és vegán cipő, valamint egy komplett vegán könyvtár összeállításához elegendő könyvválogatást kínált az érdeklődőknek.         És valahogy mindenhol szembe jött egy Joya stand, ahol más és más termékek kipróbálására biztatták az embereket, és ha kérted, ha nem, a kezedbe nyomtak egy kávétejszínt, vegán csokismuffint, joghurtot, kávét, kakaót, hogy próbáld ki, szeresd meg a vegán ételeket.   Az emeleten, több teremben párhuzamosan jóga órák és bemutatók zajlottak non-stop, sok-sok résztvevővel és legalább annyi érdeklődővel.     Egy másik teremben pedig a Vegan Planet előadásait rendezték meg. A nyitó napon a Bécsi Kereskedelmi Kamara tartott előadást üzletnyitásról, adójogokról, marketing és PR eszközökről. Majd vegán cégek vezetői beszéltek a cégük indulásáról, és sikereiről. Szombat délután a veganizmus táplálkozástudományi vonatkozásai kerültek terítékre, ebben a szekcióban adott elő Patrik Baboumian is, és szó volt az Osztrák Vegán Társaság egyik sikerkampányáról, a vegán szakácsképzésről. A vasárnapi előadások az állati jogok köré csoportosultak. Fontos téma volt az állatjogok és a táplálkozás ellentmondásairól szóló előadás, valamint a könyvbemutató.   Baboumian egyértelműen a rendezvény sztárvendége volt. Megtöltötte a több száz fős termet. A közönség szájtátva hallgatta, hogyan vált vegetáriánus erősportolóból etikai vegán sportolóvá. Ennek hatalmas jelentősége nem kétséges egy olyan sportban, amelynek hagyományosan alapja a brutális mennyiségű állati fehérje fogyasztása. Külön bejegyzést lehetne írni arról, amit megosztott a közönséggel. Erre itt most terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség. Egy mozzanat viszont még idekívánkozik: amikor az egyik résztvevő elmondta, hogy Baboumian hatására vált etikai vegánná, akkor megtudtuk, hogy a világ egyik legerősebb embere is képes elérzékenyülni.   A remek előadás után nem halogathattuk tovább a vegán döner és a vegán hamburger megkóstolását. Az utóbbi nekem jobban ízlett, érdemes volt érte sorba állni. Átlagosan 40-50 ember nyomult folyamatosan a burgeresnél, de az összeszokott csapat gyorsan és pontosan szolgálta ki a közönséget. Rendelés után alig tíz percet kellett várni az ételre, amit aztán nemzetközi vegán társaságban költöttünk el. Senki sem fukarkodott a ,,lecker, ,,yummy, ,,fincsi kifejezésekkel.     A kései ebéd után még egyszer belemerültünk a vidám forgatagba, majd búcsút intettünk a MAK-nak. Lehet, hogy vannak a világon ennél szebb, jobb, nagyobb vegán kiállítások, de én nagyon örülnék, ha egy napon nekünk is lenne egy hasonlóan sallangmentes, a veganizmus lényegére koncentráló, sok-sok embert vonzó Vegán Bolygónk.   Az Osztrák Vegán Társaság úthengere nem áll meg. December 5-én és 6-án, első alkalommal építik fel a Vegan X-Mast, Bécs első vegán, öko karácsonyi faluját.

Nyers Vegán Karácsonyi kínálat

2014. december 2. Répa Konyha 

Nyers Vegán Karácsonyi kínálat Visszatértek a Karácsonyi Sületlenségek!  A növényi alapanyagokból, kíméletes eljárással készülő kézműves termékeink cukor- és gluténmentesek. Igazi tápanyagforrást jelentenek!  Visszatért a Nyers vegán diós beigli és a Mákos beigli, amit 150g-os és 300g-os rúdban rendelhettek meg. Idén a már klasszikusnak számító Citromos- mákos ízű nyers vegán szaloncukor mellett új ízekkel szeretnék vásárlóinkat kényeztetni: Tonkababbal ízesített nyers csokoládés narancssárga gyümölcslapba bújtatva és Kardamonos- narancshéjas lila lapba bújtatva. Ezeket az új finomságokat hazai termesztésű, magas minőségű sztíviával édesítjük, így cukorbetegek és diétázók számára is fogyaszthatóak. Szaloncukorjaink darabonként, illetve 3-as és 9 darabos csomagolásban is rendelhetőek. Nyers bonbonjaink kiváló minőségű alapanyagokból készülnek, melyek szinte kizárólag ökológiai gazdálkodásból származnak, illetve vegyszermentes hazai forrásokból így csökkenteve ökológiai lábnyomunkat is. A kísérletező műhelymunka különleges ízvilágot és egyedülálló kompozíciókat eredményez. Fontos szempont számunkra, hogy az édességek ne csak a nassolás szerepét töltsék be, hanem értékes tápanyagokkal szolgáljanak szervezetünk számára. Így ezek nem csak kémyeztető de hasznos ajándékok is lehetnek egyben. Ajánljuk az Ünnepekre is! Kiváló ajándék barátaink, családtagjaink és kollégáink, üzleti partnereink részére is. Rendelhető 6,9 vagy 12 darabos Édességválogatásként! Új termék a  nyers karobos csíráztatott mandula vaj , ami 200 ml-es üvegben kapható. Ezzel a finomsággal is szeretnénk édesebbé tenni az Ünnepeket. A  csíráztatott vegyszermentes magyar mandulából készült vajat  bio nyers karobporral és  bio kókuszvirág cukorral ízesítjük, hogy a gyerekek is fogyaszthassák így elkerülve a kakaó élénkítő hatását. A karobpor, mely egyebek mellett B-, A- vitaminban és kalciumban is gazdag finom édes íze a mandula vajjal keverve páratlan kencét eredményez. Szívből ajánljuk  mindenkinek!

Mi kerüljön a mikuláscsomagba? 10+1 egészséges alternatíva

2014. november 29. Éltető ételek 

Mi kerüljön a mikuláscsomagba? 10+1 egészséges alternatívaAz  előző blogban leírtam, hogy mi NE kerüljön a mikuláscsomagba , de a most nézzük meg azt, hogy én mit szoktam egy csomagba tenni.   Sok esetben legjobb az, ha mi magunk készítjük el, persze tudom, hogy sokunknak erre nincs ideje.  Akkor azt tanácsolom, hogy mindenképp az összetevők alapján döntsünk.  Törekedjünk a természetességre.  Én szeretem a DM Alnaturás termékeit, de a  Bionomban   is vannak nagyon jó mikuláscsomagba való ajándékok. 1. Kisebb játékok Biztos meglepő, hogy ezzel kezdem a sort. Nos, a gyerekek nagyon, de nagyon tudnak örülni apró-cseprő ajándékoknak. Mi neveljük a gyerekeket arra, hogy csak édességeket teszünk a csomagba. Mi lenne, ha csak kisebb játékok lennének benne, esetleg egy jó minőségű csokimikulás.    Ovisoknak, kisiskolásoknak nyugodtan vehetünk kisebb foglalkoztató füzeteket, színezőket, aranyos kis radírt, különleges csillogó tollat , mesefigurás füzetecskét, kulcstartót, vidám hajcsattot. De kerülhet a csomagba egy kisautó vagy éppen egy játék kisállat. Inkább kisebb darabok legyenek, de akár több is, mint egy nagy. De azért ár-érték arányban legyen. Szerintem ezeknek örülnek igazán a gyerekek. (A 12 éves nagylányom meglátva ezt a macit, rögtön mondta, hogy ő szeretne egy ilyet.) 2. Magas kakaóvaj tartalmú csokimikulás Ez azért nem hiányozhat a csomagból, hiszen Mikulás van. 50-70% csokimikulást lehet kapni, válasszunk ezek közül. Ne legyen töltött, ízesített, csak natúr, kakaóvajas, étcsokis. 3. Mogyoró A dalocskából adódóan ez is kell egy csomagba, és a beszerzése sem olyan bonyolult. Héjas változatban vásároljuk meg. 4. Téli idénygyümölcsök Természetesen ezek mindennaposak, így mikuláskor se hiányozzon. Egy szép piros alma, narancs vagy mandarin üde színfoltja lesz a csomagnak. 5. Aszalt gyümölcsök változatosan Ezek kis csomagokba helyezve önmagukban is finomak. Vásárlás során figyeljünk oda, hogy  kén-dioxid mentesek legyen. De feldobhatjuk egyszerűségüket úgy is, hogy megtöltjük pl. olajos maggal, vagy házi marcipánnal, és ezt csokiba mártjuk. Házilag készíthetünk aszalt almát, melyet szintén lehet csokiba mártani. 6. Diákcsemege Jó sok pénzt kérnek ezért, így házilag egyszerűen elkészíthetjük. Kedvenc aszalványunk és olajos magunk kerül bele (akár kisebb, egyforma darabokra is vághatjuk), egy szép kis zacskó, színes szalag, és kész is. Nem kell hozzá diploma ... 3. Trüffelből szaloncukor Nos, olajos mag és aszalvány egyvelegéből isteni finom trüffeleket lehet készíteni. Amennyiben ezeket csokiba mártjuk, és szép, díszes paprírba csomagoljuk, kész is az egészséges szaloncukor. De ha csak pici muffinos papírokba helyezzük, és úgy csomagoljuk, mint a boltban kapható Raffaellót, az is nagy sikert arat. Készíthetünk brownie, nutellás vagy éppen "Dunakavicsos" trüffelt, de a házi Raffaello is finom. 7. Csokoládé Nincs olyan gyerek szerintem, aki nem szereti a csokoládét. Készíthetünk házilag, de vásárolhatunk  kis csokipasztillákat, melyeknek kifejezetten magas polifenol és C-vitamin tartalma van. Tehát nemcsak finom, de még immunerősítő is! Ezekből kis csomagocskákat készíthetünk. 8. Müzliszelet Itt szintén kifejezetten fontos az összetevők vizsgálata.  Megbízhatóakat vásárolhatunk, de egyszerűen házilag is készíthetünk. 9. Kekszek A  Piszkei biopékségnek   ízletes kekszei kaphatók, édes és sós ízben is.   Házilag készítve kis mikulásokat süssünk, de a mézeskalácsnak sem fognak nemet mondani a gyerekek. Egy szép mézeskalács szívecske feldíszítve, egy kis zacskóba téve... Ennyi az egész. 10 + 1 Aszalt édességek Ez a plusz 1 pont kifejezetten az aszalóval rendelkező anyukáknak ajánlom. Egyszer? zserbó krékert, vagy más édes aszalványt készíthetünk, de gyümölcslapból gumicukor is készülhet. Ha megnézitek az általam ajánlott alternatívákat, mindegyik teljes értékű, a gyerekek szervezetét és elméjét tápláló finomság. 

Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet

2014. november 27. Éltető ételek 

Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró...  Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1.  Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment...  Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik?  Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor  A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák  Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet  Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só.  Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13%  Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka  Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka  Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi)  Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid.  Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e.  Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács  Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba.  Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e.  Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is.  Felhasznált irodalom:  http:/­­/­­tudatosvasarlo.hu/­­cikk/­­kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http:/­­/­­www.sarospatakhungaria.hu/­­szaloncukor/­­csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html  http:/­­/­­www.ferrero.hu/­­csokolade/­­  http:/­­/­­kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/­­  http:/­­/­­www.origo.hu/­­tafelspicc/­­teszt/­­20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1

Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos keksz

2014. november 14. Éltető ételek 

Tojás- és tejmentes csokis-kókuszos kekszEz a keksz finomabb, mint a "Jó reggelt". Gyorsan elkészül, tojásmentes, és akár karácsonyi keksz is lehet belőle. Hozzávalók: - 10 dkg aprószemű zabpehely - 10 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg vaj vagy valódi kókuszolaj - 5 dkg méz - 5 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál cocomas kókuszkrém - 2-3 csepp narancsolaj - 5 dkg csokireszelék - csipet só Elkészítése: - A vajat morzsoljuk el a liszttel, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Csak annyi kókuszkrém kell hozzá, hogy kellően gyúrható, nem folyékony masszát kapjunk. - Nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra, és szaggassuk ki kedvenc formánkkal. - Előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg kb. 15 perc alatt.

Isteni feketecseresznyés csokitorta

2014. október 23. Vegan Spirit 

Isteni feketecseresznyés csokitortaEz a csokitorta, tömény csoki, de nem émelyítő, mégis laktató és egészséges. Ráadásul kedvünkre variálhatjuk, bár az alap recepttel is bárkit elkényeztethetünk. Fényévekkel egészségesebb minden sütött, hőkezelt édességnél, és 20 perc alatt elkészíthető. A turmixgép kelyhét  még csak el sem kell öblíteni a műveletek között. Persze a végén azért nem árt elmosni. :) A képeken az alap (cseresznyekrém nélküli) torta látható, de a fekete cseresznye egy igazán harmonikus kiegészítője az amúgy is a tökéletesség határát súroló tortánknak. Helyettesíthetjük a fekete cseresznyét bármivel , ami szerintünk illik a csokoládéhoz (banán, kókuszkrém, eper...stb), de el is hagyhatjuk. A leírt mennyiségből egy kb 12 szeletes torta jön ki, de az én tapasztalatom szerint kb 16 teljes értékű szelet vágható belőle, mert elég laktató.  Hozzávalók a tortalaphoz: - 200g natúr mandulabél - 140g datolya (magozott, aszalatlan) - 1 csipet só  A  cseresznyés krémhez: - 100g aszalt fekete cseresznye - 20g datolya (magozott, aszalatlan)  A csokikrémhez: - 4db nagy, érett avokádó - 105g kakópor - 120g datolya (magozott, aszalatlan) - 5g vanília őrlemény, vagy 2 vaníliarúd kikapart bele - 1 csipet só - 1 ek útifű maghéj őrlemény (lehet egész is, ha nics őrlemény) - elhagyható A mandulát, cseresznyét és az összes datolyát beáztatjuk 4-8 órára. A datolyát és a cseresznyét éppen csak annyi vízben, ami ellepi. Akkor ideális a vízmennyiség, ha nagyjából mindet fel tudják szívni. Érdemes az előre kimért datolya adagokat külön edényben áztatni, mert miután megszívja magát vízzel, megváltozik a súlya. A mandulát egy éjszakára hagyjuk ázni, majd megszabadítjuk a barna hártyaszerű héjtól. Ha nincs időnk beáztatni a dolgokat, az sem gond, ugyan úgy elkészíthető a torta, és a forrázásos technika is működni fog. Én általában 15 másodpercre leforrázom őket, hogy a magok ne hevüljenek át, majd azonnal hidegvízzel hűtöm le a mandulát, és ezt még egyszer megismétlem. Ettől a héj felpuhul, és könnyen ki tudjuk nyomkodni a fehér mandulákat a barna héjból. Ha készen vagyunk a pucolással, tegyük aprító vagy turmixgépbe a mandulát, és daráljuk olyan apróra, amikor már elkezd összetapadni, akkor hozzárakjuk a datolyát és a sót. Ezt általában egy krumplitörővel szoktam összedolgozni, mert így kímélem a turmixgépet, és így is tökéletes lesz az eredmény. Amikor összeállt a massza, akkor belenyomkodjuk a tortaformánk aljába, és egyenletesen elterítjük, lenyomkodjuk, majd hűtőbe rakjuk. Az aszalt cseresznyét is beáztatjuk egy éjszakára, kevés vízben, hogy könnyebben  legyen vele dolgozni. Datolyával együtt turmixgépbe tesszük, és krémesre turmixoljuk. Ha nem tudtuk beáztatni, akkor a turmixolás közben, lassan adagoljunk hozzá vizet, amíg egy sűrű lekvár szerű masszát nem kapunk. Ezt a masszát kenjük egyenletesen, a tortaformában lévő alapra, majd tegyük vissza a hűtőbe. A csokikrémhez megtisztítjuk, kimagozzuk az avokádókat, majd a többi összetevővel együtt turmixgépbe rakjuk, és krémesre turmixoljuk. Ennek is sűrű krémnek kell lennie. Ha kész, akkor harmadik rétegként elterítjük a tortaformában. Díszítjük ízlésünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint, majd visszatesszük a hűtőbe, legalább 2 órára. Ezután fogyaszthatjuk, ajándékozhatjuk, dicsekedhetünk vele. :) Váljon egészségetekre, és boldogságotokra ez a remek édesség! J. K. Valentine      

Nyers ételek csodája című előadás jól sikerült

2014. október 21. Éltető ételek 

Nyers ételek csodája című előadás jól sikerült Vasárnap este 6 órakor tele volt a könyvtár előadóterme, a bemutatkozás után bele is vetettük magunkat a témába. Persze a közönség módfelett érdeklődött az elkészített nyers ételek iránt, de bizony végig kellett ülniük az előadást, hogy mindazokat megkóstolhassák. A készített fotók sajnos nem teljeskörűek, mert voltak csírák, krékerek, pástétomok is. Az elmaradhatatlan zserbó szelet is ott kandikál a kép bal felső sarkában. Brownie és Gojis trüffel. A megunhatatlan avokádós csokoládékrém szilvába töltve. Indulásként az érdeklődőket rögtön "bedobtam a mélyvízbe", ugyanis zöld turmixot készítettem, melyet meg is kóstolhattak. Úgy láttam, hogy a többségnek ízlett, sőt, még többen repetáztak is. Az előadás 2 órásra sikeredett, remélem mindenki jól érezte magát. Már visszahallottam, hogy a zöld turmix nem is volt olyan rossz, és bevezetik a mindennapjaikba. Már ezért is megérte ezt az előadást megtartani. Köszönöm mindenkinek!

Újra rendelhető a Fibonacci nyers vegán csokoládé

2014. szeptember 21. Répa Konyha 

Újra rendelhető a Fibonacci nyers vegán csokoládé A nyári meleg idő után újra rendelhető online a Fibonacci nyers csokoládé tábla! A Fibonacci 'Aktív Kakaó' Csokoládé organikus alapanyagokból (nyers kakaó massza, nyers kakaó vaj, nyers agave.),  kézzel készített, nyers vegán, 80% kakaótartalmú (a legfinomabb, criollo fajtából). Gluténmentes és az alacsony glikémiás indexű agavéval van édesítve. Gondosan temperált, roppanós állagú. 80g táblás csokoládé 1590 Ft. A nyers kakaóról és csokoládéról bővebben! Narancsos-ropogós, Levendulás-kendermagos ízekben vagy a Natúr változat, a tiszta nyers csokoládé-élmény szerelmeseinek!  Személyesen a Madal Caféban vásárolhatjátok meg, a Jászai mari térnél Budapesten.

Gyerekek kedvence csokipuding

2014. szeptember 9. Zöld múzsa 

Gyerekek kedvence csokipudingNem tolong a család a céklás sütiért a vasárnapi asztal körül? Sebaj. Itt egy jolly joker recept, amivel egész biztos, hogy mindenkit le lehet venni a lábáról. Krémes, gyümölcsös, csokis egyszerre és a készen kapható poroknál sokkalta egészségesebb. Barackos tápióka zselé csokipudinggal: Csokipuding hozzávalói: - 2 dl kókuszkrém ( cocomas márkájú ) - 4- 5 dl víz - 2 ek. kukoricakeményítő - 2 ek. zabpehelyliszt - 4 ek. jó minőségű kakaó - 10 dkg jó minőségű étcsokoládé - 1 tk. bourbon vanília őrlemény - csipet só - édesítés ízlés szerint ( méz vagy növényi szirupok ) Barackos tápióka zselé hozzávalói: - 3-4 érett barack - fél  citrom leve - 5 dkg tápiókagyöngy - édesítés ízlés szerint ( méz vagy növényi szirupok ) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Egy lábosba beletesszük az összes szilárd összetevőt, majd a kókuszkrém felével csomómentesre keverjük. Ezután öntjük hozzá a kókuszkrém másik felét és a vizet. Lassú lángon kevergetve csomómentes pudingot fűzünk belőle. Miután kész, beletördeljük a tábla csokit is és kavarunk rajta párat, hogy elolvadjon. A tápiókagyöngyöt 10-15 percre beáztatjuk hideg vízben, majd leszűrjük róla a vizet. A barackot apró darabokra vágjuk, ráöntjük a fél citrom levét és lassú lángon elkezdjük főzni. Hozzáadjuk a beáztatott tápiókát és addig főzzük vele, míg a gyöngyök átlátszóvá nem válnak. Ha úgy érezzük, hogy a barack nem elég leveses, akkor főzés közben egy pici vizet adagolhatunk hozzá. Miután kész kihűtjük a csokis és a barackos krémünket, majd édesítjük mézzel vagy más alternatív édesítő sziruppal. Fontos szabály, hogy főzött krémekbe, lekvárokba, szószokba a mézet soha ne hevítsük, mert értékes hatóanyagokat vesztünk el a főzés során.  Üvegpoharakban tálaljuk, alulra a barackos zselé, föléje pedig a házi csokipuding kerül. Tetejét kókuszkrémmel díszítjük.  Megjegyzés: a recept más gyümölcsökkel is működik, például a most érő mézédes körtével, amit egy pici gyömbérrel bolondíthatunk meg. 

LÉT-REFORM sütemények

2014. július 9. Mindennapi ételeink 

LÉT-REFORM sütemények Két üdítően könnyű süteményt szeretnék bemutatni. Nagy, nyári melegben mindkettő finom lehet. Mindkettő candida diétában is fogyasztható, szódabikarbónával készített, és sárgarépát tartalmaz a tésztájuk. Emellett szívesen kóstoltuk volna még az almás, fekete szedres, meggyes pitét és a flódnit is, biztosan finomak ezek is.  Bio sárgabarackos pite 2 db található egy csomagolásban. Összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, napraforgó olaj, növényi margarin, sárgarépa, sárgabarack, tápióka, szódabikarbóna, só.  Bio gesztenyés pite 2 db található egy csomagolásban. Külön öröm, hogy nem csokoládé, hanem karobréteg fedi. Összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, napraforgó olaj, növényi margarin, sárgarépa,natúr gesztenye, alma, karobmáz. 

A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London

2014. június 22. Zizi kalandjai 

A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London A Whole Foods Market-ról már elég régóta tudok, főleg amerikai blogokat böngészve jutott el hozzám a híre. Az USA-n és Kanadán kívül Angliában van egyedül Európában üzletük (pontosan 9 db, ebből 7 db Londonban). Az út előtt elterveztem, hogy legalább az egyikbe feltétlen el szeretnék menni és ki is szúrtam, hogy a szállásunk és a konferencia helyszíne közelében van egy üzletük. Bíztam benne, hogy egy ilyen kaliberű üzletben biztosan fogunk Ádinak találni jó minőségű vegán ételeket. Először I. ment el Ádival a Clapham Junction közelében lévő Whole Foods-ba, ahol az üzleten kívül kis kávézó, étkezde is üzemel. A frissen készített zöldség- és gyümölcsleveik Ádi nagy kedvencei lettek. Kiderült, hogy a gyerekeknek mindig jár ingyen gyümölcs, lehetett választani zöldalma, banán és narancs közül (ez mindegyik üzletben működik). Természetesen minden bio, fair trade vagy helyi termelésből származik; fel vannak tüntetve a termékeken, hogy melyek felelnek meg a vegán vagy a gluténmentes, stb. diétának. Egyik nap a szállásadónk javasolta, hogy menjünk el a Whole Foods legnagyobb üzletébe (amely egyben a világ legnagyobb Whole Foods üzlete!!!), amely a Kensington High Street-en található. Mondta, hogy hegyekben állnak a bio zöldségek, gyümölcsök és meg fogok őrülni a látványtól, mert ez egy valóságos “food porn” hely! Hát igaza lett… úgy tobzódtam, mint egy ötéves kisgyerek a csokoládéboltban. Nem bírtam betelni a látvánnyal… majdnem fel kellett locsolni, mert az ájulás kerülgetett. Nekem egy ilyen hely, tényleg a mennyországot jelenti. Vigyázat! Fotókban nagyon gazdag bejegyzés következik! Három emeletes; természetesen van mozgólépcső, lift, így babakocsival is könnyen tudunk közlekedni mindhárom szint között (a legfelső szinten vannak a mellékhelyiségek, pelenkázó). A földszinten található a pékáru, sajtok, húsok, kekszek, savanyúságok, friss saláta bár, friss készétel bár – bármilyen ebédet/­­vacsorát össze tudsz magadnak gyorsan rakni, akár nyerset, akár vegánt, akár húsosat szeretnél, vagy éppen friss kókuszvizet szeretnél inni, ezenkívül van friss juice bár és kávézó. Hatalmas konyha működhet a háttérben, ahol főzhetnek, süthetnek folyamatosan, hogy a vevőknek MINDEN igénye ki legyen elégítve. Ezenkívül a sajt részleg közelébe tették a borokat (+ egyéb alkohol, italok), és egy kis borbárt is. Az “alagsorban” található a friss zöldség, gyümölcs részleg, tojás, tejtermékek, a világ összes magja, gabonája, fűszere, olaja megvásárolható itt előre kiadagolva vagy általunk bedobozolva, ahogyan szeretnénk. A legmenőbb, hogy van egy hatalmas robotgépük, amelyikbe berakhatom az általam kiválasztott magot (pisztácia, kesudió, mandula, stb.) és néhány perc alatt elkészíti nekem a magból a vajat. Sőt, ha jól emlékszem, még lisztet is lehet készíteni, darálni, vagyis, ha friss mandulalisztre van szükségünk, akkor azt helyben megcsinálhatjuk. Persze vannak édességek, nasik, konyhai eszközök, bio kozmetikai termékek (van lehetőség kozmetikai kezelésre, masszázsra, manikűrre!!!), gyerek részleg (ruhák, természetes anyagokból készült játékok, stb.), könyvek (roskadásig vegetáriánus, vegán szakácskönyvekkel). Az első emelet pedig az éttermeké: pizza, tészta, mexikói, japán konyha, salátabár, stb. Igazából itt csak gyorsan körbementünk, de nem is néztük meg tüzetesen, mert mi a piknikezést választottuk, vagyis a földszinten vettünk mindenféle finomságot, amelyet aztán a közelben lévő Kensington Gardens (plusz Kensington Palace) hatalmas parkjában (ez már a Hyde Park egy része) piknikezve fogyasztottunk el. Ha Londonban jártok, ne hagyjátok ki a Whole Foods Market-ot! Életre szóló élmény lesz, azt garantálom! Már tervezem a következő visszatérést! Whole Foods Market – Kensington 63-97 Kensington High Street The Barkers Building London W8 5SE http:/­­/­­www.wholefoodsmarket.com/­­stores/­­kensington Nyitvatartás: Hétfőtől Szombatig 8am – 10pm (éttermek 30 perccel az üzlet zárása előtt zárnak) Vasárnap fölszinti rész 11am – 6pm, alagsor 12pm – 6pm, éttermek 10am – 5:30pm

Epres-gesztenyés desszert

2014. május 30. BioVilág 

Epres-gesztenyés desszertVégre itt az eperszezon! :) Már alig vártam, hogy lehessen friss, illatos hazai epret kapni. Az epret nemcsak finom ízéért fogyasszuk, hanem gondoljunk arra is, hogy tele van antioxidánsokkal és C-vitaminnal. Ennek köszönhetően rákmegelőző hatása van, késlelteti az öregedést, valamint segíti a vas felszívódását. Viszont nagyon fontos az alapos mosás! Hozzávalók: 4 adaghoz fél kg eper 2 cs. gesztenyemassza 2,5 dl szójajoghurt kevés étcsokoládé reszelve Az elkészítés nagyon egyszerű. Csak egy robotgép szükséges hozzá. 1. Az epret megmossuk, majd betesszük a robotgépbe, és az éles kések segítségével apró darabokra turmixoljuk. 2. A gesztenyemasszát és a joghurtot is beletesszük a gépbe, és a krém készítő lapáttal egy teljesen homogén masszát kaphatunk. Ha natúr masszát vettünk, akkor édesíthetjük egy kevés sziruppal, vagy nyírfacukorral. Ani Tisztán, tudatosan!

Kakaós zabkása

2014. május 28. Fitt Nők 

Kakaós zabkásaNéha boltban szoktam venni kakaós zabkását (porridge – Müller), de sokkal egészségesebb, ha házilag, otthon készítjük. Én kakaósan szeretem a legjobban, de lehet pl. almával, és egyéb gyümölccsel (pl. aszalt gyümölccsel) is készíteni. Hozzávalók: 2 dl növényi tej (pl. rizstej – én azt használok hozzá), 3 púpos evőkanál zabpehely, édesítésnek méz vagy xilit, kb. egy teáskanálnyi kakaópor (ízlés szerint). A teteje ízlés szerint díszíthető. (Én most virágport, mandulát, kesudiót és kókusz chipset szórtam rá.) Elkészítés: A zabpelyhet a növényi tejben felfőzzük, hozzáadjuk a kakaóport, majd az édesítésnek szánt anyagot. Főzéskor a zabpehely egy kis nyákot ereszt és megdagad, így besűrűsödik. Hamar készen van, laktató étel. Tipp: Kakaópor helyett jó minőségű csokoládéval is készíthető, mely elolvad benne! Jó étvágyat!

Fibonacci Activ Kakaó Csokoládé 2 új ízben

2014. április 25. Répa Konyha 

Fibonacci Activ Kakaó Csokoládé 2 új ízbenFibonacci Nyers vegán csokoládénk 2 új ízben is kapható ezentúl: Levendulás Kendermagos  Enyhén levendulás csokoládé, tápanyagokban gazdag hántolt kendermaggal. Narancsos Ropogós  Mennyei narancs íz, ropogós hajdinacsíra darabokkal - tökéletes kombináció. Mint minden Fibonacci csokoládé, ez is gluténmentes és az alacsony glikémiás indexű agavéval van édesítve.

Vegán mandulás földimogyorós keksz

2014. március 26. Zizi kalandjai 

Vegán mandulás földimogyorós keksz Na ez az a keksz, amit először odaégettem… mert elszoktam a sütéstől. Remélem sikerül visszarázódnom – ami a sütést illeti -, ráadásul el kell kezdenem Ádi első születésnapi tortájának a tesztelését. A napján egy palacsinta tortát fogok készíteni, aztán a partin, ami néhány nappal később lesz (családokkal, barátokkal együtt ünnepelve) sütni fogok tortát is. Szeretnék teljesen cukormenteset készíteni, ami csak banánnal lesz édesítve, de majd meglátom… lehet, hogy egy kis juharszirupot fog kapni a torta. Szóval az odaégetésnek köszönhetően második alkalommal kicsit változtattam a recepten, így más lett a tésztának az állaga és a kekszek formája is. Édesítésre az új kedvencemet, a kókuszvirág cukrot használtam. A tojást őrölt lenmaggal és vízzel helyettesítettem. Zablisztet és mandulalisztet adtam hozzá, de ezek változtathatók. Őrölt mandula helyett lehet használni őrölt törökmogyorót, a zab helyett pedig lehet tönkölylisztet használni vagy sima búzalisztet. A földimogyoró és mandula jól kiegészítik egymást, azonban a földimogyorónak dominánsabb az íze. Egy dolgot csinálnék legközelebb másképp… a megsült, kihűlt kekszeket, legalábbis a felüket olvasztott étcsokoládéba mártogatnám. Az étcsokis máz nagyon feldobná ezeket a kekszeket. Tízóraira, uzsonnára, nasinak kávé vagy tea mellé kiváló. Mérettől függően 12-16 darab lesz belőle. Vegán mandulás földimogyorós keksz Hozzávalók kb. 12 db-hoz: - 1/­­4 bögre földimogyoróvaj (házilag készített vagy boltban kapható) - 1/­­4 bögre kókuszzsír (szilárd állapotban) - 1/­­2 bögre kókuszvirág cukor - 1/­­4 bögre mandulatej (zab-, rizs-, szójatej is használható) - 1 és 1/­­4 bögre zabliszt - 1 bögre őrölt mandula - 1 evőkanál őrölt lenmag - 3 evőkanál víz - 1 teáskanál sütőpor - 1/­­2 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­4 teáskanál Himalaya só + egy kevés a szóráshoz - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 4-5 percig, amíg zselés állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 170C fokra. Egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a kókuszzsírral és a cukorral. Adjuk hozzá a mandulatejet, majd a lenmagos keveréket és keverjük simára. Ekkor adjuk hozzá a sót, a vaníliát, a sütőport, a szódabikarbónát, majd a végén a zablisztet és a mandulalisztet. Keverjük simára (közepesen lágy tésztát kapunk). Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra. Tetejüket szórjuk meg egy kevés sóval és süssük 15-20 percig, amíg aranybarnák lesznek.

Gundel palacsinta vegán módra

2014. március 1. VegaLife 

Gundel palacsinta vegán módraAhogy a Bloggerek közötti játékról szóló bejegyzésemben említettem, gyerekkoromban vasárnaponként nagyon sok palacsintát sütöttünk. Egyik nagy kedvencem a Gundel palacsinta volt, dióval töltve, csokival leöntve. Ugyan Gundel a neve, de igazából megalkotója nem is a híres-neves Gundel Károly. A Gundel-palacsinta bizony Márai Sándor felesége Matzner Lola eredeti alkotása. Az első palacsinta így született meg: Egy Márai-darab premierjét ünnepelték a Gundel étteremben. Erre a fogadásra készítette Lola az otthon elsajátított receptet némi újítással, ugyanis a darált dióval töltött palacsintába mazsolát és cukrozott narancshéjat is kevert, majd csokoládéval leöntötte. Nem csak a bankett résztvevőinek ízlett az így készült palacsinta, hanem az étterem tulajdonosa, Gundel Károly is megkedvelte annyira, hogy "Márai-palacsinta" néven étlapjára felvette. A Gundel-éttermet 1949-ben államosították, ezt megelőzően pedig a Márai házaspár 1948 nyarának végén elhagyta az országot. Svájcba, majd Olaszországba emigráltak, végül 1952-ben New Yorkban telepedtek le. Egy államosított étterem étlapján nem szerepelhetett akkoriban olyan név, aki hazánkból emigrált (azt már nem is említve, hogy Lola eredetileg zsidó származású volt és házasságuk után több, mint tíz évvel, 1936-ban keresztelkedett át katolikus hitre). Mivel a név emlegetése sem volt szerencsés akkoriban, a palacsinta az étterem után kapta a Gundel palacsinta nevet. A recept: Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 17 dkg fehér liszt - 1/­­2 l víz (lehet, hogy többet vesz fel) - 1 csipet só - 5 dkg lenmag (őrölve) - 5 dkg zabpehely (őrölve) - darált dió - reszelt narancs- vagy citromhéj - nyírfacukor/­­xilit/­­gyümölcscukor/­­nádcukor, stb. ki mivel édesít - mazsola (én elhagytam) Máz: - karob vagy kakaópor - nyírfacukor/­­xilit/­­gyümölcscukor/­­nádcukor, stb. ki mivel édesít - kókuszzsír - víz   Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk. Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam: A diót a nyírfacukorral együtt aprítógépbe tettem és összedaráltam. Egy fél citrom héját (megmosás után) belereszeltem. Ezzel a töltelékkel töltöttem a palacsintákat. A csokis mázhoz megolvasztottam a kókuszzsírt, rászórtam a karobot (csokifüggők úgyis kakaóporral készítik), adtam hozzá kevés nyírfacukrot, néhány kanál vizet és míg fel nem forrt az egész, kevergettem. Az elkészített, megtöltött palacsintákat tányérra szervírozzuk és ráöntjük a "csokiszószt". (Csokit is olvaszthatunk egy kevés olajjal és vízzel kikeverve- így is készíthető rá öntet.) Laktató, finom és nehéz ellenállni neki.    

Vegán krémes, sűrű forró csoki

2014. január 31. Zizi kalandjai 

Vegán krémes, sűrű forró csoki És akkor az utolsó recept a februári kihívás előtt: egy fincsi, sűrű, krémes forró csoki… akik nem jönnek a kihívásra, azok készítsék el, akik pedig jönnek, azok kitűzhetik célul, hogy ez lesz a jutalmuk, ha az egy hónapot végigcsinálják. Krisztivel előre készültünk a Csokiország blogra Valentin napra (ott is lesz egy forró csoki recept, de teljesen másmilyen, szóval figyeljétek a blogot), akkor készítettük ezt az italt is. Február 14-én jól jön egy otthoni filmnézős, romantikus  estéhez egy krémes, sűrű, melengető forró csoki. Nincsen benne semmilyen tej, se tehéntej, se növényi tej… vagyis hallottam már a kesudiótejről és ennek az italnak a kesudió az alapja, beáztatott, leturmixolt változatban. Van még benne 70%-os csokoládé, nyers kakaópor, édesítve egy szem datolyával és egy kevés juharsziruppal van. A megszokott forró csokinak egy teljesen másmilyen változata, érdemes kipróbálni. A receptet itt találtam. Vegán krémes, sűrű forró csoki Hozzávalók kb. 4 főre: - 1 bögre kesudió, egy éjszakára beáztatva - 3 bögre víz - 1/­­4 bögre kakaópor vagy karobpor - 1 szem datolya, kimagozva - 3 evőkanál juharszirup - 50 g 70%-os étcsokoládé, felkockázva - 1/­­4 teáskanál só - 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A beáztatott kesudió szűrjűk le és tegyük robotgépbe (vagy erős turmixgépbe). Adjuk hozzá a datolyát, a kakaóport, juharszirupot, vizet, vaníliát és sót. Turmixoljuk addig, amíg krémes, sűrű állagot érünk el. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az étcsokoládét. Melegítsük addig, amíg a csokoládé elolvad. Tálaljuk azonnal forrón.

Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire

2014. január 22. Zizi kalandjai 

Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire Ez egy olyan egyszerű, de nagyszerű és egyben különleges reggeli ötlet. A hétköznapi rohanások miatt (mindenki rohan hétköznap reggelente iskolába, munkába???) inkább hétvégére javaslom az elkészítését. Jó, ha igazán tudjuk élvezni egy csésze tea vagy kávé mellett. Mivel a süti alapját quinoa és darált mandula adja, ezért ez nemcsak vegán, hanem gluténmentes is. Datolyával és egy kis almapürével van édesítve és noha egy bögre datolya van benne, egyáltalán nem mondható édesnek. Éppen, hogy érződik, hogy édes az íze, szóval ez amolyan egészséges, tápláló reggeli… És ha már az édes íznél tartunk… egyelőre csak lélekben készülök a februári cukormentes kihívásra! És ti? Fizikailag még  nem annyira. Úgy eszem a csokoládét, mintha soha többet nem tudnék majd enni életemben. Az édes dolgok terén igyekszem magam visszafogni, de valahogy a csokoládét nem tudom mostanában elengedni. Tömöm magamba a 70-80%-os csokikockákat, általában este vacsora után, de néha napközben is. Ha tudom magam fegyelmezni, akkor napközben inkább rágcsálok mandulát vagy eszem egy almát. Már látom előre, hogy február elején elvonási tüneteim lesznek csokoládé és édesség terén. Viszont várom már, hogy kicsit tisztuljon a szervezetem és tisztábban érezzem az ízeket. Meg persze márciustól sokkal kevesebb édességet fogok enni, mert nem fogom annyira kívánni… egészen novemberig, decemberig. Akkor majd újra belehúzok, hogy legyen mit kiméregteleníteni a szervezetemből jövő februárban. Remélem sokan velem tartotok majd! És akkor jöjjön végre a recept! Vegán kakaós mandulás quinoa süti Hozzávalók egy kb. 20*20 cm-es kocka szilikon formához: - 1 bögre quinoa - 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható) - 1 bögre aszalt datolya, kimagozva - 3/­­4 bögre darált mandula - 1/­­2 bögre lenmag - 1/­­2 bögre almapüré - 1/­­3 bögre cukrozatlan kakaópor (karobpor is használható) - 1/­­2 teáskanál Himalaya kristálysó (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Mossuk át a quinoát és tegyük egy lábasba 2 bögre vízzel. Főzzük meg kb. 15 perc alatt, hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd villával keverjük át. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Ha nem szilikon formát használunk, akkor a tepsit béleljük ki sütőpapírral és tegyük félre. Én magam reszeltem le az almát baba almareszelővel, de ha  nincs ilyenetek, akkor vehettek almapüré bébiételt is, ez is megfelelő. Konyhai robotgépben pürésítsük a mandulatejet, datolyát, lenmagot, almapürét, kakaót és sót. Ezt a mixet öntsük egy tálba és jól keverjük össze a megfőtt quinoa-val, valamint 1/­­2 bögre darált mandulával. Öntsük a formába, kanállal simítsuk ki a tetejét és szórjuk meg a maradék 1/­­4 bögre darált mandulával. Süssük kb. 60 percig, amíg összeáll. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk kockákra és tálaljuk.

Citromos fűszersó

2013. december 23. Zizi kalandjai 

Citromos fűszersó Egy végtelenül egyszerű recept még így a karácsony hajrájában. Ez az egyik gasztro ajándékom az idén… muszáj volt könnyen és gyorsan készíthető ajándékokat választanom, mert most nincs idő órákat tölteni a konyhában. Citromhéjak reszelésével és sütéssel (!) együtt 30 perc alatt megvan. Szóval még ma is összedobhatjátok. Én Himalaya kristálysóval csináltam, de kiváló tengeri sóból is. Citromból igyekezzünk biot beszerezni (szupermarketekben elég gyakran kapható). És hogy mire lehet használni? Például tepsiben sült zöldségeket fűszerezni vele, tészta ételeket ízesíteni, sőt még csokoládés vagy citromos desszertek készítéséhez is használhatjuk! Nem biztos, hogy a két ünnep között lesz új bejegyzés, ezért megragadom az alkalmat és Áldott, Békés, Sok Nevetésben, Finom Ételekben, Örömteli Pillanatokban Gazdag Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!  Citromos fűszersó Hozzávalók: - 500 g Himalaya só - 4 db kezeletlen héjú citrom Mossuk meg alaposan a citromokat, töröljük szárazra. Melegítsük elő a sütőt 65-70 C fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, öntsük a közepére a sót és reszeljük rá a citromok héját. Kanállal vagy az ujjainkkal keverjük jól át, hogy ne maradjon csomós rész benne. Süssük kb. 15 percig, amíg a só és a citromhéj is megszárad. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük üvegekbe. Hűvös helyen tartva sokáig eláll.

Vegán mandulavajas trüffel golyó

2013. december 17. Zizi kalandjai 

Vegán mandulavajas trüffel golyó Az ünnepek közeledtével elkezdtem egy kicsit pánikolni, hogy hogyan is fogok annyi kekszet sütni, mint tavaly, hogyan fogok annyi csokoládés mogyorókrémet készíteni, meg sok minden mást. Aztán rájöttem, hogy ez képtelenség lesz és meg is nyugodtam. Az idén szintén lesznek saját készítésű gasztro ajándékok (receptek majd jönnek szépen sorban), de sokkal kevesebb, mint tavaly. Az igazi ajándék az lesz, hogy mindannyian látjuk majd a csillogást és a fényt Ádi szemében, amikor először megpillantja a karácsonyfán az égőket, és vele együtt fogjuk körbeülni az asztalt (mert bizony már tud ülni!). Ő lesz a legszebb ajándékunk. Meg persze ezek a mandulavajas trüffel golyók… Annyira finomak, krémesek, puhák, mintha csokoládéból és tejszínből készültek volna, pedig nem. Néhány alapanyag van csak benne és a kezdetektől a kakaó- vagy karobporban való forgatásig fél óra alatt elkészülnek. Ha elkészítitek ajándéknak, javaslom, hogy közvetlenül az ajándékozás előtt készítsétek el, mert ha megkóstoljátok, nem fogjátok kibírni, hogy ne járjatok rá. Én is így tettem… és hopp, ebben a pillanatban kaptam be az utolsó golyót! Tényleg! Én ugye mandulavajat tettem bele, de el tudom képzelni kesudióvajjal és földimogyoróvajjal is, persze, akkor az ízük kicsit más lesz. Mivel a mandula (és a többi mag) is elég “zsíros”, ezért lesz a trüffel golyó puha, krémes és szájban omlós, mintha tejszínnel készült volna, viszont nem lesz tömény. Ha elkészültök a golyókkal, tegyétek egy kicsit hűtőbe és utána forgassátok meg kakaóporban, bár lehet, hogy így is be fogják a golyók szívni magukba a kakaópor egy részét. Mérttől függően 20-30 db lesz ebből a mennyiségből. Vegán mandulavajas trüffel golyó Hozzávalók kb. 20-30 db-hoz: - 1 bögre zabpehely - 1 bögre aszalt, puha datolya, kimagozva - 1/­­2 bögre mandulavaj - 2 evőkanál kakaópor vagy karobpor, plusz még több a forgatáshoz - 2-3 evőkanál víz - 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj - 1 vaníliarúd kikapart magjai - egy csipet őrölt szerecsendió - egy csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Konyhai robotgépben daráljuk finomra a zabpelyhet. Adjuk hozzá a datolyát, mandulavajat, kakaót, fahéjat, vaníliát, szerecsendiót és sót. Folyamatosan dolgoztassuk a robotgépet, miközben lassan kezdjük el adagolni a vizet (evőkanalanként), amíg a massza enyhén ragacsossá válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából, tegyük hűtőbe, hogy megkeményedjenek, majd forgassuk meg kakaóporban. Zárt dobozban hűtőben tartva legalább egy hétig eláll.

A vegán, aki a csúcsra tör

2013. december 2. La Veganista 

A vegán, aki a csúcsra tör Ez az első poszt, ami átlépi Magyarország határait, és egyenesen a csodálatos Indiába repít bennünket, hogy egy különleges emberrel ismerkedjünk meg. A La Veganista blog követői a világon először olvashatnak exkluzív interjút Kuntal Joisherrel, aki a Mount Everest meghódítására készül. Sokan próbálják elérni a legmagasabb csúcsot, de mitől olyan különleges Kuntal? Nos attól, hogyha sikerül neki, ő lesz az első vegán, aki, a világ tetején áll majd. Ez a nem mindennapi teljesítmény jó néhány előítéletet lerombolhat. Kuntal nem csak az előtte álló hatalmas kihívásról beszél, hanem arról is, hogyan változtatta meg életét a veganizmus. A posztot rendhagyó módon angolul is elérhetővé tesszük, hogy ne legyen nyelvi akadálya e nagyszerű erőpróbáról szóló hír elterjedésének. La V.: Kuntal, mindenekelőtt beszélj magadról, honnan jöttél, milyen háttérrel rendelkezel? Kuntal: 34 éves vagyok, Indiában, az álmok városában, Mumbai-ban élek. A Mumbai Egyetemen Számítástechnikai Mérnök diplomát szereztem, majd Los Angelesben az USC-n (University of Southern California) Számítási Tudományokból diplomáztam mesterfokon. Szeretem a szoftver programozást, a problémamegoldást, imádom a hegymászást, a gyalogtúrákat, a természetben lenni - és mondanom sem kell, imádok utazni, fotózni. Vegán vagyok, feminista, és ateista, szeretek progresszív rockzenét hallgatni, és nem utolsósorban igazi mozirajongó vagyok. La V.: Sok magyar hajlamos azt gondolni, remélni, hogy Indiában mindenki, de legalábbis nagyon sokan vegetáriánusok, vagy vegánok. Igaz ez a feltételezés? Kuntal: Vegetáriánus igen, de távolról sem vegán. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány vegán van Mumbai-ban, amely a világ legnagyobb városa a maga 20 millió lakójával. Mi vagyunk a világ legnagyobb vegetáriánus országa, a vallás nagy szerepet játszik ebben a tekintetben. Azonban nagyon szomorú, hogy a legtöbb vegetáriánus nem ismeri az összefüggést a tej, a bőr, és a kegyetlenség közt. La V.: Milyen személyes motivációd volt arra, hogy vegán legyél? Kuntal: Vegetáriánus családba születtem, vegetáriánusként nőttem fel. Azonban a vallás okán voltam vegetáriánus és nem a saját döntésem alapján. Nem ettem volna meg a tojást közvetlen, például omlett vagy főtt tojás formájában, ugyanakkor, ha csokoládéban szerepelt összetevőként, boldogan megettem. Azt hiszem, ez a kényelem, az íz, és mindenekelőtt az állati jogok iránti közömbösség kombinációja volt. A veganizmussal akkor ismerkedtem meg, amikor Los Angelesbe költöztem 2001-ben, hogy folytassam a tanulmányaimat. Az egyik egyetemi szobatársam etikus vegán volt. Ő mutatta meg nekem a tej és a bőripar borzalmait. Ez volt az első alkalom, hogy összekapcsoltam a tejet a hússal, és rájöttem, hogy bizonyos tekintetben sokkal rosszabb, mint a hús. Az egész tejipar egy ördögi kör, mely az állatokkal szembeni súlyos kegyetlenségekből áll. Aztán hívott a tofu, és vegán lettem. Elajándékoztam a bőr és gyapjú holmijaimat, a lakásomhoz közel élő hajléktalan férfinek, a napi használatban lévő termékeket vegán változatukra cseréltem, és felhagytam a nem vegán ételek fogyasztásával. Életem következő néhány hónapja kisebbfajta harc volt, de összevetve azzal, hogy minden évben állatok milliárdjait bántalmazzák és ölik meg, az én szenvedésem jelentéktelen átállási fázis volt. Ez volt az első alkalom, hogy egy fontos ügy mellé álltam, és ez elindította bennem a változást. Képes voltam végre megszabadulni néhány durva dologtól. A következő néhány évben ki tudtam söpörni az életemből az olyan dolgokat, mint a homofóbia, a rasszizmus, a szexizmus. Ezek az önelemző évek életem leggyümölcsözőbb szakaszát jelentették, és ezek tettek azzá, aki ma vagyok, és az egész úgy kezdődött, hogy kiálltam az állatokért. A legfontosabb dolog, hogy teljesen elfogadtam magam. Letojom, hogy mások mit gondolnak rólam. Az teszem, amit szeretek, amiért lelkesedem, kiállok azért, amiben hiszek, az elmém nyitottá vált az új eszmékre, a tanulásra, és mindenekelőtt nagyon pozitívan állok az élethez. Ez tehát röviden az én vegán történetem. Közel tizenegy éve vagyok vegán, csodálatos utazás volt. Nagyszerű lenne a világ tetején egy vegán zászlóval a kézben köszönetet mondani annak az ügynek, amelyik megváltoztatta az egész életemet. La V.: Van rólad egy kép a Facebookon, ami nemrég készült a nepáli Island Peak csúcsán. (6189m - Everest alaptábor) Egy táblát tartasz a kezedben a következő szöveggel: ,,Vegán. 60 milliárd állat lájkolja őket. Miért tartottad fontosnak, hogy magaddal vidd? Kuntal: A legtöbb ember (köztük sok hegymászó) úgy gondolja, hogy a hús és a tejtermékek elengedhetetlenek a sikeres hegymászáshoz. Én mindenek felett szeretném eloszlatni ezt a mítoszt, megmutatni a világnak és arra inspirálni, hogy a hegymászás egészséges, teljes értékű vegán ételekkel is kivitelezhető. Kuntal Joisher az Island Peaken La V.: Mindenkinek van egy Mount Everest az életében. Lehet ez egy sorsfordító döntés, vagy egy betegség, amit túlél és megváltoztatja az életét. A Földön élő sokmilliárdnyi emberből viszont csak néhány van, aki a valóban leghatalmasabb hegyről álmodik. Te mióta álmodsz a Mount Everestről és miért akarod meghódítani? Kuntal: Tinédzserként láttam a PBS Nova Everest című dokumentumfilmjét, és lenyűgözött a hegy. Akkor fogant meg a gondolat. Fogalmam sem volt, mi kell ahhoz, hogy felmásszak a világ tetejére. Csak ott akartam állni a világ tetején! Ilyen egyszerű az egész. Nem volt szándékomban szenvedélyesen hegyet vagy sziklát mászni. Akkoriban nem is igazán értettem mit jelent a szenvedély, és az sem tudtam, hogy a hegymászás szó létezik. Boldogan elvoltam a barátaimmal és a krikettel, csak ez érdekelt. De a félelmetes Khumbu gleccserről készített felvételek és a Lhoce csodálatos 914 méternyi jégfala benne maradt valahol a tudatalattimban. Egészen 2008-ig, amikor az engem mindenben támogató feleségemmel lehetőségem nyílt egy himalájai utazásra, ahol télen megmásztunk egy kisebb csúcsot, a Hatu Peaket. Ez volt a fordulópont. Attól a naptól kezdve többé nem néztem vissza. Ekkor újra felfedeztem, hogy a Mount Everest megmászása az álmom, és úgy döntöttem, hogy keményen edzeni kezdek, hogy megvalósíthassam. És most itt vagyok, készen állok, hogy megvalósítsam az álmomat. Ami a Mt. Everest meghódítására vonatkozó kérdésedet illeti - szeretnék rámutatni arra, hogy soha nem hódíthatunk meg egy hegyet. Inkább a hegy az, aki engedi, hogy megmásszuk, és a csúcsára álljunk. Szeretném felidézni Sir Edmund Hillary szavait: ,,Nem a hegyet hódítjuk meg, hanem magunkat. Sokszor elgondolkodtam ezen, de nincs megfelelő válasz a miértre. Nem lenne tisztességes kitalálnom egy választ, csak hogy mondjak valamit. Nem tudom szavakba önteni, miért. Talán Scott Jurek (híres vegán vasember) szavai válaszolhatnának a kérdésedre: ,,De minél tovább és tovább futottam, annál inkább rájöttem arra, hogy amit addig kergettem, az egy lelkiállapot, egy hely, ahol az addig monumentálisnak hitt aggodalmak feloldódnak, ahol a világegyetem és a jelen pillanat szépsége és időtlensége kerül éles fókuszba." A Mount Everest látképe a Pumori Alap tábor melletti kisebb csúcsról Fotó: Kuntal Joisher La V.: Magyarország legmagasabb pontja a Kékestető, a maga 1014 méterével. Nem csoda, ha a magyar hegymászók időről-időre próbálkoznak a legmagasabb csúcs meghódításával. Az ő beszámolóikból tudjuk, hogy milyen emberfeletti teljesítmény kell hozzá. Te hogyan készülsz? Van speciális fizikai és mentális tréninged? Kuntal: Minden évben sokat túrázom a környező hegyekben, néhány hegymászó expedícióval kombinálva, így készülök a 2014-es Mt. Everest kihívásra. Rájöttem, hogy a hegymászással lehet a legjobban felkészülni a hegymászásra. Ugyanakkor megértettem, hogy a Mount Everest megmászása egyike a legkeményebb fizikai kihívásoknak, ezért életem legjobb fizikai és mentális állapotát kell elérnem. Sok kardio-vasculáris (szív és érrendszer) edzést végzek, például futok vagy kerékpározok, amit erő és nyújtó edzésekkel kombinálok otthon. Ezek meglehetősen egyszerű gyakorlatok. Egy tipikus edzés állhat húzódzkodás, fekvőtámasz, guggolás, plank keverékéből, alapvetően egyszerű dolgokból, helyes technikával és testtartással. Nemrég kezdtem el használni a TRX Suspension Trainert az edzéseimhez, ami csodát tett az erőnlétemmel. Az a nagyszerű a TRX-ben, hogy segít fenntartani a jó testtartást. A törzsizmok nagyjából minden TRX-szel végzett gyakorlatban részt vesznek. Ismétlem, nagy híve vagyok a KISS koncepciónak (Keep It Simple Stupid), vagyis Egyszerűen, te hülye. Csináld helyesen a legalapvetőbb, legegyszerűbb gyakorlatokat. Ez az én mantrám. La V.: A mindenevők talán azt gondolják, hogy serpák százai szállítják a salátás kosarakat a csúcstámadó vegán hegymászó után. De térjünk vissza a realitáshoz. Van különleges táplálkozási terved erre a hatalmas kihívásra? Szedsz bármilyen táplálékkiegészítőt? Kuntal: Az étrendem nagyon egyszerű - teljes értékű növényi alapú élelmiszerek. Imádok gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket, magvakat enni, és ez a diéta csodát tett velem. Bármilyen nehéz gyakorlatot végzek, gyorsabban regenerálódom tőle. Másrészről viszont rájöttem, hogy amikor egészségtelen dolgokat eszem, mint például rántott ételek, fehér liszt, vagy fehér cukor, a regenerálódás sokkal lassabb. A szervezeted megmondja, mit kíván. Az én testem a teljes vegán ételeket szereti. Ugyanakkor ezt kombinálom különböző táplálékkiegészítőkkel: vegán D3 vitaminnal, vegán B12 vitaminnal és vegán Co-Q10-zel. Amikor a mindennapos edzésemet végzem, háromféle Vega kiegészítőt használok: az egyiket edzés előtti energetizálóként, a másik az edzés utáni regenerálódáshoz, a harmadik pedig egy adag vega proteinpor (Vega Pre-workout energizer, Vega Post-workout recovery, Vega Protein powder). La V.: A csúcstámadást jövőre tervezed. Nyilvánvalóan sokan támogatnak beleértve a családodat, a barátaidat és vegánokat, a világ minden tájáról. Lesz olyan weboldal, ahol követhetjük a küldetésed? Kuntal: A 2014-es Mount Everest mászással kapcsolatos információk felkerülnek majd az expedíció weboldalára, melyet a szponzorom hoz majd létre, ahogy a Facebook és a Twitter oldalakat is. Jelenleg még csak a Facebook oldal készült el. Tudatni fogom veletek, amint az expedíció honlapja is elkészül. Támogatóm, a CallFire Inc. egy FUEL nevű fantasztikus programot indított el. Remek lenne, ha meg tudnátok ezt osztani az olvasóitokkal. ,,Rettenthetetlen, egyedülálló, példaadó vezető. Ha a leírás illik rád, írj nekünk a fuel@callfire.com címre és mesélj a küldetésedről. Lehet, hogy segíthetünk neked. La V.: Mikorra tervezed az indulást? Kuntal: 2014. március 28. környékén indulok Mumbai-ból. Az azt követő 4-5 napot Katmanduban, Nepálban töltöm, hogy megszerezzem a szükséges felszerelést és elvégezzem a bevásárlást, elintézzem a dokumentációt, az engedélyeket, és gondoskodjam a logisztikai dolgokról. Miután ez megvan, a csapatunk elindul az alaptáborba. Nyolc nap alatt fogjuk elérni. Az azt követő egy hónapot mászással és akklimatizációval töltjük az alaptábor környékén, arra várva, hogy az időjárás lehetővé tegye a csúcsmászást. Amint ez lehetővé válik, körülbelül öt nap alatt érjük el a csúcsot. A visszaút 7-8 napot vesz igénybe, és utána hazarepülök Mumbaiba. Terveim szerint június első hetében érek haza. Ereszkedés a Mt Kun egyes táborából Fotó: Kuntal Joisher 10. La V.: Nem tudom, hogy szokás-e a világ tetején uzsonnázni, de ha megtehetnéd, mit vinnél magaddal az uzsonnás dobozban? Természetesen a salátás kosáron kívül. Kuntal: Hogy őszinte legyek, az evés lesz az utolsó gondolatom a Mount Everesten. Több hegymászótól is hallottam, hogy a harmadik táboron túl a legtöbb ember alig eszik valamit. Az oxigén ebben a magasságban olyan alacsony, hogy a szervezet elvonja az emésztőrendszertől. Ezen a ponton már minden másnál fontosabb a szív és az agy egészsége. Ahogy mondtam, egy Vega One szeletet kívánok magammal vinni a csúcsmászó napon. Ez rost, fehérje, szénhidrát és Omega 3 nagyszerű keveréke, és egy adag zöldség egyetlen szeletben. Természetes, egészséges és ízletes is. Ezen kívül még egy tábla kiváló vegán étcsokit is viszek. Van esetleg valami, amit ti vagy az olvasóitok ajánlanának, hogy magammal vigyek? 11. La V.: Ha sikerül, te leszel az első vegán, aki a világ tetején áll majd. Ez a nagy bravúr fel fogja kelteni a világ érdeklődését. Tudom, hogy fel szeretnéd hívni az emberek figyelmét valamire. Milyen ügy mellé állsz? Kuntal: Két ügyre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a demencia. Édesapám előrehaladott demenciában szenved. A családommal az elmúlt néhány évben hosszú érzelmi utat tettünk meg azért, hogy elfogadjuk apám állapotát. Első számú gondozóiként sokat tanulunk ebben az időszakban. Azért mászom, hogy felhívjam a figyelmet a demenciára, és megosszam azt, amit az elmúlt néhány évben tanultunk. Ezzel egy időben ott akarok állni a világ tetején, hogy apám büszke legyen rám. A másik ügy a veganizmus - ahogy már korábban említettem, szeretnék eloszlatni minden mítoszt, ami a vegán táplálkozással és életmóddal összefügg. Mi sem jobb erre, mint a világ tetején állva kikiáltani: ,,Mi, vegánok is meg tudjuk csinálni és stílusosan! 12. La V.: Nemcsak lelkes hegymászó vagy, de csodás képeket is készítesz utazásaid során. A legmeghatóbb számomra a ,,Pásztor és a borjú volt, mely 2013. január 13-án a nap képe volt a National Geographic magazinban. Mi a kép története? Kuntal: Úgy történt, hogy megálltunk a Nyugati-Ghatok hegyvonulatán, néhány kilométerre a Kaas fennsíktól. Sétálni indultam, hogy élvezzem a zöldellő növényzet és a csúcsok csodálatos látványát. Hirtelen belefutottam egy csapatnyi legelésző tehénbe és borjúba. A pásztor a közelükben heverészett. Készíteni akartam egy képet a legelésző tehenekről a Ghatokkal és a gáttal a háttérben, ezért óvatosan elindultam feléjük. Az egyik fiatal üsző nagyon ideges és óvatos lett. A jelenlétemet érezve egyre közelebb húzódott számára biztonságot jelentő pásztor atyjához. Ami ezután történt, teljesen megdöbbentett. A borjú megpróbálta felkelteni a pásztor figyelmét. A pásztor egy pillanatra felébredt, rám nézett, majd újra elszunnyadt, de nyitott tenyerét kinyújtotta a borjú felé, mintha azt intette volna neki: ,,Itt vagyok, ne aggódj. Erre válaszul a borjú gyengéden, tiszta, hamisítatlan szeretettel megnyalta a kezét. A jelenet megdöbbentett és valósággal megbabonázott. Szerencsére, képes voltam megörökíteni a pillanatot, és ma is, ha erre a képre nézek, elámulok. Az egyetlen dolog, ami eszembe jut róla az, hogy ,,a szeretet nem ismer színt, hitet, rasszt, nemet vagy fajokat... A szeretet nem ismer színt, hitet, rasszt vagy fajokat Fotó: Kuntal Joisher La V.: Biztos vagyok abban, hogy a La Veganista blog olvasói, szívesen hallanának a mászást követően a tapasztalataidról. Lehetséges volna ez? Kuntal: Abszolút. Szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat a mászást követően. La V.: Nagyon köszönöm az interjút! Sikeres mászást kívánok! Vegan Power! Kuntal: Köszönöm! Örömmel válaszoltam a kérdéseidre, és remélem, egészséges és erőszakmentes életre biztatom az olvasókat, valamint arra, hogy tegyék azt, amit igazán szeretnek, éljenek a szenvedélyüknek.

Vegán földimogyoróvajas muffin datolyasziruppal

2013. november 29. Zizi kalandjai 

Vegán földimogyoróvajas muffin datolyasziruppal Gyönyörű babarózsaszín tortatál: BeCake Ezer éve nem sütöttem! Tényleg! Ádival a fedélzeten nem elég négy lapáttal evezni, néha jól jönne egy ötödik vagy akár hatodik evező is! Igyekszem azért naponta egyszer meleg ételt varázsolni az asztalra, vagy ebédre vagy vacsorára. Hogy ezt még extrázzam egy kis desszerttel is, az már nem igazán megy. Na, de most, amikor közelednek az ünnepek… elhatároztam, hogy az idén is igyekszem saját készítésű ajándékokkal meglepni a szeretteimet, és ha az időm is engedi néhány receptet majd veletek is megosztok. Ez a muffin is későn este készült, amikor Ádi már elaludt. A száraz és nedves hozzávalókat sikerült kora este összekevernem, aztán a sütés késő estére maradt. A fotózás meg másnap délelőttre. Igen, így készül egy blogbejegyzés egy közel 7 hónapos kisbabával… akinek éppen énekeltem, amikor ezeket a muffinokat fotóztam. Aztán meg a türelmét kértem, amíg mindent gyorsan visszapakoltam a helyére és újra vele foglalkozhattam. A muffin tésztájába került egy kevés a házi földimogyoróvajból, ment bele zabpehely, chia mag és almaecet, valamint banán (az utóbbi hárommal helyettesítettem a tojást). Édesítésre pedig datolyaszirupot használtam. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kálciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kálcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kálciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. A datolya nagymennyiségű ásványtartalmának köszönhetően vértisztító hatású, de egyes vizsgálatok szerint jótékony hatása van a légzőszervekre is. Magas cukortartalma miatt túlzott fogyasztása a cukorbetegek számára nem javasolt. Idehaza főleg aszalt formában érhető el, de egyre több helyen bukkan fel a szirup változata is (még több infó a datolyáról itt). Egyszer már használtam datolyaszirupot ennél a vegán narancsos csokoládétortánál. Ha nem sikerül beszereznünk, talán házilag is elkészíthetjük. Vízbe áztatnám a kimagozott datolyákat néhány órára, majd leönteném róla a vizet és tiszta vízzel krémesre, folyékonyra pürésíteném robotgépben (szerintem hűtőben néhány napig biztosan eláll az ilyen frissen készített szirup… mellesleg palacsintára locsolva is kiváló!). A muffinok édesítésére azonban használhatunk mézet, agavé- rizs- vagy juharszirupot is. A muffinokat a datolyaszirup színezte ilyen szép bordós barnára, egyébként világosbarna színűek lettek volna és jobban látszódnának az itt-ott felbukkanó csokoládédarabkák. Gyorsan elkészülnek, mint a muffinok többsége és jól jönnek reggelire, tízóraira, uzsonnára egy kis meleg teával vagy forró csokival. Vegán földimogyoróvajas muffin datolyasziruppal (Recept inspiráció: Healthy Happy Life) Hozzávalók 12 db-hoz: - 1 és 1/­­4 csésze tönköly fehérliszt - 1/­­3 csésze zabpehely - 1 evőkanál sütőpor - 1/­­2 teáskanál só - 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz (őrölt lenmag is használható chia mag helyett) - 1/­­2 csésze mandulatej (szója-, rizs- vagy zabtej is használható) - 1/­­2 csésze datolyaszirup - 1 db érett banán, villával pépesre törve - 1 teáskanál almaecet - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 3 evőkanál kókuszolaj, fellangyosítva - 5 evőkanál földimogyoróvaj, fellangyosítva - 1/­­2 csésze (kb. 60 g) étcsokoládé, felkockázva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 5 percig. A kókuszolajat a földimogyoróvajjal langyosítsuk fel egy kis lábasban. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: liszt, zabpehely, sütőpor, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedveseket: mandulatej, datolyaszirup, almaecet, vanília, banán és a fellangyosított kókuszolaj a mogyoróvajjal. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük el. Adjuk hozzá a felkockázott csokoládét, keverjük össze és kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 20-25 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.

Azték-japán kísérlet - zöld teás étcsoki trüffel

2013. november 11. La Veganista 

Azték-japán kísérlet - zöld teás étcsoki trüffelElőrebocsátom, ez nem fogyókúrás recept! Csak az vágjon bele a trüffel gyártásba, aki képes ellenállni a tenyerében gömbölyödő csokigolyóknak. Különlegessége abban rejlik, hogy nem csupán egy dologra tanít meg, hanem mindjárt kettőre. Az első lépésben a natúr vegán étcsoki elkészítését tanuljuk meg, ami akár rögtön táblás csokoládé formába is önthető. A második fázisban növényi tejszínes ganache készül, ami az étcsokihoz keverve, selymesen krémes trüffelt eredményez. Mindezt megkoronázva, a szuper zöld matcha porral is bevonjuk. Ez nemcsak különleges színt eredményez, hanem a legendásan magas antioxidáns tartalma miatt még jót is tesz nekünk. Hozzávalók (kb. 15-16 db lesz belőle) : -  2/­­3 csésze jó minőségű kakaópor 1/­­3 csésze olvasztott kókuszzsír 100-150 ml rizs, vagy szója habtejszín (hűtőből vedd ki, és felbontás után öntsd le róla a folyadékot, ami a megdermedt tejszínen úszik) 1-2 evőkanál őrölt cukor, (vagy stevia, agavé esetleg juharszirup). Ízlés szerint adagold lehet hozzáadni többet de számolni kell azzal, hogy a növényi tejszín is édes. (Mézet ne használj hozzá, mert nem vegán!) 1/­­2 teáskanál matcha por (ez helyettesíthető pörköletlen, füstöletlen jó minőségű porrá őrölt zöld teával) -  + némi matcha por a trüffelek bevonásához Így készítsd el: Olvaszd meg a kókuszzsírt egy kisebb edényben, de ne legyen forró, épp csak folyós. Keverd el benne a kakaót, édesítsd ízlés szerint porcukorral (vagy steviával, agavé esetleg juharsziruppal). [Ha nem akarsz trüffelt csinálni, akkor ezt a csokimasszát szilikon formába töltve táblás étcsoki vagy csoki érmék készülhetnek belőle. ] Ha megpróbálkozol a trüffellel, akkor egy másik edényben készítsd el a zöld tea ganache-t. A növényi habtejszínt a lehető legkisebb lángon éppen csak olvaszd fel, és keverd el benne a 1/­­2 teáskanálnyi matcha port. Ezután add hozzá és keverd el benne az étcsokit. A kellemesen krémes, de nem folyós állagú anyagot hagyd kihűlni majd tedd hűtőbe, hogy megdermedjen a formázáshoz. A hűtőből kivéve, próbálj egyenlő méretű golyókat formálni a trüffel krémből, és megforgatni egy matchaporral megszórt kis tálkában. (A megdermedt trüffel a kéz melegétől formálhatóvá válik, de nem fog megolvadni.) A csokigolyókat jól záródó műanyag vagy üvegdobozban tárolhatod a hűtőben.

Összefüggések - a kortárs művészet reflexiói az ételről

2013. október 3. La Veganista 

Összefüggések - a kortárs művészet reflexiói az ételrőlNovember 24-ig látogatható, az 55. alkalommal megrendezett Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé. A seregszemle történetének legfiatalabb kurátora, Massimiliano Gioni megkísérelte létrehozni "Il Palazzo Enciclopedico" (Az Enciklopédikus Palota) néven az emberi léptékre kicsinyített tudásarchívumot. A blog témáját tekintve három érdekes alkotás is megjelent, mely az emberi élet és az étel kölcsönhatását vizsgálja, izgalmas vizuális és gondolati perspektívába helyezve. Az Arsenale-ban elhelyezett Latin-Amerika pavilonban Sonia Falcone, bolíviai származású művész  ,,Campo de Color (Színmező) kiállítása már messziről vonzza a látogatókat. Nem csak a földön elhelyezett agyagedényeket megtöltő színes, organikus anyagok, hanem a levegőben pulzáló illatörvény is felkelti a figyelmet. Csokoládé, bors, szegfűszeg, kömény, ánizs, kávé, curry, fahéj, paprika, mustár, kurkuma, kakukkfű, cayenne, szerecsendió és más fűszerek illata uralja a hatalmas teret. A történelem során többek közt az új ízek felkutatása motiválta a tengeri expedíciókat, a kereskedelmi útvonalak kialakulását, az egymástól térben távol lévő kultúrák ütközését, keveredését. Erre utalva, a minimalista kompozícióban elhelyezett fűszerek különös térképként funkcionálnak. Velence középkori kikötőjét Ázsiával összekötő fűszerutakat az édes illatok szimbolizálják. A csípős, erős illatok pedig az Új Világ ízpalettáját rajzolják rá. Falcone porrá őrölt domborműve kvázi vizuális lakoma, érzéki élvezet. S mint ilyen, a fűszertérkép egyfajta színes mandala is, mely az élet, és a test mulandóságának metaforája. A ,,Campo de Color mellett, az IlLA-ban (Latin-Amerika pavilon) látható a  ,,Vitalis - (Chloros phylon-Sanguis) (Élő - Klorofill - Vér) című installáció, melyet a costa ricai Lucía Madriz készített. Szintén organikus anyagokat, babot, rizst, szárított borsót használva, melyek a közép-amerikai és a karibi gasztronómia alapanyagai. Hatalmas, ovális installációja, egy tiszta, természetes ültetvényt szimbolizál. Kizárja az ellenálló, magas terméshozamú génmódosított magvakat, melyek világszerte, így Latin-Amerika termőföldjein is egyre jobban elszaporodnak. Felvázolja, egymásra helyezi a klorofill és a hemoglobin molekulát, felfedve azok szerkezeti hasonlóságát. Míg a hemoglobin oxigént szállít a vérben, addig a klorofill lehetővé teszi a növények számára, hogy a nap fényét elnyelve, azt energiává alakítsák. Madriz feltárja az élet titkát, a benne rejlő összefüggésekkel ember és természet között. Rámutat arra, hogy fogyasztás ideológiája valamint a manipulált étel látens veszélyt jelent az egészségünkre, és a környezetre. Az installáción keresztül a művész azt a felmérhetetlen tudást jeleníti meg, ami természetes módon köti össze bolygónk életformáit, a fajok legkisebb egységein keresztül. A harmadik installáció a ,,Lebensmittel (Élelmiszer) címet viseli. Alkotója, Michael Schmidt dokumentarista fotós 2006-tól 2010-ig bejárta Európát hogy végigfényképezze az étel termelését, feldolgozását, csomagolását, és prezentálását. 177 fotót készített a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mindennapjairól, amelyek nem csak fontos gazdasági területek, hanem a lakosság politikai és társadalmi önértelmezésének tükröződései is. Schmidt a mai társadalom egyik legfontosabb problémájára koncentrál: arra, hogy az emberek, állatok és a természet mennyiben függnek a nagyipar diktatúrájától, mennyire zsákmányolja ki a munkájukat és a forrásaikat az intenzív mezőgazdaság. Ismerjük a tömegtermelés problémáit, de rezignáltak maradunk, és gyengének érezzük magunkat, hogy tegyünk ellene. Schmidt nem vádol, csak felfed, miközben megőrzi az egész termelési és marketing folyamat anonimitását, mivel a képeken nincs utalás az országra, helyre vagy cégre, ahol készültek. Ettől a következtetéseink még messzemenőbbek. A fotóművész nem foglalkozik a helyi vonatkozásokkal, s az eredmény a képekből áradó mindenütt jelenvalóság és közelség nyomasztó érzése. Mezőgazdasági munkások, az állatszaporítás, haltenyészetek, kenyérgyárak, csomagolt felvágottak és tájak, melyeket felfal az élelmiszeripar. Schmidt egy olyan köztes birodalomba vezet bennünket, amelyet fájdalmasan realisztikus tekintettel bírál. Sorozatából könyv is készült, melyet videó segítségével is ,,átlapozhattok. Az Arsenale komor csarnokából kilépve, az egykori hajógyárban Ragnar Kjartansson kinetikus szoborinstallációja tekinthető meg délutánonként. Ez talán a biennálé legmegragadóbb eseménye, érdemes a linkre kattintva megtekinteni a videót. Az Izlandon épített, görög és velencei dizájnelemekkel díszített bárkáról Kjartan Sveinsson (Sigur Rós) műve csendül fel. A kristálytiszta vízen lebegő, lenyűgöző alkotás a velencei birodalom aranykorát idézi. Az emberi történelem krónikásai több aranykorról is beszámoltak, amikor egy-egy társadalom erejének, hatalmának, műveltségének csúcsán állt.  Hogy lesz-e újabb aranykora az emberiségnek, nem tudhatjuk, de azt igen, hogy a vegán életmód sokkal közelebb vihet hozzá.

Banánkenyér

2013. szeptember 13. Vegavarázs 

Hozzávalók: 2 nagyobb banán 6 ek joghurt 1 dl olaj 20 dkg liszt 15 dkg nyírfacukor egy csipet só 2 kk instant kávé 5 dkg étcsokoládé 1 kk sütőpor 1 kk szódabikarbóna A lisztben elkeverjük a sót és a sütőport. Belereszeljük a csokit, hozzáadjuk a cukrot, a joghurtot, az összenyomott banánt, a... tovább>>

Sacher - torta tej és tojásmentes, vegán verzióban

2013. augusztus 11. Vegagyerek 

Sacher - torta tej és tojásmentes, vegán verzióban Gyorsan előrebocsátom, hogy igen, ez a képen látható Sacher nem lett befejezve (nem lett belekenve a lekvár, és hiányzik a csokimáz a tetejéről:-), de a tortaalap annyira finom, hogy muszáj gyorsan feltennem magamnak is, nehogy elkallódjon!:) Az alaprecept Attila Hildmann német vegán séftől származik, azt én egy kicsit módosítottam. A hozzávalókat illetően bevallom, az utóbbi időben cukrot (nádcukrot is) nagyon keveset használok, mivel leginkább agave sziruppal édesítek. Az olyan recepteknél viszont, ahol nagyobb mennyiségű édesítésre van szükség (pl. torták, sütemények, vendégségbe készült nagyobb mennyiségű desszertek stb.), leginkább anyagi okok miatt, még visszatérek időnként a cukorhoz. A cukor mennyiségét illetően először nagyon soknak tűnt, de aztán a viszonylag sok kakaó miatt abszolút elbírta, és nem lett egy túl édes torta! Aki nem használ kakaót, készítheti nyugodtan karobbal is, akkor érdemes a cukor hozzáadása közben kóstolgatni, mert a karob édesebb, mint a kakaó, és lehet, hogy akkor kevesebb cukor is elegendő! A receptet most megadom végig!:) Ja, és annyira jó szerintem, hogy alig lehet megkülönböztetni a tojásos verziótól, illetve nekem annál sokkal finomabb!:)) Amúgy nagyon ütős, a benne lévő zsiradék miatt, így (p.s.: a lekvárt is én csináltaaam:)) 25 üveggel idén...:-) Vegán, tej- és tojásmentes Sacher-torta  Elkészítési idő: kb. 25 perc előkészítés + 35-40 perc sütés Hozzávalók (egy 24-26 cm-es tortaformához): A torta-alaphoz: 150 g teljes kiőrlésű liszt 150 g (bio) finom liszt  60 g kakaó/­­ vagy karob (ha karob, abból lehet kicsit kevesebb is) 200 g kókuszolaj /­­ kókuszzsír (már a DM-ben is kapható!) 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor (pl. DM)  egy csipet só 260 ml víz A csokimázhoz: 100 g kókuszolaj/­­ kókuszzsír 100 g étcsokoládé Kb. 8 ek. sárgabaracklekvár Melegítsük elő a sütőt 180 fokra! Keverjük simára a tortaalap összes hozzávalóját egy elektromos konyhai robotgéppel. Egy kapcsos tortaforma aljára helyezzünk egy méretre vágott sütőpapírt, a tortaforma oldalát pedig kenjük ki egy kis kókuszzsírral.  Öntsük bele a masszát és süssük kb. 35-40 percig (sokkal tovább nem érdemes, mert akkor nagyon kiszárad a tészta!). Miután kihűlt, vágjuk félbe és kenjük meg a baracklekvárral. A csokimázhoz vízgőz fölött olvasszuk fel a csoki, adjuk hozzá a kókuszzsírt, olvasszuk össze, majd kb. 5 percig hagyjuk hűlni és utána öntsük a torta tetejére. Tálalás előtt tegyük néhány órára a hűtőbe.

Meggyes - Márvány Muffin

2013. május 26. Fittanyuka Blog 

Meggyes - Márvány Muffin Újabb szülinap, Viktória már hat éves:)! Mivel májusi gyerek ezért szinte mindig a szülinapi zsúron a nagy kedvence az Eper a főszereplő!  Eper torta, eper fagyi volt most is repertoárban. Emellett még sütöttem meggyes, márványos muffint, amit majszolgattak és útravalónak is tettem a kis vendégeknek a torta mellett. Gyorsan elkészíthető és tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes. Az alábbi kollázs képeken próbáltam szemléltetni a lépéseket. Először egy alap tésztát készítünk: Hozzávalók: 12 db muffin 250 g világos tönköly liszt 6 evőkanál kókusz olaj 100 g nyírfacukor 1 citrom reszelt héja 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi bourbon vanília friss, vagy fagyasztott, magozott meggy 3-4 evőkanál bio kakaó por 400 ml víz vagy növényi tej 100 g étcsokoládé  és egy evőkanálnyi bio margarin a bevonáshoz. Először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, vaníliát, citrom héját összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusz olajat, vizet, vagy növényi tejet és robot gép segítségével alaposan összedolgozzuk. A tésztát ketté választjuk és az egyik feléhez, állandó keverés mellett hozzáadjuk a kakaó port. Muffin sütő üregeit kibéleljük muffin sütőpapírral és rétegezve kanalazzuk a tésztát: egy kanál kakaós tészta, közepébe egy meggy szem, rá egy kanál sima tészta, végén egy fogpiszkáló vagy tű segítségével összekavarjuk, márványosítjuk és előmelegített, légkeveréses sütőben 180 C fokon,  25 percig sütjük. Mielőtt kivesszük a sütőből végezzünk szúrópróbát! Miután kihűltek a muffinok, víz gőz felett a magas kakaótartalmú étcsokoládét, a bio margarinnal együtt megolvasztjuk, állandó keverés mellett és a muffinokra csorgatjuk. tetszőlegesen díszítjük. Lépések képekben: Fittanyuka

Zöld tea fagylalt

2013. május 5. La Veganista 

Zöld tea fagylaltAmikor belekanalazol a nyári hőségben a jégkrémedbe, talán fogalmad sincs arról, hogy milyen mesterséges állományjavítók, színezékek, zselésítők, állati eredetű összetevők vannak benne. A minap csak kíváncsiságból megnéztem egy méregdrága jégkrém dobozát, és ott figyelt rajta az egyik kedvencem, a kármin . Tudod,  amitől szép piros színe lesz a rúzsodnak meg az eperfagyinak is.  Na azt például milliárdnyi nőstény bíbortetű megölésével állítják  elő. Igen, tetveket eszel. Jól átvertek és még fizetsz is érte.  Ugye, hogy nem ez a gasztronómia csúcsa?  Ez a fagyi viszont a kissé fanyar, mégis éterikusan könnyed, természetes ízével, a zöld tea és az avokádó valamennyi jó tulajdonságát megőrizve frissít fel. Hozzávalók: - 500ml szójatej (ízesítetlen)/­­ vagy ugyanennyi ízesítetlen kókusztej - 2 evőkanál szálas zöld tea porrá őrölve - 1 db érett avokádó (felszeletelve) - 4-5 evőkanál cukor /­­alternatíva stevia, agave szirup, juharszirup ízlés szerint) Így készítsd el: A fagylalt összeállítása nem vesz igénybe 15 percnél hosszabb időt. Mindössze annyit kell tenned, hogy a fentebb felsorolt hozzávalókat beleöntöd a mixerbe és alaposan összeturmixolod. A fagylalt textúrája az avokádótól krémes lesz, semleges íze nem nyomja el a zöld tea aromáit. A krémet fagyi gépbe töltheted, ha van a konyhádban ilyen, az szépen elvégzi a további teendőket. Ha nincs, akkor öntsd egy jól záró üvegtálba a matériát majd tedd a fagyasztóba. Két óra múlva vedd ki, és keverd át egy kanállal. Tedd vissza fagyni, majd újabb két óra múlva ismét keverd át. A keveréstől lesz finom, krémes textúrája. Ezután hagyd, hogy megfagyjon. Tálalás előtt érdemes tíz percig szobahőmérsékleten hagyni, hogy fellazuljon és könnyebben ki lehessen kanalazni. Vizuális étvágygerjesztésképpen lehet szórni néhány szál teafűvel, mentalevéllel, vagy egy kicsi olvasztott vegán étcsokoládéval.

Meggyes - Csokis Kocka

2013. február 3. Fittanyuka Blog 

Meggyes - Csokis Kocka Hétvége: Anya milyen finomságokat fogsz nekem csinálni?? Amikor ezt a kérdést kapom akkor általában összeütök egy kevert sütit. Még egy fontos szempont lett megadva, hogy legyen benne csoki is és valami gyümölcs:). A meggy jó választásnak bizonyult, mert illik a csokihoz. Akkor lássuk ezt a gyors receptet, amely melegen is és másnap reggel a tea vagy kávé mellé is nagyon finom: Hozzávalók: 250 g világos tönköly liszt 80 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi szódabikarbóna 1/­­2 citrom leve 1/­­2 citrom reszelt héja késhegynyi őrölt  bourbon vanília 100 g olvasztott bio margarin 250 ml víz vagy növényi tej 200 g magozott megy: lehet friss, fagyasztott vagy befőtt ( cukormentes). 100 g étcsokoládé reszelve, vagy forgács Összekeverjük a száraz hozzávalókat ( liszt, sütőpor, szódabikarbóna, vanília, citromhéj ), majd hozzáadva a nedves hozzávalókat ( víz vagy tej, olvasztott margarin, citromlé) robot gép segítségével összedolgozzuk. Egy kb. 30x23 cm-es szögletes tepsibe öntjük a masszát, tetejére szórjuk a meggy szemeket és a csokoládé forgácsokat. Előmelegített sütőben 10 percig 200 C fokon, majd további 20-25 percig 180 C fokon készre sütjük. Amikor kihűl porrá darált nyírfacukorral meghintjük .Fittanyuka

Fekete erdő poharas krém

2013. január 16. Gitta nyersétel blogja 

Fekete erdő poharas krémHiányoznak már a nyári ízek, főleg a piros gyümölcsök. Ilyenkor januárban előkerülnek a fagyasztóból a málna, ribizli, eper, áfonya... turmixba vagy poharas krémbe kerülnek.  3 rétegből áll ez a finomság, egy piros erdei gyümölcsös, egy csokoládés és egy vaníliás réteg váltja egymást a pohárban. Vékonyan tegyük a rétegeket, hogy gyorsan jöjjenek egymás után, ne szokja meg egyik ízét sem a nyelvünk. A következő mennyiségből 3 nagyobb adag készült Hozzávalók: Csokis réteg: 2 avokádó, 1 banán 2 evőkanál kakaópor 1 evőkanál méz (vagy más édesítő) A hozzávalókat turmixgépben kevés vízzel simára turmixoljuk. Gyümölcsös réteg: Összesen 40 dkg vegyes piros gyümölcs: aszalt meggy beáztatva, fagyasztott málna, ribizli, fekete szeder vegyesen Az aszalt gyümölcsöket beáztatjuk, kevés áztató vízzel összeturmixoljuk nem túl sima krémmé. A friss vagy fagyasztott gyümölcsöket hozzáadjuk, villával lazán összenyomkodjuk. Nem adunk hozzá semmilyen más édesítőt vagy ízesítőt, a gyümölcsök adják a saját ízüket. Vaníliás réteg:  20 dkg kesudió 1/­­2 citrom leve 1 evőkanál méz (vagy más édesítő) vanília por (vagy a vanília rúd kikapart belseje)* víz * a vanília nagyon fontos összetevő, ezt nem szabad kihagyni. Ettől lesz vaníliás ez a kesuréteg. Enélkül egy sima édes-savanyú krém lenne A vaníliás réteghez a hozzávalókat turmixgépben simára turmixoljuk. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy egy tejszínhab sűrűségű masszát kapjunk. A poharakba először a csokis réteg kerül, majd erre a gyümölcsös réteg, végül a fehér vaníliás krém. Ezt addig ismételjük, amíg meg nem telik a poharunk. A tetejét díszíthetjük gyümölccsel, menta levéllel, kakaóporral.

2012 kedvencei

2012. december 31. Zizi kalandjai 

2012 kedvencei Összegyűjtöttem a 2012-es év hónapjainak kedvenceit. Ez nem jelenti azt, hogy statisztikailag ezek voltak a legnépszerűbb receptek, inkább azt, hogy számomra melyek voltak a legkedvesebbek vagy legfinomabbak. Az már világos, hogy ebben az évben az édességek taroltak és sokkal több édes recept került ki a blogomra. Noha sok sós ételt is főztem/­­sütöttem a konyhámban, valahogy az édesekről több fotó készült és nagyobb kedvvel kerültek ki a blogra. Talán nagyobb is a kihívás bennük, amikor egy édességet kell vegánosítani... ami nem könnyű. Voltak kudarcok is, amikor a vegánosítás nem sikerült túl jól és dolgoznom kell még a recepten, hogy tökéletes legyen. A sok recept mellett hálás vagyok nektek, kedves olvasók, kezdők vagy profik a konyhában, a gasztronómia/­­egészséges táplálkozás/­­vegetáriánus/­­vegán konyha iránt érdeklődök, ugyanis nélkületek ez a blog nem lenne az, ami... egy kis vegetáriánus paradicsom, receptgyűjtemény, ahova érdemes mindig visszajárni újdonságokért. Kívánom nektek a legjobbakat az új évre, teljen egészségben, bőségben, finom ételekben, új ízekben és felfedezésekben! Találkozunk 2013-ban! És akkor lássuk a kedvenceket 2012-ben... Január Egyértelmű kedvenc a kakaós csokis diós keksz, viszont nagyon szeretem a shakshukát is (paradicsomszószban sült tojás), amely kiváló gyors ebéd vagy vacsora lehet bármikor. Február Február kihívással telt, méghozzá teljes cukor- és édességmentes hónapot tartottunk I.-vel (az egyetlen hónap, amikor nincs édes recept a blogon!). Ebben a hónapban a legkedvesebb receptem az azóta is gyakran előforduló tavaszi tekercs volt, amely baráti összejövetelek kedvenc fogása lehet, amikor a vendégekkel közösen készítjük el a fogyasztandó tekercseket. Jó móka, tényleg! Nagyon szeretem még az udon tésztát pirított leveleskellel és tofuval. A tésztához készült citromos tahini szószt azóta több ételhez felhasználtam. Március Ebben a hónapban egyértelmű tuti befutó a nyers csokoládétorta, amely azóta is az egyik legnépszerűbb recept a blogon! Április Ebben a hónapban közöltem az első receptet - leveleskel és gomba lasagne - a Veg Every Day c. szakácskönyvből, amely töretlenül az egyik kedvenc szakácskönyvem, ugyanis vegetáriánus volta miatt minden receptet elkészíthetek belőle. A River Cottage sorozat évek óta a kedvencem és ez a szakácskönyv csak megerősítette a vidéki élet iránti vágyamat. Május Egyértelműen az eperbőr elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást, egyben egy nagyszerű újdonságot is, amely kedvencemmé vált - a visszajelzések alapján másoknak is. Június Ebben a hónapban megint egy édességet kell kiemelnem, a vegán csokoládé jégkrémet. Nyáron kedvenc időtöltésemmé vált a jégkrémek készítése a nagy melegben. Kísérleteztem sok ízzel, néhány fel is került a blogra. Másik kedvenc felfedezésem pedig a nyers cukkini spagetti volt, itt újra megjelent a márciusban emlegetett citromos tahini szósz. Július Imádom a vega fasírtokat, legyenek azok egyben vagy külön kis darabokban sütve. Júliusban a quinoa fasírt vitte a prímet, azóta is sokszor készítettem, nemcsak vendégeknek, hanem kirándulásokra is. Augusztus A nyárvégi receptek közül a tejespitét emelném ki, ezzel is emlékezve drága nagyikámra, aki azóta már nincsen közöttünk. Sok-sok receptet tanultam tőle, ahogyan a másik nagymamámtól is és rengeteg emlék köt mindkettőjük konyhájához, amelyeket soha nem fogok elfelejteni. Tőlük származó receptek még biztos fognak felkerülni a blogra. Szeptember Nagy kedvenc volt az áfonyás kukorica muffin, de új ízvilágot jelentett számomra a cékla tart tatin is petrezselymes vinaigrette-tel. Október Imádok palacsintát sütni, persze olyan reggeleken, amikor ráérünk és nyugodtan van erre idő. Nagy kedvencünk lett a vegán fűszeres répa palacsinta, szerintem ti se hagyjátok ki! November Őszi-téli hűvös reggeleken kiváló melegítő reggeli a sütőtökös zabkása pirított dióval. Ez az egyik kedvencem novemberben. December Ez a hónap az utóbbi időszak legtermékenyebbje volt a 11 recepttel, amit megosztottam. Nehéz közülük választani, inkább rátok hagyom a döntést. Nektek melyik volt a kedvenc receptetek ebben a hónapban?

Karácsonyi menü 2012

2012. december 24. Fittanyuka Blog 

Karácsonyi menü 2012 Ígértem nektek az idei karácsonyi - ünnepi menü felhozatalt nálunk. A cél időhiány miatt a praktikusság és a gyorsan elkészíthetőség volt, természetesen az általam fontosnak tartott szempontok szerint. Idén kevesebb időm jutott új karácsonyi receptek megkomponálására ( azért van egy-kettő a tarsolyomban:), ezért korábbi receptjeimből válogatva alakítottam ki a menüt. Lesz mártogatható, kenhető krém: Mentás - chilis zöldborsó krém, amit akár akkor is elővehetek ha vendégek érkeznek és  pirítóssal, vagy a paprikás stanglival, zöldségekkel, tortilla lapokkal ideális vendégváró. De ideális lesz akkor is ha estére megéhezik a család. A saláta elmaradhatatlan: a fenyőmagos zeller saláta, dióval gazdagítva igazi téli saláta, vitaminban és enzimekben gazdag csírákkal, hogy ne feledkezzünk meg a klorofillről és a lúgosító zöldségekről sem! A falafel fasírt szintén hidegen, melegen egyaránt finom, ugyancsak ideális ha vendégek érkeznek. A polentával töltött sült gombát és a grillezett szejtáncsíkokat almás - zeller pürével, spenóttal főételnek szántam ebédre karácsony első és másodnapján, a vegán töltött káposztát erdélyiesen pedig szentestére. Idén elmarad  a leves.  A krokett pedig bármelyik főétel kísérője lehet, vagy önmagában is fogyaszthatjuk salátával. A kakukk tojás a tavaszi tekercs amely zöldségekkel van megtöltve, arra az esetre szánom ha végképp nem elégszik meg a család az előbbi felsorolással. A desszertek pedig a következőek lesznek: lesznek sült és lesznek nyers desszertek is. Elmaradhatatlan nálunk a diós és mákos bejgli vagy bejgli torta ( tej,-tojás,-cukor,-élesztő nélkül), továbbá tavaly hagyományt teremtett egy másik nyers, bonbon édesség a zserbó golyó. Nemrég megosztott posztban pedig a házi és szintén nyers, narancsos marcipán - szaloncukorból is teszek ki majd egy bonbonos tányérra, csomagolás nélkül. Hamarosan elindítom a Süti - Nem süti  menü címkét amelyben ezzel a Szedres - csokoládé  nyers tortával fogok indítani, amely nagy sikert aratott a napokban nálunk. A két ünnep között biztosan elkészítem újra és megosztom veletek a receptet:)! A mozart kuglóf kandírozott narancshéjjal ( cukormentes), pedig a webcukrászdám egyik legkedveltebb  süteménye karácsonykor. Egy ilyen koszorút megmentettem magunknak is az ünnepekre. Lehet azt gondoljátok, hogy kicsit sok és talán kaotikus a felhozatal, de ezek szinte mind olyan ételek, amelyeket ha előre elkészítünk arra a pár napra biztosan elállnak és mi pihenhetünk, lazíthatunk.  Én most kevesebb időt próbálok a konyhában tölteni és inkább a családdal, barátokkal szeretnék feltöltődni, ezért van kissé büfé jellege az idei menünek. Kíváncsi lennék a ti karácsonyi menütökre is, ha van egy kis időtök osszátok meg velünk, mert mindig tanul az ember:) Addig is stresszmentes készülődést kívánok! Fittanyuka

téli fagyi remake ala orange

2012. december 19. VegaLife 

téli fagyi remake ala orangeHolnap a férjem munkahelyén karácsonyi "party" lesz. Mindenkinek ki lett adva, hogy süteményt hozzon. Egy rövid időre elhúztam ezen a szám, s először azt gondoltam, úgysem lesz időm sütni, majd veszünk valamit. Aztán kiderült, hogy mégis lesz időm sütit készíteni. S az agytekervényeim be is indultak. "Á, készítek valami egyszerű dolgot leveles tésztából". "Zabpehelyből fogok golyókat gyártani". "Egy rétes is gyorsan elkészül". Szóval valami gyorsat terveztem. Csakhogy megláttam a hosszú ideje ott árválkodó ostyalapokat a polcon. Most már jó lenne eltüntetni őket. S amikor mellettük döntöttem, azt gondoltam, ó, ez tényleg gyors lesz. Hát nem. Nem gyors, de ennél bonyolultabb és hosszabb ideig tartó, macerás sütik is léteznek. S persze le kell szögeznem, hogy mindenevő társaságnak lesz, így gondoltam, felhagyok a "reform"sütemény készítésével. Azért csak nem erőltethetem rájuk egészségmániás termékeimet. Végül is még csak nem is családtagok, és egy karácsonyi partin szerintem egészségtelenebb dolgok is vannak, mint kakaó és csokoládé. Szóval általunk már egyre inkább mellőzött utóbbi két termék által is állítottam elő ezeket a gyönyörűségeket. Remélem ízleni fog nekik. UI: remake =  Egy korábban készített (általában sikeres) film, televíziós filmsorozat, illetve egyéb termék (videojáték, képregény, esetleg regény) felújított változata (Idegen Szavak Gyűjteménye) Remake jelen esetben a téli fagyit jelenti. Bizonyára sokan emlékeznek arra a tölcséres - kakaós krémmel töltött, csokiba mártott nyalánkságra. Néhol még látni "retro"-édességként a boltok polcain. Igazából nem voltam nagyon oda érte sosem, de a lehetőség, hogy valami csinosat, dekoratívat alkotok, azonnal felvillanyozott... A recept: Hozzávalók: - 1 csomag ostyalap (6 lap volt az enyémben) 30 dkg zabpehely 2 maroknyi mogyoró (kb. 10-15 dkg) 1 maroknyi aszalt gyümölcs 2 narancs reszelt héja gabonakávé kakaópor cukor"féleség" (gyümölcscukor, nyírfacukor, stevia, stb., de sima vagy barna cukor is jó) víz konyharuha 4 db ruhacsipesz étcsoki (tortabevonó) olaj Remélem, semmit nem hagytam ki. :) Elkészítés: A zabpelyhet megpirítjuk, majd megőröljük. (Nem kell liszt-szerűre, jobb, ha durvább.) A mogyorót durvára daráljuk (aprítjuk). FELÉT a zabpehelyhez adjuk. Az aszalt gyümölcsöket késsel, vagy aprítógéppel szintén felaprítjuk. Nekem házi aszalt almám és körtém volt. Kicsit nehezebben kezdetben, de végül jól vitte a gépem. Az összetört gyümölcsöket szintén hozzáadjuk a zabpehely és mogyoró együtteséhez. Majd szórunk bele kakaót (cukormenteset), édesítőszert (gyümölcs-, vagy nyírfacukor, stb.) és belereszeljük a két narancs héját. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd ráöntjük a gabonakávét. Nekem olyan gabonakávém van, amit le kell forrázni, majd átszűrni, így az átszűrést már eleve a száraz hozzávalókra végeztem el. Nagyjából 4-5 dl kávé kerülhetett a masszába. Ezt követően alaposan átkeverjük. Olyan állagúnak kell lennie, mint a darált-keksz alapú kókuszgolyó, vagy keksztekercsnek. (Zabpehely helyett dolgozhatunk darált keksszel is, de szerintem egészségesebb - nekem finomabb is a pirított zabpehely.) Amikor mindezzel kész vagyunk és összeállt a massza, elkészítjük a tölcséreket. Fogunk egy széles karimájú alacsony edényt, és kb. 3/­­4 részig megtöltjük vízzel. Felforraljuk. Amikor forr, őrlángra, vagy legkisebb fokozatú villanyra vesszük. Egy konyharuhát kettéhajtunk és négy db ruhacsipesszel az edény tetejére rögzítjük a ruhát. Az ostyalapokat felvágjuk háromszög alakúakra. Először csak az egyik lapot, mert lesz időnk arra, hogy az egészet felvágjuk. A konyharuha tetejére fektetjük a háromszögeket és a felfelé áramló gőzzel megpuhítjuk. Érdemes ügyelni arra, hogy ne puhuljon túlzottan meg, mert annál nehezebben fog megszikkadni. A megpuhult háromszögeket egymásra hajtjuk úgy, hogy egy tölcsért kapjunk. A tölcsér alját összeszorítjuk, a két végét, amit egymásra hajtottunk, egymásra nyomkodjuk. Ha szükséges, használhatunk hozzá fakanalat. Azok, akik kevésbé merészek, vagy csekélyebb kézügyességgel rendelkeznek, próbálják ki először papírral. Egy post-itből vagy jegyzetlapból már lehet olyan háromszöget kivágni, ami legalább egyenlő szárú. (Nekem erre nem volt szükségem.) A kész "tölcséreket" egy tányérra tesszük, mire az összeset felvágjuk, meggőzöljük, összehajtjuk, addigra szép lassan visszakeményednek - de már tölcsér formában. Attól függően, hogy egy lapból hány háromszöget vágunk ki - több, vagy kevesebb; nagyobb vagy kisebb tölcséreink lesznek. Amikor kész az összes tölcsér, egyszerűen csak megtöltjük őket a korábban elkészített masszával. Én teáskanál másik végével adagoltam bele a tésztát. Miután mindet megtöltöttük, kb. 70 gramm étcsokit vagy tortabevonót megolvasztunk, hozzákeverünk két-három evőkanál olajat és a tölcsérek szélesebb végét belemártjuk. Ezt követően vagy belemártjuk az aprított mogyoró másik felébe, vagy egyszerűen csak megszórjuk a csokis részt mogyoróval. Hűtőben egy-két óra alatt megdermed és már fogyasztható is. Még egy titkot elárulok ezzel kapcsolatban. Ha nem akarunk a tölcsérekkel "macerázni", egyszerűen golyókat is formázhatunk a masszából. Frenetikusan finom - egyfajta karácsonyi íze lett a narancstól. A golyókat megtölthetjük mandarin vagy narancsdarabokkal. (Én a mandarint választottam.) Ha azonnal kókuszba vagy aprított mogyoróba hempergetjük, akkor felveszik a külsejükre, máskülönben csokiba mártva szintén díszíthetjük még kókusszal vagy mogyoróval. Mivel a tésztából maradt még némi, a maradékból ilyen gömböcskéket formáltam. Csak nehogy Gombóc Artúr az éjszaka meglátogasson! :))) Jó hír: kakaó helyett karobbal is elkészíthető. - Igazi reformosoknak inkább azt a verziót ajánlom.

Szaloncukor - Narancsos marcipán

2012. december 15. Fittanyuka Blog 

Szaloncukor - Narancsos marcipán A szaloncukorról most már elmondhatjuk, hogy igazi hungaricum.  Habár az én gyermekkoromból nincsenek szép emlékeim a szaloncukorról. Ennek az egyik oka, hogy Erdélyben mi is ugyanígy  a magyar szokások szerint tartottuk a Karácsonyt, de mivel Romániában nem ismerték el a magyar szokásokat ezért szaloncukrot sem árusítottak sehol. Ezért házi szaloncukor volt mindenkinél, ami valamiféle olvasztott cukor volt selyempapírba csomagolva, amelybe gyerekként majdnem beletört a fogunk. Ráadásul inkább csak szimbólumként lógtak, kőkeményen a  fán, mert nagymamám gondosan évente újracsomagolta őket. Én nem rajongtam értük, ezért nemis kísértettem a sorsot, ellenben az öcsém:). Ha akkor ezt a receptet átadhattam volna a nagyimnak... Másik emlékem amikor kisiskolásként, király lány jelmez hiányában anyukám legnagyobb csalódásom ellenére szaloncukornak öltöztetett:)) Nézzük a receptet: Ez már a nyers édesség kategóriába tartozik, könnyen, gyorsan elkészíthető. Csomagolhatjuk saját kezűleg dekorált selyempapírba, vagy csomagolás nélkül akár csak a  fa alá is tehetjük. Hozzávalók ( kb. 30 darab) 250g darált mandula ( mandula liszt) 60 g nyírfacukor porrá darálva 2  teáskanál útifűmaghéj őrlemény 5-6 csepp bio narancsolaj ( sütéshez való) 1 evőkanál kókusz olaj 1/­­2 bio narancs reszelt héja késhegyni őrölt bourbon vanília 100 ml meleg víz 150 g Étcsokoládé bevonó Először a mandula lisztet összekeverjük a por nyírcukorral, vaníliával, reszelt narancs héjával, útifűmaghéj őrleménnyel, majd hozzáadjuk a meleg vizet. Kézzel is átdolgozhatjuk, de homogénebb masszát kapunk ha kézi robot gép segítségével kicsit összedolgozzuk. Hűtőbe pihentetjük minimum fél órát. Nedves kézzel újra átgyúrjuk a masszát és hengert formálunk olyan vastagságút amilyen vastag szaloncukrokat szeretnénk. Késsel feldaraboljuk a hengert és a félkész szaloncukrokat egy tálra helyezzük. Mélyhűtőbe helyezzük őket kb. 10 percre. Víz gőz felett felolvasztjuk az étcsokoládé bevonót és a szaloncukrokat egyenként belemártjuk, majd sütő papírra helyezzük őket. Ha megdermedt a csoki réteg csomagolhatjuk. Hűvös helyen tároljuk, de nem fontos hűtő szekrényben. Tipp: Az a tapasztalatom, hogy más olajosmag őrleménnyel készítve, akár vegyesen is nagyon finom az összhatás! Pl: darált dió, török mogyoró. Fittanyuka

Meghívó: ÉletKonyha workshop + vacsora Dec 12.

2012. december 7. Répa Konyha 

Meghívó: ÉletKonyha workshop + vacsora Dec 12. Élet Konyha Karácsony a SzatyorBoltban Ez alkalommal nem csupán kóstolásra lesz lehetőség konyhánk gourmet fogásaiból, hanem beavatunk műhelytitkainkba is. Megmutatjuk, hogyan készíthetsz el rafinált mégis egyszerű fogásokat, melyeket akár már az ünnepi étkezések alkalmával is kipróbálhatsz otthon.   Csatlakozz Te is december 12-i ínyenc vacsoránkhoz, ahol a lakomán és workshop-on túl kedvezményesen vásárolhatsz karácsonyi termékeinkből! Ha előre összeállítod kívánságlistádat, küldd el azt is email-ben, hogy  Neked is biztosan jusson a Sületlenségekből! Ne feledkezz meg családtagjaidról, barátaidról sem! Lepd meg őket nyers csokoládés vitaminbonbonokkal! Az esemény ára: 4000 Ft. A résztvevők száma korlátozott, így csak az első 15 fő jelentkezését tudjuk elfogadni! A jelentkezés menete: emailen az info@eletkonyha.hu-n vagy telefonon a 067070-28187 telefonszámon. www.eletkonyha.hu Helyszín: Szatyorbolt, 1085 Gyulai Pál utca 12., Budapest www.szatyorbolt.hu LIFEKITCHENS CHRISTMAS AT SZATYORSHOP At this event there is not going to be chance only for indulging in our gourmet dishes but we also would like to involve you in our kitchen secrets. We would like to show you special, still simple dishes which you can try to use in your festive menus. Join us on 12.12.2012! On top of the gourmet dinner and workshop you will have the chance to purchase our Christhmas products with a special discount. Place your order in advance and send it to us via email to make sure you can get the goodies you wish (info@eletkonyha.hu) Dont miss to think of your beloved family members and friends! Surprise them with our raw chocolaty vitamin truffels! Participation fee: 4000 huf Due to the limited number of place, we can accept the application via email of the first 15 people. Book your place now at info@eletkonyha.hu or call at 0670-70-28187 www.eletkonyha.hu/­­en Venue: Szatyorbolt, 1085 Gyulai Pál utca 12., Budapest www.szatyorbolt.hu

Nyers vegán csokoládék, szaloncukor az Adventi Csokoládéfesztiválon most szombaton

2012. november 30. Répa Konyha 

Nyers vegán csokoládék, szaloncukor az Adventi Csokoládéfesztiválon most szombaton Holnap találkozunk az Adventi Csokoládéfesztiválon! Megismerhetitek karácsonyi termékeinket és persze meg is vehetitek már most! Pataky művelődési ház, Szent László tér Szombaton 10.00-18.00 See you on the Advent Chocolate festival tomorrow from 10.00-18.00 http:/­­/­­www.korosi.org/­­index.php?option=com_­content&view=category&layout=blog&id=60&Itemid=119

Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel

2012. október 2. Zizi kalandjai 

Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel Helló Október! A hűvösebb idő ellenére is szeretem ezt a hónapot, ugyanis ekkor ünneplem a születésnapomat. Az eső sem zavar, felhúzom ellene a színes gumicsizmámat, belebújok egy vastag garbóba, esernyőt csapok a hónom alá és irány az utca. Máskor meg jó a kanapén kuckózni egy meleg takaró alatt, egy jó könyvet olvasni vagy éppen az egyik kedvenc sorozatomnak egy újabb részét megnézni (már lehet, hogy láttam ötször, de néha jó újra nézni és kacagni megint rajta). Néha főzős műsort nézek, hogy inspirációt gyűjtsek - nagyon hatékony! Az már csak hab a tortán, ha van egy meleg bögre tea vagy forró csokoládé a kezemben. Miután vizualizáltuk ezeket a képeket, evezzünk kicsit melegebb környékre. Noha zöldbabot még lehet találni a piacokon (múlt hétvégén is láttam a szegedi Mars téri piacon - el is felejtettem, hogy milyen szuper és hatalmas a piac a szülővárosomban) ez a meleg saláta mégis inkább a nyárutót idézi. Ha nem kapunk zöldbabot, pirítsunk padlizsánt hozzá vagy karfiolt. A thai öntet pedig csak tovább melegíti az étel hangulatát.  Egyik hétvégén dobtam össze ezt a tésztasalátát, amikor a hosszúra nyúlt piacozás után nem akartam órákat tölteni a konyhában. Aprítással, főzéssel együtt megvan 40 perc alatt. Az elmúlt másfél hónapos édesség dömping után (már, ami a blogomat illeti) jól jönnek a könnyű, zöldséges ételek. Hajrá! Zöldbabos soba tészta saláta thai öntettel Hozzávalók 2 főre: Tésztához : - 200 g soba tészta (használhatunk udon tésztát, rizstésztát is) - 150 g zöldbab, végei lecsípve - 2 db közepes uborka vagy 1/­­2 kígyóuborka, felszeletelve - 4 db zöldhagyma, felszeletelve - 6-8 levél bazsalikom, felaprítva - friss koriander (ízlés szerint), felaprítva - só Öntethez : - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/­­2 citrom reszelt héja és leve - 1/­­2 teáskanál chili pehely vagy egy kis friss chili, felaprítva - 2 evőkanál rizsecet - 1 teáskanál nádcukor - 1 teáskanál szójaszósz - 1-2 teáskanál pirított szezámolaj Tegyünk fel egy lábasban vizet (kevés sóval) forralni a tésztának. Közben készítsük el az öntetet. Egy kis tálkában jól keverjünk össze minden hozzávalót és tegyük félre. Ha forr a víz dobjuk bele a zöldbabot és főzzük néhány percig (4-6 perc), amíg megpuhul, de nem fő szét. Szűrőkanállal szedjük ki egy tálkába, majd a tegyük a vízbe a tésztát megfőni (néhány perc kell csak a soba tésztának, de ha udon- vagy rizstésztát használunk, azoknak is). Szűrjük le és öntsük egy tálba. A közben langyosra hűlt zöldbabot vágjuk fel kisebb darabokra (tetszés szerint vágjuk két vagy három részre). Adjuk a tésztához a zöldbabot, az uborkát, a zöldhagymát és a fűszereket (bazsalikom, koriander). Öntsük rá az öntetet, jól keverjük össze és tálaljuk azonnal.

Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel

2012. szeptember 26. Zizi kalandjai 

Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel Micsoda cím... tart tatin, meg még vinaigrette is. Egyszerűen magyarra lefordítva: céklás pite petrezselymes ecetes öntettel. Extra a név, viszont egyszerűek az alapanyagok, könnyű elkészíteni és még a kezdők is bátran belevághatnak.  A cékla elég mumus a zöldségek között idehaza. Leggyakrabban még mindig savanyúság készül belőle, esetleg saláta vagy céklalé. Pedig egy igazi vitaminbombával (A-, B- és C-vitaminban gazdag) állunk szemben, amely gazdag még káliumban, kálciumban, vasban, kénben és foszforban, kiváló vérképző hatású és még számos egyéb gyógyhatása ismert. Vannak megrögzött rajongói, akik már a chipstől kezdve a céklás kecsketúró mousse-ig, tzatzikiig, a mákos-céklás palacsintáig elég sok mindent készítettek belőle. Süthetünk belőle  omlós, puha vegán céklás csokoládétortát, de a levelét sem érdemes kidobni, készítsünk belőle salátát vagy süssük bele egy quiche-be. Recept a Veg Every Day szakácskönyvből. Cékla tart tatin petrezselymes vinaigrette-tel Hozzávalók 2 főre: Tart tatinhoz : - 270 g leveles tészta (Tante Fanny-t használtam) - 350 g cékla (kb. 3 db), meghámozva, 2 cm vastag szeletekre vágva - 20-30 g vaj (vegánok használjanak olívaolajat) - 1 evőkanál napraforgó olaj - 2 teáskanál almaecet - 2 teáskanál nádcukor - só, bors Petrezselymes vinaigrette-hez : - 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 teáskanál dijoni mustár - 1 evőkanál almaecet - 4 evőkanál extra szűz olívaolaj - csipet nádcukor Nyújtsuk ki a tésztát, tegyünk rá egy kb. 20-24 cm átmérőjű edényt és késsel vágjuk körbe. Tegyük félre a kivágott tésztát a maradékkal együtt. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. (Ha van olyan serpenyőnk, amelyet betehetünk a sütőbe, akkor azzal dolgozzunk. Ha nincsen, akkor egy sima serpenyőben hevítsük fel az öntet hozzávalóit, a céklát tegyük egy kerek sütőtálba (kb. 20-24 cm átmérőjű legyen) és öntsük rá a vajas, ecetes szószt.) Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá az almaecetet, a nádcukrot, sózzuk, borsozzuk, keverjük meg, tegyük a felszeletelt céklát a tálba (ha kicsit több a céklánk, mint, ami belefér a tálba, tegyük félre és készítsünk belőle salátát) és öntsük rá a szószt. Tegyünk rá alufóliát és süssük 30-40 percig 170-180 fokon, amíg a cékla megpuhul. Vegyük ki a kerek tálat a sütőből, helyezzük a tetejére a kivágott tésztát, a maradékot pedig igazgassuk el szélnek, hogy teljesen befedje a cékla szeleteket. Tegyük vissza a sütőbe és süssük kb. 20 percig, amíg a tészta megemelkedik és aranybarnára pirul. Kivéve a sütőből, hagyjuk legalább 15 percet hűlni. Tegyünk egy nagy tányért a tetejére, bal kezünkkel tartsuk a kerek sütőtálat alulról, a jobb kezünkkel a nagy tányért felülről, majd óvatosan, de gyors mozdulattal fordítsuk a céklás sütőtálat a tányérra. Vegyük le a tepsit róla, locsoljuk meg a pitét a petrezselymes öntettel és tálaljuk azonnal.

Nyers vegán cukormentes banán fagylalt

2012. augusztus 30. Zizi kalandjai 

Nyers vegán cukormentes banán fagylalt Ismertem már ezt a fagylalt készítési módszert, de mégsem csináltam soha. Múlt héten a barátnőm, Emiko átküldte nekem ezt a linket, hogy amikor megtalálta, rám gondolt (tudja, hogy szeretem a vegán, cukormentes desszerteket). Annyira egyszerű, hogy le sem írom külön a receptet. Csak érett banán kell hozzá, aztán mélyhűtő, majd egy erős konyhai robotgép. Én 3 darab banánt használtam, ez 2-3 főre elegendő fagylaltot fog eredményezni. A banánt hámozzuk meg és vágjunk kb. 1-2 centiméter vastag szeleteket belőle. Tegyük egy tányérra úgy, hogy minden szelet külön-külön legyen (ne legyenek egymáson), majd tegyük be a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banánszeleteket tegyük a robotgépbe és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de néhány perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Ez a cukormentes vegán nyers banán fagylalt titka, amely kisbabák első fagylaltja is lehet. Természetesen adhatunk hozzá vaníliát, keverhetünk bele pirított mandulát vagy csokoládé darabkákat. Az eredmény: mennyei! A fent említett cikkben le van írva a tudományos magyarázata annak, hogy a banán hogyan képes ilyen könnyen fagylaltá válni (a magas pektin tartalmára gyanakodnak). A lényeg, aki még nem próbálta, ne hagyja ki! :)

Mandulavajas ribizli jégkrém

2012. augusztus 3. Zizi kalandjai 

Mandulavajas ribizli jégkrém Mielőtt végetér a ribizli szezon megosztok egy újabb jégkrém receptet. I. nem igazán ribizli rajongó és igazából én sem, de sütik készítéséhez nagyon szeretem használni. Szeretem a gyümölcs ízét, de mégsem eszem olyan gyakran, mint mondjuk őszibarackot. Gondoltam, kipróbálom milyen jégkrémben. Került turmixolva és darabosan is bele. Izgalmas volt az apró piros szemekre rábukkanni a jégkrémben. A korábban készültekbe tettem kókusztejet, földimogyoróvajat és banánt, valamint avokádót, amelyek mind selymesebbé, krémesebbé tették a jégkrémeket. Mandulavajjal is megoldható mindez (mandulavaj készítése házilag itt és itt). Ne habozzatok kipróbálni egy újabb vegán jégkrémet a közelgő meleg hétvégén! Mandulavajas ribizli jégkrém Hozzávalók 4 db jégkrémhez: - 200 ml kókusztej - 50 g mandulavaj - 55 g kókuszcukor vagy nádcukor - 100 g ribizli Öntsük a robotgépbe a kókusztejet, adjuk hozzá a mandulavajat, a kókuszcukrot és 50 g ribizlit. Pürésítsük simára. Keverjük hozzá a maradék 50 g ribizlit, majd öntsük a krémet formákba, helyezzünk mindegyikbe pálcikát és tegyük a mélyhűtőbe legalább 2 órára, amíg megszilárdulnak.

Műzlis puding

2012. július 5. BioBrigi 

Műzlis pudingÚjabban szívesen eszünk pudingot, mivel azonban nem túl értékes tápanyag, gondoltam feljavítom kicsit. Ezért került bele 1-2 marék müzli is kiegészítésképp. Máskor általában csak mandulaszeletekkel keverem, a többiekét étcsokoládéval. Egészen finom lett. Ilyenkor a melegben kicsit lehűtve jól esik az embernek, és kicsit jobb is, mert nem annyira jeges, mint a fagylaltok. Hozzávalók: 2 zacskó vaníliás pudingpor (ha lehet bourbon vaníliás, vagy keményítő + vanília) 1 l növényi tej 3 ek gyümölcscukor (szítvia, xillit) 2 marék müzli A cukrot és a pudingport kevés hideg tejjel összekeverjük, a többi tejet felforraljuk. Amikor forr, a pudingport beleöntjük, 1-2 percig főzzük, majd elzárjuk a gázt. Belekavarjuk a müzlit is, és kis tálakba töltjük. Hűlni hagyjuk.

Tokaj-Hegyalja Piac

2012. június 11. Vegetáriánus receptek 

Tokaj-Hegyalja PiacHarmadszor került megrendezésre a Tokaj-Hegyalja Piac. Sikerült eljutnunk a Disznókő Szőlőbirtokra, ahol a Sárga Borház körüli téren kínálták az árusok színes portékáikat. A piacot eddig sajnos sorozatos rossz idő kísérte, ennek ellenére a rendezvény növekszik, folyamatosan épül-szépül, lassan tömegeket vonz.

A piac megálmodói és szervezői olyan háziasszonyok, akik mindnyájan erősen kötődnek a megyéhez, a borvidékhez. Hét nő, akik maguk is folyamatosan keresik az egészséges, helyi élelmiszereket, hogy azokból készíthessenek ebédet családjuk számára. Eddig az ilyen piac hiányzott Hegyaljáról, pedig nemcsak a szőlő nagyon jóízű a vidéken, de különlegesen zamatos a gyümölcs és a zöldség is, és még a helyi tehenek is más ízű tejet adnak. Ez a piac lehetőséget biztosít a helyi és környékbeli élelmiszertermelőknek és kézműveseknek termékeik népszerűsítéséhez és értékesítéséhez.

Száműzött lett a gagyi és a műanyag, a gépi és a futószalag. Kizárólag a vidék egyedi minőségű, kis mennyiségben, hagyományosan előállított élelmiszerei és kézműves termékei jelennek meg: friss és feldolgozott zöldségek, gyümölcsök, sokféle sajt, különleges mézek, ízletes lekvárok, szörpök, ecetek; cserép és fonott használati- és dísztárgyak, szőttesek, kézi készítésű ékszerek, babák, bábok, fafaragások. Mindenki talál valami kedvére valót.

Az érdeklődőket Tokaj-Hegyaljai világörökségi címének 10 éves fennállásához kapcsolódóan előadások, pince- és üzemlátogatások és természetesen borkóstolók várták. Az árusok mellett (és között) további programok színesítették a vasárnapot. Kovács- és – a térséghez méltóan – kádármesterség bemutatók vonzották a kíváncsi szemeket. Folyamatos tárogató- és a tangóharmonika muzsika kísérte a forgatagot, igazi vásári hangulatot teremtve.

„Húsmentes” gasztroszemmel nézve is elégedettek voltunk. Juh-, kecske és hagyományos sajtokból, túrókból válogathattunk, gyógynövénytinktúrákat kóstolhattunk. Kiváló lekvárok és különleges mézek rendkívül széles skáláját találtuk, de nagyon ízlett a kézműves csokoládé is. A hangulatot jól tükrözi az egyik mézes standon elhangzott mondat, amikor a hajdinamézből kértem kóstolót: „- Óh, azt csak a legelvetelmültebbek kóstolják...” ;-)

A piac Tokaj-Hegyalján, minden hónap második vasárnapján várja a vásárlókat, az érdeklődőket, de a pusztán szórakozni vágyókat is, a Disznókő birtokon, a Sárga Borház parkolójában. Hegyalja remek! El kell menni, meg kell nézni!

Elérhetőségek:
tokajhegyaljapiac@gmail.com
http://www.facebook.com/HegyaljaPiac

Bliszkó Viktor

Étcsokoládéba mártott eper

2012. június 8. Fittanyuka Blog 

Étcsokoládéba mártott eper Kivétel nélkül, szinte mindenki imádja ezt a finom zamatos gyümölcsöt. Vendégvárónak is tálalhatjuk ha éppen szezonja van. Mindig azt hangsúlyozom, hogy a gyümölcsöket mindig önmagukban fogyasztjuk. Mondhatni ez most a kivétel, de most sem feledkezünk el az erjedésgátló fűszerekről! Hozzávalók: 500 g friss eper 100 g étbevonó 1 evőkanál kókusz olaj késhegynyi bourbon vanília késhegynyi örőlt fahéj A csokoládét víz gőz felett felolvasztjuk, hozzáadjuk a kókusz olajat, fűszereket és egyenként  belemártjuk az eper szemeket. Egy tálra fektetjük őket és hűtőben tároljuk tálalásig. Fittanyuka - lúgosító  ételek a facebookon Fittanyuka

Ismét az MTV 1 egyik műsorában

2012. május 21. Főzés nélkül finoman! 

Ismét az MTV 1 egyik műsorában 2012.05.20 az MTV 1 Ma reggel műsora 6:55... műsoridő: a link a megtekintéshez: rövidesen látható lesz a videótárban, egy kis türelem... a receptek :))) Fekete olívabogyó krém medvehagymával 2 személyre 200 gramm fekete olívabogyó 1 dl hidegen sajtolt extraszűz olívaolaj 10 levél medvehagyma Az olívabogyóról leöntjük a levét, majd egy erős darálóban az olívaolajjal és a megmosott leszárított (konyharuhával megtörölt) medvehagyma levelekkel együtt pépesítjük. Ha szeretjük a medvehagymát látványában is élvezni, akkor 2 levelet csak a pépesítés után rövid darálással aprítsunk hozzá, így a mélyzöld levelek nagyobb darabjai szépen kivillannak a fekete olíva közül... Az ízeket az olívabogyó sós fanyarsága és a medvehagyma csípős fokhagymára emlékeztető jellege adja. Otthon készített kenyérrel (a kenyérsütők kiválóak erre) fogyaszthatjuk. Jégsaláta paradicsommal és sárgarépával 2 személyre 1/­­2 fej jégsaláta 10 szem koktélparadicsom 1 db nagyobb sárgarépa 1 dl olívaolaj kevés só, rómaikömény, színes bors. A jégsalátát vékonyra szeljük, a koktélparadicsomot felezzük. A meghámozott sárgarépát, burgonyahámozóval felcsíkozzuk. Az előkészített zöldségeket megöntözzük olívaolajjal, megszórjuk kevés sóval, fűszerezzük rómaiköménnyel és durvára őrölt színes borssal, majd az egészet gyengéden átforgatjuk. Önálló ételként vagy köretként is kiváló. Amennyiben a salátából garantáltan mindenki fogyaszt, az olívaolajba 3-4 gerezd fokhagymát is préselhetünk, ezzel is megvadítva az ízlelőbimbóinkat. Mandulával szórt eper, ,,csokis epersodóval 2 személyre 1/­­2 kg eper 1/­­2 l ,,házi készítésű rizstej szeletelt mandula, 70 %-os fekete csokoládé, nádcukor, szárított menta, tisztított víz. A rizstej elkészítése roppant egyszerű. Személyenként egy evőkanál gömbölyű rizst (rövidszemű rizst, jobban pépesedik) személyenként 1 dl tisztított vízben pépesre főzünk, majd jelenesetben 3 dl tisztított vízzel, egy teáskanál olívaolajjal, csipet sóval egyetemben leturmixoljuk, és leszűrjük. A megmosott eper 2/­­3-t egészben vagy aprítva egy kehelybe tesszük, miközben a maradék 1/­­3 epret a rizstejjel, 1/­­4 tábla csokoládéval és egy evőkanál nádcukorral, kevés mentával együtt, tovább turmixolunk, a kész ,,sodót az eperre öntjük, és megszórjuk szeletelt mandulával.  15 percre a hűtőbe téve, tovább emelhetjük az édesség ,,értékét. Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket! Javed

Húsvéti tortácska..

2012. április 10. Extraszűz 

Húsvéti tortácska..Véget ért az áldásos böjt, ami számomra mindig csodálatos élményeket nyújt.  Idén nem sikerült teljesen elvonulnom a munkától, teendőktől, de igyekeztem némi időt szakítani az elmélyülésre, Csend- teremtésre.  (Itt részletesebben is leírtam egy régebbi böjtömet, idén pedig Ági is sok hasznos információt osztott meg a léböjttel kapcsolatban) A végeredmény nagyon pozitív, remekül érzem magam, újult erővel vághatok neki az elkövetkezendő sűrű hónapoknak :) Ami még nagyon nagy élmény volt számomra, hogy idén a párom is együtt böjtölt velem, és ez egy csodálatos ajándék. A húsvéti nagy evések nálunk kimaradtak, nosztalgiával idézem fel- mindenféle sóvárgás nélkül- édesanyám füstölt sonkáját és az annak levében főtt tojásokat, amit mindig sok tormával és kaláccsal fogyasztottunk. Nekünk most könnyű, nyers zöldséges ételek jutnak isteni medvehagyma pestoval (amit idén csíráztatott-aszalt napraforgómaggal készítettem). A tegnapi édesség pedig egy körtetorta volt csokoládé öntettel, ami annyiban érdekes, hogy a töltelékét léböjtről maradt gyümölcspépből készítettem. A tésztához:  15 dkg mandula (aszalt) 15 dkg aszalt hajdinacsíra 20 dkg dió (aszalt) 1 ml ceyloni fahéj 13 dkg magozott iráni datolya 1 csipet Himalája só A töltelékhez: 2 bögre körte és almapép 1 mk citrushéj (én yuzu-t használtam) 1 darabka vanília 3 ek kókuszcukor 1 ek mesquite por 1 ek lucuma por 3 ek őrölt mandula 2 ek útifű maghéj díszítés: 2 db közepes méretű körte 2 ek juharszirup  kevés fahéj csokoládé öntet: 6-8 dkg mandula, áztatva 3 ek kókuszreszelék 3 ek kókuszcukor kevés vanília 2 ek karobpor 3 ek nyers kakaópor 1 ek kókuszolaj, olvasztott A tészta összetevőit a datolya kivételével aprítjuk robotgépben, majd a datolyát a fűszerekkel és 1/­­2- 1 dl vízzel összeturmixoljuk. Összedolgozzuk a masszát a magos keverékkel, majd egy 25 cm átmérőjű piteformába egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát. Nem létfontosságú, de ha ropogós tésztát szeretnénk, aszaljuk kb egy éjszakán át. A díszítéshez szükséges körtéket kb 1/­­2 cm vastag szeletekre vágjuk, átforgatjuk a juharsziruppal és a fahéjjal, majd aszaljuk néhány órán keresztül. A töltelék összetevőit összeturmixoljuk vagy összekerjük, majd beletöltjük a tésztánkba. Tetszés szerint elrendezzük a tetején a félig aszalt körteszeleteket. A csokiszósz összetevőit annyi vízzel turmixoljuk össze, hogy öntet állagot kapjunk. Ehhez kb. 1 1/­­2- 2dl vízre lesz szükségünk. 

Töltött csokitojás / Raw Easter Egg /

2012. április 7. Nyers konyha 

Töltött csokitojás / Raw Easter Egg / Íme a ma esti desszert. Sikeres kis tojásokat készítettem, azt hiszem főleg a gyerekeknek jött be, imádták a fanyar málna ízét a kellemesen édes kesukrémmel és csokoládéval... Töltött csokitojás: Csoki: kakaópor, kakaóvaj vagy kókuszolaj, méz vagy egyéb édesítő Töltelék: málna aszalt sárgabarack Kesukrém: 100 gramm kesudió beáztatva méz víz fél citrom leve késhegynyi vanília Mindent turmixolunk, amíg krémes állagot kapunk. A csokit összeolvasztjuk , elkeverjük. Lufikat fújunk fel csak picire, és ezeket belemártjuk a csokiba, majd tálcára tesszük. Érdemes többször is belemártani, így vastagabb lesz a csokiréteg a lufin. Hagyjuk megdermedni, esetleg hűtőbe is tehetjük. A lufikat kiszúrjuk és kiemeljük a csokiból. A csokiformák aljába 2-3 szem málnát teszünk, ráöntjük a kesukrémet és ráhelyezünk egy aszalt sárgabarackot. Kész a csoda tojás. Hűtőben pár napig eláll... Csokiba mártott lufikMegjött a nyuszi:)

Abaligeti Gourmet

2012. március 26. Vajaspánkó 

Abaligeti GourmetMielőtt elköltöztünk volna ide és megkezdtük volna eme emberkísérletünket, hogy hogyan is lehet világvégén-faluszélén élni, tervben volt, hogy létrehozunk egy oldalt, ahol majd az arra kíváncsiak számára beszámolunk kalandjainkról. Talán egyszer létre is jön ez az oldal, a vágyaink erősek. (És gyakoroljuk is régóta a különböző saját oldalakra vágyást mind a céges, mint a saját illusztrációs weboldal kapcsán.) Addig is, hisz az alapkoncepciójától nem áll távol, ezen a korábban leginkább receptekkel és világmegváltó sziporkákkal bejáratott és mostanára kissé megkopott blogon tudósítok. Ha pedig majd létrejön a végleges helye ezeknek a bejegyzéseknek, akkor nevet is fogunk neki adni. Igazság szerint, ez már meg is történt. Talán az lesz a neve, hogy Abaligeti Gourmet . Ezen a címen nem gondolkodtunk, egyszer csak felbukkant, és azonnal lecsaptunk rá, és eltettük, hogy majd valamire jó lesz. Szeretjük a gourmet szót, és van némi PintérBélás múltja is a használatának. Az árva csillag című darabban hangzik el a következő mondat, ami nálunk rövid időn belül szállóigévé vált: "Lehet, hogy ez az Erzsike nagy gourmet, de hogy alkoholista, az biztos!" Nálunk inkább az ínyencségre, mint a túlzott alkohol fogyasztásra utalva került be a szóhasználatba. Szeretnénk igazi ínyenc módra összegyűjteni az élet minden területéről a legizgalmasabb és legzamatosabb kis falatokat.: a lakóhelyünket, a tevékenységeinket - a szellemi és fizikai munka és a pihenés összhangját, a velünk élő természeti jelenségeket és élőlényeket, és remélhetőleg minél több saját alapanyagból csupa finom ételt - pont mint Erzsike a Pintér Béla darabból. Ezen a héten menthetetlenül kirobbant a tavasz , illetve rögtön a nyár is. Ezentúl mégnehezebb lesz jól elosztani a színezés és a nem-színezés idejét. Szerencse, hogy rajzolni, festeni annyira kényszeresen jó, hogy egy napon belül, mindenképpen helyet kell ennek a tevékenységnek találni - még akkor is, ha a ceruzákon túl csupa végtelenül csábító kaland vár. Napról napra egyre több étkezés helyszíne került a teraszra, fokozatosan szoktatva kutyánkat ahhoz a helyzethez, hogy a sajátos világlátásán, miszerint minden ehető, főleg, ami tilos, változtani kényszerüljön. És ha nem is ért vele egyet, elfogadja, hogy van, ami annyira tilos, hogy próbálkozni sem érdemes. A hét spirituális élménye a fűszerspirál elkészítése volt. Hogy miért spirituális, azt nehéz megfogalmazni. De ahogy vigyázva a tökéletes ívekre körkörösen egyre magasabbra és magasabbra igazgattam a földet, a tetején állva és egyre beljebb tekeredve a középpont felé, valahogy az volt az érzésem, hogy most valami olyan dolgot művelek, amit leginkább titkos tudással rendelkező boszorkányok tesznek. Maga a tudás hiányzik, de az érzés azért megvolt. Rendkívűl büszke vagyok a totálisan kopár, de a gyógy- és fűszernövényekre váró kis halomra az udvaron. Ez valami olyan különleges csoda, ami sehol máshol nincs, de legalábbis hozzám ez van a legközelebb. Ugyanilyen nagyszerű, hogy két hosszú előkészítést megelőző apró feladat is lezárult. Mindkettő tényleg kicsiség és mégis nagy öröm volt. Az egyik számomra, mert megtaláltatott a helye a kinti ruhaszárításnak és az elköltözés fő indokai közt a sor viszonylag elején szerepelt ez a csodás cél: napszárította, szélfútta, mosott ruhák . Gyerekkoromban egyik kedvenc foglalatosságom volt a nagymamám falusi házának udvarán a kiteregetett ágyneműkbe tolni az arcomat és úgy gyalogolni ki alóluk. Most ismét hódolhatok eme szenvedélyemnek, és annak pedig jóval kisebb az esélye, hogy az ebédről kiszaladva csupa maszatosan kezdek hozzá ehhez. A másik fejlesztés kedvezményezettje Verzál kutya, aki hosszú-hosszú várakozás után megkapta a saját házát az udvaron. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy sokat bánkódott a téli kertben töltve estéit, de egy saját ház mégiscsak más életérzés. Szombaton készült el a csodálatos kutyalak, és miután most kerültek az esőcsatornáink alá esővízgyűjtő hordók , délutánra már meg is érkezett a megrendelt zápor. Ez a távollétünkben ahhoz is hozzájárult, hogy más lehetősége nem lévén a kutyánkat az új otthonába irányítsa. Meg is szerették egymást gyorsan, ház a kutyát és fordítva, és semmilyen elégedetlenségnek nincs nyoma egyelőre. A hetet egy nagyon kellemes vasárnap zárta, csupa olyan programponttal, amik igazán a kedvenceim közé tartoznak: Kiállításnézés és kávézás a legelemibb - anyai - kötelékben. Kávézás, mégpedig a Bóbita bábszínház meseszerű teraszán meseszerű kínálatával, szójatejes kávéjával és narancsos csokoládé tortájával. Délután medvehagymás pogácsát kóstoltunk az erre legtökéleteseb helyen. A pogácsa is és a társaság is csodás volt, de tudott még feljebb ívelni a jókedv per perc mutató, amikor befutott a három hetes, rendkívűl figyelmes, aprócska unokaöcsém egy szál virággal. Igaz, hogy sajnos, csak virtuálisan, de az elolvadáshoz ez épp elég volt, így is.

A világ legfinomabb nyers csokoládétortája

2012. március 14. Zizi kalandjai 

A világ legfinomabb nyers csokoládétortája Igen, tutira ki merem jelenteni, hogy ez a világ legfinomabb nyers csokoládétortája. Még arra is merészkedek, hogy kijelentsem, ez a világ legfinomabb csokoládétortája.  Nem mondom azt, hogy készítsétek el. Inkább azt mondom, ha nem készítitek el, életetek egyik legcsokisabb élményét hagyjátok ki. Nyers, vegán, ráadásul legcsokisabb élmény? Ez meg, hogy lehetséges? Mindez azt is jelenti, hogy akkor ez egy egészséges édes élmény? Hát igen, ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm nádcukrot (én kókuszvirág cukrot tettem bele, de erről majd később), csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll.  Alapját datolya, mandula és egy kis só adja. A mandula fehérjét, egyszeresen telítetlen (olajsav) és többszörösen telítetlen zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat (kálium, kalcium, magnézium, vas, foszfor) tartalmaz, olaja pedig gazdag E-vitaminban. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kalciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kalcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kalciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. A krém alapja az avokádó. A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon- (melatonin-) termelését. Az avokádó csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés. A kakaó szuper élelmiszer, arányos mennyiségben a kakaópor és a jó minőségű csokoládé is örömet szerző és egyben az egészséget előmozdító táplálék. A kókuszvirág cukor a kókuszpálma bontatlan kókuszvirág nedvéből gyártott hagyományos cukor, fehérítetlen, finomítatlan, enyhén karamelles ízű. A kókuszcukor glikémiás indexe a nádcukoréval (68), a legtöbb mézével (55) és az agavéval (27-41) szemben alacsony (35). A kókuszcukornak magas kálium, magnézium, cink és vas tartalma van, természetes forrása a B1-, B2-, B3-, B6- és C-vitaminnak. 100%-ban szerves, feldolgozatlan, szűretlen, fehérítetlen természetes édesítőszer, nem tartalmaz tartósítószert és szinte pH semleges. Azt hiszem ezzel a sok-sok információval (forrás: Wikipédia, mmgonline, Facebook) meggyőztelek benneteket a torta egészséges voltáról, de most már jöjjön a recept, hogy elkészítése által az ízéről is meggyőződjetek. Röpke 20 perc alatt összedobható a torta, utána állni hagyjátok egy órát a mélyhűtőben, majd jöhet a tálalás. Én egy 18,5 cm-es formában készítettem, ez kb. 4 nagy, tömény szeletnek felel meg. El ne felejtsem megemlíteni annak az istennőnek a nevét, akitől ellestem ezt a receptet. Szóval végignéztem a River Cottage Veg Every Day című sorozatot, amelyben Hugh vállalja, hogy három hónapon keresztül vegetáriánusként táplálkozik. A sorozat minden részében elmegy valakihez, hogy tanuljon valami újat. Így jut el Laura Coxeter nyers étel specialistához, aki megmutatja neki ezt a tortát. Nyers csokoládétorta* Hozzávalók 4 főre (18,5 cm-es csatos formához): Torta alaphoz : - 100 g mandula - 70 g datolya, kimagozva - 1/­­2 teáskanál tengeri vagy Himalája só Krémhez : - 1 és 1/­­2 érett avokádó - 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral) - 50 g kókuszolaj - 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet tengeri vagy Himalája só Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.  A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük. :) És akkor vágjunk bele... Ez a szelet a tiétek, a többit megettem én! :) ------ *A torta akkor számít teljesen nyersnek, ha nyers kakaóport, kókuszvirág cukrot vagy nádcukrot és nyers kókuszolajat használunk az elkészítéséhez. A nyers alapanyagok lényege, hogy 42 Celsius fok fölé nem megy a hőmérséklet az előállítás, feldolgozás során. Ha nem sikerül ilyen alapanyagokat beszereznünk, nem probléma, attól ugyanolyan finom lesz a torta, csak nem mondható 100%-osan nyersnek. 

Forró csoki mogyoróval

2012. március 8. Főzés nélkül finoman! 

Forró csoki mogyoróvalA forró csoki sokak kedvence, talán - nekem az volt mindig is. Itt a változással újabb ízeket hozott magával, mert az alap a csokoládé, a kakaó mély íze megmaradt, de a tej eltűntével, szépségek léptek a helyébe... Kevés tisztított vizet forralok, addig van időm tenni a dolgomat... Nyers mogyoróból egy félmarékkal veszek (két embernek elég), 2 dl víz, két teáskanálnyi bio kakaó, és 72% fekete csoki darabok - nem sajnálom a mértéket - egy teáskanál semleges hidegen sajtolt olaj (szőlőmag), kevés só. Elindítom a turmixot, csendes zajjal teszi a dolgát, a krémes állagnál megállítom. A víz felforrt hozzá öntöm, megint zajok, nádcukor - a mézet is szeretem, sokat :) Pohárba öntöm, élvezem ahogy lassú zuhatagként feketén-barnára festi a csészémet. Egy kicsit révedek, felétek... Ölellek bennetek :) Javed

Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola

2012. február 20. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola Folytatódik a szuper reggeli sorozat egy szintén egyszerű, 20 perc alatt elkészíthető finomsággal, a granolával. A granolát többnyire reggelire fogyasztják, de nasiként is megállja helyét (sőt ajánlott az egészségtelen snack food helyett).  Alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Az üzletekben kapható változatok többnyire édesítve vannak, ezért érdemes elkészíteni a saját házi verziónkat és így mi kontrolláljuk azt, hogy miből mennyi kerüljön bele. Nem beszélve arról, hogy a házi verzió olcsóbb. Üvegbe zárva hűvös helyen eláll 5-8 napig, de szerintem hamarabb el fog fogyni. A kihívás hónapjában természetesen cukormentes verziót készítettem. Az aranybarnára pirított magokat rizstejjel öntöttük fel, amely magában is édeskés ízű. Ha valaki mindenképpen szeretné édesebbé tenni,  adjon hozzá 1-2 evőkanál mézet, nádcukrot vagy juharszirupot. Az elkészült granolát összekeverhetjük joghurttal, tejjel, egyéb növényi tejekkel vagy friss gyümölcsökkel is. A recept ötlete Maria-tól származik, akinek rengeteg inspiráló vegán és cukormentes receptje van. Sok mindent készítettem már a blogján található receptek közül. Cukormentes fahéjas granola Hozzávalók 2 főre: - 70 g dió - 30 g kesudió - 30 g mandula - 70 g kókusz chips - 20 g chia mag (lenmag vagy szezámmag is használható helyette) - 20 g kókuszolaj (vaj is használható helyette) - 1 teáskanál fahéj Melegítsük elő a sütőt 120C fokra. Egy tálban keverjük össze az összes hozzávalót, majd egyenletesen öntsük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük 10-15 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. További cukormentes vegán receptekért katt ide. *** Cukormentes olvasnivalók :) William Dufty: Cukor blues (Kétezeregy Kiadó) Vitaminsziget: Fehér méreg: a cukor Chrash Test Mummy: 5 Reasons Why I Wont Take Sugar Back Sarah Wilson: I Quit Sugar The New York Times: Is Sugar Toxic?

Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül

2012. február 12. Zizi kalandjai 

Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül A könyvek, amelyeket mostanában gyakran forgatok... Igaz már a második hetet tapossuk a cukor és mindenféle édesség, édes sütemény, csokoládé mentes februárban, de az első hét összefoglalójával még csak most jelentkezem. Az első héten ebéd és vacsora után is nagyon hiányzott valami édes. Csak egy kocka csoki, egy falat sütemény és már jobban lennék - gondoltam. Ekkor jöttem rá, hogy a cukor, a csoki ugyanolyan drogok, mint az alkohol vagy bármilyen drog fajta. Enyhe elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem kapjuk meg a napi adagunkat. Már-már remegünk azért az egyetlen kocka csokiért, ugye? Eddig is címke-olvasós vásárló voltam, de ezúttal még inkább. Most csak a sós nasik jöhetnek szóba, ezért még figyelmesebben elolvasom a címkéket, hogy tényleg olyat vegyek, amiben nincsen cukor. Például nagy ritkán megkívánom a ropit. Ha elolvasom a hozzávalókat, inkább vissza szoktam tenni a polcra és nem veszem meg. Kivétel ez alól a tönköly ropi, azonban tartalmaz nádcukrot, így ebben a hónapban ez most nem jöhet szóba nasiként. Helyette nagyon sok olajos magot (főleg mandulát, diót, mogyorót, brazil diót, kesudiót) nyersen/­­pirítva fogyasztunk vagy leveleskel chipset. Ha nagyon az édes ízre vágyunk, akkor almát, narancsot vagy mandarint eszünk, de a kipréselt cékla-és répalének is elég édes az íze, hogy csillapítsa az édes íz utáni vágyunkat. A csoki éhségünket kakaóval csillapítjuk, egy 10 perc alatt összedobható nasival: egy maréknyi mandulát vagy mogyorót száraz serpenyőben megpirítok, ledarálom, összekeverem egy kevés kókuszolajjal és kakaóporral, majd berakom a fagyasztóba 8-10 percre, hogy megdermedjen egy kicsit. Elkanalazgatva filmnézés közben egészen kiváló. A pirított mandula isteni finom, a kakaó a csokira emlékeztet, csak ez az egész krém nem édes. Ha adnánk hozzá 1 evőkanál mézet, még akkor is az egészséges édesség kategóriába sorolnám. :) Hát így telnek a napjaink cukor nélkül. Nem könnyű, de túlélhető. A következő heti beszámolóban írni fogok egy édesség csábító eseményről. Kiálltam a próbát vagy nem? :) Most pedig jöjjön egy vegán recept, amit már harmadjára készítettem, mert annyira bejött nekünk. Fél óra alatt összedobható, szóval hétköznapi gyors vacsoraként is megállja a helyét. Udon tészta helyett használhatunk soba tésztát, rizstésztát, de akár spagettit is. Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban Hozzávalók 2 főre: - 200 g udon tészta - 300 g tofu, felkockázva - 1 csokor leveles kel, kisebb darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál chili pehely - 4 evőkanál tahini (szezámmag krém) - 2 teáskanál szójaszósz - 1 citrom kifacsart leve - só, bors - kókuszolaj (napraforgó olaj is használható) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A kockára vágott tofut tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg 2 teáskanál kókuszolajjal. Pirítsuk aranybarnára a kis kockákat kb. 20 perc alatt (alkalmanként keverjük át, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak). A tésztát enyhén sós, lobogó vízben a tasakon található utasítás szerint főzzük meg, szűrjük le és tegyük félre. Közben egy serpenyőben hevítsünk 2 teáskanál kókuszolajat, adjuk hozzá a fokhagymát, a chili pelyhet, majd 1 perc múlva a leveleskelt és 10 perc alatt pirítsuk enyhén ropogósra. Egy tálkában keverjük össze a tahinit a citromlével és a szójaszósszal, majd ezt a keveréket öntsük a megfőtt udon tésztára. Keverjük hozzá a leveleskelt. Szedjük tálkákba és tegyünk a tetejére a pirított tofu kockákból. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

A tuti kakaós csokis diós keksz

2012. január 28. Zizi kalandjai 

A tuti kakaós csokis diós keksz Ha azon gondolkodtok, hogy milyen nasit süssetek holnapra a tea/­­kávé mellé vagy esetleg a vasárnap esti filmnézéshez, akkor ajánlom a tuti csokis-diós kekszet, amibe még mogyoróvaj is került. Meg fogjátok nekem köszönni. :) Langyosan fogyasztva a legjobb, amikor még a csoki olvadt benne.  Ne szégyelljünk befalni belőle kettőt, hármat. Vagy négyet. Ha senki nem lát minket, lehet öt is. :) Gyerekkoromban háztartási kekszen, Pilóta kekszen és vaníliás karikán nőttem fel. Gondolom ezzel sokan vannak így. Érdekes, hogy akkor nem volt divat Magyarországon a kekszsütés (vagy csak én maradtam ki belőle?), pedig milyen egyszerű. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, a nedves hozzávalókat, a kettőt összedolgozzuk, golyóbisokat formázunk és már irány is a sütő.  Manapság viszont divat kekszet sütni. Vihetjük magunkkal iskolába, munkahelyre, moziba, utazáshoz, vendégségbe. Könnyű csomagolni, dobozban egy-két hétig elállnának, ha nem ennénk meg hamarabb! Süthetjük a családnak, barátoknak, szerelmünknek, gyerekünknek, rokonoknak vagy csak magunknak. Szeretetünk kifejezésének egyik eszköze lehet.  Ízkombinációk tekintetében határ a csillagos ég. Kísérletezzetek és írjátok meg nekem, hogy nektek melyik a tuti receptetek! Tuti kakaós csokis diós keksz  Hozzávalók: - 1 bögre tönköly fehérliszt, szitálva - 1/­­2 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt, szitálva - 1/­­2 bögre kakaópor (cukrozatlan), szitálva - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­2 teáskanál só - 1/­­2 bögre puha vaj - 1/­­2 bögre nádcukor - 1/­­2 bögre mogyoróvaj - 1 teáskanál vanília esszencia - 2 db bio tojás - 100 g 70%-os csokoládé, felkockázva - dió, felaprítva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, kakaó, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük habosra a vajat a nádcukorral. Adjuk hozzá a mogyoróvajat, jól keverjük el, majd kóstoljuk meg. Óvatosan, mert utána nehéz lesz abbahagyni! :) Adjuk hozzá a tojásokat, a vaníliát, majd öntsük az egészet a száraz hozzávalókhoz. Keverjük bele a csokit és a diót. Formázzunk golyókat a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, ahol a golyókat lelapítjuk a tenyerünkkel. Sülés során egy kicsit nőni fognak, így hagyjunk helyet két keksz között. 170 fokon kb. 10-15 percig süssük. Ellenőrizzük, nehogy megégjenek. Ebből a mennyiségből nekem 32 darab lett. További keksz receptek itt.

Képes beszámoló a nyers, vegán, japán vacsoránkról

2012. január 11. Répa Konyha 

Képes beszámoló a nyers, vegán, japán vacsoránkról Matcha koktél   Emlékeztetőül, hogy mi lett felszolgálva a vacsorán:  MENÜ Hokkaido tök saláta édes miso öntettel, feketeszezám krékerrel Ochazuke - Shiraore tea mandula-rizzsel ,   hagyományos kiegészít ő kkel Makisushi marinált shitake gombával,  marinált gyömbér, wasabi, tamari szójaszósz  Yuzu mochi, fehércsokoládé gyümölcskoktéllal Petit fours Petit fours

Moszkauer

2011. december 24. Vera vega konyhája 

Már évek óta tervezem, hogy az egyik kedvenc süteményemet elkészítem, most végre sor került rá :) Van, aki florentin néven ismeri, van, aki moszkuer néven, egy a lényeg, egy különleges finomságról van szó! Hozzávalók: összesen 20 dkg dió, mandula és mogyoró 10 dkg cukrozott narancshéj 10 dkg bio margarin 10 ek rizstejszín 10 dkg nádcukor 6 dkg tk tönkölyliszt a díszítéshez étcsokoládé vagy karobcsokoládé Előmelegítettem a sütőt 175 fokra. A magokat durvára őröltem, a narancshéjat apróra vágtam. A margarint, tejszínt és cukrot felforraltam, majd a tűzről levéve a magokat, a narancshéjat és a lisztet belekevertem. Sütőpapírral borított tepsire kiskanálnyi adagokat tettem egymástól jó 5 centire a tésztából és 10 perc alatt megsütöttem őket. Mikor kihűltek, leszedtem a sütőlapról (előbb nem, mert puha!), és megkentem olvasztott csokival az egyik felüket. Forrás: Stahl: Végre otthon! Ezzel a recepttel kívánok Nektek ÁLDOTT SZÉP KARÁCSONYT!

Málnakrémes palacsinta

2011. december 19. BioVilág 

Munkából hazafelé jövet elhatároztam, hogy csinálok valami gyümölcsös finomságot. A málnára esett a választásom, hiszen az eper mellett ez az a gyümölcs, amiből tényleg csak szezonban tudunk igazán jót enni. Finom íze és alacsony kalóriatartalma mellett antibakteriális hatású, és tele van öregedést gátló antioxidánsokkal. A málna levele is igazi kincs, belőle teát érdemes készíteni. A frissen szedett leveleket forró vízben kell áztatni, s az így készített tea antibakteriális hatása lévén hólyaghurut, de meghűlés esetén is jól használható. Cukorbetegeknek, vesebetegségben szenvedőknek különösen ajánlott. Ha bővebben szeretnél olvasni a málna jótékony hatásáról: http:/­­/­­okoriegeszseg.shp.hu/­­hpc/­­web.php?a=okoriegeszseg&o=malna_­nLkY Málnakrémes palacsinta Hozzávalók: A krémhez: - fél kg málna - 1 nagy pohár görög joghurt - citrom - 1 tk. gyümölcscukor v. méz A palacsintához (vegán): http:/­­/­­biovilag.freeblog.hu/­­archives/­­2010/­­05/­­06/­­Rizskrmes_­vegn_­palacsinta/­­ - 3 bögre liszt (én graham lisztet használtam) - 3-4 ek. olaj (ez lehet bármilyen) - víz - egy csipet só 1. A lisztet és sót elkeverem, hozzáadom az olajat, majd fokozatosan felöntöm vízzel. A tésztát hagyom pihenni. 2. A megmosott málnához hozzákeverem a joghurtot, hozzáadom a gyümölcscukrot, majd belefacsarok egy fél citromot. A citrom remekül kihozza a málna édes ízét, így tényleg csak egy csipetnyi cukrot, vagy mézet kell használni, de igazából el is hagyható. 3. Az így kapott masszát botmixerrel kicsit összekeverem, majd beteszem a hűtőbe, hogy alaposan összeérjenek az ízek. 4. A tésztából kisütöm a palacsintákat. Igyekezzünk minél vékonyabbakat sütni. A sütés során már nem kell használnunk olajat, mivel a tésztában lévő olaj megakadályozza, hogy leragadjanak. Maximum az elsőnél tehetünk pár cseppet a serpenyőbe. 5. A kihűlt palacsintákat megkenjük a málnakrémmel, és reszelt csokoládéval tálaljuk! A legjobb magas kakaótartalmú csokoládét használni, ennek szintén magas az antioxidáns tartalma. Napi egy kockát bátran, bűntudat nélkül megehetünk belőle! :) Aki abszolút vegán módon szeretné készíteni, az joghurt helyett kókusztejszínt is használhat. Szintén jó párosítás! ;) Ani 2011. június

Kókusztejes csokoládés jégkrém

2011. június 20. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Kókusztejes csokoládés jégkrém Ismét egy indiai inspiráció, a múltkori kókusztejes csokipuding hatására. Gyereknek készült, megpróbáltam egészséges alapokra építkezni: kókusztej, méz (vagy rizsszirup, vagy agave stb.) étcsokoládé + kefír, vagy joghurt. Recept a Marmalade-on!

Csokifondue (nyersvegán)

2011. május 5. A vegán szépség 

Csokifondue (nyersvegán) Kesudió: Nagyon jó vas-, kálium-, magnézium- és cinkforrás. A cink elősegíti a sebek gyógyulását, befolyásolja az agyműködést, vastartalma pedig elősegíti a növekedést, fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, enyhíti a premenstruációs fájdalmakat. A benne levő kálium szívbetegségek és magas vérnyomás ellen hatékony, magnéziumtartalma megnyugtatja a fáradt idegeket. Zsírban és fehérjékben gazdag, telített zsírsavakban azonban szegény. Bár szénhidráttartalma a többi diófélénél kicsit magasabb, koleszterint nem tartalmaz. Telítetlen zsírsavai csökkentik a keringési betegségek kockázatát, fogyasztása fokozott teltségérzetet is kelt. Légmentesen lezárva, száraz helyen tároljuk. Magas olajtartalma miatt romlékonyabb a többi diófélénél, ezért az sem baj, ha hűtőben tartjuk. A dió allergizálhat, akárcsak a növény többi része (levél, olajak, kéreg stb.).Érdekesség A kesufa terméséből a kesualmát ritkán használják fel, ám Brazíliában levét frissen vagy erjesztve isszák. Szintén a brazilok találmánya, hogy áltermésből befőttet, dzsemet, szörpöt is lehet készíteni. A friss vagy fagyasztott kesualma leve a Dél-Amerikaiaknál legalább olyan népszerű, mint Észak-Amerikában a narancslé, de annál tízszer több C-vitamint tartalmaz. Az esőerdők bennszülött törzsei számos betegség ellen használják a fa minden részét: az amazóniai tikuna törzs a gyümölcslevet influenza elleni orvosságként ismeri, leveléből és kérgéből pedig hasmenés ellen készítenek főzetet. A mag mérgező (külső) héjából a szurinámi törzsek féregirtó gyógyszert készítenek, Brazíliában pedig hüvelyváladékozás ellen javasolják, hüvelyzuhanyként. Leveléből tea is készül, ezt szájfekély, mandulagyulladás és torokproblémák esetén adják a betegeknek (forrás: hazipatika.hu) kakaó: Az elmúlt kétezer év történelme bizonyítja a kakaó gyógyászatban való felhasználását, az ősi maja, valamint azték civilizáció idejétől kezdve majd ezt követően a középkori Európába bevezetve. A kakaónak és csokoládénak több mint 100 gyógyászati célra való használata ismert; többek között a fáradékonyság, a beteges soványság, láz, angina és szívfájdalom, anémia, légzési elégtelenség, vese- és bélbántalmak kezelése, de látszólag nem létezik olyan elfogadott tudományos adat, ami alátámasztaná hatékonyságát az említett problémák megelőzésében, illetve kezelésében. Még ma is létezik olyan bennszülött népcsoport Közép-, valamint Dél-Amerika egyes részein, amely a kakaófa különböző összetevőit használja saját gyógyszereinek elkészítéséhez. szív-érrendszeri betegség (CVD) egy összetett probléma, mely számos eltérő érműködést érintő mechanizmust foglal magában. A betegség korai stádiumában érelmeszesedés alakul ki, mely során koleszterintartalmú plakkok rakódnak az artériák falára, amik azok fokozatos szűkülését és megszilárdulását eredményezik. Ez nem csak a vérkeringést akadályozza, de emeli a vérnyomást, továbbá vérrögök képződését vagy trombózist is okozhat. A vérrögök keletkezésük helyén is okozhatnak elzáródást, de le is szakadhatnak, és a keringési rendszer egy távolabbi részére vándorolva akadályokat képezhetnek. Ez életveszélyes lehet abban az esetben, ha a vérrög egy alapvető szervet tápláló artériát zár el, mint például a szívet, ami szívinfarktushoz; illetve az agy esetében sztrókhoz vezet. Úgy vélik, hogy a kakaóban található flavonoidok védő hatással bírnak szív-érrendszerünk egészségére, mivel számos olyan kóros folyamatot képesek befolyásolni, amik a CVD betegségek kialakulásában játszanak szerepet. Ezek a következőek: oMegakadályozzák az LDL koleszterin (rossz koleszterin) szabad gyökök általi oxidációját, mely első lépése az érelmeszesedés plakkjainak létrejöttében oA kis vérsejtek- ún. vérlemezkék- felhalmozódására és vérrögképződésére való hajlamot elnyomják. Ezt gyakran aszpirinhez hasonló hatásúnak tartják. oSzabályozzák a gyulladásos- és immunreakciókat a vérerek falában, amely a CVD betegségekben rendellenességet mutathatnak oSzabályozzák az értónust, illetve a kis vérerek összehúzódásának mértékét, melyek magas vérnyomáshoz vezetnek Ezen jótékony hatásaiból úgy tűnik, a kakaóban található flavonoidok számos mechanizmuson keresztül képesek hatni, melyekből néhány azonban nem antioxidánsként való viselkedésükkel köthető össze. Egyéb előnyei Bár a legtöbb kutatás a szív-érrendszer egészségére összpontosít, a tudósok azt is vizsgálják, hogy vajon a kakaó flavonoidjai más betegségek elleni küzdelemben is alkalmazhatóak-e, mint például a rák esetében, vagy a gyulladásos- és elégtelen immunműködéssel kapcsolatos betegségeknél. Legutóbb a hasmenés elleni lehetséges használatáról számoltak be, mivel a kakaóban található flavonoidok látszólag képesek megakadályozni a folyadék vékonybélbe történő kiválasztását. (forrás: http:/­­/­­www.eufic.org/­­)

Vegán profiterole

2011. március 7. Vera vega konyhája 

Húú..... nem tudom, ki hogy van vele, szerintem a profiterole a világ egyik legjobb desszertje. Igen ám, de a tésztájába rengeteg tojás kell. Le is mondtam róla jó ideje, mígnem a hétvégén remek ötletem támadt: úgy gondoltam, tuti, hogy az olasz vegán csajok tudják a titkát, hogy kell ezt elkészíteni tojás nélkül. És bizony, rátaláltam erre a receptre, melyhez még nyelvtudás sem igen kellett. Ez a desszert most kakaóból készült, nem karobból. Az igazság az, hogy még mindig tartjuk magunkat, és nem adunk csokit a gyerekeknek, de már azt bevezettem, hogy néhány (alapvetően ünnepi) alkalomkor kakaóval/­­csokoládéval készítem a sütit. Született már belőle durva csokitorta pl., aminek az lett a sorsa, hogy a felnőttek összeverekedtek érte, a gyerekek otthagyták. No, szóval úgy éreztem, hogy a profiterole-t nem lehet karobból készíteni, az egy merénylet lenne ellene. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta 4 dl növényi tejszínhab 2 tábla étcsokoládé A tésztából 6-7 cm átmérőjű köröket szaggattam, és azokat beigazítottam a muffintepsi mélyedésébe. 220 fokos sütőben 10 perc alatt labdáta sütöttem őket. Közben felvertem a tejszínt, megolvasztottam a csokit. A kihűlt fánkocskákat félbevágtam és kiskanállal megtöltöttem a tejszínhabbal. A maradék habot összekevertem a csokival és a tányérra halmozott fánkokra öntöttem. Angol nyelvű leírás itt (köszi Siccike :))


Szerintünk ez is ízleni fog ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!