Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Kovászos uborka leves - indiai beütéssel
Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ)
5 szilvás recept, ami őszi hangulatot hoz a konyhádba
Padlizsános ajvár: a házi verziót semmi nem múlja felül
Lekvár vagy balzsamecet?
töltelék receptek
Fügés-pekándiós töltött tök
2024. augusztus 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annátólkaptuk ezt a különleges receptet, két változatban. A. Töltelék: 2 kis fej hagymát olajon , kurkumával, kis levesporral, római köménnyel, picit szerecsendióval megdínszteltem. A tök belsejét gömbölyű gyümölcsvájóval kiszedtem, a gömböket kicsit apróbbra vágtam, majd ráborítottam a hagymára. 3-4 szem érett füge belsejét belekanalaztam. Összeforgattam. Levet engedett, hagytam párolódni. Aprószemű zabpelyhet szórtam bele, pépesedett, krémesedett, a végén kicsi zab-főzőtejszínnel lágyítottam. A tökhajót fokhagymás olajjal kikentem. Beletöltöttem a tökbe. Sütőben 180 fokon sült, lefedtem eleinte (átszurkált sütőfóliával) , alátettem egy lábast vízzel, hogy párologjon a sütőben. A végére levettem. Petrezselyemmel megszórtam, pekándióval díszítettem. B. Lehet ugyanez korianderrel és gránátalma magokkal ( ezt akartam, csak nem kaptam gránátalmát). Reszelhetünk rá növényi sajtot is. Ha valakinek van kedve: pekándiót mézzel megcsurgatsz, kisütöd a sütőben- nagyon finom, azt is lehetne a tetejére tenni, illene. Köret: a quinoát megmossuk, sóval megfőzzük. Az édesburgonyát külön kockára vágva szintén kifőzzük. A végén összeborítjuk. A salátához dresszing: 1 kiskanál mustár, méz, citrom, főzőtejszín, repceolaj. A salátába mangót aprítottam, lehet rá reszelt sajtot is, szárított kenyérkockát és összekutyulod. Mehet bele mindenféle vékonyra vágott paprika. Mennyei! :)
Vegán burek: ropogós tészta spenótos töltelékkel
2024. augusztus 18. Prove - a világ vegán szemmel
Minden régiónak megvan a saját töltött tésztaféléje: ilyen a balkán burek is, aminek sokféle tölteléke ismert. A húsos változaton túl két népszerű variáció a túróval töltött és a spenótos-sajtos, amiket az alábbi receptben mi kombinálunk egy izgalmas spenótos, ,,túrós, vegán burekváltozatért. A bureket az alábbi receptben egészben sütjük, spirálalakban feltekerve, amit aztán szeletekre vágunk. De… The post Vegán burek: ropogós tészta spenótos töltelékkel appeared first on Prove.hu.
Omlós meggyes pite: enyhén sós tésztájától lesz különleges
2024. július 5. Prove - a világ vegán szemmel
Ez a meggyes pite nem az, amit a sarki pékségben megszoktál. Tésztája vékonyabb és kevésbé édes, a töltelék pedig két részből áll: az alsó tésztarétegre meggydarabokat teszünk, amire aztán egyenletesen elosztott meggylekvár kerül. A meggy szezonja egészen május végétől július közepéig tart, ezért még bőven elcsíphetsz friss meggyet a boltokban, vagy magad is szedhetsz. De… The post Omlós meggyes pite: enyhén sós tésztájától lesz különleges appeared first on Prove.hu.
Spárgás quiche: sós pite tavaszi kiadásban
2024. május 6. Prove - a világ vegán szemmel
A quiche a francia konyha egyik remeke: ebbe a sós pitébe szinte végtelen variációban kerülhet töltelék, akár az évszaknak megfelelően is. A tavaszi szezonra való tekintettel most a spárgás quiche receptjével érkeztünk. A quiche alapja egy egyszerű vajas, omlós tészta, amit növényi vajjal készítünk el az alábbi receptben. Az igazán omlós, tökéletes pite titka a… The post Spárgás quiche: sós pite tavaszi kiadásban appeared first on Prove.hu.
Zöldségekkel töltött szamósza
Finom vendégváró csemege, próbáljátok ki, nem fogtok csalódni. Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt (lehet fele-fele teljes őrlésű-finomliszt) 4 ek. vaj 2 ek. vegaföl só A töltelékhez: 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 40 dkg zöldborsó 2 nagyobb burgonya 2 sárgarépa 1 kisebb fej karfiol 2 ek. olaj koriander, római kömény, ánizs, kurkuma, gyömbér, só […]
Avokádós-babos krém
2023. december 27. Prove - a világ vegán szemmel
Ha szereted a guacamolét és a fehérbabpástétomot, akkor ezt az avokádós-babos krémet is imádni fogod. Krémes, tápláló és rendkívül egyszerű elkészíteni. Ezt az avokádós-babos krémet felhasználhatod a reggeli pirítóshoz, egy gyors szendvics töltelékeként vagy az esti filmhez mártogatósként is. Hozzávalók: A krémhez: 1 közepes avokádó 1 konzerv (240 g) vörösbab vagy fehérbab 2 kisebb vagy… The post Avokádós-babos krém appeared first on Prove.hu.
Nyers-vegán diós bejgli (gluténmentes)
Nem csak karácsonykor, de húsvétkor is sok helyen kerül az asztalokra bejgli vagy kalács. Akik szeretik a bejglit, de inkább növényi alapokon kívánják elkészíteni, azoknak se kell szomorkodni, egy nyers almalapból (amit bizonyos sütőkben is el lehet készíteni nyitott ajtóval) és datolyás vagy mazsolás diómasszával el lehet készíteni. Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). Nem kell megijedni a folyamattól, csak bele kell kezdeni és az aszalás ideje alatt kedvünkre választhatunk más tevékenységet. A recept Hozzávalók a "tésztához": - 4-5 szem alma (kb. 50 dkg) - kevés víz - Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk - Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk Elkészítés: Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz. Hozzávalók a diós töltelékhez: - 15 dkg dió (beáztatva, megszárítva) - 1 maroknyi datolya - 1 bio citrom reszelt héja - 1/2 citrom leve Elkészítés: A diót érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk: diót kevés vízben (épp csak ellepje) 8 órára (legalább) beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a diós tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul. Ha kedvet kaptál hozzá, de inkább mákosan készítenéd el, annak a receptjét is megtalálhatod blogomon. :)
Diós bejgli, mákos bejgli (vegán)
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Leszögezhetjük, hogy nincs karácsony bejgli nélkül. :) Na, de milyen legyen az a bejgli? Ki lehet találni nagyon kreatív, új fajtákat, lehet a modern bejgli marcipános, meggyes vagy sütőtökös.. De nekem akkor is a legigazibb a hagyományos, vagyis a és természetesen a ! Az én bejglimre egyszer egy abszolút hagyományos konyharajongó azt találta mondani, hogy ez bizony szakasztott olyan, mint amit 40 éve az ő drága anyukája szokott volt csinálni. Azt hiszem, erre büszke vagyok! :) Ami fontos, hogy az alapanyagok közül legyen minden szobahőmérsékletű . Arra is figyelj, hogy a töltelék hozzávalói két közepes rúdhoz méretezettek. Ha mindkét ízből csinálsz, akkor a tészta mennyiségét duplázd meg. Hozzávalók két kis rúdhoz: TÉSzta - 300 g liszt - 40 g kókuszzsír - 1,5 dl tej - 40 g cukor - 1 csomag szárított élesztő - 2 csipet só Diótöltelék - 110 g dió - 75 g porcukor - 15 g búzadara - 0,4 dl tej - 3/4 csomag vaníliás cukor - 35 g mazsola - 3/4 citrom héja - 1/4 citrom leve Máktöltelék - 110 g mák - 75 g porcukor - 0,8 dl tej - 15 g búzadara - 3/4 csomag vaníliás cukor - 35 g mazsola - 3/4 citrom héja - 1/4 citrom leve - mk szegfűszeg és fahéjrúd Elkészítés - 1,5 dl vízben főzd fel a szegfűszeget és fahéjrudat. Ebbe áztasd be a mazsolát. - Az élesztőt futtasd fel egy kis cukorral és tejjel. - A kókuszzsírral és a többi anyaggal dolgozd ki a tésztát, és kelesszük másfél órát. Én korábban keverőlapátos robotgépet használtam, de mióta elromlott, a kenyérsütő gépem dagasztó funkcióját használom. :) - Amíg elkészül a tészta, készítsd el a tölteléket: ha szükséges, daráld meg a mákot vagy diót, majd keverd össze a többi hozzávalóval. A mákos töltelékbe kicsit több cukor és tej szükséges. - A megkelt tésztát válaszd ketté, majd egy sodrófával nyújtsd ki vékonyra (max. fél cm vastagra). A tölteléket oszlasd el rajta egyenletesen, és tekerd fel a bejglit. Ezután tedd a tepsibe, és hideg helyen keleszd még fél órát. - A tetejét kend meg szójatejjel, majd forróra előmelegített, és utána lehalkított sütőben süsd fél órán keresztül. Elkészítési idő: kb. 60 perc + kelesztés + sütés Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Görög vegán Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Diós bejgli, mákos bejgli (vegán) first appeared on Kertkonyha.
Egészben sült karfiol céklás burgonyapürével
2022. február 6. Mindennapi ételeink
Igazi lakoma, próbáljátok ki. Hozzávalók - a karfiolhoz: 1 kg megmosott karfiol 375 gr Dr. Oetker vega tejföl (vagy natúr joghurt, kefír) só, pirospaprika, fokhagymapor, szerecsendió, őrölt gyömbér - ízlés szerint Elkészítés: A karfiol leveleit leszedjük, és alaposan megmossuk. A szósz hozzávalóit alaposan összekeverjük. Kivágjuk a karfiol torzsáját, majd a töltelék kb 1/3-át, amennyit bele tudunk tölteni, belekanalazzuk. Ezt követően egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, rózsáival felfelé, és körbekenjük a tetejét is. Várunk 3 percet és a maradék szószt egy újabb rétegben rákenjük. Kicsit pihentetjük, majd 180 fokos , légkeveréses sütő közepes rácsára téve kb. 90 perc alatt kisütjük. Hozzávalók a céklás burgonyapüréhez: 60 dkg burgonya 20 dkg cékla só, bors, metélőhagyma - ízlés szerint növényi ráma - ízlés szerint növényi tej v tejszín - ízlés szerint Elkészítés: A céklát, burgonyát megmossuk, felkockázzuk. Sós vízbe tesszük, először a céklát, és amikor az félpuhára főtt, hozzáadjuk a feldarabolt krumplit is. Puhára főzzük. Leszűrjük, én ilyenkor szoktam adni hozzá egy kis rizs-vagy zabtejet, növényi rámát és krumplinyomóval összetörjük. A fotó miatt egy része kicsit lágyabb lett, jobban mutat rajta a karfiol ;-) A céklás burgonyapüré recept-ötlet az autós oktatómtól származik, aki feleségével együtt a vegetáriánus konyha híve. Bár már én is főztem így, vagy pl. sütőtökkel, édesburgonyával a burgonyapürét, de a céklára nemrég ő emlékeztetett. Köszönjük! :-D A tetejét megszórhatjuk pisztáciával, mandulával.
Aszalt paradicsomos tofukrémmel töltött vegán palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
A krémleves után érdekes főételként is megállja a helyét, de reggelire vagy vacsorára is fogyasztható. Hozzávalók a palacsintához: 30 dkg finomliszt só30 dkg zabliszt fél cs. sütőporfél citrom levekb 5 dl rizstej 0,5 dl étolaj ízlés szerint a tésztába: kapor, metélőhagyma, fokhagymapor, vegetaA "töltelékül" szolgáló pástétomhoz:1 fütölt tofu 1 kis üveg aszalt paradicsom (olajjal együtt) 1 marék dió/mandula/kesudió sok friss bazsalikomsó Elkészítés:A paalcsintatésztát összekeverjük és a hagyományos módon kisütjük -csak ez nem fog leragadni vagy szétesni ;-) Miközben a palacsintákat sütjük, elkészítjük a tölteléket is (ami egyébként lehet chilis bab vagy zöldségpörkölt vagy akár curry-s karfiolragu is): A tofut felkockázzuk, hozzáadjuk a felaprított aszalt paradicsomot, melynek az olajából is hozzáöntünk, sózzuk. Összebotmixerezzük. Folyamatosan segítünk a mixernek: villával is összetörjük, olajat adunk hozzá, ha szükséges. Friss bazsalikommal ízesítjük. Az összedarált diót/mandulát/kesudiót ekkor adjuk hozzá. A kisült palacsintákba belekenjük a a tofus pástétomot, rászórunk durvára vágott, pirított diót, salátaleveleket is teszünk bele. Én, mivel avokádó fanatikus vagyok, ezt is szeleteltem hozzá (rá).
Vegetáriánus wellington
Hozzávalók: A tésztához:20 dkg liszt10 dkg vaj1,5 kk só 1/2 kk sütőpor A töltelékhez:1 db sárgarépa1 db édesburgonya30 dkg kelbimbó25 dkg főtt lencse2 kk só 1/2 kk őrölt fekete bors 1/2 kk aszafoetida (vagy fél evőkanál apróra vágott hagyma)1 ek mustár2 ek paradicsompüré 1/2 kk őrölt rozmaring 1/2 kk majoránna...
Sütőtökös sajttorta
Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt 10 dkg vaj egy csipet só 1/2 kk sütőpor 1 ek porcukor A töltelékhez: 50 dkg sütőtök 1 dl tejszín 1 dl víz 20 dkg mascarpone 1/2 kk őrölt fahéj 1/2 kk őrölt gyömbér egy csipet őrölt kardamom egy csipet őrölt szegfűszeg egy csipet őrölt szerecsendió 15...
Cukkinis rétes
Tegnap kaptam egy jó nagy cukkinit - kb. egy kilós volt, mégis zsenge, puha a héja -, erről jutott eszembe, hogy csináltam már cukkini pörköltet, valami hasonló jó lenne rétes töltelékének. Szerintünk nagyon finom lett, innentől biztosan része lesz a nyári menünek. Hozzávalók: 1 kg...
Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!
Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_=u+(st);tzyq_+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_+=(f)+o+(/);tzyq.src=https://+tzyq_+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.
Gombás-pesztós csigák
2020. szeptember 18. Kertkonyha
Ó, az a zseniális pesztó! Megfigyelted már, hogy bármire ráteszed, jó lesz tőle? Gondolj csak bele, mit varázsol egy egyszerű, ízetlen kifőtt tésztából. Ebben a receptben meg ráadásul egy isteni, illatos pirított gomba mellé kerül! És egy kis vicces: amikor a kislányom meghallotta, mit csináltam, ijedten kiáltott fel: Én nem akarok olyan aranyos, mászós kiscsigát enni! – Isten ments! :) Péksütemény ez, ha nem is a megszokott pogácsa, és nem is a kakaós csiga! Hozzávalók 6-8 csigához (kis sütőtál) - 100 g gomba - 1/2 vöröshagyma - 2 ek olívaolaj - 1/2 mk kakukkfű - 1/2 mk oregánó - 1 mk só - 1 gerezd fokhagyma - 2 hatalmas ek zöld pesztó - 125 g teljes kiőrlésű liszt - 1 kk szárított élesztő - 1 ek étolaj A tészta A tésztagyúrás helyett nyugodtan vehetsz egy csomag élesztős pizzatésztát (de ne leveleset). Ugyanakkor annyira egyszerű megcsinálni a saját verziódat, és ha szeretnél egy kis sikerélményt, én azt mondom, állj neki annak a gyúrásnak. Kb. hamarabb megvan, mint elmenni a hűtős pult felé a boltban.. :) - Egy evőkanál liszttel és 90 ml vízzel futtasd fel az élesztőt. - Közben a lisztbe keverd bele 1/2 mk sót. Keverd bele az élesztőt és az olajat, majd gyúrd át kicsit. Hagyd kelni egy fél órát. Ezalatt az idő alatt pont el tudod készíteni a tölteléket. Gomba - A gombát mosd át és vágd vékony szeletekre. - Az olajon párold meg a felaprított vöröshagymát, pár perc után dobd rá a reszelt (átnyomott) fokhagymát is. - Ízesítsd kakukkfűvel és oregánóval, majd ezen a fantasztikusan illatos ágyon párold meg a gombát. Hogy irulni tudjon, csak a végén sózd meg 1/2 mokkáskanálnyival kb. A műved összeállítása - Amikor kész a tölteléked és kihűlt kicsit, jöhet a csigák összeállítása. Ehhez a tésztát terítsd ki, kend meg a pesztóval, hintsd meg a gombával és egy kis reszelt növényi sajttal. Ez az a sajt, ami híresen nem olvad a tetején, de aztán a belsejében mégis, ezért mindenképpen érdemes belülre is szórni belőle. Igyekeztem fotózni, ahogy ott olvadozik a gomba mellett. ;) - Tekerd fel a tésztát, pont úgy mint a bejglit, majd vágj 4-5 cm vastag korongokat belőle. Már meg is vannak a csigák. :) - Fektesd őket egy tepsibe, és süsd 20 percig 200 fokon. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I Recept ötlet: https://www.veganricha.com/vegan-pesto-pizza-rolls-recipe/
Karácsonyi sült töltött paprika
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE A karácsonyi menüre általában minden családnak megvan a hagyományos étele. Viszont idén mindenképp próbálj ki valami újat is, valami vegánt is, én azt mondom! (Vagy az egész menüd olyan lesz?
Mákos puliszka-tekercs
Gluténmentes, vegán édesség amelyet könnyű elkészíteni és akár a karácsonyi asztalon is megállja a helyét. Azonban karácsony nélkül is elkészíthetjük. Azért is ajánlott elkészíteni mert mák-tartalmának köszönhetően kalciumban és vasban gazdag édesség, ami szolgálja és építi csontjainkat, segíti szervezetünk egészséges működését. A recept Hozzávalók: - 15 dkg kukoricadara - 5 dl növényi tej (vízzel is elkészíthető) - 1.5 dkg gyümölcs cukor vagy eritritol - pár csepp vanília kivonat (elhagyható) - 12 dkg mák - 3 dkg gyümölcs cukor - 1 citrom héja Elkészítés: A növényi tejet felforraljuk és folyamatos kevergetés mellett beleszórjuk a kukoricadarát és a gyümölcs cukrot vagy eritritolt és a vaníliát, majd folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Keményebb állagúnak kell lennie, amit már nehéz kavarni. Félretesszük hűlni, míg elkészítjük a tölteléket. A mákot megdaráljuk, hozzákeverjük a gyümölcs cukrot és a (lehetőleg bio) citrom lereszelt héját. Frissentartó fóliát simitunk az asztalra vagy a munkalapra, amin összeállítjuk a sütit. A valamelyest kihűlt keményre sűrűsödött puliszkát a fóliára kanalazzuk, majd megpróbáljuk eloszlatni. Amikor nagyjából egyenletesen eloszlattuk, egy másik fóliát teszünk a tetejére, azon keresztül tudjuk használni a sodrófát és szép, téglalap alakúra nyújtjuk a puliszkát. Amikor kinyújtottuk, lehúzzuk a felső fóliát és megszórjuk a tetejét mákkal. Ahogy rétest vagy piskótát tekerünk fel, úgy tudjuk feltekerni ezt is, tehát az alul lévő frissentartó fólia segítségével. Amikor tekercsbe csavartuk, a frissentartó fóliát körétekerjük és így hűtőben állni hagyjuk, dermedni egy éjszakát vagy legalább pár órát. Tálalás előtt szeleteljük.
Fügés-mandulás rétes
A rétest ma már a háziasszonyok többsége előre elkészített réteslapokkal vagy leveles tésztával készíti. Volt szerencsém életemben megnézni és részt venni az igazi házi rétes készítésében, de a tény, hogy az előre elkészített réteslappal nagyobb szerencsével járok és rövidebb idő alatt biztosabb a sikerem, még nem bírt rá, hogy magam is kipróbáljam házilag a tésztát összeállítani és nyújtani. Talán majd egyszer. A rétes feltehetően a törököknek köszönhetően hódoltságuk ideje alatt került magyarok lakta területre. Mivel a törökök akkori baklava-szerü süteménye túl édes volt, így a magyar háziasszonyok eleinte 10-12 lapot sütöttek ki egymásra rakva a forró kemencékben, s azokat töltelék nélkül feldarabolva, porított cukorral meghintve tálalták. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18-19. század fordulóján alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A párizsi Ritz Hotel étlapján a 19. század elején szerepelt a ,,Rétes Hongrois, melynek elkészítéséhez a réteslisztet Magyarországról rendelték és a cukrászokat Pestre küldték tanulni. (forrás: Vétek György: Rétesshow a kastélyban, hvg.hu, 2007. augusztus 11; Sütemények, tészták könyve, Budapest, 1988, Vianco Stúdió) Még sok helyen fellelhető füge, nem csak piacokon, üzletekben, de telkeken, kertekben álló fügefákon is. Emlékszem, amikor Budán laktunk, a lakóházunk végében állt egy hatalmas fügefa, még novemberben is szedtem róla finom gyümölcsöt. Nagy örömömre szolgál ma is, ha lehetőségem van friss fügét enni. Ennek hiányában aszalt fügét is felhasználhatunk az alábbi recepthez, amelynek az alapja ugyan reszelt alma, de a füge markáns ízének köszönhetően ezt alig érezni benne. A recept Hozzávalók: - 4 réteslap - vizes konyharuha - olaj - 3 alma - 1 bögre füge (aszalt is jó) apróbbra vágva - 1/2 bögre maroknyi datolya vagy mazsola - 1 bögre mandula Elkészítés: A datolyát vagy mazsolát meleg vízben megáztatjuk. Éppen csak ellepje a víz a gyümölcsöt. A mandulát megöröljük vagy megdaráljuk. Az almákat lereszeljük vagy gyorsaprítóban darabosra őröljük. A réteslapokat vizes konyharuhára fektetjük, majd mindegyik lapot (kivéve a legfelsőt, amit majd megtöltünk,) egyesével olajjal megkenjük (erre a célra kapható ecsetet használunk) és így helyezzük egymásra. Az utolsó lapot, amit megtöltünk, nem szükséges megkenni. A megáztatott datolyát vagy mazsolát kézi turmix-szal kicsit összedolgozzuk majd az így keletkezett édes szószt az almával összekeverjük. A réteslapra egy csíkban a széléhez közel először ráhelyezzük a datolyával vagy mazsolával összekevert almát, majd ennek tetejére egyenletesen rászórjuk a fügét, végül megszórjuk a megdarált mandulával. Akik édesebb szájúak, a megdarált mandulát elkeverhetik a fentiek során leírt mandulaszósszal, vagy más édesítővel, mint gyümölcscukor. A vizes konyharuha segítségével a rétest felsodorjuk, majd sütőlapra tesszük. Sütés előtt kis olajjal a rétestekercset megkenjük. Kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Őszi ízeket idéző vendégváró falatok, amelyeket akár reggelire is fogyaszthatunk. Én így (t)ettem.
cirokos lepény
2019. július 13. Beautilicious
Egy gyors finom és egészséges lepény receptet hoztam nektek, ami akár reggeli, vacsora, vagy egy gyors ebéd is lehet. Hozzávalók - 40gr cirok liszt - 1 ek bambuszrost liszt - 1 csipet só - fél csomag sütőpor - 1 tojás - 200ml tej/ víz - kis olaj a sütéshez - töltelék ízlés szerint Így készítsd - minden hozzávalót keverj össze alaposan, majd öntsd az olajjal kikent serpenyőbe - töltsd meg a töltelékkel, majd hajtsd félbe, és hagy még egy kicsit sülni
Mákos zserbó szilvalekvárral
A legtöbb ember gondolatvilágában a zserbó egyet jelen a dióval és a baracklekvárral töltött finom, csokis tetejű süteménnyel. Már régóta érett bennem a gondolat, hogy mákkal és szilvalekvárral is elkészítve is biztos nagyon finom. Nem tévedtem. Ha valami különlegeset, de mégis megszokottat szeretnél az ünnepi asztalra tenni, kipróbálhatod a mákos zserbót. A baracklekvárt pedig szilvalekvárra cserélve. A recept Hozzávalók a tésztához: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25 dkg fehér liszt - fél csomag porélesztő vagy 1 tk instant élesztő - csipetnyi só - 1 dl víz - 1 tk szódabikarbóna - 20 dkg margarin (vegán) Hozzávalók a töltelékhez: - 40 dkg mák megdarálva - 25 dkg xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett) - 70 dkg szilvalekvár (egy nagyobb vagy 1,5 kisebb üveg lekvár) Csokibevonó: 1. verzió: - 20 dkg tortabevonó (vegán) - 1-2 ek. olaj 2. verzió: - 10 dkg kókuszzsír - 2 ek kakaópor/karobpor - 1 ek xylit/gyümölcscukor/erithritol (ki milyen édesítést használ cukor helyett) Elkészítés: A margarint vegyük ki a hűtőből és tegyük olyan helyre egy tálkába, ahol megpuhul. A kétfajta lisztet összekeverjük egy tálban, majd hozzákeverjük a csipetnyi sót, a porélesztőt és a szódabikarbónát. A puha margarint beleszeleteljük a lisztbe, majd a kezünkkel összedolgozzuk és adunk hozzá 1 dl vizet, hogy az egész egy gombóccá összeálljon. Ha ragacsos tészta, gyúrás közben még szórhatunk hozzá kevés lisztet. Ha nem akar összeállni egy egésszé, akkor pedig vizet csepegetetünk hozzá. Liszttel megszórt gyúródeszkán vagy munkalapon átdolgozzuk, átgyúrjuk a két kezünkkel. Egy henger alakú formát sodrunk a tésztából, majd három egyenlő részre vágjuk. Először az egyik részt sodrófával téglalap alakúra formáljuk. Közel akkorára, mint a tepsi, amibe helyezni fogjuk. A tepsibe sütőpapírt teszünk. A kinyújtott tésztát úgy a legkönnyebb a tepsibe tenni, ha feltekerjük a sodrófára és a sodrófáról letekerve helyezzük bele a tepsibe. A tésztát eligazítjuk, a tepsi oldalára jutó részt levágjuk, majd alaposan megkenjük szilvalekvárral. A porhanyósra darált mákot összekeverjük az édesítővel, majd a mák felével megszórjuk a lekvár tetejét. Jöhet rá a következő tésztalap. Téglalap alakúra nyújtva, a sodrófa segítségével a lekváros mákos réteg tetejére tesszük, eligazítjuk, ha a tepsi oldalára jutna tészta, levágjuk. Ezt a maradék tésztát hozzágyúrjuk a következő, egyben utolsó tésztához és hasonlóan a szilvalekvárra mákot szórunk, majd befedjük a tésztával. A tésztát szépen eligazítjuk, a szélét az ujjaninkkal benyomkodjuk. Az utolsó szint a tészta kell, hogy legyen, amit megszurkálunk villával, majd egy órát hűvős helyen pihentetjük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 35 perc alatt készre sütjük. Amig sül, elkészítjük a csokimázat. 1. verzió: Vizgőz felett felolvasztjuk a csokit és hozzákeverünk 1-2 ek. olajat. Addig kevergetjük, míg teljesen elegyedik. 2. verzió: Vizgőz felett felolvasztjuk a kókuszzsírt és hozzákeverjük a karob vagy kakaóport és az édesítőszert. (Akár Agavé szirupot is használhatunk). Ez követően a megsült, lehűlt sütemény tetejére öntjük a csokiszószt és egyenletesen elkenjük. Érdemes a csoki megdermedése előtt felvágni, de nem kiszeletelni. Ezt követően hűtőbe tesszük és amikor a csoki megdermedt teljesen a tetején, könnyebb lesz a szeleteket a tepsiből kiemelni. Tehát a tepsibe helyezés lépései: tészta, lekvár, mák, tészta, lekvár, mák, tészta, tűvel szurkálni, pihentetni, sütni, kihülés után csokimáz/karobmáz.
Vega töltött káposzta
2018. december 31. Vegasztrománia
Gyerekkoromban konkrétan utáltam a töltött káposztát, de ugye innen szép nyerni. A vicces az, hogy már vegaként kezdtem újra vágyni rá. Viszont olyan tölteléket sikerült kikísérleteznem, ami tökéletes ízélményt nyújt - a mindenevőknek is. Vega töltött káposzta Hozzávalók: A töltelékhez: 16 savanyú káposzta levél 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 + 1 fokhagyma apróra vágva 250 g gomba apróra vágva 75 g főtt gesztenye apróra vágva 75 g dió ledarálva 1 ek vega zsír (opcionális) 1/2 rúd vega füstölt kolbász apróra vágva (vagy 1 tk füstölt paprika) 2 csésze főtt rizs 50 g sajt lereszelve (növényi, vagy edami) 3 tojás só frissen őrölt bors 1 kk oregánó 1 kk cayenne bors 1 ek piros paprika A káposztás alaphoz: 2 ek növényi olaj 1 1/2 hagyma apróra vágva 3 fokhagyma apróra vágva 1 1/2 ek piros paprika 2-3 babérlevél 1 kg savanyú káposzta Elkészítés: Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, majd hozzáadtam a hagymát és a 3 gerezd fokhagymát. Kb. 5 percig sütöttem, főztem, figyelve, hogy meg ne égjen. Ezután hozzáadtam a gombát és 8-10 percig sütöttem. Sóztam, borsoztam, és oregánóval ízesítettem. Lehúztam a tűzről, és hozzákevertem a gesztenyét, a diót, a vega zsírt, a rizst, a sajtot, a 3 tojást, a paprikát és a cayenne borsot és a maradék 1 gerezd fokhagymát. 16 halmot/golyót csináltam belőle. A káposztás alaphoz felhevítettem az olajat egy vastag aljú lábosban, majd hozzáadtam a hagymát és a fokhagymát. 5 percig pirítottam, majd rászórtam a pirospaprikát, pirítottam pár percig, majd felöntöttem 1 1/2 dl vízzel, és lefedve hagytam főni. Közben a káposztalevelek vastag torzsáját levágtam, és egyenként magam elé terítettem. Mindegyikre rátettem 1 adag tölteléket, feltekertem, és bedugdostam a két végét. A hagymás-paprikás alapra rátettem a savanyú káposzta háromnegyedét, a babérleveleket, majd szorosan rárétegeztem két sorban a töltött káposztákat, és arra tettem a maradék káposztát. Ráöntöttem 2 1/2 dl vizet, lefedtem, és alacsony lángon, magára hagyva 1 1/2 óráig hagytam főni. Tejföllel/növényi joghurttal és rozskenyérrel tálaltam.
Őszi töltött kelt tészta
Az ovis szüreti mulatságra kellett valamit kitalálni. Az első változat zsömle tésztából formálódott, azután az óvónő javaslatára töltöttem meg. Nem nehéz elkészíteni, inkább csak pepecs munka van vele. Két változatban készült el végül, baracklekváros és mákos-baracklekvárral töltött formában. Kevés időm volt rá, mert a gyerekekért délre megyek az oviba, de erős hátszéllel éppen készen lettem a négy tepsivel. Nem magamat szeretném fényezni, tudom, hogy a magam erejétől akár két tepsit is odaégettem volna. :) De a templom építés jutott eszembe, hogy a Jó Isten tud adni bölcsességet, gyorsaságot, még akár az ilyen "zöldségekre" is. Mert ez azért egy templomhoz képest gyurma művészet. :) II. Mózes 35:30-36 És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből. És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal minden mesterségben: Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni; És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni. Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből. Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket... Hozzávalók: 60 dkg liszt (tönköly teljes kiőrlésű és fehér fele-fele arányban) 5 dl növényi tej (mandula volt) 3 púpos evőkanál méz, vagy 3 ek gyümölcscukor, ha vegánt szeretnénk 2 ek olivaolaj 2 g élesztő 1 csipet vaníliapor 1 nagy csipet só kenéshez pl. kevés szójajoghurt töltelékhez: 3 ek mák, 150 g sűrű baracklekvár Kenyérsütő gép keverő edényébe tettem a hozzávalókat, a géppel megdagasztattam. Fél órát kelesztettem. Közben a mákot megdaráltam, és a lekvár felével összekevertem. A tésztát két részre vettem szét, az egyiket kinyújtottam kb. fél cm vastagságúra. A szélén vágtam 7 db vékony csíkot, amiből majd az inda lett. Illetve 7 kis nudlit szőlőszárnak. A többi tésztát felkockáztam éles késsel. Olyan 3x3 cm-es darabokra. Nekem 7 db szőlő lett ebből az adagból, de kb. akkorák voltak, mint a tenyerem és az ujjaim együtt. A kis kockákra kiskanállal rákanalaztam a tölteléket. Amikor a mákos elfogyott, a maradékra baracklekvár került. A kockákkal a lekvárt igyekeztem jól bevonni és viszonylagos gömböt formázni. A gombócokat egymás mellé raktam a sarokból indulva. A hajtás került mindig alulra. Első sorba egy, másodikba kettő, harmadikba három, negyedikbe négy. Azután a gombócok alá félig beigazítottam a "szőlőszárat", és rákanyarítottam az indát. A tetejét megkentem joghurttal (Nem szabad hígítani!). A második adagot vékonyabbra nyújtottam, késsel szőlőleveleket formáztam, megkentem. Egy-egy adag kb. 40 percet kelt, majd kb. ugyanennyit sült közepes hőfokon a sütőben.
Vegán vaníliás-eperlekváros piskótatekercs
2018. június 19. Mindennapi ételeink
Kislányunk egyszer evett ilyen piskótatekercset, azóta kéri, hogy készítsük el itthon is. Hozzávalók - a piskótához: 12,5 dkg Mester süteményliszt 2 ek. eritrit 3-4 g sütőpor fél mk szódabikarbóna 4 ek. olaj 1 ek. ecet 150 ml vaníliás szójatej (víz) 5 g útifű maghéj A töltelékhez: 1 csomag vaníliás puding 4 dl növényi tej (nálam kukoricatej) 2 dl vegán édesített habkrém Elkészítés: Először a krémet készítjük el, hogy legyen ideje kihűlni. A pudingot hagyományos módon elkészítjük, majd amikor kihűlt, hozzákeverjük a felvert tejszínhabot. A száraz hozzávalókat összekeverjük egy edényben, majd hozzáadjuk az olajat, tejet (vizet), ecetet. Egymáshoz öntjük. Összekeverjük. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, erre simítjuk a tésztát, minden szélén kb 10 cm-t kihagyunk. 180 fokon max 15 percig sütjük. Mivel vékony a tészta, figyeljük gyakran, hamar megsül. Nedves konyharuhára borítjuk, rákenjük a lekvárt, majd a krémet, és feltekerjük.
Vegán sushi
2018. május 16. Mindennapi ételeink
Nem vagyunk nagy sushi rajongók, de szerettem volna Fanninak megmutatni, mi is ez...Hát, kicsipegette a rizst belőle....és azt mondta, hogy ne erőltessük máskor. :-D Hozzávalók: 1 bögre kerekszemű rizs 2 bögre víz 1 csipet só 2 ek. rizsecet nori lapok (szárított alga lapok) -- répa, kaliforniai paprika, uborka, avokádó, tofu, spenót... Elkészítés: A rizst alaposan megmossuk, majd a hagyományos módon megfőzzük: a főzővízbe teszünk rizsecetet is és amikor forr a víz, hozzáadjuk a rizst, amelyet roppanósra főzünk. A töltelékhez felvágjuk hosszú csíkokra a dolgokat. A kész rizsbe is keverünk riszecetet, Ha kész a rizs, keverjünk hozzá még egy evőkanál rizsecetet, majd terítsük ki egy lapostányérra. Amikor kihűlt, egy tiszta, konyhai törőkendőre kiterítjük az alga lapot, majd rákenünk vékonyan egy kis rizst, annyit, hogy a végére már ne jusson (kb félig). Egy csíkban rátesszük a felcsíkozott tölteléket, majd feltekerjük. Vizezett késsel felvágjuk.
Vegán zserbó
Olykor-olykor megfogalmazódik bennem egy vágy, elkészíteni egy adott ételt vagy süteményt. Egyes esetekben jól ismert és általam vagy férjem által kedvelt étel vegán verziója a terv, más esetekben csak ötlet, hogy a különböző alapanyagok hogyan állnak össze egy komplett étellé. A zserbó is régebbi vágyam volt. Vegán zserbó. Ugyan az interneten keringenek különböző receptek, de nem nyerte el a tetszésemet egyik sem olyan mértékben, hogy azt mondjam, "igen, ez az! megcsinálom!" Városunkba, utánunk valamivel később, leköltözött Londonból egy nagykőrősi házaspár, nagyjából egyidősek vagyunk. Emlékszem, az első Londonban eltöltött karácsony alkalmával a feleség készített zserbót, majd amikor már itt laktak, akkor itt is. Így kezdett el bennem is mozogni a vágy, készítenék és ennék zserbót vegán módra. Nyáron, amikor Magyarországon voltunk, diót és baracklekvárt is kaptunk, tehát az alapanyagok adottak voltak. Félre is tettem mindkettőből annyit, hogy zserbót tudjak készíteni. Amikor már készítettem, rájöttem, hogy ennek bátrabban neki kezdhettem volna, mert nekem elég egyszerű. Bár sok hozzávalót tartalmaz, mégsem olyan nehéz elkészíteni. Legyen húsvét vagy karácsony, vendégvárás vagy vendégségbe készülődés, remek desszert a vegán zserbó. Miután Gerbeud feleségül vette a genfi csokoládégyáros lányát, Ramseyer Esztert, 1884-ben, 30 évesen, Magyarországra költözött, majd 1885-ben átvette Kugler Henrik cukrászdáját a budapesti Gizella (ma Vörösmarty) téren, berendezte a városligeti Királycsarnokot, feltalálta a macskanyelvet, a csokoládés drazsét, többszáz-féle bonbont exportált Európába, Dél-Amerikába, még a török szultán háremébe is szállított, folyamatosan dolgozott. Produktív életet élt. A kérdés azonban felvetődik bennem is, mi köze Gerbaud-nak ehhez a finom süteményhez? Valóban az ő kezének a produktuma? Evett - e életében zserbó szeletet Emil Gerbaud? Állítólag a Gerbeaud-házban 1948-tól működő Vörösmarty Cukrászda találmánya volt a híressé vált dió és lekvár kompozíció, tetején csokimázzal, azaz a >>zserbó-szelet
Hajtogatott pizza
2018. február 13. Vegán Család
Hozzávalók: Tésztához: 40 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 50 dkg rétesliszt 10 dkg búzacsíra 2 tk só 1 dl olívaolaj 5 dl langyos víz 5 dkg élesztő 1 ek kókuszcukor Töltelékhez: 1 konzerv sűrített paradicsom kevés víz 1 tk só bazsalikom, oregánó ízlés szerint 1 kis zacskó magozott olívabogyó felszeletelve növényi sajt szeletelve Tetejére: 2 ek olívaolaj 1 kk só sörélesztőpehely [...] Bővebben!
kókusz tekercs
2018. január 14. Beautilicious
Egy igazán könnyű finomság, amihez még a sütőt se kell bekapcsolnod. Hozzávalók a sötét rétsz: - 75gr mandula - 35gr útifűmag héj - 50gr datolya - 30gr kakaópor - 50ml kávé - 150ml tej a kókuszos töltelék: - 65gr kókuszreszelék - 350gr túró - 50gr édesítőszer Így készítsd - A sötét rész hozzávalóit turmixgépbe tesszük és összeturmixoljuk - Ugyan ezt tesszük a krémmel is - Kinyújtjuk a sötét masszát, majd megtöltjük a kókuszos krémmel - Feltekerjük, majd becsomagoljuk, és hűtőbe tesszük pár órára, végül szeleteljük
almás fahéjas fonott kalács
2017. október 21. Beautilicious
Kiskorom egyik legkedvesebb emléke az ágyba reggeli mamitól. Ez sokszor kakaó volt kaláccsal, és hát ez az egyik gyengém, amit sose tudok megunni. Az az igazi foszlós kalács...hmm egyszerűen felülmúlhatatlan. Elkészítheted akár kakaós, diós, mákos töltelékkel is, de én most egy fahéjas ízre vágytam, és sikeresen visszahoztam a kiskori emlékeket ezzel a finomsággal. Hozzávalók - 150gr amaránt liszt - 75gr darált mandula - 25gr útifűmag héj - 50gr bambuszrost liszt - 25gr élesztő - 250ml tej - 80gr görög joghurt - 2 tojás - 80gr édesítő A töltelék: - 2alma - 100ml víz - fahéj Így készítsd - Az élesztőt futtasd fel a tejben - Keverd össze a száraz alapanyagokat, majd add hozzá a joghurtot, tojásokat és az élesztőt - Dagaszd a tésztát kb 5 percig - Tedd félre egy órárá meleg helyre - Addig a töltelékhez főzd meg az almát fahéjas vízben - Ha az alma megpuhult, akkor pépesítsd - Oszd a tésztát 3 részre, majd nyújtsd ki - Töltsd meg a töltelékkel, majd tekerd fel, úgy mint a csigát - Fond össze a három tésztát - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 50 percig
Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél
2017. szeptember 30. Zizi kalandjai
Zöldségek előkészítve A sushit nagyon szeretjük, de ritkán eszünk, mert általában rendelni szoktuk házhoz, viszont a készítését soha nem próbáltams ki otthon, holott nagyon egyszerű összetekerni… ezt nemrég tanultam a Napfényes Étterem vegán sushi tanfolyamán. Nem a kezdőre mentem, hanem egyből bedobtam magam a mélyvízbe és a haladóval indítottam. Annyi a különbség a két kurzus között, hogy a haladón már nem tekerünk annyit, mint a kezdőn, viszont megtanuljuk a zöldségek pácolását és a különböző sushi “töltelékeket” is mi készítjük el. Néhány alapanyag és eszköz a sushi készítéséhez Pácolt gyömbér (sárga) és pácolt jégcsapretek – “sakura zuke” (rózsaszín), ami a céklalétől kapja a rózsaszín színét Nyers uborka, blansírozott zöldspárga, wakame alga Selyemtofu, avokádó és aprított újhagyma zöldje – a tofu és a zöldhagyma a miso levesbe mentek, az avokádó a sushiba Teriyaki szószban pirított kemény tofu, szezámmaggal megszórva – sushiba tettük A sushi készítés egyik legfontosabb lépése a sushi rizs megfőzése és ízesítése. Ezt is megtanította nekünk Kiss Gábor séf, aki a kurzust tartja. Nagyon sok információt megosztott velünk, hogy ő hol és mikor tanulta meg a sushi készítést, hogyan vegánosította a sushi készítő tudását. Türelmesen segített nekünk a sushik tekerése közben is, főleg olyanoknak, mint én, akik kihagyták az alap kurzust és egyből a haladóra jöttek. A megfőtt beízesített rizs kiborítása a hűtéshez Az óra egyik legizgalmasabb “feladata” és egyben a legízletesebb étel elkészítése a vegán tamago-yaki, vagyis az “omlett” megfőzése/megsütése volt, nyilván tojás nélkül. Csicseriborsó lisztett használtunk hozzá, valamint fekete sót és magam sem gondoltam, de nagyon vékony palacsinta szerű lapokat sütöttünk, amelyeket feltekertünk a megfelelő formátumra. Az eredeti tamago-yakit téglalap alakú serpenyőben sütik Japánban, de természetesen kerek formájúban is elkészíthető. Érdemes megnézni az omlett készítésének tojásos változatát Youtube-on, hogy megértsük, hogyan kell feltekerni. Sok türelmet igényel, de könnyen bele lehet jönni a vékony omlett szeletek készítésébe. Az íze annyira finom, hogy minden próbálkozást megér a sütése! Az óra folyamán főztünk miso levest, ezenkívül a sushikat tekertük, amelyekhez nagyon sokféle tölteléket készítettünk: teriyaki szószban pácolt/főtt/sült tofut, répát, paprikát, megismertük magának a teriyaki szósznak is a hozzávalóit és formáztunk tölcsér alakú tekercset – temakit is algalapból. Miso leves selyemtofuval, újhagymával, wakame algával Fűszerezés még a tekerés előtt Speciális ujjtartás a tekerés során 1. Speciális ujjtartás a tekerés során 2. Tenyerünkbe teszünk egy alga lapot, rátesszük, amit szeretnénk és… …már készen is van a temaki (tölcsér alakú kézi tekercs)! Feltétlen ajánlom a “Vegán sushi haladó” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon lenyűgözzük velük családunkat és barátainkat. A következő kezdő sushi kurzus 2017. október 9-én, a haladó pedig október 25-én lesz. A kettő nem függ egymástól. Információ a tanfolyamokról itt. A kurzuson a {Napfényes Étterem} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.
Töltött paprika
2017. augusztus 7. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 7 db nagyobb paprika - 1 üveg sürített paradicsom püré ( 360 grammos) - 2 közepes fej hagyma - pár szem paradicsom (elhagyható) - 1 bögre barnarizs - 1/2 bögre szójagranulátum - 2x 1 dl szójaszósz - 1 kg burgonya - bors, kömény, őrölt babér, só, cukor, pici mustár, 1 leveskocka - 4 gerezd fokhagyma - pici olaj, liszt a rántáshoz Ez a recept anyukám töltött paprikája vegánosítva, ami abból áll, hogy a paprika töltelékét sajátosan oldom meg: Megfőzöm a barnarizst 3-szoros mennyiségű vízben, melybe beledobok egy leveskockát is. Beáztatom a szójagranulátumot annyi vízben, hogy jól ellepje. Mikor beledagad, szójaszószt és borsot teszek hozzá. Mikor a rizs kicsit kihűlt, összekeverem a szójagranulátummal, 1 fej apróra vágott hagymával, a 4 gerezd fokhagymával, mustárral, babérral és köménnyel, majd pihentetem kicsit. (Fontos, hogy "ízes" legyen. Lehet kicsit eltúlozni a fűszereket, mert a paradicsom püré, a krumpli, de még a paprika is semlegesíteni fogja.) Közben a burgonyát megpucolom, kockára vágom, majd sós vízben megfőzőm. A paprikákat kicsumázom, és elegánsan beletöltöm a rizses alapomat, majd egy tepsibe fektetem őket egymás mellé szorosan. Mikor kész, rádobálom a másik hagymát is, melyet karikára vágok fel, majd a paradicsomokat összeszelve ráhelyezem a tetejére. Ezután leöntöm olajjal, szójaszósszal, és én megszórtam egy kis kakukkfűvel is. Lefedem fóliával, és a 220 fokos sütőben jó sokáig sütöm. Készítek egy rántást, a paradicsom pürét vizzel kikeverve beleöntöm a kész rántásba, kevergetem, majd cukrozom és sózom. Mi édesen szeretjük. Beleraktam legalább 4 kanál cukrot, de ez ízlés szerint alakítható. Tálalásnál a krumpli mellé teszem a paprikát, ami meg van töltve, és igyekszem úgy szedni, hogy sült hagyma és paradicsom is kerüljön a tányérra. Erre öntöm rá a forró és édes paradicsom szószt. Jó étvágyat!
Töltött paprika húsmentesen
2017. július 30. Éltető ételek
Egyre jobban teret hódítanak az olyan ételek, ahol a a húst növényi alapanyagokra cserélik. Persze egy az egyben nem lehet azt mondani, hogy ez teljesen olyan lesz, mint a húsos változat.... szerintem még finomabb. :) Nem olyan nehéz, hiszen nincs benne hús, de a magyaros íz a paradicsomos mártással csodásan érvényesül. És tudod, mi a különleges ebben az ételben? Az, hogy a húst alakorral helyettesítettem. Nem szójával, nem szejtánnal és nem is gombával. Hihetetlen, de ha jól eltalálod a fűszerezést, akkor egy nagyon finom főétel lesz belőle. Hozzávalók: - 20 dkg alakor búza - 20 dkg parbolied rizs - 1 bio vagy házi tojás - 2 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál kókuszolaj - 2 teáskanál pirospaprika - só, bors - 6-8 db tölteni való paprika Paradicsomos mártás: - 0,5 kg friss paradicsom - 1 doboz sűrített paradicsom (Lidl-ben szoktam venni, dobozos) - 1 teáskanál méz - só, bors - 5-6 dl víz - 3 evőkanál kukoricaliszt - 2 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: - Az alakor búzát 8 órára vagy akár egy egész éjszakára áztasd be. Másnap öblítsd le, majd 1 óra alatt, lassú lángon főzd puhára (kb. 3 csésze vizet önts rá, de főzés közben ellenőrizd, hogy ne ragadjon le.). 1 teáskanál sót tegyél a főzővízbe. - Közben a rizst 2 csésze vízben, mintegy 30 perc alatt főzd meg (ebbe is tegyél 1 teáskanál sót). - Az apró kockára vágott vöröshagymát a kókuszolajon dinszteld meg. - A búzáról öntsd le a felesleges főzővizet, majd húsdarálóval vagy botmixerrel daráld meg. - Keverd hozzá a megfőtt rizst, a tojást, a megdinsztelt hagymát (az olajjal együtt), a tojást, a fűszereket és reszeld bele a fokhagymát is. Jól keverd össze, az ízeket ellenőrizd! - A paprika tetejét vágd le, szedd ki belőle a magházát. Töltsd meg az elkészített töltelékkel. - Paradicsomos mártás készítése: Hevítsd fel a kókuszolajat, majd tedd vele a kis kockára vágott paradicsomot. Süsd össze, majd öntsd rá a sűrített paradicsomot és a vizet. Csorgasd bele a mézet, fűszerezd. Kb. 5 percig rotyogtasd, majd helyezd bele a paprikákat. A paradicsomos lé majdnem lepje el a paprikákat. Tepsibe is sorakoztathatod a töltött paprikákat, és erre öntsd rá az elkészült híg mártást. - Mintegy 30-40 percig lassú lángon főzd, amíg a paprika héja megpuhul. Ekkor szedd ki a paprikákat, és a megmaradt paradicsomos mártást szűrd át (mivel került bele friss paradicsom is). - Folyamatos keverés mellett (kézi habverővel) szórd bele a kukoricalisztet. Ettől lesz egy selymes, lágy mártásod. Ha szükséges, kicsi vízzel hígíthatod.Kockára vágott, főtt krumplit kínálhatsz hozzá.
Padlizsán tekercs
Egy igazi nyári ebéd, ha már unod a salátát és valami egészsen finomra és különlegesre vágysz. Nagyon sok féle képpen variálhatod a tölteléket. Én valami könnyű sajtos ízre vágytam, és egy elképesztően finom, könnyed ebédet alkottam. hozzávalók - 2 padlizsán - zabliszt, zabkorpa, tojás, kókuszzsír(rántáshoz) - 250gr brindza - 250gr túró - bazsalikom Így készítsd - A pdlizsánokat vékonyan hosszába csíkozd fel - Csináld meg a rántást, majd rántsd ki a hagyományos módon (liszt helyett zabliszt, morzsa helyett zabkorpa) - Addig készítsd el a krémet: a sajtot a túrót és a bazsalikomot alaposan keverd össze - Töltsd meg a padlizsáncsíkokat - Tekerd fel őket - Süsd ki előmelegített sütőben 180fokon 30percig
Spenótos sajtos csiga
Már nagyon rég óta szerettem volna csigát készíteni, de mindig meggyűlt a bajom a nyújthaó tésztával.Anyu olvasott egy szuper trükköt, amivel sikerült végre egy tökéletes állagú tésztát csinálnom. Szerencsére nem csak az íze, az állaga is tökéletes lett. Hozzávalók - 250gr zabliszt - 50gr lenmagliszt - 275gr túró - 2 tojás - só - 100gr sajtkrém - 100gr reszelt sajt - 250gr spenótlevél - fokhagymagranulátum Így készítsd - A liszteket keverd össze a sóval - A tojásokat és a túrót is alaposan keverd össze egymással, majd jól gyúrd össze a száraz keverékkel - Tedd félre pihenni egy órát (ez a trükk) - A töltelékhez a spenótleveleket a fokhagymagranulátumot és a krémsajtot turmixold össze - Ha lejárt az egy óra nyújtsd ki a tésztát és tölts meg a atltelékkel, szórd meg reszelt sajttal, majd tekerd fel - Vágj ujjnyi vastagságú szeleteket - Helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd süsd ki 180 fokon 30perc alatt
Vegán túrótorta
Ó, vegán túrótorta, légy az enyém! Bárhol, bármikor, akármikor, de ha lehet, most azonnal, és legalább két szelettel. :) Ehhez a recepthez egyszerű natúr tofut használtam. Ha kíváncsi vagy, hogyan lehet olyan univerzális vegán túrót készíteni, olyat, ami szuperul működik palacsintatöltelékként, pohárkrémként vagy sütiben, akkor gyere el a Növényi tej- és tejtermékkészítő tanfolyamra. Meg fogsz lepődni! :) Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű csatos formához: A tészta - 60 g (bio) margarin - 30 g cukor - 125 g liszt - csipet só A sült túrókrém - 300 g natúr tofu - 125 g nádcukor - 50 g kókuszolaj - 1 citrom héja és leve - 1 csomag vaníliás cukor - 2 evőkanál kukoricaliszt (40 g) - 3 evőkanál étkezési keményítő - csipet só - 75 g mazsola - Egy tálban gyúrjuk meg a torta alját. Ehhez először keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sót, majd morzsoljuk el benne a kockára vágott margarint. Dolgozzunk gyorsan, ne melegítse fel a kezünk nagyon a tésztát. Ha szépen összeállt labdává, nyomogassuk le a tortaforma aljára. - A túrókrém hozzávalóit tegyük egy késes aprítóba, és kb. 1,5 dl víz hozzáadásával daráljuk krémesre. Aztán kézzel keverjük bele a vízben megáztatott mazsolát. - Öntsük a krémet a formába, és tegyük 190 fokos sütőbe. Akkor van kész, ha a teteje közepe is átsült, azaz szilárd. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 50 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Kezdő Vegán Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven
Karfiolos batyu
2017. április 10. Beautilicious
A rohanos sűrű napokon nehezebb megoldani az egészséges kiegyensúlyozott táplálkozást, de persze ez sem lehetetlen. Az új kedvenc alternatívám az ilyen napokra a karfiolos batyu. Ellátja a szervezetedet lassú felszívódású szénhidráttal is, ami segít, hogy lendületes maradj egész nap, és hogy ne legyél éhes 1-2 óra múlva. Ezek mellett nagyon finom is, és rengeteg féle képpen variálhatod. Hozzávalók - 1 fej karfiol - 200g krémsajt - 350gr zabliszt - töltelék ízlés szerint ( nálam pulykamell illetve tonhal volt) Így készítsd - Szedd a karfiolt rózsáira, majd főzd meg sós vízben - Szúrd le, majd krumlinyomóval nyomd össze - Add hozzá a krémsajtot és a zablisztet, majd alaposan dolgozd össze - Formázz belőle korongokat - Egy serpenyőbe tegyél kókuszzsírt vagy olivaolajat és tegyél bele egy korongot, majd ebbe egy kanál tölteléket, végül még egy korongot - Süsd olalanként 8-10 percig ( vagy míg aranybarna nem lesz)
Málnazselével töltött csokiszív
2017. február 15. Gitta nyersétel blogja
Amit persze nem csak Valentin napra lehet elkészíteni, hanem egész évben... Csak most valahogy a szilikon szív-forma szinte magától előjött és valahogy adódott, hogy ez így készüljön... Csokiszív Sokszor készült már ilyenkor nyers csoki, főleg szív alakban :) de ez most egy kicsit más... Ez most nem tömény csoki, hanem a belseje málnazselé, pontosabban alma és málna turmix... 1 nagyobb almát elturmixoltam 20 dkg fagyasztott málnával, majd betöltöttem (pontosabban nem én, hanem Kata a kislányom) szilikon szív formába. Ment a fagyasztóba. Teljesen szilárd állapotában kinyomkodtam a formából, és egyenként belemártottam olvasztott csokiba. A csoki receptjét itt olvashatod (megjegyzés: az eredeti receptben karob szerepel, de már régóta kakaóporral készítem). kb 10 percre ismét visszatettem a fagyasztóba a mártott csokikat, és megismételtem a folyékony csokiba mártogatást. Így egy kicsit vastagabb lett a csokiréteg, gondoltam jobban bírja a gyűrődést. Ugyanis a málnás töltelék csak fagyott állapotban szilárd, és így nem is nagyon ehető, mert túl hideg. A második mártogatás után már csak a rendes hűtőszekrénybe tettem, ahol a töltelék megolvadt, de hála a csokiburoknak, bent maradt. 2-3 nap alatt el kell fogyasztani, mert ez nyers... de ezzel nincs gond, ezt az utolsó három darabot is úgy kellett megmentenem a fotózáshoz. Ennyire egyszerű, de annyira finom, hogy egyesek szerint " nem lehet abbahagyni " A csokiszív belülről, málnás töltelékkel
Diós csigák
Leila hercegnő második számú kedvence ;) A legtöbb ember a péksüteményt ma már csak egy utcai bódéban tudja elképzelni. Persze, hiszen minden második sarkon van már pékség. Egyik ilyen, másik olyan, mi meg válogatunk, fanyalgunk vagy akár ácsingózunk rajtuk. Aztán rohanvást gyűrjük le a csigákat meg pogikat az utcán, belebújunk a papírzacskóba, és közben azon morfondírozunk, hogy vajon mekkora az a falat, aminél még úgy tűnik, mintha semmi nem lenne a szánkban. :)))) És fogalmunk sincs már, hogyan kell péksütit sütni, sőt, biztosak is vagyunk benne, hogy ez valami hipernehéz, ultrabonyolult dolog. Pedig nem is! :) Próbáld ki a házi péksütiket, simogasd a tésztát, válogasd össze te az alapanyagaidat, és láss csodát: ez a péksüti bizony nem csak frissen sütve lesz jó, hanem akár másnap is, és újra felfedezed a régen elfeledett ízeket. Csinálj sokat, fagyaszd le, és minden egyes reggel, amikor előveszel egyet, áldani fogod a saját nevedet. ;) Mostantól nincs kifogás, ha a család (én! hehe..) édeset kíván: ezekből a hozzávalókból nálam tényleg mindig van otthon, és itt az én szuper diós csigám, amihez az ihletet Zöldella receptje szolgáltatta. Ezúton is köszönöm neki! :) Hozzávalók két nagy tepsi csigához: - 600 g liszt - 300 ml növényi tej - 125 g langyos kókuszolaj - 100 g nádcukor - 1 csomag vaníliás cukor - 35 g friss élesztő - 3 nagy csipet só A töltelék - 120 g langyos kókuszolaj - 200 g darált dió - 100 g porcukor - A lisztet öntsük egy nagyobb tálba, keverjük hozzá a cukrokat és a sót. Öntsük hozzá a langyos kókuszolajat és a tejben feloldott élesztőt. - Dagasszuk, dolgozzuk jól ki a tésztát, ami akkor jó, ha elválik az edénytől. Ezután kelesszük langyos szobában egy órát. Ha van kenyérsütő gépünk, eyszerűen tegyük bele a tészta alapanyagait, és kapcsoljuk be a dagasztás programot. - Közben keverjük ki a tölteléket a hozzávalókból. - Amikor megkelt a tészta, osszuk ketté, és lisztezett felületen a gombócokat egyenként nyújtsuk 2-3 mm vastag lappá. Ezeket egyenletesen kenjük meg a töltelékkel, majd tekerjük fel rúddá. - Vágjuk másfél-két centi vastag szeleteket a rúdból, és fektessük őket sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk a csigák között minimum 2 cm távolságot, hogy később legyen helyük megdagadni. - 200 fokos sütőben süssük meg szép barnára. A sütőbe tegyünk egy kis edényben vizet is, és vigyázzunk, ne száradjon ki a tészta. Miután kivettük, a még forró csigák tetejét megkenegethetjük növényi tejjel. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc (+kelesztés, sütés) Ez egy vegán recept volt. :) Ha tetszett, hasonlókat ITT találsz. Letöltheted a két ajándék receptgyűjteményt is. Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat : Kezdő Vegán Magyaros Konyha Vegán Módra Növényi Tejek és Tejtermékek Görög Vegán Szendvicskrémes
Töltött csiperke
Gyorsan kellett valamit készítenem, volt maradék rakott zöldbabom egy tálban (na hogy az is milyen hihetetlenül egyszerű és ízletes történet), meg gombám. Finom lett, a férj is inkább ezt választotta, mint a maradék köleses husiját. :) Hozzávalók: 8 db tölteni való csiperke gomba 10 dkg barna rizs 20 dkg sárga hüvelyű zöldbab 2 dl bio tejföl vagy magtejföl 1 tk vegamix 1 tk só fűszerek ízlés szerint (nálam bazsalikom) olaj A barna rizst 50 perc alatt kétszeres mennyiségű vízzel, vegamix-szel és sóval megfőzzük. Nem szükséges kavarni. Ha van pároló feltétünk, a rizs tetején megpárolhatjuk a zöldbabot. Amikor elkészült, a zöldbabot villával kicsit szétnyomkodjuk, megszórjuk a fűszerrel és összekeverjük a rizzsel. A tölteléket a megtisztított, tönkjétől megszabadított gombákba töltjük, amiket egy kiolajozott jénaiba helyezünk. A töltelék maradékát gombócokba formázzuk, és a gombák mellé helyezzük, ugyanígy a tönköket is. Egy marék kesudiót vagy napraforgómagot (esetleg egy szelet kápia paprikát is) egy csipet sóval és kevés vízzel összeturmixolunk. Az így kapott magtejfölt a gombák tetejére öntjük. Addig sütjük, míg a gomba a leve elfő, és a tetejük megpirul. Avagy malacot nem eszünk fiam, csak ha anyád szervírozza! :) Véletlenül lett ilyen malacpofa, Flóra a karomban fickándozott, közben fél kézzel pakoltam a kaját...
Karácsonyi húsmentes menüajánló 2. Főétel
2016. december 17. Éltető ételek
A karácsony nem múlhat el töltött káposzta nélkül. Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója (tofu) vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Igazán különleges, és szemet gyönyörködtető a sárga színű polenta friss zöldségekkel és rozmaringos gombával . Nálunk igazán nyerő a fokhagymás-spenótos krumplipüré , amihez bármilyen vegán fasírtot kínálhatsz, de egy egyszerű grillezett padlizsán vagy fűszeres sajt is remek választás.
Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel
2016. december 9. Vegán lettem
A vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel egy régi kedvenc újragondolva, frissítve, növényi alapokon. Első körben csak egy egyszerű krumplifőzeléket szerettem volna készíteni, de útközben megiramodott a kezem és megtöltöttem pár káposztalevelet. A képek magukért beszélnek, lássuk miből készült ez a finomság: Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, a hozzávalók: 0,5kg krumpli 1 db zöldségleves kocka 2-3db babérlevél 1-1,5dl növényi tejföl 2 kanál liszt kevés margarin só, bors 8db kelkáposztalevél 15dkg szejtánpor növényi sajt 1 kisebb fej hagyma kevés főtt rizs fokhagymapor majoránna Vegán krumplifőzelék töltött káposztalevéllel, az elkészítés: A megtisztított krumplit kockázd fel és főzd meg a zöldségleves kockával, valamint a babérlevéllel. Miután ezzel készen vagy keverd el a növényi tejfölt a liszttel, kevés meleg főzőlé segítségével. Miközben csomómentesre kevered, ízesítsd sóval és borssal, majd főzd tovább és ízlés szerint adj hozzá egy kevés margarint. A kelkáposztaleveleket főzd meg és miközben fő a zöldség, készítsd el a szejtánporból a főtt szejtánt. (A Töltött rántott szejtán receptünkben találhatod a szejtán elkészítésének módját.) Az elkészült szejtánt daráld le, majd melegíts fel egy kis olajat és dinszteld meg a hagymát benne. Tedd rá a darált szejtánt a hagymára, majd adj hozzá sót, borst, fokhagymaport és egy kevés majoránnát. Az ízesített szejtánt pirítsd meg, majd keverj hozzá négy evőkanál főtt rizst. Amikor kész a töltelék, nyomkodd ki a káposztaleveleket, majd minden levél közepére tegyél a töltelékből, hajtsd be az oldalait és tekerd fel őket. Melegítsd elő a sütőt 180°C -ra, majd margarinnal kenj ki egy tepsit. Tedd bele a megtöltött káposztaleveleket, öntsd le a leveleket növényi tejföllel, majd szórd meg reszelt növényi sajttal és tedd a sütőbe 30 percre. A vegán krumplifőzelék mellé tálald a frissen megsült töltött káposztaleveleket. Jó étvágyat! (Növényi tejföl készítése: darálj le egy kávédarálónyi napraforgót, majd turmixold össze négy kanál főtt rizzsel, kevés olajjal, citromlével, sóval és egy kevés langyos vízzel; apránként adva hozzá vizet, fehéredésig turmixold.)
Mangeons comme les francais!
Hosszú téli estéken gyakran előkerülnek a polcról kedvenc gasztro regények. Felütve őket éppen ahol nyílik pár másodperc olvasás után hősnőnk, Suzan Loomis konyhájában találom magam, elragad a sütőből felszálló kakukkfű aromás illata: ...Este van, a kandallóban tűz ropog. Suzan éppen quiche-t, francia sós lepényt süt. Louviers piacának kofáinál járt a nyirkos reggeli órákban, ahol egészségtől kicsattanó tojásokra tett szert és mellé pár szem illatos körte is került túlméretezett fonott kosarába. Egy valamire való francia konyhában sajt, vaj mindig van otthon, Suzan pedig amerikai születése ellenére bolondul a vidéki francia konyháért... Félredobom a könyvet, szaladok a konyhámba, feltépem a hűtő ajtaját és örömmel látom, ugyan sok minden nincs benne, de egy jó darab vaj + egy érintetlen csomagolású camembert éppen kerekedik a polcon. Körte is van, minő véletlen, kakukkfű pedig télen is zöldül a kertben. Mennyi hasonlóság, csak nem Zsuzsanna a keresztnevem, vagy mégis? Jólesik néha ábrándozni egy kicsit! Az omlós tésztához ( kb. 20 cm átmérőjű piteformába ): ? 200 g liszt ( 100 g kukoricaliszt és 100 g fehér tönkölyliszt ) ? 100 g hideg felkockázott vaj ? 1 tojás sárgája ? 4-5 ek. jéghideg víz ? 1 tk. só Camembert sajtos-körtés töltelék: ? 1 ek. olívaolaj ? 10 cm es darab póréhagyma ? kisebb csokor snidling ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 100 g camembert sajt ? 2 körte vékony szeletekre vágva ? 1 marék durvára vágott dió ? 1 friss ág kakukkfű ? só, frissen őrölt bors Az omlós tésztát összegyúrjuk, a lisztbe beledobjuk a feldarabolt hideg vajat és gyors mozdulatokkal kézzel, vagy robotgéppel addig morzsoljuk, míg teljesen morzsalékos állagú nem lesz. Hozzáadjuk a tojást, a sót és addig gyúrjuk tovább, amíg összeáll. Egy belisztezett nyújtódeszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, kivágunk a piteformánkba illeszkedő kör alakot és vakon elősütjük 175 fokon 25 percig. ( Vakon sütés azt jelenti, hogy sütőpapírt teszünk a tészta fölé is és feltöltjük lencsével, babbal, vagy sütő gyönggyel, megakadályozva ezzel a tészta felpúposodását. ) A töltelék összeállítása: megpároljuk az apróra vágott póréhagymát a zsiradékon, majd egy tálba összekeverjük a tejszínnel, a krémsajttal és a tojásokkal. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a kis kockákra vágott camembert sajtot és az apróra vágott snidlinget majd alaposan összeforgatjuk. A körtét vékony szeletekre, a diót pedig éles késsel durvára vágjuk. A pitébe öntjük a tejszines-camembertes keveréket és a tetejét kirakjuk körte szeletekkel, megszórjuk dióval és morzsolunk rá friss kakukkfű levélkéket, majd 200 fokos sütőben, alsó-felső sütéssel kb. 20 perc alatt készre sütjük. A tésztát tölthetjük bármilyen más töltelékkel, az édes íz irányába is szárnyalhat fantáziánk. Ekkor érdemes a tészta begyúrásakor 1-2 ek. cukorral már az alap tészta ízét is ráhangolni az édeskés töltelékre. A narancsos-almás-sütőtökös hármas izgalmas őszi-téli ízvilág, amit a dió éppen úgy koronáz, mint a camembertes sós variációnál. Ezt a pite változatot készíthetjük úgy, hogy a tésztának egyharmad részét félretesszük és miután a töltelék hozzávalóit előpároltuk, összekevertük a tojásos masszával, majd betöltöttük az elősütött tésztába, a maradék tésztát kisodorjuk és 1 cm széles csíkokat vágunk belőle és a pite tetejét berácsozzuk. Megkenjük felvert tojással a rácsokat és indulhat a végső sütés fázisa. Narancsos-sütőtökös-almás töltelék: ? 1 ek. vaj ? 1 nagy alma 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? kisebb sütőtök negyede 1 cm-es oldalhosszúságú kockákra vágva ? 1 narancs reszelt héja és frissen préselt leve ? 200 ml tejszín ? 100 ml krémsajt ? 3 tojás ? 1-2 ek barna nádcukor vagy méz ? csipet só, fahéj, őrölt kardamom, őrölt gyömbér
Tofus rizzsel töltött káposzta tekercsek
Ugyan ősz van, s ez a káposztás étel remek őszi étel, de - szerintem - passzol a karácsonyi asztalra is, ha esetleg már azon gondolkodnánk, milyen vegán étel kerüljön a karácsonyi asztalra. Mégis kanyarodjunk vissza az őszhöz. Az őszi hőmérséklet-ingadozás megviselheti immun-rendszerünket. Bár süt a nap, mintha még nyár vége lenne, de a szabadba kimozdulva bizony megérezzük enyhén csípős hidegét, s örülünk egy sálnak, egy melegebb pulcsinak. Ilyenkor jól tesszük, ha olyan ételt készítünk, ami immunkrendszerünket erősítheti. Ilyen például a kelkáposzta, amit gazdag vitamintartalma (A-, B-, E- és C vitamin, Béta karotin, Mangán és Magnézium) miatt immunerősítő, daganatmegelőző, gyulladásgátló hatású élelmiszerként tartanak számon, kalciumtartalma pedig a csontjaink egészségéhez járulhat hozzá. Minden súlycsökkentő diétának hasznos alapanyaga lehet, mivel energiaértéke csak 30 kcal. A káposztában lévő tápérték, a rostok és vitaminok mellett olyan anyagokat is tartalmaz, melyek szükségesek ahhoz, hogy bőrünk és bélrendszerünk egészséges legyen. Biztosítják, hogy megfelelő baktériumok legyenek megfelelő arányban testünknek ezeken a felszínein. Ennyi jó tulajdonság mellett következzen egy finom recept. A recept Hozzávalók: - 1 fej kelkáposzta - 1 csomag tofu (300-400 g) - 1 hagyma - kevés olaj - 15 dkg főtt rizs (barna) - kevés zabpehely vagy zabliszt - piros fűszerpaprika - őrölt kömény - ételízesítő - fokhagyma - víz - só Elkészítés: A rizst kevés sóval vízben megfőzzük. A fejes kelkáposztát leveleire bontjuk, megmossuk. Forrásban lévő sós vízbe tesszük, kb. 3-4 percig főzzük őket. Amikor kicsit megpuhultak, kivesszük a vízből és lecsöpögtetjük őket. A tofut felkockázzuk, felaprított hagymán kicsit megpároljuk. Összekeverjük a puhára főtt rizzsel és hozzákeverünk annyi zabpelyhet vagy a zablisztet, amit felvesz úgy, hogy gombócokat tudjunk formálni belőle. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt. Jól átkeverjük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a káposztaleveleket, és mint a palacsintát, felcsavarjuk. A felcsavart káposztákat kikent, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. A tetejére aprított fokhagymát szórunk, pár csepp olajat csepegtetünk, és addig sütjük, míg a teteje szép barna lesz.
Zöldséges quinoa-val töltött gombafejek
Ezt a receptet azért is írom le és osztom meg, mert legutóbbi magyarországi látogatásunk alkalmával néhány embernek quinoa-t vittem ajándékba. Itt több helyen kapható, s amint korábban írtam a Grape Tree nevü üzlet (egyik kedvenc boltom) jobb áron kínálja, mint Magyarországon bárhol láttam eddig. Ha már Angliában nincs TV paprika, se igazi besztercei szilva, meggyet idén itt nem is ettem, akkor legalább quinoa-t olcsóbban kapok. Ha a quinoa első készítéskor kesernyés ízű, következő alkalommal áztassuk pár percig hideg vízben, vagy mossuk át. Én nem szoktam mosni, s nem is érzem kesernyésnek. Igazából egy jó fűszerezéssel és zöldséggel igazán finom étel lesz belőle. Ráadásul nem hízlal. Fehérjében viszont gazdag. Több fehérje van benne, mint a búzában vagy a kölesben. Gluténmentes gabona. A recept Hozzávalók: - néhány fej gomba (jelen esetben 15-16 közepes méretű) - kb 2 dl bögrényi mirellit zöldborsó - 1-2 paprika - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu / lila hagyma Elkészítés: A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A gombafejeket egy tepsibe helyezzük, enyhén megsózzuk őket. A zöldborsót és paprikát szintén enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. A víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, ha nem elég ízes, majd a gombafejeket megtöltjük. Vegán sajtot reszelünk a tetejére, ha nincs, füstölt tofu szeleteket teszünk rá, ha az sincs, lila hagyma-karikákat helyezünk a gombákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket. A quinoa-t édesen is elkészítheted. Íme néhány édes és sós recept, amiket kedvedre, ízedre át is alakíthatsz: Málnás-brazil diós quinoa Erdei gyümölcsös quinoa Fokhagymás sült patiszon quinoa-val (patiszon helyett cukkinit is használhatsz!)
Vegán melegszendvicskrém
2016. július 29. Éltető ételek
Sokszor nagy fejtörést okoz az, hogy mit készítsek vacsorára. Ebédre töltött padlizsánt készítettem, amelyből maradt ki egy adag töltelék. Önmagában is nagyon finom volt, ezért gondoltam egyet, hogy ez kenyérre kenve tökéletes vacsora lesz. Hogyan készítettem el? Egyszerűen botmixereztem, meglocsoltam egy kevéske olívaolajjal és egy kis mustár is került bele. Ennyi. :)
Nyári vegán quiche
A vegán quiche gluténmentes receptjét a CsendesM bisztró ajánlja nektek ebben a tikkasztó nyári melegben. A vegán quiche minden évszakban tökéletes étel. Lehet gyors, egyszerű; lehet csinos, vendégvárós; vagy lehet szülinapi torta a nem édesszájúaknak. Nekünk nagy kedvencünk, különösen ez a gluténmentes verziója. Íme egy igazán nyárias megoldás! Vegán quiche hozzávalók: A tésztához: 150 g dió 70 g mandula / kesudió 50 g napraforgómag 30 g lenmag 100 g aszalt paradicsom pár percre meleg vízbe áztatva (ez kicserélhető 70 g magozott olívabogyóra is, úgy is isteni a végeredmény ) A töltelékhez: 1 kisebb fej vöröshagyma 1-2 szál újhagyma (csak a színe kedvéért ) 2 db tv paprika 3 db érett paradicsom olívaolaj, só, bors 100 g csicseriborsó liszt 4 dl víz 1 tk kala namak (indiai feketesó - ettől a kénes sótól lesz tojásos hatású a massza) Vegán quiche elkészítése: A vegán quiche “tortalapjához” tedd be a magokat magokat egy aprítógépbe és daráld őket nagyon finomra. Ha nagyobb darabok is maradnak benne, nehezebb lesz dolgozni vele. Miután a magokat jó apróra daráltad, öntsd hozzá az apróra vágott aszalt paradicsomot és addig dolgoztasd a konyhagépet, amíg egy formálható masszát nem kapsz. (Minél kisebb darabokra vágod annál könnyebben bánik el vele a gép. ) A magos keveréket jó erősen, egyenletesen nyomkodd bele egy sütőpapírral bélelt piteforma aljába, majd tedd félre, míg elkészül a töltelék. A töltelékhez való zöldségeket aprítsd fel minél apróbb darabokra. A hagymákat kis olívaolajon pirítsd meg, majd jöhet a paprika, a só. Hagyd 5 percig fedő alatt párolódni. Eztán jöhet a paradicsom, kóstolás után ismét sózás, borsozás ízlés szerint. Fedő alatt 15-20 perc alatt készül el a töltelék alapja, mely ha sok levet ereszt, akkor az utolsó 5 percre vedd le a fedőt. Közben egy tálban kézi habverővel keverd csomómentesre a csicserilisztet, a sót és a vizet. A kész lecsóra öntsd rá a masszát és lassú tűzön kevergesd, amíg el nem kezd sűrűsödni. A tölteléket öntsd rá az alapra, simítsd el és 180 fokra előmelegített sütőben süsd 20-25 percig. Akkor van kész a pite, ha a töltelék már viszonylag szilárd benne. Vigyázz, hogy ne süsd túl, mert akkor kiszárad nagyon a quiche. Eddigre már isteni illatok terjengenek majd a konyhában, de sajnos meg kell várni, míg kihűl, mert akkor lesz könnyen szeletelhető. Jó étvágyat hozzá! A CsendesM vegán bisztró csapatától szeretettel.
Vegán, búzacsírás sárgabarack gombóc
Ne gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.
Vegán oreós palacsinta eperöntettel
Vegán oreós palacsinta. Ennél egyedibb ízű édességet elképzelni sem tudtam volna gyerekkoromban. Hát még friss eperből turmixolt eperöntettel nyakon öntve! A palacsinta nekem valamiért örökzöld. Lehet édes, sós, rakott, tekert vagy háromszögbe hajtott, minden formában jöhet. A blogon van vegán rakott palacsinta és vegán brokkolis rakott palacsinta, most pedig házilag elkészített Oreo kekszes krémmel töltött palacsintát készítettem. Több helyről hallottam, hogy van vegán Oreo a boltokban, de én egy ideig ezzel az információval valahogy nem foglalkoztam, mert a reklámok és a csomagolás is arra engedett következtetni, hogy ez nem igaz. Aztán múlt héten feleségem hozott haza többfélét és megnéztem az összetevőket. A klasszikus Oreo valóban vegán a csomagolás szerint, a mogyoróvajas típus viszont már nem az. Mivel éppen palacsintát sütöttem, így nagy örömködésemben azon kezdtem el gondolkodni, hogyan készíthetnék oreóval töltött palacsintát. Vegán oreós palacsinta eperöntettel, a hozzávalók Tészta: 1kg liszt 1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is) 2 csomag vaníliás cukor 75g nádcukor 20g kókuszzsír víz csipet só Töltelék és öntet: 32db Oreo keksz (nem mindegyik Oreo vegán barát, kérlek nézzétek meg figyelmesen az összetevőket) 1dl sűrű kókusztej (konzerv) 0,75kg friss eper 1 csomag vaníliás cukor Vegán oreós palacsinta eperöntettel, az elkészítés A palacsinta tésztát a következőképpen készítsd el. Az 1 kg lisztet keverd össze a két csomag vaníliás cukorral, a sóval és 75 g nádcukorral. A száraz keverékhez add hozzá a 1,5 dl főzőkrémet valamint a 20g felmelegített kókuszzsírt és hígítsd addig vízzel a nyers tésztát, míg kényelmesen meríthetővé nem válik. A Oreo kekszeket és az 1 dl kókusztejet tedd egy turmixgépbe és turmixold kenhető állagúvá. Amikor ezzel megvagy tedd félre a masszát. Vegyél elő egy alacsony falú tálat és kend ki vékonyan az oreós masszával. Kókuszzsírral kenj ki egy palacsintasütőt majd állj neki a palacsintasütésnek. Minden palacsintát kenj meg vastagon a kenhető állagú oreós krémmel, majd helyezd a tálba egymás mellé. Amikor egy réteggel megvagy, vastag réteg Oreós krémmel kend meg a palacsintákat. Készíts még egy réteget az oeróval töltött palacsintákból, majd az új réteget is kend be egy réteg oreós krémmel. Mikor a fentiekkel készen vagy turmixold össze nagyon kevés vízzel és az 1 csomag vaníliás cukorral az epret majd a turmixgépből öntsd a palacsinta tetejére a pép egy részét. Hagyd 1-2 órát állni a vegán oreós palacsintát, majd vágj egy szeletet, öntsd le az eperpép maradékának egy részével. Kedves egészségedre!
Vendégvárásra fel! Füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) A tegnapi édes reggeli vagy délutáni nasi után most egy könnyedebb, nyers vegán harapnivalót hoztam nektek. Tökéletes vacsora, délutáni rágcsálnivaló, ami nálam vendégváró falatként debütált és hatalmas sikert aratott. Nagyon látványos, gyorsan elkészíthető, és - a diófélékre allergiásokat kivéve - szinte minden diétába beilleszthető. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, nyers vegán cukkini hajók, telis-tele értékes tápanyagokkal, melyek a hőkezelés hiánya miatt egy az egyben a testünket táplálják. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, rostok, energia, frissesség. Egy dublini magyar találkozóra készítettem el először ezeket a dekoratív vendégvárókat, ahol mindenki nagyon elégedett volt velük. Hamarosan egy nagyobb rendezvényre is behajózok a cukkinikkel, hogy két program között felfrissítsük a látogatókat néhány "élő", nyers vegán és vegán harapnivalóval. Tavaly már hoztam nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy töltött cukkini hajó receptet. Rengeteg féle töltelékkel elkészíthetjük a cukkinit. Fogyaszthatjuk őket akár hidegen a forró, nyári napok hűsítő, felfrissüléseként vagy sütve, melegen a hűvős, téli napokon. Egy ilyen sült cukkini hajó receptet itt láthattok. füstölt kesukrém (nyers vegán)A cukkinibe töltött krém önállóan is nagyszerűen megállja a helyét. Aszalt krékerekhez, nyers zöldségrudakhoz mártogatósnak de akár natúr tortilla chips mellé is tökéletes kence ez a füstölt ízű kesukrém. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) HOZZÁVALÓK - 1 db nyers cukkini - 2-3 szem retek - 1 marék friss csíra (tetszés szerinti csíra) kesukrémhez: - 1 bögre natúr kesudió beáztatva éjszakára - 1 kk kurkuma - 2 kk füstölt fűszerpaprika - 1 tk Himalája só - 1/2 bögre tiszta víz - 1 ek friss, piros színű (kaliforniai) paprika - 1 ek nyers tahini szósz - 3 ek sörélesztő pehely füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) ELKÉSZÍTÉSA kesukrémhez a hozzávalókat tegyük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe és turmixoljuk egynemű krémmé. A cukkiniket mossuk meg alaposan, majd vágjuk le a fás végeit. Készítsünk cukkini hajókat úgy, hogy kettévágjuk a cukkiniket hosszában, majd keresztben is. Így 4 db cukkini hajó alapot kapunk. Egy kanál segítségével kivájjuk a cukkinik belsejét, azaz kikaparjuk belőle a puha, magos rész egy részét. Nem kell nagyon mélyen. Éppen csak, hogy bele tudjuk kanalazni a kesukrémet, és ne csússzon le a cukkinről. Miután minden cukkini hajó törzs elkészült, megtöltjük a kesukrémmel, majd tetszés szerinti méretre vágott retekkel és csírával díszítjük őket. Az így elkészült dekoratív cukkini hajók ki is kerülhetnek a vendégváró asztalra. Egy nagy és éles késsel kb. 5 cm-es darabokra felvágva könnyedén egyszemélyes harapnivalókat kínálhatunk fel a vendégeink számára. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ még vendégvárás közben is! :-) Megjegyzés: Készíthetjük a krémet hagyományos tahini szósszal, de akkor már nem számít nyers vegán ételnek, mert az átlagos tahiniban található szezámmag hőkezelésen esett át. Ha szeretnénk élő ételt készíteni használjunk nyers tahini krémet. füstölt kesukrémes cukkini hajók (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)
Zöldségekkel töltött gombafejek
Igazi diétás, fogyókúrás és gyorsan elkészíthető étel receptje következik, ami vegán, sőt gluténmentes étel. Archívumomban találtam meg a régebben elkészített étel fotóit, ideje, hogy megosszam, illetve újra felelevenítsem, elkészítsem. Könnyű kis étel, ezért inkább előételnek javaslom, vagy fogyasszunk hozzá pl. főtt rizst vagy krumplipürét vagy más főtt gabonát. Igen, általában a gombát nem ilyen töltelékkel töltik. Erre is lehetne (vegán) sajtot szórni, de most csak hagyma került a tetejére. Megízesítette. :) Egy biztos, színes étel kerül az asztalra, ha így töltöd meg a gombákat. A recept: Hozzávalók: - néhány fej gomba (jelen esetben 16 közepes méretű) - egy bögre kukorica - egy bögre zöldborsó - egy bögre karikára vágott répa - 1-2 fej lila hagyma - só Elkészítés: A gombákat megmossuk, törzsület kivágjuk, felaprítjuk, megsózzuk, enyhén megpároljuk. A zöldborsót, kukoricát, répát szintén enyhén megsózva megpároljuk. (Használhatunk fagyasztott zöldséget is, mexikói zöldséget, stb.) A lila hagymákat megpucoljuk, felkarikázzuk szép karikákra. A gombafejeket tepsibe fektetjük, enyhén megsózzuk és a gombával összekevert zöldségeket a gombákra kanalazzuk. Lila hagyma-karikákat helyezünk a tetejére, kb. 20 perc alatt megsütjük.
Zöldséges leveles táska
Hozzávalók: 1/2 bögre barnarizs 1 fej zeller 2 szál sárgarépa 1 marék napraforgómag 1 kis darab gabonakolbász 1 tk vegamix só 1 doboz tk rétestészta (6 lap) olivaolaj A barnarizst 50 perc alatt kétszeres mennyiségű sós, vegamixes vízben megfőzzük. A zöldségeket aprítjuk, pároljuk. A napraforgó magot kissé megdaráljuk, majd a zöldségekkel, a gabona kolbásszal és a rizzsel összekeverjük. A réteslapokat megkenjük egyenként kevés olajjal, 3-at egymásra rakunk. Négyfelé vágjuk. A közepére halmozunk egy adagot a töltelékből, behajtogatjuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük, és bő fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.
Temperált, félig nyers csoki nemcsak húsvétra
2016. március 21. Éltető ételek
Korábban már készítettem nyers csokit, ami nagyon jól sikerült, és a gyerekek is imádták. Viszont egy "baj" volt vele, hogy a kézben nagyon hamar el kezdett olvadni. Ennek az az oka, hogy a bolti csokoládék temperálva vannak. Utána olvasgattam ennek a témának, mivel nem vagyok cukrász, így végülis a kísérletezgetés maradt. Miért is kell temperálni? Erre azért van szükség, hogy a csokiban lévő kakaóvaj egy megfelelő kristályszerkezetet vegyen fel, amely révén nem lesz a csoki felülete fehér foltos. A kezünkben lassabban fog olvadni, és a csoki felszíne szép fényes lesz. Itt láthatjátok, hogy milyen a NEM temperált csoki felülete. Az első lépés az volt, hogy vettem egy digitális hőmérőt, amivel meg tudom mérni a készülő csoki hőmérsékletét. Ez nagyon fontos, ugyanis ha nem megfelelő a hőmérséklete, akkor a temperálás sem lesz tökéletes. Többféle módszer létezik, pl. a márványlapos temperálás vagy a beoltó módszer. Mivel nincs márványlapom, így az utóbbit választottam. Első lépésként vízgőz felett felolvasztottam a kakaóvajat (bolti csokival is ez az eljárás), és beletettem a kakaóport és a mézet. Ez a hőmérséklet ne legyen több 42-45 foknál! Legjobb fém tállal dolgozni, és az alja ne érjen bele a vízbe! Még arra is érdemes odafigyelni, hogy a szoba hőmérséklete ne legyen 20 foknál melegebb, így nagy nyári melegben nem egykönnyű temperálni (hacsak nincs klímád). A beoltás lényege, hogy olyan csokit kell hozzáadni, ami már temperált. Én bolti, 70%-os étcsokit használtam erre a célra. A nyers csoki 1/3-át számoltam, így én 5 dkg csokit vágtam fel apró darabokra, és ezt tettem apránként az olvasztott csokihoz. Folyamatos kevergetés mellett hűtsük 27-28 fokra, majd vízgőz felett melegítsük vissza az ideális feldolgozási hőmérsékletre, amely étcsoki esetében ez 31-32 fok. Törekedjünk arra, hogy ezt a hőfokot a munka során folyamatosan tartsuk, ha szükséges, tegyük vissza a vízfürdőre. Töltsük formákba, majd szobahőmérsékleten hagyjuk megdermedni. Ezután tegyük be a hűtőbe úgy fél órára. Hozzávalók: - 10 dkg kakaóvaj - 4 dkg kakaópor - 2 evőkanál méz - opció: vaníliapor, narancsolaj - 5 dkg 70%-os étcsoki - töltelék: olajos magok, aszalvány Elkészítése: Tegyünk fel vizet forrni egy tálba, amelybe helyezzünk egy másik fém tálat úgy, hogy annak az alja ne érjen a vízbe,Tegyük bele a kakaóvajat, majd ha olvadni kezd, a kakaóport és a mézet is. Jól kevergessük, figyeljünk, hogy a hőmérséklete ne legyen több 45 foknál.Vegyük le a vízgőzről, és adjuk hozzá az összetört csokit. Folyamatosan kevergessük mindaddig, amíg elolvad a csoki, és 27 fokos lesz.Majd tegyük vissza a vízgőz felé, és melegítsük 31-32 fokra. Ne feledd, folyamatosan kevergesd, hogy egyenletes legyen a hőmérséklete.Ekkor töltsd formákba, szórhatsz bele magokat, aszalványokat is.Ha jól temperáltál, 10-15 perc múlva szobahőmérsékleten kellően megdermed. Tedd a hűtőbe úgy fél órára, majd szedd ki a formákból. Ezeket az alapanyagokat használom: - PlanetBio kakaóvaj - PlanetBio kakaópor - Narancsolaj - 70%-os étcsoki
Medvehagymás tekercs
Visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz ;) Bár a kertemben még nem bújt ki a medvehagyma, a piaci zöldségesnél már szerencsére nagy csomókban adják ;) A töltelék egyszerű diókőrözött, amit leginkább friss snidlingbe, vagy paprikába töltve szeretek ;) A kis piros csészegomba és az erdei snidling pedig az erdő mai ajándékai <3 Hozzávalók a töltelékhez: 1 csészényi […]
Vegánul a Costában
Az Egyesült Királyság legnagyobb kávézólánca a Costa Coffee, engedve a vásárlói nyomásnak, bevezeti a Fruity Cramble fantázianévre hallgató szeletet. Ez a sütemény glutén-, laktóz- és búzamentes, töltelékében szilvalekvár, áfonya és mazsola lesz, fahéjjal fűszerezve. Angliában megközelítőleg 300 000 vegán él és számuk egyre inkább gyarapszik, ráadásul egyre többen keresik a free-from lehetőségeket. A kávézólánc ezzel az édességgel nyitja meg a vegán megoldások sorát.
Zserbó golyó
A szokásos karácsonyi nyers zserbót készítettem ma, és maradt ki töltelék, amihez már nem volt gyümölcslap. Gondoltam egyet, golyókat formáztam belőle, és leöntöttem friss, nyers csokival ;) Hozzávalók: 1 csészényi áztatott dió 1/2 csészényi áztatott napraforgó mag 2 édes alma (elhagyható, de így nem lesz annyira tömény) 1 kk fahéj 7-8 db aszalt füge 1 ek […]
Vegán sütőtökös pite
2015. december 16. Mindennapi ételeink
Ma vendégségben voltunk és olyan finom sütőtököt ettünk, hogy én alig bírtam abbahagyni. És közben bevillant, hogy még nem osztottam meg egy régebben készített sütőtökös pite receptjét. Pedig nagyon finom. Hozzávalók - a tésztához: 30 dkg finomliszt 5 dkg durumliszt 2 tk. foszfátmentes sütőpor 20 dkg növényi margarin 10 dkg nyírfacukor A töltelékhez: kb. 0,5 kg sütőtök 5 dkg nyírfacukor 1 dl növényi tejszín - folyékonyan, benne 2 ek. keményítő 2 dl növényi tejszín, felverve 1 tk. kardamom 1 tk. gyömbér 1 tk. mézeskalács fűszerkeverék Elkészítés: A sütőtököt négy fele vágjuk, a magházát kivesszük és sütőben megsütjük. Amikor megsült, egy nagy tálba kaparjuk a belsejét, és összekeverjük a folyékony növényi tejszínnel, melybe előzetesen belekeverjük a keményítőt, a felvert növényi tejszínnel, a nyírfacukorral, fűszerekkel. A tésztához az alapanyagokból tésztát gyúrunk, melyet lisztezett felületen kinyújtunk. Kiolajozott, lisztezett formába tesszük és 180 fokon 10 percig sütjük. Ekkor rákenjük a sütőtökös krémet és még 30 percig sütjük.
Vegán töltött káposzta
2015. december 14. Éltető ételek
Nagyon sok vegán töltött káposzta receptet olvastam a neten, de nekem valahogy egyik sem tetszett. Vagy szejtán volt benne, ami nem más, mint búzahús - tömény glutén -, vagy szója vagy éppen gabona fasírt. Ez utóbbi még talán jó is lett volna, de vidéken azért nem olyan egyszerű beszerezni. Ja... még diós és gombás változatot is találtam, de önmagukban ez sem nyerte el a tetszésemet. Így kénytelen voltam kikísérletezni egy változatot, ami elsőre olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer is elkészítettem. Ennek az ételnek a szíve-borsa maga a fűszerezés. Ezért azt a lehető legjobban találd el, a töltelék bekeverése során kóstolgasd, hogy igazán magyaros legyen az íze. Hozzávalók (4 adag): - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 15 dkg tisztított gomba - 15 dkg áztatott tarka bab - 15 dkg parbolied rizs (előgőzölt, DM-ben kapható) - 6 dkg nagyszermű zabpehely - 1 teáskanál pirospaprika - 1/2 kávéskanál füstölt pirospaprika - 1 teáskanál házi vegeta, só, bors, chili - kb. 10 db savanyított káposztalevél Paradicsomos öntet: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 kis vöröshagyma - 2 evőkanál kukoricaliszt - 1,5 dl paradicsomlé Elkészítése: A hagymát vágjuk fel apróra, és kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát is.A zabpelyhet öntsük le forró vízzel (éppen csak ellepje), majd fedjük le és hagyjuk duzzadni. A gombát tisztítsuk meg, és daráljuk morzsásra. Dobjuk rá a hagymára. Pirítsuk úgy 5 percig, majd mehet hozzá a szintén morzsásra darált tarka bab is.Adjuk hozzá a rizst, az áztatott zabpelyhet, és fűszerezzük. Jó magyaros ízvilága legyen, ettől függ a káposzta íze.Minden káposzta levélbe tegyünk 1 jó nagy evőkanálnyi tölteléket. Jól csavarjuk fel úgy, hogy a széleit behajtjuk.Tegyük egy lábasba, és öntsük fel vízzel.Lassú lángon főzzük kb. 1 órát.Az öntethez a felkockázott hagymát dinszteljük meg a kókuszolajon, és reszeljük bele a fokhagymát is. Szórjuk rá a kukoricalisztet, pár keverés után öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük pár percig. Szükség szerint egy kevés vízzel hígíthatjuk.Az elkészült öntetet öntsük a káposztára. Jól rázzuk össze (ne keverjük, mert a töltelék szétnyílik), és úgy 5 perc alatt főzzük össze.
Gluténmentes, nyers zserbó
2015. december 12. Éltető ételek
Ez a zserbó szelet igazi csemege. Sokkal finomabb a sütött változatánál, csak növényi alapanyagokat tartalmaz. Ha hozzájutsz aszalt almalaphoz, netán te magad is tudsz készíteni... akkor ne aprózd el, rögtön 1 tálcányit készíts. Hozzávalók: - 4 lap (33x33 cm-es, 1 tálcányi) aszalt almalap - 80 dkg áztatott/szárított dió - 15 dkg méz vagy juharszirup - szükség szerint kevés almalé - 6-8 csepp citromolaj - 1/2 kávéskanál fahéj - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 marék mazsola - 20 dkg kénmentes aszalt sárgabarack vagy mindenmentes sárgabarack lekvár Elkészítése: - A diót daráld le. Keverd hozzá a mézet és a fűszereket. Annyi almalével lazítsd, hogy kenhető krémed legyen. - Az aszalt sárgabarackot áztasd be annyi vízbe, amennyi éppen ellepi. 2-3 óra elteltével botmixered össze. - Az almalapot kend meg lekvárral (én egyszerűen kézzel kenem szét rajta), majd tedd rá a dió 1/3-át. Erre ismét jön az almalap... és a töltelék. Jól nyomkodd őket össze. - Takard le, és hagyd puhulni 8-10 órát. - Készítsd el a nyers csokit. (fél adag elég rá). Egyenletesen kend el a tetején.
Retro töltött káposzta (vegán)
2015. november 21. Zizi kalandjai
Ha már volt retro töltött paprika, akkor jöjjön a retro töltött káposzta. Amióta vegetáriánus/vegán/növényevő lettem, nem is jutott eszembe a töltött káposzta. Pedig imádom a savanyú káposztát, de beértem ezzel a vöröslencsés korhelylevessel vagy ezzel a savanyú káposztás köles fasírttal. Aztán tavaly karácsony előtt elkezdtem anyukám “fülét rágni”, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy vegán változatot. Végül is csak a húst kell lecserélni, más állati eredetű nincs is benne (a mi családi receptünkben), szóval addig, addig győzködtem, amíg belement. Tavaly december 26-án ezt ettük ebédre… jó nagy kondérral főztünk, mert töltött káposztából nem lehet kis adagot készíteni. Annyira finom lett, hogy észre sem vettük, hogy nincsen benne hús (főleg a húsevő családtagok). Majd látjátok a leírásban, hogy a káposztát illetően nincsen pontos mennyiség megadva, mert az egész attól függ, hogy ki mekkora töltött csomagocskákat csinál. Ez nagyon egyén és ízlés függő, ki, hogyan szereti. Most benne vagyunk a töltött káposzta szezonban, tehát minimum egyszer csináljátok meg! A savanyú káposzta igazi multivitamin, több, mint vitamin forrás. A késő őszi, téli időszakban érdemes belőle minél többet fogyasztani. “A savanyú káposzta fejeskáposztából készül, az erjesztést sóval, vagy sós vízzel és kovásszal végzik 10-90 napig. A fejeskáposzta C-vitamin tartalma igen magas (20 mg/100 gr), amit a savanyítás után sem veszít el, mint ahogy más, értékes összetevőit sem. A C-vitaminon kívül B1-vitamint, niacint és karotint is bevihetünk fogyasztásával. Az ásványi anyagok közül pedig foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne. A legjobb, a hagyományos eljárással készült savanyú káposzta, a boltban kapható legtöbbje sajnos már gyorsérleléssel készült. A savanyú káposztát ajánlott nyersen fogyasztani, de megfelelő főzéssel az elkészítés során is megőrizhetünk számos vitamint és ásványi anyagot belőle.” (Forrás: innen.) Kiválóan védi a bélrendszert, újjáépíti a bélflórát, méregtelenít, szabályozza a vér cukor- és koleszterinszintjét. Retro töltött káposzta (vegán) Hozzávalók kb. 6 főre: – 2 csomag (600 g) füstölt tofu vagy szejtán, esetleg füstölt gabonakolbász – 150 g rizs, megmosva, nyersen – 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – savanyú káposzta levelek, nagyobbak félbe vágva – szálas savanyú káposzta, felaprítva – 2-3 evőkanál liszt – 1 evőkanál füstölt paprika – napraforgó olaj – só, bors – szójajoghurt, tálaláshoz Egy tálban morzsoljuk szét a tofut (szejtánt, gabonakolbászt aprítsuk fel), adjuk hozzá a rizst, a vöröshagymát és a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. A káposzta leveleket és a szálas káposztát ízlés szerint átmoshatjuk (mi nem szoktuk, mert úgy szeretjük, ha minél savanyúbb az étel). A káposzta leveleket a vastag erektől megtisztítjuk. Veszünk egy káposzta levelet, közepére helyezünk kb. 2 evőkanál tölteléket, majd felhajtjuk/összetekerjük és kis káposzta csomagokat készítünk belőle. A töltött káposztákat lábasba rakjuk, tetejére halmozzuk a szálas káposztát és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Közepes láng felett kb. 25 percig főzzük. Közben rántást készítünk: egy kevés napraforgó olajon (1-2 evőkanál) megpirítjuk a lisztet, a tűzről levéve hozzáadjuk a füstölt paprikát, vízzel csomómentesre keverjük és ráöntjük a káposztára. Átforraljuk az egészet a rántással együtt kb. 15 perc alatt és már tálalhatjuk is szójajoghurttal és ropogós kovászos kenyérrel. Tipp : a tölteléket készíthetjük barnarizzsel, quinoával vagy akár kölessel is.
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. október 13. Zöld Avocado
tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) A tél közeledtével egyre sűrűbben előkerülnek a leveses fazekak, a mélytányérok. A magyarok nagy levesfogyasztó nemzet hírében állnak, ami a hideg idővel még igazabbá válik. El sem tudjuk képzelni a vasárnapi ebédet, vagy egy ünnepi menüsort, leves nélkül! :-) Pedig sok milliárd ember számára nem olyan természetes a levesek rendszeres fogyasztása, mint számunkra. Ha pedig beköszönt az ősz, még szívesebben kanalazgatunk egy-egy forró zöldséglevest, krémlevest, vagy akár egy tartalmas babgyulást. A nyáron sokkal több friss és lédús gyümölcshöz és zöldséghez jutunk, mint télen, így a téli folyadékpótlás nagy részét ilyenkor a levesek biztosítják. Mi magunk is nagyon szeretjük őket. Gyakran készítek hamis gulyásokat, például csicseriborsóval (hús helyett), lencsével, vagy az egyik nagy kedvencünket, a babgulyást. Amióta megismerkedtem az adzuki babbal, előszeretettel készül a konyhámban adzuki babos gulyásleves mindenki nagy örömére. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Az adzuki bab Kelet - Ázsia közkedvelt alapanyaga, ahol nem csak leveseket és salátákat készítenek belőle, de teákat, és édeskés ízének köszönhetően finom desszerteket is. " A növény magjait már időszámításunk előtt 1000 évvel fogyasztották Kínában és Koreában. Japánba, ahol jelenleg is nagyon kedvelt élelmiszer, csak később került. A kelet-ázsiai konyhában az adzukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek, édességeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab masszát számos kínai ételhez is felhasználják, mint például a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességben is megtalálható. 2009. október 20.-án pedig a Pepsi kiadott egy adzukibab ízesítésű iható terméket is." Forrás: Wikipedia 10 OK, HOGY MIÉRT FOGYASSZUNK ADZUKI BABOT? 1) A fejtett babok a vegetáriánus táplálkozás fontos pillérei, mivel nagyszerű fehérjeforrások, tökéletes húspótlók a szervezet számára. Az adzuki bab a makrobiotikus táplálkozók körében is az egyik legkedveltebb hüvelyes, nagyon magas fehérjetartalmának köszönhetően. 2) Jelentős B1- és B2 vitamintartalma mellett, hasznos vas-, kalcium-, magnézium és foszfor forrás. 3) Magas kalóriatartalma ellenére alacsony zsírtartalommal rendelkezik. 4) Rendkívül magas rosttartalmának köszönhetően csökkenti a koleszterinszintet. 5) Alacsony glikémiás indexének köszönhetően természetes inzulinszabályozó. Egyensúlyban tartja a vércukorszintet, így cukorbetegek számára is kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk. 6) Oldhatatlan rosttartalma jótékony hatással van a belek mozgására, a székrekedésre. Ennek köszönhetően csökkenti a végbél- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát. 7) A felgyorsult bélmozgásnak köszönhetően remekül méregtelenít, salaktalanít. 8) A hagyományos kínai gyógyászat szerint a kínai vörös bab, a szív gabonája, mert egyszerre tisztítja meg a szívtüzet és tölti fel vérrel a szívet. Tökéletes vérnyomás-szabályozó. 9) Magas rosttartalma miatt hosszú ideig telítettség érzést okoz, és ez párosítva az alacsony zsírtartalommal, és az alacsonyan tartott vércukorszinttel, segít a testsúlyunk kordában tartásában, a fogyásban. 10) Magjának csíráztatásával értékes esszenciális aminosavakhoz juthatunk. +1) Fontos élelmiszer alapanyag funkciója mellett, hasznos kozmetikum is. Bőrápolóként friss, puha, energiával teli arcbőrt kapunk, egy-egy adzuki babbal készített pakolás vagy lemosó után. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Magyarországon leginkább vörös színű adzuki babot lehet vásárolni bioboltokban, de létezik fehér, fekete és szürke színben is. A többi babhoz hasonlóan ezt is áztassuk be előző éjszaka, hogy könnyebben meg tudjuk főzni. Vigyázzunk, mert az adzukibab hamarabb megfő, mint a hagyományos bab, nekem is sikerült túlfőznöm. ;-) Főzve, fagyasztóban tárolva, akár hónapokig is eláll, így bármikor amikor szeretnénk, csak előkapjuk és változatos formában, különböző ételekben felhasználhatjuk. Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy hagyományos babgulyást készítettem nektek, de használhatjuk saláták alapanyagaként, pörköltökbe, kenyérre kenhető krémként, sütőtököt tölthetünk meg vele, fogyaszthatjuk rizses egytálételbe, mexikói ételek töltelékeiként, tortillával, chipsz-szel, de akár édességek alapanyagaként is. A későbbiekben biztosan ki fogom próbálni, mint desszert alapanyag! ;-) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK - 4 db közepes sárgarépa - 1 db nagyobb fehérrépa - 500 g bio adzuki bab (előző éjszakára beáztatva) - 2 db közepes vörös hagyma - 2-3 ek olívaolaj (vagy répceolaj) - 1 közepes érett paradicsom - Himalája só, őrölt fekete bors, 3 db bio ételízesítő leveskocka, 1 ek mustár - 1 nagy marék friss petrezselyem - nagy fazék tiszta víz - - gluténmentes csipetke: (barna) rizsliszt, Himalája só, víz (elhagyható) tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Mint minden leves, ez is nagyon egyszerűen elkészíthető! Az apróra vágott vöröshagymát olajon megdinszteljük, majd rászórjuk az apróra vágott paradicsomot. 1-2 perc kevergetés után, hozzáadjuk az előre beáztatott adzuki babot, a megtisztított és felkarikázott sárgarépát, a fehérrépát felvágva kb. 8 darabba. Az egészet felengedjük kb. háromszoros mennyiségű vízzel, és hozzáadjuk a fűszereket, illetve az apróra vágott petrezselymet. Fedő alatt, közepes lángon, kb. 1 óra alatt készre főzzük a babgulyást. Közben néha megkeverjük. (Nem szükséges liszttel sűríteni) Amikor már puha a bab és a répa is, beleszaggatjuk a gluténmentes csipetkét. Sajnos nem tudok pontos mennyiségeket írni, mert érzésre készítem. Egy müzlistálat félig töltök rizsliszttel, hozzáadok kb. 1 tk Himalája sót, és annyi vizet, hogy csipkedhető keményebb tésztát kapjak. Olyan gyurmaszerű állagot. A forrásban lévő levesbe csipkedjük lisztes kézzel a csipetkéket. A méretét szabadon megválaszthatjuk. Általában a nokedlinél egy kicsit nagyobb galuskákat tépkedek, amik a főzés során még egy kicsit meg is fognak dagadni. Miután az összes csipetke a levesben van, visszatesszük a fedőt, és még kb. 5 percig főzzük az egészet egybe. Ezután tálalható is a gazdag és tápláló, meleg adzukibabból készült gulyásleves. tápláló babgulyás adzuki babból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Táplálkozz és ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Amíg elkészül a gulyásleves, készítsetek mellé például mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófot, mindenmentes, narancsos sütőtökös diós kuglófvagy laktózmentes, amerikai banán-palacsintát, laktózmentes, amerikai banán-palacsinta vagy tojásmentes , túrós kakaós zabpalacsintát. (Ez utóbbi kettő már nem vegán, és nem is gluténmentes ételek.) tojásmentes, túrós kakaós zabpalacsinta Megjegyzés1: Nem tudom, hogy ti már észrevettétek-e, de a gulyáslevesek, és a pörköltek sokkal, de sokkal finomabbak, és zamatosabbak másnap, illetve harmadnap. Minél "érettebb", annál ízesebb! Legalább is nekem ez a tapasztalatom. ;-) Így ha vendégeket szeretnétek elkápráztatni egy hamis gulyáslevessel, pörkölttel (pl.: csicseriborsó pörkölt), akkor készítsétek el még előző nap, és hagyjátok összeérni az ízeket. Megjegyzés2: A hüvelyesek, gabonákkal történő fogyasztása tökéletes fehérjeforrás, és egymást kiegészítve teljesértékű tápláléknak számít. tápláló babgulyás adzukibabból (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Retro töltött paprika (vegán)
2015. szeptember 30. Zizi kalandjai
Az előző vegagyerekes bejegyzésben közzétett egyik fotó igen nagy sikert aratott. Méghozzá a töltött paprikáé… annyian kértétek a receptet, hogy úgy döntöttem megosztom, noha hagyományos ételfotóm nincsen róla, csak olyan, amin Ádi kezei is látszanak. De hát nem is a fotó a lényeg, hanem, hogy elővarázsoljuk a retro ízeket… én legalábbis erre vágytam, amikor kitaláltam, hogy töltött paprikát szeretnék enni, olyat, amit gyerekkoromban. Hívtam anyukámat, majd felütöttem a Horváth Ilona könyvet is és a kettőből, plusz a saját ötletemből merítkezve összeraktam ezt. Én gombából és rizsből készítettem a tölteléket, de bármilyen más gabonát el tudok képzelni benne: kölest, hajdinát, de akár quinoát is. Hús helyett gomba ment bele, de, aki nem eszik, az tehet bele padlizsánt, tofut vagy gabonakolbászt például. Azt is el tudom képzelni, hogy a rizs és zöldség mellett még vöröslencse is mehetne bele. Szóval a töltelék összetevőit rátok bízom… aki a régi ízt szeretné elővarázsolni, az pedig próbálja ki ezt a gombás rizses verziót. Retro töltött paprika (vegán) Hozzávalók: Paprikához: – kb. 8 db közepes méretű, minél egyenesebb paprika, hogy könnyű legyen tölteni, kicsumázva és kimagozva – 130-150 g rizs – kb. 300 g csiperke gomba, megtisztítva, nagyon apróra vágva – 1 fej vöröshagyma, felaprítva – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – fél csokor petrezselyem, felaprítva – só, bors Paradicsomszószhoz: – 500 g paradicsomlé (Lidl-ben kapható, ez kb. 400 ml) – 1-2 evőkanál liszt – 1 teáskanál pirospaprika – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – só, bors – két csipet nádcukor – napraforgóolaj – víz Egy tálban keverjük össze nyersen a töltelék hozzávalóit: rizs, gomba, vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyem. Ízesítsük sóval és borssal, jól keverjük össze és töltsük meg vele a paprikákat. Ha marad ki töltelék, tegyük félre. Öntsük egy nagyobb lábasba a paradicsomszószt és egy kevés vizet (kb. 100 ml), sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a nádcukrot. Keverjük össze és tegyük bele a paprikákat. Közepes láng felett kezdjük el főzni. Közben egy kis lábasban alacsony lángon hevítsünk fel egy kevés napraforgóolajat. Adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk egy-két percig, majd adjuk hozzá a lisztet és a pirospaprikát. Pirítsuk a rántásunkat néhány percig, közben folyton kevergessük, hogy ne égjen le. A tűzről levéve lassan kezdjük el hozzáönteni a hideg vizet, folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Ha elkészült, öntsük a töltött paprikára, jól keverjük el és forraljunk egyet még rajta, hogy ne legyen liszt ízű. Ha túl sűrűnek találjuk a paradicsomszószt, hígítsuk még egy kevés vízzel és ha szükséges ízesítsünk még a szószon (sóval, cukorral ízlésünknek megfelelően). Tipp : tálaljuk a töltött paprikát főtt krumplival! Ha marad ki töltelék, tegyük egy kis lábasba egy kevés napraforgóolajjal, közepes láng felett kezdjük el pirítani, majd öntsük fel egy kevés vízzel és főzzük addig, amíg a rizs és a gomba is megpuhul. Isteni kiegészítője lesz a töltött paprikának, de akár el is tehetjük másnap ebédre, mert maga a töltelék egy komplett fogást alkot, ami villámgyorsan elkészül!
Őszibarack sűrítmény
Folyamatosan pakolom el a terményeket, szerencsére idén jó termésünk volt mindenből ;) Hála érte <3 Ezt az őszibarackot 2 kedves falumbeli barátnőmtől kaptam, az enyém már rég leérett :) Azért választottam ezt az állagot, mert így hígítva lehet belőle ivólé, sűrítve pedig sütitöltelék ;) Majd ahogy az élet hozza ;) Hozzávalók: 5-6 kg őszibarack 10 […]
Diós, mákos nyers rétesek
Aszaltam a nagy melegben sok finom gyümölcslapot, leginkább a saját termésű, bio barackomból ;) Nagyon finom, kellemesen savanykás, mert nem édesítettem semmivel. Isteni a kontraszt a méz édes diós és mákos töltelékkel ;) Hozzávalók a réteslaphoz: 1 kg őszibarack 1 banán Botmixerrel összedolgoztam, majd 4-5 mm vastagon eloszlattam egy tepsin, amit előtte kibéleltem sütőpapírral. Lefedtem […]
Szilvás pite teljes kiörlésű tönkölyliszttel
2015. szeptember 7. Élj harmóniában
Szeptemberben szilva szezon van:) A szilva jótékony hatásairól írtam korábban bejegyzést (itt olvashatod) . Mi minden héten készítünk valami szilvásat. Már raktam ki szilva csatni receptet és egy szilvás sütemény receptet is. Most egy szilvás pitét készítettem. Sajnos kicsit nehezen szeletelhető lett, de az íze finom volt a férjem szerint. Mivel én nem nagyon eszem édességeket mindig másoknak készítek és izgulok, amikor valami újat próbálok sütni:) Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 30 dkg fehér tönkölyliszt 25 dkg vaj (vegánoknak lehet kókuszzsír) 10 dkg darált mandula (lehet dió is vagy el is hagyhatod) 10 dkg barna nádcukor 1 csg. sütőpor vanília, reszelt citromhéj csipet só 1,5-2 dl víz Töltelékhez: 1,5 kg szilva fahéj szükség esetén cukor Előkészítésnek a szilvákat mosd meg, magozd ki és szedd félbe - ha jobban szereted szétfőzve, akkor vágd negyedekre. A száraz hozzávalókat keverd össze egy tálba, majd a vajat morzsold el benne végül tedd hozzá a vizet. A cél, hogy egy gyúrható tésztát kapj. A tészta 2/3-át nyújtsd ki és bélelj ki vele a tepsit. Én sütőpapíron szoktam nyújtani és csak beleemelem ilyenkor:) A tészta maradék 1/3-át is nyújts ki és szeld csíkokra - ebből lesz a rács a pitén. Szilvákat keverd el fahéjjal, ha édesebben szereted cukrot is szórhatsz hozzá. Majd a tésztára halmozd fel a szilvákat és helyezd fel a rácsokat. 180 fokra előmelegített sütőben süsd meg. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. augusztus 28. Zöld Avocado
Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-) Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.) Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását " Forrás: Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj / vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár". A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító / daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre. Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)
Töltött dinnye
Gitta ma reggeli hírlevelében láttam, hogy valami csudi dologgal töltötte a dinnyét ;) Gondoltam, meglepem holnap az én drága barátnőmet, és töltöttem neki én is ;) Vaníliasodós, őszbarackos töltelékkel ;) <3 Igazi nyári, üdítő csemege ;) Hozzávalók a dinnyén kívül ;) 1 bébi cukkíni 2 ek csíráztatott hajdina 2 ek zabpehely 1 leheletnyi só 1/2 […]
Gombával töltött cannelloni
2015. augusztus 2. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 csomag (250 g) cannelloni tészta
- 450 g csiperkegomba
- ½ cukkini
- 1 szál répa
- 2 fej hagyma
- 5 cikk fokhagyma
- 2 ek olaj
- 1 kk őrölt bors
- 2 kk őrölt koriander
- 2 tk petrezselyemzöld
- 1 tk só
- 500 ml sűrű paradicsomlé
- reszelhető sajt
A gombát és a hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vagdossuk; a répát és a cukkinit meghámozzuk és lereszeljük; a fokhagymacikkeket összezúzzuk. Mindezeket és a fűszereket valamint az olajat egy nagy tálban nagyon alaposan, már-már masszává összedolgozzuk. Most jön a macerás része: a cannelloni tésztákat megtöltögetjük a gombás masszával, egy kiolajozott jénaiba helyezzük őket. Ha kimarad esetleg egy kis töltelék, azt helyezzük bátran a tésztacsövek köré. Egyenletesen ráöntjük a paradicsomlevet.
Lefedett jénaiban 200 °C-on 30-40 perc alatt készre sütjük. Utolsó fázisban reszelt sajtot szórunk rá, majd visszatesszük, míg a sajt meg nem pirul.
Forrón tálaljuk.
Bliszkó Viktor
Málnazselés csokitorta
2015. július 13. Éltető ételek
Újabb szülinap, újabb csokitorta. A gyerekeim más-más évszakban születtek, így a tortához felhasznált gyümölcs is mindig más. Ilyenkor dúskálunk finomabbnál finomabb gyümölcsökben, így ebbe a tortába is jó sok került. Elkészítése: Tészta: - 20 dkg datolya - 20+5 dkg áztatott/szárított dió - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet só Csokikrém: - 20 dkg datolya - 1 doboz kókuszkrém - 1 kávéskanál vaníliapor - 4 dkg olvasztott kakaóvaj Málnazselé: - kb. 70 dkg málna - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - vaníliapor - 2 teáskanál agar-agar Töltelék: 3-4 érett őszibarack Díszítés: áfonya, málna Elkészítése: - A datolyát a 20 dkg dióval és a kókuszreszelékkel jó morzsára daráljuk. - Hozzáadjuk még a megmaradt 5 dkg diót, de ezt már nem kell morzsásra, nyugodtan maradjon darabos. - A csokikrémhez a datolyát beáztatjuk a kókuszkrémbe, majd hagyjuk állni pár órát. A többi hozzávalóval együtt jól turmixoljuk össze. - A málnazseléhez szintén turmixoljunk, majd szitán nyomjuk át (én gyümölcspréssel csináltam). Ebből a mennyiségből kb. 3 dl sűrű lé lett. - Tegyük fel melegedni, majd keverjük hozzá az agar-agart. Éppen csak rottyantsuk fel. - Közben a barackokat hámozzuk meg és szeleteljük fel.Összeállítása: - A morzsalékos tésztát nyomkodjuk egy tortaformába (22 cm-es) úgy, hogy pereme is legyen. - Tegyük bele a csokikrémet, és tegyük be a fagyasztóba úgy fél órára. - Szépen helyezzük rá a barackokat, és öntsük rá a málnazselét. - Díszítsük gyümölcsökkel. - Legalább 2-3 órát tegyük be a hűtőbe.
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egy ismerősöm teljesen oda van a puffasztott kölesgolyókért, amiket filmnézés közben szoktak jóízűen nassolni. Én is kedvet kaptam, hogy megkóstoljam ezeket a roppanós pufikat. :-) Mivel az ehhez hasonló ételeket és alapanyagokat online rendelem, ezért első nekifutásra is több zacskóval kértem. Most már tudom, hogy nem kellett volna, mert, ahogy mondani szokták, "ízlések és pofonok", nálunk nem lett népszerű a natúr kölesgolyó... puffasztott kölesgolyók Elkezdtem hát törpölni rajta, hogy mit is kezdhetnék velük, hogyan használhatnám fel őket valamelyik receptben?! Sokat gondolkoztam, míg rájöttem, hogy gluténmentes panírban fogom felhasználni a kölesgolyóimat! :-) Oké, de mit panírozzak be??? Körbe néztem a konyhámban, hogy milyen maradékok vannak, amiket sürgősen el kéne fogyasztani, mielőtt kimásznak a hűtőből, vagy lejár a szavatosságuk. Nem szeretek ételt kidobni, hisz nélkülünk is hatalmas étel pazarlás megy nap, mint nap a világban. :-( (Erről láthattok is egy nagyon jó kis videót "Friss és máris a szemétben" címmel a Youtube-on.) fűszeres - bundás nyári tekercs (mindenmentes)A konyhai kutakodás eredménye: fáradt zöldségek, és egy csomag rizslap. Ebből pedig egyértelmű, hogy vietnámi nyári tekercs fog készülni, de kölesgolyós gluténmentes panírban! :-) Már a gondolat is felcsigázott, mert tudtam, hogy valami különleges, finom, egészséges, és tápláló fog belőle megszületni, habár azzal is tisztában voltam, hogy ez nem egy pikk-pakk kész gyors étel. És így is lett! Hosszú órákat álltam a konyhában, de megérte, mert nagyon finom és tálpláló ebéd lett belőle, amit akár ételallergiás vendégek elé is nyugodt szívvel tehetünk, mert rendhagyó glutén-, tojás-, és laktózmentes panírt kaptak a tekercsek. ;-) A fűszeres-bundás nyári tekercs mellé készült egy házi paradicsomos mártogatós, és az egészet egy friss, ropogós saláta ágyon tálaltam. Íme egy egyszerű, könnyen emészthető, tápláló, egészséges, de időigényes mindenmentes, vegán recept! :-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (kb.10 tekercshez) nyári tekercsekhez: Akármilyen otthon található zöldségből elkészíthetjük a tölteléket. Nekem most ez volt itthon: 1/2 sárga kaliforniai paprika 1/2 piros kaliforniai paprika 1/2 zöld kaliforniai paprika 5 szem retek 2 marék fodros kel 2 szál tavaszi hagyma 1 érett avokádó frissen őrölt fekete bors, Himalája só 1 zacskó rizslap (kb.22 cm átmérőjű) mindenmentes panírhoz: rizs liszt (vagy egyéb gluténmentes liszt) 4 bögre puffasztott natúr kölesgolyó (A bejegyzés alján, a "Megjegyzés" rovatban találsz még más gluténmentes "zsemlemorzsa" variációkat.) vegán tojás: 1 ek lenmagliszt és 5 ek víz keveréke + 1 dl tiszta víz (ha nem fontos, hogy tojásmentes legyen az étel, használhatunk hagyományos tojást is) fűszerek tetszés szerinti mennyiségben: chilipor, fehér őrölt bors, Himalája só (én jó fűszeresre készítettem) 2 marék szezámmag paradicsomos mártogatóshoz: 300 g érett paradicsom 1 ek édesítő (pl.: eritrit, vagy nyírfacukor) 1 tk Himalája só 4 gerezd fokhagyma 1 ek kókusz olaj 1 ek szárított olasz fűszerkeverék vagy oregánó 1 dl tiszta víz zöldség szivárvány ELKÉSZÍTÉS: A tölteléknek szánt zöldségeket felaprítjuk apró kockákra, majd jól összekeverjük a fűszerekkel. A rizslapokat "kifőzzük" a csomagoláson előírt módon, majd gyorsan megtöltjük a fűszeres zöldséges töltelékkel, és feltekerjük. (Ez a rizslap készítés nem is olyan egyszerű, mint, aminek látszik. Itt egy kis képpel illusztrált segítség, hogy hogyan is lehet a legegyszerűbben elkészíteni őket.) Ha sikerül selejtet gyártanunk, ne dobjuk ki azt sem, mert bepanírozva és kisütve, a paradicsomszószba mártogatva nagyon finom rizsgömbőcöket készíthetünk belőlük. ;-) Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (mindenmentes Tehát készen vannak a nyers zöldséggel töltött rizslapok, amiket már önmagában is el lehet fogyasztani. Akár itt meg is állhatunk, ha nem szeretnénk bundával ellátni a vietnámi nyári tekercseket. Így is nagyon finom, és mivel a töltelékként felhasznált zöldségek nyersek, ezért sokkal több vitamint, ásványi anyagot, tápanyagot és energiát tartalmaznak, mint a későbbi bundás és sütött testvéreik. nyári tekercs (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Ha azonban tovább megyünk, akkor készítsük elő a mindenmentes panírozáshoz szükséges alapanyagokat. Egy tálba tegyünk rizslisztet (vagy más gluténmentes lisztet), egy másik tálba keverjük ki a vegán tojást (ha nem szeretnénk tojást használni.). Ehhez 1 ek lenmaglisztet keverjünk össze 5 ek tiszta vízzel (süteményekbe kevesebb víz is elég), és hagyjuk 5 percet állni. Ez a keverék elkezd kocsonyásodni, és tojásszerűen nyúlni fog. Keverjünk hozzá 1 dl tiszta vizet, vagy növényi tejet (pl.:rizstejet). Az egészet keverjük alaposan el (mint mikor felverjük a tojást). A panírozáshoz szükséges harmadik tálba pedig daráljuk le a puffasztott kölesgolyókat, keverjük hozzá a szezámmagot, és a fűszereket (chili, bors, só). Kész a három mindenmentes panír hozzávaló, most már csak meg kell forgatni a tekercseket bennük, bundázzuk a megszokott módon. A kész fűszeres-bundás tekercseket kisüthetjük forró olajban is a hagyományos módon, de én inkább az olajkímélő, kalóriabarát, sütőben sült verziót választom ezúttal is. Egy kevés kókusz olajjal (elhagyható) meglocsolhatjuk a panírozott tekercseket, és tegyük őket egy sütőpapíron a 220 °C -ra előmelegített sütőbe. Légkeverésesen 15 percig süssük az egyik oldalt, majd 10 percig grillezős módban a másik oldalt. Így enyhén aranybarna, ropogós, de mégis puha tekercseket kapunk. Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Míg sülnek a tekercsek, készítsük el a házi paradicsomos mártogatóst, ami megadja a "hab a tortán" érzést ennél a rendhagyó ételnél. Turmixoljuk le a nyers p aradicsomokat. Egy kevés forró kókusz olajon futassuk meg a préselt fokhagymákat, majd adjuk hozzá a paradicsom turmixot, az édesítőt, a sót, 1 ek szárított olasz fűszert, és 1 dl tiszta vizet. Az egészet főzzük kevergetés mellett addig, amíg be nem sűrűsödik (kb.20 perc). Miután jönnek a finom illatok, és elkészült a paradicsom szósz, tegyük félre a meleg lapról, és hagyjuk hűlni pár percet. Végül kézi botmixerrel krémesítsük. Friss és ropogós saláta ágyon, házi paradicsom szósszal tálalhatjuk is a bundás és fűszeres zöldséges tekercseinket! Fűszeres-bundás nyári tekercs, házi paradicsomos mártogatóssal (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Képzelőerőben gazdag, élménydús konyhai ténykedést, és finom, de tápláló végeredményeket kívánok! Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: Természetesen gluténmentes panírt nem csak kölesgyolyókból készíthetünk. Használhatunk piritósként megszárított, majd ledarált gluténmentes kenyeret is, mint zsemlemorzsa. Natúr kukorica pelyhet is alkalmazhatunk gluténmentes bundának. Engedjük el a fantáziánkat, és hagyjuk, hogy az alapanyagok kilépjenek a megszokott szerepeikből, a tradíciókból! Erről szól a reform étkezés! Légy kreatív, és rugalmas! ;-) Megjegyzés2: "A nyári tekercset (vagy másként, a vietnámi tekercset), a kínai konyhából ismert tavaszi tekercstől alapvetően az különbözteti meg, hogy nem búzalisztből készült tésztába göngyölik a változatos tölteléket, hanem leheletvékony rizstésztalapba. A vékony rizspapírba (praktikusan így hívják a szárított, vékony, rendszerint körlappá nyújtott tésztát) tekert zöldségeket, fűszernövényeket, rákokat, halakat, esetleg húst és természetesen halszószt, üvegtésztát és fűszereket tartalmazó tekercs nyersen éppúgy asztalra kerül, mint forró, bő zsiradékban kisütve. A nyers változatot gyakran az asztalnál ülők készítik el ízlésük szerint az előre kikészített töltelékek közül válogatva. A rizspapírt természetesen minden esetben vízbe kell áztatni, hogy megpuhuljon, és némi gyakorlást igényel, míg szép szabályosra sikerülnek a rendkívül ízletes és egészséges tekercsek." Forrás: Mindmegette
Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)
Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Milyen gasztroblog az, ahol nem találunk palacsinta recepteket??? Rájöttem, hogy palacsinta témában tartozom nektek, mert nem nagyon láttalak el titeket ötletekkel... Eddig! ;-) Pedig milyen sokféle képpen, változatos ízben, különböző töltelékkel, egészséges alapanyagokból, rendhagyó formákban és más más diétába beilleszthető módon el lehet készíteni ezt az egyszerű édességet, reggelit, vagy akár főételt is! A világ különböző pontjain ünneplik a farsangi szezon lezárásaként az ún. "Pancake Day"-t, azaz a "Palacsinta Nap"-ot. Angliában, Írországban, Amerikában, de még Brazíliában is találkozhatunk ezzel az ünneppel. Ha pedig ennyire szeretik mindenhol a palacsintát, akkor mi se maradhatunk ki belőle! ;-) Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) Készíthetjük amerikai stílusban, vastag tésztával megkenősen; holland módon kis pamacsokként mártogatósan (poffertjes); magyar módon, vékony tésztával feltekerősen; rakott palacsintaként, vagy akár palacsinta tortát is építhetünk. Lehet egyszerűen édes, vagy sós, gyümölcsös, vagy fűszeres, de még húsos is. ;-) "túrórudi" zab palacsinta torta Korábban hoztam nektek egy látványos, kakaós-túrós túrórudi zabpalacsinta tortát, most pedig az egyik nagy kedvencünkkel, a banán palacsintával ismertetlek meg titeket. :-) A hagyományos, mindenki által ismert palacsinta tészta nehezen emészthető, tápanyag szempontjából értéktelen, fehér búzalisztet, és gyakran fehér cukrot tartalmaz. Ha szeretnénk tápláló palacsintákat fogyasztani, ismerkedjünk meg néhány reform, diétás, vagy paleo palacsinta recepttel, és ezentúl készítsük inkább emészthetőbb formában őket! Most egy magas fehérje- és rosttartalmú, energiadús, gyorsan elkészíthető, hosszú ideig jóllakottság érzést nyújtó, tápláló reggelinek is tökéletes palacsintát hoztam nektek, melyet gyakran elkészítek, főleg, mikor elutazunk valahová. Tökéletes útravaló! ;-) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Önmagában, melegen és hidegen is nagyon finom a banán palacsinta! :-) De ezúttal házi áfonya lekvárt készítettem mellé, mert itt az allergia időszak, és az áfonya, a magas Kalcium tartalmának köszönhetően csökkenti a bosszantó allergiás tüneteket. Meg egyébként is közeledik az áfonya szezon, amit már úgy vártunk! :-) HOZZÁVALÓK (kb.20 db 7 cm átmérőjű amerikai palacsintához): - 3 db érett banán - 60 g zab (porrá darálva) - 1 ek kókusz olaj - 3 db bio tojás - 1/2 tk szódabikarbóna - kevés zsiradék (kókusz olaj) a sütéshez - - 150 g fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj vagy chia mag - 1 ek tiszta víz Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) ELKÉSZÍTÉS: Kaptam egy szuper kis palacsinta sütőt, mellyel amerikai palacsintákat süthetek könnyedén, szinte zsiradékmentesen, jópofa "smiley face" formában. Nagyon szeretem! :-) Természetesen jó minőségű teflon palacsinta sütőben is elkészíthetjük a banán palacsintáinkat. Ezesetben a tésztából kanalazzunk kis tenyér méretű plecsniket a palacsintasütőbe, és süssük a megszokott módon. (Egyik oldal aranybarna... megfordít, másik oldal aranybarna). Ne próbáljunk meg ebből a tésztából nagy és vékony, hagyományosan feltekerhető palacsintát készíteni, mert nem fog sikerülni. Ahhoz túl zömök és vastag ez a tészta. Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes) És akkor nézzük a lassan felszívódó, laktató banán palacsinta tésztánkat. Tegyük az érett banánokat a tojásokkal a turmix gépbe, és turmixoljuk egynemű krémmé. Daráljuk a zabot, zabliszt állagúra. Keverjük össze egy keverő tálban a darált zabot, a banános tojással, a szódabikarbónával, a kókusz olajjal, és hagyjuk állni kb. 10 percet, hogy a zab megszívhassa magát. Melegítsük fel a palacsintasütőnket, kenjük ki kevés zsiradékkal, és közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára az amerikai stílusú, vastag palacsintáinkat. Süssük ki az összes tésztát, és akár már fogyaszthatjuk is a finom és puha palacsintáinkat! ;-) Házi áfonya lekvár (finomított cukor-, és tartósítószer - mentes) A cukor- és tartósítószermentes házi áfonya lekvárhoz a megmosott fekete áfonyát turmixoljuk össze 1 evőkanál vízzel, és 1 ek útifűmaghéjjal vagy chia maggal. Tegyük be a hűtőbe egy fél órára és kész is a vitaminban gazdag, cukormentes áfonya lekvárunk. (Ha nincs otthon útifűmaghéj, vagy chia mag, akkor is elkészíthetjük, de akkor kevésbé fog meglekvárosodni az áfonya turmix. Inkább áfonya püré állagot fogunk kapni.) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Energiadús, tápanyagban gazdag palacsintázást kíván nektek a Zöld Avocado! :-)
Aszalt paradicsomos-spenótos cannelloni
Hozzávalók: Töltelék: 50 dkg spenót só, vegamix ízlés szerint 1 nagy fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma 30 dkg kukoricadara Öntet: 6 db nagyobb aszalt paradicsom 1 vöröshagyma 1 csésze víz (1 csésze = 2,5 dl) 1 csésze kesudió 25 dkg-os durum/teljes kiőrlésű, tojás nélküli cannelloni tészta [...] Bővebben!
Spárgás Quiche tofuval és nyers zöldségsalátával (gluténmentes)
Mint, ahogy azt már megszokhattátok tőlem, ezen a gasztroblogon sokszor hozok nektek nemzetközi konyhákból származó ételeket, ízeket, melyekkel általában utazásaink vagy kölünböző kultúrájú barátaink révén találkozunk. Ez a bejegyzés is egy ilyen népszerű francia receptről fog szólni. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval Az egyik kedvenc vegetáriánus éttermünk kínálatában rendszeresen találkozunk a francia konyha egyik hagyományos ételével, a Quiche - vel. Ezt az omlós tésztaágyon fekvő tojásos lepényt, a szezonnak megfelelően gazdagíthatjuk az éppen aktuális zöldségekkel. Így nem lesz unalmas, és mindig értékesebbnél értékesebb tápanyagtartalommal bírhat, ha az évszaknak megfelelő zöldséggel készítjük el. Egy könnyed és lágy fogás a tojást kedvelőknek, akár reggelire is. :-) "Quiche (ejtsd: kis) a franciák pizzája, egy klasszikus francia étel, melynek alapgondolata a következő: egy omlós tésztaágyon pihenő, gazdag feltéttel megpakolt, tejszínes tojással összesütött lepény. A quiche a francia konyha hagyományos étele, jó tulajdonságai népszerűvé teszik az egész világon. Előre elkészíthető, melegen és hidegen is fogyasztható, kiválóan melegíthető és könnyen csomagolható. Eredete Németországba vezet, ahol a német határ közelében vasserpenyőben készítették. Neve a német kuchen (=sütemény) szóból franciásodott quiche-re. Aquiche a második világháború után vált népszerűvé Angliában, az USA-ban pedig a 1950-es években. Mára már egészFranciaországban elterjedt és közkedvelt étel, mivel szinte minden maradék alapanyagból, gyorsan elkészíthető a család ízlése szerint." Forrás: Wikipedia Az egyik aktuális szezonális zöldség a spárga. Jellegzetes íze, és kemény állaga nem éppen teszi népszerű zöldséggé. Jótékony hatásai miatt azonban érdemes megtalálni a módját, hogy milyen formában fogyasszuk szívesen. Egy korábbi bejegyzésben, amikor zöld spárga pesztós spagettit készítettünk, már volt szó a zöld spárga jótékony hatásairól, vitamin-és ásványi anyag tartalmáról, ezért erről most nem tennék itt említést. Nem régóta ismerem a Quiche-t, de szerelem volt első kóstolásra, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem, otthon is el kell készítenem! Mivel ez egy új terület számomra, ezért keresgéltem egy kicsit a neten, és a Fitway oldalán találtam is egy számomra megfelelő alap Quiche receptet, amit a saját ízlésünkre formálva elkészítettem. Nagy szeretettel osztom meg veletek is, ezt a francia klasszikust, az évszaknak megfelelően természetesen spárgával. :-) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval HOZZÁVALÓK: ( kb.6 személyre) a töltelékhez - 1/2 bögre reszelt parmezán sajt - 1 közepes lila hagyma apróra vágva - 2 gerezd fokhagyma (fokhagymanyomóval összepréselve) - 1 evőkanál kukorica liszt - 1 köteg zöld spárga - 200 g GMO mentes natúr tofu apróra morzsolva - 1/2 bögre rizstej - 5 db bio tojás - Himalája só tetszés szerint, frissen őrölt fekete bors ízlés szerint , 1/2 tk szárított oregánó - 1 kisebb csokor friss petrezselyem - 3 db nagyobb friss bazsalikom levél - opcionálisan - 2 ek sörélesztő pehely tálaláskor a tésztához - 1 bögre (barna) rizsliszt - 1 bögre kukorica liszt - 0,5 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 1/8 bögre kókuszzsír (olajként) - 1/2 bögre rizs tej - 1/4 bögre meleg víz Gluténmentes spárgás Quiche tofuval ELKÉSZÍTÉS:A tésztához a száraz és folyékony alapanyagokat keverjük össze külön külön, majd gyúrjuk egybe őket. Addig gyúrjuk a tésztát, míg egynemű és könnyed nem lesz. Ha kész a buci, tegyük félre letakarva meleg helyre állni kb.1 órát. Közben tegyünk fel egy nagy lábasban vizet forrni. Amint elkezd forrni, dobjuk bele az előre megmosott spárgákat. (ha nagyon fás a vége, azt vágjuk le, és dobjuk ki.) 2 perc után szedjük ki, és folyó hideg víz alatt öblítsük le őket. Majd vágjunk belőle 4-5 cm-es darabokat. Keverjük össze a tojást, a sót, a borsot, az apróra vágott friss petrezselymet,az oregánót, a szétmorzsolt tofut, az apróra vágott lila- és fokhagymát, a rizs tejjel, majd szórjuk bele a blansírozott spárga darabokat. (Tegyünk félre pár darabot a tetejére díszitésnek). Vissza a tésztához... Az apróra vágott friss bazsalikommal és a reszelt parmezán egy részével szórjuk be a gyúródeszkát. A pihent és kissé megkelt tésztát nyújtsuk ki a bazsalikomos-parmezános keveréken kicsit nagyobbra, mint amekkora a sütőformánk. A kinyújtott tésztát borítsuk a sütőformába úgy, hogy a széleit a sütőforma oldalához igazítjuk, körülbelül 2 centi magasan. Öntsük a közepébe a tojásos keveréket, majd szórjuk meg a maradék spárgával és parmezánnal a tetejét. (Használjunk jó minőségű sütőpapírt a sütő forma és az étel közé.) Gluténmentes spárgás Quiche tofuval 200 °C -ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt süssük készre a francia fogásunkat. Tálalás előtt hagyjuk állni, és hűlni egy 10 percet, hogy a tészta könnyedén leváljon a sütőpapírról. Szórjuk meg sörélesztő pehellyel, és tálaljuk friss nyers zöldségsalátával a könnyed, és ízletes főételünket. Gluténmentes spárgás Quiche tofuval, nyers zöldségsalátával Tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! A nyers zöldségsalátához összekevertem 1 db érett avokádót, 1 db pritamin paprikát, 2 db nagyobb sárgarépát, 5 szem retket, 5 szem koktél paradicsomot és 1 szál póréhagymát. Ezeket előre összedaraboltam, és betettem a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Töltött gomba
2015. április 24. Dulmina tündérkonyhája
Szemrevalóbb darabokból mindig jó ötlet a töltött zöldség: ezúttal gombához jutottam, és fűszeres vegafasírtot kanalaztam bele. A töltelékhez összekevertem az alábbiakat: 6 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál apró szemű zabpehely, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál csemegepaprika, 1 mokkáskanál őrölt kömény, 1 teáskanál só, pár tekerésnyi frissen darált bors, 1 evőkanál natúr vegamix. Öntöttem
Bounty szelet (vegán)
2015. április 20. Mindennapi ételeink
Higgyétek el, nemcsak süteményeket eszünk, de holnap különleges nap lesz, mert férjem születésnapját ünnepeljük, már másodjára, hármasban. Így Fannival ma sütöttünk neki egy nagyon gyors, egyszerű és finom tortát. :-) (Tavaly Fannitól az első fogacsáját kapta ajándékba aznap, másnap a másodikat...most is fogáttörést várunk, a 16. van soron, jó lenne ez a bejáratott ajándék:-). Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 5 dkg zabpehelyliszt 10 dkg kókuszzsír 15 dkg gyümölcscukor 3 ek. karobpor 3-4 ek. víz A krémhez: 4,5 dl kókusztej 15 dkg kókuszzsír 7,5 ek. búzadara 20 dkg kókuszreszelék 10 dkg gyümölcscukor A tetejére: avokádós "csokikrém": (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva) de most bevallom, vettem egy jó minőségű étcsokit, és azt olvasztottam rá. :-) Nem is lett szép a fotó.... Elkészítés: A tésztához az alapanyagokat összedolgozzuk. Lágy, de nyújtható tésztát kell, hogy kapjunk.Három fele szedjük, kinyújtjuk és olajozott, lisztezett tepsiben (normál tortaforma) 180 fokon 15-15 perc alatt az összes lapot kisütjük. Miközben sül, elkészítjük a tölteléket: egy edénybe öntjük a növényi tejet, belekeverjük a gyümölcscukrot, a kókuszolajat, és amikor forr, akkor hozzáadjuk a búzadarát. Alaposan kevergetjük, majd amikor félpuhára főtt, adjuk hozzá a kókuszreszeléket. Ezzel főzzük teljesen puhára a grízt. A tölteléket és a lapokat is kihűtjük, majd a tölteléket kétfele szedve megkenjük a lapokat. A tetejére összekeverjük a tahinit, kókuszzsírt és a karobport. Ráöntjük és megvárjuk, hogy megkeményedjen.
Görög spenótos rétes
Napjainkban már megjelentek a piacokon és a zöldségeseknél a friss, hazai spenótlevelek. Spenótfőzeléken és spenótos tésztán kívül egy ízletes görögös spenótos rétest is készíthetünk. Nem kell hozzá más, mint tofu (nem vegánoknak fetasajt), némi lila és fokhagyma valamint kukorica, és rövid idő alatt össze is áll a töltelékünk. Akár könnyű vacsorának is elkészíthetjük, de munkahelyünkre is vihetünk belőle. Gyors, olcsó, finom és könnyen elkészíthető, különleges étel. A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap (teljes kiőrlésű ajánlott) - 30-40 dkg friss spenót vagy 1 csomag mirelit spenótpüré - ételízesítő vagy só - lila hagyma (elmaradhat) - fokhagyma - olaj - 1bögre kukorica - 1 csomag (füstölt vagy natúr) tofu Elkészítés: A megmosott majd apróra vágott spenótot kevés ételízesítővel vagy sóval és egy pár gerezd aprított fokhagymával megpároljuk. Ha mirelit spenótot használunk, csak a párolás marad fokhagymával és sóval. Hozzáadjuk a kockára vágott tofut és a kukoricát, a felkockázott lila hagymát. A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. A megpárolódott spenótos töltelék felét az egymáson pihenő réteslapok szélére halmozzuk, majd feltekerjük, végeiket behajtjuk és a tepsibe fektetjük óvatos mozdulattal. A másik adag réteslapokkal és töltelékkel hasonlóan járunk el. Amikor mindkettő a tepsiben pihen, kevés olajjal szintén átkenjük a tetejét és aranybarnára sütjük. Frissen, melegen nagyon finom, de remek és gyors étel nemcsak vendégség számára, hanem munkába, iskolába csomagolva is kreatív megoldás. Ha több időnk van, háromszögeket is formázhatunk a réteslapokból.
Szilvalekváros-diós pite
2015. április 12. Éltető ételek
Ha gyorsan kell valami finom és laktató, akkor ezt készítsd el. 1 óra elteltével már tálalhatod is. Bármilyen lekvárral elkészítheted, én most házi, cukormentes lekvárt tettem bele. Ha van a hűtőben valódi tejszín, vagy kókuszkrém, akkor igazán finom uzsonna kerekedik ki belőle. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg aprószemű zabpehely - 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 12 dkg bio vaj - 8 dkg juharszirup vagy méz - 1 kávéskanál vaníliapor - 1/2 kávéskanál szódabikarbóna - csipet só Töltelék: 1 kis üveg házi, cukrozatlan szilvalekvár (aszalt, mindenmentes szilvából is készíthetsz lekvárt) - fahéj - 1-2 marék durvára tört dió Elkészítése: Először morzsold el a vajat a liszttel, majd a többi összetevővel együtt gyúrj egy puha tésztát. Ha van időd, tedd be a hűtőbe úgy fél órára. Ha nincs, az sem baj, teheted is a piteformába.Vedd elő a formádat, és a tészta 3/4-ét nyomkodd bele. Csinálj neki egy kis peremet is.A lekvárt keverd el dióval és a fahéjjal, majd simítsd rá a tésztára.A tetejére reszeld rá a maradék tésztát.Előmelegített sütőben 180 fokon süsd úgy 25 percig. Nézz rá, amikor már kezd színe lenni a tésztának, akkor már jó.Kínáld tejszínnel vagy kókuszkrémmel.
Kölestúrós vegán piskóta
2015. április 2. Mindennapi ételeink
Igazi ínyenc csemege, melyet Vilmányi Andrea bocsátott rendelkezésemre, miután találkoztunk és átadtam neki a Dr. Steinberger gyümölcslé nyereményeket, és én pedig megkóstoltam ezt a finom süteményt. Gyorsan le is fotóztam és azonnal elkértem a receptet. Így vendégblogíróval bővül ebben a hónapban az oldal. :-) A tojásmentes Piskóta receptje: 1 dl víz 10 dkg kókusz/dió/mák 10 dkg fruktóz 10 dkg finomliszt 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 2,5 tk. sütőpor 0,8 dl olaj (citromízú olajat is lehet használni) 1,5 dl joghurt vagy víz 2 ek. lekvár Kölestúró receptje 15 dkg köles 7 dl növényi tej (én Cocomas tejszínt hígítottam vízzel) a barackbefőtt vagy konzerv leve fruktóz ízlés szerint 1 citrom héja és kevés leve fél tofu barackdarabok Elkészítés: A kölest megmossuk és feltesszük a növényi tejben és baracklében főni. Ha megfőtt, beletesszük a citromhéjat, fruktózt fél tofut és botmixerrel összeturmixoljuk, majd a barackdarabkkal összekeverjük. A tészta hozzávalóit összekeverjük. Egy pite formát kiolajozunk és a piskóta tészta felét beleöntjük és szétterítjük, majd a tölteléket elsímítjuk rajta és végül a piskóta másik felét is rátesszük. 180 fokon kb. 30 percig sütjük. Kihűlve szeletelhető. :)
Narancskrémmel töltött nyers muffin
2015. március 20. Éltető ételek
Nagyon szeretem ezeket a nyers muffinokat. Az a jó benne, hogy végtelen lehetőségek vannak, bármivel meg lehet tölteni őket. Készítettem már aszalt szilvásat, csokikrémeset is. A megadott mennyiségből 5 db muffin készült. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg datolya - kakaópor - pici víz - csipet só Töltelék: - 10 dkg mandula - 1 nagyobb narancs leve - 1-2 csepp narancsolaj - stevia, méz vagy juharszirup - citromlé szükség esetén útifűmaghéj Nyers csoki: receptje itt van. Elkészítése: A tészta alapanyagaiból tésztát gyúrok. Szükség van szilikonos muffinformára, amit beleteszek egy fém muffinformába. Így könnyebb belenyomkodni a formába a tésztát. A krémhez a mandulát éjszakára beáztatom, majd lehúzom róla a barna héját. A narancs levével összeturmixolom (ha kell, kevés vizet adhatunk hozzá). Hozzáadom a többi hozzávalót is. Picit folyékony, de a hűtőben fog keményedni. A tetejére ráteszem a nyers csokit. Betesszünk a fagyasztóba kb. fél órára, és ehetjük is. Ha a tésztát kiszárítjuk, akkor bármikor hozzáférhető sütink lesz, hiszen akkor már csak tölteni kell. Jó étvágyat!
Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkel
Bundás kenyér édes változatában nekem ez volt az első próbálkozásom. Amennyire ódzkodtam tőle az elején, a végére csak annyi volt a gondolatom, de kár, hogy elfogyott... :)) Próbáljátok ki, nem bánjátok meg! Édes bundás kenyér kesudiós-banános töltelékkelElkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (2 főre): A pirítóshoz 60 g kesudiókrém 1/2 tk. őrölt vanília 1 csipet tengeri só 1 ek. agave szirup 4 szelet teljes kiőrlésű kenyér 1 banán A bundázáshoz 60 g teljes kiőrlésű liszt 105 ml szójatej 30 g agave szirup 1 tk. őrölt vanília 1 csipet tengeri só 1/2 tk. őrölt fahéj 30 g cukormentes kukoricapehely 10 g puffasztott amaránt 5 ek. kókuszolaj A kesukrémet az őrölt vaníliával, a sóval és az agave sziruppal krémesre keverjük, majd ezzel a krémmel bekenjük a kenyérszeleteket. Meghámozzuk a banánt, vékony szeletekre vágjuk és elosztjuk két szelet kenyéren. Mindegyik banános szeletre ráteszünk egy másikat is, és kicsit összenyomjuk. A bundázáshoz egy habverővel összekeverjük a lisztet a szójatejjel, az agave sziruppal, a vaníliával, a sóval és fahéjjal. A kukoricapelyhet kézzel összemorzsoljuk, egy mély tányérba tesszük, és elkeverjük a puffasztott amaránttal. A kókuszolajat felhevítjük egy serpenyőben. A kenyérszeleteket belemártjuk a lisztes keverékbe, majd belehempergetjük az amarántos kukoricapehelybe. A szendvics mindkét oldalát 3-4 percig sütjük a kókuszolajban közepes hőfokon. A vékonyabbik oldalát is süssük meg, a kenyeret kicsit az élére állítva. Papírtörlőre szedjük és friss gyümölccsel tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Kókuszkrémes piskótaszív
2015. február 13. Éltető ételek
Hát... nem tudom mi van velem, de az elmúlt napokban mindig a szív forma került a kezembe. Mindenesetre ez is nagyon finom, és univerzális. Ugyanis a tejszínkrém ízesítése sokféle lehet, de akár baracklekvárral is ehetjük. Hozzávalók: - 8 dkg bio vaj vagy kókuszolaj - 15 dkg méz vagy juharszirup - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 1 bio vagy házi tojás - 2 dl növényi tej (én most az Isola rizstejet használtam) - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - 1 teáskanál szódabikarbóna - 25 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - csipet só Töltelék: - 2 dl tejszín (a Cserpest ajánlom, mert jól fel lehet verni) vagy kókuszkrém - 1-2 teáskanál kókuszvirágcukor - vaníliapor - gesztenyés töltelék esetében: natur, cukrozatlan gesztenye és pár csepp gyógybor (rum helyett) vagy 1-2 csepp narancsolaj - gyümölcsös töltelék is lehet: pl. kókuszkrém és málna Elkészítése: - A puha vajat, a mézet és a tojást verjük fel jó laza állagúra. - Keverjük hozzá a szódabikarbónát és a vaníliaport. - Öntsük hozzá a tejet és a lisztet. Egy piskóta állagú tésztát kapunk. - Egy tortaformába öntsük bele, és előmelegített sütőben 180 fokon süssük meg. Kb. 30 perc alatt megsül. - Hagyjuk teljesen kihűlni. - Óvatosan szaggassuk ki a kívánt formára. De akár a kész tortát egyben meg is tölthetjük. - A tejszínt verjük fel, a kókuszkrémen is lazítsunk egy kicsit. Adjuk hozzá a kókuszvirágcukrot és a vaníliaport. - A kimaradt tésztadarabkákat tegyük ehhez a tejszínhabhoz, lazán forgassuk össze. - A szív formákat vízszintesen vágjuk ketté, és töltsük meg a tésztás tejszínkrémmel. BABAKONYHA TIPP: Az 1 éves szülinapra nyugodtan elkészíthetjük.
Körtés-mandulás pite gránátalmával
2015. január 30. Éltető ételek
Egy újabb tettet követtem el tegnap a konyhában, a gyerekeim díjazták. Suli után a nagylányom rögtön bevágott 2 szeletet. Mivel ők a tesztalanyok, így mindig kérdezem tőlük, hogy "hogy ízlik, hányast adnátok rá?". Erre Eszter azt válaszolta, hogy "anya, ha nem ízlene, ennék belőle két szeletet?" Igaza van, úgyhogy ez a recept megérdemli, hogy felkerüljön a blogra. Hozzávalók: - 25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 15 dkg hideg bio vaj vagy kókuszzsír - 3 dkg kókuszvirágcukor - 2-3 evőkanál hideg víz - csipet só Töltelék: - 60 dkg körte - 1 kávéskanál ceyloni fahéj - késhegynyi vaníliapor - 1-2 evőkanál juharszirup vagy kókuszvirágcukor - 1 marék mandula - 1/2 gránátalma - kevéske citromlé Tetejére: házi, cukrozatlan baracklekvár Elkészítése: - A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy homogép masszát. Csomagoljuk be fóliába, és tegyük be a hűtőbe minimum 1 órára. - A töltelékhez a körtét mossuk meg, vágjuk ki belőle a magházat, majd daraboljuk fel kis kockákra. - Adjuk hozzá a fahéjat és a vaníliát, édesítsük, majd keverjük hozzá a mandulát és a gránátalmát is. - Egy piteforma aljába nyújtsuk bele a tészta felét, majd tegyük rá a tölteléket. - Ezt vonjuk be a maradék kinyújtott tésztával. A közepére vágtam egy kis kerek lyukat, hogy a sütés során a gőz távozni tudjon. - Tegyük be az előmelegített sütőbe, és süssük 180 fokon úgy 45 percig. - Amikor kivettük a sütőből, kenjük meg a tetejét a baracklekvárral. - Hagyjuk kihűlni.
Almás pite nyersen
Almás pitét még nem készítettem nyersen, csak reformosan, teljes kiőrlésű lisztből, természetesen sütve. Most nyersen is kipróbáltam. Nagyon egészséges alapanyagokból készült, rostdús nyers desszert. Bátran ajánlom. Hozzávalók: Alap”tészta”: 20 db aszalt datolya (felhasználás előtt áztassuk be, az áztató vizet öntsük le, vagy mossuk meg alaposan), 1 dl víz, 40 gramm darált dió, 20 gramm barnaköles liszt, 20 gramm kókuszliszt (zsírtalanított), 20 gramm útifű maghéj. Töltelék: 4 db alma, fahéj, 1 evőkanál méz (vagy más növényi szirup) + 1 evőkanál eritritol (illetve édesítés ízlés szerint), 1 evőkanál útifű maghéj Elkészítés: - “tészta”: a datolyát az 1 dl vízzel botmixerrel krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót: a darált diót, a barnaköles lisztet, a kókuszlisztet és az útifű maghéjat. Gyúrható masszává dolgozzuk össze. Két részre szedjük, egyikből lesz a pite teteje, a másikból az alja. Az egyik részét egy kapcsos forma aljába nyomkodjuk. Erre helyezzük a tölteléket: Az almát lereszeljük, majd picit kinyomkodjuk a levét. Fahéjjal, mézzel, eritritollal édesítjük, majd az alsó masszára helyezzük. A felső “tésztát” is ugyanakkorára nyújtjuk, mint az alja, és rátesszük az almás rétegre. Picit a hűtőszekrénybe tesszük, hogy dermedjen, szeletelhető legyen. Néhány percen belül már fogyasztható is. Ízlés szerint díszíthető is (én dióval, goji bogyóval, és pici darált eritritollal szórtam meg). Jó étvágyat!
Zserbo-szelet
Mama készített mindig zserbót, gyerekként nem, felnőttként megszerettem. Főleg a szélét, mert ott jó ropogós maradt a tésztája, nem volt túl édes töltelékes, és csokis. Az általa készített sütemények közül azután ez volt a kedvenc, illetve a pogácsa és a kelt kifli, amiről régen már írtam. Már akkor emlegettem, hogy elkészítem a reformosabb változatot, de 5 év kellett neki, mire megérett a gondolat. Közben Ő szépen elballagott... A gyümölcscukor könnyedén helyettesíthető eritrittel, vagy nyírfacukorral, ha valaki light-osabban szeretné. Az eredeti receptben (Horváth Ilona féle) több cukor van, de a férjem szerint is elég édes volt így. A csokimáz "hagyományosan" rondára sikerült, pedig tisztességesebb is került már ki a kezem alól. Mama nem tudta szépen elkenni sosem. Valahogy nem ment neki. De senki nem bánta. Ellenben gyönyörű kifliket tudott formázni pillanatok alatt. Hozzávalók: 45 dkg liszt (30 dkg tk tönköly, 15 dkg fehér) 25 dkg margarin, vagy 20 dkg pálmazsír 1,25 dl növényi tej 10 dkg gyümölcscukor 1 tojás (vagy 1 ek zabliszt és lenmag) 2 dkg élesztő 1 csipet sütőpor (foszfátmentes, elhagyható) 1 csipet só 15 dkg darált dió 10 dkg gyümölcscukor 20 dkg baracklekvár 1/2 tábla karobcsoki A lisztet összekeverjük a cukorral, sütőporral, sóval. Vegán tészta esetén beleszórjuk a lenmagot és a zablisztet is. Belemorzsoljuk az élesztőt, majd az egészbe beledolgozzuk a margarint, vagy pálmazsírt, a végén pedig a tejet, és ha tojást használunk, azt is. Kicsit lágyabb, puha tésztát kapunk, amelyet három részre osztunk. Egy közepes tepsit kibélelünk zsírpapírral. A diót ledaráljuk, és összekeverjük a cukorral. Lisztezett deszkán a tésztákat egyenként kinyújtjuk szűken a tepsi méretére. (Kelni fog.) Az első réteget a zsírpapírra helyezzük, megkenjük a lekvár felével, megszórjuk a cukros dióval. Ráborítjuk a második réteg tésztát, majd azt is megkenjük lekvárral, és megszórjuk dióval. A harmadik réteggel mindezt lefedjük. Bő fél órát kelesztjük. Közepes hőfokon fél óra alatt kisütjük a tésztát. Amikor kisült, hagyjuk hűlni. Ezalatt a csokit vízgőzön felolvasztjuk, majd a tészta tetejét vékony rétegben bevonjuk vele.
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 nem hagyományos karácsonyi édesség
2014. december 22. Éltető ételek
Amennyiben hagyományos bejglit szeretnél sütni, akkor itt elolvashatod az erről szóló blogomat, bár van egy másik is, ahol magáról a bejgli rendeletről írok. Én most inkább egy kicsit szokatlan, de ugyanakkor gyorsan elkészíthető édességeket javaslok. Én ezeket fogom elkészíteni karácsonyra. 1. Mogyorós brownie lágy, csokis habbal Hát... ez a kedvencem. Mindig valami új kerekedik ki belőle, annak ellenére, hogy a tésztája majdnem mindig ugyanaz. A tésztát napokkal előtte elkészíthetjük, csak a habot kell gyorsan készre turmixolni. 2. Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Ennek is az a nagy előnye, hogy napokkal előtte el lehet készíteni, a hűtőben semmi baja nem lesz. Nagyon dekoratív, finom édesség. 3. Narancskrémmel töltött nyers muffin Nagyon szeretem ezeket a muffinokat, mert a tésztája a hűtőben sokáig eláll, szükség esetén csak meg kell tölteni. Az a jó benne, hogy végtelen lehetőségek vannak, bármivel meg lehet tölteni őket. Készítettem már aszalt szilvásat, csokikrémeset is. A megadott mennyiségből 5 db muffin készült. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg apró szemű zabpehely - 10 dkg cukrozatlan, aszalt datolya - cukrozatlan kakaópor - pici víz - csipet himalája só Töltelék: - 10 dkg mandula - 1-2 narancs leve - 1-2 csepp narancsolaj - méz - citromlé - szükség esetén útifűmaghéj Elkészítése: A tészta alapanyagaiból tésztát gyúrok. Szükség van egy szilikonos muffinformára, amit beleteszünk egy fém muffinformába. Így könnyebb belenyomkodni a formába a tésztát. A krémhez a mandulát éjszakára beáztatom, majd lehúzom róla a barna héját. A narancs levével összeturmixolom (ha kell, kevés vizet adhatunk hozzá). Hozzáadom a többi hozzávalót is. Picit folyékony, de a hűtőben fog keményedni. A tetejére ráteszem a nyers csokit. Betesszünk a fagyasztóba kb. fél órára, és ehetjük is. Ha a tésztát kiszárítjuk, akkor bármikor hozzáférhető sütink lesz, hiszen akkor már csak tölteni kell. 3+1 Almalapos különlegességek Egyrészt a kihagyhatatlan zserbó szeletet feltétlenül elkészítem, ez a gyerekek kedvence. De nagy kedvenc a feketeerdő palacsinta is, melybe avokádós csokikrém kerül mandulás joghurttal és friss meggy szemekkel. Bárhogy is döntessz, bármilyen édességet is készítessz, a fő szempont mindenképp a teljes értékűség legyen. Valamint a mértékletesség. Akkor karácsony után is ugyanolyan jól fogjuk magunkat érezni, mint előtte. Boldog Karácsonyt Kívánok!
Karácsonyi zserbó
Egy kis karácsonyi előzetes, mert megérdemeljük ;) Hozzávalók: A tortalap a szokásos: 1 laphoz: 4 alma 3 banán 1 ek citrom Diós töltelék: 25 dkg áztatott dió 2 ek áztatott szotyi 2 ek áztatott tökmag 1 avokádó 3 ek. méz(vegánoknak a kedvenc édesítőjük) 1 citrom reszelt héja 2 ek citromlé 1 leheletnyi tiszta só 1 […]
Zabpelyhes birspite
Vége az ősznek, utolsó gyümölcsök egyikeként megérett a birs is. Hívjuk almának, körtének, de igazából egyik sem, illetve mindkettő egyszerre. Van olyan fa, ami felváltva egyes években birsalmát, a következőben birskörtét hoz. "Nyálka- és cserzőanyagokban gazdag leve a száj és a garat enyhébb gyulladásos megbetegedéseinek, bélproblémáknak ellenszere." (Wikipédia) Véletlen-e, hogy a birs késő őszre érik be, pont arra az időre, amikor olyan sokaknak van rá szükségünk? Ilyenkor az az érzésem, hogy ezt a világot tökéletesre tervezték. Hozzávalók egy közepes tepsihez: A tésztához: - 350 g fehér liszt - 150 g teljes kiőrlésű liszt - 1,5 dl olívaolaj - 0,5 dl bögre étolaj (kókuszolaj) - 1,5 teáskanál só - 1 zacskó vaníliás cukor - 75 g (növényi) tejszín A töltelékhez: - 350 g birsalma vagy birskörte (én házi kompótból készítettem) - 6 dl birslé (a kompót leve), szükség esetén vízzel pótolva - 60 g zabpehely - 65 g cukor - egy zacskó vaníliás cukor - 5 db szegfűszeg - 20 g étkezési keményítő - Először keverjük össze tészta száraz anyagait. - Adjuk hozzá az olajat, a tejszínt, és annyi hideg vizet, hogy formázható labdácskát kapjunk. - Pihentessük negyed órát, majd a felével béleljünk ki egy közepes sütőformát fél cm vastagon. Borítsuk le alufóliával, tegyünk rá nehezéket, így süssük nagy lángon 20 percig. - Közben a birset vékonyra. Ha nem kompótból, hanem nyers birsből dolgozunk, akkor félig főzzük meg előtte a gyümölcsöt. - A birsléből (főzővizéből), cukorból, szegfűszegből, zabpehelyből főzzünk sűrű masszát, ami kb. 20 percet vesz igénybe. Ha kész, vegyük ki belőle a szegfűszegeket. - Egy kis vízben oldjuk fel a keményítőt, majd öntsük a masszához, jól keverjük el, és takarékon sűrűsítsük be. - A tésztáról vegyük le a fóliát, fektessük rá a birsszeleteket, majd öntsük rá a masszát. Mozgassuk meg kicsit, hogy a massza összekeveredjen a körteszeletekkel. - Nyújtsuk ki a maradék tésztát, és takarjuk be vele a pitét. A széleit nyomkodjuk össze kicsit, a tetejét pedig szurkáljuk meg. - Süssük 200 fokos sütőben fél órán keresztül. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 90 perc Egy kattintás, és nem maradsz le a további receptekről: Megjelent a karácsonyi receptfüzetünk! Bővebb infóért KATT IDE!
Fügés palacsinta / élő, nyers /
2014. november 18. Nyers konyha
Nem tudom ki hogy van vele, de én minden nap eszem valami édeset. Még a hagyományos étrenden élők is sok esetben addig nem érzik, hogy jóllaktak, elteltek, amíg nem ettek valami desszertet, édességet. Már a napomat legtöbb esetben édessel indítom. Gyümölcs, gyümölcsturmix, süti...ilyesmik, és mondhatom ettől jól indul a nap !:) Ma is sütivel (nyers) nyitottam, most pedig a megérdemelt zöld turmixomat kortyolgatom . Lehullottak a levelek, a fügebokromon is csak a fügék árválkodnak már. Leszedtem az utolsó érett, puha adagot, és palacsinta tölteléknek használtam. Sárgabarackot aszaltam amikor még szezonja volt, turmixolva, és aszalóban elkenve gyümölcslapot készítettem belőle. Jó szorosan feltekerem, majd ollóval elvágom. A kislányom így szereti rágcsálni, mert olyan, mint a gumicukor. Fantasztikus a tömény sárgabarack íz ! Ezeket a lapokat sok mindenre lehet használni, vízbe áztatva megpuhul, így nyers sárgabaracklekvár készíthető belőle, vagy turmixba, krémekbe keverhető. Most palacsintának készítettem el. Fügés palacsinta: aszalt sárgabarack lap banán füge fahéj dió agavé szirup A turmixolt sárgabarackot aszaló tapadásmentes lapjára kentem, megszárítottam. Ollóval szépen méretre vágtam. Tölteléknek banánt nyomtam össze egy tálkában villával, kockázott fügét kevertem hozzá, fahéjjal ízesítettem. Feltekertem a megtöltött lapot, meglocsoltam az agavé sziruppal és megszórtam az összevágott dióval. Pár perc várakozás után megpuhul a gyümölcslap a töltelék nedvességtartalmától. A palacsinta tésztája bármilyen turmixolt gyümölcsből elkészíthető, akár banánból, vagy almából is.
Sütőtökös-mákos pite
2014. október 29. Lét-tudatos konyha
A héten Szegeden megszólított egy mosolygós fiatal anyuka és elmondta, hogy rendszeresen olvassa a blogomat és már készített is néhány ételt innen. Nagyon jólesett ez a kedves visszajelzés. Szóba került, hogy a pitét sokféleképpen tölthetjük, ezúton én most egy hagyományostól eltérő változatot írok le: Hozzávalók: Tészta: 45 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt 15 dkg finomliszt csipet só 20 dkg pálmazsír 2,5 dkg élesztő víz (kb. 70 ml-1 dl) 1 tk barna cukor Töltelék: 40 dkg sütőtök (tisztítás után) 20 dkg mák 15-20 dkg nádcukor vagy barna cukor fél citrom reszelt héja 1 tk fahéj Folytatás : itt
Fűszeres Sütőtök Pite
Ilyenkor októberben mindenhol sárgán világítanak a sütőtökök. A piacon, a zöldségesnél, a kertben… A recept téma adja magát, mindig hangsúlyozom, hogy azokat a zöldségeket, gyümölcsöket fogyasszuk amelyeket a természet kínál nekünk az adott évszakban. A sütőtök nagyon sok B vitamint tartalmaz. Fogyasztása szebbé teszi a bőrünket és magas rosttartalma miatt jelentős béltisztító hatással bír. Alacsony kalória tartalma miatt fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják. A sütökökből számtalan recept készíthető, édesség gyanánt az alább pitét ajánlom: Hozzávalók: Tészta: 20 dkg világos tönköly liszt 8 dkg nyírfacukor vagy nádcukor csipet só 1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor 15 dkg bio margarin Töltelék: 50 dkg nyers, tisztított sütőtök 2-3 evőkanál méz vagy nyírfacukor, vagy nádcukor 1/2 kávéskanál őrölt fahéj késhegynyi őrölt szerecsendió késhegynyi őrölt kardamon 100 ml kókusztejszín 3 evőkanál kukorica keményítő A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 30 percet pihentetjük. A töltelékhez a sült tököt a kókusztejszínnel, a tetszőleges édessítővel, fűszerekkel, keményítővel, botmixer segítségével krémesre turmixoljuk. Pite formához kinyújtjuk a tésztát kb. 0,7 cm vastagságúra és egy 32 cm átmérőjű, kiolajozott pite formát kibélelülnk a tésztával és 5 percig 180 C fokon elősütjük. Majd beletöltjük a tölteléket és további 20 percig sütjük. Nagyon finom melegen, hidegen, önmagában vagy egy meleg, fűszeres teával.
Töltött pogácsa
Idén ősszel is folytatódnak a főzőkörök (nem tanfolyam, hanem kör), ahol a pogácsák fő témája mellett a különböző lisztekre is hangsúlyt fektettünk az első alkalommal. Erre a főzőkörre készítettem el kóstolóként az alábbi töltött pogácsát. Osztatlan sikere volt. Mindenki nagyon szerette. Férjem és én is vittünk a munkahelyünkre, ahol szintén kedvelték az ízét azok, akik kóstolták. Most megosztom széles körben, tekintettel a finom sikerre. :) A recept Hozzávalók: - 4,2 dkg élesztő - 20 dkg zabpehely-liszt - 20 dkg fehér liszt - 20 dkg teljes kiőrlésű liszt - 20 dkg kókuszzsír vagy pálmazsír, vagy bio növényi margarin - 1 ek só - 3,3 dl növényi tej - 1 kiskanál méz - 2-3 ek őrölt lenmag - sörélesztő pehely Töltelékhez: - 1 medvehagymás tofu - 1 bögre kukorica - 1 bögre apróra vágott paprika (kaliforniai vagy pritamin vagy kápia) - 4-5 evőkanál szójajoghurt (natúr) - petrezselyemlevél - 1 hagyma - 1/2 bögre medvehagyma - só Elkészítés: Kéz-meleg növényi tejben egy kevés mézzel az élesztőt felfuttatjuk. Hozzáadjuk az őrölt lenmagot. Ezt követően beletesszük a zabpehely lisztet, majd a két fajta búzalisztet, sót és végül a puha (vagy valamennyire folyékony) növényi zsiradékot. Kenyérsütő-gép is összekeveri, akárcsak a kenyér tésztáját, de mi is átgyúrhatjuk kezünkkel, ha nincs gépünk. Meleg helyen, letakarva, kb. 45-60 percet kelesztjük. Közben elkészítjük a tölteléket: Apróra vágott vöröshagymát egy kevés vízen megpároljuk. Kockára vágott medvehagymás tofut beletesszük, majd az apróra vágott piros paprikát és a kukoricaszemeket is. Adunk hozzá felaprított medvehagymát és egy kevés szójajoghurtot. Sózzuk, egy kevés petrezselyemlevelet is rávágunk. Addig ,,főzzük, míg a paprika kissé meg nem puhul. A töltött pogácsa elkészítése: A tésztát vágódeszkán kinyújtjuk (én három részre osztottam a nyújtás előtt a könnyebben kezelhetőség miatt). A kinyújtott tésztát hosszában elfelezzük. Az egyik felére a töltelékből halmocskákat teszünk egymástól néhány cm-re. Ezt követően ráhajtjuk a tészta másik felét. Ujjunkkal benyomkodjuk a töltelék kúpocskák szélét, majd éles késsel vagy pohárral körbeszaggatjuk úgy, hogy minden darabnál a töltelék középre essen. Tepsibe rakjuk a pogácsákat. Növényi tejben áztatott sörélesztő-pehely és őrölt lenmagos sűrűbb lével megkenjük a pogácsák tetejét. Sütőben arany barnára sütjük.
Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség
2014. szeptember 26. Zöld Avocado
Mostanában kevés édességet kívánunk, de ha készítek valamit, az elég gyakran nyers, természetes alapanyagokból: gyümölcsökből és dió félékből készül, azaz "élő édesség". Magyarországon, és az egész világon is egyre népszerűbbek az élő ételek, a nyers étkek, a Raw food-ok. Egyre több követője van ennek a táplálkozási formának, ami lényegében azt jelenti, hogy minden, amit esznek, az hőkezelés mentes, feldolgozatlan, naturális. Úgy vélik, hogy a gyümölcsök, zölségek, diófélék, csírák, magok stb., azaz a természetes táplálékok 40 Celsius fok felett elveszítik értékes tápértékük nagy részét. Vannak hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok, melyek 40°C fok felett elpusztulnak. Így minden amit ezek a nyers étkezők fogyasztanak, az "élő", és a maximum a 40°C fok alatti aszalás technológiáját alkalmazzák ételeik elkésztése során. Akit érdekel a téma bővebben is, az keressen rá a neten Lénárt Gitta nevére, aki az egyik legnépszerűbb szószólója a nyers étkezők táborának ma Magyarországon. sütésnélküli kókuszos kosárkák Imádom az egzotikus, trópusi gyümölcsöket, és mindent, ami belőlük készül. :-) Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, de kicsit időigényes édességet hoztam nektek. Nem sikerült épp a legszebben, de azért megosztom veletek, mert az íze jó, a külalakon meg még lehet dolgozni. ;-) Viszont annyira finom, és nem lehet abbahagyni az evését, hogy nem akartalak megfosztani titeket az élménytől. A képekben most ne gyönyörködjetek. Inkább készítsétek el ti is, és faljátok a kis mangós, kókuszos, passiógyümölcsös egzotikus kosárkákat. ;-) Akinek pedig szebb külalakban sikerül megörökítenie őket, az küldje el nekem a képeket, én pedig megosztom őket. :-) MANGÓS, KÓKUSZOS, ÉS PASSIÓGYÜMÖLCSÖS KOSÁRKÁK, avagy Mangó mámor és a két egzotikus barátnője HOZZÁVALÓK: kb.36 db kosárkához 200 g darált dió, kesu dió, mandula keveréke (többségben legyen benne a dió)120 g magozott datolya, és aszalt szilva (kb. 75% : 25% arányban, azaz kb.90 g datolya és 30 g szilva. De az arány változhat, attól függően mi van otton. ;-) )2 ek kókuszzsír(2 ek chia mag)2 ek víz1 zöld lime kb. 36 adagnyi, 3 féle töltelékhez: mangós: 1 banán + 1 érett mangó + 1/4 zöld lime (+1 tk útifűmaghéj)kókuszos: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (konzerves) + 2 dl kókusz reszelék + 1/4 zöld limepassiógyümölcsös: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (kenzerves) + 2 db passiógyümölcs + 1/4 zöld lime leve (+1 tk útifűmaghéj) Természetesen a töltelékek/krémek más gyümölcsökkel is elkészülhetnek. Minden, ami kevésbé lédús jöhet. El tudom képzelni pl.: áfonyával vagy meggyel is. egzotikus kosárkák sütés nélkül ELKÉSZÍTÉS: A töltelékekhez a hozzávalókat a turmix gépbe tesszük, és krémet készítünk belőlük. Külön turmixoljuk a mangós, külön a kókuszos, és külön a passiógyümölcsös tölteléket. (A passió gyümölcsösbe ajánlatos a gyümölcsöt nem a turmix géppel belekevereni, hanem utólag kanállal, és akkor nem turmixolja szét a magokat a gép. Gusztusosabb marad.) A 3 külön tálba kiszedett 3 krémet betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a kosárkákat. A dió, kesu, mandula keveréket porrá őröljük a darálón. A szilvát, datolyát, vizet és zöld lime-ot (hámozás után az egészet) a két késes darálóba tesszük, és lekvárt készítünk belőle. A gép nem fogja szeretni, mert ráragad a késre a lekvár, ezért lassú fokozaton, és szakaszosan, időnként felrázva végezzük a krémesítést. Ha szükséges kevés vizet tehetünk hozzá. A lekvárt és a diós lisztet a chia maggal egyneművé dolgozzuk. Ezt legjobb kézzel végezni. Betesszük a hűtőbe egy fél órára állni a barna tésztát. Miután letelt a fél óra, kivesszük a kosár alapanyagot a hűtőből, és jön a formázás. Több lehetőségünk van. Ha rendelkezünk szilikonos muffin formával a legegyszerűbb, abba nyomkodni kézzel a tésztát, kis kosárkákat formálva. Ha nincs ilyen formánk, akkor elővesszük az alumínium muffin sütőt, meg a muffin papírokat hozzá. Két nagy sütőpapír között laposra nyújtjuk a tésztát. Maximum vastagság, mint egy linzer vastagsága. Tipp: nincs szükségünk sem gyúródeszkára, sem arra, hogy mindent összelisztezzünk, amikor nyújtjuk a tésztát. Tegyük a tésztát két sütőpapír közé, és sem lisztre nem lesz szükségünk, sem a sodrófát nem kell elmosni utána. :-) Egy virág alakú nagy méretű linzer szaggatóval virágokat szaggatunk a tésztából, amiket a muffin papírral bélelt muffin sütőbe ejtünk. Lehetőleg középre ejtsük, hogy a kosárnak a szélei körben meglegyenek, hogy meg tudják majd tartani a tölteléket. Ezt folytatjuk, míg el nem fogy a tészta alapanyag. Ez egy 36 db-os recept, azaz, ha hagyományos muffin sütőnk van, akkor kb.12 db után bajban leszünk, mert megtelik a sütő formánk. Nem gond! ;-) A muffin papírokat egy magasabb falú tálba tesszük, és úgy töltjük meg a tészta kosárkákkal, hogy kicsit összenyomjuk őket, hogy tartsák egymást. Lehet, hogy nem lesznek túl szépek, és szabályosak, mint a sütő formában, de ha finom, kit érdekel, mennyire aszimmetrikus?! ;-) Miután 1-1 tepsi (12 darabos kör) elkészült, érdemes betenni a fagyasztóba őket, hogy a tésztában található kókuszzsír elkezdjen megdermedni, ezáltal tartást adni a kosárkának. Tehát míg az első 12-es kör a fagyiban fázik, addig elkészítjük a következő 12-est. És így tovább... Kb.10 perc fagyasztás után meg lehet tölteni a kosárkákat a hűtőben található töltelékekkel: mangós, kókuszos és passiógyümölcsös. Miután megtöltöttük őket, irány vissza a hűtőbe, és fogyasztásig ott is maradnak! :-) virágok a muffin sütő formábannyers mangó krém muffin tölteléknekMivel ez egy nyers édesség, ezért a hűtés fontos! Ilyenkor tudnak jól összeállni az alkotó elemek: sűrűsödni a krém, dermedni a kosárka. A legjobb, ha csak másnap eszünk belőle, amit persze nehéz kivárni. :-) Ha van otthon aszaló gépünk, akkor a kosárkákat meg is aszalhatjuk, hogy tuti masszívan álljanak, és biztosan finomabb is a ropogós kosarakkal. A jövőben remélhetőleg lesz majd alkalmam ezt is kipróbálni, de ahhoz előbb kell majd egy aszalógép, na meg persze ahhoz kell, egy nagyobb konyha is! ;-) Balázs nem édes szájú, de ezekkel az trópusi ízekkel nagy mosolyt csaltam az arcára, és nem tudta abbahagyni a nassolást. Annak ellenére sem, hogy nem lettek szépek a kosárkák, mert nem voltak elég masszívak. egzotikus, trópusi kosárkák sütés nélkül Megjegyzés: Legközelebb vagy több diót teszek a tésztába, vagy nem kosarakat formázok, hanem kis üveg tálkákba teszem őket, és kanalas desszert lesz belőle. A kókuszos krém a kókusz reszeléktől kemény lett, de a mangós és passiógyümölcsös krém krém szerű maradt, amit nem bánok, mert fincsi krémes, viszont a nem merev falú kosárkák fala dőlésnek indult a krém terhe alatt. :-D Így a legjobb a muffin papírból enni őket. Hát igen. Nem vagyok profi. Még kísérletezgetnem kell. Még ha nem is szép, azért nagyon finom lett, és bűntudat nélkül lehet nassolni, mert sem fehér lisztet, sem cukrot, sem semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz. Csak amit a természet nekünk adott! ;-) nyers kókusz kosárkák
Nyers, vegán töltött paradicsom szilvás csatnival
2014. szeptember 13. Éltető ételek
Tavaly már készítettem nyers csatnit, de így a töltött paradicsom mellé kifejezetten finom lett. Most még szilvaszezonban ajánlom kipróbálásra. Hozzávalók: Töltött paradicsom - 5 db nagy paradicsom - 20 dkg karfiol - 1/4 lilahagyma - 1 pici gerezd fokhagyma - 3 evőkanál pirított tökmag és napraforgómag vegyesen, kicsit megdarálva - metélőhagyma - zöldpetrezselyem - kevés citrom leve - 1 kávéskanál mustár - só - 1/4 avokádó vagy 1 teáskanál olívaolaj Szilvás csatni (ezt a mennyiséget én magam megettem) - 20 dkg érett szilva - 10 dkg aszalt szilva - 1 igazi őszibarack (ne a nyáron leszedett, és azóta hűtőházban tartott) - 1-2 csipet őrölt kardamom - késhegynyi chili (ne sajnáld belőle) - késhegynyi fahéj - pici csillagánizs Elkészítése: - A paradicsom tetején egy kis kalapot levágunk, és karalábévájóval kiszedjük a belsejét. A későbbiekben a kalapra még szükség lesz, a belsejét nyugodtan megehetjük. - Elkészítjük a paradicsom töltelékét. Késes darálóval a karfiolt rizsszem nagyságúra daráljuk. Hozzáadjuk a durvára darált olajos magokat. - Pici kockára vágjuk a hagymát, és hozzáreszeljük a fokhagymát. - Amennyiben avokádóval készítjük, akkor azt gyúrjuk hozzá. - A paradicsom kalapját pici kockára vágjuk, és hozzáadjuk a töltelékhez. A csatni (chutney) dél-ázsiai eredetű fűszeres szószféleség. Íze széles skálán mozoghat, lehet édes vagy savanyú, csípős, általábanzöldségekből vagy gyümölcsökből készítik. Fűszeres étel, az alapja cukorból, hagymából és ecetből áll, ezentúl sót és fűszerek széles skáláját szokták alkalmazni elkészítésekor. Erősen fűszerezik, hidegen vagy melegen fogyasztják, a tisztán zöldségalapú csatnit a legtöbbször nem főzéssel készítik, csak összetörik a hozzátartozó alapanyagokat. (Wikipédia)
Őszibarackos pite + Nyereményjáték
2014. augusztus 12. Zizi kalandjai
Már régóta vágytam egy olyan pitére, ami tele van gyümölccsel és az alján és tetején is van tészta… akár flancosan, olyan keresztbe font tésztacsíkokkal borítva, de a sima egyszerű tészta bevonat is megteszi… gondoltam. Végül nem extráztuk, csak egy sima borítást kapott a süti, de isteni finom lett. Szaftos, sűrű, szirupos, édes barackok vékony tészta között megsütve. Ezt tálaláskor megfejeltük néhány gombóc vanília fagyival… hát mit mondjak… régen ettem már isteni finom házi sütit, de ez megérte a fáradozást! Sok-sok fotó készült a pite készítésekor, mert egy barátomnak fotóztunk mérő cupokat “munka” közben. Ezek nem akármilyen mérő cupok: szép pirosak, egymásba helyezhetők, könnyen tisztíthatók, felakaszthatók, ráadásul még össze is csukhatók, így nagyon kis helyen is elférnek és könnyű magunkkal vinnünk például egy nyaralásra (én is viszem magammal a Balatonra ), ha esetleg sütnénk, főznénk a vakáció alatt is. Ezekből a fotókból láthattok néhányat a bejegyzésben, ha pedig nyerni szeretnétek magatoknak egy négy darabos mérő cup szettet, akkor ne habozzatok játszani a bejegyzés végén. (A mérő cupok ellenére a recept hozzávalói grammban vannak megadva, a fotók a cupok használatban való szemléltetését segítik. A megadott tészta mennyiség egy kb. 22 cm-es és egy 18 cm-es kerek pite formára elegendő.) Őszibarackos pite (Recept: Jul’s Kitchen) Hozzávalók a tésztához: - 225 g simaliszt - 150 g zabliszt - 240 g hideg vaj, felkockázva - 150 ml jéghideg víz - 1 teáskanál só Hozzávalók a töltelékhez: - 1000-1500 g őszibarack vagy nektarin - 100 g nádcukor + 2 evőkanál a szóráshoz - 4 evőkanál liszt - 1 db citrom kifacsart leve - 1 vaníliarúd kikapart magjai - fahéj - csipet só - citromfű (opcionális) - vanília fagylalt (opcionális) Egy tálban keverjük össze a liszteket a sóval, majd adjuk hozzá a vaj kockákat és minél gyorsabban morzsoljuk el a tésztával. Lassan adagoljuk hozzá a vizet lépésről lépésre és gyúrjuk össze ruganyos tésztává. Formázzunk belőle labdát, csomagoljuk folpackba és tegyük hűtőbe legalább egy órára. Közben készítsük el a tölteléket. Mossuk meg a barackot/nektarint, magozzuk ki és vágjuk fel kockákra. Tegyük a felkockázott barackot egy tálba, szórjuk meg a nádcukorral, a liszttel, majd adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliát, a fahéjat és a sót. Jól keverjük össze és tegyük félre. Vegyük ki a hűtőből a tésztát és vágjuk négy részre. Amíg eggyel dolgozunk, a többit tegyük vissza a hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. fél miliméter vastagra, majd helyezzük az egyik kivajazott, kilisztezett formába, villával szurkáljuk meg (hogy sülés közben ne púposodjon fel). Kanalazzuk bele a barack felét, majd óvatosan tegyük rá a másik kinyújtott tésztát. A feleslegesen lelógó tészta darabokat vágjuk le és egyengessük el a szélét villával. A tetejére késsel vágjunk vékony nyílásokat, szórjuk meg egy evőkanál nádcukorral, majd tegyük a mélyhűtőbe 10 percre pihenni. A maradék tésztával, gyümölccsel ismételjük meg a folyamatot még egyszer. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra és süssük a pitét 10 percig. Utána vegyük le a hőfokot 190-re és süssük további 20-25 percig, amíg a pite teteje aranybarnára pirul és a gyümölcs szirupos leve kibugyog(hat) egy kicsit a formából. Várjuk meg teljesen, amíg kihűl a pite és csak utána vágjuk fel. Tálaljuk citromfűvel, vanília fagyival. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : három darab négy darabos cup készlet három szerencsés nyertesnek! A feladat csak annyi, hogy írjátok meg kommentben (ide a bejegyzés alá), hogy melyik a kedvenc receptetek a blogomról. Ha extra pontokért is játszani szeretnétek, akkor töltsétek ki az alábbi formula minden pontját! Vagyis a számok (+4, +4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. augusztus 17-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2014. augusztus 18-án. A nyerteseket emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertesek a nyereményt személyesen vehetik át vagy magyarországi címre postázom.
LÉT-REFORM bejglik
2014. július 27. Mindennapi ételeink
Tudom, tudom, a bejgli téli édesség, de ez jól behűtve, esetleg egy kis vegán vaníliafagyival nyáron is nagyon finom és egészséges csemege! Most, hogy itt a kicsit hűvösebb idő, önmagában is nagyon finom. A klasszikus diós, ill. mákos ízesítésűből van élesztős és élesztőmentes változat is, míg az élesztőmentesek közt gesztenyéset is találunk. Mi élesztőmentes mákosat és gesztenyéset kóstoltunk. Bio gesztenyés bejgli (élesztőmentes) Csicsókával és almával édesített finomság. Összetétele: Teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, csicsóka, natúr gesztenye, alma, szódabikarbóna, só. Nekünk ez egy kicsit natűr volt, de egy kevés házi lekvárt kentünk rá, és nagyon finom lett. A tésztája cserébe viszont finom omlós. Bio mákos bejgli (élesztőmentes) Ez nagy kedvencünk volt, jó sok töltelék található benne, finoman elkészített. Található benne mazsola, ill. citromhéj teszi teljessé az élvezetet :-) Összetétele: Teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, csicsóka, mák, alma, mazsola, citrom, szódabikarbóna, só.
Avokádós nyers lasagne
Barátosnőmtől kaptam ajándékba egy avokádót, amit csak ritkán engedhetek meg magamnak :) Isteni vasárnapi lakomát készítettem belőle ;) Hozzávalók személyenként: 1/4 friss tök 1/2 avokádó 1 cikk fokhagyma só bors piros paprika 1 kisebb paradicsom A tököt meghámoztam, vékony szeletekre gyalultam, picit besóztam, és félre tettem, amíg elkészült a töltelék. Ehhez megpucoltam az avokádót, majd […]
Magkrémes palacsinta
Jött hozzám tegnap a barátném, és megleptem egy ici-pici finomsággal ? Hozzávalók a “tésztához” 1 kg alma 10-15 szem friss füge Robotgépben pépesre kevertem, ráterítettem egy tepsire helyezett tapadásmentes lapra, lefedtem tüll anyaggal, és a napon megaszaltam még az ősszel ;) Ilyenkor csak elő kell venni, és kész a palacsintatésztánk ;) Hozzávalók a töltelékhez: 1 […]
Babbal töltött pita
Teljes kiőrlésű pitát (ovális alakút) találtam egy üzletben nemrégiben. Férjem nagyon szerette régen a gyrost, igaz ma már nem igazán tudná megenni a húsos verziót. Viszont nem csak hússal lehet készíteni, hanem zöldségekkel, hüvelyesekkel töltve. Néha napján eljutunk humusbárba, ahol csicseriborsóból készült humusszal és sok-sok zöldséggel töltik. Most viszont, hogy rátaláltam ezekre a pitákra, elkészíthettem úgy, ahogy a fejemben már régóta élt a gondolat: Sok babbal és némi salátával, hagymával paprikával. Íme a recept: A recept: Hozzávalók: - Pita (fejenként legalább egy) - főtt bab (mi a jó nagy szemű babot szeretjük mindenben) - póréhagyma - jégsaláta - kápia paprika Elkészítés: A pitákat tepsiben kicsit megsütjük, megpirítjuk. Amíg melegednek, kissé barnás színt vesznek fel, addig elkészítjük a tölteléket, ami nagyon egyszerű. Természetesen úgy érdemes készíteni, hogy babot már korábban főzünk. (Ez is egy lehetőség a változatos bab-fogyasztásra.) A megfőtt babból kiveszünk valamennyit (ahhoz mérten, hogy hány főre kell a pitát készíteni, általában egy emberre egy pitát számolhatunk). A póréhagymát felszeleteljük, a salátaleveleket összetépkedjük, a kápia paprikát is felkockázzuk. Az egészet összekeverjük és egyszerűen megtöltjük a pitákat, majd elfogyasztjuk. Lehet bele csepegtetni olajat, pl. tökmagolajat, vagy tehetünk még hozzá további zöldséget, mint reszelt répa, vagy paradicsomgerezdek.
Gundel palacsinta vegán módra
Ahogy a Bloggerek közötti játékról szóló bejegyzésemben említettem, gyerekkoromban vasárnaponként nagyon sok palacsintát sütöttünk. Egyik nagy kedvencem a Gundel palacsinta volt, dióval töltve, csokival leöntve. Ugyan Gundel a neve, de igazából megalkotója nem is a híres-neves Gundel Károly. A Gundel-palacsinta bizony Márai Sándor felesége Matzner Lola eredeti alkotása. Az első palacsinta így született meg: Egy Márai-darab premierjét ünnepelték a Gundel étteremben. Erre a fogadásra készítette Lola az otthon elsajátított receptet némi újítással, ugyanis a darált dióval töltött palacsintába mazsolát és cukrozott narancshéjat is kevert, majd csokoládéval leöntötte. Nem csak a bankett résztvevőinek ízlett az így készült palacsinta, hanem az étterem tulajdonosa, Gundel Károly is megkedvelte annyira, hogy "Márai-palacsinta" néven étlapjára felvette. A Gundel-éttermet 1949-ben államosították, ezt megelőzően pedig a Márai házaspár 1948 nyarának végén elhagyta az országot. Svájcba, majd Olaszországba emigráltak, végül 1952-ben New Yorkban telepedtek le. Egy államosított étterem étlapján nem szerepelhetett akkoriban olyan név, aki hazánkból emigrált (azt már nem is említve, hogy Lola eredetileg zsidó származású volt és házasságuk után több, mint tíz évvel, 1936-ban keresztelkedett át katolikus hitre). Mivel a név emlegetése sem volt szerencsés akkoriban, a palacsinta az étterem után kapta a Gundel palacsinta nevet. A recept: Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 17 dkg fehér liszt - 1/2 l víz (lehet, hogy többet vesz fel) - 1 csipet só - 5 dkg lenmag (őrölve) - 5 dkg zabpehely (őrölve) - darált dió - reszelt narancs- vagy citromhéj - nyírfacukor/xilit/gyümölcscukor/nádcukor, stb. ki mivel édesít - mazsola (én elhagytam) Máz: - karob vagy kakaópor - nyírfacukor/xilit/gyümölcscukor/nádcukor, stb. ki mivel édesít - kókuszzsír - víz Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk. Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam: A diót a nyírfacukorral együtt aprítógépbe tettem és összedaráltam. Egy fél citrom héját (megmosás után) belereszeltem. Ezzel a töltelékkel töltöttem a palacsintákat. A csokis mázhoz megolvasztottam a kókuszzsírt, rászórtam a karobot (csokifüggők úgyis kakaóporral készítik), adtam hozzá kevés nyírfacukrot, néhány kanál vizet és míg fel nem forrt az egész, kevergettem. Az elkészített, megtöltött palacsintákat tányérra szervírozzuk és ráöntjük a "csokiszószt". (Csokit is olvaszthatunk egy kevés olajjal és vízzel kikeverve- így is készíthető rá öntet.) Laktató, finom és nehéz ellenállni neki.
Diós-barackos almás pite
2014. február 8. Éltető ételek
Délután egy gyors édességre vágytak a gyerekek, ez lett belőle. Amíg Zsófi lereszelte az almát, addig összegyúrtam a tésztát. Ez még nem vegán, de nagyon finom. Tészta hozzávalói: - 10 dkg kukoricaliszt - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg BL80-as liszt - 1/2 csomag sütőpor - 8 dkg méz vagy kókuszvirág cukor - 1 tojás - 9 dkg vaj - 2-3 ek. tejföl - csipet só Töltelék: - kb. 10 darab alma - citromlé - 1-2 ek. méz - fahéj - kis marék dió - kis marék aszalt barack A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és addig betesszük a hűtőbe, amíg elkészül a töltelék. A töltelékhez az almát lereszeljük, majd kinyomkodjuk belőle a levét. Az igyuk meg nyugodtan. Ezután tegyük hozzá a diót, barackot, citromlevet és a fahéjat, majd édesítsük egy kevés mézzel. Nekem egy 25x25 cm-es jénai tálom van, amit kikentem kókuszolajjal és egy kis liszttel beszórtam. A tészta felét kinyújtottam, és beletettem a tálba. Erre jön a töltelék, majd a tészta másik fele. A széléről levágott tésztából kis csillag formákat szaggattam. Előmelegített sütőben 180 fokon kisütöttem kb. 25-30 perc alatt.
Zserbós palacsintatortácskák (vegán)
Zserbó is, palacsinta is, tortácska is. Szeretem a zserbót, az igazi, házi zserbót, de a palacsintát is. S hát mit tagadjam, a tortákat pedig végképp. Az pedig külön öröm, ha a torta egészséges. Ennek a palacsintának az a különlegessége, hogy a tésztáját tepsiben (~20x30) sütöttem meg. 3 palacsinta "lapot" készítettem. Ez lett az alapja a zserbónak, majd az összeállított sütit szikkadás után a pohárral kiszaggattam. A recept: Hozzávalók: - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25-30 dkg fehér liszt - ~ 9-10 dl víz - 1 csipet só - 8 dkg lenmag (őrölve) - 8-10 dkg zabpehely (őrölve) Töltelék: - baracklekvár - dió - nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb Máz: - karobpor vagy kakópor - nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb - 1-2 ek kókusz zsír - 1-2 ek víz vagy növényi tej Elkészítés: A palacsinta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. Szerintem növényi tejjel vagy szénsavas vízzel is próbálkozhatunk. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Összekeverés után, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk, enyhén sűrűbb lesz, mint a tojással kikevert. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk (ez esetben nem tudunk vékony tésztát sütni palacsintasütővel, és nem is biztos, hogy belül a vastag tészta át tud sülni). Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. Ha nem tudjuk megfordítani, mert túl "lágy",vagy leragad, akkor több a víz benne, tehát lisztet kell hozzáadni. Ha nincs gyakorlatunk abban, hogy tojásmentes palacsintát készítsünk, vagy biztosra akarunk menni a tepsiben sütésre szánt nyers palacsinta tésztával, akkor először teszteljük palacsinta sütőben, hogy jól állítottuk-e össze a tésztát. Ez esetben a palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppenthetünk egy-két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használok semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk. Miután kisültek a "teszt"palacsinták, megtöltjük őket. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a palacsinta-zserbó 3 lapját, immár tepsiben, sütőben sütve. A tepsibe kb. 3 merőkanálnyit merünk a nyers, sütésre váró tésztából. Előmelegített sütőbe tesszük. Amikor tapasztaljuk, látjuk, hogy alulról átsült a tészta, a sütőpapír két végénél megfogva megfordítjuk a tepsiben a tésztát. Érdemes ekkor gyorsan egy-két csepp olajat a tepsi aljába (főként a tepsi közepébe) cseppenteni, elkenni gyorsan ecsettel, és így ráfordítani a palacsinta másik felét (ami nem sütőpapíros). Így biztos nem fog a palacsinta másik oldala leragadni. A sütőpapír ne zavarjon, azt később, mikor már mindkét oldala megsült, le tudjuk fejteni. Attól se ijedjünk meg, ha a palacsinta egy része "felhólyagosodik" a sütés során. Helyreáll a "hólyag", amint átfordítjuk a tésztát. (1 lap összesen kb. 20-30 percet sült.) Ha elkészült a három - megközelítőleg egyforma vastagságú és nagyságú - palacsintalap, nincs más dolgunk, mint diót édesítőszerrel összeaprítani (ha daráljuk, akkor utólag édesítjük). Az első lapot megkenjük jó kis házi baracklekvárral, megszórjuk az édes dió-darálékkal. Ezt követően rátesszük a következő lapot, amivel hasonlóan járunk el, végül az utolsó palacsintalap következik, amire a "csoki"máz jön. A csokimázat gyorsan és egyszerűen az alábbiak szerint készítjük el: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport (vagy kakaóport), hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd pár csepp vizet is hozzáadunk. Amikor már olyan állaga van, amit a palacsinta tetején el tudunk kenni, akkor szépen elkenjük a mázt. Hűtőben dermesztjük. Ha időközben úgy látjuk, hogy még egy réteg csokimáz jól jönne a tetejére, akkor megismételjük. (Nálam jó lett volna így tenni, de egyéb okok miatt elmaradt.) A megdermedt palacsinta-zserbót felszeleteljük. Ha kör formájú sütiket szeretnénk, szorosan egymáshoz közel pohárral vagy palacsintaszaggatóval "kikorongozzuk". UI: Valentin-nap közeledtével ugyanezt a "hadműveletet" ;) elkészíthetjük szív alakú pogácsa-szaggatóval, vagy szív alakú tortaformában megsütve a palacsinta-lapokat. (Ez esetben kevesebb tészta kell egy lap sütéséhez.)
Zserbógolyó
Karácsony táján szerintem mindenki gyakrabban az édességeket nézegeti a receptes oldalakon. A Balhétteremre én is jól odaragadtam, és a végén "hozzáértő" bonbongyárosnak kezdtem magam érezni. Pedig hát volt ... 1 db bombonformám a hugomtól. Azóta 4 van, és agyalok, hogyan lehet összeegyeztetni ezt a Biobrigisséggel, és hogy mikor érnek meg végre a többiek a karobcsokira. ;) No, addig, addig, hogy a végén egy falat étcsokit is ettem, amit a Férj abban a minutumban lefotózott. Persze ezzel csak azt éri el, hogy máskor még könnyebb legyen megállnom. Bár amúgy sem nehéz, mert hasonló eset tavaly ilyentájt volt egyszer. A receptre visszatérve, ez a zserbógombóc a kiindulópont. Kicsit egyszerűsítettem, mert a töltelék már a 3 fő összetevőből is igen finom, és az alkohol amúgy sem jön szóba nálunk. A bevonat jó fajta, alacsony cukortartalmú étcsokoládé volt. A csokitemperálás azért fontos, hogy ne legyen a bonbon később fakó és márványos, tudtam meg Emőkétől. Első nekifutásra -kell nekem emlékezetből csinálni mindent- kifelejtettem a golyóbisok hűtőbe tételét csokibevonás előtt. Mind szépen lekúszott az alufóliára (még jó, hogy a hungarocellre raktam egy réteget). No, akkor eszembe jutott... :) Hozzávalók a töltelékhez: 15 dkg aszalt sárgabarack 15 dkg darált dió 2 ek gyümölcscukor 3 ek víz (akinek nagyon hiányzik, rumaroma) Az aszalt sárgabarackokat a vízben áztatjuk egy órát, majd a robotgéppel / botmixerrel finomra turmixoljuk. Hozzáadjuk a diót, és a gyümölcscukrot is. Amikor összeállt a massza, kis golyóbisokat formázunk. Hűtőbe tesszük. Hozzávalók a bevonathoz: 15 dkg étcsokoládé 1 ek olaj A csokoládé 2/3-át megolvasztjuk gőz fölött az olajjal, vigyázunk, hogy ne menjen 45 fok fölé a hőmérséklete (jó melegnek érezzük), levesszük a tűzről, és a maradék 1/3-nyi csokoládét lassan belekeverjük. Ezzel a módszerrel a bevonat később is szép fényes marad. Egy darab hungarocellre teszünk egy réteg alufóliát, és majd arra szurkáljuk a bevont golyóbisokat. A hűtőből kivett golyókat fokpiszkálóra tűzzük. Belemártjuk a csokoládéba, és beleszúrjuk a hungarocellbe. Nekem nagyon sok csokoládé került a golyókra, ezért kicsit megpörgettem őket a mártás után. Így még érdekes formájú is lett a bevonat.
Mákos beigli másképp
Azoknak ajánlom ezt a receptet, akik nem bánják, ha a beigli idén nem a megszokott módon készül és néz ki. De hívhatjuk extrán mákos karácsonyi sütinek is. :) Hozzávalók a tésztához: 2 bögre teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt 1 bögre graham liszt 1 kis marék darált mák 1 csomag sütőpor kevés növényi margarin kb. 2 dl növényi tej a töltelékhez: darált mák 1 alma 1 banán 1 nagy marék áztatott mazsola befőtt vagy fagyasztott meggy fél citrom és fél narancs leve vanília 1. A tésztához keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd kb. 1.5 dl növényi tejben olvasszuk meg a margarint. Ezt adjuk hozzá a lisztekhez, keverjük el, majd annyi tejet adjunk még a tésztához, hogy egy könnyen formálható, gyúrható, nem ragacsos tésztát kapjunk. 2. Lereszeljük az almát, hozzáadjuk a citrom és narancs levét, majd hozzákeverjük a mákot. A pár órára beáztatott mazsolát kevés vízzel, egy banánnal, és kevés meggyel összeturmixoljuk. Ez fogja adni nekünk az édes ízérzést, és ettől lesz krémes. Hozzákeverjük a mákos almához. Egy kevés vaníliát is elkeverünk benne. 3. A tésztát egy kisebb és egy nagyobb nagyobb részre osztom. A nagyobb rész lesz a talpa, a kisebb a teteje. Sütőpapíron kerekre nyújtom, majd a sütőforma segítségével kellő nagyságúra körbevágom. Beleteszem a sütőpapírral együtt a formába, majd a maradék tésztát eldolgozom a széleken, peremet adva a sütinek. 4. Ráteszem a tölteléket, szépen eloszlatom. 5. A maradék tésztát is kerekre nyújtom, minél vékonyabbra, és ráillesztem a süti tetejére. Villával megszúrkáljuk picit, és mehet is a sütőbe. :) 6. 180 fokon készre sütjük kb. 25 perc alatt. Mindenkinek jó étvágyat és kellemes ünnepeket kívánok! Ani Tisztán, tudatosan!
Veggitas - chilis babbal ágyazva
2013. december 16. La Veganista
Ha ti is nehezen bírjátok a tél szürkeségét, akkor itt az ideje, hogy sokféle színben pompázó étel kerüljön a tányérra. Az egyik lehetőség, ez a könnyen elkészíthető, nagyon ízletes mexikói étel, ami egyszerre gyönyörködteti a szemünket és az ízlelőbimbóinkat. Eredeti változata a carnitas (apró húsdarabok), amit vegán változatában veggitasnak kereszteltem. Hús helyett vegán alapanyagokkal, ez esetben chilis babbal töltjük meg, de készíthető a carnitashoz hasonló szejtános verzió is. Hozzávalók: A chilis babhoz: - 350g főtt vörös bab - 250g főtt kukorica - 5-6 ek paradicsompüré - 1 tk őrölt kömény - 1,5 tk őrölt koriander - 1-2 gerezd fokhagyma (apróra vágva) - 1db nagyobb vörös, vagy lila hagyma (felkockázva) - ízlés szerint friss vagy szárított/őrölt chili - 1db babérlevél - 2 tk oregano - 2 tk taco fűszerkeverék - 2 ek szója, vagy tamari szósz - 2 késhegynyi őrölt fahéj - 1/2 kk őrölt fekete bors - 1 tk édes pimentón (füstölt paprika) - 2-3 evőkanál olívaolaj - só A veggitashoz: - 6-8 db tortilla - 1 db nagyobb avokádó (felszeletelve) - 1db kápia, vagy kaliforniai paprika (apróbb kockákra vágva) - 1-2 db paradicsom (felkockázva) - 1/2 kígyó uborka (kicsi kockákra vágva) - 1-2 db zöldpaprika (karikákra vágva) - 4-5 db kínai kel levél, vagy más saláta anyag (csíkokra vágva) - 1db citrom (megmosva, negyedelve) Így készítsd el: A hagymát és a fokhagymát enyhén pirítsd meg 2-3 kanál olajon, majd keverd hozzá a főtt babot és a főtt kukoricát. Add hozzá a paradicsompürét és fűszereket, majd folyamatos kevergetés közben alacsonyabb lángon hagyd összefőni a fűszerekkel és tedd félre. A betöltésre szánt tortilla lapok mindkét oldalát egy palacsintasütőben, vagy teflon serpenyőben olaj nélkül, pirítsd enyhén ropogósra. A tortillákat töltsd meg a chilivel és a felaprított zöldségekkel, majd kicsit hajtsd össze, ahogyan a képen látható. Jót tesz neki, ha meglocsolod a tölteléket a tortilla mellé tálalt citromdarab levével, és máris mehet a gyomorba.
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!
Brutálisan finom vegán mákos kalács
2013. december 9. La Veganista
A karácsony közeledtével előkerül a nagy klasszikus, amiért már gyerekkoromban is rajongtam. Sok-sok évnek kellett eltelnie mire rászántam magam arra, hogy elkészítsem, ráadásul akkor már vegán változatban kísérleteztem ki a legfinomabb verziót. Hogy miért jó mákos kalácsot enni? Mert ez a kicsinyke olajos mag a vashiány és a csontritkulás ellenszere. 10dkg mákban 22mg szerves vas található, és 968mg kalcium. Kiváló B1, B2, B6, valamint magnézium és kálium forrás egész évben. Hozzávalók: A tészta - 30 dkg liszt - 7,5 dkg kókuszzsír (vegán margarinnal helyettesíthető) - 1-1,25 dl rizstej (helyettesíthető mandula, szója, mogyoró vagy zabtejjel is) - 1,5-2 dkg élesztő - 4 dkg cukor (barna, nád) - 1/2 citrom reszelt héja - 1 tk friss narancshéj - elhagyható - 1/2 tk vanília kivonat - 1 csipet só A töltelék - 15 dkg darált mák - 5 dkg cukor (barna, nád) - 1/2 tk vanília kivonat - 1/2 citrom reszelt héja - 1 evőkanál citromlé - 0,5 dl rizstej - 1 marék mazsola - opcionális Kenéshez - Növényi tej Így készítsd el: A cukrot és az élesztőt a meglangyosított növényi tejben futtasd fel. Ezalatt a lisztet szitáld tálba, morzsold el benne a kókuszzsírt. Keverd hozzá a cukrot, a vaníliát, a citrom és narancshéjat, valamint a sót, majd alaposan dolgozd össze a felfuttatott élesztővel. Ne sajnáld azt az 5- 10 percet, ami a tészta dagasztásához kell. Ettől lesz lágy és levegős, vagyis könnyű a kalácstésztánk. A tésztát tedd félre lefedve. A konyha hőmérsékletétől függően 1-1,5 óra alatt kel meg. Amíg kel a kalácstészta, addig készítsd el a tölteléket. Egy kis tálkában keverd össze a hozzávalókat. A növényi tejet óvatosan adagold. Csak annyi kell belőle, amennyi éppen megnedvesíti a mákot, tölteléknek nem szabad tocsognia. (A mazsolát nem kell beáztatni, mert a sütés közben fejlődő gőz megpuhítja.) A megkelt tésztát lisztezett nyújtódeszkán vagy szilikonlapon téglalap alakúra nyújtjuk, és egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket. Lazán tekerjük fel, így kisebb eséllyel reped szét a sütőben. A tészta vége kerüljön alulra, és a kalács két végét is dolgozzuk el, hogy a mák ne másszon ki belőle sütés közben. Sütőpapírral kibélelt tepsin hagyjuk további 15-20 percig letakarva kelni. Mielőtt a sütőbe tolnánk, kenjük le a tetejét rizstejjel. 180 fokra előmelegített sütőben süssük aranybarnára. Kb. 30-35 perc. Kihűlés után szeleteljük és tálaljuk.
Édes bűnök - a fahéjas briós
2013. november 7. La Veganista
Ezt a receptet Limara oldalán találtam (a tészta formázásáról is nála láthattok remek képeket). Legalább egy éve rendszeresen sütöm veganizált változatban. Általában a vasárnap reggeli kávé mellé készül el. Mindig kicsábítja a konyhába a ragadozókat, akik egy pillanat alatt felfalják. Kisülés után félórával már csak a briósok édes, fahéjas illata marad. Ha ízlett ez a verzió, érdemes kipróbálni akár mákos és diós töltelékkel, nálunk az is jól fogy. Hozzávalók: - 50 dkg BL55 finomliszt - csipet só - 1/4 tk őrölt Bourbon vanília - elhagyható - 3 ek olívaolaj - 2,5 - 3dl ízesítetlen rizstej (legyen tartalékban plusz langyos rizstej, mert lisztfüggő, hogy mennyit vesz fel) + 2-3 kanálnyi a kenéshez - 7 dkg cukor - 1 csomag instant élesztő - 10 dkg puha kókuszzsír - fahéj - porcukor Így készítsd el: A lisztet kimérjük, tálba szitáljuk. Belekeverjük a csipetnyi sót, és a vaníliát. Az élesztőt a cukor és egy kanálnyi liszt társaságában elkeverjük a meglangyosított rizstejben. Hagyjuk aktiválódni. (Elindul felfelé és barna hab képződik a tetején.) Az élesztős rizstejet a lisztre öntjük, hozzáadjuk az olívaolajat, és néhány perc alatt összedolgozzuk. Ezután lefedve félretesszük, hogy háborítatlanul megkelhessen 1-1,5 óra alatt. A megdagasztott tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, 8-10 egyenlő részre osztjuk (Használjunk mérleget, ha szemre nem megy, hogy egyformák legyenek a briósok.) A tésztadarabokból gyúrjunk zsemlebucikat és pihentessük a deszkán negyedórát. (Pihentetés nélkül sokat fogunk káromkodni, mert a tészta ellenáll majd a nyújtási kísérletünknek.) Az újra puha bucikat egymás után ovális formára nyújtjuk vékonyan megkenjük puha kókusz zsírral, és bőséggel megszórjuk fahéjas porcukorral, és feltekerjük. Ügyeljünk rá, hogy mindenhol odatapadjon a tészta, különben kifolyik belőle a töltelék. A tenyerünk alatt sodorva, hurkaformájúra nyújtjuk a deszkán a megtöltött tésztát, és az egyik végét lelapítva, csiga alakban feltekerjük. A megformázott briósokat a sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Próbáljuk olyan távolságra elhelyezni őket egymástól, hogy lehetőleg sülés közben ne dagadjanak össze. Adjunk a tésztának újabb 20-30 percet, hogy konyharuhával letakarva pihenjen a sütőlemezen. Eközben melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Mielőtt betoljuk a tepsibe, a briósok tetejét kenjük meg langyos rizstejjel, 15-18 perc alatt süssük aranybarnára. Szedjük ki hűtőrácsra, és ne tápláljunk hiú reményeket. Nem lesz ideje kihűlni.
Egy kis őszi sütemény
Szilva, körte, egy kis túró, némi tészta, és már készen is van. Cifrázhatjuk, ha kedvünk van, ha nincs, be a sütőbe, és várjuk, hogy illatozzon. :) Hozzávalók a tésztához: 30 dkg tk liszt 2 ek zabliszt 4 ek olivaolaj 3 ek gyümölcscukor 1 tk foszfátmentes sütőpor 1 csipet só kb. 200 ml gyümölcslé Hozzávalók a töltelékhez: 250 g bio túró vagy kölestúró 15 db szilva 3 db körte 1 db alma A sütőpor el is hagyható, akkor ropogósabb lesz a tészta, így omlósabb. Ha még ropogósabbat szeretnénk, adjunk hozzá 2 ek kukoricadarát. A liszt minőségétől függően van, hogy szükséges a teljes mennyiség a gyümölcsléből. Én általában szőlőt, vagy alma levet használok ilyenkor. A száraz anyagokat elmorzsoljuk az olajjal, majd összegyúrjuk a folyadék 2/3 részével. Ha nagyon kemény tésztát kapunk, még hozzáadjuk a maradék gyümölcslevet. A tészta kétharmadát kinyújtjuk úgy, hogy egy kis tepsit ki tudjunk vele bélelni. Erre megy a töltelék. Először rászórjuk a túrót, vagy rákenjük a kölestúrót. A gyümölcsöket kimagvaljuk, a szilvát kétfelé szedjük, a többi gyümölcsöt szeletekre vágjuk, és a túróra halmozzuk. A maradék tésztát vékonyra nyújtjuk, eligazítjuk a gyümölcsökön, a széleit villával összenyomkodjuk. A tetejét óvatosan beszurkáljuk. Ha marad ki tésztánk, a széléből díszeket formálhatunk, amiknek az alját bevizezve illesztjük a helyére, és úgy szépen összesül.
Hajdinával-bulgurral töltött őszi paprika
2013. szeptember 23. Mindennapi ételeink
Nagyon finom és különleges főételt hoztam, amelynek a pikánsságát a nem mindennapi hajdina és a bulgur adja meg. Ritkán hallunk ezekről a gabonákról, még kevésbé fogyasztjuk, pedig pl. a hajdina tisztítja és erősíti a beleket, zsírszegény, sok benne a B, E vitamin, fehérjetartalma igen magas. A bulgurról már itt írtam. Hozzávalók: 30 dkg gomba (pl csiperke) 10 dkg dió 10 dkg sütőtök 5 dkg hajdina 10 dkg bulgur 2 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 ek. sörélesztőpehely 2 ek. lenmagpehely 2-3 ek. olívaolaj kb. 10 tv. paprika 4 tk. borsikafű 2-3 tk. rozmaring 1 csokor petrezselyem só - ízlés szerint Elkészítés: A gombát alaposan megmossuk, és felkockázzuk. A hagymákat is felkockázzuk és 1 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, a fűszereket, és nem rakunk alá vizet, hanem megvárjuk, amíg levet enged a gomba. Fedő alatt megfőzzük. Eközben külön-külön kifőzzük a hajdinát és a bulgurt is: a bulgurt 4 dl vízben, a hajdinát pedig háromszoros mennyiségű sós vízben. Amikor megfőtt a két gabona, egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a megpárolódott gombát, a megdarált diót, a meghámozott és kis lyukú reszelőn megreszelt sütőtököt, a fokhagymát, ízlés szerint még fűszerezzük, ill. belekeverjük a megdarált lenmagot is, amely tojás helyett összefogja, ill. a sörélesztőpelyhet, amely hihetetlenül finom ízt kölcsönöz majd a paprikának, nem beszélve a B-vitaminról, amit tartalmaz! :-). Ezzel a töltelékkel töltjük meg a megmosott, csumájuktól megfosztott paprikákat, majd olajjal kikent tepsibe téve és kevés olajjal meg is locsolva 170 fokon, 30 perc alatt megsütjük, időközben egyszer forgatjuk.
Játék a facebook oldalon :)
2013. szeptember 5. Mindennapi ételeink
Most érdemes lájkolni a blog facebook oldalát, mert ahogy elérjük az 1000 lájkolót, fantasztikus tej-tojás-cukormentes keksz-és sütemény ajándékcsomagot osztunk ki a 2004 Rena Kft. jóvoltából.:-) Az alábbi termékek lesznek a csomagban, amelyet Budapesten lehet átvenni személyesen, vagy vidékre a felajánló postáz: Privolat Omlós Keksz - Mézzel Privolat Sütemény Cseresznyés és Áfonyás töltelékkel Santiveri Digestive Omlós Keksz Zabbal, Hozzáadott Cukor Nélkül Santiveri Digestive Omlós Keksz Áfonyával, Hozzáadott Cukor Nélkül Santiveri Maria Cukormentes Korpás Omlós Keksz Santiveri Almás Korpás Omlós Házi Jellegű Teasütemény Hozzáadott Cukor Nélkül
Könnyű citromos nyári sütemény
2013. augusztus 14. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg liszt (fele tönköly liszt, fele finomliszt, vagy fele teljes őrlésű, fele finomliszt) 2,5 dl Alpro vaníliás szójatej / növényi tej 10 dkg nyírfacukor 1,2 dl 100% extraszűz olívaolaj 2 ek. foszfátmentes sütőpor /sütőpor 2 tk. vaníliapor 2 citrom leve 1 citrom héja Elkészítés: Előbb a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd ehhez hozzáöntjük az olívaolajat és a szójatejet (tejet), a citromlevet és végül belereszeljük a citromhéjat. Alaposan összekeverjük, majd minikuglóf-vagy muffinformákba téve előre melegített sütőben 160 fokon 25 perc alatt kisütjük. TIPP: tölthetjük házi sütésálló reklámmal, vagy nutellával is (sütés előtt rakjunk a tészta közepére 1-1 kanál tölteléket, majd ismét tésztát, és így süssük ki), vagy lelocsolhatjuk citromos pudinggal (vaníliapuding+citromlé), esetleg lekvárral. De frissen önmagában is finom.
Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel
2013. augusztus 6. Fittanyuka Blog
A minap készült ez a finom tökös ebéd:)! Nyári ízek, zsenge tökből. Ne csak rántsuk, habarjuk, hanem töltsük is meg és miért ne lehetne a körítés mellé egy savanykás, tejszínes, kapros tökfőzelék?! Két főre egy darab zsenge tököt számoltam, mert a tölteléke laktató. Vadrizzsel, gombával töltöttem meg, de lehet sima barnarizs is a vadrizs helyett. Hidegen is fogyasztottuk, sőt másnapra is elrakható ebédre, vacsorára. A fogás gluténmentes és természetesen tej,-tojásmentes is egyben! Töltött tök: Hozzávalók: 4 főre 2 db közepes, zsenge tök 200 g barna champion gomba 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só 1/2 kk szárított kakukkfű 1-2 cikk fokhagyma 100 ml kókusztejszín 150 g vadrizs vagy barnarizs Díszítés: 1 db piros kaliforniai paprika A tököket megmossuk, félbe vágjuk őket, az aljukat kissé levágjuk, hogy ne billegjenek, de mégsem túlságosan, hogy ne lyukadjanak ki. A magokat kikanalazzuk és a húsát karalábvájó segítségével kikaparjuk ( félretesszük a tökfőzelékhez), hagyjunk egy 1,5 cm-es peremet. A rizst ha szükséges áztatjuk és háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük. A vadrizs sosem lesz igazán puha, külső héja kissé roppanós marad, az íze diós jellegű, jellegzetes, fekete színe miatt egyedi. A hagymát felkockázzuk és a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a megtisztított és szintén feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a szárított kakukkfűvel, préselt fokhagymával. A megfőtt rizst átöblítjük hideg vízzel, így megakadályozzuk, hogy csirizes legyen. Összekeverjük a gombával és hozzáadjuk a kókusztejszínt, ha szükséges még fűszerezzük, sózzuk. Betöltjük a tökökbe és sütőlemezre tesszük őket, előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kevés vizet öntöttem alá, hogy ne égjen le, de ki is olajozhatjuk a sütőlemezt. Miután megsült tetejüket apró kockára vágott kaliforniai paprikával diszítjük. Közben elkészítjük a tökfőzeléket: Hozzávalók: 4 főre 1 db közepes zsenge tök 1 evőkanál kókusz olaj 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál zabpehelyliszt 2 kk himalaya só 1/2 citrom leve pár szál friss kapor 1-2 cikk fokhagyma A zsenge tököt megmossuk és lereszeljük héjával együtt. Majd a kókusz olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kivájt kis labdácskákat is, sózzuk. Én mindig roppanósra párolok, fonnyasztok szinte minden zöldséget, hogy benne maradjon minél több vitamin, ásványianyag! A kókusztejszínt csomómentesen elkeverjük a zabliszttel, citrom levével, és ezzel felöntjük a tökfőzeléket és besűrítjük. Utólag ízesítjük a préselt fokhagymával, apróra vágott kaporral. Ha szükséges még savanyítjuk a citromlevével. Tálalhatjuk a töltött tökkel... A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka
Kuszkusszal töltött cukkini
Mostanában cukkinit tökkel eszünk, és fordítva. :) Viccen kívül szerencsére nagyon sok cukkinit és csillagtököt, meg egyéb más zöldségeket is kapunk a családtól. Jövőre mi is belevágunk a kertészkedésbe, és remélem nálunk is ilyen szép cukkinik fognak teremni. :) Hozzávalók: 1 nagyobb cukkini 2-3 marék barna kuszkusz gabonakolbász csillagtök vagy 1 kisebb cukkini 2 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma fűszerek: himalaya só, curry Elkészítés: 1. A cukkinit megmossuk, félbevágjuk, és kivájjuk a belsejét. Ezután kb. 2-3 marék kuszkuszt felteszünk főni kevés vízben. 2. Hagymát pucolunk, és egy nagyobb csillagtök negyedét, vagy egy kisebb cukkinit felkockázunk, és a hagymával együtt kevés olajon megpároljuk. 4. A megfőtt kuszkuszt elkeverjük a párolt csillagtökkel, majd belemorzsolunk valamennyi gabonakolbászt, és fűszerezzük ízlés szerint sóval, curryvel és zúzott fokhagymával. 5. Az így elkészült töltelékkel szépen megtöltjük az előkészített cukkiniket, és mehetnek is az előmelegített sütőbe. 180 fokon, kb. 30 perc alatt készre sütjük. Ani Tisztán, tudatosan!
Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta (tej-, tojás-, és cukormentes)
Júniusban ünnepeltük Anyukám (63.:) születésnapját, és ahogy az már megszokott, én készítem ilyenkor a tortát neki.:) Az elmúlt években pedig, amióta már 70-90%-ban nyers ételeket fogyaszt, a torta nyers változatban készül. Idén a Facebookon találtam rá egy rendkívül mutatós tortára, amit egy costa ricai vegán séf, Eric Rivkin élő ételes szakácskönyvében találtam. Egy dél-amerikai szerzőről lévén szó, a hozzávalók egy része is a földrajzi sajátosságokat tükrözi, így kicsit kénytelen voltam variálni a recepten. A friss kókuszdió helyett például többnyire szárított kókuszreszeléket használtam, és ettől az állaga kicsit darabosabb lett. Nem volt itthon útifűmaghéj, ezért nem sikerült elég szilárd állagúvá varázsolni a krémet, így viszonylag folyós maradt. Emiatt maradt rajta a tortaforma pereme is a fotózásnál, mert inkább kanalaztuk, mint szeleteltük.:) Az íze összhatásában viszont isteni, nagy sikert aratott családon kívül és belül, ezért mindenképpen felteszem ide a blogra! A krémjét akár kanalas-poharas édességként is lehet fogyasztani! És amilyen bonyolultnak tűnik a hosszú leírás alapján a recept, higgyétek el, nem az, nagyon egyszerű!:) De tényleg!:) Az egyes rétegek édességét én mindig kóstolással ellenőriztem, és amikor úgy ítéltem meg, hogy nem elég édes, akkor agave sziruppal utánaédesítettem. Az eredeti torta így nézett volna ki, de mivel már időhiányban voltam a végére, ezért okos módon elfelejtettem az epreket a szélére beletenni...:/ Mondjuk úgyis folyós lett a végeredmény, így végül nem is volt jelentősége...:D És ha további nyers torta csodákra vágytok, ajánlom Nektek pl. Erika blogját! Kókuszos-csokis, erdei gyümölcsös nyers torta Hozzávalók (egy 20 cm-es kapcsos tortaformához): 1 bögre = kb. 250 ml A torta alap 1 bögre mandula, vagy pekándió, beáztatva 2 órára és lecsepegtetve, megszárítva 1 bögre friss, vagy szárított, finom kókuszreszelék 1/2 bögre magozott datolya (én kicsit be is áztattam, majd lecsöpögtettem) 1/2 bögre kakaópor 1/4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Konyhai aprítógéppel aprítsuk fel morzsás állagúra és keverjük össze a hozzávalókat. Kókuszos krémtöltelék 2 bögre aprított friss kókuszbél (nálam maradt a kókuszreszelék, amit beáztattam, és utána jól kinyomkodtam) 5 db jó érett banán 1/4 bögre kókuszolaj 4-5 darab magozott medjool datolya (nálam maradt a sima datolya) 1/2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje Turmixoljuk össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg finom krémes állagot kapunk, majd tegyük a hűtőbe. Megjegyzés: itt a krémnél, mint utóbb kiderült sokat számított volna az útifűmaghéj hozzáadása...! Legalább 3 evőkanállal tennék hozzá, hogy ne legyen folyós a krém! A krém végleges édessége pedig függ a banántól, kóstold meg, és ha nem elég édes, esetleg agave szirupot adhatsz hozzá! Csokimáz a tetejére 1 bögre friss kókuszbél (maradt a kókuszreszelék) 3 ek. kókuszolaj 1/2 bögre kakaópor 3 db magozott medjool datolya 3 db fekete füge (nálam sima füge) 1/2 tk. vaníliaőrlemény, vagy egy vaníliarúd kikapart belseje 1/4 tk. őrölt fahéj csipet őrölt bors (én kihagytam) Mixeljük össze aprítógépben a hozzávalókat, amíg egy sűrű, sima krémet nem kapunk. Tegyük be a hűtőbe. Megjegyzés: itt a kókuszreszelék miatt kicsit darabos marad a máz. Ha mégis friss kókusszal dolgozol, akkor gondolom, ez elkerülhető! Minket nem zavart, de jobb ha tudsz róla!:) Fontos!: ahhoz, hogy szilárdulás után ne csomósodjon be a kókuszolaj a mázban, közvetlenül az elkészítés után tedd be a fagyasztóba kb. 1/2 órára, vagy akár kevesebbre! Díszítés 1 bögre vegyes bogyós gyümölcs 1 tk. agave szirup, vagy más növényi édesítő (sztívia, juharszirup, stb.) mentalevelek (elhagyható) Az eperöntethez turmixoljuk össze a növényi édesítőt néhány szem eperrel. Öntsük 6-8 darab nagy szemű, vékonyra szeletelt eper A torta összeállítása: 1. Nyomkodjuk a tortaalap masszáját a kókuszolajjal vékonyan kikent kapcsos tortaforma aljára. 2. Szedjük le a szárát, majd hosszában vékonyan szeleteljük fel az epreket, és a szélesebb felükkel kifelé nyomjuk a szeleteket a tortaforma pereméhez végig belül. A kisebb szeleteket felhasználhatjuk a díszítéshez. 3. Öntsük rá az alapra a kókuszos krémet. 4. Tegyük be a tortát a fagyasztóba 2 órára, hogy jól megszilárduljon! 5. Öntsük a tetejére a csokimázat, és tegyük be a hűtőbe, vagy a fagyasztóba, amíg megszilárdul! 6. Tálalás előtt tedd rá a gyümölcsöket, öntsd le az eperöntettel és díszítsd mentalevelekkel.
Mákos-barackos csiga
2013. július 19. Mindennapi ételeink
Hipp-hopp reggeli, egy nagy adag gyümölcssalátával vagy egy finom bögre hideg növényi tejjel, jegeskávéval, esetleg gyümölcsturmix-szal. Hozzávalók: Tante Fanny élesztős leveles tészta (vagy otthon készített tészta, amelynek itt van az alapreceptje) 30 dkg mák kb. 2 dl Alpro natúr (kálciummal, B 12-vel dúsított) szójatej 2 szem közepes méretű őszibarack 8-10 dkg nyírfacukor 2 tk. vaníliaesszencia / vaníliás cukor 2 ek. kókuszolaj (elhagyható) 1 kisebb citrom héja mazsola - tetszés szerint, opcionális Elkészítés: A mákot megdaráljuk, majd összekeverjük a tejjel (egy kevés tejet rakjunk félre, ill. látjuk, hogy mennyi tejet vesz fel-ezt sajnos nem mértem -, ne legyen se túl folyós, se túl kemény a masszánk) és citromhéjjal, nyírfacukorral, vaníliával ízesítjük. Pár perc alatt összefőzzük, a meghámozott és péppé tört barackokat ekkor adjuk hozzá. A kókuszolajat is ekkor adjuk hozzá, ez kicsit lágyabbá teszi, ill. a tésztába beleolvasztja majd a tölteléket. De enélkül is nagyon finom. Ez igazán pikáns zamatúvá teszi majd. :) Kihűtjük a tölteléket. A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a tésztát előszedjük, kitekerjük, majd a kihűlt mákos tölteléket rákenjük. Majd ezt a rudat kb. 1,5 ujjnyi vastag karikákra felvágjuk, melyeket sütőpapírral bélelt tepsibe teszünk, és elkezdjük sütni. 10 perc múlva 150 fokra kapcsoljuk, és rá 5 percre a csigákat meglocsoljuk a maradék tejjel. Visszatesszük és még kb. 10 perc alatt összesütjük.
Mexikói tökmagos padlizsánhajók
Összízhatásában már egy igazán nyárias étel, sok-sok paradicsommal.:) A mexikói jelleget a töltelékbe kevert vörös bab adja, de aki szereti a csípőset, csilit is keverhet hozzá.:) A paradicosmban lévő C-vitamin pedig segíti a tökmag magas vastartalmának megfelelő feldolgozását. Én főtt barna rizzsel ettem, hogy tartalmasabb ebéd legyen belőle, de mondjuk egy friss salátával könnyű vacsorának is kiváló! Mexikói tökmagos padlizsánhajók Elkészítési idő: kb. 40 perc Hozzávalók (2 főre): 2 padlizsán (kb. 500 g) 5 ek. olívaolaj só 2 lila hagyma, felaprítva 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 4 db paradicsom, finomra aprítva 1 csapott tk. morzsolt oregánó 190 g főtt kidney bab 1 tk. agave szirup őrölt bors egy marék tökmag Melegítsük elő a sütőt 250 fokra.. A padlizsánt mossuk meg, vágjuk félbe és egy kanállal vájjuk ki a belsejét úgy, hogy kb. 0,5 cm megmaradjon a széléből. 2 ek. olívaolajat keverjünk el egy kis sóval, és ezzel a keverékkel kenjük be a kivájt padlizsánok belsejét. Helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsire, és a sütő legmagasabb sínjén süssük kb. 17-20 percig, amíg kicsit pirulni kezd. 2 ek. olívaolajat forrósítsunk fel egy serpenyőben, és kb. 2 percig pirítsuk benne a hagymákat. Adjuk hozzá a padlizsánok kivájt belsejét, az oregánót és a paradicsomot, és folyamatos keverés mellett süssük még 5 percig. Keverjük hozzá a babot, az agave szirupot, sózzuk, borsozzuk. Vegyük ki a megsült padlizsánt a sütőből, kanalazzuk bele a tölteléket és szórjuk rá a tökmagot. Toljuk vissza a sütőbe 250 fokra még 8-10 percre. Ízlés szerint tálalás előtt meglocsolhatjuk a tetejét egy kis olívaolajjal. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Kölestúrós-meggyszószos rétes
2013. június 10. Mindennapi ételeink
Maradt egy kis meggyünk, meg köleskásánk tegnap reggelről, ill. a hűtőben van mindig Tante Fanny teljes őrlésű réteslap, így ma este ezekből készítettem ezt a csemegét, mely holnap reggelre kitűnő reggeli csemege lesz. Hozzávalók: 2 db Tante Fanny teljes őrlésű réteslap 2 dl köles 6 dl Alpro vaníliás tej 1 citrom héja vaníliapor 10 dkg xilit (nyírfacukor) 5 dkg mazsola 2 ek. natúr Alpro szójajoghurt -- 1/2 kg érett meggy kb. 5 dkg nyírfacukor 2tk.kardamom Elkészítés: A kölest egy szűrő segítségével megmossuk, és háromszoros mennyiségű növényi tejben puhára főzzük. Mikor elkészült, még 10 percet rajtahagyjuk a fedőt,hogy magába szívja a gőzt, és igazán finom puha legyen. Ezután belekeverjük a nyírfacukrot, a citromhéjat, a vaníliaport, mazsolát. Finom, túrós ízű tölteléket kapunk. Én még a mazsola beletétele előtt kicsit turmixolok is rajta, hogy krémesebb legyen. A krémességet szolgálja a szójajoghurt is. A rétest a szokásos módon töltjük meg ezzel a töltelékkel. Lekenjünk olajjal, és a sütőt előmelegítjük, miközben gyorsan elkészítjük a meggyszószt: a meggyeket kimagvaljuk, és egy edénybe téve a nyírfacukorral együtt összefőzzük. A legvégén összeturmixoljuk, így finom, hígabb szószt kapunk. Ebből sok mindent készíthetünk, pl. növényi tejszínt belefőzve krémlevest, melyet mandulaszeletekkel tálaljunk. :-) Ezzel locsoljuk meg a réteseket, majd 200 fokon kb. 15 perc alatt süssük készre a süteményt.
Cukormentes rebarbarás pite
Először készítettem életemben ilyen rebarbarás pitét az almás pite mintájára, annak a receptjét reformosítva. Nagyon finom lett, ajánlom bátran. A rebarbarát lehet más gyümölcsökkel is párosítani, úgy különlegesebb ízhatásokat érhetünk el. Hozzávalók: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, kb. 15 dkg kókuszzsír, kb. 1,5 dl sűrűbb mandulatej (vagy egy kis pohár tejföl), 3 evőkanálnyi őrölt lenmag (ez a tojáshelyettesítő), csipet foszfátmentes sütőpor, kb. 10 dkg őrölt xilit (nyírfacukor) + 1-2 kiskanálnyi stevia por ízlés szerint. Töltelékhez: rebarbara, xilit Elkészítés: A pitetésztához a hozzávalókat egyszerűen összegyúrjuk, majd két részre osztjuk és kinyújtjuk őket. Az alsó rétegre rátesszük az előzőleg kissé megfőzött és héjától megtisztított rebarbara szárakat, megszórjuk xilittel ízlés szerint, majd rátesszük a pitetészta tetejét. Megszurkáljuk villával és sütőben addig sütjük, míg készen nem lesz. A tetejét fahéjjal ízesített őrölt xilittel szórtam meg. Jó étvágyat!
Nutellás kalács
Már ha azzal kenjük meg, és nem karobella krémmel, vagy házi mogyorókrémmel. Ez utóbbiról még nem írtam bejegyzést, de majdcsak odajutok, ha egyszer lemérem, miből mennyi kerül bele. Zizi és Dulmina is készített már, de Nóri is. Hozzám az utóbbi változat áll legközelebb, de a csoki karob porral helyettesített. A kalács tésztája nagyon egyszerű. Minden ilyesfélénél a kenyér receptből indulok ki, de a zsömléhez, kalácshoz 10 dkg liszthez 60 ml víz helyett 10 ml-rel több kerül, és persze több élesztő, víz helyett pedig szójatej. Érdemes esetleg tönkölylisztet használni, mert lágyabb tésztát kapunk. Hozzávalók: 60 dkg liszt (2/3 teljes kiőrlésű, 1/3 fehér liszt) 420 ml szójatej 3 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 2 dkg élesztő 1 rúd vanília kikapart belseje 1 kk só Tölteléknek: mogyorókrém A tetejét megkenni: 1 ek olivaolaj, 1 ek tej és 1 kk cukor keveréke A tészta összes hozzávalóját kenyérsütő gépben megdagasztatjuk, vagy kézzel gyúrjuk. Azután fél órát pihentetjük. A tésztát 3 részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk ujjnyi vastagra, és vékonyan megkenjük mogyorókrémmel. Feltekerjük. A tekercseket összefonjuk, a végüket behajtjuk a kalács alá. A kanál tejben elkeverjük a gyümölcscukrot, majd hozzáadjuk az olajat, és ezzel megkenjük a kalács tetejét. Zsírpapírra tesszük egy nagyobb tepsibe. Újabb fél óra kelesztés után bő 40 perc alatt közepes lángon sütjük.
Tavasz Ábel szemével és gyümölcsös rakott kalács
Pár héttel ezelőtt a kibújt növénykéket belepte a hó, aztán 1x csak tavasz lett. A búzavetések kizöldültek, a jácintok kidugták a kis fejüket, a fák kirügyeztek... Mire szétnéztem, és szinte először kóboroltam igazán nyitott szemmel a szülés után, döbbenten láttam: a mandulafa kivirágzott, és a szomszédasszony kertjében a barackfa csupa bimbó. Pár héttel azután a kis magnóliafám csodaszép virágokat nyitogatott, és a japánbirs az ezernyi pirosas rózsaszín szirmaival örvendeztette meg az embert. Amikor úgy alakult, hogy kisétáltunk a patakhoz otthon, épp a fehérlő kökénybokrok szépítették a tájat. Nagyon szeretem látni, bár olyan rövid ideig tart. Egyik éjjel a szomszéd utcában lévő gesztenyefa lepett meg a kinyílt virágaival. Félkómásan jót tesz az embernek az ilyen látvány. Azon a hétvégén a cseresznyefa is virágzott, szoptatás közben olyan jó volt ránézni. Itthon a biloba fa kipattant rügyeit, majd a kis zsugor levélkéket, végül a szétterült legyezőket csodálhattuk. Szó szerint, mert hogy Ábel újabban nagy szemekkel nézi, mikor rásüt a nap a levelekre, és a szél mozgatja az ágakat. Ezt a tavaszt valahogy az Ő szemével is néztem, kicsit minden új volt. Sétálgatásunk közben mondok neki sokfélét. Hogy ez a páfrányfenyő valamikor bonsai volt, csak dédnagyanyád kiültette a kertbe, és most 8 méteres siheder. Hogy az a sok indás trombitavirág, amit Apád fűnyíróval szokott rendreutasítani. Hogy a magnóliabokrot anya tavaly kapta születésnapjára, és nagyon finom illata van. De azt is, hogy a selyemakác fák nem száradtak ki, mint a cseresznye, csak későn pattannak ki a rügyei és vicces rózsaszín legyezők lesznek az ágain. Ábel pedig mindent alaposan megvizsgál, hosszasan nézeget, és közben élvezettel hallgatja a madárkák csiripelését. Nem egy bőgicsélésnek vette elejét a rigófütty. Minden gyermeknek rengeteget kellene tartózkodnia kinn a szabadban, a friss levegőn. Hiszen szép és érdekes, megnyugtató és nem utolsó sorban jó altató. (Isten keze munkája még mindig meglátható benne, és ők még ezt valahogy jobban tudják.) S hogy azért legyen egy egyszerű recept is, leírom hogyan készül a gyümölcsös rakott kalács felénk. Gyümölcsös rakott kalács Hozzávalók: 1/2 kg-os fonott kalács 1 l tej (szója, rizs, boci) vagy a befőtt leve helyette 2 ek gyümölcscukor 1 cs vaníliás cukor 2 ek keményítő (utóbbi kettő helyett pudingpor is lehet) 1 ek olivaolaj gyümölcsök ízlés szerint / vagy befőttek (barack, körte, ananász, alma) A kalácsot felszeleteljük. A keményítőt összekeverjük a cukrokkal és a tejjel / befőtt lével. Olivaolajjal kikenünk egy tálat. Elhelyezzük benne a felszeletelt kalácsot, rászórjuk a gyümölcsöket. Az egészet finoman megöntözzük a lével és 20 perc alatt megsütjük. Gyümölcsös túrókrémes rakott kalács Egyik alkalommal a túrós zsömléből kimaradt töltelék, így megbolondítottam a fenti rakott kalácsot. Mindent ugyanúgy készítettem, mint az előzőleg leírtakban, csak a kalácsok egyik oldalát megkentem a túrókrémmel, ami finomra turmixolt kb. 20 dkg túróból, 100 g tejfölből, 1 ek gyümölcscukorból és 1 csomag vaníliás cukorból állt.
Töltött háromszögek
Méltán népszerű recept, mostanában minden oldalon fellelhető, bár nem vegetáriánus változatban. A töltelék ízlés szerint variálható. Tökéletes vendégváró, gyors vacsora. Hozzávalók: A tésztához: 80 dkg liszt 2 dkg élesztő 1 kk cukor 3 kk só kb. 1/2 l tej 1 dl olaj A töletékhez: 30 dkg reszelt sajt... tovább>>
Vegán darált "marhahús"
2013. március 25. La Veganista
Sokan azt hiszik, ha valaki a vegán táplálkozást követi, akkor le kell mondania finomabbnál-finomabb ételekről, mert ezen túl csak füvet rágcsálhat a réten. Ez annyira nem igaz, hogy vegán konyhánkban akár ízletes "marhahúst" is készíthetünk karfiolból és dióból. Hozzávalók: 1 db közepes nagyságú karfiolfej (megtisztítva, megmosva, rózsáira szedve) 2 csésze dió darálva 1 közepes nagyságú paradicsom felvágva 2 evőkanál olívaolaj 3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/8 teáskanál szárított, morzsolt zsálya 1/2 teáskanál füstölt őrölt paprika (lehet édes vagy csípős) 1/2 teáskanál sima őrölt paprika 1/2 teáskanál só Így készítsd el: A megtisztított, rózsákra szedett karfiolt, a diót, és a paradicsomot robotgéppel krémállagúra mixeljük össze. A péphez öntsük hozzá az olívaolajat, a fokhagymát, a zsályát a füstölt és sima pirospaprikát, valamint a sót és alaposan dolgozzuk össze. Melegítsük a sütőt 180-200 fokra. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben oszlassuk el egyenletesen a masszát, majd az előmelegített sütőben 15-20 percenként átkavarva süssük addig, amíg elpárolog belőle a nedvesség és kisebb-nagyobb rögökre esik szét ez kb. 1 óra. Nekem egy kicsit macerás volt ez a módszer. Legközelebb egy nagy serpenyőben fogom elkészíteni. A vegán darált marha felhasználható húsgolyó készítéshez, hamburgerpogácsához, tacoba vegán töltelékként. Kiváló húspótló, és meglepően finom. Hűtőben három napig tárolható, fagyasztani is érdemes.
Rakott édesburgonya
2013. március 20. Gitta nyersétel blogja
Rakott batáta nyresenBatáta vagy édesburgonya... hazánkban kevéssé ismert, pedig trópusi eredete ellenére itthon is termesztik. Eredeti neve batáta, mi édesburgonyának hívjuk, pedig semmiféle rokonságban nem áll a krumplifélék családjával, és az íze sem hasonlít hozzá. Ásotthalmon és környékén élők már 20 éve foglalkoznak a termesztésével. És mit tud, hogy ennyire népszerű a Dél-Alföldnek a keleti szegletében? Egyrészt különleges az íze, rendkívül egészséges, tápanyag összetétele kiváló, és számtalan formában elkészíthető. Magas C vitamin tartalma miatt nem érdemes megfőzni, megsütni :) mert akkor az mind mind elvész... Eddig is fogyasztottam batátát, salátába reszeltem, kinyertem a levét, vagy más zöldségekkel együtt tölteléknek használtam. Ezért is örülök nagyon, hogy nem kell drága pénzen külföldről importálni, hanem hazai termésből is be lehet szerezni. (Erről bővebb info itt: http://bionaturline.hu/batata/index.html) A színe fantasztikus... tele béta-karotinnal... Most jöjjön egy gyors és nagyon finom rakott főétel batátából! Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg édesburgonya hámozva 10 dkg vegyes zöld saláta levél 20 dkg dió (beáztatva) 10 dkg napraforgó mag (beáztatva) 1 kisebb fej lilahagyma, 1 kis szál sárgarépa, 1 kisebb darab zellergumó, 1 kápia paprika só, bors, fűszerek Tejföl: 10 dkg kesudió (vagy más olajos mag, pl. kendermag) 1 evőkanál citromlé csipet só kevés víz Az édesburgonyát vékony, gyufaszál vékonyra reszeljük pl. EZZEL A diót és a napraforgó magot lecsöpögtetjük, a zöldségeket mossuk, hámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Mindent beteszünk a konyhai robotgépbe, és morzsásra, kicsit pépesre aprítjuk. Ízesítsük tetszés szerint, én szokásosan magyaros fűszereket használtam, só, bors, egy kis paprika... Vegyünk elő egy kisebb tepsit vagy jénai tálat. Tegyük a reszelt édesburgonyát a tál aljára, majd simítsuk el rajta a töltelék harmadát. Erre ismét batáta reszelék jön, majd ismét a töltelék. Erre tegyünk apróra vágott zöld salátát, és vékonyan ismét töltelék. A legtetejére a maradék batáta csíkok jönnek, amennyi maradt. A tejfölhöz a magokat kevés vízzel sűrű péppé turmixoljuk, ízesítjük sóval, citromlével (esetleg pár csepp stévia, vagy 1 pici fokhagyma gerezd is mehet bele) és a rakott batáta tetejére csurgatjuk. Ha kevesebb menyiséget készítünk, akkor tálalhatjuk rögtön tányéron, ételgyűrűn belül végezzük a rétegezést, és ha készen vagyunk, vegyük le a gyűrűt. Ünnepi ételnek is remek.
Ultimate vegán almás pite
2013. március 17. La Veganista
Az almás pite a sütemények királynője. Fantasztikusan egyszerű, könnyen veganizálható békebeli desszert, melyben az alma, a fahéj, és a dió nászából megszületik az örökké tartó szerelem íze. Senkit ne tartson vissza a sütéstől és a kóstolástól az, hogy ebben a verzióban sem tejföl, sem tojás nincs. Nem érezhető különbség a hagyományos és a veganizált változat között. Hozzávalók: 1 kocka margarin (25dkg) 40 dkg liszt (finomliszt és teljeskiőrlésű liszt fele-fele arányban mehet bele) 10 dkg cukor 1 kisebb citrom leve, meg a héja 1/4 csésze rizstej (ízesítetlen) 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliás cukor 2 kg alma (nálam savanykás ízű alma a nyerő, mert kellemes kontrasztot ad az édes tésztával) 2-3 marék durvára vágott dió fahéj Így készítsd el: A liszttel alaposan keverjük össze a cukrot, a sütőport, a vaníliás cukrot, a citrom héját és levét. Ezután morzsoljuk bele a margarint, majd adjuk hozzá a rizstejet. A tésztát úgy kell összedolgozni, hogy ruganyos és homogén legyen, nem lehet ragacsos. Ha ezzel megvagyunk, tegyük be a hűtőbe pihenni, amíg elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. Alaposan nyomkodjuk ki a reszelt almát, mert sütés közben az almalé eláztatja a tésztát. Ezután, a sütőt előmelegítjük 200°C-ra és előkészítjük a tepsit a sütéshez. Sütőpapírt rakunk bele, vagy margarinnal kikenjük és meglisztezzük. Kivesszük a tésztát hűtőből és kettéosztjuk. Meglisztezett nyújtódeszkán sodrófával kinyújtjuk a tepsi nagyságának megfelelően (nálam cm x cm - így ebből a mennyiségből leheletvékony tésztát kapunk). A tésztát rátekerjük a sodrófára, így könnyebb átemelni a tepsibe. Az alsó tésztarétegre egyenletesen ráhalmozzuk a reszelt almát és megszórjuk fahéjjal, majd meghintjük durvára darabolt dióval. A pite tészta másik felét is kinyújtjuk, és sodrófáról letekerve beborítjuk vele az almát. Villával alaposan megszurkáljuk a tésztát, hogy a sülés közben keletkező gőzök szabadon távozhassanak a pitéből. A sütési idő kb. 20-30 perc. Tűpróbával ellenőrizzük a tésztát, ami akkor lesz jó, ha a tű tiszta marad. A tészta halvány drapp árnyalatúra süljön. (Ha nagyon pirulna, de a tűpróba szerint nyers a tészta, alufóliával kell lefedni.) A kihűlt, felszeletelt pitét fahéjas darált dióval szórhatjuk meg, de a legjobb csak úgy forrón, minden pepecselés nélkül magunkba tömni.
Krumplitorta
Ezt a kajcsit még kedden csináltam, de azóta nem volt időm feltenni. Most pótolom Nagyon finom volt ? Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű tortához: 3 krumpli 1/4 kelkáposzta 1 ek darált sárga lenmag 1 ek egész lenmag 1 diónyi kókuszzsír 10 dkg reszelhető sajt 1 tk pirított szezámmag 2 cikk fokhagyma Töltelék: A kelkáposztát megmossuk, [...]
Lencsés rétesrózsa (vegán)
Az emberek nagy része főzelékként fogyasztja csak a lencsét. Szegényes megoldás. Mi nagyon szeretjük. Nem múlik el úgy hónap, hogy ne főznék egy-két alkalommal lencsét. Főzeléket emlékeim szerint az utolsó előtti szilveszter-újév napjaiban főztem belőle. Azóta már készítettem lencsés stefánia-vagdaltat több alkalommal is - vegán módra a Kittivel együtt megtartott vegán főzőkörökön is, újévkor gluténmentes golyókat gyártottam belőle - meglehetősen szép sikerrel (ami az elfogyását illeti). Nyáron töltött paprikához használtam fel, s igen gyakran kerül salátaféleként is az asztalunkra ilyen-olyan zöld finomságokkal összekeverve. Mondhatnám azt is, hogy "de a következő étel az összes többit felülmúlja", csakhogy igazából nem tudok első helyezést adni kizárólagosan ennek az ételnek. Versenyben van a lencsegolyókkal és a lencsés salátáimmal. És mindezek után el tudjátok hinni, hogy ifjabb koromban - cirka 10-20 évvel ezelőtt én nem szerettem a lencsét?!?! Szerencsére változtam. Örülök, hogy nem maradok ki ezekből a finomságokból. A recept: Hozzávalók: 1 nagyobb bögre lencse 3-4 szál babérlevél só/ételízesítő 5-6 szem krumpli 1 fej lilahagyma 1 csomag réteslap kevés olaj muffinsütő muffinpapírok (ajánlott) növényi tejföl Elkészítés: Jó, ha a lencséket főzés előtt van lehetőségünk áztatni pár órát, vagy egy éjszakát. Ha mégsem, nem történik semmi baj. Valamivel több főzési idővel kell számolnunk. Tehát a megmosott lencsét babérlevéllel vízzel és sóval vagy ételízesítővel feltesszük főzni. Puhára főzzük. A burgonyák héját megmossuk és szintén puhára főzzük - héjastul. Közben a lilahagymát apróbb darabokra vágjuk. A réteslapokat pedig négyzet alakúra szabjuk fel - akkora négyzetekre, hogy a muffinformákat majd "kibélelhessük" velük. A továbbiakban elkészítjük a "tejfölt" is a napraforgóból (vagy más olajos magból) a nemrégiben bejegyzett receptem alapján. Amikor a lencse és a krumpli is puhára főtt, összeállítjuk a réteslapok töltelékét. A krumplikat meghámozzuk (hideg vízzel érdemes főzés után átmosni, mivel így gyorsabban kihűl és könnyebb lesz a héjukat lefejteni), majd apró kockákra felvágjuk. Hozzákeverjük a lencsét, az apróra vágott lilahagymát, szükség esetén megsózzuk egy picit és ezzel a töltelékkel töltjük majd meg a muffinformákba helyezett réteslapokat. A négyzetekre vágott réteslapokat úgy tesszük a muffinformákba, hogy először is a formák aljába egy-két csepp olajat teszünk, ha nem muffinpapírt használunk (így nagyobb eséllyel tudjuk sütés után kiszabadítani őket). A réteslapokat pedig egymáshoz képest kissé elcsúsztatva tesszük a formákba. Megtöltjük őket a krumplis-lencsét-lilahagymás töltelékkel, csepegtetünk rájuk pár csepp olajat és végül növényi tejfölt kanalazunk a tetejükre. A növényi tejfölt jelen esetben egy kevés paprikakrémmel kevertem össze, így pirosabb színe lett. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Az olajnak köszönhetően, amit a sütés előtt belecsepegtettünk, könnyű lesz kiszedni a formákból a rétesrózsákat. Én készítettem muffinpapírral és nélküle is. Mindegyik egyformán sikerült és finom lett. Igazából mi magában fogyasztottuk, sőt még munkahelyünkre is vittük ebéd gyanánt, de párolt zöldség, vagy valamilyen vegyes saláta-féle is passzol hozzá. Arról nem beszélve, hogy kiváló partyfalat nem csak vegánoknak.
Karobos csiga 2.
2013. február 19. Lét-tudatos konyha
Karobpor helyett kakaóporral is készülhet. Hozzávalók: kb. 12 db-hoz 30 g élesztő 1+2 dl növényi tej 350 g liszt (250 g teljes kiőrlésű búzaliszt+100 g finomliszt) 2x1 tk és 2 ek barna cukor 1 ek vaníliás cukor 30 g+80 g+1 ek vaj vagy pálmazsír 1 csipet só 3 ek karobpor (szentjánoskenyér-magpor) vagy 3 ek kakaópor Elkészítése: Az élesztőt 1 dl langyos tejben, 1 tk cukor hozzáadásával, felfuttatjuk. A maradék langyos tejben (2 dl) elkeverjük az 1 tk barna cukrot, a vaníliás cukrot és a 30 g zsiradékot (vaj vagy pálmazsír). A lisztet tálba tesszük, belehintjük a sót, majd a felfutott élesztős tejet, és az időközben megolvadt vajas-tejes elegyet. Alaposan megdagasztjuk, majd letakarva félretesszük meleg helyre. A 80 g mennyiségű zsiradékot megolvasztjuk, hozzáadjuk a 2 ek barna cukrot és a karobport (vagy kakaóport). Simára keverjük, majd hagyjuk kicsit visszadermedni. Ez lesz a töltelék. A megkelt tésztát átgyúrjuk és kinyújtjuk. A széleket kihagyva rákenjük a tölteléket. Szorosan feltekerjük, majd a rudat nagyjából ujjnyi szeletekre vágjuk. Egy zománcos tepsit kikenünk és ráfektetjük a csigákat. Megkenjük a tetejüket a megmaradt olvasztott vajjal. Letakarjuk és ismét a duplájára kelesztjük. Ekkorra megnőnek és kitöltik a tepsit. A sütőt 200 °C-ra melegítjük és párás közegben megsütjük (egy kis edényben vizet teszünk a sütőbe, hogy pára képződjön). Kapcsolódó recept: itt .
Erdélyi vegetáriánus töltött káposzta
Nyugi, nem megint palacsinta recept. :) Erdélyből származó ismerőseimtől tanultam vagy 15 éve a receptet, mert ez a változat az első kóstolástól kezdve nagy kedvenc. A családi töltött káposztánk sohasem ízlett igazán, pedig a többiek nagyon szeretik. Mama profi volt a készítésében, bár egy töltelék majd letörte a kezed, akkora volt... Mondjuk Ő marhahúsból csinálta főtlen rizzsel, és savanyú káposztával, liszttel sűrítve. Órákig főtt a nagy tizenixliteres fazékban nagy családi összejövetelek előtt. Ketten emeltük sokszor a tűzhelyre, ha jól megrakta. :) (Jók ezek az emlékek, de hiányzik, és most február van. Hiába mondtam neki, hogy várja ki, Ő már nem akarta...) Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 100 g szójagranulátum 1 tojás (elhagyható) 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1 ek vegamix borsikafű, majoránna, bazsalikom, őrölt kömény 1,5 tk só 1 l paradicsomlé 1 fej édes káposzta A barna rizst kb. 40 perc alatt megfőzzük 2,5x-es mennyiségű sós vízben. A káposzta torzsát jól kivágjuk. Nagy fazékban felrakunk vizet melegedni. Amikor már forr, belerakjuk a káposztát. A víz épp ellepje, és lassan főzni kezdjük. 5-10 perc múlva levehetők az első levelek. Villával ügyesen a vastag torzsájánál megszúrva kihalászható. Azután tovább főzzük, és folyamatosan szedegetjük le a nagyobb leveleket, amikbe tölteni tudunk. A maradék káposztát apróra vágjuk, és a jénai aljába szórjuk. A szójagranulátumot jó sós vízben főzzük, majd leöntjük róla a levét. A hagymákat megpucoljuk, a vöröset apróra vágjuk, a fokhagymát szétnyomjuk. A megfőtt rizst egy tálba borítjuk, hozzákeverjük a szójagranulátumot, a vöröshagymát, a fokhagymát, a vegamixet és a fűszereket. (Ha teszünk bele tojást, azt szintén hozzákeverjük nyersen, de elhagyható, és akkor vegán ételt kapunk, a tojás viszont összetartja a tölteléket.) A káposztalavelek vastag részét kivágjuk. Az is mehet az aprólékba. A leveleket ügyesen megtöltjük, és egymás mellé helyezzük. Amikor készen van, ráöntjük a paradicsomlét és kb. 1,5 - 2 órát sütjük közepes lángon. Tejföllel (furcsa, de igen) és egy darab barna kenyérrel a legfinomabb.
Vegán töltelék
2013. február 14. Mindennapi ételeink
Gyermekkorom nagy kedvence volt a töltelék is. Érdekes, hogy akkor sem a húsba töltött részét szerettem, hanem azt, ami kimaradt, és csak úgy be volt rakva a hús mellé, és a tepsiben szépen megsült. Nos, tegnap gondoltam, ünnepi ételt készítek, mert férjem utolsó szigorlata is ötös lett (így ebben a félévben is csak ötöse van:-), megérdemli az ilyen jellegű kényeztetést is. ;-) Nagy kedvenceivel: krumplipürével és dinsztelt vörös káposztával ettük. Hozzávalók: 4 teljes kiőrlésű zsemle 10 dkg metélőhagymás tofu 1 csokor petrezselyem 2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 4-5 ek. 100%extra szűz olívaolaj 10 dkg gomba (nekem most nem ez volt itthon, hanem ugyanennyi főtt lencse) 3 ek. lenmagpehely 4-5 ek. víz Elkészítés: A zsemléket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. A petrezselymet beleaprítjuk, a hagymákat felvágjuk és víz+olaj keverékén megpároljuk, ezt is hozzáadjuk, hozzákeverjük a megfőtt gombát (lencsét), az előzetesen vízbe áztatott lenmagpelyhet, és a nagyon apró kockákra vágott tofut (otthon édesanyám úgy készítette a tölteléket, hogy főtt tojást kockázott bele; ezt imitáltam a tofuval:). Alaposan összekeverjük, sózzuk, majd olajjal kikent tepsibe simítjuk és 180 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. TIPP: Tölthetünk vele főtt szójaszeletet, amit utána kipanírozunk és tepsiben kisütünk.
Juhtúróval töltött csiga (lakto-vega)
2013. február 10. KryaSpirit-Vegalife
Olyan jó, hogy kutakodom a régi receptjeim között, mert isteni kincsekre akadok! Ezt a receptet a Kifőztük Magazin első számába készítettem valamikor 2010 elején, de ide még nem került fel. Az ízére még mindig emlékszem, annyira finom volt. Ha vége a léböjt kúrámnak (most vagyok a 20. és egyben utolsó napon), elkészítem a családnak ezt kis finomságot hálából, hogy főztek és ettek helyettem :) az utóbbi hetekben....... Vendégeknek és csak úgy is nagyon ajánlom, mert gyorsan elkészül. És ha már úgyis vannak fázisfotóim az egyes műveletekről, akkor azt is megosztom veletek. Hozzávalók: tésztához: 45 dkg BL 80 kenyérliszt 20 dkg tönkölybúza fehérliszt 35 dkg teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt 5 dkg élesztő 1 joghurt 4,5 dl langyos víz 1,5 tk himalaya só 1 tk barnanádcukor 1 dl olaj töltelékhez: 30 dkg juhtúró 6 ek tejföl 10 dkg pálmazsír 2 ek barnarizs liszt 35g metélőhagyma 1 tk őrölt feketebors 20 dkg reszelt sajt A juhtúrót egy tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a pálmazsírt és gyors mozdulatokkal csomómentesre keverjük. Beletesszük a tejfölt, a metélőhagymát, a rizslisztet, a borsot és ezekkel is jó alaposan összekeverjük, majd félretesszük. Nem kell hűtőbe tenni, mert akkor a pálmazsír nagyon megkeményedik és kenhetetlen lesz. A tésztához 2 dl langyos vízbe beleteszünk 1 tk cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és letakarva meleg helyre tesszük. Közben a liszteket átszitáljuk, összekeverjük a sóval, beletesszük a joghurtot és az olajat. Miután az élesztő felfutott ezt is beletesszük és a víz fokozatos hozzáadásával rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva, meleg helyen duplájára kelesztjük. Ez kb. 40-50 percet vesz igénybe, 20 perc után egyszer átgyúrjuk a kelésben lévő tésztát. Miután szépen megkelt kettévesszük a tésztát és egyenként, gyúródeszkán fél cm vastagra kinyújtjuk. Megkenjük a juhtúrós töltelék felével, megszórjuk reszelt sajttal és feltekerjük.
Almás-mákos nyers torta
2013. február 5. Gitta nyersétel blogja
Az ország tortája nyers változatban! Igazi különlegesség főleg azoknak, akik szeretik a mákot, és a mákos édességeket. Ebből ehetsz kedvedre, nem tartalmaz cukrot, csak egy kevés datolyát, mégis édes! A fotó egy torta-partin készült, így nem egészen olyan, mint amilyet szerettem volna, de annyian kérték ennek a tortának a receptjét, hogy gondoltam ezzel a fotóval is megteszi, lényeg a recept. Látszanak a rétegek, és itt az alma piros héja is. Ha még finomabbra szeretnéd, akkor hámozd meg az almát, hogy a töltelék selymesen sima legyen! A torta alapja a lehető legegyszerűbb: mandula, datolya és egy kis fahéj! Utána almalapok között rétegezve következik a mákos és almás töltelék. Az almalapokra azért van szükség, hogy egyenesen, szépen el tudjuk egymástól választani a rétegeket, almalap nélkül a puha massza átfolyik egymásba, és felvágás után olyan göröngyös lesz. Pár óra múlva az almalap felpuhul, és az almás töltelék részévé válik, nem is lehet szinte látni, hogy ott van :) , ugyanakkor nagy segítség a torta összeállításában. Hozzávalók: 20 cm-es tortaformához az alaphoz: 20 dkg beáztatott, megszárított mandula kb ugyanennyi beáztatott datolya 1 teáskanál fahéj almás réteg: kb 50 dkg alma 1 evőkanál utifűmag héj pár csepp citromlé, 2 kanál datolyapép* mákos réteg: 20 dkg mákcsíra (mákot beáztatjuk, és kb 1 napig csíráztatjuk) 2 evőkanál méz vagy 4-5 evőkanál datolyapép* 1 bio-citrom reszelt héja az összeállításhoz 3 (vagy 4) darab szögletes aszalt almalap** * datolyapép: a datolyát vízbe beáztatjuk, és amikor felpuhult, konyhai robotgépben pépesítjük. Hűtőszekrényben 1 hétig eláll, természetes édesítőszer. Helyettesíthető mézzel. ** aszalt almalapot úgy készítünk, hogy az almát turmixgépben simára pépesítjük, és szétterítjük az aszalógép tapadásmentes lapján, majd kb 15-20 óra alatt megaszaljuk. (Aszalt almalapot lehet már készen is vásárolni) Részletes leírást találhatsz ITT A mandulát szárazon megőröljük, a mandulából konyhai robotgépben datolyapépet készítünk. A mandulát és a datolyapépet összekeverjük, ízesítjük a fahéjjal. Egy jól gyúrható, formázható masszát kapunk. Belenyomkodjuk egy kerek tortaformába úgy, hogy az oldalán legyen egy kb 4-5 cm perem, ami majd megtartja a tölteléket, és 3-4 órán keresztül 45 fokon aszaljuk. (vagy a kályha tetején, vagy langyos sütőben) Az almás réteghez az almát megtisztítjuk, hámozzuk és eltávolítjuk a magházát. Az egyik felét durva, a másik felét finom reszelőn lereszeljük. Összekeverjük a citromlével, datolyapéppel, és az utifűmag héjjal (ez utóbbi fogja a nedvességet felszívni, hogy az alma ne áztassa el az egész tortát) Ez a réteg inkább savanykás legyen, mint édes. A mákos réteghez a felpuhult mákot kevés vízzel simára turmixoljuk, datolyapéppel ízesítjük. Kevés reszelt citromhéjad adunk hozzá. Ez a réteg inkább édes legyen, hogy ellensúlyozza az alma savanykás ízét. Összeállítás: A kiszárított torta-alap aljára teszünk kb 1 cm magasságban mákos tölteléket. Erre ráhelyezünk egy almalapot. Aprócska gond, hogy a torta kerek, az almalap szögletes... Ha a tortaformánk kisebb, mint az almalap, akkor meg tudjuk oldani, hogy a sarkok levágásából keletkezett darabokat betesszük a hiányzó helyekre. Ha nem, akkor 1 lapot fel kell áldozni, és beleszabni a hiányzó területekre. Az almalapra rákenünk kb 1 cm-es magasságban almás réteget, majd újra almalap-vágás-szabás következik. Újabb mákos réteg, majd a tetejére az almás kerül. A tetejét szépen elsimítjuk, majd megszórjuk mákkal. Hűtőszekrénybe tesszük, és pár órát pihentetjük.
Zöldséggel töltött, tepsiben sült hottok
2013. január 18. Mindennapi ételeink
A hottok egy kóreai töltött palacsintafajta, cukros fahéjjal eszik, vagy sajttal. Én most ennek a tésztáját lestem el és alakítottam át. Zöldséggel sült és tepsiben, így a végeredmény kicsit más lett. Hú, de nagyon finom étel. :) Hozzávalók: 1 csésze teljes kiőrlésű liszt 1 csésze finomliszt 1 csésze langyos víz 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 tk. méz 3 tk. porélesztő -- 25 dkg mexikói zöldségkeverék 1/2 kaliforniai paprika 1 fej vöröshagyma só-ízlés szerint 2 tk. köménymag 3 tk. majoranna 3 tk. borsikafű 3 tk. pirospaprika 1 kis rész gabonakolbász 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. liszt Elkészítés: A langyos vizet egy tálba öntjük, hozzáadjuk az élesztőt, a mézet, a sót, az olajat és jól elkeverjük. Ehhez jön a liszt, amit aztán jól összekeverünk a hozzávalókkal egy fakanállal, vagy kézzel. Kicsit lágyabb tésztát kapunk, ne ijedjünk meg. Ezután a tésztát lefedjük és meleg helyen pihenni hagyni egy órát, ezalatt szépen megkel. Ekkor elkészítjük a tölteléket: a hagymát apróra vágjuk, és vízen+ olajon megpároljuk. Rászórjuk a zöldségeket, a felkockázott pritaminpaprikát és felengedjük egy kevés vízzel, fűszerezzük, pirospaprikázzuk. Amolyan pörköltet készítünk tehát, amit a zöldségek puhulásakor beleszórt liszttel besűrítünk. Majd a már megkelt tésztát elővesszük: fakanállal összedolgozzuk még egyszer, majd egy lisztezett deszkán 8 részre szedjük. Mindegyiket kinyújtjuk, megtöltjük a kész töltelékkel, majd becsomagoljuk. Olajjal megkent tepsibe tesszük (a csomagolt fele kerüljön alulra), megkenjük a tetejüket is olajjal, megszórjuk szezámmaggal és kicsit kilapítjuk. 160 fokon kb. 25 perc alatt készül el (félidőben forgatjuk). Mi egy meleg zöldségkrémleves után cékla-savanyúkáposzta salátával ettük, ill. fogyasztottunk hozzá fokhagymás növényi kesutejfölt is. A maradék este fogyott el - vendégünk is kapott belőle :-) TIPP: A tésztát készíthetjük több cukorral, és a belsejét tölthetjük fahéjas nyírfacukorral is. Ekkor valóban ki tudjuk lapítani a tésztát, és szép, lapos hottokot kapunk. A tésztarecept, sütési mód egyébként lehet ugyanaz.
Mángold pürével töltött palacsinta
2013. január 16. Govinda Vegetáriánus konyhája
Finomság, nem hagyományos töltelékkel.
Vegán ravioli rukkolapestós tofukrémmel
2013. január 9. Mindennapi ételeink
Hozzávalók a tésztához: 20 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű durumliszt 5 dkg zabkorpa 1 ek. lenmagpehely 1 tk. só annyi víz apránként adagolva, hogy kemény, gyúrható tésztát kapjunk Hozzávalók a töltelékhez: 25 dkg rukkola pesto 10 dkg füstölt tofu só -ízlés szerint Hozzávalók a szószhoz: 2 dl paradicsomsűrítmény szükség szerinti víz 1 fej vöröshagyma kevés nyírfacukor kevés só 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. kukoricakeményítő 3 tk. bazsalikom 2 gerezd fokhagyma -- jégcsapretek Elkészítés: A tésztához a liszteket, sót, korpát és a lenmagpelyhet összekeverjük, és annyi vízzel felengedjük, hogy kemény tésztát kapjunk. Egy lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd kocka vagy kör alakú ravioli szaggatóval kiszaggatunk kockákat vagy köröket. A pestóhoz hozzáreszeljük a tofut, szükség esetén sózzuk is. Mindezt a tésztákra tesszük, majd beborítjuk egy másik körrel/kockával. Alaposan lenyomkodjuk a széleit. Az így elkészült raviolikat forrásba lévő vízbe tesszük és miután feljöttek a víz tetejére, még 5 percig főzzük, majd szűrő segítségével kiszedjük őket, és olajjal meglocsolt edénybe tesszük. A szószhoz a hagymát kevés vízen és olajon megpároljuk, beleöntjük a paradicsomsűrítményt, vízzel hígítjuk, sózzuk, édesítjük, és kevés vízzel kikevert kukoricakeményítővel meglocsoljuk, megvárjuk, amig ez is belefő, bazsalikommal, fokhagymával ízesítjük. A tetejére tofut, szójasajtot is reszelhetünk, de mi most friss retket reszeltünk rá, így nem is kellett hozzá salátát készítenünk. :-)
Beigli torta - Tej,-tojás,-cukor,-élesztőmentes
2012. december 21. Fittanyuka Blog
Karácsony elképzelhetetlen beigli nélkül, igazi hungarikum. A Karácsonyi Fittanyuka főzőtanfolyamon készítettük el. Az alábbi változat, mondhatni kettő az egyben, ugyanis egy sütéssel rögtön kétféle ízben készítjük ez a finomságot. Nincs repedés, hasadás, mint általában a beigli sütésnél. Különlegessége ennek a beiglinek, hogy minden szempontból megfelel a nem savasító sütik kritériumainak. Nincs benne élesztő, cukor és semmi tej,-tojás. Így bátran elkészítheti és fogyaszthatja az is aki cukorbeteg, candidás, vagy lúgosítani szeretne , de azért karácsonykor nem szívesen hagyja ki a beiglit! Hozzávalók: Tészta: 430 g világos tönköly liszt 200 g nem hidrogénezett bio margarin 40 g nyírfa cukor 1,2 dl víz vagy növényi tej 1 zacskó foszfát mentes sütőpor 1 csipet só Dió töltelék: 300 g darált dió 80 g nyírfa cukor 1 db narancs reszelt héja és leve 1 dl növényi tej 3 evőkanál cukormentes sárgabarack lekvár 1kk alma sűrítmény 1 kk vanília kivonat Mák töltelék: 300 g darált mák 80 g nyírfa cukor 30 g áztatott mazsola 1/2 citrom leve és héja 2 db reszelt alma 1 dl növényi tej kk vanília kivonat Puding krém ( elhagyható) 1 tasak vaníliás bio puding por 1 evőkanál nyírfa cukor 300 ml növényi tej Torta lekenéséhez: 4 evőkanál növényi tejszín, 2-3 evőkanál méz vagy agave szirup. Először elkészítjük egyenként a töltelékeket. A darált diót a hozzávalókkal ( kivéve a lekvár), összekeverjük és lassú tűzön főzni kezdjük, állandó kavarás mellett. Amikor felrottyant, félre húzzuk és hozzá keverjük a lekvárt. Majd hűlni hagyjuk. A mák tölteléknél szintén összekeverjük a hozzávalókat ( kivéve az almák )és lassú tűzön, állandó kavarás mellett főzzük. Az almákat lereszeljük nagy lyukú reszelőn és utólag hozzákeverjük a töltelékhez, majd hűlni hagyjuk. A puding krém készítésénél a port először csomómentesen elkeverjük a növényi tejjel és utána hagyományos módon elkészítjük a pudingot. Fontos, hogy ne legyen túlságosan híg. Amíg hűlnek a krémek összegyúrjuk a tésztát. Először a száraz, majd a nedves hozzávalókkal keverjük össze és kézzel, vagy robotgéppel alaposan összedolgozzuk a tésztát. A hűtőben fél egy órát pihentetjük. Miután kivettük a hűtőből még egyszer alaposan összegyúrjuk kézzel a tésztát és kettő , kb. 0,5-1 cm vastagságú lapot nyújtunk ki belőle. Egy 26 cm-es átmérőjű torta forma segítségével két alapot szúrunk ki a tésztából. Az egyik az alja lesz, a másik a teteje. Az alját belehelyezzük a kapcsos torta formába, megszúrkáljuk egy villa segítségével. A forma oldalát is körbe bevonjuk tésztával, kézzel összedolgozzuk a torta alját az oldalával. Megtöltjük a töltelékekkel. Körbe csiga formában rakjuk a töltelékeket, vagy készíthetjük fele-fele arányban is megosztva a tortát a kétféle töltelékkel. Én a csiga formát választottam, így egy szeletben mind a három töltelék szerepel. Körbe ragjuk tetszőlegesen a diót vagy a mákot, utána következhet a dió vagy puding, vagy megcserélve, kinek mi a szimpatikus. A torta tetejét kiszúrtam fenyő mintájú süti kiszúróval és így helyeztem rá a lapot torta tetejére. Oldalát kézzel összedolgozzuk. A kivágott fenyő mintákkal díszítettem a fedő lapot. Majd növényi tejszínt elkeverünk mézzel, vagy agave sziruppal és ezzel kenjük le a tortát, hogy szép fénye legyen. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25-30 percig sütjük. A torta ötletét itt találtam, amit természetesen megreformáltam! Fittanyuka
Vegán narancsos-mákos bejgli
2012. december 11. Mindennapi ételeink
Nálunk tegnap elindult a bejgli szezon: este azon kaptam magam, hogy nagyon mákos dolgot kívánok; így hát bejglit sütöttem; 1 óra alatt mosogatással együtt készen is lettem vele: már csak emiatt is érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 25 dkg liszt (fele finomliszt, fele teljes kiőrlésű liszt) 6 ek. méz 1 citrom héja 1 dkg élesztő kb. 2 dl narancslé 0,25 dl 100% extra szűz olívaolaj -- 30 dkg mák 15 dkg nyírfacukor 1 narancs héja 2 ek. vaníliapor 2 dl víz Elkészítés: A liszteket összekeverjük, az élesztőt langyos mézes vízben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a liszthez. Belekeverjük az olajat, citromhéjat, narancslevet; mézet. Rugalmas tésztát gyúrunk, melyet 35 percig meleg helyen kelesztünk. Eközben elkészítjük a tölteléket. A mákot megdaráljuk; majd összekeverjük a vízzel, mézzel, vaníliaporral, narancshéjjal. Összefőzzük, kihűtjük. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük a mákkal, felcsavarjuk. Olajozott, lisztezett tepsibe tesszük, megkenjük mézzel a tetejét, megszurkáljuk villával. Az előmelegített sütőt a legkisebb fokra kapcsoljuk, és ebbe beletéve még 15 percig kelesztjük (ez idő alatt elmosogatunk:), majd 160-180 fokra kapcsolva a sütőt, kb. 35-40 perc alatt kisütjük. Időközben lejjebb vehetjük a hőfokot.
Mogyorós tallérok, csillagok...szívecskék
2012. november 30. Fittanyuka Blog
Igen, igen végre elkészültek az idei aprósütik karácsonyra. A tervezett diós karéj féle sütit nem tudtam kivitelezni, mert speciális sütő formát igényel, ezért maradtam a jól megszokott formáknál. A recept is a megszokott apró süti receptem, amit már ránézésre adagolok, mármint a hozzávalókat, viszont a töltelékkel, bevonókkal, mindig szoktam variálni. Ez az a karácsonyi apró süti ami dobozban januárig is eláll és reggelire forró gabona kávé mellé, vagy tea mellé akár tea sütinek is kínálhatjuk. Nálunk nem marad januárig, mindenki rá jár, viszont most szigorúan tilos fogyasztani 24-ig:) Hozzávalók: Tészta: 500 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt ( csinálhatjuk felesben is: 250 g bio finom, tönkölyliszt, 250 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt) 150 g barna nádcukor, vagy 100 g nyírfacukor 3 evőkanál bio margarin 1/2 citrom leve és reszelt héja 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 250 g őrölt török mogyoró 250 ml rizs tej Díszítéshez: 125 g darált mogyoró kandírozott narancs héj ( bioboltokban kapható cukormnetes is, kukorica sziruppal) Ragasztáshoz: Sárgabarack lekvár, inkább dzsem , mert jobban összeragadnak a kész sütik, a folyékonyabb is megfelel, viszont akkor tovább szárad. A hozzávalókból jól gyúrható tésztát gyúrunk, ( a darált mogyoróból csak 125 g-ot gyúrunk a tésztába, a többit a díszítéshez használjuk) , addig dolgozzuk amíg nem ragad, ha szükséges szórunk hozzá még lisztet. A kész tésztát kb 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A tésztát ketté osztjuk és kb. 0.3 mm vastagságúra ki nyújtjuk mindkét gombócot. Tetszőleges formákat szaggatunk ki belőle. Barack lekvárt használtam, folyósabbat. Lekentem a formák tetejét és bele mártottam a darált mogyoróba. Sütő papírral bélelt tepsibe sorakoztattam őket és előmelegített sütőben 150 fokon, lassan, hogy ne égjen meg a mogyoró a tetején , kb. 20 percig sütöttem. Nem minden formát hempergettem mogyoróba , hagytam simán is , mivel összeragasztottam őket. Amikor kihűltek akkor a formákat megkentem a sárgabarack dzsemmel és összeragasztottam őket. Némelyik tetejébe még nyomtam néhány kandírozott narancs héjat. Hagytam 1-2 órát szikkadni őket, utána bedobozoltam sütis dobozba. A rondákat illik elfogyasztani még szinte melegen:) Fittanyuka
Mézes almás pite (vegán)
2012. november 2. Mindennapi ételeink
Ez a piterecept úgy alakult, hogy elfogyott itthon a nyírfacukor (nov. 1-én), mézünk pedig volt itthon, így azzal pótoltam. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg teljes kiőrlésű liszt 1 ek. foszfátmentes sütőpor 0,75 dl extra szűz olívaolaj 5 dkg nyírfacukor 5 dkg méz kb. 1,5 dl víz -- 1 kg alma 2 tk. szegfűszeg -- 2 marék dió Elkészítés: A lisztet, a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, mézet és beleöntjük. Majd vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: 1 kg almát meghámozunk, lereszelünk. Szegfűszeggel elkeverjük és megpároljuk. Egy tepsit kiolajozunk, lisztezünk és belesimítjuk a tészta felét, erre rátesszük a kihűlt almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Olajjal lekenjük és reszelt dióval megszórjuk. Közepes lángon (160-170 fok), kb. 30 perc alatt kisütjük.
Almás- mákos nyers torta, Raw apple and poppy seed cake:
2012. október 27. Nyers konyha
Sziasztok!:) Tudom régen jelentkeztem, mert ahogy sokaknál nálam is rengeteg a változás, zajlik az élet, de rendesen, és beigazolódni látszik, hogy a változás mindig jót, jobbat hoz magával. Van, hogy elsőre kicsit rosszabb lesz és ijesztőnek tűnnek a dolgok, a helyzet, de tény, hogy utána érkezik a jobb... Elhagyva röghöz kötöttségemet, eladtuk házunkat, most albérletben vagyunk és ha minden igaz, decemberben költözünk, elhagyjuk a várost, Pápát és szerencsétpróbálunk Felsőörsön. Egy vágyam teljesül, lesz hatalmas haszonkertünk, ill. ez már teljesült is, hiszen nyáron már kertészkedtünk. Óriási volt a cukkini és a paradicsom termés, hatalmasra nőttek a csicsókák, a madarak most örülnek igazán az elültetett napraforgóknak. Szóval a cél, hogy amit lehet megtermeljünk úgy néz ki valósággá válik, lesz sok-sok finom gyógyító bio finomság:) Bújom a különböző kertészkedős könyveket és igyekszem elsajátítani azt is, mi szükséges ahhoz, hogy egészségesek legyenek növényeink. A lényeg mondhatni ugyanaz ,mint az embernél. Ha megkap mindent amire szüksége van, tápanyag, fény, víz...akkor olyan erős és egészséges lesz, hogy nincs az a betegség ami árthatna neki... Ültettünk gyümölcsfákat is alig bírom kivárni azt a 20-30 évet amíg végre megmászhatom őket:D A kertészkedés izgalmas! Az ember elültet egy homokszemnyi magot, és jön a csoda, hatalmas életerős növénnyé fejlődik. Imádom naponta végigkövetni ezt a folyamatot az apró változásokat, és a végén hálásan elfogyasztani a végeredményt, még melegen akár mosatlanul ott a kertben frissen leszedve, ez az igazi. Ilyenkor sokszor a dédim jut eszembe, aki ment reggelizni a kertbe egy szelet kenyérrel, és a fa alatt állva csipegette a fáról a meggyet a kenyérhez. 92 évet élt. Remélem az ő génjeit örököltem :D A lényeg, ha minden igaz visszatértem:) Ma annyira rám jött az alkothatnék. Körbenéztem mi van itthon és összedobtam egy tortácskát, kicsike csatos formába. Látszik, hogy régen csináltam és, hogy mennyire lelkesen, örömmel, mert valami isteni lett, isteni finom:) Kicsit mondom kicsit hasonlít az ország tortájára. Mákos piskóta almás rétegekkel, tetején fahéjas krémmel. Na de elég a fecsegésből jöjjön a recept! Almás- mákos nyers torta: /Raw apple and poppy seed cake/ Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A kókuszt, mákot, lenmagot megőröljük kávédarálóban. A datolyákat a vízbe beáztatjuk, majd konyhai robotgépbe öntjük és eldolgozzuk a mézzel. Hozzáöntjük a többi hozzávalót is és jól összedolgozzuk. A cél, hogy ha belenyúlunk és összenyomjuk ujjainkkal akkor összeragadjon a massza. Ha nem ragad mehet még kicsi víz. A tésztát ketté vesszük és felét a tortaforma aljába nyomkodjuk. Erre jön egy réteg alma. Almás töltelék: 6 közepesen kicsi almát lereszeltem, fahéjjal ízesítettem és 2 evőkanál útifűmaghéjat kevertem hozzá. A fele alma mehet a piskótára, jól eloszlatjuk és megtömörítjük kanállal meg kézzel. Erre rászórjuk a maradék mákos őrleményt eloszlatjuk és ha mindenhova jutott rányomkodjuk megtömörítjük. Erre megint alma jön. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Turmixgépben krémesre dolgozzuk, majd a torta tetején elkenjük. Kicsit hűtőbe tesszük és ha megdermedt a teteje szépen lehet vágni.
Káposztás-répás-céklás-tofus óriás szamósza
2012. október 24. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (15 db óriás lesz belőle) 50 dkg teljes kiőrlésű liszt 40 dkg finomliszt 1,5 dl 100% extra szűz olívaolaj 5 dl víz 1 ek. méz 3 dkg élesztő -- 1/2 fej káposzta 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 2 közepes sárgarépa 1/4 pritaminpaprikás tofu, felkockázva 3-4 ek.100% extra szűz olívaolaj só-ízlés szerint Elkészítés: Először a tésztát készítjük el: az élesztőt kb. 0,5 dl mézes, langyos vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót összekeverjük, hozzáöntjük a vizet és a felfutott élesztőt. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle. 1 órát kelesztjük, eközben elkészítjük az ebédet (nálunk most töltött paprika) és a tölteléket is.:-) A töltelékhez a répákat és céklát megpucoljuk és lereszeljük (közepes lyukú reszelőn), a káposztát legyaluljuk. Egy edénybe beleöntünk kb. 1 dl vizet, ill. hozzáadjuk az olajat is. Erre rátesszük a lereszelt zöldségeket, sózzuk és fedő alatt pároljuk, majd amikor elfőtte a vizet, dinszteljük. Amikor kicsit odasült és a zöldségek is puhák, akkor lezárjuk, hozzáadjuk a nagyon apró kockákra vágott tofut. A tésztát lisztezett deszkán kb. félujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Majd vagy szamószaszaggatóval a szokásos módon szaggatjuk/töltjük, vagy köröket szaggatunk, a közepükre teszünk 1 ek. tölteléket, majd összezárjuk a köröket és utána villával megnyomkodjuk a szélüket. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe téve 170 fokon 20 perc alatt készre sütjük.
Mandulás-szilvás-meggyes pitetorta
2012. október 20. Mindennapi ételeink
Finom és egészséges csemege, nővérkém névnapjára készítettem tegnap. Kb. 15 perc alatt előkészíthető. :-) Hozzávalók: 50 dkg finomliszt 1 ek. foszfátmentes sütőpor 0,75 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor 10 dkg darált mandula kb. 1 dl víz -- 1kg szilva, meggy vegyesen 15 dkg nyírfacukor 10 dkg búzadara 2 tk. vaníliapor Elkészítés: A lisztet, a darált mandulát és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a szilvát és a meggyet kimagozzuk, egy tálba négyfele vágjuk és becukrozzuk, vaníliával ízesítjük. Ekkor szórjuk bele a búzadarát is. A szilva levét a búzadara felveszi. Egy tortaformát kiolajozunk, lisztezünk és belesimítjuk a tészta felét, erre rátesszük a szilvás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Előtte azonban kiveszünk belőle kb. 5 dkg-nyi tésztát, melyekből kinyújtás után szíveket/ csillagot/stb. formálunk.Ezt a pite tetejére tesszük. Vízzel hígítottbaracklekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó is lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórjuk meg. TIPP: A darált mandulát kihagyhatjuk a tésztából, ez esetben az olaj mennyisége 1 dl legyen.
Gabonakávés tekercs
Ritkán készítek már édességeket, de talán most majd télen több fog készülni a gyerekeknek. Gabonakávé helyett lehet kakaót is használni. Vigyázat vele, mert magasabb zsírtartalmú, így egy-két szelet is elegendő belőle. Keksz helyett egészségesebb mandulát használunk. Hozzávalók: a héjától megfosztott, őrölt mandula, datolya és mazsola, gabonakávé, kis víz, a töltelékhez: kókuszzsír, kókuszreszelék, agavé szirup (vagy [...]
Sajttorta
2012. szeptember 23. Vegavarázs
Magyarországon is nagyon elterjedt az utóbbi időben a sajttorta, ez itt egy tojásmentes változata. Ünnepekre kiváló édesség. Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt egy csipet só 1/2 kk sütőpor 10 dkg vaj 2 ek tejföl 8 dkg cukor A töltelékhez: 50 dkg ricotta vagy túró egy csipet só 50 dkg natúr... tovább>>
Mogyorótej
A mogyorótej egy rendkívül tömény ízvilággal megáldott növényi tej, amelyet akár reggeli italként is fogyaszthatunk, de remek kiegészítője, alapja például a kelt tésztáknak vagy palacsintának, gofrinak. Elkészítése nagyon egyszerű, akárcsak a kókusztej, vagy a diótej. A recept: Hozzávalók: - mogyoró (1 nagyobb marékkal) - víz - esetleg édesítéshez gyümölcscukor, vagy nyírfacukor, vagy stívia (ki mit használ...) Elkészítés: A mogyorót ha van rá mód és idő, akkor érdemes pár órára a vízbe áztatni. (Én kb. 1 órát tudtam csak áztatni legutóbb, de máskor 3-4 órát is.) Ezt követően erős turmixgéppel a vizet és a mogyorót alaposan összeturmixoljuk., majd sűrű szövetű szűrőn átszűrjük. Ezzel kész is a mogyorótej. Karobbal is ízesíthetjük. Ez esetben meleg italként kicsit "mogyorós forrócsoki" utánzat lesz belőle. A szűrőn visszamaradt mogyorót több mindenhez használhatjuk. Akár kenyér tésztájához keverhetjük, vagy péksüteményt tölthetünk meg vele, de palacsinta tölteléknek is nagyszerű. Vagy karobbal és mézzel összekeverve reform "nutellát" készíthetünk belőle.
Kardamomos-kobos csigák
2012. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Ma gabonakávé és szőlő kíséretében ezt reggeliztük. Tulajdonképp tegnap este sütöttem kenyeret ugyanebből a tésztából, ill. virslis rudakat és ilyen csigákat is (férjemnek elindult az egyetem, és tegnap + ma volt konzultációs napja, ilyenkor egész nap a suliban van, ezért készítek nem csak szendvicseket, hanem különböző péksüteményeket is neki. Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 15 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2,5 dl víz 0,75 dl 100% extra szűz olívaolaj 1 csipet só 3-4 ek. nyírfacukor 1/2 citrom héja -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. karob 1 tk. kardamom 1 marék összevágott jumbo mazsola 3 ek. nyírfacukor Elkészítés: Nagyon egyszerű az elkészítése. Az élesztőt felfuttatjuk. A tészta többi hozzávalóját összekeverjük és bedagasztjuk. Letakarva 1 órán át kelesztjük. Majd egy lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagságúra), és 5 cm széles sorokat vágunk. Minden sort megkenünk olajjal, majd megszórjuk (jó alaposan) az előre összekevert karob-kardamom-nyírfacukor-mazsola keverékével. Feltekerjük, olajozott, lisztezett tepsibe tesszük és sütőbe rakva 10 percig 50 fokon kelesztjük, majd 25-30 perc alatt 150 fokon kisütjük. Mindez variálható, vaníliapudingos, kókuszos vagy akár pizzás töltelékkel is.
Lasagna
2012. szeptember 17. Gitta nyersétel blogja
Csodás, szép és meglepően finom... Kár, hogy a cukkíni és a paradicsom szezonjának a végefelé járunk... de azért még megéri elkészíteni gyorsan ezt a finomságot. Tulajdonképpen nem is kellene másképp hívni ezt az ételt, mint paradicsomos-növényi sajtos rakott cukkíni. De rövidebb a lasagna. Sokan kérdezik tőlem, hogy mik alkotják a rétegeket, és talán a hosszabb megnevezés erre is választ adna. A nyers lasagna-ban a tésztát vékonyra vágott cukkíni lapok alkotják, a töltelék pedig nyersen összeturmixolt zöldségek, diófélék. A végeredmény egy káprázatos, illatos, nagyon finom nyers egytál-étel. Hozzávalók 2 személyre: 2 közepes cukkíni 1/2 fej jégsaláta a paradicsom szószhoz: 20 dkg paradicsom 5 dkg aszalt paradicsom 5 dkg datolya só, friss bazsalikom, fokhagyma, bolognai fűszerkeverék (ez el is hagyható) a magos réteghez: 10 dkg mandula 5 dkg paprika egy evőkanál sörélesztő pehely cukkíni darabok, amik a csíkozásból kimaradtak, max 5 dkg kb 1 dl víz só, petrezselyem, citromlé A tetejére paradicsom karikák, friss bazsalikom levelek A cukkínikből uborka gyaluval hosszú csíkokat vágunk. A két cukkíniből összesen 16 szép szelet lesz. A jégsalátát vékony csíkokra vágjuk. A paradicsom szósz hozzávalóit turmixgépben simára keverjük. Ha a datolya száraz, akkor azt előtte be kell áztatni. A magos réteghez is konyhai robotgépbe tesszük a hozzávalókat, és egy homogén masszát készítünk. A cukkíniből 4 szeletet lerakunk egymás mellé egy kisebb tálba. Erre rászórjuk a jégsaláta felét. Erre a paradicsom szósz fele kerül, majd ismét 4 szelet cukkíni. Erre rákenjük a mandulás krémet, majd újra jön 4 szelet cukkíni. Erre a saláta levelek, majd a paradicsom szósz másik fele. A tetejére ismét cukkíni csíkokat teszünk. Azonnal fogyaszthatjuk.
új rovat & töltött paprika vegául
2012. szeptember 8. Vegasztrománia
nem szeretném borzolni a kedélyeket.. vagy mégis? ez az a téma, amiről mindenkinek (vegának és nem vegának egyaránt) határozott véleménye van. nem azért lettem vegetáriánus, hogy rántott húst kreáljak szejtánból (nem szeretem), vagy fasírtot szójagranulátumból (furának tartom). de. van olyan, amikor, mint egy kívánós, állapotos nő (nem) megkívánom mondjuk a töltött káposztát. akkor mi van? álszent módon lépjek túl rajta és burkoljam magam abba az állapotba, hogy igazából nem is kell, és győzzem meg magam arról, hogy legyen inkább spenót (egyébként imádom)? ez nem működik, mert akkor igenis a töltött káposztát kívánom, viszont nem eszem húst és nem vagyok jóban a szójagranulátummal. a másik dolog, amire mostanában felfigyeltem (nem is kell nagyon figyelni, dörömböl magától), az az ételallergia. egyre több ismerősöm esik áldozatául a különböző érzékenységeknek. nekik ez viszont nem választásuk, ők miért ne ehetnének az eredetire rímelő, de különböző tiltott hozzávalóktól mentes hasonmást? e két gondolatmenet mentén született meg bennem az elhatározás, hogy elindítok egy rovatot "hagyományos ételek vegául" címmel. a húst nem szójával és társaival fogom helyettesíteni, hanem zöldségekkel, magvakkal. bár a töltött káposzta régebb óra izgat, múlt héten unokatesóméknál megéreztem a töltött paprika illatát, és elvesztem. másnap megcsináltam ezt a verziót, ahol a hús helyett darált zöldségek és darált dió adja a tölteléknek való alapot. töltött paprika vegául hozzávalók (7-8 paprikához) 7-8 tv paprika 1 közepes sárgarépa 1 közepes fehérrépa 1/4 zeller (+a zöldje) 1/4 karalábé 50 g dió 1 fokhagyma 1 tojás 1 csésze (250 ml) rizs 700 ml paradicsomlé (olasz üvegeset szoktam venni, annak pont jó az állaga) só bors cukor a zöldségeket, 1 zellerzöldet, a fokhagymát és a diót robotgépben apróra daráltam. megsóztam, borsoztam, hozzákevertem a tojást és a rizst. a paprikákat kicsumáztam, és nem túl szorosan beletöltöttem a tölteléket. a paradicsomlevet sóval és egy kevés cukorral ízesítettem (ízlés kérdése, lehet olaszosra is venni a figurát), hozzádobtam a maradék zeller zöldjét és felforraltam. beletettem a paprikákat, és nagyon alacsony lángon, fedő alatt 50-60 perc alatt megfőztem. friss fehér kenyérrel az igazi!
Nyers almás-mákos sütemény
Villámgyors, finom, adalékanyagmentes nyers édesség. Nem eltúlozni a fogyasztását ennek sem, 1 szelet belőle bőven elegendő. Nyers gyümölcslapokat töltöttem meg almás-mákos töltelékkel, így olyan flódniszerűséget kaptam. Hozzávalók: 3 db gyümölcslap, áztatott mák, áztatott datolya, víz, alma - kesukrémhez: kesudió, víz, vanília por, méz - nyers csokimázhoz: kakaóvaj, kakaópor, stevia por, útifű maghéj Elkészítés: a gyümölcslapot [...]
Zöldbabbal töltött krumpli
2012. augusztus 17. Mindennapi ételeink
A mai ebédből kimaradt 3-4 szem főtt krumpli, ill. a tegnap este mélyhűtőbe eltett zöldbabból is egy adag (nem volt több műanyag itthon), így ma ezt a kettőt variálva készítettem ebédet (vacsorát, ha hazaérünk) holnapra is. Hozzávalók: 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 szem krumpli 1/2 kg zöldbab 1 kápia paprika 1 csokor petrezselyem 10 dkg Viofast növényi sajt (paradicsomos-bazsalikomos ízesítésű) 2 ek. finomliszt 5 dkg natúr tofu 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk és vízen megpároljuk. Amikor megpuhult, kevés olajat öntünk hozzá, és még 1-2 percig összefőzzük, erre tesszük rá a felvágott zöldbabot és paprikát, fokhagymát, sót, és kevés vízzel felengedve megpároljuk. Eközben a natúr tofut, a lisztet és a zöldbab levéből egy keveset összeturmixolunk. Ezzel habarjuk be jó sűrűre a zöldbabot, a petrezselymet ekkor adjuk hozzá. Közben a krumplikat félbevágjuk, kibelezzük. A krumplibeleket visszakeverjük a zöldbabhoz. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a krumplikat, reszelünk rá a sajtból és olajozott tepsibe téve magas hőfokon megsütjük (20-30 perc alatt). Friss salátával tálaljuk.
Diótej (készítése házilag)
Ismét egy növényi tejjel próbálom megbarátkoztatni az olvasóközönséget. Nagyon intenzív íze van, elkészítése pedig őszintén állíthatom, gyerekjáték. Tejbegrízt főztem vele, de magában is fogyasztható, vagy kiváló öntet müzlihez. Barackturmixhoz is remek alap. A lényeg, hogy erős turmixgépet használjunk. Ami legalább 500 Watt teljesítményű. A recept: Hozzávalók: 1 bögre (2 dl) dió 3 bögre (2 dl) víz igény szerint édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stívia, stb.) sűrű szövetű szűrő turmixgép Elkészítés: A vizet felforraljuk és a dióra öntjük. Ha van időnk, akkor néhány órát áztatjuk - mondjuk egy éjszakát, vagy míg a munkából hazaérünk, stb. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor megvárjuk, míg a dióra öntött forró víz kihűl annyira, hogy a turmixgépbe tehetjük. A turmixgépbe öntve egyszerűen csak összeturmixoljuk az egészet. Kikapart vaníliarudacskával tovább ízesíthetjük. Az alaposan összeturmixolt lét sűrű szövetű szűrőn keresztül átszűrjük és kész is a finom, laktató diótej. A szűrésből visszamaradt diót a továbbiakban bármilyen diós dologhoz felhasználhatjuk. Kenyér, palacsinta töltelék, sütemény, stb. A diótej felhasználásának csak saját fantáziánk szabhat határt. Én palacsintát és tejbegrízt készítettem belőle. Illetve egy keveset el is kortyolgattunk.
Szójafasírt (vegán)
Fagyasztóba eltéve töltött paprikát készítettem és ugyan egy csomó paprika megtöltésre került, mégis maradt valamennyi töltelék, amiből fasírtot készítettem az alábbiak szerint: A recept: Hozzávalók: - 10 dkg szójagranulátum - 15 dkg barna rizs - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) Elkészítés: A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Amíg a szója és a rizs elkészül, a köretet elkészítjük. Jelen esetben egyszerűen csak az előzőleg néhány órán keresztül áztatott sárgaborsót főztem puhára egy kevés fokhagymával, babérlevéllel és sóval. Persze a fasírthoz készíthetünk rizibizit, főzeléket, vagy egyszerűen párolt zöldséget, salátát. A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült, ízre és állagra is megfelelő, korongokat formálunk belőlük és sütőpapíros tepsire fektetjük. Közepes lángon sütve kb. 20 perc után megfordítjuk a fasírtokat, és a másik oldalukat is picit megpirítjuk. Ha nem tálaljuk szinte azonnal, és szeretnénk, hogy másnapra se szikkadjon meg, egyszerűen csak szorosan egymás mellé tesszük őket és lefedve tároljuk. Így, ha ki is hűl időközben, mégis puha, omlós marad és nem szárad ki. Persze nem napokig, hiszen a gőztől benedvesedik, és kellemetlen folyamatok indulhatnak meg benne... UI: Hamburgerhez is készíthetünk ilyen eljárással "hamburegerhúst".
Születésnapi torta
2012. augusztus 3. Gitta nyersétel blogja
Örömet szerezni másnak: ez a legjobb dolog a világon! Ma sikerült meglepetést szereznem egy gyönyörű nyers tortával egy csodálatos embernek, akit régóta ismerek és tisztelek! Személyesen most találkoztunk először, de én már régi csodálója vagyok Bánszky Juditnak, a mai születésnapos ünnepeltnek. Egy kisebb társaságban, könnyek és meghatódás közepette köszöntöttük őt fel! Ez egy nagy gonddal és szeretettel készített torta, fogadjátok ti is szeretettel a receptjét: Barackos-csokis torta A torta alapja: 1 csésze mandula, 1 csésze mazsola beáztatva (vagy puha datolya) 1 evőkanál kakaópor A hozzávalókat konyhai robotgépben morzsásra aprítjuk, az édes aszalt gyümölcstől a massza ragadós lesz. A lényeg, hogy egy formázható, de nem túl lágy masszát kapj, amit bele tudsz nyomkodni egy 22 cm-es tortaforma aljára úgy, hogy sütőpapírral előtte kibéleled a tortaformát. Készíts kb 2 cm-es peremet, ami majd meg tudja tartani a tölteléket. Ezt a torta alapot óvatosan vedd ki a torta formából a papírral együtt, és tedd az aszalógépbe addig, amíg keményre nem szárad. Nagyon fontos, hogy ne maradjon puha! (Az alapot a Nyersétel Akadémián készítette nekem István, köszönet érte! A további lépéseket már én magam csináltam) A torta tölteléke 1. Az első réteg 3 darab sárgabarackból és 2 darab nektarinból áll, amiket turmixgépben teljesen simára turmixolunk. Ha érettek a gyümölcsök, nem is kell bele más, csak egy kis kesudió, amitől finom krémes lesz az állaga, és ha felvágjuk a tortát, nem fog kifolyni, hanem szépen megáll. Ha nem érettek a gyümölcsök, akkor egy kis mézzel édesíthetjük. (most nem volt benne semmi édesítés, csak a gyümölcsök) A torta tölteléke 2. A második réteghez 1 csésze datolyát beáztatunk egy kevés vízben, és ha teljesen felpuhult, akkor a datolyákat (jól kinyomkodva) simára turmixoljuk, és teszünk hozzá 2 evőkanál kakaót. A töltelékek közötti elválasztó réteg: barackból készült gyümölcslap: 1 kg sárgabarackot összeturmixolunk, majd 2 db nagy tapadásmentes lapra kiterítjük egyenletesen és kb 12 órán keresztül teljesen szárazra aszaljuk (aszalógépben). Ha megaszalódott, akkor lehúzzuk róla a tapadásmentes lapot, és akkora formára vágjuk, amekkora a tortalap. A levágott részeket bele lehet tenni a reggeli műzlibe, vagy csak úgy magában elrágcsálni, vagy leönteni kesuszósszal... nem megy kárba, mindenképpen elfogy. Összeállítás: A megaszalt torta alapra először rákenjük a barackos tölteléket, majd a kerekre kivágott aszalt sárgabarack lapot. Majd a csokis krém következik, erre megint ráteszünk egy barack-lapot. A torta ezzel már készen is van. Most jön a díszítés: Nektarint, sárgabarackot, szilvát, áfonyát, szedret vagy más gyümölcsöket, ami kéznél van, szépen felvágunk, és körben elrendezgetünk a tortán. Jól jön néhány levélke virágos menta... az illata így csodálatos lesz. Még egyszer kívánok kedves Judit boldog születésnapot, és teljes, békés, hosszú életet! (A torta alapját elkészítjük neked a Nyersétel Akadémián, neked csak meg kell tölteni! )
Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen
Anyukám júniusi születésnapjára általában én vállalom a tortakészítést.:-) Az elmúlt években készült már többféle, pl.: áfonyás tofutorta málnás - mandulás karobtorta epres - málnás gyümölcstorta Tavaly aztán eljött a nyers torták kora:-) áfonyás málnatorta Időközben a sógorom áttért a paleolit-étkezésre, anyukám maradt közben főként nyersevő, így egyre több a nyers ételek rajongója a családban.:-) A málna szezonitásából adódóan ilyenkor általában az az alap, ez idén sem volt másként.:-) A torta alapötletét Gittától kaptam a Facebookon, egy narancsos csokitorta alap mellé került töltelékként a barackos-málna. Kicsit folyósra sikerült a közepe, mert kevés útifűmaghéjat tettem bele, illetve daráló helyett aprítógépben aprítottam fel az olajos magvakat, és azok kicsit zavaróan darabosak maradtak....:-) Az íze viszont finom volt, jó tömény, ahogy a nyers tortáktól megszoktam...:-) A gyerekek megkóstolták, de aztán nem vállalták...:-) A felnőttek szorgosan ették...:-) Az egyszerűség kedvéért a receptet Gitta blogjáról idézem, néhol kiegészítve.:-) Málnás - őszibarackos csokitorta nyersen Hozzávalók (egy 18-20 cm-es kapcsos tortaformához): Alap: 2 csésze dió (beáztatva) 2 csésze áztatott datolya 1/2 csésze kókuszreszelék (opcionális) 3 evőkanál kakaópor csipet só A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható. A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen. Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál). A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető. Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is. / én nem aszaltam:-) Gyümölcsös töltelék (ezt a részt jórészt módosítottam az eredetihez képest, Gitta javaslatai alapján): 1-2 csésze mandula bármilyen szezongyümölcs vegyesen (nálam most őszibarack + málna villával összetörve, és jól kinyomkodva) 2-3 ek. útifűmaghéj kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk és összekeverjük a villával összetört gyümölccsel. Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal. Csokis töltelék: 1 csésze kesudió 1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj) 3 evőkanál kakaó 1 evőkanál méz 1 csésze datolya beáztatva A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk. Összeállítás: Az alapra először a gyümölcsös réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, gyümölccsel, mentalevéllel, stb. Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.
csicseriborsós cukkini paradicsomsalátával
2012. július 12. A malac nem ebéd
ha töltött cukkinit csinálok, jó formán két dolog határozza meg mindig: 1) mi van itthon 2) mihez van kedvem. szerencsére mivel egy elég semleges ízű zöldségről van szó, bátran lehet kísérletezni, szinte bármit elbír. ez most egy ilyen verzió, remélem szeretni fogjátok, mert én szeretem. hozzávalók: - két nagyobb cukkini - egy konzerv csicseriborsó - öt-hat szem szárított paradicsom - fél fej vöröshagyma - egy-két gerezd fokhagyma - egy evőkanálnyi a szárított paradicsom olajából - kevés olívaolaj - fűszerek: só, színes bors, balzsamecet, friss oregánó és rozmaring a cukkiniket megmosom, ha bolti egy mosogató dörzsivel is átsikálom biztos ami biztos. hosszában félbe vágom őket és egy kiskanállal kikaparom a belsejüket. eredetileg fel akartam használni a kikapart részt is, nem szeretek pazarolni, de ezek a cukkinik már elég nagyok voltak, nagy magokkal. így ezt sajnos ki kellett dobni, de cserébe csak a legminimálisabbat kapartam ki (lényegében csak a magházat). egy kiolajozott, tűzálló tálba sorakoztatom a feleket. a csicseriborsót lecsöpögtetem, majd egy villával nagyjából összenyomkodom. a hagymát apróra kockázom, a fokhagymát átnyomom a fokhagymanyomón, az aszalt paradicsomot is felaprítom. ez mind mehet a csicseriborsóhoz, kb egy evőkanálnyi paradicsom-olajjal együtt. pici só, bors bőven, egy löttyintésnyi balzsamecet, az oregánót és a rozmaringot is hozzámorzsolom és kész is a töltelék. a cukkinikbe kanalom, lefedem alufóliával (ez nálam valami dili, arra kellett rájönnöm) és kb 40 percig sütöm 200 fokon. (félidőben leveszem az alufóliát) a paradicsom saláta meg ennyi: - négy-öt szem paradicsom - fél fej vöröshagyma - két szál zellerzöld - só, bors, citromlé a paradicsomot egyenlő kis kockákra vágom, a hagymát is egészen apróra. a megmosott zellerzöldet is felaprítom. mindent összekeverek és ízesítem. paradicsom és zeller, mmm..
Zöldséges torta (quiche)
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges torta (quiche) Könnyű nyári előétel, körettel, friss salátával főételként is fogyasztható Összetevők (4 főre ): Tészta összetevők: 20 cm-es tortaforma 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj ízlés szerint Pírított szezámmag ízlés szerint Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) ízlés szerint Só curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma ízlés szerint Só bors 1 dl kókuszolaj 1 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő . Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb és fűszerezzük be sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Előkészítés időtartama: kb. 50 perc Elkészítés időtartam 25 perc Rigó László Vezető Séf
Köleses zöldséggel töltött tök
2012. június 19. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 2 közepes tök 15 dkg köles kb. 5 dl víz 1 vöröshagyma 3-4 szem répa 2 db kápia paprika 1/4 pritaminpaprikás tofu só-ízlés szerint Yoja főzőtejszín 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A kölest dupla mennyiségű sós vízben megfőzzük. A répát meghámozzuk, felkockázzuk és az apróra vágott hagymával együtt kevés vízen megpároljuk. A kápia paprikát megmossuk és felkockázzuk, a tofut is felkockázzuk. Mindezt a kölesbe keverjük, megsózzuk és felvágott petrezselymet keverünk hozzá. A tököket megmossuk, meghámozzuk és hosszanti irányba félbevágjuk. Kivesszük a magjait, majd beletöltjük a tölteléket és olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, meglocsoljuk a tejszínnel és 150 fokon, kb. 30 perc alatt kisütjük. Friss salátával fogyasztjuk.
Ismét paprikaszezon: tespiben sült töltött paprika
2012. június 4. Mindennapi ételeink
Apósomék gazdaságában 3-4 hete gyönyörű, óriási paprikák teremnek. Két hete kaptunk mi is, mert itt aludt nálunk férjem egyik nagynénje, és hozott magával paprikát. :-) Nyersen is nagyon szeretjük, de mivel elkezdtek fonnyadni, ma töltöttem belőlük. Nagyon finom, egyszerű és olcsó étel :-) Hozzávalók: 20 dkg barna rizs víz-amennyit a rizs felvesz 3-4 ek. 100%-os extra szűz olívaolaj 2 nagyobb répa 1 nagy fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma 1/2 bögre dió 1 nagy csokor petrezselyem 2 ek. szójaszósz 5 dkg füstölt tofu só, köménymag Elkészítés: A rizst a szokott módon megfőzzük: egy lábasban olaj nélkül megpirítjuk a rizsszemeket, majd felöntjük annyi vízzel, hogy kétszeresen ellepje. Felforraljuk, majd 5-10 percig forrásban tartjuk. Ekkor levesszük és kb. 1 órára dunsztba tesszük (Én este főztem meg, így ma csak hipp-hopp összekevertem a többivel). Elkészítjük a többi hozzávalót: a hagymát apróra vágjuk és kevés vízen megpároljuk. A végé olajjal meglocsoljuk. Ehhez adjuk a nyers, nagylyukú reszelőn lereszelt répákat, a megdarált diót, köményt, reszelt tofut, köménymagot, sót. Összefőzzük mindezt (kevés idő alatt, kb. 5-10 percig). Ezt keverjük a rizshez. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel, szójaszósszal meglocsoljuk. Összekeverjük. A diós töltelék elég jól összefogja a rizst, de ha szétesős lenne, lenmagpehellyel húzzuk össze. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, majd beletöltjük a tölteléket. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe beletesszük a megtöltött paprikákat, tetejüket meglocsoljuk kevés olajjal és kb. 180 fokon, 30-40 perc alatt kisütjük (figyeljük és forgassuk közben). Mi most céklasalátával és diós-rozmaringos tönkölybagettel ettük.
Sárgadinnyekrémes gyümölcspalacsinta
Ma gyümölcspalacsintát készítettem magunknak, nagyon finomra sikerült. Nem készítettem túl édesre, mert mostanában nem tolerálom az émelyítő édes ízeket. Más gyümölcsből is elkészíthető, ha nincs sárgadinnyéd a töltelékhez. Hozzávalók: 1 gyümölcslap, 1 szelet sárgadinnye, 1 kisebb banán, 1 lapos teáskanálnyi útifű maghéj, 1 teáskanál chia mag, kis rizstej, hogy turmixolni tudjuk a sárgadinnyét, kis csipet [...]
Vegán, tönköly mákos pite
2012. május 20. Mindennapi ételeink
Van még egy kiló tavalyi mákunk, és mivel nagyon kívántam is, tegnap este abból készítettem süteményt. Nagyon finom lett, igazán örülök, hogy így sikerült, mert azért a pitét valljuk be, vajjal, tojással és finomliszttel könnyebben el tudjuk képzelni, mint olajjal és tönköly liszttel. De finom omlós, puha lett. Hozzávalók: 30 dkg fnomliszt 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 10 dkg tönkölyliszt 1 tk. Arm@Hammer szódabikarbóna 1 ek. foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz 3/4 kg mák 10 dkg nyírfacukor 2 marék jumbo mazsola 1citrom héja 1 vanília kb.2-3 dl vaníliás szójatej 2 ek.búzadara 4 ek. csipkebogyólekvár (v. valamilyen házi pikáns lekvár) Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a szódát és a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a mákot megdaráljuk, a jumbo mazsolákat felvágjuk (mostanában ezt használunk: rendkívül finom és zamatos mazsolafajta, csak úgy magában is élvezetes csemege) és beletesszük. Kikeverjük forró vízzel a vaníliás tejport, és beleöntjük. Vaníliával, lekvárral, nyírfacukorral ízesítjük. Majd búzadarát adunk hozzá és addig főzzük, amíg a mák be nem sűrűsödik. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre rákenjük a mákos tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított csipkelekvárral (v. barackkal) kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó is lesz :-) Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.
Hétfő kása
Hétfőre érzékenyeknek kifejezettnek ajánlom ezt a kása variációt. Fele-fele arányban van benne zabpehely és a töltelék - ami apróra vágott aszatl szilva, datolya, mazsola, mandula, kesúdió, egy adaghoz egy fél banán felszeletelve és mindez megszórva aprított tökmaggal.
Rizses-napraforgós gombafasírt
2012. április 26. Mindennapi ételeink
Valamelyik nap töltött paprikát készítettem, azonban sajnos nem volt idő lefotózni. De maradt ki töltelék, amelyet ma reggel gyorsan fasírtnak sütöttem ki, és erről készült is fotó. :-) Hozzávalók: 25 dkg laska- (vagy csiperke) gomba 15 dkg barna rizs 1/4 bögre napraforgó 1 fej vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma só, majoranna, köménymag- ízlés szerint 1 csokor petrezselyem 2-3 ek lenmag 3 ek.víz extra szűz olívaolaj -- szezámmag Elkészítés: A barna rizst kifőzzük. Az apróra vágott vöröshagymát vízen megpároljuk, majd beletesszük az apróra vágott gombát. Majorannával, sóval és köménnyel ízesítjük. Kevés olajat is öntünk hozzá és puhulásig pároljuk. Majd a megfőtt rizzsel összekeverjük, igény szerint még sózzuk, ill. belekeverjük a ledarált napraforgómagot. Fokhagymával ízesítjük. Az apróra vágott petrezselymet ekkor adjuk hozzá. A lenmagot vízbe áztatjuk, és amikor nyálkás lesz, beletesszük a masszánkba, ez szépen összetartja. Amennyiben szükséges, még morzsával dúsítjuk. Kiformázzuk, és ha szeretnénk, szezámmagba forgatjuk (mi nagyon szeretjük:-). Olívaolajjal kikent tepsibe tesszük és közepes lángon, egyszer megfordítva kisütjük.
Húsvéti tortácska..
Véget ért az áldásos böjt, ami számomra mindig csodálatos élményeket nyújt. Idén nem sikerült teljesen elvonulnom a munkától, teendőktől, de igyekeztem némi időt szakítani az elmélyülésre, Csend- teremtésre. (Itt részletesebben is leírtam egy régebbi böjtömet, idén pedig Ági is sok hasznos információt osztott meg a léböjttel kapcsolatban) A végeredmény nagyon pozitív, remekül érzem magam, újult erővel vághatok neki az elkövetkezendő sűrű hónapoknak :) Ami még nagyon nagy élmény volt számomra, hogy idén a párom is együtt böjtölt velem, és ez egy csodálatos ajándék. A húsvéti nagy evések nálunk kimaradtak, nosztalgiával idézem fel- mindenféle sóvárgás nélkül- édesanyám füstölt sonkáját és az annak levében főtt tojásokat, amit mindig sok tormával és kaláccsal fogyasztottunk. Nekünk most könnyű, nyers zöldséges ételek jutnak isteni medvehagyma pestoval (amit idén csíráztatott-aszalt napraforgómaggal készítettem). A tegnapi édesség pedig egy körtetorta volt csokoládé öntettel, ami annyiban érdekes, hogy a töltelékét léböjtről maradt gyümölcspépből készítettem. A tésztához: 15 dkg mandula (aszalt) 15 dkg aszalt hajdinacsíra 20 dkg dió (aszalt) 1 ml ceyloni fahéj 13 dkg magozott iráni datolya 1 csipet Himalája só A töltelékhez: 2 bögre körte és almapép 1 mk citrushéj (én yuzu-t használtam) 1 darabka vanília 3 ek kókuszcukor 1 ek mesquite por 1 ek lucuma por 3 ek őrölt mandula 2 ek útifű maghéj díszítés: 2 db közepes méretű körte 2 ek juharszirup kevés fahéj csokoládé öntet: 6-8 dkg mandula, áztatva 3 ek kókuszreszelék 3 ek kókuszcukor kevés vanília 2 ek karobpor 3 ek nyers kakaópor 1 ek kókuszolaj, olvasztott A tészta összetevőit a datolya kivételével aprítjuk robotgépben, majd a datolyát a fűszerekkel és 1/2- 1 dl vízzel összeturmixoljuk. Összedolgozzuk a masszát a magos keverékkel, majd egy 25 cm átmérőjű piteformába egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát. Nem létfontosságú, de ha ropogós tésztát szeretnénk, aszaljuk kb egy éjszakán át. A díszítéshez szükséges körtéket kb 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk, átforgatjuk a juharsziruppal és a fahéjjal, majd aszaljuk néhány órán keresztül. A töltelék összetevőit összeturmixoljuk vagy összekerjük, majd beletöltjük a tésztánkba. Tetszés szerint elrendezzük a tetején a félig aszalt körteszeleteket. A csokiszósz összetevőit annyi vízzel turmixoljuk össze, hogy öntet állagot kapjunk. Ehhez kb. 1 1/2- 2dl vízre lesz szükségünk.
Töltött csokitojás / Raw Easter Egg /
Íme a ma esti desszert. Sikeres kis tojásokat készítettem, azt hiszem főleg a gyerekeknek jött be, imádták a fanyar málna ízét a kellemesen édes kesukrémmel és csokoládéval... Töltött csokitojás: Csoki: kakaópor, kakaóvaj vagy kókuszolaj, méz vagy egyéb édesítő Töltelék: málna aszalt sárgabarack Kesukrém: 100 gramm kesudió beáztatva méz víz fél citrom leve késhegynyi vanília Mindent turmixolunk, amíg krémes állagot kapunk. A csokit összeolvasztjuk , elkeverjük. Lufikat fújunk fel csak picire, és ezeket belemártjuk a csokiba, majd tálcára tesszük. Érdemes többször is belemártani, így vastagabb lesz a csokiréteg a lufin. Hagyjuk megdermedni, esetleg hűtőbe is tehetjük. A lufikat kiszúrjuk és kiemeljük a csokiból. A csokiformák aljába 2-3 szem málnát teszünk, ráöntjük a kesukrémet és ráhelyezünk egy aszalt sárgabarackot. Kész a csoda tojás. Hűtőben pár napig eláll... Csokiba mártott lufikMegjött a nyuszi:)
Muszaka
2012. április 1. Gitta nyersétel blogja
Joan könyvében találtam ezt a muszaka receptet. Régebben én is készítettem padlizsánból rakottast, de ez most teljesen más lett :). (a könyv címe: Napeledel, megrendelhető a www.napeledel.hu oldalról) Rakott padlizsán: muszaka Érdemes kipróbálni. Az eredeti recept megtalálható a könyvben, én sok helyen változtattam rajta. Arra biztatlak, hogy te is próbáld meg a saját ízvilágodhoz igazítani a recepteket, mert úgy lesz igazán finom! Alap: 1 padlizsán, 1 teáskanál só Töltelék: 1 paradicsom, 1/2 csésze aszalt paradicsom, 1 csésze beáztatott napraforgó, 1 evőkanál citromlé, 1 puha datolya, 1 kiskanál piros fűszerpaprika (a szárított fűszereket én nem szeretem, ezért azt nem tettem bele) Zöldség réteg: 1 csésze reszelt fehér retek Sárgarépa réteg: 1 csésze sárgarépa, 1 teáskanál görög fűszerkeverék (Íz-tár természetes alapanyagokból) Diósajt: 5 dkg áztatott dió, 6-8 levélke friss bazsalikom, pici só a padlizsán szeletek A padlizsánt karikákra vágjuk, meghámozzuk és sós vízben 12 órán keresztül áztatjuk. A sós vízben a padlizsán megpuhul, keserű íze kioldódik. Egy tálba lerakjuk a padlizsán szeleteket. A töltelékhez a hozzávalókat aprítógépben darabosra dolgozzuk, és ráterítjük a padlizsán karikákra. Az intenzív ízű paradicsomos réteg Most egy natúr zöldség réteg jön: én egy nagyobb fej retket reszeltem le, és ezt terítettem rá a paradicsomos rétegre. Ezután egy szép nagy sárgarépát aprítógépben morzsásra aprítottam, megszórtam egy kevés görög fűszerkeverékkel, és a retek-rétegre terítettem. A tetejére dióból készült sajt került: nem kevertem krémesre, hanem darabosra hagytam. A dió a bazsalikommal és a sóval fantasztikus ízbomba lett, jól illett a paradicsomos ízvilághoz. Készen Ezt a mennyiséget 4 pici adagra osztottam így: muszaka felvágva A paradicsomos réteg nem látszik annyira a képen, nem is csoda, egy kicsit még sápadtak a márciusi paradicsomok, de majd nyáron!
gerslivel töltött kelkáposzta paradicsommártásban
2012. március 26. Vegasztrománia
nem újdonság számotokra, hogy szimpatizálok hugh-val, azóta viszont egyenesen imádom, amióta megírta a "veg everyday" című vegetáriánus szakácskönyvét. egy nyáron keresztül húsmentesen étkezett, és ennek a néhány hónapnak a receptjei olvashatók a könyvben néhány gondolattal kiegészítve. a könyvhöz nagyszerű sorozat is készült, s bár én nem vagyok mérvadó, szerintem mindenki, aki megnézi, egy kicsit közelebb kerül a herbivore felfogáshoz. néhány hete tervezem, hogy készítek egy töltött kelkáposztát paradicsommártásban. ötleteim voltak a hozzávalókat és a fűszerezést tekintve, de egyik este hugh könyvét lapozgatva megtaláltam az ő verzióját, és annyira megtetszett, hogy végül amellett döntöttem. gerslivel töltött kelkáposzta paradicsommártásban hozzávalók 3 adaghoz (a könyvben dupla adagokról szól a recept, én a paradicsommártásból megtartottam az eredeti mennyiséget, viszont a kelkáposzta-batyukat felére csökkentettem) 6 kelkáposztalevél 4 ek tejföl a paradicsommártáshoz 2 ek olívaolaj 1 kockára vágott vöröshagyma 1 babérlevél néhány szál kakukkfű 1 répa negyed-karikákra vágva 1 zellerszár fél-karikákra vágva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 konzerv hámozott paradicsom (400 g) só bors a töltelékhez 60 g gersli 1 ek olívaolaj 1 kis hagyma felkockázva 1 fokhagyma apróra vágva 25 g ribizli (szerintem abszolút elhagyható, nekem pont volt otthon fagyasztott) 25 g dió (vagy kesudió, vagy mogyoró) 1/2 citrom héja 1 ek petrezselyem felaprítva 1 ek snidling felaprítva (ez nincs az eredeti receptben, de nekem volt otthon) kevés kapor (nekem ez most sajnos nem volt) chili ízlés szerint 1 kis tojás A paradicsommártáshoz az olívaolajon pároljuk a hagymát 5 percig a babérlevéllel és a kakukkfűvel. adjuk hozzá a répát és a zellerszárat és süssük-pároljuk további 5 percig. A végén adjuk hozzá a fokhagymát, és 1 perc múlva adjuk hozzá a paradicsomot (a levével együtt), sózzuk, borsozzuk és sűrű kevergetés mellett pároljuk 15 percig. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra (4-es fokozat). a káposztaleveleknek vágjuk ki a középső erét (ha túl vastag lenne), majd blansírozzuk, vagyis sós, felforralt vízben 2-3 percig főzzük, utána pedig rögtön rakjuk őket egy jeges vízzel teli tálba. tiszta konyharuhán hagyjuk pihenni és megszáradni. Főzzük meg a gerslit kétszeres vízben. Egy serpenyőben olívaolajon pirítsuk meg a hagymát és a fokhagymát (5 percig), majd egy tálban keverjük össze a töltelék többi hozzávalójával. Egyenként terítsük ki a megszáradt káposztaleveleket, töltsük meg a töltelékkel, és mind a négy oldalát hajtsuk be. Egy tűzálló tálba rakjunk egy kis paradicsommártást, és arra helyezzük a leveleket a hajtással lefelé. Tegyünk rá néhány kanál tejfölt, majd 30-35 perc alatt süssük készre.
Vasárnap megkóstolhatod:)
2012. március 20. Nyers konyha
Aki ellátogat március 25-én vasárnap a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális központba, az megnézheti hogyan készítem el ezt a finom almás- dió tortát és még kóstolót is kaphat belőle..... :) Ott találkozunk! ,,EGÉSZSÉG ÉS ÉLETIDŐ A teljes program a Kőrösi honlapján Almás- dió torta: Tészta: 2 csésze dió 1 csésze napraforgó 1,5 csésze kókuszreszelék 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 2 citrom reszelt héja 5 kanál méz fél csésze víz A magokat 1 napot áztatjuk, lecsepegtetjük, majd a többi hozzávalóval betesszük az aprítóba, és jól összedolgozzuk. A kész tésztát csatos formába öntjük és belenyomkodjuk, úgy hogy körben a kezeinkkel 2-3 centiméter magas peremet képezünk, ami majd megfogja a tölteléket. Alma töltelék: 6 alma ( lereszelve) kiskanál fahéj 1 citrom leve 1 evőkanál útifűmaghéj Géppel lereszeljük az almákat, majd, a többi hozzávalóval összekeverjük és a tésztára simítjuk. Csoki krém: 1 avokádó 2 banán 4 evőkanál méz 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 3 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaó Turmixgépben vagy konyhai aprítóban krémesre keverjük és az almás rétegre egyengetjük. Kesudió krém: 4 evőkanál víz 2 evőkanál méz 1/2 citrom leve 1/2 csésze kesudió (érdemes legalább 1 órát vízben áztatni) A hozzávalókat turmixoljuk, majd eloszlatjuk a csokis rétegen. A tortát alma és kesudió darabokkal díszítettem. Szélét megszórtam kakaóporral.
Barackos Háromszög - Leveles
2012. február 5. Fittanyuka Blog
Tej,-tojás,-cukor és élesztőmentes! Nincs finomabb a még meleg, illatozó, leveles tésztából készült sütiknél. Azt gondolnánk, hogy ezt nem lehet büntetlenűl enni. Van egy nagyon jó hírem! Elkészíthető csupa egészséges összetevőkből is, így nemcsak azok akik lúgosítanak ehetnek mértékkel belőle, de azok is akik tej,-tojás érzékenyek vagy candida diét án vannak. Azért itt is szabály a mértékletesség! Az elkészítése kicsit időigényes, de az eredményért cserébe megéri. Kétféle tésztát készítünk: Hozzávalók: Lágy tészta: 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 25 dkg fehér tönkölyliszt 10 dkg bio margarin 1 evőkanál citromlé 2.5 dl lanygyos víz 1 csipet tengeri só Kemény tészta: 10 dkg fehér tönkölyliszt 30 dkg bio margarin Töltelék: Nyírfacukorral készült barack lekvár A hozzávalókból összegyúrjuk a kemény és a lágy tésztát is. Téglalap alakúra formázzuk és lisztezett tálra tesszük őket. A lágy tészta tetejét késsel bevagdossuk, majd alufóliával vagy folpackkal betakarjuk és hűtőbe tesszük kb. fél órára. Miután lehűltek a lágy tésztát lóhere alakúra nyújtjuk úgy, hogy középen vastagabb maradjon. A közepére rakjuk a kemény tésztát, amit beburkolunk a lágy tészta leveleivel, majd az egészet kinyújtjuk téglalap alakúra. Először háromrétegűre hajtjuk, elforgatjuk 90 fokkal, majd újra nyújtjuk. Ezután négyrét hajtjuk és visszatesszük fél órára a hűtőbe. Ezt a nyújtás-hajtogatás-hűtés folyamatot még egyszer megismételjük, végül a tésztát kinyújtjuk, egyforma négyszögekre osszuk fel. A négyszögek közepére cukormentes baracklekvárt halmozunk ( 1 kávéskanálnyit). Háromszögbe hajtjuk, széleit alaposan lenyomkodjuk, hogy ne nyíljon szét és sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatjuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon 15 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután kicsit hűltek fahéjas por-nyírfacukorba hempergetjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Sütőtöklapba tekert tormaszószos zöldségek
Mostanában az egyik kedvenc ebédem a következő: zöldségekből és lenmagból aszalt lap spenót levelek vegyes nyers zöldségek csíkozva, reszelve idény és igény szerint! csírák szezámos tormamártás (A szezámmagot megőrölöm, majd turmixgépben bio citromhéjjal, citromlével, szójaszósszal vagy sóval, darabokra vágott tormagyökérrel, vízzel sima, mártás állagúra turmixolom. Mennyiségek általában találomra, ízlés szerint!) A töltelékhez valókat az aszalt, hajlékony lapra rendezem, feltekerem, és már indulhat is a ki tud szebben enni? verseny! A lapokat több hétig légmentesen tárolhatjuk, a tormamártás pedig több napig eláll a hűtőben. Gyors, egészséges és finom ebéd bármikor! Egy másik variáció ha zöld levelekbe (pl. leveles kel, nyáron salátalevélbe) vagy amint a fenti képen látható nori algalapokba tekerjük a tormamártással elkevert zöldségeket. A tormáról: A torma az egyik legizgalmasabb és a tudomány számára reflektorfényben lévő élelmi növényünk. A torma-peroxidáznak jelentős hatást tulajdonítanak a tudósok a rák megelőzésében és gyógyításában. A népi gyógyászatban régóta használják, vérbőséget okozó hatása miatt, csípős anyaga, amely a nyálkahártya gyulladásos folyamataiban nemcsak a náthában, hanem a légutak tisztításában is hatásos, magas rosttartalma a belek tisztítására is alkalmas.
MÁK, CITROM, ROZMARING
...egy pitében. Nem tudom kinek van igaza? Azoknak az országoknak, ahol kapni sem lehet mákot, és kidülledt szemekkel hallják tőlünk, hogy hagyomás édességeinkben gyakran szerepel. Mert valóban mintha valamiféle függőséget éreznék így télen a mákfogyasztást illetően. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki a csíráztatott mákot. Talán soha többé nem nyúl a régi formához. A mákban olyan tisztán tetten érhető az ízek életre kelése... Gyümölcsös- virágos illat- és zamatanyagainak közelébe sem ér a hétköznapi mák. Számomra már ez jelenti a mákot. Elég beáztatnunk néhány órára, majd akár egy sűrű szűrőben csíráztatni 1-2 napig (napi kétszer minimum öblítsük át). Ezután már azonnal felhasználhatjuk, vagy megszáríthatjuk aszalóban/sütőben és üvegben tárolva eláll, ahogyan a megszokott formájában. A pite tehát... Citrom és rozmaring? Ez jutott most eszembe a mákról. És azt kell hogy mondjam, hogy ez a három fenomén azonnal szerelembe is esett egymással. Én meg a végeredménnyel. A tésztát inkább semlegesre ízesítettem, kevésbé édes, hogy véletlenül se vessen árnyékot a krémre. Hozzávalók (2db 12cm-es piteformához): 1 1/2 bögre dió vagy mandula vagy vegyesen 1/2 bögre kókuszliszt* vagy kókuszreszelék megőrölve csipet őrölt zöld kardamom csipet ceyloni őrölt fahéj 1/2 mk vaníliapor (én Rapunzelt használok) 5-6 szem iráni datolya (ha a nagyszemű királydatolyát használod, kevesebb is elég) kevés víz csipet Himalája só A magvakat megőröljük. Ősszekeverjük a többi száraz alapanyaggal. A datolyát aprítjuk, majd kb 1dl víz segítségével eldolgozzuk a tésztával. A masszát ketté választjuk, és két formában egyenletesen eloszlatjuk. Én megaszaltam néhány óra leforgása alatt, de nem muszáj, így is használható a formánk. A krémhez: 12 dkg mandula (áztatva, aszalva- ha nem aszaljuk, csak áztatjuk, kevesebb vizet használjunk az elkészítéskor) 5 dkg csíráztatott- aszalt mák (ugyanaz vonatkozik erre, mint a mandulára) 1/2 tk vanília 2 1/2 tk szárított rozmaring 1 db bio citrom héja 2 ek akácméz A mák kivételével mindent turmixgépbe teszünk. A kancsót felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a mandulát. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb megőrölni, vagy aprítóban előkészíteni a mandulát). Miután teljesen homogén a krémünk, hozzá adjuk a mákot és tovább turmixoljuk. A kész tölteléket a pitetésztákba töltjük, lehűtjük. Vigyázat! Nagyon gazdag desszert, csak módjával :) 1 pite bőőőven elegendő két főre. A másikat őrizzük meg holnapra :) * ez már kapható bioboltokban, előnye, hogy zsírtartalma alacsonyabb mint a reszeléknek, de őrzi a kókusz jellegzetes aromáját.
TÉLI ZÖLDSÉGES PITE FÜSTÖS TORMA SZÓSSZAL
Csodás kis csapatot láttunk vendégül a minap. A tél színeit hívtam segítségül, a többi magától jött. A tésztához 3 1/2 bögre aszalt vagy áztatott dió 1/2 bögre őrölt lenmag 2-3 ek nemes élesztőpehely 1 mk Himalája só 3 ek madras curry fűszerkeverék kb 1/2 dl víz (ha áztatott diót használunk, akkor kevesebb víz szükséges) A diót aprítógépben aprítjuk, vigyázzunk, nehogy túldolgozzuk, mert akkor kicsapódik a dió olajtartalma, és akkor nagyon nehéz vele dolgozni. Ezután a többi hozzávalóval elkeverjük. Egy 21 cm átmérőjű piteformába nyomkodjuk a tésztát, kb 4-5 órát aszaljuk, majd a formából kivéve még 6-7 órát, vagy ameddig teljesen száraz nem lesz. A töltelékhez (tetszés szerint variálható) 20 dkg kelbimbó 15 dkg sonkatök 15 dkg brokkoli 10 dkg lilakáposzta néhány szem főtt gesztenye (bár most olvastam, hogy lehet áztatni és utána megpucolva fogyasztani) A páchoz: olíva olaj tamari citromlé zsálya A zöldségeket tisztítjuk, pucoljuk ha szükséges, és a kelbimbót félbe, negyedbe, a tököt kis kockákra, a brokkolit kis rózsákra, a káposztát csíkokra vagy kockára vágjuk. Ezután a pác összetevőivel ízlés szerint átmasszírozzuk. Annyi olajat használjunk, amennyi bevonja a zöldségeket. Néhány óra után az aszalóba tesszük a zöldségekeveréket, és az 2-4 óra alatt félpuhára aszalódik. Időközben keverjük át, hogy ne száradjon, hanem tényleg puhulhasson a töltelék a pácban. A füstös tormaszószhoz: 10 dkg hámozott cukkíni 1 ek útifű maghéjpor 1-2 ek chiamag 10-15 dkg kesu vagy aszalt/áztatott mandula 1 1/2 ek lapsang souchong teából készített 2 1/2 dl tea torma Himalaja só 2 ek nemes élesztő pehely Elkészítjük a teát. Ezt a teát 90-100C-os vízzel készítjük, kb. 1 -2 perc áztatási idő elegendő. Ezután leszűrjük. Ha kissé lehűlt, a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, akkor érdemes a mandulát előbb őrölni, vagy aprítóban előkészíteni) Elkészítés: A pite aljára kis szószt kenünk, majd belehalmozzuk a zöldségeket. A tetejére morzsoljuk a főtt gesztenyét, és a maradék szószt mellé kínáljuk. Ha azt szeretnénk, hogy szeleteléskor teljesen egyben maradjanak a szeletek, akkor érdemes a zöldségeket jobban aprítani. Esetleg hagyhatunk néhány nagyobb darabot a díszítéshez.
Káposztás burrito
2011. december 21. Punk In The Kitchen
Ma két éves a blog, szóval erőt vettem magamon és főztem valami újat, amit postolni is lehet. A recept részben szokás szerint a NoSalty-ról jött, rakott lilakáposztáról olvastam, de mivel volt otthon tortilla (féláron még kifizethető), kicsit megkavartam az eredeti receptet. Káposztás burrito Hozzávalók: egy pakk tortilla, ez nekem 8 darab volt (gondolom lehet házilag is csinálni) egy kisebb fej lilakáposzta (egyesek szerint vöröskáposzta) egy hagyma néhány gerezd fokhagyma fél zsák szójagranulátum (továbbra is Haas hívő vagyok) egy-két alma egy marék rizs kevés balzsamecet, esetleg vörösbor, szójaszósz kevés cukor olaj fűszerek (só, bors, paprika, vegeta, kömény, tárkony, bazsalikom, chili, vagy ami tetszik) Idő: számoljunk egy órával és hallgassuk meg főzés közben az új Liberal Youth lemezt! A káposztáról leszedtem a külső leveleket, majd igyekeztem kis darabokra vágni. A cuccot besóztam és félreraktam. Felkockáztam a hagyma felét és olajra dobtam. Ezen lehet cukrot karamellizálni, majd jöhet a káposzta kevés vízzel. Mindenfélével fűszereztem, amiről a neten olvastam, pl. balzsamecet, vörösbor, szójaszósz, bors, chili, kömény, meg két almát is belekockáztam. Ezt addig főztem, amíg szimpi nem lett. A hagyma másik felét és a fokhagymát egy másik edényben olajon pirítottam, majd a tűzről lehúzva szórtam rá kevés paprikát. A pörköltalapra pakoltam a vegetás vízbe áztatott és kinyomkodott szóját, igyekeztem kicsit odapirítani meg egy kicsit meg is főzni. Raktam bele tárkonyt, bazsalikomot meg chilit, de lehetett volna mást is mert nem lett tökéletes így. Ja meg persze sót, borsot is. Öntöttem rá még vizet és beleszórtam a megmosott rizst. Addig főztem, amíg oda nem égett. A kétfajta a tölteléket a tortilla-ba csomagoltam, így lett belőle burrito. Üvegtálba pakoltam a csomagokat és pár percig sütöttem alul-felül. Egész jó lett.
Hercegnő torta, vagy Hello Kitty torta II. (tej- és tojásmentes), és a 3. szülinap
2011. szeptember 18. Vegagyerek
Hála a jó égnek, bármennyire is stabilan tartotta magát, lassan a hercegnők elkezdték lenyomni Hello Kittyt a dobogó tetejéről...:-)) (na jó, önmagában Hello Kitty is aranyos, csak kicsit túl sok volt belőle az elmúlt 1 évben:-). Noha már egy éve, a második szülinap óta azt hallgattuk, hogy majd amikor megyek óvodába, Hello Kittyt tortát viszek!, idén egy spanyolcsavarral bekerültek a képbe a balerinák, hercegnők.:-) Na, Kittyke azért nem tűnt el teljesen, a végső megállapodás az volt, hogy az itthoni buliba készüljön hercegnős, az óvodaiba pedig mégis csak Hello Kitty.:-)) Az elmúlt évek egyik legfőbb tapasztalata nálunk az volt, hogy az ünnepelt gyerek a legtöbbször a formát, és a díszítést pontozza, magát a tortát nem túl sűrűn eszi...:-) Illetve a marcipánt ezerrel! A Kicsinél nálunk is nagy marcipán-imádat van mostanság - meg ha már édes, akkor azt én is jobban el bírom viselni, mint a fondantot-, úgyhogy a borítás adta magát. Belül a szokásos piskótát sütöttem meg, most annyi csavarral, hogy Mónika ötlete alapján kombináltam a kakaós és a sima piskótát. Utóbbit vendégeknek idén már leginkább 100% fehér bio liszttel sütöm, mert így érdekes módon mindig elfogy (...), a csokisnál szoktam csalni.:-) A töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding volt. És a vendégek szerint nagyon finomra sikeredett (el is fogyott), a gyerekek közepes lelkesedéssel fogyasztották.:-) A díszítés leginkább úgy alakult ki, hogy kevés lett a borításra szánt marcipán, elkezdtem toldozni-foltozni, ami elég csúnya lett, így feltettem rá a szalagot. Aztán felül repedezni kezdett a marcipán, oda kerültek a takarásra szánt virágok, cukorgyönggyel a közepén.:-)) A hercegnők közül a hátsó kettő műanyag figura, az első marcipán. A Hello Kitty torta is a tavalyi kókuszos krém után most marcipános borítást kapott, belül az egyszerűség kedvéért ugyanúgy csokis (karobos) és sima piskóta, a töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding. Csokis-vaníliás Hercegnő, vagy Hello Kitty torta Hozzávalók (egy 28 cm-es tortához): Sima piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Csokis piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) + 2 ek. karobpor/ vagy kakaópor 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Vaníliás puding és Csokis puding 1-1 cs. bio pudingpor (vaníliás és csokis) 2-5 ek. nádcukor adagonként 400-400 ml növényi tej (pl. zabtej) Bio eperlekvár Marcipán a borításhoz (kb. 200 g/ torta)/ a rózsaszín marcipánt céklakivonattal színeztem A tésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. Kókuszzsírral bélelt tepsibe öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. A krémhez felfőzzük a tejben a cukorral elkevert pudingport, külön a csokist és a vaníliást. A torták összeállítása: Hercegnős - félbe vágjuk mindkét tortalapot. A rétegezés: csokis lap - vaníliás puding - sima piskóta - csokis puding (itt a puding alá kentem lekvárt is) - csokis piskóta - van. puding - a tetejére sima piskóta. Kívülről megkentem lekvárral, és a keményítőn/ vagy nádporcukron kinyújtott marcipánnal borítottam. Hello Kittys: itt csak 3 réteget raktam (csoki-sima piskóta-csoki), a töltelékeket ugyanúgy, mint fent, a formázást, díszítést a tavalyi torta alapján. Pici lekvárral ragasztottam fel az áfonyát és a mazsolát a marcipánra.
Zöldséges rakott kelkáposzta
2011. július 26. Punk In The Kitchen
A lentit lassan egy hónapja írtam, de nem jutottam el a postolásig. Nem igazi rakott kel, de nekem így sikerült. A Gorillában már háromszor zabáltuk tele magunkat de a fotózás mindig elmaradt, előbb elfogyott a kaja. Mindenkinek ajánlott. Zöldséges rakott kelkáposzta Hozzávalók: egy fej kelkáposzta 3 répa egy kis fej karalábé (vagy ahogy a piacon hívják, ,,vajkarcsi) egy fej hagyma néhány gerezd fokhagyma fél zacskó szójagranulátum egy dobozo szója joghurt egy marék rizs olaj fűszerek (só, bors, paprika, majoranna, erőspaprika, vegeta, tb.) Idő: sütéssel együtt bő másfél óra legalább, hallgassuk meg az Against Me! új lemezét, amin valójában régi számok vannak A szóját vegetás vízbe áztattam. A hagymát kockákra vágva olajon megpirítottam, hozzátörtem a fokhagymákat, a tűzről lehúzva szórtam rá pirospaprikát, majd rádobtam a szóját lével együtt. Szórtam bele mindenféle fűszereket, amiket szimpatikusnak találtam. A répákat megpucoltam és felkarikáztam, a karalábét kockáztam. Pár perc főzés után a szójára dobtam a répát, majd amikor az félig megfőtt, a karalábét is. A rizst elvileg külön rétegben kell pakolni de erre nem volt energiám, szóval a szójás cuccba szórtam mosás után. Néhány kóstolás után kiderül, mikor jó már a töltelék. A káposzta nagyobb külső leveleit sós vízben megfőztem, majd olajozott üvegtálba pakoltam. Erre jöhet a töltelék, majd levelek, majd megint töltelék és a tetejére káposzta. Kentem rá szójajoghurtot, törtem rá borsot, majd a sütőbe dobtam jó egy órára. Az eredmény egész jó lett.
Töltött szőlőlevél nyersen, mákos golyó...
2011. június 30. Napló étkeinkről, életünkről
Mondhatnám, hogy a nyersétel találkozó a várakozásoknak megfelelően zajlott, hiszen a késői, és gyenge szervezésemnek köszönhetően senki nem jött el, de: találkoztam ismerősökkel, akik nem is hallottak még erről, és volt elég bátorságuk megkóstolni az ételeket! Életem egyik legnagyobb dicséretét kaptam tegnap, hogy a karfiolos-tökmagos fasírt olyan, mint az igazi! Pedig se hús nincs benne, és még meg sem sült :-) Édes töltött szőlőlevélRégóta fejemben járt már a töltött szőlőlevél gondolata, és végre itt volt a nagyszerű alkalom, hogy kipróbálhassam az elgondolásomat. Szedtem szőlőlevelet a kertben, készítettem citromléből, sóból, és egy kevés szőlőmagolajból vízzel összekeverve páclét, és beletettem a leveleket. Első alkalommal - hétfő délután - csak néhány órát pácoltam, majd édes töltelékkel tettem bele. Ekkor még kicsit savanyú volt a lé, és a levél sem volt elég puha, de másnapra az édes töltelék a savanyú levéllel összeért, és egészen jó lett. Kedden reggel a következő adagnak a páclét kevésbé savanyúra csináltam, és ebben pácoltam a következő adag szőlőlevelet. Készítettem tökmagos-karfiolos fasírtalapot, és egy részét este a levelekbe töltöttem, az adag másik feléből pedig fasírtokat formáztam, és megaszaltam. A szőlőleveleket megtöltöttem a masszával, és még némi páclevet öntöttem rá, így tovább pácolódott, és egybeért szerda délutánig. Alig bírtam letenni, annyira sikerült eltalálnom az ízlésemet... A mákos golyókhoz almát reszeltem, kinyomtam a levét (és megittam), majd összekevertem darált mákkal, beáztatott mazsolával, és egy kevés darált mandulával, mert az javítja az állagát. Fahéjjal ízesítettem, és kókuszreszelékbe forgattam. Csak a képen látható mennyiséget sikerült megmentenem a lányomtól :-) A feketeribizlit pedig frissen szedtem a kertben. Kellemesen telt az idő a szökőkútnál, ritka alkalom, hogy csak így üldögélhetek, olvasva, az embereket figyelve, miközben eszegetem az otthoni meggyet, és a töltött szőlőlevelet :-) Megpróbálok valami kisebb termet beszervezni, de ha nem jön össze, július 12-én is ott leszek!
Kukoricás batyu
2011. február 17. Punk In The Kitchen
Primitív kaják sorozatunk újabb részében mirelit levelestésztát tömünk meg tetszőleges zöldséggel. Ma kukorica és hagyma került bele, de szinte bármi mehet. Pillanatok alatt kész, főzelékekkel király. Kukoricás batyu Hozzávalók: egy csomag mirelit levelestészta (biztos lehet házilag is csinálni valahogy) egy kukoricakonzerv egy csomag újhagyma levele (a hagymát meg lehet enni) néhány fej vöröshagyma olaj fűszerek (só, bors, római kömény, bármi egyéb) Idő: sütéssel együtt jó fél óra, az új Ruidosa Imundicia lemezt ajánlom, mert nagyon király. A tésztát hagytuk kiolvadni, eközben összedobtuk a tölteléket. Olajon pirítottuk a hagymaleveleket karikázva, majd jöhetett a kukorica és a karikákra vágott hagyma. Az egészre sót, borsot, római köményt szórtunk, majd pár perc keverés után le is lehet venni a tűzről. A tésztát kinyújtottuk, feldaraboltuk, a darabokba tölteléket pakoltunk, majd különböző formájú batyukat készítettünk. Lett téglalap alapú, négyzetes és kígyó is. Olajozott sütőbe pakoltuk a batyukat. Érdemes a tésztát vékonyra nyújtani és helyet hagyni a tepsiben, mert megnőnek a batyuk sütés közben. Addig sütöttük, amíg szépek nem lettek.
Spenótos tofuval töltött gombafejek
2010. december 21. Punk In The Kitchen
Ma egyéves a blog, éljen! Ma kisérleteztem egy kicsit, az alaprecept a Chili és vaníliáról származik, de a töltelék már saját fejlesztés. Spenótos tofuval töltött gombafejek Hozzávalók: néhány nagyobb gomba fél kg. spenótlevél egy tömb füstölt tofu néhány gerezd fokhagyma egy kis fej lilahagyma sörélesztőpehely (opcionális) fél pakk petrezselyem olaj fűszerek (só, bors, stb.) Idő: másfél órával számolhatunk, mert a spenóttal sokat kell vacakolni. Hallgassunk hozzá Transplants-t! A spenótot vízbe pakoltam, egyesével letépkedtem a szárait, majd a leveleket még egyszer lemostam. Az eredményt kisebb darabokra vágtam, majd olajon kezdtem párolni, sóztam, borsoztam. Szórtam bele apróra vágott fokhagymát. Amikor már szép spenótállaga lett, beledobáltam a kockákra vágott tofut és az egészet kavargattam még egy ideig. Hagytam kihűlni, majd raktam még bele felkockázott lilahagymát és felvágott petrezselymet. A tofukat villával összetörtem, az egészet igyekeztem minél jobban összekeverni. Ez lesz a töltelék. A gombákat megpucoltam, megmostam, a szárakat kivágtam és félreraktam (ezekből gombás kukoricakrém készül épp). A gombafejeket olivaolajjal megkentem, sóztam, borsoztam, majd belepakoltam kézzel a tölteléket, igyekeztem minél púposabbra csinálni, így is sok töltelék maradt (ebből holnapra még csinálok valami rakott cuccot krumplival). A megtöltött gombákat tepsibe pakoltam, megszórtam sörélesztőpehellyel sajt helyett, aztán megsütöttem. 10-20 perc kell neki. A köret a fotón látható tök menő keverékből készült.
Padlizsános póréhagymás tekercs
2010. december 17. Punk In The Kitchen
Ma végre voltam piacon, szóval jönnek az új receptek gyakrabban. Ma egy ezer éve elmentett receptet használtam fel a Vegánságok blogról. A tekercs tartalma más, mint a linkelt oldalon, a többi ugyanaz. Sárgaborsófőzelék volt hozzá, mert az király. Padlizsános póréhagymás tekercs nem épp olyan, mint az eredeti Hozzávalók: Tészta: 300 g liszt (ebből 200 g tk tönkölyliszt és 100 g finomliszt) 0,5 dl olaj kb. 3 dl víz 1 kávéskanál szódabikarbóna só Töltelék 1 kis padlizsán 1 kis póréhagyma 1 kis fej hagyma pár gerezd fokhagyma egy csomag retek levele (opcionális) olaj fűszerek (só, bors, amit akarsz) Idő: sütéssel együtt kb. egy óra, régi klasszikust hallgattam főzés közben, Distillers - Coral Fang. A töltelékkel kezdtem, a padlizsánt szokás szerint felkarikáztam, megsóztam, kicsit állni hagytam, majd lemostam a levét. Kis kockákra vágtam. A póréhagymát és a fokhagymát feldaraboltam. A hagymát felkockáztam, olajon megpirítottam, majd beledobtam a többi cuccot. Megsóztam, borsoztam, szórtam bele találomra fűszereket, amik szimpatikusak voltak és kis víz hozzáadásával pároltam. Vágtam bele reteklevelet is főni, mert tanultam, hogy finom, aztán az eredményt félreraktam. A tészta hozzávalóit összegyúrtam, majd a fent linkelt oldal leírása alapján téglalapokat készítettem és a tölteléket belepakoltam. Az egyik tészta túl vékony, a másik túl vastag lett, szóval még lehet gyakorolni. A rudakat darabokra vágtam és tepsibe pakoltam, kb. fél órát sütöttem. A formázás nem lett a legjobb, de az eredmény ehető. A maradék töltelékből padlizsánkrém lett. minden póréhagyma ilyen belül?
Mézes-citromos túróval töltött kakaós palacsinta...meg még eperszósz is
Ma ezzel kedveskedtem Hugónak gyermeknap alkalmából. Sajnálom, hogy megintcsak palacsinta, de imádjuk, és nem lehet megunni:) És eddig ez a legjobb recept. Egy sokak által ismert és kedvelt oldalról jött az alapötlet, de mint mindig, most is megpróbáltam egészségesebbé varázsolni ezt az ínycsiklandó édességet. Ebből a mennyiségből, 13-15 db pehelykönnyű hajszálvékony palacsintát lehet készíteni. Hozzávalók: a tésztához: - 25 g natúr(cukrozatlan) jóminőségű kakaópor - 100 g liszt(fehér bio tönköly) - 2 db bio tojás - 40 g olvasztott bio margarin, vagy ghí - 2,5 deci hideg növényi tej - 1 ek nádcukor - csipet só - 1-2 ek. repce olaj a sütéshez a töltelékhez: - fél kiló túró - 3 ek. méz - egy marék mazsola - egy citrom héja - egy ek. tejföl a szószhoz: - pár szem érett eper - egy ek. méz A tojást a csipet sóval, és a cukorral kézi habverővel habosra keverem, majd hozzáadom az olvasztott zsiradékot, a tej felét, és homogénre kavarom. Ezt követően hozzáadjuk tej másik felét. Ha elkevertük, letakarva 2 órára a hűtőbe rakjuk.A serpenyőt minden egyes palacsinta előtt olajjal kikenjük... majd kb fél szedőkanálnyi tejszínszerű tésztát(nekem még kellett hozzá adnom egy kis tejet) egyenletesen eloszlatunk benne. A töltelék hozzávalóit csak összedolgozzuk, megtöltjük vele a palacsintákat kedvünkrevaló módon tekerjük, vagy hajtogatjuk. Az epreket megmossuk, felkockázzuk, és egy ek. mézzel jól elkeverjük és a palacsinták tetejére halmozzuk. Jó étvágyat! Tipp:Anyukák próbáljátok ki Nutellával is. Duplacsokis finomság :)
Marcipános bonbon Mikulásra
2009. december 6. La Cuisine d'Adéle
Mikor először megláttam, Dolce Vita csodás bonbonjait, rögtön tudtam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom. Beszereztem a bonbon-formát, de a gyakorlati megvalósítás még váratott magára... Most viszont úgy gondoltam, miért ne hozhatna az én Mikulásom szemet gyönyörködtető, házi készítésű, garantáltan E-mentes apróságokat... A recept és az egész metódus fantasztikus! Amilyen hihetetlenül egyszerű, annyira mutatós és finom! Úgy kellett Anyunak elmagyaráznom, hogy ez nem bolti, hanem én magam készítettem, mert ránézésre - ahogyan Ő mondta - ,,annyira profinak tűnt. Csokit olvasztani, ,,marcipánt gyúrni, a kis kockákat megalkotni pedig annyira jó volt! Olyan igazi kikapcsolódás a sűrű, sokszor gondterhelt hétköznapokból... Dolce Vita receptjét hűen követtem. Annyi változtatás volt, hogy én 70%-os kakaótartalmú bio étcsokit (DM-Alnatura, nagyon finom és nagyon jó áron kapható) és bio nádporcukrot használtam. (A receptben szereplő arányokat követve azonban nekem a töltelék fele megmaradt, a 15 dkg csoki viszont tökéletes mennyiségnek bizonyult a 15 db bonbonhoz.) Szép, hangulatos dobozba csomagolva tökéletes, szívből jövő ajándék.
Francia kenyerek 2.: Fougasse (metszett lepény, francia perec)
2009. szeptember 14. Mentesreceptek
Nagyon sok változata van, ahány ház, annyi fougasse. Két finom alaprecept: krumplis fougasse 800 g liszt (pl. 500 g graham, 300 g finom) 350 g krumpli 2,5 dl főzőlé 1 csomag élesztő 1 ek cukor 2 ek olivaolaj 2 ek friss vagy 2 tk száraz fűszer 2 tk só Kenyérsütő géppel megdagasztjuk, megkelesztjük. Kerek cipókat formázunk, a sütőpapíron kilapítjuk, bevagdossuk és a réseket széthúzzuk. A sütőben 50 fokon 20-25 percig kelesztjük, majd feltekerjük 210 fokra és kb. 25 perc alatt kissé pirosra sütjük. A sütő aljában végig legyen egy kis lábas víz. sima vagy töltött fougasse 1/4 csésze olajat, 2 3/4 csésze kézmeleg vizet, 1 ek cukrot, 1,5 tk sót és egy csomag élesztőt összekeverünk egy nagyobb, zárható edényben (egy csésze = 2,5 dl). Ha elkezd felfutni, már mérhetünk is bele 800 g lisztet (500 g lehet grahamliszt, 300 g finomliszt). Összekavarjuk (használhatunk kanalat, hogy ne ragadjon bele a kezünk). 2 órán át kelesztjük, majd felhasználjuk vagy lefedve betesszük a hűtőbe, ahol akár 12 napig is tárolhatjuk. Én az egyik felét frissen szoktam megsütni, a másik felét másnap vagy este megkavarom és a következő 2 nap használom fel. A tészta nagyon lágy, amikor kiveszünk egy adagot, rögtön forgassuk meg lisztben, hogy formázni tudjuk. A krumplis fougasse-nál leírt módon sütjük vagy különböző töltelékeket keverhetünk a tésztába: a cipókat kilapítjuk, megszórjuk a töltelékkel, összehajtjuk majd újra kilapítjuk, bevagdossuk, kelesztjük és sütjük. Használhatunk fekete olajbogyót fokhagymával vagy aszalt paradicsomot házi pesztóval és fokhagymával. A tésztából kis cipókat formázva ilyen lepénykéket süthetünk.
Meggyes-grízes rétes
A legjobb meggyes-grízes rétest a nagymamám sütötte. Sajnos a receptet nem tanultam meg tőle, de ez a mostani egészen hasonló hozzá. Egy csomag (6 lap) rétesből 2 rudat sütök, azaz 3 lapból lesz egy rúd rétes. Hozzávalók: 1 csomag réteslap 3 dl búzadara 2 dl tejföl egy csipet só 5 ek olaj 4-5 ek negyedannyi édesítő (vagy 2 dl cukor) kb. 1,5 dl meggylé (amit a mirelit enged, vagy befőttnek a leve, ha azt használunk) 2×45 dkg mirelit magozott meggy (befőtt is lehet) Egy tálban elkeverem a töltelékhez valókat: a búzadarát, a tejfölt, a sót, az olajat, az édesítőt és a meggy levét. Nem legyen túl száraz, de folyós sem, inkább krémes, könnyen kanalazható. 15-20 percig állni hagyom. Fogok egy réteslapot, nagyon vékonyan megkenem tejföllel, ráteszek még egyet, azt is megkenem, majd ráhelyezem a harmadik lapot. A közepére teszem a töltelék felét, kanállal elegyengetem és rárakom az egyik csomag magozott meggyet. Feltekerem, tepsire rakom. Ugyanígy összeállítom a másik tekercset is, az első mellé helyezem. A tetejüket is megkenem nagyon vékonyan tejföllel, majd előmelegített sütőben, 180 fokon nagyjából 20 percig sütöm, amíg szép aranybarna lesz.
Bagel - alaprecept
2024. február 7. Prove - a világ vegán szemmel
A bagel jól ismert édes tésztájáról és legtöbbször sós töltelékéről, itthon azonban mégsem annyira elterjedt. Ha kedvet kaptál a bagelhez, de az itthoni boltokban nem jutsz hozzá, ne búslakodj. Most elhoztunk a bagel alapreceptjét, amit egyszerű hozzávalókból otthon is könnyedén elkészíthetsz. Bagelvariációk A bagel tésztája alapvetően édeskés, és legtöbbször sós töltelék kerül bele. A legnépszerűbb… The post Bagel - alaprecept appeared first on Prove.hu.
Káposztás-spenótos spanakopita
Vegán karácsonyi vacsora főzőtanfolyam egy Fantasztikus menü, amivel új hagyományt teremthetsz magadnak. Részletek és jelentkezés ITT Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Ajándékot kaptam a Bioenergetic kiadótól: Niki Webster – Világjáró vegán szakácskönyv c. szakácskönyvét. Elég sok hasonló szakácskönyvet láttam, de amikor ezt kinyitottam, nem tudtam letenni. Egyszerűen muszáj volt rögtön végiglapoznom, annyira gusztusos és változatos az összeállítás. Kifejezetten fiatalos, lendületes kötet, amelyben ugyanúgy vannak sosem látott különlegességek, mint ismerősebb ételek is. A hozzávalókról ugyanez mondható el, de biztos vagyok benne, hogy a spécibb alapanyagokat is fel lehet kutatni valahol. A teljesség igénye nélkül kis ízeltő a zavarba ejtő kínálatból, mert összesen több mint 75 receptet tartalmaz a könyv - Reggelik Svájcból és Ugandából - Könnyű falatok a közel-keletről és Mexikóból - Családi kedvencek Sri Lankáról és Spanyolországból - Parti kaják Ausztráliából és Kínából és - Édes csemegék Hollandiából és D-Amerikából És, hogy én mit késztettem el belőle először? Naná, hogy a görög spanakopitát! :) Csináltam már egyszer hasonlót , mégis kíváncsivá tett ez a változat, mert ennél a receptnél a spenótot káposztával keverve kell a tésztába tölteni. A párolt káposzta igazi téli étel, volt is itthon egy kis maradék fej káposzta, ami mintha csak erre várt volna. Hozzávalók: - 400 g fejeskáposzta - 300 g mélyhűtött spenótlevelek - 200 g marinált tofu lemorzsolva - 1 póréhagyma - 1 csomag réteslap (9 lap) - 2 ek szárított petrezselyem - 1 kk szárított menta - 1 kk szárított kapor - fél citrom leve - 1 ek szezámmag - 2 kk só - 3 ek olaj - Végy egy nagyobb lábost, és az olajon párold meg a felkarikázott póréhagymát, ami 10 percig tart kb. - Közben vágd finomra a káposztát, és ha kész a hagyma, tedd hozzá. Hagyd párolódni 20 percig. - Keverd bele a spenótot, a szétmorzsolt morzsolt tofut, a citromlevet és a fűszereket. 20 perc további párolást kell majd neki. A párolás közben mindig önts alá pici vizet, hogy tudjon gőzölődni, és nehogy odakapjon. - Ha kész, láss neki az összeálltásnak. Ez nagyon szórakoztató művelet lesz. :) A réteslapokat egyenként olajozd meg és egyik oldalára tegyél egy csíkot a spenótos töltelékből. Görgesd fel a tésztát egy kígyóba, majd fektesd egy kerek, kiolajozott sütőtálba. A megtöltött tekercseket folytatólagosan fektesd le kívülről befelé, majd amikor végeztél, hintsd meg a tetejét szezámmaggal. - Közepes sütőben süsd, amíg a teteje szép barna nem lesz. Elkészítési idő: 60 perc + sütés Jó étvágyat! Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat: Karácsonyi Szeretet menü Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) The post Káposztás-spenótos spanakopita first appeared on Kertkonyha.
Káposztás-krumplis rétes
Ez a recept a fejemből pattant ki a "mi van itthon, amiből főzzek?" kérdés alapján. A hűtőben pihent rétes lap, savanyú káposzta, az élés kamrából krumpli, a zöldséges tálról pedig egy paprika került hozzá. A vicces dolog az, hogy hála az Olio appnak, ezek közül csak a réteslapokat kellett vásárolnom, a többit pedig ingyen gyűjtöttem be. Tudom, hogy Magyarországon is van néhány város, ahol már működik ez az app, de sajnos a nagyobb áruházláncok még nem használják, pedig akár arra is alkalmas lenne, hogy ezek a cégek minél inkább "karbon-semleges" (carbon-negative) cégekké váljanak. Egyrészt a lejáratközeli termékek nem a kukában végzik, hanem felajánlják a közösségnek. A felajánlást pedig önkéntesek viszik haza, hirdetik meg és kínálják ingyen "begyűjtésre" a lakóközösség (bizonyos kerületben élők) számára. Másrészt a széndioxid kibocsátást is csökkentik, mivel azok az emberek, akik begyűjtik, ahogy mondtam egy bizonyos terület lakóközössége, így akár gyalogosan is el lehet sétálni ezekhez az önkéntesekhez az igényelt ingyenes dolgokért. Karácsony tájékán rengeteg krumplihoz (közel 10 kg, és nem csak nekem jutott), répához, fehérrépához jutottam így, de máskor is "van fenn" banán, mandarin, alma, vágott virág, stb., persze akkor nem ilyen mennyiségben. Kevésbé egészséges ételek is megosztásra kerülnek, pékáruk, néha hús- és tejtermékek. Persze nem csak ezek az áruházláncoktól önkéntes begyűjtők tesznek fel étel és nem-étel hirdetéseket, hanem szimplán magánszemélyek, akik valamiktől meg akarnak válni, és ingyen kínálják. Vannak, akik táskát, ruházatot, gyermekeknek játékokat, lakásdíszeket raknak fel, de olyan is akad, aki élelmiszert. Már én is hirdettem és kínáltam több mindent így ingyenes begyűjtésre. Megörültem, amikor láttam, valaki savanyú káposztát tett fel, elég különleges számba megy itt, mivel nem annyira elterjedt itt Angliában. Tehát ez a recept nem jött volna létre (legalább is most nem és így nem,) ha nincs az Olio. A recept Hozzávalók - 3 réteslap - olaj - 4-5 db főtt krumpli - 10 dkg savanyú káposzta - csipetnyi őrölt fekete bors - 1 kápia vagy kaliforniai paprika (elhagyható) Elkészítés Az első réteslapot enyhén nedves konyharuhára leterítjük és kevés olajjal és egy ecsettel átkenjük. Ráhelyezzük, rásimítjuk a második réteslapot és ugyanígy beolajozzuk. Ráhelyezzük, rásimítjuk a harmadikat is, de ezt már nem olajozzuk be. A főtt krumplit összetörjük, a paprikát apró darabokra vágjuk és az egészet összekeverjük, miközben hozzáadjuk és hozzákeverjük a savanyú káposztát, majd egy csipetnyi (vagy talán kettő) fekete borssal megfűszerezzük. Mivel a savanyú káposzta amúgy is sós, nem igazán raktam hozzá sót, de ha sósabban étkezel, talán egy keveset adhatsz hozzá. A rétes egyharmadára rásimítjuk a káposztás-krumplis tölteléket, majd a nedves konyharuha segítségével felcsavarjuk és óvatosan sütőpapíros tepsibe fektetjük. Kb 20 perc alatt aranyszínűre sütjük. Fogyasztható meleg sós reggeliként vagy valamilyen főzelékhez, vagy akár uzsonnára is.
Nyers-vegán mákos bejgli (gluténmentes)
A bejgli eredetileg Szilézia vidékéről származik. Ez a sziléziai kalácsfajta a 14. század óta ismert Európában. A bejgli (németül beugen = meghajlít, mohnbeugel = mákos kifli/bejgli) osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és terjedt el a 19. század második felében. Magyarországon ekkortól kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt. Eleinte családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Bizonyára kezdetben, amikor Sziléziában vagy később, amikor már Magyarországon is elterjedt, készítői nem gondolkodtak azon, hogyan lehet ezt a finomságot úgy elkészíteni, hogy ne kelljen sütni, ráadásul liszt nélkül, sőt tojás és bármiféle zsiradék, na de hogy cukor hozzáadása nélkül! Napjaink fejlett konyhatechnikája és a nyers étkezést folytatók leleménye meghozta a bejglit a nyers (élő, sütés nélküli) sütemények világába is. Rendkívül előnyös, hogy a "tésztáját" akár hetekkel, hónapokkal előre elkészítheted. Nekem 3-4 hónapot várakozott az egyik lap (száraz helyen), mire oda jutottam, hogy megtöltöttem, felcsavartam. Nem lett semmi baja. El is fogyott. Másik előnye, hogy ha már van hozzá lapod, amit megtöltesz és feltekersz, szintén eláll akár egy hétig is (hacsak nem fogy el). Harmadik előnye, hogy egészséges, mivel csak rostokat tartalmaz, a benne lévő természetes cukrok felszívódása sem olyan gyors mint pl. a hagyományos bejglié. Negyedik előnye, hogy sokkal kevesebb időt kell eltölts vele, mint a hagyományos bejglivel, hiszen az aszalás ha időigényes is, de nem kell ott állj, várj, hanem közben millió dolgot elvégezhetsz, vagy akár aludhatsz is (ha éjszaka aszalsz). A recept Hozzávalók a "tésztához": - 4-5 szem alma (kb. 50 dkg) - kevés víz - Opcionális: 1 vagy 2 banán ha édesebb "tésztát" szeretnénk - Opcionális: 1/2 citrom leve ha világosabb "tésztát" szeretnénk Elkészítés: Az almákat meghámozzuk (a héjukat felhasználhatjuk müzlibe, vagy akár meg is ehetjük hámozás közben), apró darabokra vágjuk és egy turmixgép poharába tesszük. Magjait és magházát ne adjuk hozzá. Nagyon kevés vizet öntünk rá majd sűrű masszává turmixoljuk. Ahogy a hozzávalóknál írtam, banánt és vagy citromot adhatunk hozzá. Én csak almát és vizet használtam. Kb. fél cm vastagon elkenjük az aszaló lapon. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Az aszalási idő függ attól, hogy mennyire vastag lapot készítünk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Nehéz lesz leszedni róla. Ha szilikon lapon aszaljuk, akkor a végeredmény egy enyhén rugalmas almalap lesz. Hozzávalók a mákos töltelékhez: - 15 dkg mák - 1 maroknyi datolya - 1 bio citrom reszelt héja - 1/2 citrom leve Elkészítés: A mákot érdemes 1-2 nappal előtte elkészítenünk. A mákot kevés vízben (épp csak ellepje) néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés citromlét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. Persze enélkül is elkészíthető. Mivel mi nem kizárólag nyersen étkezünk, tartok itthon beáztatott és megszárított mákot, és hagyományos mákot is. Amikor nyers sütit készítek, a beáztatott, megszárított mákot használom fel. Tulajdonképpen ha a lapok már készen vannak, akkor a beigli elkészítése 10-15 perc, hiszen a megaszalt almalapra elegyengetjük a mákos tölteléket, majd akárcsak egy bejglit, felcsavarjuk. Érdemes 1-2 órát állni hagyni, mivel a szeletelés könnyebb lesz, ennyi idő alatt az almalap kissé felpuhul.
Spenótos (édes) amerikai palacsinta
2021. december 27. Mindennapi ételeink
Nem szoktunk sűrűn édeset reggelizni, legalábbis a gyerekek többször vágynak sósra. Azért előfordul zabkása, köleskása, vagy pl.turmixok, smoothie-k (ez utóbbikba szokott kerülni friss spenótlevél is). most arra gondoltam, amerikai palacsintát készítek, amibe teszek a tésztába spenótot (mostanában nehezen fogy főzelékként, így fasírtba, tésztához való szószokba csempészem bele. Hagyományos palacsintát már készítettem: a palacsintatésztába kevertem a megfőzött, összeturmixolt spenótleveleket és egy vegán krémsajtos tölteléket kapott. De volt spenótos krémmel töltött sós palacsinta is nálunk. Ezúttal most amerikai palacsintát készítettem és a tésztájába csempésztem bele a zöldséget. Hozzávalók: 10 dkg liszt10 dkg zabliszt 1 ek. sütőpor4 ek. olaj 3 dl növényi tej vagy víz só2 marék spenótlevél megfőzve, turmixolvaElkészítés:A liszteket összekeverjük a sütőporral, hozzáöntjük a vizet vagy semleges ízű növényi tejet, az előzetesen megpárolt, összebotmixerezett spenótleveleket, az olajat és az egészet csomómentesre mixeljük. Olajjal kikent serpenyőben kisütjük. Gyermekeink vaníliapudinggal és darált dióval szeretik , mi akár magában, gyümölcsökkel, lekvárral, juharsziruppal vagy mézzel nyakonöntve.
Fenséges flódni
Vágyakozásom félelemmel keveredett, amikor korábban elhatároztam, kipróbálom a nyers flódnit. Nyerset, mármint csak növényi alapanyagokból, olyan változatban, ahol nem kell sütni, hanem nyersen elfogyasztható. Féltem, hogy az almalap (ami tulajdonképpen a flódni tésztájaként szolgál) nem fog összejönni és így nem sikerül elkészítenem. Ma már bátorítok mindenkit, próbálja ki, mert az almalap elkészítése roppant egyszerű - csak éppen időigényesebb az átlagosnál. Ezért ha karácsonyra ezt szeretnéd elkészíteni, már érdemes előkészíteni az almalapokat előre, így a kész almalapok nem romlanak meg hetekig, sőt hónapokig sem. Nem kell megijedni attól sem, hogy az elkészítése a leírás alapján időben sokáig tart. A legjobb dolog, hogy az almalapok aszalása ugyan hosszas órákat vesz igénybe, de nem kell ott lenni és óránként ellenőrizni. Emlészem egyik reggel elkészítettem az almaturmixot, elindítottam a sütős aszalást (lásd lentebb a leírást) és simán végigdolgoztam a 8 órát - első alkalommal home-office-ból, otthonról, második alkalommal pedig bementem az irodába és mire hazajöttem nagyjából kész lett az almalap. A harmadik alkalommal pedig éjszakára tettem rá. A recept Hozzávalók az almalaphoz: - 5-6 db kimagozott alma (Nagy tepsire nézve 1 vagy 2 lap jön ki ebből a mennyiségből - attól függően, hogy milyen vastag lapot kívánunk készíteni. A vastagabbaknak több aszalási idő kell.) - víz - igény szerint banán, ha édesebbet kívánunk készíteni. Az almákat turmixgép poharába daraboljuk és kevés vízzel sűrű masszát turmixolunk, majd aszalógép tálcájára kiterítjük, és megaszaljuk. Ha nincs aszalógép, se tálca hozzá, akkor egy tepsibe egy szilikonlapot fektetünk, arra öntjük rá a masszát, nyitott sütőt 50 fokra állítva hosszas órák alatt (8-10-12) megaszaljuk. Sajnos sütőpapírt nem ajánlhatok ehhez a művelethez, mert összeráncosodik és nem lesz sima az almalap. Töltelékek: 1. Mákos töltelék: - 1 csésze mák (beáztatva, megszárítva, megdarálva) - 1/2 csésze datolya - frissen facsart narancslé A mákot néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt, megdarált mákot pedig összekeverjük a datolyaszósszal. Ha nem elég kenhető, túl száraz, akkor kevés narancslét kanalazunk hozzá. A mák áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a mákban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. 2. Szilvás töltelék: - 1.5 csésze aszalt szilva megáztatva - 1/2 csésze mazsola, aszalt gyümölcsdarabok megáztatva Az aszalt szilvát éppen csak addig áztatjuk, mig puha nem lesz, ha eleve puha aszalt szilvánk van, akkor nem szükséges áztatni. Ha áztatjuk, szűrjük le jól a levét, majd aprítógéppel összedaráljuk. Ugyanígy folytatjuk az eljárást az édesítésre szánt gyümölcsdarabokkal, majd a két szószt alaposan összekeverjük. 3. Diós töltelék: - 1 csésze dió (beáztatva, megszárítva, megdarálva) - 1/2 csésze datolya - 1 bio citrom reszelt héja A diót néhány órára beáztatjuk, majd leszűrjük, kiterítjük és ahogy az almalapot megaszaltuk, hasonlóan megszárítjuk, vagy fűtőtestre rakjuk a tálcát és ott szárítjuk. A datolyát kevés kézmeleg vízben felpuhítjuk (ha nem puha), majd aprító géppel összedaráljuk. A megszáradt majd megdarált diót pedig összekeverjük a datolyaszósszal. A dió áztatásával aktiváljuk a bennük rejlő fitinsavat, így a dióban lévő ásványi anyagok felszívódása könnyebben megy végbe és gyomrunknak is könnyebbé válik az emésztése. A flódni összeállítása innen már egyszerű: az első gyümölcslapra rákenjük szélétől széléig a mákos tölteléket, majd erre ráhelyezünk egy újabb gyümölcslapot. Erre jön a szilvás töltelék, majd újra gyümölcslap amit a diós töltelékkel kenünk meg, majd a tetejére egy újabb gyümölcslap. Néhány órát - ha van elég türelmünk még :) - egy éjszakát hűtőben pihentetjük, majd szeleteljük.
Töltött káposzta sütőben
Hozzávalók: A töltelékhez: 15 dkg rizs 20 dkg panír (indiai natúr sajt) 1/2 kk aszafoetida 1/2 kk fekete bors 1 1/2 kk pirospaprika 1 kk majoránna 2 kk só A káposztához: 8 nagy tölthető levél 50 dkg savanyú káposzta 3 ek olaj 2 ek liszt 1/2 kk aszafoetida 3 kk pirospaprika 3/4 kk őrölt fekete bors...
Töltött tök (vegán, gluténmentes)
Számtalan módon lehet a csinos, kisméretű tököket megtölteni. Szerintem a legjobb kiinduló pont a "mi van a kamrában/konyhában", vagy éppen mit kíván a család. Nálunk babos-szójás étel volt a kívánság, amihez kapóra jött ez a néhány kerekded tököcske, még szintén Magyarországról jutottunk hozzájuk. Laktató és ízletes egytál étel. Tök helyett cukkinivel is elkészíthető. A recept Hozzávalók: - 2-3 kisebb méretű nyári tök - 1 hagyma - 1 bögre szójagranulátum - 1,5 bögre bab - 2 nagyobb paradicsom vagy 2 kanál paradicsomszósz - fűszerpaprika - ételízesítő - fokhagyma - sajt (opcionális) Elkészítés: Először is a szójagranulátumot forró sós (vagy akár fűszeres) vízben legalább egy fél órát áztatjuk, de akár egy éjszakát is. Ha erre nincs idő, akkor kicsit főzni érdemes. Amikor már puha és a hagymás alap kész a szószhoz, akkor leszűrjük. A tököket megmossuk, majd félbe vágjuk őket. Ha kis tököcskék, akkor nagy valószínüséggel zsenge tökök. Belsejükből kikanalazzuk a magvas részét, amit a későbbiekben a töltelékhez fel is használhatunk. A tök belsejét besózzuk és állni hagyjuk, míg a töltelék elkészül. A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen üvegesre pároljuk. A hagymára rárakjuk az előzőleg puhára főzőtt babot (vagy babkonzervet is haszálhatunk), a szóját, a tök zsenge belsejét, majd megszórjuk ételízesítővel, paprikával, jól átkeverjük. Szükség esetén egy kis vizet öntehetünk alá. Hozzáadjuk az apróra vágott paradicsomot, vagy kb. 2 ek paradicsomszószt, a szintén apróra vágott fokhagymát és addig főzzük, míg rottyan egyet. Sűrűbb szószt kellene kapjunk. Ha túl híg, keverhetünk hozzá még főtt babot vagy kukoricát, esetleg előre megfőzőtt valamilyen gabona-félét (köles, rizs, quinoa). A besózott tök ez idő alatt némi levet engedett, azt felitatjuk papírral vagy leöntjük róla. Az elkészült sűrű szósszal megtöltjük a tököket, tepsibe tesszük és 180 fokon kb 30 percig sütjük. A sajtot az utolsó pár percben szórjuk rá. Melegen tálaljuk. Főtt krumplit adhatunk hozzá, de magában is fogyaszthatjuk.
Francia almáspite
2021. május 2. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Erzsi receptje: Tészta: 250 g liszt 120 g margarin 60 gr cukor 50 g jofu Csipet só 2-3 ék víz Az egészet összegyúrni folpackba tenni 1-2órát hűteni.. Töltelék: 5 db almát apró kockára vágni 30 g cukor 20 g margarin Csipet só Fél citrom leve Vaníliás cukor A cukrot karamellizálni, arra a margarin és citromlé majd az alma, puhára pároljuk.. Tetejére: 3 db alma vékonyra vágva 100 gr lekvár 1 dl tejszín 20 g zabpehely Vaníliás cukor 50 g mandula A tésztát kinyújtjuk, a tölteléket rákenjük, a tetejére az almát vékony csíkra vágjuk, az összes többit a mandula kivételével összekeverjük és ráöntjük, megszórjuk mandul?val.. 170 fokon 35 percig sütni...hidegen szépen szeletelhető... Jó étvágyat!
Csomagot kaptunk - ajánló
2020. november 30. Mindennapi ételeink
Amióta megjelent a magyar piacon, előszeretettel fogyasztjuk a Dr. Oetker által forgalmazott Creme Vega nevű terméket. Ez egy nagyon finom és jó állagú vegán tejföl, melynek alapja a kókuszolaj, szójafehérje. Emellett ivóvíz, szárított élesztő, só, tejsavbaktérium kultúra található benne. Többször készítek itthon is magtejfölöket, de ez az a termék, amely mindig van a hűtőnkben és nagyon finom. A gyerekek kanállal is szeretik, magában enni. De szoktam tenni majonézes-tejfölös kukoricasalátába, bármilyen rakott ételbe, főzelékbe habarásként, vagy csupán tejfölös tésztaként is fogyasztjuk. Pogácsában is tökéletes, a tésztába beledolgozva, de édes süteményekhez is használom, tésztába vagy töltelékbe rakva. Tofukörözött elengedhetetlen alkotóeleme. Általában sós ételekhez hígítom, mert nagyon sűrű, így gazdaságos. Tehát óriási volt az örömöm, amikor megérkezett a cég ajándékaként sok-sok-sok doboz tejföl. Próbáljátok ki ti is, az ünnepekkor, de máskor is. Aldiban, Auchan-ban, Spar-ban, Tesco-ban is kapható, vagy weboldalakról is megrendelhető. A cég más érdekes termékeket is gyárt, pl. rozskovászt.
Fahéjas / Kakaós csigák: Vegán, élesztőmentes
Ez az a sütemény amit szívesen sütök a gyerekekkel együtt, nagyon szeretik, mert sokáig nem szárad ki, így akár reggelire vagy tízóraira is adhatom, egyébként nincs ideje legtöbbször kiszáradni. Hozzávalók: Tészta: 50 dkg fehér tönköly liszt 2 evőkanál teljes kiörlésű tönköly liszt 2,5 dl növényi tej csipet só 4 evőkanál nádcukor 1 tasak sütőpor 7 dkg vegán margarin Töltelék : 10 dkg barna nádcukor : ketté osztani 5 dkg cukrozatlan kakaópor 10 dkg vegán margarin 3 evőkanál őrölt fahéj Elkészítés: A robotgép dagasztó fejét használva (vagy kézzel) a lisztet, a csipet sót, cukrot és a sütőport összeforgatjuk. - Hozzáadjuk a tejet, és ha egyöntetű tésztát kaptunk, beledobjuk a szobahőmérsékletű vajat is. - Tovább dagasztjuk, kb. 10 perc elteltével már nem változik a tészta. Ne ijedj meg, nyúlós-ragadós lesz, de pont ilyennek kell lennie. - Lisztes kézzel kiszedjük a tésztát, körbelisztezzük, hogy ne ragadjon sehol, én 10 percet pihentetem. - A tésztát lisztezett deszkán téglalap alakúra és kb. 0,5 cm vastagságúra nyújtjuk. - A kinyújtott tésztát alaposan bekenjük olvasztott vajjal. Tenyérrel el lehet szépen oszlatni. Ne sajnáljuk a margarint , ettől lesz jó ragacsos. - A margarinra szórjuk a cukrozott kakaóport. Kettéosztottam a tűzálló tál egyik felét fahéjassan, másik felét kakaósan készítettem. Ezt se sajnáljuk, jusson mindenhova, egészen a szélekre is. - Ismét margarint spriccelünk rá, most nem kell sok, csak az a cél, hogy tekerés közben ne szaladjon szét a kakaópor/fahéj. - Közepesen feltekerjük a tésztát. Ne legyen túl laza, de ne is legyen teljesen szoros. Következik a feldarabolás: 4-5 centis darabokat kell levágni. A feldarabolt csigák tetejüket lazán megspricceljük tejjel, majd előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt készre sütjük. Vigyázz, ne rakd szorosan a csigákat, mert a sütőben még nőni fognak! Frissen, langyosan, hidegen és másnap, mindenhogyan finom! Jó étvágyat!
Gesztenyés “töltelék” (laktózmentes, vegán)
2019. december 12. Zizi kalandjai
Furán hangozhat a töltelék szó egy vegán gasztroblogon, de hagy magyarázzam el, hogy mi is ez pontosan. Az amerikai és kanadai kultúrában a hálaadás napja ünneplésekor annyi féle ételt készítenek az emberek, mint mi karácsonykor. Náluk szerepel a “stuffing”, azaz a töltelék, amelyet külön tepsiben sütnek és szinte teljesen vegetáriánus vagy vegán. Húsfélék közül max kolbász kerül bele... Source
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Töltött krumplicsónakok
Gluténmentes, vegán, laktató étel krumplival, tofuval és egy kevés spenóttal. Vendégváró ételnek vagy vacsorának is elkészíthetjük. A recept eredeti öltetét az Angliában elterjedt "Jacket potato" adta, amikor a krumplit héjában megsütik (igen, eddig a magyarok is szoktak ilyen ételt), majd kettévágják úgy, hogy ne essen szét két részre, csak kettényíljon és a kettő fél burgonya közé reszelt sajtot vagy tonhalat raknak. Iskolamenzákon ez a jacket potato mindennapos étel. Például van olyan iskola, ahol szó szerint, minden nap kérheti ezt a gyerek. Kérik is, mert a többi ételt kevésbé szeretik (pl. curry rizzsel vagy sült hús valami csúnya barna és büdös szósszal leöntve) és tudják, ezzel nem fognak mellé, kivéve, hogy az 5-6 éves gyerekek még nem boldogulnak úgy a késsel villával, hogy önállóan meg tudják enni. Angliában legalább 3 fajta ételből választhatnak ebédre. Reggel a gyerekek megérkeznek (általános iskola) az osztályterembe és egy nagy digitális táblán a nevükre kattintva választhatnak 3 fajta színből. Mindegyik szín valamilyen étel. A sárga általában vegetáriánus, a kék általában húsos. A tábla mellett legtöbbször ott vannak a napi menük képei, a 3 főétel képe, azzal a színnel bekeretezve, amelyik ételt jelenti. Pl. Zöldséges curry sárga keretben. Vannak olyan iskolák, ahol e 3 menün kívül van egy 4., a jacket potato, ami mindig elérhető. A legtöbb iskolában, de nem mindenhol, a gyerekeknek ebéd előtt kiosztják a rendelésüknek megfelelő karszalagot, amit a konyhás néniknek átadnak, akik adják is nekik a menüt. Emellett salátafélék, kenyér, gyümölcs és valami desszert (néha az is 2-3 féle) is választható. Bizonyos iskolákban minden gyereknek alanyi jogon jár az étel, azonban mégis vannak, akik hozzák a kis "lunchbox"-ot, amibe a szülő csomagolt ebédre ételt a gyereknek. Ezek néha szendvicsek (legjobb esetben), de gyakran csak sajnos boltban vett ilyen olyan egészségtelen étel (chips, keksz, süti, csoki, néha gyümölcs, sajt). Mindezt még megfejeli az a tény, hogy kb. úgy váltakozik a menükínálat, hogy krumpli, tészta, krumpli, tészta. Tehát jacket potato hétfőn, sajtos tészta kedden, parázson (nem) sült krumpli körettel szerdán, pizza csütörtökön (kb. helyileg készített kenyértészta paradicsommal megkenve és sajttal megszórva, téglalap alakokban felvágva). Pénteken nem maradhat ki a krumpli, no meg péntek amúgy is hal, tehát fish and chips, ami rántott hal sültkrumplival. Ez egy áltagos általános iskola menükínálatának tömör leírása. Részletesebben is talán egyszer beszámolok az iskolarendszerről itt, Angliában a http://hataratkelo.blog.hu/ -n, ha majd lesz időm és elég érdeklődés felém másoktól megírni tapasztalataimat és a magyar oktatástól eltérő dolgokat. Mozsának legyen elég ennyi, ezt is emészteni kell, gondolom. :) Amíg pedig ezt emészti a Kedves Olvasó, készítse el a töltött krumplicsónakokat! A recept Hozzávalók: - 5 nagyobb fej krumpli - 1 csomag tofu (kb. 30 dkg) - hagyma - ételízesítő - kb. 10 dkg spenót - só Elkészítés: A krumplikat megmossuk, héjában megfőzzük őket de csak annyira, hogy kemények maradjanak, de ne nyersek. Amikor megfőttek, félbe vágjuk őket, kanállal a belsejét kikanalazzuk úgy, hogy egy kis "fal" maradjon, így készítünk "krumplicsónak"-ot, amit majd megtöltünk. A krumpli belsejét egy kicsit megsózzuk, s közben elkészítjük a tofus-spenótos tölteléket. A hagymát nagyon apróra vágjuk és egy kis vizen üvegesre pároljuk. Közben a tofut csíkokra vágjuk, majd villával összetörjük. A megpárolt hagymára tesszük a tofut, megszórjuk egy kis ételízesítővel, megpirítjuk. Ehhez hozzákeverjük a szintén összetört krumplit. Amikor a tofu és krumpli megpirult, hozzáadjuk a megmosott, csíkokra vágott spenótot. Ha úgy tetszik, egy kis fokhagymát vagy medvehagymát apróra vágva szintén adhatunk a tofus krumplihoz. Kicsit átkeverjük, majd a krumplikat megtöltjük ezzel. Sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Esetleg reszelt vegán sajtot szórhatunk a megtöltött krumplicsónakok tetejére. Céklával fogyasztva nagyon finom.
Savanyú káposztalevél batyu
Amikor ezt a receptet írtam, teljesen érzésre ment a főzés. Egyet tudtam csak, hogy a savanyú káposzta leveléből valami isteni dolgot szeretnék csinálni, ami után megnyalom mind a tíz ujjamat. Jesszus Mária, ez most vagy sikerült, vagy tényleg ennyire savanyú káposzta rajongó vagyok . :D A mennyiségeket mindenesetre pontosan lejegyeztem, szóval, ha pontosan így csinálod, ugyanilyen lesz a te batyud is. :) Hozzávalók 2-3 adaghoz (8-10 batyu) - 150 g barna rizs - 2 fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 1,5 kk pirospaprika - 1/2 mk őrölt kömény - 1/2 mk egész kömény - 2 kk szójaszósz (igen!) - 500 g savanyított káposztalevél (8-10 db) Végy egy nagyobb, mélyebb serpenyőt vagy lábost, és 1-2 evőkanál olajon pirítsd meg az apróra vágott vöröshagymát. Én kényelmes voltam, egyszerűen betettem a késes aprítóba, így szinte püré lett belőle, de persze az sem baj, ha darabos. Amikor megpirult, jött a reszelt fokhagyma, és a tűzről levéve a pirospaprika, őrölt kömény is. A szójaszószt itt locsoltam rá, ez akár ki is hagyható, de én nagyon szeretem, mert még az ilyen magyaros ételeknek is emel az ízén. Persze keress belőle jó minőségűt; ha rám hallgatsz, a mű ízfokozósat inkább otthagyod az üzletben. - Ezen a jó hagymás alapon főzd meg félig a rizst. Fél liter vízzel felöntve, megsózva rotyogtasd, amíg a víz elpárolog. Amikor kész, zárd el, és hagyd hűlni kicsit. - A batyukhoz a káposztalevelek vastag erét a levél feléig benyúlva ki kell vágni, így tudod majd szépen becsomagolni a tölteléket. Mindegyik batyuba egy púpozott evőkanál rizs kerüljön, majd tekerd fel lazán. Laza csomagocskákat készíts, hiszen a rizs még dagadni fog. - Ezután egy jénai tálba fektesd őket szorosan egymás mellé, és kenegesd meg olajjal a tetejét. - Szórd meg egész köménnyel, önts alá egy pohár vizet, és kezd el sütni 200 fokon. Amikor a víz elpárolgott, akkor önts alá még egy pohárral. - Légkeveréses sütőben 50 perc perc alatt szép pirosra sül. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 20 perc + sütés Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Savanyú káposztalevél batyu appeared first on Kertkonyha.
Zöld galette
Nem mindig könnyű télen a “zöld project”, de történt nemrég, hogy extra mennyiségű cukkinit kaptam, és tényleg annyi volt, hogy muszáj voltam valamit beújítani belőle. Kezdjük a tésztával az egészet. Persze meggyúrhatod magadnak a leveles élesztős tésztát, de ha épp nincs kedved, nézz körül a nagyobb üzletek hűtőjében. Mindig van tej- és tojásmentes változat!
Rakott kel
Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE Vannak időszakok amikor annyira kívánom a kelkáposztát, nem tudok betelni vele. Aztán van olyan is, hogy eszembe se jut. Imádom a nyári változatát, amelyik szinte olyan laza, mint egy fejes saláta, sok gyönyörű mélyzöld levéllel. A télit sokkal nehezebb szétszedni, de a levelek között megbújnak a vízcseppek, és ahogy a kezemre hull, mintha egy titkos világba pillanthatnék be. :) Szóval, elhatároztam, hogy csinálok egy rakott kelt. Szója granulátumos vagy lencsés volt az első ötletem, de aztán gondoltam egyet, és végül az enyémbe most nem tettem egyiket sem. Helyette rizst főztem meg extra ízes, fűszeres szószban, lefőztem a levét, így a szemek beitták az összes ízt. Ez lett a töltelék, és ilyen fantasztikus rizsrétegek között párolódott a káposzta, és sült rá a tetejére a gyönyörű, aranyló öntet. Hozzávalók egy közepes sütőtálhoz, 3-4 adagra - egy fél kelkáposzta levelei - 100 g barnarizs (célszerű az előgőzölt) - 1 ek szárított zöldségkeverék (bio ételízesítő) - 2 ek szójaszósz (elhagyható, de nem bánod meg!) - 1 fej vöröshagyma - 2 kk pirospaprika - 1 nagy gerezd fokhagyma - 1 mk őrölt köménymag - olaj - 2 dl (növényi) joghurt vagy (növényi) tejszín - 1 mk kurkuma és 1 mk pirospaprika - Először készíts egy jó kis magyaros alapot a rizsnek. Ehhez vágd apróra a hagymákat, és az olajon a vöröshagymát párold üvegesre, majd dobd bele kis időre a fokhagymát is. További 1-2 percet hagyd a tűzön, utána húzd le róla. Jöhetnek a fűszerek: pirospaprika, kömény, a szárított zöldségkeverék. Ha teszel bele szójaszószt, az is itt következik. - Ebbe az alapba öntsd a rizst és bő vízzel főzd meg. Az a cél, hogy a víz kb. elfőjön, mire megpuhul a rizs. Amíg elkészül, mosd meg a kelkáposzta leveleit. - Állíts össze a rakottadat: a sütőformában fektesd le rétegesen a káposztát és a rizst. Alulra és legfelülre kelkáposztalevél kerüljön, és készíts legalább két emeletet. - A joghurtban keverd el a kurkumát és két mokkáskanál pirospaprikát, ettől lesz szép színe. Szükség szerint hígítsd fel kis vízzel, és kend rá a rakott tetejére, majd mehet is a sütőbe. - 180 fokon 60 perc alatt készre sül, de tálalás előtt érdemes hűlni hagyni kicsit. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 70 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven Karácsonyi akció részleteiért KATT IDE The post Rakott kel appeared first on Kertkonyha.
Sajtos kosárkák
2018. június 25. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anditól kaptuk: Hozzávalók: - 1 db Aldis vegán leveles tészta - fekete szezámmag - olaj - 3 ek tönköly fehérliszt - margarin - növényi tej - só - bors - kb. 20 dkg olvadós növényi sajt - hagymaszár Elkészítés : A leveles tésztából kiszaggattam 12 korongot, amit a muffinsütőben kell majd kisütni. A lapokat vágódeszkára tettem, amit előzőleg megszórtam fekete szezámmal. A formákat kiolajoztam, kiliszteztem, majd a magos felükkel lefelé téve sütöttem ki a formában. 200 C, kb 15 perc a sütési idő. Érdemes megszurkálni sütés előtt, hogy ne púposodjanak fel. Ha mégis megteszi, akkor még a formában be kell roppantani a tetejét. Kihülést követően ki kell venni. Töltelék: Zsemleszínűre pirítottam kb. 3 ek. tönköly fehérlisztet, majd hozzákevertem egy nagy diónyi margarint. Hozzáöntöttem kb. 2-3 dl növényi tejet, megsóztam. Néhány percig forraltam a besamelt, majd őrölt borsot, és sok-sok ( kb 20 dkg) olvadós sajtot reszeltem bele. Én sima, füstölt és kék/parmezán sajtot használtam. Nagyon sűrűnek kell lennie. Apróra vágott hagymaszárat is tettem bele. Végül a kosárkákat megpúpoztam, majd kicsit állni hagytam. Jó étvágyat!
Granolás "pite-torta"
2018. május 31. Mindennapi ételeink
Ismét a Granoland granoláját felhasználva készítettem egy finomságot. Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg Granoland granola (én a gyümölcsöset használtam, az aszalványokat kiszedtem belőle, olajos magokat hagytam) 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl olaj 10 dkg eritrit/nyírfacukor kb. 1-2 dl víz -- 30 dkg kg meggy 20 dkg áfonya 20 dkg eper 30 dkg cseresznye 10 dkg eritrit/nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A lisztet és az eritritet/nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport és az előzetesen kávédarálón megdarált Granoland granolát. (ez egyébként hihetetlenül finom granola-morzsa is lesz, morzsasütiben jól felhasználható, vagy fagyira szórható.) Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk, összegyúrjuk. Félretesszük kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: a gyümölcsöket megmossuk, kimagvaljuk, és kinyomkodjuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre morzsát szórunk rá és ráhalmozzuk a gyümölcsöket, majd befedjük a tészta másik felével. 180 fokon, kb. 30 perc alatt kisütjük. Bármilyen gyümölccsel elkészíthetjük.
fahéjas sütőtökös piskóta tekercs
2018. április 8. Beautilicious
Imádjuk az egyszerű sütiket, mint például az elronthatatlan piskóta tekercset, amit az ember ezer féle képpen variálhat, így sose lesz unalmas. Az én töltelékem most egy fahéjás sütőtökös krém, hogy még kiélvezzük az utolsó sütőtököket. Hozzávalók - 4tojás - 75gr zabliszt - 40gr kókuszliszt - 45gr édesítőszer - 300gr sült sütőtök - 100ml tej - 50ml kávé - rumaroma - fahéj Így készítsd - Válaszd ketté a tojásokat - Verd a fehérjét kemény habbá - Keverd ki a sárgáját a fahéjon és a sütőtökön kívül az összes többi hozzávalóval - Forgasd bele a fehérjehabot, majd süsd ki a piskótát - Süsd 180fokon 15percig - A töltelékhez turmixold össze a sütőtököt a fahéjjal - Tekerd fel a piskótát a töltelékkel megtöltve
csokipudingos-túrós rétes
2018. február 22. Beautilicious
Hogy is képzelhetnénk el a nassolást rétes nélkül? Sehogy! Még a diéta alatt sem maradhat ki egy igazi magyar étrendjéből a rétes. Klasszikus, és örök kedvenc :) Hozzávalók - 100gr barnarizs liszt - 150ml szénsavas víz - egy csipet só - 3 tojás - 200gr túró - 40gr kakaópor - 40+40gr édesítőszer - 200ml folyadék - 30gr kókuszreszelék - 1 citrom leve Így készítsd - A tojásfehérjét szénsavas vízzel, csipet sóval, és a liszttel keverjük össze. Palacsintatészta állagot fogunk kapni. - Ezt öntsük tepsibe, és süssük 10percig - A töltelékhez készítsünk csokipudingot a megszokott módon ( felfőzzük a folyadékkal a tojássárgáját, édesítőt, kakaóport) - A túrós töltelékhez a túrót kikeverjük édesítőszerrel, és citromlével. An kókuszreszeléket is tettem bele, mert imádom :D - Megtöltjük a tésztát, és feltekerjük, majd sütjük 30percig
mákos háromszög
2018. február 3. Beautilicious
Fehérje, rost, jó szénhidrátok, finom íz és egészség egy sütiben. hozzávalók - 40gr útifűmag héj - 40+40gr édesítő - 100gr zabliszt - 60gr búzasikér - 100ml forró víz - 2 tojás töltelék - 60gr mák - 150ml tej így készítsd - keverd össze a száraz hozzávalókat a tojásokkal - öntsd rá a forró vizet, és gyúrd össze a tésztát - a töltelékhez főzd össze a tejben a mákot az édesítővel - formázz négyzeteket a tésztából, töltsd meg, majd hajtsd félbe - süsd ki 180 fokon 20 perc alatt
kakaós csiga
2017. október 28. Beautilicious
Életmód megváltozik, kedvencek maradnak :D Senki se csüggedjen, inkább süssetek kakaós csigát és élvezzétek az egészséget. Hozzávalók - 75gr lenmagliszt - 25gr búzasikér - 35gr amaránt liszt - 15gr babuszrost liszt - 60+20gr édesítő - 1 csomag sütőpor - 1 tojás - 75gr sajtkrém - 50+15gr vaj - 20g kakaópor Így készítsd - Keverd össze a száraz hozzávalókat, majd add hozzá a nedveseket is (kivéve a töltelék hozzávalóit: kakaópor, 20gr édesítő, 15gr vaj) - Gyúrjuk össze jó alaposan, majd lisztezett ( én a bambuszrost lisztet választottam) felületen nyújtsuk ki - A töltelékhez a vajat picit olvassuk meg, majd keverjük össze a kakaóporral és édesítőszerrel - Töltsük meg a tésztát, tekerjük fel, majd szeleteljük - Helyezzük a csigákat tepsibe és süssük meg 180fokon 20perc alatt
répás almás pite
2017. szeptember 30. Beautilicious
Nézzük mi van a kamrában :D. Répa,alma..hmm..mi is készülhet ezekből a finomságokból? Egy klasszikus édesség amiért mindenki oda van? Igeeen! Pite készült, jó sok fahéjal (mert az alma, fahéj, répa trió verhetetlen:) ) Hozzávalók a tésztához - 2alma - 150gr tejföl - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 3ek cukormentes sárgabarack lekvár - Fél citrom leve a töltelékhez - 4répa - 2alma - 1narancs leve - fahéj Így készítsd - A tésztához pürésítsd az almát, majd a tejföllel, lekvárral és a citromlével keverd össze - A száraz összetevőket keverd össze egy külön tálba, majd az almapürével alaposan gyúrd össze - Nyújtsd ki a tészta háromnegyedét - Tedd sütőbe 180fokre 15percig - Addig elkészítjük a tölteléket; Reszeld la a répákat és az almákat - Facsard hozzá egy narancs levét, majd tegyél hozzá fahájat ( ha nem elég lágy a töltelék, előfőzheted, mert akkor enged egy kis levet az alma) - Tölts meg a töltelékkel az elősütött tésztát, majd a maradékot is nyújtsd kis - Vágj csíkokat és helyezd rá olyan formában, hogy rácsos pitét kapj
omlós töltött keksz
2017. augusztus 18. Beautilicious
Rábukkantam a kamrában egy kis répára, amikkel kezdeni kellett valamit. Nagyon vágytam már egy finom puha kekszre, így nem gondolkodtam sokat. Megalkottam egy répás, fahájas kekszet méghozzá narancsos krémsajtos töltelékkel. Egyszerű és finom, ráadásul hamar elkészíthető. Hozzávalók - 150gr répa - 65gr cukormentes sárgabarack lekvár - 3tojás - 150gr zabliszt - 80gr kókuszliszt - 20gr útifűmag héj - 50gr édesítő - fél csomag sütőpor - fahéj, szerecsendió - 200gr krémsajt - 2ek édesítő - 1 narancs héja Így készítsd - A megtisztított répát a lekvárral és tojásokkal turmixold össze - Keverd össze a fűszereket, édesítőt, liszteket, az útifűmaghéjat és a sütőport - Öntsd bele a répás keveréket és a massza háromnegyedéből formázz kis korongokat és tedd tepsibe - A krémhez keverd össze a krémsajtot 2ek édesítővel és narancshéjjal, majd tegyél belőle mindegyik korong közepére. - Fedd le a krémet a maradék masszával - Tedd 180fokos sütőbe 15 percre és már kész is :)
Vega "kolbász"krém
2017. augusztus 6. Éltető ételek
Igazán megszerettem az alakort, nagyon finom "hús"alapot ad töltelékeknek, krémeknek. A Zöldház Bio Panzióban ilyen kolbászkrémmel volt töltve a krumpli, de melegszendvics is készült belőle, mely házi tönkölyzsemlére volt kenve. Ha vegán szeretnéd elkészíteni, akkor a sajt helyett tegyél bele sörélesztőpelyhet. Tönkölyzsemlére került a vega kolbászkrém, majd egy kevéske sajt és egy szelet paradicsom. Hozzávalók: - 1 csésze alakor - 1 evőkanál vaj (vagy kókuszolaj) - fűszerek: pirospaprika, só, bors, őrölt kömény - 1-2 gerezd fokhagyma - füstölt sajt Elkészítése: - Az alakor búzát egy éjszakára áztasd be, majd másnap kb. 1 óra alatt bő vízben főzd puhára. A főzővízbe tegyél 1 teáskanál sót. - Ha megfőtt a gabona, akkor szűrd le, majd botmixerrel vagy húsdarálóval daráld krémesre. - A vajat olvaszd fel, és keverj el benne 1 teáskanál pirospaprikát. Add a darált alakorhoz a többi fűszerrel együtt. - Adj hozzá 2-3 evőkanál füstölt sajtot. - Kóstold meg, ha szükséges, még fűszerezd.Ezt a krémet kenheted kenyérre, készülhet belőle melegszendvics, de ahogy a képen látod, krumpli tölteléke is lehet.
Barackos-túrós csiga
2017. június 17. Beautilicious
Nálunk finomságokból sosincs hiány, sóvárgásról szó sincs. Kellemesen édes, könnyed finomság csupa egészséges alapanyagból. Egy ilyen finomság után az edzés is sokkal lendületesebben fog menni. Ha szeretnél finomat és mégis egészségeset enni, ezt próbáld ki! Hozzávalók - 3 sárgarépa - 20gr vaj - 250gr zabliszt - 30gr darált dió - 15gr útifű maghéj - fél csomag sütőpor - 60gr édesítő + 4ek - 300gr túró - fahéj - 2 sárgabarack Így készítsd - A répát a vajjal együtt pürésítsd - A lisztet, útifű maghéjat, 60gr édesítőt, darált diót, sütőport és fahéjat keverd össze - Ehhez add hozzá a répapürét - Alaposan kéred össze, majd egy fél órát hagy állni - A töltelékhez törd át a túrót - Adj hozzá fahéjat és 4ek édesítőt - Vágd fel a barackot és add a túrós töltelékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd töltsd meg és tekerd fel - Vágd ujjnyi vastagságúra, majd helyezd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 25percig
Meggyes pite
Azok a hagyományos piték...almás, meggyes, túrós... az összes jöhet :D Mindenki imádja, nem igaz? Ezt még jobban fogod imádni! Megse mondanád, hogy nincs benne cukor vagy fehérliszt. Nem lehet megkülönböztetni az ízét a hagyományostól. hozzávalók - 150gr kókuszliszt - 150gr zabliszt - 250gr túró - 1 banán - 50gr édesítő + Ízlés szerint a töltelékbe - 450gr meggy (magozott) - fahéj - édesítő - 1ek tápióka keményítő Így készítsd - A tésztához keverd össze a liszteket, édesítőt, banánt és túrót - Hagyd állni, míg elkészíted a tölteléket - Főzd össze a meggyet a fahéjjal, édesítővel és tápióka keményítővel - Főzd, míg puding állaga nem lesz - Nyújtsd ki a tészta egyik felét, majd töltsd meg a töltelékkel és tedd rá a másik felét - Süsd ki 180fokon 50perc alatt
Epres sajttorta
2017. május 26. Gitta nyersétel blogja
A tavaszi, nyári ünnepek legszebb, és mondhatom azt is, hogy a legfinomabb étele ez az epres sajttorta. Készítése közben türelem, alázat, finom mozdulatok szükségesek, itt nem szabad semmit elsietni. Az eredmény pedig lélegzetelállító. Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához: (a rétegek 25dkg, 50 dkg, 25 dkg, vagyis összesen ez a torta kb. 1 kg-os lesz díszítés nélkül) az alaphoz: 15 dkg beáztatott datolya 10 dkg kókuszreszelék 1 evőkanál őrölt arany lenmag csipet só a töltelékhez: 25 dkg kesudió 2 citrom leve és reszelt héja (bio citrom legyen) 2 evőkanál agavé szirup 15 dkg kókuszolaj 2-3 evőkanál tisztított víz az epres réteghez: 20 dkg eper 1 evőkanál agavé szirup 2 evőkanál útifűmaghéj a díszítéshez: eper Elkészítése: Az alaphoz először a datolyát és a fűszereket tegyük aprítógépbe, majd a lenmagot és annyi kókuszreszeléket, hogy egy nem túl lágy, formázható masszát kapjunk. Ha már kész datolyapépet használsz, akkor gép sem kell, hanem egy tálban ki tudod keverni a kókuszreszelékkel és a fűszerekkel. Inkább morzsás, mint pépes legyen. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, és a masszát egyenletesen lenyomkodjuk az aljára. A töltelékhez megolvasztjuk a kókuszolajat, és a citromlével, agavé sziruppal együtt turmixgépbe tesszük. Most jöhet a kesudió és épp csak annyi víz, hogy a turmixgép tudjon vele dolgozni. Ha túl sok vizet teszünk bele, a massza a tortában nem fog megszilárdulni, szobahőmérsékleten folyós lesz. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat is, és teljesen simára, homogénre turmixoljuk. Ráöntjük a tortaformában az alapra. A tetejét szépen simítsuk el, hogy teljesen egyenes legyen. Tegyük hidegre, hogy meg tudjon szilárdulni. (Fagyasztóba is mehet, amíg a felső réteget elkészítjük.) A következő réteghez az epret törjük össze villával, vagy aprítógépben a pulse funkcióval, hogy maradjanak benne még darabos részek. Tegyük egy szűrőbe, és a lecsöpögő eperlét fogjuk fel, kis poharakban ki lehet tálalni. A szűrőben maradt epermasszát édesítsük, majd tegyük hozzá az útifűmaghéjat (ez fogja kicsit megszilárdítani, zselésíteni a gyümölcspépet). Várni kell egy kicsit, amíg a kis maghéjak beszívják magukba a nedvességet, nem szabad türelmetlennek lenni. Ha túladagoljuk, akkor jó kemény lesz, szép és vágható, ugyanakkor a vizen kívül az útifűmaghéj az ízeket is magába szívja, és sajnos íztelen lesz a torta teteje. Szóval érdemes vigyázni. Vegyük elő a tortát a fagyasztóból, és az epres masszát simítsuk rá a tetejére. Arra vigyázzunk, hogy csak akkor tegyük rá a tortára, ha a töltelék már teljesen megszilárdult, különben bele fog folyni. Érdemes kivárni. Visszatesszük a hűtőszekrénybe teljes dermedésig. Tálalás előtt lapokra vágott eperszeletekkel díszítjük. A receptet megtalálod az Élő ételek ünnepnapokra című könyvemben, amit megrendelhetsz tőlem: lenartgitta101@gmail.com vagy a kiadótól, jobbra fent a borítóra kattintva.
Zöldséges quinoával töltött sült paprika
Nagyon szeretem a quinoa-t. Édesen, sósan, zöldségekkel vagy gyümölcsökkel és olajos magvakkal. Igyekszem gyakran enni. Itt, Angliában könnyebben és olcsóbban lehet hozzájutni, mint otthon. Inkább a natúr hajdina az, amit leginkább csak lengyel üzletekben vehetsz, quinoa viszont majdnem minden üzlet polcán ott van. Az inka kultúrában a gabonák anyjaként (mégha nem is gabona igazából, hanem libatopfélékhez tartozó növény magja ) tekintettek rá és szinte istenként tisztelték. Tavasszal kezdték meg vetését, és mivel erős tiszteletnek örvendett, így maga a császár egy aranyhegyű lapáttal kezdte meg a vetését minden évben. Amellett hogy gluténmentes, kalóriaszegény és segíti a lúgosítási folyamatot, ahogy már korábbi írásaimban is jeleztem, mind a 9 alapvető fontosságú aminosavat tartalmazza. Következő receptem remek fogyókúrázók számára is, vagy ha csak valami különlegeset ennél/főznél, de gyorsan, töltsd meg a paprikákat quinoával és némi párolt zöldséggel vagy kukoricával. A sült fehérrépa remekül passzol hozzá, igaz, az elkészítése kicsit tovább tarthat, mint a sült töltött paprikának. Egy biztos, különlegesen finom ízvilágban lesz részed, ha elkészíted eme étket. :) A recept Hozzávalók: - néhány fej kaliforniai paprika (jelen esetben 10-12 közepes méretű) - 1 bögre quinoa - 1 bögre mirellit zöldborsó - 1 bögre kukorica (más zöldségekkel is elkészíthetjük) - 1 bögre póréhagyma-karika - vegán sajt / sörélesztő pehely / füstölt tofu Elkészítés: A paprikákat megmossuk, szárukat, magházukat kivágjuk. A paprikákat félbe is vághatjuk, de egészben is meghagyhatjuk a töltéshez, száránál kivágva megtölthetjük. A zöldborsót és kukoricát (ha nem konzerv) enyhén megsózva megpároljuk. A quinoa-t enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet és alaposan átmossuk. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A zöldségeket (kukorica, borsó, póréhagyma) összekeverjük a megfőtt quinoa-val, ételízesítővel picit megszórjuk, adhatunk hozzá 1 kanál sörélesztő pelyhet, majd a paprikákat megtöltjük. Vegán sajtot reszelhetünk a tetejére, ha az nincs, akkor füstölt tofu szeleteket is tehetünk a paprikákra vagy sörélesztő pehellyel megszórjuk a töltelék tetejét. Kb. 20 perc alatt megsütjük őket. Mi sült fehér-répával ettük. A fehér répákat megmossuk, meghámozzuk és enyhén sós vízben pár percig előfőzzük. Ezt követően sütőpapíros tepsibe fektetjük és fokhagymás olajjal enyhén megkenjük. Addig sütjük, míg barnulni kezdenek. Nagyon finom magában is a töltött paprika és a sült fehérrépa is, de együtt végképp fenséges.
Keksztekercs
2017. március 28. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Esztitől kaptuk, A hagyományos Horváth Ilona könyv alapján továbbfejlesztve. :) Hozzávalók: - 450 g darált keksz (Lidl-ben kapható vegán vaníliás keksz) - 90 g porcukor - 1,8 dl növényi tej vagy növényi tejes híg gabonakávé Töltelék: - 10dkg növényi vaj - 10dkg porcukor - 5dkg kókuszreszelék A kekszet ledaráljuk és az előirt anyagokkal összegyúrjuk. A kekszet kettéválasztjuk és labdákat gyúrunk belőle. Kókusszal meghintett ezüstpapíron négyszög alakúra kihajtjuk mindkettőt. A krém hozzávalóit habosra keverjük, ezzel megkenjük, felcsavarjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Ferde szeletekre vágjuk. Egyszerű, gyors, sütés nélküli finomság. Jó Étvágyat! :)
Csokis kifli, teljes kiőrlésű lisztből, cukormentesen
Limara turbó csokis kiflijét dolgoztam át. Hozzávalók: 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg fehér tönkölyliszt 2 dkg friss élesztő 2,5 dkg Diawellness 1:4 cukor egy csipet só 1 dl tejszín kb 1,5 dl langyos víz A töltelékhez: 10 dkg 85 %-os étcsokoládé 2 ek kakaópor (cukormentes) fél kk őrölt...
Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept
Karácsonyra is gyorsan elkészíthető ételeket igyekeztünk összeállítani, így esett a választás erre az illatos, ízekben gazdag, különleges töltött szejtánra. A szejtánt ezúttal nem magam készítettem, hanem a Vegan Grill natúr szejtántömbjét használtam, aminek kivájtam a közepét, és ide töltöttem azt a csodás ízösszeállítást, amit töltelékként használtam. Ebből az adagból kb. 3-4 személyre való bőséges vacsora jön ki, ha köretet is eszünk hozzá, például salátát, krumplipürét, rántott hagymakarikákat vagy rozmaringos sült kelbimbót. Hozzávalók: Vegan Grill natúr szejtántömb vagy házi szejtán A töltelékhez: 1 bögre rizs (én hosszú szemű afgán rizst használtam) fél gránátalma egy kis marék aszalt vörösáfonya egy nagy marék törökmogyoró 100 g növényi sajt 1 kis fej lilahagyma 2 púpos evőkanál csicseriborsóliszt majoranna rozmaring szerecsendió 3 evőkanál tapenade, amihez az hozzávalók: 1,5 dl magozott fekete olíva feldarabolva 2 evőkanál kapribogyó 1 kis gerezd fokhagyma (kihagyható) 2 evőkanál olíva olaj 1 teáskanál citromlé 1 közepes alma kimagozva, cikkekre vágva 7 gerezd megpucolt fokhagyma kevés kókuszolaj a tepsi kikenéséhez Elkészítés: A rizst kétszeres mennyiségű sós vízben megfőzöm. Az aszalt vörösáfonyát vízbe áztatom, hogy kiázzon belőle a hozzáadott cukor. A gránátalmát “meghámozom”, azaz kibányászom a kis szemeket a héjak közül. A törökmogyorót konyharuhába csomagolva, kalapáccsal durvára töröm. A sajtot és a lilahagymát apró kockákra vágom. A csicseriborsólisztet kikeverem vízzel sűrű palacsintatészta állagúra. Összekeverem a töltelék hozzávalóit. A csicseriborsós massza fogja kicsit összetartani a tölteléket. Befűszerezem, sózom ízlés szerint. Elkészítem közben a tapenade-ot is ez alapján a recept alapján, és félreteszem. Ebből csak néhány evőkanálnyira lesz szükség, de a többit kenyérfeltétként vagy zöldségmártogatósként el lehet fogyasztani, nekem az egyik kedvenc pástétomom. Ahogy írtam, kifaragom a szejtán belsejét: ehhez nagyon tömör, kemény szejtánra van szükség, a VeganGrill-féle pont ilyen, és szögletes, így könnyebb vele dolgozni. A tetejét, mint egy fedelet meghagyom, ezzel takarom le a tölteléket. A kivájt tömböt a kókuszolajjal kikent tepsibe teszem, és belehalmozom a tölteléket, már amennyi belefér. Lenyomkodom, és teszek bele még, hogy jó tömör legyen. Szétkenem a töltelék tetején a tapenade-ot, és ráteszem a kis szejtánszeletkét. A megmaradt tölteléket belehalmozom a tepsibe a szejtán mellé, az almaszeleteket és a fokhagymagerezdeket pedig a szejtán köré teszem, ezek nagyon finomak sülve. Hogy hogyan férnek el a dolgok a tepsiben, tulajdonképpen nem számít, annyit érdemes tudni, hogy ami felül van, az pirul és nedvességet veszt, ami alul van elfedve, az inkább párolódik. A tepsit nem kell lefedni, a sütőt sem kell előmelegíteni, közepes hőfokon 15-20 perc alatt tökéletesen megsül a töltött szejtánunk. A töltött szejtán sütés előtt körbevéve a töltelékkel The post Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Tápanyagban gazdag bejglik sütés nélkül, a diétás vendégeknek is (nyers vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes)
2016. december 22. Zöld Avocado
Ha szeretnéd egy kicsit feldobni az idei karácsonyi bejgliket és biztosra menni, hogy minden glutén- és/vagy laktózérzékeny, illetve vegán vendéged is bátran ehessen az édességből, akkor itt van 3 nagyszerű recept, amivel tutira mehetsz! Az előző receptben sütésmentes, tápanyagban gazdag datolyagolyókat hoztam nektek 7 féle ízben. Most ehhez hasonló nyers vegán bejgliket és a keksztekercshez hasonló ízvilágú "kókusztekercset" szeretnék megmutatni. Egyszerűen elkészíthetőek, sütést sem igényelnek és szinte minden diétába beleférnek ezek a finom desszertek. Akár már hetekkel korábban elkészíthetjük és a fagyasztóban tárolva várhatják a napot, amikor a vendégek elé kerülnek az ünnepi asztalra. Nekem kifejezetten jól esnek az ilyen könnyen emészthető, gyomrot nem terhelő édességek, a tartalmas karácsonyi menü után. Fogadjátok sok szeretettel őket! nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) HOZZÁVALÓK mákos bejglihez: - 100 g darált mandula - 150 g magnélküli datolya - 100 g darált mák - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú lehetőleg) diós bejglihez: - 100 g darált kesudió - 100 g aszalt szilva - 1 tk őrölt fahéj - 100 g dió (lehet 50 g pekán és 50 g sima dió is) - 1 db narancs reszelt héja kókuszos tekercshez: - 100 g darált mandula - 150 g magozatlan datolya - 100 g kókusz reszelék - 200 ml kókuszkrém - 1 ek útifűmaghéj - 2 ek karob por nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Előáztatjuk a datolyát és az aszalt szilvát is min. 3-4 órára, a diót/pekán diót min. 24 órára, míg a kesu diót min. 10-12 órára. (A mandulát úgyszintén, kivéve, ha bolti darált mandulát használunk.) A MÁKOS BEJGLI készítésénél 1) az áztató víz nélküli datolyát megfelezzük. Az egyik felét (50 g) a darált mandulával a nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. A cél, hogy egy kézzel is jól gyurmázható, egynemű tésztát kapjunk. Ezt két folpack között (nyers sütiknél hasznos, mert így nem ragad a sodrófára a tészta, és sokkal könnyebb felszedni a nyújtódeszkáról is.) kinyújtjuk téglalap alakúra. 2) A mákos töltelékhez a darált mákot, a reszelt citromhéjjal, és a maradék datolyával szintén a gépbe tesszük, és egyneművé dolgoztatjuk vele. Ha nagyon szemcsés maradna 1-2 ek tiszta vizet tehetünk hozzá. 3) Ezzel a mákos krémmel megkenjük a már kinyújtott mandulás tésztalapot, majd egy kanál hátuljával kicsit elegyengetjük a mákot, hogy ne hulljon morzsákra, és hozzáragadjon az alaptésztához. 4) Az alsó folpack segítségével (ezen van a töltött tésztánk) elkezdjük óvatosan feltekerni a bejglit, mint, ahogyan azt az eredeti bejglivel is tennénk. 5) Miután feltekertük, a folpack-kal becsomagolva mehet a hűtőbe min. egy éjszakára. Sokkal könnyebb szeletelni, ha előtte állt a hűtőben egy pár órát. A DIÓS BEJGLINÉL a mákoshoz hasonlóan 1) a kesut és az aszalt szilva felét, a reszelt narancs héjával összedolgozzuk, majd kinyújtjuk két folpack között. 2) A diós töltelékhez a diót és az aszalt szilva másik felét, a fahéjjal összedolgoztatjuk a gépünkkel, majd a krémet, amit kaptunk, rákenjük a kinyújtott kesu lapra. 3) Óvatosan feltekerjük, be a hűtőbe, és kész is. A KÓKUSZOS TEKERCSHEZ 1) ugyanazt a mandulás alapot elkészítjük, mint a mákosnál, azzal a különbséggel, hogy teszünk bele karob port is, amitől ,,csokis lesz a tészta. 2) A kókuszos töltelékhez a kókuszreszeléket megdaráljuk kávédarálón, hogy minél kisebb szemű legyen, szinte porszerű. 3) Hozzáadjuk a kókuszkrémet és az útifűmaghéjat. Összekeverjük, majd rákenjük a kinyújtott ,,csokis tésztára. 4) Óvatosan feltekerjük, és mehet is be a hűtőbe éjszakára. nyers vegán bejglik és "kókusztekercs" (glutén- és laktózmentes, vegán) Kellemes Karácsonyi Készülődést kívánok mindenkinek és Karácsonykor se feledjétek: Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Limara csavart briósa másként (Szakácsmustra 21)
Ani meghívott a szakácsmustra játékra. Mostanában nem igen vettem részt ilyenekben, mert mindig lekéstem a határidőket. :( Ábel, ahogy nézegettem a recepteket közölte, hogy: - AZT süssük meg! - Melyiket? (Görgetem vissza az oldalt) - Hát AZT! Azt a mákosat! - Nincs is mákunk. Tegnap beleraktuk a gofriba az utolsó adagot. Majd hozunk a Nagyitól. - De diónk van... Meg lettem győzve. :) Végül aztán kókuszos-vaníliás és mogyorókrémes készült. Nagyon finomak lettek annak ellenére is, hogy Limara receptjét reformosítottam kicsit. A tojást már nem akartam kivenni, így nem vegán, de tapasztalatom szerint beáztatott lenmaggal és egy kanál zabliszttel könnyen helyettesíthető lenne. A mogyorókrémet egy régi postból kerestem elő, mert úgy érzésre készül általában, már el is feledkeztem az ott leírt történetről. Olyan jó volt olvasni. :) A tészta mennyiségét attól függően, hogy hány darabot szeretnénk, sokszorozzuk. A töltelékek mennyisége kb. egy-egy adag tésztához elég. Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt (fele tk tönköly) 1 tk. só 3 ek. gyümölcscukor 1 tojás kb. 3 dl rizstej 6 dkg puha vaj 2,5 dkg friss élesztő Hozzávalók a kókuszos töltelékhez: kb 4,5 dl növényi tej 200 g kókuszreszelék 1 cs vaníliás pudingpor (nekem most Naturás zab volt) 20 cs stevia Hozzávalók a mogyorókrémhez: 200 g törökmogyoró 1 dl növényi tej / tejpor + pálmazsír 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por Először a kókuszos tölteléket készítjük el, hogy teljesen kihűljön, mire a tésztára kenjük. 3,5 dl tejet felforralunk, 1 dl-t elkeverünk a pudingporral és a sztíviával. Amikor a tej felforrt, beleöntjük a kókuszt, és folyamatos kevergetés mellett a pudingporos keveréket is. Besűrűsödés után lehűtjük. A tészta hozzávalóit nálam is a kenyérsütő dagasztotta, mint egyébként az ilyesmit mindig. Kézzel is tökéletesen működik, csak épp időigényes és jó munkás az ilyesmi. Miután a tésztát alaposan meggyúrta a gép, hagytam az üstben kelni, majd újra átgyúrattam, és azután nyújtottam. A mogyorókrémhez a mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Ha nagyon jó késes aprítónk van, és nem sajnáljuk, a mogyorót addig daráltatjuk, míg egészen sűrű krémszerű nem lesz, és 1 ek pálmazsírral lazíthatjuk. Azután tej helyett növényi tejpor kerülhet bele pár kanállal, illetve a többi hozzávaló, így jóval tovább eltartható, meg hát jobban hajazik arra a bizonyos mogyorókrémre... kristályvanilinnel még inkább azt tenné, de azért már mégse! A tésztát attól függően, hogy kisebb, vagy nagyobb brióst szeretnénk, több darabra vágjuk. Limara 6 darabot készített ebből az adagból, én a kicsik miatt fele akkorákat szerettem volna, így kb. 12 darabot. Egyet-egyet kinyújtunk egészen vékony téglalapokra - kb 30x20-asak voltak nálam. Mivel gyorsítani akartam (Flóra ekkor már a hátamon, és Ábel is segített) hosszában a felét kentem meg a töltelékkel, ráhajtottam a tészta másik felét, a széleket lenyomkodtam. Derelyevágóval, mint a csöröge közepét, a tésztákat hosszanti irányban bevágtam 4x. Limaránál a kép jól mutatja. Azután a végétől spirálisan feltekertem, majd brióst formáztam. Kb. fél órát keltek zsírpapírral kibélelt tepsin, azután közepes hőfokon kb. 40 percet sültek.
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel
2016. november 22. Vegán lettem
Töltött rántott szejtán kétféle töltelékkel, áfonyás diókrémmel és vegán kolbásszal. Cikkünkben a szejtán elkészítésének újabb egyszerű módját mutatjuk be. A szejtán vagy más néven búzahús, a búza sikérjéből készül. Húspótló alapanyagként működik és a felhasználási lehetőségek lényegében végtelenek, akárcsak a húsnál. Jelen receptben például töltött rántott szejtánt készítünk. Töltött rántott szejtán hozzávalók: 25dkg szejtánpor 10dkg darált dió 5dkg vörös áfonya kukoricaliszt zsemlemorzsa margarin fokhagymapor citrombors bors só cukor Töltött rántott szejtán elkészítése: Először a szejtánt készítsd el. Adj hozzá a szejtánporhoz kevés sót, fokhagymaport és borsot ízlés szerint, majd keverd össze 4 dl vízzel. Gyúrj belőle egy nagy golyót, majd forralj fel vizet és főzd 10 percig. Az első 10 perc után vedd ki a vízből, vágd fel nagyobb szeletekre és tedd vissza főni körülbelül 30 percig, ugyancsak lobogó vízbe. Miután megfőtt vedd ki vízből a kész szejtánt és nyomkodd ki belőle a felesleges folyadékot. Amíg készül a szejtán készítsd el a tölteléket. A vízbe áztatott vörös áfonyát keverd össze a 10 dkg darált dióval, majd fűszerezd a citromborssal és ízesítsd kevés sóval és cukorral. Egy kevés margarint olvassz fel, majd add hozzá diókeveréket és még egy kis fűszert amennyiben megkívánja a massza. A margarinból éppen annyit használj, amely segítségével jól formázhatóvá válik a diós masszád. A szejtánból vágj hajszálvékony szeleteket. Ha vastagabbra vágod, akkor zsebeket tudsz vágni rá és úgy betölteni a tölteléket, ha maradsz a szeleteknél, akkor két szelet közé teszed a tölteléket, majd fogpiszkálóval körbetűzöd. Én tölteléknek még vegán kolbászt használtam, kevés vegán sajttal elkeverve, de a töltött rántott szejtán töltelékét bármiből elkészítheted. Végül következzen a panír. A kukoricalisztet keverd el vízzel és adj hozzá kevés zsemlemorzsát. Érdemes dupla panírt használni, hogy biztos bent maradjon a töltelék a szejtánban. Fedő alatt forró olajban süsd meg a szeleteket. A képen látható massza krumplipüré. A főtt krumplit, kevés margarinnal és rizs- vagy zabtejjel turmixoltam össze és melegen tálaltam. Jó étvágyat!
Vegán Sacher torta
2016. október 27. Vegán Család
Hozzávalók: tésztához: 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg finomliszt 5 dkg 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaópor 15 dkg xilit vagy más cukorhelyettesítő 15 dkg kókuszzsír olvasztva 1 csomag foszfátmentes sütőpor csipet só 1 csésze víz (2,5 dl) 1/2 csésze darált mandula töltelékhez: 1 üveg sárgabarack lekvár mázhoz: 3 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé (27 dkg) 1 ek víz 3 dkg xilit vagy más cukorhelyettesítő 1 dl kókusztejszín [...] Bővebben!
Diós tekercs
2016. szeptember 19. Vegavarázs
Hozzávalók: 40 dkg liszt 2 dkg élesztő egy csipet só 2 ek nádcukor 8 dkg olvasztott vaj kb. 2 dl langyos tej A töltelékhez: 10 dkg puha vaj 10 dkg nádcukor 10 dkg dió A tésztához a lisztet tálba tesszük, elkeverjük benne a sót és a cukrot,belemorzsoljuk az élesztőt és hozzáadjuk a vajat. Annyi...
Vegán hortobágyi palacsinta
2016. szeptember 5. Kertkonyha
Fantasztikus dolog újragondolni a régi, megszokott ételeket. Amikor régen nem látott fogások, egyszervolt, kedves ízek köszönnek vissza új formában. A hortobágyi palacsinta az az étel, ami vegáknak sajnos teljesen kiesik, bár a bennfentesek szerint étteremben egyáltalán senkinek nem nagyon ajánlott ilyet enni, de ezt most inkább hagyjuk is, hiszen vegán témában mozgunk. Szóval, úgy esett, hogy már vagy 20 éve nem ettem hortobágyi palacsintát, de mégsem én voltam az, akinek eszébe jutott. Anyukám egyszer felsóhajtott, és én meg nem felejtettem el ezt legközelebb, amikor palacsintát sütöttem. Egy családnyi adag palacsinta lesütése közben épp volt idő a töltelékekkel kísérletezni. Hogy megörült neki aztán! :) Amúgy én is, és tényleg megérte az összes belefektetett másodpercet! :) Hozzávalók 6-8 palacsintához: [...] Bővebben!
Vegán töltött padlizsán
2016. július 29. Éltető ételek
Tölteni bármilyen zöldséget lehet. Ilyenkor nyáron a cukkini és a padlizsán a sláger, de télen akár karalábéba is tölthetjük. Ebből a töltelékből nagyon finom melegszendvics krémet készítettem. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma - 2 kápia paprika (vagy piros paprika) - 2 padlizsán - 1 szép nagy paradicsom - 2 gerezd fokhagyma - friss bazsalikom, rozmaring, chili - himalája só, bors - löttyintésnyi vörösbor - 1 csésze köles - pác: olívaolaj, füstölt piropaprika, só, 1 gerezd fokhagyma Elkészítése: A hagymát vékony szeletekre vágd fel. A kókuszolajon kezd el pirítani, majd reszeld bele a fokhagymát is.A paprikát is kisebb csíkokra szeleteld, majd add hozzá a hagymához. A padlizsánt mosd meg, a szárát vágd le. Hosszában vágd ketté, a belsejét kanállal vagy késsel ügyesen vágd ki úgy, hogy kis hajószerű legyen belőle.A kikapart padlizsánt és a paradicsomot is kisebb kockára szeleteld, majd hozzáadhatod a paprikás töltelékhez.Süsd össze, löttyints bele egy pici vörösbort.Fűszerezd a friss zöldfűszerekkel, sóval, borssal és a chilivel.Lefedve párold kb. 5-10 percig, majd fedő nélkül még süsd ugyanennyi ideig.A kölest alaposan mosd át, majd száraz serpenyőben pirítsd meg. Önts rá 2 csésze vizet, és sózd meg. Lefedve, mintegy 15 perc alatt főzd meg.Lazán forgasd össze a ragut a kölessel.A padlizsán hajókat locsold meg olívaolajjal, szórjál bele pici füstölt pirospaprikát és reszelj bele 1 gerezd fokhagymát. A kezeddel dörzsöld bele a padlizsánba.
Vegán, búzacsírás sárgabarackos gombóc
Ne gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, vágjuk félbe, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.
Padlizsános rakottas
Egyszerű, nincs vele sok baj, és valóban ízletes. Annak ellenére, hogy a padlizsán nem a legkedveltebb zöldségeim közé tartozik. Ugyanígy vagyok a cukkinivel is. Persze rántva mindkettő gyorsan lecsúszik, de igazából abban a formában mi nem...? A tetejét tejföllel, vagy magtejföllel önthetjük le. A magtejföl finomabb, hogyha egy darab kaliforniai paprikát, és némi sörélesztő pelyhet is beleturmixolunk, de magában is kellemesre sül a tetején. Candidások és glutén érzékenyek a sörélesztő pelyhet hagyják ki. Hozzávalók: 2 padlizsán 1 bögre barna rizs 2 dl tejföl / növényi tejföl 10 dkg magból, egy db kaliforniai paprikával és 1 ek sörélesztő pehellyel 2 szál sárgarépa 3 ek olivaolaj vegamix bazsalikom, borsikafű (szoptatósok kerüljék) ízlés szerint só A barna rizst két és félszeres mennyiségű vízben sóval és vegamix-szel 50 perc alatt megfőzzük. A magtejfölhöz az olajos magokat kevés vízben a paprikával és kevés sóval összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a sörélesztő pelyhet. A padlizsánokat meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk hosszában. A kiolajozott tepsi aljára elhelyezzük az egyik szeleteit. A répát megpucoljuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Amikor a rizs megfőtt, belekeverjük a répát a fűszerekkel együtt. Eloszlatjuk a tölteléket a padlizsánon, egy-két kanál magtejfölt kanalazunk ide-oda, majd mindezt lefedjük a másik szeletekre vágott padlizsánnal. Egyenletesen beborítjuk a magtejföl maradékával és közepes hőfokon 45-50 perc alatt megsütjük.
Mogyorós töltött alma és muffin a töltelék maradékából
Ritkán pepecselek vele, pedig valójában nem vesz sok időt igénybe az elkészítése, csak általában sajnálom megsütni az almákat. Azonban egészségesebb süti alternatíva lehet, és finom is. Dióval is készíthető, de mogyoróval igazán különleges. A vegán töltelék maradékát általában muffin papírba helyezem, és kisütöm. Sosem lehet pontosan úgysem kiszámolni, mennyi is kell belőle, hiszen néha kisebb, máskor nagyobb lyukat sikerül faragni az almákon. (Legalábbis nekem, és különben is szeretem a töltelékét :) ) Candidások savanykás almát válasszanak, és a gyümölcscukor helyett xilitet, eritritet, vagy sztíviát használjanak. Általában szíviával főzöm meg a kölest, és kevés xilitet adok hozzá a mogyoróval. Hozzávalók: 8 db keményebb húsú alma 15 dkg darált török mogyoró 2 ek olivaolaj 1/2 bögre köles 2 ek növényi tejpor 3 ek gyümölcscukor vagy xilit 1 kk vanília por 1/2 citrom reszelt héja 1 csipet só A kölest háromszoros mennyiségű vízben vaníliával, sóval és citromhéjjal megfőzzük 20 perc alatt. A mogyorót megdaráljuk, az almákat kicsumázzuk. Vannak erre külön eszközök is, de egy hegyesebb késsel simán ki lehet vágni a közepét. Amikor a köles megfőtt, belekeverjük a cukrot, olajat és a tejport, némi hűlés után a mogyorót is. A masszát azután szépen belekanalazzuk az almákba. A maradék töltelékből vizes kézzel gombócokat formázunk, amiket muffin sütő formába helyezünk. Az almákat sütőpapírral bélelt kis tepsibe helyezzük, és a muffinokkal együtt bő fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük, míg a töltelék kissé megpirul.
Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Mostanában nem sok időm volt a blogra. Ne haragudjatok érte. Pedig a konyhám nem porosodik, és készülnek a finomabbnál finomabb, egészségtudatos ételek. Elég sok pozitív változás lesz a közeljövőben az életemben, ami majd a blogot is illeti. De addig is igyekszem bepótolni a lemaradást, és ezért ma és holnap is hozok egy-egy receptet nektek. :-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Végre itt a tavasz, ami nálam a várva várt eper szezon és pár éve már rebarbara szezon is. Imádom mindkettőt! ;-) Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon beavattalak már titeket egy nagyon egyszerű, tápláló, vitaminban gazdag és ízletes, epres, nyers vegán pohárkrém elkészítésének a rejtelmeibe, illetve készült már nagyon epres-nagyon mákos tortácska és még a kezdetekkor egy nagyon egyszerű epres torta is (ezen most már nevetek). A tavalyi évben együtt elkészítettük ezeket a mennyei rebarbara-narancs lekváros, diós, vegán, gluténmentes muffinokat. Mondanom sem kell, hogy azóta kb. ezerszer elkészültek itthon, és már számos barátom és ismerősöm is belépett a rebarbara kedvelők táborába ezeknek a muffinoknak a hatására. Ha te még nem kóstoltad őket, ne habozz kipróbálni! ;-) eper és rebarbara Az eper és rebarbara idei megjelenésével azonnal rávetettem magam ezekre a tavaszi ízekre. Mostanában ritkán eszünk süteményeket, de az édes reggeliket szívesen fogyasztjuk. Nagy kedvenc a zab, különböző formákban elkészítve. A zab tökéletes reggelire, mert tápanyagban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátforrás, mely hosszú órákra biztosítja a jóllakottság érzést. És nem csak az "érzést", de a tápanyagokat is. Az emésztésünkre is jó hatással van, és számtalan formában elkészíthető. Például kásaként így vagy energiaszeletként így. Ezen jótékony hatásainak hála mosolygósan indulhat a napunk. :-) Az eper - rebarbara párosból és az igényből, hogy valami zabos reggeli készüljön belőle, megszületett ez az abbahagyhatatlanul finom epres-rebarbarás zabsüti. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán, reform és a megfelelő édesítőszert használva még diétásnak is mondanám. Önmagában a zab gluténmentes gabona, de egyes gluténérzékeny gyomrokban érzékenységi reakciókat válthat ki. A gluténmentes étrenden élők csoportja két táborra oszlik zab szempontból. Egyik részük fogyaszthat szigorúan gluténmentes zabpelyhet, a másik csoportjuk nem. Mindenki ki-ki maga döntse el, hogy mit szól hozzá az ő teste? Mert mint azt már jól tudjuk, soha ne másra hallgassunk, hanem csakis magunkra. Minden szervezet más, így a testünk az egyetlen, aki tudja, mi kell neki! Hallgass a tested jelzéseire, ne mások véleményére! ;-) A receptet ezen az oldalon láttam meg először, és egy kis módosítással ez lett belőle! Fogadjátok sok szeretettel! :-) Nálunk nagy kedvenc lett, és mindig szomorúan kapargatjuk a tányért, miután elfogyott... epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) tésztához: - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 150 g kókuszzsír (puha, de nem folyós állagra felolvasztva pl.: a napon) - 100 g (barna) rizsliszt - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 200 g darált zabpehely (szigorúan gluténmentes az arra érzékenyeknek) - 50 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mandulatej, rizstej stb.) - csipet Himalája só - csipet őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt fahéj "krémhez": - kb. 300 g friss eper - kb. 300 g friss rebarbara - 70 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS Daráljuk le a zabpelyhet a kávédarálón. Adjuk hozzá a rizslisztet, a kókuszcukrot, a fűszereket, a reszelt citrom héját és puha kókuszzsírt. Gyúrjuk össze kézzel az egészet egy nagy gombóccá. Úgy tűnhet, hogy szétesik, de ne adjuk fel, gyúrmázzunk csak, és meglesz az a gombóc. Ezután hagyjuk állni 30 percet. Közben a rebarbarát megtisztítjuk. Levágjuk a száraz végeit és vékonyan lehúzzuk a rózsaszínes héjat. Megmossuk, majd kb. 0,5 cm széles szeletekre vágjuk. Megmossuk és kicsumázzuk az epret, majd felkarikázzuk kb. 0,5 cm széles szeletekre. Az így elkészült rebarbarát és epret ö sszekeverjük a 70 g kókuszcukorral. Kiveszünk ebből a cukros gyümölcsös tálból egy bögrényit, amit leturmixolva, pépként visszaborítunk a feldarabolt csümölcsökhöz. Alaposan összekeverjük. Így egy szaftos, de mégis gyümölcsdarabos "krémet" kapunk. Hozzáadunk 2 ek zabpelyhet, elkeverjük, majd hagyjuk állni egy 15 percet. A megpihent tésztagombócból lecsipünk egy kisebb ökölnyit, és félretesszük. A többi tésztát pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodunk úgy, hogy egy kis pereme is legyen a tésztának. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a süti alsó részét. Miután elősült, kivesszük a sütőből, ráborítjuk a cukros-epres-rebarbara tölteléket, majd a tetejét "megszórjuk" a félretett és lecsipett tésztával. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Visszatoljuk az egészet a sütőbe és kb. 30 perc múlva már kész is. Mennyei illatok fogják jelezni a süti elkészültét. Fogyaszthatjuk melegen, de akkor nem lesz könnyen vágható, vagy hagyjuk kihűlni (esetleg hűtőben dermedni), és akkor szépen szeletelhető lesz a sütemény. (Én előző nap szoktam elkészíteni, éjjelre beteszem a hűtőbe. Reggel csak fel kell kicsit melegíteni, és már fogyasztható is.) Mennyivel jobb egy ilyen reggeli, mint egy sápadt szendvics, nemde? ;-) Jó étvágyat hozzá! ;-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: "100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne." Bővebben a rebarbaráról a Házipatika oldalán olvashattok. epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)
Kakaós és nutellás csiga kicsit másképp
2016. április 15. Éltető ételek
Már van az oldalamon egy kakaós csiga recept, ami eredetileg az anyósom receptje volt. Bár kissé meg kellett reformálni, hogy tej- és tojásmentes legyen. Ez a mostani recept egy kicsit vajasabb, és a különleges dagasztásnak köszönhetően igazán laza lett a tésztája annak ellenére, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült. Ebből a tésztából nemcsak csigákat készíthetünk, hanem kockára vagy háromszögre szeletelve megtölthetjük lekvárral, vagy diós töltelékkel. A dagasztás ötletét a "Hogyan süssünk kenyeret" című könyvből vettem. Érdemes megvenni, hamarosan írok erről egy könyvajánlót. ... és akkor most jöjjön a recept. Hozzávalók: - 45 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 25 dkg fehér tönkölyliszt - 3-4 dkg élesztő - 15 dkg bio vaj - 10 dkg méz (ha nem szirup állagot teszel bele, pl. kókuszvirágcukor, akkor több folyadékot fog igényelni) - 1 teáskanál himalája só - 3 dl rizstej Nutellás töltelék: Rapunzel "Szamba" mogyorókrémkókuszkrém Kakaós töltelék: - 4 teáskanál kakaópor - 8 teáskanál kókuszvirágcukor - 3 dkg puha, bio vaj - kókuszkrém (amennyi kell, hogy kenhető legyen) Elkészítése: A lisztet tegyük egy tálba, és csináljunk a közepére egy mélyedést.A tejet langyosítsuk meg.Morzsoljuk a liszt közepébe az élesztőt, adjunk hozzá 1 kávéskanál mézet, és öntsünk rá kb. 1 dl langyos tejet.Keverjük össze úgy, hogy a körülötte lévő lisztből is beledolgozunk, de csak annyit, hogy egy lágy massza legyen. Fedjük le, és hagyjuk 10 percig pihenni. Ezalatt az élesztő felfut.Keverjük össze a tésztát, de csak annyira, hogy összeálljon a tészta. Ismét 10 perc pihentetés, lefedve!A tészta széleit húzzuk felfelé, majd nyomjuk bele a közepébe. Fordítsunk picit a tálon, és ismételjük meg a mozdulatot. Tehát forgassuk teljesen körbe a tálat, és 8-10 mozdulattal felhúzzuk a tészta széleit a közepére. Ennyi a dagasztási folyamat.Lefedve, 10 percig pihentessük.Ismételjük meg a dagasztási folyamatot és a pihentetési fázist még kétszer.Még egy dagasztási folyamat, majd lefedve pihentessük 1 órát.Ezidő alatt a duplájára kelt. Ököllel megcsapkodva üssük ki belőle a levegőt.Osszuk a tésztát 3 részre. Nyújtsuk ki egy nagy téglalap alakúra. Kenjük meg a töltelékkel és tekerjük fel.Szeleteljük fel, és tegyük a tepsibe. Ismét pihentessük úgy 35-45 percet.Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra.Ha letelt az idő, tegyük be a sütőbe. Kb. 30 perc elteltével kenjük meg a tetejét langyos, vaníliás tejjel.Tegyük vissza a sütőbe úgy 5 percre. Ennyi! Jó étvágyat!
Szabolcsi vegán töltött káposzta
2016. március 30. Vegán lettem
Egy igazi hungarikumot sikerült “növényesítenem”. A vegán töltött káposzta egy kedvenc recept alapján készült, ráadásul szabolcsi módra, azaz édes káposztából és paradicsommal. Sokat foglalkoztat vegánként az a kérdés, hogy hogyan tudnék kedveskedni mindenevő családtagjaimnak olyan vegán ételekkel, melyek klasszikusan húsosak és növényi alapanyagokból készítve is megtévesztően hasonlít az ízük és állaguk a megszokottra. Természetesen álszentség lenne azt mondanom, hogy “csak nekik készítem” ezeket az ételeket, mivel én is nagyon szerettem például a töltött káposztát. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lényegében az összes húsos és tejes-tojásos étel elkészíthető vegán illetve nyers vegán formában, így könnyedén kínálhatom vendégeinket olyan “húsos” ételekkel, melyek elkészítése nem követeli meg a szenvedést és a halált. Tehát hogyan készül a szabolcsi vegán töltött káposzta? Szabolcsi vegán töltött káposzta hozzávalók 1 közepes fej káposzta 1 nagy fej vöröshagyma 1 rúd 300 g-os füstölt csípős gabonakolbász 150 g szójagranulátum 1 gerezd fokhagyma 400g szójajoghurt 1 doboz sűrített paradicsom negyed bögre rizs só, bors, pirospaprika Szabolcsi vegán töltött káposzta elkészítése Tegyél fel a tűzre egy akkora lábosba vizet, melybe belefér a fejes káposzta és kezdj el forralni annyi vizet, hogy ellepje a káposztát. Egy tálban keverd össze a szójagranulátumot kis vízzel és add hozzá a csípős gabonakolbász rúd felét. Ez lesz a húshelyettesítő. Mikor ezzel megvagy dinszteld meg a hagymát, add hozzá a húskeveréked, majd tegyél bele sót, borst és pirospaprikát ízlés szerint. Bátran bánj az fűszerekkel mert a későbbi főzés közben a töltelékből kioldódnak a fűszerek. A keverékhez még add hozzá a rizst, préseld bele a fokhagymát a masszába és hagyd állni a szabolcsi vegán töltött káposzta töltelékét. Vágd ki a káposzta torzsáját, majd az idő közben zubogásnak indult vízbe tedd bele a káposztát és főzd 3-5 percig. Addig főzd a káposztát, míg az éppenhogy el kezd puhulni és könnyen le lehest választani a leveleket a maradék torzsáról. Az elszakadt levelekkel béleld ki a lábas alját, valamint a belső keményebb és kevésbé puha részét tedd félre káposzta apróléknak. A húspótló masszából készíts gombócokat, melyeket a leválasztott levelekbe csomagolj be és hajtással lefelé helyezd egy lábas aljába. Ügyelj arra, hogy a káposzta szélei legyenek behajtva, hogy a töltelék főzés közben ne szökjön meg. A gabonakolbász rúd másik felét morzsold rá a gombócokra, majd vágd fel apró csíkokra a maradék káposztát és öntsd bele a lábasba a gombócok tetejére. Öntsd fel annyi vízzel a káposztát, míg éppen ellepi azt, majd főzd körülbelül 40 percet. Amikor megpuhult a káposzta öntsd rá a doboz sűrített paradicsomot majd rottyants rajta még egyet. Ezzel el is készült a vegán töltött káposzta szabolcsi módra. Tálald friss tönköly kenyérrel és vegán tejföllel (szójajoghurt). Egészségedre!
Töltött gomba (sajtos-tejfölös-gabonakolbászos)
Csiperke gombát töltöttem. Nem teljesen vegánul, de a tejfölt és sajtot lehet helyettesíteni növényi hozzávalókkal. Nagyon finom lett. Hozzávalók: kb. 12 db csiperke gomba, 1 vöröshagyma, kb. 150 ml tejföl (lehet növényi is), kb. 15 dkg reszelt sajt (lehet növényi is), gabonakolbász (paprikás, magyaros), só, bors, 2 gerezd fokhagyma. Elkészítés: A gombáknak a tönkjét levágjuk, megtisztítjuk a gombákat, héjukat lehúzzuk. A tönköket apróra vágjuk, ahogy a vöröshagymát is. A vöröshagymát rövid ideig kis szőlőmagolajon megpirítjuk, hozzáadjuk a gomba tönköket (+ én még egy egész gombafejet is belevágtam, hogy legyen több gomba a töltelékben is), és egy kicsit megfonnyasztjuk a gombát is, majd 2 fokhagyma gerezdet nyomok rá. Az összevagdosott gabonakolbász is is hozzákerülhet, pirítsuk meg ezt is kissé. A tejfölt a reszelt sajttal összekeverem, majd mikor már kicsit kihűlt a megpirított hagymás gomba, összekeverjük a sajtos tejföllel. A tölteléket a gombafejekbe töltjük, tetejét még megszórjuk reszelt sajttal. Így ni! A sütőben addig sütjük, míg a tetején a sajt megpirul. Tipp: tejfölből sűrű változatot érdemes használni, nehogy elázzon tőle a gomba. Salátával és rizi-bizivel tálaltam. Jó étvágyat!
Tormakrémes batyu dióparmezánnal
Beteg lett az én barátném, és gondoltam készítek neki olyat. ami az orrát is tisztíccsa, bacikat is kinyírja :D :D :D Gyógyulj meg Krisztike!!! <3 Hozzávalók személyenként: 1-1 nagyobb szem krumpli, héjában megfőzve Töltelék: 1 kisebb szál torma (frissen kiásva a kertből ;) ) 2 ek áztatott szotyi 1 ek zabpehely 1/2 citrom kifacsart leve […]
Tavaszi tekercs télen
2015. december 28. Mindennapi ételeink
Nagyon szeretjük, télen is. :-) Hozzávalók a tésztához: 15dkg liszt 2 ek. rizsliszt 3dl víz 3ek. olívaolaj 2 tk. só A zöldséges töltelékhez: 10 dkg fehérkáposzta 10 dkg sárgarépa 1 piros kaliforniai paprika 1 kisebb fej hagyma 4-5 rózsa brokkoli 1 ek. szója szósz 1 mk. nyírfacukor 3tk. só 1ek. olívaolaj 2 ek. szójaszósz Elkészítés: A tészta hozzávalóiból keverjünk tejszín sűrűségű tésztát. Forró kerámia sütőben süssük ki őket, jó vékonyra. Mindegyiket vágjuk félbe. A répát és a káposztát előkészítést követően (mosás, hámozás, vágás) kis lyukú reszelővel reszeljük le. A paprikát és hagymát minél vékonyabb szeletekre, karikákra vágjuk fel. a brokkolikat vágjuk egészen apróra. Egy tálba tegyük a zöldségeket, locsoljuk meg szójaszósszal, nyírfacukorral, sóval és adjuk hozzá az olajat. Töltsük meg a félbe vágott vékony tésztalapokat a kinyomkodott zöldségekkel, és nagyon alaposan tekerjük össze. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki, ebbe tegyük a tekercseket, majd 150 fokon sütés közben forgatva 20-25 perc alatt süssük ropogósra.
Vegán brokkolis rakott palacsinta
2015. december 19. Vegán lettem
Vegán brokkolis rakott palacsinta a karácsonyi céges vacsira? Hát persze. Nálunk mindenki készít valami finomságot és azzal lepjük meg a többieket. Én egy ilyet követtem el. A céges karácsonyi vacsorára a már jól bevált édes vegán rakott palacsinta dukált részeméről, de megelőztek a többiek édesség terén, így ki kellett valami mást találnom. Valami főételt. A palacsintát nem akartam elvetni, így valami rakott dologban gondolkodtam, azt nem lehet elrontani alapon. A gombás tölteléket jelen esetben elvetetettem és letettem a voksomat a brokkolira. Így készült el a vegán brokkolis rakott palacsinta. Vegán brokkolis rakott palacsinta hozzávalók Tészta: 400g graham búzaliszt (graham liszt helyett bármilyen lisztet használhatsz, én azért választottam ezt, mert ez volt itthon) 7dl ásványvíz 10g kókuszzsír negyed póréhagyma (medvehagymával is nagyon finom lesz) só Töltelék és öntet: 1kg brokkoli (kb. két fej) 7dl vegán tejföl 2db közepes méretű chili madárszem (bármilyen más chili is megteszi) pirospaprika bors só petrezselyem oregánó Vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése Add hozzá a graham búzaliszthez a 1,5l ásványvizet apránként és keverd el csomómentesre a tésztát. Nem lesz nehéz dolgod ezzel, mivel a graham liszt eléggé szemcsés liszt. Miután ez megtörtént vágd fel hosszúkás szálakra a póréhagymát és keverd a tésztához, majd adj hozzá annyi sót a nyers alapanyaghoz amennyit indokoltnak érzel. Ezután süsd ki a palacsintákat. Miután készen vagy a palacsintákkal készítsd el a tölteléket és az öntetet. Vágd le a brokkolik zöldjét a torzsáról és vágd egészen apró darabokra. A torzsát is vágd fel, de azt tedd egy turmixgépbe kevés vízzel és turmixold össze. Ezután öntsd össze a brokkoli zöldjét az összeturmixolt torzsájával egy serpenyőbe, tegyél rá sót, piros paprikát, borst, és a 2db közepes méretű chili madárszemet, majd tedd fel kis lángon párolódni. Miután megpuhult a brokkoli adj hozzá 6dl vegán tejfölt és hagyd rottyanni egyet. A vegán brokkolis rakott palacsinta magas falú, kerek jénai tálba kell készüljön. A tál aljára tegyél be egy palacsintát, rá annyi tölteléket, hogy néhol kilátszódjon a palacsinta, majd megint egy palacsintát és jöhet rá megint a töltelék. Ezt folytasd addig, amíg meg nem telik a tál. Majd 1dl vegán tejfölt keverj össze petrezselyemmel és oregánóval, majd vékonyan kend meg a rakott palacsinta tetejét. Végül a vegán brokkolis rakott palacsinta süljön kb. 30 percig a 200°C-ra előmelegített sütőben. Hagyd kihűlni, majd tálald. Jó étvágyat! A vegán brokkolis rakott palacsinta elkészítése kb. 2,5 óra.
Vendégbejegyzés: Mirinda szelet (vegán)
2015. december 16. Mindennapi ételeink
Kedvenc gyermekkori süteményemet fordította át vegánra Andi és Marika, ismét az ő receptjük következik. Marika eredeti végzettsége cukrász, így bátran ajánlom mindenkinek ezt a receptjüket is. Hozzávalók Piskótához: 25 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű) 10 dkg fruktóz fél csomag foszfátmentes sütőpor 6 ek. olaj 2,5 dl növényi tej+ fél ek. karobpor csipet só töltelékhez: 15 dkg köles 6 dl kókusztejszín 1 ek. tönkölydara 1 csomag bourbon vaníliás cukor 10 dkg fruktóz 1 evőkanál növényi margarin turmixoláshoz narancs zselé: fél vaníliás pudingpor 2,5 dl 100%-os narancslé kis fruktóz Elkészítés: A piskóta hozzávalóit összekeverem és kisütöm. Kb. 30 perc alatt megsül, de érdemes tűpróbának kitenni. A tölteléknél a kölest a kókusztejszínnel és a többi hozzávalóval kivéve margarin összekeverjük. Folyamatos kevergetés mellett közepes lángon, majd kis lángon készre főzzük. Ha elkészült fedő alatt pihenni hagyjuk kihűlni. Addig a narancszseléhez a pudingport a narancslét, fruktózt összefőzzük. Ha megsült a tészta és kihűlt, akkor a tölteléket összeturmixoljuk egy kevés margarinnal és a tészta tetejére kenjük. Ha a narancszselé langyosra hűlt, akkor rásimítjuk a töltelék tetejére. Érdemes várni egy kis időt, hogy kihűljön és megdermedjen a teteje, de utána szeletelhető.
Diós bejgli egészségesen
2015. december 14. Éltető ételek
Ez a bejgli nemcsak abban különleges, hogy tej- és tojásmentes, hanem azért is, hogy teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készül, természetes édesítővel. Mindenképp próbáljátok ki, nálunk nagyon gyorsan elfogyott. :) Hozzávalók (2 rúd): - 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12 dkg bio vaj - 1 dkg élesztő - 5 dkg méz - 50 ml növényi tej - csipet só Töltelék: - 25 dkg darált dió - 8 dkg méz vagy juharszirup - 5 dkg mazsola - 5-6 csepp citromolaj - 1/2 mokkáskanál fahéj - 1/2 mokkáskanál vaníliapor - kb. 1 dl rizstej Elkészítése: Először a tölteléket készítsük el, mert annak a töltéskor teljesen hidegnek kell lennie. A diót a mézzel, a fűszerekkel és a mazsolával összekeverjük. A tejet felforraljuk, majd fokozatosan leöntjük vele a fűszeres diót. Közepesen kemény tölteléket kell kapni. A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel és a sóval. Az élesztőt morzsoljuk bele a langyos tejbe, és csorgassunk hozzá egy pici mézet. Hagyjuk felfutni. Ezután a tésztához adjuk hozzá ezt az élesztős tejet és a mézet. Gyúrjunk belőle egy jó állagú, nem ragacsos tésztát.A tésztát mérleggel pontosan kétfele mérjük, majd vékonyan, téglalap alakúra kinyújtjuk.Ráegyengetjük a töltelék felét. A széleit behajtjuk, majd szorosan feltekerjük. Megkenjük mézes tejjel. Legalább 6-8 órára tegyük letakarva hideg helyre. Ha nincs ilyen, akkor tegyük be a hűtőbe, de takarjuk le, hogy ne száradjon ki. Sütés előtt hurkapálcikával jól szurkáljuk meg (egészen az aljáig), majd előmelegített sütőben, 180 fokon, 35 perc alatt süssük meg. Szeletelés előtt várjuk meg, hogy teljesen kihűljön.Tipp: A tészta és a töltelék azonos keménységű legyen, különben a sütéskor megreped a tészta.
Vegán rakott palacsinta rizslisztből
2015. november 30. Vegán lettem
Rizslisztből készült az első saját alkotású vegán édességem. A rizsliszt állaga miatt nem tűnt elsőre túl jó választásnak, de a végeredmény egy nagyon fincsi vegán rakott palacsinta lett. Profi szakácsoktól elnézést kérek, ez a recept egy gyors ötlettől vezérelve és a fantasztikus ízek hatása alatt íródott, így mellőz mindenféle szakmaiságot részemről. A konyhában totális amatőrnek számítok, de itt a végeredmény nagyon bejött, és úgy gondoltam megosztom azokkal, akik hasonlóan kezdő cipőben járnak mint én. Tehát, hogyan készült a vegán rakott palacsinta? Vegán rakott palacsinta hozzávalók Tészta: 750g rizsliszt 1,5dl kókusz főzőkrém (ez bármi mással helyettesíthető, akár növényi tejjel is) 1 csomag vaníliás cukor 50g nádcukor 20g kókuszzsír szűrt csapvíz (édesanyám emlékeim szerint mindig bubis ásványvízzel készítette, egyszer majd kiderítem milyen különbséget okoz a végeredményben) csipet só Töltelék és bevonó: házi baracklekvár szatmári szilvalekvár mák dió kakaó kakaó bevonó 1dl rizstej Vegán rakott palacsinta elkészítése Először elkevertem a rizslisztet a cukorral és a kókusz főzőkrémmel. Azért használtam főzőkrémet, mivel féltem, hogy a tésztája száraz marad (franc tudja, hogy ennek a félelmemnek van-e alapja), és mert az volt itthon. Ezután felmelegítettem a kókuszzsírt és hozzákevertem a tészta alaphoz. Majd fokozatosan adtam hozzá a vizet és addig kevertem a kézimixerrel, míg a tészta olyan híg lett, hogy a sütőedényben kényelmesen körbe tudtam futtatni a merést követően. Miközben sült az első palacsinta, előkészítettem a hőálló tálat és beletettem az első palacsintát. Nem kentem ki semmivel, csak reménykedni mertem, hogy a tésztában elég kókuszzsír van ahhoz, hogy ne égjen le. Ahogy sültek a palacsinták, úgy pakoltam bele a hőálló jénaiba és rétegeztem a tölteléket. Nálam a sorrend a következő volt: szilva lekvár, mák, barack lekvár, dió, kakaó, majd előröl. Tudatosan választottam egy nedves majd egy száraz tölteléket, hogy minden palacsintát érjen nedves töltelék. Kétszer értem körbe, majd félretettem a tele tálat. Egy tábla tortabevonót beletettem egy picike fém edénybe, ráöntöttem az 1dl rizstejet és belemártottam egy edény forrásban lévő vízbe. Azért nem közvetlenül a tűzre tettem a tortabevonót, mert ráégne az edény oldalára, így pedig csak megolvad. Az olvadt csokit ráöntöttem a vegán rakott palacsinta tetejére, majd egyenletesen eloszlattam egy kiskanállal. Végül a 190°C-ra előmelegített sütőbe fedővel a tetején betettem a hőálló tálat és sülni hagytam a palacsintát 25 percig. 25 perc után a fedőt levettem és még 10 percig bent hagytam, hogy megpiruljon kicsit a csoki a rakott palacsinta tetején. 10 perc elteltével kivettem és hagytam hűlni, majd levágtam egy nagy szeletet, hogy megkóstoljam hogy sikerült. Így készült nálam a vegán rakott palacsinta. Remélem minél többen kipróbáljátok, és legalább olyan élményt ad majd mint nekem. Egészségetekre! Elkészítése: 1 óra kb. Ha legközelebb sós palacsintára vágytok inkább, akkor próbáljátok ki a vegán brokkolis rakott palacsinta receptemet is.
Vegán, cukormentes almás-birsalmás pite-torta
2015. november 18. Mindennapi ételeink
Ismét egy édesség receptjét hoztam, talán karácsony előtt hasznos lehet. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl olvasztott kókuszzsír 10 dkg eritrit kb. 1-2 dl víz -- 1 kg alma 1/2 kg birsalma 10 dkg eritrit 1 bio citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és az eritritet összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük a kókuszzsírt és beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: az almákat meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett pite formájú tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Megszórjuk eritrittel. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük.
Reform almás szamósza
2015. október 14. Élj harmóniában
Almás szamószaIlyenkor ősszel, már egy korábbi almás pite receptnél (itt olvashatod) is írtam, szinte minden családban készül almás finomság. A szamósza egy indiai batyus csemege, amely készülhet sós vagy édes változatban is. Az eredeti változatnál ghí-ben , azaz tisztított vajban (a ghí elkészítését itt olvashatod) sütik ki. Az én változatom sütőben készül, így nem szívja meg magát zsiradékkal. Hozzávalók: - 40 dkg liszt (lehet fele teljes kiőrlésű és fele fehér búzaliszt, nálam: kicsit több mint a fele teljes kiőrlésű ) - 2 ek. ghí (vagy vaj ) - vanília - 3 dl joghurt - csipet szódabikarbóna - csipet só Töltelékhez - kb. 8 közepes alma - 1 tk. faháj - 2-4 púpos ek. nádcukor - ízlés szerint - egy marék mazsola Egy tálba alaposan gyúrd össze a tészta hozzávalóit - közepes keménységű, jól gyúrható tésztát kell kapnod. Amíg a tészta pihen a z almákat mosd meg, pucold meg és vágd apró darabokra. Párold meg az almát a fahéjjal, cukorral és mazsolával (kb 6 perc). A tésztából csípj le kb. két diónyi gombócokat. A gombócokat lisztezett deszkán nyújtsd ki kör alakúra. Tegyél a kör közepére tölteléket, majd hajtsd félbe és nyomkodd körbe, hogy jól zárjon. Klasszikusan a mutatóujj segítségével, kis csavart mintával készül a széle, de akár villával is lenyomkodhatod. Előmelegített sütőben (kb. 180 fok) üsd készre (kb. 20-30 perc)
Reform almás pite - tönkölybúzaliszttel
2015. október 6. Élj harmóniában
Reform almás pite Az alma jótékony hatásairól egy korábbi bejegyzésben már írtam (itt olvashatod). Az almát nagyon szeretem és ősszel hatalmas mennyiségeket vagyok képes megenni belőle nyersen (akár fahéjjal gyömbérrel, akár sóval és borssal). A férjem nyersen nem annyira nagy rajongója, jobban szereti valamilyen sült vagy főtt formában - leginkább süteményekben:) Szerintem így ősszel az egyik leggyakrabban készített édesség, az almás pite. Nagyon sokféle változata létezik, mindenki szereti és egyszerű elkészíteni. Nekem is van többféle recept amit szoktam készíteni. Most egy vékony tésztájú almás pitét készítettem és alacsony cukortartalommal - így az íze natúrabb lett, de a receptben a cukor mennyiségét tudod saját ízlésednek megfelelően alakítani. Hozzávalók: - 45 dkg liszt (nálam fele fele: teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt és fehér tönkölybúzaliszt) - 15 dkg vaj - 1 citrom (héja+leve) - vanília - 2-4 ek. joghurt - 1 kk. szódabikarbóna - 5 dkg barna nádcukor (cukormentes diétában elhagyható) Töltelékhez - 1,5 kg alma - fahéj Az almákat mosd meg, pucold meg és reszeld le vagy aprítóval aprítsd fel. A citromot mosd meg, majd reszeld le a héját és csavard ki a levét. Egy tálba gyúrd össze a tészta hozzávalóit. Az így kapott tésztát vedd két részre - az egyik rész picit legyen nagyobb mint a másik. Nyújtsd ki először a nagyobb gombócot, majd béleled ki vele a tepsit. Az alma miután állt, elkezd levet ereszteni. Alaposan nyomkodd ki a levet az almából és a kinyomkodott almát keverd össze fahéjjal - aki nagyon édesszájú keverhet hozzá néhány evőkanál cukrot is. Helyezd a tölteléket a tepsibe, majd nyújtsd ki a másik tésztagombócot is. Helyezd az almás pite tetejére a kinyújtott tésztát, és villával szurkáld meg, hogy a gőz majd távozni tudjon. 180 fokra előmelegített sütőben süsd készre (kb. 40 perc). vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Datolyás almatorta
2015. szeptember 24. Éltető ételek
Gyakran készítek nyers édességeket, ennek a tortának az elkészítése sem volt több 30 percnél. Persze érdemes a hűtőben pihentetni úgy 1-2 órát, utána szépen szeletelhető és fogyasztható is. Nem kell sütni, gluténmentes, cukormentes és vegán is. Szóval... szuper egészséges. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg áztatott/szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg darált arany lenmag - vaníliapor - fahéj Alma töltelék: - 50 dkg alma - 5 dkg datolya - 2 evőkanál útifűmaghéj - szegfűszeg - gyömbér - fahéj - vaníliapor Bevonat: - 10 dkg datolya - 1/2 banán - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - 1/2 mokkáskanál szegfűszeg Elkészítése: - A datolyát áztassuk be úgy 1-2 órára, de csak éppen annyi vízben, hogy ellepje. Érdemes előtte kisebb darabokra felvágni a datolyát. - A tésztához a diót és a datolyát késes darálóval dolgozzuk homogénné. Gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is. - Egy 18 cm-es tortaformába jó alaposan nyomkodjuk bele a tésztát. - Az almát mossuk meg (nem kell meghámozni), és magozzuk ki. Daraboljuk fel annyira, hogy még ne legyen pépes, kissé darabos maradjon. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. Tegyük rá a tésztára. - A harmadik réteghez mindent turmixoljunk össze, és mehet is az almás rétegre. - Tegyük be a hűtőbe pár órára.
Egyszerű sült túrótorta
2015. szeptember 13. Élj harmóniában
Elindult az őszi időszak és jönnek az otthon töltött családi vasárnapok, vendégeskedéssel, édességgel, pihenéssel:) Ez a régi sült túrótorta receptem eddig mindig nagy siker volt bármikor is készítettem. Sült túrótorta Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt 75 g nádcukor 75 g vaj 1 kávéskanál sütőpor egy kis tejföl A töltelék hozzávalói: 50 dkg tehéntúró 10 dkg vaj 15 dkg nádcukor 2 csomag vaníliás cukor (vagy vanília) fél citrom leve 1 citrom reszelt héja 1 csomag vaníliás pudingpor fél liter tej A tészta hozzávalóiból gyúrj linzerszerű tésztát - annyit tejfölt tegyél bele, hogy jól gyúrható tésztád legyen. , majd nyújtsd kerekre és bélelj ki vele egy kerek tortaformát (előtte ne felejtsd el kivajazni, lisztezni). Olvaszd meg töltelékbe való vajat. A túrót törd át és a többi hozzávalót add hozzá, majd keverd simára és öntsd a nyers tésztára. 180-200 C fokon 40-50 percig süsd. Tálalás előtt jó pár órára tedd hűtőszekrénybe. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj és lehetőleg homogenizálástól mentes tejet használj.
Fonott kalács extrákkal
Pénteken délután a kakaós csiga járt az eszemben, de azt tudtam, hogy nem lesz elég időm elkészíteni naplementéig, így neki sem fogtam. Van egy egyszerűbb változat is, de én igazán a leveles tésztájút kedveltem. A másik, ami foglalkoztatott, hogy milyen finom kalácsot ettünk Bózsván a táborban. Akkor az is bevillant, hogy a Tündér család gyakran készített mogyorókrémeset... de se mogyoró, se mogyorókrém itthon. Diót viszont törtünk elég sokat Ábellel a hét elején, így abból és némi karob, illetve nyírfacukor keverékéből tökéletesen finom töltelék lett. Hozzávalók: A tésztához: 400 g teljes őrlésű búzaliszt 150 g fehér liszt 50 g zabliszt 1 db főtt burgonya 400 ml növényi tej 100 ml olivaolaj 3 ek gyümölcscukor 1 csapott tk só 2 dkg élesztő A töltetékhez: 10 dkg dió megdarálva 1 ek karobpor 2 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 3 ek növényi tej A burgonyát villával összenyomjuk. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az élesztőt és a növényi tejet, az olajat és a burgonyát. Rugalmas tésztát gyúrunk, amit 3 részre vágunk. A karobport egy tálban a cukorral és a dióval összekeverjük. A 3 tészta darabot 3 db hosszú téglalappá nyújtjuk, amit megkenünk 1-1 kanál olivaolajjal. Megszórjuk a töltelékkel a téglalapok hosszú oldalának kétharmadát, meglocsoljuk egy kanál tejjel, majd feltekerjük csiga vonalban. Azután a 3 tekercset összefonjuk, a végeit aláhajtjuk, és egy zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A tetejét megkenjük némi tejjel. Bő fél órát kelesztjük, majd közepes lángon egy órát sütjük.
Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. szeptember 3. Zöld Avocado
lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz, energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába. bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket. brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 fej lila hagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/2 frissen facsart citrom leve - 1/2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható) - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk. A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba. A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti. Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)
Vendégvárásra fel! - vörösbab pörkölt kuszkusszal cukkini hajókban tálalva, és paradicsomos kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2015. augusztus 19. Zöld Avocado
vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Egyszer volt hol nem volt, a messzi messzi galaxisban, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr (és őt nem esszük meg ;-) ), egy igen kreatív konyhatündér nézegette, forgatgatta az ízetlen, és roppanós cukkinit, és azon gondolkodott, milyen ételt készíthetne belőle, mely ízletes és laktató?! Használta már korábban lereszelve, felcsíkozva, karikázva, spirál formára vágva, hosszú vékony szeletekben, sütve, főve, párolva, nyersen, de most valami újra vágyott! ;-) Vakargatta a fejét, nagyon koncentrált, és addig-addig nézegette ezeket a zöld tökféléket a tengerparton állva, miközben a tekintete hol a cukkinikre, hol a kikötőbe érkező hajókra esett, amíg egyszer csak felkiáltott! "Ez az! A hajók! Cukkini hajókat fogok készíteni!" :-) A cukkini formája tökéletesen biztosítja, hogy egyszerű mozdulatokkal hajó törzseket készítsünk belőlük, amiket aztán különböző ízesítésű töltelékekkel (rakománnyal) megtölthetünk, és nyersen vagy akár a sütőben egy kicsit megpuhítva, megpirítva jó ízűen elfogyaszthatunk! A tölteléktől függően lehet ez egy könnyed vacsora, vagy vendégfogadó falatkák, de akár egy kiadós főételt is készíthetünk belőlük! :-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) A nyár egyik nagy slágere a cukkini. Sokan nem szeretik (korábban én sem), de csak azért, mert nem értik ezt az egyszerű, de mégis nagyszerű zöldséget. A cukkini önmagában történő rágcsálása, nem sok embernek okoz örömet, és élménydús étkezést. Bár magas víztartalmának, és semleges ízének köszönhetően tökéletes nassolni való nyersen is, a meleg nyári napokra, azért nem muszáj nekiesnünk csak úgy, önmagában. Készíthetünk a nyers cukkini csíkok mellé finom mártogatósokat (pl.: fűszeres magyaros mártogatós), vagy felhasználhatjuk a cukkinit hidegen-melegen krémlevesként, enyhén fűszereve. Rengeteg főétel alapanyaga is lehet ez a semleges ízű, zöld tökféle (példa receptek ebben a bejegyzésben), salátákban is növelhetjük vele a tápértéket, de még kevert sütemények textúráját is javíthatjuk vele. :-) Ha felismerjük az elsőre unalmasnak tűnő cukkiniben rejlő nagyszerű lehetőségeket, egy olyan konyhai alapanyagra lelhetünk, mely megkönnyíti egészséges ételeink elkészítsését a jövőben. Ráadásul még olcsó is, és az év nagy részében hozzá lehet jutni. Kísérletezzünk vele bátran! ;-) Rengeteg féle fajta cukkini hajó receptet találhatunk a magyar és idegen nyelvű honlapokon, szakácskönyvekben. Én itt a Zöld Avocado gasztroblogon most hoztam nektek egy magyaros ízvilágú, babos pörköltet kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva, illetve egy nagyon hasonló, de olaszos ízvilágú paradicsomos kuszkuszos tölteléket, cukkini alapokon, melyek vendégváró falatkáknak is tökéletesek! Fogadjátok sok szeretettel őket, és engedjétek a fantáziátokat szabadon, amikor elkészítitek a saját hajóitokat, akár a gyerekekkel közösen! ;-) olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: magyaros cukkini hajókhoz: - 2 db vastag, roppanós cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 1 db bio vörösbab konzerv (vagy előfőzött száraz bab) - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 2-3 ek fűszerpaprika őrlemény - 1 doboz szójatejföl a hajók tetejének meglocsolására olaszos vendégváró falatkákhoz: - 2 db vékonyabb nyers cukkini - 1/2 bögre kuszkusz (ha gluténmentesre szeretnénk, használjunk GM gabonát pl.: kölest, barna rizst, amarántot, vagy quinoát) - 1 bögre forró víz - 100 g bio paradicsom püré / sűrített paradicsom - 1 db nagyobb sárgarépa lereszelve - 1/2 db vöröshagyma - 2 ek extra szűz olíva olaj - 2-3 friss bazsalikom levél - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, oregano - kendermag a tetejére - (söréleszőtpehely - opcionálisan) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: KUSZKUSZOS BAB PÖRKÖLT CUKKINI HAJÓKBAN TÁLALVA Előkészítjük a kuszkuszt a szokásos módon. Forralunk 1 bögre vizet. Beletesszük az 1/2 bögre kuszkuszt egy mély keverő tálba, majd ráborítjuk a forró vizet. Sózzuk a tetejét, majd gyorsan, légmentesen lezárjuk a tálat folpackkal. Hagyjuk, hogy a kuszkusz magába szívja a vizet, és a vízgőzben megpuhuljon, megdagadjon. Kb. 15 perc alatt teljesen magába szívja a vizet, és elkészül a kuszkusz. Közben előkészítjük a cukkini hajókat, és a tölteléket. Alaposan megmossuk a cukkiniket, és levágjuk a fás végeit. Majd 4 részre vágjuk a cukkinit úgy, hogy egyszer keresztbe szétvágjuk az egész cukkinit, majd a két fél cukkinit hosszában is ketté vágjuk. Így lesz belőle 4 nagyjából egyforma méretű cukkini hajó alap. Fogunk egy evőkanalat, és kikaparjuk a "hajók" belsejét (a magos, puhább részt) egy tálba. Így készítjük el a hajó testet! ;-) Hagyjunk egy kb. 1 cm-es cukkini "hús" részt a zöld héjon. (Lásd a képen). Miután mind a két cukkinivel elvégeztük ezt az előkészítő műveletünket, kapnunk kell 8 db cukkini törzsből kivájt csónakot, és egy tálban összeömlesztve a kikapart cukkini belsőket. (Érdemes apró cafatokban kikaparni őket, nem nagy darabokba, mert könnyebb lesz bánni velük később.) Feltesszük egy edényben az apróra vágott vöröshagymát dinsztelődni az olíva olajon. Amint a hagyma aranybarna, hozzákeverjük a fűszerpaprika őrleményt, és elkeverjük. Majd hozzáöntjük a vörösbab konzervet a levével együtt, illetve a kikapart cukkini belsőket is. Sózzuk, borsozzuk, (ha szükséges még teszünk hozzá fűszerpaprikát), majd folyamatos kevergetés mellett kb. 10 perc alatt készre főzzük a babos cukkini "pörköltet". Miután elkészült a pörkölt, lezárjuk a tűzhelyet, és hozzákeverjük a készre párolt kuszkuszt. Az egészet egybekeverve kapjuk meg a végleges tölteléket. Ha szükséges, sózzuk és borsozzuk még egyszer a tölteléket. Egy jó fűszeres, piros, pörköltszerű ízt szeretnénk kapni. A cukkini hajó törzsekbe óvatosan belekanalazgatjuk a babos-cukkinis pörkölt tölteléket, meglocsoljuk egy kevés szója tejföllel a tetejét, és 180°C fokra előmelegített sütőbe tesszük a hajókat. Kb.15 perc múlva már meg is puhultak ezek a finom, és különleges cukkini hajók. Tálalhatjuk friss saláta levelekkel, vagy szimplán így önmagukban is ezeket a teljesértékű, könnyen emészthető, egészséges és ízletes főételeket! ;-) vörösbab pörkölt kuszkusszal, cukkini hajókban tálalva (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Jó étvágyat kívánunk! :-) OLASZOS PARADICSOMOS VENDÉGVÁRÓ FALATKÁK Az előző recepthez hasonlóan elkészítjük a kuszkuszt, és megdinszteljük a vöröshagymát. Az aranybarna vöröshagymához hozzákeverjük a reszelt sárgarépát, a paradicsom pürét, 1dl tiszta vizet, a sót, borsot, és oregánót, a friss bazsalikom leveleket, majd az egészet kb.5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a készre párolt kuszkuszt. A nyers cukkiniket alaposan megmossuk, és levágjuk a fás végeit. Kb.1,5 cm-es vatagságú karikákat vágunk a cukkinikből, és a tetejükre kanalazzuk az olaszos paradicsomos kuszkusz tölteléket. Ezúttal nem tettem be őket a sütőbe, hanem így, nyers és roppanós cukkini falatokkal kínáltam a vendégeket. Megszórtam a vendégváró falatokat kendermaggal, hogy a növényi fehérje is biztosítva legyen a zöldség és gabona mellett. (Ha van otthon sörélesztőpehely, szórjuk meg azzal is.) Ha valaki nem szereti a nyers cukkinit, akkor mielőtt rákanalazná a tölteléket, puhítsa meg a cukkini karikákat a sütőben kb. 10 perc alatt, majd utána tegye rá a paradicsomos kuszkuszt. olaszos ízvilágú, paradicsomos, kuszkuszos vendégváró falatkák (laktózmentes, tojásmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, örömteli vendégvárást kívánunk! ;-) Megjegyzés: Én most egy kicsit lusta voltam, és konzerves babot, illetve gyári paradicsompürét használtam. Ha van időtök, és kedvetek főzzétel elő ti a vörösbabot otthon (szárazbabból), és készítsetek házi paradicsompürét. Sokkal egészségesebb lesz az ételetek! ;-)
Cukkínis, pirított napraforgómagos miniikifli
2015. augusztus 4. Élj harmóniában
Az új manuális aprítón fellelkesülve, ma újabb receptet találtam ki. Valamilyen rágcsálnivalót szerettem volna készíteni, ami kicsit más mint a megszokott sajtos rúd és társai. Végül sós minikifliket készítettem vajas tésztából és tölteléknek friss cukkinit és pirított napraforgómagot használtam. A férjemnél nagy sikere lett az elkészült minikifliknek:) Elég egyszerűen elkészíthető. Ideális vendégváró csemege vagy jó kirándulásokra, kerti partikra vinni. Vegetáriánusok számára külön jó hír, hogy a napraforgómag és a liszt keverékének köszönhetően teljes értékű fehérjét tartalmaz - minden szükséges aminosav jelen lesz ahhoz, hogy és a napraforgómagban és a lisztben lévő fehérje is be tudjon épülni. Hozzávalók: - 20 dkg liszt (13 dkg fehér tönkölylisztet és 7 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam, de bármilyen lisztből el tudod készíteni) - 15 dkg hideg vaj (vegán változatban lehet kókuszzsír) - 1 dl hideg víz - 10 dkg cukkini (a cukkini jótékony hatásairól itt olvashatsz) - 20 g napraforgómag - só - bors - bazsalikom A hideg vajat, a lisztekkel, csipet sóval morzsold el majd add hozzá a vizet. Az így keletkezett tésztát lisztezett felületem nyújtsd ki és hajtogasd néhányszor. A tésztát tedd minimum egy órára a hűtőbe. Szárazon egy serpenyőben pirítsd meg a napraforgómagokat. Majd a cukkinit a napraforgómagokkal, sóval, borssal, bazsalikommal tedd egy aprítóba és készítsd el a tölteléket. Vedd ki a tésztát a hűtőből és nyújtsd ki kerek formára és a kerek lapot vágd 8 cikkre. A cikkekre helyezd rá a tölteléket és tekerd fel. Előmelegített sütőben kb. 180 fokon addig süsd amíg kicsit megpirul. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Flódni nyersen
Az én drága barátném kinézte Gittánál ezt a csudi nyers sütit, hogy ilyet aztán szívesen enne ;) Kaptam is magam, készítettem aszalt gyümölcslapokat, és ma a sütit is össze tudtam hozni ;) Hogy egyszerű lenne, azt közel sem állítanám, mert rengeteg idő elmegy a 3 féle töltelék, és az aszalt lapok összeállítására is ;) De […]
Málnás gombóc
Valamilyen nyers gombócot beszéltünk a lányokkal, mondtam, olyan töltelékkel lesz, amit kapok a piacon ;) Azt hiszem, megalkottam életem legfinomabb édességét ;) <3 Hozzávalók a gombóctésztához: 2 csésze (kb 5 dl) áztatott dió 1 csésze áztatott szotyi 2 ek zabpehely 5 szem aszalt füge 1 leheletnyi tiszta só 2 ek méz 1/2 biocitrom leve és […]
Töltött levelek
Gyönyörű, hatalmas mángold és céklaleveleim vannak már a kertben, és ma, mikor kezdtem megéhezni, beindult a fantáziám ;)Az egyiket tudtam csak megenni dugig laktam vele ;) Hozzávalók: 1 nagy mángold levél 1 nagy céklalevél Töltelék: 1 reszelt sárgarépa Krémes réteg: 2 ek áztatott tökmag 1 ek extra szűz olívaolaj 1 db sült padlizsán 1 kisebb […]
Töltött tök
Otthon a kert ontja a zsenge tököket, nő a répa, zöldül a petrezselyem, nő a hagyma, megöregedett a kapor... A rukkola saláta leveleit Apa akkorára nevelte, hogy először nem akartam hinni a szememnek... és az íze?! Vetekszik egy szál tormával egy levél. :) Nagyon szeretem ezt az időszakot, mert bár piacra járni roppant izgalmas, de akinek a pénztárcája nincs kitömve annak részben nézelődésre való, és jól meggondolni, mit tesz a kosarába/banyatankjába. A kiskerti növényekkel való bajlódás pedig nem is olyan vészes. Amikor egészen kicsik, és van egy gazosabb időszak, az munkásabb, keservesebb, de azután már akár kikapcsolódásnak is jó egy dolgosabb nap után. Főleg annak, aki szellemi munkát végez. Csak látszólag pihentető munka után hazajönni, és leülni a gép elé zombi fejjel nyomkodni, ez teljesen kimeríti a szervezetet, szó szerint butít, míg egy kerti kapirgálás helyreránt. Ugyan erőt kell vennie magán, de azután mintha kicserélték volna. Visszatérve a termésre és a tegnapi ebédünkre, sokat tipródtam, mit kellene kezdeni ennyi tökkel, főzeléket már ettünk, így jöhetett a töltött tök. Volt otthon még maradék héjában főtt krumpli, de akár főtt barna rizs, vagy köles is lehetett volna az alap. A hugom, és az anyósom szerint az utóbbi idők jobb kajái közül való, akár minden héten jöhet. A hugom meg azon is örvendezett, hogy ő maga is el tudja készíteni, miután kénytelen volt összerakni az egészet, míg én Ábelt altattam. Hozzávalók: Alap: 4 zsenge főzni való tök Töltelék: 8-10 szem közepes főtt burgonya 10 dkg napraforgó mag 1 kis fej lilahagyma 1 nagy csokor petrezselyemzöld 5 dkg növényi sajt (elhagyható) só A tetejére: tejföl vagy: magtejföl (napraforgó/kesu/mandula) 1 marék sörélesztő pehely (elhagyható, Candidások mindenképp) kis piros színű paprika (de ez is kimaradhat) pici só A tököket megpucoljuk, kettévágjuk, a közepüket kivájjuk. A főtt burgonyát villával összetörjük, a napraforgó magot durvára darálva hozzáadjuk, a lilahagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk és szintén hozzáadjuk. A növényi sajtot lereszeljük és beleszórjuk, sózzuk. A tölteléket jól elkeverjük, és a kivájt tökök mélyedéseibe helyezzük. A napraforgó magot kevés vízzel összeturmixoljuk, míg finom krémet nem kapunk, esetleg egy kis piros paprikát is beledolgozhatunk. Összekeverjük a sörélesztő pehellyel, és a tökök tetején egyenletesen elosztjuk. (A képen lévőn sima tejföl volt, mert ez mutatott jobban, de a családban többünknek jobb kerülni a tejtermékeket, kinek laktóz érzékenység miatt, kinek a pollen allergiáját erősíti...) Hőlégkeverésen 180 C-on 25-30 perc alatt sütjük, míg a teteje meg nem pirul, és a tök meg nem puhul.
Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)
nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Nagy örömünkre még mindig eper szezon van! :-) Pár bejegyzéssel ezelőtt hoztam nektek egy csokis-epres, nyers, vegán pohárkrémet, amit nagyon szerettetek. Olyan nagy sikere volt, hogy gondoltam nem bánjátok ha készítek nektek egy újabb epres édességet. Ezúttal nem voltam olyan szigorú, és bár ez a sütemény, nem nyers, és nem is gluténmentes, azért még mindig könnyen emészthető, cukor-, fehér liszt- és laktózmentes, illetve rengeteg tápanyagban és vitaminban gazdag hozzávalót tartalmaz! A sütés és a kézügyesség nem az erősségem, ezért valószínűleg nem leszek cukrász, de azért remélem tetszeni fog nektek ez a nagyon mákos, nagyon epres sütemény. Mák imádók előnyben! ;-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) "A mák tápanyagtartalma: o 1 teáskanál mák 0,6 gramm makromolekulát, 3,7 gramm zsírt, 2,5 gramm szénhidrátot és 46 kalóriát tartalmaz. o A mákban nagy mennyiségben találhatóak ásványi anyagok, például 29% mangán és 13% kalcium. o A mák nem okoz allergiás tüneteket, ezért a várandós nők és a gyerekek is fogyaszthatják. A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása: 1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját. 2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek. 3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz. 4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. 5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is. 6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál. 7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása. 8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban. 9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják. 10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják. 11. A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma. 12. A mák, jó hidratáló. 13. Mákos bőrradírral a bőre tiszta és ragyogó lesz. 14. Mákos hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke. 15. Serkenti a hajnövekedést" Forrás: Dr.Tihanyi nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK: tésztához: (18 cm-es torta formához) - 2 db érett banán leturmixolva - 2 ek Agave szirup (vagy magas minőségű méz) - 1 dl növényi tej (pl.: mandula tej) - 100 g mandulaliszt (darált mandula) - 1 kk szódabikarbóna - 100 g zabliszt (darált zabpehely) - 80 g mák (meg is darálhatjuk, de szerintem egész szemű mákkal finomabb) - 2 dl natúr szója joghurt - 1 db citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom) epres töltelékhez: - kb. 500 g friss és édes eper - 100 g friss málna - 2 ek Agave szirup - 2 ek útifűmaghéj ELKÉSZÍTÉS: Egyáltalán nem bonyolult ez a torta, bárki elkészítheti, aki türelmes. Hogy miért kell türelmesnek lenni? Mert sokat kell közben várni... várni míg kihűl...várni míg összeáll...várni míg... és végre: megehetjük! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) A tészta, egy már korábban készített mákos-banános süti receptje alapján készül. A banán pépet keverjük össze az édesítővel, a mandula tejjel, és a joghurttal. Egy másik edényben keverjük össze a liszteket, a szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával, és a mákkal. Majd a két tál tartalmát öntsük egybe, és addig keverjük őket, míg egynemű nyers tésztát nem kapunk. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra, és 25 perc alatt süssük készre a torta alapot a kókuszzsírral kikent torta formánkban. Ezekhez az adagokhoz én egy 18 cm-es torta formát használtam. Attól függően, hogy te kedves olvasó mekkora formát használsz, attól függően lesz a torta tészta alacsonyabb, vagy magasabb. Amikor elkészült a tészta, hagyjuk egy kicsit hűlni a formában, majd vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Tegyük hűvösebb, de nem hideg helyre, hogy gyorsítsuk a folyamatot). Miután teljesen kihűlt egy nagy kés segítségével vágjuk 2-3-4 rétegbe a torta lapot, attól függően, hogy milyen magas lett a tészta. (A szép vágáshoz használhatunk egy nagy és éles kést, ami túlnyúlik a tésztán, vagy egy erős cérnát, amit keresztül húzunk a torta tészta belsején, átlóban.) Hagyjuk a szétvágott tészta lapokat is teljesen kihűlni, és kicsit megszáradni. Miközben hűl a torta tészta, készítsük el a nagyon egyszerű epres tölteléket. :-) Tegyünk félre az eperből későbbre díszítésnek a torta tetejére. A többi epret a málnával (miután megmostuk) törjük össze egy tálban egy villával, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Keverjük hozzá az Agave szirupot, és 2 ek útifűmaghéjat, ami segít bekocsonyásítani az eperkrémet. Tegyük az egész eper masszát a hűtőbe min.1 órára. Miután letelt az 1 óra, és az eper állaga "ellekvárosodott" a hűtőben, kenjük meg a tészta rétegeket bő epres töltelékkel, rakjuk össze a tortát, és díszítsük a tetejét friss eper darabokkal. (Ez a tészta egy puha tészta a zab és mandula miatt, ezért bánjunk vele óvatosan. Ha az eperkrém túl híg, mert az eper vagy a málna túl vizes volt, akkor csepegtessük le egy szűrőben a felesleges folyadékot .) Miután úgy néz ki a torta, ahogy mi szeretnénk tegyük vissza az egészet a hűtőbe. Kb. 2-3 óra múlva már tálalhatjuk is ezt a nagyon mákos nagyon epres desszertet! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Tápanyagban gazdag, jó nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Mint minden mákos ételbe, ebbe a süteménybe is belecsempészhetünk chia magot, ezzel is növelve az édesség tápanyagértékét. Megjegyzés2: Válasszunk friss, kis gazdaságból, bio piacról származó epret, hogy a természetes íze, zamata, és illata megédesítse a süteményünket. Íztelen és kemény eperből nem lesz finom desszert, mert ebben a receptben is a naturális íze dominál a gyümölcsnek!
Baracklekváros-mandulás linzer
Készítettem már korábban is linzert, de most kihagytam belőle a tojást, és vaj helyett kókuszzsír került bele. Holnap szülinapi és névnapi bulira készítettem, remélem az osztálytársaknak is ízleni fog. A párom gyorsan szakvéleményt állított ki, melynek az eredménye: FINOM. Hozzávalók: - 30 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt vagy BL80-as liszt - 5 dkg mandula - 15 dkg kókuszvirágcukor - 1 csomag sütőpor - 1 kávéskanál vaníliapor - 60-70 ml növényi tej - 20 dkg kókuszzsír - csipet só - Töltelék: házi baracklekvár mézzel édesítve és vaníliapor is került bele - Tetejére: nyers csoki Elkészítése: A blansírozott mandulát száraz serpenyőben megpirítom, majd kávédarálón megdarálom.Kimérem a lisztet, hozzáadom a többi száraz hozzávalót is.Szétmorzsolom benne a kókuszzsírt, majd apránként adagolom hozzá a tejet. Könnyen gyúrható, puha tészta legyen.Beteszem a hűtőbe úgy 1 órára.Előmelegítem a sütőt 180 fokra.A tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtom, és kiszaggatom.180 fokon, 10-12 perc alatt kisütöm. Megtöltjük a lekvárral, és a tetejét megcsorgatjuk csokival.
"Csokis-kókuszos" briós
Mónika sok évvel ezelőtti bejegyzése alapján készültek a briósok. Ahogy olvasgattam a megjegyzéseket is, kicsit időutazás volt. :) Az általa leírt recept tökéletesen beleillett a képbe, minden összetevőből volt itthon, csak kicsit több lett benne a barna liszt, csoki helyett karobot tettem a tésztába, amivel nagyon finom lett, és kicsit több töltelékkel készítettem. Hozzávalók a tésztához: 80 dkg liszt (50 dkg tk tönköly, 30 dkg fehér) 5 dl növényi tej 15 dkg gyümölcscukor/eritrit 10 dkg kókuszzsír 2 dkg élesztő 1 tk só 2 dl cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A száraz hozzávalókat elkeverjük, majd átdolgozzuk a kókuszzsírral. A végén beleöntjük a felfutott élesztőt is a maradék tejjel, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Vékonyra nyújtjuk. Hozzávalók a töltelékhez: 1,5 dl növényi tej 15 dkg kókuszreszelék 5 dkg kókuszzsír 2 ek karobpor 2 ek gyümölcscukor/eritrit vanília A növényi tejet felforraljuk, beleöntjük a cukrot, a karobport és a kókuszreszeléket némi vanília porral. A kinyújtott tésztán elkenjük a kókuszzsírt. A tésztát kb. 15x25-ös téglalapokra vágjuk, amiken egyenletesen eloszlatjuk a tölteléket, csak az alsó hosszabb oldalon hagyunk ki egy ujjnyi részt. A töltelékes oldala felől tekerjük a fedetlen rész felé csiga formába, majd újra csiga formába hajtjuk. Bő fél órát kelesztjük, majd újabb fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük. Jó fotó nincs, az alany mind elfogyott. :)
Sárgabarack-lekváros almás pite mazsolával és dióval
2015. április 20. Éltető ételek
Újabb pite... szeretem ezeket az egyszerű ételeket. A nagylányom csak annyit mondott: FINOM. Ennél több nem is kell... Mindent bele módszert alkalmaztam, persze csak olyanok kerültek bele, amik az almával párosíthatók. Hozzávalók: - 18 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 7 dkg BL80-as kenyér liszt (vagy szitáld át a tönkölylisztet) - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 8 dkg bio vaj - 10 dkg méz vagy juharszirup - csipet só - növényi tej - én házi mandulatejet használtam -, amennyitől összeáll a tészta Töltelék: - 2 szép nagy alma - 1 marék mazsola - 2 marék dió - 2-3 evőkanál házi, cukrozatlan baracklekvár - 1 kávéskanál fahéj - 1-2 evőkanál méz vagy juharszirup - kevéske kókuszolaj Elkészítése: A lisztbe keverjük el a porokat (szódabikarbóna, fahéj, vaníliapor, só).Morzsoljuk bele a hideg vajat, majd gyúrjuk hozzá a mézet.Annyi tejet adjunk hozzá, hogy összeálljon a tészta.Tegyük be a hűtőbe. Én jól elfelejtkeztem róla, mert közben mást is sütöttem, így két napig ez a hűtőben csücsült.Vegyük ki a hűtőből. Egy kicsit várni kell vele, mert nagyon kemény, képtelenség vele dolgozni. Amikor kissé felmelegedett, az 1/3-át tegyük félre.A tészta 2/3-át nyújtsuk ki, és tegyük bele a piteformába.Ezt előmelegített sütőben úgy 5 percig süssük meg.Közben készítsük el a tölteléket.Az almát mossuk meg, vágjuk 4 fele, és szeleteljük fel.Egy serpenyőbe tegyük a kókuszolajat, és dobjuk rá az almákat és a mazsolát is.Pároljuk meg egy kissé, mehet hozzá a fahéj és 1 marék durvára tört dió.Úgy 5 perc után csorgassuk meg mézzel és keverjük hozzá a baracklekvárt is.Ezt a tölteléket tegyük az elősütött tésztára.A megmaradt tésztát nyújtsuk ki, és készítsünk a tészta tetejére rácsokat.Kenjük meg baracklekvárral és szórjuk meg a maradék durvára tört dióval.Kb. 20 perc alatt szépen megsül.
Mustáros-medvehagymás köles
2015. április 12. Éltető ételek
Imádom a kölest és a belőle készült ételeket is. Mivel tavasz van, így mindenképp tettem bele medvehagymát, ugyanakkor a brokkoli is a kedvencem, így ez sem maradhatott ki belőle. Persze, ha nincs medvehagyma, akkor bármilyen más zöldfűszer is kerülhet bele. Ezt az ételt többféleképpen is tálalhatjuk. Egyrészt, ha jól összetörjük, tejszínnel lazítjuk, akkor kenőke lehet. Egyszerűen köretként tálalva, jó sok zöldsalátával és falafellel...hmmm... Na és az eredeti verzió szerint, amikor is készítettem hozzá medvehagymás zöldborsó mártást. Ja... és grillezett gomba tölteléke is lehet. Úgyhogy a lehetőségek végtelenek. Hozzávalók (3 fő): - 1 csésze köles - 1 kisebb vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 szép brokkolirózsa - kis csokor friss medvehagyma - 1-2 teáskanál mustár - himalája só - (növényi) tejszín - kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát és a fokhagymát egy pici kókuszolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a megmosott kölest, és felöntjük 2x mennyiségű, sós vízzel. Kb. 10 perc alatt megfőzzük, majd kiszedjük egy nagyobb tálba, és hagyjuk kihűlni. Időnként villával lazítsunk rajta.Vágjuk fel a medvehagymát és a brokkolit is igazán pici darabokra. Keverjük a köleshez. Adjuk hozzá a mustárt és fűszerezzük.Ha kenőkét szeretnénk, akkor lazítsuk tejszínnel.Itt gombócozva lett, majd sütőben megpirítva, és zöldborsómártással.
Medvehagymás-spenótos lasagne
2015. április 10. Éltető ételek
Újabb finomság készült ma ebédre, mely teljesen vegán módon is elkészíthető. Igazán ízletes, fűszeres, fokhagymás... szóval finom. Mivel nem akartam sokat mosogatni, így egy lábasban, egymás után készítettem el a szószokat. Hozzávalók (2 adag): - 1/2 doboz lasagne tészta - 40 dkg friss paradicsom (vagy 5 dl házi paradicsomlé) - jó sok fokhagyma - 20 dkg friss spenót - 6-8 levél medvehagyma - kókuszolaj - só, bors Besamell mártás: - 3 evőkanál zabliszt vagy rizsliszt - 5 dl rizstej - szerecsendió - babérlevél - só, bors Elkészítése: Egy serpenyőben tegyünk fel melegedni 1 evőkanál kókuszolajat. Tisztítsunk meg 2 gerezd fokhagymát, majd reszeljük az olajhoz. Alaposan mossuk át a spenótot, kézzel tépkedjük szét, és dobjuk rá a fokhagymás kókuszolajra.Pár perc alatt összeesik a spenót. Sózzuk, borsozzuk és szedjük ki egy tálkába. A medvehagymát alapos megmosás után vágjuk fel kis darabkákra. A 3/4 részét keverjük a megfonnyasztott spenóthoz.A paradicsomot turmixoljuk vagy botmixerezzük össze. Szintén kerüljön bele úgy 2 gerezd fokhagyma. Szintén lehet sózni.A serpenyőbe ismét tegyünk egy kevéske kókuszolajat, és öntsük rá a fokhagymás paradicsompürét. Kevergetve, lassan főzzük úgy 10 percig. Szintén öntsük ki egy tálkába.Már csak a besamellt kell elkészíteni. Ismét egy kevéske kókuszolaj, majd szórjuk rá a lisztet. Kevergessük, majd egy habverő segítségével - folyamatosan keverjük - öntsük hozzá a rizstejet. Kissé sűrű, puding állaga lesz. Fűszerezzük szerecsendióval és tegyünk bele 1 babérlevelet is. Sózzuk, borsozzuk.Állítsuk össze a lasagnet. Egy jénaiba tegyük a - paradicsomlé felét - tészta 1/3-át - besamell 1/3-át - medvehagymás spenótot - besamell 1/3-át - tészta 1/3-át - paradicsomlé felét - tészta 1/3-át - besamell 1/3-át - A tetejét szórjuk meg a maradék medvehagymával. - Előmelegített sütőben süssük úgy 30 percig. Ha eszel sajtféléket, akkor a tetejét megszórhatod füstölt mozarellával, és a spenótos töltelékben el tudnék képzelni egy kevéske zöldfűszeres kecskesajtot.
Almás pite (vegán)
2015. április 2. Mindennapi ételeink
Folytatódjon a Mit süssek húsvétra? sorozat. Most egy tojás és margarin, fehér cukor nélküli almás pite receptet hoztam. Hozzávalók: 30 dkg finomliszt 20 dkg teljes kiőrlésű liszt 1/2 csomag foszfátmentes sütőpor 1 dl extra szűz olívaolaj 10 dkg nyírfacukor kb. 1-2 dl víz -- 2 kg alma 10 dkg nyírfacukor 1 citrom héja 1 vaníliás cukor vagy 2 tk. vaníliapor 1 ek. morzsa Elkészítés: A liszteket és a nyírfacukrot összeöntjük, hozzáadjuk a sütőport. Kimérjük az olajat, beleöntjük. Majd annyi vízzel hígítjuk, hogy rugalmas pitetésztát kapjunk. Félretesszük, kissé pihenni, eközben elkészítjük a tölteléket: az almát meghámozzuk és megpároljuk. Egy olajozott, lisztezett tepsibe belesimítjuk a tészta felét, erre 1 ek. morzsát szórunk rá és erre rákenjük az almás tölteléket, majd befedjük a tészta másik felével. Vízzel hígított lekvárral kenjük meg, ez szép színt ad neki (tojássárga helyett), és még csillogó lesz. Közepes lángon, kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét kávédarálón őrölt nyírfacukorral szórtuk meg.
Kelkáposzta - tekercs zöldségekkel töltve
Ehhez a recepthez alaphelyzetben járt volna egy mogyorós-banános mártogatós szósz is, de mivel én alapból nem nagyon szoktam a gyümölcsöt mással keverni, ezért inkább kihagytam. Jelentem, magában is megállta a helyét! :) Vendégségbe, svédasztalra is el tudom képzelni! Kelkáposzta helyett használhatsz hozzá mángold, vagy jégsaláta leveleket. Kelkáposzta tekercs zöldségekkel töltve Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre - 4 db tekercshez): 6 nagy kelkáposztalevél (vagy mángold, esetleg jégsaláta) A töltelékhez 85 g piros kaliforniai paprika 85 g sárga kaliforniai paprika 1 sárgarépa só 1/2 ek. dióolaj A páchoz 1/2 gerezd fokhagyma, felaprítva 1 tk. kesukrém 1/2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 ek. dióolaj 1 ek. szójaszósz só 1 ek. finomra aprított petrezselyemzöld A töltelékhez mossuk meg a paprikát, magozzuk ki, és vágjuk vékony csíkokra. A sárgarépát gyufaszál méretűre (julien) vágjuk, majd mindkét zöldséget megsózzuk, és hozzáadjuk a dióolajat. A páchoz a hozzávalókat összekeverjük, és beletesszük a töltelék-zöldségeket. A kelkáposzta-leveleket megtöltjük némi zöldséggel, feltekerjük és tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Sütésmentes, pikk-pakk kész, mákos-mandulás tekercs
2015. február 14. Zöld Avocado
Nem igazán értem én ezt a Valentín nap dolgot... Kötelező szeretet évente egyszer?! Persze nem vagyok én szívtelen, de szerintem ez a nap sokkal inkább szól a kapitalista piacgazdaságról, az esztelen fogyasztásról, a kínai bóvlik piacáról, röviden összefoglalva a pénzről, mint az igaz szerelemről, és az őszinte szeretetről. :-) Ha jól értem, a szerelmet ünneplejük úgy, hogy a férfiak virágot és ajándékot vesznek a kedvesüknek, és elviszik őket vacsorázni !? Ez olyan különleges? A "nem önszántukból lett" szinglik pedig az év ezen napján még magányosabbnak érezhetik magukat... Hol van itt a szeretet? Meg az igaz szerelem? Nem értem én ezt... Na mindegy, mielőtt azt hinnétek, hogy érzéketlen és ünneprontó vagyok, abba is hagyom ezt az eszmefuttatást. És én, aki az év minden napján telis tele van igaz szeretettel és szerelemmel, hoztam nektek egy antivalentínnapi receptet. Hogy miért antivalentínnapi? Mert MÁKOS! :-D A mák pedig nem éppen egy romantikus vacsora hozzávalója! Csííííz! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Mint oly sokszor, most is egy sütés nélküli, gyorsan elkészíthető, rettentően egyszerű desszertet hoztam. Mindössze 4 féle (!) természetes hozzávaló, pár perc a konyhában, és pikk-pakk kész is van a finom, tápanyagban és ásványi anyagokban gazdag, diétás, glutén- és laktózmentes, gyomorbarát nassolni való! Mert nem csak a főételeink lehetnek egészségesek, de az édességeink is! :-) HOZZÁVALÓK: (kb.4 személynek) - 100 g darált mandula - 150 g mag nélküli datolya - 100 g mák - 1 citrom reszelt héja - - (opcionálisan - 1ek útifűmaghéj) - (opcionálisan - 1 ek chia mag) nyers mákos-mandulás tekercs ELKÉSZÍTÉS: A mag nélküli datolyát a felhasználás előtt min.2-3 órával beáztatjuk vízbe, úgy, hogy a víz teljesen ellepje a datolyákat. Miután mepuhultak, leöntjük róla a víz felét, és a turmix gépben összeturmixoljuk. Egy egynemű datolya lekvárt kell kapnunk a végén. A darált mandulával összekeverjük a datolya lekvár felét, és adunk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, ami segít felszívni a mandulás massza nedvesség tartalmát. (Előbb utóbb érdemes beszerezni ebből a csoda növényből, ha komolyan gondoljuk az életmódváltást, a lehető legtermészetesebb növényi táplálkozást! ;-) Lehet, hogy nem olcsó, de nagyon sokáig elég, és nagyon hasznos minden süteménynél. A maga egyszerű természetességében képes az édességeink állagát tökéletesíteni, és közben hasznos, emésztést könnyítő, értékes tápanyag az útifűmaghéj.) Félre tesszük a mandulás datolyás gömbőcőt, amit formáztunk a kezünkkel. mosogatásmentes tészta nyújtásmosogatásmentes tészta nyújtás A mákot, darált vagy darálatlan formában összekeverjük a datolya lekvár másik felével, és egy (kezeletlen héjú) citrom reszelt héjával. Ha van otthon chia mag, tegyünk hozzá 1 evőkanállal. Ugyanazt a szerepet tölti be, mint az úifűmaghéj, azaz magába szívja a nedvességet. A chia mag egy ún. szuper étel, aminek kiemelkedően magas ásványi anyag- és vitamin tartalma van. Érdemes rendszeresen fogyasztani ebből a természetes vitamin forrásból is, a kapszulás vitaminok helyett. Természetesen, ha nincs otthon sem útifűmaghéj, sem chia mag, akkor is elkészíthetjük a mákos tekercset. Ez esetben használjunk több mákot és darált mandulát, ha a datolyánk túl vízes lenne. A mandulás gömbőcöt kinyújtjuk kb. fél cm vastag lapra. (Használjuk a már jól bevált "2 folpack között a nyers tészta" módszert, és akkor nem kell mosogatni a nyújtódeszkát, és a rudat sem. Gyors, és kényelmes megoldás.;-) ) Megkenjük a tésztát a mákos töltelékkel, majd óvatosan elkezdjük feltekerni a mandulás lapot. Óvatosan csináljuk, mert a sütés nélküli tészta könnyen törik. (Kicsit olyan érzés, mint, amikor puha gyurmából készítünk különböző figurákat. :-) ) Miután szorosan feltekertük, beteszzük a hűtőbe, és 2-3 óra múlva már fogyaszthatjuk is az ízletes, egészséges, könnyű, és gyors édességünket. Semmi sütés, semmi főzés, csak a nyers, tápanyagdús természetesség! :-) sütésmentes mákos-mandulás tekercs Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-) Megjegyzés: a recept ötlet Lénárt Gitta nyers édességei közül származik.
Mogyoró/mandulakrémes palacsinta
Mire kettőt pislogtam, a gyerek bevágott belőle egy egészet. Nagy szó, mert semmit nem eszik töltelékesen. A kenyér magában kell, esetleg megeszik mellé - szigorúan külön - néhány karika avokádót. A pizza széle jöhet, a többi része veszélyesen tartalmaz egyéb dolgokat. A palacsinta natúran jó, a goffri szintén... és akkor egyszer csak jött a mogyorókrém, és megtörte a jeget. Mogyorókrém hozzávalói: 200 g törökmogyoró 1 dl növényi tej 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por A mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Mandulakrém hozzávalói: 200 g mandula 50 g szezámmag 1 dl növényi tej 2 ek karobpor 2 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor / sztívia stb. vanília por A mandulát kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, a szezámmagot is, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk. Palacsinta tészta hozzávalói: 2 bögre zabliszt 2 bögre hajdinaliszt 2 bögre növényi tej 2,5 bögre szénsavas víz 1 dl olivaolaj 1 ek darált lenmag 15-20 csepp sztívia 1 csipet só A liszteket elkeverjük a lenmaggal, a sóval, sztíviával és olajjal. Majd hozzádolgozzuk a tejet is, és a végén a szénsavas vízből 2 bögrényit. Ha sűrű a tészta, a maradék fél decivel hígíthatjuk. A legjobb, ha a tészta pár órát pihen.
Mogyorókrémes zabkásával töltött alma
2015. január 25. Mindennapi ételeink
Ez az étel még karácsonyról maradt. Helyesebben fogalmazva nem az étel, hanem az arról készült fotó. :-) Az a jó benne, hogy gyorsan elkészíthető, ehető reggelire, egy kiadós leves után ebédre, de vacsorára is. Egészséges és nagyon finom! :-) Lássuk is a receptet: Hozzávalók: 25 dkg zabpehely 2 dl zabtej 1 csipet só 8-10 dkg nyírfacukor 2-3 tk. kardamom 1 citrom héja almánként egy tk. xilites mogyorókrém mazsola - ízlés szerint (elhagyható) -- dió, agavé szirup - ízlés szerint Elkészítés: Az almákat megmossuk, félbevágjuk és a magházat kiszedjük. Egymás mellé tesszük egy tepsibe őket. Elkészítjük a "tölteléket": a zabtejet felfőzzük, beleöntjük a zabpelyhet és a mazsolát. Amikor megfőtt a zab (kb. 15 perc), beízesítjük és hozzákeverjük a mogyorókrémet is. Az almákat megtöltjük, sziruppal lelocsoljuk és 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük. Melegen, hidegen, akár vaníliasodóval is tálalható. TIPP a mogyorókrém elhagyható.
Töltött karalábé fűszeres köleságyon
Vettem a múltkor 2 karalábét, amit imádok nyersen ;) De hűsi van, ezért kombináltam a köles melegítő erejével ;) Hozzávalók személyenként: 1 db karalábé 1 csipet majoranna A karalábét meghámozzuk, levágjuk az alsó kemény részét, majd kanállal ügyesen kiszedjük a belsejét :) Megmossuk, megsózzuk, és beszórjuk pici majorannával és félretesszük. töltelékhez: 1 ek áztatott dió […]
Kedvenc muffinok reform változatban
Kezdjük a 2015-ös évet egy hagyományos és népszerű sütemény újraértelmezésével! :-) Ki ne szeretné a muffint ?! Ezeket a kis édes kosárkákat, különböző ízesítéssel, méretben, töltelékkel, melyek mára már szinte önálló iparággá, a muffin-iparrá nőtték ki magukat! :-D Pár évvel ezelőtt robbantak be a köztudatba, és azóta saját életre keltek. Külön sütő formáik, tálcáik vannak (szilikonos, teflonos stb.), a kedvükért egyéni papír kosárkákat gyártanak (a papír mintája is lehet változatos és trendi), vannak önálló kis muffin boltocskák, kávézók, ahol több száz féle töltelékkel, tésztával kóstolhatjuk meg ezt a sütemény remeket. Gyors, egyszerű, rendkívül változatos, könnyen tárolható, és szinte biztos, hogy minden vacsora vendégünk talál a kedvére valót. ;-) Természetesen nálunk is elég sűrűn elkészül, főleg, ha nagyobb társaságot látunk vendégül, vagy épp mi megyünk vendégségbe valahová, ahová nem illik üres kézzel érkezni. Mákos banános muffin Karácsonykor is előkerült a muffin sütőm, és mindjárt készítettem is 5 különböző íz élményű, természetes összetevőkből álló, könnyen emészthető, gluténmentes, reform muffin kosárkákat. A mindig nagy sikert arató Pina Colada muffin, egy kókuszos - ananászos trópusi íz világot tár elénk. A fahéjas-répás-almás muffin a téli hangulatot hozzá el nekünk könnyedén. És ha muffin, akkor természetesen nem maradhat el az örök nagy kedvenc, a nagyon csokis, dupla csokis muffin sem! ;-) Készült még egy narancsos - sütőtökös - diós, és egy mákos - banános változat egy-egy korábbi recept alapján. Ezek a sütemények már elkészültek kuglóf, és szelet formájában, most pedig muffin formákba töltöttem őket. A tészták hozzávalóit megtalálod itt: narancsos sütőtökös diós kuglóf és itt: mákos banános szelet. Muffin formákban elkészítve is gyorsan fogynak a tálcáról. :-) Narancsos sütőtökös diós muffin Nézzük, hogyan is készülnek ezek a mennyei szénhidrát bombák? Merthogy hiába természetes összetevőkből készül, és könnyebben emészthetőek, mint a boltban kapható fehér lisztes - fehér cukros barátaik, azért ezeknek a süteményeknek is van kalória értékük, és magas szénhidrát tartalmuk, úgyhogy csak óvatosan faljuk őket, ha vigyázni akarunk a súlyunkra! ;-) PINA COLADA MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): - 3 érett banán pépesítve - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 1/2 tk szódabikarbóna - 80 g kókusz reszelék - 1 csipet Himalája só - 90 g mandula liszt (finomra őrölt mandula) - 90 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 1 bio tojás - 0,7 dl narancslé (frissen facsart) - 0,8 dl kókusz zsír (olvasztott, olaj formában) - (opcionálisan - 0,2 dl rum) - 200 g apróra vágott ananász (lehetőleg a friss gyümölcs, nem a cukros lében ázott konzerv) Pina Colada muffin Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 200 °C - ra. A muffinformákat kibéleljük papírral (ha nem szilikonos a formánk), és megkenjük belülről a papír kosárkákat olvasztott kókuszzsírral, hogy könnyedén leváljon majd a megsült muffinról a papír. Egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, kókusz reszelék, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz olaj, narancslé, rum, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzáadjuk az apróra vágott ananászt. Belekanalazzuk az így kapott tésztát a kis papír kosárkákba, és mehet is be a sütőbe. 20-25 perc alatt készre sült, illatos, trópusi édességeket vehetünk ki a sütőből. Kicsit hagyjuk a formában hűlni őket, majd tegyük ki egy külön tálcára, mert szükségünk lesz a muffin sütőre a következő adag muffinhoz. DUPLA CSOKIS, NAGYON CSOKIS MUFFIN Hozzávalók (kb.12 db-hoz): reform muffinok - 200 g étcsokoládé (minél magasabb a kakaó tartalma, annál keserűbb, annál csokisabb. Én min.70%-osat használok) - 100 g jó minőségű, növényi margarin - 2 bio tojás - 75 g nád cukor vagy nyírfa cukor - 3 érett banán - fél narancs frissen facsart leve - 1/2 tk szódabikarbóna - 75 dkg zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 75 dkg mandula liszt Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 175°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A tésztához először megolvasztjuk a gőzön 100 g apróra tört étcsokit. és a kockára vágott margarint. Aztán amikor már lágy a csokis margarin, akkor levesszük a gőzről, hogy langyosra hűlhessen. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna), egy másik tálban a folyékony (tojás, narancslé, és a pépesített banánok) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, és egyneműre keverjük egy fakanállal. Hozzákeverjük a langyosra hűlt csokis margarint, és beletördeljük a másik 100 gramm étcsokit. Ezek az apró étcsoki darabkák aztán nagyon szépen meg fognak majd olvadni a meleg tésztában. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.20-25 perc alatt készre sütöm a rendkívül csokis muffinokat. FAHÉJAS SÁRGARÉPÁS ALMÁS MUFFIN Hozzávalók (kb.18 db-hoz): - 1 dl növényi tej (mandulatej, rizstej, zabtej stb.) - 1 közepes alma - 75 g zabliszt, azaz finomra darált zabpehely (vagy rizsliszt, vagy kókuszliszt, ha a zab nem fér bele a GM diétánkba) - 25 g szőlőmagliszt - 75 g mandulaliszt - 2 tk fahéj - 1/2 tk őrölt szerecsendió - 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1/2 tk szódabikarbóna - 50 g nádcukor vagy nyírfacukor - 2 közepes sárgarépa lereszelve - 1 bio tojás - 0,7 dl kókusz zsír megolvasztva (olajként) - csipet himalája só - 1 marék durvára darált dió Fahéjas sárgarépás almás muffin Elkészítés: Az almát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk. Feltesszük a tűzhelyre saját levében, fedő alatt puhára párolódni. Előmelegítjük a sütőt 180°C-ra, és a szokásos módon kikenjük a muffin papírokat kókusz olajjal. A szokásos módon egy tálban összekeverjük a szilárd (lisztek, só, cukor, szódabikarbóna, fűszerek, darált dió), egy másik tálban a folyékony (tojás, kókusz zsír, tej, pépesített párolt alma) összetevőket. Majd a két tál tartalmát összeöntjük, hozzákeverjük az apróra reszelt sárgarépákat. és az egészet egyneműre keverjük egy fakanállal. Belekanalazom a tésztát a muffin papírokba, és az előmelegített sütőben kb.30-35 perc alatt készre sütöm a sárgarépás muffinokat. Mákos banános muffinMegjegyzés: ne várjuk, hogy ezek a muffinok óriásira nőnek a sütőben, mert a zabliszt és mandula liszt nem alkalmas látványos térfogat növekedésre. Természetesen ettől még nagyon finomak, és sokkal egészségesebbek, mint óriás társaik! ;-)
Karácsonyi töltött káposzta
2014. december 22. Mindennapi ételeink
Nem maradhat el az ünnepi töltött káposzta receptje, most ez következik :-) Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta 16 nagy savanyúkáposzta-levél 20 dkg barna rizs 5 dl víz 1/2 kg sárgarépa 1/2 kg gomba 1 bögre darált dió 2 fej vöröshagyma 5 gerezd fokhagyma 3 tk. majoránna 2 tk.borsikafű 1 ek. borókabogyó 3-4 babérlevél 2 ek. lenmagpehely 10 ek. olívaolaj Elkészítés: Először a barna rizst főzd meg, a következőképpen: tedd zsiradék nélküli edénybe, és alaposan pirítsd meg. Sűrűn kevergesd - vigyáznod kell, nehogy leégjen. Amikor minden szem enyhén megpirult, öntsd rá a vizet és a 2 evőkanál olajat, majd keverés után fedd le. Várd meg, amíg felforr a víz, ezután még 5 percig forrald. Ekkor már ne emeld fel a fedőt! Zárd le, és tedd 3-4 pléd közé, meleg dunsztba, 40 percre. Amíg a rizs pihen, a töltelék többi hozzávalóját is elő tudod készíteni: hámozd meg és reszeld le a sárgarépákat, a gombákat alaposan mosd meg és aprítsd fel, a diót daráld meg, a hagymákat pucold meg és vágd apró darabokra. Majd 3 evőkanál olaj és ugyanennyi víz keverékén párold meg a hagymát. Amikor puha, tedd rá a reszelt répát, a felvágott gombát és a darált diót. Add hozzá a fokhagymát és a fűszereket (majoránna, borsikafű, ételízesítő, só). Párold addig, amíg a gomba és répa meg nem puhulnak (ha szükséges, adj még hozzá vizet). Amikor készen vagy, vedd elő a rizst, keverd a gombás-hagymás-répás alaphoz. A lenmagpelyhet ekkor add hozzá. A maradék olaj felével kenj ki egy tepsit, rendezd el benne a szűrő segítségével lemosott savanyú káposztát, szórd meg borókabogyóval, babérlevéllel. Vegyél elő egy vágódeszkát, tedd rá az első káposztalevelet; hajtsd be a jobb és bal oldalát is, majd tegyél 2-3 evőkanálnyi tölteléket rá, és csavard fel. Tedd a káposztával kibélelt sütőbe. Az összes káposztalevéllel így járj el. Ha kész, locsold meg a megmaradt olajjal. 160 °C-on, 25-30 perc alatt az egészet süsd össze. x
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Töltött káposzta nyersen
Csináltam nyers töltött káposztát régebben is, de a hagyományos módon betekertem a tölteléket a káposztalevélbe. Ez nem annyira jött be, mert nehéz volt szépen elvágni, de megrágni is komoly kihívás volt a nyers káposztalevelet, legalább 300 fogcsapás volt egy falat :D :D :D Ezért most úgy döntöttem, hogy nem kell rá ruha, pucér golyócskákat akarok […]
Gluténmentes almás pite gránátalmával
2014. november 14. Éltető ételek
Teljesen "rákattantam" a gránátalmára, de nem sütöm meg, hanem csak a tetejére szórom. A pite tésztája glutén- és tej- és tojásmentes, így bátran elkészíthetik ezekre érzékeny emberek is. Hozzávalók: - 5 dkg kukoricaliszt - 5 dkg rizsliszt - 5 dkg kölesliszt - 5 dkg kókuszliszt - 10 dkg bio vaj - 2 teáskanál kókuszvirágcukor - csipet só - késhegynyi fahéj - késhegynyi szódabikarbóna - pici víz Töltelék: - 50 dkg alma - fahéj - vaníliapor - maréknyi dió - 1-2 evőkanál méz tetejére: gránátalma tészta megkenése: baracklekvár Elkészítése: A liszteket keverjük össze, majd morzsoljuk el benne a vajat. Adjuk hozzá a fűszereket, és annyi vizet adjunk hozzá, hogy egy gyúrható tésztánk legyen.Egy kerámia piteformába nyomkodjuk bele a tésztát úgy, hogy legyen pereme is.A sütőt melegítsük elő (180 fok), majd tegyük be a tésztát 10 percre.Ezidő alatt elkészítjük a tölteléket, Az almát vágjuk kis kockára. A diót száraz serpenyőbe pirítsuk meg, majd adjuk hozzá az almakockákat és a fűszereket. Keverjük bele a mézet is. Süssük össze a serpenyőben mindent.Az elősütött pitét vegyük ki a sütőből, majd vékonyan kenjük meg házi baracklekvárral. Erre halmozzuk az almás tölteléket, és tegyük vissza a sütőbe úgy 30-40 percre.Szeletelés előtt hagyjuk kihűlni.
Töltött alma
Egyszerűen elkészíthető, mindenki által kedvelt édesség, ami még csak nem is óriási kalóriabomba. Hozzávalók: Ovo változat: 8 db nagyobb, kemény húsú alma 2 tojásfehérje 20 dkg darált dió / mandula / mogyoró 10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit 1 tk kókuszzsír vaníliapor Az almákat megmossuk, a magházat éles késsel (vagy almamagozóval) eltávolítjuk. Lehet kicsit nagyobb lyukat vájni, mert akkor több töltelék fér bele. Ha az almát szeretjük jobban, akkor maradhat kisebb a lyuk. :) Egy tepsit kizsírozunk, elhelyezzük benne az almákat. A diót ledaráljuk, és összekeverjük a cukorral és egy csipet vanília porral. A sütőt begyújtjuk. A tojásfehérjét felverjük, óvatos mozdulatokkal belekeverjük a cukros-diós keveréket. Gyorsan megtöltjük vele az almákat. Forró sütőbe tesszük, és alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit. Viszont tudok ennél egy egészségesebb, és nagyon finom, tojásmentes változatot is, amit érdemes kipróbálni. Vegán változat: 8 db nagyobb, kemény húsú alma 1/2 bögre köles 20 dkg darált dió 10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit 1 tk kókuszzsír 1 csipet só vaníliapor A kölest bő 1,5 bögre vízzel, sóval, és cukorral (mindig sztíviával szoktam, ennyihez kb 10 csepp elég, persze ízlés szerint), illetve a vaníliával 20 perc alatt megfőzzük. Ezalatt az almákat kicsumázzuk, kizsírozott tepsibe helyezzük. A diót megdaráljuk, és hozzákeverjük a megfőtt köleshez. A keverékkel megtöltjük az almákat. A maradékot (ha van - ez attól függ, mekkorák az almák, és a lyukak :) ) gombócként az almák mellé halmozva megsüthetjük. Alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit.
Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?
2014. október 18. Zöld Avocado
Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt / márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére. Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)
Reform szilvás lepény
2014. október 13. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - 50 dkg fehér tönkölybúzaliszt - 1 csipet só - 1 kávéskanál szódabikarbóna - 15 dkg kókuszzsír - 15 dkg nádcukor - 1/2 citrom reszelt héja - 1,2-1,5 dl víz A formához: 1 teáskanál kókuszzsír és 1 teáskanál liszt Töltelék: - 2 evőkanál darált dió - 30 dkg szilva - 1 evőkanál őrölt fahéj - 2 evőkanál nádcukor Elkészítése: A lisztet elkeverjük a sóval, szódabikarbónával, citromhéjjal és a cukorral, majd elmorzsoljuk a kókuszzsírral. Hozzáadjuk a vizet és összegyúrjuk. Egy 25 cm átmérőjű gyümölcstorta formát kikenünk és kilisztezünk. A tésztából egy kis gombócnyi mennyiséget lecsípünk és a többit belesimítjuk a formába. A tetejét megszórjuk dióval. A kimagozott szilvát apró darabokra vágjuk, és egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. A tetejét megszórjuk a fahéjas cukorral. A maradék tésztát kör alakúra nyújtjuk, fél cm csíkokra vágjuk és berácsozzuk vele a formában lévő tésztát. 200 fokon kb. 1 óráig sütjük.
Töltött paprika paradicsomszósszal
Úgy döntöttem, ma tartok egy kis pihenőt, a festést hétfőn folytatom ;) Ilyen finomságot, és aszalványokat készítettem a munkás napokra, amikor hamar elő kell szedni valamit ;) Hozzávalók személyenként: 1 tölteni való paprika Töltelék: 1 maréknyi áztatott tökmag 1 maréknyi áztatott napraforgómag 1 kisebb sárgarépa 1 pici fehérrépa 1 kis darab zeller 1 kis fej […]
LÉT-REFORM édes-töltött kiflik
2014. augusztus 21. Mindennapi ételeink
Nálunk ma is egész nap esett az eső. Ilyenkor jólesik egy kis "télies csemege". Ilyenek a LÉT-REFORM most bemutatott termékei: a töltött, édes kiflik. Kapható diós, mákos, gesztenyés, szilvalekváros ízesítésben. Mi a gesztenyéset és a mákosat kóstoltuk. Hármasával csomagolva kapható. Gesztenyés kifli Finom, harmonikus ízvilágú termék, nagy előnye, hogy nem tartalmaz élesztőt, és hozzáadott cukrot. A töltelék bőséges benne. Összetevők: teljes kiőrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, alma, natúr gesztenye, szódabikarbóna, só. Mákos kifli Szintén 3 darab található a csomagolásban. Összetevők: teljes kiőrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, növényi margarin, alma, mák, szódabikarbóna, só.
Esküvői torta "nyers" /Raw wedding cake
2014. augusztus 5. Nyers konyha
Barátaink esküvőjére készítettem ezt a tortát. Mivel emeletes torta, így most ez nem lett annyira krémes, viszont a sok magtól stabil lett a szerkezete, és még belső megerősítés, rögzítések nélkül is bírta az alsó szint a felsők súlyát. Valahogy nem volt számomra szimpatikus, hogy műanyag rudakkal, vagy valami hasonlóval stabilizáljam . A külső kókuszos krém valami isteni lett, nem kentem olyan vastagon a tortára, így még maradt is belőle 1-2 deciliternyi amit elkanalazgattunk :) A torta belsejébe tett gyümölcskrém variálható a szezonnak megfelelően... Esküvői torta ,, nyers Piskóta: 200 gramm napraforgó 400 gramm kókuszdara 100 gramm lenmag 500 gramm mazsola 6 citrom reszelt héja fahéj 7-8 evőkanál kakaópor 400 gramm mandula néhány evőkanál útifű maghéj ha kell süríteni A kókuszdarát és a lenmagot turmixgéppel lisztesre őröltem. A napraforgót és mandulát s -késes robotgéppel aprítottam. Mazsolát beáztattam, a vizét leöntöttem és a reszelt citromhéjjal turmixoltam. A magokat elkevertem a fahéjjal és kakaóporral, majd megédesítettem a turmixolt mazsolával. Ha jól dolgoztunk a massza szépen összeáll, összeragad. Ha túl nedves, lehet süríteni útifű maghéjjal vagy kókusszal. Érdemes megkóstolni elég édes-e, kell-e még hozzá fahéj vagy kakaópor ? Ha készen vagyunk csatos formákba nyomkodjuk úgy, hogy az oldalán is legyen a formának tészta. Erre teszünk gyümölcsöket. Nálam az alsó réteg simán banán volt. Rátettem a banánokat, és villával elnyomkodtam, fahéjjal megszórtam. Erre jött egy réteg ,,piskóta, tehát magos réteg, majd következett a sárgabarackos krém. Ebbe almát aprítottam és sárgabarackot vágtam, málnával megbolondítottam, steviával és vaníliával ízesítettem, útifűmaghéjjal sürítettem. A töltelékre ismét jött a magos rész. Az alsó nagy csatos tortára rátettem a kis csatos formát, majd ismételtem az előbb leírt folyamatot. Erre egy még kisebb torta jött. Krém: 2x 200 gramm kókuszreszelék 12 dl cocomas kókuszkrém 200 gramm kesudió 3 evőkanál kókuszzsír stevia ízlés szerint, vagy egyéb édesítő ami nem színezi el a krémet... A kókuszt turmixgépben liszté őröltem. A kesudiót beáztattam, majd a vizet leöntve róla, a kesudiókat a kókuszkrémmel és kókuszzsírral megturmixoltam. Mindent egy edénybe öntöttem elkevertem és édesítettem. A krémet a tortára kentem, hűtőbe téve szépen megdermedt. Szalaggal és virágokkal díszítettem.
Töltött paprika gombás-hajdinás töltelékkel (vegán, gluténmentes)
Az egyik kedvenc ételem a töltött paprika. Gyerekkorom óta nagyon szeretem. Azt gondoltam sokáig, ez tipikus magyar étel. Ha meg is található a magyar éttermek étlapjaink, tudni kell, eredetét nézve török étel, ami a Balkánon keresztül jutott el hazánkba. Már az 1891-ben megjelent magyar szakácskönyvben, amely Zilahy Ágnes nevéhez fűződik, megtalálható a töltött paprika, tehát meglehetősen régi ételről van szó. Nyilván ezért gondolják sokan azt, hogy magyar étek,pedig csak a magyar konyha jellegzetes kedvence. Most gluténmentes változatot próbáltam ki, hogy ötletet adjak gluténmentes barátnőmnek. :) Nekem egy kevés zabpehely is kellett hozzá. Sok gombóc lett, és inkább ezért tört össze 3-4 darab a legalján, de ahogy a képek is mutatják, a java egészben maradt. A recept: Hozzávalók: o 6-8 db tölteni való paprika o 30 dkg gomba o 25 dkg hajdinazabpehely o 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) o ételízesítő vagy só o őrölt kömény o 1 fej vöröshagyma o 2-3 gerezd fokhagyma o petrezselyemlevél o majoránna o 6-8 szem krumpli (opcionális) o 1 liter paradicsomlé, vagy paradicsomszósz Elkészítés: A hajdinát miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Közben a hagymából és gombából egy pörköltes alapot készítünk. Ha krumplival tálalnánk a töltött paprikát, akkor a krumplikat hámozás után kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. A megpuhult hajdinát A gombapörkölt alappal és némi zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük. A masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült a töltelék, a paprikákat megtöltjük és a maradékból gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Ha gluténmenteset szeretnénk készíteni, akkor olyan zabpelyhet válasszunk, ahol ezt jelzik. UI: Mindeddig technikai hiba miatt nem tudtam írni egyetlen bejegyzést sem júliusban. Sajnos az inda.hu-val nem találtuk a megoldást, ezért egy informatikus segítségét kértem, így sikerült végre ezt a bejegyzést létrehoznom. Köszönöm a türelmet minden kedves olvasómtól! :)
Palacsinta tej és tojás nélkül
Jelen esetben zab és hajdinaliszt keverékéből, hogy legyen benne lúgosító gabonaféle is (ami egyébként fűféle, mint tudjuk, de nem számít). A tészta, mint minden ilyen típusú keverék, könnyebben szakad, de ha nem hagyjuk túl hígra a tésztát, és vékonyra a palacsintát, nem nehéz vele boldogulni, ráadásul egy könnyű palacsintát kapunk cserébe. Bevallom őszintén, nem is nagyon próbáltam késsel fordítgatni, inkább feldobtam, és úgy fordítottam meg. Nem bonyolult, hamar megtanulja az ember, azután pedig már ha benne van a lendület a kezedben, megy, mint a karikacsapás. (Komolyan gondolom.) Egyszerűen először csak megmozgatod, hogy érezd, mire számíts, majd egy hirtelen picit előre, és felfelé irányuló mozdulattal feldobjuk. Utána már csak lavírozol, hogy elkapd lenn. :) A leírt mennyiség kb. 15 palacsintához elég, de sütője válogatja. Hozzávalók: 2 bögre zabliszt 1 bögre hajdinaliszt 1/3 bögre olivaolaj (bőven) 2 bögre szójatej 2 bögre szénsavas ásványvíz (szűken) 25 csepp sztívia /2 ek nyírfacukor vanília 1 csipet só cukormentes lekvár / reszelt alma dióval, vagy mákkal / kölestúró Először a száraz anyagokat keverjük össze, majd hozzáadjuk a folyadékokat részletekben. Amikor sima a tészta, felforrósítjuk a palacsintasütőt, és közepes lángon sütjük a palacsintákat. A tésztát egyenletesen eloszlatjuk a sütőben, majd mikor a széle elválik tőle, és megmozgatva nem tapad rá, megfordítjuk a palacsintákat. A másik oldalukat is megsütjük. Megtöltjük lekvárral, vagy egyéb töltelékkel, friss gyümölcsökkel kiegészítve fogyasztjuk.
Babkrémes - petrezselyempesztós tekercs
Ez a tekercs valami extra giga-mega finom!:) Hihetetlen kulináris élvezettel ajándékozott meg, élveztem minden falatot belőle!:) AZ eredeti recept szerint 100% hajdinalisztből készültek volna a palacsinták hozzá, de én fele arányban teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam hozzá, mert nem szeretem a hajdina tömény ízét...:P A teljesen gluténmentes változathoz viszont készítheted 100% hajdinalisztből, az eredeti recept szerint. Az elfogyasztását viszont otthonra javaslom, mert eléggé szétcsúszós.:) Babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Elkészítési idő: kb. 50 perc Hozzávalók (2 főre): A palacsintákhoz 160 g liszt: fele hajdina + fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 mk. kurkuma 1/2 tk. tengeri só 265 ml szénsavmentes ásványvíz (illetve a tönkölyliszt miatt nekem több vizet vett még fel, sűrű palacsintatésztát kell kapni) 2-3 ek. olívaolaj A petrezselyempesztóhoz 50 g petrezselyem (kb. 3-4 csomag), durvára vágva 0,5 (bio) citrom reszelt héja 2-3 ek. frissen facsart citromlé (kóstold közben!:) 40 g lenolaj (kb. 25 ml) 1/2 tk. tengeri só őrölt fekete bors 25 g tökmag A babkrémhez 240 g főtt fehér bab, lecsöpögtetve (ha konzerves, akkor figyelj arra, hogy csak só és víz legyen benne!) 1 gerezd fokhagyma 1/4 (bio) citrom reszelt héja 1 ek. lenolaj 1 csapott tk. tengeri só A zöldséges töltelékhez 80 g friss bébi spenót 1 avokádó, a húsa felkockázva 1/2 piros kaliforniai paprika, vagy paradicsom, felkockázva Keverjük össze a palacsintatészta hozzávalóit, és hagyjuk állni kb. 10 percig. Közben a pesztó összes hozzávalóját turmixoljuk össze egy aprítógépben, és sózzuk-borsozzuk. A babkrém összes hozzávalóját is turmixoljuk össze egy aprítógépben. Egy serpenyőt töröljünk ki egy beolajozott papírtörlővel és forrósítsuk fel. Merjünk 3-4 kanálnyi tésztakeveréket a serpenyőbe, a kanál aljával gyorsan kenjük szét, és süssük oldalanként kb. 2 percig. A kész palacsintát kenjük meg a babkrémmel, rá a pesztó, utána a spenótlevelek, az avokádó és a paprika/ paradicsom. Majd szorosan tekerjük fel és élvezzük az ízeket!:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth
Palacsinta Torta: Tej,-tojás,-cukormentes
Mindenki kedvence a palacsinta. Simán, feltekerve, csőben sütve, rakva, tortának… Ez a recept fúzionálja az összes édes palacsinta receptem, ajánlom desszertként: Palacsinta tésztát többfélét elkészíthetünk, de én most egy alap receptet írok le, amelyből 10-12 darab palacsinta lesz, éppen elegendő egy torta elkészítéséhez. Hozzávalók: 500 g világos tönköly liszt késhegynyi szódabikarbóna 1 l víz kókusz olaj a sütéshez Az összetevőket összekeverjük és a palacsintákat egy tapadásmentes edényben egyenként kisütjük. Töltelékek: 1. Citromos ” túrókrém” tejmentes, cukormentes: Elkészítése: Katt! 2. Diókrém: Hozzávalók: 100 g darált dió 50 g darált xilit 1/2 citrom leve 3 evőkanál kókusz tejszín 1 evőkanál sárgabarack lekvár Az alapanyagokat összekeverjük, lassú tűzön forrásig kissé megfőzzük, állandó kevergetés mellett. 3. Mákkrém: Hozzávalók: 100 g darált mák 50 g darált xilit 1 evőkanál sárgabarack lekvár 1/2 bio citrom reszelt héja Az összetevőket összekeverjük és lassú tűzön forrásig, kevergetve kissé megfőzzük. 4. Sárgabarack lekvár xilittel Étcsoki bevonat: Magas kakaótartalmú kakaópor 4-5 evőkanál 1 evőkanál porrá darált xilit 4 evőkanál kókusz olaj Vízgőz felett az összetevőket összekeverjük. Egy 32 cm-es tortaformában elkezdjük lerakni a palacsinta tortát. A rétegeket tetszőleges sorrendben megkenjük a krémekkel és addig folytatjuk amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejét bevonjuk a csokival és egy éjszakára vagy 4-5 óra hosszára a hűtőbe tesszük. Majd lekapcsoljuk a torta pántot és tálalhatjuk a tortát. A tetejét még a bevonás után megszórtam darált mogyoróval. Jó étvágyat:)!
Vegalife a négyzeten :)
Tudtátok, hogy nem vagyok egyedül a nevemmel? Nekem már feltűnt, mikor gugli jó barátomnál keresgéltem, hogy van egy "blogmentes" Vegalife is. Ez pedig nem más, mint egy vegetáriánus ételeket házhoz-szállító vállalkozás, a http://vegalife.hu/. Úgy hozta a sors, na meg a jó Isten, hogy mi ketten, egy teljesen véletlen folytán, fizikailag is egymásra találtunk. Kaptam, s kapok kóstolót ételkínálatukból, amikről nektek is tartok egy kis képes beszámolót, leírom, hogy a kóstolt ételek milyen "ízhatással" voltak rám. Az első étel, ami kipróbálhattama Vegalife ebéd-rendelős cég ifjú szakácsának mesterművéből az a Kókusztejes céklaleves volt. Ízvilágra hasonlított a gyümölcslevesekhez, mivel enyhén fahéjas szegfűszeges íze volt. Bizonyára került bele más fűszer is, de hát ettől titok a receptje. :) Amúgy őszintén meg kell jegyeznem: nagyon finom leves. Finomabb mint gondoltam valaha, hogy a céklából tényleg ennyire szuper ízben lehet levest készíteni. El is határoztam, hogy itthon egyszer én is ki fogom próbálni, úgy, ahogy ők készítették: kókusztejjel. Egy probléma volt csak vele: bírtam volna még enni belőle egy-két tányérral, mert finom, ízletes volt a leves. Most is itt érzem a számban az ízét, pedig már egy hete is annak, hogy kóstoltam. Nem marad meg mindig az ember emlékezetében az, hogy milyen egyedien jó volt egy-egy étel, ez nekem megmaradt. Ötös skálán a legjobbat érdemli: 5 pont . A második étel ezzel egy időben érkezett és került elfogyasztásra: Mexikói tortilla pikáns paradicsomszósszal Ez az étel a céklalevessel együtt, a céklaleves után, levett a lábamról. A benne lévő káposzta szerzett kellemes íz-meglepetést. A tortilla tekercs tésztája jónak bizonyult, nem volt vele semmi gond. A töltelék fűszeres ízű volt, fűszeresebb mint, ahogy általában főzök. Egyfajta borsosan fűszeres íz érvényesült az ételben. Ahogy az elején jeleztem, az érdekessége és különlegességek abban rejlett hogy dinsztelt káposzta is volt benne. Néha úgy éreztem hogy borsóval megszórt káposztás tésztát fogyasztok, de ez nekem nagyon tetszett. Mármint a káposzta, a sok bors kevésbé. Érdekes ízélmény volt: Ugyan nem szoktam ennyire borsos fűszeres ételeket enni de ennek ellenére ízlett. A paradicsomos szósz finom volt a kukorica, a bab és a káposzta mellett reszelt répa nyomait is láttam a tekercsekben. Egy baj volt csak, hogy az egész étellel (leves és tortilla tekercsek - 2 db) nem laktam elég jól. Éhes maradtam, igaz, hogy hosszú órák óta nem ettem semmit előtte, lehet ez volt a gond? :( A mexikói tortilla pontja 4,5 pont (a kevesebb bors többet ért volna:) ) Zárásul csak annyit mondhatok, hogy ez a két étel egy jól sikerült választás volt. Már kóstoltam azóta más ételeket is, és ígérem, jelzem azt is, ha valami nem (eléggé) nyeri majd el tetszésem. Nem leszek elfogult. :)
Zserbós palacsinta-tortácskák (vegán)
Zserbó is, palacsinta is, tortácska is. Szeretem a zserbót, az igazi, házi zserbót, de a palacsintát is. S hát mit tagadjam, a tortákat pedig végképp. Az pedig külön öröm, ha a torta egészséges. Ennek a palacsintának az a különlegessége, hogy a tésztáját tepsiben (~20x30) sütöttem meg. 3 palacsinta "lapot" készítettem. Ez lett az alapja a zserbónak, majd az összeállított sütit szikkadás után a pohárral kiszaggattam. A recept: Hozzávalók: - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25-30 dkg fehér liszt - ~ 9-10 dl víz - 1 csipet só - 8 dkg lenmag (őrölve) - 8-10 dkg zabpehely (őrölve) Töltelék: - baracklekvár - dió - nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb Máz: - karobpor vagy kakópor - nyírfacukor/nádcukor/gyümölcscukor, stb - 1-2 ek kókusz zsír - 1-2 ek víz vagy növényi tej Elkészítés: A palacsinta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a vizet. Szerintem növényi tejjel vagy szénsavas vízzel is próbálkozhatunk. A zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Összekeverés után, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk, enyhén sűrűbb lesz, mint a tojással kikevert. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk (ez esetben nem tudunk vékony tésztát sütni palacsintasütővel, és nem is biztos, hogy belül a vastag tészta át tud sülni). Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. Ha nem tudjuk megfordítani, mert túl "lágy",vagy leragad, akkor több a víz benne, tehát lisztet kell hozzáadni. Ha nincs gyakorlatunk abban, hogy tojásmentes palacsintát készítsünk, vagy biztosra akarunk menni a tepsiben sütésre szánt nyers palacsinta tésztával, akkor először teszteljük palacsinta sütőben, hogy jól állítottuk-e össze a tésztát. Ez esetben a palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppenthetünk egy-két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használok semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk. Miután kisültek a "teszt"palacsinták, megtöltjük őket. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük a palacsinta-zserbó 3 lapját, immár tepsiben, sütőben sütve. A tepsibe kb. 3 merőkanálnyit merünk a nyers, sütésre váró tésztából. Előmelegített sütőbe tesszük. Amikor tapasztaljuk, látjuk, hogy alulról átsült a tészta, a sütőpapír két végénél megfogva megfordítjuk a tepsiben a tésztát. Érdemes ekkor gyorsan egy-két csepp olajat a tepsi aljába (főként a tepsi közepébe) cseppenteni, elkenni gyorsan ecsettel, és így ráfordítani a palacsinta másik felét (ami nem sütőpapíros). Így biztos nem fog a palacsinta másik oldala leragadni. A sütőpapír ne zavarjon, azt később, mikor már mindkét oldala megsült, le tudjuk fejteni. Attól se ijedjünk meg, ha a palacsinta egy része "felhólyagosodik" a sütés során. Helyreáll a "hólyag", amint átfordítjuk a tésztát. (1 lap összesen kb. 20-30 percet sült.) Ha elkészült a három - megközelítőleg egyforma vastagságú és nagyságú - palacsintalap, nincs más dolgunk, mint diót édesítőszerrel összeaprítani (ha daráljuk, akkor utólag édesítjük). Az első lapot megkenjük jó kis házi baracklekvárral, megszórjuk az édes dió-darálékkal. Ezt követően rátesszük a következő lapot, amivel hasonlóan járunk el, végül az utolsó palacsintalap következik, amire a "csoki"máz jön. A csokimázat gyorsan és egyszerűen az alábbiak szerint készítjük el: A kókuszzsírt megolvasztjuk, beleszórjuk a karobport (vagy kakaóport), hozzáadunk ízlésünknek megfelelő mennyiségű édesítőt (nádcukor, nyírfacukor, stb.) Alacsony lángon forráspontig keverjük, majd pár csepp vizet is hozzáadunk. Amikor már olyan állaga van, amit a palacsinta tetején el tudunk kenni, akkor szépen elkenjük a mázt. Hűtőben dermesztjük. Ha időközben úgy látjuk, hogy még egy réteg csokimáz jól jönne a tetejére, akkor megismételjük. (Nálam jó lett volna így tenni, de egyéb okok miatt elmaradt.) A megdermedt palacsinta-zserbót felszeleteljük. Ha kör formájú sütiket szeretnénk, szorosan egymáshoz közel pohárral vagy palacsintaszaggatóval "kikorongozzuk". UI: Valentin-nap közeledtével ugyanezt a "hadműveletet" ;) elkészíthetjük szív alakú pogácsa-szaggatóval, vagy szív alakú tortaformában megsütve a palacsinta-lapokat. (Ez esetben kevesebb tészta kell egy lap sütéséhez.)
Búzahússal töltött kelkáposzta
2014. február 3. Mindennapi ételeink
Igazi laktató téli ételkülönlegesség! Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta 1/2 kg vöröshagyma 2 ek. pirospaprika 4-5 gerezd fokhagyma 2 kanál paradicsomlé 1 ek. paprikakrém (csípős) himalaya só ízlés szerint 2-3 dl víz 15 dkg elkészített búzahús 25 dkg főtt barnarizs -- Tejfölhöz: 5 dkg kesudió 1 ek. 4 szűz olaj mix 1 tk. citromlé 1 tk agavé cukor csipet himalaya só Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olaj + víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, a paprikakrémet, az ételízesítőt, sót, fokhagymát, paradicsomlevet. Elvesszük ennek az alapnak az 1/3 részét, belekeverünk 15 dkg megdarált szejtánhúst, 15-20 perc alatt összefőzzük, majd belekeverjük az időközben félig (dupla vízben) megfőzött rizst. Lezárjuk a tűzhelyet. A kelkáposztát leveleire szedjük, megmossuk és lobogó vízben 2-3 percig főzzük. Leszűrjük, kihűtjük, majd kivágjuk a vastag ereket. A káposzta levelekbe tekerjük a fenti rizses" húst" és a tepsibe rakjuk. 2-3 dl magtejfölt készítünk (a tejföl alapanyagait összebotmixerezzük), és összekeverjük a maradék pörkölt szafttal, majd a káposzta töltelékekre öntjük. Sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A búzahúst így készítjük.
Kölesalagút spenótos töltelékkel (vegán)
Miért együnk kölest rendszeresen, minden héten? A köles olyan fehérje-forrás, amely lúgosít, segít helyreállítani a szervezet pH-egyensúlyát. Triptofán nevű aminosavat tartalmaz, amely közreműködik a szerotonin (boldogság-hormon) termelődésében. Tehát a köles gyakori fogyasztásával csökkenthetjük a rossz hangulatunkat vagy akár alvászavar esetén is segíthet. Antioxidáns is, valamint képes a rossz koleszterinszintet csökkenteni, a jót pedig emelni. Nemcsak magnéziumban, hanem különféle B-vitaminokban is meglehetősen gazdag, emellett vasat, foszfort és mangánt is tartalmaz. S ami fontos, gluténmentes gabona, lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Fogyókúrázóknak pedig ajánlott, mivel alacsony kalória, ellenben magas rosttartalma van. Tovább érezheti magát telítettnek az, aki beépíti fogyókúrájába. Egy esetben ellenjavallatot kell megfogalmazzak, ez pedig pajzs-mirigy nem megfelelő működés esetén túlzott fogyasztása nem ajánlott. A recept: Hozzávalók: 30 dkg köles 10-20 dkg zabpehely ételízesítő spenót (1/2 csomag spenótpürét használtam) fokhagyma olaj só sütőpapír Elkészítés: A kölest ételízesítővel megszórt vízben puhára főzzük. Amikor a szemek megpuhultak, egy kis kurkumával és szükség szerint további sóval vagy ételízesítővel összekeverjük. A spenótpürét zabpehellyel, fokhagymával és kevés sóval összefőzzük. Akkor jó, ha tömörebb, mint egy zabkása. Tulajdonképpen ez is zabkása, csak nem édes, gyümölcsös, hanem zöldséges. Opcionálisan egy kevés növényi tejet is tehetünk hozzá (1-1,5 dl), ekkor több zabpelyhet fog felvenni. Fogunk egy őzgerinc- vagy egy kenyérformát, kibéleljük sütőpapírral. A két szélén hosszában úgy lelógjon a papír, hogy azzal sütés előtt befedhessük a kölesalagutat. A kölest szétterítjük a formában, úgy, hogy oldalra is jusson, illetve majd a tetejére is maradjon. (Mivel a teteje lesz a "talpa", ezért érdemes vastagabb rétegre hagyni a tetején a kölest.) A megfőtt spenótos zabkását az elterített kölesre, a formába tesszük. Mindezt befedjük a maradék kölessel. A tetejére nagyon kevés olajat öntünk. Befedjük sütőpapírral és kb. 20-25 percig közepes lángon sütjük, majd a maradék 10 perc-negyed órára lehajtjuk a tetejéről a sütőpapírt. Miután megsült, a formában hagyjuk kicsit kihűlni, szikkadni. Majd a tálaló-edényre tesszük, szeletelhetjük is. Akik nem zabpehellyel szeretnék az alagút belsejét megtölteni, a megpárolt spenótot főtt kölessel is összekeverhetik. Az eljárás ugyanaz.
Vegán töltött káposzta - szója és szejtánmentesen
2013. december 20. La Veganista
A karácsony slágerétele a töltött káposzta, amiről természetesen a vegánoknak sem kell lemondaniuk. Van szójás, szejtános, verziója is, de aki nem szereti egyiket sem, annak most a babos változatot ajánlom. Nem szoktam kiáztatni az apró káposztát felhasználás előtt, mert a savanykássága erősíti az alaplé és a töltelék ízvilágát. A receptben lévő fűszermennyiség sorvezetőül szolgál. Az a fontos, hogy kóstold meg a tölteléket, mielőtt a levelekbe töltenéd, és fűszerezd, ha még szükséges. Akkor jó a töltött káposzta, amikor nem kell megküzdeni a káposztalevéllel, hogy a töltelékhez jussunk, hanem könnyedén át tudjuk vágni a villánkkal. Hozzávalók (kb. 18 töltelékhez): A töltelékhez: - 1 fej savanyú káposzta - 30 dkg barna vagy fehér rizs (párolva) - 20dkg zabpehely (apróra tört) - 25dkg gabonakolbász - 20dkg főtt bab - 3 db vöröshagyma (apróra vágva) - 1/2 fej fokhagyma (zúzva) - 4-5 ek olaj - 1 csapott tk őrölt köménymag - 2 tk őrölt piros paprika - 3 tk majoránna - só ízlés szerint - növényi tejföl a tálaláshoz Az alaphoz: - 0,5 kg apró savanyú káposzta - 3 db vöröshagyma (apróra vágva) - 1/2 fej fokhagyma (zúzva) - 2 tk őrölt piros paprika - 1 tk egész köménymag - 5-6db babérlevél - 8-10 szem egész fekete bors - 4-5 ek olaj - só ízlés szerint Így készítsd el: - A vöröshagymát és a fokhagymát pirítsd meg olajon egy nagyobb serpenyőben, majd add hozzá a párolt rizst, a szétmorzsolt gabonakolbászt, a főtt babot és a fűszereket. Önts alá egy kis vizet, és add hozzá a zabpelyhet, amivel kis lángon főzd össze kb. 10 percig. Kóstold, sózd és fűszerezd tovább ha kell, majd vedd le a tűzről és tedd félre. - Amíg kéz-melegre hűl a töltelék, készítsd elő a töltéshez a káposzta leveleket. A levelek külső felszínén lévő vastag eret vágd le (a kiálló részt kell elvékonyítani, úgy, hogy a levél ne sérüljön), hogy a káposztalevelet töltéskor szépen fel tudjuk tekerni. - A töltött káposzta alap elkészítéséhez egy nagyobb lábasra/fazékra lesz szükség. Olajon pirítsd meg a hagymát és a fokhagymát, add hozzá a fűszereket, az apró káposzta felét terítsd szét az edény alján, majd önts rá annyi vizet, ami éppen ellepi. Takaréklángon hagyd főni, miközben a tölteléket betöltögeted a levelekbe. - A töltelékből kb. 5-6 dkg-os adagokat vegyél ki. Formázd hengerszerűre, majd helyezd a levél aljára és tekerd fel. Ezt követően a töltelék mindkét végén határozottan tömködd be a levél széleit. Így garantált, hogy a töltelék nem fog kifolyni. - Amikor elkészültek a töltelékek, helyezd őket szorosan egymás mellé a lábasban, aztán takard le az apró káposzta másik felével. Öntsd fel vízzel, és takaréklángon párold 1-1,5 óráig, amíg a káposzta megpuhul. Megkeverni nem szabad, mert szétmennek a töltelékek. A lábast időnként a füleinél fogva forgasd jobbra-balra, így nem ég le a káposzta. - Növényi tejföllel és friss kenyérrel tálald.
Medvehagymás tofuval és növényi sajttal töltött bundás gomba
2013. december 11. Mindennapi ételeink
Sokan tanácsot kérnek tőlem, mi kerüljön ünnepekkor az asztalra. Ez egy ilyen étel, amely megfelelő körettel megállja a helyét az ünnepi asztalon is. Hozzávalók: 20 db kisebb (barna) csiperke gomba 1 medvehagymás (vagy tetszőlegesen más ízesítésű) tofu 3-4 gerezd fokhagyma 15 dkg Viofast növényi sajt 1-1,5 dl szójadresszing 1 ek. sörélesztőpehely 2-3 tk. himalaya só 4-5 ek. 4 mix olaj -- 25 dkg durumliszt 15 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 2-3 tk. ételízesítő mix 2-3 tk. himalaya só szezámmag, lenmag - ízlés szerint Elkészítés: A gombákról leszedjük a száraikat (jó lesz pörköltnek), megmossuk és meghámozzuk. A tofus tölteléket elkészítjük: a tofut egy tálba kockázzuk, beleöntjük a szójadresszinget, ill. ízesítjük sóval, sörélesztőpehellyel, reszelt növényi sajttal és összenyomott fokhagymával. Mindezt botmixerrel összeturmixoljuk. Elkészítjük a panírokat: Egy tálba teszünk 10 dkg durumlisztet, egy másik tálba a maradék durumlisztet összekeverjükk vízzel, ételízesítő mix-szel, sóval. A harmadik tálba a kenyérmorzsát szórjuk, melyet tetszőlegesen magvakkal egészítünk ki. A gombákat megtöltjük a töltelékkel, majd óvatosan (ne jöjjön ki a töltelék) bepanírozzuk, és olajjal megkent tepsibe téve kb. 30 perc alatt közepes lángon, egyszer megfordítva kisütjük. Mi most hagymás törtburgonyával ettük, de nagyon finom lehet barnarizzsel, bulgurral, kölessel, hajdinával, főleg, ha a köreteket feldobjuk vegyes zöldséggel. TIPP: tálaláskor adjunk hozzá salátát is.
Szilvalekváros (diós, mákos) kifli
2013. december 9. Mindennapi ételeink
Hagyományos téli, karácsonyi sütemény, "új köntösben". :-) Hozzávalók: 50 dkg teljes őrlésű liszt 40 dkg finomliszt 10 dkg durumliszt 20 dkg lágy (megolvasztott) kókuszzsír 5 dkg élesztő 5 dl növényi tej 15 dkg barna nádcukor 1 citrom héja 1 tk. himalaya só -- szilvalekvár / dió/ mák Elkészítés: A tésztához a liszteket egy tálba szitáljuk. Belemorzsoljuk az élesztőt, és a többi hozzávalóval együtt eldolgozzuk. Lisztezett deszkára borítjuk és alaposan összedolgozzuk. Letakarva langyos helyen kb. 30 percet pihentetjük. A tésztát 6 részre osztjuk. egyenként kinyújtjuk, majd átlósan 8 háromszög alakú cikkre vágjuk. és a vastagabb végüknél megtöltjük a töltelékkel (mákos, diós tölteléknél a tölteléket előtte növényi tejjel és barna nádcukorral főzzük össze). Felcsavarjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, 30 percig pihentetjük, majd 200 fokos sütőben 30 perc alatt kisütjük.
Krémes torta
Az alapötlet ez a finomság volt: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=251286281687110&set=a.251286241687114.1073741837.208119879337084&type=1&theater Pici módosításokkal a pitéből torta lett a ma esti baráti teázáshoz Hozzávalók Tészta: 2 csésze dió 8 szem áztatott datolya csipet só (opcionális) Pite töltelékhez: 1/4 sütőtök, hámozott, magozott és kockára vágott (6-7 csésze) (kertemben termett) 1/4 csésze olvasztott kókusz olaj 2 evőkanál méz 1 evőkanál kókuszvirág cukor […]
Datolyás omlós keksz
2013. november 6. Mindennapi ételeink
Két etetés közben volt egy kis időm begépelni egy nagyon finom receptet. :-) Omlós csemege a téli hideg napokra. Hozzávalók: 15 dkg finomliszt 15 dkg durumliszt 15 dkg kókuszzsír 10 dkg xilovit 1 ek. méz 1 csipet só 2 tk. foszfátmentes sütőpor -- 30 dkg aszalt datolya 10 dkg aszalt vörösáfonya 1 alma 2 ek. datolyaszirup Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és hűtőbe tesszük, kb. 30 percre. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: a datolyát és a vörösáfonyát is kelyhes turmixba tesszük, és alaposan összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a datolyaszirupot (vagy mézet), ill. az előzőleg meghámozott és megpárolt almát. Összekeverjük. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, és kb. 4 ujjnyi csíkokat vágunk belőle. Ezeknek a csíkoknak a közepére kenünk a datolyás krémből, majd a tészta két oldalát felhajtva "összecsomagoljuk" őket. Széltében 2 ujjnyi darabokat vágunk és sütőpapírral bélelt tepsibe a tészta összeillesztés alulra téve betesszük. 175 fokon 15-20 perc alatt kisütjük.
Tökös- almás torta a ZÖLD TURMIX FESZTIVÁLRÓL
2013. október 22. Nyers konyha
Tökös- almás torta a ZÖLD TURMIX FESZTIVÁLRÓL Idén is nagyon jó előadók voltak, a fesztiválon. Jó volt olyan emberekkel találkozni akik hasonlóan gondolkodnak, étkeznek... Ez mindig ad az embernek egy kis plusz energiát, lendületet, hogy tovább tudjon ezen az úton haladni. Gittával hoztuk össze ezt a tortácskát, ami látható kissé megfolyt, hűtő híján, de a visszajelzések szerint ez igazán nem számított, mert ugye lényeg a beltartalom és az finomra sikeredett, persze ilyen alapanyagokból nem nehéz :) Tökös -almás torta: Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag 140 gramm napraforgó kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A magokat és a kókuszdarát is megőröljük kávédarálóban, vagy turmixgépben. S késes robotgéppel összedolgozzuk a többi hozzávalóval. Akkor jó a tészta ha kicsi gombócot tudunk belőle formálni, szépen összeáll. Ha szétesik, mehet még hozzá pici víz. Csatos formába nyomkodjuk. Tökös- almás töltelék: 6 közepes édes alma sütőtök, fele annyi, mint alma késhegynyi fahéj ízlés szerint édesíthető datolyával, ha nem elég édes az alma... 2- 3 evőkanál útifű maghéj 1 citrom reszelt héja csipet gyömbér vagy karika, ha friss Ha van elég erős turmixgép akkor ezt a masszát abban is el lehet készíteni, ha nincs akkor tökéletesen megfelel az s késes robotgép. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókusz zsír 2 banán 2 mokkáskanál fahéj Turmixoljuk vagy s késes robotgéppel elkeverjük és a torta tetejére öntjük. A fesztiválon mi ezt a réteget 3 evőkanál mézzel készítettük, mert a datolyánk elfogyott. Érdemes kicsit hűtőben pihentetni, hagyni , hogy megdermedjen a kókusz zsír és megszívja magát az útifű maghéj...
Töltött paradicsom citromos sült krumplival
Igazi hétvégi ebéd, ami az elkészítés idejét és a táplálék kiadósságát illeti, mivel a sült krumpli eleve egy kevés olajban sült, a paradicsomot pedig zöldséges (de nem akármilyen zöldséges) rizzsel töltöttem meg. Specialitása az, hogy a sült krumplinak citromos ízvilágot kölcsönöztem, a paradicsom töltelékében pedig még uborka is van. Nem szokványos, nem hétköznapi, de mégis nagyon finom, és hát igen laktató, ezért aztán nem is volt gond, hogy csak pár darab óriás-paradicsomot töltöttem meg. Citromos sült krumpli A recept: Hozzávalók: - 1 kg burgonya - 2 nagy citrom reszelt héja és leve - kb. 8 geredz fokhagyma - só - víz - olaj Elkészítés: Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és gerezdekre szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Közben a citromokat megmossuk, lereszeljük és kicsavarjuk. A fokhagymákat megpucoljuk és fokhagymapréssel összenyomjuk, vagy nagyon apró darabokra vágjuk. Kb. 1 csapzott evőkanál sót, 1 dl olajat, a citrom levét és reszelt héját, a fokhagymát egy kis tálkában összekeverjük. A kemény, de valamennyire átfőtt burgonyát lecsepegtetjük és a citromos olajjal megöntözzük, átkeverjük, letakarva állni hagyjuk, hogy az ízeket a krumpli még jobban felvegye, egészen addig, amíg a paradicsomot előkészítjük. Elő és nem elkészítjük. Amikor a paradicsomokat már kivájtuk, mehet a sütőpapíros tepsibe és a sütőbe a fűszeres burgonyánk. Kb. 30 perc alatt enyhén ropogósra és kicsit barnára fog sülni. Előbb a burgonyát érdemes megsütni, mert a paradicsom kevesebb sütési időt igényel, így ha az kihűl, kevésbé élvezetes. Töltött paradicsom A recept: Hozzávalók: 6-8 db nagyobb méretű paradicsom 20-30 dkg barna rizs 2-3 db kápia paprika 1 bögre morzsolt kukorica 4-5 db kovászolni való uborka (bizonyára kígyóuborka is jó) fokhagyma só kurkuma (elhagyható) víz Elkészítés: A megmosott szép nagy és aránylag keményebb paradicsomok tetején kalapot vágunk. Óvatos mozdulatokkal és egy kanál segítségével a paradicsom húsát kikanalazzuk úgy, hogy a szép pirospozsgás egyedek fala lehetőleg ne sérüljön, ne szakadjon át. A kivájt paradicsom húsát félretesszük. Felhasználhatjuk leves vagy saláta készítéséhez. A töltésre váró paradicsomok belsejét kicsit megsózzuk, és lefele fordítjuk, hogy az esetleges lé lecsöpögjön. A megfőtt rizst a megfőtt morzsolt kukoricával, az apróra vágott uborkával és paprikával, az összepréselt vagy felaprított fokhagymával, szükség szerint sóval összekeverjük. Kurkumát is szórhatunk bele, ettől szép sárgás színe lesz a tölteléknek. A lecsöpögött paradicsomokat megtöltjük, kalapjukat ráhelyezzük és tűzálló tálban, vagy sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Kicsit ráncosabb lesz a paradicsom. Óvatosan, lapát segítségével tudjuk a meleg töltött szemeket kiemelni a tálból.
Sütőtökkel töltött cukkiniloni, bazsalikomos pestoval
2013. augusztus 21. Vegagyerek
Hát, bizony-bizony, már lehet kapni sütőtököt...! Hogy most ennek örüljünk-e (merthogy végre megint kapható), vagy inkább mégsem (mert közeledik az ősz..), mindenkinek a saját belátására bízom...!:) Én speciel most éppen örültem neki, mert így kipróbálhattam egy olyan receptet, amit már régen kinéztem magamnak!:) A legnagyobb nehézség számomra a cukkinik kellően vékonyra szeletelése, majd feltekerése volt, de találtam egy videót, amiben Attila Hildmann vegán séf, aki kitalálta ezt az ételt, éppen be is mutatja ezt a műveletet. A 10-12 perc között nézzétek, ott látszik, hogyan szeletel és teker!:) Az eredeti recepten kicsit módosítottam, kihagytam az olajbogyót, és a csilit, mert nem szeretem.:) A végső ízhatás isteni finom!:) Sütőtök + cukkini + bazsalikom, mmmm!:) Önmagában könnyű vacsora, valamilyen gabonával, pl. főtt barna rizzsel egy laktatóbb ebéd is lehet! Sütőtökkel töltött cukkiniloni, bazsalikomos pestoval Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): 580 g sütőtök 6 ek. olívaolaj só 1 fej vöröshagyma 1 tk. aprított petrezselyemzöld Őrölt bors 2 db közepes cukkini 40 g bazsalikom 1 ek. citromlé 10 g pisztácia (elhagyható) Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A sütőtököt mossuk és hámozzuk meg, magozzuk ki, majd vágjuk szeletekre. Sütőpapírra helyzve tegyük egy tepsire, és locosljuk meg 2 ek. olaj + 1/2 tk. só keverékével. Toljuk be a sütőbe a legfelső sínre és süssük kb. 15 percig. A felaprított hagymát pirítsuk meg 2 ek. olajon, utána pedig adjuk hozzá a megsült és közepes darabokra vágott sütőtököt, a felaprított petrezselyemzöldet, sózzuk-borsozzuk. A cukkiniket zöldségszeletelővel vágjuk hajszálvékony szeletekre, majd pácoljuk rövid ideig 1 ek. olívaolaj és kis só keverékében. 6 szeletet tegyünk szorosan egymás mellé, töltsük meg hosszában a töltelékkel és szorosan tekerjük fel. A bazsalikomleveleket konyhai aprítógépben pürésítsük 2 ek. olívaolajjal és 1 ek. citromlével, sózzuk-borsozzuk. Ebből a bazsalikomos püréből öntsünk a cukkinitekercs tetejére. Felaprított pisztáciával díszíthetjük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit
Barátfüle
Avagy eredetileg szilvalekváros derelye néven fut, de felénk inkább a címben szereplő elnevezés használatos. Érnek bizonyos szilvafajták, de akár még összetört maradék sárgabarackkal is megtölthető, ezért aktuális lehet. Mi nagyon szeretjük, és nem olyan bonyolult elkészíteni. A Horváth Ilona féle szakácskönyv 50 dkg liszthez ír 2 tojást, én 40 dkg-hoz tettem egyet. A tészta elég jó ruganyos volt így is, és úgy gondoltam, hogy végre kihasználom a tésztagépet, amit karácsonyra kaptam. Egyébként nyújtófával kicsit többet dolgozhat az ember. A 2. tojást vagy hozzáadjuk a liszthez, és akkor 50 dkg liszttel indulunk, vagy a maradékát másra használjuk, de egy kis fehérje szükséges a derelyék egymáshoz ragasztásához. Először azt hittem, a nélkül is megy, de pár darab szétvált, és a tölteléke a főzővízben nem túl gusztusos. 40 dkg liszt 1 tojás + 1 kis fehérje 3 ek olivaolaj 30 dkg lekvár, vagy összetört gyümölcs 10 dkg zsemlemorzsa nyírfaporcukor a szóráshoz A lisztből és tojásból némi víz hozzáadásával kemény tésztát gyúrunk. Vékonyra nyújtjuk. Ha friss gyümölcsöt használunk, az érettebbeket simán villa segítségével összenyomkodhatjuk. Kb. a tészta felénél elkezdjük lerakni a tölteléket 5 centinként. A közöket megkenjük vékonyan tojásfehérjével. Ráhajtjuk a tészta másik felét, és a derelyevágó gombos végével összenyomkodhatjuk a tésztát. Egyforma négyszögeket vágunk belőle. Forró sós vízben 15-20 perc alatt fő meg. A zsemlemorzsát szárazon megpirítjuk, a végén hozzákeverjük az olajat. A kész tésztát leszűrjük, és a zsemlemorzsába forgatjuk. Némi porcukorral megszórva tálaljuk.
Kardamomos-almás töltött keksz
2013. július 30. Mindennapi ételeink
Lehűlt az idő, így begyújthatjuk a sütőt (no, nem kell sok ideig) és jöhet egy kis keksz. Nagyon hűsítő egyébként, és amellett, hogy finom, egészséges is :-) Hozzávalók: 15 dkg teljes őrlésű liszt 15 dkg finomliszt 1/2 tk. Arm and Hammer szóda (v. szódabikarbóna) 1 púpos tk őrölt kardamom 1/2 citrom héja 10 dkg kókuszolaj 15 dkg nyírfacukor kb. 0,1 dl víz (lehet, hogy kevesebb, liszttől is függ, ezért apránként adjuk hozzá) --- 4 szem nyári alma 2-3 tk. kardamom 1/2 citrom héja 5 dkg nyírfacukor Elkészítés: Először az almás tölteléket készítsük elő: az almákat hámozzuk meg, majd vágjuk kis kockákra. Egy edénybe téve adjuk hozzá a citromhéjat, a kardamomot, és a cukrot. Kb.5-10 perc alatt pároljuk roppanósra. Ez idő alatt el is tudjuk készíteni a tésztát: a liszteket, a szódát, a kókuszolajat, az ízesítőket és a vizet (apránként adagolva) keverjük össze, amíg jól nyújtható tésztát nem kapunk. 15-20 percre hűtőbe téve pihentessük, ez idő alatt egy gyors tésztaételt meg is tudunk főzni ebédre. :-)Majd lisztezett felületen nyújtsuk ki, és szaggassunk kisebb pogácsaszaggatóval köröket belőle, melyek felére halmozzunk a kihűlt (és ha sok levet engedett az almánk, akkor lecsöpögtetett) töltelékből, majd fedjük be az egészet egy újabb körrel. A tetejére tehetünk 1-1 szem diót, mandulát. Előmelegített sütőben 150 fokon kb. 20 perc alatt kisülnek. Önmagában is finomak, hiszen a tészta ízletes és omlós, de szójajoghurttal meglocsolva is nagyon jó tud lenni. :-)
Töltött cukkíni
A mai ebédem nagyon laktató volt Leves megint a sárgadinnye volt, és ez pedig a második fogás Nagyjából 5 perc alatt elkészült, és természetesen csak a felét tudtam megenni, mert dugig laktam Hozzávalók a töltelékhez: 1/2 cukkíni 1/2 csésze áztatott lenmag 1/2 csésze áztatott szotyi és tökmag vegyesen 1 maréknyi friss kapor 2 cikk fokhagyma […]
Szamósza - zöldborsó-krumpli töltelékkel
Töltött sós csemege, melyet csatnival tálalunk. Hozzávalók: 20 dkg fehérliszt 20 dkg teljeskiőrlésű liszt 5 dkg vaj (vegánoknak olaj) só víz - kb. 2 dl 3 ek olaj 2 kk fekete mustármag 1,5 ek friss, reszelt gyömbér 1/4 kk őrölt chili (ízlés szerint) 1/4 kk asafoetida 1,5 kk őrölt koriander 1,5 kk... tovább>>
Nektarinos-tofutúrós sütemény
2013. július 15. Mindennapi ételeink
Egyszerű, gyors, egészséges sütemény. Hozzávalók: 1 doboz őszibarackos Alpro szójajoghurt 3 ek. Alpro natúr joghurt 20 dkg főtt köles 10 dkg natúr tofu 10 dkg nyírfacukor 1 rúd vanília kikapart belseje 1 citrom héja 1 marék mazsola -- 2 szem nektarin Tante Fanny croissant tészta Elkészítés: Nagyon egyszerű: a (vaníliás szójatejben vagy növényi tejben) főtt kölest (előző este kifőzhetjük, háromszoros mennyiségű folyadékban) összekeverjük a szójajoghurtokkal, a kávédarálón megőrölt nyírfacukorral, vaníliával, citromhéjjal, mazsolával és a darabokra vágott, összeturmixolt tofuval. Ehhez hozzáadjuk az apró kockákra vágott nektarint, hozzáadjuk a túróhoz. A tésztát kicsomagoljuk, felvágjuk, majd mindegyik croissant-ba teszünk 1-1 ek. tölteléket és 200 fokra előmelegített sütőben kisütjük. Félidőben (kb. 15 perc) levesszük a lángot, kb. 150 fokra.
Zöldspárga Pite
2013. június 10. Fittanyuka Blog
Még tart a spárga szezon, ezt a roppant egészséges zöldséget sokféleképpen felhasználhatjuk, például így: pitének sütve, amelyet akár fő ételként is tálalhatunk egy adag friss, vegyes salátával! A zöldspárga kevésbé fás, mint a fehér, sokkal húsosabb, ízletesebb. A spárga egyébként nagyon jól méregteleníti a veséket és vízhajtó hatása van. A pitét a következő lépésekben készítjük el: roppanósra pároljuk a fűszerekkel a spárgát, elkészítjük a tésztáját, amelyet elősütünk, készítünk egy besamel mártást és ezzel leöntve a spárgát együtt megsütjük. Ilyen egyszerű és viszonylag gyorsan elkészül! Hozzávalók: 1. Töltelék: 1 csomó zöldspárga 2 cikk fokhagyma 1-2 szál új zöldhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi örőlt zöld bors késhegynyi örőlt zöld kardamon 1/2 kk himalaya só A zöldspárga végeit letörjük, ahol eltörik a vége az a fás rész, nincs rá szükségünk. Feldaraboljuk a spárgát, a hagymát és a kókusz olajon roppanósra dinszteljük, sózzuk, fűszerezzük, utólag belepréseljük a fokhagymát. 2. Tészta: 250 g világos tönköly liszt 125 g bio margarin - szobahőmérsékletű 100 ml víz 1 kk himalaya só 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor A hozzávalókból tésztát gyúrunk és lisztezett deszkán kinyújtjuk, kibélelünk vele egy pite sütő formát, megszurkáljuk és előmelegített sütőben 180 C fokon elősütjük 5 percig. 3. Besamel mártás: 300 ml növényi tej 2 evőkanál világos tönköly liszt 1 evőkanál kókusz olaj csipet himalaya só késhegynyi örőlt szerecsendió A nem túl forró kókusz olajon a lisztet elkeverjük és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg növényi tejet, sózzuk és állandó keverés mellett besűrítjük. Összeállítjuk a pitét: Az elősütött tésztára rákanalazzuk a tölteléket, elegyengetjük, ráöntjük a besamel mártást, tetejét díszíthetjük a maradék tésztából kiszúrt formákkal és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Tálaláskor megszórjuk friss petrezselyem zölddel. Fittanyuka
Francia gyümölcspite
2013. június 9. Mentesreceptek
Hozzávalók a tésztához 250 g Graham liszt 100 g finomliszt 80 g Liga margarin 2 ek cukor csipet só 1,5-2 dl víz Töltelékek, amiket kipróbáltam alma + dió alma + eper + dió - ez volt a nambörvan! 1/2 kg túró + 2 ek cukor + 1 cs. vaníliás cukor + eper (+ a túró alá morzsa kellett volna) - értelemszerűen ez nem tejmentes Töltelékek, amiket tuti ki fogok próbálni szilva + dió alma + szilva + dió A tészta hozzávalóit ruganyosra gyúrom és egy órára a hűtőbe teszem. Előkészítem a tölteléket (az almát meghámozom, felszeletelem, az epret megmosom, kicsumázom, felszeletelem), begyújtom a sütőt 200 fokra. A tésztát nagyon vékonyra nyújtom (ez az adag kétszer fér rá egy nagy nyújtódeszkára), kb. 2 mm-esre. Nagyobb kör alakú kiszúróval vagy tányért körbevágva 20-24 cm-s köröket vágunk ki a tésztából (én ezt az ikeás kiszúrót használtam, a nagyobb és a kisebb kört). Leheletnyi vékonyan megkenjük lekvárral (szerintem ez akár el is hagyható) és ráhalmozzuk a tölteléket. A gyümölcsökre nem kell cukor! A tészta széleit visszahajtuk és kb. 25-30 perc alatt megsütjük. Eredeti recept itt és itt
Nyár eleji teljes őrlésű rétes
2013. május 27. Mindennapi ételeink
Folytatódik a Tante Fanny sorozat :-) Ma reszelt zöldséglevest ettünk, és utána készítettem ezt a káposztás-répás rétest, amely nagyon gyorsan elkészül, és rendkívül finom. Hozzávalók- 1 rúdhoz: 3 levél (1/2 doboz) Tante Fanny teljes őrlésű rétestészta 1/2 fej káposzta 1 nagyobb sárgarépa 1 kaliforniai paprika 1 újhagyma 3 gerezd fokhagyma 2-3 tk. borsikafű 2-3 tk. (ill. ízlés szerint só) -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj lenmag növényi sajt Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, a sárgarépát megpucoljuk. A hagymát karikára vágjuk és 2 ek. olaj + 2 ek. víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük a legyalult káposztát és répát, a szintén gyalun legyalult paprikát. Kevés vízzel felöntjük és előbb közepes lángon kb. 10 perc alatt megpároljuk, majd a fedőt leszedve összepirítjuk. Sózzuk, borsikafüvezzük, és összenyomott fokhagymával ízesítjük.Ízlés szerint növelhetjük,csökkenthetjük az adagot. A réteslapot egy konyharuhára kiterítjük, majd az első lapot óvatosan lefektetjük rá, megkenjük olajjal, ráhelyezzük (90 fokkal elfordítva a következő lapot, ezt is megkenjük olajjal, majd jön a harmadik réteslap. Ennek a jobb oldalára tesszük a tölteléket, majd a konyharuha segítségével feltekerjük. Sütőpapapírral bélelt tepsibe tesszük és előmelegített sütőbe téve megkenjük olajjal, megszórjuk magvakkal, és 200 fokon 25-30 perc alatt összesütjük. Felvágjuk, megszórjuk reszelt növényi sajttal, esetleg növényi majonézzel is meglocsolhatjuk. Friss salátával fogyasztjuk. TIPP: a Tante Fanny teljes őrlésű tészta többek közt Spar-ban, Tesco-ban, Auchan-ban, CBA-ban kapható.
Spenótos zabpalacsinta gombatöltelékkel
2013. május 20. Fittanyuka Blog
A kedvencem lett ez a recept, mert amellett, hogy könnyen emészthető a palacsinta tésztája, laktató és nagyon finom is egyben. Csupa nyári ízek: spenót, kapor, petrezselyem, mind használtam ezeket a zöldeket egyszerre. A palacsinta tésztáját zabliszttel és gluténmentes liszt keverékkel kevertem ki, a zöld színét pedig szárított spenót por adta, amelyet helyettesíthetünk friss spenóttal is, de tény, hogy ez egyszerűbb megoldás. Palacsinta tészta - Hozzávalók: ( kb. 8-10 db palacsinta) 250 g zabliszt, 60 g Glutemix ( gluténmentes liszt keverék), 2 kk himalaya só, kb. 600 ml víz, (folyamatosan veszi fel a vizet, ha túl sűrű a tészta öntsünk hozzá még ), 3 evőkanál kókusz olaj ( 2 evőkanállal a tésztába is tegyünk - 1 evőkanál a sütéshez) 3 kk szárított, porított spenót ( ez adja a zöld színét) , friss, vágott kapor. Gomba töltelék - Hozzávalók: 25 dkg csiperke gomba 2 szál újhagyma 2 cikk fokhagyma pár szál, friss petrezselyem zöldje 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors késhegynyi őrölt kömény ( segíti a gomba megemésztését) 2 evőkanál zabliszt 1 dl víz Először elkészítjük a tölteléket: A megmosott, tisztított gombákat felaprítjuk és a kókusz olajon a préselt fokhagymával és a felaprított újhagymával megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk. Amikor megpuhult kissé a gomba, a hideg vízben csomómentesen elkeverjük a zablisztet és hozzáadjuk a raguhoz, besűrítjük vele, majd utólag fűszerezzük a köménnyel, gazdagítjuk a felaprított petrezselyem zölddel. A palacsinta tészta hozzávalóit összekeverjük, ameddig homogén masszát nem kapunk, gazdagítjuk a friss kaporral. Tapadásmentes, palacsinta sütőben egyenként kisütjük a palacsintákat. Alaposan süssük át mindkét oldalukat. A kisült palacsintákat megtöltjük a töltelékkel, ketté vágjuk és friss salátával tálaljuk! Tipp: Zabliszt és gluténmentes liszt helyett választhatunk világos tönkölylisztet is : 250 g világos tönkölyliszt, 400 - 500 ml víz. Szárított spenót por helyett pedig készíthetjük friss spenóttal is. Ebben az esetben a spenót leveleket ( 1-2 maréknyit) kissé megfonnyasztunk kevés vízben, összeturmixoljuk és ezt adjuk a palacsinta tésztához. Fittanyuka
Csupagyümölcs rétegelt köles
2013. április 30. Mindennapi ételeink
Finom és mutatós reggeli. Hozzávalók: 1 csésze köles kb. 3-4 csésze zabtej 1 kk. vaníliaaroma 10 dkg nyírfacukor 1 citrom héja -- 1/2 kg cseresznye 1 marék szilva 1 marék áfonya 1/2 citrom héja 5 dkg nyírfacukor 10 dkg búzadara Elkészítés: A kölest a hagyományos módon, háromszoros folyadékban kifőzzük. A mirelit gyümölcsöket egy tálba téve felolvasztjuk, citromhéjjal, nyírfacukorral ízesítjük, majd beleszórjuk a búzadarát. Összekeverjük és megvárjuk, és kb. 10 percig állni hagyjuk. Ez idő alatt kiolajozunk egy tepsit, és belesimítjuk a köles felét, majd ráterítjük a tölteléket, és jön a köles második fele. Diót vághatunk a tetejére, de anélkül is finom. Tejszínhabbal, vaníliapudinggal, de önmagában is tálalhatjuk. TIPP: a gabona és a gyümölcs is variálható. Sőt, a tetejére marcipánt is tehetünk:-)
Töltött hagyma, töltött retek
2013. április 10. Fittanyuka Blog
Csak kreatívan! Ez az egyik jelszavam. Nem szabad kétségbe esni, ha csak szinte hagyma van otthon:). Ízletes, finom fogást lehet kanyarítani belőle. Kedvencem az újhagyma után a már nagyobb, de még mindig zsenge hagyma. Abból a legfinomabb ez a recept! Hozzávalók: 4 főre 1-2 db nagyobb, egyforma méretű hagyma / fő 20 dkg champion gomba 4 evőkanál barna rizs 1 kk himalaya só késhegyni őrölt fekete bors késhegynyi szerecsendió késhegynyi őrölt köménymag 2 cikk fokhagyma víz 1 evőkanál kókusz zsír A rizst kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A hagymákat lehéjazzuk és lobogó vízben 10 percig főzzük. Kiszedjük a vízből és hagyjuk hűlni. Hagymák tetejét levágjuk és a közepüket kiszedjük. Három réteg hagyma maradjon, mert később tölteni fogjuk. A kiszedet hagymának 1/4 részét az összeaprított fokhagymával együtt az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az előre lereszelt gombákat. Fűszerezzük az őrölt köménymaggal, szerecsendióval, borssal. A gombás egyveleget összekavarjuk a rizzsel, megtöltjük vele a gombákat és egyenként egy kiolajozzott tűzálló tálba helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kakukk tojás a retek:). Egy - két nagyobb retek belsejét, akár a karalábot kikapartam és szintén megtöltöttem a gombás töltelékkel. A retket nem szükséges megfőzni előre. Köret lehet hozzá barnarizs, köles, zöld saláta.Fittanyuka
Tavaszváró töltött gomba kurkumás barnarizzsel
2013. március 23. Vegetáriánus receptek
Ihletet kaptam. Több oldalról: az egyik a sárga-kék logós áruház húsvéti kedvcsináló magazinja receptekkel, a másik a vadonatúj sütőnk. E kettőből állt össze ez a nem túl bonyolult, ám nagyon tetszetős és ízletes ebéd.
Hozzávalók:
- 250 g tölteni való gomba (8 fej volt)
- 200 g darált dió
- 1 nagy marék rukkola
- 10 cm póréhagyma
- 100 g sajt
- 1 tojás
A darált diót nagy tálba tettem, ez az alapja az összes többi hozzávalónak. A gombát csak alaposan megmostam, a tönkjét kitörtem, felaprítottam és a dióhoz tettem. A póréhagymát szeleteltem és a dióhoz tettem, így járt a tojás, a durvára vágott rukkola és a reszelt sajt is. Kapott egy kis sót, borsot egyéb íz szerintem már elvinné a tölteléket, de természetesen ízlések és pofonok. Jól összekevertem a hozzávalókat, ami még nem vált egységes masszává, így sütés előtt.
A tisztított gombafejeket a tönkök helyével felfelé kis tepsibe raktam, amibe előzőleg olíva olajat öntöttem, majd a fejekbe is egy-egy cseppet, sót és borsot. Ezután kiskanál segítségével jól megtömtem őket a diós-zöldséges töltelékkel. Majd be az új sütőbe, 200°C-on 40 percig sült. Itt már megtette hatását a tojás és a sajt, gyönyörűen összeragadt a gombában a töltelék, de a póréhagyma és a rukkola daraboknak köszönhetően rusztikus maradt a külcsín.
Köretként barnarizst készítettem, kurkumával bolondítva (ha már a tavaszt várjuk, legyen színes az étel). Ezt pont úgy készítjük, mint a fehérrizst, csak több időt kell rászánnunk, mivel lassabban fő át. 1 rész rizs, 2 rész víz rizs megpirít olíva olajon, a kívánt fűszerek még ekkor tesszük bele, majd rá a víz, rotyogjon majd egy órát és ha megpuhult, jó étvágyat kívánunk.
Mivel a páromnak kicsit szárazkás volt, így tejföllel tálaltuk, de legközelebb lehet, hogy készítek hozzá egy besamelt vagy sajtmártást.
Egészségetekre!
Bodolai Móni
Töltött salátalevél - saláta helyett
2013. március 17. Napló étkeinkről, életünkről
Sokan unalmasnak tartják az állandó saláta evést. Én nem. De hajnalban, miután megszoptattam a kicsi lányt, eszembe jutott, hogy másként használom fel az alapanyagokat. Egy fél cukkinit lereszeltem, az érett avokádó feléből kiskanállal kiszedtem a húsát, a pritaminpaprikát összevágtam. Ezeket, mintha salátát készítenék, összekevertem és befűszereztem. a töltelék És itt jön az aprócska csavar: a salátaleveleket nem beledaraboltam, hanem az eddig elkészült keveréket a salátalevelekbe töltöttem. Ugyanaz, és mégis más - így már egy nyers fogás, nem csak saláta. Ez egyszemélyes adag volt, mert csak a maradékokat használtam fel, de legközelebb az egész család kapni fog :-)
Epres szivek
2013. március 5. Mindennapi ételeink
Mivel itt az eperszezon, ezért kiolvasztottam két doboz epret a mélyhűtőből, hadd fogyjon. Időm továbbra sincsen sok (sőt...), éjjel egy kevés epres szívet készítettem. Hozzávalók: 1 csomag Tante Fanny teljes őrlésű leveles tészta 1 kg eper 10 dkg nyírfacukor 2 ek. útifű maghéj (=psyllium) 3 ek. Alpro epres szójajoghurt Elkészítés: A tésztát kicsavarjuk és páros számú szíveket szaggatunk belőle. Az epreket beletesszük egy edénybe, hozzáadjuk a nyírfacukrot és 5-10 perc alatt összerottyantjuk. Ezután kihűtjük, majd hozzákeverjük az epres szójajoghurtot, és a psylliumot, és alaposan kevergetjüük, amíg be nem sűrűsödik. A psyllium nem csak azért jó dolog, mert besűríti az ételeket, hanem mert tele van rosttal, kiválóan méregtelenít, segíti az emésztésünket! A szívekre 1-1 evőkanálnyi tölteléket helyezünk, majd egy újabb szívvel becsukjuk, majd a szívek tetejét kevés mézzel lekenjük, ez ad egy kis színt nekik. :-) Sütőpapírral bélelt tepsibe téve 25-30 perc alatt készre sütjük. TIPP: használhatunk kukoricakeményítőt, vagy agar-agart is a sűrítéshez. De ha ezek híján vagyunk, akkor búzadarát is :-) Bármilyen más gyümölccsel is elkészíthetjük. A mi psylliumunk sajnos lejárt már, de mivel semmi gond nincsen vele, használom. Lehet, hogy frissből kisebb mennyiség is elegendő. :-)
Barackos buci
Egyik nap rápillantottam a szekrény tetején sárgálló baracklekvárra, amit még a szomszédasszonytól kaptunk tavaly. Az udvarán álló sárgabarack fáról származik a termés, csak lefóliázva volt, így hamar megsűrűsödött. Tökéletesen alkalmasnak tűnt süteményt tölteni, vagy gombócot. Áron szerint nagyon jó ízű volt. Az enyémekbe eperlekvár és Carobella keveréke került. Nem lett rossz, de egyértelmű, hogy a Carobellát nem sütésre tervezték. Hozzávalók: 60 dkg liszt (min. 40 dkg tk, 20 dkg fehér) 4 dl szójatej 6 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor 2 ek zabliszt 2 dkg élesztő 1 tk só sűrű barack, vagy szilvalekvár tölteléknek Használhatunk nyírfacukrot is, vagy sztíviát édesítésnek, de pici méz, vagy gyümölcscukor az élesztő miatt szükséges. A zabliszt puhítja a tészta állagát, azért használom. Az olivaolaj kiváltható pálmazsírral is. Az összes hozzávalót jó alaposan összegyúrjuk, hagyjuk fél órát pihenni, majd kinyújtjuk és kb. 16 egyelő részre vágjuk. Mindegyik kockára kerül egy kanál lekvár, majd a csücsköket a lekvárra hajtjuk egymás után, óvatosan összenyomkodjuk a széleket. Sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük a bucikat, kb. 20 percet kelesztjük. A végén 30-40 perc alatt közepes lángon megsütjük.
Zöldségek leveles tésztában
2013. február 19. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 40 dkg tojásmentes leveles tészta 50 dkg zöldség vegyesen: kis fej hagyma 2 sárgarépa 30 dkg karfiol 1 fehér répa 1 kávéskanál só 1 kávéskanál pirospaprika 1/2 kávéskanál őrölt fekete bors 1/2 kávéskanál őrölt gyömbér 1/2 kávéskanál kurkuma 2 evőkanál szezámmag 2 evőkanál olaj Elkészítése: A megtisztított zöldségeket lereszeljük vagy aprítógéppel felaprítjuk. A fűszereket hozzáadva olajon összepároljuk. A szezámmagot szárazon megpirítjuk, majd a zöldségekhez adjuk. A leveles tésztát vékonyra kinyújtva olajjal megkenjünk, és a kihűlt tölteléket rátesszük. Feltekerjük, és 175 fokos sütőben aranysárgára sütjük. Kapcsolódó recept: itt
Mézes krémes tej- és tojásmentesen 2.
Itt a blogon szerepelt már korábban egy mézes-krémes recept. Valójában azonban ezt a mostanit használom már egy ideje, és mivel minden nagyobb ünnep alkalmával elkészítem, a receptet pedig mindig agyon keresem, ezért már éppen itt az ideje, hogy bevéssem ide is!:-) Hagyományos és reform étkű családtagoknak, vendégeknek is nagyon ízlik, nem sűrűn találnak benne kivetnivalót!:-) A tésztája kiváló, rövid időn belül megpuhul (akár reggelről délutánra is)! Tortát is süthetünk vele, pl. ez a kókuszos - mézes Hello Kitty - torta is készülhet belőle! A legjobb azért előző este megsütni, hogy összeérjenek az ízek! A recept egy része az Ízek és érzések Magazin 2010. április-májusi számából származik, azt variáltam. Mézes krémes tej- és tojásmentesen 2. Hozzávalók (egy sütőtepsinyi adaghoz): A tésztához 500 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 150 g nádcukor 4 ek. méz 1 kávéskanál szódabikarbóna 150 g bio (nem hidrogénezett) margarin csipet só víz annyi, hogy könnyű tésztát gyúrjunk (hm, legközelebb igyekszem lemérni pontosan, de talán 1 dl körül volt legutóbb...:-) Krém 600 ml rizstej 5 ek. búzadara 200 g bio növényi margarin 150 g nádcukor Karob, vagy csokimáz 100 g nádcukor 100 g bio margarin 2 ek. növényi tej 2 ek. kakaópor, vagy karobpor Baracklekvár A tészta hozzávalóit összekeverjük, összegyúrjuk, majd hűvös helyen 30-40 percet pihentetjük. Ezután négy egyenlő részre osztjuk. Egy sütőtepsi hátuljára!!! sütőpapírt teszünk, arra rakjuk a nagyon vékonyra (2-3 mm) nyújtott tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt megsütjük egyenként a lapokat. Amikor a lap még langyos, mindig levesszük a papírról, mert különben kihűlve már töredezni fog! A krémhez megfőzzük a darát a tejjel. A margarint elkeverjük a cukorral, majd a kihűlt darával. A kihűlt tésztából egy lapot visszateszünk a tepsibe, rákenjük a krém felét, rá a következő kap, amit megkenünk baracklekvárral, újabb lap, rá a maradék töltelék, és a negyedik lappal zárjuk. A mázhoz minden hozzávalót egy edénybe töltünk, és lassú tűzön, folyamatos kevergetés közben 10-12 percig főzzük. Még langyosan a kész süteményre kenjük.
Kölestúrós hajdinapalacsinta
Először is tegnapra boldog születésnapot Apának, mára Robinak! Fületek érjen bokáig! :) Kölestúrós palacsintát lett volna kedvem reggelizni, de nem akartam tojásos változatot, zablisztem pedig nem volt elég, így nekiálltam túrni kicsit a netet vegán hajdinapalacsinta ügyében. Találtam is receptet Zizinél, csak nálam kimaradt a sütőpor, és szójatejet használtam és olivaolajat, meg kis zablisztet. A köles már megfőtt, mire mindez lezajlott, és az elején még ő sem tudta, hogy palacsinta töltelékként végzi. Hozzávalók a palacsinta tésztához: 1 bögre hajdinaliszt 1/4 bögre tk liszt 2 ek zabliszt 2 ek olivaolaj 1 csipet só 1 ek nyírfacukor 1 bögre szójatej Ha túl sűrű lenne szénsavas ásványvíz. Nem tudom, pontosan mennyit használtam, de óvatosan kell vele bánni, mert kicsit meghígítottam a tésztát és könnyen szakadt. 15 percre érdemes állni hagyni, és azután sütni kis lángon. Az eredeti palacsinta receptet ITT találjátok meg. Hozzávalók a kölestúróhoz: 1/2 bögre köles 1,5 bögre víz 1 db szójajoghurt 20 csepp sztívia / 2 ek nyírfacukor 1 citrom reszelt héja vaníliadarab 1 marék mazsola 1 csipet só A kölest háromszoros mennyiségű vízben megfőzzük a vaníliával, sztíviával és sóval. Kb. 20 perc alatt elkészül, kavargatni sem kell. Azután belereszeljük a cirom héját és hozzáöntjük a szójajoghurtot, majd az egészet összeturmixoljuk finomra. A legvégén belekeverjük a mazsolát, és lefedve hűlni hagyjuk. A palacsintákat megkenjük a kölestúróval, feltekerjük, és friss gyümölcsökkel fogyasztjuk.
Zöldséges táska (vegán)
2013. február 12. KryaSpirit-Vegalife
Ismét egy vendégváró falat, de akár vacsoraként, vagy előételként is bevethető. Ez a recept az indiai ízvilágot testesíti meg, de akitől ez idegen, vagy nem tudja beszerezni az egzotikus fűszereket, nyugodtan használhatja kedvenc fűszereit helyette, vagy más zöldségekből is összeállíthatja. Én imádom az indiai konyhát, annak minden fűszerével, minden ízével. Ez az étel, az egyik kedvencem, különleges fűszerezése tetszett a családomnak is, pedig tőlük, nagy szomorúságomra a fűszeres indiai konyha eléggé távol áll. Reggelire, vacsorára, vendégeknek, krémleveshez, utazáshoz, minden helyzetben jó választás. hozzávalók: tésztához: 40 dkg tönkölybúza fehérliszt 1 tk foszfátmentes borkősütőpor (vagy sima sütőpor) 2 ek olaj 3 dl meleg rizstej himalaya só töltelékhez: 1 krumpli 1 kis fej vöröshagyma 2 ek paradicsomszósz, vagy 1 paradicsom 2 ek olaj 1 ek garam masala 1 tk őrölt koriander 1 tk gyömbérpor 0,5 tk chilipor 10 dkg mirelit zöldborsó 1 ek frissen facsart citromlé olaj a sütéshez A vöröshagymát apróra vágjuk és 3 ek olajon megpirítjuk. Belekeverjük a paradicsomszószt (vagy az apróra vágott paradicsomot), a fűszereket és a zöldborsót. Néhány percig pirítjuk. Hozzáadjuk az előzőleg héjában megfőzött, meghámozott és kockákra vágott krumplit. Még 5 percig pirítjuk együtt, majd meglocsoljuk a citrom levével. A lisztet a sütőporral, a sóval, az olajjal és a tejjel összedolgozzuk. Rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Gyúródeszkára tesszük és egy 45x32 cm-es lapot nyújtunk belőle, majd 12 egyforma részre vágjuk. Mindegyik közepébe teszünk egy kanál tölteléket. A tészta két oldalát benedvesítjük. Ráhajtjuk a másik két oldalt úgy, hogy az alsó oldal egy kicsit kilógjon. Ezt az alsó részt visszahajtjuk. Villával összenyomkodjuk. Olajat melegítünk és amikor forró néhány perc alatt aranybarnára sütjük a táskákat, majd lecsepegtetjük. Melegen tálaljuk. Az eredeti recept az Klasszikus Vegetáriánus Konyha című szakácskönyvből származik.
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai
Taco Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét. Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról: - Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról) - Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott) - Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott) - Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba) - Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott) Quesadilla Most pedig irány Mexikó... A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él. A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük! Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla Hozzávalók 3-4 főre: Tacohoz : - 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - só, bors - tortilla lapok - főtt rizs - guacamole - 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve - koriander - lime - olívaolaj Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz): - 150 g reszelt sajt Guacamolehoz : - 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/2 lime kifacsart leve - só, bors - koriander, felaprítva Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre. A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is. A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel. A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét! Viva Mexico! Veracruz kikötő, parti sétány A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :) Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók Puebla, főtér
Endívia, ropogós, friss zöld
2013. január 23. Gitta nyersétel blogja
Ismeritek az endíviát? Idézet a Házipatikából: Az endívia a fejes salátához hasonló ízű salátafaj. Kissé kesernyés ízét a benne található Endívia inulin adja. A növény sok ásványi sót tartalmaz, többek között foszfort, vasat, calciumot, meszet, a vitaminok közül pedig C-vitamint. A növény jelentős fehérje és szénhidrát tartalommal rendelkezik. Az endívia kiváló étvágygerjesztő, vízelhajtó és hashajtó hatású. Jelentőségét az is nagymértékben elősegítette, hogy mind késő őszi, mind téli fajtája jól termeszthető, így optimális vitaminforrás a téli hónapokra. A népi gyógyászatban máj- és epebetegségekre ajánlják, mert a nehezen emészthető ételek mellé salátaként fogyasztva elősegíti a hatékonyabb és könnyebb emésztést. A benne található ásványi anyagoknak köszönhetően lúgosít, de csak nyersen fogyasztva. Készítsetek belőle salátát, vagy töltsetek a levelekbe pástétomot, csírákat. Karcsú leveleit szeretem megtölteni, mert könnyen kézbe lehet venni, és gusztusosan lehet ropogtatni. Kicsit kesernyés az íze, amit megfelelően fűszerezett töltelékkel lehet ellensúlyozni, Pástétommal megkentem, és jó sok friss hajdina csírát tettem a tetejére. Itt pedig mandulás-répás-hagymás-petrezselymes töltelékkel töltöttem meg. Hajrá fantázia!
Aszalt sárgabarackos kifli
2013. január 17. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: - 50 dkg tönkölybúzaliszt - 10 dkg szójaliszt - csipet só - 20 dkg kókusz- vagy pálmazsír - 3 dkg élesztő - 1 teáskanál cukor - kb. 1,5 dl víz Töltelék: aszalt sárgabarack sárgabaracklekvár (natúr) Elkészítése: Az aszalt sárgabarackot megmossuk, és ha szükséges, akkor langyos vízbe beáztatjuk, hogy megpuhuljon. A kétféle lisztet összekeverjük, hozzáadjuk a csipet sót, majd elmorzsoljuk az olvasztott, de már nem meleg zsiradékkal. Az élesztőt felfuttatjuk kevés, cukorral elkevert langyos vízben. Összegyúrjuk, apránként hozzáadva a maradék langyos vizet. A tésztát kinyújtjuk és köröket szaggatunk ki belőle. Mindegyik korong közepére egy kevés baracklekvárt halmozunk és egy aszalt sárgabarackot helyezünk. Félbehajtjuk, a széleknél alaposan lezárjuk, hogy a nyíláson keresztül ne folyjon ki a töltelék. Előmelegített sütőben, 180 fokon aranysárgára sütjük. Kapcsolódó recept: Aszalt szilvás kifli
Vegán őszibarackos krémtúró
2013. január 15. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 1 doboz őszibarackos Alpro szójajoghurt (lehet más ízesítésű is) 3 ek. Alpro natúr joghurt 15 dkg főtt köles 10 dkg natúr tofu 10 dkg nyírfacukor 1 rúd vanília kikapart belseje 1 citrom héja 1 tk. kókuszolaj 1 marék mazsola Elkészítés: Nagyon egyszerű: a főtt kölest (előző este kifőzhetjük, háromszoros mennyiségű vízben) összekeverjük a szójajoghurtokkal, a nyírfacukorral, kókuszolajjal, vaníliával, citromhéjjal, mazsolával és a darabokra vágott, összeturmixolt tofuval. FELHASZNÁLÁSI JAVASLATOK: Nagyon finom: - önmagában, - palacsintába töltve, - túrós batyunak megsütve, -psylliummal kiegészítve túrótortának, -túrófánkba téve, - és végülis szinte bárminek, amibe édes túró töltelék menne :-).
Banántésztás kókusztekercs
Nyers, természetes alapanyagú sütiről van szó, mely tésztájának a nedvességét a banán adja, innen az elnevezés is: “banántészta”, ami nem a hagyományos értelemben vett tészta. Nem tartalmaz lisztet egyáltalán. A banántészta alapanyagához összegyúrjuk az alábbi hozzávalókat: 2 banán, és annyi szárazanyag, amennyit felvesz, ez kb. másfél csészényi az alábbiakból: kávédarálón megőrölt kókuszreszelék, mandulatejből megmaradt mandulaliszt (vagy őrölt mandula), kakaópor. Mandulaliszt készítése: A mandulatej elkészítése után a leszűrt szárazanyagból készül. A nedves mandulapépet egy tálcára tesszük, majd meleg helyen (pl. radiátoron) megszárítjuk. Ha megszáradt, kávédarálóban megdaráljuk, és már készen is van az alacsonyabb zsírtartalmú mandulaliszt. Íme: Hasonlóképpen kókusztejből megmaradt kókuszzúzalékból is készülhet kókuszliszt, az is felhasználható a sütibe. Itt pedig az összegyúrt banán-mandulaliszt-őrölt kókuszreszelék-kakaó alapanyagokból készült “tészta”, ami nem bomba, és nem csokis hógolyó. Ezt a banántésztát két sütőpapír között kinyújtjuk, és megkenjük a kókuszos töltelékkel: Kókuszos töltelék: Most nem volt itthon kesudióm, de abból a legfinomabb, legkrémesebb, így mandulát és mogyorót használtam helyette. A mandulát és mogyorót egy kis kókuszreszelékkel, mézzel, vízzel, vanília porral (elhagyható) összeturmixoltam, hogy kenhető masszát kapjak, és rákentem a kakaós banántésztára. Feltekerjük a tekercset és a fagyasztóba tesszük egy kis időre, hogy keményebb, szeletelhető állagú legyen. Szeletelés után tálaljuk, én aszalt áfonya lekvárt készítettem hozzá, mely úgy készült, hogy aszalt áfonyát turmixoltam össze egy kis vízzel. Nem kell édesíteni, hiszen az aszalt gyümölcs már eleve édes, koncentrált a cukortartalma. Aszalt áfonya helyett bármilyen más aszalt gyümölcsből elkészíthető. Ha teheted: cukrozatlant és kénezetlent válasz, vagy házi aszalásút. Nem mind ketchup, ami piros. És beszéljen a fincsi végeredmény:
Gombás és káposztás pite
Úgy néz ki, holnap egész nap úton leszek, így készültem egy kis “hamuban” sült pogácsával az útra Sütöttem a kályhában egy gyors pitét, amihez csináltam 2 féle tölteléket: gombát és káposztát Hozzávalók a pitéhez: 1 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1 csésze fehér tönkölyliszt 1 kk tiszta só 1 tojás (vagy 1 ek kukoricakeményítő) 1 kk [...]
Karácsonyi édességek
2012. december 6. Gitta nyersétel blogja
Már most el lehet kezdeni gondolkozni azon, hogy milyen egészséges, nyers édességeket fogunk az ünnepek alatt készíteni, vagy feltálalni az ünnepi asztalra. Íme egy kis kedvcsináló, hogy mi milyen édességekkel készülünk a karácsonyra! Ha van kedved, próbáld meg elkészíteni. Ha nincs, akkor írj nekem a gitta@nyersetelakademia.hu címre, és rendeld meg! Mákos bejgli, diós bejgli Receptek itt: bejgli recept A diós bejgli is hasonlóan készül, csak mák helyett dió töltelékkel. Rendelés: 2400 forint / rúd (kb 18 cm-es rúd) Kókuszos és mákos tekercsek Ehhez nem tudok most receptet ajánlani, de ha időm engedi, még karácsony előtt felteszem! A mákos tekercs hasonló, csak a tésztájában nincs kakaó (vagyis világos), és a kókuszos töltelék helyett mákos töltelék van benne. Rendelés: 2400 forint / rúd ( kb 18 cm-es) Zserbó A nyers zserbót már sokan ismerik, aki egyszer megkóstolta, nem felejti el! A receptet itt találod: Zserbó recept A zserbót most egész táblában kínáljuk! Rendelés: 4800 forint / tábla ( kb 18x18 cm-es) És a nyerskonyha legfinomabb tortái Csokitorta, narancsos csoki torta, kókuszos csokitorta, mákos-almás torta Most itt az idő, hogy megkóstold te is, rendelj nálam: gitta@nyersetelakademia.hu
Sütőtökös darázsfészek rózsaborssal
2012. november 20. Fittanyuka Blog
Az őszi Fittanyuka főzőtanfolyamon legnagyobb sikere a desszertnek volt, ahogy lenni szokott:)! A darázsfészek nagymamáink süteménye a békebeli időkből. Annyit tettem, hogy az alapanyagokat mind olyanokra cseréltem le amelyek az egészségünket szolgálják. Most ezt a receptet meghagytam ahogy az eredeti is készül: kelt tésztával. Viszont sokszor elég kevesebb élesztő, mint amennyit a receptek írnak. Ha nem muszáj az élesztő gombákat minimalizáljuk, ne tápláljuk a candidáinkat. Tészta: Hozzávalók: 300 g világos tönkölyliszt 1,5 dl növényi tej 0,5 g élesztő, vagy 1 tasak bio, szárított élesztő 50 g olvasztott bio margarin 1 kk méz víz Sütőtökös töltelék: Hozzávalók: 500 g kockára vágott sütőtök 50 g bio margarin 1 kk rózsa bors összetörve 3 evőkanál méz 1/2 kk őrölt fahéj 2 evőkanál vanília szirup Először az élesztőt elkeverjük a langyos tejjel és ezt a liszthez keverjük, hozzáadjuk a mézet és az olvasztott margarint. Az egészet összegyúrjuk, addig gyúrjuk, míg a tészta elválik az edény falától, ha szükséges szórunk hozzá kevés lisztet. Meleg helyen letakarva kelesztjük. Addig elkészítjük a tölteléket. A kockára vágott sütőtököt a margarinon puhára pároljuk, fűszerezzük a tört rózsaborssal, fahéjjal, vanília sziruppal, vagy őrölt bourbon vaníliával. Villával enyhén összetörjük, édesítjük a mézzel. A megkelt tésztát újra átgyúrjuk kissé és kinyújtjuk, kb. 1 cm-es vastagságúra. Megkenjük a sütőtökös masszával és óvatosan feltekerjük. Késsel 12 darab csigát vágunk,-szeletelünk. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kilisztezünk és körbe elkezdjük lerakni a csigákat. Amikor elfogytak, a tetejüket meglocsoljuk mézzel elkevert növényi tejszínnel. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük. Fittanyuka
Sült töltött paprika
2012. október 28. Fittanyuka Blog
A sült paprika zamatát már gyermekkoromban nagyon szerettem, ugyanis Erdélyben anyukám sokszor készítette, leginkább nyáron és ősszel. Kísérőként fogyasztottuk főétel mellé. Ez a recept most előtérbe helyezi a sült paprikát, ugyanis megtöltöttük, így lehet egy főétel, önmagában köret nélkül pedig előétel. A töltelék nem más, mint a másik nagy kedvencem a csicseriborsó. Enyhén diós íze illik a paprikához, igazi őszi ízkombó! Hozzávalók ( 4 fő részére): 8 db kápia paprika 250 g főtt csicseriborsó 1 db vöröshagyma 100 ml paradicsom szósz 1 kk himalaya só 1/2 kk római kömény 1 kk szárított bazsalikom 1 cikk fokhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj Tejfölös Öntet: 200 ml növényi tejszín 1/2 citrom leve 1/2 kk himalaya só 1 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj A hozzávalókat összekeverjük. Növényi sajt A paprikákat megmossuk, megszurkáljuk őket és sütőlapra helyezzük, előmelegített sütőben 180 C fokon sütjük kb. 20-25 percig. Félidőben átforgatjuk. Közben elkészítjük a tölteléket: A felaprított hagymát a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk az előre megfőzött, lecsöpögtettett csicseriborsót, felöntjük a paradicsomszószal és fűszerezzük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Villával enyhén elnyomkodjuk a borsószemeket, hogy ne mindegyik maradjon egészben. Pár perc alatt összefőzzük. A sült és kihűlt paprikákat óvatosan lehéjazzuk és kivesszük a csumájukat. Kiskanál segítségével betöltjük a csicseriborsó töltelékkel. Kerámia edénybe helyezzük őket, a sajtszeletekkel beborítjuk és csak addig sütjük amíg ráolvad a sajt. Ha főételként szeretnétek fogyasztani a kölest ajánlom köretként. Tálalás előtt meglocsoljuk a tejföllel.Fittanyuka
Almás-mézes krémes
2012. október 25. Mindennapi ételeink
Hozzávalók: 25 dkg liszt 8 dkg méz 4 dkg kókuszolaj 10 dkg nyírfacukor 8 dkg zabpehelyliszt 1/2 tk. szódabikarbóna 1 citrom héja 1 marék darált mandula kb. 1 dl víz -- 1l Vegimilk 2 csomag vaníliás puding 5 ek. nyírfacukor -- 1 kg alma Elkészítés: Az alapanyagokat alaposan összedolgozzuk, kb. 15 percig állni hagyjuk. Majd kétfele szedjük és lisztezett deszkán jó vékonyra kinyújtjuk mindkét tésztát. Olajozott-lisztezett tepsiben mindkettőt 15 perc alatt kisütjük. A pudingot a hagyományos módon elkészítjük, az almákat meghámozzuk és lereszeljük, majd megpároljuk. A tésztalapokat széltében ketté vágjuk, így lesz 4 kisebb lapunk.Amikor kihűltek a tésztalapok, illetve a töltelékek, megpakoljuk: tészta-vaníliás puding-tészta-alma-tészta-vaníliás puding-tészta-alma. Másnap megpuhul a tészta,ekkortól fogyasztjuk.
Káposztás-répás-céklás óriás szamósza
2012. október 24. Mindennapi ételeink
Hihetetlenül finom, érdemes kipróbálni. Hozzávalók (15 db óriás lesz belőle) 50 dkg teljes kiőrlésű liszt 40 dkg finomliszt 1,5 dl 100% extra szűz olívaolaj 5 dl víz 1 ek. méz 3 dkg élesztő -- 1/2 fej káposzta 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 2 közepes sárgarépa 3-4 ek.100% extra szűz olívaolaj só-ízlés szerint Elkészítés: Először a tésztát készítjük el: az élesztőt kb. 0,5 dl mézes, langyos vízben felfuttatjuk. A liszteket, sót összekeverjük, hozzáöntjük a vizet és a felfutott élesztőt. Rugalmas tésztát dagasztunk belőle. 1 órát kelesztjük, eközben elkészítjük az ebédet (nálunk most töltött paprika) és a tölteléket is.:-) A töltelékhez a répákat és céklát megpucoljuk és lereszeljük (közepes lyukú reszelőn), a káposztát legyaluljuk. Egy edénybe beleöntünk kb. 1 dl vizet, ill. hozzáadjuk az olajat is. Erre rátesszük a lereszelt zöldségeket, sózzuk és fedő alatt pároljuk, majd amikor elfőtte a vizet, dinszteljük. Amikor kicsit odasült és a zöldségek is puhák, akkor lezárjuk. A tésztát lisztezett deszkán kb. félujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Majd vagy szamószaszaggatóval a szokásos módon szaggatjuk/töltjük, vagy köröket szaggatunk, a közepükre teszünk 1 ek. tölteléket, majd összezárjuk a köröket és utána villával megnyomkodjuk a szélüket. Olajjal kikent, lisztezett tepsibe téve 170 fokon 20 perc alatt készre sütjük.
Sütőtökös-almás pite
A pite tészta a szokásos máktortás, a töltelék pedig egy réteg zabpehely, egy szelet sülttök szétterítve (ez lehetett volna több), az egy kanál mézzel megöntözve, majd 5-6 db alma felszeletelve. Az almákat rétegenként fahéjaztam, mézeztem, a tetejére pedig még szezámmagot szórtam.
Vegán Gundel palacsinta
2012. szeptember 27. Mindennapi ételeink
Egy újabb palacsintatészta recept, amelyben nincsen tej, tojás. A zabpehelylisztet zabból is kávédaráló segítségével elkészíthetjük, így a legolcsóbb. :-) Hozzávalók A tésztához: 30 dkg finomliszt 25 dkg teljes kiőrlésű liszt 5 dkg lenmagliszt 5 dkg zabpehelyliszt 1 csipet só kb. 1 liter víz 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj A töltelékhez: 1/2 kg darált dió 1/4 csésze növényi tejszín 25 dkg nyírfacukor 1 marék jumbo mazsola 1 ek. kukoricakeményítő 1 citrom reszelt héja --- 6 ek. karobpor 2 ek. méz kevés víz Elkészítés: A tészta alapanyagait összedolgozzuk, és olaj nélküli serpenyőben kisütjük a palacsintákat. Amíg a palacsintákat sütjük, elkészítjük a tölteléket is: a növényi tejszínt a nyírfacukorral összeforraljuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót is (a kukoricakeményítőt előtte 2 ek. vízzel kikeverjük, és így öntjük a töltelékhez). Belereszeljük a citromhéjat, és hozzáadjuk a feladarabolt mazsolát és még kb. 5 percig főzzük. A karobos mázhoz a karobot, mézet és a vizet simára keverjük. Tálaláskor egy kevés sárgabaracklekvárt kenünk a palacsintákra, majd a diós tölteléket. Összehajtogatjuk és végük meglocsoljuk a karobos mázzal, megszórjuk dióval. Nagyon finom :-)
Szilvalekváros kiflik (mogyorótejjel)
Még szeptember első napjaiban készítettem ezeket a csinos és finom kifliket. Egyrészt férjemnek, hogy az osztályát az első tanítási napon ezzel megkínálhassa, valamint vendégségbe is vittük ajándéknak. Nagy sikere volt, már csak azért is, mert a mogyoró különlegessé tette. Mogyorótejjel készítettem, így nem volt szükség se margarinra, se tojásra, se vajra, se olajra a tésztához. A recept: Hozzávalók: - 2,7 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg mogyoró tej - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 0.5 dkg só - 8-10 dkg gyümölcscukor vagy nyírfacukor vagy ki mivel édesít - 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható) - szilvalekvár - mogyorótejhez mogyoró (1 nagyobb marékkal) - víz Elkészítés: A mogyoróból és a vízből tejet készítünk. Ha van rá mód és idő, akkor a mogyorót érdemes pár órára a vízbe áztatni. (Én kb. 1 órát tudtam csak áztatni.) Ezt követően erős turmixgéppel a vizet és a mogyorót alaposan összeturmixoljuk., majd sűrű szövetű szűrőn átszűrjük. Ezzel kész is a mogyorótej. A szűrőn visszamaradt mogyorót a kiflik megtöltéséhez fogjuk felhasználni. A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a növényi tejet. (Ha nem meleg, kézmelegre melegítjük.) Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a tej tetejére. A mogyorótejhez nem tettem cukrot, de gyönyörűen a felszínére kelt az élesztő. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, kivéve a lekvárt és a tejből visszamaradt mogyorót. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, kivesszük és kifliket készítünk belőle. A kiflik készítése: A tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A formák szélesebb végére ráhalmozzuk a tölteléket - jelen esetben a tejből visszamaradt mogyorót szilvalekvárral kevertem ki, valamint gyümölcscukorral édesítettem. A háromszögek hosszabb végénél kezdjük el felcsavarni. Ilyen egyszerű a kiflikészítés technikája. A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel vagy, ha maradt, mogyorótejjel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük most már mindenképp vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek az ízletes vendégváró kiflik! Persze mogyorótej helyett használhatunk vizet is vagy más növényi alapú tejet. Későbbiekben egyszerű kenyértésztával készítettem hasonló kifliket. Nyilván a szilvalekvárt akkor nem kevertem ki a mogyorótej összepépesített mogyorójával, hanem csak natúr kentem meg a lekvárral a kifliket. Ezt akár reggelire is fogyaszthatjuk, magunkkal vihetjük a munkába is, vagy nagyobb adag készítése esetén kisebb csomagokban fagyasztóba rakhatjuk. Ha kivesszük, csak egy keveset kell várni, míg felenged és fogyaszthatjuk is (pl: mire munkahelyünkre beérünk ki is enged, ha szalvétába csomagoljuk). Vendégség esetén akár rövid ideig a fagyasztott kifliket át is süthetjük, így melegen kínálhatjuk barátainknak, családtagunknak. Én minimálisan megnöveltem a mennyiséget. Így kb. 90 szem kiflicske készült.
Kardamomos-karobos csigák
2012. szeptember 21. Mindennapi ételeink
Ma gabonakávé és szőlő kíséretében ezt reggeliztük. Tulajdonképp tegnap este sütöttem kenyeret ugyanebből a tésztából, ill. virslis rudakat és ilyen csigákat is (férjemnek elindult az egyetem, és tegnap + ma volt konzultációs napja, ilyenkor egész nap a suliban van, ezért készítek nem csak szendvicseket, hanem különböző péksüteményeket is neki. Hozzávalók: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt 15 dkg finomliszt 2,5 dkg élesztő 2,5 dl víz 0,75 dl 100% extra szűz olívaolaj 1 csipet só 3-4 ek. nyírfacukor 1/2 citrom héja -- 6 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 ek. karob 1 tk. kardamom 1 marék összevágott jumbo mazsola 3 ek. nyírfacukor Elkészítés: Nagyon egyszerű az elkészítése. Az élesztőt felfuttatjuk. A tészta többi hozzávalóját összekeverjük és bedagasztjuk. Letakarva 1 órán át kelesztjük. Majd egy lisztezett deszkán kinyújtjuk (kb. 0,5 cm vastagságúra), és 5 cm széles sorokat vágunk. Minden sort megkenünk olajjal, majd megszórjuk (jó alaposan) az előre összekevert karob-kardamom-nyírfacukor-mazsola keverékével. Feltekerjük, olajozott, lisztezett tepsibe tesszük és sütőbe rakva 10 percig 50 fokon kelesztjük, majd 25-30 perc alatt 150 fokon kisütjük. Mindez variálható, vaníliapudingos, kókuszos vagy akár pizzás töltelékkel is.
Pirított dióval és zabpehellyel töltött körte
2012. szeptember 20. Mindennapi ételeink
A karoböntet a fotóról lemaradt....:-)Nagyon finom, könnyű édesség, akár reggeliként fogyasztva is. Hozzávalók - 2 személynek 4 db körte 1 bögre dió 10 dkg zabpehely 2 dl Vegimilk 1 citrom héja 5 ek. nyírfacukor -- 2 ek.karob 1ek.méz 1/2ek.olvasztott kókuszzsír Elkészítés A Vegimilket felforraljuk. A zabpelyhet beleöntjük, és megfőzzük. A végén ízesítjük nyírfacukorral és citromhéjjal. A diókat olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk, és ezt is hozzákeverjük a megfőtt zabpehelyhez. A körtéket megskalpoljuk. Kivájjuk a magházat, majd beletöltjük az előzőleg elkészített tölteléket. Olajjal kikent tepsibe tesszük gyümölcsöket és 150 fokon kb. 20 perc alatt kisütjük. A legvégén karoböntettel nyakon öntjük. Egyszerű, de nagyon finom és mutatós!
Karobos-diós csiga II. változat
Az előző tésztája valahogy másnap szárazabb volt, ezért csavartam rajta egyet. A tésztáját most barnábbra csináltam magam miatt. Jó lett, a Férjségek szerint eléggé kakaós jellegű, azonban van utóíze, ami miatt fanyalgott. Mondjuk meg is nyomtam egy kicsit jobban nyírfacukor és gyümölcscukor keverékével, de nem akartam még véletlenül sem abba a csapdába esni, hogy össze-vissza eszek esetleg mindenfélét, míg a zenekarral vendégségben vagyunk. (Mármint hogy nem tudom esetleg megállni valamelyik sütit. Egyszerűen nem tudom kiszámolni magam így másállapotosan. Az allergia miatt most nem kellene még a plusz terhelés.) Egyébként sokféle finom ételt kaptunk a diófasírtttól a töltött paprikáig és a rakott padlizsántól a rakott káposztáig. Ízletes nyers saláta is volt. Utána nem ártott a csapatnak egy nagy séta a ligetben. :) Visszatérve a csigára, kicsit több töltelék ment bele, mint az átlag, és ez jót tett neki. Hozzávalók: 60 dkg liszt (50 dkg teljes kiőrlésű, 10 dkg fehér) 4 dl növényi tej 1 dl olivaolaj (10 dkg pálmazsír) 2 ek gyümölcscukor 2 dkg élesztő 2 ek zabliszt 2 ek burgonyapehely 1/2 kk só 4 nagy marék dió 3 ek karobpor 4 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 4 ek tej 1 csipet fahéj A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk. Azután fél órát pihentetjük. Ezalatt a diót megdaráljuk, a karobot rászitáljuk (azért kell, hogy ne legyenek sületlen csomók) rászórjuk a cukrot és a fahéjat, majd összekeverjük. Ebből a mennyiségből kb. két nagy tepsivel lesz. A tepsiket kibéleljük zsírpapírral. A tésztát kinyújtjuk ujjnyi vastagra, vékonyan megkenjük olajjal. Megszórjuk vastagon a töltelékkel, majd a tejet vékonyan rácsurgatjuk kanállal. Azután szorosan feltekerjük, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk fel. Óvatosan a tepsibe tesszük, eligazgatjuk. Hagyunk némi helyet a csigák között. Fél órát kelesztjük, majd kb. ugyanannyi ideig sütjük 180 C-on.
Péksütemények paprikás tésztából
Újabb ötleteket mutatok a kenyértészta felhasználására. Egyszerű kenyértészta alaphoz piros fűszerpaprikát keverhetünk, majd kolbászos kifliket és szezámmagos brióst készíthetünk. Ajánlom mindazoknak, akik változatossá, különlegessé szeretnék tenni a "mindennapi kenyeret" az asztalon, vagy az uzsonnás, tízórais esetleg ebéd csomagban a gyerekek, házastársak, unokák számára. A kifliket ezen felül pedig vendégségre készülés alkalmával is elkészíthetjük. Nem nehéz. A kenyértésztán kívül egy kevés liszt, nyújtófelület, sodrófa és kés szükséges. Töltelék nélkül remek kísérője krémleveseknek, de magában fogyasztva is finom eledel. A recept: Hozzávalók: - 2,7 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg víz - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 2 evőkanál olaj - 1 dkg só - 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható) - 1-2 evőkanál piros fűszerpaprika Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet. Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a víz tetejére. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik és inkább az alján terül el. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, két részre osztjuk. Kolbászos kifli készítése: Az egyik tésztát kinyújtjuk, majd háromszögekre vágjuk fel. A formák szélesebb végére ráhalmozzuk a tölteléket - jelen esetben a gabonakolbászt. A háromszögek hosszabb végénél kezdjük el felcsavarni. Ilyen egyszerű a kiflikészítés technikája. A felcsavart kifliket sütőpapíros tepsire fektetjük, pihentetjük az egészet kb. 20 percet. Sütés megkezdése előtt vízzel megkenjük őket. Kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük vízzel. Még max. 10 percig sütjük és el is készültek a csinos és finom kiflik! Szezámmagos briós készítése: A másik tésztából kisebb részeket leszakítva, először golyó formára átgyúrjuk, majd hosszú rudat sodrunk belőlük, úgy, mint kiskorunkban gyurmából kígyót. Két rudat "összefonunk", majd a fonatot felcsavarjuk (lsd: fénykép). Az így megformázott brióst tepsire tesszük, megkenjük vízzel, majd megszórjuk szezámmaggal (vagy mákkal, vagy másfajta magvakkal). Akárcsak a kifliket, a briósokat is kb. 20 perc közepes lángon történő sütés után ismét megkenjük vízzel. Még max. 10 percig sütjük. Finom illatok terjednek tőle a lakásban, de jobban járunk, ha megvárjuk, míg kihűlnek és utána kerül fogyasztásra.
Csinta-Palacsinta (vegán, vagyis tej és tojásmentes)
Mint rendszeres olvasóim már tudják, gofrit, más néven waffelt már készítettem "vegánul", vagyis tej és tojásmentesen. Mivel édességet az utóbbi időben - köszönhetően a sok finom friss gyümölcsnek - ritkábban készítek, így a tej és tojásmentes palacsinta váratott magára egészen addig, míg nem bírtam tovább, és férjemet, valamint magamat megörvendeztettem egy kis csinta-palacsintával. :) Fincsi lett, nem ragadt le, és még másnapra is jutott belőle... (Hiába no, két főre nem kell túl sok.) Általam főzött baracklekvárral is ízesítettem. És a baracklekvárt még mindig nem írtam le nektek.... (Amíg késik, nem múlik...) A recept: Hozzávalók: - 10 dkg teljes kiőrlésű liszt - 17 dkg fehér liszt - 1/2 l növényi tej - jelen esetben diótejet készítettem. - 1 csipet só - 5 dkg lenmag (őrölve) - 5 dkg zabpehely (őrölve) Elkészítés: A száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd folyamatos keverés közben hozzáöntjük a növényi tejet. Szerintem növényi tej hiányában szénsavas vízzel is próbálkozhatunk, a zabpehely és lenmag segíti a tésztát abban, amiben máskülönben a tojás. Ezt azért is merem állítani, mert amikor már csak egy-két palacsintára való adag volt, akkor ismét kevertem hozzá valamennyi vizet, és kétfajta lisztet. Amikor összekeverjük, elvileg palacsintaszerű tésztát kell kapjunk. Ha túl sűrű, vízzel hígíthatjuk. Ha túl folyós, keverjünk hozzá még egy kevés lisztet. A palacsinta sütőnket - remélhetőleg teflon bevonatú edény - felmelegítjük. A legelső sütéshez a biztonság kedvéért cseppentettem két csepp olajat, vagy tehetünk bele icipici kókuszzsírt. A továbbiakhoz egyáltalán nem használtam semmilyen olajat vagy zsírt. De ehhez szükséges, hogy teflon bevonatú sütővel dolgozzunk. Miután kisültek a palacsinták, megtöltjük őket. Ez az alábbiak szerint történt nálam: Korábbiakban (miután megjöttem Elekről) főztem jó kis házi sárgabarack lekvárt. (Megpróbálom még augusztusban feltenni róla a bejegyzésemet.) A diótej leszűrése után visszamaradt diót összekevertem a lekvárral. (Szükség esetén édesíthető.) Így barackos-diós töltelékkel töltöttem, míg a töltelék el nem fogyott. Ezt követően pedig 1 marék áfonyát összetörtem villával, tettem hozzá kókuszreszeléket (igény esetén édesíthető) és ezzel töltöttem meg a maradék kisült palacsintákat. Nos a fenti leírásaim is eltérnek a szokásos "kakaós, lekváros, mákos, túrós" palacsintáktól, és mégis nagyon finomak. Egészségesek, főként, ha olaj nélkül sikeres palacsintákat sütünk!
Szilvás gombóc
Ez a 2 Barbi egyik ebéd utáni nasija volt Bocsi lányok, hogy ilyen lassan megy a feltöltés Hozzávalók: 1 csésze köles 3 csésze forrásvíz 1 csipet tiszta só 1 ek Xilit 1 cs vanília 1 citrom reszelt héja Töltelék: 10 db szilva 1 kk fahéj A kölest megmossuk, és háromszoros vízben odarakjuk főni. Forrás után [...]
Töltött padlizsán (vegán)
Ezt a receptet pár héttel ezelőtt készítettem el, mivel Eleken az Egészségház kertszomszédjában volt egy óriási "padlizsánsátor", ahol fólia alatt növekedtek a szebbnél szebb padlizsánegyedek. Beszéltem a tulajdonossal és sikerült tőlük vásárolnom pár darabot. Nagyon örültem neki. Így aztán hazaérkezve néhány napig itthon pihentek, míg kitaláltam, bulgurral és a saját húsával töltöm meg őket, felturbózva egy kevés tofuval. A recept: Hozzávalók: - 4-5 közepes méretű padlizsán - 1 hagyma - 1 nagyobb marék bulgur - 15 dkg füstölt tofu - 4 db paprika - ételízesítő vagy só - curry - esetleg fokhagyma Elkészítés: A megmosott padlizsánokat hosszában kettévágjuk és kivájjuk a belső húsát úgy, hogy a padlizsán külső héja lehetőleg ne szakadjon be, ne sérüljön meg. A kibelezett padlizsánokat megsózzuk. A padlizsán húsát felkockázzuk és szintén besózzuk. Megvárjuk, míg a padlizsánkockák levet engednek. (Legalább 1 óra.) Közben felkockázzuk a hagymát, tofut és a paprikákat pedig négy nagy szeletre vágjuk hosszában. A bulgurt miután megmostuk, forró vízben megfőzzük. (Elég, ha ellepi.) A hagymát kevés vízzel megpároljuk és a levet engedett, majd papírtörlővel felitatott padlizsándarabokat a hagymára tesszük. Jól átpároljuk fedő alatt és egy kevés sót vagy ételízesítőt még tehetünk hozzá. Mikor megpuhult a padlizsán, hozzáadjuk a megfőtt bulgurt, majd a tofukockákat. Curryvel, esetleg fokhagymával ízesítjük. A belsejétől megfosztott padlizsánok ez idő alatt már alaposan gyöngyöződnek a bennük lévő víztől a só hatására. Ahogy a padlizsánkockákat felhasználás előtt, úgy ezeket is papírtörlővel felitatjuk. Majd a kész töltelékkel megtöltjük a padlizsánokat. Tetejükre pedig paprikaszeleteket teszünk. (Szerintem a képen hasonlít a sajtra.) Kb. 35-40 perc alatt közepes lángon a paprikák kissé megbarnulnak a padlizsánok tetején. Salátát, vagy csak paradicsomot ehetünk köretként hozzá. Amennyiben száraz lett a padlizsán belseje - érdemes tálaláskor egy kicsit hidegen sajtolt olajjal megkenni. Nekem volt még a főtt kukoricához kevert olajom. Ezt használtuk fel hozzá. Finom, ínycsiklandó íze lett a pikáns olajtól. Sütőpapíros tepsiben sütöttem meg őket, így elkerültem az olaj hevítését.
Töltött paprika (Vegán)
Töltött paprika. Kedvencem, éppúgy, mint a zöldborsó főzelék. Sok ételt szeretek ezeken kívül, de örök kedvenceim. Emlékszem, kisiskolás koromban dédimamánál nyaraltam, és nagyon finom töltött paprikát készített, amikor megtudta, ez a kedvencem. Igaz, akkor még simán húsevő voltam és azok hússal készültek, de legalább falusi - dédimamám által nevelt állatok húsából. Több módja is kínálkozik a töltött paprika elkészítésének, még akkor is, ha húsmentesen, sőt tojásmentesen, vegán változatban szeretnénk fogyasztani. Két változatot is megosztok a töltött paprika elkészítési módjáról. LENCSÉVEL TÖLTÖTT PAPRIKA A recept: Hozzávalók: - 8-10 db tölteni való paprika - 2 nagyobb marék lencse - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - babérlevél - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 6-8 szem krumpli - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) - 1 liter paradicsomlé vagy paradicsomszósz Elkészítés: A lencséket, ha lehet néhány órával főzés előtt, vagy előző nap este áztassuk be. Babérlevéllel és sóval vagy ételízesítővel főzzük nagyon puhára. Az a jó, ha a víz lefő róla. Közben van időnk a paprikákat kicsumázni, de óvatosan, hogy be ne szakadjanak, a fokhagymát és a hagymát apróra vágni, valamint a krumplikat is meghámozni. A krumplikat kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. Miután előkészítettünk minden hozzávalót, és a lencse megfőtt, összekeverjük annyi zabpehellyel, valamint az aprított fokhagymával, hagymával, hogy könnyen formázható gombócokat tudjunk készíteni belőlük. Ehhez a masszához keverjük a petrezselyemlevelet, majoránnát, őrölt köményt és lenmagot és borsot. Szükség esetén sózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk. Amikor a töltelék számunkra is finom, a kicsumázott paprikákat megtöltjük a töltelékkel. A maradékból pedig gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Tálalásnál megfőtt a krumplival tálaljuk. A töltött paprikának ez a változata picit tömény a sok lencsétől. A másik változata már szójával készül: SZÓJÁVAL TÖLTÖTT PAPRIKA A recept: Hozzávalók: - 8-10 db tölteni való paprika - 10 dkg szójagranulátum - 15 dkg barna rizs - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 6-8 szem krumpli - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) - 1 liter paradicsomlé, vagy paradicsomszósz Elkészítés: A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Amíg a szója és a rizs elkészül, a krumplit elkészítjük. A krumplikat hámozás után kockákra vágva kevés sós vízben feltesszük főni. A víz éppen, hogy ellepje. Amikor puhára főtt, de még nem szétfőtt, leszűrjük. A levét érdemes félre tenni - felhasználhatjuk pl. kenyérsütéshez. A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült a töltelék, a paprikákat megtöltjük és a maradékból gombócokat formálunk. Széles lábosba fektetjük őket és paradicsomlével felöntjük úgy, hogy kb. 3/4 részéig ellepje a szósz. A paradicsomlevet főzés közben egy kicsit megsózzuk, majd a végén némi petrezselymet szórunk bele. A paprikák és a gombócok aránylag hamar megfőnek. Ha jól emlékszem bő negyed óra, 20 perc főzés közepes lángon elég neki. Tálalásnál a megfőtt krumplival tálaljuk. Én elkészítettem mindkét változatot. A szójás paprikákat lefagyasztottam és télen a dobozból előszedve egyszerűen csak paradicsomszószban felfőzöm őket.
Tofukrémmel töltött paradicsom
2012. július 27. Mindennapi ételeink
Igazi nyári étel. Nagyon finom, tartalmas. :-) Hozzávalók: 6 db paradicsom 1 füstölt tofu 1 sárga kápia paprika 1 piros kápia paprika 3 gerezd fokhagyma 1 fej lilahagyma 1-2 ek. 100% extra szűz olívaolaj só, petrezselyemzöld-ízlés szerint Elkészítés: A paradicsomokat megmossuk, levágjuk a tetejüket és kiszedjük a belsejüket (ez utóbbi mehet a friss paradicsomlevesbe :-). A paprikákat felkockázzuk és olívaolajjal kikent tepsibe téve megpirítjuk. Közben a tofut egy magas falú műanyagba felkockázzuk, a fokhagymát is hozzáadjuk, és a lilahagymát felvágjuk (de ezt még nem keverjük bele). A paprikákat kivesszük a sütőből, hozzáadjuk a tofuhoz és mindezt összebotmixerezzük. Majd a lilahagymát is beletesszük és ízlés szerint megsózzuk, ill. felaprított petrezselyemzöldet adunk hozzá. Összekeverjük és máris készen van a töltelékünk, amely nagyon finom pástétom is. A paradicsomok aljára kockákra vágott teljes kiőrlésű kenyeret teszünk, hogy felszívja a nedvességet; majd jókora adag tofus krémet is rápokolunk. Nagyon finom; és vendégeknek is tálalható, hiszen egészséges, gyorsan elkészül és finom is! :-)
Goody-foody-val (is) töltött karalábé
2012. július 13. Mindennapi ételeink
Ismét kaptunk pár csomag Goody-foody-t a Vegetár Kft-től. Tegnap este megkóstoltuk hamburger zsemlébe téve, zöldségekkel, vega majonézzel. Rendkívül finom volt. Ma reggel arra gondoltam, hogy most a rizs mellett marhapörkölt-feelingű Goody-foody-val gazdagítom a töltött karalábékat. Hmmmm, nagyon finom lett. :-) Hozzávalók: 1 doboz Goody-foody marhahús ízű steak 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 tk. pirospaprika só - ízlés szerint 15 dkg barnarizs, hozzá víz 2 ek. lenmagpehely - 3 ek. vízbe áztatva 1 csokor petrezselyem 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj szezámmag - ízlés szerint pár evőkanál rizstejszín 8 db karalábé Elkészítés: A barnarizst a szokásos módon megfőzzük. A Goody-foody alá apróra vágott hagymát párolunk, majd köménnyel ízesítjük, pirospaprikával színesítjük, olajat adunk hozzá és a nagyon-nagyon apróra vágott goody-foody-t. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, petrezselymet és sűrű pörköltet készítünk. Ezt keverjük össze a rizzsel és az előre beáztatott lenmagpehellyel (ez tartja össze). A karalábékat meghámozzuk, teetjüket levágjuk és sós vízben kevés idő alatt enyhén megfőzzük (Annyira, hogy a belsejüket ki tudjuk vájni). Egy kanál segítségével kivájjuk a belsejüket, a megmaradt karalábébelsőből fasírtot is készíthetünk, de én most hozzáadtam a rizses masszához. A tölteléket alaposan összekeverjük és megtöltjük a karalábékat. A tetejüket meglocsoljuk rizstejszínnel, megszórjuk szezámmaggal. Olajozott tepsiben összesütjük. Salátával tálaljuk.
Hajtogatott minipizza - A tél ízei könyvből
2012. július 1. Mindennapi ételeink
Csúnya, de finom :-)A tél ízei szakácskönyvből való ez a recept. Nagyon szeretjük - ezért is válogattuk be - mert gyorsan készül és nem lehet elrontani! :-) Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű liszt 25 dkg finomliszt 2,5 dl víz 2,5 dkg élesztő kis cukor só- ízlés szerint 0,75 dl olaj -- 1,2 dl paradicsomsűrítmény 1/2 füstölt tofu 1 ek. szárított bazsalikom 3-4 gerezd fokhagyma -- 0,2 dl olaj 4 gerezd fokhagyma só Elkészítés: A tészta alapanyagaiból kelt tésztát gyúrunk. 1 órát pihentetjük. A töltelék alapanyagait összekeverjük. Kelesztést követően kb. 0,7-1 cm vastagra nyújtjuk. Pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, töltelékkel megkenjük és lazán félbehajtjuk (így a paradicsomos töltelék kilátszik majd a tészta alól). Ha megsült, rögtön megkenjük a fokhagymás olajjal (amihez a fokhagymát összeturmixoljuk az olajjal). TIPP: Finom lehet babos vagy aprószójás, netán spenótos, káposztás töltelékkel is. A tészta nagyon rugalmas. Valamelyik nap ezt készítettem kiflinek is. 3 napig is friss, puha volt.
Zöldséges quiche
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges quiche Zöldséges quiche Összetevők (4 főre):Tészta összetevők: (20 cm-es tortaformához) 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj Pírított szezámmag Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) Só, curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma Só, bors 1 dlkókuszolaj 1 dlhidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő. Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb) és fűszerezzük sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Elkészítés időtartam (előkészületekkel és sütéssel együtt): kb. 1 óra 15 perc Rigó László Vezető Séf
Krumplis hajtogatott kapros túróval
2012. június 8. Fittanyuka Blog
Hozzávalók: 400 g világos tönköly liszt 200 g bio margarin 200 g megfőzött, áttört krumpli 1 teáskanál só 1 teáskanál örőlt kömény 10 g friss élesztő Töltelék: 150 g natúr tofu lereszelve 2-3 evőkanál növényi tejszín 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 kk himalaya só 1/2 citrom leve friss kapor A kapor kivételével a hozzávalókat kézi bot mixer segítségével krémesre összeturmixoljuk, majd a friss, vágott kaporral ízesítjük. Az élesztőt felfuttatjuk 3 evőkanál liszttel, 1kk mézzel, 1 dl langyos vízzel kovászt készítünk. Amikor ez megkel, összedolgozzuk a többi hozzávalóval és egy rugalmas tésztát gyúrunk. Ha szükséges kevés langyos vizet még hozzáadunk. Meleg helyen kelesszük és amikor duplájára nőtt, háromszor 20 percenként hajtogatjuk. Hajtogatás után a tésztát 1 cm-es vastagságúra kinyújtjuk, kisebb négyzetekre vágjuk és megtöltjük a töltelékkel. Kifli formára tekerjük fel, nem hajlítjuk meg. Tetejüket növényi tejszínnel kenjük le. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Kerekded almáspite
Bográcsozáshoz készülve azon gondolkodtam, milyen süteményt készítsek, amit nem közvetlenül az evés után fogyasztanánk el, hanem inkább a délutáni beszélgetéseinket édesítené meg. Olyan süteményt szerettem volna, ami egy-két napig is friss, ízletes és kívánatos. Volt itthon kb. 1,5 kg apróbb szemű alma, így gondoltam almáspitét sütök. Szerettem volna különlegessé tenni, hiszen az interneten is annyi pite recept kering, ráadásul átlapoztam a több tucatnyi szakácskönyvemet is, hogy valami különlegesebbet alkothassak. Sikerült. Ilyen pitekorongokat kevésbé talál az ember a könyvekben és az interneten (még). A recept: Hozzávalók: - 35 dkg fehér liszt - 15 dkg teljes kiőrlésű liszt - 25 dkg pálmavaj, vagy margarin - 8 dkg gyümölcscukor - 10 dkg kókuszreszelék - 1 evőkanál biocsicsóka sűrítmény (kihagyható) - 1 tojássárgája (helyettesíthető 1 bögre darált zabpehellyel, nekünk falusi házi tojásunk volt hozzá) - kevés víz Töltelék: - 1 kg reszelt alma (A reszelék legyen 1 kg, tehát almából kb. 1,2 kg kell.) - fahéj - 1 kiskanál biocsicsóka sűrítmény (kihagyható) - kevés gyümölcscukor - darált dió - búzadara Elkészítés: Mivel kicsit időhiányom volt tekintettel arra, hogy a süteménykészítés mellett más háztartási teendőim is voltak, illetve délután még máshova is el kellett mennem, úgy döntöttem, hogy kipróbálom a tészta összeállítását a kenyérsütőgép keverő programjával. Jól tettem. Szóval minden tésztához tartozó összetevőt a kenyérsütőgép üstjébe tettem a fenti sorrendben, azzal a pici megjegyzéssel, hogy a pálmavaj vagy margarin puha legyen és természetesen feldarabolva. Amikor a gép már egész szépen a liszttel ezt összedolgozta, mehet bele a többi egymás után (sorrend szerint). Míg a gép dolgozik, kever, addig van lehetőségünk előkészíteni a gyúródeszkát, a lereszelt almát kikeverni fahéjjal, gyümölcscukorral és egy kis maroknyi dióval. Mielőtt az almát összekeverjük, a kezünkkel nyomkodjuk ki (reszelék mehet egy másik tálba, így a levét is külön megkapjuk, amiből finom almafröccs készíthető). Ha a gép csomómentesre és simára keverte a tésztánkat, hűtőben pihentetjük egy órát, majd liszttel megszórt gyúródeszkán kb. kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Ezt követően pogácsa szaggatóval, vagy kisebb átmérőjű pohárral kiszaggatjuk. A korongokat a tepsibe tesszük. Minden korongot megszórunk búzadarával (felszívja az alma levét), az almakeverékből halmokat teszünk rá, majd az almát reszelt dióval szórjuk meg. Ezt követően a kiszaggatott korongok másik felével befedjük. Mivel volt falusi tojásunk (férjem Édesanyjától), így a sütemény tésztáját is a sárgájával lazítottam, valamint a fehérjével kentem meg az almás korongok tetejét. De növényi tejjel is megkenhetjük, ha nem tojást, hanem darált zabpelyhet használunk a tésztába. A korongok tetejét villával megszurkáljuk. Sütőben, sütőpapíros tepsin, közepes lángon készre sütjük. 10-15 perc után ellenőrizzük, ha még nem barnul a teteje tovább sütjük. Ebből az adagból kb. 50 almáspite korong lett. Ha két adag tepsit rakunk be, a másodiknál még több figyelmet kell hagyni, hiszen a sütő addigra már teljesen felforrósodik. Tálalásnál meghinthetjük porcukorral (pl:gyümölcscukor vagy szőlőcukor).
Banános epres palacsinta
2012. május 24. Gitta nyersétel blogja
Ez a palacsinta kizárólag gyümölcsökből készült: alma, banán, eper. Te is el tudod készíteni, figyelj: Nagyon egyszerű, végy egy négyzet alakú almalapot, vágj fel tetszőleges gyümölcsöket apró darabokra, most ez banán és eper, de majd jöhet bármi, a tölteléket tedd rá az almalapra, tekerd fel, tedd tányérra! Díszítsd menta levelekkel! Almalapot tudsz készíteni magad is. Egy aszalógép vagy légkeveréses sütő kell hozzá, alma és egy jó turmixgép. A leírást megtalálod - ITT -Vagy meg tudod vásárolni webáruházunkban - ITT -
Gyümölcslap készítése aszalással
Sokféle nyers édességet el lehet készíteni gyümölcslapból, akár palacsintát, vagy mézzel édesített, darált citromlével ízesített darált diót keverve bele a lapokat rétegezve zserbót is készíthetsz belőle, de más sütés nélkül készített sütemények vékony lapjaként is szolgálhat. Sőt, mákos vagy diós töltelékkel töltve és feltekerve beigli is készülhet belőle. Palacsintaként töltheted gyümölccsel, turmixolt gyümölccsel, öntetként pedig [...]
Almás - diós pite
A pite tésztája már szerepel a máktorta receptjénél, csak a tölteléket cseréltem ki. Nagyjából hatvan dekányi almát vágtam apróra dióval, tettem hozzá egy jó marék mazsolát és most épp tápióka sziruppal édesítettem.
Vegán túrós-feketeribizlis sütemény
2012. április 13. Mindennapi ételeink
Extra finom, máskor dupla adagot készítek. Nagyon egyszerű is, és áradásul gyorsan készen is volt. Hozzávalók: A tésztához -érdemes dupla adagot készíteni, mert ez egy kis jénaiba fért bele: 1 és 1/4 csésze liszt (fele finomliszt, fele teljes kiőrlésű liszt) 4 ek. víz 1/3 csésze olaj 1 ek. méz A krémhez: 15 dkg köles víz 1/2 natúr tofu 6-8 ek. nyírfacukor 2-3 ek. Alpro szójajoghurt 1 citrom héja 1 rúd vanília Elkészítés: A tésztához a liszteket összekeverjük. Az olajba beleöntjük a vizet, összekeverjük és a liszthez, nyírfacukorhoz öntjük. 1-2 perc alatt alaposan összegyúrjuk. Ha szükséges, lisztezzük, vagy vízzel hígítjuk, a lényeg, hogy kicsit morzsalékos lesz ugyan, de nyújtható is a tésztánk. Egy közepes tepsibe belenyújtjuk (én kézzel dolgoztam bele, mert nem ment a nyújtás:). Közepes lángon, kb. 20-30 perc alatt- közben figyeljük! -kisütjük. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: a kölest háromszoros, enyhén sózott vízben megfőzzük, majd beletesszük a citromhéjat, a vaníliát, nyírfacukrot. Belekockázzuk a tofut, és mindezt nagyon alaposan összebotmixerezzük. Még kóstolgassuk, és addig ízesítsük, amíg saját szánk íze szerinti nem lesz. A tésztára, miután kihűlt, rákenünk egy réteg feketeribizli lekvárt, és erre halmozzuk és lapítjuk a tölteléket. Megvárjuk, amíg vágható lesz és tálaljuk. Készíthetjük bármilyen más gyümölcslekvárral is.
Csokitojás /Raw chocolate egg/
Emmának hozott a nyuszi egy műanyag tojást ami összecsukható, átlátszó formában ( csomagolásban) volt. Az az ötletem támadt, ha már csupa csoki minden a konyhában, ezt a formát is bekenem, hátha sikerül házilag is szép csokitojást készíteni. Ecsettel 2 szer bekentem a forma belsejét, majd amikor megszilárdult a csoki, tölteléket kerestem. Kéznél volt egy banán és maradt sárgabarack így ez került a tojásba. Csokitojás: Csoki: kakaóvaj vagy kókuszolaj, esetleg vegyesen kakaópor édesítő, xilit, méz vagy stévia... Vízgőz felett mindent összeolvasztunk. Ecset segítségével a forma belsejét kétszer kikenjük csokival. Részletes leírás a nyers csoki készítéséről Gittánál találhattok. Töltelék: banán citromlé méz útifűmaghéj sárgabarack A banánt villával összenyomjuk, hozzákeverünk 2 kiskanál citromlevet, 2 kiskanál mézet, és 2 kiskanál útifűmaghéjat. Ezt a formába töltjük egyik felébe egy sárgabarackot is teszünk. Amikor ez kész a még folyékony csokoládéval körbekenjük a tojás széleit, majd összecsukjuk a formát. Így pihent a hűtőben néhány órát, majd kivettük a formából a kiálló részeket késsel levágtuk és megettük... A forma összecsukva
Kiwipudinggal töltött kosárkák
2012. április 3. Gitta nyersétel blogja
Még nem késő beszerezni a hozzávalókat és húsvétra elkészíteni ezt a finom nyers édességet. A tölteléket variálhatod kedvedre, kiwi helyett eperrel vagy más színes gyümölccsel is elkészíthető. A recept megtalálható a Kifőztük márciusi számában, töltsétek le innen: www.kifoztuk.hu Hozzávalók kb 10 kosárkához: 25 dkg mandula 2 evőkanál méz 2 evőkanál zabpehely 3 evőkanál citromlé 1 csipet só A mandulát beáztatjuk legalább 10 órára, majd lehúzzuk a barna héját. Konyhai robotgépben megőröljük a mandulát a zabpehellyel, majd hozzáadjuk a mézet, sót, citromlét, és annyi vizet, hogy egy jól formázható masszát kapjunk. Szilikon muffin-formákba nyomkodjuk, és 1 órára betesszük a sütőbe 50 fokra, nyitott ajtónál, hogy ne süljön, hanem száradjon. Kivesszük a formából, és még így is szárítjuk 2-3 órán keresztül. Annyira kell kiszárítani, hogy már megtartsa a formáját, de még ne legyen teljesen kemény. a kivi pudinghoz: 6 darab kivi 4 darab datolya Konyhai robotgépben durván összeaprítjuk a kivit a datolyával, amíg egy sűrű pépet nem kapunk. a kesuszószhoz: 15 dkg kesudió 1 evőkanál méz 1 dl víz 1/2 citrom leve csipet vanília por A kesuszószhoz turmixgéppel mindent simára keverünk. Összeállítás: A kosárkákat megtöltjük a kivi pudinggal, majd egy-egy kanál kesuszószt kanalazunk a tetejére. Megszórjuk vanília porral. Nem túl édes édesség, mutatós, kedves. Ha különböző színű gyümölcsökkel töltöd meg, akkor még különlegesebb színfoltja lehet a húsvéti ünnepi asztalnak.
Narancsos csokitorta
2012. március 30. Gitta nyersétel blogja
Sokan várják már a narancsos csokitorta receptjét! Nagy sikere volt a fesztiválon is. Elkészítheted otthon magadnak, és meg is rendelheted tőlünk, rendeles@nyersetelakdemia.hu A képen látható torta a Nyersétel Akadémián készült, szakácsunk Varga István készítette. Narancsos csokitorta felvágva Hozzávalók Alap: 2 csésze dió (beáztatva) 2 csésze áztatott datolya1/2 csésze kókuszreszelék (opcionális) 3 evőkanál kakaópor csipet só A hozzávalókat aprítógépben morzsásra aprítjuk. Akkor jó az állaga, ha a gépben még morzsás, de ha az ujjunkkal összenyomjuk, akkor összetapad. A kókuszreszelékkel a szilárdságot lehet beállítani, ha túl lágy lenne a tészta, akkor kell használni, egyébként elhagyható. A masszát belenyomkodjuk egy tortaforma aljába úgy, hogy körben 4-5 cm-es pereme legyen. Aszalógépben 3-4 órán keresztül, majd kivesszük a tortaformából, és még 1-2 órán át aszaljuk (vagy sütőben, nyitott ajtónál). A megaszalt torta alap sokáig eláll, és bármikor betölthető. Ha azonnal fogyasztjuk, akkor nem is szükséges aszalni, betöltjük a tortát, és már esszük is. Narancsos töltelék: 2 csésze mandula 4-5 frissen facsart narancs leve kiskanál méz, csipet citromhéj, kiskanál citromlé A mandulát beáztatjuk, a héját lehúzogatjuk. Aprítógépben finom morzsásra aprítjuk. Annyi narancslét teszünk hozzá, hogy egy sűrű, nem folyós masszát kapjunk. Azért nem írtam pontos mennyiségeket, mert a mandulától függ, hogy mennyi narancslét vesz fel (mennyire volt száraz, mennyi ideig áztattad...) Ízesítheted mézzel, kevés citromlével, narancshéjjal. Csokis töltelék: 1 csésze kesudió 1-2 kanál kakaóvaj (vagy kókuszolaj) 3 evőkanál kakaó 1 evőkanál méz 1 csésze datolya beáztatva A kesudiót porrá őröljük, turmixgépben simára keverjük kevés vízzel, a kakaóvajjal és a datolyával. Ezután hozzákeverjük a kakaót és a mézet, ezt már gép nélkül, kézzel jól eldolgozzuk. Ha túl sűrű lenne, akkor kevés vizet, ha túl híg, akkor még őrölt kesudiót tegyél bele. Egy jó állagú, krémes, mégis szilárd csokikrémet kapunk. A kakaóvaj vagy a kókuszolaj szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, ezért az ízén kívül még a csokikrém szilárdságához is hozzájárul, jobban vágható, gusztusosabb lesz a tortánk. Narancsos csokitorta Összeállítás: Az alapra először a narancsos réteget kenjük úgy, hogy kb a perem feléig érjen. Ezután rásimítjuk a csokis réteget, majd egy hosszú késsel elsimítjuk a tetejét. Díszíthetjük reszelt narancshéjjal, csokidarabkákkal, mentalevéllel, stb. Jót tesz neki egy kis állás a hűtőszekrényben.
Rácsos almás - avagy boldog 90. születésnapot Tata!
Ha fent is úgy gondolják, Tata holnap ünnepli a 90. születésnapját. A másik nagyapám meg 30.-án, úgyhogy ez ilyen ünneplős időszak. :) Hétvégén összejön a család egy része Szegedről, Békésről, és együtt húzzuk meg a kis öreg fülét. E nagy nap alkalmából holnap kisebb sürgés-forgás lesz a konyhában. Ennek előzetese két rácsos almás pite. Aztán holnap még nem tudom mi lesz, de hogy vasárnap jércelevest esznek, az biztos. (Merthogy szegénykéket én cipeltem haza Gyöngyösről. Meg is erősítette a vegetáriánizmusomat. :)) De térjünk vissza inkább a süleményhez. Hozzávalók: Tésztához: 60 dkg liszt 4 ek gyümölcscukor 25 dkg biomargarin 1 tojás (elhagyható, lenmagőrleménnyel vagy Vajahittel helyettesíthető) 2 dl szójajoghurt vagy tejföl 1 zacskó foszfátmentes borkősütőpor 1 csipet só Töltelékhez: 2 kg alma őrölt fahéj 4 ek gyümölcscukor zsemlemorzsa A lisztet összekeverjük a cukorral, a sóval és a sütőporral. A margarint könnyű kézzel hozzámorzsoljuk. Majd hozzáadjuk a tojást és annyi tejfölt, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. Nekem most a liszt elég light-os volt, kb. 20 dkg volt belőle teljes őrlésű. Amikor készen van a tészta, 2/3-1/3 arányban elvágjuk. A nagyobb részét kinyújtjuk, és egy nagy tepsibe igazítjuk. Megszórjuk zsemlemorzsával. Az almát megmossuk, kiszedjük a csutkáját, lereszeljük. A tésztára simítjuk, megszórjuk fahéjjal, és ízlés szerint cukorral. (Nekem most volt almapürém még az őszről, így friss alma helyett az került bele.) A maradék tésztát 2 felé vágjuk a két irányú rács miatt. Majd vékony rudakat sodrunk belőle, és az alma tetejére igazgatjuk. Amikor készen van, a másik irányban is megcsináljuk ugyanezt. 30-35 perc alatt hőlégkeverésen 180 C-on süthetjük. Frissen ne tálaljuk, mert akkor egy kockányit le nem fogunk tudni fényképezni. És egyébként sem tesz jót a gyomornak - vigasztaljon bennünket a tudat. :)
TEKERCS, KORA TAVASZI ÉS MEGHÍVÓ
A levegőben érezni már a tavasz illatát, a napocska már fnoman melegíti a bőrünket, de a primőrökre azért még várni kell egy kicsit. Épphogy elkezdtük a kerti munkákat, úgyhogy beszerzési forrás egyelőre még mindig a biopiac. Szerencsére zöldekből télen sem volt hiány, de most már változik a kínálat, és egyidejüleg a szervezet igényei is. Nekem reggel, délben, este is jöhet akár valami zöld leveles fogás, legyen az turmix, leves, saláta vagy pesto. A tekercsek is még porondon vannak, egyszerű, könnyen és élvezettel fogyasztható, számtalan módon variálható. Hozzávalók: Vajretek Sárgarépa Cékla Karalábé Tormalevél spenót Nori algalap Aszalt zöldséglap: oo remek alapanyag a zöldséglé préselés után megmaradó pép. Sütőtökből, céklábó, répából, csicsókából is készíthetjük. 1 liter zöldséglé pépjéből több lapot is készíthetünk, amelyek becsomagolva jól lehet tárolni akár néhán hónapon keresztül is. 1 bögre őrölt lenmag (lehetőleg frissen őröljük) fűszerek 1-2 ek méz vagy néhány szem datolya (ezek segítik a lap rugalmasságát megőrizni, és jól kiegészítik az ízhatást) Tyúkhúr pesto: Tyúkhúr Vajretek zöldje Mángold Olíva olaj Himalája só Fenyőmag (lehetőleg nem kínai) Nemes élesztőpehely Elkészítés: A zöldségeket tisztítsuk meg, majd vágjuk csíkokra, a tormalevelet tépkedjük apró darabokra. Ha van sushi tekerő alátétünk, használhatjuk a tekeréshez. Fényes oldalával lefelé terítsünk le egy vágódeszkára egy nori lapot. Erre tegyünk egy, a nori lapszéltében végig érő, hosszában felét befedő zöldséglapot. Erre jönnek az egész spenót levelek, 3-4 darab a nori lap teljes szélességében úgy, hogy fedjék egymást egy kicsit. Ezt követik a csíkokra vágott -vagy akárt reszelt- zöldségek, majd a pesto. Most jön a tekerés: Ezt picit nehéz szavakba önteni. Megfogjuk a nori lap töltelékkel felhalmozott oldalának két végét úgy, hogy hüvelykujjunk alulra, tehát a nori lap -illetve a tekerő alátét- alá kerüljön, míg a többi négy ujjunk a felső, töltelékes oldalra. Elkezdjük tekerni a töltelékes lapokat oly módon, hogy a hüvelykujj segítségével a lap széleit befelé forgatjuk. Kis gyakorlást igényel, míg ráérzünk a technikára, mellyel teljesen feszesre készíthetjük a tekercset, de kitartás, a sushi szakácsok hosszú évekig tanulják tudományukat, és nekünk most nem is az a lényeg, hogy profi tekercseket készítsünk. Ha a hozzánk közelebbi , tekerni kezdett oldal körbeér, itt kell még egy picit feszítenünk a lapokon, innentől már egyszerűbb a tekerés. A lap végén vizes ujjal húzzunk egy vizes csíkot, ezzel tapasztjuk rá a nori szélét a tekercsre. Nem baj, ha oldalt kilóg, vagy kihullik egy kis töltelék, inkább töltsük meg a széleket is rendesen, így lesz egyenletes a tekercsünk. A szeletelés két feltétele a feszes tekercs és egy szuper, éles kés. Arra az esetre, ha nem ábrázolnám elég vizuálisan, íme egy sushi-s videó: Sushi tekerés Zöldséglap készítése: A zöldségpépet egynemüsítjük pl turmixgépben, majd keverjünk bele fűszereket ízlés szerint, a lenmagot és a mézet vagy az aprított datolyát. Az így kapott masszát az aszaló tapadásmentes lapjaira kenjük kb 4-5 mm vastagságban. Addig aszaljuk, míg lehúzható lesz a tapadásmentes lapról (kb.4-5 óra). Ezután megfordítjuk és már csak a rácson aszaljuk tovább, de csak addig, amíg még hajlítható (kb.2 óra), mert ha túlszárad, akkor törhető lesz, így akár chips-ként is fogyaszthatjuk :) Ezeket a lapokat negyedeljük és ez kerül majd a tekercsekbe. Pesto elkészítése: A megmosott, eltépkedett zöldeket a többi hozzávalóval aprítóban vagy turmixgépben darabosra aprítjuk, úgy hogy azért kenhető állagú legyen. Ezen kívül szeretnélek következő vacsoránkra invitálni benneteket, íme a kedvcsináló menü: Mentás édeskömény és retek saláta Tavaszi erőleves Medvehagymás gombás pite friss zöldekkel Szilva-ravioli fahéjkrémmel Petit fours Jelentkezésedet várjuk emailben, további részletek itt: facebook és itt: ÉletKonyha http://eletkonyha.hu/
Mini pizza korongok
2012. február 4. Gitta nyersétel blogja
Amikor másoknak beszélek a nyers étkezésről, csodálkozva hallgatják, hogy nem csak salátákból áll az étkezésem, hanem változatos, szép és illatos ételeket is lehet készíteni, úgy mint levesek, pizza... Itt mindenki felkapja a fejét, PIZZA? mini pizza korongok, még brokkoli is van rajta :) Nem a fehér puha tésztás, meleg sült pizzát kell elképzelni nyúlós sajttal a tetején. Ez egy kicsit más. Van egy aszalt alapja, ami azért nagyon kellemes dolog, mert előre el lehet készíteni, akár többet is, sokáig eláll, és amikor szeretnél pizzát enni, akkor csak előveszed, rápakolsz valamilyen szószt és zöldségeket, és már eheted is. A másik előnye ennek az aszalt pizza alapnak, hogy meg lehet vásárolni. Vehetsz csak annyit, amennyire épp szükséged van, de be is tárazhatsz belőle, mert ahogy írtam, sokáig eláll. Itt a blogon már elég sok pizza receptet tettem közzé, íme néhány: Pizza csírákkal Fűszeres pizza Pizza aszalt hagymával Urbán Valitól Pizza hajdina kenyéren Paprikás mini pizza Mandula tej és pizza A most leírt pizzát egy tanfolyamon megcsináltuk együtt, és az egyik résztvevő így dícsérte: Ezért ma érdemes volt felkelni, hogy ezt az ízt érezhetem... Készítsd el te is, nem fogod megbánni. Az alapjának receptjét itt találod: pizza alap Kedvenc kréker receptem van kicsit más formára aszalva: nem terítjük ki a teflex lapra, hanem kis (vagy nagyobb) korongokat formázunk belőle. A töltelék pedig: 1 közepes lilahagyma 6 beáztatott datolya 12 fél aszalt paradicsom 2 közepes paradicsom 1/2 közepes cékla 2 teáskanál citromlé pici só feltétnek: apróra vágott zöldségek, csírák A szósz hozzávalóit aprítógépben nem túl simára dolgozzuk. A színe a céklától szép piros lesz (ez ilyenkor jól jön, amikor a paradicsomnak semmi színe) Rákanalazzuk a pizza korongokra. Különféle zöldségeket lehet rátenni, hagymát, répát, paprikát, csírákat. Ha pici korongokat készítünk, lehet akár mindegyik kicsit más, így változatossá tudjuk tenni a kínálatot. Vendégek szeretik, és valljuk be őszintén, mi is. (pizza alap beszerzésben tudok segíteni, ide írj: gitta@nyersetelakademia.hu)
Rakott savanyú káposzta II.
2012. január 17. Gitta nyersétel blogja
A tél egyik legkedveltebb szuperétele a savanyú káposzta. Magas C vitamin tartalmának köszönhetően egész télen frissen tart, erősíti az immunrendszerünket. Az igazi (önmagában, ecet nélkül savanyított) savanyú káposztában található jótékony baktériumok kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, így akadályozzák meg a káros baktériumok megtelepedését. Minden nap kellene enni ebből a gasztrocsodából! Csökkenti a koleszterinszintet, fogyaszt, méregtelenít, és nem mellékesen FINOM! Kérlek ne főzd meg! Nyersen tudod megőrizni legjobban az értékes tápanyagokat! savanyú káposzta pirospaprikával fűszerezve A Nyersétel Akadémián többféle rakott savanyú káposztát készítünk, egyik finomabb, mint a másik. Tamás káposztája dús, morzsás, fűszeres. Peti káposztája lágyabb, szaftosabb, könnyebb. Annyira szeretem a savanyú káposztát, hogy most itthon is készítettem egy saját verziót, szabadjára engedve fantáziámat. Ebből a mennyiségből legalább 6 ember tud jól lakni, de ha kisebb adagokat vágsz, akkor 8 is. Egy régi recept itt: Rakott savanyú káposzta Rakott savanyú káposzta nyersen Hozzávalók: 40 dkg savanyú káposzta 15 dkg paradicsom-paprika-lilahagyma együtt (külön-külön nem tudom mennyi volt, de kb. egyformák voltak) pici hidegen sajtolt olaj 20 dkg áztatott dió (ez a beáztatott dióra vonatkozik, kb 15 dkg száraz diónak felel meg) 2 gerezd fokhagyma, pici só 20 dkg répa keverék: sárgarépa, zeller, hagyma vegyesen, (a sárgarépából van benne a legtöbb) pici só, ételízesítő ízlés szerint két marék zöld levél, ezt nem mértem le. Bármilyen lehet, spenót, saláta, mángold, stb. 10 dkg napraforgó (ezt be kell áztatni legalább 1 órára, de jobb kettőre), 1 teáskanál citromlé, pici só, pici méz A savanyú káposztát leöblítjük (én nem tettem, és így túl intenzív volt az íze. úgy gondoltam, hogy a lében elég sok értékes anyag van, ne öntsük le a lefolyóba. De úgy is ki lehet mosni, hogy a vizet felfogjuk és megisszuk). A paprika-paradicsom-hagyma hármast kevés vízzel turmixgépbe tesszük és simára turmixoljuk. Ezt ráöntjük a káposztára, jól összekeverjük. A beáztatott dióból a fokhagymával és a sóval elkészítjük a diós tölteléket: aprítógépbe tesszük. A répás tölteléket is betesszük a konyhai robotgépbe, és morzsásra aprítjuk. (a diós massza után a gép tálját nem kell elmosni, nem árt egy kis dió a répának) Fűszerezzük, kóstoljuk. A salátát (vagy más zöld levelet) megmossuk, és késsel kicsit megszabdaljuk. Összeállítás: Egy kisebb tepsi aljára letesszük a káposzta felét, erre jön a diós töltelék, erre a zöld levelek. Egyenletesen elrendezzük a leveleket, és jól lenyomkodjuk. A leveles rétegre ráöntjük a répás tölteléket, ezt is egyenletesen elterítjük. A savanyú káposzta másik felét rátesszük a tetejére. Erre jön még egy magból készült tejföl, amitől krémes és lágy lesz: a beáztatott napraforgó magot kevés vízzel, sóval, mézzel, citromlével teljesen sima, tejfölszerű állagra turmixoljuk. A káposztára öntjük. A tetejét megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel. (a zöld rétegbe is mehet a petrezselyem, illik bele) Nem sikerült szépen felvágni, így azt már nem fotóztam le. De így is látszanak a rétegek, nagyon finom, és illatos és szép is.
Sült túró Torta - Tej,-Tojás,-Cukormentes
2012. január 15. Fittanyuka Blog
Ez az a sütemény amely melegen - hidegen egyaránt nagyon finom és mostmár egészségesebb is. A citrom héja és leve teszi igazán túró ízűvé a tortát. Ha sikerül beszereznetek selyem tofut, amely sokkal lágyabb, könnyebb, mint a hagyományos, a töltelék még könnyebb lesz. Az elkészítése egyszerű, csupa növényi összetevőkből, a sütése viszont picit időigényes, de megéri várni. Hozzávalók: (12 szelethez) A tésztához: 30 g xilit ( még jobb ha porrá daráljuk!) 100 g bio margarin 150 g világos tönkölyliszt 1/2 zacskó foszfátmentes sütőpor A túrótöltelékhez: 500 g selyem tofu, vagy hagyományos natúr tofu 100 g étkezési keményítő 1 csapott evőkanál agar-agar 100 g xilit 500 ml vaníliás rizs tej, vagy más növényi tej 400 ml kókusz tejszín 1 db citrom héja 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanál bourbon vanília Először a tésztát készítsük el. A lisztet keverjük el a xilittel, majd gyúrjuk hozzá a margarint. Ahogy összeáll a tészta, már jó is. Ne gyúrjuk túl, mert törni fog nyújtáskor. Ha elkészült, tegyük 10 percre hűtőbe. Ha megdermedt, nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki a tortaforma alját - úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára -, hézagosan szurkáljuk meg, és süssük elő. Csak addig süssük, míg teljesen aranysárga nem lesz. A krém összetevőit egy tálban alaposan mixeljük össze. Ha hagyományos tofut használtok akkor először sajt reszelőn reszeljétek le. Tegyük a híg tölteléket a formába, és kb 90 - 100 percig süssük 180 C-on - légkeverés nélkül. Ha sütés közben nagyon sötétedne a torta teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával! Hagyjuk kicsit hűlni a formában, majd kapcsoljuk le az oldalát és szeletelhetjük is. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
töltött káposzta
2011. december 29. A malac nem ebéd
mert nem érhet végét az év töltött káposzta nélkül. hozzávalók: - 10-12 savanyított káposztalevél - kb 40 deka savanyított szálas káposzta - kb egy bögre szójagranulátum - kb egyharmad bögre rizs - egy fej hagyma - két-három gerezd fokhagyma - olívaolaj - fűszerek: só, bors, vegeta, paprika, cayenne bors, borsikafű, majoranna a szójagranulátumot két bögre langyos vegetás-borsos vízbe áztatom, amibe egy gerezd fokhagymát is belezúzok. amíg a szója ázik, a rizst enyhén sós vízben félkeményre főzöm. a hagymát felkockázom, a felét kevés olajon megfonnyasztom és egy tálba teszem. hozzá öntöm a leszűrt rizst, a kinyomkodott szóját. belezúzok még egy-két fokhagymát, fűszerezem paprikával, borsikafűvel, majorannával és egy csipet cayenne borssal, majd alaposan összekeverem. kiterítek egy káposztalevelet, a vastagabb száras részéhez rakok egy jó kanálnyi tölteléket, felhajtom az alját, aztán a oldalsó részeket, erre hajtom rá a tetejét. a két végét be szoktam nyomkodni még az ujjammal, hogy formásak legyenek. így sorban megtöltöm az összeset. (nekem tizenegy lett végül) a hagyma másik felét egy nagyobb edényben kevés olívaolajon üvegesre párolom, rádobom a szálas káposzta háromnegyedét, jól átforgatom a hagymával, majd szép sorban rápakolom a töltelékeket. a tetején eloszlatom a maradék káposztát, meghintem paprikával és felöntöm annyi vízzel, hogy még épp ne lepje el őket. lefedem és közepes lángon addig főzöm, amíg a káposzta meg nem puhul. tálaláskor lehet rá rakni tejfölt, legalábbis én rakok, mert nekem egyszerűen kell. amúgy azért szeretem ezt a fajta töltött káposztát, mert ha nincs benne rántás, sokkal könnyebb és több sütit bírok enni utána!
Mákos pite
2011. december 16. Gitta nyersétel blogja
Ilyenkor télen minden nap kellene fogyasztani valamilyen formában mákot. Nem sokat, de a mák már kis mennyiségben is hozzájárul a csontjaink épségéhez. (azt tudjátok ugye, hogy a mák az egyik legkiválóbb természetes kalcium forrás? ) Puha mákréteg a ropogós energiaszeleten Most itt az ideje a mákos bejgli és más mákos finomságok készítésének és fogyasztásának. Itt egy hihetetlenül egyszerű, ugyanakkor tömör és finom mákos édesség! Mákos pite hozzávalók: 20x40 cm-es energia szelet 20 dkg darált mák 4 darab szép nagy datolya (ha nem puha, akkor be kell áztatni) 1 kanál méz 1/2 citrom reszelt héja pár csepp citromlé Az energia szeletet el lehet készíteni korábban, kicsit tovább kell aszalni, hogy jó ropogós legyen. A datolyát kevés vízzel simára turmixoljuk. A mákból, és a többi hozzávalóból egy tömör tölteléket készítünk, és rásimítjuk az alapra. Ez igazából akkor gyors édesség, ha az alapunk már készen van. (készen van pillanatok alatt, és ha nem vigyázunk, el is fogy pillanatok alatt) A tetejére pár szem goji berry-t tettem, a fotózás után jól belenyomkodtam!
zöldborsós-krumplis szamósza
2011. augusztus 3. A malac nem ebéd
már olyan régóta akartam sütni szamószát, ma pedig végre hozzá is láttam. ezt a verziót több internetes találat alapján ollóztam össze, és persze azt is figyelembe kellett vennem, hogy mi van egyáltalán itthon. hozzávalók kb 15 darabhoz: a tésztához - 25 dkg liszt - 4-5 evőkanál olívaolaj - egy kiskanál só - egy kiskanál köménymag - hideg víz (nekem kb egy-másfél deci kellett) a töltelékhez - két közepes szem krumpli - kb egy bögre mirelit (vagy friss, ami még jobb) zöldborsó - fél fej édes hagyma - egy gerezd fokhagyma - pár evőkanál olívaolaj - fűszerek: só, kurkuma, gyömbér, római kömény, chili + olaj a sütéshez egy gyúródeszkán összedolgozom a lisztet a sóval, az olívaolajjal, a köménymaggal, amit mozsárban összetörtem picit és az apránként hozzáadott vízzel. végeredményként egy kemény, de azért homogén tésztát kell kapnunk. a bucit fóliába csomagolom és a hűtőbe rakom minimum fél órára. a töltelékhez meghámozom a két krumplit, megmosom, felkockázom és sós vízben megfőzöm, majd egy villával valamennyire szétnyomkodom. kevés olívaolajon megfonnyasztom az ugyancsak felkockázott édes hagymát, beleszórom a borsót valamint a szétnyomkodott krumplit. a fokhagymát felaprítom, hozzákeverem, és még pár percig a tűzön hagyom. ezután ízesítem elég erősen, nem kell sajnálni a fűszereket! a fél óra elteltével előveszem a tésztát. kb 3 centis golyókat tépek le belőle, amiket aztán olyan 10-12 centis körökké nyújtok. ezután a körök egyik felére rakok egy-egy csapott evőkanálnyi tölteléket. vizes ujjal megnedvesítem a körök szélét, majd a tészta üresen maradt felét ráhajtom a töltelékre, a széleket pedig gondosan lenyomkodom egy villával. végül csak bő olajban pirosra kell sütni őket, és még frissen betolni.
Onigiri (japán rizsgombócok) zöldborsóval és fokhagymás szejtánnal
2011. július 12. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Az onigiri (vagy más néven: omusubi) készítése kedvelt dolog a japán háziasszonyok körében. Kézzel, kézben formázott rizst jelent, mint ahogy arra az eredeti japán elnevezése is utal. A főtt rizst ping-pong labda fomátumra gyúrják, vagy háromszög alakzatra igazítják. Burkolható nori lapba (részben, vagy egészen), de csak úgy pőrén is meg lehet hempergetni akár fekete szezámmagban is. Esetleg grillen megpörkölik. A gombócokat lehet tölteni is; kisebb kockára vágott és megsütött húsdarabbal, vagy tofuval, esetleg aszalt gyümölccsel. Vagy a japán hagyományoknak megfelve umeboshi szilvával, vagy sózott hallal, lazaccal. Tökéletes felhasználása a megmaradt rizsnek, amit aztán Japánban másnap becsomagolnak tízóraira, vagy ebédre és a kenyeret helyettesítik vele. Onigiri (japán rizsgombócok) zöldborsóval és fokhagymás szejtánnal (rizi-bizi onigiri) Hozzávalók: 1 csésze főtt rizs (2,5 decis csészébe) 4-5 gombóc lesz;1(vagy 2) db nori lap (szárított alga lap), szejtán kocka. A rizsből vizes kézzel gombócot formázok. Erre többféle technika létezik, én az eredeti kézzel formázgatást választottam: megmarkoltam egy nagy diónyit a masszából, kicsit gömbölyítettem, majd lapítottam. Beletettem a tölteléket és összezártam. Vizes kézzel formázgattam. A nori lapot négyrét vágtam, és vízzel átitattam, hogy formázható legyen, majd beborkoltam vele a rizsgombócokat. Fogyasztáskor Kikkoman szósszal locsolgattam.
Káposztás pogácsa
2011. május 3. Vera vega konyhája
Bableves mellé készítettem, még húsvétkor. Nem vagyok egy nagy pogácsa-bajnok, általában nem sikerülnek túl jól, de ez most mindenkinek ízlett. Hozzávalók: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 15 dkg növényi margarin 1 tasak bio porélesztő 1 dl növényi tej 2 dl langyos víz só a töltelékhez: 50 dkg fejes káposzta 3 ek olívaolaj 1 tk nádcukor só a tetejére: szezámmag A tészta hozzávalóit összekevertem, 5-6 percig dagasztottam, majd meleg helyen a duplájára kelesztettem. Közben a lesózott, kinyomkodott káposztát olajon lepirítottam és félretettem kihűlni. A megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtottam és a káposzta harmadát a közepére kentem, aztán a tészta mind a 4 oldalát ráhajtottam és újra kinyújtottam. Ezt még kétszer megismételtem. Akkor másfél ujjnyi vastagra nyújtottam a tésztát, a tetejét bevagdostam és kiszaggattam. Megszórtam szezámmaggal a tetejét, és kiolajozott tepsire helyeztem a pogácsákat. Még fél órát kelesztettem, majd 180 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt készre sütöttem. Forrás: Ízek és érzések 2010. április-május
Vöröslencsés óriáskagyló répás hajdinával
2011. január 19. Punk In The Kitchen
Ma Nórával a régóta a polcon várakozó óriáskagylótésztát használtuk fel. Forrásként megint a malac nem ebéd blog szolgált. Vöröslencsés óráskagyló répás hajdinával Hozzávalók: egy zacskó óriáskagylótészta (durum) egy marék vöröslencse néhány répa egy sűrített paradicsom konzerv egy marék hajdina 2 hagyma néhány gerezd fokhagyma olaj kevés cukor fűszerek (só, bors, oregánó, bazsalikom, vegeta, chili, stb.) Idő: egy óra legalább kell, főzéshez ma Scrapy-t hallgattunk A kagylók töltelékével kezdtük, olajra dobtuk a kockázott hagymát (csak az egyik hagymát) illetve a fokhagymát, majd erre ment a reszelt répa (néhány szál elég lesz) és idővel a megmosott lencse, a paradicsom és víz, hogy ellepje. Ezt a cuccot addig főztük, amíg jó sűrű nem lett. Persze fűszerezni sem árt, só, bors, chili és a zöldfűszerek kötelezőek (plusz egy kis cukor, ahogy a malac-blog írja). A kagylókat megtöltöttük a cuccal, párosával összetapasztottuk őket és üvegtálba pakoltuk. A maradék tölteléket vízzel higítva a kagylókra kell önteni, ugyanis a tészta a sütőben nem fő, hanem a maradék töltelék levében párolódik meg. Érdemes kis lángon sütni, mert akkor biztosan nem marad ropogós a tészta. Átveszem a szót, mert Dani mar teljesen elfáradt mára. Hajdina köret, a töltött kagylók mellé: A másik fej hagymát apróra felvágva megpirítjuk, majd amikor már kellően megüvegesedett, akkor mellé törünk legalább egy gerezd fokhagymát is. Maradt még pár szál répa felhasználatlanul a kagylóstöltelék után, ergo a hajdina répás lett. Tehát a répákat karikára vágva szintén megpirítjuk (de csak egy picit). A hajdinát meg kell mosni mielőtt dolgozunk vele. A hajdina főzésnél az 1:3 arányt kell alkalmazni a víz javára, kicsit piríthatunk rajta mielőtt felöntjuk. 25 percig kell közepes tűzön főzni ezt a fajta köretet (de egyébként mi ez? termés? búzaféle?). Ja és ne hagyd odaégni, nekünk sikerült.
Ünnepi édes óriásperec
2010. december 19. KryaSpirit-Vegalife
A karácsony nem múlhat el anélkül, hogy ne sütnénk valamilyen keltet. Talán csak a fenyő illata jobb annál, mint amikor az édes, a vaníliás, a diós ,,ízek lengik körül a lakást. Ebben a tésztában nincs dió, de mindenki azt fogja hinni, hogy van. A barna nádcukor jellegzetes íze, a vaj selymessége adja azt a felejthetetlen ízt, amit ennek a perecnek az elfogyasztásakor érzünk. Ez a recept A Kifőztük Magazin Karácsonyi különszámában is megjelent! És akkor most itt ragadom meg az alkalmat, hogy szóljak nektek, hogy aki még szeretne adakozni, vagy a felajánlott összeget még nem utalta át, az nagyon siessen, mert már csak 1 nap áll rendelkezésére, hogy ezt megtegye. Én mindenkit bíztatok, hogy ha csak csekély összeggel is, de járuljon hozzá a szegénységben élő gyerekek megsegítéséhez!!!! Hozzávalók: 2,5 dkg friss élesztő 2 dl hideg növényi tej 2 evőkanál barna nádcukor 15 dkg puha vaj/biomargarin 35 dkg tönkölybúza fehérliszt Töltelék: 15 dkg vaj/biomargarin 12 dkg barna nádcukor 2 teáskanál Bourbon vaníliapor Az élesztőt egy tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a tejet és addig kevergetjük, amíg teljesen fel nem oldódik. Hozzáadjuk a cukrot, a vajat/margarint és a lisztet és robotgépben rugalmas tésztát dagasztunk. A liszt minőségétől függően kellhet még hozzá 1-2 evőkanál liszt. A töltelékhez a vajat/margarint, a cukrot és a vaníliaport elkeverjük egymással. A tésztát két egyforma részre osztjuk és mindegyiket külön-külön formázzuk. Először egy 15x70 cm-es téglalapot nyújtunk belőle és megkenjük a töltelék felével, majd két oldalról a hosszanti oldalán feltekerjük úgy, hogy középen egy fél cm-es rés maradjon. A két végét behajtjuk és perecet formázunk belőle, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük, egymástól a lehető legnagyobb távolságban, mert még jócskán nőni fog a tésztánk. Konyharuhával letakarjuk és legalább 2 órán keresztül a konyhapulton kelesztjük. A sütőt előmelegítjük 225 (hőlégkeverésen 200) fokra és a megkelt tésztát a sütő legalsó rácsán 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük. Picit hagyjuk hűlni a tepsiben, majd sütőrácson fejezzük be a műveletet.
Nyári vagdalt
Ami tavasszal tavaszi, ősszel őszi, télen téli.:))) Ha unjuk már az olajban sütögetést, vagy csak kalóriát szeretnénk spórolni, és kevés időnk van, ez az ideális étel és nagyon kreatívan variálható idényzöldségekkel. Levesbetétként, töltelék helyett, vagy csak gyerekek szendvicsébe kenve is fogyasztható. hozzávalók: -bármilyen vega fasírtpor alap, nálam most tavaszi zöldséges zabpelyhes volt. érdemes mindig otthon tartani ezekből -1 fej vöröshagyma -2-3 gerezd fokhagyma -1-2 cukkini -1 nagy sárgarépa -2 tojás -egy friss csokor petrezselyemzöldje A fasírtport a megfelelő mennyiségű vízzel elkeverem, pihentetem félóráig. Azalatt meghámozom a cukkinit, répát. Mindkettőt lereszelem. A répa mehet a fasírtporos keverékbe azonnal, a cukkinit, viszont tegyük külön tálba, sózzuk be és 1o perc után nyomkodjuk ki a levét, egyébként túl laza lesza a masszánk. A hagymát apróra vágjuk, megdinszteljük, és hozzáadjuk a masszához. Tegyünk így a préselt fokhagymával és a cukkinivel , apróra vágott petrezselyemmel is. Keverjük, illetve jó dolgozzuk össze. Olívaolajjal kenjünk ki egy hőálló tálat, majd simítsuk bele a masszát. 18o fokon, kb félóráig(tűpróba) sütjük. Kihűlve, tetszés szerinti formákra vágjuk. Jó étvágyat!
Rétesek
2010. február 28. La Cuisine d'Adéle
Mikor bioboltbeli portyáim egyikén megláttam a hűtőpultban a Naturgold bio tönköly réteslapot, egy percig sem haboztam a kosaramba tenni, csak azt nem tudtam hirtelenjében eldönteni, mi készüljön belőle. Az sem oldotta meg a problémát, amikor elkezdtem receptek után kutakodni, hiszen a rétesvariációk száma tényleg végtelen, nem is beszélve sok egyéb ételről, melynek elkészítéséhez úgyszintén réteslap szükségeltetik. Végül az döntött, hogy egyrészt - talán rendkívül puritánnak és triviálisnak tűnik, de - nagyon szeretem az almát, évszaktól függetlenül, de ilyenkor télen egyenesen kincset ér, másrészt pedig régóta várta már a sorsát egy doboznyi körtebefőtt a konyhaszekrényemben. Az almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétesek elkészítése arra is remek apropó volt, hogy próbálgassam az új sütőmet. A sütő elektromos, szemben a korábbi - borzasztó - gázzal, amivel kapcsolatban finoman szólva sem voltak sikerélményeim, így van bennem nem csekély mértékű sütés-para, amit igyekszem leküzdeni, s legnagyobb örömömre a rétesek a recept(ek)ben megadott idő alatt gyönyörű egyenletes aranyszínűre és ropogósra sültek. (Eredeti receptek forrásai: http://www.ritakonyhaja.hu/nassolda/retesek-leveles-tesztak-fankok/1827-almas-mezes-kekszes-retes-recept.html , http://www.hazipatika.com/services/recipe/listrec/Kortesretes?rid=368) Almás-mézes-kekszes és körtés-mazsolás rétes Hozzávalók: (1-1 rúdhoz) 2-2 réteslap (bio tönköly lapokat használtam) olvasztott biomargarin Az almás töltelékhez: 4 db alma fél citrom leve másfél teáskanál őrölt fahéj 1 - másfél evőkanál méz (termelői akácmézet használtam) 1-2 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam) A körtés töltelékhez: 1 doboz körtebefőtt (tiszta gyümölcslében eltett, hozzáadott cukortól mentes konzervet használtam, melynek töltő tömege: 230 gramm) vagy friss tisztított körte 1 - másfél evőkanál kénezetlen bio mazsola 1 evőkanál bio nádporcukor jó csipetnyi őrölt fahéj negyed citrom leve 3 marék darált keksz (Naturgold bio tönköly háztartási kekszet használtam) Elkészítés: A réteslapokat felhasználás előtt egy fél órával kivettem a hűtőből. Almás-mézes-kekszes rétes: az almákat megmostam, meghámoztam, magházukat eltávolítottam, lereszeltem. Meglocsoltam a citrom levével, picit állni hagytam. Nedves konyharuhára fektettem egy óvatosan kihajtogatott réteslapot, megkentem olvasztott margarinnal, ráfektettem még egy lapot, s újabb margarinos kenés következett. A felső margarinozott lapot megszórtam a darált keksszel, majd a felém eső oldalra halmoztam a jól kinyomkodott almát. Megszórtam fahéjjal, rácsorgattam a mézet, majd a nedves konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. Vékonyan kimargarinozott tepsibe ügyeskedtem és a rétes tetejét is megkentem olvasztott margarinnal. Körtés-mazsolás rétes: a körtebfőttet lecsepegtettem, a fél körtéket negyedeltem, a negyedeket vékony szeletekre vágtam. Hozzáadtam a mazsolát, a nádporcukrot, a fahéjat és a citromlét. Közvetlenül a töltés előtt kevertem hozzá a kekszmorzsát. A két réteslappal ugyanúgy jártam el, mint az almás esetében. A felső margarinozott lapra - a felém eső oldalra - halmoztam a tölteléket, s a konyharuha segítségével óvatosan feltekertem. A tepsiben őt is megkentem még egy kis olvasztott margarinnal. 180 fokra előmelegített sütőben - alsó-felső sütéssel - 30 perc alatt sültek aranyszínűre.
Vegán töltött paprika
2009. október 3. Cukor, bors, só
8-10 db töltenivaló paprika (TV paprika ) 1 pohár rizs 1 pohár szójagranulátum 2 pohár forró víz 1 db sárgarépa 4 evőkanál csicseriborsóliszt só bors 2 nagyobb hagyma 4 ek olaj 4 ek tönkölyliszt fokhagyma fél liter paradicsomlé (vagy paradicsompüré hígítva) víz pár szál zellerlevél A szójgranulátumot nyakon öntöm 2 pohár forró vízzel (lehet vegamixes), a rizst előre félig megfőzöm. A sárgarépát megtisztítom, lereszelem,megtisztítom az egyik hagymát is , kis olajon megfonnyasztom. Ha mindennel kész vagyok, összekeverem őket, ízesítem a masszát sóval, borssal, fokhagymával, A paprikákat megmosom, levágom a tetejüket, kicsumázom, majd a tölteléket beletöltöm, ne legyen túl tömött, mert kihasad a paprika, és kifolyik a töltelék. A másik hagymát is megtisztítom, felaprítom, 2 ek olajon megdinsztelem, majd hozzásadok 4 evőkanál tönkölylisztet, jól megkeverem, majd felöntöm a paradicsomlével és vízzel, (aki sűrűbbre szereti, tegyen hozzá több lisztet), majd beleteszem ebbe a megtöltött paprikákat, ízesítem az egészet sóval, borssal, beleteszem a zellerleveleket is, és megfőzöm kb. 15 perc alatt. Ha marad töltelék, lehet gombócokat is formálni, és belefőzni a levesbe.
mesés meggyes
2009. július 11. Mentesreceptek
Egy tálban összegyúrok 20 dkg Liga margarint 30 dkg lisztet csipet sót 10 dkg cukrot 6 dkg darált diót 1 ek citromlevet 2-3 ek vizet és 1 órára a hűtőbe teszem. Egy lábasban összekeverek 75 dkg magozott meggyet (fél kg-tól 1 kg-ig bármennyi lehet) 15 dkg cukrot (10-20 dkg) 3 dkg kukorica keményítőt (2-4 dkg) és 10-15 percig állni hagyom. Folytonos kevergetés mellett felfőzöm és még kb. további öt percig főzöm, míg a leve átlátszó, zselés lesz. A tészta felét kinyújtom és a formába fektetem úgy, hogy az oldalán is legyen tészta. Megszórom 6-8 dkg darált dió val (elhagyható) és rásimítom a meggyes tölteléket. A tészta másik felét is kinyújtom, figurás kiszúróval lyukakat szaggatok bele, majd a töltelékre helyezem és a széleken kicsit az alsó tésztaréteghez nyomkodom. 180 fokon zsemleszínűre sütöm.