Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Vegetáriánus receptek a Bükk mellől
Vegán, mindenmentes kókuszgolyó
A rákféléknek is vannak fájdalomérzékelőik, állítja egy új kutatás
Vegán karácsonyi italok: a legfinomabb chai, forró csoki és alkoholmentes puncs
betegség receptek
Elhunyt Crumbs, a világ legkövérebb macskája
2024. november 13. Prove - a világ vegán szemmel
Elhunyt Crumbs, a világ legsúlyosabb, tizenhét kilót nyomó macskája. A túlsúlyos állatot egy speciális ,,fogyitáborban érte a halál. A szakemberek szerint kezdetben jól haladt a súlyvesztése, de a vastag zsírréteg miatt rejtve maradhattak olyan betegségei, amik végül a halálát okozták. Több mint tizenhét kilójával az Oroszországban élő Crumbsé (eredeti nevén: Kroshik) volt a világ legkövérebb… The post Elhunyt Crumbs, a világ legkövérebb macskája appeared first on Prove.hu.
Egészség
2024. november 12. Élj harmóniában
Ma olvastam egy cikket arról, hogy a magyar emberek évente 600-800 milliárd forintot hagynak magánrendelőkben. A cikk kitért a páciensek összetételére is, miszerint egyre több a fiatal. Az emberek sokat járnak orvoshoz és hihetetlen pénzeket költenek el vizsgálatokra, orvosi beavatkozásokra, gyógyszerekre. Sajnos arról nem olvastam még, hogy prevencióra az emberek mennyi időt és pénz áldoznak. Hihetetlen mennyiségű ételfutárt látok az utcákon, a boltok tele vannak egészségtelen, állott, félkész ételekkel. . A bioélelmiszerek nem igazán fogynak, az emberek nem igazán főznek frissen otthon és sajnos a magyar lakosságnak még mindig fontosabb az autóba tankolt benzin minősége, mint az élelmiszer minősége amit elfogyaszt. A fitnesstermekben, jógastúdiókban, uszodákban, etc . kevesebben fordulnak meg mint évekkel ezelőtt. A Covid után nagyon sok fitnesz- és jógaterem kiürült és azóta sem tértek vissza igazán az emberek. Akkor beszélgettem pár barátommal, és azt mondtam, hogy néhány év múlva az egézségügyben lesz tömeges létszám, mert aki most elkezdi elhanyagolni fizikális és mentális jóllétét, néhány év múlva, sajnos szembesülhet a következményekkel. A személyiségfejlesztés, gondolkodás változtatás, életmódváltás, tudatos táplálkozás még mindig nem kap elég fókuszt a lakosság jelentős részénél. Az egészség magánügy, ha valami gond van az egészségemmel, ahhoz az esetek legnagyobb százalékában (vannak kivételek), de a legtöbb esetben én járultam hozzá - pihenés, stresszkezelés, táplálkozás, emberi kapcsolatok, testmozgás, gondolkodás, légzés, etc. Úgy gondolom, ha az emberek, a magánegészségügyben elköltött összeg töredékét és némi időt megelőzésre fordítanának, sokkal kevesebb betegség lenne. Elmondom mindig, hogy addig változtass, amíg magadtól teheted meg és nem az élet kényszerít rá. Sajnos a legtöbben már csak akkor változtatnak, ha valami komolyabb betegség megjelenik. Érdemes tudatosan életmódot, táplálkozást, gondolkodást változtatni, megfelelő testmozgást végezni, mert hosszú távon ez a legjobb befektetés. kiegészítés... Minden aminek időt, pénzt, energiát szentelsz virágozni fog az életedben. Aki a karrierjének szentel sok energiát az fog virágozni, Próbálj arányosan időt és teret csinálni az életedben a pénzkeresésen, karrieren kívül az emberi kapcsoaltoknak és az egészségednek is. Szánj több időt, pénzt, energiát az egészségmegőrzésre, öngondoskodásra. szeretettel: Kati Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni konzultációkra, életmódtanácsadásra. https://www.eljharmoniaban.hu/eletmodtanacsadas
Botulizmus szedi madáráldozatait, és a jövőben ez általánossá válhat
2024. október 28. Prove - a világ vegán szemmel
Egy bénulást okozó betegség, a botulizmus miatt fulladnak vízbe madarak tömegesen az Egyesült Államokban. Tudósok szerint ez is a klímaválság számlájára írható, és globális szinten egyre elterjedtebbek és gyakoribbak lehetnek az efféle jelenségek. Északabbra húzódnak, magasabban repülnek, és korábban kezdik a szaporodási időszakot a madarak a klímaváltozás hatására. Az életmódbeli változások viszont nem zajlanak elég… The post Botulizmus szedi madáráldozatait, és a jövőben ez általánossá válhat appeared first on Prove.hu.
Bőven van még hátra a dinnyeszezonból, ezért érdemes kihasználni
2024. augusztus 8. Prove - a világ vegán szemmel
Egyre nagyobb a kereslet Magyarországon a hazai görögdinnyére, ez pedig egészségügyi szempontból is előnyös lehet. A gyümölcsben rejlő tápanyagokkal és vitaminokkal még szeptember végéig feltöltheted a szervezeted, profitálva a görögdinnye szívbetegségek megelőzésére is alkalmas tulajdonságaiból. Ha te is azok közé tartozol, akik az izzasztó kánikulában sokszor nem is ennének mást egész nap, csak görögdinnyét, van… The post Bőven van még hátra a dinnyeszezonból, ezért érdemes kihasználni appeared first on Prove.hu.
A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének
2024. június 12. Prove - a világ vegán szemmel
Felgyorsítja a fertőző betegségek terjedését a biodiverzitás csökkenése egy friss metaanalízis alapján. Vissza kellene szorítani a károsanyag-kibocsátásokat, a vegyi szennyezést és a nem őshonos fajok betelepítését is a tudósok szerint, csak így biztosítható a biológiai sokféleség megőrzése. Ennek révén pedig a járványok megfékezése is. A biológiai sokféleség csökkenése a fertőző betegségek terjedésének legnagyobb környezeti mozgatórugója… The post A csökkenő biodiverzitás a fő oka a járványok kitörésének appeared first on Prove.hu.
Európa felé tartanak a trópusi betegségeket hordozó szúnyogok
2024. május 16. Prove - a világ vegán szemmel
Az emberi tevékenység következtében folyamatosan melegedő éghajlat kiváló körülményeket teremt a trópusi betegségeket hordozó rovarok számára, hogy egyre északabbra merészkedjenek. A dengue-láz kórokozóját hordozó ázsiai tigrisszúnyog már hazánkban is gyökeret vert. Az invazív faj tojásai áttelelnek az enyhe évszak alatt. A malária, a nyugat-nílusi vírus, a dengue-láz vagy a Zika-vírus mind olyan egzotikus betegségek, amelyek… The post Európa felé tartanak a trópusi betegségeket hordozó szúnyogok appeared first on Prove.hu.
Újabb járványügyi kockázat Kínában: szőrmetelepekről jöhet a következő halálos vírus
2024. április 29. Prove - a világ vegán szemmel
Komoly járványügyi kockázat áll fenn öt kínai szőrmefarmon, jelentős veszélyt hordozva magukban az állatról emberre terjedő betegségek terén. Erre a konklúzióra egy állatvédő szervezet jutott most vizsgálatai során. Korábban azonban már sok virológus hívta fel a figyelmet ugyanerre a problémára. A szőrmeipari telepek felszámolására biztatják a kormányokat világszerte. Virológiai szempontból kiemelten magas rizikófaktort jelentenek a… The post Újabb járványügyi kockázat Kínában: szőrmetelepekről jöhet a következő halálos vírus appeared first on Prove.hu.
A növényi fehérjét fogyasztó nőknél jellemzőbb az egészséges öregedés
2024. március 16. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss tanulmány eredményei alapján azoknál a nőknél, akik elegendő fehérjét, méghozzá leginkább növényi eredetű fehérjét fogyasztanak, kisebb arányban alakultak ki krónikus betegségek öregkorukra. Az állati fehérjéket fogyasztóknál a betegségek gyakrabban fordultak elő. Az egészséges öregedés nagy valószínűséggel a növényekben található számos jótékony tápanyagnak is köszönhető. A bostoni Tufts University kutatói több ezer nő táplálkozási… The post A növényi fehérjét fogyasztó nőknél jellemzőbb az egészséges öregedés appeared first on Prove.hu.
Elhunyt Garai Attila, a magyar vegán mozgalom széplelkű bölcse
2024. február 27. Prove - a világ vegán szemmel
Meghatározó egyéniségét veszítette el a magyar vegán közösség Garai Attila, a Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) egyik alapító tagjának személyében. Az Orvostovábbképző Szemle biológus végzettségű, ám igazi hivatását az angol és német nyelvű könyvek magyarra fordításában megtaláló szerkesztője életének 68. évében, súlyos betegség következtében hunyt el. A személyes tragédiái által is formált empatikus személyisége vezette Garai… The post Elhunyt Garai Attila, a magyar vegán mozgalom széplelkű bölcse appeared first on Prove.hu.
A klímaváltozás is oka lehet az Afrikában tomboló kolerajárványnak
2024. február 10. Prove - a világ vegán szemmel
A földrész vezető egészségügyi szervének igazgatója a melegedő éghajlatot és a szeszélyes időjárási jelenségeket okolja a jelenlegi kolerajárvány miatt. Az áradások és egyéb szélsőséges viszonyok nagyon megnehezítik a lakosság tiszta vízhez való hozzáférését. A kiszáradással fenyegető betegség viszonylag jól kezelhető, de a legtöbb régióban nagyon alacsony az átoltottság, ami tovább ront a helyzeten. Az utóbbi… The post A klímaváltozás is oka lehet az Afrikában tomboló kolerajárványnak appeared first on Prove.hu.
A chiamag a magas vérnyomás ellen is hatásos
2023. december 28. Prove - a világ vegán szemmel
A közismert szuperélelmiszerről eddig is köztudott volt, hogy számos pozitív hatással jár a fogyasztása. Egy új kutatás alapján most kiderült, hogy a chiamag olyan genetikai tulajdonságokkal rendelkezik, amiket jó eséllyel lehet majd alkalmazni a gyógyászatban. A növény teljes génállományát feltérképező vizsgálat megállapította, hogy a magas vérnyomás vagy a rák gyógyításában is szerepe lehet a jövőben.… The post A chiamag a magas vérnyomás ellen is hatásos appeared first on Prove.hu.
Ötven éven belül összeomolhat az erdők ökoszisztémája
2023. november 16. Prove - a világ vegán szemmel
Egy friss kutatás szerint komoly veszély fenyegeti a brit erdők életközösségét, ami a következő öt évtizedben akár össze is omolhat. Az ezernél is több szakértőt bevonó kutatás a különböző betegségek, az extrém időjárási jelenségek és az erdőtüzek együttes fenyegetésére hívta fel a figyelmet. A nagyszámú fapusztulás az élet számos területén éreztetné hatását, de a kutatók… The post Ötven éven belül összeomolhat az erdők ökoszisztémája appeared first on Prove.hu.
A növényi étrend segíthet az allergiától szenvedőkön
2023. november 9. Prove - a világ vegán szemmel
Az utóbbi években világszerte megszaporodott az allergiás betegségekben szenvedők száma. Egy friss kutatás azt vizsgálta, milyen hatással van az étrend erre az állapotra, valamint az allergiás reakciók hevességére. Az eredmények alapján azok, akik növényi étrenden élnek, kevésbé szenvednek az allergének által kiváltott tünetektől. Ennek az oka, hogy olyan tápanyagokat juttatnak a szervezetükbe az étrendjükkel, amelyek… The post A növényi étrend segíthet az allergiától szenvedőkön appeared first on Prove.hu.
Súlyosan károsodhat az egészsége annak, aki nagyipari állattenyésztő telepek közelében él
2023. szeptember 16. Prove - a világ vegán szemmel
A nagyipari állattenyésztő telepek melléktermékei olyan mértékben szennyezik a levegőt, hogy az megbetegítheti a környéken lakókat és dolgozókat - hívta fel a figyelmet a veszélyekre Elise Pohl dán kutató. Állandóan jelen lévő elviselhetetlen szagra panaszkodott egy ipari sertéstelep mellett élő dán tanár a Greenpeace-nek még 2019-ben. A szomszédos telep ráadásul konstans egészségügyi problémákat is okozott… The post Súlyosan károsodhat az egészsége annak, aki nagyipari állattenyésztő telepek közelében él appeared first on Prove.hu.
Honnan tudod, hogy vannak toxinok a szervezetedben
2023. július 20. Élj harmóniában
Honnan tudod, hogy vannak toxinok a szervezetedben és itt az idő egy kis tisztításnak? Tudatosítsd a közérzeted. Ha reggel is fáradtan ébredsz, kimerültnek, elnehezültnek, lustának érzed magad, kedvetlen vagy és motíválatlan. Figyeld meg az emésztésed. Ha van puffadás, gáz, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés, görcsök. Figyeld meg a székleted. Ha nyálkás, nyomot hagy a wc-ben, ragadós, bűzös. Figyeld meg a vizeleted. Ha büdös, elszíneződik. Figyeld meg az izzadságod. Ha elszíneződik, foltot hagy a ruhán vagy büdös. Tudatosítsd a mentális állapotod. Ha tompa az elméd, gyengült a koncentrációs képességed, úgy érzed nem látsz tisztán, sokat kételkedsz. Nézd meg a nyelved ébredés után. Ha van rajta lepedék, akkor van a szervezetedben felhalmozódott salakanyag. Figyeld meg az ízületeidet. Ha fájdalmak vannak az ízületekben. Figyeld meg az étvágyad és az ételekhez való viszonyodat. Ha nincs étvágyad, semminek nincs igazán jó íze. Figyeld meg a testérzeteidet. Ha vannak dugulások, telítettség arcüregben, belekben. Figyeld meg az immunrendszered. Ha könnyedén elkapsz mindenféle betegséget. Ha úgy érzed szeretnél megszabadulni a tél során felhalmozódott salakanyagoktól, hogy eljött az idő a testi, mentális és érzelmi tisztításra, akkor csatlakozz az Otthonii Őszi Tisztítás Online Programhoz. augusztus 15-ig kedvezményes befizetés https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas #tisztítás #méregtelenítés #zavarodottság #emésztésizavar #gondolkodás #érzelmek
Ájurvédikus tanácsok májusra
2023. április 28. Élj harmóniában
Május legfontosabb ünnepe, az Anyák napja. amit a természet is ünnepel csodálatos szépségekkel.) Én is nagy szeretettel köszöntök minden Édesanyát:) Májusra minden virágba borul. Csodálatos zöldellő tájak, illatozó virágok, fák... orgona, jácint, jázmin, liliom, japán lonc, akác, hárs és még hosszasan sorolhatnám májusban miféle varázslatokkal találkozhatunk. Nem csak a növények, de a madarak, bogarak is beindulnak... mindenhol madárcsicsergés és a rovarok zsongása, zümmögése hallható. Májusban már sokat lehetünk a szabadban, mert a hőmérséklet folyamatosan emelkedik és a napsütéses órák száma is egyre nő. Itt az ideje kirándulni, sétálni, piknikezni. Szánj időt arra, hogy élvezd a májusi varázslatot. Légy tudatosan jelen a pillanatban... élvezd a szép tájat, hallgasd a szél susogását, a madarak énekét, élvezd a megannyi édes, különleges illatot. Töltekezz a sok szép élménnyel. A májusban nem csak növényvilágban és az állítvilágban indítja be a természet a nyüzsgést, de az emberi szervezetben és szívekben is. Észreveheted, hogy megnő az életenergiaszinted. A május, mondják a szerelem hónapja is. Májusban az emberek szíve is jobban megnyílik, a legtöbben tapasztalják magukon, hogy szívesebben mennek társaságba, megnő a lelkesedés programokra, önfejlesztésre, tanulásra, kimozdulni otthonról, találkozni másokkal. Ájurvédikus szempontból, azzal, hogy nő a hőmérséklet, nő a testben a tűz elem, a hő is. Akinek amúgy is sok a tűz elem a testében, (pitta típusúak), májusban, júniusban emelkedhet a kritikai hajlam, türelmetlenség, düh, ingerültség az emberekben. A felszaporodó hő miatt, a májusi időszak már kedvez a gyulladásos betegségeknek (bélgyulladás, fogászati gyulladások, bőrgyulladások), kellemetlen bőrtübeteketnek (kiütések, viszketés) A nedves, hűvös évszakból, és az áprilisi változékony időjárásból, egyre inkább tartós melegre számíthatunk májusban. Ahogy az idő melegszik, megváltozik az is, hogy a szervezeted számára mi az ami támogató, ideális. Május hónap egy utolsó lehetőséget kínál mielőtt beindul a nyár, hogy megtisztítsd a szervezetedet a tél során lerakódott salakanyagoktól. Május végétől, amikor túlmelegszik a test, már nem ajánlott tisztítást végezni. Május 6-ig tudsz regisztrálni a Tavaszi Tisztítás Programunkra. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Hogy májusban is egészséges és kiegyensúlyozott legyél érdemes néhány egyszerű változtatást beépíteni az étrendedbe és az életmódban. Annak érdekében, hogy a tested ne melegedjen túl, kerüld a mentális és fizikális túlterhelést, a tűző napon való fizikai aktivitást, sportot, kertészkedést. Próbálj árnyékban lenni vagy a délelőtti vagy késő délutáni órákra időzíteni a szabadban végzett aktivitást. Növeld meg a folyadékbeviteledet - ha izzadékony vagy, akkor egy csipet sót és esetleg egy kis lime levet is adhatsz a vizedhez. A jógagyakorlásodban, részesítsd előnyben a pitta harmonizáló gyakorlatokat. A Jógastúdióban fokozatosan térünkát majd a pitta kiegyenlítő gyakorlásokra. A táplálkozásodban érdemes a szezonalitásnak megfelelően változtatni. Kezd el fogyasztani az új friss zöldeket, saláták, retek, rukkola, cikória, etc Májusban már sokféle zöldséget fogyaszthatunk, mángold, spárga, újkrumpli, friss sárgarépa. új cékla, zöldborsó, spenót, sóska, petrezselyem, brokkoli, karfiol, zöldbab, káposzta, édeskömény, A gyulladások elkerülése érdekében, kezdhetsz hűsítő ételeket is fogyasztani, mint a friss korinader, uborka, avokádó, cukkini, kókusz, menta.Kiváló ilyenkor az Aloe lé is. A koriander egy fantasztikus gyógynövény. Kedvező hatásairól a blogon olvasthatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/04/miert-jo-koriander.html Májusban végre a szabadban érnek már gyümölcsök is... eper, áfonya, sorra jönnek a bogyósok. Élvezd a friss gyümölcsök ízét, hidratáló, és tisztító hatását. A melegítő gabonákat, most érdemes mérsékelni és helyette árpát, baszmati rizst, quinoa kezdj fogyasztani nagyobb mennyiségben. Gyönyörű májusi napokat kívánok :) szeretettel:KAti
Medvehagyma főzelék (vegán)
Ha tavasz és kirándulás, akkor medvehagyma szedés! Nagy szerencsénkre és örömünkre közeli erdőben medvehagyma rét terül el, így minden tavasszal gyakran kijárunk oda medvehagymát szedni. Rendkívül egészséges étel, amit számtalan módon el lehet készíteni. Spenóthoz hasonlóan főzeléket is készítettem már belőle, nagyon hasonlít kinézetre és ízre is a spenótra, éppen csak az íze jó medvehagymás. Nevét talán onnan kapta, hogy á llítólag ezt a növényt majszolják a mackók elsőként a téli álomból való felébredés után. Intenzív fokhagymás illata segít megkülönböztetni a gyöngyvirágtól. Ha bármikor nem tudod eldönteni, csak szagold meg a szárát, levelét ott, ahol eltörted és máris érezni fogod, hogy ez bizony fokhagymás illat vagy nem. Ha jó kis fokhagymára hasonlító illata van, minden bizonnyal medvehagymát találtál. Ha már virágzó medvehagymát találtál, akkor végképp könnyű megkülönböztetni, hiszen a gyöngyvirágnak gyöngyhöz hasonló virága van, míg a medvehagymának - ahogy a lenti képeken is látod, 5-6 fehér szirom adja a virágát. Gyógyhatását tekintve, méregtelenítő, immunerősítő, vérnyomáscsökkentő, vérzsír csökkentő, gyomorbetegségekre is jó hatással van, emellett felső légúti megbetegedések, vírusos légúti fertőzések ellen is jó orvosság. A recept Hozzávalók: - egy jó nagy adag frissen szedett medvehagyma - só - víz - 3-5 dl növényi tej (medvehagyma mennyiségtől függően) - 3-5 evőkanál étkezési keményítő Elkészítés: A medvehagymát megmossuk, majd felaprítjuk, edénybe tesszük, az aljára egy kevés vizet öntünk, hogy oda ne égjen, majd enyhén megsózzuk és elkezdjük párolni. Közben 1 dl hideg növényi tejet kikeverünk kb 3 evőkanál étkezési keményítővel. A félig megpárolódott medvehagymát felöntjük annyi növényi tejjel, hogy éppen csak ellepje, majd amikor már forrni kezd, behabarjuk a csomómentesre kevert étkezési keményítővel.
Vegyes zöldségleves
2023. február 17. Élj harmóniában
Ki ne fogyasztott volna már zöldséglevest. Számtalan összetevőből választhatunk és számtalan receptből. Mivel én az ájurvéda szerint élek és az ájurvéda csodás tudását próbálom átadni, így íme egy ízeltes, ásványi anyagokban, nyomelemekben, elektrolitokban gazdag szuper kis ájurvédikus recept. Különösem ajánlott gyenge emésztés, kimerültség, betegségek, lábadozás esetén. Hozzávalók 4 csésze vegyes zöldség 8 csésze víz 1 teáskanál római kömény 6 egész fekete bors 1 fahéjrúd 10 egész szegfűszeg 10 egész kardamom 2 evőkanál ghí 1/2 teáskanál só Mosd meg és darabold fel a zöldségeket. Tedd a zöldségeket és a vizet egy leveses edénybe és közepes lángon főzd, amíg megpuhulnak. Őröld finomra a fűszereket. Egy másik edényben hevítsd fel közepes lángon a ghít és pirítsd meg benne a fűszerkeveréket. Vigyázz, hogy meg ne égesd. Add hozzá a főtt zöldségeketet és 4 csészét a főzőléből. 2 percig forrald utána keverd bele a sót is. A maradék főzőlevet idd meg nyugodtan, igazi jó kis ásványisó ital:) Minden zöldségnek önmagában fogyasztva van nyugtató vagy stimuláló hatása a különböző dosákra nézve. Például a répa nyugtatja a vátát és a kaphát, de fűtő tulajdonsága miatt emelheti a pittát. Együtt főzve a zöldségeket ezzel a fűszerezéssel a levest tridósássá teszi, ami kedvező minden konstitúciónak. Ezt a receptet betetem a Tavaszi Tisztítás Program Receptfüzetébe is, mert ideális olyankor, amikor tehermentesíteni szeretnénk az emésztést. Ha úgy érzed szeretnéd a szervezetedet megszabadítani a tél során felgyült salakanyagoktól, szeretettel látlak a Tavaszi Tisztítás általam vezetett otthoni online programra, ahol napról, napra kísérlek végig egy csodálatos ájurvédikus tisztításon. Tapasztald meg a könnyedséget, a jó emésztést, a zavartalan, tiszta gondolatokat. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/ajurveda-eletmodtanfolyam Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni, szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra. https://www.eljharmoniaban.hu/tudatos-taplalkozas Jó étvágyat kívánok hozzá:) szeretettel Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Tégy a gerinced egészségéért! - Ekapáda-prasarászana (Egylábas hátranyújtás)
2023. február 7. Élj harmóniában
Ekapáda parasászana - Egylábas hátranyújtás Ez a póz rugalmasan tartja a esteed, kiválóan kompenzálja az ülőmunka hatásait. Lazítja, nyújtja a csípő körüli területet elsődlegesen a csípőhorpasz izmot (iliopsoas) és erősíti a stabilizáló izmokat. Rendszeres gyakorlása segít a helyes testtartás kialakításában - mind a nyak, vállöv területén, mint a deréktáji szakaszon. Ezzel a pózzal nem csak izmokat, de a fasciát is szuper jól tudod nyújtani. Gerincbetegségek esetén a kezdő változata, ahol hátul a térdek a talajon vannak nélkülözhetetlen. Felfrissít, az elmét aktívvá teszi a gyakorlót . Energetizálja a belső szerveket (máj, gyomor, lép, hasnyálmirigy) javítja az emésztést, hatékony székrekedésnél is. , kedvezően hat a húgyúti szervekre és a légzésedre is. Hogyan végezd el? - Helyezkedj el négykézláb tartásban Mardzsarászanában (amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam). - Lépj előre a jobb lábaddal úgy, hogy a kéz és lábujjak egy vonalba kerüljenek. - Nyomd le a jobb talpad a talajba, hogy a térded és a bokád egymás fölött maradjon. - Belégzéssel emeld el a hátsó lábad a talajról és nyújtózz meg a sarkaddal hátrafelé a levegőben. - Told a tenyereket vagy az ujj begyeket a talajba. - Emeld ki a fejed és nyújtozz a fejtetővel is. Folyamatosan legyen meg az ászana kivitelezése közben a nyújtózás érzése a testedben. Figyelj, hogy a fejed ne lógjon, hanem legyen megtartott és belégzéssel aktívan nyújtózz a fejtetővel és szegycsonttal. Kilégzéssel a tenyereidet vagy az ujjbegyeidet told a talajba. A lenyomott tenyerekből a vállakat húzd hátra, a lapockáidat közelítsd egymáshoz és húzd a derekad irányába. Ne engedd, hogy a fülek közel kerüljenek a válladhoz. A hasadat aktívan tartsd meg. Belégzéssel a hátul kinyújtott lábad sarkát nyújtsd el magadtól hosszasan. A hátul lévő lábad farizmát aktivizáld és a hátsó sarkaddal nyújtózz hátrafelé, a lábadat tartsd aktívan. Ha szükséges nézd meg a hátul lévő lábfejed és ha a lábfejed, sarkad nem merőleges a talajra, akkor a combodat csavard picit, hogy a lábfejed merőleges legyen a talajra. Elől a térd és boka maradjon egymás felett és kilégzéssel a talpadat told a talajba. Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Kijövetel a pózból: Kilégzéssel engedd le a hátul lévő bal térded a talajra és cseréld meg a lábtartást. Az ászanát felveheted álló helyzetből Uttanászanából hátra lépve is. Ha a mellkasi területed nagyon merev, ha a nyak vállöv területét nehéz megtartani, akkor a kezeid alá tegyél jógablokkokat vagy néhány lexikont:) Ha ezt a változatot nehéz megtartani a hátsó lábszárat, térdet tedd le a talajra. Ha érzékeny a térded tegyél alá plédet. Ha görcsölni kezd a lábafejed, talpad, akkor a bokád alá tegyél egy összehajtott plédet/törölközőt vagy tedd lábujjhegyre a lábad. Ne végezd a gyakorlatot ha a csípőízületedben valamilyen komoly gyulladásos probléma van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam Jó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Babos krumplisaláta
Hallottál már a keményítő megoldásról? A könyvet még nem szereztem be, nem olvastam, de bizonyos online növényi alapú étkezést támogató csoportokban szó esett már a könyvről. John A. McDougall a jelenleg 75 éves amerikai háziorvos a könyv írója, és konyhában jártas felesége, Mary, a fejére fordítják azt az elképzelést, hogy a keményítő káros neked. A "Keményítő megoldás" alapja egy egyszerű csere: a szervezetet elsősorban szénhidrátokkal, nem pedig fehérjékkel és zsírokkal táplálja. Ez segít a fogyásban és megelőzi a különféle bajokat. A divatos diéták jönnek és mennek, de Dr. McDougall évtizedek óta a növényi étrend híve, orvosi hitelessége pedig támadhatatlan. Kezdőknek szóló keményítő diéta alapvető pontjai szerint az alábbi pontokat érdemes követni: 1. Egyél annyi keményítőt, amennyit szeretnél 2. Fogyassz sok sok zöldséget és gyümölcsöt 3. Tüntesd el az állati eredetű táplálékokat a táplálkozásodból 4. Törekedj az alacsony zsírbevitelre 5. Kerüld a zsiradékok (finomított olajok) ételekhez történő hozzáadását 6. Korlátozd az avokádó és olajos magvak fogyasztását (dió, mogyoró stb.) 7. Hagyj fel a nagyon feldolgozott szója tartalmú ételekkel 8. Élvezd a kissé feldolgozott szója tartalmú ételeket 9. Tartsd a minimális szinten a cukor és a só bevitelt. Azok, akik erre a diétára adják vagy adták az elhatározásukat fogyókúra, vérnyomás vagy cukorbetegség miatt, azoknak bizonyára jól jön a mostani recept. Akik nem folytatják ezt a táplálkozást, de szeretik a krumplit és a babot azoknak egy gyors csemege következik. Ez az étel ugyan air fryerben (forró levegő sütő) készült, de anélkül is el lehet gyorsan készíteni. A recept Hozzávalók: - Kb 10 apróbb szemű krumpli (nálunk újkrumpli volt) - főtt bab (most egyszerűen vesebab konzervet használtunk) - újhagyma - paprika - koktél paradicsom - só/ételízesítő (opcionális) Elkészítés: A krumplikat megmossuk majd a, héjában megfőzzük vagy b, airfryerben megsütjük. Mivel apró szemű krumplik voltak, kb. 15 perc forró levegő 190 fokon elég volt a krumpliknak. Amikor a krumplik már puhák belül (de nem szétfőtt puhák), akkor megpucoljuk őket és addig kb. 5-8 perc alatt forró levegőn a babot megsütjük. A krumplikat meghámozzuk, majd kockákra vágjuk és visszatesszük az air fryerbe (vagy egy tapadásmentes serpenyőbe), hogy enyhén megpiruljanak. Közben egy újhagymát felkarikázunk. A fehér részeit hozzákeverhetjük a krumplihoz és együtt megsüthetjük. A zöld részeit is felaprítjuk. A paprikát is felkockázzuk majd az egészet, a krumplit, a babot, a hagymát és a paprikát egy tálban összekeverjük. Ízlés szerint, ha kívánjuk sózzuk vagy ételízesítővel gyengéden megszórjuk. Koktél paradicsomokkal dekoráljuk. Hidegen és melegen is nagyon finom saláta-féleség vagy egytál étel vacsorára, ebédre, egyeseknek akár reggelire is.
Tavasz, új kezdet, újjászületés
2022. március 15. Élj harmóniában
Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje. Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam. Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit. Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal. A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni. A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában. A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek. Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben. Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. Táplálkozás A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre. A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben. Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket. Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned - nátha, influenza, allergia - a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre. Néhány tanács, a tavaszi étrendhez - Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba. - Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával. (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal) - Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab. - Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma. - A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek. napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe. - A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot. - Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors. - Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása. - Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket. - Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani. Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet - Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.) - Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék. - Ne nassolj étkezések között - Ne edd túl magad. - Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket. - Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya. - Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb. Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt - pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz. Életmód Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. Alakíts ki egy napi rutint - Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni. Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel. - Ébredés után tisztálkodj - A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat - nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka - és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet. - Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját. - Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel 9 kor ébredsz. - Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz. Végezz rendszeres testmozgást - A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz. - Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad. - Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi. - A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között. - Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat. Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt. A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal. Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba. Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban. Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni. Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését. Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog - díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. - megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat. Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani. Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc). A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának. Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni. A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is. A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe. A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket. Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked! szeretettel Vitai Katiwww.eljharmonaiban.huhttp://eljharmoniaban.blogspot.com/
Immunerősítő saláta
Amikor először jártam az Eleki Életmódközpontban, arra lettem figyelmes, hogy az étkezésekhez párolt fokhagymát is adnak több embernek a turnuson. Szívbetegeknek, vérnyomás problémával küzdőknek, cukorbetegeknek is adták a turnusok alkalmával. Azóta már én is készítettem párolt fokhagymát. Ropogósra párolva, éppen csak egy kis ideig, forrástól számított 2 percig, vízgőzben. Ennyi idő elég is arra, hogy ízletes, ropogós fokhagyma legyen, aminek következtében a fokhagyma kellemetlen szaga, csípős karaktere már nem lesz érezhető. Legutóbb Tóth Gábor írta közösségi oldalán, hogy ugyanezt a technikát alkalmazta és zöldségfélékkel fogyasztotta el az így megpárolt fokhagymát. Hatásaként megjegyzi " Az omikron infekcióval egy időben alkalmam volt tesztelni, eredményesen." Gábor írásában megjegyezte azt is, hogy "Az amerikai reformer szakintézményekben (New Start szanatóriumok) sok volt a gyomor- és bélérzékeny ember, akik rendszeresen nyers fokhagymát nem fogyaszthattak. Hosszú évtizedekkel ezelőtt ekkor próbálták ki a párolt fokhagymát, és kikísérletezték ezeket a hatásokat, amelyek meglepőknek bizonyultak. A két perces fokhagyma esetében jelentős mennyiségű allicin benne marad az egész gerezdben, ugyanakkor tökéletesen tudják fogyasztani az érzékenyek is, rendszeresen. Nagyon sok betegség leküzdését ennek is köszönhették". Az igazság az, hogy kicsit tovább gondoltam a párolt fokhagyma dolgát. Ha az ember lebetegszik, legyen az megfázás, nátha vagy akár covid, szüksége van arra, hogy immunrendszerét megerősítse. Az immunrendszer működésének kulcsa a bélrendszerben rejtőzik. Ha az ember megbetegedik, mielőbb szeretné visszakapni egészségét. Sokan nem gondolnak arra, hogy a bélflórát és a bélrendszert is támogatni kell ilyenkor nem csak az antibakteriális hatású fokhagymát fogyasztani. Ennek egyik legjobb módja a savanyú káposzta (nem az ecetes!) fogyasztása, mivel fermentálásnak köszönhetően a savanyú káposzta tejsavbaktériumokat, rostokat tartalmaz. A benne lévő mikroorganizmusok elősegítik a belekben a hasznos baktériumok elszaporodását. Ezért szabályozza a bélműködést, egészségessé teszi a bélflórát, ezzel is erősítve az immunrendszert. C-vitamin tartalmát a savanyítás után is megőrzi, ezért télen is gazdag vitaminforrás. A párolt fokhagyma és a fermentált savanyú káposzta ütős páros a gyors gyógyulás és immunerősítés érdekében, tapasztalatból állítom. A recept Hozzávalók: - 1-2 merőkanálnyi mennyiségű savanyú káposzta - 1-2 fej nagyobb fokhagyma - víz Elkészítés: Ha a káposzta túl savanyú számunkra, érdemes vízben kicsit átöblíteni, átmosni. A fokhagymákat megpucoljuk, majd egészben egy szűrőbe tesszük. Egy edény aljára vizet engedünk (én vízforralóval forraltam, majd öntöttem az edénybe, így sokkal gyorsabban felforrt a víz). Az edénybe beletesszük a szűrőt, amiben a fokhagymák vannak, majd fedő alatt 2 percig pároljuk. A víz ne lepje el a fokhagymát, csak a gőz járja át. Amikor elkezd forrni a víz, mérjük az időt és 2 perc múlva már kész is a fokhagyma. A fokhagymákat összekeverjük a savanyú káposztával és akár pirítós kenyérrel, akár magában vacsorára vagy valamilyen főtt ételhez elfogyasztjuk. Mi ettük reggelire és vacsorára és a betegségből pár nap alatt felgyógyultunk.
Mersz a szíved szerint élni?
2022. január 19. Élj harmóniában
"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... - Minden bizonnyal - feleltem. - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni." Antoine de Saint-Exupéry Mersz a szíved szerint élni? Amikor döntést kell hoznod akkor a külső körülmények (társadalom, család, barátok, munkatársak, tv reklámok, anyagi érdekek, etc.) alapján hozod meg a döntésed? Vagy elcsendesedsz, szánsz időt a befelé figyelésre, tudatosítod a testérzeteidet, meghallgatod a szívedet és mersz a szíved szerint dönteni? Modern társadalmunban egyre több a szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni... sokan azt se tudják mi lenne a szívük szerinti, mert soha nem szánnak időt a befelé figyelésre, annyira kifelé élnek és próbálják csinálni, amit a társadalom elvár. Megannyi ember ma olyan munkát csinál, olyan emberi kapcsolatokat működtet, olyan körülmények közé teszi magát, olyan programokra jár el, amit ha befelé figyelne tapasztalná hogy minden porcikája tiltakozik ellene... Érdemes időt szánni arra, hogy befelé figyelsz... az elmédet be tudod trükkölni a társadalmi ígéretekkel (jó fizetés, a szomszédnak is ilyen van, mindenki ezt cisnálja, midnenki ide jár nyaralni, jól járok ezzel a pasival, olyan rendes ez a lány, etc. ), de a tested be fog jelezni. Egy egy döntés előtt képzeld el ha meghozod... majd figyeld meg milyen érzést vált ki belőled... Azok a jó döntések az életben, ami jót hoz Neked és jót hoz másoknak is. A jó döntéseknél a szíved legmélyéről érezheted, hogy ez a megfelelő döntés, béke nyugalom árad szét benned, a világ olyan kerek lesz. Ha a döntéses nem feltétlenül ideális számodra leggyakrabban a szívcsakra, köldökcsakra és torokcsakra területén tapasztalhatsz szorítást, nyomást, kellemetlenség érzetet, ahogy a sejtjeid miliárdjai tiltakozni kezdenek. Ilyen esetekben érdemes újragondolni az adott helyzetben mi az ideális döntés számodra... PL: Lehet egy állás mindenki szerint szuper, és fantasztikus a fizetés, menő a cég.... de neked már az állásinterjú után összeszorul a szíved vagy görcsbe rándul a gyomrod... Sokan ilyenkor elhesegetik az érzéseket és elvállalják a munkát. Majd ott dolgoznak szenvednek, esetleg közben a test számos betegséggek hívja fel a figyelmüket arra, hogy nem jó irányba haladnak.... és ha pl. 5 év után elhagyják a munkahelyet és visszagondolnak, tulajdonképpen már az állásinterjún tudták nem ideális munkahely ez nekik.... Vagy akár egy első randin valaki érzi, hogy a másik fél neki nem ideális... de belemegy egy kapcsoaltban, akár éveket tölt el, aztán elválnak, de igazából az érzés, hogy nem lesz számára ideális ez a partner már az első randin ott volt... Merj a szívedre, a megérzéseidre hallgatni...ne engedd hogy a szomszéd, a reklámok a Hvg, az Internet , a barátok felülírják a szíved szerint , legmélyebb ösztönös megérzéseidet. Ahogy Nagymamáink mondták, az első megérzés a helyes... Merj a szíved szavára hallgatni szeretettel: KAti
Az én (post)covid történetem - 1.rész
2021. augusztus 29. Mindennapi ételeink
November 26. hétfő. Kis túlzással élve, a nap, amely megváltoztatta az életünket vagy legalábbis az élethez való hozzáállásunkat. Kislányunk enyhe (fél napos) orrfolyása és levertsége után férjem napközben hívott, hogy belázasodott. Másnap reggel érkezett is egy mentő, két tesztet készítő orvossal. Férjem és lányunk eredménye pozitív lett. Mivel én is köhögtem, engem is ,,listára vettek, Gergő fiúnk pedig mivel nem jár óvodába, őt sem tesztelték. Telefonhívásokat követően karantént rendeltek el számunkra, majd kislányunk osztályának is. Bár Fanni a fél napos orrfolyást leszámítva már jól is volt ekkor. Gergőnk kb. 4 nap múlva egyik éjjel pár órán át lázas volt. Elkezdtünk mindannyian C, D-vitamint, mi felnőttek pedig még szelént, cinket, Aspirin protectet szedni, természetgyógyász ismerősünk javaslatára illóolajokból kevertünk össze és üres kapszulába téve lenyeltem azokat. Reménykedtünk. Férjem folytatta home office-ban a munkáját. Én a gyerekekkel tanultam, házi munkák, illetve számítógép előtti munkáimat végeztem. De éreztem, egyre kevesebb a levegőm, egyre gyorsabban ver a szívem, dogozik bennem a betegség. Álmatlan, fulladással teli éjszakák és hosszú nappalok után egyik éjjel mentőt hívtunk. Azt hittük, elérkezett számomra a vég. Sürgősségi, 86-os véroxigénszinttel, 8 órát ültem, mire egy röntgent készítettek a tüdőmről. Ez semmi lényegeset nem mutat ki. Hazaküldtek, pihenjek. Mikor, hogyan? Munkahelyi határidős munkákkal teli, (lázas) férj és két aktív, mindig éhes, mozgékony és online iskolás/ ill. óvodáskorú gyermek várt otthon. Rokonok több száz kilóméterre és egyébként is karanténban voltunk. Egy nehéz hét után férjem jobban lett, bár a munkái nem fogytak :-D, az én állapotom azonban nem javult. Újabb sürgősségi, ezúttal sima CT, ill. labor, amely magasabb d-Dimer értéket mutatott ugyan (amely utalhat embóliára), de más vizsgálat nem történt. Kaptam oxigént és elköszöntünk. Ezúttal 10 órát ültem a váróterem hideg vasszékén. A későbbiekben a mellkasom és hátam is szinte egész nap fájt (hónapokon át), nagyon gyenge voltam, pulzusom a legkisebb terhelésre is (pl. felálltam) felszökött 140-re. A lábaim is (főleg a jobb) rettentően fájt. De iskolába vinni kellett Fannit, illetve őt 12:30-kor hozom is haza, itthon tanulunk másnapra, Gergő fiunk is nagyon aktív maradt :-D...Ami örömteli dolog, de nehezen bírtam a tempót velük. Így egyre rosszabbul lettem, amikor a Mátraházi Szanatóriumban dolgozó régi jó ismerősünket - aki ott főorvos - hívtam fel, hogy tudna-e fogadni. Mehettünk, a gyerekek túráztak egy nagyot a Mátrában ;-) Emellett egy, a Debreceni Klinikán dolgozó szívsebész ismerősünkkel is konzultáltam, és az ő véleményük alapján kaptam beutalót izotópos embóliavizsgálatra. A pulmonológus ismerősünk írt fel vérhígítót, hiszen a vizsgálatra és az eredményekre is várni kellett 10-10 napot. Az eredmény: embólia, trombózis. Isteni kegyelem, hogy életben maradtam. Ezután már a háziorvos írt egy beutalót a posztcovid ambulancia pulmonológiai szakrendelésére. Ezzel egyidejűleg teljesen felborult a hormonrendszerem, szinte naponta jártam nőgyógyászhoz, több ciszta, mióma is megjelent a petevezetékben, méhemben, és talán ezek, vagy a vírus és a vérhígító is teljesen felborították a női ciklusomat (sajnos ez azóta is jelen van, bár már néha érzem, hogy kezd normalizálódni). Ami zavaró volt még, hogy zúgott a fülem és hónapokon át borzasztóan szédültem. Így kerültem el a posztcovid fül-orr-gégészetre is, ahol megállapították, hogy nagy fokú halláskárosodásom lett. Mintha építkezésen dolgoztam volna-így fogalmazott a doktornő. De ekkor felerősödött a kb. utána 7 hónapig tartó ,,magas pulzus, így azt zavaróbbnak ítéltem meg és felkerestem a posztcovid kardiológiai rendelést is. 24 órás EKG, szív uh, béta-blokkoló. Ez utóbbi a vérnyomásomat is levitte (a 76/65 már magas értéknek számított, így újabb hetek teltek el "kapaszkodással", nehogy elájuljak), ill a bétablokkoló rásegített az emésztőrendszer felborulására is, mivel a DAO enzimek termelődését is blokkolta, ez a hisztamin lebontásáért felelős. Emiatt hisztamin intolerancia és egyéb táplálék intoleranciák alakultak ki. Így következett a posztcovid gasztroenterológiai szakrendelés, tükrözés, ultrahang, máj-fibroscan, vérvételek és rengeteg államilag nem finanszírozott allergiavizsgálat (ahova a Klinikáról küldtek, mert sajnos ugyan szükség van az eredményekre, de államilag ezeket nem finanszírozzák, így a magánúton kapott eredményeket kell visszavinni az állami intézménybe. 100.000 Ft felett hagytam pénzt a magánlaborokban. De ekkor az anyagiakat ekkor már elengedtük (pl egy doboz vérhigító 10.000 Ft és 10 napra elegendő, de a később szedett tablettás verzió is 21.000 Ft, és kb 20 napot fed le. 8 hónapig vérhígítóztam...Nem beszélve a töménytelen magnézium, B vitamin, Omega-3, Q10 tablettáról.. ) Felháborító és szomorú volt mindezt megtapasztalni. S miért írtam minderről? Több olvasóm kérdezte, miért tűntem el egy kicsit...Másrészt mivel a poszt-vagy longcovid nagymértékben befolyásolta az étkezési szokásaimat is, egy következő bejegyzésben szeretnék írni arról, hogyan hatott a covid rám ilyen téren, mely tünetek alapján jöttem rá, mi lehet a probléma, milyen vizsgálataim voltak, milyen diéták szerint kell étkeznem. És fogok ajánlani egy szuper céget is, akikkel a teljes körű táplálék intoleranciát nézettettem meg, itthonról, könnyedén, gyorsan. Hamarosan tehát ismét ilyen jellegű bejegyzéssel érkezem. Addig is, érdekelne, kedves olvasóim, ti hogy éltétek meg az elmúlt 1 évet, hogy vagytok. Írjatok, ha van kedvetek, szívesen olvasok rólatok.
Nrsimha Chaturdasi - védelem, áldás és lelki megtisztulás
2021. május 24. Élj harmóniában
Idén 2021-ben május 25-ére esik a Nrsimha Chaturdasi. Ez a nap egy különleges nap... Nrsimhadeva megjelenési napja. Nrsimhadeva, az Úr K?i??a félig oroszlán, félig ember testű védelmező formája. Hozzá lehet imádkozni védelemért, betegségek esetén, vész esetén, mindenféle nagy bajban és lelki megtisztulásért is érdemes imádni Nrsimhade-et. Ezen a napon elmondott imáknak, böjtöknek, lemondásoknak, meghallgatott Nrsimha bhajanoknak/kirtanoknak, róla szóló történeteknek különösen kedvező áldásokat hozó hatása van, hatalmas nagy spirituális potenciállal bír. A legismertebb ima Nrsimhadevához a Nrsimha pranam ima. A csatolt linken meghallgathatod Niranjana Swamitól és a szöveget alatta olvashatod. Lentebb, pedig Nrsimhadev megjelenéséről is beillesztek egy részletet a Srimad Bhagavatamból. https://www.youtube.com/watch?v=1hCb2mYvkUM Nrsimha Pranama (1) namas te narasim?h?ya prahl?d?hl?da-d?yine hiran?yakaśipor vaks?ah?- śil?-t?ańka-nakh?laye (2) ito nr?sim?hah? parato nr?sim?ho yato yato y?mi tato nr?sim?hah? bahir nr?sim?ho hr?daye nr?sim?ho nr?sim?ham ?dim? śaran?am? prapadye (3) tava kara-kamala-vare nakham adbhuta-śr?ńgam? dalita-hiran?yakaśipu-tanu-bhr?ńgam keśava dhr?ta-narahari-r?pa jaya jagad?śa hare TRANSLATION 1) I offer my obeisances to Lord Narasimha, who gives joy to Prahlada Maharaja and whose nails are like chisels on the stone like chest of the demon Hiranyakasipu. 2) Lord Nrsimha is here and also there. Wherever I go Lord Nrsimha is there. He is in the heart and is outside as well. I surrender to Lord Nrsimha, the origin of all things and the supreme refuge. 3) O Kesava! O Lord of the universe! O Lord Hari, who have assumed the form of half-man, half-lionl All glories to You! Just as one can easily crush a wasp between one's fingernails, so in the same way the body of the wasp like demon Hiranyakasipu has been ripped apart by the wonderful pointed nails on Your beautiful lotus hands. Nrsimhadev megjelenés S. B. 7. 8.7-18. Prahláda M: Kedves királyom! Erőmnek melyről kérdezel ugyanaz a forrása, mint a tiédnek. Valójában minden erőnek egyetlen eredeti forrása van. Nemcsak a te erőd Ő, hanem az enyém is, mindenki kizárólagos ereje. Nélküle senki sem tehet szert erőre. Legyen egy élőlény mozgó vagy mozdulatlan, magasabb vagy alacsonyabb rendű, mindenkit az Istenség Legfelsőbb Személyiségének az ereje irányít. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb irányító és az időtényező. Ő az érzékek és az elme, és a test ereje, s Ő az érzékek életereje. Hatalma korlátlan. Ő a legkiválóbb élőlény, az anyagi természet három kötőerejének irányítója. Saját hatalmával megteremti, fenntartja és el is pusztítja ezt a kozmikus megnyilvánulást. Kedves apám, kérlek, tedd félre ezt a démonikus gondolkodás! Ne tégy különbséget a szívedben barátok és ellenségek között: elmédben légy egyenlő mindenkivel! A megzabolázatlan és félrevezetett elmén kívül nincs ellenség ebben a világban. Ha valaki mindenkit egyenlőnek lát, akkor olyan helyzetbe kerül, hogy tökéletesen imádhatja az Urat. Hajdanán sok hozzád hasonló ostoba volt, aki nem győzte le a hat ellenséget, akik ellopják a test kincseit. Ezek az ostobák végtelen büszkeségükben így gondolkodtak: ,, Győzelmet arattam minden ellenségem fölött, szerte a tíz irányban." De ha valaki ezt a hat ellenséget legyőzi, és egyenlően bánik minden élőlénnyel, akkor számára nincsenek ellenségek. Ellenségek csak annak a képzeletében élnek, aki tudatlan. Hiranyakasipu: Te alávaló!Csökkenteni akarod az értékeimet, mintha nálam is jobban tudnál uralkodni az érzékeiden! Túlságosan intelligens vagy! Ebből látom, hogy kezeimtől akarsz meghalni, hiszen efféle ostoba beszédet csak azoktól lehet hallani, akik a halál küszöbén állnak. Óh, Prahláda, óh, legszerencsétlenebb! Örökké egy másik legfelsőbb lényről beszélsz, aki nem én vagyok, aki mindenek felett áll, aki mindenkinek a vezetője, s mindent átható! Hol van hát ez a személy? Ha mindenütt jelen van, akkor miért nincs itt előttem ebben az oszlopban? Oly sok ostobaságot beszélsz, hogy most a fejedet veszem! Hadd lássam, hogy jön majd imádott Istened, hogy megoltalmazzon! Látni akarom! A rettentő erejű Hiranyakasipu ádáz dühében durva szavakkal szidta nagyszerű bhakta- fiát, Prahládát. Egyre csak az átkait szórva megragadta kardját, felugrott a királyi trónusról, és nagy haragjában öklével az oszlopra ütött. Ekkor az oszlopból félelmetes hang tört elő, mintha csak az univerzum burkát akarná berepeszteni. A hang még a félistenek, még az Úr Brahmá birodalmába is eljutott, s amikor a félistenek meghallották, azt gondolták: ,, Bolygóinkra most bizonnyal pusztulás vár!,, Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Hari bizonyítani akarta, hogy szolgája, Prahláda Mahárája szavai nem alaptalanok, s a Legfelsőbb Úr mindenhol jelen van, még a gyülekezeti csarnok oszlopában is, ezért egy olyan csodálatos formában nyilvánult meg, melyet soha senki sem látott még azelőtt. Sem ember nem volt, sem oroszlán. Ebben a csodálatos formájában jelent meg az Úr a gyülekezeti teremben. Amint Hiranyakasipu körülnézett, hogy rátaláljon a hang forrására, az oszlopból kilépett az Úr e csodás formája, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy ember-e vagy oroszlán. Hiranyakasipu megdöbbent: ,, Ki ez a teremtmény, aki félig ember és félig oroszlán? csodás spirituális tisztulást kívánok:) szeretettel Kati
Ájurvédikus gyömbéres immunerősítő ital
2021. január 4. Élj harmóniában
Amikor egy betegség még csak kezdene kitörtni rajtad, de időben beavatkozol talán tapasztaltad már, hogy nem kell, hogy végig éld a betgség minden fázisát. Én amióta az ájurvéda szerint élek szinte alig voltam igazán beteg. Már az első tüneteknél alkalmazom a megfelelő étrendet, megfelelő gyógynövényeket:)Ez a fűszeres ital kiváló az immunrendszered fellendítésére, támogatja a szervezet megtisztítását a lerakódott salakanyagoktól és megelőzheted vele a megfázást, influenzát, köhögést. Összetételét tekintva hagyományos ájurvédikus, indiai fűszerekből áll. A sima gyömbértea mellett még ezt szoktam inni megfázás ellen, immunerősítésre. Ez az ital a megfázáson túl j avítja az emésztést és szuper kapha alkatúaknak. Ájurvédikus gyömbéres immunerősítő ital Így készítsd el Hozzávalók: 2 nagy szelet gyömbért 5 db kardamom mag 1 tk. egész feketebors 1 tk egész fahéjat darabokba 1/2 tk. szegfűszeg 1/2 tk kurkuma 1 tk jaggery (ez egy ájurvédikus cukor, használhatsz helyette teljes értékű nádcukrot is) citrom Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Tedd egy mozsárba a fahéjat, gyömbért, kardamomot, feketeborsot, szegfűszeget és zúzd össze - kicsit paszta jellegű lesz. Tegyél egy edénybe 1 liter vizet, add hozzá az összezúzott fűszereket, add hozzá a kurkumát és a cukrot, majd forrald 5 percig. Ha elkészült öntsd át egy szűrőn és 1 tk. citromlével ízesítsd.
Adventi naptár - 24 nap Immunerősítés a Karácsonyig
2020. november 1. Élj harmóniában
Minden évben készítek Nektek egy Adventi Jógakalendárt, melynek célja, hogy a 24 nap segítse a fejlődésed, valamilyen témában tudatosabban el tudj mélyedni és kiegyensúlyozottabb, boldogabb legyen az életed. Te mit gondolsz, hogyan keletkezik egy betegség? Nem egy véletlen műve... néhány esetben karmikus, de legtöbbször annak az eredménye, ahogyan élünk, ahogyan bánunk a testünkkel, amilyenek a gondolataink, ahogyan bánunk a környezetünkkel, emberekkel és más élőlényekkel. A betegség a szokásaink eredménye.... Ha jó szokásokat alakítasz ki, egészséges leszel, ha pedig kedvezőtlen szokásokat, akkor a test megbetegszik.... A betegség jelzés, hogy a test-elme- lélek nincs összhangban, nincs harmóniában. Holnap már december... kezdjük a 24 napos Adventi Jógakalendárium ablakait nyitogatni:) Aminek az idén az immunerősítés a témája:) Próbálj meg minden nap egy jó, egészséget támogató szokást bevezetni az életedbe vagy éppen egy kedvezőtlen szokást elhagyni . Ha így teszel akkor az ünnepeket egészségesen, erős immunrendszerrel töltheted:) Annak érdekében, hogy a karácsony ne egy hajsza legyen a tudatos karácsonyi felkészüléshez egy kis segítség az alábbi linken: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/11/keszulj-karacsonyra-legy-karacsonykor.html ) Idén is lesz Gyertyafényes Karácsonyi Jógagyakorlás és Előszilveszteri Jógaparty a weboldalon tudtok rá jelentkezni www.eljharmoniaban.hu Kellemes tapasztalatokat és megannyi csodát kívánunk:) Szeretettel: Kati és Purusa
Félelem - Epiktétosz
2020. július 7. Élj harmóniában
A félelemmel kapcsolatos kis sorozatom következő gyöngyszeme, amit Popper Péter is idézgetett:) Általában a dolgok nem adnának feltétlenül okot a félelemre, a félelem a saját elképzeléseinkből jön. Pl. sokan félnek a haláltól, de azért mert azt gondolják valami rossz fog velük történni.... Sokan félnek egy kirúgástól, mert azt gondolják, az rossz lesz nekik, de lehet utána jobb munkát találnak, jobb főnökkel, jobb fizetéssel. Sokan félnek egy betegségtől. de lehet nem is lesz komoly bajuk vagy éppen a betegség valami olyan tapsztalatot ad, ami hozzájárul a fejlődésükhöz. A félelmeinket a legtöbb esetben magunknak gyártjuk vagy csak hagyjuk, hogy mások gyártsanak nekünk félelmet, rettegést... #félelem #idézet #epiktétosz
Böjt - tehermentesítés, méregtelenítés, gyógyulás
2020. március 29. Élj harmóniában
A böjt az emésztőrendszer és a szervezet tehermentesítésére szolgál. A böjt ideje alatt nem fogyasztunk szilárd ételt. Az ételektől való tartózkodás növeli a testben lévő könnyűséget, segít a szervezet megtisztításában. Azáltal, hogy az emésztőrendszer pihen, erősödik az emésztés tüze (,,agni) és mivel nincs étel amit megemésszen, így a belekben felhalmozódott mérgeket égeti el. Amikor valaki beteg lesz, hasznos, ha böjtöt tart, így a szervezet tisztul és teljes erőbedobással a gyógyulásra tud koncentrálni és nem az emésztéssel lesz elfoglalva. Kifejezetten jótékony a böjt láz, megfázás, székrekedés, ízületi fájdalom, gyulladások esetén, illetve amikor salakanyagok vannak a vastagbélbe (,,ama). Egészséges embereknek jótékony heti 1 nap , forralt vizes böjtöt tartani. Ez pihenteti az emésztőrendszert és segít az egészség fenntartásába. A forralt vizes böjtről itt olvashatsz részletesen. Az ájurvéda néhány gyógynövényt kifejezetten gyógyszerként használ a böjt alatt. Ilyenek a gyömbér, fekete bors, cayanne bors, curry - mindegyik segít a mérgeket semlegesíteni. Érdemes belőlük teát készíteni, melegen fogyasztani. A böjtölés előtt nagyon fontos az egyéni alkat figyelembevétele. Az ájurvédikus alkatok szempontjából vata alkatúaknak legfeljebb 3 nap böjt ajánlott, mert a böjt növeli a könnyűséget a testben kibillenti a vata-t az egyensúlyából és idegességet, aggodalmakat, félelmet és gyöngeséget okoz. A pitta alkatúaknak szintén 3 legfeljebb 4 napos böjt javasolt. A 4 napon túl terjedő böjt irritálja a pittát, megnöveli a testben lévő tűz elemet és hatására düh, gyűlölet, szédülés jelenhet meg. Kapha alkatúak hosszan tartó böjtöket is tarthatnak, számukra kifejezetten kedvező - értelmük, tisztánlátásuk javul, könnyeddé válik a testük. Ha valaki léböjtöt tart, érdemes figyelembe venni, hogy a vata- nak szőlőlé, pitta-nak gránátalmalé, kapha-nak almalé tesz jót. Az ájurvéda orvosi ajánlása alapján a böjttel fel kell hagyni, amikor csökken a fizikai erő és állóképesség. A jól kivitelezett böjt méregteleníti a szervezetet, kiegyensúlyozottá, fitté, könnyűvé teszi a testet, szépíti a bőrt, javítja az emésztést, csökkenti vagy megszünteti a gyulladásokat, ízületi problémákat, fejfájást, allergiás tüneteket. A böjt jótékony a cukorbetegség és a magas vérnyomás esetén is és erősíti az immunrendszert. Kedvező ha tartasz minden héten vagy minden hónapban 1 böjtnapot (forralt vízzel). Amennyiben láz vagy megfázásos betegség tüneteit tapasztalod, legjobb ha azonnal kezdesz böjtölni. Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Joghurtos cékla saláta
A csodálatos céklát legjobb nyersen fogyasztani, hiszen így jelentős C-vitamin-tartalma által nemcsak az immunrendszer működéséhez, hanem az erek és a szív egészségéhez is hozzájárul, mivel sok és többféle antioxidánst tartalmaz. A C-vitamin mellett a flavonoidok közé tartozó, antocianinok is alkotják a céklát amelyek szervezetünkben felveszik a harcot a tumorok, gyulladások, és a szabadgyökök ellen. A cékla remekül csökkenti a bélrendszeri gyulladásokat, enyhíti a kellemetlen tüneteket, gyorsítja a gyógyulás folyamatát. Hála a benne lévő nagy mennyiségű rostnak és szaponinnak, támogatja a szervezet természetes méregtelenítő folyamatait, valamint tisztítja a beleket és a vért. Javítja az emésztést és a felgyülemlett salakanyagok rendszeres, alapos kiürülését, ami előfeltétele a tápanyagok megfelelő felszívódásának. Ezzel a cékla segít megelőzni a hiánybetegségek kialakulását. Optimalizálja a máj működését, remekül alkalmazható különféle májbetegségek esetén, mint például a májzsírosodás, a hepatitisz vagy a májzsugor. A teljesség igénye nélkül néhány fontos egészségügyi szempont, miért fogyasszunk céklát gyakran. Ennek egyik lehetősége a joghurttal elkészített céklasaláta. Hozzávalók: - 3-4 fej cékla - 1 fej lilahagyma - 1 nagy doboz növényi joghurt (500ml) - só (ízlés szerint) Elkészítés A céklákat hámozás után aprítógéppel feldaraboljuk, vagy lereszeljük. A lilahagymát miután megpucoltuk, felkockázzuk. A felaprított két lila növényt összekeverjük majd a joghurtot hozzákeverjük. Ha sósabb ízben jobban szeretjük, meghintjük sóval, de ez el is maradhat. Frissen fogyasztva is finom, de éjszaka a hűtőben pihenve az ízek jobban összeérnek.
Gyümölcs és zöldségfogyasztás az EU-ban: aggasztó magyar adatok
Az EU-ban a magyarok eszik a legkevesebb zöldséget, de a gyümölcsfogyasztásban sem állunk túl jól. Holott mindkettő halálos betegségek megelőzéséhez járulhat hozzá.
Hippokratész - ha nem teszünk semmit
2019. július 23. Élj harmóniában
A mai kor embere mindent azonnal akar... azonnal akarja tudni a betegsége pontos diagnózisát és azonnal akar gyógyulni is. Sokszor az emberek sok felesleges, veszélyes és drága dolgot vállalnak be gyógyulásuk reményében, anélkül, hogy annak a gyógymódnak, kezelésnek látnák bizonyítva a szükségességét, hatékonyságát. Az esetek legnagyobb részében az idő, a türelem a legjobb diagnosztikai módszer és nagyon sok esetben a gyógyulásé is. Amikor valaki nem tudja egy adott helyzettel mit tegyen, akkor csak azért, hogy történjen valami, azért csinálni valamit nem csak nem túl okos, de kockázatos is. Megannyi betegség akkor is elmúlik, ha nem csinálunk vele semmit. Sajnos rossz rutin pl. egy megfázásnál, hogy néhány orvos azonnal antibiotikumot ad, pedig egy kis pihenés, gyógytea ugyanúgy néhány nap alatt meggyógyítja a beteget és nincsenek utólag kellemetlen mellékhatásai... A betegeknek és orvosoknak okosan kell megtalálni azt a pontot, hogy ne végezzenek el sok felesleges vizsgálatot, beavatkozást és a beteg ne szedjen be mindenféle gyógyszereket feleslegesen azzal, hátha használ... . és aztán vagy igen, vagy nem. A legjobbak a kipróbált módszerek, amelyek akár évszázadok óta bizonyítottak és a sok modern gyógyszerrel és eljárással óvatosan, mert az ember kísérleti nyúl lesz.... egy koleszterin problémánál vagy emésztőrendszeri betegségénél, első lépésként érdemesebb életmódot, táplálkozást váltatni, mintsem azonnal gyógyszereket szedni - amiknek senki nem tudja 10-20-30-40 év múlva milyen hatással lesznek. Sokszor kérdezik Tőlem a jógás tanulóim, hogy mit gondolok erről, arról a módszerről, táplálkozásról vagy éppen gyógyító eljárásról, természetgyógyászati ágról. Mindig azt szoktam mondani lehet, hogy jó, de majd beszélgetek velük hogy vannak 30-40 év múlva, addig én inkább maradok a bevált dolgoknál, mert nem szeretek kísérleti nyúl lenni:)) Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati #hippokratesz #idézet #gyógyulás #orvosság #természetes #gyógymód #türelem #hippokratész
Sült édesburgonya hasábok és guacamole (laktózmentes, gluténmentes, vegán, PKU barát receptek) + Mi az a PKU?
2019. július 2. Zizi kalandjai
Most egy olyan bejegyzést hoztam nektek, amelyben van két recept, de ezzel egy különleges betegségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Ez pedig a PKU (PhenylKetonUria), magyarul a fenilketonúria. A fenilketonúriásnak tilos húst, húsféléket, halat, tejtermékeket (túró, sajt, tej, stb…), gabonából készült termékeket (kenyér, kifli, stb…), hüvelyeseket (szárazbab, borsó, stb…)... Source
Rengetegen halnak meg minden évben, mert nem veszik komolyan ezt a tanácsot
Évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat. A friss tanulmány első eredményei minden túlzás nélkül nevezhetők riasztónak.
Nyári egészségmegőrzés - tanácsok az ájurvéda segítségével
2019. június 3. Élj harmóniában
Beköszöntött a nyár, tartós meleg, hosszabb nappalok és megnőtt a napsütéses órák száma. Mivel az ember a természet része, ezért a természet változása mindig hatással van ránk. Ahhoz, hogy nyáron is megőrizd testi-lelki egyensúlyod, vedd figyelembe az évszak jellemzőit. Az ájurvéda szempontjából nyáron leginkább a pitta dósa dominál. A szervezeted egyensúlyának fenntartása érdekében, előre érdemes felkészülni, életmódodat úgy alakítani, hogy kompenzálni tudd a pitta dósa dominanciáját. Akik eleve pitta típusok nyáron kiemelt figyelmet érdemes fordítaniuk egészségük megőrzésére. Egyensúlyzavar A pitta egyensúlyzavar kiváltó okai között leginkább a meleg időjárás, a túlterheltség és a sok olajos, fűszeres vagy éppen erjesztett, savanyított étel szerepel. Tünetei: erős éhség és szomjúság, leégés, bőr problémák - pattanások, kiütések, gyulladt bőr - láz, égető érzés, hasmenés, égő szemek, büdös izzadság, gyulladások, hőguta, fekélybetegségek, savtúltengés, gyomorégés és a hőség kifejezetten rosszul tűrése. Magatartásbeli és mentális jellemzők: türelmetlenség, ingerlékenység, erős kritikai hajlam, zsarnoki viselkedés, harag, ellenségeskedés. Mit tehetsz, ha szeretnéd elkerülni a fenti tüneteket vagy akár már tapasztalod magadon, hogy a pitta túlsúlyba került? Az ájurvéda számos tanáccsal szolgál ehhez. Táplálkozás Fogyassz nyáron könnyű és kisebb adag ételeket, ne terheld túl az emésztésed, de étkezz rendszeresen. Kerül a húst, tojást, olajban kisült és nehéz ételeket. Fogyassz sok lédús ételt, leveseket, több zöldséget, gyümölcsöt - cukkinit, uborkát, tökféléket, dinnyét, salátákat, brokkolit, kelbimbót, petrezselymet, zellert. A gabonák közül a baszmati rizs és az árpa a legjobb. Részesítsd előnyben az édes, fanyar és keserű ízeket. Kerüld a sós, savanyú és csípő ételek, mert ezek fokozzák a tüzet a szervezetedben. Ajánlott fűszerek: koriander, görögszéna, édeskömény, kurkuma, sáfrány. Csípős fűszereket, fekete borsot, gyömbért nagyon keveset fogyassz. Az ételeket ghível vagy kókuszzsírral készítsd - a kókuszzsír hűsítő hatású. Érdemes kerülni a cigarettát, a mézet és a hagymaféléket is. Folyadékfogyasztás A megfelelő mennyiségű és minőségű, rendszeres folyadékfogyasztás különösen a nyáron lényeges. Ha keveset iszol, hatással lesz a vérnyomásodra, emésztésedre, ízületeidre és a bőröd állapotára, valamint a fizikai és szellemi teljesítőképességedre. Fáradság, kimerültség, fejfájás, szomjúság, koncentrációzavar léphetnek fel. Ne várd meg ezeket a tüneteket! A folyadékbevitelt tudatosan alakítsd, ne csak akkor igyál, amikor megszomjazol. Fogyassz naponta 2-3 liter folyadékot (nagy melegben akár 4 litert). Elsődlegesen tiszta minőségű vizet (forrásvíz, ásványvíz), gyógyteákat vagy frissen készített gyümölcsleveket igyál. Fogyassz lédús zöldségeket, gyümölcsöket, leveseket, folyékony ételeket. Ideális szomjoltó még a Lassi. Kerüld az üdítőket, dobozos gyümölcsleveket, cukrozott és/vagy koffeines italokat, alkoholt, kávét. Ne igyál hideg italokat se, mert csak erősebben fogsz izzadni. Életmód Mivel a pitta egyensúlyzavarhoz hozzájárul a túl sok tevékenység, ezért figyelj a pihenés és a tevékenységek megfelelő arányára. Kerüld a fizikai és szellemi túlterhelést (tv, hangos zene), a túlhajszoltságot. Alakíts ki rendszeres szokásokat és ne legyen túl szoros a napirended, legyen elegendő szabadidőd. Szánj időt az idegrendszered és a szervezeted pihentetésére - végezz rendszeresen relaxációt és meditálj. Napsütés, környezet Kerüld az erős napfényt, ne tartózkodj sokat a napon. A túl sok napfény csökkenti a belső energiádat és növeli a tüzet a szervezetedben. A hűvös kifejezettem jótékony hatású. Próbálj sok időt tölteni a szabad levegőn, árnyékos, hűvös helyeken. A zsúfolt, forró tengerpartok helyett, ilyenkor jobb a hegyvidéki környezet. Öltözködés Az időjárás ellen megfelelő öltözködéssel is tudsz védekezni. Hordj laza, jól szellőző, kényelmes ruházatot, ami fedi a bőrödet. A ruha természetes anyagból készüljön - pamut, len, selyem. Hölgyeknek kifejezetten érdemes gyöngyöt hordani, mert hűsítő hatású. Bőrápolás Védd a bőröd a leégéstől - elsődlegesen öltözködéssel. Az olajos masszázs is kiváló - a lehető legjobb, ha minden reggel végzel ájurvédikus önmasszázst. A nyári hőségben, pitta alkatúaknak ehhez a legjobb a kókuszolaj, mert hűsíti a testet. Testmozgás Ne terheld túl a szervezeted, kerülj minden megerőltető testmozgást. Amikor a nap erősen süt, ne sportolj - olyankor inkább pihenj. Vegyél példát a meleg éghajlaton élő, sziesztázó népekről. Ha testgyakorlást végzel, akkor a kora reggeli órákban gyakorolj, amikor hűs a levegő. Sétálj reggelente, mert a reggeli napfény gyógyító hatású és életenergiával tölt fel. Kellemes az esti, csillagfényes séta is. Ajánlott testmozgás az úszás és a kirándulás - az erdőben patakok mentén, forrásoknál, völgyekben sokkal hűvösebb van. Amennyiben jógát gyakorolsz, részesítsd előnyben a hűsítő jógapózokat (talaj menti gyakorlatok, előrehajlító pózok). Kerüld a megerőltető pózokat, az álló és a hátrahajlító gyakorlatokat és a dinamikus gyakorlást. Végezz Shitali pránájámát. Csodaszép nyári napokat kívánok :) szeretettel Kati
Hippokratész - a beteg megismerése
2019. április 22. Élj harmóniában
A betegségeket nem lehet önmagukban értelmezni, mert fontos az is, milyen a beteg személyisége, milyen az életminősége, hogyan táplálkozik, milyen szokásai vannak, negatív vagy pozitív a gondolkodása, milyen a munkája (szereti-e), boldog párkapcsolatban él-e, jól alszik-e. Hippokratész szerint a gyógyuláshoz elengedhetetlen a beteg megismerése. Ahhoz, hogy valaki meggyógyuljon változás szükséges, de az hogy miben kell változtatni csak akkor érthető meg, ha megismerik a beteget is... Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről
KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz / nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez. A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben. Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11 A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/nap férfiaknak és 1,1 g/nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18 A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19 Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél. Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22 Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén. Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29 A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40 A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41 A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39 A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45 A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49 A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59 A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56 A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53 A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61 A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72 Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59 Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36 Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89 A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/DHA megfelelő szintjére.87,89 Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91 A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8 Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8 A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98 A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál. 2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108 Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102 Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105 Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/nutshell/MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/food-guide; www.theveganrd.com/food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével. A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI / Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot. Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http://www. vrg.org/nutshell/Polls/2016_adults_veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http://www.aicr.org/reduce-your-cancer-risk/recommendations-for-cancer prevention/recommendations_04_ plant_based.html?gclid 1/4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http://health.gov/dietaryguidelines/2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https://www.supertracker.usda. gov/default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http://www.nap.edu/ download.php?record_id 1/4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P
Csőben sült csicsóka (vegán)
Mindezidáig csak próbáltam szeretni a csicsókát, mert tudtam, az egészség szempontjából értékes gumó, mivel magnéziumot, kalciumot, káliumot, foszfort, B1-, B2-, és C-vitamint tartalmaz. Ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedések, a mellrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Legnagyobb részben inulint tartalmaz, mely támogatja a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését. Mivel feldolgozásához a szervezetnek nem kell inzulin termelnie, így a cukorbetegek egyik hasznos és kedvelt alapanyaga lehet. Az inulinnak rákellenes hatása is ismert, ezért fogyasztása mindenkinek ajánlott. Rosttartalma gátolja a hizlaló tápanyagok felszívódását a szervezetbe, ezért diéta idejére is ajánlott. (forrás Hazipatika.com) Hiába ilyen értékes, ha legtöbbször puffadás követte a csicsóka fogyasztását. Pedig ettem nyersen, salátába keverve, készítettem belőle krémlevest is. Mostanáig tehát inkább csak ismerkedtem vele. Ez az étel azonban megváltoztatta a csicsókához való viszonyomat, mert naggggyon finom lett és nem puffadtunk tőle. A recept Hozzávalók: - 1 kg csicsóka - kurkuma - só - 4 dl növényi tej - fokhagyma (opcionális) - petrezselyem - 1 ek sárgaborsó liszt - 2 ek étkezési keményítő - kókusz zsír - vegán sajt (opcionális, én most nélküle készítettem) - ételízesítő Elkészítés: A csicsókát vagy alaposan átdörzsöljük dörzsölővel, vagy megpucoljuk, karikákra vágjuk és kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Egy nagyobb bögrében összekeverjük a sárgaborsó lisztet, és a keményítőt, majd kb. a növényi tej felével csomómentesre keverjük és lassan adagoljuk hozzá maradék növényi tejet, egy-két csipetnyi kurkumát és kb. 1 teáskanálnyi ételízesítőt. Egy tűzálló tálat kókusz zsírral kikenünk majd a megfőtt csicsókakarikákat szépen elrendezzük. Rálocsoljuk a lisztes-keményítős növényi tejet, ha szeretnénk fokhagyma darabokat, karikákat szórunk a tetejére, majd mehet a sütőbe, ahol 180 fokon aranybarnára sütjük. Ha szeretnénk, reszelt sajtot szórhatunk a tetejére a sütés utolsó 5 percébe. Tálalás előtt apróra vágott petrezselyemmel lágyan megszórjuk.
TOP 10 hiba, amit a derékfájósok elkövetnek
2018. szeptember 15. Élj harmóniában
A derékfájás manapság szinte népbetegségnek számít. Már nagyon fiataloknál, akár iskolás korban jelentkezik és sokakat egész életen át elkísér. Sajnos amikor valaki tapasztalja, hogy fáj a dereka, be kell látni,hogy meg kell változtatni mindazt, amit addig tett. Sokan bevesznek egy tablettát, bekenik valamivel, reménykednek és várják a csodát... Ha semmin nem változtatsz és mindent ugyanúgy csinálsz, akkor sajnos az eredmény is ugyanaz lesz... újra és újra jön a fájdalom... Összeírtam a legtipikusabb hibákat, amiket a derékfájósok elkövetnek... A blogon számos gyakorlatot, praktikus tanácsot olvashatsz, amiket beépítve a hétköznapjaidba minimalizálhatod derékfájás kialakulásának kockázatát. 1. Nem nyújtóznak naponta többször 2. Nehéz dolgokat cipelnek - helytelen testtartással 3. Túl sok feladatot vállalnak 4. Sokat ülnek egy helyben (pl. számítógép előtt) 5. Keveset mozognak (vagy nem gerincbarát mozgást végeznek) 6. Nem figyelnek a táplálkozásra, plusz kilókat szednek fel 7. Görbe derékkal hajolnak előre 8. Nem megfelelő matracon alszanak 9. Sokat stresszelnek 10. Túl magas, vagy túl lapos talpú cipőt hordanak
Legegyszerűbb és legősibb módszer a méreganyagok kioldására - tisztítsd meg a szervezeted
2018. április 18. Élj harmóniában
T alán észrevetted, hogy a tél végére kicsit elfárad, kimerül a szervezeted. A téli mozgásszegény életmód, a helytelen szokások, a nem megfelelő táplálkozás eredménye, hogy gyengül az emésztőerő és egyre több salakanyag rakódik le a szervezetben (ezt az ájurvéda "ama"-nak hívja). Egy idő után ezek a salakanyagok elzárják a test csatornáit ami betegségek kialakulásához vezethet. Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás csoportot csináljuk most a faceboookon, és ma van a 9. nap amikor megkezdjük a szervezet tisztítását. Amúgy a csoporthoz bárki csatlakozhat, akinek van kedve egy kis megújuláshoz, életmódváltáshoz. Ha csak néhány apró dolgot változtatsz az életedben már csodát tapasztalhatsz.Ha szeretnél itt tudsz csatlakozni a csoporthoz A szervezted megtisztítása A szervezetednek, szüksége arra, hogy időközönként tehermentesítsd, megtisztítsd. A szervezet tisztítására az ájurvéda ősi tudása szerint a legideálisabb és legegyszerűbb, amit tehetsz Magadért a forralt víz fogyasztása. Én 15 éve alkalmazom, a jógásaim mindig termosszal látnak:) na és persze megannyi jógás tanítványomnak segített már sokat a forralt víz fogyasztása. Büszkén írhatom Nektek, hogy 73 éves Édesanyám már vagy 5 éve nagy sikerrel alkalmazza:) Minden forralt vizes kúra után meglepődik a háziorvosa, hogy a vérképéből hogy eltűntek a mindenféle csúnyaságok - magas cukor, magas koleszterinszint, etc...) A szervezetedben a legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Minimum 1,5 2 liter meleg vizet igyál naponta. Mielőtt elmosolyodnál, na persze, pont a forralt víz segít a méregtelenítésben:) Ez a legősibb bevált módszer, amit az emberiség évezredek óta nagy sikerrel alkalmaz. Próbáld ki és figyeld meg a tapasztalatokat saját Magadon. Sokszor kérdezitek , miért kell melegen... gondolj csak bele egy koszos, zsíros edényt el tudsz mosni hideg vízzel? Ha ismersz távol keleti embereket senki nem iszik hideget... egyszer valaki mondta, hogy a nyugatiak ezért vannak elhízva, mert eszik a sok zsíros ételt és hideget isznak hozzá vagy már az étel maga hideg (pl szendvicsek) a zsír így nem tud jól emésztődni, feloldódni és szépen lerakódik...tudod, mint a kihűlt pörkölt tetején... Hidd el.... nagyon hasznos lesz néhány forralt vizes nap a szervezetednek:) Ha tudod tartsd fenn ezt a szokásodat, hogy ne fogyassz hideg ételeket, italokat. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. (leírást itt olvashatod)
Tahinis tavaszváró saláta
2018. március 21. Mindennapi ételeink
Mi, akik sok időt töltünk kint a kertben és minden évben veteményezünk, a tavasz érkezését is nagyon várjuk. Bár jó szánkózni is, illetve Fanni utoljára 2 éve volt náthás, így a téli betegségek sem viseltek meg bennünket, mégis hiányzik a napsütés, a sok friss zöldség, gyümölcs. Ez a saláta egy amolyan tavaszcsalogató saláta, végtelenül egyszerű. Hozzávalók: 1 fej saláta lila káposzta vagy lila színű saláta 3-4 szem retek 1 sárgarépa 3-4 szem koktélparadicsom és még bármi: kukorica, tofu, lilahagyma, kidney bab stb. -- 2 ek tahini (szezámkrém) 2 ek juharszirup 3-4 ek. citromlé só, fokhagymapor, curry Elkészítés: Mindent összevágunk, és tálalás előtt 10 perccel ráöntjük a salátánkra az előre kikevert öntetet.
Kvízjáték!!!
Egyes emberek földi küldetése, hogy gátakat tervezzenek, gyógyíthatatlannak hitt betegségekkel vegyék fel a küzdelmet, vagy épp örökérvényű zeneműveket komponáljanak. Másoknak, hogy növényevő embertársaik tápanyagbevitele miatt aggódjanak hisztérikusan. A következő kvízkérdésem nekük szól: Milyen módon viszi be a Vegán Muflon oldal üzemeltetője a fehérjét? a - Platós Ifával Tápiószecsőről b - Sutyiban félóránként szel egyet a disznósajtból bugylibicskával c - Már elsorvadt az a nyomorult, és jelenleg gilisztaként él egy retekágyásban, amíg ketté nem vágja egy rotációs kapa d - A képen látható módon: (Sült csicseriborsó humusszal és ipari mennyiségű Sriracha szósszal)
Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”
2018. február 25. Vegán lettem
Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket. Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője) Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas. Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara. Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991. Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával. A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/vegánok számára egyaránt. A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.) A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban). A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre. Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után. Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor. Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008). A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink. Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.) A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat. Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005. Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak. Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005). Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok. Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával. Reggeli - Sült bab és/vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/vagy gyümölcs A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz. A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005). Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban. Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja. REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/articles/article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C. and Powers, H. eds. Human Nutrition. 11th edition. London: Elsevier Limited, 240. - Sullivan, J.L. 1981. Iron and the sex difference in heart disease risk. Lancet. 1(8233) 1293-1294. - Temme, E.H. and Van Hoydonck. P.G. 2002. Tea consumption and iron. European Journal of Clinical Nutrition. 56 (5) 379-86. - Tuomainen, T-P., Salonen, R., Nyyssonen, K. and Salonen, J.T. 1997. Cohort study of relation between donating blood and risk of myocardial infarction in 2682 men in eastern Finland. British Medical Journal. 314, 793-794. - Viadel, B., Barberá, R. and Farré, R. 2006. Calcium, iron and zinc uptakes by Caco-2 cells from white beans and effect of cooking. International Journal of Food Science and Nutrition. 57 (3-4) 190-197. - Willetts, I.E., Dalzell, M., Puntis, J.W. and Stringer, M.D. 1999. Cows milk enteropathy: surgical pitfalls. Journal of Pediatric Surgery. 34 (10) 1486-8. - Wolff, S.P. 1993. Diabetes mellitus and free radicals. Free radicals, transition metals and oxidative stress in the aetiology of diabetes mellitus and complications. British Medical Bulletin. 49, 642-652. - Yang, R-Y., Tsou, S. T. S., and Lee, T-C. 2002. Effect of cooking on in vitro iron bioavailability of various vegetables. In: Lee T-C. and Ho C-T. eds. Bioactive compounds in foods, effects of processing and storage. ACS Symposium Book Series 816. American Chemical Society. 130-142. - Zheng, H., Cable, R., Spencer, B., Votto, N., Katz, S. D. (2005). Iron Stores and Vascular Function in Voluntary Blood Donors. Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology. 25: 1577-1583. - Ziegler, E.E., Fomon, S.J., Nelson, S.E., Rebouche, C.J., Edwards, B.B., Rogers, R.R. and Lehman, L.J. 1990. Cow milk feeding in infancy: further observations on blood loss from the gastrointestinal tract. The Journal of Pediatrics. 116 (1) 11-8.
Z generációs vegánok – interjúsorozat, 6. rész: Almási Petra
2017. december 6. Zizi kalandjai
A social medianak hála egyre több olyan tizen-huszonéves fiatallal találkozom, akik tudatosak, figyelnek a környezetvédelemre és vegánok lettek. Ők nem egy trendre ülnek fel, hanem tényleg komolyan gondolják ezt az egészet. Ilyen fiatalon megváltoztatják az életüket, a social median keresztül megosztják tapasztalataikat, bátorítják a hasonló korú fiatalokat, akik érzik, hogy változtatni szeretnének, de nem tudják, hogy induljanak el. Mi a titkuk? Hogyan lesznek olyan lenyűgözően természetesek? Ezt szeretném nektek bemutatni ezzel a sorzattal. Fogadjátok szeretettel negyedik interjú alanyomat, Almási Petrát! Bemutatnád magad röviden? Sziasztok, Almási Petra vagyok, 20 éves, és másfél éve folytatok vegán életmódot. Hogyan fogadta a környezeted (szülők, nagyszülők, barátok, osztálytársak), amikor bejelentetted, hogy vegán leszel/lettél? Vegánná válásomra minden ember másképp reagált. Voltak kíváncsi, nyitott emberek, tele kérdésekkel; voltak értetlenkedők, akik még a vegán szót sem hallották soha; és voltak azok, akik már a síromat kezdték el ásni, úgy féltették egészségügyi állapotomat. Mi volt a motivációd a váltásra? Amikor elkezdett érdekelni ez az életmód, az összes pozitív aspektussal megismerkedtem: egészség, etika, környezetvédelem. Annyira logikus és annyira vonzó volt a vegánság számomra, hogy úgy döntöttem, hogy mélyebben is meg akarom érteni. Egy rövid vágóhidas videó (Farm to Fridge, csak erős idegzetűeknek ajánlott!!!) és a Cowspiracy című dokumentumfilm megnézése után teljesen megváltozott a perspektívám, és muszáj voltam a radikális értékrendváltást egy radikális életmódváltással is összekötni. A mai napig etikai vegánnak tartom magam, az állatokért és a környezetért. A váltás egyik napról a másikra történt vagy szakaszokban (pl. először vegetáriánus lettél és utána vegán)? Két hónapig vegetáriánus voltam, miközben hétről-hétre elhagytam az étrendemből a tojást és a különféle tejtermékeket. Nem ez volt a tervem, de megtudtam, hogy a bio tej és bio tojás is csak egy nagy mítosz, ezért nem elég, ha csak vega vagyok, ha tényleg számítanak nekem az állatok jogai és a Földünk jövője. A vegán étrend egyfajta tudatosságot is hoz az embernek. Te mire figyelsz oda az egészségedet illetően a vegán étrend miatt (pl. szedsz-e vitamint, több vizet iszol, sportolsz, stb.)? Vegánná válásom óta sokkal egészségtudatosabb vagyok, a rengeteg új információnak köszönhetően. Igényem lett, hogy karban tartsam testemet a megfelelő ételekkel, mozgással és alvással. B12 vitamint szedek, és téli időszakban D-vitamint, igyekszem naponta mozogni, és kiegyensúlyozott növényi alapú étrendet folytatni. Hogyan érzed magad vegánként (egészségügyi, lelki szempontból)? A vegánság egy fontos lépés volt személyes fejlődésem és egészségem szempontjából is. Rengeteg új élményt, embert, tapasztalást és fejlődést vonzott be az életembe ez az egyszerű kis lépés, amiért nagyon hálás vagyok. Mára a vegán címke csak egy a sok közül, amit magamra aggatok, hisz nem csak ez az egy dolog határoz meg engem. Biztonságot ad, hogy tudom, nem leszek kitéve a krónikus betegségem kockázatainak, és hogy minden vásárlásommal és étkezésemmel hirdetni tudom a kegyetlenségmentes élet pozitívumait. Okozott-e problémát valaha a vegán étrend, életmód (pl. nem lehet vegán ételt kapni a suliban, egyetemen, az állandóan kíváncsiskodók kérdéseinek a megválaszolása, stb.)? Az egyetlen negatívum, amit megtapasztaltam, hogy akaratomon kívül eltávolodtam néhány embertől, akik teljesen elzárkóztak a vegán életmód gondolatától is. Ha valaki nem hajlandó EGYETérteni, az teljesen rendben van, de ha elutasítja a MEGértés lehetőségét is, hogy meghallgasson engem, ahogy beszélek életem egy fontos szeletéről, értékrendemről, szenvedélyemről, új közösségemről, akkor azt az emberi kapcsolatunk bánja. És kifejezetten fájdalmas procedúra ez, amikor egy közeli családtag viselkedik így - a szakadékok csak mélyülnek, és én tehetetlennek érzem magam. De ezt nem írhatom a életmódom rovására, hisz egy ilyen emberrel előbb vagy utóbb, de úgyis felszínre került volna egy ilyen konfliktus, ha nem a vegánságban, akkor másban. Melyik az az étel, ami olyan “guilty pleasure féle, vagyis nem túl egészséges (még vegán formában sem), de mégsem tudsz neki alkalmanként ellenállni? Otthon egészségesen étkezem, viszont ha étkezdékben járok, néha még mindig elfog a vágyódás az olajban tocsogó rántott ételekért. Igazi bűnös élvezet számomra a rántott növényi sajt, ami vegán voltára sem nevezhető egészségesnek. Melyik a kedvenc vegán ételed? Kedvenc ételem mindig változó, most az első ami eszembejutott, az a hagymás tofurántotta frissen sült kenyérrel és paradicsommal. Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik szeretnének áttérni a vegán étrendre, de még nem tették meg ezt a lépést? Valamint azoknak a szülőknek, akik aggódnak a vegán étrendre áttért gyermekükért? Vegánná válni hatalmas lépés, és nagyon sok bizonytalanságot előhozhat az emberből, ezt elsőkézből tudom. Ha az érdeklődés adott, akkor már csak 3 fontos lépés van hátra: informálódás, inspirálódás és cselekvés. Olvass, nézz videókat és dokumentumfilmeket, kövesd be az összes neked tetsző vegán oldalt és embert közösségi médián, csatlakozz facebook csoportokhoz vagy gyere el eseményekre, tedd fel az összes kérdést, találd meg rá a válaszokat, majd készítsd el az első vegán ételed, menj el első vegán bevásárlásodra - és már vegán is lettél! A szülőknek pedig azt üzenem, hogy ha a gyerek ekkora életmódváltásra készül, akkor a legkevesebb amit tehetnek érte az az, hogy informálódnak, és segítenek neki pl. a helyes növényi alapú étrend összeállításában. Az ignorancia nem csak a gyerek egészségébe kerülhet, hanem a szülő-gyerek kapcsolatba is. Ismétlem magam: nem kell egyetérteni, de legyünk nyitottak a másik megértésére! Instagram: @almasipetra Facebook: Almási Petra Youtube: @Almási Petra
Vegán bundáskenyér
Emlékszem, gyerekkoromban néha bundáskenyér és tea volt reggelire. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, elfelejtődött a bundás kenyér. Néha néha ettem, majd vegánként teljesen eltűnt az életemből. Viszont nemrégiben felmerült bennem, hogy ha rántani (zöldséget) lehet tojás nélkül, akkor bizonyára bundáskenyér is készíthető tojás nélkül. Miért is cseréltem le a tojást a bundáskenyérben másra, hiszen a tojást annyian dicsérik, mint fehérjeforrást? Néhány mondatot idézek a Kína Tanulmány (Thomas M. Campbell - Dr. T. Colin Campbell) című könyvből: "A vér koleszterinszintje egyértelműen a betegségek kockázatának fontos mutatója. A nagy kérdés, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja a vér koleszterinszintjét? Röviden elmondhatjuk, hogy a hús, tej, tojás, hal és állati fehérje bevitel növelésekor a vér koleszterinszintje emelkedik. A növényi alapú ételek és tápanyagok (növényi fehérjék, étrendi rostok, cellulóz, hemicellulóz, oldható szénhidrátok, növényi B-vitaminok (karotinoidok, B2, B3), hüvelyesek, világos színű zöldségek, gyümölcsök, sárgarépa, burgonya, valamint a számos gabonaféle) mennyiségének növelésével a vér koleszterinszintje csökken. Számos - mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett - vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék. A növényi táplálékok ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint, ugyanakkor többféle mechanizmussal is segítenek a szervezet által termelt koleszterin mennyiségének csökkentésében. Mindezek a következetes eredmények a Kína Tanulmányból származnak. (...) Szinte bármelyik orvosi rendelőbe elmehetünk és megkérdezhetjük, hogy milyen táplálkozási tényezők befolyásolják a vér koleszterinszintjét, az orvos valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a telített zsírok és az étrendi koleszterin. Manapság talán már előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megemlíti a szója és a magas rosttartalmú korpafélék koleszterinszintet csökkentő hatását, arról azonban még mindig csupán igen kevesen tudnak, hogy az állati fehérjék hatást gyakorolnak a koleszterinszintekre." A recept Hozzávalók: - Szeletelt szárazabb kenyér vagy zsömle - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk) - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Tesztelhetjük a sűrűségét, ha egy kis kenyérhéjat vagy esetleg az egyik ujjunkat belemártjuk a tésztába, kiemelve egyenletesen beborított a kenyér vagy a kézujjunk felszíne. Belehelyezzük a kenyereket, kicsit megáztatjuk, megforgatjuk benne, majd forró teflon sütőben vagy papírral bélelt tepsiben felmelegített sütőben kisütjük. Mennyiségtől függően duplázhatjuk az adagot. Sütés előtt akár fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is tehetünk bele.
Nyersvegán vezeklés - magvas gondolatok egy hét után
2017. október 24. Vegán muflon
Vegánnak lenni nem nehéz, kiváltképp, ha a lakhelyeden nem csak egy babaruha-turkálóval egybenyitott Reál vegyesbolt lelhető fel. Ennek ellenére mégis megkíván egy bizonyos szintű (ki)tartást, hogy ne csak az állattetemekről mondjál le következetesen, hanem mindennemű, állatból származó dologról is, és ha úgy hozza az élet, készen kell állnod néminemű kellemetlenkedésre. És ezzel máris egy erős érvet állítottam fel amellett, miért nem vagyok következetlen és puhány csótánymenyét, amiért már a kihívás első hetében belebuktam a 100%-ig nyersvegán étrend követésébe. Első és legfontosabb tapasztalat: a nyers zöldség-gyümölcs-magvak képesek tartósan megadni a jóllakottság érzését anélkül, hogy tankhajónyi mennyiséget zabálnánk be belőlük. DE! És itt jön a bukás legfőbb oka: tapasztalataim szerint ehhez elengedhetetlen egy normális életritmus, amiben benne foglaltatik alsó hangon nyolc óra pihentető alvás. A fáradt szervezet ugyanis több kalóriabevitelért reklamál, a tartós éhségérzet pedig agresszióhoz és bunkó, tapló magatartáshoz vezet. (Meggyőződésem, hogy az olyan sorozatgyilkosok, mint Jeffrey Dahmer, Ted Bundy és Andrej Csikatilo is valaha normális, ám túlhajszolt emberek voltak, aztán egy napon alacsony szénhidrát diétára fogták őket.) Márpedig a magamfajta, vámpír-bioritmussal bíró egyedek számára az éjfél előtti alvás sci-fi, ráadásul az unalmasabb fajtából. Második tapasztalat: már ennyi idő után is ki merem jelenteni, hogy ha gasztronómiailag nem is feltétlenül, egészségügyi szempontból a nyersvegánság a legideálisabb táplálkozási formula. Egy hét alatt nyilván nem lett belőlem Brad Pitt-fejű, jógaoktató testű kentaur, de azt határozottan állítom, hogy egy viszonylag kellemesen átaludt éjszaka után fizikailag és pszichikailag is jóval könnyebbnek éreztem a földi létet. És rohadtul nincs kétségem afelől, hogy a következetes és változatos nyersvegán étrend a létező legnagyobb, csiribunkó sallert jelenti az olyan betegségek számára, mint a rák. Harmadik tapasztalat: A nyersvegánság zöldséggyümölcs-szezonban sem feltétlenül költséghatékony, nemhogy az ősz közepén. Ráadásul a rendelkezésemre álló szakirodalom gyakran olyan hozzávalókkal zsonglőrködik, mint maracuja, csíráztatott quinoa, málnaecet vagy misopaszta, azt azonban elfelejti, hogy operett- és feljelentgető házmesterország lakójához beszél. Márpedig itt a vagdalthús-konzerv és a lucskos káposzta az őshonos táplálék. És persze, talán a hasonlóan sznob komponensek nélkül is össze lehet állítani nyersvegán étrendet, de azt is jóval célszerűbb nyáron. És végül: A néhány, előbb felsorolt negatívum ellenére sem tervezek 100%-ig felhagyni a nyersvegán kísérletezéssel a következő három hétben, csak éppen beleszövök minimálisan feldolgozott hozzávalókat is. Ilyen pl. a kisir nevezetű török cucc, ami a bulguron kívül kb. csak nyers hozzávalókból készül. Folyt. köv., ne kapcsoljon sehova!
Vegetáriánus Fesztivál + Mit eszik a vega gyerek ételkészítő workshop (programajánló)
2017. augusztus 23. Zizi kalandjai
2017. augusztus 26-27-én Budapesten rendezik meg a 21. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLT! A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztus utolsó hétvégéjén megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes. Táplálkozási szakemberek előadásait, relaxációs foglalkozásokat, ételkóstolókat, öko- és bio-termékbemutatókat, zenei és tánc-programokat, valamint filmvetítéseket kínál a fesztivál. Lesz “főzőszoba” is, ahol ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, valamint idén először a fesztivál keretein belül szervezik meg az első budapesti szakmai szimpóziumot a növényi alapú táplálkozásról! A környezettudatos szemléletű rendezvényen többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a gluténmentes étrendről, a várandósság és az egészséges táplálkozás kérdéseiről, valamint az inzulirezisztenciából és a cukorbetegségből való gyógyulásról is. A Fesztivál célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezésesel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. A Fesztivál keretein belül én augusztus 26-án 16 és 18 óra között fogok tartani egy ételkészítés workshopot (43-as terem) Mit eszik a vega gyerek? címmel. Várlak benneteket sok szeretettel! A két napos eseményről a részletes programot itt találjátok. Időpont: 2017. augusztus 26-27. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
Tégy a gerinced egészségéért! - Tálászana (pálmafapóz)
2017. július 28. Élj harmóniában
A tálászana (pálmafa póz) egy nagyon jó kis álló jógagyakorlat. Mint minden álló jógapóz, erősíti a lábfejet, bokát, lábakat,combokat, stabilizáló izmokat. Megelőzhető vele a lúdtalp és számos gerincbetegség. Fejleszti az egyensúly érzéked. Fejleszti a kitartást és a tudatosságot. Energetizál, könnyeddé teszi a tested. Segíti a szív, a tüdő munkáját és az emésztést is. Az elmét nyugodttá, kiegyensúlyozottá teszi. Hogyan végezd el - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - és lépj kicsípő széles terpeszbe - A két talpadon egyformán oszlasd el a testsúlyt. Majd aktivizáld a lábakat. talpakat told le jól a matracba, húzd fel a térdkalácsokat és legyenek aktívak a combjaid is. - A medencédet tartsd stabilan - aktív a hasizom, farizom. és nyújtóz z hosszan az egész gerinceddel fölfelé. - Emeld a két kezed a magasba a karok fülek legyenek egy vonalban. - Tedd távolabb egymástól a kezeket, mint a vállad szélessége. (A kézfej, csukló és a kar egymás folytatása legyen) - Állj lábujjhegyre és tartsd ki a pózt Kijövetel a pózból kilégzéssel engedd vissza a sarkakat a talajra és hoz le a karokat a tested mellé. A póz kitartása alatt belégzéssel próbáld aktivizálni a lábad, húzd fel a térdkalácsot, kilégzéssel stabilan told a lábujjtöveket a talajba. Belégzéssel nyisd a mellkast, nyújtózkodj a fejtetővel és a szegycsonttal felfelé, nyújtózkodj a karokkal az ég irányába, de közben tartsd a lapocka közti területet aktívan. Figyelj rá, hogy a tenyereid végig egymás felé nézzenek. Keress egy fix pontot és a gyakorlat alatt azt nézd, ez segít megtartani az egyensúlyod. Próbáld megfigyelni, ahogy az egész tested egy erővonalat képez a talpadtól a fejed tetejéig. Ne kivitelezd az ászanát, ha kezeletlen magas vérnyomásod van, ha nagyon kimerült vagy, ha extrémen alacsony a vérnyomásod vagy éppen fejfájásod, migréned van. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Tégy a gerinced egészségéért! - Parighászana (kapupóz, keresztrúdpóz)
2017. július 21. Élj harmóniában
A parighászana (keresztrúdpóz vagy más néven kapupóz) nagyon jól nyújtja a törzsed oldalát, ezzel ellensúlyozva az ülőmunka okozta merevséget. Ez az ászana fokozza a csípő mobilitását, erősíti a hasizmokat, mély hátizmokat, comb izomzatát, oldalsó törzsizmokat. Csökkenti a háti és derék táji szakasz fájdalmait. Kiválóan átmasszírozza a hasi szerveket - javítja a máj, a gyomor, a belek, a vese és a petefészkek funkcióját. A parighászana jó székrekedés ellen is, mert kiváló emésztést javító, méregtelenítő hatással rendelkezik. Oldja a blokkokat a mellkasi területről, ezáltal segít a légzést szabadabbá tenni, növeli a tüdőkapacitást. Hogyan végezd el? - Sarokülésből (Vadzsrászanából) emelkedj fel térdelő állásba és a jobb lábadat tedd ki a tested mellé oldalra. A jobb talpad egy vonalban legyen a bal térdeddel. - A jobb lábad legyen aktív, húzd fel a térdkalácsod a combizmod segítségével. - Nyújtózz ki a két kezeddel oldalsó középtartásba, majd nyújtózz el jobb oldalra. - A jobb kezedet kilégzéssel helyezd tenyérrel fölfelé a jobb lábadra - combodra, lábszáradra. - A bal kezdete belégzéssel emeld a magasba , majd egy kilégzéssel dönts a jobb lábad irányába és közelítsd a jobb tenyered fölé a bal tenyered - lefele néző tenyérrel. - Belégzéssel nyújtó zkodj a törzseddel , nyújtsd meg a törzsed oldalát Kijövetel a pózból: aktív nyújtózás mellett, be légzéssel egyenesedj vissza, emeld a karokat oldalsó középtartásba, majd engedd le a tested mellé. Húzd vissza a jobb lábad és végezd el a gyakorlatot a mások oldalra is. A kitartás alatt a medencéd ne mozduljon el, tartsd stabilan - ehhez dolgozz aktívan a farizmokkal és a combizmokkal. Kilégzéssel próbáld a combokat hátrafelé csavarni, ez segít nyitni a csípődet. A mellkasod végig nézzen előre, a testedet tartsd egy síkban. Kezdő változatban a lábfejedet feszítsd vissza, aktívan nyújtózz a sarkaddal, későbbiekben a talpadat feszítsd le a talaj irányába. Belégzéssel húzd fel a térdkalácsot és a combizom segítségével tartsd egy vonalban a bokáddal. A karodban folyamatos, aktív izommunka legyen, nyújtózz a kézujjakkal is A behajlított láb lábszárát folyamatosan nyomd a talajba és abból próbálj nyújtózni a belégzéssel. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől. Belégzéssel p róbáld folyamatosan nyitni a mellkast azáltal, hogy távolítod a kulcscsontokat egymásról. Húzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá hogy ne emeld ki a bordakosarad. Belégzéssel próbálj nyújtózni fejtetővel, szegcsonttal, nyisd a mellkast. Haladóbb változatban a fejed elfordíthatod fölfelé és elnézhetsz a fölül lévő kezed irányába. Amennyiben valamilyen nyakcsigolya rendellenességed, problémád van ne fordítsd el a fejed, a tekinteted nézzen előre. Ne végezd a jógapózt, amennyiben gerincsérved, bármiylen komoly gerincbetegséged vagy lágyéksérved van. Szívprobléma, tüdőtágulat esetén is kerüld ezt az ászanát. kezeletlen m agas vérnyomás esetén a kart ne emeld a fejed fölé. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
“Paleolit” étrend volt-e a paleolitikumban? – Új kutatások az emberi agy növekedéséről
A keményítőben gazdag növényi táplálékok is kellettek az emberi agy növekedéséhez a régészetileg paleolitikumnak (őskőkornak), őslénytanilag pleisztocénnak nevezett, több mint 2 millió évet felölelő földtörténeti korban. A Chicagóban negyedévenként kiadott Quarterly Review of Biology Barcelonában, Sydneyben és Londonban dolgozó kutatók tanulmányát közölte 2015-ben. A szerzők amellett érvelnek, hogy a keményítőben gazdag gumók, karógyökerek és egyéb, tápanyag-raktározásra módosult növényi részek főzése és fogyasztása volt az egyik fő tényező, ami előrelendítette az emberi agy evolúcióját, növekedését az elmúlt 1-2 millió évben. Ez a tétel ellentmond annak a sokak által hangoztatott - és a paleo étrend hívei között különösen népszerű - nézetnek, mely szerint az emberi agy méretének mintegy 800 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett jelentős növekedése döntően a rendszeres húsfogyasztás elterjedésének lenne köszönhető. A szénhidrátban gazdag gabona- és zöldségféléket kerülő paleolit étrend az elhízás és más, táplálkozással összefüggő anyagcsere-betegségek népbetegséggé válása miatt kerülhetett az érdeklődés homlokterébe a világ sok országában - nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője, Jennie Brand-Miller, a sydney-i Charles Perkins Központ professzora. ,,Egészen mostanáig az állati eredetű fehérjéken volt a hangsúly az emberi agy növekedésével kapcsolatban. A szénhidrátokkal, ezen belül a keményítőben gazdag növényi részekkel szinte senki sem törődött. Feltevésünk szerint azonban a táplálékkal felvett szénhidrátok is nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy az emberi agy elérje mostani méretét. Ha a paleolitikum embere paleo étrenden élt volna, nehezen fejlődhetett volna a mai emberré. A szénhidrátok és az agy A probléma abból ered, hogy a szénhidrátban szegény, paleo jellegű étrend nem szolgáltatott volna elegendő glükózt (szőlőcukrot) a mai emberre jellemző nagyméretű agy kifejlődéséhez és működéséhez. Az agy számára ugyanis szinte az egyetlen hasznosítható energiaforrás a glükóz, és az emberi szervezet teljes energiaszükségletének akár a negyedét, a vérben keringő glükóznak akár a 60%-át az agy használja fel. Emellett az izmok is sok glükózt égetnek el, különösen futás közben. Ahogy a mai embernek (Homo sapiens) folyamatos glükózutánpótlásra van szüksége ahhoz, hogy a vércukorszintje mérsékelt ingadozásokkal állandó legyen, úgy a pleisztocénban élt őseink (pl. a Homo habilis, Homo erectus, Homo neanderthalensis) számára is létkérdés volt, hogy vagy közvetlenül a táplálékaikból, vagy közvetve, táplálékaik átalakításával nap mint nap elegendő glükózhoz jussanak. Glükóz legegyszerűbben a táplálék szénhidrátjaiból nyerhető: kisebb mennyiségben a cukrokból (pl. a gyümölcsökben lévő glükózból és fruktózból), nagyobb mennyiségben a keményítőből, ami nem más, mint polimerizált glükóz. (A növényi sejtfalakat alkotó cellulóz is glükózmolekulák polimerje, de az emberi szervezet számára nem lebontható.) Szükség esetén az izmok és a máj glikogénraktárai is mozgósíthatók, ezeket a raktárakat azonban, ha kimerültek, újra fel kell tölteni. Ha a táplálék nem tartalmaz szénhidrátokat, a máj a glükoneogenezis néven ismert biokémiai útvonalon képes glükózt termelni a táplálékkal fölvett fehérjék és zsírok építőelemeiből. Éhezés idején a glükoneogenezis kiindulási anyagai a szervezet zsírtartalékai, végső esetben a szöveti fehérjék. A glükoneogenezis ilyenkor önmagában nem képes ellátni elegendő glükózzal az idegsejteket, azok a nagymértékű zsírbontás melléktermékeit, a ketonokat kezdik használni. A ketonok az agy energiaszükségletének kb. 80%-át is fedezhetik, de minimálisan napi 30-50 gramm szénhidrát bevitelére az agynak még így is szüksége van. A ketonok felszaporodásának megelőzéséhez felnőtteknek legalább napi 50-100 gramm hasznosítható szénhidrátot kell magukhoz venniük, a dietetikai ajánlások pedig ennél valamivel feljebb húzzák meg a határt: 3-4 évesnél idősebb gyermekek és felnőttek számára napi 150 grammnál, a kicsik számára pedig a felvett táplálék energiatartalmának egyharmadánál. Párhuzamos biológiai és kulturális evolúció Az ember testfelépítését érintő fontos evolúciós változások közül több is a Homo erectus faj megjelenéséhez köthető. Ilyen a testsúly és a testmagasság növekedése, a fogak méretének és a belek hosszának csökkenése, a koponyatérfogat kétszeres növekedése a korai pleisztocén (2 millió évvel ezelőtt) és a középső pleisztocén (500 ezer évvel ezelőtt) közötti időszakban. Mindez együtt járt az ősember étrendjének megváltozásával: a nagy térfogatú, kis energiatartalmú táplálékokat kisebb térfogatúak és nagyobb energiatartalmúak váltották fel. Az 1,8 millió évvel ezelőtt élt őseink tápcsatornája nem sokban térhetett el a mienktől, koponyatérfogatuk 600 cm3 körül lehetett. A koponya térfogatának növekedése mintegy 800 ezer évvel ezelőtt gyorsulhatott fel, talán azért, mert akkoriban szokott rá az ősember a főzésre. A nagyobb testméret növelte a táplálékszükségletet, ámbár a táplálékszerző képességet is javította. Az enkefalizációt - az agy méretének az egész test méretéhez viszonyított növekedését - étrendi, illetve más testfelépítésbeli változásokra vezetik vissza. Az ember az egyetlen faj, amelyik megtanulta szabályozottan használni a tüzet, és módjában áll főzve, sütve fogyasztani a táplálékait. A főzés elsajátítása fordulópont lehetett az emberi evolúcióban. Tűzrakásra utaló régészeti leletek már 1,6 millió évvel ezelőttről is előkerültek, de egyértelmű bizonyítékaink arra, hogy az ember főzésre használta a tüzet, csak sokkal későbbről, 300-400 ezer évvel ezelőttről vannak. Az időbeli bizonytalanság ellenére úgy tűnik, elég régóta birtokoljuk a főzés tudományát ahhoz, hogy számolhassunk e kulturális újítás biológiai adaptációs következményeivel: a fogak méretének csökkenésével, a nyers, rostos táplálékok nehezebb emésztésével, a csecsemők korábbi elválasztásával, akár a szülések közötti időszak rövidülésével is. Legfőbb étrendi glükózforrásunk, a keményítő az őskőkori ember számára különféle gumók, gyökerek, magvak, egyes gyümölcsök és diófélék formájában bőségesen, az év nagy részében rendelkezésre állt, de csak a főzés elterjedésével váltak ezek a szénhidrátok jó hatásfokkal emészthetőkké, hasznosíthatókká. Mit mutatnak a keményítőbontó enzimek génjei? Az emberi szervezet kétféle alfa-amiláz enzimet termel a keményítő lebontására. az egyik a nyálban található, a másik pedig a hasnyálmirigy emésztőnedvében, a hasnyálban, amely a vékonybélben fejti ki a hatását. A nyálban lévő amiláz hatására már a szájüregben megkezdődik a keményítő emésztése, végül a vékonybélben a hasnyál amilázának és más enzimeknek a hatására bomlanak le a keményítő óriásmolekulái a vérbe felszívódó glükózzá. A felnőttek döntően a hasnyálban lévő amilázzal emésztik meg a keményítőt, a csecsemők és a kisgyermekek hasnyálának alfa-amiláz-aktivitása azonban kicsi, ezért e korcsoportban a keményítőemésztés jelentős részben, mintegy 50%-ban a nyál amilázától függ. A mai ember génkészletében általában hat példányban van jelen a nyál amiláz enzimjét kódoló gén, miközben a többi főemlős genomjában ebből a génből átlagosan két példány található. Nem tudjuk pontosan, hogy őseink mikor tettek szert az új génkópiákra, de a génkópiák összehasonlítása arra utal, hogy valószínűleg az utolsó egymillió évben - tehát elképzelhető, hogy a főzés elterjedésével egy időben. A több génkópia nagyobb enzimaktivitással járhatott együtt, és a nyál nagyobb keményítőbontó aktivitása evolúciós előnyt jelenthetett a keményítőben gazdag növényi részekkel táplálkozó embereknek, különösen kisgyermekkorban, amikor a hasnyálmirigy alig termel amilázt, és amikor a gyors ütemben növekvő agy igényli a sok glükózt. Erre az eredményre utalt a tanulmány első szerzője, a barcelonai Karen Hardy: ,,Nem vonjuk kétségbe, hogy az enkefalizációban a húsevésnek is lehetett szerepe, de úgy véljük, az agyunk ilyen mérvű növekedésére a szénhidrátokból nyert energia nélkül kisebb lett volna az esély. A főzés is az agy korai fejlődését elősegítő tényezők közé sorolható, ám arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szénhidrátban gazdag táplálékok főzése azért lehetett biológiailag kifizetődő, mert őseink szervezetében megvoltak a szénhidrátok feldolgozásához szükséges enzimek. Ahogy megvannak ezek az enzimek a mai ember szervezetében is, mert anatómiai, élettani, biokémiai adottságainkban evolúciós közelmúltunk többnyire szénhidrátban gazdag étrendi kínálatára hangolódtunk rá. Korszerű volt-e a paleolitikumban a paleolit étrend? Garai Attila The post “Paleolit” étrend volt-e a paleolitikumban? – Új kutatások az emberi agy növekedéséről appeared first on VegaNinja.
Vegán vagy, és puffad a hasad? – 1. rész
2017. május 30. Eszemiszom – Jóga Magazin
Nem újdonság, hogy ha valaki sok feldolgozott élelmiszert és állati fehérjét fogyaszt, az elkezd hízni. Ennek több oka van, amit most nem részleteznék, mert korábban már sok szó esett róla. Nyilván a legalapvetőbb ok általában a túlzott kalória-bevitel és a mozgáshiányos életmód. Amikor valaki hall a vegán étrendről, és eldönti, hogy kipróbálja, általában fogyni szokott, de viszont sok esetben azt tapasztalja, hogy puffad a hasa (vékonybele) és sok gáz képződik a vastagbelében. Nos, a gázképződést nem nagyon lehet elkerülni, ha valaki magas rosttartalmú növényi étrenden él. A rostok egyes fajtái ugyanis a vastagbelünkben élő bélbaktériumok tápanyagaként szolgálnak, és amikor a baktériumok elfogyasztják a rostjaikat, akkor az anyagcseréjük során gázok keletkeznek. Ezért is mondják azt a klíma-szakértők, hogy a szarvasmarha-tartás az egyik legerősebb üvegház-hatást kiváltó tényező a világon, mivel a kérődző állatok belében nagy mennyiségben keletkezik metángáz, és ezt pufogtatják kifelé az atmoszférába. Az ember bélrendszere természetesen nem igényel annyi növényt, mint a szarvasmarháé, és nem is termel annyi gázt, de attól még ez a tény megmarad, és erre fel kell készülni. legfejebb csökkenteni tudjuk a gázok mennyiségét az alább következő módszerekkel. A puffadás azonban egy másik dolog. A legtöbbször a hüvelyesek, a káposztafélék és egyéb k-val kezdődő zöldségek, valamint egyes gyümölcsök fogyasztására reagál a szervezetünk puffadással, gázképződéssel. Nekem személy szerint csak addig volt puffadásom, amíg tejterméket is ettem a növények mellé. Most, hogy évek óta vegán vagyok, nem szokott felpuffadni a hasfalam, talán csak a nyers káposzta-hummusz kombinációtól, tehát az sem mindegy, hogy mit mivel eszünk. Vagyis azt tapasztaltam, hogy ha átállunk 100%-ban növényi étrendre, akkor a szervezetünk jobban adaptálódik a növények emésztéséhez, mintha vegyes üzemmódban tartjuk. De persze mindenkinek más az emésztése, azért nem biztos, hogy mások is ezt fogják tapasztalni. Sőt, az adaptáció éveket vehet igénybe. A másik tényező a nyers/főtt ételek aránya az étrendünkben. Valamennyi nyers étel hasznos lehet, de a 100% nyersevészet a legtöbb ember számára nem válik be. És nem csak az átszokási időszakban, de hosszú távon is problémákat okozhat. Az áztatással, főzéssel, fűszerezéssel megkönnyítjük az emésztőrendszerünk dolgát. Egyes tudósok szerint azért nagyobb az agyunk, mint az emberszabású majmoknak vagy a szarvasmarhának, mert több energiát tudunk nyerni a főtt ételből a gondolkodásra, mintha egész nap csak füvet és leveleket kellene rágnunk. Nos, mit tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a puffadást, ha szeretnénk fenntartani a vegán étrendünket? Először is érdemes kivizsgáltatni az emésztőrendszerünk állapotát valamilyen holisztikus irányultságú orvossal, mert több olyan tényező is lehet, ami hozzájárul a puffadáshoz: például a gyomorsav hiánya, az inzulin-rezisztencia, az epekiválasztás elégtelensége, bélhurut, bélfekély, bélgyulladás (IBS), illetve az egyik leggyakoribb dolog: a megfelelő bélflóra hiánya. Ahogy fentebb írtam, az állati fehérjék és a feldolgozott élelmiszerek a kedvező bélbaktérkiumok ellenségei és a káros mikroorganizmusok, szabadgyökök barátai. Tehát nagyon kevés az olyan ember, akinek ép és egészséges a bélflórája. A széklet állaga és gyakorisága már önmagában erre utaló tényező lehet. Bár a magas rost-bevitel miatt a vegán étrend mellett több és gyakoribb a széklet, a hasmenés vagy nagyon gyakori széklet-ürítés már nem jó jel. Ugyanúgy a puffadást kísérő székrekedés sem az igazi. Ha sikerült kiszűrni a lehetséges emésztőszervi betegségeket, akkor érdemes ráállni a méregtelenítésre. A méregtelenítés alatt elsősorban az emésztőrendszer nyálkahártyáin megtapadt félig megemésztett ételmaradványokat, nyálka-plakkokat, az oxidatív stresszből fakadó káros szabadgyököket értem, melyeket természetes módszerekkel is ki lehet vezetni. Tudom, hogy Zacher Gábor tiltakozna a “méregtelenítés” eme definíciója ellen, de szerintem nem csak az a méreg, ami azonnal megöl és megmérgez, hanem az is, ami évek hosszú sora alatt szép lassan teszi tönkre az egészségünket. A méregtelenítés után törekedjünk a bélflóra helyreállítrására, illetve a számunkra legjobban működő ételfajták és kombinációk kikísérletezésére, ami esetleg évekig is eltarthat. Itt nem csak az lesz a szempont, hogy a szervezetünk hogyan emészti meg ezt vagy azt az ételt, hanem az is, hogy mindent be tudjunk vinni a szervezetbe, amire szüksége van. A következő bejegyzésben konkrét tippeket fogok felsorolni a puffadás kiküszöbölésére. Gauranga Das http://hotashtanga.com
Ki az, aki egészséges
2017. április 12. Élj harmóniában
Sokan úgy gondolják, ha éppen nem kell orvos menni, akkor egészségesek. Szerencsére mára már a nyugati kultúra is sokkal többet ért az egészség fogalma alatt, mint a betegség hiányát. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) definíciója szerint "Az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jóllét, nem csupán a betegség vagy gyengeség hiánya." Ha ezt a mondatot végiggondolod a nyugati társadalomban szinte alig találsz egészséges embert, mert a legtöbbek elméje tele van aggodalmakkal, szoronganak, stresszesek, problémájuk van az alvásukkal és általában van valamilyen fizikai gondjuk is - fejfájás, emésztési probléma, mozgásszervi probléma. Jógaoktatóként naponta találkozom olyanokkal, akik elsőre azt mondják egészségesek, majd kiderül, hogy fáj a derekuk, a nyakuk, vagy éppen puffadnak, etc. és amikor megkérdezem mióta, néha olyanokat hallok , hogy 3 éve.... 3 éve fáj valami, gond van valamivel és semmit nem teszünk érte, mert elfogadjuk, természetesnek vesszük, hogy ez van és szedjük a mindenféle gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat és várjuk, hogy valami csoda történik?... A jóga szó jelentése "összekapcsolódás". A jóga eredeti célja, az önmegvalósítás volt - azaz, hogy a lélek összekapcsolódjon a legfelsőbb forrással. A jóga mindig egységként kezeli a testet-elmét- lelket. Ha a testben vagy az elmében bármilyen zavar keletkezik, akkor az akadályt képez az önmegvalósítás útján. Ha az elmében feszültség keletkezik, az feszültséget hoz létre a fizikai testben is. Amikor az elme megfelelő állapotban van az táplálja az egészséget. Ugyan ma kevesen törekszenek a jóga végcélját elérni, ettől függetlenül a jóga és az ájurvéda által kínál módszerek a modern nyugati embernek fantasztikus eredményt tudnak hozni a békés elme és az egészséges állapot eléréséhez és fenntartásához. A jóga és az ájurvéda sorra elgördíti az akadályokat, amik a tökéletes egészség és harmonikus élet útjában állnak. Ki marad egészséges a jóga és az ájurvéda szerint? - Aki a jóság (szattvikus) minőségében lévő ételeket fogyasztja (erről részletesebben itt olvashatsz) - Aki összhangban él a természet ritmusával (erről részletesen itt olvashatsz) - Akinek az életmódját a jóság (szattvikus) minősége jellemzi - egyszerűség, szeret teljesség, mentesség az izgalmaktól, mentesség az irigységtől, rosszindulattól, kapzsiságtól, hiúságtól, féltékenységtől és a túlzott ragaszkodástól - Aki lelki önmegvalósításra törekszik. - Aki megfelelően tisztán tartja, ápolja: - nyelvét, száját, fogait (erről részletesen itt olvashatsz) - testét, lábát , testnyílásait, haját, szakállát - ruházatát - Aki szabályozza pszichés késztetéseit: düh, beszéd, elme, nemi késztetések, gyomor és a nyelv késztetéseit - Aki kontrollálja érzékeit - Aki tud megbocsátani - Aki felelősen gondolkodik - Aki rendszeres testgyakorlást végez - Aki nem nyomja el a testi késztetéseit (ürítés, éhség, szomjóság, alvás, etc.) - Aki mértékletes a munkában, pihenésben, élvezetekben A jóga nem csak testgyakorlás, nem csak tornaóra - persze már annak is számos pozitív hatása van, ha csak jógagyakorlatokat csinálsz. A jóga sokkal több... életmód, gondolkodásmód,táplálkozás, személyiségfejlesztés, garancia egy jobb életre. Ha elkezdesz a jógában elmélyedni, a jóga és az ájurvéda ajánlásait beépíted az életedbe, csodát fogsz tapasztalni. Ha a jógafilozófia segítségével megérted ki vagy Te, hogyan működik ez a világ, mi a dolgod a világban, hogyan tudsz harmonikusan együtt létezni ezzel a világgal, akkor egyre kevésbé kell szenvedned a boldogtalanságot okozó zavartól, aggodalmaktól, félelmektől az elmédben. A jóga segít abban, hogy testi szinten erősebb és rugalmasabb legyél. Javítja a légzésed, a keringésed, emésztésed és hatással van az idegrendszeredre, a hormon- és mirigyrendszeredre. A jóga segít, hogy az elméd békés és a gondolataid tiszták legyenek, érzelmi stabilitást ad, javítja a koncentrációd. Ahhoz, hogy az életed megváltozzon türelemre, kitartó odafigyelésre és rendszeres gyakorlásra van szükséged. Semmit nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Az életmódváltás fokozatosságáról egy korábbi bejegyzésben már írtam (itt olvashatod). Jó egészséget kívánok:) szeretettel: KAti
24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre
Az Európai Parlament 24 képviselője írta alá azt az Európai Bizottságnak címzett levelet, amelyben az állattartás visszaszorítását és a növényi étrendre történő áttérést követelik. ,,A tudományos eredmények egyértelműen igazolják azt, hogy a húsok és tejtermék fogyasztásának visszaszorítása nélkülözhetetlen az üvegházhatású gázkibocsátás érdemi csökkentéséhez. – írják levelükben a képviselők. ,,Az állati termékek túlzott fogyasztása Európában hozzájárul a súlyos krónikus egészségügyi problémák kialakulásához. Azoknak, akik a növényi étrendet követik, alacsonyabb a testsúlyuk, és körükben kisebb az esélye a cukorbetegség, szív-és érrendszeri megbetegedés, vagy rák kialakulásának. Ennek azért is van kiemelkedő jelentősége, mivel az ezen betegségek okozta halálozási arány az európai lakosság körében 80%. A növényi ételek sok krónikus betegséggel szemben védelmet nyújthatnak. Az Egészségügyi Világszervezet folyóiratában megjelent 2008. évi tanulmány alapján a hús-és tejipar EU támogatásának megszüntetése – a telített zsírsavak fogyasztásának 1%-os csökkenésével számolva – 12.844 emberi életet menthet meg a stroke-tól és szívbetegségektől. Ez csak egy nagyon óvatos becslés. Amennyiben a támogatások megszüntetése még ennél is nagyobb hatással lenne a fogyasztás visszaszorítására, az akár még több élet megmentéséhez is hozzájárulhatna, ahogyan Finnországban (5%) és Lengyelországban (7%) történt. Említik továbbá, hogy az Egészségügyi Világszervezet a vörös és feldolgozott húsokat rákkeltőnek minősítette, valamint, hogy a szalonna és egyéb feldolgozott húskészítmények reklámozása kerüljön betiltásra, ami szintén segítené a húsfogyasztás - már most észlelhető - további csökkenését. A levélben az állattartás 2030-ig megvalósítandó visszaszorításának mértékét minimum 30%-ban jelölték meg, tekintettel a növényi étrend környezetvédelmi és egészségügyi előnyeire. A levél alapján ez a csökkentés segíthetne a környezeti terhelés, valamint a hús-és tejipar termékei által okozott komoly krónikus egészségügyi problémák visszaszorításában. Fordította: Tóth Mónika Rozita Forrás: https://www.riseofthevegan.com/blog/eu-members-call-for-a-shift-to-plant-based-diets-to-protect-the-environment The post 24 EU képviselő követeli, hogy Európa térjen át a növényi étrendre appeared first on VegaNinja.
Új kedvenc: a kelbimbó!
2017. február 12. Eszemiszom – Jóga Magazin
Mindig felfedezek valami új zöldséget a piacon, most például aktuális kedvencem a kelbimbó, mely szintén egy olcsó és itthon is frissen beszerezhető superfood! Lássuk csak, mi mindent tud ez a kis zöld golyócska! A kelbimbó bimbós kelként is ismert – a káposztafélék családjába tartozik, rokona a karfiol és a karalábé, két szintén kevésbé kedvelt zöldségfajtánk. Kínában őshonos, Európában a 18. századtól népszerű. Jellegzetes ízét pont, amelyért nem szeretik – a sinigrin nevezetű vegyületnek köszönheti, mely rákellenes hatású. Élettani hatása A kelbimbó igen gazdag vitaminokban, tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav– és kalciumtartalommal rendelkezik. Miért hasznos kelbimbót fogyasztani? Elsősorban amiatt, mert egy adag a napi C- és K-vitamin-szükségletünket is fedezi. A kelbimbó a legegészségesebb ételek közé tartozik, már ami a vitamin- és ásványianyag-, valamint fitonutrienstartalmát illeti a kalóriatartamához viszonyítva. Ugyanis egy adag relatíve kevés kalóriát, viszont rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz. Egy adag (körülbelül 88 g) nyers kelbimbó tápértéke 38 kcal; zsírt nem tartalmaz, van benne 8 g szénhidrát (amiből 3 g cukor és 2 g rost) és 3 g fehérje. Egy ilyen adag a napi K-vitamin-szükségletünknek a 196 százalékát, a napi C-vitamin-igényünknek pedig a 125 százalékát fedezi. Ezen kívül megközelítőleg a 10 százalékát tudjuk vele fedezni a napi A- és B6- vitamin-szükségletünknek, valamint a napi folsav-, kálium- és mangánigényünknek. Miért ajánlott a sok kelbimbó fogyasztása? Természetesen mindazért, amiért általában a zöldségek és a gyümölcsök ajánlhatóak: csökkentik olyan súlyos betegségek kialakulásának a valószínűségét, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri megbetegedések. Az 1980-as évek óta köztudott, hogy a keresztes virágú zöldségfélék, amilyen a kelbimbó, a brokkoli és a karfiol, összefüggésbe hozhatók a rák kialakulásának csökkent valószínűségével. Egy friss tanulmány pedig azt is kimutatta, hogy azok a kéntartalmú vegyületek (például a szulforafán), amelyeknek ezek a zöldségfélék a jellegzetes kesernyés ízüket (és büdös szagukat) köszönhetik, összefüggésben vannak a rákellenes hatásukkal. A szulforafánon kívül a kelbimbóban levő klorofill is hatékony a karcinogén anyagok ellen. A rákellenes hatáson kívül figyelemreméltó a kelbimbó jótékony hatása a csontokra is. A kevés K-vitamin-bevitel összefüggésbe hozható a csonttörések nagyobb kockázatával. A kelbimbó pedig nagyon gazdag K-vitamin-forrás, így segíti elő a csontok egészségét. Ráadásul egy adag 37 milligrammnyi kalciumtartalmával is hozzájárul az erős csontozat kialakulásához. A cukorbetegséggel élők számára is jótékony hatású lehet a kelbimbó, ugyanis alfa-liponsavat tartalmaz, ami a glükózszintet csökkenti, az inzulinérzékenységet pedig növeli. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a vizsgálatok az alfa-liponsav intravénás adásának jótékony hatásait bizonyították; az emésztőrendszerbe juttatott liponsavval kapcsolatban nincsenek adatok. A kelbimbóban található C-vitamin és más antioxidáns anyagok segítenek megőrizni a szem egészségét, és a látás minőségét – akár idősebb korban is. A C- és az A-vitaminnak a bőr védelmében és egészségében is kiemelkedő szerepe van. Mennyit fogyasszunk belőle? Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás irányelvei szerint hetente 2-3 alkalommal fogyasszunk belőle, egészségre gyakorolt pozitív hatásait így érvényesíthetjük a legjobban. Hogyan építhetünk minél több kelbimbót étrendünkbe? Először is fontos tudni, hogy érdemesebb kisebb és a frissebb kelbimbókat választanunk, ezeknek ugyanis édesebb az ízük, és nem fordul elő, hogy fásak lennének, míg a nagyobbaknál ez megeshet. Mindig külön zacskóban tároljuk a hűtőszekrényben. Érdemes azonban inkább frissen fogyasztani: minél frissebb ugyanis a kelbimbó, annál finomabb. Az elkészítésekor nagyon fontos még az is, hogy nem szabad túlfőzni: veszít a tápértékéből, és ekkor erősödik fel a jellegzetes kesernyés íze. A legjobb, ha nem főzzük, hanem a sütőben megsütjük – ehhez tálaljunk szőlőt, diót és balzsamecetet. Íme néhány további tipp az elkészítéshez: - A megsült kelbimbókat hintsük meg olívaolajjal, őrölt fekete borssal és darált fokhagymával. - Szeleteljük vékonyra és nyersen adjuk hozzá a salátánkhoz. - Adjunk cukrozott diót és szárított vörösáfonyát a sült kelbimbóhoz. - Pirítsuk meg serpenyőben a felszeletelt kelbimbót. Van-e egészségügyi kockázata annak, ha sok kelbimbót fogyasztunk? Ha valaki vérhígítót szed, fontos, hogy hirtelen ne változtasson úgy az étrendjén, hogy a K-vitamin-bevitele nagyban csökkenjen vagy nőjön, mivel e vitaminnak fontos szerepe van a véralvadásban. Így a kelbimbó fogyasztásával óvatosnak kell lenniük azoknak, akik ilyen gyógyszereket szednek. Forrás: hazipatika.com Gauranga Das http://hotashtanga.com
Tudatos felkészülés a karácsonyra – 8. rész Az étkezés
2016. december 19. Eszemiszom – Jóga Magazin
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el – vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál – általában elfogyasztott – mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat. Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit – mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal. Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz – a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:) Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz – reform változat Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa Gluténmentes sós muffin Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal – mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji – ízletes fűszeres káposztás étel Vegyes zöldséges subji – zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz Sütőtökös subji Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari) Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati – indiai lepénykenyér Gyömbér tea Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole Uborka raita Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök – ájurvédikus reggeli Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán
2016. november 28. Vegán lettem
A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet. 2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról. Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend. Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.) A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/WHO/UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban. Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében. Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak. A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével) A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3] Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http://www.todaysdietitian. com/pdf/courses/PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4] Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5] Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6] Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http://cidbimena.desastres.hn/docum/crid/Junio 2005/ pdf/eng/doc2793/doc2793-a.pdf [7] Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8] Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9] Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp://ftp.fao. org/docrep/fao/010/a0701e/a0701e.pdf [10] Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11] Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12] Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13] Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14] Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15] Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16] Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http://www.fao.org/docrep/003/aa040e/ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http://permanent.access.gpo. gov/lps1609/www.fda.gov/fdac/features/2000/300_soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http://www.heart.org/HEARTORG/HealthyLiving/Health- yEating/Vegetarian-Diets_UCM_306032_Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https://www.mja.com.au/system/ les/issues/ 196_10_040612_supplement/rei11510_fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http://www.gallup.com/poll/ 153143/Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr64/nvsr64_02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https://www.iarc.fr/en/media-centre/pr/2015/pdfs/ pr240_E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.
Kevés
Kevés a bejegyzés. Igen, tudom. Mostanában sok este a két gyerek közül valamelyik mindig mondta. Olyan este is akadt, hogy fél kettőig így telt. Nem is egy. Egyiknek jön a foga, a másiknak a hasa fáj, aztán a betegségek... Olykor van, hogy az ember a végére kiakad, de többnyire nagy sóhajjal emeli fel a fenekét, és szedi a lábát, hogy legalább az egyik a másikat ne ébressze fel. Ilyenkor van az, hogy másnap karikás szemmel paprikás krumplit kavargatok, vagy zöldbab főzeléket. Szóval nem blogra valót. Persze nem csak nyafogás van az életben. Mosolygós kis csemeték is vannak, akik aztán kupacban csemegéznek a tálból, merthogy ilyenek is készülnek... mint a hajdinás süti. De ezek meg már fenn vannak a blogon... no de sebaj. Majd visszarázódunk a rendes kerékvágásba. Addig meg kitartás. :)
Őszi tisztítókúra, méregtelenítés az ájurvéda segítségével
2016. szeptember 28. Élj harmóniában
A szervezeted, ahogy Te magad is, néha elfárad és szüksége van pihenésre, regenerálódásra. Ezért időről, időre igényli, hogy tehermentesítsd, megtisztítsd. A szervezet tisztítására az ájurvéda szerint a legideálisabb időszak a tavasz és az ősz. Ha megnézzük az ősi kultúrákat a szervezet megtisztításának ideje nagyjából egybe is esett ezen évszakokkal pl. Ramadán (ősz), Húsvét (tavasz). A helytelen táplálkozás, a kapkodó életmód és a sok stressz következtében sajnos az emésztés tüze (agni) csökken és a gyengébb emésztés nehezebben tudja feldolgozni a bekerült olyan táplálékokat, melyek nem tiszta minőségűek (konzervek, tartósítószerek, vegyszerek, állott ételek, félkész ételek etc.), így sok méreganyag (ama) halmozódik fel a szervezetben. Az ama helytelen életmód és helytelen táplálkozás következtében a testben lerakódott méreganyagok összefoglaló neve, melyek elzárják a test energiacsatornáit és számos problémához, betegséghez vezetnek. Felhalmozódott méreganyagok jelei A méreganyagok lerakódásának jelei: romlik a közérzet, nehezebbé válik az emésztés (puffadás, görcsök, székrekedés, hasmenés), a testben elakadások, dugulások jelennek meg (pl. székrekedés, arcüregek telítettsége) reggel kimerülten ébredünk, napközben is fáradtnak és elnehezültnek érezzünk magunkat, csökken a koncentrációs képességünk, könnyen válunk kedvetlenné, gyengül az immunrendszer, aminek a hatására rendszeresen megbetegszünk, könnyen elkapunk minden betegséget, megváltozik az íz érzékelésünk, szellemileg is tunyábbá válunk. Ájurvédikus megtisztulás Az őszi méregtelenítést azért hasznos, mert a nyár folyamán felhalmozódott meleg hatására ősszel a szervezet könnyen elkezdi kioldani a testünkből a méreganyagokat. Ezt a természetes folyamatot nagyon jó ha megtámogatod egy kis méregtelenítő kúrával. Egy kis tisztítókúra után a szervezeted új életre kel és be tudja indítani a megfelelő öngyógyító folyamatokat és a testet friss energiával tudja ellátni. A lenti méregtelenítési módszerek közül ha csak néhányat tudsz beépíteni az életedbe, bár akkor is nagyon jó eredményt fogsz elérni és a tested frissebb, energikusabb lesz. Az ájurvédában a leghatékonyabb tisztítás a Panchakarma kezelés, de otthon is nagyon sokat tehetsz néhány egyszerű módszerrel azért, hogy megtisztítsd a szervezeted. Az ájurvéda kíméletesen, megfelelő kezelésekkel és méregtelenítő gyógynövény készítményekkel, életmódbeli és táplálkozási módszerekkel segíti elő felhalmozódott méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Az ájurvéda segítségével könnyedén és természetes módon tudsz megszabadulni a lerakódott szennyeződésektől és újra visszanyerheted energiádat, jókedvedet, jó emésztésedet, étvágyadat. Ehhez elegendő már egy 10 napos kúra is. A lehető legjobb eredmény eléréséért érdemes alkalmazkodnod a természet változásaihoz és változtatni az évszakváltásnak megfelelően az életmódodon, napirendeden, étkezési szokásaidon. Kerüld el a további méreganyag felhalmozódást Első lépésként kerüld el azokat a szokásokat, melyek méreganyagot (,,ama-t termelnek) * Túlevés vagy úgy enni, hogy az előző étkezést még nem emésztetted meg * Túl hideg ételek és italok fogyasztása * Nehéz, zsíros, cukros ételek és a túlzásba vitt húsfogyasztás * Rendszertelen étkezés * Túl gyors, kapkodó étkezés * Olyan étkezés, amikor nincs a figyelmed az étkezésen (pl. közben olvasol) * Túlevés és késő esti étkezés * Nem friss , vegyszeres(nem bio) , génmanipulált, feldolgozott ételek, tartósított élelmiszerek, konzervek, gyorsfagyasztott ételek * Dohányzás és alkoholfogyasztás * Mozgásszegény életmód Méreganyagok kioldása A legjobb a lerakódott ama felszámolására a meleg víz. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - tehetsz bele gyömbért is. A vizet melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként kis kortyot - a vizet tartsd termoszban, hogy meleg maradjon. Jól támogatja a méregtelenítést, ha reggelenként egy pohár meleg citromos vízzel indítod a napod. Használhatsz ájurvédikus méregtelenítő készítményeket is, melyek olyan gyógynövényekből állnak, amik segítenek kioldani a lerakódásokat. A méregtelenítéshez a készítményeket mindig egyéni alkatodnak megfelelően válaszd ki, szükség esetén kérj segítséget hozzáértőtől.( szívesen ajánlok is akár számodra megfelelő minőségű készítményeket, melyeket én 15 éve alkalmazok) Pörgesd fel az emésztésed Ahhoz, hogy az emésztésed erejét növeld, fogyassz könnyű, lédús ételeket. A méregtelenítés alatt kerüld el a zsíros, savanyú, olajban sült ételeket, tejtermékeket, húst, nyers gabonákat, édességeket, nassolást. Étkezés legyen mindig friss és könnyű, de tápláló. Mit fogyassz? jótékony ilyenkor a baszmati rizs, párolt zöldségek, nagyon kevés nyers saláta, mungbab, zöldségleves, ghí, friss párolt gyümölcsök, levesek. Segítsd az emésztésed fűszerekkel: gyömbér, kurkuma, koriander, római kömény, édeskömény, hosszúbors, fekete bors. Ha teheted, a reggelit hagyd ki vagy csak valami könnyűt fogyassz. Az ebéd legyen ízletes, meleg étel és ne túl nagy mennyiség. A vacsorát ha tudod hagyd ki, ha nem akkor szintén nagyon könnyű étkezés legyen pl.: zöldségleves, rizsleves. Étkezési szabályok * Mindig nyugodt körülmények között egyél * Rendszeres időkben egyél, és délben legyen az ebéd * Ülve nyugodtan egyél, soha ne kezdj idegesen enni * Annyit egyél, amennyi jólesik, táplálkozz mértékletesen (legfeljebb háromnegyedig töltsd meg a gyomrod) * Étkezés közben ne beszéljünk, csak az étkezésre koncentrálj * Ne egyél amíg az előző ételt nem emésztetted meg (3-6 óra) * Étkezés után maradj kicsit még nyugodtan ülve Szánj időt a pihenésre A test számára igazi pihenés három esetben tud létrejönni. Alvásnál, rlaxációnál és meditációnál. Az ősz amúgy is a Vata minőségét hordozza, ilyenkor az időjárás szelesebb, hűvösebb, ami könnyen kimeríti a szervezted, idegességhez, alvászavarokhoz, emésztési problémákhoz vezethet, A vata kiegyenlítéséhez és a méregtelenítéshez több alvásra van szükséged. Hagyj időt a pihenésre, napközben is tarts szüneteket - menj ki sétálni a friss levegőre. Ne éjszakázz, feküdj le időben, lehetőleg este 22:00-ig és lehetőleg 06:00 előtt kelj fel. Távolítsd el a feszültséget az elmédből és a testedből. Naponta végezz relaxációt. Ingyenesen letölthető relaxációt, ezen az oldalon találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html Tanulj meditálni és szánj időt minden nap arra, hogy kikapcsold a külvilág zajait és a meditációban megtapasztald a belső csendet, harmóniát. Végezz könnyed testmozgást Naponta mozogj, sétálj, jógázz. Ájurvédikus testalkatodnak megfelelő könnyed mozgásformát válassz. A méregtelenítési időszakban célszerű olyan jógagyakorlatokat (ászana) végezned, melyek segítik az emésztő tűz felélesztését és a méreganyagok eltávolítását a szervezetből. Önmasszázs Minden nap végezz ájurvédikus önmasszázst (az ízületeknél körkörös a csontos részeknél hosszanti mozdulatokkal), amely fellazítja a szervezetedben lerakódott méreganyagokat. A masszázshoz a legjobb, ha érlelt szezámolajat használsz, de bármilyen alkatodnak megfelelő olaj is jó. Az önmasszázs után alaposan zuhanyozz le meleg vízzel. Az önmasszázs részletes leírását itt találod: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/03/hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Száj és nyelv tisztítás Építsd be a mindennapjaidba az ájurvéda száj és nyelvtisztítását. A szervezet sok méreganyagot halmoz fel a szájüregben és a nyelven lepedék formájában. Ennek a rendszeres, megfelelő eltávolítása fantasztikusan tisztítja a szervezeted. A nyelvtisztításról részletesen itt olvashatsz: http://eljharmoniaban.blogspot.hu/2016/01/szajhigienia-meregtelenites.html Érzelmi méregtelenítés Ne feledkezz meg arról sem, hogy a negatív érzelmek és az elfojtott érzelmek szintén méregeket hoznak létre a szervezetedben. Próbálj megszabadulni a negagítv érzéseidtől, neheztelésektől, haragtól, dühtől, aggodalmaktól, félelmektől. Alakítsd át a negatív érzelmeket pozitív érzésekké és tanuld meg a negatív érzéseket elengedni. Ehhez nagyon nagy segítség, ha jógafilozófiát tanulsz, mert megérheted hogyan működik az elméd és hogyan tudsz megszabadulni a negatív gondolatoktól, érzésektől. Az érzelmi méregtelenítésről egy későbbi cikkben írok majd részletesebben. A méregtelenítés utáni időszak A méregtelenítés eredményeképpen elmúlik a testből a nehézségérzet, energikusabb, könnyedebb leszel, esetleg megszabadulsz néhány felesleges kilótól is:) A méregtelenítés utána próbálj az étkezési szokásokból minél többet hosszútávon is fenn tartani. Fokozatosan térj vissza a nehezebb étkezésekhez, hogy ne terheld túl a megtisztított szervezeted. Tartsd fenn a testalkatodnak megfelelő testmozgást is rendszeresen. A méregtelenítés utáni időszak a legalkalmasabb életerőt, vitalitást fokozó készítmények fogyasztására. Az ilyen készítmények (rasayanák) fogyasztását mindig tisztulási folyamat befejeztével kezd el. Amennyiben a szervezet nem tiszta és az energiacsatornákat eltorlaszolják a méreganyagok a legértékesebb, legcsodásabb roboráló szer sem tud megfelelően eljutni a sejtekhez és nem tudja kifejteni áldásos hatásait. Mindenkinek kívánok tisztább,energikusabb szervezetet, erősebb immunrendszert :)
Vajon a fehér rizs hibáztatható az ugrásszerűen megnövekvő 2. típusú cukorbetegségért Kínában?
2016. augusztus 28. Vegangster
A rizs alap élelmiszer már vagy 5000 éve, de néhány új tanulmány és hír arra utal, hogy minden további napi adag növeli a kockázatát a 2. típusú cukorbetegség kialakulásának nem kevesebb, mint 11 százalékkal.A Nutritionfacts.org alábbi videójában Dr. Michael Greger felülvizsgálja a fehér rizs fogyasztása és a 2. típusú cukorbetegség terjedésének kapcsolódását, főként az ázsiai populációk esetében. A sebesség, amellyel az emberek Kínában és Japánban egyre inkább érintetté válnak a cukorbetegség
A málna jótékony hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2016. július 9. Élj harmóniában
A málna egy olyan apró bogyós gyümölcs, amely nagyon sok jótékony hatással rendelkezik. Nagyon sok vitamint, ásványi anyagot tartalmaz (B1, B2, kálium, kálcium, magnézium, vas) és erősíti az immunrendszert. Nagyon jó vértisztító és vérszegénység esetén is jótékony a rendszeres fogyasztása. Kedvezően hat a vérnyomásra és a vércukor szintjére is. Kedvezően hat az emésztésre, segít helyreállítani a bélflóra egyensúlyát. A málna levelei is értékesek. A málna tea antibakteriális, így jó felfázásnál, húgyúti panaszoknál, megfázásnál. Az ájurvédában édes, enyhén savanyú, enyhén fanyar és hűsítő hatásúnak minősül. Stimulálja a vata-t és megnyugtatja a kapha-t. Pittáknak csak mérsékelten alkalmazható. Az ájurvéda egyszerre legfeljebb két marék málna elfogyasztását javasolja, különben elképzelhető hányinger vagy hányás. Soha nem fogyaszd együtt tejjel, joghurttal vagy sajttal, mert így bőrbetegséget akár fekélyeket is okozhat. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: Égető vizelet esetén, fogyassz el 20 szem málnát egy teáskanál kandiscukorral és igyál hozzá egy csésze vizet. Ez segít csökkenteni a gyulladást a húgyutakban és megszüntetni az égető érzést. Ínyvérzésnél , vagy erőteljes menstruációnál üres gyomorra fogyassz el 10 vagy 20 szem málnát, kétszer vagy háromszor a nap során. Vérzési rendellenességekre igyál egy csésze málnalevelet, amihez adj hozzá egy csipet őrölt római köményt és egy csipet édesköményt. Ez a keverék segít csillapítani a vérzést. Vegyszermentes (bio) málnát fogyassz és vedd figyelembe, hogy nem lehet sokáig tárolni.
Tégy a gerinced egészségéért! - Parsvottanászana (állásból oldalsó nyújtás)
2016. június 9. Élj harmóniában
A parsvottanászana (állásból oldalsó nyújtás) egy erőteljes jógapóz, amely egyben erősít és nyújt is. Álló jógapózként itt is elmondható, hogy erősíti a stabilizáló izmokat - erősíti a láb izomzatát, medence körüli izomzatot, mély hátizmokat. Ez a jógapóz hat a gyökércsakrára és a köldökcsakrára is, sőt amennyiben már meg tudod csinálni a hátsó namaskar tartást (ima tartás), akkor a szívcsakrára is. A jógapóz rugalmassá teszi a gerincet és intenzíven nyújtja a lábszárat, csípő körüli izomzatot és a gerinc menti területet is. Ez is egy kiváló tartásjavító jógapóz ha rendszeresen gyakorolod. E rősíti a láb izmokat, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket és segít a legtöbb térd problémánál is. A parsvottanászana hatással van a bel ső szervekre, átmasszírozza , energetizálja a hasi szerveket ezáltal javítva azok funkcióit. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) - T edd a csípődre a két kezed - ezs egít beállítani majd a medencédet. - Lépj hátra a bal lábaddal úgy, hogy a sarkad hátrébb legyen, mint a lábujjaid. A bal sarkad belső oldala egy vonalba kerüljön a jobb lábad belső talpélének vonalával. - Tartsd nyújtva mindkét lábad , húzd fel a térdkalácsod. - A medencédet fordítsd el a jobb lábad irányába teljesen - a törzsedet úgy tartsd mint tádászanaban. - A ten yereidet érintsd össze a hátad mögött ima tartásba. - Belégzéssel nyújtózz fö lfelé a gerincoszloppal, fejtetővel, szegycsonttal. - Kilégzéssel dönts előre hosszú hassal, a törzsed mindkét oldalát egyformán nyújtva. - Végig nyújtózz aktívan a törzseddel és a hátadat tartsd egyenesen. - A törzseddel közelíts a jobb lábad irányába - a hasaddal törekedj a jobb combod irányába, a mellkasoddal a térded felé, a homlokoddal a lábszáradhoz. - Tartsd stabilan a medencédet - has aktív végig - és a törzsed mindkét oldalával próbálj egyformán nyújtózni. Kijövetel a pózból: belégzéssel egyenesedj fel, majd lépj össze a lábaiddal és végül engedd le a karokat. Majd végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A kitartás alatt tartsd stabilan a lábaidat, a testsúlyodat próbáld egyenletesen eloszt ani a két lábad között. Kilégzéssel nyomd a talpakat a talajba, belégzéssel próbáld aktivizálni a térdeidet. A vállövedet végig tartsd szélesen, nyisd a mellkast. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba, és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). A tenyereidet nyomd össze. S z egycsonttal , fejtetővel nyújtózz a talaj irányába , h úzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá, hogy ne emeld ki a bordakosarad. Törekedj rá, hogy ne csavard el a medencédet a gyakorlat közben, a mellkasod é s a medencéd legyen párhuzamos a talajjal. Lélegezz egyenletesen, könnyedén az ászana kitartása alatt. Ha nem tudod hátul összeérinteni a ten yereidet, akkor kapaszkodj az ellentétes alkarodba vagy a könyöködbe. E lvégezheted a gyakorlatot nyújtott karokkal is és az ujjbegyeket vagy a tenyeredet érinted a talajra. Ne végezd a gyakorlatot, ha valamilyen szívproblémád van, vagy komoly boka vagy térdproblémád van. Egyensúlyi betegségnél, szédülésnél , kezeletlen magas vérnyomásnál se gyakorold ezt a jógapózt. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Ájurvédikus orvosi konzultáció - mi történik egy ájurvéda orvosi vizsgálaton
2016. május 28. Élj harmóniában
Az ájurvédáról már többször írtam és mindig fontos kihangsúlyozni, hogy ez nem csak valamiféle gyógyítás vagy életmódjavaslat. Az ájruvéda a testi-lelki harmónia és egészségmegőrzés komplex, csodálatos rendszere. Elsődlegesen nem a betegségek gyógyítása a cél, hanem már a legkisebb egyensúlytalanságok érzékelése és helyreállítása és ilyenformán a prevención van a hangsúly. Akármennyire is odafigyelünk az életmódunkra, egészségünkre mindenkinél előfordulnak kisebb nagyobb egyensúlytalanságok, melyeket ha időben kiegyensúlyozottá teszünk, akkor semmilyen probléma nem fogja felütni a fejét, nem lesz betegség, nem alakulnak ki komolyabb tünetek. A nyugati orvoslás olyankor kezd el foglalkozni az emberek állapotával, amikor kialakult már egy konkrét betegség és azt próbálja kezelni. Az ájurvédikus orvosok csodája abban rejlik, hogy már a legkisebb egyensúlytalanságokat is képesek a testedben és az elmédben érzékelni - olyasmiket is, amiket sem Te, sem a nyugati orvoslás még nem venne észre - és megfelelő életmódbeli, táplálkozási változtatásokkal, gyógynövény készítményekkel helyre tudják állítani testi-lelki egyensúlyod és megelőzheted a betegségek kialakulását. Számos ájurvédikus terápiát, kezelést Te magadnak otthon el tudsz végezni - korábban pl írtam már egyszerűbb otthoni méregtelenítő kúráról itt olvashatsz róla. Bizonyos egyensúlytalanságokat tudsz érzékelni és időben megfelelő étrendi, életmódi változtatásokat alkalmazva megelőzheted a betegségeket. Most arról szeretnék írni, ha egy hiteles ájurvéda orvoshoz elmész, akkor mire számíthatsz. Magam részéről a Mahrasihi Ájurvéda nagy híve vagyok 15 éve, szerencsére az elmúlt időszakban egy nagy tudású, kedves Maharshi ájruvéda orvos félévente jön Magyarországra, így volt már több körben lehetőségem elmenni hozzá konzultációra. A Maharishi orvosok hatalmas szaktudással rendelkeznek, magasan képzettek és a Maharishi Ájurvéda készítményei nagyon magas (gyógyszerészeti) minőségűek - jómagam 15 éve csak ezeket a készítményeket használom. Először is fontos azt is tudni, hogy az ájurvéda orvosok és ájurvéda terapeuták, kezelők, masszőrök eltérő szinten vannak. Az orvosok, nagyon színvonalas egyetemi képzéssel és diplomával rendelkeznek, nagyon széles körű a tudásuk és a szakmai tapasztalatuk. Nagyon fontos ismérve egy ájurvédikus orvosnak, hogy nem csak kiváló tudása van, de kiegyensúlyozott és testileg, szellemileg is magas fokú tisztaság jellemzi. Ők diagnosztizálnak, terápiákat írnak elő és szinte már az érintésükkel gyógyítanak:) A terapeuták, kezelők, masszőrök az adott feladatukhoz kapcsolódóan végeztek csak képzést - nem rendelkeznek olyan széles körű ismeretekkel és az ájurvédikus orvos irányítása alatt végrehajtják az előírt terápiákat - ők nem írhatják elő, nem diagnosztizálhatnak. Náluk is fontos, hogy szellemi és testi szinten is tiszta személyek legyenek. Óvakodj attól, hogy önjelölt ájurvédikus gyógyítókhoz menj, mert a nem megfelelően beállított terápia, még ártalmas is lehet mind a testedre, mind az elmédre nézve. Először is készülj fel a konzultációra. Gondold végig a tüneteidet, betegségeidet, hogy a problémáidat majd át tudd beszélni az orvossal. Egy ájurvéda orvos mindig egyénileg foglalkozik a páciensekkel. Először megnézi az alkati jellemzőket,már ahogy belépsz az ajtón. Utána a pulzusodat fogja megnézni. A pulzusdiagnosztika az ájurvéda legcsodásabb része, egy jó ájurvéda orvos anélkül, hogy bármit kérdezne Tőled a pulzusod alapján teljes képet kap, a tested és elméd állapotáról. Ilyenkor az ájurvéda orvos megállapítja a doshák egyensúlytalanságait és elmondja amit érzékel. A legtöbb esetben ő a probléma gyökerét fogja megállapítani, míg te magad leginkább a tünetek szintjén tudod csak érzékelni, ami már csak a következménye a doshák egyensúlytalanságának. Az ájurvéda konzultáción kérdéseket fogsz kapni az életmódodra, táplálkozásodra, emésztésedre, tüneteidre, problémáidra vonatkozóan. Elképzelhető, hogy az orvos megnézi a szemeidet, körmeidet, nyelvedet is. Az ájurvédikus vizsgálat teljes képet fog adni az orvosnak általános egészségügyi állapotodról vagy bármilyen fennálló betegségedről, és az esetleges egészségügyi kockázatokról. Ezek után az orvos komplett terápiát fog javasolni, melynek része lesz a táplálkozás, testmozgás, életmódbeli, napirendi dolgok továbbá ájurvédikus kezelések (masszázs, izzasztó terápiák, méregtelenítő kezelések). A gyógyító célja, hogy segítsen számodra az egészséges életmód kialakításában. Ezért elképzelhető, hogy fog komolyabb életmódbeli változásokat is javasolni. pl. kevesebb ivás, több alvás, etc. Lehet, hogy méregtelenítő kúrát kapsz és lehet, hogy, éppen egy tápláló erősítő kúrát. El fogja mondani milyen ételeket részesíts előnyben és melyek azok amiket a terápia idejére célszerű lenne mellőznöd. Ajánlásokat kapsz a napi menetrendedbe néhány apró dolog beépítésére lefekvés előtti teendők, ébredés utána tevékenységek. pl. olajos önmasszázs (részletes itt olvashatsz róla) , olajos szájöblögetés, nyelvkaparás (részletes itt olvashatsz róla), áztatott aszalt gyümölcsök, magvak, tejes italok, teák fogyasztása, etc. Amennyiben szükséges javasolni fog különböző gyógynövénykészítményeket is - néhányról már a blogon is olvashattál. A készítmények erősítik vagy éppen tisztítják a szervezetedet, elősegítik a harmónia helyreállítását, betegségek, tünetek megszüntetését és a betegségek megelőzését. Ezekhez el fogja mondani a pontos szedését is, mikor és hoygan kell a készítményeket szedni - az ájurvédában különböző vivőanyagokkal (pl. forró víz, ghí, tej) kell az egyes készítményeket szedni. Elképzelhető, hogy javasol légzőgyakorlatokat, jógagyakorlatokat vagy meditációs gyakorlatokat is. Szükség esetén komolyabb betegségeknél, javasol ájruvédikus kezeléseket is, mint méregtelenítő terápiák, izzasztó kúrák, maszsázsok, etc. illetve javasolhat komplett kórházi terápiát is. Ha már elmentél egy ájurvédikus orvosi konzultációra, érdemes az ott elhangzott javaslatokat beépíteni az életedbe, követni az útmutatásokat, ajánlásokat. Hiszen, ha nem változtatsz semmin, akkor kidobott idő és pénz a konzultáció. Milyen gyakran menj ájurvédikus orvoshoz? Sok esetben, amikor nincs semmilyen tüneted, akkor is érdemes elmenni egy ájurvédikus orvosi konzultációra, hogy fény derülhessen olyan tényezőkre, melyekből a későbbiekben betegség lehetne - pl fél évente, évente. Amennyiben van egy konkrét betegség, ott a betegség súlyosságától, a beteg állapotától és terápiától függ, hogy milyen időközönként szükséges felkeresni az ájurvédikus orvost. A kontroll vizsgáltat segít az orvosnak képet kapni arról, hogyan hat a terápia és esetlegesen hogyan kell módosítani a terápiát annak érdekében, hogy az egészséged mielőbb helyreálljon. kiváló testi-lelki egészséget kívánok:) szeretettel: Kati
A fekete nadálytő hatásai
2016. május 2. Élj harmóniában
A fekete nadálytő gyökerét és levelét is hasznosítják, itthon elsődlegesen zúzódásokra, sérülésekre való készítményekben vált ismertté. A fekete nadály hatással van a légzésre, emésztésre, vérkeringésre és az idegrendszerre. Hatásait tekintve: tápláló erősítőszer, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, sebgyógyító, lágyító, összehúzó és vérzéscsillapító. Új szövetek képződését nagyon kiválóan elősegíti. Javasolt köhögésnél, tüdőfertőzéseknél, tüdővérzésnél, gyomor és bélfekélyek esetén, véres vizeletnél, hasmenésnél, rándulásoknál, sebeknél, töréseknél, sérüléseknél, keléseknél a használata. Kiváló szövetépítő, ezért hatékonyan segíti a sebgyógyulást, sérülésekből való felépülést. Gyökere inkább erősítő, levele összehúzó, gyulladásgátló hatású. A tüdő nyálkahártyáját fiatalítja, táplálja, erősíti. Mindenféle tüdőproblémánál jól használható, ahol gyulladás, vérzés vagy valamilyen pusztulásos betegség áll fenn. Erősítésre és vérzéscsillapításra az ájurvéda 2 kávéskanál port javasol felforralni egy csésze tejben. Nyálkaoldó szerként hevítő fűszerekkel célszerű kombinálni - gyömbér, szegfűszeg, kardamom. - különben pangást okozhat a testben. Ájurvédikus szempontból édes, fanyar és hűtő minőségű. Csökkenti a vatat, pittát és növeli a kaphát. Rossz felszívás, elhízás, ödéma esetén és magas ama állapotban ne alkalmazd! Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Állitsuk fel a zászlót
A Forks Over Knives videójában Állitsuk fel a zászlót vegán étrenddel cimmel Dr. Terry Mason kifejti, hogy a merevedési zavar valójában az első klinikai mutatója az általános szív-és érrendszeri betegségeknek. Ez a kanári a szénbányában. Mivel a merevedési zavar konkrétan az egyik tünete lehet a szívbetegségeknek, azt akartuk, hogy egy szórakoztató, de oktató jellegü videó vigye a hírt, hogy a teljes értekü élelmiszerek, illetve a növényi alapú étrend javítja a szexuális funkciót, a
Dr. T. Colin Campbell (Kína-tanulmány) előadása Budapesten
2016. április 27. Zizi kalandjai
Dr. T. Colin Campbell “Kína-tanulmány” című könyvével néhány éve találkoztam… akkor az angol nyelvű blogokon és oldalakon ódákat zengtek róla. Éppen rászántam magam, hogy megrendeljem angolul, amikor végre a Park Könyvkiadó kiadta magyarul. Megvettem és azonnal elkezdtem olvasni. Letehetetlen könyv, de nagy terjedelme miatt persze csak több részletben tudtam elolvasni. Ez tényleg az egészséges életmód, a vegetáriánus és vegán étrend iránt érdeklődők bibliája, ezenkívül számtalan táplálkozással kapcsolatos tévhitet és mítoszt oszlat el. Nagyon sokat lehet belőle tanulni és megdöbbentő felismerésekre lehet szert tenni. Kötelező olvasmánynak kiáltom ki, tényleg alapmű. És, hogy minderről miért írok? Mert ezen bestseller szerzője Dr. T. Colin Campbell Magyarországra jön 2016 május 26-án! Több mint 40 éve Dr. Campbell áll a táplálkozás tudományos kutatásainak vezető posztján. Emeritus professzor a Cornell Egyetemen az Egyesült Államokban, többek között az említett könyv, a “Kína-tanulmány” világbestseller szerzője, amelyet az egészség témájában az elmúlt 100 év legfontosabb könyvének tartanak. Dr. Campbell szakértelme és tudományos érdekei magukban foglalják a táplálkozás és a betegségek közötti kapcsolatokat, különösen a rákot okozó összefüggéseket. Legfőképp a tápláltsági állapotra és a hosszú távú egészségre összpontosított. Campbell meglepően egy biofarmon kezdte az életét, de ma már széles körben ismert az állati eredetű fehérje fogyasztása és a betegségek összefüggése kutatása által. A “Kína-tanulmány” (2005) kiadása óta Dr. Campbell több mint 600 előadást tartott az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt. Magyarországi előadását a cseh és szlovák Bio&Life folyóirat kiadója szervezi. Budapesten kívül május 24-én Bécsben, május 28-án Poznanban és május 29-én Prágában tart még Dr. Campbell előadásokat. Időpont: 2016. május 26. Helyszín: Általános Vállalkozási Főiskola, 1118 Budapest, Villányi út 13. A budapesti előadás részleteiről (program, regisztráció, szervezők, stb.) itt olvashattok. Az esemény Facebook oldala pedig itt található.
Olívás répasaláta
A répa a gyökeresek világában olyan, mint a köles a gabonák között. Számtalan jó hatása kevésbé ismert az emberek előtt. Az átlag emberek hogyan fogyasztanak répát? Húslevesben megfőzve. Itt az ideje, hogy más ételekként is beépüljön életünkbe, táplálkozásunkba. Ennek elősegítésére hoztam egy finom répasaláta receptet, amit akár kenyérre is tehetünk, így szendvicset készítve belőle, de fogyaszthatjuk fasírthoz, vagy más főételhez is társítva. Szeretném megismertetni a nyers sárgarépa fogyasztás néhány előnyét, elősegítve a nyers répa gyakoribb fogyasztását. Egyik nagy előnye, hogy koleszterint nem, rostokat viszont annál inkább tartalmaz. Ennek eredményeképpen segít az érrendszer tisztán tartását, az erekben lerakódó plakkok megelőzését. Így a rendszeresen nyers sárgarépát fogyasztók közt csökken a keringési betegségek kialakulásának esélye. K és C vitaminokban gazdag. A K vitamin vérképzésben és a csontok erősítéséhez szükséges. A C vitamin a fogak, az íny és a szövetek (pl. haj erősödése, bőr rugalmassága) egészségmegőrzésében vesz részt. Rostforrásként gyógyíthatja a refluxot, segítheti a székrekedés leküzdését. Rendszeres fogyasztása kismamáknak segíti a tejképződést, terhesség ideje alatt pedig a magzat fejlődését. A recept: Hozzávalók: - 4 sárgarépa - 2-3 dl növényi joghurt - 5 kanál növényi majonéz - 2 dl bögrényi fekete olívabogyó - pár csipetnyi feketebors (opcionális) Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A joghurtot kikeverjük a majonézzel. Az olívabogyókat érdemes felaprítani. A sárgarépát és a majonézes joghurtot összekeverjük, hozzáadjuk az olívabogyókat. Mivel az olíva eleve sós, nem sóztam meg a répát. Viszont az egyik feléhez kevertem némi fekete borst. Anélkül is finom, enyhén megborsozva is eteti magát. Mivel én elég sok mennyiséget készítettem, így nem csak salátaként, hanem kenyérrevaló amolyan szendvicskrémként is fogyasztottuk. Két kenyérszelet közé tettem, s így vittük a szendvicset a munkahelyre.
Az echinacea hatásai
2016. április 5. Élj harmóniában
Az echinacea egyre népszerűbb gyógynövény Magyarországon is. A növénynek a gyökért használják fel és itthon leginkább influenza esetén szokták alkalmazni. Az ájurvédában keserű, pikáns , hűtő hatású gyógynövénynek számít. Hatással van a vérkeringésre, nyirokrendszerre és a légzésre is. Természetes növényi antibiotikum és a legtöbb méreg hatását legyőzi a szervezetben. Elsődlegesen a vérben és a tüdőben fejti ki a hatását, így nagyon jól alkalmazható influenza és légúti betegségeknél. Nagyon jó vértisztító, baktériumölő, vírusölő és fertőtlenítő szer, valamint fájdalomcsillapítóként is használható. Nem csak a vért, de a nyirokrendszert is jól tisztítja. Vérmérgezésre, illetve bármilyen olyan állapotban amikor a vértoxicitása áll fenn használható. Ekcémánál, mérgező marásoknál, kiütéseknél alkalmazható. Borogatásként vagy lemosószerként jó elfertőződött sebekre, mérges marásokra. Fertőzések, sebek, tályogok, gyulladások is kezelhetőek vele. Ájurvéda prosztata problémákra és nemi betegségekre is használja. Minél frissebben használd, mert 6 hónap után elveszíti a hatását. Vérszegénység, szédülés és magas Vata esetén ellenjavallott. Csökkenti a Kapha-t, Pitta-t és növeli a Vatat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Spenótos humusz (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
2016. március 16. Zöld Avocado
Holnap megint Szent Patrik nap. Ez azt jelenti, hogy a Világ minden táján az írek zöldbe öltöznek, és ünnepelnek. Tavaly már készítettem zöld menüsort erre az alkalomra, és az idén is megemlékezem egy zöld színű, de arab étellel az ír zöld napról. Szeretem ezt a színt! ;-) spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) A csicseriborsóból készült arab ételek közül az egyik legnépszerűbb étel, a humusz. Nemcsak mert egyszerű, és nagyszerű, tápláló és egészséges, de felhasználhatósága is szerteágazó. Fogyaszthatjuk önmagában friss, ropogós saláta kíséretében, vagy kenyérre kenve szendvicsként, de megtölthetjük vele a házi wrapunkat, a húsmentes hamburgerünket, kísérheti a zöldséges fasírtjainkat, falafelünket, vagy csak egyszerűen kifőtt tésztával összekeverve, mint, egy "szósz" gazdagíthatja a vacsoránkat. Köszönhetően a vegetáriánus konyha napjainkban is zajló térhódításának, egyre több asztalra jut el a humusz, ami nem mellesleg tökéletes fehérjeforrás a húsmentes étrenden élőknek is. spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) Engem személy szerint sokáig elkerült a humusz. Nem azért mert nem találkoztam vele, hanem azért mert az avokádóhoz, és a brokkolihoz hasonlóan nem volt szerencsés az első találkozás. Nyersen beleharapni az avokádóba, szétfőtt brokkolit piszkálni, és natúr, ízetlen és színtelen humuszt kóstolni, nem éppen pozitív élmény. Jó pár évig hanyagoltam is ezeket az alapanyagokat, mígnem újabb esélyt kaptak tőlem, és más megvilágításban, igazi finom ételekben megtaláltuk a közös hangot. A mostohagyerek avokádóhoz és brokkolihoz is, számos ínycsiklandó recepttel szolgálok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. És akkor nézzük most a humuszt! Szeretem a szép színes ételeket, így a humuszba is csempésztem egy kis életet, egy kis színt. A következő receptben egy nagyon szép zöld színű, és egyszerűen elkészíthető, spenótos humuszt mutatok meg nektek. Miért fogyasszunk rendszeresen csicseriborsót? csicseriborsó - kitűnű fehérjeforrás - magas magnézium, cink és vastartalom - tartalmaz még: karotint, E-vitamint, B1- és B6-vitamint - pektintartalma és lassú felszívódása miatt csökkenti a vércukorszint ingadozást, ezért a cukorbetegek előszeretettel fogyasztják - alacsony zsír- és magas rosttartalma miatt a fogyókúrázók és diétázók előszeretettel alkalmazzák - "élelmi rostokban gazdag: támogatja emésztésünk munkáját, és segít megszabadulni a bélfalakon lerakódott salakanyagoktól - a rostban gazdag alapanyagok rendszeres fogyasztásával normalizálhatjuk vérnyomásunkat, segíti a koleszterin kiürülését szervezetünkből, ezáltal csökkentve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - az emésztés serkentésével megszünteti a székrekedés okozta nehézségeket - magas folsavtartalma miatt a kismamáknak, míg magas triptofántartalma miatt a szülés utáni depresszióban szenvedőknek vagy éppen a fáradt, kimerült felnőtteknek és gyerekeknek nyújthat segítséget - csicseriborsóból lisztet is szoktak készíteni, mely a gluténérzékenyek diétájának fon tos alapanyaga lehet" Forrás: Házipatika spenótos humusz (laktóz-, glutén-, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (egy müzlistálnyi adaghoz) - 1 bögre száraz csicseriborsó vagy 1 db konzerv bio csicseriborsó - Himalája só, őrölt fehér bors - 3 gerezd fokhagyma - 4 ek tahini szósz - 1 ek extra szűz olívaolaj - 1 citrom frissen facsart leve - 5 ek tiszta víz (főző víz) - 2 marék friss spenótlevél - (elhagyható - 1/2 db érett avokádó) ELKÉSZÍTÉS Ha száraz csicseriborsót használunk, áztassuk be min. 12 órára, majd kb. 80 perc alatt főzzük puhára sós vízben, közepes lángon (pótold a vizet, mert folyamatosan elfő). Ha konzerves borsót használunk, nem kell megfőzni. A megfőtt csicseriborsót és a többi hozzávalót beletesszük a nagy teljesítményű aprítógépünkbe, és krémesre kevertetjük vele. (Kézi botmixert is használhatunk, de nem lesz olyan krémes.) Kész is a spenótos humusz. És, hogy mit is kezdhetünk a zöld humusszal? Például ezt! ;-) Zöld melegszendvics, spenótos humusszal A tetszés szerinti (GM) kenyérszeleteket kenjük meg spenótos humusszal, szeljünk rá kemény sajtot, helyezzünk rá pár szem friss spenót levelet, majd az egészet szórjuk meg görög feta sajttal, amit előtte kézzel vagy villával morzsára törtünk. Helyezzünk a tetejére egy újabb spenótos humusszal megkent kenyérszeletet, hogy a szendvicsnek legyen teteje is. Helyezzük őket az összecsukható szendvicssütőnkbe, és sajtolvadásig süssük a zöld melegszendvicseinket. spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado-val! :-) Megjegyzés1: Most kezdődik a medvehagyma tavaszi szezonja. Próbáljuk ki a humuszt spenót helyett medvehagymával is! ;-) Megjegyzés2: "A tahini finomra őrölt szezámmagból készült sűrű állagú massza, melyet elsősorban keleti ételek alapanyagaként használnak. Több változata ismeretes. Készülhet hántolt vagy hántolatlan szezámmagból - előbbit a Közel-Keleti (arab és zsidó) konyha használja, utóbbi inkább a kínai, koreai és japán ételekhez kedvelt. A hántolatlan változatnak magasabb a tápértéke, ugyanakkor keserűbb az íze. Felhasználhatnak hozzá nyers vagy enyhén pörkölt magokat egyaránt. A hőkezelés hatására a kész tahiniben csökken bizonyos vitaminok, tápanyagok mennyisége. Mivel a tahini egyetlen alkotóeleme a szezámmag, ezért tápanyag és vitamintartalma is hasonló, annyi különbséggel, hogy azok felszívódása sokkal hatékonyabb a magok megőrlése miatt. A tahini kitűnő forrása a réznek, magnéziumnak, kalciumnak és cinknek, ugyanakkor gazdag rostokban és B1 vitaminban. A gazdag tápanyagtartalom ellenére néhány embernél a szezámmag (és így a tahini) fogyasztása allergiás reakciókat eredményezhet. A világszerte növekvő szezámfogyasztás sajnos ezen egészségügyi problémák számát is folyamatosan gyarapítja. Az Európai Unióban forgalmazott előre csomagolt ételeken ezért kötelező feltüntetni, ha szezámot vagy szezámszármazékot tartalmaznak." Forrás: Wikipédia spenótos humusz és a zöld melegszendvics (gluténmentes, tojásmentes)
Myprotein - a vegánokért is :-)
2016. március 4. Mindennapi ételeink
Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy vegánként mivel pótoljuk pl. az állati fehérjét, B12 vitamint, mennyire biztonságos ez az életmód, mit eszünk egyáltalán. Plusz kérdés az is sokszor, hogy miért nem eszünk cukrot, illetve mit fogyasztunk helyette? Ezért gondoltam, írok egy bejegyzést minderről. Napjainkat általában kásákkal indítjuk (növényi tejben megfőtt gabonák), ezt maximum szirupokkal édesítjük, eszünk hozzá mindig valamilyen olajos magot és sok-sok gyümölcsöt is. Fanni az olajos magot főképp mogyoróvaj, mandulavaj formájában eszi hozzá, vagy darált diót, napraforgómagot kap (ill. sokszor mákot is kér rá). Amennyiben nem kívánunk édeset, házilag sült (teljes őrlésű) kenyeret fogyasztunk, Fanni főképp melegszendvicsként szereti a kenyeret mostanában. Ehhez növényi pástétomot készítek (vagy szerzünk be vegán konzerv-pástétomot:-). Étkezéseink alapjai még sok esetben az olajos magvak (főképp mandula, dió, napraforgómag), ezekből növényi tejfölök készülnek. Emellett teljes értékű gabona (zab, köles, barna rizs) és kb. heti két, három alkalommal eszünk hüvelyeseket is (lencse, vöröslencse, csicseriborsó, bab, sárgaborsó stb.), fehérjepótlásra még szejtánt (búzahúst), ill. szóját, tofut használok a főétkezések során, ill. a tofuból pástétomokat is készítek. Mindezek mellett szoktunk fehérje-shake-ket is itthon készíteni. A barnarizs fehérjét, és különböző egészségünkhöz fontos alapanyagokat, készítményeket a Myprotein-től szoktuk rendelni. Most ráadásul ajándékcsomagot kaptunk tőlük, amit le is fotóztunk, hogy bemutassuk a termékeket. A cég rendkívül sok vegán proteint (=fehérjét) forgalmaz, aki nem szereti a szóját, az is találhat magának borsófehérjét, kendermag fehérjét, ún. vegan blend-et (kombinált borsó, barna rizs, kendermag fehérjét), illetve barna rizs fehérjét, mi ez utbbit szoktuk fogyasztani. Az ízesítetlen fehérjék nem mindenkinek elég ízletesek, így mi a fehérjeport általában banánnal, datolyával/mazsolával, mandulavajjal/mogyoróvajjal/kesudióvajjal és növényi tejjel turmixoljuk össze. A magokból készült vajakat is innen szoktuk rendelni, amennyiben nem otthon készítem el azokat. Kesudióvajat, mandulavajat is rendelhetünk náluk, de pl. fehérjével dúsított mogyoróvajat is forgalmaznak. Mi a napi vitaminunkat, illetve B12 vitamint is itt szerezzük be. Férjem vitaminja (amelyet én is szedtem a betegségem abban a fázisában, amikor nagyon gyenge voltam, szédültem, ájultam) is innen kerül hozzánk. Én emellett iszom még elég gyakran a 22 "szuperételt" tartalmazó porból is (pl, spirulina, gingko biloba, spenót, fekete áfonya, búzafű stb.). Cukor helyett nyírfacukrot, eritritet, szteviát és szirupokat használunk. A cégnél számos termék szteviával ízesített, illetve szirupokat is kaphatunk náluk. Sokan felvetik, hogy milyen drága dolog vegánként élni. Szerintem egyrészt a húsok ára sem olyan alacsony, illetve ha belegondolunk, hogy nem veszünk cukrot, kekszet, csokit, gyümölcsjoghurtokat, bolti pékárut, lekvárt, akkor láthatjuk, hogy nagyon sokat spórolunk, és ezeket az összegeket egészséges ételek megvételébe fektethetjük. Nem beszélve arról, hogy nem is tudom, mikor voltunk utoljára igazán betegek (na jó, én most az voltam, vagyok / gyógyulok, de ez nem az életmódból adódóan, sőt, annak is köszönhető az életem). Fanninak volt három pár hónap, amikor az anyatejet elhagytuk Fanninál (kb. 1.5 éves korában), hogy több mindent elkapott, de se előtte, se utána nem volt beteg. Így ajánljuk azt is, hogy húsvétra ne csokit vagy hasonló dolgokat, hanem egészséges termékeket ajándékozzunk.
Banános zabpehely-turmix
Számos zabkását ajánlottam már a blogomon reggelire. Egyik legutóbbi írásomban újra kihangsúlyoztam, mennyire fontos a reggeli az életünkben. Rendszeres elhagyásával komoly betegségek elé nézhetünk, de ez akkor is igaz, ha éppen nem helyesen választjuk meg reggelinkül szolgáló táplálékot. Szervezetünk számára igencsak szükséges, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, hogy ne fehér lisztes-fehér cukros pékárukkal éljünk. Persze megértem, hogy nem mindenkinek megy a szilárd táplálék fogyasztása eleinte. Nekik ajánlom a következő receptet. Ha zabkását nem szeretjük, készíthetünk belőle turmixot is egy-két banán hozzáadásával. Fahéjat szórva a tetejére fenséges ízvilágban lesz részünk. A recept: Hozzávalók: - 2 banán - 2 marék zabpehely - víz - fahéj Elkészítés: A zabpelyhet kicsit megpirítjuk, majd vízzel felöntjük (ellepje) és megfőzzük. Ha zabkása állagúra főtt, a turmixgépbe tesszük, hozzádaraboljuk a banánt, adunk hozzá kb. 1 dl vizet és indulhat a turmixolás. Egy-két-há és kész a banánturmix. Tálalásnál egy kevés fahéjat szórunk a tetejére. Egészséges, finom, laktató, pikk-pakk fogyasztható.
Székrekedés hatékony kezelése 1. rész - A kiváltó okok
2016. február 19. Élj harmóniában
A székrekedés mai világunkban kényes téma, kevesen beszélnek róla, de nagyon sokakat érint, így gondoltam célszerű itt a blogon is néhány hasznos dolgot leírnom nektek a témában. Fontos, hogy ismerd meg mivel is van dolgod, mi a székrekedés, hogyan alakul ki és mit tehetsz azért, hogy elkerüld. A bejegyzés három részes, a mai első részben a kiváltó okokról, a második részben az általános kezelési elvekről és a harmadik bejegyzésben az ájurvédikus típusoknak megfelelő székrekedés fajtáiról és az egyes típusokhoz kapcsolódó ájurvédikus ajánlásokról írok. Sajnos a legtöbb embernek nagyon rosszak a táplálkozási szokásai. Nem rendszeres, nem megfelelő időkben, túl sokat, túl gyorsan vagy éppen túl idegesen esznek, rossz minőségű ételeket fogyasztanak és általában helytelenül kombinálják az ételféleségeket egymással. Ennek eredményeképpen a szervezet nem tudja megfelelően feldolgozni a bevitt ételeket és rossz emésztés, puffadás, reflux, salakanyagok felhalmozódása, székrekedés, hasmenés lesz az eredmény. A jó emésztés az egészség, az életerő és a jó közérzet alapja. Amikor nem jó az emésztés, az legyengíti a szervezetet és számos betegséghez vezet. Egy ételből annyit hasznosít a szervezet, annyira tud beépülni az étel, a tápanyagok a testedbe, amennyire jó az emésztésed. Rossz emésztésnél a legjobb ételek sem tudnak megfelelően hasznosulni a szervezeted számára. Amikor nem jó az emésztés, nem csak hogy nem hasznosul a bevitt táplálék, de nagyon sok salakanyag halmozódik fel a testben. A fentiek miatt az ájurvéda nagyon nagy hangsúlyt fektet a megfelelő emésztésre. Az ájurvédikus (az ájurvédáról itt olvashatsz) testlakatunknak megfelelően, eltérő emésztéssel rendelkezünk. Pl. a vata típusok hajlamosabbak idegeskedésre, puffadásra, székrekedésre és elég rendszertelenek a táplálkozási szokásaik. A kapha típusoknak is elég gyenge az emésztése, könnyen elnehezülnek, jellemző rájuk a teltségérzet és elég sokáig képesek kibírni étkezés nélkül. A pitta típusok emésztése a legjobb, ők elég könnyen megemésztik a nehezebb ételeket is és inkább hasmenésre, mint székrekedésre hajlamosak, de náluk is előfordulhat székrekedés. A vastagbél nagyon fontos, mert elsődlegesen ő felelős azért, hogy a salakanyagokat el tudjuk távolítani a testünkből. Továbbá a vastagbélben zajlik számos felszívódási folyamat is. A vastagbél egészsége ezért is lényeges. A vastagbél egészségéről a széklet rendszeressége és állapota, valamint a nyelv lepedékessége ad visszajelzést. Az igazán ideális az, amikor ébredés után közvetlenül van székleted és meg tudod a beleket szabadítani a salakanyagoktól. A széklet akkor ideális, ha nem túl folyós, de lágy és formás. Ha nem is sikerül reggel elmenned wc-re, fontos, hogy a nap során kiürítsd a beleidet. Amennyiben nem tudsz naponta legalább egy alkalommal elmenni wc-re és kiüríteni a beleidet , sajnos az már nem egészséges és ezt már székrekedésnek nevezhető. Ilyenkor a székletben felhalmozódott méreganyagok egyfajta módon elkezdenek felszívódni a bélrendszeren keresztül és kvázi visszamérgezik a szervezetet, Amikor a bélmozgás nem tudja megfelelően továbbítani a székletet és elakadás lesz a dolog vége. Az elakadás hatására a széklet elkezd kiszáradni és még nehezebben tud továbbhaladni a bélrendszerben. A székrekedés hatására a széklet puha állaga megváltozik és száraz, kemény vagy akár bogyó jellegű lesz. Sajnos a hashajtás és a beöntés ugyan segít megszabadulni a széklettől, de hosszú távon nagyon legyengítik a beleket, súlyvesztéshez, szívdobogás érzethez, szorongáshoz, szédüléshez, bágyadtsághoz vezethetnek és könnyen hozzá lehet szokni. A székrekedés azt jelzi, hogy a táplálkozási szokásaink helytelenek és a szervezet nem tud megfelelően megszabadulni a méreganyagoktól. Néha nem a helytelen táplálkozási szokások okoznak székrekedést, hanem valamilyen lázas vagy gyulladásos betegség, de ez utóbbiak ritkábban fordulnak elő. Amikor valaki szeretne megszabadulni a székrekedéstől, akkor a kiváltó okokat kell megszüntetni, mert ha tovább folytatjuk helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásainkat, sajnos ugyanazt az eredményt kapjuk. A székrekedés kiváltó okai Rendszertelen életmód, rendszertelen étkezések. Szervezetünknek van egy természetes ciklikussága, ami szerint működik. Amikor ezt a ritmust elveszítjük és össze-vissza kezdünk el élni, akkor a normális működés zavarokat szenved el és nem lesz meg az a ritmus amihez tudjon igazodni az emésztésünk. Nem megfelelő alvás. Ahhoz hogy a szervezet, az emésztőrendszer megfelelően tudjon működni elengedhetetlen a megfelelő alvás. Alvás közben szervezetünk regenerálódik és dolgozik azon is, hogy megszabadítsa a testet a tisztátalan lerakódásoktól, méreganyagoktól. Helytelen táplálkozás. V annak olyan ételek melyek egészségessé teszik a testet, jó emésztést biztosítanak és sajnos vannak olyan ételek, melyek rontják az emésztés hatékonyságát, méreganyagokat halmoznak fel a szervezetben és fogyasztásuk székrekedéshez vezet. Ezekről részletesen írtam egy korábbi bejegyzésben itt olvashatod. Helytelen testtartás, kevés testmozgás. Amikor görnyedten tartod magad, azzal összenyomod a beleket és nem tudják megfelelően végezni a munkájukat. Ahányszor csak tudod, húzd ki magad a nap során - ez nem csak az emésztésednek, de a gerincednek és a légzésednek is jót tesz. A mások fontos dolog, amennyiben a test nincs átmozgatva a belekben is létrejön egyfajta pangás. Ezért fontos, hogy rendszeresen végezz testmozgást. Vannak olyan jógapózok, melyek serkentik az emésztést, megszüntetik a székrekedést. Stressz, rohanás. Az állandói rohanás és a sok idegeskedés, a szorongás, félelmek, aggodalmak szintén hozzájárulnak a székrekedéshez, mert hatással vannak az emésztésünkre. A váratlan események, komolyabb változások, utazások szintén hajlamosítanak a puffadásra, székrekedésre. Amennyiben a fenti tényezők hosszabb távon jelen vannak az életedben, akkor az emésztőrendszer belassul, a belek mozgása blokkolódik. Amikor már rendszeresen fennálló székrekedésed van, mindenképpen figyelmet kell szentelned a belek munkájának felfokozására, az emésztésed javítására. Nagyon fontos a régi, rossz szokásaidtól megszabadulni és helyettük új, az emésztésedet támogató szokásokat kialakítani. A következő blogbejegyzésben részletesen olvashatsz az emésztésed javításáról.
Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes)
2016. február 11. Zöld Avocado
Egy kis technikai szünet után (úgy kezdődött, hogy takarítottam, és úgy végződött, hogy csúnyán lezuhant a laptopom a földre:-( ) újabb, gyorsan elkészíthető, egyszerű, glutén- és tojásmentes, vegánosítható recepttel készültem nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Nem lett olyan szép, mint, amilyen a fejemben volt, de nagyon finom! :-) édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) A szubtrópusi területeken az egyik legfontosabb népélelmezési cikk az édesburgonya, mely Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több helyen lehet hozzájutni. Bár az ára még hagy némi kívánnivalót maga után, azért ne ijedjünk meg a burgonya szó hallatán. Közel sincs szükségünk édesburgonyából akkora mennyiségre, mint amihez a hagyományos burgonyavásárláskor szoktunk. Sőt mi több! Valójában az édesburgonya nem is burgonya, és inkább hasonlít a sütőtökhöz, mint a krumplihoz. Fogyaszthatjuk sütve, főzve, készíthetünk belőle töltött burgonyát, rakottakat, krumplipürét, de még édességeket, pitéket is. ;-) Magas szénhidrát tartalma ellenére én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldségről van szó, melynek tápanyagi hasznosulnak a szervezetben, a felesleg pedig távozik a testből, és nem rakódik le zsírpárnák formájában. :-) Édes íze miatt azt hinnénk, hogy a cukorbetegeknek tiltólistás alapanyag. Ez tévedés! A diabétesszel küzdők számára egyenesen ajánlott az édesburgonya fogyasztása. (Bővebben a témáról itt olvashattok!) Vélhetően a népszerűséggel, a kínálat is nőni fog, több kereskedőtől beszerezhető lesz majd, és talán így az ára is lejjebb megy, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert rengeteg jótékony tulajdonsága van. Nyugat-európa már itt tart! :-) Például Írországban a hagyományos burgonyafogyasztás visszaszorult, és hetente akár többször is kerül az asztalra ebből a finom, édes és csodaszép burgonyából, melyet batáta néven is kereshetünk a zöldségesnél. édesburgonya / batáta Miért hasznos tápanyagforrás az édesburgonya? "Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. " Forrás: Házipatika édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 500 g édesburgonya / batáta - 1 db nagyobb méretű padlizsán - 200 g kecskesajt - 2 dl főzőtejszín (én szóját használtam) - 1 dl tetszés szerinti tej (én rizstejet használtam) - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk Himalája só, 1 kk őrölt fehér bors, 1 ek szárított oregánó, csipet őrölt szerecsendió édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) ELKÉSZÍTÉS A burgonyát és a padlizsánt meghámozzuk, majd vékony karikákra felvágjuk. Egy jénai tálat vékonyan k ikenünk kókuszzsírral, és elkezdjük belerétegezni az édesburgonyát és a padlizsánt egymás után. Ezt megtehetjük állítva, egymás mellé téve és fektetve, egymásra rétegezve is (mint a rakott krumpli). Amihez éppen kedvünk van. ;-) állítva fektetve, rétegezve A szószhoz feltesszük a főzőtejszínt egy lábasban melegedni. Hozzáadjuk az apróra vágott (tépkedett) kecskesajtot, a tejet, és a fűszereket. Közepes lángon addig kevergetjük, míg a kecskesajt teljesen szétmálik, és egynemű öntetet nem kapunk. Amint ezt elértük, nyakon borítjuk vele a jénaiba helyezett burgonya és padlizsán szeletek. A jénait lefedjük alufóliával, és 220 °C - ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt puhára sütjük az egytálételünket. A végeredmény egy édeskés-sajtos olaszos íz, amit nehéz abbahagyni. édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) Táplálkozzunk, ne csak együnk! :-) Megjegyzés: Az étel könnyedén vegánosítható, vagy átalakítható egyszerű köretté, a főétel helyett. Hagyjuk el a kecskesajtot, az öntetet készítsük növényi tejből és szójából készült tejszínből, majd szórjuk meg a megsült és kész ételt sörélesztőpehellyel, sóval, frissen őrölt fekete borssal. Vagy egyszerűen csak locsoljuk meg a padlizsán- és édesburgonya szeleteket fűszeres olívaolajjal. Majd süssük készre őket. Így az egytálétel, akár köretként is szerepelhet az asztalon.
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek. Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
Szájhigiénia, méregtelenítés, nyelvkaparás, olajos öblögetés
2016. január 19. Élj harmóniában
A testi-lelki harmónia eléréséhez lényeges pont a test tisztán tartása. Az ájurvéda az alapvető higiénia terén is számos elvet, praktikus tanácsot ad, melyeket a hétköznapokban alkalmazva egészségesebb és kiegyensúlyozottabb lehetsz. A jógag yakorlók számára, a test tisztán tartása pedig különösen fontos szerepet kap - mert a tiszta test az alapja a tiszta tudatnak. A szájápolás a nyugati kultúrában is a napi rutin része, de ez a legtöbb esetben megáll a fogmosásánál. A nyugati kultúra nem foglalkozik a teljes szájüreg tisztításával, leginkább csak a fogkara koncentrálódik, pedig a szájüreg és a nyelv tisztán tartása ugyanolyan fontossággal bír. Ha csak az esztétikai részét nézzük, nem túl szép látvány amikor valakinek lepedékes a nyelve. Az éjszaka folyamán a testünk méregtelenít, így reggelre salakanyagok halmozódnak fel különböző formákban: vizelet, széklet, izzadság a bőrfelszínen, orrváladék, fülzsír, csipa a szemnél és a szájban is megtalálhatóak ezek a lerakódások. A szájüregben, a fogakon és a nyelvünkön lerakodásként látható reggel, az emésztőrendszer által termelt tisztátalanságok egy része. A nyelved lepedékessége árulkodik arról, hogy mennyire sok méreganyag (a méregtelenítésről részletesen itt olvashatsz) van felhalmozódva a szervezetedben - a lepedék színe és elhelyezkedése a nyelven további pontos információkat szolgáltat a testi funkciókról, szervek állapotáról. Ezért nagyon fontos, hogy minden reggel megszabadulj ezektől a méreganyagoktól. A száj, fogak, garat és nyelv tisztán tartása segít megelőzni a fertőzéseket, megszabadít a méreganyagoktól és a kellemetlen lehelettől. Csökkenti az ínybetegségek és a fogszuvasodás kockázatát. Az ájurvédikus szájhigiéniai alapelvek betartása javítja az emésztést is, mert az emésztőrendszert megszabadítjuk a salakanyagoktól és nem pedig visszanyeljük a reggeli elfogyasztásával. Reggel felkelés után ha végeztél a toiletten, a legjobb ha elsőként a száj tisztán tartására fókuszálsz. Addig jobb ha nem eszel és iszol, amíg a méreganyagokat el nem távolítottad a szádból, mert nem szerencsés visszanyelni. Az első az olajos szájöblögetés, ami t már évezredek óta alkalmaznak. 1 evőkanál érlelt szezámolajat vegyél a szádba (ha nincs akkor jó a tiszta minőségű szemszámolaj is vagy olívaolajjal is próbálkozhatsz) és kezdj el vele öblögetni, Forgasd a szádban, rágcsáld, próbáld a fogak között átengedni, engedd picit hátrébb a garat irányába. (kb. 2-3 percig végezd) Amennyiben hosszabban szeretnél öblögetni, úgy köpd ki az olajat és vegyél a szádba friss olajat - különben a már kioldott méreganyagok visszakerülnek a szervezetedbe. Az olajos öblögetés feloldja a lepedéket, segít csökkenteni a fogkövet, erősíti a fogakat és javítja az ízérzékelést. Az olajos öblögetés után jöhet a fogmosás. Lehetőleg vegyszermentes, bio, növényi alapú fogkrémet használj. A szájápolás utolsó fázisa a nyelvkaparás legyen. A nyelv felszínére nagyon sok méreganyag rakódik le az éjszaka folyamán, amit reggel könnyedén el tudunk távolítani egy nyelvkaparó segítségével. Ne a fogkeféd végével végezd ezt a mozdulatsort, mert nem lesz elég hatékony - szerezz be erre a célra nyelvkaparót. A nyelvkaparót mosd le, majd helyezd be a szádba és húzd végig, finom nyomással a nyelv hátsó részétől, teljesen az elejéig.A lepedéket köpd ki és mosd le a nyelvkaparóról, majd végezd el a műveletet néhányszor addig, amíg a nyelved tiszta nem lesz. Amikor végeztél tisztítsd meg a nyelvkaparót és tedd el:) Óvatosan h asználd a nyelvkaparót, nehogy megsértsd a nyelved.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 4. - A fűszerezés és a hat alapíz
2016. január 10. Élj harmóniában
Fűszerezz változatosan, sokszínűen, táplálkozz ízletesen. A fűszerek nem csak ízletessé, élvezetessé teszik az ételeket, de segítik az emésztést, támogatják a testet a salakanyagok eltávolításában, tisztítják a vért, kedvezően hatnak a légzőrendszerre, keringésre, szív és érrendszerre - használd őket bátran. Érdemes megismerned a fűszerek, gyógynövények hatásait, egészségmegőrző szerepüket az étkezésben. Az ájurvéda hat alapízt különböztet meg, melyek mindegyik más és más hatást fejt ki a szervezetre. Mindegyik íznek meg van a funkciója a testben és hevítő vagy éppen hűsítő hatással rendelkezik. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban. ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is legyen. Az ájurvéda szempontjából, az egyes ízek bizonyos elemeket tartalmaznak és ennek fényében lehet egy adott íz kedvező hatású egy testtípusra vagy éppen kerülendő az adott testtípus számára. Az édes íz energiával tölt fel és segíti a hasnyálmirigy működését. Ide tartoznak a szénhidrátok, zsírok, fehérjék elsődlegesen. Fogyassz változatosan rizs és búzaféléket, kenyereket, édes gyümölcsöket, édes jellegű zöldségeket, magvakat, tejet, mézet, teljes értékű nádcukrot, aszalt gyümölcsöket. Az ilyen ételek nem csak energiával látnak el, növelik az erőt a szervezetben , táplálóak és megnyugtatják a testet, de de kellő mennyiségű rostot is tartalmaznak. Kerüld el a finomított élelmiszereket, fehér cukrot, fehér lisztet. Ha az édes íz fogyasztását túlzásba visszük, hízlaló lesz. Nehézséget okoz a testben, túlzott alvást eredményezhet, cukorbetegséghez vezethet. A savanyú íz, erősíti a gyomrot, serkenti az étvágyat, erősíti az érzékszerveket. Befolyásolja a kiválasztást és a nyálképződést. Ilyenek a savanyú tejtermékek pl. joghurt, a savanyú gyümölcsök a citrom, narancs , áfonya, savanyú szőlő. Túlzott fogyasztása szomjúságot, fogérzékenységet, ödémát, fekélyt, vérmérgezést és gyomorégést okozhat. A sós íz étvágyat csinál, segíti az emésztést és a vízháztartás működésében van szerepe - visszatartja a vizet. Görcsoldó hatású és elősegíti a nyálképződést is. Részesítsd előnyben a bányászott, tiszta minőségű sót pl. himalaya só a tengeri sóval szemben. A szójaszósz és hasonló ízesítők is ezt a minőséget képviselek. Túlzott fogyasztása vízvisszatartási problémákat, bőrproblémákat, magas vérnyomást, ájulást okozhat. A csípős íz hőt termel, élénkíti az anyagcserét, segíti az emésztést és a tápanyagfeszívódást Továbbá tisztító hatással rendelkezik és segíti a véralvadást. Fűszerezz bátran borssal, chilivel, gyömbérrel. Ha fogyasztasz hagymát, akkor az is ide tartozik. Túlzott fogyasztása erőteljes hőt termel a testben, izzadást, kellemetlen testszagot eedményezhet, Égő érzést hoz létre a gyomorban, torokban. Akár ájulást okozhat, előfordulhat szédülés és eszméletlen állapot is. A keserű íz tisztít, méregtelenít, fertőtlenít, segíti a máj és epe működését. Támogatja a suervezetet a fertőzések leküzdésében. Segíti a többi ízt. Használj kurkumát, lepkeszegmagot. Keserű anyagokat tartalmazó zöldségek:brokkoli, spenót karfiol, káposzta, zöldpaprika. túlzott fogyasztása viszkető, égető érzést kelthet a testben. Növeli az érdességet, szárító hatású. Szédülést, pillanatnyi ájulást okozhat. A fanyar íz szárító, összehúzó, nyugtatja a nyálkahártyát és az idegeket Segíti a véralvadást. Ilyenek a hüvelyesek, babok, borsók, lencsefélék, gránátalma, zöld tea. Túlzott fogyasztása szájszárazságot, szorulást, felfúvódást okozhat, Nagy mennyiségben kedvezőtlenül hat a szívre. Vegyszermentes (bio) fűszereket használj:)
A vegán fehérjepor előnyei és fajtái
Számos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra? A következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.) Azonban mielőtt vásárlásba kezdtek engedjétek meg, hogy a vegán fehérjepor témájával kapcsolatban feltegyek és megválaszoljak pár kérdést. Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok. A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. Emellett a tehenekbe pumpált növekedési hormonok, valamint a gyógyszerek és antibiotikumok bomlási termékei is nagy mértékben kerülnek be a tej és tejkészítményeken keresztül. A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Régebben sok helyről hallottam, hogy a növényi alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. 2013-ban készült egy tanulmány mely konkrétan a teljes rizsszemből készült proteinpor kontra tejsavó proteinpor felszívódásának eredményességét vizsgáló kutatás eredményeit mutatja be. A kísérletek bebizonyították, hogy nincs mérvadó különbség a különböző eredetű fehérjeporok felszívódásának tekintetében. A vizsgálat kifejezetten teljes szemből készült rizs proteinnel zajlott, így a szója, lenmag, chia mag és egyéb növényi alapú vegán fehérjeporok felszívódási hatékonyságát még nem tudjuk biztosan. Miért nem javaslom a fehérjeporok szedését? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni. Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben.
A gesztenye hatásai
2015. december 28. Élj harmóniában
A téli esték egyik tipikus illata, a sült gesztenye illata. A gesztenyét Magyarországon leginkább sütve fogyasztják, de nagyon elterjedt a főzött gesztenyéből készült gesztenye püré is. Itthon nem annyira ismert a gesztenyeliszt használata, amiből fantasztikus süteményeket, kekszeket, palacsintákat készíthetünk. A gesztenye nagyon sok vitamint, nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaz. (C, E és B vitaminok, kálium, magnézium, vas, réz, foszfor) A gesztenye javítja az erek rugalmasságát, erősíti az érfalakat. Magas az antioxidáns tartalma és energiával tölti fel a szerveztet. Csökkenti a gyulladást és vizesedést. Megfázásnál, hurutos betegségeknél is nagyon jótékony, segít a légzőszerveket egészségesen tartani. A népi gyógyászat hasmenésre is javasolja. Rosttartalmának köszönhetően javítja az emésztést és telítettség érzetet kelt. Vegyszermentes (bio) gesztenyét fogyassz!
A mogyoró hatásai
2015. december 6. Élj harmóniában
Közeledik a karácsony és ilyenkor sok családnál előkerülnek a mandulás, mogyorós, diós receptek. Télen a vitamin és ásványi anyagok fő forrásai a különböző magvak és diófélék. Továbbá a magvak a vegetáriánus táplálkozásnak is fontos részét képezik, hiszen összetett szénhidráttal kombinálva teljes értékű fehérjéhez juttatják a szervezetet .(pl. kiváló választás egy diós tészta:) Korábbi bejegyzésekben már olvashatsz a mandula, a dió, hatásairól. A zsírokat néha méltatlan módon szeretnék sokan száműzni a táplálkozásból, ám a szervezet szempontjából nagyon komoly szerepük van. A problémát nem a zsírok fogyasztása okozza, hanem a nem megfelelő zsírok fogyasztása. A telítetlen zsírsavak kifejezetten kedvezően hatnak az egészségünkre - legtöbbször ilyenek a magvak, diófélék. A mogyorónak is, mint az olajos magvaknak általában, magas az esszenciális zsírtartalma és gazdag antioxidánsokban. Jelentősebb mennyiségben tartalmaz E, C, B1 és B2 vitamint és magas az ásványi anyag tartalma is - sok cinket, káliumot, magnéziumot, mangánt tartalmaz. A réz tartalma kiemelkedő. A mogyoró fogyasztása segít a vértisztításában. Réz tartalmának köszönhetően támogatja a vörös és fehérvérsejtek képződését, továbbá közreműködik a szív és az izmok munkájában. Segít megelőzni a szívbetegségek kialakulását. Magas a rosttartalma, serkenti a bélműködést és megakadályozza a székrekedés kialakulását. Segít megelőzni a vastagbél daganatos megbetegedését. Csökkenti a koleszterinszintet és segít a vérnyomás normalizálásában. Támogatja a idegrendszer munkáját, stressz esetén is hasznos beépíteni az étrendbe, továbbá kedvezően hat az agy működésére. Vegyszermentes (bio) mogyorót egyél!
All you can eat vegetarian
Egyél amennyit csak bírsz vegetáriánus módra. Gasztroélmény következik Londonból. Sok gondolat cikázik a fejemben eme apró kis étterem kapcsán. Először is mondjuk ki azt az alapelvet, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértékletesség is. A NEW START életvitel egyik alapelve. DE úgy is elmehetsz egy all you can eat étterembe, hogy megpróbálsz nem mindent össze-vissza enni. BÁR lehet, hogy nehéz lesz és az óembered legyőzi a jóra törekvő éned. Másodszor pedig nem mehetünk el amellett, hogy Magyarországon még nem találkoztam, nem is hallottam olyan vegetáriánus étteremről, ahol fix árért svédasztalos kínálatból korlátlanul fogyaszthatsz. Mindezért a minimál órabérrel megegyező árat fizeted. Na jó, Magyarország nem olyan jóléti állam, mint UK. Mennyi is az élelmiszer áfája ott? No igen, ez az, ami itt legtöbbször 0. (Bemegyek egy boltba, legyen az Morrisons vagy Lidl, veszek pl. egy kiló barna rizst, fizetek és a blokkot nézegetve azt látom, nincs rajta áfa!!!) Oké, belátom, csak Londonban él több mint egy magyarországnyi ember. S máris nem lehet egészséges párhuzamot vonni a kettő közt. A kormányzásról, fizetésről már ne is beszéljünk... Egyik vasárnap késő délután Chapel Market (Angel Islington) környékén jártunk. Éhesek voltunk, és gondoltuk, elintézzük amit szeretnénk, mielőtt bezárnak az üzletek, s utána keresünk valami evési lehetőséget. Először jártunk arra, nem ismertük a környéket. Egy sportboltba mentünk, s mielőtt beléptünk, észrevettem egy cégcímert, ami vegetáriánus büfét hirdetett. Sportboltból kijövet, sikeresen letudva tervünket, a vegetáriánus büfé felé vettük az irányt. (Alig néhány lépés.) Azt gondoltam, a büfé (buffet) kifejezés amolyan talponálló eszem-iszom lehetőségét rejti magába. S mire ezt kigondoltam, a kirakat előtt álltunk, s láttuk a kiírást: eat as much as you like - egyél amennyit szeretnél. Indiai vegetáriánus étterem. Ezt ki kell próbálni. Bementünk, s jeleztük, szeretnénk itt enni. Kaptunk egy-egy tányért, evőeszközöket, szalvétát. Helyet foglaltunk, s szemeinkkel próbáltuk felfedezni a kicsinyke étterem-féleséget. Az étterem belülről: Semmi elsőosztályú érzése nincs a helynek. Az étterem falai telis-tele vannak poszterekkel, amelyek mintegy propaganda, hirdetik a vegetáriánus és vegán lét előnyeit, ideáját. Ételek felé tettünk néhány lépést. Rántott hagyma, vegyes zöldségek rántva, különféle indiai ízesítésű ragu-félék, rizs, főtt krumpli, különböző saláták, indiai sült kenyér, gyümölcs - ezekből válogathatott az ember. Nem volt hatalmas a kínálat, de jóllakásunkhoz elégséges. Néhány kedvencem: cékla-káposzta saláta, indiai kenyér, borsós kenyérkocka, mangós káposztasaláta, csicseriborsó-ragu, rántott hagyma. Italt vehet az ember, de BYO - hirdeti nagy betükkel: Bring Your Own - hozhatod a saját italod, ott el is fogyaszthatod. Tény, hogy ez nem az a kívül-belül csili-vili étterem, ahova az ember randevúzni megy, de ha éhes, és ezért a pénzért (6,5 font) jól akar lakni és változatosan (vega kaját) enni, akkor elégedett lehet. A svédasztalos kínálat: Persze senki ne gondolja, hogy az otthon megszokott ételeket kapja. Itt Angliában ugyanis a curry dominál. Mintha nem lenne saját ételük, átvették az indiaiak ízvilágát (ezt nem csak itt, az indiai étteremben tapasztaltam). Néha azért elgondolkodom, vajon menyire kedvelnék, ha magyar vegetáriánus (vegán) étterem lenne ez az all you can eat. Mindennapos lehetne a töltött paprika, nem csak főtt rizs és sült krumpli, hanem jó kis főzelékek is lehetnének a köretek, melléjük néhány különböző alapanyagú fasírt és ragu. Szejtánt sem hagynám ki a kínálatból. S a saláták mellett természetesen nem maradna ki a finom magyar desszert. Somlói galuska csakis vegán piskótából. :) További sóvárgásom helyett következzenek a képek a helyről. A képek mellett próbálok még több infót megosztani a látottakról. Vegán-misszió plakátjai: Ha Londonban jársz, és egy büfé-hangulatú, nem éppen igényes helyen korlátlanul szeretnél vegán és vegetáriánus ételeket enni, ne habozz ezt felkeresni: Indian Veg 92-93 Chapel Market, N1 9EX. Angel Islington, London (Angel station metróállomás közelében)
Miért lettem vegán?
2015. november 18. Vegán lettem
A vegán életforma logikájának mibenlétét egy kedves ismerősöm kérdezte meg facebookon. Leírtam azt, hogy én miért lettem vegán. Így született a “Vegán Lettem” blog ötlete és ez a bejegyzés. Mikor lettem vegán? 2008 óta vagyok vegetáriánus és 2015 augusztus 1-je óta 100%-osan étrendi vegán. Tehát már semmilyen állati eredetű dolgot nem eszek, plusz semmilyen élelmiszert amiben akár 0,1% tejsavópor, tejpor, tejfehérje vagy tej-tojásszármazék van. Ezt egy kedves barátom úgy hívja, hogy: 0.0 (nulla pont nulla) vegán. Azért hívjuk ezt csak étrendi vegánnak, mert még nem használódott el a bőrcipőm és a bőrövem, de amint ez megtörténik, eszem ágában nem lesz új bőr, gyapjú illetve tollal tömött dolgokat vásárolni. Írtam egy bejegyzést korábban a vegán életmódról, amiben számos hasznos információt megtalálsz a veganizmusról. Na de miért lettem vegán? Mi indított el a vegán életmód felé vezető úton? Nem leszek népszerű a vegánok között, de mégis muszáj vagyok először kicsit kilépve a személyes meggyőződéseimből és helyzetemből, egy globálisabb, nem vegán megközelítéssel kezelni a dolgot, hogy a mindenevő társaink is közelebb érezzék magukat a témához. És, hogy miért nem leszek szimpatikus a vegánok körében? Mert szerintem nem a hús és tejtermékek fogyasztásával van alapvetően gond, hanem azzal a mértéktelen hús és tejtermék fogyasztással, amit az ember gyakorol, és ami azokhoz a finoman szólva is embertelen körülményekhez vezet, ami a tej és tojás üzemekben, valamint vágóhidakon ipari formában folyik. A több ezer (ipari szinten feleslegesnek tekintett) napos kiskakas élve ledarálásával, a tehenek tejgépekké alakításával (annak mindenféle kémiai, a borjút az anyától elválasztó és egyéb embertelen tulajdonságaival), a tojók ipari gépekké alakításával és tartásával, stb.stb.stb., valamint úgy alapvetően a vágóhidakon és a halal vágóhídakon működő ipari mészárlással. Azzal van itt gond részemről, hogy az emberi természet és szokások miatt, olyan dolgokat alakítottunk ki és veszünk természetesnek, ami természetellenes. Mert azt beismerheti mindenki mindenféle eszmecsere nélkül, hogy a modern ipari állattartásban semmilyen természetes dolog nincs annak ellenére, hogy élőlényekkel végezzük. Továbbá cukrozhatjuk a taknyot olyan gondolatokkal, hogy de a tehenet azért háziasítottuk, hogy húst és tejet adjon, attól az még egy élő és érző lény. Lehetne velük máshogy is! Mondjuk úgy, ahogy elvárhatóan egy tanyán állnak hozzájuk. Egy kicsit máshogy átfordítva, túl sok érző és élőlény folyamatos szenvedését és halálát hozzuk létre azzal, ahogyan élünk. Én ezt látom problémának. Azonban annak ellenére, hogy étrendi vegán vagyok a megoldást nem a vegánságban látom, hanem a tudatosabb, környezettudatosabb, mértéktartó és együttérzőbb életvitelben minden ember részéről. Amibe alkalomadtán, sok embertársunk által vélt igények szerint férjen bele a hús és tejtermék fogyasztása. De ahogy mondjuk régen. Heti egy - két alkalommal. Etikai és morális megközelítésem a vegán életmódról Nálam ott defektes a rendszer, hogy nem értek egyet az ember felsőbbrendűségével. Nem értek egyet azzal, hogy mindent megtehetünk és meg is teszünk, mert úgy alakult ki, hogy mi vagyunk azok akik megtehetjük. Mert ezt dobta gép, vagy hívjuk evolúciónak. Kicsit finomítva a problémámon, azt a helyzetet, hogy más élőlények életének alakulása felett ilyen hatalmunk van, egyszerűen és természetellenesen kihasználjuk azon való munkálkodás helyett, hogy minden élőlény normális keretek között élhessen ezen a bolygón. Vágó élőlényeket hozunk létre pl. azért, hogy enni tudjunk. Számomra ez teljesen abszurd. Főleg ha arra gondolok, hogy arra a tápanyagra amit a vágóállat ad, nincs is szüksége a szervezetünknek, pontosabban be tudjuk vinni tisztán növényi forrásból. Totálisan értelmetlen szenvedést és halált okozunk azért, hogy élvezhessünk egy tál ételt. Ráadásul sokkal több ételnek valót esznek meg ezek az állatok, mint amennyit adnak. Ergó sokkal több rászoruló embert tudnánk étkeztetni, ha nem az állatoknak termelnénk a takarmányt. Érdekes dolog ez nem? Emellett komoly viták folynak arról, hogy az húsevő az ember vagy sem. Arra az általam is művelt ellentmondásra pedig már csak zárójelben világítok rá, hogy állatbarátnak hívtam magam és hangoztattam, hogy mennyire szeretem az állatokat, majd egyiket-másikat megettem. Komoly értelmezési és kulturális paradoxon. Egészség és étkezési oldalról való tapasztalataim a vegán életmódról Mielőtt vegetáriánus lettem olyan agresszív allergiával álltam már szemben 25 évesen, amit sem gyógyszerek, sem vitaminok nem tudtak enyhíteni tavaszonként, és ami szépen lassan elkezdett átfordulni asztmává. Az orvosok szerint ez lett volna a menetrend. Aztán vegetáriánus lettem egy 1 éves átállással, és ami közel 10 év alatt kifejlődött bennem allergia, az 3 év alatt nyomtalanul eltűnt. Emellett gyermekkoromtól kezdve komoly hajlamom volt ekcémás betegségekre is, ami ugyancsak elmúlt. Értelemszerűen semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy ez a vegetáriánus életmód miatt történt, de felettébb furcsa az egybeesés. Ennél egyébként meghökkentőbb gyógyulással kapcsolatos (egészen súlyos betegségek esetében) történeteket is hallottam már vegán ismerősöktől, de mindenki azt mond amit akar alapon azzal nem foglalkozom. Vegán életmódomat illetően, ezeken kívül is egészen elképesztő tapasztalataim vannak. Körülbelül egy hónap vegán étrend után érezhetően, és mérhetően nőtt mind a fizikai mind a mentális teljesítőképességem. Kerékpáron alapvetően 100km távolság felett érzem jól magam, szeretem a hosszú országúti túrákat. Amióta vegán vagyok sokkal később fáradok ki, sokkal kevesebb étellel. Egy bő vegán reggelivel 80-100km-t letekerek, ez egy a szüleink által energiagazdagnak titulált kiadós rántottától ez 40-60km volt max. Elmentem testépítő edzésre kíváncsiságból, és amellett, hogy gyorsan fejlődnek az izmaim, olyan energia jelenlétet tapasztalok amit sem vegetáriánusként sem mindenevőként nem. Munka vagy tanulás frontján mindig gondom volt az esti fejhasználattal. Általában hajnalban kelek 4-5 között és este 7-8 körül már használhatatlan voltam. Ez is megszűnt. Vannak rosszabb napjaim, de az esetek többségében ébredéstől fekvésig használható és bevethető vagyok fejben is. A vegán emberek testi, lelki és szellemi állapotát végignézve, a vegán testépítők és egyéb vegán élsportolók történeteit és életvitelét látva, valamint a témával kapcsolatos megannyi kutatás eredményét olvasva arra a következtetésre jutottam, hogy: Nagyszüleink és szüleink nem szándékos félrevezetése és az élelmiszeripar konkrét hazugsága csupán, hogy a húsra, tejre, tojásra szükségünk van. Semmi ilyesmire nincs szüksége a szervezetünknek, illetve növényi úton minden pótolható. Emellett megdöbbentően kevés fehérjére van szüksége egy felnőtt embernek, akár edzés mellett is. Erről a későbbiekben írok egy bejegyzést. Ugyanakkor azt is elhiszem, hogy mértéktartó és tudatos húsfogyasztás (max heti 1-2 alkalom) nem feltétlenül káros és nem lesz tőle baja az embernek ha elég rostos ételt eszik, és sokat mozog, de semmi szükségünk az állati eredetű fehérjére konkrétan. “Akkor miért okoznék szenvedést és halált?” – tettem fel a kérdést magamnak egy idő után. Emellett olvastam rengeteg pro-kontra kutatási eredményt azokról a növekedési hormonokról, antibiotikumokról és egyéb gyógyszerekről amiket az állatok kapnak a stressz okozta betegségek, valamint a vágósúly mielőbbi elérésének érdekében, és amik bomlásanyagait bevisszük az állati eredetű ételek fogyasztásával. Az a félelmetes, hogy ezek jelenléte nem vita tárgya, inkább azon megy az adok-kapok, hogy ez mennyire egészségtelen az emberre nézve és milyen élettani hatásai lehetnek hosszútávon. Továbbá az élőlények a folyamatos stresszhatás alatt mérgeket és félelmi anyagokat választanak ki, melyek a húsban és tejtermékekben maradnak ugyancsak, és melyek szervezetünkre és idegrendszerünkre okozott hatásai károsak. A későbbiekben erről is írok egy átfogó bejegyzést. Tehát miért lettem vegán? A fizikai és mentális tapasztalataimat egybevetve azzal, hogy nem szeretnék semmilyen formában és módon hozzájárulni egy állat levágásához vagy kizsákmányolásához, vezetett oda, hogy vegán lettem. Úgy éreztem, hogy én egy dolgot tudok tenni annak érdekében, hogy megakadályozzam állatok tömeges lemészárlását és kizsákmányolását, az pedig az ha nem támogatom a modern ipari állattartást, és mindazt a borzalmat ami azzal jár. Továbbá úgy éreztem, hogy semmi értelme nincs támogatnom a mindenki megnyugtatására etikusnak elnevezett, valamint még háztáji állattartást sem. A szenvedés megteremtése és az élet elvétele semmilyen formában nem etikus és nem semmilyen formában nem elfogadható részemről. Ugyanakkor soha nem mondom senkinek, hogy ne egyen húst, még a feleségemnek sem mondtam soha, (ő egyébként pár hónapja vegetáriánus lett, rajtam kívülálló okokból) viszont Gandhi következő gondolatát komolyan vettem: “Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!” …és végül egy gondolatban összesűrítve: Azért vagyok vegán, mert tőlem telhetően a legkevesebb élőlény szenvedését és halálát szeretném létrehozni azzal, hogy velük élek. Ez foglalja össze legjobban egy mondatban amiért így cselekszem.
Masala chai
Fűszeres és aromás tea téli estékre. Fűtő hatású, ezért nagyszerű módja a téli betegségek megelőzésének, és épp ezért nyáron jobb kerülni. Hozzávalók (4 személyre): 1 tk gyömbér por egy csipet őrölt feketebors 3-4 cm-es fahéjrúd 5 db szegfűszeg 3 db kardamom 1 tk édeskömény egy csipet őrölt chili...
Londoni gasztroélményeim
Hosszabb hallgatásomnak nyomós oka van, amit ezennel megtörök. Ahogy azt a (fehér)cukortól (általam hozzáadott más cukortól is) mentes meggylekvár írásom elején jeleztem, változás előtt álltunk, ami szeptember hónapban be is következett. A változás nem más, mint egy időre Londonba költöztünk, férjemmel itt próbálunk meg talpon maradni, élni, főzni, enni. Az itt ért (leginkább gasztro) benyomásokból szeretnék most egy képes beszámolót adni minden kedves olvasómnak. A képen a Hyde Park részlete látható. Londonban rengeteg park van. Bizonyára az egyik legzöldebb világváros. Még nem tudom, mennyi ideig leszünk ebben a városban, távlati célunk ugyanis egy kisebb (Budapestnél is kisebb) város lenne, például Bristol, vagy Brighton, de egyelőre most London-t kell megélnünk. Mindenekelőtt el kell mondjam, hogy a legokosabb döntésem volt, kihozni magunkkal a turmixgépet (itt ugyanazt a típust láttam egy kirakatban, kb. 8.000 forinttal drágábban), piros fűszerpaprikát, hajdinát, zabot, stb. Nem bántam, hogy ezek által kevesebb ruha fért be a táskánkba, viszont nagyon szuper, hogy a turmixgépet tudom használni, és nem itt kell felkutatnom egy minőségit elfogadható áron. Zabot és hajdinát pedig egyszerűen sehol nem látok. (Zabpehely persze van.) Mielőtt kijöttünk volna ide, az utolsó pénteken még kilátogattam a Bosnyák piacra, vettem egy-két finom hazai gyümölcsöt, s közben azon gondolkodtam, vajon itt, Londonban hogyan fogok boldogulni a nyers ételek beszerzésével. Valószínű, a legtöbb zöldség-gyümölcs import áruként kerül az országba (sajnos). London városában járva kelve láttunk néhány zöldségest, de igazibb piacot, ami otthon is van (pl. Fővám téren vagy az előbb említett Bosnyák téren) mindeddig kettőt sikerült úgy igazán felfedeznem. Az elsőt Whitechapel Station megállóból kijövet láttam meg, s hazafelé természetesen megálltam, s jól bevásároltam. A második pedig Dalston Junction megállónál van. Mindkét helyen már többször voltam, képeket is "hoztam". Az érdekessége e két piacos placcnak számomra az, hogy egyetlen overground járattal összekapcsolható a kettő. Igaz, egy kicsit gyalogolni kell, mert Dalston Junction-nál leszállva egy nagyobb saroknyi utat kell megtenni Dalston Kingsland-ig, amivel szemben helyezkednek el a kirakodók. Whitechapel Station közelében lévő árusoknál nagyon sok különleges dolgot láttam, amikről nem tudom pontosan, mi is az. (Ha bárki a képeken látja és be tudja azonosítani, írjon nyugodtan!) Sok jamaikai-t láttam arra, bár az is igaz, hogy a közelben van ugyanakkor a londoni muszlimok központja is, a kelet londoni mecsettel. Nagyon érdekelnek azok a növények, amelyeket lefotóztam, s Magyarországon nem igazán ismertek. Kíváncsi vagyok, milyen ételeket lehet belőlük készíteni, melyik nemzet konyhájának specialitásai. Szívesen megtanulnék egy-két vegán ételt más ízek hazájából. Időm egyelőre nem engedte, hogy az interneten felfedezzem a recepteket. Dalston Juction piacánál csak egy dolgot emelnék ki, hogy bizonyára több eladó árulja a portékát, mint Whitechapel-nél mivel akár 4 sort is alkotnak egymás mögött az árusok. Mindkét helyen nem csak élelmiszert, hanem ruházatot, konyhai felszereléseket, fűszereket is árulnak. Dalston Kingsland piacán változó, hogy milyen árus van gyakrabban. Amikor csütörtökön jártam arra, akkor meglehetősen sok zöldséget, gyümölcsöt árusító "kofa" volt, pénteken pedig főként ruhákat árultak, csak kevés zöldséges volt. Szintén mindegyik helyen halas is van, elsősorban tengeri halakat láttam, bár annyira alaposan nem vettem szemügyre. Hentes árukat is be lehet szerezni, de ezek már boltokban vannak, amelyek fixen vannak nyitva, szinte minden nap. Whitechapel-nél láttam néhány üzletet, ahol a keleti világ édességeit árulják - a képeken ezeket is bemutatom. Bevallom, a pisztáciás zöld akármi kicsit érdekel. A városban másfelé járva szintén láttam ilyen boltokat, de még nem szakítottam időt arra, hogy megkérdezzem a bolti dolgozót, hogyan készül és miből van. Tartok tőle, hogy tele van cukorral... :( Magyar nyelvű útleírásokban, turista-információkban nem nagyon találkoztam ezzel a két hellyel, Borough Market-tel pedig annál inkább. Nos véleményem szerint a Borough Market valódi turistáknak való látványosság. Számomra inkább sznobizmus jut róla eszembe, no meg egyfajta gasztrofesztivál állandósított helye, de a hétköznapi bevásárláshoz minden bizonnyal nem a legjobb hely, főként egy vegán vagy vegetáriánus illetőnek. Azért is elsősorban turistáknak ajánlom, mert különlegesebb dolgokat lehet ott beszerezni, illetve a hely egy kisebb részén találhatunk friss zöldséget, gyümölcsöt, nagyobb területén inkább kész-ételt (sósat, édeset, pékárut, sajtféléket, borokat, olajokat, stb.) lehet vásárolni. Ezért gondolom róla azt, hogy egyfajta állandó gasztrofesztivál helyszíne. S hát igen, mi nem tartozunk azok közé, akiknek ez az árfekvés kedvező lenne. (Csak egy példa: répa, narancs és citromból helyben készített 100%-os 2.5 dl ital ára 2,5 font. Középárfolyamon egy font 420-430 forint, tehát a 2,5 dl ital ára cirka 1000 forint). Végezetül jöjjenek a képek, amelyek szerintem többet is elárulnak, mint amennyit én próbáltam összeállítani. :) Whitechapel market: Cím: Whitechapel Rd Tower Hamlets London E1 5BS Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 8:00-18:00 Gyümölcsök és zöldségek Whitechapel Market-on: Egy angol nyelvű vélemény Whitechapel Marketról (2010-ből, de ma is aktuális) az egyik, piacokról (is) szóló oldalról: "I dont understand why the other reviewers were so down on this lovely bit of commerce on Whitechapel. Where else can you get a box of 10 mangoes for 3 pounds? Maybe in Mexico, amigo. But NOWHERE else in London. Similarly, 3 bunches of coriander (AKA cllantro) for 1 pound? Great prices on exotic foods. And I bet you can bargain, though Ive never tried because things are so cheap already. There are probably 50 stalls in this market, some selling lingerie, others selling fish, and others focusing on the bollywood dvd scene. Its all good. For cheap produce though, you cant beat it. If youre more into the Borough market thing, go down there and drink your latte while you push your three-wheel stroller. If youre more into good cheap food from nice folks (without the marketing) go to Whitechapel." Lényegében azt fejezi ki az írója, hogy nem érti, miért húzzák le ezt a pompás kis kereskedelmi helyet mások. Hol máshol tudsz egy doboznyi (10 db) mangót 3 fontért venni? Sehol máshol. Szerinte még talán alkudni is lehet, amire neki nem volt szüksége, mert minden olyan olcsó. Nagyjából 50 árusító hely van, s felsorolja, mi mindent lehet ott vásárolni. Végül azzal fejezi be mondandóját, ha többet akarsz tudni a Borough market-ről, menj csak el oda, idd meg a tejeskávédat, ..., de ha inkább érdekelnek az olcsó ételek a kedves helybéliektől, akik ráadásul nem is reklámozzák portékáikat, akkor menj Whitechapel-re! Az overground megállója kívülről és egyéb élelmiszerek: Dalston Kingsland (Dalston Juction): Cím: Kingsland High Street London E8 2JS Nyitvatartási időt nem tudok. (Lehet, hogy ez az overground alapban elmegy Kingsland megállóig, de eddig minden alkalommal Juction volt a végállomás, amikor Whitechapel felől közelítettem meg.) Borough Market: Cím: 8 Southwark Street London SE1 1TL London Bridge Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig 10:00-17:00 Pékáruk a Borough Market-en: Zöldségek, gyümölcsök, csonthéjasok ugyanitt: Egyéb (kész)ételek:
Csicsókás fokhagymakrémleves
2015. október 6. Mindennapi ételeink
Igazi betegség-űző leves. Hozzávalók: Hozzávalók: 4 db közepes csicsóka 2 fej fokhagyma 1 kisebb vöröshagyma 10 dkg kesudió víz (amennyit felvesz) 2 ek. olíva olaj só- ízlés szerint ételízesítő mix - ízlés szerint 1 kisebb csokor petrezselyem Elkészítés: Kevés vízen és az olajon megpároljuk a vöröshagymát, a fokhagymát és a csicsókát, megsózzuk, közben kesudiótejfölt készítünk: kesudiót vízzel, olívaolajjal, sóval és citromlével krémesre turmixoljuk. Beleöntjük a levesbe és együtt összeturmixolunk mindent. Még összefőzzük, és petrezselyemmel, snidlinggel megszórva, pirított kenyérkockával tálaljuk. (Igaz, mi most kihagytuk ezeket:-)
A dió jótékony hatásai
2015. szeptember 27. Élj harmóniában
Itt van az ősz és a hőmérséklet csökkenésével, kívánja a szervezet a tartalmasabb táplálékokat. A legtöbb haza kiskertben megtalálható legalább egy diófa. A dió egy olyan csonthéjasunk, amely igencsak tápláló és melynek nem csak a belsejét, de gyógyászati célokra a levelét és a külső burkát is gyűjtik. A táplálkozásunkban is változatosan tudjuk felhasználni. Süteményekbe, salátákba, sós és édes ételekbe is tehető, továbbá magában is nagyon ízletes. Egy egy marék dió elfogyasztása, nagyon sok pozitív hatással bír. Gazdag sszenciális zsírsavakban, ásványi anyagokban, vitaminokban (foszfor , kalcium kálium, vas, cink, réz, magnézium, B vitaminok, E vitamin) Magas a fehérjetartalma, megfelelően komplettálva (szénhidrátokkal kiegészítve) nagyon jó teljes értékű fehérjeforrás vegetáriánusok számára (pl. diós tészta). Csökkenti a szív és érrendszeri betegség kialakulásának kockázatát, egészséges szinten tartja a vérnyomást. Normalizálja a koleszterinszintet. Segít rugalmasan tartani az ereket. Erősíti az immunrendszert és antioxidáns hatású. Támogatja az idegrendszer működését. Az ájurvéda nehéz minőségűnek tartja, Fogyasztása növeli a Kapha-t, Pitta-t és csökkenti a Vata-t . A többi dió és magféle fogyasztását is érdemes beépíteni az étrendbe. A manduláról itt olvashatsz.
A sárgarépa jotékony hatásai
2015. szeptember 24. Élj harmóniában
A sárgarépát gyerekként kedveltem meg. Nagypapám mindig azt mondta, hogy egyek sokat mert akkor majd tudok fütyülni. Sok sok kiló sárgarépa elfogyasztása után sem tudtam fütyülni, de a "klasszikus" magyar konyhából - leveszöldség, főzelékek és kb a sütőben sült krumpli, sült tök és főtt kukorica ami zöldséges ételként megfordult nálunk otthon - nekem a sárgarépa volt a kedvenc zöldségem. Már tinédzserkoromban is ha valamit csak úgy rágcsálni szerettem volna, sokszor esett a válassztásom egy szál sárgarépára:) Azon túl, hogy ízletes miért jó rendszeresen fogyasztani? Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, legkiemelkedőbb a béta karotin tartalma. A szervezet a béta karotint szükség esetén A vitaminná alakítja. A sárgarépa fogyasztása hozzájárul a jó látáshoz is és segít egészségesen tartani a n yálkahártyákat. Kedvezően hat a bőrproblémáknál, széppé teszi a bőrt. Segít a beleket megtisztítani és eltávolítani a salakanyagokat, méregteleníteni. C sökkenti a koleszterinszintet. Fogyókúrák esetén is jól hasznosítható. T ámogatja a máj tisztulását és erősíti az immunrendszert. Csökkenti a daganatos betegségek kockázatát és regeneráló szerként is használják. Í zületi gyulladás esetén is kedvezően hat, elősegíti a gyógyulási folyamatokat. Fogyaszthatod nyersen elrágva, vagy reszelve salátában, répalé formában, levesekben, párolva, főzve, sütve még édességek tésztájába keverve is kellemes kompozíciót kapunk:) Az ájurvédában édes minősége miatt, vata csökkentő hatást tulajdonítanak neki, de a pittát és kaphát kismértékben növeli. A föld alatt növő zöldségfélék közül a sárgarépa szattvikusnak minősül. (erről bővebben itt olvashatsz) Téli időszakra szakszerűen elvermelve jól tárolható zöldség.
Tégy a gerinced egészségéért! - Fekvő gerinccsavarások
2015. szeptember 21. Élj harmóniában
A gerinccsavaró gyakorlatok erőteljes hatást gyakorolnak a gerincre és a belső szervekre is. A gerinccsavarás erősíti, energetizálja a gerinc menti területet és segít rugalmasan tartani a gerincet, rendszeres gyakorlása javítja a testtartást. A gerinccsavarás számos hátfájás, derékfájás és csípő rendellenesség esetén kedvezően hat. A csavaró gyakorlatok erősítik a nyak izmait is és elősegítik a váll megfelelő stabilitását - jótékonyan hatnak vállfájdalmak esetén is. A csavarás alatt a belső szervek intenzív masszázsban részesülnek, növekszik a vérellátásuk. A csavarás felfrissíti a májat, lépet, veséket, hasnyálmirigyet, jól karbantartja a belső szerveket. A csavarás következtében elősegítjük az emésztés hatékonyságának növelését, erősítjük a beleket, fokozzuk a bélmozgást, ezáltal megszüntetve a székrekedést, elősegítve a testből a salakanyagok távozását. A gerinccsavarások kedvezően hatnak cukorbetegség esetén is. Hogyan végezd el - Helyezkedj el hanyatt fekvésben a talajon kinyújtott lábakkal és a két kezed tedd ki oldalsó középtartásba. - A tenyereidet forgasd felfelé és simítsd be a lapockáidat a talajba, tartsd lent a vállöved. - Húzd be az állad és nyújtózko dj a tarkóddal egyik irányba és a másik irányba a sarkaidat told el magadtól - ez segít nyújtani a gerinced - Kilégzéssel, fordítsd el a törzsed bal oldalra és a fejedet jobb oldalra - Tartsd meg a pozíciót néhány légzésig, majd belégzéssel gyere vissza középre és végezd le kilégzéssel a gyakorlatot a másik oldalra is A gyakorlat alatt tartsd meg a vállöved és a has, deréktáji szakasz is legyen végig megtartott. Variációk: a két lábfejet helyezd egymásra tedd talpra a két lábat az egyik láb talpát helyezd a másik láb lábszárára a térd alá minkét láb a levegőben behajlítva - derékszögben az alsó lábszár és a térd Ne végezd a gyakorlatot, ha porckorongsérved van, súlyos derék és hátfájdalmaid vannak vagy komoly fekélyes, sérves problémáid vannak.
Miért érdemes hajdinát fogyasztani?
2015. szeptember 10. Élj harmóniában
A hajdina, más néven pohánka szénhidrátban, fehérjében, ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag, így nagyon sok jótékony hatással rendelkezik. Segít csökkenteni a magas vérnyomást és támogatja a szív és érrendszer védelmét. Erősíti a kötőszöveteket, segíti a sejtfalak regenerálódását. Az érfalak erősítésével gátolja a hajszálerek sérüléseit, vérzéseit - visszereseknek kifejezetten ajánlott a rendszeres fogyasztása. Rosttartalma hasznos cukorbetegeknek és a székrekedésre hajlamosoknak. Segít egyes daganatos betegségek megelőzésében. Gluténérzékenyek is fogyaszthatják! Vegyszermentes (bio) hajdinát fogyassz!
Menzareform helyett... tízórai és uzsonna ötletek avagy mit egyen a gyerekünk az iskolában?
2015. szeptember 1. Éltető ételek
Az előző részben megvizsgáltam azt, hogy miről is szól a szeptemberben élesben működő menzareform. Sok mindennel egyetértek, de több mindennel NEM. Nézzük sorjában... Ahogy én látom... Húsra egyáltalán nincs szükség - az előző részben írtam a Kína tanulmányról -, legalábbis ilyen mennyiségben és minőségben nem . Az Amerikai Dietetikus Társaság állásfoglalása szerint: "A vegetáriánus étrend egészséges és megfelelő tápértékű, megfelelő tervezés esetén." Tehát egy jól megtervezett lakto-ovo vegetáriánus - joghurtot, kefírt, tojást fogyasztó - táplálkozás, csecsemők, gyermekek és felnőttek számára is fedezi a szükséges tápanyagszükségletet. Sőt, sok esetben akár a vegán táplálkozás is megfelelő lehet, ha az teljes értékű és változatos. Oda kell figyelni az ételek megfelelő komplettálására, pl. csíráztatott hüvelyesek (főleg lencse, borsó, sárgaborsó, csicseriborsó) gabonákkal való társítása teljes értékű fehérjét biztosít. Valamint tartsuk azt is szem előtt, hogy a nagyüzemi tartású húsok antibiotikum és hormon tartalma nem igazán tartozik egy fejlődő szervezet szükségletei - felnőttekének sem - közé. A tejet magas hormontartalmának köszönhetően szintén nem javaslom emberi fogyasztásra . A legtöbb tejet és tejtermékeket Nagy-Britanniában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Államokban fogyasztják, és éppen ezekben az országokban a leggyakoribb a csontritkulás is. A tej kalciumtartalma a pasztörizálás során csökken, a hőre érzékeny enzimek elpusztulnak, melyek segítenék a maradék kalcium beépülését a csontokba. A tej kalcium-foszfor aránya nem megfelelő, valamint a tej savasodást idéz elő a szervezetben, amely semlegesítésére kalcium vonódik ki a csontokból. A hurutos megbetegedések során kifejezetten ellenjavallt a tej fogyasztása, mivel az a nyálka termelődését fokozza. Ezt ma már szerencsére sok gyermekorvos is tanácsolja. Érdemes legalább a téli hónapokban ezek fogyasztását csökkenteni. A rizzsel nincs semmi gond, ha teljes, barna rizst készítünk . Inkább rizst kínáljunk köretként, mint burgonyát. A hüvelyeseken teljesen meglepődtem. A téli hónapokban vajon miért csak 1-3 alkalommal lehet fogyasztani 10 nap leforgása alatt? Nyáron pedig csak 1x ehetünk? A hüvelyesek nagyon jó húspótlók, fehérje források, megfelelő komplettálással (pl. barna rizs) valamennyi esszenciális aminosavat biztosítjunk a szervezetünknek. A hüvelyesek között nagy vátozatosság van, a különféle száraz babok mellett lehet készíteni barna-, hegyi-, vöröslencsét; csicseriborsót, vagy akár zöld- és sárgahüvelyű babokat is. É des, cukros tejkészítményeket, mogyoró- és csokikrémeket egyáltalán nem javaslok . Természetesen el lehet készíteni ezeket egészséges formában, akkor nyugodtan kaphatja a gyermekünk akár hetente többször is. De tartok attól, hogy a menzákon kínált ilyen ételek nem az egészséges kategóriába tartoznak. Olajos magvakat viszont nyugodtan lehet fogyasztani, akár naponta is, úgy 1 maréknyit. Milyen érdekes, édesített tejkészítményeket többször engedélyez a rendelet, mint olajos magvakat... Kedvező omega3 forrás, melyek bátran fogyaszthatók napi rendszerességgel: mandula, lenmag, szezámmag, kesudió, törökmogyoró, fenyőmag, makadámdió . Bizonyos növényi olajok, magok (dió, tökmag, naprafogó, szőlőmag, mák) viszont magasabb ?6-ot tartalmaznak, így rendszeres, napi fogyasztásuk nem javasolt. De azért többször lehet enni ezeket, mint a rendeletben meghatározott 2hetente 1 alkalom. Örvendetes, hogy minden nap kell teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert adni a gyerekeknek. Viszont én az előírt mindkét napi adagot ilyen gabonára cserélném. Valamint még tennék olyan szabályozást is, hogy 10 naponta legalább 3-4 nap gluténmentes legyen. Ilyenkor számos gluténmentes gabonát kínálhatunk a gyerekeknek: köles, hajdina, barna rizs, quinoa, amarant, zab, teff, kukorica. Tehát ne keményítővel teli gluténmentes lisztből készült péksüteményeket adjunk a gyerekünknek , mert az a szervezetnek egy cseppet sem jobb, mint a gluténos-cukros társai. Én egyáltalán nem vagyok híve a növényi eredetű margarinoknak . Ezek hidrogénezéssel lesznek kenhető állagúak. Igaz, hogy telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, de nem természetesek. Akkor inkább használjunk olívaolajat vegyítve rendes vajjal. Vagy készíthetünk kenőkéket, pástétomokat, fűszervajakat. A bő zsíradékban sütés már valóban idejétmúlt, már sütőben is el lehet készíteni a (zöldség)fasírtokat és a rántott (zöldség)szeleteket. A finomított fehér krisztálycukrot teljes mértékben kitiltanám a közétkeztetésből. A modern cukorgyártás vadonatúj betegségeket hozott magával. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, a kamaszkori pattanásos arcbőr, a koncentrálóképesség romlása mind a cukor fogyasztásának következményei. A legrosszabb az, hogy - csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kábítószer - a cukor iránt is függőség tud kialakulni, és a szervezetünk folyamatosan azt mondja: MÉG, MÉG, MÉG. Sajnos, ez a candida melegágya is. Nagyon sok gyereknél a tanulási nehézség, a magatartási zavar, a fejlődés megállása a candida gombának köszönhető. A teában megengedett maximum 10 gramm cukor 3 kockacukornak felel meg... és ez csak egy csésze tea. Természetesen szükség van az édesítésre, csak nem mindegy, hogy mivel. Lehetne mézzel (na nem a hőkezelt, t...s-s fajtára gondolok), hanem termelőire - ami tartalmazza azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amik alapból benne vannak. Mi a megoldás? Én még így sem tartom megfelelőnek a közétkeztetést. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek. Nagyon fontos, hogy a gyerekünk minden esetben reggelizzen otthon . Ebben az esetben tízóraira elég 2-3 gyümölcs, vagy egy elkészített gyümölcssaláta pl. granolával megszórva. De diákcsemegét is készíthetünk, melybe aszalványok és olajos magok vannak. Amennyiben zöldséges a gyerkőc, akkor vághatunk fel falatnyi uborkát, paradicsomot vagy akár répát is. Ha nincs lehetőség otthoni reggelizésre, akkor annak megfelelően csomagoljunk, és még az első csengetés előtt egyen belőle. Attól függően, hogy a gyermekünk mikor kap ebédet az iskolában (a 6.-os lányom du. 2 órakor ebédelt), ahhoz igazítsuk a tízórai és az uzsonna mennyiségét. Sőt, azt is figyeljük, hogy lesz-e délutáni edzése, vagy különórája, mikor fog tudni vacsorázni. Mindenképp figyeljünk arra, hogy mennyire van meleg, valamint úgy csomagoljuk az ételeket, hogy azok délutánra se olvadjanak meg, ne essenek/törjenek össze és ne is savanyodjanak meg. Ötleteljünk egy kicsit... Nézzük csak meg, hogy milyen finomságok vannak a szendvicsen túl... Gyümölcsök és zöldségek A gyümölcs és a zöldség az, ami a lehető legegészségesebb étel, mindig kerüljön az uzsonnás dobozba! Napi legalább 6 adag (maroknyi) nyers gyümölcsöt és zöldséget kellene megenni gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Csomagolhatjuk egészbe, de fel is szeletelhetjük/kockázhatjuk. Egy kis méretű csinos üvegbe rétegezve is tehetjük a kedvenc gyümölcseit/zöldségeit. Ezek folyékony állagban is kerülhetnek a táskába, smoothie-k formájában. De a zöld turmix is igazán finom és tápláló. Trüffelek, müzliszeletek, müzlik A trüffeleket roppant egyszerű elkészíteni, könnyen kezelhető kis falatkák. Lehet olajos mag, aszalvány kombó is, vagy különböző gabonakásákból is készíthetjük. A müzliszeleteket szintén lehet készíteni sütés nélkül is, vagy akár sütve. A gyerekek gyakran kapnak tízóraira csokis müzlit tejjel. Nos, ilyenkor csomagoljunk mi is egy adag müzlit vagy granolát és egy kis dobozos kókusz- vagy rizstejet. Ne felejtsük el ilyenkor a kanalat és a kis tálkát se. Teljes értékű édes kekszek, sütik, muffinok, piték Ezek nem olyan sütik, amiket a cukrászdában árulnak. Ezek teljes értékű alapanyagokból készülnek, rostban gazdagok, ugyanakkor nagyon finomak. A gyerekek imádják a bolti Jó reggelt és társai féle kekszeket. Nos, elkészíthetjük ezek egészséges alternatíváit. Teljes kiőrlésű gabona, egészséges édesítőszer és finomítatlan zsíradék az alapja ezen kekszeknek. Megtölthetjük nyers vagy házi lekvárokkal, nutellával vagy akár olvasztott nyers csoki is kerülhet rá. Muffinokat is gyakran készítek, gyorsan elkészülnek és könnyen csomagolhatók. A pitében pedig a gyümölcsök kedvünk szerint variálhatók. Télen az almás, körtés nyáron a szilvás és a barackos a sláger. Amerikai palacsinták, gofrik Ezeket a palacsintákat azért szeretem, mert kis méretűek, elég vastagak, és önmagukban is finomak. Persze azért tehetünk közé lekvárt vagy gyümölcsöket, de akár házi nutellával is finomak. A gofrinál is végtelen lehetőségek vannak. A könnyebb csomagolás miatt én olvasztott csokival kenem meg a tetejét, mely jól rádermed. Így, amikor a gyerekek uzsonnáznak, nem kenik össze magukat. Persze ne 30 fokos melegbe csomagoljunk ilyen csokival bevont finomságot! Édes péksütemények Nagyon gyakori étel az iskolában az ilyen édes péksütemény. Nagy kedvenc a kakaós- vagy éppen a nutellás csiga, a kalács vagy a lekváros bukta. Nos, van egy jó hírem, egészségesen is el lehet készíteni ezeket az ételeket. Sós finomságok A sok édes étel mellé bizony jól esnek a sós finomságok is. Ezek lehetnek jó sok zöldséggel töltött zsemlék, szendvicsek, pogácsák, vagy éppen pizzák. Mindegyik nagyon finom, és könnyen csomagolhatók. Számos receptet találsz a blogomon, de összeállítottam 40 egészséges tízórai és uzsonna ötletet (mely napokon belül elérhető lesz) , kivétel nélkül teljes értékű, finomított alapanyagoktól mentes. Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! Viszont, ha van lehetőséged ebédet is csomagolni, ahhoz is segítséget tudok nyújtani a hamarosan megjelenő 20 csomagolható ebéd ötlettel. A tányéron túl... Az csak egy része az egészséges étkezésnek, hogy mi kerül a tányérra. Ugyanolyan fontos az is, hogy hogyan fogyasztjuk azt el. Nincs elég idő az étkezésre. Nyugodt környezetben, nem sietve, alapos rágással kellene elfogyasztani az ételt. 20 perces szünetben kezet mosni, kikérni az ebédet, megebédelni és a következő órára odaérni... nos, még egy felnőttnek is megadatik törvényileg a 30 perc. Tehát reform sajnos nemcsak az étkezésben kellene, hanem a nevelésben is.
Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. augusztus 28. Zöld Avocado
Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-) Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.) Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét, segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását " Forrás: Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj / vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár". A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító / daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre. Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)
Élj tudatosan, takarékoskodj a vízzel - tudatosság a hétköznapokban
2015. augusztus 26. Élj harmóniában
Múlt héten útjára indítottam egy bejegyzés sorozatot, amivel szeretnék segíteni azoknak, akik szeretnének tudatosabban élni. Célom néhány dologra rávilágítani és gyakorlatban is alkalmazható, hasznos tanácsokat adni egy környezettudatosabb életmód kialakításához. (a bevezető bejegyzést itt olvashatod) A mai kor emberének életmódja úgy van kialakítva, hogy nem veszi figyelembe sem a környezetre gyakorolt hatásokat, sem saját magunk egészségügyi, életminőségbeli és gazdasági, pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásokat. A legtöbb ember élete, tudtán kívül, vagy tudtával nagyon pazarló, környezetkárosító és önkárosító. Ugyan az életmódunk hatásairól teljesen pontos képet még nem láthatunk - hiszen az eredmény majd 30-40 év múlva lesz egyértelmű, de már most is látszik, hogy komoly gond van és lesz. Egyre több a helytelen életmód következtében kialakult betegség és egyre több szakember hívja fel a figyelmet, hogy a Föld ilyen mértékű kihasználása és szennyezése milyen katasztrófákat von maga után. Háztartások vízfelhasználása A föld édesvíz készlete korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre és a modern kori életformával nagyon gyors ütemben használjuk fel ezt a vízkészletet - főzés, mosás, fürdés, wc használat, mosogatás, etc. Ugyan elsődlegesen a mezőgazdaság és az ipar, ami jelentősebb mennyiségű vizet használ el, de nagyon fontos tudatosan alakítani a saját vízfogyasztásunkat. Abban hiszek, hogy azzal tehetünk a legtöbbet, hogy mi magunk megpróbáljuk helyesen csinálni a dolgokat. A mellékelt ábrán láthatod, hogy a háztartások vízfelhasználása, hogyan alakul. Sajnos a wc használattal pazaroljuk, el a legtöbb vizet. A kád helyett válaszd a zuhanyozást. Nem csak sokkal higiénikusabb, de takarékosabb is (kád víz 160 l, zuhanyozás 30-60 l). Amikor éppen nem használsz vizet, pl szappant használsz, fogat mosol, addig zárd el a vizet. Ne állj a zuhany alatt hosszasan csak a legszükségesebb minimum időt töltsd el. Válts egykaros keverőcsapra, mert kevesebb víz folyik el feleslegesen, mire beállítod a megfelelő hőmérsékletet. Szerelj be olyan megoldást aminek a segítségével csökkenthető a kifolyó víz mennyisége (perlátor), víztakarékos zuhanyfej, etc. Mosogatás közbe ne folyasd folyamatosan a vizet, egyszerre végezd az öblítést. Csak akkor használj nagyon meleg vizet, ha az valóban indokolt. A mosogatógépet és a mosógépet, csak akkor indítsd el ha tele van. Két tányér vagy két ruhadarab tisztításához ezek a gépek ugyanannyi vizet és áramot használnak el, mintha tele lenne a gép. Ha csöpög a csap, mielőbb javítsd meg! Az ilyen munkákat soha ne halogasd, mert egy hónap alatt egy kádnyi vizet veszíthetsz el akár egy csöpögő csap miatt. Akkor nyisd ki a csapot amikor használod a vizet és csak annyi ideig folyasd, ameddig szükséges. Ha kinyitod a csapot és üresjáratban van, nagyon sok vizet feleslegesen folyatsz el. A WC öblítés sajnos Magyarországon és a legtöbb helyen ivóvízzel történik - ami nagyon pazarló megoldás. Ha teheted állj át más megoldásra pl. esővíz felhasználásra. Vagy próbálj víztakarékos tartályt választani vagy tartály nélküli megoldást, mert akkor csak annyi vizet használsz el amennyire éppen szükség van. Ne használj ivóvizet az öntözéshez. Gyűjtsd az eső vizet, így olcsóbb és környezetbarát lesz a kerti locsolás, arról nem is beszélve, hogy a kerted kevesebb klórt és egyéb víz tisztításához használt vegyületet kap majd:).
Ezért egyél kölest.... A köles jótékony hatásai
2015. augusztus 22. Éltető ételek
Én mintegy 4 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy "mi fán terem" a köles. Gyerekkoromban nem találkoztam vele, szűkebb és bővebb ismeretségi körömben sem volt ismert. Pedig ilyen univerzális gabona nem sok van. Ma már szinte minden nap az asztalra kerül valamilyen formában. De azért érdekes, hogy a baráti köröm még most sem igazán ismeri. Nemrég a boltban vásároltam, és a pénztáros megkérdezte, hogy mit szoktam készíteni belőle. Pár szóban elmondtam neki, remélem Ő is kipróbálta már azóta. Egy időben a zöldségesnél vettem, de már ő sem tart, mert nincs rá igény. Sajnos nem ismerik eléggé az emberek, és a közétkeztetésben sincs jelen! Az is a baj szerintem, hogy nem lehet akárhol megvásárolni, sajnos még nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé. Többnyire bioboltokban kapható, ott kell keresni. Na ezzel az írással az a célom, hogy merjük használni a kölest, mert sokoldalú, tápláló, egészséges és finom. A növényről pár szóban A köles igen termőképes. Rövid tenyészidejű, egy nyáron egy kölesmagból 30-40 ezer magocska is képes kifejlődni, mert többször is hoz termést. 60-90 cm magas, egynyári fű; a levele lándzsás, szőrös. Virágzata már a virágzás előtt bókoló, oldalra hajló. Füzérkéje egyvirágú, szálkátlan. A köles múltja, jelene és jövője A köles egy ősi gabona. Mintegy tízezer éves múltra tekint vissza, hazánkban is ismert, és gyakran fogyasztott gabona volt. A Kárpát-medencében letelepedő magyarok is termesztették a kölest. A családi menü tudományos megközelítésben 4.1 részében írtam arról, hogy a 16. századi szakácskönyv is említést tesz a köleskása elkészítésére. Földünkön a népesség mintegy 1/3-a ma is alapélelmiszerként fogyasztja a kölest. Csak nem a civilizált lakosság, hanem a fejletlen országok (Afrika, Ázsia, India) lakossága. Sajnos... A jövője? Remélhetőleg felfelé ível. A szakdolgozatomban a táplálkozás és a betegségek összefüggéseit kerestem. Kérdőív alapján statisztikát készítettem arra vonatkozóan, hogy milyen gabonákat ismernek és fogyasztanak az emberek. A megkérdezettek csupán 20%-a ismeri és fogyasztja rendszeresen a kölest. Viszont az internetes válaszadók nagyobb számban ismerték a kölest, mint a helyben gyűjtött válaszadók. Úgyhogy fontos, hogy terjesszük az "igét", hívjuk fel ismerőseink figyelmét a kölesre, adjunk nekik tippeket, hogy hogyan használják és fogyasszák. Egyébként úgy veszem észre, hogy egyre több kölesrecept jelenik meg a világhálón. Miért együnk rendszeresen kölest? Több ősi táplálkozási irányzat, így többek között a makrobiotika és az ayurveda is fogyasztja a kölest. Jótékonyan hat a gyomorra, a lép-hasnyálmirigyre, és erősíti a vesét is. Vese- és hólyaggyulladás esetén rendszeres fogyasztása javasolt, a lép gyógyszereként ismerik. Fantasztikus lúgosító hatása van , így a mai civilizációs ártalmak ellen - mint például az elsavasosás, köszvény - bevethető. Gátolja a szájban lévő baktériumok szaporodását, gombaölő - így kiválóan beilleszthető a candida diétába is. Továbbá hasznos hasmenés, hányás, emésztési zavar és diabetesz esetén. Enyhíti a várandósok reggeli rosszullétét. Könnyen emészthető, nem idéz elő gázképződést. Melegítő hatású. Kovasav (szilícium) tartalma révén jótékonyan hat a bőrre, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi. Kovasav nélkül egyetlen élő anyag sem tudna létezni. Mésszel együtt elsősorban támasztó funkciót tölt be, a kovasav biztosítja a rugalmasságot, a mész pedig a szilárdságot. Magas szilícium tartalma a kötőszövetekre, porcokra, csontokra hat jótékonyan. Megakadályozza és megállítja az érelmeszesedést , és visszaadja az elváltozott erek rugalmasságát, normalizálja ezzel a vérnyomást is. Rosttartalma valamivel alacsonyabb a búzáénál, viszont gazdag B-vitaminokban és nyomelemekben. A köles egyszerre képes salakanyagként kiválasztani a pangó ásványi anyagokat a szervezetből, és az ásványi anyag veszteséget kiegyenlíteni. Tartalmaz fluort, ként, foszfort, vasat, kálciumot, magnéziumot, káliumot, cinket, valamint béta karotint is, amelyet a máj alakít át A-vitaminná. A kálium a szívizom működését szabályozza, míg a magnézium és a foszfor a szellemi munkánál a fáradtság ellen nyújt védelmet. A kovasav a fluorral együtt hatva gondoskodik az egészséges fogakról és szilárd körmökről. B17-vitamin tartalma révén a rákmegelőző és gyógyító étrendek fontos része. Fehérjetartalma 10-15%. Gluténmentes , ezért az erre érzékenyek is fogyaszthatják. Az ideális testsúly elérésében nagy segítségünkre vannak a kölesben lévő vízoldékony rostok, mivel fokozzák a teltségérzetet, csökkentik a tápanyag-felszívódás mértékét, és lassítják a gyomor ürülési sebességét. Cukorbetegség esetén a rostok a szénhidrátok felszívódását is mérsékelik. Barnaköles/vadköles , az ízületek karbantartója. Az aranykölest azért kell hántolni, mert kemény kovasav tartalmú héja étkezésre alkalmatlan. Viszont a vadkölest nem hántolják, ezért jóval magasabb beltartalmi értékkel bír. Mint köztudott, az ásványi anyagok és a nyomelemek a magok külső rétegeiben halmozódnak fel, és azok a hántolással a tizedére csökkennek. Rosttartalma védi a bélrendszert, szerepet kaphat a méreganyagok megkötésében is. Értékes ásványi anyagaival teljes értékű gyógyító nyers táplálék az ízületeket és mozgásrendszert érintő problémák esetében , különösen a gerincoszlopnál és kis- és nagyízületek artrózisainál. Kiemelten segíti a porcok, porckorongok védelmét, regenerációját. A tapasztalatok szerint napi 2-3 teáskanálnyi nyers vadköles liszt fogyasztásával már néhány (6-8) hét után tapasztalható az ízületi fájdalmak és a gyulladás csökkenése. Általában egy év szükséges a porcok látható javulásához, másfél-két évig történő használat mellett pedig a porcok, porckorongok regenerációja is létrejöhet. A férjem reggeli kásájának elengedhetetlen alkotóeleme ez a vadköles. Sportolóknak szerintem szintén elengedhetetlen. A köles héjából párna készül, amely ősi tapasztalatok szerint nyugtató hatású. Használata allergiásoknak is ajánlott, mivel az élősködők nem tudnak benne megtelepedni. Remélem kedvet kaptatok arra, hogy kipróbáljátok ezt a csodás gabonát. Minden nőnek - na jó, férfinak is - napi szinten kellene legalább egy evőkanál kölest ennie ahhoz, hogy megóvja arcbőrének szépségét, és ne keletkezzenek ráncok, illetve a már meglévők kisimuljanak. Ezt mindenképpen érdemes kipróbálni!
Az áfonya jótékony hatásai
2015. augusztus 10. Élj harmóniában
Az áfonya nagyon népszerű bogyós gyümölcs szerte a világon. Nálunk Magyarországon nemrégen kezdett elterjedni - korábban mindenki csak a Hupikék törpikékben hallott róla:). Nagyon magas az antioxidáns tartalma, mely számos betegséggel szemben segít a szervezetnek védelmet nyújtani. Segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását, csökkenti a rákos megbetegedések kockázatát és véd a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben Az áfonya segít a szervezetet fiatalosabban tartani, lassítja az öregedés folyamatát és c sökkenti az öregkori betegségek kialakulását. Rendszeres áfonya fogyasztás e gészségesen tartja a bőr és m egakadályozza a szembetegségek kialakulását. Az áfonya segíti az emésztést is. Legjobb frissen, nyersen és bio áfonyát fogyasztani, mert így tudod a legtöbb tápanyagot kinyerni belőle:)
Miért együnk görögdinnyét?
2015. július 25. Éltető ételek
Minden évben nagyon várom a júliust-augusztust, hogy igazán finom, magyar görögdinnyét ehessek. Mivel csak bő 1 hónapunk van arra, hogy jól belakjunk belőle, ezért nem tétlenkedek, napi szinten "gurítom haza" ezt a finomságot. De vajon tudjuk azt, hogy miért is jó görögdinnyét enni? A tökfélék családjába tartozó görögdinnye Afrikában őshonos, a sivatagos területeken kiváló vízforrásnak minősül. Már 5000 évvel ezelőtt Egyiptomban termesztették, még a fáraók sírjába is bekerült. A 10. században eljutott Kínába is, ahol annyira meghonosodott, hogy jelenleg a legnagyobb dinnyetermelő ország. A görögdinnye népszerűsége az egész világon töretlen, lehet világoszöld-csíkos vagy sötétzöld; piros vagy akár sárga húsú is. Formája gömbölyű vagy hosszúkás, de a könnyebb szállíthatóság miatt kockába növesztett dinnyét is termesztenek. Hogyan hat a szervezetünkre? Hűtő hatása révén megszünteti a meleg, a nyári hőség okozta kellemetlenségeket.Remek vízhajtó és salaktalanító , jól átmossa a vesét és a húgyutakat, ezáltal vesegyulladás és húgycsőgyulladás kezelésére is alkalmas. Szomjúság ellen, vizelési nehézség, ödéma, köszvény, ízületi gyulladás esetén is együk minél több görögdinnyét. Mivel 90%-ban vízből áll, jól átmossa és méregteleníti a szervezetet , a vért és a beleket tisztítja.A magját se dobjuk el , főzhetünk belőle teát, vagy kiszáríthatjuk, és megdarálva ehetjük (vagy csak alaposan rágjuk össze). Tágítja a hajszálereket, ezáltal leviszi a magas vérnyomást. Valamint a húsához hasonlóan nagyon jó hatással van a húgyúti és veseproblémákra is.A héja is fogyasztható, rengeteg benne a szilícium; a zöld része pedig klorofillban gazdag. Diabétesz és magas vérnyomás esetén mindenképp fogyasszuk úgy, hogy a kipréseljük a levét, és naponta kisebb adagokban iszunk belőle. De kiszárítva a száraz héjából tea is főzhető.Antioxidáns hatása is ismert, ugyanis béta-karotint tartalmaz. A likopinnak köszönheti piros színét, - a paradicsom vetélytársa - mely közismerten szabagyökmegkötő hatású, a daganatos betegségek megelőzésében is szerepet játszik. Hogyan együk? Mindig csak önmagában! Ne együnk hozzá kenyeret, és más gyümölcsöt se! Ha így teszünk, akkor nagyon könnyen emésztődik, nem lesz erjedés a következménye. Érdemes hetente legalább 1-szer dinnyenapot tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánod magadat erre, akkor CSAK dinnyét egyél egész nap, de még vizet sem kell innod. Ha legalább 3 napig tartod ezt a dinnyeevést, akkor ezzel egy kis méregtelenítést is csináltál. Utána csak lassan, és fokozatosan vezesd vissza a főtt ételeket, és semmiképp ne hússal vagy tejtermékkel kezd azt.
Ajándékcsomagunk érkezett a Természet Áldásától!
2015. július 16. Mindennapi ételeink
Szeretnék nektek egy nagyon korrekt, gyors, segítőkész és hihetetlenül jó dolgokat forgalmazó céget bemutatni. Biztosan emlékeztek a legutóbbi facebook nyereményjátékunkra, melyen gyümölcsleveket lehetett nyerni a Természet Áldása jóvoltából. Nos, mi egyéb termékeiket is kóstoltuk és nyugodt szívvel tudom ajánlani őket. Sok mindent forgalmaznak, többek között mi az alábbi termékeket kaptuk most kézhez: Kókuszolaj: Mi az itteni bioboltban is ezt szoktuk vásárolni. A kókuszolajról majd írok egy külön bejegyzést, hogy miért ebben és ezzel sütök, illetve mikhez szoktam használni. Most ajánlanék egy süteményt, amelybe ezt kevertem (vaj helyettesítésére kiváló), ill. egy sós pástétomot is. Ez a kedvenc pástétomunk, mindig van itthon. :-) Vöröslencse: Azért szeretjük, mert hamarabb elkészül (nem kell beáztatni, ill. könnyebben meg is fő), mint a hagyományos barna lencse és nem fúj fel annyira, így Fanninak is nyugodtan adhatom. Bár ő a barna lencsét is szereti, pástétomként, levesként vagy főzelékként elkészítve, csak az jobban megterheli az emésztését. A lencse javítja az anyagcserét, növeli az immunitást, normalizálja a vizeletkiválasztó rendszer működését, szinte az egész napi szükséges folsavadag megtalálható benne, omega 3 és omega 6 zsírsavakat, magnéziumot, vasat, triptofán nevű aminosavat tartalmaz (ez utóbb idegnyugtató, segít az elalvásban, depressziós napokon). emellett található benne isoflavon is, mely megmarad a főzés után. Ez a mellrák megelőzésében játszik fontos szerepet. A vöröslencséből szoktam készíteni krémlevest, pástétomot és fasírtot is. Jázminrizs: Thaiföldről származik, illatos rizsnek is nevezik. Pikáns, finom aromája van, könnyen puhul. Én szoktam köretként, süteményként, tejberizsként, rakott ételként és fasírtként is elkészíteni. Bulgur: Kevésbé ismert gabona, amellyel színessé tehetjük étkezésünket. Szuperköretnek is szokták nevezni, nem véletlen. Rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, B-vitamin és vas is jócskán van benne. Ráadásul alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a rizsé, tehát diétához is nagyon ajánlott. Szoktam belőle készíteni rakott ételt, fasírtot, köretet, salátát, édességet is. Napraforgómag: Kezelhetjük vele a székrekedést és vizelethajtó tulajdonsága is van. A folsavban gazdag mag pedig egy igencsak értékes tápanyagforrás a női szervezet számára. Sok benne a jó zsír, antioxidáns, E-vitamin, szelén és réz is. Csökkenti a sejtkárosodással járó betegségek kialakulását , megvéd a szívbetegségtől és a ráktól is. A napraforgómag nyugtatja az agyat is, hiszen a benne levő tripofán megnöveli az agyban levő szterotonin szintet. Energikussá teszi a szervezetet, és javítja a látást is. A vegán konyhában alapvető élelmiszer: vegán tejfölt készíthetünk belőle, ill. finom pástétomok alapja lehet. Barna lenmag: Koleszterincsökkentő hatása miatt ér-és szívbetegségben szenvedőknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása, székrekedés esetén szabályozza az emésztést, omega 3 tartalma kiemelkedően magas. Külsőleg is gyógyításra használják: borogatásként enyhítheti a gennyes pattanásokat. Vegán konyhában szintén elengedhetetlen alapanyag, tojás helyettesítésére használjuk. 1 ek. lenmagőrlemény és ugyanannyi víz keveréke egy tojásnak felel meg. Így kerülhet süteménybe, fasírtba. Zabpehely: A zab az egyik legrégebben termesztett gabonaféle, több tucat faja ismert. Zabból főtt kását először a görögök készítettek és fogyasztottak. A zabpehely kevés kalóriát tartalmaz, viszont rost- fehérjetartalma magas. Jelentős mennyiségben tartalmaz B1- vitamint, de számottevő B2-, B3-, B6- és K-vitamin tartalma is. Ásványi anyagok közül kiemelkedő mangán-, magnézium-, réz- és foszfortartalma, de gazdag kalciumban, vasban és cinkben is. A zabpehely rendszeres fogyasztása javíthatja az emésztést és a csontok, valamint erek általános állapotát. Nálam sokszor fasírt készül belőle, sokszor palacsinta, vagy édes keksz. Mák: Egy-egy mákkal dúsított ételből alkalmanként nem nagy mennyiséget eszünk, ennek ellenére értékes tápanyagtartalmú élelmiszer. A vitaminok közül értékes B1-, B6-, B2-, niacinforrás.. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort, káliumot és magnéziumot tartalmaz. Az orvostudomány széles körben alkalmazza gyógyszerek alkotórészeként, így köhögéscsillapításra, görcsoldásra, vagy súlyos betegségekben a végső fájdalom csillapítására. Vegán mákos sütemény, kölespuding, vagy mákos sós rúd készül belőle. Világos nádcukor: Természetes cukor, a szervezet sokkal jobban fel tudja dolgozni, mint a fehér cukrot, előállítása nem vegyi eljárással zajlik, Frissen aratott, hagyományosan művelt cukornádból nyerik. A boltokban kapható "barnacukor" a legtöbb esetben nem más, mint fehércukor nádmelasszal színezve. Így az nem egészségesebb, mint a fehércukor (bár az elnevezés alapján sokan ezt feltételezik), szemben az élettanilag valóban sokkal előnyösebb nádcukorral. Tehát ajánljuk figyelmetekbe a céget. Jó vásárlást, kóstolást kívánunk!
Így tisztítsd meg a szervezeted friss szederrel
A szeder megjelenésében nagyon hasonlít a málnára, ám népszerűségben mintha elmaradna tőle, pedig sok tekintetben lepipálja a piros gyümölcsöt. A szedret nem véletlenül tekintik gyógynövénynek, amellett, hogy számos betegséget kezelhet, a méregtelenítésben is komoly segítséget nyújt. Mutatjuk, hogyan!
Reggelire fel! - Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, főzésmentes, vegán)
Chia magos áfonyás puffasztott amaránt (mindenmentes, vegán) A vegetáriánusokat sokszor éri az a kritika, hogy az étkezésükből hiányoznak bizonyos tápanyagok. Ilyen például a megfelelő mennyiségű omega zsírsavak bevitele. Az Omega 3 zsírsavakat az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért ezeket táplálkozás útján kell bevinni. Az Omega 3 esszenciális zsírsavak fontos szerepet játszanak a szív- és érrendszeri funkciók működésben, a mentális egészség és más testi funkciók terén. Kutatások igazolták, hogy az Omega 3 zsírsavaknak pozitív hatása van a koleszterin szintre valamint a szív-és érrendszer normális működésére. Ha húsmentesen is tudatosan táplálkozunk, semmiféle tápanyaghiányban nem fog szenvedni a testünk hosszú távon sem! A vegetáriánusság nem azt jelenti, hogy holnaptól nem eszem húst, és kész. Ez a lusta verzió tényleg problémákhoz vezethet hosszú távon... A mai információval teli világban azonban nem kell sokáig kutakodnunk, hogy mindenre megtaláljuk az egyszerű, számunkra is megfelő megoldást! :-) "Például tudtátok, hogy 15 g chia mag annyi Omega3 zsírsavat tartalmaz, mint 250 g lazac??? Chia mag (superfood, szuper étel) A CHIA MAG (vagy más néven aztékzsálya-mag) nagyon fontos forrása a többszörösen telítetlen zsírsavaknak amilyenek az omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavak: 2 teaskanál chia mag fedezi a napi Omega3 szükségletet! gazdagon található benne természetes rost, fehérje és ásványi anyag, mint például kálcium és magnézium magas fehérjetartalmú és a 8 esszenciális aminósav mellett további aminósavakat is tartalmaz gluténmentes, így bátran fogyaszthatják az ételallergiások is Érdekesség! Míg hő hatására a legtöbb zöldség elveszíti az értékes antioxidánsokat, addig a Chia magban sütés vagy főzés után sem csökken az antioxidáns tartalom. a Cukorbetegség mellékhatásaira is jótékony hatással van . A torontói egyetem kutatásai során fedezték fel, hogy chia magot adva a cukorbetegek étrendjéhez, jelentős javulás volt észlelhető bizonyos gyulladások csökkentése és vérnyomáscsökkenés terén. A 3 hónapos teszt időszak után az eredmények 40%-os javulást mutattak . fogyást segítő tulajdonságai sokaknál bizonyítottak: H a a magokat beáztatjuk, saját súlyuk 12-szeresét tudják magukba szívni a folyadékból, és zselés állagúak lesznek, ami a gyomorban, lassítja a szénhidrátok és cukrok lebomlását. - természetes szuperélelmiszer, ami, mindennapi használatra ajánlott, hogy tápanyagban gazdag ételeket készítsünk a chia maggal: Keverhetjük joghurtba, pudingba, műzlibe, levesbe, rászórhatjuk salátákra, használhatjuk bármilyen körethez, öntetekhez, süteményekhez. A napi étrendbe beépítve a lehetőségek határtalanok." Forrás: Originalchia.hu Az ábra innen származik: www.originalchia.hu Tudom, hogy most sokan azt gondoljátok, de olyan drága a chia mag, hogy nem tudom megfizetni... :-( Szerintem valaminek az ára, az értéke, mindig viszonyítás kérdese! ;-) Nagyon lassan fogy, mert csupán 1-2 teaskanállal fogyasztunk belőle, és nem is minden nap. Ráadásul számoljunk csak utána, hogy mennyibe kerülne ugyanez a mennyiség lazacba vagy egyéb értékes halba átszámolva??? Az sem sokkal olcsóbb... A választás rajtunk áll! Előre fizetjük ki az egészségünk árát, vagy majd utólag a betegségét?! Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) És akkor térjünk is rá a receptre! Ez egy nagyon egyszerű reggeli ötlet, kevés hozzávalóból, de valószínűleg nem mindenki számára egyszerű hozzávalókból. A chia mag és a puffasztott amarant ritkán előforduló alapanyagok egy átlagos magyar konyhában. Receptjeimmel szeretnélek bevezetni titeket az egészségesebb hétköznapokba, egy tudatosabb konyha kialakításába, így néha számotokra idegen, új alapanyagokkal is fogtok találkozni. Mint például most is! :-) Merjetek változtatni, új dolgokat kipróbálni, hisz azért nézegettek ilyen reform recepteket, blogokat, mert szeretnétek a régi megszokott étkezést, egészségesebb táplálkozásra cserélni! Ehhez pedig nem csak új receptek, és ételkészítési ötletek kellenek, de néha új alapanyagok is! ;-) (Bővebben, lásd a bejegyzés alján a Megjegyzés rovatban.) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db érett banán - 2 marék áfonya (vagy más tetszés szerinti gyümölcs) - 2 dl növényi tej (pl.:rizstej) - 1 ek chia mag - natúr puffasztott amaránt tetszés szerinti mennyiségben - hántolt mandula szeletek a tetejére Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Hát ez nagyon egyszerű lesz! :-) Az érett banánt, a megmosott áfonya szemekkel (vagy más gyümölccsel), a választott növényi tejjel (pl.:rizstej) és 1 ek chia maggal, tegyük a turmix gépbe, és turmixoljuk krémes állagúra az egészet. Vegyük elő a poharat, vagy tálkát, amiből fogyasztani szeretnénk majd a reggelit, és kezdjük el rétegezni az áfonyás chia magos "puding" réteget, majd a natúr puffasztott amarántot, majd egy újabb "puding" réteg. A tetejére szórhatunk hántolt szeletelt mandulát, és egész áfonya szemeket is. Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) chia magos áfonyás puffasztott amaránt Kb. egy fél - egy órát érdemes pihentetni fogyasztás előtt, hogy a chia magoknak legyen idejük megkocsonyásítani a pudingot. Ha erre az 1 órára a hűtőbe tesszük, nem csak a konyha pultra, akkor a nagyon meleg nyári reggeleken nem csak energiával fog feltölteni ez a tápláló reggeli, de még hűsíteni is fog! ;-) (Akár előző éjjel is elkészíthetjük, és a hűtőben pihentethetjük fogyasztásig.) Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, telis tele ásványi anyagokkal, vitaminnal, fehérjével, rostokkal, antioxidánssal, fedezzük vele a napi omega zsírsav bevitelünket, és még rettentően finom is! :-) Próbáljátok ki és nem fogjátok megbánni! ;-) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz már a reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: Puffasztott amarántot és chia magot, sajnos nem árulnak minden szupermarketben, de ha tényleg komolyan gondoljuk az egészséges táplálkozást a hétköznapokban is, akkor érdemes meglátogatni néhány online webáruházat, akik pár napon belül házhoz szállítják a magas minőségű, egészséges hozzávalókat az életedhez! Ha még nincs kedvenc online "szupermarketed", akkor írd be a google kereső mezőjébe, hogy "bio webáruház", vagy "egészséges alapanyagok webáruház" stb. és ismerkedj. Ne ragadj le az elsőnél, keresd meg a számodra legszimpatikusabb webáruházat, és figyeld az árakat is! Egy nagy előnye az online vásárlásnak, amit én imádok, hogy még cipekedned sem kell a boltból a nehéz súlyokat, mert az ajtómig hozzák a kedves kiszállító fiúk! ;-) Megjegyzés2: Természetesen akármilyen más gyümölccsel is elkészíthető, nem muszáj áfonyát használni. Készítheted például málnával, sárgadinnyével, ribizlivel, vagy akár szederrel is. Bármivel, ami épp kéznél van! Megjegyzés3: Ha a puffasztott amaránt helyett csíráztatott amarántot használunk, akkor a nyers étkezést követők hétköznapjaiba is tökéletesen bele illeszthető ez a reggeli. Chia mag (superfood, szuper étel)
Csakrajóga workshop Szegeden
2015. június 26. Lét-tudatos konyha
- Kapcsolódásunk az Univerzummal a csakrákon keresztül. - Szervezetünk erősítése az egyes csakrákhoz kapcsolódó betegségekkel szemben. - A csakrákhoz kapcsolódó életterületek erősítése. Gyökércsakra (1-es csakra) Ennek a csakrának a működése az életenergiával függ össze. Ha ritkán aktiváljuk ezt a csakrát, akkor állandóan energiahiánnyal küszködünk. A Gyökércsakrához kapcsolódó fizikai betegségek: hát- és gerincfájdalmak, tartáshibák, aranyér-székrekedés-hasmenés, veseproblémák; lelki problémák: alvászavarok, depresszió, önhibáztatás, pénzhez fűződő problémák. A workshop helyszíne: Szeged-Tompasziget, árnyas nyírfákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely. Ára: 3000 ft Időpont: 2015. július 4. szombat 9-12h Bővebb információ és jelentkezés: renata.kalman@lettudatos.com vagy 06 30 913 6576
Tégy a gerinced egészségéért! - Dhanurászana (Íjállás)
2015. június 22. Élj harmóniában
Dhanurászana (Íjállás)A dhanurászana (íjállás) egy nagyon jó hátrahajlító jógagyakorlat (korábban már néhány hátrahajlító jógagyakorlatról írtam: Budzsangászana, Salabászana), amely a gerinc alsó és felső szakaszában is homorítást hoz létre. Jótékony hatásait tekintve, nyújtja a törzs elülső oldalát (mellkast, hasat, combokat). Az ászana energetizálja a gerinc menti területet, javítja a testtartást, rugalmassá teszi a gerincet. A dhanurászana gyakorlása oldja a feszültséget az egész testből, energiával tölt fel, erőt ad. Fokozza a keringést, erősíti a szívet és persze a törzs és a láb izmait. Ahogy hason fekvésben lélegzel, intenzív hatást gyakorol a belső szervekre, így átmasszírozza a gyomrot, beleket és segíti az emésztést, megszünteti a székrekedést. A hasnyálmirigyre gyakorolt masszázs pedig segít a cukorbetegség kezelésében is. Energetizálja a májat, veséket és elősegíti a méregtelenítést és a vérképzést. Az ászana serkenti a nemi mirigyek működését, jótékonyan befolyásolja a menstruációs problémákat is. Hogyan végezd el? - Feküdj hasra, hajlítsd be a térdeket és fogd meg a bokád vagy ha nem éred el, akkor a lábfejet is foghatod. (ha így sem sikerül használj jógahevedert) - Belégzéssel emeld el a fejed, a mellkasod és a combokat a talajról. Nyújtsd ki a karokat és próbálj a talpakkal az ég felé nyújtózni. - Homorítsd a hátad, folyamatosan nyújtózkodj a fejtetővel. - Nyisd a mellkast, a vállöv legyen széles, a vállaidat hátrafelé, lefelé gördítsd, a lapockákat próbáld besimítani a hátadba. - Fixáld a medencédet a farizom, hasizom és gátizom aktivizálásával és a medencét nehezítsd a talaj felé. - Tartsd meg a gyakorlatot néhány légzésig. - Kilégzéssel lassan engedd vissza a törzsed és a lábakat a talajra. Figyelj, hogy a vállakat ne húzd fel a fülekhez, a térdeket ne nyisd csípőszélességnél szélesebbre és a derekadat ne lazítsd el, tartsd mindvégig aktívan. A kitartás alatt belégzéssel aktivizáld az izmokat, nyisd a mellkast és emeld a törzset, combokat. Kilégzéssel nehezítsd a medencéd a talaj felé és próbáld fokozni a homorítást. Ne végezd a gyakorlatot, tüdőtágulat, terhesség esetén, gyomor és vékonybél fekély és sérv esetén. olyan problémáknál, ahol kerülni kell az a hasűri nyomást. Ha a gerincsérved bejelez, ha csigolyacsúszásod van akkor se csináld ezt az ászanát.
Betegségemről még pár szó
2015. június 9. Mindennapi ételeink
Nagyon köszönöm azt a sok kedves üzenetet, levelet és kérdést is, amit tőletek kaptam a betegségemről szóló bejegyzés után. Úgy érzem, ezért tartozom nektek egy "állapotközléssel": a 3 hónapos gyógyszeres terápiám lejárt.... Azonban egy újabb 3 hónapos kezelés vár rám. Ugyanis a vírusszám nullára csökkent, de sajnos van esély a kiújulására, és az orvosom szerint, ha ilyen erős kezelés után újul ki, nagy eséllyel ellenálló lesz későbbi gyógykezelésekre. Így sajnos még nem kezdhetem el a májregenerációt, a léböjtöt, ill. immunerősítést, béltisztítást sem, meg kell várni az újabb 3 hónap végét. Sajnos fényérzékeny lettem a gyógyszer hatására, és Fannival nem megoldható, hogy ne menjek napra. Így ez is újabb nehézséget okoz hetek óta. 50-es faktorszámú naptej segítségemre van, de szívesen olvasok tippeket, attól, aki hasonlóan járt. Emellett nagy valószínűséggel inzulinrezisztencia alakult ki nálam, mint a betegség tünete, ezt is orvosolnom kell, diétával. Sajnos enélkül sincsen sok erőm, szóval alaposan utána kell olvasnom, tanácsot kell kérnem, mivel pótoljam a szénhidrátot. (Finomlisztes kenyeret, cukrot már pótlom régóta). A szédülés, gyengeség, fejfájás, székrekedés (mint állandó mellékhatások) is kísérőim lesznek, újabb 3 hónapig. Visszaszámlálás ismét indul! Szép nyarat kívánunk, hamarosan recepttel is érkezünk.
Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)
nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Nagy örömünkre még mindig eper szezon van! :-) Pár bejegyzéssel ezelőtt hoztam nektek egy csokis-epres, nyers, vegán pohárkrémet, amit nagyon szerettetek. Olyan nagy sikere volt, hogy gondoltam nem bánjátok ha készítek nektek egy újabb epres édességet. Ezúttal nem voltam olyan szigorú, és bár ez a sütemény, nem nyers, és nem is gluténmentes, azért még mindig könnyen emészthető, cukor-, fehér liszt- és laktózmentes, illetve rengeteg tápanyagban és vitaminban gazdag hozzávalót tartalmaz! A sütés és a kézügyesség nem az erősségem, ezért valószínűleg nem leszek cukrász, de azért remélem tetszeni fog nektek ez a nagyon mákos, nagyon epres sütemény. Mák imádók előnyben! ;-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) "A mák tápanyagtartalma: o 1 teáskanál mák 0,6 gramm makromolekulát, 3,7 gramm zsírt, 2,5 gramm szénhidrátot és 46 kalóriát tartalmaz. o A mákban nagy mennyiségben találhatóak ásványi anyagok, például 29% mangán és 13% kalcium. o A mák nem okoz allergiás tüneteket, ezért a várandós nők és a gyerekek is fogyaszthatják. A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása: 1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját. 2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek. 3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz. 4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. 5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is. 6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál. 7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása. 8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban. 9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják. 10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják. 11. A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma. 12. A mák, jó hidratáló. 13. Mákos bőrradírral a bőre tiszta és ragyogó lesz. 14. Mákos hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke. 15. Serkenti a hajnövekedést" Forrás: Dr.Tihanyi nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK: tésztához: (18 cm-es torta formához) - 2 db érett banán leturmixolva - 2 ek Agave szirup (vagy magas minőségű méz) - 1 dl növényi tej (pl.: mandula tej) - 100 g mandulaliszt (darált mandula) - 1 kk szódabikarbóna - 100 g zabliszt (darált zabpehely) - 80 g mák (meg is darálhatjuk, de szerintem egész szemű mákkal finomabb) - 2 dl natúr szója joghurt - 1 db citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom) epres töltelékhez: - kb. 500 g friss és édes eper - 100 g friss málna - 2 ek Agave szirup - 2 ek útifűmaghéj ELKÉSZÍTÉS: Egyáltalán nem bonyolult ez a torta, bárki elkészítheti, aki türelmes. Hogy miért kell türelmesnek lenni? Mert sokat kell közben várni... várni míg kihűl...várni míg összeáll...várni míg... és végre: megehetjük! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) A tészta, egy már korábban készített mákos-banános süti receptje alapján készül. A banán pépet keverjük össze az édesítővel, a mandula tejjel, és a joghurttal. Egy másik edényben keverjük össze a liszteket, a szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával, és a mákkal. Majd a két tál tartalmát öntsük egybe, és addig keverjük őket, míg egynemű nyers tésztát nem kapunk. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra, és 25 perc alatt süssük készre a torta alapot a kókuszzsírral kikent torta formánkban. Ezekhez az adagokhoz én egy 18 cm-es torta formát használtam. Attól függően, hogy te kedves olvasó mekkora formát használsz, attól függően lesz a torta tészta alacsonyabb, vagy magasabb. Amikor elkészült a tészta, hagyjuk egy kicsit hűlni a formában, majd vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Tegyük hűvösebb, de nem hideg helyre, hogy gyorsítsuk a folyamatot). Miután teljesen kihűlt egy nagy kés segítségével vágjuk 2-3-4 rétegbe a torta lapot, attól függően, hogy milyen magas lett a tészta. (A szép vágáshoz használhatunk egy nagy és éles kést, ami túlnyúlik a tésztán, vagy egy erős cérnát, amit keresztül húzunk a torta tészta belsején, átlóban.) Hagyjuk a szétvágott tészta lapokat is teljesen kihűlni, és kicsit megszáradni. Miközben hűl a torta tészta, készítsük el a nagyon egyszerű epres tölteléket. :-) Tegyünk félre az eperből későbbre díszítésnek a torta tetejére. A többi epret a málnával (miután megmostuk) törjük össze egy tálban egy villával, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Keverjük hozzá az Agave szirupot, és 2 ek útifűmaghéjat, ami segít bekocsonyásítani az eperkrémet. Tegyük az egész eper masszát a hűtőbe min.1 órára. Miután letelt az 1 óra, és az eper állaga "ellekvárosodott" a hűtőben, kenjük meg a tészta rétegeket bő epres töltelékkel, rakjuk össze a tortát, és díszítsük a tetejét friss eper darabokkal. (Ez a tészta egy puha tészta a zab és mandula miatt, ezért bánjunk vele óvatosan. Ha az eperkrém túl híg, mert az eper vagy a málna túl vizes volt, akkor csepegtessük le egy szűrőben a felesleges folyadékot .) Miután úgy néz ki a torta, ahogy mi szeretnénk tegyük vissza az egészet a hűtőbe. Kb. 2-3 óra múlva már tálalhatjuk is ezt a nagyon mákos nagyon epres desszertet! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Tápanyagban gazdag, jó nassolást kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Mint minden mákos ételbe, ebbe a süteménybe is belecsempészhetünk chia magot, ezzel is növelve az édesség tápanyagértékét. Megjegyzés2: Válasszunk friss, kis gazdaságból, bio piacról származó epret, hogy a természetes íze, zamata, és illata megédesítse a süteményünket. Íztelen és kemény eperből nem lesz finom desszert, mert ebben a receptben is a naturális íze dominál a gyümölcsnek!
Trófeának született - vadállatok, mint haszonállatok
Az emberiség történelmét végigkísérte a vadonélő állatok imádása, leigázása és megölése. Szépségük, különlegességük, cukiságuk, veszélyességük miatt kerülnek rács mögé vagy fegyverek célkeresztjébe. Számos mód kínálkozik arra, hogy tömegek élhessék ki az állatok számára súlyos következményekkel járó szenvedélyt. Többek közt állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, delfináriumok, vadászatok. Bár a helyszín és az állatok változnak, a lényeg ugyanaz: az egyenlőtlen erőviszonyok megteremtése állat és ember között, az állatok kiragadása természetes élőhelyükről, szaporulatuk, viselkedési formáik kihasználása vagy megváltoztatása a profit érdekében, nem más, mint a haszonállat életciklusa. A canned hunt (konzerv vadászat), a trófea vadászat (szórakozásból ölés) egyik válfajaként ennek egy különösen kegyetlen és alantas módja. A prédaállatokat zárt, kerítéssel körbevett területen vadásszák - innen ered a név-, ahol esélyük sincs a menekülésre. Elsősorban az oroszlánszaporító iparágat hozzák összefüggésbe vele, de más vadászati formákhoz hasonlóan, minden állat veszélyeztetett, amely kereskedelmi értékkel bír. Íme, néhány terítékre kerülő faj: leopárdok, gepárdok, páviánok, orrszarvúk, vízilovak, zebrák, sakálok, elefántok, dámvadak, zsiráfok, hiúzok, antilopok, bivalyok, struccok, varacskos disznók, tigrisek. Mindenre lőnek, ami mozog. Az USA legalább 25 államában vadászhatnak egzotikus fajokra, de az üzlet a világ számos országában virágzik. Vadfarmok mellett cirkuszok, vadasparkok, szafariparkok és állatkertek is értékesítik közvetítőkön keresztül a kiöregedett állatokat vagy a fölösleges szaporulatot, vadászat céljára. Kerítés mögött - halálra ítélve 2005-ben John Lockwood Texasban webkamerák és távirányítható fegyverrendszer felhasználásával létrehozta az úgynevezett internet huntingot. Ez lehetővé tette, hogy a ,,vadászok a számítógép előtt ülve lőjék ki az állatokat (Click&Kill). Az állatvédő szervezetek mellett a fegyvertartást és a vadászatot támogató National Rifle Association és a Safari Club International is heves tiltakozásba kezdett. Végül 2008. augusztusában 40 államban betiltották a távirányított vadászatot. A bizniszben több közép és nyugat-afrikai ország, valamint Dél-Afrika is érdekelt. Ez utóbbi a zárt területen végzett vadászat Mekkája. Érdemes közelebbről megnézni, hogyan működik a rendszer. Közel 160 vadfarm szaporítja az állatokat. A fogságban tartott oroszlánok száma megközelíti a 8000 példányt, miközben a túlnépesedés miatt gyors ütemben zsugorodó vadonban mindössze 4000 állat él szabadon. A szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, maffia-szerű iparág a felnevelt szaporulatot elsősorban vadászat céljára adja el. Ezenkívül értékesít vadasparkoknak, állatkerteknek, magángyűjtőknek, és az egzotikus állatok feketepiacán a hagyományos ázsiai orvoslás illegális gyógyszerkartelljei is tőlük vásárolnak. A legjobb üzleteket azonban a vadászokkal kötik. Egy hím kilövése több mint 35.000 dollárt (10,6 millió Ft) is megér a trófea vadásznak (egy vadon élő oroszlán kilövéséért ennek a dupláját is elkérik). Dél-Afrikának 2012-ben 807 millió rand, durván 70 millió dollár bevétele volt a zárt területen végzett vadászatból. Az sem állítja meg a puskákat, ha a faj súlyosan veszélyeztetett, vörös listán van. Sőt, az ipar képviselői és az állatgyilkolás rajongói azzal védekeznek, hogy jobb ha a "stabilan szaporodó" tenyésztett állatok kilövésében élik ki a vadász szenvedélyüket, mintha a természetes vadállományt ritkítanák tovább. Turisták és állatvédők - vadászok szolgálatában A vadászat prédaállatait szállító farmok szaporítótelepként és szórakoztatóipari létesítményként funkcionálnak (akárcsak a többi, állatokat fogva tartó intézmény). Elzárt területeken tartják a szaporításra, eladásra, kilövésre szánt példányokat. Nem ritka, hogy a zsúfoltság és a beltenyészet miatt betegségek tizedelik az állományt. A látogatók elől rejtve zajlanak az állatkihasználás visszataszító mozzanatai, például a nőstény oroszlánok erőszakos megtermékenyítése, évi három alkalommal. A rácsok mögé születő kölyök nem a falkát, a faj genetikai variabilitását, az ökoszisztémát erősíti, hanem tulajdonosa bankszámláját hizlalja. Az önkéntes emberkézhez szoktatja a fehér oroszlánkölyköket. Nem lesz nehéz levadászni őket A kassza pedig gyakran csenget, ugyanis Dél-Afrika a világ 21. legnépszerűbb turista célpontja, GDP-jének 9%-a és minden 12. munkahely az idegenforgalomból származik. Turisták tömegei számára különleges attrakció a farmok kölyöksimogatója. Különösen kedveltek a kék szemű, fehér oroszlánok. A kölyköket néhány dollárért fényképezhetik, etethetik, kényeztethetik, sétáltathatják. A vadonban a természetellenes aktusért az életükkel fizetnének. Bár olcsó és ártatlannak tűnő szórakozás az állatok későbbi legyilkolásához képest, az oroszlánok vadászatra kondicionálása itt kezdődik el. Ahogy más haszonállatok esetén itt is tudatosan veszik el őket az anyjuktól rögtön a születésük után. A cél az, hogy megszokják az emberek jelenlétét. Mesterséges táplálékkal, cumisüvegből etetik őket, hogy erősítsék a kötődést. Gyakran konzervációs programként, vadvédelmi központként állítják be a tevékenységüket. Az ,,átpozícionálás tökéletesen működik. A kéthetes turnusokban érkező lelkes önkéntesek 2000-3000 dollárt fizetnek a felejthetetlen állatvédelmi élményért, miközben a vadászok számára szelídítik a későbbi prédát. A farmok az állatkihasználás mesterei, minden egyes dollárt kipréselnek az állatokból, mielőtt megölik őket. A vadonban ezért az életükkel fizetnének a fiatalok, de így csak néhány dollárba kerül Egzotikus, vadon élő állatok fogságban tartását és megölését támogatod, ha a canned huntot, vagy más vadászati formákat népszerűsítő, támogató utazási irodák, utazásszervezők, hotelek, vállalkozások szolgáltatásait igénybe veszed. Vadasparkokat, szafari parkokat, állatkerteket, állatos cirkuszokat, akváriumokat, delfináriumokat látogatsz. Vadhúst forgalmazó üzletekben, éttermekben, trófeával, állati testrészekkel kereskedő cégeknél vásárolsz. Állati bőrt, szőrmét viselsz, állati szöveteket tartalmazó ékszerekkel és használati tárgyakkal veszed körbe magad. Nincs kegyelem A canned hunt 100%-os sikert garantál a vadászok számára, ehhez azonban gondosan előkészített terepre van szükség. Nem elegendő, hogy a látszólag hatalmas és veszélyes állat fogságban született, emberhez szoktatott és szelíd. A sokszor dzsipek tetejéről pufogtató műkedvelők ,,közös ketrecbe zárják magukat a náluknál sokkal erősebb vadállatokkal, hogy azok véletlenül se menekülhessenek. A támadás kiküszöbölésére megpróbálják lekötni az egyébként alultáplált állatok figyelmét fákra aggatott élelemmel, túletetéssel. Az sem ritka, hogy erős nyugtatókkal szedálják könnyen vadászhatóvá őket, de a legextrémebb esetben szűk ketrecbe zárt állatokat lőnek agyon. A konzerv vadászathoz általában nem szükséges vadászengedély. Ritkán esik meg, hogy az állattal egyetlen lövés végez. A modern íjakkal, nagy kaliberű távcsöves puskákkal, számszeríjjakkal, kézifegyverekkel teleaggatott tapasztalatlan vadászok ügyetlensége miatt általában hosszú haláltusát vívnak az állatok. Ha valaki annyira ügyetlen, hogy el sem találja a prédát, akkor a mellé kirendelt "túravezető" lövi le az állatot. Családi idill meggyilkolt zsiráffal A leterített és immár veszélytelen vad mellett elkészülnek az első fényképek. Mindössze 3-4 hetet kell várnia a vadásznak, hogy az állat teste alkalmassá váljék a feldolgozásra. A taxidermia (preparálás) a vadászat virágzó melléküzletága, mely során a tetemet konzerválják, különböző trükkök segítségével szinte élővé varázsolják és a kívánt pózba merevítik. 2007-2012 között 47 db Dél-Afrikában kilőtt oroszlán trófeájára kértek kiviteli engedélyt magyar trófeavadászok. Időről-időre felbukkannak fotók a leölt állatokkal pózoló vadászokról, az interneten, de biznisz nem torpan meg a hangos tiltakozás ellenére sem. Sőt, évről évre mind több bevételt hoz a szaporítóknak, a preparátoroknak, a vadászati kellékek, vadászfegyverek gyártóinak, az ipart kiszolgáló hivatásos vadászoknak, az idegenforgalomnak és adók formájában az országnak, amely elnézi és támogatja a mészárlást. Bár egyes országok, mint például Ausztrália megtiltották az oroszlán testrészek importálását, az Európai Unió pedig korlátozza a nem fenntartható vadászatból származó trófea behozatalt, a canned hunt áldozatait ez sem védi meg az emberektől. Egyelőre ugyanis legális és fenntartható üzletnek tekintik.
Civilizációs betegségek, avagy mit mond a Kína tanulmány? Újabb előadás Tiszaújvárosban
"Egyél másképp, legyél másképp!" programsorozat keretében 2015. június 3-án 17 órától előadást tartok Magas vérnyomás, cukorbetegség, csontritkulás, rák... Civilizációs betegségek, avagy mit mond a "Kína tanulmány"? címmel. Helyszín: Városi Könyvtár előadóterme, Tiszaújváros Belépés díjtalan.
"... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" - receptmentes bejegyzés
Itt a tavasz! Végre kisütött a nap! :-) Szóljon ez a bejegyzés a napról, és a klorofillról, amiről talán a középiskolai biológia órán halottunk utoljára. Pedig fontos ismernünk ezt az értékes anyagot, ha egészségesen szeretnénk táplálkozni. A bejegyzés Victoria Boutenko: A nyers étel csodája c. könyvéből származó idézet. Fogadjátok sok szeretettel! ;-) "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról""Minél hosszabb ideje élek, annál mélyebb csodálatot érzek a természet iránt. Amikor reggelente kisétálok az erdőbe, és megpillantok egy szarvast vagy mókust, mozdulatlanná válva, lelkesen szívom magamba a látványt, mintha abban a pillanatban semmi más nem számítana. az állatok, a virágok, a fák és különösen a napfény sugarai misztikus élményt jelentenek számomra. Amikor a napra tekintek az jár az eszemben: "milyen csodálatos, hogy a napfény ingyen van, és mindenki számára egyenlő mértékben hozzáférhető!" Sokan élvezik a napfényt. Mindannyian jobban érezzük magunkat, és egészségesebbnek nézünk ki, ha valamennyi időt rendszeresen a napon tartózkodunk. Igyekszünk ilyenkor annyi napfényt magunkba szívni, amennyit csak lehet. Ám kevesen tudnak a napfény folyékony formájáról, a klorofillról. A klorofill ugyanolyan fontos, mint a napfény! Nem létezhetne élet napfény nélkül, és nem létezhetne élet klorofill nélkül. A klorofill lényegében folyékony napenergia. A sok klorofill fogyasztása olyan, mintha szerveinket napfényben fürdetnénk meg. A klorofillmolekula nagyon hasonló az emberi vérben lévő hemoglobin hem-molekulájához. A klorofill úgy vigyáz a testünkre, ahogy egy gondoskodó és szerető anya teszi. Valamennyi szervünket pucolja és gyógyítja, sőt el is tudja pusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint a daganatsejteket , és még számos egyéb pozitív hatása is van. .... A klorofill ősidők óta szolgál csodálatos gyógyítóként. Jelentős mennyiségű oxigént hordoz magában, ezért kritikus szerepet játszik az aerob baktériumok támogatásában. Tehát minél több klorofillt eszünk, annál egészségesebb lesz a bélflóránk, és így mi magunk is. Mivel a zöld levelek a klorofill egyik fő forrása, nehéz jobb módot találnunk a klorofill bevitelére, mint a zöld turmixok rendszeres fogyasztása. "... a napfény folyékony formájáról, a klorofillról" A klorofill bizonyítottan pozitív hatású a rák számos fajtájának és az érelmeszesedésnek a megelőzése és gyógyítása szempontjából. Számtalan tudományos kutatási eredmény bizonyítja, hogy alig létezik olyan betegség, amelynél ne lehetne a klorofillal javulást elérni. Ha a klorofill valamennyi pozitív hatásáról szólni kívánnék, egész könyvet kellene írnom. Ezért e bámulatos anyag számos gyógyító jellemzője közül csak néhányat sorolok itt fel. A klorofill: - Javítja a vérképet. - Segít a rák megelőzésében. - Vasat juttat a testbe. - Lúgosabbá teszi a szervezetet. - Közömbösít számos, a táplálékkal a testbe bevitt mérget. - Enyhíti a vérszegénységet. - Tisztítja és szagtalanítja a beleket. - Segíti a máj tisztulását. - Jótékonyan hat a menstruációra. - Fokozza a tejelválasztást. - Gyorsítja a sebek gyógyulását. - Megszünteti a testszagot, - Tisztítja és erősíti a fogínyt. - Megszünteti a rossz szájszagot. - Enyhíti az aranyér okozta fájdalmakat. - Enyhíti a visszeresség okozta panaszokat. - Javítja a látást. ... A bolygónkon létező minden létforma legfontosabb célja: élete fenntartása. Nekünk embereknek vajon mire van szükségünk az életben maradáshoz? Levegőn és vízen kívül elsősorban táplálékra, amit a növényektől és az állatoktól kapunk meg. És honnan kapják táplálékukat a növények? A termőtalajból és a napfényből. Kizárólag a növények rendelkeznek azzal a "tudással", hogy miként kell a napfényt szénhidráttá alakítani. Ez a "tudás" segíti őket a növekedésben. A napfény segítségével szénhidrátot készítenek, a szénhidrátból friss szárat, gyökeret, kérget és - ami talán a legfontosabb - új leveleket. Miért a legfontosabb? Mert a levelek újabb szénhidrátmennyiséget képesek gyártani. Ez a magyarázata annak, hogy a levelek tömege mindig felülmúlja a növény többi részeinek tömegét. A zöld levelek folyton fokozni igyekeznek klorofillmennyiségüket, folyamatosan növekednek. Ezért kell állandóan nyírni a kertünkben a bokrokat és a füvet. Máskülönben ezek a zöld növények idővel elfoglalnák a teljes területet, s nem hagynának helyet nekünk, embereknek. A növények életet a napfénytől függ, a mi életünk pedig a növényektől. ... Viszont nincs olyan élőlény - még a húsevők között sem -, amelyik hosszú ideig életben maradna zöld növényi részek fogyasztása nélkül. Mindannyian láttunk már kutyát vagy macskát alkalmanként füvet enni. Nagy klorofill- és ásványianyag- tartalmuk miatt a zöld levelű növények a bolygónkon föllelhető legjobb lúgosító élelmiszerek. Ha zöld turmixokkal egészítjük ki étrendünket, szervezetünket lúgosan és egészségesen tarthatjuk. " Forrás: Victoria Boutenko : A nyer sétel csodája c. könyv zöld smoothie
Mézédes élet? - Haszonállatok a kaptárban
2015. április 20. La Veganista
A háziméhek haszonállatok, akárcsak a sertések vagy a szarvasmarhák. Az utóbbiak kihasználása mind átláthatóbbá válik, míg a méhekéről kevesebbet tudunk, noha termékeiket fogyasztjuk, profitszerzés céljából tenyésztjük, adjuk-vesszük, bizonyos esetekben megöljük őket. Miért vagyunk közönyösek a méhek szenvedése iránt? Csak mert rendszertanilag távol állnak tőlünk, nem indokolt, hogy kevesebb együttérzést mutassunk irántuk, mint egy orangután iránt. A háziméhek magasan fejlett,komplex társadalomba szerveződnek.A kaptárak kisvárosnyi népessége szuperorganizmusként viselkedik, kollektív intelligenciával bír, és az embertől függetlenül képes fenntartani magát. Hatékonyan kommunikálnak feromonokkal, társas viselkedési formáik közül legismertebb a méhtánc. A kaptár helyzete, a nap járása, tereptárgyak, ízek, színek segítségével megalkotják környezetük kognitív térképét, ami alapján tudatos döntéseket hoznak. A méhfélék több mint 20.000 fajtája ismeretes. A paleolitikum barlangrajzain már ábrázolták a mézrabló embert, de a háziasítás 6000 éve kezdődött. Ha a rovarok többségéhez hasonlóan a mézelő méhek nem termelnek mézet és más hasznosítható anyagokat, nem kerül sor a domesztikálásukra. Ahogy a haszonállattartás más területein (pl. tojás, tejipar), itt is főként nőivarú egyedeket (a család 99%-a) zsákmányolnak ki, mivel ők állítják elő az ember által fogyasztott valamennyi méhterméket, melyeket nem tekintünk vegánnak. A méhek természetes táplálékául szolgáló méz elvételekor a feromon kommunikációt hideg füsttel blokkolják, így a méhésznek nem kell támadástól tartania. A rablás járulékos veszteségét a fölözéskor felszínre úszó méhtestrészek bizonyítják. Egyes méhészetek a méhpempőt is gyűjtik, ami az anyabölcsők kiürítését, a bennük lévő lárvák elpusztítását jelenti. A méhpempő begyűjtése, az anyalárvák halálát jelenti A potrohmirigyben termelődő méhviaszt, a kaptár tömítésére, fertőtlenítésére használt propoliszt, az immunrendszert erősítő, szaporodást segítő virágport is elveszik, akárcsak a méhmérget. A méreg kinyerése során az állatot gyenge áramütéssel szúrásra késztetik. Ha gumi hártyába szúr, elpusztul, ha műanyag vagy üveglap fogja fel a mérget, a rovar életben marad, és a procedúra 3-6 naponta ismételhető. A gyógyítás bizarr módja, a méhméreg terápia. A csipesszel megfogott, szúrásra kényszerített méh fullánkja és méregmirigye a potrohból kiszakadva a páciens bőrében marad, így az állat elpusztul. A méhméreg terápia a méhekre nézve halálos A dolgozó egész életében 0,6 g mézet gyűjt, 1 kg méz előállításához a kaptárlakók együttesen kb. 4.000.000 virágot látogatnak, 120.000 km-t tesznek meg, ezzel háromszor repülhetnék körbe a Földet A méhtársadalom életébe a profitszerzés érdekében számos ponton beavatkoznak. A családok stressz szintjét növeli a fiasítások háromhetenkénti felülvizsgálata. A beteg kolóniákat elpusztítják, de a fertőzésgyanús kaptárakban termelt méz és viasz ipari felhasználásra még jó. Az álanyás családokat kiszórják a kaptárból. A gyenge családok anyáit megölik, és más kolóniákkal egyesítik. Létezik anya nélküli mézeltetés is, bár a családot legyengíti, sok és könnyen elvehető mézet jelent. Az anya elvesztése extrém stresszhelyzettel járó beavatkozás a méhcsalád életébe, amit a méhek ,,sírással, hangos szárnyrezegtetéssel jeleznek. A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz A méhészek nem bízzák a véletlenre a tenyésztést, ami állománynövelést, tartalékcsalád képzést és eladást tesz lehetővé. Használhatnak saját nevelésű anyákat,vagy dajkacsaládokkal foglalkozó méhészetből érkező, anyazárkában raboskodó anyákat helyeznek a kaptárba. Vannak, akik a régi anya testét a zárka falára kenik,hogy a család elfogadja a ,,betolakodót. Az új anya speciális tulajdonságokat szelektáló laboratóriumból is származhat, ahol szén-dioxiddal kábított méhanyák mesterséges megtermékenyítésével foglalkoznak a heréktől begyűjtött spermával. Inszemináció - mesterséges megtermékenyítés A mesterséges szaporítás széleskörű elterjedése csökkenti a génvariabilitást, beltenyészet kialakulásához vezet. A nagy távolságról érkező állatokat postán adják fel a megrendelőnek. Szállítás közben az idegen zajok, szagok, rezgés, változó hő és páratartalom stresszforrás a rovar számára. Az anyásítás nem kis tortúra a méheknek, és az ,,öreg anya halálát jelenti. Anyazárkában raboskodó anya Bizonyos viselkedési formáik nem kívánatosak, ezért például megakadályozzák a család rajzását, mert az elrepülő raj dolgozói mézgyomrukban akár 60 dkg mézet is magukkal vihetnek, illetve termelés kiesést jelent a távozásuk. A rajzásgátlás módszerei: fészekhűtés, mézelvétel, az anya szárnyának csonkolása, anyátlanítás, vagy anyazárka használata, rajbölcsők 5-6 naponkénti elpusztítása. Emellett terjedőben van az anyahelyettesítő feromon kapszula, ami a családot a kaptárban tartja, de halálra is ítéli, mivel többé nem anyásítható, így szaporodásra képtelen. Az anya szárnyának csonkolása mindennapos gyakorlat Súlyos problémát okoz, hogy a nektár és pollen fogyasztásra adaptálódott méheket számukra értéktelen takarmányokkal táplálják. Cukoretetéssel, állatkísérletes, esetenként GMO-s méhtakarmánnyal,szójaliszttel, fölözött tejporral, húsliszttel, tojásporral pótolják az elrabolt mézet és a virágport. A pótszerek azonban hasmenést okoznak és utat nyitnak a fertőzéseknek. A cukor ráadásul üres kalóriákat tartalmaz, nincs benne semmi tápláló, a méhek számára olyan, mintha gyorsétellel etetnék őket. 2012. évi adatok szerint a méhészetek száma hazánkban: 20.410 db. Méhcsaládok száma: 1.088.590 db, ezt érdemes megszorozni átlagosan 40-50.000 egyeddel családonként, hogy hozzávetőleges becslésünk legyen a kaptárakban élő méhek számáról. Az EUban méhcsalád-sűrűség tekintetében 2. helyen állunk - 11 méhcsalád/Km2. A magyar méztermelés (20-25.000 tonna méz) 65-70%-át a vándorméhészetek termelik. A monokultúrákra és a méz iránti kereslet növekedésére a kereskedelmi méhészet a hozamnövelő vándorméhészettel válaszol. Ez a kaptárak utaztatását jelenti a méhlegelők között. A szállítás stresszeli a méheket, a kaptár és a keretek, folyamatos rázkódása nyugtalanítja őket. A szakszerűtlen utaztatás: a szellőztetés és vízutánpótlás hiánya, túlmelegedés vagy baleset miatt a családok elpusztulhatnak, esetleg kiszabadulhatnak. A vándorlás ráadásul elősegíti a méhbetegségek terjedését. A szintén kereskedelmi céllal működő bioméhészetek hasonló módon anyásítanak, vándoroltatnak. A kihasználás azzal a különbséggel történik, hogy kevesebb mézet vesznek el a méhektől, akiket részben saját mézzel és biocukorral etetnek. Antibiotikumok helyett természetes anyagok pl. hangyasav, oxálsav, tejsav, illóolajok használatával próbálják leküzdeni a méhbetegségeket. A kolóniák nem csak kényszerűen vándorolnak, de ott vannak a kutató laboratóriumokban is. Számítógépek segítségével modellezik a viselkedésüket.Növényvédő szerek, méhtakarmányok hatását, idegrendszerüket,érzékelésüket, genetikai tulajdonságaikat vizsgálják, élveboncolást végeznek rajtuk. Nem könnyíti meg a családok életét az sem, hogy a modern mezőgazdaság monokultúrákra és az I. világháborúban bevetett kémiai fegyverekből kifejlesztett növényvédő, rovarirtó szerekre épül. A vegyszerek megölik vagy legyengítik a méheket. Az abnormálisan magas méhsűrűség, a mesterségesen felduzzasztott, helyenként belterjes populációk fogékonyabbak a parazita fertőzésekre, amiket szintén vegyszerekkel kezelnek. A méhek sajátos genomjuk miatt korlátozottan képesek a toxinsemlegesítésre. Mivel minden szennyezőanyagot a kaptárba hordanak, ami a talajban, a vízben, növényekben található, vagy amivel kezelik őket, ezek termékeikben is megjelenhetnek. A méhpempőt és a mézet antibiotikumok, a viaszt atkaölők, a propoliszt atkaölők és ólom, a virágport peszticidek szennyezhetik. A növényvédő szerek a méhek központi idegrendszerét támadják. Méhekre ragasztott rádióantennákkal követik a rovarok rendellenes mozgását Világszerte tapasztalt tömeges pusztulásukért (kaptárelhagyási szindróma vagy CCD) elsősorban a növényvédő szereket, különösen a neonikotinoidokat tartják felelősnek. Azonban más faktorok is súlyosbítják a helyzetet, melyek mind az emberi beavatkozás következményei: virágzó növény nélküli területek, alultápláltság, parazita fertőzések, antibiotikum-használat, a vándorlás okozta stressz, és a monokultúrás növénytermesztés, mely 1-2 héten keresztül szolgál táplálékkal, az év többi részében élelmiszer sivatag a méhek és más beporzók számára. Mit tehetünk a méhekért? Legkézenfekvőbb az, ha nem vesszük el tőlük természetes táplálékukat és a többi méhterméket, ami egészségüket, túlélésüket biztosítja. Pozitív változást hozhat, ha nem tekintjük nagyszámú, költöztethető, irányítható, profittermelő rabszolgának őket. Tudomásul kell vennünk, hogy a túlnépesedés miatt évről-évre több élelemre lesz szükségünk. Élelmiszereink harmada beporzás nélkül nem terem meg. Bolygónk nagy részén a mézelő méhek átvették más beporzó rovarok szerepét. Mezőgazdaságunkat függővé tettük tőlük, miközben egyre több olyan módszert alkalmazunk, ami ellenük dolgozik. Nem kérdés, hogy túlélésük érdekében csökkenteni kell a monokultúrás, vegyszerekkel mérgezett mezőgazdasági területeket. Virágokban gazdag, biodiverzitást megőrző területeket kell kialakítanunk a városokban és a városokon kívül. Magad is ültethetsz nekik vadvirágokat, gyógynövényeket, rozmaringot, zsályát, citromfüvet. Hagyd a pázsit közt virágzani a martilaput, pitypangot, százszorszépet, lóherét, vörös herét. Biztosíts sekély, tiszta vizet a kertedben, erkélyeden a vízgyűjtéshez. Kerüld a növényvédő, rovarirtó szerek használatát a kertedben, ami a háziméheken kívül a vadon élő beporzókat is veszélyezteti. Készíts rovarhoteleket, beporzóknak (vadméhek - különösen poszméhek, kőművesméh, molyok, bogarak, lepkék) és természetes kártevőirtóknak (katicák, fülbemászók,fátyolkák, poloskák, darazsak). Rovarhotel Szavazz a villáddal, támogass olyan élelmiszer termelő rendszert, ami segít táplálni, életben tartani a méheket, mint a vegyszermentes, organikus, diverzifikált farmok. Végül fontold meg, hogy a méhek váladékának fogyasztása megéri-e a kaptárban élő haszonállatok szenvedését, pusztulását. Mi ugyanis képesek vagyunk életben maradni méz nélkül, de ők nem. A cikket a Veganinja Magazin áprilisi számában publikáltam.
Egészségterápiás masszázs és kezelés
2015. április 18. Lét-tudatos konyha
Munkám az egészséghez kapcsolódik. Szeretném bemutatni egészségterápiás kezelésemet, melynek során saját készítésű speciális tinktúrákat is használok. Az egészségterápiás masszázs a keleti gyógyászat energiavezetékei mentén történik. A testet behálózó vezetékekben áramló életenergia zavartalan működése fontos alapja a egészségnek. A masszázs a szervezetben létrejött lerakódásokat, blokkokat oldja, így segít megszüntetni a testben létrejött fájdalmakat és helyreállítani a megromlott egészséget. Kizárólag 100%-osan természetes eredetű aromaolajokat és hordozóolajat használok. A módszer során olyan terápiás pontokat is kiemelten kezelek, melyek hatnak a hozzájuk kapcsolódó szervekre. A bennük létrejövő, fájdalmat felszabadító blokkoldó hatás hatékonyan segíti a betegségek és a problémák megszüntetését, és az adott szerv működésének javulását. A pontok kezelése a problémától függően történhet a: háton, lábon, karon, hason, nyakon, fejen. Néhány, leggyakoribb probléma: deréktáji, keresztcsonti fájdalmak, lábfájdalmak, emésztési és gyomorproblémák, nőgyógyászati, kismedencei panaszok, fejfájás. Bejelentkezés, bővebb információ: Kálmán Renáta - renata.kalman@lettudatos.com
Reggelire fel! - Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS: Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés1: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér Megjegyzés2: Hogy mennyi mindenre használjuk mi magyarok a kenyeret, és milyen elképesztő kenyéfeltétekkel lehet találkozni más országokban, bővebben olvashattok egy korábbi bejegyzésben itt a Zöld Avocadón.
Babakonyha 6. Segítség, nem tudok szoptatni!
2015. április 6. Éltető ételek
Az előző részben felvázoltam azt, hogy mi is a baba számára a legtökéletesebb táplálék. Azonban vannak olyan anyák, akik nem tudnak, vagy nem akarnak szoptatni. Én nem ítélkezem felettük, gondolom, minden anya mérlegeli a lehetőségeit, és a döntést eképpen hozza meg. Amennyiben TE is szoptatási nehézségekkel küzdesz, ne aggódj, a stressz a lehető legrosszabb ilyenkor. Bújjatok össze pár napra a babáddal, és zárj ki minden zavaró tényezőt! Meglátod, hamarosan megoldódik a probléma. Mindenesetre a következőkben a leggyakoribb okokat írom le, ami miatt nem tudunk szoptatni. Ezek többsége helyes és gyakori mellretétellel, pihenéssel és elegendő folyadékbevitellel orvosolható. Szoptatni minden anya tud! Vagyis, akinek van melle, és vannak benne tejmirigyek. Az, hogy az a tej ki is jön onnan, na... az már más kérdés. Ennek számos oka lehet, technikai problémáktól egészen a lelki gondokig. A tejmirigyek hiányára egy picit visszakanyarodva, még ezeknek az anyáknak is van lehetőségük a "szoptatásra", a szoptanít készülék segítségével. Ekkor a női tej egy vékony csövön keresztül jut a bimbóhoz és azon keresztül a babához. Tehát ebben az esetben megmarad a bőrkontaktus, az összebújás "élvezete". Kisebesedett, fáj, érzékeny a mellbimbóm Kezdetben valóban érzékeny lehet a mellbimbó, főleg az első baba esetében. De ez maximum 2-3 hétig tart. Ekkor segítségünkre lehet a citromfűbalzsam. A kisebesedett, nyílt sebek nem természetes velejárói a szoptatásnak! Ennek a leggyakoribb oka a rossz mellretétel (szopási testhelyzet). Mindenesetre arra figyeljünk, hogy az anya gyomra mindig szemben legyen a baba gyomrával, tehát ne legyen "kifordulva" a baba. Próbáljunk olyan pozíciót felvenni, amikor kevésbé érezzük a fájdalmat. Ugyanis, ha mindig ugyanabban a testhelyzetben szoptatunk, akkor a baba nyelve mindig ugyanott fogja dörzsölni a cicit. Egyébként ebben nekem is jócskán volt tapasztalatom. Már a kórházból sebes mellbimbóval érkeztem haza, és a kezemben ott volt a tápszeres recept. Iszonyúan fájt, minden szopizás után mindig felázott a seb. DE, tudtam, hogy be fog gyógyulni, és nem tehetem meg azt, hogy nem szoptatok. Valahogy ösztönösen tudtam, hogy szoptatni kell, hiszen ez a természetes. De ha belegondolunk, jobb lett volna pihentetni a mellet? Nem, hiszen akkor még be is gyullad. Gyakori tanács még ilyenkor a bimbóvédő alkalmazása. Nos, célszerű ezt is elkerülni, mert nemhogy javítana, de még ront a baba szopási technikáján. Én is kipróbáltam, és bizony a fájdalom ugyanúgy jelen volt bimbóvédővel, mint anélkül. Annyi, hogy a baba nem áztatta fel a mellemet és így a sebet. Tehát semmiképp NE hagyjuk abba a szoptatást (a komfortszopás idejét csökkentheted), mert így nemcsak a tej mennyisége fog csökkenni, de a mell is később fog hozzászokni az újfajta ingerhez. Vérző mellbimbóval is lehet szoptatni, de feltétlenül meg kell keresni a kiváltó okot. A legjobb ilyenkor felkeresni egy szoptatási tanácsadót. Akkor mit tettem? Sajnos 12 évvel ezelőtt még nem volt internetünk, innen-onnan kapott tanácsokat alkalmaztam. Először is a szoptatások között szabadon hagytam a mellemet , valamint gyakran egy kevéske anyatejjel kentem be (remek sebgyógyító hatása van). Próbáltam olyan szoptatási testhelyzetet felvenni, hogy kevésbé fájjon, és ne fokozódjon a sebesedés. Sokféle testhelyzet van, próbáljunk ki többfélét! Ne használjunk szappant, elég egy langyos vizes lemosás. SOS! Mellgyulladás! Ez azért többnyire nem egyik napról a másikra alakul ki. A tejbelövellés időszakában az enyhe hőemelkedés, a mellek feszülése természetes jelenség. Ilyenkor a legfontosabb, hogy gyakran kell szoptatni, és a melltartót jobb nélkülözni, ugyanis megnyomhatja a melleket, és elzárhatja a tejcsatornákat. Ennek következtében tejpangás lesz a mellben, fájdalmas csomók alakulnak ki, amely "melegágya" a mellgyulladásnak. Ilyenkor használhatjuk a szoptatóolajat, amely az elzáródott tejcsatornák megnyílását támogatja. Persze mellgyulladás kialakulhat a sebes mellen keresztül bejutott kórokozók révén is. Ez kifejezetten magas lázzal és influenzaszerű tünetekkel járhat, mint pl. végtagfájdalom, gyengeség. Kívülről piros csík vagy folt látható a mellen. Törekedjünk ennek megelőzésére, segít ebben a fentebb említett ajakbalzsam is. Ilyenkor ne hideg, hanem MELEG pakolást tegyél a mellre, és olyan szoptatási pózokat kell felvenni, amellyel ezek a tejcsatornák ki tudnak ürülni. Akár a fekvő babára ráhajolva, vagy a hónod alá téve, de a hasadra fektetve is új pózok próbálhatók ki. Szoptatás előtt és alatt is gyengéden masszírozd a csomót, hogy a baba minél jobban ki tudja szívni a tejet. Mi is az a bimbóvédő? Anyuka, csak bimbóvédővel fog tudni szoptatni. Ez is gyakran elhangzik a kórházban. Az is baj, ha túl kicsi a mell, az is, ha túl nagy, ha befelé fordul a mellbimbó vagy éppen csak lapos. Nem baj, a bimbóvédő megoldja! Ezt felejtsük el. Ezzel egy rossz szopástechnika fog kialakulni, mivel ezt nehezebb szívni és nehezebb a babának a szájában tartani is. Azonban, ha a baba nem fogadja el a csupasz mellbimbót vagy cumizavaros (mert volt olyan időszak, amikor nem volt lehetőség szoptatni), akkor megpróbálható. Vékony, pillangó alakút válasszunk, hogy a baba a bőrünk illatát érezhesse. 3 óránként kell szoptatni Nem! A baba igényei szerint kell szoptatni. Ha óránkét akar, akkor óránként. Egyébként a babának a szopizás nemcsak étkezés, hanem megnyugtató, altató, vigasztaló cumizás is . Ha ezt a komfortszopást lehetővé tesszük a babának, akkor nem lesz szüksége nyugtató cumira. Sokan ijesztgetik az anyukákat, hogy ha a cicin alszik el, akkor a későbbiekben is csak így fog tudni elaludni. Na és? Talán jobb órákig járkálni és ringatni? Persze erre sokan azt mondják, hogy a baba tanuljon meg egyedül aludni. Igen, de erre ráérünk még. A szoptatásra ne sajnáljuk az időt! Én mindig is úgy voltam vele, hogy ha 1 órát akar mellen lenni, akkor hadd legyen... és bizony rajta aludt el. Ez idő alatt legalább én is pihentem, ilyenkor nem létezett körülöttem semmi, csak én és a gyermekem. Olyan bensőséges kapcsolat alakult ki ilyenkor, hogy ez szavakkal leírhatatlan. A baba nem egy óramű, hogy percre pontosan éhezzen meg. Arról nem is beszélve, hogy a szomját is az anyatej oltja. Mi felnőttek sem órához igazodva eszünk, hanem amikor megéhezünk, igaz? Ne felejtsük azt el, hogy minél gyakrabban kerül mellre a baba, annál több tejünk lesz, ez a kereslet-kínálat törvénye... és itt rá is térhetünk a következő pontra. Nincs elég tejem Nagyon fontos, hogy minden szoptatás előtt igyunk egy pohár vizet. A szoptatás alatt is kortyoljunk be még 1 pohárral. Pihenjünk minél többet, és legyen minél több bőrkontaktus a babával. Alkalmazzuk az igény szerint szoptatást , amely lényege, hogy a csecsemő minden alkalommal mellre kerül, amikor jelzi szopás iránti igényét. A szoptatások gyakorisága és időtartama nincs meghatározva. Szoptassunk mindkét mellből, és az esetleges mellben maradt tejet fejjük ki. Amennyiben viszont helyreállt a kereslet-kínálat, akkor már nem szükséges fejni. Persze vannak még egyéb praktikák, amikkel fokozni lehet a tej termelődését, a későbbiekben erre ki is fogok térni. Ezenkívül a babának vannak fejlődési ciklusai (pl. 6 hetes, 3 hónapos kor körül), amikor hirtelen megnövekszik az igénye. Az "ugrás" miatt csökken a tej mennyisége, de ugyanakkor annak tápértéke, összetétele is igazodik a baba szükségleteihez. Ne add fel, hogy ennyi volt... ahhoz, hogy az anya szervezete ehhez igazodni tudjon, kell pár nap. Ilyenkor nagyon fontosak a fentebb említett dolgok, vagyis a gyakori mellretétel és a bőséges folyadékfogyasztás. Ne feledd! Minél jobban ürül a mell, annál több termelődik. A mérleg azt mutatja, hogy keveset szopott Hmm... én az első lányomnál minden etetés előtt és után mértem, mint a kisangyal. A második és a harmadik lányomnál már nem volt mérlegem. Én azt tapasztaltam, hogy teljesen stresszben voltam, hogy jajjj, keveset szopott, kevés a tejem. Úgy gondolom, hogy ha a gyermekünk jókedvű, mosolygós, akkor nem éhezik. Nem hízik, akkor tápszer kell! Annak, hogy nem hízik a babánk, több oka is lehet. Ha van elég tejünk, akkor nem kell tápszer, és nem is kell kekszet és tejpépet adni a babánknak. Volt olyan ismerős, aki azért akart tápszert adni a babájának (vagy a védőnő javaslatára), mert nem tudott szoptatás után fejni! Kérdem én, minek? Remekül beáll a kereslet-kínálat törvénye, nincs szükség több tejre. Szoptatni minden anya tud. Ha császáros volt a baba, akkor mindenképp szükség lenne bélflóra harmonizálásra (az emóció már újszülött kortól adható), és ilyenkor a nyírfanedv is jó szolgálatot tesz. (Egyébként ez máskor is, nem csak ebben az esetben.) A babák fejlődési üteme elég eltérő. A tápszeres babák gyorsabban híznak, mint az anyatejesek. Általánosságban elmondható, hogy féléves korukra duplázzák meg születési súlyukat, és 1 éves korukra pedig 3x-os lesz a súlyuk, de ettől az anyatejes babák eltérhetnek. Nekem az első hónapokban jócskán híztak, majd lecsökkent a növekedés, és 1 éves korukra sem volt meg a háromszoros súly. Nem beszélve arról, hogy 6 hónapos kor után kezdődnek az intenzív mozgások, kúszás, mászás, szinte kis duracell nyuszik lesznek. Szóval jócskán le is tornázzák a bevitt ételt. A baba fejlődésének mércéjét nemcsak a súlynövekedése jelenti, hanem fontos szempont a hossz- és fejkörfogat változása is. Valamint a babára ránézve is rögtön látjuk, hogy milyen a hangulata, a mozgásfejlődése. Tehát ez sokkal összetettebb dolog, minthogy csak a súlyra asszociáljunk. Túl híg a tejem, már nem elég jó a babának Ilyen nincs. A tej mindig olyan, amilyennek lennie kell. A baba igényeihez igazodik. Sőt, a szoptatás során is változik az összetétele. Az elején hígabb, szomjoltóbb, úgy 5 perc elteltével pedig jön a sűrűbb, laktatóbb tej. Ezért is fontos, hogy hagyjuk, hogy jól kiszopja az egyik mellett, és csak utána tegyük át a másikra (ha szükség van rá). Sokan azért adnak tápszert a babának, hogy az éjszakát átaludja. Nos, valóban fel kell kelni éjszaka 2-3-szor, és bizony a visszaaltatás sem megy mindig könnyen. Bár sok esetben, amikor felébredt, csak cicire tettem, és aludtunk is tovább. Az, hogy szoptatás után sírós, az többnyire a hasfájás miatt van. Bizony mi is járkáltunk a nagylányommal hosszú-hosszú időket, hogy végre megnyugodjon és elaludjon. Ez tápszeres babáknál is ugyanúgy előfordulhat, úgyhogy ezt ne írjuk a szoptatás "számlájára". Beteg vagyok vagy gyógyszert szedek, szoptathatok? Ha belázasodsz, valamilyen fertőző betegséged lesz, az még nem ok arra, hogy ne szoptass. Hiszen a betegség kórokozói már sokkal hamarabb a szervezetedben volt, mint ahogy a tünetek jelentkeztek volna. Ilyenkor az anyatej tartalmazza azokat az ellenanyagokat, amik megvédik a babádat a fertőzéstől. Legalábbis sokkal gyorsabban és enyhébb formában fognak a tünetek jelentkezni nála. Egyébként a fertőzés nem az anyatejen keresztül fog a babádba átjutni, hanem cseppfertőzés útján. Persze azt nehéz betartani, hogy ne puszilgassuk ilyenkor gyermekünket, de az biztos, hogy hamarabb át fogja vészelni az esetleges fertőzést, mint a mesterségesen táplált társaik. Erősítsd az immunrendszeredet, ezáltal - az anyatejen keresztül - a babád szervezetét is erősíteni fogod. Szedjél béta-glükánt és nagyon jó az Organic Force is, amelynek gondosan összeválogatott összetevői erőteljes antioxidáns hatásúak. Ezenkívül még van benne almarost és csicsóka is, amely garantálja a tökéletes felszívódást. De még bátran ajánlom a feketeszeder italkészítmény fogyasztását is a szoptatás időszakában, amely vassal és értékes polifenollal látja el a szervezeted (és ezáltal a babádét is). Amennyiben fogorvoshoz kell menned vagy röntgenre, emiatt szintén ne hagyd abba a szoptatást. A béta-glükán fogyasztása ilyenkor is fokozottan javasolt! Ha antibiotikumra van szükséged, mindenképp beszéld meg kezelőorvosoddal és gyermekorvosoddal is (remélhetőleg ők kellő mértékben a szoptatás pártján állnak), és olyan gyógyszert (természetes, pl. Manuka méz, Olajfalevél kivonat, Grape Vital) szedjél, ami nem árt a babádnak. Például gyulladáscsökkentésre nyugodtan szedheted a zyflamendet is. Sok esetben a (gyógy)szer tájékoztatója alapján ellenjavallt szoptatás alatt szedni. Ez azért van így, mert ha kifejezetten nem vizsgálták a terméket várandós, illetve szoptatós kismamákon, akkor rá kell írni ezt a figyelmeztetést még abban az esetben is, ha az összetevők alapján ez nem tűnik indokoltnak. Bármilyen szoptatási nehézséged van, tessék segítséget kérni. A szoptatási tanácsadók magasan képzett szakemberek, biztos vagyok benne, hogy ha akarsz szoptatni, akkor segítséggel fogsz is!
Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló
2015. április 3. Zizi kalandjai
Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe. A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)
Medvehagymás krumplifőzelék (vegán)
Medvehagyma szezon idején tegyünk a legtöbb ételünkbe medvehagymát! Például a krumplifőzelék ízét is remekül fel lehet dobni vele. Egészséges alkalmazni. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása is ismert és bevizsgált, emellett felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére is alkalmazhatjuk. (Főként, hogy napjainkban sokan szenvednek felső légúti betegségekben, külön szerencsés, hogy tél végén, tavasz elején lehet szedni, piacokon hozzájutni.) Miért medvehagyma a neve? A hiedelem szerint téli álmuk után a medvék is ezt keresik, ezt fogyasztják, hogy vérüket és emésztőszerveiket általa ,,megtisztítsák. A recept: Hozzávalók: - 1 kg krumpli - 1 bögre (2 dl) növényi tej - rizsliszt - víz - ételízesítő - 6 - 8 szál medvehagyma - só Elkészítés: A meghámozott, majd alaposan megmosott krumplit sóval megszórjuk és vízben roppanósan puhára főzzük. Közben a növényi tejet kb. 3-4 evőkanálnyi rizsliszttel kikeverjük. (Rizsliszt hiánya esetén kukoricakeményítőt is használhatunk.) A megfőtt krumplit ezzel a sűrűbb szósszal felöntjük, hozzáadjuk a felszeletelt medvehagymát, egy kevés ételízesítőt, egyet forr, lezárjuk és tálalhatjuk is. Magában most is finom étel.
Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész)
2015. március 20. Zöld Avocado
Az előző bejegyzés az írországi Szent Patrik napról, és az általa okozott "bezöldülésről" szólt! Prezentáltam nektek egy zöld menüsort, és azt ígértem, hogy végig veszem a recepteket. Tudom, hogy mindenki a látványos szőlős- csoki krémes torta receptre vár, ezért nem azzal kezdem! :-) A jó dolgokat általában ki kell érdemelni, a finom falatokra mindig várni kell, és az étkezést sem a desszertel kezdjük... legalább is általában nem. ;-) Egy kis türelmeteket kérem, és azt, hogy adjatok esélyt a többi zöld ételnek is, ne csak az édességnek! :-) tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Kezdjük a menüt a zöld levessel, ami ezúttal egy krémes, tápanyagban gazdag, ízletes és egyszerűen elkészíthető brokkolikrémleves. Tudom, tudom... a brokkoli nem egy közkedvelt zöldség. Higyjétek el, nálam sem volt az korábban. ;-) De az a jó a kevésbé finom zöldségekben is, hogy el lehet készíteni őket ízletes ételekként, és akkor szívesen kanalazzuk az értékes zöld brokkoli rózsákat például levesként, vagy eldugva egy burgonyás egytálételben. Jóóóó sok évvel ezelőtt vendégségben voltunk valahol, ahol illedelmességből megkóstoltam a számomra akkoriban egyáltalán nem vonzó tejszínes brokkolikrémlevest, szárított kenyér kockákkal, és reszelt sajttal. Mondanom sem kell, magamtól nem készítettem volna brokkolit semmilyen formában ezidőtájt. Illedelmességből megkóstoltam, és azóta nem tudom abbahagyni! :-) Persze a kenyér kockák mára már tökmag vagy napraforgó maggá alakultak, a reszelt sajt sem állandó szereplője ennek a tápláló krémlevesnek, és a tejszínes sűrítést felváltotta a természetes sűrítés*. Na és akkor röviden miért is olyan értékes és tápláló a brokkoli? "Rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt. A brokkoli az egyik C-vitaminban leggazdagabb zöldség. Többek között megtalálható benne az a szulforafán nevű kéntartalmú vegyületet is, amely kemopreventív molekulaként segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak a beindulását. Ezen kívül támogatja a szervezet méregtelenítésében fontos védőenzimek működését is, amelyek segítenek a rákkeltő anyagok kiválasztásában és megelőzik a rákhoz vezető sejtkárosodást. Különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenálló képessége. " Forrás: Dietetika Életmód brokkolikrémleves mozzarellával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 2 nagyobb fej brokkoli (lehetőleg kistermelőtől) - 2 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - kevés extra szűz olíva olaj, vagy kókusz olaj - 2 db bio leveskocka - egy marék friss petrezselyem - Himalája só, őrölt fekete bors, 1 ek mustár - tökmag és napraforgó mag levesbetétnek - mozzarella sajt ELKÉSZÍTÉS:Egy nagyobb levesfőző edényben kevés olíva / kókusz olajon aranybarnára dinszteljük az előre apróra felvágott vöröshagymákat. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel, beletesszük a bio leveskockákat, a sót, borsot, mustárt, a felkarikázott fokhagymákat, és egy marék friss petrezselymet. Ne spóroljunk a fűszerekkel, mert ez adja a leves ízét. Fedő alatt, közepes lángon elkezdjük összefőzni a leves alapot, közben pedig elkészítjük a brokkolit. A brokkolikat rózsáikra szedjük, és alaposan megmossuk. Mivel a brokkoli nyersen és párolva őrzi meg értékes ásványi anyag- és vitamin tartalmát, ezért ebben a receptben nem főzzük meg őket, hanem csak pároljuk, hogy egy igazán tápláló levest kapjunk végeredményül. :-) Elővesszük a pároló edényt (vagy ha van a kuktánkat), és feltesszük a brokkolikat gőzben párolódni. 10 perc múlva elzárjuk a hőt a tűzhelyen lévő mindkét edényünk alatt. A párolt brokkoli rózsákat beletesszük az alaplébe, és kézi botmixerrel krémes állagúra mixeljük a levest. *Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség, egy kevéssel több vízben, mint ami ellepi. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tökmaggal, és / vagy napraforgó maggal pótolhatjuk a leves tésztát, melyet az apróra morzsolt mozzarrelával együtt, fogyasztás előtt, a meleg levesbe szórva tálalunk. tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy "a dél-olaszországból származó mozzarella sajtot, a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből?! Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A bivalytejben nincs karotin, ezért a színe tiszta fehér." Forrás: wikipedia
Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán)
A nap legfontosabb étkezése még mindig a reggeli! :-) Fontos, hogy tápláló, energiadús, és ízletes étellel induljunk neki egy újabb napnak. Sokszor nem jut rá elegendő idő, vagy csak a reggeli lustaság miatt próbáljuk elcsalni ezt az étkezést, mégis fontos lenne, hogy odafigyeljünk rá! Ha a testünk, és a lelkünk is kellemesen kezdi a napot, az a nap folyamán még a hasznunkra lesz. Jobb közérzettel, több energiával, emésztési gondok nélkül, lendületesebb mozdulatokkal, szellemi frissességgel, melegebb szívvel, és mosolygósabb arccal élhetjük meg a következő 15-16 órát, ami ránk vár. ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Korábbi ígéretemhez híven újabb energiadús reggeli ötlettel érkeztem, ami nem mellesleg egy személyes kedvenc. Nálunk ez egy tipikus lustizós szabadnapos reggeli. Olyan napokra, amikor tudom, hogy az ebéd sokára fog elkészülni, mert pihenés és lustálkodás lesz a program a hosszúra nyúlt délelőtt. :-) Az almás-fahéjas íz pedig tökéletes a hidegebb napokra, amik remélhetőleg egy pár hónapig nem jönnek még vissza. ;-) Pár éve, mikor Írországba költöztünk, akkor ismerkedtem meg közelebbről a zabbal, mint nagyon hasznos és értékes gabonával. Az ír reggeliző asztalokon mindennapos az ún. porridge. Ez egy natúr, tejjel készült zabkása, melyet főként mazsolával és mézzel édesítenek. Az igényesebbek már aszalt gyümölcsöket is tesznek hozzá. Híg, kása jellegű étel, ami a mi tejbegrízünkhöz hasonlít. Nekem ezek a bébipapi állagú híg ételek (pl.: főzelékek, kásák) sosem tartoztak a kedvenceim közé. Szeretem, ha van mit rágni egy ételben. Nálam egy jó tejbegríz is darabos! ;-) Az íreknél olyan gyakori a porridge, mint nálunk magyaroknál a túrórudi. :-) Utánanéztem hát egy kicsit ennek a zab dolognak, mert láttam, hogy itt milyen népszerű ez a gabona, miközben korábban Magyarországon szinte egyáltalán nem találkoztam vele. Kiderült, hogy rendkívül értékes tápanyag és még olcsó is! Sokkal értékesebb, mint az általunk oly gyakran használt búzadara. zabA zab, az egyik leglassabban felszívódó gabona fajta, ami nagyon jól jön, amikor tudjuk, hogy a reggelink és az ebédidőnk között túl sok idő tellik el. Tökéletes reggeli egy lustálkodós napon, vagy amikor elutazunk valahová... vagy pont ellenkezőleg, a magas energia és szénhidrát tartalma miatt, akkor is tökéletesen táplál minket, amikor nagyobb fizikai terhelésnek tesszük ki magunkat, vagy csak átfáztunk valahol, és szeretnénk gyorsan belülről is felmelegedni. Magas rosttartalma segít a természetes, rendszeres emésztésben. Jelentős ásványi anyag, vitamin tartalommal rendelkezik, és a 7 fontos aminósavból is nagy mennyiségben találhatunk benne. Főként telítetlen zsírokat tartalmaz, ami szintén fontos egy egészségesen működő szervezet számára. Csökkenti a koleszterin szintet, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Még hosszasan lehetne sorolni a zab előnyös tulajdonságait, de nem untatlak vele tovább titeket. Akit érdekel a téma bővebben, az olvasson utána a neten. :-) Tehát miután rájöttem, hogy be kell vinnem a mindennapi táplálkozásunkba ezt a szuper gabonát is, elkezdtünk kísérletezgetni a hagyományos ír zabkásával, a porridge-val. A cél az volt, hogy rágható, és ízletes reggeli készüljön belőle! Úgy tűnik sikerült! :-) Közel egy éve majdnem minden nap része a reggelinknek, ilyen-olyan formában. Egy ilyen nagyon finom, tápanyagdús és abbahagyhatatlan energia bomba reggelit hoztam nektek, amit úgy neveztem el, hogy almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval. Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval HOZZÁVALÓK: (1 személyre) - 1 bögre zabpehely - 1 bögre növényi tej (jelen esetben a mogyorótej a legideálisabb választás) - 1 közepes alma (meghámozva) - 1 fél banán - ízlés szerint sok fahéj, egy csipet őrölt szerecsendió, és egy késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1 marék pekán dió és mogyoró keveréke (de használhatunk sima diót, vagy brazil diót is) - (opcionálisan - 1 tk őrölt lenmag) Az 1 bögre, jelen esetben kb.2 dl - nek felel meg, és a bögrét nem tesszük tele. Kis gyomrúak, vagy "reggelizni nem szoktam" típusú olvasóim kisebb adagokat használjanak, mert ebből a mennyiségből kiadós végeredmény lesz. ELKÉSZÍTÉS: A mogyorótejet feltesszük egy lábasban a tűzhelyre forrni. Mielőtt forrni kezd, beletesszük a zabpelyhet, és a fél banánt, amit előzőleg felkockáztunk. Visszavesszük a hőfokot, és lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt megfőzzük. Ne lepődjünk meg, hogy a tej eltűnik időközben. A zab rendelkezik egy ilyen tulajdonsággal. Magába szívja a folyadékot. A banán is szétesik egy idő után, ami szintén jó, mert az édesíti meg a reggelinket, így sem mézet, sem cukrot nem kell használnunk. Amikor már úgy tűnik, hogy megfőtt a zab, azaz eltűnt a tej, és zabmorzsává vált az étel, akkor levesszük a tűzről. Hozzáadjuk a téli fűszereket, a (pekán) diót, a mogyorót, és a kisebb kockákra vágott almabelsőt (héj nélkül). Az egészet összekeverjük, és egy jó kis, mély ún. müzlis tálban tálalva vissza is ülhetünk vele a meleg takaró alá, és élvezhetjük, ahogyan minden egyes kanál újabb és újabb melegséggel járja át a testünket. Nem kell sietni az ébredezéssel! ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel! Reggelire fel! :-) Megjegyzés1: sima dióval is finom, de a pekán dió különleges zamata tökéletesen kiegészíti az alma és a fahéj kombinációt. Megjegyzés2: aki szereti a kásás, híg állagot, az tegyen bele fele annyi zabot, és hagyja abba a főzést, még mielőtt megszilárdulna, morzsalékossá válna az étel. Így a végén igazi zabkását fog enni! Megjegyzés3: A banános képen láthatjátok, hogyan lehet gyorsan, és mosogatásmentesen feldarabolni a banánt! :-D Hagyjátok meg az alsó héjat, amikor megpucoljátok, és, mint egy tálca azon vágjátok be a banán karikákat, majd egy hússzú kereszt vágással, kész is lesznek a kicsi fél banán karikák, amik mehetnek is egyből bele a zabmorzsába / zabkásába. Nem kell utána mosogatni, és villámgyors elkészül. ;-)
Csicseriborsó pörkölt citromos cukkinis barna rizzsel
2015. február 22. Zöld Avocado
Nemrégiben kaptam egy kedves ismerősömtől - aki nem mellesleg szakács - egy saját fejlesztésű receptet. Ez egy currys babos csicseriborsó recept. Erről egyből eszembe is jutott, hogy a szegény csicseriborsó, milyen mostohagyerek is az én konyhámban. A vegetáriánusok egyik legfontosabb fehérje forrása ez a hüvelyes, mely Magyarországon is egyre népszerűbb. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzselSajnos elég sokáig kell főzni, ezért nagyon ritkán készítek belőle ételt. :-( Ezen változtatnom kell! ;-) A csicseriborsó egy makacs hüvelyes, de megéri, mert miután megadja magát, ellátja a szervezetünket mindenféle földi jóval. :-) A szakértők szerint 1 kg csicseriborsó pontosan annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 kg pulyka mell. A különbség az, hogy az egyik növényi fehérje (könnyebben emészthető, és értékesebb), míg a másik állati fehérje (egyes kutatások szerint az állati fehérje is felelős lehet a rákos sejtek és egyéb népbetegségek elszaporodásáért. Lásd.: Kína tanulmány). És nem utolsó sorban 1 kg csicseriborsó, sokkal olcsóbb, mint 1 kg pulykamell. :-D csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel,,A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, valamint E-vitamin és karotin is található benne. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Fehérjében és rostokban gazdag, így segíti emésztésünket és kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, kezelésére is. Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Alacsony aglikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott a rendszeres fogyasztása. Vastartalma növeli az energiánkat, és kimondottan fontos alapanyag menstruáló és terhes nők, vérszegények, növésben lévő gyerekek számára.Antioxidáns tulajdonsága is ismert. Forrás: http://www.hazipatika.com Előkerestem egy régebbi receptemet, amit most megosztok veletek. Ha már húspótlóként emlegetik, akkor készítsünk belőle valami tipikusan húsos ételt, ezúttal húsmentesen! ;-) CSICSERIBORSÓ PÖRKÖLT CUKKINIS BARNA RIZZSEL csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 200 g száraz csicseriborsó - 1 fej vöröshagyma - extra szűz olíva olaj - 1/2 db piros húsú paprika - 1 db nagy érett paradicsom - fűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, piros paprika fűszer, 1 ek mustár, kevés erős (pl.: erős pista, Cayenne bors, erős paprika... kinek mi van otthon) - 2 marék friss petrezselyem - 2 db bio ételízesítő (leves) kocka - 1,5 bögre barna rizs - 1 db közepes cukkini - 1/2 citrom leve ELKÉSZÍTÉS: A csicseriborsót egy nappal (24 órával) előtte beáztatom, hogy könnyebben megpuhuljon főzés közben. A pörkölt alaphoz: 1 fej vöröshagymát olíva olajon megdinsztelek. Hozzáadok 1 fél felkockázott piros húsú paprikát, és a paradicsomot. Kicsit lepirítom a zöldségeket, majd felöntöm kb. 2 dl vízzel. Sózom, borsozom, bőven pirospaprikázom a pörkölt alapot. Mehet még bele ételízesítő kocka, mustár, egy kevés erős (kinek mi van otthon), és egy maroknyi frissen vágott petrezselyem. Az egészet összeforralom, majd hozzáadom az előre beáztatott (az áztató vízétől mentes) csicseriborsót. Felengedem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Ha szükséges még teszek hozzá piros paprikát, és fedő alatt kb. 1 óra alatt puhára főzöm. (Főzés közben, ha elfő a víz, folyamatosan utána kell tölteni). Miközben fő a ,,pörkölt, elkészítjük a köretet. Én ezúttal a barnarizst választottam, mert már régen ettünk. Persze ezt is fel kellett dobni egy kicsit. ;-) A szokásos módon egy teflonos edényben kb.30 perc alatt megfőztem 1,5 bögre barna rizst, 1 bio ételízesítő kockával, és 3 bögre vízzel. Közben lereszeltem a nagy lyukú reszelőn 1 közepes cukkinit héjastul (előtte jól meg kell mosni). A lereszelt cukkinit enyhén sóztam, borsoztam, és egy marék friss petrezselyem zölddel, illetve egy fél citrom levével összekevertem. Állni hagytam az egészet (fűszeres cukkinit), míg a teljes étel elkészült, majd összeforgattam a rizzsel. A készre főtt pörköltet utó ízesíthetjük, ha szükséges. A cukkinis barnarizzsel, és egy kevés friss, ropogós jégsalátával tálalom a nagyon laktató, de könnyen emészthető ételt. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: az említett currys babos csicseriborsó receptet is el fogom készíteni hamarosan, és akkor megosztom veletek is. Az a baj, hogy a curry egyáltalán nem tartozik a kedves ízek kategóriába nálam, de nyitott vagyok az újításokra! Ez a blog nektek szól, nem magamnak! :-) Megjegyzés2: a képen látható pörköltben tofu kockák is fürdenek, melyek egy korábbi ételből maradtak meg, és a csicseriborsó pörköltben landoltak.
Hogyan vészeljük át az influenzát 1 nap alatt?
2015. február 7. Éltető ételek
Itt az influenza szezon. Ha már elkaptuk, sajnos vannak kellemetlen tünetek, általában 3-5 nap alatt felépül a szervezet belőle. Persze csak akkor, ha elég erős volt előtte is, és támogatjuk kellően különböző praktikákkal. Mivel vírus okozza, így antibiotikumra nincs szükség, az orvosok is elsősorban a láz csillapítására helyezik a hangsúlyt. Én azon a véleményen vagyok, hogy a láz szükséges a betegség leküzdéséhez, hiszen a magasabb testhőmérséklet elpusztítja a szervezetben lévő kórokozókat. Én 39 fokig semmiképp nem csillapítok lázat, és még utána sem, ha nincs nagyon rossz közérzet. Most leírom nektek, hogy hogyan is vészelte át a 12 éves lányom az influenzát 1 nap alatt. Csütörtökön az iskola után a nagylányomat elvittem úszni. Már akkor feltűnt, hogy egy kissé kedvetlen. Úszás után hazaértünk, vacsora, majd korán lefeküdt aludni. Ekkor már éreztem, hogy kissé meleg (nem szoktam lázat mérni, egyszerűen egy puszival érzékelem a láz mértékét), meg fájt a feje és a szeme. Ezért kapott 1 szem zyflamendet. Ez egy természetes, növényi hatóanyagú lázcsillapító, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő szer. Emellé még kapott 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt. Egy kicsit részletezném a fentebb említett két szert. A C-food nem egyszerűen egy C-vitamin, jóval több annál. Mivel fermentált, így hasznosulása sokkal jobb az egyszerű növényi hatóanyagú C-vitaminnál. A fermentációs eljárás során lactobacillusok és enzimek képződnek. Ezáltal a 250 mg C-vitamin mintegy 4000 mg mennyiségnek felel meg. Ezenkívül tartalmaz gyógygombát, bodzát, számos antioxidáns összetevőket (fahéj, oregáno, rozmaring, szegfűszeg, szegfűbors, menta), áfonyát, gyömbért és kurkumát. Egyébként ezt a C-vitamint az egész család szedi ősztől, folyamatosan, napi szinten. Napi 1 tabletta az adag, a kicsi lányom fél tablettát kap. A Yestimun(R) Béta-glükán egyedülálló 1,3/1,6 glükán poliszacharid (250 mg) - természetes béta-glükán, amelyet egy nagy tisztasági fokú, szabadalmaztatott élesztőgombafaj (Saccharomynes cerevisiae) sejtfalából nyernek ki (az összetevő 40 feletti szabadalommal rendelkezik). Ez a kivételes összetevő stimulálja az emberi immunrendszer védőmechanizmusait . Az 1-3, 1-6 béta-glükánok mozgósítják a természetes ölősejteket és neutrofil granulocitákat. A makrofágok fagocitózissal felveszik a béta-glükánokat, majd a különböző immunszervekbe - a csecsemőmirigybe, lépbe, csontvelőbe - vándorolnak, ahol napok alatt megemésztik, és kisebb fragmentumokra bontják a béta-glükán molekulákat. Ezek a makrofágok által megemésztett, már vízoldékony fragmentumok jelentik a béta-glükánok immunológiailag aktív formáját. A makrofágok kb. 48-72 óra elteltével kibocsátják az aktív fragmentumokat, amelyek a természetes immunitás korábban már bemutatott legnagyobb számban előforduló sejtjeihez, a neutrofil granulocitákhoz kapcsolódnak. A neutrofilek a patogén sejtek eltakarításának kulcsfontosságú immunsejtjei. Az így mozgósított neutrofilek készek reagálni bármilyen immunológiai fenyegetésre, például egy bakteriális fertőzésre. Azt gondolhatjuk, hogy micsoda újdonság ez a béta-glükán. Nos, nem. Az igazság az, hogy a béta-glükánok évezredekig ott voltak mindennapi táplálékunkban (gondoljunk csak a mikroszkopikus penészgomba telepekre vagy az apró fekete foltokra az almákon), de a nagyüzemi hiperhigiénikus, minőségbiztosított élelmiszeripar kialakulásával a többszörösen kezelt, feldolgozott, elgázosított és besugarazott élelmiszerekből eltűntek. Tehát pl a körtén lévő fekete foltok béta-glükánok. Péntek reggel még melegebb volt a kelleténél, így nem ment iskolába. Reggel kapott ismét 1 szem C food-ot és 1 kapszula béta-glükánt, Emellé 20 ml emóciót is ivott, mely a bélflóra támogatásában van fontos szerepe. Az emóció nem más, mint a gyógyszertárakban kapható normaflore, csak annál 100x hatékonyabb. Ezenkívül napi kétszer kapott 5 ml olajfalevél kivonatot . Ez egy természetes vírus- és baktériumölő készítmény, mely mindemellett kiemelkedő antioxidáns hatással is bír. A nap folyamán egész nap aludt! Ez szintén nagyon fontos, hiszen így tudjuk támogatni a gyógyulást. Főztem 1 liter bodza-hársfa teát , melybe 2 evőkanál herba került. Ezt a nap folyamán megitta. Mivel étvágya nem volt (milyen okos a szervezet, a gyógyulásra összpontosít, nem kell az emésztésre energiát fecsérelni), de azért mégis legyen valami tápanyag a szervezetében, ezért préseltem neki alma-répalevet . Ebből ivott kb. 2x 3 dl mennyiséget. Péntek este már a kezében volt a telefon, úgyhogy ez már a gyógyulás jele. Azóta sincs láza, és az étvágya is visszajött. A fentebb említett készítményeket még szombat-vasárnap kapni fogja, hétfőn remélhetőleg már kellő erővel fog tudni menni a megyei úszóversenyre,
Szauna és infraszauna jótékony hatásai a hideg, téli napokon
2015. január 10. Éltető ételek
Itt az új év, ilyenkor az ember mindig ígéreteket tesz, hogy valamilyen testmozgást elkezd végezni RENDSZERESEN. Ilyenkor a legjobb megoldás szerintem az úszás és mellé a szauna/infraszauna használata. Gyerekkoromban én nem jártam úszótanfolyamra, az iskola sem szervezett tanóra keretein belüli úszás oktatást. Magamtól tanultam ezt-azt, de nem mondanám, hogy tudok úszni. Csak annyira vagyok vízbiztos, hogy nem merülök el, na de a fejem ne kerüljön a víz alá. Strandon például sose csúsztam le csúszdán. Na, de ezek után... Tavaly elkezdtem felnőtt úszótanfolyamra járni. Most van egy kis szünet a tanfolyammal kapcsolatban, mert nincs elég jelentkező, de hetente háromszor így is járok uszodába, ahol tökéletesítem úszás tudásomat. Na de nem is erről akarok írni, hanem a szauna és az infraszauna jótékony hatásairól. Ugyanis, ha már az uszodában vagyok, és úszok úgy 1 órát, ezenkívül 2x15 percet szaunázok és infraszaunázok is. Higgyétek el, nagyon jó. Az utolsó porcikámig átmelegszek, utána nyakig belemegyek a 16 fokos merülő medencébe. Hűűűűű.... ez nem semmi. Úgy beindul a vérkeringés, hogy csak na...Tiszta piros lesz a bőröm. De nemcsak télen szaunázhatunk (bár kétségtelen, hogy ilyenkor nagyon jól esik), hanem az év bármely szakában. Kényezteti a bőrt, javítja a közérzetet, edzi az ereket és még a vírusokat is elűzi. Így, influenzajárvány idején megelőzésképpen remekül alkalmazható. Szauna: A szaunázáshoz a kamrát 80-100 fokra felfűtik . A legalsó padon kell elhelyezkedni, és ha a szervezet hűtése a verejtékezéssel megkezdődik, fel lehet ülni a középső, vagy a legfelső padra. A meleg levegő felszáll, ezért legfelül a legnagyobb a hőhatás. A meleg hatására értágulat jön létre . Hirtelen hideg vizes fürdővel (merülő medence, hideg zuhany) kell a testhőmérsékletet csökkenteni. Hideg hatásra érösszehúzódás és vérnyomás emelkedés alakul ki. A hideg-meleg hatás váltást többször is meg lehet ismételni. Csak a forró és a hideg hatások váltakozása hozza létre az igazi szauna-effektust, az izzadás önmagában nem elegendő. A szauna a szervezetet érő legerősebb ingerek közé tartozik, ez a legjobb érfaltorna . A vérkeringés fizikai igénybevétele révén edzi a szívet, és javítja a vérkeringést. Ugyanakkor vérkeringési zavarokkal, és szívpanaszokkal küszködőknek vigyázniuk kell, hiszen az igénybevétel túl nagy lehet. Az immunrendszer igénybevételével erősíti azt . Vigyázni kell arra, hogy közvetlenül szaunázás alatt az immunrendszer le van terhelve, így eközben a megbetegedés veszélye nagyobb. Az izzadás során a szervezetből természetes úton távoznak a méreganyagok , fokozza az anyagcserét. A bőrre jó hatással van , kitisztul, feszesebbé válik. Az álmatlanság ellen is jó szer, továbbá az izomláz enyhítésében is kellemes gyógymód. Sportolóknak segíthet a bemelegítésben is. Szaunázás közben pótoljuk a folyadékveszteséget, igyunk elegendő vizet. Infraszauna: Az infraszauna alacsonyabb hőmérsékleten működik (40-50 fok), ami kellemesebb bent tartózkodást jelent. 30 perces használata 300 kalória veszteséget jelent. A normál szaunához képest használata az alakot jobban átformálja, az izomzat lazításában hatékonyabb, a nyirokfolyadék intenzív keringetésével jobban serkenti az alakformálást. Emiatt fogyókúra szempontjából jobb. Egy félórás kezelés során a szervezet fél liter izzadtságot termel, ami megfelel 3-5 km lefutásának. Látványos hatása van a bőrre, pórustisztító és sejtregeneráló hatásának köszönhetően. Az izzadás mennyisége kb. háromszorosa a hagyományos szaunáénak, 20-60 szoros méregtelenítő potenciállal rendelkezik és 3-7-szer nagyobb mennyiségű nem vízjellegű összetevő található a kiizzadt verejtékben. Az infravörös sugarak a 4-6 mm-től akár a 4-6 cm-ig is behatolnak a bőr felszíne alá . Így a sugárzás melegítő hatását az izomszövetekben és a belső szervekben fejti ki. Általános gyógyító hatások: Vérkeringési, veseműködési zavarok, köszvény, reuma, ízületi betegségek, tüdőgyulladás, epehólyag-gyulladás, fertőzések, menopauza, csukló- és végtagfájdalmak, allergia, bőrpanaszok, hexensussz, isiász, hátfájdalmak, húzódás, porckorong károsodás, derékfájdalmak, cellulitisz, idegrendszeri panaszok, stressz kezelése, méregtelenítés, keringési és immunrendszer megerősítése, sportsérülések kezelése stb. Aktiválja a szervezet ellenállóképességét. Ellenjavallat: félheveny izületi gyulladások, csontvelő gennyesedés, menstruáció, TBC akut formái, lázas állapot A szaunázás alapszabályai - Nagyon fáradtan ne szaunázz! - Ne siesd el, legalább 1,5-2 órát szánjál rá. - Használj bent fürdőlepedőt, előtte zuhanyozz le, a papucsodat kint vedd le. - Szaunázás előtt ne igyál túl sokat, utána viszont annál többet: ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcsleveket. - Sportolni, úszni csak szaunázás előtt javasolt, utána vagy közben nagyon megterhelné a szervezetet. - Tarts 5-10 perces szünetet minden menet között, az utolsó alkalom után pedig hosszabbat. - Lázasan, gyulladásos állapotban nem ajánlott a szaunázás. Akinek egészségügyi problémája van (például visszeresség, magas vérnyomás), kérje ki szakorvos véleményét a szauna használatáról.
Boldog új évet!
2015. január 1. Lét-tudatos konyha
Reményik Sándor: Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal - S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! S akkor - magától - megnyílik az ég, Mely nem tárult ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat - hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled, S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. Akkor - magától - szűnik a vihar, Akkor - magától - minden elcsitul, Akkor - magától - éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától - friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.
Reform Aranygaluska és kistestvére, "Ezüstgaluska"
2014. december 4. Zöld Avocado
Bár a kelt tészták egyáltalán nem tartoznak az egészséges ételek közé, én jó magyar módra nem tudok teljesen lemondani róluk. :-) Az egyik ilyen nagy kedvenc az iskolai menzát idéző aranygaluska. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki nem szeretné a sodóban úszó diós kis gombócokat. :-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére Természetesen ennek is el lehet készíteni, egy kevésbé hízlaló, emészthetőbb, gyomorbarát verzióját, mely fehér cukor, fehér liszt és laktóz mentes. Így is elég magas a kalória tartalma, de nálunk nem az (el)fogyás a szempont, hanem az emészthetőség. Így pedig megállja a helyét néha napján az itthoni menüben! ;-) A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett, hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Reform "ezüstgaluska" HOZZÁVALÓK: (kb. 2 személyre 2 étkezésre) a tésztához: - 175 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 75 g rizs-, vagy mandula-, vagy lenmagliszt - 25 g porcukor (nyírfacukorból, vagy nádcukorból készítsük el a porcukrot a kávédarálónkban) - 25 g jó minőségű növényi alapú margarin (ha szeretnénk tartani a laktóz mentességet) - 1 tasak por élesztő (instant és kb.20 g) - csapott tk. szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 1 db egész tojás - 120 ml növényi tej (mandula tejjel a legjobb) - 1 db kezeletlen citrom reszelt héja a diós ,,panírhoz: - 130 g frissen darált dió (Ne vegyünk agyoncukrozott valódi diót nem látott noname dió ízű keverékeket!) - 40 g nyírfacukor vagy nádcukor - kb. 1/2 bögrényi olvasztott növényi margarin vagy kókusz zsír - (a mákoshoz a dió helyett mákot használjunk) Reform aranygaluska a sodóhoz: (Sokféle receptet kipróbáltam már, de nekünk ez ízlett a legjobban!) - 1/2 liter növényi tej (mandulatejjel vagy mogyoró tejjel a legjobb) - 2 tojás sárgája - 50 g nyírfacukor vagy Nádcukor - 2 ek liszt sűrítéshez (ez lehet pl.: rizsliszt) - 1/4 rúd vanília vagy 1 ek vanília extract/kivonat - 1 dkg növényi margarin ELKÉSZÍTÉS: A tésztához való száraz összetevőket mérjük ki és tegyük egy keverő tálba. Egy másik kisebb keverőtálban keverjük/habarjuk össze a folyékony összetevőket egyneműre (a margarint én megszoktam olvasztani előtte). Majd öntsük hozzá a száraz részhez, és gyúrjunk belőle kelt tészta alapanyagot. Akkor jó, ha nem túl kemény, még ragad, de nem ragad teljesen a kezünkre. Egy lágyabb, még növekedni képes tésztát kellene kapnunk. Használjunk még lisztet, vagy tejet, annak függvényében, hogy a tésztánk milyen állagot vett fel ?! Tegyük a tésztát meleg helyre kelni 1 órára. Ha nem süt a nap, vagy nem megy éppen a fűtőtest a lakásban, akkor érdemes a sütőbe tenni. DE ne süssük meg a nyers tésztát! Csak kelesszük. Hogy hogyan? Melegítsük elő a sütőt 50 fokra, majd kapcsoljuk le. Ezután tegyük be a tésztánkat a keverőtálban a sütőbe, és takarjuk le egy tiszta konyharuhával. Sütő ajtót becsukni, de nem bekapcsolni a sütőt! 1 óra alatt szépen megkel a tésztánk. Persze mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, ezért ne várjuk ugyanazt a hatást, mint egy fehér lisztes kelt tésztánál. Puha, és ruganyós lesz, de nem fog túl magasra megkelni. Sebaj, a könnyebb emészthetőség oltárán beáldozhatjuk a térfogat növekedést, és a puhaságot. ;-) A ,,panírozáshoz keverjük össze a frissen darált diót az édesítőszerünkkel, és egy külön kis müzlis tálban olvasszuk meg a zsiradékot (növényi vaj vagy kókuszzsír). Miután a tésztánk már 1 órát melegedett a sütőben, kivesszük, és kinyújtjuk kb. 2 cm vastagságúra. Ehhez használjuk a már jól ismert ,,2 sütőpapír között nyújtunk trükköt, és akkor nem ragad semmi sehová, és könnyebb mosogatni is utána. :-) A kinyújtott tésztánkból nagyobb pogácsa szaggatóval félholdformákat szaggatunk. Ezeket a holdacskákat megfürdetjük az olvasztott zsiradékban, majd meghempergetjük az édesített dióban, és egy sütőpapírral bélelt magas falú tepsibe, vagy tortaformába pakoljuk őket, szorosan egymás mellé. Miután megtelt a forma, elfogyott a tészta, letakarjuk, és újabb fél órát kelesztjük a nyers aranygaluskákat. Ekkor már nem szükséges a sütőt előmelegíteni, elég, ha csak egy nem hideg helyen pihentetjük őket. Eltelt az újabb fél óra. A sütőt közben előmelegítettük 170 °C fokra. Betesszük a galuskákat, és 30-35 perc alatt légkeveréses programon készre, aranybarnára sütjük. Közben elkészítjük a sodót hozzá. A tojás sárgáját 1 dl növényi tejjel, az édesítőszerrel és a liszttel csomómentesre elkeverjük. A maradék növényi tejet a vaníliával felforraljuk, és forrón hozzáöntjük a tojássárgás keverékhez. Tűzre tesszük az egészet, és folytonos keverés mellett addig főzzük, míg sűrűsödni nem kezd. Forrni nem szabad neki, mert a tojássárgája összecsomósodik benne. (Ez esetben turmixoljuk össze kézi bot mixerrel a sodót.) Ha a tűzről levesszük, beletesszük a kevés kis növényi margarint, és fényesre keverjük. Nem lesz ez a sodó olyan sűrű mártás, mint a hagyományos menzai, mert a növényi tej nem tud úgy behártyásodni, mint az állati eredetű tej. De az íz élmény felülmúlhatatlan marad! ;-) Reform aranygaluska és ezüst kistestvére (nyersen) Előfordul, hogy nem marad elég diós ,,panír. Ilyenkor sem kell kétségbe esni! Ekkor kerül elő a szekrényből a mák, és készül el az aranygaluska kistestvére, vagy mondhatnám a kínai utángyártott verzió, az ,,ezüstgaluska! :-D A mákot és az édesítőt összekeverjük (ha szeretnénk a mákot meg is darálhatjuk, de egészben is fogyasztható.) És ebben a fekete ,,panírban forgatjuk meg a vajas galuskákat. A többi minden ugyanaz, mint a diós változatban. Ugyanúgy készül el, és ugyanúgy fogyaszthatjuk a sodóval. Szerintem ez is nagyon finom! ;-) Általában két adag tésztát készítek, és az egyik fele diós, a másik fele mákos lesz. Egyik nap aranygaluskát eszünk, a második nap már csak ezüstöt. :-D reform aranygaluska és kistestvére "ezüstgaluska" Megjegyzés1: Valahol olvastam egy ötletes megoldást, hogyan lehet felhasználni az ilyen jellegű tésztákból megmaradt tojásfehérjéket?! Kb. 3 db fehérjéhez keverjünk hozzá 3 ek. búzadarát, 3 ek. reszelt sajtot, sót, borsot, és muffin formában süssük ki a ropogós sajt roppancsokat. Jól hangzik, bár ki még nem próbáltam, mert nálunk általában elfogy a következő napi rántottában a megmarad tojás fehérje. ;-) Megjegyzés2: A mákos galuskához el tudok képzelni a sodó helyett egy gyorsan elkészíthető házi lekvárt. Pl.: Nagyon fekete szőlőt leturmixolunk 1 ek útifűmaghéjjal, és beleteszünk 1 ek darált chia magot. Az egészet betesszük a hűtőbe egy éjszakára, és kész is a cukor mentes, villámgyors, házi lekvár.
Immunerősítés természetesen: gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverékkel
2014. november 18. Zizi kalandjai
Lekopogom, hogy idén ősszel még nem betegedtem le, noha hajtom magamat rendesen, de igyekszem pihenéseket beiktatni – még ha nehezen is megy -, hogy megadjam a testemnek, amit megérdemel. Van egy verses, mondókás könyvünk, Ádi imádja, így mindennap felolvasom neki a kedvenceit… a könyvben van egy vers a hónapokról. Novemberről azt írja, hogy télelő; decemberről pedig azt, hogy pihenő. December az év utolsó hónapja, le kellene tennünk a lantot és lassítani kicsit, mégis ekkor gyötörjük magunkat őrült hajszába az idővel. Legalábbis én ezt tapasztalom… saját magamból indulok ki. Szaladok, igyekszem az idő előtt járni egy lépéssel, de néha megelőz. Hajtjuk magunkat karácsonyig, hogy még ez vagy az beleférjen, el legyen intézve, hogy aztán nyugodt, családi körben ünnepelhessünk, szépen megterített asztalnál. A tökéletes világomban december tényleg a pihenésről szól. Sokat sétálunk, hópelyheket kergetünk, feldíszített karácsonyfákat keresünk a városban, csodálkozunk a fényeken, mézeskalácsot és egyéb finomságokat sütünk ráérősen, nyugodtan; és saját készítésű (gasztro) ajándékokat készítünk a szeretteinknek. Talán ideje lenne változtatni és a tökéletes világot átültetni a valóságba, ugye? Szóval, ha túlhajszoljuk magunkat és ágynak dőlünk az ünnepek előtt vagy után, jól jön ez a természetes immunerősítő, amivel ápolhatjuk magunkat. Persze használhatjuk megelőzésre is, mert a szervezetünket érdemes erősíteni a téli hónapokban. Került bele minden, ami segít helyrehozni a náthát, megfázást, köhögést: méz, citrom, gyömbér, kurkuma, fokhagyma és egy kis almaecet. A gyömbér gyulladáscsökkentő hatású, melyet ki lehet használni megfázás és hörghurut esetén. A kurkuma használható láz és fertőzések ellen, mézben feloldva pedig köptető és köhögéscsillapító hatású. A citromban sok a C-vitamin, segíti a meghűléses betegségek megelőzését, állítólag izzasztó hatású és a gyulladt torok is gyógyítható vele. A fokhagyma antibakteriális hatása révén légúti megbetegedések kezelésében is használatos. Főbb hatásai közé sorolandó még az antibiotikus (antibakteriális), nyálkaoldó hatás. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele. A fokhagyma baktérium ölő hatásának köszönhetően tisztítja a szervezetet. A méz tartalmaz kálciumot, rezet, vasat, magnéziumot, mangánt, foszfort, káliumot, nátriumot, cinket és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamitnt. Többek között kiváló baktériumölő hatásáról ismert, magas energiatartalmának köszönhetően alkalmazható a fáradtság és különböző betegségek leküzdésében is. Nekem sikerült friss kurkumát beszereznem (ázsiai boltokban, külföldi alapanyagokat árusító piac standokon keressétek), de természetesen helyettesíthető por változattal is. Gyömbéres-kurkumás-mézes-fokhagymás keverék Hozzávalók: - egy kis darabka (hüvelykujjnyi) gyömbér, meghámozva - egy kis darabka (hüvelykujjnyi) kurkuma, meghámozva vagy 1-2 teáskanál kurkuma por - 2 gerezd fokhagyma, meghámozva - 1 evőkanál méz - 1 evőkanál almaecet - 1/2 citrom frissen facsart leve Apró lyukú reszelőn reszeljük le a gyömbért, a kurkumát és a fokhagymát egy kis tálkába. Öntsük hozzá az almaecetet, a citromlevet és adjuk hozzá a mézet. Jól keverjük el és teáskanalanként fogyaszthatjuk a nap folyamán (éhgyomorra ne fogyasszuk!). Mellette mindig igyunk bőségesen tiszta vizet!
Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül!
2014. november 14. Vegan Spirit
Évente ugyanis ennyi állatot mászárolnak le. Ennek pedig fő oka a megszokáson kívül az, hogy a fehérjebevitellel kapcsolatban erős félelem és tévhit lakozik az emberek többségének a tudatában. Az igaz, hogy többféle hiánybetegség jelentkezhet egy vegán embernél, (akár csak egy mindenevőnél) ha rosszul étkezik, de fehérjehiányos vegánnal még nem találkoztam, nem is olvastam ilyenről, és nem is halottam példát, hogy más találkozott volna ilyennel. Pedig évek óta bújom a netet pro és kontra a témában. Tehát gyakorlatilag fehérjehiányosan táplálkozni majdhogynem lehetetlen! Az egész fehérjebevitel köré épült félelem és félretájékoztatás, miszerint a növényi fehérjék nem teljes értékűek, és komplettálásra szorulnak, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című 1971-es könyvéből ered. Ő volt az, aki felvetette ezt, azonban a 10 évvel későbbi, 1981-es könyvének kiadásakor megcáfolta korábbi felvetéseit, felismerve, hogy azok tévesek volta, és túlgondolta azt. Ez a téveszme már több mint 40 éve él, áldozatai pedig állatok tízmilliárdjai évente, és milliónyi ember, aki rákos lesz a magas állati fehérje bevitel miatt. Ráadásul annak ellenére, hogy már maga a szerzője is megcáfolta, csak nem akar megszűnni mégsem... A legnagyobb tévhit általában a növényi táplálékok létfontosságú (vagy esszenciális) aminosav összetételével kapcsolatban van. Gyakorta azt szoktuk hallani, mind vegyes táplálkozásúaktól, mind vegánoktól, hogy a növényi táplálékok hiányosak bizonyos létfontosságú aminosavakban, például a hüvelyesek metioninban vagy a gabonák lizinben, emiatt pedig "komplettálni" (kiegészíteni/keverni) kell ezeket, hogy hozzájussunk az összes létfontosságú aminosavhoz. Magával a "hiányos" szóval, azt sugallják nekünk, hogy abból a táplálékból teljes mértékben hiányzik, vagy nem található meg benne megfelelő mennyiségben, és hiába is fogyasztanánk el elegendő mennyiségű kalóriát belőle, képtelenek lennénk fedezni azt az adott aminosavat - és itt van a probléma, hiszen ez nem igaz. Minden nem ember által "előállított" táplálék, mind tartalmaz fehérjét, mind tartalmazza az összes létfontosságú aminosavat. Egyik ételcsoport (gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, gabonák - még a finomított gabonák, mint fehér rizs, fehér kenyér vagy fehér tészta -, diófélék, olajos magok és gombák) sem hiányos semelyik létfontosságú aminosavban. Csupán a többi aminosavhoz viszonyítva, arányaiban kevesebb fordulhat elő egyes aminosavakból, egyes táplálékokban, azonban ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket (értsd, például csak rizst, burgonyát, babot, kivit, ribizlit, paradicsomot, brokkolit, salátát stb., magában fogyasztva, bármiféle más táplálék hozzáadása nélkül). Erről bárki meggyőződhet maga is, bármilyen étrendi napló segítségével (pl.: http://cronometer.com ), melyek mind az USDA adatbázisára épülnek, amik képesek kilistázni az egyes táplálékok aminosav-mennyiségét. Így a felvetés, miszerint, aki csak (akár csak egyetlen féle) növényi táplálékot fogyaszt "másodrangú/hiányos" fehérjét fogyaszt, teljességgel alaptalan. A másik gyakori tévedés pedig a fehérje mennyiségét illetően szokott felmerülni, amiről azt gondolják az emberek, hogy abból rengetegre van szükségük, legfőképpen, ha komoly fizikai munkát végeznek. Itt érdemes feltenni a kérdést, hogy az elfogyasztott fehérjét mire is használja a szervezetünk. Két dologra használhatja: karbantartásra és energiaellátásra. A karbantartás része a dolognak az, amiért az embereknek fehérjét (és vele együtt létfontosságú aminosavakat) kellene fogyasztaniuk, amiből a szükséges mennyiség azonban rendkívül alacsony. Dr. William Rose 1949-ben adta közzé elsőként (infó ITT) az ember fehérje- és létfontosságú aminosav szükségletét, amiben 20 grammnyi (a nitrogénegyensúly fenntartására elegendő) fehérjeminimumot állapított meg (a hagyományos testépítőkénél nagyságrendekkel kevesebb fehérjét fogyasztó, de izomépítésre mégis képes nyers gyümölcsevőket, lásd ITT), és a jelenlegi ajánlásoknál szintén alacsonyabb szükségletet talált a létfontosságú aminosavakból is (noha a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g/testtömeg kilogrammnyi fehérje - ami bizonyos biztonsági ráhagyást tartalmaz - is könnyűszerrel fedezhető). Ennél a mennyiségnél kevesebb fehérjét, és a meghatározott létfontosságú aminosavak mennyiségénél kevesebbet fogyasztani - teljes értékű, fehérjét tartalmazó, növényi táplálékokból, néhány ritka kivételtől eltekintve - csak kalóriahiánnyal egybekötve (szándékos éheztetéssel, valós éhezéssel - lásd fehérjehiánytól, és egyéb hiányoktól is szenvedő, éhező afrikaiak - vagy teljes táplálékmegvonással, mint például böjtöléssel) lehet. Ezenkívül az emberekben az maradt meg valahonnan, hogy a fehérje egy jó energiaforrás, holott az a cukor, amelyből már az étkezés során egy adag a nyelvünk alól felszívódik a véráramba, és azonnali energiát biztosít, ellentétben ezzel a fehérje (akárcsak a zsír) nagyon lassan emésztődik a gyomorban, melynek során a szervezetünk az elfogyasztott fehérjét aminosavakra bontja, majd azok 65-85%-át glükózzá alakítja (egy folyamat révén, melynek neve glükoneogenezis), mert az önmagában használhatatlan energiaforrásként. Ezért az olyan emberek, akik túl sok fehérjét fogyasztanak (mint például a testépítők), folyamatosan arra kényszerítik a szervezetüket, hogy a lassan emésztődő és későbbiekben még glükózzá is átalakítani szükséges fehérjéből (aminosavakból) fedezzék az energiaszükségletüket, ahelyett, hogy azt könnyedén felhasználható szénhidrátból tennék. Az imént leírtakból világosan látszódik, hogy, energiaellátásra egyáltalán nem is tanácsos fehérjét fogyasztanunk. Még karbantartásra sem ajánlott a túlzott fehérjebevitel, hiszen következtében a szervezetünkben felhalmozódhat az ammónia, mely izomfáradtságot okozva pontosan azt váltja ki, amit minden bizonnyal el szerettünk volna kerülni. Aki további olvasnivalóra vágyik a témában, annak ajánlom a következő angol nyelvű oldalakat: http://michaelbluejay.com/veg/protein.html https://www.drmcdougall.com/misc/2007nl/apr/protein.htm http://www.nealhendrickson.com/mcdougall/031200puprotein.htm írta: GS
Lándzsás útifűszirup házilag
2014. október 31. Éltető ételek
A gyógyszertárakban kapható útifűszirup nem egy gyerekbarát, mármint az én gyerkőceim sosem rajongtak érte. Már csak ha az alkoholtartalmára gondolunk is... van ennél sokkal jobb megoldás. Mivel nem gyakran betegek a gyerekeim, így ezt a szirupot csak akkor készítem el, amikor megjelennek a betegség tünetei. Hiszen nemcsak köhögés esetén vethető be, köptetésre is kiváló, ugyanakkor remek immunerősítő, antibakteriális és gyulladáscsökkentő is. Már korábban írtam az útifű széleskörű felhasználásáról. A recept alapján kb. 1 dl szirup lesz, de nem lesz olyan sűrű, mint a bolti társai. Hűtőben 1-2 hétig eláll (de addigra el is fogy). Az elkészítése roppant egyszerű, és időben sem tart tovább elkészíteni, mint elmenni a gyógyszertárba. Csak legyen kéznél szárított útifű és termelői méz. A legjobb a hársméz, de ha vegyes virágméz van, az sem baj. Nézzük a receptet: - 2 evőkanál szárított lándzsás útifű - 1 dl víz - 6 g méz Elkészítése: - A szárított növényt tegyük egy csészébe, majd forrázzuk le az 1 dl vízzel. Fedjük le és hagyjuk állni 10-15 percig. - Szűrjük le, és jól nyomkodjuk ki a teát a teafűből. Kb. 0,6 dl sűrű, fekete tea marad. - Ismét forraljuk fel, de csak egy pillanatra, és hagyjuk kb. 50 fokra hűlni. - Keverjük hozzá a mézet. - Palackozzuk, és ha kihűlt, tegyük a hűtőbe.Lehet turbózni a szirupot 1 csepp terápiás célú kakukkfű illóolajjal, vagy ha van szárított kakukkfű, akkor abból 1 teáskanállal tehetünk a lándzsás útifűhöz. Napi 3-4 kiskanál betegség esetén, megelőzésre pedig napi 1 teáskanál (felnőtteknek akár 1 evőkanál is)
6 szezonális szuperfood
2014. október 27. Gréta konyhája
Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél. Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem: Alma: A gyümölcsök királynője https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./912419645452860/?type=1&theater Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású. http://gretakonyhaja.postr.hu/currys-csipos-karfiolpuffancsok/ Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben. Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni. Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./914988318529326/?type=1&theater Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.
Tisztító lé
2014. október 10. Nyers konyha
Dől a lé....a gyümölcscentrifugámból. Szeretem a zöld turmixokat, de számomra annyira laktatóak, hogy mostanság rászoktam arra, hogy a zöldet, lé formájában iszom, rostok nélkül, így kevésbé telít el. Egy ideig ezt úgy oldottam meg, hogy turmixoltam vízzel, citrommal, majd harisnyán vagy mosóhálón átszűrtem. Most beállítottam a gyümölcscentrifugám a pultra és vele dolgozom. Egy egyszerű öregecske darab, ezeknél tanácsos a rostokat amiket kidob a gép még 1x átküldeni a centrifugáján, mert még szed ki belőle nedvességet. Tuti jó táplálékkiegészítő, vitaminbomba, amit az ember elkortyolgat. Gyümölcsöket inkább turmixolom, így bent maradnak a rostok, amik lassítják a cukor felszívódását. Aki gyümölcsöt is présel, vagy centrifugál, annak javasolt vízzel meghígítani a levet, mert a sok cukor megemeli a vércukorszintet. Tisztító lé: 1 cékla 2 répa 1 citrom 1 zöld alma 2 marék spenót Aki rendszeresen, napi szinten issza a zöld leveket segíti szervezetét a méregtelenítésben, fogyásban. Van egy jó kis film amit érdemes megnézni motivációként, a pasi 60 napig csak leveket ivott és szépen lefogyott, később a gyógyszereit is elhagyhatta, meggyógyult betegségéből: Kövér, beteg és majdnem halott
Már tőlünk is rendelhető a Napeledel - Az Élő Ételek szakácskönyve
Imádom Joan könyvét! Változatos, sokszínű receptekkel és tudással van tele! Az egzotikus és hazai alapanyagok, ízek mind megtalálhatók benne, világos receptleírásokkal, mennyiségekkel, magyarázatokkal! Így, bár fotókkal nem bővelkedik, mégis minden kezdő és haladó nyers étel iránt érdeklődő jó társa lehet a konyhában! A spirálos kötésmegoldás kifejezetten praktikus. "Örök darab" a magyar nyersétel és egészséges étel irodalomban. Rendeld meg webáruházunkban! Ára: 3200 Ft Joan van Rooijen: Napeledel - Az Élő Ételek szakácskönyveJoan van Rooijen: Napeledel című receptkönyvem útmutatásként szolgál mindazok számára, akik természetes módon szeretnének táplálkozni. Aki forgatja és használja, megtudhatja belőle, hogy az Élő Ételek segítségével miként növelhetjük energiánkat és életerőnket, hogyan érhetjük el és tarthatjuk meg kalóriaszámlálgatás nélkül ideális testsúlyunkat. Nem kell félnünk az úgynevezett ,,jojó hatás-tói. A könyv segít megérteni, hogy nyers táplálkozással és tudatos életmód változtatással eredményesen védekezhetünk mindenfajta betegség ellen. Az új, sütés-főzés nélküli ételek színes, természetes és ínycsiklandozó megjelenésükkel és ízeikkel gyorsan megkedveltetik magukat. Hihetetlennek tűnik, de ismert ételeink legtöbbjét nyers, növényi eredetű alapanyagokból is sikerül megalkotnunk. Például mandulából tejet, túrót, sajtot és tejszínhabot. Kenyeret gabonacsírából, különféle zöldségekből. Táplálékunk ne legyen kisebb értékű, sütött-főzött, iparilag megdolgozott, hanem természetes eredetű, isteni nektár. ,,Ha egyszer már megkóstoltuk a nektárt, nem óhajtunk mást. 1943-ban Hollandiában születtem. Nővérképzésben vettem részt, főnővérként dolgoztam, fizioterápiát és kórházi menedzsmentet tanultam. 1988-ban mindenevőből vegetáriánus lettem és makrobiotikával foglalkoztam. Amszterdamban az lyengar Jóga Intézetben jógatanár diplomát szereztem. Gábriel Cousens ,,Conscious Eating könyvének olvasása nyomán ismerkedtem meg a nyers táplálkozással, az Élő Ételekhez kapcsolódó életstílussal. Saját konyhámban kísérleteztem, és külföldi éttermekben dolgoztam, így az évek alatt szerzett tapasztalataimmal sikerült egy nemzetközi jellegű Élő Étel konyhai stílust kialakítanom. Filozófiám szerint az Élő Étel, a jóga és a pránájáma együtt, egyedülálló egységben vannak egymással. Testünk és lelkünk harmóniáját segítik. Rendezettebbek, energikusabbak leszünk, könnyebben valósítjuk meg mindazt, amiben hiszünk. Egyszóval boldogok leszünk. - 240 oldal - Kötés: spirál - ISBN: 9789639831063
5+1 legismertebb immunerősítő gyógynövény
2014. szeptember 16. Éltető ételek
Szép hazánkban számos olyan gyógynövény van, melyekről régóta ismert, hogy erősíti az immunrendszert. Nézzünk néhányat, mely mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. Homoktövis A homoktövis ,,titka a benne lévő, legalább 190 biológiailag aktív anyag szinergenciája, vagyis egymást erősítő hatása. Gyönyörű narancssárga termése számos vitamint tartalmaz (B1-, B2-, B6-, B8-, B9-, K-, P-, PP- és E), ezen kívül karotinoidokat, ásványianyagokat (vas, magnézium), mikroelemeket, flavonoidokat. Természetes C-vitamin utánpótlást biztosít a szervezetnek (tízszerese a citrom C-vitamin tartalmának). Kiemelkedő antioxidáns tartalmának köszönhetően gátolja a daganatos sejtek képződését, védi és erősíti az immunrendszert, késleltei az öregedési folyamatokat . Hozzájárul a szív- és érrendszer, valamint az emésztés megfelelő működéséhez. A homoktövist úgy önmagában is ehetjük, vagy nyers édességek alapja is lehet. Főzhetünk belőle teát, vagy a nyers húsából készült őrlemény bármilyen kása vagy müzli alapanyaga lehet. 1. Hagymafélék Nemrég írtam egy bejegyzést a gyógyító hagymákról, melyek - többek között - remek immunerősítők is. Legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló hagymatea is készíthető belőle, mely meghűléses megbetegedéskor jó szolgálatot tesz . A fokhagymát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Természetes antibiotikum, vírusok, paraziták, baktériumok ellen is bevethető. Antioxidáns hatású, pl. a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. Értágító hatása van, és a nehézfémek kivezetésében is segítségünkre lehet. A medvehagyma a fokhagyma erdei testvére, így gyógyhatásuk is hasonló. Alkoholos kivonata immunerősítésre (is) bevethető. Törekedjünk arra, hogy tavasszal minél több medvehagyma kerüljön a tányérunkra. 3. Csipkebogyó A csipkebogyóról szerintem mindenkinek a magas C-vitamin tartalom jut eszébe. Milyen érdekes, hogy a téli hónapokban is ad a természet nekünk immunerősítésre használható gyógynövényt. (A homoktövis is gyűjthető télen.) A C vitamin természetes antioxidáns, mely részt vesz a sejtképzésben, segíti a vas felszívódását, gyorsítja a kötőszövet újraépülését. 100 gramm csipkebogyóban több mint 200 mg C vitamin van , míg ugyanennyi citrusféle csak 40-50 mg-ot tartalmaz. De tartalmaz még B-, K-, és P (rutin) vitamint is. Ezenkívül ásványi anyagokban, karotinoidokban, pektinben, fenolokban is gazdag. Mivel a C vitamin hőre érzékeny, ezért a tea készítése során hideg áztatásra van szükség. Én úgy szoktam készíteni, hogy este, lefekvés előtt 1 teáskanál csipkehúsra ráöntök 2,5 dl vizet, és reggelig állni hagyom. Reggel leszűröm a teát, majd újabb 2 dl vízzel főzöm (3-5 percig), majd állni hagyom 10 percig. Így a többi hatóanyag is ki tud oldódni. A két teát összeöntöm, és ihatom is. Ezáltal nemcsak a C vitamin tartalom fog hasznosulni, hanem az egyéb pl. ásványianyag tartalom is. Mit készíthetünk még a csipkebogyóból? - Csipkebogyós méz : tegyünk egy üvegbe csipkehúst (kisebb darabokba, vagy szárítva, őrölve), és öntsük fel mézzel. A méz ozmotikus hatása kivonja a hatóanyagokat, és egy csodás gyógymézet kapunk. A méz mindenképp termelői legyen az élettani hatása miatt. - A csipkebogyót a zöld turmixunkba is beletehetjük. - Szárított, darabolt csipkehúst kevés tisztított vízbe áztassuk be 1 éjszakára. Majd másnap botmixer neki, és kész is a nyers lekvár , amiben minden benne van a maga természetes formájában. Pár nap alatt fogyasszuk el! - Csipkelekvár: főzzük 5-10 percig a darált csipkehúst, majd tegyük fertőtlenített üvegbe. Lehetséges, hogy a C vitamin tartalma sérül, de egyéb más hatóanyagai benne maradnak. Fogyasztás előtt szükség szerint mézzel ízesíthető. 4. Bodza A bodza szó hallatán szerintem sok embernek csak a bodzaszörp jut eszébe. Nos, a bodza ennél több. A népi gyógyászatban nemcsak a virága, hanem a bogyója is kiemelkedő a meghűléses betegségek kezelése során. Vigyázat! Ne keverjük össze a gyalogbodzával, mely bogyója mérgező. (A gyalogbodza lágyszárú, termése éretten felfele néz, tehát NEM csüngő.) A virága és alkoholos kivonata a hárshoz hasonlóan izzasztó, lázcsillapító, nyákoldó, immunstimuláns hatású. A virágából teát készíthetünk, mely teakeverékekben még hatásosabb. A terméséből akár lekvárt is főzhetünk (nyersen hashajtó hatású). Szakirodalmi adatok alapján a bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoidokban rendkívül gazdag . Az ásványi anyagok közül említésre méltó magas kálium tartalma, valamint sok C-, A- és E vitamint is tartalmaz. Hatékony számos influenza vírus törzzsel szemben is, valamint nemcsak a különféle influenza vírusok hatását gyengíti, gátolja, hanem többféle herpesz vírusra is hasonló módon hat. Nemhiába került bele a bodzabogyó kivonat a manó mannába és a Vadon gyöngyébe is. Szuper koncentrátuma remek immunerősítő. 1. Hárs A hársfát szerintem mindenki ismeri. Viszont a gyűjtésnél mindenképp oda kell figyelni, mivel orvosi célokra csak a kislevelű-, nagylevelű- és a széleslevelű hársfák virágai használhatók fel. Az ezüst- és a molyhos levelű hárs virágai drogként nem gyűjthetők. A virágok felejthetetlen illata és a méhek döngicsélése a nyár közeledtét jelzi. A virág legfontosabb hatóanyagai a flavonoidok, nyálka, szaponin, cseranyag, illóolaj. Ebből adódik, hogy remek köptető, nyákoldó, lázcsillapító hatása van, de mindezek mellett is bír. A hársméz gyógyhatásai is bevethetők a téli időszakban. Viszont minden esetben termelői, hőkezeletlen mézet fogyasszunk. A bodzával 1:1 arányban készített teája kedvelt izzasztószer. Immunerősítés céljából fogyasztását csak kúraszerűen javaslom (1 hét fogyasztás után 1-2 hét szünet). 5+1 Kakukkfű A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, évszázadokon keresztül a szegények antibiotikuma volt. A kakukkfű legfőbb hatóanyaga az illóolaj. Erős immunerősítő hatással bír, légúti betegségek esetén elsőként gondoljunk a kakukkfűre. Ihatunk teát, alkoholos tinktúrát, de illóolajos-mézes köptetőt is készíthetünk. Nagyon jó összetevője a mellkasi bedörzsölőnek, a gyerekek téli immunerősítésére heti 1 alkalommal kakukkfüves fürdőt is készíthetünk. Kiváló fűszernövény is, így ételeinkbe rendszeresen belefőzhetjük. A folytásban még olvashattok 5+1 kevésbé ismert, de ugyanolyan hasznos gyógynövényről.
Vegetáriánus Fesztivál
2014. augusztus 20. Zizi kalandjai
A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztus utolsó hétvégéjén (már 18. alkalommal!!!) megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes. Időpont: 2014. augusztus 30-31. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14. A fesztivál táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, tai csit és csi kungot, relaxációs foglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, főzőtanfolyamokat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál – nem csak vegetáriánusoknak! Az idei szakmai előadásokon, workshopokon többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról és a gluténmentes étrendről. A programokból kiemelnék néhányat, amelyeket nagyon érdekesnek tartok és én szívesen meghallgatnám őket (egy részüket meg is fogom, ahogy az időm engedi): - Lénárt Gitta: A nyerskonyha legértékesebb tápanyagai - Tóth Gábor: Mit egyen a gyerek, ha a család vegán? Újabb tápanyagforrások a gyermek és fiatal szervezet szükségletei szerint - Váradi Tibor: Természetes életmód alapjai – Út a betegség és a fájdalom nélküli élethez - Nagy László Zoltán: 80/10/10, A valaha ismert legegészségesebb étrend és életmód - Dr. Tamasi József: A vegán és predán étkezés orvosi szemmel - Solymosi Dóra: Vegetáriánus táplálkozás a várandósság alatt és a szülés után,vegetáriánus táplálkozás kisgyermekkorban A rendezvény célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezésesel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. A két nap alatt lehetőség van természetgyógyászokkal folytatott konzultációra is. A fesztivál több zenei és tánc-programot is kínál. A fesztivál keretében újra megrendezik a főzőversenyt is. Érdekesség, hogy mostantól lehet jelentkezni zsűritagnak, aki a főzőversenyre készített finomságokat mind végigkóstolja és a zsűri többi tagjával meghozza a döntést: kié volt a legkreatívabb, legfinomabb étel az idei versenyen. Részletesen itt olvashattok erről. A rendezők és szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Gyógyító hagymák. 1.rész Vöröshagyma és gyógyhatásai
2014. augusztus 9. Éltető ételek
A hagyma egy igazi magyar zöldség és fűszernövény, az őseink a mindennapokban rendszeresen fogyasztották. Ösztönösen tudták, hogy jó, kell a szervezetnek. Talán a legismertebb a vöröshagyma és a fokhagyma, a gyógyhatásait a népi gyógyászat is előszeretettel alkalmazta . De ne feledkezzünk meg a zöldhagymáról, medvehagymáról, póréhagyáról, gyöngyhagymáról, lilahagymáról, salátahagymáról vagy akár a metélőhagymáról sem. Én minden nap használok hagymát az ételkészítés során. Nyersen, főzve, sütve, rántva, aszalva... mindenhogy finom . Persze sokan panaszkodnak, hogy nyersen nem bírja a gyomruk. Nos, ilyenkor szerintem nem az a megoldás, hogy nem eszünk hagymát. Utána kell járni az okoknak. (Nekem akkor oldódtak meg a problémák, amikor rendszeresen elkezdtem inni a zöld turmixot.) Legtöbbször gyomrégésre, gyomorsavtúltengésre panaszkodnak. Sok esetben persze a gyomorégést éppen a kevés gyomorsav okozza. Ez úgy lehet, hogy ha kevés sav termelődik, akkor az elfogyasztott étel nem tud elég gyorsan és alaposan megemésztődni, ilyenkor az ott maradt étel erjedni kezd. És éppen ez fog savat termelni, ami irritálja a nyálkahártyát. Egy kis múlt ... Már az ókorban is ismerték és használták, nemcsak a fazékba hanem gyógyításra is. Paracelsus azt mondta: A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika. Az ókori Egyiptomban Ízisz szent növénye volt, még a hieroglifák között is megtalálható, mely a termékenység, növekedés szimbólumaként szerepel. 17-18 században a híres makói vöröshagyma Európa szerte ismert lett. Hatóanyagai ... Minden hagyma botanikailag a liliomfélék csoportjába tartozik. Nagyon sok értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak, mint például a kálcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, cink, réz, B vitaminok tárháza, valamint C vitamint is megtalálható bennük . Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az alliszulfid adja . Ennek köszönhető baktériumölő hatása, meghűléses időszakokban nagyon hasznos a fertőzések leküldésében. Csípős hatásából következik, hogy melegítő hatása van, ezért lázas betegség esetén nem ajánlott nyersen fogyasztani. Meghűlésre bevethető A vöröshagyma a meghűléses betegségek gyógyszere . A népi gyógyászatban előszeretettel használják hurutos állapotok, légúti betegségek esetén. Reggel éhgyomorra egy kis fej vöröshagymát egyen meg, tisztítja a tüdőt - ezt tarja a néphit. Csökkenti az orrdugulást, illóolaja fellazítja a légutakat befedő nyákos anyagot. Enyhíti a hörghurutot, az erős köhögést és a rekedtséget. Hatékonyan alkalmazható a megfázás, influenza, torok- és mandulagyulladás, sőt a tüdőgyulladás esetén is. Mindenképp próbáljuk ki a hagymateát, mely során a hagyma héját is felhasználjuk. Emésztőszervi és vizeletképző problémák A nyers hagyma megöli a gyomorban és bélben található kórokozókat , erősíti a természetes bélflórát, javítja az általános emésztést. Kiváló hatással bír a hólyaggyulladás és a vesegyulladás esetén, mivel azok kórokozóira is hat. A hagymabor alkalmas a vizeletképző szervek átmosására és a felgyülemlett víz eltávolítására. Ebből adódóan csökkenti az ödémát. Hagymaszirup készítése során a kipréselt nyers vöröshagymalevet keverjük el mézzel és ezt kanalazzuk betegség esetén. De megelőzésre is kiváló. Amennyiben a hagymát felvágjuk, remekül bevonzza a levegőben lévő mikróbákat, és illóolajai az éjszakai alvást is nyugodtabbá teszi (tegyük a felvágott hagymát fejmagasságba). Szív- és érrendszer Kedvezően hat az érelmeszesedés megelőzésében, a koleszterinszintre . Ha belegondolunk, hogy mi volt az aratók tarisznyájában: szalonna és hagyma. Így a zsíros szalonnát remekül kompenzálja a hagyma gyógyhatása, segíti a zsír emésztését, megakadályozza annak lerakódását. Antibakteriális Baktériumellenes hatását már Pasteur is leírta, orosz tudósok 150 növény közül a fokhagymát és a vöröshagymát találták a legerősebb baktériumölőnek. Rákellenes A rákellenes hatása is számottevő, mivel a kénvegyületei gátolják egyes tumorsejtek növekedését (nyelőcső, gyomor, vastagbél, tüdő). Külsőleg is hatásos Külsőleg , ha sebekre, pattanásokra, kelésekre tesszük, annak érlelő hatása hamarabbi gyógyulást eredményez. Égési sérülés esetén nyerjük ki a hagyma levét, a kapott lében áztassunk be egy gézt, és helyezzük az égett felületre. Fülfájás esetén a felszeletelt hagymát tegyük egy ruhába, majd ezt a fülhöz. Kívülről ezt melegítve az illóolajat befelé párologtatja. De a fülborogató szett is segítségünkre lehet. A hagyma héjából készült főzet szép vöröses árnyalatot ad a barna hajnak. A hagymapakolás bevethető reumatikus és ízületi fájdalmak esetén is. Egy hagymát vágjuk apróra, egy csipet sóval készítsünk belőle pépet. Nyers hagymát helyezhetünk szemölcsre, tyúkszemre is, de zúzódások, rándulások esetén is segítségünkre lehet. Allium cepa, mint homeopátiás szer Lehet sokunknak ismerős homeopátiás szere az Allium cepa (D6-C30). Ez egy tüneti szer, a következő esetekben bevethető: - bőséges, híg, maró orrváladék (mely kisebesíti az orrszárnyat) bőséges, - NEM maró könnyezés heves tüsszögési roham orrcsöpögés n - átha - fejfájással - csiklandozó érzés a gégében - krákogás - javulás: friss levegőn - rosszabbodás: meleg szobában, reggel felkeléskor Úgyhogy fogyasszunk minden nap friss vöröshagymát, a testünk meghálálja.
Áfonya, a bogyós gyümölcsök királya
2014. július 22. Éltető ételek
Az áfonya egy nagyon értékes bogyós gyümölcs. Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges. Elmondható róla, hogy "kicsi a bors, de erős". Mármint a kis mérete ellenére hatalmas tápértékkel bír, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalma is. Nemcsak a bogyóját fogyaszthatjuk, hanem a levele is számos betegség kezelésére alkalmas. A növényről bővebben Az áfonya botanikai neve a Vaccinium, ami mintegy 200 fajt takar szerte a világban. A magasbokrú fajok Észak-Amerikában és Ausztráliában őshonosak. Régóta ismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Rájöttek arra, hogy ha az áfonyával bedörzsölik a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. Az egész növényt megfőzve hasmenés kezelésére használták. Nálunk a legelterjedtebb a kis növésű fekete áfonya, vagy más néven az erdei áfonya. A FEKETE ÁFONYA (Vaccinium myrtillus) gyümölcse már évszázadok óta ismert és kedvelt; az orvostudomány először a XVI. században említi gyógyhatását. A VÖRÖS ÁFONYA (Vaccinium vitis-idaea) a Kárpátokban (Erdély) őshonos, gyógyhatása a népgyógyászatban is ismert. A fekete áfonya 20-40 cm magas lombhullató törpecserje , ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórtak, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Rózsaszín csengettyű alakú, bókoló virágai egyesével, vagy párosával nyílnak a levélhónaljakban. Termése borsószem nagyságú bogyó, éretten kékesfekete, leve lilás. Az áfonya csak savanyú kémhatású talajon él meg, ilyen pedig kevés van hazánkban. Többnyire magasabb domb- és hegyvidékeken fordul elő. Gyakori Sopron és Vas megyében (Alpokalján), de megtalálható a Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján is. A drogja a levele, amelyet akár egész nyáron gyűjthetünk, valamint a termése, amely július, augusztus folyamán érik. A vörös áfonya alacsony termetű örökzöld cserje , mindössze 15-30 cm magas. Levelei 2-3 cm hosszúak, bőrneműek, merevek, szélük kissé csipkézett. A levelek fonákán barnás pontok láthatók, erezetük szárnyas. Virágai fehérek vagy rózsaszínűek, bókolók. Termése vörös bogyó, íze savanykás, kesernyés. Hegyvidéki faj. Elsősorban a Kárpátokban (Erdélyben) elterjedt, különösen a nyirkosabb fenyvesekben, tőzeglápok környékén. Havasi meggynek és fenyvesbogyónak is nevezik. Magyarországon ritka, védett faj. Milyen hatóanyagokat tartalmaz az áfonya? A fekete áfonya levele tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, szerves savakat, vitaminokat (A,B,C), pektint, arbutint, ásványi anyagokat (króm, mangán). A termése szintén tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, aromás savakat, antociánglikozidát, gyümölcssavakat, vitaminokat, pektint. A kék színét a mirtillin antocianinnak köszönheti. A vörös áfonyának is a drogja a levele, amelyet szeptemberben, októberben gyűjtenek. Fő hatóanyaga az arbutin nevű fenolos glikozid (sokkal több van benne, mint a fekete áfonya levelében). Az arbutinról tudni kell, hogy kiváló húgyúti ferőzések esetén. Antioxidáns védelem Antocianin tartalmának köszönhetően - amely kiemelkedően magas (430 mg/100g) - erős antioxidáns tartalommal bír . A Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy azoknak, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen megemelkedett. Ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. Az ismeretes, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de a kutatási eredmények azt is alátámasztják, hogy az áfonya képes csökkenteni, és megelőzni az öregkori betegségeket (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás). Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése Az áfonya kiemelkedően magas antioxidáns tartalma jótékonyan hat a keringési rendszerre. Érfalvédő, csökkenti a hajszálerek törékenységét, a kapillárisok áteresztőképességét, megakadályozza a vérrögképződést. Javítja a mikrokeringést, hatásos visszér esetén is. Az áfonya rendszeres fogyasztása segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét. Az áfonya hatása a diabéteszre Bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, ezért a teakaverékek fontos része az áfonya levele. Táplálkozási szakértők az áfonyát jellemzően alacsony glikémiás indexű (GI) gyümölcsnek tartják (40-53GI). A szemre gyakorolt hatása A terméséből készült főzet és maga a gyümölcs is javítja a látást a csökkent fényviszonyoknál (szürkületi vakság kezelése A-vitaminnal). Szembevérzések után, a cukorbetegek látószervi elváltozásai során szintén alkalmazható. Gyomor - bélrendszeri hurut kezelése A levél és a termés cseranyag tartalmának köszönhetően összehúzó (adsztringens) hatása van , amely segíti a gyulladásban lévő gyomor és nyombél nyálkahártya épségének helreállítását (pl. hasmenés esetén). A mirtillin védőréteget képez a bélsejtek nyálkahártyáján, ami ellenáll a mechanikus izgatásnak, és a gyulladást is gátolja. Szájüregi gyulladások esetén is lehet öblögetni vele. Ugyanakkor a friss termés nagyobb mennyiségben fogyasztva hashajtó hatással bír. Húgyúti gyulladások kezelése Az arbutin tartalmának köszönhetően (a vörös áfonya levelében sokkal több arbutin van, mint a fekete áfonyáéban) kiváló a húgyutak fertőtlenítésére , vesemedence gyulladás, húgyhólyag gyulladás esetén is bevethető. Prosztata megnagyobbodáskor kiválóan társítható pl. az aranyvesszővel. Antibakteriális hatása érvényesül, a mirtillin kötődik a baktérium sejtekhez, behatol mind az élő, mind az elpusztult sejtekbe, és megfesti azokat. A bejutott festék károsítja a baktérium anyagcseréjét, gátolja a növekedését. Vizelethajtó , szélhajtó hatása is ismeretes. Vesekő, vesehomok kiürülését segíti, megakadályozza a kő okozta pangást és fertőzést. FIGYELEM! Hatása csak lúgos környezetben érvényesül. Ezért minél több nyers, lúgosító növényi táplálékot kell fogyasztani, és naponta 3-5 alkalommal érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát is bevenni. De akár lúgos ásványvíz is fogyasztható. Ebben az időszakban kerüljük a hús és a tej fogyasztását (savas hatása miatt). Az áfonya fogyasztása A vörös áfonya leveléből készíthetünk gyógyteát , amelyet bakteriális eredetű húgyúti gyulladás során fogyaszthatunk. 2 evőkanál levelet forrázzunk le 3 dl forró vízzel, és főzzük legalább 15 percig. Majd még hagyjuk állni legalább ugyanennyi ideig, és szűrjük le. A tea felét reggel éhgyomorra igyuk meg, a többit pedig a nap folyamán kortyolgassuk. 3 napig igyuk ezt a teát, majd vizelethajtó gyógytea alkalmazható a továbbiakban (pl. kukoricabajusz, cseresznyeszár) A fekete áfonya levele élvezeti teaként fogyasztható, szamóca, szeder vagy málna levelével keverve akár mindennapos fogyasztásra is alkalmas. A mindennapokban a termését nyersen fogyaszthatjuk , de felhasználhatjuk szörpök, lekvárok, gyógyborok készítéséhez is. Finom szósz, gyümölcskrém vagy akár tortakrém készülhet a gyümölcsből, de szárítva vadhúsok mellé mártások alapanyaga lehet. Az áfonyabor erősítő hatású , öregkori krónikus bélhurutos állapotokat kedvezően befolyásolja. A vörös áfonya terméséből előállított szeszes kivonat bőrgombásodás ellen bevethető. A piros bogyója nagyon fanyar, ezért inkább aszalva fogyasztjuk, vagy süteményekbe, lekvárba kerülhetnek. Híres az erdélyi áfonya pálinka is. Felhasznált irodalom: - Rácz Gábor: Gyógynövényismeret: a fitotterápia alapjai. - Budapest: Sanitas, 1992 - Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények. - Budapest: Medicina, 1987 - http://dietless.hu/afonya/
Egy... megérett a meggy
2014. július 15. Éltető ételek
Két meggyfánk van, rengeteg meggyünk lett. Nem a kedvenc gyümölcsöm, de azért eszegettem belőle. Sok édesség készült belőle, mint például a feketeerdő pohárkrém is, de a turmixomba is gyakran került. Egyébként a meggy kiváló gyógynövény is. Ugye van maga a gyümölcs, de a meggymag szára és maga a mag is felhasználható. Erről írtam nemrégiben, hogy akár párna is készülhet a meggymagból. Meggy gyógyhatásai Gazdag vitaminokban (A-,B-,C) és ásványi anyagokban (kálcium, kálium, magnézium, vas, cink). Mint minden bogyós gyümölcs, kiemelkedően magas a flavonoid tartalma, ezáltal antioxidáns hatásúak . Ezáltal nagyon jó hatással van a vénák falának rugalmasságára, így visszérbetegségek elkerülésére is fogyaszthatjuk. A kálcium és kálium tartalmának köszönhetően vértisztító hatású , serkenti a máj és a vese működését. A savas meggy serkentőleg hat az emésztésre és a belek mozgására . A meggy piros színét az antocianin festékanyagok okozzák, melyek köztudottan tumorgátló hatással rendelkeznek. A flavonoid egyes vegyületei gátolják az ún. ciklooxegáz enzimet, mely a gyulladásokat fenntartó prosztaglandinok folyamatos keletkezését támogatják. Az izomláz során egy pohár meggylé garantált enyhülést hoz. Ebből a sok meggyből egyrészt készítettem meggybefőttet, másrészt aszaltam is, és a fagyasztóba is került. Ez egy különleges befőtt, mert nincs benne se víz, se cukor, se tartósítószer. Csupán egy kevéske szegfűszeg, stevia levél és vanília. Elkészítése: - Először is főzzük ki az üvegeket. - A meggyet alaposan válogassuk át, mossuk meg. Én em-bios vízbe szoktamm áztatni. - Ezután 1 üvegbe fél kiló meggy fért bele. Tettem még bele a fentebb írt fűszerekből is. A stevia levél egy természetes édesítő, magát a növényt is beletehetjük, vagy annak szárított formáját. DE ne a fehér port. Az már bizonyára kezelt, egyébként mitől lenne fehér a zöld levél? - Tegyük rá a fedőt, majd állítsuk bele az üvegeket forrásba lévő vízbe. A víz egészen a kupakig érjen. Így ezt főzzük lassú tűzön kb. 25-30 percig. - Ezután húzzuk rá a tetőt, és fordítsuk fejre pár percre. - Ezután jöhet a száraz dunszt, amíg teljesen ki nem hül.A meggy ezalatt fog levet ereszteni, de főleg a száraz dunszt során. Tehát, mire elkészül elég sok lé lesz rajta. Mivel elég sok meggybefőtt lett, így eladásra is lett belőle. Tehát 100% meggy, 7 dl-es üvegben. Ár: 750Ft / üveg.
Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 3. napja
Reggel a kicsi lányom ébresztett 5 óra magasságában. Pici lábak lépkedését hallottam a folyosón "anya, hánynom kell". Na, jól kezdődik a nap. Meg is volt, aminek lennie kell. Majd fél óra múlva megint. Kiment a wc-re, majd nagy bölcsen azt mondta: "Hozd ide a tálat, ha hánynom kell, hányok. Menjél nyugodtan, majd szólok". 9 óra körül, meg akinek kutya baja. Kapott emóciót, és nyoma sem volt a betegségnek. De oviba így nem ment, velem volt egész nap. Teljesen jól érzem magam, hogy nem kell főznöm. Több idő marad másra. A párommal elég sokat beszélgettünk erről, hogy az emberek sokkal többet esznek, mint amennyire szükségük lenne. Milyen igaz ez a mondás: "nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk" . A 3 napos léböjt rávilágított pár dologra. Sokkal nyugodtabbak vagyunk, és energikusabbak. Elhatároztunk, hogy folytatni fogjuk ezt a menetrendet, mármint délig csak turmix és ivás, délben főtt étel és este kása. Egyébként sem szoktunk éhesek lenni délelőtt, akkor meg minek együnk? Hallgassunk a szervezetünk jelzéseire, és akkor nagy baj nem lehet. Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz 5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Csalán tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttAlma-víz LÉ 5 dl1,5 literTulsi tea 5 dl Alma-répa-víz 5 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánAlma-víz LÉ 2x5 dl + 3 dl2,3 literMate tea 5 dlZöld turmix 5 dlVacsora2 szem alga0,3 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 3 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost Kb. 6,6 liter folyadékot ittam.
Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal
Ugyan bizonyos éttermek étlapjára már fel-felkerült egy-két csicsókából készült étel, de úgy gondolom, még mindig nem terjedt el igazán eme remek étek. Néhány jó tulajdonságával szeretnék most kedvet adni arra, hogy ne féljünk tőle, vegyük fel a saját készítésű ételeink listájára. Először is, azoknak, akiknek kertjük van, érdemes csicsókát termeszteni, mert meglehetősen igénytelen, sőt a fagyok beállta előtt nem szükséges a földből kihúzni. Férjem édesanyja is így tett, tavasszal kaptunk tőle így néhány kiló frissen kihúzott csicsókát. Mindig csak akkor kell kihúzni, amikor felhasználásra kerül. Azt is mondják, hogy az egyszer elvetett csicsókát nem könnyű kiirtani. De ez se tántorítson el bennünket, hiszen fogyasztása kifejezetten előnyös pl. cukorbetegségben szenvedők részére. Magas rosttartalma két szempontból említendő: 1, Nem érdemes túlzásba vinni az egy alkalommal történő fogyasztását, mert könnyen puffadást idézhet elő (ez talán megelőzhető, ha az első és utolsó falatoknál őrölt lenmagot fogyasztunk hozzá). 2, Gátolja a szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását. Mindemellett rendkívül laktató étel. Burgonyához képest mintegy ötször több rosttartalma van. Ásványi anyag tartalma is jelentős: kálcium, kálium, magnézium, foszfor, cink. Vitamintartalma: B1, B2, Niacin, C-vitamin, Bétakarotin. Két betegség kapcsán tennék még róla említést, amihez alapul a wikipédia (is) szolgál: Mellrák esetén fogyasztása az alábbiak miatt javasolt: Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. A rákellenes hatás a Lactobacillus béta-glucuronidáz-gátlásán alapul. A béta-glucuronidáz a székletben található enzim a szervezet detoxikáló tevékenységét gátolja abban, hogy az ösztrogén egy kevésbé aktív, illetve kevésbé toxikus formában estriollá alakuljon át. Az ösztrogén toxikus formája ugyanis a mellrák rizikóját növeli. Az inulin a bélflóra normalizálása útján az ösztrogén legtoxikusabb formáját kiiktatja. Cukorbetegség és elhízás esetén: Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációjához nincs szükség inzulinra, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti. A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle. Mindezek mellett a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása miatt a kozmetikumként is hasznosítható. Most viszont egy étel-recept következik, amit elkészíteni rendkívül egyszerű: A recept: Hozzávalók: - 50 dkg csicsóka - 1 közepes szem krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 dl növényi tej - víz - ételízesítő - só Elkészítés: A csicsókát dörzs-szivaccsal és vízzel megtisztítjuk, apró kockákra vagy szeletekre vágjuk. A krumplit meghámozzuk, szintén felaprítjuk. Egy lábosba tesszük mindkettőt és f elöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Adunk hozzá úgy 1 kiskanálnyi sót és puhára főzzük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk úgy, hogy közben fokozatosan adjuk hozzá a a fokhagymákat, a főtt csicsóka megmaradt levét és növényi tejet. Még egy kevés házi ételízesítővel, ha szükséges, megszórhatjuk, forralunk rajta egyet és kész is a csicsóka krémlevesünk. A répás levesbetét a következőképpen készül hozzá: Meghámozzuk a répákat, nagyon vékonyan (akár uborkareszelőn) felaprítjuk karikára. Enyhén kókuszzsíros vagy olajos serpenyőben megpirítjuk a répakarikákat. Tálaláskor egy kis tálkába tesszük a pirított répakarikákat, majd kanállal a levesünkbe szórjuk. Opcionálisan a főzés utolsó szakaszában aprított medvehagymát is adhatunk hozzá.
Váratlan eredmény a vegetáriánus étrend veszélyeiről
Egy új, várhatóan nagy vitákat kavaró tanulmány szerint a vegetáriánus étrenden élőknél magasabb a rák, az allergia és a mentális betegségek kockázata, mint a húst is fogyasztó embereknél.
2014 Közös Tavaszi Virtuális Lékúra
A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen nem maradhat el idén tavasszal sem a méregtelenítés! Feliratkozó Űrlapot hozunk létre az oldalsávban a ” Jelentkezem a Virtuális léböjtre “ elnevezéssel, elég ide felíratkoznotok és automatikusan a Lékúrázók csoportjába kerültök! A levelek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan fognak érkezni a tennivalókkal: Bevezető szakasz, bevásárló lista a böjthöz, tippek a lékúrához, lé receptek és tanácsok a levezető szakaszhoz. Továbbá újdonság, hogy a tippek, tanácsok a facebook / Fittanyuka – Lúgosító ételek oldalon is megosztásra kerülnek, továbbá itt erősíthetjük egymást tapasztalatokkal, stb. Szintén a facebook oldalon, mint Esemény is szerepel, javaslom csatlakozzatok itt is, ugyanis itt szeretném ha mindenki interaktívan közreműködne, mert együtt könnyebb:). Program: Március 24. – től egészen a lékúráig, április 07-ig fog tartani a bevezető szakasz. Mindenki saját felelősségére annyi napot csinál végig amennyit úgy érez, hogy elbír! Hét napnál többet én nem javaslok! A böjt hatása nem a napok számától erősebb elsősorban, hanem a bevezető és a levezető szakasz tudatos felépítésétől! Szokták mondani, hogy könnyebb betartani azt, hogy csak leveken élünk napokig, mint utána ésszerűen, tudatosan étkezni, felépíteni a táplálkozást és így segíteni a szervezetnek, hogy a tisztulási, sejtregenerálódási, – megújulási folyamat még a böjt után hetekkel is kitartson! Az ingyenes levélsorozat március 24.-én , hétfőn indul és először a bevezető szakasz – étrend tanácsait fogja tartalmazni! Már leírtam korábban, de az ismétlés nem árt, nézzük milyen hatásra számíthatunk, ki böjtölhet és ki nem: A lékúra után legyen szó kettő, három vagy több napos kúráról, ideális időszak az életmódváltáshoz . ” Csak egyetlen betegség létezik: a méreglerakódás” Romolo Mantovani A böjt hatásai: - intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat, - gátolja a vírusok terjedését és növekedését, - fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét, - elősegíti a betegség kiváltó, egyéb méreganyagok kiválasztását, - méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek “fellélegeznek”, - kiküszöböli a savas lerakódásokat, - meghatványozza az életerőt, - áthangolja, megnyugtatja a vegetatív idegrendszert, - tehermentesíti az anyagcsere – folyamatokat, - gyulladáscsökkentő, - csökken a szövetek só tartalma, a felesleges nátrium kiürül, - a felesleges cukor, zsír és fehérje lebomlik, - megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát, - feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat. Ez elég ok, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel méregtelenítsünk! Mikor érdemes böjtölni? 1. Túlsúly esetén ( napi 350-450 gramm fogyás lehetséges), 2. különböző szervi megbetegedések esetén ( máj, vese, hasnyálmirigy), 3. Anyagcsere problémák esetén, 4. Gyulladásos folyamatok esetén, 5. Szív- és érrendszeri problémák esetén ( pl. magas vérnyomás), 6. Lelki nyugalom hiányakor. Az év többi részét tekintve 21 éves kortól 42 éves korig heti egy nap böjt, 42 éves kortól 63 éves korig heti két nap böjt, és 63 éves kor felett pedig három nap böjt ajánlott. Az ellenjavallatok miatt fontos, hogy mielőtt valaki hosszabb böjtbe kezd, beszélje meg orvos szakemberrel! Nem szabad böjtölni: - tuberkulózis bizonyos eseteiben, - szoptatás, áldott állapot esetén, - 21 kor előtt, - daganatos betegségben szenvedőknek, - operáció után 1-1,5 hónapig, - betegség utáni kimerültség esetén, - depresszió egyes eseteiben, - anorexia ( kóros soványság) esetén, - pajzsmirigy túlműködés esetén, - májcirrózis ( májzsugorodás) esetén, - bizonyos szívbetegségek esetén ( cardiomiopathia). A böjtre jelentkezés feltételei:Először is a kellő elszántság, utána az ingyenes levelekre való feliratkozás a bevásárló listáért, tanácsokért, infókért! Motivációért, bíztatásért és egymás támogatásáért pedig javaslom csatlakozzatok a facebook / Fittanyuka – Lúgosító ételek oldalhoz és a facebook / Tavaszi Virtuális Lékúra Eseményhez!
Klasszikus avokádó krém
Az avokádónak több fajtájával is találkozhatunk. Külső héját eltávolítva juthatunk az értékes belső részéhez. Fontos, hogy akkor érett a gyümölcs, ha puha, és könnyedén meg tudjuk hámozni. Íze semleges. Számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Legjelentősebb B-, C- és E-vitamin tartalma, valamint az A-vitamin előanyaga, béta-karotin is jelentős mennyiségben található benne. Ásványi anyagok közül káliumot, nátriumot, magnéziumot, foszfort, vasat és kálciumot tartalmaz. Lutein tartalmának köszönhetően óvja szemünket, olajsav tartalma segít megelőzni a szív és érrendszeri betegségeket, az A- és E-vitamin pedig belülről szépítik a bőrt. Nem véletlen, hogy számos kozmetikai cikkben is találkozhatunk avokádó olajjal. Hozzávalók: 2-3 db érett avokádó fél citrom leve só, bors, fokhagyma 1. Az avokádókat meghámozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk, és egy tálba tesszük. 2. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagymanyomón átpréselt fokhagyma gerezdeket, majd botmixerrel az egészet krémesítjük. 3. Végül hozzáadjuk a citromlevet is. Akár azonnal fogyaszthatjuk. :) Szendvicskrémként nagyon finom! Ani Tisztán,tudatosan!
Indítsuk a napot meleg citromos vízzel!
2014. február 18. Zizi kalandjai
Indítsuk a napot egy pohár meleg citromos vízzel… ha elolvassátok a jótékony hatásait, holnap már biztos ezzel kezdetek. Én néhány éve vezettem be a citromos víz ivást, aztán volt egy kis szünet, de nemrég újra elkezdtem és nagyon szeretem. A téli időszakban jól is esik reggel valami savanykás meleg vízzel indítani a napot. Biztosan felébreszt. Bár én soha nem voltam reggeli kávé ivó, szóval nem tudom megmondani, hogy a kávé a hatékonyabb vagy a citromos víz, mindenesetre, nekem bevált a víz. Most a cukormentes hónapban pedig napközben is iszom, mert igen üdítő és frissítő és eltereli a figyelmemet az édesség utáni vágyamról. Én egy bögre vízbe 1/4 citromot facsarok, ha sikerül kezeletlen héjú, bio citromot vennem, akkor egy-két szeletet is beleteszek a bögrébe és ezt vízzel kell újra felöntenem és szinte egész napra biztosítja a meleg folyadékot. Figyeljetek rá, hogy a sok citrom – kifacsart leve csak magában fogyasztva – tönkreteheti a fogzománcot, mivel erős a maró hatása, de kivédhetjük ezt, ha a kifacsart citromlevet szívószállal isszuk meg. 1. Turbó lökést ad az immunrendszernek A C-vitamin az immunrendszer kerozinja, és a citrom tele van vele. Amikor stresszesek vagyunk, elsőként a C vitamin szintünk kezd el zuhanni, ezért a szakértők extra C-vitamin bevitelt javasolnak azokon a napokon, amikor a stressznek fokozottan ki vagyunk téve. 2. A kálium kiváló forrása A citromban magas a kálium szint, ami jót tesz a szív egészségének, valamint segíti az agy és az idegek működését. 3. Segíti az emésztést A citromos víz nem csak az egészséges emésztést segíti elő, hanem a toxikus anyagok eltávolításában is hatékony, de a gyomorégés, puffadás, emésztési zavarokra is jó kiváló megoldást kínál. 4. Tisztítja a szervezetet A májat stimuláló hatásán keresztül a méreganyagok szervezetből való kiürítését fokozza. 5. Kiváló lúgosító A citrom egy savas gyümölcs, mégis lúgosít, ugyanis a gyomorba kerülve és a szervezetben lebomolva már kiváló lúgosító hatású. 6. A bőrt folt mentesen tartja A citromlében megtalálható antioxidánsok nem csak a pattanások számát csökkentik, de a ráncokat is! Jól alkalmazható hegek esetén, vagy öregségi foltok megelőzésére is. Mivel méregtelenítő hatású, ezért a bőr szépségét, selymes tapintását is fenntartja. 7. Segít a fogyásban A citrom pektin rostot is tartalmaz, ami csökkenti az éhségérzetet, így segíti a plusz kilókkal való harcot. 8. Csökkenti a gyulladást Ha rendszeresen iszunk citromos vizet, akkor csökkenthetjük a savasságot a szervezetünkben, ami a betegségek egyik fő kiváltója. A citromos víztől az ízületekben felhalmozódó húgysav is csökken, ami az ízületgyulladásokért nagy mértékben felelős. 9. Energialöketet ad Amikor a citromlé bekerül az emésztőrendszerbe, sok energiát ad, ami segít csökkenteni a szorongást és a depressziót. ( Még a citrom illata is nyugtató hatással van az idegrendszerre!) 10. Segít harcolni a vírusos fertőzések ellen A meleg citromos víz a leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a vírusos fertőzések kialakulását és megelőzzük a későbbi torokfájást. Plusz, mivel a citromlevet fellendíti az immunrendszert, így a már kialakult vírusos fertőzések leküzdésében is jó társunk lehet.
Nem titok az egészség
Tudományos-ismeretterjesztő életmód-előadások a Testnevelési Egyetemen 2014-ben is! Szeretettel meghívjuk Önt és barátait táplálkozástudományi és életmód-előadásainkra: NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2014/1. A vetítéssel egybekötött előadásokat kéthetente keddenként, 18 órai kezdettel, a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Február 11. o A vitalitás jelképei: gyümölcsök és zöldségfélék o A zöldségek gyógyhatásai (2. rész) o A gyümölcsök szerepe, és fogyasztásuk alapelvei o A zöldségek és gyümölcsök társítása Február 25. o Mi a fontosabb: az EQ vagy az IQ? o Az érzelmi intelligencia jelentősége életünkben, kapcsolatainkban Március 11. o Utolsóból első? - A ballasztanyagok jelentősége a betegségek megelőzésében o Az élelmi rostokkal kapcsolatos új kutatások o A rostok sokoldalú szerepe a rák, a szív- és érrendszeri betegségek, az elhízás és az elsavasodás megelőzésében o A rostok fajtái, tulajdonságaik, felhasználásuk, hatásuk a szellemi-lelki erő megőrzésében o Az ,,inulincsoda Március 25. o A biztos fogyás táplálkozási aranyszabályai o Valóban működő, betartható, divatmentes táplálkozási ajánlások fogyni vágyóknak Április 8. o Mi és miért történik bennem? - A bélrendszeri problémák lehetséges okai o A túlzott puffadás csökkentésének eszközei o A táplálékban lévő gázképzők jellemzői o Táplálékintoleranciák o A ,,belső erjedés hatásai o Ételtársítás és bélrendszeri diszkomfort o Okozhatnak-e gázképződést az egészségvédő élelmiszerek? Április 22. o Apiterápia - a gyógyító méhecske (2. rész) o Propolisz: az egészség ,,ragasztója Május 6. o Stresszkezelés felsőfokon - Az elengedés művészete o Újabb információk a stressz legyőzéséről o Hogyan érhetjük el a teljes lelki nyugalmat? Május 20. o Mentés másként - A memória és a táplálkozás o A memória szerepe, hatásai a személyiségre, jövőképre o Az emlékezet romlásának okai o Memóriajavító vegyületek az élelmiszerekben o Az agyi ingerületvezetés, archiválás és az étrend összefüggései o Emlékezet és akarat - avagy miért nem akar az agy emlékezni egyes eseményekre? Előadók: o Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari fejl. mérnök, táplálkozástudományi előadó, szakíró (1., 3., 5., 8. előadás) o Kecskeméti János lelkész, mentálhigiénés előadó (2. előadás) o Kulcsár Attila életmód-tanácsadó, méhész (6. előadás) o Benkovics Péter életmód-tanácsadó, fogyókúra-szakértő (4. előadás) o Soós Attila lelkész, a Nyitott Szemmel főszerkesztője (7. előadás) Mindenkit szeretettel várunk! Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk Információ: 06/30-221-9355 (Pásztor Katalin) o www.ujeletmod.hu o www.tudomanyeseletmod.hu A sorozatot szervezi és támogatja: Életpont Nonprofit Közhasznú Kft.
Zöld turmix salátalevelekből
Télen kicsit nehezebben tudjuk összehozni a zöld levek készítését, mivel hazánkban nemigen vannak friss zöld hajtások. Ilyenkor jobb híján salátalevelekből oldom meg, esetleg egy kis aloe-vera növény belső "zselés részét" adom még hozzá. Ettől kicsit kesernyésebb lesz az íze, de kibírja az ember az életében azt a 10-15 percet, míg lassan elkortyolgatja a zöld levet. Mindenkinek ajánlom, hogy télen se feledkezzen el a zöld levek fogyasztásáról. Szervezetünknek igenis szüksége van egy kis belső tisztításra. Főleg, ha az ember beteg, vagy betegség kerülgeti. Ha szoktunk otthon csíráztatni, akkor akár a csírák egy részét is felhasználhatjuk ilyen zöld turmix készítésére. Ha mégis hozzájutunk salátákhoz, akkor ezeket is bátran felhasználhatjuk. Egy részét turmixnak készítjük, egy részét pedig megesszük. Így tettem a múlt héten én is. Az alábbi zöld lével indítottam a vasárnapi étkezésünket. A recept: Hozzávalók: 1-2 nagyobb marék salátalevél víz aloe vera levele (opcionális) citromcseppek (opcionális) Elkészítés: A salátaleveleket és az aloe vera leveleket megmossuk. A saláta leveleit a turmixgépbe tesszük, az aloe-t általában hosszában kettévágják és a belső kocsonyás részét teszik a turmixhoz. Langyos vízzel felengedjük és jó alaposan összeturmixoljuk. Leszűrjük a pohárba, majd citromot csepegtetünk a zöld léhez. Szokatlan lesz az íze, ha először fogyasztunk ilyet, de egészségünk tekintetében kifizetődő lesz. Vannak, akik almát is turmixolnak hozzá, hogy élvezhetőbb legyen az íze. Ez esetben a turmixba legelőször az almát kockázzuk bele.
Brokkoli-cékla zöldturmix
Micsoda ajándéka a földnek a cékla! Amellett, hogy magas antioxidáns tartalma van (az antioxidánsokról az aszalt szilvánál írtam már), gátolja a ráksejtek szaporodását. Ezért is ajánlják rákos betegséggel küzdők esetében a cékla, illetve a céklalé fogyasztását. Köztudott, hogy vashiányosoknak és vérszegényeknek is célszerű gyakran fogyasztani, ugyanis vérképző tulajdonsággal is bír. Hosszan tartó betegségből való felépülés idején is tanácsos fogyasztani. "1961-ben nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki dr. Ferenczi Sándor felfedezése, aki állatkísérletekben megfigyelte, hogy a cékla vörös festékanyaga - a betain - tumorellenes hatású. A humán-kísérletekben, a kemoterápián átesett páciensek vérképe (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes céklalé kúra után. A C-vitaminban gazdag étkezés jelentősen támogatja az elfogyasztott vas felszívódását. (Ezért ajánlott a céklalébe citromot csepegtetni.) Az élvezeti cikkek, mint a kávé, a fekete tea, vagy a drogok fogyasztása; illetve a gabonafélék korpája és bizonyos gyógyszerek kiürítik vastartalékainkat." (nepgyogyaszat.hu) A recept: Hozzávalók: 1-2 cékla 1/2 brokkoli 1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül (opcionális) víz turmixgép szűrő Elkészítés: Az alaposan megmosott brokkolit, a meghámozott céklát a turmixgépbe aprítjuk. Egy kevés citromot is tehetünk bele (tudomásom szerint segít a benne lévő C-vitamin a céklában rejlő vas felszívódásában), de nem szükségszerű. Öntünk hozzá 1-2 dl langyos vizet és alaposan összeturmixoljuk. Ezt követően szűrőn átszűrjük és kortyolgatva lassan elfogyasztjuk.
C-vitamin drink
Csipkebogyóval találkozva talán kevesen asszociálunk arra, hogy nem mással van dolgunk, mint a rózsa termésével. Meglehetősen sokfajta rózsa nyílik világszerte. A halvány rózsaszín gyepűrózsa, tudományos neve és angol elnevezése egyaránt "ebrózsa", mivel veszett kutya harapására is használták. Levelei hashajtó, magja pedig vízhajtó hatású. Csipkebogyója pedig olyan gazdag forrása a C-vitaminnak, hogy a II. világháború idején Angliában az iskolás gyermekekkel szedették, és egy évben 226 tonnát gyűjtöttek össze belőle. Talán kevesen tudják, hogy a csipkebogyó bizony a citromban található C-vitamin többszörösét (tízszeresét) tartalmazza. Emellett magnéziumban is gazdag, ezért ajánlják szív-és érrendszeri betegségek, keringési zavarok gyógyításához. Ugyan Svédországban levest is főznek belőle, én most maradok egy egyszerű italnál, ami a hideg napokon igazán jól jön a testnek, mivel C-vitaminban meglehetősen gazdag . A recept: Hozzávalók: 1 citrom 2 narancs 1 grapefruit 6-8 mandarin 10 szem csipkebogyó meleg víz igény esetén méz/biocsicsóka , stb. Elkészítés: Vizet forralunk. Amikor felforrt, lezárjuk és beletesszük az egész vagy félbevágott csipkebogyókat. Állni hagyjuk, míg a többi hozzávalót elkészítjük: A citrusfélék héját alaposan megmossuk. Mindegyik citrusfélét félbevágjuk. Az egyik felét felkockázzuk, a másikat kicsavarjuk. Amikor a csipkebogyók már áztak a forró vízben és a víz kissé kihűlt (szükség esetén kevés hideg vizet hozzákeverve a hőfokából enged), hozzáadjuk a kicsavart és a felvágott citrusféléket. Ha nem elég édes, adhatunk hozzá mézet, barna cukrot, gyümölcs cukrot, stíviát, stb. Azért nem jó, ha forró vízbe tesszük a citrusokat, mert a C-vitamin tartalmuk így elillan. Ezért ajánlom a meleg és nem forró vizet. Azonnal fogyaszthatjuk is, vagy nem túl forró fűtőtesten melegen tarthatjuk, napközben kortyolgathatjuk. Így könnyebben rávehetjük magunkat a rendszeres ivásra, ami megfázásos, légúti betegségek idején pláne fontos, hiszen a sok folyadék kimossa szervezetünkből a bacikat, a C-vitamin pedig hozzájárul a betegségek megelőzéséhez.
Szőlős-körtés turmix
Nyammmi..... Ez a párosítás egyszerűen fantasztikusan finom ízt produkált. Egy vasárnap reggel ezzel indítottuk a napunkat és egész napra feldobott, frissességet adott. Az otelló szőlő vas-tartalma különösen jól jött. Éreztem, hogy az egész emésztésemre jól hat a körte. Ennek a sárgás gyümölcsnek amúgy is megvan az a jó tulajdonsága, hogy gyorsítja az emésztést. Emellett vértisztító, gyulladáscsökkentő, idegerősítő, reumatikus fájdalmakat enyhítő hatása is van. Vesebetegség esetén ajánlott gyakori, minden nap, napjában két-három alkalommal történő fogyasztása. Ez a gyümölcs, éppúgy mint az alma, cukorbetegek számára is bátran fogyasztható. (A szőlő viszont kevésbé.) Ha otelló szőlővel párosítjuk, nagyon finom lila turmixban lesz részünk. A recept: Hozzávalók: 3-4 puha körte 1 nagy fürt otelló szőlő víz erősebb turmixgép Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, a szőlőt leszemezzük. A körtét a turmixgépbe aprítjuk, hozzáadjuk a szőlőszemeket, öntünk rá 1-2 dl vizet és indulhat a turmix. Attól függően, hogy mennyi vizet teszünk hozzá, folyékonyabb, lágyabb vagy sűrűbb italt kapunk. Rövid időn belül fogyasszuk el. Ajánlott bizonyos időközönként olyan napokat tartani, amikor csak gyümölcsöt, zöldséget (de nem együtt, semmi esetre sem keverve) illetve belőlük nyert leveket fogyasztunk. Szervezetünk felfrissül, sok méreganyag távozásra kényszerül.
B12 - a vegán életmód Achilles-sarka?
2013. november 4. La Veganista
A nagy B12 vita mindig akkor lángol fel, ha valaki vegán életmódra vált. Sokszor a barátok, jóakarók kezdenek aggódni, máskor a vegán közösségen belül folynak parázs viták arról, ki honnan szerzi a B12-t. Harmadsorban (ez a legszomorúbb), vannak akik a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy milyen következményekkel jár a hiánya. Emiatt akár fel is hagynak a vegán életmóddal, pedig csak annyit kellett volna tenniük, hogy odafigyelnek a vitaminpótlásra. Mivel a Vegán Világnapon is feltettek kérdéseket ezzel kapcsolatban, úgy gondoltam egy poszt erejéig érintem a témát. Jó hír egyébként, hogy a Magyar Vegán Társaság már dolgozik egy B12-ről szóló, átfogóbb információs anyagon, amit hamarosan közread. Mi a fene az a B12? Mikroorganizmusok állítják elő, vízben oldódó vitamin, amely nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára. Szükségünk van rá többek közt a vörösvértest képzéshez, a fehérjeszintézishez, a nukleinsavak építéséhez, a sejtanyagcseréhez, valamint a központi idegrendszer működéséhez. Két biológiailag aktív formája ismert. A természetes a methylcobalamin és az adenosylcobalamin, a szintetikusan előállított a cyanocobalamin. Miért alakul ki B12 hiány? Vegánok esetében főként azért, mert a növényi étrend bármennyire is vitamindús, a szervezet számára szükséges mennyiségben a vitamin aktív formáját nem tartalmazza. Csak vegánoknál alakulhat ki B12 hiány? Egyáltalán nem. Számos betegség jár felszívódási problémával, vagy a felszívódáshoz szükséges intrinsic faktor hiányával. Emiatt a szervezet még akkor sem jut elegendő B12 vitaminhoz, ha valaki mindenevő: - krónikus, sorvadással járó gyomorgyulladás (a gyomornyálkahártya sejtjeiben termelődik az intrinsic faktor (belső tényező) nevű fehérje, ami lehetővé teszi a B12 vitamin felszívódását a vékonybél csípőbél szakaszán) - gyomor és vagy vékonybél csonkolás - örökletes enzimbetegség - intrinsic faktor veleszületett hiánya - Crohn-betegség - Cöliákia - időskori felszívódási zavarok - vékonybélben elszaporodó baktériumok - parazita fertőzés (bélférgesség) - túlzott alkoholfogyasztás - autoimmun betegségek pl. Basedow-kór, szisztémás lupus erythematosus (bőrfarkas) - savkötő gyógyszerek hosszan tartó alkalmazása Ellenőrizhetem, hogy mennyi B12 van a szervezetemben? Igen, a B12 szintje vérvétellel meghatározható. Ezt célszerű évente egyszer, a rutin vérvételhez kapcsolva elvégeztetni. A felszívódási zavar pedig Schilling-teszttel igazolható. Meddig bírom ki B12 pótlása nélkül? Egyénenként változó. Noha a B12 vízben oldódó vitamin, a máj képes tárolni. Átlagosan kb. 2000-5000 mikrogrammnyi raktározódik belőle. Ez több éven keresztül (egyes források szerint 3-6 év) is biztosítja a B12 ellátást. Akinek ennél kevesebb van raktáron, annál hamarabb jelentkeznek a tünetek. Mik a B12 hiány tünetei? Mivel vérképzési (anémia perniciosa, megaloblasztos anémia) és idegrendszeri problémákat okoz, ezért a tünetek az ezekre jellemző képet mutatják. Sápadtság, fáradékonyság, légszomj, szapora szívverés, megnagyobbodott lép, tükörnyelv, gyomor, bélrendszeri zavarok, végtagzsibbadás, egyensúlyzavar, reflexkiesés, kóros reflexek, izomgyengeség, járási nehézség, látászavar, memóriazavar, ingerlékenység, depresszió, hallucináció, személyiségzavarok, szellemi leépülés. Miben van B12? A szakirodalom jelenlegi álláspontja szerint állati eredetű táplálékból szerezhető meg (máj, hús, hal, tojás, tejtermékek). Mivel ezeket a vegán életmód teljességgel kizárja, más forrásokat kell keresni. Néhány cikk említi, hogy sörélesztőben, algákban, mosatlan organikus eredetű zöldségekben gyümölcsökben előfordul. A sörélesztőben, élesztőkben nincs (ha lenne benne hozzáadott formában, akkor ugyanúgy jeleznék a csomagoláson, mint a vegán Marmite címkéjén.). A sörélesztővel, algákkal, lucerna és búzacsírával kapcsolatos vegán reményeket az táplálja, hogy egyes vizsgálatok kimutattak bennük B12 vitamint, de ez az emberi szervezetszámára nem hasznosítható, úgynevezett inaktív analóg. Egyes oldalak a mosatlan, organikus eredetű gyümölcsöt és zöldséget említik még B12 forrásként, ha nem mossák meg fogyasztás előtt. Véleményem szerint, ha van is rajta biológiailag aktív B12, vannak vegánok, akik nem jutnak organikus módszerrel termelt növényekhez (például nekem sincs lehetőségem napi szinten fogyasztani), ha mégis, esélyes hogy megsikálja evés előtt (bevallom én is megmosom a biozöldségestől, vagy őstermelőtől vett növényeket. Ki tudja, hogy milyen személyi higiéniája volt a gyümölcsszedőknek, és mennyire volt tiszta a láda, amibe pakolták.). Vagyis ez sem mindenki számára elérhető, megbízható forrás. Hogyan jutok hozzá a B12-höz, ha vegán vagyok? A Vegan Society ajánlása szerint B12-vel dúsított élelmiszerek fogyasztásával, vagy táplálékkiegészítők szedésével. Ha valaki csak dúsított élelmiszereket fogyaszt, tudnia kell hogy egy adagban mennyi B12 található. Amennyiben kevesebb, mint a napi ajánlott mennyiség, úgy több adagot kell fogyasztani belőle, vagy más dúsított élelmiszerrel kell kombinálni. Sokan emiatt kényelmesebbnek tartják a táplálékkiegészítők szedését, melyek vitamintartalma koncentráltabb. Túladagolhatom a B12-t? Túladagolást, illetve mellékhatást, a hazai források nem írnak le. Bizonyos mennyiségű B12-t a máj képes tárolni, a felesleg pedig a vizelettel kiürül. Ennek ellenére nem ajánlják a túlfogyasztását, mert a lappangó daganatos folyamatokat felgyorsíthatja. Fogyasztok B12-t, mégis hiánytüneteket észlelek magamon. Mi az oka? - Túl sokat vártam a pótlással, ráadásul nem szedek eleget - Rendszertelenül szedem, vagy az ajánlott mennyiségnél kevesebbet szedek így nem jut elég a szervezetembe - Nem az előírásnak megfelelően veszem be a tablettát pl. nem rágom meg - Felszívódási zavarom van Mennyi B12-re van szüksége a szervezetemnek? Az OÉTI ajánlása szerint felnőtteknél a napi ajánlott bevitel 2,5 ?g. Mi a cikk konklúziója? Mindegy, miben hiszel, algában, biogyümölcsben, vagy táplálékkiegészítőben. Ha vegán vagy, (de ha nem, akkor is) évente egyszer érdemes ellenőriztetni a B12 szinted, és ha szükséges, biztos forrásból pótold a vitamint, ezzel elkerülheted a hiánybetegség kialakulását.
Vegán délután a Liszt Ferenc téren
2013. november 2. La Veganista
A vegán világnap délutánján, egy aprócska vegán sziget nőtt ki a Liszt Ferenc tér aszfaltján. Az infóstandon szórólapok, könyvek, állatbarát kvíz és természetesen vegán kóstolni valók is helyet kaptak. Diós birsalmasajt, vöröslencse pástétomos szendvicsek, citromos-bazsalikomos tönkölypiskóta, magvakkal teli, aszalt energiaszelet, melyet lelkes önkéntesek készítettek. Blogunk is komolyan vette a vegán ünnepet. Igazi békebeli, ám veganizált almás pitével, kakaós és fahéjas csigával, valamint babpástétomos házi graham bagettel kínálta az érdeklődőket. Volt, aki kifejezetten bennünket keresett a téren. Így csatlakozott hozzánk Zsófi, a legfiatalabb vegán aktivista. Mindössze 12 éves, de már kilenc hónapja vegán. Családja elfogadta és komolyan veszi a döntését. Szülei, szívesen megfőzik kislányuknak a tápláló vegán étkeket. Zsófi választását barátai is tiszteletben tartják. Bár az iskolába az új rendelkezések miatt nem viheti be a saját ételét (ez mindenkire vonatkozik, nem a vegán ételeket tiltották ki a sulikból, hanem a házi kosztot), a napközi alól felmentést kapott, hogy otthon ehessen. Kedves élelmezésvezetők, gyerekek egészségéért aggódó dietetikusok, döntéshozók, nem lenne egyszerűbb, ha a köztudottan egészségesebb és alacsonyabb költségű húsmentes menüt bevezetnék a sulimenzákra? Amerikában már tudják, hogy jó hatással van a gyerekekre. Nem kellene legalább kísérleti jelleggel itthon is kipróbálni? Remélem, hogy a magyar főiskolákon már ott tanulnak a jövő vegán RD-i (regisztrált dietetikus), akik Virginia Messina példáját követve megváltoztatják majd a helyes táplálkozásról vallott hazai nézeteket. A változásra nagy szükségünk van elnézve a magyar szív és érrendszeri, a rák (Magyarországon a legrosszabb a halálozási statisztika a 34 OECD ország közül), az elhízási és a cukorbetegségi statisztikákat. Lehet azzal takarózni, hogy kevés a pénz az egészségügyben, vagy hogy a korai diagnózis segítené a túlélést. Valahogy mindig kimarad a gondolatmenetből, a növényi étrend preventív és gyógyító hatása, amit a helytelen táplálkozás okozta metabolikus szindróma esetén már felismertek és ajánlanak. Szerencsére az emberek egy része alapvetően nyitott a kérdésre, így infóstandunknál is mindig voltak érdeklődők, akik szívesen megkóstolták a vegán csemegéket. Sokan kitöltötték az állatbarát kvízt, és megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a tojásipar élve darálja le a hím csibéket, vagy, hogy a borjakat már egy napos korukban elszakítják az anyjuktól. Volt, aki ez utóbbit tudta, mert korábban tejgazdaságban dolgozott. Szépen gyűltek az aláírások a cirkuszi állathasználat elleni petíciós íven is. Az egyik aláíró elmondta, gyermekkorában sokkolta a rácsok mögé kényszerített állatok látványa, ezért többé nem akarta, hogy cirkuszba vigyék a szülei. A kóstoltatás közben lehetőségünk volt beszélgetni az érdeklődőkkel, hasznos információkat kaptunk és adtunk. Kiderült, hogy sokan próbálkoztak már a vegán életmóddal. Akadt olyan, akit az orvosa beszélt le róla, mondván, hogy a vegán táplálkozásba bele fog halni. Mások a drága növényi tejeket kifogásolták. Ezt ott helyben többféle házi növényi tej recept megosztásával orvosoltuk. Sokan felvetették a vas, a kalcium, a protein és a B12 pótlás problémáját, amit az önkéntesek saját tapasztalataik és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján készséggel megválaszoltak. A legjobb fejek a gyerekek voltak, akik hamar átvették a vegán életérzést. Ők tudták, hogy a kis bocinak az anyja mellett a helye, hogy a malac ugyanannyi szeretetet és tiszteletet érdemel, mint a kutya, hisz az érző lények között nem tehető különbség. Tisztában voltak azzal is, hogy az állatok nem önszántukból vannak a cirkuszban. A kóstoltató-állomásunk előtt nagy turistaforgalom zajlott, így időnként nemzetközi vizekre eveztünk angol nyelvű szórólapjaink segítségével. Volt akinek annyira megtetszett a vegán magyar almás pite, hogy Andrássy úti felfedező kalandja végén ismét visszatért a standhoz egy falatnyi kóstolóra. Ahogy számítottunk rá, a napvégére elfogyott minden vegán étel. Nem tudjuk, hogy lesznek-e akik áttérnek a vegán életmódra, de azt láttuk, hogy az emberek nyitottan állnak a kérdéshez, és megérinti őket az állatok szenvedése.
Szőlős-mákos árpa
Vasbomba reggelire. Az otelló szőlő és a mák igazán gazdag vas-forrás. Az árpa, vagyis a gersli pedig jó hatással van a cukorbetegségre és a koleszterinszintre is. Sejtépítő, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatása mellett erősíti a csontrendszert is. Aki reggelire ezt az ételt választja és készíti el, az megajándékozza testét és szervezetét mindezzel a sok egészséges jóval. A recept: Hozzávalók: - 20 dkg árpa - 2 evőkanál biocsicsóka-sűrítmény (elhagyható) - igény szerint édesítőszer (méz, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb. - ki mit használ) - darált mák - otelló szőlő - víz - esetleg kókuszreszelék Elkészítés: Az árpát alaposan megmossuk, az a jó, ha van időnk arra, hogy áztassuk. Egy éjszakát vagy legalább pár órát. Ha nincs rá mód, akkor a megmosott árpát feltesszük főzni. Áztatás esetén gyorsabban megfő. A megfőtt árpához hozzákeverjük a biocsicsóka-sűrítményt, majd az édesítőszerrel elkevert és megdarált mákot. Hozzáadjuk a leszemezett és megmosott otelló szőlőszemeket. Az egész tetejét megszórhatjuk egy kevés kókuszreszelékkel.
Aszalt szilva és az antioxidánsok
Nagy öröm számomra, hogy a késő nyár, kora ősz ízeit is mindenféle mesterséges adalék nélkül tudom tartósítani. Ennek egyik módja az aszalás. Ugyan idén nyáron már volt egy nagyobb aszalási projekt itthon, amikor körtét, almát meggyet és cseresznyét aszaltunk, de a tavalyi szárított szilva elfogyott, így készen álltam arra, hogy egy újabb menetről gondoskodjam. Annyira jó, hogy télen akár reggeli készítéshez, vagy sütéshez felhasználhatom ezeket a finomságokat. Ha pedig üzletben vagy kereskedésben szeretném megvenni, többszörösen rosszul járnék. Egyrészt, mert szerintem elég drágák tudnak lenni, másrészt ki tudja milyen egészségtelen eljárással készülnek. Ami pedig az aszalt szilva jótékony hatásait illeti, el kell áruljam, hogy rengeteg antioxidánst tartalmaz. Három gyümölcs emelkedik ki az antioxidáns magas tartalma miatt. Az egyik az aszalt szilva, a másik a mazsola, és e kettőt előzi le a mangosztán trópusi gyümölcs (nem manguszta, se nem szurikáta ;) ) De mi is az az antioxidáns? Annyit hallunk felőle, azonban biztos kevesebben tudják azt, hogy pontosan mire hivatott, vagy miért kell(ene) sok antioxidánst fogyasztani?! "Az antioxidáns egy olyan stabil molekula, amelynek szerepe az emberi szervezetre káros szabadgyökök semlegesítése. Legfőbb szerepük az, hogy megszüntessék a szabadgyökök által okozott károsodásokat. Egy oxidációs folyamatot gátló vegyület, amely sejtjeink és testünk rozsdásodását, korai elöregedését hivatott megakadályozni. Bizonyos antioxidáns típusokat (enzimek, koenzimek) az emberi szervezet is elő tud állítani, ám nagy szükség van a táplálék útján bevitt antioxidánsokra is (pl. C-vitamin)." (antioxidans.hu) Szabad gyökök pedig például stresszhelyzetben is kialakulnak. Nem csak az öregedésért, hanem nagyon sok betegség megjelenéséért is felelősek. (Például - wikipedia alapján - : anyagcsere betegségek, ízületi gyulladások, szembetegségek, asztma, parkinson-kór, stb.) Ez a mangosztán. Még nem ettem, de ha valaki tudja, hol lehet Magyarországon hozzájutni, vagy hoz nekem ajándékba a trópusi éghajlatú országokból, szívesen fogadom. :) A Tufts Egyetemen végeztek vizsgálatokat az aszalt szilva antioxidáns tartalmát kutatva. Megállapították, hogy az aszalt szilva kétszer olyan erős antioxidáns, mint a mazsola. Nem csak antioxidáns tartalma miatt tanácsos fogyasztani. Ásványi anyag tartalma vasban, kalciumban, magnéziumban és foszforban is igen gazdag. Vérszegény és vashiányos betegeknek azért ajánlott, mivel magas mértékben történik a vas-felszívódás aszalt szilva fogyasztásakor. Emellett vértisztító, emésztést elősegítő, székelést könnyítő, salaktalanító hatását is megfigyelték. Igazából csak a cukorbetegeknek kell óvatosan bánni az aszalt szilva fogyasztásával, mivel mint a legtöbb aszalvány, ez is magas cukortartalommal bír. Az aszalt szilva ma már otthon is elkészíthető egy asztali aszaló (vagy villanysütő) segítségével. A jól megmosott szilvákat kimagozzuk, kettévágjuk, majd az aszaló rácsos tálcáira tesszük és indulhat az aszalás. 8-12 órán keresztül a meleg levegő remekül kifejti hatását. A megaszalódott gyümölcsöket érdemes ezután még fél napot "szellőztetni", majd elfertőtlenített üvegbe zárva hosszú hónapokig megőrzi jó minőségét. Fogyasszunk aszalt szilvát szinte minden nap- főleg abban az időszakban, amikor nincs lehetőségünk friss gyümölcsöt enni - , és tartsuk magunkat egészségesebben.
Popeye-paste
Popeye nagy kedvence kissé megosztja társadalmunkat, van aki el sem tudja képzelni, hogy spenótot fogyasszon. Igaz, az emberek nagy része a spenót hallatán a zöld főzelékre gondol. Íme egy recept, ami meghazudtolja a spenót "nemszeretem" étel voltát, hiszen ezt a kenyérre valót elkészítve igazi finom szendvicskrémben lehet részünk. Ráadásul főzni sem kell a spenótot! Ajánlom a spenót fogyasztását azért is, mert igen gazdag tápanyag tekintetében. K-vitamin, A-vitamin, C-vitamin, B2-vitamin, B6-vitamin, E-vitamin, kalcium-, kálium-, mangán-, folsav, magnézium, vas, réz, foszfor, cink növényi fehérjék, élelmi rostok mind-mind gazdagítják zöld növényünket. Cukorbetegek fogyasszanak minden héten spenótot, pajzsmirigy-betegségben szenvedőknek viszont a mértéktartás igen ajánlatos. A recept: Hozzávalók: 25 dkg friss spenót 1 bögre napraforgó 1 dl víz ételízesítő vagy só 1-2 gerezd fokhagyma aprítógép sörélesztő-pehely (elhagyható) olaj (opcionális) Elkészítés: A napraforgó szemeket teflonedényben enyhén barnára pirítjuk, majd az aprítógépünkben jó apróra, szinte porhanyósra daráljuk. A spenót hosszú szárait levágjuk ha szükséges, majd a megmosott spenótleveleket kicsit felszeleteljük (jobban fogja vinni a gép). A megdarált napraforgóhoz hozzáadjuk a spenótot, öntünk bele egy kevés vizet és egyszerűen az aprítógépben néhány gerezd fokhagymával, sóval és egy kevés vízzel összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lesz a pástétom, egy kevés vízzel vagy esetleg némi hidegen sajtolt olajjal még lazíthatunk rajta. Ezzel kész is a pástétom. Ha úgy tartja ízlésünk, egy kevés sörélesztő-pehellyel összekeverve még finomabb, krémesebb pástétomot kapunk. Egyszerűbb elkészíteni, mint leírni. :)
Indiai Gasztronómiai Nap
2013. október 6. Vegetáriánus receptek
A tavalyi sikerre való tekintettel a Lélek Palotája idén is megrendezi az Indiai Gasztronómiai Napot október 12-én, szombaton. A színes program során a látogatók bepillantást nyerhetnek India tradicionális konyhaművészetébe, mely a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. Az ételek különlegessége a jól társított és gazdag fűszerezésnek köszönhető, mely nemcsak kiváló ízt ad, hanem a jó egészséget is biztosítja.
Az ájurvéda szerint a hat alap íznek sós, keserű, csípős, savanyú, fanyar és édes egy étkezésen belül szerepelnie kell, ezért ezek a rendkívül ízes ételek igen színesek, táplálóak és változatosak.
A rendezvényen résztvevők számos szakács bemutatóját tekinthetik meg, személyes kérdéseket tehetnek fel és több csemege elkészítését a gyakorlatban is kipróbálhatják. Megismerkedhetnek a különleges fűszerekkel, azok használatával, valamint az alapvető konyhatechnikai eljárásokkal. Terítékre kerülnek pl. a csatnik (édes-csípős szósz), a lepénykenyerek, sós csemegék, szabdzsik (zöldséges főételek), aromás italok, fűszeres rizsek, a mungóbab leves és az izgalmas édességek. Bemutatják a panír (házi sajt) elkészítését és felhasználási lehetőségeit, valamint a tervek szerint hagyományosan földből kiépített tűzhelyen látványfőzés is lesz.
A tradicionális ételek elkészítése mellett tanácsokat kaphatunk az elkészített ételek gyógyító jellegű alkalmazásáról, különféle betegségekben alkalmazott diétákról, fűszerek segítő hatásairól.
A főzés mellett gyakorolhatjuk a tálalás művészetét, kiegészítő dekorációk elkészítésének módját is.
A kirakodóvásárban egyebek között képviselni fogja magát Krisna-völgy is, ahol biotermékeket lehet vásárolni. A nap folyamán lehetőség lesz gasztronómiai témákban (pl. ájurvéda) előadásokat hallgatni szórakoztató zsonglőr főzőbemutatón részt venni, és utoljára, de nem utolsósorban finomakat eszegetni!
Helyszín: Lélek Palotája; Budapest, III. ker. Csillaghegy, Lehel u. 15-17.
A rendezvény 10-16 óráig tart, kötetlen lesz és nagy része szabadtéren kerül megrendezésre.
Belépőjegy: 1000,- Ft / felnőtt; 850,- Ft / nyugdíjas. A jegyár tartalmaz néhány kóstolót, de ezen felül lesz lehetőség vásárlásra is.
Bővebb információ a következő telefonszámon: +36 30/643-31-13
Forrás: https://www.facebook.com/events/576229422439570/
Fonott kalács (vegán)
Napjainkban sokféle nézet él arról, hogy az ember fogyasszon-e egyáltalán gabonát (paleosok általában mellőzik őket), vagy nézhetjük azt a tényt, hogy földünkön egyre több a gluténérzékeny ember (akik azért bizonyos gabonákat fogyaszthatnak). Egy általános dolgot azonban kimondhatunk: Ha már glutén és gabona terméket fogyasztunk, és nem vagyunk gluténérzékenyek, jól tesszük, ha nem kizárólag fehér lisztből készült ételeket eszünk. Ugyanis a fehér liszttel készült ételeink minden szempontból szegényebbek és elsősorban csak hizlalnak, megtapadhatnak beleink falán és mindenféle betegséghez (elhízás, cukorbetegség, alultápláltság, emésztési zavarok, stb.) vezethetnek. Tehát aki teheti, mert diétája nem ellenzi, érzékenysége nem tiltja, annak azt javaslom, építse be a teljes kiőrlésű lisztet a sütési-főzési szokásaiba. Azért is kell ezt javasolnom, mert még mindig nagyon sok helyen tapasztalom azt az internetes receptek világában barangolva, hogy bizony nem vált szokássá, sem elterjedtté az, hogy sütés során a felhasznált lisztünk legalább 1/3-át teljes kiőrlésű liszttel helyettesítsük. Miért ajánlott használni mégis? Azon egyszerű oknál fogva, mert a teljes kiőrlésű liszt tápértékben is teljesebb. Nem csak a búzaszemek magját tartalmazza, hanem a héját és a csíráját is. A gabonaszem héja a korpa, ami magas B-vitamin tartalommal bír, valamint ásványi anyagokat és rostot tartalmaz. A csíra szintén B-vitaminban, valamint E-vitaminban gazdag, továbbá szintén ásványi anyagokat juttatunk általa szervezetünkbe. Szemben a kizárólag fehér liszttel készült ételekkel a teljes kiőrlésű jobban laktat, mivel rostban gazdag, így kevesebb mennyiséget is elegendő fogyasztanunk. A recept: Hozzávalók: - 2,7 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg növényi tej (pl:diótej) - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 0.5 dkg só - 8-10 dkg gyümölcscukor vagy nyírfacukor, méz vagy ki mivel édesít - igény szerint: reszelt citromhéj, áztatott mazsola Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk kb. 1 evőkanál édesítő "szer"-t, majd ráöntjük a növényi tejet. (Ha nem meleg, előtte kézmelegre melegítjük.) Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a tej tetejére. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. (Ha diótejet készítünk, a visszamaradt diót is beletehetjük.) Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Persze kézzel is dolgozhatunk. Ez esetben addig kell a tésztát gyúrni, dagasztani, míg hólyagos nem lesz. Majd keleszteni a duplájára. A tésztához lehet adni biocsicsóka sűrítményt is - a teljes összekeverés előtt. Ezt annak ajánlom, aki el akarja kerülni a cukorbetegséget vagy a hirtelen vércukor-szint ingadozást. Őrölt lenmagot többek közt azért érdemes mindenhez hozzákeverni, mert segíti a bélből a könnyebb távozást. Ami pedig egy kelt tészta esetében nem árt. Zsírsavjainak köszönhetően a koleszterin szintre is jó hatással van. Emellett a másik ok, hogy gyakorta használom a lenmagot, az, hogy a tojást remekül helyettesíthetjük lenmag és zabpehely őrleménnyel. Visszatérve a tésztához. A megkelt tésztát három egyenlő részre osztjuk, mindegyikből rudakat sodrunk, majd összefonjuk őket. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, kelesztjük még 20-30 percet és megkenjük egy kevés vízzel vagy növényi tejjel. Kb. 35 perc alatt előre felmelegített sütőben (kb. 180 fokon) készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha megsült, a tészta nem ragad a tűre (vagy a késhegyre). Megvárjuk, míg kicsit kihűl, megszikkad kicsit a kalács és már vághatjuk is. Kihűlve egészségesebb. Epebetegeknek másnap fogyasztva ajánlják. Vendégváró falatnak is szuper, de megsüthetjük előző este másnapi reggelihez, utazáshoz, a gyerekeknek (házastársnak és magunknak is) elcsomagolhatjuk reggelire. Készíthetünk hozzá házi nutellát, vagy megkenhetjük lekvárral is.
Mángoldos saláta
Még úgy egy hónapja kaptam egy ismerősöm kertjéből mángold leveleket. Azt mondta, idén annyi termett neki, hogy már nem tudták hányféleképpen fogyasszák. Nagy örömmel készítettem belőle salátát. Talán nem minden olvasóm tudja, hogy a mángold csökkenti a daganatos betegségek kockázatát. Tudom, hogy akik természetes úton is mindent megtesznek a rákból való felépülésért, gyógyulásért, azok sok mángold- és spenótlevelet fogyasztanak. Akárcsak az előző receptem csillagtökjei, úgy ez is alacsony energiatartalommal bír, ellenben magas rosttartalma és tápanyag tartalma van. Szembetegségek esetén is ajánlják fogyasztását. Immunrendszert erősítő hatással is bír. B1-, B2-, B6-vitamint, niacint és folsavat, K-vitamint, béta karotint, A- és C-vitamint tartalmaz. Emellett kalcium, kálium, magnézium, vas, foszfor, nátrium, cink, réz és szelén ásványi anyagokat tartalmaz. Ugye milyen gazdag tápanyagban?! Okosan tesszük, ha étrendünkbe építjük! A recept: Hozzávalók: néhány szál mángold - 3 paradicsom - 2 pritamin vagy kápia paprika - 2-3 tv paprika - 2-3 uborka - 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (oliva) - 1 lilahagyma (opcionális) A megmosott zöldségeket feldaraboljuk: A mángold leveleit széttépkedjük, vagy kisebb csíkokra felvágjuk. Az uborkát vékony karikákra vagy kockákra vágjuk. A paradicsomot és paprikákat is hasonlóan felaprítjuk. A lila hagymát apró kockákra szeljük Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. Egy kevés olíva olajjal meglocsoljuk. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Reggelinek, ebédnek, vacsorának is egyaránt alkalmas. Nem csak fogyókúrázóknak!
Most teremnek a cukorbetegség elleni gyümölcsök
Egy új nemzetközi kutatás szerint bizonyos gyümölcsök, elsősorban az alma, körte, áfonya vagy szőlő rendszeres fogyasztásával csökkenthető a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. A túl sok gyümölcslé azonban éppen ellentétes hatású.
Augusztusi Lét-tudatos Hírlevél
2013. augusztus 11. Lét-tudatos konyha
A tartalomból: Receptek Sárgadinnye krémleves Barackos növényi joghurt Ribizlilekvár egyszerű módszerrel stb. Kineziológia Szívbetegség lelki eredete Tanfolyamok Szegeden Őszi reform főzőtanfolyam Masszázstanfolyamok (thai talp, aromaolajos és jógamasszázs) Hírlevélre feliratkozás: www.lettudatos.com belső oldalain
Eleki élménybeszámoló 2013 - 2. rész
Szóval előző, a 2013-as nyári, Eleken eltöltött élményeim beszámolóját azzal zártam, hogy mindketten, férjem és én is, részesültünk lázterápiában is és ezenkívül minden hétköznap gőzpakolást is kaptunk. (Az első fotón a főbejárat látható, az utolsó napon a korláton száradtak a gőzpakolás textíliái.) Idén egyhetes volt a turnus. Tavalyival összehasonlítva keveslem. Szerintem jó lett volna még 2-3 nap, amikor kezeléseket kaphatunk. Szervezetünk is jól fogadta volna. Máskülönben pedig ha tehetném, mennék télen és nyáron is egy-egy hétre. Ezt lehet sok olvasó most nem érti, de aki járt már akár egy hétre is Eleken az életmódközpontban, az jobban érti. (Már ha szintén "bejött" neki.) Tavaly még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg kipróbálnám magam mint kezelő (természetesen ez nem autodidakta tanulási mód, hanem több hónapos tanfolyam és gyakorlat alatt készülnek fel a kezelők), de az tántorít el, hogy tartok tőle, nincs bennem az a magas szintű érzékenység, ami ide bőven jó lenne a betegek iránt. Ezt úgy értem, hogy vegyük azt az osztrák férfit, eleinte ugye szinte megriadtam a betegségétől. Idő kellett, míg ez a riadalom megszűnt nálam. Hogy tudnék így bárki mást kezelni? Arról nem beszélve, hogy a vér látványa az bizony elgyengít. (Na jó, itt nem tapasztaltam, hogy bármely kezelő sebet kötözött volna, de akkor is...) Úgy gondolom, teljes erőbedobással, maximális lelkesedéssel, mély érdeklődéssel, egyfajta elhivatottságtudattal lehet valaki igazán jó kezelő. Nem elégednék meg azzal, ha a vélemény az lenne, "hm, nem rossz, egész jó". Szóval úgy látom, nem ez a szépséges szakma az én területem. S azt a tényt is meg kell említenem, hogy szerintem fizikailag sem könnyű bizonyos esetekben. Kezelőként az a jó, ha teljes figyelemmel kísérik az embert ottléte alatt. Ami a programokat illeti, idén is volt főzőkör, másvalaki vezette, mint tavaly. Gluténmentesek sem maradtak ki semmi jóból, mert a főzőkör vezetőjének férje gluténérzékeny, így kénytelen otthon lenni a témában. Hoztam néhány képet is, amiken ételek szerepelnek, nem kizárólag a főzőkörös ételekből. A somlói galuska pl. egyik nap az édes reggeli volt. (Mindig édes reggeli volt az alap, de akik ezt nehezebben viselik, mert "sósszájúak":), azoknak volt mindig pástétom is, ilyen volt az én férjem is.) Mivel idén is "zölddiétát" folytattam a turnuson, így talán csak egyszer, szombaton ettem ugyanazt, mint a többiek. Tavalyhoz képes, idén sok csíra volt. Ha jól emlékszem, ez múlt nyáron abszolút kimaradt. Ez bizony nem olyan somlói volt, mint a barátomék esküvőjén. Pedig vegán módra is lehet finomat készíteni! Amúgy nem volt rossz ez sem. Én is szeretem meggyel. Nyilván én másképp csinálnám. Bár ott közel 30-40 főre készült, szóval a nagy melegben elhiszem, hogy nem készítettek piskótafélét, hanem kukoricás puliszka volt a "tészta". Igen, jól látjátok, a kedvencem: zabkása "gombóc" volt az egyik reggelim. Almával, nektarinnal kivivel és naranccsal. Nyámmm. A zabkása továbbra is olyan nekem, mint Kvarg Lipót-nak a sajt.:) (Csipet-csapat) Lehet rajta(m) nevetni. Szintén számomra finom étel, akármilyen egyszerű is. Céklalé frissen és spenót jó kis párolt fokhagymákkal. Osztrák barátunk kényszerült erre a diétára. Szerintem ő kevésbé élvezte. Én simán jóízűen megettem volna... (Csak lilahagymát tettettem volna még a spenóthoz.) Ez is egy speciális étrendes reggelije volt. Tavalyi szobatársam testvére kapta egyik reggel. Főzőkörön remekelték a tortát és a golyókat. Másnap reggel pedig élvezettel fogyasztották az "alapétrendes" reggelizők. Csírák és az egyik ebédem előétele egy finom zöldségsaláta csinos kis tálalásban. A reggeli sós étkezés ellenére végre férjem is hozzászokott ahhoz, hogy ha csak lehet, gyümölccsel indítsa a napot. Már itthon is próbálja ezt megvalósítani - lényegesen gyakrabban, mint korábban. Noha mindig törekszem arra, hogy legyen itthon friss zöldség, gyümölcs, korábban ez csak úgy működött, ha a kezébe adtam a mosolygó almát és társait. Ami férjemet illeti, még olyan változást ért el nála ez a turnus, hogy azóta a mozgásban szegényebb életmódja is jó irányba változott. Ismét tornázik, erősít. Persze most könnyebben megteszi, mert munkájából adódóan itthon dolgozik, nem kell annyit eljárnia, de kíváncsi leszek, mi lesz ősszel, amikor "beindul a gépezet". Remélem lesz ereje/ideje folytatni. Ami mindkettőnk étkezését illeti, igyekszünk két étkezés között tényleg nem nassolgatni. Oké, ha vendégségben vagyunk, vagy más okból felborul egy-egy napunk, akkor ezt nehezebb megtartani, de az ember lépésről-lépésre tud változni és változtatni. A lényeg, hogy minél több jó szokást alakítsunk ki életünkben. Ami a főzéseimet illeti... Egyrészt az általam kedvelt hőség és meleg miatt is könnyebb ételeket készítek, másrészt kiélvezünk minden lehetőséget a friss, nyersben gazdag ételek világában. Értem azt, hogy legtöbbször készítünk egy nagy adag salátát (próbáljuk mindig mással különlegessé tenni, mint főtt saláta-bab vagy zsenge lila hagyma, vagy még zsengébb ceruzabab, esetleg brokkoli), vagy csak egyszerűen a nyers cukkini-uborka-paradicsom-paprika négyes annyira kedvelt saláta, hogy ha egy-két napig mégsem esszük, szinte már hiányzik.:) Így aztán kevesebb recept is látott napvilágot az elmúlt hetekben...(De azért van némi még a tarsolyomban.)
Hűsítő mentalé
Nem is kell más ebben a melegben, csak egy jó pohár hideg víz. De ha még mentás is……….;) Hozzávalók: 1 kancsó forrásvíz 1 marék frissen szedett mentalevél A mentát picit daraboljuk, és leöntjük forrásvízzel. Behűtjük, és 1-2 óra múlva isteni vizünk lesz Egészségetekre! A vízivás számos betegséget gyógyít! A test dehidratált szintjének fokozatos felszámolásával, vagyis […]
Salmorejo Andalúzából
Az alábbi recept a tradicionális, andalúz paradicsomleves vegán változata, amely a nyári hőségben kellemesen lehűti, hidratálja a szervezetünket. Kevesebb, mint 30 perc alatt elkészül és nagyon finom. A szabadföldi paradicsom kiváló A, C, K vitaminforrás, gyönyörű piros színét egy nagyon fontos antioxidáns, a likopin adja. Ez a természetes vegyület sikerrel veszi fel a harcot a rákkal, a szív és érrendszeri betegségekkel, stabilizálja a zsíranyagcserénket, erősíti az immunrendszerünket és fiatalon tartja a bőrünket. Használjuk ki a nyarat és együnk sok paradicsomot, akár Salmorejo formájában is. Mindössze 15-20 perc alatt elkészül. A leves állaga guacamole sűrűségű lesz, nem kell hígítani. Hozzávalók: - 1kg érett paradicsom - 2 gerezd fokhagyma - 200g száraz kenyér kisebb kockákra vágva (házilag sütött teljes kiőrlésű két napos zsemlét használtam) - 100ml olívaolaj (extra szűz) - 40 ml vörösborecet - 1-2 csipet só Így készítsd el: A paradicsomokat mosd meg, dobd forrásban lévő vízbe néhány másodpercre, utána húzd le a héjukat és vágd fel őket a pürésítés megkönnyítéséhez. Turmixgéppel, vagy botmixerrel pürésítsd először a paradicsomokat, majd add hozzá a felkockázott kenyeret, a fokhagymát, az olajat, a borecetet és a sót. A kész salmorejot tedd hűtőbe legalább egy órára, mert jéghidegen az igazi. A leves tetejét megszórhatod apró uborka kockákkal, rukkolával, bazsalikommal, mentával, vagy pirított kenyérkockával, magvakkal.
Jégsalis almakoktél
Sok minden történt velem az utóbbi néhány hónapban, és sajnos nem pozitív dolgok Ezek a lelki sebek most már kezdenek fizikailag is megmutatkozni, ezért úgy döntöttem, elejét veszem a betegségek hadának Mától bevonulok a saját szanatóriumomba, és megkezdem a gyógyulást Tudatos lemondás ez a szilárd ételekről azért, hogy tehermentesítsem a szervezetemet az emésztés alól, és […]
Az önmegvalósítás művészete - út a boldogsághoz
2013. június 15. Gitta nyersétel blogja
Szerintem ez az a téma, ami mindenkit érdekel. Én ott leszek ezen az inspiráló tréningen, és abban is biztos vagyok, hogy kihat egész további életemre. Gyere el te is, tapasztaljuk meg együtt, hogyan lépjük át belső korlátainkat! Természetesen nyers ételekkel várjuk a résztvevőket, ebéd, és némi rágcsálnivaló, turmix, és tisztított víz, amit a Nyersétel Akadémia biztosít. Ki az, aki nem szeretné tudni, hogy milyen út vezet önmagunk kiteljesedéséhez és a teljes boldogsághoz? Van egyáltalán ilyen út? Van módszer, ami mindenki számára használható? Hogyan oldhatnánk meg magánéleti, vagy munkahelyi problémáinkat? A boldogságot mindannyian kívülről várjuk, hogy történjen velünk valami, amitől boldogok leszünk. A kulcs pedig éppen itt van! Meg kell tanulnunk felfedezni a boldogságot önmagunkban, ott, mélyen, legbelül. Ebben segít ez az egy napos tréning, amit a Nyersétel Akadémián tart egy kitűnő szakember, Heller Balázs. Heller Balázs Fedezd fel az öntudatra ébredés, az önmegvalósítás útját belső szabadságod felé! Heller Balázs (http://www.balazsheller.com/), Jóga Asana Európa bajnok, és Life Coach három fogásos nyers vegán ebéddel egybekötött hét órás személyiség-fejlesztő tréningjén! Helyszín: Budapest, Nyersétel Akadémia (http://www.nyersetelakademia.hu/), Budapest, XIII. Tátra u. 11. Időpont: 2013. július 13. 10.00-18.00 óra. 1. KIHEZ SZÓL AZ ELŐADÁS? Ez az előadás a LELKEDhez szól, hogy képes legyél ÁTLÉPNI a materiális világunk korlátain, hogy a boldogságot már ne a külvilágban, de ott mélyen legbelül, önmagadban FEDEZD FEL. Az előadáson elhangzó inspiratív gondolatok, tanítások és gyakorlati útmutatások SZEMBESÍTENEK önvalóddal, hogy az öntudatra ébredéssel a korlátlan belső szabadságod fellegébe SZÁRNYALJ. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt korhatár nélkül, hogy megtedd az első lépést a változáshoz, hogy SZEMBESÜLJ és MEGOLDÁST TALÁLJ az élet adta nehézségekre, legyen az a párkapcsolat, család, karrier, betegség, belső korlátaink, félelmeink, bizonytalanság, kilátástalanság, útkeresés vagy pusztán önismeret. Az önmegvalósítás művészete az ÉLET művészete, melynek alkotója kizárólag TE lehetsz! Alkossunk együtt! Ahhoz, hogy megtudd mi vagy, előbb fel kell fedezned, mi nem vagy. És, hogy megtudd mi nem vagy, előbb gondosan figyelned kell magad, visszautasítva mindent, ami nem jár szükségszerűen együtt azzal az alapvető ténnyel, hogy: vagyok. Minél világosabban megérted, hogy az elme szintjén csak tagadó kifejezésekkel írhatod le magad, annál gyorsabban érsz a keresés végére és ismered fel, hogy lényed korlátok nélküli. - Sri Nisargadatta Maharaj 2. VÉLEMÉNYEK, TAPASZTALATOK Egy nagyon érdekes előadás, hogy megtanuld értékelni az élet szépségét. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, aki a Belső Béke útjára kíván lépni. Hatékony előadás, mely szembesít az élet értelmével, értékeiddel. Szívből ajánlom mindenkinek Balázs segített felfedezni értékrendszeremet, melynek köszönhetően képessé váltam kapcsolatba lépni a lelkemmel, az igaz énemmel . Amennyiben keresed helyed e világban, ne hagyd ki ezt az előadást. 3. AZ ELŐADÓRÓL Heller Balázs (http://www.balazsheller.com/) legfőbb hivatásának az emberek inspirálását, motiválását tekinti előadásain, írásain, jóga óráin, meditációin, jógatáborain keresztül. Balázs 7 évesen kezdett el szertornázni, amit egészen 13 évig profi szinten űzött. Többszörös országos ifjúsági bajnokként és magyar válogatottként sok helyen járt a világban, majd az USA-ban, Franciaországban edzősködött. A torna után egyenes út vezetett a jóga világába. 2009-ben Dublinban elnyerte a Jóga Asana Európa bajnoki címet, majd családjával Máltára költözött, ahol létrehozta holisztikus jóga-fitnessz központját, ahol mind a mai napig privát és csoportos önismereti tréningeket, a vegán táplálkozásról szóló előadásokat, jóga és fitness órákat tart. Balázs emellett rendszeresen tart jóga életmód táborokat, amely nemcsak a jógáról, de a személyiségfejlesztésről, a vegán életmódról és az öntudatra ébredésről is szól. 2009 óta life coachként (életvezetési tanácsadóként) dolgozik. 4. JELENTKEZÉS ÉS FOGLALÁS A tréning maximum létszáma: 20 fő. Jegyár: 11 900Ft, ami tartalmazza az ebéd és az uzsonna árát. A tréningen való helyfoglalás és részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezést a következő címre várjuk: trening.regisztracio@yahoo.com
CUborka ZÖrmix (Cukkini-uborka zöld turmix)
Egészséges zöldlé. Ha első alkalommal iszol, talán iszonyodsz tőle, de csak azért, mert nem ehhez lettél szoktatva az anyatejet követő éveidben. De ne ijedj meg, mert minél gyakrabban választod reggeli "tisztításhoz" az ehhez hasonló "löttyöket":), annál inkább válsz függővé tőlük. Pláne, ha olyan egészséges dolgot is teszel hozzá, mint banán, vagy alma. Persze a banánt cukorbetegeknek nem ajánlom, sem ehhez, sem egyébként. Ők bizonyára tudják miért. Szóval hiszed vagy sem, annak ellenére, hogy nem minden reggel iszom, mégis úgy érzem, hogy szívesen kezdeném vele a dolgos hétköznapjaimat is (csak éppen nem fér bele az időmbe, hogy naponta elkészítsem). Amikor pedig arra gondolok, hogy egy vastagabb citromkarika miként képes feldobni az ízét, még inkább elfog a vágy az iránt, hogy készítsek valamilyen zöld levet. Ha lenne pár napom, amikor nem "kell" főznöm férjemnek, amikor a munkám is kiszámíthatóan nyugis, bizonyára néhány napot elélnék ezeken a zöld leveken... A recept: Hozzávalók: pár szál karalábélevél néhány szál répalevél 3 uborka 1 kisebb cukkini 1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül víz turmixgép szűrő Elkészítés: Az alaposan megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük és egyből a turmix poharába tesszük. Az uborkákat és a cukkinit is kívülről gondosan megmossuk, majd a turmixgépbe karikázzuk. A tetejére egy vastagabb (kb. 1 cm vastag), héjától megfosztott citromkarikát teszünk. Felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és jól összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem igazán. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég, de ha uborkát, cukkinit is teszünk hozzá, akkor kevesebb, 2-3 szál levél is megteszi. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek, cukorbetegeknek, lúgosító programban résztvevőknek is ajánlják reggeli kezdésként egy nagyobb pohár (min. 2,5 dl) zöld-turmix éhgyomri elfogyasztását, ha nem is minden nap, de hetente 3-4 alkalommal mindenképp. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Valamint kiválóan alkalmas arra, hogy rövid idő alatt "átmosson" bennünket. Reggel 6-7 között megiszom, és mire a munkába érek 8-1/2 9 körül, már érzem, hogy hat.:) (Mielőbb meg kell látogatnom a mellékhelyiséget.)
A szívbetegségről - II. rész
A szív- és vér edény -megbetegedések kialakulása: Sok olyan ember van, aki nincs tudatában szívbetegségének. Ez azért van így, mert a szívbetegség általában csendesen alakul ki. Mielőtt érzékelhető károsodás történik a szívben, évek alatt bizonyos érelmeszesedési folyamat (vagyis az artériák megkeményedése) megy végbe. Az ateroszklerózis korai fázisát ,,zsíros csíkosodásnak, rétegződésnek" nevezik. Folyamata nem korlátozódik a szív koszorúereire. A szívkoszorúér-megbetegedés kifejezés, az ateroszklerózis fokozatos beszűkülésére utal, ahogy a szív artériáira hat. A testet keresztül-kasul behálózó nagy és közepes méretű artériák e zsíros anyag lerakódásától beszűkülhetnek, ahogy plakk alakul ki. (A képet köszönöm a népszava.com oldalnak!) Az ateroszklerózis folyamata több, mint zsírlerakódás. Amikor a zsír összegyűlik a szívkoszorúerek (vagy bármely más artéria) belsejében, a test reagál, hogy megelőzze a véralvadást. A zsírüledékeket, -rétegeket szívós, rostos fedéllel borítja. Ez fontos válasz, mert ha a zsíros anyag közvetlen kapcsolatba kerülhetne a vérrel, siettetné a véralvadást. A rostos fedél megvéd a halálos alvadástól. Valójában ez a kettős folyamat adja az atero-szklerózis nevét. Az ,,atero" a pép- vagy zabkásaszerű, zsíros anyagra utal, ami az artériákon belül felépül, a ,,szklerózis" azt a kemény, rostos anyagot jelöli, amit a szervezet válaszul előállít. Sajnos egy ateroszklerotikus plakk kifekélyesedhet, és törést okozhat a védőrétegben. Amikor ez történik, rostos és zsíros anyag kombinációja szabadul ki a vérkeringésbe. Egy kisebb, szétmart, zsíros, kifekélyesedett plakk (néha léziónak nevezett réteg, üledék) marad az artéria falához tapadva. Mind a felszabadult zsíros anyag, mind pedig a kifekélyesedett plakk aktiválhatja a vérlemezkéket, a test alvadást előidéző sejtjeit. Ez gyakran mozgásba hoz egy láncreakciót, események egész láncolatát, aminek következtében teljesen elzáródhat bármelyik artéria, ami már jelentősen beszűkült az érelmeszesedéstől. Ha ez vagy egy másik folyamat egy koszorúér teljes elzáródását eredményezi, a szívizom, amit az artériában folyó véráram éltet, elhal. A szívszövetnek ezt az elhalását nevezik miokardiális infarktusnak (MI) vagy szívrohamnak. Az ateroszklerózis különböző embereknél különböző mértékben halad előre. Korai formája húszéves korban is jelen van. Ez az általános a nyugati nemzeteknél. Valójában akár már 10-15 éves korban is létezhet, és mire az illető eléri a huszadik életévét, a zsíros rétegződések olyannyira eluralkodhatnak, hogy a koszorúér felnyitásakor világosan láthatóak. Ha az egészségtelen életmód folytatódik, harmincéves korra a plakkosodási folyamat még kifejezettebbé válik, és negyvenéves korra nem szokatlan, hogy jelentős koszorúérgátak alakulnak ki, melyek több mint a felére csökkentik az artéria átmérőjét. A harminc éve tartó folyamat hatásai valószínűleg még ,,csendesek". A legtöbb embernek egyáltalán nincsenek fiatalabb korban tünetei. A már megjelenő tünet lehet bizonytalan vagy ,,atípusos", esetleg klasszikus angina pectoris - szívtáji, szorító fájdalom heveny koszorúér-elégtelenségben -, amely a szívroham felé haladás folyamatában az első tünet. Eleinte megerőltetéskor, erőkifejtéskor vagy komoly érzelmi stressz esetén jelentkezik, s általában úgy jellemzik, mint a mellkas közepén vagy bal oldalán összpontosuló nyomást vagy szorítást. A fájdalom kisugározhat, felhatolhat a nyakig, állkapocsig, vagy le a másik karon. Alkalmanként a hát és gyomortájék is fáj. Egy kiadós ebéd vagy a hideg időjárás is felgyorsíthatja e fájdalom megjelenését. A fájdalmas tünetet a szívizom elégtelen vérellátása okozza. Újabban hozzávetőlegesen 6 750 000 ember szenved az Egyesült Államokban angina pectoristól. Sajnos sokaknak semmi tünetük nincs, amíg el nem szenvedik az első szívrohamot. Még komoly erőkifejtéssel járó helyzetekben is a szív artériájának átmérője legalább 60-70%-ban el kell legyen tömődve, mielőtt a szívizom vérellátási hiányt szenved, ami a fájdalom okozója. Sokaknak még 70%-os vagy még ennél is nagyobb tartomány beszűkülése mellett sincs felismerhető tünetük. A korai fázisokban a tünetek hiánya miatt a szívbetegség gyakran nem deríthető fel. Valaki igen jól érezheti magát, teljes munkaidőben dolgozhat, és mégis egy döntő szívroham, sőt talán a hirtelen halál határán van, ami a betegek 60%-át kórházon kívül éri, mielőtt kezelést kaphatna. Az összes váratlanul bekövetkező halálesetnek több mint a fele (nőknél a hirtelen halálesetek majdnem kétharmada) fordul elő olyan személyeknél, akiknél előzőleg nem diagnosztizáltak szívkoszorúér-betegséget. Döbbenetes, hogy sokak számára első szívrohamuk az egyetlen is egyben. A hirtelen halál nem ad második esélyt. Azoknak, akik túlélnek egy szívrohamot, több mint kétharmada nem épül fel teljesen. A munkaképtelenség valamilyen formája és egyre romló életminőség marad vissza. A szívrohamot követően a szív gyengébb lesz az elvesztett izomszövet miatt. Ez a gyengeség elég jelentős is lehet, főleg ha a szívroham nagy kiterjedésű volt. Ilyen esetben a szív képtelen lesz megfelelő módon teljesíteni a rutinszerű pumpafunkciókat. Ez arra példa, amit isémiás kardiomiopátiának, azaz "vér nélküli" szívizombetegségnek neveznek. A kifejezés a szívizomra (kardiomio) és betegségre (pátia) utal, amit a vérellátás hiánya (isémia) okozott. Amikor egy ilyen megbetegedett szív nem képes a test funkcióit működésben tartani, az orvosok a pangásos szívelégtelenség kifejezést használják. Az ilyen betegségben szenvedő ember általában kimerült, könnyen elakadhat a lélegzete, a lábai és a bokái megdagadnak. Nem bölcs dolog a szívvizsgálatokat a tünetek kifejlődéséig halasztani. Jó néhány teszt van a szívbetegség diagnosztizálására, amivel egy végzetes esemény megelőzhető. Ilyen az elektrokardiográfia (EKG) stresszteszt járószalagon vagy anélkül (terheléses EKG). A nyugalmi EKG a korábbi szívrohamok bizonyítékait is nyilvánvalóvá tudja tenni, de alkalmatlan arra, hogy azokat az elzáródásokat felderítse, amelyek még nem eredményeztek szívizomveszteséget. Ennek a megállapítására abban a helyzetben van lehetőség, amikor a mellkasi fájdalom már megjelent. Ebben a helyzetben a szívprobléma már kényelmetlenséget okoz. A fájdalom közben elvégzett EKG gyakran azonosít már meglévő koszorúér-elzáródást. Tünetmentes egyénnél az egyszerű EKG-nál egy terheléses EKG-vizsgálat sokkal jobb a szívkoszorúér beszűkülésének felderítésére, mint az egyszerű EKG. Néha még egy 50%-ban elzáródott artéria esetén is jó eredményeket mutat. Sajnos még a terheléses vizsgálat is melléfoghat sok beteg embernél. A jelentős szívkoszorúér-elzáródásokkal élők 35%-ánál normális a terheléses EKG-vizsgálat eredménye.A tévesen megnyugtatott egyének száma jelentős mértékben csökkenthető talliumos radioaktív keresővel, vagy ha a vizsgálatot echokardiográfiával együtt végzik (közvetlenül a terheléses vizsgálat előtt és után végzett ultrahangos szívvizsgálat). Ha talliuminjekciót adnak a terheléses vizsgálatkor, az erőkifejtés maximális szintjén, ez majdnem nyolc százalékát azonosítja azoknak, akiknél szívartéria-elzáródás van, és majdnem négy százalékát, ha echokardiogramot is alkalmaznak. Mivel a szívkoszorúér megbetegedése és a mellkasi fájdalom olyan gyakori, praktizáló orvosként e vizsgálatok közül egyet vagy többet is elvégzek naponta. A legmeggyőzőbb a szív és a véredények érfestéses vizsgálata. Az érfestéses vizsgálatokra néha mint "szívkatéterezésre" vagy "koszorúér angiogramra" hivatkoznak. Nem hasonlít a korábban említett vizsgálatokra. Ez a szív katéteres behatolásos vizsgálata. Amikor az eltömődés a véredény átmérőjét 40-50%-kal vagy még többel beszűkíti, egy ilyen érfestéses vizsgálat általában azonosítja a bajt. Különböző szív- és érrendszeri megbetegedések Ahogy a kardiovaszkuláris betegség kifejezés utal rá, a szívbetegség nem csak szívroham formájában jelentkezhet. Gyakran agyvérzéseket is okoz. Az agy artériájának teljes elzáródása valamely agyszövet halálát eredményezi. Az agyszövet halálát nevezzük agyvérzésnek (gutaütésnek). A legtöbb ember tudja, hogy az agyvérzés általában a test felét megbénítja, vagy más komoly problémákat is okozhat: például vakságot, beszéd- és hallásképtelenséget, valamint komoly személyiség- és memóriaproblémákat. A tényleges problémák attól függenek, hogy az agy melyik része károsodott. Az ateroszklerózis az összes nagy és közepes méretű véredényre hatással lehet a test minden részében. E károsodások, szerencsétlenségek többsége halált is okozhat, az efféléket kardiovaszkuláris halálozásként regisztrálják. A test legnagyobb artériáját, az aortát sújtja leggyakrabban az ateroszklerózis. Ez a nagy véredény, ami közvetlenül a szívből szállítja a vért, különösen hajlamos az ér körülírt tágulatának nevezett (aneurizma) problémára. Az aorta aneurizmája jellegzetesen akkor alakul ki, amikor az aorta belső borítását az ateroszklerózis legyengítette. Ebben a nagy artériában uralkodó magas nyomás miatt a meggyengült fal, mint a gumiabroncson egy rossz ragasztás, kitüremkedhet. Ha ez a kitüremkedett terület túl nagy, a szövetek túl vékonyak lesznek ahhoz, hogy fenntartsák a magas nyomást, s az artéria kireped. Egy kirepedt aortatágulat általában halálos kimenetelű, ugyanis erős belső vérzés következik be perceken vagy másodperceken belül. Az aortából a hasüregben elágazó két artéria is hajlamos az ateroszklerotikus beszűkülésre. Ezek a veseartériák, azok a véredények, melyek a vesét látják el vérrel. Ha ezek egyike jelentős mértékben beszűkül, az illetőnek magas vérnyomása alakulhat ki, vagy ami még rosszabb, a vesék működése teljesen megszűnhet. Más ateroszklerózissal összefüggő betegségek közül sok nem okoz halált, de megfoszt az élet jó minőségétől, és azt eredményezi, hogy a szerencsétlenül járt ember a nyomorúság különböző szintjein éljen. Ilyen például a férfi impotenciája, a járáskor jelentkező lábfájdalom (amit "intermittent claudication"-nak - bicegésnek neveznek) és üszkösödés, ami a combartériákban ateroszklerózistól alakulhat ki. Amikor ateroszklerózis hat a szívre és az agyi artériákra, a lábakat és karokat ellátó perifériás artériák is gyakran beszűkülnek. A gangréna (üszkösödés) vérmérgezést és halált is okozhat, ha nem végzik el azonnal az amputációt. (A bejegyzés segítségére a Döntő bizonyíték c. könyv szolgált.)
Ajándékkönyvek a Bioenergetic Kiadótól!
Nem régiben megkeresett a Bioenergetic Kiadó nak egy munkatársa, hogy könyveket ajánljon számomra - ajándékba. Levelezésünket követően a múlt héten meg is kaptam az ajándék-könyveket, melyekből - hálám jeléül - egy-egy érdekes idézetet most szeretnék megosztani: Az első könyv: Jonathan Safran Foer: Állatok a tányéromon című műve, amelyet - akárcsak a többi tőlük kapott könyvet ilyen rövid idő alatt nem tudtam elolvasni (sajnos nem vagyok időmilliomos:) ), de bele-bele lapoztam és felfigyeltem néhány érdekességre, mint a következő: "Bolygónk földfelszínének csaknem egyharmada a haszonállatoké." "A disznók szabadon élnek az Antarktisz kivételével minden kontinensen, és a rendszertani besorolás összesen tizenhat fajt tart nyilván. (...) A sovány disznóhús - ahogy nekünk eladják: "a másik fehérhús" - iránti igény vezette a sertéshúsipart arra, hogy olyan disznókat tenyésszen ki, melyek nemcsak több láb- és hátfájdalomtól szenvednek, hanem ingerlékenységtől, félelemtől, nyugtalanságtól és stressztől is. (Ez a kutató által az iparnak adott adatokból levont következtetés.) Ezek az agyonstresszelt állatok aggodalomra adnak okot mert, ahogy korábban említettük, a "stressz" mintha negatívan befolyásolná az ízt: a stresszelt állatok több savat termelnek, ami leapasztja az izomzatukat ugyanúgy, ahogy a gyomorsav kimarja a húst." ??? A másik könyv, amivel megajándékoztak, Ruediger Dahlke: Peace Food - Békés táplálkozás című könyve. A könyv első és utolsó fedlapján - belül, híres emberektől olvashatunk vegetáriánizmussal kapcsolatos idézeteket, mint például: "Tizenkét éve vegetáriánus vagyok, és még nem voltam komolyabba beteg. A vegetáriánus táplálkozás erősíti az immunrendszert. Azt hiszem, a hús betegít meg." Bryan Adams "Az értelem a konyhában kezdődik." Friedrich Nietzsche "Az állatgyilkosságot az embergyilkosságtól, és az állatkínzást az emberkínzástól csupán egy lépés választja el." Lev Tolsztoj Néhány mondat a könyvből: "A jó közérzethez és a boldogsághoz elegendő szerotoninra van szükség az agyban. Ennek elérésében a drogok azonban éppoly kevéssé segítenek, mint az édességek. A legbiztosabb segítség a "Take me" nyerskoszt, amely természetes módon emeli a szerotoninszintet, akárcsak a fény, amely szintén bizonyos fokú szerotoninszint-növekedést idéz elő." (Take me ~ Vigyél magaddal, vedd el) ??? A harmadik könyv, amit ajándékba kaptam a Dr. Robert O. Young és Shelley Redford Young: A pH csoda a cukorbetegségre című könyv. "A séta eléggé megmozgatja az izmokat ahhoz, hogy a vérkeringés felgyorsuljon, a nyirokerekben elkezdjen mozogni a folyadék, és hogy először a szövetekből, majd a testből is eltávozzanak a savak. (...) Olyan sokat sétáljon, hogy egy kicsit megizzadjon - ez egy férfi esetében körülbelül 20 perc, míg egy nő esetében 30. (...) Maradjon laza, és figyelje az Önt körülvevő környezetet séta közben, illetve ügyeljen arra is, hogy az orrán át lélegezzen." "A szobai trambulinon történő ugrálás tizenegyszer gyorsabban égeti a kalóriákat, mint a séta, ötször gyorsabban, mint az úszás, és háromszor gyorsabban, mint a futás, mivel a test összes sejtje egy időben használ fel energiát. Mindössze napi kétszer tizenöt perces edzésre van szükség." Köszönöm a könyveket, előre láthatóan jó nyári olvasmányaim lesznek! :)
A magas vérnyomásról - 1. rész
Nagyon nehéz elhinni, hogy John valaha maga volt az egészség. Hiszen most - 62 évesen - a Fortuna 500 volt igazgatója egy szanatórium lakója. Súlyos szívrohama óta hat hónap telt el, és az orvosok szerint nem sok remény van a felépülésére. John gyakran mondogatta: ,,Csak egy kis magas vérnyomás!" Ez a ,,kis" magas vérnyomás most megtette a hatását. Orvosai szerint szívrohama kétség nélkül annak köszönhető, hogy nem törődött ezzel a ,,csak egy kis magas vérnyomás"-sal, nem szabályozta, nem ellenőrizte. Bár John nem halt bele a magas vérnyomás következményeibe, ami vele történt, jól szemlélteti, hogy miért mondják erre a betegségre: ,,a néma gyilkos". A magas vérnyomás (az orvosi szakirodalomban hipertóniának is nevezik) észrevétlenül (minden figyelmeztetés nélkül) végzi a maga káros munkáját. Ez a betegség egy életre szól, és meg is rövidíti az életet. Minden szívdobbanásnál egy pumpálásnyi vér áramlik a karba, amit pulzusként érzékelünk. A pulzus erőssége az ún. szisztolés vérnyomás (periodikus szívösszehúzódás). A szisztolé mértéke a vérnyomásmérésekor kapott felső számérték. A szív minden ütés után a másodperc törtrészéig elernyed. Ilyenkor a véredényben a nyomás leesik, ezt hívják diasztolés nyomásnak. Ennek értéke a vérnyomásméréskor kapott alsó számérték. Az artériák izommal ellátott véredények, amelyek összehúzódnak és kitágulnak. Az artériafalak túlzott összehúzódása vagy megmerevedése megemeli a vérnyomást, de a hormonok is megemelhetik. Van néhány szerv, mint például a vese és a mellékvese, amely fontos szerepet játszik a vérnyomás hormonális szabályozásában. A magas vérnyomás fő oka azonban nem csak egyszerűen életmód kérdése. A legtöbb ember hajlamos a magas vérnyomásra, és túlnyomórészt rajtuk múlik, hogy milyen hamar ismerik fel. Milyen károkat okozhat szervezetünkben a magas vérnyomás? Az agyvérzés a legelső betegség, amit a hipertónia okoz. Ez legalább kétféleképpen történhet. Az egyik mód az, hogy a magas vérnyomás fogékonnyá teszi az egyént az ateroszklerózisra (az artériák megkeményedésére). Ebben a folyamatban a szervezetet behálózó nagy és közepes artériák egy zsíros anyag lerakódása következtében beszűkülnek. Általában ezek a megkeményedett artériák érintkeznek a fejben, a nyakban lévő véredényekkel, amelyek szállítják a vért az agyba. Köztudott tény, hogy a magas vérnyomás megrongálja azokat a sejteket, amelyek ezeket a véredényeket megtöltik. Ez az egyik oka az ateroszklerózisnak." A szervezet sem nézi tétlenül, amint véredényei gyűjtik a zsírt. Egy kemény, rostos anyaggal befedi a zsíros lerakódásokat. Ez nagyon fontos reakció, mert ha a zsíros anyag közvetlenül érintkezne a vérrel, alvadást okozhatna. A rostos bevonat viszont ezt tökéletesen megakadályozza. E kettős folyamatra utal maga az ateroszklerózis elnevezés is. Az ,,atero" pépszerű, puha vagy zabkásaszerű zsíros anyagot jelent, míg a ,,szklerózis" jelentése: kemény, vagyis a szervezet rostanyaga befalazza ezt az anyagot. Sajnos az ateroszklerózisos területek, az ún. foltok elfekélyesedhetnek. Ez együtt jár a rostfal elvesztésével vagy károsodásával, aminek következtében a rostanyag és a zsíros anyag vegyüléke bekerül a véráramba. Ezután egy kisebb, szétrágott zsírréteg marad az artéria falán, amit elfekélyesedett foltnak hívnak. Ha egy folt az agyat ellátó véredények egyikében ily módon letörik, kisebb agyvérzés következhet be, vagy TI A (pillanatnyi vérhiány). Ez nagyon hasonló az agyvérzéshez, de mivel a letört darab feloldódik, néhány órán belül teljes a gyógyulás. Rosszabb azonban az, amikor az elfekélyesedett foltok mozgásba hozzák a test véralvadáshoz szükséges sejtjeit, a vérlemezkéket. Ilyenkor az események egész láncolata indul be, és bármelyik - ateroszklerózis következtében beszűkült -artéria eltömődhet. Ha egy artériában, amely az agy egy részébe szállítja a vért, teljes elzáródás lép fel, akkor azok az agysejtek, amelyek ettől az artériától függtek, elhalnak. Az agyszövetnek ezt a halálát nevezik agyvérzésnek. A második változatban a hipertónia sokkal komolyabban károsítja az agy véredényeit. Ilyenkor az artéria károsodása olyan mértékű, hogy a véredény megpattan és bevérzik. Ezt hívják vérzéses rohamnak, amely különösen veszélyes. A vérzés gyakran csak egy kis ideig tart. Az agyat egy merev kéreg, a koponya veszi körül, így nem tud elmozdulni a bezúduló vértömeg elől. Minél több vér gyülemlik fel, annál nagyobb a nyomás az agyban. Ha a vérzés nem áll meg, az agyrész a kis nyíláson keresztül lelökődhet a gerincvelőbe. Ezt hívják az agy beékelődésének, amely általában gyors halált eredményez. Vizsgálatok kimutatták, hogy az ateroszklerózis kifejlődésének rizikófaktora (főleg a helyi vérelégtelenség és az agyi erek betegsége) 5-ször nagyobb azoknál, akiknek vérnyomása 160/95 mm, mint a normál vérnyomásúaknál. A veszély azzal kezdődik, hogy a szisztolés nyomás 120-ról 129-re emelkedik, noha ezt még normálisnak tartják. A magasabb nyomásszinteken még nagyobb a veszély, és csak a szisztolés érték 120 alatt tartásával csökkenthető. Tehát ne elégedjünk meg azzal, ha azt mondják, hogy vérnyomásunk normális, hanem inkább arra törekedjünk, hogy értéke 120 alatt legyen! Ez a szigorúbb kitétel azt jelenti, hogy sokunknak komolyabb életmódbeli változtatásokat kell tenni. (A bejegyzés alapját a Döntő bizonyíték c. könyv adta)
Tavaszköszöntő smoothie
Tavasz beköszöntével könnyebben, szívesebben figyelnek oda az emberek arra, hogy mit visznek be szervezetükbe. Ilyenkor sokan tartanak tisztítókúrákat, fogyókúrákat. A következő smoothie mindkét célhoz jól passzol. Reggeli ital mellett alkalmas tisztítókúrák italaként is és fogyókúrázóknak is ajánlható, mivel ennek a smoothie-nak nagy része ananászból van. Az ananász bromélia nevű enzimmel rendelkezik, amely egyrészt a zsír égetésében, másrészt a fehérjék bontásában játszik szerepet szervezetünkben. Az ananász jótékony hatásai között megemlítendő, hogy csökkenti a vér savtartalmát, ezért lúgosító diéta során is remek eledel. Továbbá vizelethajtó és emésztést elősegítő tulajdonságokkal is bír. Ha lehet, kerüljük a konzerv-ananász fogyasztását, választását, mivel azok nem tartalmazzék a bromélia enzimet sem. Ellenben hozzáadott cukrot és tartósítószert igen, amire nincs szüksége szervezetünknek. Ha ananászt készülünk vásárolni, figyeljünk arra, hogy sárga színű legyen (a zöld még nem egészen érett) és kellemes illatot árasszon. Jó, ha levelei vastagok és zöldek, az alsóbbak könnyen kihúzhatók. A recept: Hozzávalók: - 1/2 ananász - 1 kisebb csomó ruccola - 1-2 dl víz - turmixgép - igény esetén esetleg méz Elkészítés: Az ananászról levágjuk a héját, majd felkockázzuk a gyümölcs húsát. Beletesszük a turmixgépbe. Hozzáadunk egy kevés ruccolát, vizet öntünk bele, és összeturmixoljuk az egészet. Fanyarságának foka azon múlik, mennyi ruccolát adunk hozzá. Ha szükséges, egy kevés mézzel édesebbé tehetjük. Laktató ital és a ruccola zöld színének hála klorofilt is juttatunk a szervezetünkbe, ami segít eltávolítani a lerakódott méreganyagokat, sőt gyorsítja a sebek regenerálódását. A vérben pedig csökkenti a koleszterinszintet. Hüvelygyulladás, méhnyak fertőzés cukorbetegség esetén fogyasszunk sok sok zöld színű növényt, juttassunk minél több zöld levelet a táplálkozásunkba, mert ezáltal klorofilt juttatunk a szervezetünkbe, ami gyógyuláshoz vezethet.
Mi a teendő, ha lázas a gyerek?
A láz nem csill ap ításáról szóló előző bejegyzésemben már utaltam dr. Szijjártó László gyermekgyógyász összefoglalójára, mely a témában született. Ide is bemásolom azt az írását a honlapjáról, ami a konkrét tennivalókról szól: A lázas gyermek Mi is a láz ? A gyermekek gyakrabban és könnyebben lesznek lázasok mint a felnőttek . A gyermek lázzal reagál a gyermekbetegségekre és más fertőzésekre . A szülök gyakran nagyon aggódnak , ha gyermeküknek ( magas ) láza lesz . 38 C fok feletti testhőmérséklet esetén beszélünk lázról . A legegyszerűbben végbélben mérhetjük meg a gyermek hőmérsékletét . Naponta egyszer elegendő a testhőmérsékletet ellenőrizni . Mi a láz oka ? A láz a szervezetünk normális reakciója a vírusok vagy baktériumok okozta fertőzésekre . Leggyakrabban egyszerű megfázás , vírusos fertőzés az ok. Szervezetünk jobban tud küzdeni a betolakodó baktériumok vagy vírusok ellen , ha testhőmérsékletünk magasabb. Lehet -e káros a láz ? A láz nem veszélyes , a magas láz sem . Pusztán a láz miatt nem kell aggódnunk , s a lázat kezelni sem kell . Amint a betegséget szervezetünk leküzdötte , a testhőmérséklet is csökkenni fog. Mit tehet ön láz esetén ? A testhömérsékletet nem szükséges gyógyszerrel csökkenteni . De amennyiben gyermeke lázas , érdemes a következőket tenni : Adjon gyermekének többet inni . Akár egy jégkrém is hathat üdítőleg . Lázas gyermeknek általában nincs étvágya . E miatt nem érdemes aggódni . Nem kell az evést erőltetni . A lázas gyermeknek nem kell ágyban maradnia , de biztosítson számára elegendő nyugalmat , pihenést . Gyermeke legtöbbször megtalálja a neki legkényelmesebb helyet . A lázas gyermeknek nem kell mindenképpen bent maradnia . Gondoskodjon róla , hogy ne legyet túl meleg a helyiségben . Ne öltöztesse fel melegen gyermekét és ne takarja be vastag paplanokkal . Egy könnyű takaró elegendő , mivel láz esetén szükséges , hogy a gyermek teste elegendő hőt tudjon leadni . Ha gyermeke fázik , vagy vacog átmenetileg takarja be melegen . A legcélszerűbb gyermekére könnyű , laza nem a testhez tapadó ruhát adni . Így tudja gyermeke a legkönnyebben a felesleges hőt leadni . A beteg gyermeknek biztonságos , szeretetteljes környezetre van szüksége . Ha gyermeke igényli szenteljen neki több időt , figyelmet , például játsszon vele vagy olvasson fel neki . Három hónaposnál idősebb gyermeknek , ha nagyon rosszul érzi magát vagy fájdalma van adhat paracetamolt . Ügyeljen a helyes dózisra , kérdezze meg a gyógyszerészt , ha nem biztos benne . ( Ha a paracetamoltól nem megy le a láz , az nem jelenti , hogy a a betegség súlyos vagy veszélyes lenne .) Mikor kell a háziorvoshoz fordulnia ? Azonnal telefonáljon házi ( gyermek )orvosának , ha gyermeke lázas és : állapota rosszabbodik és hány ; állapota rosszabbodik és hasmenése van; állapota rosszabbodik és jóval kevesebbet iszik , mint szokott ; nyögdécsel vagy vígasztalhatatlanul sír ; fullad , légzése nehezített ; kába lesz vagy nehezen ébreszthető ; pontszerű sötét vörös foltok jelentkeznek a testén , végtagjain és/vagy a kötőhártyáján (a szeme fehérjén ). Ha gyermeke három napnál tovább lázas , vagy több lázmentes nap után ismét magas láza lesz érdemes orvosa tanácsát kérni . Ha gyermeke három hónapnál fiatalabb már az első lázas napon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával . Ha gyermekének más tünetei is vannak , ami miatt aggódik szintén beszéljen háziorvosával . Részletes információ a lázról szakirodalom jegyzékkel és a külföldi gyakorlat áttekintésével itt található : Láz és lázcsillapítás 2005 májusi verzió , jelenleg ( 2008) is érvényes ( a Holland Háziorvosi Társaság betegtájékoztatója )
Miért NE CSILLAPÍTSUNK lázat a gyereknek?
Az előző bejegyzésemben már utaltam arra a cikkre, ami alapján 3 évvel ezelőtt mi is elkezdtük a lázcsillapítás elhagyását a gyerekeknél. Azóta egyébként több homeopátiás gyermekorvossal is konzultáltam az ügyben, sőt konkrétan ezt a cikket is megmutattam nekik, és mindannyian egyetértően bólogattak és helyeseltek! Azt gondolom, minél több gyereke, és ezáltal rutinja is van az embernek, annál könnyebben kezeli ezeket a helyzeteket... És bevallom, a Kicsinél azért megvártuk a 3 éves kort, amíg mi úgy éreztük, hogy kellő rátermettséggel tudjuk alkalmazni a módszert a saját gyerekünknél. De van több olyan ismerősöm, akik már újszülött gyermeküknél is ezt alkalmazták! Ha van kérdésetek a témával kapcsolatban, szívesen válaszolok! Szóval, mivel sajnos úgyis aktuális a téma az influenzajárvány miatt, íme a cikk a Házipatika oldaláról: A lázcsillapítási láz csillapításaTények és tévhitek a gyermekkori lázról és lázcsillapításrólSzerző: Dr. Szijjártó László A láz nem káros és nem veszélyes! Csillapítani nem kell, csak lehet! A lázcsillapítás célja a gyermek közérzetének javítása. A hűtőfürdő és priznic többnyire csak gyermekkínzás, ezért a világ fejlett országaiban már sehol sem javasolt! A lázat a múltban veszélyes tünetnek tartották mind a betegek, mind az orvostudomány. Az infekciók eredményes kezelésével és megelőzésével a láz mára Európában és a gazdaságilag fejlett országokban többnyire enyhe lefolyású vírusfertőzések kísérő tünete. Az elmúlt évtizedek kutatásai bizonyították a láz egyértelműen hasznos szerepét a fertőzéssel szembeni harcban. Eddig nem jelent meg olyan orvosi közlemény, mely a gyermekkori fertőzéseket kísérő gyakran magas láz káros vagy veszélyes voltát igazolná. Ezzel szemben tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy lázcsillapítók adásával nem lehet megelőzni a kisgyermekeknél gyakran előforduló lázgörcsöt. Ma már lázgörcs esetén sem adnak lázcsillapítókat és egyáltalán nem javasolják a lázgörcsös gyermek hűtését fizikai módszerekkel. A világ azon országaiban (Kanada, Hollandia), ahol az orvosok igyekeznek tudományosan igazolt tényekre alapozni a mindennapi gyógyítás gyakorlatát már évtizedek óta felhagytak a láztól való indokolatlan, de hosszú hagyományokkal rendelkező félelmektől vezérelt agresszív lázcsillapítási gyakorlattal. Más országokban, így hazánkban is ezek a változások sokkal lassabbak, vagy még el sem kezdődtek. Ha Önök egy internetes keresőben a lázcsillapításról szeretnének információt, akkor sajnos még valószínűleg évekig már rég elavult, a modern orvosi szemlélettel ellentétes ajánlásokat fognak nagy tömegben találni. Nehezen fogják tudni eldönteni, hogy kinek higgyenek. Helyzetüket külön megnehezíti, hogy a hazai orvosok, egészségügyi dolgozók többsége is még a régi szemléletben nevelkedett, s így tőlük is a már túlhaladott lázfóbiás tanácsokat hallhatják. Nézzük azokat a tényeket, melyek a lázról való orvosi nézetet és a lázcsillapitási gyakorlatot megváltoztatták. Mi a láz? A láz a normális (36,5-37C foknál magasabb) testhőmérséklet (magasabb, mint 38-38,5C fok), melyet az agyunk hőszabályozó központjának lázkeltő anyagokkal (pyrogének) való ingerlése okoz. Ez leggyakrabban fertőzések, jóval ritkábban daganatok vagy autoimmun betegségek kapcsán jelentkezik. A lázat a szervezetünk fokozott hőtermeléssel és a hőleadás csökkentésével éri el. Ha testhőmérsékletünk magasabb, a kórokozók nagy többsége rosszabbul szaporodik ugyanakkor szervezetünk védekező (immun-) rendszere hatékonyabban küzd ellenük. Vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a lázat a hőpangással (hyperthermia), amikor testünk túlmelegedését külső hőforrás okozza (pl. a nap a zárt autóban hagyott kisgyermeknél). Ez esetben a helyes kezelés a test hűtése. A testhőmérsékletet kisgyermekeknél végbélben, nagyobbaknál hónaljban vagy a szájban, esetleg a fülben mérhetjük manapság már digitális hőmérőkkel. Lehet-e káros a láz? Nem, a láz a régi hiedelmekkel ellentétben nem káros és nem veszélyes. A magas láz sem. Nem okoz agykárosodást, nem terheli túl a szervezetet és nem okoz halált. Nem emelkedik spontán 41,7 fok fölé. A lázzal járó szaporább légzés, szívműködés nem veszélyes, és a magasabb testhőmérsékletet biztosító fokozott energiatermelés sem megterhelőbb, mint az intenzív játszás vagy sportolás. A lázgörcsről Hosszú évekig az orvosok is azt hitték, hogy a láz fiatal gyermekeknél görcsöt okozhat. Ezzel szemben az az igazság, hogy ma sem tudjuk pontosan, mi a lázgörcs oka. Azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a lázgörcs (lázzal együtt jelentkező, hosszabb-rövidebb ideig tartó eszméletvesztés gyakran izomrángásokkal) bár nagyon riasztó, de egyáltalán nem veszélyes, és lázcsillapítók adásával vagy a test hűtésével nem szüntethető és nem is előzhető meg. Ezért ma már a 3-5 percnél hosszabb lázgörcs kezelésére csak görcsoldót javasolnak, lázcsillapítót vagy fizikai hűtést nem. A legtöbbször a görcs magától elmúlik pár perc alatt. Kell-e csillapítani a lázat? A válasz a fenti kérdésre ma már egészen más, mint amit hosszú évtizedekig nagy erőkkel próbáltak orvos- és védőnő-nemzedékek nagyszüleinkbe és szüleinkbe belénevelni, és amit sajnos még manapság is gyakran hallunk. A lázat nem kell csillapítani. Sem gyógyszerrel, és különösen nem hűtőfürdővel vagy vizes borogatással vagy bármely más eljárással, amit gyermekünk kellemetlennek, esetleg rettenetesnek találhat. Ma már a lázas gyermek felébresztését és fizikai hűtését értelmetlen kínzásnak tartjuk. Mit tegyünk, ha gyermekünk lázas? Próbáljuk meg a betegséget gyermekünk számára elviselhetőbbé tenni és ügyeljünk, hogy időben észrevegyük, ha gyermekünk súlyos betegség tüneteit mutatja. Adjunk neki gyakrabban inni. Ne erőltessük az evést. Hagyjuk, hogy a számára legkellemesebb helyet és helyzetet megtalálja. Ne erőltessük ágyba, ne öltöztessük fel vastag ruhákba, ne takarjuk be meleg paplanokkal, amik a hőleadást gátolhatják. Adjunk rá könnyű, laza ruhát és szellőztessünk a szobájában. De ha fázik, átmenetileg takarjuk be melegen. Mindenképpen fordítsunk rá több figyelmet, szeretetet, gondoskodást. Három hónaposnál idősebb gyermeknek adhatunk lázcsillapító orvosságot, ha rosszul érzi magát vagy fájdalma van. Ilyen esetben nagyon ügyeljünk a helyes adagolásra! Ha a láz mégsem csökken, az nem jelenti azt, hogy gyermeke súlyos beteg és nem szükséges, hogy azonnal orvoshoz vigye... Viszont nagyon fontos, hogy tájékozódjon, milyen panaszok, tünetek esetén kell lázas gyermekét azonnal orvoshoz vinnie vagy legalábbis tanácsot kérnie! Ezzel kapcsolatos információt orvosától kaphat vagy a home.hetnet.nl oldalra kattintva bővebben olvashat a lázról. Névjegy:dr. Szijjártó László gyermekgyógyász Gyermekgyógyász specialistaként dolgozom 1996 óta egy holland városkában, odahaza többek között a pécsi gyermekklinikán és a svábhegyi gyermekgyógyintézetben tevékenykedtem. Elsősorban asztmával, ételallergiával foglalkozom, de emellett a gyermekgyógyászat teljes spektrumát gyakorlom. 2006-tól próbálom a magyar gyermekgyógyász társadalomban a láztól való indokolatlan félelmet eloszlatni és elősegíteni a modern, tudományosan megalapozott nézetek és gyakorlat elterjedését.
Mi a helyzet a vassal? Aki nem eszik húst, az vashiányos lesz? Valóban annyi vasra van szükségünk?
Igen elterjedt a nézet, hogy húst kell ahhoz fogyasztanunk, elsősorban vörös húsokat, hogy biztosítani tudjuk vasszükségletünket. Ha Te is így gondolod, akkor a húsipar marketing munkát végzett. Ugyanúgy, ahogy a B12 vitaminnál ezt láthattuk, a hússal táplálkozók is lehetnek ugyanúgy vashiányosok, és nem a vegetáriánusokra sem illik jobban az a kifejezés, hogy ,,vashiányos. A vas növényi táplálékból jobban hasznosul, növényevő állatok is a vas szükségletüket zöld fűfélékből fedezik. A zöld fűfélék, levelek rendszeres fogyasztása az embert is ellátja a megfelelő mennyiségű vassal, sőt, mi több, jobban fel is szívódik az ily módon felvett vas. A modern tudomány pedig már megállapította, hogy nincs is szükségünk annyi vasra, ahogyan azt korábban gondolták. Minden ásványi anyagból, vitaminból, nyomelemből van egy ún. ajánlott napi bevitel, amit meghatároznak, ezek az értékek azonban nem állandóak, folyton korrigálnak rajta. A vas ajánlott napi beviteli értékét lecsökkentették. Ki tudja, lehet, hogy a jövőben tovább csökkentik? A húsipar, mikor propagálja a húst, mint vasforrást, egy valós tényből, abból indul ki, hogy a húsban lévő ,,hem vas gyorsan, könnyen, és igen magas arányban felszívódik. Ezzel szemben a növényekben nem hem vas található. /A ,,hem egy kémiai kötés jellegére utal./ Valóban jó az, hogy a vas ilyen gyorsan és szinte maradéktalanul felszívódik? Ha megvizsgáljuk közelebbről, akkor nem. A vas a szervezetben oxidáns hatással bír (ellentétesen az antioxidánsokkal). Az antioxidánsok a szervezetben lévő sejtkárosító szabadgyökök ellenségei. Sok vas a szervezetben a szabad gyökök elszaporodásához vezethet. A szabad gyök szám megnövekedésének következménye pedig számtalan betegség lehet, bekövetkezhet az idő előtti öregedés. Sok hem vas jelenlétében még a koleszterin is oxidálódhat, és létrejöhet egy olyan formája, ami jobban rátapad az erek falára. A hem vasból a szervezet szinte mindent felvesz, sőt akkor is, ha nincsen rá szüksége a szervezetnek. A nem hem kötésű vasat a növények tartalmazzák. Ebből a fajta vasból viszont csak annyit vesz fel a szervezet, amennyit hasznosít, amennyire szükség van. Ráadásul a növényekből való vasfelvételt segíti a növények magasabb C-vitamin tartalma. Az alacsony vasszint (ami Dr. Pearls szerint felnőtteknél egyenesen előny - megjegyés: gyermekkorban természetesen nagyon fontos a vas) lehet az oka annak is, hogy a nők általában tovább élnek, mint a férfiak. A nők menstruációkor havonta vért veszítenek, ezzel együtt vasat is. Dr. Pearls szerint ez alacsonyabb szabadgyök szintet is jelenthet, ami lassúbb öregedéshez vezet. Növényi vasforrások a teljes kiőrlésű gabonák (bár a bennük lévő fitinsav és rostok ronthatják felszívódásukat), magvak, zöld leveles zöldségek, zöld levelek, hüvelyesek és egyes aszalt gyümölcsök.
Sok magyart megmentene a hús elhagyása
Közel harmadával alacsonyabb a szívbetegségek kialakulásának kockázata a kizárólag növényi alapanyagokat tartalmazó vegetáriánus étrend híveinél, a húst rendszeresen fogyasztókkal összehasonlítva.
Sütőtökös almás turmix
C-vitamin, karotin , kalcium, vas, cink, mangán, réz, foszfor, biotin, niacin, pantoténsav, A, B1, B2, B6 vitaminok és folsavban gazdag ételünk a sütőtök, éppen ezért ajánlatos néha nyersen is fogyasztani. Ennek egyik leggyorsabb módja a turmix, amelynek receptjét most megosztom mindenkivel. Jótékony hatással bír bőrproblémákra - pattanások kezelésében is nagy segítséget jelenthet. Emellett tüdőbetegségek, gyulladások, megfázás, allergiás és asztmás köhögés esetén is ajánlják fogyasztását. Alacsony kalóriatartalma miatt fogyókúrázóknak is remek eledel, a 90-napos kúrát folytatók számára nyersen bármelyik nap ehető, sütve pedig a keményítős napot tehetjük vele színesebbé. A recept: Hozzávalók: - 1 nagyobb maréknyi apróra vágott nyers sütőtök - 2 alma - 1,5 dl víz - turmixgép (min. 500 watt) Elkészítés: Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A sütőtököt megpucoljuk, megmossuk, apróra vágjuk és egy részét a turmixgépbe tesszük. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk! Tetejére "tálaláskor" szórhatunk tökmagot, amit előtte akár meg is piríthatunk teflonsütőben.
Csípős diós mustár
2012. december 28. Zizi kalandjai
Ez a mustár tavaly és az idén is bekerült a gasztro ajándékok sorába a nagy sikerre való tekintettel. Igaz karácsony már elmúlt azonban közeledik szilveszter, amikor sok-sok virsli (szójavirsli :)) kerül az asztalokra és jól jön mellé a házi készítésű pikáns diós mustár. Készíthetjük saját magunknak vagy ajándékba és vihetjük magunkkal a szilveszteri buliba. A mustárfű magja a mustármag, amelyből készül maga a fűszer, a mustár. Két fajtája van a fehér (angol) és a fekete (francia) mustár. A fehér mustár magját házigyógyszerként, sokféle betegség (érelmeszesedés, magas vérnyomás, anyagcserezavarok, epe- és májbántalmak, emésztési problémák, felfúvódás, reuma stb.) kúrálására használják. Néhány alapanyag kell csak hozzá, egy kis üveg és 12 órát kell hűtőben tartani használat előtt. Az egyetlen különleges hozzávaló a mustárpor, bár magunk is nekiállhatunk mustármagot őrölni. Én Colemans mustárport használtam, amelytől igazán csípős lett a végtermék, de nagyon finom. A receptet a barátnőmtől, Giulia-tól tanultam. Csípős diós mustár Hozzávalók: - 50 g mustárpor - 50 g dió, felaprítva - víz - 1 evőkanál folyékony méz - 3 evőkanál almaecet - 5 csipet só - kis üveg (kb. 200-250 ml-es) Tegyük egy tálkába a mustárport és lassan adagoljuk hozzá a vizet, amíg eléri a kívánt konzisztenciát (kb. 6-10 evőkanál víz, attól függően mennyire szeretnénk folyékonyra vagy sűrűre a mustárunkat). Keverjük hozzá az aprított diót. Ízesítsük sóval, mézzel, almaecettel. Tegyük sterilizált üvegbe és tartsuk hűtőben. Várjunk 12 órát használat előtt.
Csíkos kalács (karobos vagy kakós csíkkal)
Ha ránézek egy ilyesmi kalácsra, mindig gyermekkoromat idézi. Valami olyasmi rémlik, hogy az egyik szomszédból nálunk aludtak a gyerekek (Bubesz és a húga), és reggelire csíkos kalácsot ettünk kakaóval. Persze akkor még mit sem tudtam arról, hogy kakaó helyett karob is létezik, ráadásul egészségesebb is. Aztán hosszú időn keresztül nincs emlékem arról, hogy ilyen kalácsot ettem volna. Egészen egy házilag sült kalácsig. Az a nagymama, aki vér szerint nem a nagymamám, de mégis mama - azon a bizonyos szőlőhegyi településen - Ő sütött még ilyen kalácsot, na meg kakaós, diós kalácsot is. Ha jól tudom, amúgy is egy TSZ konyháján dolgozott... De akkor már általános iskolás voltam. Szóval akkor is az óvodáskorombeli reggeli az első emlékem az ilyen kaláccsal. Persze, mióta házasságban élek, már jó pár alkalommal készítettem ilyen-olyan kalácsot. Készült "kocka" formában, amilyenre emlékszem gyermekkoromból, s mostanság inkább fogom a kerek formát és abban készítem el. Igazából szerintem nincs sok munka vele. A recept: Hozzávalók: - 2,7 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg növényi tej (pl: kókusztej) - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 0.5 dkg só - 8-10 dkg gyümölcscukor vagy nyírfacukor vagy ki mivel édesít - 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható) - kakaó vagy karobpor - víz - 2 evőkanál olaj Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk kb. 1 evőkanál édesítő szert, majd ráöntjük a növényi tejet. (Ha nem meleg, előtte kézmelegre melegítjük.) Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a tej tetejére. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is, kivéve a karobport. (Ha kókusztejet készítünk, a visszamaradt kókuszt bele is tehetjük, de ki is hagyhatjuk. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Amikor kész a tészta, kivesszük, elfelezzük és az egyik felét még visszatesszük az üstbe, szórunk hozzá kakaót vagy karobport, valamint egy kevés édesítő szert. Én mindegyik tésztához adtam biocsicsókát is, de ezt annak ajánlom, aki el akarja kerülni a cukorbetegséget vagy a hirtelen vércukor-szint ingadozást. Nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy erre tudatosan figyeljen az ember. Ha nem is vagyunk cukorbetegek, akkor pláne érdemes megfontolni, mivel és hogyan édesítünk, ha felmenőink között volt cukorbeteg dédszülő, nagyszülő, vagy esetleg szülő. Ezt azért is írom le, mert statisztikáimból látom, hogy blogomon gyakran olvasnak és keresnek erről szóló írásokat. Nem hiába, alattomos kór ez, és hazánkban egyre többen, a világon szintén napról napra növekszik a cukorbetegek száma. Ráadásul arról a rétegről csak becslés lehet, akik nem mennek el kivizsgáltatni magukat. Visszatérve a tésztához. A karobos (kakaós) tésztát is a kenyérsütővel kevertetem össze, míg a fehér tésztát gyúródeszkán kinyújtom. Amikor kész a barna tészta, eleinte a kezünkkel lapítjuk, húzzuk szét a tésztát, majd a fehérre téve a sodrófa segítségével. Így máris egymáson helyezkedik el a fehér és barna tészta, és egyszerűen csak felcsavarjuk, sütőpapírral bélelt formába tesszük, kelesztjük még 20-30 percet és megkenjük egy kevés vízzel vagy növényi tejjel. Kb. 35 perc alatt előre felmelegített sütőben (kb. 180 fokon) készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha megsült, a tészta nem ragad a tűre (vagy a késhegyre). Megvárjuk, míg kicsit kihűl, megszikkad a kalács a formában, és csak ezt követően szedjük ki. Vendégváró falatnak is szuper, de megsüthetjük előző este másnapi reggelihez, utazáshoz, a gyerekeknek (házastársnak és magunknak is) elcsomagolhatjuk reggelire. Azért azt ajánlom, bánjunk óvatosan a rendszeres kelt-tészta fogyasztással! Testünknek elsősorban nyers növényi zöld színű és színes zöldségekre van szüksége. Ezért nem ajánlom a rendszeres elkészítését, de mint tudjuk, ünnepek közelednek, végül is ez is kerülhet az ünnepi asztalra.
ZÖLDség
A magyar nyelv gyöngyszeme ez is szerintem! Együnk sok ZÖLDséget! Nap mint nap halljuk, igaz? Milyen zöldségekre gondolunk ilyenkor elsősorban? Paprikára, paradicsomra, répára, retekre, uborkára … stb. (bár ezek közül is néhányat, amiket mi még zöldségként tanultunk, már többjüket sorolja a tudomány a gyümölcsök kategóriájába) Vajon eszünkbe jut-e első hallásra, hogy a magyar nyelv azt (is) kívánja sugallni, hogy ZÖLD növényt (is) fogyasszunk? ZÖLD, klorofillban gazdag növényt, ZÖLDséget…. és ezzel a lúgosításnak, a sav-bázis egyensúly helyreállításának, a betegségek megelőzésének, az egészség megtartásának egyik remek módját is megkapjuk anyanyelvünk “mély”értelmezése során. Milyen zöldekre gondolok? Bármilyen ehető fűszernövényre, ehető gyógy- vagy gyomnövényre: petrezselyem, zeller levél, bazsalikom, citromfű, menta, spenót, sóska, brokkoli, cékla levele, sárgarépa levele, csalán, tyúkhúr, parlagfű, lucerna levél, mángold, leveles kel, saláta, kövér porcsin, búzafűlé, stb. – a lényeg az éltető ZÖLD, A KLOROFILL! A zöldekről, a klorofill csodálatos hatásairól itt olvashatsz: http://www.fittnok.hu/csodalatos-gyogyito-klorofill A ZÖLDség fogalmát tehát ne merítsd ki egyszerűen a nem zöld zöldségek területén. Mindennapi ZÖLDséged legyen ZÖLD is!!!!
Vegán forró fűszeres kakaó hideg estékre
2012. november 26. Zizi kalandjai
Jól hangzik a cím, ugye? Ez a meleg kakaó átjárja testünket, lelkünket, felmelegít bennünket a fűszerekkel együtt. A szavaim helyett pedig álljon itt egy rövid történet az Erőleves a Léleknek c. könyv sorozat egyik kötetéből. Kortyolgassátok a kakaót és olvassátok el közben ezt a történetet. Garantálom, hogy a végére a lelketek is meleg lesz. (Aki egyből a receptet szeretné, az ugorja át a történetet.) Bobbie Probstein: Megmarad a szeretet Valahányszor apámmal beszélgettünk, mindig azzal kezdte: - Mondtam már ma, hogy mennyire szeretlek? Magam is erősen kötődtem hozzá, s idősebb korában, ahogy ereje szemlátomást fogyni kezdett, még inkább egymáshoz nőttünk - ha ez egyáltalán lehetséges. Nyolcvankét évesen felkészült a halálra, én pedig tudomásul vettem, hogy ez megváltja szenvedéseitől. Mindketten beláttuk, hogy elérkezett az idő. Együtt sírtunk és nevettünk, fogtuk egymás kezét, aztán azt mondtam: - Apa, ha majd elmentél, üzenj odaátról! Nevetett a képtelenségen, sohasem hitt a halál utáni létben. Őszintén szólva én sem igazán, bár addigra már számos tapasztalat győzött meg arról, hogy lehetséges valami jelet kapni a túlsó partról. Abban a pillanatban, amikor elvitte a szíve, szinte én is ugyanazt a szorító fájdalmat éreztem a mellkasomban. Később sokat bánkódtam, mert a józan kórházi előírások nem engedték, hogy akkor is a kezét fogjam, amikor csendben elment. Nap nap után imádkoztam, hogy halljak felőle, de nem történt semmi. Lefekvéskor abban reménykedtem, hogy álmomban láthatom. Hosszú hónapok teltek el, de nem éreztem mást, csak a gyászt az elvesztése miatt. Anyám öt évvel azelőtt hunyt el Alzheimer-kórosan, és bár felnőtt lányok apjának tudhattam magam, mégis egészen elárvultam. Egy alkalommal épp a masszőrt vártam a gyúrópadon fekve, mikor a csöndes, félhomályos helyiségben elfogott a vágyódás apám után. Eszembe jutott, hogy talán telhetetlenség jelet várnom tőle. Észrevettem, hogy egészen felfokozott tudatállapotba kerültem, képes lettem volna hosszú számoszlopokat fejben összeadni. Átfutott az agyamon, hogy talán csak álmodom, de beláttam, hogy ennél éberebb már nem is lehetnék. Csodálatos békesség szállt meg, gondolataim mintha sima víztükörre hulló cseppek lettek volna. Egyre üzenetet várok odaátról, villant az elmémbe. Ideje véget vetnem ennek. Hirtelen anyám arca jelent meg előttem, amilyennek akkor láttam, mielőtt a pusztító betegség megfosztotta értelmétől, személyiségétől és ötven kilójától. Gyönyörű ezüst haja koszorúzta kedves arcát. Annyira valóságosnak tetszett, hogy akár meg is érinthettem volna. Úgy festett, mint tizenkét évvel korábban, amikor a leépülés még meg sem kezdődött. Még kedvenc parfümje illata is megcsapta az orromat. Mintha várt volna valamire, én pedig elcsodálkoztam, hogy őt látom, pedig apámra gondoltam. Furdalt a lelkiismeret, amiért ő nem hiányzott annyira. - Jaj, mama - szólaltam meg végül -, úgy sajnálom, hogy annyira szenvedtél attól a borzalmas betegségtől! A feje kicsit oldalra billent, mintha megjegyzésemet fontolgatná, azután elmosolyodott, és nagyon határozottan kijelentette: - A szeretet megmaradt nekem. Ezzel eltűnt. Egyszerre didergető hideg támadt a szobában, a csontomig hatolt a felismerés, hogy csak a szeretet számít, amit adunk és kapunk, s emlékeinkben sem marad más. A szenvedés elmúlik, a szeretet megmarad. Anyám szavait a szívembe véstem, soha életemben nem hallottam fontosabbat. Apámtól azóta sem kaptam jelet, de tudom, hogy egyszer, amikor majd legkevésbé számítok rá, felbukkan előttem az öreg, és megkérdi: - Mondtam már ma, hogy mennyire szeretlek? A háttérben látható kekszek receptje is jön hamarosan! :) Vegán forró fűszeres kakaó Hozzávalók 2 főre: - 500 ml mandulatej - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2 evőkanál juharszirup (ízlés szerint édesíthető mézzel, rizs- vagy agavésziruppal is) - 1/2 teáskanál fahéj - csipet só - néhány csipet cayenne bors Egy lábasban a mandulatejet melegítsük fel. Tegyünk egy-egy evőkanál kakaóport a bögrékbe és egy-egy evőkanál meleg mandulatejjel keverjük csomómentesre. Keverjük a mandulatejhez a sót, a fahéjat és a cayenne borsot, majd öntsük fel a bögrékben lévő kakaót a forró fűszeres mandulatejjel.
Zöld turmix karalábé- és répalevélből
Ha kicsit szeretnénk "kimosni" az ereinket, a szervezetünket a lerakódott, oda nem illő anyagtól, akkor ennek egyik módja, hogy zöld turmixot fogyasszunk. Ha valaki léböjt kúrát tart zöld levekkel, a szervezet meghálálja. Kevesebb ízületi és izomfájdalomban lesz része. De cukorbetegek és vashiányosok számára is ajánlják, hogy fogyasszanak minél több zöldet, zöld növényből készült levet. A lehelet és a vizelet is tisztul általa. Azok, akik nem tudnak átmenetileg, vagy hosszabb ideig egészséges ételhez jutni, érdemes elvégezniük egy-két napos zöld-lékkel tarkított italkúrát, így a "gyorsételek" visszamaradt káros anyagai könnyebben távoznak a szervezetből. A recept: Hozzávalók: 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő Elkészítés: A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Az almákat kisebb darabokra vágjuk. Először az almákat tesszük a turmixgép poharába, majd az összetépkedett leveleket. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam.
Pirospaprika krém készítése házilag (Piros arany)
Hajdanán a paprikák dísznövényekként pompáztak a nemesi és urasági kastélyok kertjeiben. Ezen megállapításnál arra gondolok, hogy vajon léteznek-e ma is olyan dísznövények, amelyekről még nem, vagy csak alig fedeztük fel, hogy étkezésre is alkalmasak? Bizonyára. Kell, hogy létezzenek. Már csak azért is, mert ahogy éveim számában előre haladok, úgy ismerek meg egyre több és több növényt, amelyről korábban nem, vagy szinte alig hallottam. Például egész gyerekkoromban ismertem, láttam a feketebodzát, de bizony egészen az elmúlt egy-két évig nem tudatosult bennem, hogy mennyire értékes növény, amelyből nem csak lekvárt, de szörpöt is lehet készíteni. Sőt emellett számos betegség "gyógyszere" is lehet. Nos a paprikáról csak ezt az egy mondatot szerettem volna kiemelni. Én örülök, hogy abban a korban élek, amikor tudjuk, hogy ehető, sőt nem csak ehető, hanem különféle módokon felhasználható. Az egyik remek felhasználási módja, a piros paprikából készített paprikakrém, amely ételek ízesítésére (valamint színezésére) kitűnően alkalmas. Ennek az elkészítési módját mutatom most be: A recept: Hozzávalók: 2-3 kg kápia vagy pritamin paprika (akár vegyesen is) só kevés víz üvegek befőzési fólia Elkészítés: A paprikákat megmossuk, majd feldaraboljuk és egy kevés vízen megsózva elkezdjük párolni őket úgy, mint ahogy a lecsót is. Vannak, akik ezt olajos alapon készítik. Én egészségesebbnek tartom, ha nem égetünk, nem hevítünk olajat. Mások pedig hagymás olajon, mint a pörköltet - készítik. Ezt sem ajánlom, ha az egészséges étrend irányvonalát szeretnénk követni. Amikor a paprikák megpuhultak, megpárolódtak, botmixerrel összeturmixoljuk, majd előre elkészített "sterilizált" üvegekbe töltjük a paprikaszószt. Befőzési fóliát teszünk rá, a kupakkal jól lezárjuk és száraz dunsztba fejtetőre állítva megvárjuk, míg néhány nap alatt kihűl. Mikor már nem ad le meleget egyik üveg sem, pincébe vagy kamrába tesszük és szükség esetén felhasználjuk őket. Levesek, mártások, pörköltek, pástétomok ízesítésére nagyszerű "piros aranyunk" lesz, ami bearanyozza ételeink ízét! :)
Őszi zabkása
Az a jó a "kása"reggelikben, hogy mindig az adott évszaknak megfelelő gyümölcsökkel lehet változatossá, különlegessé tenni. A zabkásában pedig az a nagyszerű dolog, hogy gyorsabban elkészül, mint egy kevésbé értékes étel, a tejbegríz. Persze ez utóbbit sem vetem meg, mint már korábban kiderült, készítettem már én is tejbegrízt. Most azonban maradjunk a zabkásánál. Abban a paleo és vegán étkűek is egyet értenek, hogy a zabpehely jó a testnek. Magas vérnyomástól vagy cukorbetegségben szenvedőknek ajánlott minél gyakrabban fogyasztani. Addig teljesen értékes táplálék, míg nem adunk hozzá plusz cukrot, vagy nem keverjük édes müzlihez, netalán gyümölcsjoghurthoz. Talán kevesen tudják, hogy nem csak remek reggeli alapanyag, de sűrítéshez is sokkal egészségesebb, mint a krumpli, a keményítő vagy a fehér liszt. Másik nagy előnye, hogy nem ragad le, könnyű az edényt elmosni utána. Ha bármilyen szószt vagy masszát készítünk és túl híg, folyós lett, a zabpehely ezt a gondunkat is könnyedén megoldja. Őrölt formában a szószhoz keverve, a masszában pedig egész zabpelyhek segítenek a nedvesség felszívásában. Ahogy a receptjeimből is kitűnik, egészséges tojáshelyettesítő szinte mindenféle ételhez. Palacsinta, gofri, fasírt - mindegyik esetében alapanyagként használható a zabpehely. Mégis a legegyszerűbb étel vele a zabkása. Már van néhány zabkása receptem a blogon. A következő is a sorozatba kerül. Ezekből is látszik, mennyire változatos reggeliket készíthetünk. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 2-3 szem körte 1 fürt édes szőlő Igény esetén: növényi tej Édes ízhez ragaszkodva: édesítőszer (méz, gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik) Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Akár főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt, leszemezett gyümölcsöt, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására. Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Fahéjjal, mézeskalács fűszerkeverékkel vagy karobbal megszórhatjuk, de lekvárt is tehetünk a tetejére.
Csicseriborsó ragu - Magyarosan
2012. szeptember 13. Fittanyuka Blog
Érrendszerünk őre - a csicseriborsó Ha rendben akarjuk tudni az érrendszerünket, akkor a következőket mindenképpen érdemes kipróbálni, és rendszeresen fogyasztani a népnyelvben gyakran bagolyborsóként emlegetett csicseriborsót. Már az ókorban a görögök és a rómaiak is ismerték, és termesztették. Mi pedig újra felfedezzük, mint oly sok elfeledett hasznos táplálékunkat. Amellett, hogy az egészséges, reformtáplálkozás egyik legkiválóbb íz forrása dióra hasonlítható ízével, változatossá tehetjük vele étrendünket. Tipp: A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Ha rendszeresen fogyasztjuk, elérhetjük, hogy vér koleszterinszintünk csökkenjen, így kisebb az esély a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulására is. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalma miatt gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Fogyókúrában magas rosttartalma miatt kedvezően hat a kilók csökkentésében. A lúgosító étrend egyik nélkülözhetetlen tápláléka. Karotin és E-vitamin tartalma figyelemre méltó. 100 g csicseriborsó energiatartalma 1292 kJ, azaz 314 kcal. Halkan jegyzem meg, hogy egyik nagy kedvencem és minden formában szeretem. A másik ajánlatom számotokra a csicseriborsó pástétom, vagyis a humusz, amiből nem győzök eleget készíteni! Ezt a ragut úgy készítjük, hogy a magyaros fűszereket használjuk, amelyek kitűnően illenek a csicseri diós ízéhez. Habár jellegzetes fűszere a római kömény, ezért a fűszerét most is megmutattuk neki:) Nem árt tudni, hogy a csicseriborsót egy egész éjszakára ajánlott beáztatni! Hozzávalók: ( 4 fő részére) 250 g száraz csicseriborsó 3 evőkanál kókusz olaj 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kávéskanál himalaya só 1/2 kávéskanál őrölt kömény 1/2 kávéskanál örőlt római kömény 3 kávéskanál őrölt édesnemes piros paprika örőlt rózsa bors ízlés szerint 2 db egész paradicsom 1 dl víz vegamix A csicseriborsót főzés előtti napon beáztatjuk egy éjszakára. Másnap átmossuk ( annyi vízben ami ellepi ) vegamixes, sós vízben puhára főzzük, lassú tűzön. Majd leszűrjük róla a vizet. A hagymát felaprítjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, együtt pároljuk. Hozzáadjuk a puhára főtt csicseriborsót, hozzáöntjük az 1 dl vizet és a fűszerekkel: paprika, kétféle kömény, összerottyantjuk, lassú tűzön. Amikor kezd besűrűsödni a ragu, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ízlés szerint még fűszerezhetjük. Mivel magas fehérjetartalmú étel és az ételtársításra is figyelünk, ezért egyértelműen zöldséggel együtt fogyasszuk. Amit még adhatunk köretként az az alacsony keményítő tartalmú és könnyen emészthető köles, amarant, hajdina. Fittanyuka
Natúr baracklekvár
Megkésve bár, de törve nem... Eljutottam végre oda, hogy leírom a baracklekvár készítésemet. Natúr baracklekvárt készítettem, vagyis nem került hozzáadásra se cukor, se semmilyen más édesítő, se lekvárok befőzéséhez gyakran használt zselésítő (dzsemfix vagy agar - agar), se tartósítószer. Miért? Azon egyszerű oknál fogva, mert szerintem régen is készítették így nagyanyáink, vagy az ő felmenőik, vagy még régebben, amikor a cukor nem volt úgy elterjedve világszerte. (Máskülönben a Cukorblues című könyvből olvastam, hogy Kolombusz idején a cukor és rabszolga kereskedelem a portugál királyság két alapeleme volt, vagyis meglehetősen régen, néhány évszázaddal ezelőtt már folyt a harc a cukorért, igaz, akkoriban még nem ilyen formában és nem ennyire elterjedten használták.) Úgy gondolom, és más emberekkel történt tapasztalatcsere által is megerősödött bennem az, hogy a lekvár egészségesebb cukor nélkül, a szükséges édesítést pedig utólag is el lehet végezni. Például a befőzött üvegből tálkába egy kis adagot kivenni és azt mézzel, gyümölcs vagy nyírfacukorral, stíviával, aszalt gyümölccsel, vagy ki mit használ - utólag kis mennyiségben lehetséges édesíteni. Candida betegséggel küzdőknek külön szeretettel ajánlom ezt a módszert. A recept: Hozzávalók: - néhány kg sárgabarack - befőttes üvegek - celofán - víz - tepsi - meleg "ágy" Elkészítés: A sárgabarackokat alaposan átmossuk. Én legalább háromszor egymás után átmostam őket. Még a nagybani piacon vettünk kétfajta sárgabarackot. Kisebb és nagyobb szeműt. Ezeket dolgoztam be a lekvárba (is). Jól jártam velük, mert szinte hibátlanok voltak. Amennyiben barackjaink nem tökéletes szeműek, a hibás részt vágjuk ki, vagy ha a barackszem nagy részét érinti, az egész barackszemet bele se tegyük a lekvárba. A puha barackokat kezünkkel kicsit megnyomva két részre tudjuk bontani. Ha ez működik, akkor tényleg jó érett a barack, dolgozhatunk vele bátran. Miután megfeleztük, a magokat kiszedjük. (Érdemes őket félretenni.) Ha van otthon botturmixunk, akkor elég a gyümölcsöket megfelezve a legmagasabb fazekunkba rakni. Ha nincs botturmix a birtokunkban, akkor érdemes a gyümölcsszemet legalább 4 részbe vágni, így könnyebben fog pépesedni. Most már csak annyi a dolgunk, hogy közepes lángon elkezdjük főzni, illetve a főzés elején botturmix vagy krumplinyomó segítségével (esetleg nagyobb villával) összenyomkodjuk a gyümölcshúst. Amíg felforr előkészítjük az üvegeket. (Inkább néhány üveggel többet készítsünk elő, mint kevesebbet!) A már kívül- belül megtisztított üvegeket egy tepsibe tesszük. A tepsibe és az üvegekbe is vizet öntünk. A tepsibe inkább többet, az üvegekben az üvegek aljára kb. 1-1,5 dl víz elég. Az egészet sütőbe tesszük és amíg a víz az üvegekben el nem kezd forrni, a sütőben melegítjük őket. Amikor felforrtak és a baracklekvárunk is rövid ideje rotyog, kivesszük az üvegekkel teli tepsit a sütőből és az alábbiak szerint járunk el: E gyesével első lépésként kiöntjük a forró vizet az üvegből és tiszta merőkanállal vagy kisebb kancsóval a forró lekvárt töltjük az üvegbe. Fóliát, majd kupakot helyezünk rá. Jól leszorítjuk a kupakkal és az elkészített meleg "ágyba" (száraz dunszt) helyezzük fejjel lefelé az üvegeket. A száraz dunszt nálam egy törölközőkkel kibélelt kosár volt most. Néhány napig a kész lekvárokat ebben a száraz dunsztban hagyjuk pihenni, hűlni. 2-3-4 nap után leellenőrizzük és ha az üvegek normál hőmérsékletre álltak vissza, felcímkézzük őket és mehetnek a kamra polcára. Ami a lekvár állagát illeti: Ha nem főzzük túl, és a barackokat sem préseljük agyon a krumplinyomóval vagy a botturmixszal, akkor nem lesz nagyon folyós a lekvárunk. A lekvár elkészülte után néhány héttel palacsintát sütöttem, amihez meg is nyitottuk az első üveget. Mivel a férjem édesebben szereti, így neki egy kicsit édesítettem mézzel (dióval keverve), de azok, akik cukorbetegek, vagy figyelniük kell, hogy ne legyenek cukorbetegek, vagy csak szeretik a fanyarabb, természetes ízeket (én nagyon!), azoknak ajánlom ezt a módszert. Ha jó alaposan lezárjuk az üvegeket a száraz dunsztba tétel előtt, akkor nem mennek tönkre. Hiszen az én kis üveg lekvárom a palacsintához remekül szolgált. A baracklekvárról még annyit, hogy esetleg bebarnulhat. Ennek a titka is az, hogy nem kell sokáig rotyogtatni és gyorsan üvegbe kell tölteni. Ha üvegbe töltjük, esetleg az üvegben az alsó része (felfordításkor még felső) picit megbarnulhat, de nem jelentős. Nálam 2-3 üvegnél megbarnult. A palacsintához ilyet vettem elő, de semmi baja nem volt.
NEW START életmód alapelvei II.
Napfény Élő szervezet nem tudna működni napfény nélkül. Fotoszintézis alapja is. Ha egy növényt kihúzunk a földből és fordítva tesszük be, a növény megfordul és a fény felé kezd nőni. A levelek felülete nem véletlen nagy - a napenergiát így hasznosítják legjobban. Élő szervezet számára a napfény elsősorban D vitamint állít elő a szervezetünkben termelődő koleszterinből. Ehhez nem szükséges további koleszterin bevitel, hiszen a szervezet megtermeli azt. A napfény depressziós egyének esetében ezáltal is gyógyhatással bír. Olykor napfény kúrával gyógyítják a depressziós betegeket. Árnyékos helyen élő emberek lehangoltabbak, fáradékonyabbak. Napos helyen élők, sok napon és levegőn töltött időt megélő embereknél egészen más hozzáállást eredményez. Immunerősítő hatása is van a napfénynek. Továbbá fertőtlenítő, baktériumölő hatással is bír. Napos utcarészeken kevesebb volt a megbetegedés a régi korokban is. Szoba napoztatása igen fontos. A baktériumok így el tudnak pusztulni. A sok bőrbetegség abból is adódhat, hogy nincs az ember eleget a napon, hogy kifejtse a hatását. Magyar ember életének 80%-t fedett helyen tölti. Egészséges életmód keretein belül törekedjünk a napon történő tartózkodásra. Hormonális és egészségvédő funkciók indulnak be napozás alatt. De a túlzott napozás - leégés - káros folyamat a bőrben. Aki lebarnul, leég, egy idő után lehámlik. A szervezetnek ez is egy védekező funkciója. Napi 15 perc napozás elegendő a minimális D vitamin termeléséhez. Mértékletesség, önuralom Mit jelent a mértékletesség szó valójában? Ha tudom, hogy valami káros, azt teljes mértékben el kell hagyni. Az ember az egyedüli lény, aki nem él a saját értelmi képességeivel. Az állatvilágban az állat ösztönösen elkerüli azt, ami rossz számára. Az ember szabad döntéssel rendelkezik, és sokszor ezt nem jól használja fel. Ha tudjuk valamiről, hogy káros, akkor is használjuk sajnos. Pl. tudjuk, hogy az állati zsíradék káros az emberi szervezetre. Ehhez képest az emberek nagy része, inkább mértékletesebben, de fogyasztja az állati termékeket. Ez nem mértékletesség. Ha valamiről megismerem, hogy rossz, elhagyom, és helyette olyat keresek, amit tudom, hogy jó. Zsír esetében hidegen sajtolt növényi olajjal helyettesítsünk. Tiszta levegő Környezetünk tele van szennyezett levegővel. Nem tudunk kifutni az életünkből. Az oxigén jó hatásával kevés ember él. 16-18 alkalommal veszünk levegőt egy perc alatt. Tüdőnk térfogata 3.5-4 liter. Vagyis ennek töredékét vesszük be és fújjuk ki. Több rejlik a tüdőben, mint amennyit használunk. Szakemberek javaslata is a mély légzés és a helyes testtartás. Fiatalok 40%-a alkalmatlan a fizikai munkára - helytelen életmód, táplálkozás miatt eltorzul a csontozatuk. Iskolában való állandó ülés következtében a vállövek előrehaladnak. A tüdő kisebb kapacitású lesz a helytelen testtartás miatt. Oxigénhiány lép fel sokszor a fiataloknál ezek következményeként. Segítség: Gyakorlatok végzésével a vállövet kiegyenesíteni. (Kajak-kenu sportolóknak nagy a tüdőkapacitása - intenzív fizikai munkavégzés során a tüdő kitágul.) Oxigénhiány a szervezetben fáradékonyságot, koncentrációzavart és kedélyállapot romlást okoz. Lehangoltság lesz úrrá rajtunk oxigénhiány következtében. Tanteremben, irodában fontos a rendszeres szellőztetés, valamint figyelni a helyes testtartásra. Szív és agy szövete sínyli meg a problémát elsőnek, ha ezeket a szabályokat nem tartjuk be. Hegymászók esetében az egyre magasabb légtér során folyamatosan ritkul a levegő - furcsa kedélyváltozás, sőt fizikai és szellemi leépülés következhet be, ezért oxigénmaszk szükséges. Ingerlékenyek, kibírhatatlanok lesznek az oxigénhiány miatt. Egészséges életmód tehát nem csak a testünk számára fontos. Szellemi és értelmi képességeinket is befolyásolja. A kettő nem elválasztható egymástól. Ami a fizikumra rossz hatással van, az az agyra is. Az agy működésében bekövetkezett változás az egész személyiségünkre hatással van. Értelmi képességre, lelki állapotra, jellemre hatással van. Erős kapcsolat van tehát a testi és lelki állapot között. Legjobb, ha az orron keresztül vesszük a levegőt. Orrüregben a nyálkahártya megméri a levegő paraméterét, és oxigénforrásként hasznosítja azt. A levegő felmelegszik a test hőmérsékletére. Megméri a levegő nedvességtartalmát - legoptimálisabbra átalakítja. Portalanítja. Fertőtlenítő hatása is van a nyálkahártyának. Intenzív söprögető munkát végez. Budapesten egy légvétel alatt egy felnőtt ember mintegy 5 milliárd porszemcsét szív be. Ezt tisztítja meg az orr. Gyermek szintjén pedig sokkal többszöröse a beszívott porszemcse mennyisége lélegzetvétel esetén. Reggelente tisztább a levegő. Baktériumok is ritkább számban találhatók meg. Déli órákban már a fertőzöttség mértéke is erősebb. Kisgyermekkel séta és a szellőztetés, ezért nem mindegy, mikor történik. Porcsökkentő a locsolás. Levegő állapota javítható szellőztetéssel, ezért gyakran szellőztessük tartózkodási helyünket. Egy ember fél liter levegőt szív be. Percenként 16-18 alkalommal lélegezzük be a levegőt. Felmérhető az arány, milyen gyakran kell szellőztetnünk. Jobb légzés frissebb agyfunkciót eredményez, mert az agy telítődik oxigénnel. Pihenés Regenerációs folyamat. 7-8 órát javasolnak felnőtteknél alvásra. Éjfél előtti alvás duplán számít. Hajnali 3 órától az ébresztési fázis megindul. Kisebb mérvű a pihenés. Heti pihenés esetében kimutatták, hogy a 6 nap munka + 1 nap pihenés ritmusa alatt a szervezet felkészül a következő terminusra. Emberi szervezet testi és lelki oldalát tekintve is nagyon előnyös. Lelki nyugalom Ha az első hét elvet követjük, megéljük. A nyolcadikat nem kivitelezzük, akkor ez egy rossz párosítás. Hiszen a stressz majdnem felér az előző hét hiányának káros hatásaival. A nyolcadik alapelv így kiegészíti a többit. Lelki nyugalom - megfelelő szemléletmóddal gondolkodásmóddal nyugalmas, körülményekhez képest békés életet lehet elérni, amely az egész életre jó kiegészítéssel szolgál. Nyugalom és nyugalom között is van különbség. Van, amikor hamis nyugalom van jelen, aminek nincs igaz alapja. Lehet találni igaz alapokon álló békességet, nyugalmat és lehet olyat is, ami nem képes gyökerestül kezelni a problémát. Ezzel végére értem a júliusra tervezett bejegyzéseimnek. Augusztusban pedig már következnek a finomabbnál finomabb ételek receptjei és képei. Már van jó néhány a tarsolyomban! :)
Paradicsomleves karalábé kockákkal
Sajnos, a mostanában történt dolgokat nem jól reagáltam le, és megbetegítettem magam…. Ez már rég fordult elő, mert senki nem ér annyit, hogy betegséget éljek át, de úgy látszik, ezt most nem sikerült kivédenem De sebaj, ha a betegség okozója én voltam, én is tudom helyrehozni a dolgokat Mostantól figyelemmel kísérhetitek, hogyan gyógyítom meg magam [...]
Eleki Egészségközpont 11. rész
Záró nap Egy bő héttel elcsúsztam az utolsó nap beszámolójával, ugyanis hazaérkezve szembesültem azzal, amire számítottam: a valóbb világ dolgaival. Bizony a nyugalomnak oly módon vége lett, hogy beköszöntöttek a dolgos, munkás hétköznapok. Ráadásul még temetésen való részvétel is várt rám a héten. Ez utóbbi persze nem lett volna kötelező, de az elhunyt közel állt szívemhez, még ha a nagyszülőm is lehetett volna. De nem erről a szomorú eseményről szeretnék most írni, hanem az utolsó eleki napról. Mint legutóbb beszámoltam, lázterápiát követően 24 órás böjtben volt részem, az utolsó nap pedig ismét zöld napom volt. Zöldturmixszal és spirulinával indítottam, majd saláta, ebédre pedig szintén zöldség, de most már párolva és ráadásul volt a zöldbab mellé répa is tálalva. :) Nagyon örültem a répának, mert az elmúlt 10 napban kevés párolt répát ehettem, pedig azt is nagyon szeretem, de hát a színe nem zöld. :) Legfeljebb leveleit fogyaszthattam el a zöld turmixban. :)) Reggeli: Ebéd(részlet): Az érdekessége a napnak kezelés tekintetében is megvolt számomra, ugyanis "kozmetikai" kezelést kaptam. Vagyis a bőrömnek jutott némi élvezet. Só, hidegen sajtolt olíva olaj (Ha jól tudom, eleve gyógynövényes olaj) és víz oldatával kezelőm bedörzsölte a testem nagy részét, majd lezuhanyoztattam a bőrömön maradt sómaradványokat. Milyen felüdülés volt ez a bőrömnek! Nem gondoltam volna, hogy jobban hidratál, mint bármi más testápoló. Pedig így van. Száraz bőrű olvasóimnak szeretettel ajánlom ezt a módszert! Mivel a kezelés után a bőr selymes lesz és puha, ezért azt ajánlom, hogy először fürödjünk, zuhanyozzunk le, megszabadulva a nap során ránk rakódott kosztól, majd tenyerünkre vigyünk fel a fent említett keverékből és dörzsöljük át vele a testünket a lehető legtöbb helyen. Végül zuhanyoztassuk le a sómaradványokat a testünkről. Tekintettel arra, hogy a só morzsálódik, mindenképpen kádban vagy zuhanyfülkében végezzük el a műveletet. Hálás lesz a bőrünk érte. :) Belegondoltam, milyen sokan drága pénzeket fizetnek ki hidratálásért, miközben a természet adta kincseit alkalmazva sokkal egészségesebb bőrvédelemre és ápolásra van lehetőségünk. Kezelés mellett még szeretnék pár szót írni a szobatársamról is. Mi együtt utaztunk le Elekre és csináltuk végig ezt a turnust. Ő úgy érkezett, hogy elvétve még fogyasztott húst és tejterméket, valamint kevésbé törekedett arra, hogy étkezést követő egy órán belül se folyadékot, se gyümölcsöt, se semmilyen élelmiszert ne fogyasszon. Továbbá a két étkezés közötti 5-6 órás "gyomorpihenőt" is nehezen tudta saját életében megvalósítani. Jó volt látni, hogy a turnus közepére már szinte életszokássá váltak ezek a helyes életmódbeli lépések. Persze tisztában vagyok vele, hogy neki is küzdelmes napjai vannak hazaérkezését követően, mindenesetre kívánom neki az erőt a kitartó folytatáshoz. Emellett meg kell említenem azt a tényt, hogy éjszakára kétféle kezelést is kapott. Az egyik a kezére - ricinusolajjal kellett bekennie a kezét, kesztyűt (pamut) húzni rá és így elaludnia. Egy hétig biztos kitartóan végezte ezt a gyógymódot, és a turnus végére rendbe jött a "göcsörtös" (bocs!, jobb szót nem találtam rá) keze, ujjai. A másik kezelésben én is részt vehettem. Nap, mint nap feszült volt az egyik lapockáján az izomzat. Ha jól emlékszem erre olykor-olykor gőzpakolást is kapott, de néhány este során mentás olívaolajjal kentem be a hátán a fájósabb részt. Nem masszíroztam, csak átkentem gyengéd mozdulatokkal. Masszírozást a nap folyamán kapott esetenként, amikor kezelési idő volt. Turnus végére az izmai sokkal jobb állapotba kerültek, már nem fájtak. Ismét csak a csodálkozás szavait tudom kifejezni, egyszerű - orvosság nélküli gyógymódok a legtöbb esetben tényleg képesek helyrehozni az elromlott állapotot. Azonban úgy gondolom, feltétlen meg kell jegyeznem hozzá, hogy minden egyes gyógyulás története mögött ott áll az a tény, hogy a turnus ideje alatt megregulázták az étkezési szokásainkat. Napi 2, legfeljebb 3 étkezés, maximálisan növényi alapú ételeket fogyasztva, ez is szükséges volt a sikerélményeinkhez. Arról nem beszélve, hogy az étkezések utáni gyaloglás a legtöbb esetben (még a legnagyobb forróságban is) felfrissítette a testet. Természetesen ezek a gyógyulások, fejlődések az én és a többiek esetében nem következhetett volna be, ha a jó Isten nem adja áldását mindennapjainkra, és nem hívjuk segítségül Őt minden beteg helyzetben. Dicsőség és hála Néki a sok jó tapasztalatért, és köszönet Neki és a kezelőknek minden áldozatért, fáradozásért. Én úgy láttam, némelyik kezelő képes volt teljesen megfeledkezve önmagáról másért élni, más gyógyulásáért szolgálni. Bensőmben még mindig csodálattal ejt ámulatba kitartásuk és önfeláldozásuk. Elvégre is nekik reggel 5 órakor ébredni kellett ahhoz, hogy minden a program és a helyes rend szerint történjen a nap folyamán. S bizony megesett, hogy este 9-10 órakor még találkoztam az Egészségházban egy-két kezelővel. Szóval minden elismerésem az övéké, a szervezőké és tiszteletem jár annak a néhány embernek is, akik kb. 2 évvel ezelőtt útkészítőként minden nehézséget felvállalva elkezdték a gyógyítás ezen szolgálatát itt Eleken. Természetesen az utolsó nap záróakkordjaként mi vendégek megköszöntük nekik és a további dolgozóknak (szakácsok, takarítók, tanítók, stb.) a fáradozásukat, felejthetetlen munkájukat. Végső szóként értékelve maximálisan jól döntöttem, amikor felhívtam a szervezőt és jelentkeztem a turnusra. Tapasztalatban, tudásban gazdagodtam, a testem, lelkem felüdült, annak ellenére, hogy férjemmel hosszú napokon keresztül csak telefonon keresztül tudtunk beszélgetni, és nem láthattuk egymást. Azt kívánom, bárcsak minél több embernek lenne lehetősége, tudna időt szakítani erre a hasznos lehetőségre! Biztos vagyok benne, ha valaki önszántából úgy dönt, egy minőségibb életet akar élni, ez a hely partnere lesz az első lépések megtételében. Mindenkinek bátran ajánlom. Legyen az ember rákos, cukorbeteg, reumás, szívbeteg, túlsúlyos, mozgásbeteg, pszichikailag beteg vagy sérült, kimerült, vagy küzdjön csak azzal, hogy minden télen megfázások sorozatától szenved, vagy allergiás, szénanáthás, hormonbeteg, egyszóval bármilyen betegségben szenvedő, itt, Eleken elindulhat a gyógyulás útján. Segítő kezet kap az egészséges életmód szokássá történő elsajátításához, akkor is, ha nincs az életében komolyabb betegsége, csak nyitott és kíváncsi a new start életvitelre. Nem állítom, hogy luxusintézmény, hiszen nem négy-öt csillagos hotel a hely, de meg kell hagyni, hogy az egész város - Elek és környéke lenyűgözött a sok virágtól, a gyümölcsöktől roskadozó fák látványától. Öröm volt látni, hogy Magyarországnak ezen a pontján igazi mezőgazdasági termelést folytatnak. Fólia tele padlizsánnal, a másik fólia a paprikától sárgul. Élmény volt minden, igazán értékes élmény. Az ismeretek olyan tárházával gazdagodhat az ember egy turnus "elvégzése" által, ami maradandó és örök, ami segíti a minőségibb életvitel elsajátításához. És ami az egészben még a jó: mindez továbbadható! :) Megpróbáltam én is tovább adni minden kedves és kitartó Olvasónak egy-egy morzsát a napokból. Remélem, sokak számára bátorságot, fejlődést és reményt nyújt: van megoldás civilizációs betegségeinkre!
Eleki Egészségközpont 9. rész
9. nap Gondolataimban már holtpont volt ez a nap, egyre jobban hiányzott az otthon és a férjem. Na meg egy kis kaja a régi napokból, mint pl. egy töltött paprika (persze hús nélkül). Hát igen, töltött paprika és zöldborsó főzelék. Amióta az eszemet tudom ez a két kedvencem. De nem is nagyon akarok már a vágyakozásaimról írni, mert annál rosszabb, amikor összefut a számban a nyál, és nem kap rá választ, legfeljebb egy finomabb pofont. Szóval a turnus is már a végét járta, és nekem pedig lehetőségem volt ezen a napon gyümölcsöt és gabonát enni. Minden nap vártam, hogy a többi néhány ember, aki az ,,átlag menüt fogyasztja, mikor kap végre árpát (gerslit) reggelire. Én nagyon szeretem. Ráadásul a melegben a szervezet számára hűsítő hatással bír, persze nem úgy, mint egy jégkrém vagy fagylalt. Arról nem beszélve, hogy a bélrendszert is megmozgatja, s akinek szorulása van, egyen egy kevés főtt árpát és megoldódik problémája. Mivel napok óta zöldségeken éltem, és nem annyit ettem, mint hajdan, annyi apró problémám volt, hogy míg máskor akár 2-3 alkalommal is sikerült könnyítenem ,,terhemen, úgy most az egy épp, hogy összejött. De az árpa rendbe tett. Azóta ismét megfelelően működik a ,,tisztulásom. Gondolom már rájöttetek, hogy gabonás napomon épp árpa volt reggelire. Darált mákkal és barackkal, valamint gyümölcs volt hozzá. Először kivégeztem a gyümiket, majd az árpás reggelit. Finom volt. Egyesek szerint alig volt édes íze, nekem azonban Kánaán volt. Se túl édes, se kevésbé. Pont megfelelő. Ebédre az asztalomra pedig barnarizses rizibizi diófasírttal került. Ebben a napban mégis nem a második gabonanapom volt a különleges, hanem sokkal inkább a délutáni kezelésem. Eddig javarészt gőzpakolást kaptam, olykor azt követően egy kis hátmasszázst, illetve a kezeimen korábban (Elekre jövetel előtt) megjelent apró kiütéseimet zabpehelylisztes vizes keverékben történt áztatással kezeltük, majd olíva olajban elkevert mentacseppekkel kentem be a kiszáradt bőrfelületet. Most azonban egészen más terápiát próbálhattam ki, ez pedig a lázterápia volt. A következők szerint lett végrehajtva: Kedves Kezelőm egy kád forró vizet készített számomra elő, míg átöltöztem fürdőruhába. A víz 43 C fokos volt. Megpróbáltam beszállni, de túl forró volt, így lehűtötte 41 C fokra, s ezt már nagyon jól elbírtam. Mielőtt beléptem, megmérte a hőmérsékletem. Meglepett, hogy 37 C fok volt, bár iszonyú meleg volt az időjárás, és előtte épp mozogtam aktívabban rövid ideig. Mikor a vízbe ültem, a mellkasomra terített egy frottír törölközőt és elkezdte locsolni a kád vizével a felső testemet. Ezzel emelte a belső hőmet. 38,8-ig sikerült feltornázni. Ezt követően 38,7 fokon tartottuk legalább 30 percig. Mindeközben 5-10 percenként mérte a lázamat és borogatást kaptam tőle a fejemre és a nyakamra. Sajnos nem mindenki bírja ki sokáig, feladja, így aztán nincs meg a kellő hatás a szervezetben a bacik elpusztítására. Örültem, hogy bírtam mindvégig. Mintha a betegség megártott volna, olyan humoros mondatokat szóltam miközben beszélgettünk a lázterápia alatt, hogy csodálkoztam magamon. Pedig nem álltam alkoholos befolyásoltság alatt. A fél óra leteltével pedig leengedte a vizet a kádból, átdörzsölte hideg vizes törölközővel a lábamat, majd enyhe hideg testzuhany következett. Bebugyolált egy óriási lepedőbe (akárcsak az anyukák a gyerekeket), felmentünk a szobába és az általa előre elkészített ,,melegágyba kellett lefeküdnöm. Melegágyon azt értem, hogy 2 pokróccal is betakart - alul, felül, oldalt, nyakig mindenhol beborított. A fejemet pedig törölközőbe csavarta. Így lettem kényszerpihenőre rakva. 45 percig. Közben csendesen, figyelmesen borogatta a homlokom. 37,6-tal kerültem az ágyba. Majd felment 37,8-ra, ezért kidugtam a takarásból a két karomat. Mindeközben szívószál segítségével vízzel is itatott. Az egész műveletet élveztem, visszatekintve szívesen kipróbálnám újra és újra, de amint látható, közel 2 órás idő szükséges az elvégzéséhez. A 45 perc letelte után a takarókat szép lassan levette rólam, és lassan visszaállt a normál hőmérsékletre a testem. Utána fürödtem, hajat mostam és úgy felfrissültem, mint szárazság utáni záporban a termőföld. A magáról a fürdővizes lázterápiáról mellékeltem fentebb egy képet. Kezelőmhöz ketten tartoztunk, a másik kezelt vendégtől kértem engedélyt, hogy arc nélkül készíthessek képet róla. Így minden kedves olvasó jobban el tudja képzelni a fürdővizes lázterápiás kezelést. Eleki tartózkodásom történeteinek hamarosan vége, de még tartogatok egy-két érdekes beszámolót.
Eleki Egészségközpont 7. rész
6. nap és 7. nap - A hétvége Szóval az utolsó néhány napról csak megkésve tudok beszámolni, mivel egyéb okok miatt kevés szabadidőm jutott. 6. napon ismét saláta és zöldségfélék jutottak eledelül. Komolyan mondom, sokkal nehezebb kibírni egy ilyen napot, mint a ,,semmit nem eszem böjtnapot. Még dél sem volt, de én már totál feszült voltam, mert nuku gyümölcs, nuku gabona, és a pénteki jó kis gabona-gyümölcs nap után bizony szerettem volna enni egy lédús barackot vagy finom görögdinnyét. Az ebédem saláta és spenót brokkolival ugyan finom volt, de délutánra úgy éreztem erőm elszállt a gyenge széllel. Drága kezelőm pedig jött és kedvesen kedvet csinált egy sétára, még ha úgy is éreztem, felállok és eldőlök, de nem. Mire az utca végére értünk egész jól éreztem magam. Bizonyára az is feldobott, hogy merre sétáltunk. A vendégház közelében már szántóföldek és veteményes telkek vannak. Öröm volt látni, hogy egy telek kukorica sor, egy telek veteményes. Sajnos fényképezőgépet nem vittem, így nem tudok a sétán látott dolgokról fotós beszámolót adni. Az ebédről és a reggeliről viszont mutatom a képeket. Szombaton kezelés nem volt. Ezért is volt kicsit nehezebb a salátanapot végighúzni. De túléltem, mi sem bizonyítja jobban, hogy következett a vasárnap, amikor már hüvelyest is ehettem, így az ebédem vöröslencse főzelék, saláta és spenótfőzelék volt. Három féle, igen. Nekem nagyon tetszett... De a lényeg a vasárnapban, hogy elmentünk délután Gyulára fürdeni. A fürdésből végül az lett, hogy leúsztam 1 km-t. Nagyon boldog voltam. Annak ellenére, hogy nem volt bennem tartós emésztést igénylő ebéd, kevesebb, mint 50 perc alatt teljesítettem a 20x50 méteres távot. Ezután megérdemelve a termálvízben még várt ránk egy kis áztatás. Lényegében másnap is éreztem az úszás jó hatását. Az étkezéssel kapcsolatosan még szeretnék beszámolni arról, hogy mivel több egyedi étrendű vendég tartózkodik a turnuson, így minden étkezésnél névre szóló ételeket kapunk. Amiket természetesen ad hoc jelleggel mindig más és más asztalhoz ültetve, más és más vendégekkel kerülhet össze az ember. Azért is kedvelem ezeket a közös étkezéseket, mert lehetőségem van megismerni különféle élethelyzetben, betegségben lévő embereket. Annak ellenére, hogy a társaság 20 és 63 év között vegyesen szelektálódott ide, mégis olyan a közösség, mint egy nagy család, vagy jól összeszokott közösség. Nyilván ennek az is a titka, hogy mindenki gyógyulni, fejlődni jött. Egy a cél. Szívben, lélekben, tudásban egyaránt. Példának okáért minap elbeszélgettem ,,családunk legidősebb tagjával. Mint minden többi vendégnél, így nála is kíváncsi voltam, milyen célból vesz részt ezen a egyharmad hónapon. Elmesélte, hogy két évvel ezelőtt vastagbél rákkal műtötték. Előtte már átállt a vegetáriánus étrendre, de a műtétet követően vegán próbált lenni. Azonban ahhoz, hogy valaki vegán legyen, tudásra is szükség van. Nos a tudás megalapozására (is) rendkívül alkalmas egy-egy végigkövetett turnus. Elmondta, hogy mindemellett a testi, lelki megújulásban is része van/volt. Sikerült elhatározásra is jutnia, hogy otthon folytatja mindazt, amit itt megtanult, s amit a korábbiakban nem tudott. Előnyére szolgál(t) a kenyérsütés fortélyai, magból készíthető növényi tejek skálájának új ismerete, valamint a zöld levek fogyasztása is nagy segítségére volt. Egy szóval így fogalmazta meg: ,,áthangolódtam. Áthangolódott a teljesebb növényi táplálkozásra. És most már megfelelő tudással tudja folytatni a ,,new start életmódot. Sok erőt kívánok neki a folytatáshoz! :)
Eleki Egészségközpont 3. rész
2. nap napközben: Ahogy tegnap ígértem, leírom a gőzpakolásról szerzett tapasztalataimat, mielőtt a gőzpakolásra elindulok. Tehát egy masszázságyra feküdtem, csak éppen nem masszázs várt rám. A felső testet kellett szabaddá tenni a ruháktól. Ezt követően kezelőm 2 vagy 3 törölközőt félbehajtva a hátamra helyezett. A törölközők egymáson feküdtek, tehát 4-6 réteg törölközőre rakta rá a felforrósított textilköteget. Majd egy nagy lepedővel letakarta a testemet, végül egy takaróval is úgy, hogy a lábfejem kinn volt a ,,dunsztból. Ha jól emlékszem, 3 percig engedte, hogy átmelegítse nem csak a derekamat, a gerincem környékét, hanem az egész testemet ez a gőzpakolás. Ezt követően hideg vizes kisebb törölközővel áttörölte a felmelegített hátamat, majd újból megismételte a gőzpakolást. Ez - ha nem tévedek - öt alkalommal ismétlődött meg. Nagyjából egy órát vett igénybe. Annyira ellazultak az izmaim, hogy olykor-olykor be is aludtam a kezelés alatt. Aztán felébredtem a hideg dörzsire. 1. kép: A szövetek, textíliák ebben a fém "dobozban" forrósodnak fel. 2. kép: A fém "doboz kívülről látható, a forróság a vezetéken keresztül érkezik. 3. kép: Többszöri nyitogatást követően a kb. 50 C fokos meleg már "csak" 44 C fokot mutat. 4. kép: A törölközők, amik tetejére a forró szövetet helyezik. Az érdekessége, hogy a gőzpakoláshoz szükséges forró textíliák egy vastag falu fém ,,ládában kerülnek felforrósításra. (Ld:képek.) Ilyen kezelést nem csak én kaptam. De szobatársam teljesen más kezelési móddal kerül gyógyításra. Neki az arcüregét kellett tegnap gőzölnie, ma pedig forró és hideg vizes váltakozással kap ,,arcfürdőt, amihez valami búvárpipa (?) is jár, a víz és a nyelőcső találkozásának megelőzésére. 3-5 perc körül a meleg vízben, max. fél percig pedig a hideg vízbe kell az arcát tennie. Érdekes. Számomra az. Ami a mai kaját illeti... Reggeli ébredésemről beszámoltam, az alapján, hogy kevésbé voltam éhes. A reggeli áhítat után kezelőm készített nekem egy zöld ,,löttyöt. Préselt petrezselyemlevél, 1 dl paradicsomlé és zöld alga por került kikeverésre. Sós íze volt, enyhén paradicsomos és petrezselymes. Mivel fél pohár sem volt, túlélve megittam kortyolgatva. Aztán idővel jött a reggeli. A fotón látható. Az ebéd pedig, nem sokkal különbözött a reggelitől, de azért arról is mutatok fényképet. Sajnos egy nagyobb része erősen citromos volt, így nem is ettem meg mindet, de a cukkini nyersen is finom volt. A reggelim: cukkiniszeletek, jégsalátalevelek. Az ebéd előétele: reszelt cukkini fokhagyma és só ízesítéssel. Ez a főfogás: saláta, ruccola, cukkini, paprika, lilahagyma. Csinos volt, csak nagyon citromos. :( A salátához "köret" is járt: zellerszár. Nem tudom, vicces, vagy elgondolkodtató, vagy mindkettő? Másfél órája elfogyasztottam. Éhes vagyok-e? Az igazság az, hogy egyikkel sem laktam túl jól. Éhes csak olyan szinten vagyok, hogy vágyom a ,,normális kajára. Egy jó kis borsófőzelék, na az tuti jól esne. A gyomrom nem kíván semmit különösebben. Ez utóbbit is csak a megszokás mondatja velem, hiszen egy hétköznapi ember jellemzően nem így táplálkozik, még ha úton is van a vegán táplálkozás felé. Szóval ez nyers koszt. Ami a folyadékbevitelemet illeti... Tegnap kibírtam tea nélkül (nem kötelező), vizet ittam. Peridotot (lúgos víz, éhgyomorra kifejezetten ajánlott) és tisztított helyi vizet. Mint a legelső bejegyzés elején a települést bemutattam, Gyula itt van a szomszéd helység. Nos a víz, képzelhetitek... Hiába tisztított víz (valami ozmózisos, ami be van építve a mosogató mellé), ugyanis az íze és a bukéja egy az egyben olyan, mintha a gyulai fürdőben lubickolnék. Ezek után már persze reggel nem bírtam más vizet inni. Szobatársamtól kaptam egy pohár hideg peridotot - éhgyomorra jól jött, de elmentem az egyik boltba venni magyar ásványvizet - olyat, aminek alig van íze. Azt iszogatom, szigorúan betartva az egészséges ivás szabályát: étkezés után bő egy órával iszom először. Így nem zavarja meg a gyomrot az emésztésben a folyadék. Ezt annak is ajánlom, aki nem böjtöl, nem diétázik, stb. Ellenben örülhetek, mert ma már táplálékhoz jutottam. Viszont van olyan vendég, akinek a böjtje ma indult el, így nem ehetett velünk. Már csak annyit akartam írni, hogy külön diétája van a pajzsmirigy, cukor, rákos, stb. betegséggel küzdő embereknek. Ez alapján nem mindenkinek egyforma az étel, amit reggel-délben- este elfogyaszt. Én ma nem vacsorázok - ez a rendelet. Most készülök a gőzpakolásra, aztán ha lesz időm, még élessé teszem ma a bejegyzésemet. Lett időm...:)
Cékla-répa turmix
Nem sokat kellett várni az új céklára. Anyósom kertjében már terem, így nagy örömömre bio cékla ízesíti meg mindennapjainkat. Legutóbb pedig az egyik reggeli turmixunkat. A cékla a földnek azon nagyszerű "gyümölcse", amely által Isten gondoskodott egy olyan növényről, ami sok rákbeteg embernek hasznára, teljes gyógyulására van, hiszen a cékla képes megakadályozni a daganatos sejtek szaporodását. Persze nem elég csak céklát enni a rákos betegeknek. A rossz életmód szokásait, a húsokban gazdag étrendet meg kell változtatni. Nekem van néhány ismerősöm, aki teljes életmód és táplálkozásváltással felépült a rákból. A kérdés persze első sorban az, hogy az ember tényleg meg akar-e gyógyulni, vagy sem. Persze tisztában vagyok vele, hogy életünk ideje felett egy nagyobb Bölcsesség rendelkezik, nem dobok követ senkire, aki rákban huny(t) el. Tudom, hogy a rákbetegség gyógyítása nem ilyen egyszerű, hogy egyél zöldséget, gyümölcsöt és meggyógyulsz. De ha még ezt sem tesszük meg a gyógyulásunk érdekében, akkor mire akarunk számítani? Azzal, hogy kipróbáljuk, még nincs veszteni valónk. Legyőzni saját kívánságunkat hatalmas lépés önmagunknak. Miért ne lehetnénk legalább ezen a téren sikeresnek elkönyvelve? Ez aztán erőt tud adni a következő lépések megtételéhez. Visszatérve a cékla áldásaira, nem csak a rákbetegek számára ajánlott, hanem vérszegények, állapotos kismamák számára is igen hasznos, valamint menstruációs zavarokat is befolyásolhatunk fogyasztása során. A, B1, B2 és C- vitamint, káliumot, folsavat, magnéziumot, foszfort tartalmaz. Előnyös a sav-bázis egyensúly karbantartására illetve a méregtelenítéshez is fontos táplálék. Remélem, sikerült kedvet adnom a cékla gyakoribb nyers, főtt vagy sült változatának fogyasztásához. Az ecetes céklát, céklalé fogyasztását azonban ha lehet kerüljük. Rendszeresen semmiképpen se válasszuk eledelül. Ha meghoztam a kedvet ahhoz, hogy táplálkozási szokásainkhoz felvegyük a céklát, akkor szolgáljon most itt egy recept hozzá: A recept: Hozzávalók: 1 közepes fej cékla 2-3 szál répa víz turmixgép Elkészítés: A répákat és a céklát meghámozzuk, megmossuk és felaprítjuk. A céklákat apró kockákra, a répákat vékony karikákra. Ha van hámozó késünk, a répát megpróbálhatjuk vékony karikákra szeletelni vele. Mindezt a turmixgép edényébe tesszük, öntünk hozzá kb. 1 dl nem hideg, de nem is forró vizet. Elindítjuk a turmixolást, addig dolgoztatjuk a gépet, míg folyékonyabb állagú italt nem kapunk. Kakukkfűvel megszórhatjuk tálalásnál. Anélkül is finom. Egyfajta édeskés íze van. Ajánlott napi adag 1,5-2 dl. Lassan igyuk, meghajthat.
Amikor a méhem ellenem fordul...
2012. június 5. Gitta nyersétel blogja
Egy új könyvre szeretném felhívni a figyelmeteket! Egyre többen keresünk saját utat a betegségeink leküzdésére. Nagy szeretettel ajánlom Árvai Nóra könyvét, aki saját betegsége és gyógyulása történetét írja le... Személyesen is tudsz vele találkozni, a könyvhéten Nóri dedikálja könyvét a Vörösmarty téren, június 9-én, 16-tól 18 óráig, a medicina sátorban! Az endometriózis krónikus alhasi fájdalmakkal, görcsös menstruációval, rendszertelen, erős vérzéssel, fájdalmas szexuális élettel és akár teljes meddőséggel járó betegség, amely napjainkban már minden tizedik nőt érinti, mégis alig-alig hallunk róla. Diagnózisa csak műtéttel lehetséges, rutin nőgyógyászati vizsgálattal nem kimutatható. A könyv, ami erről a rejtélyes betegségről szól, hihetetlenül körültekintő és alapos, mindenre kitér a kezdeti tünetektől, diagnózison, kóreredeten, a hagyományos orvosi és alternatív kezelési lehetőségeken át a gyermekvállalás nehézségéiig, és a legújabb kutatási eredményekről is beszámol. A szerző saját betegségének és pokoljárásának története épp csak személyes illusztráció, a hitelesség kedvéért, szerényen elrejtve a tárgyszerű tudnivalók özönében - mégis megdöbbentő, megrázó történet. Hogyan képes arra ez a fiatal nő, hogy miután mindezeken átment, ilyen pozitívan, tettre készen tekintsen a jövőbe? Hogyan mondhatja nyolc műtét, sok-sok szenvedés és méhének eltávolítása után, hogy a történtek hasznára váltak, és jobb, bölcsebb ember lett általuk? Kevesek képesek erre. De a könyv szerzője igen. Azért, hogy segítsen mindazoknak, akik ugyanebben a cipőben járnak. Hogy mindaz, ami vele megesett, ne fordulhasson elő még egyszer, ne történjen meg, hogy bárkinek, aki endometriózisban szenved, ilyen sokáig kelljen nélkülöznie a helyes diagnózist, és esetleg ugyanígy át kelljen esnie ezen a kálvárián. Azon kevés orvosi tárgyú könyvek egyike ez, amelyet laikusként, a konkrét betegségben való érintettség nélkül is feszült érdeklődéssel forgathat az olvasó.
Te miért táplálkozol egészségesen?
Manapság nagy divat lett az egészséges táplálkozás. Sokan próbálnak életmódot váltani, változtatni eddigi szokásaikon. Miért táplálkozol egészségesen? A betegségtől félsz? Gyógyulni szeretnél? Jobban szeretnéd érezni magad? Én nem divatból váltottam életmódot, hanem azért, mert úgy éreztem, kevesebb lett az energiám. Persze, ha nem figyelek oda magamra, akkor csak legyintek, és ráfogom: két eleven gyermek és [...]
Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért?
Előadás-ajánló a pünkösd utáni keddre (holnapra).Nyári szünet előtt utoljára hallgathatunk tényeket és oszlathatunk el tévhiteket az egészségünkkel, annak megőrzésével és elősegítésével kapcsolatban.Ha bölcsebb akarsz lenni, ha tenni akarsz az egészségedért, ha érdekel az egészséges főzés tudománya, ha kérdésed van az ételkészítésekkel kapcsolatban, ha szeretnél olyan irodalmakkal (könyvek, újságok, CD-k) megismerkedni, amelyek az egészséges életmóddal kapcsolatosak, ha szívesen kipróbálnál néhány egészséges ételkülönlegességet (pl: csíra, gabonakolbász, magőrlemény mix, stb.), akkor ott a helyed az előadáson! Május 29. Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért? A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2012/1. Az előadásokat kéthetente keddenként , 18 órai kezdettel, SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Március 20. A házi gyógymódok alkalmazásának alapelvei és gyakorlata Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Április 3. Ha az epe bajban van Az epe működésének alapjai, összetétele, az epekőbetegség háttere és étrendi kezelése. Természetes epevédelem, a kímélő étrend szabályai Április 17. A gyógyszeripar árnyoldalai - egy volt orvoslátogató szemével. Hírek és titkok a kulisszák mögül. Betegek a ,,futószalagon Május 15. A gyógyító napfény Újabb tudományos eredmények a napfény előnyös hatásairól. A napfényterápia alapjai Május 29. Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért? A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból Előadók: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, Szabó Attila tanár, egészségnevelő, dr. Wynn Horstley orvos, USA, dr. Lukács Tamás orvos Mindenkit szeretettel várunk! Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk További információk: 06/30-221-9355 (Pásztor Katalin) A sorozatot szervezi és támogatja: Oltalom Alapítvány, Életpont Nonprofit Kft., Új Életmód egészségmagazin www.eletadotv.hu o www.ujeletmod.hu o www.sola.hu
zöldséges quinoa falatok & food revolution day
2012. május 19. Vegasztrománia
jamie oliver mára food revolution napot hirdetett. ezen a napon különböző rendezvényeken, programokon segítenek, és tájékoztatnak arról, hogy hogyan főzhetünk egészségesebben, és hogyan előzhetjük meg ezáltal a helytelen táplálkozás okozta betegségeket. mint minden mást, ezt is otthon érdemes kezdeni, a saját konyhánkban. kriszta, réka, zita és én összeállítottunk egy négyfogásos menüt, mellyel mindenkit arra szeretnénk buzdítani, hogy táplálkozzon tudatosan, és főzzön otthon sokat! a menünk: zöldséges quinoa falatok salátaleves (réka) petrezselymes quinoa saláta (kriszti) vaníliás mézes rebarbara galette (zita) zöldséges quinoa falatok hozzávalók (kb 34 falatkához, 1 csésze = 2,5 dl) 2 csésze főtt quinoa (1 bögrényit főztem meg kétszeres mennyiségű vízben) 2 tojás 2 sárgarépa lereszelve (a késes aprító mindent megold!) 1 csésze spenót összevágva 1 kis fej hagyma apróra vágva (késes aprítóval) 2 fej fokhagyma apróra vágva 100 g reszelt cheddar 2 ek zabpehelyliszt (a késes aprítóval zabpehelyből) só, bors a sütőt előmelegítettem 180 C°-ra (4-es fokozat). a hozzávalókat összekevertem, majd kis golyókat formáztam belőlük. sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, még jobb, ha muffinsütőbe (1-2 szétbomlott), de az nekem nincs. 15-20 perc alatt megsütöttem őket. mentás, vagy bármilyen más fűszernövénnyel ízesített joghurt tökéletes kiegészítője. a receptet itt találtam.
Food revolution day
Bővebb információkat a honlapon találhattok erről az indítványról. Jamie Oliver alapítványának kezdeményezésére indult az esemény, amelynek célja a táplálkozással kialakult betegségek megelőzésével kapcsolatos ismeretterjesztés. Az ország több területén sokféle esemény foglalkozik majd azzal, hogy a helyes ételválasztással, étkezéssel kapcsolatos információk eljussanak az emberekhez. Megpróbálja népszerűsíteni azt az elvet, hogy feldolgozatlan, helyi forrásból származó termékeket vásároljunk, és a fiatal generáció újra felfedezze a főzés örömét. Nagyon örülök a kezdeményezésnek, csak kár, hogy szombatra esik, viszont a születésnapomra is. Együtt leszünk elég sokan aznap, jön a zenekar is. Azt hiszem meglepem őket valami egészségessel és finommal. :)
2012 május 19: Food Revolution Day!
2012. május 2. Gitta nyersétel blogja
Ismerd meg és csatlakozz te is! A Food Revolution Day mozgalmat a Jamie Oliver Foundation hozta létre azzal a céllal, hogy felhívja az emberek és iskolák figyelmét arra, hogy a feldolgozott, cukros ételek mennyire károsak (elhízást, cukorbetegséget, depressziót okoznak s ez mekkora problémát jelent ma a társadalmakban). Arra szeretnének biztatni mindenkit, hogy mesterséges gyorskaják és finomított élelmiszerek helyett válasszák inkább a sokkal egészségesebb és finomabb, lehetőleg helyi alapanyagokból készített ételeket, élelmiszereket. Ezzel kapcsolatosan egy petíciót indítottak útnak, amit jelenleg közel 800.000 ember írt alá a világ minden tájáról: PETÍCIÓ Jelenleg 24 országban, 156 városban 77 nagyobb rendezvény és 155 vacsora-party kerül megrendezésre a május 19-i Food Revolution Napon. http://www.foodrevolutionday.com/ A vacsora-patry-k a családnak és a baráti köröknek szóló programok, amelyeken csak feldolgozatlan, lehetőleg helyi alapanyagokból készülhetnek az ételek - míg a rendezvények nagyobb, dietetikusok,orvosok, éttermek,iskolák és sportközpontok által szervezett ingyenes, ismeretterjesztő és figyelemfelkeltő programok. A Nyersétel Akadémia folyamatosan Food Revolution Day-t tart, hiszen minden nap készíti a helyi alapanyagokból a feldolgozatlan, élő, nyers ételeket! Budapest és Szeged területén mindenki számára elérhető az egészséges, élő ebéd! Május 19-én kóstoltatással egybekötött bemutatót tartunk a Szűcs Sándor Általános iskolában Újpesten, egy egészségnap keretében. Itt a gyerekek és a szüleik is megismerhetik, hogy milyen egyszerűen és milyen finom ételeket lehet készíteni zöldségekből, gyümölcsökből feldolgozás, főzés és sütés nélkül. Május 5-én ingyenes nyílt napot tartunk a Nyersétel Akadémián, ezzel is hozzájárulva a Food Revolution Day célkitűzéséhez: minél több ember ismerje meg az egészséges táplálkozás alapjait, és mikéntjét. Tanácsadással, alapanyagokkal, kész termékekkel próbáljuk segíteni az embereket az egészséghez vezető úton. Csatlakozz Te is a magyar Food Revolution aktivistákhoz! Álljunk ki közösen az egészséges, valódi ételek mellett! A programokhoz szükséges letölthető anyagokat megtalálod - ITT -. Hívjátok meg a barátaitokat, készítsetek fotókat az ételekről, a hangulatról, a programokról és a készülődésről! Legyen Május 19-e egy egészséges, aktív nap a valódi ételek jegyében!
A gyógyszeripar árnyoldalai - 1. rész
Rendkívül érdekes és még inkább tanulságos előadásban volt részünk tegnap este a TF-n. Legjobb képességemmel igyekszem továbbadni, amit csak sikerült lejegyeznem - sajnos a teljesség igénye nélkül.A képen a "Drug Companies" a Gyógyszeripari cégeket jelenti. (Aki nem tudna angolul.) Kezükben az orvosok, mint a marionett bábuk, úgy írják fel a recepteket, gyógyszereket. Az előadó (dr. Lukács Tamás) felhívta elsők közt a figyelmet arra, hogy betegségeink 95%-a életmód eredetű , valamint, a természetben nagyon sok növény gyógyító hatással rendelkezik, amelyek nem a tünetet kezelik, hanem a probléma forrására hatnak. Két gyógynövényt ki is emelt az előadás elején. Az egyik az aloe vera, amely fogyasztása jótékony hatással bír többek között a hasnyálmirigyre, így befolyásolva és jó irányba segítve a cukorbetegséget. A másik gyógynövény példa a mirha volt. Egy igen érdekes történetet mondott el ezzel kapcsolatban: Létezik egy trópusi vidékek édes vizeiben összeszedhető betegség, ez a Schistosomiasis. Ezekben az édes vizekben élő bizonyos lárvák képesek áthatolni az egészséges bőrfelületen, és a test belső szervezetében megtelepedni, szaporodni, ezáltal pedig különböző belső rendszerbeli károkat eredményeznek. Ennek a betegségnek kiváló gyógyító hatású szere a mirha. Természetesen csak trópusi éghajlatú édes vizekben lehetséges ezt a fertőzést elkapni. (pl: Brazília, Afrika bizonyos részei, Távol Kelet, stb.) Az előadás során beszélt arról a fontos tényről is, hogy a gyógyszereket sem szabad teljes mértékben mellőzni, bizony vannak esetek, amikor életet mentenek, habár mellékhatásaik tekintetében óvatosan kell velük bánni. A hallgatóság megismerkedhetett a CITOKROM p450 enzimmel, amely a gyógyszerek lebontásáért felelős. A doktor úr elmondta, hogy ma nincs olyan nap, hogy ne kelljen cukorbeteget operálni, ez pedig a gyógyszerek sok mellékhatásához vezethető vissza. Napjainkban legalább 6000 törzskönyvezett gyógyszer van. 2008-ban Ausztráliában egy mérgezést kutató intézetben vizsgálatok alapján megállapították, hogy 119 ezer segélykérő telefonhívás majdnem felét (48%) 5 év alatti gyermekek véletlen gyógyszer túladagolása miatt kapták. Ezeknek a gyógyszereknek a zöme paracatemol tartalmú tablettákkal volt kapcsolatos. 5 tablettányi paracatemol a májban már kimutatható. Angliában évi 20 májátültetést végeznek kizárólag a paracatemol tabletták fogyasztása miatt. Tehát a paracatemol tabletták csak rövid ideig kis mennyiségben adhatók a szervezetnek. Megtudhattuk, hogy mindig az originális gyógyszerek a legjobbak, szemben a generikus gyógyszerekkel. Az originális gyógyszerek, ahogy a neve is jelzi, az eredeti készítmények. Ezeknél a teljes gyártási technológiát mellékelni kell. Szabadalmuk 20 évig tart. Ennek lejárta után a cégeknek kötelező nyilvánosságra hozni a gyógyszermolekulát, s ezt követően gyártásuk más cégek számára is lehetővé válik, de ezek már a generikus gyógyszerek. A hallgatóság sorai között ülve okosabbak lehettünk a táplálék kiegészítőkkel kapcsolatban is. Csak szúrópróba szerűen vizsgálják az összetevőket. Nem biztos, hogy valóban azok az összetevők kerülnek a tablettákba, kapszulákba, mint ami a dobozokon fel van tüntetve, így ha csak lehetséges, törekedjünk a vitaminok természetes úton történő bevitelére. Például kálcium esetén minimum napi egy kanál őrölt szezámmag és mák fogyasztása ajánlott. A C-vitamin nagyon fontos a szervezet számára. Napi 1 gramm C-vitamin fogyasztása mindenképpen ajánlott. Szent-Györgyi Albert betegség idején akár 7 gramm C-vitamint fogyasztott. Ha tehetjük, elsősorban növényi kivonatú C-vitamint válasszunk. Érdekes dolog, hogy a kutyák és kecskék szervezete képes C-vitamint előállítani. Az emberi szervezet sajnos nem, így szükséges fogyasztani - lehetőleg minél természetesebb módon. Daganatkezeléshez nélkülözhetetlen és nagyon sokat számít a C-vitamin, és a céklalé. Daganatok kapcsán betekintés nyertünk a kemoterápia kialakulásának történetébe. A kemoterápia a világháborúban bevetett mustárgáz hatásának köszönhette kialakulását. Egy bevetés során ugyanis mustárgázt használtak állóháborúban egy frontvonal mentén. Egy kiskatona túlélte ezt a támadást és javult a leukémiája. Ezt követően kezdték el a molekulaláncait úgy változtatni, hogy az egészségügyben is használható legyen. Ami mellette szól, vannak már annyira korszerű szerek - mint pl. interferon kezelés esetében gyógyulás áll be. A doktor úr a kemoterápiával kapcsolatban azt javasolta, hogy alkalmazása esetén mindenképp beszéljük át a kemoterápia lehetőségét az onkológussal. Kérjünk tőle időt, beszéljük végig az eshetőségeket. Tegyük fel a kérdéseket: mi lenne, ha kapnánk a terápiát, mi van, ha nem kapjuk meg? Mennyire mérgező? Mennyire viseli meg a szervezetet? Különböző stádiumban, különböző betegségek más és más kezelést igényelnek. Ne feledjük, a kemoterápia sejtpusztítással gyógyít, és nem válogatja meg (nem tudja megválogatni), hogy egészséges, vagy beteg, rosszindulatú sejtet pusztít el. ,,Nemrég Koppenhágában több száz orvost, közöttük elég sok rákspecialistát kérdeztek meg a kemoterápiáról. Az orvosok nagy része úgy nyilatkozott, hogy ők maguk nem folyamodnának ehhez a gyógymódhoz, bár betegeiknek továbbra is ezt javasolják. (Reisinger János A lelkiismeret - 120. oldal)(folytatás következik)
tönköly saláta sült zöldségekkel
2012. április 2. Vegasztrománia
azt eddig is tudtam, hogy a tönkölybúza egészséges, de azt nem, hogy nemcsak a csíráját, "füvét" és lisztjét tudom felhasználni, hanem a búzaszemeket is. carlo hívta fel rá a figyelmemet, akivel olasz (toszkán) ételekről, étkezési szokásokról beszélgettem. ők sokat használják és farro-nak hívják. nagyon kíváncsivá tett, és miután jamie olasz szakácskönyvében találtam hozzá egy zseniális receptet, a hétvégén kétszer is elkészült. a reneszánszát élő tönkölybúzát magyarországon dr kalmár gergely és dr kajdi ferenc kitartó munkájának köszönhetően fogyaszthatjuk, akik "kifejlesztették" az öko-10 jelölésű tönkölybúzát. nem hisztis, jól alkalmazkodik a környezeti adottságokhoz. genetikailag tiszta, ezért ellenálló a kártevőkkel és a betegségekkel szemben. a b12 vitamin kivételével az összes b vitamin megtalálható benne, ezen kívül jelentős az e-vitamin-, kalcium-, magnézium-, foszfor-, és szeléntartalma. (forrás: vitaminsziget) tönköly saláta sült zöldségekkel hozzávalók (főételnek 4 személyre, előételnek 8 személyre) 200 g tönkölybúza (bioboltokban, ázsia boltban kapható) 1 cukkini 1 édesköménygumó 1 vöröshagyma 1 kápia paprika 1 sárga kaliforniai paprika (vagy sárga cukkini - a lényeg a szín) 1 padlizsán 1 szárzeller 3-4 gerezd fokhagyma olívaolaj só, bors zöld fűszerek (petrezselyem, bazsalikom, oregánó, menta, kakukkfű, medvehagyma) finomra aprítva 1/2 citrom leve a sütőt előmelegítettem 200 °C-ra (6-os fokozat). a tönkölyt 20 percig hideg vízbe áztattam, majd leszűrtem. átpirítottam egy kevés olajon, majd kétszeres vízben megfőztem (rágós lesz, de nagyszerűen kiegészíti a sült zöldségek puhasága). a fokhagyma kivételével (azt egészben hagytam) egyforma méretűre vágtam a zöldségeket (kb 1cm x 1 cm kockákra), beleszórtam őket egy sütőpapírral bélelt tepsibe, sóztam, borsoztam, nyakon öntöttem olívaolajjal (ne sajnáljuk!) és összekevertem. 15-20 perc alatt, néhányszor átkeverve megsütöttem őket (figyeljük a sütőnket, lehet, h több időre lesz szükség). egy nagy tálban összekevertem a tönkölyt, a zöldségeket, az apróra vágott sült fokhagymát. a zöld fűszereket, citromot facsartam rá és kész. langyosan a legfinomabb.
A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA
2012. márc. 20., kedd, 18 óra SOTE (TF) díszterme (Alkotás u. 44.) A HÁZI GYÓGYMÓDOK ALKALMAZÁSÁNAK ALAPELVEI ÉS GYAKORLATA Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Előadó: dr. Wynn Horstley orvos USA Szeretettel meghívjuk Önt és barátait táplálkozástudományi és életmód-előadásainkra: NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG - 2012/1. Az előadásokat kéthetente keddenként, 18 órai kezdettel, SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) Március 20. A házi gyógymódok alkalmazásának alapelvei és gyakorlata Betegségmegelőzés és gyógyítás egyszerű, hatékony eszközökkel és terápiákkal (angol nyelvű előadás, magyar tolmáccsal) Április 3. Ha az epe bajban van Az epe működésének alapjai, összetétele, az epekőbetegség háttere és étrendi kezelése. Természetes epevédelem, a kímélő étrend szabályai Április 17. A gyógyszeripar árnyoldalai - egy volt orvoslátogató szemével. Hírek és titkok a kulisszák mögül. Betegek a ,,futószalagon Május 15. A gyógyító napfény Újabb tudományos eredmények a napfény előnyös hatásairól. A napfényterápia alapjai Május 29. Konyhaművészet otthon - mit, hogyan, miért? A főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzése egészségvédelmi szempontból Előadók: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, Szabó Attila tanár, egészségnevelő, dr. Wynn Horstley orvos, USA, dr. Lukács Tamás orvos Mindenkit szeretettel várunk! Az előadások után beszélgetést tartunk o Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk További információk: 06/30-221-9355 (Pásztor Katalin) A sorozatot szervezi és támogatja: Oltalom Alapítvány, Életpont Nonprofit Kft., Új Életmód egészségmagazin www.eletadotv.hu o www.ujeletmod.hu o www.sola.hu
Amikor a szülő az oltást nem szeretné a gyereknek...
Egy kedves blogolvasóm küldte át nekem ezt a videót. Közzéteszem itt a blogon is, hogy minél többekhez eljusson! Elég hosszú, 40 perces, akit kifejezetten az oltáselutasítás jogi következménye érdekel, kb. a 09-19 perc közötti részt nézze! De ajánlott az egészet megnézni, mert döbbenetesen tanulságos! KATT a képre, hogy a videóhoz juss! 3 évvel ezelőtt már volt egy írásom a témával kapcsolatban. Nagyon nagy port kavart, azóta is sokan keresnek jó szándékkal, vagy kevésbé jó szándékkal:-) a témával kapcsolatban. Most ismét aktuális nálunk a téma, mivel a 6 éves fiam újból kötelező oltás alá kerülne. Még nem kapta meg, mert 2 hónapja beteg gyakorlatilag. Meg 6 éve, a születése óta krónikus allergiás. Nálunk most már kezdődik az allergiaszezon, köhög folyamatosan, ödémás a szeme, stbstb. Oltást alapból betegség utáni teljesen egészséges állapot + 2 hét után lehetne kapni. Nálunk az allergiaszezon alapból tavasztól kb. novemberig tart. 6 éve kezel(tet)jük homeopátiával az allergiák miatt, és sok eredményt értünk el. Most viszont megint 4 (?) betegségre kombinált oltást kellene megkapnia! A gyerekorvos azt mondta majd lesz max. most egy rosszabb évük az allergiával...! A 3 évvel ezelőtti tapasztalatok alapján ennél e bejegyzésnél nem engedélyeztem az olvasói megjegyzések hozzáadását!
Rántott sajt - növényi összetevőkből
2012. február 20. Fittanyuka Blog
Kérésetekre egy hagyományos étel megreformálva, nemcsak azoknak akik tej,-laktóz érzékenyek. Könnyebben emészthető, nem tartalmaz állati zsírokat, fehérjéket és a növényi zsírok benne nem hidrogenizáltak. Ez nagyon fontos! Általában az ipari, növényi sajtok nemcsak, hogy nagyon rossz ízűek, de sajnos nagyon károsak is egyben. Ugyanis hidrogenizált növényi zsírokból készülnek, amit a szervezet műanyagként kezel, vagyis méreganyagként - savként elraktároz, első körben a fontos szervektől távol, később már az erekben is. Ebbe a kategóriába tartoznak a hagyományos, nem bio margarinok is! Ezek a hidrogenizált növényi zsírok még az állati zsíroknál is károsabbak. Transzzsíroknak is nevezzük őket. A következő káros hatásokkal bírnak: Emelik a koleszterin szintet, károsítják a keringési rendszert, növelik a degeneratív, illetve az öregedéssel kapcsolatos betegségeket. Transzzsír lesz az egyszeresen vagy többszörösen telítetlen zsírokból is, ha 48 C fok fölé melegítjük őket. De bármelyik nem hidegen sajtolt, étolaj transzzsír. Ezért hangsúlyozom mindig, hogy főzéshez, sütéshez használjatok kókusz vagy pálmaolajat, a hidegen sajtolt olajokat pedig mindig salátára, vagy utólag, a nem túl forró ételhez keverve fogyasszuk, hogy az esszenciális zsírsavak pozitív tulajdonságait élvezhessük. A hagyományos étolajak, pedig emberi fogyasztásra nem alkalmasak! A kókusz vagy pálma olaj szénláncai 200 C fok fölött esnek csak szét, így nem alakul át transzssírrá egy sütés , főzés során. Gazdag még laurinsavban, ez csökkenti a szervezet savasságát és az élesztőgombák étvágyát, így a cukoréhséget is kordában tartja, felgyorsítja az anyagcserét . Visszatérve a recepthez. Ez egy szója alapú nem hidrogenizált, növényi sajt, amelyet leginkább a mozzarella és a trappista sajt között tudnék meghatározni. Házilag készített, nem szója alapú növényi sajttal, sajnos nem működik, próbáltam:( Egy szlovák cég készíti. Bioboltok hűtő pultjaiban található. Jó hír, hogy az ára körülbelül az alacsony árfekvésű, középkategóriás sajtokéhoz hasonló. Hozzávalók: 200 g növényi sajt sárgaborsó liszt víz himalaya só tetszés szerinti fűszerek kókusz olaj a sütéshez Úgy készül, egy kis eltéréssel, mint a hagyományos rántott sajt. A sárgaborsó lisztből és a vízből, palacsinta tészta sűrűségű masszát keverünk amelyet sózunk, borsózunk, vagy tehetünk bele tetszőleges zöldfűszereket is. Kétfázisú panírozást hajtunk végre. A sajtot kb. 1 cm-es vastagságú szeletekre vágjuk, amelyeket először alaposan megforgatunk a sárgaborsó lisztben, majd a masszába mártunk és a felforrósított kókusz olajban, teflon edényben aranybarnára sütünk. Óvatosan forgassuk, mert ugyanúgy folyik, mint a hagyományos sajt. Ne villával szúrjuk, hanem lapáttal helyezzük az olajba és szintén a lapáttal forgassuk. Melegen a legfinomabb, utána ugyanúgy visszakeményedik, mint a hagyományos sajt. A helyes ételtársítás szabályai szerint ( növényi fehérje), zöld körettel, vagy friss, vegyes, idény salátával fogyasszuk! Fittanyuka - Lúgostó ételek a facebookon Fittanyuka
Gyógyító ételeink- méz
A méz gyógyító, egészségvédő hatásairól bizonyára mindenki hallott már. Tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Évszázadok óta használjuk megfázás kezelésére, baktériumölő tulajdonságai miatt pedig sebek kezelésében is hatásos. Remekül helyettesíti a cukrot, így fogyókúrázók és cukorbetegek is fogyaszthatják. Fogyasztása télen különösen ajánlott! Segítségével könnyedén átvészelhetjük ezt az időszakot betegségek nélkül. A mézben található legjelentősebb vitaminok: B1, B2, B5, B6, A-, E-, C-vitamin A B-vitaminok az idegrendszer megfelelő működését, a sejtszintű folyamatokat támogatják, szerepet játszanak az egészséges bőr és haj fenntartásában. Az A-vitamin a látáshoz nélkülözhetetlen, valamint szintén az egészséges bőr fenntartásához járul hozzá. Az E-vitamin antioxidáns hatásairól nevezetes, a C-vitamint pedig azt hiszem nem kell bemutatnom. :) A mézben található ásványi anyagok: vas, kálcium, foszfor, magnézium, kálium, nátrium. A bőrszépítésben is régóta használatos. Gondoljunk csak a mézet tartalmazó kozmetikumokra, vagy akár a mézes masszázsra, melynek a szépítésen túl egészségvédő hatásai is bizonyítottak. Csak egy recept a sokból, mely méz hozzáadásával készül, és remek téli majszolnivaló. :) http://biovilag.blogspot.com/2011/12/aszaltmeggyes-cookie.html Végül pedig egy blog, melyet a figyelmetekbe ajánlok: http://mez-mez-mez.blogspot.com/ Köszönet érte a szorgos méhecskéknek! Ani
Búzahús(szejtán) készítése házilag
2012. január 11. A vegán szépség
Hozzávalók: -250 gramm sikérpor(szejtánpor) -só, bors, zöldfűszerek, vegamix -1kk szódabikarbóna Mi a szejtán? A vegetáriánusok körében nagyon közkedvelt alapanyag a szejtán, amelyet húspótlóként tartanak számon. Por állagú, amely nálunk többnyire tönkölybúzából készül, de elvileg készíthető más gabonából is. Sokoldalúan felhasználható, hasonlóképpen mint a hús. Készítésének pontos leírása: A tönkölyjava (búzahús, szejtán) szétválasztásos eljárással készül, amelynek az a lényege, hogy a tönkölylisztből tisztított víz és tengeri só hozzáadásával tésztát készítenek. Pihentetés után vízzel a keményítő nagy részét és a tönkölyfehérjét az erre a célra kifejlesztett berendezésben szétválasztják, csökkentve ezzel a gabonában található szénhidráttartalmat. Ezután a kinyert koncentrátumot vízzel átmossák, majd különböző formákban hőkezelik. A gyártási folyamat végén a tömbös szejtánt darabolják, szeletelik és vákuumcsomagolásban forgalmazzák. - írja az Új diéta. Honnan származik? A szejtán legtöbbször tönkölybúzából készül. A tönkölybúza Mezopotámiából származik, Európába is már a bronzkor ideje óta honos. A Kárpát-medencében régóta használják a mai kenyerek őseinek elkészítéséhez. A IV. században élte fénykorát, amikor az időjárás szélsőségei és a betegségek miatt a többi gabonaféle nem termett, a tönköly viszont virult. Egy időre feledésbe merült, de napjainkban megint nagyon közkedvelt lett. Mit tartalmaz? Fehérjén kívül tartalmazza még szint az egész B-vitamin családot, niacint, E-vitamint, rezet, vasat, mangánt, cinket, magnéziumot, kalciumot, foszfort és szelént. Mi készüljön belőle? Bármi, ami szeletelt húsokból készülhet(ragu, aprólék, Brassói, gyros, de akár ránthatjuk, vagy tempura-sör, palacsintatésztába is mártogathatjuk. Húsdarálón, vagy gépben ledarálva pedig darálthúsként használhatjuk fel fasírtokhoz, bolognai szószhoz, vagy töltött káposztába stb...Tipp: Ha túl sokat készítettünk akkor a maradékot lefagyaszthatjuk, vagy főzővizével egy hétig hűtőben is tárolhatjuk.
46. vkf beszámoló
2012. január 5. Vegasztrománia
"mindenkinek volt olyan időszak az életében, amikor nem evett húst. lehet, hogy években mérhető, de az is lehet, hogy csak egy napig tartott. kíváncsi vagyok a vega oldalatokra, szeretném hallani ezeket a történeteket egy-egy hozzá kapcsolódó húsmentes recepttel kiegészítve. várom a vegetáriánusok vegává válásának sztorijait, a megrögzött ragadozók egy-egy elgyengült pillanatának felidézését, és a két véglet között létező többség növényevő intervallumainak anekdotáit. és várom a fabulákhoz tartozó koszt receptjét, a krónikákat kiegészítő fogások leírását." - ezekkel a szavakkal hirdettem meg bő egy hónapja a 46. vkf-et. köszönöm az írásokat, recepteket, nagyon sokszínű lett az összefoglaló! nagyon tetszett, ahogy mindenki más stílusban fogta meg a dolgot és nagyon izgalmas ételek születtek! az írásokat abc-sorrendben teszem közzé. ezennel elengedem a vkf stafétát, és felkérem olzkát, hogy legyen a 47. vkf háziasszonya. anna annaeszikesen fogta fel a témát és annaeszikes stílusban csokorba szedte kedvenc vega ételeit. olyan annaként ajánlja, "aki szereti a húst, csak közben nagyon szeret mindenféle mást is." vega-extraként pedig tom tom tomato chan. ági egy izgalmas, a baldasztis étteremből kikuncsorgott téli tekercs receptjét osztotta meg velünk. egy másik bejegyzésében pedig, mint pszeudo-vega, a xiii. kerületben bolyongott, és vette sorra a vega étkezési lehetőségeket. ági egyébként nagy húsevő, egy régebbi bejegyzésében is inkább arról ír, hogy miért eszik húst. de van egy nagy DE.. brigi rakott hajdinást készített. mint vitay georgina, ő is dupla "dolgozatot" írt, egyet a "tanárnak", egyet pedig az itatós alatt, a társaknak. szó van vega tengerimalacról és vega nagypapáról. olvassátok el az apró betűs részt is! a daokonyha csapata kínai pikáns sütőtökkel készült. bár nem vegetáriánusok, nincs kedvük mindig húst enni. ilyenkor egy jól bevált trükkhöz folyamodnak, a receptekben lévő húst valamilyen zöldséggel, pl. tökkel cukkinivel, vagy krumplival helyettesítik. a cél nem a hús pótlása, hanem egy szuverén vegetáriánus fogás készítése. duende tortillalevest és gránátalmazselét készített. 6-7 évvel ezelőtt 2 évig vega volt, és nyár óta újra hús nélkül étkezik. hozzám hasonlóan nem ellenzője a húsevésnek sem, ram tzu mester szavaival: "isten nem törődik azzal, mit ettél ebédre. a tofut és a kolbászt egyazon gondolattal teremtette." erika aszalt paradicsomos-fetás quiche-sel készült. erika sem eszik minden nap húst, egyáltalán nem esett nehezére vega ételt főzni. sőt, előbb volt meg a recept, mint ahogy meglátta a kiírást. ezt a tipikus francia fogást alapvetően vacsorára szokta készíteni, ám most reggel sütötte, és kápráztatott el vele mindenkit. gabi két recepttel is készült, kesudiós kókusztejes karfiolt főzött és csicseriborsó krémlevest. olyan családban nőtt fel, ahol szinte minden nap ettek húst. később viszont, szakmájának köszönhetően egyre többet foglalkozott az egészséges táplálkozással, és a tanultakat a konyhában is hasznosította. ráadásul férje veleszületett betegsége miatt sokkal jobban odafigyelnek, és kevesebb húst esznek. kriszta gombakrémlevest főzött. fél éve indiában volt, azóta nem nagyon eszik húst. nem különcködésből, ez részéről egy tudatos döntés. szervezete másfél hónap alatt átállt, azóta csak tengeri herkentyűket eszik néha. mivel párja húsevő, azt is ügyesen megoldja, hogy kétfélét főzzön. lilla karfiolfelfújtat készített gnocchival. elmondása szerint a picky eater (vagyis válogatós) kifejezés tökéletesen lefedi őt. ám ez tulajdonképpen két téma, a húsok és a fűszerek köré csoportosul. lilla két hétig még vegán is volt, igaz nem teljesen önszántából. noémi pályaműve egy izgalmas kókuszos hajdina "risotto" gyömbéres sárgarépapürével és korianderolajjal. bár sosem állt közel ahhoz, hogy vegetáriánus legyen, noémi kevés húst eszik, és mindig figyel arra, hogy honnan származik. keveset, de minőségit. ő is felfedezte a vega ételek színes és változatos világát, és aktuális kedvencét, a hajdinát tette vegetáriánus fogásának főszereplőjévé. olzka több fogást is készített: mákkrémet borban főzve, földimogyorós, csokoládés babkrémet, sült céklát vargányás tejbegrízzel és mézel forralt bort finomságokkal fűszerezve. gyerekkorában passzív befogadóként mindent megevett, ami elé került. viszont felnőttként szép lassan étkezéséből eltűnt a hús. olzka ezt úgy fogalmazza, hogy szerelembe esett a növényekkel. piszke két nagyszerű recepttel készült, egy diós fügekolbásszal és egy kakukkfüves-narancsos gombapástétommal. töredelmesen bevallja, hogy sosem volt vegetáriánus, viszont tartott gyümölcsnapot, ami mi más, mint egy vegán nap? véleménye szerint "mindenki szabadsága addig terjed, ahol a másik orra kezdődik. éljenek a mindenevők, ragadozók, növényevők - békében egymás mellett." réka zöldségkrémlevest készített parmezánchips-szel. gyerekkorában tulajdonképpen vegetáriánus volt, s ebből az időszakból néhány berögződés ma is tart. a vega étkezést szimpatikusnak tartja, és sok vegetáriánushoz hasonlóan reméli, hogy egyszer itthon is kiszakad a vendéglátás nagy része a rántott zöldségek köréből. robi két vegán (semmilyen állati eredetű hozzávalót nem tartalmazó) receptet is küldött, az egyik cékla kesudiós feketegyökér pürével, almával, dióval és fodros kel chips-szel, a másik pedig egy desszertként megjelenített sütőtök tökmaggal. robi két (egy teljesen és egy majdnem) vega időszakáról is beszámol. az egyik egy bölcsességfog kihúzása utáni nehézségek hatására tartott vegán időszak volt, a másik pedig egy tudatosan kipróbált böjt. sara, a kollégista gurman receptjével visszatért az alapokhoz. mármint a japán alapokhoz, hiszen miso levest készített. hangsúlyozom, hogy egy koleszban.. elég háklis, ha ételekről van szó, viszont nagyon nyitott és érdeklődő is. szereti a vega ételeket, egyszer még vega böjtöt is tartott. sedith vargányás, aszalt paradicsomos puliszkafasírtot készített sárgarépás krumplifőzelékkel. gyerekkorában hihetetlennek tűnt számára, hogy lehet hús nélkül is étkezni. aztán a kilencvenes években (!) egyik szomszédjáról, egy idős néniről kiderült, hogy csak nyers ételeket eszik. sedithre ez nagy hatást gyakorolt, voltak is próbálkozásai a vegetáriánus étkezésre való átállással kapcsolatban. családjával jelenleg vegyes konyhát vezetnek, hol esznek húst, hol nem. a tearoom csapata két receptet készített, víg vegák tortáját, és egy színes parajos raviolit. a vega sztorit pedig mini interjúkkal oldották meg, megszólaltattak vega és nem vega bloggereket, egy vegán szakácsot, és a végén ők is elmondták véleményüket. zizi narancsos kelbimbóval készült. 2005-ben kezdte el érdekelni az egészséges táplálkozás, aminek hatására először egy vegán, majd egy vegetáriánus diétát tartott egy természetgyógyász vezetésével. eközben rájött, hogy mennyi lehetőséget hordoznak magukban a zöldségek, gabonák, és azóta vegetáriánus. zizi szeret vegánul (tejtermékek és tojás nélkül) sütni, egyre több recept kerül fel a blogjára is.
Málnakrémes palacsinta
Munkából hazafelé jövet elhatároztam, hogy csinálok valami gyümölcsös finomságot. A málnára esett a választásom, hiszen az eper mellett ez az a gyümölcs, amiből tényleg csak szezonban tudunk igazán jót enni. Finom íze és alacsony kalóriatartalma mellett antibakteriális hatású, és tele van öregedést gátló antioxidánsokkal. A málna levele is igazi kincs, belőle teát érdemes készíteni. A frissen szedett leveleket forró vízben kell áztatni, s az így készített tea antibakteriális hatása lévén hólyaghurut, de meghűlés esetén is jól használható. Cukorbetegeknek, vesebetegségben szenvedőknek különösen ajánlott. Ha bővebben szeretnél olvasni a málna jótékony hatásáról: http://okoriegeszseg.shp.hu/hpc/web.php?a=okoriegeszseg&o=malna_nLkY Málnakrémes palacsinta Hozzávalók: A krémhez: - fél kg málna - 1 nagy pohár görög joghurt - citrom - 1 tk. gyümölcscukor v. méz A palacsintához (vegán): http://biovilag.freeblog.hu/archives/2010/05/06/Rizskrmes_vegn_palacsinta/ - 3 bögre liszt (én graham lisztet használtam) - 3-4 ek. olaj (ez lehet bármilyen) - víz - egy csipet só 1. A lisztet és sót elkeverem, hozzáadom az olajat, majd fokozatosan felöntöm vízzel. A tésztát hagyom pihenni. 2. A megmosott málnához hozzákeverem a joghurtot, hozzáadom a gyümölcscukrot, majd belefacsarok egy fél citromot. A citrom remekül kihozza a málna édes ízét, így tényleg csak egy csipetnyi cukrot, vagy mézet kell használni, de igazából el is hagyható. 3. Az így kapott masszát botmixerrel kicsit összekeverem, majd beteszem a hűtőbe, hogy alaposan összeérjenek az ízek. 4. A tésztából kisütöm a palacsintákat. Igyekezzünk minél vékonyabbakat sütni. A sütés során már nem kell használnunk olajat, mivel a tésztában lévő olaj megakadályozza, hogy leragadjanak. Maximum az elsőnél tehetünk pár cseppet a serpenyőbe. 5. A kihűlt palacsintákat megkenjük a málnakrémmel, és reszelt csokoládéval tálaljuk! A legjobb magas kakaótartalmú csokoládét használni, ennek szintén magas az antioxidáns tartalma. Napi egy kockát bátran, bűntudat nélkül megehetünk belőle! :) Aki abszolút vegán módon szeretné készíteni, az joghurt helyett kókusztejszínt is használhat. Szintén jó párosítás! ;) Ani 2011. június
Ezekre nagyon kell figyelnie a vegetáriánusoknak
Minél szigorúbban vegetáriánus valaki, annál jobban kell figyelnie az étrendjére, mert hiánybetegségek fenyegetik.
Nyár volt, szülinapok és megvagyunk:-)
2011. szeptember 18. Vegagyerek
Zabtejszínes jégkrém Hűha, olyan régen és ritkán jártam erre az elmúlt hónapokban, hogy az időközben alaposan megváltozott blogrendszerben már azt is alig tudtam hirtelen, hol kell feltölteni új bejegyzést!:-)) Na, szóval, vége lett a nyárnak... Illetve volt idén egyáltalán nyár?! Mintha idén kimaradt volna...:-( Mi azért eltöltöttük valahogy.:-) A Nagy június 1-től kezdte már a nyári szünetet (gyeses anyukák nagyobbikja nem járhat oviba a nyáron - mifelénk - sem...), de szerencsére amennyire tartottam a 3 hónaptól, viszonylag gyorsan eltelt. Például néhány betegséggel...:-))) 2 tüszős mandulagyulladás a Nagynak, aztán egy vírusos, utána nyirokcsomógyulladás hónapokig. Ezzel el is voltunk július végéig, akkor elmentünk nyaralni a Balcsira. Külföldre nem mertünk menni, az elmúlt évek gyerekbetegségi statisztikái miatt... (pedig én már nagyon mentem voltam!:-). Jó volt, gyorsan eltelt, és mi még kifogtuk a zimankós nyár előtti utolsó közel 40 fokos hetet! Hurrá:-) Aztán mire hazajöttünk, a Kicsinek lett 40 fokos láza, ami kisebb lázzal ugyan, de kitartott 2 hétig... És már el is jött augusztus közepe.:-)) Közben 4. éves lett a Vegagyerek blog!! Tádáááá....:-)) Tekintve viszont, hogy idén annyira elhanyagoltam Szegénykémet, nem volt merszem megemlékezni eme jeles eseményről...:-) Most viszont ez is pótolva, pipa!:-) Szóval, jött az augusztus, amikor is egy svédcsavarral a nehezen megszerzett óvodai helyeinket leváltottuk, és átírattuk mindkét gyereket egy Montessori óvodába. A fő keresztmetszet a Nagy volt, akivel miután végigcsináltunk egy 2 éves nemakarokóvodábamenni-gyereértemebédután maratoni menetet, ami idővel kiegészült egy közel 2 éves állandó hasfájás + hasmenés menettel is (többszöri teljes gasztroenterológiai kivizsgálással és szerencsére teljesen negatív eredményekkel), és az óvoda közeledtével már augusztus elején elkezdtük/folytattuk ezeket újból...Na, akkor tehát egy hirtelen ötlettől vezérelve Férjjel mindketten egyszerre úgy döntöttünk, elég volt, próbáljuk meg ezt a verziót! Így a nagycsoportot és a Kicsivel a kicsit már az új oviban kezdtük. A Nagynál varázsütésre elvágódott a 2 éves hasfájás...., a Kicsivel még beszokunk, de összességében biztatóak az eddigiek. Délután n5-kor alig akarnak hazajönni... Apropó allergia... Jelentem, pontosan 1 éve NEM SZED MÁR A Nagy antihisztamint! És így csináltuk végig az egész évet idén január óta is! Homeopátiás kezelést továbbra is kap, de allergiára már azt is igen elenyészően kellett idén szedni. Számunkra is teljesen hihetetlen, de így van! Most az óvodakezdéssel felerősödött neki megint egy kicsit a szénanátha, de még teljesen kezelhető kategória. Ismét új helyre járunk február óta mindkettővel, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társasághoz, Bóna Lászlóhoz és Nagy Lászlóhoz. 6 év homeopátiás próbálkozásai után maximálisan pozitívak a tapasztalataink! Úgy gondolom, itt megálltunk, most már nem fogunk homeós terapeutát váltani!:-) A tejallergia még megvan a Nagynál, de rengeteget javult az is, a diétánkat jelentősen csökkentettük, ami leginkább azt jelenti, hogy néha kap ezt-azt tejeset, mert annyira szeretne... Viszont nincsenek már olyan heves tünetei. Az óvodában azért még mindketten tejmentes étrenden vannak. Főzés... Na, az idén nyáron gyakorlatilag nem volt... Hogy lehet az?! Hát úgy, hogy egyszerűen irgalmatlanul belefáradtam és beleuntam abba, hogy 5 év vegás főzései után vagy az egyik, vagy a másik gyerek soha nem ette meg a főztömet. A végén már nekem magamnak sem ízlett... De komolyan!:-) Amikor pedig az óvoda végével a Nagy is itthon volt, a Kicsi, aki addig tök jól evett, szintúgy mindent kezdett félretolni a Nagyot utánozva. És akkor azt mondtam, rendelek! Felváltva rendeltem nekik tejmentes, illetve vegás kaját. Mígnem 4 év rendelései után a Vegafood felhívott, hogy bocs, de olyan messze lakunk, és annyira csak én rendelek a környékről, hogy nincs rá kapacitás, befejezik felénk a kiszállítást...:-((( És azóta nincs vegás házhozkaja felénk, brühahaaaa:-(( Nyár végére a gyerekek is megunták a rendelt kaját, úgyhogy nekiálltunk főzőcskézni ismét, de maximálisan alapkajákat, amik nem igazán voltak blogkompatibilisek szerintem.:-) Ja, és hát igen, most már kimondhatjuk, a Kicsi is határozottan húsevő lett!...:-((( Az óvodában sem nagyon köpi ki a húst... Merthogy ott tejmentes, de húsos kaját kap. És innentől kezdve frankó a helyzet, mert 3-an gyak. húsevők a családban én pedig nem. De húsost nem főzök gyak. 4-5 éve. Na, most nyáron megpróbáltam.... Nem ment! Nem bírja a lelkivilágom. Ez van. Úgyhogy most valahogy elevickélünk a mindennapokban, úgyis keveset esznek itthon. Amikor pedig főzök, továbbra is vegán ételek készülnek. Ami viszont talán némi reményt mégis ad a jövőre vonatkozóan, és az elmúlt 6 év küzdelmeire visszatekintve, az az, hogy a Kicsi lelkesen eszi a nyerset, gyümölcsöt, mindketten továbbra is imádják a gabonakásákat, amire más gyerek csak nagyokat pislog, és pl. a Nagy az oviban simán megeszi a kelkáposztafőzeléket (amit más gyerek nem igazán), illetve komolyan elkezdett érdeklődni a főzés iránt...:-) Hátha majd egyszer később lesz eredménye a próbálkozásaimnak...:-) Én meg közben buzgón fogyókúrázhatok, mert ettől a sok kajás összevisszaságtól szépen felrakódtak a kilók...:-( Folyt. köv. a Kicsi 3 szülinapjával, akinek idén ismét készült Hello Kitty torta + hercegnős is!:-) Természetesen tej- és tojásmentesben! Ééééés ismét dolgozni kezdtem! Hurrá!:-)
Születés Hete és a védikus kultúra
2011. május 7. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Ha érdekel milyen a babavárás vega életmód mellett, hogyan zajlik a gyereknevelés ősi módszere, szeretnéd megismerni a kismama jóga alapjait, látogass el május 8-án vasárnap Csillaghegyre, a Születés, szeretet, szentség - Világrajövetel a védikus kultúrában c. rendezvényre! A program ingyenes. Időpont: május 8., vasárnap 9:00-19:00 Helyszín: 1039., Budapest, Lehel u. 15-17. Részletes program: * 9:00 Vega kismama? Egészség és táplálkozás várandósság idején Születés Hete 2011 plakát_kicsi(Templomszoba) - dr. Aranyos Edit. Belgyógyász szakorvos előadása a táplálkozási tabukról a terhesség időszakában. Minden, amit sosem mertél megkérdezni az orvosodtól... * 9:30 Védikus pedagógia: A gyermeknevelés ősi módszere (Templomszoba) - Fodor Kata. Milyen nevelési elveket javasol a védikus tradíció, hogy egészséges, boldog és elégedett legyen gyermekünk? Az oktatás valódi célja. szünet * 10:15 Szamszkárák: Születés és szentség - Tisztító folyamatok és második születés a védikus tradícióban (Templomszoba) - Gauranga dász A tisztító rituálék folyamata és fontossága az ősi indiai kultúrában. * 11:15 Titkok a horoszkópokban: A védikus asztrológia rejtelmei (Templomszoba) - Fodor Kata Ki vagyok én? Milyen gyermekem személyisége? Motiváció, tehetséggondozás, célok, egészség, betegség. A felnőtt és a gyermek horoszkópja. * 12:15-14:00 Ebédszünet INGYENES Konzultációs lehetőség az előadókkal: Bach virágterápiás meghatározás, Shiatsu-kezelés kipróbálási lehetőség, horoszkópelemzés. (Konferenciaterem) * 14:00 Kismama jóga - fitten szülésig (Bemutatóval!) (Konferenciaterem) - Kotroczó Anikó Fitt és egészséges kismama szeretnél lenni, de a várandósság alatt nem tudod milyengyakorlatokat végezhetsz? Bemutatóval egybekötött előadással várunk! * 14:30 Könnyed várandósság - természetes a módszerek a terhesség és a gyermekágyi időszak megkönnyítésére (Konferenciaterem) - Eichert Tamás, Kotroczó Anikó, Sjámaszangi deví dászí Kerekasztal: Bach virágterapeuta, kórházi dúla és fitoterapeuta, Shiatsu-terapeuta ad természetes tippeket a terhesség, a szülés, és a gyermekágyi időszak segítésére. * 15:30 Apás szülés - tényleg tabu? (Konferenciaterem) - Kotroczó Anikó Apával szülni hagyományosan nem elfogadott, mégis, természetes és praktikus megoldás. Az elméletet gyakorlatokkal támogatjuk meg. * 16:00 Csatlakozási lehetőség a vasárnapi zenés-táncos programhoz a templomszobában A programok elsősorban várandósoknak, kismamáknak, gyermekvállalás előtt álló családosoknak és a védikus kultúra iránt érdeklődő személyeknek ajánlottak. Az előadások közben, a konferenciaterem hátsó részében a kisebb gyermekeknek egyszerű játékteret biztosítunk. Az előtérben egészséges, vegetáriánus büfé várja a vendégeket, de lehetőség van ebéd előzetes megrendelésére is. forrás: krisna.hu
Hamis tonhal saláta (tonhalkrém)
2011. április 10. A vegán szépség
Csicseriborsó: Ennek a borsófélének ?shazája feltételezhet?en El?-Ázsiában volt, de már régóta elterjedt élelem a földközi-tengeri országokban. Dél-Amerikában, Indiában és Pakisztánban is vetik. F?leg azokon a területeken nagyon népszer?, ahol alig tudják megfizetni a húst, hiszen rendkívül magas a fehérjetartalma. 100 g csicseriborsó energiatartalma: 1276 kJ (305 kcal), tápanyagtartalma: 20 g fehérje, 3,4 g zsír, 48,6 g szénhidrát, 9,5 g rost, 27 mg nátrium, 580 mg kálium, 110 mg kalcium, 428 mg foszfor, 108 mg magnézium, 6,5 mg vas, 30 mikrogramm A-vitamin, 0,5 mg B1-vitamin, 0,15 mg B2-vitamin, 1,5 mg niacin, 0,54 mg B6-vitamin, 4 mg C-vitamin. A csicseriborsót ki is lehet csíráztatni. Megtörténik a csoda, hiszen ebb?l a k?kemény magból néhány nap múlva ropogós, enyhén édeskés íz? csíranövény lesz. 100 g csicseriborsóból kb. 200 g csíranövény lesz. A csíráztatáshoz napi kétszeri öntözés, szobah?mérséklet és kb. 3 nap kell, míg a csíra 3 mm-nyire meg nem n?, ezután azonnal fel kell használni, mert megkeseredhet. A csicseriborsót a jobb emészthet?ség miatt 5 percig blansírozni (=forró vízben rövid ideig f?zni), illetve olajon párolni kell. Tengeri alga: Az ókori görög mitológia szerint a szépség és a szerelem istennője, Aphrodité, egyedülálló szépségét, csillogó haját és ragyogóan selymes bőrét a tengervíznek és a benne rejlő kincseknek, a tengeri sónak, az iszapnak és az algának köszönhette. Azokon a helyeken, ahol rendszeres algafogyasztók élnek, az emberek kitűnő egészségnek örvendenek, és közülük kerülnek ki a hosszú élet rekorderei is. Ma az algákat a világ legnagyobb élelmiszer-tartalékaként tartják számon.Rendkívüli hatékonyságukat a tengervíz és az emberi vérplazma hasonló összetétele és ásványianyag-koncentrációja magyarázza, mivel a vérben oldott ásványi anyagok összetétele és aránya nagyon hasonló a tengervízben megtalálható anyagokéval. Valamennyi alga kedvező tulajdonsággal rendelkezik. oA több ezer cianobaktérium-algafaj közül kiemelkedő szerepet kapott a Föld legősibb élőlényei közé tartozó Spirulina Platensis. Fejlettségi szintjét tekintve közelebb áll a baktériumokhoz, mint a többi algához. oAz Achophyllum nodosum, vagyis a barnamoszat nagy szerepet kap az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és a gyógyulási folyamatok gyorsításában. oA Carrageen Chondrus Crispus, vagyis a vörösmoszat főleg magas vitamin- és nyomelem-koncentrációja, illetve rosttartalma miatt harmonizálja az anyagcsere-folyamatokat, serkenti a pajzsmirigyműködést, és fokozza az ellenállóképességet. Asztmatikus, reumatikus, gyomorbél-rendszeri problémákban és a fogyókúrában is igen sokat segít. A tengeri moszatok ma újra fontos táplálékká váltak. Magas fehérjetartalmuk miatt a Föld leggazdagabb fehérjeforrásának tartják őket. Megtalálható bennük valamennyi aminosav, és felhasználásuk is változatos: teheted őket salátákba, levesekbe, zöldség- és gyümölcslevekbe is. oMagas a jódtartalmuk - a jód a tiroxinhormon alkotórésze, amit a pajzsmirigy termel. Ez a hormon biztosítja a fiatalos külsőt, szabályozza az anyagcserét.oMagas az A-, B-, C-, D-, E- és K-vitamin tartalmuk. A B12-vitamin ritka a növényi élelmiszerekben, az algából viszont ezt is megkaphatod. A sokféle vitaminnak köszönhetően jó a sejteket vitalizáló és immunerősítő hatása is. oBéta-karotin-, klorofill- és szeléntartalmuk miatt szabadgyökfogóként fontos szerepet töltenek be az érelmeszesedés késleltetésében, a szervezet ellenállóképességének megerősödésében és a rák megelőzésében. oOlyan szénhidrátot tartalmaznak, amely védi a szervezetet a nehézfémtartalmú mérgek - stroncium, kadmium, plutónium, bárium - felszívódásától. oA spirulina bázikus hatású, a savtúltengéses gyomorbetegségek esetében is ajánlott, gyorsan érezhető a hatása. Csökkenti a szervezet savasságát, így hatékony gyógyítószer a méregtelenítésben. oAz algának enyhe vízhajtó hatása is van, és mivel magas a rosttartalma, javítja az emésztést is. oKimagasló az ásványianyag-tartalmuk: sok vas, foszfor, kálium, kalcium, magnézium, cink van bennük. Bórtartalmuk közvetve szerepet játszik a kalcium- és a magnézium-anyagcsere szabályozásában. oA bennük lévő zsírsavak csökkentik a vér zsírszintjét, mérséklik a vérlemezkék összecsapzódását, kismértékben növelik a védő koleszterint - HDL -, és értágító hatásúak. Lassítják az érelmeszesedést, és csökkentik a vérnyomást. oMivel táplálók, az algák a fogyókúra, a salaktalanítás idején táplálék-kiegészítőként alkalmazhatók. Ha fél órával az étkezés előtt algát eszel, fehérjetartalmának következtében az agy éhségközpontjába jelek érkeznek, így jóllakottságérzet kerít hatalmába. (forrás: Ideál magazin, elelmezes.hu) Jó étvágyat! :)
Színezékekről és egyéb adalékokról
2009. október 21. La Cuisine d'Adéle
... szólt a Spektrum Tv figyelemfelkeltő és elgondolkodtató ,,Étkek és tévhitek - Ráadás című műsora, melybe teljesen véletlenül, ám még éppen idejében kapcsolódtam be. A műsor sorra vette a napjaink élelmiszereiben megtalálható adalékanyag-csoportokat, mindegyiknek kb. azonos időt, teret szentelve, ám számomra a színezékekkel kapcsolatos megállapítások bizonyultak a legdöbbenetesebbnek. A keretsztori egy átlagos - ha jól emlékszem - három gyermekes család mindennapi életének, táplálkozási szokásainak bemutatása volt. Az édesanya igyekezett egészségesen táplálni gyermekeit - ez fontos, a későbbiekben még jelentősége lesz... Színezékek Érdekes és megdöbbentő volt már maga az a tény is, hogy mekkora hatással van az emberi ízérzékelésre az elfogyasztott élelmiszer színe. Tegyük hozzá, elsősorban a gyermekekre - ráadásul a színezett, színes ételek elsőszámú célközönsége is ők! Szóval, ugyanazt a málnaízű italt öntötték 3 pohárba, ez egyiket rózsaszínre, a másikat átlátszó - vízszínűre, a harmadikat pedig kékre színezték. Majd gyerekekkel kóstoltatták meg a poharak tartalmát. A gyermekek túlnyomó többsége a rózsaszín folyadékot eper, illetve, málnás ízűnek, a színtelent limonádénak, a kéket pedig áfonyásnak érezte! A színezékek és a különböző adalékanyagok hosszú távú hatása az emberi szervezetre felbecsülhetetlen, de az, hogy rövid távú hatásuk is kézzelfogható, számomra megdöbbentő volt. A következő kísérletet végezték el. Gyerekeket két csoportra osztottak, s két asztalt raktak tele ételekkel. Az egyik asztalon intenzív színű, mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszereket, a másikon házi készítésű ételeket helyeztek el. A gyermekek különböző játékokat játszottak - mindkét csoport ugyanazokat - melyek során mérhetővé vált koncentrációjuk, koordinációjuk, ügyességük, fegyelmezettségük. Majd evés következett: egyik csoport csak az egyik, a másik csak a másik asztalról falatozott. Fél óra elteltével ugyanazokat a játékok játszották. Az színes-adalékanyagos élelmiszereket fogyasztó gyermekek koncentrációs és koordinációs képességei láthatóan csökkentek, többen kezelhetetlenné váltak, a csoportban az egyik kisfiút úgy megütötte egy társa, hogy felrepedt és vérzett az ajka és közülük többen sírtak. Hasonló tapasztalatokról számolt be az az édesanya is, aki miután hiperaktivitást állapítottak meg gyermekénél, megvonta tőle a mesterséges kiegészítőket tartalmazó ételeket, a gyermek két hétig elvonási tüneteket produkált (!!), majd hiperaktivitásra utaló tünetei megszűntek. Mesterséges édesítőszerek Élettani hatásukról szóló beszámolók nem egyértelműek. A műsorban az aszpartamot (E-951) emelték ki, mint a legellentmondásosabb édesítőt, mellyel nem árt vigyázni. Egy fiatal, I-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiú mesélt arról, hogy IBS-t (irritábilis bélszindróma) állapítottak meg nála, de miután elhagyta étrendjéből az aszpartamot, tünetmentessé vált. Tartósítószerek A műsorban elsősorban szulfitokra hívták fel a figyelmet, amelyek különösen kerülendők. Megszólalt egy hivatásos versenytáncos, aki 35 évig tartó asztma után vált gyakorlatilag tünetmentessé annak köszönhetően, hogy elhagyta étrendjéből a szulfit-származékokat (s ezzel együtt az egyéb adalékokat) tartalmazó élelmiszereket. Ízesítők, ízfokozók A nátrium-glutamát (E-621) káros hatásait emelték ki, az ún. kínai étterem-szindrómát, de ezt elég sokan leírták már. Azt a veszélyt azonban nem lehet elégszer tudatosítani, hogy ha már egészen kis gyermekkorban kezdi meg az ember az ízfokozókkal, mesterséges ízesítőkkel felturbózott ételek fogyasztását, az ízérzéke erre ,,áll rá és már nem érzi elég ízesnek a természetes táplálékokat. Kiváló példa erre a műsorban ismertetett kísérlet: 10 gyerekkel kóstoltattak mesterséges ízesítővel készült narancslét és frissen facsart, tiszta narancslevet. A 10-ből 7 gyerek a gyári, ,,mű italt találta finomabbnak. Miután mindezeket sorra vették, a film készítői visszatértek, az írásom elején említett családhoz. Az édesanya most szembesült azzal, hogy az általa egészségesnek gondolt élelmiszerek többsége (pl. light gyümölcsjoghurt) tele van mesterséges adalékokkal. S ez tényleg azért szörnyű, mert nem egy felelőtlen emberről volt szó, aki nem törődik a családja egészséges táplálkozásával, hanem azt gondolta, helyesen cselekszik, mert az általa egészségesnek gondolt - s teszem hozzá a média, reklámok által annak beállított - élelmiszereket adta a gyerekeinek. (Gondolkodom azon, hogy ennek a jelenségnek, nevezetesen az általam ,,álegészségesnek nevezett élelmiszerek reklámozásának, fogyasztásuk ösztönzésének - pl. egyél reggeli helyett 4 db finomított cukros, tartósítós, aromás, kb. 25-30 db összetevőből álló, nyomokban teljes őrlésű gabonát, mézet és mogyorót tartalmazó kekszet, és ezzel tök oké vagy, mert ez megfelelően táplál és számodra délig tartó lendületet ad - szentelek majd egy külön postot.) Nos, az anyuka átnézte a hűtőt, s megszabadult az összes oda nem illő dologtól. Majd egy adalékanyagmentes próbahét következett. A család tapasztalatai pedig rendkívül kedvezőek voltak! Anyuka úgy vélte, nem is olyan nehéz kiiktatni ezeket az élelmiszereket az étrendjükből és gyermekei viselkedésében is pozitív változások álltak be. Persze azért érdemes megnézni, magát a filmet is, ha sikerül elcsípni, de számomra annyira döbbenetes és figyelemfelhívó volt, hogy úgy gondoltam, érdemes a blogban is postolni. Olyan információk ezek, amelyek elgondolkodtatnak, s azt érzem, valóban változtatásra sarkallnak... rám legalábbis nagy erővel hatottak, pedig egy jó ideje száműzöm már az étrendemből az adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket... Mi tehát a konklúzió? A film készítői úgy foglalták össze, hogy alapvetően most is ,,ősemberek vagyunk, a szervezetünk nem az adalékanyagok feldolgozására van predesztinálva, amelyeknek hatása - mi történik, ha ezek az adalékanyagok kombinálódnak, reakcióba lépnek egymással az emberi szervezetben?, mi lesz a túlságosan sok mesterséges kiegészítővel felturbózott élelmiszert fogyasztó emberrel 20 vagy 30 év múlva? - felbecsülhetetlen... Én úgy gondolom, nagyon fontos a tájékozódás, a tudatosság, az hogy mit súgnak érzékeink, ösztöneink, no, meg a józan eszünk... (Képek forrása: www.fittcsalad.hu, www.pannonicum.hu)
Húsz évnyi kutatás bizonyítja: a növényi étrendek hatásosak a legtöbb halált okozó betegség ellen
2024. június 17. Prove - a világ vegán szemmel
Több mint két évtizednyi metaanalízist és szisztematikus áttekintést vizsgált meg a Bolognai Egyetem tudóscsapata. Az eredmények alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a növényi étrend hatásosan csökkenti a legnagyobb egészségügyi kockázatot jelentő betegségek kialakulásának esélyét. Lassan közhellyé válik, hogy a növényi étrendek kedvezőbb hatással vannak az emberi szervezet egészségére, mint az állati eredetű… The post Húsz évnyi kutatás bizonyítja: a növényi étrendek hatásosak a legtöbb halált okozó betegség ellen appeared first on Prove.hu.
Medvehúst grillezett egy család, egy életre megtanulták, miért volt ez hiba
2024. június 4. Prove - a világ vegán szemmel
Egy kilencfős amerikai társaság medvehúst evett, nem sokkal később hatuknál trichinellózist diagnosztizáltak. Az egyik családtagot, aki előzetesen kilőtte a fekete medvét Kanadában, figyelmeztették a veszélyre, de azt gondolták, a fagyasztás megoldja a problémát. Ezt a típusú fertőzést okozhatja házi vágásból származó hús és vadhús is. Hat embernél diagnosztizáltak trichinellózist, miután egy családi sütögetést medvehússal próbáltak… The post Medvehúst grillezett egy család, egy életre megtanulták, miért volt ez hiba appeared first on Prove.hu.
Ez az étrend jelentősen csökkentette a cukorbetegek inzulinszükségletét
2024. május 5. Prove - a világ vegán szemmel
Most először vizsgálták, hogy milyen módon hat az 1-es típusú cukorbetegséggel élőkre a növényi alapú étrend. A kutatás során két csoportba osztották az alanyokat, akiknek meghatározott előírások szerint kellett étkezniük. A vegán étrendet követők sokkal jobb eredményeket értek el a három hónapos vizsgálatot követően. Mérföldkőnek számító kutatásról számolt be a Physicians Committee for Responsible Medicine… The post Ez az étrend jelentősen csökkentette a cukorbetegek inzulinszükségletét appeared first on Prove.hu.
Meghalt Pigcasso, a legsikeresebb négylábú művész
2024. március 19. Prove - a világ vegán szemmel
Nyolcéves korában, betegség következtében elhunyt Pigcasso, a nem mindennapi festőművész. A kreatív négylábú élete során több száz képet festett, munkái műgyűjtők és hírességek falát díszítik világszerte. A disznó sikere nem csak az állatvilág mércéjével mérve kimagasló, legértékesebb munkájáért több mint kilencmillió forintot fizetett egy német gyűjtő. Mindenféle cinizmus nélkül ki lehet jelenteni, nagy veszteség érte… The post Meghalt Pigcasso, a legsikeresebb négylábú művész appeared first on Prove.hu.
Gyógyíthatatlan beteg kutya akadályozott meg egy rablást
2024. március 15. Prove - a világ vegán szemmel
Tango, egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kutya hangos ugatásával riasztotta örökbe fogadó családját és akadályozott meg egy rablást. A szívproblémákkal küzdő eb az Animal Rescue League of Iowa menhely hospice-szolgáltatásán keresztül került mostani befogadó családjához. Tango azóta is árgus szemekkel kémleli a gyanús elemeket a bejáratnál lévő ablakon keresztül. Ki tudja, hogyan végződött volna az a… The post Gyógyíthatatlan beteg kutya akadályozott meg egy rablást appeared first on Prove.hu.
Aktivisták rántották le a leplet a kacsatenyésztés borzalmairól
2024. február 16. Prove - a világ vegán szemmel
A kacsatenyésztés árnyoldalát, kegyetlen gyakorlatait leplezte le egy yorkshire-i telepen vizsgálódó állatvédelmi szervezet, az Animal Justice Project. A kacsák jelentős része szenved ott valamilyen - a nem megfelelő körülmények miatt kialakult - betegségtől. A vágás előtti befogás során pedig különös brutalitással bánnak az állatokkal, a nyakuknál fogva lóbálják, dobálják és megfélemlítik őket. A baromfitenyésztés szó… The post Aktivisták rántották le a leplet a kacsatenyésztés borzalmairól appeared first on Prove.hu.
Összefüggést találtak a légszennyezés és a mentális betegségek között
2024. január 4. Prove - a világ vegán szemmel
Egy Rómában végzett hosszú távú kutatás megerősítette azt az összefüggést, hogy a légszennyezés hozzájárulhat különböző mentális betegségek kialakulásához. A mostani kutatás 1,7 millió alany kórtörténetét vetette össze légszennyezettségi adatokkal és egyéb, mentális betegségeket befolyásoló tényezőkkel. Az eredmények alapján a 30 és 64 éves kor közöttiek voltak a leginkább érintettek. A légszennyezés és a mentális betegségek… The post Összefüggést találtak a légszennyezés és a mentális betegségek között appeared first on Prove.hu.
Hatásos lehet a poszt-Coviddal szemben a növényi alapú étrend
2023. november 18. Prove - a világ vegán szemmel
A koronavírus-fertőzésen átesettek hosszú távon is tapasztalhatnak még poszt-Covid-tüneteket, amelyek ellen úgy tűnik, bevethető lehet a növényi étrend. Bár a Covid-19 igazán intenzív időszakát már letudtuk, a koronavírus hosszabb távú hatásai máig velünk vannak. A kutatók szerint azoknak, akik elkapták a betegséget, legalább 10 százalékát érinti valamilyen formában a poszt-Covid. ,,Amennyiben Ön átesett a fertőzésen,… The post Hatásos lehet a poszt-Coviddal szemben a növényi alapú étrend appeared first on Prove.hu.
Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások
2023. november 10. Élj harmóniában
Közeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok. A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is. A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal. Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja. Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is. Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal. Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal. A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket. A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását. Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon. A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre. A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik. A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben. Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is. A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre. Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit. Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is. November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására. Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag. Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel - mellkasi lerakódás, nátha. Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik. Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést. Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk. Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket. December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket, 2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati
A vörös hús fogyasztását ismét összefüggésbe hozták a cukorbetegséggel
2023. november 6. Prove - a világ vegán szemmel
Egy több mint 200.000 alanyt vizsgáló tanulmány ismét megerősítette a 2-es típusú cukorbetegség és a vörös húsok fogyasztása között fennálló kapcsolatot. A tanulmány alapján azok, akik a legtöbb húst fogyasztották, sokkal nagyobb valószínűséggel lettek cukorbetegek, mint azok, akik csak kisebb mennyiségben ettek vörös húsokat. Egy friss tanulmány ismét megerősítette a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása és… The post A vörös hús fogyasztását ismét összefüggésbe hozták a cukorbetegséggel appeared first on Prove.hu.
Ez történik a bőröddel, ha egy időre lemondasz a húsról
A megfelelő, húsmentes étrend összeállításával nem csupán a bőrünk szépségét, hanem az egész szervezetünket megóvhatjuk a betegségektől.
Kóstolj bele az ájurvédába!
Itt megrendelheted! A Kóstolj bele az ájurvédába című szakácskönyv a természetes gyógymódként alkalmazott táplálkozás és az egészségmegőrzés ősi hagyományokon alapuló tudományába enged betekintést. Ez a több ezer éves tudás minden ízében ajándék a ma emberének. Az egyént helyezi a középpontba: sajátos testtípusunkra, egyéni jellemzőinkre, egyszóval ránk koncentrál. Különbözőségeinket és betegségeink eltérő kiváltó okait feltárva személyre szabott, természetes gyógymódot ajánl számunkra. Az ájurvéda rendszerében valódi értelmet nyer a mondás: ,,Ami az egyiknek gyógyszer, a másiknak méreg. Az ájurvédikus orvos számára a betegség állapota helyett az egyén eredendő, egészséges mivolta a kiindulópont, s ennek alapján állapítja meg a megfelelő étrendet és gyógymódot, amely ismét harmóniát teremt a beteg állapot helyett, illetve megőrzi meglévő egészségünket. Az ájurvéda szerint az egészség megőrzésének három alappillére van: a megfelelő táplálkozás (áhára), az egészséges életmód (vihára) és a gyógynövények használata (ausadhi). A Kóstolj bele az ájurvédába az első alappillérrel, a táplálkozással foglalkozik. Ízletes gyógyszereket, ínycsiklandó recepteket kínál mindazoknak, akik hétköznapjaikban, konyhájuk birodalmában is szeretnék alkalmazni az ősi tudást szeretteik és önmaguk egészségének megőrzése, visszanyerése érdekében. A recepteken túl bepillantást nyújt az ájurvéda gyakorlati fortélyaiba is, melyek segítségével könnyen megállapíthatjuk, milyen testtípussal rendelkezünk, s hogy melyek azok a megfelelő, egyénre szabott ételek, melyek testi-lelki harmóniát, maradandó egészséget biztosítanak számunkra. Mit találsz a könyvben? - Az ájurvéda alapjainak leírását - Az ájurvéda gyakorlati tanításait (a különböző testtípusok jellemzői, az ízek szerepe a gyógyításban, évszakok szerinti étkezés, ájurvédikus étrendek). - 70 kipróbált receptet, melyeket a főzésben kevésbé járatosak is el tudnak készíteni - Megismerheted a fűszerek használatát - Alaprecepteket (ghí főzés, indiai házisajt készítés) - Színes ételfotókat - A szerző tanácsait Mindezt 128 színes oldalon. Az ájurvédának létjogosultsága van Magyarországon, és ennek gyakorlatba ültetéséhez Hémangi hetedik szakácskönyve hatalmas segítséget jelent az egészségükre vigyázók részére. A már számos megjelent ájurvéda könyv mellett tanácsokat ad a különböző alkatú és korú embereknek az étkezés fontosságáról, annak összetételéről, a gyógyhatású fűszerekről, hogy betartható legyen az ,,Amit eszünk, azzá leszünk szlogen, amelyet már Hippokratész is átvett 2500 évvel ezelőtt Csarakától, a híres indiai ájurvéda orvostól. Riesz István Dr. (Ayu) Hon. A Magyar Ájurvéda Gyógyászati Alapítvány elnöke Ha teljeskörű, gyakorlati képzést szeretnél kapni az ájurvédikus konyhaművészetben, rendeld meg a könyv támájához kapcsolódó főzőtanfolyamot is. A könyvet itt rendelheted meg!
Egészségmegőrzés - miért betegszünk meg
2023. április 8. Élj harmóniában
Van itt minden.... meleg, hideg, eső, hó, napsütés, pára, szél, szárazság... csak győzzük lekövetni a külső körülmények alakulását öltözködésben, táplálkozásban, életmódban. Az ájurvéda szempontjából a betegségeknek legtöbbször 2 fő oka van. Az egyik, hogy nem vesszük figyelembe a külső körülmények alakulását, az évszakok sajátosságait. A régi korok embere mindig a szezonális körülményeknek megfelelően élt. Pl. télen soha nem fogyasztott nyers, hűtő ételeket - mint nyers gyümölcsök, saláták - inkább előnyben részesítette a tartalmas, a testet melegítő ételeket - levesek, kásák, főzelékek. Tavasszal az időjárás nedves, változékony, szeles, hűvös. Amikor valaki tavasszal sok nedvesítő és hűtő ételt fogyaszt sajnos megnöveli a nyálkás megbetegedések kockázatát (nátha, meghűlés, influenza, allergia, etc.) Az előző hírlevélben írtam részletesen arról, hogyan ajánlott tavasszal táplálkozni és milyen életmódbeli ajánlásokat érdemes figyelembe venni. A másik fő oka a betegségeknek, hogy nem vagyunk tudatosak a testünkről. A test jelzi, hogy fáradt, menne pihenni, de a legtöbben inkább még ébren maradnak, hogy megnézzenek egy filmet vagy dolgozzanak. A test jelzi, nincs szüksége ételre, mert nincs éhségérzet, de a legtöbben leülnek enni, mert vacsoraidő van. A test jelzi, hogy kezd valami bújkálni bennünk, pl. picit kapar a torkunk, de a legtöbben nem kezdik erősíteni az immunrendszerüket. A legtöbb betegség nem egyik, pillanatról a másikra, hirtelen alakul ki. Annak, hogy nem vagyunk jól, gyengül az immunrendszerünk, csökken az energiaszintünk, egyre magasabb a toxinok szintje a szervezetünkben, vagy van valamilyen kezdődő problémánk, betegségünk számos előzetes jele van, de a legtöbben nem tudják, nem akarják figyelembe venni. A legtöbb ember nem figyeli meg a teste jelzéseit és ha észre is veszi, nem hallgat a teste jelzéseire. Célszerű gyakorolni, hogy tudatosan légy jelen a testedben. Figyeld meg egy élethelyzet, egy étel vagy éppen egy tevékenység hatását... tudatosítsd mentálisan és fizikálisan mi, hogyan hat rád. Kerülj kapcsolatba a testeddel és tegyél szert önismeretre azáltal, hogy megfigyeled mi jó és mi nem kedvező a számodra. Honnan tudod, hogy egy betegség előkapujában van a szervezeted? Hogyan tudod megfigyelni, hogy magas a salakanyagok, toxinok szintje szervezetedben? - Tudatosítsd a közérzeted... ha gyakran vagy elnehezült, reggel fáradtan ébredsz, kimerültnek érzed magad, kedvetlen vagy, motiválatlan vagy - Figyeld meg az emésztésed... ha van puffadás, gáz, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés, görcsök - Nézd meg a nyelved... ha van rajta lepedék - Figyeld meg a székleted... ha nyálkás, ragacsos, rossz szagú, nyomot hagy a wc-n (azaz wc kefét kell használnod) - Figyeld meg a vizeleted... ha büdös, szúrós szagú vagy erősen elszíneződik - Figyeld meg az izzadságod... ha rossz szagú , foltot hagy a ruhán - Tudatosítsd a mentális állapotodat... ha tompa az elméd, gyengült a koncentrációd, úgy érzed nem látsz tisztán, sokat kételkedsz - Figyeld meg az étvágyad és az ételekhez való viszonyodat... ha nincs étvágyad, semminek nem lesz igazán jó íze - Figyeld meg az ízületeidet... ha fájdalmak vannak az ízületekben - Tudatosítsd a testérzeteidet... ha vannak a testben elakadások, dugulások, teltségérzet az arcüregben, belekben - Figyeld meg az immunrendszeredet... ha könnyen elkapsz mindenféle betegséget Ha szeretnél megszabadulni a salakanyagoktól, megelőzni a betegségeket, ha úgy érzed itt az idő egy kis testi, mentális és érzelmi tisztításra csatlakozz a Tavaszi Tisztítás Program-hoz, ahol végigkísérünk egy csodás ájruvédikus tiszításon. https://www.eljharmoniaban.hu/tisztitas szeretettel Kati
Tégy a gerinced egészségéért! - Csakrászana (Kerékállás)
2023. március 15. Élj harmóniában
A Csakrászana (kerékállás) van ahol Urdhava Dhanurászana (felfelé néző íjállásnak hívják) egy szuper energetizáló jógapóz. Mind a 7 fő csakrát stimulálja. Nyújtja, erősíti a gerinc menti területet. Javítja a keringést, szuperül felfrissíti a testet. Nem csak nyújtja a test elülső oldalát, de nagyon jól erősíti a stabilizáló izmokat. Ezáltal segít a tartásjavításban, erősíti a lumbális (deréktáji) gerincszakasz izmait, enyhíti a hátfájást, jól kompenzálja a görnyedt ülést és mellkasnyitó hatásával elősegíti a vállak helyes tartását. Kedvezően hat a légzésre, tüdőre, asztmára, légzőszervi betegségekre. Stimulálja a hasi szerveket, beleket ezáltal kedvezően hat az emésztésre, serkenti. Hogyan végezd el - Helyezkedj el hanyatt a talajon és a két kezed tenyérrel lefelé helyezd el a tested mellé Savászanában (hullapózban). - Hajlítsd be a térdeket és állítsd talpra a lábaidat - a lábfejeket csípőszélességben, egymással párhuzamosan helyezd el a talajon. - A tenyereidet tedd a fülek mellé, a vállakhoz úgy, hogy a kézujjak a tested irányába mutassanak. - Belégzéssel emeld a medencéd az ég irányába a súlyt oszd el a talpakon és a tenyereken, a fejed maradjon támasztópontnak még a talajon. - Majd emeld ki magad teljesen, told a medencédet az ég felé, nyújtsd a karokat, lábakat, hogy a fejed is emelkedjen el a talajtól. - A talpakat és a tenyereket told folyamatosan a talajba és onnan próbálj erőt venni ahhoz, hogy kitartsd szépen homortva a pózt. - Tartsd ki a pózt néhány légzésig - Majd lassan engedd vissza magad fejtetőig és utána teljesen engedd le a medencédet a talajra. - Shavászanában pihenj. Az ászana kitartása alatt belégzéssel folyamatosan dolgozz a tenyerekből és a talpakból. Próbáld a lábakat karokat is nyújtani. Minden izom aktivitása szükséges ahhoz, hogy szépen ki tudd tartani ezt a jógapózt. Figyelj, hogy a térdek maradjanak csípőszélességben, ne essenek ki oldalra. Gerincbetegség esetén, ha fájdalmat, rossz érzést tapasztalsz ne csináld. Csukló vagy váll sérülés esetén se végezd. Nagyfokú kimerültséggel se csináld ezt az ászanát. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. Ha szeretnél jógában elmélyedni, elsajátítani a pózok helyes kivitelezését, szeretettel várunk Kezdő Jógatanfolyamainkra és személyre szabott, igényeidhez, aktuális állapotodhoz igazított magán órákra. https://www.eljharmoniaban.hu/kezdo-jogatanfolyam J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Kitchari recept tisztító kúrához
2023. február 14. Élj harmóniában
A kitchari vagy kitcsari egy indiai gyógyító egytálétel, ami nélkülözhetetlen része az ájurvédikus tisztító kúráknak. Szuper egészséges, tápláló étel, amit gyenge emésztés, betegségek esetén is nyugodtan lehet fogyasztani. Korábban egy másik kitchari receptnél írtam részeltesen a kitchariról és hatásairól itt olvashatod Hozzávalok 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mungó bab (sárga felezett) kb. 7 csésze víz 1/4 tk só 2 tk ghí 1 tk fekete mustármag 1 tk római kömény (egész vagy őrölt) 1 tk kurkuma 1 tk őrölt koriander 1 tk őrölt édeskömény csipet hing Mosd meg külön a mungó babot és a rizst is. Hevítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele a fekete mustármagot - a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a többi fűszert és keverd el, hogy picit piruljanak. Add hozzá a mungó babot és a sót, pirítsd 1-2 percig. Add hozzá a forró vizet, forrald fel, majd főzd 30 percig. Add hozzá a rizst és ha szeretnél zöldséget is. Keverd össze és adj hozzá még vizet ha szükséges. Forrald fel és főzd takarékon 20 percig vagy amíg a rizs meg nem fő. Ha kész akkor még ízlés szerint sózhatod. A tetejére tehetsz friss koriander levelet és citrommal, sóval és egy szelet gyömbérrel kínálhatod - utóbbiak jól segítik az emésztést. Jó étvágyat kívánok :) szeretettel Kati
Átalakulóban a világunk... modern nyugati jóléti társadalmak...
2022. július 22. Élj harmóniában
Átalakulóban a világunk... a modern nyugati jóléti társadalmakból, eltűnt a hála, a természet és az emberek tisztelete, a hit, Isten parancsainak követése, az önzetlenség, a belső erő, belső stabilitás és az önkontroll. Olyan társadalomban élünk, ahol a pénz és az ego van az első sorban. Az emberek el vannak kényeztetve önzőek, hedonisták, puhányak, kapzsik, pazarlóak, dühösek, irigyek, kockára teszik saját egészségüket és nem vállalnak felelősséget a saját életükért sem... Vajh meddig lehet ilyen mértékben kizsákmányolni a Földet, meddig maradhat fenn egy ilyen önző társadalom... ez a helyzet fenntarthatatlan... Soha nem volt olyan korszak, hogy ahhoz hogy pl. meleg legyen egy házban, lehessen fürdeni, étel legyen az asztalon ne kellett volna keményen és alázatosan tenni. Ma egy gombnyomásra meleg van a lakásokban, meleg vízben zuhanyozhatunk, pillanatok alatt lehet egy tál főtt ételt rendelni néhány kattintással, anélkül, hogy kapálni, leszedni, pucolni főzni kellene. Minden ősi kultúrban az emberek hálát adtak az ételért, a mai társadalom tagjai csak ráesnek a tányérra. Szuper életünk van és nem értékeljük... a fene nagy jólétben, úgy hogy megvan mindenünk sopánkodunk, irigykedünk a másikra, morgunk, kesergünk... egyre több a pánikbeteg, a depressziós ember, aki nem tudja feldolgozni az életét. Nem látjuk a mindennapi csodákat, nem tudjuk élvezni az életet, nincs hála a szívünkben. Mindenki csak elismerésre és anyagi javak felhalmozására vágyik és verseng másokkal. Nem elég az autó nagyobb kell, nem elég a hűtő abból jégkockagyártó kell, szükséges az új telefon, az új bútor, etc. Nem érték a hit, a szeretet, az egészség, a belső harmónia. Az emberek nem szánnak időt a belső elmélkedésre, önvizsgálatra, meditációra, imádságra, saját személyiségük fejlesztésre, tanulásra, egészségük megőrzésére, jó szokások kialakítására. A legtöbben ha éri őket valami nem állnak meg egy pillanatra átgondolni, hanem felelősöket keresnek, hőzöngenek és busonganak miért éppen velük történik.... Az, ami ér minket , egy társadalmat attól függ milyen kamát termelt meg magának. Sokszor elmondtam már, az életben bármit meg lehet tenni, de egyszer hozzák a számlát és ki kell fizetni. A társadalom kollektív tudata attól függ, hogy egyén szintjén hol állunk a személyiségünk fejlődésünkben. Az élet hozza az egyre erősebb tanításokat és az emberek még mindig nem látják, nem akarják látni, mit kell nekik változtatni, mit kellene egy egy helyzetből megtanulni, hogyan lehetne fejlődni. Mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja. Ha magunktól nem fejlődünk, az élet rákényszerít betegségekkel, nehézségekkel, kapcsolati problémákkal, balesetekkel. Ha nem értjük, hogy ne pazaroljunk, ne nézzünk le másokat, ne utálkozzunk, dühöngjünk annyit, legyünk hálásak, éljünk mértéktartóan, vegyük figyelembe Isten és a természet törvényeit, akkor jönnek olyan körülmények, melyek segítenek megtanulni a leckét, és rá leszünk kényszerítve bizonyos dolgok megélésére, hogy fejlettebb legyen a személyiségünk és erősebb, jobb emberré válhassunk. Az önkontrollal rendelkező, nélkülözéshez, lemondáshoz szokott, anyagi vágyaktól mentes, egyszerű embereknek akinek tele a szíve szeretettel és hittel nem tud az élet olyan helyzetet hozni, ami nagy nehézséget okoz. Azoknak akik 1 órát nem bírnak ki Internet nélkül, akik 1 napot nem bírnak ki étel nélkül, akik nem tudnak autó nélkül eljutni a sarki boltig, akiknek a lét feltétele az ilyen olyan telefon, okosóra, akiknek nincs hitük, belső stabilitásuk, akik másoktól várják, hogy megoldják a problémákat és nem szeretnék látni, hogy ők ugyanúgy részei ennek és nekik maguknak kellene változatni és kár várni a szomszédra, a kormányra, az EU-ra, nekik nagyon fájó, nehéz, szenvedésekkel teli időszak következik... Ez a helyzet, a most következő időszak nagyon sok tanítást hordoz, saját döntésünk elébe megyünk, élünk a lehetőségekkel változtatunk életmódunkon, gondolkodásmódunkon, fejlődünk vagy szenvedünk és siránkozunk . Többet kellene befelé figyelni, újragondolni az embereknek mik az igazán fontos dolgok, változtatni a saját szokásaikon, személyiségükön, imádkozni, meditálni, hálásabbnak és kevésbbé szertelennek lenni. Nehéz időkben a legfontosabb, hogy az embernek legyen belső stablitása és egészséges legyen. Ha az önazonosságunk a külső tényezőktől függ sokat fogunk szenvedni. Az emberek a bankszámlát, kocsit, menő állásukat elveszíthetik , csökkenhet a kényelem, lehet többet kell fázni, kevesebbet lehet enni, pazarolni, utazgatni, de egy ember belső békéjét, stabilitását, hitét soha nem lehet elvenni. Addig érdemes változtatni, amíg magadtól teheted meg és nem az élet kényszerít rá. Gondold újra, hogyan tovább. Nehéz időkben, más dolgok válnak értékessé és kiderül, mi az ami valóban értéket képvisel. szeretettel: Kati
Tisztítás, tisztító kúra, méregtelenítés
2022. május 5. Élj harmóniában
Tisztítás, tisztító kúra A nem megfelelő életmód, nem megfelelő táplálkozás, rossz emésztés, nem megfelelő gondolkodás mind salakanyagokat tud felhalmozni a szervezetedben. Ezt a salakanyagot ájruvédában ,,amanak hívják. Az ama felhalmozódásának jelei, energia hiány, lepedék a nyelven, rossz emésztés (puffadás, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés vagy ezek váltakozása, kellemetlen bélmozgások) étkezés utáni elnehezültség érzés, nyálkás széklet (azaz nyomot hagy) ízületi és izomfájdalmak, tompa gondolkodás, rossz közérzet, lustaság, motiválatlanság, koncentráció zavar, alvás zavar, szorongás, a testváladékok rossz szaga - vizelet, széklet, izzadság, akár elszíneződött foltot is hagy, amikor úgy érzed semmi nem igazán jó ízű, nem tudod élvezni igazán az étkezéseket, illetve amikor állandóan összevissza kívánsz mindenféle dolgokat. Akármilyen jól étkezel, figyelsz az egészségedre, jógázol, néha így is felhalmozódnak salakanyagok a szervezetben. Annak érdekében, hogy a szervezetedet megújítsd, megelőzd az esetleges betegségek kialakulását jó, ha időközönként megtisztítod a szervezetet a méreganyagoktól. Egy jó kis tisztítás hatására, megszabadulhatsz fájdalmaktól, emésztési problémáktól, közelebb kerülhetsz az ideális testsúlyhoz, megfiatalítod a tested szöveteit, javul a koncentrációd, a gondolkodás, könnyedebbnek és felfrissülttebnek, energikusabbnak, motíváltabbnak fogod érezni magad és erősödik az immunrendszered. Továbbá újra jó lesz az étvágyad és élvezni fogod az ízeket:) Az ájruvédikus tisztítás kiegyensúlyozza és harmonizálja a doshákat is (váta, pitta és kapha). Az ájruvédában többféle tisztítást különböztetünk meg. A teljes nagy tisztítását Panchakarmának hívják, amelyet ájurvéda klinikákon, orvos által, az egyénileg megállapított egyensúlytalanságok alapján, képzett ájurvéda technikusukkal lehet elvégezni. A tisztításnak egy egyszerűbb, de rendkívül hatékony változata az otthoni tisztítás. ehhez a beszerzendő dolgokat egy korábbi bejegyzésben már megírtam nektek. Előre határozd el, hogy ezt szeretnéd csinálni. Jelöld ki ,2,3 5,7 napot vállasz be a tisztításból ez rajtad múlik:) A tisztítás ideje alatt pihenj sokat, sem fizikálisan, sem mentálisan nem ajánlott a túlterhelés. Ne stresszes időszakban akarj belevágni. Menstruációnál sem szabad tisztító kúrába kezdeni. A tisztítás első része, hogy hagyj fel a további méreganyagok felhalmozásával. Erről írtam a minap a csoportba. *Forralt víz * A tisztítás fontos része, hogy forró vizet és forró méregtelenítő teákat kortyolj a nap során. A forró víz felpörgeti az emésztést, és segít természetesen kiüríteni a méreganyagokat a szervezetedből. A készítését a blogon megtalálod és készíthetsz gyógyteákat is fűszerekkel, a kömény, koriander, édeskömény és friss gyömbér. *Kitchari* A tisztítás másik pillére egy mono diéta, a Kitchari nevű ételen alapul. A tisztító kúra alatt reggelire, ebédre és vacsorára is Kitchari-t fogyasztunk. Ez baszmati rizsből és mund dhalból készült, könnyen emészthető, teljes értékű, tápláló és tisztító tulajdonságokkal egyszerre rendelkező étel. Ez az egyik legkönnyebben emészthető étel és ennek köszönhetően lehetővé teszi, hogy az emésztőrendszered pihenjen és vissza tudjon állni normál működésre, felerősödjön az emésztésed ereje, az agni-d és így segít elégetni a méreganyagokat a szervezetedben. A tápláló hatsának köszönhetően amíg ezt fogyasztod, nem csak a felhalmozódott salakanyagoktól tudsz megszabadulni, de csodálatos táplálásban részesíted a szöveteidet is. Készíts kitcharit minden nap frissen, emésztést serkentő fűszerekkel a receptet a blogon megtalálod. A kész ételhez adj egy picit ghít is, ez segít a mérgek kioldásában. Tálalhatod pici lime-mal, friss korianderrel is. Kerüld a nassolást, hagyj legalább 5 órát az étkezések között. Ha nincs elegendő idő két étkezés között, nem tudja a szervezeted feldolgozni a salakanyag raktárakat. *Olajos önmasszázs* Ez egy csodás dolog, én szinte minden reggel csinálom:) Nem csak táplálja tested szöveteit nyugtatja az elméd, fiatalító hatású, kényeztet, de a méregtelenítési folyamatban is jelentős szerepe van, mert mobilizálja a szövetekben lerakódott mérgeket. Reggel vagy este a zuhanyozás előtt melegíts fel ájurvédikus masszázsolajat egy kis edénybe és azzal masszírozd át a tested. Én szoktam otthon is készíteni ájruvéda masszázsolajat, azzal hogy a szezámolajat megérlelem (100 fokra hevítem és lekapcsolom) .A masszázshoz is teszek ki linket a blogról:) *Triphala* Gyógynövényes rásegítés. Az ájurvédikus tisztítás fontos része a Triphala készítmény, amely nagyon gyengéden, mellékhatások nélkül távolítja el a salakanyagokat a testedből. Ez a csodás gyógynövény készítmény segíti a rendszeres székletürítést és megfiatalítja a sejteket. Este lefekvés előtt meleg vízzel vegyél be 2-4 tiphala tablettát, vagy 1/2 -1 tk. triphala port. * Tisztítás alatt ajánlott napi rutin* - Korai ébredés - Nyelvtisztítás, olajrágás - Meleg víz fogyasztás és ez egész nap folyamatosan - Olajos önmasszázs - Zuhanyozás - Jógagyakorlás - Kitchari készítés az adott napra - Reggeli (7-8 óra között) - Ebéd (12-13 óra között - Vacsora (17-18 óra között) - Este Triphala bevétele - Korai lefekvés (22 óráig) A tisztítás alatt lehet lesznek nehezebb időszakok akár érzelmileg, akár testileg, de ez hamar elmúlik. Az érzelmeket figyeld meg és engedd el, de e ragadj bele semmibe A tisztítás alatt próbálj többet elcsendesedni, befelé figyelni, pozitív dolgokkal foglalkozni. Minimalizálja a stresszt, a találkákat, a pörgést, a képernyőhasználatot. Pihenj sokat, ez segít abban, hogy a szervezeted a legtöbb energiát a tisztításra tudja fordítani. *Tisztítás után* Először gratulálok élvezd a változást, a tisztítás fantasztikus hatásait, a könnyedséget, a jó emésztést, jó étvágyat, örömteli pillanatokat, jó memóriát, inspirációt. Tisztító kúra után lassan, lepésről lepésre vezess vissza csak régi szokásokat, ne terheld túl a szervezeted. Ha lehet a jó szokásokból tarts meg minél többet Kerüld tisztítás után közvetlenül a hús, hal, tojás, tejtermékek, búzafélék fogyasztását. Várj néhány napot. Jó kis megtisztulást kívánok:) szeretettel KAti #megújulás #tisztítás #tisztítókúra #ájurvédikustisztítás #ájruvéda #ájurvédikus #kitchari #monodiéta #egészségmegprzés #tavaszitisztítás
Te hagyod magad megszelidíteni?
2022. február 21. Élj harmóniában
"Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra..."Antoine de Saint-Exupéry Megszelidítés... a mai világban a legtöbb ember nem szeretne mást "megszelidíteni" és nem is szeretné, hogy őt "megszelidítsék" Az emberek jelentős része nem meri kitárni a szívét, őszintén átadni magát az érzésnek, amit egy közvetlen, szeretetteljes emberi kapcsolat jelent, nem mer másokat keblére ölelni, közel engedni magához, de így ő se kerül közel senkihez. Naponta találkozom olyan emberekkel, akiknél a szívcsakra blokkolva van, akik nem tudnak megnyílni és nehezükre esik az elfogadás is. Természetesen mindig válogasd meg kinek, de merj kinyílni, bizní, szeretni, elfogadni, ölelni, odaadni a szíved másnak és elfogadni a másik ember szívét. Ne rettegj a sérüléstől, mert sokkal többet veszítesz azzal, ha nincsenek őszinte, mély emberi kapcsolataid. A szeretetteljes emberi kapcsolatoknak védikusan 6 szimptomája van. Ajándékokat adni a másiknak, ajándékokat elfogadni, ételt készíteni a másiknak, ételt elfogadni, az elme bizalmas feltárása, és bizalmas érdeklődés. Ha pl. egy kapcsolatodban nem tárhatod fel az elmédet őszintén, mindig meggondolod mit merj elmondani és mit ne, akkor az nem egy szeretetteljes, őszinte emberi kapcsolat. Manapság sokan a barátságokban vagy az interneten a valóságtól elrugaszkodott dolgokat kommunikálnak magukról, mert félnek megmutatni azt ami belül van, amilyen gondolatokkal, érzésekkel, élethelyzetekkel küzdenek. Ha valaki szeret, feltétel nélkül tud szeretni elfogadni. Engedd magad megszelidíteni és Te is törekedj arra, hogy másokat megszelidíts. Akik kemény ego páncéllal veszik magukat körül, az olyan, mint amikor bezárja magát valaki egy saját maga építette vártoronyba és utána ott sínylődik. Sajnos ez a saját börtön gyengíti az immunrendszeredet is. Számos kutatás támasztja alá, hogy a szeretetteljes emberi kapcsolatok, erőt adnak, erősítik az immunredszeredet, átsegítenek a nehezebb élethelyzeteket is és sok esetben elkerülheted a depressziót, pánikbetegséget is. Merj szeretni, bízni, másokat közelengedni, őszintén megmutatni magad , merj embernek lenni. szeretettel KAti
Gluténmentes, vegán gofri
2022. január 25. Mindennapi ételeink
Aki hűséges olvasóm, biztosan emlékszik, hogy a 2020-as covid betegségem több más mellett hisztamin intoleranciát is kialakított nálam, így nem csak vegánul, hanem egy ideig gluténmentesen is étkeztem. Ekkor született meg ez a gofri recept, amely ünnepi lakomának számított a szigorú egészségügyi diéta ideje alatt. Hozzávalók: 1 csésze zabpehely (gluténmentes)1 csésze barna rizsliszt2 tk, sütőpor2 ek. őrölt lenmag 1 csésze zabtej 1 csésze zabkrém (pl. Aldiban kapható, de interneten is rendelhető)2 ek. növényi olaj opcionális ízesítők (citromhéj, fahéj, alternatív cukorhelyettesítők, vanília)Elkészítés:A száraz és a nedves alapanyagokat külön-külön összekeverjük, majd egybeöntve csomómentesre botmixerezzük. Gofri sütőben kisütjük. Gyerekek vaníliapudinggal, vegán nutellával, házi lekvárokkal szeretik. De készítettem már hozzá kókuszkrémet, vagy bármilyen vegán mascarpone-s, vegán tejszínhabos gyümölcskrémet is.
Az én (post)covid történetem - 2. rész
2021. szeptember 3. Mindennapi ételeink
Ismét itt vagyok és ezúttal, ahogy az előző bejegyzésben ígértem, azt írom le, hogyan jöttem rá, hogy ételintoleranciáim alakultak ki a covid vírus következtében és mit lehet ilyen esetben tenni? Februárban kaptam egy bétablokkolót, a postcovid miatt kialakult magas pulzusomra. Sajnos (vagy inkább hála érte?) nem sokáig szedhettem, mert egyrészt nagyon levitte a vérnyomásomat (75/65 volt a maximum), másfelől ráerősített a vírus által kiváltott emésztési zavarokra. Így a kardiológussal egyeztetve inkább elhagytam a bétablokkolót, és kb 7 hónapig extrém magas pulzussal éltem - kétszer be is kellett menni a sürgősségire. Milyen tüneteket okozott a bétablokkoló mellékhatás a ill. természetesen a vírus is? - erős migrénes fejfájás - "égő fej" érzés (belülről) - hányinger - nagyon gyakori hasmenés - puffadás - piros foltok az arcon (mintha alkoholbeteg lennék) - kiütések felkaron és lábon - álmatlanság -levertség, elesettség érzés -nagyon erős szédülés -extrém alacsony vérnyomás -bizonyos ételek elfogyasztása után nyelőcső beszűkülése, fulladásérzés, -szorongás. Mivel ezek nagy része postcovid tünet is lehet, így hetekbe telt, mire sikerült leszűkítenem a kört: elsősorban az tűnt elég valószínűnek, hogy hisztamin intolerancia alakult ki nálam. Mi is ez? A hisztamin nevű anyag a szervezetben a legnagyobb mennyiségben az úgynevezett hízósejtekben és a bazofil sejtekben termelődő és raktározódó vegyület. Ha a tároló sejtekből felszabadul az immunrendszer védelmi részeként, gyulladás kialakításában van fontos szerepe. A felszabaduló és a keringésbe kerülő, illetve a táplálékkal bevitt hisztamin lebontásáért a diamino-oxidáz (DAO) nevű enzim felelős. Ha a bélfalban található enzim működése valamilyen betegség vagy gyógyszerfogyasztás miatt csökken, vagy túlságosan nagy mennyiségű hisztamin jut be a szervezetbe, amit nem képes lebontani, akkor különböző tüneteket okozhat, ezt nevezzük hisztaminintoleranciának. A szerzett hisztaminintolerancia lehet átmeneti és ebből adódóan visszafordítható, ha a kiváltó ok megszűnik. Vannak hisztamint nagy mennyiségben tartozó élelmiszerek, illetve hisztamint felszabadítóak is. A hisztamint tartalmazó élelmiszerek 0-tól 3-mas számmal vannak jelölve, a diétában főképp a nullás élelmiszerek fogyaszthatók. Ilyenek például a brokkoli, cékla, cukkini, saláták, uborka, karfiol, sütőtök, burgonya, rizs, gluténmentes gabonák, őszibarack, alma. Nagyjából a többi zöldség és gyümölcs, glutén, tejtermékek jó része nem fogyasztható, illetve ami vegánként nagy problémát okozott, hogy a fehérjében gazdag hüvelyesek, olajos magvak fogyasztását teljes mértékben mellőzni kellett. Van pár fogyasztható tejtermék, én azonban nem szerettem volna ezeket enni. Így barnarizs fehérjeport és kendermag fehérjeport fogyasztottam, ill fogyasztok most is. Növényi tejek közül csak a kókusztejet és rizstejet bírtam inni. Azonban kb 4 hónap szigorú diétatartás mellett is maradtak tüneteim, így elkezdtem megfigyelni, a tünetek mely ételekhez köthető. Például élesztő fogyasztást követően szédültem, ha glutén tartalmút ettem, azt követően fájt a fejem. Ekkor kerestem fel a posztcovid gasztroenterológiai ambulanciát. Ott, ahogy az előző bejegyzésben is írtam, újabb vizsgálatokat javasoltak. A hasnyálmirigy, máj, epe értékeknél volt probléma. Érdekes módon allergiavizsgálaton pl.nem mutatott ki tejtermékre (tejfehérjére, tejcukorra sem allergiát) semmit sem a teszt, azonban, miután megittam az oldatot, szinte egész nap ment a hasam. Ezért saját szakállra úgy döntöttem, nem hagyom annyiban, és nemcsak ételallergiát nézetek, hanem ételintoleranciát is. Mi a különbség az ételallergia és az ételintolerancia között? Az ételintolerancia a szervezet abnormális reakciója bizonyos ételekre, melynek hátterében többféle mechanizmus állhat. Az ételintolerancia népbetegség, minden harmadik embert érint, gyermekeknél még gyakoribb. Sokszor mégsem jut eszünkbe, hogy tüneteink mögött ételérzékenység állhat. Az allergiával ellentétben az intolerancia tünetei az étel elfogyasztása után nem azonnal jelentkeznek, hanem hosszabb idő alatt alakulnak ki. Ezért laboratóriumi diagnosztika nélkül szinte lehetetlen meghatározni a pontos kiváltó okot. Ételintolerancia esetén a táplálékot lebontó enzimek mennyisége csökkent, vagy teljesen hiányoznak. Ez az oka annak, hogy az elfogyasztott tápanyagokat a szervezet nem képes megemészteni. Az étkezés után több órával, bizonyos esetekben azonban napokkal később jelentkeznek a tünetek. A háttérben álló bélműködési problémákhoz a nem megfelelő emésztés, a bélfal áteresztőképességének fokozódása okozhatja. Hosszas keresés után a Foodtest 200+ (www.foodtest.hu) nevezetű vizsgálatra esett a választásom. Ez a jelenleg elérhető legkorszerűbb ételintolerancia vizsgálat: né hány csepp vérmintából több, mint 220 féle élelmiszer fehérje ellen termelt IgG antitest mennyiségét mutatja ki. Fehérjechip alapú laboratóriumi vizsgálat, mely számszerű értékekkel mutatja, mely ételekre milyen mértékben vagyunk érzékenyek. A következő bejegyzésben leirom a céggel (foodtest.hu) kapcsolatos tapasztalataimat, hogy az intolerancia beazonosításán kívül miben segítettek még, mikre vagyok érzékeny és milyen diétát tartok.
Ízek hatása a szervezetedre, testi és lelki állapotodra
2021. június 26. Élj harmóniában
Az ájurvéda az ételeket különleges módon szemléli, mert akárcsak a dhósákat az ételeket is tulajdonságokkal írja le. A különböző tulajdonságok (jellemzők) hatással vannak a testi felépítésünkre, fizikai állapotunkra, általános elme állapotunkra és a tudatosságunkra. A rasa az ájurvédában az egyik legjelentősebb terápiás eszköz.A rasa szó a szanszkrit nyelvben több jelentéssel is bír - íz, egyfajta tapasztalat, lelkesedés, gyümölcslé, plazma (rasa dhatu), lényeg. Az ájurvéda 6 alapvető ízt különböztet meg, ezek mindegyik létfontosságú a testi és mentális egészségünk, belső harmóniánk szempontjából. Az ízek egymással keveredve sokféle kombinációban léteznek és végtelen változatosság által tudják élvezetessé tenni az életünket, étkezéseinket, tapasztalatainkat. Az ájurvéda tudományának alapját az elemek tana képezi. Az 5 fő elem éter, levegő, tűz, víz, föld. Egy adott étel mind az 5 elemet tartalmazza, de általában 2 elem jelentősebb mértékben fordul elő benne - ezek fogják leginkább meghatározni a tulajdonságait.Édes (Madhura) Föld és VízSavanyú (Amla) Föld és TűzSós (Lavana) Víz és TűzCsípős (Kata) Tűz és LevegőKeserű (Tikta) Levegő és FöldFanyar (Kashaja) Levegő és Föld Az egyes ízeket a nyelveden az alábbiak szerint érzékeled: Ízekhez kapcsolódó ájurvédikus fogalmak:Rasa - íz amit az étel elfogyasztásakor először tapasztalsz Virya - hőmérsékletre gyakorolt hatás, hevítő vagy hűsítő. Az íz után kezded érzékelni a szájban vagy akár az egész testben. Pl. chili után meleged lesz. Vipaka - emésztés utáni hatás a testre és a tudatra. Befolyásolja az izzadságot, ürüléket, vizeletet és táplálja a sejteket. Pl. chilis ételt eszel azonnal érzed a csípős ízt, utána megjelenik a hő érzet, majd másnap tapasztalhatsz rossz testszagot, égető érzést a vizeletben. Prabhava - ez egyfajt kiszámíthatatlan, hatása egy adott ételnek. Pl a ghee hűt, de mégis meggyújtja az emésztés tüzét, a méz édes de fűtő hatással rendelkezik.. A kiegyensúlyozott étrend, mind a 6 ízt tartalmazza és az egyéni alkat (prakriti) , aktuális állapot, egyensúlyhiány (vikriti) és az adott egyén környezeti tényezői (pl évszakok) határozzák meg, hogy milyen ízeket hogyan alkalmazzunk. ÉdesFöld+ Víz (jellemzők: olajos, hűsítő és nehéz)Virya: hűsít Vipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t, Pitta-t és súlyosbítja Kapha-t.Rizs, tej, búza, kukorica, dinnye, datolya, füge, cékla és répa megfőzve, cukkini, mung dhal, vöröslencse, mandula, dió, tökmag, kókusz, ghee, minden édesítőszer kivétel a méz, vanília, édesgyökér.Növeli az életenergiát, erőt, felépítő, tápláló és hosszú életet ad. Élénkíti az érzékeket. Szép bőrt, hajat és hangot biztosít. Megszünteti a testben az égő érzeteket és a szomjúságot.Stabilitást ad és gyógyítja a soványságot. A legszattvikusabb íz, növeli a test ragyogását, erősíti az immunrendszert. Elősegíti szeretet, megosztás, együttérzés, öröm, boldogság érzését. Túlzott használat esetén növeli a kaphát, a zsírt, a hideget, a tompaságot, a nehézségérzetet a testben és elmében, a lustaságot. Elhízást, cukorbetegséget, abnormális izomnövekedést, ödémát, tumort okozhat. Hajlamossá tesz megfázásra, köhögésre. Növeli a ragaszkodást, birtoklást, kapzsiságot. Savanyú Föld+ Tűz (jellemzők: olajos, könnyű, folyékony, forró)Virya: fűt Vipaka: savanyúEgyensúlyba hozza Vata-t és súlyosbítja Pitta-t, Kapha-t.Citrom, grapefruit, lime, zöld szőlő, éretlen gyümölcsök, paradicsom, tészta, kenyér, sajt, tejföl, joghurt, ecet, erjesztett ételek, alkohol, fokhagyma. A savanykás íz étvágyat csinál, segíti az emésztést, javítja az anyagcserét. Energetizálja, frissíti a testet és táplálja a szívet. Nedvesíti a szájat, folyadékokat tart a szövetekben, megszünteti a szárazságot. Segíti az epeáramlást és a máj stagnálását is megszünteti. Felébreszti az elmét. Elősegíti a megértést, megbecsülést.Túlzott használat esetén érzékenységet hoz létre a fogakban, szemekben. Szárítja a nyálkahártyákat, torlódásokat, ödémát, viszketést, túlzott szomjat és emésztési gondokat savasodást, gyomorégést és fekélyt is okozhat. Toxikus a vér számára és bőrelváltozásokat okoz, mintpattanások, pikkelysömör, ekcéma. A forró tulajdonsága miatt savasodik a ph a testben és égő érzést okozhat mellkasban, torokban, szívben, epében és a húgyutakban. Növeli a kritikát, féltékenységet, izgatottságot, gyűlöletet, önzést, hiperaktivitást. SósTűz + Víz (jellemzők: olajos, nehéz, meleg)Virya: fűtVipaka: édesEgyensúlyba hozza Vata-t súlyosbítja Kapha-t, Pitta-t.Kősó, tengeri só, szójaszósz, tamari, zeller, tengeri moszat.Energetizáló, tápláló, erősítő. Hashajtó hatású és oldja a görcsöket a bélrendszerben. Fokozza a nyálkaképződést, javítja az emésztést és a felszívódást. Elősegíti a növekedést, támogatja az izomerőt, nedvesíti a testet, fenntartja a testben az elektrolit egyensúlyt. Földelő, segít az idegrendszert megnyugtatni. Serkentő hatású, megakadályozza a testi és szellemi merevséget, szomorúságot, tompaságot, kreativitás hiányát. Elősegíti a bátorságot, lelkesedést, érdeklődést, magabiztosságot. Túlzott használat esetén a vért besűríti ezzel magas vérnyomást okozhat. Növelheti az ödémát és vízvisszatartást. Savasítja a testet bőrproblémákat, kiütéseket, fekélyeket és kellemetlen hőérzetet hozhat létre. A túlzott sóbevitel ájulást, kopaszodást és ráncosodást is okozhat. Növeli a ragaszkodást, függőségeket, birtoklást, kapzsiságot, ingerlékenységet. CsípősTűz + Levegő (jellemzők: forró, száraz, könnyű, éles)Virya: fűtVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Kapha-t és súlyosbítja Vata-t, Pitta-t.Chili, feketebors, fokhagyma, hagyma, retek, hajdina, mustármag, gyömbér, asafoetida.Felmelegíti a testet, tisztítja a szájat, érzékeket, lángra lobbantja az emésztést tüzét (agnit), javítja a felszívódást. A test üregeket is tisztítja - pl arcüreg, orrüreg.A csípős íz nagyon fontos a kapha felesleg eltávolításában, mert felmelegíti és szárítja a nyálkát, zsírt és felszámolja a torlódásokat. Energetikailag serkent, élénkít, növeli a keringést, értágitó hatása van, ösztönzi az izzadást, tisztítja az egész testet. Elpusztítja a baktériumokat és parazitákat is. Elősegíti a lelkesedést, kíváncsiságot, tisztaságot, vitalitást, koncentrációt. Túlzott használat esetén izgatottságot, túlzott aktivitást hozhat létre és idegrendszeri egyensúlyhiányt. Az általa keltett túlzott hő a testben égő érzéseket, bőrpírt, szomjúságot, fáradtságot, emésztési nehézségeket, csuklást, bélgyulladást okozhat. Ha pitta-t emeli okozhat gyomorégést, hányást és hasmenést. Ha vata-t emeli, okozhat remegést, álmatlanságot és fájdalmakat az izmokban. A csípős íz túlzásbavitele elpusztítja spermát és a petesejtet és szexuális gyengeséget okoz mindkét nem számára. Növeli az agressziót, ingerlékenységet, haragot, dühöt, irigységet, versengést. KeserűLevegő + Éter (jellemzők: hideg, könnyű, száraz)Virya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Leveles zöldségek pl. káposztafélék, padlizsán, szezámmag, étcsokoládé, kávé, görögszéna, kurkuma, karela.Mélyen tisztítja a testet, megszabadítja az ama-tól és a zsírtól és elpusztítja a baktériumokat. Enyhíti a szomjat és ösztönzi az egészséges étvágyat. Segít tisztítani a testben a vért, a hőt, a májat, beleket. Megszünteti az égő érzést, viszketést, bőrproblémákat és csökkenti a lázat. Elvezeti a testből a felesleges nedvességet. Stimulálja az idegrendszert, a bőr és az izmok tónusát. Elősegíti az epe és a máj működését. Száraz, könnyű tulajdonságával segíti az emésztést, csökkenti a zsírt. Elősegíti az egészséges elszakadást a világi dolgoktól, az önmegfigyelést, világosságot. Túlzott használat esetén szárazságot okoz a szájban, szövetekben és az egész testben. Kiszárítja az ojas-t, a szövetek leépülését, soványságot, gyengeséget okozhat. Kiváltó oka lehet szédülésnek. Növeli a cinizmust, elutasítást, unalmat, elszigeteltséget, magányt. Fanyar (összehúzó)Levegő + Föld - ebből eredően hideg, nehéz, szárazVirya: hűsítVipaka: csípősEgyensúlyba hozza Pitta-t , Kapha-t és súlyosbítja Vata-t.Éretlen banán, gránátalma, okra, borsó, zöldbab, karfiol, legtöbb nyers zöldség, babfélék, oregánó, petrezselyem, rozmaring, kurkuma, sáfrány. Hűsíti és szárítja a testet és az elmét. Összehúzó hatású, megállítja a vérzékenységet. Szárazságot okoz a szájban, csökkenti az izzadást. Elősegíti az egységesség érzését és a stabilitást.Túlzott használat esetén növeli a vata-t. Szárazságot okozhat a szájban és csuklást is. Nehezíti az emésztést, étvágytalanságot, székrekedést, erős szomjúságot, fogyást és emésztési problémákat okozhat. Létrehozhat elakadásokat a hangban, keringésben.Izom és ízületi problémák gyökere is lehet a túl sok fanyar íz (pl arcidegzsába) . Stagnálást okozhat a vérben, nyirokban és lassítja a keringést. Gyengíti a spermát. Növeli félelmet, szorongást, idegességet, szomorúságot, merevséget, neheztelést. Az íz egyfajta tapasztalat, érdemes gazdagítani a saját tapasztalataidat, élvezni az ízek sokszínűségét, figyelni a hatásukat. Ha megismered az ízekkel kapcsolatos ájurvédikus tudást, az ízekkel befolyásolhatod a fizikális és mentális állapotodat. Figyelj rá, hogy egy adott napon, minden íz előforduljon a táplálkozásodban és vedd figyelembe az egyéni alkatodat is. Ez segít abban, hogy az étkezésed nem csak változatos, de egészséges is lesz.Ízekben, élményekben gazdag életet kívánok:) szeretettelKati
Tavasz, március az ájurvéda szemszögéből - tisztulás, megújulás
2021. március 14. Élj harmóniában
Tavasszal elkezd emelkedni a hőmérséklet, egyre több lesz a napsütéses órák száma. Ilyenkor ez a hő elkezdni az átalakulást a temrészetben, eljön a kapha jellemzőkkel bíró időszak. A kapha időszaka február közepétől kb. májusig tart. Ezen időszakban a legtöbb a nedvesség, pára, csapadék. Megnő a talajvíz - a talaj kidobja magából a felesleget, a tél során felgyült hólevet, esőt - párás, ködös lesz az időjárás is. Ahogy az állatok is levedlik a téli bundát, a szervezetedben is változások jönnek létre. A tél során elfogyasztott nehéz, zsíros ételektől felgyült salakanyagoktól szabadulni próbál a tested és a megolvadt "zsír" folyadékok, nyálkák formájában távozik a testből. Nem véletlenül küzdenek ilyenkor sokan megfázással, influenzával, allergiával, mindenféle nedves, nyálkás betegségekkel. Sokan tapasztalhatják azt is, hogy akár megszűnik kicsit az étvágyuk. A felesleges víz megtámadja a tüdőt és légúti betegségeket, tüdőgyulaldást hozhat létre. A kapha növekedése a szervezetedben a nyálkák felhalmozódását ése dugulásokat, elakadásokat, továbbá ödémákat, duzzanatokat is okozhat. A kapha a testben nehézségérzetet, fáradtságot, fásultságot hoz létre. A salakanyagok a véráramba kerülve plusz terhelést okozhatnak a keringésben, így sokan mellkasi szorító érzést is tapasztalhatnak.A bőr ilyenkor lehet hűvös, nyirkos. Akiknek túl sok a kapha a testében tapasztalhatnak akár a garaton, torok hátsó részében lecsöpögő váladékot is. A fejben lévő sok váladék okozhat nyomást a hallójáratban vagy akár szédülést a fejben. ha a kapha felgyűlik a gyomorban nehéz emésztést, hányingert hizhat létre. A salakanyagok megterhelik a májat is, így érdemes a máj és epe tisztulását is megtámogatni - keserű és savanyú fűszerek, ételek ideálisak.Érzelmi szinten ennek a vizességnek a hatására márciusban előfordulhat bánat, búskomorság, siránkozás, szomorúság. Ilyenkor tud eluralkodni valakin leginkább a tunyaság, lustaság. A tavasz ideális arra, hogy megtámogasd a szervezeted tisztulási folyamatait. Nem véletlenül ilyenkor vannak a böjtök is. Ez az évszak a legideálisabb a fogyáshoz is. Mit tudsz tenni?** Kelj korábban, ahogy a nap is korábban kel.**Amikor csak teheted menj ki a napsütésre, hogy a tested, akárcsak az állatvilágban a nap segítségével új energiákkal teljen fel.** Mozogj sokat - sétálj, kirándulj, jógázz, hogy a salakanyagokat mobilizálni tudd.** Kerüld el az alkoholt, kávét és lehetőleg a dohányzást is.**Ne aludj és ne pihenj le napközben, főleg ne étkezés után, mert ezek mind növelik a nyálkát a testedben.** Végezz légzőgyakorlatokat, segítenek tisztítani a fejet és a tüdőt. ** Feküdj le 22:00 előtt, ezzel nagyon tudod támogatni a szervezeted éjszakai méregtelenítését. ** Időzítsd megfelelően az étkezéseket! - reggeli 7 -8 között, ebéd 11:30-13:00 között, vacsora 17:00-18:00 között** Este 7 után már ne egyél!** Jó ha tavasszal egy könnyű étrenddel segíted a szervezetednek a megtisztulást. Ha vannak kapha tüneteid kerüld a hűtő és nyálkásító és a nehezen emészthető élelmiszereket. Ilyenek a tejtermékek, édességek, zsíros ételek, húsos ételek, lédús édes gyümölcsök (pl. narancs, mandarin, mango, barack) , gyümölcslevek, lédús zöldségféléket (pl. uborka, cukkini), zsíros magok (pl.dió, mandula) .Sokan kérdezik a jóga elvonulásokon, miért nem főzünk ezt vagy azt adott jógatáborban. Azért , mert az ájurvéda alapján állítjuk össze a menüket és minden elvonulásnál figyelembe vesszük az évszaki sajátosságokat. :) Mit érdemes fogyaszatni tavasszal?Zöldségek Részesítsd előnyben keserű szárazabb minőségű zöldségeket, ilyenkor a vízhatjtók is kifejezetten jótékonyak. pl. zeller, cikória, firss saláták, káposzta, leveles kel, brokkoli, karfiol, retek, cékla, kelkáposzta, mangold, endívia, rukkola, spenót, kelbimbó, articsókaGyümölcsök Citrom, grapefruit, gránátalmaFűszerek Elsődlegesen a melegítő, keserű és csípő fűszerek ideálisak - jók a szárító, méregtelenítő, emésztést serkentő és vízhajtó gyógynövények. Kurkuma, gyömbér, fekete bors, petrezselyem, tárkony, édeskömény, koriander, görögszéna, fahéj. A csípő fűszerek kiszárítják a nyálkát. Gabonák és fehérjék quinoa, hajdina, árpa, kukorica kevés baszmati rizs, tökmag, mungo bab, zöld bab, csicseriborsóOlajok, zsírok kevés ghee és olívaolajMindig vedd figyelembe egyéni alkatodat is. Ha pl. vata vagy pitta alkat vagy és egyáltalán nincsenek kapha problémáid, akkor ne a fenti étrend szerint táplálkozz. Ne egyél sok csípőset.További méregtelenítéssel kapcsolatos részletek az alábbi linket itt.Az egyik legjobb tavaszi tisztító étel a kitchari, egy vagy több napos kúrát is elvégezhetsz vele. Receptet itt találsz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati
Mákos banánguba
Nyers ételekkel táplálkozók bizonyára maguk is kreáltak már ilyen mákos gubát, de ha nem, jó ötletként szolgálhat nekik. Persze az emberiség kisebb csoportja táplálkozik nyersen, még többen vegánok, annál is többen vegetáriánusok, de ezt a finomságot húsevőknek is ajánlom, különösen, ha szeretik a mákot. Roppant egyszerű, laktató és nagyon finom. Bevallom nálam a reggelit szolgálta ez egy időben, egyszerűen csak ezt kívántam. Lehet a kalcium forrása miatt. Ugyanis 100 gram mák 1400 mg kalciumot tartalmaz. (Sokak által hamisan dicsőített tej ehhez képest csak 120 mg-ot). Persze míg nekem reggeli volt, másoknak inkább édesség lesz. Ha gyakran fogyasztjuk ezt a finomságot, könnyen pótolhatjuk a kálciumot a szervezetünkbe. Testünket jobban igénybe vett fizikai mozgás (kerti munka, sport - csak hogy kettőt említsek), betegségből való lábadozás időszakában különösen ajánlom ezt a mákos banángubát, hiszen a mák kálcium tartalma mellett a banánnak k iemelkedően magas a kálium tartalma (350-400mg/100g), mely, a benne lévő magnéziummal és kevés kalciummal együtt a magas vérnyomás kezelésében játszik szerepet, a banán magnézium tartalma pedig csökkenti az izom görcsöket és segíti a szívizom karbantartását. Gluténmentes, vegán, nyers, egészséges és finom. Kell ennél több? :) A recept Hozzávalók: 2 banán 1-2 evőkanál mák Elkészítés: A mákot megdaráljuk, a banánokat felkarikázzuk. Egy tálba beletesszük a felkarikázott banánt és meghintjük a darált mákkal. Összeforgatjuk, hogy minden karikára gazdagon jusson a mákból. Kis tálkákban tálaljuk. Nem kell hozzá semmi édesítő, se cukor, se méz, se más, hiszen a banán eleve nagyon édes.
Pillanatkép a Vegasztrománia konyhájáról
2020. október 11. Vegasztrománia
,,Az egyetlen állandó a változás maga. Egy ideje már készülök erre az írásra, de úgy látszik, most jött el az ideje. A csendem elsősorban a sok munka, az egyetem utolsó féléve, a szakdolgozat, egy (két) új szakmai kihívás, a fejemben lévő tervek formálódása, a magánélet és a magammal töltött idő közti nem létező tér kifejeződése. De persze nem véletlenül szorult az utolsó helyre - olyannyira, hogy meg sem említettem - a gasztronómiai tevékenységem nyilvános része. A Vegasztrománia számomra elsősorban mindig a szabadságot és az önazonosságot jelentette: sosem követtem előírásokat, terveket, mindig a belső hangjaimra, iránytűmre figyeltem. Sosem vezérelt a nézettség, számomra sokkal többet számít és jelent az, hogy akik olvasnak, és kipróbálják a recepteket, többek lesznek-e általa. Én itt, a másik oldalon mindenképpen több lettem. Ezek az irányvonalak pedig továbbra is fontosak számomra. Meséltem arról az időszakról, amikor a szervezetem elkezdett szórakozni, és nem tolerálni bizonyos élelmiszereket, alapanyagokat. A kezdeti kiakadások után persze mindig beleálltam az újba, és új szemléletben főztem az aktuális alapanyagokból. A legutóbbi (és bízom benne, hogy a legutolsó) felvonásban viszont a megvonások önmagukban nem segítettek, és hónapokon keresztül küzdöttem nagyon kellemetlen tünetekkel. Lett viszont egy csodálatos támogatóm ebben a - saját egészséges magamért folytatott - harcban, akinek a segítségével kiderült a probléma gyökere, és végre elkezdett normalizálódni a helyzet. Ez viszont fenekestül fölforgatta a konyhámat - sokkal jobban, mint az elmúlt néhány évben bármi, pedig eddig is voltak kihívások ugye. Két fő irányvonalon indultunk el (én tovább), az egyik egy még szigorúbb diéta bevezetése volt. Természetesen voltak bennem kérdőjelek, hogy jó-e az, ha további tápanyagoktól vonom meg a szervezetemet, és hogy meddig lehet ezt még fokozni. De úgy voltam vele, hogy muszáj kipróbálnom, muszáj kísérleteznem, mert csak így derülhet ki. Sokat olvastam a témában, és beszélgettem olyan emberekkel, akik hasonló cipőben járnak. Ez sok erőt adott, mert azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül, és a megosztott tapasztalatok is sokat jelentettek. És segített abban is, hogy a múlt nyár óta várakozó podcastom is új lendületet, új, kiérleltebb témát kapjon. Aki élt már meg hasonlót, vagy jelenleg is küzd emésztési rendellenességgel, problémával, betegséggel, az tisztában van vele, hogy milyen negatív hatással van a hétköznapi életre, mennyire beleszól a természetes működésbe. Úgyhogy abban az állapotban nagyjából bárminek esélyt adtam volna, ha újra a régi (pontosabban inkább egy új, egészséges verzió) lehetek. Ez a diéta, a FODMAP, röviden és konyhanyelven megfogalmazva nem enged bizonyos szénhidrátokat, amik rossz hatással vannak a nem egészséges bélrendszerre. Ez azt jelenti, hogy nem lehet semmilyen hüvelyest, gyümölcsöt, tejterméket, glutént és még egy csomó mindent enni. És nem kell hozzá sok matek, hogy egy közel vegán esetében ez mit jelent: nem jut elég fehérjéhez. A szervezetem ezt érezte is, és jelzett. Úgyhogy egy ponton tettem egy újabb kísérletet, és elkezdtem visszaengedni a húst. Nem részletezem, csak annyira, hogy a jelenlegi állapotom nagyon hasonlít azokra az időkre, amikor már majdnem vegetáriánus voltam. Eszem húst, de nem minden nap, és bőven nem mindent. A zöldségeket töretlenül szeretem és használom a konyhámban, de azt érzem, hogy még mindig tanulom ezt az új helyzetet. És a legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy végre rendeződtek a dolgok, és évek óta először érzem azt, hogy rendben vagyok a hasam tájékán. És hogy ez így marad-e, vagy ,,visszaváltozom valamikor? Fogalmam sincs, és ez a kiszámíthatatlanság végre nem félelemmel, hanem jó érzéssel, kíváncsisággal tölt el. A döntés előtt persze sokat filozofáltam, hogy akkor mi lesz a környezetvédelmi törekvéseimmel, az eddigi gasztronómiai működésemmel, a Vegasztromániával. Aztán arra jutottam, hogy a legfontosabb bolygó, aminek mindenekelőtt rendben kell lennie, az a saját kis bolygóm: a saját szervezetem, lelki egészségem. Minden más csak ezután következik, hiszen ebből nő ki. Izgalmas, mert ennek a változásnak a lelki vonulatait is élem, a test és a lélek nem választható el egymástól, egyik erősíti a másikat. A Vegasztrománia pedig továbbra is a vegetáriánus, vegán ételek gyűjteménye, valamint húsmentes ötleteim, kísérleteim lenyomata marad - önazonosan, szabadon. Köszönöm, hogy a hozzászólásod (ha van) építő jellegű, vagy hasonló gondokkal, elakadásokkal küzdő olvasóim gondolatai, kérdései fogalmazódnak meg az írás alatt.
TOP 10 hiba, amit a karantén alatt elkövethetsz
2020. április 19. Élj harmóniában
A kijárási korlátozás jelentősen átalakította az emberek életét. Ez igazából egy fantasztikus lehetőség arra, hogy egy egészséges napirendet, egészséges életmódot kialakíts magadnak és biztosítsd a kiegyensúlyozottságot saját magad és családod számára. Ugyanakkor, ha nem vagy elég tudatos, előfordulhat, hogy a karantén időszak végére feszültebb, idegesebb leszel, vagy éppen depressziósabb, esetleg az egészséged is rosszabb állapotba kerül és akár plusz kilókkal is gazdagodhatsz. Amikor valaki sok időt van otthon, általában ez egy mozgásszegény helyzet, amiben lekorlátozódnak az emberi kapcsolatok is. A képernyők bámulása a tv, számítógép, mobiltelefon előtt a mai modern nyugati világban amúgy is egy nagy probléma, de ez most fokozottabban jelentkezik. Sokan időtöltésnek az elektronikus dolgok által nyújtott szórakozást választják. Filmeket néznek, tévéznek, interneteznek, facebook és egyéb oldalakon lógnak, esetleg ezen csatornákon híreket és az elméjük békéjét megzavaró dolgokat olvasnak. Ráadásul sajnos, most sokaknak a munka kapcsolataik is a képernyőn keresztül valósulnak meg. Amennyire lehet kerüld el a képernyőket... nézd a kék eget vagy csak a környéket. . A mozgás hatással van az izomzatodra, hormonrendszeredre, csontsűrűségedre, közérzetedre, testsúlyodra, emésztésedre, keringésedre, légzésedre. A mozgás hiánya részben belső feszültséget eredményezhet, ráadásul sajnos az izomtömeg vesztésével, csontritkulás erősödésével is együtt járhat. Az idős emberek akik most heteket otthon vannak bezárva, mire kijönnek a lakásból a sarki boltig alig tudnak majd lemenni, hacsak otthon nem csinálnak valamilyen testmozgást. Fontos minden nap mozogni, lehetőleg kimenni a friss levegőre és sétálni. A lakásban pedig érdemes olyan mozgásformát választani, ami jól átmozgatja a tested, ellensúlyozza a sok ülést és segít megteremteni az elméd békéjét. Ilyen többek között a jóga, thai chi, do-in. A jóga kedvező hatásairól itt olvashatsz. A z ember társas lény és sajnos a bezártság, elszigeteltség érzése nagyon kedvezőtlenül hat az emberekre. Megnöveli a stressz, a depresszió, a szív betegségek kockázatát. Ugyan a telefonon és interneten keresztüli kapcsolattartás nem tudja helyettesíteni a személyes találkozásokat, de a semminél még mindig jobb. Érdemes kiemelt figyelmet fordítani az emberi kapcsolatok ápolására ebben az időszakban. Sokakat a bezártság észrevétlenül is arra sarkal, hogy a káros szenvedélyeiknek hódoljanak. A cigaretta, alkohol, kávé és egyéb kábító, mámorító szerek fogyasztása kifejezetten kedvezőtlenül hat a szervezeted és az elméd állapotára. Sokan az evést kezdik túlzásba vinni, társítva ezt a kevés mozgással. Légy tudatos róla, ha nem kontrollálod az étkezéseket, a karantén végére biztos, hogy felszedsz néhány kilót. Ha úgy érzed enned kell, f igyeld a tested jelzéseit, mi a valós igényed. Valóban éhes vagy? Esetleg valamilyen más igényed van? - kimerültség, szeretethiány, idegesség, elégedetlenség, stressz) Próbálj mindig az eredeti igény kielégítésére koncentrálni. :) Az étkezés nagyon fontos dolog. Az egészséged alapja, a megfelelő táplálkozás. Próbálj mellőzni minden egészségtelen élelmiszert (chips, csoki, fagyasztott ételek, kekszek, üdítők, fagylaltok, etc.) Készíts otthon frissen minden nap egészséges, ételeket. Részben lefoglalod magad, részben pedig erősíted az immunrendszered és a megfelelő étkezés hatással van az elméd állapotára is.. Az egészséges táplálkozásról itt olvashatsz részletesebben Sokan ugyan karanténban vannak, de nagyon sokat agyalnak a jövőn, aggódnak és nem hagynak maguknak elég időt pihenni, feltöltődni. Szánj minden nap időt tudatosan a feltöltődésre, sejt szintű relaxációra. Az idegrendszered és a pihenés kapcsolatáról ezen a linken olvashatsz részletesen. Összeírtam a legtipikusabb hibákat, amiket a karantén alatt elkövethetsz. 1. Nem használod ki jól az időt fejlődésre, egészséges életmód kialakításra. 2. Keveset mozogsz 3. Nagyon sok időt töltesz képernyők előtt (tv, monitor, telefon) 4. Sok hírt olvasol, nézel 5. Túl sok az aggodalom, félelem, feszültség az elmédben 6. Nem hagysz elég időt a töltődésre, relaxációra 7. Túl sokat eszel és az sem megfelelő minőségű 8. Túlzásba viszed a vegyszerek használatát 9. Nem szentelsz elég figyelmed az emberi kapcsolattartásra 10. Kevés időt töltesz csendben, befelé figyeléssel Használd ki a lehető legjobban ezt az időt. Ez egy fantasztikus lehetőség, hogy kialakíts egy egészséget, boldogságot támogató életmódot, napirendet. Otthon minden nap egészséges alapanyagokból, friss ételeket készíthetsz magadnak és szeretteidnek. Eljött az ideje annak is , hogy többet törődj magaddal. Tanulj meg, sajátíts el olyan dolgokat, amire eddig nem volt időd. Akár beiratkozhatsz online tanfolyamokra, képzésekre is. Olvass olyan könyveket, amik segítik a pozitív gondolkodást, önfejlesztést. Itt az idő arra is, hogy megtisztítsd az életed... részben selejtezz, szelektálj ki mindent amire igazából nincs szükséged, illetve gondold át az emberi kapcsolataidat is és ami lehúz, számodra negatív, azokat próbáld meg tudatosítani és méregteleníts ezen a téren is. Élvezd a lehetőségét annak, hogy többet tudsz befelé figyelni... meditálj, imádkozz minden nap. Csak bátran hozd meg a döntésed... döntsd el, hogy ezt az időt arra fogod fordítani, hogy jobbá tedd az életed:) és próbálj meg lépésről, lépésre haladni. A sikeres életmódváltásról egy korábbi bejegyzésemben már írtam részletesen itt olvashatod. Az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód csoportomban folyamatosan teszek ki bejegyzéseket az immunrendszer erősítésére, egészséges táplálkozásra vonatkozóan. Sőt egy Boldogság Tréninget is indítottam, hogy a karanténban töltött idő a a lehető legjobban teljen:) Ha szeretnél csatlakozni itt tudsz: https://www.facebook.com/groups/189231931805348/ Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati
Inhalálás - hatékony védelem a légúti betegségeknél
2020. március 26. Élj harmóniában
Ebben a vírusos időszakban mindenki gondolkodik mit is tehetne... A legfontosabb nem aggódj, ne stresszelj:) A legtöbb amit tehetsz, hogy a szervezetedet egészségesen tartod, figyelsz testi-lelki harmóniádra, pozitív maradsz és segítesz másoknak, szeretteidnek is nyugodtan, kiegyensúlyozottan megélni ezeket a napokat. .. Erősítsd az immunrendszered, gondolkozz pozitívan , táplálkozz egészségesen és légy nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott. A járvány kapcsán az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód facebook csoportomban rendszeresen teszek ki olyan bejegyzéseket, gyakorlatokat, immunerősítő, tüdőerősítő tippeket, amivel egészséges és kiegyensúlyozott tudsz maradni. ha van kedved csatlakozz te is a csoporthoz:) https://www.facebook.com/groups/189231931805348/ Az egyik legjobb módszer a légúti betegségek megelőzésére és kezelésére, a tüdőd egészségesen tartására az inhalálás. Az inhalálást az ájurvéda kifejezetten ajánlja mindenféle légúti megbetegedés esetén. Már nagyanyáink is rendszeresen alkalmazták, mint a megfázás egyik legjobb gyógymódját. Nem csak megfázás és influenza esetén jó, de arcüreggyulladás, asztma, köhögés, hörghurut gégegyulladás, tüdőgyulladás és mindenféle vírusos és bakteriális légúti betegségek esetén ideális. Az inhalálás kitűnő megoldás a légutak megnyugtatására, tisztítására, gyulladás csökkentésére, köhögés csillapítására, feloldja a letapadt váladékot, megszünteti az orrdugulást a fejben lévő feszítő érzetet. Hogyan végezd Egy edénybe tegyél fel vizet forrni. Amikor felforrt, vedd le a tűzről, hagyd kicsit hűlni - ne legyen túl forró, mert sérüléseket okozhat - majd csepegtess bele néhány csepp illóolajat. Hajolj az edény fölé és egy nagyobb törölközőt helyezz a fejedre, egyfajta sátrat képezve. Lélegezd be a meleg gőzt, hogy jól átjárja a légutakat. Az inhalálást végezd kb. 5-10 percig. Utána ne érje a légutakat, a tüdőt hideg levegő... ne menj ki hidegbe és a lakásba se engedj magadra 1-2 óráig hideg levegőt. Az inhaláláskor a gyógynövények közvetlenül a légutakba, tüdőbe jutnak így nagyon hatékonyan fejtik kihatásukat. Én személy szerint egy ájurvédikus légzéskönnyítő illóolaj keveréket használok, de ha otthon nincs ilyened, akkor különböző illóolajok vagy azok általad készített keveréke is jó. Kiváló gyógynövények, illóolajok inhaláláshoz borsmenta, eukaliptusz, kámfor, fahéj, szegfűszeg, kakukkfű, hárs, Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Lime rasam
Az ájurvéda, Indiai ősi gyógymódja nagy hangsúlyt fektet az évszakonként eltérő étkezésre, hogy megelőzze a betegségeket. A raszam hűvös napokra ajánlott leves, amivel megelőzhetjük a megfázás kialakulását, és elűzhetjük a náthát. Hozzávalók: 10 dkg toor dál (esetleg mungóbab vagy vöröslencse) 3...
A vegetáriánusok és vegánok gyakrabban kapnak sztrókot, mint a húsevők
Viszont a szívbetegségek terén ők állnak nyerésre.
Egészséges élet: a szakemberek megtalálták az ideális diétát!
A húsfogyasztás ártalmasabb az egészségre, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. Rengeteg betegség áll kapcsolatban a rossz minőségű étkezéssel, a húsfogyasztás mennyiségének a csökkentése pedig nemcsak az ember, hanem a bolygó jövőjét is biztosítaná. Hosszas kutatások után a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az ideális étrend dióféléken, gyümölcsökön és zöldségeken alapszik, mellőzve a cukrot […]
Most elárulom, miért gondolkodnak másként a vegánok
A növényi étrendhez az egészségi állapotom miatt kerültem közelebb, egy betegség kényszerített arra, hogy változtassak az étkezési szokásaimon....
Hippokratész - a betegség
2019. június 16. Élj harmóniában
A legnagyobb kincs az ember életében az egészsége. Bármennyi pénze lehet valakinek, bármennyire híres lehet, ha az egészsége nincs rendben, akkor az élete szenvedéssé változik. A legjobb körülmények sem kellemesek, amikor egy ember nem egészséges. A mai kor embere ezt hajlamos elfelejteni. Sokan hajtják túl magukat, állandóan rohannak, nem figyelnek az életmódjukra, stresszesek, nem mozognak eleget vagy nem táplálkoznak tudatosan és ugyan van pénzük sok mindenre, de nem egészségesek... A betegségek, mindig figyelmeztetnek minket valamire... érdemes tanulni a betegségeinkből. Néha csak azért kapunk egy betegséget, hogy lassuljunk le vagy szenteljünk nagyobb figyelmed önmagunknak, egészségünknek, a minket szerető személyeknek. A tárgyak, a szép ház, autó és a bankszámla nem hoz egészséget. Az egészséget a megfelelő helyes szokások kialakításával, a belső harmónia megteremtésével és a megfelelő tudatossággal, figyelemmel tudod elérni:) Ne feledd, mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja:) szeretettel: Kati
Hippokratész - a legjobb orvosság
2019. április 30. Élj harmóniában
Az egészségünk állapota a szokásaink függvényében alakul. A mozgásszegény életmód eredménye könnyen lehet elhízás, mozgásszervi problémák, cukorbetegség, szív és érrendszeri problémák, csontritkulás és sajnos még hosszasan sorolhatnánk... Napi 40 perc séta nem csak Hippokratész szerint kiválóan segít megőrizni az egészségünket, de a modern kori orvostud omány is ezt támasztja alá. Sétálj, gyalogolj, amikor csak teheted:) Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati
Hippokratész - szokások
2019. április 15. Élj harmóniában
A mai nappal útjára indítok egy kis Hippokratész sorozatot:) A jóga és az ájurvédikus gyógyítás is hasonlóan gondolkozik, mint Hippokratész. Az egészség és a boldogság elérhető a tudatosság által. A betegség a helytelen, kedvezőtlen szokások eredménye, mint a helytelen életmód, helytelen táplálkozás és helytelen gondolkodás, helytelen testgyakorlás. Amikor megváltoztatod az eddigi szokásaidat, megváltozik az életed... miért gondolja bárki, ha ugyanazt csinálja és ugyanúgy gondolkozik, akkor más eredményt kap és meggyógyulhat... A régi rossz szokásaid, helytelen életmód és rossz gondolkodási minták helyére, vezess be újakat. E hhez kívánok segítséget, inspirációt adni Nektek nap, mint nap a tanításaimmal. Célom támogatni mindenkit a harmonikus és boldog élet megtapasztalásában. Ha szeretnél változtatni, de nehéz egyedül nekikezdeni a 30 napos Tavaszi Megújulás csoportban szeretettel várlak: https://www.facebook.com/ groups/189231931805348/ szeretettel: Kati
A sikeres életmódváltás 8 lépése
2019. január 1. Élj harmóniában
Sokan látják azt, hogy az életük nem jó irányba halad. Tapasztalják, hogy alacsonyabb az energiaszintjük, túlhajszoltak, sok a stressz az életükben, szoronganak, esetleg kialakult betegségeik vannak vagy éppen rossz az emésztésük, allergiáktól szenvednek, türelmetlenek, nem harmonikusak az emberi kapcsolataik, esetleg elhíztak, etc... hosszasan sorolhatnám még mi mindentől szenvednek az emberek manapság. Vannak olyan emberek aki nem ismerik fel a változás szükségességét, Ők azok, akik nem is tudnak jobb életet élni, marad a panaszkodás, a mások hibáztatása, a sajnálkozás, az irigység... Vannak olyan emberek, akik felismerik, hogy változtatniuk kell, mert ha ugyanazt csinálják, akkor ugyanazt az eredményt fogják kapni, de keveseknek sikerül igazán végig is vinni egy életmódváltást.. Most megmutatom neked, mi az a 8 lépés, ami garantálja a sikeres életmódváltást számodra:) 1. Hozd meg a döntést A legfontosabb része az életmódváltásnak, hogy komolyan határozd el mit szeretnél. Őszintén nézd meg hol tartasz és jelölj ki magadnak reális rövid és hosszú távú célokat. Ha úgy csinálsz valamit, hogy van egy bizonyos célod és annak tudatában csinálod a dolgokat, akkor elérheted a célt és megfelelő lesz az eredmény. Az jó ha fel is írod a céljaidat és rendszeresen gondold át a céljaid alakulását.. Ha valami nem sikerül ne keseredj el, maradj a célon, maradj kitartó. 2. Szerezz tudást, informálódj Ha tudod mit szeretnél elérni, szerezz tudást arról, hogyan érheted el az adott célt. Gyűjts információkat, beszélgess barátokkal, szakemberekkel, menj tanfolyamokra, keress hiteles információforrásokat könyvekben vagy az Interneten melyek segítenek közelebb kerülni a céljaidhoz. 2. Szabadulj meg a rossz szokásaidtól Az életmódváltás egyik legfontosabb része a rossz szokásainktól való megszabadulás. Vannak olyan rossz szokások, melyek károsan hatnak az egészségedre, közérzetedre, gyorsítják az öregedést vagy éppen nyugtalanabbá teszik az elmédet. Néhány dolog, amit érdemes elkerülni Dohányzás || Alkoholfogyasztás|| Helytelen táplálkozás || Kevés folyadékfogyasztás || Túlsúly || Késői fekvés, kevés pihenés || Kevés testmozgás || Stressz || Düh és haragtartás || Állandó rohanás Rossz szokásaidtól, úgy tudsz könnyen megszabadulni, ha helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. néhány jó szokásról az alábbi linken olvashatsz https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/11/az-eletben-szokasaid-hatassal-vannak.html 3. Mozogj rendszeresen Az életmódváltás lényeges lépése a rendszeres testmozgás. Szakíts rá időt mindenképpen és építsd be a mozgást a hétköznapjaidba. Autó és busz helyett amennyit csak tudsz, sétálj, lift helyett mindig a lépcsőt válaszd, a munkahelyen amikor csak lehet e-mail és telefon helyett menj át a kollégához, ebédidőben sétálj egy kicsit, napközben többször állj fel a gép elől mozgasd át magad. Válassz heti 1-2 alkalommal olyan testmozgást, amely örömet okoz, illeszkedik a testalkatodhoz és a tested egészségesebb lesz tőle. (jóga, gerinctorna, thai chi, pilates, etc.) 4. Táplálkozz egészségesen Az életmódváltás legfontosabb része a táplálkozás, mert egészséged és közérzeted leginkább azon múlik mit, mikor, mennyit és hogyan eszel. Válaszd a minőségi ételeket. Táplálkozási alapelvek, melyeket célszerű figyelembe venni annak érdekében, hogy megőrizd az egészséged, fitt legyél és minden szükséges tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot megkapjon a szervezted. - Használd az alapanyagok széles skáláját (gabonák, hüvelyesek, magvak, diófélék, tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök) - Frissen szerezd be az alapanyagokat - zöldség, gyümölcs, tejtermék, - Használj teljes értékű élelmiszereket (teljes kiőrlésű lisztek, barna nádcukor) - Vásárlásnál a címkén mindig nézd meg mit tartalmaz - Fogyassz egyre több vegyszermentes, bio élelmiszert - Készíts frissen, változatos fogásokat - Annyit főzz, amennyi ételt megesztek - ha több van könnyebben eszel többet vagy ha újramelegíted és nem friss az étel nem jutsz belőle energiához - A vacsora könnyű étkezés legyen, ne tartalmazzon húst és tejtermékeket Vannak olyan rossz táplálkozási szokások, melyek elő bb utóbb komoly betegségekhez, elhízáshoz vezetnek. Kerüld el: - a félkész ételeket, éttermeket, gyors étkezdéket - a vegyszeres, adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket - előre csomagolt élelmiszereket, konzerveket, mireliteket - az egészségtelen ételeket, nassolnivalókat - a nehezen emészthető ételeket a túlzott só és cukorfogyasztást - túl hideg ételeket, italokat - este 10:00 utáni étkezést Táplálkozáshoz kapcsolódóan a komplett cikksorozatot itt olvashatod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2016/01/taplalkozz-egeszsegesen-1-tudatos.html 5. Szabadulj meg a feszültségektől A stressz nagyon komoly kihatással van az egész szervezetre. Fontos, hogy a felhalmozódott feszültségektől meg tudj szabadulni. Hosszútávon a gondolataid megváltoztatása, a személyiséged fejlesztése és az önismeret megszabadít a szorongástól, belső feszültségektől, konfliktusoktól. Rövidtávon masszázs, meditáció, relaxáció, jóga, séta a szabadban vagy bármilyen olyan tevékenység, együtt lenni a szeretteiddel ami pihentet és örömet okoz. Légy pozitív és mosolyogj sokat! A relaxációt ki is próbálhatod: https://eljharmoniaban.blogspot.com/2015/06/relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html 6. Alakíts ki megfelelő napirendet, hagyj időt a pihenésre Ahogy a természetben is fontos az időzítés, úgy az ember életében is kiemelt szerepe van. Bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. Amennyiben az életmódod kialakításnál figyelembe veszed a természete rendjét, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél és az energiáidat a lehető legjobban használd fel. Amikor nem a természetes ritmusod szerint élsz teljesen kimeríted a szervezeted és kibillensz az egyensúlyodból. Néhány jó tanács egy ideális napirend kialakításához: - Legkésőbb 6-7 óráig kelj fel. - A reggeli tisztálkodás után szánj egy kis időt a napindításra - jóga, meditáció, valamilyen könnyed testmozgás, a nap végiggondolása, hála, etc.. - A reggelit 08:00- ig legkésőbb fogyaszd el - 8 után reggelizni, elég hízókúrás megoldás:) - Az ebédet 12:00-14:00 óra között fogyaszd el, ilyenkor a legerősebb az emésztés. - A vacsorát ha lehet 18:00 óráig fogyaszd el - Vacsora után már csak kellemes pihentető tevékenységeket csinálj - kerüld a filmezést, netezést, munkát. Ez segíti lenyughatni az elmét és a testet, felkészít egy jó az alvásra. - Lehetőleg 22:00-ig feküdj le aludni, de mindenképpen éjfél előtt bújj ágyba. 7. Légy kitartó és türelmes Ahhoz, hogy az új szokások bevezetésével eredményesek legyünk minimum 30-40 napra van szükségünk. Ha fenn tudjuk tartani az új dolgokat ennyi ideig akkor beépülnek a hétköznapjainkba. Lépésről lépésre haladj a változás útján. Fokozatosan építsd be az életmódodba az új dolgokat. Mindig legyenek előtted a céljaid, miért is csinálod (pl. fittebb, egészségesebb szeretnél lenni, boldogabb családi életre vágysz, ki akarsz gyógyulni egy betegségből, jó példát akarsz mutatni a gyerekeidnek, nyugodtabb szeretnél lenni, etc) és légy kitartó. Kezdetben csak egy-egy tanácsot próbálj megfogadni és figyeld meg a tapasztalásokat. A saját tapasztalásod a legfontosabb, ha jobban érzed magad, kellemesebb a közérzeted, több az energiád van már Önmagában tud inspirálni. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Ha nagyon hirtelen mindent meg akarsz változtatni, akkor könnyen lehet, hogy az elméd nem bírja és besokall. Ha szépen lassan, fokozatosan építed be az új dolgokat az életedbe akkor az életed részévé válnak. 8. Leld örömödet Az emberek egy része a rohanó életforma mellett ritkán érzi magát igazán örömtelinek. A kiegyensúlyozott, boldog élethez elengedhetetlen az öröm, a vidámság tapasztalása. Találj olyan elfoglaltságokat ami neked örömet okozz, nevess, mosolyogj sokat légy olyanok társaságában akik feltöltenek, pozitívak, öröm a velük töltött idő. Kerüld az olyan dolgokat, helyzeteket, embereket, amik negatívvá, búskomorrá tesznek. Az életmódváltásnál is fontos, hogy élvezd. Az életmódváltás folyamata is okozzon örömet számodra:) . Ha néha valami nem a tervek szerint alakul ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nem szabad merev szabályokhoz ragaszkodni, bízz a megérzéseidben. Ez a 8. lépés segít neked, hogy a 2019-ben sikeresen életmódot tudj váltani és ez az év, a legjobb éved legyen. Új dolgokba belekezdeni mindig nehéz, mert több erőfeszítést kíván meg, mint a régi szokásaid fenntartása. Mindig könnyebb egy megszokott utat járni. Amikor látod, hogy megszokott út nem vezet jó eredményre, akkor biztos lehetsz benne, hogy változtatnod kell, különben ugyanazt az eredményt kapod. Minden erőfeszítésed idővel meghozza a gyümölcsét. Mert nehezebbnek tűnhet elmenni minden héten a piacra vásárolni és minden nap frissen főzni, de ha cserébe energikusabb vagy, nincsenek emésztési problémáid, erősebb az immunrendszered és így elkerülnek a betegségek, nem kell orvoshoz, patikába járni, ideális a testsúlyod és kiegyensúlyozottabb leszel - ami javítja az emberi kapcsolataidat is - , akkor megéri a befektetett energia:) Sok kitartást kívánok az életmódváltáshoz Legyen 2019 a legjobb éved:) szertetettel: Kati
Füstölt növényi sajt gluténmentes, szójamentes
Sajt vagy nem, mindenki eldönti magában. Nem azért kreáltam, mert vegánként annyira hiányzik a sajt, hanem ezzel is változatossá tehetjük ételeinket. Korábban már próbálkoztam vegán sajt készítéssel. Sokan kiakadnak, hogy minek kell utánozni a tej és húsalapú ételeket. Szerintem jó móka kísérletezni, hogy állati alapanyag nélkül mit lehet kihozni. Ennél az ételnél érdemes is kisérletezgetni. Nyilván, nem lesz egy az egyben ugyanolyan íze, mint a tejből készült sajtnak, de legalább egészségesebb és lehet, hogy finomabb. Mi a baj a normál sajttal? Dr. Lengyel Boglárka gyermekorvos írása szakirodalomra hivatkozva: " A sajtevők sajtsóvárgását a tejtermékek emésztési közti termékei, a kazomorfinok okozhatják. Ezek a morfinszerű vegyületek az opiátokhoz hasonlóan hatnak az idegrendszerben. A tejtermékekben megtalálható kazein - a sajtban - az emésztés során ?-kazomorfin-7-té alakul (BCM7). Ez egy opioid peptid, mely - hisztamin felszabaduláshoz vezet, - aktiválja az ópiátokra érzékeny receptorokat. Vannak tanulmányok, melyek szerint a dopamin, receptorokat is. Az opioid receptorok aktiválódása - fájdalomcsillapítást, - légzéscsökkenést, - eufória érzést, - étkezési késztetést, - bélrendszer működésének lassulását, - a szorongás oldását eredményezi. A BCM7 összefüggésben állhat az autizmussal, szív- és érrendszeri betegségekkel és az 1. típusú diabétesszel is. Forrás: Formation and Degradation of Beta-casomorphins in Dairy Processing: Nguyen DD1, Johnson SK, Busetti F, Solah VA.; Kurek M1, Przybilla B, Hermann K, Ring J.; Scientific Report of EFSA: Review of the potential health impact of ?-casomorphins and related peptides 3 February 2009 DOI:2903/j.efsa.2009.231r; Addeo et al. (1992); The Cheese Trap by Neal Barnard, M.D.; Sarah Taylor - Hogyan legyek vegán?; Waldhoer et al., 2004; Dr. Michael Greger - Hogy ne halj meg; Dr Terry Shintani: The Peace diet." Az első alkalommal egész jól sikerült vegán sajtot kreálnom. A nyáron is készítettem, de - bár szépen összeállt - az ízén még javítanom kellett, nem lett füstölt íze. Igazából nem ízlett eléggé. Azóta már bátrabban használom a füst aromát vagy a füstölt sót és azt is tudom, hogy mandulából inkább kevesebb kell, a több kesudióval finomabb sajtot kapunk. Ha tervezzük, hogy karácsonyra készítünk, érdemes előtte egy próbát tenni. A recept Hozzávalók: - 5 dkg mandula - 15 dkg kesudió (érdemes a magokat beáztatni legalább 30 percre, de akár órákra vagy egy éjszakára is) - 4 dkg sörélesztő pehely - 2 nagyobb gerezd fokhagyma - 1 teáskanál só - 1 teáskanál datolya szirup - 1 citrom kifacsart leve - 1/4 teáskanál turmeric (vagy kurkuma) - pár csepp füstaroma vagy füstölt só (ez esetben a sima só mennyiségét kell csökkenteni) - 1.8 dl hideg víz - 1 púpozott teáskanál agar agar (púpozott) - 1.8 dl hideg víz Elkészítés: Az beáztatott magvakat tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze vízzel, majd adjuk hozzá a fokhagymát, sót, szirupot, citrom levét, fűszereket. Az agar agart keverjük ki a vízzel, majd forraljuk fel folyamatos kevergetés közben (kb. 5 percig tart). Amikor sűrűsödik, tegyük hozzá az összeturmixolt részhez, majd enyhén keverjük át. Sütőpapírral vagy frissentartó fóliával bélelt edénybe öntsük a masszát és legalább 2-3 órát pihentessük hűtőben, akkor fog igazán egybe állni, besűrűsödni. Néhány órás hűtóben történő pihentetés után tányérra vagy tálcára tesszük és tálalhatjuk.
"Maximális az ellátás a levekben és bővőlködő a szeretet"
Ahogy korábbi írásomban beszámoltam róla, idén nyáron férjemmel közösen egy eldugott, kis, észak-szerbiai falucskában, Crna Bara-n (magyarul Fekete-tó) egy 10 napos léböjt táborban vettünk részt. Az egész tábor ideje alatt kimondott éhséget nem éreztünk, ha egyszer-kétszer reggel vagy este meg is kordult a gyomor, valóban nem hiányzott az étel, az ételbe harapás is csak inkább a tábor vége felé, amikor már táboron kívüli illatok hatása jobban beindította a megszokott ételekre való gondolást. A lényeg viszont, hogy üdén, frissen éreztük magunkat a táborozás ideje alatt és után is, valamint bizonyos egészségügyi problémáktól megszabadultunk. Egyben segített egy hatalmas erős lépést megtenni annak érdekében, hogy amennyire csak lehet tényleg növényi táplálékokat fogyasszunk. (A tábor hatására kezdtem el olvasni a 80/10/10 könyvet Dr. Douglas N. Graham-től.) Nehéz időszakon voltunk túl, ha csak az elmúlt pár évet tekintem, hiszen az új ország (Anglia), új környezet, új szokásokat hozott. Szerettünk volna egészségesebb szokásokat kialakítani, amihez szintén hozzásegített a tábor. Vidám táborozók és dolgozók közös csoportképe Hazatérésünk óta jó néhány ember mondta, hogy egész máshogy nézünk ki, egészségesebb kinézetünk van, mintha megfiatalodtunk volna (ajánlom a tábort botox helyett minden nőnek is). A táborozás során igyekeztem több emberrel beszélgetni, különösen, hogy a táborozók zöme már járt léböjt táborban, és nekik egészen más élmény a visszatérés miatt is az idei tábor. Érdekelt a tapasztalatuk, amit eddig éltek át a táborok során. Kiváncsi voltam, vajon mi vezérli vissza ide azokat az embereket, akik már léböjtöztek egyszer-kétszer vagy akár ötször is. Ezekről a tapasztalatokról is szeretnék idővel beszámolni, de a mostani írásomban szeretném megosztani a Kedves Olvasóval a léböjt tábor tulajdonosával készített interjút. Sajnos a léböjt tábornak jelenleg nincs weboldala, pedig jelenlegi világunkban a legtöbb ember kezében ott van a ragadós okos telefon, ami által könnyebben rátalálhatnának erre a táborra. Többek között ezt próbálom pótolni a léböjt táborról szóló bejegyzéseimben, akár csak ezzel az interjúval. A tábor tulajdonosa, Német Antal, szerbiai származású magyarul és szerbül mondhatni anyanyelven beszélő egy gyermekes, ötvenes éveiben élő családapa, aki - bátran mondhatom - nem nyerességvágyból tartja fenn a táborokat, gyakorta a saját fizetéséből is besegítve annak működésébe. Célja, hogy minél több ember egészségesen távozzon egy 10 napos léböjt tábor után, valamint a táborok segítségére szolgáljanak az embereknek a helyes és egészséges életmód rátalálására, megerősítésére. A táborban - mialatt a léböjtöt ő is velünk folytatta - szorgalmasan intézte a táborral járó szervezési feladatokat, s a nehezebb fizikai munkát sem vetette meg. Mi sem mutatja jobban, hogy a vele tartott interjúmat három különböző alkalommal tudtuk csak megejteni. - Hol és mikor kezdődött a léböjt tábor gondolata? 2005-ben Siposné Szécsi Ilona ötletére bólintottam. Mikor kérdeztem, mi minden kell, mondta, hogy sok répa, cékla és más zöldségek, gyümölcsök. Így kaptam az alkalmon és ezeket is ültettem. Az első léböjt tábor hét napos volt, egész más körülmények közt, mint most. Azóta sokat fejlődött és most is fejlődik a hely. Ezen a táboron kb. 17 résztvevő volt. Nagyon jól sikerült, áldott kis csapat volt. Jókedvű volt mindenki, kellemeseket beszélgettünk. Egy szobába aludtam az egyik táborozóval, aki a tüdejére kapott kemoterápiát a tábor előtti időszakban. Megfogta a szívem, amikor könnyes szemekkel mondta a tábor végén, hogy ő csak egy táborba jött, de nem csak fizikai egészségére szolgált, hanem lelkileg is sok támogatást kapott. A képen: Német Antal és Siposné Szécsi Ilona, akik nélkül a tábor nem jöhetett volna létre és a táborozók közé élénkséget hozó Rebeka, aki a tulajdonosnak és feleségének, Évinek a kislánya. - Évente hány alkalommal rendeztek ilyen léböjt tábort? Évente általában kétszer van átlagosan. Egy szabadkai származású, Németországban élő segítségünk van, de ő iskolába jár most. Volt, amikor három tábor is volt egy évben, mindig nyaranként vagy nyárhoz közeli időpontban. Most építünk át egy épületet, ahol a körülmények lehetővé teszik majd a hűvösebb időszakokban is a táboroztatást. Az első évben 7 napos, utána pedig 10 napos volt mindegyik tábor. - Miért 10 napos a tábor? A vese tisztítás 5 nap, máj tisztítás 5 nap, így hatékonyabb, mint a 7 napos periódus. - Más táborok is szerveződnek itt? Nyers ételek tábor is szokott lenni. Öt éven keresztül elég sok ember jött el, a legutolsó táborban közel 50 fő vett részt. Itt inkább bemutató jelleggel történik minden. A valós munkacsapat mellé beengedtünk néhány embert a konyhába, akik szintén segítettek és így tanulták is az ételek elkészítését, mindeközben kint is volt egy bemutató szakács. Aszalványok, csírák, öntetek, salátafélék készülnek, de semmi tűzhely használat nem történik. Gyerektábort is szerveztünk az idei évben és szeretnénk ebből is rendszert csinálni szegény gyermekek számára, akiknek a szülei nem engedhetik meg, hogy akár egy táborba elküldjék gyereküket. Ez a tábor teljesen ingyenes volt számukra, vegetáriánus konyhával. Sok gyermek érkezett túlsúllyal, s mivel itt sokat mozogtak, reggeli torna, játékok a friss levegőn, kézműves foglalkozások, így több gyermek is fogyott a táborozás során. A táborból hazaérve ők kérték, hogy otthon is fogyasszanak több zöldséget, gyümölcsöt. A tábor, ingyenes volt ezeknek a gyerekeknek és környékbeli adományokból sikerült az élelmet előteremteni. Sokan segítettek gyümölccsökkel, zöldségekkel és önkéntes munkákkal is. - Milyen eredményeket tudsz felidézni az elmúlt évek táboraiból? Közel 1200 ember fordult meg eddig, különféle bajokkal, problémákkal. Például egy 40 éves németországi nő úgy érkezett, hogy mindkét lába nagyon dagadt volt, szívproblémával is küzdött. Tisztítókúrázott, kezeltük a lábát vérkeringést serkentő hidroterápiával és 10 nap alatt leapadt a lába. Következő alkalommal már úgy jött a táborba, hogy nem volt feldagadva a lába. Valakinek fülzúgása volt, ami lecsendesedett és ritkábbá vált. Más személyek hátfájással érkeztek és távozáskor már nem fájt nekik. Egy hölgy térdfájással érkezett és a hetedik napon már a tótól, ami három kilométer, szinte futott vissza a táborba, nem gyalogolt. Hihetetlen, de valóság! Volt, akiknek nem lehetett gyermekük, nem jött össze, hiába próbálkoztak. Nem szerettek volna hormonális kezeléseket kapni. 4-5 személynek is volt olyan tapasztalata, hogy a léböjt tábor után gyermekáldásban részesültek. Van olyan, aki már a gyermekével jön vissza léböjtözni. Egy asszony csuklóját nem tudta hajlítani az érkezés napján, a 10 nap alatt pedig elérte, hogy tudta mozgatni a keze fejét gyönyörűen. Sokan érkeztek az évek során a táborokba úgy, hogy nagyon maguk alatt voltak, de mi mindig igyekszünk mindenkit szeretettel körbe venni. Valaki könnyes szemmel számolt be a tábor végén arról, hogy olyan szeretetet érzett itt, amit gyermekkorában édesanyjától kapott. Más valaki igen magas vérnyomással érkezett (180-190) és 10 nap alatt leesett a vérnyomása szép lassan (110-re), úgy, hogy nem szedett gyógyszereket és nem lett rosszul. A holland-német határ közeléből jött egy táborozó meglehetősen magas koleszterinszinttel, az orvosok sem tudtak már mit kezdeni vele, léböjtözés után még a nyers táborban is maradt egy darabig. Mikor hazament és vérvizsgálatot végeztek nála, az orvosa teljesen ledöbbent, hogy a koleszterinszintje normalizálódott. Meg is kérdezte, hogy mi történt, mivel az előző egy évben a gyógyszeres kezelés jóformán semmit sem hatott. A páciens elmondta neki, hogy itt járt a léböjt táborban. Ő a következő évben is eljött és anyagilag hozzásegítette a tábort az újabb fejlesztési lehetőséghez. Volt olyan tábor, ahol 96 vendég sereglett össze, később pedig volt egy tábor, ahol 60 német jött el. - Mit gondolsz, mi a tábor titka? A jó Isten áldását látom. Mi is igyekszünk mindent beleadni, hogy szeretettel vegyük körbe a vendégeket, beszélgetni velük, hasznos időket tölteni velük. Német vendégek azért is szeretnek ide járni, mert elmondásuk szerint a tábor tulajdonosa sok helyen nincs velük, én meg ott vagyok köztük, én is léböjtözöm, figyelek rájuk, együtt töltjük az egész napot. - Ha egy nem hívő ember, egy nem keresztény jön el, hogyan tudja itt jól érezni magát? Alapból egy jó légkör van itt. Az előadások, áhitatok is jó hatást gyakorolnak az emberekre, akárcsak a közös beszélgetések is. Egy nem hívő számára az első néhány nap talán szokatlan lenne, de eddig mindenki jól feltöltődve távozott vallási hovatartozástól vagy gondolkodásmódtól függetlenül. - Kiknek ajánlod a léböjt tábort? Szinte mindenkinek, aki nyitott erre. Nem anyagi szempontból tekintve, de minden embernek fontos lenne évente egy ilyen tisztító kúra, mert amit az élelmiszeripar előállít, amit a boltokban vásárolni lehet, rengeteg tartósítószert, méreganyagot tartalmaz, bizonyos környezetszennyezettségi befolyások is ártalmasan érnek bennünket. Szervezetünk sok idegen és méreganyaggal találkozik, aminek a következménye a sok allergia, daganatos megbetegedés, betegségek, különféle izületi fájdalmak. Az élelmiszer termelés nem olyan állapotban van napjainkban, mint régen. Mindent vegyszereznek. Különösen az állati eredetű táplálékot fogyasztók magas számú méreganyagokat juttatnak a szervezetükbe. A bemérgezett ételek okozzák a legtöbb egészségügyi problémát. - Mennyire szenvedtél meg az első léböjt táborod alkalmával? Ma már 26 éve vegetáriánus vagyok, tehát akkor is vegetáriánus voltam, de arra emlékszem, hogy nagyon szenvedtem a hátfájásomtól abban az időben. Masszírozás sem igazán segített. Szerencsére többen jöttek hátfájással az első táborra, és ahogy nekik, úgy nekem is elmúlt a hét nap alatt. Pedig akkor még béltisztító formulák nélkül csináltuk ezt a léböjt tábort. A végefelé volt egy kisebb rosszul létem, de nem viselt meg. A képen Német Antal, a tábor vezetője, épp fekete-levesét fogyasztja. Köztünk járt, velünk léböjtölt. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, nap mint nap érdeklődött hogy létünk felől. - Mi a jövőképed a táborra nézve? Tisztában vagyunk vele, hogy a tábor körülményei továbbra is fejlesztésre szorulnak. Ha minden igaz, jövőre már öt felújított szobánk lesz. Mindenki házakban van elszállásolva most is (kivéve a lakókocsisokat), de ezek régies vályog és téglaházak. Egy kivételével mindegyiknek van fürdőszobája. Szeretnénk legalább 10-14 felújított szobával működni. - Ha valaki azt mondaná, lehet három kívánságod és teljesül, mi lenne az a három? Elsődlegesen, hogy az épületeket fel tudjuk újítani, legalább 10 szoba legyen meg. Második, több munkatárssal tudjunk dolgozni és több szolgáltatást nyújtani. Harmadik pedig, hogy több vendég legyen, a fenntartás miatt is. Eddig a saját jövedelmemből is hozzá kellett tenni, hiszen az eddigi bevételek az évi költségeket, úgy mint épületadók, rezsiköltségek, takarítás, stb. még nem tudta lefedni egészében. De nagyon bízok abban, hogy a jó Isten ezután is megsegít. - Ha valaki támogatni, segíteni szeretné a tábort, milyen eszközökre van a legnagyobb szükség a további fejlődéshez? Ahogy említettem, tervben van több fürdőszobás szoba kialakítása, amihez mosdó, tusoló, csempe, wc és törölközőtartó kell. Tervben van, hogy térkővel a tábor további útvonalait, sétányait lefedjük. Az egyik épülethez lemeztetőre is szükség van. A szobákat szeretnénk egységes, egészséges ágyakkal, matracokkal, párnákkal és takarókkal felszerelni. Szeretnénk egy miniatür szanatóriumot kialakítani, amihez tégla, tető és nyílászárók is szükségesek lennének. Ha az épületek szobái rendben vannak, radiátorokkal és központi fűtéssel szeretnénk őket őszi és tavaszi használatra is felkészíteni, de nyilván ezt megelőzően még sok lépés áll előttünk. Szeretnénk egy kisebb autóba (pl. Suzuki) is beruházni, megkönnyítve ezzel a beszerzéshez szükséges utak üzemanyag és fenntartási költségeit, mert jelenleg egy öreg (több, mint 10 éves) furgon áll minden út rendelkezésére. (A táborról bővebb felvilágosítást nemeta@tippnet.rs e-mail cimen kaphatunk.) Jelenleg minden adománynak örülünk, hogy az egyszerű körülményeinket még jobbá tegyük. Egyszerűek a körülmények, de annál maximálisabb a levekben az ellátás és bővölködik a szeretetben.
Epres csokoládés “sajttorta” (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2018. április 18. Zizi kalandjai
Hosszú időre eltűntem, mert egy vírusos felsőlégúti megbetegedés ledöntött a lábamról három hétre! Még életemben nem voltam három hétig beteg. A betegség magával hozta, hogy kevesebbet ettem, nem volt nagy étvágyam és a social mediatól is elment a kedvem. Minimálisat pötyögtem a telefonomon, néhány fontos emailre válaszoltam, de a laptopomat nem nyitottam ki. Jól esett távol lenni a... Source
A narancs áurvédikus felhasználása
2018. március 12. Élj harmóniában
A narancs az ájurvéda szempontjából savanyú, édes és fűtő hatású. Nehezen emészthető, tápláló gyümölcs. Megnyugtatja a vata-t , az édes narancs jó a pittáknak mértékkel fogyasztva, de ha savanyú kifejezetten kedvezőtlen. Ha valaki sokat eszik a kapha-t stimulálja. Ezért a sok narancs fogyasztása nyálkásodást, taknyosodás okozhat. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - 1 csésze friss narancslé egy csipet kősóval, kiváló sportolás utáni fáradtságra. Annak érdekében, hogy a pittát ne irritálja tegyél hozzá 10 csepp friss lime levet. - 1 csésze friss narancslé, fél teáskanál természetes cukorra (pl. teljes értékű barna nádcukor vagy sharkara cukor) és egy őrölt csipet római kömény jó a vérző ínyre, a véreres szemekre és az aranyeres betegségekre. - Alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság esetén, fogyassz 1 csésze friss narancslevet 1 teáskanál lime levével és egy csipet őrölt római köménnyel. - Égető vizeletre, ödémára és magas vérnyomásra jótékony 1 csésze friss narancslé, fél csésze friss kókuszlével naponta 2* vagy 3* fogyasztva. - Aggodalom, szorongás és megnövekedett szívritmus esetén nagyon jó 1 csésze friss narancslé, egy teáskanál mézzel és egy csipet szerecsendióval. - Az édes narancs leve nagyon tápláló a terhesség ideje alatt. - Emésztési problémák és gázosodás esetén, igyál egy csésze narancslevet egy csipet hinggel és egy csipet ajwainnal (ezek indiai boltokban beszerezhetőek) . Ez nagyon jól segít a gázokat felszabadítani és javítja az emésztést. Kizárólag vegyszermentes (bio) narancsot fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Csőben sült édesburgonya
Amellett, hogy C-vitamin és béta karotin forrás, E-vitamint is tartalmaz az édesburgonya, más néven batáta. Magyar és angol nyelvű oldalakon, valamint egy angol nyelvű könyvben próbáltam utánanézni mennyi E-vitamint tartalmaz 100 gram édesburgonya, és meglehetősen változatos számokat találtam. A könyv szerint 130 gram sült édesburgonya 7,7 mg E-vitamint, jobban mondva Tocopherol-t tartalmaz. (Kristen Hartvig, The healthy diet calorie counter, 2004, 126.o.). A könyv leirja, hogy az E-vitamin is egy fő antioxidáns, akárcsak a C-vitamin. Sejtmembrán védő szerepe van. Mivel minden szervünk sejtekből épül fel, ezért igen fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű E-vitamin mindennapi táplálékainkban. Külön kiemelendő, hogy csökkenti a szívbetegség, rák és cukorbetegség kockázatát. Egyes tapasztalatok szerint rendszeres E-vitamin szedés során cukorbetegek inzulinadagja csökkent. Az E-vitamin a hőt lényegesen jobban bírja, mint a C-vitamin, 170 fokon pusztul el ugyanis. A következő ételnél ha ügyelünk a főzési/sütési hőmérsékletre, akkor ételünkben marad E-vitamin. Ezzel támogatjuk sejtjeinket, segítjük őket a szabadgyökök elleni védekezésben. A recept Hozzávalók: - 1,5 kg édesburgonya (ebben a receptben vegyesen lila és sárga batáta) - 1,5 csomag tofu - szójatej - 2 ek sörélesztő pehely - só - 1-2 gerezd fokhagyma - kurkuma - kókuszzsír Elkészítés: A megmosott batátákat héjastól vízben megfőzzük, de ne túl puhára. Közben felszeleteljük a tofut, és némi szójatejjel és sörélsztő pehellyel összeturmixoljuk. Sűrűbb szószt kapunk, olyasmit mint egy folyósabb joghurt. Sóval, 1-2 gerezd fokhagymával és kurkumával ízesítjük ezt a szószt a turmixolás során. A megfőtt batátákat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha picit lehűltek, megpucoljuk őket, és felkarikázzuk. A tűzálló tálat kókuszzsírral kikenjük. Először egy sor felkarikázott batátát teszünk, megsózzuk, majd a tofus szósz egy részével beterítjük. Következő sor felkarikázott batátát megsózzuk és arra is öntünk a tofus szószból. Ezt addig csináljuk, míg az édesburgonya és a szósz el nem fogy. Ezután mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük, maximum 150-160 fokon.
A banán hatásai és ájurvédikus alkalmazása
2018. február 24. Élj harmóniában
Az éretlen banán hűtő hatású, növeli a vata-t, csökkenti a pitta-t és a kapha-t. Az érett banán édes és fűt, csökkenti a vata-t és növeli a pitta-t és a kapha-t. A banán afrodiziákum, energetizálja az izmokat, a zsírt, az idegeket és a szöveteket. Amennyiben a banánt helytelenül fogyasztjuk, úgy a szervezetben ama-t (salakanyag, méreganyag) képez és gyengíteni fogja az emésztést, nyálkásodáshoz, taknyosodáshoz, megbetegedésekhez vezethet. Annak érdekében, hogy a banán fogyasztása kedvezően hasson a szervezetedre, légy elővigyázatos és tartsd be az alábbi néhány ajánlást: - Banán evés után legalább 1 óráig ne igyál semmilyen italt. - Ne egyél estére, éjszakára banánt - Banánt sose fogyaszd együtt tejjel vagy joghurttal. - Ne egyél banánt, amennyiben lázas vagy ödémás vagy, amennyiben hánysz vagy hányingered van, ha nyálkás köhögésed van, csöpög az orrod taknyos vagy. Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: A fenti ajánlásokhoz mindig érett banánt használj. - Stresszevésnél és helytelen evési szokások esetén vágj fel egy banánt, adj hozzá egy teáskanál ghít (a ghí készítését itt találod) és egy csipet kardamomot. Ez jó székrekedésre, izom görcsök esetén és alacsony vércukorszint esetén is. - Ha nagyon savas ph, székrekedés van vagy álmatlanság miatt égő vizeleted van, akkor étkezések között egyél 1 vagy 2 banánt egy csipet római köménnyel. - Ha száraz vagy nyálka nélküli köhögésed van, amihez esetleg mellkasi fájdalom is társul akkor a nap során kétszer vagy háromszor egyél 1 vagy 2 banánt egy teáskanál mézzel és két csipet őrölt fekete borssal. - Vegyél 2 banánt, 5 friss fügét, 5 friss datolyát darabold őket össze. Tegyél hozzá 1 vagy 2 kanál mézet, 2 csipet gyömbérport és fogyaszd el egy teljes étkezésként. Ez kiváló szer izomgyengeség és izomsorvadás esetén. - Krónikus asztma esetén helyezz be 7 szegfűszeget 1 meghámozott banánba 1 éjszakára, másnap reggel fogyaszd el a banánt és a szegfűszeget is. 1 órával később igyál egy csésze forró vizet, 1 teáskanál mézzel. Ez energiát ad a tüdődnek és lecsökkenti a zihálást, asztmás légzés. - Hasmenés esetén próbálj megenni két zöld felvágott banánt, 1 teáskanál ghí-vel és két csipet gyömbérporral. 1 órával később igyál 1 csésze forró vizet. - Cukorbetegséggel járó túlzott vizelés esetén, próbálj enni egy éretlen banánt 1/3 csésze keserű dinnyelével egyszer a nap során. - Csuklás megállítására, egyél 2 felvágott banánt, egy teáskanál ghível, fél teáskanál mézzel, 2 csipet gyömbérporral. Kizárólag vegyszermentes (bio) banánt fogyassz. felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve
Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 8. Zizi kalandjai
A szülinapomon (október közepén) elhatároztam, hogy leszokom a mindennapi kávéivásról. Régen csak hetente egyszer ittam kávét (szombatonként) a piacozás után. Aztán másfél éve valahogy rászoktam, hogy szinte mindennap ittam ebéd után, olyan szertartásként. Éreztem, hogy nem jó nekem, meg nem is akartam fejben a mindennapi kávéivást, de valamiért a szertartás annyira belém rögzült, hogy nehéz volt megválni tőle. Aztán I. is elhatározta, hogy abbahagyja a mindennapi kávéivást, így közösen támogatva egymást abbahagytuk és nagyon jó érzés. Lassan egy hónapja, hogy nem ittunk kávét. Most tesztelgetjük a teákat, meg az “alternatív” latte lehetőségeket és sok olyan van, ami nagyon ízlik nekünk. Iszunk koffeinmentes teákat, kurkumás lattekat a kávé helyett. Keresem az újabbnál újabb recepteket és csodás dolgokra bukkanok a neten, mint például ez a spirulinás latte vagy misos latte (ami mézzel készült, de a mézet lehet helyettesíteni más édesítőszerrel) vagy pirított kókusztejes tea (pirított kókusztej? toplistás kipróbálandó!!!) vagy fehércsokis gabonakávés mokka. Persze nem maradhat ki a listáról a matcha latte, ami nagyon nagy népszerűségnek örvend manapság. Már Magyarországon is megtalálható jó pár (főleg) specialty kávézó itallapján. A matcha (??) a rituális japán teaceremóniák köztiszteletben álló teája. A legelső tea magvakat még a kínai Tang-dinasztia (618-907) idején szállították Japánba, hogy orvosságként használhassák. Sokáig csak a papok, nemesek és szamurájok ismerték a jótékony hatásait, melyet féltve őrzött titokként kezeltek. “A matcha a zöld teának egy speciális változata, a neve szó szerint azt jelenti, hogy por állagú tea. Míg a hagyományos zöld tea elkészítése során a tealevelek összetevői belekerülnek a forró vízbe, majd a leveleket ki kell dobni, a matcha esetében a leveleket előbb porrá őrlik, és így vízzel érintkezve akadály nélkül képesek feloldódni. Ennek az eljárásnak köszönhetően a matcha sokkal több hasznos tápanyagot tartalmaz, mint a többi teaféle. A vitaminok és ásványi anyagok mellett antioxidánsokban is gazdag, így megvéd a szívbetegségektől és a ráktól, valamint képes szabályozni a vércukorszintet és a vérnyomást is. A matcha abban is eltér a többi teafélétől, hogy háromszor annyi koffeint tartalmaz, ám ez a koffein a kávéban találhatóval szemben sokkal nyugtatóbb hatású. Ezzel együtt lefekvés előtt hat órával már lehetőleg ne fogyasszuk.” (Forrás: innen). Kathynél az egyik kedvenc vegán bloggeremnél találtok egy nagyon jó összefoglalót a matcharól, a különböző fajtákról és néhány recept ötletről. Aki igazán szeretne profin matcha lattét készíteni, annak ajánlom, hogy szerezzen be egy ilyen bambusz teakeverő ecsetet, ezzel igazán autentikusan lehet elkészíteni a teát. Nekem nincs (még) ilyenem, szóval én kanállal kevertem el a teaport a vízben, a kókusztejet pedig simán habverővel kevertem habosra a teához. Matcha latte (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Kávé helyett, habos kókusztejes zöld tea. Szerző: Zizi Recept típusa: ital Konyha: vegán Adag/mennyiség: 1 főre Hozzávalók 2 teáskanál Veganz kókuszos matcha por 1 teáskanál juharszirup 60 ml meleg víz 125 ml kókusztej (sűrű, krémes) Elkészítés Tegyük a matcha port a bögrébe, adjuk hozzá a nagyon meleg (de nem forrásban lévő) vizet és jól keverjük el. Adjuk hozzá a juharszirupot és azzal is keverjük el. A kókusztejet melegítsük fel egy lábasban és kézi habverővel vagy tejhabosítóval verjük habosra és öntsük rá a matchás keverékre. Fogyasszuk azonnal melegen. Jegyzetek A Veganz matcha por tartalmaz nádcukrot. Érdemes először magában megkóstolni és utána ízesíteni. Nekem jól esett az 1 teáskanál juharszirup. Juharszirup helyett lehet használni agavészirupot, nádcukrot, kókuszvirágcukrot. Bármilyen matcha tea por és növényi tej használható a recepthez. Aroy-D márkájú kókusztejet használtam, nagyon finom lett vele. 3.5.3226 ***** A kókuszos matcha port a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 4. rész
Az első három részben a reakcióképzésről, az izolációról, és a racionalizációról volt szó, a negyedik lehetséges oka annak, hogy az emberek nem szívelik a vegánokat (és vegetáriánusokat), az a hipochondria. Hogy lehet ez? Olvass tovább! Fordítás a következő cikkről: http://veganchowhound.com/rants/people-hate-vegans-freud-could-explain-why/ Fordította: Kertész Tibor hirdetés Hipochondria A hipochondria túlzott aggodalom, vagy elmerülés valamilyen betegség gondolatában. Hogyan kapcsolódhat a hipochondria a vegánok gyűlöletéhez? Találkoztál már olyasvalakivel, aki attól tartott, hogy a húsevéstől nőies lesz? Nos, amikor ezek a ,,szuperférfias srácok, akik legtöbb esetben a vallás, a patriarchális társadalom és a “macsókultúra” által hagyták manipulálni az értékrendjüket, és a húsevés férfiasságát hirdetik, klasszikus hipochondrikus tüneteket mutatnak. Attól félnek, hogy masszív férfiasság csökkenés szindróma (MFCsSz) lép fel náluk, ha szóját esznek. Természetesen a hústermékek fogyasztása – amelynek 78% -a szó szerint fasz alakú – ezerszer macsóbb, mint a babot, lencsét,borsót vagy egyéb hüvelyeseket (haha) enni. Meggyőződésem, hogy étrenddel összekapcsolni a férfiasságot megkérdőjelezhető értékrendre vall (...és ezek az emberek, szavaznak, autót vezetnek, gyerekeket nevelnek… és persze utálják a vegánokat.) Viccelődöm a hipochondriával, de valóban létezik egy mélyen gyökerező homofób meggyőződés, mely szerint a húsfogyasztás férfias és a vegánok vagy nyámnyilák vagy melegek. Személyes élményem, hogy mikor kiderült, hogy vegán vagyok az emberek a munkahelyen átcsörtetve verekedni próbáltak velem, annyira sértette a férfias önérzetüket, hogy nem fogyasztok húst. Az emberek egy része mennyire utálja a vegánokat. De mennyire nagyon utálják a vegánokat… 1. rész | 2. rész | 3. rész | 4. rész | 5. rész | 6. rész The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 4. rész appeared first on VegaNinja.
Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 2. Zizi kalandjai
Még nem meséltem nektek, de végre vidékre költöztünk a fővárosból. Na nem mentünk messzire, nagyon közel vagyunk Budapesthez, de mégis zöld övezetben, erdőkkel, dombokkal körülvéve. Van kertünk, ahol láttunk már mókust ugrálni a diófánkon, meg kétszer láttam két különböző napon, de ugyanabban az időben mezei egeret elillanni a szomszéd telekre – de bízom benne, hogy a szomszédoktól néha-néha a kertünkbe kóboroló macskák biztosítanak az egerek elriasztásától! Vannak tücskök, bogarak – nyilván sokkal többféle, mint amennyivel a 13. kerületben találkoztunk, meg vannak napon sütkérező, villámgyorsan elillanó gyíkok, tiszta, felsepert utcák, rengeteg diófa, vadgesztenyefa mindenfelé, végtelen csend, jó levegő és kedvesen ismerkedő, bőbeszédű nénik, bácsik (akiktől minden fontos információt megtudunk a nagyközségről). Gyalog távolságra van a waldorf óvoda, ami az álmunk volt, mert én és I. is úgy nőttünk fel (nagyobb vidéki városokban), hogy gyalog tudtunk menni az óvodába és az általános iskolába is. Mi is ezt szerettük volna, hogy ne kelljen zsúfolt tömegközlekedésen vagy autóban, dugóban ülve óvodába hordanunk a gyerekeinket. Még a berendezkedés fázisában vagyunk egy belülről felújított házban, szóval új konyhánk van (amelyen még egy kicsit dolgoznunk kell, hogy legyen belőle álomkonyha blogbejegyzés, amit már többen kértetek ), meg új fürdőszoba, wc, aludni tudunk min, de a bútorok egy része, a hangulat megteremtése (amit szeretnénk elérni) még hiányzik. Lassan dolgozunk rajta, de idő lesz mire mindennel megleszünk. A lényeg, hogy imádjuk ezt a helyet, a vidéki hangulatot, a nyugit, de az is szuper, hogy Budapest közel van, így bármikor könnyen a fővárosban tudunk lenni. De térjünk át erre a csoda sötét pink vagy lila smoothie-ra, ami a színét az áfonyától és a fekete berkenye portól kapja. De mi is az a feketeberkenye? Addig én sem tudtam, amíg ezzel a por formájú változattal nem találkoztam, így gondoltam, hogy utána nézek. Csodás színű fekete berkenye por A fekete berkenyének igen magas a gyümölcscukor-, pektin-és csersavtartalma. Ez utóbbi miatt, ha lét készítenek belőle – a teljesebb lényerés érdekében-, először fagyasztják, majd édesítik, valamint a kellemes ízhatás érdekében citromsavat is adnak hozzá. Kapható olyan készítmény, amely a fekete berkenyét természetes őrlemény formájában, esetleg más gyümölcsökkel együtt tartalmazza. Por formában többek között a Veganz német cég állítja elő Európában, amelyet itthon a Spar üzleteiben lehet most már megvenni. “A bogyókat egyébként sokféle módon használják fel, nem csak a kb. 80%-os létartalmát, hanem a főként a héjában lévő növényi színezőanyagot is élelmiszerek színezésére. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, ezenkívül rendkívül hatékony gyulladáscsökkentő, illetve -megelőző hatása. Gyógyító értéke magas P-vitamin-(flavonoid), vízben oldódó B1-, B2-,B6-, B9-, B12-, C- és H-vitamin tartalmának, zsírban oldódó A-, E-és K-vitamin tartalmának és összességében kiemelkedően magas, a sejteket a pusztulástól védő szabadgyök-fogó kapacitásának köszönheti. A kutatók egyöntetű véleménye szerint összességében legalább olyan betegség-megelőző és gyógyító erővel rendelkezik, mint a tahiti csodanövény, a noni gyümölcse.” (Forrás: innen). Ehhez a smoothie-hoz a fekete berkenyét egy másik bogyós gyümölccsel, az áfonyával párosítottam. Csodálatos lett a színe és az íze is. A fekete berkenye por ugyanolyan minőséget képvisel, mint a mostanában nagyon felkapott acai por! Tehetjük kásákba, nyers süteményekbe, turmixokba. Áfonya-fekete berkenye smoothie (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 2 perc Főzési idő 5 perc Teljes idő 7 perc Csodás lila színű, vitaminokban gazdag turmix reggelire vagy uzsonnára. Szerző: Zizi Recept típusa: turmix, reggeli, ital Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 2 főre Hozzávalók 2 db érett banán, meghámozva 1 és ½ bögre fagyasztott áfonya 160-180 ml kókuszos rizstej 6 evőkanál natúr kókuszjoghurt 2 evőkanál quinoa pehely 2 evőkanál fekete berkenye por 2 evőkanál kendermag por (opcionális) hántolt kendermag/tökmag/napraforgómag/kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Először csak 160 ml rizstejet adjunk hozzá, fokozatosan hígítsuk többel, ha hígabbra szeretnénk az italunkat. Jegyzetek A quinoapehely helyett tehetünk bele zabpelyhet, de ekkor nem lesz gluténmentes az italunk (kivéve, ha gluténmentes zabpelyhet használunk). A rizstej helyett használhatunk bármilyen más gluténmentes növényi tejet (kókusz-, vagy mandulatejet), illetve lehet zabtejjel is készíteni (szintén figyelni kell a gluténmentességre, akinél ez fontos). Ha a banánt is fagyasztva rakjuk bele, akkor egy sűrű, krémes, desszert szerű reggeli kását kapunk. Tálalhatjuk granolával is. 3.5.3226 ***** A fekete berkenye port, a kókuszos rizstejet a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Kókusztálka a Coconut Bowls-tól.
Vegetáriánus Fesztivál + Mit eszik a vega gyerek ételkészítés workshop (programajánló)
2017. augusztus 23. Zizi kalandjai
2017. augusztus 26-27-én Budapesten rendezik meg a 21. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLT! A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztus utolsó hétvégéjén megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes. Táplálkozási szakemberek előadásait, relaxációs foglalkozásokat, ételkóstolókat, öko- és bio-termékbemutatókat, zenei és tánc-programokat, valamint filmvetítéseket kínál a fesztivál. Lesz “főzőszoba” is, ahol ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók, valamint idén először a fesztivál keretein belül szervezik meg az első budapesti szakmai szimpóziumot a növényi alapú táplálkozásról! A környezettudatos szemléletű rendezvényen többek között szó lesz a vegán életmódról, a nyers táplálkozásról, a gluténmentes étrendről, a várandósság és az egészséges táplálkozás kérdéseiről, valamint az inzulirezisztenciából és a cukorbetegségből való gyógyulásról is. A Fesztivál célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezésesel kapcsolatos tévhiteket, illetve, hogy rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. A Fesztivál keretein belül én augusztus 26-án 16 és 18 óra között fogok tartani egy ételkészítés workshopot (43-as terem) Mit eszik a vega gyerek? címmel. Várlak benneteket sok szeretettel! A két napos eseményről a részletes programot itt találjátok. Időpont: 2017. augusztus 26-27. Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1105 Budapest, Szent László tér 7-14.
A tejfogyasztásról, ájurvédikus szemszögből dr. David Frawley tollából
2017. július 23. Élj harmóniában
A tejfogyasztás manapság nagyon felkapott, vitatott téma. Fogyasszuk, ne fogyasszuk, életerő, egészség vagy halálos méreg.... Amikor tudatos táplálkozás tanfolyamot vagy ájurvéda tanfolyamot tartok, akkor mindig el szoktam mondani a védikus megközelítést, ami alapján a tej életerő,egészség és a spirituális megvalósításhoz fontos táplálék. A probléma nem a tejjel van, hanem a megfelelő tudás hiányával. Azzal, hogy a nyugati társadalom nem tudja mi nevezhető tejnek vagy éppen a tejet ki, milyen módon, mikor, mivel kombinálva fogyassza ahhoz, hogy valóban életerő legyen és ne méreg a szervezete számára. Nagyon régen készültem írni egy cikket a tej ájurvédikus megközelítésről. Amikor ráakadtam dr. David Frawley nemzetközileg elismert ájurvédikus orvos cikkére a yogainternational.com oldalon tudtam, hogy a saját írásom helyett, az ő cikkének fordításával próbálok mindenkit hozzásegíteni ahhoz, hogy a tejfogyasztásról több tudással rendelkezzen. David Frawley: Ájurvédikus tejtermék: A tej és joghurt nyers története Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. Időnként a tejtermékek a hússal említik egy lapon, mint ami egészségtelen étel az emberek számára és néhány vegetáriánus vagy tisztán vegán illető még azt is kijelenti, hogy a tejtermékek betegségeket okoznak. Bár van némi igazság az ilyen és ezekhez hasonló kijelentésekben, teljességében nem magukkal a tejtermékekkel van baj. Sokkal inkább hibáztathatjuk a tejtermelő állatok nem megfelelő tartását, a tej nem megfelelő feldolgozását és a az arról szóló megértés hiányát, hogy hogyan használjuk a tejtermékeket. Természetes ételek mozgalmában állandó vita folyik a tejtermékek értékéről. India hindu és buddhista tradíciói a tejtermékeket kiváló ételnek tekintik, különösen azok számára, akik valamilyen spirituális úton járnak. Míg a tejtermékeket nem ajánlják minden test típus számára, mégis mindannyiunk számára fontos szerepe van nemcsak az egészség fenntartásában, hanem az élet meghosszabbításában is. Az ősi védikus civilizáció a tehén körül fejlődött ki, ami tejet, tejszínt, vajat és joghurtot biztosított. A történelem során ezek az ételek a jógik kedvencei voltak, akik nem találták az egészségre ártalmasnak ezeket. India legnagyobb ,,tanítóinak egyike, Krisna hírhedt volt arról, hogy azonnal megdézsmálta a frissen kiköpült vajat, ha azt egy gyanútlan háziasszony felügyelet nélkül hagyta. Érdekes, hogy a Védák a tejtermékek esetében szélesebb választékot adnak, mint bármi más ételek esetében - beleértve a gabonaféléket, zöldségeket és gyümölcsöket is. Az ájurvéda sok tejterméket használ gyógyszerként, pontosabban betegségekkel szembeni ellenállás növelésére és arra hogy támogassa a felépülést és a regenerálódást. Ebbe beletartoznak a tejből készült főzetek, vajak és ghík és más speciális készítmények. A tejtermékeket nem csak fiatalok számára, de idősebbeknek is ajánlják, illetve azoknak is, akik bármilyen módon gyengélkednek vagy felerősítésre szorulnak. A szent tehén A tehén ősidők óta a legszentebb állat Indiában. Részben azért, mert természetes módon több tejet ad, mint amennyire a borjának szüksége van és boldog tőle, hogy megoszthatja a többletet az emberrel. A tehén amiatt, hogy kedves természettel rendelkezik és önzetlen módon táplál, az Isteni Anya szimbóluma. A legnagyobb védikus mantrát, a Gayatrit egy tehén formájában vizualizálják. Az ősi védikus írások magát az univerzumot is mint Kozmikus Tehenet írják le. A Föld is olyan, mint a tehén azáltal, hogy önzetlenül táplálja és fenntartja az élőlényeket, akik rajta függenek. A görög 'gaia' és a szanszkrit 'gau' jelentései szintén 'Föld' és 'tehén'. A Gaia Elv, ami azt állítja, hogy van egy szerves intelligencia, ami áthatja és szabályozza az életet a Földön, a Kozmikus Tehén ősi hasonlatának modern változata. Megítélhetjük, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel azáltal, hogy hogyan bánnak a teheneikkel. Manapság ezeknek az érzékeny állatoknak a kizsákmányolása tükrözi azt a gátlástalan, fogyasztó orientált kultúrát, ami szennyezi és elpusztítja földgolyónkat. Megmondhatjuk, hogy az emberek hogyan bánnak a Földdel, az alapján, hogyan bánnak a tehenekkel. Ramana Maharisi, aki a modern India talán legszélesebb körben tisztelt bölcse azt mondta, hogy saját tehene spirituális felszabadulást (moksa) ért el halálakor. Ashramjában a tehénnek, valamint a majomnak és a hollónak a szentélyei találhatóak, akik ott a Maharisi állandó társai. Míg az ember könnyebben eléri a felszabadulást, mint az állatok (bár ez mindkettő számára nehéz) az állatoknak is van lelkük, ami reagál a spirituális befolyásokra. Ha felismerjük és nagyra értékeljük az állatok spirituális kapacitását, akkor nem fogjuk őket bántani. A kizsákmányolásuk abból adódik, hogy azt képzeljük, hogy nekik nincsenek igazán érzéseik, hogy őket Isten csak a mi kényelmünkre teremtette. Az ősi India írásaiban az állatok tanítókként jelennek meg. A Csandogja Upanisadban például Szatjakamát a bika, a tűz, a hattyú és a daru tanította a Brahman (a kozmikus valóság) négy aspektusára. Amikor hazatért, a tanárai látták az arcán ragyogni az igazság fényét és felismerték, hogy pusztán a fenti tanároktól megtanulta a teljes igazságot. A Védák kijelentik továbbá, hogy tehenet bölcseknek kell adni és nem királyoknak vagy kereskedőknek. Ez azt jelenti, hogy a bensőséges tudás fényét azokkal kell megosztani, akik spirituális szempontból motiváltak és nem azokkal, akik politikai vagy üzleti beállítottságúak. A védikus időkben a brahmana gyerekek (szerk.brahmana társadalmi réteg tagjai: papok, tanítok, bölcsek, spirituális személyek, aszkéták, jógik) fontos kötelessége volt megtanulni azt, hogy hogyan kell teheneket felnevelni és megfejni. Ez még a mai napig is így van néhány helyen Indiában. A tehén évezredek óta az erőszakmentesség szimbóluma és annak érdekében, hogy megtanuljanak megfelelően gondoskodni róluk, a gyerekeket megtanították a kedvességre, önzetlenségre, elfogadásra és bölcsességre valamint arra is, hogy ezeket a tulajdonságokat építsék be a meditációjukba is. A tejtermelés modern módszerei A tejtermékekhez számos egészséggel kapcsolatos téma kapcsolódik, amiket meg kell értenünk ahhoz, hogy helyesen tudjuk használni ezeket az élelmiszereket. Az emberek egy része híján van olyan enzimeknek, amik szükségesek a tejtermékek emésztéséhez csupán csak amiatt, mert az adott etnikai csoportjuknak a történelmi múltjában nincsen benne a tejtermékek fogyasztása. Azoknak a felnőtteknek, akik csecsemőként nem kaptak anyatejet szintén problémát jelenhet a tejtermékek megemésztése. Sőt a legtöbb probléma, amit a tejtermékek emésztésében tapasztalunk, nem maguk a tejtermékek miatt van, hanem ezek helytelen előállításában. Ahogy nem okolhatjuk a krumplit azokért a nehézségekért, amiket a rósejbni evése okoz - ugyanígy nem okolhatjuk a tejtermékeket azokért a bizonyos problémákért, amikkel ma az emberek szembesülnek. Ahogyan a teljes kiőrlésű liszt különbözik a fehér liszttől, ugyanígy a természetes módon készült tejtermékek kifejezetten mások, mint a szupermarketekben általában kapható túlzott módon feldolgozott társaik. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. Ha a borját elválasztják tőle, a tehén teje sokat veszít annak tápláló minőségéből. A tejipar elválasztja a borjat az anyjától és lemészárolja. Megöljük a tehén gyerekét és aztán megisszuk a tejét. Hogyan érezné magát egy emberi anya egy ilyen körülményben? Amikor egy tehén meghallja a borjának a hívását, azonnal elkezd tejet kiválasztani. Amikor a borját elveszik tőle, akkor az aggodalom miatt toxinok fognak a tejébe kiválasztódni. Indiában megengedik, hogy a tehén először a borjának adjon a tejéből. Az ember számára csak azt a tejet használják, ami ezen túl marad, ami gyakran még így is jelentős mennyiség. A tehenekkel sok más módon is rosszul bánnak, mint például a szűkös élőhely és gépi fejés. Mostanra a mesterséges megtermékenyítésen keresztül hibrid állatokká váltak, akiket génekkel újraterveztek annak érdekében, hogy sokkal több tejet adjanak annál, mint amennyi egészséges számukra. Hormonokkal, antibiotikumokkal és nem-organikus gabonával etetik őket. A vegyszerek maradványai felszívódnak a szöveteikbe és aztán a tejükben koncentrálódnak. A hagyományos indiai gyógyászat figyelmeztet arra, hogy el kell kerülni a szennyező hatású vegyszereket és gyógyszereket, mert ezek felhalmozódnak a szöveteinkben és betegséget okoznak. Az ájurvéda nagyon részletesen ír a különféle tejtermékek jellemzőiről, többek között a tehén, bivaly, kecske és más tejet adó állatok esetében is.Bár ezek nem feltétlenül egyeznek azokkal a jellemzőkkel, amiket a modern nagyüzemi termelés produkál. Az ájurvéda írásai elmondják, hogy a kipányvázott vagy szűkös helyen élő állatok esetében a húsnak vagy a tejnek a minősége sokkal szegényesebb, mint a szabadon legelésző állatok esetében. Ez rengeteg kérdést is felvet. Milyen mértékben károsítják a tejtermékeket a modern termelési módszerek? Mi az a határ, amin túl ezek a módszerek már nem hasznosak? Milyen mértékben támaszkodjunk ezekre a hátrányos feltételekre anélkül, hogy teljes mértékben feladnánk a tejtermékeket? És mit tehetünk azért, hogy a jelenleg elérhető tejtermékek minősége jobb legyen? A pasztőrizálás csapdái A jóga szerint a tej természetét tekintve tiszta vagy szattvikus minőségű. (szerk. az ételek minőségéről itt olvashatsz bővebben) Szeretetből születik és növeli a természetes intelligenciánkat és érzékenységünket. Mindazonáltal áldásos tulajdonságait nem csak az csökkentheti, hogy hogyan tartják a tejelő állatot, hanem az is, hogy hogyan dolgozzuk fel a tejet. Pasteur volt a szülőatyja annak, hogy a betegségeket baktériumokhoz kötötték. Mivel ennél a teóriánál a betegséget a baktérium okozta, ezért a betegségek megelőzésének legjobb módja az ételek és a környezet sterilizálása. A természet tele van baktériumokkal, ezért nem biztonságos és minden természetes termék gyanakvást kelt. A holisztikus gyógyítás szempontjából viszont a sterilizálás valaminek a megölését jelenti. A steril környezet a legjobb hely a kórokozók kifejlődéséhez, mert a sterilizálás során az életerő és a természetes immunitás tűnik el. A tej pasztőrizálása annak melegítését is magában foglalja, ami megöl minden baktériumot ami benne van. Ez lehetővé teszi, hogy a tej hosszabb ideig elálljon, anélkül hogy tönkremenne és ez kereskedelmi szempontból értékesebbé teszi azt, de ez nem jelenti azt, hogy jobb minőségű ételt kaptunk. Ebben a folyamatben lényegében előfőzik a tejet, ami csökkenti annak vitalitását. Bár a pasztőrizált tej jobb a számunkra, mint a hús vagy a junk food, de a nyers tejtermék még annak pasztőrizált társánál is jobb. A pasztőrizálás csak az egyik eljárás a sorban, ami rontja a tejtermékeink minőségét. Részét képezi annak a mentalitásnak, ami azt mondja, hogy az ember mindig jobbá teheti a természetes dolgokat és biztonságosabbá is ha előbb különféle eljárásokkal kezeli őket. A mi kultúránk azt mondja, hogy a tej természetes állapotában az emberi fogyasztás szempontjából nem biztonságos, míg azt a tejet tökéletesnek látjuk, amit a mesterséges körülmények között tenyésztett állatoktól vesznek el, akik mesterséges ételeket, gyógyszereket es hormonokat kapnak. A tejtermékeinket pasztőrizáljuk, homogenizáljuk, hosszú időre lehűtjük es adalékokat adunk hozzájuk - sót, cukrot, mesterséges ízeket és színeket. A tejhez hozzáadott A és D vitaminok általában hal máj olajból származnak, így gyakran a tej még csak nem is vegetáriánus. A tejtermékek természetes szattvikus vagy tiszta tulajdonságait teszik tönkre ezek eljárások által. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Ez különösen fontos olyan gyógyító eljárások esetében, ahol a megújulás vagy az elmeállapot javítása a cél, arra figyelni kell, hogy a nyers tejtermékek mindig frissek legyenek, máskülönben károsak lehetnek. Azért, hogy a tejtermékek mélyebb gyógyító tulajdonságait valóban ki tudjuk használni, a nyers tejet kell előnyben részesítenünk. Sok olyan pácienst kezeltem, akiknek tejallergiájuk volt. Amint átálltak a nyers tejre - megfelelő fűszerekkel elkészítve -, legtöbbjük (hacsak nem mindegyikük) esetében az allergén reakciók eltűntek. Miután az ember megtapasztalta az ájurvédikus indiai vagy hazai családi farmokról származó tejtermékek hatásait, könnyű látnia, hogy amit a szupermarketekben eladnak, az meglehetősen silány minőségű, a különbség nagyjából olyan, mint ami a kertben frissen termesztett és a mesterséges körülmények során létrehozott és hónapokig tárolt zöldség között van. Elkészítés Az is nagyon fontos, hogy hogyan fogyasztjuk a tejtermékeket. Az ájurveda azt mondja, hogy a meleg tej gyógyít, míg a hideg tej megbetegít, ezért a tejet melegen kell fogyasztani. Továbbá megfelelő fűszerek használatával ellensúlyozni kell a tej és a tejtermékek nyálka képző tulajdonságait. Van néhány korlátozás a tejtermékekkel való főzés esetén is, azon ételek jellemzői alapján, amikkel együtt akarjuk használni azokat. Tejet, joghurtot, sajtot vagy tejfölt nagyon jól lehet használni levesek és curryk esetében. Az ájurvéda azt is megjegyzi, hogy a tejtermékek - csakúgy mint a cukor - káros lehet, ha túlzott mértékben fogyasztjuk, különösen hidegen. Nedves és nehéz természete miatt eltömítheti a keringési rendszert. Ez sokféle krónikus betegséget okozhat, mint amilyen például az allergia, asztma, artritis vagy a szívbetegségek. Ezért az általunk fogyasztott tejtermékek mennyiségét is megfelelő módon kell szabályozni. Hogyan használjuk a tejtermékeket? Tehéntej A tej egy ideális fiatalító étel; táplálja az elmét és a szívet. Jó hatással van a száraz köhögésre, tüdővérzésre, fekélyekre és kelésekre, terméketlenségre és általános gyengeségre. A meleg tej természetes hashajtó hatású, ha ghível fogyasztjuk. A pasztörizált és homogénezett tej azonban gyakran okoz székrekedést. A kardamom a legjobb fűszer, ami ellensúlyozni tudja a tej nyálka képző hatását. Erre a célra használják a gyömbért, fahéjt és a kurkumát is. A fűszeres gyógynövények nemcsak emészthetőbbé teszik a tejet, de gyógyhatással is kiegészítik a hatásait. A meleg tej egy csipet szerecsendióval egy jó otthoni megoldás az álmatlanságra. A tej főzetekben használt felerősítő hatású gyógynövények (mint például az ashwagandha (Withania somnifera), shatavari (Asparagus racemosus), fekete nadálytő gyökér és a ginseng) hatékony fiatalító ételekké változtatják azt. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. A legjobb a váta (levegős) és pitta(tüzes) testtípusúaknak, akiknek szükséges a tej nedvesítő energiája. Az ájurvédikus gondolkodásban a jó tej olyan, mint a tiszta plazma, ami minden szövetet táplál. Az alacsony minőségű tej azonban olyan, mint a tiszta nyálka, ami a plazma salakanyaga. A tehéntejet nem ajánlják a kapha (nehéz vagy nedves) testtípusúaknak, bár ők néha gond nélkül képesek emészteni az alacsony zsírtartalmú tejet. Kecsketej A kecsketej jó a kapháknak, olyanoknak akik nyálkásodnak és ödémásak, de kizárólag melegen és fűszerekkel. A kecsketej meleg természetű ezért lázas állapotban kerülni kell - csakúgy mint fertőző betegségek és gyomorsavtúltengés esetén is (pitta testtípus). Tejszín Tejszín hasonlít a tejhez, de annál nehezebb. Óvatosnak kell lennünk vele vérbőség és gyenge emésztés esetén. A tejtermékekkel kapcsolatban (főleg a nehezebbekkel, mint a tejszín, a sajt és a túró) egy jó általános szabály az, hogy el kell kerülni őket, ha nagy mennyiségű lepedék jelenik meg a nyelven, ami a emésztő szervrendszerben lévő vérbőségre utal. Jégkrém A jégkrémet a test nehezen tudja kezelni. Hideg természete elnyomja az emésztés tüzét, különösen, ha étkezés után fogyasztjuk. Sok cukrot tartalmaz és gyakran sok más adalékot is (mint például a tojás). Az ájurvéda általában nem ajánlja. Mindazonáltal a jégkrém vagy jeges joghurt természetes formájában nyáron fogyasztható, abban az esetben, ha jó az emésztésünk, nem vagyunk túlsúlyosak és ha figyelünk arra, hogy milyen más ételekkel kombináljuk. Joghurt A joghurt nehéz, mint például a sajt és ellentétben a népszerű félreértéssel, nem segít a fogyásban (hacsak nem a húst vagy más nehezebb ételt helyettesítjük vele). Ezzel ellentétben, nagyon jó a hízáshoz. Bár a zsírszegény joghurt kevésbé nehéz, mégsem megfelelő a fogyókúrához. Bár nyugaton reggeli ételként használják, a joghurt nem mindig jó reggel, mert ilyenkor több nyálka és vér van a szervezetben felkelés után. A reggeli hideg joghurt nyálkát termel a szervezetben. Gyümölccsel együtt fogyasztva növeli annak vizes- és nyálkaképző természetét. Általában a joghurtot nem szabad önmagában vagy üres gyomorra enni. Jól kombinálható viszont az uborkával, aminek könnyedsége kiegyensúlyozza a joghurt nehéz természetét. A joghurt a raita alapja, ami egy olyan saláta amit a legtöbb indiai étkezés során felszolgálnak. (szerk. raita receptet itt olvashatsz) A joghurt az olyan fűszerekkel együtt a legjobb, mint a kömény, koriander vagy cayenne. A joghurt gyakran a legbiztonságosabb a tejtermék. Még a nem éppen legjobb minőségű tejből is lehet kielégítő minőségű joghurtot kapni. Könnyen el is tudjuk készíteni saját magunk számára. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. A joghurt akkor is savasítóbb, ha savas gyümölcsökkel vagy banánnal fogyasztjuk. A joghurt főleg a váta testtípusnak jó, a kaphák ás pitták óvatosan kell hogy bánjanak vele, bár a pitta viszonylag könnyen tudja kezelni az édes joghurtot. Indiai író A joghurtot úgy jó fogyasztani, ha például ugyanannyi mennyiségű vízzel összeturmixoljuk és némi kardamomot vagy szerecsendiót adunk hozzá. Ezt hívják takrának, vagy indiai írónak. Bár hűtő természetű, mégis jó lábadozás és gyenge emésztés esetén, különösen hasznos felszívódási zavar és hasmenés esetén. Az indiai írót az istenek eledeleként is emlegetik. Azonban a joghurt minél savanyúbb, annál jobban savasít és annál jobban mérgezi a vért. Az édes joghurt ezért jobb. Nyugati író A nyugati író pasztőrizált és gyakran nagy mennyiségű sót tartalmaz. Máskülönben ez egy jó tejtermék. Sokkal inkább vizelethajtó, mint más tejtermékek és kevésbé képez nyálkát a szervezetben. Ebből a szempontból jobb a kapháknak. Hasznos felszívódási zavar, gyenge emésztés és hasmenés esetén is. Kefir A kefir egy másik erjesztett tejes ital, különösen hasznos a vátáknak, akiknek levegős vagy ideges természetük van. Ugyanazokat a problémákat okozhatja, mint a tej és a joghurt, ha gyümölccsel kombinálják. Az édesített kefír ráadásul nagy mennyiségű cukrot is tartalmazhat. Sajt A sajt nehéz, ragadós és gyakran nehéz megemészteni. Nem ajánlják, vérbőség, pangás esetén vagy akkor, amikor a keringési rendszer el van tömődve. Okozhat köszvényt, ízületi gyulladást, fertőzéseket, aknét, meghűlést, influenzát és tüdő rendellenességeket és növelheti a koleszterin szintet is. Minnél erjedtebb és sósabb annál nehezebb megemészteni. Az oltót, amit általában használnak, gyakran tehenek beléből származik, ezért a kereskedelmi forgalomban lévő sajtok legtöbbje szigorú értelemben véve nem vegetáriánus. Ilyen esetben bizonyosodj meg róla, hogy oltó nélküli sajtot vásárolsz-e. A legjobb olyan oltó nélküli sajtot fogyasztani, ami csak kevés sót tartalmaz és nincs erjesztve. A könnyű, édesebb sajtok ajánlottak. A sajt nehéz tulajdonságát részlegesen ellensúlyozni lehet olyan fűszerekkel, mint pl. a mustár, cayenne, fekete bors, torma és kömény. A sajtot rá lehet olvasztani zöldségekre, különösen olyanokra, amik könnyű természetűek, mint pl. a brokkoli és a karfiol. Ilyen módon a zöldségek és a sajt tulajdonságai is ki lesznek egyensúlyozva. A farmer sajt (panír) könnyebb és ezért könnyebben is emészthető. Ez a legelterjedtebb Indiában. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. A krémsajt kicsit ragadósabb, de a közönséges sajtnál még mindig jobban emészthető. A cottage cheese szintén könnyű és könnyű emészteni is, hűsítő és magas fehérjetartalma miatt tápláló is. Tejföl A tejföl talán a leginkább savas tejtermék és olyan pitta tüneteket erősít, mint pl. a kelés, gyomorégés, láz és fertőzések. A legjobb a váta (levegős) típusúaknak. Vaj A vajat általában pasztőrizált tejből csinálják. Gyakran adnak hozzá színezéket és nagy mennyiségű sót is. Előfordulhat, hogy hosszabb időre lefagyasztják, ami csökkenti az egészségmegőrző tulajdonságait. A vaj jó azoknak, akiknek erős az emésztésük és a belső tűzük (pitta típusúak). Nem szabad hidegen enni - jobb, ha ráolvasztjuk az ételre. A túl sok vaj (csakúgy mint a sajt) beleragadhat a bélcsatornába és megemelheti a koleszterin szintet. Külsőleg alkalmazva a vaj jó az égésre és a kiütésekre is. Ghí A ghí (tisztított vaj) amit nyers vajból készítenek többnyire mindenkinek megfelelő. (ghí receptet itt találsz) Növeli az erőt, vitalitást és intelligenciát, jó láz és fertőzés ellen is. A máj könnyen feldolgozza, bár növeli a koleszterin szintet (de nem annyira, mint a vaj). Erősíti az immunrendszert, növeli az élethosszt és a tudatosságot. Tökéletes étel meditációhoz és szellemi munkához. A ghít ételekkel vagy tejes italokhoz kell fogyasztani. Mint az olajok is általában, önmagában fogyasztva orrvérzést okozhat. A ghí olyan ájurvédikus gyógyhatású olajok alapja, mint pl. a brahmi (gotu kola) és a calamus ghee. Szemre helyezve növeli a látást (erre különösen a triphala ghí jó). Vérképzéshez és kifejezetten a nőknek a legjobb a kurkuma ghí illetve a ghíben főzött kurkuma. A ghít a legjobb nyers, sózatlan vajból készíteni. Általában hónapokig eláll és még tovább is ha hűtőben tartjuk. Vörösréz edényben tárolva mindenféle bőrproblémákra és a bőr gyulladásos elváltozásaira is jó ha külsőleg alkalmazzák. A ghí a rituálék és a meditáció alatt hasznos lámpaolajként is, mivel úgy tartják, hogy a benne lévő tápláló erőnek tisztító hatása van a környezetre és az elmére is. Tejtermékek vásárlása A tejtermékeknek a modern társadalomban elfoglalt sajnálatos helyzete valamint a tejelő állatokkal való hibás bánásmód miatt az emberek érthető módon hajlamosak teljes mértékben elutasítani a tejtermékek fogyasztását. Másrészről sokan mások, akik váta és pitta felépítésűek vagy éppen gyengélkednek, nagyon hasznosnak fogják találni a tejet. Minden bizonnyal próbát kell tennünk vele, ha súlygyarapodást vagy vitalizálást akarunk elérni, mielőtt olyan élelmiszerekhez fordulunk mint a hús, hal, cukor vagy mesterséges összetevőkből álló ételek. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Bár legtöbbünknek nem kell teljes mértékben elutasítanunk a tejterméket, viszont szorgalmaznunk kell azok megfelelő minőségben történő előállítását. Próbálj olyan forrásból tejtermékeket beszerezni, ahol jól bánnak az állatokkal és organikus módon táplálják őket. Vegyél feldolgozatlan (nyers) tejtermékeket, ha lehetséges. Ha ez törvényileg nem lehetséges ott ahol élsz, akkor bátorítsd a változásokat az ilyen és ehhez hasonló ésszerűtlen törvények esetében. Támogasd a helyi tehenészt - és a helyi tehént is. Tejtermékek és más ételek A tejtermékek nem kombinálhatóak néhány fajta élelmiszerrel - és előfordulhat, hogy egymással sem keverhetőek. (szerk. az ételkombinációkról részletes itt olvashatsz) Rossz kombinációk o Bármilyen tejtermék hússal és hallal o Bármilyen tejtermék élesztős kenyérrel o Bármilyen tejtermék savanyú gyümölccsel o Bármilyen tejtermék magokkal o Tej joghurttal o Tej sóval Megfelelő kombinációk o Tejtermék édes gyümölccsel o Tejtermék keményítőt tartalmazó zöldségekkel o Tejtermék teljes értékű gabonával az eredeti cikk itt olvasható https://yogainternational.com/article/view/ayurvedic-dairy-the-raw-story-on-milk-yogurt-and-more
A növényi étrend: hathatós gyógymód Dr. Kim Williams szerint – interjú egy vegán orvossal
A szerkesztő jegyzete: Az American College of Cardiology távozó elnöke, Kim A. Williams MD 2003-ban lett vegán. Drámaian csökkentette az LDL koleszterinszintjét. Az MD magazin munkatársa, Megan Daily interjút készített vele az egészséges életmódja kapcsán, valamint arról, hogyan sikerül támogatnia a szívbarát, növényi alapú étrendet a kollégái körében, egy olyan érában, ahol nagy szerepet játszanak a gyógyszerek és a sebészeti beavatkozások. Fordította: Biró György Milyen lehet egy szobában állni tele kardiológusokkal, és azt kérni tőlük, hogy hagyjanak fel az üzlettel? És még el sem hessegettek onnan -- csodás volt, a reakciójuk hasonlított a teljes ACC-jére. Úgy érted, a növényi értendes üzeneted jól szerepelt a kollégáidnál? Nem kaptam negatív visszajelzést. Még ha húst esznek is, vagy nem edzenek, a munkatársaim nem érzik sértve magukat, mert tudják, hogy ez (a növényi alapú étrend) a legjobb dolog, amit a népességért tehetünk. A húsevés jelentős része az amerikai kultúrának, mint például a július 4.-ei barbecue, nem? De az. Viszont belemélyedni a növényi alapú étrend tudományába érdekes. A barbecue nem rossz dolog, amíg növényi. Az összes karcinogén, ami a hús szenes sütésével képződik, nem jön létre, ha ugyanígy sütsz mondjuk kukoricát, vagy hasonlót. Szóval nem a grillsütés az, ami az ételeinket egészségtelenné teszi? Azt gondolhatod, hogy nagyon veszélyes, de aztán kiderül, hogy mégsem. Ez jó példa arra, hogy a tudománynak nemcsak frissítésre van szüksége, de el is kell terjeszteni – a nagyszerű halálozási adatok az American Journal of Clinical Nutrition-ban csodálatosak, de ez nem segít, ha nincs rajta az olvasási listádon. Több és több infót kell eljuttatnunk az emberekhez. Mint például a 2006-os INTERMAP-tanulmány, ami fordított arányosságot mutatott a magas vérnyomás és a növényi fehérjebevitel között? Abszolút. Az egyik legveszélyesebb dolog a vegán táplálkozásban – és ez velem megtörtént -, hogy felbiztattam egy magas vérnyomásos betegemet arra, hogy próbálja ki a vegetáriánus étrendet, de elfelejtette mérni a vérnyomását otthon. A következő dolog, amiről értesülsz, hogy a beteg a sürgősségin vár (nagyon alacsony) 50-80-as vérnyomással, mert még mindig szedi a gyógyszert, amit a betegségre kapott, holott már nem kellene. Ennyire jól működik ez az étrend? Nagyon hatásos. Ha az emberek megértenék, hogyan szüntethetik meg a magas vérnyomást hetek, vagy hónapok alatt, igazán elképesztőnek találnák. Szóval mi az akadály? A kultúra? Vagy hogy a tanulmányban szereplő adatok nem meggyőzőek? Van egy kevés változtathatóság az adatokban. De született egy nemrég, (Yoko) Yokoyama által pubkikált analízis, amit 32 tanulmányt vett figyelembe. Három ezek közül azt mondta, hogy a vegán étrend növelheti a vérnyomást, de a többség jelentős előrelépést mutatott. Mindent összevetve az adatok pozitívak. Nyilvánvalóan vannak még tényezők – túlzott alkoholfogyasztás, nincs kutatva – amik a vegán táplálkozás ellenére is okozhatnak magas vérnyomást. Mégis, a növényi étrendnek részét kell képeznie a egészséges élet helyes megközelítésének. Az orvosoknak azt kellene tenniük, amiről prédikálnak -- ahhoz, hogy a pácienseiknek átmenjen az üzenet? Nagyon bonyolult, amikor egy túlsúlyos ember mondja neked, hogy fogyj le. Megfelelő benyomást kell mutatnunk. Rengeteget beszéltél arról, hogy a személyes történeted hogyan győzött meg abban, hogy növényi étrendre válts. Ez a motivációja a legtöbb kardiológusnak, aki húsmentes étrendet ajánl a pácienseinek? Egyre elterjedtebbé válik, de ha rákeresel google-n, hogy “vegán kardiológia”, látni fogsz pár különös dolgot. Láttam egyet, aki azt mondta “volt egy páciensem lupus myocarditis-szel, aki vegán lett, és minden helyre jött”, szóval olykor nem személyes, hanem orvosi tapasztalatok által váltanak. Szóval azt mondod, hogy a sztorik arról, hogy a növényi alapú diéta sok betegséget meggyógyít, igazak? Ó, igen. Van egy rakás betegség, ami megszűnt, vagy hihetetlen módon pozitív irányba változott, vannak adatok a multiplex szklerózis, rheumatoid arthritis, lupus kapcsán, és jó lenne, ha nagyon sok véletlenszerű kísérlet lenne. Nem volt elég sok? Az utolsó növényi étrendes vizsgálat, aminek utánanéztem, az ulcerative colitis (fekélyes vastagbélgyulladás) mentén történt. El voltam ámulva az adatoktól. Még régről hallottam Dr. Dean Ornish tanulmányáról a prosztatarákot vizsgálva, arról szólt, hogy a növényi eredetű étrend visszaszorítja a rákot, de legalábbis meggátolja annak növekedését. De ulcerative colitis-re még sosem láttam tanulmányt ezelőtt -- úgy sejtem, azért, mert kardiológus vagyok, így nem mindig olvasok egyéb irodalmat. A tanulmány kimutatta, hogy 100%-os volt a javulás az átállás utáni első évben, 90%-os a másodikban -- gyógyszerek nélkül. Nem tűnik úgy, mintha az emberek megkapnák az üzenetet. Meg fogják valaha? Úgy tekintek erre, mint egy kirakósra. Van egy darabod itt, egy másik ott, majd végül az emberek összerakják egy egésznek. Mit tettél az ACC-nél (Americal College of Cardiology) azért, hogy elősegítsd a növényi étkezés helyzetét? Egy a diadalaink közül magába foglalta a szövetségi USDA táplálkozási iránymutatását. Elsőre pontatlanul idézték a koleszterinnel kapcsolatos ajánlásainkat. Azt mondtuk, több kutatásra van szükség, de ezalatt nem azt értettük, hogy változtassák meg a ajánlott, napi 300mg-os felső határt. Szóval adtunk nekik valami hatalmas mennyiségű szakirodalmat. Azt írtuk nekik “Ó, kéjük Önöket, ne vonják vissza a 300mg-os határt, mert az emberek vaddisznókká vadulnak”, a szó szoros értelmében. De mostanra nincs koleszterinnel kapcsolatos felső határ az ő iránymutatásukban, igaz? Levették a 300mg-os felső határt pont az ellenkező okból (ahelyett, hogy felállítottak volna egy maximum plafont a fogyasztásnak). Azt mondják, mindenki olyan kevés koleszterint vigyen be, amennyi lehetséges, a cél a zéró szint, amennyiben megtehetjük. Nagyon örülünk ennek, jobb, mint amit kértünk. Forrás: http://www.mdmag.com/conference-coverage/acc-2016/vegan-diet-its-powerful-medicine-kim-williams-says-in-qa Kép forrása: Youtube The post A növényi étrend: hathatós gyógymód Dr. Kim Williams szerint – interjú egy vegán orvossal appeared first on VegaNinja.
A hat legidegesítőbb tévhit a veganizmusról – és hogyan reagálj rájuk
Tudod mit mondanak a véleményekről? Hát, mindenkinek van. Valamilyen oknál fogva az emberek veganizmusról alkotott véleménye igazán furcsa. Íme a hat legidegesítőbb ezek közül. 1. A vegánok elgyengültek a fehérjehiány következtében Ó, ha meg tudnám mozdítani a gyenge ujjaimat, hogy leírhassam. Na várjunk csak. Annyiféleképpen lehetne erre válaszolni. Megkérdezhetnénk azokat az élsportolókat, akik növényi étrenden vannak. Esetleg Serena Williams vagy az NFL-es David Carter? Nem mondanád rájuk, hogy gyenge vegánok. Ez a félreértés onnan ered, hogy sokak szerint csak az állati eredetű táplálékokban van fehérje. De ez tévedés. Míg az állati eredetű ételekben van ugyan fehérje, jelentős mennyiségű telített zsír és koleszterin is. Rengeteg növényi fehérjeforrás létezik, ilyen például többek közt a tofu, a babfélék, a quinoa, a diófélék és még sokan mások. Ezen felül a legtöbb orvos egyetért abban, hogy a túl sok protein fogyasztása nem előnyös, főleg a fejlődés utáni korban. 2. Hitler vegetáriánus volt ezért a vegánok is szörnyetegek Ez az egyik legbutább dolog amit az emberek addig-addig ismételgettek amíg el nem hitték. Egy rövid Google keresés gyorsan rávilágít arra a tényre, hogy Hitler igenis evett húst. Robert Payne, Hitler életrajzi írója külön ki is tért arra, Hitler mennyire szerette a bajor kolbászt. Ezt az “érvet” egyszerűen logikai tévedésnek hívják. Egy tevékenységet a nácikhoz hasonlítani, annak érdekében hogy érvénytelenné tegyék, az már az utolsó menedéke azoknak, akik tudják, hogy nem nyerhetik meg a vitát. Ennek a taktikának még neve is van, Reducio al Hitlerum. 3. A vegán étrend veszélyes a gyermekek számára Inkább engedd meg, hogy az Amerikai Dietetikus Szövetség hivatalos állásfoglalásával válaszoljak erre: “Az Amerikai Dietetikus Szövetség állásfoglalása a következő: egy helyesen megtervezett vegetáriánus diéta, beleértve a szigorú/teljes vegetáriánus és vegán étrendet is, egészséges, táplálkozási szempontból megfelelő, valamint egészségügyi előnyökkel is járhat ami a különböző betegségek megelőzését és kezelését illeti. A jól megtervezett vegetáriánus étrendek az élet minden szakaszában megfelelőek, beleértve a terhességet, a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a felnőttkort valamint sportolóknak is megfelelő.” 4. A vegánok felsőbbrendűnek érzik magukat Ez szimplán nem igaz: pont, hogy nem tartják magukat többre másoknál, ezért is lettek vegánok. Csak gondolj bele, nem titok, hogy mennyit szenvednek az állatok az ipari állattartás során. Amennyiben ezzel tisztában vagy, és ennek ellenére is elfogyasztod az állatok testét az annyit jelent, hogy számodra fontosabb az ízlelőbimbóid, mint valakinek a tulajdon élete. Ki hiszi fontosabbnak, felsőbbrendűnek magát végeredményben? 5. A vegánok egyszerűen nem fogják fel, hogy az emberek állnak a tápláléklánc csúcsán – ha az oroszlánok esznek húst, akkor az emberek is egyenek (A Vegán Lettem blogon már egy cikk született az ember a tápláléklánc csúcsa témában.) Az oroszlánok levadásszák a prédájukat, majd a saját karmukkal tépik szét, mielőtt a szemfogaikat az áldozat nyers húsába mélyesztik. Az átlagos nyugati ember besétál a szupermarketbe, leveszi a polcról a műanyagba csomagolt húst, amelyet előtte levágtak és gondosan megnyúztak. Majd étkezés előtt egy rakás fűszerrel kell összefőzni a húst, hogy az az ember számára is gusztusos formába kerüljön. Ráadásul az oroszlánok kényszerű ragadozók, az emberek nem ragadozók. A természet kegyetlen tud lenni, az oroszlánnak húst kell ennie: nem szabad összehasonlítanunk a természet körforgását egy teljesen elhibázott, pazarló és mérhetetlenül kegyetlen ipari állathasználati rendszerrel. A tápláléklánc csúcsa? Szerintem egy oroszlán könnyedén felfalna téged. 6. A vegánok túl sok szójaterméket esznek, ez pedig elpusztítja az esőerdőket Látod a szójaburger és szója latte fogyasztó növényevőket és egyből arra gondolsz: “Hmm ők a legnagyobb fogyasztók.” Téves. Az erdőirtás legnagyobb oka az ipari állattartás. A szója többségét, 83 százalékot azokkal az állatokkal etetik meg, akik a tányérodon kötnek ki. A szójabab a világ legfőbb fehérjeforrása – és nagyrészt állatokat etetnek vele. A nem vegánok így jóval több szóját fogyasztanak indirekt módon, mint a vegánok. Ezen felül kutatások szerint ha az Európai Unióban a húsfogyasztás megfeleződne akkor a szójaliszt használata 75 százalékkal csökkenne. Harcolni akarsz az erdőirtás ellen? Legyél vegán! Eredeti cikk a plantbasednews.org-on.
Mi az egészség
2017. április 12. Élj harmóniában
Sokan úgy gondolják, ha éppen nem kell orvoshoz menni, akkor egészségesek. Szerencsére mára már a nyugati kultúra is sokkal többet ért az egészség fogalma alatt, mint a betegség hiányát. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) definíciója szerint "Az egészség a teljes fizikai, mentális és szociális jóllét, nem csupán a betegség vagy gyengeség hiánya." Ha ezt a mondatot végiggondolod a nyugati társadalomban szinte alig találsz egészséges embert, mert a legtöbbek elméje tele van aggodalmakkal, szoronganak, stresszesek, problémájuk van az alvásukkal és általában van valamilyen fizikai gondjuk is - fejfájás, emésztési probléma, mozgásszervi probléma. Jógaoktatóként naponta találkozom olyanokkal, akik elsőre azt mondják egészségesek, majd kiderül, hogy fáj a derekuk, a nyakuk, vagy éppen puffadnak, etc. és amikor megkérdezem mióta, néha olyanokat hallok , hogy 3 éve.... 3 éve fáj valami, gond van valamivel és semmit nem teszünk érte, mert elfogadjuk, természetesnek vesszük, hogy ez van és szedjük a mindenféle gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat és várjuk, hogy valami csoda történik?... A jóga szó jelentése "összekapcsolódás". A jóga eredeti célja, az önmegvalósítás volt - azaz, hogy a lélek összekapcsolódjon a legfelsőbb forrással. A jóga mindig egységként kezeli a testet-elmét- lelket. Ha a testben vagy az elmében bármilyen zavar keletkezik, akkor az akadályt képez az önmegvalósítás útján. Ha az elmében feszültség keletkezik, az feszültséget hoz létre a fizikai testben is. Amikor az elme megfelelő állapotban van az táplálja az egészséget. Ugyan ma kevesen törekszenek a jóga végcélját elérni, ettől függetlenül a jóga és az ájurvéda által kínál módszerek a modern nyugati embernek fantasztikus eredményt tudnak hozni a békés elme és az egészséges állapot eléréséhez és fenntartásához. A jóga és az ájurvéda sorra elgördíti az akadályokat, amik a tökéletes egészség és harmonikus élet útjában állnak. Ki marad egészséges a jóga és az ájurvéda szerint? - Aki a jóság (szattvikus) minőségében lévő ételeket fogyasztja (erről részletesebben itt olvashatsz) - Aki összhangban él a természet ritmusával (erről részletesen itt olvashatsz) - Akinek az életmódját a jóság (szattvikus) minősége jellemzi - egyszerűség, szeret teljesség, mentesség az izgalmaktól, mentesség az irigységtől, rosszindulattól, kapzsiságtól, hiúságtól, féltékenységtől és a túlzott ragaszkodástól - Aki lelki önmegvalósításra törekszik. - Aki megfelelően tisztán tartja, ápolja: - nyelvét, száját, fogait (erről részletesen itt olvashatsz) - testét, lábát , testnyílásait, haját, szakállát - ruházatát - Aki szabályozza pszichés késztetéseit: düh, beszéd, elme, nemi késztetések, gyomor és a nyelv késztetéseit - Aki kontrollálja érzékeit - Aki tud megbocsátani - Aki felelősen gondolkodik - Aki rendszeres testgyakorlást végez - Aki nem nyomja el a testi késztetéseit (ürítés, éhség, szomjóság, alvás, etc.) - Aki mértékletes a munkában, pihenésben, élvezetekben A jóga nem csak testgyakorlás, nem csak tornaóra - persze már annak is számos pozitív hatása van, ha csak jógagyakorlatokat csinálsz. A jóga sokkal több... életmód, gondolkodásmód,táplálkozás, személyiségfejlesztés, garancia egy jobb életre. Ha elkezdesz a jógában elmélyedni, a jóga és az ájurvéda ajánlásait beépíted az életedbe, csodát fogsz tapasztalni. Ha a jógafilozófia segítségével megérted ki vagy Te, hogyan működik ez a világ, mi a dolgod a világban, hogyan tudsz harmonikusan együtt létezni ezzel a világgal, akkor egyre kevésbé kell szenvedned a boldogtalanságot okozó zavartól, aggodalmaktól, félelmektől az elmédben. A jóga segít abban, hogy testi szinten erősebb és rugalmasabb legyél. Javítja a légzésed, a keringésed, emésztésed és hatással van az idegrendszeredre, a hormon- és mirigyrendszeredre. A jóga segít, hogy az elméd békés és a gondolataid tiszták legyenek, érzelmi stabilitást ad, javítja a koncentrációd. Ahhoz, hogy az életed megváltozzon türelemre, kitartó odafigyelésre és rendszeres gyakorlásra van szükséged. Semmit nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Az életmódváltás fokozatosságáról egy korábbi bejegyzésben már írtam (itt olvashatod). Jó egészséget kívánok:) szeretettel: KAti
Kedves újdonsült vegán!
[kép leírása: két félmeztelen, fehér, vékony, cisznemű nő, a testükre szaggatott vonalak vannak felfestve, és a testrészeik húsipari nevei, egyikük kezében tábla: minden állatnak ugyanolyan részei vannak] Kedves újdonsült vegán! Kapaszkodj, mert kicsit döcögős lesz az utad. Amikor vegánná válsz, az először nagyon stresszes és sokkoló élmény lehet. Megtanulod, hogy mit egyél, mit vegyél, hogyan bánj a barátaiddal és a családtagjaiddal, és, hogy hogyan kezeld az intenzív haragot és szomorúságot, amit akkor érzel, amikor tudatosul benned a más állatok szenvedése. Ezek közül egyik sem lesz könnyű, de kérlek, ne add fel, mert minél tovább kitartasz, annál könnyebb lesz. Megígérem, hogy mindez teljesen normálissá fog válni, méghozzá hamarabb, mint gondolnád. [tartalmi figyelmeztetés: szóba kerül a szexizmus és a nemi erőszak] Valószínűleg meg fogod keresni a vegán közösséget, hogy segítsenek a váltásban, és rengeteg jóbarátot fogsz köztük találni, és rengeteget fogsz tőlük tanulni. Megnyugtat majd, hogy nem vagy egyedül, és, hogy vannak mások is, akik annyira szenvedélyesen meg szeretnék változtatni a világot, mint te. Idővel viszont belátod majd, hogy vegánnak lenni egy dolog, de vegánnak lenni és nőként azonosítani magadat (1) teljesen más tészta. Ha épp párkapcsolatban élsz, lehet, hogy a párod ellenségesen fog reagálni a vegánná válásodra. Főként akkor, ha a társad férfiként azonosítja magát, a vegánságod kihívást jelent a férfiúi tekintélyére nézve. Lehet, hogy kijelenti, hogy sose tudnád őt megváltoztatni (akkor, is ha sose mondtál ilyet). Esetleg ragaszkodik hozzá, hogy főzz neki nem vegán ételeket, vagy menj vele nem vegán éttermekbe enni. Mivel nőként azonosítod magad, úgy érezheted, hogy nyomás nehezedik rád, hogy engedelmeskedj. A nőket kiskoruktól kezdve arra nevelik, hogy a férfiak érdekeit nézzék elsősorban. Ez nem jó, de így van – ne érezd magad rosszul, ha belemész. kép leírása: egy fehér, szemüveges kopaszodó férfi egy hamburgerbe harap, mellette egy fehér vörös nő dühös arccal szóra nyitja a száját Ha nőként azonosítod magad, ne csodálkozz, ha a magukat férfiként azonosító barátaidban is ellenérzéseket vált ki a vegánságod. Például egy jószándékú Facebook-poszt, amiben emlékezteted az olvasóidat, hogy a nem emberi állatoknak is számít az életük, könnyen olyan reakciókat válthat ki a férfiakból, miszerint a.) túl érzelgős vagy, b.) túl nagypofájú vagy, c.)meg vagy őrülve. Az érzelmességet, a véleményednek hangot adást és a szellemi betegségeket mind a nőkkel azonosították a történelem során. A nőket könnyű semmibe venni ha túl nőiesek, vagy nem eléggé nőiesek. Évszázadokon át hisztérikusnak skatulyázták be a nőket, és intézetekbe zártak minket, hogy elhallgattassanak. Sokszor nem tudod, hogy viselkedj: ne legyél túl nyápic, de ugyanakkor azért figyelj a hangnemedre és ne legyél túl agresszív. Látni fogod, hogy lehetetlen nekik eleget tenni, úgyhogy inkább csak tedd, amit teszel, és ne törődj velük. De a vegán nőként nem biztos, hogy itt véget érnek a nehézségeid. Ha úgy döntesz, hogy nem elég egyszerűen vegánnak lenned, és szeretnél aktivistaként is tenni az állatokért, valószínűleg még több férfiak által elkövetett agresszióval fogsz szembesülni. Mivel a vegán aktivisták többsége nő, ezért azt gondolhatod, hogy biztonságos hely neked. Sok szempontból persze az is, rengeteg női szolidaritással is találkozhatsz. Ugyanakkor a vegán mozgalom nagyon is a férfiak irányítása alatt áll. A férfiak vezetik a vegán aktivizmust – ők írják az elméletet, és ők döntik el, hogy milyen stratégia az elfogadható. Ők foglalják el a legtöbb helyet, és az ő hangjuk a leghangosabb. kép leírása: fehér, cisznemű férfi, vegán tanácsadás feliratú pólóban, mikrofonba beszél Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sok nyomás fog rád nehezedni, hogy vagy csöndben, a színfalak mögött asszisztálj ezeknek a férfiaknak, vagy arra bátorítanak, hogy levetkőzz az egyes kampányok érdekében. Lehet, hogy nem kifejezetten a férfiak bíztatnak rá, hogy levetkőzz (a nők is sokszor részesek ebben), hanem a mozgalom patriarchális normái olyan környezetet teremtettek, ahol a nőktől elvárják, hogy szexuális tárgyak legyenek a az állatok érdekében. Talán elkezdesz arra gondolni, hogy mennyire felszabadító, hogy a jó ügy érdekében meztelen leszel. Ha ez jár az eszedben, akkor állj meg egy pillanatra, és gondold át! Jusson eszedbe, hogy csak vékony, fehér, cisznemű nőknek van megengedve, hogy az állatokért felszabadítsák magukat, és hogy a férfiakat szexuálisan felizgatni nem ugyanaz, mint izgatottá tenni őket a veganizmus ügyéért. Tapasztalaton alapuló kutatások tisztán mutatják, hogy a nők elnyomásának az alkalmazása nem állítja a befogadókat szembe az állatok elnyomásával. Sajnos sokszor találkozhatsz nők felé irányuló szexuális zaklatással és erőszakkal a mozgalmon belül. Nem akarlak megijeszteni, de ez így van, és ezért előre figyelmeztetlek. Nem sokszor beszélnek erről, de valójában eléggé elterjedt. Ha nő vagy, ne hagyd, hogy ez elriasszon, csak arra emlékezz, hogy a nem emberi állatok társadalmi igazságáért küzdeni nem ugyanaz, mint mindenkinek a társadalmi igazságáért küzdeni. Tulajdonképpen azok a férfiak, akik hirdetik, hogy érdeklik őket a nők, színes bőrű emberek és más hátrányosabb embercsoportok jogai, nos, ezek a férfiak ugyanolyan veszélyesek, mint azok, akik nem is tettetik, hogy mindez érdekli őket. Ha te férfiként azonosítod magad, felszólítalak, hogy állj ki a nőkért, és tedd a vegán helyeket biztonságosabbá. Úgy tűnik, a világ megváltoztatása bizony férfimunka. Ha nőként azonosítod magad, akkor valószínűleg ellenállásba fogsz ütközni, ha másként akarsz részt venni az eseményekben, mint a kávéfőzés, vagy a levetkőzés. De ennek nem kell így lennie. Ne hagyd el magad, maradj erős, hallasd a hangod, és követeld meg a tisztelelet. Ragaszkodj hozzá, hogy a vegánság pozitív, megerősítő élmény legyen. Ne hagyd, hogy egyeseknek az elnyomó mentalitása megakadályozzon a fontos munkában, amit elkezdtél. És ti, férfiak – mutassatok szolidaritást a nők iránt. Jól jön a segttségetek. U.i. Ha színes bőrű nő vagy, akkor még tovább kihívásokkal kell szembenézned. Fehér nőként nem ismerem ezeknek a kihívásoknak a kiterjedését, de anni biztos, hogy a vegán mozgalom elég gonosz színvak hely tud lenni néha- Mindenképpen nézz rá a Sistah Vegan Project oldalára. – Corey Lee Wrenn, M.S., A.B.D. Ph.D. magyar fordítás: tudatosvegan forrás: http://veganfeministnetwork.com/dear-new-vegan/ Lábjegyzetek 1. Ez a cikk a női élményről szól, beleértve a transz, interszex és genderqueer nőket is. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy a transz, interszex vagy genderqueer vegánok további kihívásokkal találhatják magukat szemben a vegán mozgalmon belül. The post Kedves újdonsült vegán! appeared first on VegaNinja.
Várd sárgán a tavaszt!
2017. március 4. Beautilicious
A mai nap sztárja a sárgarépa! Szeretnék nektek mutatni 3 tíz perc alatt összedobható receptet sárgarépával, és budítani titeket arra, hogy fogyasszátok rendszeresen ezt a zöldséget. Az egyik kedvenc alapanyagom, mert magában is eszméletlen finom, és számtalan módon elkészítheted. Levesbetét, leves alapanyag, répapüré, turmix, répatorta, saláta...és a sornak még nincs vége. Na de vajon miért jó, ha rendszeresen fogyasztunk sárgarépát? Tartalmaz kalciumot, káliumot, nátriumot, foszfort, vasat, magnéziumot, krómot, sót, A, B komplex, C, E, G és K vitaminokat. Nagyon alacsony a kalóriatartalma, alig van benne zsír és 0 a koleszterin tartalma. Fogyasztása különösen ajánlott a fogynivágyóknak és a magas koleszterinszinttel rendelkező emberek számára. A répa rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz, mely közre játszik számos betegség megelőzésében és az immunrendszer erősítésében. Javítja a látást, erősíti a fogakat és a csontokat. Továbbá, ez a csodás zöldség nem csak belül, de kívül is megszépít. Rendszeres fogyasztása hajunkkal és bőrünkkel is csodát művel magas antioxidáns tartalmának köszönhetően. Kell ennél több? Iktassátok be étrendetekbe már ma a sárgarépát. Ahogy ígértem, itt a három villám recept ; - Édes reszeltrépa - 3répa - 1marék mazsola - édesített fahéj Nincs más dolgod, mint a megtisztított sárgarépát lereszelni, majd megszórni mazsolával és fahéjal. 2. Répás zabkása - 60g zab - 150ml tej/víz - 1ek édesítő - 100g répa - 1 tk fahéj Főzd meg a zabot vízben, majd add hozzá a répát és további 5 percig főzd. Ha kész ízesítsd fahéjal. 3. Répakrém - 2db sárgarépa - 3ek tejföl - őrölt kömény - só, bors Főzd puhára a megtisztított répákat, majd tedd turmixgépbe vagy aprítóba és pépesítsd. Keverd hozzá a tejfölt és ízlés szerint fűszerezd.
Tégy a gerinced egészségéért! - Mobiltelefon használat helyesen
2017. január 7. Élj harmóniában
Tudtad, hogy mobiltelefon használatnál vagy olvasásnál amikor lefelé nézel, a nyaki gerincedet nagyon nagy terhelésnek teszed ki, amivel felgyorsítod a nyakai gerinc elváltozásának folyamatát? A nyaki gerinc természetes fiziológiás görbülete egy kis homorulat (lordosis). Amikor a fejed közvetlenül a nyakad fölött van és a nyakadnál megtalálható a kis homorulat, olyankor optimális a nyaki gerinced terhelése az izmokra, szalagokra, porckorongokra, kisízületekre nézve. Ebben a pozícióban megfelelően biztosítva van minden belső szervi funkciód is. Amikor létrejön az előre helyezett fejtartás (erről részletesebben egy későbbi bejegyzésben olvashatsz), a homorulat kiegyenesedik vagy esetleg átvált domborúra, akkor egy természetellenes helyzetbe kerül a nyakad és a fejed. Ez feszültséget hoz létre a nyakad körüli területen az izmokban, plusz terhelést jelent a porckorongoknak, szalagoknak, ízületeknek és hatással lehet bizonyos belső szervi működésekre. A helytelen tartás következtében kezdetben fájdalom, feszültség, későbbiekben akár konkrét gerincbetegség alakulhat ki. Hosszú távú helytelen testtartás és túlterhelés a nyaki porckorong elváltozásait, nyakfájdalmat, izomgörcsöket, karba és vállba kisugárzó fájdalmat, zsibbadást, fülzúgást, fejfájást, szédülést és látászavarokat is okozhat. A helytelen fejtartás energiahiányhoz, fáradtsághoz vezethet és problémát okozhat a légzésedben és a keringésedben is. A lenti képen megnézheted, hogy milyen fejtartással, mekkora terhelést kap a nyaki területed. A helytelen fejtartás kialakulásában szerepet játszik a sok ülés, a helytelen számítógép és mobiltelefonhasználat, a mozgásszegény életmód és a stressz. Óvd a gerinced egészségét, kerüld el a nagy terheléssel járó fejtartásokat a hétköznapokban. Sajátítsd el a helyes testtartást, olvass, mobilozz, gerincbarát módon. Mindig figyelj rá, hogy a fejed a helyén legyen :) Arról, hogy a ülj a számítógép előtt egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz. Végezz valamilyen gerincbarát testmozgást (jóga, thai-chi, gerinctorna, gyógytorna), amivel helyre tudod hozni a megborult izomegyensúlyt - bizonyos izmokat meg tudsz erősíteni és bizonyos területeket tudsz nyújtani, lazítani. Erről egy későbbi bejegyzésben írok majd részletesebben.
Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés
2016. december 6. Élj harmóniában
Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott - mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést, emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük. Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat. Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie. A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal. Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss, egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket. A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal. Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:) Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa Gluténmentes sós muffin Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz Sütőtökös subji Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari) Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole Uborka raita Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati
Őrizd meg gerinced egészségét!
2016. november 5. Élj harmóniában
Vannak olyan rossz szokások, melyek előbb utóbb háti, nyaki, deréktáji fájdalmakhoz vezetnek és növelik a gerincbetegségek kialakulásának kockázatát. Gerinced egészsége sokban függ attól, most hogyan bánsz vele. Szabadulj meg a rossz szokásaidtól! Néhány dolog, amit érdemes elkerülni: - Egész nap ülni - Régi, rossz matracon feküdni - Sok, nehéz csomagot cipelni - Magas sarkú vagy túl lapos talpú cipőt hordani - Stresszelni - Keveset mozogni - Helytelenül táplálkozni - Elhízni
Erősítsd az immunrendszered
2016. október 13. Élj harmóniában
Bejött a hűvös időjárás és ilyenkor sokan megfáznak, elkapnak mindenféle betegségeket mert a szervezetük kimerült, az immunrendszerük legyengült. Mindig, mindenhol vannak kórokozók. Amikor egy beteg ember bemegy egy szobába az ott lévő 10 ember közül, azok lesznek betegek, akiknek gyenge az immunrendszere, akinek elég erős az immunrendszere, annak nem lesz semmilyen problémája. Erősítsd meg az immunrendszered annak érdekében, hogy egészséges maradj ebben az őszi, hideg időszakban is:) Az immunrendszer alapja az emésztőrendszered állapota, ezért elsődlegesen megfelelő táplálkozással tudod erősíteni. Olyan táplálékokat fogyassz, melyek életerőt, energiát, jó egészséget , kiegyensúlyozottságot eredményeznek. Az ilyen ételek a génmanipulációtól mentes, kismértékben feldolgozott, vegyszermentes (bio): zöldségek és gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, friss tejterméke k. Készítsd az ételeket (bio) ghível (tisztított vajjal). egyél sok párolt zöldséget, gyümölcsöt. Egy rendszeres időközökben és ne hagyj ki étkezéseket. Arra figyelj, hogy az étkezések között annyi elteljen, hogy az előző táplálék megemésztődjön. Fogyassz könnyű reggelit és vacsorát. A legkiadósabb étkezésed az ebéd legyen, és a főétkezés időpontja 12-13 óra közé essen, emrt ilyenkor a legerősebb az emésztésed. Nyugodtan egyél és minden egyes falatot alaposan rágj meg. Soha ne edd magad tele, legfeljebb a gyomorkapacitásod 3/4 -ét töltsd tele. Az immunrendszered erősítéséhez szánj elég időt a pihenésre. aludj eleget, meditálj, relaxálj rendszeresen. Tölts sok időt a természetben. Lélegezz tudatosan. Mozogj rendszeresen, de ne terheld túl a szervezeted. ehhez kiváló a jóga, könnyed séta, kirándulás. Élvezd a napsütést és mosolyogj sokat:)
Egyszerű édesburgonya
Hihetetlen egyszerű étel, ami túl sok erőfeszítést nem igényel. Joker-ételem, mert szinte csak batáta és sütő kell hozzá. Ha van itthon édesburgonya, gyakran készítek belőle hasonló eljárással finom vacsorát, főleg, ha nincs kedvem/erőm a tűzhely mellett tenni-venni. Szóval ajánlom ezt az ételt nem csak fáradt, munkából hazaérkezők számára, de azoknak is, akik kifogynak az ötletekből. Ha kisebb szemű édeskrumplival készíted, gyorsabban kész, kb. 30 perc alatt. Nagyobbak esetében akár 40-45 perc sütés is szükséges. A benne lévő természetes ízanyagnak köszönhetően már nincs szükség vaj vagy só hozzáadásához, magában is szuper étel, ráadásul 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szerint a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. A recept Hozzávalók: - 4 közepes méretű batáta (vagy akár több) - provanszi fűszerkeverék vagy rozmaring (opcionális) - sütő Elkészítés: Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, hosszában félbe vágjuk őket és papírral bélelt sütőlapra helyezzük őket. Méretüktől függően 20-30-40 percig sütjük őket. Akkor készülnek el igazán finomra, amikor a batáta húsa elválig a héjától. Sütés után fűszerezhetjük egy kevés rozmaringgal vagy provanszi fűszerkeverékkel meghintve, de anélkül is nagyon finom.
Banános zabpalacsinta (vegán)
Amolyan amerikai stílusú palacsinta sok sok gyümölccsel, kevés csokiszósszal reggelire készült minap. 3 összetevőből áll a palacsinta, és szuper, hogy még tojás sem kell bele. Remek kis táplálék testépítőknek, fogyókúrázóknak. Magas a fehérjetartalma. Regenerálja az idegeket, élénkíti, táplálja az egész idegrendszert, tehát depressziósoknak, idegi betegségben szenvedőknek alap étel. Gyulladásgátló anyagokat tartalmaz, amelyek jó hatással vannak a gyomorra, tehát bizonyos gyomorfájdalmak esetén is ajánlott rendszeres fogyasztása. Testségérzetet okoz, ezért a reggelire zabpelyhet fogyasztók könnyebben elkerülik a délelőtti nassolást, így akár testsúlyukból is veszíthetnek. Eddig még nem hoztam palacsinta receptet zabpehelyből, most viszont itt van. Ha nem tudod, mivel (s)üsd el a hétvégédet, készíts banános zabpalacsintát! A recept Hozzávalók: - 2 nagyobb, érettebb banán (barnás héju banán ajánlott) - kb 15 dkg őrölt zabpehely - kevés növényi tej vagy víz - gyümölcsök - natúr mogyorókrém - tapadásmentes sütőlap/palacsintasütő Elkészítés: A banánokat villával összenyomkodjuk, majd hozzákeverjük a zabpehely-lisztet, s némi növényi tejet vagy vizet. Sűrű tészta kell legyen, ami nem folyik. Felhevítjük a tapadásmentes palacsintasütőnket, majd kanállal beleteszünk a masszából, amit kanállal elsimítunk. Közepes lángon süssük, nehogy megégjen. Ha megsült az alja, meg lehet fordítani és a másik oldalát is átsütni. Tapadásmentes sütőlapokra is helyezhetjük a palacsintákat és megsüthetjük sütőben is. Szintén egy idő múlva meg kell fordítani a palacsintákat. Mogyorókrémmel megkenve, rétegezve, hozzá sok-sok gyümölcsöt fogyasztva királyok által is irigyelhető reggeliben/desszertben lesz részünk.
Arnold Schwarzenegger: "Lassan elhagyom a húst és elmondhatom, fantasztikusan érzem magam!"
A kínai kormány szeretné meggyözni az ország több mint 1.3 milliárd lakosát, hogy fogyasszanak kevesebb húst csökkentvén ezzel a szívbetegségek illetve a diabétesz kialakulásának kockázatát. Kampányukhoz megnyerték maguknak a már egy jó ideje vegán James Cameron filmrendezöt és Arnold Schwarzenegger testépítö ikont, Kalifornia volt kormányzóját, nem utolsósorban filmszínészt. Arnold elmondása szerint az utóbbi idöben egyre több orvosa tanácsolta, hogy egyen kevesebb húst, és saját bevallása
Sarah Taylor – Hogyan legyek vegán?
A “Hogyan legyek vegán?” című könyv főleg azoknak szól, akikben megszületett az elhatározás, hogy áttérnek növényi étrendre, de nehéznek érzik a változást. Nem véletlenül használom a növényi étrend jelzőt, mivel a könyv címe ellenére nem konkrétan a veganizmusra való áttéréssel, hanem a vegán étrenddel vagy más kifejezéssel élve a tisztán növényi alapú étrendre való áttéréssel foglalkozik. A “Hogyan legyek vegán?” könyv célja nem a meggyőzés, hanem a segítségnyújtás azok számára akik már döntöttek, de úgy gondolják, hogy az átállás nehéz. Az író Sarah Taylor az amerikai Cornell Egyetemen szerezte diplomáját “Plant Based Nutrition” szakon és mára az egyik legnagyobb vegán blog, a Vegsource szerkesztőjévé és szerzőjévé, valamint a “The Vegan Next Door” blog vezetőjévé vált. Hogyan legyek vegán?, a könyv A könyv “haladó” (ezt még magam sem gondoltam komolyan) vegán szemmel eléggé alapnak tűnik első blikkre, ugyanakkor a lapokon megfogalmazott tanácsok nem csak egyszerűek, de praktikusak és ami fontos, valóban könnyen kivitelezhetőek mindenki számára. Már a tartalomjegyzék alapján is abszolút kézzelfogható tanácsokat ad a mindennapokra, melyek közül párat el lehet engedni, sokukat lehet megismételni, majd a mindennapi táplálkozási szokások közé beépíteni. Az olvasása közben mégis minimális kritika fogalmazódott meg bennem a könyv célját és lehetséges hatékonyságának párhuzamát figyelembe véve. Ugyan nem vagyok növényi étrend szakértő dietetikus, de kifejezetten sekélyesnek érzem ezt az átállási dinamikát, ha belegondolok mit vár egy ételtől egy mindenevő. Nagyon fontosnak tartom még egyszer leszögezni, hogy ez a könyv nem vegánoknak, hanem vegetáriánusoknak és/vagy mindenevőknek szól. Ezért kicsit vérszegénynek és súlytalannak érzem a recepteket, valamint az ételek átállására vonatkozó ajánlásokat. “Együnk minden egy nagy adag salátát” – pontosan ez erősíti meg azt a tévhitet, mely a vegánokat salátaevőnek definiálja. Továbbá arra sem tér ki a B12-vitamin szükségességén kívül, hogy milyen vitaminok és ásványi anyagok találhatóak meg a növényekben. Értem én, hogy a könyvnek nem ez a témája, de mégis fontosnak éreztem volna a kifejtését, mivel a növényi étrendet nem támogatók alaptalan vesszőparipája a vitamin és ásványi anyagok elégtelen bevitele miatt kialakuló hiánybetegségek. Hogyan legyek vegán?, a tartalomjegyzék Köszönetnyilvánítás Bevezetés 1. nap: Miért térjünk át a vegán életmódra? 2. nap: Amit az alapokról tudni érdemes 3. nap: Tisztító hatású zöldség és gyümölcsnap 4. nap: A vöröshúsok elhagyása az étrendünkből 5. nap: A helyettesítő élelmiszerek felfedezése 6. nap: Állítsunk össze egy gyönyörű gyümölcstálat 7. nap: Kezdjük a napot zöldturmixokkal 8. nap: A szárnyasok elhagyása az étrendünkből 9. nap: Együnk meg minden nap egy nagy adag salátát 10. nap: Olvassuk el Victoria Boutenko: A nyers étel csodája című könyvet! 11. nap: Tisztító hatású zöldség és gyümölcsnap 12. nap: A sajt elhagyása az étrendünkből 13. nap: Látogassuk meg a helyi, bioélelmiszereket árusító üzleteket 14. nap: Állítsuk össze saját vegán receptgyűjteményünket 15. nap: Próbáljunk ki egy új receptet 16. nap: A hal és tenger gyümölcsei elhagyása az étrendünkből 17. nap: Barátkozzunk meg a gyakoribb konyhában tartózkodás gondolatával 18. nap: Vásároljunk egy zöldségaprítót 19. nap: Ajándékozzuk meg magunkat 20. nap: A tojás elhagyása az étrendünkből 21. nap: Találkozzunk vegán társainkkal 22. nap: Maradjunk motiváltak 23. nap: Iktassuk be étrendünkbe a B12-vitamin és a lenmagporrendszeres fogyasztását 24. nap: Minden további tejtermék elhagyása az étrendünkből 25. nap: Az éttermi étkezés vegán fortélyai 26. nap: Hogyan adjunk vacsorát, és hogyan vegyünk részt rajtuk? 27. nap: Tanuljunk meg nemet mondani 28. nap: Az összes fennmarad állati eredetű élelmiszer elhagyása az étrendünkből 29. nap: Vizsgáljuk át még egyszer a konyhánkat 30. nap: Fejtsük ki az álláspontunkat Eljött az ünneplés ideje Receptek A vegán receptek A “Hogyan legyek vegán?” című könyvben 14 recept található, melyek mind az író kedvencei. Vannak a receptek között trumixok, főételek kuszkusz, krumplis vagy babos alappal többek között. Olyan különlegeségek receptje található még a könyvben mint a gyros burrito, a ceviche, a pesto vagy a curry. Aminek nagyon megörültem az a pizza. Egy probléma van a csak a pizza recepttel, hogy nem írja le, hogyan készítsük el a pizza tésztát, ami azért valljuk be, hogy eléggé alapja a pizzának. A recept első mondata: “A pizzaszószt terítsük szét egyenletesen a tésztán.” Köszi az infót! Kiadója: Bioenergetic Kft. Kötés: Puhafedelű Kiadás éve: 2011 Terjedelem: 128 oldal Ár: 1450Ft Eredeti címe: Vegan in 30 Days: Get Healthy. Save the World.
Tégy a gerinced egészségéért! - Vriksászana (faállás)
2016. május 20. Élj harmóniában
Vriksászana (faállás)A vriksászana (faállás) egy kiváló egyensúlyi pozíció. Álló jógapózként itt is elmondható, hogy erősíti a stabilizáló izmokat - erősíti a láb izomzatát, medence körüli izomzatot, mély hátizmokat. Ez is egy kiváló tartásjavító jógapóz. A faállás gyakorlása erősíti a láb izmokat, b okákat és a térd körüli izomzatot, combokat - segít helyreállítani a talpboltozati rendellenességeket és sokat segíthet a térd problémáknál is. A faállás javítja az egyensúlyérzéket és benned is egyensúlyt teremt. Az egyensúly fenntartásához az egyensúlyközpontok a belsőfülben és az agyban folyamatosan kommunikálnak ilyenkor a test tartásáért felelős izmokkal. A faállás rendszeres gyakorlásával egy fa stabilitását fejleszted ki magadban. Bármikor, amikor nyugtalan az elméd, próbáld gyakorolni a vriksászánat, mert segít elcsendesíteni a gondolatokat és fókuszáltabbá tesz. Hogyan végezd el? - Állj meg összezárt lábakkal - Tádászanában (hegytartásban) A két talpadról a testsúlyodat helyezd át a bal lábadra. - A jobb lábadat hajlítsd be, fordítsd oldalra. - Majd a talpad helyezd combodra . Próbáld a sarkadat minél közel ebb tenni a gáthoz. - A mikor úgy érzed stabilan állsz, tedd össze a kezeidet a mellkasod előtt imapózban és belégzéssel emeld a kezeket a fejed fölé. - Tartsd stabilan a medencédet - has aktív végig - és a törzsed mindkét oldalával próbálj egyformán nyújtózni. - A tekinteted nézzen egyenest előre és rögzítsd fixen egy pontra. Próbáld megfigyelni, ahogy a tested folyamatosan próbál azon dolgozni, hogy ne billenj ki az egyensúlyból. - Ahogy emeled a kezeket figyelj rá, hogy a mellkasod ne nyomd össze. Kijövetel a pózból: kilégzéssel engedd le a karokat, majd fordítsd a behajlított lábad középre és utána kinyújtva tedd a talajra. A gyakorlat végén a kiindulási pózban (hegytartásban) pihenj meg és próbáld megfigyelni milyen érzetek vannak a testedben az egyensúlyi póz , a vriksászana elvégzése után. A kitartás alatt tartsd stabilan a lábaidat, a kinyújtott láb talpát nyomd a talajba és behajlított lábadat aktíva n nyomd a combodba. Végig próbálj belégzéssel nyújtózkodni fejtetővel és szegycsonttal. Kilégzéssel nyomd a talpad a talajba, és a behajlított lábad talpát, sarkát told finoman a combodba. A vállövedet próbáld szélesíteni és nyitni a mell kast. A lapockáidat húzd befelé és lefelé a hátadba, és a vállakat gördítsd hátrafelé lefelé, távolítsd el a fülektől - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). S zegycsonttal nyújtózz felfelé, h úzd b e a leng őbordákat is, figyelj rá, hogy ne emeld ki a bordakosarad. Törekedj rá, hogy ne csavard el a medencédet a gyakorlat közben, a mellkasod é s a medencéd is előre nézzen. Lélegezz egyenletesen, könnyedén az ászana kitartása alatt. Ha nem tudod a lábadat közel tenni a gázhoz akkor vagy a térded felett vagy alatta helyezd el a talpad - a térdízületet semmiképpen ne nyomd meg. Ne végezd a gyakorlatot, ha valamilyen komoly boka vagy térdproblémád van. Egyensúlyi betegségnél, szédülésnél , kezeletlen magas vérnyomásnál. A jógagyakorlatokat először mindig hozzáértő jógaoktatóval sajátítsd el. J ó gyakorlást kívánok:) szeretettel: Kati
Kitri (más néven kitchari) - az ájurvédikus gyógyító étel
2016. május 1. Élj harmóniában
Kitchari (kitri) - az ájurvédikus gyógyító ételA kitri egy indiai gyógyító egytálétel, amit mung babból és baszmati rizsből készítenek. Ez az igazán egészséges étel, ízletes, nagyon tápláló és könnyen emészthető - az ájurvédikus életmódnak nélkülözhetetlen része . A rizs és a mung bab is édes és hűsítő minőségűek az ájurvéda szempontjából. A rizs és mung bab együtt, teljes értékű fehérjével látja el a szervezetedet és minden ájurvédikus testtípus számára kedvezően hat. Ez az egyszerű egytálétel a test minden szövetét táplálja. Az ájurvédában a legtöbb betegség esetén és a különböző tisztító kúrákban alkalmazható a kitri diéta, hogy helyreállítsd vele szervezeted egyensúlyát.A kitri nagyon jó energiával látja el a szervezeted és fiatalító hatású. A fűszerezését kedvedre tudod variálni, így igazán változatos és ennek köszönhetően, sosem lehet megunni:) A fűszerezést ájurvédikus testalkatodnak megfelelően össze tudod állítani. Nagyon sok kitri receptet találsz az Interneten. Többféle hozzávalóról (sárgaborsó, lencsefélék) és elkészítési eljárásról olvashatsz. Az eredeti ájurvédikus kitri mungó babbal és baszmati rizzsel készül - és nem tartalmaz zöldségeket. Fontos alapszabály még, hogy a hozzávalókat egybe főzzük meg - találsz olyan recepteket ahol külön, külön megfőznek mindent és után csak összerakják, de az valójában nem tradicionális ájurvédikus kitri - az csak különböző fogások egy tányéron. Az arány általában 1:1, de ez változtatható a testtípus szerint pl gyengébb emésztésű vata-knak kétszer annyi rizs ajánlott. A fűszerezés van ahol az elején kezdik azzal és együtt főzik az étellel és van ahol a végén utólag teszik hozzá. Én dr. Vasant Lad elismert ájurvédikus orvos által preferált recepteket szoktam használni - ő elég hiteles forrás:) ő az elején teszi bele a fűszereket és egybe főzi az egészet. Hozzávalók 1 csésze baszmati rizs 1 csésze mung bab 3 ek. ghí 1 tk. fekete mustármag 1 ujjnyi friss gyömbér megtisztítva és apróra vágva) 1 tk. római kömény 2 csipetnyi asafoetid (hing) 1/2 tk. kurkuma 1/2 tk. só 4-5 csésze víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A rizst és a mung babot mosd meg. Ha van egy kis időd néhány órára főzés előtt beáztathatod a mu ng babot - ez segíti az emésztést. Ha nagyon nehezen emészted a babféléket akkor előfőzheted egy kicsit a mn babot - de igazából erre nagyon keveseknek van szüksége. Egy edénybe közepes lángon melegítsd fel a ghít , majd add hozzá a mustármagot - hagyd kipattogni (le is veheted ilyenkor a tűzről, nehogy a többi fűszer megégjen amikor majd belerakod. Majd add hozzá a római köményt, a hinget és a gyömbért szó rd hozzá a kurkumát és gyorsan teheted is rá a rizst és a mung d halt. majd keverd jól össze, hogy a rizs és a maung jól összekeveredjenek a fűszerekkel. Add hozzá a vizet és forrald fedő nélkül 5 percig. Aztán vedd takarékra és a fedő t tedd rá éppen csak egy pici rést hagyva a gőznek. Főzd amíg meg nem puhul - kb. 25 perc. E z mindegyik dósa számára fogyasztható kitri recept, de különösen vata-k számára megfelelő.
Tóth Gábor – Beteg táplálékaink
2016. április 30. Vegán lettem
A Beteg táplálékaink című könyv a húsokban előforduló kórokozókat és az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának kockázatát mutatja be. Beteg táplálékaink, a könyv A Beteg táplálékaink című több mint 550 oldalas masszív olvasmány nem kifejezetten vegán, hanem tudományos és egészségügyi oldalról világítja meg a húsfogyasztással szorosan összefüggő problematikákat. Ugyan egy rövid bekezdésben olvashatsz az állattartás erkölcsi problémáiról bibliai szemléletmódon átvezetve, de a könyv alapvetően nem etikai és nem állatjogi oldalról közelíti meg a témát. A könyv szerzője, Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató, szakterülete a táplálkozás- és élelmiszertudomány. Számos könyvet írt már többek között candida, génmódosított élelmiszerek, édesítés vagy akár az e-számok témájában. A Beteg táplálékaink című könyv nagy alapossággal és szinte már zavarba ejtő részletességgel mutatja be mindazon az emberi szervezet számára veszélyesebb és kevésbé veszélyes betegségeket, melyek a húsfogyasztással szorosan összefüggenek. Olvashatsz a húson keresztül szervezetbe kerülő daganatkeltő vírusfajokról, agresszív baktérium törzsekről és egyéb parazitákról is többek között. Ha nem érint meg a veganizmus etikai része, viszont a saját egészséged érdekel és nem csak hosszú, de egészséges életet szeretnél, akkor ez a könyv neked szól! Beteg táplálékaink, a tartalomjegyzék A könyv tartalma annyira bő és a témában mindenre részletre kiterjedő, hogy a tartalomjegyzéke nem kevesebb mint hét oldalra sikeredett. Ezen bejegyzésben csak a nagy és a témát érintő fontosabb albekezdések címeit írom le, valamint a fejezetekből párat példának, hogy átlásd a könyv alaposságát. - Előszó - Bevezetés - A környezetbiológia törvényei - Az anyag körforgása és az élőlények láncolata - Az élettelen környezet hatása a mikroorganizmusokra - Hőmérséklet, nedvesség, Kémhatás, stb. - A mikroorganizmusok élőhelyei - A mikrovilág nagyjai - Kórokozók és eszközeik - Intelligens gyilkosok: a vírusok - Sokoldalú baktériumok - Néhány pusztító járvány terjedése és összefüggése az állatvilággal - Világméretű influenzajárványok és okaik - Az állatok mint a betegségek legfőbb terjesztői - Az emberre veszélyes állatbetegségek kialakulása és elterjedése - Miért válnak egyre agresszívabbá a mikroorganizmusok? - A globalizáció következményei - Miért hajlamosabbak a betegségekre a túltenyésztett haszonállatok? - Félelmet keltő állatbetegségek - A XX. század “záróakkordja”: a kergemarhakór - A XXI. század “nyitóakkordja”: a madárinfluenza - Az emberi rákbetegségek kapcsolata az állatvilággal - A vírusok és a rák - Átvihető-e a rák? - Élelmiszer-fogyasztással kapcsolatos fertőzések és mérgezések - Az állati eredetű ételek régi-új szennyezője, a Salmonella - Növekvő kockázat a szárnyasoknák: Campylobacter - A disznóvágások szemtanúja: Clostridium botulinum - Száj és körömfájás - A darált hús és a spirális fonalféreg találkozása - Az élelmiszerekkel feltételes összefüggő egyéb korokozók - Emberre is veszélyes belső élősködők - Mérlegen az állatok és állati eredetű termékek - A haszonállatok állat-egészségügyi és higiéniai szempontból - Az állati eredetű termékek mikrobiológiai kockázata - Az állati eredetű termékek vizsgálata táplálkozás-élettani szempontból - A jól működő immunrendszer, mint a védelem kulcsa - Étrendi alternatívák az állatbetegségek kapcsán - Az egészségügyi kérdéseken túl - Az állati eredetű termékek fogyasztásának etikai és lelki vonatkozásai Kiadója: Pilis-Vet Bt. Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött Kiadás éve: 2006 Terjedelem: 581 oldal Ár: kb. 3000Ft
A vegetáriánus étrend veszélyes lehet az egészségre
Egy Cornell Egyetem kutatói által jegyzett tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a generációkon át vegetáriánus diétát folytató populációkban, mint például az indiai, olyan genetikai változások mentek végbe, melyek jelentősen megnövelték a rák, valamint a szív-és érrendszeri betegségek kockázatát.
Dupla babos Chili con veggie (glutén-, tojás-, laktózmentes, vegán), avagy van-e keresnivalója a konzervnek egy tudatosan táplálkozó konyhában?
dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) Biztosan lesznek, akik most felhördülnek, amikor azt látják, hogy a konzervek és az egészségtudatos táplálkozás gondolatai egy mondatban szerepelnek. Minden tiszteletem azoké az embereké, akiknek mindig van idejük és kedvük megvárni a száraz hüvelyesek áztatási és főzési idejét, és soha nem nyúlnak egyszerűbb megoldásokhoz. Amikor csak tehetem én is a teljesen természetes alapanyagokat választom. De van, hogy ,,vétkezem. ;-) Ez a recept is egy így született. Fárasztó napok előzték meg, és gyorsan valami táplálót és fűszereset szerettem volna, amihez nem kell sok előkészület, és szinte magától elkészül. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legolcsóbb, rossz minőségű, tartósítószer és cukorral tömött konzerveket használtam. Gondosan megnéztem a címkéket, és a kifejezetten cukormentes, max.3 összetevős (víz, só, bab), lehetőleg bio konzerveket tettem a kosaramba. És igen, itt megint belém lehet kötni. Bio? Hahaha! Na persze! ;-) Tisztelettel jelentem én naív vagyok ezen a téren (is), és elhiszem, hogy a bio címke jobb minőséget takar, mint annak a hiánya. Persze nem tudhatom, hogy igaz-e, de próbálom úgy meghozni a döntéseimet, hogy ha én a tőlem telhető legtöbbet megtettem az adott ügy érdekében, akkor nyugodt lelkiismerettel fekszem le. A világ (jelen esetben az élelmiszergyártó) lehet hazug és csaló, az már nem az én lelkiismeretem. Tehát megvettem a szerintem legjobb minőségű, legtudatosabban kiválasztott, egészséges konzerv alapanyagokat, és elkészítettem belőle ezt a rendkívül íz-gazdag és tápláló ételt. Egyszerű, villámgyors, és mindenki jól lakik vele. A tökéletes komplettálásnak köszönhetően pedig még egészséges is. (A rizsben kevés a lizin, a babban pedig alig van metionin, melyek közül mindkettő esszenciális. Amikor ezt a két tápanyagot egyszerre fogyasztod, teljes értékűvé komplettálod a fehérje tartalmukat.) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) vörösbab és fekete babÉs hogy miért dupla babos? Mert nem tudtam eldönteni, hogy vörösbabból vagy feketéből készüljön? Így mindkettő került bele! :-D A babban lévő élelmi rost, a paradicsom, paprika és sárgarépa C-vitaminja, a paradicsom E-vitaminja, valamint a paprika B6-vitamin és folsavtartalma tisztítja a vérereket, ellenállóbbá teszi a szervezetet, és csökkenti a daganatos megbetegedések kockázatát. Lelkiismeret furdalás nélkül ajánlom mindenkinek egy-egy zsúfolt vagy kedvetlen napra. Fogyasszátok sok szeretettel! HOZZÁVALÓK (kb. 4 személyre) dupla babos Chili con veggie (vegán) - 1 db bio vörösbab / vesebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio feketebab konzerv (cukormentes) - 1 db bio csemegekukorica konzerv (cukormentes) - 1 db bio hámozott paradicsom konzerv (cukormentes) - 5-6 levél friss bazsalikom - Himalája só, fekete bors, 1 tk mustár - 1 tk apróra vágott friss chili paprika - 1 közepes méretű vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma - 3 ek kókuszolaj vagy olívaolaj - 1/2 db zöld színű (kaliforniai) paprika - 1 ek balzsamecet - 1,5 bögre barna rizs - 3 bögre tiszta víz - tálaláshoz friss és ropogós salátalevelek (pl.: római saláta) és csíra - (elhagyható: 1 szál szárzeller) dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A barna rizst a megszokott módon megfőzzük. Feltesszük dupla mennyiségű vízben fedővel lefedett edényben főni. Kb. 35 perc múlva elkészül. Az apróra vágott vöröshagymát feltesszük az olajban dinsztelődni. Amikor már barnul, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és friss chili paprikát. 2-3 percig együtt sütjük őket folytonos kevergetés mellett. Majd hozzáadjuk a kukoricaszem méretűre vágott zöldpaprikát, sárgarépát és zellerszárat (elhagyható). Az egészet kb. 5 percig közepes lángon kevergetjük. Hozzáborítjuk a paradicsomkonzervet (levével együtt), a fűszereket, és a balzsam ecetet. Fedővel kb. 15 percig főzzük. Végül beleborítjuk a kétféle babkonzervet (levével együtt), a kukoricakonzervet (levével együtt) és hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot. Mehet rá vissza a fedő, és még 10 percig főzzük közepes lángon. Ha nem elég erős, adjunk még hozzá őrölt chilit. Miután letelt a 10 perc ehetjük is. Ha úgy érezzük, hogy túl sok leve van, vegyük le róla a fedőt, és minimum lángon főzzük további 5 percig fedő nélkül. (minimumra vegyük vissza a tűzhelyet, mert különben utána lehet konyhát takarítani, hogy eltüntessük a kipöfékelt paradicsomos szószt. ;-) ) Tálaljuk készre főtt barna rizzsel és friss salátával, csírával. dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: Természetesen száraz babból is el lehet készíteni az ételt. Ebben az esetben sokkal tovább tart, de még természetesebb lesz. Előző éjszakára áztassuk be a száraz babokat, majd főzzük meg őket külön-külön enyhén sós vízben. Utána pedig készítsük el az ételt a fenti recept szerint. Megjegyzés2: Az aktív bélműködéstől sem kell megijedni a bab szó hallatán. Sokszor hallottam már kifogásnak a rostban gazdag ételekre, hogy inkább nem fogyasztják, mert gázosít. Ezért ne hagyjunk fel a fogyasztásukkal! A rostban gazdag ételek segítenek az emésztésben, aktívabbá teszik a bélműködést, ezáltal hatékonyabb a székletürítés. Ez pedig bármennyire is furán hangzik, jó dolog! A székletünk és a vizeletünk a test méregtelenítésének végeredménye. A hatékony méregtelenítés pedig egészségesebb testhez, tisztább belső szervekhez, több energiához és frissességhez vezet. Az antioxidánsban és rostban gazdag ételek (pl.: hüvelyesek is) rendszeres fogyasztása hozzájárul számos betegség megelőzéséhez és egészségünk megőrzéséhez. Inkább legyen több puki, mint magas vérnyomás, aranyér vagy akár szív és érrendszeri problémák! dupla babos Chili con veggie (gluténmentes, tojásmentes, laktózmentes, vegán)
A cickafark hatásai
2016. március 24. Élj harmóniában
A cickafark Magyarországon is ismert gyógynövény - rokona a kamillának. Levelét és virágzatát szokták felhasználni, komoly hatással van a vérkeringésre, légzésre és emésztésre is. Hűtő hatású izzasztószer, jó lázcsillapító. Alkalmazható megfázásnál, influenzánál, magas láznál és komoly gyulladással járó betegségeknél. Kiváló vérzéscsillapító, összehúzó hatású, így segíti a sebgyógyulást is. Elállítja a külső és belső vérzéseket. Görcsoldó hatással is rendelkezik. Csillapítja az erőteljes havi vérzést, megszünteti a menstruációs görcsöket. A felfokozott pittát segít helyreállítani, így jótékony az epetermelésre és a gyomor bélrendszer gyulladásaira, erősíti a nyálkahártyát. . Rendelkezik némi nyugtató, idegerősítő hatással is. Jól használható izzasztásra borsmentával, idegerősítőként zsályával és gyomorerősítőként kamillával. Leve vagy párlata külsőleg használható sebekre, sérülésekre - elsődlegesen vérző, gyulladt állapotban. Csökkenti a Kaphát és a Pittát és növeli a Vatat. Felhasznált szakirodalom:dr. David Frawley és dr. Vasant Lad: Gyógynövény jóga
Összhangban a természet ritmusával - ájurvédikus napi és évszaki ajánlások
2016. március 15. Élj harmóniában
Az ember a természet folytonosságának része. A természet összehangoltan működik, rend van és rendszeresség, megannyi változás, aminek akkor és ott van az ideje - napi, havi, évi rendszerességgel. Korábbi korokban az emberek is a természet részeként éltek az életét (akkor keltek mikor a nap és amikor sötét volt aludtak, azt ették ami az adott évszakban megtermeltek, etc.). Sajnos mostanra a modern, rohanó életmód és a technika vívmányainak köszönhetően teljesen megváltozott az életünk és egyre kevésbé vagyunk összhangban Önmagunkkal és a természettel. A betegségek kialakulása leginkább annak köszönhető, hogy nem vagyunk összhangban a természettel és saját biológiai ritmusunkkal. Az Ájurvédában kiemelt szerepet kap a természet ritmusa, körkörös működése és az emberi testre-lélekre gyakorolt hatása - pl. nap útja az égen, hold fázisok, évszakok. A szervezetedben zajló ciklikus folyamatok ismerete, segít Neked a világ és Önmagad jobb megismerésében, testi-lelki egyensúlyod fenntartásában és az esetleges betegségek kezelésében. Amennyiben figyelembe veszed a természet ritmusát, apró változásait és annak megfelelően alakítod az életed, akkor egy harmonikus állapotot érhetsz el. A természetben fontos az időzítés, és az ember életében is kiemelt szerepe van a megfelelő időzítésnek. Ahogy az idő, úgy a testnedvek is folyamatos mozgásban vannak. Szervezetünk működését (hormonok, idegrendszer, hőmérséklet) 24 órás ciklusban belső biológiai óránk szabályozza. Vannak olyan mechanizmusok is ahol a működés nem napi, hanem pl. havi szintű. Ájurvédikus napszakokEnnek a ciklikusságnak köszönhetően, bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. (pl. hiába gondolod, hogy éjjel kettőkor felkapcsolod a lámpát, elindítod a futópadot, a szervezeted számára a pihenés ideje van és a hormontermelésed, emésztőrendszered is éjszakai üzemmódra kapcsol.) Amennyiben az életmódod kialakításnál - táplálkozás, alvás, aktivitás, tanulás, megtisztulás - figyelembe veszed a természet folyamatait, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél . Amikor nem veszed figyelembe a napszakok, évszakok jellemzőit, olyankor nem a természetes ritmusod szerint élsz, teljesen kimeríted a szervezeted és zavart okozol a bioritmusodban, kibillensz az egyensúlyi állapotodból - ez pedig pszichés zavarokhoz, betegségekhez, rossz közérzethez, emésztési problémákhoz, idegességhez, nyugtalansághoz vezethet. Napszakok A napszakok 24 órás ciklus szakaszait is a dósák hatják át, így javasolt a napi tevékenységeket a dósák hatásainak megfelelően kialakítani. (a dósákról részletesen itt olvashatsz ) nappal 06:00-10:00 Kapha 10:00-14:00 Pitta 14:00-18:00 Vata éjszaka 18:00-22:00 Kapha 22:00-02:00 Pitta 02:00-06:00 Vata Az ébredés ideális ideje, kora reggel a Vata időszakában van (02:00-06:00 között) Amennyiben korán kelsz a Vata élénksége, könnyedsége, frissessége hatja át a nap indítását - elősegíted az ébredési és ürítési folyamataidat is. A reggeli ájurvédikus napi rutinról egy későbbi bejegyzésben írok majd részle tesen. A Kapha délelőtti időszaka (06:00-10:00) nyugodt, tompa, lassú csendes időszak. Ha ebben az időszakban kelsz pl. 9 órakor, Te magad is megfigyelheted, hogy fáradtan, tompán ébredsz. Azonban ha időben keltél, akkor ebben az időszakban életerősnek és esetleg kissé nehéznek érezheted magad. Vata és Pitta alkatúak számára 07:00-08:00 között ideális a reggeli elfogyasztása, Kapha típusok számára célszerű a reggeli kihagyása. A Pitta ideje (10:00 és 14:00 között) alkalmas aktív, produktív tevékenységekre, ilyenkor a hőtermelésünk is jobb - általában melegnek és könnyűnek érezzük magunkat. Amikor a nap a legmagasabban van délben, az emésztő erőnk is akkor a legerősebb. A legjobb ha a nap során, az ebéd a főétkezésed és erre az időpontra időzíted. Ilyenkor a kicsit nehezebb ételeket is könnyebben tudod megemészteni. Az étkezés körülményeiről itt olvashatsz részletesebben . Kora délután (13:00-18:00), amikor a Vata uralja a környezetet, újra egy aktív időszak jön - ilyenkor könnyűnek, tevékenynek érezzük magunkat. Ez ideális időpont sportolásra, munkára, tanulásra, kreatív tevékenységek végzésére. Ilyenkor a szervezeted nagyon aktív. A legjobb ha a vacsorát napnyugta előtt el tudod fogyasztani. Az ilyenkor elfogyasztott vacsorát a szervezeted meg tudja emészteni és mire lefekszel a gyomrod már üres lesz. Ha késő este étkezel, az megváltoztatja a tested kémiáját, megzavarja az alvást, előfordulhatnak nyugtalanító álmok és reggel ébredéskor nem érzed majd Magad kipihentnek. Napnyugtakor újra a Kapha idejébe lépünk (18:00-22:00), ami a kicsit fáradt, tompa, elcsendesült energiákat hozza magával - ilyenkor kevesebb az energiánk és lelassulunk. A legjobb ebben az időszakban lefeküdni aludni. Ez segít abban, hogy nyugodt, mély alvásunk legyen. Este 22:00 után a Pitta minősége lesz az uralkodó, amelynek este nem az emésztés és az aktivitás a feladata. A tűz ami ebből a minőségből jön a szervezet megtisztítására szolgál, eltávolítja a méreganyagokat, regenerálja a szerveket, újjáépíti a szöveteket és segít feldolgozni a nap eseményeit. Amennyiben ezt az energiát nem jól használod fel és este amikor érzed, hogy el kellene menni aludni, de átlendíted magad a "holtponton" és aktív tevékenységet kezdesz, a szervezeted kimeríted, nem biztosítod saját magad számára a emgfelelő mély alvási időszakot és számos biológiai folyamatodat megakadályozod. Évszakok Nem csak a napszakok, de az évszakok is összefüggésben vannak a dósákkal. Az ájurvéda számos évszaknak megfelelő ajánlást is ad számunkra. Elsődlegesen vedd figyelembe mindig egyéni alkatod és az alka todnak megfelelő időszakban kiemelten figyelj a testtípusodnak megfelelő étrendre. Ősszel és tél elején lecsökken a hőmérséklet, szél van, hullanak a falevelek elkezd kiszáradni minden a természetben - ilyenkor a Vata dominál. Ilyenkor jót tesznek a vata kiegyenlítő ételek és a naponta végezz szezámolajos masszázs ( az elvégezést itt olvashatod ) Az őszi esős, nyálkás időben a kapha dominanciája is megfigyelhető bizonyos időszakokban- olyankor a kapha kiegyenlítést vedd figyelembe. A téli időszakot jellemzi még, hogy a belső emésztő tűz intenzívebb lesz, így nehezebb, zsírokban és szénhidrátokban gazdag, táplálóbb ételeket is nyugodtan fogyaszthatsz. Annak érdekében, hogy a szervezeted jól fel tudja dolgozni az ételeket fűszerezz megfelelően. Télen amikor sok hó van, sok a nedvesség a Kapha vizes minősége kerül előtérbe, amely elősegíti a megfázást, influenzát, köhögést, bronchitis kialakulását. A tavasz márciustól májusig tart, összekötve a telet és a nyarat. Kora tavasszal, még a Kapha minősége érzékelhető, amikor a szervezet elkezdi kioldani a tél folyamán lerakódott salakanyagokat. Ebben az időben legjobb elkerülni a nehéz ételeket és a szervezet további terhelését. S ajnos a tavaszi allergiák megjelenése, szorosan összeköthető azzal, amikor nem támogatjuk a test természetes tisztulását és továbbra is terheljük. Tavasszal érdemes tartani méregtelenítést, alkati típusunknak megfelelő böjtöt, vagy néhány hét forralt vi zes kúrát. Késő tavasszal és nyáron a Pitta tüzes minősége veszi át a K apha helyét, amely előtérbe hozza a hasmenést, szemgyulladást, leégést, csalánkiütést, különböző bőrgyulladásos problémákat. A nyár végére a pitta halmozódik fel a szervezetünkben és érdemes itt is néhány méregtelenítő napot vagy böjtöt tartanunk. Váta (szeptember január) a hideg, száraz idő, a tél, a huzat és a szél. Kapha (január április) a nyirkos, hideg idő, a tavaszi hóolvadás, a köd, az eső és a havazás. Pittát (május augusztus) a hőség, a nyári kánikula. Természetesen mindig az aktuális időjárási körülményeket és saját természetes igényeidet tartsd leginkább szem előtt, ne ragaszkodj görcsösen a naptári előírásokhoz. Életszakaszok A dósák nem csak a természetben és a testünkbe, de még az ember életciklusában is ott vannak. Az ájurvéda három nagy korszakot különböztet meg - gyerekkor, felnőttkor és öregkor. A gyermekkor - születéstől 16 éves korig - a Kapha ideje. Nem véletlen gyerekeknél a gyakori kapha betegség, mint megfázás, tüdőgyulladás, köhögés, arcüreggyulladás. A felnőttkor - 16- 50 éves korig. Ezt az időszakot a Pitta hatja át, életerővel teli, aktív időszak. Gyakrabban fordulhatnak elő Pitta rendellenességek - gyomorfekély, gyulladások, bőr problémák. Az öregkor - 50 év felett- a Vata kidőszaka. Elsődlegesen Vata problémák jelentkezhetnek - alvászavar, bőr száradása, ráncosodás, ízületi problémák, reszketegség, fogyás, légszomj, emlékezet vesztés. Ha megismered és tudatosan kezeled, figyelembe veszed a természet ciklikus változásait, összhangba kerülhetsz Önmagaddal és a természettel és elérhetsz egy kiegyensúlyozott, harmónikus testi-lelki állapotot.
Három dosha
2016. március 2. Élj harmóniában
Rád mik a jellemzők leginkább? Nem vagyunk egyformák... Tudtad, hogy az ősi hindu több ezer éves gyógyítás (ájurvéda) abból indul ki, hogy mindenki egyedi? Ami az egyik embernek jót tesz és gyógyulást hoz, a másik embernek kivejezetten káros lehet. A ájurvéda minden problémát, betegséget egyénileg kezel. A terápiákat mindig az egyéni alkatnak megfelelően állítják össze. Az Ájurvéda szó jelentése az élet tudomány (,,ajusz jelentése élet, ,,vid jelentése tudomány). Célja az élet minden területét figyelembe véve elérni a testi, lelki és szellemi kiegyensúlyozott állapotot. Az ájurvéda segítségével megismerheted egyéni alkatodat, elérheted és fenntarthatod a testi-lelki egyensúlyi állapotodat. Megelőzheted a betegségeket, valamint a kialakuló problémákat sokkal gyorsabb leküzdheted.
Székrekedés hatékony kezelése 3. rész - Ájurvédikus megközelítés és jógagyakorlatok
2016. február 21. Élj harmóniában
A székrekedéses téma mindhárom részét az ájurvéda ajánlásai alapján írtam. A z elsőben a kiváltó okokról olvashattál , hogy megértsd mivel is állsz szembe (itt olvashatod). A második rész a székrekedés általános kezeléséről szólt (ezt itt olvashatod ) V égül a mai bejegyzésben középpontjában, ahogy korábban ígértem néhány ájurvédikus sajátosság az általános ajánlásokon túl , valamint a székrekedés megelőzésében és a kialakult probléma kezelésében lényeges jógagyakorlatok és a a megfelelő légzés áll. Az ájurvéda (az ájurvédáról itt olvashatsz ) megkülönböztet több féle székrekedést egymástól, vata, pitta, kapha típus szerint. Vata típusú székrekedésnél alhasi puffadás, a vastagbél szárazsága jellemző és sokszor száraz bőrrel , fájdalmas szellentéssel, fejfájással, szorongással jár. Az ilyen típusú székrekedés kialakulásában nagy szerepet játszanak a száraz, könnyű ételek, rendszertelen táplálkozás, idegeskedés, szorongás. Nyelven barnás lepedék látható. Fontos a meleg, szaftos ételek fogyasztása, elsődlegesen édes, sós, savanyú ízek előnyben részesítése, rendszeres életmód és a nyugalom. P itta típusú székrekedés általában lázas betegségek, gyulladások kísérője. Ingerlékenységgel, düh-vel, erős testszaggal társulhat. Elképzelhetőek ilyenkor epe és máj probl émák is. Nyelven vöröses vagy sárgás lepedék látható.Fontos a savanyú, csípős, fűszeres és sült ételek elkerülése, valamint a májat terhelő zsíros ételek elkerülése is. Kedvezően hatnak a saláták, nyers zöldségek és a fanyar, keserű és édes ételek. Kapha típusú székrekedésnél a háttérben általában a túl sok nyálka okozza dugulást. Ilyenkor levertség, nehézségérzet, nyálka felhalmozófás, fáradtság esetleg az alhasi részen ödéma jellemez ő. Az ilyen típusú székrekedés kialakulásában a nehéz, nyálkásító ételek fogyasztása, túl evés, túl alvás, napközbeni leheveredés , mozgásszegény életmód játszik szerepet. A nyelven fehéres lepedék látható. Hasznos a csípős fűszeres ételek fogyasztása, keresű és fanyar ízek előnyben részesítése. Kerülni kell a húst, tejterméket, édességet, zsíros ételeket, tésztaféléket, pékárukat és a krumplit. Ilyenkor jót tesz néhány napos forralt vizes böjt is. Nagyon nagyon szükséges a fizikai és szelleme aktivitás, rendszeres testmozgás. Fontos, hogy mindig az emésztést (az emésztés tüzét az "agnit") kell javítani és a kiváltó okokat megszüntetni - egy új életmód kialakításával . Ne tünteti kezelést alkalmazz. N em jók a hashajtók és a beöntések, mert tovább gyengítik a beleket és az emésztőrendszert. Gyorssegélynek hasznos, ha komolyabb székrekedésnél böjtöt tartasz. Ha szükséges akkor egyél triphalát vagy útifűmagot, ezek segítenek serkenteni az emésztést és meghozzák a várva várt eredményt. Ha nagyon akut esetről van szó, akkor Vata típusúaknak a ricinusolaj, Pittáknak akár egy kis meleg tej ghí-vel vagy aloé gél és K apha típusúaknak a szenna levél tud segítséget jelenteni vagy akár az aloé is jól alkalmazható. Kapháknak hashajtó olajok nem javasoltak. Pontosabb útmutatást és további információkat dr. David Frawley: Ájurvédikus Gyógyítás könyvében olvashatsz, melyet felhasználtam szakirodalomnak a cikk összeállításához. és végül, néhány gondolat a jógapózokról, melyek segítenek az emésztést javítani. A jógagakorlatok is fontos részét képzik egy ájurvédikus terápiának. A rendszeres jógagyakorlással megelőzhető a székrekedés kialakulása, de a már kialakult problémán is sokat segíthetsz, ha a beleidet átmozgatod néhány jógapóz segítségével. A jóga nem csak erősebbé és rugalmasabbá teszi a testet, de segít a belső szervek működését felélénkíteni, javítani a test működési folyamatait. A jóga harmonizálja a légzést, keringést, emésztést, hormonrendszert. Minden jógapóz nagyon kedvezően hat, de csokorba szedek néhányat, melyek erőteljesebben hatnak az emésztésed javítására. Nem minden jógapózt csinálhat minden ki - pl. van amit magas vérnyomással nem ajánlatos gyakorolni, van amelyiknél a nyaki gerincsérv tud kizáró tényező lenni. Mielőtt elkezdenéd a jógagyakorlást, mindenképpen konzultálj hozzáértő jógaoktatóval. Mardzsarászana (cica póz) Pavana muktászana (szeleket felszabadító póz) Sasankászana (babapóz) Adho Mukha Svan ászana (lefele néző kutyapóz) Álló jógapózok: Trikonászana (háromszögállás ), Uttanászana (állásból előrehajlás), Tadászana (hegytartás) Ülő jógapózok: P ascsimottanászana (ülésből előrehajlás), Dzsanú sirsástana (fej a térdhez póz) C savaró pózok : csavarás hátonfekvésben, V akrászana, Ardha Matszjendrászana F ordított testhelyzetek: Szarvangászana (gyertyaállás), Matszjászana (halállás), Kandarászana Na gyon fontos még a megfelelő légzés is A legtöbb ember nem tud helyesen lélegezni, aminek a következtében nem használja a rekeszizmát jól. Amikor megfelelő a légzés, azzal átmasszírozod a belső szerveidet és serkented az emésztőrendszer munkáját is. Sajátítsd el a rekeszizomlégzést hozzáértő jógaoktató segítségével és végezz rendszeresen légző gyakorlato kat. Ez segít az emésztés javításában, a belek munkájának felélénkítésében és az elméd elcsendesítésében. Í gy az idege sség alapú székrekedés kockázatait minimalizálhatod. A cikksorozatban szereplő ajánlásokat fokozatosan kezd el beépíteni az életedbe. Sosem egyszerű új dolgokba belekezdeni, mert sok kitartást, erőfeszítést kíván meg egy új dolog. Sajnos m indig egyszerűbb a régi életvitelt folytatni. De amikor látod, hogy a korábbi életvitel nem jó eredményre vezetett, akkor biztos lehetsz benne, hogy feltétlenül szükséges változtatnod. Az erőfeszítéseid meghozzák majd az eredményt, amikor érzékeled jobb a közérzeted, több energiád van, megszű ntek a panaszaid, erősebb az immunrendszered, kevesebbet vagy beteg, esetleg fogytál néhány kilót és kiegyensúlyozottabb lettél:) Sok kitartást kívánok az emésztésed javításához:) szertetettel: Kati
Téli gyümölcsös zabkása dióval
Olvastam valahol, hogy a reggeli a testnek, olyan, mint egy repülőrajttal indított nap. Sok ember, amikor végre ki tud kelni az ágyból, rá sem tud nézni a reggelire. Egy gyorsan felhajtott csésze kávé a felnőttek bevett, gyakorlattá vált reggelije. Egyre több gyermek is úgy érkezik az iskolába, hogy még semmit sem evett, vagy ha evett is, legfeljebb fehér cukorban és fehér lisztben gazdag pékárut. Rossz szokások vésődnek be már gyermekkorban is, amelynek következményei kihatnak egészségünkre, életünkre. Cukorbetegség, magas vérnyomás, PCO, hogy csak néhányat említsek azokból a betegségekből, amelyeket már egész fiatalon, akár tinédzser korban vagy korai húszas éveiben "megszerezhet" az ember. Ha reggelizünk is, nem mindegy, hogy mivel indítjuk napunkat, hiszen vagy repülőrajt lesz a szervezet számára, vagy lassú döcögés. Egy helyesen összeállított - gabonában, gyümölcsben és olajos magban gazdag reggeli kicsiket és nagyokat egyaránt segíthet abban, hogy kevésbé legyenek ingerlékenyek, annál inkább energikusak és hatékonyak. Kezdjük a napot néhány friss gyümölccsel, gabonákkal vagy teljes kiőrlésű búzából sütött kenyérrel, és tapasztalni fogjuk, hogy energiaszintünk egész délelőtt a csúcson marad. Ehhez kínálok most egy könnyen megvalósítható ötletet. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 2-3 szem mandarin 2 banán 1 alma 1 kisebb marék dió Igény esetén: növényi tej Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Amint puha, egy banánt beleszeletelünk, átkeverjük. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Amíg fő a zabpehely (elég gyorsan elkészül), a gyümölcsöket megmossuk, megpucoljuk, felaprítjuk. Tálalásnál a zabkása tetejére halmozunk a "gyümölcssalátából", valamint megszórjuk némi dióval. Jobban édesíteni bizonyára nem szükséges, hiszen a zabkásába is kevertünk egy banánt és a tetejére is került.
Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben
Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd! Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend. Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait. Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/100g), főtt sárgarépa (10,2mg/100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/130g), sült tök (6,7mg/100g), aszalt barack (7,6mg/100g), sárgadinnye (2mg/100g), kaliforniai paprika (1,8mg/100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/100g), guáva (228,3mg/100g), kelbimbó (120mg/100g), kivi (92,6mg/100g), brokkoli (89,2mg/100g), eper (58,8mg/100g), papaja (60,9mg/100g), narancs (53,2mg/100g), mangó (60mg/100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb. Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/100g), lenmagolaj, kakaóbab Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/100g), mángold (3,2mg/180g), mandula (26,2mg/100g), mogyoró (4,3mg/28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/100g), olíva olaj (14,4mg/100g), kivi (1,5mg/100g), főtt brokkoli (1,5mg/100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/100g), szárított bazsalikom (1714?g/100g), friss petrezselyem (65,6?g/5g), szárított zsálya (85,6?g/5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/100g), spenót (888?g/130g), mángold (572?g/130g), kerti saláta (48?g/130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/100g), újhagyma (207?g/100g), zeller (29,6?g/100g), főtt kelbimbó (140,3?g/100g), uborka (76,7?g/100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/100g), aszalt szilva (69,5?g/100g), aszalt áfonya (96?g/174g), aszalt barack (36,8?g/174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb. Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára. Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/100g), aszalt őszibarack (0,78mg/100g), aszalt szilva (0,75mg/100g), mazsola (0,66mg/100g), aszalt füge (0,55mg/100g), datolya (0,29mg/100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/100g), kínai kel (3,75mg/100g), citronella (2,23mg/100g), aszalt paradicsom (1,99mg/100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/100g), borsó (1,19mg/100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/100g), főtt spenót (136mgmg/100g), káposzta (232mg/100g), kelpáposzta 205mg/100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/100g), cékla zöldje (117mg/100g), újhagyma (73mg/100g), póréhagyma (59mg/100g), főtt zöldbab (55mg/100g), articsóka (44mg/100g), édes burgonya (38mg/100g), répa (33mg/100g), rebarbara (86mg/100g), fekete ribiszke (55mg/100g), narancs (40mg/100g), füge (35mg/100g), kivi (34mg/100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár. Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/100g), főtt fodros kel (76mg/38g), főtt mángold (152mg/38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/59g), tökmag (534mg/100g), mandula (196mg/59g), kesudió (177mg/59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/172g), főtt csicseriborsó (80mg/172g), főtt feketebab (92mg/172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/195g), barnarízs (44mg/100g), bulgur (60mg/195g), zab (28mg/195g), avokádó (29mg/100g), banán (27mg/100g), aszalt füge (68mg/100g), aszalt szilva (44mg/75g), aszalt sárgabarack (40mg/75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/100g), napraforgónap (1,98mg/100g), szezámmag (4,14mg/100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/100g), őrölt kakaóbab (17mg/100g), tofu (2,7mg/100g), kucsmagomba (12,18mg/100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/66g), laskagomba (6,2mg/66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/100g), aszalt füge (3,06mg/119g), mazsola (4,43mg/119g), olívabogyó (3,32mg/119g), főtt lencse (6,6mg/179g), főtt szójabab (8,82mg/179g), főtt feketebab (3,6mg/179g), főtt pinto bab (3,6mg/179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/185g), zabpehely (2,16mg/185g), bulgur (1,8mg/185g), barnarizs (1,9mg/185g), köles (1,08mg/185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/180g), főtt mángold (3,96mg/180g), kelkáposzta (1,08mg/180g), szeder (2,59mg/140g), bodza (2,56mg/140g), málna (1,7mg/140g), eper (1,08mg/140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/100g), póréhagyma (2,1mg/100g) rukkola (1,46mg/100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz. Források: https://ods.od.nih.gov http://www.ncbi.nlm.nih.gov https://nutritionj.biomedcentral.com/ http://nutritionfacts.org http://jissn.biomedcentral.com/ http://www.healthaliciousness.com www.oeti.hu
A kesudió hatásai
2016. február 4. Élj harmóniában
A kesudió nagyon ízletes, édeskés jellegű babszemhez hasonlító dióféle. Nagyon sokféle nyomelemet, vitamint, tartalmaz. (számos B vitamint, folsav, vas, magnézium, jód, kalcium, kálium, cink, szelén, mangán ) Kiváló idegnyugtató, segíti az elalvást és megnyugtatja a túlpörgetett idegrendszert. Kedvezően befolyásolja a csontozat és az izomzat állapotát - csontritkulás megelőzésére is használható. Rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk immunrendszerünk támogatásáért és vérnyomásunk ideális szinten tartásáért . Zsírsavai kifejezetten jótékonyan , segítenek csökkenteni a koleszterin szintet. Magas az antioxidáns tartalma, kedvezően hat a szív és érrendszerre és a daganatos betegségek megelőzésében játszott szerepét is több szakirodalomban megemlítik. Magas a rosttartalma és kedvez ően befolyásolja az emésztést, segít megelőzni a székrekedést. Fehérjében gazdag, így vegetáriánus és vegán táplálkozásnál célszerű rendszeresen fogyasztani.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 5. - Étkezések időzítése
2016. január 11. Élj harmóniában
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai cikksorozatban, már írtam arról, hogyan figyelhetsz a tested jelzéseire, miként különböztesd meg az egészséges ételeket, a kedvezőtlen ételektől, arról mivel töltsd fel a kamrád, ha egészségesen szeretnél táplálkozni és a fűszerezésről is. Most az étkezések időzítéséről szeretnék néhány hasznos tanácsot megosztani veletek. Ahogy a természetnek van egy ritmusa, úgy az embereknek is van egy természetes ritmusuk. Szervezetünk működését (idegrendszer, hormonrendszer, emésztőrendszer, etc.) 24 órás ciklusra bonthatjuk - illetve bizonyos funkciók havi ciklusban működnek. Ahogy a természetben is fontos az időzítés, úgy a szervezet számára is meghatározó. Bizonyos időszakok egy-egy tevékenység elvégzésére alkalmasak, míg más időszakok nem igazán megfelelőek. Ha mindent a maga idejében, összhangban a természetes ritmusunkkal teszünk, akkor eredményesek leszünk és energiáinkat jól használjuk fel. Amennyiben nem a természetes ritmusunknak megfelelően élünk, akkor kimerítjük a szervezetünket. A cél mindig törekedni a harmónia elérésére, harmóniában lenni Önmagaddal, a természettel, és a környezeteddel. Nem csak a napszakok figyelembevétele fontos, hanem az évszakok figyelembevétele is kiemelkedő szerepet kap. pl. nem célszerű télen nagyobb mennyiségben nyers salátákat, nyers gyümölcsöket fogyasztani. Ha elmulasztjuk figyelembe venni az évszakokat és a napszakokat, akkor az pszichés zavarokhoz, álmatlansághoz, betegségekhez, rossz közérzethez vezethet. Ebben a cikkben nem térek ki a teljes ciklikusságra, most csak az étkezések megfelelő időzítéséről szeretnék írni. Időzítsd megfelelően az étkezéseket. Próbálj rendszeresen, azonos időpontban enni. Ha rendszert viszel az életedbe, azzal segíted a tested természetes folyamatait. Amikor azonos időkben étkezel, akkor támogatod az emésztésed természetes ciklusát. Ha az étkezések jól időzítettek, garantált az is, hogy egyik étkezésről a másikig, pont jól meg is fogsz éhezni:) Reggel éhgyomorra fogyaszthatsz pl. citromos forralt vizet - ez segít a szervezet tisztulásában is. A reggeli legyen könnyű - a legtöbb ember emésztőrendszer még nem indul be reggel és nem szerencsés megterhelni. Jobb ha reggelire nem fogyasztasz tojást, felvágottat, húsos ételeket. Részesítsd előnyben a gyümölcsöket, magvakat, meleg gabonaételeket. (Ájurvédikus testtípus szerint: vata típusok kiadósabb, meleg ételt egyenek, pitta típusok mindenképpen rendesen fogyasszanak reggelit, ők a gyümölcsöket, magvakat, joghurtot is jól emésztik reggelire és kapha típusok számára nagyon könnyű reggelire van szükség) Az ebéd legyen a nap legkiadósabb étkezése, mert az emésztés tüze, ilyenkor a legerősebb (11 és 14 óra között, de legjobb ha 12:00 és 13:00 között fogyasztod el az ebéded.). Mivel ilyenkor az emésztés tüze nagyon aktívan működik, ilyenkor tudsz kicsit nagyobb adagot enni és akár nehezebben emészthető ételeket is pl. sajt, tojás, hús, túró. Próbálj az ebédnél is a testet energiával feltöltő ételeket választani és vedd figyelembe a hat alapíz változatos használatát. A vacsorát lehetőleg 18-19 óráig fogyaszd el. A vacsorád legyen könnyű - e stére mellőzd az olajban kisült dolgokat, az állati fehérjéket - hús, sajt, joghurt, túró, tojás. Tejet fogyaszthatsz magában vagy édesen gabonával pl. tejbegríz. Ha nem is tudsz megvacsorázni este 19:00-ig, akkor tartsd szem előtt minél később eszel, annál könnyebbet egyél. A lefekvés és az étkezés között mindenképpen teljes el idő - ne feküdj le teli gyomorral, hagyd hogy az étel megemésztődjön. 22:00 után már ne egyél, a legjobb ha 22:00-ig lefekszel aludni. A szervezet számára ez a pihenés, regenerálódás ideje. Sajnos a 22:00 után elfogyasztott étel, méreganyagokat (ama-t) hoz éltre a szervezetben. Ha este tíz után bevacsorázol, akkor reggel fáradtan, tompán fogsz ébredni és az alvással nem energiát termelsz, hanem lecsökkented az energiaszinted. Testtípus függvényében beiktathatsz esetleg egy tízórait és egy délutáni kis étkezést, pl.gyümölcsöt lehet enni étkezések között vagy lassit (joghurtitalt) de az étkezések között ne egyél, ne nassolj. Amikor ráeszel a még meg nem emésztett ételre, sajnos nagyon sok "ama"- azaz salakanyag keletkezik. Mindig várd meg, hogy az előző ételt megeméssze a szervezeted és, akkor egyél ha éhes vagy. Ha egy étkezésnél nem érzed magad éhesnek, mert még pl. az ebéd eltelít, akkor a vacsorát nyugodtan ki is hagyhatod. Az évszakok szempontjából is van néhány tanács, amit jó ha figyelembe veszel. Télen részesítsd előnyben a tartalmasabb, nehezebben emészthető, szaftos, zsírosabb, tápláló ételeket. Mindenképpen meleg ételeket egyél. és jók az édes, savanyú és sós ízek. Tavasszal kerüld el az édes, sós, zsíros ételeket és egyél könnyebben emészthető, kicsit szárazabb, meleg ételeket. Jó ha kerülöd a savanyított tejtermékeket, hús és tojásféléket is. Nyáron jöhetnek nyers zöldségek, gyümölcsök vagy akár párolva. Kerüld el a csípős, sós, savanyú ízeket.Nyáron fogyaszthatsz hűvösebb italokat és ételeket is. Ősszel mindenképpen meleg ételeket, italokat fogyassz. Tápláló, zsíros, tartalmas ételeket egyél. Arról, hogyan egyél, milyen körülmények között a következő bejegyzésben írok majd részletesen.
Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 1. - Figyelj a tested jelzéseire
2016. január 7. Élj harmóniában
Az életmódváltás legfontosabb része a táplálkozás. Az ókori mondást mindenki ismeri, "amit eszel, azzá leszel". Biológia szempontból a test folyamatosan megújul, a sejtek cserélődnek - pl. hajnál, körömnél látványos, hogy ez már egy másik haj, mint 10 éve és ugyanígy a gyomor belső fala is kicserélődik néhány hónap után és néhány év alatt a test minden egyes sejtje, még a csontállományunk is cserélődik. A testünket alkotó sejtek, abból keletkeznek amit elfogyasztunk. Amit megeszünk az alakul át, energiává, izmokká, csontokká vagy éppen vitaminként,nyomelemként, ásványi anyagként, antioxidánsként beépül a szervezetünkbe. A bevitt ételt az emésztés segítségével alakítjuk át - akinek nem jó az emésztése sajnos akármennyire jó minőségű ételt eszik, akkor sem tudja a testét megfelelően táplálni. Ezért a jó emésztés mindennek az alapja. (Az emésztés javításáról egy külön bejegyzésben már írtam itt olvashatod) Az étkezés fő célja, hogy a testet energiával lássuk el. Aki az étkezés hatására nem érzi, hogy szétárad benne az energia, hanem fáradtnak, tompának érzi magát biztos, hogy jó ha változtat az étkezési szokásain. Minden étkezésnél döntést hozunk a választásunkkal arról, hogy a testünket energiával, életerővel látjuk el vagy éppen olyan ételeket veszünk magunkhoz, melyek elapasztják az életenergiát, fáradtságot, betegséget, búskomorságot okoznak. (az ételek tudatra gyakorolt hatásáról egy korábbi bejegyzésben már részletesen írtam itt olvashatod ) Sokan azt gondolják, hogy egészségesen táplálkozni nagyon bonyolult, fárasztó, túl sok ráfordítást, sokféle tudás elsajátítását jelenti. Az egészséges táplálkozásról szóló információ áradat megannyi irányba terel minket - nagyon sok a modern elmélet, új táplálkozási irányzat és az orvostudomány álláspontja is rendszeresen változik az egészséges táplálkozásról. A legtöbb irányzatnál nem látni, hogy mi lesz, azokkal akik 20-30-40 évig így étkeznek, mert annyira újak senki nem táplálkozott az adott irányzat elvei szerint még 10 évig sem. Azaz mindenki aki kipróbálja, kvázi kíséreli nyúl, majd meglátjuk mi lesz vele mondjuk 15 év múlva. Ha megnézzük a trendeket a legtöbb irányzat, nemhogy 20-30 évet de 5-10 évet sem marad fenn. Az ájurvéda, több mint 5000 éves múlttal rendelkezik és elég nagy számosságú mintán látható, hogy az ájurvéda elveinek betartásával az ember egészséges, kiegyensúlyozott, energiával teli lesz. Néhány egyszerű alapelv betartása biztosítja számodra, hogy az étkezés energiával töltsön fel, elégedettséget, boldogságot és kellemes közérzetet biztosítson. Az egyik fontos elv, tanulj meg figyelni a tested jelzéseire. A test nagyon intelligens, tudja, hogy mikor, mire van szükséged. Gyerekeknél lehet ezt jól látni. A kisbabák csak akkor jeleznek az anyukájuknak, ha éhesek, nem az órát nézik, ha jól laktak akkor köszönik nem esznek addig, amíg meg nem éheznének. A gyerekek még általában érzik, hogy nekik mi a jó pl. van olyan testtípusú kisgyerek aki nem szereti a leveseket, krémes dolgokat,de imdája a kenyér csücskét a száraz ételeket és van aki pedig a kakóscsiga szélét a száraz dolgokat nem kéri és imádja a krémes állagú, tejes finomságokat. Sajnos gyerek korban elkezdődik a test természetes intelligenciájának, igényeinek elfedése, torzítása. Szinte mindenki ismeri a "edd meg a levest is, különben nem kapsz másodikat" , "ne hagyd ott a kakaós csiga szélét, mert nem szabad pazarolni az ételt" ˇ"aki leggyorsabban megeszi, az a legügyesebb" "ha most nem eszel, akkor nem kapsz később sem enni" "egyél meg mindent ami a tányérodon van". Jóindulatból sajnos a szülők elérik, hogy a gyerekek elveszítik a képességet, hogy figyeljenek testük jelzéseire és gépiesen kezdenek el táplálkozni. Sajnos a legtöbben a mai világban, nem csak akkor esznek ha éhesek - hanem mert itt az ideje. A legtöbben nem annyit esznek amivel még jól érzik magukat, hanem annak a sokszorosát akár, mert pl. annyi van egy adagban. Sokan nem azokat az ételeket eszik, amit a testük kíván, hanem ami éppen az útjukba kerül és sorolhatnánk még a hibás, rosszul rögzült táplálkozási szokásokat. Tehát az első fontos dolog, mielőtt valamit elkezdenél enni, próbálj meg elkezdeni figyelni a tested jelzéseire. Mindig figyelj rá mikor vagy éhes és mikor vagy jóllakott, sose juss el oda, hogy teletömöd magad. Azt étkezést ne pótcselekvésnek használd, ne egyél unalmadban, bánatodban vagy örömödben - az étkezés célja a test táplálása. Ha nem figyelsz az étvágyadra, hanem akkor is eszel az élvezet kedvéért, amikor nem vagy éhes egy idő után rossz lesz az emésztésed, romlik a közérzeted, könnyen elhízol. A következő néhány bejegyzésben részletes írok arról, hogyan - különböztesd meg a testedet energiával ellátó ételeket, a fáradtságot okozó, elnehezítő ételektől és milyen ételeket válassz, milyen ételekkel töltsd fel a kamrádat - ízesítsd az ételeket, használd a fűszereket - étkezz, milyen körülmények között -időzítsd az étkezéseket, mikor érdemes és milyen ételeket elfogyasztani ahhoz, hogy legjobban segítsd az emésztésed.
Vegán fehérjepor
Számos féle-fajta vegán fehérjepor található a boltokban. De melyik a jobb, és ha jobb miért jobb? Egyáltalán szüksége van a szervezetnek bármilyen fehérjeporra? Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy pár általam hasznosnak vélt információval és gondolatmenettel bevezessem a vegán fehérjepor listát, melyet a cikk alján találtok. Miért vegán fehérjepor? Az állati fehérjék emésztése nem megy könnyedén a szervezet számára. Mivel teljesen rostmentes mindennemű állati táplálék, így az nehezíti és lassítja az emésztést, ráadásul a fel nem használt tápanyag gyors rothadásnak indul a belekben, mely folyamat olyan toxinokat szabadít fel, melyet összekötnek többek között a vastagbélrák kialakulásával. Ami még problémát jelent, hogy minél nagyobb mennyiségben vesz magához az ember rostmentes állati eredetű táplálékot, annál lassabbá válik az emésztés és annál hosszabb ideig szívódnak fel a rothasztó baktériumok által termelt toxinok. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mozgáshiány és az ülőmunka is. Az emberi bélrendszer hosszúsága sem a gyors fehérje emésztést támogatja, de erről bővebben a húsevő az ember című cikkemben írok. A tejmentes vegán fehérjepor előnye A fehérjeporok nagy százaléka tejből készül. Ami azért problémás, mivel sok ember érzékeny a tejben lévő, úgynevezett tejcukorra, a laktózra. Sőt, a tejben van egy kazein nevű fehérje, mely egy lassú felszívódású lánc és mely bezavarja gyorsfelszívódású fehérjék hasznosulását. A testépítők többek között a kazein miatt isszák inkább vízzel a fehérjeporokat, nem pedig tejjel. Visszatérve, a tejből készült fehérjeporok ugyan kis mennyiségben, de ugyanúgy tartalmaznak laktózt. Ezzel a kisebb mennyiséggel játszva megbirkózik a szervezet, de hosszútávon olyan néma allergiás mellékhatásai lehetnek, mint pl.: porallergia, illetve agresszív laktóz vagy akár tejérzékenység. Ilyen hosszútávú mellékhatással egy vegán fehérjepor sem rendelkezik. A vegán fehérjepor rosszabb felszívódást produkál? Sok helyről hallottam, hogy a szója alapú fehérjeporok sokkal rosszabb felszívódást produkálnak mint az állati eredetű fehérjeporok. Sajnos semmilyen erre vonatkozó tudományos írást nem találtam, úgyhogy ezt egyelőre nem tudom tényként kezelni. Mivel ezt az “urban legend”-et csak szója alapú fehérjeporokkal kapcsolatban hallottam, így az is kérdéses, hogy milyen hatékonysággal szívódik fel például a rizs, lenmag, zöldborsó vagy chia mag alapú vegán fehérjepor. Amint hiteles információt olvasok valahol ebben a témában, úgy kiegészítem a cikk eme bekezdését. Azonban nem javaslom a fehérjeporok szedését De miért? Egyszerűen fogalmazva nincs rá szükség. A felnőtt ember fehérjeigénye nagyon alacsony, és ez az igény a testépítőknél sem nő drasztikusan. Ami veszélyessé teszi a fehérjefogyasztást az az a tény, hogy túlzott fehérjefogyasztás terheli a veséket többek között. Ez alól nem kivétel a vegán fehérjepor sem, az is fehérje, és ha túlléped a maximális szintet, bizony az is terheli a vesédet. A WHO hivatalos publikációban közölte ezeket a számokat: egy felnőtt ember protein szükséglete 0,35g testsúly kilogrammonként; súlyzós edzés mellett ez mindösszesen 1,35g-ra növekszik testsúly kilogrammonként. Ezen számok az elhízott embereknél nem relevánsak. További, konkrétan a fehérjeigénnyel és az ételek fehérjetartalmával foglalkozó cikket hamarosan publikálok. Tisztán növényi alapú étrenddel bevihető az a fehérje mennyiség és minőség melyre a szervezetnek szüksége van. Emellett, hogy mennyire garantált a dobozon feltüntetett beltartalom és aminosav profil, azt is gyártója válogatja. Vannak egészen szép eredményeket hozó, és az ellenőrzéseken csúnyán elbukó gyártók egyaránt. Ebben a témában számos, főleg angol nyelvű tesztet lehet olvasni. Legvégül pedig engedj meg egy kérdést: Hallottál már valaha krónikus fehérjehiányról mint betegségről? Na és fehérjemérgezésről? A fehérjehiányra mint olyanra nincs orvosi terminológia. Az éhező országokban komplett tápanyag és fehérjehiány van, de az más. Mi nem éhezünk. A fehérjemérgezés azonban ismert és előszele lehet a vesekárosodásnak. Miért fontos tudni ezt? Mivel az emberi minimum fehérjeigény és a túlzott fehérjebevitel szintje között bizony nagyon vékony a határ és könnyen túlzásba lehet esni még növényi étrenddel is. Főleg, ha vegán fehérjepor is szerepel a napi étrendben. Ha ezek után mégis úgy döntesz, vagy indokoltnak látod, hogy bebiztosítod magad vegán fehérjeporból, akkor a következők közül tudsz választani: Tehát a következő vegán fehérjepor termékek kaphatóak a magyar piacon: AbsoRice vegán fehérjeporok – csokoládé, kapuccsínó, vanília, eper, kakaókrém ízesítésben Barna rizs fehérje (Naturize) Chia mag fehérjepor (Dragon Superfood) Kendermag Protein (Green Origins) Protein Smoothie (Meal Balance) RAW protein (Garden of life) – vanília, csokoládé, natúr Rizs fehérje (BioTech) – erdei gyümölcs, csokoládé-fahéj ízesítésben Szójafehérje izolátum (Dénes-Natura) Vegan Protein (Triplex) – áfonya, vanília, csokoládé ízesítésben Vegán Protein (Vegabond) – vaníliás, csokis, chai ízesítésben Vegan Protein Fusion (Peak) – natúr, csokoládé ízesítésben (A nevekre kattintva tudjátok megnézni a termékjellemzőket.)
Vegetáriánus, vegán szakácskönyv ajánló (karácsonyra)
2015. december 18. Zizi kalandjai
Tavaly is összeállítottam egy listát az éppen aktuális könyvekről, abból is csemegézhettek, ugyanis nem vesztette aktualitását, az ott ajánlott könyvek még mindig top listás példányok. A mostani listában főleg olyanok lesznek, amik az elmúlt időszakban jelentek meg, de lesznek olyanok is, amik ezután fognak megjelenni, jövő év elején – szóval ezek nem lehetnek a karácsonyfa alatt, de érdemes rájuk figyelni, esetleg előrendelni őket. Az általam választott könyvek többsége továbbra is angol nyelvű, de a listára tettem néhány magyar nyelvűt is. Külön linkeket nem szúrok be a könyvekhez, mert több helyen kaphatók, megrendelhetők (idegen nyelvű könyvesboltok, Alexandra, Bookline, Amazon - USA, Amazon - Anglia, Book Depository, Barnes & Noble), mindenki keressen rá és válassza ki a számára megfelelő forrást. És akkor íme a lista… Ella Woodward: Deliciously Ella Ella könyve tavasszal jelent meg és mivel követem már egy ideje a blogját és nézem a recept videóit, így egyből lecsaptam rá, ha jól emlékszem elő is rendeltem, hogy ahogy megjelenik, azonnal hozzájuthassak egy példányhoz (kétféle borítóval kapható figyeljetek rá! – az amerikai változatot nem érdemes megrendelni, mert át kell számolni a mértékegységeket). A bevezetőből megismerhetjük Ella történetét, hogy hogyan is jutott el egy súlyos betegségtől és egészségtelen táplálkozástól a vegán, gluténmentes étrend irányába. Gyorsan, könnyen elkészíthető receptek vannak benne, a könyv végén pedig menüket állított össze a könyvben szereplő receptekből. Jó hír az angolul nem tudóknak, hogy néhány hete a könyv megjelent magyarul is. Ella Woodward: Deliciously Ella Every Day És íme a folytatás… Ella második könyve, amely 2016. január 21-én jelenik meg. Ha jól tudom, ez is vegán és gluténmentes könyv lesz. Már előrendelhető a nemzetközi könyvárus oldalakon. Én biztosan nem fogok lemaradni az első szállítmányról! Andrea Duclos: The Plantiful Table Drea vegán szakácskönyve, a The Plantiful Table a napokban jelent meg. Imádom a blogját, már évek óta olvasom, amelyen a recepteken kívül életmód és szülő (anya), gyerek témákat is érint. Egy színes kis meseország a blogja, gondolom a könyve is ilyen lesz. Én előrendeltem és már úton van a könyv, a Jézuskám repíti a karácsonyfa alá. Food52: Vegan Cookbook Food52 egy gasztronómiával foglalkozó amerikai oldal, tele sok-sok recepttel, külön vegán szekcióval. Egyik szerzőjük, Gena Hamshaw – akinek a blogját követem már évek óta – állította össze 60 csodás vegán recepttel. Izgalmas könyv lehet! Heidi Swanson: Near & Far Heidi írja 2003 óta a világhírű 101 Cookbooks nevű blogot, hihetetlen sok recepttel. Super Natural Every Day című könyve volt az első, amit megvettem és amelyből sok-sok recept elkészült azóta. A nemrég megjelent Near & Far című könyve az utazásait öleli fel és az ezekből merített inspirációkat, amelyekből a könyvben megjelent receptek is születtek. Heidi-re oly jellemző gyönyörű fotókkal színezve ez a könyv igazi csemege vegetáriánusoknak. Van benne vegán recept is, jó néhány pedig vegánosítható. Nekem a korai Jézuskám meghozta a fa alá ezt a gyönyörű könyvet! Sara Forte: The Sprouted Kitchen Bowl + Spoon Sara első könyve, a The Sprouted Kitchen (A Tastier Take On Whole Foods) már elég régóta megvan, csodás fotók és receptek vannak benne. Ezzel a könyvével is szemezek már egy ideje… vegetáriánus, vegán receptek vannak benne, a gyönyörű képekről pedig Sara férje, Hugh gondoskodik. A blogja alapján meggyőződhettek az ínycsiklandó ételekről, amelyeket Sara készít. Julie Cove: Eat Better Live Better Feel Better Julie-val egy fantasztikus történetünk van arról, hogy hogyan is ismerkedtünk meg az internetnek (vagyis a blogjainknak) köszönhetően, hogyan utazott el a húgával Budapestre, majd Szegedre és, hogy hogyan is segítettem nekik megkeresni az évtizedek óta elveszett magyar, szegedi családtagjaikat. Visszautazásuk előtti utolsó napon találtuk meg a rokonokat és könnyek között öleltük át őket a megtalálásuk pillanatában. Fantasztikus élmény volt, életem egyik legmeghatározóbb eseménye és nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem egy család boldog egyesítésében. Talán egyszer megírom ezt a hihetetlen történetet a blogra is, most viszont íme itt van Julie első könyve. Azt hiszem a borítója az egyik leggyönyörűbb szakácskönyv borító, amit valaha láttam és maximálisan tükrözi Julie-t és munkáját. Vegán, nyers szakácskönyve tele lesz sok-sok az egészséges táplálkozást érintő információkkal, a saját útjával – ő hogyan gyógyult meg ennek a táplálkozási formának köszönhetően – és természetesen receptekkel. A könyv 2016. március 1-jén jelenik meg, már előrendelhető az Amazonon. Anna Jones: A Modern Way To Cook Jamie Oliver felfedezettje, vagyis pályáját a Fifteen étteremben kezdte a mentor szakács képzésen. Közben kezdett el foglalkozni az egészséges táplálkozással és lett vegetáriánus. Első könyve – ami szintén vegetáriánus -, A Modern Way To Eat tavaly júniusban jelent meg, ezt követte elég gyorsan egy évvel később, a Modern Way To Cook. Ha lesz egy saját szakácskönyv polcom végre, ahova korlátlanul (esetleg enyhén korlátozottan! ) vásárolhatok könyveket, akkor biztosan meg fogom rendelni legalább az egyik könyvet… mondom, legalább az egyiket! Sarah Britton: My New Roots Annyira imádom Sarah blogját, hogy kérdés nem volt: azonnal előrendelem a könyvét, amint lehet (idén tavasszal jelent meg). A receptek többsége vegán, vannak gluténmentesek is és talán néhány vegetáriánus. Szuper könyv, gyönyörű fotókkal, ám néhány recept időigényesebb (alapanyagok beszerezését vagy az elkészítést illetően), szóval az igazi nagy főzések/sütések ebből a könyvből váratnak még magukra. A könnyebbeket igyekszem minél előbb kipróbálni. Emma Galloway: My Darling Lemon Thyme Nagyon szeretem Emma blogját. Ő új-zélandi, azonban a férje ázsiai származású (ha jól tudom, fülöp-szigeteki), így ennek köszönhetően a vegetáriánus, gluténmentes konyhát ötvözi az ázsiaival, így szuper jó kis receptek kerülnek ki a blogjára, bőven lehet inspirálódni belőle. Jamie Oliver: Everyday Superfood Hát ez még mindig nem az oly régóta beharangozott vegetáriánus szakácskönyve Jamie-nek (ezért egy kicsit kakukktojás a listán), viszont van benne sok vegetáriánus és vegán, talán még gluténmentes recept is. A könyv érdekessége, hogy kivételesen nem az állandó fotósa David Loftus készítette a kaja fotókat, hanem maga Jamie. Jó styling, fincsi kaják, sok recept! (Ehhez nagyon hasonló Donal Skehan legújabb könyve is, a Fresh, amely szintén nem vegetáriánus, de vannak benne ilyen receptek is!). Deborah Madison: Vegetable Literacy Már régóta szemezek ezzel a könyvvel, nagyon sok helyen láttam ajánlani, ahol a vegetáriánus, vegán konyhára hivatkoznak, hogy ez egy elég alapműnek számító könyv. Ha nagyobb lesz a könyvespolcom, biztosan beszerzem! Steiner Kristóf: Kristóf Konyhája Lénárt Gitta és Stőhr Gréta után végre egy újabb magyar nyelvű magyar szerző által írt vegán szakácskönyv a piacon… Kristóf első szakácskönyve, természetesen tele vegán receptekkel (108 db!). Kezdő konyhatündéreknek és természetesen nemcsak vegánoknak ajánlja könyvét. Kristóf szerint “Ez a könyv azért született, hogy megmutassa: főzni bizony bárki tud, és egy szempillantás alatt is lehet lenyűgözően finom, egészséges lakomákat rittyenteni.” Nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, feltétlen be akarom szerezni (itt és itt is éppen akciósak)! Adele McConnell: Vegán Szakácskönyv Elég egyértelműen kitalálható, hogy egy vegán szakácskönyvről van szó. A szerző száz, különböző nehézségi fokú receptet ajánl, s körutazásra invitál minket a gasztronómia világába. A hagyományos fogások mellett ínycsiklandozó marokkói, mexikói, thai, indiai és japán ételek közül válogatva új ízeket, illatokat, világokat ismerhetünk meg. Átpörgettem már a könyvet, de nincsen meg. Aki teljesen kezdő a vegetáriánus, vegán konyhában, annak nagy segítséget jelenthet Adele könyve. Áine Carlin: Legyen Vegán! Egyre több magyar kiadó jelentet meg vegetáriánus, vegán szakácskönyveket, még, ha azok többsége idegen nyelvről lett is lefordítva, de úgy tűnik, hogy van rá igény! Áine szakszerűen avatja be az olvasót a vegán étkezés rejtelmeibe. Száznál is több egyszerűen elkészíthető, ínycsiklandó recepttel, és számtalan könnyen megvalósítható ötlettel segíti az egészséges életmód híveit. A lényeg: legyen egyszerű, ízletes, szórakoztató és vegán! Menü Limitált szériás kiadású könyv (1000 db!), amelynek most a második részét ajánlom. Bennfentesektől tudom, hogy elég sok benne a vegetáriánus és vegán recept is, annak ellenére, hogy vannak benne húsos receptek is. A recepteket gyönyörű fotókkal (Glódi Balázs fotós) tették még kívánatosabbá; a grafika Laki Eszter keze munkáját dicséri, a könyvet Mihály Kamilla interjúi teszik teljessé. Az alkotók ezt mondják a könyvről: “Fél éven át voltunk úton, hogy újraélesszük azt, amit az első kötettel is kerestünk: az étellel való kapcsolódás lehetőségét. Amíg az első rész Budapest-centrikus szereplők recept- és történetgyűjteménye, addig a MENÜ 2 egy vidéki, és külföldi kitekintés olyan magyar ismerőseink életére, akik rugalmasan mozognak a világban. A más élet lehetőségeit egy-egy vendégségben kutattuk, és minden recept, amit kézhez kaptunk ennek az esszenciáját őrzi.”
A narancs hatásai
2015. november 28. Élj harmóniában
A narancsot mostanra szerte a világon ismerik. Illata is nagyon népszerű - számos kozmetikai készítménynél, illatosításra szánt készítménynél (pl. gyertya, légfrissítők) használják. Továbbá az édességek aromájához is gyakran adják. ( A minap egy narancsos házi csokoládét készítettem itt olvashatod.) Nagyon magas a vitamin és ásványi anyag tartalma - előlegesen C vitamin, továbbá b vitaminok és folsav. Gazdag antioxidánsokban is, így a szabad gyökök közömbösítésében szerepet játszik. Kiváló étvágyjavító csemege, serkenti az emésztést. Csökkenti, normalizálja a koleszterinszintet. Magas rosttartalma miatt, a bélműködést is javítja. Kedvezően hat a tüdőkre, hörgőkre. Pl. asztmás betegségeknél segít a hörgőkben lévő váladékot eltávolítani. A narancséj szélhajtó, nyákoldó és serkentő hatású. A narancs az ájurvéda szempontjából nehezen emészthető, tápláló gyümölcs. Nehéz megemészteni is. Növeli a pitta-t és a kapha-t, de kedvezően hat a vata-ra. Kedvezően hat a szív- és érrendszerre és daganatos megbetegedéseknél is jó megelőzésnek. Segít harmonizálni a vérnyomást. Minden olyan esetben jól jöhet, amikor szükséges fokozottabb c vitamin bevitel - pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, cukorbetegség. Lehetőleg a gyümölcsöt egészben fogyaszd - így tudod a rostoknak köszönhető kedvező hatásokat is kihasználni. A narancs tiszta minőségű aromaolaja, segít javítani a hangulatot, jó feszültségoldásra is. Vegyszermentes (bio) narancsot egyél:)
A rostban gazdag táplálkozásról
2015. november 18. Élj harmóniában
A modern kori finomított élelmiszerek világában, szerencsére mostanában a rostokról egyre több szó esik. A rostok a zöldségekben, gyümölcsökben, gabonákba, magvakban találhatóak. Állati eredetű termékekben nem találhatóak meg - sem a húsban, sem a tejtermékekben. Többféle rost létezik, ezekről egy későbbi cikkben írok majd részletesen. A rostok, teltségérzetet okoznak a gyomorban, így jóllakottabbak érezheted magad. Ezáltal kevesebb ételt veszel magadhoz és később fogsz újra megéhezni. Hozzájárulnak a szervezetben a felszívódás egyenletességéhez, így kedvezően befolyásolják a vércukorszint alakulását - n em engedik, hogy a vércukorszinted hirtelen megemelkedjen. A rostok az emésztőrendszer takarítói, hozzájárulnak a bélfal tisztításához és a test méregtelenítéséhez . Segítik az emésztést, a táplálék előrehaladását az emésztőrendszerben, azáltal megszüntetik a székrekedést, aranyér problémákat. Nagymértékben csökkentik a bélbetegségek kockázatát. A megfelelő rostfogyasztás segít alacsonyabban tartani a koleszterinszintedet is. A rostok csökkentik a szívbetegségek, a vastagbélrák, az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának esélyeit. Naponta többször j avasolt, több féle zöldséget, gyümölcsöt és teljes értékű gabonákat fogyasztani, annak érdekében, hogy segítsük a bélmozgásokat és a szervezet számára biztosítsuk a megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátást. Ajánlott rostbevitel felőttek számára napi 25-30g (max. 40-50g). Rostban gazdag élelmiszerekre néhány példa : Hü velyesek: szárított bab és babfélék, zöldborsó, lencse , mungóbab, csicseriborsó, sárgaborsó, etc. G abonák és álgabonák: zabpehely, teljes kiőrlésű búzatermékek, árpa, rozs, köles, quinoa, hajdina, etc. Zöldségek: káposztafélék, karalábé, karfiol, paraj, cukkini, brokkoli, répafélék, uborka, paprika, padlizsán, etc. Gyümölcsök:bogyósok, datolya, füge, barack, szilva, alma, körte, dinnyefélék, narancs, grapefriut, citrom, etc. Dió és magfélék: kesudió, dió, paradió, mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, szezámmag, mák, etc.
Rozs
A rozs a búza és az árpa közeli rokona, mely a honfoglalás óta része a magyar konyhának. Egészségre gyakorolt hatása A rozs magas rosttartalma miatt segíti a bélműködést, illetve a keringési betegségek megelőzésében is fontos szerepet játszik. A mag héjában található anyagok gátolják a koleszterinszintézist, ezáltal fogyasztása elősegíti a vér koleszterinszintjének csökkenését. Kalcium, B1-vitamin, E-vitamin, […] The post Rozs appeared first on VegaNinja.
Áfonyás zab
A következő ételt elsősorban reggelinek javaslom, de desszertnek is megállja a helyét. Előnye, hogy nagy főzési tudomány nem kell hozzá és végső soron az áfonya lecserélhető más gyümölcsre, vagy éppen fagyasztott áfonyát is használhatunk, miután kiengedett. Áfonyát leginkább lekvár formájában fogyasztanak Magyarországon az emberek, azt is sült (vad)húsokhoz, pörköltökhöz. (Tisztelet a kevés kivételnek, ha nem vegetáriánus és mégis használja másképp a konyhában!) Pedig az áfonyát érdemes minél gyakrabban fogyasztani, akár magában is. Sok vasat, A, C és D vitaminokat tartalmaz. Gazdag antioxidánsokban (szabadgyökök ellen véd tehát). Vérkeringési zavarok (pl. magas vérnyomás) valamint cukorbetegség is olyan retinaelváltozásokat eredményezhet, amelyek miatt a látás csökken. Egy 40 fős szembetegségtől szenvedő csoporttal vizsgálatot végeztek olasz kutatók 1987-ben. (Gentile A. (1987) Use of bilberry anthocyanosides to prevent hemorrhage in preparation for ENT surgery. Istituti Ospitalieri di Verona, Italy.) A fekete áfonya 80%-os javulást idézett elő a szem mikrokeringésében és a látásban is. Másik érdekesség már a II. világháború óta ismert, amikor brit pilóták fekete-áfonya lekvár fogyasztottak annak érdekében, hogy az éjszakai berepülésnél a látásuk pontosabb legyen. Kapilláris ereinket védjük mi is fekete áfonya fogyasztásával. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi érett fekete-áfonya (fagyasztott is lehet) - 1 bögrényi zab - víz - 1 kis doboz natúr joghurt (pl: joya szója joghurt; édesített és nem édesített is jó, attól függően, ki mennyire édesszájú) Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Reggel adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, akkor kétféleképpen tálalhatjuk. Vagy az egészet összekeverjük a joghurttal és az áfonyával óvatosan, hogy az áfonyaszemek ne törjenek össze, vagy a tányérunkra teszünk zabot, a tetejére joghurtot, amit megszórunk áfonyával. Élelmi rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag reggelink lesz, ami segít egészségünk megőrzésében. Az áfonya miatt különösen ajánlom szembetegeknek, a zab miatt pedig cukorbetegeknek is. A zab gluténmentes gabona, tehát azoknak is remek táplálék, akik ilyen diétát folytatnak.
Az elemek és a dósák az ájurvédában
2015. október 9. Élj harmóniában
Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy mi is az ájurvéda.(itt olvashatod). Ebben a bejegyzésben az ájurvéda alapjáról a dósákról olvashatsz . A dósák megértéséhez először egy kicsit az elemek megértése szükséges. Az világot öt alap elem alkotja. Az emberi test ugyancsak ezen elemekből épül fel. Éter: üregek - hallás, beszéd, fül Levegő: mozgás - tapintás, bőr Tűz: hő - látás, szem, nemi szervek Víz: nedvek Ízlelés, nyelv, száj Föld: szilárd forma, szaglás, orr, kezek A térelem különös szerepet játszik az ájurvéda rendszerében, mert lehetővé teszi a hang jelenlétét, amelynek térre van szüksége a terjedéshez. Az ájurvéda szerint a hang (a rezgések) az alapja minden létező dolognak. A test rezgéseit mozgósítva az ájurvéda az ilyen hangokat gyógyításra használja. A dósák az ájurvéda alapján, az elme és a test közötti kapcsolatot, műkődési elvet jelentik. A három dósa a Vata, Pitta, Kapha, ezek a test-lélek-elme működését szabályozzák és az öt elemet testesítik meg. Váta (éter és levegő): száraz, hűvös, könnyű Pitta (tűz és víz): forró, heves, savanyú, olajos Kapha (víz és föld): nehéz, szilárd, olajos, tompa, édes Az egyes dósák testi és szellemi funkcióit és elhelyezkedésüket a testben az alábbi táblázatban láthatod. Dósák és az elemek az ájurvédában A gyakorlati életben pl. látható, hogy Vata egyensúlyzavar és a hideg, szeles idő között komoly kapcsolat van. A vata levegős dósa, így a sok levegő hatására elkezd túltengeni. Ennek jellemző panasza pl. a gázképződés a belekben. Pitta meleget érez, hajlamos az izzadásra energikus mozgékony. A tűz energiái mutatkoznak meg az érzelmekben is, nagyon mozgékony. Kapha jellemzően hajlamos infarktusra, eldugult melléküregekre különböző nyálkahártya problémákra a túl sok víz miatt. A dósák irányítják a test szöveteinek létrejöttét, fen maradását, pusztulását, salakanyagok távozását. Felelősek az érzelmekért - félelem, düh, együttérzés, birtoklás. A fogamzás pillanatában meghatározódik az egyén alapvető alkata - elsődlegesen szülőkben előforduló elemek alapján. Az egyéni típus attól függ a dósák milyen arányban vannak jelen az emberben. Az öngyógyítás, egyensúly megtartás alapfeltétele a dósák működése, működésük megértése. Az ájurvéda szerint a dósák egyensúlya az egészség alapfeltétele. Amennyiben egy vagy több dósa kibillen az egyensúlyából, úgy testi-lelki szinten különböző tünetek jelentkeznek melyek később betegség formájában nyilvánulnak meg. Az egyensúlyi állapot megőrzésének vagy visszaállításának elősegítésére, az ájurvéda bizonyos tartós, minőségeket ír le, amelyek az egész természetben megnyilvánulnak. Néhány jellemező a dósák vonatkozásában VATA jellemzői Hideg - hideg végtagok, nem szereti a hideg éghajlatot. Mozgékony - attól függően, hogy ez a dosha milyen egyensúlyban van, jó és rossz vérkeringést hoz létre, a magas vérnyomás a túlfokozott Vatával kapcsolatos, akárcsak a szív ritmuszavarai, az izomgörcsök és a háti fájdalmak. Az ideges, nyugtalan tekintet Vata-egyensúlyzavar jele. Gyors - sok ezzel kapcsolódó vonáshoz vezet: új információk gyors megragadása, ugyanakkor gyors elfelejtése. Száraz - száraz bőr, száraz vagy fénytelen haj, fénytelen szem és minimális vagy mérsékelt izzadás. A bőr repedezett és törékeny lehet, hajlamos pikkelysömörre és ekcémára. Durva - durva bőr, sprőd haj Változékony - hangulat ingadozások, változékony étvágy Könnyű: könnyedség, alacsony testsúly PITTA jellemzői Forró - meleg, pirospozsgás bőr, mindenfajta gyulladás, túlműködő anyagcsere, melegségérzet a gyomorban, a májban, a belekben stb. A Pitták általában szeretik a hideg ételeket és italokat, amelyek ellensúlyozzák saját hőjüket. Éles - éleselméjűség, de ugyanakkor csípős nyelv, ugyanaz a minőség a test szélsőséges elsavanyodásához és gyomorsavtúltengéshez vezethet. Nedves - bőséges izzadásban nyilvánul meg: a meleg izzadt tenyér tipikusan Pitta. A Pitták forróak és nedvesek lévén, rosszul tűrik a nyirkos nyári id?járást. Savanykás szagú - szélsőséges Pitta-jelenlét esetén rossz lehelet, savanyú testszag vagy rossz szagú vizelet és széklet. KAPHA jellemzői Súlyos - minden súlyos rendellenesség Kapja-egyensúlyzavart sejtet, legyen az akár elhízás, nehéz emésztés vagy súlyos, nyomasztó depresszió. Édes - amely súlyfelesleghez és cukorbetegséghez vezet, ha túlságosan sok édesség jut a testbe. Állandó - ez a Kapha-típust tartózkodóvá teszi. A testi folyamatok nem mutatnak negy kilengéseket, a kapha állandó természete azzal függ össze, hogy nincs szüksége kívükrő l jövő ösztönzésre, mint a vatának vagy a Pittának. A Kaphák teste érzéketlen az olyan változásokra, amelyek a más testtípusúakat kibillentik egyensúlyukból. Lágy - ez a jellegzetességek széles skálájához vezet: lágy b?r és haj, lágy modor, lágy tekintet és a helyzetek igénytelen megközelítése. Lassú - ez a Kapha-emberek jellegzetes lassú, folyamatos mozgásában nyilvánul meg, amely lassú beszéddel és megfontolt gondolkodással társul. Ha szeretnél többet tudni az ájurvédáról: 2015. október 11. vasárnap ájurvéda életmódtanfolyam bővebb információ: http://www.eljharmoniaban.hu/#!ajurveda-eletmodtanfolyam/c1fch
Mi is az ájurvéda? - az ájurvédáról röviden
2015. október 3. Élj harmóniában
Az Ájurvéda szó jelentése az élet tudomány (,,ajusz jelentése élet, ,,vid jelentése tudomány). Célja az élet minden területét figyelembe véve elérni a testi, lelki és szellemi kiegyensúlyozott állapotot. Az ájurvéda segítségével elsajátítható egy olyan életmód, mellyel elérhető és megtartható a testi-lelki egyensúly harmóniában. Megelőzhetőek a betegségek, valamint a kialakuló betegségek sokkal gyorsabb leküzdhetőek a segítségével. Az ájurvéda ősi filozófia és tudomány együttesen, melynek több ezer éves múltja van. India ősi szentírásaiban - már a védákban írtak az ájurvéda tudományáról. A hindu mitológia szerint a védák Istentől származnak, így a bennük lévő tudás tökéletes. Az ókori indiai bölcsek a rishik fedezték fel a védákban az élet tudományára vonatkozó részeket és tapasztalati úton megfigyelések alapján jegyezték le az ájurvéda további írásait. Észrevették, hogy ez a tudomány az élet minden területét figyelembe veszi az egészséghez mint a testi, szellemi, lelki és érzelmi tulajdonságokat, hatásokat, azaz az egészséget mint teljes egységet próbálja kezelni - ellentétben a nyugati orvoslással, ahol a problémára koncentrálnak és az egyéni alkatot, egyéni tényezőket nem igazán veszik figyelembe. Az ájurvéda hitvallása az ember és az univerzum kapcsolatát veszi alapul. Az ájurvéda mindig együttesen vesz figyelme minden tényezőt, soha nem kezel külön egy-egy betegséget, tünetet. Kiemelten fontosnak tartja, hogy az egészségünk fenntartása érdekében figyelembe vegyük a testi, lelki szellemi tényezőkben bekövetkező változásokat egyaránt. A kiegyensúlyozott egészség elérése és megtartása bárki számára elérhető az ájurvéda segítségével. Az ájurvéda célja támogatni az egészséges, kiegyensúlyozott életet és megelőzni a betegségeket, egyensúlytalanságokat a testben és az elmében.
Tégy a gerinced egészségéért! - Trikonászana (háromszögállás)
2015. szeptember 26. Élj harmóniában
A trikonászana (háromszögállás) stimulálja a gerinc területét, nyújtja, erősíti a gerinc menti izmokat, megszünteti a hátfájást. A pózban erősödnek a lábak, a combok a csípő körüli izmok. Az oldalra döntésben a légzésünk segítségével jól át tudjuk masszírozni a belső szerveket ezáltal serkentve a belső szervek munkáját (máj, gyomor, belek, lép, vesék. Az ászana segíti a méregtelenítést, segíti az emésztést, megszünteti a székrekedést, a vérképzéshez is hozzájárul. A trikonászanát javasolják rendszertelen menstruáció esetén is. A csípőre lerakódott fölöslegtől is könnyen megszabadulhatunk a tirkonászana rendszeres gyakorlásával. Hogyan végezd el? - Állj meg egy közepes szélességű terpeszben - kb. egyenlő oldalú háromszög - és a lábaid középsőtengelye legyen párhuzamos egymással. - A bal lábfejedet fordítsd el teljesen balra (kb. 90 fok) majd a jobb lábfejedet is fordítsd el kicsit balra. úgy hogy a sarkad hátrébb kerüljön mint a lábujjaid. - A bal lábad sarkától, ha húzol egy képzeletbeli vonalat kb. a jobb lábfejedet középen metszi. - Minkét lábadnál próbálj figyelni arra, hogy a térdkalácsod megtartott legyen - ehhez próbáld felhúzni a combizom segítségével a térdkalácsot és próbálj dolgozni a belső boka területével. - Fordítsd előre a medencédet, de figyelj, hogy a térdedet ne csavard el. - Húzd be a farok csontod a farizmok segítségével magad alá és nyújtózkodj fejtetővel, nyújtsd meg az egész gerincedet hosszan. - Emeld a karjaidat oldalsó középtartásba és a lapockáidat simítsd be a hátadba - figyelj, hogy a vállakat ne húzd fel a füleidhez. - A medence helyzetét stabilan megtartva nyújtózz a bal karoddal és a törzseddel oldalra hosszan. - Kilégzéssel dönts baloldalra, figyelve, hogy a medencédet ne mozdítsd el. Próbáld a tested egy síkban tartani és a két lábadon a testsúlyt egyformán oszlasd el. - A bal kezeddel támaszkodj meg finoman a bal lábadon - figyelj rá, hogy csak annyira menj mélyre, ahol még tudod tartani a medencédet. - A jobb tenyeredet fordítsd előre és a két karod egymás folytatása legyen. - A tekinteted még nézzen előre, nyújtózz a tarkóddal, fejtetővel, majd fordítsd a tekinteted a felül lévő kezed irányába. Kijövetel a pózból belégzéssel, gyere vissza a kiindulási helyzetbe, majd végezd el a gyakorlatot a másik oldalra is. A kitartás alatt stabilan tartsd a lábakat, egyenletesen elosztva a testsúlyt a két lábon és megtartva a térdkalácsokat. Kilégzéssel a hátul lévő lábad külső talp élét és sarkát told a talajba és belégzéssel abból nyújtsd meg a hátul lévő oldalad. A combjaiddal finoman próbálj kifelé csavarodni. Dolgozz aktívan a farizmokkal, mert segítenek a medencédet stabilan megtartani. A has is végig aktívan megtartott. A lapockáidat simítsd a hátadba és próbáld belégzéssel nyitni a mellkast folyamatosan azáltal, hogy távolítod a két kulcscsontot - úgy dolgozz, ahogy Tádászanában (A tádászanáról itt olvashatsz). Kilégzéssel próbálj még jobban elcsavarodni a törzseddel hátrafelé fölfelé. Amennyiben gond van a nyakaddal, nyakcsigolyáiddal, akkor a tekinteted nézzen előre és ne fordítsd el a fejed. Ne végezd deréktáji gerincsérv esetén. Komoly gerincbetegségek esetén mindenképpen konzultálj szakemberrel. Amennyiben magas vérnyomással küzdesz felül lévő kezedet ne emeld a magasba és a tekintetedet se fordítsd el fölfelé.
Hogyan válassz cipőt? néhány tanács a láb egészségének érdekében
2015. szeptember 22. Élj harmóniában
Sajnos a lakosság jelentős része küzd ma lábproblémákkal. Jógaoktatóként naponta szembesülők vele, hogy a legtöbb embernek komoly láb deformitási problémái vannak és nagyon sokan küzdenek lábfájdalmakkal (sarokfájdalom, bütyök, égő talpi fájdalom, tyúkszem etc.) továbbá gyakori a talp boltozati eltérésből fakadó tartáshiba, hátfájdalom, derékfájás, fejfájás, nyaki panaszok, térd vagy éppen csípőfájdalmak. A lábunk a testünk talapzata és a teljes testsúlyunkat kell megfelelően alátámasztania. Továbbá segíti a testet a járásban, előre haladásban. A láb 26 csontból, 33 ízületből, 107 szalagból és megannyi izomból áll. A láb boltozatait az izmok megfelelő állapota hozza létre (hosszanti boltozat, harántboltozat). A megfelelő boltozatok segítenek abban, hogy a testünk statikailag megfelelő alapokon álljon és a terhelés egyenletesen legyen elosztva. Ha az alátámasztás megfelelő az segíti a helyes testtartást és az izmok, szalagok, ízületek terhelése optimális lesz, sehol nincs túlterhelés, feszültség. Amikor a talpboltozat nem megfelelő, az túlterheléshez, helytelen testtartáshoz, a gerinc egészégének romlásához, talp deformitásokhoz vezethet. A talpboltozat elváltozásainak és láb problémák hátterében általában helytelen életmódunk és a divatos lábbelik állnak. A láb eredetileg egyenetlen talajon való járásra van kitalálva, sem a hosszan tartó ülés, sem a hosszan tartó állás nem tesz jót. A trendi cipők pedig, amennyiben nem felelnek meg a megfelelő lábbeli elvárásainak, akkor komoly kockázatokat jelentenek a láb problémák kialakulására. A magas sarkú cipők, szűkorrú cipők, lapos talpú cipők, túl kemény talpú cipők a lábat túlterhelik, deformitásokhoz, betegségekhez vezetnek. Ha már valamilyen probléma kialakult a lábon, célszerű kivizsgáltatni és szükség esetén megfelelő cipőt, betétet használni. Amikor a talpboltozaton elváltozás van, az kockázatot jelent gerincünk egészségére, továbbá mivel a talpboltozati eltérés miatt nem megfelelően oszlik el a terhelés, azért ez komoly problémákat jelenthet akár a térd vagy csípő területén is. Az elváltozásokat célszerű megelőzni, illetve időben kezelni - talpbetét beszerzésével kompenzálni. Így tehermentesíthetjük az ízületeket, szalagrendszert, gerincet. Megelőzhetjük a lábfájdalmat és láb deformitásokat. A lábproblémák megelőzéséhez egyik nagyon lényeges dolog a rendszeres testmozgás. Lábproblémák megelőzésének másik feltétele a megfelelő lábbeli. Mivel a láb nagyon nagy terhelésnek van kitéve egész nap, ezért meghatározó, hogy milyen lábbelit hordunk. Milyen a jó lábbeli? Segít a helyes testtartás kialakításában, kényelmes, nem nyomja, dörzsöli a lábunkat sehol. A jó lábbeli talpa rugalmas, puha, mert a nagyon merev talp nehézséget okozhat a járásban. A jó lábbeli természetes alapanyagból készül, hogy a test számára minél kedvezőbb legyen. Minden cipőnek van címkéje, mint az élelmiszereknek és a ruhaneműknek. Érdemes vásárlás előtt szemügyre venni a cipőhöz használt alapanyagokat. Amikor cipőt választasz figyelj rá, hogy megfelelően tág legyen, elférjen benne a lábad. Ehhez a lábunknak megfelelő szélesség, hosszméret és magasság figyelembe vétele is szükséges. A cipő kérge jó ha tartás biztosít a láb számára, jól rögzíti a sarkat. A cipő felsőrészének megfelelő tartást kell a láb elülső része számára biztosítani. A talp legyen csúszásmentes, mert ez biztosítja a stabil járást. Ha sok időt töltesz otthon és házimunka közben sokat állsz vagy sétálgatsz, mindenképpen olyan házicipőt, papucsot válassz, amely maximális kényelmet és alátámasztást biztosít a lábad számára. Ha van kialakult bütyköd vagy kalapácsujjad, annak célszerű olyan cipőt választani, amelynek a felső része is nagyon puha - így további nyomást nem gyakorol az érintett területre. Hölgyeknél a 2-4 cm-es sarok ami a nap során is használható, ennél magasabb sarkú cipők viselése hosszú távon komoly problémákhoz vezethet. Mindig az alkalomhoz megfelelő cipőt viselj. Pl. egy körömcipő nem arra van kitalálva, hogy egész nap hord. Ha a munkádhoz fontos a csinos cipő, akkor amíg pl az íróasztalnál ülsz, addig válts kényelmes lábbelire vagy papucsra és a munkába is kényelmes cipőbe menj - a magassarkút csak annyi ideig viseld, amíg szükséges. Lehetőleg délután indulj el cipőt vásárolni, mert ekkor már némi terhelésnek ki volt téve a lábad, másképpen érzékelheted egy cipő kényelmét, mint pl kora reggel. A cipőt mindkét lábadra próbáld fel és járkálj is benne az üzletben figyeld meg mennyire kényelmes járás közben. Amennyiben van talpbetéted, azt vidd magaddal a vásárláshoz és olyan zoknit, harisnyát is vigyél, amilyennel majd szeretnéd hordani a cipőt. Így a cipőt úgy tudod felpróbálni, ahogy majd valójában használni fogod - talpbetéttel és a megfelelő zoknival.
Nyers csokoládétorta + Segítsüti 2015. ősz
2015. szeptember 21. Zizi kalandjai
Újra indul az őszi Segítsüti jótékony akciója. A Segítsüti története 2009-ben indult, az első, gasztrobloggerek civil összefogásával született jótékonysági süteményárveréssel. Mostanra kinőtte magát, így évente kétszer kerül már megszervezésre, tavasszal és ősszel. A mostani, 13. alkalommal a Segítsüti a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Röviden a részletek... 1) Kik? Ismét 30 gasztroblogger anyuka/apuka készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi. 2) Mikor? A sütilicit 2015. szeptember 21-én, hétfőn indul, azaz ma fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokon, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá. Ezután kezdődhet rájuk rögtön a licitálás, amely három napon át zajlik és 2015. szeptember 24-én, csütörtökön 16:00-kor zárul. 3) Kit támogatunk? A befolyt támogatási összegből most a Mosoly Alapítványt, és rajtuk keresztül a beteg és lelki traumát átélt gyermekek gyógyulását támogatjuk. Az alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit. 4) Hogyan? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 24-én 16:00-ig. Az idén a már slágernek számító nyers csokoládétortával készülök. Jellemezhetném azzal, hogy ez a torta az egészséges bűnbeesés. Nyers, vegán, ráadásul a legcsokisabb élmény! Ha leszámítjuk a benne lévő 100 gramm kókuszvirág cukrot, csak egészséges, tápláló, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag alapanyagokból áll (mandula, datolya, avokádó, nyers kakaópor, vanília). Aki megteheti, licitáljon a nyers csokitortámra, mert a nyertes licitáló nagyon jól fog járni ezzel a finom sütivel! Fontos infó a nyertes számára, hogy a torta személyesen vehető majd át Budapesten. Hajrá licitálók! Nyers csokoládétorta Hozzávalók egy 18,5 cm-es csatos formához: Torta alaphoz: - 100 g mandula - 70 g datolya, kimagozva - 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só Krémhez: - 2 érett nagy avokádó - 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral) - 50 g extra szűz kókuszolaj - 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető - lehetőleg nyers - nádcukorral) - 1 vaníliarúd kikapart magjai - csipet tengeri vagy Himalája só Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll tésztává. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat. A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük.
Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)
2015. szeptember 3. Zöld Avocado
lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz, energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába. bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket. brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma - 1/2 fej lila hagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/2 frissen facsart citrom leve - 1/2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható) - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk. A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba. A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti. Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)
Előzd meg a stresszt! - Őrizd meg szervezeted természetes egyensúlyát, stresskezelés a jóga segítségével
2015. augusztus 29. Élj harmóniában
A nyári lelassult életritmus és pihenés után ősszel újra beindulnak a dolgos hétköznapok. Vissza kell térni a munkába, elkezdődik az iskola és nagyon sok új feladattal kell szembenéznünk. A felszaporodott feladatok arra késztetik a legtöbb embert, hogy túlpörgesse magát és sokan felfokozott tempóban látnak neki feladataik elvégzésének. Te is közéjük tartozol? Tudtad, hogy a felfokozott tempó eredménye egy rendszertelen, kapkodó, stresszes életritmus, amely könnyen kibillenti szervezetünket természetes egyensúlyából és ilyenkor túl sok feszültség éri az elmét és a testet. A test és az elme szoros egységet képeznek egymással. Ha valami feszültséget hoz létre az elmében, akkor előbb utóbb a testi szinten is feszültségekhez vezet. Ha fenntartjuk ezt a felfokozott állapotot, akkor a sok feszültség hatására testileg és lelkileg is teljesen kimerülünk, amelynek következtében legyengül az immunrendszerünk, emésztési problémák, idegesség és különböző betegségek jelenhetnek meg. A rohanó életmód miatt könnyen búskomorrá, feszültté, ingerültté, szorongóvá válhatunk. Testi szinten heves szívdobogás, izomfeszültségek, gyomorremegés fejfájás is előfordulhat. Célszerű az őszi időszak és a stressz következményeire időben, tudatosan felkészülni. Nagyon fontos az egyensúly megőrzésében és helyreállításában a megfelelő életmód, egészséges étrend, a pihenés és aktív tevékenység helyes aránya a pozitív gondolkodás és a rendszeres testmozgás. Töltődj fel energiával, előzd meg a betegségeket! A jóga egy ősi módszer, mellyel lelkileg is feltöltődsz, megújulsz, visszatér az életkedved, megerősödik az immunrendszered. A jógával minimalizálhatod a stressz okozta hatásokat és helyreállíthatod a testi-lelki egyensúlyod. A jóga segíti a pozitív gondolkodást is, amely nagyon jótékony a hétköznapi nehézségek kezelésében. A jógikus életmód, megfelelő napirend, az egészséges táplálkozás, a relaxáció, meditáció és a rendszeres jógagyakorlás oldja a feszültségeket és energiával tölt fel. A jóga gyakorlatai nem oldanak meg minden problémát, de a jógagyakorlatokkal minimálisra csökkenthetőek a felfokozott életvitel hatásai. A stressz kezelése a jóga segítségével A stresszt kiváltó tényezők mindig jelen lesznek az életünkben, az nem mindegy hogyan reagálunk. Amikor elveszítjük a kapcsolatot a belső lényünkkel és a belső igényeink helyett külső célokra koncentrálunk akkor az elme és a szív ellentétesen fog működni. Meg kell tanulni befelé figyelni, megtalálni belső harmóniákat, meghallani valójában mit is szeretnénk. A harmónia kulcsa, amikor a test, elme, szív ugyanazt akarja. A cél megszabadítani a testet-elmét a zavaroktól és harmóniát, nyugalmat teremteni. Hosszú távú megoldás, ha a gondolkodásunkat megváltoztatjuk, amely segít csökkenteni vagy megszüntetni a stresszrekakcióinkat. A védikus tudás segítségével önismeretre tehetünk szert, nem feltétlenül ragaszkodunk a dolgokhoz, pozitívan tudunk hozzáállni az események alakulásához, el tudjuk fogadni a sors elrendezéseit és haladunk az áramlattal. Képesek leszünk megfelelő döntéseket hozni és könnyebben felismerni egy esetleges változás szükségességét. Amikor az életünkben a jógagyakorlás, jógikus életmód és a mantra meditáció segítségével a szattva gúnát (jóság minőségét) tudjuk előtérbe helyezni, elfogadóvá tudunk válni az élet alakulásával kapcsolatban, akkor az elme kiegyensúlyozott lesz, megszűnnek a szorongások, negatív érzelmek. Amíg nem tudunk az élethelyzeteinkre megfelelő nyugalommal reagálni, addig a legfontosabb, hogy a tüneteket csökkentsük és a fizikai test és elme feszültségeit oldjuk. Alvás, pihenés: Energiával tölti fel a testet, segít a stressz okozta felpörgetett állapot kiegyensúlyozásában. Növeli a kapacitást és az állóképességet. Relaxáció: A testet meg tudja szabadítani a felhalmozódott feszültségektől. Amennyiben naponta relaxálsz, megakadályozza a feszültségek felgyülemlését. (relaxációról bővebben itt olvashatsz és ingyenesen letölthető relaxációt is találsz) Testgyakorlás (ászanák): Segít oldani a testben lévő feszültségeket, megerősíti a testet, ellenállóvá teszi. Hat a belső, szervekre, hormon és mirigyrendszerre, amivel segít a stressz okozta kockázati tényezőket csökkenteni. Harmonizálja az emésztést, a keringést, a légzést, és a hormonrendszert. Energiával tölt fel és felfrissíti a testet. Segít megszüntetni a zavaró gondolatokat és a testi betegségeket. Az őszi, téli időszakokban nagyon jótékony hatásúak az álló pozíciók. Hőt termelnek a testben, segítenek visszaállítani az egyensúlyt, javítják a testtartást, fokozzák a szervezet állóképességét, erősítik az immunrendszert. Az álló pózok jelentős része növeli a kitartást és az önbizalmat, fejleszti az egyensúlyérzéket és helyreállítja az elme nyugalmát. Légzés (pranayama): A légzés lenyugtatja az elmét és segít a test energiakészletét helyreállítani. Javítja a közérzetet, hangulatot. Erősíti az idegrendszert. A légzésünk és az elménk állapota szorosan összefügg. Amikor valaki stresszes a légzése felületes, ziháló lesz. Az első jó lehetőség a stressz oldására állj meg egy pillanatra a rohanásból és kezd el tudatosan figyelni a légzésedre, próbálj egyenletesen mélyeket lélegezni. Ahogy a légzésedet vissza tudod állítani az elméd állapota is lenyugszik majd. Táplálkozás: A jóság minőségében lévő ételek (nyugtatják az elmét és egészségesen tartják a testet. A szenvedély minőségében lévő ételek nyugtalanságot hoznak és a tudatlanság minőségében lévő ételek negatív gondolatokat, depressziót eredményeznek. utóbbi kettő kerülése javasolt. (Az ételek tudatra és testre gyakorolt hatásairól egy korábbi cikkben itt olvashatsz) Meditáció: Nyugodttá teszi az elmét és a testet. Elégedettebbé, elfogadóvá válhatunk a segítségével. Javítja az egészségügyi állapotot és a test funkcióit és stabilitást ad. Pihenteti a testet és az idegrendszert és ellenállóvá tesz.
Jóga és táplálkozás - Hogyan hatnak az ételek a testre és az elmére?
2015. augusztus 27. Élj harmóniában
Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga segítségével elérhető, hogy a test erős egészséges és hajlékony legyen. A jóga jótékonyan hat az emésztésre, légzésre, keringésre, hormonrendszerre és elérhető általa a testi-lelki harmónia, a belső nyugalom. A jóga eredeti, végső célja nem a fizikai közérzet javítása, hanem önazonosságunk felfedése és az elme kontrollálásával összekapcsolódás a Legfelsőbb Forrással. Jóga nem csak sport vagy mozgásforma, ennél sokkal több ez egy önmegvalósító folyamat, amely az élet minden területére kiterjed. Az önmegvalósításhoz azonban fontos az testi egészség megőrzése, a belső béke elérése a gondolatok elcsendesítésével. A test egészségének és rugalmasságának és az elme nyugalmának megőrzéséhez az egyik kulcs a táplálkozás. A táplálkozás kihat az energiaszintünkre, egészségügyi állapotunkra, tudatunk minőségére, gondolatainkra, viselkedésünkre. Bizonyos ételek a testet rugalmassá teszik, az elmét békéssé mások merevvé, tunyává teszik a testet és feszültté, izgatottá teszik az elménket. A tudatos táplálkozás alapja, hogy legyen megfelelő tudásunk arról, hogy az ételek pontosan hogyan hatnak testünkre és elménkre. Egy gyakorló jógi életében számos alapelv jelenik meg, amely nem csak a jóga ászának kivitelezésére, de az életmódra és az étkezésre is vonatkoznak: tudatosság, az ősi jógaírásokban meghatározott elvek, szabályok követése, az egyén helyzetének figyelembe vétele, kontroll elérése a légzés, test és az elme felett és az egyszerűség. Az ősi jógaírásokban olyan alapelvek, szabályok, előírások melyek az étkezésre vonatkoznak, továbbá részletes leírások találhatóak arra vonatkozóan, hogy az ételek, hogyan hatnak a testre és az elmére. A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus - azaz a jógi húst, halat, tojást nem fogyaszt. A jógikus táplálkozásban preferált ételek jó emésztést biztosítanak, egyszerűek, természetesek, frissek, energiával töltenek fel, egészségessé, ellenállóvá teszik a test és nyugodt, békés elmét eredményeznek. A leírások alapján elsődlegesen előnyben kell részesíteni az olyan élelmiszereket, melyek energiában (pránában ) gazdagok - ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, gabonák, magvak melyek vegyszermentesen, természetes körülmények között közvetlenül a nap, a holdfény, a szél, a víz segítségével teremnek. Amikor étkezünk egyik fő cél, hogy a testünk energiához jusson, ha valaki eszik és utána nem azt érzi, hogy tele van energiával és kreatív, hanem elnehezültnek érzi magát, akkor az elfogyasztott étellel nemhogy energiát termelt a testének, hanem energiát vont el a testtől. Egészségügyi állapotnál a legfontosabb, hogy a húsból készült ételek emésztése nehézkes és az emésztési folyamat során számos káros anyag keletkezik, mely a testi egészségre ártalmas és betegségek forrása lehet (ízületi problémák, májbetegség, daganatos megbetegedések), továbbá merevvé teszi a testet. A tartósítószerezett, vegyszerezett, nem természetes ételek is káros hatással vannak az egészségügyi állapotra.(az emésztés javításáról egy korábbi bejegyzésben itt olvashatsz.) Másik fontos szempont a kógikus étrendnél az erőszak nélküliség - ahimsza a jóga egyik lényeges alapelve. Patandzsali a Jóga szútrákban arról ír, hogy ennek az elvnek a megértése nélkül nem lehet megfelelően fejlődni a jógában és nem tudunk fejlődni a többi szabályozó elv gyakorlásában sem. Azonban az ahimsza elvének megvalósítása, megértése segíti a jógit minden más területen a fejlődésben. Fontos, hogy a jógi szeretettel viszonyuljon más élőlények és a környezete felé, tisztelje az életet, ne akarja elpusztítani. Egy gyakorló jógi azért sem fogyaszt húst, mert a testi egészség fenntartható anélkül is, hogy állatoknak kellene meghalnia - a világ számos területén több ezer éves vegetáriánus kultúra van és generációról, generációra több ezer ember nőtt fel hús nélkül, tehát bizonyított, hogy hús nélkül a test egészséges marad. Azaz nincs szükségünk hús fogyasztásra az egészségünk fenntartásához, sokkal inkább élvezeti cikk. Továbbá ismert, hogy az állattenyésztés nagyon súlyosan károsítja a környezetet (levegőszennyezés, vízfogyasztás, földterületek felhasználása) és növény alapú élelmiszerek fogyasztásával nagyon sokat tehetünk a környezet védelméért és megoldható lenne a földön az éhezés kérdése is. A legfontosabb tényező az étkezésnél az ételek, tudatunkra gyakorolt hatása. Az anyagi világot három minőség építi fel: a szattva (jóság), a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (tudatlanság). Ezek a minőségek mindent áthatnak, kötőerőknek is hívják őket és leginkább jellemzőik és hatásaik alapján lehet felismerni a különböző kötőerőket. A szattva (jóság) minősége tisztább a többinél, nyugodtság, béke, harmónia, tudás és önkontroll jellemzi. A radzsasz (szenvedély) jellemzője a vég nélküli vágyak, állandó sóvárgás, túlzott aktivitás, izgatottság, nyugtalanság. A tamasz (tudatlanság) jellemzője a hanyag inaktivitás, érdektelenség, őrület, lustaság depresszió, tompaság, negatív érzelmek. Ezeket a minőségeket megismerve fejlődik az érzékenységünk és tudatos választásokon keresztül tudjuk erősíteni egyik vagy másik hatását az életünkben és a tudatunkban. Ez vonatkozik az ételek megválasztására, ha tudjuk melyik étel, hogyan hat a testünkre és az elménkre tudatos választással dönthetünk az ételeken keresztül fizikai közérzetünk vagy elménk állapota felől. A Bhagavad-gita a jóga egyik alapműve, amiből rengeteg hasznos információt tudhatunk meg arról, hogy mi segíti elő és mi gátolja azt, hogy valaki elérje a kiegyensúlyozott, harmonikus életet és fejlődön a jógában. Általános és specifikus ismereteket egyaránt szerezhetünk általa. A VI. fejezetben a következő általános elveket említi "Oh, Arjuna, nem lehet jógi az, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik. Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." Azaz nagyon fontos, hogy az életben törekedjünk a kiegyensúlyozottságra, ahogy nagymamáink mondták arany közép út:) A XVII. fejezet a különféle táplálkozási szokásokra részletesebben is kitér a Bhagavad Gíta. ,,A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. A jóság minőségébe tartozó ételek, vegetáriánus ételek és segítenek minket abban, hogy egészségesek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk és a testünk erős, rugalmas legyen. A legfontosabb hatást a tudatunkra fejtik ki. Az intelligencia élesebb lesz, tisztább tudatot és gondolkodást eredményez. A szattvikus étkezés segíti a helyes döntéseket, illetve az érzékek kifinomulását fogjuk tapasztalni, valamint a testben pozitív energiaáramlást.Szattvikus ételek: Friss, vegyszermentes tiszta minőségűek. Olyan édesítők melyek természetesek és nem mentek finomítási folyamatokon (nyers nádcukor, méz, aszalt gyümölcsök), a finom friss gyümölcsök (alma, körte, eper, cseresznye, banán, datolya, szőlő, füge, áfonya, narancs, citrom) friss zöldségek (cukkini, brokkoli, répa, cékla, karfiol, paprika, spenót, padlizsán, uborka, karalábé, édeskömény), olajos magvak (mandula, napraforgómag, tökmag, dió, mogyoró, kókusz), gabonafélék (rizs, búza, quinoa, árpa, hajdina, köles) a hüvelyesek, különösen a mung bab, gyógyteák és a házi friss bio és nem homogenizált tejtermékek - tej, ghí (tisztított vaj), frissen készített joghurt és házi sajt. A nyugodt körülmények között, megfelelő lelkiállapotban elfogyasztott étkezés szattvikusan hat ránk. ,,A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak. A szenvedély minőségébe tartozó ételek a testi-lelki egyensúlyt felborítják, izgatottá tesznek, nyugtalanná, irányíthatatlanná teszik az elmét, felpörgetik az érzékeket és nagyon igénybe veszik az emésztő szervrendszert. A hirtelen intenzív tapasztalatok feltornázzák az ingerküszöböt ezért a normális ingereknél egyre nagyobb tompaságot fogunk tapasztalni. Az emésztőszervrendszer hosszú távon megbetegszik. A radzsasztikus ételek erősítik az egohoz való ragaszkodást és vágyakat gerjesztenek .Ide tartoznak a túl száraz, égetett ételek, túl savanyú, túl sós, túl fűszeres, túl keserű ételek, a hagymafélék, erős fűszerek, kávé, tea, kakaó és csokoládé, A túlzottan gyors evés is radzsasztikusan hat a testünkre és személyiségünkre. ,,A tudatlanság minőségében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több, mint három órával főztek, ami ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült. A tudatlanság minőségébe tartozó ételek nagyon leterhelik az egész testet, blokkolják az energia áramlását, rengeteg energiát vonnak el a testtől. legyengítik az immunrendszert és így a test nem tud ellállni a betegségekkel szemben. Nagyon sok méreganyagot halmoznak fel a testben. Tompaságot, nehézséget, lusta, tunya állapotot eredményeznék a testben és az elmében. Kedvezőtlenül befolyásolják a személyiséget, mert negatív érzelmeket, haragot, ingerlékenységet, depressziót hoznak létre. A tudatlanság minőségébe tartoznak a húsételek (a tengeri élőlények is), tojás, alkohol, erjesztett ételek (mint pl. a nem friss sajtok), ecet és minden étel ami álott, régi, többször lett melegítve. Tamasztikus ételekhez tartoznak még a finomított cukrok, félkészételek, konzervek, fagyasztott élelmiszerek, gyors ételek és a gombafélék és a szénsavas italok. A túl sok étel fogyasztása is tamasztikusan hat a testre és az elmére. A táplálkozás hatása a tudatunkraA jógikus étrend alapvetően természetes, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készült, szattvikus, vegetáriánus ételek fogyasztását részesíti előnyben Az elfogyasztott ételek mennyiségére vonatkozóan a jógaírások azt javasolják csak félig töltsük meg a gyomrot étellel, egy negyed részét folyadékkal és hagyjunk egy negyed részt üresen, hogy az emésztés során felszabaduló gázoknak legyen helye. Akkor együnk, amikor éhesek lettünk és az előző táplálékot már megemésztettük - azaz 3-6 óra teljesen el két étkezés között. Lehetőleg este 18:00-ig fogyasszuk el a vacsorát, de lefekvés előtt néhány órával már ne együnk. Ha megfelelően étkeztünk étkezés után tele vagyunk energiával és elégedettnek érezzük magunkat . Amikor elkezdjük felfedezni a jógikus étkezést észrevesszük az alapanyagok változatosságát, ételek sokszínűségét, az ízek és aromák gazdagságát. Vitalitásunk fokozódik, szűnnek súlyproblémáink és javul az emésztésünk és az egészségünk, továbbá tisztulnak az érzékek (ízlelés, szaglás, hallás) és változásokat tapasztalunk viselkedésünkben. A jól összeállított, jógikus étrend egészségügyi és élettani szempontból minden követelménynek megfelel, változatos, ízletes, egészséges. A fenti alapelveket lépésről lépésre javasolt beépíteni az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg a tapasztalásokat - több energiád lett-e, nyugodtabbnak érzed-e magad, etc. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé és fontos, hogy az étkezések örömmel töltsenek el. Mindenkinek energiában gazdag, egészséges táplálkozást és kiegyensúlyozottságot kívánok szeretettel:) Kati
Kókuszolaj jótékony hatásai
2015. augusztus 23. Élj harmóniában
KókuszolajSzerencsére egyre elterjedtebb az egészséges és változatos felhasználású kókuszolaj vagy más néven kókuszzsír. A kókuszolaj belsőleg és külsőleg alkalmazva is igazi csodaszer, táplálja a testet-lelket. A kókuszolaj fehér, kenhető, krémszerű állagú. Szobahőmérsékleten folyékonnyá válik, hűtőben tartva megkeményedik. Elsődlegesen hűsítő hatása van, így a nyári hőségben nagyon jó ha zsiradéknak ezt használjuk. hatásait tekintve erősíti az immunrendszer és energiával tölt fel. Segít normalizálni a koleszterinszintet. Jótékony az emésztésre, gyorsítja az anyagcserét, segít a fogyásban és kedvezően hat a cukorbetegségre. Támogatja a szív- és érrendszert , gátolja az érelmeszesedést. További jótékony hatásai, hogy vírus, baktérium és gombaölő és gyulladás gátló is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva is táplálja a bőrt, széppé teszi a hajat. Vegyszermentes (bio) kókuszolajat használj!
Menzareform. Tényleg ez kell a gyermekeinknek?
2015. augusztus 16. Éltető ételek
Szinte megszokottá válik, hogy gyermekeink elhízottak, cukorbetegségben, emésztőszervi betegségekben szenvednek (székrekedés, aranyér), gluténérzékenyek. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy gyermekkori táplálkozásunk nagyban kihat a felnőttkori egészségünkre. A gyermekek óvodás kortól közétkeztetésben vesznek részt, ezért nagyon fontos (lenne), hogy megfelelő minőségű ételt kapjanak. Természetesen a kalóriát pontosan kiszámolják, de hogy az mennyire táplálja a fejlődő gyermek testét, az már más kérdés. Kijelenthetjük, hogy minőségi éhezés van - persze ez nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre is igaz -, ezért alakulnak ki különféle krónikus betegségek. A gyerekek egészséges fejlődéséhez teljes értékű ételekre van szükség. Mit is jelent a teljes értékű elnevezés? Az alapanyagból nem vesznek el semmit (nem finomítják) és nem is adnak hozzá semmit (különféle adalékok, színezékek, ízfokozók). De amíg alapélelmiszernek számít a fehér BL55-ös liszt, a kristálycukor és a finomított napraforgóolaj, addig nagy változások nem lesznek. A Minis ztérium próbál tenni valamit, de nem eleget . Természetesen azt már látják, hogy a túlzott sófogyasztás felnőttkori szív- és érrendszeri betegségekhez vezet és a túlzott cukor- és zsírfogyasztás pedig elhízáshoz. Ezért tilos sószórót kitenni az asztalra, és a cukor mennyiségét is korlátozzák. Ennyiből majdnem ki is merült az egészséges táplálkozás meghatározása. Az EMMI rendelete a Közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szeptembertől élesben fog működni, de sajnos még mindig vannak benne elmaradott gondolkodású pontok . A rendelet szerint személyenként legalább 3 dl tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, és mindennapos állati eredetű fehérjeforrást kell biztosítani a napi 3x-i étkezés esetében. Ilyenkor elgondolkodok, hogy a jogszabály írói elolvasták-e az újabb kutatási eredményeket. Ha mást nem is, de a Kína tanulmányt mindenképp javaslom elolvasásra nekik. A könyv szerzője T. Colin Campbell rávilágít arra, hogy a napi kalóriabevitel 10%-ánál több állati fehérje krónikus betegségek kialakulásához vezet. Tehát mindenképp fontos azt betartani - gyerekek és felnőttek esetében is -, hogy az állati fehérje 10% alatt legyen. Ide tartozik a tej kazeintartalma (fehérje) is. Finn kutatások kimutatták, hogy a tehéntej fogyasztása öt-hatszorosára növeli az 1-es cukorbetegség kockázatát. Menzai körkép Először is, a legfontosabb az lenne, hogy a gyermek már otthon, a családi környezetben is egészségesen táplálkozzon. Ha már valamennyire ismeri a kölest, a barna rizst, a csicseriborsót vagy éppen a zöldsalátákat, zöldfűszereket, akkor nem fog a menzán előítélettel enni. Ha az asztalnál csak 1 gyerek fintorogni fog a zöld brokkoli leves láttán, akkor bizony nagy valószínűséggel a többiek már meg sem fogják kóstolni. Nekem is három iskolás lányom van, és tudatában vagyok annak, hogy milyen a közétkeztetés az iskolákban. A tízórai és az uzsonna szinte minden esetben vásárolt sós és édes péksütemény, a legolcsóbb felvágottal, virsli, tej (ami a bociknak való), gyümölcsjoghurt, cukros puding, túró rudi, kenyérlángos, vajas kenyér felvágottal és még sorolhatnám. Az ebéd sem jobb, a húsfélék áznak a zsírban, főzelékek közül csak a krumpli, borsó és tökfőzelék a jellemző, melyek nagyon hígak. Ezek sajnos nem tartalmazzák azokat a fontos összetevőket, melyekre egy fejlődő szervezetnek szüksége lenne. A helyes ételtársításról már ne is beszéljünk, amikor is az állati fehérjét nem célszerű keményítővel párosítani (pl. hús-krumpli). Mit is ír elő az elhíresült menzareform? Elsősorban azokat az előírásokat vettem górcső alá, ahol 3x étkezést biztosítanak. Naponta biztosítandó élelmiszercsoportok: két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában (1 adag gyümölcs 7-15 dkg, 1 adag zöldség 4-9 dkg alsó- és felső tagozatosok függvényébben) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie (min. 50%-ban tartalmaz egész gabonaszemet, vagyis korpát és csírát is). Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. Egyéb előírások: Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat. Nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát, sótartalmú ételízesítő krémeket, pasztákat állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra. A tea legfeljebb 0-10 g cukrot tartalmazhat adagonként. A szükséges folyadék biztosítására étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz adható. Tilos a szénsavas vagy cukrozott üdítő, szörp, energiaital. Nem használhatnak sütéshez, főzéshez kókusz- és pálmazsírt. Ez kifejezetten érdekes, nem tudom, mivel jobb a finomított, hidrogénezett étolaj. A gyerek nem a kókuszzsírtól fog elhízni. Amennyiben kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozik, akkor nyugodtan beleférnek a táplálkozásba a teljes értékű, telített zsírok is. 2 hétre (10 napra) vonatkozó előírások napi 3x étkezés esetén: - Hús: 6-10 alkalommal Hal: legalább 1 alkalommal 3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék - Tojás: 3-5 darab - Rizs: max. három alkalommal - Burgonya: max. öt alkalommal Szárazhüvelyesek a január 1-jétől április 30-ig és az október 1-jétől december 31-ig tartó időszakban: 1-3 alkalom - Szárazhüvelyesek a május 1-jétől szeptember 30-ig tartó időszakban: 1 alkalommal - Ízesített tejkészítmény: max. 2 alkalommal - Lekvár, mogyorókrém, csokoládékrém: max. 1 alkalommal - Olajos magvak: legalább 1 alkalommal - Teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer: legalább 10 alkalommal - Margarin kenőzsíradékként: max. 10 alkalommal - Vaj kenőzsíradékként: max. 3 alkalommal - Bő zsíradékban sült étel: max. 1 alkalommal A következő részben leírom a véleményemet erről a rendeletről, hogy mi a jó benne és mit kellene még változtatni. Valamint ötleteket és megoldást is nyújtok arra vonatkozóan , hogy hogyan tudjuk a mindennapos étkezését megoldani gyermekünknek úgy, hogy egészséges felnőtt váljék belőle. Felhasznált irodalom: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400037.EMM
Az olívaolaj jótékony hatásai
2015. augusztus 3. Élj harmóniában
Az olíva elsődlegesen mediterrán konyhák fő alapanyaga. Maga az olívabogyó a zöldes árnyalattól a sötét zöldes, barnás, feketés árnyalatokig sok színben megtalálható. Ízvilágában is eltérőek, de mind mind nagyon finom:) Az extra szűz olívaolaj nagyon tiszta minőségű és mindenféle adalékoktól mentes - nincs hőkezelve és nincsenek hozzáadott mesterséges anyagok. Az olíva gazdag eszenciális zsírsavakban, ásványi anyagokban, vitaminokban.. Az olívaolaj serkenti az emésztést, jótékonyan hat a belekre. Segít a gyomorban lévő káros baktériumok egy részét elpusztítani. Antioxidáns hatású - így védelmet jelent pl. daganatos betegségek ellen is - és rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert. Több tanulmány is alátámasztotta, hogy a mediterrán országokban jóval ritkább szív- és érrendszeri betegségek kialakulása. Az olívaolaj normalizálja a koleszterinszintet és csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kockázatát. Segít megelőzni a magas vérnyomás és a vérrögök kialakulását. T ámogatja az idegrendszer működését . Belsőleg és külsőleg alkalmazva is szépíti a bőrt, hajat, körmöket. Már az ókorban is előszeretettel használták ilyen célokra is. Nyáron érdemes bőségesen fogyasztani, mert segít a bőrt megvédeni a napsugárzás okozta káros hatásoktól is. Vegyszermentes (bio) olívaolajat vásárolj!
Roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)
Ezt a receptet már korábban készítettem, de úgy gondolom, most nagyon aktuális. Még mindig meleg van, így még mindig friss, vitalizáló, tápanyagban gazdag és lédús ételekre vágyunk, anélkül, hogy a konyhában kellene hosszú órákat töltenünk. Egy gyors, és egyszerű, szemet gyönyörködtető, nagyon finom, magas tápértékű saláta, amit akár egész évben bármikor elkészíthetünk. :-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller egy megosztó zöldségféle. Egyedi íze miatt én is a "nem szeretem" kategóriába tartozom. Igyekszem a zöldségeket önmaguk természetes, és értékes állapotukban felhasználni, és fogyasztani. Lehetőleg kevés fűszert használok, hogy újra megtanulhassa a testem érezni a természet adta csodálatos ízeket, és zamatokat. :-) Azonban vannak zöldségek, mint például a szárzeller, amit egyszerűen képtelen vagyok önmagában, nyersen fogyasztani. Mivel rendkívül hasznos tápanyagtartalommal bír, ez az egész évben elérhető zöldségféle, ezért megpróbálom kitalálni, hogy milyen formában tudom belecsempészni az étkezéseinkbe, anélkül, hogy direktben érintkezne az íze a nyelvemmel?! :-) Ilyen, egyik általam használt megoldás a naponta fogyasztott zöld turmix, amiben rengeteg zöldséget vagy fűszert el lehet dugni, és fogyasztani, anélkül, hogy észrevennénk, hogy az adott hozzávalót nem szeretjük. ;-) A másik ilyen étel, a téli hidegben szívesen kanalazgatott zellerkrémleves. Most pedig egy újabb saláta ötlettel szolgálok nektek, amiben szintén alig érezhető a szárzeller markáns íze. Nekünk nagyon tetszett a színes, és roppanós saláta, amiben a diónak köszönhetően (a tökéletes növényi fehérje és ásványi- anyag forrás) még laktató is volt! édes pácban pihenő szárzeller (mindenmentes, vegán, nyers) A zeller nem tartozik a világ és Magyarország legfontosabb zöldségnövényei közé. Megítélése nyugat-európában kedvezőbb, mint Magyarországon. Mivel az elmúlt pár évet mi is nyugat-európai országokban töltöttük, így nap, mint nap találkozhattunk a szárzellerrel a szupermarketekben. Mikor először a kezembe vettem, fogalmam sem volt mi az, és mit kellene vele csinálnom?! Az angol 'celery' megnevezés pedig teljesen összezavart, hisz korábban a zellerhez más képélmény tartozott. Ha az ember egy számára új kultúrában tölti mindennapjait, és azt látja, hogy egy addig idegen dolog, a másik kultúrában mindennapos, és természetes, akkor elkezd ismerkedni, az addig ismeretlen dologgal, szokással, étellel. Én is így tettem! :-) Hála az internetnek, manapság, nagyon gyorsan juthatunk új információhoz, és ismeretekhez! Zeller ügyben hamar fel is zárkóztam nyugat-európai társaimhoz! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) "A zeller sokszínűbb, többféleképpen felhasználható, mint elsőre gondolnánk. Először is, a zellernek három fő típusa van: a gumós, a halványító- és a metélőzeller. Nálunk és Közép-Európában az első változatot termesztik, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Észak-Amerikában pedig inkább a halványítózellert kedvelik. A metélő típusnak kisebb a jelentősége. A gumós zellernek gumóját, levelét, a halványított zellernek akár 30-40 cm hosszú, húsos levélnyelét, a metélőzellernek levelét használják fel ételkészítésre." Az általam leggyakrabban használt zeller fajtát, "szárzellernek, rúdzellernek, angolzellernek és halványított vagy halványító zellernek is hívják. Magas víztartalom és kevés kalória jellemzi. Nagyon friss és üde zöldség. A rostokban gazdag szárzeller a fogyókúrázók kedvelt étele, hiszen kalóriaértéke igen alacsony, 100 grammban mindössze 14 kcal van. Tartalmaz nátriumot, kalciumot, foszfort, káliumot, vasat, magnéziumot, vitaminokat és nyomelemeket is. Kiváló méregtelenítő és tisztító hatású, segít megszabadulni a felesleges salakanyagoktól, így a narancsbőr ellen is hatékony. Tisztítja a bőrt, gyulladáscsökkentő, erősíti az idegrendszert. A benne található rostoknak köszönhetően segíti a bélrendszer működését, mely nagyban hozzájárul immunitásunk megőrzéséhez is. Az angolzellert Ázsiában évezredek óta használják a vérnyomás csökkentésére,ha a túlzott sóbeviteltől, vagy az egészségtelen életmódtól billent ki a szervezetünk. Ez a zöldség segíthet eldobni a gyógyszert! Ehhez napi négy szál angolzellert kell elrágcsálni, vagy gyümölcscentrifugában ki kell csavarni a levét, és jól meginni. " Forrás: ködpiszkaló És akkor ennyi ismerkedés után jöjjön a recept! Gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, mindenmentes, nyers, vegán, és nagyon egyszerűen elkészíthető. Ásványi anyagokban, vitaminokban, rostban gazdag saláta, melyet bárki el tud készíteni, és szinte egész évben hozzájuthatunk a hozzávalókhoz! A salátában található dió, pedig tökéletes húspótló a vegetáriánus étrenden élőknek. Semmihez sem hasonlítható, nem szokványos, édeskés ízű saláta, telis tele frissességgel, energiával! ;-) roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) HOZZÁVALÓK: - 4 szál szárzeller megmosva, felkockázva - 3 ek agave szirup vagy rizsszirup (vagy magas minőségű méz, de akkor már nem mondható vegánnak) - 1/2 érett avokádó - 4 szem retek - 1 nagy alma meghámozva feldarabolva kis kockákra - 1/2 gránátalma magja - 1 marék dió (előre beáztatva 24 órára) - saláta ágy (bármilyen zöld ropogós saláta levél) - 1 marék napraforgómag és 1 marék szezámmag - opcionálisan saláta öntet: 1/2 alma, 1 ek agave vagy rizssziruppal roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) ELKÉSZÍTÉS:Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető salátáról van szó, melyhez csupán két apró előkészület kell, de utána pillanatok alatt összeállíthatjuk az ételt. Az időigényesebb, de egyszerű előkészületek: Áztassuk be a diót min.24 órára, a könnyebb emészthetőség és az egészséges fogyasztás miatt. A feldarabolt és megmosott szárzellert pácoljuk be 1-2 órára a választott édesítő szirupba, hogy enyhüljön a zeller markáns íze, és kapjon egy nagyon finom édeskés mázat. Az olajos magvak a gabonafélék tökéletes helyettesítői, de figyeljün rá, hogy ne vigyük túlzásba a fogyasztásukat. Magas a kalóriaértékük és az Omega6 olaj tartalmuk is. De ami még rosszabb, hogy még a gabonaféléknél is magasabb a fitátsav tartalmuk, amik a bélrendszerben felszívódási zavarokat okozhatnak. Lekötik az ásványi anyagokat, vitaminokat és így azok nem tudnak hasznosulni, csontritkulást, fogszuvasodást és egyéb hiánybetegségeket okozva. Ezért a nyers magvakat FONTOS, HOGY MEGFELELŐEN ELŐÁZTASSUK, aminek köszönhetően enzimgátló tartalmuk elbomlik. Az áztató vizet nem szabad felhasználni, és dió esetében többször cseréljük! Ajánlott áztatási idők: apró magvaknál 1-2 óra, közepes magvaknál 4-5 óra, dióféléknél minimum 24 óra. roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Végül a saláta összeállítása: A pácolás után adjuk hozzá a többi hozzávalót apró darabokra vágva, szórjuk meg a magokkal, és már ehetjük is az édeskés, roppanós, lédús és friss, energiában gazdag salátánkat! :-) Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van a salátán az öntetre, akkor turmixoljon le egy fél almát héj nélkül, 1 ek agave sziruppal (vagy más édesítővel), és borítsa az almapürét a salátára. Ez lesz a saláta öntet! roppanós és édes zeller saláta, almával és dióval (mindenmentes, vegán, nyers) Tápanyagban, frissességben, és gasztroélményekben gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) +1 RECEPT ÖTLET: Sokan vannak, akik velem ellentétben, szeretik a szárzellert nyersen is, és szívesen rágcsálják film nézés közben. Az interneten számos jóízű mártogatós recept ötletet lehet találni, amivel feldobhatjuk a zeller nasinkat. Én is hoztam nektek egy egyszerűen elkészíthető, fűszeres magyaros mártogatóst. :-) Áztassunk be egy 1/2 bögre natúr kesu diót előző éjszaka, majd öntsük le róla az áztató vizet. Tegyünk hozzá 2 db érett, és zamatos, közepes méretű paradicsomot, 1/4 piros húsú kaliforniai paprikát, egy kevés sót, fehér borsot, és jó sok szárított chili fűszerport (ízlés szerint), majd turmixoljuk össze az egészet. (Sörélesztőporral még finomabb, és tápanyagdúsabb, de elhagyható). Amikor már egy kellemesen krémes, egynemű piros krémet kaptunk, tálaljuk hozzá a zeller rudacskákat, és már mehet is a nassolás! Kellemes kikapcsolódást mellé! ;-) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) fűszeres mártogatós zellerhez (mindenmentes, nyers) Megjegyzés: "A szárzellert házi veteményesekben, magról vetve, palántázva sem ördöngösség meghonosítani. Az árnyékos helyeket érdemes neki adni, elegendő vízhez jutva júliustól decemberig folyamatosan friss szárakkal hálálja meg a befogadást. A veteményesben jó szomszédságot ápol az uborkával és a karfiollal, csak saját magával nem közösködik - ott nem terem újra, ahol egyszer már előfordult. Furcsa egy szokás. " Forrás: HVG
A sárgabarack jótékony hatásai
2015. július 16. Élj harmóniában
A sárgabarack június végétől augusztus elejéig terem. Fajtától függően a világos sárgától a narancsos és pirosas árnyalatig, esetenként érettebb változatban barna foltokkal láthatjuk. Felhasználása igen változatos, a legjobb nyersen fogyasztani, de aszalva vagy lekvárnak, befőttnek is kiváló. Lehetőleg foltoktól mentes, ép, egészséges szemeket vásárolj. Mint a legtöbb gyümölcsnél, a sárgabaracknál is elmondható, hogy jelentős részét víz alkotja, ezért nagyon jól hidratálja a testet és magas a rosttartalma is. Magas vitamin és ásványi anyag tartalommal rendelkezik. Leginkább A és C-vitamin, niacin, folsav , bétakarotin tartalma ami említésre méltó, de nagyobb mennyiségben található benne kálcium, kálium is. Magas A vitamin tartalma véd a szembetegségek ellen. Rendszeres fogyasztása é r védő hatású és k edvezően hat a zsíranyagcserére. Serkenti a máj méregtelenítő funkcióját és j avítja az emésztés. A sárgabarack fogyasztása erősíti az immunrendszert és egyes kutatások szerint s egít megelőzni a rák kialakulását és gyulladás csökkentő hatású. Vegyszermentes (bio) sárgabarackot válassz:)
Csakrajóga workshop Szegeden 2.
2015. július 12. Lét-tudatos konyha
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét Csakrajóga workshop! - Kapcsolódásunk az Univerzummal a csakrákon keresztül. - Szervezetünk erősítése az egyes csakrákhoz kapcsolódó betegségekkel szemben. - A csakrákhoz kapcsolódó életterületek erősítése. Szakrális csakra (2-es csakra) Ez a csakra az alkotóerő bölcsője, a kreativitás, öröm, szexualitás, védelem irányítója. Az álmok, fantázia és az érzelmek területe. A workshop során lesz jógaelmélet, sok gyakorlás, érzelmi blokkoldás. A Szakrális csakrához kapcsolódó fizikai betegségek: vérszegénység, érproblémák, visszerek, vese- és hólyag problémák, menstruációs zavar, termékenységi problémák, férfi ivarszervi betegségek; lelki problémák: bűntudat, szorongás, blokk az érzelmek áramlásában, túlérzékenység vagy érzéketlenség, alkotói válság, depressziós tünetek. A workshop helyszíne: Szeged-Tompasziget, árnyas nyírfákkal körülvett, pozitív energiákat sugárzó hely. Ára: 3000 ft Időpont: 2015. július 25. szombat 9-12h Bővebb információ és jelentkezés: renata.kalman@lettudatos.com vagy 06 30 913 6576 Az egyes részek egymástól függetlenül is elvégezhetők!
Tégy a gerinced egészségéért! - Baddha kónászana (cipészpóz)
2015. július 1. Élj harmóniában
A Banddha kónászana (,,kötött szög póz , lenyomott térdek póza, illetve leginkább cipész pózként ismert) egy olyan ülő gyakorlat, amely rugalmassá teszi a csípőt, térdeket, ágyéki részt, bokákat és erősíti a gerinc menti területet. Jól alkalmazahtó a csípő területének lazítására kismamáknál is megkönyítve ezzel a szülést. Ez a jógagyakorlat nagyon sok feszültséget is kiold a testből, elsődlegesen a csípő és medence területéről és javítja a vérkeringést. A cipészpóz kedvezően hat a medence területére, felfrissíti a medence szerveit, ezért vizelet kiválasztási problémáknál, prosztataproblémáknál, vesebetegségeknél és nőgyógyászati problémáknál is segítséget jelenhet - rendszertelen menstruáció esetén is használható. Hogyan végezd el? - Ülj le a talajra kinyújtott lábakkal. Kiindulási póz a Dandászana (itt találod egy korábbi bejegyzésben) . - Hajlítsd be a térdeket, tedd össze a talpakat és húzd a sarkaidat a gáthoz (a lábfejed külső éle legyen a talajon.) - A térdeket engedd a talaj felé és a combokat is simítsd a talajba. - A lábfejeket fogd át és tartsd meg, a nagylábujj tövek érjenek össze. - A letolt ülőcsontokból nyújtózkodj fejtetővel, szegycsonttal fölfelé és nyújtsd a gerincoszlopot, egyenesítsd a hátad. - A megtartás alatt a medencéd legyen stabilan a talajon és az ülőcsontokon ülj. Nyisd a mellkast, távolítsd a kulcscsontokat egymástól. A vállakkal hátrafelé, lefelé dolgozz és próbáld közelíteni a lapockák alsó csücskeit. - Kilégzéssel hosszú hassal hajolj előre, közben tartsd meg a hátad - ne görnyedj. - Az állad húzd be picit és figyelj, hogy a fejedet ne lógasd - nem cél elérni a homlokoddal a lábakat a cél, hogy a hasad simuljon a lábaidra:) - Folyamatosan próbálj a medencédből a törzs mindkét oldalával nyújtózni, tarts meg a gerinced. Kilégzéssel told a lábujjtöveket egymásnak, süllyeszd a combot és a térdeket a talaj felé. Belégzéssel nyújtózz a szegycsonttal, fejtetővel és nyisd a mellkast. Kilégzéssel nehezítsd a medencéd a talaj felé és nyújtózz a könyökökkel lefelé. Kilégzéssel próbáld mélyíteni a pózt, fújd ki a feszültségeket. Kijövetel a pózból: belégzéssel egyenesedj vissza. Próbáld legalább 20-30 másodpercig megtartani a pózt. Ne végezd a gyakorlatot ha méhsüllyedésed, csípősérülésed, illetve ha komolyabb térd vagy boka problémád van.
Gyümölcsös-lekváros rakott rizs
2015. június 25. Éltető ételek
Igazán tápláló gyümölcsös rizst készítettem, mely vegán, gluténmentes, és bélrendszeri betegségben szenvedők is nyugodtan fogyaszthatják. Sőt, még édesítőt sem tettem bele. Hozzávalók: - 1 csésze barnarizs - 2 csésze növényi tej - 1 csésze víz - 1 marék mazsola - 1/2 kávéskanál vaníliapor - 1 kávéskanál fahéj - késhegynyi őrölt szegfűszeg - csipet só - 1 teáskanál kókuszolaj - 3 nagy édeskés alma tökgyalun lereszelve - 1 kis üveg házi, cukrozatlan szilvalekvár - 4-5 őszibarack - 1 marék dió Elkészítése: - A jól átmosott rizst pirítsuk meg a kókuszolajon. - Öntsük fel a tejjel és a vízzel, szórjuk bele a mazsolát és fűszerezzük. - Lefedve, lassú tűzön főzzük 1 óráig. Főzés közben NE kevergesd!Az almát mossuk meg, majd tökgyalun reszeljük le. Az őszibarackot hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. - Keverjük a rizshez az almát és a barack felét. - Egy jénait zsírozzunk ki, és tegyük a gyümölcsös rizs 1/3-át bele.Erre jön a szilvalekvár fele, majd ismét a rizs és a szilvalekvár. A tetejére kerüljön a maradék rizs. Simítsuk le a tetejét és tegyük rá a megmaradt felkockázott barackot. - Szórjuk rá a durvára tört diót. - Előmelegített sütőben süssük úgy fél órát.Nagyon finom, zaftos. Ha édesebbre szeretnénk, akkor csorgassuk meg a tetejét juharsziruppal. Melegen és hidegen is nagyon finom. Este elkészíthetjük, reggel csak sütni kell.
Könnyed, hatékony fogyás az ájurvéda segítségével
2015. június 16. Élj harmóniában
Az elmúlt hetekben sokan kerestetek meg azzal, hogy szeretnétek fogyni és segítsek. Sokan próbálnak valamilyen diétával vagy fogyókúrás termékkel lefogyni, melyek hosszútávon nem eredményesek. Az ájurvéda olyan ajánlásokat ad, melyek mindenki számára sikerrel alkalmazhatóak és könnyen beépíthetőek a hétköznapokba. Ne lemondj! Tanulj meg kielégítően étkezni és légy tudatos. Figyeld a tested jelzéseit, és amikor ennél, gondold végig mi a valós igényed. Valóban éhes vagy? Esetleg valamilyen más igényed van? (kimerültség, szeretethiány, idegesség, elégedetlenség, stressz) Próbálj mindig az eredeti igény kielégítésére koncentrálni. Erősítsd az emésztésed és fogyassz könnyű ételeket Az emésztésedért elsődlegesen az emésztés tüze az agni felel. Kerüld azokat az ételeket amelyek nem frissek (feldolgozott ételek, mirelitek, konzervek és maradék, állott ételeket), mert emésztési problémákhoz, puffadás, székrekedés, reflux, elhízáshoz vezetnek. Hogy az agnit megfelelően tápláld, fogyassz áurvédikus testalkatodnak megfelelő lehetőleg meleg ételeket, kerülj el minden hideg ételt, hideg italt, ezek is kioltják az emésztés tüzét és rontják az emésztés hatékonyságát. Ha nem elég erős az emésztés méreganyagok felhalmozódásához vezet (ama) és hozzájárulnak a túlsúlyhoz. A meleg ételek táplálják az emésztés tüzét, könnyebben beépülnek a szervezetbe. Használj emésztést segítő fűszerekkel (gyömbér, római kömény, kardamom, kurkuma, fekete bors) A tartós fogyás egyik alappillére, hogy ne egyél nehéz, kiadós ételeket, mert rontják az emésztés hatékonyságát . A vacsorád mindig nagyon könnyű legyen és minél közelebb vagy a lefekvés idejéhez, annál könnyedebb fogásokat válassz. A késő esti étkezések nagyon megterhelik a szervezetet, salakanyagok felhalmozódásához, túlsúlyhoz vezetnek. Este feltétlenül kerüld el húsokat, tojást, a túrót, sajtot, joghurtot, zsíros ételeket, süteményeket, édességeket, olyan ételeket amik nem frissek A vacsora könnyen emészthető vegetáriánus fogás legyen- egyél főtt gabonákat és párolt vagy pirított zöldségeket vagy leveseket. Egyél frissen Az ideális testsúly elérésnél fontos, hogy friss alapanyagokból, frissen készült ételeket egyél. A maradék ételek nem tartalmaznak a szervezet számára elegendő életerőt (pránát) és elfogyasztásuk a testben tisztátalan lerakódásokat hoz létre (ama). Ha étkezés után friss vagy és aktív, akkor sikerült feltöltened a szervezeted energiával, amennyiben az étkezés után fáradnak, elnehezültnek érzed magad, akkor nemhogy energiát termeltél volna az étkezéssel, de az elfogyasztott étel túl sok energiát von el a szervezetedtől. Készítsd otthon, magadnak frissen az ételeket. Kelj reggel fél- egy órával korábban és főzz egy egyszerű ebédet, amit dobozba, ételtermoszba vihetsz magaddal a munkahelyre. Élvezd az étkezéseket, étkezz változatosan Az étkezések okozzanak örömet számodra. Olyan ételeket készíts, melyek frissek, finomak, ízletesek. Az étkezésekre mindig szánj időt, ne egyél kapkodva és idegesen sem. Amikor eszel, ne foglalkozz mással. Minden falatot rágj meg alaposan, szentelj figyelmet az evésre és élvezd ki az ízeket. Az egészséges táplálkozás egyik alapja a változatos, kiegyensúlyozott étrend. Minden egyoldalú diéta, táplálkozási irányzat hosszú távon magában hordozza a hiánybetegségek kialakulásának lehetőségét Ha változatos az alapanyag felhasználásod akkor biztos, hogy mindent megadsz a szervezeted számára. Amikor valami hiányzik a szervezetednek, akkor a szervezet sóvárgással reagál, mert hiába eszel, ha a sejtek éheznek. Ha kiegyensúlyozottan étkezel, akkor nem lesz hiányérzeted és nem érzed, hogy feltétlenül kellene valamit csipegetned. Fogyassz sok teljes értékű gabona félét (rizs, hajdina, kukoricadara, quinoa, amarant, kuszkusz, árpa), hüvelyeseket, zöldségeket, gyümölcsöket. Csökkentsd a só és az édességek fogyasztását Ne nassolj - ha nem bírsz ellenállni, válassz egészséges nasikat (zöldség, gyümölcs, aszalt gyümölcs, magvak, diófélék) Időzítsd jól az étkezéseket Azonos időpontokban, rendszeresen egyél, ne akard kihagyni az étkezéseket. Egyél reggelit és az ebéd legyen a nap legkiadósabb, legtáplálóbb étkezése. Az emésztésed tüze az agni 12 és 13,14 óra között a legerősebb, ilyenkor képes a szervezeted leginkább megemészteni a nehezebb ételeket és a nagyobb adagokat. A vacsorát lehetőleg este 18-19 óráig fogyaszd el. Este 22:00 után már ne egyél. Meditálj A meditáció békésebbé, fegyelmezettebbé, nyugodtabbá teszi az elmét. Ez segít abban, hogy az ételek utáni mohó vágyad csökkenjen és növeld az önbizalmad és önuralmad. Segíts a szervezetednek a lerakódások eltávolításában Az egyik legjobb módszer az Ájurvédában a forralt víz kortyolgatása, mert segíti az emésztés (agni) működését, megtisztítja az emésztőrendszert és az egész szervezet a méreganyagoktól, lerakódásoktól. Forralj fel reggel tiszta minőségű vizet (pl forrásvíz) kb 10-15 percig - így a víz lágyabb lesz és jobban energetizálja a szerveztet. A vizet tedd termoszba és melegen kortyolgasd a nap során lehetőleg fél óránként. Mozogj rendszeresen A testmozgás javítja az emésztést, segít megszabadulni a fölös kilóktól, kedvezően befolyásolja a közérzeted, energiával tölt fel. Ájurvédikus alkatodnak megfelelően, jógázz, sétálj, végezz valamilyen könnyed, egészséges testmozgást. A fogyás elősegítésére a jóga számos gyakorlatot kínál, melyek segítik felpörgetni az emésztést és a méregtelenítést valamint nagyon sok jógapozíció segít a túlsúly, a hasi háj, a fölös kilók eltüntetésében. A testmozgást építsd be a hétköznapjaidba is. Busz helyett sétálj néhány megállót, lift helyett lépcsőzz, napközben többször állj fel, mozgasd át magad. Aludj eleget Ha nem alszol eleget és a szervezeted energia hiánnyal küzd, folyamatosan késztetést érezhetsz arra, hogy egyél. A kevés alvás rontja az emésztés hatékonyságát is és könnyen túl súlyhoz vezet. Lefekvés ideje lehetőleg este 22:00 előtt legyen. Ezt követően a szervezeted elkezdi feldolgozni a salakanyagokat. Ha nem fekszel le időben, akkor a szervezet nem tud megfelelően méregteleníteni. Az ideális testsúly és az egészség kulcsa a mindennapokban, életvitelünkben rejlik. Változtass életmódot és megtapasztalhatod az ideális testsúlyt, a boldogságot, könnyedséget különösebb erőfeszítések és lemondások nélkül. Mindig apró célokat tűzz ki magad elé és örülj az elért eredményeknek. Lépésről lépésre... türelmesen várd, hogy beinduljon a fogyás és figyeld ahogy átalakul a tested és az életmódod:)
Az a csodás illatú hársfavirág
A kertünkben két gyönyörű hársfa is van, épp a napokban lepték el a méhecskék. Iszonyú munkatempóban döngicsélnek, és az az illat, ami belengi a kertet, az valami fantasztikus. A gyerekek persze félelemmel menekülnek a közeléből, de azért az illata őket is elvarázsolja. Nézzük is meg közelebbről, hogy miért is olyan különleges ez a fa. Bizonyára sokan tudják, hogy a hársfa virága kitűnő gyógynövény, melynek a gyűjtése az elkövetkező hetekben történik. Rendszertanilag a mályvavilágúak, azon belül a hársfélék családjába tartozik. Ha figyelmesen járunk-kelünk az utcán, vagy éppen az erdőben, többféle hársfával találkozhatunk. Megkülönböztetünk orvosi (kislevelű, nagylevelű, széleslevelű) és ipari hársfavirágot (ezüst- és molyhos levelű). Elsősorban a levél méretében van különbség, de a fa formája is jelentős eltérést mutat. Általánosságban elmondható, hogy lombhullató, akár 40-50 méter magasra megnövő, terebélyes fáról van szó. levelei szórt állásúak, nyelesek, asszimetrikusak, fűrészes szélűek. A virágzati tengelyhez hozzánőtt a világoszöld, nyelvszerű, hártyás murvalevél , mely a gyűjtés során a virággal együtt szintén a kosarunkba kerül. És most nézzük a különbségeket. A kislevelű hárs koronája gömbölyű, levelei sötétzöldek, a fonákon világosabbak és az érzugokban rozsdavörös szőrpamacsok figyelhetők meg. Virágzata 5-15-ösével álló álernyőt képező sárga virágok, melyek június második felétől nyílnak. Ugyanakkor a nagylevelű hárs koronája megnyúlt, ovális. Levelei nagyok, mindkét oldaluk élénkzöld , a fonák részén az érzugokban fehér vagy sárgás szőrképletekkel. Virágzata 2-5 virágból áll, mely már május végén elkezd virágozni. Gyakori díszfa az ezüstlevelű hársfa , melynek a virága NEM gyűjthető drogként. Ugyanakkor ipari (borászati) célra ezt is felhasználják, elsősorban a zamat- és színanyagának köszönhetően. Ezek levelei sötétzöldek, fonákjukon ezüstösen fehéren molyhosak. Az erek elágazásában nincsenek szőrcsomók. Virágzata 5-13 virágúak, melyek szintén június közepétől nyílnak. Hogyan gyűjtsük a virágát? Az közismert, hogy a hársfának a virágát gyűjtjük, de hogyan és miképp tegyük azt? A gyűjtés során figyelembe kell venni, hogy ugyanazon virágzat virágai nem egyidőben nyílnak. De általános szabály az, hogy a virágzatok legalább 2/3-a kinyílt, és 1/3-a erősen pattanó bimbós legyen . Jó szellős, de árnyákos helyen szárítsuk ki, melynek az illata szárítás után is kellemes édeskés. Mi mindenre használhatjuk a hársfa virágzatát? A kamillavirág után talán a hársfavirág az, amit nagyon sokan ismernek és használnak is. Elsősorban légúti betegségek esetén alkalmazzuk, mivel kiváló izzasztószer, köptető, nyálkaoldó, lázcsillapító. Ezenkívül immunerősítő, nyugtató, vizelethajtó, görcsoldó hatással is bírnak. Külsőleg száj- és toroköblítő, gargalizálhatunk vele . Fürdővízbe tehetjük, mivel viszketés ellen, bőrrepedések, rovarcsípések esetén alkalmazható. A hársfa fájából készül az orvosi szén, melynek egy fajtáját7 bélfertőzések, vastagbélhurut esetén alkalmazzák. Ki ne ismerné a hársméz gyógyító hatását, mely minden esetben termelői, hőkezeletlen méz legyen. Légúti betegségek esetén szintén kiválóan alkalmazható. Hogyan készítsünk belőle teát? A hársfavirág esetében forrázatot szoktunk készíteni, a pontos elkészítéséről itt olvashatsz.
Örömfőzés Food Revolution Day alkalmából
2015. május 20. Zizi kalandjai
Múlt héten pénteken, május 15-én volt Jamie Oliver globális, az egész világra kiterjedő Food Revolution Day-je. Az évek óta megrendezésre kerülő rendezvényen több tízezer ember vesz részt olyan rendezvényeken, programokon, ahol segítséget és útmutatást kapnak és adnak egymásnak arról, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásunk okozta betegségeket, hogyan lehet egészségesebben főzni, sütni és enni. Ez a nap az otthon főzés örömét hirdeti, amikor bevonjuk a gyerekeket is a főzésbe; barátok, családtagok összejönnek, közösen elkészítenek néhány ételt és együtt elfogyasztják. Jamie még egy zseniális dalt és hozzá egy videóklippet is “összedobott”… hihetetlen miket meg tud mozgatni ez az ember! Kicsit visszapörgetve az időben… Néhány hónapja megkeresett Judit, aki az SAP Hungary Kft-nél dolgozik. Van a céges csoportjában egy úgynevezett “Try my hobby” kezdeményezés, amikor az adott dolgozó egyik kedvenc hobbiját megosztja a kollégáival. Judit követi a blogomat, így arra gondolt, hogy ő szeretne egy családi anya/apa és picurkákkal való közös gasztro kalandot az én “vezetésemmel”. Örömmel vállaltam a megbízatást, összeállítottam egy vegán, gluténmentes menüsort (zöldborsós kölesfasírt / szezámmagos citromos pirított zöldspárga / nyers epres “cheesecake”), amely ételek elkészítésébe könnyen be tudjuk vonni a gyerekeket is. Terveztünk, szerveztünk és az eseményt összevontuk a Food Revolution Day-jel. Ennek jegyében múlt szombaton feje tetejére állítottuk a Kuktanoda konyháját. Ezt bizonyítják a képek is! Fantasztikusan jó hangulatban, gyerekektől zsibongó konyhában telt a délelőtt, mindenki nagyon jól érezte magát! Alapanyagok Fasírt formázása 1. Fasírt formázás 2. Fasírt formázás 3. Fasírt formázás 4. Fasírt formázás már csak az anyukákkal… Spárgázunk… jobban, mint Bridget Jones! Nincs káosz! Nagyi unokával! Tálalás és kóstolunk… Kóstolás… Nagyon finom a spárga és a fasírt is! Finom csak egy kicsit álmos vagyok már… Nyers epres “cheesecake” Egy ekkora szelet bőven elég a töménysége miatt… Huncutkák!
Egy túlélő őszinte vallomása
2015. május 16. Mindennapi ételeink
Úgy gondoltuk, megosztjuk a blog olvasóival az elmúlt időszak eseményeit, melyek nem várt nehézségeket hoztak számunkra. 34 évesen, boldog feleségként és családanyaként ért sokkolóan, de talán nem teljesen váratlanul a diagnózis: születésemkor fertőzött vért kaptam, így egy, kezelés nélkül könnyen halálos betegséggé váló kórt, a hepatitis C-t ,,rejtegetem magamban. Ráadásul ,,alattomos betegségem - az eltelt sok-sok évnek köszönhetően - eléggé előrehaladott stádiumban került a közelmúltban felfedezésre. 4 fokozatból a 3. végén jártam, amikor idén februárban villámcsapásként ért a diagnózis. Évek óta érzem, hogy nincsen minden rendben. A terhességi toxémiát sem gondoltuk véletlennek (a májértékek ekkor a tízszeresei voltak a referenciatartomány alsó értékének). Jártam több orvosnál, természetgyógyásznál is, mindig megvolt a válasz arra, hogy miért szédülök, ájulok, van sokszor hasmenésem, vagy épp -hetekig-az ellenkezője, ill. fáj a fejem. Hiszen sokat ülök, az egyetemeken túl sokat tanulok, stresszelek, majd: túl sokat dolgozom, éjszakázom; a hasmenés pedig laktózérzékenység miatt lehet. S hogy amióta szoptatok, miért szédülök a nap 24 órájában? (Igen, még fekve is forog a világ.) Biztosan amiatt, mert az 1 éven át éjjel-nappal 1,5 óránkénti szoptatásnál kimerült a szervezetem. Azonban ezek a válaszok nem elégítettek ki, előbb B12, majd vashiányra gyanakodtunk, de minden értékem (a májértékeken kívül) a legnagyobb rendben volt (van). Mígnem költözésünk és a sokadik ájulásom és egész nap kínzó, hányingerig menő fejfájásom után végre alaposabban utána olvastunk és férjemmel úgy döntöttünk, egy fizetős laborban kérünk egy hepatitis C szűrést. Hiszen mindez a tünet akár lehet ennek a kezelés nélkül 20-40 év után halálos betegségé is. Az a hét, amíg vártam az eredményt, örökkévalóságnak tűnt. Szívdobogva, kislányunkkal az ölemben néztem meg végül az e-mailt, amelyben a csatolt szerológiai lelet tartalmazta az alábbi szavakat: ,,Hepatitis C vírus pozitivitás. Keressen fel szakorvosi rendelőt: Nem hagyhattam el magam, férjem csak este ért haza, lányunknak pedig mivel mi jelentjük az oltalmat, biztonságot, úgy éreztem, nem mondhatom meg az első ,,felindultságban, hogy súlyos beteg vagyok. Meg kell gyógyulnom. Vajon ha ez előbb kiderül, férjem engem választ? És belevágunk-e életünk legnagyobb feladatába, a gyermeknevelésbe? - ilyesmi gondolatok cikáztak végig az agyamon. Mindezek Fannusunkra mosolyogva, de könnyeket hullajtva törtek elő belőlem. Egyfelől megrendített a valóság, másfelől megkönnyebbülés is volt, hiszen sok minden kitisztult. Aznap alig vártam, hogy Fanni elkezdje napközbeni alvását és utánaolvassak ennek a betegségnek. Gyógyulási esély: 40-50%. A hagyományos kezelés a 25 évnél régebbi betegnek nagy valószínűséggel nem lesz hatásos. A féléves kezelés hasonló a kemoterápiához, depressziót okozhat azon kívül, hogy kihullik a hajam és jártányi erőm nem lesz. És ráadásul 3000 ember vár évente arra a 400 helyre, akik megkapják a kezelést. Nos, van 4, max.5 évem? Szeretnék a férjem mellett megöregedni, neki még gyermekeket szülni, lányunkat látni felnőni. Miért éppen én? És mi lesz velünk? -fájdalmasan törtek elő ezek a gondolatok belőlem. Gyorsan a beutaló megszerzése után bejelentkeztem Debrecen egyik kórházának hepatológiájára, a másiknál nem lehet időpontot kérni, ki kell várni a rendelést. De éreztem, nincsen időm. Addig keresgéltem (Fanni aznap sokat aludt J ), amíg a Debreceni Klinikán találtam egy e-mail címet, utánaolvastam az orvosnak, nagy szaktekintély, mindenféle tanács tagja, elnöke stb.. Nincs vesztenivalóm, írtam neki. Még aznap megérkezett a válasz: 2 nap múlva keressem fel, fogad a rendelési időn kívül. Debreceni ismerőseim más, szerintük talán emberségesebb szakembert ajánlottak. Én -nem tudom megmagyarázni, miért, de - kitartottam mellette és elmentünk a rendelésre. Beesett arcú, karikás szemű emberek a váróban, közülük sokan élő halottak. Ó, Istenem, erre tartok én is? - hasított belém a kérdés és szorítottam még jobban férjem kezét. A második sokk a kivizsgáláson ért. Bíztam benne, hogy (az ösztönösen májvédő) életmódomnak köszönhetően a betegség nem olyan előrehaladott. Azonban a vizsgálat azt mutatta meg, hogy a májam 70%-a már csak kötőszövet. (Ha nem lennék hosszú évek óta vegetáriánus, vegán, lehet, hogy már nem élnék...) Viszont ami ezután következett, még jobban megdöbbentett: a doktor úr közölte, nem tudom, milyen szerencsés vagyok. És ugyan miért? Hogy még élek? Azért, -mondta-, mert Debrecenben (ahova nemrég költöztünk, most már tudjuk, miért...) most nyitja meg kapuit a Hepatológiai Centrum, ahonnan egy országos gyógyszerkísérletbe keresnek 4 Hepatitis C-s beteget, akik előrehaladott állapotban vannak, de még nem kaptak semmilyen kezelést. És amikor én érkeztem, épp még egy főt kerestek, aki a betegség 3. fázisában tart. Jókor, jó helyen lenni. Isteni gondviselés, csoda. Eddig is istenhívő voltam, de most a bőrömön éreztem a jelenlétét, szeretetét. Sebet és bekötözést. Persze még 1 hónapot várni kellett a töménytelen lecsapolt vér nyomán az eredményre, hogy a bennem lakozó több mint 1.200.000 vírus genotipusa az-e, amit a kísérleti kezeléshez keresnek. ( Ezt a gyógyszert a későbbiekben csak az fogja megkapni, aki már túlvan egy sikertelen kezelésen (amire kb. 5 évet várt), és utána a várólistán rá kerül a sor (ismét kb. 5 év). Nekem tehát ez volt az egyedüli esélyem a túlélésre. Újabb türelempróba. Hihetetlen perceket, majd napokat éltünk át ezután. De biztosak voltunk, hogy bekerülünk a kísérleti kezelésbe, hiszen ezért jöttük Debrecenbe. :-) Így kicsivel több mint egy hónappal azután, hogy a betegségem kiderült, már el is kezdődött a gyógykezelésem. Ez 3 hónapig tart, még egy hónap van hátra. Mellékhatások: szédülés, fejfájás, időszakos hányinger, levertség, fáradékonyság, fejfájás, napallergia - legalábbis ezek jelentkeztek nálam. Mindez a hagyományos kezeléshez képest semmi... Bár a nagyszülők messze laknak, férjem pedig sokat dolgozik, kevésbé ér rá, de hála Istennek eddig nem változott a napi rutinunk. Férjem egyébként amikor csak tud, segít, nagyon szeretem őt ezért is. Meg tudjuk oldani a kéthetente való vérvételre járást, ill. esténként kell két gyógyszert szednem. (A kezelésem összköltsége, amit ajándékként megkaptam: 15 millió Ft.) Megtanultam értékelni a napokat. Nemcsak azért, mert szinte mindennap a végkimerültség küszöbén megyek ágyba. Sokszor nem bírom a tempót Fannival, van olyan is, hogy visszaszámolok, mert annyira gyenge vagyok és szédülök, várom a fürdetést, altatást. De mégis minden nap egy ajándék. Mert mindezekkel együtt, de élhetek. A vírusszámom, olyan agresszív a terápia, hogy előbb 69-re, majd 15-re csökkent, jelenleg 0. December elejéig (eddig tart a megfigyelés, utána indul a regenerálódás és remélem, a tünetek csökkenése és elmúlása is...) sajnos még "visszabújhat" a vírus, elölről kezdődhet az egész. De akkor is nyertem még pár évet, évtizedet. És úgy érzem, jelenleg is teljes életet élek, élünk hiszen túlélő vagyok. A blogon várható majd bejegyzés a májdiétáról, méregtelenítésről stb. Szívesen veszem, ha az olvasók közt hasonlóval küzd valaki, és ezt megírja nekem.
Pikk-pakk kész Csokis-Epres pohár krém (nyers, vegán, mindenmentes)
Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán)Itt az eper szezon és egy napsütéses hétvége! :-) Ezzel a két csodálatos természet adta lehetőséggel kezdenünk kell valamit! ;-) Az eper önmagában nagyon finom, szerintem bűn elrontani sütéssel, fagyasztással, vagy lekvár befőzéssel, amíg nyersen is fogyaszthatjuk! Együnk belőle annyit (és mégtöbbet), amennyit csak bírunk frissen, zamatosan, hőkezelés nélkül, most! Élvezzük minden pillanatát! ;-) Én ezt tettem... Nem bírtam kivárni, míg ezek a finom, gyorsan elkészíthető, vegán pohár krémek lehűlnek a hűtőben, úgyhogy már be is kanalaztam egyet a napsütéses teraszon, miközben készítettem a fényképeket nektek. Megéheztem a kemény munkában! :-) Ti is kértek egyet? eper"Tápanyagtartalom: Az eper különösen gazdag vitaminokban (A-, B1-, B2- illetve C-vitamin) és ásványi anyagokban (kalcium, kálium, magnézium, vas, cink). A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan kimagasló mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antioxidáns hatásúak. Kiváló fenol tartalma miatt védi szívünket, ugyanakkor a gyulladások megelőzésére is jó. Gyógyhatása: A leveleiből készült teát gyomorhurut kezelésére alkalmazzák, de a cukorbajra ajánlott teakeverékekben is megtalálható. Nagyon jó a fogyókúrás diéta étrendjébe beiktatni, mert rosttartalma, víztartalma miatt csökkenti az étvágyat. Az ásványi anyag tartalma miatt vértisztító hatású is. Az elhízással járó érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbaj, érelmeszesedés, valamint székrekedés ellen is hatásos. Tisztítja az emésztőrendszert, serkenti a májműködést, ezért májgyulladásban vagy fertőző májgyulladásban szenvedőknek akár napi egy kilogramm elfogyasztását is javasolják." Forrás: Gasztroangyal Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán) Mivel mégsem tehetek elétek egy fényképet egy doboz eperről, hogy "tessék, itt van, szerintem így a legjobb", ezért készítettem nektek egy egyszerű vegán pohárkrémet, amiben az eper természetes nagyszerűségében játsza a főszerepet! :-) Nem is húzom tovább a szót, itt a recept, amit pár perc alatt el tud készíteni bárki! És finom, és egészséges, és gusztusos, és tápláló, és cukor mentes. és lisztmentes, és laktózmentes, és mindenmentes, és tápanyagokban gazdag, és nyers, és ... sorolhatnám még hosszasan miért nem csak élvezetes, de hasznos is egy ilyen pohárkrémet befalni! ;-) Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (3 db 3 dl-es pohárhoz) - 2 db érett avokádó - 5 evőkanál Agave vagy rizs szirup édesítőnek - 4 ek sötét jó minőségű cukrozatlan kakaó vagy karob por - 6 ek víz - 3 db kisebb érett banán - 300 g friss és zamatos eper - 1/2 zöld lime frissen facsart leve Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Az avokádókat, 3 evőkanál vízzel, az Agave sziruppal, és a kakaóval összeturmixoljuk egynemű kakaós masszává. Ha a turmix gépünk közben kicsit erőlködne, állítsuk le, rázzuk össze a tartalmát, kanalazzuk hozzá a maradék vizet, és óvatosan turmixoljuk tovább, míg krémes nem lesz. Ezt a kakaós réteget kanalazzuk a poharak aljára, egyformán elosztva. A banános-epres réteghez mossuk le az előbb használt turmix gépről a kakaós avokádó massza maradékot. Majd töltsük a turmixba az érett banán darabokat, a frissen facsart lime levét, és az eper felét. Turmixoljuk egybe az egészet, majd kanalazzuk rá a kakaós avokád rétegre. A poharak felső rétegébe pedig szeljük bele a maradék friss epret vastagon, mint egy harmadik réteg. És kész is! Ennyi! Fogyaszthatjuk azonnal, vagy a hűtés után a hűtőből elővéve. Bűntudat nélküli nassolás, és még a testünk is örülni fog a vitaminoknak, ásványi anyagoknak, amit ettől a pohárkrémtől kaphat! :-) Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Megjegyzés: Próbáljunk meg kis kertből, farmer gazdaságból beszerezni a zamatos epreket az idén is! Minnél organikusabbak a zöldségek, gyümölcsök, amiket használunk, annál több értékes tápanyagot tartalmaznak!
Végre! Vegán fine dining menüsor először Magyarországon a Babel Budapestben!
2015. április 22. Zizi kalandjai
Fotókredit: Babel Amikor emailben megkaptam a meghívót az ország első, vegán fine dining étlapjának a bemutatójára, a Babel Budapest étterembe, felugrottam az asztaltól és elkezdtem örömtáncot járni! Csoda történt… gondoltam! Nem is vegetáriánus, hanem vegán menüsort kínálnak a főváros egyik legjobb éttermében. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy valaki bevállalja a vegán, ízben, textúrában és színben gazdag konyhájának a bemutatását. Igen, a Babel csapatának sikerül bebizonyítania, hogy tisztán növényi alapanyagokból, hústól, tejterméktől, tojástól és gluténtól mentesen is lehetnek az ételek változatosak és varázslatosan finomak. Hlatky-Schlichter Hubert, a Babel, a KIOSK és a Terasz tulajdonosa a vacsora folyamán elmondta, hogy ,,… a Babelben, csak úgy, mint a KIOSK-ban fontos számunkra, hogy egy igazi nagyváros sokszínű, urbánus igényeit folyamatosan szem előtt tartsuk-, így például a vegetáriánusokra, laktóz- és glutén érzékenyekre, cukorbetegséggel küzdőkre illetve egyéb ételérzékenységgel küzdőkre is gondolunk. Fontos, hogy olyan újdonságokkal szolgáljunk, melyek a törzsvendégeink és az újonnan hozzánk érkezők számára is érdekesek lehetnek. A minőségi vendéglátás a legfontosabb, bátrak és úttörők vagyunk és előremutató látásmódra törekszünk. A nemzetközi trendeket megfigyelve hazai értékeket teremtünk a gasztronómiában. A megújuló szezonális étlap mellett a vegán menüsorral most újabb szakmai kihívások elé nézünk. Célunk, hogy egy teljes értékű, és profi gasztronómiai élményt teremtsünk a vegán konyha rajongóinak, de biztos vagyok benne hogy húskedvelő vendégeknek is nagy élmény a most debütáló extra vegán étlap. Fotókredit: Babel Izgatottan érkeztem a vacsorára és a finom ételeken kívül az est fénypontját emelte, hogy az ültetésnek köszönhetően fantasztikus asztaltársakra leltem. Íme az ízekben gazdag bolygóra repítő menüsor, amelynek különlegessége, hogy a megszokott borpárosítás helyett az ételekkel harmonizáló juice-kat szolgálnak fel: Málnás paradicsom esszencia Emlékeztem rá, hogy a tavalyi Gourmet Fesztiválon már kóstoltuk és készek voltunk tőle. A paradicsom íz dominál, de a belepottyantott málnaszem és a mentalevél izgalmassá és frissítővé teszi az esszenciát. Uborkahab Könnyed, enyhén sós, igazán beindítja az ízlelőbimbókat. Gin & Tonic Granita Jó lezárása az üdvözlő falatoknak. Hűsít és édes, felkészít a nagyobb fogásokra. Fotókredit: Babel Quinoa saláta pácolt zöldségekkel – spárga, édeskömény, grapefruit juice Pont quinoát ebédeltünk ezen a napon, de mivel imádom, így nem volt gond ennek a csodaszép, színes, szemet gyönyörködtető fogásnak az elfogyasztása. A quinoára pakolt zöldségek nyersek, de a pácnak köszönhetően nem érezzük azt, hogy nyuszik vagyunk és nyers zöldségeket ropogtatunk már egy ideje. Ez is a könnyed, vidám, fantáziadús kategóriába tartozik, amelyet kiemel a spárga, édeskömény és grapefruit juice. Eddig nem jutott eszembe, hogy spárgát dobjak a zöldség- és gyümölcscentrifugánkba, de ha a spárga ára kedvezőbb lesz biztosan ki fogom próbálni én is… mondjuk eperrel párosítva. Citrusos karalábékrémleves – kápia és málna juice Megfelelően savanykás, hihetetlenül krémes leves, olyan az állaga és az íze is, mintha tejszínnel lenne selymessé varázsolva, pedig nem. Uborkával megfestett és ízesített tápiókával, sáfránnyal és sós kesudióval van tálalva. Finoman érződik a karalábé íze is, amelyet a kápia és málna juice még inkább kiemel. Fotókredit: Babel Zelleres ravioli petrezselyemmel és kávés endíviával – eper és rebarbara juice Gluténmentes, rizslisztból készült zellerkrémmel töltött ravioli és még sok-sok finomság a tányéron: tempurált ropogós zöldségek – karfiol és spárga, előbukkant cukkini is, valamint a kávés endívia, mindezek krémes petrezselyem “ágyon” tálalva. Sok-sok íz keveréke, amelyek jól megférnek egymás mellett. Számomra egyedül a kávé íze volt szokatlan, de mire a végére értem, egészen megszoktam a kávé endívia párosát. Persze az eper és rebarbara juice megint bebizonyította, hogy milyen jó, ha ezt a két gyümölcsöt összeeresztjük. Nagyon jól kiegészítették a sós, kávés ízvilágot. Fotókredit: Babel Görögdinnye sorbet angolzellerrel Ez már az a fogás volt, amikor úgy éreztem, hogy a vacsora éppen véget is érhetne, mert jól laktam. Frissítő, könnyed görögdinnye sorbet, számomra szokatlan ízkombinációban az angolzellerrel. Szokatlan, de hihetetlenül finom a kettő együtt. Próbáljátok majd ki a nyáron… egyetek görögdinnyét és rágcsáljatok mellé szárzellert. Fotókredit: Babel Tökfőzelék hamis fasírttal – kiwi és petrezselyem juice Gondoltam, hogy nem a hagyományos tökfőzelékre kell gondolni, hanem valami újított verzióra… és így is lett. Külön kis tálkában kaptuk a nagyon finom, savanykás, krémes állagú főzeléket, a nagy tányéron pedig friss tökforgácsokkal, cukkinivel, kevés kaporral tálalva a hamis fasírtot, ami adzuki babból készült és a hagyományos magyaros paprikás hagymás fasírtra emlékeztető ízével jól passzolt nagyon a főzelékhez. A juice-ból a kiwi íze az erőteljesebb, de finoman érezhető a petrezselyem is. Mandulás kókuszfagylalt aszalt gyümölcsökkel – kókuszvíz és chia mag Amikor már azt hittem, hogy tényleg nem fér több belém, akkor szolgálták fel a desszertet. Enyhén roppanós mandulás burok, benne az éppen édes kókuszfagylalt szárított mangóval és eperrel, valamint friss gyümölcsökkel (eper és áfonya). A kókuszfagylalthoz jól passzolt a kókuszvíz, a benne lévő chia mag különösebb élményt csak látványban nyújtott. *** Fantasztikusat alkotott a Babel csapata, professzionális munkát végeztek; külön hála és köszönet Lőrincz Györgynek, a séfnek, aki elmondása szerint a francia konyhán (vaj, tejszín) nőtt fel, tehát igazi kihívás volt számára ezt a vegán, gluténmentes menüt összerakni ilyen kreatívan. Remélem ezzel a menüsorral egy sorozat indul el és egyre több magyarországi étteremben fog egyre több vegetáriánus és vegán étel (esetleg teljes menüsorok) megjelenni az étlapokon. Hajrá! A teljes menüsor ára 19 500 Ft/fő + 3500 Ft juice párosítás és május 5-től lesz elérhető. Nem olcsó, de különleges alkalomra (születésnap, évforduló) spórolva érdemes kipróbálni. Vegetáriánusoknak, vegánoknak kötelező, húsevőknek erősen ajánlott! Babel Budapest 1052 Budapest Piarista köz 2. Weboldal Facebook
A "rákgyógyító" terápiánk
2015. április 18. Vegan Spirit
Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http://veganspirit.blog.hu/2015/04/14/legyozi_a_rakot_a_nyersvegan_eletmod Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ. Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/jelzés okafogyottá válik és eltűnik. A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/428-0173 Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen: https://www.youtube.com/watch?v=QiqIHbjCZcM https://www.youtube.com/watch?v=m2ocCDNmtsQ Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége! Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk! Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http://www.libri.hu/konyv/thomas_m_campbell.kina-tanulmany.html Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https://www.youtube.com/watch?v=enL1v9BMhnI Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https://www.youtube.com/watch?v=4saHaijltBw Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával! Éppen ezért k erülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át! Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket! Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van! A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet! Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamtok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullát jelentkezhet! Ettől nem szabadmegilyedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból! Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http://www.elixirbolt.hu/hu/webaruhaz/onismeret/801010 Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http://www.libri.hu/konyv/victoria_boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html Táplálék kiegészítők/vitaminok és beszerzésük: Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https://www.youtube.com/watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását. Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek! Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav. Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre A terápia összefoglalva: - Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása - Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10 - Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása) Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk - 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) - Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav) - Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) - Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. - Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) - Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) - Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban) Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani! Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra! További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak! Légy Áldott! Üdvözlettel, Kakuk Bálint
Olajkímélő, sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával (zöld menüsor Szent Patrik napon 3.rész)
2015. április 18. Zöld Avocado
Van az úgy, hogy az otthoni kenyér már nem eléggé friss... Esetleg maradt a korábban készített sokmagos házi kenyérből, és szívesen ennénk egy kis bundáskenyeret, de nincs túl sok időnk a konyában állni? Akkor ez a recept a tökéletes megoldás! :-) Korábban már készítettem itt a blogon bundáskenyeret házi padlizsánkrémmel, de most valami teljesen mást hoztam nektek! sütőben sült spenótos bundáskenyér A sütőben sült spenótos bundáskenyér ötlete valahogy így született... Megkívántuk a bundáskenyeret, de semmi kedvem nem volt a serpenyő mellett állni órakat, és a tojásban egyenként megforgatott kenyér szeleteket, egyenként kisütögetni a szanaszét fröcsögő olajban. Ráadásul amióta sokkal több nyers zöldséget és gyümölcsöt eszünk, jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, egyre kevésbé esnek jól a bő olajban sütögetett, nehéz ételek. Mostanában amit csak lehet, zsiradékmentesen, sütőben készítek el, így is elősegítve a könyedebb emésztést, a gyomorkímélő alacsony olaj bevitelt. Elgondolkoztam azon, mi is valójában a bundáskenyér? Kenyér és tojás. Semmi más. Hogy is lehetne ezt gyorsan, egészségesebben és zöldebben megoldani? Például így... ;-) HOZZÁVALÓK (4 személyre) :sült spenótos bundáskenyérhez: - kb. 200 g tömörebb, telt kenyér (pl.: teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyér) - 8 tojás - 2 marék friss spenótlevél - 2 szál snidling / póréhagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 4 ek szezámmag - tetejére plusz tápanyagtartalom: sörélesztő pehely és/vagy kendermag (elhagyható) - köretként friss roppanós saláta: paradicsom, pritamin paprika, retek, sárgarépa a piros salátához: Tetszés szerinti mennyiségben paradicsom, piros vastaghúsú pritamin paprika, sárgarépa és retek. "A spenót igen sok karotinoidot tartalmaz, például béta-karotint, ami az A-vitamin előanyaga. A lutein nevű antioxidáns hatású karotinoidból is sok van benne. Számos vizsgálat szerint a sötétzöld levélzöldségek rendszeres fogyasztása némi védelmet nyújt többféle rákbetegséggel szemben.A spenót hasznos folsavforrás is, ezért fogyasztása különösen ajánlott terhes nők számára, mivel segít megelőzni a velőcső-záródási rendellenességeket. A népi gyógyászatban spenótot ajánlottak magas vérnyomás, vérszegénység és székrekedés ellen. A spenót sok káliumot tartalmaz, ez az elem fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. Tévhit, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, viszont, ha nem magában hanem sok C-vitamint tartalmazó táplálékkal (pl. paradicsommal) fogyasztják, akkor a szervezet több vasat képes hasznosítani belőle." Forrás: vitamin.dynanix.com sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával ELKÉSZÍTÉS: A kenyeret - szép magyar szóhasználattal élve - felkatonázzuk. A tojás egyik felét felverjük egy mélyebb tálban, a másik felét pedig összeturmixoljuk a megmosott friss spenót levelekkel. A snidlinget belekarikázzuk a sárga illetve a ,,zöld tojásba is. Mindkét tojást sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd beleszórjuk a kenyér katonákat. Egyik felét a sárgába, másik felét a zöldbe. Jól belenyomkodjuk őket, hogy a kenyér katonáknak legyen lehetőségük felszívni a nyers tojást. A sütőt előmelegítjük 200°C fokra. Előveszünk egy kisebb jénai tálat, és kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Az aljába öntjük a sárga snidlinges kenyérkockákat, megszórjuk a tetejét szezámmaggal, majd ráöntjük a zöld snidlinges kenyeret is. Betesszük a sütőbe, és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha a tojásból sült rántotta lesz. :-D Fogyasztás előtt szórjuk meg sörélesztő pehellyel a még jobb ízhatás és magasabb tápanyagtartalom érdekében. Elfér még rajta a kendermag is, de csakis közvetlen fogyasztás előtt. ;-) Sőt! Balázs mustárt tett a tetejére, és úgy fogyasztotta ezt a spenótos-sült bundáskenyeret. sütőben sült spenótos bundáskenyér mustárral és sörélesztőpehellyel a tetején Mint minden étel mellé, most is érdemes friss, roppanós zöldség salátát készíteni, mert nem csak könnyebben csúszik az étel, de az emésztést is elősegíti a nyers zöldség, akármit is fogyasztunk mellé. A nyers zöldségek magas víztartalmuknak köszönhetően élvezetesebb étkezést is biztosítanak. Ezúttal egy piros salátát dobtam össze a zöldes étel mellé. friss, piros, nyers zöldségsaláta A salátához a paradicsomot, piros vastaghúsú pritamin paprikát, a sárgarépát és a retket tetszés szerinti méretben feldarabolom, és egy tálban összekeverem. Kész is! Nem kell sem öntet, sem olaj rá, mert a természet már ellátta ízekkel, és folyadék tartalommal, csak adnunk kell egy esélyt az ízlelőbimbóinknak, hogy újra megszokják a természetes ízeket. ;-) sütőben sült spenótos bundáskenyér Tápanyagban gazdag, zsiradékban szegény, időtakarékos, zöld bundáskenyér készítést, majd fogyasztást kívánok mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Úgy nőttem fel, hogy nálunk a spenót levelet önmagában, nyersen sosem fogyasztottuk. Spenót főzelékként pedig nem voltam hajlandó megenni. :-) Így gyakorlatilag spenót mentesen telt a gyerekkorom, pedig nyersen fogyasztva az egyik legtáplálóbb saláta zöldség, ami akár egy szendvicsbe is jól passzol. Felnőttként próbálom pótolni az elvesztegetett gyerekkori spenót bevitelt, és igyekszem Popey a tengerész nyomdokaiba lépni, úgyhogy ilyen-olyan formában szerves része az étkezéseinknek a friss spenót levél. ;-) Íme néhány korábbi recept, ami tartalmaz friss spenót levelet: nyers rakott káposzta, Fetás-mandarinos tészta saláta, vagy a bambuszrügyes kínai pirított rizs. És a spenót fogyasztás lehetséges alternatíváinak listája a jövőben folyamatosan bővül... Maradjatok velem! ;-)
Sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér (laktózmentes, vegán)
2015. április 14. Zöld Avocado
sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyérElérkezett ez a pillanat is! Megsütöttem életem első kenyerét! :-) Pár éve mikor divatba jöttek az otthon használatos kenyér sütők, én is szerettem volna egyet. De aztán elkezdtünk világot látni, és nem tűnt praktikus döntésnek egy kenyérsütővel a hónunk alatt költözgetni egyik országból a másikba. Így le is tettem az otthoni kenyérsütés öröméről. ;-) Most, pár évvel később, hogy nagy életmód váltásban vagyunk, és igyekszem a lehető legtöbb ételünket minél természetesebb, és egészségesebb módon idehaza elkészíteni, újra előkerült a házi kenyér gondolata. Úgy döntöttem, nem kell nekem kenyér sütő, menni fog ez anélkül is! Sőt! Még normális kenyér formájú sütő formám sincs itthon, de kit érdekel, hogy néz ki??? Az íze a lényeg, nemde?! ;-) Mint a korábban készített brokkolis sajtos krumpli, vagy a nemrégiben készített almás-fahéjas zabmorzsa ... és még sorolhatnám. Mindegyik Ronda, és finom! :-) Ugyan nem olyan laza, és puha a teljeskiőrlésű tönkölybúzából készült pékáru, mint egy hagyományos fehér kenyér, de annál sokkal egészségesebb, tápanyagban-, vitaminokban-, ásványi anyagokban- és rostban gazdag. Kisebb mennyiségben laktatóbb, és könnyedén bármikor elkészíthető ez a finom és telt házi magos kenyér. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér És hogy miért is jobb teljeskiőrlésű búzalisztet fogyasztani a hagyományos, olcsó, búzaliszt helyett? És mi az a tönkölybúza? Megtudhatjátok, a következő bekezdésekből. ;-) "Teljes kiőrlésű búzaliszt: A teljes kiőrlésű lisztekben a gabona korpája is megtalálható, amely tápanyagokban gazdag és segíti az emésztést. Használja egészsége érdekében sütéshez-főzéshez, akár finomliszttel fele-fele arányban keverve. A teljes kiőrlésű gabonákból készült termékek amellett hogy sok hasznos élelmi rostot, vitamint és ásványi anyagot (E-vitamin, B-vitamin, kálium, kalcium, magnézium, foszfor) tartalmaznak, segítenek megelőzni a rák, a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulását is. Sokan nem szeretik a csak teljes kiőrlésű gabonából készült kenyereket, mert enyhén savanykás az ízük. Ők nyugodtan fogyasszanak olyan kenyeret ami részben készül teljes kiőrlésű lisztből, részben pedig fehér lisztből. Tönkölybúza liszt: A tönkölybúza kiváló beltartalmi és élettani hatású gabona. A tönkölybúzából készült termékek pozitív jelentőségűek. A jobb életminőség fenntartása érdekében fogyasszunk minél több természetes eredetű élelmi anyagot. Fehérjetartalma magas és könnyen emészthető. Aminosav-tartalma és annak összetétele a gabonafélék közül a legkedvezőbb. A vitamin- és ásványianyag-tartalma a közönséges búzához képest annak többszöröse." Forrás:Bioliget.hu sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér HOZZÁVALÓK: - 300 g teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt - 300 g (glutén mentes) élesztős fehér liszt - 1 tasak instant élesztő por - 100 g sós mag mix (napraforgó, tökmag, szezámmag, lenmag, kendermag, mák stb. keveréke) - 2 tk himalája só - 200 ml kézmeleg víz - 200 ml langyos rizs tej - 1 tk demerara cukor vagy jó minőségű barna cukor ELKÉSZÍTÉS:Kenyeret készíteni, egyáltalán nem bonyolult, csak időigényes. A liszteket, az élesztőt, és a sót összekeverem kézzel, hogy levegő jusson a tésztába. Hozzáadom a magokat, de 1 marékkal félre teszek későbbre. A tészta alapanyag közepébe lukat formázok, és beleöntöm a langyos tejet. Hozzáadom az édesítőt, és elkezdem kézzel összedolgozni a tésztát. Közben hozzá adagolom a kézmeleg vizet. Az egészet egy nyálkás tésztává ,,dagasztom kézzel. Ha kell még vizet, vagy lisztet teszek hozzá, annak függvényében, hogy milyen állagú a tészta. Könnyed, nyúlós kelt tésztát kellene kapnunk. Persze nem olyan könnyedet, mint egy hagyományos fehér lisztes kelt tésztánál, de azért próbálkozzunk. ;-) Ha készen vagyunk konyharuhával letakarva a sütőbe tesszük, egy alsó rácsra. Közben bekapcsoljuk a sütőt 50°C fokra (nem kell előmelegíteni), és 60 percre bent hagyjuk a tésztát melegedni. Félidőben kivesszük, és egy kicsit kézzel meglazítjuk a tésztát, majd visszatesszük a mesterséges ,,napra. Természetesen ha szerencsénk van, és odakint süt az igazi nap, akkor spórolhatunk az árammal, és kitehetjük a tésztát egy ablak párkányba, vagy a teraszra. A nyers tészta is boldogabb lesz a természetes napfénytől! ;-) Miután letelt az 1 órás sütős szauna, kiveszem a tésztát, és átteszem a végső formájába. Ez lehet egy szilikonos kenyérforma, vagy akár egy hosszúkás sütő forma papírral bélelve. Nekem egyik sincs itthon, így kerestem egy méretre megfelelő jénait, kibéleltem a sütőpapírral, és beletettem a kelt tésztát. Kicsit eligazgattam, hogy kenyér formája legyen, megszórtam a korábban félretett mag-mixel, és bevagdostam a tetejét. Letakarva visszatettem a már lekapcsolt -de még langyos- sütőbe az így kapott végleges tésztát még egy fél órára kelni. Miután ez a fél óra is lejárt, levettem a konyharuhát, bekapcsoltam a sütőt 200°C fokra, és fél órára betettem sülni a kenyeret, hogy most már tényleges ehető formáját is elérje. Ennyi! Ugye, hogy nem bonyolult, csak időigényes?! ;-) Nem lett tökéletes, de az, hogy mind elfogyott, és nem a kukában landolt, jelent valamit. Persze azért még majd próbálkozom egyéb receptekkel is, és ha találok valami jót, akkor megosztom veletek is. sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér, házi brokkoli krémmel Jó étvágyat hozzá! Megjegyzés: a sok sós mag, ami a kenyér belsejében van morzsalékosabbá teszi a beltartalmat, hisz térfogat foglalók, így a kenyér tészta nem tud összeállni egyneművé. Ha ez zavar, akkor rakj kevesebb magot a tésztába, vagy daráld le amilyen kicsire csak tudod. Mi szeretjük rágcsálni a sós magokat, így minket a kenyérben sem zavart. :-) sokmagos házi teljeskiőrlésű tönkölybúza kenyér
Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszal
A naptár szerint Húsvét van! :-) Én még az előző ünnepi menüsort sem fejeztem be, de már itt is egy újabb hosszú hétvége, a Húsvét! Természetesen fejet hajtok az idő múlása, és a naptár előtt, úgyhogy felfüggesztem a korábbi zöld receptek posztjait, és hozok nektek egy-két húsvéti hangulatú, egyszerűen elkészíthető, könnyedén emészthető, egészséges, rendhagyó és látványos ételt. édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán) Mivel az idén úgy alakult, hogy mi munkával töltjük az ünnepeket, ezért nem is készülök nagy sütéssel-főzéssel, vendégvárással. A mennyiség nem fontos, a minőség, és különlegesség helyett pedig úgy döntöttem, inkább viccesre, és szórakoztatóra veszem a stílust! Így a húsvétra jellemző figurák megformálására helyeztem a hangsúlyt az ételek és a desszert elkészítésénél. Jó kis gyurmázós nap volt ez a mai, amikor is megszületett a répa formájú, könnyed és puha, édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal. Desszertnek pedig tojás alakú, színes, tápanyagban gazdag, nyers, gyümölcsös kókuszos falatkákat készítettem. Kedves Olvasó! Ezzel a két recepttel... "Ez az egész évben beszerezhető zöldség -a sárgarépa- a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínűleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belőle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet." Forrás: Vital.hu sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal HOZZÁVALÓK: édesburgonyás sárgarépafasírt (kb.12 db) - 1 nagy fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 nagy és érett paradicsom - 4 szál közepes sárgarépa (organikus) - 1 közepes méretű édesburgonya - fűszerek: őrölt fekete bors, Himalája só, bio ételízesítő, 2 ek pirospaprika fűszer, 1 ek mustár - 1 marék friss petrezselyem - 1 marék szezámmag - 1 ek őrölt lenmag 3 ek vízben elkeverve, és 10 percig állni hagyjuk, hogy kocsonyásodjon (vegán tojáspótló) - 1 ek útifűmaghéj - 100 g gluténmentes liszt pl.: barna rizsliszt (én ezt használtam), kukorcialiszt, csicseriborsóliszt, kölesliszt stb. uborkás kuszkusz (kb.4 főre) - 1 csésze jó minőségű kuszkusz - 2 csésze forró víz - Himalája só - 1/2 közepes kígyó uborka (Gluténmentes diétába a kuszkusz NEM illeszthető be!) édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán ) ELKÉSZÍTÉS: A megpucolt édesburgonyát feldaraboljuk kisebb kockákra, és kb.15-20 perc alatt készre pároljuk. (Ehhez a legtökéletesebb egy párolóedény). Közben a héjától megszabadított vöröshagymát, és fokhagymát, az érett paradicsommal együtt, felkockázzuk, és a turmix gépben egyneművé turmixoljuk. A sárgarépákat miután megpucoltuk, szintén pépessé turmixoljuk. A kapott két pürét egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ételízesítő, mustár, pirospaprika). A friss petrezselymet apróra vágva a tálba szórjuk, a szezámmaggal, az útifűmaghéjjal és a kocsonyásított lenmaggal együtt. Az egészet összekeverjük a kiválasztott gluténmentes lisztünkkel, miközben a sütőt 200°C - ra előmelegítjük. Kézzel répa formákat gyúrunk a fasírt alapanyagból, amelyeket egy sütőpapírra helyezünk, és kókusz olajjal vékonyan megkenünk (a répák tetejét). Légkeveréses programon kb.25 perc alatt, majd a végén plusz 5 percig grillezős programon készre sütjük a répa formájú répa fasírtokat, amelyek tökéletes húspótlók nem csak Húsvétkor! ;-) Igyekszem kerülni az olajban sült ételeket, így a zöldség fasírtjaim is olajtól nem tocsogó, kalóriabarát, sütőben süthető mégis puha és omlós főételek. Mint ez a sárgarépa fasírt, vagy a korábbi lencsefasírt és diósült is. ;-) uborkás kuszkuszAmíg a répák süldögélnek a sütőben, elkészítjük a kuszkuszt a szokásosan egyszerű módon. Egy műanyag keverő tálba teszünk egy csapott bögre kuszkuszt, egy csipet sót, és hozzáadunk 2 bögre forró vizet. Azonnal lefedjük légmentesen folpackkal, és 20 percre állni hagyjuk. A kuszkusz megszívja magát a vízzel, a vízgőzben felpuhul, és kész is. Miután elkészült, összekeverjük a friss és nyers kockákra vágott kígyó uborkával, és már tálalhatjuk is a frissen sült, puha sárgarépa fasírtunk mellé.:-) Ha valaki ügyel a kalórai bevételre, vagy teljesen gluténmentes ételt szeretne, vagy csak egy könyedebb vacsorára vágyik, akkor hagyja az uborkás kuszkuszt, és fogyasszon a répa fasírt mellé, sok-sok nyers zöld zöldséget, salátát. Úgy is nagyon finom lesz! ;-) nyers és friss zöld saláta Táplálkozásban- és nem csak étkezésben gazdag, örömteli ünnepi hétvégét kívánunk! Megjegyzés: Ha valaki nem tudná a "kuszkusz a szó szoros értelmében tészta, mely úgy készül, hogy daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Kinézetre inkább gabonafélének tűnik, és megfőzni is úgy szokás. A kuszkusz Észak-Afrikából származik, ahol a legelterjedtebb főzési módja, hogy egy ragu felett megpárolják. A szemek, miközben megduzzadnak és megpuhulnak, magukba szívják az étel gőzét és aromáját. Így készül például a híres észak-afrikai húsétel, a tagine, mely arról a kúp alakú edényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan főzik." Forrás: Readers Digest
Babakonyha 5. Anyatej, a tökéletesen megalkotott táplálék
2015. április 2. Éltető ételek
Megérkezett végre a baba. Mit tegyünk? Hogyan gondozzuk? Tudom-e szoptatni? Jó anya leszek-e? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok röpködnek a fejünkben szülés után, jobbnál jobb tanácsokat kapunk, mindenki tudja a tutit! De vajon az a tanács nekem és a babámnak is jó lesz? A döntést sokszor nem az édesanya hozza meg, hanem pl. a divat, a családtagok, szakemberek, olyanok, akik még soha nem szoptattak. Hallgass az ösztönödre és a babád ösztönére is! Legyél határozott! Ha eldöntötted, hogy szoptatni fogsz, akkor ne hagyd, hogy eltántorítsanak ettől. Meg kell vívni a harcot sok esetben a védőnénivel, a dokinénivel vagy az anyóssal szemben is. A te gyereked, a te döntésed! A baba első tápláléka 6 hónapos korig KIZÁRÓLAG az anyatej! A WHO meghatározása szerint kizárólagos anyatejes csecsemő az, aki anyatejet - beleértve a saját anya lefejt tejét és az idegen női tejet - kap. Ez a definíció megengedi a vitaminok, ásványi anyagok és gyógyszerek csepp és szirup formában történő adását és az ORS-t (orális rehidráló folyadék), de ezen kívül semmi mást. Az anyatej a csecsemő optimális gyarapodásához szükséges összes folyadékot és tápanyagot tartalmazza minimum féléves korig, és akár azon túl is. Ez nem csak egy egyszerű étel, a szoptatás valóban TÁPLÁLÉK! Nemcsak a GYERMEK TESTÉT, a LELKÉT is táplálja. Nincs biztonságosabb érzés egy gyermek számára, mint átölelve lenni az édesanyja karjában, szoptatás közben. A szoptatás folyadék-kiegészítéssel meghatározás abban különbözik a kizárólagos szoptatás definíciójától, hogy az ott megfogalmazottakon túl folyadék (víz, víz-alapú italok, gyümölcslé) adását is megengedi, de ezen kívül semmi egyebet (humán tej, tápszer, egyéb étel alapú folyadékok). Mi is az a kolosztrum? Már a születés első percében a legfontosabb a korai bőrkontaktus, a minél korábbi mellretétel. Ha a szülőszobai személyzet nem ajánlja fel a szoptatást, nyugodtan kérheted. Ha a baba és te is jó állapotban vagy, semmilyen egészségügyi ok nem szól ellene. A minél korábbi mellretétel elősegíti, hogy a későbbiekben legyen elegendő tejed, valamint lehetősége lesz a babádnak a kolosztrum hozzájutásához. De miért is olyan fontos a kolosztrum , vagy más néven, az előtej? Ennek nem a mennyisége a lényeg, hanem a hatása. Bevonja a baba tápcsatornáját, olyan, akár egy kiváló védőoltás. Bár csak kortyokról van szó az első 1-2 napban, remekül segíti az alkalmazkodást, hashajtó hatása előmozdítja a ragadós, sötétzöld magzatszurok ürülését. Rengeteg olyan immunanyagot tartalmaz, amely megvédi az újszülöttet a külvilág kórokozóitól. Tehát ez az első és a legfontosabb, hogy ehhez a babánk hozzájusson! A tejbelövés úgy a 3. nap körül történik meg, de ne ijedjünk meg, nem fog éhezni a baba 3 napig, addig tökéletesen elég neki a kolosztrum. Amennyiben nincs lehetőséged az azonnali mellretételre, akkor a szülés után 6 órán belül kezdd meg a fejést, és adasd oda a babádnak. Ne várj a tejbelövellésig! A szülés utáni súlyesés a születési súly 7-10 százalékáig teljesen normális jelenség, nem az éhezés jele, nem kell rögtön a tápszerhez nyúlni. A gyakran mellre tett újszülött súlycsökkenése a harmadik nap után rendszerint nem folytatódik, majd pár napos stagnálást követően emelkedni kezd, és a 7-10. nap között a baba újra visszanyeri születési súlyát. De ez kéthetes korig is kicsúszhat, pl. császármetszés után. Mi a titka az anyatejnek? Tápanyagösszetétele optimális a gyermek növekedése és fejlődése szempontjából. Az anyatejben a vastartalom biológiai hozzáférhetősége 50 százalékos, míg a tápszerekben csupán 7%. Az anyatej kalciumának 75 százaléka szívódik fel a csecsemő szervezetében, míg a tehéntejalapú tápszer esetében ez csak 50 százalék. Közvetlen forrása a GLA-nak (gamma-linolénsav), valamint omega 3 forrás is. Ezek nélkülözhetetlenek az idegrendszer, a látás és az immunrendszer fejlődéséhez. Az anyatej összetétele mindig a baba igényeihez (fejlődési szükségleteihez) igazodik. Olyan immunanyagokat tartalmaz, amely segíti a csecsemő fejletlen védekezőrendszerét. Ha pl. az anya náthás lesz, akkor ennek az ellenanyaga rövid időn belől megjelenik az anyatejben, amely védelmet jelent számára. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz beteg, de enyhébb lefolyású lesz a betegség. Csökkenti az allergiát. A nagy molekulájú szénhidrátok (oligoszacharidok) kiváló táptalajt, táplálékforrást biztosítanak a jó hatású bélbaktériumoknak, ezáltal támogatva a jó bélflóra kialakulását. Mint tudjuk, az immunrendszerünk mintegy 70%-a a bélflóránkban található, tehát nagyon fontos, hogy a baba bélflórája a lehető legjobb "kezekben" legyen. Hosszú távon védelmet nyújt a magas vérnyomás és az elhízás kialakulása ellen. Az anyatej gyulladáscsökkentő és antimikrobás hatása révén alkalmas arra, hogy alkalmanként orrcseppnek, szemcseppnek használjuk. A sebes mellbimbóra is jó hatással van, segíti annak gyógyulását. (Ezt én is tapasztaltam.) Nemcsak táplálék, hanem remek szomjoltó is. Tehát nincs szüksége a babának vízre és egyéb folyadékra. - Azonnal fogyasztható, steril, nincs szükség előkészületekre. Teljesen ingyenes és környezetbarát. A szoptatás jótékony hatással van az anya és a gyermek egészségére, miközben káros hatása nincs. Támogatja az anya-gyermek kapcsolat kialakulását. Csökkenti a szülés utáni vérzést, segíti a várandósság előtti testsúly visszanyerését és az első hat hónapban természetes fogamzásgátlóként is hat. A nem-szoptatás veszélyei Azok a gyermekek, akiket nem szoptatnak, vagy nem kapnak anyatejet, számos betegség fokozott kockázatának vannak kitéve. Évente 1,5 millió gyermek hal meg azért, mert nem szoptatják. A halálesetek döntő többsége a fejlődő országokban történik, a probléma ugyanakkor nem korlátozódik csak a szegény országokra. A fejlett Egyesült Államokban is évente 9000 gyermek halálát lehetne megelőzni a szoptatással. Bár a szoptatás hiánya nem minden esetben okoz halált, az akut és krónikus betegségek kockázatát a mesterséges táplálás igen jelentősen fokozza . Ne felejtsük el, a felnőttkori krónikus betegségek a gyerekkori táplálkozás hiányosságaihoz vezethetők vissza. A következőkben felsorolt statisztika a mesterséges táplálás, és a kizárólagosan 3! hónapig szoptatottak összehasonlítására vonatkozik . Gondoljunk csak bele, mennyivel jobb lenne a helyzet, ha tovább szoptatnánk gyermekünket. A középfülgyulladás gyakorisága kétszeres a szoptatott babákhoz viszonyítva. A nem-specifikus gyomor, bélrendszeri gyulladások gyakorisága a mesterségesen tápláltak körében 2,7-szeres a szoptatottakhoz képest. A mesterségesen táplált csecsemők körében lényegesen gyakoribb a hirtelen csecsemőhalál: a csecsemőkor minden szakaszában kétszerese a szoptatottakénak (egyes kutatások szerint ötszöröse). Az asztma a tápszerrel táplált gyermekek körében 3,6-szer gyakoribb. Az atópiás dermatitis előfordulása a nagy kockázatú családokban 72%-kal gyakoribb a mesterségesen tápláltaknál. Az elhízás kockázata minden szoptatott hónappal 4%-kal csökken. A 2-es típusú diabétesz a későbbi életkorban a tápszerrel tápláltaknál 64%-kal gyakoribb. A krónikus emésztőrendszeri betegség előfordulásának kockázatát a mesterséges táplálás jelentősen növeli: a későbbi életkorban a colitis ulcerosa előfordulási esélye 78%-kal, a Crohn betegségé 2,2-szeresére nő a kizárólagosan szoptatottakhoz képest. Meddig szoptassunk? A WHO és az Amerikai gyermekgyógyász Akadémia javasolja a 2 éves korig, és az azon túl is folytatott szoptatást, amennyiben azt az anya és a gyermek is kívánják. Hazánkban az újszülöttek 57,7%-a 119 napos (3 hónapos) koráig kizárólag szoptatott volt, 179 napos (6 hónapos) korban a csecsemők 37,6 %-a volt kizárólag szoptatott. A 12 hónapos kor után is anyatejet kapott csecsemők aránya 36,9% (2009. év OSZMK adat). Nagyon nagy ellenérzés van a társadalom felől (sőt a dokinéni, a családtagok körében is), ha 1,5-2 éves kor fölött még cicizik a gyermekünk. Itt megint kitérek az írásom elején mondottakra. Kit érdekel? Ha én szoptatni akarok, és a babám szopni akar, akkor fog is! Lehet diszkréten, persze az kiveri nálam a biztosítékot, ha a WC-be akarnak küldeni szoptatni. Miért? Te ennél WC-ben? Én 2 éves korukig szoptattam mindhárom lányomat, akkor már nekem volt egy kicsit nehézkes, én döntöttemúgy, hogy ennyi elég volt. Nem érdekelt, hogy ki mit gondol. Megküzdöttem azért, hogy szoptatni tudjak, akkor nem fogom csak azért abbahagyni, mert a környezetemnek nem tetszik. Félreértés ne essék, nem ítélem el azokat, akik nem tudják vagy nem akarják szoptatni gyermeküket. Nem ettől lesz valaki jobb vagy rosszabb anya. Mindenki kerülhet olyan élethelyzetbe, pl. betegség, családi válság, amikor a szoptatás kevésbé fontos, és a tápszer kerül előtérbe. Biztos vagyok benne, hogy ezek a babák is felnőhetnek ugyanolyan boldogságban és szeretetben. Felhasznált irodalom: http://www.mave.hu/uploads/file/VSZK%20protokoll%20csecsemo%20taplalasa%200-12%20ho.pdf www.szoptatasportal.hu
Virágporos gyümölcsturmix
Kiskoromban szénanáthától szenvedtem, majdnem egész nyáron. Valakinek a javaslatára anyu virágport szerzett be, azért, hogy ezzel "kezeljük" az allergiámat. Azóta eltelt két évtized is legalább, s virágporral nem igen foglalkoztam, egészen addig, míg férjemmel vásárolni voltunk az egyik nagy - egészséges dolgokat árusító - áruházban, ahol észrevette az egyik polcon a csomagolt virágport és rákérdezett nálam. Erre én felidéztem, hogy anno a szénanáthámat próbáltuk úgymond gyógyítani vele. Kosarunkban landolt egy kisebb zacskónyi, majd otthon már utánanéztem, mit is kell tudni róla, sőt Tóth Gábort is sikerült megkérdeznem a virágporról. Mindezek után bizton állíthatom, hogy az allergia-szezon beállta előtt a szénanáthásoknak napi rendszerességgel érdemes fogyasztani 1 kiskanálnyi virágport (ha lehet, hárs virágport). Akár gyümölcsturmixba, zöld turmixba keverve, vagy némi vízzel, langyos teával fogyasztani. A virágport kúraszerűen kell alkalmazni, tehát nem egész évben napi rendszerességgel. Én "superfood"-ként tekintek rá, mert számtalan betegség esetén érdemes alkalmazni. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Közismerten enyhíti a cukorbetegség tüneteit. Az orvosok jó eredményeket értek el. Egy kísérlet során 2 héten keresztül napi 32 gramm nyers virágpor csökkentette a cukor mennyiségét a vizeletben, 1 literben 41,8 grammra redukálta. Köztudottan szabályozza a bélfunkciókat, különösen az antibiotikus kezeléseknek is ellenálló, krónikus székrekedés vagy hasmenés esetén. Az emésztőrendszerbe jutva a virágpor gyorsan ég, ezáltal a zsírok gyorsabb égését is elősegíti és növeli az elégetett kalóriák arányát. A virágpor segíti más táplálékok megemésztését is, és segíti a súlykontroll során. (Megjegyzem, az első két-három alkalommal hasmenést okozott nekem, de ezt követően hozzászokott a szervezetem, ma már semmi problémám nincs a fogyasztása miatt. Amennyiben hasmenést okoz, az adagot egy picit érdemes csökkenteni.) A virágpor rendkívüli módon energetizálja a szervezetet. Sokan tápanyag hiány, mások a kiegyensúlyozatlan tápanyag arány miatt fáradékonyak. Mindkettő esetén segít a nyers virágpor, hiszen több mint 100 összetevő van benne, ráadásul ezek természetes formában - így könnyen felszívódnak - és olyan arányban, ahogy a testünknek leginkább szüksége van rájuk. Tavaszi fáradtságunkat is segít száműzni egy virágpor-kúra. A virágpor immunerősítő, megvan az a képessége, hogy helyreállítsa a szervezet kémiai folyamatait és megszüntesse az egészségtelen tényezőket. Európai orvosok felismerték, hogy az alkoholproblémákkal küzdő embereket pollennel kezelve rendkívüli mértékben csökkent az alkohol utáni vágy. Azoknál a fiataloknál, akik szerettek volna megszabadulni a nehézdrogok okozta függőségtől, a virágpor hatására a droghasználat a minimálisra csökkent vagy teljesen megszűnt. A virágpor képes a mérgeket és toxikus anyagokat eltávolítani a testből. Dohányzóknak külön ajánlatos fogyasztani, hiszen szabadulni nehéz a káros szokástól. A virágpor rengeteg olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre hajunknak szüksége van. Alkalmazhatjuk a nyers virágport hajpakolásokban is, egyből a hajhagymákat erősítve. A virágpor a mellékvese kéregben segíti a hormonelválasztást, szabályozza a só- és vízanyagcserét, a neuromuszkuláris funkciókat, a szénhidrát-, zsír- és fehérje anyagcserét, növeli az ellenállást a fizikai és vegyi hatásokkal, valamint a fertőzésekkel szemben, segíti a haj növekedését, javítja a bőr állapotát és a szexuális funkciókat (beleértve a másodlagos nemi jellegek fejlődését is). A nyers virágpor hatékonyan erősíti az immunrendszert. Immunerősítő hatását rendkívüli összetettségének köszönheti. Egyes kutatók állítják, hogy csak nyers virágpor és víz fogyasztásával az ember hónapokig képes jó egészségben elélni. A virágpor több szinten támogatja az immunrendszert. Először is jótékonyan hat a bélflórára és a májra, tisztítja őket. A tisztítás eredménye az lesz, hogy a más élelmiszerekben lévő tápanyagok nagyobb mennyiségben fognak hasznosulni ezt követően a szervezetben. A virágpor tele van antibakteriális, baktérium ellenes anyagokkal. Így a virágpor fokozza a kórokozókkal szembeni nagyobb ellenállásunkat. Mivel a virágpor képes szervezetünket teljes körűen ellátni a szükséges tápanyagokkal, a tökéletes választás azoknak, akik hiányosan táplálkoznak, azaz nem viszik be nap mint nap a szervezetük számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. A krónikus fáradtság köztudottan tápanyaghiányos állapotok miatt alakul ki, az esetek 90%-ában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevés van bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból vagy éppen nyomelemekből a szervezetünkben. Mivel a nyers virágpor több mint 100 összetevőből áll, képes pótólni a hiányzó tápanyagokat. Ráadásul a virágporban természetes formában vannak jelen és olyan arányban, amelyben a testünk számára is ideálisak. A virágpor csökkenti a túlsúlyt és enyhíti az elhízást, azonban kóros soványság esetén növeli a testsúlyt. Franciaországban és Lengyelországban néhány orvos gyermekek és felnőttek étrendjébe beillesztette a virágport és azt tapasztalták, hogy pár nap múlva mindegyikük jobban érezte magát és a vérvizsgálatok is javulást mutattak, különösen a vérszegény gyermekek esetében. (forrás és további infó: http://www.nyersviragpor.hu/hatasai/) A recept: Hozzávalók: - 1 banán - 2-3 alma - 1 kiskanálnyi virágpor - 1-2 dl kéz-meleg víz - turmixgép Elkészítés: Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A banánt héjától megfosztjuk, beledaraboljuk a gép poharába, majd hozzászórjuk a virágport. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk. A virágport érdemes fokozatosan bevezetni reggelijeinkbe. Először kisebb adaggal kezdeni (pl. fél kiskanálnyi), majd mindig egy kicsit többet, hogy ne okozzon emésztési problémát. Kúraszerű alkalmazása javasolt.
Tisztító zeller saláta
A szárzeller kiemelkedő méregtelenítő hatással bír, így tavasszal igazán ajánlott a fogyasztása. Télen főként gumós változatát fogyaszthatjuk, íze erre emlékeztet minket. Remek antioxidáns forrás, magas ásványi anyag tartalommal (foszfor, magnézium, kalcium, vas, natrium) rendelkezik, rengeteg A- és K-vitamin, valamint C-vitamin is található benne. Gyulladásgátló és vízhajtó hatása van, jótékony az emésztőrendszerre és a májra, segít normalizálni a vérnyomást. Krónikus emésztőrenszeri gyulladások esetén hatékony természetes gyógyír lehet. Magas antioxidáns tartalmának köszönhetően védi szervezetünket a stressz okozta káros hatásokkal szemben, már kialakult rákos betegség esetén is hatékonyan segíti a szervezet védekezését. Elsősorban zsenge és ropogós levélszárait használjuk, mellyel feldobhatjuk salátánkat, vagy turmixunkat, de magában ropogtatva is kiváló. Én ezúttal egy egyszerű salátát készítettem belőle, mely lehet előétel, de akár egy könnyű vacsora is. Hozzávalók: szárzeller 2 narancs 2 marék dió 1. A zellert felszeleteljük, majd a narancsot is. Az egyik narancs felét kifacsarjuk, és meglocsoljuk vele a salátát,végül hozzáadjuk a diót, és az egészet összeforgatjuk. Ani Tisztán, tudatosan!
Babakonyha 2.rész. A baba etetésénél elkövetett hibák
2015. március 2. Éltető ételek
Az első és legnagyobb hiba, ha halott élelmiszert adunk gyermekünknek. Mik a halott élelmiszerek? Ilyenek a túl sok cukor, fehér liszt, túl kevés víz, túl kevés rost, túl sok főtt étel. A rossz táplálkozási minta, a példamutatás hiánya, és az, hogy nem étkezünk együtt gyermekünkkel , szintén a leggyakrabban elkövetett hibák közé tartoznak. Egy gyereket, amíg nem kerül közösségbe, csak a szülő (nagyszülő) tudja elrontani! Sokszor látom, hogy az óvodába kinder tejszelettel érkezik a gyerek, és arra panaszkodik a szülő, hogy a gyereke nem hajlandó mást enni. Hát, hülye is lenne - már bocsánat a kifejezésért -, ha ezt megkapja, miért is enne mást? A szülőket nagyon könnyű félrevezetni 1-2 varázsszóval. Egyrészt a kinder ugye gyereket jelent, tehát kifejezetten nekik készítette a gyártó. Valamint a méz és a tej is egy fontos varázsszó. Hű de jó, akkor ez egészséges. Nos, NEM. Valójában 57%-ban zsírból és cukorból áll. Pontos összetevője: "pasztőrözött tej 40%, növényi zsír és olaj, cukor, búzaliszt, sovány tejpor, méz 5%, dehidratált vaj, tojáspor, sovány kakaópor, finom korpa, térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-karbonát), emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei), aromák, étkezési só". Ha figyelmesen megnézzük, csupán 5% mézet tartalmaz, ugyanakkor sokkal-sokkal több cukrot. Egy tejszelet nettó tömege 28 gramm, amelyben 2,5 kockacukornak megfelelő cukor található. Mindig nézd meg a csomagoláson az összetételt , akkor nagy hibát nem tudsz elkövetni! Egészségtelen táplálék = beteg felnőttkor A legtöbb felnőttkori betegség gyökere a gyermekkori táplálkozáshoz nyúlik vissza. Egyébként ha jobban szétnézünk, és nem dugjuk a fejünket a homokba, akkor láthatjuk, hogy milyen sok ekcémás, laktóz- és/vagy gluténérzékeny, cukorbeteg, aranyeres, emésztési problémás, hiperaktív, figyelemhiányos gyerek van. Nem baj! Erre is ad megoldást a gyógyszeripar! A babák és a gyerekek táplálása során is a legfontosabb dolog a tudatosság, következetesség és a határozottság! Amit persze nagyon nehéz betartani, de legalább próbáljuk meg. Erre azért van szükség, mert ugye azt látjuk, hogy a szomszéd Pistike is mindent eszik, és kutya baja sincs. Nos, most még lehet hogy nincs, de mi lesz 35 év múlva? Az már kit érdekel? Mindezek mellett nagyon hiányos a gyerekek és a felnőttek táplálkozása is . Sok ásványi mikroanyag hiányzik a baba és a felnőtt szervezetéből is azért, mert nem teljes értékű ételeket eszünk! Elnyomjuk a baba ösztöneit , hiszen nem kínálunk neki elég alternatívát. Ezalatt nem azt értem, hogy egy ebédnél hatféle dolgot tegyünk elé, de minden nap más és más zöldséget, gyümölcsöt, gabonát adjunk. Ez a felnőttek étkezésére is vonatkozik. Nem eszünk elég változatosan! Így a gyerek se fog! Túlaggódás Másik gyakori hiba a szülői aggodalom, megfelelési kényszer . Tökéletes anya akarok lenni! Miért? A babádnak nem tökéletes anya, nem egy aggódó anya kell! Egy szerető, gondoskodó anya! Ennyi! Nem kell túlaggódni azt, hogy mikor vezessük be a glutént, mikor adjak neki húst, mikor káposztát - persze mindezt percre pontosan -, nem kell óramű szerint szoptatni, etetni. Figyeljük a gyerekünket, minden fog jönni ösztönösen. Egyébként ez az első babánál nagyon nehéz, de a harmadiknál már ott az ösztön!!! A babánál és az anyánál is! Úgyhogy babára fel!
Mexikói kukorica-krémleves
2015. február 16. Vegán muflon
Mindig is irigyen tekintettem arra, akik az árral szemben úszva hiteles bizonyítékokkal támasztották alá az állati eredetű élelmiszerek káros mivoltát. Ezúttal azonban én is beállok a sorba. A különféle betegségek és az állati fehérjék közötti összefüggések már unásig ismertek a felvilágosultak számára, ezért most azt szeretném szemléltetni, milyen hatással vannak a hús-, tojás- és tejipar termékei a nyelvtudásra: Megjegyzés: a his loop egy különösen kegyetlen eljárás, a pig cutting következtében kerül a tányérra. És ezek után egyesek még képesek azt kívánni egymásnak étkezés előtt: good eatwish! Mint hithű animal savert, mélységesen felháborít a dolog. Ezért inkább szakma: ízlelőbimbókkal megáldott emberek egybehangzó állítása szerint a mexikói bableves életem egyik főműve volt. Most pedig gasztronómiai testvérbátyja, a kukorica-krémleves elkészítésének helyes metódusát pofáznám el nagy beleéléssel: Előkészítendő: 2 db kukoricakonzerv 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb gerezd fokhagyma 8 dl zöldségleves-alaplé (türelmetlenek használhatják a 8 dl víz - 2 zöldségleveskocka kombót is) 1 kiskanál mustár 1 dl fehérbor 1 kiskanál curry 1/2 kiskanál őrölt gyömbér 1 kiskanál kurkuma 1-2 kiskanál cayenne bors vagy őrölt chilipaprika 1 evőkanál worchester szósz (ignorálható) só 2 dl növényi tejszín 1 evőkanál liszt dekorációs kellékek: tortilla chips jalapeno paprika A hagymát felkockázzuk és az összetört fokhagyma társaságában kevés olívaolajon - a gasztronómiai közhelyszótár legkedveltebb kifejezésével élve - üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a levétől megfosztott kukoricát, az alaplevet, a mustárt, a fehérbort, az opcionális worchester szószt és a fűszereket, majd jó tíz percig főzzük közepes lángon. Természetesen mély edényt használunk, ellenkező esetben a botmixer használata közben vulgáris indulatszavak hagyhatják el szánkat. Igen, tehát botmixerrel nekiesünk, nem baj, ha kissé darabos marad. Megsózzuk. Ha megvagyunk, a tejszínt egy evőkanál liszttel elhabarjuk csomómentesre, majd beleoktojáljuk a levesbe, és tapasztaltan elkeverjük. Tortilla chipsszel és jalapenóval tesszük igazán esztétikussá.
10+1 tipp hogyan éld túl a telet
2015. január 20. Gréta konyhája
Hideg, latyak, szürkeség, fekete ruhák, kevés gyümölcs-zöldség, többrétegű öltözködés, fagy, január, február, megfázás, fakó bőr, zsírpárnák, bezártság...én és a tél, nem vagyunk barátok. Ezért elhatároztam, hogy azok leszünk, és akárhány nap is van belőle, élvezni fogom minden percét. Csakis rajtunk múlik, hogyan élvezzük az életet, és szerintem elég nagy luxus a boldogtalanság.. Persze szeretnék szandálban, libbenő ruhákban sétálni, simogató, melengető napfényben málnát enni, és napozni, de most nem ennek van itt az ideje. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki inkább a tavasz, nyár, ősz szerelmese, ezért megmutatom, hogy én hogyan teszem boldogabbá a szürke, hideg mindennapokat. 1. Elhatároztam, hogy ezúttal nem leszek beteg sem januárban, sem februárban. Azt vettem észre, hogy ezekben a hónapokban kevésbé a táplálkozásomtól, sokkal inkább a kedélyállapotomtól függ az egészségem. Ha sokat idegeskedek, és nem foglalkozom a stressz levezetésével, többet aggódom, bosszankodom, azonnal beteg leszek. Igaz, tudatos táplálkozásom sokat segít lerövidíteni a betegséggel töltött időt, és a helyzet súlyosságát is enyhíti, mindenesetre, most úgy működöm, hogy minden negatív gondolat helyett, azonnal keresek egy pozitív élményt, vagy egy olyan dolgot, amiért hálás lehetek. Eddig bevált! 2. Én a megelőzés híve vagyok, így most télen fokozottan ügyelek arra, hogy extra, és komplex vitaminokat szedjek a magas zöldség-gyümölcs fogyasztás mellett. A legkiemelkedőbb vírusmegelőző és immunrendszer erősítő módszereim, szereim: Minimum 2000mg C vitamin/nap, D3 vitamin, B komplex (ez jó az idegekre is, a bőrre, hajra, körömre) probiotikum, langyos víz ivása, gyömbértea ivása, friss reszelt gyömbérrel, minden nap. Fokhagyma és petrezselyem evése. Ha érzem, hogy kerülget valami, akkor gyömbértea, 3X1 tk ezüst kolloid, 10 percig a számban tartva, mielőtt lenyelem. Meleg tea, édesgyökérből, akácvirágból, apróbojtorjánból. Tisztított víz, minden mennyiségben. Élő ételek. Én a természetes gyógymódok, a homeopátia, és az öngyógyítás híve vagyok, holisztikus szemlélettel. 3. Sok zene, sok tánc, mulatságos könyvek, filmek, szórakoztató programok, együtt levés a családdal, közös programok, séták, ha süt a nap, mindig kint. Rossz idő esetén uszoda, szauna, vagy otthon a melegben összebújva hálaadás azért, hogy van tető a fejünk felett, és nem fázunk. 4. Sütés, főzés, alkotás! Engem az étel készítés mindig kikapcsol, egyensúlyba hoz, szeretet energiával tölt fel. Szeretem meglepni a családomat finom ételekkel, italokkal, sütikkel (még akkor is, ha én nem eszem belőlük) Haha. 5. Találkozz hetente olyan emberekkel, akiket őszintén szeretsz, és viszont szeretnek. Nevetés velük, eszmecsere, egymás meghallgatása. Csodálatos, és gyógyító olyan emberekkel körülvenni magad, akikkel kölcsönösen adhattok egymásnak. Másokkal meg nem érdemes találkozni, ha nem muszáj. 6. Célok kitűzése, ami lehet egy nyári bombaforma, egy könyv megírása, egy kisebb, vagy egy nagyobb cél tervezgetése, és eléréséért való cselekvés, nap, mint nap. Bár nekem is sokszor van, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok, de van amiből nem engedek. Ilyen a minden napi testmozgás, előre meghatározott terv szerint. A nyári bikini-test, télen készül. Az edzőteremben,vagy otthon,vagy kint a szabadban, és a konyhában. Megfelelő táplálkozás nélkül nem megy, mint ahogy feszes, tónusos tested sem lesz mozgás nélkül. Fuss, tornázz, jógázz, táncolj, amihez kedved van. Csak mozogj, és légy mozgásban. Minden aktív mozgás endorfint, azaz boldogsághormont termel, ami elűzi a téli depressziót. 7. Használd ki, hogy többet alhatsz. Én ezt, azért szeretem a télben:)) Feküdj le korábban, hiszen a pihenés gyorsítja az anyagcserét, kiegyensúlyozottabbá tesz, így nem leszünk már reggel rosszkedvűek, ha kipihenten ébredünk. 8. Foglalkozz többet magaddal. Régen vágytál már egy önismereti tanfolyamra, kedvenc előadód workshop-jára, vagy mindig is szeretted volna a jógát, meditációt, tantrát, vagy rúdtáncot kipróbálni? Keress olyan csoportokat, akik megértenek, meghallgatnak, befogadnak, és közös célok vezérelnek titeket. Mikor? Mondjuk, most! 9. Szerelmeskedj sokat azzal, akit szeretsz! Endorfin, mozgás, szép bőr, haj, rugalmas bőr, tónusos izmok, és pulzusszám emelkedés. Lélek emelkedés, egyenlő boldogság. 10. Fogadj örökbe egy édes állatot, akinek szeretetet adhatsz, akitől önzetlenül és feltétel nélkül kaphatsz, aki vár rád ha fáradtan szomorúan hazaérsz, szeret, tanít, mindig jókedvre derít és aki megtanít gondoskodni. +1: Minden nap ébredés után, nézz bele a tükörbe! Mosolyogj, és adj hálát azért, hogy élsz! Dobog a szíved, lélegzel! Új napra virradt, új lehetőségek, új kihívások...minden nap új élet kezdődhet. Tél ide, vagy oda!
A Nyers Kihívás
Egészséges 2015-t ! Azt mondják, ha egészség van minden van !? :) Nos nagyon úgy néz ki, hogy az egészség nem van- volt- lesz, hanem tenni kell érte! Nap mint nap, amikor az ember választ, hogy mit tesz a tányérjára már azzal is dönt az egészség vagy a betegség lehetősége mellett. Sok az információ főleg a téves az egészséges táplálkozás terén is. A tudósok bármit bebizonyítanak, minden csak pénz kérdése. Már nekünk embereknek kell észnél lennünk, hogy eligazodjunk és rájöjjünk, kitapasztaljuk, mi az ami jó nekünk. Manapság a finomított, agyonfőzött, színezett, mesterségesen ízesített, tartósított ételeket kezdik az emberek elfogadni, mint normálisat, pedig ezeknek nincs köze a természeteshez, az ember természetes táplálékához. A lakosság egyre romló egészségi állapota azt tükrözi, hogy valamit nem jól csinálunk! A megoldás az lenne, ha étkezéseink 70-80 %-át élő, nyers ételek alkotnák. Persze az egészség is összetett dolog, és rengeteg tényező számít még a megőrzésénél, így a napi mozgás, tiszta víz, levegő, alvás, lélek... Gondolom mindenki szeretne egészséges lenni, hát tegyünk érte?! :) Együtt könnyebb! Tapasztalja meg mindenki Önmagán megfigyelve, milyen is az amikor él-elem-et , éltető ételeket eszik, és ezekből építi fel testét, lelkét! 2015 A Nyers Kihívással kezdődik ! Csatlakozz Te is a Facebookon
Új (pozitív) kutatási eremény a biotermékekről!
Egy a Newcastle University (UK) által vezetett nemzetközi szakértőkből álló csoport bebizonyította, hogy az ökotermelésből származó terményekben és az ökoterményekből készült élelmiszerekben 60%-kal magasabb az antioxidáns tartalom, mint a konvencionális gazdálkodásból származó termékekben. A Brittish Journal of Nutrition-ben megjelent cikk szerint az ökogyümölcs, ökozöldség és ökogabona fogyasztásra való átállás annyival több antioxidánst juttat a szervezetbe, mintha 1-2 adaggal több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanánk. Emellett kimutatták, hogy drasztikusan alacsonyabb a mérgező nehézfémek aránya az ökogabonákban. Carlo Leifert, a Newcastle University professzora szerint, aki a tanulmányt vezette, ez a jelentés egy fontos kiegészítése a vásárlók birtokában lévő információknak, ami egyébként eddig elég zavaros és néha ellentmondó is volt. A mérések kimutatták, hogy az étel minősége nagyban függ az előállítás módjától. Különösen, a gyárilag előállított, leginkább a nitrogén és foszfát alapú műtrágyák magas szintje estén kaptak a mérések során lényegesen alacsony antioxidáns koncentrációt a vizsgált konvencionális terményekben. Az ökológiai mezőgazdálkodásban a fentebb említett műtrágyák használata szigorúan tilos. Ökotermények és az ökoterményekből készült élelmiszerekben sokkal magasabb az antioxidáns koncentráció (beleértve a fenolos savakat, flavannonokat, sztilbéneket, flavonokat, antociánokat) összehasonlítva a konvencionális terményekkel. Az átlagos különbség az antioxidáns koncentrációban minimum 18% volt, de némely fajtáknál elérte a 68%-ot is. Kisebb százalékban, de még mindig statisztikailag (is) jelentős eltérést találtak a vitaminok és karotinoidok vizsgálata során. Az ökotermék fogyasztásra való átállással 20-40%-kal növelhetjük étrendünkben a táplálékkal bevitt antioxidánsok mennyiségét anélkül, hogy a bevitt kalória mennyiségét növelnénk. A (poli)fenolok és egyéb antioxidánsok segítenek bizonyos krónikus betegségek, köztük a szív-és érrendszeri problémák és néhány rákos megbetegedés megelőzésében is. Alacsonyabb mérgező nehézfém, különösen kadmium koncentrációt (átlagosan 48%-kal alacsonyabb) mutattak ki az ökoterményekből. A Kadmium, annak a 3 nehéz fém egyike az ólom és a higany mellett, melyre az Európai Bizottság maximális engedélyezett szintet vezetett be. A kadmium akkumulálódik, felhalmozódik az emberi szervezetben, a bevitel csökkentés bármely formája csak segítheti a szervezetet. A nitrogén koncentráció is alacsonyabbnak bizonyult az ökotermények körében. A nitrogén 10%-kal, a nitrát 30%-kal, a nitrit 87%-kal volt alacsonyabb, mint a konvencionális terményekben. A konvencionális gazdálkodás során bevett, gyakori műtrágya használat tudományosan összekapcsolható az előállított terményekben fellelhető magas nitrogén, nitrit és nitrát tartalommal. Ezek az anyagok bel tartalmilag nem kívánatosak egy élelmiszerben, mivel magas kockázati tényezőt jelentenek szervi betegségek, például gyomorrák esetén. A tanulmány azt is kimutatta, hogy négyszer magasabb az esélye, hogy rovarölő szer maradványt találunk a konvencionális termékekben. Csak a gyümölcsöknél a konvencionális termesztésből származó mintákban hétszer többször találtak szermaradványt, mint az ökogyümölcsben. Ugyanez a vizsgálat a zöldségek és egyéb termékek esetében is háromszoros vagy négyszeres eltérést mutatott. További tanulmányokra van szükség, hogy pontosan megállapíthassuk a szermaradvány bevitel csökkenésének egészségre gyakorolt hatását, de azt már kimondhatjuk, hogy a bevitel csökkentésének bármely formája hasznos az emberi szervezetnek. A vizsgált konvencionális termények nagy része meghaladta az EFSA ( European Food Safety Authority) szermaradványokra szabott engedélyezett szintet. A mostani tanulmány emellett komoly hiányosságokat fedett fel az előzőleg kiadott tanulmányok nagy részében és a Newcastle University szakértői egyetértettek abban, hogy a jövőben ezen hiányosságokon alapuló félreértések elkerülése végett, a termény összehasonlító tanulmányok egységesítése szükséges. Ez a tanulmány a legátfogóbb analízis az öko és konvencionális termények beltartalmi értékei témában. Ez az új módszeres irodalmi áttekintésnek és a Carlo Leifert mellett álló nemzetközi szakértő csapat meta-analízis technikájának köszönhető. A teljes adatbázis, amit ehhez a tanulmányhoz felhasználtak szabadon elérhető a Newcastle University weboldaláról ide kattitva Forrás: http://www.organic-market.info/ http://www.biokultura.org/index.php/rss-feed/77-hirek/532-tanulmany-az-ok-es-konvencionalis-termenyekrol Fordította: Szlovicsák Katalin
Miért jó a fodros kel (ropogós)!
Újra itt a tél és a fodros kel szezon! Mi imádjuk, mert nagyon gazdag tápanyagforrás, ízletes nyers és főtt ételek alapanyaga (receptek hamarosan) és változatosságot hoz a téli alapanyagok világába! A fodros kel története A kisázsiai eredetű káposztaféléket a rómaiak idejében a vándorló kelták hozták magukkal Európa nyugati része felé. A fodros kel meghonosodott és a középkorig kedvelt zöldségnövény volt. A kezdetben vastag szárú és gyér levélzetű kel jelentőségét hidegtűrése és könnyű termeszthetősége adta. A gazdák azonban szívesebben szaporították a bő levélhozamú növényegyedeket, s így alakult ki mai alakja. A későbbiek során a nemesítés figyelme inkább a fej közepén levő puhább levelekre irányult, s létrejött a tömött fejet képező káposzta - a legtöbb területen méltatlanul háttérbe szorítva a leveles kelt. Az egészséges leveles A fodros kel remek forrása az olyan fontos tápanyagoknak, mint az A-, C-, E-, K- és B6-vitamin, növényi fehérjék és az élelmi rostok. Olyan ásványi anyagokkal lát el minket, mint a mangán, a vas, kalcium, réz és kálium. Egyetlen tányérnyi fodros kelből készült étel fedezi napi C-vitamin szükségletünk 88%-át. Ez a vízoldékony antioxidáns csökkenti a rák kialakulásának veszélyét. Gyulladáscsökkentő, hatékonyan segít az asztma és az ízületi gyulladások elleni védekezésben. Rosttartalma révén tisztítja a vastagbelet, védi emésztőrendszerünket. Mangántartalma elérhetővé teszi a táplálékkal felvett szénhidrátok és fehérjék energiatartalmát, könnyebben jönnek létre az idegrendszer működését serkentő zsírsavak. E-vitamin tartalma csökkenti az emlékezőképesség esetleges hanyatlását. A zsírban oldódó E-vitamin hatékonyabban szívódik fel, ha zsiradékkal együtt fogyasztjuk. A fodros kelt tehát mindig öntsük nyakon egy kis olajjal, hogy elősegítsük ezt a folyamatot. S végül, de nem utolsósorban ki kell térnünk kéntartalmú hatóanyagaira, amelyek serkentik a szervezet méregtelenítő folyamatait, és segítenek egyes daganatos betegségek (mell-, petefészek-, tüdő-, prosztatarák) megelőzésében. (Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete) Egyik kedvenc termékünket, az ízletes bundában, ropogóssá aszalt fodros kelt minden évben készítjük nektek. Most is megvásárolható webshopunkban: Fodros kel ropogós Összetevők: Fodros kel*, mandula, dió, Himalaya só, füstölt paprikapor, kurkuma, fokhagyma * jelölés: ellenőrzött biológiai gazdálkodásból. A többi alapanyag vegyszermentes saját, vagy őstermelői termény. 495 Ft / 26 gr-os csomag ITT RENDELHETITEK MEG: kattints! Curly Kale CrunchiesIngredients: organic curly kale, organic almonds, walnuts, turmeric, garlic, smoked paprika, himalayan salt 1 pack measures 26g It lasts easily 2 month preferably in airtight container. A perfect snack just on its own or accompanied by a salad or a soup. Good to have on the way, or in those critical moments when we need to grab on something. Delicious, nutritious, healthy. Made in gluten free environment. Arrives in a paper bag with window with, full description.
Fehérjebevitel - kiegészítés
2014. november 16. Vegan Spirit
Mivel nagyon sok komment érkezett a fehérjebevitelről szóló cikkhez (a címlapra kerülésnek köszönhetően), és ezekre nincs időnk egyenként válaszolni, ezért GS írt egy rövid választ a legfontosabbakra. További jó kommentelést nektek! Ha lesz energiám és időm, még válaszolok majd pár hozzászólásra később. Íme GS válasza: "Látom, hogy az előző cikk, nagyon erős védekező mechanizmust váltott ki a legtöbb emberből, pedig nem a támadás volt a cél vele, csupán információmegosztás, egy olyan régi, tévesen berögzült témáról, mely esetlegesen megakadályozza, a veganizmus iránt már bizonyos szinten nyitott embereket abban, hogy kipróbálják a vegán életmódot , hiszen félnek a nem teljes értékű, ,,komplettálásra szoruló növényi fehérjéktől, így jóval bonyolultabbnak beállítva, egy egyébként egészségesebb, környezetvédőbb és legfontosabb érvként, kegyesebb életmódot a hozzánk hasonlóan érző lényekkel, az állatokkal szemben is. A növényi fehérje másodrangúsága még a 20 század elejéről eredeztethető, ahol kísérleti patkányok, jobban nőttek az állati eredetű fehérjén, mint a növényin; azonban, két fontos dolog kimaradt: 1) a patkányoknak 10 létfontosságú aminosavra van szükségük, az embereknek 8-ra vagy 9-re (hisztidint is beleszámolva vagy sem) 2) a patkányok rövid idő (4 és fél nap) leforgása alatt megkétszerezik a méretüket, melyhez 50%-os fehérjetartalmú anyatej társul, míg egy csecsemő lassan, 6 hónap leforgása alatt duplázza meg a súlyát, melyhez csupán 5-6%-os fehérjetartalmú anyatej társul Ezekből kifolyólag, természetes, hogy a patkányoknál nagy jelentősége volt a fehérjének, amit kaptak. Ennek ellenére, az itt találtakat az emberekre is rávetítették, és a növényi táplálékokat hiányosnak könyvelték el, mely gondos ,,komplettálásra szorul, amit igazán népszerűvé, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című, 1971-es könyve tett; annak ellenére, hogy ő maga növényi táplálkozást javasolt, a húsfogyasztás már akkor is ismert, környezetkárosító volta miatt; a felvetett ,,komplettálást azonban 1981-re, a könyve tíz éves jubileumi kiadására visszavonta, és beismerte, hogy könnyebb fehérjéhez jutni, mint gondolta, és sajnálatosan azt a tévképzetet adta az embereknek, hogy növényi táplálkozást folytatni nehéz, a ,,fehérjekomplettálás miatt, ezáltal legalább annyi embert eltaszítva attól (a mai napig is), mint amennyit bevonzva. Ezen próbálnak változtatni, hiteles, növényi (vegán) táplálkozás mellett a szavazatukat letevő orvosok és dietetikusok, akik már számtalanszor felemelték a hangjukat a témában. Így az, aki tud angolul, adjon egy esélyt az előző cikk végén említett három hivatkozásnak (1)(2)(3), hogy teljesen képbe kerülhessen a témáról, és ne egy rég berögzült téveszme legyen az, ami visszatartja az embereket, egy számukra és környezetünk számára is jobb életmódtól. A cikkben szereplő következő mondatot kifejteném bővebben: ,,ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket. Az ,,elegendő kalória természetesen nem több, mint ami az ember létfenntartásához szükséges, mely nagy átlagban 2000-3000 kcal közötti mennyiség (komolyabb testmozgás végzése nélkül); ennél többről nincs szó, így nem kell senkinek túlennie magát, csupán eleget ennie, miközben egyúttal a tápanyagszükségletét is ellátja így. A ,,néhány ritka kivétel nem lett kifejtve, tekintve, hogy kicsi az esélye annak, hogy emberek kizárólagosan kb. 3% vagy az alatti fehérjetartalmú növényi táplálékokon akarnának élni hosszú távon, legfőképpen, hogy átlagban még a gyümölcsök is 6% fehérjetartalmúak, azonban kivételek mindig akadnak. Ezek azok a táplálékok (alma, körte, bizonyos aszalt gyümölcsök, manióka stb.), amelyekben ugyan megtalálható az összes létfontosságú aminosav, azonban alacsony fehérjetartalmuk miatt túl sok kalóriát kellene elfogyasztani belőlük azok fedezéséhez; így ide, egy hozzászóló kifejezése nagyon találó, ezeknél ,,relatív hiány áll fenn, és nem is javasolható természetesen, hogy kizárólagosan ezekre építsen az ember egy étrendet, mert nem csupán fehérjében, de egyéb létfontosságú tápanyagokban is rendkívül szegények. Azonban ez a relatív aminosav hiány a növényi táplálékok legnagyobb részében (99%-ában) nincs jelen (így azok számítanak ritka kivételnek, amiknél jelen van), és az a feltételezett eset is felvázolható, hogy csupán egyetlen, nem a kivételek közé tartozó, relatív aminosav hiánnyal nem rendelkező egyszerű növényi táplálékkal is képesek lennénk fedezni a létfontosságú aminosav szükségletünket, az előzőekben említett 2000-3000 kcal bevitelével. Természetesen nem is ajánlott senkinek sem csak egyetlen táplálékra korlátoznia az étrendjét, csupán megnyugtatásul közlendő, hogy ha valaki egy nap egyedül például csak babot vagy burgonyát eszik, akkor nem kell a nap folyamán azt komplettálni valami más növényi fehérjével, mert az magában is teljes értékű növényi fehérje volt; és ennek megvizsgálására tökéletesen alkalmasak az étrendi naplók, melyek nem-vegán forrású adatbázisokra (pl. USDA, NCCDB) épülnek. A valós fehérjeminimumot pedig nem csupán a cikkben említett Dr. William Rose állapította meg rendkívül alacsony értékben (20 grammban), hanem számos kutató őt követően, akár saját magán is kísérletezve, napi 30 grammnál kevesebb fehérjével, mellyel képesek voltak pozitív nitrogénegyensúly fenntartására. Ennek ellenére, a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g fehérje testtömeg kilogrammonként, egy bárki számára könnyedén elérhető és javasolható mennyiség. A gyümölcstáplálkozásról pedig ezek után fehérjeszempontból csak annyit, hogyha az ember nem a relatív hiányos aminosavprofilú táplálékokra építi az étrendjét, akkor, ahogyan egy 1971-es, dél-afrikai kutatásból kiderül, még akár növekedhet is a szervezet összfehérje és albumin szintje, egy napi 32-55 gramm közötti fehérjetartalmú gyümölcstáplálkozáson (1)(2). Végezetül válaszként, arra a hozzászólásra, miszerint egy szénhidrátdús (és zsírszegény), teljes értékű, növényi táplálkozás nem szolgálná az emberek egészségét, hogy ilyen táplálkozással voltak képesek hiteles orvosok, 1) a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésére, javítására és visszafordítására, és az 1-es típusú rendkívül jó hatásfokkal történő kezelésére; egy előadás a témáról, Dr. Neal Barnardtól 2) a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére, javítására és visszafordítására; egy előadás, a témában Dr. Dean Ornish-sal egyetemben szakértő, Dr. Caldwell Esselstyntől. GS " J. K. Valentine
A tíz leghasznosabb gyógyhatású fűszer a konyhában
A modern tudomány kezdi egyre jobban feltárni a fűszerek és növények gyógyító hatásait és fegyverként bevetni őket olyan betegségek esetében is, mint a rák vagy az Alzheimer-kór.
Velkám!
2014. október 29. Vegán muflon
"A veganizmus az állati termékek használatának mellőzése, különösen a táplálkozás terén, és a hozzá kapcsolódó filozófia, amely elutasítja az állatok árucikk-státuszát. A veganizmus követőjét vegánnak nevezik." Valahogy így szólna a definíció. (És most zsonglőrködnék egy keveset a kötelező közhelyekkel.) Csakhogy olyan országban élünk, ahol a Jó ebédhez szól a nóta 1960 óta semmit sem vesztett létjogosultságából. Márpedig egy pecsétgyűrűs bojlerszerelő nem áriázhat darumadarakról meg a halott anyjáról grillezett padlizsán szervírozása közben! A magyarnóta olyan, mint Bőrpofa, a texasi láncfűrészes: hús-vér áldozatokat követel. A pörkölt-nokedli kultusz nem csekély számú követői között pedig továbbra is igen nagy a térítő küldetéssel bíró egyedek száma. (Figyelem, saját szubjektív tapasztalat.) Csak ők nem a legfelsőbb erő létezéséről akarnak meggyőzni minket, hanem arról, hogy hülyék vagyunk, amiért bojkottáljuk a szalontüdőt pacalos parasztkajbásszal. A vegetáriánusok/vegánok túlnyomó többsége bizonyára számtalanszor belement már eme parttalan vitákba, és agyalapi szamárköhögésben tör ki az unásig ismert fordulatoktól. Azért szemléltetés gyanánt hadd álljanak itt az ellentábor leggyakoribb kérdései, felvetései ezen sorok lejegyzőjének megfáradt válaszaival: - Tényleg nem eszel húst? - Tényleg. Semmi olyat, ami valaha bőgött, ugatott, hápogott, gágogott, huhogott, brekegett, tátogott, csúszott a földben vagy kánkánt táncolt operettben. És semmi olyat, ami hasonló lényekből származik, különös tekintettel az utolsóként megemlített entitásra. - És halat sem? - (Menten fejedbe húzok egy zsák avas tubifexet!) - És mér nem? Mer él? A répa is élőlény. - Ha szerinted a répának van központi idegrendszere, képes intenzív fizikai és lelki érzelmekre vagy éppen utódokat nemz, akikről aztán szeretően gondoskodik, akkor téged nagyon átvert a biológiatanár. (Egyébként meg szerintem provokálsz, rossz lesz, ha telemegy a füled horgászcsalival.) - De azt tudod, hogy megvakulsz, el fognak sorvadni az izmaid, és a kis petyhüdt mikroszkópikus... hé! ne! mpfffffpffffff!!!!! - (Megmondtam.) Nos, aki szeretne kikezdhetetlen érveket hallani a veganizmus mellett egy nálam türelmesebb egyednél, szánjon egy jó órát a következő videóra. Gary Yourofsky állatvédő aktivista beszél a vágóhidakról, a tej- és tojásiparról, a vegánokhoz köthető hiánybetegségek mítoszáról, az ember ragadozó ösztöneiről, és legfőképpen morális kérdésekről. Tekintettel arra, hogy ez a blog mégis csak gasztronómiai témákat feszeget, az Earthlings c. horror-dokumentumfilm beágyazásától eltekintenék. (Legvégül: a blog címe számtalan átvirrasztott éjszaka eredményeképp született meg, de ez reményeim szerint érződik is rajta. Frank Drebin hadnagyot idézve: "és most harapjunk valamit!")
Brokkoli krémleves nyersen
2014. október 20. Vegan Spirit
Imádom a krémleveseket, de miért jó nyersen? Mert minden enzim és tápanyag benne marad. Ez nagyon fontos, hiszen a normál étkezési szokások miatt enzimhiányos a táplálkozásunk, a test pedig enzimhiányos állapotban saját magát éli fel, hogy a hiányzó enzimeket elő tudja álítani. Rengeteg betegség az enzimhiányos táplálkozás miatt alakul ki. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő menyiségű élő enzimet juttassunk a szervezetünkbe, ami hőkezelt ételekkel lehetetlen, ugyanis a hőkezelés megöli az enzimeket. A brokkoli pedig nagyon egészséges, de csak nyersen fogyasztva fejti ki, 100%-ban áldásos hatásait! Néhány a brokkoli hatásai közül: Védi a szívet, segít a rákmegelőzésben, regenerálja a leégett bőrt, erős antioxidánas, védi a magzatot a rendellenes fejlődéstől, aktivizálja az immunrendszert, erősíti a csontokat, védi a szemet, a gyomorfekély elleni küzdelem harcosa, és erős méregtelenítő hatása van. Az első kettő különösen fontos, mert a szív és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések a két vezető halálok. Együttesen a halálozások 81%(!!!)-át okozzák! Amióta kacérkodok a nyersvegán életmóddal, azóta mindíg kísérletezek a hagyományos krémlevesek nyers változatával. Íme a mai vacsorám: Hozzávalók (4 személyre) - 1 nagyobb fej brokkoli - 1 közepes sárgarépa - 2 nagy marék dió - 2 szem aszalatlan datolya - fél citrom leve - 4 ek szójaszósz - 1 ek grill fűszerkeverék (adalékanyag mentes!) - kb 7dl tisztított víz - pritamin, vagy piros kaliforniai paprika A brokkolit mosd meg, majd a szedd rózsákra. Fontos, hogy csak zsenge szárat hagyj a rózsákon! A paprika és a víz kivételével mindet rakj be a turmixgépbe, és a vizet fokozatosan adagolva turmixold krémesre. A végén felkockázott paprikát vagy ízlés szerint más zöldséget tehetsz bele betétnek. Frissen, picit behűtve ajánlom. Szeretettel fogyaszd földanyánk áldott ajándékát! :) J. K. Valentine
5+1 kevésbé ismert immunerősítő gyógynövény
2014. október 10. Éltető ételek
Az előző részben az 5+1 legismertebb gyógynövényt mutattam be, most folytatom a sort a kevésbé ismert, de annál hatékonyabb gyógynövényekkel. 1. Echinacea (Bíbor kasvirág) Hazánkban termesztett dísznövény. Elsősorban alkoholos kivonata ismert, de teaként is fogyasztható. Számos immunerősítő tabletta fő hatóanyaga. Homeopátiás készítményként is megvásárolható, amelyet mindenképp kúraszerűen kell alkalmazni! D6-os potenciálban napi 2x5 globulus bevétele szükséges. Hagyjuk, hogy a száj nyálkahártyáján szívódjon fel. 1 hét szedés után 1 hét szünet szükséges. Aktiválja a makrofágokat, és fokozza az interferon képződést. Ezáltal nagyon hatékony immunstimuláns, sejtosztódást gátló, antivirális és antibakteriális. 2. Gyömbér A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti. Elsősorban étvágyjavító, emésztésserkentő hatásáról ismert, de téli betegségek megelőzésére is kiváló. Erősíti az immunrendszert , a megfázást kísérő hörghurut és az influenzával járó izom- és mellkasfájdalom enyhítésében is segít. 3. Ginzeng (élet gyökere) Ázsiában nagyra értékelt roborálószer, azt tartották róla, hogy visszahozza a fiatalságot. Az idős, legyengült szervezetet erősíti, növeli a fehérvérsejtek számát és aktivitását . Ezáltal immunerősítő, tumorellenes . Kedvezően hat a nemi szervek működésére, nemhiába került az Active GTC-be is. Hat a vörösvértestek képzésére is, növeli az oxigénszállítást, vérkeringés javító, véralvadásgátló . Jótékony hatású a központi idegrendszerre, élénkítő, fokozza a koncentráló készséget . Összességében a szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához járul hozzá. 4. Orvosi ziliz (Fehér mályva) Ez már valóban egy kevésbé ismert gyógynövény, pedig akár az allergiások megmentője is lehetne. Elsősorban a gyökerét használjuk drogként, de a levele is gyűjthető. Magas nyálkatartalma van, ezenkívül flavonoidokat, keményítőt, aszparagint, ásványi anyagokat is tartalmaz. Mivel fokozza a leukociták falóképességét, így immunstimuláns hatású . Ezenkívül a nyálkatartalma miatt nagyon jól használható emésztőszervi gyulladások esetén, asztmára, szénanáthára, köhögésre is. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg - orrba cseppentve, arcot, szemet megmosva is bevethetik az allegiások. A hideg áztatással készült ziliztea beivódik a nyálkahártyába, a bőrbe, megszüntetve ezáltal a szem-, orr- és fülviszketést. 5. Goji berry Erről a bogyóról elmondható, hogy szinte mindenre jó. Immunmoduláló hatása révén fokozódik a fehérvérsejtek aktivitása . Az egyedülálló L.B. Poliszacharidok, amik megtalálhatóak benne, szívvédő, rákmegelőző és immunstimuláló tulajdonságokkal rendelkeznek. Az antioxidáns karotinoidok egész tárházát tartalmazza, beleértve a béta-karotin t (és jobb forrása annak, mint a sárgarépa!) és a zeaxantin t is, ami a szemet védi. C-vitamin tartalma 500x magasabb súlyarányosan a narancsnál. Az aszalt goji számos nyers étel alapanyaga lehet, juice formában ütős immunerősítő. 5+1 Körömvirág Ezt a csodás gyógynövényt biztosan sokan ismerik, de immunerősítő hatása kevésbé ismert . Bőven tartalmaz flavonoidokat, xantofillt és karotinoidot, szaponint, E-vitamint, keserűanyagot. A virágából készült teája és alkoholos kivonata amellett, hogy immunstimuláns és antioxidáns, felhasználható bélrendszeri gyulladások kezelése során is. Antibakteriális, antivirális, erősíti a nyirokrendszert, keserűanyag tartalma jótékony hatással van a májra és az epére. A virágából macerátummal készült olaja és a kenőcs is kiváló gyulladáscsökkentők és sebgyógyítók. Ne féljünk használni a gyógynövényekben rejlő erőt, alkalmazzuk bátran megelőzésre és gyógyulásra is.
Céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval
2014. szeptember 25. Zöld Avocado
céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval A minap rábukkantam a nokedli szaggatómra a fiókban. :-) Eszembe jutott, hogy milyen rég készítettem nokedlit. Általában az együtt jár a pörkölttel, ami mostanában nálunk ritkán látott étel az asztalon. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen emészthetőbb és értékesebb verzióját lehetne elkészíteni a nokedlinak?! Böngészgettem egy kicsit a neten, és rábukkantem erre a gyönyörűségre: céklás nokedli. Elképesztő színe van! ;-) Ami pedig ilyen mutatósan néz ki, az csak finom lehet. Így hát tudtam, hogy ez lesz a vacsora holnap. De mi készüljön mellé? Tudtam, hogy nem sok időm és kedvem lesz a konyhában állni, mert elég fárasztó hét van mögöttem, ezért mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna. Erre most sokan felnevethetnek, hogy 'egyszerűt?! De hát a nokedli az már önmagában egy macerás étel!'... Szerintem nem. Ha van egy jó kis nokedli szaggatód... ...és nem nagy mennyiségben készítesz galuskákat, akkor szerintem nem olyan munkaigényes a dolog. Persze mosogatni valót csinálunk vele bőven, főleg, ha a tészta cékla piros! :-D Ha már cékla, akkor legyen mellé valami karakteres sajt, meg dió, mert azokkal nagyon jó párosítva. Együnk mellé kecskesajtot, mert azt sosem eszünk, pedig számos értékes tápanyagokat tartalmaz. "A kecsketej az összes tejfajta közül a legegészségesebb - vitamintartalma sokkal magasabb, mint a tehéntejé, és a tejérzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatejhez hasonlóan a kecsketej béta-kazein alkotórésze miatt tejallergiát nem okoz. Sőt hatásos az allergiák gyógyítására és a daganatos betegségek megelőzésére. A kecsketejben a kalcium, magnézium és foszfor aránya, valamint felszívódási képessége az ember számára a legmegfelelőbb, a csontritkulás megelőzésére és a már kialakult betegség szinten tartására is alkalmas. A kecsketej ,,teljes tej, tehát fogyasztása esetén kevesebb is elég belőle. Könnyen emészthető. Fontos szerepet tölt be a gyomorproblémákkal, emésztési zavarokkal küszködők táplálkozásában. Magas fehérjetartalma miatt az idős korosztály kiváló roborálószere. A kecske és a juhtej jelentős mennyiségű orotsavat tartalmaz. Ez a sav jelentős védelmet nyújt a rákos megbetegedések ellen. Talán ez az egyik oka annak, hogy újabban a kecsketejet előszeretettel javasolják a daganatos betegek gyógyításában." forrás: www.almamag.hu Nagyon kevés hozzávalóból, kevés konyhai hozzáértéssel elkészíthető ez az étel, így kezdőknek is bátran ajánlom! HOZZÁVALÓK: kb.4 főre, vagy 2 főre, de 2 vacsorára ;-) - 300 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 2 tojás (lehetőleg bio farmról) - 2 kisebb nyers cékla (nem előfőzött) - Himalája só - (1 ek útifűmaghéj) - 1-2 dl víz - 1 ek + 1 tk extra szűz olíva olaj - kecskesajt, ízlés szerinti mennyiségben (nálam kb.400g fogyott el 4 főre) - dió, szintén ízlés szerinti mennyiségben ELKÉSZÍTÉS:A nyers céklákat meghámozzuk, megmossuk, és kockákra vágjuk. (Hasznos lehet egy eldobható latex kesztyű, hogy elkerüljük a még másnap is jól látható cékla nyomokat a kezünkön. ;-) ) A céklakockákat, a tojásokat és a vizet beletesszük a turmix gépbe, és a két késes darabolójával pürésítjük. (Ha szükséges kevés vizet engedünk hozzá.) Egy tálba beletesszük a lisztet, egy kevés sót, és hozzákeverjük a cékla turmixot. El is készült a céklás nokedli tészta. A hagyományos módon kifőzzük: nagy lábasban sok vizet forralunk, sóval, és egy kevés olajjal. Amikor forr a víz, elkezdjük beleszaggatni a galuskákat. Amikor feljönnek a víz tetejére leszűrjük, és hideg vízzel öblítjük. (Ha nem elég kemény a tészta, tehetünk hozzá még lisztet.) Miután az összes nokedli elkészült, egy teáskanál olíva olajjal összekeverjük a kész nokedliket a tálban, hogy ne ragadjanak össze. A kecskesajtot felmorzsoljuk. A diót egy olaj mentes teflon serpenyőben kisebb darabokra tördelve pár perc alatt megpörköljük. Vigyázzunk, ne kokszoljon oda! Piszkálgassuk közben egy fakanállal. ;-) És ennyi! A pink nokedlikre rászórjuk a morzsolt kecskesajtot, és a diót. És már ehetjük is az igen látványos vegetáriánus sztrapacskánkat. :-) céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval Féltem tőle, hogy száraz lesz, és hiányozni fog egy kis öntet, vagy szósz róla, ezért készítettem 1 evőkanál extra szűz olívaolajból és 1 frissen facsart citrom levéből öntetet rá. Nagyon nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt rá szükség. Csak úgy csúszott az a rózsaszín nokedli citromlével és citromlé nélkül is. ;-) És hogy milyen íze van? Ez is meglepő! Mert egyáltalán nincs cékla íze. Egy kicsit a sztrapacskához tudom hasonlítani, de mégis más. Próbáljátok ki, és mondjátok el a véleményeteket! Megjegyzés1: Ha valaki nem szereti a kecskesajtot, vagy túl drágának találja, helyettesítse görög Feta sajttal, vagy akár márvány/kék sajttal. Ezekkel is rendkívül ízletes ételt fogunk kapni. Megjegyzés2: Ha van otthon útifű maghéj, érdemes a tésztába tenni 1 evőkanállal. Ezesetben azonban várjunk 10-15 percet a nyers tésztával, míg a forrásban lévő vízbe dobjuk őket, hogy legyen ideje a maghéjnak megszívnia magát. Megjegyzés3: A friss cékla levelét alaposan megmosva salátaként elfogyaszthatjuk az étel mellé, mert a levele is rendkívül egészséges. Sajnos az enyémek betegek voltak, így inkább most csak dekorációnak használtam fel őket. céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval
Életmódváltás a konyha szekrényben: avagy milyen hozzávalókra lesz szükségem az egészségesebb élethez?
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Úgy érzem kell egy kis kiegészítés a receptekhez, úgy általában. :-) Tartok attól, hogy sokan megijednek majd a hosszú hozzávaló listáktól, vagy az ismeretlen super food-ok neveitől. Mivel ez egy nem hagyományos, húsos, magyar konyha recepteket tartalmazó gasztro blog, ezért az biztos, hogy az elején sok újdonságot fogtok olvasni, és olyan hozzávalókkal fogtok találkozni, ami nincs otthon a konyhátokban, sőt, azt sem tudjátok hol lehet őket beszerezni? ;-) desszert hozzávalók újratöltve Ne futamodjatok meg! Az egészséges ételek nem bonyolultak, csak egy kis életmód váltásra, szemlélet váltásra van hozzájuk szükség! Például mikor legközelebb a kedvenc hiper/szuper marketetekbe mentek vásárolni, nézzetek szét olyan polcokon és részlegeken is, ahol eddig még nem jártatok. Rengeteg érdekes és új étellel fogtok találkozni. Sokan azt hiszik, hogy az a rész a boltban, ahol a gluténmentes, és cukormentes termékek vannak, azok csak a beteg, ételallergiás emberek számára vásárolhatóak. :-) Tévedés! A gluténmentes, vagy cukormentes alapanyagok az egészséges emberek számára is egészségesek! ;-) Bátran vásároljatok cukormentes kekszeket, vagy gluténmentes tésztát a legközelebbi túrós csuszához! Nem kell megvárni, míg tényleg muszáj lesz ilyen termékeket fogyasztani. gesztenye szív Előzzük meg a betegségeket, és ne pedig kezeljük őket! A Világ rengeteg országában (főleg az ázsia országokban) nem az a jellemző, hogy megvárják az emberek, míg betegek lesznek, és aztán betegségek tüneteit gyógyszerekkel kezelik, hanem ellenkezőleg! Már előtte tesznek azért, hogy ne legyenek betegek! Megelőznek, és nem pedig tüneteket kezelnek! A testi betegségek megelőzésének pedig az egyik legfontosabb eszköze, a helyes táplálkozás! Olyan ételek elfogyasztása, amit a szervezetünk könnyedén megemészt, tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel, hasznos baktériumokkal, könnyen felszívódó zsírokkal, szénhidráttal, és növényi fehérjével. Az ilyen ételektől energia dúsabb, mosolygósabb, könnyedebb életet élhetünk gyógyszerek fogyasztása nélkül, ideális testsúllyal! :-) Nem kell szigorú diétákat követni, vagy magunkat sanyargatni, csak lecserélni a már megszokott alapanyagokat, egészséges, 100%-ban hasznosítható, természetes alapanyagokra a konyhában. :-) diófélék És akkor a teljesség igény nélkül néhány hozzávaló, amivel biztosan találkozni fogsz a receptjeimben. Valószínűleg még nincs a konyha szekrényedben, de érdemes lenne beszerezni őket! ;-) - GMO (gén módosítás) mentes tofu - super food: kendermag, chia mag, goji bogyó, búzafű, - sörélesztő pehely, útifűmaghéj (Psylium Husk) - sós magok: napraforgómag, tökmag, fenyőmag, lenmag, szezámmag - diófélék: dió, brazil dió, pekán dió, mogyoró, kesu dió, mandula - aszalt gyümölcsök - kókusz zsír, extra szűz olíva olaj, szezám olaj - szódabikarbóna - Agave szirup, Demerara cukor, Xilit, kókusz reszelék - teljes kirölésű tönköly liszt, rizs liszt, mandula liszt, kukorica liszt - kókusz tej, rizs tej, mandula tej - rengeteg avokádó, cukkini és lila hagyma - csicseriborsó - gabonák: amaranth, quinoa, hajdina, köles, kuszkusz, bulgur, zab - friss cserepes bazsalikom és petrezselyem - Himalája só, egész fekete bors - lehetőleg organikus körülmények között termesztett zöldségek, gyümölcsök, tojások - stb. Qunioa (gabona) Ráadásul szépen lassan, ahogy átszokunk az olyan ételek fogyasztására, melyek nagy részét meg tudjuk emészteni, tudjuk hasznosítani, azaz "tüzelő anyagként szolgál", és nem pedig csak tömjük magunkba, és raktározzuk, mint a gyors kaják nagy részét; annál inkább észre fogjuk venni, hogy egyre kisebb mennyiség is elég, ahhoz, hogy jól lakjunk. Most pedig azt gondoljátok, hogy egy marék salátával éhesek maradtok, úgyhogy, amiket írok, az baromság. Igen,én is így gondoltam korábban, mikor még a marék saláta csak tányér dísz volt a rántott hús és krumpli mellett. :-) De ma már nem így gondolom, és ma már a testem sem így gondolja! Kezd el! Próbáld ki! Változtass, és beszélgessünk róla egy fél év múlva! ;-) aszalt gyümölcsök, diófélék Van jó pár konyhai gép, ami megkönnyítheti a munkánkat, és segíthet, hogy még természetesebb módon jussunk hozzá az alapanyagjainkhoz. Ezek nagy része még nekem sincs meg, de már rajt van a kívánság listámon! ;-) Ilyen konyhatündér például az aszaló gép, a kenyér sütő gép, a száraztészta készítő és a csíráztató gép. Ezek nélkül is lehet élni, és létezni egy vegetáriánus konyhában, de előbb utóbb érdemes beruházni rájuk. Ami viszont elengedhetetlen már a kezdetektől fogva: mák/kávé daráló, turmix gép, kézi tumix, vagy mindez egyben egy multifunkciós gépben a legjobb. Ez itt nem a reklám helye, de nekem ő a társam minden nap a konyhában, és teljes mértékben meg vagyok elégedve vele, és az ára is lenyűgőzően alacsony. Ez egy Andrew James multifunkciós készülék, ami darál, őröl, darabol, pépet készít, turmixol, gyümölcs levet présel, dzsúzt készít, és mindig minden percben a kezem alá dolgozik. :-) Az amazon-on már 30 euróért (közel 10ezer Ft) hozzá lehet jutni. Szerintem ez nem drága egy ilyen kis mindenttudóért. ;-) Nem túl nagy teljesítményű, de egy átlagos háziasszony konyhájában bőven elég, amire képes. Azt hiszem ennyi, amit így előljáróban érdemes tudni és beszerezni a receptek elkészítéséhez. Örömteli, és egészséges gasztro alkotást kívánok mindenkinek! Táplálkozz, ne csak étkezz! ;-)
Gyógyító hagymák. 2.rész "Mindenható" fokhagyma
2014. augusztus 15. Éltető ételek
A fokhagymát több mint 4000 éve használják, a piramisok építése során is napi fokhagyma adagot kaptak a munkások. A magyar népi gyógyászat is ismeri és előszeretettel alkalmazza. Legfontosabb hatóanyaga Akkoriban még nem volt ellenérzés az erőteljes illattal szemben, mint manapság. A fokhagyma egyik legfontosabb hatóanyaga a szagtalan alliin, melyből szétrágás/vágás során allicin keletkezik. Ezt az allicin olajat a bőr és a tüdő választja ki, ezért érződik a bőrünkön és a lehelletünkön. Néphagyomány szerint csökkenthetjük ezen illatot, ha petrezselymet, bazsalikomot, borókabogyót vagy fahéjat rágcsálunk vagy 1-2 szem szegfűszeget. Antibakteriális, antivirális és parazita ellenes Nagyon sok jótékony hatása van a fokhagymának, de szerintem az egyik legfontosabb, hogy erős antibiotikum . Még 1:100.000-es hígításban is hat a Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok ellen. 1 mg allicin 15NE penicillinnek felel meg. De nemcsak a baktériumok ellen kiváló, hanem a vírusok (pl. herpesz, szemölcs) és paraziták (pl. bélféreg, körömgomba) ellen is. Bél-ügyek Viszont az egészséges bélflórában nem tesznek kárt . Sőt, erősíti az emésztőrendszerben lévő mirigyeket, és jótékony hatása van a bél nyálkahártyájára is. Tehát elmondhatjuk azt, hogy segít helyreállítani bélflórát. Kiváló gyógyszer puffadás, hasmenés és a bélgörcsök esetén. Gátolja a gázképződéssel járó rothadási és erjedési folyamatokat. Bevethető a Helicobacter pylorit esetében is, mely köztudottan a gyomorfekély és gyomorrák kialakulásáért felelős. Szív- és érrendszerre gyakorolt hatása felülmúlhatatlan Ezenkívül erőteljes koleszterin és triglicerid csökkentő hatása van. Napi 3-10g nyers fokhagyma fogyasztása 6-16 hetes kezelés után 16%-kal csökkenti a koleszterint, és 30%-kal a triglicerint. Remekül szabályozza a vérnyomást , csökkenti az arrtériák meszesedését, ezáltal megelőzi a trombózis kialakulását. Véralvadásgátló , ezért az ilyen gyógyszert szedők erre fokozottan figyeljenek. Értágító hatása is ismert, oldja a szív koszorúereinek görcsét, ezáltal javul a szívizom vérellátottsága. Fokozottan hat a láb, a szem és az agy szűkült ereire . Időskorban jellemző az időszakos sántítás (claudicatio intermittens), amikor járás során a kezdődő elmeszesesedés miatt a láb izmai kevesebb vért és ezzel oxigént kapnak. Ilyenkor fellépő göcsös fájdalom, zsibbadás megállásra kényszeríti a beteget. Nos, egy 6 hónapos fokhagyma kúra tünetmentességet eredményezhet. Vércukorcsökkentő hatása is ismert, kiváló kiegészítő terápia lehet a cukorbetegség kezelése során. Antioxidás hatású , így az immunrendszert is erősíti. Bevetés a nehézfémek ellen A fokhagyma a kénvegyületeinek köszönhetően fel tudja venni a harcot a nehézfémek ellen is. Ólombányászatban dolgozókon végzett statisztikai felmérés szerint, akik rendszeresen fogyasztottak fokhagymát, azoknál nem jelentkeztek az ólommérgezés tünetei. De a higany és a kadmium kivezetésében is hatásos. Csodás antibiotikum a fokhagymás méz Megelőzés esetén napi 1-2 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt. Amennyiben hasmenés lép fel, akkor 5-10 gerezdet is fogyaszthatunk, egész napra elosztva. Ne felejtsük el, hogy nyersen, szétrágva fog az allicin hatóanyag érvényesülni, ezért így fogyasszuk. A mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban, a fokhagyma íze így kevésbé intenzív. Külsőleg is használhatjuk ám Külsőleg használhatjuk rovarcsípés, bőrgombásodás esetén. Szemölcsök, kelések esetén sebtapasszal ragasszuk fel a fokhagymát, és hagyjuk hatni pár órán keresztül. Tibeti ősi recept Fiatalító hatású fokhagyma kúra recept bejárta a világot, melyet 1971-ben találtak egy tibeti kolostorban egy cseréplapra vésve. A leírt készítmény megtisztítja a testet a felesleges zsírtól és a salakanyagtól. Javítja az anyagcserét, az ínszalagok rugalmasságát és érelmeszesedés gátló.
Hess, szemölcs...
2014. augusztus 5. Éltető ételek
Sajnos nagyon gyakori már a gyerekek körében is a szemölcs. Vírusos eredetű , a bőrgyógyász legtöbbször ecsetelést vagy fagyasztást javasol. De ez kevés... mert a vírus a szervezetben marad, és bármikor, bárhol újból kialakulhat. Legtöbbször kézen, lábon fordul elő, de akár a nemi szerven is megjelenhet. Tehát 3 lépésben kell felvenni a harcot a szemölcs ellen: - immunrendszer erősítése - vírusírtás - külsőleg ecsetelés Szemölcs fajták: 1. Közönséges szemölcs (verruca vulgaris) Humán papillóma vírus okozza, 2-10 mm nagyságú, egyenetlen felszínű növekedés. Gyakori betegség, általában gyerekeken alakul ki. Legtöbbször a kezeken, a körmök körül és a talpakon alakulnak ki. Bőrfelszíni szaruréteg megvastagodik. A talpakon többnyire befele nő, lépéskor a csontot nyomhatja. 2. Lapos vagy futó szemölcs (verruca plana juvenilis) Szintén a HPV vírus okozza. Arcon, kézzfejen alakul ki, 1-2 mm nagyságú, lapos. Vigyázat! Elkaparva tovább terjed. 3. Condyloma acuminatum (szintén a HPV okozza) Nemi úton terjedő, a nemi szerveken és azok környékén jelenik meg. 4. Uszodaszemölcs (molluscum contagiosum) Okozója a poxavírus. Leggyakrabban gyerekek körében terjed. Általában csoportosan jelennek meg, a testen bárhol előfordulhatnak. 1-3 mm átmérőjű, félgömb alakú elváltozások. Középükön köldökszerű behúzódás figyelhető meg. Nyomásra sárgásmassza ürül belőlük. Könnyen továbbvihető a test bármely részére! Mit tegyünk? Az immunrendszer erősítésére bevethetők a béta-glükán és a gyógygombák (pl. Immun Assist). Az immun elixír is kellően erősíto a felnőtt szervezetet. C vitamin szuperül kiegészíti mindezt. Gyerekeknél a béta glükános manó manna és/vagy gyermekerősítő tinktúra is nagyon jó. A szerzett immunrendszerünk védekező képessége a bélflóra állapotától függ. Ezért ezeket szimbiotikumokkal tudjuk rendben tartani (Emóció, Supra Balance, Méz almarosttal) Vírusírtásra tökéletes a grape vital (ezzel külsőleg is lehet kenegetni). Ezt mindenképp időben eltolva szedjük a bélflóra regeneráló készítményekkel. Külsőleg többféle szert bevethetünk. A népi gyógyászat is számon tartja a vérrehulló fecskefüvet, ennek tejnedvével kenegethetjük a szemölcsöt. De bevethető még: - grape vital - teafa illóolaj - manuka illóolaj - citrom illóolaj - neem olaj - rózsa-teafa olaj - bárányhimlő olaj (citromfű-teafa) - sószappan (fürdéskor használjuk) Bevethetjük a homeopátiát is (D12-C6 potenciában naponta 2x5 golyó): - Vicetoxicum: bármilyen vírusfertőzés esetén javasolt. - Antimonium crudum: talpakon, kezeken kialakuló, kemény, fájdalmas szemölcs - Causticum: főleg kezeken, a körmök körül található, nagy, könnyen vérző szemölcsök - Thuja: nagyméretű, puha, érintésre érzékyen, vérző, viszkető szemölcs. 2-4 hét alatt javulást kell tapasztalni!
Beszéljük meg! Beszélgetős est a táplálkozásról, válaszol a szakember
2014. július 20. Gitta nyersétel blogja
Táplálkozással kapcsolatos kérdéseidre most megkaphatod a válaszokat! Minden szükséges tápanyagot tartalmaz a növényi étrend? Mire kell figyelni különböző betegségek esetén? Kismamaként is lehet folytatni vegán táplálkozást? Miért nem kell az élő ételek kalória értékeit számolgatni? Honnan nyerjük a fehérjét? Ásványi anyagokat? Mit tegyünk, ha a vérképünk alapján vérszegények vagyunk? Hogyan lehet ezen segíteni? Hogyan lehet hízni nyers ételeken? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat! Te is felteheted a kérdéseidet július 24-én csütörtök este 18 órakor, ahol Szakács Viktória dietetikus válaszol egy kötetlen beszélgetés keretében! (és természetesen én is) Belépés díjtalan, de kérlek jelentkezz be, hogy tudjuk hány emberre számíthatunk! A pontos címet megírom minden jelentkezőnek gitta@nyersetelakademia.hu A vendégek között kisorsolunk 1-1 óra egyéni konzultációt! Ez az este egy sorozat első estéje, tervezzük, hogy gyakrabban adunk lehetőséget a személyes találkozásra, kérdés feltevésre, válaszolásra. Várunk szeretettel téged is, gyere :)
Répajuice lenmagolajjal
2014. július 14. Gréta konyhája
Fogyassz minden nap kétszer 2 dl új répából készült préselt levet 1 ek lenmagolajjal összekeverve, 6-8 héten át. Tökéletesen tisztítja és regenerálja a gyomrot, a bélrendszert, májat és az epét. Lehetőleg éhgyomorra fogyaszd! Mindkét összetevő csodaszer, hogy miért is, alább olvashatjátok: A répa hatásai a szervezetedre: -A répában található nagy mennyiségű béta-karotin, amelyet a máj A-vitaminná alakít, remek szem erősítő. Segíti az esti látást, megelőzi az időskori szemromlást, és szembetegségek ellen is hatásos. -A répa magas antioxidáns tartalma miatt védőréteget von a szív köré, így csökkentve a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Alfa-karotint és luteint is tartalmaz, amely szintén segíti a szív védelmét, megvéd az oxidatív károktól, és a koleszterinszint növekedésétől, mivel rosttartalma megköti az epesavat. -A répa fogyasztása csökkenti a tüdő-, mell-, és végbélrák kialakulásának kockázatát, a zöldség falcarinol nevű antioxidáns tartalmának köszönhetően, amely elpusztítja a rákgyanús sejteket, valamint megállítja a végbélben kialakult rákos sejtek növekedését. (De dohányosokban paradox módon a tüdőrák gyakoriságát megnöveli c vitamin hiányában) -Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően a répa remek immunrendszer erősítő. -Egy fogkeféhez hasonlóan, a répa leszedi a fogkövet, és kiszedi a fogak közötti ételmaradékokat. A fogínyt is stimulálja, valamint rágás közben növeli a nyáltermelést, amely lúgos hatása miatt kiegyenlíti a szájüreg ph-értékét és csökkenti a fogszuvasodás esélyét. A répában található ásványi anyagok elpusztítják a szájüreg káros baktériumait. -Magas A-vitamin tartalma miatt segíti a májat a szervezet megtisztításában. Csökkenti az epe és a zsír máj felé áramlását, rosttartalma pedig segíti a bélrendszer tisztítását. -Béta-karotin tartalma antioxidánsként funkcionálva visszafordítja az anyagcsere folyamatokkal együtt járó sejtpusztulást, ily módon lassítja az öregedési folyamatokat. -A répalé rendkívül jótékony hatással van a nőkre, ezt fitoösztrogén tartalmának köszönheti, amely csökkenti a menstruációs fájdalmakat és szabályozza a havi ciklust. Menopauza utáni időszakban is nagyon jót tesz, mert megszünteti a téves hőérzetet, valamint stabilizálja a többi menopauza utáni tünetet is. -Kevesen tudják, hogy a répa remek kalciumforrás, ami elengedhetetlen az egészséges csontokhoz. Remek rostforrás, így rendszeresíti az emésztést, valamint gyógyítja a székrekedést és a refluxbetegséget. A fogyást is segíti. -Magas karotiniod tartalma segíti a vércukor szinten tartását, alkalin komponense javítja a vesék működését. Magas kálium tartalma ellensúlyozza a magas vérnyomással együtt járó magas nátrium szintet. A lenmagolaj hatása a szervezetre: -a népi gyógyászatban elsősorban a székrekedés által okozott panaszokra javasolják -bélrenyheség esetén is jótékony lehet, mivel enyhe hashajtó, bélműködést elősegítő hatása van -kedvező összetétele miatt a gyomorfekély gyógyulásában is jelentős szerepe van -vérnyomáscsökkentő, valamint a koleszterinszint csökkentésében is segítségünkre lehet -sejtvédő hatása van -kiváló antioxidáns -segít szív- és érrendszeri panaszok esetén, mivel javítja az artériás keringést, az artériák működését -fogyókúrázók kedvelt olaja, mivel gyorsítja az anyagcserét -erős, menstruációs fájdalmakat csökkenti és segít szembeszállni a meddőséggel -segít az edzések utáni izomfájdalom elkerülésében, így különösen jótékony az aktív életet élők számára -segít megelőzni az epekövet, illetve ha már van epekő, akkor annak megszüntetésében is hatásos -májtisztító hatású -serkenti az agyműködést -csökkenti az izmok bomlását, segíti az oxigénszállítást a tüdőből a véráramba -magas antioxidáns hatásának köszönhetően gyulladáscsökkentő, ezért segít néhány bőrbetegség (pl. köszvény) legyőzésében -herpesz esetén is jótékony hatású -erősíti a körmöt és a hajat -antioxidáns és A-vitamint tartalma miatt sok bőrproblémát megelőz és segíti a bőr egészségének fenntartását
Szójaszelet dubary módra brokkolival
Azon ritka alkalmak egyike volt, hogy szóját használtam, amikor elkészítettem ezt a dubary-utánzatot. Már máskor is készítettem Dubary módra szójaszeleteket, de nem rendszeresen. Bizonyára búzahússal is készíthető, még nem próbáltam. Utoljára karácsony-szilveszter környékén ettünk szóját. Szerintem simán belefér 4-5 hónaponként egy szójás étel az étrendünkbe. Amúgy másoknak sem ajánlom a rendszeres fogyasztását. Pajzsmirigy rendellenes működésével szenvedőknek semmiképpen sem javasolt szóját fogyasztani. Ellenben - engem is meglepett - vannak olyan betegségek, ahol viszont ajánlják az étrendbe gyakrabban beépíteni. Mi nagy ritkán fogyasztunk. Igazán egyedi ételt készítettem belőle az alábbi recept alapján: A recept: Hozzávalók: - 1 csomag szójaszelet - 1 kisebb brokkoli vagy karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 7 dl növényi tej - 5 dkg kókuszzsír - liszt - ételízesítő (házi) - só - 2-3 ek sörélesztő pehely - kurkuma - szerecsendió Elkészítés: A szójaszeleteket ételízesítővel és egy - két összezúzott fokhagymagerezddel megszórjuk, felforralt vízzel leforrázzuk és lefedve legalább fél órát állni hagyjuk. Közben a brokkolit vagy karfiolt rózsáira szedjük, és egy lábosba tesszük egy kevés sóval megszórva vízen megpároljuk. Roppanósan puhára, semmiképpen se szétfőve jó. Közben elkészítjük a besamel mártást mondhatni vegán módra az alábbiak szerint: Kb. 5 dkg kókuszzsírt megolvasztunk, apránként hozzákeverjük a lisztet és hideg növényi tejjel (pl. dobozos szójatej) folyamatosan felöntjük, miközben habverővel keverjük, így nem lesz csomós. Mikor már rotyog, 2-3 evőkanálnyi sörélesztőpelyhet és egy kicsi kurkumát is hozzáadunk. (A kurkumától szép sárgás színe lesz, a sörélesztő pedig sajtos ízhatást kelt.) Addig keverjük a nem túl nagy lángon, míg sűrű, puding állagú nem lesz. Kevés só és szerecsendió még emeli az ízét. A megpuhult szójaszeletekből a vizet kinyomkodjuk, egy sütőpapíros tepsire fektetjük őket, majd a sütőben megpirítjuk a szeletek egyik oldalát. Pirulás után megfordítjuk őket és a megpirult oldalukra rakjuk a brokkolit vagy karfiolt. Mindegyikre besamel mártást kanalazunk. Visszatesszük a sütőbe és megsütjük - enyhén barnás színűre. Általában rizibizit vagy krumplipürét fogyasztanak hozzá. Rizibizit kicsit átalakítottam. A párolt brokkoli szárát daraboltam a rizshez, valamint egy kevés uborkát és kukoricaszemeket. Mostanában nagyon kedvelem az uborkát rizzsel.
Az első születésnapi torta
Mérföldkő! Amikor egy évvel ezelőtt az első hetekben a szoptatás nehézségeivel küzdöttünk, akkor nagyon távolinak tűnt az első születésnap. Aztán pikk-pakk, álmodtunk egyet és felébredtünk Ádi első születésnapján. Ilyen gyorsan eltelt az első év! Természetesen voltak nehezebb napok és könnyebbek, néha könnyekkel, de többnyire sok-sok mosollyal, kacagással, hahotázással. Utaztunk együtt hármasban sokat – egyelőre Magyarországon -, az esetek többségében vonattal, szóval Ádi kiérdemelhetné a legifjabb, legtöbbet vonatozó kisbaba címet a MÁV-tól. Sok-sok újdonságot tanulunk mindannyian, Ádi is az életről, meg mi a szülői lét minden velejárójáról (aggódás, féltés, boldogság, büszkeség, stb.). A mai napunk csodálatosan telt. Énekeltünk, majd jött néhány apró ajándék. Aztán I. megetette Ádit egy kis kásával és gyümölccsel, amíg én elkészítettem ezt a vegán palacsintatortát. Amibe nem került természetesen cukor és egyéb más mesterséges édesítőszer. A palacsinták puhák és a banántól édesek, a “csokoládé” krém vagy nevezhetjük pudingnak, pedig egyenesen mennyei. Néhány nappal ezelőtt már elkészítettem és teszteltem Ádin. Ezt a csoki pudingot adtam neki uzsonnára. Hát, a vége az lett, hogy anya és fia együtt nyalták ki a tálat, amiben a krém elkészült. Szóval most nagyobb adagot készítettem, így maradt holnap reggelire is, csak úgy magában vagy kásával tálalva. A csokoládé azért került idézőjelbe, mert nem kakaóval készült, hanem annak “alternatív helyettesítőjével”, karobbal. Tudom, tudom, sokan nem szeretik az ízét, mert már hozzászoktunk a kakaóhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyot csalódtam a karobban. Szuper finom lett a vele készült krém, és ha a babát ehhez szoktatjuk, akkor nem fog fanyalogni, hogy milyen íze van. Aki még nem próbálta, annak üzenem, hogy nem kell megijedni, nincs borzasztó íze, csak más, mint a kakaóé. És, hogy miért érdemes fogyasztani? “A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. A sötétbarna színű és kissé édeskés ízű karobport a fa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő. A karobpor a kakaóval ellentétben nem tartalmaz teobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karob emellett glutén- és laktózmentes, nem tartalmaz koleszterint és nátriumszegény. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, lisztérzékenyek, tejcukorra és kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők, valamint köszvényes betegek is. A karob köztudottan antioxidáns hatású, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban.” (Forrás: innen) Az első torta tehát vegán banános palacsintatorta lett csokoládékrémmel megkenve. Hihetetlen sikert aratott! Ádi egyszerűen megbűvölte, meggyömöszölte, szétkente, majd befalt belőle egy adagot (közben anya és apa is csipegetett kicsit belőle). Természetesen a csap alatt végeztük mindannyian, mert mindenki, és főleg Ádi, csokis lett valahol. A lakmározás és magunk rendbe szedése után pedig csodálatos napsütésben elmentünk az állatkertbe, hogy Ádi ismerkedjen kicsit az állatokkal. Ámult-bámult, vigyorgott és érdeklődve figyelte az állatokat. Estére természetesen kidőlt a sok-sok újdonságtól és izgalomtól. Hát így telt az új időszámítás szerinti 365. napunk! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa És lássuk a torta bűvölést, majd a végén a receptet! “Na, vágjunk bele! Nézzük anya mit rakott össze nekem!” “Oh, la la! Ahogy a franciák mondanák…” “Húúú, ez egyre izgalmasabb!” “Nyamm!” “Anyám, add el a házat! Ez egyre finomabb!” “Anya, te egy szuper szakács vagy! Úgy szeretlek a sok finom főztödért… meg mindenért!” Az előke, ami kiállta a próbát: Monkie Vegán banános palacsintatorta csokoládékrémmel (nemcsak babáknak) Hozzávalók: Közepes méretű amerikai palacsintákhoz (kb. 8-10 db): - 2 db érett banán, villával pépesre törve - 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 60 g tönköly fehérliszt - kb. 150-200 ml rizstej (zab- és mandulatej is használható) - 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/2 vaníliarúd kikapart magjai - kevés kókuszzsír a sütéshez A csokoládékrémhez (nagyobb adag lesz belőle): - 1 db közepes méretű érett avokádó, magja eltávolítva, húsa kikanalazva a héjából - 2 db érett banán - 2-3 evőkanál karobpor (kakaóval is lehet helyettesíteni) - 2 evőkanál mandulavaj (opcionális) - egy kevés rizstej (a megfelelő állag eléréséhez, ne legyen túl sűrű, de túl híg se, hogy tudjuk kenni) Tegyük egy mélyebb tálba a krém hozzávalóit. Botmixerrel pürésítsük simára, majd felhasználásig tegyük hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a liszteket a sütőporral és vaníliával. Adjuk hozzá a pépesre tört banánt és rizstejet, keverjük, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Várjuk meg, amíg kihűlnek a palacsinták, majd kenjük meg mindegyiket a krémmel és rétegezzük egymásra. Marad annyi krém, hogy akár a külsejét is bevonhatjuk vele.
“Életmentő” gyümölcsök és zöldségek
Napi hétszeri gyümölcs és zöldség bevitelt javasolnak a szakemberek, ami két adaggal több, mint az eddig hirdetett napi ötszöri. A kutatást végző orvosok és tudósok azzal érveltek, hogy a hétszeri fogyasztás bizonyítottan meghosszabbítja az életet. 65.226 férfit és nőt vizsgáltak a felmérés során. A hétszeri zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkenti a rák és a szívbetegségek következtében ...
Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü
2014. március 18. Éltető ételek
A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk. Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak. A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/10/10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal) - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal) - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal) Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit. - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása. - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában. - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől. - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás. - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre. - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását. - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat! A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is. Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom: - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007 - DOUGLAS, Graham: 80/10/10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006 - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész
Ismerjük meg egymást
Zsuzska játékra hívott pár napja, azután pedig Vegalife is. A játék célja, hogy mind jobban megismerjük egymást, és 7 kevésbé ismert dolgot mondjunk el magunkról. Valamikor száz éve már volt egy hasonló bejegyzés, de most direkt nem nézem vissza, majd utána. Fura dolog ez a játékosdi egyébként, mert "jár az ember szája" amúgy is, de ha kell, az más. Akkor nehéz, és semmi nem jut eszébe, és a hétszer annyi még mindig csak nulla. :) 1. Tériszonyom van, ennek ellenére érdekes módon nagyon szeretek repülni nagy gépekkel. Egyszer vitorlással is próbálkoztam, de végig úgy remegtem, mint a kocsonya. Még Ábel megszületését sem vártam úgy, mint akkor a leszállást. :) 2. Jó a szemem, viszont rossz a fülem. Molnár betegség... 3. Kicsiként arról álmodoztam, hogy mohatetős, fa gerendás passzív házban fogunk lakni valahol Izland környékén, és vízgőzzel fűtünk. (Delta hatás.) Apával azóta is beszéljük időnként, hogy meleg vízzel kellene fűteni a fóliát... vagy strandot építeni oda elénk... :). 4. Szeretek kézműveskedni, de nem varrok túl szépen (vasalni se). Pedig jobb lenne, ha a kreativitás hasznosabb dolgokban realizálódna, mint pl. a kötés, horgolás. Ehelyett raffia kis kosarat tudok fonni, meg helyre királykisasszonyt rajzolni, ha épp úgy hozza a sors. 5. Könnyen megjegyzek számsorokat, kódokat. Sok telefonszám van a fejemben. Mégis akadt olyan pillanat, hogy semmiképp nem tudtam felidézni a PIN kódomat, amit máskor gondolkodás nélkül is beütök. 6. Múlt hét csütörtökig azt hittem "Pesten nincs Mátraháza", de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Kár, hogy éppen ebben az időszakban történt, és nem hamarabb. Bár nem hiszek a véletlenekben, inkább abban, hogy Isten igazgatja az útjainkat, ezért biztosan oka van. 7. A szülés óta sokat fáj a derekam. Ez arra volt jó, hogy könnyebben megértsem azokat körülöttem, akik különböző erősebb fájdalmak miatt panaszkodnak. Az ember együtt-érzőbbé válik ilyenkor, pedig enélkül is jóval empatikusabbnak kellene lennie. Egy decemberi dolog kapcsán elhatároztam pl., hogy soha nem szabad ítélkeznem (egyébként sem) az utcán, ha számomra furcsán viselkedik valaki, mert sosem lehet tudni, épp mi van mögötte. Hogy nem lóg az iskolából, hanem épp gipszlevételre megy, vagy a néni azért ideges a buszon, mert közben iszonyúan fáj a feje, az az anyuka pedig aki délben is fürdőköpenyben szalad ki a postaládáig, egész éjjel nem aludt, mert... És akiket játékba hívok? (Fura választásnak tűnhet, de van benne logika, csak nem írom le. Azért nem 7, mert több nem fért bele.) JimmyWhite Cselikatessz Apaakonyhaban Veganya Szanten
Burgonyás csicsóka krémleves
A csicsókáról jól megérdemelten sokat hallani mostanság. Jótékony élettani hatásai miatt fogyasztása reneszánszát éli. Termesztése egyszerű, mivel jó szárazságtűrő, igénytelen növény. Kedveli a homokos talajt is. Fogyasztása különösen a cukorbetegeknek ajánlott, mivel képes szabályozni a vércukorszintet. Prebiotikus hatású, magas ballasztanyag tartalmának köszönhetően serkenti az emésztést, javítja a bélrendszer működését. Magas kálium, kalcium, magnézium és foszfor tartalommal rendelkezik. Jelentős szerepük van az erek védelmében, rendszeres fogyasztásával csökkenthetőek a szív és érrendszeri betegségek, támogatja az immunrendszer megfelelő működését, valamint a hormonális egyensúlyt is támogatja. Ide kattintva még többet olvashatsz a csicsóka jótékony hatásairól. Hozzávalók: 6-7 gumó csicsóka 2 szem burgonya 1-2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek: petrezselyem, lestyán, tárkony, himalája só, fehér bors hidegen sajtolt olaj 1. A csicsókákat és burgonyát megtisztítjuk, a hagymát felkockázzuk. Kevés olajon picit megpirítjuk őket, majd felöntjük vízzel. 2. Főzés közben fűszerezzük, majd a fokhagymát is hozzáadjuk. 3. Végül az egészet összeturmixoljuk. 4. Fokhagymás pirítóssal tálahatjuk. :) Ani Tisztán, tudatosan!
Hurrá, esik a hó!
2014. január 25. Éltető ételek
A gyerekeim már erre várnak november óta. Na nem csak azért, mert lehet hógolyózni, szánkózni, hóembert építeni vagy hóangyalt csinálni, hanem azért, mert lehet hóban járni . Ma reggel, ahogy felébredtek, egy kis előkészület után már kint is voltak a friss hóban, mezítláb. De kezdjük az elejéről. Tavaly, mikor iskolába jártam, volt egy olyan tantárgyunk, hogy fizioterápia. Ez sok mindent magába foglal, itt írtam egy kis összefoglalót erről. Kedvencem a vízgyógyászat, mely alkalmazása és kutatása nagyon régre nyúlik vissza. Maga a hóban járás Kneipp nevéhez fűződik. Ez a név talán ismert lehet sokunknak, hiszen a gyógyfürdőkben gyakoriak a Kneipp taposók. Sebastian Kneipp (1821-1897) német katolikus papnak köszönhetjük azt, hogy újra felfedezték a vízkúrák gyógyító hatását. Súlyos TBC betegségből meggyógyult többek között úgy, hogy rövid fürdőket vett a jeges Dunában. Módszereit egyszerűség jellemezte, amit a legszegényebb körülmények között is meg lehetett valósítani. Kezdetben ezek csak a vízkúrákra (borogatások, fürdők, gőzölések, lemosások, pakolások, zuhanyok) korlátozódtak, később viszont kiegészültek táplálkozásterápiával, életmódtanácsokkal, és fitoterápiával is. Többnyire hideg kezeléseket alkalmazott. Alapelve, hogy minél hidegebb a víz, annál rövidebb ideig szabad alkalmazni, és minél melegebb a test, annál nagyobb lesz a válaszreakció. A fokozatosság híve volt: kis ingerek az életműködést javítják, az erősek ellenben lerontják azt. Legismertebb Kneipp módszerek: mezítláb járás, vízben járás/víztaposás, harmatos fűben járás, hóban járás, szénában izzadás . Mire figyeljünk a hóban járás során? - Meleg láb . Hideg bőrre TILOS hideg kezelést végezni. Tehát előtte jól dörzsöljük meg a lábunkat, kellően melegedjen fel. - Fontos a fokozatosság : kezdetben csak néhány mp., maximum 3 perc - Frissen hullott hó ra menjünk. - Figyeljünk a csúszásveszélyre. - Fémen ne sétáljunk! - Mindig legyünk mozgásban! - Fájdalom esetén hagyjuk abba! - Utána fontos a visszamelegítés : Jól meg kell törölni, dörzsölni, meleg pamut zoknit felvenni. Hatása: - Javítja a vérkeringést - frissít - jó krónikus fejfájásra - fáradtságra, levertségre - lábizzadásra - erősíti az immunrendszert - és nem utolsó sorban, finom puha lesz a lábad utána, mint a baba bőre. Ellenjavallat: - menstruáció - vese- hugyúti gyulladás - női kismedencei gyulladás - súlyos artériás keringési zavar - hideg láb - fázékonyság, borzongás Mit fogsz érezni? Először bizsergést, de nem azt a nagyon hideget. Lényeg, hogy folyamatosan mozogj. Ha bemész a lakásba, dörzsöld át, mozogj, vegyél fel egy meleg zoknit.
Betegségipar…. azaz hogy kerülhetünk ki ebből győztesen?
Évek óta ismerem Ghist, a könyveit, és az életét. Ez a kis videó mégis nagyon megfogott! Úgy érzem, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie!!! Tömören elénk tárja a mai helyzetünket, és azonnal mutatja a megoldást is! Ez nem más, mint a hatalom átvétele magunk felett! Az elménk helyett a lelkünknek adni az irányítást, és tudni azt, […]
Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával
2013. december 11. La Veganista
Blogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!
A vegán, aki a csúcsra tör
2013. december 2. La Veganista
Ez az első poszt, ami átlépi Magyarország határait, és egyenesen a csodálatos Indiába repít bennünket, hogy egy különleges emberrel ismerkedjünk meg. A La Veganista blog követői a világon először olvashatnak exkluzív interjút Kuntal Joisherrel, aki a Mount Everest meghódítására készül. Sokan próbálják elérni a legmagasabb csúcsot, de mitől olyan különleges Kuntal? Nos attól, hogyha sikerül neki, ő lesz az első vegán, aki, a világ tetején áll majd. Ez a nem mindennapi teljesítmény jó néhány előítéletet lerombolhat. Kuntal nem csak az előtte álló hatalmas kihívásról beszél, hanem arról is, hogyan változtatta meg életét a veganizmus. A posztot rendhagyó módon angolul is elérhetővé tesszük, hogy ne legyen nyelvi akadálya e nagyszerű erőpróbáról szóló hír elterjedésének. La V.: Kuntal, mindenekelőtt beszélj magadról, honnan jöttél, milyen háttérrel rendelkezel? Kuntal: 34 éves vagyok, Indiában, az álmok városában, Mumbai-ban élek. A Mumbai Egyetemen Számítástechnikai Mérnök diplomát szereztem, majd Los Angelesben az USC-n (University of Southern California) Számítási Tudományokból diplomáztam mesterfokon. Szeretem a szoftver programozást, a problémamegoldást, imádom a hegymászást, a gyalogtúrákat, a természetben lenni - és mondanom sem kell, imádok utazni, fotózni. Vegán vagyok, feminista, és ateista, szeretek progresszív rockzenét hallgatni, és nem utolsósorban igazi mozirajongó vagyok. La V.: Sok magyar hajlamos azt gondolni, remélni, hogy Indiában mindenki, de legalábbis nagyon sokan vegetáriánusok, vagy vegánok. Igaz ez a feltételezés? Kuntal: Vegetáriánus igen, de távolról sem vegán. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány vegán van Mumbai-ban, amely a világ legnagyobb városa a maga 20 millió lakójával. Mi vagyunk a világ legnagyobb vegetáriánus országa, a vallás nagy szerepet játszik ebben a tekintetben. Azonban nagyon szomorú, hogy a legtöbb vegetáriánus nem ismeri az összefüggést a tej, a bőr, és a kegyetlenség közt. La V.: Milyen személyes motivációd volt arra, hogy vegán legyél? Kuntal: Vegetáriánus családba születtem, vegetáriánusként nőttem fel. Azonban a vallás okán voltam vegetáriánus és nem a saját döntésem alapján. Nem ettem volna meg a tojást közvetlen, például omlett vagy főtt tojás formájában, ugyanakkor, ha csokoládéban szerepelt összetevőként, boldogan megettem. Azt hiszem, ez a kényelem, az íz, és mindenekelőtt az állati jogok iránti közömbösség kombinációja volt. A veganizmussal akkor ismerkedtem meg, amikor Los Angelesbe költöztem 2001-ben, hogy folytassam a tanulmányaimat. Az egyik egyetemi szobatársam etikus vegán volt. Ő mutatta meg nekem a tej és a bőripar borzalmait. Ez volt az első alkalom, hogy összekapcsoltam a tejet a hússal, és rájöttem, hogy bizonyos tekintetben sokkal rosszabb, mint a hús. Az egész tejipar egy ördögi kör, mely az állatokkal szembeni súlyos kegyetlenségekből áll. Aztán hívott a tofu, és vegán lettem. Elajándékoztam a bőr és gyapjú holmijaimat, a lakásomhoz közel élő hajléktalan férfinek, a napi használatban lévő termékeket vegán változatukra cseréltem, és felhagytam a nem vegán ételek fogyasztásával. Életem következő néhány hónapja kisebbfajta harc volt, de összevetve azzal, hogy minden évben állatok milliárdjait bántalmazzák és ölik meg, az én szenvedésem jelentéktelen átállási fázis volt. Ez volt az első alkalom, hogy egy fontos ügy mellé álltam, és ez elindította bennem a változást. Képes voltam végre megszabadulni néhány durva dologtól. A következő néhány évben ki tudtam söpörni az életemből az olyan dolgokat, mint a homofóbia, a rasszizmus, a szexizmus. Ezek az önelemző évek életem leggyümölcsözőbb szakaszát jelentették, és ezek tettek azzá, aki ma vagyok, és az egész úgy kezdődött, hogy kiálltam az állatokért. A legfontosabb dolog, hogy teljesen elfogadtam magam. Letojom, hogy mások mit gondolnak rólam. Az teszem, amit szeretek, amiért lelkesedem, kiállok azért, amiben hiszek, az elmém nyitottá vált az új eszmékre, a tanulásra, és mindenekelőtt nagyon pozitívan állok az élethez. Ez tehát röviden az én vegán történetem. Közel tizenegy éve vagyok vegán, csodálatos utazás volt. Nagyszerű lenne a világ tetején egy vegán zászlóval a kézben köszönetet mondani annak az ügynek, amelyik megváltoztatta az egész életemet. La V.: Van rólad egy kép a Facebookon, ami nemrég készült a nepáli Island Peak csúcsán. (6189m - Everest alaptábor) Egy táblát tartasz a kezedben a következő szöveggel: ,,Vegán. 60 milliárd állat lájkolja őket. Miért tartottad fontosnak, hogy magaddal vidd? Kuntal: A legtöbb ember (köztük sok hegymászó) úgy gondolja, hogy a hús és a tejtermékek elengedhetetlenek a sikeres hegymászáshoz. Én mindenek felett szeretném eloszlatni ezt a mítoszt, megmutatni a világnak és arra inspirálni, hogy a hegymászás egészséges, teljes értékű vegán ételekkel is kivitelezhető. Kuntal Joisher az Island Peaken La V.: Mindenkinek van egy Mount Everest az életében. Lehet ez egy sorsfordító döntés, vagy egy betegség, amit túlél és megváltoztatja az életét. A Földön élő sokmilliárdnyi emberből viszont csak néhány van, aki a valóban leghatalmasabb hegyről álmodik. Te mióta álmodsz a Mount Everestről és miért akarod meghódítani? Kuntal: Tinédzserként láttam a PBS Nova Everest című dokumentumfilmjét, és lenyűgözött a hegy. Akkor fogant meg a gondolat. Fogalmam sem volt, mi kell ahhoz, hogy felmásszak a világ tetejére. Csak ott akartam állni a világ tetején! Ilyen egyszerű az egész. Nem volt szándékomban szenvedélyesen hegyet vagy sziklát mászni. Akkoriban nem is igazán értettem mit jelent a szenvedély, és az sem tudtam, hogy a hegymászás szó létezik. Boldogan elvoltam a barátaimmal és a krikettel, csak ez érdekelt. De a félelmetes Khumbu gleccserről készített felvételek és a Lhoce csodálatos 914 méternyi jégfala benne maradt valahol a tudatalattimban. Egészen 2008-ig, amikor az engem mindenben támogató feleségemmel lehetőségem nyílt egy himalájai utazásra, ahol télen megmásztunk egy kisebb csúcsot, a Hatu Peaket. Ez volt a fordulópont. Attól a naptól kezdve többé nem néztem vissza. Ekkor újra felfedeztem, hogy a Mount Everest megmászása az álmom, és úgy döntöttem, hogy keményen edzeni kezdek, hogy megvalósíthassam. És most itt vagyok, készen állok, hogy megvalósítsam az álmomat. Ami a Mt. Everest meghódítására vonatkozó kérdésedet illeti - szeretnék rámutatni arra, hogy soha nem hódíthatunk meg egy hegyet. Inkább a hegy az, aki engedi, hogy megmásszuk, és a csúcsára álljunk. Szeretném felidézni Sir Edmund Hillary szavait: ,,Nem a hegyet hódítjuk meg, hanem magunkat. Sokszor elgondolkodtam ezen, de nincs megfelelő válasz a miértre. Nem lenne tisztességes kitalálnom egy választ, csak hogy mondjak valamit. Nem tudom szavakba önteni, miért. Talán Scott Jurek (híres vegán vasember) szavai válaszolhatnának a kérdésedre: ,,De minél tovább és tovább futottam, annál inkább rájöttem arra, hogy amit addig kergettem, az egy lelkiállapot, egy hely, ahol az addig monumentálisnak hitt aggodalmak feloldódnak, ahol a világegyetem és a jelen pillanat szépsége és időtlensége kerül éles fókuszba." A Mount Everest látképe a Pumori Alap tábor melletti kisebb csúcsról Fotó: Kuntal Joisher La V.: Magyarország legmagasabb pontja a Kékestető, a maga 1014 méterével. Nem csoda, ha a magyar hegymászók időről-időre próbálkoznak a legmagasabb csúcs meghódításával. Az ő beszámolóikból tudjuk, hogy milyen emberfeletti teljesítmény kell hozzá. Te hogyan készülsz? Van speciális fizikai és mentális tréninged? Kuntal: Minden évben sokat túrázom a környező hegyekben, néhány hegymászó expedícióval kombinálva, így készülök a 2014-es Mt. Everest kihívásra. Rájöttem, hogy a hegymászással lehet a legjobban felkészülni a hegymászásra. Ugyanakkor megértettem, hogy a Mount Everest megmászása egyike a legkeményebb fizikai kihívásoknak, ezért életem legjobb fizikai és mentális állapotát kell elérnem. Sok kardio-vasculáris (szív és érrendszer) edzést végzek, például futok vagy kerékpározok, amit erő és nyújtó edzésekkel kombinálok otthon. Ezek meglehetősen egyszerű gyakorlatok. Egy tipikus edzés állhat húzódzkodás, fekvőtámasz, guggolás, plank keverékéből, alapvetően egyszerű dolgokból, helyes technikával és testtartással. Nemrég kezdtem el használni a TRX Suspension Trainert az edzéseimhez, ami csodát tett az erőnlétemmel. Az a nagyszerű a TRX-ben, hogy segít fenntartani a jó testtartást. A törzsizmok nagyjából minden TRX-szel végzett gyakorlatban részt vesznek. Ismétlem, nagy híve vagyok a KISS koncepciónak (Keep It Simple Stupid), vagyis Egyszerűen, te hülye. Csináld helyesen a legalapvetőbb, legegyszerűbb gyakorlatokat. Ez az én mantrám. La V.: A mindenevők talán azt gondolják, hogy serpák százai szállítják a salátás kosarakat a csúcstámadó vegán hegymászó után. De térjünk vissza a realitáshoz. Van különleges táplálkozási terved erre a hatalmas kihívásra? Szedsz bármilyen táplálékkiegészítőt? Kuntal: Az étrendem nagyon egyszerű - teljes értékű növényi alapú élelmiszerek. Imádok gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket, magvakat enni, és ez a diéta csodát tett velem. Bármilyen nehéz gyakorlatot végzek, gyorsabban regenerálódom tőle. Másrészről viszont rájöttem, hogy amikor egészségtelen dolgokat eszem, mint például rántott ételek, fehér liszt, vagy fehér cukor, a regenerálódás sokkal lassabb. A szervezeted megmondja, mit kíván. Az én testem a teljes vegán ételeket szereti. Ugyanakkor ezt kombinálom különböző táplálékkiegészítőkkel: vegán D3 vitaminnal, vegán B12 vitaminnal és vegán Co-Q10-zel. Amikor a mindennapos edzésemet végzem, háromféle Vega kiegészítőt használok: az egyiket edzés előtti energetizálóként, a másik az edzés utáni regenerálódáshoz, a harmadik pedig egy adag vega proteinpor (Vega Pre-workout energizer, Vega Post-workout recovery, Vega Protein powder). La V.: A csúcstámadást jövőre tervezed. Nyilvánvalóan sokan támogatnak beleértve a családodat, a barátaidat és vegánokat, a világ minden tájáról. Lesz olyan weboldal, ahol követhetjük a küldetésed? Kuntal: A 2014-es Mount Everest mászással kapcsolatos információk felkerülnek majd az expedíció weboldalára, melyet a szponzorom hoz majd létre, ahogy a Facebook és a Twitter oldalakat is. Jelenleg még csak a Facebook oldal készült el. Tudatni fogom veletek, amint az expedíció honlapja is elkészül. Támogatóm, a CallFire Inc. egy FUEL nevű fantasztikus programot indított el. Remek lenne, ha meg tudnátok ezt osztani az olvasóitokkal. ,,Rettenthetetlen, egyedülálló, példaadó vezető. Ha a leírás illik rád, írj nekünk a fuel@callfire.com címre és mesélj a küldetésedről. Lehet, hogy segíthetünk neked. La V.: Mikorra tervezed az indulást? Kuntal: 2014. március 28. környékén indulok Mumbai-ból. Az azt követő 4-5 napot Katmanduban, Nepálban töltöm, hogy megszerezzem a szükséges felszerelést és elvégezzem a bevásárlást, elintézzem a dokumentációt, az engedélyeket, és gondoskodjam a logisztikai dolgokról. Miután ez megvan, a csapatunk elindul az alaptáborba. Nyolc nap alatt fogjuk elérni. Az azt követő egy hónapot mászással és akklimatizációval töltjük az alaptábor környékén, arra várva, hogy az időjárás lehetővé tegye a csúcsmászást. Amint ez lehetővé válik, körülbelül öt nap alatt érjük el a csúcsot. A visszaút 7-8 napot vesz igénybe, és utána hazarepülök Mumbaiba. Terveim szerint június első hetében érek haza. Ereszkedés a Mt Kun egyes táborából Fotó: Kuntal Joisher 10. La V.: Nem tudom, hogy szokás-e a világ tetején uzsonnázni, de ha megtehetnéd, mit vinnél magaddal az uzsonnás dobozban? Természetesen a salátás kosáron kívül. Kuntal: Hogy őszinte legyek, az evés lesz az utolsó gondolatom a Mount Everesten. Több hegymászótól is hallottam, hogy a harmadik táboron túl a legtöbb ember alig eszik valamit. Az oxigén ebben a magasságban olyan alacsony, hogy a szervezet elvonja az emésztőrendszertől. Ezen a ponton már minden másnál fontosabb a szív és az agy egészsége. Ahogy mondtam, egy Vega One szeletet kívánok magammal vinni a csúcsmászó napon. Ez rost, fehérje, szénhidrát és Omega 3 nagyszerű keveréke, és egy adag zöldség egyetlen szeletben. Természetes, egészséges és ízletes is. Ezen kívül még egy tábla kiváló vegán étcsokit is viszek. Van esetleg valami, amit ti vagy az olvasóitok ajánlanának, hogy magammal vigyek? 11. La V.: Ha sikerül, te leszel az első vegán, aki a világ tetején áll majd. Ez a nagy bravúr fel fogja kelteni a világ érdeklődését. Tudom, hogy fel szeretnéd hívni az emberek figyelmét valamire. Milyen ügy mellé állsz? Kuntal: Két ügyre szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik a demencia. Édesapám előrehaladott demenciában szenved. A családommal az elmúlt néhány évben hosszú érzelmi utat tettünk meg azért, hogy elfogadjuk apám állapotát. Első számú gondozóiként sokat tanulunk ebben az időszakban. Azért mászom, hogy felhívjam a figyelmet a demenciára, és megosszam azt, amit az elmúlt néhány évben tanultunk. Ezzel egy időben ott akarok állni a világ tetején, hogy apám büszke legyen rám. A másik ügy a veganizmus - ahogy már korábban említettem, szeretnék eloszlatni minden mítoszt, ami a vegán táplálkozással és életmóddal összefügg. Mi sem jobb erre, mint a világ tetején állva kikiáltani: ,,Mi, vegánok is meg tudjuk csinálni és stílusosan! 12. La V.: Nemcsak lelkes hegymászó vagy, de csodás képeket is készítesz utazásaid során. A legmeghatóbb számomra a ,,Pásztor és a borjú volt, mely 2013. január 13-án a nap képe volt a National Geographic magazinban. Mi a kép története? Kuntal: Úgy történt, hogy megálltunk a Nyugati-Ghatok hegyvonulatán, néhány kilométerre a Kaas fennsíktól. Sétálni indultam, hogy élvezzem a zöldellő növényzet és a csúcsok csodálatos látványát. Hirtelen belefutottam egy csapatnyi legelésző tehénbe és borjúba. A pásztor a közelükben heverészett. Készíteni akartam egy képet a legelésző tehenekről a Ghatokkal és a gáttal a háttérben, ezért óvatosan elindultam feléjük. Az egyik fiatal üsző nagyon ideges és óvatos lett. A jelenlétemet érezve egyre közelebb húzódott számára biztonságot jelentő pásztor atyjához. Ami ezután történt, teljesen megdöbbentett. A borjú megpróbálta felkelteni a pásztor figyelmét. A pásztor egy pillanatra felébredt, rám nézett, majd újra elszunnyadt, de nyitott tenyerét kinyújtotta a borjú felé, mintha azt intette volna neki: ,,Itt vagyok, ne aggódj. Erre válaszul a borjú gyengéden, tiszta, hamisítatlan szeretettel megnyalta a kezét. A jelenet megdöbbentett és valósággal megbabonázott. Szerencsére, képes voltam megörökíteni a pillanatot, és ma is, ha erre a képre nézek, elámulok. Az egyetlen dolog, ami eszembe jut róla az, hogy ,,a szeretet nem ismer színt, hitet, rasszt, nemet vagy fajokat... A szeretet nem ismer színt, hitet, rasszt vagy fajokat Fotó: Kuntal Joisher La V.: Biztos vagyok abban, hogy a La Veganista blog olvasói, szívesen hallanának a mászást követően a tapasztalataidról. Lehetséges volna ez? Kuntal: Abszolút. Szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat a mászást követően. La V.: Nagyon köszönöm az interjút! Sikeres mászást kívánok! Vegan Power! Kuntal: Köszönöm! Örömmel válaszoltam a kérdéseidre, és remélem, egészséges és erőszakmentes életre biztatom az olvasókat, valamint arra, hogy tegyék azt, amit igazán szeretnek, éljenek a szenvedélyüknek.
Gesztenyés hajdiNASI
Jönnek az egyre hidegebb napok, melegítsük fel testünket hajdina fogyasztása által. A hajdinát téli gabonaként is emlegetik, mivel melegít a testet. (Ellenben a gersli, ami hűti, ezért inkább nyári fogyasztásra ajánlják.) Épp ezért olyan betegségek gyógyítására szolgál, mint meghűlés, felfázás, fülbetegség, reuma. Emellett jótékony hatással van az érbetegségekre, cukorbetegségre - alacsony glikémiás indexe miatt nem lesz tőle hirtelen vércukor emelkedés -, magas vérnyomásra. A szervezetben felesleges vizet is segít távozásra bírni. Antioxidáns hatása van, ami által védelmet nyújt a rákkeltő anyagok ellen. Mindezen jó tulajdonságokkal rendelkező gabonát sokféle módon lehet felhasználni. Készíthetünk belőle kását, felhasználhatjuk levesbetétként (pl. paradicsomlevesbe), müzlihez is tehetjük, vagy lisztjét különböző gluténmentes ételek készítése során alkalmazhatjuk. A recept: Hozzávalók: 50 dkg gesztenye 50 dkg hajdina 5 dl növényi tej édesítő (xilit, gyümölcscukor, nyírfacukor, stb.) víz csipetnyi só 1-2 fürt otelló szőlő 10 szem füge Elkészítése: A hajdinát miután alaposan átmostuk, kétszeres mennyiségű vízzel és egy csipetnyi sóval feltesszük főni. Forrástól számítva kb. 5 percig főzzük, majd lefedjük és kb. 2-3 órát fedő alatt hagyjuk, hogy teljesen megpuhuljanak a hajdinaszemek. A kiolvasztott gesztenyemasszákat egy kevés növényi tejszínnel krémesebbé keverjük. A gyümölcsöket megmossuk, a fügét felszeleteljük. A megpuhult hajdinát ízlés szerint édesítjük. Egy jénai vagy porcelán tálba a következők szerint rétegezzük: Elsőnek a hajdinát terítjük az aljára. Ezt követi a gesztenyekrém, erre jönnek a gyümölcsszemek. Ugyanezt a műveletet megismételjük: hajdina, gesztenyekrém, gyümölcs. A legtetejére pedig felvert tejszínhabot simítunk. Ha a képhez hasonlóan szeretnénk díszíteni, karob- vagy kakaóport szórunk a tetejére. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.
Karfiolleves gazdagon
Ősszel meglehetősen gyakran találkozhatunk szép, formás karfiolokkal. Az utolsó dolog, amire felhasználnám, az a rántott karfiol, tekintettel arra, hogy leginkább bő olajban kell ehhez sütni, ami nem igazán egészséges a szervezet számára. A karfiol viszont igen sok C-vitamint tartalmaz, amit ráadásul fagyasztása során is képes megtartani. A káposztafélék családját tekintve a karfiol tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Emellett B-vitamin forrása is jelentős. Csak B12 vitamin nincs benne (sajnos). Réz, szelén, kálium, mangán, magnézium, kalcium ásványi anyagok is értékes növénnyé, táplálékká teszik. Ezeknek köszönhetően védi az immunrendszert, a hajat fényessé, a bőrt rugalmassá teszi, fokozza a sejtnövekedést, erősíti a kötőszöveteket, aktiválja a vérképződést, a sejtek oxigénellátását, fokozza a szellemi frissességet, koncentrálást, jó hatással bír a feledékenység ellen, erősíti a szívet, a vérkeringést, megelőzheti a bélbetegségeket, serkentik a bélműködést, jó szolgálatot ad a vese- és hólyagproblémáknál, enyhítheti a menstruációs fájdalmakat. A karfiolban található mangán és a B-vitaminok együtt az idegpályák működését ellátó enzimek alapja. Vízteleníti, tisztítja, salaktalanítja a szervezetet, a vérnyomást is csökkenti. A karfiol magnéziuma nélkülözhetetlen az izmok, szív, idegrendszer működéséhez, jelentősen hozzájárul a csont- és fogproblémák vagy a depresszió elkerülésében is. A növényben található szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt - ahogy az aszalt szilváról szóló bejegyzésemben olvasható - a szabad gyökök elleni küzdelemben fontos ez. Emellett szeléntartalma miatt a karfiol fogyasztása hatásos lehet a szürke hályog és a sárgafolt-degeneráció megelőzésében is. Mindezek ösztönözhetnek arra, hogy gyakran fogyasszunk karfiolt. Erre egyik lehetőség az alábbi recept. A recept: Hozzávalók: - 1 közepes karfiol - 20 dkg zöldborsó - 5 szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - víz - só/ételízesítő - kevés kurkuma - 1 fej fokhagyma - petrezselyemlevél Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk. Egy nagyobb fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon. Amikor már picit puhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a kurkumát, a megpucolt fokhagymákat. A petrezselyemlevelet a főzés legvégén tesszük bele. Addig főzzük a levest, míg a zöldségek teljesen meg nem főnek. Szép nagy adag leves lesz ebből a mennyiségből. Ha tésztát is szeretnénk a levesbe, akkor érdemes külön megfőzni egy kisebb adag levesbe való tésztát, amit tálalásnál mindenki a maga ízlése szerint adhat hozzá. Így levesünk sem romlik meg olyan könnyen. Aki úgy szereti, tehet a tányérba csípős paprikát. Férjem így kedveli, ezért tulipán-paprikával adott neki egy kis csípős ízt.
Helló zöldségek! Bye, bye hurkák!
2013. október 28. La Veganista
Számolod a kalóriákat, sanyargatod a testedet, mégsem sikerül leadni azt a néhány plusz kilót, amivel már évek óta küszködsz? Esetleg egy igazán jó okot keresel arra, hogy áttérj a húsmentes táplálkozásra? Mit szólnál ahhoz, ha 1-2 lyukkal beljebb fűzhetnéd az övedet? Helló zöldségek! Bye, bye hurkák! Forrás: ecorazzi.com A Loma Linda Egyetem legújabb tanulmánya szerint a vegetáriánusok nemcsak hosszabb ideig élnek, mint húsevő társaik, hanem általában alacsonyabb a BMI-jük (testtömeg index). Meglepő módon ez a tény akkor is igaz, ha a vegetáriánusok és a mindenevők pontosan ugyanannyi kalóriát fogyasztanak. /A vizsgálat eredménye a Journal of the Academy of Nutritional and Dietetics -ben olvasható./ A kutatók öt éven keresztül 71.757 résztvevőről gyűjtöttek adatokat. A férfiak és a nők öt külön kategóriába kerültek: mindenevők, szemi-vegetáriánusok (baromfit, halat esznek - nem valódi vegetáriánusok), peszko-vegetáriánusok (halat esznek, másféle húst nem fogyasztanak - nem valódi vegetáriánusok), ovo-lakto vegetáriánusok (a növények mellett tejterméket, tojást fogyasztanak) és a vegánok (kizárólag növényi eredetű ételeket fogyasztanak). Noha valamennyi résztvevő azonos mennyiségű, 2000 kalóriát fogyasztott naponta, a kutatók megállapították, hogy a húsevők szignifikánsan nagyobb valószínűséggel túlsúlyosak, mint a többi csoport. Különösen igaz ez a vegánokkal való összevetésben. A kutatásban vizsgált vegán résztvevőknek mindössze 9,4 %-a elhízott. Ez a szám a szemi-vegetáriánusoknál 24%, a peszko-vegetáriánusok esetében 17,9%, az ovo-lakto vegetáriánusok csoportjában 16,7%. Az élen a mindenevők állnak, közülük 33,3% minősül elhízottnak. Mivel minden résztvevő azonos mennyiségű kalóriát vitt be a szervezetébe, a kutatók igazolták, hogy a kalória forrása okozza a súlykülönbségeket. A mindenevők fogyasztották a legkevesebb növényi fehérjét, béta karotint, rostot- és más fontos tápanyagokat, ezzel ellentétben ők ették a legnagyobb mennyiségben a zsírsavakat, amik a szívbetegség kialakulásához köthetők.
Fűszeres Céklakrémleves
2013. október 19. Fittanyuka Blog
Igazi őszi, melegítő leves, olyan fűszerekkel amelyek adnak neki egy kis keleti beütést és egyben melegítő hatásúak. Krémes állagát a kókusz tejszín adja. A cékla önmagában már egy flavonoid bomba és a szuper táplálékok közé sorolják. Napi szintű fogyasztásával megelőzhető a gyors öregedés és a daganatos betegségek, ugyanis magas az antioxidáns tartalma is. Igazi gyógyereje a piros színében van, amely egy festékanyag és koncentráltan tartalmazza ezeket az értékes flavonoidokat. Hozzávalók: 4 fő részére 4 db közepes cékla 2 db krumpli 1 db vöröshagyma 2 teáskanálnyi himalaya só 1/2 teáskanál őrölt fahéj 1/2 teáskanál őrölt szerecsendió 2-3 evőkanál nyírfacukor vagy kókusz cukor 1 evőkanálnyi kókusz olaj 200 ml kókusz tejszín 1-1,5 l víz A céklát, krumplit lehéjazzuk, felkockázzuk. A vöröshagymát szintén lehéjazzuk és felaprítjuk. Először a hagymát a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a krumplit, céklát, sózzuk és együtt pár percig fedő alatt pároljuk, majd felöntjük a vízzel, fűszerezzük és addig főzzük ameddig puhára nem fő a cékla és a krumpli. Lehúzzuk a lángról és keveset hagyjuk hűlni. Majd kézi botmixer segítségével krémesre mixeljük. Visszahelyezzük a lángra és hozzáöntjük a kókusz tejszínt, édesítjük a nyírfa vagy kókusz cukorral. Ízlés szerint még fűszerezhetjük a fenti fűszerekkel. Fittanyuka
Ételed legyen orvosságod!
Nem véletlenül a fenti mondat a bejegyzés címe. Fontosnak tartom a tudatos táplálkozást, hogy vitaminok helyett inkább az ételeink segítségével töltsük fel raktárainkat. Persze ha már fenn áll valamilyen hiánybetegség, nincs mit tenni, de odafigyeléssel megelőzhető lehet a baj. Az állati eredetű élelmiszerek elhagyása esetén jobban oda kell figyelnünk egyes vitaminok és ásványi anyagok megfelelő mennyiségére étrendünkben. Ezek a következők: D-vitamin, B12-vitamin, folsav, vas, cink, kalcium, jód, omega-3 zsírsav és fehérje. Készítettem egy kis listát, hogy mely zöldségek, gabonák, élelmiszerek kerüljenek gyakrabban a tányérunkra, hogy pótolhassuk a hiányokat. D-vitamin miért szükséges?: csontritkulás megelőzése, csontképződés folyamatához növényi források: erdei gombák, zabpehely, sörélesztő, búzacsíra, hidegen sajtolt olajok, kakaóbab Előanyaga napfény hatására a bőrben is képződik, ezért napi 10-15 perc arc és kéz napoztatás is jótékony. B12-vitamin miért szükséges?: vörösvértestek képzése, fehérje- és szénhidrát-anyagcsere növényi források: csírák, algák, sörélesztő Folsav miért szükséges?: vérképzéshez, DNS-szintézishez, gyomor-bélrendszer épségéhez növényi források: lencsefélék, babfélék, csicseriborsó, zöldborsó, napraforgómag, spárga, spenót, saláták, nyers brokkoli, paradicsom Várandós anyáknak különösen fontos a megfelelő folsav bevitel az embrió gerincének fejlődéséhez. Vas miért szükséges?: oxigén szállítás, hemoglobin-szintézis, enzimek működése növényi források: magvak, dió, mák, zabpehely, bab, spárga, spenót, zöldborsó, zöldbab, erdei gombák, cékla, paradicsomlé, körte, őszibarack, sárgabarack, szilva Cink miért szükséges?: inzulin termelés, fehérje-, szénhidrát- és zsír-anyagcsere, növekedés, nemi fejlődés, szaporodás növényi források: csírák, búzakorpa, zabpehely, mandula, datolya, málna Jód miért szükséges?: pajzsmirigy hormonok termelése, anyagcsere szabályozása, idegrendszer szabályozása növényi források: tengeri algák, hínár Omega-3 zsírsav miért szükséges?: szívvédő hatású, gyulladáscsökkentő, javítja az immunrendszer működését növényi források: lenmagolaj Növényi fehérjék miért szükséges?: DNS-szintézis, izmok és sejtek felépítéséhez növényi források: teljes kiőrlésű tönkölybúza, barna rizs, babfélék, lencsefélék, csicseriborsó, mandula, zabpehely, babcsíra, brokkoli, spenót, leveles kel, kelbimbó Kalcium miért szükséges?: csontok és fogak épsége, izmok megfelelő működése növényi források: mandula, mogyoró, diófélék, szezámmag, brokkoli, petrezselyem Ani Tisztán, tudatosan!
Te miből szerzed a proteint? - A fehérjemítosz
Amikor valakiről kiderül, hogy vegán, gyakran felteszik neki a címben szereplő kérdést azt gondolva, hogy a szervezetünk számára szükséges fehérjéhez kizárólag állati fehérjék fogyasztásával juthatunk. A tévhitet most egy vegán életmódot folytató gyakorló sürgősségi orvos, Holly Wilson cáfolja, aki érdekes összefüggésékre világít rá freefromharm.org-on megjelent cikkében. Csaknem minden betegség, amit a sürgősségi osztályon kezelünk, összefügg az étrenddel. Helytelen információk miatt betegre esszük magunkat. Sehol sem szembetűnőbb ez, mint a fehérjemítosz vég nélküli körforgásában, hiszen sokunk meggyőződését táplálja az a tévhit, hogy a fehérje csak állati eredetű forrásból származhat. A hús, a tojás és a tej hasznosítható proteinforrások, de valójában növényi eredetűek. Növényevő állatokat (!) fogyasztunk a fehérjéért. Az állati alapú fehérjeforrások és számos megelőzhető betegség közt jól dokumentált az összefüggés. A lista hosszú és magába foglalja a magas vérnyomást, a II-es típusú cukorbetegséget (felnőttkorban kezdődik), a magas koleszterinszintet, a rákot, a szívkoszorúér betegséget, a stroke-ot, és egy sor autoimmun betegséget. A tehéntej fogyasztást pedig összefüggésbe hozták, az I-es típusú, fiatal korban kezdődő cukorbetegség kialakulásával. Mi az a fehérje? Mielőtt bármilyen növényi eredetű fehérjeforrást ajánlanánk, meghatározzuk, hogy mi a fehérje. A görög eredetű név "proteios" jelentése: "elsődleges fontosságú". Az aminosavak szerves vegyületek, melyek egymáshoz kapcsolódva fehérjéket alkotnak. Jelenleg húsz típust ismerünk, amiből 8-10 minősül fontosnak. Az esszenciális aminosavat az emberi test nem tudja előállítani, így azt táplálkozással kell pótolni. Az izomszövet proteinszálakból áll, és az enzimeknek is szüksége van rá. A szakirodalom rámutat arra, hogy jobb, ha a fehérjét növényi forrásokból szerezzük be. T. Colin Campbell, Ph.D., a "Kína tanulmány" (The China Study) szerzője, a következőket írta: "Egész hegynyi kutatási eredmény bizonyítja, hogy a növényi eredetű fehérje, amely biztosítja a fehérje lassú, de folyamatos szintézisét, a legegészségesebb fehérje típus." Sok rekordtartó vegán atléta és testépítő bizonyítja, hogy nem csak túlélni vagyunk képesek, hanem a növényi alapú étrend optimális növelésével, a fizikai csúcsteljesítményhez szükséges sok fehérje és más tápanyag is bevihető a szervezetbe. Robert Cheeke (testépítő), Carl Lewis (maratonfutó, kilencszeres olimpiai bajnok), Steph Davis (hegymászó/bázisugró), Brendan Brazier (triatlon versenyző) és Patrik Baboumian (világrekorder erőember), csak hogy néhányat említsünk a növényi étrenden élő kiválóságok közül. Mennyi fehérjére van szüksége egy embernek? Az optimális fehérjebevitel kérdésével a foglalkozott az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, az Egészségügyi Világszervezet, és az ENSZ Egyetem. Megállapításaikat az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban tették közzé az alábbi címmel: "A humán protein és aminosav bevitel a növényi fehérjék vonatkozásában" A szerzők, Vernon R. Young és Peter L. Pellett gondosan megvizsgálták az élet különböző szakaszaiban a növényi és az állati forrásból származó esszenciális aminosavakat. A felnőtt nők és férfiak esetében testsúly kilogrammonként 0,80 gramm bevitele javallott naponta. Egy 64 kg-os ember esetében ez azt jelenti, hogy körülbelül napi 51 gramm fehérjét kell fogyasztania. Példa a fenti követelménynek megfelelő tipikus vegán menüre (külön étkezésekre felosztva): Egy csésze zabpehely (6 gramm), 5 dkg tofu (11 gramm), egy csésze brokkoli (4 gramm), egy csésze főtt, barna rizs (5 gramm), 4 evőkanál mandula (7 gramm), egy csésze apróra vágott kelkáposzta (2,9 gramm), egy csésze főtt bab (12 gramm), és egy csésze avokádó (2,9 gramm). Az igazság az, hogy az emberek, (még a vegetáriánusok is, akik tartózkodnak a húsevéstől, de tejet és/vagy tojást fogyasztanak) általában több fehérjét esznek, mint amit képesek feldolgozni. A túlzott mértékű állati fehérje bevitel hihetetlenül mérgező a testünk számára. A máj korlátozottan képes a felesleges nitrogént húgysavvá alakítani, és a vér savassá válik. Ez nagy mennyiségű vízvesztést (kiszáradást), izomtömeg és kalciumvesztést okoz. Melyek a legjobb növényi alapú fehérjeforrások? Számos fehérjedús növényi táplálék van. Ezek közé tartozik a tempe, főtt szójabab, szejtán, lencse, babpüré, csicseriborsó (és a hummusz), az avokádó, tofu, gabonafélék, például a quinoa és teff (afrikai gluténmentes gabona), a borsó, mogyoróvaj, mandula, napraforgómag, teljes kiőrlésű kenyér, szójatej, spenót, brokkoli, zabpehely, kelkáposzta stb. Noha a teljes élelmiszerek messze a legegészségesebbek, a vegán étrendre váltók sokszor jobban kedvelik az olyan ételeket, amelyek formája, textúrája, íze azokra az állati eredetű ételekre hasonlítanak, amiket elhagyni igyekeznek. Sok élelmiszerüzletben kapni előrecsomagolt, fehérjében gazdag hús és tejtermék alternatívát pl. bacon burgereket, tejmentes sajtokat, vajakat, tejet. Mi a helyzet, a teljes értékű fehérjékkel és az aminosavakkal? A teljes értékű fehérjebevitel miatt nem szükséges aprólékosan megkomponálni a különböző növényi eredetű fehérjeforrásokat, a szervezet majd összerakja azokat. Ahogy Virginia Messina regisztrált dietetikus is írja: "Az aminosav hiányról és az ételtársításról szóló mítosz évtizedek óta lejárt lemez a szakértők, a kutatók körében, a fehérjetáplálkozást illetően." Minden növény, amely fehérjét biztosít - beleérve a gabonát, a hüvelyeseket, a dióféléket, a magvakat, és a zöldségeket -, tartalmazza az emberek számára nélkülözhetetlen esszenciális aminosavakat. Egyes növényi élelmiszerek a szükségesnél alacsonyabb mértékben tartalmazzák ezeket, de ez nem számít azok esetében, akik egészséges, kiegyensúlyozott vegán táplálkozást folytatnak. Az emberi szervezet ideiglenesen képes az aminosavak tárolására. Egy adott napon belül elfogyasztott élelmiszerek aminosav tartalmából képes megfelelő mennyiségben és arányban előállítani a protein építőköveit. Amíg különböző növényi alapú élelmiszereket fogyasztasz naponta, tehát hüvelyeseket, például babot, szójás ételeket, mogyorót, fehérjében gazdag gabonákat, nem lesz proteinhiányod állati eredetű táplálék nélkül. Azzal, hogy az erőszakmentes ételeket választod, mindenki nyer.
Gyógykoktél
Napjainkban sokan náthásak, megfáztak, vagy elkapták közvetlen környezetükben betegeskedőtől a betegséget. Nekik ajánlom a következő gyógykoktélt. Nátha, megfázás, légúti megbetegedés idején ajánlott elsősorban fogyasztani ezt a gyógykoktélt. Megelőzésre is alkalmas, de ennek segítségével gyorsabban gyógyulhatunk ki betegségünkből. (Főleg, ha a napi stresszt, munkavégzést a lehető legminimálisabbra csökkentjük és megfelelő ágynyugalomban, meleg szobában próbálunk átlendülni a betegségünkön.) A recept: Hozzávalók: 2 citrom 1 fej fokhagyma 1 kisebb gyömbér meleg víz igény esetén méz/biocsicsóka Elkészítés: A citromok héját alaposan megmossuk, lereszeljük vagy meghámozzuk. (Mi lereszeltük, hogy a reszeléket később fel tudjuk használni.) A fokhagymát és a gyömbért megpucoljuk. A citromokat gerezdekben, vagy kisebb darabokra szeletelve a fokhagymával és a felkockázott gyömbérrel együtt aprítógépbe tesszük. Jó alaposan összeaprítjuk, keverjük. Mivel a citrom ad levet, így könnyen pépessé válik az egész. Közben vizet melegítünk. (Nem forralunk, csak melegítünk.) A citromos pépet egy kancsóba kanalazzuk át és a meleg vizet ráöntjük. Azért nem jó, ha forraljuk, mert a C-vitamin tartalma így gyorsan tönkre megy. Ezért ajánlom a meleg vizet. Így azonnal fogyaszthatjuk is gyógykoktélunkat. Ajánlatos, ha egyből valami nagyobb pohárba vagy bögrébe töltjük és mielőbb megisszuk. (Nálunk a fél literes pohár a nyerő.) Ugyanis így könnyebben rávesszük magunkat a rendszeres ivásra, ami betegség idején pláne fontos, hiszen a sok folyadék kimossa szervezetünkből a sok bacit. A citromnak köszönhetően nem lesz fokhagymás a leheletünk még akkor sem, ha egy nap 2 litert megiszunk ebből a folyadékból.
Színesítsd velünk étrended! Válassz friss, élő, természetes ételeinkből!
2013. szeptember 23. Nyersétel akadémia
Október 14-től jelenik meg az Egészségkonyha palettáján: a Nyersétel Akadémia ételei. Kóstolja meg Ön is a főzés nélkül készült nyers vegán ételeket! A nyers leveseket, a főételek között a cukkini spagettit, a nyers főzelékeket, a rakott ételeket, a sokféle pizzát, és a gyümölcsökből, olajos magvakból, datolyából készült édességeinket. Nyers vegán ételek alatt növényi eredetű – kizárólag zöldségből, gyümölcsből, olajos magvakból álló – főzés, vagy egyéb hőkezelési eljárás nélkül készült ételeket értünk, melyek nem tartalmaznak semmiféle állati eredetű anyagot (hús, tej, tejtermékek, tojás), továbbá gabonát, lisztet, hozzáadott cukrot, ízfokozó és adalékanyagot. Ételeink teljes mértékben gluténmentesek. Mint ismeretes, a legtöbb betegség hátterében a túl sok fehérje, valamint a túl sok feldolgozott és átalakított étel fogyasztása áll. A nyers, élő ételek természetes orvosságok, lúgosítanak, magas az enzim, vitamin, ásványi anyag- és nyomelem tartalmuk, energiával töltenek fel. A híres görög orvos, Hippokratészt idézve: ,,Ételed legyen az orvosságod, és orvosságod az ételed. elvet valljuk. A Nyersétel Akadémia küldetése, hogy minél több emberrel megismertesse a nyers, élő ételek jótékony, gyógyító hatását. Szeretné eljuttatni ezt az üzenetet mindazokhoz, akik szeretnének az egészségükért tenni - nem csak a vegetáriánus, de a hagyományos konyhán élőkhöz is -, és emberek ezreinek segíteni, és pozitív változást hozni az életükbe azáltal, hogy bemutatja azt az életmódot, melynek alapja az egészséges növényi alapú nyers vegán táplálkozás, s amellyel az életminőség jelentős javulása, gyógyulás várható, és beáll az ideális testsúly. Szó sincs radikális életmódváltásról ! Azt javasoljuk, hogy kezdjék el színesíteni étrendjüket az arra vágyók természetes, élő, nyers, enzimdús ételekkel. Fontos hangsúlyozni, hogy mindeközben nem kell lemondani a megszokott hagyományos ízekről, hisz javarészt mindaz az ízvilág megvan nyersben is (pizza, székelykáposzta, lecsó, fasírt, lasagna, zserbó, stb.), mint amiket megszoktunk már korábban. A nyers táplálkozás nem jelenti a testünk sanyargatását! A friss nyers étel energiabomba a szervezetnek, mely biztosítja az egész napi aktivitásunkat. Miért is szeretjük a nyers konyha alapanyagait, valamint a belőlük készült ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket, zöld leveleket, olajos magvakat, csírákat és a zöldfűszereket? Mert: - gazdagok rostokban, amelyek lassítják a cukor felszívódását, és ezzel egyenletesebbé teszik a vércukor szintet, teltségérzetet keltenek és megakadályozzák a székrekedést; - vitaminforrások: frissítik a testet, javítják a memóriát, erősítik a fogakat és csontokat, növelik az állóképességet, lassítják az öregedési folyamatokat, megelőzik a betegségeket; - alacsony a telített zsírtartalmuk: a növények segítenek alacsonyan tartani a vérzsírok szintjét, ezzel csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát; - kitűnő fehérjeforrások: sokkal könnyebben emészthetőek a növényi fehérjék, mint az állatiak, a zöld levelek fehérje tartalma rendkívül magas; - magas a tápanyagtartalmuk: nagy mennyiségben tartalmaznak a zöldségek ásványi anyagokat (kalcium, kálium, magnézium, vas, stb.), támogatják az immunrendszerünk és idegrendszerünk működését; - természetes gyógyerők: a növényekben számtalan fito vegyület, antioxidáns található, melyek fontos szerepet játszanak a betegségek leküzdésében; - magas az enzimtartalmuk: a zöldségekben található enzimek segítenek megőrizni a szervezet saját enzimpotenciálját, így tovább maradhatunk egészségesek, frissek és fiatalok.
Cukkinis muffin (vegán)
Szeretem a cukkinit. Annyi mindent lehet belőle készíteni. Nem fogyok ki az ötletekből. A következő muffin esetében szintén a cukkini az alap, amihez sörélesztőpelyhet és zabpelyhet adtam elsősorban, így készítettem egy klassz kis muffint. Gyorsan elkészül és csupa egészséges dolgok vannak benne. Ami a sörélesztőpelyhet illeti, vegáknak és vegánoknak érdemes az étrendbe építeni, mivel amellett, hogy az összes alapvető aminosavat tartalmazza, B1 vitamin, B2 vitamin, B3 vitamin, B5 vitamin, B6 vitamin, B9 vitamin B7 vitamin is van benne, továbbá említésre való a kalcium, króm, szelén, vas és foszfor tartalma. Találunk benne még rezet, cinket és jódot is. Mindezek is elvezetnek oda, hogy jó hatással van a bőr, a köröm és a haj szerkezet egészséges megtartására. A sörélesztő pehely jótékony hatással bír a cukorbetegségre is, mivel közrejátszik a vércukorszint stabilizálásában. Az sem mellékes, hogy a koleszterin szintet is helyes irányba befolyásolja. Ugyan benne rejlik az "élesztő" szó, ez azonban nem azt jelenti, hogy képes lenne tészták kelesztésére. Nem. Árpából készül eredetileg (ezért gluténmenteseknek kevésbé ajánlott, paleosok pedig mellőzik - tudomásom szerint). Viszont előnye mindemellett, hogy candida diétát folytatók is nyugodt szívvel használhatják, mert nem olyan hatása van, mint az élesztőnek. Nem puffaszt, ellenben regeneráló és immunerősítő hatása miatt javasolják fogyasztását mindazoknak, akik műtéteken estek át. A fizikai teljesítmény is növeli, amennyiben rendszeresen étrendünkbe építjük, ezért sportolóknak is ajánlják. Mi is felhasználhatjuk krémek, sütemények, édes és sós ételek készítése során, mint az alábbi cukkinis muffin készítésekor is. A recept: Hozzávalók: - 1 -2 cukkini - 1 hagyma - só - kurkuma - 2 dl növényi tej - sörélesztőpehely - zabpehely - 3-4 gerezd fokhagyma - napraforgó (opcionális) - muffin papír Elkészítés: A cukkiniket meghámozzuk, majd nagyon apró kockalapokra feldaraboljuk, egy tálba tesszük és megsózzuk. Átforgatjuk, hogy a só mindenhol érje a cukkinit, így egy kevés levet fog ereszteni. A hagymákat, fokhagymákat megpucoljuk, felaprítjuk és hozzászórjuk a cukkinihez. Adunk hozzá kb. 1 teáskanál kurkumát, ettől szép sárga színe lesz, mintha tojással sütöttük volna. Ezt követően felváltva adagoljuk hozzá a sörélesztőpelyhet és a zabpelyhet. Mindig öntünk hozzá egy kis növényi tejet, míg olyan masszát nem kapunk, ami nem folyékony, de nem is túl száraz. Ha nem elég sós az így kapott massza, egy kevés sót még adhatunk hozzá. A muffin papírokat a formákba helyezzük és a kész masszát a papírokba kanalazzuk. A tetejüket megszórhatjuk napraforgómaggal. 15-20 perc alatt készre sütjük. A muffin papírjait könnyedén le tudjuk húzni a fogyasztás előtt a cukkinis muffinról.
Csicseriborsós zöldségsaláta
Eleki élménybeszámolóimban már említettem, hogy az egyik beteg a turnuson egy osztrák férfi volt. Meséltem arról is, hogy időbe telt hozzászoknom a némileg látható betegségéhez. A turnus végére viszont egész jó kapcsolat alakult ki közte és köztünk (férjem és én). Mígnem a következő hétvégére meghívott bennünket magához ebédre. Salátát készítettem, többek között az került az asztalra. Ennek a receptjét mutatom most meg. A recept: Hozzávalók: 2 zsengébb cukkini 4 normál méretű uborka (amit kovászolni szoktak) - 3 paradicsom - 3 paprika - 1 befőttes üvegnyi főtt csicseriborsó - igény szerint só A csicseriborsót, ha nem konzerv, megfőzzük sós vízben babérlevéllel. Főzés előtt persze áztatjuk 8-12 órát. Ha megfőtt és azonnal salátához kívánjuk felhasználni, akkor hideg vízzel átmossuk, hogy gyorsabban lehűljön. A cukkinit meghámozzuk, és a többi zöldséggel együtt felaprítjuk. Az egészet egy csinos tálban összekeverjük. Ami a sózást illeti... Barátunknál rengetegféle só volt. Egyrészt voltak különböző ízesítésűek, mint lime-os, ananászos, narancsos, áfonyás, stb. (Nekem az ananászos ízlett legjobban az ételben.) Valamint különféle kristálysók, mint hatalmas nagy himalaya só, fekete himalaya só, amiket törni kell, de mindannyiunknak a legérdekesebb a bambusz-só volt. Amikor megszórtuk a salátát vele, olyan ízt adott, mintha csak tojást kevertünk volna a salátához. Hmmm.... Igen különleges kuriózum volt.(Lásd a képet, kicsi, kék szélű tálkában megőrölve)
Hűsítő a hőségben
Most, hogy a kánikula forró napjait élvezhetjük (már aki élvezi, én speciel igen), fontos, hogy a megfelelő hidratálásról ne feledkezzünk el. Talán nem mindenki tud nyáron sem eleget inni, mert pl. nincs hozzászokva. Azonban, ha 1-1 étkezést kiváltunk egy finom görögdinnye-tállal, máris több folyadékot juttatunk be szervezetünkbe. Nem hiába lehet olvasni elsősorban női célközönség számára íródó oldalakon, hogy dinnyét fogyókúrára is alkalmazhatjuk, ha mellette más, kalóriadúsabb ételt nem nagyon fogyasztunk. Ami pedig a görögdinnye élettani hatását illeti, mivel magas víztartalma van (mintegy 90%), ezért kiválóan alkalmas belső szerveink - vese, bélrendszer, "átmosására", méregtelenítésére, salaktalanítására. A dinnye alig tartalmaz fehérjét vagy zsírt, gyümölcscukrot viszont annál inkább, ami pedig energiát ad a szervezetnek. Magas rosttartalommal bír és pektinjének köszönhetően megköti a koleszterint. A következő vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazza: B6, C és E- vitamint, niacint, folsavat, vasat, káliumot, kalciumot és mangánt, különféle karotinokat, amelyek A vitaminná alakulnak át szervezetünkben. Ha megfelelő időben esszük (nem étellel teli hassal, hanem inkább üres gyomorral), nem keverve más szénhidráttal (kenyér - pl.), akkor vérünk lúgosításában is részt vesz, Magjairól kevesen tudják, hogy cukorbetegségre is jótékony hatással bír. Persze ha elfogyasztjuk a magját, mindenképpen rágjuk meg, ne egészben nyeljük le. Amúgy cukorbetegeknek felfőzik a dinnye megszárított magját, és ezt a teát isszák napi néhány bögrével. Ennyi dicséret után akkor következzen egy gyors, egyszerű, ízletes dinnyesaláta receptje: A recept: Hozzávalók: 1 negyed dinnye 1-2 evőkanál kókuszreszelék néhány levél menta és/vagy citromfű Elkészítés: A dinnye piros húsát apróbb kockákra felszeleteljük. Egy szép tálba rakjuk az első felét, és megszórjuk némi kókuszreszelékkel. Utána rárakjuk a többi dinnyekockát, majd az apró menta és/vagy citromfű leveleket. Gyengéd mozdulatokkal egy kanál vagy fakanál segítségével kicsit átforgatjuk, a tetejét a fűszernövények leveleivel még tovább díszíthetjük. Kész is a hűsítő, hidratáló finomság. Ha lehűtött dinnyével készítjük, úgy az igazi! A dinnyét vagy hűvös pincében tároljuk, vagy ha hűtőben van csak rá alkalmunk, akkor fogyasztás előtt úgy fél órával vegyük ki, hogy igazán érezzük annak finom ízét.
Eleki élménybeszámoló 2013 - 1. rész
Ezen a nyáron is részt vettünk egy turnuson az Eleki Életmódközpont szervezésében. Most már azért beszélhetek többesszámban, mert férjem is velem tartott, illetve tavaly nyáron megrendezett turnusról nem csak én voltam a visszatérő, hanem akkori szobatársam, illetve egy harmadik "páciens" is, akit akkor dohányzásleszokásban és pánikbetegségben segítettek. Ezen felül volt szobatársam testvére is eljött, valamint jelen volt betegként az egyik kezelő édesanyja is. Továbbá megismerhettünk ott egy osztrák férfit, aki sajnos daganatos betegség miatt érkezett. Összesen 10 vagy 11 kezelt volt. Kezelő valamivel kevesebb, mivel az én kezelőm, illetve férjem kezelője is két-két beteget gondozott a turnus ideje alatt. Tavalyi kezelőm jutott nekem idén is. Hadd ne mondjam, profi a lány :). Csak "főállás" mellett jár el egy-egy turnusra kezelni, de szerintem ezt kellene inkább csinálnia, mert kevés olyan ember létezik, akinek ösztönösen működik az az érzéke, hogy mire van szüksége a betegnek. Na persze, ehhez hozzájárul az is, hogy van rá figyelme, és időt szakít a kezelendő páciensre. Szóval ismét a legjobbat kaptam. Persze nem mondhatom, hogy kizárólag ő a legjobb. Az ott szolgálatát teljesítő röntgen orvos felesége is kezelő. Megfigyeléseim szerint ő is hasonlóan kimagaslóan jó lehet. Na de igazából nem a kezelőkről szeretnék regélni, hanem megpróbálom most azt a 7 napot rövidebben elmesélni, mint tavaly. Tehát a turnus ugyan vasárnap délután kezdődött, azonban régi jó barátom egy vidéki kis városban végre beadta a derekát és megnősült. Az ő esküvőjére voltunk hivatalosak vasárnapra, így mi csak hétfőn érkeztünk Elekre. Jól is jött így ki, mert az esküvői torta megkóstolását nem szerettem volna kihagyni.... mondjuk Elek után egy héttel. Arról nem beszélve, hogy ez nem hogy nem vegán, de nem is vegetáriánus esküvői vacsora volt. Nyilván ez nem is elvárás, hiszen vegák is alig voltak. (Bár a vőlegény már évtizedek óra az, felesége tudomásom szerint nem.) Persze azért gondoltak ránk, növényevőkre is...:) S hát ami a sütiözönt illeti... ah... szóljanak inkább a képek a szöveg helyet.. Khm...:) Tudom, az édességekből több a kép, mint az eleki élményekből...:) Ez csak az emberi mivoltom...:) A torta finom volt, és másnap, hétfőn már azzal az elhatározással ébredtem valamikor hajnali 4 órakor, hogy igen, akkor most jöhet a böjt. Tegnap megvolt a "búcsútorta", ma pedig akkor marad csak a víz, ásványvíz, esetleg enyhe, citromos víz, hacsak másképp nem rendelkeznek az orvosok Eleken. Korán keltünk, időben indultunk, így egész szép időn belül odaértünk. A délután esedékes orvosi megbeszélésig könnyedén elhelyezkedtünk szobánkban. Azt a szobát kaptuk, amiben tavaly én aludtam. A konzultáció három orvossal zajlott. Horsly, aki Amerikából van itt hazánkban már 2 éve, továbbá egy férfi és egy nő orvos volt. Ezenkívül az amerikai orvos felesége is jelen volt. Valamint természetesen a kezelő. Szóval alapos konzílium volt. Elsőnek az én állapotomat beszéltük át, majd férjemét. Mindketten ott voltunk egymás megbeszélésén. Nem kíváncsiságból elsősorban, hanem, hogy a jövőben mire, hogyan kell figyelnünk egymás életében, stb. Az orvosi tanácskozásokat követően máris kezeléseket kaptunk. Mindketten gőzpakolást. Férjem most részesült először gőzpakolásban, én pedig már nagyon vártam, hogy ismét ilyen jó dologban legyen részem. Este én már nagyon gyenge voltam - mivel egész nap nem ettem. (Férjem ott ebédelt, és elindulás előtt reggelizett is.) Így az esti témára nem mentem be. Helyette egy jót aludtam. Másnap korán ébredtem, mivel előző nap nem ettem, nem volt nagy szükség alvásra sem. 5-kor már éber voltam. S éreztem, hogy nem vagyok éhes! Örültem neki, így elhatároztam, hogy megpróbálom ezt a napot is böjttel kibírni. Ugyan az orvosok azt mondták, nem szükséges, de én örültem, hogy orvosi felügyelet alatt folytathatom le és aránylag jól bírom. Előző nap volt szobatársam említette, hogy ő sem eszik, így gondoltam, szolidaritást vállalok és vele együtt nem eszek. :) Nos még aznap férjemmel elmentünk sétálni (ő nem böjtölt, táplálkozott rendesen!). Emlékeztem tavalyról, hogy a böjtnap vége felé bár gyenge voltam, de egy jó sétát követően a legnagyobb melegben is erőre kaptam. Ezt vártam most is. Nos nem következett be. Már nagyon gyenge voltam, hiszen ez a második "kajamentes" napom volt. (Hangsúlyozom, önként választottam, nem is önsanyargatásból, hanem éreztem, a testemnek ez jól esik.) Hazaérve még épp letusoltam és elaludtam. Másnap reggel már természetesen táplálkoztam. Nagyjából 60 órát töltöttem el úgy, hogy ételt nem vettem magamhoz. Aztán a harmadik nap reggelén már kaptam is a zöld turmixot, majd valami könnyű kis salátát, hogy ne legyen nehéz a gyomromnak. Kértem, hogy se fűszer, se só, se citrom, se olaj ne legyen a salátán. (Éhgyomorra, hosszabb kajamegvonás után jobbnak tartottam, ha natúr ízekben részesülök.)A nagyobb mozgáshoz még mindig gyengécske voltam. Időközben kaptam gyógyteát is - úgy egy litert, amit el kellett kortyolgatnom napközben. Az ebéd is lezajlott, majd ismét gőzpakolást kaptam. Előző napiakhoz képest ez esett a legjobban eddig. S közben elterveztük, hogy az utolsó kezelési napon lázterápiát is kapok. Férjemmel együtt okosodtunk az előadásokon, élveztük a gőzpakolásokat testünkön, majd a mobilizációs masszázsok is jól estek. A szuper még az volt, hogy az osztrák férfivel, az amerikai orvossal és gyermekeivel angolul tudtunk beszélgetni. Jó volt újra használni az "english-t". :) Az osztrák férfival kapcsolatban érdekes dolgot éltem meg. Első alkalommal vegyesen beszéltünk hol német, hol angol, hol magyar mondatokkal. (Valamennyire azért ő is tud magyarul.) Furcsa érzés kerített hatalmába. Ugyanis a nyakán sajnos látszanak a duzzadt részek, meglehetősen könnyű észrevenni. Én ott szembesültem először ezzel a látvánnyal közelről - face to face. Megrettentem, megijedtem, megrémültem. - Keresem a szavakat rá, hogy kifejezzem, mit éreztem amellett, hogy erősen együtt éreztem vele. Kevés olyan emberrel találkoztam életem során, akiknek így látható jelei vannak a betegségeiknek. (Pedig alapjában nem volt sebes, se csúnya, "csak" dagadt a nyakának az egyik oldala.) Ahogy a vér látványától (még a saját sebemen is, ill. korábban vérvételeken is) képes vagyok rosszul lenni, elájuláshoz közeli állapotba kerülni, úgy ez is egy rövid időre rosszullétet keltett bennem. Sajnálom, mondtam neki, és jeleztem, hogy muszáj kimennem, mert itt helyben rosszul leszek (főleg, hogy kaja az első beszélgetésünkkor még nem volt bennem). Szerencsére mindenféle erőltetés és erőlködés nélkül rövid időn belül túltettem ezen magam, és a turnus végén már hármasban, férjem, ő és én mentünk el sétálni, beszélgetni. Megkedveltük őt mindketten. Jó lenne, ha a kezelések és az intenzív életmódváltás visszafordítaná ezt a végzetesnek tűnő betegséget. Elszorul a szívem, ha az állapotára gondolok. Milyen jó lenne, ha még jó néhány évet egészségben élhetne...! Róla még szándékozom írni a későbbiekben (más bejegyzésben), de most visszakanyarodok a kezelésekhez. Konkrétan a lázterápiához. Férjem második napunkon részesült lázterápiában. 38,4-ig ment fel a láza, tovább nem. Ezen a hőmérsékleten tartották egy ideig, majd a szokásos langyos, vagy hideg vizes lemosás, ágyban fekvés, izzadás következett. Jól bírta, ahhoz képest is, hogy elsőnek kapott profi lázterápiát. Én az utolsó kezelési napomon részesültem benne. Tavaly 38,7 -re elég gyorsan felszökött a lázam, s gondoltam, ez most is talán így lesz. Hiába szálltam be a 43 fokos vízbe, valahogy csak 38-ig jutott feljebb a lázam. Majd újra és újra engedtünk még jó meleg vizet a kádba. (Rajongok a forró vizes fürdőért télen és nyáron egyaránt!) Így végül eljutottunk a tavalyi 38,7 magasságig. Ott tartottuk kb. 20-30 percig, majd vízleengedés, hidegebb zuhany, kiszállás, bebugyolálás, felmenetel volt a terv. Ahogy azonban szép lassan kiszálltam a kádból (tavaly nagyon kis virgonc voltam, sokkal könnyebben ment az egész), éreztem, hogy vagy leülök, vagy elszédülök. Szóltam, s szerencsére karnyújtásra volt a kezelőszobában a masszázságy, így oda ültem, majd feküdtem. Ekkor már férjem is bekukucskált, és fekvő helyzetemben megemelte a lábam, míg kezelőm is próbált segíteni, vizet adni, hideg borogatást adni, stb. Ahhoz képest, hogy tavaly milyen könnyedén eljutottam a szobámba, most úgy 10-15 percet csak feküdtem a masszázságyon, hogy magamhoz térjek. Sikerült. Így miután szobámba mentünk, melegbe bugyolálva ágyfekvés következett, úgy fél órán keresztül. Folyt rólam a víz az ágyban. Kaptam is utánpótlást. Szívószállal szürcsöltem a vizet.:) Tavaly egészen máshogy élten meg a lázterápiát. Könnyedebben. Ennek ellenére most is nagyon örültem neki és élveztem. Külön tetszett, hogy az előkészített ágyban folyt minden testrészemen rólam a víz. Méregtelenítettem. Nem tudom, ennek köszönhetem-e, de az elmúlt téli időszakban bizony kimaradt az, hogy egy hétre lerobbanjak és nagyon belázasodjam. Ugyan el-el csíptem kisebb megfázást, de igazából a szokotthoz képest gyorsabb leforgással és könnyebben átment rajtam.
Egy éve.... Eleken
Elmúlt 365 nap, és még mindig az emlékeimben fontos helyen él az egy évvel ezelőtt Eleken eltöltött időszak. Azóta több-kevesebb sikerrel igyekszem megvalósítani azokat az életmód-elveket, amelyeket ott megtanultam, elméletben elsajátítottam. Már előtte is sokszor hallottam - egészen iskolás koromtól kezdve, és próbáltam Elek előtt is megélni azt, hogy folyadékot étkezés előtt legalább fél órával kell fogyasztani, étkezést követően pedig jó, ha várunk 1 órát, mielőtt innánk. Szintén tudtam, hogy a legjobb folyadék a test számára a víz, a tiszta víz. S persze az sem mindegy, hogy mennyit iszunk. A napi minimum 2 liter víz szintén az egészség megőrzésében fontos szerepet kap. Az elmúlt egy évben sikerült a saját háztartásomból teljesen kiiktatni a tojást, ami legutoljára maradt meg az "állati eredetű" ételeket tekintve. (Jó, még méz van otthon, azt nem is szándékozom száműzni, de szerintem egészen más kategória.) A tojás és tejföl kapcsán meg kell említenem, hogy nincs semmifajta belső kényszerem, pláne nem lelkiismeret-furdalásom akkor, ha vendégségben vagyok, és tojás, ill. esetleg tejföl alapú ételt készítenek. Úgy gondolom nem helyes hozzáállás az, ha a mások által szeretettel készített (amúgy vegetáriánus) ételt azért nem fogyasztanám el, mert tojás vagy tejfölt tartalmaz. Persze, mielőtt megyünk valahova, igyekszünk ezt, de legalább azt, hogy vegetáriánusok vagyunk jelezni mások felé. Sokan ugyanis azt sem tudják, mi fán terem a vegán életmód. Az emberek vendégszeretetével ily módon nem szeretnénk (férjemmel együtt) visszaélni, másoknak nehézséget okozni. Bár irigylem ugyanakkor azokat, akik még teljesebb vegán életet tudnak élni. Törekszünk mi is, és a fejlődés lépésről lépésre történik. Minden mások általi törekvést - vagyis az étkezési igényünk kedvében járni - kedvesnek és intelligensnek tartok irányunkba. Táplálkozáshoz kötődő változás az, hogy igyekszem egyre több nyers táplálékot magamhoz venni. Igen, ez nehezebb volt télen (jégsaláta, répa és alma volt a "sztár"), de amióta ismét magyar földeken érik a zöldség és a gyümölcs, azóta ez könnyebben megvalósítható. Már Elek előtt is nekikezdtem a rendszeres testmozgásnak, ami ugyan a tél fagyos zimankójában alábbhagyott valamivel, de február vége óta ismét sikerül hetente időt szakítanom legalább 2 alkalommal az intenzív mozgásra. Emellett a 7 napból 5-6 nap igyekszem 20-30 perces gyaloglást is a napi menetbe iktatnom. Ami a napfényt illeti. Egész életemben szerettem a meleget, a napsütést, így igazából túl sok tudatos változtatásra ezen a téren nem volt szükségem. Inkább a Napnak kéne tudatosabban sütnie.:) Úgy értem, hogy megfelelő napozási körülményeket tekintve.:) Ha az intenzív fizikai mozgást nem is nagyon folytattam a téli időszakban, a rendszeres napi gyaloglást igyekeztem megvalósítani kb. kétnaponként. Ekkor pedig friss levegőben volt részem. S ahogy a napozáshoz nem kell semmi plusz motiváció, úgy a friss levegőn tartózkodás is csak télen nehezebb, addig amíg elindulok. Nagyjából ezek a fizikai dolgok tekintetében meglépett változások, amelyek jó hatással vannak szervezetemre. Elsőnek meg kell említenem azt a tényt, hogy a korábban szinte állandósult derékfájásom a sérv és az életmód (ülőmunka, kevés mozgás, öröklött betegség) következtében hatalmasat fejlődött. Elek előtt nem emlékszem olyan napra, hogy ne fájt volna a derekam. Pedig kipróbáltam gyógytornát, úszást, masszázst, de igazán hathatós segítségnek egyik sem volt mondható. Viszont az Eleken kapott kezelések szinte csodával határos módon a fájdalmaim 90%-át eltüntették. Persze azóta a mozgásszegény életmódom is átalakult. De régen épp azért nem tudtam mozogni, mert derékfájás miatt nem esett igazán könnyedén a mozgás. Ma már ez elég szépen a múlté. Nem mondom, hogy teljesen minden eltűnt, de minőségileg sokkal jobb napokat, heteket élek. Bejegyzésem végén pedig a tavaly Eleken eltöltött napok beszámolóit ajánlom minden kedves olvasómnak: 1. rész - Bevezetés, megérkezés, 1. nap 2. rész - Az első igazi böjt 3. rész - Gőzpakolás és a rostban gazdag kétszeri étkezés tapasztalata 4. rész - Reggeli, ebéd, és hol a vacsora? 5. rész - A kezelő(m) dicsérete 6. rész - Gabona és gyümölcs, egy pánikbeteg gyógyul 7. rész - Gyümölcshiány, úszás, vastagbélrákból meggyógyulás tapasztalata 8. rész - A "kolitiszes" páciens 9. rész - A lázterápia élménye 10. rész - Böjtölök, az asztmából gyógyuló, gerincferdülésből fejlődő fiú esete 11. rész - kozmetikai kezelés zárásként Remélem, minden kedves olvasó talált benne érdekes, hasznos leírást.
A koleszterin, a margarin és a rostok kapcsolata (II.rész)
A margarin A margarinokról először azt gondolták, hogy jó hatásúak, mert nagyobb arányban tartalmaznak többszörösen telítetlen zsírokat, mint a vaj. Néhány margarin 4,0-nál is jobban megemeli a P/S arányt. A legtöbb margarin azonban nem természetes termék. Ezek a népszerű krémek nyomás alatti hevítéssel növényi olajból készülnek, leggyakrabban kukoricaolajból. Részben hidrogénezik a margarint annak érdekében, hogy szobahőmérsékleten kenhetőbb, szilárd zsír legyen. A hidrogénezési eljárás a növényi olajban lévő zsírok némelyikét módosítja azáltal, hogy a zsírmolekulák mikroszkopikus alakját megváltoztatja. A zsírsavak (a zsír építőkövei) normális esetben megtalálhatóak a természetben, ezt "cisz" formának nevezik. Ez a molekulák háromdimenziós megjelenési formájára utal. A hidrogénezési folyamat e molekulák közül néhányat "transz" formára változtat át. A transzzsírsavak nem hasonlítanak cisz típusú társaikhoz, jelentősen megnövelik a szérumkoleszterint és az LDL-t, noha többszörösen telítetlenek. A Harvard Egyetemen végzett nyolc évig tartó kísérlet során megállapították, hogy a koleszterinben bekövetkező emelkedés összefügg a margarinfogyasztással, amely hatással van a szívbetegség kockázatára. A transzzsírsavaknak a rák előidézésében is szerepük volt. Mindezek a tények azt sejtetik, hogy jobb lenne egy kevés mogyorókrémet kenni - vagy inkább mandulakrémet (a kedvencem) - a kenyerünkre, mint margarint. Egy másik választási lehetőség az lenne, hogy a kenyerünkön lévő margarint repceolajjal vagy olívaolajjal helyettesítsük. Mindkettő felkenhető a kenyérre. Egy margarinfogyasztókkal készült kísérletben észrevették, hogy azoknál, akik beleegyeztek, hogy a kenyerükön lévő margarint repce- vagy olívaolajjal helyettesítsék, határozott emelkedés történt a HDL-szintben, és kedvezően enyhe csökkenés az LDL-ben. A zsiradékpótlékok Az emberek mindig megpróbálják megtalálni a módját, hogy ne kelljen megváltoztatni étrendi szokásaikat. Az élelmiszergyárak nagyon is tudatában vannak az emberi természet ezen tulajdonságának, és készek hasznot húzni belőle. Újabban különböző zsírpótlékokkal kísérleteznek. Néhányan feltételezték, hogy a Food and Drog Administration (FDA, Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal) nagyon is hajlandó jóváhagyni azokat a zsírpótlókat, melyek végül károsnak bizonyulhatnak. A szóban forgó eset az FDA által jóváhagyott Olestrának nevezett zsírpótlóval kapcsolatos. Az Olestra nemcsak vízszerű hasmenést okoz, de még aggasztóbbak azok a tanulmányok, melyek bizonyítják, hogy az Olestra-fogyasztás csökkenti a zsírban oldódó vitaminok felszívódását. Kevesebb A-, D-, E- és K-vitamin szívódik fel. Tartós fogyasztása pedig hajlamossá teszi a szervezetet arra, hogy E-vitamin-tartaléka kiürüljön. Végzetes kölcsönhatást gyakorolhat az olyan gyógyszerekkel, mint pl. a Coumadin. Más zsírpótlókat is tanulmányoztak. Egy olyanról sem tudok, amely minden szempontból biztonságos lenne. Nem a zsiradékmentes pótszerek jelentik a választ egy igazi egészségtudattal rendelkező ember számára, aki nem akarja az egyik egészségügyi probléma kockázatát egy másikra cserélni. Ancel Keys vérkoleszterinszintekre vonatkozó egyenletén túl Közel 20 évig Amerikában a konvencionális egészségnevelés nem jutott túl dr. Keys bámulatos, az étkezési koleszterinnek és a zsíroknak a vér koleszterinszintjére gyakorolt hatásával összefüggő meglátásán. A dietetikusok helyesen beszéltek az étrendben található koleszterinről és telített zsírról, miközben figyelmen kívül hagytak számos más fontos étkezési tényezőt. Napjainkban azonban azt láthatjuk, hogy az egészségügyi szakemberek egyre komolyabban veszik a szívbetegség kockázatát befolyásoló más étkezési, táplálkozási tényezőket is. A "legforróbb" területek közé tartozik a rost, az oxidált koleszterin és az antioxidáns vitaminok témája. Részletesen szemügyre vesszük majd ezeket a területeket. A rost koleszterint csökkentő tulajdonságai A táplálékunkban lévő rost segít lecsökkenteni a koleszterint. A legtöbb amerikai jóval kevesebbet fogyaszt a javallott napi 25-30 grammnál. Bizonyítékok alapján feltételezik, hogy a zsírszegény, sok rostot és szénhidrátot tartalmazó étrend jó hatással van a szervezetre. Ha valaki - különböző növényi forrásokból - legalább 30-40 gramm rostot fogyaszt naponta, csökkentheti a szívbetegség, a rák, a bélbetegségek és más betegségek kockázatát is. A rostszegény étrenddel kapcsolatos betegségek kép a tipikus rostszegény amerikai étrenddel összefüggő betegségek listáját tartalmazza. Talán meglepő, hogy különböző rostfajták léteznek. Egy dologban azonban valamennyi rost közös: a normális emberi emésztőrendszer nem képes megemészteni. Az egyik meghatározása: "emészthetetlen szénhidrát", ami azt jelenti, hogy nem szívódik fel, hanem kiválasztódik. A rostok különböző fajtái közé tartoznak a cellulózok, a hemicellulózok (cellulózhoz hasonló, nagy molekulájú szénhidrát - ford.), a ligninek, pektinek, mézgák, gyanták és algás poliszacharidok. Egyszerű besorolás szerint vannak vízben oldható és oldhatatlan rostok. A vízben oldódó rostok azok, melyek a koleszterin csökkentése szempontjából igen fontosak. A gyümölcsök, zöldség- és olajos magvak, gabonák és hüvelyesek az az öt fő táplálékforrás, amely természetes, finomítatlan állapotában ezt a koleszterincsökkentő rostot tartalmazza. Az ilyen vízben oldódó rostok közé sorolható a zabkorpa és a gyümölcs pektinje. Ezek a vegyületek úgy működnek, hogy a vékonybélben lekötik a koleszterint és a máj kiválasztotta epesavakat, és így megelőzik felszívódásukat. Szerencsére sem az epéből, sem a koleszterinből nem szívódik fel sok a béltraktusban, hanem inkább a disztális (a test középpontjától távolra eső) ileumban (a vékonybél utolsó szakasza). Ez lehetővé teszi, hogy a rostnak rengeteg ideje legyen arra, hogy lekösse ezeket a vegyületeket. Ha azonban a megfelelő rost hiányzik, az epe és a koleszterin újra beleszívódik a véráramba, és megemeli a vér koleszterinszintjét. Az epesavakat valójában a máj állítja elő koleszterinből. Ennek eredményeként minél több epét veszít az ember a székletben, a testnek annál több koleszterint kell felhasználnia, hogy új epesavakat hozzon létre, amelyek a zsírok emésztéséhez szükségesek. Az orvosi irodalom tele van a rost egészséget szolgáló, jótékony hatásainak példáival. Egy 1992-ben publikált tanulmány megállapította, hogy napi 15 gramm rost 15%-kal csökkenti a koleszterinszintet. A rostnak a koleszterin csökkentésében érvényesülő hatása együtt jár a szívbetegség kockázatának csökkentésével az olyan embereknél, akik nagy mennyiséget fogyasztanak belőle. Azoknak, akik rostban gazdag táplálékot fogyasztanak, 65%-kal kisebb az esélyük, hogy szívbetegek lesznek. Egy másik kísérlet során négy csoportot tápláltak különböző mennyiségű zabkásával, zabkorpával vagy kukoricakásával. A hatodik hét végén jelentős javulás mutatkozott a teljes és az LDL-koleszterin szintjében azoknál, akik naponta egy uncia (28,35 gramm) kukoricakását vagy két uncia zabkorpát, illetve három uncia zabkását fogyasztottak. Mivel néhány szkeptikus még nem volt hajlandó elhinni, hogy a zab csökkenteni tudja a koleszterint, további húsz gondosan lefolytatott zabkísérletet végeztek - 1992-ben - komputeres értékeléssel. Az eredmény nyilvánvalóvá tette, hogy a zabtermékek az étrendben jelentősen csökkentik a koleszterinszinteket. Egy másik gabonaféléről is megállapították, hogy áldásos hatásai vannak a vérkoleszterin-szintekre. Ez pedig a hajdina. Egy Kína belső vidékén lefolytatott kísérlet megállapította, hogy a hajdina mind a teljes, mind pedig az LDL-koleszterint és egyidejűleg a teljes koleszterin HDL-hez való arányát is csökkenti. Az állati termékekben (hús, tej, tojás és sajt) egyáltalán nincsenek rostok. Sokan csodálkoznak, vajon miért van ez így, hiszen az állatok nagy mennyiségű rostot fogyasztanak. Például a tehén teljesen növényevő, egész nap rostot eszik. Az ember azt gondolná, hogy ha marhahúst eszünk, nagy mennyiségű rosthoz jutunk. Ez viszont nem így van. Amikor a tehén eszik, kivon és felszív sok táplálékot, de a táplálékban lévő rostnak más a sorsa. Az emberektől eltérő módon valamennyit ténylegesen meg tud emészteni. A rost többi része áthalad a tehén béltraktusán, és kikerül a legelőre. A tehén húsába vagy tejébe semmi sem kerül ebből a jótékony rostból. Valójában amikor az ember marhahúst, tejet vagy más állati terméket eszik, másodkézből származó táplálékot, tápanyagot fogyaszt. Így sajnos nem jut rosthoz, mivel az állat emésztése útján már "finomított" a táplálékon. Ha nagy mennyiségű rosthoz akarunk jutni, el kell határoznunk, hogy közvetlenül esszük a gyümölcsöket, zöldség-, gabona- és olajos magvakat. A kiváló rostforrásul szolgáló táplálékokat az alábbi ábrán soroltuk fel. Ahogy korábban megfigyeltük, egészen mostanáig a legtöbb koleszterinnel kapcsolatos felvilágosító program sohasem jutott túl a Keys-féle egyenleten. Beszéltek a résztvevőknek a koleszterinnek az étrendben betöltött fontos szerepéről éppúgy, mint a telített zsír veszélyeiről, mégpedig úgy, hogy óriási hangsúlyt helyeztek az utóbbira, de itt véget is ért az előadás. Napjainkban a rostos anyagok témaköre megtalálta útját a laikus felvilágosító erőfeszítések felé, de gyakran nem kap akkora figyelmet, amekkorát megérdemel. Sajnálatos módon más információ is hiányzik a felvilágosítást nyújtó kiadványokból. Ez pedig a fehérje és az oxidált koleszterin témája. Az állati fehérje növeli a koleszterint A fehérje és a koleszterin közötti rokonságot már húsz éve publikálták az orvosi irodalomban, de a többség sajnos figyelmen kívül hagyta. Egy igen terjedelmes kutatás most állapította meg, hogy a szérumkoleszterin igencsak függ az elfogyasztott fehérje típusától. Önmagában az állati fehérje (még a sovány tejfehérje is) növeli a vérkoleszterinszinteket, mialatt a növényi fehérje csökkenti. Sokan, akik máskülönben a szív szempontjából egészséges étrenden élnek, képtelenek lesznek megfelelő módon csökkenteni a koleszterinjüket, hacsak nem küszöbölik ki teljesen az állati termékeket étrendjükből. A kutatás kimutatta, hogy a kevés telített zsírt, kevés koleszterint tartalmazó étrendről - amiben még volt sovány tejfehérje - kevés telített zsírt és kevés koleszterint tartalmazó étrendre való átváltás - amelyben tehéntej helyett szójatejet alkalmaztak - a koleszterinszinteket 60-80 mg-mal tudta csökkenteni. S mindezt alig három hét alatt. Láttam ilyet sok páciensemnél, akik kipróbálták a teljes vegetáriánus étrendet. Ha az ilyen étrenden nem következett be jelentős visszafejlődés az értékekben, alaposan szemügyre vettem: ténylegesen mit is eszik a páciens, és gyakran találtam állati fehérjét, amit akaratlanul fogyasztott el egy tejpótlóban lévő kazein vagy egy koleszterinmentes tojástermék formájában. Ha egyszer az állati fehérjét teljesen kizárjuk, a várt nagy változás általában bekövetkezik. (Köszönet a Döntő bizonyíték c. könyvnek.)
Lúgosítás Élő ételekkel
2013. június 28. Nyersétel akadémia
Lénárt Gitta, a nyers konyha hazai szakértője legújabb könyvében a lúgosító étrend alapjaiba vezeti be olvasóit. Hangsúlyozza, hogy a legtöbb betegség oka szervezetünk elsavasodása, melyet a helytelen táplálkozás, a mozgás hiánya és a mindennapi stressz okoz. A lúgosító étrendre átállva eltűnnek korábbi panaszaink, és helyettük jó közérzet, fiatalos lendület és életerő köszönt ránk. A szerző 4 lépésre bontott, részletes programot nyújt olvasóinak, akik testük öngyógyító és önfenntartó erőit aktivizálva szeretnének átállni a lúgosító étrendre. A folyamatot az elméleti információk mellett praktikus ötletekkel, valamint a nyerskonyha fotókkal gazdagon illusztrált, legfinomabb receptjeivel támogatja.
Kora nyári meggyleves főzés nélkül
Isteni gyümölcsleves főzés nélkül, max. 10 perc alatt. Nálam nagy sikert aratott. A meggy gazdag antioxidánsokban, és káliumban. Az antioxidánsoknak a fiatalság megőrzése mellett a betegségek megelőzésében is nagy szerepük van, a kálium pedig a szív- érrendszer, vesék és izmok működését támogatja. Hozzávalók: 1 bögre magozott meggy 1 banán fél liter növényi tej 1 dl víz őrölt mandula pár menta levél fahéj 1 ek. juharszirup 1. A megmosott, kimagozott meggyet és a banánt beletesszük a turmixgépünkbe, majd ráöntjük a növényi tejet és a vizet. 2. Kávédaráló segítségével megőröljük a mandulát (ennek hiányában lehet kapni előre őröltet is), majd a többi hozzávalóval együtt beletesszük a gépbe. 3. Alaposan összeturmixoljuk, majd egy tálba öntve lehűtjük. 4. Pár óra múlva fognak összeérni az ízek, és hidegen fogyasztva finomabb.:) Ani Tisztán, tudatosan!
A szívbetegségről - III. rész és a koleszterin
A szív- és érrendszeri betegségek Amerikában minden második ember életét követelik. De van jó hír is. E halálesetek szinte mindegyikénél a fő tényező az ateroszklerózis - ez pedig egy olyan állapot, ami az orvostudomány szerint megelőzhető, kezelhető, sőt visszafordítható. Pillantsunk a kényszerítő erejű bizonyítékokra, melyek kulcsot adnak a kezünkbe egy olyan életmódprogramhoz, ami legyőzi az érelmeszesedést. Először a szívbetegség megelőzésére összpontosítunk, de legyünk tudatában annak, hogy a megelőzést jelentő tényezők segítenek célba venni az ateroszklerózist valamennyi változatában és a test minden területén. Összpontosítsunk a koleszterinre! A koleszterin, a szívbetegségben betöltött különleges szerepe miatt elsődleges jelentőségű. Ezért itt most erre összpontosítunk. Mielőtt azonban azt a benyomást keltenénk, hogy ez az egyetlen olyan dolog, ami összefügg a szívbetegség kockázatával, hangsúlyozom, hogy a koleszterin fontos, nélkülözhetetlen természetes vegyület. Ezt a fehér, viaszos zsiradékot testünk gyártja, és arra használja, hogy sejtfalakat építsen, és bizonyos hormonokat készítsen. Azonban a vérkeringésben lévő túl sok koleszterin (szérumkoleszterinnek is nevezik) hozzájárulhat az ateroszklerózis kialakulásához. Éppen ezért a magas vérkoleszterinszint, mint önálló tényező, összefüggésben van a szívkoszorúér-megbetegedések okozta halálozási aránnyal. Javallott, hogy minden húsz év fölötti tudja, mennyi a teljes vérkoleszterin- és HDL-szintje. Hogyan tudunk változtatni ezeken az igen magas koleszterinszinteken, melyek évente sok százezer fölösleges halálesettel hozhatók összefüggésbe? A japán példa tanulmányozása némi betekintést enged ebbe. Japán a skála alján volt a szívbetegség tekintetében, noha a dohányzók aránya jóval magasabb, mint az Egyesült Államokban. Dohányzás szempontjából Japán a 10. a világon, a japán férfiak 59%-a és a nők 14%-a dohányzik. Az Egyesült Államok a 78. helyen áll. Az amerikai férfiak 28%-a és az amerikai nők 23%-a dohányzik. Akkor miért alacsonyabb a szívmegbetegedési arány Japánban, mint az USA-ban? Úgy tűnik, hogy ez az átlagosan jóval alacsonyabb koleszterinszintnek köszönhető. A japán statisztikák arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy világméretű skálán a koleszterin a szívbetegség szempontjából a legfontosabb kockázati tényező. Az a férfi, akinek a szérumkoleszterinje 240 mg/dl (vagy 6,2 mmol/l) felett van, több mint háromszor esélyesebb arra, hogy szívbetegségben fog meghalni, mint az, akinek kevesebb 200 mg/dl-nél. A szívbetegség és az ateroszklerózis a nyugati országokban igen korán elkezdődik. Harmincéves, sőt még ennél is fiatalabb egyéneknél állapították meg szinte egyöntetűen, hogy ateroszklerotikus zsírréteg-üledékek vannak artériáik belső falán. A fal befedett területének mérete nagyobb az ilyen életkorú magas koleszterinszintű személyeknél. Akinek 230 a koleszterinszintje, véredényei felszínének több mint 50%-át fedik le korai ateroszklerotikus zsírrétegek. Ez durván ötször annyi zsíros felépítmény-mennyiség, mint azé az emberé, akinek a koleszterinszintje szinte ideális: 110. A bizonyíték egyértelmű: a magas vérkoleszterin károsítja az artériákat még harmincévesnél fiatalabb egyéneknél is. Néhány ember tévesen úgy gondolja, hogy a szívbetegség az idősekre korlátozódik, de az összes szívroham 5%-a negyven éven aluliaknál és 45%-a hatvanöt évesnél fiatalabb embereknél következik be. Milyen az ideális koleszterinszint? Néhány szakértő évek óta állítja, hogy az ideális koleszterinszint: 100 + az életkorunk. Ez az érték attól függ, hogy a kérdést milyen szempontból vizsgáljuk. Két példa talán segít. Az egyik, hogy amikor nemzetközi összehasonlításokat végeznek azok az országok, ahol igen alacsony a szívbetegség kockázata, a 100 + életkorunk értékét hajlamosak ideális koleszterinszint-átlagnak tekinteni. A másik: széles körben gyűjtöttek adatokat az Egyesült Államok lakosságáról a Multiple Risk Factor Intervention Trial (MRFIT) során (sokszoros kockázatitényező-befolyásolási kísérlet). A megvizsgált több mint 300000 férfi között a szívbetegségből származó kockázat akkor kezdett növekedni, amikor a teljes koleszterin meghaladta a 150 mg/dl-t. Ez a 150-es koleszterinszint messze az Egyesült Államokban lévő 200-as szint alatt van, amit a legtöbb ember tévesen ideálisnak gondol. Továbbá a 150-es szint egy 100 + átlagos 50 éves korú értékét mutatja - ez alkalmas vezérfonal olyan korosztály számára, amely inkább tudatában van a szívbetegség rá vonatkozó kockázati tényezőinek, mint a fiatalabbak. A National Cholesterol Education Program (nemzeti oktatási program a koleszterinről; a továbbiakban NCEP) első jelentéséből sok zavar származott. Közegészségügyi célról gondoskodott, amikor azt javasolta, hogy a koleszterinszint értéke 200 mg/dl-nél kisebb legyen. Ez a szint kitűnő érték, hogy minden amerikai elé elérendő célként állíthassák a közegészségügyi dolgozók és egészségpolitikát tervezők, ha figyelembe vesszük, hogy 97,2 millió amerikai (a felnőttek 52%-a) szérumkoleszterinje 200 mg/dl érték felett van. Valóban, ha minden amerikai polgár erre az értékre csökkentené koleszterinjét, sok ezer élet menekülne meg. Ha Ön a szívbetegség legkisebb kockázatával sem szeretne számolni, legyen bölcsebb: személyes célként tűzze ki a 100 + életkor szintet. Óriási a különbség a lakosság számára előirányzott cél és az optimális koleszterinszint elérését célul tűző személyes vállalás között. Egy másik probléma az, hogy az útmutató nem vette figyelembe a koleszterin valamennyi fontos altípusát. (Ezt szerencsére helyesbítették a National Cholesterol Education Program Expert Panel. Következő egészségügyi leírásban erről lesz szó. (Döntő bizonyíték könyv)
A szívbetegségről - I. rész
Sue sohasem aggodalmaskodott túl sokat a szívbetegség miatt. Igaz, édesapja 45 éves korában szívroham következtében halt meg, de azt mindenki tudja, hogy a női nemi hormonok védenek a szív megbetegedéseitől, legalábbis addig, amíg a klimax be nem következik. Egy éjszaka azonban Sue rádöbbent a valóságra. Fiatalabb húga 40 éves korában meghalt első szívrohamában, még a változás kora előtt. Sue hirtelen szembetalálta magát azzal, amitől legbelül mindig is félt: őt is érheti szívroham. Szinte minden amerikai ismer valakit, aki szívbetegségben halt meg. Csakúgy, mint Sue, elveszíthetjük közeli hozzátartozónkat e miatt a rettegett kór miatt. Talán vannak szomszédaink, barátaink, munkatársaink, akiket szívbetegség ragadott el. E gyilkos uralmának eredményeként közülünk többen - legalábbis alkalmanként -felteszik a kérdést: ,,Lehet, hogy én leszek a következő?" Az efféle aggodalmak jogosak. A szívbetegség az iparosodott országokban az első számú gyilkos. A népszerű téveszmékkel ellentétben a szívbetegség nem csak a férfiak betegsége. Amerikában a szívbetegség a vezető halálozási ok férfiak és nők körében egyaránt. Mindannak ellenére, amit az orvostudomány tud arról, hogyan előzhető meg ez a betegség, a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy egyedül az Egyesült Államokban 1994-ben több mint 954 00C ember halt meg szív- és érrendszeri betegségekben, míg 1992-ben 925 000-en. Minden 33. másodpercben egy amerikai kardiovaszkuláris betegségben hal meg. 1900 óta mindig - 1918-at kivéve - a kardiovaszkuláris betegség volt az Egyesült Államokban az első számú gyilkos. Amikor egy repülőgép lezuhan az USA-ban, és százak halnak meg, az újságok napokig címoldalon foglalkoznak az esettel. Nagyon alapos elemzést végeznek, közhírré teszik a szerencsétlenség lehetséges okát és azt, hogyan lehetett volna megelőzni. Vegyük fontolóra, hogy hozzávetőlegesen kétezer-hatszáz haláleset fordul elő naponta az Egyesült Államokban csak kardiovaszkuláris betegségtől, s közülük sok olyan hirtelen következik be, mint egy légi katasztrófa. Ez több, mint tíz Jumbo-katasztrófa naponta. E halálesetek még csak nem is jelennek meg a hírek között, kivéve, ha egy híres személy hal meg szívroham következtében. Ha a betegséget egyáltalán megemlítik, azt is csak úgy, mintha elkerülhetetlenül következett volna be. Ez a halálok több figyelmet érdemelne. Szomorú, de a halálesetek e rémisztő betegségnek nem egyedüli negatív következményei. A kb. 258 milliós amerikai lakosságból 57 millió embernek ilyen jellegű betegsége van. Amerikának évente a szív- és érrendszeri betegségek döbbenetes módon 259,1 milliárd dollárjába kerülnek, ami nemcsak az orvosi és sebészeti beavatkozásokat és kezeléseket tartalmazza, hanem a munkaerő-kiesést is. Ha valaki történetesen átél egy agyvérzést, ennek költségei egy átlagos életkorú ember esetében az egészségbiztosítási számlákon és kereseti kiesésben 103 576 dollárt tesznek ki. Mennyivel jobb megelőzni az agyvérzést vagy szívrohamot, mint fizetni valakinek, és mégis szenvedni a betegségtől és az azt biztosan követő gyengébb életminőségtől! Nem csoda, hogy Clyde Yancy dr, az Amerikai Szívtársaság dallasi divíziójának elnöke, a dallasi Texas South-western Medical Center egyetemén kutató kardiológus nemrég azt mondta: ,,Nem számít, hol tart valaki felnőtté válása folyamatában, középkorú vagy öreg: a szív szempontjából egészséges életmód vállalása a leghatékonyabb dolog, amit azonnal megtehet." Nemcsak a leghatékonyabb, de igen fontos is, sőt valószínűleg életmentő és minden bizonnyal élettartam-növelő! Hogyan lehet a szívrohamok számát csökkenteni? Mit tehet az ember, hogy a szívroham esélyét csökkentse? Dr. Gyárfás Iván, az Egészségügyi Világszervezet kardiovaszkuláris betegségmegelőző programjának vezetője úgy magyarázza, hogy a megelőzésre vonatkozó lépések, rendelkezések jelentős számú embert meg tudnának menteni az idő előtti, korai haláltól: ,,Világszerte évente körülbelül 12 millió ember hal meg szívproblémától, de több mint a fele életben maradhatna, ha jobb megelőzési programok működnének." A jobb megelőzési programok kb. 50%-kal vissza tudnák szorítani a szívbetegségből eredő (főleg a szívkoszorúér megbetegedéséből származó) halálozások számát, sőt a bizonyítékok azt mutatják, hogy optimális prevenciós programokkal akár kilencven százalékkal is vissza lehetne szorítani az esetek számát. Röviden: noha a szívbetegség messze a legfőbb halálozási ok Amerikában, nem kell annak lennie. Tíz szívrohamból kilenc megelőzhető! A bejegyzés alapjául a "Döntő bizonyíték" c. könyv szolgált.
A magas vérnyomásról - 2. rész
A veseelégtelenség a másik komoly betegség, amit a magas vérnyomás okoz. Minél magasabb a vérnyomás, annál nagyobb a veszélyeztetettség. Hogyan károsítja a magas vérnyomás a veséket? Úgy, hogy tönkreteszi a nefronokat, azokat a mikroszkopikus szűrősejteket, melyek által a vese működik. Ahogyan egyik nefron a másik után pusztul el, úgy romlik fokozatosan a vese vértisztító-képessége. Amikor a tisztító funkció már annyira megsérül, hogy a szervezet toxinszintje lényegesen megnövekszik, kialakul a veseelégtelenség. Lehet, hogy egy kezdeti veseelégtelenségnek nincs semmi tünete, és a későbbiek folyamán is csak émelygés és fáradtság jelentkezik, de végül a vesefunkció súlyos károsodását követően bekövetkezik a halál, hacsak nem történik drasztikus beavatkozás, ami lehet művesekezelés vagy veseátültetés. Magas vérnyomásuk következtében művesék nélkül sokkal hamarabb meghalnának az emberek. De művesével is megrövidül az élettartam, és jelentősen megromlik az élet minősége. Közvetlen bizonyíték van arra, hogy ha csökkentjük a vérnyomást, az érrendszeri betegségek rizikófaktora is csökken. Egy viszonylag kis vérnyomáscsökkenés is jelentős mértékben befolyásolja a szív- és érrendszeri betegségeket. Érdemes tehát megfontolni: ha mindenki, akinek magas a vérnyomása, minimum 3 mm-rel csökkentené azt, évente legalább 27 500-zal kevesebb lenne a halálozások száma, és még nem is említettük azt a sok embert, aki megmenekülhetne a szívrohamtól vagy az agyvérzéstől. Hogyan csökkenthetjük vérnyomásunkat? Vérnyomás-szabályozási megközelítésünk attól függ, hogy az egyénnek milyen típusú hipertóniája van. A magas vérnyomásnak két fő típusa van. A másodlagos hipertóniát a különböző betegségek okozzák. Sok ilyen eset van. Például a megbetegedett mellékvesék, amelyek kis hormontermelő mirigyek a vesék fölött, többlethormonokat termelve magas vérnyomást idéznek elő. A pajzsmirigy hormontúltermelése is magas vérnyomást okozhat. Már láttuk, hogy a magas vérnyomás károsíthatja a veséket. Másrészt a nem hipertóniából származó vesebetegség maga is okozhat magas vérnyomást. De vannak még más kiváltó okai is a másodlagos magas vérnyomásnak. Ezért mindenkinek orvossal kellene ellenőriztetnie magas vérnyomását, mert lehet, hogy nem a nagyanyó-féle ,,mezei" magas vérnyomása van, hanem inkább másodlagos hipertóniája. Ennek orvoslása általában egyértelmű. Megkeressük a magas vérnyomást kiváltó betegséget, kezeljük, és így megoldódik a vérnyomásprobléma is. Sajnos a legtöbb hipertóniás beteg esetében nem ilyen egyszerű a gyógymód, mivel 90%-uknak elsődleges hipertóniája van. Mit ajánlhatnánk kezelésképpen azoknak, akiknél a betegség fő kiváltó oka életmódjukban és öröklött érzékenységükben keresendő? Milyen lépéseket kell tenniük ahhoz, hogy vérnyomásuk normalizálódjék? A szokásos válasz: az orvos által felírt gyógyszereket kell szedniük. Nem olyan régen még úgy tűnt, hogy ez az egyetlen lehetőség. De ma már tudjuk, hogy nem ez a legjobb megoldás. Ennek több oka van: - Minden gyógyszernek összetett mellékhatásai vannak - beleértve az élet minőségét érintő hatásokat is, amelyeket a gyógyszerszedők már észre sem vesznek. - A magas vérnyomás - még akkor is, ha gyógyszeresen és nem életmóddal szabályozzák - az agy lassú leépülését eredményezi, amely a páciens meggyengült szellemi képességében mutatkozik meg. - A gyógyszert szedők felénél a vérnyomás nem csökken 140/90 alá. - A gyógyszerek ára. A gyógyszeres vérnyomáscsökkentés nem azonos a természetes módon történő csökkentéssel. A gyógyszerszedők között nagyobb mértékben fordul elő szívbetegség, mint az ugyanolyan magas vérnyomással rendelkező, de gyógyszert nem szedő embereknél. A vérnyomás szabályozásának a legtermészetesebb módja, ha életmódunkon változtatunk. Életmód-változtatással valóban csökkenthető a vérnyomás? Orvosi kutatások bizonyítják, hogy igen. A saját orvosi gyakorlatomban is láttam ennek bizonyítékát. (A döntő bizonyíték c. könyv szerzője) Egy logikai kérdés következik: ,,Ha hajlandó lennék életmódbeli változtatásokra, milyen mértékű vérnyomáscsökkenésre számíthatnék?" A válasz attól függ, hogy milyen mértékű az életmódbeli változtatásunk. A hipertóniások kb. 80%-a gyógyszer nélkül biztonságos szintre csökkentheti vérnyomását, ha az ajánlott változtatásokat mind elfogadja. A fennmaradó 20% pedig az életmódbeli változtatások mellett gyógyszeres terápiát is alkalmazva, tehát a kettőt együtt használva csökkentheti vérnyomását normális szintre. Milyen életmódbeli változtatások eredményeznek vérnyomáscsökkenést? AZ ÉLETMÓD MEGVÁLTOZÁSA CSÖKKENTHETI A VÉRNYOMÁST Négy párhuzamos életmódváltás, amely csökkenti a vérnyomást: - Fogyás - Sószegény étrend - Az alkoholfogyasztás csökkentése - Megnövelt fizikai tevékenység, aktivitás Egy év után: A szisztolés nyomásnál mért átlagos csökkenés: 10,6 mm. A diasztolés nyomás átlagos csökkenése: 8,1 mm. JELENTŐS VÉRNYOMÁSCSÖKKENÉS AZ ÉLETMÓD MEGVÁLTOZTATÁSÁVAL Életmódbeli változás: - Tartózkodás alkoholtól, dohánytól, kávétól - Teljes vegetáriánus étrend - Aerobik A kísérlet időtartama: 3 hét Átlagos vérnyomás kezdetben: 150/81 - Átlagos vérnyomás a végén: 129/78 - A vérnyomásra szedett gyógyszerektől való megválás három hét után: 80%. Érdekes eredmény, hogy a csökkenés nagyrészt (több mint a fele részben) már az első héten bekövetkezett. A vérnyomás tehát gyorsan válaszolt az életmódbeli változtatásokra. A fenti kísérletek teljes összhangban állnak sok más kutatással, egyértelműen kimutatva azt a tényt, hogy az életmódbeli változtatás igen hatásos védekezés a magas vérnyomás ellen. Gyors és pozitív következményeket von maga után.(A bejegyzés alapját a Döntő bizonyíték c. könyv adta)
2013 Tavaszi Virtuális Lékúra:
2013. április 9. Fittanyuka Blog
A várva várt tavasz lassan, nehézkesen érkezik, annál is jobban vágyjuk a megújulást! Toltuk az időpontot, hogy hátha melegszik az időjárás, bízunk benne, hogy ez április vége fele közeledve majd bekövetkezik. A nagy érdeklődésre való tekintettel, természetesen nem maradhat el idén tavasszal sem a méregtelenítés! Mint látjátok egy feliratkozó ablakot hoztunk létre az oldalsávban a Jelentkezem a Virtuális léböjtre elnevezéssel, elég ide felíratkoznotok és automatikusan a Lékúrázók csoportjába kerültök! A levelek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan fognak érkezni a tennivalókkal: Bevezető szakasz, bevásárló lista a böjthöz, tippek a lékúrához, lé receptek és tanácsok a levezető szakaszhoz. Továbbá újdonság, hogy a tippek, tanácsok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalon is megosztásra kerülnek, továbbá itt erősíthetjük egymást tapasztalatokkal, stb. Szintén a facebook oldalon, mint Esemény is szerepel, javaslom csatlakozzatok itt is, ugyanis itt szeretném ha mindenki interaktívan közreműködne, mert együtt könnyebb:). Program: Április 15 - től egészen a lékúráig, április 22-ig fog tartani a bevezető szakasz. Mindenki saját felelősségére annyi napot csinál végig amennyit úgy érez, hogy elbír! Hét napnál többet én nem javaslok! A böjt hatása nem a napok számától erősebb elsősorban, hanem a bevezető és a levezető szakasz tudatos felépítésétől! Szokták mondani, hogy könnyebb betartani azt, hogy csak leveken élünk napokig, mint utána ésszerűen, tudatosan étkezni, felépíteni a táplálkozást és így segíteni a szervezetnek, hogy a tisztulási, sejtregenerálódási, - megújulási folyamat még a böjt után hetekkel is kitartson! Az ingyenes levélsorozat április 12-én, pénteken indul, és először a bevezető szakasz étrend tanácsait fogja tartalmazni! Már leírtam korábban, de az ismétlés nem árt, nézzük milyen hatásra számíthatunk, ki böjtölhet és ki nem: A lékúra után legyen szó kettő, három vagy több napos kúráról, ideális időszak az életmódváltáshoz . Csak egyetlen betegség létezik: a méreglerakódás Romolo Mantovani A böjt hatásai: - intenzíven pusztítja a behatoló baktériumokat, - gátolja a vírusok terjedését és növekedését, - fokozza a vér és a sejtek ellenállóképességét, - elősegíti a betegség kiváltó, egyéb méreganyagok kiválasztását, - méregtelenít, salaktalanít, a sejtek, szövetek fellélegeznek, - kiküszöböli a savas lerakódásokat, - meghatványozza az életerőt, - áthangolja, megnyugtatja a vegetatív idegrendszert, - tehermentesíti az anyagcsere - folyamatokat, - gyulladáscsökkentő, - csökken a szövetek só tartalma, a felesleges nátrium kiürül, - a felesleges cukor, zsír és fehérje lebomlik, - megszépíti a bőrt, és fokozza a szövetek rugalmasságát, - feltartóztatja az idő előtti öregedési folyamatokat. Ez elég ok, hogy évente kétszer: tavasszal és ősszel méregtelenítsünk! Mikor érdemes böjtölni? 1. Túlsúly esetén ( napi 350-450 gramm fogyás lehetséges), 2. különböző szervi megbetegedések esetén ( máj, vese, hasnyálmirigy), 3. Anyagcsere problémák esetén, 4. Gyulladásos folyamatok esetén, 5. Szív- és érrendszeri problémák esetén ( pl. magas vérnyomás), 6. Lelki nyugalom hiányakor. Az év többi részét tekintve 21 éves kortól 42 éves korig heti egy nap böjt, 42 éves kortól 63 éves korig heti két nap böjt, és 63 éves kor felett pedig három nap böjt ajánlott. Az ellenjavallatok miatt fontos, hogy mielőtt valaki hosszabb böjtbe kezd, beszélje meg orvos szakemberrel! Nem szabad böjtölni: - tuberkulózis bizonyos eseteiben, - szoptatás, áldott állapot esetén, - 21 kor előtt, - daganatos betegségben szenvedőknek, - operáció után 1-1,5 hónapig, - betegség utáni kimerültség esetén, - depresszió egyes eseteiben, - anorexia ( kóros soványság) esetén, - pajzsmirigy túlműködés esetén, - májcirrózis ( májzsugorodás) esetén, - bizonyos szívbetegségek esetén ( cardiomiopathia). A böjtre jelentkezés feltételei: Először is a kellő elszántság, utána az ingyenes levelekre való feliratkozás a bevásárló listáért, tanácsokért, infókért! Motivációért, bíztatásért és egymás támogatásáért pedig javaslom csatlakozzatok a facebook / Fittanyuka - Lúgosító ételek oldalhoz és a facebook / Tavaszi Virtuális Lékúra Eseményhez! A böjtölés tudománya: Tovább olvasom... Fittanyuka
MOZGÁS!! TER-VEZD-MEG!!
Elérkeztünk A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS valószínűleg sokak számára egyik legkényesebb pontjához, a MOZ-GÁS-HOZ!!!:-)) Nagyon dícséretes bizony az egészséges étkezés, és rengeteg plusszal hozzá tud járulni egy ember életminőségéhez, de a mozgás nélkül sajnos nem teljes a kihívás és az eredmény!:-) Kutatások szerint, egy egészséges életvitel, vagy akár fogyás elérésében 60% szerepe van a MOZGÁSNAK, és 40% az ÉTKEZÉSNEK! Sportoktatóként nagy örömmel tölt el, hogy a hétköznapok során azt tapasztalom a saját környezetemben is, hogy egyre több ember építi már be természetes módon az életébe a mozgást, és talán azt is mondhatjuk, egy nagyon hasznos trend van kialakulóban, elterjedőben nálunk is, a MOZGÁS IRÁNYZATA!:-) Persze vannak/lehetnek időszakok az életünkben, amikor elbillenhet az egyensúly azoknál is, akik már korábban rendszeresen mozogtak... Gyermek születik, betegség, egyéb jelentős változások... De ilyenkor is a legjobb út ahhoz, hogy kikerüljünk saját fizikai mélypontjainkról, ha minél hamarabb visszatérünk a megkezdett utunkra! HOGYAN KEZDD, MIT MOZOGJ A KÖVETKEZŐ 30 NAPBAN? Én annak a híve vagyok, hogy KIS CÉLOKKAL KEZDD! Az sokkal célravezetőbb szerintem, ha minden nap egy kicsit próbálsz teljesíteni, és lassan, fokozatosan szoktatod hozzá a tested a rendszerességhez, mintha túl nagyot vállalnál, és aztán néhány nap múlva már kudarcba, frusztráltságba fullad a túlzott erőfeszítés! KEZDD A MINIMUMMAL! NAPI 20 PERC!! MOZOGJ HETI MIN. 5-6 ALKALOMMAL! LEGYEN BENNE 2X PULZUSEMELŐ, CARDIO MOZGÁS! IKTASS BE MIN. HETI 1 PIHENŐNAPOT ! ÉS MIT MOZOGJ? Amit csak szeretnél!:-) Próbáld végiggondolni, milyen fajta mozgásforma illik leginkább Hozzád? - a lágy, test-lélek (ún. Body and Mind) mozgásformák? Pl. jóga, pilates, CANTIENICA stb. - vagy inkább jobban kedveled a dinamizmust? Pl. Zumba, különféle aerobic - típusok, stb.? Nézz körül a piacon!:-) ÉS HOL MOZOGJAK? Na jó, elfogadom, hogy azt különféle okok miatt tényleg nem tudod megoldani, hogy elmenj valahova edzeni, tornázni, vagy egyszerűen nem is szeretnél eljárni máshova!:-) Akkor OTTHON!!:-) Szerezz be olyan dvdket, amik a Számodra szimpatikus mozgásformákhoz kínálnak edzésprogramokat! Sok olyan jelent már meg, ahol 20 perces lebontásban is vannak fent napi programok! Nem rég bukkantam egy oldalra, ami zseniális ötlet szerintem, és nagyon jó lehetőség azok számára, akik otthon edzenek! Úgy működik, mint egy virtuális fitneszterem (na azért nem tornáznak helyetted!:-)), ahova online befizethetsz különféle órákra, videókra, és letöltheted, csinálhatod, amikor Neked jó! FITVIDEO (és gyorsan ideírom, hogy nem, nem fizettek a reklámért, egyszerűen tényleg jónak tartom!:-) Jógára is létezik ilyen: JÓGAKLIKK ! ÉS A CARDIO MI LEGYEN, ÉS MIÉRT KELL? A rendszeres pulzusemelő mozgásra nem csak annak van szüksége, aki fogyni szeretne! Valójában mindenkinek szüksége lenne rá, legalább heti 2x, hogy edződjön a szív, javuljon az állóképesség, erősödjön az érrendszer, stbstb. Jól levezeti a napi stresszt is!:-) MIT? Ami elérhető Számodra! A legegyszerűbb talán a futás, de ha nem szeretsz futni, biciglizz, menj el az uszodába, vagy egyszerűen kezdheted gyors gyaloglással is! A lényeg, hogy CSINÁLJ VALAMIT! MENNYIT? Ezt is kezdd először min. 20-30 perccel! Persze, ha több is megy, akkor HAJRÁ!:-) Kezdőknek futásnál javasolt az 1 perc futás, 2 perc séta kombináció! Aztán ahogy erősödik a tested, próbáld lassan, fokozatosan emelni a futóidőt! 40-50 perc is lehet ám még belőle!;-) A neten sokfelé találsz különféle futóprogramokat, nézz körül, DE NE BONYOLÍTSD TÚL!:-) Inkább az egyszerűség, és a biztos eredmény!;-) Ne felejtkezz el a bemelegítésről (pl. először csak séta1-2 percig), és a levezetésről (szintúgy kis séta) és a végén a nyújtásról! MIKOR-MIKOR-MIKOR? Na, talán ez szokott a legkényesebb, és a legnagyobb belső ellenállásba ütköző kérdés lenni!:-)) Rengeteg kifogást szoktunk felsorolni magunknak arra, hogy miért nem, és mikor nem tudjuk megoldani a mozgás.... MIKOR? Bármely élethelyzetben vagy, napi teendők közepette, először a legfontosabb talán, hogy azt tudatosítsd Magadban: NEKED IS JOGOD VAN ARRA, HOGY ENNYI IDŐT SZÁNJ MAGADRA! EZZEL A 20 PERCCEL NEM VESZED EL AZ IDŐT MÁSTÓL! ENGEDD MEG MAGADNAK, HOGY ENNYI IDŐT SZÁNSZ MAGADRA! HA TE JÓL VAGY, AZ A CSALÁDOD, A GYERMEKEID ÉS A KÖRNYEZETED JAVÁRA IS VÁLIK! HA TE EZT ELDÖNTÖD MAGADBAN, IDŐVEL MINDENKI MÁS IS KÖNNYEBBEN ELFOGADJA! ÉS HA MÉG MINDIG TALÁLSZ KIFOGÁSOKAT, NÉZD MEG EZT A VIDEÓT!
Narancsos diós kalács
A tél sztárjai (legalább is nálunk) a narancs és a dió, amiket most egy kelt kalácsban ötvöztem, gasztro-ajándék készült belőlük. De szimpla vendéglátás céljából is elkészíthető vagy hétvégi süteménynek is alkalmas. A recept: Hozzávalók: - 2,7 dkg friss élesztő - 2,5 dl meleg növényi tej (pl:diótej) - 1 dl facsart narancslé (2 narancsból, aminek héját lereszeljük) - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 0.5 dkg só - 8-10 dkg gyümölcscukor vagy nyírfacukor, méz vagy ki mivel édesít - 2 narancs lereszelt héja - 3 dkg őrölt lenmag (elhagyható) - 3 dkg őrölt zabpehely (elhagyható) - 5 dkg durvára tört dió (több is lehet) - víz (sütés előtt a tésztát megspricceljük) - 2 evőkanál olaj Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadunk kb. 1 evőkanál édesítő szert, majd ráöntjük a növényi tejet. (Ha nem meleg, előtte kézmelegre melegítjük.) Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik a tej tetejére. Közben elővesszük a többi hozzávalót. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is. (Ha diótejet készítünk, a visszamaradt diót is beletehetjük.) Beletesszük a kenyérsütő gépbe és a dagasztó-kelesztő programot beállítva a gép elvégzi a dagasztást, kelesztést. Persze kézzel is dolgozhatunk. Ez esetben addig kell a tésztát gyúrni, dagasztani, míg hólyagos nem lesz. Majd keleszteni a duplájára. A tésztához lehet adni biocsicsóka sűrítményt is. Ezt annak ajánlom, aki el akarja kerülni a cukorbetegséget vagy a hirtelen vércukor-szint ingadozást. Őrölt lenmagot többek közt azért érdemes mindenhez hozzákeverni, mert segíti a bélből a könnyebb távozást. Ami pedig egy kelt tészta esetében nem árt. Zsírsavjainak köszönhetően a koleszterin szintre is jó hatással van. Emellett a másik ok, hogy gyakorta használom a lenmagot, az, hogy a tojást remekül helyettesíthetjük lenmag és zabpehely őrleménnyel. Visszatérve a tésztához. A megkelt tésztát sütőpapírral bélelt formába tesszük, (az én formáimat nem sütőpapírral béleltem, mivel ezek "speciális" cső formák. Persze használhatunk kenyérformát, vagy akár alaposan kimosott, megtisztított konzervet, kerámia formákat, stb. A formá(k)ban kelesztjük még 20-30 percet és megkenjük egy kevés vízzel vagy növényi tejjel. Kb. 35 perc alatt előre felmelegített sütőben (kb. 180 fokon) készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha megsült, a tészta nem ragad a tűre (vagy a késhegyre). Megvárjuk, míg kicsit kihűl, megszikkad kicsit a kalács a formában, és csak ezt követően szedjük ki. Vendégváró falatnak is szuper, de megsüthetjük előző este másnapi reggelihez, utazáshoz, a gyerekeknek (házastársnak és magunknak is) elcsomagolhatjuk reggelire. Készíthetünk hozzá házi nutellát, vagy megkenhetjük lekvárral is.
Helyzetjelentés II.
Egészség - betegség Aki régebb óta követi/ követte a blogunkat, sokat olvashatott a küzdelmeinkről.... Azt nem mondom, hogy már semmilyen nincsen, de rengeteg dolog változott, és rengeteg eredményt értünk el közösen a családdal.... Indultunk onnan, hogy 3 évvel ezelőtt megismertem a deekshát... nem sokkal utána jött velem a húgom, majd a férjem, és a sógorom is... Deekshaadók lettünk.. És kezelni kezdtük a férjemmel ketten a gyerekeket, magunkat... És változtak a nézőpontjaink.. a világhoz, önmagunkhoz, a környezetünkhöz... És a gyerekek gyógyulni kezdtek... Közben rátaláltunk az ország egyik (ha nem a legjobb!) homeopátiás terapeutájára, Bóna Lászlóra. És az ő kiváló munkatársára, Németh Lászlóra. Németh László személyében egy olyan hihetetlenül lelkiismeretes és hiteles segítőt adott mellénk a sors, akinek rendkívül sokat köszönhetünk az elmúlt 2 évben! A gyerekek gyógyulási/ gyógyítási folyamatában nagyon nagy része volt neki is! Nagyon-nagyon hálásan vagyunk neki a sok-sok segítségért!! Mert a homeopátia mellett kitartottunk/ kitartunk így közel 8 év után is! Elkerülve rengeteg sok gyógyszert! A Nagy tavaly megkapta végül a 6 éves oltást, azonnali oltáskivezetéssel, előtte-utána deekshával. És láss csodát, semmi, de semmi tünete nem volt! Hónapok múlva sem! Kitartottunk amellett is, hogy közel 3 éve nem csillapítunk lázat egyik gyereknél sem! Sok türelmet, odafigyelést, éjszakázást jelent, de úgy tűnik, talán ez is megérte! Hogy miért nem csillapítunk lázat, és hogyan csináld Te is, ha ezt az utat választod, ITT megtalálod annak a gyermekorvosnak az írását, akit olvasva belevágtunk! A 2012-es szeptemberi óvodakezdés óta a Nagy 2 napot volt beteg októberben, a Kicsi most februárban lett először beteg egy vírusos torokgyulladással. Az előző években ugye a Nagynál ez általában úgy nézett ki, hogy a 10 hónapos óvóda évből 3 hónapot járt, a többit itthon töltötte betegséggel. A Kicsinél jobb volt az arány, de ő is sokat és nagyon volt beteg... Allergiák Vannak, megvannak még, de jelentősen lecsökkent tünetekkel! A Nagynál alap a tej- és tojásallergia, emellé párosulnak pl. a kakaó, paradicsom, citrusfélék. És sok-sok pollen... Gyógyszert nem kap erre lassan közel két éve. Homeopátiás alkati szereket igen! Elmúlt a több évig tartó hasfájás, állandó szipogás, orrdugulás. A diétáján lazítottunk. Az óvodában ugyan tej-. és tojásmentes diétán van ő is és a húga is (és így legalább az adalékok jelentősebb részétől is mentesül talán), de itthon már kap időnként sajtot, tojást, egyebet. És ha úgy látjuk, hogy erősödnek a tünetek, akkor ismét erősebb diéta. És Normaflore- kúra évente legalább kétszer, egyenként min. 3 hónapig! Minden nap! Igen, így! Egy természetgyógyász javaslatára, és azóta rengeteget erősödött az immunrendszere is, azáltal hogy jobban van a bélnyálkahártyája! A Kicsinél is az allergiák még megvannak: adalékok, paradicsom, citrusfélék. Nála jobban kell még figyelni a diétára, bolti péksütemény nem nagyon mehet, és viszonylag gyorsan telítődik a szervezete allergénekkel (kb. 1-2 hét). Olyankor ekcéma, szájdagadás, bőrpír. Homeopátiás alkati szer és vissza a diéta. És mindketten kérik és kapják a deekshát rendszeresen!:-)) Hát így állunk most összességében, ha van kérdés, írjatok, kérdezzetek nyugodtan!:-)
Narancs-turmix...Avagy Cook kapitány kincse almával párosítva.
1769-ben maori halászok tették a napi rutin feladataikat kenuikban a mai Új-Zéland környéki szigetvilágban, amikor a látóhatáron szokatlan jelenségre lettek figyelmesek. Egy 31 m hosszú, három árbócos vitorlás hajó tűnt fel, a brit Királyi Haditengerészet zászlójával. Az ágyúkkal felszerelt egykori kereskedelmi hajó orrán, ami végigpásztázta a partvidéket, a HM Bark Endeavour volt olvasható. A hajó James Cook kapitányé volt 94 utassal és legénységgel. Abban az időben szokatlan módon a hajón két ember kivételével, mindenki egészséges volt. Az élet a hajó fedélzetén nem ördögtől való volt, ahogy ez akkoriban a népszerűséghajhászó írásokban megjelent. Titka egyszerű volt. Cook kapitány következetesen mindenkivel betartatta a szigorú higiéniai előírásokat és étkezési szokásokat. Citrusféléket, így narancsot fogyasztottak, valamint káposztát, savanyú káposztát, ezzel sikerült a skorbutot is kiiktatniuk, ami akkoriban az egyik legveszedelmesebb ellenség volt a hajók fedélzetén. Nem kívánom részletezni, milyen szörnyűséges külső tünetek kezdetével jutott el a skorbutban szenvedő beteg néhány nap alatt a halálig. Csak később, Szent-Györgyi Albert tanulmányozásai során került kimondásra, hogy a citrusfélék, így a narancs is C-vitamint tartalmaz, s ez által menekültek meg Cook kapitány hajóján az emberek a betegségtől. (Kép innen, thank you!) Itt a tél, és annak minden velejárója. Hétről hétre melegszik az idő, ami azzal is jár, hogy a légúti megbetegedések, vírusok egyre inkább szaporodnak. Amennyire fontos nyáron az, hogy a meleg miatt sok folyadékot igyunk, annyira fontos ilyenkor is, hogy megfelelő hőmérsékletű vizet igyunk minden nap. Megfelelő hőmérsékleten azt értem, ha lehet, kerüljük a hideg vizet. Ha van rá mód, melegebb italokat fogyasszunk. Jól tesszük, ha minden nap egy csésze fekete kávé helyett valamilyen finomabb gyógynövényből készített teával indítjuk a napunkat. (Pl. citromfű, menta, szárított bodzavirág) Szintén a megelőzésben fontos szerepe van, ahogy a fenti történetből is kiderül, a sok C-vitamin tartalmú gyümölcs fogyasztása. Talán nem tudunk egyszerre két-három narancsot elfogyasztani, de ha turmixot készítünk belőle, máris könnyebben szervezetünkbe juttatjuk. Ha tehetjük, 2-3 naponként készítsünk valamilyen turmixot, vagy ha máskor nem, legalább a hétvégéket tegyük színesebbé általuk. Ismét ajánlom azoknak is, akik nehezen bírják rá családtagjukat a gyümölcsök fogyasztására. Ha éhgyomorra fogyasztjuk, ráadásul jól átmossa az előző napok salakanyagától az emésztőrendszerünket. A recept: Hozzávalók: - 2 narancs (mandarin is lehet) - 2 alma - 1 dl víz - turmixgép (min. 500 watt) Elkészítés: Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A narancsot megpucoljuk, gerezdekre szedjük és a turmixgépbe tesszük. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk! Tetejére "tálaláskor" szórhatunk kókuszreszeléket, amit előtte akár kicsit meg is piríthatunk teflonsütőben. (Legutóbb én ezt a műveletet kihagytam.)
Endívia, ropogós, friss zöld
2013. január 23. Gitta nyersétel blogja
Ismeritek az endíviát? Idézet a Házipatikából: Az endívia a fejes salátához hasonló ízű salátafaj. Kissé kesernyés ízét a benne található Endívia inulin adja. A növény sok ásványi sót tartalmaz, többek között foszfort, vasat, calciumot, meszet, a vitaminok közül pedig C-vitamint. A növény jelentős fehérje és szénhidrát tartalommal rendelkezik. Az endívia kiváló étvágygerjesztő, vízelhajtó és hashajtó hatású. Jelentőségét az is nagymértékben elősegítette, hogy mind késő őszi, mind téli fajtája jól termeszthető, így optimális vitaminforrás a téli hónapokra. A népi gyógyászatban máj- és epebetegségekre ajánlják, mert a nehezen emészthető ételek mellé salátaként fogyasztva elősegíti a hatékonyabb és könnyebb emésztést. A benne található ásványi anyagoknak köszönhetően lúgosít, de csak nyersen fogyasztva. Készítsetek belőle salátát, vagy töltsetek a levelekbe pástétomot, csírákat. Karcsú leveleit szeretem megtölteni, mert könnyen kézbe lehet venni, és gusztusosan lehet ropogtatni. Kicsit kesernyés az íze, amit megfelelően fűszerezett töltelékkel lehet ellensúlyozni, Pástétommal megkentem, és jó sok friss hajdina csírát tettem a tetejére. Itt pedig mandulás-répás-hagymás-petrezselymes töltelékkel töltöttem meg. Hajrá fantázia!
Kaviár Lencse saláta
2013. január 2. Fittanyuka Blog
Igazi újévi étel a lencse, habár lehet, hogy már mindenki ráunt egy picit így január 1.-e után:). Pedig a lencse igazi protein forrás, a vegák kedvenc eledele. Emellett rostokban és ásványi anyagokban is igen gazdag, főként vas- és magnézium tartalma magas. A lencse a kutatások szerint igen gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegség megelőzésben. Tartalmazza a négy legfontosabb ásványi anyag forrást is! Ásványi anyagok: kálium, kálcium, vas, foszfor, magnézium, nátrium. Vitaminok: B1, B2, B6 Jótékony hatása: egészségvédő, immunrendszer erősítő, bél tisztító. A kaviár lencse, vagy fekete lencse, más néven beluga lencse szemgyönyörködtető és nem szükséges áztatni sem. Hozzávalók: 200 g kaviár lencse 3-4-szeres víz mennyiség 2 kk himalaya só 1-2 babér levél 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 szelet zeller 1/2 citrom leve késhegyni őrölt mustármag 2-3 evőkanálnyi hidegen sajtolt mákolaj - magas kálcium tartalom, ( vagy más hidegen sajtolt olaj) A lencsét a babér levéllel, hagymával, zellerrel, fokhagymával feltesszük főni. Amikor megfőtt, kb. 35-40 perc után hagyjuk picit hűlni. ( a babér leveleket, hagymát kivehetjük belőle) majd hozzáadjuk a himalaya sót ( azért utólag, hogy a sóban lévő ásványianyagok benne maradjanak), őrölt mustármagot, citromlevét és a hidegen sajtolt olajat. Alaposan összekeverjük és sárgarépa forgáccsal, szeletelt mandulával díszítjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható! A Mit-Mikor-Mivel elv szerint zöldségekkel, salátával, rizzsel fogyaszthatjuk együtt. Semmiképpen sem állati fehérjékkel, szójával, burgonyával, kenyérrel, a helyes ételtársítással elkerülhetjük puffasztó hatását! Ez más ételtípusokra is vonatkozik. Fittanyuka
Szezámtej (Házilag)
Azt mondják, a tej sok kalciumot tartalmaz. Ha van is a tejben kalcium, mégis a szervezet számára hasznosíthatatlan körülmények között. Rendszeres tejivók között a legelterjedtebb az allergia, gyakori fül-, és mandulafertőzések, asztma, bélproblémák és cukorbetegség. Arról nem beszélve, hogy napjaink állatait is különböző antibiotikumokkal kezelik az életben maradásért. Tényleg ilyen tejet akarunk fogyasztani? Én biztos vagyok benne, hogy ha valaki elkezd otthon növényi tejeket készíteni, főleg, ha kicsit ízesíti is azokat, akkor könnyen egészséges szokást alakíthat ki. S mindezt miért írtam le? Mert a szezámtej talán az egyik leggazdagabb kalciumforrás az emberi szervezet számára. Mégis oly kevesen élnek vele. Bizony nem ártana kicsit elterjedtebbé tenni. Fontos szót ejteni arról is, hogy a szezám a kalcium mellett magnézium, kálium, foszfor, vas, A-, E-, B1-, B2-, niacin vitaminok forrása is a szervezet számára. A recept: Hozzávalók: - 1 nagyobb marék szezámmag víz só édesítő szer (stívia, gyümölcscukor, méz, stb) esetleg egy kevés kikapart vanília Elkészítés: A szezámmagot néhány órára, vagy akár egy éjszakára beáztatjuk. Kb. kétszeres mennyiségű vízbe. Az áztatás után a magokat átszűrjük és az átszűrt víz felével összeturmixoljuk. Jó, ha erős turmixunk van (500W), mert azzal talán 2 perc alatt egy sűrűbb masszát kapunk. Ezt akár át is szűrhetjük, vagy egyszerűen vízzel felhígítva, csipetnyi sót, esetleg kikapart vaníliát és valamilyen édesítőszert hozzáadva még egy kis ideig turmixoljuk. Ezzel kész a natúr szezámtejünk.
Több zöldséggel a rák és a szívinfarktus ellen!
A vegetáriánus étkezés korántsem nyers répa és salátalevél rágcsálásából áll. A vega étrend kulináris élvezetei mellett a 2011-es Planeat című film arra is rámutat, hogy miért is rossz a túlzott mértékű állati eredetű fehérje fogyasztása egészségünk és környezetünk szempontjából. Ha nem vagy, és nem is akarsz vega lenni, akkor is érdemes továbbolvasni... Colin Campbell nagysikerű The China Study című könyve alapján készült alkotás nem száraz tudományos elméletekkel teletömködött, bealvós film, hanem igencsak élő műsor, profi szakácsokkal, akik gyorsan bebizonyítják a nézőknek, hogy ha másért nem, legalább az íncsiklandó falatokért érdemes vegának, vagy legalább is gyakoribb zöldségfogyasztónak lenni. A film háttéranyagát szolgáltató szakértők a tudomány különböző területeiről érkeztek. További információ a film a honlapján Dr. T. Colin Campbell tudományos pályája kezdetén, az 1950-es években a szegény környezetben nevelkedő, alultáplált gyerekeket vizsgálta. Ő is, mint kollégái a tudomány akkori állásának megfelelően, a nyugati típusú vagyis a magas állati fehérje bevitelén alapuló étrend alkalmazásában látták a megoldást. Tíz évvel később, az 1960-as években a Fülöp-szigetek lakóinak vizsgálata során Campbell arra lett figyelmes, hogy a gazdag családban nevelkedő gyerekek között, vagyis ott, ahol sok állati fehérjét fogyasztottak, magasabb volt a májrákos megbetegedések száma, mint a szegény családok esetében. Hosszú kutatás eredményeképpen Campbell végül is arra a következtetésre jutott, hogy a magas állati fehérje (hús, tejtermékek) bevitelén alapuló étrendek helyett inkább a növényi alapú élelmiszereket, illetve a növényi alapú táplálkozást kellene előnyben részesíteni. Kutatásainak eredményét, többek között a The China Study című könyvében foglalta össze. Célja az volt, hogy segítséget és útmutatást nyújtson a helyes táplálkozás útvesztőjében azok számára, akik valamilyen táplálkozással összefüggő betegségben (például cukorbetegség, elhízás, szív- és érrendszeri betegségek, rák) szenvednek és azok számára, akik szeretnék megelőzni e betegségek kialakulását. Campbell azt is felismerte, hogy a magas állati fehérje bevitel nagyobb valószínűséggel okoz rákos megbetegedéseket. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a növényi eredetű élelmiszerek fogyasztása képes megállítani illetve visszafordítani a már kialakult betegségeket, mint például a rákot-, a szív- és érrendszeri betegségeket vagy a cukorbetegséget. Arra a kérdésre pedig, hogy egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás esetén mennyi állati eredetű fehérjét fogyasszunk, Campbell azt tanácsolja, hogy semennyit. A táplálkozásunkban fontos szerepet játszó gabonafélék fogyasztásával kapcsolatban is mértékletességre figyelmezteti olvasóit a szerző. Főleg a finomított, tehát fehér lisztből készült termékek fogyasztásának a csökkentését javasolja. Dr. Caldwell Esselstyn a Cleveland-i klinika sebész orvosa az 1990-es évek elején hasonló következtetésre jutott, mint Campbell. Esselstyn szív- és érrendszeri betegségben szenvedő betegeit vizsgálta, és azt tapasztalta, hogy azok a betegek, akik táplálkozásukból teljes mértékben kiiktatták az állati fehérjék fogyasztását, képesek voltak megelőzni, illetve bizonyos esetekben megakadályozni állapotuk romlását. Professor Gidon Eshel, a Chicago-i Egyetem tanára környezetvédelmi szempontból vizsgálta a táplálkozási szokásokat, és arra a megállapításra jutott, hogy az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának mérséklése, pl. szokásos húsfogyasztásunk felére csökkentése is már igen sokat jelentene a környezetvédelem, illetve saját egészségünk védelme szempontjából. Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete
Brokkolis zöldturmix
Már írtam arról, hogy milyen favorit nálunk mostanság a brokkoli. Bizony nem csak krémlevest készítettem belőle, hanem zöld turmixot is megspékelve egy kis karfiol levéllel. Így ezzel a finom zöld lével indítottuk egyik hétvégénket. A recept: Hozzávalók: néhány rózsa tisztára mosott brokkoli 3-4 db karfiollevél 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő Elkészítés: Először az almadarabokat tesszük a turmixgép poharába, majd a brokkolit, végül az összetépkedett leveleket. Minden zöldet nagyon alaposan megmosunk, mielőtt a gépbe aprítjuk! A brokkoli rózsáit is jól átmossuk, majd apróbb darabokban a turmixgépbe vágjuk. A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Mi kipróbáltuk mindkettőt. Attól függően, hogy mennyi répa- és karalábélevél kerül a turmixba, lehetséges, hogy fogyasztható szűrés nélkül is. Ha ezekből lényegesen kevesebbet teszünk bele, akkor igen. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül, leszámítva a brokkolit és az almát (ha nincs almafánk). Fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Egyik ismerősömet pedig láttam, hogy lefagyassza az elkészült zöld levet. Műanyag poharakba töltve tette a fagyasztószekrényébe. Amíg lehet, frissen fogyasszuk, friss zöldségekből!
Brokkoli krémleves (vegán)
Az egyik legegyszerűbb, leggyorsabb krémleves. Semmi macera, semmi nehézség, csak egy-két fej brokkoli, víz, só, fokhagyma és rövid idő alatt szenzációs brokkoli krémlevesben lehet részünk. Nem kell hozzá se krumpli, se tejszín. Ebben a módban elkészítve cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják, sőt kifejezetten ajánlott nekik, mivel a zöld színű zöldségek jótékony hatással vannak a cukorbetegségre. A recept: Hozzávalók: - Kb. 1 kg brokkoli - víz - só vagy ételízesítő - fokhagyma - turmixgép Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy sóval vagy ételízesítővel meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá. Amikor a brokkoli jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük vízzel (ha elég víz maradt a párlásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet) - kb. 2-2,5 dl víz kell hozzá. Összeturmixoljuk. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. A turmixot a fazékba visszatöltjük, az első rottyanásig még forralunk rajta egyet és kész is a leves. Tálalásnál darált lenmagot és napraforgóbelet, szezámmagot szórtunk a leves tetejére. De pirított kenyér vagy zsemlekockák is finommá varázsolják. Máskor friss hagymakockákkal ízesítettük. Tényleg nem adtam hozzá se krumplit, se tejszínt, pláne nem tojásfehérjét. Miért rontsam el az eredeti, finom ízt bármilyen adalékkal? Mostanában ez volt a "best of" krémleves. Hetente legalább egyszer főztem ilyet. Ráadásul brokkolit is egész olcsón szereztem. (max. 200 forint volt egy egész kg) Nem csak cukorbetegeknek, de 90 napos diétát folytatóknak, fogyókúrázóknak is jó ez a leves.
Őszi ízek- tudatos táplálkozás
2012. november 2. Lét-tudatos konyha
Ősz során érdemes minél több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, amíg lehetőség van erre, mert a téli hónapok során nem jutunk elegendő friss növényhez. A tárolással, fagyasztással, vagy akár természetes tartósítással megőrzött gyümölcsök és zöldségek -bármennyire körültekintőek vagyunk is-, a hetek, hónapok során jelentősen veszítenek vitamintartalmukból. Gyümölcsök közül említhetjük a FÜGÉT, mely állítólag a legősibb termesztett növényünk. Nyersen vagy szárított változatban is fogyaszthatjuk. Leginkább emésztésre gyakorolt előnyös tulajdonságairól ismert. Magas rosttartalma és magvai révén ugyanis serkenti a gyomor működését, fokozza a bélműködést. 2-3 szem elrágása már telítettség érzést ad, és fokozza a bél perisztaltikáját. Fügéről bővebben: itt. A SZŐLŐ vért és beleket tisztító, idegeket erősítő hatással rendelkezik. Magas természetes cukortartalma energiát biztosít a szervezetnek még nehéz fizikai, de szellemi munka esetén is. Gazdag antioxidánsokban, melyek erősítik az immunrendszert és védelmet nyújtanak a rák és szívkoszorúér-betegségekkel szemben. A szőlő magjából készült olaj értékes tulajdonságokkal rendelkezik. Szőlőről bővebben: itt. Csontjaink védője: a dió A régi falusi házak udvarán szinte mindenhol találunk terebélyes lombú diófát, melynek termése felbecsülhetetlen jelentőségű. A magvakban lévő kalcium erősíti a csontokat, gyermekek számára elősegíti a csontnövekedést, felnőtteknél pedig segít megelőzni a csontritkulást. Vastartalma miatt vérszegénység ellen is ajánlott. Gyermekeknek érdemes darált dióval megszórni a gabonakását. Fogyasztása elősegíti a szellemi munkát, és csökkenti a depresszió kialakulását. Dióról bővebben: itt.
Almás- mákos nyers torta, Raw apple and poppy seed cake:
2012. október 27. Nyers konyha
Sziasztok!:) Tudom régen jelentkeztem, mert ahogy sokaknál nálam is rengeteg a változás, zajlik az élet, de rendesen, és beigazolódni látszik, hogy a változás mindig jót, jobbat hoz magával. Van, hogy elsőre kicsit rosszabb lesz és ijesztőnek tűnnek a dolgok, a helyzet, de tény, hogy utána érkezik a jobb... Elhagyva röghöz kötöttségemet, eladtuk házunkat, most albérletben vagyunk és ha minden igaz, decemberben költözünk, elhagyjuk a várost, Pápát és szerencsétpróbálunk Felsőörsön. Egy vágyam teljesül, lesz hatalmas haszonkertünk, ill. ez már teljesült is, hiszen nyáron már kertészkedtünk. Óriási volt a cukkini és a paradicsom termés, hatalmasra nőttek a csicsókák, a madarak most örülnek igazán az elültetett napraforgóknak. Szóval a cél, hogy amit lehet megtermeljünk úgy néz ki valósággá válik, lesz sok-sok finom gyógyító bio finomság:) Bújom a különböző kertészkedős könyveket és igyekszem elsajátítani azt is, mi szükséges ahhoz, hogy egészségesek legyenek növényeink. A lényeg mondhatni ugyanaz ,mint az embernél. Ha megkap mindent amire szüksége van, tápanyag, fény, víz...akkor olyan erős és egészséges lesz, hogy nincs az a betegség ami árthatna neki... Ültettünk gyümölcsfákat is alig bírom kivárni azt a 20-30 évet amíg végre megmászhatom őket:D A kertészkedés izgalmas! Az ember elültet egy homokszemnyi magot, és jön a csoda, hatalmas életerős növénnyé fejlődik. Imádom naponta végigkövetni ezt a folyamatot az apró változásokat, és a végén hálásan elfogyasztani a végeredményt, még melegen akár mosatlanul ott a kertben frissen leszedve, ez az igazi. Ilyenkor sokszor a dédim jut eszembe, aki ment reggelizni a kertbe egy szelet kenyérrel, és a fa alatt állva csipegette a fáról a meggyet a kenyérhez. 92 évet élt. Remélem az ő génjeit örököltem :D A lényeg, ha minden igaz visszatértem:) Ma annyira rám jött az alkothatnék. Körbenéztem mi van itthon és összedobtam egy tortácskát, kicsike csatos formába. Látszik, hogy régen csináltam és, hogy mennyire lelkesen, örömmel, mert valami isteni lett, isteni finom:) Kicsit mondom kicsit hasonlít az ország tortájára. Mákos piskóta almás rétegekkel, tetején fahéjas krémmel. Na de elég a fecsegésből jöjjön a recept! Almás- mákos nyers torta: /Raw apple and poppy seed cake/ Tészta: 80 gramm kókuszdara 70 gramm mák 70 gramm arany lenmag kávéskanál vanília kávéskanál fahéj 2 citrom reszelt héja 12 darab datolya kb. 10 evőkanál víz csipet só 2 evőkanál méz vagy agávé szirup A kókuszt, mákot, lenmagot megőröljük kávédarálóban. A datolyákat a vízbe beáztatjuk, majd konyhai robotgépbe öntjük és eldolgozzuk a mézzel. Hozzáöntjük a többi hozzávalót is és jól összedolgozzuk. A cél, hogy ha belenyúlunk és összenyomjuk ujjainkkal akkor összeragadjon a massza. Ha nem ragad mehet még kicsi víz. A tésztát ketté vesszük és felét a tortaforma aljába nyomkodjuk. Erre jön egy réteg alma. Almás töltelék: 6 közepesen kicsi almát lereszeltem, fahéjjal ízesítettem és 2 evőkanál útifűmaghéjat kevertem hozzá. A fele alma mehet a piskótára, jól eloszlatjuk és megtömörítjük kanállal meg kézzel. Erre rászórjuk a maradék mákos őrleményt eloszlatjuk és ha mindenhova jutott rányomkodjuk megtömörítjük. Erre megint alma jön. Fahéj krém: 12 datolya 2-3 evőkanál kókuszzsír 1 banán 2 mokkáskanál fahéj 3 evőkanál víz Turmixgépben krémesre dolgozzuk, majd a torta tetején elkenjük. Kicsit hűtőbe tesszük és ha megdermedt a teteje szépen lehet vágni.
Fekete bodza-alma dzsem
Ugyan már a fekete bodza szezon végén járunk, sikerült szednem egy keveset, és almával kiegészítve csodaszép színű dzsem készült belőle. Azontúl, hogy a bodzának intenzív, kellemes íze van, kitűnő vértisztító is. A népi gyógyászat nagyon sok betegségre használja. Hozzávalók: 60 dkg tisztított... tovább>>
Hajdinalisztes palacsinta citromkrémmel
2012. szeptember 7. Fittanyuka Blog
A hajdina (más néven pohánka, tatárka) jótékonyan hat az érrendszeri megbetegedéseknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél és a cukorbetegeknél. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében. A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. A belőle készült lisztből készíthetünk palacsintát, próbáltam más jellegű süteményeknél is, de jellegzetes íze miatt ( ami egyébként nem rossz ízt jelent), nem aratot nagy sikert. A palacsinta a kellemesen savanykásan - édes citromkrémmel nagyon finom ízhatású. Próbálhatjuk más krémekkel is, vagy cukormentes lekvárokkal. Hozzávalók: 200 g hajdina liszt 200 g világos tönkölyliszt 1 l víz 3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi szódabikarbóna kókusz olaj a sütéshez. A fenti összetevőkből palacsinta tésztát keverünk és kókusz olajjal kikent palacsinta sütőn egyenként kisütjük. Citromkrém: 400 ml kókusztejszín 3 evőkanál keményítő 2 evőkanál nyírfacukor 1/2 citrom leve 1/2 citrom reszelt héja pár csepp citrom olaj A kókusztejszínt összekeverjük a vízzel, csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a citrom levet, héját és olajat. Lassú tűzön, állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. A krémhez adhatunk cukormentes (kukoricasziruppal), kandírozott citromhéjjat, vagy aranymazsolát. Hagyjuk kihűlni, majd hidegen mégegyszer átkeverjük és igényt szerint töltjük vele a palacsintáinkat. Fittanyuka
Övsömör esettörténet
Mint tudjátok, akadtak konfliktusok körülöttem mostanában, és sajnos, későn kaptam észbe, nem túl jól reagáltam le az egyiket… Most csak a betegség kialakulásából és lefolyásának szempontjából fontos információkat írom le. Adótartozás miatt, veszélybe került az autóm. Ez nekem itt nem csak létszükséglet, de gyerekemként is szeretem ? Új medicinás megközelítésben: Az övsömör, a bőr irha [...]
NEW START életmód alapelvei I.
Az Eleki egészségközpont témával foglalkozó bejegyzéseim során többször említést tettem a "new start" életvitelről. Ez ugye a tényleg egészséges életmód alapelveinek angol nyelvű mozaikszava. New start annyit jelent, mint új kezdet. Nézzük, melyek azok a nyolc alapelvek, amelyek betartásával egészséges, minőségben jobb életben lehet részünk: N utrition = táplálkozás E xercise = testmozgás W ater = víz S unshine = napfény T emperance = önuralom A ir = levegő R est = pihenés T rust = hit, lelki egyensúly Válaszd az életet a helyes életmód alapelveivel. A világ sokat változott, de az alapelvek nem. Mindenki szeretne boldog lenni, de a boldogság egyik kulcsa az egészség. A 8 alapelv, a szó valódi értelmében valóban alapelv, és nem valami csodaszer, amitől az ember néhány nap alatt meggyógyul. Jelentősen javítani lehet az állapotunkat vele. Minőségi javulást lehet elelérni az alapelvek alkalmazásával. Fontos, hogy türelmet igényel. Mi viszont türelmetlenek vagyunk. Sokszor nem tudunk várni és gyógyszereket, vagy különböző csodaszereknek tűnő italokat, tablettákat alkalmazunk, próbálunk alkalmazni gyógyulásunkért... A következetes és türelmes betartása az alapelveknek - ez vezet hosszú távú eredményhez. Betartásuk által a szervezetünk bámulatos dolgokra képes. Azt gondoljuk, hogy csak mással történhet meg az, hogy cukorbeteg, rákos, szívbeteg, reumás lesz. De az egészség az nem valami véletlen dolog. Ezért dolgoznunk kell. Ne bízzuk a véletlenre. Ha valaki 2-3 évtized alatt elrontott valamit, azt nem lehet néhány hét alatt helyrehozni. Ha valaki különböző szerektől várja a javulást, még ha ideig, óráig meg is kapja, de az alapelvek elhanyagolása újabb és újabb problémákhoz vezet. Tüneti kezelésre képesek ezek a különböző készítmények, de a probléma okát nem oldják meg. Hiszen legtöbb esetben a betegségeink forrása a helytelen szokásainknak köszönhetők. Tudatosan odafigyelve az életvezetésünkre, hasznunkra szolgál. Testünk legjobb állapota érhető el az alapelvek betartása által. Táplálkozás A betegségek 40-60% a helytelen táplálkozásból adódik. Sok állati fehérje az első megemlítendő tényező. Csontritkulás is első sorban a helytelen táplálkozásnak köszönhető. A túlzott fehérje bevitel kivonja a csontokból a kalciumot, így gyorsabb csontritkuláshoz vezet. 100-110 gr fehérjét fogyaszt a magyar ember. Elég azonban 50-60 gr is. Elsőnek a gyomor, és a kiválasztó szervek sínylik meg, majd a többi szerv is hosszútávon. Hús, állati fehérje bomlásakor ugyanis képződnek olyan bomlástermékek, amelyek a szervezet számára károsak. Ezeket kiüríti a szervezet a bélcsatornán keresztül, vagy májba szállítja a véráramlat segítségével, miközben károsodnak az érfalak, szövetek, maga a máj is. Sok zsiradék esetében, nem csak állati zsírokról kell említést tenni, hanem növényi olajokról is. Magyarországon kialakult az a tendencia, hogy az állati zsírok káros hatásának tudatában átszoktunk a margarinokra, növényi olajokra. A hevítési eljárás során az olajok részecskéi gyökképző folyamatokban vesznek részt. A telítetlen olajláncok igen gyorsan reakcióba lépnek. Gyökös reakciókba, ami daganatos megbetegedésekhez vezet nagyon gyakran. Olajra szükség van. Növényi olajok fogyasztása javasolt, mértékletesen, és nem mindegy, hogy melyik olajféléket válasszuk. Egyszeresen telítetlen kötést tartalmaz az olíva olaj, amelynek fogyasztását orvosok is javasolják, kis mennyiségben. Azonban a margarinok és az úgynevezett főzőolajok szintén károsak a szervezetünkre. Ezért ha lehet az ételbe utólag hidegen sajtolt növényi olajat csepegtessünk, vagy válasszuk az olajok természetes forrását az olajos magvak fogyasztásával. Zsiradék másik káros hatása az elhízásban játszik szerepet. 1 gr zsír energiatartalma annyi, mint 1 gr olajé. Margarinfélék - transzzsírsavak - művi, gyári úton készítik őket. Szív és érrendszeri, illetve daganatos betegségek alakulhatnak ki rendszeres használatuk, fogyasztásuk során. Sok a cukor fogyasztása. Statisztika szerint napi 10 dkg cukrot fogyasztunk. Elhízás, fogszuvasodás, cukorbetegség - mind napjaink legelterjedtebb betegségei. Hazánkban jelenleg is fél millió cukorbeteget tartanak számon, plusz egy millió veszélyeztetett létezik, akiknél nem sok hiányzik a cukorbetegség kialakulásához. Egyre fiatalabbakat érint. Hiszen társadalmunk nagy része reggel-délben- este cukros leveket fogyaszt és rengeteget nassol. Az ember minden étkezést szeret édes ízzel lezárni. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy a cukor felesleges kalória. Cukorral szemben viszont hiányt szenvedünk: vitaminokban, ásványi anyagokban. A helyes felszívódáshoz szükséges alapelemek. Ezek hiányoznak a finomított ételekből (fehér liszt, és belőle készült kenyér, finomított étolajok, stb.) Mivel az átlagember finomított, és nagyipari eljárás során készült ételeket fogyaszt leginkább, így vitaminokat és ásványi anyagokat nem megfelelően juttat a szervezetbe. Ha az étel nem tud felszívódni (fentiek hiányában), akkor zavart szenved a felszívódás. Az étel a bélcsatornába tovább halad, ott erjedni kezd, majd előbb utóbb vastagbél betegségek - mint pl. vastagbélrák alakulnak ki. A kevés rost fogyasztása is általános probléma. Rost dús táplálkozást teljes őrlésű gabonák étrendünkbe történő helyezésével érhetjük el. A rost olyan, mint az autó kereke. A táplálék ezek segítségével halad az emésztés útján. Fontos a szervezetben az egyensúly. Túl sok rost elzáródást okozhat, tehát nem kell állandóan korpát juttatni a szervezetbe. Ha mégis korpát eszünk, a zabkorpa jobb - vízoldható, csökkenti a koleszterin szintet. Búzakorpa ellenben felsértheti a beleket. De a rostfogyasztásunk lehetőleg ne csak abból álljon, hogy reggelire korpát eszünk. Ha pedig korpát fogyasztunk, legyünk mértékletesek. Növényi táplálék előnyben részesítése által több rosthoz jut hozzá szervezetünk. Helyesen alkalmazva a növényi étrendet, tudományos háttérrel a birtokunkban, nem vezet hiánybetegséghez. Testmozgás Izomzat segítségével képzelhető el a helyes testmozgás. Az izomzat annál jobban erősödik, minél intenzívebben munkavégzésre serkentjük. Heti legalább 2-3 alkalommal INTENZÍV testmozgást végezzünk! Nem takarítás, házimunkát, hanem elkülönített testmozgást. Az emberi szervezetünk mozgásra van teremtve. Ha nem mozgunk, leépülünk. Mozgás hatására erősödik a szívizomzat, az immunrendszer és javul a vérkeringés. Vérkeringés javulása következtében pedig a vérnyomást normalizálja. Csontrendszer állapotát javítja. Emellett a belső szervek anyagcseréje gyorsul, jobb lesz a gyomorműködés is. Az egész emberi testet megfiatalítja. Endorfin hormon termelődik általa. Reggel intenzív fizikai aktivitás után nem csak friss, üde lesz az ember, hanem az endorfin hormon - fájdalomcsillapító és nyugtató hatása jelentkezik. Reggeli mozgás után vegyünk egy rövid váltott fürdőt (vagy sima fürdés, zuhanyzás is jó) és a változásunk hatásos, észrevehető lesz. Szellemi munka végzése során szükség van a vérkeringés javítására. Az agyban ugyanúgy képződnek bomlástermékek, de ezek a hajszálereken nehezebben távoznak. Ezért kell a testmozgás a szellemi munka végzése után. Jobb, mint a pihenés. Kicseréli az agy vérhálózatát. Frissesség lép a helyére, agyfunkció javul általa. Stresszhelyzetre is ezért alkalmas egy aktív testmozgás, kirándulás szabad levegőn. Könnyebben kezeli a helyzetet az ember ez által. Friss vér jut ugyanis az agyba. Stressz hatására az agyban keletkező káros bomlásterméktől kitisztítja a testmozgás. Víz Legfontosabb anyag földünkön. Hozzá hasonló anyag nincs. Energiára is felhasználható. Gőzzel is lehet munkát végezni. Gépeket üzemeltetni, sportolni és gyógyítani is lehet vele. Megfagyásakor hőt ad le. Megfagyott vizek felett ezért melegebb van. Vadludak is a jégre mennek melegedni. Rejtett hő melegíti a vadludakat. Víz külső és belső használata. Belső vízhasználat: ne várjuk meg a szomjúság érzését. Ugyanis ekkor már vészreflexként jelez a szervezetünk (ellenben az étkezésnél ez nem igaz). A víztartalék ekkor már minimálisra csökken vissza. 2.5-3 l víz távozik a szervezetből naponta. Ezt pótolni kell vízivással elsősorban, másodrészt pedig ételekkel. Ezért is fontos, hogy napi 2 liter tiszta vizet fogyasszunk. A hajtól kezdve, az egészséges szemen át a belső szerveknek is létfontosságú a víz. Aki nem figyel oda a megfelelő napi vízmennyiség bevitelére, az megbetegíti a szervezetet. Fejfájás gyakorta alakul ki - a szervezet így jelzi, hogy nem kapott elég vizet. Emellett az ereknek és a vérnek ugyanúgy szüksége van vízre, mint a szemnek. Sokak látása azért is romlik, mert elhanyagolják a vízivást, emellett még cukros (vagy mesterségesen édesített) és állati fehérjékben gazdag ételeket fogyasztanak. A víz oldószer is - vitaminokat old és szállít is. Hőszabályozásnak fontos része. Az izomzat munkát végez, a test hőmérséklete megemelkedik. 43 fok felett veszíti el a test a működését. Fehérjék kicsapódnak. A párolgás mindig hűtéssel jár. Mikor fogyasszuk a vizet? Étkezés közben ne. Emberi test szilárd ételekre van beállva. A szilárd táplálékhoz képest a pépes táplálék rossz emésztést okozhat. Evés közbeni ivás - elpépesíti a bevitt élelmiszert - szervezetünk nem érti, miért tértünk vissza a pépes keverékre. Az emésztő enzimeket, nedveket is felhígítja az étkezés közbeni víz, így a gyomorműködés lelassul, az étel pedig erjedésnek indul. Cukros üdítő fogyasztása amúgy is erjedést okoz. Étkezés előtt fél órával nagyobb mennyiségű víz, és étkezés után 1-1.5 órával igyunk ismét vizet. Ebéd után már akár 2 dl folyadék fogyasztása is megzavarja az emésztést. Rossz közérzethez és rossz emésztéshez vezet. Szomjúságérzet rossz jele a szervezetnek. Félünk a víz szennyezettségétől. Desztillált vizet ne fogyasszuk hosszútávon - halálos lehet -, mivel nincsenek benne a szükséges ásványi anyagok. Víz külső hatása - jó hővezető - pl. nedves dunszt eltevésnél eredményesebb lehet, mivel könnyebben vezeti a hőt. Szauna - nedves gőz hatáson alapul. A gőz a bőrnek átadja a hőt. Nem javasolják 10-15 percnél tovább benn tartózkodni - gyorsan felhevíti a szervezetünket. Hideg vízzel gyorsan le lehet hűteni a szervezetet. A kétfajta hőmérsékletű víz váltott használata - pl. (láb)fürdő esetében - jelentősen megnövelheti az immunitást. Fehérvérsejtek működését is megnöveli. Aki esténként ilyen megoldást választ, kevesebbszer betegszik meg, valamint a migrénes fejfájás is váltott vizes fürdővel kezelhető. Persze nem egyszeri alkalommal. 3 perc meleg vizes zuhany - fél perc hideg vizes többször elvégezve jó hatással bír az egész szervezetre.
"Meggyógyultam a cukorbetegségből és elhagytam minden gyógyszeremet!"
Az Eleki Egészségközponttal kapcsolatos bejegyzéseim során több tapasztalatot is megosztottam azokkal, akik olvasták írásaimat. Most pedig egy olyan hölgy élményét publikálom, aki a kezdet kezdetén, az első turnuson már ott volt, mint gyógyulásra váró beteg, és azóta már életében szokássá váltak azok a lépések, amelyek minden ember életében egy minőségi javulást eredményezhetnek, ha ezt az ember is akarja és dönt mellette, ezt választja . Az alábbi történetet hallottam tőle. "20 éven keresztül egy gyermekfaluban gyermekeket neveltem. Ebben a magyarországi faluban egyedül álló anyukákra bíztak gyerekeket. Egy időben akár 5-6-7 gyermek is tartozott egy nevelőanyához. Hosszú idő eltelte után azonban úgy éreztem, egyre kevésbé tudok megfelelni az elvárásoknak, amik felém irányultak, és amiket saját magamnak szintén felállítottam. (Egy gyermeknek egy szülő is kevés, itt ráadásul egyedülálló anyaként neveltünk egyszerre több gyermeket.) Magamra maradtam, befelé fordultam. A nagy terhek az egészségemet is megtámadták. Depressziós tüneteket kezdtem észrevenni magamon, majd az anyagcserém is felborult. Örökös fáradtság is társult mindehhez. Végül a munkahelyemről elküldtek, amit nagy tragédiának éltem meg. Teljesen összeroppantam, bántott a velem történt igazságtalanság, és fájt, hogy elvesztettem azokat a gyerekeket, akik számítottak rám. Így teltek a hónapok az életemben. Sokkos állapotban voltam a munkahely elvesztése miatt. Ez annyira mélyen érintett, hogy nem tudtam könnyen feldolgozni. Bántott. Éjjel-nappal a gondolataimban volt és pusztított belülről ez az igazságtalanság, méltánytalanság. Aludni is hajnalban tudtam csak. Ez is inkább elszenderedés volt, sem mint, mély alvás. Iszonyatos alvászavaraim voltak tehát, így napközben erőm sem volt az életre. Orvostól orvosig jártam, mivel laboreredményeimben minden egyes tétel rossz volt. Cukorbetegség tünetei is előjöttek, rettegtem attól, hogy inzulinra állítanak, mert egyre magasabbak voltak a cukorvizsgálatok értékei. (Orvos által mért éhomi 8,5 és saját magam által mért 20 körüli érték is volt.) Végül az állapotom és eredményeim miatt a háziorvos is szakorvosokhoz küldött. Koleszterin, zsíranyagcsere, magas húgysav, mindenféle anyagcsere probléma kijött. Ekkor belgyógyász szakorvos gyógyszerekre állított be. Az orvos által javasolt táplálkozást folytattam. De mindez nem vezetett eredményre. Míg legutolsó alkalommal azt mondta az orvos, ha a következő egy-két hónapon belül nem rendeződik a cukor, akkor már csak az inzulin van hátra. Ekkor nagyon megijedtem. Családomban mindenki inzulinos cukorbeteg. Édesanyám napi 3 inzulinadaggal élt, látását elvesztette, érrendszere is tönkre ment. A hajlam tehát megvan bennem is, a stressz pedig nagyon hangsúlyos rizikótényező. A munkahelyemen az utolsó egy-két év megterheltsége feltűnően erős volt. Tulajdonképpen ez is okozta az anyagcsere folyamatok felborulását. Először csak azt éreztem, hogy nincs erőm. Ma már úgy látom - visszatekintve a történtekre, hogy a jó Isten kiemelte engem abból a munkából. Szervezetem is belebetegedett az utolsó néhány évbe, és az elbocsátás körülményeibe. (Bírósági ítélet során anyagi kártérítést kaptam, de ezzel az igazság nem állt helyre.) Mindenről lemondva, halni készült állapotba végül elmentem Elekre 2010 szeptemberében, ahol hatalmas csoda történt az életemben. Az egészséges életmódot, elveket addig is alkalmazni próbáltam, de nem volt igazán eredményes. Ott viszont már az első napon meleg szeretettel teli közösségbe csöppentem. Ahogy teltek a napok, egyre jobban kezdtem érezni magamat. A 8 alapelv (new start) gyakorlatát valósíthattam meg az életemben. Éreztem, ahogy visszatér belém az erő. Kezelőmmel elsétáltunk egy alkalommal a román határ felé. Csöndesen beszélgettünk, sétáltunk, a határnál leheveredtünk a fűbe, néztük a kéklő eget, és éreztem, hogy erőre kapok, hogy a jó Isten ott van, velem van és célja van az életemmel. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, minden megfordult. Hétvégére jobbak lettek a labor eredményeim. Hazatéréskor pedig elláttak jó tanácsokkal. 10.000 lépés program - vagyis napi 10.000 lépést kellett naponta gyalogolnom. Lakhelyemen minden délben meglátogattam és megetettem édesanyámat (98) az idősotthonban. Oda is gyalog mentem, és haza is. Ezzel a 10.000 lépést biztos teljesítettem minden nap. A mozgás nagyon sokat segített. Az alvásánál is éreztem, ez jótékonyan hat. Jólesően el is fáradtam, amikor hazaérkeztem. Éreztem, hogy a vérkeringésem is beindult. Elkezdett megerősödni a szívizomzat a rendszeres, de mégis könnyű mozgás által. Másfél évig mindennap, míg élt az édesanyám, megtettem ezt a távolságot. Függetlenül hidegtől vagy hőségtől. Édesanyám halálát követően már a rendszeresség csökkent, de huzamosabb ideig ezt követően is éreztem a belső órámat, ahogy jelez, itt az idő, indulj a sétára. Napjainkban ahova csak tudok, gyalog megyek. Érzem, a szokásos mozgás hiányzik. Amikor Eleken vagyok, ott szintén jelen van az életemben, hiszen a programba van építve. Lelkileg is feldobott a mindenkori testgyakorlat, sőt pár hónap múlva a rettenetes fáradtságom is megszűnt. Pedig nehéz volt erőt venni magamon, hogy gyalog elinduljak, mikor mehettem volna busszal is. Az első hónapokban tényleg nagyon nehéz volt, de idővel szokássá vált, és meghatározta életvitelemet, napjaimat. Boldogságot is adott. 10 féle gyógyszert szedtem, amikor Elekre megérkeztem 2010 szeptemberében. Turnus végén, Elekről eljövet, már csak két gyógyszer maradt meg az életemben. Ez a két gyógyszer közül az egyik - vérsűrűség hígító - mivel agyi infarktusom volt, és az alvászavarra kapott gyógyszer a másik. Emellett a belgyógyász által felírt gyógyszereket, mint például a cukorbetegségére kapott metforált is teljesen sikerült elhagynom még az eleki tartózkodásom alatt. Pedig nem folytattam speciális - cukorbeteg diétát. Egyszerűen csak a new start életvezetést éltem, jobban mondva kezdtem el megélni. Mindenre kíváncsi voltam. Leírtam a cukorbetegek speciális diétáját és haza érkezve ezt folytattam 4 hétig. A diétát néhány napos böjttel indítottam. De egy-két nap is elég lett volna. Azonban belül is éreztem, szükségem van erre. Eleken az eltöltött egy hét alatt 2-3 kg-t fogytam. Mindez annak volt köszönhető, hogy a vacsorákat teljesen kiiktattam életemből. A sok séta is közre játszott és természetesen a nyers ételek, valamint az őrölt lenmag rendszeres székletet biztosított. Annak ellenére, hogy bőséges reggeliben és ebédben volt részem minden nap, mégis az életmód változtatás már egy hét alatt 2-3 kg-val kevesebb súlyt eredményezett. Azzal a jó tanáccsal indítottak még útnak az egy hetes turnus végén, hogy fogynom is kell még. A tanácsokat - elhatároztam - be fogom tartani. Éreztem a jó Istentől kapott erőt is, és így időközben megfordultak azok a dolgok, amik a lelki halál állapotához vezettek. Az alatt a 4 hét alatt, amíg a javasolt ,,cukorbetegek számára ajánlott diétát folytattam, 5 kg-val lettem kevesebb. Attól kezdve szépen lassan kéthavonta 1 kg-tól sikerül megszabadulnom. Legutóbb 76 kg voltam Eleken (legelső alkalommal 98kg!!). Az ideális testsúlyt szeretném elérni, azt megtartani, és tudom, a szokásommá vált új életmóddal sikerülni is fog. (Kitűzött cél a 68-70 kg.) Az utolsó gyógyszert idén februárban (2012) sikerült letennem. Pszichiátrián is megbeszéltük, hogy elhagyom a gyógyszert. Nem egyik napról a másikra történt ez, hanem az adag folyamatos csökkentésével. Természetesen mindkét utolsó gyógyszer, éppúgy, mint a többi 8 tabletta elhagyását orvosi konzultáció előzte meg. Isten segítsége mellett az életmód változtatásának köszönhettem, hogy eljutottam idáig. Jelenleg elmúltam 60 éves, felmenőim mind cukorbetegség következményei miatt hunytak el, súlyos betegségekben, és bár nálam is kialakult, mégis sikerült legyőznöm speciális diétával, mozgással, a 8 alapelv életszokássá alakításával. Laboreredményeim ezt követően teljesen jók lettek. Az ott (Eleken) megszületett hála azóta is élni tanít és segít mind a mai napig. A testi-lelki harmónia, amit ebben a közösségben egyszerű kis módszerekkel megélhettem, továbblendített napról napra az élet nehézségein. Kérdésemre, hogyan lett kezelő az Eleki Egészségközpontban, az alábbi választ adta: ,,Először is nagyon tetszett a légkör, amit megtapasztaltam már az első nap Elekre érkezve. Annyira más volt a közeg, mint az elmúlt 20 év túlpörgetett munkája. Amíg betegként először ellenszenvvel mentem oda, második, harmadik napra teljesen megváltozott a beállítódásom. Jól esett együttműködni és azt csinálni, amit ott előírtak az egészségem érdekében. Végére azt vettem észre, mintha nem történt volna velem semmi, de mégis megváltozott bennem minden. A harmónia, rend, belső és külső szervezettség a hatalmába kerített. Minden elkezdett bennem jól működni. Más táplálkozás, a mozgás, a lelki dolgok hatása által apránként oda jutottam, hogy jól vagyok, megbékéltem a világgal. Ezt csodás, nagy változásnak éreztem magamban. Ha ez velem megtörténhet, akkor szeretném, ha én is ebben más számára segítség lehetnék. Szeretném, ha más is átélhetne hasonló jót. Óvatosan, semmit nem remélve megkérdeztem, hogy kaphatnék-e esélyt a kezelői feladatok végzésére. A központ vezetője és orvosa is örömmel fogadta ajánlkozásomat. Ezt követően átestem egy oktatáson (2 hét) majd valaki mellé beosztottak tanulni, mint ,,másodkezelő. Ezután már gyakorlatban szereztem a tapasztalatokat. Végül önállóan kezdtem meg a következő turnuson a kezelést. Turnusról turnusra egyre jobb sikereket éltem át. Megszerettem azokat, akiket kezelhettem. A megváltozott életmóddal hatalmasat lehet segíteni, nem csak a magam életében tapasztalom már meg. Azóta is kapcsolatban vagyunk a kezelt vendégekkel, a kialakult bizalom mai napig megvan. Jó érzés így segíteni. Most ugyanúgy tudok gondoskodni, mint 20 éven át, csak nem gyerekekről, hanem gyógyulni vágyó vendégekről. Öröm és kihívás számomra, hogy minden mozdulatra, rezdülésre oda kell figyelni, és meg kell találni, hol az a távolság, ami megfelelő köztem és a kezelt ember között. Volt, aki igényelte, hogy reggeltől estig vele legyek, más pedig függetlenebb életet próbál(t) ott élni. Egyre jobban gyönyörködöm a módszerekben. Ahogy a jó Isten adta a gyógymódokat, egymásra épülve, megteremtve azok gyógyító erejét. Szemünk láttára omlik össze az egészségügy napjainkban. Egy ilyen egészségközpont által azonban megnyílik egy olcsóbb, egyszerűbb lehetőség a gyógyulásra, az otthon is használható gyógymódok elsajátítására. Ámulok a bölcsességen, hogy ebben munkálkodni tudok. Egyre erősödik bennem a felismerés, hogy ez az, amit mindenki megpróbálhat, ártani nem fog. Ez az életmód változtatás sokkal egyszerűbbé teszi az életet. Apró csodák, amikben mindenkinek része lehet, csak rá kell szánnunk magunkat. Úgy mentem Elekre, hogy ártani nem fog, bár kicsit ellenszenves volt mindenki a személyzet közül. Nem tudtam elhinni, hogy létezik ilyen szeretetteljes közeg, de két-három nap múlva, már éreztem, hogy nálam is működik, ekkor megváltozott a véleményem. Szeretném, ha ezt mindenki megtapasztalhatná, hogy lehet jobban is élni. Nem drágábban, jobban, egészségesebben.
Eleki Egészségközpont 10. rész
10. nap Az előző napi kiválóságok (gabona és gyümölcs fogyasztása, lázterápia) után ezen a napon ismét önsanyargatásosabb 24 óra várt rám. Mivel a 36 órás böjt számomra nehezebben volt tűrhető - gondolok itt arra, hogy előbbi nap 13 órakor ebédeltem és a második nap reggel 8 órakor kaptam reggelit - így megegyeztünk a doktornénivel:) és a kezelőmmel, hogy a 36 órát 24 órára csökkentjük, vagyis reggeli, majd másnap ismét reggeli. 10. napon tehát megkezdtem a böjtöt. Reggelire elfogyasztottam a salátám utoljára és napközben már csak vizet ittam. Ásványvizet, mivel továbbra is hányingerem volt az eleki tisztított víztől. Teát is ihattam volna, de nem kívántam. Nem esett jól. Ezen a napon szerintem jobban bírtam a "nem evés" tényét, mint az előző alkalommal. Eleve a tudat, hogy 12 órával kevesebb ételmegvonás vár rám, sokkal jobb érzetet adott nekem. Bár amikor a többiek az ebéddel végeztek és megtudtam, hogy töltött paprika volt... bizony elkeseredtem egy picit. Aztán eszembe jutott, hogy még mindig jobban járok, mint egy másik "sorstársam", aki néhány napig barna rizst és körtét evett reggelire is és ebédre is. Nos vele is készítettem egy rövid "interjút". A 61 éves korát meghazudtoló üzletasszony egyik fiával érkezett. Az alábbiakról tett bizonyságot szavaival nekem: Elekre érkezése előtt mindkét könyökénél ekcémás jellegű kiütésekkel volt teli a bőre. A turnust megelőzően bizony húst is fogyasztottak - és persze mindenféle állati eredetű ételt. Elsőnek először is elmondta, hogy állandó derékfájása elmúlt. Ízületi betegsége szintén a múlté. Könyökén a bőr sokkal szebb, mint, amikor ideérkezett, kis híján meggyógyult a kiütésekből. Az ekcémát zabpehelylisztes vízzel fürdették naponta legalább 20 percig, de a feketeszenes pakolást is kipróbálták a bőrén. Kiütéseinek már csak a nyoma látható. Fittebbnek, energikusabbnak érzi magát annak ellenére, hogy kávét az eleki időszak alatt nem fogyasztott, sőt sikerült néhány kilótól is megszabadulnia. Igaz, esténként mindig sétált fiával egy jó 40-60 percet. Az állandó de könnyed mozgás pedig hozzásegítette a fogyáshoz és ahhoz is, hogy a fentebb ecsetelt eredményeket elérje. Fia, aki mellesleg csapatunkban a legfiatalabb, a vendégek között az egyetlen férfi volt. (Mint kezelőmtől megtudtam, más turnusokon több férfi is szokott lenni, legutóbb pl. 3 volt a tízből.) Súlyos asztmával érkezett. Testnevelés órákon futásból felmentve volt, mivel egy alkalommal futás után elájult. Pedig nem nádszál vékony gyengécske fiúnak nézett ki. Abszolút jó kondiban lévő srácnak tűnt, amikor az ember ránézett. Gőzpakolásokat kapott tüdejére. Valamint lázterápiával is gyógyították. Emellett hideg-meleg vizes arcfürdőben volt része (búvárpipával oldják meg a közbeni szabad lélegzést). Ez utóbbi kezelést követően nagyon sok papír zsebkendőt használt el, ugyanis rengeteg lerakódás feljött az arcüregéből. Különben szobatársam is kapott ilyen kezelést és hasonló tapasztalatot mondott el. Legfiatalabb tagunk ide érkezve a gerincferdülése következtében nem tudott hajolni, de a mindennapi kemény gyógytorna, amit kezelője tartott, meghozta a hatását és sokkal hajlékonyabb a dereka. A hús és állati termékek fogyasztását édesanyjával közösen feladták. Erőt és kitartást kívánok nekik a változtatás megtartásához a fejlődéshez, a new start életmód folytatásához! Az édesanyja, aki a tapasztalatokat elmondta úgy gondolja, hogy betegségeinkből saját magunk erőfeszítései által kell kijönnünk. Ha valakinek betegsége van, vagy nem foglalkozik vele, vagy rohan az orvoshoz, pedig a legtöbb problémára a megoldás a természetből kínálkozik egyrészt gyógynövények, másrészt a természetes gyógymódok, terápiák által. Örül, hogy ezekből megismerhetett és elsajátíthatott egy részt.
Eleki Egészségközpont 8. rész
8. nap Tovább folytathattam a hüvelyes ételek fogyasztását a hétvége elmúltával. Nagyon örültem az ebédnek (reggelire továbbra is zöldségből - paprika, paradicsom, lilahagyma, saláta, - készített salátát kaptam). Nem akármi jutott részemül, mint majonézes saláta!!! Persze nem majonézzel, hanem babonézzel készült. (ennek a receptjét később otthon elkészítve, fotózva megosztom - számomra nem vadi új dolog, de a korábbiakban preferáltam íz miatt a mindenki által megszokott majonézes salátát. Itt azonban átállt az ízlelő érzékem, és már az egészségesebb formát kívánom.) Visszatérve az ebédhez, borsó és csicseriborsóból készült a majonézes salátám. Hmmmm, nagyon jót ettem belőle és zseniálisan jól laktam. Voltak, akik aznap irigyeltek is, mivel nekik pizza volt (sajt nélkül, szép barna tésztával - nekem bejött volna, de igaz, ami igaz, jobban örültem a majonézes salátának). Ebédnél ismét jót beszélgettem egy -bizonyos tekintetben- ,,sorstársammal. Az őszes hajú hölgy ,,kolitisz ulcerosa betegséggel érkezett. Pedagógusként egy nagyon jó idézetet mondott nekem: ,,Ha a gyermek kirepül, vagy béklyókat adunk, vagy szárnyakat. A béklyók a sok rossz szokás, ami a szülőtől vett mintákból is ered. A gyermek a szüleit másolja, innentől kezdve óriási felelőssége van minden szülőnek, hogy milyen szokásokat vesz át gyermeke tőle. Ez érvényes táplálkozás és életvezetés tekintetében is. Az itteni lét nagy hasznára volt neki is, mivel a napok alatt szokássá vált étkezési renddel sikerült a két étkezés közötti egészségtelen nassolást feladnia. Még többet tanult a vegán és a new start életmódról, amelyek gyakorlati alkalmazásához erőt, lendületet és persze tudást, ösztönzést kapott. Emellett előnyként jelölte meg, hogy nem csak a nassolást, hanem a vacsorákat is sikerült kiiktatni az életéből. Persze már néhány kilót sikerült fogynia is. Számára erőt nyújt(ott) a turnus az elcsüggedés és az aggódás ellen is.
Avokádó krém
Nagyon kedves vendégeimnek készült ma reggelire ez az egészséges finomság Hozzávalók: 2 avokádó 2 nagyobb cikk fokhagyma tiszta só, ízlés szerint Az avokádót meghámozzuk, kiszedjük a magját, és fűszerezzük. Botmixerrel összedolgozzuk, és már kenhetjük is a finom pirítósra Az avokádóról: Tápértéke: Az egyik legértékesebb természetes zsiradékunk. Különösen az önpusztító betegségekkel szemben való harcban eredményes. Ami [...]
Eleki Egészségközpont
Elek Gyulától 15 km-re lévő tiszta, rendezett, csendes, jó levegőjű kisváros. Havonként tíznapos kiscsoportos turnusokat szerveznek azoknak, akik különböző civilizációs, krónikus betegségekben szenvednek (szív és érrendszeri megbetegedések, daganatos betegségek, cukorbetegség, súlyfelesleg, reumatikus eredetű betegségek, stressz okozta betegségek, autoimmun folyamatok kiváltotta betegségek, stb.). A gyógyítások, programok orvosi felügyelet mellett zajlanak. Az egészségközpont célja, hogy segítsen a kialakult betegségek okának feltárásában. Az egészséges élet nyolc alapelve szerint állítják össze a programot, amelyek elsajátításához segítséget nyújtanak. A program megvalósítása az ide érkező vendégek és az itt dolgozó orvosok, kezelők közös munkája, amit ki-ki otthonába visszatérve önállóan tud folytatni. Júliusi bejegyzéseimet tapasztalati beszámolókkal kezdem. Ugyanis lehetőségem adódott kipróbálni itt Eleken egy ilyen 10 napos ,,egészséghetet. Még nem vagyok itt 24 órája, de eddig jóformán minden elnyerte a tetszésemet. 11-12 gyógyulni, javulni, fejlődni vágyó beteggel osztozom ezen a vendégházon, amely 2 éve épült, de még nem nyerte el végleges formáját, hiszen a belső kert rendezése és még néhány fizikailag elkészíthető terv megvalósítása hátra van. Szerencsére ez nem igazán rontja az itteni tartózkodás hangulatát. Cukorbetegek, PCO szindrómás beteg, Inzulinrezisztenciával küzdő ember, asztmától és pánikbetegségtől szenvedő páciens, ekcémás, alhasi felfázással bajlódó asszony, mozgásában nehézkes (mankóval járó, ill. gerincsérves) gyógyulni vágyó, emésztési problémákkal küzdő, glutén-érzékeny beteg, fogyni vágyó, dohányzásról leszokó, pajzs alul működéssel, magas koleszterinnel, magas vérnyomással együtt élő vendég is van a csapatban. Sőt, vannak, akiknek halmozott problémákkal érkeztek. Tudomásom szerint jelen turnusban rákos beteg nincsen, de az utóbbi turnusokban érkezett ide rákos beteg. Nyilván én sem makkegészségesen kerültem ide. Mint minden embernek, az én életemben is vannak ,,bajok. Amelynek okait szeretném, amennyire csak lehet, megszüntetni. Ehhez igyekeznek igazán lelkiismeretes hozzáállással segítséget nyújtani. Én pedig igyekszem megosztani tapasztalataimat, véleményeimet, legújabb ismereteimet. Ez az első nap, aminek még a felén alig vagyunk túl. Azért írom, hogy alig, mert a közel másfél órás orvosi vizsgálat és korábbi leleteim áttanulmányozását követően közösen arra a nevezőre jutottunk, hogy ma jobb, ha nem eszem. Nem eszem, csak iszom. Azt is vizet és legfeljebb teát. Már 14 óra, kb. 5 órakor ébredtem. (Amúgy 6-kor van ébresztő.) Tehát 7 óra ,,böjtön vagyok túl eddig sikeresen. Reggel ,,ittam 2 és fél kanál ricinusolajat. Kezelőm alacsonyabb és jóval vékonyabb súlykategória, így ő csak 1 kanállal. Szolidaritást vállalva velem együtt nem eszik ma. :) Szóval azért ittuk ezt a ricinusolajat, hogy segítsen a reggeli székletnél (nem csinált egész, de még fél napos hasmenést sem). Míg a többiek reggeliztek, mi tettünk egy bő fél órás intenzív sétát, hogy a szükséges reggeli ,,sport egy része kipipálható legyen. Majd egészségügyi előadás is volt, amit közös torna követett kb. szintén fél órán keresztül. A második testmozgás után egyfajta főzőkör, főzőtanfolyam volt, amit egy fiatal kismama tartott. Most csak elméleti oktatás volt, amit nem bántam cseppet sem, mert elég volt az ételeket hallgatnom, hogy korogjon a gyomrom egyet. :) Főzőkör után pedig a többiek esznek, én pedig írom a blogom, sokak okosodására - legalább is remélem így van. Következő programomra - ami gerincre történő gőzpakolás - most folyik az előkészület. Hamarosan gőzpakolást helyeznek el a gerincemen. Még sosem volt ilyenben részem. Hurrá! Új dolgot próbálok ki. Ráadásul a meleg dolgokért rajongok. Szauna, forró vizes fürdő, termálvíz. Ezekkel szeretem kényeztetni a testem. Még nyáron sincs ellenemre. Különben reggel és este is egyfajta ,,áhítattal kezdjük és zárjuk a napot. Majd ha eljutok odáig, ezekről is beszámolok. Na igen, most jött el az első pillanat, hogy úgy érzem, éhes vagyok. Iszom is egy kis tisztított vizet. Később - talán még ma, jelentkezem, de most következik a gőzpakolás... Az egészségház bal szárnya Az egészségház bal szárnya Az egészségház közös étkezője Az egészségház teakonyhája, sok teával
Ribizlis reggeli
Beérsz a munkahelyedre, és bár reggeliztél, de úgy érzed, még mindig vagy már megint tudnál enni valamit, pedig még dél sincs? A megoldás (legtöbb esetben): fogyassz reggelire egy kiadós zabkását! A zabkása azért is olyan nagyszerű táplálékunk, mert teltségérzetet okoz. Ha reggelire zabpehelyből készült zabkását fogyasztunk, kevésbé fog a gyomrunk nassolandó étel után vágyakozni. Mint tudjuk a nassolás nem egészséges. Hiszen ahogy a szemnek, a testnek, a lábnak, a kéznek, úgy a gyomornak is szüksége van pihenőre. "A gyomornak gondos figyelemre van szüksége. Nem kell folytonos működésben tartanunk. Adjunk ennek a rosszul használt és sok visszaélést elszenvedett szervünknek némi békét, nyugalmat és pihenést. Mikor az egyik étkezés után a gyomor elvégezte feladatát, ne adjunk neki további munkát, mielőtt alkalma lenne megpihenni és a természet által a további táplálékról való gondoskodásra elegendő emésztőnedvet szolgáltatna. Legalább öt órának kell eltelnie az étkezések között, és mindig tartsuk szem előtt, hogyha lehetőséget adunk neki, észrevesszük, jobb a kétszeri, mint a háromszori étkezés. Szokás és társadalmi rend a könnyű reggeli fogyasztása. De ez nem a legmegfelelőbb bánásmód a gyomorral szemben. A reggeli étkezés idején a gyomor jobb állapotban van, hogy több táplálékot emésszen meg, mint a második vagy a harmadik étkezésnél. Helytelen szokás, hogy keveset reggelizünk és kiadósan vacsorázunk. Tegyétek a reggelit a nap legbőségesebb táplálkozásává. (...) Sok esetben az éhségérzethez vezető gyengeség éppen azért jelentkezik, mert a nap folyamán az emésztőszervek túl sok munkát kaptak. Minden étkezés után pihenésre van szükségük. Két étkezés között legalább öt-hat órának kell eltelnie; és legtöbben, akik a napi kétszeri étkezést kipróbálták, ezt a módszert előnyösebbnek tartják, mint a háromszorit." (Ellen G. White: Étrendi és táplálkozási tanácsok) Tehát, ha el szeretnénk kerülni a napközbeni nassolást, indítsunk valamilyen kása félével reggelire. Ehhez ajánlok most egy gyors és finom receptet. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz ribizli kevés kókuszreszelék pár csipet őrölt lenmag esetleg növényi tej (1 dl) esetleg édesítő (pl: gyümölcscukor, aszalt gyümölcs, méz, stb.) Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Miután megfőtt, a megmosott gyümölcsszemeket (jelenleg ribizlit) belerakjuk, kicsit megkeverjük. Édes szájúak tehetnek hozzá főzés után egy kevés növényi tejet és édesíthetik. Tálalásnál a tetejét kókuszreszelékkel és őrölt lenmaggal szórjuk meg. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem igaz az az állítás, hogy a helyes étrend túlnyomórészt kásákból áll. Ha valaki többnyire kásán él, az nem biztosít egészséget az emésztőszereknek. De reggelire hetente néhány alkalommal kifejezetten ajánlott a kása fogyasztása. Zabkása esetén ugyanis, ha nem adunk hozzá édesítő szert, cukorbetegségben és IR-ben szenvedők részére kifejezetten ajánlott, mivel a zabpehely magas rosttartalommal bír. Ezáltal a keményítők és szénhidrátok felszívódása lassan történik, így az inzulin sem ingadozik hirtelen. Zsírszegény és rostban gazdag tartalmának köszönhetően a "rossz" koleszterinszintet (LDL) csökkenti, tekintettel arra, hogy a zabpehely oldható rostjai megkötik az emésztőrendszerbe kerülő koleszterin egy részét, hozzásegítve őket a természetes módon történő kiürüléshez. További egészséges elemei azok a fitokemikáliák, amelyek rákmegelőző hatással bírnak. Fel kell hívnom viszont a figyelmet arra, hogy a fent felsorolt jótékony hatások a reggeli zabpehelyként árusított ízesített és cukrozott ételekre nem vonatkozik, hiszen ezek már cukrot és egyéb adalékanyagokat is tartalmaznak. Zabkása készítésénél válasszunk igazi zabpelyhet és az állat tejet nélkülözzük elkészítésénél! Ha az általunk főzött natúr zabpelyhet édesítjük, könnyen elálmosodhatunk. Ha csak lehet, kerüljük az édesítését.
Mit? hogyan? miért? Válaszok a helyes konyhatechnikák alkalmazására
A 2012-es első félév utolsó előadásának lehettünk hallgatói ,,Nem titok az egészség témakörben, amely során az előadó - Tóth Gábor, aki az Élelmiszeripari Egyetemen végzett élelmiszeripari mérnökként - a konyhaművészet egészséges rejtelmeibe vezetett be minden résztvevőt, tévhiteket oszlatva el és új ismereteket adva a főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzéséről egészségvédelmi szempontból. Az előadás legelején az előadó leszögezte, hogy azokat a főbb információkat igyekszik megosztani, amelyeket részben az Élelmiszeripari Egyetem tananyagai, jegyzetei, részben elmúlt 12 év konyhatechnikai tapasztalatai adtak és adnak Számára. A konyhatechnikákkal és az étkezéssel kapcsolatban legelőször is kitért arra, hogy létezik olyan irányzat, ami szerint egyátalán ne főzzünk, felejtsük el az ételkészítési technológiákat. Mindent a lehető legegyszerűbben nyersen fogyasztjuk el. Ez egy alap axióma. Egyrészt muszáj valami előkészítő, tisztító technológiának bevetni. Másrészt vannak bizonyos ételek, amelyeket kifejezetten hő kezelni kell. Persze van, amit nyersen is fogyaszthatunk, és maga a nyers étel alapú étrend is jó lehet, ha a kellő ismeret megvan hozzá és ez alkalmazásra is kerül. Sokszor szokták ostorozni a nagyüzemeket is, viszont ne felejtsük el, hogy van néhány technológia, ami csak nagyüzemben képzelhető el. Pl. konyhában védőgázos csomagolást nehezen tudunk kivitelezni. Ehelyett fagyasztásnál a levegőt kiszorítva fagyasztunk le élelmiszereket. Déli gyümölcsöket etilénnel érlelik. Otthon is lehet etilénnel érlelni. Minden gyümölcs termel érése során etilént. Ha érése során egy lezárt zacskóba tesszük, nem engedve, hogy a gázok eltávozzanak, tulajdonképpen önmagukat érlelik. De az alma mellé tett gyümölcs is jobban érik. Ezzel a módszerrel siettethetjük az érlelést. Amikor csak lehet, otthon készítsük az ételeket, a kérdés azonban az, hogyan? Az ételkészítés gyakorlatának elméletéről van szó. Cél: Megőrizni az étel beltartalmi értékét. Vitamin és ásványi anyag tartalmat megőrizni. Ehhez pedig kíméletes technológia használata kell. Kuktafazék ugyan 100 fok felett dolgozik, de mégis kíméletesen főz, ha rövid ideig használjuk. Tehát az idő függvénye magas hőmérsékleten fontos. Rövid idő magas hőmérsékleten kezelve a barátunk. Ellenben az elektromos párolóedények 60-70 fokon tartják a levegőt hosszútávon. Ez rosszabb, mint a kuktában párolt étel. Az egyik legrosszabb megoldás. Hosszú időt szánunk rá alacsonyabb hőmérsékleten. A vitaminoknak nem tesz jót a hosszú feldolgozási idő. Amikor az a célom, hogy az élőflórák (baktériumok) elpusztuljanak, de a vitaminok megmaradjanak. 5-10 perces intenzív hőhatás a vitamin nagy részét megtartja. Kuktában rövid ideig készült káposzta - 10 perc után még mérhető C-vitamin tartalommal bír. A vitaminbomlás lassabb folyamat, nem egy perc alatt semmisül meg. Több tízperces hőkezelés kell a vitamin elpusztításához. Ezért sem ajánlottak az elektromos párolóedények. Rostok puhítása alapcél. Szükség van rostokra. Barátaink. A túl sok nyers rost nem mindig jó. Párolás során a rostok megdagadnak. Könnyebben emészthető a párolás során kezelt rost. Pl: Sárgarépa nyersen sok enzimet tartalmaz, viszont karotint alig. Viszont félig párolva másfélszeres a karotin teljesen párolva kétszeres mennyiségű karotin képes felszívódni.Sütőtök nyersen sárgarépával finom, ízletes. Karotin tartalma nyersen szintén kevésbé szívódik fel, noha rengeteg hasznos fitokemikália van a nyers sütőtökben. Tehát mérlegelni kell, mikor kell nyers, mikor kell párolt ételt fogyasztani. Milyen céllal választjuk az adott zöldséget. Gőzölés során a keményítők a növényekben megduzzadnak. Duzzadt keményítő könnyebben kezelhető és emészthető. Keményítőtartalmú élelmiszereket érdemes áztatni. Pl gabonafélék, burgonya. Natúr pelyhek nyers fogyasztása hasnyálmirigy megnagyobbodáshoz, 2-es cukorbetegséghez vezethet, valamint, bélvérzést okozhat. Egészséges ha a müzli-reggeli nem nyers formában kerül fogyasztásra. Érdemes a zabpelyhet, natúr pelyheket egy kevés vízben felfőzni. A kenyérkészítés nem véletlen terjedt el. Szakmailag érdekes dolog. Kelesztéskor a keményítő további feltárást végez. Az igazi kovászos kenyér sokkal könnyebben emészthető, mint az élesztős. Íze is más. Manapság azonban kovászaromát használnak a sütőiparban. Élesztőmentes napok beiktatása fontos. Nem szabad minden nap élesztős terméket fogyasztani. Búza elterjedése miatt napjainkban az alternatív gabonákat nem fogyasztják. Pl. köles, amaránt, árpa, hajdina, stb. Szintén cél: Jóízű, egészséges étel készítése kíméletes technológiával. Gabonát mindig főzni kell, kivéve nyers gabonacsírák. Hüvelyesek - csíráztatás esetén nem kell hővel kezelni, amúgy általánosan áztatni pl: éjszaka, az első főzővizet is le kell önteni. Keményítőtartalmú krumplit és rizst is főzzük. Kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, sütőtök, répa érdemes időnként főtt formában is előtérbe helyezni. Állati termékeket is hő kezeljük. Nyers tej ellenjavallott napjainkban már, hiszen az állatokat olyan rovarok, ízeltlábúak támadhatják meg, csíphetik meg, amelyek a vérbe, sőt tejbe kerülve súlyos állapotokat idézhetnek elő. Tej, tojás hús hal tehát mind hőkezelést igényelnek. Ha nem jó az otthoni konyhatechnikánk, mindent tönkre tehetünk. Sokszor ostorozzuk a gyorséttermek sült burgonyáját.Milyen módszerek előzik meg a forró (szója) olajban történő készre sütésüket? Előkészítik őket lassú előfőzéssel, de ekkor még nem puhulnak meg teljesen. Minden növényben elképesztően sok levegő, légrés van. Ezeket a légréseket telíteni kell. Ha olajjal telítenék, sem gazdaságos, sem igazán finoman fogyasztható sem lenne. Ezért a légrések az előfőzés által vízzel telítődnek. Így nem olajjal telítődik. Előfőzést követően lecsepegtetik a burgonyaszálakat, szárítják, elősütik, lefagyasztják és készre sütik az étteremben általában szójaolajban. Hogyan készítsünk egészségesen sültburgonyát, szalma krumplit? Otthon friss olajba sütni a nem előkészített burgonyát egészségtelenebb , mert víz helyett olajjal telítődnek a levegő rései. Amennyiben ilyen krumplit szeretnénk fogyasztani, lobogó sós vízbe kell mártani 15-20 másodpercre az apróra vágott burgonyát, megszárítani (különben az olaj szétfröcsöghet), és utána olajban kisüthető. Így epére, gyomorra, túlsúlyra kevésbé ártalmas. Túlfőzés is helytelen eljárás. Túl sok vizet önteni zöldség alá helytelen, mert- kilúgozzuk. Csak tisztító kúra esetén érdemes szétfőzni. Szétfőzve a zöldségekből kioldjuk az ásványokat, így káliumleves lesz belőle. Lúgosító hatása van. Ilyen káliumlevesek léböjt-táborokban is előfordul. Tehát otthon levest készítve kerüljük a bő vízben történő teljesen puhára főzést. Hiszen a legtöbb értékes táplálék ez által kifőzésre kerül, és nem jut be a szervezetbe hasznos felhasználásra. Ezért inkább pirítsuk (olaj és zsiradék nélkül), majd pároljuk (kevés vízen) a zöldségeket, és a végén a fűszerezéshez, ízesítéshez öntsük fel valamennyi vízzel, de ekkor már ne főzzük sokáig. Így jobban megőrizhetjük a zöldségeink bel tartalmi értékét, és egészséges levest fogyaszthatunk. Gyümölcsleveseket főzés nélkül készítsük, kizárólag turmixgéppel. A konyhában való tevékenységeink során nagyon fontos dolog az oxidáció, amire különösen figyeljünk. Ha egy terméket megvágtunk, turmixoltunk, azonnal oxidációnak van kitéve. Igyekezzünk ezért mielőbb felhasználni. Oxidáció hő hatására gyorsul, oxidáció során pedig további tápanyagok távozhatnak a növényből. Olajban sütés esetén ne használjuk fel újra az olajat. Az égetett olajok állása közben is oxidáció lép fel - még sötét helyen tárolás esetén is. Elképesztően rákkeltő az olaj újbóli felhasználása. Amennyire csak lehetséges kerüljük az olajban sütést, rendkívül káros. Régen az emberek aszaltak a nap melegét felhasználva árnyékban. Ez mind a mai napig a legegészségesebb vízelvonási módszer. Hosszútávon nagyon kíméletes eljárási mód, főleg ha az aszalógépünkön állítható hőmérséklet. Elképesztően tartós termék áll elő, amelyet télen is fogyaszthatunk. C-vitamin tartalmukat is megtartják az aszalványok. Tiszta levegőn, árnyékban kinn is aszalhatunk gyümölcsöt, zöldséget. Az egyik legjobb tartósítási módszer. Sózás is tartósít. Tudni kell róla, hogy vízelvonó hatású, és egy határon túl már nem egészséges. Zöldségeket, krémeket tartósíthatunk sóval, főtt ételhez adva gondoljunk arra, hogy megnövel(heti) az étel sós ízét. Füstölés. Fizikai füstölés nem egészséges. Sóval, füsttel, nitrites páccal tartósít az élelmiszeripar. Füstölést általánosan nem ajánlják, nem egészséges. Inkább füst aromával kezeljük az ételt a kívánt füstölt íz elérése érdekében. Füstgázok tisztított esszenciája a füstaroma. Az aromák nem mindig szerencsések, de a füstaroma mértéktartóan , enyhén használva nem okoz betegséget. Régiek használták az erjesztést. Erjesztési folyamatok: Tejsavas, alkoholos és élesztős, kevert savas. Újabban a kefíreket, joghurtokat genetikailag módosított szervezetekkel érik el az élelmiszeriparban. Az előadáson eddig a hosszú távú konyhatechnikai műveletekről volt szó. Mindennap használatos konyhatechnika: Előtisztítás. Szerencsés, ha nem ugyanazon a helyen tisztítjuk az élelmiszert, mint ahol feldolgozzuk. Érdemes a kertből leszedett, piacról hazahozott élelmiszert kerti csapnál megmosni. Vagy házban külön helyiségben. Ha látnánk, mi minden jön le a nyersanyagról, mennyi kórokozó, teljesen másként állnánk ehhez a kérdéshez. Ha mosogató felett dolgozunk, utána rögtön fertőtleníteni kell, mert keresztfertőzést okozhatunk - hasfájás, hasmenés, gyomorproblémákat okozhat. (Bővebben olvasható erről Tóth Gábor Beteg táplálékaink című könyvében.) Tojás megfogása után kezet kell mosni, majd a területet fertőtleníteni. Hűtőben elkülönítve kell tárolni - lehetőleg dobozában. Fontos a körültekintő eljárás. Hámozás. Elveszítünk vele egy kis tápanyagot, de szükséges. Ha lehetséges, helyette erre a célra használatos dörzskefével dolgozzunk. Előtte a zöldséget be kell áztatni. A legnehezebben elérhető szennyeződések is fellazulnak. Egy viszonylag tiszta növényt áztatással és dörzskefével konyhakészre lehet hozni. Ráadásul több tápanyag marad meg. Gabonáknál is fontos az előkészítés. Koptatás, gőzölés, csíráztatás. Gabonaiparban is fontos előkészületek vannak. Amint felaprítottuk az élelmiszert, nincs időnk. Oxidáció tápanyagot pusztít. Másnapra a tápanyag általánosságban 50-60%-a csökken. Nedves hővel történő kezelés a főzés, párolás, gőzölés. Főzés napjainkban már elavult technológia. Bő vízben főzni nem tanácsos. Pároljunk helyette. Párolás során fontos, hogy ne nyitogassuk sűrűn a fedőt. Pároláskor igyekszünk a bel tartalmi értéket megőrizni. Rizs, köles, kásák pelyhekből - enyhe, gyors pirítás szárazon, utána történik a vízzel való felengedés. Szárazon pirítani - nem olajon. Fertőtleníti a gabonát a pirítás, és elősegíti a víz felvételét. Az előpirított élelmiszerek bel tartalmi értéke magasabb. A rizsszemeket mossuk meg, majd olaj nélkül kicsit pirítsuk át. Párolás során vízgőzzel dolgozunk - előnyös, mert nem képződik rákkeltő anyag. Túl sok víz használatakor túl sok anyag oldódik ki. 100 fokos főzésnél az élő anyagok ínaktiválódnak, ezért inkább pároljunk, mint főzzünk . Ne főzzük, pároljuk teljesen puhára a zöldségeket. Ha a zöldség belseje ropog, kívül puha - vitamintartalma és emészthetősége jó! Tehát a belseje maradjon kemény! Félpuha megoldás régi-új technológia, szemben az agyon hő kezelt élelmiszerekkel. Nyílván van olyan zöldség, ami elveszíti az élvezetét ilyen eljárás során. (PL: Lilakáposzta - nyersen ajánlottabb fogyasztani.) Szárazhő hatására pörzs vagy pörk anyagok készülnek, ezek a barnulási termékek. Aminosavak, fehérjék és szénhidrátok egymással reakcióba lépnek. Nem enzimes barnulás történik. Kromoszómakárosító, tehát rákkeltő hatása van az ilyen módon készített ételeknek. Kávét is ilyen pörköléssel készítik. Kávé természetes sötét színe, pörkölés során is tovább sötétül. Óvatosan kell bánni a gabonakávékkal is. Pörkölés kimondottan rákkeltő anyagokat produkál. Kakaó is hasonló. A pörkölés nem pirítás. Aki reggel éhgyomorra kávéval kezd, elképesztő irritációt ad a gyomornak. Rákkeltő kockázata van. Sütés. Napraforgó olaj 180-220 fokon forr. Ezen a hőfokon egy élelmiszer nem maradhat egészséges. Olajban sütés idején az olajat beszívja a termék, nehéz a gyomornak, epének, hasnyálmirigynek sem jó. Sütés során vékonyan kikenni kókuszolajjal a tepsit, és így hővel sütőben sütni egészségesebb. Kicsit szárazabb lesz, de salátafélékkel fogyasztva finommá tehetjük. Kerüljük az olajban történő sütést (rántott ételek, olajban sült kelt tészták) . Sok pörkanyag és az izgató anyagok hajlamosítanak refluxra, gyomorirritációra, hasnyálmirigy problémára, vékony és vastagbél betegségre. Sült burgonyát rágjuk péppé. Roston sütés. 1 szelet BBQ hús elfogyasztásával annyi benzopirén kerül a gyomorba, mint jelentős számú cigaretta elszívásakor. Csak dohányzáskor a tüdőbe, sült evése során a gyomorba. Tehát egyfajta rákkeltő kockázatot hordoz. Sültektől való mentességet javasoljuk. Sülteket esetleg tepsiben készítve. Egyszer-egyszer nem halálos, de hosszútávon rendszeresen készítve és fogyasztva kerüljük el. Palacsinta esetenként elfogadható. Tej és tojást kihagyni, inkább növényi fehérjékkel készíteni. Rákkeltő hatása így elenyésző, de nem feketére sütni. Gofrisütő jobban szabályozható. Almával lazítható a tésztája, lágy pépet biztosít. Arany barnára sütve elkerülhető a rákkeltő hatás. Kerüljük el a fekete színű anyagok képződését. Kenyérpirító használata során a kenyeret egész keresztmetszetében átsütve fogyasszuk. A belül puha pirított kenyér nem igazán fogadható el. Kétszersült, vagy teljesen pirított kenyér ajánlott. Mikrohullámú kezelés általánosan nem javasolt. Nem visszafordítható változások történnek a fehérjeszerkezetekben. Inkább langyosításra használjuk, alacsonyabb hőfokon. Mézet, olajat utólag adjunk az élelmiszerekhez. Aszalványokat nem érdemes belefőzni az ételekbe, kásákba, hiszen teljes értékű ételek. Gabonát megfőzve az aszalványt nyersen rakjuk hozzá. Gyümölcslevet is utólag tesszük az ételbe. Habarás során alternatív liszteket is használjunk. Zabpehely, köles, durumliszt - könnyebben emészthető ételt kapunk. Az előadássorozat 2012. szeptember 18-án folytatódik.
Karalábéfőzelék
Ez az egyik zöldségféle a répa mellett, amit nyersen is szívesen fogyasztok. Még akkor is, ha nem tudnám, hogy Káliumban, A, B1, B2, B6 és C vitaminokban igen gazdag, emellett magnézium, jód szelén és foszfortartalma is jelentős. Nos, ennek a tudásnak nem voltam birtokában gyermekkoromban, amikor a dédimamám kertjében termett a finom karalábé. Már akkor nyersen is elrágcsáltam. Talán kevesen tudják, hogy antibakteriális hatással bír, így aztán légúti megbetegedések és bőrbetegségekben szenvedőknek különösen ajánlják a karalábé fogyasztását. Ezt elősegítendő egy roppant gyorsan (30 perc alatt) elkészíthető olcsó főzeléket mutatok be, amelyet lisztérzékenyek is fogyaszthatnak. A recept: Hozzávalók: - 3 közepes nagyságú (zöld héjú) karalábé - 4-5 szál zsenge karalábélevél - petrezselyem - ételízesítő - 2-3 gerezd fokhagyma - víz - 1 dl növényi tej - 2 evőkanál keményítő Elkészítés: A karalábékat meghámozzuk, felkockázzuk, majd átmossuk. A leveléből megtartunk 4-5 zsengébb szálat, felaprítjuk. Néhány szál petrezselymet is felaprítunk. A karalábékat megfőzzük annyi vízben, hogy épp egy picit ellepje. A vízbe szórunk ételízesítőt is. Amikor a karalábékockák már puhulnak, beleszórjuk a petrezselymet, a karalábéleveleket és a szétnyomott vagy felaprított fokhagymákat. Azért teszünk bele a leveléből is egy keveset, mert vas és karotinoid tartalma így nem vész kárba egészen. A növényi tejet csomómentesre keverjük a keményítővel, és amikor a karalábékockák teljesen megpuhultak, folyamatos keverés mellett a keményítős tejjel összekeverjük. Ha jól dolgoztunk besűrűsödik rövid időn belül, mint a puding. (Ha nem, még egy kevés tejet keményítővel kikeverve adhatunk hozzá.) Finom főzelék lesz belőle. Családunkban nem terjedt el annyira a karalábéfőzelék. De örülök, hogy részem lehet ebben az egészséges finomságban.
A napfény áldásai
Kedd este "A gyógyító napfény" előadáson lettünk okosabbak a napfény előnyös és hátrányos alkalmazásával kapcsolatban. Úgy gondolom, nem csak új információkra tehettem szert, hanem tévesen gondolt nézeteim is a helyükre kerültek. Az előadó egyébként Szabó Attila - Győrből érkezett, akinek néhány könyve az elmúlt években meg is jelent. Pl.: Ez a könyv, amellyel talán sokan gimnáziumi tanulmányaik során már találkoztak. Vagy egy másik könyvével. Ismét a teljesség igénye nélkül megpróbálok egy nagyobb morzsányit visszaadni az előadáson elhangzott bölcsességekből és tudományból. Az előadó azzal kezdte az előadást, hogy a Nap a Teremtő csodálatos remekműve. Olyan a föld számára, mint egy anya a gyermeke számára. A földet fenntartja és oltalmazza, irányítja, befolyásolja létével, melegével, nagyságával, megfelelő távolságával. A Nap a Földtől való mintegy 150 millió kilométer távolságával épp azokat a hőmérsékleti viszonyokat teremti meg, amelyek szükségesek ahhoz, hogy harmonikus élet legyen bolygónkon. Ha Napunk forróbb lenne, akkor a jelenlegi távolság túl kevés lenne a hősugárzás kivédéséhez és "megsülnénk". Ha viszont alacsonyabb hőfokkal rendelkezne, akkor "megfagynánk." Csak a hideg és meleg megfelelő arányú és nagyságú kombinációja vezethet optimális életfeltételhez. Az a szűk sáv, amely életet eredményez, pontosan az, amit a Nap biztosít - és éppen úgy, ahogy van. A napfény igen értékes az erős csontok kialakulásában. Mondhatjuk, hogy a napfénynek ugyanaz a hatása az egészségre, mint a testmozgásnak. Lecsökkenti a nyugalmi pulzusszámot és a légzések számát, a vércukorszintet, a tejsav mennyiségét a vérben a testgyakorlást követően. Viszont megnöveli az energiát, az erőt, tűrőképességet, stressz-toleranciát és a vér oxigénfelvevő képességét. A napfény serkenti a pajzsmirigyet, hogy növelje a hormontermelést, ami viszont megnöveli a szervezet alapanyagcseréjét, így több kalóriát éget el. Segíti a glükóz felszívódását a sejtekben, arra serkenti a szervezetet, hogy tárolásra alkalmas glykogénné alakítsa át. A napfény a növények világában is épp oly nélkülözhetetlen a fotoszintézishez. A klorofil, a növényekben található zöld részecske (pigment) képes a Nap energiáját megkötni és glükózba építve tárolni. A glükóz egyszerű cukor, az összetettebb szénhidrátoknak, a test fűtőanyagainak az építőköve, melyek az állati élethez szükséges energia javát szolgálják. A növények a napfény hatására fehérjéket, zsírokat és vitaminokat is gyártanak. Nitrogénszármazékok és a talajból származó ásványi anyagok vízzel és szénhidrátokkal egyesülnek. Így az összes táplálékul szolgáló növényt a napfénynek köszönhetjük. A napfény az az erő, ami táplálja, fenntartja, energiával látja el testünket. A napfény teremti meg a létünkhöz szükséges környezetet is. Közvetett úton oxigént és széndioxidot termel. Szabályozza a hőmérsékletet és a páratartalmat az életfenntartó szinteken. Az előadó által vázolt következő fontos téma a "napfény-vitamin" volt. Ez nem más, mint a D vitamin. A test napi D-vitamin szükséglete 400 egység. Ha arcunkat napi 15 percig napoztatjuk, akkor a napi szükségletnél máris többet nyerünk. A D vitamin nélkülözhetetlen csontrendszerünk egészséges fejlődéséhez, a megfelelő mennyiségű kálcium és foszfor csontokba történő beépüléséhez. Megelőzi a fájdalmas és torzulásokkal járó angolkórt, valamint egy súlyos felnőttkori betegséget, a csontlágyulást. A napfény D vitamint készít és von ki a koleszterinből és néhány növényi eredetű szterinből, amelyek közvetlenül a bőr alatt rakódnak le. Amikor ezt a munkát végzi, a test koleszterinjéből használ fel valamennyit. Az öregedés csökkenti a D vitamin termelést. Az öregedés rontja a szervezet képességét, hogy aktív D vitamin képleteket termeljen, ráadásul lelassítja a kálcium felszívódást a beleken keresztül, így megnöveli a hiányos csont-mineralizáció kockázatát. A legtöbb kutató úgy véli, hogy a zsírban gazdag étrend az öregedés fő előidézője. Egy 70 éves ember bőre egy 20 éves ember D vitamin termelésének kb. a felét produkálja. A napfény a csírák ellensége. 1877-ben két tudós Downs és Blunt felfedezte, hogy a napfény megöli a csírákat. Ezek a kutatók baktériumokat telepítettek néhány kísérleti kémcsőben lévő oldatba. Egészen véletlenül néhány kémcsövet napsugárzás hatásának tettek ki. Az árnyékban elhelyezkedő kémcsövekben a baktériumok növekedtek, a napfény hatásának kitett baktériumok nem. 1903-ban Niels Fensen dán orvost Nobel-díjjal jutalmazták, mivel sikerrel kezelte napfénnyel a tuberkolózist. A legtöbb fertőzés, mint torokgyulladás, tüdőgyulladás, gyermekágyi láz, sőt még a lepra is napfényterápiával gyógyítható. A napfény nem csak a gyógyításban, de a fertőzések megelőzésében is segítségünkre van. Engedjük be a fényt a lakásunkba! Húzzuk el a sötétítőket napos órákban, és ahol csak lehetséges nyissuk ki az ablakot. Ez lehetővé teszi, hogy a napfény teljes színskálája behatoljon otthonunkba és megölje, elpusztítsa a baktériumokat, vírusokat, amelyek talán már szaporodni kezdtek. A szemünkbe hatoló napsugárnak is gyógyító hatásai vannak. E mechanizmuson keresztül gyógyítható az agyalapi mirigy, a hypothalamus, a tobozmirigy, sőt az agyi idegközvetítők működése is. A bőr az első védelmi vonal a csírák és a környezetünkben található mérgek ellen. Megfelelő mennyiségű napfény kisimítja, rugalmassá teszi a bőrt, és egészséges fényt ad neki. Növeli a betegséggel és fertőzéssel szembeni ellenálló képességet is. A napbarnított bőr háromszor eredményesebb a csírák elpusztítása terén, mint a le nem barnult bőrfelület. Azonban a túl sok napfény veszéllyel is járhat és alapot teremthet a bőrrák kialakulásához. Az ismételt leégés kiszárítja és ráncossá teszi a bőrt. Egyetlen betegségcsoportot sem kezelnek olyan elterjedt módon fényterápiával, mint a bőrbetegségeket. A pörsenések, pattanások, kiütések jól reagálnak a fényre. Néhány orvos által felírt gyógyszer érzékennyé teszi a bőrt a napfényre. Tetraciklint tartalmú gyógyszert gyakran írnak fel fertőzésekre, de e gyógyszer iránti érzékenység következtében is előfordulhatnak kiütések. Az ilyen tartalmú gyógyszerek használata során óvatosan tartózkodjunk a napfényen, mert valóban kiütéseket okozhat. Kemoterápia alkalmazása során is óvatosan tartózkodjunk napfényen. Idegrendszerünk általában kedvezően reagál a napfényre. A napfény a legtöbb ember hangulatát is javítja. Ha egy napot valóban helyesen akarunk elkezdeni, időben kelljünk ki az ágyból, hogy megfigyeljük a napfelkeltét. Semmi sem szebb annál, hogy a sötétség eloszlik és egy új nap megszületésének lehetünk tanúi. Lelki élmény! A napfény megnöveli az endorfint mennyiségét, amit az agyvelő állít elő. Ez pedig jó közérzetet biztosít. Ellazít és izmainknak tartást ad. A friss levegő élettel telíti személyiségünket. A megfelelő légzés és az oxigénnek a vörösvértestekbe történő eljuttatása nem csupán az élet szempontjából lényeges. Személyiségünket is energiával tölti fel. Az agyvelőn átáramló oxigén közreműködik annak az elektromos áramnak a gerjesztésében, ami gondolkodásra képesít bennünket. Az izmokon keresztüláramló oxigén pedig a cukor elégetéséhez szükséges, hogy a termelt energia izomerőt nyújtson. A napfény egészségessé teszi a szívet. A napfény, hasonlóan a rendszeres testmozgáshoz, csökkenti az érverés szaporaságát a szív nyugalmi működésében. Csúcsformába hozza a szívizmot és megnöveli a szív kimenőteljesítményét. Így javítja a szív hatékonyságát. A vérnyomást a helyes érték felé segíti. Magas vérnyomás esetén pedig csökkenti mind a szisztolés, mind a diasztolés nyomást. Jól ismert tény, hogy a testmozgás csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegségben és a kórosan alacsony vércukorszint (hipoglykaemia) esetén is hajlik arra, hogy normalizálja a vércukrot. A napfény ugyanezt teszi. A nap csak akkor ráncosítja a bőrt, ha a szövetek nem telítettek a szükséges vitaminokkal. Ha a szöveteket a friss gyümölcsökből és zöldségfélékből álló étrend által C-vitamin telíti, gátolja a szabad gyökök kialakulását és az öregedést. Egy természetes napvédő, ami mindkét káros sugárzástól megvéd, könnyen elkészíthető porított C vitamin és víz 10%-os oldatából. Ennél is többet tesz: megvéd az UV-A és UV-B sugarak okozta leégés kapcsán kialakult bőrráktól és egyidejűleg az egészségtelen bőrbántalmakat is meggyógyítja, például a pszoriázist, ekcémát és az ótvart. Fontos információ az is, hogy a napfény elősegíti a bőrrákot, amikor olyan adagokban éri a bőrfelületet, ami bőrgyulladáshoz (kipirosodás) vagy leégéshez vezet. Ez akkor következik be, amikor a többszörösen telítetlen zsírok és koleszterin közvetlenül a bőr alatt oxidálódik. Tehát a bőrrák esélyei, kilátásai csökkenthetők a lesülés (még az enyhe leégés) elkerülésével is, a zsírpárnák csökkentésével, az étrend rosttartalmának növelésével, és olyan antioxidánsok fogyasztásával, mint a karotin, A vitamin, C vitamin, szelén, plusz E vitamin. Járványtani tanulmányok is jelzik, hogy a valóságban, a napfény védelmez bennünket a testben máshol előforduló rákos elváltozásoktól. A kép tartalma: USA államokban 2.000-en halnak meg a túlzott napozás okozta rákban évente. A helyes napozás alkalmazásával 138.000 esetben előzik meg a rákos megbetegedéseket. Az amerikaiak helyesen alkalmazva a rendszeres napozás gyakorlatát, 30.000 rákos megbetegedéssel járó halált előzhetnének meg. A magas dózisú napsugárzás bőrrákot okozhat. Ennek a rákfajtának mintegy 95 %-a két típusba sorolható. Pikkelyes és alapsejtű rák. Mindkettőt előidézheti a hosszú éveken át tartó erős napsugárzásban fürdőzés. A másik típusa a bőrráknak a melanoma. Ez egészen más jellegű, mint az előző kettő. Az általában sötét színű rákos folt gyorsan terjed és halálos kimenetelű is lehet. Ezzel a veszélyes bőrbetegséggel kapcsolatban nem az a fontos, hogy mennyi ideig tartózkodunk a napon, hanem, hogy leégünk-e vagy sem. Tehát a túl erős napsugárzást kell elsősorban kerülnünk. Ha mérsékelt égövön élünk, a napfürdőzésre a legalkalmasabb idő télen délelőtt 10 és délután 3 óra között. Nyár folyamán pedig délelőtt és délután. Ha viszont a trópusokon élünk, kerüljük el napközben a napsugárzást. Ha bőrünk érzékeny, kezdjük napi öt perccel előröl és öt perccel hátulról. Az adagot naponta 5-5 perccel növelve egy órás dózisig. Sötétebb bőrű egyének kezdhetik 15 perccel, öt perc helyett is növelhetik 15 perccel. Kerüljük a napozást étkezés előtt egy órával és étkezés után egy órával. A napenergia megváltoztathatja saját energia-egyensúlyunkat és megakadályozza, megnehezíti emésztésünket. Amikor olyan nagyfokú visszatükröződésnek vagyunk kitéve, mint a hó; védjük arcunkat és szemünket maszkkal, álarccal és napszemüveggel. A hó az ibolyán túli sugarak 85, a homok kb. 20, a víz pedig 5 százalékát tükrözi vissza. Figyeljünk arra, hogy ne aludjunk el a napon! Éppen így keletkeznek komoly felégések. Ha lehet ne tartózkodjunk egy óránál több ideig ragyogó napsütésen, hacsak nem cserzett a bőrünk. Ne felejtsük el, hogy ködös, felhős napokon is feléghetünk. Ha napszemüveget viselünk, gondoskodjunk arról, hogy szemünkhöz közvetlen szűretlen napfény jusson. Sétáljunk a szabad levegőn napszemüveg nélkül. Soha ne nézzünk a Napba, mert komoly retina és idegkárosodást okozhat! A közvetett épületekről, vízről, talajról és a környezetünkben lévő tárgyakról visszatükröződő fény éppen annyi energiát tartalmaz, amennyire szükségünk van. Amennyire csak lehet, kerüljük el a napolajok használatát. A legtöbbjük paraamino-benzoesavat tartalmaz (PABA) oldott állapotban. A PABA kiszűr néhány sugarat, de azokat a hullámhosszokat is kiszűri, amelyek hasznunkra van. Kutatás jelzi, hogy a PABA a bőrsejteket is károsíthatja. Maga az olajalap is káros lehet, ha a Nap hevíti. A legjobb Nap elleni védelem a széles karimájú kalap és a védelmet jelentő (vászon) ruházat. Napozzunk okosan, éljünk egészségesen és a betegségek nagy része elkerülhet bennünket!
Vaníliás mézes rebarbara galette és egy virtuális potluck a Food Revolution Napra
2012. május 19. Zizi kalandjai
2012. május 19-e biztosan beírja magát a történelembe Jamie Oliver globális, az egész világra kiterjedő Food Revolution Napjával. Ezen a napon a világon több tízezer ember vesz részt olyan rendezvényeken, programokon, ahol segítséget és útmutatást kapnak és adnak egymásnak arról, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásunk okozta betegségeket, hogyan lehet egészségesebben főzni, sütni és enni. Ez a nap az otthon főzés örömét hirdeti, amikor barátok, családtagok összejönnek, közösen elkészítenek néhány ételt és együtt elfogyasztják. Íme Jamie videója az eseményről... Lelkes négy fős csapatunk egy virtuális potluck-ot szervezett erre az eseményre. Összeállítottunk egy menüt, mindenki elkészítette otthon a sajátját, ma pedig virtuálisan megosztjuk veletek ezeknek a finomságoknak a receptjeit. Íme a kis csapatunk és a menü, amit készítettünk: Anna - zöldséges quinoa falatok Réka - salátaleves Kriszti - petrezselymes quinoa saláta Zita - vaníliás mézes rebarbara galette Galette-et már sütöttem korábban és nagyon megszerettem, mert könnyű elkészíteni. Vihetjük magunkkal vendégségbe vagy akár egy piknikre is. Tésztája teljeskiörlésű tönkölylisztből és hajdinalisztből készült. A hajdinaliszt gluténmentes és különleges diós ízt ad az elkészített ételeknek. A rebarbara a tavaszi kedvenc zöldségem, noha szinte mindig desszertben végzi nálam. Ebben a receptben a méz és a vanília tökéletesen kiegészítik a rebarbara fanyar ízét. Reméljük a menü elnyeri tetszéseteket, Jamie gasztro forradalom napja pedig mindenkit cselekedetre ösztönöz és a közeljövőben egy hasonló vacsora partit szerveztek szeretteitek körében, mert együtt enni nagyon jó! Vaníliás mézes rebarbara galette Hozzávalók: - 200 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 150 g hajdinaliszt - 160 g vaj, hideg! - 3 evőkanál nád porcukor - 1/2 teáskanál só - 1/2 citrom reszelt héja - 8 evőkanál hideg víz - 170 g rebarbara, megtisztítva, 5-7 cm-es darabokra vágva - 3 evőkanál méz - 1 vaníliarúd kikapart magjai - frissen felvert tejszínhab a tálaláshoz Egy tálban keverjük össze a liszteket a porcukorral, a sóval és a citromhéjjal. Adjuk hozzá a hideg vajat kockákra vágva, majd az ujjaink segítségével morzsoljuk el a liszttel, amíg borsószem nagyságú morzsákat kapunk. Ekkor adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze a tésztát. Csomagoljuk folpackba és tegyük be a hűtőbe legalább egy órára. Tegyük egy tálba a rebarbara darabokat, locsoljuk meg a mézzel, adjuk hozzá a vaníliát és jól keverjük össze. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tésztát nyújtsuk ki kb. 30 cm átmérőjűre és fél cm vastagságúra. Tegyük rá a mézes vaníliás rebarbarát úgy, hogy a tészta szélén hagyjunk 5 cm-t, amit a végén ráhajtunk a süteményre. Hajtsuk fel a tészta szélét a rebarbara darabokra. Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük 170-180 fokon 30-40 percig. Ha a széle aranybarna színű lett, akkor jó. Tálaljuk friss tejszínhabbal.
Gombás-tofus rizottó
"Ha egy évre tervezel, vess rizst;ha egy évtizedre, ültess fákat;ha pedig egy életre, akkor tanítsd az embereket"(Régi kínai közmondás) A rizs a világon a legrégebbi idők óta termesztett gabonaféle, amit több száz országban ültetnek. A világ gabonatermésének 30%-át a rizs adja. A világ rizstermesztésének mintegy fele olyan földekről származik, amelyeket teljes egészében kézi erővel művelnek meg. Az ázsiai hagyományos művelés során az asszonyok ültetik és gyomlálják a rizst, a férfiak pedig a talaj-előkészítést és az elárasztással kapcsolatos munkákat végzik.A rizs valószínű Kínából származik, bár Koreában is a legősibb termények közé számít. Magyarország területén a rizst a 18. század végén kezdték termeszteni.A barna, fényezetlen rizs fogyasztásáról a 19. században kezdtek áttérni - különösen Ázsiában - a fényezett rizsre, amelyről a vitaminokat és fehérjéket tartalmazó terméshéjat eltávolítják. Ezeknek a tápanyagoknak a hiánya a beriberi nevű betegség gyakoriságának növekedését okozta. A beriberi szingaléz nyelven annyit tesz: "nem tudom, nem tudom", és a tiamin (B1 vitamin) és más vitaminok, valamint ásványi anyagok hiánya következtében fellépő bénító hatásra utal. Tünetei egyebek között letargia és kimerültség. A beriberi vagy másnéven kakke, gyakori betegség Ázsiában.A fenti ismertető után következzen egy barna rizsből készült olasz étel - egy rizottó gombával és tofuval ízesítve.A recept: Hozzávalók: - 20 dkg barna rizs - 20 dkg csiperke gomba - 20 dkg laska gomba - 20 dkg füstölt tofu - 1 fej hagyma - 4 szál újhagyma - 2 nagyobb darab színesebb paprika aprítva (nekem a fagyasztóból került elő) - 1 zöldségleves kocka - 1-1,5 dl víz - ételízesítő Elkészítés:A rizst, miután alaposan megmostuk, bő vízben a leveskockával nem túl puhára megfőzzük. Az a jó, ha pergősre sikerül a rizs, és nem fő szét, hanem szép különálló szemek lesznek. Amíg a rizs fő, elkészítjük a többi hozzávalót. A gombákat megpucoljuk, alaposan megmossuk. Felszeleteljük. A hagymát megfosztjuk héjától és felaprítjuk. Fogunk egy edényt és feltesszük a hagymát. Én teflon bevonatú edényt használok, így nem kell hozzá sem olaj, sem kókuszzsír, sem víz, egyszerűen csak elkezdem pirítani a hagymát. Ha nem teflon bevonatú, akkor szükség lehet olajra vagy pároláshoz (egészségesebb) vízre.A sárgára pirult hagymához hozzáadjuk a gombaszeleteket, átforgatjuk és tovább pároljuk. Ha minden jól megy, a gomba ereszt levet. Kb. 1 csapzott evőkanál ételízesítőt szórunk gombákra. Miközben párolódnak, felszeleteljük a tofut. Amikor már láthatóan megpuhultak a gombák, hozzáadjuk a tofukockákat (vagy tofucsíkokat), valamint a felaprított újhagymákat és paprikákat. Átkeverjük. 1 dl vízzel felöntjük. A lényeg, hogy ne legyen nagyon szószos, pörköltes állaga. Közepes lángon megvárjuk, míg rottyan egyet. Majd a pergős rizsszemekkel összekeverjük.Friss újhagymát és retket raktam a tányérra hozzá, de ha lett volna itthon ecetes vagy kovászos uborka, minden bizonnyal azzal is kipróbálom.A rizs főzési idejét leszámítva ismét egy gyorsan elkészíthető étellel állunk szembe. Aki fehér rizst, sőt gyorsrizst használ, annak minden bizonnyal belefér a 30 perces készítési időbe. A barna rizzsel ez kb. 15-20 perccel tovább tart, de megéri. Jázminrizzsel és vadrizzsel is nagyon finom.
A gyógyszeripar árnyoldalai - 2. rész
Az előadás közben megismerhettük azt a - talán sokak által ismert - tényt is, hogyan működik a gyógyszeripar. A gyógyszeripari cégek az orvosokra háromféleképpen hatnak: Egyrészt tudományos előadásokon, ahol fizetett orvosi előadók vannak jelen. Nem ritka eset, hogy egy-egy professzort adott gyógyszeripari cég úgymond ,,megvásárol. Ennek következményeként azt a gyógyszeripari céget szolgálja előadásaival, termékei közvetett úton történő reklámozásával. Továbbá különböző szórólapokat juttatnak el orvosokhoz, orvosi rendelőkbe, gyógyszertárakba. S ami a legdurvább, de nyílt titokként működik az a direkt juttatási formák, amikor egy gyógyszer ,,termékeny felírását követően a gyógyításunkra felesküdt szolgálttevő(?) személy utazást, vagy egyéb nagyobb értékű ajándékot kap. (És most érdemes egy pillanatra belegondolni, hogy influenza szezon után miért vagy inkább miből mennek el pihenni háziorvosaink? - persze nem állítom, hogy minden orvos így él és dolgozik. Tisztelet a kivételnek!) További az orvosokra történő ráhatás módja az adott gyógyszeripari cégek támogatott orvos látogatója, amelynek feladata az új gyógyszer(ek) ajánlása, észben tartatása - mindezt egészen trükkös módon - ügyelve arra, hogy a gyógyszer neve négyszer biztos elhangozzon az álinformációk (árváltozás, vizsgálati eredmények, stb.) bemutatása során. Miért ilyen drágák, és miért egyre drágábbak a gyógyszerek? Azt gondolnánk laikus módon, mert drága a kutatás. Igen ám, de a cégek költségvetésének 30-40%-a maketing! Gondoljunk bele abba is, hogy egy doboz pirula megvásárlása esetén az árnak tartalmaznia kell az orvos látogató személyzet költségeit (telefon, autó, továbbképzések, tréningek, ezekhez tartozó szállás, étel, italfogyasztás és egyéb szórakozás, orvosok számára szánt ajándékokról nem is beszélve). Mindemellett sok gyógyszeren állami támogatás is jelen van. Nem véletlen, hogy a hadiipar után az egyik legjövedelmezőbb üzletág a gyógyszeripar. Néhány közelmúltbéli értékesítési adat ezzel kapcsolatban: Pfizer 45,197 millions $ GlaxoSmithKline 39,452 millions $ Sanofi-Aventis 36,102 millions $ A haszonkulcs néhány ismert gyógyszerre, gyógyszertípusra levetítve - 100 tablettát alapul véve: Gyógyszer neve/típusa Fogyasztási ár ($) Költség ($) Szorzó Xanax 136,79 0,024 5699,58 Norvasc 188,29 0,14 1344,93 Antibiotikum 482,19 18,78 78,92 Az előadáson szó esett arról is, hogy kik vannak egy-egy gyógyszer-érdekeltség hátterében. Elsősorban tudnunk kell arról, hogy az olajipar-vegyipar-gyógyszeripar érdekkapcsolatban áll egymással. Napjainkban az orvostudományi egyetemeken erősen gyógyszerközpontú képzés folyik. Vagyis egy leendő orvos akaratlanul is el kell, hogy sajátítsa a különböző pirulákkal kapcsolatos ismereteket, még ha ezek a gyógyszerek sok esetben csak tüneti kezelést nyújtanak, de a fő, kiinduló problémára nem szolgálnak megfelelő megoldást, sőt legtöbb esetben olyan újabb és újabb mellékhatásokat eredményeznek, amelyek újabb gyógyszerek felírását teszik szükségessé, elkerülhetetlenné. Nem beszélve arról, hogy az érdekeltség hátterében megbújnak azok az alapítványi iskolák, amelyeket különböző tőkéscsoportok befolyásolnak, s ahol a nemtetsző eredmények eltusolása is történik. Majd egy rövidebb szövegrészt idézett prof. Brooser Gábortól (Medical-Tribune - 2006) ,,A medicina technikai üzletté vált, a gép- és gyógyszerfejlesztés rendkívül tőkeerős világának a kezébe került. Lassan a gyógyszergyár megveszi magának a betegeket, a műszergyár az orvosokat. De a szerencsétlen beteg mit vegyen meg? Mindaz, amit fontosnak tartott az életében, most összeomlani látszik, vagy legalábbis más irányba tart. (...) Régen a továbbképzés olcsó volt és a szakma kívánságai szerint működött. Ma ez már messze nem így van; ha a gyógyszergyárak csinálják, akkor van továbbképzés, ha nem, akkor nincs, és a gyógyszergyáraknak persze megvannak a maguk szempontjai Az előadáson kifejtésre került az is, hogy miért baj a gyógyszerszedés? ,,Ma több amerikai nyeli a gyógyszereket, mint valaha. Az emberek azonban nem értik, hogy ezek a gyógyszerek legalább annyit ártanak, mint használnak, legalábbis a tápanyagok szempontjából nézve. A gyógyszerek nagyon gyakran meggátolják a tápanyagok felszívódását, vagy befolyásolják és akadályozzák, hogy a sejtek normálisan felhasználják. (Vitamin Biblia 367. oldal)"Haver, sajnálom, hogy rossz napod volt a suliban, de emlékezz arra, amit anyád mindig mond: Xanax a legjobb orvosság" Ha nem is utolsó sorban, de az előadáson a homeopátiás készítményekkel kapcsolatban is tiszta víz került a pohárba. A homeopátia radikálisan új és radikálisan ősi kísérlet a gyógyítás tudományos és művészi, tudományos és hitbeli vonásainak egyesítésére. A klasszikus homeopátia szerei abszolút a személyiség centrumára hatnak (...) A homeopátiás szer nem ezt vagy azt a betegséget gyógyítja. Változtat az élethelyzeten. Jó energiát ad arra, hogy a beteg képes legyen másként látni a világot, a betegségét, saját élethelyzetét, hogy egy addig megoldhatatlannak tűnő dolgot meg tudjon oldani. (Homeopátiás gyógyművészség)Aki ott volt az előadáson, az tényleg sok értékes információval gazdagodhatott, melynek töredékét megpróbáltam most két részletben visszaadni.(1. rész)
Mandulapelyhes Avokádó saláta
2012. április 16. Fittanyuka Blog
Tipp: Avokádó: Journal of Nutritional Biochemistry tette közzé annak a laboratóriumi kutatásnak az eredményét, amely arról számolt be, hogy az avokádó kivonat , amely karotin származékokat és E-vitamint tartalmaz, megakadályozza a rákos sejtek növekedését . Kutatók arra is rámutattak, hogy egymagában a karotin származékok nem képesek a ráksejtek növekedésének megakadályozására, csakis együttesen E-vitaminnal és a telítetlen zsírokkal. A karotin származékok ugyanis zsírban oldódók, ezért nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy szervezetünk fel tudja használni. Az avokádó kiváló lutein forrás is, amely komponens védi a növényeket a nap káros hatásaitól, így az emberi retinának is hasonló szolgálatokat tesz. A gyümölcs fogyasztása tehát megóvhat a látással kapcsolatos degeneratív betegségekkel (pl. az időskori makula degenerációval) szemben . 100 g avokádó 176 kcal-t és körülbelül 15 gramm zsírt tartalmaz, ami 70 %-ban egyszeresen telítetlen zsírsav, amelyet további 10 %-ban többszörösen telítetlen zsírsav egészít ki. Az avokádó jelentős olajsav tartalmánál fogva fokozza a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelmet, mivel emeli a HDL (vagyis jó), és csökkenti az LDL (vagyis rossz) koleszterin szintjét. Az avokádó többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ezek közül jelentősebb a B-, C-, és E- vitamin, valamint az A-vitamin előanyagának (béta karotin) tartalma. Az érett gyümölcsben kálium, foszfor, vas, nátrium, kalcium és magnézium is megtalálható. A lúgosító étrend egyik legnagyszerűbb gyümölcse. Most csak egyszerűen egy salátát készítettem belőle. Eszenciális zsírtartalma miatt rendkívül laktató. Ideális ez a saláta önmagában vacsorára, ebédre akár köretként. Hozzávalók: 1 db avokádó 2 evőkanálnyi szeletelt mandula 1 db közepes cukkini 1 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó vagy olíva olaj 1 evőkanál almasűrítmény 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanálnyi himalaya só 1 cikk fokhagyma A cukkinit lereszeljük, a fokhagymát felszeleteljük, avokádót tisztítás után cikkekre szeljük. Egy salátás keverő tálban összekeverjük a zöldségeket. Külön elkészítjük a dresszinget: Az olajat, alma sűrítményt, citromlevet, sót alaposan összekeverjük és ezzel locsoljuk meg a salátát. Fél órára a hűtőben pihentetjük, majd megszórjuk a szeletelt mandulával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Gyümölcssaláta
Hogy az egész családot ledöntötte a lábáról a betegség, raktam össze nagy adag gyümölcssalátát, hogy a vitaminkészleteinket feltöltsük. Egy gyümölcs saláta alap összetevői a mi olvasatunkban: 2 rész alma 1 rész narancs 1 rész banán 2/3 rész kivi Kiegészíthető ízlésünktől, pénztárcánktól és a kamrapolctól függően: ananásszal (mint jelenleg), mangóval, csillaggyümölccsel, stb. Az epret csak díszítőelemnek javaslom, mert nagyon összetörik. Amikor mindezeket apróra vágtuk, és összeráztuk, egy kanál mézet némi citromlével és vízzel összekeverhetünk, és ráönthetjük a salátára. Ez az öntet kihozza a gyümölcsök ízét, és minél hamarabb öntjük rá, annál kevésbé barnulnak meg az összetevők. A mézet el is hagyhatjuk a gyümölcsök édességétől függően.
"Ha nem akarsz cukorbeteg lenni, étkezz úgy, mint egy cukorbeteg."
Tegnap ismét okosabb lettem a cukorbetegség, az édesítőszerek, a szervezet működése, gyógyítása témakörben. Az előadás igen alaposan járta körbe a témát. Nem lehet erről így - blogon, írásban, - teljes tájékoztatást adni, de néhány dolgot sikerült lejegyzetelnem, amiből szemezgetve most mások okosodását elősegítve megosztok mindenkivel: Már én is említettem egyik bejegyzésemben az alma jótékony hatását. Most még teljesebb képet kaptam arról, hogy mennyire nagyszerű az emberi szervezet számára az egész gyümölcs. Az előadó az alma magjait és magházát is ajánlotta fogyasztásra - nem csak cukorbetegek számára. Persze mértékkel, hiszen ez a mag is ciánt tartalmaz. De nyilván ahhoz rengeteg almamagot kellene elfogyasztani, hogy a cián kifejtse kártékony hatását. Tóth Gábor beszélt a cukor hatásairól. Hiába növényi táplálék, a cukor mégis a következő negatív hatásokat fejti ki szervezetünkben:Károsítja: - szív és érrendszert - szemet - fogazatot - emésztőszervek felszínét - hasnyálmirigyet - idegrendszert - kiválasztó szerveket (máj, vese) - egyes belső elválasztású mirigyeket Gombásodás révén károsodhatnak: - nemi - és urológiai szervek - bőr Fő okozója a következőknek: - elhízás - szellemi tompaság - ingerlékenység - kedvtelenség - rossz közérzet Cukorbetegségben szenvedők számára az alábbi megoldásokat ajánlotta: - Rostban gazdag étrend bevezetése (elsősorban zöldségek és gabonafélék) - Összetett szénhidrátok fogyasztása (kevésbé édes ízek) - Protektív anyagok beviteléről gondoskodni - vitaminok, ásványi anyagok által, hogy a hiányállapotokat elkerüljük. (Ajánlott különböző magvakat gabonákkal párosítva) - Lúgosítás (elkerülhető a savak, az elhízás és az édességvágy) - Candidiasis-t megelőző étrend - Lelki stabilitás (pótcselekvések - pl. nassolás - megelőzése) Az előadó, Tóth Gábor beszélt a mesterséges édesítőszerek káros hatásairól - fejfájás, ingerültség, hasmenés. Nem csak az aszpartamot említette meg. Továbbá felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a "csipszadó" - ami ma már inkább "lekváradó", pont arra ösztönzi a gyártókat, hogy cukor helyett mesterséges édesítőszereket használjanak.Érdemes odafigyelni, hogy mit (v)eszünk és mit iszunk....Ezeket hallva, olvasva mindenkiben felmerül a kérdés, na jó, de akkorHOGYAN ÉDESÍTSÜNK?Természetes édesítőszerekként az alábbi javaslatok kerültek felsorolásra: - Mézek (elsősorban a jobb minőségű - és sajnos drágább mézeket ajánlotta, nem a virágmézet, persze felhívta a figyelmet arra, hogy a méz kevésbé ajánlott cukorbetegek számára - az előadáson nem csak a cukorbetegek "kezeléséről", hanem megelőzéséről is szó volt) - Aszalványok, gyümölcskoncentrátumok - Gyümölcscukor (fruktóz) - Nyírfacukor (xilit, xilitol) - Alternatív szirupok (tápióka, agavé, juhar, árpamaláta, kukorica, rizs, stb) - (Zárójelben megjegyezte a cukoralkoholokat: szorbit, mannit, maltit) Beszélt a II. típusú cukorbetegség okairól, a következő tényezőket felsorolva: - Genetika (kb. 30%-ban felel érte) - Életmód, környezet, egyéb (70%-ban) - Étrendi okok között az alábbiakat említette: - Zsiradék és szénhidrát dús étrend - Egyszeri, nagy mennyiségű étkezések - Esti nagy vacsorák - Rosthiányos, finomított élelmiszerek - Szabályozóanyagok relatív hiánya - Közvetett ok: elhízáshoz vezető étrend Az előadó megosztotta velünk a főbb téves nézeteket a cukorbetegséggel kapcsolatban: - Egyszerű cukorforrások teljes megvonása - Szénhidrátmentes élelmiszerek növelése - Tej, tejtermék, tojás és húsfélék fogyasztása Cukorbetegség egyéb következményeit is a hallgatóság elé tárta: - Immunitás gyengülése - Bélrendszeri státusz előnytelen változásai - Elsavasodási folyamat fokozódása - Kiválasztó szervek terhelődése Ezek után mindenki feltenné a kérdést, tulajdonképpen HOGYAN ÉTKEZZÜNK? - Cukor, állati zsír kiiktatandó - Sófogyasztás jelentős csökkentése - Állati fehérjék kiváltása növényi proteinekkel - Kevés növényi olaj használata (Ahogy korábban már én is írtam, lassítja a gyomor ürülést, normalizálja a vércukorszintet, ha nélküle főzünk) - Főzési praktikák pl. rántás csökkentése, ill. helyettesítése zabpehely-, köles-, szója-, vagy sárgaborsó liszttel - Búzacsíra, zabkorpa, lenmag, pektin források hasznosak - Zöldturmix és nyers táplálkozás Rengeteg sok jó és hasznos dolog hangzott el, a töredékét tudom csak visszaadni. A tudományos rész mellett igyekeztem néhány érdekességet is lejegyzetelni.Cukorbetegeknek ajánlott a különböző gombákból készült italok fogyasztása - mint pl. shii-take gomba, de ugyanígy ajánlotta az aloe-verából készült leveket is.Ha cukrászsüteményt eszünk, akkor a felszívódást lassíthatja, ha a sütemény után egy kanál korpát is fogyasztunk.Aki többet eszik, többet verejtékezik.Megtudhattuk, hogy az igazi Kellog-féle műzli valójában az alábbi összetevőket kell(ene), hogy tartalmazza: - gabona(pehely) - aszalványok - gyümölcs - magok Szó volt arról is, hogy már egészen csecsemő kortól tudatosan érdemes a szülőknek arra figyelni, hogy a gyermek édesség íz iránti vágyát folyamatosan nem kielégíteni, hanem féken tartani.Az édességfüggőség együtt jár viselkedésfüggőséggel is. Azok az emberek, akik nem tudják kordában tartani édesség iránti vágyukat, a viselkedésüket sem tudják megfelelően irányítani."Ha nem akarsz cukorbeteg lenni, étkezz úgy, mint egy cukorbeteg"."Cukorbetegek számára a legajánlatosabb gyümölcsök: alma, meggy, szilva.""Nyers ételek hatására a szervezet magához tér, a folyamat kézben tarthatóvá válik, javulás kezdődik.""Antibiotikum helyett fogyasszunk sok citromot, fokhagymát, hagymát, tormát, nyers ételeket és csírákat."Felét sem sikerült visszaadnom mindannak, ami elhangzott, de remélem sokak számára hasznos információt tartalmaz, és felkelti az érdeklődést a következő előadáson való részvételre. Mielőtt bárki az első követ rám dobná, tisztában vagyok vele, hogy nem minden receptemben valósítom meg a fent vázolt tudást. De aki ezen az úton halad, az pontosan tudja, hogy az ember fokozatosan tudja bevezetni az életébe és étrendjébe a tudás gyakorlati alkalmazását.
Miso leves
2012. február 22. Nyers konyha
A hosszú élet alfája, és omegája. Állítólag azért élnek ma is emberek Hiroshimában, mert még a sugárfertőzéssel is leszámol. (természetesen japán találmány) A miso egy speciális eljárással érlelt szójabab készítmény, évekig tölgyfahordókban erjesztgetik , és amikor készen van, mehet a levesbe. Akár a szójaszószt, sózásra vagy ízesítésre egyaránt használják. Ízét tekintve is leginkább szójaszósz, de enyhén a vörösborra hajaz. Nagy mennyiségű fehérje mellett tartalmaz még B-12 vitamint és az összes egyéb vitamint amit a szója is tartalmaz. Lezárva, hűtőben sokáig eltartható. Erősíti a legyengült szervezetet, betegek is fogyaszthatják. A vegetáriánus és makrobiotikus konyha rendszeresen használja. Rákmegelőző hatása is ismeretes. Energetikai minősége erős jang, legyengült állapotokban, betegségek után,- meg csak úgy hogy még erősebb legyél, - ajánlott. Télen kiváló , mert belülről melegít.... Miso leves: miso reszelt sárgarépa reszelt karalábé szeletelt csiperke kevés kockázott kápiapaprika néhány levél bazsalikom aprítva pici olíva olaj nori lap csíkozva ( elhagyható) Langyos vízzel elkeverjük a misot . Minden hozzávalót egy tálba teszünk, majd ráöntjük a már elkészített levesalapot. Forrás Forrás 2
A természet íze - Újpesti Egészségfesztivál
2012. február 15. Gitta nyersétel blogja
A feldolgozott élelmiszerek korában különösen fontos felhívni a figyelmet a természetes táplálkozásra. Az egészségünk megőrzése érdekében mindenkinek sokkal több zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztania, lehetőleg nyersen! Ha szeretnél megismerkedni a nyersen fogyasztott zöldségek előnyeivel, szeretnéd megkóstolni ezeket az ételeket, akkor ott a helyed az Újpesti Egészségfesztiválon! A tavaszi megtisztulás és böjt jegyében várunk mindenkit sok szeretettel! Február 18. 10-17 óra Újpesti Ifjúsági Sport- és Szabadidő központ, IV., István út 17-19. Előadások, kóstolók, kiállítók segítenek abban, hogy egyre népszerűbb legyen ez az életmód. Ne feledd: nyersevő az, aki tudatosan és rendszeresen fogyaszt természetes, nyers ételeket. Bármilyen arányban és bármilyen étrendbe beillesztheted, lényeg az, hogy minél több nyers étel mosolyogjon a tányérodon! Ezek a természetes élelmek beindítják a szervezet öngyógyító törekvéseit, segítenek a gyógyulásban, lerövidítik a lábadozási időt egy-egy betegséget követően. Részletek itt: FACEBOOK és itt: UGYIH
Facebook, követés
2012. január 15. Gitta nyersétel blogja
Nem vagyok híve az egész nap a facebook előtt ülés-nek, néha látom, hogy vannak, akik minden egyes mozdulatukat megosztják a közösségi oldalakon. Az élet szép, odakint süt a nap (mostanában elég sokszor), kár a drága időnket egész nap a számítógép előtt tölteni. (csak amennyit feltétlen szükséges) Azt viszont osztom, hogy ha nincs időd vagy kedved órákig böngészni, friss és érdekes cikkek után kutatni, akkor elég csak rámenni a facebook oldaladra, és máris látod, hogy ismerőseidnek milyen események, fotók és gondolatok tetszenek, mi újság a nagyvilágban. 5 perc alatt mindent megtudsz, amit érdemes. Éppen ezért azt gondolom, hogy az információ áramlásában, annak helyes kezelésében nagy szerepe tud lenni egy pörgős közösségi oldalnak. Miért elmélkedtem ennyit a facebookról? Mert szeretném a nyers étkezés jótékony hatását, az elméleti és gyakorlati ismereteket minél több emberhez eljuttatni. Szeretném, ha minél többen átélnék a NYERS, ÉLŐ ÉTELEK CSODÁJÁT! Sokunk tapasztalatát szeretném megosztani veletek: a nyers növényi étrend csodákra képes. Beindítja szervezetünk tisztító és öngyógyító folyamatait, és természetes módon, kíméletesen helyreállítja, megerősíti, megőrzi egészségünket, és beállítja az ideális testsúlyt. Gyógyíthatatlannak hitt betegségekből épültek és épülnek fel emberek - köztük jómagam is - egyszerűen csak azáltal, hogy áttértek nyers vegán táplálkozásra. (ez a mindennapi életben legalább 70-80%-os nyers étkezést jelent) Szeretném, ha minél több ember megtapasztalná azt a plusz energiát, amit az élő ételek fogyasztása jelent. Jó lenne, ha sokan megismernék a nyerskonyha gasztronómiáját, és minél többen készítenének otthon is illatos és egészséges (és nagyon finom) nyers ételeket. Legyen ez a csoda mindenki számára elérhető! Ééééés: szeretném a facebook adta előnyöket kihasználni, hogy olyan emberekhez juttassam el a mondandómat, akik erre fogékonyak, kíváncsiak, és akik profitálnak belőle. Sőt, nemcsak az én mondandómat, hanem a Tiéteket is, hiszen itt Ti is elmondhatjátok és megoszthatjátok saját tapasztalataitokat a nyers növényi étkezés áldásos hatásairól. (vagy egy finom receptről) Éppen ezért arra kérlek TÉGED is Kedves Olvasóm, hogy ha látogatója vagy ennek a népszerű közösségi oldalnak, akkor nyomj egy tetszik gombot itt jobbra, csatlakozz te is a Nyersétel Akadémia, a nyers vegán táplálozás és életmód kedvelőinek táborához. Így ha megjelenik valami új információ (könyvek, programok, ízletes új ételek, orvosi tanácsok, beszámolók, bármi érdekes), és azt megosztod az ismerőseiddel, akkor egyre több emberhez fog eljutni... biztosan lesz, aki szintén továbbadja és megosztja, és így tovább. Legyünk egészségesebbek! És most még egy akcióval is szeretnénk kedveskedni: minden 500. követőnél az addig jelentkezettek között ajándékot sorsolunk ki, egy élő ételes könyvet és egy vacsora meghívást. Fogadd meg a tanácsom: egyél minél több zöldséget és gyümölcsöt, lehetőleg nyersen! Nem fogod megbánni!
Gyógyító ételeink- alma
A rovat első főszereplője az évszaknak megfelelően: az alma. Az alma számos kedvező hatással bír, és mindenki számára könnyen hozzáférhető. 1. antioxidáns hatás: az alma héja rendkívül gazdag antioxidánsokban, melyek képesek megkötni a szervezetben keletkező szabad gyököket. A szabad gyökök felelősek az öregedésért, valamint betegségek kialakulásában játszanak szerepet (érelmeszesedés, daganatos betegségek stb.). Így aztán eszünkbe ne jusson megszabadítani a héjától mielőtt megesszük, mivel ezzel a legértékesebb része kerül a szemétbe! 2. anyagcserét serkentő hatás: rostanyagokban gazdag, mely vízzel érintkezve megduzzad, ezáltal lazítja a székletet, és megkönnyíti annak ürítését. Tehát székrekedési panaszok ellen kiváló! 3. koleszterinszint csökkentő hatás: rostjai nem csupán a vizet képesek megkötni, hanem a koleszterin vérbe való jutását is csökkenti képes. 4. vitamin és ásványi anyag tartalom: legjelentősebb a C-vitamin tartalma, mely a héj alatti húsrétegben található. Ásványi anyagok közül kálium, bór, cink, mangán és fluor található benne. A 100%-os almalevek fogyasztása is jótékony hatással van szervezetünkre. Ha tehetjük, szűretlen leveket fogyasszunk! Keressétek almás receptjeinket! ;) Ani
Kakukkfüves édesburgonya
2011. december 26. A vegán szépség
Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu
Húst enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés! Avagy miért vagyok vegetáriánus?
"A hús soha nem volt a legmegfelelőbb táplálék; de fogyasztása most -az állatbetegségek rohamos szaporodása miatt - kétszeresen kifogásolható. Akik húst fogyasztanak, aligha tudják, mit esznek. Ha alkalmuk lenne látni az élő vágóállatot és tudnák, milyen minőségű húst esznek, sokszor undorral fordulnának el tőle. Vannak, akik rendszeresen tuberkulózissal és rákkal fertőzött húst fogyasztanak. A tuberkulózis, rák és más halálos betegségek így továbbítódnak. A sertés szövetei hemzsegnek a parazitáktól. a sertésről Isten ezt mondta ,,Tisztátalan legyen ez néktek. Ezeknek húsából ne egyetek, holttestüket se illessétek (5 Mózes 14:8) Ez a parancs azért hangzott el, mert a disznóhús nem alkalmas táplálkozásra. A disznó szennyevő állat és csak ez a rendeltetése. Soha, semmilyen körülmények között nem volt húsa alkalmas emberi táplálkozásra. Egy olyan élőlény húsa sem lehet egészséges, amelynek szenny az életeleme, és amely mindenféle undorító dologgal táplálkozik. Sokszor visznek piacra beteg állatokat, és eladják táplálékként, amikor gazdájuk már nem meri tartani őket. Egyes olyan eljárások, amelyekkel eladásra felhizlalják őket, betegséget okoznak. A fénytől és a tiszta levegőtől elzárt mocskos istállók levegőjét belélegző, esetleg bomló táplálékon hizlalt állatok egész teste csakhamar fertőzött lesz a szennytől. Sok állatot visznek - szenvedések özönének kitéve - távoli piacokra. Elviszik őket a zöld legelőkről; tikkasztó poros utakon vagy piszkos kocsikba bezsúfolva hosszú órákon át éheztetve és szomjaztatva hajtják szegény lázas és kimerült jószágokat a vágóhídra, hogy az emberek lakmározhassanak hullájukból. Sok helyen a halak megfertőződnek a megevett piszoktól és megbetegednek. Ez különösen akkor következik be, ha érintkezésbe kerülnek nagyvárosok csatornavizével. Előfordulhat az is, hogy a szennycsatornából táplálkozó halak elkerülnek távoli, tiszta, friss vizekre és ott kifogják őket. E halakat azután elfogyasztják azok, akik nem is sejtik a veszélyt, és belehalnak e halak okozta betegségbe. A húsételek fogyasztásának következményei nem tapasztalhatók azonnal, ám ez korántsem bizonyítja azt, hogy ártalmatlanok. Kevesen hiszik el, hogy a húsétel mérgezte meg vérüket és okozta szenvedésüket. Sokan halnak meg kizárólag a húsevésnek tulajdonítható betegségben, de a valóságos okot nem is sejtik sem ők, sem mások. A húsfogyasztás romboló erkölcsi hatása nem kevésbé szembeszökő, mint a fizikai. A húsétel károsítja az egészséget; és ami hat a testre, hat az értelemre és a lélekre is. Gondoljunk csak arra, hogy az ember - mert húst akar enni-, milyen kegyetlen az állatokkal szemben; és ez a kegyetlenség miként hat arra az emberre, aki gyakorolja és arra, aki nézi. Mennyire aláássa azt a gyöngéd emberi érzést, amellyel Istennek ezekről a teremtményekről gondoskodnunk kellene! Csodálatos, hogy sok oktalan állat értelmessége mennyire megközelíti az emberét! Az állatok látnak, hallanak, szeretnek, félnek és szenvednek. Sokkal tökéletesebben használják szerveiket, mint sok ember. Együtt éreznek és figyelmesek szenvedő társaikkal. Sokszor az állat sokkal nagyobb ragaszkodást tanúsít gondviselője iránt, mint egyes emberek mások iránt. Szoros szálak fűzik az emberhez, és nagyon szenved, ha a szálak elszakadnak. Melyik érző szívű ember - aki gondozott már állatokat - tud annak az állatnak bizalmat és szeretetet sugárzó szemébe nézni, amelyet szántszándékkal helyez aztán a hentes kése alá? Hogyan tud húsából jóízűen lakmározni? Tévedés azt hinni, hogy az izomerő a húsételek fogyasztásának függvénye. A szervezet szükségletei hús nélkül jobban kielégíthetők, és egészsége jobban megőrizhető. A gabonafélék gyümölccsel és főzelékfélékkel együtt magukban foglalnak a jó vér termeléséhez szükséges minden tápértéket. Ezeket az alkotóelemeket a húsos étrend nem tudja olyan jól és olyan mértékben nyújtani. Ha az ember egészsége és energiája megkívánná a húsfogyasztást, akkor Isten az első emberpár táplálékául húst választott volna. Sok esetben a húsevés abbahagyását bizonyos gyengeségérzet, bágyadtság kíséri. Sokan ezt hozzák fel érvként a hús nélkülözhetetlenségének bizonyítására. Pedig csak azért hiányzik nekik, mert a húsételek izgató hatásúak, hevítik a vért, és felkorbácsolják az idegeket. Egyeseknek éppoly nehéz lemondani a húsról, mint iszákosoknak az italról. De ha mégis változtatnak életmódjukon, érezni fogják jótékony hatását. " Idézet Ellen G. White: Előtted az élet című könyvéből.
Csipkebogyó
2011. november 2. Lét-tudatos konyha
A csipkebogyónak már a látványa is tetszetős, ahogyan a visszavonulóban lévő természet kopár ágai között messzire virít egy-egy piros bogyókkal teli bokor. Mintha kifejezetten erre az időszakra teremne, hogy számos előnyös tulajdonságával ajándékozza meg a télre készülő szervezetet. Termése a dér csípése után lesz teljesen érett. A narancssárga színű még nem teljesen érett, érdemes tehát megvárni, hogy színe vörössé váljon. Előnyös tulajdonságai: Leginkább magas C-vitamin tartalmáról híres, mely a szervezet ellenálló képességét növeli a fertőzésekkel, betegségekkel szemben. De ezen kívül részt vesz a szabad gyökök elleni küzdelemben -vagyis az oxidációs folyamatok szabályozásában-, erősíti a vérerek falát és szilárdítja a kötőszövetet.
Sötét gyümölcsök reggelire, és egy röpke beszámoló
2011. július 13. Napló étkeinkről, életünkről
josta, meggy, fekete ribizliMa reggel, fél 6-kor kimentem a kertbe, hogy szedjek magamnak reggelit, és valahogy úgy alakult, hogy csupa sötét színű gyümölcs akadt a kezembe! Persze, lehet, hogy ez nem véletlen, hiszen pillanatnyilag ezek a kedvenceim. Ezen kívül van piros, és fehér ribizlink is, de azt majd leszedem a családnak... Ebédem a tegnapi maradék lesz, kukorica saláta, illetve zsenge tök szeletek napraforgó-körözöttel. Úgy tűnik, ezek a találkozók mindig érdekesen alakulnak, tegnap például találkoztam egy asszonnyal, akinek ikrei az én lányommal jártak egy bölcsődébe, és utcai jóslásból szerzi pénzét. Figyelemmel kísértem, amit mondott, és nagyon jól forgatta a szavait a tőlem kapott információkkal fűszerezve, de egyébként amit magától talált ki, semmi nem volt helyes! Az ételek összeállításánál most a rövid elkészítési idő játszott fontos szerepet, mert egy röpke este, és hajnal állt rendelkezésre. A mazsolát a golyókhoz, és a napraforgót a körözötthöz kellett előre beáztatnom, a többi étek rögtön készíthető volt. Most nem volt aszalvány a menüben a hőség miatt. Bár a tálalás nem szép, hiszen biciklin úgyse maradt volna meg, fiam szerint a körözött jobb volt, mint amit Apa csinált. És ez nagy dolog, mert amikor dió-körözöttet, és hajdina-kolbászt vittem nyersétel-találkozóra, párom ízesítette, ez is hozzájárult sikeréhez :-) És ez volt a menü: - kukorica saláta kápia paprikával, uborkával és néhány szem tökmaggal - napraforgó-körözött tök, uborka, és paprika szeleteken - mákos-mazsolás sárgabarack puding - mazsolás, mandulás kókuszgolyó Ezek az ételek nem tartalmaztak hozzáadott édesítőt (méz, különböző szirupok), se plusz zsiradékot, ami például a candida diétában, és a cukorbetegségnél fontos. A szállítást ebben a hőségben úgy oldottam meg, hogy a fonottkosár aljára jégakkuk kerültek, ami biztosította a hűtést. Találkozó legközelebb augusztusban, időpont még nincs, nekem hétköznap jó, ha van javaslatotok, írjatok ide: hneszilvi@freemail.hu
Csokifondue (nyersvegán)
2011. május 5. A vegán szépség
Kesudió: Nagyon jó vas-, kálium-, magnézium- és cinkforrás. A cink elősegíti a sebek gyógyulását, befolyásolja az agyműködést, vastartalma pedig elősegíti a növekedést, fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, enyhíti a premenstruációs fájdalmakat. A benne levő kálium szívbetegségek és magas vérnyomás ellen hatékony, magnéziumtartalma megnyugtatja a fáradt idegeket. Zsírban és fehérjékben gazdag, telített zsírsavakban azonban szegény. Bár szénhidráttartalma a többi diófélénél kicsit magasabb, koleszterint nem tartalmaz. Telítetlen zsírsavai csökkentik a keringési betegségek kockázatát, fogyasztása fokozott teltségérzetet is kelt. Légmentesen lezárva, száraz helyen tároljuk. Magas olajtartalma miatt romlékonyabb a többi diófélénél, ezért az sem baj, ha hűtőben tartjuk. A dió allergizálhat, akárcsak a növény többi része (levél, olajak, kéreg stb.).Érdekesség A kesufa terméséből a kesualmát ritkán használják fel, ám Brazíliában levét frissen vagy erjesztve isszák. Szintén a brazilok találmánya, hogy áltermésből befőttet, dzsemet, szörpöt is lehet készíteni. A friss vagy fagyasztott kesualma leve a Dél-Amerikaiaknál legalább olyan népszerű, mint Észak-Amerikában a narancslé, de annál tízszer több C-vitamint tartalmaz. Az esőerdők bennszülött törzsei számos betegség ellen használják a fa minden részét: az amazóniai tikuna törzs a gyümölcslevet influenza elleni orvosságként ismeri, leveléből és kérgéből pedig hasmenés ellen készítenek főzetet. A mag mérgező (külső) héjából a szurinámi törzsek féregirtó gyógyszert készítenek, Brazíliában pedig hüvelyváladékozás ellen javasolják, hüvelyzuhanyként. Leveléből tea is készül, ezt szájfekély, mandulagyulladás és torokproblémák esetén adják a betegeknek (forrás: hazipatika.hu) kakaó: Az elmúlt kétezer év történelme bizonyítja a kakaó gyógyászatban való felhasználását, az ősi maja, valamint azték civilizáció idejétől kezdve majd ezt követően a középkori Európába bevezetve. A kakaónak és csokoládénak több mint 100 gyógyászati célra való használata ismert; többek között a fáradékonyság, a beteges soványság, láz, angina és szívfájdalom, anémia, légzési elégtelenség, vese- és bélbántalmak kezelése, de látszólag nem létezik olyan elfogadott tudományos adat, ami alátámasztaná hatékonyságát az említett problémák megelőzésében, illetve kezelésében. Még ma is létezik olyan bennszülött népcsoport Közép-, valamint Dél-Amerika egyes részein, amely a kakaófa különböző összetevőit használja saját gyógyszereinek elkészítéséhez. szív-érrendszeri betegség (CVD) egy összetett probléma, mely számos eltérő érműködést érintő mechanizmust foglal magában. A betegség korai stádiumában érelmeszesedés alakul ki, mely során koleszterintartalmú plakkok rakódnak az artériák falára, amik azok fokozatos szűkülését és megszilárdulását eredményezik. Ez nem csak a vérkeringést akadályozza, de emeli a vérnyomást, továbbá vérrögök képződését vagy trombózist is okozhat. A vérrögök keletkezésük helyén is okozhatnak elzáródást, de le is szakadhatnak, és a keringési rendszer egy távolabbi részére vándorolva akadályokat képezhetnek. Ez életveszélyes lehet abban az esetben, ha a vérrög egy alapvető szervet tápláló artériát zár el, mint például a szívet, ami szívinfarktushoz; illetve az agy esetében sztrókhoz vezet. Úgy vélik, hogy a kakaóban található flavonoidok védő hatással bírnak szív-érrendszerünk egészségére, mivel számos olyan kóros folyamatot képesek befolyásolni, amik a CVD betegségek kialakulásában játszanak szerepet. Ezek a következőek: oMegakadályozzák az LDL koleszterin (rossz koleszterin) szabad gyökök általi oxidációját, mely első lépése az érelmeszesedés plakkjainak létrejöttében oA kis vérsejtek- ún. vérlemezkék- felhalmozódására és vérrögképződésére való hajlamot elnyomják. Ezt gyakran aszpirinhez hasonló hatásúnak tartják. oSzabályozzák a gyulladásos- és immunreakciókat a vérerek falában, amely a CVD betegségekben rendellenességet mutathatnak oSzabályozzák az értónust, illetve a kis vérerek összehúzódásának mértékét, melyek magas vérnyomáshoz vezetnek Ezen jótékony hatásaiból úgy tűnik, a kakaóban található flavonoidok számos mechanizmuson keresztül képesek hatni, melyekből néhány azonban nem antioxidánsként való viselkedésükkel köthető össze. Egyéb előnyei Bár a legtöbb kutatás a szív-érrendszer egészségére összpontosít, a tudósok azt is vizsgálják, hogy vajon a kakaó flavonoidjai más betegségek elleni küzdelemben is alkalmazhatóak-e, mint például a rák esetében, vagy a gyulladásos- és elégtelen immunműködéssel kapcsolatos betegségeknél. Legutóbb a hasmenés elleni lehetséges használatáról számoltak be, mivel a kakaóban található flavonoidok látszólag képesek megakadályozni a folyadék vékonybélbe történő kiválasztását. (forrás: http://www.eufic.org/)
Cukor helyett I.
2010. augusztus 22. CsemetEledel
Azt senkinek nem kell megmagyarázni, miért annyira káros méreg a finomított cukor. Roncsolja a fogakat, üres kalória, semmilyen az ember, vagy gyermekeink fejlődéséhez szükséges tápanyag nincsen benne. Hizlal, és rengeteg egészségügyi probléma alapvető okozója. De akkor mit együnk helyette? Mit rakjunk a teába(mondjuk semmit :), mivel süssünk? Cukor nélkül nem lehet élni. Hangzanak a kérdések és kifogások. Ebben a sorozatban szeretnénk információval szolgálni, milyen alternatívák léteznek, és hogyan tudjuk gyermekeinket, már a kezdetektől egészséges életmódra nevelni. A legjobb módszer, a példamutatás:) Próbáljuk ki, cseréljük le a fehér mérgünket egészséges édesítőkre. I.Stévia Szárított levei sokkal édesebbek, mint a répacukor. Nem károsítja a fogakat, ehetik cukorbetegek, nem hizlal, és még antibakteriális hatása is van. A legmeglepőbb, hogy régóta ismerhetjük, kapható is, mégsem élünk vele. Neve: Stévia Miért nem közismert? Paraguay guarani-indiánjai évszázadok óta a stevia leveleivel ízesítik teájukat, édes levélnek vagy édesfűnek hívják. Használják étvágycsökkentőnek, de bőrbetegségek kezelésére és sebgyógyításra is. Segítségével a sérülések szinte heg nélkül forradnak. Ki tudja, miért került most hirtelen megint a nagy üdítőgyártó érdeklődésének középpontjába ez a természetes édesítőszer és gyógynövény, amivel tulajdonképpen már itt, Magyarországon is jóformán évtizedek óta együtt élünk. Sokféleképpen írják és mondják, szteviának, sztéviának, sztíviának vagy magyarosan mézfűnek. Teája, kivonata por, folyadék vagy tabletta formájában országszerte kapható a bioboltokban. A fővárosban például húsznál több üzlet forgalmazza, de a vidéki nagyvárosokban is jó eséllyel ráakadhatunk, az internetes forgalmazókról nem is beszélve. A szóra rákeresve az Interneten csak magyar oldalakból több mint 25000 találatra lelhetünk, s bevonult a lap.hu-k sorába is. Nem valami gyanús eredetű csodaszerről van szó, a Semmelweis Egyetem tudományos kutatásai között is szerepel a növény hatásainak vizsgálata. Megismervén kedvező tulajdonságait, méltán csodálkozhatunk, hogy kerülhette el figyelmünket, és miért használják csak nagyon kevesen cukor helyett. Áldásos gyógynövény A Stevia rebaudiana Bertoni a 150 ismert stevia faj egyike, a Paraguay és Brazília határán húzódó Amambay hegylánc fennsíkján őshonos. A cserje évelő, mintegy 60 cm magas. Levelei 5-6 cm hosszúak, 2-3 cm szélesek. Az édes ízért felelős vegyületei az úgynevezett steviolglükozidok, a steviosid és a rebaudisin. Feltételezik, hogy a növény mérhetetlen édességével tartja távol esetleges ellenségeit. Tény, hogy rovarkártevője nincs. A levél kivonatának fogyasztása nem növeli a vércukorszintet, javítja a glükóztoleranciát, hosszú távon szabályozza a cukorháztartást. További áldásos élettani hatása, hogy csökkenti a vérnyomást, gyulladáscsökkentő, antibakteriális és gombaölő hatású. Főzete a zöld teánál erősebb antioxidáns. Serkenti a máj, a lép és a hasnyálmirigy működését, rendszeresen fogyasztva csökkenti a fáradékonyságot. Kiváló fog- és ínyápoló. Segít enyhíteni a dohányosok nikotinéhségét, de más szenvedélybetegeknek is hasznára van. A növény sok C- és A-vitamint, többek között cinket, vasat, magnéziumot tartalmaz. A cukrok cukra nem csak cukrosoknak Szárított leveleinek egy grammja mindössze 0,21 kilokalóriához juttatja a szervezetet. Hogyan lehetséges az, hogy egy a cukorrépából vagy cukornádból előállított cukornál, a szacharóznál 300-szor édesebb anyag jóformán nem ad energiát? Úgy, hogy a növény édességét adó vegyületeket az emberi szervezet nem képes lebontani. Hasonlóképpen, mint, mondjuk, a cellulózt, amivel megfelelő enzimek híján nem tudunk mit kezdeni. A steviolglükozidok vagy diterpénglükozidok vízben és alkoholban jól oldódnak. A molekula szerkezetében meghatározó steviol három cukrot, egész pontosan glükózt hordoz. Mint tudjuk, nem csak a cukrok és szénhidrátok lehetnek édesek. Édesnek érezhetünk nagyon különböző vegyületeket, így többek között az aszpartámot vagy más édesítőszereket is. Ilyenek a stevia természetes, édes vegyületei is. Egyébként szénhidrátok, de nem lebontható cukrok. A steviolglükozidok elégetésével nyerhető energiamennyiség az ember számára pusztán elvi érték, amihez nem férhetünk hozzá, ahogy a molekulában lévő glükózhoz sem. Ezen tulajdonságainak köszönheti, hogy cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Mivel kristályszerkezete stabil, 200?C-on is sértetlen, így sütésre is kiválóan alkalmas. kapható:a nagyobb drogériákban, vagy online itt vagy itt. folyt.köv. /forrás:hazipatika.com/
Szerintünk ez is ízleni fog ...
- Kevesebb hússal a világ egészségesebb és gazdagabb lenne
- Hús alternativák
- Jupiter – A világ első foodtruckja, amiben csak fogyatékkal élő emberek dolgoznak
- Jupiter – A világ első foodtruckja, amiben csak fogyatékos emberek dolgoznak
- Elhunyt John McDougall orvos és író, a növényi étrend kiemelkedő szószólója