rózsa receptek - Vegetáriánus receptek

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

Lencse + hajdina = sólet-e?

Tavaszi zöld saláta húsvétra (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

Vegán tojáskrém háromféleképpen: tofus, csicseriborsós és avokádós

Vegán kaszinótojás: tojás nélkül is hozza a megszokott ízeket

Ecetes krumplisaláta: zellerrel tesszük ünnepivé










rózsa receptek

Jackfruit pörkölt (vegán)

2022. március 19. VegaLife 

Jackfruit pörkölt (vegán)Amikor rövid ideig Londonban éltünk, gyakran láttam zöldségeseknél egy igen nagy növényt, dinnyére hasonlító mérettel, olyan tüskésnek tűnő küllemmel, héjjal, de nem tudtam mire való, nem is igazán nyomoztam vagy kérdeztem utána. Amikor már elköltöztünk Londonból és letelepedtünk Southamptonban, akkor számomra szinte felrobbant vele az internet, rengeteg cikk és recept jött velem szemben a jackfruittal. Akkor jöttem rá, hogy az a növény, amit a londoni árusoknál láttam tulajdonképpen jackfruit. Mi is az a jackfruit? Magyaroknál jákafa néven is ismert. A jackfruit egy olyan fa termése, ami a trópusi éghajlatú vidékeken, Ázsia, Afrika és Dél Amerika egyes részein terem. A  gyümölcshús ,,rózsákra szedhető. A gyümölcs textúrájának, szerkezetének köszönhetően hasonlít a főtt hús szálaira, ezért előszeretettel használják vegán és vegetáriánus konyhákban. Sárga, narancssárga és zöld húsú egyedekről van tudomásom. Hamarosan itt a húsvét és ha azon gondolkozol szeretnél valami különlegeset készíteni, de meglehetősen gyorsan, akkor a következő recept segítségedre lehet. Itt Angliában a Jackfruit eléggé elterjedt már a vegán ételek kínálatában. Pizzéria láncok gyakran használják fel amolyan hús pótlóként a vegán pizzák feltételeként. Kóstoltam egynémelyiket, de nem adott fergeteges ízélményt. Még régebben vettem leértékelt, BBQ szószban pácolt jackfruitot, serpenyőben kisütve naggggyon finom volt. Ez adta az ötletet, hogy milyen lehet, ha pörköltnek főzöm meg. Egy kisebb csavart tettem a receptbe, méghozzá adtam hozzá egy csipetnyi fahéjat és 100%-os szőlőlével öntöttem fel (itt a Lidl-ben lehet kapni, mindössze 1 fontért). Mi nem fogyasztunk alkoholt, de szerettem volna, ha valami különleges íze lesz. A fahéj és a szőlőlé karakteres ízt adott a jackfruitnak.  A recept Hozzávalók: -  1 konzerv jackfruit -  2 evőkanál víz -  1/­­2 evőkanál ételízesítő -  1 evőkanál őrölt pirospaprika -  nagyobb csipetnyi őrölt füstölt pirospaprika -  1-2 csipetnyi fahéj (elhagyható) -  1 nagy fej vöröshagyma -  4 gerezd fokhagyma -  2 evőkanál paradicsompüré -  2-3 dl 100%-os szőlőlé vagy must   Elkészítés: A felaprított hagymákat kevés vízen üvegesre pároljuk. A jackfruit konzerv levét leszűrjük, majd a megpárolódott hagymára tesszük. Megszórjuk ételízesítővel, a kétfajta fűszer paprikával és átforgatjuk, majd felöntjük szőlőlével.  A megpucolt fokhagymákat felszeleteljük, vagy fokhagyma présen átnyomjuk és hozzátesszük a pörkölthöz. Hozzáadunk némi paradicsompürét és az első rottyanásig összefőzzük. A főzés végén a bátrabbak adhatnak hozzá egy csipetnyi fahéjat. Éppen csak egy keveset, hogy az étel ízét inkább emelje, sem, mint ellen hangsúlyozza. Igény esetén tehetünk hozzá őrölt borsot. Mi nokedlival fogyasztottuk.  A képre kattintva még több fotót láthatsz a jackruit pörköltről:  Képre kattintva néhány fotó a jackfruitról:

Egészben sült karfiol céklás burgonyapürével

2022. február 6. Mindennapi ételeink 

Igazi lakoma, próbáljátok ki.  Hozzávalók - a karfiolhoz: 1 kg megmosott karfiol  375 gr Dr. Oetker vega tejföl (vagy natúr joghurt, kefír) só, pirospaprika, fokhagymapor, szerecsendió, őrölt gyömbér  - ízlés szerint  Elkészítés: A karfiol leveleit leszedjük, és alaposan megmossuk. A szósz hozzávalóit alaposan összekeverjük. Kivágjuk a karfiol torzsáját, majd a töltelék kb 1/­­3-át, amennyit bele tudunk tölteni, belekanalazzuk. Ezt követően egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, rózsáival felfelé, és körbekenjük a tetejét is. Várunk 3 percet és a maradék szószt egy újabb rétegben rákenjük. Kicsit pihentetjük, majd 180 fokos , légkeveréses sütő közepes rácsára téve kb. 90 perc alatt kisütjük.  Hozzávalók a céklás burgonyapüréhez: 60 dkg burgonya 20 dkg cékla só, bors, metélőhagyma - ízlés szerint növényi ráma - ízlés szerint  növényi tej v tejszín - ízlés szerint  Elkészítés: A céklát, burgonyát megmossuk, felkockázzuk. Sós vízbe tesszük, először a céklát, és amikor az félpuhára főtt, hozzáadjuk a feldarabolt krumplit is. Puhára főzzük. Leszűrjük, én ilyenkor szoktam adni hozzá egy kis rizs-vagy zabtejet, növényi rámát és krumplinyomóval összetörjük. A fotó miatt egy része kicsit lágyabb lett, jobban mutat rajta a karfiol ;-)  A  céklás burgonyapüré recept-ötlet az  autós oktatómtól származik, aki feleségével együtt a vegetáriánus konyha híve. Bár már én is főztem így, vagy pl. sütőtökkel, édesburgonyával a burgonyapürét, de a céklára nemrég ő emlékeztetett. Köszönjük! :-D A tetejét megszórhatjuk pisztáciával, mandulával. 

Mersz a szíved szerint élni?

2022. január 19. Élj harmóniában 

Mersz a szíved szerint élni? "- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek. - Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák... - Minden bizonnyal - feleltem. - Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni." Antoine de Saint-Exupéry Mersz a szíved szerint élni? Amikor döntést kell hoznod akkor a külső körülmények (társadalom, család, barátok, munkatársak, tv reklámok, anyagi érdekek, etc.) alapján hozod meg a döntésed? Vagy elcsendesedsz, szánsz időt a befelé figyelésre, tudatosítod a testérzeteidet, meghallgatod a szívedet és mersz a szíved szerint dönteni? Modern társadalmunban egyre több a szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni... sokan azt se tudják mi lenne a szívük szerinti, mert soha nem szánnak időt a befelé figyelésre, annyira kifelé élnek és próbálják csinálni, amit a társadalom elvár. Megannyi ember ma olyan munkát csinál, olyan emberi kapcsolatokat működtet, olyan körülmények közé teszi magát, olyan programokra jár el, amit ha befelé figyelne tapasztalná hogy minden porcikája tiltakozik ellene... Érdemes időt szánni arra, hogy befelé figyelsz... az elmédet be tudod trükkölni a társadalmi ígéretekkel (jó fizetés, a szomszédnak is ilyen van, mindenki ezt cisnálja, midnenki ide jár nyaralni, jól járok ezzel a pasival, olyan rendes ez a lány, etc. ), de a tested be fog jelezni. Egy egy döntés előtt képzeld el ha meghozod... majd figyeld meg milyen érzést vált ki belőled... Azok a jó döntések az életben, ami jót hoz Neked és jót hoz másoknak is. A jó döntéseknél a szíved legmélyéről érezheted, hogy ez a megfelelő döntés, béke nyugalom árad szét benned, a világ olyan kerek lesz. Ha a döntéses nem feltétlenül ideális számodra leggyakrabban a szívcsakra, köldökcsakra és torokcsakra területén tapasztalhatsz szorítást, nyomást, kellemetlenség érzetet, ahogy a sejtjeid miliárdjai tiltakozni kezdenek. Ilyen esetekben érdemes újragondolni az adott helyzetben mi az ideális döntés számodra... PL: Lehet egy állás mindenki szerint szuper, és fantasztikus a fizetés, menő a cég.... de neked már az állásinterjú után összeszorul a szíved vagy görcsbe rándul a gyomrod... Sokan ilyenkor elhesegetik az érzéseket és elvállalják a munkát. Majd ott dolgoznak szenvednek, esetleg közben a test számos betegséggek hívja fel a figyelmüket arra, hogy nem jó irányba haladnak.... és ha pl. 5 év után elhagyják a munkahelyet és visszagondolnak, tulajdonképpen már az állásinterjún tudták nem ideális munkahely ez nekik.... Vagy akár egy első randin valaki érzi, hogy a másik fél neki nem ideális... de belemegy egy kapcsoaltban, akár éveket tölt el, aztán elválnak, de igazából az érzés, hogy nem lesz számára ideális ez a partner már az első randin ott volt... Merj a szívedre, a megérzéseidre hallgatni...ne engedd hogy a szomszéd, a reklámok a Hvg, az Internet , a barátok felülírják a szíved szerint , legmélyebb ösztönös megérzéseidet. Ahogy Nagymamáink mondták, az első megérzés a helyes... Merj a szíved szavára hallgatni szeretettel: KAti

Csak egy kis karfiol

2021. december 28. Mindennapi ételeink 

  Remek "ropogtatni való" egy majonézes saláta, hotdog mellé, kiegészítve a vacsoránkat vagy reggelinket, de bármilyen köret (pl. pesto-s krumplipüré , vagy metélőhagymás rizs ) mellett is megállja a helyét. Sőt, köretként is fogyaszthatjuk.  Hozzávalók:1 fej karfiol 2 tk. koriander2 tk. római kömény 2 tk. só 2 ek. mogyoróolaj (bármilyen olaj megfelelő) Elkészítés:A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, megmossuk, és letörölgetjük. Egy tálban összekeverjük a fűszereket az olajjal és a karfiolra öntjük, alaposan összeforgatjuk. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, rátesszük a karfiolokat, a maradék olajat ráöntjük és 150 fokon 30 perc alatt készre sütjük.  Szoktam metélőhagymával is készíteni, akkor csak ez, és napraforgó olaj kerül rá. 

Mediterrán karfiol

2021. július 17. Kertkonyha 

Mediterrán karfiolRégen volt, tán igaz sem volt, hogy én komolyan utáltam a karfiolt. Elég volt főzés szagát megéreznem, már menekültem ki a konyhából. :))) Aztán kiderült, hogy csak meg kellett találnom azt az elkészítési módot, ami nekem bejön. Ez azóta sok zöldségnél beigazolódott, így bátran adom neked a következő jó tanácsot: ha esetleg nem szeretsz egy zöldséget, ne add fel. :) Mielőtt lemondanál róla teljesen, próbáld ki sülve, főve, grillezve, zöldségkrémnek, levesnek, krémlevesnek, savanyúságnak vagy egyszerűen nyersen! Sose tudod, melyik fog mégis ízleni. :) És most jöjjön a mediterrán sült karfiol receptje, ami az ügyeletes kedvenc karfiolom! :) Hozzávalók egy kisebb sütőtálhoz: - 400 g tisztított karfiol - 5 ek olívaolaj - 2 ek citromlé - 1 kk friss rozmaring (vagy 1/­­2 kk szárított) - 1 kk nagyszemű só - 1 g fokhagyma - A karfiolt szedd közepes rózsákra, a fokhagymát vágd fel vékony karikára. Egy tálban jól forgasd össze az egészet. Minél kisebb darabokra szeded, annál jobban sül, és minél nagyobb darabokban hagyod, annál inkább párolódik. Ezzel tudsz játszani, figyeld meg, mennyire más és más lehet a végeredmény ettől. :) - Ezután tedd be a sütőbe 200 fokra, és addig süsd, amíg szép aranybarna lesz. Ez kb. 20 perc, de én kicsit többet hagytam benn, hogy a széle is itt-ott megpiruljon. Rád bízom, süsd, amíg elégedett nem leszel vele. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 25 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!  Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.   The post Mediterrán karfiol first appeared on Kertkonyha.

Vegán fánk epres "mascarpone" krémmel

2021. február 21. Mindennapi ételeink 

Vegán fánk epres Fannusunk iskolájában múlt héten volt farsang és a kérésére fánkot sütöttünk - ő futtatta fel az élesztőt, dagasztotta, kelesztette, formázta és díszítette. A műveletek nagy részében Gergő is részt vett, nagyon élvezzük a (napi szintű) közös sütés-főzést.  Amikor itthonra készítek fánkot (ritkán), akkor fánksütő formában sütöm ki a sütőben. De most "igazit" szerettünk volna az osztálytársaknak.  A tetején csoki volt, és kisebb élelmiszeripari díszek, de Gergő kedvéért készült 2 db mascarpone-s eperkrémes is. :-D Amiről ö lenyalogatta a krémet, úgy tűnik élete első fánk-tésztája nem hozta lázba :-D Hozzávalók: 50 dkg liszt (lehet tönkölyliszt is), átszitálva 1 cs szárított élesztő  5 dkg margarin 3 dl növényi tej  3 ek. barna cukor csipetnyi só olaj  Elkészítés: Az élesztőt a cukros növényi tejben felfuttatjuk, majd egy tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk az olvasztott margarint, sót, élesztőt és összedolgozzuk. Ezt követően langyos helyen 1 órát pihentetjük.  Ezután lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, majd egy pohár segítségével köröket szaggatunk és mi úgy szeretjük, ha a közepét is kilyukasztjuk . Így is letakarva pihentetjük fél órát, majd forró olajban kisütjük, amikor beletesszük, a lábost lefedjük és csak forgatásnál, ill azt követően vesszük le a fedőt. Vigyázzunk, gyorsan sül. Ezután olvasztott csokiba mártjuk, megszórjuk dióval vagy vegán mascarpone-t összekeverünk vaníliás cukorral és turmixolt friss eperrel. Ezzel kenjük meg. A tálaláshoz feltétlen használjunk unikornist vagy rózsaszín kisautót. :-D

“Mi van itthon” zöldségragu

2020. szeptember 29. Kertkonyha 

“Mi van itthon” zöldségraguMelegítő ragu-finomság a maradék zöldségeidből Sokszor hallom tőletek, hogy időnként nem könnyű a változatos vegán főzés, mert “túl nagyok” a zöldségek, és emiatt 1-2 fős adagoknál valóban rendszeresen megmarad belőlük valamennyi. Itt egy fél karfiol, ott a brokkoli pár rózsája, a cukkini vége, és akkor a fehérrépákról, zellerekről nem is beszéltünk. Egy ideig ezek aztán ott fonnyadnak a hűtőben, de mivel új ételt kitalálni mindegyikre nem könnyű, így előfordul, hogy végül a szemétben végzik. Sokan ezért sem kezdenek bele a zöldségekbe, mert sajnálják kidobni a maradékot. Való igaz, 1-2 főre főzni tényleg nem ugyanaz, mint 4-5-re. Na, erre mutatok most egy trükköt. Ha megmaradt valamilyen zöldséged, főzz belőle paradicsomos ragut! Ráncos krumpli a kosár alján? Sárguló fél karfiol a hűtőpolc hátuljában? Fonnyadozó spenót? Nyugodtan tegyél bele ebbe minden maradék zöldséget! Plusz a jó spejzban mindig van egy csicseriborsó- vagy babkonzerv, paradicsompüréről nem is beszélve. Láss neki, hagy’ szóljon! :) Leírom az én legutóbbi receptem, de változtass rajta szabadon, variáld kedved szerint, ez a te saját, külön bejáratú ragud lesz. :) Hozzávalók: - 1 kg zöldség vegyesen (krumpli, cukkini, karfiol, brokkoli) - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 nagy gerezd fokhagyma - 1 nagy paradicsom darabos konzerv - 1 csicseriborsó konzerv - kakukkfű, oregánó, bazsalikom 1-1 mk - 1 kk bio ételízesítő (szárított zöldség) - 1 kk só - 1 babérlevél - 1/­­2 kk őrölt rozmaring - olíva olaj - 1 ek teljes kiőrlésű liszt a sűrítéshez - Először kevés olajon párold meg az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. - Ezután öntsd bele a paradicsomkonzervet, az összes fűszert és a felkockázott keményebb zöldségeket (pl. répák, zeller, krumpli). - Öntsd hozzá a leöblített csicseriborsót (vagy babot). - Pár perc elteltével add hozzá a könnyebben puhuló zöldségeket is. (pl. karfiol, brokkoli), és főzz mindent puhára. - Amikor majdnem kész, akkor besűrítheted egy kis teljes kiőrlésű liszttel. Ez a lépés persze kihagyható, de én nagyon szeretem, ha krémes a szaftja. Ehhez a lisztet először keverd ki hideg vízzel, vagy ha elég gyorsan tudsz keverni, egyszerűen meg is hintheted vele a ragudat direktben. Az utolsó lépésben add hozzá a spenót leveleket, majd zárd el alatta a tüzet. Pár perc, és összesnek majd a levelek. Közben készíts hozzá rizst, meglátod szuperul fognak illeni egymáshoz! Jó étvágyat! Elkészítési idő: 20 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT  találsz még. Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Nézd meg az aktuális Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi Tejek és Tejtermékek I

Sajtszósz hamisan

2020. február 16. VegaLife 

Sajtszósz hamisanEz a recept azért nagy szám számomra, mert nincs benne sajt, de sajtszósz íze van és percek alatt elkészül. A legtöbb vegán sajtszósz kesudióval és vagy kókusz zsírral készül, ebben viszont nincs semmi olajos mag, semmi zsiradék. Mindemellett gluténmentes is (szigorú gluténmenteseknek ajánlom azt a fajta zabpehely vásárlását, amin külön ezt fel is tüntetik). Ebből a receptből szép adag sajtszósz lett, amit használtunk vendégfogadásra - répát és zellerszárat mártogattunk bele. Emellett tepsiben sütöttem zöldségeket, a tetejét megöntöztem ezzel a sajtszósszal, szintén finom lett. Harmadik alkalommal pedig pitába és tortilla tekercsbe tettük további zöldségek mellett. Változatos tehát a felhasználási lehetősége. A receptet olvasók egyik kérdése az lehet, hogy hol szerzünk télen grillezett kápia paprikát. Az egyik lehetőség, ha veszünk parikát (piros kaliforniai paprika is jó) és azt tűz felett kicsit meggrillezzük (akár konyhai gázrózsákra vaslapot téve).  Akik nyáron tesznek el maguknak, nyertesek ez ügyben. Rákerestem interneten, és látom, hogy a groby áruházak árulnak (én életemben alig vásároltam ilyen boltban). Másik lehetőség, hogy veszünk olyan ajvárt, aminek a többsége paprika és nem padlizsán. Egyfajta paprika krém. Angliában vannak kimondottan olyan ajvárok, amikben nincs is padlizsán. Szintén Angliában a lidl üzleteiben van sült paprika üvegben, ennek egy baja van, hogy ecetben rakták el. Ha erre esik a választás, akkor a paprikákat folyó víz alatt mossuk át és a szószhoz ne adjunk citromot.    A recept Hozzávalók: - 1 bögre (2.5 dl) zabpehely - 4 evőkanál sörélesztő pehely - 2.5 evőkanál kukoricakeményítő - Fél nagyon apróra vágott hagyma - 1 teáskanál só (tengeri vagy himalaya) - 2-3 db grillezett kápia paprika - Néhány csepp citromlé - Néhány csepp füst aroma vagy füstölt fűszerpaprika - Kb. 2 bögre meleg víz   Elkészítés: A turmixgép poharába a fenti sorrendben beletesszük a hozzávalókat és addig turmixoljuk, míg a szósz csomómentes nem lesz. Ezt követően egy edénybe töltjük és lassú tűzön addig kevergetjük, míg a meleg hatására elkezd sűrűsödni. Állaga sűrű sajtszósz kell hogy legyen. Ha túl sűrű, vizet adunk még hozzá, ha nem akar sűrűsödni, keményítőt pár csepp vízzel kikeverve adunk hozzá. Ha még sajtosabb ízvilágot szeretnénk, több sörélesztő pelyhet adjunk hozzá. Ha füstösebbet kívánunk elérni, több füstaroma cseppet vagy füstölt fűszer paprikát. Az elkészült szószt, ha nem használjuk fel az egészet, érdemes zárt edényben hűtőben tárolni. Nekem 1 hét alatt fogyott el és amint említettem, több fajta ételhez felhasználtam.  

Csipkés rakott karfiol

2019. augusztus 21. Kertkonyha 

Csipkés rakott karfiol Két lépés az egész, de a végeredmény megszólal! A karfiolmánia folytatódik! De milyen a jó rakott karfiol? Nekem olyan, aminek egyrészt egyszerű a receptje, másrészt a végeredmény gusztusos állagú és izgalmas ízű. Mondjuk legyen inkább sült, mint főtt, mert az mindig olyan jót tesz az ételnek. A karfiol pl. tényleg csipkés marad, szépen megmaradnak a rózsái! Összegőzölt, ízetlen, plötyi dolgokat bárki tud készíteni! :P :D Szóval a másik, hogy legyen íze. Meg persze színe, és nem csak a legtetején! Kitaláltam valamit, ha te is így csinálod, nem marad el a siker, ezt garantálom! Szaftos is, ahol kell, roppanós, a fűszerek is átjárják mindenhol, és emellett öröm ránézni, olyan gyönyörű! Hozzávalók 2-3 adaghoz - 500 g karfiol - 1 kk só - 1 kk fokhagyma granulátum - 1/­­2 mk őrölt bors - 1/­­3 mk őrölt szerecsendió - 1/­­3 mk kurkuma - 2 ek olívaolaj - 100 g újkrumpli - 150 g joghurt (vegán) - 1 púpozott ek szárított élesztőpehely - 1 kk őrölt szezámmag vagy tahini (elhagyható) - 1 ek citromlé - A karfiolt szedd 2-3 centis rózsákra, a krumplit vágd centis karikákra. A szerecsendiót, sót, fokhagyma granulátumot, kurkumát és borsot keverd össze, majd forgasd bele a karfiolt és a krumplit. Locsold meg az egészet olívaolajjal, és így is forgasd át alaposan. - Tedd a beízesített zöldségeket egy kiolajozott sütőtálba, és süsd fél órát. Legjobb ha van légkeverésed, és először magasabb, majd közepes hőmérsékletet válassz. Akkor jó, ha szép aranybarna színe lett. - Közben keverd ki az öntetet a joghurtból, szezámmagból, élesztőpehelyből és citromléből. Fél dl vízzel lazítsd fel, hogy be tudjon majd folyni a zöldség közé. - Öntsd rá a karfiolra a joghurtot, majd tedd vissza 10 percre még a sütőbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 40 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha  főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán A Mindennapi Superfood Görög Vegán  

Füstölt, pirított karfiol és gersli

2019. augusztus 16. Kertkonyha 

Füstölt, pirított karfiol és gersliÉletem első évtizedeit a karfioltól való teljes tartózkodás jellemezte. :) Hacsak meghallottam, hogy benne van valamiben, már mentem is tovább. Aztán rájöttem, hogy el tudom úgy készíteni, hogy szuper finom legyen! :) Igazság szerint még most sem feltétlenül csillan fel a szemem a karfiol szó hallatán, de ilyenkor mindig nekiállok a trenírozásnak, és emlékeztetem magam, hogy de ugye, milyen isteni volt a múltkor is, nem? Hát, de. Na, ugye. ;) Ennek szellemében ajánlom nektek ezt a receptet. Nagyon nem olyan lesz, mint a menzás karfiolleves, oké? ;) Amúgy meg mi az a gersli? Ja, árpa! :) Szuper alternatívája a rizsnek, még hántolt formájában is sok-sok ásványi anyag meg vitamin van benne, és persze rost is természetesen. Az árpa immunrendszered működéséhez elengedhetetlen anyagokat tartalmaz, olyanokat is, ami elég kevés más élelmiszerben van benne (pl. szelén). Lehet főzés előtt áztatni fél órát, akkor könnyebben megpuhul. Hozzávalók két adaghoz: - KARFIOL - 200 g karfiol - 1 mk őrölt kömény - füstaroma - GERSLI - 200 g gersli - 1/­­2 fej vöröshagyma - 2 ek olaj - 4-5 szelet szárított paradicsom - 1 mk mustár - 1 kk szárított zöldségkeverék (természetes ételízesítő) - só, olívaolaj - A hagymát szeleteld fel vékonyan. Szép mutatós negyed karikákat ajánlok ehhez az ételhez. :) - Két ek olajon, lassú tűzön fonnyaszd meg a hagymát, majd dobd rá a felcsíkozott szárított paradicsomot is. - Keverd el benne a mustárt, és hintsd meg ételízesítővel. Ha natúr zöldségkeveréked van, biztosan szükség lesz sózásra. Ezt rád bízom, de 1-2 csipet mindenképpen kelleni fog. Végül tedd bele az átmosott gerslit, öntsd fel fél liter vízzel, és tedd fel főni. - Közben készítsd el a karfiolt. Szedd kisebb rózsákra, majd forgasd össze sóval és őrölt köménnyel. Egy tapadásmentes serpenyőben melegíts kis olajat, és ebben pirítsd meg a őket. Rázogasd közben, hagy’ forogjanak a darabok, és legyenen szép aranybarnák minden oldalról. Amikor már majdnem kész, spricceld meg a füstaromával, nagyon jót fog neki tenni. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 30 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven    

Az alma hatásai és ájurvédikus alkalmazása

2019. május 30. Élj harmóniában 

Az alma hatásai és ájurvédikus alkalmazásaAz alma nagyon sokféle színben és fajtában létezik. Az ájurvédikus gyógyításhoz az édes, érett tulajdonsága és savanyú tulajdonsága ami lényeges. Az édes almák enyhén fanyarok, hűsítőek és az emésztés utáni hatásuk édes. A savanyú almák, leginkább fanyar ízűek és szintén hűsítőek. Az almák jók a a pittáknak és kaphaknak, de túl szárítóak a vata-knak, hacsak nincsen jól megfőzve és megfűszerezve.  Az alma héját nehéz megemészteni és gázosodást okozhat.   Az alma magját ne fogyaszd el, mert fanyar, keserű hatású és a vata egyensúlytalanságát okozhatja.  Néhány ájurvédikus alkalmazási mód: - Bár stimulálja a vata-t a nyers alma megszünteti a székrekedést, az íny vérzést és a túl sok nyálat a szájban. Tradicionálisan még szájnyálkahártya gyulladása esetén használják. Étkezés után 1 órával, hámozz meg 1 almát és utána rágcsáld el alaposan. Ez segít a belek munkáját szabályozni és tisztítja a nyelvet és a fogakat. (Az alma héját nagyon könnyen le tudod szedni, ha 15 percre forró vízbe áztatod az almát.) - Az almalé nagyon jó a pitta jellegű égő érzésekre (mint a vastagbél gyulladás, gyomorhurut, húgyhólyag fertőzések).  - Hányinger és vérhas ellen néhány almát hámozz meg és főzd puhára. Adj hozzá egy csipet szerecsendiót, sáfrányt és egy teáskanál ghít és lassan edd meg.   (a ghí készítését itt találod) - Egy kiváló desszert recept:) Hámozz meg 5 almát és távolítsd el a csutkákat. Készíts az almákból egy pépet és ízlés szerint adj hozzá mézet és jól keverd el. Tegyél hozzá 1/­­8 teáskanál őrölt kardamomot, csipet sáfrányt, csipet szerecsendiót és 10 csepp rózsavizet vagy pedig néhány bio rózsának a szirmát. Ebbél a pépből egyél fél csészével (125 ml) étkezés után legalább 1 órával. A rossz kominbináció elkerülése miatt, előtte vagy utána 4 órával ne egyél tejet, joghurtot vagy halat. Ez a desszert  jó energetizáló étel a szívizmoknak, relaxálja a vérereket és segít a lábizzadás elkerülésében is.  Tradicionálisan jó álmatlanságra, szexuális gyengeségre  visszérre és köszvényre.  Kizárólag vegyszermentes (bio) almát fogyassz. Jó egészséget kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Gombakrémes spagetti (laktózmentes, vegán)

2018. szeptember 14. Zizi kalandjai 

Csodás gombákat kaptam a Bio-Fungi Kft-től. Fehér csiperkét és barna portobellot, ami barna csiperkegomba. Íze intenzív, vad csiperkére emlékeztet. Igazi gasztronómiai különlegesség. Átmérője 9-11 cm. A kalap szélén a hártya megnyílik, így láthatóvá válnak a gomba rózsaszín lemezei. Grillezéshez kiváló és és tölteni is ajánlják. Sütés közben illatos levet enged. Én megpirítottam, fűszereztem és... Source

Lassi - emésztést segítő ájurvédikus joghurtital

2018. augusztus 5. Élj harmóniában 

Lassi - emésztést segítő ájurvédikus joghurtitalA lassi  (indiai joghurtital)  íróból vagy hígított joghurtól készült ital, amely fantasztikus hatással van a testedre és az elmédre is. Segít friss energiákkal feltölteni a szervezeted és egy forró nyári napon hűsítőleg hat.  Az ájurvéda ajánlja, hogy az étkezések után fogyassz lassit  mert ez nagyon jól segíti az emésztést.  Ez a lassi recept nagyon könnyen elkészíthető, nagyon ízletes is és garantálom, hogy minden rokonod, barátod hálás lesz érte:).  Ez a recept minden ájurvédikus testtípus számára ideális, de elsődlegesen a pitta-t tartja egyensúlyban a szervezetben. A joghurt mixelése segíti feléleszteni az agni-t, azaz az emésztésed tüzét . Hozzávalók 2 csésze víz 1/­­2 csésze joghurt 2 ek nádcukor 1 csepp rózsavíz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Az alapanyagokat alaposan keverd össze :) Erre én egy kézimixert szoktam használni, de a turmixgép is ideális lehet.  felhasznált szakirodalom: dr. Vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Fekete quinoa brokkolival és cukkinivel

2018. június 3. Élj harmóniában 

Fekete quinoa brokkolival és cukkinivel A quinoa egy nagyon ősi dél amerikai étel.  Nagyon gazdag tápanyagokban számos egészségre kedvező hatása van. Hatásairól már korábban írtam részletesen, itt olvashatod. Fekete quinoát előszór Olaszországban ettem és nagyon, nagyon ízlett, A fehér quinoához képest a fekete sokkal aromásabb,  nagyon ízletes és a fekete quinoát is könnyű elkészíteni. Gluténmentes is, így gluténmentes diétában jól használható. Fekete quinoa brokkolival és cukkinivel Hozzávalók:  4* 1/­­3 csésze fekete quinoa só víz 1 nagy fej brokkoli  2 cukkini 2 ek. ghí 1/­­4 tk. római kömény 1/­­4 tk. őrölt koriander  1 kis darab gyömbér egy csipet kurkuma só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A quinoat egy szűrőben, meleg vízzel mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett fekete quinoat és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 3 szoros mennyiségű forró vízzel és tegyél a vízbe sót ízlés szerint. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 20-25 perc) Néha nézz rá, ha elfőtt a víz és még nem puha a quinoa akkor egy ici pici vizet tegyél hozzá. Amíg a quinoa elkészül, pucold mosd meg a cukkinit, a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg.  Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt,  édesköményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert, kurkumát, gyömbért. Add hozzá a brokkolit is és pirítsd meg kicsit. Tegyél hozzá egy csipet vizet és tegyél rá fedőt  részlegesen, hogy megpuhuljon. Amikor a brokkoli kicsit kezd élénk zölddé válni, add hozzá a cukkinit is és tedd vissza a fedőt, de résnyire hagyd félrehúzva. A végén tegyél hozzásót és forgasd össze a fekete quinoával. Szedd ki tányérra, locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:)

karfiol popcorn

2018. február 28. Beautilicious 

karfiol popcornA mozi főszereplője újra gondolva. Most aztán bátran belemarkolhatsz a tálba bűntudat nélkül, és majszolhatsz kedvedre. Hozzávalók - 1 fej karfiol - 2ek olíva olaj - 1tk pirospaprika - fokhagymagranulátum - só - citromlé Így készítsd - a megtisztított karfiolt szedd apró rózsákra - öntsd le olíva olajjal, és keverd hozzá a fűszereket - süsd ki 200fokon 30perc alatt

Mángoldos – bokkolis subji – indiai zöldséges főétel

2018. február 15. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Mángoldos – bokkolis subji – indiai zöldséges főétel Ezt a subjit gyakran készítem, és képes vagyok több nap egymás után is újra és újra megcsinálni. Imádom ezeknek a zöldségeknek az ízkombinációját és a látványát is:) Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 1 nagy édeskömény 1 nagy fej brokkoli  1 csokor mángold 1 kk. római kömény 1 kk. édeskömény 0,5 ek örölt koriander  1 kis db gyömbér  csipet kurkuma só  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A brokkolit szedd rózsáira, mosd meg és a rózsákat vág félbe – ha nagyon nagyok 3 vagy 4 részre, emrt így pont együtt készül majd el a többi zöldséggel:). Az  édesköményt  mosd meg és vágd darabokra. A mangoldot szedd leveleire mosd meg és azt is vágd kisebb darabokra. Én először középen vágom félbe és utána keresztbe.  A zsiradékot tedd egy forró edénybe. Tedd bele a római köményt és az édesköményt és pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a gyömbért, koriander és pirítsd őket néhány percig, majd tedd bele a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket és.tegyél hozzá egy kis vizet, keverd meg és fedd le úgy, hogy egy kis rés maradjon. Néha kevergesd és addig párold, amíg a zöldségek megpuhulnak.  Rizzsel, chapati kenyérrel, quinoával vagy bármilyen gabonával tálalhatod. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal.   

Mángoldos - bokkolis subji - indiai zöldséges főétel

2018. február 8. Élj harmóniában 

Mángoldos - bokkolis subji - indiai zöldséges főételEzt a subjit gyakran készítem, és képes vagyok több nap egymás után is újra és újra megcsinálni. Imádom ezeknek a zöldségeknek az ízkombinációját és a látványát is:) Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 1 nagy édeskömény 1 nagy fej brokkoli  1 csokor mángold 1 kk. római kömény 1 kk. édeskömény 0,5 ek örölt koriander  1 kis db gyömbér  csipet kurkuma só  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A brokkolit szedd rózsáira, mosd meg és a rózsákat vág félbe - ha nagyon nagyok 3 vagy 4 részre, emrt így pont együtt készül majd el a többi zöldséggel:). Az  édesköményt  mosd meg és vágd darabokra. A mangoldot szedd leveleire mosd meg és azt is vágd kisebb darabokra. Én először középen vágom félbe és utána keresztbe.  A zsiradékot tedd egy forró edénybe. Tedd bele a római köményt és az édesköményt és pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a gyömbért, koriander és pirítsd őket néhány percig, majd tedd bele a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket és.tegyél hozzá egy kis vizet, keverd meg és fedd le úgy, hogy egy kis rés maradjon. Néha kevergesd és addig párold, amíg a zöldségek megpuhulnak.  Rizzsel, chapati kenyérrel, quinoával vagy bármilyen gabonával tálalhatod. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal. 

Csőben sült brokkoli

2017. november 2. VegaLife 

Csőben sült brokkoli A brokkoli rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (87mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban is. (Forrás: Házipatika.com, Máriáss Márta) A brokkoliban többféle glukozinolát található, ezek egyike a glukorafanin. Ennek hasítása során keletkezik a biológiailag aktív rafanin, illetve a hozzá hasonló szulforafán. A szulforafán a vírusok elleni küzdelemben is segítségünkre lehet. Egy 2016-ban közölt, kettős vak, placebokontrollált vizsgálatban nemdohányzó kísérleti alanyokat fertőztek meg élő, gyengített influenzavírusokkal. Ahogy az várható volt, az influenzavírusok már egy-két nap után összetett folyamatokat indítottak el a placebocsoportban, amelyre az immunrendszer gyengülése volt jellemző. Ezt a folyamatot azonban a brokkolikivonat sikeresen gátolta, vagyis javította a szervezet védekezőképességét. (Forrás: Webbeteg.hu, Dr. Reinhardt István)  A recept Hozzávalók: - 1 kg brokkoli - 35 dkg rizs - kurkuma - só - 5 dl növényi tej - fokhagyma (opcionális) - 2 ek zabliszt - 2 ek sárgaborsó liszt - kókusz zsír - paprika - vegán füstölt sajt - ételízesítő   Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, a lábos alján kevés sós vízzel, fedő alatt megpároljuk. Közben átmossuk a rizst és sós, kurkumás vízben megfőzzük. Ezt követően besamel-szerű mártást készítünk: E gy edényben 2 ek kókuszzsírt 2 dl növényi tejjel összemelegítjük. 3 dl hideg növényi tejjel csomómentesre keverjük a két lisztet és hozzákeverjük ahhoz a növényi tejhez, amivel a kókusz zsírt összemelegítettük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele. Ha sárgább színt szeretnénk, egy kis kurkumát is tehetünk bele, ha esetleg az ételízesítő nem színezné be eléggé. Ha fűszeresebb ízt szeretnénk, nyomhatunk bele 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát vagy szórhatunk bele fokhagyma-granulátumot. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt brokkolira öntjük a szószt. Egy tepsit kókusz zsírral kikenünk, majd elsimítjuk benne a megfőtt rizst. A tetejére rakjuk a brokkolit, majd szeletelt paprikákat  és végül megszórjuk reszelt, vegán füstölt sajttal. Sütőben addig sütjük, míg aranybarna lesz a teteje.

Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat)

2017. október 25. Zizi kalandjai 

Vegán életmód – Reggeli rutinom (anya változat) Arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember reggeli rutinjának bemutatása igen népszerű a Youtuberek világában. Az az igazság, hogy én is szeretem nézni, hogy mások hogyan indítják a napjukat, miket esznek egy nap (vegán változat) és szeretek bekukkantani mások bevásárlókosarába is. A kosárban csücsülő áruk sok mindent elárulnak egy ember életmódjáról. Kíváncsi vagyok nektek milyen fura szokásaitok vannak… ha van kedvetek, írjátok meg kommentben. Szóval egy anya reggele… régimódi változatban, szövegesen, képekkel illusztrálva blog bejegyzés formájában, nem pedig Youtube videó formájában (Youtube csatornám már van, de a videók még váratnak magukra )! Ez a bejegyzés az ideális reggelemet mutatja be, amikor mindenre van idő. Persze ilyen ritkán van, mert anya tervez, gyerek végez. A sorrendet igyekszem tartani, de néha az is felborul vagy valamelyik éppen kimarad. A reggeli ébredésem általában szoptatással indul. Ákoska ébreszt. Miután kijutottunk a konyhába vizet melegítek és langyos citromos vizet készítek magamnak (néha I. is iszik, akkor neki is csinálok). Ez beindítja a vérkeringésemet, kiváló lúgosító hatású és még számos jótékony hatása van, amelyekről itt írtam korábban. Új szokásként nemrég kezdtem bele a szintén lúgosító hatású zöld víz ivásába. Egy pohár vízbe egy teáskanál árpafűport teszek, ezt jól elkeverem és két húzásra megiszom. Nincsen borzasztó íze (szerintem)… olyan édeskés “zöld” íze van, amit lehet turbózni egy kis frissen facsart citromlével. A port egyébként turmixokba is lehet tenni, akkor teljesen elveszik a “zöld” íze, ha ez valakit zavarna. (“Az árpafűpor egyébként gazdag rostokban és klorofillban. Többféle ásványi anyagot is tartalmaz, mint például a kálcium, króm, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, a szelén vagy a bór.”) Miután megittam mindent, jöhet a reggeli (amit az esetek 98%-ban I. készít el ). Mostanában zabkását eszünk különböző feltétekkel: almával, szőlővel, magokkal, magvajakkal, kókuszreszelékkel felturbózva és jöhet mellé még egy szelet sütőtök is, ha van időm megenni. Közben persze történnek egyéb dolgok is: mosogatógép kipakolása, mosogatás, elpakolás, játék, beszélgetés, beágyazás, pelenka csere, öltözködés. Reggeli után jöhet a magam rendbe tétele, legalábbis a fejemé. Arcot mosok, majd jöhet a hidratálás. Nemrégen elfogyott a Hauschka arckrémem és nem volt időm elmenni venni egy másikat. Ekkor kaptam az ötletet Reginától – a fantasztikus Perla megalkotójától, akivel már interjút is készítettem -, hogy használjak Perlát arcápolásra bio rózsavízzel hígítva. Két csepp olajat nyomok a kezembe, ehhez fújok három fújásnyi rózsavizet (amelyet a Mannától veszek), összedörzsölöm a két kezemmel ezt a mixet és bemasszírozom az arcomba, a nyakamra. Egyszerűen leírhatatlan frissítő, kényeztető érzés ezt átélni! És jó tudni, hogy a Perlában lévő ligetszépe olaj regenerálja és lassítja a bőröm öregedésének folyamatát, a pálmarózsa olaj fiatalítja bőrömet és összehúzza pórusaimat. A még benne található kizárólag hidegen préselt, finomítatlan, organikus olajok a legjobbat teszik a bőrünkkel. A szemem környékére pedig a Hauschka regeneráló szemkörnyékápolóját használom. (Fontos tudni: igyekszem a kozmetikumok terén is a 100% vegánságra, de még vannak olyan termékeim, amelyek csak vegetáriánusnak felelnek meg, így ez a regeneráló szemkörnyékápoló is. A Hauschka lakto-ovo vegetáriánus termékeinek listáját itt találjátok, itt pedig a vegán termékekét, a cég viszont állatkísérlet mentes.) A fürdőszobában zajlik még egy fogmosás és egy fésülködés is – bár utóbbira nem mindig van időm reggel. Ilyen esetben délután, amikor megyünk a játszótérre, indulás előtt megfésülöm a hajam. Ha pedig extra időm van még reggel, akkor beveszem a vitamin adagomat. Nem szedek mindennap vitamint, csak két-három naponta. Itt a tálkában éppen Pregnazon van (még intenzív szoptatás miatt), C- és D3 vitamin egyben és egy vegán probiotikum kapszula (ilyen fajta innen). Hát így néz ki egy reggelem (a családdal a “háttérben”). Kíváncsi vagyok a tiétekre is! Nektek mindenre jut időtök (ha igen, mi a titkotok)? Mi az, amit nem hagytok ki sosem?

Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél

2017. szeptember 30. Zizi kalandjai 

Vegán sushi haladó kurzus a Napfényes Étteremnél Zöldségek előkészítve A sushit nagyon szeretjük, de ritkán eszünk, mert általában rendelni szoktuk házhoz, viszont a készítését soha nem próbáltams ki otthon, holott nagyon egyszerű összetekerni… ezt nemrég tanultam a Napfényes Étterem vegán sushi tanfolyamán. Nem a kezdőre mentem, hanem egyből bedobtam magam a mélyvízbe és a haladóval indítottam. Annyi a különbség a két kurzus között, hogy a haladón már nem tekerünk annyit, mint a kezdőn, viszont megtanuljuk a zöldségek pácolását és a különböző sushi “töltelékeket” is mi készítjük el. Néhány alapanyag és eszköz a sushi készítéséhez Pácolt gyömbér (sárga) és pácolt jégcsapretek – “sakura zuke” (rózsaszín), ami a céklalétől kapja a rózsaszín színét Nyers uborka, blansírozott zöldspárga, wakame alga Selyemtofu, avokádó és aprított újhagyma zöldje – a tofu és a zöldhagyma a miso levesbe mentek, az avokádó a sushiba Teriyaki szószban pirított kemény tofu, szezámmaggal megszórva – sushiba tettük A sushi készítés egyik legfontosabb lépése a sushi rizs megfőzése és ízesítése. Ezt is megtanította nekünk Kiss Gábor séf, aki a kurzust tartja. Nagyon sok információt megosztott velünk, hogy ő hol és mikor tanulta meg a sushi készítést, hogyan vegánosította a sushi készítő tudását. Türelmesen segített nekünk a sushik tekerése közben is, főleg olyanoknak, mint én, akik kihagyták az alap kurzust és egyből a haladóra jöttek. A megfőtt beízesített rizs kiborítása a hűtéshez Az óra egyik legizgalmasabb “feladata” és egyben a legízletesebb étel elkészítése a vegán tamago-yaki, vagyis az “omlett” megfőzése/­­megsütése volt, nyilván tojás nélkül. Csicseriborsó lisztett használtunk hozzá, valamint fekete sót és magam sem gondoltam, de nagyon vékony palacsinta szerű lapokat sütöttünk, amelyeket feltekertünk a megfelelő formátumra. Az eredeti tamago-yakit téglalap alakú serpenyőben sütik Japánban, de természetesen kerek formájúban is elkészíthető. Érdemes megnézni az omlett készítésének tojásos változatát Youtube-on, hogy megértsük, hogyan kell feltekerni. Sok türelmet igényel, de könnyen bele lehet jönni a vékony omlett szeletek készítésébe. Az íze annyira finom, hogy minden próbálkozást megér a sütése! Az óra folyamán főztünk miso levest, ezenkívül a sushikat tekertük, amelyekhez nagyon sokféle tölteléket készítettünk: teriyaki szószban pácolt/­­főtt/­­sült tofut, répát, paprikát, megismertük magának a teriyaki szósznak is a hozzávalóit és formáztunk tölcsér alakú tekercset – temakit is algalapból. Miso leves  selyemtofuval, újhagymával, wakame algával Fűszerezés még a tekerés előtt Speciális ujjtartás a tekerés során 1. Speciális ujjtartás a tekerés során 2.   Tenyerünkbe teszünk egy alga lapot, rátesszük, amit szeretnénk és… …már készen is van a temaki (tölcsér alakú kézi tekercs)! Feltétlen ajánlom a “Vegán sushi haladó” kurzust, minden érdeklődőnek, mert egy ilyenen való részvétellel csak gazdagíthatjuk magunkat tudással, tapasztalattal és olyan receptekkel, amelyeknek, ha csak egy részét készítjük is el otthon lenyűgözzük velük családunkat és barátainkat. A következő kezdő sushi kurzus 2017. október 9-én, a haladó pedig október 25-én lesz. A kettő nem függ egymástól. Információ a tanfolyamokról itt. A kurzuson a {Napfényes Étterem} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.

Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)

2017. szeptember 22. Zizi kalandjai 

Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán) Igen, tudom, már javában ősz van és most naptár szerűen szeptember 2-án már beköszöntött a hűvösebb, esős idő. Én azonban várom még a vénasszonyok nyarát, mert a kertünkben bőven akad tennivaló és az ilyen munkákat jobban szeretem száraz időben csinálni. Szóval hideg idő ide vagy oda, én bizony egy házi fagylalt receptet hozok most nektek. Az egyszerű egy hozzávalós banánfagylalt – angolul “nicecream” – titkát szerintem sokan ismeritek már, de aki még nem, annak röviden a lényeg: jó érett banánokat, meghámozva, kisebb darabokra törve a fagyasztóba teszünk egy tasakban. Ha jól megfagytak, bedobjuk a szuper turmixgépünkbe vagy aprítógépünkbe és addig dolgoztatjuk a gépet (6-8 perc), amíg a banánok krémes állagúra állnak össze. Ezt aztán bármivel ízesíthetjük, mehetnek bele fűszerek – vanília, fahéj -, más gyümölcsök, pirított vagy nyers magok, diófélék, kókuszreszelék, kakaópor, stb. Mi most superfood-osra vettük a figurát és az ajándékba kapott moringa porból tettünk bele egy keveset. “Ez a superfood Ázsiából hódította meg a világot, ott a növény minden részét felhasználják, a gyökerétől a levelekig. Európában a növény zöld leveleiből készült őrleményt fogyasztjuk. Antioxidánsokban gazdag, sejt- és szövetvédő hatású.” (Forrás: innen). Nagyon magas a moringa fehérje tartalma. A moringa lassíthatja az öregedési folyamatokat, tisztítja a májat, szabályozza a vércukor szintet, javítja az agyfunkciókat, vérszegénység és ízületi problémák esetén is használják. Tehetjük zöld turmixokba, ihatjuk teaként, de mivel enyhe hashajtó hatása van, kezdetben csak napi 1/­­2-1 teáskanállal javasolt szedni – ha rendszeresen fogyasztjuk -, majd fokozatosan növelhetjük a mennyiséget, ha nem okozott gondot a kisebb mennyiség. Mi nagyon ritkán fogyasztjuk, meg ebbe a fagylaltba 2 teáskanálnyit tettünk, amit hárman ettünk meg. Színezhetjük a fagylaltunkat acai porral lilára, céklaporral rózsaszínre, árpafűporral szintén zöldre, de tényleg ízlésünknek megfelelően bármivel ízesíthetjük ezt a nyers, vegán, feldolgozott cukortól mentes egészséges fagylaltot, ami egyébként a reggelink is lehet. Krémes zöld banánfagylalt (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 3 óra Főzési idő 8 perc Teljes idő 3 óra 8 perc   A világ legegyszerűbb és legegészségesebb cukormentes, vegán fagylaltja. Szerző: Zizi Recept típusa: fagylalt, reggeli, desszert Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 2-3 főre Hozzávalók 3 db érett banán, meghámozva 2 teáskanál moringa por egy csipet őrölt vanília goji bogyó, kókuszchips, tálaláshoz Elkészítés A banánokat törjük kisebb darabokra. Tegyük egy tasakba a darabokat, majd mehet a mélyhűtőbe 2-3 órára. A megfagyott banán darabokat tegyük a robotgépbe/­­aprítógépbe a moringa porral, a vaníliával és kapcsoljuk be. Először hangos lesz, meg mozogni fog a robotgép (valahogy kezelni kell a fagyott darabkákat), de 2-3 perc múlva fagyottá áll össze az egész. Ha még 3-4 percig dolgoztatjuk a robotgépet az egész krémes lesz. Tálaljuk kis tálkákba szedve, tegyünk rá goji bogyót és kókuszchipset. Jegyzetek Granolával (ropogós müzlivel) megszórva teljesértékű reggeli lehet. 3.5.3226

Ingyenes kiszállítás és személyes átvétel Magyarország első vegán fashion shopjában

2017. augusztus 10. VegaNinja 

A VegaNinja shopban újfajta átvételi módokat vezettünk be. Mindenki szereti, ha nem kell az átvételért fizetni, mi is. Ha 15 000 Ft felett vásárolsz, átvállaljuk tőled a szállítási költséget, és ingyen kivitetjük a rendelésedet bárhová az országban! Nézz szét a folyamatosan bővülő termékkínálatunkban!   Ezen kívül Budapesten személyes átvételre is van mód. A Király utca 93 szám alatt található Héjakút Biobolt és Drogériában is átveheted a tőlünk rendelt termékeket, egyúttal pedig el tudod akár intézni a bioboltos bevásárlást is. És egyébként a biobolt pont a rózsa utcai Napfényes és a Kozmosz étterem között van fél úton. *kacsint*     The post Ingyenes kiszállítás és személyes átvétel Magyarország első vegán fashion shopjában appeared first on VegaNinja.

Mézes tallér

2017. június 28. BioBrigi 

Mézes tallérMókuslekvár blogján mézes keksz néven fut, de az enyémre a tallér jobban illik, mivel a Tefálos sütőben nem lett olyan gyönyörű, mint a Cloer kekszsütőben. (No ez is olyan eszköz, amire vágyik az ember, aztán ha hozzájut, csak rakosgatja a pici konyhában az első pár hét lelkesedése után.. Vagy csak vigasztalom magam a gondolattal? :) )  Egyébként Békésen Bacsó néni mézes tallérjához hasonló receptet kerestem. Gyermekkori emlékeim vannak egy viszonylag kemény, pár mili vastag tésztáról, rózsa formájú középpel. Sajnos Bacsó néni nincs már, csak találgatni tudok. Ez hasonlít, de nem az, viszont finom lett, csak még nekem se édes. :) Hozzávalók: 75 g méz 40 ml víz 40 g gyümölcscukor (no ezt növelem a duplájára legközelebb) 250 g tk tönkölybúza liszt 35 g biomargarin 1 tojás 1 kk szódabikarbóna pici fahéj A mézet óvatosan felolvasztjuk, belekeverjük a cukrot, a margarint, majd a vizet. Hozzáütjük a tojás, beleszórjuk a szódabikarbónás, fahéjas lisztet, és egyneművé dolgozzuk. Egy éjszakára zárt dobozban a hűtőbe tesszük. Másnap az ostyasütőt előmelegítjük, a tésztát amilyen vékonyra csak lehet kinyújtjuk, vágjuk, és pár perc alatt kisütjük.    

Nyersétel hétvége 2017.06.02 - beszámoló

2017. június 10. Gitta nyersétel blogja 

Nyersétel hétvége 2017.06.02 - beszámolóEgy gyönyörű  napsütéses nyári hétvégét töltöttünk együtt :) egy remek csapattal. Fényképes beszámolónk: A pénteki vacsora kesusajtgolyó rizottóval és salátával és az epres krémtorta. Habkönnyű... a nyers tortáknál megszokott nehéz zsírosság most elmaradt. Így folyik a munka: lehet nézni, hogyan készülnek az ételek, és be is lehet kapcsolódni A reggeli zöld turmix sűrűn, finoman, hab nélkül OZEN vákumos turmixgéppel Ebédre spenótos zöldségtekercs volt salátával, Judit gyúrja a tésztáját És hogy ne maradjunk édesség nélkül, a desszert tiramisu torta Készül a vacsora: Judit, a székelykáposzta, a Thermomix és én :) Ez egy tortás hétvége volt, ribizlis kesukrémtorta sok sok gyümölccsel felvágva Vasárnap reggelire bőségesen volt nyers kenyér, ízesített kókuszzsír (pecsenyezsír) és rengeteg zöldség Vasárnap ebédre szép színes cukkini spagettit ettünk :) spenótosan, paprikásan és a brownie sem maradt el, ezúttal meggyes öntettel Hangulati elem: Laci hozott otthonról gyönyörű pünkösdi rózsát Dália végig figyelt a kis táskájából Kata Mindenkinek rajzolt valami szépet a kulacsára :) Laci :) Ha szeretnél jönni legközelebb TE is, akkor érdeklődj nálam itt: lenartgitta101@gmail.com

Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész

2017. május 31. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Vegán vagy, és puffad a hasad? – 2. rész   Tegnapi bejegyzésemben a puffadás alapvető okairól ejtettem szót, most pedig lássuk a gyakorlati tippeket: hogyan előzzük meg és szüntessük meg a puffadást, ha nem akarjuk feladni a vegán életmódot? 1. Együnk vegyszermentes növényeket! A növényvédőszerek ugyanis szintén kinyírják a bélflórát, a húsban és a tejben található antibiotikumokhoz hasonlóan. A GMO növények hasonlóan ártalmasak a bélflórára. Természetesen, ha éppen antibiotikumot vagy hormontartalmú gyógyszereket kell szednünk, ez is hazavágja a bélflórát, úgyhogy utána regenerálni kell.  2. Figyeljünk a bélflóránkra! Az alábbi ételek segítenek a bélflóra mihamarabbi regenerálásában, mivel a bélbaktériumok számára elengedhetetlen tápanyagokat tartalmaznak: banán, burgonya, bojtorján, cikória, pitypang-gyökér, articsóka, hagyma és fokhagyma. A bélflóra visszaépítése legalább egy vagy több hónapot fog igénybe venni. 3. Együnk kisebb adagokat! napi 4-6 kisebb adag étellel könnyebben megbirkózik a belünk, mint ha egyszerre sokat ennénk.  4. Rágjunk! Elvileg legalább 40-szer kellene megrágni minden falatot, de ha ez nem megy, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ne rágatlan étel jusson a gyomrunkba! Ne akarjuk elkapkodni az étkezést! Ez nem csak a tápanyagok jobb felszívódását fogja elősegíteni, hanem relaxál és elégedettséget is okoz.  5. Fogyasszunk probiotikumot!  Kúraszerűen vagy akár rendszeresen is szedhetünk probiotikumokat, hogy megkönnyítsük a vastagbél-flóra kialakulását és fennmaradását! 6. Fogyasszunk enzimeket! Az enzimhiány egy külön terjedelmes téma, de maradjunk annyiban, hogy még a nyers vegánoknak is szükségük lehet néha természetes enzim-készítményekre, melyekkel megsegíthetik az emésztőrendszer munkáját. 7. Áztassunk! A magokat és gabonákat érdemes beáztatni egy éjszakára felhasználás előtt, sőt, többször is cserélhetjük rajta a vizet vagy csíráztathatunk is. Így csökkenthetjük ezen értékes tápanyagokban az emésztést nehezítő és gátló anyagok (lektin, fitin stb.) mennyiségét. 8. Kerüljük a káposztát! Eleinte érdemes kerülni a káposztát, kínai kelt és egyes retekfajtákat, ha erősen puffadunk tőlük. Később megpróbálhatjuk visszaépíteni az étrendbe, vagy fogyasszuk savanyítva, fűszerezve őket! A fekete retek például kifejezetten hasznos lehet. A vegán joghurtok, főleg ha cukrozottak, szintén nem ideálisak a bélflóra számára. Egyeseknek a szójával is körültekintően kell bánniuk.  9. Fogyasszunk detox teát! Természetesen nem kell mindenáron a legdrágább teát megrendelni, amit az Instagramon reklámoznak, otthon is elkészíthetünk egy ízletes és olcsó méregtelenítő teát a következő alkotóelemekből: Pu-erh tea, pitypang-gyökér, őrölt vaniliarúd, szárított rózsaszirom és nyers csokoládépor. A pu-erh teából kétszer annyit tegyünk hozzá, mint a többi összetevőből együtt. Minden nap érdemes iszogatni.  10. Ügyeljünk az ételek társítására! Bizonyos ételek könnyebben emésztődnek együtt, míg más ételek nehezebben, és ez a növények esetében is igaz. Bár most nem fogok belemenni részletesen az ételtársítás szabályaiba, álljon itt néhány étel, melynek fogyasztása ajánlott a puffadás megelőzésére: chia mag, quinoa, mazsola, citromos víz, friss bazsalikom, angol zeller, petrezselyem, római saláta, szőlő, ananász, sárgadinnye, kivi, banán, zöldborsó, cékla, édesburgonya, sütőtök, spárga, uborka, barnarizs, rozmaring, mentalevél.  Gauranga Das http:/­­/­­hotashtanga.com

Hol zabáljunk vegán kaját szájjal? - avagy a szerző kedvenc helyei

2017. május 7. Vegán muflon 

Hol zabáljunk vegán kaját szájjal? - avagy a szerző kedvenc helyeiVasárnap legfeljebb akkor hagyom el az ágy és a laptop háromméteres körzetét, ha egy felnőtt, érett gondolkodású, intelligens, kultúraszerető, 17 éves dél-koreai pomponlány-csapattal van találkozóm. (Az igazán nyert ügy az, ha  akkor sem feltétlenül kell.) A bevásárlás is értelemszerűen a sci-fi kategóriába esik, így konyhai alapanyagok híján egoposzt következik. Mégpedig azon fővárosi olvasók kiemelt figyelmébe, akik éttermekben a rántott gombát és a rántott sajtot vega címszó alatt felkínáló étteremtulajdonosokat belefojtanák egy zsák avas hörcsögeleségbe. Hova menjünk, mit kajáljunk? Ide és ezt: Napfényes Étterem - Ferenciek tere Pöpec, barátságos kajálda, ahol legfeljebb a zombik növelhetik meg nem növényi tartalmú fehérjebevitelüket. Kiemelten ajánlott a cézár saláta, a kijevi töltött szejtán, a szejtánbrassói, illetve kapszaicinfüggőknek a jalapeno pizza. A hely hátulütője, hogy nem szolgálnak fel alkoholt, így aki az asztalra állva közszeméremsértést kívánna elkövetni, annak ezt józanul kell megtennie. Ja, létezik ilyen létesítmény a Rózsa utcában is, kisebb kínálattal és alapterülettel. Dzsungel Étterem - Jókai utca A Crazy Café étteremrészlege pofás trópusi dizájnnal. Az étlapon fellelhető kenguru- és krokodilhulla és egyéb borzadály is (de ugye azt tudjuk, hogy ez etikailag semmivel nem vérlázítóbb, mint a disznóhús?), ellenben van vegán kínálat. A "szép új világ" fedőnevű pácolt szejtán diós pennével és vörösbabos mártással pl. valami eszeveszettül finom. Illetve lehet válogatni kiváló, 8-10 százalékos belga sörök közül, melyek 2-3 üveges dózis után garantáltan munkára késztetik a tereprendező és memóriatörlő manókat. Pandzsab Tandori - Pannónia utca Ne tévesszen meg senkit, hogy hely webszerkesztője egy olyan időcsapdában vesztegel, ahol még az emberek Coelho-idézetes powerpoint-prezentációkat küldözgetnek egymás freemailes címére! Ez ugyanis Budapest egyik legjobb (és legolcsóbb) indiai étterme. Vegetáriánus/­­vegán kajákból ebből kifolyólag nincs hiány, mazochistáknak pedig jó jó hír, hogy megválaszthatjuk az ételek csípősségi fokozatát. (Esetemben utóbbi a maximális szokott lenni, melyet chilis naan kenyérrel próbálok tompítani. Már többször feltettem a kérdést, hogy miért jó ez nekem, de a válasz továbbra is várat magára.) 1Pizza És hogy a feketeöves mizantrópoknak és agrofóboknak is kedvezzünk, következzék egy hely, mely a házhozszállítás eszközével él. Hogy a pizzéria tulajdonosai hány éjszakát töltöttek el álmatlanul, mire megalkották ezt a frappáns nevet, arról csak találgathatunk, mindenesetre a vegán kínálat - ha nem is túl terjengős - egészen ütős. Ráadásul teljes kiőrlésű verziót is lehet kérni. Végezetül nem próbáltam, de dicsérik rovatunk bemutatja: Govinda Étterem, Kristóf Konyhája, Istvánffy Veggie Burger

Brokkolis sajtos rúd

2017. május 2. Beautilicious 

Brokkolis sajtos rúdSokat gondolkodtam mi legyen a következő zölség, amivel új receptet alkotok és hát választásom a brokkolira esett, mert nagyon megkívántam, ráadásul nagyon sok pozitív hatása van szervezetünkre. A testépítők és a fogynivágyók számára is javasolt rendszeres fogyasztása, hisz kalóriatartalma igen csekély, még magas a fehérjetartalma. Ezenfelül számtalan vitamint tartalmaz, ami sajnos sütéskor csökken, de még így is igen sok jótékony hatását megtartja. Hozzávalók - 400gr brokkoli - 250gr zabliszt - 100gr szezámmagliszt - fél zacskó sütőpr - só - 30gr kókuszolaj - 200gr tejföl - reszelt sajt ízlés szerint Így készítsd - A brokkolit szedd rózsáira, majd pépesítsd - Add hozzá a kókuszolajat és a tejfölt - Keverd össze a száraz hozzávalókat egy másik tálba - A brokkolit öntsd a száraz keverékhez, majd alaposan gyúrd össe - A masszát tedd sütőpapírral bélelt tepsibe, majd reszelj rá sajtot - Süsd előmelegített sütőnem 180 fokon 40percig  

Brokkolis-sajtos muffin

2017. április 6. Beautilicious 

Brokkolis-sajtos muffinAnnyira bánom, hogy eddig életemből kimaradt a brokkoli, hisz számos jótékony hatása mellett elképesztően finom is. Goldotam sütök valami sós finomságot, így elkészült ez a csudás muffin, mellyel a kicsiket is könnyedén rávehetjük a brokkoli fogyasztásra. Hozzávalók - 1fej brokkoli - 200gr zabliszt - 150gr sajt - 3 tojás - 60gr szezámmag - 200ml víz/­­tej - só - fél csomag sütőpor Így készítsd - A brokkolit szedd rózsáira, majd tedd aprítógépbe és aprítsd, míg körülbelül rizsszem méretű nem lesz - A sajtot reszeld le, majd add a brokkolihoz - A sajtos brokkolihoz add a tojásokat, majd alaposan keverd össze - Egy másik tálba keverd össze a száraz alapanyagokat, majd öntsd a brokkolis keverékhez - Keverd össze és folyamatosan adj hozzá vizet/­­tejet - Tedd féig a masszával a muffinformákat - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 30percig  

Ezt ettem ma 2017. március 14 kedd

2017. március 18. Gitta nyersétel blogja 

Ezt ettem ma 2017. március 14 keddMindenki másképp böjtöl. Aki eszik húst, az ilyenkor elhagyja a húst, aki tejet, tejterméket eszik, az böjt alatt ezeket hagyhatja el. Van, aki úgy böjtöl, hogy alkoholt nem iszik, vagy édességet nem eszik. Most a saját böjtömet mutatom be... ez a második nap. Reggel 3 dl citromos víz, utána mentás zöld turmix: 1 alma, 1 grapefruit, 1 marék spenót, pár szál menta, kevés víz elturmixolva. Tálaláskor tettem bele banánt, goji bogyót és még menta leveleket. Frissítő, laktató, finom :) mentás zöld turmix Tízórai 2 banán Ebéd: brokkoli krémleves lenkenyérrel 3 rózsa brokkoli, 1 kisebb sárgarépa, 1/­­2 avokádó, víz, só, bazsalikom levelek. alapanyagok a leveshez brokkoli leves A lenkenyér receptjét ITT TALÁLOD Ezt barna lenmagból készítettem még a hétvégén, és tettem bele reszelt sárgarépát is :) saláta csírákkal, balzsamecettel  Vacsora: egy kiadós salátát szerettem volna enni modenai balzsamecettel, retekcsírával, de amikor elkészítettem, eszembe jutott, hogy van friss jégsalátám. A képeken látjátok, hogy mi lett belőle! Saláta levelek, 2 paradicsom, 1/­­2 avokádó (a másik fele délben volt a levesben), balzsamecet, csírák, és minden finom és jó, amit otthon találsz a konyhádban és úgy érzed, hogy szívesen ennéd. Ráteszed a saláta levélre, feltekered, majd felvágod. Ami kimaradt a tekercsből, az mehet mellé a tányérra :) Jól meg kell rágni :) a salátát rápakoltam a saláta levelekre feltekertem így néz ki felvágva

Vegán szépségápolás – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték

2017. március 2. Zizi kalandjai 

Vegán szépségápolás – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást. Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból. A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a  napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle. A Perla csodaszép dobozban érkezik… A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről… Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért? Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára. Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során? A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül. Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)? A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is! Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked? Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő! Regina blogja, a Feminie A Perla elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook – Instagram A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway

Karfiolrizs

2017. február 25. VegaLife 

KarfiolrizsSzámtalan testépítő és fogyókúrázó oldalon jelent már meg ez vagy ehhez hasonló recept. Fogyasztható magában, vagy köretként is. Igazából egyfajta rizst, rizs jellegű és állagú ételt készíthetünk karfiolból. Nagyon egyszerű elkészíteni. Erre lecserélheted a hízlaló fehér rizst! A recept Hozzávalók: - 1 fej karfiol - só - kurkuma/­­petrezselyem (opcionális) - kókuszzsír   Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük és zöldségaprítóban vagy turmixgépben összetörjük. Akiknek nincs ilyen konyhai eszköze, egy nagyobb éles kés is megteszi. A lényeg, hogy ne pépesre, hanem morzsásra aprítsuk a karfiolt. Már csak egy kevés kókuszzsíron kell megpirítanunk, ízesítenünk sóval és kurkumával vagy petrezselyemmel, vagy mindkettővel. Ha igazán különlegesen szeretnénk, kipróbálhatjuk koriander összetört leveleivel és megmosott bio citrom vagy lime reszelt héjával. Ha kíméletesen megpirítjuk, nem puha lesz, mint a túlfőzött fehér rizs, hanem roppanós. Ha fehéren meghagyjuk, nem teszünk hozzá kurkumát, viszont aprított petrezselyem levelet igen, valóban úgy fog kinézni, mint egy petrezselymes rizs.    

Egészben sült karfiol (vegán)

2017. február 20. Zizi kalandjai 

Egészben sült karfiol (vegán) Legelőször Sarahnál olvastam az egészben sült karfiolról. Egyből elterveztem, hogy én is elkészítem kevesebb fűszerrel. Aztán ez váratott magára… évek múltak el egészben sült karfiol nélkül. Végül tavaly belevágtam Zsófi leírása alapján (az egészben sült karfiol történetéről nála olvashattok részletesen itt). A karfiolt egészben sütők két táborra oszlanak… vannak, akik szerint elő kell főzni és vannak, akik szerint nem. Én a főzést választottam és minimál ízesítettem, így a felhasználása igen sokrétű lehet. Szószokat lehet készíteni mellé, amikbe mártogatni lehet a rózsáira szedett karfiolt. Egy étkezés központi eleme is lehet és mellé többféle köretet tudunk készíteni. Ha ebéd vagy vacsora partira vagyunk hivatalosak és vinni szeretnénk valamit, az egészben sült karfiol nyerő választás lehet. A látványával mindenkit le fog nyűgözni! Én az általunk imádott citromos tahini szószt csináltam meg, frissen kifőtt spagettivel kevertem össze és erre tettem feltétként a sült karfiol falatokat. Mondanom sem kell, hogy az utolsó morzsáig megettünk mindent! Egészben sült karfiol (vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 55 perc Teljes idő 1 óra   Gyönyörű és nagyon finom egészben sült karfiol. Szerző: Zizi Recept típusa: főétel, köret Konyha: vegán Adag/­­mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 fej karfiol 2 db babérlevél 3 evőkanál olívaolaj só Elkészítés A karfiolról távolítsuk el az alsó nagyobb leveleket. Jól mossuk meg. Egy nagy lábasban forraljunk vizet 1-2 evőkanál sóval és a babérlevelekkel. Ha forr a víz, tegyük bele a karfiolt (a víz lepje el) és főzzük kb. 12-15 percig, amíg enyhén megfő. Melegítsük elő a sütőt 250C fokra. Egy szűrőkanál segítségével vegyük ki a karfiolt egy tányérra, konyhai papírtörlővel óvatosan töröljük szárazra, majd helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kanalazzunk rá 3 evőkanál olívaolajat és jól dörzsöljük be vele a karfiolt. Tegyük a sütőbe és süssük 30-40 percig, amíg a karfiol jól átsül, aranybarna lesz és enyhén karamellizálódik. Tálaljuk azonnal. Jegyzetek A karfiol főzővizét ne öntsük ki, használjuk alapléként krémlevesek, főzelékek, mártások készítéséhez! 3.5.3226

Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel

2016. december 31. Élj harmóniában 

Egyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvelEgyszerű zöldségkrémleves kakukkfűvel Itt a tél és ilyenkor mi sem finomabb egy jó meleg levesnél. A levesek egyik fajtája a krémleves, aminek az elkészítéséhez szükséges egy kis konyhai segédeszköz használat is. Én fém botmixert szoktam használni hozzá, de olyan turmixgépet is használhatsz, ami üvegből van és hőálló. Műanyag botmixert csak akkor használj, ha előtte kicsit kihűtötted a levest - a turmixolás után, ilyenkor melegítsd újra a levest . Ezt a levest mindenféle zöldségekből vegyesen szoktam készíteni. Az alapanyagokat kedvedre variálhatod kedvenc zöldségeidből. Mivel 15 éve bio táplálkozó vagyok, minden receptnél odaírom, hogy v egyszermentes (bio) alapanyagokat használj. Szerintem sokkal fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ennél a levesnél nagyon lényeges az alapanyagok minősége, mert teljesen más íze lesz a levesednek, ha a zöldségek vegyszeresek. Pl. e gy vegyszermentes fehérrépa kifejezetten finom és édeskés, én akár önmagában is imádom párolva vagy sütve vagy grillezve . Magyarországon nem sok mindent készítenek fehérrépával és s ajnos a legtöbb levesbe főzött fehérrépa amivel gyerekkoromban találkoztam kesernyés, és rossz ízű volt. Hozzávalók: 4 sárgarépa 1 fehérrépa egy kis fej  brokkoli 1 kis fej zeller  1 ek. ghí (tisztított va vagy vegán változatban bármilyen olaj) asafoetida (hagymával helyettesítheted) kurkuma só bors kakukkfű petrezselyem  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A levesnek teljesen más íze lesz, ha nem jó minőségűek az alapanyagok. A zöldségeket tisztítsd meg és vágd darabokra, a brokkolit szedd rózsáira és a szárát is aprítsd fel. Melegítsd fel az edényt és tedd bele a ghít (vagy bármilyen zsiradékot). Szórd a ghíbe az asafoetidát, pirítsd egy picit, majd szórd hozzá a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket, a sót, borsot és egy pici vizet, majd fedő alatt, takarékon párold meg a zöldségeket. Amikor már majdnem megpuhulnak a zöldségek, tegyél hozzá 2 kis ágnyi kakukkfüvet és petrezselymet, majd öntsd fel még annyi vízzel, hogy bőven ellepje a zöldségeket. Addig főzd, amíg a zöldségek megpuhulnak - de ne főzd szét. Majd botmixer segítségével pürésítsd.  Tálalásnál a tetejét díszítheted friss petrezselyemmel és kakukkfűvel.

Gombapástétom (vegán, gluténmentes)

2016. október 25. Zizi kalandjai 

Gombapástétom (vegán, gluténmentes) Újabb adag csodaszép gombákat kaptunk kipróbálásra a Bio-Funghi Kft-től. Barna csiperke gombák érkeztek rózsaszín dobozkában a GoPink kampány keretében. A mellrák elleni küzdelemhez csatlakozva a Bio-Fungi Kft. egész októberben rózsaszín tálcákba csomagolja a csiperke- és laskagomba termékeit. A termesztett csiperkegombának alacsony a kalóriatartalma, nem tartalmaz zsírt és koleszterint, valamint magas a víz- és rosttartalma. Ásványi anyagokban (szelén, kalcium, nátrium, foszfor, magnézium, kálium) és vitaminokban (D, B-vitamin) szintén gazdag, továbbá antioxidáns is. Fontos, hogy ne hámozzuk, mert így értékes tápanyagokat veszítünk, csak folyó víz alatt, gyors öblítéssel tisztítsuk meg. Az egyik adagból mennyei gomba pástétomot csináltam. Nóri Mindenmentes című könyvéből választottam ezt a receptet. Nóri blogját már követem egy ideje. Igazi kísérletező… képes tesztelni egy receptet nagyon sokszor, csak, hogy elérje azt a tökéletes végeredményt, amit a fejében elképzelt. Nagyon sok kreatív ötletet meríthetünk a receptjeiből és sok-sok egészséges finomság kerül az asztalunkra, ha az ő blogjáról vagy az ő könyvéből főzünk. Épp a kiadónál voltam egy megbeszélésen, amikor kiderült számomra egy véletlen elszólásból, hogy Nóri is velük készít könyvet. Ahogy hazaértem, írtam neki egyből, hogy “Könyvet írsz, Nóri?”. Aztán elmesélte a sztoriját, hogy honnan jött az ötlet, hogy a blogból kézzel fogható könyvet készítsen, miket tapasztalt az “út” során és ellátott sok-sok hasznos tanáccsal, amik nagyon jól jöttek nekem, éppen, akkor, amikor még csak az “út” elején jártam. Szóval a Mindenmentes könyv egy vegán szakácskönyv, de ezenkívül az összes recept benne gluténmentes, hozzáadott cukor mentes és a 160g CH diétába is beilleszthető. Kreatívan van fejezetekre bontva a könyv: házilag készült ételekre, útravalókra, vendégvárókra, hétköznapokon könnyen elkészíthető ételekre, hétvégékre ráérős napjainkra készíthető ételekre és desszertekre. Ha belőle főzünk magunknak, családtagjainknak, barátainknak, akkor nemcsak egészséges, hanem finom ételt teszünk az asztalra, jól fogunk lakni és utána is jól fogjuk magunkat érezni. Nóri könyve nagyszerű ajándék lehet karácsonyra vegánoknak, gluténmentesen étkezőknek, vagy olyanoknak, akik mindenevők, de érdeklődnek az egészséges táplálkozás után vagy érzik, hogy változtatni szeretnének néhány dolgot az étkezésükön, de nem tudják hol kezdjék el. Könyvéből a gombapástétom receptjét választottam, amit barna csiperkéből készítettem. Gyorsan összedobható és néhány napra biztosítva van a kencénk, amit pirítós kenyérre kenhetünk vagy zöldségeket mártogathatunk  bele! Gombapástétom (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 2 kis tálkához: – 250 g barna csiperke – 50 g nyers kesudió – 1 fej vöröshagyma, felaprítva – 2 kávéskanál kókuszzsír – 1 evőkanál petrezselyem, apróra vágva – só, bors, ízlés szerint A kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg kb. 10 perc alatt, majd tegyük aprítógépbe. A vöröshagymát kevés kókuszzsíron pároljuk üvegesre, majd tegyük azt is az aprítógépbe. A gombát kockázzuk fel és süssük/­­pirítsuk barnulásig egy kevés kókuszzsíron, majd ezt is dobjuk az aprítógépbe. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, adjunk hozzá petrezselymet és turmixoljuk krémesre. ***** A könyvet a {Boook Kiadó} biztosította a teszteléshez. A recept a kiadó engedélyével jelent meg. A véleményem csakis a sajátom.

Csípős koreai tofu paradicsomos bambuszrüggyel

2016. július 20. Vegán muflon 

A kínai alvilágban rendszeresek a véres pandaháborúk - ez a gondolat adott ihletet a mai konyhai tevékenységhez. Ráadásul a bambuszrügy 2016-ban már nem tartozik azon összetevők közé, melyekhez kizárólag monacói bioboltokban lehet hozzájutni. (Azért a zalahalápi Bakter kisközértben ne tessenek keresni!) Most pedig megragadnám az alkalmat, hogy átkozódjak egy sort: egy zsák avas Vegetába fojtanám azon eltartott kisujjú rózsadombi gasztrosznobokat, akik receptjeiket szándékosan beszerezhetetlen alapanyagokkal írják teli. 1 db vörös endívia? 150g FARRO?! 1 evőkanál sűrű TAMARINDVÍZ??! 2 teáskanál SZUMÁK?!!! Az ilyet életfogytiglani csákányozásra ítélném a Lehel piacon, és elrendelném, hogy minden kofa verje fejbe lopótökkel, ha ilyenek után érdeklődik. Na, és akkor szakma! Beszerzendő: 400g tofu (avagy egy csomag) 2 ek szójaszósz 1 tk cukor 1 ek chilipehely 4 ek víz 1 ek paradicsompüré 1 nagy gerezd fokhagyma 1/­­2 fej vöröshagyma 2 szál zöldhagyma A bambuszhoz: 200g bambuszrügy (a receptekben is elengedhetetlenek a megdöbbentő fordulatok, csavarok) 2 ek paradicsompüré 1 db piros chili kimagozva 1 ek szójaszósz A tofut egy wokban (úgysincs otthon, úgyhogy ez itt serpenyőnek fordítandó) kevés szezámolajon (tehát olívaolajon) mindkét oldalán aranybarnára sütjük, majd cicózás nélkül félretesszük. Egy edényben (még véletlenül sem a tűzön, hanem natúrba) összekeverjük a szójaszószt, a cukrot, a chilipehelyt, a paradicsompürét és a vizet, majd ezt is hagyjuk békében nyugodni. A hagymát felkockázzuk, a felaprított fok- és zöldhagyma társaságában megpároljuk, majd felöntjük a chilis-paradicsomos löttyel. Felforraljuk, majd naivan hozzáadjuk a tofut. Elkeverjük, félretesszük. Egy másik edényben olajat hevítünk, és amíg nem túl forró, hozzáadjuk a paradicsompürét. (Ellenkező esetben sercegni és fröcsögni fog, mi pedig nemiszervek obszcén elnevezéseit fogjuk ordibálni a konyhában - önéletrajzi ihletésű megjegyzés.) Hozzáadjuk a chilit és a szójaszószt, majd elkeverjük a lecsöpögtetett bambusszal. Majd a tofuval együtt bezabáljuk.

Marinált portobello gombás zöldséges tál

2016. június 10. Zizi kalandjai 

Marinált portobello gombás zöldséges tál Portobello gomba. Rengeteg helyen olvastam róla és számtalan receptben fordult elő, amiket már ki szerettem volna próbálni. De soha nem találtam sehol portobello gombát, így fehér vagy barna csiperkével helyettesítettem. Egyik érdekes felhasználási módja, hogy egészben grillezve hamburgerbe teszik, de persze isteni gomba “pogácsa” (fasírt) is sülhet ilyen gombából (anyukámék ezt a változatot tesztelték és nagyon ízlett nekik). Én szeletekre vágva bepácoltam és úgynevezett portobello “bacont” sütöttem belőle, amit aztán egy szimpla zöldséges, quinoás tállal (Buddha bowl = Buddha tál) tálaltam. A Buddha tál lényege valamilyen gabona jó sok, színes zöldséggel tálalva. Nálam párolt spenót, brokkoli és koktélparadicsom került még bele és egy tahinis citromos szósszal öntöttem le, amibe csempésztem még egy kis miso pasztát, de ez el is hagyható. Íz- és színkavalkád egyetlen tányérban. (Hol kapható a portobello? Nemrég hallottam, hogy a Metroban, de az tudtommal nem Magyarországon termesztett. Ezeket a gyönyörű példányokat a BioFungi Kft-től kaptam. Ők rendelésre – ha rendel az üzletvezető – szállítanak portobellot Spar üzletekbe, csak kevés rá az érdeklődés, mert az üzletvezetők úgy gondolják, hogy ezt a kevésbé ismert gomba fajtát nem vennék az emberek és rajtuk maradna, megromlana. Szóval, ha ilyet szeretnétek, járjatok a nyakára a közeletekben lévő Spar üzlet vezetőjének! ) Gyerek kézben óriási példányok Gombavizsgáló Marinált portobello gombás zöldséges tál Hozzávalók 3-4 főre: Gombához: – 4 db nagy portobello gomba, szárai eltávolítva, gombafej megtisztítva – 1/­­4 bögre tamari (gluténmentes) szójaszósz (sima szójaszósz is használható) – 1/­­4 bögre víz – 1/­­4 bögre napraforgó olaj – 1 evőkanál almaecet – 1 evőkanál nádcukor – 2 teáskanál füstölt paprika – 1 teáskanál fokhagyma por – olívaolaj, sütéshez Quinoa tálhoz: – 1 bögre quinoa – 1/­­2 citrom leve – 600 g spenót, megtisztítva, felaprítva – 3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 evőkanál olívaolaj, spenót pároláshoz – 300 g brokkoli, rózsáira szedve – 6-8 szem koktélparadicsom, félbe vágva – só, bors, szerecsendió Öntethez: – 1 evőkanál tahini – 4 evőkanál víz – 1 teáskanál miso paszta (elhagyható) – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 db kisebb citrom leve – csipet só Egy tálban keverjük össze a pác hozzávalóit: tamari, víz, napraforgó olaj, almaecet, nádcukor, füstölt paprika és fokhagyma por. A gombafejeket vágjuk kb. fél cm vastagságúra, tegyük egy lapos tálba és öntsük le a páccal. Hagyjuk állni kb. 20 percig. Hevítsünk fel egy serpenyőt magas hőfokon, majd egy kevés olívaolajon süssük ki a gomba szeleteket (mindkét oldalukon pirítva 2-3 percig). Közben főzzük meg a quinoát sós vízben (1 bögre quinoa 2 bögre vízben) és adjuk a főzővízhez 1/­­2 citromnak a levét. Ha elkészült, villával keverjük át és tegyük félre. Egy serpenyőben egy evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a 3 gerezd fokhagymát, dobjuk rá a spenótot és pároljuk meg kb. 10 perc alatt. Sózzuk, borsozzuk és reszeljünk rá egy kevés szerecsendiót. A brokkolit vízgőz felett pároljuk meg vagy egy kevés olívaolajon néhány evőkanál vízzel serpenyőben főzzük meg kb. 8-l10 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az öntet hozzávalóit. Tálalás: tegyünk egy adag quinoát a tálba, szedjünk hozzá a párolt spenótból, brokkoliból, adjuk hozzá a félbe vágott paradicsomokat, a gombaszeleteket. Az egészet locsoljuk meg a tahinis citromos öntettel.

Almarózsa

2016. június 9. Éltető ételek 

AlmarózsaSok helyen láttam már képeket róla, így muszáj voltam kipróbálni. :) Viszont én nem bolti leveles tésztát használtam, hanem én készítettem hozzá egy kelt tésztát. Persze, ha tudsz készíteni, vagy venni teljes kiőrlésű lisztből készült leveles tésztát... akkor hajrá... próbáld ki azzal. :) Beillesztek egy videot is, amelyben egyszerűen látszik, hogy hogyan kell elkészíteni ezeket a mutatós rózsákat. Csak egyet javaslok nektek, hogy NE mikrózzátok! Néhány perc lassú főzés/­­párolás éppen elég lesz ahhoz, hogy megpuhuljon az alma annyira, hogy feltekerhető legyen a tésztával. Hozzávalók (6 db): - 2 alma - 1 citromkelt tészta (ez hatalmas adag, ha már elkészíted, akkor nutellás vagy kakaós csiga is készülhet belőle) - 2 evőkanál házi sárgabarack lekvár - kis marék pirított dió vagy mandula Elkészítése: Az almákat kettévágjuk, kimagozzuk és 2 mm vastagságú félkarikára szeleteljük.A szeleteket tegyük egy tálba, és locsoljuk rá a citrom levét. Öntsünk rá forró vizet. 1-2 perces lassú forralás után kiszedhető az alma a vízből. A lényeg az, hogy hajlíthatóan puha legyen.A tésztát nagyon vékonyra nyújtsuk ki, és téglalap alakúra. Vágjuk fel egyenlő csíkokra (úgy 5 cm széleseket).A csíkokat vékonyan kenjük meg a lekvárral, szórjuk meg a dióval, és helyezzük rá az almaszeleteket.A tésztacsík alsó részét ráhajtjuk az almákra és az így kapott szalagot feltekerjük.A rózsákat kivajazott muffinformába tesszük (nekem beleragadt a papírba, úgyhogy mindenképp priccold be olajjal) és 170-180 fokos sütőben, kb. 35 perc alatt megsütjük.

Karfiolos krémleves pirított dióval

2016. május 25. Éltető ételek 

Karfiolos krémleves pirított dióvalSzeretem a krémleveseket, igen változatosan el lehet készíteni. A nagylányom nem szereti a karfiolt, de az ilyen levesekbe el lehet úgy dugni, hogy ne vegye észre. :) Szóval, ez a leves kellően krémes, de a ropogós dió vagy éppen a mandula kellő harmóniát ad neki. Bátran próbáljátok ki. Hozzávalók: - 1 kis karfiol, rózsáikra szedve - 1 közepes vöröshagyma - diónyi bio vaj  - 5 dl zöldségalaplé - 1 dl zabkrém - himalája só, bors, szerecsendió - egy marék pirított dió Elkészítése: - A vajon üvegesre párolom az apró kockára vágott hagymát.  - Rádobom a karfiolrózsákat (a törzsét is vágjuk fel kis darabokra). - Felöntöm a levessel (ha szükséges, még egy kevéske vízzel) és fűszerezem. - Amikor megpuhult a karfiol, turmixgépben pürésítem.  - Ekkor hozzáöntöm a zabkrémet. - Tálaláskor megszóróm a pirított dióval.

Nobile babahálózsák nyereményjáték

2016. május 4. Zizi kalandjai 

Nobile babahálózsák nyereményjáték Mindig öröm számomra, ha megismerkedhetek egy újabb tehetséges anyukával, aki valamilyen egyedi alkotásba kezdett. Most Csepreghy Rózsát mutatom be nektek, aki csodaszép színes és praktikus funkciójú babahálózsákokat tervez és varr. Éljenek a kis kézműves anya vállalkozások! Honnan jött az ötlet, hogy ilyen színes, egyedi hálózsákokat kezdjél tervezni és varrni? Kislányom születése után kerestem babahálózsákot, a boltokban és a neten, de sajnos nem találtam szép színeset és funkciójában megfelelőt. A funkció alatt itt értem, olyat, ami alulról cipzárazható, hogy az éjszakai pelenkázás során ne hűtsem ki a baba mellkasát vagy ne legyen a vállrészén gomb vagy patent, mert lelki szemeim előtt láttam, ahogy megrágicsálja és a szájában marad. Volt “előképzettséged” a munkához? Tudtál varrni? Nem, nincs előképzettségem, marketingesként dolgoztam. Egy négygyermekes anyuka mutatta meg az alapokat és a mai napig ő a társam, a segítségem az előállításban. Milyen anyagból készülnek a hálózsákok és milyen méretben, vastagságban? 100% pamut külsővel és poliészter béléssel készülnek. A jelenlegi kollekcióban a hálózsák eleje designer 100% pamut anyagból készül, míg a hátulja egyszínű szintén 100% pamutból. A cipzár alulról indul és a nyakrésznél végződik. Szándékosan hoztam előre a cipzár végét, hogy könnyebb legyen a belebújás és elkerüljem a gombot és a patentot. Jelenleg 2 méretben (0-6 hó) és (6-18 hó) valamint 3 vastagságban, úgymint tavaszi – őszi, nyári és vastagabb téli vastagságban rendelhető. Nem zárkózóm el a nagyobb mérettől vagy különlegesebb kívánságoktól. Volt már példa arra, hogy monogramot kértek a hálózsák elejére, jelenleg pedig az egyik kívánság egy nagy bagoly minta készítése a hálózsák elejére, kicserélve az elefántos minta anyagot. Igazán szép és egyedi keresztelő ajándék lesz! Milyen a jó hálózsák? Szerintem az a jó hálózsák, amelyik kényelmes és könnyen ráadható a babára és persze tetszetős az anyukának, illik a babaszoba színeibe. Maradsz csak a hálózsáknál vagy a későbbiekben tervezed bővíteni a termékpalettát? Tervezem bővíteni a termékpalettát, babajátékokkal, párnával és hátizsákkal, de a fő termék a babahálózsák marad. Hol lehet találkozni a termékeiddel? Hol lehet megvásárolni a hálózsákokat? A www.nobile.hu weboldalon lehet megvásárolni és tervezek részt venni baba – mama vásárokon is, mint pl. a Pici Piacon vagy a Pöttyöslabda családi napon, ahol személyesen is lehet velem találkozni és a termékekkel. A honlapra és a Facebook oldalra mindig aktuálisan kiteszem a következő helyszínt. Budapesten pedig az 5. kerületben a Le Petit design boltban lehet még megtalálni a hálózsákokat. Rózsa elérhető az alábbi linkeken: – Nobile weboldal (webshop) – Nobile babahálózsák Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertes választhat egy darab Nobile babahálózsákot a kívánt méretben és színben, két másik nyertes pedig egy-egy ingyenes szállítási kupont nyer. Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen színű és mintájú hálózsákban aludnátok (felnőttként)!  Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Nobile babahálózsák Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/­­táblázat minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. május 4-től 2016. május 8-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. május 9-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Rózsa postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway

Vegán pestos tészta brokkolival

2016. április 23. Éltető ételek 

Vegán pestos tészta brokkolivalImádom a bazsalikomot és az egyszerű ételeket is. :) Magát a pestot akár kenyérre is kenhetjük, de tésztára téve tökéletes étel lesz kicsiknek és nagyobbaknak (felnőtteknek) is. Hozzávalók: - 20 g friss bazsalikom levél (1 cserépnyi) - 0,5 dl extra szűz olívaolaj - 10 dkg dió vagy napraforgó enyhén pirítva (de ha van fenyőmagot, azzal az igazi) :) - 2 gerezd fokhagyma - himalája só, bors - friss citrom leve - 2 teáskanál sörélesztő pehely - 1 csomag gluténmentes nagy kagyló tészta - 4-5 brokkoli rózsa Elkészítése: - A diót száraz serpenyőben néhány perc alatt pirítsuk meg. Mindent tegyünk az aprítógépbe: a diót, fokhagyma gerezdeket, a bazsalikom leveleket, az olívaolajat, citromlevet, sörélesztő pelyhet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jó krémesre dolgozzuk össze. Ha szükséges, akkor mehet még hozzá egy kevéske olívaolaj.A tésztát főzzük ki al dente állagúra.Szűrjük le, de a főzővízből tegyünk félre egy keveset (úgy 0,5 dl-t).A tésztát keverjük össze a pestoval, és lazítsunk a főzővízzel az állagon.Közben a brokkolit 1-2 perc alatt pároljuk meg, majd tegyük jéghideg vízbe. Ezáltal megőrzi a gyönyörű színét. Óvatosan forgassuk a pestos tésztához

Curry-s édesburgonya ragu puliszkával

2016. április 8. Éltető ételek 

Curry-s édesburgonya ragu puliszkávalNagy kedvencem az édesburgonya,  sütve, főve egyaránt finom. Az indiai fűszer kellően pikánssá teszi, a fokhagymás puliszka pedig jól kiegészíti.  Egyébként, ha van kerted, te magad is tudsz batátát termeszteni. Nekem már szépen gyökereznek a palánták. :) Most pedig jöjjön a recept: Hozzávalók:  - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma  - kb. 1 cm-es gyömbér - 2-3 gerezd fokhagyma  - 1 szép nagy édesburgonya - 20 dkg zöldborsó  - 4-5 rózsa brokkoli, a szárával együtt - 1 doboz zabtejszín - 1 evőkanál zabliszt - himalája só, bors, curry fűszerkeverék, chili Elkészítése: A kókuszolajon megpároljuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, a lereszelt fokhagymát és a fűszereket. Néhány percig kevergetjük, majd beletesszük a kockára vágott édesburgonyát, a zöldborsót és a kis kockára vágott brokkolit torzsát.Lefedve kb. 10 percig főzzük, majd hozzáadjuk a brokkolirózsát is. A végén a tejszínhez hozzákeverjük a zablisztet, majd ráöntjük a ragura.Ha szükséges, akkor a végén még ízesíthetjük. A kukorica puliszka receptjét itt találod.

Kókuszos zabkása (vegán)

2016. március 30. Zizi kalandjai 

Kókuszos zabkása (vegán) Húsvét után egy kis reggeli indító. Egy újabb kása, ami krémes, lágy és kókuszos. Csak azért nem hófehér a színe, mert datolyasziruppal van édesítve (mostanában ezt használjuk édesítésre) és a kásáinkat rózsaszínesre “festi”. A kása kókuszos ízét a kókusztejpor adja. Nem, nem gyerekkorunk fura ízű fehér porát használtam, hanem egy kiváló minőségűt, amiből nagyon jó ízű zsíros kókusztej is készíthető, ha vízzel összekeverjük. A kókusztejpor előnye, hogy ha felbontjuk és marad belőle, akkor nem romlik meg olyan gyorsan, mint a tej. De utazásokra is magunkkal vihetjük és gyorsan készíthetünk belőle kókusztejet, amit felhasználhatunk a reggelinkhez (kása, turmix, kávé) vagy egy jó kis curry készítéséhez. Én a kásába most csak simán belekevertem, de kipróbáltuk már vízzel hígítva és kávéba keverve is finom volt. Kókuszos zabkása (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 12 evőkanál zabpehely – 2 és 1/­­2 bögre mogyorótej (zabtej, rizstej, mandulatej, szójatej is használható) – 2 evőkanál kókusztejpor – 1 evőkanál mandulavaj (kesudióvaj, földimogyoróvaj is használható) – 4 teáskanál datolyaszirup (juharszirup, szilvaszirup is használható) – 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 vaníliarúd kikapart magjai – tálaláshoz: kókuszchips, hántolt kendermag, dió, amit szeretnénk (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük egy lábasba a zabpelyhet, öntsük fel a mogyorótejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a vaníliát, a kókusztejport. 2 perc múlva keverjük hozzá a datolyaszirupot és a mandulavajat. Főzzük még kb. 5 percig, amit krémes, kása állagú lesz. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a kókuszzsírt. Jól keverjük el. Tálaljuk kókuszchips-szel, kendermaggal.

Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokban

2016. március 26. Vegán lettem 

Vegán samponok a magyar üzletekben és boltokbanVegán samponok széles választékával találkozhatsz a magyar hipermarketek és drogériák polcain. Összegyűjtöttem őket, hogy még vásárlás előtt informálódhass. Előző cikkemben azokat a vegán tusfürdőket gyűjtöttem össze neked, melyek a magyar boltokban kaphatóak. Sajnálatosan nem csak a tusfürdőket, hanem egyéb háztartási termékek nagy részét is állatokon tesztelik felesleges szenvedést okozva ezzel. Nincs ez másképpen a samponokkal sem. Olvasd el a PETA által készített alábbi cikket, melyben bemutatják nagy vonalakban, hogy min mennek keresztül ezek az élőlények. Erre a szenvedésre és kínzásra semmi szükség! Válassz vegán és erőszakmentes samponokat! Amikor erőszakmentes – azaz cruelty free vagy non tested on animals – és vegán samponokat keresel, érdemes megnézni, hogy milyen logó van az adott terméken. Vannak nyuszis logók, melyek az erőszakmentességet jelölik és V alapú vegán szimbólumok, melyek a termék vegán mivoltát jelölik. Az a legbiztosabb, ha olyan terméket választasz, melyen mindkét jelölés megtalálható, így egészen biztos, hogy erőszakmentes és egyben vegán sampont vásárolsz. Az elephant room cikkében olvashatsz ezen jelölésekről bővebben. Alább pedig ABC sorrendben találhatod a Magyarországon fellelhető erőszakmentes és vegán samponokat.   Nő és férfi erőszakmentes/­­vegán samponok Alterra vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Lauryl Glucoside, Sodium Coco-Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Lauroyl Sarcosine, Glycerin, Carica Papaya Fruit Extract, Bambusa Arundinacea Stem Extract, Mangifera Indica Extract, Hydroxypropyl Guar Hydroxypropyltrimonium Chloride, Panthenyl Ethyl Ether, Alcohol Denat, Parfum, Limonene, Linalool, Geraniol, Citral i Típusok: Papaya és bambusz, Gránátalma és aloe vera, Barack, Mandula, Makadámdió és füge, Koffein, Olíva és lótuszvirág, Natúr Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 700 – 2000 Ft /­­ 250ml   Dermomed argán és keratin erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamidopropyl Betaine, Hydrolyzed Keratin, Panthenol, Lauramine Oxide, Polyquaternium-7, Styrene/­­Acrylates/­­Acrylonitrile Copolymer, Citric Acid, Tetrasodium EDTA, Benzyl Alcohol, Limonene, Coumarin, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 1000ml   Dr. Organic vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aloe Barbadensis Leaf Extract, Water, Sodium Lauroyl Sarcosinate, Sodium Cocoamphoacetate, Cocamidopropyl Betaine,  Shea Butteramidopropyltrimonium Chloride,  Coco-Glucoside, Glyceryl Oleate, Parfum, Sorbitan Sesquicaprylate, Olea Europaea Leaf Extract, Citrus Medica Limonum Peel Extract, Vitis Vinifera Leaf Extract, Thymus Vulgaris Flower/­­Leaf Extract, Foeniculum Vulgare Seed Extract, Potassium Sorbate, Ribes Nigrum Seed Oil, Ascorbic Acid, Sodium Hydroxymethylglycinate, Citric Acid, Amyl Cinnamal, Benzyl Salicylate, Geraniol, Hydroxycitronellal, Linalool Vegán típusok: Gránátalma, Teafa, Marokkói argán olaj, Olívás, E-vitaminnal, Aloe vera, Szűz kókuszolajjal Hol kapod? Müller, DM, Rossmann Ár: kb. 2800 Ft /­­ 250ml   Helia-D Regenero erőszakmentes sampon Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Helia-D regenero (aqua, alcohol, quercus petraea, agrimonia eupatoria, matricaria chamonilla, calendula officinalis, hypericumperforatum, melissa officinalis, equisetum arvense, rosacanina, urtica diocia, taraxacum officinale, achilleamillefolium, juglans regia, salvia sclarea, sinapis alba, fenoeniculum vulgare, mentha piperita, plantaginisfolium, cichori herba, rosmarinus officinalis, menthacrispa, melilotus officinalis, betula verrucosa, verbenea officinalis, shymphytum officinale, hyssopi herba, lavandula angustifolia), Glycerin, Cocamide DEA, Polysorbate 20, Sodium chloride, Cocamidopropyl betaine, Propylene glycol, Cananga odorata oil, Parfum, Citric acid, Disodium EDTA, Limonene, Sodium hydroxide, Hexylcinnamic aldehyde, Benzyl alcohol, Linalool, Methylchloroisothiazolinone, Methylisothiazolinone Hol kapod? Tesco Ár: kb. 1400 Ft /­­ 250ml   Intecto Naturals Coconut erőszakmentes sampon Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Sodium Chloride, Cocamide DEA, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Glycol Distearate, Steareth-4, Cocos Nucifera Oil, Polyquaternium-10, Parfum, Sodium Carbonate, Sodium Hydroxide, Sodium Benzoate,  Citric Acid Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 500ml   Jean & Len Philosophie vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, sodium coco-sulfate, coco-glucoside, decyl glucoside, sodium chloride, glycerin, glyceryl oleate, sodium cocoyl glutamate, dicaprylyl ether, citric acid, parfum*, hydrolyzed wheat protein, sodium benzoate, potassium sorbate Típusok: Színvédő, Selymes csillogás Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft /­­ 250ml   Lavera vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Betaine, Maris Sal /­­ Sea Salt, Aloe Barbadensis Leaf Juice Extract, Rosa Centifolia Flower Extract, Triticum Vulgare Bran Extract, PCA Glyceryl Oleate, Lauroyl Lysine, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Phytate, Citric Acid, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral Típusok: Basis sensitive, Color & shine, Mangótejes, Narancstejes, Almás, Tengeri algás, Édesmandula, Men spa, Rózsatejes, Almatejes, Citromtejes Hol kapod? Müller Ár: kb. 1200-1600 Ft /­­ 250ml   Logona vegán samponok Összetevők: (illattól függően) Aqua, Glycerin, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Xanthan Gum, Citric Acid, Sodium PCA, Olea Europaea Oil, Phytic Acid, Limonene, Linalool, Citral, Geraniol, Citronellol, Alcohol Denat, Coco-Glucoside, Verbena Officinalis Extract, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum Típusok: Argán olajjal, Aloe vera Hol kapod? Müller Ár: kb. 1600 Ft /­­ 250ml   Neobio vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua,  Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Coco-Glucoside, Inulin, PCA Glyceryl Oleate, Betaine, Citric Acid, Sodium Chloride, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Arginine, Caffeine, Glycerin, Potassium Sorbate, Betula Alba Leaf Extract, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoy Arginate, Parfum, Limonene, Linalool Típusok: Fehérliliommal és moringával, Gingko és bambusz kivonattal, Borókával és rozmaringgal, Volumen Hol kapod? Müller Ár: kb. 1500 Ft /­­ 250ml   Original Source vegán tusfürdők, hajra is Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft /­­ 250ml   Sante Naturkosmetik vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Coco-Glucoside, Alcohol, Glycerin, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Glyceryl Oleate, Sodium PCA, Xanthan Gum, Triticum Vulgare Bran Extract, Tilia Cordata Flower Extract, Arginine, Hydrolyzed Silk, Parfum, Phytic Acid, Citric Acid, Citral, Limonene, Linalool, CI 75810 Típusok: Natúr, Narancs és kókusz, Gingko és oliva, Koffeinnel és akai bogyóval, Sztilvával és kardamommal, Goji és sárgadinnye, Búzakorpával, Rósza, Lávaföld Hol kapod? Müller Ár: kb. 2500-4000 Ft /­­ 250ml – 1000ml   Speick Men vegán tusfürdő és sampon Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb.  Ft /­­ 250ml   Terra Naturi vegán samponok Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Maris Sal, Hippophae Rhamnoides Fruit Extract, Avena Sativa Straw Extract, Sodium PCA, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Corn Protein, Hydrolyzed Soy Protein, Radish Root Ferment Filtrate, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Zinc PCA, Xylitylglucoside, Anhydroxylitol, Xylitol, Sodium Phytate, Alcohol, Parfum,  Limonene Típusok: Dúsító, Vitamin és fény, Festett hajra Hol kapod? Müller Ár: kb. 700 Ft /­­ 250ml   Gyermek erőszakmentes/­­vegán samponok Alverde Baby vegán samponok és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal /­­ Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Típusok: Natúr, Shea vajjal Hol kapod? DM Ár: kb. 800-2000 Ft /­­ 250ml   Kneipp Naturkind gyermek erőszakmentes sampon és tusfürdő Összetevők: (típustól függően) Aqua, Sodium Laureth Sulfate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Coco-Glucoside, Sodium Cocoyl Glutamate, Hylocereus Undatus Fruit Extract, Hamamelis Virginiana, Simmondsia Chinensis Seed Oil, Citrus Aurantium Dulcis Peel Oil, Panthenol,  Limonene,  Eugenol, Citronellol, Sodium Levulinate, Sodium Anisate, Parfum, Glyceryl Oleate, Sodium Chloride, Glycol Distearate, Peg-18 Glyceryl Oleate, Citric Acid, Hydroxypropyl Oxidized Starch PG-Trimonium Chloride, Starch Hydroxypropyltrimonium Chloride, Sodium Phytate, Lactic Acid, Sodium Lactate, Urea, Tocopherol, CI 47005, CI 42051 Típusok: Sárkányharcos, Tenger hercegnője Hol kapod? DM Ár: kb. 1000 Ft /­­ 250ml   Logona kids vegán sampon és tusfürdő Összetevők: Aqua, Lauryl Glucoside, Glycerin, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoyl Glutamate, Polyglyceryl-10 Laurate, Calendula Officinalis Flower Extract, Prunus Amygdalus Dulcis Oil, Hydrogenated Lecithin, Maris Sal /­­ Sea Salt, Betaine, Sodium PCA, Phytic Acid, Citric Acid Hol kapod? Müller Ár: kb. 2700 Ft /­­ 250ml   Amennyiben tudsz olyan termékről, mely megfelel a cikkben leírtaknak, de mégsem található meg benne, úgy kérlek írd meg kommentben és kiegészítem. A vegán samponok bejegyzést fél évente tervezem frissíteni az éppen aktuális termékekkel kiegészítve. Utolsó frissítés 2016 március.

Gesztenyelisztes keksz

2016. március 13. Zöld múzsa 

Gesztenyelisztes kekszGluténmentes ( és egyben vegán ) sütemények kifejlesztésében vagyok motivált, ebbe az irányba néz ugyanis a konyha ablaka :-) Az jutott eszembe, mennyire jópofa dolog, mikor  a vendég megállva a bistro hűtőpultja előtt csupa ismerős elnevezéssel kapna cseppnyi bizalmat és a táblácskákon például TIRAMISU, mint közismert desszert elnevezés csábítaná a kóstolásra. A tiramisuhoz szerencsémre Mindenmentes Nóri már megtalálta a tökéletes receptet, nekem annyi dolgom volt csak, hogy extra mennyiségben elkészítsem. Reklamáció persze érkezett bőven, hiszen nagyon sokaknak nem jutott belőle :-)  Raffaello golyót is tettem  a minap a pultba, ami két éve szerepelt egy  Zöld múzsa vendégasztal desszert kínálataként ibolyasziruppal tálalva, most pedig rózsaszirommal debütált  a nagyközönség előtt. A keksz készítés különösen a szívem csücske. Ráadásul tökéletes párost alkot a kávéval. Egy korty minőségi kávé egy parányi keksszel maga a mennybemenetel. Non plusz ultra, ha a keksz maga is kávé ízű!  A gesztenyelisztet szemeltem ki eme grandiózus kísérlethez. Olvastam róla, hogy más liszttel megfelelő arányban keverve tuti kekszek süthetők belőle, Ujjainkkal beletúrva érezhető, milyen zsíros ez a lisztféle, így kevertem hozzá barna rizslisztet és egy kevés mandulalisztet és az egészet átszitáltam. Mivel vegán ( kizárólag növényi alapanyagok használata ) keksz volt a cél, ezért kókuszzsírral dolgoztam vaj helyett. Édesítésnek pár szem áztatott datolyát és minimális nádcukrot adagoltam hozzá. A legtökéletesebb keksz elérése érdekében elengedhetetlen, hogy a begyúrt ragacsos masszát, miután két sütőpapír réteg között fél centisre nyújtjuk, betegyük a szaggatás és sütés előtt a hűtőbe, hogy a benne lévő kókuszzsír visszadermedjen.  Kávés keksz gesztenyeliszttel: - 2 bögre gesztenyeliszt - 1,5 bögre barna rizsliszt - fél bögre mandulaliszt - 3 ek. kókuszzsír ( vaj puha állagú ) - kb. fél bögre növényi tej ( házi készítésű mandulatejet használtam )  - 10-12 szem áztatott datolya - negyed bögre nádcukor porrá őrölve - 1 kk. szódabikarbóna - 1 kk. vanília por - csipet só - csésze erős presszokávé ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A liszteket beleszitáljuk egy tálba. Hozzáadjuk a sót, vaníliát, a porcukrot, szódabikarbónát. A kókuszzsírt belemorzsoljuk a lisztes keverékbe, mint ahogyan a vajjal bánunk hagyományos recepteknél. Az áztatott datolya szemeket összeturmixoljuk a kávéval és a növényi tej 3/­­4 részével és a lisztes keverékbe apránként beledolgozzuk. Az utolsó negyed részt már csak akkor adjuk a tésztához, ha szükséges. Végeredményként egy ragacsos gyurma szerű tésztát kell hogy kapjunk, amit két sütőpapír között fél centi vastagságra nyújtunk, majd betesszük a hűtőbe fél órára pihenni. Ezután szaggatjuk nekünk tetsző formákra és 175 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütjük. Sütés után kihűtve egy ropogós állagú keksz, ami másnapra puha, mézeskalács állagúvá válik.  Dekoráció ízlés szerint. Sütés előtt egy-egy szem csokicseppet biggyesztettem minden korong közepére. A győri Vital Cafe & Bistro-ban megkóstolható!

Rakott brokkoli barna rizzsel

2016. március 10. BioBrigi 

Rakott brokkoli barna rizzselHa valaki ódzkodik a  szójától, szejtánból nagyon jó "húspótló" készíthető. Jó leírást találhatsz pl. Veszternél róla. Jó lehet Goody-Foody-val is, vagy gabonagömböccel. Mi Ábellel raktuk össze viszonylag gyorsan, Ő a forró rizs kivételével mindent alaposan megmarkolászott, közben kommentálta, hogy ezt azért teszem bele, mert... és eligazgatom, hogy jobb íze legyen... a hagymát is ő pucolta, remélte, hogy fel is szeletelheti, de mondtam, hogy sietünk. ;) Tejföl helyettesítésére nagyon jók a magvak. 1 marék kesudió és 1 marék napraforgó mag kevés vízzel és egy csipet sóval összeturmixolva mehet a tetejére. Hozzávalók: 1 bögre barna rizs 1 fej brokkoli 1 kis fej vöröshagyma 10 dkg búzahús vagy szójakocka, esetleg gabonagömböc 1 dl tejföl /­­ növényi tejföl 1 ek olivaolaj  1 tk vegamix A barna rizst 2,5szeres vízben 50 perc alatt kevés sóval és vegamix-szel megfőzzük. A vöröshagymát felaprítjuk, a brokkolit rózsáira szedjük. A búzahúst felkockázzuk. Egy jénai tálat kikenünk olajjal, beleöntjük a rizst, a búzahúst, a brokkolit, és a hagymát. Összekeverjük. A tetejét megkenjük a tejföllel, és 35-40 percet közepes hőfokon sütjük.

Sütőben sült fűszeres karfiol

2016. február 26. Élj harmóniában 

Sütőben sült karfiolMostanában elég gyakran szerepel nálunk az étlapon a karfiol. Részben mert nagyon egészséges, szeretjük az ízét és jelenleg ebben a a kicsit esősebb, nyálkásabb időben ideális étel a szervezet egyensúlyának megteremtésére.  A karfiol nagyon változatosan készíthető el, nem is tudom hányféle formában szoktuk fogyasztani. Ma egy sütőben sült változatot készítettem, amit mi nagyon szeretünk, mert nagyon ízletes a sült, fűszeres ízek és hozzá ropogós, de mégis puha állag:. A recepthez szárított fűszereket használtam. Hozzávalók: 1 fej közepes karfiol 1/­­4 tk asafoetida (2 gerezd zúzott fokhagymát használhatsz helyette) 1 ek. bazsalikom 1 tk. oregánó 1 tk. kakukkfá 1/­­2 tk. rozmaring só bors néhány evőkanál olívaolaj (lehet ghí vagy kókuszzsír) A karfiolt mosd meg és szedd rózsáira.Tegyél fel egy fazékban vizet és ha felforrt rövid időre helyezd bele a rózsákat - éppen, hogy csak picit puhuljanak. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. Egy hőálló tálba öntsd bele az olajat és add hozzá a szárított fűszereket, majd ízlés szerint sód és borsozd meg. Keverd össze alaposan, majd tedd hozzá a karfiolt és jól forgasd bele, hogy mindenhol érje a fűszeres olaj. Majd helyezd a karfiolt a sütőbe és addig süsd , maíd a tejet meg nem pirul és a karfiol finom puha lesz. Kurkumás baszmati rizzsel, hajdinával vagy kuszkusszal tálalhatod. Tehetsz a tetejére tejföld is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel

2016. február 24. Zizi kalandjai 

Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel Umeboshi? Azt eszik vagy isszák? Én is feltettem a kérdést, amikor még nem tudtam, hogy miről van szó! Pont egy éve áradoztam róla a Facebook-on. Szóval az umeboshi japán szilva fajta, a makrobiotikában igazi superfood-ként emlegetik. Értékes gyógyító energiáit a több évig tartó, tengeri sóban történő érlelés során nyeri el. Gyönyörű színét a vöröses színű shiso levél adja. Maga a szilva csodás immunerősítő, megfázás, fáradtság ellen is használhatjuk gyógyitalaink alapanyagaként, valamint ételeink ízesítésére. Itthon kapható ecet, paszta (krém) és néha eredeti szilva formájában is (többéle márka kapható, keressétek bioboltokban, Medilineban, Herbaházban, Bijóban vagy a 12. kerületi Csörsz utcai biopiacon szombatonként a Clearspring hazai forgalmazójánál, a Diótörőnél). Nagyon egyszerűen használom fel az ecetet. Néhány evőkanálnyit összekeverek olívaolajjal és ebben forgatom meg a zöldségeket (gombát, retket, brokkolit, karfiolt próbáltam eddig), hagyom egy kicsit állni, aztán mehet is a sütőbe. Isteni sós, savanykás ízt ad a zöldségeknek. Akinek nem sikerül beszerezni, annak adok helyettesítő alternatívát, ami szójaszósz és frissen facsart citromlé keverékéből áll. Bármilyen körettel tálalható, én most egy extra egészséges verziót hoztam: párolt fokhagymás spenótot kevertem össze főtt kölessel, de mehet mellé rizs, quinoa, sült krumpli, saláta… a fantáziátokra és a hűtőtök/­­kamrátok készletére bízom. Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel Hozzávalók 3-4 főre: Sült zöldségekhez: – 500 g csiperke gomba vagy brokkoli – 1 csokor piros retek (közepes méretű “golyók”) – 4 evőkanál ume ecet (helyettesíthető 2 evőkanál szójaszósz és 2 evőkanál frissen facsart citromlé keverékével) – 4 evőkanál olívaolaj Spenótos köleshez: – 1 bögre köles – 2 bögre víz – 2 nagy marék spenót, megtisztítva, felaprítva – 2 gerezd fokhagyma – 2 evőkanál olívaolaj – Himalaya só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A gombát tisztítsuk meg. Ha brokkolit használunk azt szedjük rózsáira, a vastag szárát (azt is felhasználjuk!) hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra, mossuk meg. Vágjuk le a retkek zöld hosszú szárát. Mossuk meg a kis golyókat. Egy kis tálban keverjük össze az olívaolajat és az ecetet, tegyük a zöldségeket egy sütőtálba és öntsük le az olívaolajos ecetes keverékkel. Jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a zöldségeket. Hagyjuk állni kb. 30 percet, majd tegyük be a sütőbe és 180 fokon süssük kb. 20-25 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd tegyük egy lábasba. Öntsük fel 2 bögre vízzel és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre. Egy serpenyőben hevítsük fel a 2 evőkanál olívaolajat, dobjuk rá az aprított spenótot és pároljuk 2-3 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, sózzuk és főzzük 4-5 percig, amíg a spenót összeesik és a fokhagyma is átfő. Adjuk a kész spenótot a megfőtt köleshez, keverjük át és tálalhatjuk is a sült zöldségekkel.

Karfiolos árpaleves

2016. február 22. Élj harmóniában 

Karfiolos árpaleves A hűvös, szeles időben mindig jól jöhet egy tányér meleg leves. Ez egy nagyon egyszerű leves, ami kicsit feldobja az az árpa, amit méltatlanul nem használnak a legtöbb konyhában, pedig nem csak ősi gabona, de olcsó is.  Az árpa igazán ízletes, jól hat az emésztésre,  vízhajtó hatású és még számos kedvező hatással rendelkezik (részletesen itt olvashatsz jótékony hatásairól.) Hozzávalók 1/­­2 csésze árpa 1 kis fej karfiol 1/­­4 tk. asafoetida (hing vagy tehetsz helyette hagymát is) egy kis darab gyömbér lereszelve 1 tk. pirospaprika só bors 2 ek. ghí  Az árpád mosd meg jól folyóvízben. A karfiolt szedd rózsáira és mosd meg. Melegítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele az asafoetidát. Pirítsd egy picit, majd tedd rá a gyömbért és a karfiolt  kevergesd 1-2  percig, majd add hozzá az árpát és dinszteld pár percig. Majd add hozzá a pirospaprikát és keverd össze, hogy az is piruljon egy picit.  Öntsd fel vízzel tegyél hozzá pici sót, forral d fel, majd vedd vissza takarékra. Főzd készre a levest. (kb. 20 perc mire megfő az árpa, kicsit tejes lesz és a karfiol is megpuhul). Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Karfiol-zöldborsó masala

2016. február 17. Vegavarázs 

Hozzávalók: 3 ek olaj 4 ek friss, reszelt kókusz (ha nincs, jó a szárított is) 1,5 ek reszelt friss gyömbér egy csokor korianderlevél apróra vágva 3/­­4 kk kurkuma 2 kk őrölt koriander 1 kk őrölt chili 1,5 kk római kömény 1/­­2 kk asafoetida 1 fej karfiol rózsáira bontva 30 dkg mélyhűtött zöldborsó 1...

Joghurtos zöldbabfőzelék zabfasírttal

2016. február 11. Vegán muflon 

Joghurtos zöldbabfőzelék zabfasírttalNéhanapján teret kell engedni a bennünk lakozó autótáskás-ételhordós panelházi technikatanárnak, akinek két hobbija van: felidegesíti magát az esti híradón és lakógyűlésre jár. Felesége pedig a mai napig abból a szakácskönyvből alkot, amit 1982 karácsonyára kapott ajándékba az Aranypók boltos mackófelső mellé. Itt ugyan némileg elhalványul a következő receptben rejlő proliromantika, a hasonló egyedek körében ugyanis még a vadvízi kalandtúra is nagyobb népszerűségnek örvend, mint a vegán táplálkozás. Ettől függetlenül egy klasszikus lakótelep-kompatibilis fogásról van szó, melyet ki más is narrálhatna hitelesebben zárójeles megjegyzéseivel, mint ő: A zöldbabfőzelékhez beszerzendő: 50 dkg zöldbab (Üveges is megteszi az ABC-ből. Ami a piacon folyik, az rablás.) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1/­­2 csokor petrezselyem 1 pohár szójajoghurt (Megvan a véleményem a hasonló urizálásról! Mi még a kaukázusi kefirért is kihajtjuk a belünket, a kékvérűek meg szójajoghurtban pancsolnak a Rózsadombon!) 1 ek fehérliszt 1 ek pirospaprika 1 ek almaecet só A felkockázott hagymát olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az összetört fokhagymát. (Nagyságos asszonyék bizonyára olívaolajat használnak. Mi egy Traubi szódás flakonba öntöttük a napraforgóolajat, amiben a sertéskaraj sült. A nyomdásznak és a tanárnőnek ez is megteszi.) Hozzápasszítjuk a pirospaprikát, majd 3 dl vizet adunk hozzá, ha némileg felforrt, jöhet a zöldbab. Pár percig főzzük, közben a joghurtot csomómentesen elhabarjuk a liszttel. Állandó kevergetés közben a zöldbabhoz adagoljuk, végül hozzáadjuk az almaecetet és a petrezselymet. A zabfasírthoz: 20 dkg zabpehely (Fasírtot zabpehelyből? Már bocsánat, de büszkeség is van a világon, senki kedvéért nem leszek kanári! Ráadásul a bútorrakodáshoz is kell a menzás pacal meg a vesevelő.) 10 dkg zsemlemorzsa 1 fej vöröshagyma 1 db sárgarépa 1 ek pirospaprika 1/­­2 csokor petrezselyem 1 ek szezámmag 1 tk őrölt kömény só A felkockázott hagymát megdinszteljük (Na, most már elég lesz, olyan gázszámlát kapunk, hogy a hónap hátralévő részében kátránypapíron kell majd élnünk! Matyit meg járathatjuk mamuszban tornaórára!), majd hozzáadjuk a lereszelt sárgarépát, az összetört fokhagymát és a fűszereket. Ha az egész hóbelevanc megpárolódott, felöntjük 2,5 dl vízzel (Na, még ez is! Nem gondoltam volna, hogy pont egy receptbe fog belerokkanni a család!), felforraljuk, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és összekeverjük. Pár percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fasírtokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, majd kevés olajon kisütjük egy serpenyőben. (Egész gusztusos lett a végeredmény! Csak nehogy Janka néni kiszagolja, mint múltkor a kisüsti szilvát! Olyan, mint egy karvaly vadászkutya felmenőkkel.)

Karfiolkrémleves tökmaggal

2016. január 28. Éltető ételek 

Karfiolkrémleves tökmaggalNagyon szeretem a krémleveseket, bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Mi van a spájban kérdésre néhány napja ez a leves készült. Mindenképp készítsétek el, nagyon finom. Most, így télen nehezebb friss fűszernövényhez hozzájutni, nekem nagyon beváltak a váraljai fűszerek. Hozzávalók (2-3 adag) - 1/­­2 kisebb fej karfiol - 1 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes burgonya - 1 kis evőkanál kókuszolaj - zabtejszín vagy valódi (cserpes) tejszín - himalája só, bors, csipet szerecsendió - zöldfűszerek: petrezselyem, medvehagyma - pirított tökmag a tetejére Elkészítése: A kókuszolajon kezdd el az apró kockára vágott hagymát dinsztelni. Pár perc elteltével dobd rá a felkarikázott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát. Majd mehet hozzá a rózsáira szedett karfiol is.Pirítsd a zöldségeket együtt néhány percig, majd öntsd fel vízzel. Figyelj oda, ez krémleves lesz, inkább utólag önts hozzá vizet, minthogy nagyon híg legyen. Fűszerezd.Kb. 20 perc alatt puhára fő, majd engedd neki a botmixert.Add hozzá a zöldfűszereket és löttyints bele egy kis tejszínt.A tetejét díszítsd pirított tökmaggal vagy mandulával. Kedvenc fűszereim beszerzési helye: Váraljai medvehagymaVáraljai petrezselyem 

Tavaszi tekercs télen

2015. december 28. Mindennapi ételeink 

Tavaszi tekercs télen Nagyon szeretjük, télen is. :-) Hozzávalók a tésztához: 15dkg liszt 2 ek. rizsliszt  3dl víz 3ek. olívaolaj 2 tk. só A zöldséges töltelékhez: 10 dkg fehérkáposzta 10 dkg sárgarépa 1 piros kaliforniai paprika 1 kisebb fej hagyma 4-5 rózsa brokkoli  1 ek. szója szósz 1 mk. nyírfacukor 3tk. só 1ek. olívaolaj 2 ek. szójaszósz Elkészítés: A tészta hozzávalóiból keverjünk tejszín sűrűségű tésztát. Forró kerámia sütőben  süssük ki őket, jó vékonyra. Mindegyiket vágjuk félbe. A  répát és a káposztát előkészítést követően (mosás, hámozás, vágás)  kis lyukú reszelővel reszeljük le. A paprikát és hagymát minél vékonyabb szeletekre, karikákra vágjuk fel. a brokkolikat vágjuk egészen apróra. Egy tálba tegyük a zöldségeket, locsoljuk meg szójaszósszal, nyírfacukorral, sóval és adjuk hozzá az olajat. Töltsük meg a félbe vágott vékony tésztalapokat a kinyomkodott zöldségekkel, és nagyon alaposan tekerjük össze. Egy tepsit vékonyan olajozzunk ki, ebbe tegyük a tekercseket, majd 150 fokon sütés közben forgatva 20-25 perc alatt süssük ropogósra.

Levendula csomag nyereményjáték

2015. december 13. Zizi kalandjai 

Levendula csomag nyereményjáték Emesét gyerekkorunk óta ismerem. Egy házban nőttünk fel, egy főiskolára jártunk. Mindig örömmel tölt el, ha látom, hogy a közeli barátaim egy olyan dologba kezdenek bele, ami addig teljesen távol állt tőlük és eredeti szakmájuktól. Emese szalaghímzéssel készített, különböző színű és hangulatú, de mindig levendulaillatot árasztó, kézimunkával készített, egyedi levendulazsákokat kezdett el készíteni. Íme egy mini interjú vele, a bejegyzés végén pedig a játék, amelyen megnyerhettek egy igazán levendulás ajándékcsomagot! Honnan jött az ötlet, hogy levendula zsákokat kezdj el készíteni? Milyen speciális hímzéssel kerülnek a minták a zsákokra? A szalaghímzés ABC-jéről szóló könyvet még anyukám vette meg több, mint 10 éve. Akkoriban épp csak végiglapoztam. Aztán néhány évvel ezelőtt egy szülinapi ajándéknak szerettem volna egyedi “csomagolást” készíteni. Akkor valahogy véletlenül kezembe került ismét a könyv és jött az ötlet, hogy fényes, szatén anyagból zsákot varrok és kidíszítem szalaghímzéssel. Ez még csak a szárnypróbálgatás volt, csak rózsát hímeztem és leveleket, de örültem, mert elsőre sikerült kihímezni a könyv leírása alapján. Egy két ilyen csomagolást még készítettem, különböző méretekben.majd félre raktam a szalaghímzést. Aztán tavaly ősszel jött egy gondolat, hogy mi lenne ha levendulazsákok készülnének, amelyeket szalaghímzéssel díszítenék! Megpróbáltam a rózsán kívül más mintát is hímezni és egész jól sikerültek. Bevásároltam mindenféle színű szatén szalagból, hisz ez a legfontosabb alapanyag! Az ötletek egyre csak gyűltek a fejemben és nem győztem megvalósítani őket, pontosabban kihímezni. Aztán jöttek a csipkék, organza szalag, később a lenvászon. Mikre használhatóak a kis zsákok? A levendula legklasszikusabb felhasználása, hogy a molyűző a szekrényben. Ezek a zsákok természetesen oda is használhatók, de apró ajándéknak is adhatók. A levendula nyugtató hatását kihasználva ágy mellé is rakhatjuk illatozni és mivel különböző színű és stílusú zsákokat készítek, így egyben a szobát is díszítik. Volt olyan is aki autóba illatosítónak vitte! Mennyire tartós az kis zsák illata? Hogyan őrizhetjük meg az illatot minél tovább? Kizárólag eredeti, szárított levendulával töltöm meg a zsákokat, így igen tartós az illatuk, illetve úgy fokozhatjuk, ha kicsit megmorzsoljuk, hiszen akkor intenzívebben érezni. Mivel ezek a zsákok színesek, hangulatosak is egyben, ezért ha egy idő után már a levendula illata nem érvényesül annyira, a díszítő funkcióját még akkor is megtartja. Mindegyik zsákocska egyedi, két, pontosan egyformát általában nem készítek, de stílusukban hasonlót igen. Vannak fényes, szatén zsákok, csipkével díszítettek, lenvászonból készültek, illetve most az ünnepekre arany és ezüst fonallal díszítettek. Készültek már mini változatok is mágnessel ellátva, ezek hűtőmágnesként használhatóak. A legújabb ünnepi kollekció egy kicsit más, ezekben több a levendula és egy hajtogatott szatén szalagrózsa díszíti, nem kell őket felakasztani, megtámasztani, hanem önállóan is mutatósak akár az ünnepi asztalon. Emese elérhető az alábbi linkeken: – Kamélia szalaghímzés Facebook oldal – Kamélia szalaghímzés Meska bolt ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertesnek egy nagyon levendulás csomag, amelyben lesz egy levendulás szappan, egy üveg házi készítésű levendulaszörp, egy levendulazsák és egy levendulazsák hűtőmágnes. Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy nektek milyen levendulás termék/­­étel a kedvencetek (pl. levendulaszappan, levendulás keksz, stb.)! Extra pontért lehet lájkolni a Kamélia szalaghímzés Facebook oldalát! Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki! Vagyis a lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. Ha kommentáltatok a blogon, akkor utána a formulába klikkeljetek a szürke I commented! kockára, csak így érvényes a kommentetek. Ha még nem vagy ha már lájkoltátok a Facebook oldalt, mindkét esetben klikk a kék Visit Us-ra a lájk után. A játék 2015. december 13-tól 2015. december 15-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2015. december 16-án. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt Emese postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway

ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ

2015. november 23. BioBrigi 

ÉTELKÉSZÍTÉS - BEMUTATÓ ÉS KÓSTOLÓ Évzáró "Meglepetés" Főzőkör a Reform Térben !    Ünnepi készülődés - a tudatos táplálkozás jegyében Egészségeset finoman?  Itt a lehetőség, hogy megtanuljuk! Ételek növényi alapanyagokból - válogatás a legjobb receptekből CSÜTÖRTÖK ESTÉNKÉNT 18 ÓRAKOR Helyszín: Bp. VI. Aradi u. 37. (Izabella és Rózsa u. között) R észletes program: December 3. : A jó kezdés a kulcs! Mit reggelizzünk? Üdvözlőital : Gyömbéres, citromos zöldturmix          Kókuszos aszalt gyümölcsös köleskása datolyaöntettel Házi granola mandulatejjel, Gyümölcssaláta Vegán túrógombóc vaníliás kesuöntettel ,,Gluténmentes gofri diós fügekrémmel December 10. : Szánj időt az ebédre! Mit ebédeljünk? Üdvözlőital: Grabarits-féle tisztító tea steviával Sütőtökkrémleves pirított tökmaggal; ,,Nyers zöldborsókrémleves Diós zabpehelyfasírt bazsalikomos sárgarépás bulgurral zöld saláta szójaszósszal, pirított napraforgóval Rakott káposzta növényi tejföllel      December 17.: ,,Úgy ennék valami édeset! Mit süssünk? Üdvözlőital : szegfűszeges fahéjas forralt almalé Mandulás datolyagolyó (nyers édesség) Mákos tönkölykalács, Kókuszgolyó, Gesztenyés tönkölykifli, Gluténmentes nyers csokitorta (karobbal) A főzőtanfolyam háziasszonyai: Az Érdliget Életmódközpont munkatársai: Szökrönyös Katalin szakács, Szoboszlai Andrea gyógymasszőr, Havasiné Bánfi Ibolya életmód tanácsadó, intézményvezető          Maximális befogadóképesség: 50 fő. A részvétel előfoglaláshoz kötött, a jelentkezéseket          sorrendben tudjuk fogadni. Jelentkezés és előfoglalás: info@erdliget.hu (H. Bánfi Ibolya) Részvételi díj: 2900 Ft/­­ alkalom (a helyszínen fizetendő)

Pikk-pakk kész Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2015. november 12. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (mindenmentes, vegán) Most valami olyat fogok tenni, amit a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog történetében még sosem! :-o Egy villámgyors recepthez, villámgyors posztot készítek. Nincs semmi szövegelés, csak az egyszerű recept, ami 15 perc alatt elkészíthető. Fogadjátok szeretettel! ;-)  HOZZÁVALÓK (2 főre) - 400 g rizstészta (vagy más tetszés szerinti tészta) - 1/­­2 fej brokkoli  - 1 ek növényi margarin (bio) - 100 g paradicsompüré (koncentrátum) - 2 dl tiszta víz - 2 gerezd fokhagyma - 2 db friss bazsalikom levél - csipet Himalája só, és frissen őrölt fekete bors (őrölt chili esetleg) - 1 ek balzsam ecet - tálaláshoz: friss saláta, és söréleszőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉS A rizstésztát kitesszük egy mély tálba, és forró vizet öntünk rá. A csomagoláson jelzett ideig (kb. 10 perc) hagyjuk állni a forró vízben, majd leöntjük róla  a vizet, és kész is. Közben az apró rózsákra vágott brokkolit megmossuk, és egy növényi margarinnal kikent WOK-ban ropogósra sütjük kb. 10 perc alatt. Tegyünk alá 2 ek vizet, és miután elfőtt ne pótoljuk, mert a cél, hogy ropogós legyen a brokkoli, és nem főtt. (Stir fry technika.)  Miközben a tészta puhul, a brokkoli meg pirul, egy edényben tegyük fel a paradicsompürét, 2 dl vízzel, sóval, borssal, préselt fokhagymával, balzsam ecettel és apróra vágott bazsalikom levéllel. Kevergessük forrástól számítva kb. 5 percig, majd zárjuk el alatta a tűzhelyet.  Ha mindent párhuzamosan készítettünk, akkor 15 perc alatt kész is a könnyű, és diétás vacsora.  Friss salátával, sörélesztő pehellyel tálalhatjuk is az ételt. Paradicsomos rizstészta stir fry brokkolival (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado segítségével! :-)        

Az úgy volt.., avagy a füstös brokkolis bableves

2015. november 9. Vegasztrománia 

Az úgy volt.., avagy a füstös brokkolis bablevesAz úgy volt, hogy nagyon rég nem írtam a blogra. Írtam viszont a facebookra, és most is az a fő kommunikálós területem (csak szólok). Mert bármi van, telefon elővesz, fotó kattint, pár sor leír, infó megoszt. Gyors és kényelmes, és segíti az őrült és telített életemben a Veletek való kapcsolatot és a missziót. De hiányzik a blog, és úgy érzem, hogy a gyors kisszínes mellett igényem van a lassabb, terjedelmesebb formára is, így megpróbálom visszacsepegtetni az életembe. És a Tiétekbe is. A hétvégén megfőzött átvariált bableves tökéletes alany, mert annyira jól sikerült, hogy mindenképpen szeretném megosztani. Az úgy volt, hogy múlt héten két ételre kívántam rá : egy kapros-fokhagymás-juhtúrós rakott krumplira (ez is isteni lett!) és egy jó tartalmas vegyes zöldséglevesre. Nagyjából be is vásároltam hozzájuk, de aztán jött a piac. És a piac mindent megkavar (mondjuk az a dolga). Mert kedvenc dabasi árusaimnál megláttam a tarka babot, és ott, abban a pillanatban elvesztem. De a fejemben egy gyors algoritmus lebonyolítása után megszületett a metamorfózis: a füstös brokkolis bableves gondolata. Hazamentem (addigra a recept a fejemben volt), és nekiláttam. Füstös brokkolis bableves Hozzávalók: 250 g tarka bab (ezt nem kellett beáztatni, csak addig, amíg a zöldségeket megpucoltam) 2-3 babérlevél 1 ek olívaolaj 1 tk füstölt paprika 1-2 lila sárgarépa (teljesen jól működik a sárga sárgarépával is, de ezt is megláttam, és muszáj volt beletennem) karikákra vágva 1/­­2 kis zeller kockákra vágva 1 kis fej brokkoli rózsáira szedve 1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/­­2 húsos zöld paprika csíkokra vágva 1/­­2 húsos erős zöld paprika csíkokra vágva só, bors 250 ml paradicsom passata (ezt meg a hűtőben láttam meg, maradt egy tésztából. hirtelen ötlet volt, de megadta a lelkét, savanyúságát a levesnek) 1 csokor petrezselyem apróra vágva tejföl, vagy sűrű joghurt a tálaláshoz Az úgy van, hogy mivel nem tudtam, hogy ennek a babnak mennyi a főzési ideje, külön főztem meg sóval, borssal, babérlevéllel (ennél a babnál 1 óra volt). Közben egy magas falú serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, és rádobtam a zöldségeket, fokhagymát. Átpirítottam őket, majd hozzákevertem a füstölt paprikát, sóztam, borsoztam. További 2-3 percig pirítottam, majd felöntöttem 500 ml vízzel (vagy zöldségalaplével, ha van otthon). Fedő alatt, alacsony lángon 10 percig főztem őket. Miután a bab megfőtt, hozzákevertem a paradicsom passatával és a petrezselyemmel együtt. Tejföllel és diós tönkölykenyérrel tálaltam. Az úgy lesz, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy újra itt.  

Vegán karfiolfasírt

2015. október 22. Éltető ételek 

Vegán karfiolfasírtSzeretem az ilyen zöldséges fasírtokat, sok lehetőség van benne. A nagylányom nem szereti a karfiolt, a brokkoliról nem is beszélve... de ezt megette. Hozzávalók: - 1 pici fej karfiol - 1/­­4 fej brokkoli - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/­­2 vöröshagyma - 1 csésze aprószemű zabpehely - 3 evőkanál csicseriborsóliszt - 1/­­2 csésze forró víz - 1 evőkanál olívaolaj - só, bors, kömény, házi vegeta, petrezselyem Elkészítése: A karfiolt és a brokkolit szedjük rózsáira, és sós vízben főzzük félpuhára. - Szűrjük le, majd krumplinyomóval törjük össze (ne legyen pépes). Ez a mennyiség nekem 2 csészényi volt, így összetörve. - Adjuk hozzá a többi hozzávalót is, majd hagyjuk állni úgy 20-30 percet. - Egy tepsit kenjük ki kókuszolajjal, majd kanalazzuk bele a masszát. - Előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt, 180 fokon süssük ki. Félidőben forgassuk meg. Ha gyorsabb sütést szeretnénk, akkor kevés olajon, serpenyőben is megsüthetjük.

Céklás kölesfasírt

2015. szeptember 16. BioBrigi 

Céklás kölesfasírtOlyan faék recept. :) Mert mi van itthon, mit ettünk legutóbb és hasonlók határozták meg az összetételt, illetve az őszies hangulat, meg hogy megnőttek a céklák. Gyönyörű rózsaszín fasírtokat forgattam meg a morzsában. Ábelnek különösen tetszett a színe, de a kisült fasírt is ízlett neki. Hozzávalók: 1/­­2 bögre köles 1 céklagumó 1 közepes nagyságú burgonya 1 kis fej vöröshagyma 3 ek tökmag 3 ek szezámmag 1 ek lenmag 1 tk vegamix 1 tk só 1 csipet borsikafű 1 csipet fokhagymapor olivaolaj tk. zsemlemorzsa A kölest a vegamix-szel, sóval, háromszoros mennyiségű vízzel és az apró kockákra vágott burgonyával 15-20 perc alatt megfőzzük. Langyosra hűtjük. A tökmagot, szezámmagot és lenmagot ledaráljuk és a köleshez adjuk. Beleszórjuk a fűszereket is. A céklát megpucoljuk, lereszeljük, és a keverékbe gyúrjuk. Egy tepsit zsírpapírral kibélelünk, megkenjük olajjal. Vizes kézzel a masszából nagyobb diónyi darabokat gyúrunk, majd ellapítjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és szorosan a tepsibe helyezzük őket. Bő fél órát közepes lángon sütjük, félidőben a fasírtokat megforgatjuk.

Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)

2015. szeptember 3. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, Brokkolikrém az uzsonnás dobozba (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Elkezdődött az iskola és nem csak a gyerekeknek, de azoknak a felnőtteknek is, akik újra tanulásra adják a fejüket. Az egész élet egy folytonos tanulás... önfejlesztés, képzés, tudáselsajátítás, képesség és tehetségfejlesztés, amit néha az élet nevű iskolában, néha pedig valódi iskolai padokat koptatva sajátítunk el. Legyen szó saját magunkról, vagy a gyermekeinkről, a "sulis" időszakban, ilyenkor sokkal több időt töltünk távol az otthonunktól, mint amikor nincs iskola. Gyakrabban készítünk szendvicseket a reggeli rohanásban, és tömjük magunkba a rövid szünetek alatt a kissé száraz, ízetlen és unalmas szénhidrát pótló, üres kalóriákat. Egy átlagos szendvics általában két szelet kenyérből, egy kevés vajból, egy vékonyka sajtból, és egy szelet felvágottból áll, amitől elvárjuk, hogy erős fűszereivel, megízesítse az amúgy is unalmas szendvicsünket. Amikor végre elérkezik a kaja szünet, éhségtől vezérelt ösztöneinknek hála, feltépjük az iskolatáskánkat, izgatottan kicsomagoljuk, a reggel sebtiben elkészített szendvicsünket, kíváncsian szétnyitjuk, bízva benne, hogy valami nagyon finomat fogunk ma enni... majd csalódott arccal konstatáljuk, hogy a mai nap is olyan, mint a többi! :-( Az idő halad, a pocak korog, így hát enni kell, nincs mese. Talán majd holnap finomabb lesz! ;-) Emlékeztek ezekre a pillanatokra? Veletek is megtörtént már? És vajon a most iskolás gyermekeitek is átélik ezeket a perceket nap, mint nap? Elég figyelmet fordítunk a szendvicseinkre?... Vagy a nagy rohanásban el is felejtjük, hogy mennyivel jobb élményt varázsolhatunk az iskolapadba, ha egy laza kézmozdulattal egy kis, lédús zöldséget, ropogós salátalevelet, mellé pár szem paradicsomot is csomagolunk az unalmas szalámis-sajtos szendvicsek mellé?! Az egészségtudatos táplálkozás manapság aranykorát éli. Hihetetlen sebességgel veszik át a zöldségek, gyümölcsök, organikus és bio termékek, gluténmentes és laktózmentes ételek a helyeketet a szupermarketek polcain. Nem telhet el úgy egy nap, hogy ne találkoznánk az "egészséges életmód" témakörével. Az utcán szembeköszönnek a reklám táblák, a TV és a rádió is gyakran ontja magából a wellness, bio, öko tudatosság szavakat, és lassan minden ismerősünk életmódot váltott ilyen-olyan formában. Ez a nagy gasztro reform a szendvics piacot sem kerülheti el. bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) A régi, megszokott, de unalmas sajtos - szalámis szendvics helyét átveszik a különböző színes és ízes, zöldségkrémek, zöldségpástétomok. Ennek természetesen én is örülök! :-) A saját szánk ízére formált zöldségkrémek, nem csak, hogy minden nap, más és más ízzel és színes, gusztusos látvánnyal láthatnak el minket, de még rengeteg vitaminhoz és ásványi anyaghoz, antioxidánsokhoz, nyomelemekhez, tápanyagokhoz,  energiához, frissességhez, egyszóval mindenféle földi jóhoz juttathatják a szervezetünket. Nem csak a szemünk boldog, mikor abban a rövidke kis iskolai szünetben kinyitjuk a "madárlátta" szendvicsünket, de a nyáltermelésünk is egyből beindul az illatok és színek láttánk. Örömmel faljuk a padlizsánkrémes, zöldborsókrémes, magyaros szezámmagkrémes (tahini) szendvicseinket, jól megpakolva friss és ropogós zöldségekkel. Jóllakottan, és energiától duzzadva fordulunk vissza a padba a csengőszó után, és lelkesen vetjük bele magunkat a tanulásba, az ismeretanyagok elsajátításába.  bazsalikomos Brokkolikrém Az Internet telis tele van jobbnál jobb házi készítésű zöldségkrémekkel, pástétomokkal, kenyér kencékkel. A legtöbb recept 10-15 perc alatt elkészíthető még előző este, és a következő 2-3 napban reggelente, a hűtőből kivéve gyorsan a szendvicsekre kenhetjük őket.  brokkolikrém (mindenmentes, nyers, vegán)A szezont követve, én most egy pikk-pakk kész, tápanyagban gazdag, immunerősítő, méregtelenítő, lugosító, brokkolikrémet hoztam nektek. Tudom, tudom. A brokkoli egyáltalán nem egy népszerű zöldség a magyarak körében. Nálam sem volt az, amíg csak önmagában, fűszerek nélkül, szétfőzve próbáltam meg a tányéromról elpusztítani. A brokkoli olyan, mint az avokádó. Önmagában kevés embernek ízlik, de a megfelől ételekben alapanyagként, a megfelelő fűszerekkel társítva nagyon finom és egészséges ételeket lehet készíteni belőle! Kóstoljátok meg a Zöld Avocado brokkolikrémlevesét, vagy brokkolis sajtos krumpliját, de a vállalkozóbb kedvűek kipróbálhatják a máltai Qassatat-ot, hagymás-brokkolis töltelékkel. Akkor lássuk, hogyan készül ebből a zöld, egészségvédő lovagból, gyors, egyszerű és finom kence a kenyerünkre?! ;-) bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK:párolt brokkoliból: - 1 kisebb fej (szép zöld) brokkoli  - 1 ek extra szűz olíva olaj - 2 gerezd fokhagyma  - 1/­­2 fej lila hagyma  - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, 1 tk mustár - 1/­­2 frissen facsart citrom leve  - 1/­­2 érett avokádó, hogy krémesebb legyen a brokkoli krém (elhagyható) nyers brokkolikrémhez: - u.az, mint a párolthoz (mustár nélkül) - és 1/­­2 bögre mandula (előre beáztatva egy éjszakára) elhagyható, de érdemes felhasználni: - 1 ek sörélesztőpehely, amitől finom, extra sajtos ízt kap (elhagyható) - 2-3 bazsalikom levél, mert nagyon jól illik a zöld ízvilágba (elhagyható) - 1 ek őrölt lenmag, a tápanyagértékét növeli, segíti az emésztést (elhagyható)  - 1 ek útifűmaghéj, ha túl leveses lenne a krém. Ettől szilárdabb, sűrűbb lesz. (elhagyható) lilahagymás Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Készíthetjük nyers és párolt brokkoliból is (nyersen vitamindúsabb, lásd. Megjegyzés rovatban alul). Mindkét esetben a brokkolit rózsáira szedve alaposan megmossuk.  A lila hagymát, a fokhagymával, a mustárral, tetszőleges mennyiségű sóval, borssal, (a bazsalikommal), a citrom levével és 1 ek extra szűz olíva olajjal alaposan leturmixoljuk. Ha a nyers brokkolikrémet választottuk, az apróra szedett brokkoli rózsákat (fás szár nélkül), kb. 0,5 dl mandula tejjel (vagy tiszta vízzel) a zöldségaprítóba tesszük, és addig hagyjuk a gépet dolgozni, míg teljesen apró zöld morzsákat nem kapunk. Hozzáadjuk az előre beáztatott mandulát (áztató víz nélkül), az avokádót, és a hagymás fűszeres olajat. Majd addig turmixoljuk, míg krémes állagot nem kapunk. Ha párolt brokkolival készítjük a krémet, akkor a párolt brokkoli rózsákat, a hagymás fűszeres olajat, a nyers avokádóval, addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Légmentesen zárható edénybe téve, hűtőbe velük, és másnap reggel (vagy azonnal) már fogyaszthatjuk is az energia- és tápanyagdús szendvicskrémünket! ;-) mungóbabcsíra  Ha mégtöbbet szeretnénk tenni az egészségünkért, cseréljük le az üres tápértékkel bíró, fehér kenyerünket, teljeskiőrlésű kenyérre, vagy tömör barna, rozs kenyérre. Egyre többen vannak, akik pedig egyáltalán nem fogyasztanak élesztős, kelt kenyereket. Helyette, házilag is elkészíthető magos krékerekre, vagy bolti extrudált kenyerekre kenhetjük a különböző zöldégpástétomjainkat. Változtassuk a szendvicsekben a zöldségeket és a különböző természetes táplálékkiegészítőket is. Ha egyik nap sörélesztőpehellyel hintettük meg a zöldségkrémet, akkor másnap használjunk kendermagot, vagy különböző csírákat.  bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán) Tápláló, vitaminokban és energiában gazdag, iskolai szendvicsezést kívánunk! :-) Megjegyzés1: A brokkoli gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidánsokban, értékes vegyületekben és fontos növényi rostokban. Kutatások azt is kimutatták, mennyire jótékony hatású többféle rákbetegség, továbbá az áttétképződés megelőzésében. Azonban ezek az értékes tápanyagok csak a nyers, vagy enyhén párolt (lehetőleg kuktában) brokkoliban találhatóak meg. Így ha azt hisszük, hogy jót teszünk magunkkal, ha agyonfőzve letuszkoljuk őket a torkunkon, mert egészséges, akkor "sok hűhó semmiért", mert az értékes tápanyagokat a főzővízzel együtt kiborítottuk a csapba.  A mediterrán országokban ezért gyakran fogyasztják nyersen rózsáira szedve, vagy apróra zúzva a brokkolit. Az északi országokban pedig szinte nélkülözhetetlen szereplői a párolt brokkoli rózsák a vacsora tányéroknak. Mi magyarok még csak pár évtizede ismerkedünk ezzel a kiváló zöldséggel, de a Világ már több száz éve ismeri, és szereti.  Megjegyzés2: "A brokkoli 100 gr-ja mintegy 89 mg C-vitamint tartalmaz, ami az átlag 2000 Kcal-ás étrend mellett javasolt C-vitaminszükséglet 107%-a! A vitaminok közül nagy mennyiséggel büszkélkedhet K-vitaminból (101 ?g - ez kis híján a napi szükséglet 100%-a), A-, többféle B- (köztük a folsavként ismert B9-vitaminból) és E-vitaminokból. Magnézium, kalcium, cink és vas - ez utóbbi legnagyobb mennyiségben a levelekben - egyaránt gazdagítja ezt a kitűnő zöldségfélét." Forrás: mindmegette.hu bazsalikomos Brokkolikrém, avokádóval krémesítve (mindenmentes, nyers, vegán)

Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers)

2015. július 14. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, nyers) Ennek a posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy Pak Choi leves nyersen újratöltve! :-D Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindementes, vegán, nyers) Megint jön a kánikula... Szerintem senkinek nem mondok vele újat, ha azt írom, hogy a nagy melegben mindenki a lédús, friss és üde ételekre, sok sok folyadékra, nyers és roppanós zöldségekre, édes gyümölcsökre vágyik! Ilyenkor nem is egészséges túlzásba vinni a főtt, sült, fűszeres ételek fogyasztását. Vérbeli magyarként azonban, nem túl sok nyers, párolt, természetes ételt ismerünk. Alig tudjuk elképzelni, hogy a hagyományos zöld leveles salátákon túl is van élet, ha könnyed ételt szeretnénk fogyasztani! ;-) Egy ilyen, kánikulában is tökéletesen frissítő, energiadús és tápanyagban gazdag, újabb pikk-pakk kész receptet hoztam nektek. Egy zöldséglevest, melyhez nem kell bekapcsolni a tűzhelyet, csakis természetes és friss alapanyagokból készül, nagyon ízletes és még szemet gyönyörködtető is. Még egy példa rá, hogy nem csak hideg gyümölcslevest lehet készíteni főzés nélkül! ;-) Pak choi zöldségleves  Májusban bemutattam nektek itt a Zöld Avocado blogon, hogy mi is az a Pak choi, és hogyan készíthetünk belőle egyszerűen nagyszerű, finom zöldséglevest. Kaptam néhány visszajelzést, hogy kipróbáltátok, és rettentően ízlett nektek is! :-) Az akkori recept megjelenés után felvetődött egy kérdés egy nyersétkezős olvasótól, amit én nem tudtam figyelmenkívül hagyni, így természetesen "Challenge accepted!", itt a megoldás rá! :-) A feldobott labda pedig az volt, hogy hogyan lehetne elkészíteni ennek a levesnek a nyers változatát, olvasóknak, akik nem fogyasztanak hőkezelt ételeket? A válasz hamar megszületett bennem, és most, hogy mindenki olyan recepteket keres, amikkel könnyebb átvészelni a fülledt, meleg nyári napokat, azt hiszem tökéletes az időzítés, hogy megosszam veletek.  nyers gyümölcsös kókuszgolyóknyers kókuszos kosárkák Egyre többen vannak a világban, azok az emberek, akik nem fogyasztanak semmiféle hőkezelt ételt, csakis nyersen elkészíthető, ún. élő ételekkel (raw food) táplálják a testüket.  Ezt az irányzatot enzimtáplálkozásnak, vagy NYERS (VEGÁN) TÁPLÁLKOZÁSnak is hívják. A zöldségek, gyümölcsök a hő hatására sajnos elveszítik vitamin tartalmuk nagy részét, illetve az egészséges táplálkozáshoz szükséges teljes enzim tartalmukat, ezért a nyersétkezők minden növényi alapanyagot úgy fogyasztanak, ahogyan azt a természet megalkotta, nyersen. :-) Az aszalás az egyetlen technológia, ami engedélyezett az irányzat követői számára. (40°C még az a maximum hőmérséklet, ahol a vitaminok és enzimek még nem sérülnek.) Ha teheted, te is fogyassz minél több nyers és friss, tápanyagban és enzimben gazdag, és kevesebb feldolgozott ételt! Segítsünk, hogy igaz legyen Hippokratész egyik elhíresült mondása:  ,,Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Bővebben a nyers vegán táplálkozásról Antal Vali oldalán, vagy Urbán Vali oldalán a nyersetel.hu-n is olvashatsz.       Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)  HOZZÁVALÓK (kb.4 főnek): az alapléhez: - 1 db pak choi vagy mángold  - 1 szál szárzeller  -  1/­­4 lila hagyma  - 1-1,5 liter tiszta víz  - Himalája só, frissen őrölt fekete bors  - 2 ek sörélesztőpehely a leves tartalmához: - 2 db közepes sárgarépa felkarikázva - 1 marék karfiol apró rózsákra szedve, mint galuskák a levesben -  1/­­2 db sárga (kaliforniai) paprika - 1 marék friss petrezselyem - 1 bögre zöldborsó Minden hozzávalót frissen és nyersen használunk fel ebben a levesben. Mivel kevés a hozzáadott fűszer, és hőkezelés sem éri a zöldségeket, ezért az össz ízhatást nagyban befolyásolja, hogy milyen finom zöldségeket használunk. Próbáljunk meg jó minőségű, kisebb gazdaságokból származó, bio alapanyagokat használni! Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)  ELKÉSZÍTÉS: Ez egy újabb egyszerűen elkészíthető, pikk-pakk kész, életerőben gazdag, élő leves, amit akár a konyhában idegenként mozgó családtagjaink (férj, feleség, gyerekek) is bármikor meglephet minket vele! ;-) Össze kell csak dobálni a hozzávalókat, a turmix gépbe, majd egy tálba, és kész is. :-) Ezt pedig bárki meg tudja csinálni! ;-) A leves alapléhez szükséges hozzávalóit a fűszerek nélkül (zeller, pak choi vagy mángold, lila hagyma, víz) tegyük a turmixgépbe, és jó alaposan dolgoztassuk össze vele, míg egy teljesen híg levet nem kapunk. Öntsük az egészet egy nagyobb tálba, vagy akár leveses edénybe, majd tegyük hozzá a fűszereket ízlés szerint (Só, bors és sörélesztőpehely), és keverjük el. Most mehetnek bele az előre felaprított rágnivaló részek (karfiol, borsó, paprika, répa). Használhatunk egyéb, nyersen is fogyasztható zöldségeket kedvünk szerint (pl.: cukkini, brokkoli). Mindent nyersen, hőkezelés nélkül használjunk, így sokkal értékesebbek, mert a hőre érzékeny vitaminok is megmaradnak. Ettől lesz olyan energiadús, és friss, aminek köszönhetően mi is új erőre kapunk a nagy melegben! ;-) Amint beleszórtunk mindent a fűszeres alaplébe, már tálalhatunk is! Ugye, hogy gyors volt? ;-)  Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers)  Táplálékban, energiában és frissességben gazdag jó étvágyat kívánunk ehhez a hűsítő, enzimgazdag zöldségleveshez! ;-) Megjegyzés1: Ha már nem kaptok Pak choi-t a jól bevált zöldségeseteknél (elméletben már vége a tavaszi pak choi szezonnak), akkor sem kell elmenteni ezt a receptet a következő szezonig, mert helyette használhatunk mángoldot is. Ugyanolyan finom leves lé készül belőle! Próbáljátok ki! :-) Megjegyzés2: Sokkal finomabb, mint ahogy azt a fejemben előre gondoltam! Meglepően abbahagyhatatlanul finom és még tápláló is lett ez a leves! A sok sok rágnivaló pedig gondoskodik róla, hogy jól lakjunk, a rengeteg vitaminnak, ásványi anyagnak, nyomelemnek, és enzimnek köszönhetően pedig még gyógyítjuk is a testünket közben! ;-) Pikk-pakk kész, főzésmentes zöldségleves gazdagon (mindenmentes, vegán, nyers) 

Rózsa a tányéron

2015. június 9. Éltető ételek 

Rózsa a tányéronAz ehető virágok szinte teljesen hiányoznak a konyhából, annak ellenére, hogy nemcsak a szájnak, de a szemnek is ingerei. Gyönyörű látványt nyújt egy rózsa, egy levendula vagy akár egy pitypang a tányérunkon, vagy a poharunkban. Ezek kerülhetnek szószokba, édességekbe vagy akár az italokba is. Készíthetünk belőlük zseléket, dzsemeket, szörpöket, de szárítva, porított formában süteménybe is belesüthetjük, krémekbe belekeverhetjük. Az élénk színű virágok természetes ételszínezőként is funkcionálhatnak. Fagylaltokba tehetjük, jégkockába fagyaszthatjuk. A lehetőségek végtelenek...  Ne felejtsük el, hogy nem minden virág ehető . Mielőtt a tányérunkra tennénk 1-1 virágot, bizonyosodjunk meg arról, hogy nem mérgező-e (pl. nárcisz, gyűszűvirág, gyöngyvirág, trombitavirág, leander, kökörcsin, őszi kikerics... ezek fogyasztása tilos!). Valamint utak mentén nem érdemes virágokat gyűjteni, és virágboltból se vásároljunk étkezési célra virágot, mivel azok többnyire vegyszeresen kezeltek. Szénanáthásoknak, asztmásoknak érdemes kerülni a virágokat. Kinyílt virágokat szedjünk, és felhasználásig tegyük vízbe. Persze, minél frissebben van felhasználva, annál jobb! A virágokat is mértékkel fogyasztjuk, ízesítésként, mint a zöldfűszereket.  A rózsák elég nagy változatosságot mutatnak, mind színben, illatban és méretben is. Van parkrózsa, bokorrózsa, törperózsa, tearózsa, futórózsa... Szerintem minden kertben megtalálható 1-1 tő. Nekünk is van a kerítés mellett. Viszont ne feledkezzünk meg a vadon növő csipkerózsáról sem, amely kiváló gyógynövény.  A rózsa végigkíséri az emberiség egész történelmét, egyaránt megjelenik a költészetben a festészetben, a zenében. Összekötjük a szerelemmel, érzelmekkel, a szeretettel. A magyar kultúrában, a népviseletben is jelen van. A rózsa szirma ehető, isteni finom illata van. Mindenképp figyeljünk a vegyszermentességre!  A rózsa szinte minden kertben megtalálható. De a szépsége mellett haszonnövényként is felhasználják. Hazánkban ez nem jellemző, viszont nagyon híres a bolgár vagy a francia "olajrózsa". Bulgáriában, a Rózsák völgyében, hajnalban kezdik a szirmok szüretét, mert délelőtt már csökken az olajtartalmuk. 30-50 rózsavirágból 1 cseppnyi olaj készül vízgőz-desztillációval. Így nem csoda, hogy a rózsaolaj drága portéka!  Ezt az illóolajat nyugodtan használhatjuk ételeinkhez, viszont 1-1 csepp elég belőle, mert nagyon tömény. Például egy rózsaszörp készítése során 1 csepp, intenzív rózsaízt eredményez. De leginkább kozmetikai célokra alkalmazzák ezt az olajat.  Szirmok a konyhában (és a fürdőszobában is)  Nemcsak a termesztett rózsa, hanem a csipkerózsa szirma is felhasználható a konyhában. A rosa canina a legelterjedtebb rózsafajok egyike, amely vadon megtalálható. Virágai 3-4 cm átmérőjűek, szirmuk fehér vagy halványan pirosló.  Ízletes Rózsás frissítő koktél  készíthető a nyári forróság idején, de készítettem már Illatos rózsavizet is. A rózsavíz alapja lehet a rózsaszörpnek, rózsalekvárnak, sütemények, piték ízesítésére használhatjuk, de egy gyümölcsös édességet is nagyon jól feldob.  Illatos tea rózsasziromból A rózsa szirmai drog céljából is gyűjthetők. 10-20% csersavat, galluszsavat, 0,01% illóolajat, flavonglikozidát, viaszt, cukrot tartalmaz.  Hatása erősen összehúzó, ezért kiváló bélhurut, gyomor- és bélvérzés ellen. Külsőleg lehet szájüregi gyulladások esetén öblögetni, gargalizálni, valamint fogínysorvadás esetén is alkalmazható. Tehát a kiszárított rózsaszirmokból tea készíthető. Számos nyugtató tea alkotórésze a rózsa.  A gyerekeim kedvence a csokis rózsaszirom. Felolvasztok 70%-os étcsokit, és óvatosan belemártom a rózsaszirmot. Hagyom megszilárdulni, nagyon finom édesség lesz belőle.

Tejszínes-brokkolis spagetti (vegán)

2015. május 28. Mindennapi ételeink 

Tejszínes-brokkolis spagetti (vegán) Egyik nagy kedvencünk, mindhármunknak. Egyszerű, gyors és nagyon finom. :-)  Hozzávalók: 1 fej brokkoli 10 dkg füstölt tofu 3-4 dl növényi tejszín 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só ételízesítő mix (sómentes)(vegeta) kevés szerecsendió 1/­­2 csokor petrezselyem 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 1/­­2 kg spagetti tészta Elkészítés: A tésztát kifőzzük, leszűrjük és lefedve félretesszük. A hagymát apróra vágjuk és az olaj + ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Ráhelyezzük a rózsáira szedett brokkolit, fűszerezzük és csupán annyi vízzel felöntjük, hogy megpuhuljanak a brokkolik. Ekkor hozzáadjuk a növényi tejszínt, a felkockázott tofut és még összefőzzük. A legvégén beleforgatjuk a tésztát, és frissen tálaljuk.  TIPP: egyéni ízlésnek megfelelően tehetünk bele több tejszínt, vagy akik nem szeretik a tofut, növényi sajttal is megbolondíthatják. Vagy szójavirslivel...:-) 

Karfiol csípős, lecsós mártásban

2015. május 6. Életkert 

Könnyű, laktató és finom ;) Ezzel jellemezhetném a mai ebédemet :) Hozzávalók: néhány rózsa karfiol picikre vágva 1 csipet majoranna 1 tk olaj Mártás: 2 sárgarépa 1/­­2 fehérrépa 1 pici hagyma 1 cikk fokhagyma 1 kis darab édeskáposzta 1/­­2 csésze áztatott szotyi 1/­­2 csésze áztatott tökmag 1 sárga színű paprika 2 pici paradicsom 1 kk […]

Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!

2015. április 7. Éltető ételek 

Vedd fel a harcot a tavaszi fáradtság ellen!Itt a tavasz. Megérkeztek a gólyák, a fecskék, nyílnak a tulipánok, a nárciszok, aranylóan süt a nap. És mi nemhogy örülnénk ennek, egyre több nyavalya kerülget bennünket. Fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, rosszul alszunk, rossz a közérzetünk. Frontok jönnek-mennek, reggel hideg van, délután meleg. Csodás ez a napsütés, hiszen boldogsághormon "endorfin" termelődik, emelkedik a vérnyomás, tettre készek vagyunk. Viszont túl gyors ez a változás, ez a hőmérséklet ingadozás. Szervezetünk nem tud ilyen gyorsan alkalmazkodni, hangulatingadozás, fejfájás, alvásprobléma jelentkezik. Sok esetben ez egyenes út a depresszióhoz. Erre még egy lapáttal rátesz az óraállítás. 1 órát "elloptak" a napunkból. Bizony, a biológiai óránknak ezt nehéz behoznia. És ez nemcsak minket, felnőtteket érint, hanem a gyerekeinket is. Ők is sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebbek, az iskola hatalmas terhet ró rájuk. Bizony ők is "dolgoznak" napi 8 órát az iskolában.  Ezenkívül még azt is fontos megemlíteni, hogy a vitamin- és ásványianyag-raktárunk bizony jócskán megcsappant . Nincs nagy választék gyümölcsökből, a zöldségek még az előző év termései, ilyenkor csak üvegházas "kényszerérett paradicsomok" vagy a spanyol, marokkói, olasz eprek, paprikák, cukkinik, padlizsánok stb. kaphatók. Igaz, megjelentek az újhagymák, retkek, saláták.  De a legfontosabb, amit a természet ilyenkor ad nekünk: a ZÖLD levelek . Nő a sóska (vadsóska), a medvehagyma, menta, citromfű, csalán, árvacsalán, gyermekláncfű, lucerna, galaj, lóhere, tyúkhúr és még sorolhatnám. Épp ma voltam a Tisza gáton futni, hát az a kánaán, ami ehető zöld levelekből volt: CSODÁS.  Könnyen kaphatunk a tüneteinkre az orvosoktól antidepresszánst, de valóban erre van szükségünk? Mit tehetnénk ellene? Vasraktárunk feltöltése  A nőknél a vashiány (vérszegénység) is okozhat fáradékonyságot, amelyet a menstruációs ciklus is "elősegít". A csalán, mák, petrezselyem, ezerjófű, algák, búzafű, virágpor szintén fogyaszthatók vérszegénység esetén. Tehát mindenképp oda kell figyelni vasraktárunkra. A vas felszívódását elősegíti a C vitamin, gátolja a tej, a csersavak (teák), a foszfát (tej) és az oxalátok. Táplálkozás  Alapvetően a cél a teljes értékű táplálkozás. Kerüljünk mindenféle finomított (halott) élelmiszert. Stressznövelő élelmiszerek : fehér cukor, kávé, kakaó, csoki, fekete tea, alkohol. Ne terheljük le a szervezetet nehéz, zsíros ételekkel, törekedjünk az egyszerű, vegetáriánus étkezésre. Együnk minél több nyers ételt. A zab kifejezetten jótékony hatással van az idegrendszerre. Mivel a tavasz a méregtelenítés időszaka, ezért törekedjünk olyan ételek fogyasztására, amelyek a májat és az epehólyagot támogatják. Csökkentsük a sós ételek fogyasztását, részesítsük előnyben a friss zöldségeket, csírákat, gabonafüveket. Helyezzük előtérbe az édes és a csípős ízeket. Nagyon jó ilyenkor a mézes mentatea. Használjunk minél több csípős fűszernövényt ételeink készítésénél (bazsalikom, rozmaring, majoranna, borsikafű, kömény, kapor, babérlevél). A gabonafélék és hüvelyesek kellőképpen édesek, és ezt fokozhatjuk csíráztatással. Kiválóan beilleszthető az étrendbe a medvehagyma. A fekete üröm édes-csípős kombinációja is kiváló ezekben az időkben. Együnk minél több nyers vöröshagymát, fokhagymát. Az ételek főzése leegyszerűsödik: rövidebb ideig, de magas hőfokon készítsük, ezáltal az étel belseje nem fő át annyira. Fogyasszunk algákat. Nagyon fontos a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételek fogyasztása: csíraőrlemények, csírák. Ezzel a táplálkozással az immunrendszerünk is erősödik, ellenállóbbá válik. Kellő folyadékfogyasztás  Igyunk sokat: víz, frissen préselt zöldség és gyümölcslevek és gyógyteák (zöldtea, ginseng, ginko biloba, varjúháj, ezerjófű) formájában. Iktassuk be a napi étkezésünkbe a zöld turmixot . Itt a lényeg a klorofill, amely a zöld színt adja a növényeknek. Ezt felturbózhatjuk superfoodokkal. Csodákra képes a búzafűlé. Viszont sokan nem bírják az illatát, ízét, és a mindennapi elkészítése is elég macera a napi teendők mellett. Erre egy remek megoldás ez a búzafű por, amellyel a zöld turmixunkat remekül felturbózhatjuk. Vitaminok és ásványi anyagok a fáradtság leküzdéséhez A legfontosabb a C- és E-vitamin, valamint a réz, jód, vas és a magnézium. Természetes C-vitamin forrás többek között pl. a homoktövis, a csipkebogyó, a camu camu és a goji berry. Egy egészséges élő szervezetnek minimum 70 féle ásványi anyagra, mikroelemre, nyomelemre lenne szüksége. Támogassuk az idegrendszert Igyunk nyugtató hatású gyógynövényeket, ezekből tea fogyasztható, vagy illóolajukat párologtathatjuk, masszázsolajakhoz hozzátehetjük: levendula, orbáncfű, kamilla, bergamott, jázmin, rózsa, citromfű, ánizs, golgotavirág, rozmaring, macskagyökér. Készíthetünk álompárnát szárított gyógynövényekből (levendula, kamilla, citromfű, orbáncfű, zabszalma). Mozdulj meg! Kezdj el mozogni! Tudom, a hátad közepére kívánod, hív az ágy, de vegyél erőt magadon, és menj ki a természetbe, sétálj, kirándulj. A mozgás antidepresszáns hatását több tanulmány is bizonyítja. Minél fáradtabbnak érzed magad, annál jobban fog esni egy kis séta, kocogás a természetben. Télen sajnos bezárkózunk a lakásba, most itt az idő, menjünk ki a szabadba, a friss levegőre. Gyűjtsél medvehagymát, zöld leveleket, ezzel megszerzed a zöldturmixod alapját is. A jóga is jótékonyan hat az idegrendszerre, és segít a megfelelő légzés elsajátításában. Teljesítmény fokozására és a fáradékonyság leküzdésére próbáljuk ki a Performax Forte-t. Négy különböző cordyceps fajtát tartalmaz, valamint rózsavarjúhájat, amelyet a "százévesek gyökerének" is neveznek. Érdemes a macát is kipróbálni, amely kiváló teljesítményfokozó. Teljes megújulás - méregtelenítés A tavasz a megújulás, a méregtelenítés időszaka. Milyen érdekes, ilyenkor könnyedén találunk csalánhajtásokat, ami kitűnő vértisztító, méregtelenítő hatású. A szervezetnek is meg kell újulnia, meg kell tisztulnia. Nemhiába van húsvét előtt a 40 napos böjt. Egy pár napos gyümölcsnap vagy léböjt fantasztikus megújulást, felfrissülést ad a szervezetnek. Hívjuk segítségül a fizioterápiát A hidroterápia ősidők óta ismert. A Kneipp-féle hidroterápiás módszerek közül a váltó lábfürdő, a váltózuhany, a szauna, a reggeli frottírozás, a hideg vizes lábszárleöntés, a harmatos fűben járás segíthet. Használjunk frissítő hatású masszázs- és fürdőolajakat. A fény növeli a szervezet szerotoninszintjét, ezért depresszió esetén egyszerű módszer a napfürdőzés. Üljünk ki a napra, csukjuk be a szemünket, és napoztassuk arcunkat, testünk minél nagyobb részét. Nevessünk sokat A nevetés serkenti az immunrendszert, különösen az úgynevezett természetes ölő sejtek működését. A nevetés hatására endorfinok szabadulnak fel, és agyunkban örömérzet keletkezik. Nevess szívből minél többet! Lássuk színesben a világot! A színterápia egy elfogadott tudományág. Kutatások bebizonyították, hogy egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, depresszió és feszültség esetén. Az idegi eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó szín. A kék nyugtat, lazít. A lila a meditáció színe, nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert. Ha idegesek vagyunk, és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A narancssárga általános frissítőként működik, elűzi a depressziót. A sárga a nap színe, ezáltal meleget és lelkesedést sugároz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a húgyhólyag működését ösztönzi és erősíti. A zöld a természet, növekedés színe. Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot. Hogy szépek is legyünk Törődjünk egy kicsit magunkkal. Készítsünk test- és arcpakolásokat, frissítsük fel a hajunk állapotát. Nagyon fontos a pihentető alvás, ezért éjfél előtt már bújjunk ágyba.

Húsvéti, virágos illatú kölni házilag

2015. március 30. Éltető ételek 

Húsvéti, virágos illatú kölni házilagSzerintem sok nő a "háta közepére kívánja" azt a sok büdös kölnit, amit húsvét másnapján kapunk a hajunkra és a ruhánkra. Lepjük meg párunkat egy finoman illatozó, ápoló kölnivel, mely végeredményben nekünk lesz ajándék. Amire szükségünk van: - 1 szép díszes üvegcse - 100 ml alkohol - 20 ml rózsa hidrolátum - 10 csepp rózsa illóolaj - 5 csepp neroli illóolaj - 5 csepp jázmin illóolaj De ha nincs kéznél ennyi illóolaj, akkor önmagában a rózsa hidrolátum is elég pár csepp rózsával megturbózva. Elkészítése:  Tölts mindent az üvegbe, és rázd össze. Ha már most elkészíted, lesz idő az illatoknak "összeérnie".

Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész)

2015. március 20. Zöld Avocado 

Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész) Az előző bejegyzés az írországi Szent Patrik napról, és az általa okozott "bezöldülésről" szólt! Prezentáltam nektek egy zöld menüsort, és azt ígértem, hogy végig veszem a recepteket. Tudom, hogy mindenki a látványos szőlős- csoki krémes torta receptre vár, ezért nem azzal kezdem! :-) A jó dolgokat általában ki kell érdemelni, a finom falatokra mindig várni kell, és az étkezést sem a desszertel kezdjük... legalább is általában nem. ;-) Egy kis türelmeteket kérem, és azt, hogy adjatok esélyt a többi zöld ételnek is, ne csak az édességnek! :-) tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Kezdjük a menüt a zöld levessel, ami ezúttal egy krémes, tápanyagban gazdag, ízletes és egyszerűen elkészíthető brokkolikrémleves. Tudom, tudom... a brokkoli nem egy közkedvelt zöldség. Higyjétek el, nálam sem volt az korábban. ;-) De az a jó a kevésbé finom zöldségekben is, hogy el lehet készíteni őket ízletes ételekként, és akkor szívesen kanalazzuk az értékes zöld brokkoli rózsákat például levesként, vagy eldugva egy burgonyás egytálételben.  Jóóóó sok évvel ezelőtt vendégségben voltunk valahol, ahol illedelmességből megkóstoltam a számomra akkoriban egyáltalán nem vonzó tejszínes brokkolikrémlevest, szárított kenyér kockákkal, és reszelt sajttal. Mondanom sem kell, magamtól nem készítettem volna brokkolit semmilyen formában ezidőtájt. Illedelmességből megkóstoltam, és azóta nem tudom abbahagyni! :-) Persze a kenyér kockák mára már tökmag vagy napraforgó maggá alakultak, a reszelt sajt sem állandó szereplője ennek a tápláló krémlevesnek, és a tejszínes sűrítést felváltotta a természetes sűrítés*. Na és akkor röviden miért is olyan értékes és tápláló a brokkoli? "Rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt. A brokkoli az egyik C-vitaminban leggazdagabb zöldség. Többek között megtalálható benne az a szulforafán nevű kéntartalmú vegyületet is, amely kemopreventív molekulaként segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak a beindulását. Ezen kívül támogatja a szervezet méregtelenítésében fontos védőenzimek működését is, amelyek segítenek a rákkeltő anyagok kiválasztásában és megelőzik a rákhoz vezető sejtkárosodást. Különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenálló képessége. " Forrás: Dietetika Életmód brokkolikrémleves mozzarellával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 2 nagyobb fej brokkoli (lehetőleg kistermelőtől) - 2 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - kevés extra szűz olíva olaj, vagy kókusz olaj - 2 db bio leveskocka - egy marék friss petrezselyem - Himalája só, őrölt fekete bors, 1 ek mustár - tökmag és napraforgó mag levesbetétnek - mozzarella sajt ELKÉSZÍTÉS:Egy nagyobb levesfőző edényben kevés olíva /­­ kókusz olajon aranybarnára dinszteljük az előre apróra felvágott vöröshagymákat. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel, beletesszük a bio leveskockákat, a sót, borsot, mustárt, a felkarikázott fokhagymákat, és egy marék friss petrezselymet. Ne spóroljunk a fűszerekkel, mert ez adja a leves ízét. Fedő alatt, közepes lángon elkezdjük összefőzni a leves alapot, közben pedig elkészítjük a brokkolit. A brokkolikat rózsáikra szedjük, és alaposan megmossuk. Mivel a brokkoli nyersen és párolva őrzi meg értékes ásványi anyag- és vitamin tartalmát, ezért ebben a receptben nem főzzük meg őket, hanem csak pároljuk, hogy egy igazán tápláló levest kapjunk végeredményül. :-) Elővesszük a pároló edényt (vagy ha van a kuktánkat), és feltesszük a brokkolikat gőzben párolódni. 10 perc múlva elzárjuk a hőt a tűzhelyen lévő mindkét edényünk alatt. A párolt brokkoli rózsákat beletesszük az alaplébe, és kézi botmixerrel krémes állagúra mixeljük a levest. *Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség, egy kevéssel több vízben, mint ami ellepi. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tökmaggal, és /­­ vagy napraforgó maggal pótolhatjuk a leves tésztát, melyet az apróra morzsolt mozzarrelával együtt, fogyasztás előtt, a meleg levesbe szórva tálalunk.  tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy "a dél-olaszországból származó mozzarella sajtot, a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből?! Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A bivalytejben nincs karotin, ezért a színe tiszta fehér." Forrás: wikipedia

Vegán pirított tempeh, brokkoli és lencse saláta

2015. március 18. Zizi kalandjai 

Vegán pirított tempeh, brokkoli és lencse saláta Pár hete a Rice&More Vegán Kulináriában ebédeltünk Ádival, amikor bejött Tempeh Guru. Felismertem, mert már egyszer találkoztam vele, de régen volt, így meg is kérdeztem tőle, hogy ő-e a Tempeh Guru. Mondta, hogy igen. Megkérdeztem, hogy hol lehet kapni az általa készített tempeh-t és mondta, hogy most már elég sok helyre szállít. Mivel régen ettünk utoljára és akkor nagyon ízlett, így megérett az idő egy újabb próbára. A tempeh hozta a formáját, szójaszószban és olívaolajban pácolódva, majd kisütve nagyon finom lett és jól passzolt a brokkolihoz, lencséhez és a hűsítő joghurthoz. A tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer. Roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Nagyon hasonlít a tofuhoz, felhasználása is ugyanolyan széleskörű, azonban az íze markánsabb. Aki nem tud tempeh-t beszerezni, az természetesen helyettesítheti az ételben tofuval. Vegán pirított tempeh, brokkoli és lencse saláta (Recept minimális változtatással: Heidi Swanson – Super Natural Everyday) Hozzávalók 3-4 főre: – 250 g tempeh, vékony csíkokra szeletelve – 500 g brokkoli, rózsáira szedve – 1 és 1/­­2 csésze barnalencse – 1 db citrom reszelt héja és egy kevés leve (kb. 2 evőkanál) – 2 db babérlevél – 4 evőkanál olívaolaj – 4 evőkanál szójaszósz – kevés szójajoghurt (görög joghurt is használható) – só Ha eszünkbe jutott előző este beáztatni a lencsét, akkor örüljünk, hogy rövidebb ideig fogjuk most főzni. Tegyük a lencsét egy lábasba, öntsük fel vízzel, sózzuk, adjuk hozzá a babárlevelet. Ha megfőtt, távolítsuk el a babérleveleket, szűrjük le, locsoljuk rá a citromlevet és tegyük félre, tartsuk melegen. Egy kis tálkában keverjük össze a szójajoghurtot ízlés szerint sóval. Egy lapos tálban keverjük össze az olívaolajat a szójaszósszal, tegyük bele a csíkokra vágott tempeh-t és hagyjuk marinálódni legalább 5 percig. Egy serpenyőt hevítsünk fel közepes láng felett, tegyük bele a tempeh-t és pirítsuk meg mindkét oldalukon (nagyobb felületeken). Vegyük ki a serpenyőből és tegyük félre. Tegyük a megmaradt olívaolajos szójaszószos keveréket a serpenyőbe, adjuk hozzá a brokkolit és egy csipet sót. Öntsünk hozzá egy kevés vizet (kb. 100 ml), tegyünk rá fedőt és kb. 8 perc alatt főzzük éppen puhára (de maradjon még ropogós). Tálalás: szedjük a tányérra a meleg lencsét, tegyünk rá pirított tempeh-t, brokkolit és szórjuk meg reszelt citromhéjjal, majd kanalazzunk rá egy kevés joghurtot. A tányért én magam készítettem Apacuka Ceramics workshopon!

Chai fűszeres minifánkok

2015. március 3. Gréta konyhája 

Chai fűszeres minifánkokHozzávalók: 25dkg gluténmentes sütemény lisztkeverék 5dkg biomargarin olvasztva 2 ek kókuszolaj 5dkg nádporcukor (kávédarálóban magam őröltem) 1 és fél tk sütőpor(foszfátmentes) 1/­­2 tk tiszta só  120ml szójatej 1 tk vanília aroma 1 ek chai masala fűszerkeverék, 1 ek nádporcukorral elkeverve kókuszolaj a sütéshez   A lisztet, cukrot, sütőport jól elkeverjük, a tejet, margarint, a 2 ek kókuszolajat, és vanília aromát elkeverjük, majd apránként kevergetve hozzáöntjük a lisztes keverékhez, és kezünkkel összegyúrjuk. Kisebb golyókat, vagy lyukas közepű minifánkokat formázunk belőle, és bő, forró kókuszolajban aranybarnára sütjük, majd még forrón a chai masalás-porcukros keverékbe forgatjuk. Rózsalekvárral, erdei gyümölcs öntettel, vagy juharsziruppal is isteni! (Ha van minifánk formánk, akkor sütőben is ki lehet sütni, így kevésbé lesz olajos.) Jó étvágyat!

Rózsaszín turmix

2015. február 19. Sose mondd, hogy soha 

Rózsaszín turmix    Új szerelmem a rózsaszín turmix. Gyorsan kész van és nagyon gyorsan lecsúszik, viszont el vagyok vele egész délelőtt. - 1 banán  - 1 marék áztatott datolya  - 1 alma  - 1 marék a mirelit piros gyümölcsből.     Luxusnak, magamnak szánt ajándéknak érzem a piros gyümit, pedig igazából nem veszés. Egy zacskó kb 700 Ft és nekem eltart 5-6 napig, szóval igazán nem nagy luxus tartani a frigóban egy-egy zacskót.    Alig várom a nyarat, hogy lefagyasszak egy csomó érett, olcsó, lédús piros gyümit - ahogy azt Dani tavaly nyáron is megtervezte, csak hülye öltenek tartottam...:)  Hát, nekem se lehet mindig igazam:)

Csőben sült brokkolis karfiol vegán módra

2015. február 17. Éltető ételek 

Csőben sült brokkolis karfiol vegán módraNos... megint brokkoli és karfiol. De nem tudok ráunni, szeretem minden formában. Ennek a receptnek az ötlete innen származik, viszont kissé átalakítva vegánosítottam azt. Hozzávalók: - 1 kisebb fej karfiol - 1 kisebb brokkoli - 1 batáta (édesburgonya) - 1 dl köles - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 kávéskanál mustár - 1 evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - késhegynyi gyömbérpor - só, bors, chili Elkészítése: - A brokkolit és a karfiolt szedjük rózsáira és alaposan mossuk meg. - Sós vízbe főzzük meg, de csak roppanósra! A karfiolt picit tovább kell főzni, mint a brokkolit. - Közben 3x mennyiségű vízben főzzük meg az előzőleg alaposan átmosott kölest. - A köleshez öntsünk egy kevéske főzővizet, majd botmixerezzük krémesre. Olyan tejföl állaga legyen. - Reszeljük bele a fokhagymát, a zsiradékot és a mustárt. Fűszerezzük. - Egy jénai tál aljára tegyük a meghámozott, felkarikázott batátát. Tegyük rá a brokkoli és a karfiol darabokat. - Ezt öntsük le a kölesöntettel. - Tegyük be a sütőbe, és mintegy 30 perc alatt süssük össze.

Serpenyőben sült krémes édesburgonya

2015. február 4. Gréta konyhája 

Serpenyőben sült krémes édesburgonya Ma sétáltam először hóesésben tavaly tél óta, és nem tudtam másra gondolni, (azon túl, hogy milyen szép) hogy mit fogok otthon ennek örömére vacsorára készíteni :)) Éppen a hatalmas adag cézár-waldorf saláta fúziómat készítettem (almával, dióval), és a ropogós tofukat sütöttem, amikor megpillantottam egy halványrózsaszín kupacot, s bár nem ak artam a tofun kívül mást sütni, szinte beszéltek hozzám. Tudtam, hogy itt valami történni fog, és valaki átvette az irányítást. Azon kaptam magam, hogy a szójatej, tejszín, máris előkerültek a hűtőből, és éppen a curryporért nyúlok, a serpenyőmben pedig meg már nem is tofu, hanem édesburgonya karikák vannak. Haha. Ilyenkor mindig hagyom irányítani a kezem, mert ilyenkor történik a tündérvarázslat. Fogalmam sem volt ki fogja mindezt megenni (a többiek éppen mást vacsoráztak), de nem bírtam leállni. Így történt, és készült ez a mesés, krémes, fűszeres, édes egytálétel, ami tökéletes téli hóeséses-melengetős kiegészítése lett a salátavacsorámnak. Hozzávalók:  2-3 édesburgonya nagyon vékony karikákra vágva 2 ek biomargarin 2 dl krémes nem édes növényi tej  1 dl sűrű növényi tejszín curry por, szerecsendió, chili, garam masala, vegamix, tiszta só ízlés szerint (de úgyis jó, ha a tejszínbe keverjük a fűszereket) friss petrezselyem Egy kerek, tapadásmentes serpenyőben biomargarint hevítek, majd elkezdem rétegezni a vékony burgonyakarikákat, minden réteget megszórom a fűszerekkel, majd az egész tetejére ráöntöm a tejes-tejszínes keveréket, hogy éppen csak ellepje. Közepes lángra veszem, és lefedem. 20 perc múlva kész is. A tejes tejszínes fűszer nagy részét beszívta a burgonya, a maradék pedig összesűrűsödött, és krémes maradt, teteje itt ott megpirult. Megszórhatjuk aprított petrezselyemmel, és reszelt növényi sajttal.  Jó étvágyat!

"Sajtkrémes"-zöldséges provance-i lepénykék (pissaladiere)

2015. január 26. Mindennapi ételeink 

Ez a csemege eredetileg Fanninak készült vacsorára, hogy az ebédről megmaradt finom, pirított zöldségeket felhasználjam. Aztán végülis mindhárman ettünk belőle...:-)  Még amikor Franciaországban laktam, akkor ettem hasonlót egy étteremben. Receptet nem tudtam, de ami kisült, hasonlított az ott evetthez :- ) Dél.-Franciaországban egyébként ez olyan eledel, mint olaszoknál a pizza.  Hozzávalók: 13 dkg rétesliszt 12 dkg durumliszt 1,5 dl víz 3 dkg élesztő himalaya só - ízlés szerint 2-3 ek. olívaolaj  2-3 ek. darált lenmag  -- 1/­­2 kg brokkoli 2 sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 kaliforniai paprika 3 tk. bio levespor-és ételízesítő kakukkfű- ízlés szernt fokhagymapor - ízlés szerint 2-3 ek. olaj 2-3 ek. víz -- 15 dkg Viofast növényi sajt  Elkészítés: A vizet elkeverjük az élesztővel, a liszteket kimérjük, megsózzuk, belekeverjük a vizet és élesztőt és a lenmagpelyhet ; összedagasztjuk a tésztát. Olívaolajos kézzel megkenjük, és 30 percig pihentetjük, eközben elkészítjük a feltétet: a brokkolit rózsáira szedjük, a répát és hagymát megpucoljuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy tepsibe 1-2 ek. olívaolajat és ugyanannyi vizet öntünk, erre szórjuk a zöldségeket, és 10 percen át 160 fokos, majd 10 percen át 200 fokos sütőben megpároljuk-sütjük. A fűszereket a végén szórjuk a zöldségekre.  A sajtot lereszeljük, és kevés vizet öntünk hozzá, hogy turmixolható állagú legyen.  A tésztát elővesszük és kinyújtást követően kis köröket szaggatunk belőle. 200 fokon 5 perc alatt megsütjük, majd ráhalmozzuk a zöldségeket, és ráfolyatjuk a sajtszószt.  TIPP: készülhet úgy is, mint a pizza, ez esetben a tepsibe tett tésztakorongokra halmozzuk a megpárolt zöldségeket, szórjuk meg fűszerekkel, locsoljuk meg sajttal és így süssük össze. A lenmagpehely kihagyható. 

Brokkolis-karfiolos vega "lasagne"

2015. január 7. Éltető ételek 

Brokkolis-karfiolos vega Egy nagyon finom ételt készítettem ma ebédre. Ez egy "hétköznapi" étel, de csak azért, mert a gyerekeim sajnos nem szeretik a brokkolit. Úgyhogy ilyen ételeket csak hétköznap készítek. De akár egy vasárnapi ebédként is megállja a helyét. Alapvetően lasagne tésztával lett volna jó elkészíteni, viszont nem volt itthon gluténmentes fajta. Nem mintha gluténérzékeny lennék, de törekszem arra, hogy kevés glutént fogyasszunk. Ezért pennével készítettem. Az elkészítése lehet, hogy egy kicsit bonyolultnak tűnik, de ha egyszerre készíted a három szószt, akkor 30 perc alatt összeállítható. Hozzávalók (2-3 adag): - 10 dkg brokkoli - 10 dkg karfiol - 1 fej vöröshagyma - 5 gerezd fokhagyma - 3 dl tejszín (én Cserpes tejszínt szoktam venni) - kókuszolaj - 2 evőkanál zabliszt vagy rizsliszt - kb. 30-40 dkg paradicsom (püré) - friss bazsalikom, kakukkfű, szerecsendió - só, bors, chili - 25 dkg gluténmentes penne tészta (vagy lasagne) Elkészítése: Ha van 3 kisebb edényed, egyszerre el tudod kezdeni a munkát. Először is a brokkolit és a karfiolt szedd rózsáira, és sós vízbe tedd fel főni kb. 5-8 percre (félkeményre).A másik edényben egy kevés kókuszolajon dinszteld meg az apróra vágott vöröshagymát, és reszelj bele 3 gerezd fokhagymát.A megdinsztelődött hagymára szedd rá a brokkolit és a karfiolt . A főzővízből merjél rá egy keveset, éppen csak annyit, hogy meg tudjon főni. Ekkor már krumplinyomóval vagy villával összetörheted. Kb. 10 perc alatt elkészül.A kiüresedett edénybe (amibe a brokkoli és a karfiol főtt, a főzővizet tedd félre) öntsd bele a paradicsompürét (nekem házilag eltett paradicsomlevem van, mely 100% paradicsom, jó sűrű). Reszelj bele 1-2 gerezd fokhagymát, és tedd fel lassú tűzre főni. Egy picit hagyjuk sűrűsödni. 5-10 perc után tegyük bele az apróra vágott friss bazsalikomot és a kakukkfüvet, és sózzuk meg.Közben vedd elő a harmadik edényedet is a besamell készítéséhez. Tegyél bele egy kevéske kókuszolajat, és szórd bele a lisztet. Tedd tűzre, kevergesd picit. Majd öntsd rá a tejszínt. Hagyjuk egy kicsit a tűzön, be fog egy kissé sűrűsödni. Ebbe is reszelj 1 fokhagymát. Egy kevés főzővizet önthetsz hozzá, olyan tejföl állaga legyen. Ebbe én tettem egy kevés zöldfűszeres kecskesajtot, de akár el is hagyható. A Sparban szoktam venni, kis rúdban kapható.Na, ha már itt tartassz, akkor elkészült a 3 szószod. A brokkolis karfiolt törd jól össze, és reszelj bele egy kevéske szerecsendiót. Sózd meg és adjál hozzá chilit. Ne legyen nagyon híg, de sűrű se. A főzővízzel tudod az állagát javítani.Vegyél elő egy jénai tálat (olyan 30x20 cm). Most jön a rétegezés. A besamell inkább csak csorgatva van, nem fedi teljes egészében az előtte lévő réteget.paradicsomszósz felepennetészta felebesamell 1/­­3-abrokkolis karfiolbesamell 1/­­3-apennatészta másik feleparadicsomszósz másik felebesamell 1/­­3-aFedd le, és tedd be a sütőbe. Süsd úgy 40 percig, 180 fokon.Ennyi. Jó étvágyat!

Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra

2014. december 19. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!

Gombás-zöldséges ragu gluténmentes tésztával

2014. november 29. Éltető ételek 

Gombás-zöldséges ragu gluténmentes tésztávalEz egy igazán egyszerű étel, fél óra alatt tálalható is. Kedvenc zöldségünket tegyük bele, én mindig használok sárgarépát és brokkolit. Hozzávalók: (2 adag) - 1 csésze zöldség (sárgarépa, zeller, fehérrépa) - 1 csésze brokkoli rózsáira szedve - 6-8 db közepes méretű gomba - 1 közepes vöröshagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 4-5 evőkanál rizstejszín (nekem az ISOLA márkájú ízlik) - 3-4 evőkanál zabliszt  - só, bors, chili, 1/­­2 leveskocka - kevés kókuszolaj - 1 csomag gluténmentes tészta Elkészítése: - Egy kevés kókuszolajon süssük meg a gombát annyira, hogy a keletkezett lé elpárologjon. Tehát már majdnem pirulnak a gombák. - Adjuk hozzá a vékonyra szeletelt hagymát, és a kockára vágott zöldségeket. Süssük-pároljuk együtt úgy 5 percig. - Reszeljük bele a fokhagymát és fűszerezzük. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, mivel zaftra szükség lesz. - Eközben főzzük ki a gluténmentes spagetti tésztát. - Mikor már majdnem megfőtt a répa, adjuk hozzá a brokkolit. - Pár perc elteltével szórjuk bele a zablisztet vigyázva, hogy ne legyen csomós. Akár ki is keverhetjük a rizstejszínnel, de  én nem szoktam ezért mosatlanítani. - Adjuk hozzá a rizstejszínt is. - Rottyantsuk össze, pár perc alatt besűrűsödik.Jó étvágyat!

Chilis zöldséges köles savanyú káposztával

2014. november 24. Éltető ételek 

Chilis zöldséges köles savanyú káposztávalZöldséges kölest gyakran készítek, többnyire csicseriborsóval vagy gombával. Most egyik sem volt kéznél, viszont még egy kevés savanyúkáposzta csücsült a hűtőben. Úgyhogy a kettőt kombinálva remek ebéd lett belőle. Ahogy lassan kúszik be a tél, jól esik a csípős savanykás étel. Próbáljátok ki. Hozzávalók (2 adag): - 1 vöröshagyma - 1 nagyobb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1/­­2 karalábé - 4-5 brokkolirózsa - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál lecsó - kevés kókuszolaj - só, bors, chili - 1/­­2 leveskocka (mindenmentes) - 1 bögre köles - 3-4 marék savanyúkáposzta Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel kis kockára, majd a kókuszolajon pirítsuk meg. - Adjuk hozzá a nagyobb darabokra vágott zöldségeket (brokkoli kivételével), és pirítsuk együtt egy kevés ideig. - Adjuk hozzá a lecsót, majd öntünk rá annyi vizet, ami éppen ellepi. - Fűszerezzük. - Kb. 10 perc alatt majdnem megpuhul a zöldség. Ekkor hozzáadom a kis rózsára szedett brokkolit, és az átmosott kölest. - Öntsünk még hozzá egy kevés vizet, és lefedve főzzük puhára. Kb. 10 perc.Ekkor is hozzá lehet keverni a káposztát, vagy tálaláskor rétegezzük a kölessel.

Káposztás káposztasaláta gránátalmával

2014. november 14. Éltető ételek 

Káposztás káposztasaláta gránátalmávalNem, nem elírás, valóban káposzta káposztával van ebben a salátában. Sőt, még a brokkoli és a káposztafélék családjába tartozik. A gránátalma csodásan illeszkedik a káposztához, szerintem érdemes kipróbálni. Hozzávalók: - 1 marék savanyúkáposzta - 1 marék vékony csíkokra vágott lilakáposzta - 3-4 brokkolirózsa - 1/­­2 avokádó - só, bors, mustár - citromlé - gránátalma Elkészítése: - A lilakáposztához kézzel gyúrjuk az avokádót. Majd adjuk hozzá a savanyúkáposztát és a brokkolit. - Ízesítsük, fűszerezzük. - Szórjuk rá a gránátalmát.

Gluténmentes kívánság pizza házilag

2014. november 7. Zöld Avocado 

Gluténmentes kívánság pizza házilagNagyon szeretjük a jó pizzát! :-) Ki ne szeretné a jó pizzát? De hol lehet olyat manapság kapni??? Hiába találunk minden sarkon egy helyet, ahol készítik ezt a világhíres olasz finomságot, egyre silányabb minőségben teszik elénk ezeket a pizzákat. Az üzlet tulajdonosok spórolás céljából, egyre ritkább feltétet, vékonyabb paradicsomszósz réteget, és kevesebb sajtot kínálnak a "Város legjobb Pizzája", vagy "Igazi olasz pizza" címszó alatt. gluténmentes kívánság pizza házilag Olyan nehéz olyan pizzázót találni, ... ... ahol van tartása a tésztának  ... olyan, beleharapok és "hmm" íze van a szósznak,  ... gazdagon dísziti feltét,  ...és a sajttömeg a tetején, olyan reklámokból jól ismert, de a valóságban ritkán megtapasztalt nyúlós és illatos.  Hát ezt az élményt, sajnos egyre nehezebb átélni. :-(  A Magyarországon élők előnyben vannak, mert azért egy-két házhozszállítós cég, még mindig el tudja kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Sajnos azonban a külföldön élők alátámaszthatják, hogy gasztronómia kérdéskörében, "nyugat" tanulhatna tőlünk. ;-)   Hoztam nektek egy gyors megoldást arra, hogyan készíthettek otthon, pillanatok alatt, tartalmas, ízletes, illatos, nyúlós sajtos, mennyei pizzát, ami még egészséges és laktató is! :-) Fogadjátok és fogyasszátok!   házi pizza hozzávalók egy része... HOZZÁVALÓK: a tésztához (kb. 1 nagyobb étvágyú embernek): 2 tojás (vagy őrölt lenmag vízbe áztatva) 100g darált mandula 50 g rizs liszt vagy kukorica liszt (ha nem fontos, hogy glutén mentes legyen, akkor használj inkább teljeskiőrlésű tönkölyt) 3 ek extra szűz olíva olaj vagy répce olaj 1/­­2 tk szódabikarbóna 1 tk Himalája só késhegynyi fehér bors 1 maroknyi friss petrezselyem (1 ek útifűmaghéj) (1 ek őrölt lenmag) (1 marék napraforgó mag, vagy tökmag, vagy vegyesen mindkettő) (opcionálisan lila hagyma, vagy fokhagyma a tésztába sütve) A zárójelben található hozzávalók nem kötelező tartozékok, de érdemes feldobni a tésztát is néhány egészséges extrával ;-) a feltéthez: - házi paradicsom szósz - tetszés szerint zöldségek: előre párolt brokkoli rózsák, kukorica, lila hagyma, fokhagyma, pritamin paprika, snidling, oliva bogyó, gomba stb. - 50g kemény, reszelt sajt (ha laktózmentesre szeretnénk, használjunk növényi sajtot) - (sörélesztő, miután kivettük a készre sült pizzát. A lényeg, hogy ne legyen hőkezelve a sörélesztő.) a házi paradicsomszószhoz: 2-3 nagyobb érett paradicsom 1/­­2 tk Himalája sócsipet fehér bors1 ek mustár 1/­­2 lila hagyma 1/­­4 avokádó (el is lehet hagyni)1 ek útifűmaghéj (nem elhagyható, mert ettől lesz krémes, és nem folyós állagú)friss bazsalikomaki szereti csípősen, az tehet bele egy kis őrölt chilit, vagy Cayenne paprikát gluténmentes kívánság pizza házilag ELKÉSZÍTÉS: Hosszan és részletesen fogom leírni, de ne ijesszen meg senkit a terjedelem! Egy roppant egyszerű ételről van szó, mely elkészítése során kiélhetjük kreativitásunkat is, és rugalmasan alakíthatjuk a receptet a saját szánk íze szerint. ;-) A tésztához valókat összekeverjük, cipót formálunk, majd kb. 30 percre hűtőbe tesszük... házi paradicsomszósz Közben elkészítjük a házi paradicsomszószt. A paradicsomokat  felkockázzuk, és vízzel felengedve (épp ellepje) fedő alatt főzni kezdjük. Adunk hozzá fűszereket: só, bors, 1 ek mustár, ízlés szerint fokhagyma. Elővesszük a turmix gépünk krém készítő alkatrészét, és bele darabolunk (nagyobb darabok) egy fél lila hagymát. Engedünk rá egy kevés vizet (2-3 ek.), és krémessé turmixoljuk a lila hagymát. Hozzáadunk egy negyed avokádót, és 1 ek útifűmaghéjat. Közben a szétfőtt paradicsomot félre tesszük hűlni (ha hideg van oda kint, tegyük egy kicsit a szabadba, vagy ablakpárkányra, hogy gyorsabban kihűljön). A kihűlt, szétfőtt paradicsom pürét hozzáadjuk a lilahagymás, avokádós, útifűmaghéjas alaphoz, és az egészet szósz állagúvá turmixoljuk. Miután az egész egynemű és krémes lett, vagdosunk bele egy pár levél friss bazsalikomot, és félre tesszük, hogy az útifűmaghéj kifejthesse kocsonyásító hatását. nyújtsunk két sütőpapír között A hűtőből előkerülhet a tészta buci. Előveszünk két db sütőpapírt, és betesszük közé a nyers tésztát. Sodrófával kinyújtjuk a tésztát kb.fél cm vastagságúra (elég ennyi, mert a tészta a hő és a szódabikarbóna hatására meg fog hízni). A forma nem számít, hisz nem eladásra szánjuk. ;-) Ha kedvünk van, lehet a pizza kerek, vagy ovális, de akár négyzet alakú is. A készre nyújtott tésztáról lehúzzuk a felső sütőpapírt. Az alsó papírt és a tésztát üresen bedobjuk az előmelegített sütőbe 200 fokon kb.8-10 perce. Míg a pizzánk tésztája elősül, előkészíthetjük a kívánt feltéteket. Kinek mihez van kedve?! Én legtöbbször lilahagymát vagy fokhagymát, előpárolt brokkolit, paradicsomot és kukoricát teszek rá. Na meg persze jóóóó sok reszelt sajtot. ;-) Amikor már kérge sül a nyers tésztánknak a sütőben, kivesszük, és elkészítjük a végső formáját. Megkenjük a házi paradicsomszósszal, és megpakoljuk jó magasan a feltétekkel, és a sok sok sajttal. Ez nem egy bolti mirelit pizza, itt ne sajnáljuk a feltéteket! ;-) Olyan magas legyen a pizzánk, hogy még éppen beférjen majd egy-egy falat a szánkba. :-D Miután elkészítettük a ,,pizza várat, visszadobjuk a sütőbe, és újabb 10 perc alatt 200 fokon készre sütjük a házi pizzát. Aki szereti, az utolsó pár percben feltekerheti a sütő grillező gombját, és egy kicsit megpiríthatja a sajt tömeget a pizza tetején. Megjegyzés: Míg a pizzánk a sütőben szolizik, pont elég időnk van, hogy elmosogassunk, vagy bepakoljunk a mosogatógépbe, hogy aztán kényelmesen, és nyugodtan átadhassuk magunkat a mennyei, gyomor barát, és ízletes házi pizzánknak. ;-) Kérsz egy falatot? ;-) 

Brokkoli krémleves nyersen

2014. október 20. Vegan Spirit 

Imádom a krémleveseket, de miért jó nyersen? Mert minden enzim és tápanyag benne marad. Ez nagyon fontos, hiszen a normál étkezési szokások miatt enzimhiányos a táplálkozásunk, a test pedig enzimhiányos állapotban saját magát éli fel, hogy a hiányzó enzimeket elő tudja álítani. Rengeteg betegség az enzimhiányos táplálkozás miatt alakul ki. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő menyiségű élő enzimet juttassunk a szervezetünkbe, ami hőkezelt ételekkel lehetetlen, ugyanis a hőkezelés megöli az enzimeket. A brokkoli pedig nagyon egészséges, de csak nyersen fogyasztva fejti ki, 100%-ban áldásos hatásait! Néhány a brokkoli hatásai közül: Védi a szívet, segít a rákmegelőzésben, regenerálja a leégett bőrt, erős antioxidánas, védi a magzatot a rendellenes fejlődéstől, aktivizálja az immunrendszert, erősíti a csontokat, védi a szemet, a gyomorfekély elleni küzdelem harcosa, és erős méregtelenítő hatása van. Az első kettő különösen fontos, mert a szív és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések a két vezető halálok. Együttesen a halálozások 81%(!!!)-át okozzák!   Amióta kacérkodok a nyersvegán életmóddal, azóta mindíg kísérletezek a hagyományos krémlevesek nyers változatával. Íme a mai vacsorám: Hozzávalók (4 személyre) - 1 nagyobb fej brokkoli - 1 közepes sárgarépa - 2 nagy marék dió - 2 szem aszalatlan datolya - fél citrom leve - 4 ek szójaszósz - 1 ek grill fűszerkeverék (adalékanyag mentes!) - kb 7dl tisztított víz - pritamin, vagy piros kaliforniai paprika A brokkolit mosd meg, majd a szedd rózsákra. Fontos, hogy csak zsenge szárat hagyj a rózsákon! A paprika és a víz kivételével mindet rakj be a turmixgépbe, és a vizet fokozatosan adagolva turmixold krémesre. A végén felkockázott paprikát vagy ízlés szerint más zöldséget tehetsz bele betétnek. Frissen, picit behűtve ajánlom. Szeretettel fogyaszd földanyánk áldott ajándékát! :) J. K. Valentine  

Őszi brokkoli saláta

2014. október 4. Gréta konyhája 

Őszi brokkoli salátaFrissítő, vitamindús, de egyáltalán nem hizlaló saláta 15 perc alatt, az ősz ízeivel. Hozzávalók: 1 fej brokkoli rózsáira szedve 1 csokor újhagyma (de lehet lila vagy póré is) finomra vágva 1 biocitrom leve és héja só, bors, vegamix, 1 kiskanál dijon mustár 1 ek agavé szirup 2 dl növényi joghurt vagy tejföl 2 ek vegán (tojásmentes) majonéz 1 alma felkockázva 1 marék dió A brokkolit egy tapadásmentes serpenyőben kevés olívaolajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk vegamix-szel, és adhatunk hozzá egy kevés őrölt szerecsendiót is. Ha megpárolódott, de még roppanós (max 5 perc), félretesszük míg kihűl. Egy tálban összekeverjük a joghurtot, a fűszerekkel, citromlével, héjjal, sziruppal, mustárral, és hozzáadjuk a hagymát, almát, majd a brokkolit. Tetejét megszórjuk dióval, és máris készen van. Összesen 15 perc alatt! Jó étvágyat! Eredeti, citromos változatát így készítem el: http:/­­/­­videa.hu/­­videok/­­emberek-vlogok/­­greta-konyhaja-joghurtos-brokkolisalata-fozes-gasztronomia-gasztro-zDZPkAX5wPJpORmi

Céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval

2014. szeptember 25. Zöld Avocado 

Céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval A minap rábukkantam a nokedli szaggatómra a fiókban. :-) Eszembe jutott, hogy milyen rég készítettem nokedlit. Általában az együtt jár a pörkölttel, ami mostanában nálunk ritkán látott étel az asztalon. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen emészthetőbb és értékesebb verzióját lehetne elkészíteni a nokedlinak?! Böngészgettem egy kicsit a neten, és rábukkantem erre a gyönyörűségre: céklás nokedli. Elképesztő színe van! ;-) Ami pedig ilyen mutatósan néz ki, az csak finom lehet. Így hát tudtam, hogy ez lesz a vacsora holnap. De mi készüljön mellé? Tudtam, hogy nem sok időm és kedvem lesz a konyhában állni, mert elég fárasztó hét van mögöttem, ezért mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna. Erre most sokan felnevethetnek, hogy 'egyszerűt?! De hát a nokedli az már önmagában egy macerás étel!'... Szerintem nem. Ha van egy jó kis nokedli szaggatód... ...és nem nagy mennyiségben készítesz galuskákat, akkor szerintem nem olyan munkaigényes a dolog. Persze mosogatni valót csinálunk vele bőven, főleg, ha a tészta cékla piros! :-D  Ha már cékla, akkor legyen mellé valami karakteres sajt, meg dió, mert azokkal nagyon jó párosítva. Együnk mellé kecskesajtot, mert azt sosem eszünk, pedig számos értékes tápanyagokat tartalmaz.  "A kecsketej az összes tejfajta közül a legegészségesebb - vitamintartalma sokkal magasabb, mint a tehéntejé, és a tejérzékenyek is fogyaszthatják. Az anyatejhez hasonlóan a kecsketej béta-kazein alkotórésze miatt tejallergiát nem okoz. Sőt hatásos az allergiák gyógyítására és a daganatos betegségek megelőzésére. A kecsketejben a kalcium, magnézium és foszfor aránya, valamint felszívódási képessége az ember számára a legmegfelelőbb, a csontritkulás megelőzésére és a már kialakult betegség szinten tartására is alkalmas. A kecsketej ,,teljes tej, tehát fogyasztása esetén kevesebb is elég belőle. Könnyen emészthető. Fontos szerepet tölt be a gyomorproblémákkal, emésztési zavarokkal küszködők táplálkozásában. Magas fehérjetartalma miatt az idős korosztály kiváló roborálószere. A kecske és a juhtej jelentős mennyiségű orotsavat tartalmaz. Ez a sav jelentős védelmet nyújt a rákos megbetegedések ellen. Talán ez az egyik oka annak, hogy újabban a kecsketejet előszeretettel javasolják a daganatos betegek gyógyításában." forrás: www.almamag.hu  Nagyon kevés hozzávalóból, kevés konyhai hozzáértéssel elkészíthető ez az étel, így kezdőknek is bátran ajánlom!     HOZZÁVALÓK: kb.4 főre, vagy 2 főre, de 2 vacsorára ;-)  - 300 g teljes kiőrlésű tönköly liszt - 2 tojás (lehetőleg bio farmról) - 2 kisebb nyers cékla (nem előfőzött) - Himalája só - (1 ek útifűmaghéj) - 1-2 dl víz - 1 ek + 1 tk extra szűz olíva olaj - kecskesajt, ízlés szerinti mennyiségben (nálam kb.400g fogyott el 4 főre) - dió, szintén ízlés szerinti mennyiségben ELKÉSZÍTÉS:A nyers céklákat meghámozzuk, megmossuk, és kockákra vágjuk. (Hasznos lehet egy eldobható latex kesztyű, hogy elkerüljük a még másnap is jól látható cékla nyomokat a kezünkön. ;-) ) A céklakockákat, a tojásokat és a vizet beletesszük a turmix gépbe, és a két késes darabolójával pürésítjük. (Ha szükséges kevés vizet engedünk hozzá.) Egy tálba beletesszük a lisztet, egy kevés sót, és hozzákeverjük a cékla turmixot. El is készült a céklás nokedli tészta.                                        A hagyományos módon kifőzzük: nagy lábasban sok vizet forralunk, sóval, és egy kevés olajjal. Amikor forr a víz, elkezdjük beleszaggatni a galuskákat. Amikor feljönnek a víz tetejére leszűrjük, és hideg vízzel öblítjük. (Ha nem elég kemény a tészta, tehetünk hozzá még lisztet.) Miután az összes nokedli elkészült, egy teáskanál olíva olajjal összekeverjük a kész nokedliket a tálban, hogy ne ragadjanak össze. A kecskesajtot felmorzsoljuk. A diót egy olaj mentes teflon serpenyőben kisebb darabokra tördelve pár perc alatt megpörköljük. Vigyázzunk, ne kokszoljon oda! Piszkálgassuk közben egy fakanállal. ;-)  És ennyi! A pink nokedlikre rászórjuk a morzsolt kecskesajtot, és a diót. És már ehetjük is az igen látványos vegetáriánus sztrapacskánkat. :-)  céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval Féltem tőle, hogy száraz lesz, és hiányozni fog egy kis öntet, vagy szósz róla, ezért készítettem 1 evőkanál extra szűz olívaolajból és 1 frissen facsart citrom levéből öntetet rá. Nagyon nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt rá szükség. Csak úgy csúszott az a rózsaszín nokedli citromlével és citromlé nélkül is. ;-) És hogy milyen íze van? Ez is meglepő! Mert egyáltalán nincs cékla íze. Egy kicsit a sztrapacskához tudom hasonlítani, de mégis más. Próbáljátok ki, és mondjátok el a véleményeteket!  Megjegyzés1: Ha valaki nem szereti a kecskesajtot, vagy túl drágának találja, helyettesítse görög Feta sajttal, vagy akár márvány/­­kék sajttal. Ezekkel is rendkívül ízletes ételt fogunk kapni. Megjegyzés2: Ha van otthon útifű maghéj, érdemes a tésztába tenni 1 evőkanállal. Ezesetben azonban várjunk 10-15 percet a nyers tésztával, míg a forrásban lévő vízbe dobjuk őket, hogy legyen ideje a maghéjnak megszívnia magát.  Megjegyzés3: A friss cékla levelét alaposan megmosva salátaként elfogyaszthatjuk az étel mellé, mert a levele is rendkívül egészséges. Sajnos az enyémek betegek voltak, így inkább most csak dekorációnak használtam fel őket. céklás nokedli kecskesajttal és pörkölt dióval

Őszbe hajló cukkini "pappardelle"

2014. augusztus 16. Zöld múzsa 

Őszbe hajló cukkini A mai pannonhalmi kirándulásunkra nem vittünk pulcsit. Már-már úgy nézett ki,  a program második részéről "összefagytunk" jelszóval el kell hagynunk a terepet. Erőt vettünk magunkon és tekintetünket az égre emelve szuggeráltuk a napot: ..."süss ki nap, süss ki nap, Isten napocskája"... épp itt az ideje, nyár van, augusztus, de nem hallgatott ránk. Mikor a gyerek ruhája csurom vizes lett (  nem esőtől,  csak bemászott a tavirózsák közé  ) végképp indulni kellett hazafelé. Most beszéljünk továbbra is az időjárásról angolosan, vagy térjek inkább a tárgyra? Az is épp olyan kényes és ellentmondó, mint amilyen az időjárás. Itt már elindítottam a gondolat folyamot arról, hogy nyers étkezés vagy nem nyers? Azt gondoltam ki, hogy nem leszek magammal erőszakos, megkeresem azt a  kényes egyensúlyt, ami az egészség és az élvezeti érték között feszül bennem, csakis bennem, ki másban? Veletek pedig okulásként megosztom, semmiképen nem követési céllal, inkább arra buzdítva, találjátok meg ami nektek a legeslegjobb.  A böjt után elhatároztam, hogy kevesebb szénhidrátot eszem és a lisztek változatosságára is nagy hangsúlyt fektetek. Felénk azonban száraz hajdina tésztától nem roskadoznak a polcok... és egyéb alternatív társaiból sem dúskálunk. Győr egy kispolgári város, éppen most olvastam a legjobb éttermeinek rangsorát és az első helyen egy natrium glutamátos ízeiről és gigászi mennyiségeiről hírhedt, hagyományos ízvilágú ( barátnőm tapasztalata alapján írom ezeket, nem kajálok ilyen helyeken... ) étterem az első a toplistán. Szóval Győrt az ízforradalom MÉG nem érte utol, ezért is próbálkozunk itt a lehetetlennel az érzékenyebb barátok bevonásával ;-) Amíg megjön a hajdina tészta  városunkba ( vagy nekiállok  házi tésztát is gyártani ), addig gondoltam beérem egy őszbe hajló cukkini "pappardellével ". És mivel a cukkinit  késsel fésülöm, a spagetti helyett a másfél centi széles csíkozás mellett döntöttem ( ez sem volt piskóta )... max. egy személy részére vállalok belőle rendelést ;-) De megérte. Sőőőőőt. Úgy gondoltam ezt azért nem volna annyira gusztusos nyersen enni, már csak azért sem, mert a cukkini nem éppen a legzamatosabb zöldféle. Egy kis rozmaringos-fokhagymás olívaolajos kenés és száraz serpenyőben pár perc pirítás a tízes skálán a kettesről a nyolcasra tolta élvezeti értékét a "szélesmetéltnek". Hadd mondjam el mentségemre, hogy a cukkini halálán kívül a tányéron minden élő volt... a pesztó ( pár perce szedtem hozzá a petrezselymet a kertből ), a szőlő, a dió... már csak egy pohár bor hiányzott, de az nagyon, a teljesség érzethez! :-)  Őszbe hajló cukkini "pappardelle": - kisebb cukkini ( nagyon kicsi, vagy egy közepes fele hosszában elvágva ) - kisebb ágacska friss rozmaring - 1 marék dió ( vagy több? ) - giga csokor petrezselyem - 5-6 levél zsálya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/­­2 dl extra szűz olívaolaj + 1-2 ek. a kenéshez - só ízlés szerint - frissen reszelt parmezán ( vegánoknak elhagyható ) - 1 kisebb fürt csemege szőlő --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A cukkinit hosszában félbe vágjuk és a belsejét kikaparjuk. A héja maradjon, mert a hirtelen sütésnél szükséges, hogy rajta legyen, enélkül a szélesmetéltünk szana-széjjel szakad. Éles késsel hosszában vágjuk csíkokra a cukkinit és egy ecset segítségével kenjük be őket rozmaringos-fokhagymás olívaolajjal. Azt ajánlom, hogy ízesített fűszerolajokat mindig érlejünk a hűtőszekrénybe, az ételek ízvilágát ezekkel nagyban emelhetjük, az ételkészítés idejét pedig egyben lerövidíthetjük, ha csak a hűtőbe kell egy fűszerolajért benyúlni :-)  A pesztót ( Jamie O.-nél láttam ) óriás méretű vágódeszkán készítsük el éles kés segítségével, amennyiben nincs kőmozsarunk. A deszkán először vágjuk apróra a megmosott petrezselymet és a zsálya leveleket, majd nyomjunk rá ízlés szerint pár gerezd fokhagymát, a késes aprítóba elődarált diót és a parmezán sajtot. Locsoljuk meg olívaolajjal kissé visszafogottabban, mint ahogy Jamie O. teszi és a késsel mindaddig aprítsuk az összetevőket, amíg krémes állagú pesztót nem kapunk. Ezután szedjük fel a masszát kés segítségével egy kisebb tálba.  A serpenyőnket szárazon forrósítsuk fel és a cukkini csíkok egyik és másik oldalát hirtelen pirítsuk meg, majd szedjük ki őket egy tányérra és rendezzük el gusztusosan őket, mintha tészta csíkok lennének. Morzsoljuk rá a pesztót, diszítsük dióval és szőlő szemekkel. Bort ne felejtsünk hozzá venni... nem kell sok, de egy deci kötelező. Hunyjuk be a szemünket és érezzük a mediterrán ősz langyos szelét. Jó étvágyat!

Növényi sajtos, kesumajonézes brokkolipástétom

2014. augusztus 12. Mindennapi ételeink 

Növényi sajtos, kesumajonézes brokkolipástétom Nagyon finom pástétom. Hozzávalók: 1 közepes brokkoli 1 nagyobb lilahagyma -- 1/­­2 bögre kesudió 1 bögre víz 1 ek. olívaolaj 1 ek. sörélesztőpehely 2 gerezd fokhagyma 1/­­2 citrom leve himalaya só- ízlés szerint -- 10 dkg Violife növényi sajt Elkészítés: A borkkolit rózsáira szedjük, megmossuk és megpároljuk. Eközben a kesudiómajonézt is elkészítjük: a kesudiót a vízzel, olívaolajjal, sörélesztőpehellyel, fokhagymával, citromlével és óval összeturmixoljuk. A megfőtt és kihűlt brokkolit villával összetörjük, hozzákeverünk 8-10 ek, kesudiómajonézt. A növényi sajtot lereszelve keverjük hozzá. 

Hess, szemölcs...

2014. augusztus 5. Éltető ételek 

Sajnos nagyon gyakori már a gyerekek körében is a szemölcs. Vírusos eredetű , a bőrgyógyász legtöbbször ecsetelést vagy fagyasztást javasol. De ez kevés... mert a vírus a szervezetben marad, és bármikor, bárhol újból kialakulhat. Legtöbbször kézen, lábon fordul elő, de akár a nemi szerven is megjelenhet. Tehát 3 lépésben kell felvenni a harcot a szemölcs ellen: - immunrendszer erősítése - vírusírtás - külsőleg ecsetelés Szemölcs fajták: 1. Közönséges szemölcs (verruca vulgaris) Humán papillóma vírus okozza, 2-10 mm nagyságú, egyenetlen felszínű növekedés. Gyakori betegség, általában gyerekeken alakul ki. Legtöbbször a kezeken, a körmök körül és a talpakon alakulnak ki. Bőrfelszíni szaruréteg megvastagodik. A talpakon többnyire befele nő, lépéskor a csontot nyomhatja.  2. Lapos vagy futó szemölcs (verruca plana juvenilis) Szintén a HPV vírus okozza. Arcon, kézzfejen alakul ki, 1-2 mm nagyságú, lapos. Vigyázat! Elkaparva tovább terjed. 3. Condyloma acuminatum (szintén a HPV okozza) Nemi úton terjedő, a nemi szerveken és azok környékén jelenik meg. 4. Uszodaszemölcs (molluscum contagiosum) Okozója a poxavírus. Leggyakrabban gyerekek körében terjed. Általában csoportosan jelennek meg, a testen bárhol előfordulhatnak. 1-3 mm átmérőjű, félgömb alakú elváltozások. Középükön köldökszerű behúzódás figyelhető meg. Nyomásra sárgásmassza ürül belőlük. Könnyen továbbvihető a test bármely részére! Mit tegyünk? Az immunrendszer erősítésére bevethetők a béta-glükán és a gyógygombák (pl. Immun Assist). Az immun elixír is kellően erősíto a felnőtt szervezetet. C vitamin szuperül kiegészíti mindezt. Gyerekeknél a béta glükános manó manna és/­­vagy gyermekerősítő tinktúra is nagyon jó. A szerzett immunrendszerünk védekező képessége a bélflóra állapotától függ. Ezért ezeket szimbiotikumokkal tudjuk rendben tartani (Emóció, Supra Balance, Méz almarosttal) Vírusírtásra tökéletes a grape vital (ezzel külsőleg is lehet kenegetni). Ezt mindenképp időben eltolva szedjük a bélflóra regeneráló készítményekkel.  Külsőleg többféle szert bevethetünk. A népi gyógyászat is számon tartja a vérrehulló fecskefüvet, ennek tejnedvével kenegethetjük a szemölcsöt. De bevethető még: - grape vital - teafa illóolaj - manuka illóolaj - citrom illóolaj - neem olaj - rózsa-teafa olaj - bárányhimlő olaj (citromfű-teafa) - sószappan (fürdéskor használjuk) Bevethetjük a homeopátiát is  (D12-C6 potenciában naponta 2x5 golyó): - Vicetoxicum: bármilyen vírusfertőzés esetén javasolt. - Antimonium crudum: talpakon, kezeken kialakuló, kemény, fájdalmas szemölcs - Causticum: főleg kezeken, a körmök körül található, nagy, könnyen vérző szemölcsök - Thuja: nagyméretű, puha, érintésre érzékyen, vérző, viszkető szemölcs. 2-4 hét alatt javulást kell tapasztalni!

Sárgadinnye, a gyógyító-szépítő gyümölcs

2014. augusztus 5. Gréta konyhája 

Sárgadinnye, a gyógyító-szépítő gyümölcsAugusztusban szinte minden nap sárgadinnyét eszem reggelire, pontosabban az egész délelőtt folyamán elfogyasztok belőle 2-3 kg-ot. Az illata, színe, íze, mind mind hívogatóan édes, friss és megunhatatlan. Előszeretettel hordom magamon is, mert a pasztell sárgás-rózsás szín nagyon jól kombinálható bézzsel, fehérrel, arannyal és ezüsttel is. Mint minden gyümölcsnek, a sárgadinnyének is számos gyógyhatása létezik, s már csak ezért is érdemes fogyasztani, mindamellett igazi méregtelenítő, karcsúsító csemege: - a sárgadinnye legfontosabb összetevői általában rostok, ásványi anyagok, vitaminok és nagy mennyiségű víz. - víztartalmával nagy százalékban pótolja szervezetünk elvesztett folyadékmennyiségét. - a sárgadinnye gazdag ásványi anyagforrás; 100 gramm elfogyasztásával 3 mg karotinhoz juthatunk, de nem elhanyagolható a gyümölcs foszfor-, vas- és nátriumtartalma sem. - vitaminok közül elsősorban A-, B1-, B2 -és C-vitamin-tartalma jelentős, 100 grammban 0,04 mg B1-, 0,02 mg B2- és 35 mg C-vitamin található. - a sárgadinnye energiatartalma igen csekély, mindössze 39 kcal, így egyszerre nagyobb mennyiség elfogyasztása sem hordozza magában a pluszkilók veszélyét, azonban magas szénhidrát-tartalma (9 mg 100 gramm gyümölcsben) miatt cukorbetegek számára csak kevés elfogyasztása ajánlott, a napi megengedett szénhidrátmennyiségen belül. - magas rosttartalma segíti az emésztési folyamatokat, helyreállítja a bél- és gyomorműködést. Vékony-, és vastagbélgyulladásra is kitűnő. - a nagy mennyiségű karotinnak köszönhetően pedig, hatékonyan képes az immunrendszer ellenálló-képességét növelni a gyulladásokkal szemben.

Áfonya, a bogyós gyümölcsök királya

2014. július 22. Éltető ételek 

Áfonya, a bogyós gyümölcsök királyaAz áfonya egy nagyon értékes bogyós gyümölcs. Népszerűsége nem véletlen, rendkívül ízletes és egészséges. Elmondható róla, hogy "kicsi a bors, de erős". Mármint a kis mérete ellenére hatalmas tápértékkel bír, és kiemelkedően magas az antioxidáns tartalma is. Nemcsak a bogyóját fogyaszthatjuk, hanem a levele is számos betegség kezelésére alkalmas.  A növényről bővebben  Az áfonya botanikai neve a Vaccinium, ami mintegy 200 fajt takar szerte a világban. A magasbokrú fajok Észak-Amerikában és Ausztráliában őshonosak. Régóta ismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Rájöttek arra, hogy ha az áfonyával bedörzsölik a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. Az egész növényt megfőzve hasmenés kezelésére használták.  Nálunk a legelterjedtebb a kis növésű fekete áfonya, vagy más néven az erdei áfonya.  A FEKETE ÁFONYA (Vaccinium myrtillus) gyümölcse már évszázadok óta ismert és kedvelt; az orvostudomány először a XVI. században említi gyógyhatását. A VÖRÖS ÁFONYA (Vaccinium vitis-idaea) a Kárpátokban (Erdély) őshonos, gyógyhatása a népgyógyászatban is ismert.  A fekete áfonya 20-40 cm magas lombhullató törpecserje , ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórtak, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, finoman fűrészes szélűek. Rózsaszín csengettyű alakú, bókoló virágai egyesével, vagy párosával nyílnak a levélhónaljakban. Termése borsószem nagyságú bogyó, éretten kékesfekete, leve lilás. Az áfonya csak savanyú kémhatású talajon él meg, ilyen pedig kevés van hazánkban. Többnyire magasabb domb- és hegyvidékeken fordul elő. Gyakori Sopron és Vas megyében (Alpokalján), de megtalálható a Mátrában, a Bükkben és a Hegyalján is. A drogja a levele, amelyet akár egész nyáron gyűjthetünk, valamint a termése, amely július, augusztus folyamán érik.  A vörös áfonya alacsony termetű örökzöld cserje , mindössze 15-30 cm magas. Levelei 2-3 cm hosszúak, bőrneműek, merevek, szélük kissé csipkézett. A levelek fonákán barnás pontok láthatók, erezetük szárnyas. Virágai fehérek vagy rózsaszínűek, bókolók. Termése vörös bogyó, íze savanykás, kesernyés. Hegyvidéki faj. Elsősorban a Kárpátokban (Erdélyben) elterjedt, különösen a nyirkosabb fenyvesekben, tőzeglápok környékén. Havasi meggynek és fenyvesbogyónak is nevezik. Magyarországon ritka, védett faj.  Milyen hatóanyagokat tartalmaz az áfonya?  A fekete áfonya levele tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, szerves savakat, vitaminokat (A,B,C), pektint, arbutint, ásványi anyagokat (króm, mangán). A termése szintén tartalmaz cseranyagot, flavonoidokat, aromás savakat, antociánglikozidát, gyümölcssavakat, vitaminokat, pektint. A kék színét a mirtillin antocianinnak köszönheti.   A vörös áfonyának is a drogja a levele, amelyet szeptemberben, októberben gyűjtenek. Fő hatóanyaga az arbutin nevű fenolos glikozid (sokkal több van benne, mint a fekete áfonya levelében). Az arbutinról tudni kell, hogy kiváló húgyúti ferőzések esetén.  Antioxidáns védelem  Antocianin tartalmának köszönhetően - amely kiemelkedően magas (430 mg/­­100g) - erős antioxidáns tartalommal bír . A Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy azoknak, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő antioxidánsok mennyisége jelentősen megemelkedett. Ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez.  Az ismeretes, hogy a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát, de a kutatási eredmények azt is alátámasztják, hogy az áfonya képes csökkenteni, és megelőzni az öregkori betegségeket (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás).   Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése    Az áfonya kiemelkedően magas antioxidáns tartalma jótékonyan hat a keringési rendszerre. Érfalvédő, csökkenti a hajszálerek törékenységét, a kapillárisok áteresztőképességét, megakadályozza a vérrögképződést. Javítja a mikrokeringést, hatásos visszér esetén is. Az áfonya rendszeres fogyasztása segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét.  Az áfonya hatása a diabéteszre   Bizonyítottan csökkenti a vércukorszintet, ezért a teakaverékek fontos része az áfonya levele. Táplálkozási szakértők az áfonyát jellemzően alacsony glikémiás indexű (GI) gyümölcsnek tartják (40-53GI).  A szemre gyakorolt hatása   A terméséből készült főzet és maga a gyümölcs is javítja a látást a csökkent fényviszonyoknál (szürkületi vakság kezelése A-vitaminnal). Szembevérzések után, a cukorbetegek látószervi elváltozásai során szintén alkalmazható.  Gyomor - bélrendszeri hurut kezelése   A levél és a termés cseranyag tartalmának köszönhetően összehúzó (adsztringens) hatása van , amely segíti a gyulladásban lévő gyomor és nyombél nyálkahártya épségének helreállítását (pl. hasmenés esetén). A mirtillin védőréteget képez a bélsejtek nyálkahártyáján, ami ellenáll a mechanikus izgatásnak, és a gyulladást is gátolja. Szájüregi gyulladások esetén is lehet öblögetni vele. Ugyanakkor a friss termés nagyobb mennyiségben fogyasztva hashajtó hatással bír.  Húgyúti gyulladások kezelése  Az arbutin tartalmának köszönhetően (a vörös áfonya levelében sokkal több arbutin van, mint a fekete áfonyáéban) kiváló a húgyutak fertőtlenítésére , vesemedence gyulladás, húgyhólyag gyulladás esetén is bevethető. Prosztata megnagyobbodáskor kiválóan társítható pl. az aranyvesszővel.  Antibakteriális hatása érvényesül, a mirtillin kötődik a baktérium sejtekhez, behatol mind az élő, mind az elpusztult sejtekbe, és megfesti azokat. A bejutott festék károsítja a baktérium anyagcseréjét, gátolja a növekedését.  Vizelethajtó , szélhajtó hatása is ismeretes. Vesekő, vesehomok kiürülését segíti, megakadályozza a kő okozta pangást és fertőzést.  FIGYELEM! Hatása csak lúgos környezetben érvényesül. Ezért minél több nyers, lúgosító növényi táplálékot kell fogyasztani, és naponta 3-5 alkalommal érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát is bevenni. De akár lúgos ásványvíz is fogyasztható. Ebben az időszakban kerüljük a hús és a tej fogyasztását (savas hatása miatt).  Az áfonya fogyasztása  A vörös áfonya leveléből készíthetünk gyógyteát , amelyet bakteriális eredetű húgyúti gyulladás során fogyaszthatunk.  2 evőkanál levelet forrázzunk le 3 dl forró vízzel, és főzzük legalább 15 percig. Majd még hagyjuk állni legalább ugyanennyi ideig, és szűrjük le. A tea felét reggel éhgyomorra igyuk meg, a többit pedig a nap folyamán kortyolgassuk. 3 napig igyuk ezt a teát, majd vizelethajtó gyógytea alkalmazható a továbbiakban (pl. kukoricabajusz, cseresznyeszár) A fekete áfonya levele élvezeti teaként fogyasztható, szamóca, szeder vagy málna levelével keverve akár mindennapos fogyasztásra is alkalmas. A mindennapokban a termését nyersen fogyaszthatjuk , de felhasználhatjuk szörpök, lekvárok, gyógyborok készítéséhez is. Finom szósz, gyümölcskrém vagy akár tortakrém készülhet a gyümölcsből, de szárítva vadhúsok mellé mártások alapanyaga lehet. Az áfonyabor erősítő hatású , öregkori krónikus bélhurutos állapotokat kedvezően befolyásolja. A vörös áfonya terméséből előállított szeszes kivonat bőrgombásodás ellen bevethető. A piros bogyója nagyon fanyar, ezért inkább aszalva fogyasztjuk, vagy süteményekbe, lekvárba kerülhetnek. Híres az erdélyi áfonya pálinka is.  Felhasznált irodalom: - Rácz Gábor: Gyógynövényismeret: a fitotterápia alapjai. - Budapest: Sanitas, 1992 - Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények. - Budapest: Medicina, 1987 - http:/­­/­­dietless.hu/­­afonya/­­

Csicseriborós gombás zöldsaláta

2014. június 26. Éltető ételek 

Csicseriborós gombás zöldsalátaNem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a csicseriborsót. Könnyen emészthető, itt írtam jótékony hatásairól. Szóval ez az étel akár nyers is lehet , ha csíráztatjuk a borsót. Az meg könnyen megesik, még magától is. Többször jártam már úgy, hogy a borsót beáztattam egy éjszakára, majd leszűrtem és betettem a hűtőben. 2-3 nap múlva már megjelentek a kicsi csírák. Így akár már fogyasztható is! A gombát is lehet nyersen enni, úgyhogy ez egy olyan recept, melyet elkészíthetünk főve vagy akár nyersen is. Hozzávalók (2 főre): - 2 marék csicseriborsó éjszakára beáztatva (akár csíráztatva is) - 5-6 darab gomba Öntet: - 1 avokádó - 1/­­2 rizstejszín - 3-4 aszalt paradicsom - kevés brokkoli pici rózsáira szedve (nyersen) - 1 kisebb vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1-2 tk. mustár - só, bors - citromlé Salátához: - 1/­­2 fejes saláta vagy jégsaláta - 3-4 kisebb uborka  - 2 paradicsom - 1 kisebb vöröshagyma - kevés brokkoli rózsáira szedve (nyersen) - 1 evőkanál balzsamecet - 1 evőkanál olivaolaj - só Elkészítése: - A csicseriborsót főzzük meg sós, babérleveles vízbe. (kb. 1/­­2 óra) - A gombát tisztítsuk meg, szeleteljük fel. Egy serpenyőbe tegyünk egy kis kókuszolajat, reszeljünk bele egy gerezd fokhagymát. Tegyük hozzá a gombát, pár perc alatt pirítsuk meg. A végén sózzuk, borsozzuk. - Készítsük el az öntetet a megadott alapanyagok alapján. - A salátát is készítsük elő. Az uborkát vékony szeletekre vágjuk, a hagymát és a paradicsomot is. - Keverjük össze az öntetet a kihűlt borsóval és a gombával.Egy tányérba halmozzuk a salátát, tegyük rá a borsós ragut. De akár össze is keverhetjük őket. Bár ebben az esetben célszerű jégsalátát használni, az tovább friss marad.

Szójaszelet dubary módra brokkolival

2014. május 28. VegaLife 

Szójaszelet dubary módra brokkolival Azon ritka alkalmak egyike volt, hogy szóját használtam, amikor elkészítettem ezt a dubary-utánzatot. Már máskor is készítettem Dubary módra szójaszeleteket, de nem rendszeresen. Bizonyára búzahússal is készíthető, még nem próbáltam. Utoljára karácsony-szilveszter környékén ettünk szóját. Szerintem simán belefér 4-5 hónaponként egy szójás étel az étrendünkbe. Amúgy másoknak sem ajánlom a rendszeres fogyasztását. Pajzsmirigy rendellenes működésével szenvedőknek semmiképpen sem javasolt szóját fogyasztani. Ellenben - engem is meglepett - vannak olyan betegségek, ahol viszont ajánlják az étrendbe gyakrabban beépíteni. Mi nagy ritkán fogyasztunk. Igazán egyedi ételt készítettem belőle az alábbi recept alapján:   A recept: Hozzávalók: - 1 csomag szójaszelet - 1 kisebb brokkoli vagy karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 7 dl növényi tej - 5 dkg kókuszzsír - liszt - ételízesítő (házi) - só - 2-3 ek sörélesztő pehely - kurkuma - szerecsendió   Elkészítés: A szójaszeleteket ételízesítővel és egy - két összezúzott fokhagymagerezddel megszórjuk, felforralt vízzel leforrázzuk és lefedve legalább fél órát állni hagyjuk. Közben a brokkolit vagy karfiolt rózsáira szedjük, és egy lábosba tesszük egy kevés sóval megszórva vízen megpároljuk. Roppanósan puhára, semmiképpen se szétfőve jó. Közben elkészítjük a besamel mártást mondhatni vegán módra az alábbiak szerint: Kb. 5 dkg kókuszzsírt megolvasztunk,  apránként hozzákeverjük a lisztet és hideg növényi tejjel (pl. dobozos szójatej)  folyamatosan felöntjük, miközben habverővel keverjük, így nem lesz csomós. Mikor már rotyog, 2-3 evőkanálnyi sörélesztőpelyhet és egy kicsi kurkumát is hozzáadunk. (A kurkumától szép sárgás színe lesz, a sörélesztő pedig sajtos ízhatást kelt.) Addig keverjük a nem túl nagy lángon, míg sűrű, puding állagú nem lesz. Kevés só és szerecsendió még emeli az ízét.  A megpuhult szójaszeletekből a vizet kinyomkodjuk, egy sütőpapíros tepsire fektetjük őket, majd a sütőben megpirítjuk a szeletek egyik oldalát. Pirulás után megfordítjuk őket és a megpirult oldalukra rakjuk a brokkolit vagy karfiolt. Mindegyikre besamel mártást kanalazunk. Visszatesszük a sütőbe és megsütjük - enyhén barnás színűre. Általában rizibizit vagy krumplipürét fogyasztanak hozzá. Rizibizit kicsit átalakítottam. A párolt brokkoli szárát daraboltam a rizshez, valamint egy kevés uborkát és kukoricaszemeket. Mostanában nagyon kedvelem az uborkát rizzsel. 

Tavaszi Zöld Pite

2014. április 22. Fittanyuka 

Tavaszi Zöld Pite   Az alábbi recept egyik kedvenc, gyors fogásom, legyen szó hétköznapról, ünnepről vagy piknikről. A feltét pedig annyi és olyan zöldség kavalkád ami a kedvencünk és csak a fantáziánk szab határt. Most én a kedvenc zöldségeimmel gazdagítottam ezt a pitét, de minden zöldség éppen csak roppanós, zsenge. Nem szeretem a “halálra” főzött, sütött zöldségeket a tányéromon. Három fázisban készül a pite: Tészta: 125 g teljeskiőrlésű tönköly liszt 125 g világos tönköly liszt 1/­­2 kk himalaya só 1/­­2 kk őrölt kömény 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 125 g bio margarin 1-2 dl víz vagy növényi tej A tészta hozzávalóit összekavarjuk és alaposan összegyúrjuk. Megszórjuk kevés liszttel és pihentetjük ameddig elkészül a feltét.   Feltét: Besamel 4-5 evőkanál világos tönköly liszt vagy rizsliszt 4-5 evőkanál kókusz olaj 4 dl rizstej, vagy 2 dl kókusztejszín- 2 dl vízzel elkeverve ( így krémesebb, finomabb) 1 kk himalaya só késhegyni őrölt koriander késhegyni őrölt fehér bors 1 evőkanál citromlé 1 cikk préselt fokhagyma A kókusz olajat felolvasztjuk, hozzáadjuk állandó keverés mellett a lisztet ( kézi habverő segítségével folyamatosan keverjük, hogy ne legyen csomós). Óvatosan adagoljuk hozzá a tejet. Lehúzzuk a lángról és besűrítjük, állandó keverés mellett pedig ízesítjük, fűszerezzük. Lágy, selymesnek, csomómentesenk kell, hogy legyen.   Zöldségek:  1/­­2 brokkoli rózsáira szedve fél maroknyi zöld spárga kaliforniai paprika csíkokra vágva tehetünk rá zöldhagymát, póréhagymát felkarikázva 1-1,5 liter vizet felforralunk, amelybe 1 kk sót és 1 kk szódabikarbónátot teszünk,  amikor lobog külön-külön beledobjuk a brokkolit, majd a spárgát, kettő percig blansírozzuk, kiemeljük és hideg vízfürdőbe mártjuk, majd ugyanezt tesszük a spárgával is. A többi zöldség teljesen nyersen kerül a pitére. A tésztát 0,5-0,7 cm vastagságúra nyújtjuk és egy kerek vagy szögletes kb. 30×20-as méretű tepsit kibélelünk vele. A szélét felhozzuk, mint a pizzánál, hogy ne fólyon ki a mártás. Rákanalazzuk a mártást, ráhelyezzük a zöldségeket, én kevés vékonyra szeletelt sajtot is tettem rá és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Főételként egy zöld salátával isteni lakoma!              

Brokkolis-tofus penne

2014. április 5. Mindennapi ételeink 

Brokkolis-tofus penne Gyors, finom, egyszerű. Kell ennél több? Az ételhez egy újfajta szójadresszinget használtam, nagyon finom!  Hozzávalók: 1/­­2 kg durum penne tészta 1 kisebb fej brokkoli 1 kisebb fej vöröshagyma 20 dkg füstölt tofu 2 dl Sojasun szójadresszing  himalaya só- ízlés szerint bio levespor és ételízesítő Elkészítés: A tésztát sós vízben kifőzzük. Közben a hagymát apróra vágjuk. A brokkolit rózsákra szedjük, a tofut felkockázzuk. Egy tepsit kiolajozunk  és 180 fokon kb. 15 perc alatt megpirítjuk benne a megmosott, rózsáira szedett brokkolit és a felkockázott tofut, legvégül pedig  a hagymát és az apróra vágott fokhagymát adjuk hozzá.  Sózzuk, ételízesítővel megszórjuk. Amikor roppanós a brokkoli, hozzáadjuk a tejszínt és még 10 percet pároljuk. Ráöntjük a lecsepegtetett tésztát és összesütjük.

Spenótos brokkolikrémleves

2014. március 27. Vegagyerek 

Spenótos brokkolikrémleves Egy rendkívül krémes leves, mely elkészítésének egyik legfőbb különlegessége, hogy a brokkoli megpárolása után, a spenótot nyersen turmixoljuk hozzá a végén. Nagyon finom!:) Spenótos brokkolikrémleves Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (2 főre): 1 nagy fehér hagyma (héjastól kb. 120g), kis kockákra vágva 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 1-2 ek. olívaolaj 210 g brokkoli 325 ml zabtej 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. fehér mandulakrém 75 g bébi spenót 1 ek. frissen préselt citromlé só, bors Felforrósítjuk az olajat és a hagymát kb. 2 percig pirítjuk benne közepes tűzön. Hozzáadjuk a fokhagymát és még 2 percig pirítjuk. BEletesszük a zabtejet, a kurkumát és a rózsáira szedett brokkolit. Utána a mandulakrémet és még fél percig forraljuk. Egy turmixgépbe tesszük a megfőtt és kicist kihűlt levest, hozzáadjuk a spenótot, a citromlevet és pürésre turmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Brokkolis tésztasaláta

2014. március 12. BioBrigi 

Brokkolis tésztasalátaAmikor eleinte mindenre elkezdték ráírni, hogy teljeskiőrlésű - és közben lézengtek a tésztában a korpadarabok - nagyon fel tudott bosszantani a dolog. Azóta megembereltem magam, és 10 esetből már csak egyszer-kétszer jegyzem meg a boltban, hogy nem láttak ezek még teljes búzaszemből őrölt lisztet... Legfőképpen azért is zavar a dolog, mert messziről látom, ha valahol mellébeszélnek ez ügyben, de egy átlag vásárló azt hiszi, hogy most végre egészségeset tesz a kosarába. Persze még így is jobb a helyzet, mert legalább nem teljesen fehér terméket fogyaszt, de akkor is hazugságon alapul. A Barilla vollkorn tésztáinál is ugyanezek a gondolatok merültek fel bennem, azért ez a monológ. Tészta salátának viszont tökéletes, nem fő szét, ízletes, Férj is megeszi, bármi maradékot bele lehet tenni, ami van otthon. Hozzávalók: 1/­­2 kg tk tészta 1 fej brokkoli 10 dkg fűszeres tofu /­­ feta sajt 1 db kápia paprika 4 db paradicsom 1 kis fej lilahagyma 1/­­2 kígyóuborka 1/­­2 fej jégsaláta napraforgó mag só tökmagolaj kókuszzsír A tésztát az előírt módon megfőzzük. A brokkolit rózsáira szedve a sütőben 15-20 perc alatt tepsiben kevés kókuszzsíron megsütjük. A tofut kis kockákra vágjuk. Ha feta sajtot használunk (nálunk a Férj azzal felturbózva ette meg) csak a végén keverjük bele óvatosan, különben szétmállik a salátában. A paprikát, paradicsomot, uborkát, lila hagymát kis kockákra vágjuk, a jégsaláta leveleit apróra tépkedjük. Amikor kész, a tofuval és a brokkolival együtt a tésztához kavarjuk, rászórhatunk némi pirított napraforgó magot is, majd a végén meglocsoljuk valamilyen hidegen sajtolt olajjal.

Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti

2014. március 3. Vegagyerek 

Brokkolis - vörös káposztás (rizs) spagetti Ez az étel a téli időszakban nagyon jól feltölt sok vitaminnal a szezonális brokkoli és a vörös káposzta segítségével. A recept ajánlása szerint akár hidegen is fogyaszthatod a kész ételt tésztasalátaként, így a munkahelyedre is vihetsz belőle (bár én a tésztát bevallom többnyire frissen szeretem, de Neked hátha így is bejön!;) És ha rizstésztával készíted, gluténmentes is lesz! Brokkolis - vörös káposztás spagetti Elkészítési idő: 25 perc Hozzávalók (2 főre): 250 g teljes kiőrlésű spagetti (vagy rizstészta a gluténmentes verzióhoz) só 160 g sárgarépa, kis kockákra vágva 70 g lila hagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma 150 g brokkoli, rózsákra szedve 60 g piros kaliforniai paprika, felaprítva 80 g olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve (kénezetlen!), vagy friss paradicsom, felaprítva 70 g lila káposzta, vékony csíkokra vágva 2 ek. olívaolaj 1/­­2 tk. aprított oregánó 1 késhegynyi aprított kakukkfű 1 késhegynyi kurkuma 1 tk. paradicsompüré 1 ek. fehér mandulakrém (vagy pl. házi kesukrém) 70 ml szénsavmentes ásványvíz őrölt fekete bors 1 ek. aprított bazsalikom Főzzük meg a tésztát enyhén sós vízben. A felforrósított olajon pirítsuk a hagymát kb. 2 percig. Adjuk hozzá a répát, a fokhagymát, a káposztát, a paprikát és a brokkolit, és közepes tűzön pirítsuk még kb. 4 percig. Tegyük bele az oregánót, a kakukkfüvet és a kurkumát. Az aszalt paradicsomot keverjük össze a mandulakrémmel, a paradicsompürével és az ásványvízzel, majd öntsük a zöldségekre. Sózzuk-borsozzuk, és keverjük el a szószt a tésztával, majd az aprított bazsalikommal díszítsük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Brokkoli-krémleves palacsinta-csíkokkal (vegán)

2014. február 10. VegaLife 

Brokkoli-krémleves palacsinta-csíkokkal (vegán)Korábban már készítettem brokkoli krémlevest, de növényi tej nélkül, úgymond "natúr", s a mostani abban is különbözik, hogy a levesben palacsintacsíkok voltak. Ha palacsintát sütünk, érdemes akár 1-2 kerek lapot félretenni és felhasználni levesbetétként pl. egy ilyen krémleveshez.   A recept: Hozzávalók: - Kb. 0,5 kg brokkoli - víz - 2-3 dl növényi tej - só - fokhagyma - turmixgép - levesbetéthez 1-2 egész palacsinta   Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy párolás előtt sóval meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá a párolás elején. Amikor a brokkoli jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük először egy kevés vízzel (ha elég víz maradt a párolásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet), így turmixoljuk jó pépesre, végül pedig kb. 2-2,5 dl növényi tejet is adunk hozzá. Összeturmixoljuk ismét. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. A turmixot a fazékba visszatöltjük, az első forrásig még forralunk rajta rövidet, és kész is a leves. Tálalásnál pirított palacsinta-csíkokat és tökmagot szórtam a tetejére. (Ezen a napon készítettem az előző receptemet, a zserbós palacsinta-tortácskákat, és a palacsintalapok széleit levágtam, ezt használtam fel a leveshez.)

Pagoda karfiol - pástétom fenyőmaggal

2014. január 26. Vegagyerek 

Pagoda karfiol - pástétom fenyőmaggal Ez a selymes, nagyon finom ízű pástétom bármilyen téli elegáns menüben megállja a helyét előételként. A zöld szín és a fenyőmag párosítása pedig karácsonyi fellépésre is kiválóan alkalmassá teszi!:) A pagoda karfiol különleges formája már önmagában is a Karácsonyt idézi, nem?:) Ez utóbbinak az íze egyébként valahol félúton van a brokkoli, és a karfiol között. A maradékot pedig friss salátával, zöldséggel tálalva, kenyérre kenve, akár vacsorára is fogyaszthatjuk. Pagoda karfiol - pástétom fenyőmaggal Hozzávalók (4 főre): 300 g pagoda karfiol (esetleg sima karfiol) 150 g burgonya 3 ek. olívaolaj 30 g fenyőmag zöldfűszeres (esetleg sima) só őrölt bors 3 ek. teljes kiőrlésű liszt Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk kis kockákra, a megmosott karfiolt szedjük rózsákra. Tegyük mindkét zöldséget egy lábasba, öntsünk rá egy ujjnyi vizet és pároljuk kb. 15 percig, majd alaposan szűrjük le. Ízesítsük a megfőtt zöldségeket az olívaolajjal, sózzuk-borsozzuk, és adjuk hozzá a fenyőmagot. Botmixerrel pürésítsük az egészet, végül pedig keverjük hozzá a lisztet. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyünk rá kerek, vagy szögletes desszertgyűrűket, amikbe belekanalazzuk a pürét. Tegyük be a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 15 percre. Tálalás előtt távolítsuk el a desszertgyűrűt és tetszés szerint díszítsük. Forrás: Cucina Naturale

Rózsafánk tojás nélkül

2014. január 5. Vegavarázs 

Hozzávalók: 30 dkg liszt 1,5 dl tejföl 4 ek porcukor 1/­­2 kk fahéj 5 dkg vaj egy csipet só 1/­­2 kk szódabikarbóna A hozzávalókból sima tésztát gyúrunk, ha nem áll össze, tegyünk még bele tejfölt. Ha megvan, konyharuhával letakarjuk, és egy órán keresztül pihentetjük. Amikor letelt az idő, a tésztát 2... tovább>>

Gazdag ünnepi gombaragu

2013. december 15. Mindennapi ételeink 

Gazdag ünnepi gombaraguFinom ünnepi vacsora is lehet az alábbi ragu. Hozzávalók: 1 kg gomba (vegyesen erdei gomba /­­csiperke/­­laska - éppen, amit kapunk) 2 nagy fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 kisebb fej brokkoli 1 közepes fehérrépa 2 nagyobb sárgarépa 1 kápia paprika himalaya só - ízlés szerint majoranna, borsikafű, tárkony - ízlés szerint 3-4 tk. pirospaprika 2-3 ek. ételízesítő mix 2-3 ek. 4 szűz olaj  víz 3 dl szójadresszing 2 ek. mustár 2 ek. durumliszt Elkészítés: A hagymákat meghámozzuk, apróra vágjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. A zöldségeket meghámozzuk, a brokkolit rózsáira szedjük. A gombákat alaposan megmossuk és felszeleteljük. A répát, fehérrépát kockákra/­­karikákra vágjuk.  A hagymás alapra beleszórjuk a répát, fehérrépát, gombát. Fűszerezzük, pirospaprikával színezzük és a mustárt hozzáadjuk. Nem öntünk még  hozzá vizet, várjuk, hogy a gomba engedje ki a levét (fedő alatt, sűrűn keverve). Amikor szükségesnek ítéljük meg, kevés vízzel hígítjuk, amelyet miután elfőtt, mindig pótlunk. A brokkolit akkor adjuk hozzá, amikor a gomba és zöldségek már félkemények. A szójatejszínt egy tálban kikeverjük a durumliszttel és amikor puhák a gomba és a zöldségek, egy szűrő segítségével hozzáadjuk a raguhoz. Összefőzzük, és még igény szerint fűszerezzük. Tésztával, rizzsel, vagy más, különleges gabonával tálaljuk. 

Vegán földimogyoróvajas muffin datolyasziruppal

2013. november 29. Zizi kalandjai 

Vegán földimogyoróvajas muffin datolyasziruppal Gyönyörű babarózsaszín tortatál: BeCake Ezer éve nem sütöttem! Tényleg! Ádival a fedélzeten nem elég négy lapáttal evezni, néha jól jönne egy ötödik vagy akár hatodik evező is! Igyekszem azért naponta egyszer meleg ételt varázsolni az asztalra, vagy ebédre vagy vacsorára. Hogy ezt még extrázzam egy kis desszerttel is, az már nem igazán megy. Na, de most, amikor közelednek az ünnepek… elhatároztam, hogy az idén is igyekszem saját készítésű ajándékokkal meglepni a szeretteimet, és ha az időm is engedi néhány receptet majd veletek is megosztok. Ez a muffin is későn este készült, amikor Ádi már elaludt. A száraz és nedves hozzávalókat sikerült kora este összekevernem, aztán a sütés késő estére maradt. A fotózás meg másnap délelőttre. Igen, így készül egy blogbejegyzés egy közel 7 hónapos kisbabával… akinek éppen énekeltem, amikor ezeket a muffinokat fotóztam. Aztán meg a türelmét kértem, amíg mindent gyorsan visszapakoltam a helyére és újra vele foglalkozhattam. A muffin tésztájába került egy kevés a házi földimogyoróvajból, ment bele zabpehely, chia mag és almaecet, valamint banán (az utóbbi hárommal helyettesítettem a tojást). Édesítésre pedig datolyaszirupot használtam. A datolya természetes cukortartalma rendkívül magas, de tartalmaz B-vitamint, kálciumot, magnéziumot, foszfort, rezet, káliumot, cinket illetve vasat is. Tekintélyes mennyiségű kálcium és a magnézium tartalma miatt könnyedén juthat a szervezet a szükséges kálciumhoz. Étkezési rosttartalma szintén nem lebecsülendő. A datolya nagymennyiségű ásványtartalmának köszönhetően vértisztító hatású, de egyes vizsgálatok szerint jótékony hatása van a légzőszervekre is. Magas cukortartalma miatt túlzott fogyasztása a cukorbetegek számára nem javasolt. Idehaza főleg aszalt formában érhető el, de egyre több helyen bukkan fel a szirup változata is (még több infó a datolyáról itt). Egyszer már használtam datolyaszirupot ennél a vegán narancsos csokoládétortánál. Ha nem sikerül beszereznünk, talán házilag is elkészíthetjük. Vízbe áztatnám a kimagozott datolyákat néhány órára, majd leönteném róla a vizet és tiszta vízzel krémesre, folyékonyra pürésíteném robotgépben (szerintem hűtőben néhány napig biztosan eláll az ilyen frissen készített szirup… mellesleg palacsintára locsolva is kiváló!). A muffinok édesítésére azonban használhatunk mézet, agavé- rizs- vagy juharszirupot is. A muffinokat a datolyaszirup színezte ilyen szép bordós barnára, egyébként világosbarna színűek lettek volna és jobban látszódnának az itt-ott felbukkanó csokoládédarabkák. Gyorsan elkészülnek, mint a muffinok többsége és jól jönnek reggelire, tízóraira, uzsonnára egy kis meleg teával vagy forró csokival. Vegán földimogyoróvajas muffin datolyasziruppal (Recept inspiráció: Healthy Happy Life) Hozzávalók 12 db-hoz: - 1 és 1/­­4 csésze tönköly fehérliszt - 1/­­3 csésze zabpehely - 1 evőkanál sütőpor - 1/­­2 teáskanál só - 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz (őrölt lenmag is használható chia mag helyett) - 1/­­2 csésze mandulatej (szója-, rizs- vagy zabtej is használható) - 1/­­2 csésze datolyaszirup - 1 db érett banán, villával pépesre törve - 1 teáskanál almaecet - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 3 evőkanál kókuszolaj, fellangyosítva - 5 evőkanál földimogyoróvaj, fellangyosítva - 1/­­2 csésze (kb. 60 g) étcsokoládé, felkockázva (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 5 percig. A kókuszolajat a földimogyoróvajjal langyosítsuk fel egy kis lábasban. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: liszt, zabpehely, sütőpor, só. Egy másik tálban keverjük össze a nedveseket: mandulatej, datolyaszirup, almaecet, vanília, banán és a fellangyosított kókuszolaj a mogyoróvajjal. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük el. Adjuk hozzá a felkockázott csokoládét, keverjük össze és kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 20-25 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok.

A vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)

2013. november 10. Vegagyerek 

A vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)  A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:).  Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai Kala Nemak sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/­­4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/­­2 tk. zsálya 1/­­2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/­­2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/­­4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/­­4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig.  A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!

Brokkolis-tofus-pizzás tekercs

2013. október 10. Mindennapi ételeink 

Brokkolis-tofus-pizzás tekercs Érdemes kipróbálni, annak is, aki nem mestere az élesztős tésztáknak, mert elronthatatlan és finom. :-) Hozzávalók: 5,5 dl Alpro rizstej 1 tk. barna cukor 5 dkg élesztő 2 ek. 100 % extra szűz olívaolaj  0,25 kg finomliszt 0,25 dkg durumliszt 0,5 kg teljes őrlésű liszt 2-3 tk. só -- 1 fej vöröshagyma 1 ek.100 % extra szűz olívaolaj  350 gr paradicsompüré 2 tk. nyírfacukor oregano 3-4 gerezd fokhagyma -- 4-5 rózsa brokkoli 10 dkg füstölt tofu Elkészítés: Az élesztőt 2 dl langyos-cukros növényi tejben felfuttatjuk. Egy tálban összekeverjük a lisztet, a sót, az olajat, a felfutott élesztőt.A maradék tejet is hozzáadagolva lágy tésztát gyúrunk. Meleg helyen 1 óra alatt duplájára kelesztjük. Ez idő alatt a paradicsommártást elkészítjük: az apróra vágott hagymát vízen és ugyanannyi olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, a fűszereket, és összeforraljuk. A brokkolit megpároljuk.  A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, megkenjük ezzel  a mártással. Megszórjuk az apróra vágott brokkolival. Feltekerjük (mint a bejglit) és 1,5 ujjnyi szeletekre felszeleteljük. Olajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe téve még 20 percet kelesztjük. 160-170 fokon 30 perc alatt készre sütjük. 

Karfiolpaprikás trikolor tésztával

2013. augusztus 20. Mindennapi ételeink 

Karfiolpaprikás trikolor tésztával Nagyon egyszerű, gyors, finom étel, érdemes kipróbálni. Hozzávalók: 1 fej karfiol 1nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kápia paprika 1ek. mustár 3tk. só /­­ ételízesítő 3 tk. pirospaprika 2 tk. köménymag 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj 1 csokor petrezselyem -- 2 ek. finomliszt 2 ek. zabtejszín kb. 0,5 l víz -- 25 dkg tönköly háromszínű szarvacska tészta  Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük és megmossuk. A hagymát pucolást követően apróra vágjuk és víz + olaj keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a mustárt, pirospaprikával színezzük, köménymaggal ízesítjük és kb. 2-3 dl vízzel felöntjük. Ebbe beletesszük a karfiolrózsákat, a felaprított kápia paprikát és roppanósra főzzük. Ez idő alatt kifőzzük a tésztát, amely meglepően gyorsan kifő, és finom, ízletes, roppanós marad. Közben elkészítjük a ,,habarást: a zabtejszínt csomómentesre keverjük a liszttel és kb. 0,5 dl vízzel. (Zabtejszín helyett használhatunk rizstejszínt, vagy más növényi tejszínt, bármilyen növényi tejfölt.) Ezt hozzáadjuk a pörkölthöz, 2-3 perc alatt összefőzzük, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és készen is van a finom, laktató ebédünk. 

Tüzes tészta ruccola ágyon

2013. augusztus 13. Fittanyuka Blog 

Tüzes tészta ruccola ágyon Gyors ebéd gyanánt készült ez a tüzes tészta. Minden egy helyen: fokhagyma, fűszerek, chili és roppanós tészta, sok ruccolával. Nagyon mediterrán újfent:)! Tévhit, hogy a tészta hízlal, csak az ételtársításra kell figyelni. Zöldségekkel könnyen emészthető, ha fogyni szeretnénk akkor mértékkel fogyaszthatjuk ebédre, vacsorára már kerüljük! Hozzávalók: 4 főre 250 g világos tönköly tészta ( Lehet orsó, penne, kagyló..) 4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 3 cikk fokhagyma pár szál friss bazsalikom 1/­­2 szárított vagy friss chili paprika felaprítva, vagy elmorzsolva 2 kk himalaya só 1/­­2 kk szárított kakukkfű késhegyni őrölt, zöld bors A tésztát lobogó, sós vízben "al dente-re" főzzük. Még picit "roppanjon". A 2 cikk fokhagymát vékony szeletekre vágunk, a chilit elmorzsoljuk, vagy ha friss vékonyan szintén felszeleteljük és az olíva olajon megfuttatjuk őket, sózzuk.  Vigyázzunk, hogy a fokhagyma ne égjen meg. Erre rádobjuk a lecsöpögtetett tésztát, fűszerezzük a kakukkfűvel, felaprított, friss bazsalikommal, belepréseljük a 3-ik cikk fokhagymát és összerázzuk, keverjük. Fejenként 2 maréknyi ruccolára halmozzuk a tésztát. Tálalás előtt az egészre pár csepp friss citromlevet préselünk. Tipp: wokkban is készíthetjük és így biztonságosan rázhatjuk, keverhetjük! Fittanyuka

Mentás- citromos fogyasztó ital

2013. július 12. Nyers konyha 

Mentás- citromos fogyasztó ital Áldás! Jó látni milyen sokan vagyunk már, akik törekszünk a jóra, kívül- belül :) Hiszem, ha elkezdünk változtatni csak egy apróságon is, az maga után von még ezernyi változást. Ha belsőnkön alakítunk a külvilágban tükröződik... Egyre többen mondják, hogy olyan más vagyok, mint aki a holdon él! Na én ezen csak nevetek, örülök neki, és igen meg van az én saját kis világom, mikrokozmoszom. Nekem bizony jobb érzés rózsaszín szemüvegen át, szívből élve nézelődni, mint realitás talaján mozogva, elme által korlátozva. Na igen próbáltam azt is, és akkor azt hittem az a tuti, hogy mennyire jó, hogy mindent meg tudok magyarázni és reálisan látni, értékelni, de ma már tudom az eleme, a gondolatok, sokszor elvisznek, és legtöbbször nem a jó irányba. Szóval csak szívvel- lélekkel! Egy receptet akartam csak megosztani, de most ez is kijött:) Imádom a zöld turmixokat, tudom sokan vannak ezzel így, de most van egy új nyári kedvenc ami szuper fogyasztó, lúgosító, hidratáló, szépítő, élénkítő, frissítő és..... még sorolhatnám. Szóval távozz narancsbőr és egyebek :D A legjobb hűvösen jegesen! Mentás- citromos fogyasztó ital: 2-3 marék zöld levél, ami lehet pl., spenót, mángold, lucerna, céklalevél, sárgarépa zöldje, porcsin, tyúkhúr, disznó paréj, saláta, pici parlagfű... 1 cirtom meghámozva fél csokor menta víz Turmixoljuk, majd leszűrjük. Vettem mosózsákot és azt használom szűrésre, így jól ki tudom nyomkodni a levét. A megmaradó zöld pépet aszalóban ki lehet szárítani és télre eltenni, vagy mehet vissza a körforgásba, és irány a komposztáló. Ez a zöld lötyi, általában végigkíséri a napomat. Akár befőttes üvegbe is önthetjük és vihetjük magunkkal a kocsiban, buszon, munkahelyre, strandra....egészségetekre:)

Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos "Ricotta" krémmel

2013. június 26. Fittanyuka Blog 

Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos Ez egy igazán, könnyű, könnyen emészthető fogás, az is fogyaszthatja aki alakbarát fogást szeretne vagy éppen gluténérzékeny. Magamnak kreáltam ezt a fogást és igazán jól sikerült, úgy döntöttem mindenképpen megosztom veletek:).  Mostanság sokat mozgok, edzek, odafigyelek, hogy az étrendem kevesebb szénhidrátot tartalmazzon, még több zöldséget és növényi fehérjét fogyasztok. Az eredmény mínusz 6-7 kg a tavaszi lékúra óta és igazán jól érzem magam. Cáfolom, hogy csak állati fehérjefogyasztással lehetne  elérni a fogyást és az izomtónus növelést, a rendszeres mozgás és a belső hidratálás viszont nagyon fontos. Másik "fegyverem" a zabpehely:)! Hozzávalók ( 2 fő részére): 1 tasak üveg tészta ( borsófehérje, kukoricakeményítő, víz) 1/­­2 fej brokkoli 2 maréknyi friss spenót levél 200 g selyem tofu 1 maréknyi tökmag 2 - 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 kk himalaya só késhegynyi zöld, őrölt kardamon késhegynyi zöld, őrölt bors 2 cikk fokhagyma A selyemtofut azért szeretem időnként fogyasztani, mert nagyon laza az állaga, levegős, hasonló, mint a hagyományos, tejből készült ricottáé. Ne féljetek a tofut fogyasztani, nagyon jó növényi fehérje forrás, hormonok, egysejtűek nélkül,  a szójatermékek legtermészetesebb feldolgozási formája évezredek óta: a szójatej ( hozzáadott cukor nélkül) és a szójasajt ( tofu). A szója akkor veszélyes ha génkezelt, túlságosan feldolgozott, pl: extrudált és ha állati fehérjékkel keverik ( ilyen az összes felvágott!!). Elkészítés: A tofut villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk , belepréseljük a fokhagymát. A brokkolit rózsáira szedjük és 2 percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk. Így szép zöld és roppanós marad és még benne maradnak az értékes vitaminok, ásványi sók. Az olíva olajat kissé felhevítjük, beledobjuk a spenót leveleket, sózzuk, amikor kissé megfonnyad, rádobjuk a tökmagokat, állandó keverés mellett két percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres selyemtofut. Az előre forró vízbe áztatott üvegtésztát leszűrjük és szintén hozzáadjuk a " spenótos riccottához". Majd a roppanós brokkoli rózsákkal tálaljuk, maximum 15-20 perc és készen is van!   Kocogás után.     A következő alapanyok: himalya só, zöld, őrölt kardamon, zöld, őrölt bors, tökmag, hidegen sajtolt olíva olaj megtalálható: www.joegeszseget.hu Fittanyuka

Hidegen készíthető vegán málnakrémleves

2013. június 26. Mindennapi ételeink 

Hidegen készíthető vegán málnakrémleves Ismét egy rózsaszín étel, arra az esetre, ha visszatér a nagy meleg, nálunk ma eső helyett már süt a nap. :) Hozzávalók: 50 dkg málna 4 ek. nyírfacukor 2 dl növényi tejszín 1 csomag málnás pudingpor (hidegen készíthető), hanem kapunk, lehet vaníliás puding 4+2 dl kukoricatej (vagy Alpro vaníliás tej) Elkészítés: A pudingot 4 dl növényi tejjel kikeverjük. Egy másik tálban a tejszínben a nyírfacukrot kikeverjük. A málnát is felöntjük annyi tejjel, amennyi ellepi (kb. 2 dl) és összeturmixoljuk. Amikor készen van ez a három külön kikevert alkotóelem, összeöntjük, összekeverjük és hűtőben összeérleljük.  

Spenótos-paradicsomos csicseriborsó

2013. június 21. Vegagyerek 

Spenótos-paradicsomos csicseriborsó Ezt a receptet a Goodfood 2013. májusi számában leltem, és hát azt kell mondjam, mindenki sajnálhatja, aki nem érezte az elkészült étel illatát és ízét!:))) A spenótra facsarunk a végén citormlevet, így a C-vitaminnal együtt a spenótban lévő vas kiválóan beépül! Isteni finom volt, és nagyon tartalmas, jó szívvel ajánlom mindenkinek!:) Spenótos-paradicsomos csicseriborsó Elkészítési idő: 55 perc Hozzávalók (6 főre): 1 vöröshagyma, felaprítva 2 gerezd fokhagyma, felaprítva 3 cm-es gyömbérdarab lereszelve 6 érett paradicsom apróra vágva 1/­­2 ek. olaj 1 tk. őrölt római kömény 1 tk. kurkuma 2 tk. őrölt koriander csipetnyi csilipehely (elhagyható) 1 tk. sörélesztőpehely (nekem épp nem volt itthon...) 4 ek. vörös lencse 6 ek. kókusztejszín, vagy sűrű kókusztej 1 fej brokkoli rózsákra szedve 400 g-os csicseriborsó konzerv leszűrve 100 g bébispenót 1 citrom félbevágva 1 ek. pirított szezámmag 1 ek. apróra vágott kesudió A hagymát, a fokhagymát, a gyömbért és a paradicsomot késes robotgéppel pürésítjük. Felforrósítjuk az olajat, és megpirítjuk benne néhány másodpercig a fűszereket. Adjuk hozzá a hagymás-paradicsomos pürét és az élesztőpelyhet. Forraljuk fel együtt 2 percig, majd keverjük bele a vörös lencsét és a kókusztejszínt. Főzzük addig, amíg a lencse megpuhul. Ekkor mehet bele a brokkoli, és még 4 percig főzzük. Végül adjuk hozzá a csicserit és a spenótot, facsarjuk rá a citrom levét, szórjuk rá a szezámmagot és a kesudiót. Ehetjük magában, vagy főtt barna rizzsel.

Grillparádé a konyhában

2013. május 28. Mindennapi ételeink 

Grillparádé a konyhában Tegnap este  férjemmel grillpartit tartottunk, egy benti grill készülék segítségével.  Mi ezeket tettük bele: 1/­­2 csomag (kb. 8-10 szál) zöldspárga 1 kisebb cukkini 4 nagyobb burgonya 3 közepes sárgarépa 4-5 rózsa brokkoli 1 piros húsú paprika 1 zöld húsú paprika 15 dkg laskagomba 1 fej hagyma 4 gerezd fokhagyma 15 dkg füstölt tofu  3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk. kakukkfű 4-5 tk. Bad Ischlerfűszersó Elkészítés: Minden zöldséget alaposan megmosunk. A burgonyát  rusztikus hasábokra vágjuk. A sárgarépát meghámozzuk és szintén hasábokra vágjuk. A cukkinit felkarikázzuk, a gombákat rusztikus kockákra vágjuk, a paprikákat hasábokra szeljük, a brokkolit rózsáira szedjük, a hagymát felkarikázzuk. A spárga végén lévő fás részeit levágjuk, majd mindegyiket keresztben félbevágjuk. A tofut kockázzuk. Először az olajjal kikent sütőbe a burgonyát és a sárgarépát tesszük bele, és fedő alatt 120 fokos hőmérsékleten pároljuk-pirítjuk. Erre kb. 10 perc múlva a spárgát, cukkinit, gombát, brokkolit helyezzük, itt félidőben (5 perc után) már levesszük a fedelet, és 140-150 fokra kapcsolva a sütőt újabb 5 perc sütést követően a hagymát, paprikát, egészben hagyott fokhagymagerezdeket és a kockázott tofut is hozzáadjuk. Mindezzel ismét 10 percig sütjük. Ekkor sózzuk, ill. mi kakukkfüvet és Bad Ischler fűszersót adtunk hozzá. Frissen, salátával vagy rizstejszínes öntettel, esetleg önmagában tálaljuk. TIPP: Tökéletes bele a Goody-foody is, csak ez most nem volt itthon. 

Kapor leves

2013. április 28. Fittanyuka Blog 

Kapor leves Ha szeretitek a leveseket akkor ajánlom az alábbi receptet: nyáron, meleg időben egy ilyen könnyű, gyors levessel feldobhatjuk az ebédünket! Hozzávalók: 4 fő részére 1 evőkanál kókusz olaj 3-4 evőkanál világos tönköly liszt fél maréknyi kapor összevágva 1 db bio leves kocka 1 l víz 1 kk himalaya só 150 ml kókusz tejszín A kókusz olajat felmelegítjük, bele tesszük a vágott kaprot, a lisztet és csomómentesre keverjük, lassan hozzáadagoljuk, állandó keverés mellett a hideg vizet, a leves kockát és felforraljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt. Tálaláskor még megszórjuk friss kaporral! Fittanyuka

Töltött hagyma, töltött retek

2013. április 10. Fittanyuka Blog 

Töltött hagyma, töltött retek Csak kreatívan! Ez az egyik jelszavam. Nem szabad kétségbe esni, ha csak szinte hagyma van otthon:). Ízletes, finom fogást lehet kanyarítani belőle. Kedvencem az újhagyma után a már nagyobb, de még mindig zsenge hagyma. Abból a legfinomabb ez a recept! Hozzávalók: 4 főre 1-2 db nagyobb, egyforma méretű hagyma /­­ fő 20 dkg champion gomba 4 evőkanál barna rizs 1 kk himalaya só késhegyni őrölt fekete bors késhegynyi szerecsendió késhegynyi őrölt köménymag 2 cikk fokhagyma víz 1 evőkanál kókusz zsír A rizst kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A hagymákat lehéjazzuk és lobogó vízben 10 percig főzzük. Kiszedjük a vízből és hagyjuk hűlni. Hagymák tetejét levágjuk és a közepüket kiszedjük. Három réteg hagyma maradjon, mert később tölteni fogjuk. A kiszedet hagymának 1/­­4 részét az  összeaprított fokhagymával együtt  az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az előre lereszelt gombákat.  Fűszerezzük az őrölt köménymaggal, szerecsendióval, borssal. A gombás egyveleget összekavarjuk a rizzsel, megtöltjük vele a gombákat és egyenként egy kiolajozzott tűzálló tálba helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kakukk tojás a retek:).  Egy - két  nagyobb retek belsejét, akár a karalábot kikapartam és szintén megtöltöttem a gombás töltelékkel. A retket nem szükséges megfőzni előre. Köret lehet hozzá barnarizs, köles, zöld saláta.Fittanyuka

Baba Ghanoush, a csábítás atyja

2013. március 27. La Veganista 

Baba Ghanoush, a csábítás atyjaTradicionális közel-keleti étel a Baba Ghanoush, amit Egyiptomtól Izraelig ismernek és fogyasztanak.  Arab neve arra utal, hogy feltehetően egy hárem konyhájában készíthették el először és afrodiziákumként szolgált. A recept végtelenül egyszerű, 35-40 perc alatt összeállítható. Annyira egészséges és tápláló, hogy nem hiányozhat a vegán konyhából. A recept két fontos alapanyaga a Padlizsán és a szezámmag krém. A lilás héjú burgonyaféle Indiából származik, a szerelem almájának is nevezik. Többek között olyan ásványi anyagokban és vitaminokban bővelkedik, mint kálium, kalcium, magnézium, vas, réz, cink, C, B1, B2, B6, folsav. A szezámmagot szintén Indiából eredeztetik, ahol a halhatatlanság szimbólumává vált. Ami biztos, hogy a római legionáriusok tarisznyájában mindig volt belőle. A csontritkulás legkiválóbb ellenszere a rendszeres mozgás mellett, hiszen súlyarányosan hétszer (!) több kalciumot tartalmaz. E, B1, B2, folsav, lecitin és magas telítetlen zsírsav tartalma is amellett szól, hogy konyhánk állandó szereplője legyen. Hozzávalók: 2 db padlizsán (egészben) 1/­­4 csésze tahini (szezám paszta) 2-3 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1/­­2 citrom leve 1 csipet őrölt kömény 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál petrezselyem vagy koriander levél (aprítva) só ízlés szerint Így készítsd el: Tegyünk a sütőrácsra alufóliát, majd melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Mossuk meg a két padlizsánt, szurkáljuk meg villával és helyezzük a rácsra. Süssük 30 percen keresztül (10 percenként  megforgattam őket). A lényeg az, hogy a padlizsánok héja megráncosodjon, a húsuk pedig megpuhuljon. Ezután kivesszük a sütőből, meggyújtjuk a gázrózsát, és átforgatjuk őket a tűzön (fogókesztyű legyen a kezünkön). A héjuk itt-ott elszenesedik, ettől némi füstölt ízt kapnak 1-2 perc alatt. A padlizsánok héját lehúzzuk (könnyen le kell jönnie), majd egy tálba tesszük a többi hozzávalóval együtt és botmixerrel összemixeljük. Tálaláskor a Baba Ghanoush tetejére, akár a humuszéra, némi olívaolajat öntünk, őrölt paprikát és őrölt köményt szórunk rá, és petrezselyemlevéllel, vagy koriander levéllel díszítjük. Hagyományosan pita kenyérrel fogyasztják, de a kovásztalan kenyér (pászka) is passzol hozzá.

Vegán darált "marhahús"

2013. március 25. La Veganista 

Vegán darált Sokan azt hiszik, ha valaki a vegán táplálkozást követi, akkor le kell mondania finomabbnál-finomabb ételekről, mert ezen túl csak füvet rágcsálhat a réten. Ez annyira nem igaz, hogy vegán konyhánkban akár ízletes "marhahúst" is készíthetünk karfiolból és dióból.  Hozzávalók: 1 db közepes nagyságú karfiolfej (megtisztítva, megmosva, rózsáira szedve) 2 csésze dió darálva 1 közepes nagyságú paradicsom felvágva 2 evőkanál olívaolaj 3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1/­­8 teáskanál szárított, morzsolt zsálya 1/­­2 teáskanál füstölt őrölt paprika (lehet édes vagy csípős) 1/­­2 teáskanál sima őrölt paprika 1/­­2 teáskanál só Így készítsd el: A megtisztított, rózsákra szedett karfiolt, a diót, és a paradicsomot robotgéppel krémállagúra mixeljük össze. A péphez öntsük hozzá az olívaolajat, a fokhagymát, a zsályát a füstölt és sima pirospaprikát, valamint a sót és alaposan dolgozzuk össze.  Melegítsük a sütőt 180-200 fokra. Egy sütőpapírral kibélelt tepsiben oszlassuk el egyenletesen a masszát, majd az előmelegített sütőben 15-20 percenként átkavarva süssük addig, amíg elpárolog belőle a nedvesség és kisebb-nagyobb rögökre esik szét ez kb. 1 óra. Nekem egy kicsit macerás volt ez a módszer. Legközelebb egy nagy serpenyőben fogom elkészíteni. A vegán darált marha felhasználható húsgolyó készítéshez, hamburgerpogácsához, tacoba vegán töltelékként. Kiváló húspótló, és meglepően finom. Hűtőben három napig tárolható, fagyasztani is érdemes.

Tavaszi Székelykáposzta

2013. március 18. Fittanyuka Blog 

Tavaszi Székelykáposzta   Ez a recept újfent egy erdélyi recept, amelyet anyukám reformált át, a fűszerezés maradt és a tavaszi ízhatást a zöldfűszerektől kapta! Használhatunk tetszőleges zöldfűszert, nekem most a választásom a kapora esett. Bármelyik évszakban fogyaszthatjuk, de tény, hogy ez inkább egy télies recept. Az időjárás újra hidegre fordult tavasz ellenére és ilyenkor visszanyúlunk a táplálóbb ételekhez. Hozzávalók: ( 4 fő részére) 750 g Savanyú, vágott káposzta, természetes savanyítású, nem ecetes! 2 fej vöröshagyma 2  kk édesnemes őrölt piros paprika 1 kk őrölt kömény 1 kk himalaya só 1/­­2 kk őrölt fekete bors 1/­­2 kk morzsolt borsika fű friss kapor apróra vágva 1 db piros kaliforniai paprika 3 cikk fokhagyma 2 evőkanál kókusz olaj 8 evőkanál barna rizs előre megfőzve 250 g szejtán : Recept! A káposztát előre megfőzzük annyi vízben amennyi ellepi, éppen roppanósra. Közben a hagymát, paprikát apró kockára vágjuk és a kókusz olajon puhára pároljuk, gyakorlatilag készítünk egy pörkölt alapot, mint a hagyományos verziónál, fűszerezzük a piros paprikával, sóval, borssal, köménnyel és hozzáadjuk a felkockázott szejtánt, káposztát, főzött barna rizst, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is. Az egészet fedő alatt 5-10 perc alatt összefőzzük. Növényi tejföllel, vagy növényi tejszínnel tálaljuk! Fittanyuka

Zöldség alaplé recept

2013. március 14. La Veganista 

Zöldség alaplé receptAmikor elkezdem megismerkedni a vegán konyha ételeivel, sok receptben láttam a hozzávalók között a zöldség alaplét. Ez egyfajta ízkivonat, melyet az ételhez hozzáadva zamatosabb, testesebb ízhatást érhetünk el. Eleinte fölösleges időpocséklásnak tartottam az alaplé elkészítését, arra viszont nem vitt rá a lélek, hogy zöldségleves kockából főzzem meg, így kihagytam a receptekből. Egy nap mégis rávetem magam, hogy elkészítsem. Nem mondom, hogy az alapléfőzés a gyors konyhai praktikák közé tartozik, de megéri a fáradtságot, mert egészen új ízdimenziót ad az ételeinknek. Hozzávalók tekintetében BMZ - vagyis bele minden zöldséget, ami otthon a hűtőben, meg a kamrában van, és zöldségnek hívják. Minél több íz keveredik benne, annál finomabb lesz. Hozzávalók: 2-3 közepes méretű répa 1-2 nagy termetű hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1-2 db brokkolirózsa zeller fehérrépa krumpli paprika paradicsom cukkini egyéb zöld félék 2-3 evőkanál olívaolaj 8-10 egész fekete bors 1-2 db babérlevél 2 teáskanál só 2-3 csipet rozmaring szója szósz ( gluténérzékenyek tamari szószt használjanak!!) Így készítsd el: Tisztítsd meg és vágd fel a zöldségeket. Egy nagyobb lábasba öntsd bele az olívaolajat, majd, ha már felmelegedett, ugorjanak bele az zöldségek is. Önts rájuk úgy 3,5-4 liter vizet, forrald fel, majd vedd vissza egészen alacsonyra a hőmérsékletet. Nem szabad siettetni - az a lényeg, hogy fedő alatt lassan főjön, akkor lesz igazán sűrű, vagyis pont olyan, amire szükségünk van. Ha letelt az egy óra, add hozzá a fűszereket és lassú tűzön rotyogtasd tovább még 30-40 percig, hogy az alaplé átvehesse a fűszerek aromáját. A kihűlt alaplét szűrd át egy kancsóba. A hűtődben, akár egy hétig is eláll, de jégkockává fagyasztva két hónapig is használhatod. Arra biztatlak, hogy próbáld megfőzni és aztán használd fel az ételeidben. Ezen a blogon is lesz jó néhány olyan étel, aminek nélkülözhetetlen összetevőjeként fog szerepelni. Sokkal finomabb lesz tőle minden, mintha bármelyik instant zöldségkockából készítenél alaplevet. Ráadásul csak az van benne, amit te beleteszel.

Lencsés rétesrózsa (vegán)

2013. február 20. VegaLife 

Lencsés rétesrózsa (vegán)Az emberek nagy része főzelékként fogyasztja csak a lencsét. Szegényes megoldás. Mi nagyon szeretjük. Nem múlik el úgy hónap, hogy ne főznék egy-két alkalommal lencsét. Főzeléket emlékeim szerint az utolsó előtti szilveszter-újév napjaiban főztem belőle. Azóta már készítettem lencsés stefánia-vagdaltat több alkalommal is - vegán módra a Kittivel együtt megtartott vegán főzőkörökön is, újévkor gluténmentes golyókat gyártottam belőle - meglehetősen szép sikerrel (ami az elfogyását illeti). Nyáron töltött paprikához használtam fel, s igen gyakran kerül salátaféleként is az asztalunkra ilyen-olyan zöld finomságokkal összekeverve. Mondhatnám azt is, hogy "de a következő étel az összes többit felülmúlja", csakhogy igazából nem tudok első helyezést adni kizárólagosan ennek az ételnek. Versenyben van a lencsegolyókkal és a lencsés salátáimmal. És mindezek után el tudjátok hinni, hogy ifjabb koromban - cirka 10-20 évvel ezelőtt én nem szerettem a lencsét?!?! Szerencsére változtam. Örülök, hogy nem maradok ki ezekből a finomságokból. A recept: Hozzávalók: 1 nagyobb bögre lencse 3-4 szál babérlevél só/­­ételízesítő 5-6 szem krumpli 1 fej lilahagyma 1 csomag réteslap kevés olaj muffinsütő muffinpapírok (ajánlott) növényi tejföl   Elkészítés: Jó, ha a lencséket főzés előtt van lehetőségünk áztatni pár órát, vagy egy éjszakát. Ha mégsem, nem történik semmi baj. Valamivel több főzési idővel kell számolnunk. Tehát a megmosott lencsét babérlevéllel vízzel és sóval vagy ételízesítővel feltesszük főzni. Puhára főzzük. A burgonyák héját megmossuk és szintén puhára főzzük - héjastul. Közben a lilahagymát apróbb darabokra vágjuk. A réteslapokat pedig négyzet alakúra szabjuk fel - akkora négyzetekre, hogy a muffinformákat majd "kibélelhessük" velük. A továbbiakban elkészítjük a "tejfölt" is a napraforgóból (vagy más olajos magból) a nemrégiben bejegyzett receptem alapján. Amikor a lencse és a krumpli is puhára főtt, összeállítjuk a réteslapok töltelékét. A krumplikat meghámozzuk (hideg vízzel érdemes főzés után átmosni, mivel így gyorsabban kihűl és könnyebb lesz a héjukat lefejteni), majd apró kockákra felvágjuk. Hozzákeverjük a lencsét, az apróra vágott lilahagymát, szükség esetén megsózzuk egy picit és ezzel a töltelékkel töltjük majd meg a muffinformákba helyezett réteslapokat. A négyzetekre vágott réteslapokat úgy tesszük a muffinformákba, hogy először is a formák aljába egy-két csepp olajat teszünk, ha nem muffinpapírt használunk (így nagyobb eséllyel tudjuk sütés után kiszabadítani őket). A réteslapokat pedig egymáshoz képest kissé elcsúsztatva tesszük a formákba. Megtöltjük őket a krumplis-lencsét-lilahagymás töltelékkel, csepegtetünk rájuk pár csepp olajat és végül növényi tejfölt kanalazunk a tetejükre. A növényi tejfölt jelen esetben egy kevés paprikakrémmel kevertem össze, így pirosabb színe lett. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Az olajnak köszönhetően, amit a sütés előtt belecsepegtettünk, könnyű lesz kiszedni a formákból a rétesrózsákat. Én készítettem muffinpapírral és nélküle is. Mindegyik egyformán sikerült és finom lett. Igazából mi magában fogyasztottuk, sőt még munkahelyünkre is vittük ebéd gyanánt, de párolt zöldség, vagy valamilyen vegyes saláta-féle is passzol hozzá. Arról nem beszélve, hogy kiváló partyfalat nem csak vegánoknak.

Fűszeres hajdina pástétom

2013. február 17. Fittanyuka Blog 

Fűszeres hajdina pástétom Sokszor háttérbe kerül a hajdina, ez az értékes gabonaféle, habár tulajdonképpen nem is gabona, hanem egy mag termése, gluténmentes és számtalan pozitív élettani hatása van. Karakteres íze miatt sokan nem kedvelik, most köret helyett pástétomot készítettem belőle, a fűszerek elnyomták a hajdina jellegzetes ízét és pirított tönköly kenyérrel, szezámos, spenót-répa salátával finom vacsora volt. Hozzávalók: 150 g hajdina 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1 kk füstölt, édes piros paprika 1 kk kakukkfű késhegynyi őrölt rózsa bors 1/­­2 citrom leve 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj pár szál friss petrezselyem zöldje A hajdinát enyhén sós, háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vöröshagymát üvegesre dinszteljük 1 evőkanálnyi olíva olajon és a többi fűszerrel,  a maradék olíva olajjal, citromlével együtt hozzákeverjük a hajdinához és kézi turmix gép segítségével krémesre összeturmixoljuk. A felaprított petrezselyem zöldjével megszórjuk.Fittanyuka

Kapribogyós Kerti pizza - Szénhidrát csökkentett tésztával

2013. január 26. Fittanyuka Blog 

Kapribogyós Kerti pizza - Szénhidrát csökkentett tésztával   A pizza mindenki kedvence, tévhit, hogy egészségtelen, csak az alapanyagoktól függ és kijelenthetjük, hogy a pizza igenis lehet egy egészséges fogás. Az alábbi pizzát a mediterrán főzőtanfolyamon készítettük el és a tészta alacsony szénhidrát és glikémiás indexének  titkát  hamarosan elárulom.  Ezen kívül tej,-tojás,-élesztőmentes . Ha a pizzánk még ezen kívül nem tartalmaz állati zsírokat és növényi hidrogenizált zsírokat, már nagyon jó úton járunk. Ha feltétet pedig sok lúgosító,-roppanós zöldség alkotja akkor pedig telitalálat!   A tészta kétféle lisztből készült, az egyik az örök kedvenc a tönköly, erről az ős gabonáról már többször írtam, hogy magas a növényi fehérje tartalma, rengeteg ásványi anyagot tartalmaz és magas sikér tartalma miatt tojás nélkül bármit elkészíthetünk belőle! Engedjétek meg, hogy bemutassak egy másik ős búzát, egyben a másik összetevőt: az alakort.           Az alakor búza: Évezredeken keresztül ez az ősi gabonaféle biztosította az emberiség alapvető élelmiszer ellátását. A mai búzának csak igen távoli rokona. A mag belső sárgás színű finomlisztje a rengeteg béta-karotinnak köszönhető. Lizin mikroelem-és esszenciális aminosav-tartalma szintén magas, szénhidrát tartalma alacsony, glikémiás indexe alacsony! Antioxidáns és lutein bősége emeli pozitív élettani hatásait. Az alakorban lévő glutén nem tartalmaz alfa-gliadint, szemben a mai modern búzákkal. Ezért a legtöbb gluténérzékeny ember számára biztonságos, nem okoz allergiás reakciókat. Használatával megelőzhető a gluténérzékenység kialakulása. ( Mivel minden ember egyedi, ezért lisztérzékenység esetén először tesztelje önmagán az alakort kis mennyiségben, javasolt hogy a teszt során működjön együtt orvosával!)   Átlagos tápérték 100 g-ban: Fehérje tartalma: 13,4 g Szénhidrát tartalma: 66,5 g Zsír: 1,7 g Élelmi rost: 6,7 g   Hozzávalók:   Tészta:   250 g világos tönköly liszt 250 g alakor finomliszt 200 ml növényi tejszín ( rizs, vagy zab, vagy -kókusz tejszín) 2 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 1 dl víz   Szósz: 450 ml paradicsom szósz friss bazsalikom levél 3 evőkanál olíva olaj 1 kk himalaya só 1 kk nyírfacukor 1 kk szárított oregáno 2 cikk préselt fokhagyma   Feltét:   Tetszőleges zöldségek: vöröshagyma szeletelt fokhagyma brokkoli rózsák aszalt paradicsom cukkini olíva bogyó kapribogyó növényi sajt ( soja produkt, forg: www.albaviz.hu) Mert sokan és sokszor kérdezitek:) (Azért használom mert: 100%ban génkezelés, tartósítószermentes, adalékmentes, szinezékmentes, továbbá tej,-hús,-tojás, fehér liszt, gluténmentes és nem tartalmaz hidrogenizálz növényi zsírokat sem!)   A tészta összetevőiből rugalmas tésztát gyúrunk, amelyet kb.1,7 cm vastagságúra nyújtunk és olyan formára  amilyen formában sütni szeretnénk a pizzánkat. Nekünk  egy kb. 32 cm átmérőjű kerek pizzánk és egy szögletes kb. 20x20 cm-es pizzánk lett ebből a mennyiségből. Közben elkészítjük a szószt: az olíva olajat összekeverjük a paradicsom szósszal és a fűszerekkel, állandó kevergetés mellett főzni kezdjük, hozzáadjuk a fűszereket és a végén a préselt fokhagymát. Megkenjük vele a pizzánkat(inkat), a feltéteket a tetejére tesszük, kevés olvadós növényi sajtot és mehet az előmelegített sütőbe: 180 C fokon 20-25 percre. Tésztája finom puha, rugalmas sárgás színű és finom:).   Jó étvágyat!   Fittanyuka

Brokkolis polenta aszalt paradicsommal

2013. január 17. Fittanyuka Blog 

Brokkolis polenta aszalt paradicsommal   A puliszkát szinte mindenki ismeri, kukorica darából készül és nagyon sokféleképpen felhasználható, édesen, sósan. Manapság hangzatosabb néven emlegetik az olasz konyhából, -nyelvből átvett polentaként. Élettanilag előnyös oldala, hogy gluténmentes, könnyen emészthető, de azért ne vigyük túlzásba a kukorica fogyasztását. Kifejezetten téli étel, a hegyvidéki emberek kedvenc tápláléka, Olaszországban északon a legelterjedtebb, Erdélyben úgyszintén, itt édes változata a málé, amelyet régóta tervezek elkészíteni, természetesen majd megosztom veletek a megreformált receptet.   Hozzávalók: (3-4 fő részére)   130 g kukorica dara 1 kk himalaya só 3szoros mennyiségű víz 2 evőkanál kókusz olaj 1 kis fej brokkoli 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom késhegynyi őrölt szerecsendió növényi sajt a tetejére   A sós vizet forralni kezdjük és amikor már éppen forr, beleszórjuk a darát és állandó keverés mellett addig főzzük ameddig besűrűsödik. Közben a brokkolit rózsáira szedjük, roppanósra pároljuk. Tipp: Ha a pároló vízbe késhegynyi szódabikarbónát teszünk akkor szép zöldek maradnak a brokkoli rózsák. Kiolajozzunk egy tepsit, a kész puliszkát ízesítjük a szerecsendióval, préselt fokhagymával, belekeverjük az 1 evőkanál kókusz olajat és beleöntjük a tepsibe. Rátesszük a tetejére a lecsöpögtetett brokkolit, aszalt paradicsomot, sajtot a tetejére és 15-20 percre a sütőbe tesszük 180 C fokon. Összesen 30 perc alatt készen is vagyunk. Én csírát, salátát ajánlok mellé. Utólag meglocsolhatjuk kedvenc hidegensajtolt olajunkkal.     Fittanyuka

Sült majonézes céklasaláta

2013. január 5. Fittanyuka Blog 

Sült majonézes céklasaláta Nagyon szeretem a céklát és a tormás cékla salátát is, viszont amióta nem fogyasztok és a főzéshez sem használok ecetet, ezt a céklás saláta receptet preferálom a nyers mellett. Életmód tipp: Az ecet egy erjesztett folyamat vége és a folyamat nem szakad meg azután, hogy elfogyasztjuk, az erjedés tovább folytatódik. Az erjedésnek pedig alkohol, savképződés az eredménye. A rossz hír, hogy az ecetes savanyúság mellé elfogyasztott ételt is megerjeszti, hiába egészséges menüként fogyasztottuk el. Tehát az ecetsav egy erősen savas, maró anyag, én csak takarításra használom, tökéletes vízkőoldó szer! Tipp: Bármilyen savanyításhoz, dresszinghez, krémekhez használjunk friss citromlevet. Ez a recept is nagymamám receptje aki szakácsnő volt, ő hagyományos majonézzel készítette, amit természetesen megreformáltam. Szegény nagyim nem érti, hogy miért van szükség erre, csak mosolyog ezeken a furcsaságaimon:).  Hozzávalók: 500 g sült cékla 1/­­2 kk őrölt köménymag 250 ml növényi tejszín 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 kk bio mustár 1/­­2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi kurkuma 300 ml víz   A céklákat megtisztítjuk, lehéjazzuk és egyenként alufóliába csomagoljuk őket. Előmelegített sütőben 180 C fokon megsütjük. Amikor kihűltek, kicsomagolás után felkockázzuk. Az ecet helyett a következő pác levet készítjük a céklának, hogy tompítsuk az édeskés ízt: A vizet összekeverjük ( annyi vízzel, hogy ellepje) a citromlével, sóval és ebbe áztatjuk 1-2 órát a felkockázott céklákat. Közben elkészítjük a majonézt.  A jó minőségű növényi majonézhez a legjobb növényi tejszín a szója tejszín. A hozzáadott olaj hatására sűrűsödik, az olajat apránként adjuk hozzá és folyamatosan keverjük, hozzáadjuk a fűszereket, a mustárt csak az íze kedvéért. Ha nem találjuk elég sósnak a végeredményt utólag még sózhatjuk ízlés szerint. Majd a lecsöpögtetett céklát belekeverjük a majonézbe és 1-2 órára a hűtőben pihentetjük, hogy összeérjenek az ízek. Ideális fasírtokhoz, vegaburgerhez, pirított tönköly kenyérhez, pitához, tortillához!   Fittanyuka

Kaviár Lencse saláta

2013. január 2. Fittanyuka Blog 

Kaviár Lencse saláta Igazi újévi étel a lencse, habár lehet, hogy már mindenki ráunt egy picit így január 1.-e után:). Pedig a lencse igazi protein forrás, a vegák kedvenc eledele. Emellett rostokban és ásványi anyagokban is igen gazdag, főként vas- és magnézium tartalma magas. A lencse a kutatások szerint igen gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegség megelőzésben. Tartalmazza a négy legfontosabb ásványi anyag forrást is! Ásványi anyagok: kálium, kálcium, vas, foszfor, magnézium, nátrium. Vitaminok: B1, B2, B6 Jótékony hatása: egészségvédő, immunrendszer erősítő, bél tisztító. A kaviár lencse, vagy fekete lencse, más néven beluga lencse szemgyönyörködtető és nem szükséges áztatni sem. Hozzávalók: 200 g kaviár lencse 3-4-szeres víz mennyiség 2 kk himalaya só 1-2 babér levél 1 fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 szelet zeller 1/­­2 citrom leve késhegyni őrölt mustármag 2-3 evőkanálnyi hidegen sajtolt mákolaj - magas kálcium tartalom, ( vagy más hidegen sajtolt olaj) A lencsét a babér levéllel, hagymával, zellerrel, fokhagymával feltesszük főni. Amikor megfőtt, kb. 35-40 perc után hagyjuk picit hűlni. ( a babér leveleket, hagymát kivehetjük belőle) majd hozzáadjuk a himalaya sót ( azért utólag, hogy a sóban lévő ásványianyagok benne maradjanak), őrölt mustármagot, citromlevét és a hidegen sajtolt olajat. Alaposan összekeverjük és sárgarépa forgáccsal, szeletelt mandulával díszítjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható! A Mit-Mikor-Mivel elv szerint zöldségekkel, salátával, rizzsel fogyaszthatjuk együtt. Semmiképpen sem állati fehérjékkel, szójával, burgonyával, kenyérrel, a helyes ételtársítással elkerülhetjük puffasztó hatását! Ez más ételtípusokra is vonatkozik. Fittanyuka

Karfiolkrémleves magvakkal

2012. december 17. VegaLife 

Karfiolkrémleves magvakkalEgyszerű és nagyszerű, mint a brokkolikrémleves. Brokkoli helyett karfiollal. Az eljárás közel ugyanaz. Semmi macera, semmi nehézség, csak egy fej karfiol, víz, só, fokhagyma és rövid idő alatt kész is a finom krémlevesünk. Nem kell ehhez se krumpli, se tejszín. 30 perces levesek egyike. A recept: Hozzávalók: - 1 közepes vagy nagyobb fej karfiol - víz - só vagy ételízesítő - fokhagyma - leheletnyi szerecsendió - turmixgép - tökmag, szezámmag, napraforgóbél   Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy sóval vagy ételízesítővel meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá apróra vágva. Amikor a karfiol jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük vízzel (ha elég víz maradt a párlásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet) - kb. 2-2,5-3 dl víz kell hozzá. Összeturmixoljuk. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. Az összeturmixolt levet a fazékba visszatöltjük, adunk hozzá egy kevés szerecsendiót, esetleg nyomunk bele még egy-két gerezd fokhagymát. Az első rottyanásig még forralunk rajta egyet és kész is a leves. Tálalásnál tökmagot és/­­vagy napraforgóbelet, szezámmagot szórtunk a leves tetejére. De pirított kenyér vagy zsemlekockák is finommá varázsolják. Emellett friss lila-hagymakockákkal vagy zsenge új hagymával is ízesíthetjük. 90 napos diétát folytatóknak, fogyókúrázóknak, cukorbetegeknek is jó ez a leves.

Kétfázisú, könnyű arcápoló krém házilag

2012. december 9. Fitt Nők 

Kétfázisú, könnyű arcápoló krém házilagRégebben csak csak zsírfázisút készítgettem magamnak, amit esténként szoktam az arcomra kenni: Ilyent: http:/­­/­­www.fittnok.hu/­­bortaplalo-arckrem-hazilag Ez kizárólag növényi zsírokat és olajakat tartalmaz, testes, zsíros állagú krém. Amit most szerettem volna készíteni, az a kétfázisú krém, azaz csak egy része a zsír, másik része vizes alapanyagú, így krémesebb, lágyabb lesz. Az egyfázisú, kizárólag olvasztott növényi olajakat és zsírokat tartalmazó krémekhez nem szükséges semmiféle más adalékanyag: sem tartósító, sem emulgeálószer, egy az egyben egybeolvasztjuk a szilárd és folyékony növényi olajakat. A kétfázisú, azaz vízfázist is tartalmazó krémeknél más a helyzet, ezek könnyebben romlandóak, ezért szükséges hozzájuk csöppnyi tartósítószer (pl. Rokonsal) is, amennyiben a krémet nem szándékozzuk felhasználni 5 napon belül. Ha csak minimális mennyiséget készítünk, és 5 napon belül felhasználjuk, akkor nem szükséges bele tartósítószer, de tároljuk akkor is hűvös helyen vagy hűtőben. A kétfázisú krémekhez szükséges még egy emulgeálószer is, mivel önmagában a zsír és a víz nem elegyedik. Én most emulgeálószerként Emulsan pasztillákat használtam, ezekből is csak nagyon kevés kell, ugyanúgy, mint tartósítószerből. Ezek a plusz adalékanyagok BDIH-s kozmetikumokban is megtalálhatók, nincsen káros hatásuk. És nem drágák. Ráncmegelőzőként egy pici késhegynyi hiarulonsavat is tettem a krémbe, mely remek hidratáló tulajdonságáról híres. A krém ph-ját pedig egy csöpp tejsavval tettem “bőrbarátabbá”, valamint a tartósítószer is csak ebben a (kb. ph 5.5) ph-jú környezetben végzi el dolgát. Szóval, az összetevők, amiket használtam: Zsír fázishoz: - szilárd növényi vajak: kakaóvaj, mangóvaj, shea vaj - folyékony növényi olajak: búzacsíra olaj, szőlőmag olaj, jojoba olaj, E-vitamin - Emulsan emulgeálószer Víz fázishoz: - desztillált víz - hialuron sav, csöpp alkohollal átnedvesítve   + 1-1 csepp geránium és rózsa illóolaj Rokonsal tartósítószer tejsav Elkészítés: A folyékony növényi olajakat kis hőmérsékleten megmelegítem az emulgeátorral, majd hozzáteszem a szilárd növényi vajakat. Próbálom a legminimálisabb hőfokon tartani, de olyan hőmérsékleten, hogy minden elolvadjon. Az E-vitamint csak a zsírok olvadása után teszem hozzá. A hiarulonsavat közben egy csöpp alkohollal átnedvesítem, majd a meglangyított desztillált vízzel együtt csomómentesre elkeverem. Ezt követően összekeverem a víz fázist a zsír fázissal, és hűlésig folyamatosan keverem. Mikor már kézmelegre hűlt, hozzáadom a tejsavat, tartósítószert és az illóolajakat.  Hűlés közben folyamatosan sűrűsödik, végleges állagát általában másnapra éri csak el. A fent említett alapanyagokról, a krémkészítés menetéről bővebben a cosmio.hu oldalon olvashatsz, itt beszerezhetők az alapanyagok is. Kellemes kencézést kívánok! Update: És egy újabb adag készült, ez után levendula illóolajjal.

Brokkolis zöldturmix

2012. november 27. VegaLife 

Már írtam arról, hogy milyen favorit nálunk mostanság a brokkoli. Bizony nem csak krémlevest készítettem belőle, hanem zöld turmixot is megspékelve egy kis karfiol levéllel. Így ezzel a finom zöld lével indítottuk egyik hétvégénket. A recept:   Hozzávalók: néhány rózsa tisztára mosott brokkoli 3-4 db karfiollevél 1 csokor karalábélevél 1 csokor répalevél 2-3 szem alma víz turmixgép szűrő   Elkészítés: Először az almadarabokat tesszük a turmixgép poharába, majd a brokkolit, végül az összetépkedett leveleket. Minden zöldet nagyon alaposan megmosunk, mielőtt a gépbe aprítjuk! A brokkoli rózsáit is jól átmossuk, majd apróbb darabokban a turmixgépbe vágjuk. A megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük. Felöntjük 1-1,5 dl vízzel és alaposan összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint pár csepp citromlevet és/­­vagy fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Mi kipróbáltuk mindkettőt. Attól függően, hogy mennyi répa- és karalábélevél kerül a turmixba, lehetséges, hogy fogyasztható szűrés nélkül is. Ha ezekből lényegesen kevesebbet teszünk bele, akkor igen. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül, leszámítva a brokkolit és az almát (ha nincs almafánk). Fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek is ajánlják. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Egyik ismerősömet pedig láttam, hogy lefagyassza az elkészült zöld levet. Műanyag poharakba töltve tette a fagyasztószekrényébe. Amíg lehet, frissen fogyasszuk, friss zöldségekből!

Karfiol pikáns mártásban

2012. november 20. Életkert 

Ezt a gyors, finom és egészséges ebédet ki kell próbáljátok! Nagyon finom!!!! Hozzávalók személyenként: 2 maréknyi rózsáira szedett karfiol 2 evőkanál főtt orsótészta 1 csipet majoranna 1 csipet tárkony Szószhoz: 1 dl tejföl 2 csipet tiszta só 1 nagyobb cikk fokhagyma 1 csipet őrölt pirospaprika 2 dkg füstölt sajt 1 db zöld színű paprika (még [...]

Köret a perui lila krumplihoz

2012. november 16. Vegetáriánus receptek 

Köret a perui lila krumplihozBudapesten, a Fehérvári úti piacon vásároltunk perui lila krumplit. No, gondoltam, ehhez valami kontraszt kell: vettem hát karfiolt is, gyönyörű fehéret, habosat. Majd egy kedves néni ránk „sózta” a bio paraját, ami nem telt neki túl sok időbe. ;-) Ezt a hármast hoztam össze egy tányérra, ahol persze a lila krumpli a fő attrakció.

Hozzávalók:
- fél kg perui krumpli
- egy kis fej karfiol fele
- 15 dkg friss spenót
- 1 ek medvehagyma
- 3 cikk fokhagyma
- só
- bors
- szerecsendió
- őrölt kömény

A perui krumplival úgy jártam el, hogy héjában, kicsi sóval megfőztem; amikor kicsit meghűlt leszedtem a héját (macerás egy akció ez a rücskössége miatt).
A karfiolt, rózsáira szedtem. A medvehagyma nálunk olíva olajban van eltéve, így a serpenyőbe ez került először 1 evőkanálnyi. A karfiolt akkor tettem bele, amikor már illatozott a hagyma, majd kapott fél dl vizet, hogy így párolódjon. A víz után közvetlenül jöttek a fűszerek. Amikor a karfiol már kicsit megpuhult, belegyömöszöltem a friss spenótot (még ilyenkor több helyet foglal), majd mikor már a spenót levelek megfonnyadtak, le is vettem a tűzről. Megmondom őszintén, hogy a spenót mélyzöld zöld színe összefogta a karfiolt, ezért legközelebb külön-külön fogom készíteni, mert a színek közötti várva várt kontraszt így nem valósult meg, ám az ízek jól harmonizáltak.

Bodolai Móni

Karfiol migliotto

2012. november 9. Vegetáriánus receptek 

Karfiol migliottoAz őszi rizottót, egy karfiolos változat ihlette. Kölesből ettünk volna valamit, gondoltam biztosan el lehet készíteni hasonlóan azt is. Karfiol ráadásul volt is itthon a fagyasztóban. A nevével viszont nem tudtam dűlőre jutni. Köles rizottó? Fából vaskarika. A rizottó mintájára elhagyva az „s”-t: köleottó? Akár vicces is lehetne, de mégsem tetszett.

Utánaolvastam. Az olasz risotto, a riso „rizs” főnév kicsinyítő képzős alakja. Nem tudok olaszul, de innen már csak egy lépés volt kikeresni a kölest: miglio. Ehhez nem volt művészet hozzáragasztani a kicsinyítő képzőt: migliotto! Ellenőrzésképpen azért még rákerestem (http://google.hu/search?q=migliotto), és láss csodát, nem csak hogy a szó, de az étel maga is létezik!

Hozzávalók:
- 1 ek olaj
- 1 nagy fej hagyma
- 300 ml köles
- kb 1 liter alaplé
- 40 dkg rózsáira szedett karfiol
- 1 nagy csipet sáfrányos szeklice
- 2-3 ek petrezselyem
- 1-1,5 ek vaj
- só

A kölest több vízben alaposan megmossuk, majd lecsepegtetjük. Az alaplevet felforraljuk. Egy öntöttvas wokban (vagy egy sima lábasban) felforrósítjuk az olajat és megpirítjuk az apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a kölest és gyakran megforgatva az is enyhén átpirítjuk. Beletesszük a sáfrányos szeklicét, megsózzuk. Elkezdjük felöntögetni a forró alaplével, folyamatos keverés mellett adagolgatjuk, el-eldolgozva, mindig csak annyit, amennyit épp felvesz. Ha a köles nagyjából félig megpuhult beletesszük a karfiolt is, folytatjuk a felöntögetést, míg az egész teljesen át nem fő. Amikor elkészült, beleforgatjuk a petrezselymet és a vajat, majd pár percig fedő alatt pihentetjük és frissen tálaljuk.

Lásd még:
http://vegetarianusreceptek.hu/recept/oszi_rizottogombavalalmavaldioval/28762.html
http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_08/073.htm

Bliszkó Viktor

Karfiolpástétom

2012. október 23. VegaLife 

Szeretem a karfiolpástétomot. Ízében, zamatában és gyors konyhatechnikájában. Mivel karfiolszezon van és még egész jó áron lehet hozzájutni egy-egy fej karfiolhoz, szívesen készítek. A következő étel akár egy gyors vacsorára is elképzelhető. Legalábbis azoknak, akik vacsoráznak. Én is a férjemnek készítettem egy nehezebb nap estéjét zártuk le vele. A karfiolpástétomhoz gyorsan kovásztalan kenyeret készítettem. Kápia paprikát ettünk hozzá. Fincsi volt, de mégis olyan egyszerű! A recept: Hozzávalók: 1 fej karfiol só víz díszítéshez: napraforgómag (elhagyható, lecserélhető) Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, majd feltesszük fedő alatt párolni úgy, hogy a víz az edény alsó részén (kb 1/­­3 részén) legyen csak. Főzés előtt egy kevés sóval, vagy ételízesítővel megszórjuk. Ha megfőtt a karfiol, turmixgépbe tesszük, öntünk hozzá egy kevés levet a főzőléből és az egészet jól összeturmixoljuk. Ezzel kész is a pástétom. Kis tálkába szervírozzuk, a tetejét maggal meghintjük. Én még néhány szelet kápia paprikát vágtam a tetejére. Elhagyható, de a napraforgó mag finomabbá tette. Kovásztalan kenyérre kenve fenséges íze van, de kenyérszeleteket is megkenhetünk vele. Készíthetünk belőle szendvicset a munkába, iskolába induló családtagunknak.

Tojásmentes Rántotta

2012. október 10. Fittanyuka Blog 

Tojásmentes Rántotta Mielőtt megosztanám veletek ezt a receptet, olvassatok el pár gondolatot a tojásról, illetve a tojás fogyasztásról: tovább olvasom.. Senkit sem szeretnék meggyőzni, hogy miért jó ha valaki tojásmentesen táplálkozik, de ezek az érvek amelyek ellene szólnak számomra elég meggyőzőek, az élővércsepp analízisről nemis beszélve.   A recept összetevője a tofu, amely, mint tudjuk szója sajt és a szóját manapság sokan kerülik, ellenzik a fogyasztását, amivel  nem értek egyet. Mert általában ez a tábor a hús,-tej,-tojásról megvan győződve, hogy természetes táplálék. Viszont azt aláírom, hogy kerülnünk kell a génmanipulált, túlságosan feldolgozott élelmiszereket, de szerencsére kis hazánkban még nem jellemző a génmanipulált szója. A termék eredetét mindig el kell olvasni! Javaslom, hogy bioterméket válasszatok, megtaláljátok a csomagoláson, hogy biztonságos GMO mentes termék.   Néhány érv a tofu mellett:   Szerintem ez a szója legtermészetesebb felhasználási módja amely a legősibb múltra tekint vissza.   Élettani hatásai:    - Kiváló növényi fehérje forrás és számos tápanyag található benne, és az biztos, hogy sokkal jobb, mint bármelyik állati eredetű vagy tejből készült étel.  - Az izoflavonoidok - a fitoösztrogének ( növényi, természetes ösztrogének) egyik fajtája - megelőzik a hormonfüggő daganatok, mellrák kialakulását. ( Már a férfiaknál is, hála a dezodoroknak).  - A daidzen, egy bizonyos izoflavonoid, gátolja a rákos daganatok növekedését.  - A genistein egy enzim, amely gátolja a daganatok növekedését és elősegíti a sejtek differenciálódását. A vizsgálatok szerint gátolja a prosztatában, illetve az emlőben kialakult daganatos sejtek növekedését.  - fitinsav kelátot képez a daganatkeltő hatású mycotoxinokkal, így megköti és eltávolítja őket a szervezetből. - proteáz gátlók blokkolják a daganatok növekedését segítő enzimek hatását, mint például a vastagbél,-emlő,-májrák ellen hatnak.  - Szója védi a szívet, és elősegíti a hormonháztartás egyensúlyának fenntartását  férfiaknál is.    forrás: Dr. Robert Young: Ph csoda   Ami ajánlott a szójatermékekből választani: Szója csíra, Szója lecitin, tofu.   Kerüljük és  ritkán fogyasszuk a feldolgozott szójatermékeket: virsli, felvágottak, granulátumok, erjesztett szójatermékek: miszó, tempeh, szójaszósz.   Következzen a recept:   Hozzávalók ( 2 fő részére):   300 g natúr tofu 200 ml növényi tejszín késhegynyi himalaya só örőlt rózsa bors 1 db közepes vöröshagyma késhegynyi kurkuma kókusz olaj a sütéshez friss petrezselyem zöldje   A tofut sajtreszelőn lereszeljük,  vagy kézzel elmorzsoljuk majd fűszerezzük: sózzuk, belekeverjük a kurkumát és összedolgozzuk a növényi tejszínnel. Villa segítségével kissé összetörjük. A kókuszolajon a felaprított vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a tofus keveréket és addig sütjük ameddig kicsit összeáll. Tálaláskor megszórjuk a petrezselyem zölddel.               Fittanyuka

Gyümölcsrizs mézeskalács fűszerkeverékkel

2012. szeptember 14. VegaLife 

Augusztus végén egy párnapos táborban jártunk, ahol a szakács az egyik ételhez sok rizst főzött. Maradt belőle másnapra is, viszont ez a nap már az elutazás napja volt. Szakács csak az utolsó előtti napig kellett szolgálatot teljesítsen, utána már az előre megfőzött ételeket csak melegíteni és tálalni kellett. Nem voltunk sokan, így ezek a feladatok otthonosan megtörténtek. Viszont utolsó előtti délután, amikor besegítettem a konyhai munkákba, már felfedeztem az ott árválkodó megfőtt rizsszemeket. Több sem kellett nekem. Tudtam, hogy van még némi gyümölcs a konyhán, így elhatároztam, hogy tejberizst készítek belőle. Egy közeli szupermarketben találtunk növényi tejet, azzal és a gyümölcsökkel igazán finom gyümölcsrizs készült. A specialitása mégis az volt, hogy a konyhán találtam mézeskalács fűszerkeveréket. Tálalásnál ezzel szórtam meg. Fenomenális ízélmény volt! Következzen hozzá a recept: A recept: Hozzávalók: - 35 dkg barnarizs - víz - növényi tejszín (Hulala vagy más - jelen esetben nem Hulala volt, de édes volt, így nem kellett nagyon tovább édesíteni) - gyümölcsök (nektarin, banán, szilva és alma volt a konyhán) - citrom - mézeskalács fűszerkeverék - gyümölcscukor vagy nyírfacukor   Elkészítés: A barna rizs szemeket átmossuk, majd vízben puhára főzzük. A megfőtt rizshez hozzáadunk 3 dl növényi tejszínt. (Én a kék színű Hulalával készítem el otthon általában, mert az nem édes, így rajtam múlik, mennyire készítem édesre. Ha valaki a rózsaszínű Hulalát használja, vagy más édesített növényi tejet vagy tejszínt, nem nagyon szükséges tovább édesíteni - a táborban így történt.) Tovább főzzük, miközben a megmosott gyümölcsöket feldaraboljuk és hozzáadjuk a tejben "fürdő" rizsszemekhez. A citromot alaposan megmossuk, belereszeljük. Végül tálalásnál, mikor már hideg, gyümölccsel díszítjük és gyümölcscukorral vagy nyírfacukorral kikevert mézeskalács fűszerkeverékkel megszórjuk. Remek reggeli eledel, de ebédnél desszertnek (is) szép étek.:)

Rózsaborsos Túrókrém

2012. augusztus 23. Fittanyuka Blog 

Rózsaborsos Túrókrém Aki szereti a kencéket, krémeket és mindent amit kenni, mártogatni lehet azoknak  melegen ajánlom ezt a receptet. És természetesen azoknak is aki valamilyen oknál fogva nem fogyasztanak tejtermékeket. Gyors, egyszerű, finom! A tofu pedig annyira semleges ízű, önmagában íztelen, hogy minden fűszert, íz világot magába szív, próbáljátok ki! Hozzávalók:   250 g natúr tofu 200 ml kókusz tejszín 1/­­2 citrom leve 1 kk himalaya só késhegynyi tört rózsa bors ( vagy ízlés szerint) 2 cikk préselt fokhagyma A tofut sajtreszelőn lereszeljük, a többi hozzávalóval együtt turmix vagy bot mixer segítségével krémesre turmixoljuk. Pirítóssal, zöldségekkel nagyon finom kenni való. Fittanyuka

Lucernacsíra csokiöntettel

2012. július 31. Életkert 

Ez volt a mai ebéd utáni nasim ? Mindenkinek csak ajánlani tudom Hozzávalók személyenként 1-2 marék lucernacsíra 2 banán 1 kávéskanál bio kakaópor Díszítésnek: 4-5 szem áztatott dió 1 marék goji bogyó 1 porcsinrózsa ? A csírát elhelyezzük a tányérkák közepén. A banánokat botmixerrel összedolgozzuk a kakaóporral, majd rácsurgatjuk a lucernára…..hm… teszünk a tetejére néhány [...]

Glancos ganca avagy sütőtökös ganca borsos, pirított hagymával, Fetával, gyömbéres, citromos (vegán) tejszínnel, főtt rózsaborssal

2012. július 19. Vegaléria 

Glancos ganca avagy sütőtökös ganca borsos, pirított hagymával, Fetával, gyömbéres, citromos (vegán) tejszínnel, főtt rózsaborssalA kép készült: 2012.jan.elején  Ezek az ízek együtt...mennyei volt. Karácsonyi hangulatot idézett, még állt a (mű) fa. (A rózsaborsot megfőztem, hogy puhább legyen, aki ezt teszi számítson rá, hogy egy jó része ledobhatja magáról a szép piros héját.)  (ganca, sütőtök, rózsabors, karácsony)

Nyers tabulé és piknik a Szent István Parkban

2012. július 11. Zizi kalandjai 

Nyers tabulé és piknik a Szent István Parkban Egy újabb nyers étel receptje jön, ami nagyon egyszerű, gyorsan összedobható, kiváló saláta, pita kenyérrel laktató, de lehet grillezett ételek mellé köretként is tálalni. Én ezt vittem vasárnap a Makifood piknikre, amelyet a XIII. kerületi Szent István parkba szerveztek Makiék. Minden félév lezárásakor tart a főzőiskola egy közös csapatépítő, kajálós összejövetelt, amelyen az összes kukta és a Makifood csapat tagjai is részt vesznek. Rájöttem, hogy imádok piknikezni, akár csak I.-vel romantikusan kettesben :) vagy egy nagyobb csapattal, barátokkal. Az étel közös megosztása, a sokszínűség lenyűgöz, csipegethetek ebből is, abból is, a végére pedig tele vagyok, mint a déli busz. Ti is észrevettétek, hogy a friss levegőn elfogyasztott étel íze mindig más? A tabulé receptje szinte teljesen megegyezik a blogomon korábban megjelent recepttel. Egyetlen egy alapanyag adja a különbséget, valamint a megadott mennyiségeken változtattam, mert kisebb adagot készítettem. És akkor rántsuk le a leplet, hogy mitől nyers ez a tabulé... Nyers tabulé Hozzávalók 4 főre: - 1 fej karfiol (kb. 400 g), rózsáira szedve - 3 csokor petrezselyem, felaprítva - 1/­­2 csokor menta, felaprítva - 4 db paradicsom (kb. 350 g), felkockázva - 2-3 szál újhagyma, felaprítva - 150 ml extra szűz olívaolaj - 100-150 ml frissen facsart citromlé - só, bors Attól nyers ez a tabulé, hogy főtt bulgur helyett karfiolt használtam az elkészítéséhez... Szóval a fehér kis apró szemecskék, nem bulgurt rejtenek, hanem karfiolt. A karfiol rózsáiról vágjuk le a szár részeket (rágcsáljuk el nyersen /­­ dobjuk bele salátába /­­ főzzük bele levesbe) minél jobban. Tegyük robotgépbe a rózsákat és aprítsuk kis szeműre (pont akkorára, mint a bulgur szemek). Öntsük egy tálba és adjuk hozzá a többi alapanyagot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jól keverjük el és tegyük a hűtőbe 2-3 órára, hogy az ízek összeérjenek. Terülj, terülj asztalkám...

Gesztenyés-meggyes rózsa

2012. június 27. Mindennapi ételeink 

Gesztenyés-meggyes rózsaKönnyű édesség a forró napokra. Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta kb. 1/­­2 kg meggy 10 dkg nyírfacukor 1 kocka mélyhűtött gesztenye Elkészítés: A  leveles tésztát kinyújtjuk. Majd az egészet vékonyan megkenjük a felolvasztott, natúr gesztenyepürével. A meggyeket kimagvaljuk és egy tálban becukrozzuk. Majd egy szitán átszűrjük a levét, és alaposan kinyomkodjuk.  A leveles tésztát kb. 2 ujjnyi vastagságú csíkokra vágjuk, és a csíkokat telerakjuk a kimagvaltmeggyel. Majd felcsavarjuk. Olajozott -nálam szilikon- muffinformákba tesszük. 150 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük. A tetejét is megszórjuk nyírfacukorral, melyet kávédarálón megőrlünk, így nyerünk pornyírfacukrot belőle :-)

Aszalt paradicsomos zsömlék

2012. június 6. VegaLife 

Aszalt paradicsomos zsömlékOlykor elkap a gondolat, vagy az ihlet, és nem tudok szabadulni tőle, hogy a különféle kenyérkéim helyett készítsek cipót, zsömlét, bagettet, kiflit.Bár a kenyér, ami a sütőnkből kerül ki, mindig elfogy gyorsan, függetlenül attól, hogy én szeretek egy héten 3-4 nap kelt tésztás ételt nem enni, mégis a férjem visz reggelenként munkába szendvicset, hazaérve, vacsoraként is szívesen fogyasztja péktermékeimet. Persze meg sem látszik rajta az a sok kelt tészta (... és a reggelin túl még főtt ételt is kap ételhordóba ebédre). Szóval így adódik, hogy bizony gyakran keveri a kenyérsütő gép az élesztős tésztát. Napos időkben külön élvezet számunkra, hogy a kenyérsütő gépet csak a keverésre vesszük igénybe, ugyanis olyan szépen körbesüti a nap a lakhelyünket, hogy akár kétszer is szépen megdagad az ablakban, vagy az erkélyen a kenyér. Ilyenkor nyáron még akkor is, ha késő délután, amikor már vége a napi munkának, akkor kezdünk neki a sütésnek.Szóval így született meg a következő remekművem.Cipó formájában már készítettem hasonlót, most azonban némi változtatások estek a készületeken.A recept: Hozzávalók:3 dkg friss élesztő3,3 dl meleg víz1 nagy maréknyi, darabokra tört aszalt paradicsom20 dkg teljes kiőrlésű liszt40 dkg fehér liszt (BL-55)2 evőkanál olaj1 dkg só  Elkészítés:A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet. Amikor az élesztő szétmállott a vízben, hozzáadjuk a liszteket, az olajat, a sót és végül belemorzsoljuk az aszalt paradicsomokat. Én a fagyasztónkban lévő kis dobozkából vettem egy nagyobb marékkal.A kenyérsütőgép programjai közül kiválasztjuk azt, amelyik dagaszt és keleszt, de nem süt.Nekem "dough" a program neve és másfél óra alatt kész a nyers tészta. Ahogy fentebb említettem, most csak egyszerűen összekeveri a gép a hozzávalókat. Szép kis buci lesz belőle. Amikor összeállt a tészta, lekapcsoltam a gépet (kb. 15-20 perc után), és az üstöt a benne nyugvó tésztával napsütötte helyre állítottam. Kb. 30-40 perc múlva már szinte kidagadt a tészta az üstből. Ezt követően 6 db gombóckát formáltam a kezemmel és sütőpapíros tepsire raktam őket. És persze ismét a nap fényében fürdőztettem őket addig, míg legalább duplájára nem dagadtak a drágák. Ezt a műveletet - napsütötte helyen ugyanígy elvégezhetjük. Amennyiben sötét lakásunk van, és nincs lehetőségünk napon keleszteni, érdemes a tészta első kelesztését a kenyérsütőben megvárni.Sütőben kb. 20 percig (180 fok, vagy közepes láng) sütjük, majd kivesszük és vízzel megspricceljük. Még sütjük úgy 5-10 percig, majd a kész zsemlécskéket (amik akár hamburger nagyságú zsemlék is lesznek,) rácson hagyjuk kihűlni.Igazán intenzív ízű, sötét rózsaszínes színű zsemlék lesznek a végeredmények, amelyekbe beleharapva az aszalt paradicsom fenséges ízeket ad. 

Feledhetetlen és örök

2012. május 27. VegaLife 

Férjem Édesanyjának kerek évfordulóját ünnepelve egy szép tortát (is) ajándékoztunk neki. A számot nem árulom el, amúgy is azt mondják, 30 felett nem illik firtatni a kort... Különben is a képek árulkodnak az évszámról. Bár azt meg kell mondanom, hogy ha szembe jönne veled az utcán, nem gondolnád, hogy ennyi. 10-15 évvel kevesebbnek tippelnéd. Bizonyára a kerti munka is fiatalon tartja. :) A képet több szempontból is ideillőnek tartom. Egyrészt, mert receptjeim nagy részének hátterében az Ő keze munkája is ott van, hiszen a legtöbb zöldség az Ő veteményes kertjéből érkezik, s ezért nem tudunk eléggé hálásak lenni. Másrészt a Vegalife ugye két szóból tevődik össze vega, mint vegetarian=vegetáriánus és life=élet. A vegetáriánus életmódhoz meglehetősen sok zöldségre (gyümölcsre és gabonára) van szükség, amit mi elsősorban a Férjem Édesanyjától kapunk. Az élethez pedig hozzátartozik a születésnap is. Szóval mindezek után hadd szóljanak a képek magukért elsősorban a tortáról, másodsorban az évszámokkal egyenlő rózsaszálakról. Az ötletet a díjnyertes Sendula Enikő tortájából ered. Ezúton is köszönöm szépen neki a segítséget a képekkel és a lehetőséget, hogy tortájából egyfajta "remake" készüljön.

Tabouleh, hummusz, joghurtos uborka...

2012. május 16. Extraszűz 

Tabouleh, hummusz, joghurtos uborka... Már annyira vágytam erre! Igaz, hogy egész nap este volt, inkább őszies időjárás, de a búrjánzó zöldek tagadhatatlanul az előrehaladott tavasz árulkodó jelei. Nekem pedig korianderre, mentára, kaporra és hasonlókra fájt a fogam.  A reggelt is korianderessel kezdtem: angol zeller+alma+koriander+spenót+gyömbérlével. Friss, könnyű, energetizáló és isteni finom. Az ebéd alapanyagai még csak részben saját kertből valóak (saláták, fűszernövények, a többi még fejlődésben :) ) A Tabouleh-hoz (4főre) 2 fej kisebb, zsenge karfiol 1 db közepes sárgarépa 2-3 db fürtös uborka 3-4 szál zöldspárga 1/­­2 dl e.sz.olívaolaj menta, koriander (szigorúan bio), citromfű ízlés szerint, nálam: amennyit csak találok 1 db citrom reszelt héja (szigorúan bio)  himalája só A megmosott karfiol rózsáit leszedegetjük és aprítóban daraboluk, kb kuszkusz méretűre. (a torzsájából és a leveleiből holnap valamilyen levest készítek majd). A többi zöldséget apró kockákra vágjuk, a fűszernövényeket durvára aprítjuk. Mindent összekeverünk, és kész. Az eredeti sem bonyolult, de ez még azt is veri :) Joghurt 1/­­2 bögre kókuszreszelék 1/­­2 bögre áztatott mandula 1/­­2 mk vagy egy kapszulányi probiotikum (elhagyható) 2 bögre forrásvíz Az összetevőket összeturmixoljuk. Ha nincs magas teljesítményű turmixgépünk, érdemes előbb felaprítani a mandulát, megőrölni a kókuszreszeléket. A keveréket -akárcsak aludttej készítésnél- tegyük langyos helyre egy éjsazkára egy olyan edényben,  ami nincs teljesen csurig, és fedjük le egy kis gézzel vagy hálóval. Reggelre kész a joghurt. A probiotikum meggyorsítja és biztosítja ezt a folyamatot. Reggel kapunk egy joghurtot az edény tetejére ülve, alul pedig egy savót. Ezt is felhasználhatjuk pl. szószokhoz. 2 db fürtös uborka menta kapor himalája só 2 gerezd fokhagyma Az uborkát lereszeljük, a zöldeket és a fokhagymát aprítjuk és mindent összekeverünk a joghurttal. Hummusz 1/­­2 bögre csicseriborsó- ezt 24 órára beáztatjuk, majd két napon keresztül csíráztatjuk 1/­­2 bögre szezámmag, őrölve himalája só fokhagyma füstölt paprikapor koriander római kömény citromlé 1/­­2 dl kendermagolaj Minden hozzávalót beleteszünk a turmixgépbe és annyi vizet töltünk rá, hogy épphogy elfedje. Habosra turmixoljuk a krémet. Ezt répás ropogósra kentem. Még néhány bébi mángold és vörös cikória saláta, és kész! Nagyon jól esett ez a már-már ünnepi ebéd. Kissé tartottam a csíráztatott csicseriborsótól, de meglepetésemre nem okozott kellemetlenséget. A sok zöldfűszer olyan frissé teszi ezeket a fogásokat, hogy egy igazi nyári lakomán is megállják a helyüket. A desszert is jön majd :)

Magnólia

2012. május 12. BioBrigi 

Magnólia Egy igen kedves (elő)születésnapi meglepetés fogadott egyik reggel, mikor zenekari próba után otthonról haza mentem. :) Nyitom a kertkaput, és a kertben egy új fácska nyújtogatta ágait a napfény felé. 2 kis rózsaszínű virág billegett az ágakon.  Tátva maradt a szám, aztán nagy vigyorra húzódott. Nagyon örültem neki, mert a magnólia mindig is a kedvenc növényeim közé tartozott. Remélem megmarad, és olyan szép nagy lesz majd, mint a múltkor az Eleki Idősek Otthonában fényképezett. Köszönöm szépen.

afterlé

2012. április 27. ve.ga 

első pár napban sikerült tartani a fokozatosságot: először csak a gyömölcsöket ettem egészben, a zöldeket még facsartam (bennük több és durvább a rost) aztán második-harmadik nap jöttek a levelek és a spárga. ezután kicsit összefolytak a dolgok, mert ahogy elkezdtem avokádót enni, a magokkal nem voltam már olyan óvatos. nem bírtam tovább, annyi ötletet halmoztam fel időközben, hogy fejest kellett ugrani a konyhai alkotásba.. ezzel rendesen átléptem a mértékletesség határát, de nem akarok semmit véresen kolyan venni. nem vagyok aszkéta. a böjti felhőtlen boldogság, szabadságérzés megmaradt, ami kimondhatatlanul jó. a kajadömping megállt a nyers határon. nem érzek különösebb kísértést hogy nekiessek a régi kísértőknek, nem hoz zavarba a kenyér, pogácsa, sütemények. az eddigi böjtök után ennek az ellenkezője volt jellemző, és bár kicsit túlzásba vittem ezt-azt, úgy érzem, jó eséllyel pályázom most az egyensúlyra. egyelőre sós és édes téren is megcsinálok minden nyers őrületet, és mivel ezek részben alternatívái a sült kísérteteknek és mert annyira belemerültem az ötletek megvalósításába, eszembe sem jutnak a nem nyers/­­nem vegán régiségek. érdekes a só kérdés: egyszer azt olvastam valahol, hogy a sóról nagyon könnyen le lehet kattanni, egy hétig nem eszik az ember, és már nem hiányzik. hát én ezzel szemben az egész böjt alatt kívántam valami sósat, hiába ittam meg a rengeteg zöld lét tele ásványi anyagokkal. és ahogy elkezdtem enni, rögtön hiányzott a só is. a salátákat nem sózom, de a sós rágcsák nagyon jól esnek. ebben a kis összevisszaságban az alap és kedvenc kaja változatlanul a saláta. végre vettem egy szép üveg salátástálat a - legnagyobbat, ugyanekkora a családi salátástálunk hehe - és ezt tele is rakom egy átlag ebédre/­­vacsorára. általában lecsúszik napi két nagy fej saláta, amit vagy elrágcsálok magában/­­gyümikkel, vagy lesz belőle valami salátakreáció: spárgával, csírákkal, almával, mazsolával, vagy édesköménnyel, esetleg grapefruittal.. mmmmmm a lédús gyömülcsök miatt egyáltalán nem hiányzik rá semmiféle öntet, úgy jó az egész, ahogy van. nyamm. a lóhere és mungóbab mellett hajdinát is csíráztattam, amiből ma sokcsillagos müzli készült hirtelen felinduásból.. került bele banán, pici méz, mazsola, mandulatej és kakaótöret, wow.. leírhatatlanul jól esett, pedig eddig nem nagyon csináltam ilyesmiket. de azt hiszem, rendszeresítem a mandulatejet is, mert ez így teljesen kielégítő volt, és a mandulaliszt is jól fog jönni a kekszekbe. (a hajdinából granolát készültem csinálni, és eltenni egyebekhez aszalva, de frissen sokkal jobb!! najó.. azért aszalódik egy második adag müzliszelet belőle, nem bírtam megállni :P) remélem hamarosan sort kerítek a fotózkodásra is, megérdemlik a saláták és a többiek is. addg is egy kis izelítő, mi volt eddig: ? bbq és zöldfűszeres grissini, spenót chips (sós és édes (!) is) ? chocolate chips (kísérlet, későbbi receptekbe) ? sokmagos almás-vaniliás müzliszelet, és gojis-fahéjas párja ? szüleim vendégeinek egy spárgás almás saláta és desszert: vaniliás mandulatorta rózsavizes eperfagylalttal (ezt reprodukálnom kell, mert nem volt időm lefotózni.. 5 perc alatt eltűnt) ? és most pihen a hűtőben a következő desszert.. többet nem árulok el :D

Nyers Vegán Ínyenc vacsorák Áprilisban is! / Raw Vegan Gourmet dinners in April also!

2012. április 10. Répa Konyha 

Nyers Vegán Ínyenc vacsorák Áprilisban is! / Raw Vegan Gourmet dinners in April also! Tavaszi szelek, bimbózó természet, nyíló virágok Spring wind, budding nature, flowers A  tavaszi megtisztulás és a Húsvét után is szeretettel várunk  vacsoráinkra, hogy feltöltődjetek a nyers vegán ételek életerejével! Dátumok:  Április 17 (kedd) 19.00 óra Április 24 (kedd) 19.00 óra (Mindkét vacsorát csak kellő létszám mellett tudjuk megtartani.) After the spring cleansing and Easter time, we are inviting you again to our dinners to fill yourself up with the vibrant energy of raw vegan food! Dates:  April 17th (tuesday) 7pm April 24th (tuesday) 7pm (Both dinners can be hold only with  sufficient number of guests) MENÜ Április 17. Tökmag terrine marinált paprikával, gyümölcskenyérrel Zsenge zöldségleves turbolyával Színes diós wontonok aioli mártással   Zelleres és zöldsaláta Langyos almás rétes zsályás-rózsaborsos sodóval  Petit fours Mentás csicsóka chips,  citromos- köményes napraforgócsíra ITALOK Rózsa és hibiszkusz frissítő Bükki forrásvíz  Menta főzet MENU - April 17th  Pumpkinseed terrine with marinated peppers and fruit bread Tender vegetable soup with fresh chervil Colorful walnut wontons with aioli sauce, celery and green salad Warm apple strudel with sage and rose peppercorn sauce Petit fours Mint sunchoke chips  Lemon- caraway sunflower sprouts DRINKS Rose and hibiscus refreshener Spring water from the Bükk mountain Mint infusion Ha pedig az ételek elkészítése érdekel vagy az életmódodon szeretnél jobbítani, tartsatok velünk nyári táborunkba! If you are interested how to prepair raw vegan food or want to have a more vibrant lifestyle, join us to our summer camp

Brokkolis rakott tészta

2012. április 3. BioBrigi 

Brokkolis rakott tészta Nos, a kép a maradékról készült, amire ránézve az ember nem akar rögtön rohanni brokkolit venni, ennek ellenére jelentem finom volt. Méghozzá annak ellenére is, hogy volt tk. liszt a tésztában. (Barilla Integrale Pipe Rigate. Nem reklám, de egészen jó volt. Bár nem teljes őrlésű gabona, az tuti, ellentétben azzal, ahogy hirdetik. Inkább csak van benne az is.)  Szintén egyszerűen elkészíthető akár két, vagy három féle szósszal is, és egyből más-más ételeket kapunk. Ez most paradicsomos volt, de legközelebb napraforgó sajttal fogom készíteni, azután pedig fehér mártással. Persze valószínűleg a töltés is más lesz, attól függően mi volt a piacon és a kamrában kéznél. Hozzávalók: 1 fej brokkoli 1/­­2 kg tk. csőtészta 1/­­2 l sűrű paradicsomlé 4-5 paradicsom 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek (bazsalikom, borsikafű, majoranna) 1 ek méz 2 tk só olivaolaj A tésztát sós vízben megfőzzük. A brokkolit rózsáira szedjük. A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A paradicsomokat feldaraboljuk. Mindezt a paradicsomlével, fűszerekkel, illetve 1 csapott tk sóval  és a mézzel összekeverjük.  Végül hozzáadjuk a kész tésztát és a brokkolit is, és mindezt egy kiolajozott jénaiba tesszük. A tetejére  sajtot szórhatunk, vagy megkenhetjük szójajoghurttal és szezámmag keverékével. (Vagy növényi tejföllel.) Fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.

Gombapaprikás nokedlivel

2012. március 3. Nyers konyha 

Gombapaprikás nokedlivel Gombapaprikás nokedlivel: A nokedli, karfiol apró rózsáira szedve -vágva . Egy tálban megsózzuk és meglocsoljuk citromlével. A gombát összevágjuk, pácoljuk mizo-s vízben és kis olajban.  Avokádót turmixolunk, aszalt paradicsommal, pici kápiapaprikával, sóval, borssal, köménnyel, 2-3 csepp stevíával, 1-2 gombával, kevés hagymával és fokhagymával. A kész krémbe belekeverjük a lecsepegtetett, gombát és a nokedli mellett vagy vele összekeverve tálaljuk.

Tavasz Párizsban (1. rész)

2012. január 20. Zizi kalandjai 

Tavasz Párizsban (1. rész) Két napja Facebook-on megkérdeztem, hogy mit szólnátok egy kis tavaszi utazáshoz. Jeleztétek, hogy jöhet! :) Hát íme az első ízelítő Párizsból, ahol tavaly áprilisban jártunk I.-vel. Igen, jól olvastátok... tavaly áprilisban és még nem írtam róla! Érdekességeket fogok bemutatni a sorozatban, a látnivalókra nem nagyon fogok kitérni, bár képek formájában azért fel fognak tűnni. A híres épületeket, múzeumokat úgyis mindenki beiktatja a programjába, még ha nem is először jár Párizsban. Nekünk is már a harmadik alkalom volt, hogy eljutottunk a világ egyik leghíresebb vagy inkább legromantikusabb városába, mégis újra felmentünk az Eiffel Torony tetejére. Kihagyhatatlan, még a tériszonyosoknak is! És, ami így lassan egy év távlatából megmaradt a jegyzeteimen kívül? Croissant, croissant, bagett, sajt, piknik a parkban,  séta, séta, piac, nini ott az Eiffel Torony, tejeskávé, egy pohár finom vörösbor, croissant, metro, macaron, csokoládé, croissant, bagett, dzsem, vaj, metro, csokis croissant, pöti káfé, séta, nini megint ott az Eiffel Torony, piac, metro, macaron és még folytathatnám... Most, hogy ezeket leírtam, rám is tört a Párizsba mehetnék... na, beszéljenek a képek helyettem. Sajt tenger... Rue Montorgueil Market Szuper kis reggeliző hely és pékség, Le Pain Quotidien a Rue Montorgueil-en Rue Montorgueil Market Titkos recept alapján készülő párizsi csokis keksz... és társai A cseresznyefa rózsaszín tömött apró virágai Párizsban is ugyanolyan gyönyörűek, mint itthon... Most itt szeretnék ücsörögni a Festők terén, a Montmartre-on és csak nézni és nézni a sétáló tömeget, a művészeket... persze közben sült krumplit eszem egy nagy tányér salátval, ropogós bagettel és sós francia vajjal, egy pohár jó bor és egy üveg Perrier társaságában... Festők tere (Place du Tertre), Montmartre Festők tere (Place du Tertre), Montmartre Vidám muzsikát játszó utcai zenész a Montmartre-on Sacré-Coeur Egy párizsi piknik

Brokkoli krémleves

2011. december 5. BioVilág 

Brokkoli krémlevesItt az ősz, ezért nagyon megkívántam a krémleveseket. Finomak, laktatóak és egy kis pirított tökmaggal vagy napraforgóval isteni tud lenni. Hamarosan eljön a sütőtök szezonja is, de arra még várunk egy picit, addig is itt ez a finom, gyorsan elkészíthető leves.   Hozzávalók: 500 g brokkoli 2 kisebb burgonya 2 gerezd fokhagyma só, bors 1. A brokkolit rózsáira bontva feltesszük főni a burgonyával és 2 gerezd fokhagymával együtt. Érdemes annyi vizet önteni rá, hogy csak éppen elfedje. 2. A megfőtt zöldségeket botmixerrel lezúzzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy még ízletes és elég sűrű maradjon. 3. Sóval, borssal ízesítjük és felforraljuk. Tálaláskor hinthetünk a levesre pirított magvakat, úgy még finomabb a végeredmény. Ildi :-) 2010. október

Hercegnő torta, vagy Hello Kitty torta II. (tej- és tojásmentes), és a 3. szülinap

2011. szeptember 18. Vegagyerek 

Hercegnő torta, vagy Hello Kitty torta II. (tej- és tojásmentes), és a 3. szülinap Hála a jó égnek, bármennyire is stabilan tartotta magát, lassan a hercegnők elkezdték lenyomni Hello Kittyt a dobogó tetejéről...:-)) (na jó, önmagában Hello Kitty is aranyos, csak kicsit túl sok volt belőle az elmúlt 1 évben:-). Noha már egy éve, a második szülinap óta azt hallgattuk, hogy majd amikor megyek óvodába, Hello Kittyt tortát viszek!, idén egy spanyolcsavarral bekerültek a képbe a balerinák, hercegnők.:-) Na, Kittyke azért nem tűnt el teljesen, a végső megállapodás az volt, hogy az itthoni buliba készüljön hercegnős, az óvodaiba pedig mégis csak Hello Kitty.:-)) Az elmúlt évek egyik legfőbb tapasztalata nálunk az volt, hogy az ünnepelt gyerek a legtöbbször a formát, és a díszítést pontozza, magát a tortát nem túl sűrűn eszi...:-) Illetve a marcipánt ezerrel! A Kicsinél nálunk is nagy marcipán-imádat van mostanság - meg ha már édes, akkor azt én is jobban el bírom viselni, mint a fondantot-, úgyhogy a borítás adta magát.  Belül a szokásos piskótát sütöttem meg, most annyi csavarral, hogy Mónika ötlete alapján kombináltam a kakaós és a sima piskótát. Utóbbit vendégeknek idén már leginkább 100% fehér bio liszttel sütöm, mert így érdekes módon mindig elfogy (...), a csokisnál szoktam csalni.:-) A töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding volt. És a vendégek szerint nagyon finomra sikeredett (el is fogyott), a gyerekek közepes lelkesedéssel fogyasztották.:-)  A díszítés leginkább úgy alakult ki, hogy kevés lett a borításra szánt marcipán, elkezdtem toldozni-foltozni, ami elég csúnya lett, így feltettem rá a szalagot. Aztán felül repedezni kezdett a marcipán, oda kerültek a takarásra szánt virágok, cukorgyönggyel a közepén.:-)) A hercegnők közül a hátsó kettő műanyag figura, az első marcipán. A Hello Kitty torta is a tavalyi kókuszos krém után most marcipános borítást kapott, belül az egyszerűség kedvéért ugyanúgy csokis (karobos) és sima piskóta, a töltelék eperlekvár, csokis és vaníliás puding.  Csokis-vaníliás Hercegnő, vagy Hello Kitty torta Hozzávalók (egy 28 cm-es tortához): Sima piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/­­2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Csokis piskóta 250 ml növényi tej (nálam most rizstej) 100 g barna cukor 1/­­2 citrom leve és héja 1 teáskanál vaníliakivonat250 g bio fehér liszt (vagy fele sima, fele teljes kiőrlésű, vagy 100% teljes kiőrlésű) + 2 ek. karobpor/­­ vagy kakaópor 1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor 1 mk. szódabikarbóna 6 ek. olaj Vaníliás puding és Csokis puding 1-1 cs. bio pudingpor (vaníliás és csokis) 2-5 ek. nádcukor adagonként 400-400 ml növényi tej (pl. zabtej) Bio eperlekvár Marcipán a borításhoz (kb. 200 g/­­ torta)/­­ a rózsaszín marcipánt céklakivonattal színeztem A tésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. Kókuszzsírral bélelt tepsibe öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. A krémhez felfőzzük a tejben a cukorral elkevert pudingport, külön a csokist és a vaníliást.  A torták összeállítása: Hercegnős - félbe vágjuk mindkét tortalapot. A rétegezés: csokis lap - vaníliás puding - sima piskóta - csokis puding (itt a puding alá kentem lekvárt is) - csokis piskóta - van. puding - a tetejére sima piskóta. Kívülről megkentem lekvárral, és a keményítőn/­­ vagy nádporcukron kinyújtott marcipánnal borítottam. Hello Kittys: itt csak 3 réteget raktam (csoki-sima piskóta-csoki), a töltelékeket ugyanúgy, mint fent, a formázást, díszítést a tavalyi torta alapján. Pici lekvárral ragasztottam fel az áfonyát és a mazsolát a marcipánra.

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finoman

2011. július 30. Főzés nélkül finoman! 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Főzés nélkül finomanIlyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna délelőttjének egy része leköltözik a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a Főzés nélkül finoman személyemben meghívást kapott egy kis főzőcskézésre, - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér  vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/­­2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/­­2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös főzőcskére, kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. http:/­­/­­videotar.mtv.hu/­­Videok/­­2011/­­08/­­05/­­11/­­Balatoni_­nyar_­2011_­augusztus_­5_­.aspx (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed

kerti parti nyers desszertekkel

2010. augusztus 29. ve.ga 

kerti parti nyers desszertekkel jó ideje erre készülődetem: nagy kerti parti volt tegnap, ahová nyers desszerteket vittem. sokan voltunk, a hagyományos menüt és a kiszolgálást egy rendezvény szervíz biztosította, a nyers édességek csak érdekességképpen kerültek az asztalra. vártam, hogy a hagyományos ízekhez szokott vendégek hogy fogadják majd ezeket a desszerteket, és nagy öröm volt, hogy sikert arattak :) körtés gyömbéres kosárkák, ebből vittem Norkához pénteken, ahol vele, Gittával, Annával és Craig Sommerssel töltöttünk egy csodálatos délutánt. Craig egy előadást tartott nálunk, ezért utazott ide - Gitta blogján bővebben olvashattok róla. örülök hogy megismerhettem, és hogy volt alkalmam egy jót beszélgetni vele és a lányokkal. a képen még e80 kockák és mogyorós trüffel barackpudingos kosárkák narancsvirágos hógolyók készültek még kakaóba forgatott kókuszgolyók is, de ezeket a nagy sürgés-forgásban nem sikerült lefotózni nem tűnik hatalmas adagnak, de 3 napot dolgoztam és épphogy elkészültem az utolsó pillanatra. és hiába kísérleteztem, terveztem hetek óta, végül mégis rögtönöztem a recepteket, ráadásul meglehetős felfordulásban és összevisszaságban, tehát méregetésről szó sem lehetett. pedig terveztem, hogy ezt most szépen kimérem, és fotózok is közben, de ez megint nem jött össze. meglepő, hogy ezek után a végeredménnyel szinte tökéletesen elégedett voltam (ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól ugyanígy csinálok midnent :) jobb, ha a körülbelüli recepteket leírom, aztán vagy lesz időm pontosítani, vagy nem.. barckos kosárka: alap : kesudió és datolya kb 2:1 arányban barack puding : barackok és utifű maghéj körtés gyömbéres kosárka: alap : törökmogyoró, mazsola, kakaópor krém : kesudió és körte kb 2:3 arányban, gyömbér, méz és kevés utifű maghéj (a kókuszolaj kivételesen jobb lett volna, de ha számítani kell rá, hogy órákat áll majd a süti szobahőmérsélkleten, azt el lehet felejteni) körtedarabok E80RV kockák: alap : hajdinacsíraliszt, mogyoró és datolya kb 1:1:1 arányban csokikrém : datolyapaszta, kókuszolaj, mogyoró, kakaó marcipán : mandula, mandulaliszt, méz kávékrém : kesudió, eszpresszó, méz, víz és agar-agar (itt egy kicsit csaltam: sem a kávé, sem az agar-agar nem nyers, de mivel a mennyiségük nem számottevő, és egyémbént sem olyasmiről van szó, amit az ember naponta fogyaszt, ennyi azért beleférhet) a tetejére kakaópor mogyorós trüffel: datolyakrém, kakaó és törökmogyoró, belül egy szem mogyoróval, aprított mogyoróba fogatva narancsvirágos hógolyó: ugyanaz, mint a rózsavizes, csak narancsvirágvízzel. kókuszgolyó: kókuszkrém és méz, kívül kakaópor

Színezékekről és egyéb adalékokról

2009. október 21. La Cuisine d'Adéle 

Színezékekről és egyéb adalékokról... szólt a Spektrum Tv figyelemfelkeltő és elgondolkodtató ,,Étkek és tévhitek - Ráadás című műsora, melybe teljesen véletlenül, ám még éppen idejében kapcsolódtam be. A műsor sorra vette a napjaink élelmiszereiben megtalálható adalékanyag-csoportokat, mindegyiknek kb. azonos időt, teret szentelve, ám számomra a színezékekkel kapcsolatos megállapítások bizonyultak a legdöbbenetesebbnek. A keretsztori egy átlagos - ha jól emlékszem - három gyermekes család mindennapi életének, táplálkozási szokásainak bemutatása volt. Az édesanya igyekezett egészségesen táplálni gyermekeit - ez fontos, a későbbiekben még jelentősége lesz... Színezékek Érdekes és megdöbbentő volt már maga az a tény is, hogy mekkora hatással van az emberi ízérzékelésre az elfogyasztott élelmiszer színe. Tegyük hozzá, elsősorban a gyermekekre - ráadásul a színezett, színes ételek elsőszámú célközönsége is ők! Szóval, ugyanazt a málnaízű italt öntötték 3 pohárba, ez egyiket rózsaszínre, a másikat átlátszó - vízszínűre, a harmadikat pedig kékre színezték. Majd gyerekekkel kóstoltatták meg a poharak tartalmát. A gyermekek túlnyomó többsége a rózsaszín folyadékot eper, illetve, málnás ízűnek, a színtelent limonádénak, a kéket pedig áfonyásnak érezte! A színezékek és a különböző adalékanyagok hosszú távú hatása az emberi szervezetre felbecsülhetetlen, de az, hogy rövid távú hatásuk is kézzelfogható, számomra megdöbbentő volt. A következő kísérletet végezték el. Gyerekeket két csoportra osztottak, s két asztalt raktak tele ételekkel. Az egyik asztalon intenzív színű, mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszereket, a másikon házi készítésű ételeket helyeztek el. A gyermekek különböző játékokat játszottak - mindkét csoport ugyanazokat - melyek során mérhetővé vált koncentrációjuk, koordinációjuk, ügyességük, fegyelmezettségük. Majd evés következett: egyik csoport csak az egyik, a másik csak a másik asztalról falatozott. Fél óra elteltével ugyanazokat a játékok játszották. Az színes-adalékanyagos élelmiszereket fogyasztó gyermekek koncentrációs és koordinációs képességei láthatóan csökkentek, többen kezelhetetlenné váltak, a csoportban az egyik kisfiút úgy megütötte egy társa, hogy felrepedt és vérzett az ajka és közülük többen sírtak. Hasonló tapasztalatokról számolt be az az édesanya is, aki miután hiperaktivitást állapítottak meg gyermekénél, megvonta tőle a mesterséges kiegészítőket tartalmazó ételeket, a gyermek két hétig elvonási tüneteket produkált (!!), majd hiperaktivitásra utaló tünetei megszűntek. Mesterséges édesítőszerek Élettani hatásukról szóló beszámolók nem egyértelműek. A műsorban az aszpartamot (E-951) emelték ki, mint a legellentmondásosabb édesítőt, mellyel nem árt vigyázni. Egy fiatal, I-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiú mesélt arról, hogy IBS-t (irritábilis bélszindróma) állapítottak meg nála, de miután elhagyta étrendjéből az aszpartamot, tünetmentessé vált. Tartósítószerek A műsorban elsősorban szulfitokra hívták fel a figyelmet, amelyek különösen kerülendők. Megszólalt egy hivatásos versenytáncos, aki 35 évig tartó asztma után vált gyakorlatilag tünetmentessé annak köszönhetően, hogy elhagyta étrendjéből a szulfit-származékokat (s ezzel együtt az egyéb adalékokat) tartalmazó élelmiszereket. Ízesítők, ízfokozók A nátrium-glutamát (E-621) káros hatásait emelték ki, az ún. kínai étterem-szindrómát, de ezt elég sokan leírták már. Azt a veszélyt azonban nem lehet elégszer tudatosítani, hogy ha már egészen kis gyermekkorban kezdi meg az ember az ízfokozókkal, mesterséges ízesítőkkel felturbózott ételek fogyasztását, az ízérzéke erre ,,áll rá és már nem érzi elég ízesnek a természetes táplálékokat. Kiváló példa erre a műsorban ismertetett kísérlet: 10 gyerekkel kóstoltattak mesterséges ízesítővel készült narancslét és frissen facsart, tiszta narancslevet. A 10-ből 7 gyerek a gyári, ,,mű italt találta finomabbnak. Miután mindezeket sorra vették, a film készítői visszatértek, az írásom elején említett családhoz. Az édesanya most szembesült azzal, hogy az általa egészségesnek gondolt élelmiszerek többsége (pl. light gyümölcsjoghurt) tele van mesterséges adalékokkal. S ez tényleg azért szörnyű, mert nem egy felelőtlen emberről volt szó, aki nem törődik a családja egészséges táplálkozásával, hanem azt gondolta, helyesen cselekszik, mert az általa egészségesnek gondolt - s teszem hozzá a média, reklámok által annak beállított - élelmiszereket adta a gyerekeinek. (Gondolkodom azon, hogy ennek a jelenségnek, nevezetesen az általam ,,álegészségesnek nevezett élelmiszerek reklámozásának, fogyasztásuk ösztönzésének - pl. egyél reggeli helyett 4 db finomított cukros, tartósítós, aromás, kb. 25-30 db összetevőből álló, nyomokban teljes őrlésű gabonát, mézet és mogyorót tartalmazó kekszet, és ezzel tök oké vagy, mert ez megfelelően táplál és számodra délig tartó lendületet ad - szentelek majd egy külön postot.) Nos, az anyuka átnézte a hűtőt, s megszabadult az összes oda nem illő dologtól. Majd egy adalékanyagmentes próbahét következett. A család tapasztalatai pedig rendkívül kedvezőek voltak! Anyuka úgy vélte, nem is olyan nehéz kiiktatni ezeket az élelmiszereket az étrendjükből és gyermekei viselkedésében is pozitív változások álltak be. Persze azért érdemes megnézni, magát a filmet is, ha sikerül elcsípni, de számomra annyira döbbenetes és figyelemfelhívó volt, hogy úgy gondoltam, érdemes a blogban is postolni. Olyan információk ezek, amelyek elgondolkodtatnak, s azt érzem, valóban változtatásra sarkallnak... rám legalábbis nagy erővel hatottak, pedig egy jó ideje száműzöm már az étrendemből az adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket... Mi tehát a konklúzió? A film készítői úgy foglalták össze, hogy alapvetően most is ,,ősemberek vagyunk, a szervezetünk nem az adalékanyagok feldolgozására van predesztinálva, amelyeknek hatása - mi történik, ha ezek az adalékanyagok kombinálódnak, reakcióba lépnek egymással az emberi szervezetben?, mi lesz a túlságosan sok mesterséges kiegészítővel felturbózott élelmiszert fogyasztó emberrel 20 vagy 30 év múlva? - felbecsülhetetlen... Én úgy gondolom, nagyon fontos a tájékozódás, a tudatosság, az hogy mit súgnak érzékeink, ösztöneink, no, meg a józan eszünk... (Képek forrása: www.fittcsalad.hu, www.pannonicum.hu)

Első rizottóm... és a következő(k)...

2009. július 4. La Cuisine d'Adéle 

Első rizottóm... és a következő(k)...Erre a projektre el sem tudom mondani, már milyen régóta készülök... Tudom, furán hangzik, de Angliában, egy pub-ban ettem életem első igazi rizottóját (ez volt aznap a vegetáriánus kínálat, méghozzá erdei gombás verzióban). Hihetetlen élmény volt, lágy és krémes, köze sem volt az itthoni éttermek nagy részében rizottó címszó alatt futó zöldséggel kevert főtt rizshez... Szóval, a rizottó szerelmese lettem... az, hogy én magam is megpróbálkozzam vele, mégis jó ideig váratott magára. Miért? Mert azt hittem ez valami bonyolult, időigényes és fárasztó dolog! Pedig dehogyis az! Utána olvastam a témának, s az olvasottak és saját tapasztalataim alapján is arra jutottam, hogy a lényeg a jó minőségű és a célnak mindenben megfelelő hozzávalókon múlik. Az elkészítési mechanizmus ugyanis egészen egyszerű. Minden, legalábbis általam autentikusnak tartott forrás, gyakorlatilag ugyanúgy írta le az elkészítési módot, így mikor közzéteszem az általam megvalósított verziót, nem tudok konkrét forrásra hivatkozni, a recept-tanulmányozás során bennem kialakult kép alapján alkottam... Ami pedig a hozzávalókat illeti. Az első és legfontosabb a rizottó rizs. Így itt kivételen feladtam a ,,mindent barnarizsből csinálok elvemet. Az íz-, élményhatás kedvéért úgy döntöttem ennyit igazán megengedhetek magamnak... :-) Vaj - általában mindenhez biomargarint használok, de ez esetben is kivételt tettem és jó minőségű vajat vettem. Krémességet és utánozhatatlanul lágy ízt kölcsönöz a rizottónak. Parmezán - a már jó bevált kiváló minőségű, Lehel piacról származó bio parmezánt használtam. Alaplé - a receptek szinte kivétel nélkül húsalaplét javasolnak. Ezzel természetesen vitatkoznom kell! Bár nem én főztem a zöldségalaplét, de jó minőségű bio - adalékanyag- és ízfokozómentes - leveskockát használtam. Bor - aranyszabály: olyan borral főzünk, amilyet meg is innánk! Nem igazán értek a borokhoz, de úgy gondolom, lehet egész jó minőségű száraz fehéreket kapni már relatíve jó áron, s bevallom a rizottó-ebéd elfogyasztása után, jólesett elkortyolgatni egy szolidabb pohárkával is... :-) S hogy miért érdemes otthon rizottót készíteni? Természetesen azért, mert naaaagyon finom: krémes, lágy, ízletes, illatos, simogató egyszerre... Mert ha az ember rábukkan egy jó alapreceptre, az már szinte vég nélkül variálható mindenféle - húsos és húsmentes - variációban egyaránt. Mert szinte minimális munkával éttermi szintű ebédet, vacsit varázsolhatunk, elkápráztatva a családot, barátokat... Első próbálkozásom az alaprecept elkészítése volt. Amit wokban roppanósra pirított brokkolival és illatosra pirított mandulával koronáztam meg. És már ekkor tudtam, hogy hamarosan jönni fog a következő... :-) Így ma gombás verzió készült. Rizottó (alaprecept) Hozzávalók: (3 adaghoz) (Jó iránytű, ha személyenként 80 gramm rizst és a rizs mennyiségéhez viszonyítva legalább háromszoros mennyiségű alaplét számítunk. Az én eddigi tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy a rizs négy- ötszörös folyadékot is simán felvesz.) 2,5 dl rizottó rizs 1 liter zöldségalaplé (2 bio zöldségleveskockából - Rapunzelt használok) kevés olaj (pl. bio repce) kb. 4 dkg - jó minőségű - vaj kevés reszelt bio parmezán 1 kis fej hagyma 1 gerezd fokhagyma 1 dl száraz fehér bor Elkészítés: A hagymákat megpucolom, megmosom. A vöröshagymát apró kockákra vágom. Felforralom a vizet az alaplének, beledobom a leveskockákat, mikor a forrásban lévő vízben feloldódtak, kis lángra veszem a zöldségleves alatt a gázt. A lényeg az, hogy az alaplét folyamatosan forrón, de ne forrásban tartsam. Egy nagyobbacska lábasban kevés olajat hevítek, s megpárolom rajta az apróra vágott vöröshagymát. Ezután belenyomom a fokhagymát, átkeverem, s mihelyst megérzem a piruló fokhagyma illatát, a lábasba szórom a rizst. Egy-két percig pirítom a rizst és a hagymákat együtt, majd felöntöm a borral. Megvárom, amíg a bor alkoholtartalma elpárolog és elkezdem merőkanalanként hozzáadni a zöldségelvest. Mindig csak egy merőkanálnyit adok a rizshez, folyamatosan falapáttal kevergetem, ha beitta az összes alaplét, újabb merőkanálnyit adok hozzá és így tovább. A ,,mellette állást és a kevergetést nem lehet megspórolni, de maximálisan megéri a befektetett energiát! Kb. 20 percet vesz igénybe, amíg a rizs megpuhul. Amint ez megtörtént, a rizshez adok még egy kevés alaplevet, majd elzárom alatta a lángot. Határozott mozdulatokkal belekeverem a kockákra vágott vajat, a vajtól krémes rizsbe pedig a reszelt parmezánt. Lefedem és 10 percig pihentetem, majd tálalom. Csak frissen finom! A fotón látható variáción - mint már említettem - roppanósra sütött brokkolirózsákat ültettem a rizottó a tetejére és egy kevés pirított mandulával szórtam meg. Nagyon jó kis kombináció: az enyhe parmezános íz, a harsogóan zöld, zamatos brokkolival és az illatos, ropogós mandulával... Gombás rizottó Hozzávalók (2 adaghoz) Rizottó - alaprecept: 1,5 dl rizottó rizs 7,5 dl zöldségalaplé (1 1/­­2 bio zöldségleveskockából) kevés olaj (bio repce) kb. 3 dkg vaj kevés reszelt parmazán 1 kis fej hagyma 1 kisebb gerezd fokhagyma kb. 3/­­4 dl száraz fehér bor A gombához: 40dkg barna csiperke kevés olaj (bio repce) frissen őrölt bors só (himalaya) jó sok apróra vágott friss petrezselyem Elkészítés: A gombát megtisztítom, megmosom, a kalapokat falatnyi darabokra vágom. Egy lábaskában kevés olajat hevítek, rádobom a gombát, megvárom, míg kiengedi a levét, sózom, borsozom (mehet bele bőven), lefedem és kb. 10 perc alatt készre párolom. Az alaprecept szerint rizottót készítek. A vaj és a parmezán hozzáadását követően a rizottóba keverem a gombát és így hagyom pihenni az ételt arra a bizonyos 10 percre. A - meglehetősen nehezen kivárható - pihenő idő elteltével az apróra vágott harsogóan zöld friss petrezselymet is az ételhez forgatom. Azonnal tálalom.

Tofu-brokkoli konfúziós egytál

2021. december 20. Mindennapi ételeink 

Nagyon szeretjük a marinált tofut, magában, pástétomnak vagy fasírtnak elkészítve, rántva, önmagában vagy szójaszósszal pirítva, bundázva, bárhogyan. Épp csak édességet nem készítek belőle (azt csak natúr tofuból) :-D És mivel a brokkoli is nagy kedvenc, ma párolt brokkolit, sült tofut locsoltunk meg vadas szósszal és ezúttal tészta helyett rizsre locsoltuk-pakoltuk mindezt. Próbáljátok ki. Hozzávalók:2 marinált tofukb 1 dl szójaszósz2-3 ek. balzsamecet2-3 ek. méz2 ek. olaj 1 fej brokkoli --1 ek.olaj 1 fej vöröshagyma3 sárgarépa1 fehérrépa1/­­4 zeller1/­­4 karalábé mustár, majoranna, só, vegeta, Dr Oetker vegatejföl, citrom --Rizs Elkészítés:A rizst elkészítjük. A brokkolit is rózsáira szedve feltesszük párolódni (ha szeretnénk, olajozott tepsiben süthetjük is). Amíg az fő, nagyjából a szószt is el tudjuk készíteni: egy ek olajon és ugyanannyi vízen megpároljuk a hagymát, és rákockázzuk a meghámozott zöldségeket. Kevés vizet öntünk rá, fűszerezzük. A mustárt és tejfölt később adjuk hozzá. Roppanósra főzzük, ekkor hozzákeverünk 1-2 ek. mustárt, és ugyanannyi tejfölt. Rusztikusra botmixerezzük. Már csak a tofu maradt hátra: felkockázzuk, és 2 ek. olaj felhasználásával egy serpenyőben megpirítjuk , kb félidőben adjuk hozzá a szójaszószt. igény szerint balzsamecetet, mézet. Ezzel hagyjuk tovább pirulni. Miután elkészültünk, mindent tálalunk (rizs, mellé halmozva a brokkolikat, majd a pirított tofut és az egészet nyakon öntjük a szósszal) . 

Rózsaszín eper turmix (laktózmentes, gluténmentes, vegán) – Turmix kihívás 6. nap

2021. május 2. Zizi kalandjai 

Mindjárt vége a kihívásnak! Azt érzem, hogy hiányozni fognak a reggeli insta storys bejelentkezések, a reggeli fotózás, a képszerkesztés és utána a recept blogra feltöltése. Soha nem volt még olyan, hogy 7 napon keresztül mindennap megjelenjen egy új bejegyzés a blogomon (pedig milyen régóta írom a blogot)! Véletlenül jött ki a lépés, hogy anyák napjára egy ilyen csajos világosrózsaszín, krémes... Source

Brokkolis karfiolleves (vegán)

2020. november 22. VegaLife 

Brokkolis karfiolleves (vegán)Ősz végén, tél elején a brokkoli és a karfiol bevirágozhatja főztünket. Ez elég furcsán hangzik, de ha azt mondom, a brokkoli és a karfiol virágát fogyasztjuk leginkább, akkor már érthetőbb. Brokkolit különben már az ókori Róma konyháiban is főztek-fogyasztottak, derül ki Apicus szakácskönyvéből. Apicus az ie. 25-ben gazdag arisztokrata családban született í nyencségéről és tékozlásáról híres ember  bejáratos volt a császári udvarba. Szakácskönyve, a De re conquinaria (A konyhaművészetről), Cato De agri cultura (A mezőgazdaságról) című könyveiben leírja az ókori rómaiak élet- és étkezési szokásait, s körülbelül ötszáz étel receptjét tartalmazza, többek közt a brokkoliról is említést tesz. A brokkolihoz képest a  karfiol a Közel-Keletről származik. Ugyan ezt is ismerték és szerették már a görögök és a rómaiak is, viszont hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően, akik keletről hozták - mint újdonságot. Akármilyen utat is tettek meg, ma már a legtöbb nemzet konyhájában szerepel. Érdekes tény, hogy a brokkoli és karfiol virágait fogyasztjuk leginkább és mégis a kertekben igen jól bírják a hideget, szinte hűvösben nőnek a legjobban. Ezért is előnyös ilyenkor, ősszel brokkoliből és karfiolból ételt készíteni. Nem hiába ilyenkor jobban előfordulnak piacokon, boltokban, zöldségeseknél. Készítsünk egy meleg levest ezekből a virágokból a hideg napokra! Melegedjünk fel a finom enyhén citromos, enyhén csipős ízzel citromot és chilit rakva a tányérunkba! (A chili paprikából érdemes konyha-ollóval belevagdosni a levesbe, kezdésként csak egy keveset.  A recept Hozzávalók: - 25 dkg brokkoli - 25 dkg karfiol - 25 dkg zöldborsó - 3-4 szem krumpli - 1 hagyma - 3 dl növényi tej vagy tejszín - 6-8 gerezd fokhagyma - 1-2 ek ételízesítő - tárkony - petrezselyem - 1 citrom (opcionális) - chili paprika (opcionális)   Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk jó apróra vágjuk vagy aprító gépben összeaprítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, törzsének lágyabb részét felkarikázzuk majd az egészet megmossuk. A krumplikat meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát kevés vizen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az elkészített brokkolit, karfiolt, krumplit majd a zöldborsót. Meghintjük házi ételízesítővel, adunk hozzá egy kevés őrölt tárkonyt és felöntjük annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Nagy lángon addig főzzük míg a zöldségek roppanósra nem főnek. Hozzáadjuk a megpucolt, esetleg feldarabolt (vagy ha egész gerezdeket szeretjük, úgy hagyjuk) fokhagymát és a növényi tejet. Addig főzzük míg ismét rottyan egyet, közben adunk hozzá apróra vágott petrezselyem zöldet. Tálalásnál citromszeleteket és chilipaprikát is kínálhatunk hozzá.         

Zöldséges tészta szójaszósszal

2020. május 12. VegaLife 

Zöldséges tészta szójaszósszalEz az étel két okból különleges számomra. Először is kiadós mennyiségben adtam hozzá zöldséget, védekezve az ellen, hogy hamar éhesek legyünk utána, másodszor pedig most nem paprikásan, se nem tejszínesen készítettem hozzá a zöldséges szószt, hanem szójaszósszal. Szójából szószt bizonyára kevesebben ismerik, sokkal inkább csak a szójagranulátumot, szójatejet, tofut szokták emlegetni. A szójaszósz ételízesítőként használt szósz, melyet erjesztett szójababpasztából készítenek.  A szójaszósz az ázsiai konyha egyik alapvető ételízesítője, amit főzéshez, sütéshez is felhasználnak. A szójaszószok lehetnek világosabbak vagy sötétebbek, a világosak sósabbak és könnyebbek, a sötétebb változatok gazdagabbak, sűrűbb textúrájúak. A szójaszósz szó nyugati kiadványban először 1603-ban jelent meg, egy portugál-japán szótárban. A Holland Kelet-indiai Társaság 1647-ben már dokumentáltan exportált japán szójaszószt, ami hollandul a soije nevet kapta. Az első, Európába és Amerikába importált szójaszószokat Japánból, Kínából és Indonéziából hozatták a 18. században és nevezték indiai ketchupnak is. :)  A szójaszószt hagyományosan agyagedényekben készítették és tárolták. Ma már gyárilag is készülnek szójaszószok a növekvő kereslet miatt. A szójababot beáztatják, majd megfőzik. Pörkölt búzából készült lisztet tesznek hozzá, valamint Aspergillus oryzae nevű gombakultúrát. Ezt követően három napig 30 °C-on érlelik a pasztát, majd jól megsózzák. Három-hat hónapig 15-25 °C-os hőmérsékleten tovább érlelik, majd négy-öt hónapig még állni hagyják. Az így elkészült lét leszűrik, pasztőrözik, újra leszűrik és palackozzák. (forrás wikipedia) Ha zöldséges tésztát készítesz, érdemes dupla annyi zöldségből készíteni a szószt hozzá, mint a tészta. Így rostban gazdag ételként segít elkerülni azt, hogy az éhség-érzeted hamar rád találjon. Tehát ha van otthon fél kiló tészta, bátran használj hozzá 1 kilónyi zöldséget.  A recept Hozzávalók: - 1 kg zöldség (vegyesen sárgarépa, fehérrépa, brokkoli, zöldbab) - 1/­­2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó) - 1 nagyobb fej hagyma - só - kevés víz  - 1-2 ek szójaszósz - 3-4 gerezd fokhagyma   Elkészítés: A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk. A répákat megpucoljuk és hasábokra (julienre) vágjuk. A brokkolit átmossuk és rózsáira bontjuk. Hozzáadjuk a hagymához, majd kis sóval és kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a zöldbabot is (ez nekem fagyasztott volt). Átforgatjuk, majd szójaszószt adunk hozzá (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van  a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük. Tálalásnál akár pirított vagy natúr szezámmagot is szórhatunk a tetejére.    

Cukormentes, vegán, almás süti

2019. október 26. VegaNinja 

Nagyon finom süti, és a recept elég megengedő, szóval igazi sikerélmény lehet a vegán sütés-főzésben kezdők számára is. Az alma egész évben elérhető, így nem annyira idénysütemény. A tésztához: fél kiló alma 1/­­8 bögre teljes kiőrlésű rozsliszt 1/­­8 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt 1/­­8 bögre zabpehely 1 ek mák, elhagyható 1 ek. kókuszzsír 1 kávéskanál szódabikarbóna mazsola (elhagyható) fahéj A krémhez: 10 dkg mandula 30 dkg török mogyoró 2 körte 1 őszibarack mazsola más aszalt gyümölcsök 2 ek. kókuszzsír Lereszelem az almát, összekeverem a többi összetevővel, szeletelek rá körtét vagy almát, bedobom a sütőbe, és közepes lángon pirosra sütöm. A krémhez pedig botmixerrel pépesítem a hozzávalókat, és a kész krémet a tortaalappal tálalom. Én krémnyomóval rózsákat nyomtam rá, de állaga megengedi, hogy az alapra kenje az ember egy tortaforma segítségével, lehet kísérletezni. :) Tedd a kedveceim közé 0 The post Cukormentes, vegán, almás süti appeared first on VegaNinja.

Bajnok rakott karfiol

2019. augusztus 21. Kertkonyha 

Bajnok rakott karfiol Két lépés az egész, de a végeredmény megszólal! A karfiolmánia folytatódik! De milyen a jó rakott karfiol? Nekem olyan, aminek egyrészt egyszerű a receptje, másrészt a végeredmény gusztusos állagú és izgalmas ízű. Mondjuk legyen inkább sült, mint főtt, mert az mindig olyan jót tesz az ételnek. Összegőzölt, ízetlen plötyi dolgokat bárki tud készíteni! :D Szóval a másik, hogy legyen íze. Meg persze színe, és nem csak a legtetején! És nem is olyan egyszerű ez a dolog, hidd el, csak nézd végig a rakott karfiolos recepteket a keresőben. :)) Kitaláltam valamit, ha te is így csinálod, nem marad el a siker, ezt garantálom! Szaftos is, ahol kell, roppanós, a fűszerek is átjárják mindenhol, és öröm ránézni, olyan gyönyörű! Hozzávalók 2-3 adaghoz - 500 g karfiol - 1/­­3 mk őrölt szerecsendió - 1 kk só - 1 kk fokhagyma granulátum - 1/­­3 mk kurkuma - 2 ek olívaolaj - 1/­­2 mk őrölt bors - 100 g újkrumpli - 150 g joghurt (vegán) - 1 púpozott ek szárított élesztőpehely - 1 kk őrölt szezámmag vagy tahini - 1 ek citromlé - A karfiolt szedd 2-3 centis rózsákra, a krumplit vágd centis karikákra. A szerecsendiót, sót, fokhagyma granulátumot, kurkumát és borsot keverd össze, majd forgasd bele a karfiolt és a krumplit. Locsold meg az egészet olívaolajjal, és így is forgasd át alaposan. - Tedd a beízesített zöldségeket egy kiolajozott sütőtálba, és süsd fél órát. Legjobb ha van légkeverésed, és először magasabb, majd közepes hőmérsékletet válassz. Akkor jó, ha szép aranybarna színe lett. - Közben keverd ki az öntetet a joghurtból, szezámmagból, élesztőpehelyből és citromléből. Fél dl vízzel lazítsd fel, hogy be tudjon majd folyni a zöldség közé. - Öntsd rá a karfiolra a joghurtot, majd tedd vissza 10 percre még a sütőbe. Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 40 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven  

Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság

2019. június 6. VegaNinja 

Sokáig nem szerettem a karfiolt semmilyen formában, aztán jött a savanyított karfiol. Ennek egy friss, ropogós, szivárvány színű verzióját készítettem el nemrég. Ez nem télire elrakható ebben a formában, mivel nem forraltam fel az ecetes levet, jobban szeretem teljesen nyersen. Így viszont hűtőben tartandó ez az aranyos, színes savanyúság természetes és hétköznapi színezőanyagokkal. Alaprecept hozzávalók: fél fej karfiol 3-4 gerezd fokhagyma 2-3 kávéskanál só 1 dl ecet (10%-os háztartási ecetet használtam) víz (ehhez jönnek hozzá a színező zöldségek, lásd lejjebb) A karfiolt megmosom, levágom a szárának a legvégét, a barna részt. Én szeretem a szárát is megenni, de jó vastagon meg kell hámozni, mert kívül kemény, viszont a belseje finom, ropogós. Kisebb falatokra, rózsákra szedem, és befőttes üvegekbe teszem. Pink: A karfiol darabkák közé csíkokra vágott céklát (opcionálisan babérlevelet) teszek, és az üveget feltöltöm az ecetes lével. Lila: Savanyított vagy friss lilakáposztát teszek a karfiol közé, felöntöm az ecetes lével. Narancssárga: Ez sajnos elég fakó lett, pirospaprikával színeztem, és vöröshagyma-karikákkal ízesítettem. Sárga: Kurkumával színeztem (beleszórtam az üvegbe felöntés előtt), tettem hozzá még borsot, babérlevelet, koriandermagot. Tedd a kedveceim közé 0 The post Szivárványos ecetes karfiol – gyerekbarát, vendéggyönyörködtető savanyúság appeared first on VegaNinja.

Zöldségkocsonya

2019. február 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek 

Zöldségkocsonya    Juci receptje:   Zölsdégleves: 3 répa,3 gyökér,1 kisebb zellergumó-ezek nagyobb darabokra vágva,1 tv paprika egészben, pár zellerszár,1 vaskos csokor petrezselyem és egy kisebb csokor kapor, kiegészítve 9 szem aszalt paradicsommal (itt írta egy recept a blogon hozzá az olajban eltett paradicsomot,nekem sima aszalt volt,de kipróbáltam hozzá,tényleg még finomabb ízt ad.) Került bele 3 kisebb krumpli is,de csak azért,mert imádom levesben főve, de azt elfogyasztottam, nem került bele a kocsonyába. A fenti hozzávalókat nagy lábasba tettem, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Bele ment még : pici vegamix, só, kurkuma, kb negyed teáskanálnyi, hogy ne legyen nagyon sárga. Őrölt gyömbérpor, bors, egész kömény,reszelt szerecsendió. Mikor a zöldek megfőttek, főleg a répa volt érdekes, akkor kiszedegettem a léből a zöldségeket és leszűrtem. ( Itt következik a kóstolás,ha kell még vmi,akkor fűszerezés.) A főtt répát vastagabb karikákra vágtam és keveset a gyökerből és a zellerből is. A megfőtt aszalt paradicsomot kisebb csíkokra, kockákra vágtam. Ezenkívül vékonyabb lilahagyma cikkeket is szeleteltem. Külön pároltam egy kis fej brokkolit rózsáira szedve, kb.2 marék cukorborsót, pár zellerszárat apróbbra vágva,1 kisebb cukkinit a heját megtartva, negyed karikákra vágva. Őzgerinc formát szorosan kibéleltem folpackkal  és ebbe szépen elrakosgattam a zöldeket, ahogy a szememnek jól esett. Nálam ez 2 őzgerincnyi mennyiség lett. Az egyik közepét a brokkoli rózsákkal raktam ki, úgy, hogy mikor készül, akkor a virág van lefelé,és mellé rakosgattam a többit. A másikat fehérrepával (nem volt szétdarabolva) raktam ki középen. Jó úgy elhelyezni a zöldeket, hogy legyen az oldalán, akkor a végén majd szépen látszik. A levest agar-agarral állandóan kevergetve felforraltam, és kb 5percet forrt. 1/­­2liter léhez ment egy csapott teáskanál. Utólag azt mondom lehetett volna egy picikével több. A végén óvatosan merőkanállal a zöldsegekre mertem a levet. Pár órát állt kint, aztán letakarva egy éjszakát a hűtőben. Simán ki lehet másnap boritani a formából. Rá pár csepp frissen facsart citrom, vagy ha valaki vágyik a régebbi ízre egy kis pirospaprika mehet. Pirítos, sima nyers saláta és jó étvágy!   

Hamis omlett (vegán)

2018. szeptember 9. VegaLife 

Hamis omlett (vegán)Ha így készíted az omlettet, a koleszterinszinted is jobb lesz! Sokan gondolják, a vegán életmódra áttérés által nélkülözni kell a sajtot, a bundáskenyeret és az omlettet is. Íme az újabb bizonyíték, hogy ez nem igaz. Egy vegán fesztiválon járva még régebben, az egyik előadás keretén belül az előadó egy hatalmas lapos edényben készített omlettet. Igaz, tett bele mindenféle zöldséget, én ugyanezt a kísérletet kisebb mennyiségben, először csak úgy natúr, zöldségek nélkül készítettem el. Azóta ezt az alapot már használtam más ételek készítésénél is. Jó sláger a konyhámban úgy értve, ha hazaértünk és nincs semmi, amit ehetnénk, gyorsan elkészül. Közel annyi idő alatt, mint egy hagyományos, tojásos omlett, éppen csak tojás nélkül. A recept Hozzávalók: - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi   fekete só   (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk   zabtejet   vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk), ha egyik sincs, vízzel is próbálhatjuk - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír   Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Fogunk egy teflon sütőt, egy-két csepp olajat belecseppentünk, felmelegítjük a teflonsütőt és pl. merőkanállal beleteszünk egy adaggal. Idővel megfordítjuk. Tovább lehet ízesíteni, ha zöldséget, például hagymát, gombát, paprikát, esetleg paradicsomot felaprítunk, egy kevés olajon vagy vízen megpuhítjuk, majd erre öntjük az elkészített hamis tojás-levet. Nem muszáj egybe megsütni, darabokra is vághatjuk sütés közben. Kedvünk szerint más fűszereket is adhatunk hozzá, mint például borsikafű vagy fekete bors, fokhagyma. Bizonyos emberek szeretik a megsült omlettet őrölt piros paprikával megszórni, de hallottam arról is, hogy valakik ketchupot tesznek a tetejére. Ahány ház annyi ízvilág. :) 

Mandulás-gyümölcsös parfé

2018. június 24. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Mandulás-gyümölcsös parfé Mandulás-gyümölcsös parfé A mandula és a tej képezik az ódzsasz (tiszta energia alapját). A rózsavíz és kókusz nagyon jó hűsítő hatású. Ajánljuk nyári melegben. Elkészítési idő: 30 perc + 2 óra fagyasztás Hozzávalók: 6-8 személyre - 9 dl tej - 3 dl tejszín - 20 dkg nádcukor - 3 evőkanál kukorica- vagy búzakeményítő - 2 teáskanál rózsavíz - 5 dkg pirított kókuszreszelék - 7,5 dkg apróra vágott mandula vagy natúr pisztácia - 5 dkg apróra vágott mazsola - 4 felaprított, kandírozott cseresznye Elkészítés: - A tejet és a cukrot lábosban felmelegítjük, folyton kevergetve, hogy a cukor szétolvadjon. - A keményítőt összekeverjük a tojások sárgájával és a tejszínnel, majd a tejbe keverjük. Folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. - Hozzáadjuk a többi alkotórészt is, majd hideg vízzel kiöblített fagylaltos tálcára vagy más fagyasztótálcára öntjük. Fóliával lefedjük és a mélyhűtőbe tesszük. - A mélyhűtőből kivéve villával összetörjük, jól megkeverjük és újra fagyasztjuk. - Tálalás előtt 10-20 perccel kivesszük a mélyhűtőből. Rombusz alakúra vágjuk és néhány percre újra befagyasztjuk, mivel parfé. Jó étvágyat! Óm Brahmárpanam Brahma havir Brahmágnau Brahmaná hutam Brahmaiva Tena Gantavjam Brahma-karma-samádhiná Brahman az áldozat, Brahman az áldozati vaj, Brahman önti az áldozatot Brahman tüzébe, bizony Brahmanhoz megy az, aki mindenkor Brahmant látja minden cselekvésben. Bhagavad Gítá 4/­­24. További szattvikus ételrecepteket ide kattintva találsz. A Mandulás-gyümölcsös parfé bejegyzés először a Jóga-sziget jelent meg. The post Mandulás-gyümölcsös parfé appeared first on Jóga Magazin.

Sebestyén Tibor, aki húsáru eladóból vált vegánná

2018. március 10. VegaNinja 

Sebestyén Tibor éveket töltött egy húspult mögött, majd megismerkedett két fiatalemberrel, akiknek vegán termékeket forgalmazó cégéhez, a Biorganikhoz került, szójajoghurtok, gabonapelyhek, mézhelyettesítők és növényi sajtok közé. Tibi nem hisz a véletlenekben, szerintem ennek így kellett történnie. Mostanra 5 éve vegán, de párja, és – hazánkban valószínűleg egyedülálló módon – kollegáinak kb. 90%-a is a növényi alapú étkezésnek hódol. Eredetileg megjelent: http:/­­/­­veganallatvedelem.hu/­­husaru-eladobol-valtam-veganna/­­ Mióta vagy vegán és hogy lettél az? Eleinte nem az állatok, a környezetvédelem vagy vallás érdekelt, hanem csak a saját egészségem. Végigpróbáltam, hogy milyen változást tapasztalok, ha fokozatosan elhagyom az állati eredetű alapanyagokat az étrendemből. Először a tejet. Figyeltem, hogyan változik a bőröm. Eltűntek a pattanások, majd a torkomban az irritáció is. Aztán jött a hús, a tojás... Igazán vegánnak közel 5 éve mondhatom magam. Nagy változáson mentél keresztül, hiszen korábbi munkahelyeden húsokkal dolgoztál. Igen. Régebben egy miskolci bolt húspultjában dolgoztam. Nagy húsevő voltam akkoriban, és ott ragadtam 4,5 évig. Akkoriban élveztem, de aztán Pestre jöttem, elhelyezkedtem a G Roby-nál. Véletlenül kerültem a vegán termékeket forgalmazó Biorganikhoz, amikor megismertem a mostani két főnökömet, akik hozzánk hordták a boltba az árut. Bár nem hiszek a véletlenekben, inkább azt gondolom, így kellett lennie. Emlékszem, mondta a főnököm, kóstoljak meg nyugodtan bármit, de engem nem érdekelt, vittem magammal otthonról a kis epres tehéntejes joghurtomat. Aztán egy alkalommal megkóstoltam egy gyümölcsös szójajoghurtot. Onnantól váltottam át a tejtermékekről ezekre. Nekem nem kell sok a váltáshoz, ha finom és jó minőségű valami, akkor onnantól azt eszem. Amikor aztán a cégtől kiküldtek pl. a Herbaházba, mindig vettem valami újdonságot. Zabitalt, szójakockát, mindenfélét kipróbáltam. A nagy fordulat akkor történt, amikor a főnököm meghívott egy étterembe, a Rózsa utcába, ami akkor még nem Napfényes étterem volt. Rendeltem egy vegán gulyáslevest és egy rántott szejtános ételt. Finom volt, és teljesen jól laktam vele. Egy részét még haza is kellett vinnem. Utána elkezdtem otthon én is próbálkozni, elkészíteni egy töltött káposztát, rakott krumplit vagy pizzát hús nélkül. Kezdtem átállni. Közben íriszdiagnosztikán is jártam, ahova gyomorfekélyszerű tünetekkel kerültem. Nem árultam el semmit magamról előre, azt sem, hogy fáj a hasam, mégis azt mondták, fel kellene hagynom a húsevéssel. Elvégeztem az útifüves tisztítókúrát, és nem ettem húst, figyeltem a testem reakcióira. Eléggé eredményes volt. Ezután elolvastam a Tejről őszintén című könyvet, amiből rájöttem, mi történik a tejfeldolgozás során, mekkora ipar is ez, és mekkora pénz van benne. Aztán egy másik könyvben, az Egészséges életmódban olvastam a húsról, hogy egyetlen állatnak milyen hatalmas termőterület kell ahhoz, hogy a táplálásához szükséges gabona megteremjen, és még nem beszélve arról, min megy keresztül élete során. Akkor el is dőlt bennem, hogy megpróbálok hús és tej nélkül élni. Tehát az egészséged mellett a környezetvédelem és az állatok védelme is bejött a képbe? Ekkor már igen. De annak idején, amikor elkezdtem, csak az egészségem érdekelt. Az a hír járja, hogy a Biorganiknál nagyon sok vegán dolgozik. Tudatosan alakult így, vagy vonzza a cég a vegán jelentkezőket? Ha felvesznek valakit hozzánk, nem kérdezik meg, hogyan táplálkozik. Csak az embert nézik, hogy milyen. De valóban sok a vegán, közel 50 fő dolgozik a Biorganiknál, és volt, amikor a 90%-a vegán volt. Mostanában a fluktuáció következtében kb. 60%. Van olyan, aki jelentkezik nem vegánként és a cégnél vegánná válik? Meggyőződik róla, hogy ez a helyes út? Ez rólam is elmondható, és ismerek még néhány olyan kollegát, aki itt változtatott. A párom, Évi is a cégnél dolgozik már. Eleinte, amikor megismerkedtünk, kölcsönösen hatottunk egymásra az étkezésben. Aztán a Biorganikhoz került ő is. Természetgyógyász, a cég pedig szeretett volna egy saját tanácsadót, aki telefonon ad tájékoztatást a termékekről az érdeklődőknek. Ő így került hozzánk, vegánként. Mit jelent ez a vegán-nem vegán arány a munkakörülményekben? Például hol és mit esztek napközben? A csapatépítés sem ökörsütésben nyilvánul meg, gondolom. Mindenki hoz magával ételt, és azt eszi. Az évenkénti céges karácsonyi vacsorát vegán étterembe szervezzük. Mi az, ami még más? Nagyon jó fejek a főnökök. Nem volt még ilyen munkahelyem. Nyíltan lehet velük beszélni, emberségesebben kezelnek, mint ahogy máshol látom. Ez a bánásmód kapcsolatban áll szerinted a vegán életmóddal? Persze. Itt nem csak a külsőleg megnyilvánuló dolgok fontosak, hanem a lelkiség is, az, hogy mi zajlik benned. Esélyt adnak bárkinek, figyelnek, hogy hogyan változol, mit tudnál még kihozni magadból. Én is nagyon sokat fejlődtem, amióta itt dolgozom. Milyen termékeket szeretsz igazán? A növényi sajtokat, amiket akár rántani is lehet. A szójajoghurt, bulgur, quinoa, köles, a jázmin rizs is mindennapos lett az étrendemben, sörélesztő pelyhet pedig majdnem minden ételre szórok. A reggeli pelyheket is eszem, változatosan, csakúgy, mint a növényi tejeket és az édesítő szirupokat, amelyek remek alternatívái a méznek. Vannak vegán tisztítószereink is, kedvencem a fürdőszoba-tisztító, tehát nem csak az étkezésben álltam át.   Az interjút készítette: Gacsó Anikó, a bebispenot.hu blog szerzője The post Sebestyén Tibor, aki húsáru eladóból vált vegánná appeared first on VegaNinja.

Pagoda saláta

2018. február 18. Kertkonyha 

Pagoda salátaAvagy csodálkozzunk rá a természet egyik nagy titkára Van abban valami leírhatatlanul igéző, ahogyan a pagodakarfiol mintája ütemesen gyűrűzik. Valósággal hipnotizál, ha követhetjük a spirált egyre beljebb és beljebb, bármeddig zoomolhatunk, ugyanazzal az alakzattal találkozunk, csak egyre kisebben. Valóságos csoda ez a növény! Amikor rózsákra szedtem ezt a karfiolt, végre megértettem, hogy mi az a fraktál. Kezembe akadt a két legnagyobb piramis, az egyik a fej aljáról a legnagyobb, a másik meg a karfiol felső csúcsa. Mit ad isten, egymás szakasztott másai voltak! És ahogy tovább néztem, mindegyik kis rücsök is szakasztott mása volt a rózsáknak, sőt, az egész karfiolnak is. Zavarba ejtő egy jelenség ez, a természet egyik remekműve. Még egy okból bámulatos a pagodakarfiol, és ezek az arányai, mert benne minden az úgynevezett aranymetszés szabályát követi. Ez a kedves arány benne van még a kövirózsában, a hópehelyben, a csigaházban, a napraforgó fejében, a kaméleon farkában, az örvény vagy a káposztafej tekeredésében, a toboz rajzolatában, sőt, a páfrány  vagy a folyótorkolat erezetében is. Nézd, milyen hihetetlenül gyönyörűek egytől egyig. Elméláztál? :) Nem vagy egyedül. Nincs ember, aki ne találná harmonikusnak az aranymetszés látványát, úgy belénk van kódolva. Ezért sokszor ezt az arányt használják a művészek is, ha valami igazán lélegzetelállítót akarnak alkotni, pl. Leonardo és Michelangelo művei, a Partnenon egyes részei és a Szent Korona is… Bizony. Na, de vissza a konyhádba. Jöjjön a recept, ami a tányéron már nem fog ennyi alkalmat adni a merengésre meg hosszú vizsgálódásra. Ilyesmire nem lesz idő. :) Az aranymetsző fraktálokat kéretik tálalás előtt megvizsgálni. Hozzávalók egy tálhoz: - 1 fej pagodakarfiol - fél kaliforniai paprika - 1 szál újhagyma - 3 kk magos dijoni mustár - 1 mk só - 1 citrom reszelt héja – jó lesz bele, ne félj tőle. ;) - fél citrom leve - 2 ek olívaolaj - 1 ek aprított kapor - A karfiolt szedjük rózsáira, és dobjuk bő, lobogó vízbe. Három perc főzés után szűrőkanállal szedjük ki. Tálcán terítsük el, hogy gyorsan ki tudjon hűlni. - Közben vágjuk kockára a paprikát és karikázzuk fel az újhagymát. - Készítsük el az öntetet is. Egy kisebb tálban keverjük ki a mustárt a sóval, a citromlével, a citromhéjjal, majd kevergetés közben csurgassuk bele az olajat. - Egy nagyobb tálban forgassuk össze mindent, végül szórjuk meg aprított kaporral. Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat is: Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven       The post Pagoda saláta appeared first on Kertkonyha.

Mángoldos - brokkolis subji - indiai zöldséges főétel

2018. február 8. Élj harmóniában 

Mángoldos - brokkolis subji - indiai zöldséges főételEzt a subjit gyakran készítem, és képes vagyok több nap egymás után is újra és újra megcsinálni. Imádom ezeknek a zöldségeknek az ízkombinációját és a látványát is:) Hozzávalók 3 ek. ghí ( vegán változatban kókuszzsír) 1 nagy édeskömény 1 nagy fej brokkoli  1 csokor mángold 1 kk. római kömény 1 kk. édeskömény 0,5 ek örölt koriander  1 kis db gyömbér  csipet kurkuma só  Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A brokkolit szedd rózsáira, mosd meg és a rózsákat vág félbe - ha nagyon nagyok 3 vagy 4 részre, emrt így pont együtt készül majd el a többi zöldséggel:). Az  édesköményt  mosd meg és vágd darabokra. A mangoldot szedd leveleire mosd meg és azt is vágd kisebb darabokra. Én először középen vágom félbe és utána keresztbe.  A zsiradékot tedd egy forró edénybe. Tedd bele a római köményt és az édesköményt és pirítsd egy rövid ideig. Add hozzá a gyömbért, koriander és pirítsd őket néhány percig, majd tedd bele a kurkumát. Tedd hozzá a zöldségeket és.tegyél hozzá egy kis vizet, keverd meg és fedd le úgy, hogy egy kis rés maradjon. Néha kevergesd és addig párold, amíg a zöldségek megpuhulnak.  Rizzsel, chapati kenyérrel, quinoával vagy bármilyen gabonával tálalhatod. A végén locsold meg olívaolajjal vagy napraforgóolajjal. 

Brokkoligolyók kókuszbundában

2018. február 4. VegaLife 

Brokkoligolyók kókuszbundábanLeggyakrabban édességekhez használjuk a kókuszreszeléket. Ez általános. Nagy ritkán mégis megszáll valami, ami által kísérleteket viszek véghez. Így jött létre ez a kókuszreszelékbe forgatott brokkoli golyó. Ha van maradék párolt brokkolid, vagy nem tudod, mit kezdj a hűtőben pihenő brokkoliddal, íme egy jó kis recept. Mi zöldséges rizzsel és vegán majonézzel fogyasztottuk. Kellemes ízélmény ezek együttese.   A recept Hozzávalók: - 400 g brokkoli - 0.5 fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma -  zabpehely - 2 ek sörélesztő pehely - kókuszreszelék - só    Elkészítés: A brokkolit megmossuk, és a rózsáira szedjük. Kevés sós vízben feltesszük párolni kb. 10-15 percig. A vöröshagymát, fokhagymát felaprítjuk. Amikor félig megpuhult a brokkoli, hozzáadjuk  a felaprított hagymát és a fokhagymát. Botmixerrel vagy gyorsaprítóval összeturmixuljuk úgy, hogy maradjanak benne darabok. Hozzákeverünk annyi zabpelyhet, hogy formázható masszát kapjunk. Adunk hozzá sót és sörélesztő pelyhet, majd gombócokat formálunk belőle. A gombócokat pedig meghempergetjük kókuszreszelékben. Sütőpapíros tepsire helyezzük és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Rizibizivel és vegán majonézzel fogyasztottuk.  

Vegán bundáskenyér

2017. október 28. VegaLife 

Vegán bundáskenyérEmlékszem, gyerekkoromban néha bundáskenyér és tea volt reggelire. Nagyon szerettem. Aztán ahogy nőttem, elfelejtődött a bundás kenyér. Néha néha ettem, majd vegánként teljesen eltűnt az életemből. Viszont nemrégiben felmerült bennem, hogy ha rántani (zöldséget) lehet tojás nélkül, akkor bizonyára bundáskenyér is készíthető tojás nélkül. Miért is cseréltem le a tojást a bundáskenyérben másra, hiszen a tojást annyian dicsérik, mint fehérjeforrást? Néhány mondatot idézek a Kína Tanulmány (Thomas M. Campbell - Dr. T. Colin Campbell) című könyvből:  "A vér koleszterinszintje egyértelműen a betegségek kockázatának fontos mutatója. A nagy kérdés, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja a vér koleszterinszintjét? Röviden elmondhatjuk, hogy a hús, tej, tojás, hal és állati fehérje bevitel növelésekor a vér koleszterinszintje emelkedik.  A növényi alapú ételek és tápanyagok (növényi fehérjék, étrendi rostok, cellulóz, hemicellulóz, oldható szénhidrátok, növényi B-vitaminok (karotinoidok, B2, B3), hüvelyesek, világos színű zöldségek, gyümölcsök, sárgarépa, burgonya, valamint a számos gabonaféle) mennyiségének növelésével a vér koleszterinszintje csökken. Számos - mind kísérleti állatokon, mind embereken végzett - vizsgálat mutatta ki, hogy az állati eredetű fehérjék fogyasztása növeli a koleszterinszinteket. A telített zsírok és az étrendi koleszterin szintén emelik a szintet, bár ezek a tápanyagok korántsem annyira hatékonyak, mint az állati fehérjék. A növényi táplálékok ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaznak koleszterint, ugyanakkor többféle mechanizmussal is segítenek a szervezet által termelt koleszterin mennyiségének csökkentésében. Mindezek a következetes eredmények a Kína Tanulmányból származnak. (...) Szinte bármelyik orvosi rendelőbe elmehetünk és megkérdezhetjük, hogy milyen táplálkozási tényezők befolyásolják a vér koleszterinszintjét, az orvos valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy a telített zsírok és az étrendi koleszterin. Manapság talán már előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megemlíti a szója és a magas rosttartalmú korpafélék koleszterinszintet csökkentő hatását, arról azonban még mindig csupán igen kevesen tudnak, hogy az állati fehérjék hatást gyakorolnak a koleszterinszintekre." A recept Hozzávalók: - Szeletelt szárazabb kenyér vagy zsömle - 5 ek sárgaborsó vagy csicseriborsó liszt (lehet vegyesen is) - 2 ek zabpehely liszt - 1 nagyobb csipetnyi kurkuma - 1 nagyobb csipetnyi fekete só (nevében fekete, színében rózsaszíntől sötét barnáig jellemző) - ételízesítő - cukormentes növényi tej (készíthetünk zabtejet vagy dobozos növényi tejjel is dolgozhatunk) - pár csepp olíva olaj vagy kókuszzsír   Elkészítés: A liszteket összekeverjük egy tálba, hozzáadjuk a kurkumát, a feketesót, egy kevés ételízesítőt és annyi tejjel csomómentesre keverjük, hogy palacsinta sűrűségű tésztát kapjunk. Tesztelhetjük a sűrűségét, ha egy kis kenyérhéjat vagy esetleg az egyik ujjunkat belemártjuk a tésztába, kiemelve egyenletesen beborított a kenyér vagy a kézujjunk felszíne. Belehelyezzük a kenyereket, kicsit megáztatjuk, megforgatjuk benne, majd forró teflon sütőben vagy papírral bélelt tepsiben felmelegített sütőben kisütjük. Mennyiségtől függően duplázhatjuk az adagot. Sütés előtt akár fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is tehetünk bele.

Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. október 23. Zizi kalandjai 

Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Készültünk a hétvégére a fiúkkal, hogy amíg nem ér ide az esős idő, addig kihasználjuk az alkalmat, hogy ha ilyen csodálatos környékre költöztünk, akkor túrázunk egy kicsit. Csak lazán, semmi kötöttséggel, ahogyan egy 1.5 és egy 4 éves tempójában haladni tudunk. Vasárnap délelőttre esett a választásunk, amikor már kicsit borús volt az idő, de még száraz és a közeli Jegenye-völgy kiváló kiránduló hely kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Pakoltunk szendvicseket, gyümölcsöt, na és persze az elengedhetetlen energiagolyókat, amik energiát, jókedvet szolgáltatnak ilyen kirándulásokon. Persze ezeknek a dolya jojóknak – Ákos így hívja őket –  elkészítésük is gyerekbarát, legalábbis nálunk Ádi és Áki nagyon szeretnek részt venni benne. És mitől fehérjében gazdag a golyó? Mert van benne dió (15 g fehérje/­­100 g), kesudióvaj (18 g fehérje/­­100 g), napraforgómag (19.3 g fehérje/­­100 g), lenmag (18 g fehérje/­­100 g) és a Veganz rózsaszín fehérje (protein) pora (zöldborsófehérjével), ami 29 g fehérjét szolgáltat/­­100 g. A zöldborsófehérjén kívül tartalmaz céklaport (ettől szép rózsaszín), lucuma port, yacon gyökér port, darált goji bogyót, homoktövis port, aswaganda port, eper port és vaníliát. A gyümölcsöknek hála fantasztikus az illata és az íze is. A golyók készítése közben folyamatosan szagolgattuk a fiúkkal a tasakban lévő port. Ha nincsen ilyen porotok, nélküle is elkészíthetitek, de tehettek bele más superfood port vagy akár kakaót is, amit találtok a kamrátokban. Fehérjében gazdag energia golyók (nyers, laktózmentes, gluténmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 20 perc   Könnyen elkészíthető, nyers datolyagolyó falatok tízóraira vagy kiránduláshoz. Szerző: Zizi Recept típusa: snack, datolyagolyó, nyers Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 20-25 darab Hozzávalók 235 g friss datolya, kimagozva 115 g dió 75 g napraforgómag 3 evőkanál kókuszreszelék 2 evőkanál víz 1 evőkanál lenmag 1 evőkanál kesudióvaj 3 teáskanál Veganz zöldborsófehérje por 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír Elkészítés Tegyük robotgépbe a diót, a napraforgómagot, és daráljuk kis darabos állagúra. Ekkor adjuk hozzá a kimagozott datolyát és az összes többi alapanyagot. Addig dolgoztassuk a robotgépet, amíg a massza enyhén ragacsossá (kissé zsírossá a kókuszzsír miatt) válik (állítsuk le a gépet és ellenőrizzük az állagot). Formázzunk golyókat a masszából. Zárt dobozban, hűvös helyen, hőtőben 10-12 napig eláll (de addig úgysem fog tartani). Jegyzetek A kesudióvaj helyett mandulavajat vagy földimogyoróvajat is használhatunk. Ha nem tudtok beszerezni friss datolyát, jó a szárított is, csak jó minőségű legyen. A szárítottat érdemes 10-15 percre meleg vízbe áztatni használat előtt. Leszűrve, kimagozva tegyük a datolyát a robotgépbe. 3.5.3226 Áki zsurmikéz benyúl Ádi zsurmikéz benyúl

Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket?

2017. szeptember 26. VegaNinja 

A magyar SPAR üzletlánc a növényi alapú, német Veganz márka nasijaival és más vegán termékeivel rukkolt elő. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak, mint a bio növényi tejek, természetes édesítők, különféle magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint az utánozhatatlan csokik és kekszek. Az üzletek listája, ahol megvásárolhatod őket, a kattintás után!  A termékek nem olcsók, de az ember néha megjutalmazhatja magát egy-egy finomsággal, például a verhetetlen csokijaikkal és kekszeikkel, amik nekem is a kedvenceim közé tartoznak. “Egyre nagyobb az igény a növényi alapú ételek iránt, miután egyre többen választják a növényi alapú életmódot. A kezdetek óta kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az egészséges életmód népszerűsítésének, amelyeknek legfontosabb eleme a tudatos táplálkozás. Ezért a nyugat-európai trendnek megfelelően folyamatosan bővítjük az egészséges életformát támogató termékeink választékát - mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. A Veganz a növényi alapú élelmiszerek márkája. A 2011-es berlini alapítást követően a vállalat Európa egyik legelső vegán áruházláncaként vált ismertté. Sokszínű és életigenlő vállalati filozófiájával a fiatal cégnek sikerült megváltoztatni a vegánságra vonatkozó előítéleteket, és meghonosítani az európai piacon az új táplálkozási trendet. A Veganz folyamatosan bővülő árupalettája garantálja, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A vállalat különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségellenőrzésre, az egyenletesen jó minőségre és egyedülálló ízre. Így válik mindenki számára a vegán életmód és életérzés könnyűvé, rendkívül finommá, illetve könnyedén megvalósíthatóvá. A SPAR a Veganz növényi eredetű termékeit kínálva egyszerűbbé teszi a vegán táplálkozást. A több mint 60 különféle termék között olyan finomságok találhatóak a SPAR dedikált üzleteiben, mint az organikus növényi tejek, természetes édesítők, magas ásványi anyag tartalmú magkrémek, magas fehérjetartalmú proteinporok, valamint változatos édes és sós nassolnivalók. A termékcsalád tagjai 2017. szeptember 21-től elérhetőek minden INTERSPAR hipermarketben és 90 kijelölt SPAR és City SPAR szupermarketben. 1032 Budapest Bécsi út 154. INTERSPAR hipermarket 1103 Budapest Sibrik Miklós út 30. INTERSPAR hipermarket 1106 Budapest Kerepesi út 61. INTERSPAR hipermarket 1117 Budapest Október huszonharmadika utca. 8-10. INTERSPAR hipermarket 1191 Budapest Üllői út 201. INTERSPAR hipermarket 1201 Budapest Széchenyi utca 1. INTERSPAR hipermarket 2000 Szentendre Dobogókői út 4. INTERSPAR hipermarket 2030 Érd Iparos utca 5. INTERSPAR hipermarket 2049 Diósd Balatoni út 2/­­A INTERSPAR hipermarket 2400 Dunaújváros Béke körút 2. INTERSPAR hipermarket 2800 Tatabánya Győri út 25. INTERSPAR hipermarket 3524 Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 2-4. INTERSPAR hipermarket 3600 Ózd Sárli út 4. INTERSPAR hipermarket 4032 Debrecen Füredi út 27. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza László utca 8. INTERSPAR hipermarket 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes utca INTERSPAR hipermarket 5000 Szolnok Mátyás Király út 29. INTERSPAR hipermarket 5700 Gyula Kétegyházi út 1. INTERSPAR hipermarket 6800 Hódmezővásárhely Kaszap utca 20. INTERSPAR hipermarket 7100 Szekszárd Tartsay utca 9. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Siklósi út 37. INTERSPAR hipermarket 7632 Pécs Bajcsy-Zsilinszky út 11. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Budai út 41. INTERSPAR hipermarket 8000 Székesfehérvár Balatoni út 44-46. INTERSPAR hipermarket 8200 Veszprém Dornyai Béla utca 4. INTERSPAR hipermarket 8360 Keszthely Tapolcai út 37. INTERSPAR hipermarket 8500 Pápa Celli út 21. INTERSPAR hipermarket 8800 Nagykanizsa Táborhely utca 4. INTERSPAR hipermarket 8900 Zalaegerszeg Ola utca 1. INTERSPAR hipermarket 9023 Győr Fehérvári út 3. INTERSPAR hipermarket 9027 Győr ECE Budai út 1. INTERSPAR hipermarket 9400 Sopron Selmeci utca 15-17. INTERSPAR hipermarket 9700 Szombathely Újvilág utca INTERSPAR hipermarket   BUDAPEST: 1011 Budapest Batthyány tér 5-6. SPAR szupermarket 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 138. SPAR szupermarket 1024 Budapest Lövőház utca 2-6. SPAR szupermarket 1025 Budapest Rózsadomb Center, Törökvész út 87-91. SPAR szupermarket 1026 Budapest Gábor Áron utca 74-78. SPAR szupermarket 1031 Budapest Monostori út 3. SPAR szupermarket 1032 Budapest Bécsi út 136. SPAR szupermarket 1046 Budapest Görgey Artúr út 22. SPAR szupermarket 1048 Budapest Megyeri út 236. SPAR szupermarket 1062 Budapest Váci út 1-3. SPAR szupermarket 1066 Budapest Teréz körút 28. SPAR szupermarket 1066 Budapest Nyugati tér 1-2. SPAR szupermarket 1071 Budapest Dembinszky utca 12. SPAR szupermarket 1072 Budapest Klauzál tér 11. SPAR szupermarket 1073 Budapest Erzsébet körút 24. City SPAR szupermarket 1085 Budapest Blaha Lujza tér 1-2. SPAR szupermarket 1095 Budapest Mester u. 30-32. SPAR szupermarket 1106 Budapest Kerepesi út 73. SPAR szupermarket 1112 Budapest Péterhegyi lejtő 36. SPAR szupermarket 1118 Budapest Rétköz utca 7. SPAR szupermarket 1123 Budapest MOM Park, Alkotás utca 53. SPAR szupermarket 1146 Budapest Egressy út 178/­­C SPAR szupermarket 1148 Budapest Örs Vezér tere 24. SPAR szupermarket 1165 Budapest Arany János utca 102. SPAR szupermarket 1172 Budapest Jászapáti utca 71-75. SPAR szupermarket 1173 Budapest Pesti út 169. SPAR szupermarket 1173 Budapest Maroshévíz utca 1. SPAR szupermarket 1182 Budapest Alacskai út 3. SPAR szupermarket 1182 Budapest Cziffra György utca 15/­­b. SPAR szupermarket 1212 Budapest Görgey Artúr tér 20. SPAR szupermarket VIDÉK: 2000 Szentendre Ady Endre utca 24. SPAR szupermarket 2000 Szentendre Dunakanyar körút 2. SPAR szupermarket 2013 Pomáz Huszár utca 25. SPAR szupermarket 2030 Érd Diósdi út 46. SPAR szupermarket 2083 Solymár Terstyánszky Ödön utca 102. SPAR szupermarket 2092 Budakeszi Márity László út 20. SPAR szupermarket 2100 Gödöllő Köztársaság út 85. SPAR szupermarket 2112 Veresegyház Gödöllői út 2/­­a. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Barátság útja 13. SPAR szupermarket 2120 Dunakeszi Toldi Miklós utca 1. SPAR szupermarket 2131 Göd Pesti út 176. SPAR szupermarket 2230 Gyömrő Kossuth út 41/­­a. SPAR szupermarket 2234 Maglód Damjanich utca 29. SPAR szupermarket 2364 Ócsa Szabadság tér 1. SPAR szupermarket 2481 Velence Tópart utca 47. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Szabadság út 2392/­­I. SPAR szupermarket 2483 Gárdony Balatoni út 70/­­10. hrsz. SPAR szupermarket 2510 Dorog Bányász körönd 1737/­­16. hrsz. SPAR szupermarket 2536 Nyergesújfalu Kossuth Lajos utca 1439/­­6. hrsz. SPAR szupermarket 2600 Vác Avar utca 6. SPAR szupermarket 2800 Tatabánya Szent Borbála út 33/­­1. SPAR szupermarket 2870 Kisbér Kossuth Lajos utca 4/­­6. SPAR szupermarket 2890 Tata Ady Endre utca 20. SPAR szupermarket 2900 Komárom Klapka György út 69. SPAR szupermarket 3060 Pásztó Fő utca 83-87. SPAR szupermarket 3200 Gyöngyös Dobó István utca 5. SPAR szupermarket 3300 Eger Sas utca 1. SPAR szupermarket 3360 Heves Fő út 48. SPAR szupermarket 3390 Füzesabony Hunyadi út 2869/­­27. hrsz. SPAR szupermarket 3860 Encs Petőfi út 66. SPAR szupermarket 4024 Debrecen Fórum Csapó utca 30. SPAR szupermarket 4225 Debrecen-Józsa Szentgyörfalvi út 26420/­­1. hrsz. SPAR szupermarket 6000 Kecskemét Március 15-e utca 5/­­a. SPAR szupermarket 6050 Lajosmizse Dózsa György út 20-22. SPAR szupermarket 6060 Tiszakécske Vízhányó János utca 2/­­a. SPAR szupermarket 6100 Kiskunfélegyháza Béke tér 3-4. SPAR szupermarket 6724 Szeged Londoni körút 3. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Honvéd utca 57. SPAR szupermarket 7400 Kaposvár Berzsenyi utca 1-3. SPAR szupermarket 7761 Kozármisleny Vadvirág utca 1. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Pozsonyi út 10. SPAR szupermarket 8000 Székesfehérvár Rákóczi utca 3-5. SPAR szupermarket 8200 Veszprém Cserhát lakótelep 6. SPAR szupermarket 8230 Balatonfüred Arácsi út 15. SPAR szupermarket 8330 Sümeg 84-es főút 1623/­­10 hrsz. SPAR szupermarket 8440 Herend Vasút utca 1/­­c. SPAR szupermarket 8622 Szántód Siófoki út 3. SPAR szupermarket 8868 Letenye Kossuth Lajos utca 2. SPAR szupermarket 8960 Lenti Kisfaludy utca 4. SPAR szupermarket 9021 Győr Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Régi Vámház tér 5. SPAR szupermarket 9200 Mosonmagyaróvár Aranyossziget utca 1. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Fő tér 2/­­2. SPAR szupermarket 9330 Kapuvár Győri út 1480. hrsz. SPAR szupermarket 9400 Sopron Arany János utca 16. SPAR szupermarket 9443 Petőháza Spar út 1. SPAR szupermarket 9500 Celldömölk Sági utca 22. SPAR szupermarket 9600 Sárvár Laktanya utca 32-44. SPAR szupermarket 9800 Vasvár Alkotmány utca 95. SPAR szupermarket 9900 Körmend Rákóczi út 2/­­C. SPAR szupermarket   The post Hol vásárolhatod meg a Spar újonnan bevezetett, vegán termékcsaládját, a Veganz termékeket? appeared first on VegaNinja.

Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal

2017. augusztus 13. Élj harmóniában 

Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggalJógatáborokban, elvonulásokon mindig készítünk valamilyen magvas tésztát -  a tészta magvakkal teljes értékű fehérjeforrás és nagyon jó rostbevitel. Korábban egy gyömbéres szezámos sárgarépás tészta receptet már kitettem a blogra itt olvashatod.. Ez a brokkolis, napraforgómagos tészta mindig nagy siker.:) Amennyiben gluténérzékeny vagy fogyaszthatod gluténmentes tésztával, pl rizstésztával vagy hajdinatésztával. Brokkolis tészta, pirított napraforgómaggal Hozzávalók  5 személyre: 250 g durum spagetti vagy penne tészta 500g brokkoli 8 ek. tisztított napraforgó mag 4 ek. ghí (vegánoknak kókuszzsír) frissen őrölt fekete bors só szárított bazsalikom szárított kakukkfű Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! Készítsd elő a brokkolit, szedd rózsáira és mosd meg alaposan. Főzd ki a tésztát is külön. Melegítsd fel a serpenyőt és a napraforgómagot pirítsd meg zsiradék nélkül, majd vedd ki a serpenyőből tedd félre. A serpenyőbe tedd bele a ghít, majd a brokkolikat tedd bele. Pici vízzel párold egy kicsit, majd pirítsd meg. Végül keverd hozzá a fűszereket, tésztát és a magvakat.

Karfiol pakora - karfiol fűszeres bundában sütve

2017. július 3. Élj harmóniában 

Karfiol pakora - karfiol fűszeres bundában sütveA jógatáborok, jóga elvonulások  legnagyobb sikere a sült csemegék, ezért általában, ezt hagyjuk az utolsó étkezésre:)    A pakora egy nagyon finom indiai sült csemege, ami csicseriborsó lisztes bundával készítenek. A férjem által évtizedek óta készített karfiol pakora, egy tradicionális recept alapján, nagyon finom fűszeres bundával készül. Az ájurvéda alapján a fűszerek ebben a tradicionális receptben úgy vannak összeválogatva, hogy a lehető legjobb ízélményt hozzák össze és segítsék az emésztést.   Karfiol pakora - karfiol fűszeres bundában sütve Karfiol pakora Hozzávalók: - 1 fej karfiol - 0.25 kg csicseriborsó liszt - 1 lapos evőkanál só - fűszerek a tésztába: 1 evőkanál kalinji, 1ek római kömény, 1 ek őrölt koriander, 1ek kurkuma, 1 kávéskanál hing (aszafoetida), 1/­­2 kávéskanál por chilli - a sütéshez  ghí, kókuszolaj vagy sütésre alkalmas sütőolaj Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!     Készítsd elő a karfiolt, szedd rózsákra és alaposan tisztítsd meg.  A csicseriborsó lisztet keverd össze a sóval és a fűszerekkel, annyi vizet adj hozzá, hogy folyós tésztát kapj, ami még rajta marad a belemártott zöldségen. A karfiolt  rózsákat mártsd bele a tésztába és forró ghíben (vagy sütőolajban) süsd ki és utána csöpögtesd le. Csatnival tálalva ellenállhatatlan:) egy alma csatni receptet itt olvashatsz a blogon.

Rózsavizes nyári testpermet

2017. június 20. Vegavarázs 

Itt a nyári meleg, amit az ájurvéda szerinti pitta testalkatúak nehezen viselnek. Ők ilyenkor mindent megtesznek azért, hogy hűtsék magukat. Ebben lehet segítségükre ez a csináld magad testpermet, amely kellemesebb a hőségben, mint a nehéz parfümök. Hozzávalók: 2 dl rózsavíz 1 ek aloé gél...

brokkoli golyó

2017. június 5. Beautilicious 

brokkoli golyóEgy egyszerű egészséges ebéd vagy akár vacsora? Próbáld ki ezt a csoda golyót. Nagyon finom és tele van csupa jóval. Diétába is remekül beilleszthető. hozzávalók - 1 fej brokkoli - fél fej vörös hagyma - 2gerezd fokhagyma - 200gr sajt - 150gr zabkorpa - só - 2 tojás - bors Így készítsd - A hagymákat vágd fel, majd pirítsd le olívaolajon - A brokkolit bontsd rózsáira, majd aprítógépben picit aprítsd össze és ízesítsd - Tegyél hozzá két tojást - Reszeld hozzá a sajtot, majd add hozzá a hagymát és a zabkorpát is - Formázz golyókat, majd süsd ki tepsiben 30 percig 180 fokon

Karfiolos sajt

2017. május 17. Beautilicious 

Karfiolos sajtA grill sajt tökéletes választás az ilyen jó időben, nekem az egyik kedvencem. Gondoltam kicsit megspékelem kafiollal, hogy fokozzam az élvezetet. :) Hozzávalók - 1 fej karfiol - 300gr sajt - 2 tojás - só - bors Így készítsd - Mosd meg a karfiolt, szedd rózsáira, majd tedd asprítógépbe - reszeld le a sajtot, majd add a karfiolhoz - üsd hozzá a tojásokat, sózd, borsozd, majd alaposan keverd össze - helyezd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe tetszőleges formában - Süsd előmelegített sütőben 180fokon 30 percig 

Omlós kókuszos keksz

2017. május 2. Beautilicious 

Omlós kókuszos kekszSok maradt a brokkoli, így gondoltam csinálok valami édeset is. Elég bizarúl hangzik, de az eredmény meglepően finom lett. Hozzávalók - 150gr brokkoli - 100gr kókuszliszt - 65gr zabliszt - 3 tojás - 50ml kókusztej - 4ek édesítő - 50gr joghurt Így készítsd - A brokkolit szedd rózsáira, majd pépesítsd - Add hozzá a nedves hozzávalókat - Egy külön tálba keverd össze a hozzávalókat - Majd dolgozd össze a két keveréket - Formázz kis kekszeket, majd tedd sütőpapírral bélelt tepsibe - Süsd 180 fokon 30 percig

Karfiolos batyu

2017. április 10. Beautilicious 

Karfiolos batyuA rohanos sűrű napokon nehezebb megoldani az egészséges kiegyensúlyozott táplálkozást, de persze ez sem lehetetlen. Az új kedvenc alternatívám az ilyen napokra a karfiolos batyu. Ellátja a szervezetedet lassú felszívódású szénhidráttal is, ami segít, hogy lendületes maradj egész nap, és hogy ne legyél éhes 1-2 óra múlva. Ezek mellett nagyon finom is, és rengeteg féle képpen variálhatod. Hozzávalók - 1 fej karfiol - 200g krémsajt - 350gr zabliszt - töltelék ízlés szerint ( nálam pulykamell illetve tonhal volt) Így készítsd - Szedd a karfiolt rózsáira, majd főzd meg sós vízben - Szúrd le, majd krumlinyomóval nyomd össze - Add hozzá a krémsajtot és a zablisztet, majd alaposan dolgozd össze - Formázz belőle korongokat - Egy serpenyőbe tegyél kókuszzsírt vagy olivaolajat és tegyél bele egy korongot, majd ebbe egy kanál tölteléket, végül még egy korongot - Süsd olalanként 8-10 percig ( vagy míg aranybarna nem lesz)  

Vegán marhahús-pótló

2017. március 23. Kertkonyha 

Avagy a Bocibarát vegadarált Drága édesanyám imádja a prézlis karfiolt, engem meg a világból ki lehet kergetni az illatával is. Szóval, nem vagyok egy nagy karfiolrajongó. Illetve eddig nem voltam. Aztán megláttam egy receptet. Kicsit felturbóztam, szájam ízére szabtam, és csak ámulok és bámulok. Az eredmény egyszerűen mennyei! Tanulság, hogy nincs olyan, hogy nem szeretek egy zöldséget, csak meg kell tanulni elkészíteni, vagy inkább a saját ízlésünk szerint elkészíteni. És a sós vízben főzésnél nekem még az is jobb, ha nyersen eszem azt a zöldséget. :) Hozzávalók kb. 25-30 dkg-hoz: - fél fej karfiol - 125 g dió - 3 ek olívaolaj - 3 ek szójaszósz - 1 ek ketchup - 1 ek pirospaprika - 1 kk balzsamecet - 1 kk bio ételízesítő - fél kk só, bors - A karfiolt szabadítsuk meg a zöldjétől, és szedjük kisebb rózsákra. Késes aprítóban daráljuk össze a többi hozzávalóval, és ha szükséges, közben töltsünk hozzá fél-egy dl vizet. - Ezután öntsük át egy nagy serpenyőbe, és kezdjük el pirítani. - Közepes lángon időnként megkeverve süssük, amíg rozsdabarna nem lesz. Kb. fél óra alatt megvan. Extra tipp: Érdemes egyszerre többet csinálni belőle, jól viseli a fagyasztást is. Az eredeti receptet itt találjátok http:/­­/­­laveganista.blog.hu/­­2013/­­03/­­25/­­vegan_­daralt_­marhahus  

Vegán életmód – Perla Organic Skincare + Nyereményjáték

2017. március 2. Zizi kalandjai 

Vegán életmód – Perla Organic Skincare + NyereményjátékA nyereményjáték lezárult! A nyertes: Bárdi Júlia emailben lett értesítve. Köszönöm, hogy játszottatok! Távol állok a beauty blogolástól, nem vagyok a téma szakértője, de többen kérdeztétek már, hogy milyen natúrkozmetikai termékeket használok, ezért indítok egy sorozatot itt a blogon (vegán szépségápolás), amelyben vegán kozmetikai, szépségápolási termékeket mutatok be, amelyeket kipróbáltam, használok és nagyon jónak tartok. Arra, hogy mit kenek az arcomra (nyaktól felfelé) már lassan tíz éve odafigyelek, de nyilván az idősödés újabb vékonyka ráncokkal jár és rájöttem, hogy ha csak egy kicsivel több időt fordítok magamra, már sokat tettem magamért, azért, hogy lestrappált anyaként kicsit jobban érezzem magam és igen, lassítsam az öregedés folyamatát is, csak egy icike-picikét. Általában fiatalabbnak néznek a koromnál, ez jól esik az egómnak – lehet, hogy hála annak a krémnek, amit már jó néhány éve használok? Nem tudom… talán igen, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy időben elkezdjük a korunknak megfelelő bőrápolást. Amióta anya vagyok azóta tényleg nagyon kevés időt szánok magamra. Amíg régen kétszer mostam hajat egy héten, most csak egyszer (mondjuk egyik várandósságom alatt sem zsírosodott a hajam, ekkor szoktam rá a heti egyszeri hajmosásra). Hajpakolás évente egyszer kerül a hajamra, arcpakolást nagyon ritkán lát az arcom, noha mindegyikből többet szeretnék. Meg néha jól jönne egy kis wellnesezés, amikor befekszem a kádba, bedobok egy fürdőgolyót, lazítok és kikapcsolok végre a hektikus hétköznapokból. A Perla organikus arcápoló olajat nemrég ismertem meg. Kizárólag hidegen sajtolt, finomítatlan, bio minősítésű olajokat és megtisztelő Demeter minősítésű illóolajokat tartalmaz – jojoba, ligetszépe, szőlőmag, ricinus, tamanu, római kamilla, pálmarózsa, vanília, édesnarancs, vetiver, teafa, linaloefa. Olyannyira a  napom részévé vált, hogy napközben többször eszembe jut az újonnan beiktatott kis rutinom és elkezdem várni az estét, hogy csak öt percre is, de egy wellness kényeztetésen érezzem magam. A Perlaval lehet sminket is eltávolítani, én viszont ápolásra használom, mert a munka, a háztartás és a gyerekek mellett alig jut időm magamra, de felismertem, hogy vágyom a puha, hidratált bőrre. A Perlaval beolajozom az arcom, jól átmasszírozom, majd egy meleg vízzel átitatott kis törölközőt az arcomra teszek és várom, hogy egy-két perc alatt a törölköző kihűljön, jól átdörzsölöm vele az arcomat és már készen is vagyok. A nap végén ezt a “luxust” megengedni magamnak, a legjobb dolog. Másnap tényleg tisztább a bőröm, kipihentebbnek tűnök és olyan jól érzem magam tőle. A Perla csodaszép dobozban érkezik… A Perla megálmodójával és létrehozójával, Geosics Reginával beszélgettem az alkotásról, a termékről… Hogyan jött az ötlet és mikor, hogy létrehozz egy ilyen terméket? Mi volt a cél, milyen terméket szerettél volna és miért? Mindig is problémás bőrrel rendelkeztem, ami körülbelül fél évvel ezelőtt tetófokára hágott… nem csak esztétikailag volt zavaró, de már fájt is a gyulladástól. Szeretem holisztikusan megközelíteni a dolgokat, de akkor úgy éreztem, hogy a táplálkozásommal, életmódommal kapcsolatosan minden tőlem telhetőt elkövetek és “kívül” kell a megoldást keresnem… Emellett kisfiam születése óta folyamatosan keresem azokat a megoldásokat amik leegyszerűsítik az életemet. Ekkor jött szembe egy módszer, az OCM (oil cleaning method) ami itthon még nem túl elterjedt, de külföldön már egyre népszerűbb. Azonnal éreztem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, de itthon nem találtam hozzá megfelelő minőségű és összetételű olajkeveréket, külföldről pedig túlságosan költséges lett volna rendelni. Így óriási kutatásba kezdtem, annyira belelkesedtem, hogy éjjel-nappal csak ezzel foglalkoztam – nyilván amennyire lehet egy totyogó mellett. Megalkottam a számomra tökéletes kompozíciót és nagyon rövid időn belül látványos eredményt értem el. Környezetemben is felfigyeltek rá és kérték, hogy nekik is keverjek ki Perlát (aminek akkor még nem volt neve). Ekkor bevillant, hogy ha ennyire hatásos és ennyire nem ismerik még Magyarországon, miért ne lehetne mások számára is elérhető. Szeretném terjeszteni magát a módszert és a Perlát is, hogy minél több nőhöz eljusson. Annyira fontos, hogy mi az amit magunkra kenünk és – habár egyre több tudatos nővel találkozom – az emberek nagy részének fogalma sincs arról, mit ken magára. Milyen szakemberekkel (vagy kikkel) dolgoztál együtt a termék létrehozása során? A receptet végül egy fantasztikus aromaterapeuta segítségével tökéletesítettük, akitől sokat tanultam és még inkább felnyitotta a szemem, hogy illóolajból csakis a legeslegjobbat érdemes használni. Óriási erő egy kis cseppben, nem is gondolnánk milyen hatással van ránk – nem csupán érzékeinkre, de hangulatunkra, lelkünkre, testünkre. Azóta az illóolajok szerelmese vagyok. A folyamatban részt vett még egy vegyész és a manufaktúra tulajdonosa, ahol minden egyes Perla készül. Milyen magyar vagy nemzetközi minősítésekkel rendelkezik a termék (Vegan, Cruelty Free, Cosmos Naturel, Biokontroll Hungária Kft, stb.)? A Perla vegán termék és természetesen állatkísérletektől mentes valamint az összes összetevő bio gazdálkodásból származik, sőt az illóolajok a megtisztelő Demeter minőséggel rendelkeznek. A kész terméket még nem szertifikáltattuk, de tervben van. Hosszú és költséges a folyamat, amit kezdő családi vállakozásként egyelőre még nem tudunk vállalni. Tudom, hogy a hivatalos minősítés fontos, de ami még fontosabb, hogy minden este olyan tiszta lelkiismerettel fekszem le, mint amilyen tiszta a Perla is! Tervezel el termékbővítést? Ha igen, mi lesz a következő terméked? Először azt gondoltam, hogy egy tökéletes termék legyen, ami használható tisztításra, sminkeltávolításra, arc- és testápolásra… azóta persze beindult a fantáziám. Nem tervezek széles termékpalettát, de egy-két egyedi ötletem, álmom van, amit még szeretnék megvalósítani. Azt még nem tudom, melyik lesz a következő! Regina blogja, a Feminie A Perla elérhető az alábbi linkeken: – weboldal – Facebook – Instagram A termékeket a {Perla Skincare} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : Egy üveg (50 ml) Perla többfunkciós organikus olaj. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen natúrkozmetikai, szépségápolási terméket (márkát) használtok, amely nagyon bevált számotokra. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (bejelentkezés email címmel a formulába): kommentelés (ide a bejegyzés alá) és plusz pontokért lájkoljátok a Perla Facebook, illetve Instagram oldalát. 2017. március 6-ig lehet játszani. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2017. március 7-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek a Perla Skincare postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway

Ábel 4 éves

2017. február 28. BioBrigi 

Ábel 4 éves Négy éves lett a kis mazsola, amit annak rendje és módja szerint megünnepeltünk... Torta sütéssel, kertben napfürdőzéssel, kergetőzéssel, gazolással, és ujjsérüléssel. Gondoltam valamelyik kedvenc sütijét fogja választani, vagy hogy pogácsát süssünk, de nem.  - Süssünk tortát!  (Megjegyzem vasárnap már tortázott, a nagymama "csokidőzsivel" készült, ennek megfelelően az én 1000 forintos karobcsokival bevont tetejűmet meg se kóstolta. Amire egyébként számítottam is.)   Khm. Izémizé, milenneha... nem lehetne, hogy... de... és akkor... de ha... és ha...) - Nem. Süssünk tortát. - De csak ha segítesz... - Segítek. És tényleg. A piskótát - igaz gépi segítséggel - 10 perc alatt összedobtuk. A krémet megfőztem, aztán kimentünk a kertbe. Flóra a hátamon hintázott mei taiban, Ábel meg 25x körbeszaladta a kertet. Ehhez képest mi ketten csak spórolósan szaladtunk, de azért a fiatalember elégedett volt kergetésügyileg. :) Persze nem minden nap ilyen rózsaszín, és a sütés-főzés is sokszor nadrágszár rángatással ér véget, mert a Flóra bizony nem élvezi úgy, de azért egyre jobb a helyzet, főleg, hogy odakinn lehet a mozgásigényt végre kielégíteni. A torta piskótája hagyományos módon készült, de sütöttem már többször vegán piskótát is, illetve legtöbbször a hajdina piskótát használom ilyen célra. A krém vegán lett, épp ezért is kerül lejegyzésre, hogy meg legyen, mert finom lett. A lúdláb krémjét használtam alapul, de ilyen krémet készít Anya mindig a képviselőfánkba is. Erről nem mondja meg senki, hogy nem tejes. Hozzávalók: 4 réteg vékony piskóta (Leírás pl itt. Vegán itt.) A krémhez: 1/­­2 l növényi tej (nálam most mogyoró) 5 púpos ek liszt 4 ek gyümölcscukor (sztívia csepp, eritrit stb) 1 ek karob vanília kikapart magja 50 g biomargarin 4 dl növényi tejet felteszünk főni, egy dl-t elkeverünk a liszttel, cukorral, karobbal és vaníliával. Amikor a tej felfőtt, ráöntjük a lisztes keverékre, csomómentesre keverjük, és sűrű kevergetés mellett felfőzzük újra. Lefedve hűtjük, majd hozzákeverjük a margarint is. Ezután lehet szépítgetni, kenni-fenni... mi Ábellel csak a csokikrémig jutottunk. A nyomózsákos díszítés elmaradt.

Karfiol kari

2017. február 23. Vegavarázs 

Avagy hogyan lehet 20 perc alatt egyetlen zöldségből isteni ebédet főzni. Hozzávalók: 3 ek olaj 2 kk római kömény fél kk asafoetida 3 kk sambar masala fél kk kurkuma 2 nagyobb paradicsom lereszelve 1 nagyobb karfiol rózsákra bontva 2 kk só egy csokor korianderlevél vagy petrezselyemzöld apróra...

Örvénytorta

2017. január 5. Kertkonyha 

ÖrvénytortaPont egy éve, hogy egy barátom kb. kihívásként megosztotta ezt a videót a facebookos falamon. Nem mondom, hogy azóta folyamatosan próbálkoztam volna a megvalósítással, de azért NA! ez mégsem volt olyan egyszerű dolog, kellett neki az idő. :) Persze a recept maga teljesen egyszerű, és még gyors is, de van olyan étel, amit az ember már a tervezés fázisában ízlelgetni szeret.  Ez a rakott torta lesz az a fogás, amin az asztalnál először meglepődnek, aztán kíváncsiak lesznek, majd elhangzik a "de csak egy kicsit" meg a "nahát, ebben mi van?", aztán meg a "kérek még egyet". :)  Egyétek magában, rengeteg, akár többféle savanyúval és salátával. Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű formához [...] Bővebben!

Lencse-recept gyűjtemény

2016. december 30. VegaLife 

Lencse-recept gyűjteményHa még nem tudnátok, hogy szilveszterre, újév-köszöntőre milyen lencsés ételt készítsetek, adok néhány tippet a blogomról válogatott receptekkel, hogy jövőre is elég apró legyen mindig a zsebben. :)   Először is nem hagyhatom ki a party-képes ajánlatot. Ha társasággal búcsúztatod az óévet, ezek a party-falatok ízre és megjelenésre is sikert arathatnak: Recept az újévi lencsefalatokról a linkre kattintva olvasható.  ? Ha salátában gondolkodunk, a következő étellel is köszönthetjük az újévet: Recept a joghurtos lencsesalátáról  a linkre kattintva olvasható.   ? Ha szendvicsekben gondolkodunk, az ajvár és a főtt lencse remek páros. Bagett-szeleteket vagy akár pászkát is megkenhetünk vele. Lencses-ajváros szendvics receptem a linkre kattintva érhető el. ? Az ajvárt lencsefőzelék-készítéshez is felhasználhatod, ha ragaszkodnál és egyszerűbbnek találnád a főzelék készítést. A lencsefőzelék ajvárral receptemet a linkre kattintva olvashatod. ?   Kicsit nehezebb elkészíteni réteslapok segítségével a rózsákat, amik a lencsétől lesznek igazán finomak. Viszont megéri a fáradtságot, ha mutatósat és egyedit szeretnénk készíteni: Ha lencsés rétesrózsákat készítenél, kattints a linkre a receptért. ?   S ha valami diétásabb jellegű ételt szeretnél, az egyszerű főtt lencse, sült répával igazán jó választás.  Főtt lencse sült répával receptje a linkre kattintva elérhető. ?   Lencséből hurka-félét is süthetsz. Ha a lencsehurka receptjét szeretnéd olvasni, kattints a linkre. ?   Vöröslencsét is használhatsz, készíthetsz belőle vagdaltat, mint a képen is láthatod: Vöröslencsés-répás vagadalt receptjét elérheted, ha a linkre kattintasz.  Szeretem a lencsét, ezért gyakran készítek lencséből ételt. Remélem, összeállításomban találtál számodra megfelelő ötletet. Még nem késő, hogy vegyél egy zacskó lencsét és elkészítsd valamelyiket. :) Boldog új évet kívánok! :)  

9 #magyar #vegán #foodinstagrammer, akikről tudnod kell

2016. szeptember 5. Vegangster 

A vegán ételek egyre népszerűbbek Magyarországon is, bár még mindig sok a kétkedő velük kapcsolatban. Ugyan mi mással lehetne a sztereotípiákat ( ti füvet esztek? ) cáfolni, mint egy jó Instagram fotóval mondjuk egy vegán palacsintáról, vagy egy csodás fahéjas almarózsáról, esetleg egy mutatós vegán burgerről.Íme 9 magyar vegán Instagram oldal, amit érdemes követni:Green Evi - Oravecz Evihttps:/­­/­­www.instagram.com/­­green_­evi/­­aspirationbynora - Sipos

Karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2016. június 24. Zöld Avocado 

Karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) A történet úgy kezdődött, hogy akciós volt az édesburgonya és a karfiol is. Mivel mindkettőt szeretjük, bekerültek a bevásárló kosárba. Itthon aztán elkezdtem figyelni magamat, hogy milyen ízre vágyom, milyen formában kívánnám a karfiolt és az édesburgonyát. Őszintén "magamba néztem" és rájöttem, hogy már sokféleképpen próbálkoztam az édesburgonyával, de igazán a tetszésemet a maga egyszerűségében nyerte el. Hasábokra vágva és sütőben megsütve, ahogyan azt már korábban a diósült receptnél megmutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. ;-) Most is így fog elkészülni! (Gondoltam magamban...miközben magamba néztem. :-D Bárcsak ne lennék ennyire vizális típus. Ez a kép nagyon morbid!) Mivel az édesburgonya puha és krémes lesz, kéne mellé valami kemény és rágható, mert nekem az mindig fontos minden ételben... hogy legyen mit rágni. Ekkor már tudtam is a választ: rántott karfiol édesburgonyával a holnapi ebéd! Találtam még a hűtőben párolnivaló zöldségeket is. Kevesebb, mint egy óra alatt pedig elkészült ez a szép, színes menü az édes és sós ízek kedvelőinek. karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) Nem volt kedvem órákat tölteni a karfiolrózsák panírozásával ezért a Hémangi főzőiskolájában tanult, indiai verziót választottam. A pakora készítést én csak "lusta panírnak" nevezem. Nincs szükségünk tonnaszám tányérokra az előkészületekhez és nem kell a bundázáshoz egyenként beleforgatnunk a zöldségeket a panírba. A pakora lényege, hogy egy sűrű palacsintatészta szerű masszát készítünk csicseriborsólisztből, beledobáljuk a tetszés szerinti zöldségeket, majd forró olajban pár perc alatt kisütjük őket. Egyre többen választják egészségügyi okokból, etikai okokból vagy szabad akaratból a teljesen növényi alapú táplálkozást. Mivel az indiaiak nagy része nem fogyaszt tojást (vallási okokból) ezért a pakora a vegán étkezők számára is nagyszerű lehetőségeket rejt. A bundázni kívánt zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk és a pakora ízesítését is változtathatjuk kedvünk szerint. Nálam most egy sós - enyhén római köményes (ettől lett indiai jellegű) bundát kaptak a karfiolrózsák, melynek a csodaszép sárga színéről a kurkuma gondoskodott. Balázs szerint finomabb lett, mint a jól megszokott, hagyományos rántott karfiol. Sajnos a sütögetés ebben az esetben is olaj fröcsögéssel jár, de az előkészületek és az utómosogatás időtartalmát jelentősen lehet csökkenteni ezzel a módszerrel. ;-)         Általában a zöldség pakorák mellé édes-fűszeres csatnikat (mártogatós) készítenek. Én úgy éreztem ennél a menünél nincs erre szükség. Az édesburgonya krémes lágysága és édes íze, a fűszeres pakora bunda, a párolt zöld mangetout borsó és a roppanós, nyers, friss bébikukorica tökéletes íz- és állagharmóniát alkottak a szánkban. Semmi sem hiányzott... szerintünk. ;-)   karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 1 kg édesburgonya - 200 g mangetout borsó - 200 g bébikukorica - 1 közepes fej karfiol - 200 g csicseriborsóliszt - sütéshez tetszés szerinti olaj (én repceolajat használtam, de mehet bele kókuszolaj vagy olívaolaj is, ha nem sajnáljuk rá a pénzt) - 1 tk kurkuma, Himalája só, 1 kk szárított chili, 1/­­2 kk őrölt római kömény   - elhagyható - csipet sütőpor karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A párolni kívánt zöldségeket 5-10 perc alatt párolóedényben készre pároljuk. A bébikukoricát is meg lehet párolni, de én most nyersen ropogtattam az étel mellé. Sokkal frissebb és zamatosabb. (A párolás és a főzés nem ugyanaz a konyhatechnikai eljárás. A párolás során a zöldségek a tápanyagtartalmuk nagyobb részét megőrzik, mint a főzés során. Párolni egészségesebb. Erre a célra kifejlesztett párolóedényt érdemes beszereznünk, ha tudatosan szeretnénk táplálkozni a hétköznapokban. Megkönnyítik az életünk. ;-) ) sült édesburgonya Az édesburgonyát meghámozzuk majd tetszés szerinti méretű hasábokra vágjuk és sütőpapírra helyezzük őket. Előmelegített sütőben, légkeveréses programon, 220 °C-on, kb. 25-30 perc alatt készre sütjük a finom édes hasábokat.   A karfiol pakorához a karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk. A "bundához" a csicseriborsólisztet a sóval, fűszerekkel (kurkuma, szárított chili, őrölt római kömény) és opcionálisan a sütőporral elkeverjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy egy sűrű palacsintatésztát kapjunk. Közben az olajat feltesszük melegedni egy magasfalú edényben. Eldönthetjük, hogy a karfiolt egyenként mártogatjuk a csicserilisztes tésztába, vagy egyszerre többet is beleszórhatunk. (Én ezt a türelmetlenebb verziót választottam.) Ha egyenként mártogatjuk bele őket, akkor kisebb "kabátot" kap majd egy-egy karfiol darabka. Én nem bántam, hogy vastagon bundázott karfiol pakora lett a végeredmény. Amikor már elég forró az olaj, beledobáljuk a csicseris trutyiba mártogatott karfiolokat és a szokásos módon kisütjük őket. Mint a hagyományos rántott karfiolt. Vigyázzunk a forró olajjal! Használjunk fém eszközt a forgatáshoz illetve a kiszedéshez. Amikor már elkezd pirulni a bunda, csepegtessük le, majd szedjük ki egy papírkéztörlővel bélelt tálba az elkészült karfiol pakorákat.    Tálaljunk tetszés szerinti mennyiséget és Jó étvágyat a színes menühöz, ami kb. egy óra alatt elkészíthető egyszerűen!  karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! :-)    Megjegyzés: A mangetout egy olyan cukorborsó fajta, melyben a borsó szemek igen kicsik és zsengék, a borsó héja is ehető, így az egész borsó hüvelyével együtt fogyasztható. A szó jelentése "Edd meg az egészet". Gyakori alapanyaga az ázsiai wok ételeknek és párolva is nagyon finom. Ha nem találunk a boltban mangetout borsót, használjunk helyette párolt ceruzababot ebben az ételben. Bővebben a borsókról a mindmegette oldalán olvashattok.  

Céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes)

2016. június 9. Zöld Avocado 

Céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes)céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) Céklát főként a téli időszakban fogyasztunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk nyáron is, hiszen szinte egész évben hozzá lehet jutni ehhez az igen értékes gyökérzöldséghez. Amikor arról beszélek, hogy cékla, én nem az ecetes lében áztatott savanyúságra gondolok, hanem a friss és nyers céklagumóra, aminek még megvan a földes héja és úgy összefogja a kezünket hámozás közben, hogy még másnap is szép rózsaszínűek vagyunk. :-) Tápanyagban rendkívül gazdag zöldségről van szó, ezért érdemes étrendünk állandó szereplőjévé előléptetnünk. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, sütve, süteményekben vagy akár turmixokban és szűrt céklaléként is. Például sült sütőtökös-céklás-kelbimbó salátaként vagy céklás nokedliként, illetve céklás gnocchiként is nagyon finom. A nyers alma-cékla turmixot régóta az egyik legfontosabb rákmegelőző csodaitalként tartják számon. ;-) Mivel itt a nyár és a jóidő, most egy olyan receptet hoztam nektek, mely tökéletes útravaló egy-egy kiránduláshoz, elvihetjük magunkkal a munkába is, sőt még hosszabb utazások alatt is gyorsan csillapíthatjuk vele étvágyunkat, hiszen hidegen - felmelegítés nélkül - is fogyasztható. Önálló fogásként és köretként is megállja a helyét. (A strandon a tűző napra azért ne tegyük ki, mert a sajt nem fog örülni a nagy melegnek.) céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) " A cékla kiváló forrása a folsavnak, a mangánnak, a káliumnak és a réznek. Igen rostdús is egyben, és tartalmaz magnéziumot, foszfort, C-vitamint, vasat, valamint B6-vitamint. Egyszóval igen hasznos növény.  A cékla kiváló szolgálatot tehet a méregtelenítésben. Egy olyan "diétás rostot" tartalmaz ugyanis, amely a pektin poliszacharid tartalma miatt a szakértők szerint hatékonyan képes megtisztítani az emésztőrendszert, és mindent mozgásban tartani. A cékla rostjai nem csak a vastagbél működését és az emésztést segítik, hanem támogatja a szervezet általános méregtelenítő mechanizmusait is." Forrás: Házipatika Ismét egy szemetgyönyörködtető, egyszerű, ízletes, tápláló, fehérjében és értékes tápanyagokban gazdag étel itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, melyet a kéksajt kedvelői imádni fognak! ;-)  (A szigorúan vegán étrenden élő olvasók most ne olvassanak tovább! A recept az ő nyugalmuk megzavarására alkalmas hozzávalót - sajtot - tartalmaz.) céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személ yre) - 2 db nagy méretű nyers cékla - 100 g kéksajt vagy márványsajt - 1 bögre quinoa - 2 bögre tiszta víz - 3 gerezd fokhagyma - 2 nagy marék galambbegy vagy rukkola saláta - elhagyható: 1 db narancs céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS A quinoát dupla adag vízben, fedővel ellátott edényben feltesszük főni, mint ahogyan a rizst szoktuk. Kb. 20 perc alatt elkészül a quinoa. A kéksajtot (vagy márványsajtot) szintén kockákra vágjuk. nyers céklasült cékla A céklát meghámozzuk, felkockázzuk (kb. kockacukor méretűre). Alufóliából készítünk 4 kisebb batyut, és megtöltjük a cékla kockákkal. A batyuk aljára öntünk 3-3 evőkanál vizet, majd a batyuk száját összezárva, 220fokra előmelegített sütőbe tesszük a céklát sülni. Kb. 45 perc múlva kivesszük őket, kinyitjuk a batyuk száját, majd hagyjuk őket kihűlni. (Ezt a műveletet akár már előző nap elvégezhetjük.) Az összes hozzávalót egy nagy tálban alaposan összekeverjük (kéksajt, cékla, préselt fokhagyma, salátalevelek, quinoa). Kész is a "saláta", ami szolgálhat köretként, de önálló fogásként is.  Ha valaki úgy érzi, hogy neki túl száraz, locsolja meg az egészet extra szűz olívaolajjal (esetleg dióolajjal) vagy egy frissen facsart narancs levével. céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: A quinoáról, mint az újra felfedezett, ősi szupergabonáról már olvashattunk korábban az almás-fahéjas quinoa falatok és a rejtett gombapörkölt című bejegyzésben is. Megjegyzés2: Ha nem kapunk friss gumós céklát, természetesen előfőzőtt vákuumcsomagolt céklával is elkészíthetjük az ételt. Ebben az esetben nem kell a céklákat megsütni alufóliában. 

Nyers epres “sajttorta” (vegán)

2016. május 27. Zizi kalandjai 

Nyers epres “sajttorta” (vegán) Ennek a nyers tortának a receptjét tavaly “raktam össze” a Food Revoltion Day alkalmából tartott örömfőzésre (láthattok is abban a bejegyzésben már két fotót a tortáról). Persze egészben nem lett a torta lefotózva, így gondoltam, hogy a receptjének megosztásával várok addig, amíg lesz egy normális, természetes fényviszonyok között készült képem róla. Hát egy év telt el mire ez megtörtént! Múlt vasárnap a Pipacs Pékség Biodiverzitás napot rendezett… volt tészta gyúrás, formázás, pizzasütés kicsikkel és nagyokkal, falatozás, saláta, süti, limonádé, gyümölcsök, labda után rohangálás, jó hangulat, zene, kuncogás. Jó emberek egy helyen, gasztronómia, fiatalok tanítása, ezek mind-mind ugyanúgy beleillenek a food revolution tematikájába… akár ennek szellemében is folyhattak az események. Ezen alkalomra készítettem el újra Ádi segítségével a nyers epres tortát, amely igen nagy sikert aratott a vendégek körében. Ádi élvezte, hogy segíthetett, meg persze nem maradhatott el a kóstolás sem, mindig ő ellenőrizte, hogy elég édes-e, elég finom-e a torta. Minden egyes kóstolás után megjegyezte: “Húúú, de finooom!” Tényleg az. És villámgyorsan elkészül. Mindent bedobálunk a késes robotgépbe, aztán belenyomkodjuk/­­beleöntjük a “tésztát”, “krémet” a kapcsos formába, irány a mélyhűtő és már készen is van. Mi pénteken csináltuk meg a tortát, vasárnap indulás előtt vettük ki a mélyhűtőből. Kb. egy óra kellett, amíg szeletelhető állapotra olvadt. Lime-mal, vaníliával fűszereztük, zöld kivivel díszítettük, mert ez jól passzol a rózsaszín krémhez. Igazi rózsaszín csajos torta. Persze az íze a fiúkat is lenyűgözte! Marci és Ádám bemutatják a tészta osztást és formázást… Köszi Linda és Levi a türelmet! Huncutkák! Nyers epres ,,sajttorta (vegán) Hozzávalók 5-6 főre (18 cm-es kapcsos formához): Torta alaphoz: – 155 g mandula – 165 g friss datolya, kimagozva (aszalt is jó, csak érdemes használat előtt egy fél órára langyos vízbe beáztatni, hogy könnyebben aprítsa a robotgép) – 2 teáskanál kókuszolaj – 1/­­2 teáskanál Himalaya só Krémhez: – 285 g kesudió, beáztatva legalább 4-5 órára – 170 g friss (vagy fagyasztott) eper, megtisztítva – 100 ml juharszirup vagy rizsszirup vagy agavészirup – 80 ml kókuszolaj – 2 db lime reszelt héja és frissen facsart leve – 1 db vaníliarúd kikapart magjai – 1 db kivi, meghámozva, díszítéshez (opcionális) A mandulát, a datolyát, a két teáskanál kókuszolajat és a sót tegyük konyhai robotgépbe és aprítsuk kis darabosra (utána a robotgép tálját mossuk el). Akkor jó, ha kiveszünk belőle egy kis mennyiséget és összegyúrva összeragad. Egy kapcsos tortaformát teljesen béleljünk ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás alapot (eléggé ragad a datolya miatt). Tegyük hűtőbe. A krém elkészítéséhez szűrjük le a vizet a kesudióról. Tegyük a kesudiót a kifacsart lime levével és héjával a robotgépbe és kezdjük el pürésíteni. Szép lassan adagoljuk hozzá a juharszirupot, a kókuszolajat és a vaníliát is. Ha már jó krémes állagú, akkor adjuk hozzá az epret és ezzel együtt is pürésítjük. Öntsük az alapra az epres krémet és tegyük a fagyasztóba néhány órára, amíg megszilárdul, szeletelhetővé válik, de nem túl kemény. Tipp : hámozzunk meg egy kivit, vágjuk vékony szeletekre, majd a szeleteket félbe és tegyük (tapasszuk) a kapcsos forma oldalához az alapra. Az epres réteget így tegyük bele.

Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)

2016. május 6. Zöld Avocado 

Epres-rebarbarás zabsüti akár reggelire is (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)Mostanában nem sok időm volt a blogra. Ne haragudjatok érte. Pedig a konyhám nem porosodik, és készülnek a finomabbnál finomabb, egészségtudatos ételek. Elég sok pozitív változás lesz a közeljövőben az életemben, ami majd a blogot is illeti. De addig is igyekszem bepótolni a lemaradást, és ezért ma és holnap is hozok egy-egy receptet nektek. :-)  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Végre itt a tavasz, ami nálam a várva várt eper szezon és pár éve már rebarbara szezon is. Imádom mindkettőt! ;-) Itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon beavattalak már titeket egy nagyon egyszerű, tápláló, vitaminban gazdag és ízletes, epres, nyers vegán pohárkrém elkészítésének a rejtelmeibe, illetve készült már nagyon epres-nagyon mákos tortácska és még a kezdetekkor egy nagyon egyszerű epres torta is (ezen most már nevetek). A tavalyi évben együtt elkészítettük ezeket a mennyei rebarbara-narancs lekváros, diós, vegán, gluténmentes muffinokat. Mondanom sem kell, hogy azóta kb. ezerszer elkészültek itthon, és már számos barátom és ismerősöm is belépett a rebarbara kedvelők táborába ezeknek a muffinoknak a hatására. Ha te még nem kóstoltad őket, ne habozz kipróbálni! ;-)  eper és rebarbara Az eper és rebarbara idei megjelenésével azonnal rávetettem magam ezekre a tavaszi ízekre. Mostanában ritkán eszünk süteményeket, de az édes reggeliket szívesen fogyasztjuk. Nagy kedvenc a zab, különböző formákban elkészítve. A zab tökéletes reggelire, mert tápanyagban gazdag, lassan felszívódó szénhidrátforrás, mely hosszú órákra biztosítja a jóllakottság érzést. És nem csak az "érzést", de a tápanyagokat is. Az emésztésünkre is jó hatással van, és számtalan formában elkészíthető. Például kásaként így vagy energiaszeletként így. Ezen jótékony hatásainak hála mosolygósan indulhat a napunk. :-)  Az eper - rebarbara párosból és az igényből, hogy valami zabos reggeli készüljön belőle, megszületett ez az abbahagyhatatlanul finom epres-rebarbarás zabsüti. Laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán, reform és a megfelelő édesítőszert használva még diétásnak is mondanám. Önmagában a zab gluténmentes gabona, de egyes gluténérzékeny gyomrokban érzékenységi reakciókat válthat ki. A gluténmentes étrenden élők csoportja két táborra oszlik zab szempontból. Egyik részük fogyaszthat szigorúan gluténmentes zabpelyhet, a másik csoportjuk nem. Mindenki ki-ki maga döntse el, hogy mit szól hozzá az ő teste? Mert mint azt már jól tudjuk, soha ne másra hallgassunk, hanem csakis magunkra. Minden szervezet más, így a testünk az egyetlen, aki tudja, mi kell neki! Hallgass a tested jelzéseire, ne mások véleményére! ;-)  A receptet ezen az oldalon láttam meg először, és egy kis módosítással ez lett belőle! Fogadjátok sok szeretettel! :-) Nálunk nagy kedvenc lett, és mindig szomorúan kapargatjuk a tányért, miután elfogyott...  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) tésztához: - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 150 g kókuszzsír (puha, de nem folyós állagra felolvasztva pl.: a napon)  - 100 g (barna) rizsliszt  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú)  - 200 g darált zabpehely (szigorúan gluténmentes az arra érzékenyeknek) - 50 ml tetszés szerinti növényi tej (pl.: mandulatej, rizstej stb.)  - csipet Himalája só  - csipet őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt fahéj "krémhez": - kb. 300 g friss eper  - kb. 300 g friss rebarbara  - 70 g kókuszcukor  (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS  Daráljuk le a zabpelyhet a kávédarálón. Adjuk hozzá a rizslisztet, a kókuszcukrot, a fűszereket, a reszelt citrom héját és puha kókuszzsírt. Gyúrjuk össze kézzel az egészet egy nagy gombóccá. Úgy tűnhet, hogy szétesik, de ne adjuk fel, gyúrmázzunk csak, és meglesz az a gombóc. Ezután hagyjuk állni 30 percet.   Közben a rebarbarát megtisztítjuk. Levágjuk a száraz végeit és vékonyan lehúzzuk a rózsaszínes héjat. Megmossuk, majd kb. 0,5 cm széles szeletekre vágjuk.  Megmossuk és kicsumázzuk az epret, majd felkarikázzuk kb. 0,5 cm széles szeletekre. Az így elkészült rebarbarát és epret ö sszekeverjük a 70 g kókuszcukorral.  Kiveszünk ebből a cukros gyümölcsös tálból egy bögrényit, amit leturmixolva, pépként visszaborítunk a feldarabolt csümölcsökhöz. Alaposan összekeverjük. Így egy szaftos, de mégis gyümölcsdarabos "krémet" kapunk. Hozzáadunk 2 ek zabpelyhet, elkeverjük, majd hagyjuk állni egy 15 percet.   A megpihent tésztagombócból lecsipünk egy kisebb ökölnyit, és félretesszük. A többi tésztát pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomkodunk úgy, hogy egy kis pereme is legyen a tésztának. 180°C-ra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütjük a süti alsó részét. Miután elősült, kivesszük a sütőből, ráborítjuk a cukros-epres-rebarbara tölteléket, majd a tetejét "megszórjuk" a félretett és lecsipett tésztával.  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) Visszatoljuk az egészet a sütőbe és kb. 30 perc múlva már kész is. Mennyei illatok fogják jelezni a süti elkészültét. Fogyaszthatjuk melegen, de akkor nem lesz könnyen vágható, vagy hagyjuk kihűlni (esetleg hűtőben dermedni), és akkor szépen szeletelhető lesz a sütemény. (Én előző nap szoktam elkészíteni, éjjelre beteszem a hűtőbe. Reggel csak fel kell kicsit melegíteni, és már fogyasztható is.) Mennyivel jobb egy ilyen reggeli, mint egy sápadt szendvics, nemde? ;-) Jó étvágyat hozzá! ;-) epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-)   Megjegyzés:  "100 g rebarbara mindössze 16 kilókalóriát tartalmaz. Hasznos növényi rostokat, tartalmaz, továbbá értékes cseranyagokat, flavonoidokat, polifenolokat. A vitaminok közül pedig bőségesen van benne A-, B1-, B2- és C-vitamin és niacin. Ásványi anyagai közül kiemelkedően sok kálium, kalcium, foszfor, magnézium, vas és szelén benne." Bővebben a rebarbaráról a Házipatika oldalán olvashattok.  epres-rebarbarás zabsüti (laktózmentes, gluténmentes, tojásmentes, vegán)

Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz

2016. május 4. Élj harmóniában 

Zöldséges, csicseriborsós kuszkuszZöldséges, csicseriborsós kuszkuszA kuszkusz az észak afrikai konyhák nélkülözhetetlen alapanyaga, de nem egy külön gabonafajta, hanem búzadarából és búzadaralisztből készítik. A búzadarás keverékből készítik az apró gyöngyöket és legtöbbször előfőzik, ezért lehet pillanatok alatt elkészíteni és főzést sem igazán igényel. Az előfőzött kuszkuszhoz, csak forró vizet kell adnod és ha néhány percig állni hagyni, már kész is van. Már csak a vajat kell hozzákeverni ahhoz, hogy igazán ízletes legyen. A kuszkuszhoz gyakran fogyasztanak fűszeres, csicseriborsós zöldséges fogásokat. A kuszkusz és a csicseriborsó együtt fogyasztva teljes értékű fehérjével látja el a szervezeted, minden szükséges aminosavat be tudsz így vinni. Hozzávalók 4 ek. ghí 1/­­4 kk. aszafoetida (hing) üvegesre párolt hagmával helyettesítheted 2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 morzsolt kis szárított chili 1 tk. kurkuma 1 csipet fahéj 4 sárgarépa 3,5 dl víz 45 dkg karfiol 2 cukkini 1 konzerv csicseriborsó (vagy előző este áztatott és frissen főzött)  3 ek. petrezselyem  só 250g előfőzött kuszkusz 2,5 dl forrásban lévő víz 5 dkg vaj só Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A sárgarépát pucold meg és vágd nagyobb darabokra, a karfiolt tisztítsd meg és szedd rózsáira, a cukkiniket vágd vastagabb darabokra, aprítsd fel a petrezselymet. A csicseriborsót alaposan mosd le folyóvíz alatt egy szűrőben.  Hevítsd fel egy edényben a ghít, majd tedd bele az aszafoetidát. majd add hozzá a kurkumát, chilit, gyömbért, fahéjat és keverd együtt is , hogy kijöjjenek az ízek. Add hozzá a sárgarépát és öntsd fel a vízzel és fedő alatt forrald fel. Majd takarékon főzd 5 percig a répákat.  Amikor kezdenek puhulni add hozzá a karfiolt és a cukkinit és kb. 10 percig főzd kis lángon. Majd keverd bele a csicseriborsót.és a petrezselymet és fedő nélkül főzd még kb. 5 percig, hogy minden megpuhuljon. A végén ízlés szerint sózhatod. A kuszkuszt helyezd egy tálba és öntsd le a forróvízzel és hagyd néhány percig állni, majd add hozzá a vajat és sózd meg ízlés szerint. Majd szedd ki tányérokra és a tetejére tegyél a csicseriborsós zöldségekből:)

Currys vöröslencse leves

2016. április 18. Éltető ételek 

Currys vöröslencse levesVan egypár vöröslencsés étel a blogomon, de mit csináljak, ha mindig másképp készítem... és olyan finomak lesznek. :) Igazából ezt a levest a barátaimmal ettem egy vegán étteremben, úgyhogy azt az ízt szerettem volna reprodukálni. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes vöröshagyma - 1 szép sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 ujjnyi szelet zeller - 1 kis csésze vöröslencse - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 levél medvehagyma (ha nincs szezonja, akkor + 1 gerezd fokhagyma) - 1 kávéskanál curry fűszerkeverék (én a Tesco Finest indiai stílusú curry fűszerkeveréket használom) - himalája só, bors, chili - 1 teáskanál pirospaprika - extra: kókuszkrém Elkészítése: A kókuszolajon dinszteljük meg az a kockára vágott hagymát, majd picit később tegyük bele a fokhagymát is.Nem sokkal ezt követi a kockára vágott zöldségek, a rózsáira szedett karfiol és az átmosott vöröslencse.Fűszerezzük, majd öntsük fel vízzel.Főzzük puhára. A végén ellenőrízzük az ízeket, és tegyünk hozzá egy kevéske kókuszkrémet is. (de ez akár el is hagyható).

Polenta krémesen, párolt zöldségekkel

2016. április 6. Élj harmóniában 

Polenta krémesen, párolt zöldségekkelPolenta párolt zöldségekkelA polenta, nem más mint kukoricadarából készült sűrű, krémesre főzött kása, ami nagyon tápláló. Elsősorban olasz területeken elterjedt, de Magyarországon,  vidéken puliszka néven is ismerik. Hozzávalók 4 személyre 15 dkg kukorica dara (kb. 2/­­3 bögre) só bors 3 ek. vaj ( vagy kókuszzsír vegán változatban) 1 liter víz  4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli  2 ek. ghí só bors Pucold meg a répákat, vágd karikára és a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Forrald fel a vizet egy nagy edénybe, majd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg  meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. A végén keverd hozzá a sót, borsot és a 2 evőkanál vajat. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, folyamatosan mindig egy pici vizet tehetsz hozzá, ha úgy látod, hogy kezdene telesen elpárologni a víz. Néhány perc után tedd hozzá a brokkolit is és párold együtt amíg megpuhulnak.  A végén add hozzá a sót és a borsot. Szedd ki tányérra a polentát és a párolt zöldséget. Meglocsolhatod a polentát olívaolajjal is ha szereted - én mindent meglocsolok olívával:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Vegán panna cotta

2016. március 29. Vegavarázs 

A fantáziánk komponálta ízkavalkád tökéletes lezárása egy vacsorának. Hozzávalók: 4 dl kókusztejszín 4 dl rizstej vagy kókusztej 8 dkg nyírfacukor (vagy más cukor) 2 kk agar-agar 1 ek rózsavíz a tetejére: friss gyümölcs vagy gyümölcslekvár A kókuszkrémet és a tejet összeöntjük, 1 deci kivételével...

Vegán tusfürdők a magyar üzletekben és boltokban

2016. március 13. Vegán lettem 

Vegán tusfürdők egyre nagyobb választékával találkozhatsz már nagyobb hipermarketekben és drogériákban is! Körbejártam ezeket a boltokat és összeszedtem nektek őket.   Nem sokan tudják, hogy a háztartási termékek zömének gyártása bizony felesleges szenvedéssel jár. A tusfürdők, dezodorok, takarítószerek összetevőit és a kész termékeket is ártatlan állatokon tesztelik. Majmok, nyulak, macskák, kutyák, egerek ezrei halnak meg kínok között minden évben az ilyen értelmetlen évekig tartó tesztelések miatt. 2015-ben számos állatjogi siker között üdvözölhettük az ilyen jellegű tesztek tiltását számos országban. Nem szükséges ezen állatok szenvedése! Válassz cruelty free vagy vegán tusfürdőket! Amikor vegán tusfürdőt keresel érdemes odafigyelni a jelzésekre, ugyanis több logóval találkozhatsz a piacon. Alapvetően vannak a “cruelty free” vagy “non tested on animals” – erőszakmentes – tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon, valamint vannak a kifejezetten vegán tusfürdők, melyeket nem teszteltek állatokon és állati eredetű összetevőket sem tartalmaznak. Ezeknek pontos leírását az alábbi cikkben találod, alább pedig ABC sorrendben a Magyarországon kapható cruelty free és vegán tusfürdőket.   Női és férfi erőszakmentes/­­vegán tusfürdők Alterra Naturkomsetiks vegán tusfürdő Összetevők: Aqua, Alcohol, Glycerin, Coco glucoside, Cocos nucifera fruit, Xanthan gum, Glyceryl oleate, Silica, Disodium cocyl glutamate, Carica papaya fruit extract, Aloe barbadensis leaf powder, Parfum, Limonene, Sodium cocoyl glutamate, Citric acid Vegán típusok: Papaya és kókusz Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 900 Ft   Alverde vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium Coco-Sulfate, Glycerin, Lauryl Glucoside, Sodium Lactate, Maris Sal, Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Olea Europaea Fruit Extract*, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Calendula Officinalis Flower Extract*, Alcohol*, Parfum**, Limonene**, Linalool**, Citral**, Citronellol**, Geraniol** Típusok: Grapefruit és bambusz, Olíva és aloe vera Hol kapod? DM Ár: kb. 600 Ft   Bettina Barty erőszakmentes tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Sodium chloride, Coco-glucoside, Parfum, Glycreyl oleate, Citric acid, Sodium benzolate, Styrene/­­acrylates copolymer, Alantoin, Potassium sorbate, Peg-120 methyl glucose dioleate, Polyquaternium-7, Hexyl cinnamal, Tetrasodium edta, Glycerin, Limonene, Pyrus malus juice, CI 15510, CI 16035. Típusok: Alma és fahéj, kókusz és lime, málna és kivi Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 1500 Ft /­­ 500ml     CD erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium Chloride, Parfum, Nympaea alba flower extract, Coco-glucoside, Glyceryl oleate, Hydroxypropyl, Guar hydroxypropyltrimonium chloride, Citric acid, Sodium benzoate, Limonene, Hexyl Cinnamal, Linalool Hol kapod? Rossmann, Tesco Ár: kb. 650 Ft   Dermax erőszakmentes tusfürdő Összetevők: Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Glycerin, PEG-7 glyceryl cocoate, Polyquaternium 7, Sodium lactate, Allantoin, Phenoxyethanol, Citric acid, Sodium benzoate, Tetrasodium EDTA, Sodium chloride Hol kapod? DM, Tesco Ár: kb. 800 Ft   Dr. Organic vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Típusok: Gránátalma, Szűz kókuszolaj, Teafaolaj, Olívaolaj, Aloe vera Hol kapod? DM, Tesco, Müller Ár: kb. 1900 Ft   Isana vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamide DEA, Cocamidopropyl betaine, PEG-7 glyceryl cocoate, Mentha avensis oil, Panthenol, Glycerin, Critic acid, Parfum, Sodium chloride, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/­­Acrylates copolymer, Coco-glucoside, Testrasodium glutamate diacetate, Benzoic acid, Sodium hydoxide, Sodium polynapthalenesulfonate, Citral, Limonene, Linalool, CI-11680 Vegán típusok: Lady Lemon és Mademoiselle Raspberry Hol kapod? Rossmann Ár: kb. 500 Ft /­­ 500ml   Kneipp vegán habfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Parfum, Peg-40 sorbitan peroleate, Peg-18 glyceryl oleate, Coco-glucoside, Glycerin, Papaver orientale seed oil, Cannabis sativa seed oil, Citrus nobilis peel oil, Citrus aurentium bergamia fruit oil, Olibanum, Limonene, Geraniol, Citric acid, Tocopherol, CI-16255, CI-42090 Vegán típusok: Vörös mák és kender, Levendula és vanília, Gránátalma és amaránt olaj, Rebarbara és rózsa, Maracuja és grapefruit, Eukaliptusz és menta Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 1500 Ft   Lavera basis sensitive vegán tusfürdők Összetevők: Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Ammonium lauryl sulfate, Lauryl glucoside, Maris sal, Betaine, Calendula officinalis flower extract, Equisetum arvense leaf extract, Algae, Melissa officinalis flower extract, PCA glyceryl oleate, Lauroyl lysine, Alcohol, Parfum, Limonene, Geraniol, Linalool, Citral, Citronellol, Hol kapod? Müller Ár: kb. 1400 Ft   Neobio vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua (Water), Sodium Coco-Sulfate, Coco-Glucoside, Lauryl Glucoside, Glycerin, Betaine, Aloe Barbadensis Leaf Juice*, Citric Acid, Caffeine*, Camellia Sinensis Leaf Extract*, Potassium Sorbate, Sodium Chloride, PCA Ethyl Cocoyl Arginate, Parfum (Essential Oils), Limonene Kálium-szorbáttal tartósítva *ellenőrzött bio termesztésből Vegán típusok: Koffeines zöld teás, Narancsos lime-os, Gránátalmás orchideás Hol kapod? Rossmann, Müller, nagyobb DM-ek Ár: kb. 1000 Ft   Original Source vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aloe barbadensis leaf juice, Aqua, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoamphoacetate, Sodium lauroyl sarcosinate, Caprylyl/­­Capryl glucoside, Disodium lauryl sulfosuccinate, Coco glucoside, Glyceryl oleate, Lauryl glucoside, Cocos nucifera fruit extract, Carica papaya (papaya) fruit extract, Mangifera indica (mango) fruit extract, Theobroma cacao (cocoa) seed extract, Garcinia mangosteena (mangosteen) fruit extract, Ficus carica (fig) fruit extract, Citrus aurantium dulcis, Citrus aurantium bergamia (bergamot) fruit oil, Citrus limon peel oil, Gamma undecalactone, Maltol, 3-hexenol, Gamma octalactone, Diacetyl natural, Sodium hydroxymethylglycinate, Potassium sorbate, Ascorbic acid, Citric acid, Limonene Vegán típusok: Málna és vanília, Teafa és mentol, Lime, Kókusz, Narancsolaj és gyömbér, Levendula, Csokoládé és menta, Menta és teafa, Citrom és teafa, Grapefruit, Kókusz Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 600 Ft /­­ 250ml   Sante Naturkosmetik vegán tusfürdők Összetevők: (típustól függő) Aqua, Lauryl Glucoside , Coco-Glucoside , Sodium Coco-Sulfate, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Glycerin, Inulin, Sodium Chloride, Glyceryl Oleate , Sorbitol , Citric Acid, Polyglyceryl-10 Laurate , Betaine , Sodium Cocoyl Glutamate, Disodium Cocoyl Glutamate, Lycium Barbarum Fruit Extract, Citrus Limon Peel Extract, Levulinic Acid, p-Anisic Acid, Phytic Acid, PCA Ethyl Cocoyl Arginate , Sodium Levulinate , Parfum , Limonene , Citral Típusok: Goji bogyó és citromkivonat, Gránátalma kivonattal, Mályvavirág kivonattal, Sheavajjal, Citrom és papaya kivonattal Hol kapod? DM, Müller Ár: kb. 2000 Ft   Speick men vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Sodium C14-16 Olefin Sulfonate, Cocamidopropyl Betaine, Glycerin, Sucrose Cocoate, C12-13 Alkyl Lactate, Hydrolyzed Wheat Protein, Hydrolyzed Wheat Gluten, Panthenol, Valeriana Celtica Extract, Salvia Officinalis Extract, Parfum, Sodium Sulfate, Sodium Chloride, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid, Alcohol ,Citral, Limonene, Linalool Hol kapod? Müller Ár: kb.  Ft   Terra Naturi vegán tusfürdők Összetevők: Aqua, Helianthus Annuus Hybrid Oil, Coco-Glucoside, Cetearyl Alcohol, Glyceryl Stearate Citrate,  Glycerin, Caprylyl Caprylate, Tocopherol, Punica Granatum Seed Oil, Parfum, Disodium Cocoyl Glutamate, Chondrus Crispus Powder, Polyglyceryl-10 Laurate, Xanthan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Cocoate, Sodium Benzoate, Glyceryl Caprylate, Potassium Sorbate, Limonene,  Linalool, Citric Acid, Sodium Chloride Vegán típusok: Aloe vera és kókusz, Narancs és menta, Vadrózsa és mandula, Lime, Gránátalma, Kakaó és vanília Hol kapod? Müller Ár: kb. 600 Ft   The Body Shop erőszakmentes tusfürdők A The Body Shop cég büszkén vállalja, hogy semmilyen termékét és termékeinek összetevőit sem tesztelik állatokon, ezzel az értelmetlen állatkínzás ellen foglalva állást. Ugyanakkor, ha vegán vagy érdemes odafigyelned, mivel számos termékük tartalmaz állati összetevőket, főleg mézet. Hol kapod? The Body Shop Ár: kb. 1600 Ft és 4500 Ft között   Treaclemoon vegán tusfürdők Összetevők: (illattól függő) Aqua, Sodium laureth sulfate, Cocamidopropyl betaine, Cocamide DEA, Sodium chloride, Glycerin, Pardum, Phenoxyethanol, Sodium benzoate, Potassium sorbate, Styrene/­­acrylates copolymer, Citric acid, Xanthan gum, Polyquaternium-7, Coumarin. Vegán típusok: Kókusz, eper, vanília, levendula, mangó, citrom Hol kapod? Müller, Tesco Ár: kb. 800 Ft /­­ 500ml   Amennyiben hiányosnak találod a cikket, illetve tudomásod van egyéb vegán vagy erőszakmentes tusfürdőről, kérlek jelezd felém! A Vegán tusfürdők cikket körülbelül fél évente tervezem frissíteni árakkal és termékekkel. Legutolsó frissítés 2016 március.

Színes mandulasajt húsvétra

2016. március 13. Gitta nyersétel blogja 

Színes mandulasajt húsvétraA nyerskonyhában nem használunk, nem festünk tojást, de a hangulat kedvéért készíthetünk színes ételeket, amik méltán aratnak nagy sikert, ha vendégeink meglátják. Színező anyag lehet bármi, fűszerek, szuperételek, friss vagy aszalt zöldségek, prémium szárítmányok. Elég csak körülnézni a konyhában, biztosan találunk színes zöldségeket, szuperétel porokat, amik alkalmasak lesznek a fehér sajtgolyót szépen megszínezni. Színes gombócok, tojás helyett Hozzávalók 12 darab kisebb sajtgolyóhoz (kb 2 adag) 20 dkg hámozott (blansírozott) mandula 1 liter tiszított víz 1 evőkanál inaktív sörélesztő pehely, 1 evőkanál utifűmag héj 1 teáskanál só a színezéshez cékla, sárgarépa, curry, pirospaprika, spirulina, bűzafű, stb... Mandulasajtot többféleképpen is elő lehet állítani. A Valentin napi receptek között már találkozhattunk az egyik fajtával. Ez most egy másik megközelítés, és azért, mert az így kapott sajt sokkal világosabb, szinte majdnem fehér, amit sokkal jobban be lehet színezni a különböző fűszerekkel, zöldségekkel.   káprázatos színekA mandulából először mandulatejet készítünk: simára, teljesen simára turmixoljuk a mandulát először annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Ha már nincsenek benne darabok, akkor felönthetjük a maradék vízzel. Nylon szűrőzsákkal leszűrjük, jó erősen kinyomkodjuk... A mandulatejből naranccsal, sárgarépával káprázatos színű ital készíthető :) Ha nem készítjük el a narancsos-répás receptet, akkor a mandulatejet hígíthatjuk még egy kis vízzel, mert így elég tömény, és édesíthetjük mézzel, ízesíthetjük vaníliával, lucumával, macával. Az ételkészítő jól megérdemelt jutalma, hogy a konyhában végzett kreatív munkájáért cserébe elkortyolgathatja ezt a nagyon finom italt, ami tulajdonképpen a mandulasajt előállításának egy mellékterméke :) szerencsére :) A visszamaradt mandulapépet ízesítjük sóval, sörélesztő pehellyel, és belekeverjük az utifűmag héjt is. A masszát kicsit félretesszük. Nézzünk körül otthon, mivel tudunk színesíteni -          élénk rózsaszín: cékla (friss vagy porított változat is megfelel) -          sárga: kurkuma (egyre népszerűbb fűszer) -          sárga egy másik árnyalata: curry por (egy kurkuma alapú fűszerkeverék, kicsit más a színe, mivel ebben a fűszerkeverékben a kurkumán kívül más fűszerek is vannak) -          piros: a jó magyar pirospaprika -          liláskék: acai bogyó (por alakban lehet hozzájutni, nagyon magas antioxidáns tartalma miatt egyre népszerűbb. Minősége miatt a PlanetBIO márkájú Acai port ajánlom) -          világoszöld: búzafű vagy árpafű por (ezt is lehet már por alakban is kapni) -          mélyzöld: spirulina alga por (magas tápértéke miatt egyre többen fogyasztják, keressünk olyan spirulinát, amiben egyáltalán nincs higany. Ilyen például a PlanetBIO spirulina algája) -          apróra vágott zöldfűszerekkel fehér-zöld pöttyös gombócot kapunk -          lehet keverni a sárgát és a pirosat, vagy a világos- és a sötétzöldet, vagy a megszínezett mandulasajtot meg lehet forgatni darabos fűszerkeverékben. A masszából kanállal egyforma nagyságú gombócokat szaggatunk, majd attól függően, hogy hány színünk lesz, és mennyi gombócunk, akár egyenként is belekeverhetjük a színező anyagot, akár több golyót összegyúrhatunk a fűszerrel, és újra jöhet a gombóc-készítés. Hagyjunk egy két gombócot fehéren is... az is egy szép szín A színes gombócok nem csak a színükben fognak különbözni, hanem mindnek más és más lesz az íze is. Vendégeink nem győzik majd kóstolgatni, felezgetni (hogy minél többeknek jusson belőle), és tanakodni, hogy vajon mi a titka a színeknek, ízeknek... találgatják majd :) :) :) . A gombócokat kínálhatjuk salátához, vagy csak úgy gúlába halmozva, szépen egymás tetején...  Fotó: Birta Endre  Tálaljuk salátával

Chilis rántott karfiol gyömbéres-mogyoróvajas szósszal

2016. március 9. Vegán muflon 

Ma ismét egy tradicionális ősmagyar street foodot sikerült összeügyetlenkednem. A hagyományos ízvilág önkéntelenül is kihúzta lelkem tévéantennáját, melyen csak délutáni Duna TV-s kívánságműsorokat sikerült befognom. Ennek szellemében tehát, amíg az alábbi receptet leírom, kérném a Bagzó tacskó vakkantott a mármarosi határban című magyarnótát Kerékgyártó-Kutas Rezső előadásában. Küldeném édesanyámnak, Paszternák Kálmánnének Tatárkankóra, Pötyi néninek és lányának, Eutanáziának, valamint perzsamacskájuknak, Mircinek Kancahergelőre. Alkotóelemek: 1 fej karfiol 1/­­2 csésze liszt 1/­­4 csésze langyos víz kevés só 1/­­2 uborka pálcikákra aprítva A chilis bevonathoz: 2 ek olívaolaj 2 ek chiliszósz 1/­­4 csésze rizs- vagy fehérborecet 1 tk szójaszósz Hovatovább a szószhoz: 3 ek mogyoróvaj 2 ek rizs- vagy fehérborecet 2 ek citromlé 2 tk reszelt gyömbér 1 ek szójaszósz 1 tk agaveszirup (de bármilyen hasonló állagú, édeskés gyász megteszi) kevés langyos víz A sütőt előmelegítjük 230 fokra. A karfiolt kérdezősködés nélkül rózsáira cincáljuk, ódzkodjunk a túl nagy szeletektől, mint zsiráf a mackóalsótól! A víz, liszt és kevés só elegyéből csomómentes vegyületet alkotunk, ha túl száraznak találjuk, további langyos vízzel regulázzuk. Miután negyed óráig állni hagytuk, a karfioldarabokat rutinosan megmártjuk benne, majd egy hőálló üvegtálba halmozzuk őket. Sütőbe tesszük, összvissz negyed óráig hagyjuk bent, nem tovább. Közben előkészítjük a chilis elegyet oly módon, hogy az összetevőket egy serpenyőbe öntjük, majd kevergetjük, és felmelegítjük. (Nem forraljuk fel, mert bajok lesznek, világos?) Kivesszük a karfiolt, egy ún. tálba halmozzuk, majd az imént említett löttyel kíméletlenül nyakon öntjük és összerázzuk. Majd visszatesszük a sütőbe további 3-4 percre. De addig sem limbózunk a konyhában saját szórakoztatásunkra, hanem a mogyoróvajas szósz összetevőit összekeverjük egy tálban, végül annyi vizet adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen. A kész művet felnyiszatolt uborkával szervírozzuk, hogy joggal vádolhassanak minket hatásvadászattal!

Sütőben sült zöldséges köleskása

2016. február 25. Élj harmóniában 

Sütőben sült zöldséges köleskásaA köles nagyon sok ásványi anyagot tartalmaz és nagyon kedvezően befolyásolja az emésztést, helyreállítja a gyomor- és bélműködést, segít csökkenteni a vér koleszterinszintjét, táplálja a szöveteket, kitűnő energiával látja el a testet, erősíti az immunrendszert.  Ájurvéda elsődlegesen kapha típusúak számára ajánlja. Ilyenkor a tél végén ideális étel mindenki számára. Fogyókúrázóknak különöse jó csemege, mert laktató, így csökkenti az étvágyat és az édesség megkívánását. Gluténmentes, így jól illeszthető gluténmentes diétába. Nagyon jó köretnek vagy kásának, egytálételnek édesen vagy sósan egyaránt.  Ez egy egyszerűen elkészíthető köles kása. Leginkább azért egyszerű, mert minden hozzávalót csak be kell helyezni egy hőálló tálba felönteni vízzel és betenni a sütőbe. Utána már csak annyi dolgod van, hogy elfogyasztod:) Hozzávalók: 4*1/­­3 csésze köles 16*1/­­3 csésze forró víz 2 sárgarépa 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett karfiol 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett brokkoli 1 tk. oregánó 1 tk. bazsalikom 1/­­2 tk kakukkfű csipet rozmaring só bors 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) Készítsd elő a zöldségeket pucold meg aprítsd fel és tedd félre. A kölest mosd meg egy szűrőbe - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz. A hőálló tálat vajazd ki és szórd bele  a köles , a fűszereket és a zöldségeket. Keverd össze jól, majd öntsd fel négyszeres mennyiségű forró vízzel. az egészet.  180 fokra előmelegített sütőben addig süsd, amíg  a köles felszívja a vizet (kb. 1 óra) a teteje pedig picit pirulni kezd. Tálalhatod magában vagy tejföllel, joghurttal is. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Céklás zöldségek hajdinával

2016. február 23. Élj harmóniában 

Céklás zöldségek hajdinával A hajdinát nagyon szeretem, részben mert imádom a különleges ízét, másrészt mert nagyon sok kedvező hatása van, többek között nagyon jól seg ít az érfalak egészségét megőrizni. A kedvező hatásokról  itt olvashatsz. A hajdina is gluténmentes, így gyenge emésztésűek és gluténérzékenyek is  fogyaszthatják. Hozzávalók: 2 közepes cékla 1 fej brokkoli  2 ek. ghí  1/­­4 tk. római kömény 1/­­4 tk. őrölt koriander  1/­­8 tk. kurkuma egy pici gyömbér lereszelve 1 csokor petrezselyem só 4* 1/­­3 csésze hajdina só A hajdinát egy szűrőbe mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett hajdinát és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 2,5 szeres mennyiségű forró vízzel és sózd meg. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 25 perc) Amíg a hajdina elkészül, pucold meg a céklát, vágd vékony szeltekre és után vékony csíkokra.  A brokkolit szedd rózsáira és mosd meg.  Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert és a gyömbért. Add hozzá kurkumát, majd a céklát és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a cékla puhulni, ahhoz, hogy a cékla puha legyen többször is tegyél hozzá pici vizet, hogy folyamatosan tudjona  cékla párolódni. A mikor már majdnem megpuhult tedd hozzá a brokkolit párold együtt egy rövid ideig, majd ha elfőtt a víz róla picit süsd le. A végén add hozzá a petrezselymet , sót. Szedd ki tányérra a céklás zöldséget és a hajdinát, majd  locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Quinoa brokkolis zöldséggel

2016. február 19. Élj harmóniában 

Quinoa brokkolis zöldséggel A quinoa egy nagyon ősi étel - Dél Amerikában kb. 5000 éve fogyasztják. A Nyugati kultúrában az elmúlt évtizedben kezdett elterjedni. Nagyon gazdag tápanyagokban számos egészségre kedvező hatása van. Hatásairól már korábban írtam részletesen, itt olvashatod. A quinoa nagyon ízletes, könnyű elkészíteni, kellemes íze, nagyon sokféle fűszerezéssel harmonizál.  Ráadásul, még g luténmentes is:) Hozzávalók:  4* 1/­­3 csésze quinoa 1/­­4 tk. kurkuma só 4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli  2 ek. ghí 1/­­4 tk. római kömény 1/­­4 tk. őrölt koriander  1 csokor petrezselyem só bors   A quinoat egy szűrőbe mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett quinoat és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 2,5 szeres mennyiségű forró vízzel. Tedd a vízbe a kurkumát és a sót ízlés szerint. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 25 perc) Néha nézz rá, ha elfőtt a víz és még nem puha a quinoa akkor egy ici pici vizet tegyél hozzá. Amíg a quinoa elkészül, pucold meg a répákat és vágd karikára, a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg.  Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert. Add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, majd tedd hozzá a brokkolit is és pirítsd meg - ha szükséges egy csipet vizet tehetsz még hozzá, hogy a megpuhuljon. A végén add hozzá a petrezselymet , sót, borsot és forgasd össze.  Szedd ki tányérra a zöldséget és a quinoat, locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Gyengéd ájurvédikus tisztítás a Triphalával

2016. február 12. Élj harmóniában 

Közeledik a tavasz, amely a szervezet megtisztulásának, méregtelenítésének időszaka.  Az ősi ájurvéda írások alapján a triphala az egyik legcsodásabb hatású gyógykészítmény, mellyel támogathatjuk a szervezet tisztulását.  A Triphala készítmény 3 összetevőből álló por, amely egyenlő arányban tartalmazza 3 gyümölcs szárított porát és rózsaszirmot. Öszetevői Amalaki, Haritaki, Bhibhitaki. Az Amalaki fokozza az emésztést, méregtelenítő hatású, máj erősítő. tisztítja és táplálja a szervezetet, fiatalító hatású. Segít a dósákat egyensúlyba hozni. Nagyon magas a C vitamin tartalma. A Haritaki nagyon jól serkenti az emésztést, tisztítja a beleket és javítja  a felszívódást. Táplálja az idegeket, erősíti a tudatot. A Bhibhitaki nagyon jól segít a vér méregtelenítésében, szintén jó fiatalító szer táplálja a szervezetet. Erősíti a tüdőt és javítja a látást is.  Segít megtisztítani az emésztőcsatornát és húgyutakat és nyákoldó hatással is rendelkezik.  A triphala készítmény hatásai: - serkenti az emésztés tűzét -  tisztítja a vastagbelet, enyhe hashajtóként működik - segíti az emésztőrendszer, a zsírszövet,a húgyúti szervek és a vér méregtelenítését - javítja a szem egészségét - támogatja a vörösvérsejtek termelődését - helyreállítja a szervezetben a koleszterin- és zsíregyensúlyt - javítja a keringést - szövetregeneráló hatása van - fiatalító hatású - javítja a bőr állapotát, hidratáltabbá teszi - segíti a menstruáció kiegyensúlyozását - támogatja a vas felszívódását a szervezetben A Triphala-t legjobb este, lefekvés előtt bevenni, így reggelre jól ki tudja fejteni a hatását.  Hosszú távon, folyamatosan szedhető, mert nagyon gyengéden tisztít. Hosszú távon egyre mélyebb rétegekben tudja kifejteni tisztító, méregtelenítő hatását.  Magam részéről a Maharishi ájurvéda készítményeit szoktam használni, mert nagyon tiszták, magas minőségűek.

Szezámmagos kínai rántott karfiol

2016. február 3. Vegán muflon 

Ebben az elidegenedett világban a társasházi lakók szinte semmit nem tudnak egymásról. Legfeljebb azt, hogy a szomszéd mikor süti azt a tetves bundás kenyeret! Na, és valami hasonló lehet az helyzet az alábbi étellel is, illetve bármivel, amiben sült fokhagyma szezámolajjal és szójaszósszal keveredik. Ebből kifolyólag ez az elegy különösen alkalmas éhségsztrájkolók szívatására. Amúgy meg a végeredmény világbajnok kategóriás, még ha a szomszéd meg is gyanúsít a távol-keleti szaghatások alapján, hogy közünk van Mirci nevű perzsamacskája eltűnéséhez. Beszerzendő: 1/­­2 fej karfiol 1/­­2 csésze csicseriborsó- vagy fehérliszt 1/­­2 csésze szójatej (pocsolyaízű natúr, nem valami édesített gyász!) 1 ek sütőpor 1 ek fokhagymapor 4 dl étolaj 1 ek szezámolaj 2 gerezd fokhagyma 1/­­2 csésze szójaszósz 2 ek rizs- vagy fehérborecet 1 ek barnacukor 2 ek chiliszósz 1 ek kukoricakeményítő 1 ek szezámmag 2 szál zöldhagyma A lisztet, a szójatejet, a sütőport és a fokhagymaport egy tálba lötyböljük, majd csomómentesre keverjük. (Ez abban különbözik a palacsintatésztától, hogy nem az.) A rózsáira bontott karfiolt beletuszkoljuk a tésztába, hogy mindenütt befedje, majd forró olajban kisütjük. Egy wokban (ami hétszentség, hogy nincs otthon, de a receptben így érhetjük el a szakszerűség látszatát) szezámolajat hevítünk, hozzáadjuk az összetört fokhagymát. Egy percig pároljuk, majd hozzáadjuk a szójaszószt, az ecetet, a barnacukrot és a chiliszószt, majd miután jól összekevertük, elkeverjük benne a kukoricakeményítőt. Ha besűrűsödött, hozzáadjuk a kisütött karfiolt, és cefetül elkeverjük a szósszal. Szezámmaggal és vékonyra vágott zöldhagymával dekoráljuk, rizsával tálaljuk.

Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2016. január 6. Zöld Avocado 

Sült paprikás karfiolkrémleves (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én előző életemben valószínűleg medve voltam. A hideg idő, a tél, a napsütés hiánya engem személy szerint mindig passzív üzemmódba kapcsol. A nagy karácsonyi hajrá után általában kicsit leengedek, elkezdődik a téli pihenés, majd folytatódik a szilveszterrel, és valamikor január végén - jó esetben - magamhoz is térek újra. Ilyenkor nem csak az alkotói kedvem alussza téli álmát, de a természet is pihen. Kevesebb a szép, színes természetes alapanyag, gyakrabban nyílik a fagyasztószekrény fiókja, és a fahéj meg a szerecsendió is a fűszeres polc elejére kerül. Kevésbé van kedvem nagy sütés-főzéseket, vendégségeket szervezni, és életmódváltó gondolataim is alább hagynak. A jövőmet meghatározó új és korszakmegváltó ötletek sem ebben az időszakban születnek! ;-) A nagy tervek és projektek, melyek még novemberben a mindennapjaim fontos részei voltak, most egy kicsit kevésbé fontosak. Semmi sem sürgős, semmi sem rohan. Én sem... Most inkább egyre több időt töltök a meleg takaró alatt, egy jó film vagy egy jó könyv társaságában. Valahogy minden csendesebb, békésebb... valahogy minden pihen. Én is, és a Zöld Avocado gasztroblog is.     Ezt a téli pihenést, békés csendességet, gyakran kíséri egy - egy tál meleg krémleves. Gyorsan elkészíthetőek, átmelegítenek tetőtől talpig, táplálnak, és pótolják a kevesebb gyümölcs - zöldség fogyasztás által bevitt folyadékmennyiséget. Ráadásul a fűtésszezonnak köszönhetően gyakrabban érezzük a szomjúságot, a szájszárazságot. Már csak ezért is jól esik egy egyszerű, meleg krémleves, mint például  a  zöld spárgakrémleves, a  mandarinos sárgarépakrémleves, a  zellerkrémleves póréhagymával, vagy  a  brokkolikrémleves a Zöld Avocado ízei alapján.  zöld spárgakrémleveszellerkrémleves póréhagymával Az ünnepeket az idén vidéken töltöttük... Mielőtt elutazunk valahová, mindig igyekszem felhasználni a maradék zöldségeket a hűtőből, amik már nem érnék meg a visszaérkezésünk napját. Ilyenkor születnek az új ételek, melyeket egyébként lehet, hogy soha nem készítenék el. Egy ilyen "hűtő kiürítő", utazás előtti napon sikerült szembe találnom magam egy fél karfiollal, és pár szem paprikával, melyek láttak már szebb napokat is. Karfiol és paprika? Hát ez nem éppen egy bomba párosítás. Nem sok étel jut eszembe, melyekben jól összeillenének. ;-) Ha nem jön az ihlet saját kútfőből, akkor legjobb barátunkat - guglit - hívom segítségül. Egy kis Internetes böngészés után rábukkantam egy krémlevesre, ami még elég ígéretesnek is hangzott. Rövid gondolkozás után, nekiláttam, és egy meglepően finom, és igazán rendhagyó, rettentően laktató krémleves született belőle. A sült paprika ízek kedvelőinek érdemes kipróbálni, mert egy szürke, hideg téli napon, kellemes melegséghez és telt pocakhoz juthatunk pár forintért, mindenféle különleges hozzávaló nélkül. Íme, hát a sült paprikás karfiolkrémleves ez alapján a recept alapján. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALóK (4 személyre) - 1/­­2 fej közepes méretű karfiol - 3 db színes kaliforniai paprika (használhatunk más fajta paprikát is) - 1 db közepes méretű vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 2-3 ek olívaolaj - Himalája só, fekete őrölt bors, 1 tk mustár, csipet őrölt szerecsendió, 1 db bio zöldség (leves) kocka - 1 marék friss petrezselyem - 1 l tiszta víz - tálaláshoz: tökmag (elhagyható) sült paprika és sült karfiolELKÉSZÍTÉS A karfiolt megtisztítjuk, és alapos mosás után ujjnyi ,,szeletekre vágjuk a rózsákat. A paprikát megmossuk, kimagozzuk, és négy felé vágjuk. Egy sütőpapíron kiterítjük a paprikákat, és a karfiolt, majd 200 °C fokra előmelegített sütőbe tesszük. 5 perc múlva megfordítjuk a karfiolokat, majd tovább sütjük még 10 percet. Miután megsültek a zöldségek, kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni. A kihűlt paprikának lehúzzuk a héját. Közben az olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, és fokhagymát. Hozzáadjuk a hagymakeverékhez, az elősütött zöldségeket, felöntjük 1 liter tiszta vízzel, fűszerezzük, és fedő alatt kb. 20 percig főzzük, míg puha nem lesz a karfiol. Miután megpuhult a karfiol, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesre turmixoljuk a levest. Apróra vágott friss petrezselyemmel elkeverjük a kész krémlevest, és enyhén sózzuk - borsozzuk, ha szükséges. Tökmaggal tálalhatjuk, a látványban ne m túl különleges, de ízben annál izgalmasabb meleg krémlevest. sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán) Kellemes téli pihenést, és elcsendesedést kívánok! :-)           Megjegyzés1: Azért érdemes elősütni a zöldségeket, mert teljesen más íz világa van a sült zöldségeknek, mint a szimplán csak főtt zöldségeknek. Próbáljátok ki, és teszteljétek le a sült zöldségek különleges aromáját! Megjegyzés2: A puffadásra érzékeny olvasók, inkább a korábban publikált krémleveseket próbálják ki. A karfiol és paprika páros csak erős gyomrúaknak ajánlott! sült paprikás karfiolkrémleves (mindenmentes, vegán)

Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)

2015. december 15. Zizi kalandjai 

Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé. És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is. Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé. Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja! Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 db közepes répa, meghámozva – 2 db közepes édesburgonya, meghámozva – 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 2 db közepes lilhagyma, meghámozva – 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul – 1/­­4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede) – 1 db nagy citrom – szárított kakukkfű, rozmaring – só, bors – extra szűz olívaolaj (jó minőségű!) A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során. Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.

Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán)

2015. december 4. Zizi kalandjai 

Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán) Az ünnepekre, karácsonyra való készülődésben jól jön egy testet, lelket melengető étel, ami ráadásul gyorsan el is készül. Nálunk nagyon népszerű a zöldséges curry, csak picit csípősen, hogy Ádi is meg tudja enni. Csípősségét a piros curry paszta adja (arab, indiai fűszerboltokban beszerezhető), ha ilyet nem találtok ízesítsétek cayenne borssal vagy chilivel. Bármilyen zöldséggel variálható, én ebbe most karfiolt és sütőtököt tettem. Persze feldobtam egy kis zölddel, leveleskellel is, ami simán lecserélhető spenótra vagy mángoldra. Alapját a fokhagyma, a lilahagyma és a fűszerek adják, aztán jöhetnek a zöldségek, a paradicsomszósz, a kókusztej és a végén egy kis frissen facsart citromlével bolondítom meg. Köret bármi lehet, a barnarizstől kezdve, a kölesig, a quinoáig, de akár jó kis kovászos kenyérrel is lehet tunkolni! Ne várjatok vele sokáig, irány a konyha, hétvégén legyen ez az ebéd! Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán) Hozzávalók 4 főre: – fél fej (kb. 600 g) karfiol, rózsáira, falatnyi darabokra szedve – egy kis darab (kb. 500 g) sütőtök, meghámozva és kb. 1×1 cm-es kockákra vágva – egy maréknyi leveleskel (levelek letépkedve a kemény szárról), spenót vagy mángold, felaprítva – 1 fej lilahagyma, felaprítva – 3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1/­­3 bögre vöröslencse – 350 ml paradicsomlé – 250 ml kókusztej – 200 ml víz – 1 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál őrölt kömény – 1-2 teáskanál vegán piros curry paszta – só – 1/­­4 citrom frissen facsart leve – kókuszzsír Egy lábasban közepes láng felett hevítsünk egy-két evőkanál kókuszzsírt. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, pirítsuk három-négy percig, majd fűszerezzük (kurkuma, őrölt kömény, curry paszta). Néhány perc után, amikor a fűszerek már illatosak, jöhet bele a felkockázott sütőtök és a rózsáira szedett karfiol, sózzuk, majd jól átkeverjük és felöntjük a paradicsomlével és a vízzel. Főzzük kb. 15-20 percen át és amikor már a zöldségek majdnem megfőttek, tegyük bele a vöröslencsét, a leveleskelt, öntsük fel a kókusztejjel, vegyük magasra a lángot és forraljunk rajta még egyet, amíg a kókusztej kicsit sűrűbbé teszi, a vöröslencse megfő és a leveleskel is megpuhul. Jól keverjük át, kóstoljuk meg és ízesítsük még, ha szükséges. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, hígíthatjuk még egy kevés paradicsomlével vagy vízzel. Tálaláskor locsoljuk meg a citromlével.

Brokkolis-répás zab

2015. november 22. VegaLife 

Brokkolis-répás zabNem csak lovaknak ajánlott a zab, sőt, ha jót akarunk magunknak, étrendünkbe iktatjuk minél gyakrabban. Köretként de főételként is fogyaszthatjuk a következő ételt. A zabot (egész szemű zabot) nem nagyon látom gasztro-posztokban, mint főétel, vagy köret, pedig amellett, hogy gluténmentes (ez aztán tényleg, nem úgy, mint a belőle készült zabpehely, ami "keveredhet" gluténnel, így aztán nem feltétlen alkalmas gluténmentes diétába), nagyon egészséges is. Mondhatni szupertáplálék, mivel jóformán minden - szervezetünk számára szükséges - tápanyagot tartalmaz. B és E vitamint tartalma mellett jelentős Magnézium, Kálium, Kalcium, Foszfor és Vas tartalma is. Fehérjében gazdag. Emésztési panaszok esetén különösen ajánlott. Emellett segíti az idegrendszer működését, regenerálja az idegeket. Fogyasztása telítettségérzetet ad, tehát fogyókúrázók alaptápláléka lehet. Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Vérnyomás és vérkoleszterin-szint csökkentő hatása is említésre méltó. Bizonyos béta-glükán tartalma meggátolja a szervezetben lévő fertőzések továbbterjedését. Nagy mennyiségű fito-vegyületei pedig a rák, főképp a mellrák kialakulását, terjedését gátolják. A következő recept nagyon egyszerűen elkészíthető. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi zab - víz - só és/­­vagy ételízesítő - 1 kisebb fej brokkoli - 3 szál répa - 2-3 gerezd fokhagyma   Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Másnap adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. (Persze ha nem tudjuk előáztatni, hosszabb főzési idővel is elkészíthető. Vagy ha reggel áztatjuk be és néhány óra múlva főzzük, az is megfelelő.) Míg fő, a répát pucoljuk meg, karikázzuk fel és kevés vízen fokhagymával és sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. A brokkolit mossuk át, szedjük rózsáira, szintén kevés vízen sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg.   Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, a zöldségekkel egyszerűen összekeverjük és kész is a tápláló, finom étel. Főételként fogyasztottuk, de köretként is megállja a helyét. Ha nem vagyunk gluténmentes diétán, sörélesztő-pehellyel is megszórhatjuk.

Mustáros brokkolikrémleves

2015. november 10. Éltető ételek 

Mustáros brokkolikrémlevesKészítettem már korábban is brokkolikrémlevest, viszont ez sokkal pikánsabb és fűszeresebb lett. Hideg, téli napokon kifejezetten jól esik egy kis csípős finomság. Hozzávalók (3 fő): - 1/­­2 fej brokkoli - 3 közepes burgonya - 1 lilahagyma - 2 gerezd fokhagyma - házi vegeta vagy mindenmentes zöldségleveskocka - 1 késhegynyi darált csípős paprika - kevéske chili - 1 dl tejszín - 2 teáskanál mustár - só, bors - 2-3 csipet szerecsendió - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A hagymát vágjuk fel kis kockára, és a kókuszolajon dinszteljük meg. reszeljük hozzá a fokhagymát is.Adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a kockára vágott krumplit. Pirítsuk együtt pár percig.Öntsük fel éppen annyi vízzel, amennyi ellepi. Adjuk hozzá a vegetát, és fűszerezzük.Kb. 15 perc elteltével botmixerezzük össze.Adjuk hozzá a mustárt és a tejszínt, és ha kell, akkor még fűszerezzük.

Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán)

2015. október 30. Zizi kalandjai 

Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán) Beindult a sütőtök szezon… lassan egyre többet eszünk belőle. Csak magában sütve, vagy krémlevesként vagy tészta szószként készítve… mindegy is, esszük, mert kiváló a B-, C-vitamin és folsav tartalma, valamint a kálcium, cink, vas, mangán és réz tartalma. Hatásos megfázásos tünetek enyhítésére, enyhítheti az allergiás és asztmás panaszokat, ismert vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is, szóval egy tucat dologra jó hatással van a szervezetünket illetően. Most egy könnyed, egyszerű főétel (ha csak magában fogyasztjuk) készült belőle, de kiváló köret is lehet egy jó kis csípős, pirított tofu steak mellé. Néhány alapanyag, letisztult ízek, egyszerűség… ez jellemzi ezt az ételt. Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán) Hozzávalók: – 1,5 kg sütőtök, meghámozva (kb. 1 kg lesz) és felkockázva falatnyi darabokra – 300 g brokkoli, rózsáira szedve – 1 bögre quinoa – 1-2 teáskanál füstölt pirospaprika – 2 teáskanál szárított kakukkfű – 1/­­2 citrom leve – só – olívaolaj A felkockázott tököt tegyük egy lapos sütőtálba. Szórjuk meg sóval, a füstölt paprikával és egy teáskanál kakukkfűvel. Locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal, keverjük át és 180C fokon süssük meg kb. 25 perc alatt, amíg a tök megpuhul és enyhén megbarnulnak a kockák. Közben tegyük egy lábasba a quinoát, öntsük fel két bögre vízzel. Sózzuk, ízesítsük egy teáskanál kakukkfűvel és a citrom levével. Közepes láng felett főzzük meg kb. 15 perc alatt. A brokkolit hozzádobhatjuk a quinoához és megfőzhetjük együtt vagy egy külön edényben sós vizet forralva főzzük meg közepesen puhára. Amikor minden elkészült egy nagy tálban keverjük össze a quinoát a brokkolival és a sütőtökkel. Én tálaláskor dobtam még rá avokádót felkockázva.

Rakott brokkolis - tofus rizs

2015. október 1. BioBrigi 

Rakott brokkolis - tofus rizsMivel a doki állandóan azt hajtja kajaügyileg, hogy fehérjét fehérjével és zsírral (ezt nagykanállal javasolja), gondoltam legyen. :) Így egy füstölt tofu is bevándorolt a kosárba vásárláskor. Bár valószínűleg nem erre gondolt, mikor a fentieket próbálta bevésni a gondolataim közé. :) No, nem gondolkozunk egyformán, bár megértem az álláspontját. Ilyenkor az átlag asszonynép hajlamosabb elmozdulni magasabb szénhidráttartalmú ételek irányába. Tény, hogy emeltebb a fehérjeigény, és ez segíthet a hízás megelőzésében is, de közel sem annyival, mint amit elavult dietetikai eredmények támasztanak alá. Ráadásul megvan a hátulütője is, elég csak a szervezet elsavasodására gondolnunk. Meg kell tartani az egyensúlyt, és persze nem félvállról venni, odafigyelve, mértéktartóan. Persze, ez jól hangzik, de olykor van, hogy az ember vizet prédikál... és festés után takarítva késő este egy nagy karéj barna kenyér után még bevágja a gyerek fehér kiflijének maradékát, és rákíván a bagettre is, ami szintén nem látott barna lisztet. :( Azért normál esetben reggelire zabkása van gyümölcsökkel, rakott barna rizs van salátával ebédre, vacsorára meg goffri zab és hajdinaliszt keverékéből... No, de jöjjenek inkább a hozzávalók. Amik persze ízlés szerint variálhatóak, a paradicsom lehet répa, a brokkoli padlizsán, vagy cukkini. De nálunk brokkoli lett, mert Ábel azt ölelte keblére a piacon... Hozzávalók: 1 bögre barnarizs 1 csomag füstölt tofu 1/­­4 kg gomba 1 brokkoli 1 kápia paprika 3-4 db paradicsom 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 rizstejszín 1 marék kesudió 1 ek sörélesztő pehely 1 ek zabliszt, vagy zabpehely vegamix olaj só A barna rizst 45-50 perc alatt két és félszeres mennyiségű vízzel, sóval és vegamix-szel megfőzzük. A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. Kevés olajon kissé megpirítjuk, majd felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk, sózzuk, és felengedjük rizstejszínnel. A brokkolit rózsáira bontjuk, a tofut felkockázzuk, a paprikát karikákra szeleteljük, a paradicsomokat négybe vágjuk, a vöröshagymát felaprítjuk. Mindezt összekeverjük a főtt rizzsel, gombaszósszal, és egyenletesen egy olajjal vékonyan kikent tepsibe helyezzük. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk, majd beleszórjuk a zablisztet és a sörélesztő pelyhet, az öntetet a rizs tetején egyenletesen eloszlatjuk úgy, hogy mindenhová jusson. 40-45 percig sütjük közepes lángon.

Lecsós rizzsel rakott karfiol

2015. szeptember 3. Mindennapi ételeink 

Lecsós rizzsel rakott karfiol Akadt itthon egy kis karfiol, barna rizs és sok-sok paprika. Nem volt kérdés, mi készül. Ugyanis Fanni nem szereti magában a lecsót (illetve pár kanállal eszik csak, de többet nem, csak a levét:-), de ha rakott ételbe bújtatom azt, akkor megeszi :-) Hozzávalók: 15 dkg basmati barna rizs 1 közepes fej karfiol 6-7 szem paprika 2 szem paradicsom 1 nagy fej vöröshagyma gyógynövényes himalaya só himalaya só - ízlés szerint 2 doboz rizsdresszing  4 ek. olívaolaj  Elkészítés: A rizst a hagyományos módon megfőzzük, sózzuk. A lecsót szintén hagyományos módon elkészítjük. A karfiolt rózsáira szedve megpároljuk, ezt is megsózzuk. Majd kiolajozunk egy tepsit, belevágjuk a megfőtt karfiol felét, Erre kanalazzuk a rizst, majd a lecsót, ls a megmaradt karfiolt. Az egészet meglocsoljuk a növényi dresszinggel, és a maradék olajjal. Az egészet megszórjuk a fűszersóval és 200 fokon kb. 30 perc alatt összesütjük. 

Édesburgonya fűszeres csicseriborsóval

2015. augusztus 5. Éltető ételek 

Édesburgonya fűszeres csicseriborsóvalAmennyiben van előre megfőzött csicseriborsó, akkor ez a könnyed vacsora fél óra alatt elkészül. Nagyon ízletes, különleges fűszerezésű, ugyanakkor tápláló is. Hozzávalók (2 adag): - 2 édesburgonya - 1 vöröshagyma - 2 marék brokkolirózsa - 2 evőkanál olívaolaj - 4 gerezd fokhagyma Fűszeres csicseriborsó: - 1 evőkanál kókuszolaj - 15 dkg csicseriborsó - 1 gerezd fokhagyma - 2 marék spenót - himalája só, őrölt római kömény, chili, oreganó, kurkuma Fokhagymás mártás: - 5 dkg kesudió - 1 teáskanál tahini - citrom leve - kapor - himalája só - 1 gerezd fokhagyma - víz Elkészítése: Az éjszakára beáztatott csicseriborsót 1-2 babérlevélben főzzük meg (kb. 1 óra). Csak a végén sózzuk!A batátát hámozzuk meg, majd kockázzuk fel nagyobb darabokra.Egy tepsibe tegyük bele a batátát, a felszeletelt hagymát, és egészben a fokhagymát.Locsoljuk meg egy kevéske olívaolajjal, sózzuk és tegyük be a sütőbe. 200 fokon 10 percig süssük.Adjuk hozzá a brokkolirózsákat, keverjük össze, és süssük ismét úgy 10 percig.Közben készítsük el a fűszeres csicseriborsót. Egy serpenyőbe tegyünk 1 evőkanál kókuszolajat, majd adjuk hozzá a csicseriborsót. Fűszerezzük, és süssük össze. Úgy 5 perc elteltével reszeljünk bele 1 fokhagymát és adjuk hozzá az összetépkedett spenótot is. Süssük össze.A mártáshoz mindent turmixoljunk össze. Ha van idő, akkor a kesudiót 1-2 órára áztassuk be.

Rózsás frissítő koktél

2015. június 9. Éltető ételek 

Rózsás frissítő koktélA rózsa egy olyan virág, melynek illata és maga a látványa is elbűvöli az embert. A szirma ehető, csak ügyeljünk arra, hogy az vegyszermentes legyen! Egy egyszerű nyári frissítőt készítettem, mely egészséges és olcsó alternatívája a bolti ivóleveknek. Hozzávalók:  - 2+1 marék rózsaszirom (többféle színű legyen, de piros mindenképp) - 1 liter tisztított víz  - 1/­­2 bio citrom  - 2-3 evőkanál juharszirup (vagy méz) Elkészítése:  - A szirmokat egyesével alaposan nézzük át, sok kis megbúvó rovar lehet benne. Öblítsük át. 2 marékkal tegyünk bele a kancsóba és a felforralt vízzel öntsük le. Hagyjuk ázni, 1-2 órán át. Mindenképp fedjük le, hogy az illóolajokat a kancsóba zárjuk. Ha kihűlt, szedjük ki belőle a rózsaszirmokat és tegyük bele a megmaradt egy marék rózsát. Hozzáadjuk még a citromkarikákat ízesítsük mézzel.  4-5 darab jégkockával kellően hűs üdítőt kapunk. Adhatunk hozzá bodza- és akácvirágot, mentaleveleket és gyümölcsöket is, így intenzívebb lesz az íze.

Tejszínes karfiolragu kölessel és grillezett zöldségekkel

2015. június 8. Éltető ételek 

Tejszínes karfiolragu kölessel és grillezett zöldségekkelNagyon szeretem a zöldséges ragukat, bármikor meg tudnám enni. Ez most ebédre készült, de vacsorára sem nehéz eledel. Hozzávalók (2 főre) - 1 kis fej karfiol - 2 sárgarépa - 1 újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 dl zabtejszín - 1 kávéskanál kurkuma - himalája só - kis marék petrezselyemzöld - bors, chili - 1 evőkanál kókuszolaj Köret: - 1 bögre köles - 1 gerezd fokhagyma - kókuszolaj - zöldségek grillezve (padlizsán, kápia paprika, cukkini) - pác: vöröshagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, olívaolaj Elkészítése: - A karfiolt szedjük rózsáira, a sárgarépát pedig vágjuk nagyobb darabokra. - A kókuszolajon dinszteljük meg a karikára vágott újhagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a karfiolt és a sárgarépát, és pirítsuk együtt úgy 5 percig. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Kb. 10 perc elég, hogy puha legyen a zöldség, de még picit roppanós. - Tegyük hozzá a zabtejszínt és az apróra vágott petrezselymet, majd rottyantsuk össze. - A körethez a kölest jó alaposan mossuk át, majd tegyük egy száraz serpenyőbe. Folyamatos keverés mellett addig pirítsuk, amíg szépen különválnak a szemek egymástól. - Reszeljük bele a fokhagymát is. Ekkor már adhatunk hozzá 1 evőkanál kókuszolajat. - Pici pirítás után öntsük fel 2x mennyiségű vízzel. Sózzuk. Miután felfőtt, 10 perc alatt elkészül.  - A grillezett zöldségeket daraboljuk fel, majd reszeljük bele a hagymákat és fűszerezzük. Locsoljuk meg olajjal, és hagyjuk állni úgy fél órát. - Tegyük egy zsírpapírral kibélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben, grill fokozaton úgy 10 perc alatt készítsük el. (220 fok, grill, légkeverés). Figyeljünk rá, hogy meg ne égjen. - A kölesre tegyük a karfiolos ragut, majd erre a grillezett zöldséget.

Brokkoli kapros mártásban

2015. május 16. Életkert 

Alaposan le volt árazva a brokkoli az egyik közértben, így kettőt beruháztam gyorsan ;) Nagyon meleg van végre, kimondottan jól esik ez a finom, nyers étel ;) Hozzávalók személyenként 1 maréknyi egészen apró rózsáira szedett, brokkoli. Alaposan megmossuk folyó víz alatt, és félretesszük, amíg elkészítjük a mártást. Hozzávalók: 1 maréknyi apróra vágott kapor 2 ek […]

Mustáros-medvehagymás köles

2015. április 12. Éltető ételek 

Mustáros-medvehagymás kölesImádom a kölest és a belőle készült ételeket is. Mivel tavasz van, így mindenképp tettem bele medvehagymát, ugyanakkor a brokkoli is a kedvencem, így ez sem maradhatott ki belőle. Persze, ha nincs medvehagyma, akkor bármilyen más zöldfűszer is kerülhet bele. Ezt az ételt többféleképpen is tálalhatjuk. Egyrészt, ha jól összetörjük, tejszínnel lazítjuk, akkor kenőke lehet. Egyszerűen köretként tálalva, jó sok zöldsalátával és falafellel...hmmm... Na és az eredeti verzió szerint, amikor is készítettem hozzá medvehagymás zöldborsó mártást. Ja... és grillezett gomba tölteléke is lehet. Úgyhogy a lehetőségek végtelenek. Hozzávalók (3 fő): - 1 csésze köles - 1 kisebb vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 szép brokkolirózsa - kis csokor friss medvehagyma - 1-2 teáskanál mustár - himalája só  - (növényi) tejszín - kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát és a fokhagymát egy pici kókuszolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a megmosott kölest, és felöntjük 2x mennyiségű, sós vízzel. Kb. 10 perc alatt megfőzzük, majd kiszedjük egy nagyobb tálba, és hagyjuk kihűlni. Időnként villával lazítsunk rajta.Vágjuk fel a medvehagymát és a brokkolit is igazán pici darabokra. Keverjük a köleshez. Adjuk hozzá a mustárt és fűszerezzük.Ha kenőkét szeretnénk, akkor  lazítsuk tejszínnel.Itt gombócozva lett, majd sütőben megpirítva, és zöldborsómártással.

Nyuszis répatorta

2015. április 5. VegaLife 

Nyuszis répatortaA répatorta vegán, a nyuszis dekorációba beköszönt némi tejfehérje a Hulala által... Egy munkatársamnak immár a 4. gyermeke született meg, náluk voltunk látogatóban múlt hétvégén. A gyerekeknek készítettem ezt a tortát. (Nem vegán a család.) Életem első próbálkozása volt, hogy valami "gyerekes" témát kreáljak. Nyilván, ha marcipánból vágom ki a nyuszi tappancsait, füleit, stb., akkor sokkal szebb lett volna, de marcipán híján maradt a tejszínhab. Amit pedig a munkatársam kislányai nagyon szeretnek. Mi is készíthetünk húsvét alkalmából egy ilyen tortácskát. A rózsaszín habot eperrel (fagyasztott) színeztem, a barnához pedig karobport és kakaóport kevertem. Egyik esetben sem kellett plusz cukor vagy édesítő hozzá. A Hulala ugyanis elég édes magában is... A recept: Hozzávalók: kb. 20 dkg reszelt sárgarépa kb. 10 dkg reszelt alma 1 banán 1 bögre (2 dl) apró szemű zabpehely 1-2 evőkanál őrölt lenmag (áztassuk langyos vízben pár percet) 1 bögre (2 dl) durvára őrölt magok (dió, mogyoró, stb.), mák 1 tk szódabikarbóna 2 bögre datolya felaprítva, langyos vízben áztatva 1 tk fahéj kb. 1 bögre teljes kiőrlésű liszt kb. 1/­­2 bögre fehér liszt 2 ek olaj 1 narancs leve kicsavarva, héja lereszelve víz   Elkészítés: Az őrölt lenmagot kétszeres mennyiségű langyos vízbe beáztatjuk. A datolyát felaprítjuk és szintén kétszeres mennyiségű meleg vízbe beáztatjuk. A répát és almát, valamint a narancs megmosott héját lereszeljük. A száraz hozzávalókat - zabpehely, liszt, őrölt magok, szódabikarbóna - összekeverjük egy tálban. Hozzáadjuk a lereszelt almát és répát, a villával összenyomott banánt. Összekeverjük. A megpuhult datolyát a vízzel együtt ráöntjük, a lenmagot vízzel együtt ráöntjük, belecsavarjuk a narancsot, hozzáadjuk az előzőleg lereszelt héját. Olajat is ráöntjük, majd annyi vizet keverünk hozzá, amitől sűrű, de folyékony állagú lesz, mint pl. egy piskóta. Nagyon kevés fahéjat hozzákeverünk. Ha nem elég édes, banánnal vagy egyéb édesítővel tovább édesíthetjük. Tortaformában kb. 25 perc alatt készre sütjük. Sütőpapírral érdemes kibélelni a tortaformát. Ennek híján lehet kókuszzsírral kikenni és liszttel kicsit megszórni a formát, mielőtt az összekevet tésztát beleöntjük. Egy kisebb tepsibe is sütöttem egy adagnyit ebből, azt használtam a tapsifüles megformázásához. Abból lett kivágva a tappancs, a fül, a szem, a pofi, az orr. Vérnarancs adta a száját. Ezeket jól bekentem felvert hulalával, majd ráraktam a tortaformára. Kicsit sietősen készült. Ha több időm lett volna, biztos még jobban nézett volna ki. Bár így is aranyos volt. Kata és Tünde a 4 gyermek közül kettő, rögtön a nyuszi füleit akarta megenni. Szóval mondhatom, sikere volt. :)     Boldog húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!

Brokkolis-búzahúsos vadas

2015. március 24. Mindennapi ételeink 

Brokkolis-búzahúsos vadas Hozzávalók: 4 közepes sárgarépa 3 rózsa brokkoli  1 fehérrépa 1/­­2 kisebb zeller 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2-3 babérlevél 2 ek. olívaolaj  kb. 1 dl víz  só - ízlés szerint vegamix - ízlés szerint 2 ek. mustár 2 dl növényi tejszín  3 ek. finomliszt  kis citromlé - ízlés szerint -- 10 dkg kész búzahús 1 ek. kókuszzsír 2 ek. paprikakrém 2 tk. fokhagymapor    25 dkg gluténmentes tészta, kiskagyló  Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. Olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Eközben a brokkolit alaposan megmossuk és kis darabokra szedjük. A sárgarépát, fehérrépát, zellert szintén megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük. Hozzáadjuk a hagyás alaphoz, majd ízesítjük babérlevéllel, vegamix-szel, sóval, fokhagymával.  A brokkolit kb. 10 perc elteltével adjuk hozzá Roppanósra pároljuk, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá. Eközben kikeverjük a növényi tejszínt, a lisztet és a mustárt, és mindezt ráöntjük a megpárolódott zöldségekre. Kevés citromlével is még ízesítjük, ill. igény szerint adunk hozzá még sót vagy ételízesítőt. A búzahúst csíkokra vágjuk és kókuszolajjal kikent tepsibe téve paprikarémmel és fokhagmaporral összepirítjuk, majd belekeverjük a szószba. Összefőzzük és a kifőtt tésztára locsolva melegen tálaljuk.

Tavasz, zsömle, Godzilla

2015. március 19. BioBrigi 

Tavasz, zsömle, GodzillaA kertben mindenütt bújnak a hagymások, január vége óta figyelem őket, ahogy először kibújtak a jácintok hajtásai. Azóta a krókuszok közül már el is virágoztak, némelyik jácint kinyílt, rengeteg ibolya illatozik, a japánbirs virágai csaknem kipattannak.     Csendélet, kicsi kéz épp nem töri a rügyeket, simogat, csodál, mosolyog. Másnap mire kimegyek a liliom megtaposva, jácint letörve, és virágonként szétszórva a járdán. A fás bazsarózsát megritkította még hetekkel ezelőtt, azóta nagyjából tiszteletben tartja, de tegnapelőtt csak a tenyerében landolt egy bimbó. [Ki ismeri a Lilo & Stitch Godzilláját? És persze valójában az ezt követő rész lenne lényeges igazán...] Ilyenkor elszomorodik, elcsügged az ember, vagy felmegy az agyvize... Pedig valójában egy kis manó szívének megkeserítése ez ügyben nem áll összhangban semmiféle virág szépségével. Merthogy nem gonoszságból tette, csak az "elméjéhez köttetett a bolondság", nincsenek meg a fejében az ok okozati összefüggések, ő még tapasztal. (És én is, hogy mi minden lakozik bennem.) Persze a tépkedés nem folytatódhat, meg kell tanítani, hogy ez így nem állapot. Az ember, mikor még nincs gyereke, fogalma nincs róla, valójában mit is vállal (akkor sem, ha kisgyermekes közegben sokat mozog) és hogy mekkora a felelőssége ezzel kapcsolatban. Csodálatos elméletei vannak, mégis a gyakorlatban mennyire más. Azután azt veszi észre, hogy hullanak ki az elméletek, olykor marad a kétségbeesés, hogy lesz ebből "rendes ember", ha az én kezeimre van bízva.  Hát csak úgy, ha van egy segítőm, aki pontosan tudja  a jó irányt, és ráhagyatkozom. Ellenben hullámvölgy az egész, egyszer fenn, egyszer lenn. Mikor épp hallgatok rá, fenn, aztán azt gondolom megy ez nekem egyedül is, óhatatlan következmény a lent. Ennek ellenére pártfogol és megerősít, ha kérem. És egy ilyen kis nyüzsgő, érdeklődő lény örökös tevékenykedéséből adódó helyzetek mindig eszembe juttatják, még ha meg is feledkeznék egyébként a függőségi viszonyról, és letörik a szarvamat, már ha nőni kezdene. :) Ugyanígy kell alakítani a csöppek akaratos jellemét "korlátok felállításával és tetteik következményeinek kiszabásával", ellenben károsíthatjuk a teljes szabadjára engedéssel. Hiszen később az életben, mikor mindenben érvényesíteni akarja majd az akaratát, és nem működik - mert nem is működhet közösségekben - kudarcként él meg mindent, és keseredik el olyan dolgokon, amelyekre csak legyintenie kellene, és elengedni. Persze ez nem erőszakos neveléssel megy, hanem jó példával, sok sok szeretettel, szelídséggel, öleléssel, türelemmel és bölcsességgel. Ami nem tőlünk van, hanem ajándékként kapjuk, és addig betonba ágyazott, míg folyamatos a kapcsolat Vele. (Különben ki adhatna jót önmagából?) De térjünk egy kicsit gastro témára is, mert sültek ám zsömlék is a konyhában, nem csak kertészkedtünk. Magdi adott egy jó ötletet hozzájuk. A hagyományos tésztámat használtam, 60 dkg liszt, 360 ml növényi tej és víz keveréke, 6 ek olivaolaj, 1,5 tk só, 1 kk méz, 1/­­4 kocka élesztő, magok. A tetejére kentem egy kis szójajoghurtot, amitől tényleg fényes lesz, ahogy Magdi írta és megszórtam szezámmaggal. Máskor csak vízzel megkenem, hogy ráragadjanak a tésztára. Ha már felbontottuk a szójajoghurtot, és el akarjuk használni, a tésztába is lehet tenni, akkor 1 kis dobozos szójajoghurt és kb 250 ml víz váltja ki a növényi tej és víz keverékét. Jó állagú tésztát kapunk, puhábbat a szokásosnál.

Mindenmentes popsikenőcs nemcsak popsira

2015. március 12. Éltető ételek 

Nagyon sok popsikenőcsöt lehet vásárolni, de nincs annál bosszantóbb, amikor már a harmadikat vesszük meg, de szegény babánk bőre egy csöppet sem javul. Alapból mindenkinek azt tanácsolom, hogy amikor bármilyen kozmetikumot vásárol a babának (vagy magának), minden esetben nézze meg az összetevőket. Ha nem vagy tisztában, hogy miket érdemes kerülni, javaslom, hogy ellenőrizd azokat a hatóanyag keresőben. Ennek a receptnek az összetevőit viszont nem kell leellenőrizned, garantáltan minőségi és tiszta alapanyagokat javaslok neked. Egyébként ezt a csodás krémet nemcsak popsira kenheted, hanem bármilyen sérülésre, remekül ápolja és hidratálja a bőrt, de az illóolajok révén gyógyító hatása is érvényesül. Valamint, ha a krém előtt a bőrt befújjuk rózsa hidrolátummal , a hatást és a felszívódást is fokozni tudjuk. Hozzávalók: - 50 ml sheavaj - 10 ml méhviasz - 10 ml ligetszépeolaj - 10 ml körömvirág olaj - 5 csepp levendula illóolaj - 5 csepp rózsa illóolaj - 2 csepp teafa illóolaj vagy manuka illóolaj Elkészítése: Először is tegyünk egy kisebb lábasba vizet, majd tegyük fel főni. Erre helyezzünk egy másik kis edényt (ami beleillik, de az alja ne érjen a vízbe), és ebbe tegyük bele a méhviaszt. Ez a vízgőz felett szépen meg fog olvadni. - Ezután adjuk hozzá a sheavajat, és olvasszuk hozzá. - Vegyük le a vízgőzről, majd adjuk hozzá az olajokat és az illóolajokat.Egy lábasba tegyünk hideg vizet, akár pár kocka jéggel együtt, és állítsuk bele a lábast, amibe az olajok vannak.Kézi habverővel kezdjük el óvatosan keverni (verni), egy idő elteltével habosodni, fehéredni fog a krém.Ha elértük a kívánt állagot, tegyük át egy tiszta, BPA mentes tégelybe.Mindig tiszta kézzel nyúljunk bele, ezáltal biztos nem fog megavasodni, megromlani. Mint írtam, nemcsak popsira, hanem egyéb sérülésre is nyugodtan kenhetjük, de sima kézápolóként is megállja a helyét.

Szuperhős smoothie babának és mamának (vegán)

2015. február 21. Zizi kalandjai 

Szuperhős smoothie babának és mamának (vegán) Csak egy gyors recept még a hétvégére, hátha kedvet kaptok hozzá, hogy vasárnap reggel ti is szuperhős smoothie-val indítsátok a napot. Igen, ettől az italtól szárnyra lehet kapni, táplál és ellát energiával, ami jól jön így a tél vége felé. Egyre többet süt a nap, örüljünk neki és bízzunk benne, hogy ez így is marad. A smoothie rózsaszín színe ellenére kedvelt a fiúk körében is. Ezt teszteltem. A mennyiségeket megint nem mértem, de mivel turmixról van szó menet közben alakíthatjuk az állagát és az ízét. Egyébként nagyon-nagyon finom, nálunk az egész család imádja, ez az új kedvenc reggelink. Turmixolásra fel! Szuperhős smoothie Hozzávalók 3 főre: – 1 db érett nagy banán, meghámozva, felszeletelve – egy közepes maréknyi leveleskel vagy spenót – egy közepes maréknyi fagyasztott málna – 3 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál mandulavaj – 1/­­2 evőkanál chia mag – mandula- vagy rizstej (kb. 1,5-2 bögrényi) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk. Ha túl sűrű, hígítsuk még mandulatejjel. És ilyen az, amikor a kis szuperhősünk mostantól kezdve minden reggeli turmixot le akar fotózni… elég professzionális a testtartása szerintem!

Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel

2015. február 18. Éltető ételek 

Egyszerű zöldségleves kölesbetéttelMinden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha  a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.

Brokkolis karfiolkrémleves

2015. február 13. Éltető ételek 

Brokkolis karfiolkrémlevesBrokkoli,brokkoli, brokkoli. Ilyenkor télen szinte naponta kerül az asztalra. Most van itthon egy kis fej karfiolom is, így a kettőt kombinálva készült el ez a fincsi leves. Hozzávalók: - 1 kis fej karfiol - 1/­­2 fej brokkoli - 1 közepes burgonya (ez fogja sűríteni) - só, bors, petrezselyem - szerecsendió - ízlés szerint rizstejszín (enélkül is finom) Elkészítése: Mossuk át alaposan a zöldségeket. Szedjük rózsáira, és először a karfiolt tegyük fel főni épp annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje. Ha a karfiol egy kissé keserű, akkor az első főzővizet öntsük le róla (pár perc főzés után). Adjuk hozzá a felkockázott krumplit is.Úgy 10 perc főzés után tegyük hozzá a brokkoli rózsákat is. Pároljunk mindent puhára.Ez a mozzanat akkor kell, ha a pici babának is főzünk, de 1 éves kor felett erre már nincs szükség.Amennyiben még roppanós a zöldség, vegyünk ki belőle pár rózsát, a többit botmixerezzük vagy turmixoljuk össze. Figyeljünk arra, hogy ne legyen túl híg, tehát ha sok a víz alatta, akkor öntsük le róla.Fűszerezzük, adjunk hozzá egy kevéske rizstejszínt. BABAKONYHA TIPP : Babócák is nyugodtan kaphatják úgy 8 hónapos kortól. Még turmixolás előtt vegyünk ki párolt karfiolt és brokkolit, nyugodtan a baba kezébe adhatjuk. Arra viszont ügyeljünk, hogy ha a baba a felnőttek ételéből eszik, akkor az ne legyen túlsózva, túlfűszerezve. Az a legjobb, ha még a fűszerezés előtt veszünk ki a babának egy adagot, és a felnőttek ételét utólag fűszerezzük. Ha a babánk szerezi a darabosat, elég csak villával szétnyomkodni. Tápláló ebéd lehet belőle, ha egy kis főtt kölest teszünk hozzá.

Csípős tempehsaláta

2015. január 27. Vegán muflon 

Csípős tempehsalátaMint már említettem, vannak ételek, melyek esetében elkerülhetetlen, hogy a laikusok értetlenkedéseit eloszlassuk. Nos, ez ezúttal is ez a helyzet állt elő, úgyhogy belevágok: a saláta mérsékelt égövi növény, az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó faj. Többnyire levélzöldségként termesztik. Tágabb értelemben a saláta többnyire növényi alapanyagokból álló, hidegen fogyasztandó, alacsony szénhidráttartalmú, könnyed ételkompozíció. Most, hogy a laikusok nem laikusok többé, belevágnék a következő recept taglalásába. Hozzávalók: 250g tempeh 50 g bébispenót 4-5 db felszabdalt salátalevél (lásd fent) egy marék kapribogyó egy marék fekete olívabogyó (ebbe speciel nem tettem, de jót tesz neki) 10 db koktélparadicsom kettévágva 1/­­2 fej vékonyan felkarikázott lilahagyma 3 evőkanál szójaszósz 1 kiskanál édes fűszerpaprika 1 kiskanál tört chilipaprika Az öntethez: 4 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál citromlé 1 evőkanál chiliszósz A tempeh a kezünkben lévő kés jóvoltából felkockázásra kerül, a megfogalmazást pedig csak a néma h betűre végződő szavak vicces tárgyesete - illetve annak elkerülése - indokolja. Egy tálban összekeverjük a szójaszószt, a fűszer- és a chilipaprikát, majd kezünk által ebbe szóródik bele a felszeletelt tempeh, és pácolódik pár percen át. Ezt követően kevés olajat hevítünk, és ordas módon kisütjük benne. Közben a zöldségeket egy nagyobb tálban összeforgatjuk, és hozzáadjuk az olajban kisütött, magas fehérjetartalmú, t betűs készítményt. Végezetül elkészítjük az öntetet: a hozzávalókat egy csavaros fedelű edénybe öntjük, összerázzuk kíméletlen, majd hanyagul a salátára löttyinjük, amit újfent összeforgatunk.

Brokkolis-karfiolos rakottas

2015. január 12. Éltető ételek 

Brokkolis-karfiolos rakottasAnyósomtól sok rakottas ételt tanultam, de mindegyik húsos fogás. Nos, én egyszerűen kihagytam a húst, készítettem egy pörköltes, lecsós alapot, és el is készült az isteni finom rakottas. Elkészíthető más zöldséggel is, mint pl. a zöldbab vagy akár a kelkáposzta. Ja, és akár külön-külön is, tehát lehet csak karfiolos vagy csak brokkolis is. Hozzávalók: (2-3 adag) - 30 dkg karfiol - 30 dkg brokkoli - 10 dkg köles - lecsóhoz: hagyma, paprika, paradicsom, fokhagyma (vagy még nyáron eltett lecsó) - 2 tejföl - 2-3 gerezd fokhagyma - chili, só - kókuszolaj - kis marék natúr kukoricapehely Elkészítése: A rózsáira szedett karfiolt és a brokkolit főzzük elő. Forrástól számítva 3-5 perc elég neki, még roppanós maradjon!Közben készítsük el a lecsó alapot. Kevés kókuszolajon dinszteljünk meg 1 vöröshagymát, majd adjuk hozzá a paprikát, egy kicsit később a paradicsomot (vagy levet). De mint írtam, házi, üveges lecsó is jó.Egy másik edénybe főzzük meg a kölest 2x mennyiségű vízben. Ehhez adjunk 1 kk. sót is.Amikor jól összesült a lecsó, akkor krumplinyomóval törjük össze, hogy a nagyobb darabokban lévő paprika kisebb legyen. Majd ezt keverjük a köleshez. Ekkor még szoktam egy kevés chilit is beletenni, és még só is bizonyára kell. De kóstold meg!Egy 20x30 cm-es jénai aljára tegyük a karfiol darabkákat, majd terítsük rá a lecsós kölest. Erre jönnek a brokkolik.A tetejére a tejfölbe reszeljünk 2 gerezd fokhagymát, tegyünk bele 1-2 csipet sót is. Csorgassuk a brokkoli tetejére.Végezetül szórjuk rá az összetört kukoricapelyhet.Tegyünk a tetejére egy kevéske kókuszolajat, és előmelegített sütőbe úgy 180 fokon süssük össze. Ez kb. 30 perc.

Körömvirágos ajakápoló hideg téli napokra

2015. január 7. Éltető ételek 

Körömvirágos ajakápoló hideg téli napokraMegérkezett a nagy-nagy hideg, a két nagylányomnak nagyon kiszáradt a szája. Jobban mondva kipirosodott és fájdalmas is nekik. Úgyhogy a kincses fiókomból előkerült sok-sok hasznos dolog, és 5 perc múlva el is készült az ápoló, gyógyító ajakápoló. Hozzávalók (2 stift lesz belőle): - 1 teáskanál méhviasz - 2 teáskanál kakaóvaj - 1 teáskanál sheavaj - 2 teáskanál körömvirág olaj - 3 csepp levendula illóolaj - 3 csepp mandarin vagy naranvirág (neroli) illóolaj - 1 csepp rózsa illóolaj Elkészítése: - Vízgőz felett olvasszuk fel először a méhviaszt, majd tegyük hozzá a kakaóvajat és a sheavajat.  - Ha folyékony állagú, akkor mehet hozzá a körömvirág olaj, és az illóolajok. - Tegyük stiftbe, vagy pici tégelybe.

Vegán karfiol barnarizs gratin

2014. december 8. Zizi kalandjai 

Vegán karfiol barnarizs gratin Na végre egy recept… állnak sorban a receptek, meg a nyereményjátékok, szóval igyekszem behozni a lemaradást az elkövetkező napokban és posztolni minél többet. Ez a sült karfiolos barnarizses finomság kitesz egy komplett ebédet, de el tudom képzelni a karácsonyi asztal egyik fogásának is. A barnarizst meg lehet főzni előre, utána már csak a karfiolt kell gőzben megfőzni/­­megpárolni és a szószt elkészíteni, a többit a sütőre bízhatjuk. A szószba és a tetejére vegán sajt került. Az Ádiról készült videó óta többen érdeklődtetek a vegán sajtról, így a GY.I.K.-ban írtam róla egy keveset, megtaláltok minden fontos infót a termékről. Vegán karfiol barnarizs gratin (Recept inspiráció: Sprouted Kitchen) Hozzávalók: - 1 közepes fej karfiol - 1 bögre főtt barnarizs - 1 kisebb fej lilahagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 és 1/­­2 bögre rizs- vagy mandulatej - 2 evőkanál tönköly fehérliszt - 3/­­4 bögre vegán sajt reszelve + egy kevés a tetejére - petrezselyemzöld a tetejére - egy kevés szerecsendió - csipet cayenne bors - só, bors - olívaolaj A karfiolt szedjük rózsáira és vízgőzben (tűzhelyen vízzel teli lábas felett) 6-8 perc alatt pároljuk éppen puhára. Öntsük egy tálba, adjuk hozzá a főtt barnarizst és tegyük félre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és olívaolajjal kenjünk ki egy közepes méretű sütőformát. Egy serpenyőben hevítsünk fel 2 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és dinszteljük meg néhány perc alatt. Ekkor adjuk hozzá a lisztet, megkeverjük és főzzük további 1-2 percig. Szépen lassan öntsük hozzá a rizstejet és közben folyamatosan kevergessük, hogy ne legyen csomós a mártás. Ízesítsük szerecsendióval, cayenne borssal és lassú tűz felett sűrítsük be a mártást. Keverjük hozzá a 3/­­4 bögre sajtot és hagyjuk a sajtot elolvadni. A sajtos mártást keverjük a rizshez és karfiolhoz, ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Az egészet kanalazzuk át a sütőformába, szórjuk meg a petrezselyemzölddel és reszelt sajttal, tegyük az előmelegített sütőbe és süssük kb. 30 percig, amíg a teteje elkezd pirulni (a mártás pedig bugyogni). Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd langyosan tálaljuk.

Chilis almás-tökös köret pirított dióval

2014. november 25. Éltető ételek 

Chilis almás-tökös köret pirított dióvalItt van az ősz, persze mindjárt a tél is. Ilyenkor két igazi magyar alapanyag a sütőtök és az alma került a tányéromra. Persze nemcsak így simán, hanem csípős-savanyú ízvilágban, megbolondítva egy kis brokkolival (már csak a színe miatt is). Hozzávalók: ( 2 adag) - 2 szép nagy gála alma - 2 csésze kockára vágott sütőtök - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/­­2 póréhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék áztatott-szárított-pirított dió - 2 brokkoli rózsa - himalája só, bors, chili - kevés citromlé Elkészítése: - A póréhagymát megtisztítom és felszeletelem. A karikák szépen különválnak, és ezt a serpenyőbe teszem 1 evőkanál kókuszolaj kíséretében. - Hozzádobom a felszeletelt fokhagymát és pirítom egy picit. - Ezután jön az alma és a sütőtök. - Lefedve sütöm (szükség esetén egy pici víz mehet alá). Fűszerezzük. Ne nagyon keverjük, hogy a sütőtök egyben maradjon. - Kb. 15 perc elteltével hozzáadom a kis darabokra szedett brokkolit, Párolódik még egy kicsit, majd meglocsolom kevéske citromlével is. - Tálaláskor szórok rá pirított diót.Amennyiben több személyre készül, akkor a sütőt javaslom. Karácsonykor finom köret lehet.

Narancsos céklafőzelék

2014. november 19. VegaLife 

Narancsos céklafőzelék Nagyjából egy hónap és itt a karácsony, amikor ünnepi ízekkel (is) megörvendeztethetjük szeretteinket. Ugyan nem egy nagyon bevett dolog főzeléket készíteni karácsonyra, de a következőt akár erre az ünnepre is ajánlom. Hihetetlenül különleges íze van. A cékla és a narancs harmóniája megízesíti (nem csak) a karácsonyunkat. Milyen olcsó és egyszerű étel, mégis milyen nagyszerű! Ebből az élményből nem érdemes kimaradni! A recept Hozzávalók: - 1 kg cékla - 1 narancs - 2 dl kókusztej (dobozos) - víz - 2-3 gerezd fokhagyma - alufólia - só - rizsliszt   Elkészítés: A céklákat megmossuk és alufóliába minden darabot becsomagolva egy tepsiben kb. 1 óra alatt megsütjük. Kb. 45 perc sütés után a tepsi aljára egy kevés vizet öntünk (kb. 1-2 dl). A megsült, kihűlt céklát meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy lábosba tesszük. A kókusztejet egy kevés vízzel és néhány (4-5) kocka céklával, a narancs lereszelt héjával, a narancs húsával és egy kevés sóval alaposan összeturmixoljuk. Ha a narancshús rostjai nagyon egybe maradtak, szűrőn keresztül átszűrjük. Az így kapott rózsaszín lé egy részét kikeverjük 2-3 ek rizsliszttel, a többi folyadékkal pedig felöntjük a céklát. Hozzákeverjük a rizsliszttel kikevert folyadékot, forralunk rajta egyet, s közben főzelékké sűrűsödik az ételünk. Kész is a narancsosan eszméletlenül finom céklafőzelék.    

Mák jótékony hatásai

2014. november 9. Éltető ételek 

A mákos ételeknek a magyar konyhában nagy hagyománya van, szerintem mindenki evett már mákos kalácsot, bejglit, rétest, mákos gubát vagy éppen mákos kiflit. Persze a mák (kizárólag a magja) nemcsak egy élelmiszer alapanyag, hanem egyben gyógynövény is. Azt szerintem sokan tudják, hogy a mákolajat csontritkulás megelőzésére ajánlják, valamint a gubójából opiumot állítanak elő.  Nos, a mák ennél sokkal többet jelent. Nézzük meg, hogy miért is kerüljön a tányérunkra rendszeresen mák?  Mák egyenlő ópium?  A mák a boglárkavirágúak rendjébe tartozik, azon belül a mákfélék családjába. (Ide tartozik pl. a pipacs és a vérrehulló fecskefű is). A mák virágzásakor a csészelevelek lehullanak, a magház gubóterméssé képződik, melybe a sok kis mákszem rejtőzik.  A mák virágainak a színét tekintve láthatunk fehér, rózsaszínű vagy éppen lila színűeket is. A szentesi fehér mák (tájfajta) hasonló a kék mákhoz, de magtermése szép fehér, és finom dióíze van. A fehér (lilás foltos) virágúaknak magjuk kék színű, tokjuk nagy alkaloidatartalmú. Egy kormányrendelet értelmében ma csak a rózsaszín virágú Ametiszt fajta vethető, más színű fajták termesztését a magasabb alkaloidtartalmuk miatt tiltják.  A mák ma már az egész világon elterjedt, őshazája azonban Közép-Ázsia (Törökország, Pakisztán, irán, Kína, India). Elsősorban, mint élelmiszert termesztik, de mellékterméke a mákgubó is rendkívül fontos, mert a gyógyszeripar kiemelkedő alapanyaga. Ez többféle ópiumalkaloidát tartalmaz, melyek közül talán a morfin és a kodein a legismertebb.  Hazánkban Kabay János (1896-1936) magyar gyógyszerész felfedezése nyomán (1931) az üres, értéktelen máktokból állíttották elő a morfint és származékait. Ez a találmánya forradalmasította a morfingyártást, s ezáltal a gyógyszergyár még exportra is tudott előállítani ebből az értékes kábító fájdalomcsillapítóból.  A XX.században évi sok ezer tonnányi üres mákgubót Tiszavasváriban, a Kabay által létesített Alkaloida Vegyészeti Gyárban dolgozták fel. Még propaganda is épült ennek kapcsán: egyetlen darabja se vesszen felhasználatlanul! Gyűjtéséből az iskolák úttörőcsapatai is kiveszik a részüket.  A mák értékes tápanyagai  A gubóval ellentétben a mák fogyasztása teljesen ártalmatlan, sőt tápanyagokban gazdag, értékes fehérjéket tartalmaz. A vitaminok közül értékes B1-, B5-, B6-, niacinforrás. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot (968 mg/­­100g), foszfort (800 mg/­­100g) cinket, mangánt, rezet, vasat (15mg/­­100g), káliumot és magnéziumot (506 mg/­­100g) tartalmaz. Ezenkívül értékes telítetlen zsírsavakban, 72% linolsavat (omega-6 zsírsav), 11% olajsavat és palmitinsavat tartalmaz.  A mák az erős körmökért, hajért és a csontokért  Mivel a mák omega3-6 aránya nem megfelelő, ezért tartós, nagy mennyiségű fogyasztása akár gyulladást is okozhat. Az, hogy a csontritkulás ellen napi 1 evőkanál mákolajat ajánlanak több hónapig vagy akár évekig, ezzel egyáltalán nem értek egyet.  Akkor mit tehetünk csontritkulás esetén? Nyugodtan együnk mákot (ne mákolajat) akár heti 3-4x is. Mindig azt mondom, hogy egy ételt tápegészként fogyasszuk, tehát ne vonjunk ki belőle semmit és ne is adjunk hozzá semmit. A mákolaj egy koncentrált étel, melyből kivontuk a rostokat és sok egyéb dolgokat.  Amennyiben mégis mákolajat szeretnénk fogyasztani, akkor azt csak kúraszerűen javaslom (2-3 hét, utána ugyanennyi szünet), vagy őrölt szezámmaggal együtt akár naponta is fogyaszthatjuk. 1 evőkanál őrölt szezámmagra 5-6 csepp mákolajat cseppentsünk, valamint naponta fogyasszunk zöld leveleket (zöld turmixot) és algákat. Persze a csontritkulás megelőzésénél nemcsak kalciumra van szükság, hanem sok egyéb más anyag együttállására is (pl. D- és K vitamin, magnézium, foszfor, mangán, stb.)  A mákolaj levegővel érintkezve gyorsan avasodik, ezért erre figyeljünk oda, hogy a kupakot jól zárjuk vissza, és tartsuk hűtőben!  Egyéb jótékony hatásai  A máknak nyugtató hatása van, így az idegrendszerre jótékony hatással bír. Régen a gubóból főztek teát, és ezt itatták a csecsemőkkel, hogy ne sírjanak (így tudtak dolgozni az anyák). Ezt ma már semmiképp ne tegyük meg!  Ezenkívül, mint apró magocska a bélfal tisztításában is segítségünkre lehet, kíméletesen kisepri a bélfalra tapadt lerakódásokat. Az olaját használhatjuk bőrápolásra, vagy a magocskákból bőrradír is készülhet.  Mákunk van... a konyhában  Amennyiben nyersen szeretnénk fogyasztani, akkor ebben az esetben is javaslom az áztatását az enzimgátlók miatt. Ha főzésre, sütésre kerül a sor, akkor ennek már nincs jelentősége. A nyers ételek esetében készíthetünk máktejet, de édességek alapanyaga is lehet. A mákos tészta nyers változata az, amikor répát reszelünk le tésztának, vagy aszalt gyümölcslapot vágunk fel vékony csíkokra. A Kolláth reggeli vagy a kedvenc kásánk alapanyaga is lehet. Reggeli turmixunkba is belekerülhet.  Úgyhogy mákra fel, mert nemcsak finom, de egészséges is!  Anikó

Mogyorótejes brokkolifőzelék

2014. november 3. VegaLife 

Mogyorótejes brokkolifőzelékEzt a főzeléket még néhány héttel ezelőtt készítettem el. Néha péntek reggeleken eljutok a Bosnyák piacra, ahol van egy nagy kedvencem: a saját terméseit eladásra kínáló bácsi, aki Bugyi községből jár fel oda. Csak péntek reggelenként. Tőle szoktam a brokkolit beszerezni. Meg más finomságokat is - évszaktól függően. Sajnos most pénteken már nem volt ott. Említette, hogy hideg idő beálltával nem jár (pedig most hihetetlen sokan kínálták eladásra áruikat). Így aztán brokkolit sem vettem (mást másnál igen). Ragaszkodom hozzá és portékáihoz, leginkább a brokkolijához. A brokkolikat nem óriási fej méretben árulja, hanem apróbb darabokban, egy-némelyiken a zsenge levele is rajta zöldell. Szóval ezt a brokkolit még tőle vettem és főztem meg néhány héttel ezelőtt. Reméltem hogy megismételhetem most hétvégén, de brokkoli hiányában mást fogok kitalálni. A recept: Hozzávalók: - 1 fej brokkoli - 1 bögre (2,5 dl) mogyoró - víz - ételízesítő - fokhagyma - 3 közepes krumpli - só Elkészítés:   A mogyorót annyi vízbe, hogy éppen ellepje beáztatjuk kb. 1/­­2-1 órára (vagy egy éjszakára, délelőttre is akár). Közben rózsáira szedjük a brokkolit, a törzsét feldaraboljuk. Az alaposan megmosott zöldséget ételízesítővel megszórjuk és egy kevés vízen a fokhagyma gerezdekkel együtt megpároljuk. Közben a krumplikat nagyobb darabokban puhára főzzük. (Brokkolival együtt is párolhatjuk.) A mogyorót a vízével együtt összeturmixoljuk. Beletesszük a megpuhult krumplikat, néhány darabot a brokkoliból (én elsősorban a törzsét tettem bele) és a fokhagymákat is. Sűrűbb masszát kell, hogy kapjunk, ha szükséges, sózhatjuk. A megpárolt brokkolit ezzel a mogyorótejes sűrű szósszal felöntjük, egyet forr, lezárjuk és tálalhatjuk is. Mi nagyon ritkán eszünk a főzelék mellé feltétet. Magában most is finom volt.

Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?

2014. október 18. Zöld Avocado 

Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza? Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/­­2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt /­­ márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére.  Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)

Vegán karfiolkrémleves

2014. szeptember 29. Szelíd életmódváltók 

Mióta új szelek járnak az étkezési szokásainkban, nagyon megbarátkoztunk a krémlevesekkel. A fő kérdés az elején az volt, hogy a tejszínt mivel helyettesítsem, de mikor a szójatejszínes és zabtejszínes verzió nagyobb sikert aratott, mint az eredeti tejszínes recept, megnyugodtam. A kisfiam kedvence volt eredetileg, aztán szépen az egész család rákapott. Először egy póréhagyma krémlevest próbáltam az új recepttel, aztán lett sütőtökös és karfiolos változat. Most a karfiolkrémleves receptjét és fotóit hoztam, de szabadon váltogathatók az alapanyagok, szinte lehetetlen mellényúlni, mindenhogy finom lesz! A lényeg a sok finom, friss zöldség. A karfiolkrémleves változathoz a hozzávalók: 1 kisebb karfiol 6-7 rózsára bontva 2 szál sárgarépa 1 közepes szem burgonya ízlés szerint 1 szál vastag póréhagyma 1 bio zöldségleves kocka só nélkül ízlés szerint só, bors, fűszerek 3 ek barna nádcukor, nem finomított 3 ek zabtejszín (helyettesíthető szójatejszínnel vagy akármilyen magtejjel is) Elkészítés: A hozzávalókat alaposan megmossuk és kisebb darabokra vágjuk. Az egészet betesszük egy kedvenc lábosba annyi vízzel, hogy épp elfedje a zöldségeket, fűszerezzük és főzni kezdjük. Kb. 20 perc alatt puhára fő, ekkor hozzákeverjük a zabtejszínt, és még 2 percig hagyjuk főni. Utána pár percet pihentetjük, majd a botmixerrel pürésítjük. Ha túl sűrű lett, teszünk hozzá vizet. Krémes, édeskés-sós, friss zöldség és nyár ízű csodákat lehet így készíteni. Nekünk eddig mindegyik bejött. Az élvezeteken felül az is érdekes, hogy mi mindenre jó egy ilyen leves. A karfiol: C és B vitaminokban gazdag, azaz erősíti az immunrendszert és az idegrendszer megfelelő működését segíti, de tartalmaz káliumot, mangánt, magnéziumot, kálciumot, valamint rezet, folsavat és szelént. Tehát többek közt a salaktalanítást és a vérnyomás normalizálását is támogatjuk, és nem utolsósorban a szép bőr és egészséges haj megőrzésében is segít a friss karfiol rendszeres fogyasztása. Jó étvágyat és jó egészséget hozzá! Szeretettel: Kollár Andi (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = /­­/­­connect.facebook.net/­­hu_­HU/­­all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));

Karfiol csípős mártásban

2014. szeptember 22. Életkert 

“Kicsit” hűvösre fordult az idő, ezért megint beledaraboltam némi erős paprikát a szószba ;) Isteni ez a kaja, próbáljátok ki ;) A recept eredetijét itt találjátok Gittánál Hozzávalók személyenként: 2 rózsa karfiol apró darabokra szedve 1/­­2 sárgarépa lereszelve 1/­­2 lilahagyma vékony karikára reszelve Szószhoz: 1 tk kanál lenmagolaj 1 kanál citromlé 1 kis fej vöröshagyma […]

Grillezett Tofu szelet – Dubarry módra

2014. augusztus 14. Fittanyuka 

Grillezett Tofu szelet  – Dubarry módraA legenda szerint Du Barry grófnő, aki a már idősecske XV. Lajos szeretője volt - vele vigasztalódott madame Pompadour halála után - nagyon szerette a karfiolt, és ezért az ő kedvére találta ki az udvari szakács ezt az ételt. Az ilyen egymondatos történetek kevéssé hitelesek, bár miért is ne hihetnénk el, hogy a hölgy kedvelte a karfiolt, de ha nem szerette, és az egész csak mese, a dubarry módra készült étel értékeiből ez semmit nem vesz el.  Habár ezt eredetileg hússal készítik, én viszont vegánosítottam, így is finom főétel feltét. A tofu mellé társíthatunk kölest, salátát, barnarizst, jázminrizst, vagy akár krumplit is köretnek. Én szeretem a tofut, mert semleges ízű és bármilyen fűszert “befogad”. Tulajdonképpen a szója és a szójatej legtermészetesebb felhasználási módja. Korábbi bejegyzésem a tofu élettani hatásairól.   Hozzávalók: 4 fő részére 1 doboz natúr tofu: 300 g őrölt fekete bors himalaya só kókusz olaj 1/­­2 kisebb fej karfiol néhány szelet növényi sajt   Besamel: 6 evőkanál rizsliszt ( így gluténmentes) vagy világos tönköly liszt 125 g bio margarin 500 ml növényi tej 1 kk himalaya só 1/­­2 kk őrölt szerecsendió késhegynyi őrölt kardamon 1-2 cikk fokhagyma felaprított zeller vagy petrezselyem zöldje   Karfiolt rózsáira szedjük és lobogó vízbe dobjuk kettő percig, majd hideg vízfürdőbe tesszük, majd leszűrjük. A tofut nagyobb szeletekre vágjuk és mindkét oldalukat sózzuk, borsózzuk. Felhevítjük a kókusz olajat és mindkét oldalukat aranybarnára pirítjuk. Elkészítjük a besamel mártást: a margarint megolvasztjuk és állandó keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, majd hozzáadjuk a hideg, növényi tejet. A titka, hogy kézi habverővel csomómentesen elkeverjük, folyamatosan. Miután besűrűsödik sózzuk,  fűszerezzük, hozzáadjuk a felaprított zöldet. Egy tepsibe helyezzük a tofuszeleteket, rákanalazzuk egyenként a besamelt, mindegyik szeletre egy-két karfiol rózsát teszünk. Én a karfiol tetejére is tettem kevés besamelt és növényi sajt szeletettel fejezzük be. Előmelegített sütőben 180 C fokon addig sütjük amíg a sajt ráolvad és kissé megpirul. Mi vegyes, kerti salátával és jázminrizzsel tálaltuk!      

Vegán karfiolos quinoa fasírt

2014. augusztus 8. Zizi kalandjai 

Vegán karfiolos quinoa fasírt Quinoából készült fasírtot már készítettem egyszer, imádtuk és persze imádjuk, akárhányszor újra elkészítem. A quinoa valójában nem gabona, hanem egy libatopfélékhez tartozó növény magja, melyet már a régi Peruban is ismertek. Magas fehérje tartalma miatt érdemes minél többet fogyasztani belőle (főleg a vegetáriánusoknak, vegánoknak). Tartalmazza az összes aminosavat (fehérjemolekulák építőkövei, ezért fontos az élővilág számára) és gazdag lizinben (fehérjében megtalálható 20 aminosav egyike). A quinoa kiváló vas-, magnézium-, E-vitamin-, kálium- és rostforrás is egyben. Ez a recept most a Green Kitchen Stories könyvéből származik. Eredetileg tojással készült a fasírt, én azonban gondoltam egy merészet és vegánosítottam. Kihagytam belőle a feta sajtot, a tojást lecseréltem chia mag és víz keverékére. Nem ragadt úgy össze a tészta, mintha tojás lett volna benne, de azért lehetett belőle fasírtokat formázni. A sütésével nagyon óvatosan kell bánni, mert ugye könnyen széteshet. Éppen csak egy kevés olajban, vagyis inkább olajozott teflon serpenyőben kell sütni egyik oldalán, majd nagyon óvatosan megfordítani és sütni a másik oldalán is, amíg szép aranybarna lesz. Nem mondom, hogy nem lesznek lehulló falatkák, de ha ügyesen fordítunk, akkor lesznek tökéletes formájú fasírtjaink is. Aki nem akar kísérletezni és biztosra akar menni, az inkább tojással csinálja (4 darab tojás kell bele és 200 gramm feta sajt morzsolva). Még a Green Kitchen Stories egyik szerzőjétől, David-től is megkaptam az elismerést kommentben, hogy sikerült vegánosítanom a fasírtjukat! Ja, és, ahogy a fotón látjátok, volt segítségem is a konyhában! Vegán karfiolos quinoa fasírt Hozzávalók 14-18 db-hoz: - 200 g quinoa - 200 g karfiol, rózsáira szedve - 1 szál újhagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 evőkanál chia mag (vagy lenmag) + 12 evőkanál víz - 80 g zabpehely - kb. 16 evőkanál langyos víz - só, bors - olívaolaj a sütéshez Főzzük meg a quinoát sós vízben kb. 15 perc alatt. Ha marad rajta felesleges víz, azt szűrjük le. Egy kis tálban keverjük össze a 4 evőkanál chia magot  a 12 evőkanál vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Tegyük a nyers karfiol rózsákat robotgépbe és aprítsuk fel, amíg kuszkusz méretűre darálja a gép. Borítsuk a karfiolt egy tálba, adjuk hozzá a kihűlt quinoát, az újhagymát, a fokhagymát, a chia magos keveréket, a zabpelyhet. Sózzuk, borsozzuk és lassan kezdjük el adagolni hozzá a langyos vizet, hogy összeálljon a “tészta”. A langyos víz segít a zabpehelynek megdagadnia és egy kicsit összeragasztani a hozzávalókat. Nekem 16 evőkanál vízre volt szükségem a megfelelő állag eléréséhez, de lehet, hogy ennél kevesebbre vagy többre lesz szükségetek, ezért evőkanalanként adagoljátok a vizet. Jól keverjük, gyúrjuk össze a “tésztát”, majd tegyük hűtőbe fél órára, hogy összeálljon. Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés olívaolajban süssük ki a fasírtokat. Egyik oldalukon süssük 4-5 percig, majd nagyon óvatosan fordítsuk meg őket és süssük a másik oldalukon is, amíg szép aranybarnák lesznek. Tálalhatjuk azonnal vagy magunkkal vihetjük egy piknikre is. Kiváló salátával vagy két finom, ropogós mustárral megkent kenyérszelet közé téve is!

Avokádós színes "rizs"saláta

2014. augusztus 5. Éltető ételek 

Avokádós színes Szeretem az egyszerű salátákat. Semmi bonyolult dolog, egyszerűen darabolunk (ezt a gép és a reszelő elvégzi) és hozzásgyúrunk egy avokádót. Pici ízesítés, és kész is a fincsi saláta. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze rózsáira szedett karfiol - 2 kisebb uborka - 1 piros paprika - 1 paradicsom - 1 kisebb lilahagyma - friss bazsalikom levél - 1 avokádó - mustár, só, bors, citromlé Elkészítés: - A hozzávalókat aprítsuk morzsásra. - Az avokádót a citromlével, mustárral keverjük pépessé, és sózzuk, borsozzuk. - Kézzel gyurjuk össze a salátát az avokádókrémmel.

Könnyű nyári csicseriborsós saláta

2014. július 23. Éltető ételek 

Könnyű nyári csicseriborsós salátaImádom a csicseriborsót. Könnyen kicsírázik, nincs vele sok baj. Tegnap vacsorára gyorsan összedobtam egy salátát, éppen azokból az alapanyagokból, ami éppen a hűtőben volt. Ezt szintén el tudjuk készíteni egy picit főzve is (a csicseriboróst és a brokkolit kell párolni), hasonlóan ezzel a salátával. Hozzávalók (2 főre): - 2 marék csíráztatott csicseriborsó - 3 érett paradicsom - 3 közepes uborka - 2 marék kis rózsáira szedett brokkoli - 1 kisebb fej hagyma - 1 avokádó - 1 teáskanál mustár - só, bors - citromlé Elkészítés: Darabolunk, keverünk és kész is. Ugye nem is bonyolult?

Heves jeges jégkrémek

2014. július 17. Zizi kalandjai 

Heves jeges jégkrémekIgaz hűlt ma egy kicsit az idő, de reméljük lesznek még nagyon meleg napok, amikor jól jönnek a hűsítő jégkrémek. Összegyűjtöttem nektek a blogon szereplő jégkrémeket, amelyek mind vegánok, vannak köztük cukormentesek is. Igyekszem készíteni újakat is, már van a fejemben néhány recept ötlet! A legkülönlegesebb a csokoládé jégkrém pirított mandulával. A cím alapján nem tűnik különlegesnek, viszont a hozzávalókat megnézve, egyből kiszúrjuk a kakukktojást: avokádó! Micsoda? Igen, az avokádó teszi krémessé ezt a finom csoki jégkrémet! Kihagyhatatlan! Recept itt! A csodaszép rózsaszín jégkrém epres kókuszos belsőt takar. Igaz, friss eper már nem igazán van a piacokon, de málnával és szederrel is kiváló! Recept itt! Banán földimogyoróval keverve? Igen! Ebben az esetben mindkettő krémessé varázsolja a jégkrémet, amelyet kakaóval fűszereztem. Recept itt! Mandulavaj és apró kis piros ribizli golyócskák… kókusztejjel keverve. A ribizlik szétpattannak a szánkban és fanyarságukkal ellensúlyozzák a krémes, édes jégkrémet. Recept itt! Egy nagyon egyszerű gyümölcsös jégkrém sárgabarackból citromfűvel fűszerezve… baba- és gyerekbarát! Recept itt! A végére pedig egy igazi különlegesség: kávés-tonkababos jeges trüffel golyók. Na, nem is én voltam az elkövető, hanem Praliné Paradicsom Zsuzsi, aki tavaly szeptemberben vendégeskedett a blogomon ezzel a finomsággal. Recept itt!

Nyereményjáték gourmet csomagért

2014. június 15. Zizi kalandjai 

Nyereményjáték gourmet csomagért Hazahoztam Londonból néhány apróságot… Ühümmm, edénykék, tálak, spatula és néhány finomság is került a bőröndbe. Szerencsére megúsztuk a túlsúly fizetést… fél kilogrammal beljebb voltunk a végső határnál!  Összeállítottam egy igen gazdag gourmet csomagot: került bele Maldon só és bors, Steenbergs rózsavíz, Natvia stevia cukor, La Chinata füstölt paprikapor, La Costena mexikói chipotles szósz, Patrón tequila, és sok más finomság! Mindezt megspékeltem még egy Zizi kalandjai textil táskával és egy komplett csomag született. Na és persze, lesz egy szerencsés, aki mindezt megnyerheti! Nyermény : Zizi által összeállított gourmet csomag! És a kérdés, amire várom a választ ide kommentben a bejegyzés alá: Melyik a kedvenc helyed Londonban (étterem, kávézó, piac, pub, stb.)? Ha pedig nem  jártál még Londonban, írd meg, hogy hova szeretnél feltétlen elmenni, ha egyszer arra jársz? Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+4, +4, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. június 18-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. június 19-én! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyertes a nyereményét személyesen veheti át Budapesten (postázást kerülném a törékeny termékek miatt)!

Gulyásleves marhahús ízű Goody-Foody-val

2014. május 14. Mindennapi ételeink 

Gulyásleves marhahús ízű Goody-Foody-val Egy újabb terméket szeretnék bemutatni a Vegetár jóvoltából. Ez pedig a Goody-foody. Már volt több  recept is ebből a termékcsaládból, de most mindegyikből kaptunk egy dobozzal ajándékba, így  bemutatjuk az összeset.  Rengeteg felhasználási lehetőség van, csak a fantáziánk szab határt. :-)  Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 4 szem sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zeller 5 szem krumpli 4-5 rózsa karfiol (opcionális) 2 ek. olívaolaj  kb. 2 l víz  1 csomag marhahús ízesítésű Goody-foody só , vegamix, köménymag, makoranna, pirospaprika- ízlés szerint "2 ujjnyi " gabonakolbász  2 marék tönkölytarhonya (opcionális) Elkészítés: A hagymát felkockázzuk és a 2 ek. olaj és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát, majorannát, köménymagot, sót, vegamixet és a felvágott zöldségeket felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Roppanósra főzzük, ekkor adunk hozzá még vizet és a tarhonyát, majd  legvégül, 2-3 perccel a lezárás előtt a felkockázott Goody-foody-t. Frissen, melegen tálaljuk. növényi tejfölt adhatunk hozzá. A Goody-foody mélyfagyasztott és hűtős változatban kapható, a Vegetár Kft-nél. 

Maradékfőzelék

2014. április 9. Vegasztrománia 

MaradékfőzelékMostanában nagyon kívánom a főzelékeket. A gluténmentes pizza forgatásából maradt maradékokkal kezdenem kellett valamit és a múltkori kelkáposzta főzeléken, valamint Feri fotóin, főzelék-fókuszán felbuzdulva tegnapelőtt nekiláttam főzeléket főzni. Még Koppenhágában szerettem meg a  cr?me fraîche-t, amit sokszor megkívánok itthon is. Emiatt viszont most nem mentem el külön vásárolni, így tejföl és tejszín keverékével helyettesítettem. A tetejére ültetett Chili&Vanilia-féle buggyantott tojással tökéletes párost alkottak, de el tudom képzelni sárgarépagolyókkal, vagy vadabb napokon diótorossal is. Maradékfőzelék buggyantott tojással Hozzávalók: (5-6 adag) 1 ek felaprított újfokhagyma 1 kis fej karfiol rózsáira szedve 1 kis cukkini negyed-karikákra vágva 1 ugyanakkora zsenge tök negyed-karikákra vágva 2 sárgarépa negyed-karikákra vágva néhány karika hegyes erős paprika 1/­­2 csomag medvehagyma csíkokra vágva 300-400 ml zöldségalaplé 1 kis pohár tejföl 100 ml zsíros tejszín 100 g mandulaliszt (ledarált mandula) só fehér bors 1-2 kk garam masala 1/­­2-1 citrom leve 2 ek olívaolaj személyenként 1 tanyasi tojás Egy lábosban felhevítettem az olívaolajat, majd rádobtam az újfokhagymát, pár perc múlva pedig a sárgarépát. Megkevertem, majd pár perc múlva hozzáadtam a karfiolt és a paprikát. 3-4 múlva hozzáadtam a cukkinit és a tököt, majd hozzáöntöttem a zöldségalaplevet, sóztam, fűszereztem, levettem a lángot és fedő alatt szinte készre pároltam. Hozzákevertem a medvehagymát. Kb a zöldségek 2/­­3-át kiszedtem. Egy kis tálban kézi habverővel összekevertem a tejfölt, a tejszínt és a mandulalisztet, majd hőkiegyenlítéssel (1 merőkanálnyi forró lével összekeverve) hozzáadtam a főzelék alaphoz. A lábosban maradtakat leturmixoltam, és hozzáadtam a kiszedett zöldségeket. Buggyantott tojással tálaltam.

Ehető gyomnövények. Gyógynövények? Lándzsás útifű

2014. április 4. Éltető ételek 

Ehető gyomnövények. Gyógynövények? Lándzsás útifűA lándzsás útifűt szerintem mindenki ismeri, ha másról nem is, a köptető szirupról. Bizony ez egy nagyon hasznos gyógynövény. A Tisza parti gáton futva nagyon sok gyomnövény-gyógynövény található, mely kitűnő alapja lehet turmixainknak, salátáinknak, de gyógyító teát is készíthetünk belőlük. Sajnos nem ismerjük ezeket a növényeket, ezért is indítom ezt a sorozatot. Anyósomnak tavaly nyáron mutattam ezt a növényt, azóta gyűjti és szárítja magának, és teát főz belőle. (Sajnos a dohányzás miatt szüksége is van rá). Mindenesetre könnyen felismerhető és gyűjthető. Nézzük, mi is jellemző erre a növényre: Előfordulás: réten, legelőn, utak mentén Népies neve: kígyófű, kígyónyelvűfű, lúdnyelvűfű, gyíkfű, útilapu Jellemzők: évelő, gyöktörzséből ered tőlevélrózsája és a virágokat tartó tőkocsány, 10-30 cm-es levelei keskeny-lándzsásak, tőkocsánya 10-30 cm-es, csúcsán 5-7 mm vastag, tömött füzérrel, apró virágai fehéresek Drog: tőlevelei, magja (leveleit májusban, virágzás előtt gyűjtsük) Hatóanyag:glikozid, nyálka, C-vitamin, cserzőanyag, enzimek (emésztést javítja), kovasav, kumarin, flavonoidok, ásv.anyag (K, Zn) Felhasználás: - Antibakteriális, gyulladáscsökkentő (glikozid) - gátolja a baktériumok fejlődését (szájüreg + gyomor- és bélrendszer gyulladásai, irritált nyálkahártyák bevonására - gyomorsav-túltengés + allergia esetén is) - Antivirális, immunstimuláns - Köhögéscsillapító, köptető - segíti a váladék kiürülését - gyomorsavtúltengés - magja hashajtó, segíti a normális bélműködést Külsőleg: - hámosító (tályog, fekély, felfekvés) - vérzéscsillapító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő: égési sebek, rovarcsípés, kötőhártya-gyulladás, aranyér - kipréselt nedvét fájó fülbe cseppenteni

Kedvenc helyeim Budapesten

2014. március 14. Zizi kalandjai 

Kedvenc helyeim BudapestenEgy nemzetközi kampány részeként cikket kellett írnom angolul kedvenc budapesti helyeimről (gasztronómiával kapcsolatosnak kellett lennie mindegyiknek), ahova a külföldi barátaimat, ismerőseimet is elvinném. Természetesen nagyon sok kedvenc helyem van, de a listát le kellett szűkítenem ötre, így most ezeket láthatjátok ebben a bejegyzésben. Írjátok meg nekem kommentben, hogy nektek melyek a kedvenc helyeitek Budapesten! 1. Szimpla Kert és Szimpla Vasárnapi Háztáji Piac Ide már jó pár külföldi barátomat elvittem és mindenki ámult-bámult, imádták a helyet. Az összevisszaság, a szedett-vedett retro bútorok megadják a hely báját. Természetesen nagyot dob a látványon a vasárnapi piac, ahol ugye meg is lehet kóstolni a kézműves portékákat, ráadásul mindig van non-profit szervezet támogatására közös főzés is (általában egy húsos és egy vega fogás), szóval nem megyünk haza éhesen! Szimpla Kert és Szimpla Vasárnapi Háztáji Piac 1075 Budapest  Kazinczy utca 7. Weboldal Szimpla Kert Facebook Szimpla Vasárnapi Háztáji Piac Facebook 2. Biopiac Kedvenc termelőim: Nemes Mátyás és felesége, Marika A biopiac nálam az örök kedvenc. Ha nem utazunk el, minden szombaton kint vagyunk. Pláne, ha jó idő van, felélénkül a piac és rengetegen mennek vásárolni, beszélgetni, nézelődni, ücsörögni. A hely nagy előnye, hogy a MOM Művelődési Ház udvarán van, tehát van játszótér (igen, ez számunkra most már fontos ), pelenkázó, kulturált mellékhelyiség és a művelődési házhoz tartozó kávázó terasza, amely jó idő esetén egész délelőtt napsütésben úszik. Lassan nyolc éve járunk erre a piacra és most már kívülről-belülről ismerjük a helyet, egyes árusokat barátainknak nevezhetünk, vannak olyanok, akiknek a tanyáján, farmján is jártunk már (egyszer lesz belőle beszámoló!). Ez nálunk már tradíció: ha szombat, akkor biopiac. Minden alkalommal sok ismerőssel, baráttal találkozunk, szóval az biztos, hogy nekünk ez egy pár órás program, de a lényeg, hogy imádjuk! Biopiac 1124 Budapest  Csörsz utca 18. Bejegyzés a biopiacról 3. Gozsdu udvar Fotó: a Gozsdu Udvar engedélyével Fotó: a Gozsdu Udvar engedélyével Fotó: a Gozsdu Udvar engedélyével Úgy gondolom, hogy a Gozsdu udvar egy új gasztronómiai színfoltja a városnak, ezért mindenképpen fel akartam venni a listába, mert itt van hagyományos magyar konyha, thai, olasz, trendi kávézók, bor bárok, kocsmák, szórakozóhelyek, valamint tavasztól őszig kézműves vásár. Néhány helyet már kipróbáltunk a Gozsdu udvarban és pozitív az élmény, ugyanis egyre több olyan hely van, ahol egy vegetáriánus is jól tud lakni. Két-három külföldi barátomat már elvittem és mindenkinek nagyon tetszett az udvar. Gozsdu udvar 1075 Budapest  Between Király utca 13. and Dob utca 16. Weboldal Facebook 4. Ruszwurm Cukrászda Ha külföldre utazok én mindenképpen szeretek olyan helyekre elmenni, ahova a helyiek járnak, nem pedig a turisták. Nem akarok senkit megbántani, de a Gerbeaud (még, ha minden nagyon finom is náluk)  az a hely, ahova a turisták járnak. Szóval úgy gondoltam, hogy erről úgyis sokan tudnak, inkább olyan helyet mutatok be, ahova a budapestiek járnak hétköznap, de főleg hétvégén, amikor is dugig van a hely. Igen, ez a Daubner cukrászda… ha jártatok már náluk hétvégén, akkor tudjátok miről beszélek: kígyózó sorok, még akkor is, ha legalább öt kiszolgáló pult van nyitva. Szóval a Daubnerről akartam írni, de sajnos nem engedik a fotók készítését, sem bent, sem kívül a Daubner közelében (még akkor sem, ha nemzetközi hírüket vinnék!!!), így úgy döntöttem, hogy egy másik helyet választok. Így jutott eszembe a Ruszwurm, ami egy kis bájos cukrászda a várban, ráadásul ide is vittem már külföldi barátnőmet, akinek nagyon bejött a hely. A krémesük valami isteni finom, szóval, aki még nem próbálta, az menjen minél előbb és kóstolja meg az édes bűnbeesést! Ruszwurm Cukrászda 1014 Budapest  Szentháromság utca 7. Weboldal 5. Napfényes Vegán Étterem Gulyásleves /­­ Töltött káposzta, a háttérben pedig Hortobágyi palacsinta Hamis túrógombóc (isteni finom, el is fogom készíteni és hozom a receptet) Szeretek a Napfényes Étterembe járni a hely atmoszférája, a kedves kiszolgálás, na és a finom ételek miatt. Úgy gondoltam, hogy egy vegetáriánus vagy vegán külföldinek, aki magyar ételeket szeretne kipróbálni, feltétlen tudnia kell erről a helyről. Noha készítenek nagyon finom pizzákat is, a fő vonal a magyar konyha. Napi választékuk is van (hétfőtől vasárnapig, általában egy leves, két főétel és egy főzelék vagy desszert), ezenkívül az a’la carte étlapról is lehet választani. Éhesen menjünk, mert nagy adagokat szolgálnak fel és még a húsevők is bőségesen jól laknak (ezt az Egy nap a városban szerzői is alátámasztják). Napfényes Étterem 1077 Budapest Rózsa utca 39. Weboldal Facebook *****  Az angol cikket a  Fiji Water támogatta.

Növényi sajtos-zöldséges rudacskák

2014. március 12. Mindennapi ételeink 

Növényi sajtos-zöldséges rudacskák Egyik nap ez volt a vacsoránk. Rendkívül finom, egészséges és laktató fogás. :-) Hozzávalók: 1/­­2 kg franciasaláta mirelit zöldségkeverék 4-5 rózsa brokkoli 5 ek. durumliszt 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 2 ek. lenmag, pelyhesítve 10 dkg Violife natúr sajt bio ételízesítő és himalaya só - tetszés szerint -- teljes őrlésű kenyérmorzsa és kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és vízen megpároljuk. A zöldségeket egy tálba öntjük és botmixerrel annyira zúzzuk szét, hogy még maradjanak egész szemek  is. Hozzáadjuk a megpárolt hagymát, a szétnyomott fokhagymát, a lisztet, a lereszelt növényi sajtot, és a lenmagpelyhet. Sóval ízesítjük. Amennyiben szükséges, még adunk hozzá morzsát, vagy lisztet. Rudacskákat formálunk és kenyérmorzsában történő meghempergetés után kókuszzsírral kikent tepsiben 30 perc alatt (egyszer forgatva) 170 fokon kisütjük.  A zöldségeket olívaolajjal kikent tepsiben megpirítjuk, és lenmaggal megszórva tálaljuk. 

Játék? Játék!

2014. február 20. VegaLife 

Játék? Játék!Kockalány konyhája blog írójától meghívást kaptam az ""Ismerjük meg egymást bloggerek" játékra, aminek most örömmel eleget teszek, Kockalánynak pedig köszönöm a meghívást és megtiszteltetést! :) A játék szabályai a következők: Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kiszemelt. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különlegeset, akár hétköznapit. Keress 7 embert, nevezd meg, és linkeld be őket a blogodba. Végezetül értesítsd őket a blogjukon, hogy meghívtad őket a játékra. 7 dolog, amit nem tudhattál eddig rólam: -  Korábban a halászlé fővárosában (ld:képen) laktam, de most Budapesten élek. - Kb. 9-10 éves lehettem, amikor tejberizst főztem először, majd a legtöbb emlékem a vasárnapi - otthoni - palacsintasütésekhez fűződik, amit általában 3 sütővel végeztem. Nem ezért, de ma már ritkán sütök palacsintát, szóval örülök, ha nálad járok vendégségben és ezzel vársz. :) - Gyümölcsrajongó vagyok. Második helyen a zöldségek, harmadik helyen az olajos magvak állnak a kedvenc étkeim között. Nagyon szeretek, szeretnék kóstolni hazánkban nem igazán elterjedt gyümölcsöt, zöldséget. Még mindig várom, hogy valaki mangosztán gyümölccsel ajándékozzon meg. :) (aszalva is jó lesz) - Nagyon szeretnék más országban élni-dolgozni, főzni, és onnan blogolni. Kipróbálni más ország növényeit sütésben-főzésben, és nyersen is. Ha meghívsz egy hétre, szívesen főzök neked minden napra valami finom vegán ételt. - Érdekelnek az olyan könyvek, amelyek ételek történeteivel foglalkoznak. A filmvilágból a gasztro-filmeket kedvelem, de szívesen nézek nyomozós (vérmentes) sorozatokat, ha lehet, angol nyelven (Monk, Psych, Columbo, Death in Paradise). (TV-mentes lakásban élünk.) - Gyermekkorom nyarait falun töltöttem, kamaszkorom nyári élményeit pedig vegetáriánus táborok és egy-két vega barát is meghatározták. A táborok konyháin (mert leginkább dolgoztam) akaratlanul is sok alapismeretet elsajátítottam. Magdit is ebben az időben ismertem meg. - Férjemet régen (1999-ben) mIRC-en chatelve ismertem meg. A mIRC számunkra nem társkereső volt, hanem egyfajta közösségi hely. (mIRC-el még valaki?;) ) Alaposan megismerhettük egymást a hosszú évek alatt. Végül a legjobb barátságból szerelem, majd boldog házasság lett.  A "rézlakodalom" évét már elhagyva, hamarosan a "rózsalakodalom" évét éljük meg. :)   Akiket meghívok játszani: http:/­­/­­zoldella.blog.hu/­­ http:/­­/­­biobrigi.blogspot.hu/­­ http:/­­/­­hataratkelo.blog.hu/­­ http:/­­/­­biovilag.blogspot.hu/­­ http:/­­/­­magdireceptek.blogspot.hu/­­ http:/­­/­­vegasztromania.blog.hu/­­          

Céklás csokoládé torta rózsaszín habos krémmel

2014. január 31. Zizi kalandjai 

Céklás csokoládé torta rózsaszín habos krémmel Ígértem még édes receptek, hát íme az egyik. Egy gyönyörű rózsaszín habos csokitorta… mondjuk Valentin napra! A torta vegán, a krém viszont lakto vegetáriánus, mert mascarponeból készült. Ha valaki tud jó vegán sajtkrémről (az ne habozzon nekem elárulni, hogy hol veszi!), akkor simán helyettesítheti a mascarponet vele. A tésztájába és a krémbe is került cékla, de, aki idegenkedik a cékla földes ízétől, az ne tegye, mert  nem érződik. Sütöttem már egy hasonlót és már akkor kiderült számomra, hogy a céklától puha, omlós, “szaftos” marad a tésztája, tehát nem morzsálódik és imádom az ilyen sütiket. A krém enyhén van édesítve, a cékla pedig gyönyörű rózsaszínné varázsolja. A recept innen van, jó néhány módosítással, főleg, ami a cukor mennyiséget illeti. Szóval, aki nem tart velem a cukormentes februári kihívásban, az feltétlen süsse meg ezt a tortát és amíg eszi, gondoljon ránk! A recept pedig kivételesen nem itt olvasható, hanem a Kifőztük magazin februári számában!

Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire

2014. január 22. Zizi kalandjai 

Vegán kakaós mandulás quinoa süti reggelire Ez egy olyan egyszerű, de nagyszerű és egyben különleges reggeli ötlet. A hétköznapi rohanások miatt (mindenki rohan hétköznap reggelente iskolába, munkába???) inkább hétvégére javaslom az elkészítését. Jó, ha igazán tudjuk élvezni egy csésze tea vagy kávé mellett. Mivel a süti alapját quinoa és darált mandula adja, ezért ez nemcsak vegán, hanem gluténmentes is. Datolyával és egy kis almapürével van édesítve és noha egy bögre datolya van benne, egyáltalán nem mondható édesnek. Éppen, hogy érződik, hogy édes az íze, szóval ez amolyan egészséges, tápláló reggeli… És ha már az édes íznél tartunk… egyelőre csak lélekben készülök a februári cukormentes kihívásra! És ti? Fizikailag még  nem annyira. Úgy eszem a csokoládét, mintha soha többet nem tudnék majd enni életemben. Az édes dolgok terén igyekszem magam visszafogni, de valahogy a csokoládét nem tudom mostanában elengedni. Tömöm magamba a 70-80%-os csokikockákat, általában este vacsora után, de néha napközben is. Ha tudom magam fegyelmezni, akkor napközben inkább rágcsálok mandulát vagy eszem egy almát. Már látom előre, hogy február elején elvonási tüneteim lesznek csokoládé és édesség terén. Viszont várom már, hogy kicsit tisztuljon a szervezetem és tisztábban érezzem az ízeket. Meg persze márciustól sokkal kevesebb édességet fogok enni, mert nem fogom annyira kívánni… egészen novemberig, decemberig. Akkor majd újra belehúzok, hogy legyen mit kiméregteleníteni a szervezetemből jövő februárban. Remélem sokan velem tartotok majd! És akkor jöjjön végre a recept! Vegán kakaós mandulás quinoa süti Hozzávalók egy kb. 20*20 cm-es kocka szilikon formához: - 1 bögre quinoa - 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható) - 1 bögre aszalt datolya, kimagozva - 3/­­4 bögre darált mandula - 1/­­2 bögre lenmag - 1/­­2 bögre almapüré - 1/­­3 bögre cukrozatlan kakaópor (karobpor is használható) - 1/­­2 teáskanál Himalaya kristálysó (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Mossuk át a quinoát és tegyük egy lábasba 2 bögre vízzel. Főzzük meg kb. 15 perc alatt, hagyjuk hűlni 5-10 percig, majd villával keverjük át. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Ha nem szilikon formát használunk, akkor a tepsit béleljük ki sütőpapírral és tegyük félre. Én magam reszeltem le az almát baba almareszelővel, de ha  nincs ilyenetek, akkor vehettek almapüré bébiételt is, ez is megfelelő. Konyhai robotgépben pürésítsük a mandulatejet, datolyát, lenmagot, almapürét, kakaót és sót. Ezt a mixet öntsük egy tálba és jól keverjük össze a megfőtt quinoa-val, valamint 1/­­2 bögre darált mandulával. Öntsük a formába, kanállal simítsuk ki a tetejét és szórjuk meg a maradék 1/­­4 bögre darált mandulával. Süssük kb. 60 percig, amíg összeáll. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk kockákra és tálaljuk.

Citromos sült karfiol

2013. december 28. VegaLife 

Citromos sült karfiolKarácsony és az ünnepek után az emberek egy része diétába, fogyókúrába kezd. Nekik ajánlom ezt a következő ételt. Egyrészt könnyű az elkészítése, másrészt nem hizlal és igen elenyésző a szénhidrát tartalma, valamint energiaszegény. Cukorbetegek is nyugodt szívvel (cukorral ;) ) fogyaszthatják. Emellett azoknak ajánlom, akik szeretik a citrom ízvilágát főételekben, köretekben is. A recept:   Hozzávalók: 1 fej karfiol 1 citrom reszelt héja és leve olívaolaj só kurkuma csipetnyi chilipor 1-2 dl víz sütőpapír alufólia   Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk. A többi hozzávalóból "szósz"-t készítünk. A karfiolrózsákat pedig jól átitatjuk ezzel a szósszal. Ha már minden karfiolvirág kapott belőle, sütőpapíros tepsibe tesszük, eleinte alufóliával letakarjuk, majd kb. 10-15 perc után fólia nélkül addig sütjük, míg a karfiolok puhák és enyhén megpirulnak. Melegen fogyasztva kellemes citromos, kissé csípős íze van.  

C-vitamin drink

2013. december 9. VegaLife 

C-vitamin drinkCsipkebogyóval találkozva talán kevesen asszociálunk arra, hogy nem mással van dolgunk, mint a rózsa termésével. Meglehetősen sokfajta rózsa nyílik világszerte. A halvány rózsaszín gyepűrózsa, tudományos neve és angol elnevezése egyaránt "ebrózsa", mivel veszett kutya harapására is használták. Levelei hashajtó, magja pedig vízhajtó hatású. Csipkebogyója pedig olyan gazdag forrása a C-vitaminnak, hogy a II. világháború idején Angliában az iskolás gyermekekkel szedették, és egy évben 226 tonnát gyűjtöttek össze belőle. Talán kevesen tudják, hogy a csipkebogyó bizony a citromban található C-vitamin többszörösét (tízszeresét) tartalmazza. Emellett magnéziumban is gazdag, ezért ajánlják szív-és érrendszeri betegségek, keringési zavarok gyógyításához. Ugyan Svédországban levest is főznek belőle, én most maradok egy egyszerű italnál, ami a hideg napokon igazán jól jön a testnek, mivel C-vitaminban meglehetősen gazdag . A recept:   Hozzávalók: 1 citrom 2 narancs 1 grapefruit 6-8 mandarin 10 szem csipkebogyó meleg víz igény esetén méz/­­biocsicsóka , stb.   Elkészítés: Vizet forralunk. Amikor felforrt, lezárjuk és beletesszük az egész vagy félbevágott csipkebogyókat. Állni hagyjuk, míg a többi hozzávalót elkészítjük: A citrusfélék héját alaposan megmossuk. Mindegyik citrusfélét félbevágjuk. Az egyik felét felkockázzuk, a másikat kicsavarjuk. Amikor a csipkebogyók már áztak a forró vízben és a víz kissé kihűlt (szükség esetén kevés hideg vizet hozzákeverve a hőfokából enged), hozzáadjuk a kicsavart és a felvágott citrusféléket. Ha nem elég édes, adhatunk hozzá mézet, barna cukrot, gyümölcs cukrot, stíviát, stb.  Azért nem jó, ha forró vízbe tesszük a citrusokat, mert a C-vitamin tartalmuk így elillan. Ezért ajánlom a meleg és nem forró vizet. Azonnal fogyaszthatjuk is, vagy nem túl forró fűtőtesten melegen tarthatjuk, napközben kortyolgathatjuk. Így könnyebben rávehetjük magunkat a rendszeres ivásra, ami megfázásos, légúti betegségek idején pláne fontos, hiszen a sok folyadék kimossa szervezetünkből a bacikat, a C-vitamin pedig hozzájárul a betegségek megelőzéséhez.  

"A" vegán zöldséges pite, vagy quiche, és egy szülinapi buli:)

2013. november 10. Vegagyerek 

  A hétvégén ünnepeltük a férjem szülinapját családi körben (közel 20-an nálunk:)), és az elmúlt években ez már rendszeresen úgy alakult, hogy a húsos ételeket egy kedves ismerős néni készíti, a többi pedig vegán, amit én csinálok nagyrészt. Ennek a délutáni zsúrnak volt része ez a zöldséges pite is, ami áttörő sikerű volt nálam!:) Mert hogy évek óta kerestem egy olyan tojásmentes pite receptet, ami nem túl száraz, hanem valamennyire vissza tudja adni a hagyományos piték állagát és némileg ízvilágát (illetve azt a tojásos ízt valójában már régóta nem keresem, és ez annál sokkal finomabb is volt!:).  Jelentem, a jelenlegi állás szerint nálam ez eddig a tuti befutó!! Állagra, ízre is nagyon jó volt! Gyorsan fel is teszem ide a receptjét, mert nagy családi és társasági összejöveteleken igen jól jönnek az ilyen jellegű piték! Ja, és most először használtam fekete sót, melyből mint kiderült egy másik fajtát kellett volna vennem... Én egy sima növényi színnel feketére színezett tengeri sót vettem. Ezzel szemben, a vegán konyhában az enyhén tojásos ízt keltő fekete sót, az indiai 'Kala Nemak' sót szokták használni. A szülinapi buli menüje pedig ez volt vegánban:) Nem maradtunk éhesek...!:))) A képen balról felfelé: - nyers zöldségek mártogatósnak - kukorica csipsz és barna kenyér ropogósok - avokádókrém - csírák - tepsiben sült zöldségek - rukkola saláta + vegyes zöld saláta - vegán francia saláta - zöldséges vegán pite - paprika szószos zöldséges rétes - Greta Stohr tofus cannellonija, amit a húgom készített, az még nem volt rajta a képen:) A pitét egyébként bármilyen zöldséggel készíthetitek szerintem, én is lecseréltem az eredeti karfiolt brokkolira. Vegán zöldséges pite, vagy quiche (tej- és tojásmentes) Hozzávalók: 1 cs. tej- és tojásmentes leveles tészta (pl. Tante Fanny), vagy teljes kiőrlésű leveles tészta házilag ITT 300 g karfiol, kis rózsákra szedve 2 tk. olaj 1/­­4 tk. tengeri só 1 közepes vöröshagyma, finomra aprítva 1 közepes piros kaliforniai paprika, felaprítva 1 közepes zöld kaliforniai paprika, felaprítva A pite krémes részéhez: 105 g csicseriborsó liszt 600 ml víz 1 bio zöldségleves kocka (pl DM-es) 1/­­2 tk. zsálya 1/­­2 tk. kurkuma 3 ek. élesztőpehely 1/­­2 tk fekete só (Kala Nemak típusú), ha nincs, akkor sima tengeri sóból 1/­­4 tk. Egyéb hozzávaló: 4-5 szelet paradicsom a díszítéshez olvasztott bio növényi margarin, vagy kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyünk egy lábasba 1 tk. olajat, és 1/­­4 tk sót, keverjük össze, és öntsük a karfiolra. Egy sütőpapírral bélelt tepsire öntsük rá az olajos-sót karfiolt, és süssük a sütőben 15-20 percig, amíg megpuhul. Vegyük ki és tegyük félre. Miközben sül a karfiol, tegyük a másik teáskanál olajat egy lábasba, és pirítsuk meg rajta a hagymát egy csipet sóval, kb. 3-4 percig. Adjuk hozzá a paprikát, és alacsony tűzön süssük még 7-8 percig, amíg a paprika is megpuhul. Tegyük félre. Egy kiolajozott piteformába terítsük ki a tésztát, szurkáljuk ki villával az alját, és vaksütéssel süssük 15 percig.  A pite krémes részéhez egy tálban keverjük össze a csicserilisztet 250 ml vízzel. Egy magas falú lábasban tegyük fel forrni a maradék vizet a zöldségleves kockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával, zsályával és a fekete sóval. Amikor forrni kezd, lassan, állandó keverés közben adjuk hozzá a csicseris keveréket. Ha már jól elkeveredett, akkor alacsonyabb tűzön, folyamatosan keverve, még főzzük 2-3 percig, amíg elkezd besűrűsödni. Tegyük bele a karfiolt és a zöldségeket, és jól keverjük össze. Egy elég sűrű masszát kapunk, amit öntsünk rá az elősütött tésztára, és díszítsük a paradicsom karikákkal. Tegyük be a sütőbe 20 percre. Utána vegyük ki a sütőből, öntsük rá az olvasztott növényi margarint, és tegyük vissza a sütőbe még 5 percre. Sütés után, fogyasztás előtt hűtsük ki teljesen. Tálalhatjuk hidegen, vagy melegen is. Ha melegen tálaljuk, akkor először hűtsük ki teljesen, és fogyasztás előtt 5 percre melegítsük fel a sütőben. Forrás és fázisfotók ITT!

Karfiolleves gazdagon

2013. november 2. VegaLife 

Karfiolleves gazdagonŐsszel meglehetősen gyakran találkozhatunk szép, formás karfiolokkal. Az utolsó dolog, amire felhasználnám, az a rántott karfiol, tekintettel arra, hogy leginkább bő olajban kell ehhez sütni, ami nem igazán egészséges a szervezet számára. A karfiol viszont igen sok C-vitamint tartalmaz, amit ráadásul fagyasztása során is képes megtartani. A káposztafélék családját tekintve a karfiol tartalmazza a legtöbb C-vitamint. Emellett B-vitamin forrása is jelentős. Csak B12 vitamin nincs benne (sajnos). Réz, szelén, kálium, mangán, magnézium, kalcium ásványi anyagok is értékes növénnyé, táplálékká teszik. Ezeknek köszönhetően védi az immunrendszert, a hajat fényessé, a bőrt rugalmassá teszi, fokozza a sejtnövekedést, erősíti a kötőszöveteket, aktiválja a vérképződést, a sejtek oxigénellátását, fokozza a szellemi frissességet, koncentrálást, jó hatással bír a feledékenység ellen, erősíti a szívet, a vérkeringést, megelőzheti a bélbetegségeket, serkentik a bélműködést, jó szolgálatot ad a vese- és hólyagproblémáknál, enyhítheti a menstruációs fájdalmakat. A karfiolban található mangán és a B-vitaminok együtt az idegpályák működését ellátó enzimek alapja. Vízteleníti, tisztítja, salaktalanítja a szervezetet, a vérnyomást is csökkenti. A karfiol magnéziuma nélkülözhetetlen az izmok, szív, idegrendszer működéséhez, jelentősen hozzájárul a csont- és fogproblémák vagy a depresszió elkerülésében is. A növényben található szelén a szervezet antioxidáns védelmi rendszerében vesz részt - ahogy az aszalt szilváról szóló bejegyzésemben olvasható - a szabad gyökök elleni küzdelemben fontos ez. Emellett szeléntartalma miatt a karfiol fogyasztása hatásos lehet a szürke hályog és a sárgafolt-degeneráció megelőzésében is. Mindezek ösztönözhetnek arra, hogy gyakran fogyasszunk karfiolt. Erre egyik lehetőség az alábbi recept. A recept: Hozzávalók: - 1 közepes karfiol - 20 dkg zöldborsó - 5 szem krumpli - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - víz - só/­­ételízesítő - kevés kurkuma - 1 fej fokhagyma - petrezselyemlevél   Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk. Egy nagyobb fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vagy ételízesítővel megszórjuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon. Amikor már picit puhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a kurkumát, a megpucolt fokhagymákat. A petrezselyemlevelet a főzés legvégén tesszük bele. Addig főzzük a levest, míg a zöldségek teljesen meg nem főnek. Szép nagy adag leves lesz ebből a mennyiségből. Ha tésztát is szeretnénk a levesbe, akkor érdemes külön megfőzni egy kisebb adag levesbe való tésztát, amit tálalásnál mindenki a maga ízlése szerint adhat hozzá. Így levesünk sem romlik meg olyan könnyen. Aki úgy szereti, tehet a tányérba csípős paprikát. Férjem így kedveli, ezért tulipán-paprikával adott neki egy kis csípős ízt.

Zöldségekkel rakott rozmaringos krumpli

2013. szeptember 24. Fittanyuka Blog 

Zöldségekkel rakott rozmaringos krumpli A rakott krumpli sokak kedvence, egy hagyományos étel, amelyet általában tojással, tejföllel, kolbásszal készítenek és ebben a felállásban máris erősen savasító fogás kategóriába kerül. Ugyanis a helyes krumpli fogyasztás titka a megfelelő ételtársítás. A krumpli legkönnyebben a zöldségekkel, hidegen sajtolt olajokkal és erjedésgátló fűszerekkel ( őrölt kömény és édesnemes piros paprika) emészthető. Ezekkel az ételekkel társítva kevésbé lesz savasító és hizlaló. Krumplit akkor ne fogyasszunk már amikor csírázni kezd, az öreg krumpli nem egészséges, toxikus anyagok vannak már benne a csírázás miatt. Élettanilag a legkedvezőbb az újkrumpli, vagy a piros héjú roza krumpli. Legkönnyebben akkor emészthető amikor a  héjával együtt fogyasztjuk ( héjában sült krumpli). A krumpli héja nagyon jó gyomor bántalmakra. A nyers, vegyszermentes krumpli kipréselt leve pedig a gyomor fekély egyik legjobb orvossága! Hozzávalók: 4 fő részére 500-700 g krumpli 1/­­2 fej brokkoli 3-4 db közepes paradicsom 1 fej vöröshagyma 2 db kápia paprika 1 szál friss vagy 2 tk szárított rozmaring 1 kk őrölt kömény 250 ml növényi tejszín 250 ml víz 1-2 tk himalaya só 3 evőkanál étkezési keményítő 1 cikk fokhagyma 2 evőkanálnyi bio margarin A krumplit héjastól enyhén sós vízben megfőzzük, majd amikor kihűlt, lehéjazzuk és karikákra vágjuk. A brokkolit rózsáira szedjük és lobogó, enyhén sós vízben két percig blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk és lecsöpögtetjük. A paprikát, paradicsomot, hagymát szintén vékony karikákra vágjuk. A tejszínt a vízzel és az étkezési keményítővel 1 tk sóval, rozmaringgal, őrölt köménnyel, préselt fokhagymával csomómentesen elkeverjük. Egy tűzálló tálat kikenünk egy kevés bio margarinnal és lerakjuk először a krumplit, majd következhet a hagyma, paradicsom, még egy sor krumpli és leöntjük a tejszínes masszával, a mennyiség felével. Teszünk rá elszórtan néhány bio margarin forgácsot és újra jöhet a krumpli majd a brokkoli, paprika. Ha maradt még krumpli akkor befejezzük krumplival a rétegezést és ráöntjük a maradék tejszínes masszát! Tetejére tehetünk még elszórtan kevés bio margarint és előmelegített sütőben 180 C fokon addig sütjük ameddig a tetején a krumpli aranybarnára pirul, kb. 25 percig. Fittanyuka

Szirmot fazékba, bimbót serpenyőbe receptpályázat

2013. augusztus 14. Hírek 

A Rózsakunyhó Alkotóműhely "Szirmot fazékba, bimbót serpenyőbe" címmel receptpályázatot hirdet. Várunk kreatív, innovatív, kipróbált recepteket, vagy olyanokat, amelyek régóta szerepelnek a családi étlapon, a dédi kézzel írt receptes könyvében, és amelyekben ízesítőként, díszítésként vagy alapanyagként megjelenik bármely, hazánkban honos ehető virág. Ha szoktál enni virágokat, akkor most megmutathatod ország-világnak, milyen nagyszerű is ez!

Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel

2013. augusztus 6. Fittanyuka Blog 

Vadrizzsel töltött zsenge tök, Citromos-kapros tökfőzelékkel A minap készült ez a finom tökös ebéd:)! Nyári ízek, zsenge tökből. Ne csak rántsuk, habarjuk, hanem töltsük is meg és miért ne lehetne a körítés mellé egy savanykás, tejszínes, kapros tökfőzelék?! Két főre egy darab zsenge tököt számoltam, mert a tölteléke laktató. Vadrizzsel, gombával töltöttem meg, de lehet sima barnarizs is a vadrizs helyett. Hidegen is fogyasztottuk, sőt másnapra is elrakható ebédre, vacsorára. A fogás gluténmentes és természetesen tej,-tojásmentes is egyben! Töltött tök: Hozzávalók: 4 főre 2 db közepes, zsenge tök 200 g barna champion gomba 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só 1/­­2 kk szárított kakukkfű 1-2 cikk fokhagyma 100 ml kókusztejszín 150 g vadrizs vagy barnarizs Díszítés: 1 db piros kaliforniai paprika A tököket megmossuk, félbe vágjuk őket, az aljukat kissé levágjuk, hogy ne billegjenek, de mégsem túlságosan, hogy ne lyukadjanak ki. A magokat kikanalazzuk és a húsát karalábvájó segítségével kikaparjuk ( félretesszük a tökfőzelékhez), hagyjunk egy 1,5 cm-es peremet. A rizst ha szükséges áztatjuk és háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük. A vadrizs sosem lesz igazán puha, külső héja kissé roppanós marad, az íze diós jellegű, jellegzetes, fekete színe miatt egyedi. A hagymát felkockázzuk és a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk  a megtisztított és szintén feldarabolt gombát. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük a szárított kakukkfűvel, préselt fokhagymával. A megfőtt rizst átöblítjük hideg vízzel, így megakadályozzuk, hogy csirizes legyen. Összekeverjük a gombával és hozzáadjuk a kókusztejszínt, ha szükséges még fűszerezzük, sózzuk. Betöltjük a tökökbe és sütőlemezre tesszük őket, előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kevés vizet öntöttem alá, hogy ne égjen le, de ki is olajozhatjuk a sütőlemezt. Miután megsült tetejüket apró kockára vágott kaliforniai paprikával diszítjük. Közben elkészítjük a tökfőzeléket: Hozzávalók: 4 főre 1 db közepes zsenge tök 1 evőkanál kókusz olaj 250 ml kókusztejszín 2 evőkanál zabpehelyliszt 2 kk himalaya só 1/­­2 citrom leve pár szál friss kapor 1-2 cikk fokhagyma A zsenge tököt megmossuk és lereszeljük héjával együtt. Majd a kókusz olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a kivájt kis labdácskákat is, sózzuk. Én mindig roppanósra párolok, fonnyasztok szinte minden zöldséget, hogy benne maradjon minél több vitamin, ásványianyag! A kókusztejszínt csomómentesen elkeverjük a zabliszttel, citrom levével, és ezzel felöntjük a tökfőzeléket és besűrítjük. Utólag ízesítjük a préselt fokhagymával, apróra vágott kaporral. Ha szükséges még savanyítjuk a citromlevével. Tálalhatjuk a töltött tökkel... A reformélelmiszer alapanyagokat a Jó egészséget! webáruházban tudja beszerezni. Fittanyuka

Cseresznye chutney

2013. július 7. Vegetáriánus receptek 

Cseresznye chutneyHozzávalók:
- 3 ek olaj
- 3 tk rózsabors
- 1 tk őrölt feketebors
- ½ tk fahéj
- 1 kg magozott cseresznye
- 30 dkg cukor

A cseresznyét kimagozzuk, a rózsaborsot kis mozsárban összetörjük. Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a fűszereket és pár másodpercig pirítjuk. Hozzáadjuk a cseresznyét, kis lángon rotyogtatjuk, míg jól levet nem ereszt. Hozzáadjuk a cukrot, elkavarjuk, újra felfőzzük, addigra a cukor elolvad. Kész. Ha kihűlt, fogyaszthatjuk.
Ha el szeretnénk tenni, akkor még forrón kis üvegekbe töltjük, majd dunsztoljuk.
Bliszkó Viktor

Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos Ricotta krémmel

2013. június 26. Fittanyuka Blog 

Brokkolis Üvegtészta - Tökmagos Ricotta krémmel Ez egy igazán, könnyű, könnyen emészthető fogás, az is fogyaszthatja aki alakbarát fogást szeretne vagy éppen gluténérzékeny. Magamnak kreáltam ezt a fogást és igazán jól sikerült, úgy döntöttem mindenképpen megosztom veletek:).  Mostanság sokat mozgok, edzek, odafigyelek, hogy az étrendem kevesebb szénhidrátot tartalmazzon, még több zöldséget és növényi fehérjét fogyasztok. Az eredmény mínusz 6-7 kg a tavaszi lékúra óta és igazán jól érzem magam. Cáfolom, hogy csak állati fehérjefogyasztással lehetne  elérni a fogyást és az izomtónus növelést, a rendszeres mozgás és a belső hidratálás viszont nagyon fontos. Másik fegyverem a zabpehely:)! Hozzávalók ( 2 fő részére): 1 tasak üveg tészta ( borsófehérje, kukoricakeményítő, víz) 1/­­2 fej brokkoli 2 maréknyi friss spenót levél 200 g selyem tofu 1 maréknyi tökmag 2 - 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 2 kk himalaya só késhegynyi zöld, őrölt kardamon késhegynyi zöld, őrölt bors 2 cikk fokhagyma A selyemtofut azért szeretem időnként fogyasztani, mert nagyon laza az állaga, levegős, hasonló, mint a hagyományos, tejből készült ricottáé. Ne féljetek a tofut fogyasztani, nagyon jó növényi fehérje forrás, hormonok, egysejtűek nélkül,  a szójatermékek legtermészetesebb feldolgozási formája évezredek óta: a szójatej ( hozzáadott cukor nélkül) és a szójasajt ( tofu). A szója akkor veszélyes ha génkezelt, túlságosan feldolgozott, pl: extrudált és ha állati fehérjékkel keverik ( ilyen az összes felvágott!!). Elkészítés: A tofut villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk , belepréseljük a fokhagymát. A brokkolit rózsáira szedjük és 2 percig lobogó vízben blansírozzuk, majd hideg vízbe mártjuk. Így szép zöld és roppanós marad és még benne maradnak az értékes vitaminok, ásványi sók. Az olíva olajat kissé felhevítjük, beledobjuk a spenót leveleket, sózzuk, amikor kissé megfonnyad, rádobjuk a tökmagokat, állandó keverés mellett két percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres selyemtofut. Az előre forró vízbe áztatott üvegtésztát leszűrjük és szintén hozzáadjuk a spenótos riccottához. Majd a roppanós brokkoli rózsákkal tálaljuk, maximum 15-20 perc és készen is van!   Kocogás után.     A következő alapanyok: himalya só, zöld, őrölt kardamon, zöld, őrölt bors, tökmag, hidegen sajtolt olíva olaj megtalálható: www.joegeszseget.hu Fittanyuka

Panna Cotta Eperkrémmel

2013. június 23. Fittanyuka Blog 

Panna Cotta Eperkrémmel Ezzel az toszkán eredetű desszerttel térek vissza rövid szabadságom után, igazán nyárias desszert, finom, könnyű és jól behűtve tálalható! Természetesen ez a verzió teljesen megreformált:  tej,-tojás és cukormentes, a panna cotta pedig amúgy is gluténmentes.  Könnyen elkészíthető, gyors recept, a hűtési időt kell kivárni csupán. A panna cotta jelentése: Főzött tejszín, főtt tejszín... Hozzávalók: 6 kis csészével 400 ml vaníliás rizs tej 400 ml kókusztejszín 2 teáakanál agar-agar ( vagy más növényi zselésítő) 1 kk vanília őrlemény csipet himalaya só 2 evőkanál méz 1-2 evőkanál nyírfacukor ( az édesítés ízlés szerint, a méz kihagyható) Eperkrém: ( Elég tálalás előtt elkészíteni) 350 g friss eper 1 evőkanál nyírfacukor vagy méz 1/­­2 citrom leve és reszelt héja 200 ml kókusz tejszín 1 kk agar-agar vagy útifűmaghéj őrlemény A megmosott, tisztított epret a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. Panna Cotta elkészítése: A kókusztejszínben elkeverjük a vaníliát, a mézet, nyírfacukrot és felmelegítjük, hogy a nyírfacukor feloldodjón.  A rizstejben pedig hidegen elkeverjük az agar-agart és állandó keverés mellett, lassú tűzön felforraljuk. Amikor elérte a forráspontot lehúzzuk a lángról és állandó keverés mellett a kókusztejszínes egyveleghez öntjük, lassú tűzön, állandó keverés mellett újra felforraljuk. Kis kávés vagy pudingos csészéket átöblítünk vízzel. Tipp: Frissen tartó fóliával is kibélelhetjük a pohárkákat, hogy biztosan kiboruljanak. Állandó keverés mellett kicsit hűtjük a masszát, majd még melegen ( nálam forró volt, de nem tűzforró), beleöntjük a pohárkákba és négy óra hosszára a hűtőszekrénybe tesszük. Desszertes tányérra borítjuk a kihűlt panna cottakat és az eperkrémmel tálaljuk. Fittanyuka

Zöldspárga Pite

2013. június 10. Fittanyuka Blog 

Zöldspárga Pite      Még tart a spárga szezon, ezt a roppant egészséges zöldséget sokféleképpen felhasználhatjuk, például így:  pitének sütve, amelyet akár fő ételként is tálalhatunk egy adag friss, vegyes salátával! A zöldspárga kevésbé fás, mint a fehér, sokkal húsosabb, ízletesebb. A spárga egyébként nagyon jól méregteleníti a veséket és vízhajtó hatása van.   A pitét a következő lépésekben készítjük el: roppanósra pároljuk a fűszerekkel a spárgát, elkészítjük a tésztáját, amelyet elősütünk, készítünk egy besamel mártást és ezzel leöntve a spárgát együtt megsütjük. Ilyen egyszerű és viszonylag gyorsan elkészül!    Hozzávalók:   1. Töltelék:   1 csomó zöldspárga 2 cikk fokhagyma 1-2 szál új zöldhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj késhegynyi örőlt zöld bors késhegynyi örőlt zöld kardamon 1/­­2 kk himalaya só   A zöldspárga végeit letörjük, ahol eltörik a vége az a fás rész, nincs rá szükségünk. Feldaraboljuk a spárgát, a hagymát és a kókusz olajon roppanósra dinszteljük, sózzuk, fűszerezzük, utólag belepréseljük a fokhagymát.   2. Tészta:   250 g világos tönköly liszt 125 g bio margarin - szobahőmérsékletű 100 ml víz 1 kk himalaya só 1/­­2 tasak foszfátmentes sütőpor     A hozzávalókból tésztát gyúrunk és lisztezett deszkán kinyújtjuk, kibélelünk vele egy pite sütő formát, megszurkáljuk és előmelegített sütőben 180 C fokon elősütjük 5 percig.     3. Besamel mártás:   300 ml növényi tej 2 evőkanál világos tönköly liszt 1 evőkanál kókusz olaj csipet himalaya só késhegynyi örőlt szerecsendió   A nem túl forró kókusz olajon a lisztet elkeverjük és állandó keverés mellett hozzáöntjük a hideg növényi tejet, sózzuk és állandó keverés mellett besűrítjük.   Összeállítjuk a pitét: Az elősütött tésztára rákanalazzuk a tölteléket, elegyengetjük, ráöntjük a besamel mártást, tetejét díszíthetjük a maradék tésztából kiszúrt formákkal és előmelegített sütőben 180 C fokon 25 percig sütjük. Tálaláskor megszórjuk friss petrezselyem zölddel.         Fittanyuka

Tavasz Ábel szemével és gyümölcsös rakott kalács

2013. május 9. BioBrigi 

Tavasz Ábel szemével és gyümölcsös rakott kalácsPár héttel ezelőtt a kibújt növénykéket belepte a hó, aztán 1x csak tavasz lett. A búzavetések kizöldültek, a jácintok kidugták a kis fejüket, a fák kirügyeztek... Mire szétnéztem, és szinte először kóboroltam igazán nyitott szemmel a szülés után, döbbenten láttam: a mandulafa kivirágzott, és a szomszédasszony kertjében a barackfa csupa bimbó. Pár héttel azután a kis magnóliafám csodaszép virágokat nyitogatott, és a japánbirs az ezernyi pirosas rózsaszín szirmaival örvendeztette meg az embert. Amikor úgy alakult, hogy kisétáltunk a patakhoz otthon, épp a fehérlő kökénybokrok szépítették a tájat. Nagyon szeretem látni, bár olyan rövid ideig tart.  Egyik éjjel a szomszéd utcában lévő gesztenyefa lepett meg a kinyílt virágaival. Félkómásan jót tesz az embernek az ilyen látvány. Azon a hétvégén a cseresznyefa is virágzott, szoptatás közben olyan jó volt ránézni. Itthon a biloba fa kipattant rügyeit, majd a kis zsugor levélkéket, végül a szétterült legyezőket csodálhattuk. Szó szerint, mert hogy Ábel újabban nagy szemekkel nézi, mikor rásüt a nap a levelekre, és a szél mozgatja az ágakat. Ezt a tavaszt valahogy az Ő szemével is néztem, kicsit minden új volt. Sétálgatásunk közben mondok neki sokfélét. Hogy ez a páfrányfenyő valamikor bonsai volt, csak dédnagyanyád kiültette a kertbe, és most 8 méteres siheder. Hogy az a sok indás trombitavirág, amit Apád fűnyíróval szokott rendreutasítani. Hogy a magnóliabokrot anya tavaly kapta születésnapjára, és nagyon finom illata van. De azt is, hogy a selyemakác fák nem száradtak ki, mint a cseresznye, csak későn pattannak ki a rügyei és vicces rózsaszín legyezők lesznek az ágain. Ábel pedig mindent alaposan megvizsgál, hosszasan nézeget, és közben élvezettel hallgatja a madárkák csiripelését. Nem egy bőgicsélésnek vette elejét a rigófütty.  Minden gyermeknek rengeteget kellene tartózkodnia kinn a szabadban, a friss levegőn. Hiszen szép és érdekes, megnyugtató és nem utolsó sorban jó altató. (Isten keze munkája még mindig meglátható benne, és ők még ezt valahogy jobban tudják.) S hogy azért legyen egy egyszerű recept is, leírom hogyan készül a gyümölcsös rakott kalács felénk. Gyümölcsös rakott kalács Hozzávalók: 1/­­2 kg-os fonott kalács 1 l tej (szója, rizs, boci) vagy a befőtt leve helyette 2 ek gyümölcscukor 1 cs vaníliás cukor 2 ek keményítő (utóbbi kettő helyett pudingpor is lehet) 1 ek olivaolaj gyümölcsök ízlés szerint /­­ vagy befőttek (barack, körte, ananász, alma) A kalácsot felszeleteljük. A keményítőt összekeverjük a cukrokkal és a tejjel /­­ befőtt lével. Olivaolajjal kikenünk egy tálat. Elhelyezzük benne a felszeletelt kalácsot, rászórjuk a gyümölcsöket. Az egészet finoman megöntözzük a lével és  20 perc alatt megsütjük. Gyümölcsös túrókrémes rakott kalács Egyik alkalommal a túrós zsömléből kimaradt töltelék, így megbolondítottam a fenti rakott kalácsot. Mindent ugyanúgy készítettem, mint az előzőleg leírtakban, csak a kalácsok egyik oldalát megkentem a túrókrémmel, ami finomra turmixolt kb. 20 dkg túróból, 100 g tejfölből, 1 ek gyümölcscukorból és 1 csomag vaníliás cukorból állt.

Aloo Gobi Matar

2013. április 17. La Veganista 

Aloo Gobi MatarHalandzsa? Nem. A burgonya, a karfiol és a zöldborsó hindi nyelven. Kíváncsi vagy, hogy mit tud kihozni a hazai boltokban, piacokon is könnyedén beszerezhető egyszerű zöldségekből, az indiai konyha? Akkor ez a recept neked való, és garantáltan ízleni fog. Hozzávalók: - 2 csésze karfiol tisztítva, megmosva, rózsáira szedve, felvágva - 2 csésze főző burgonya (kisebb kockákra vágva, hogy könnyen átpárolódjon) - 1/­­2 csésze zöldborsó - 1 db nagy paradicsom (felkockázva) - 1 db közepes vöröshagyma (felkockázva) - 1 db zöld chili (felszeletelve) - 1/­­4 teáskanál vörös chili por - 1/­­4 teáskanál őrölt koriander - 1/­­4 teáskanál zöld mangó por (amchur) csak a megadott mennyiséget használjuk, másként megsavanyítja az ételt (elhagyható) - 1 teásknál köménymag (egész) - 2-3 csipet Garam Masala por - 2 bő teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta - 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi) - 1 teáskanál kurkuma - 2-3 teáskanál koriander levél - 2-3 csipet hing (asafoetida) - 3-4 kanál olívaolaj - só ízlés szerint Így készítsd el: A paradicsomot, a hagymát és a zöld chilit botmixerrel pürésítjük. Előmelegített olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot, majd hozzá adjuk a hinget, gyömbér-fokhagyma pasztát, a paradicsom-hagyma-chili pürét és a kurkumát. Keverjük össze, és hagyjuk 3-4 percig lassú lángon összefőni. Egy kis tálkába öntsünk féldeci vizet, és keverjük el benne az őrölt koriandert, a chili port és a zöld mangó port, majd öntsük a serpenyőbe. Sózzuk meg a masalánkat, majd adjuk hozzá a tenyerünkben összemorzsolt görögszéna levelet. Ezután öntsük hozzá a burgonyát, a karfiolt, a zöldborsót és fél csészényi vizet. Ez kevésnek tűnhet, de úgy akarjuk párolni a zöldségeket, hogy egyben maradjanak. Addig főzzük lassú tűzön, amíg a zöldségek megpuhulnak kb. 15-20 perc. Ha szükséges, pótoljuk vizet, újra sózzuk, és hozzáadjuk a koriander levelet. Utolsó lépésként a Garam Masalát keverünk el benne. Forrón tálaljuk. Sem rizs, sem naan (indiai lepénykenyér) nem kell mellé, mert önmagában is tálalható.

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomája

2013. április 3. La Veganista 

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomájaA Pav Bhaji India egyik legfinomabb vegetáriánus utcai étele. Az  1850-es évekből származik, Mumbai textilgyári munkásai  kóstolhatták meg először a rövid ebédszünetekben.   A Pav a portugál Pao (kicsi kenyér) szóból ered, a Bhaji pedig  zöldséges ételt jelent.  Az indiai piacok konyháiban ma is naponta készítik számos variációját, hatalmas, forró  serpenyőbe hajigálva a hozzávalókat, amit vajjal és vízzel főznek  meg, majd egy krumplinyomóhoz hasonló eszközzel pürésítenek.  Mivel a vegán konyha nem használ állati eredetű összetevőket, ezért a vajat a kókusz zsírral helyettesítjük. A különbség  észrevehetetlen.  A receptben bemutatom a vegán Pav készítését is, de aki nem akar  pepecselni a kelt tésztával (pedig nagyon megéri), annak egy rizses  alternatívát ajánlok. Hozzávalók: A Bhaji: - 2 csésze karfiol megtisztítva, rózsákra szedve (megpárolva) - 1/­­4 csésze zöldborsó (megpárolva) - 2-3 db közepes méretű főtt burgonya (összetörve) (fontos, hogy - főzésre alkalmas burgonyát használj) - 1db kápia vagy kaliforniai paprika (felkockázva) - 8 db közepes méretű paradicsom (felkockázva) - 1 db közepes hagyma (apróra vágva) - 4 teáskanál kókusz zsír - 2 teáskanál Pav Bhaji Masala - 2 teáskanál koriander levél - 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi) - 1/­­2 teáskanál kurkuma - 1 teáskanál vörös chilipor - 2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta - 1-2 teáskanál citromlé - só ízlés szerint A Pav (kb. 12 db): - 3 csésze kenyérliszt (400g) (plusz egy kicsi még a szóráshoz) - 2 teáskanál olívaolaj - 250 ml csésze langyos víz (ne legyen túl meleg, mert tönkreteszi az élesztőt) - 1 evőkanál cukor - 1,5 teáskanál só - 1,5 teáskanál ízesítetlen rizstej a Pavokat ezzel kenjük meg sütés előtt - 1 teáskanál kókuszzsír a Pavokat ezzel kenjük meg sütés után A rizs: - 1,5 csésze basmati rizs - 2 teáskanál köménymag - 2 teáskanál fekete mustár mag - 1 teáskanál fekete hagyma mag - olívaolaj - só Így készítsd el: Bhaji rapid módszerrel: A karfiolt, a zöldborsót és a burgonyát főzzük meg. Aprítógépben, vagy botmixer segítségével pürésítsük a paprika és paradicsom kockákkal, valamint a felvágott hagymával. A masszát öntsük egy nagy serpenyőbe és keverjük hozzá a fűszereket (2 tk Pav Bhaji Masala, 2 tk koriander levél, 2 tk kasoori methi, 1 tk chili, 1/­­2 tk kurkuma, 2 tk gyömbér-fokhagyma paszta, 1-2 tk citromlé, só ízlés szerint), majd lazítsuk fel 4 teáskanál kókusz zsírral. Főzzük 10 percig. A Pav (12 db):  Keverjük össze az élesztőt, a cukrot és a vizet. Adjunk neki tíz percet, hogy az élesztőt aktiválja a cukor. (Folyadék tetején barnás hab képződik.) Közben egy nagyobb tálba öntsük bele a lisztet, adjuk hozzá a sót, az 2 evőkanál olívaolajat, keverjük össze, majd egy kis mélyedést alakítsunk ki a közepén, és abba öntsük az élesztős vizet. Keverjük össze liszttel és 10 percig gyúrjuk. Ezután adjunk hozzá 2 teáskanál olívaolajat, és dolgozzuk össze. Amikor tésztánk már puhává és könnyűvé vált, akkor hagyjuk lefedve pihenni 1-2 órán keresztül. Ismét gyúrjuk át, majd tépjünk ki belőle azonos nagyságú darabokat és tenyereink között formáljunk belőlük kerek bucikat. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe és rakosgassuk egymás mellé a kicsi Pavokat. Hagyjuk a tepsiben tovább kelni lefedve még egy órát. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A Pavok tetejét kenjük be ízesítetlen rizstejjel. Süssük 200°C-on 10 percig, majd vegyük le a hőmérsékletet 180°C-ra és kb. 10-12 perc alatt süssük a tetejét aranybarnára. A sütőből kivéve, egy darab kókusz zsírral kenjük át minden Pav tetejét, hogy szép fényes legyen. A Rizs: A basmati rizst egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk, majd vízzel felöntjük, enyhén sózzuk. Amíg a rizs fő, egy serpenyőben egy-két evőkanálnyi olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot és a fekete mustármagot, végül hozzáadjuk a hagymamagot. A leszűrt főtt rizzsel összekeverjük és forrón tálaljuk a Bhajival. Akár Pavval, akár rizzsel tálaljuk a Bhajit, ne felejtsünk el a szósz mellé egy darab citromot, némi apróra vágott hagymát és felkockázott paradicsomot szórni.

Újhagymás omlett - olvadós növényi sajttal

2013. március 26. Fittanyuka Blog 

Újhagymás omlett - olvadós növényi sajttal Ha valami gyors ebédre, vagy vacsorára vágytok, akkor melegen ajánlom ezt a receptet. Növényi fehérje forrás, ezért ideális zöldségekkel, salátával, nagyon finom is, természetesen. Az olvadós növényi sajt, mindig hangsúlyozomm nem egyenlő a szupermarketekben kapható, ételnek nem nevezhető, hidrogenizált zsírokból készült valamivel. Én a Viofast termékeit ajánlom, amely tej,-laktóz, szójamentes, vagy a sojaproduct termékét, amely tartalmaz szóját, de úgy olvad, mint a mozzarella. Hozzávalók: 2 evőkanál /­­ fő sárgaborsó liszt 1/­­2 kk himalaya só késhegynyi őrölt zöld bors 2-3 szál újhagyma 1 db kisebb cukkini 1 db sárgarépa 1 cikk fokhagyma víz kókusz olaj a sütéshez A sárgaborsó lisztet elkeverjük a fűszerekkel, bele reszeljük a zöldségeket, a felaprított újhagymát és annyi vízzel keverjük össze, amíg egy sűrű palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Először mindig kevesebb vizet adjunk hozzá. Diónyi olajat felhevítünk egy tapadásmentes edényben és egy evőkanál segítségével kis halmokat szedünk ki. A vékony szeletekre vágott sajtból, 1-2 szeletet a közepükre helyezünk, ha  megsült, lapát segítségével a sajtos felületet és megsütjük. Majd melegen tálaljuk zöldekkel, salátával. Tipp: Zöldfűszerekkel is gazdagíthatjuk és kedvenc zöldségeinkkel. Ha valaki puhábban szereti a zöldségeket benne, akkor előre dinsztelje meg kevés olajon!Fittanyuka

Spenótos Gödöle

2013. március 24. Fittanyuka Blog 

Spenótos Gödöle Ezt a receptet már rögtön ajánlom is a húsvéti ünnepi asztalra. Egyszerűségében a nagyszerűsége. Fogyasztható zöld salátával, de köretként is megállja a helyét, hidegen,-melegen egyaránt. Kukorica darából készül, tehát gluténmentes fogás. Az eredeti recept krumplit is tesz bele, de ez élettanilag nem igazán előnyös, így könnyebben emészthető, könnyebb fogás. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g kukorica dara 250 g friss spenót 2 cikk fokhagyma 1-2 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz olaj A kukoricát háromszoros mennyiségű vízben 1 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. A megtisztított spenót leveleket, 1 evőkanál kókusz olajon, sóval, megfonnyasztjuk, bele préseljük a 2 cikk fokhagymát. A spenótot összekeverjük a főtt kukorica darával. Egy tűzálló tálat kikenünk kevés olajjal és egy evőkanál segítségével tojásdad alakú galuskákat szaggatunk. Előmelegített sütőben 150 C fokon 20 percig sütjük. Tavaszi zöldekkel tálaltam: ruccola, medvehagyma vagy lehet galambsaláta, jégsaláta, stb. Fittanyuka

Nyers zöldségpaprikás barnarizzsel

2013. március 15. Életkert 

Igen hidegre fordult az idő, melegebb, teltebb ételre vágytam Ez az étel laktató, vitamin-, és enzimdús. Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ? Hozzávalók személyenként: 1 sárgarépa 1 nagyobb rózsa karfiol 5-6 karika póréhagyma 1 ek olívaolaj 1 csipet tiszta só 1 kk pirospaprika 1 maréknyi főtt barnarizs 1 adag apróra vágott petrezselyem A hagymát [...]

Quinoa saláta currys napraforgóval

2013. március 9. Vegagyerek 

Quinoa saláta currys napraforgóval Főételként is fogyasztható valójában ez a saláta, aminek a legfantasztikusabb íz - részecskéje számunkra a currys napraforgó volt a tetején!:-) A gyerekek persze nem ettek belőle, de a férjemnek és nekem nagyon ízlett!:-) Egyébként aki szereti, akár nyersen is beleteheti a zöldségeket, szerintem úgyis finom!:-) Quinoa - saláta Elkészítési idő: kb. 25 perc Hozzávalók (4 főre): A salátához 200 g quinoa só 180 g brokkoli 3 db sárgarépa, durvára reszelve 90 g (fagyasztott) zöldborsó 2 újhagyma, felkarikázva 3 ek. olívaolaj 1 ek. frissen aprított menta 2 tk. zöldcitrom lé 1/­­2 bio zöld citrom reszelt héja őrölt fekete bors A currys napraforgóhoz: 30 g napraforgómag 1/­­2 tk. curry 1 ek. olívaolaj 1/­­2 tk. agave szirup só A quinoat tegyük fel főni 530 ml vízzel és 1/­­2 tk sóval, és magas lángon főzzük kb. 17 percig, amíg magába szívja a vizet. Forrósítsunk fel vizet egy nagy lábasban, és a borsót tegyük bele 2 percre, majd adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a répát, további 2 percre, utána leszűrjük az összes zöldséget. Az öntethez keverjünk el 2 ek. olívaolajat a citromlével, - héjjal és a mentával, sózzuk-borsozzuk. 1 ek. olívaolajon pirítsuk meg a zöldségeket 2 percig. Öntsük egy nagy tálba a quinoat, a hagymát és a zöldségeket, keverjük össze, és sózzuk-borsozzuk. Öntsük rá az öntetet is. A napraforgómagot 2 percig magas lángon pirítsuk össze a curryvel és 1 ek. olívaolajjal. Adjuk hozzá az agave szirupot, vegyük le a tűzről és sózzuk. Tálalásnál tegyük a saláta tetejére. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Csicseriborsós-karfiolos egytál

2013. február 19. Lét-tudatos konyha 

Csicseriborsós-karfiolos egytálHozzávalók: 20 dkg csicseriborsó 40 dkg karfiol 50 dkg burgonya 10 db aszalt paradicsom kis fej hagyma 2 evőkanál olaj 1 teáskanál só 1 kávéskanál pirospaprika 1/­­4 kávéskanál őrölt bors Elkészítése: A csicseriborsót 12 órára beáztatjuk. Leszűrjük, majd friss vízbe téve puhulásig (kb. 4-5 óra) főzzük. Főzés során pótoljuk az elpárolgott vizet. A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és egy magas falú serpenyőben vagy wokban az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított és apró rózsákra vágott karfiolt, majd rövid ideig pároljuk. Beleszórjuk a pirospaprikát, a meghámozott és kis kockákra vágott burgonyát, a felaprított aszalt paradicsomot, a sót és a borsot. Összekeverjük és kb. fél liter vízzel felöntjük. Addig főzzük, amíg a burgonya és a karfiol megpuhul. Főzés során szükség szerint pótoljuk az elpárolgott vizet. Mikor elkészült, összekeverjük a megfőtt csicseriborsóval. Feltéttel (rántott zöldség, búzahús, tofu, sajt) és salátával kiegészítve tálaljuk. Kapcsolódó recept: itt

Fahéjas Almás Fánk

2013. február 10. Fittanyuka Blog 

Fahéjas Almás Fánk Farsang idején elengedhetetlen a fánk. Sokat gondolkodtam, hogy mivel és hogyan tudnám kiváltani, mert a hagyományos fánk nem tartozik az egészséges ételek kategóriába..., sajnos. Az alábbi recept pedig egy kiváló alternatíva és a kalória tartalma messze nem annyi, mint a hagyományos testvérének. Én neveztem el fánknak, mert a kinézete megtévesztette a vendégeimet is:)). Utána sem volt csalódás, mert az íze is finom! Nem mellékesen ez az édesség élesztő, -tej, -tojás és cukormentes, alakbarát változat. Hozzávalók: 2-3 db alma 2-3 ek. friss citromlé 1-2 ek. fahéjas nyírfacukor 6 ek. világos tönkölyliszt víz csipet himalaya só 1-2 ek. szezámmag kókusz olaj a sütéshez Öntet: 200 ml kókusz tejszín 2-3 ek. agave szirup 1/­­2 kk őrölt fahéj Összekeverjük az összetevőket. Az almákat hámozzuk meg, a magházukat szúrjuk ki, majd vágjuk őket kb. 1 - 1,5 cm vastag szeletekre. Azonnal csepegtessünk rá citromlevet. Ezután szórjuk meg a fahéjas nyírfacukorral, és hagyjuk állni 5-6 percig. A tésztához keverjük össze a lisztet a vízzel, annyi vizet adjunk hozzá, amíg palacsinta tészta sűrűségű masszát kapunk. Majd keverjük hozzá a szezámmagot. Forrósítsunk bőséges mennyiségű kókusz olajat egy tapadásmentes edényben. Tipp: Az almaszeleteket világos tönkölylisztben megforgattam mielőtt belemártottam volna a palacsinta tésztába. Tehát belemártjuk a palacsinta tésztába őket egyenként és kisütjük a forró kókusz olajban. Miután aranybarnára sült mindkét oldaluk, konyha törlőkendőre szedjük. Az öntettel meglocsolva még melegen tálaljuk! Fittanyuka

Avokádó smoothie -tökmag olajjal

2013. január 21. Fittanyuka Blog 

Avokádó smoothie  -tökmag olajjal Ezt smoothinak készítettem, de egy forró nyári nap, lehet egy hideg, nyers, frissítő leves is akár. Fogyaszthatjuk vacsora helyett , főleg azoknak ajánlom akik fogyni szeretnének vagy méregtelenítik a szervezetüket, ez a lúgosító turmix, telít, telis tele van vitaminokkal, esszenciális zsírokkal és hidratál is egyben! Elkészítés pedig 3 percet vesz igénybe:) Hozzávalók ( 2 fő részére) 1 érett avokádó meghámozva, kimagozva 1 db lehéjazott kígyó uborka  1 kk himalya só 2 evőkanál kókusz tejszín valamilyen tetszőleges zöld fűszer: mint például, friss bazsalikom, kakukkfű, vagy oregáno stb. 4-5 dl víz 1 evőkanálnyi hidegen sajtolt tökmag olaj A hozzávalókat ( kivéve az olajat) alaposan összeturmixoljuk és a tetejére csorgatjuk az olajat.Fittanyuka

Aszalt paradicsomos tojásmentes rántotta

2013. január 13. Fittanyuka Blog 

Aszalt paradicsomos tojásmentes rántotta Mediterrán hangulatban vagyok, ugyanis nagy lelkesedéssel készülök a január 21.-i mediterrán főzőtanfolyamra.  Mivel imádom a mediterrán konyhát, beszereztem rengeteg hozzávalót, fűszereket és most a család nagy örömére ezeket nagy erőkkel alkalmazom a hétköznapokban is. Tegnap készítettem ezt a tojásmentes rántottát, amelynek alapja a sárgaborsó liszt. Legfinomabb frissen, melegen, gazdagon fűszereztem kakukkfűvel és friss vegyes salátával fogyasztottuk. Sárgaborsónak szintén magas a növényi fehérje, rost tartalma, kitűnő bundázni, frittatának és akár ilyen rántotta jellegű ételnek is. Sárgaborsó liszt hiányában készíthetjük még csicseriborsó lisztből is, hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Kontra tojásfogyasztásról ITT olvashattok! Hozzávalók: 3-4 fő részére 100 g sárgaborsó liszt 1/­­2 kk himalaya só 1 kk kakukkfű 1 kk édes, őrölt piros paprika 1 db vöröshagyma kókusz olaj a sütéshez 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 cikk fokhagyma pár szem aszalt paradicsom néhány szelet növényi sajt A sárgaborsó lisztet elkeverjük annyi vízzel, hogy sűrű palacsinta tésztát kapjunk, hozzáadjuk a sót, fűszereket, préselt fokhagymát és egy kerámia, vagy más tapadás mentes edényben felforrósítjuk a kókusz olajat amelyen a kockára vágott vöröshagymát megdinszteljük, majd ráöntjük a sárgaborsó lisztből készült, fűszeres egyveleget. Rátesszük az aszalt paradicsomokat, a növényi sajtot és ahogyan megsült az egyik oldala óvatosan részenként vagy akár egyben megfordítjuk. Ha ügyesek vagyunk omlett jellegűre is készíthetjük. Én összekavartam, amikor elkészült meglocsoltam kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Melegen azonnal fogyasztjuk zöldségek kíséretében. Fittanyuka

Vegán brokkoli krémleves

2013. január 3. Zizi kalandjai 

Vegán brokkoli krémleves Indítsuk az évet egy nagyon könnyen, gyorsan elkészíthető, finom, egészséges tápláló fogással: ezzel a brokkoli krémlevessel. Nem kell megijedni a vegán jelző miatt, könnyen beszerezhető alapanyagokból főztem és tényleg össze lehet dobni 25-30 perc alatt. Van benne egy szép közepes fej brokkoli, amely tartalmaz folsavat (B9), B1, B2, B3 és C vitamint, valamint gazdag kálciumban, nátriumban, magnéziumban és vasban. Több kutatás bizonyítja, hogy a brokkolinak fontos szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megelőző étrendben. A szárát se dobjuk ki, hámozzuk meg és azt is tegyük a levesbe az apró levelekkel együtt. A könnyű emészthetőség és tápláló volta miatt nem lisztes, de nem is tejszínes habarással sűrítettem, krémesítettem, hanem burgonyával, amely többek között káliumot, fehérjét, vasat, magnéziumot, sok C, valamint B vitamint tartalmaz, ezenkívül van benne folsav, foszfor, réz, mangán és cink is. Gondolom az elmúlt hetek senkinek sem az egészséges táplálkozásról és a mértékletességről szóltak, hanem, amit lehetett, azt kipróbáltatok karácsonykor, egyszer az évben belefér felkiáltással. Ugye? :) Így biztosan jól jön egy finom, tápláló leves, amely teljesértékű fogás ebédre vagy vacsorára. Vegán brokkoli krémleves Hozzávalók 4 főre: - 1 közepes fej brokkoli (kb. 400 g), szára meghámozva, felkockázva, fej rész rózsáira szedve - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 közepes burgonya, felkockázva - 1 liter zöldségalaplé + víz a hígításhoz - só, bors - olívaolaj - frissen facsart citromlé, bagett a tálaláshoz Egy lábasban hevítsünk fel két evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a vöröshagymát és fokhagymát (5-6 perc alatt, vigyázzunk, ne égjen meg!). Öntsük fel az alaplével, adjuk hozzá a felkockázott burgonyát és forraljuk fel. Főzzük fedő alatt kb. 10-15 percig, majd adjuk hozzá a brokkolit és főzzük tovább, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Botmixerrel (vagy turmixgépben) pürésítsük a levest (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel), majd tálaljuk melegen. Locsoljuk meg extra szűz olívaolajjal és csepegtessünk bele néhány csepp citromlevet. Tálaljuk ropogós bagettel.

hogyan készítsünk otthon szaloncukrot?

2012. december 17. Vegasztrománia 

hogyan készítsünk otthon szaloncukrot?néhány éve karácsonykor saját készítésű szaloncukorral árasztom el a családot és a barátokat. több munka van vele, mint bemenni a boltba és leemelni a polcról egy dobozzal, de sokkal többet ér. szaloncukrot készíteni otthon nem ördöngösség, én kifejezetten élvezem, egyedül meditatív, társaságban pedig egy elég jó közösségépítő közös élmény, kiegészíthető forró csokizással, forralt borozással.  eleinte marcipános szaloncukrot csináltam csak, de kb 2 éve kifejlesztettem egy aszalt gyümölcsös verziót, és őszintén, nem tudok dönteni, hogy melyik a jobb. illetve de: egy marcipános, aztán egy aszalt gyümölcsös, aztán megint egy marcipános és így tovább.. marcipános és aszalt gyümölcsös szaloncukor aszalt gyümölcsös szaloncukor hozzávalók: 20 dkg aszalt vörösáfonya 10 dkg aszalt szilva 1-2 ek áfonyalekvár/­­meggylekvár 15 dkg száraz serpenyőben megpirított, majd ledarált dió 1 kupak amaretto 1 löttyintésnyi rózsavizet (mi ndkettő kötelező a díjnyertes íz eléréséhez) 150 g magas kakaótartalmú fekete csokoládé (ne tortabevonó legyen! én a bocit használom, teljesen jó) az aszalt vörösáfonyát és az aszalt szilvát 1-2 ek áfonyalekvár hozzáadásával robotgéppel felaprítottam és egy tálba tettem. hozzáadtam a diót, 1 kupak amarettót, 1 löttyintésnyi rózsavizet,  és összegyúrtam. enyhén vizes kézzel megformáztam a szaloncukrokat, majd jó minőségű, magas kakaótartalmú, vízfürdő felett megolvasztott csokiban megmártottam őket. sütőpapírral bélelt tepsiben hagytam, hogy kihűljenek, majd becsomagoltam őket. ismétlésképpen pedig a  marcipános szaloncukor receptje: hozzávalók: (kb 30-35 szaloncukorhoz) 20 dkg darált mandula (ázsia bolt) 15 dkg méz/­­porcukor kandírozott narancshéj ízlés szerint (ázsia bolt) 1-2 kupak amaretto/­­rózsavíz (én mindkettőt szoktam) 1 kisebb narancs leve fahéj ízlés szerint 150 g étcsokoládé a darált mandulát összekevertem a mézzel, a fahéjjal, a kandírozott narancshéjjal, a rózsavízzel és az amarettóval. a narancs levéből kanalanként adagoltam, mert nagyon kell figyelni, hogy nehogy túl sok folyadékot adjunk hozzá (jól gyurmázhatónak kell lennie). összegyúrtam. kis golyókat, majd azokból hengereket gyurmáztam. vízfürdő felett megolvasztottam az étcsokoládét, egy villa segítségével bevontam a marcipánhengereket, majd sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket. kint, majd a hűtőben pihentettem a szaloncukrokat, majd egyenként becsomagoltam őket.  

Fekete borsos fokhagymás karfiol tempeh

2012. december 9. Zizi kalandjai 

Fekete borsos fokhagymás karfiol tempeh Mi ez a képen szereplő fura élelmiszer? A kérdést feltettem már nektek korábban is a Facebook oldalon és néhányan ki is találták, hogy ez bizony tempeh. A tempeht már elméletben ismertem, nagyon sokat olvastam róla, rengeteg receptet találtam a neten - mivel itthon egyáltalán nem találtam sehol tempeht, ezért nem tudtam kipróbálni -, de csak az idén novemberben találkoztam vele először. Köszönet érte Tempeh Gurunak, aki biztosított számomra néhány csomagot, hogy megismerkedjek ezzel az egészséges élelmiszerrel. A tempeh főtt szójababból készülő, nemes penészes érleléssel előállított élelmiszer (Tempeh Guru 99,95%-ban hazai alapanyagból készíti étkezési célra, bio szójából). A tempeh roppant tápláló, teljes értékű fehérjeforrás, amelyben az összes szükséges aminosav megtalálható. Az érlelési eljárás során a termék természetes antibiotikumokkal és az emésztést elősegítő enzimekkel gazdagodik, miközben megőrzi a szójabab rostjait, a szaponinokat és a jótékony hatású szója-izoflavonoidokat. Nagyon hasonlít a tofuhoz, felhasználása is ugyanolyan széleskörű, azonban az íze markánsabb. Eredetét tekintve Indonéziából származik - ezt I. is alátámasztja, ugyanis utazásai során, Indonéziában nagyon sok tempehből készült ételt evett. Néhány üzletben már kapható a tempeh vagy megrendelhető online, azonban, ha nem juttok hozzá, helyettesítsétek tofuval. Ez a fekete borsos, enyhén csípős karfiolos tempeh ragu megmozgatja az ízlelőbimbókat, szóval feltétlenül érdemes kipróbálni! Fekete borsos fokhagymás karfiol tempeh Hozzávalók 4 főre: - 250 g tempeh, vékony csíkokra felszeletelve - 340 g karfiol, apró rózsákra felaprítva - 3 közepes fej lilahagyma, felaprítva - 10 nagy gerezd fokhagyma, fokhagymapréssel összenyomva - 1 evőkanál friss, hámozott, reszelt gyömbér - 1 teáskanál chili pehely (vagy ízlés szerint friss chili) - 1 teáskanál fekete bors - 3 evőkanál szójaszósz - 2 evőkanál víz + még több a főzés során - 20 g nádcukor - 3 evőkanál kókuszolaj vagy olívaolaj Egy nagy serpenyőben hevítsük fel a kókuszolajat, majd dinszteljük meg rajta a lilahagymát. Közben adjuk hozzá a chili pelyhet, a fokhagymát és a gyömbért. Alacsony lángon főzzük kb. 10 percig úgy, hogy ne égjen meg. Egy kis tálkában keverjük össze a szójaszószt a cukorral és vízzel. Vegyük erősebbre a lángot, majd adjuk a fokhagymás keverékhez a csíkokra szelt tempeht. Jól keverjük át, hogy a tempeht mindenhol befedje a fokhagymás alap. Öntsük hozzá a szójaszószos cukros vizet, főzzük 2-3 percig, majd adjuk hozzá a karfiolt. Keverjük meg, tegyünk rá fedőt és főzzük 5 percig. Ezután vegyük le a fedőt és főzzük, pirítsuk addig, amíg a tempeh és a karfiol kicsit megpirul. Adjunk még hozzá 2-3 evőkanál vizet, hogy ne égjen le. A végén zárjuk el alatta a gázt és szórjuk meg a fekete borssal. Tálaljuk azonnal. Mi főtt barnarizzsel ettük.

Hóesés és karfiol leves

2012. december 4. BioBrigi 

Hóesés és karfiol leves Minden tél elején lelkesen közlöm, hogy leesett a hó. Idén az első nagy hó a cukros vérvétel napjához kötődik, Pesten is iszonyúan szakadt. Amikor végeztem, felhívtam a lányokat, hogy felmenjek Mátraházára, vagy ellesznek, de azt mondták, örülnek, ha ők le tudnak jönni a hegyről, önként ne menjen senki arra. :) Az a hó viszont másnapra már csak nyomokban volt meg, míg ez a mostani a faggyal karöltve napok óta tartja magát, és még lesz utánpótlása is. Holnap lehet, hogy felviszem a gépet, mert mint mindig, a zordsága ellenére gyönyörű tud lenni. Először is lehúzza a két nagy tiszafa ágait, megrakódik a korlátokon, az ott parkoló autókon, belepi a a betonplaccokat, elrejti a csúnyaságokat. Azután ha épületen kívülre nézünk, a hatalmas fenyők roskadásig gyűjtik a hatalmas legyező ágaikra a havat, a kopasz fák ágait beburkolja a vastag hóréteg. Másnapra a tiszta fehér hóban vékony tappancsok nyomai húzódnak itt is ott is, vagyis a mókusok feléledtek. Meg a macskák is. :) Nagyon nehéz bármit is írni róla, mert ha az ember ott áll, és bámulja, egészen fura érzések töltik el. Olyankor az egész környéknek még a hangjai is mások, olyan puha csöndes minden. Nem süket csönd, mégis, mintha elvesznének a hangok... Ebéd közben ma hátrafelé nézelődtem, akkor kezdett újra szállingózni a hó. Kicsit kikapcsolt a taposómalomból, és megnyugtatott. A Teremtő bölcsessége szerencsére nem emberi, akármilyen csúnya és hideg a tél, megvan a maga feladata, és szépsége is egyben. És mindenben egyre inkább tapasztalom, hogy nem véletlenül vannak úgy a dolgok, ahogyan. Mindennek megvan a maga értelme, és oka, még ha abban a pillanatban nem is vagyok képes belátni. No, de ha már ennyit dumáltam, vissza kellene térni a konyhára. Keveset főzök mostanában, s ha igen is, ismétlek. Nagyon kevés időm van rá, vagy ha van nem bírom rávenni magam, csak olyanokra, mint a héjában főtt krumpli készítése. (Lásd a mai napot.) Tegnap a mindenki által kedvelt hajdinás süti is készült, mondjuk azzal tovább szöszöltem, de ma már nem fért bele. Nemsoká megyek inkább, és bebújok az ágyba olvasni. A kis kópé jelez, hogy jobb lesz ledőlni inkább, egész nap rohangáltunk. Szóval az ebéd karfiol leves volt, békési módra. Azért békési, mert ezt a tejes megoldással csak az ottaniaknál találkoztam. Anyával készítettük, így az elején rántással indult, de javasolom helyette a szójatej + liszt keverék hozzáadását az utolsó 15 percben. Karfiol leves békési módra Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol 3 nagyobb répa 4 ek tk liszt 1 bögre szójatej 2 ek olivaolaj /­­ 1 tk kókuszzsír 1 csokor petrezselyem zöld 1 ek só Ha nagyon hagyományosak akarunk lenni, készíthetünk rántást. Mivel nem túl egészséges, lehet úgy javítani rajta, hogy a lisztet szárazon megpirítjuk, majd hozzákeverjük az olajat, a petrezselyem zöldet, és felengedjük vízzel. Majd beletesszük a répát, a sót, majd 1/­­4 óra elteltével a karfiolt is. Időnként kavargatjuk. Mikorra megpuhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a tejet, összeforraljuk az egészet, és készen is van. Ahogyan fentebb írtam, máshogyan is elkészíthetjük. Ez esetben a kókuszzsíron a petrezselyem zöldjét kicsit megforgatjuk, majd beletesszük az apróra vágott répát. Felengedjük vízzel, sózzuk. Kb. 1/­­4 óra múlva hozzáadjuk a kis rózsáira szedett karfiolt is. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek, a szójatejet összekeverhetjük a liszttel, és hozzákeverjük a leveshez. Sűrűn kavargatva főzzük 10-15 percet.

Sütőtökös darázsfészek rózsaborssal

2012. november 20. Fittanyuka Blog 

Sütőtökös darázsfészek rózsaborssal Az őszi Fittanyuka főzőtanfolyamon legnagyobb sikere a desszertnek volt, ahogy lenni szokott:)! A darázsfészek nagymamáink süteménye a békebeli időkből. Annyit tettem, hogy az alapanyagokat mind olyanokra cseréltem le amelyek az egészségünket szolgálják. Most ezt a receptet meghagytam ahogy az eredeti is készül: kelt tésztával. Viszont sokszor elég kevesebb élesztő, mint amennyit a receptek írnak. Ha nem muszáj az élesztő gombákat minimalizáljuk, ne tápláljuk a candidáinkat.   Tészta:   Hozzávalók: 300 g világos tönkölyliszt 1,5 dl növényi tej 0,5 g élesztő, vagy 1 tasak bio, szárított élesztő 50 g olvasztott bio margarin 1 kk méz víz       Sütőtökös töltelék: Hozzávalók: 500 g kockára vágott sütőtök 50 g bio margarin 1 kk rózsa bors összetörve 3 evőkanál méz 1/­­2 kk őrölt fahéj 2 evőkanál vanília szirup     Először az élesztőt elkeverjük a langyos tejjel és ezt a  liszthez keverjük, hozzáadjuk a mézet és az olvasztott margarint. Az egészet összegyúrjuk, addig gyúrjuk, míg a tészta elválik az edény falától, ha szükséges szórunk hozzá kevés lisztet. Meleg helyen letakarva kelesztjük.   Addig elkészítjük a tölteléket. A kockára vágott sütőtököt a margarinon puhára pároljuk, fűszerezzük a tört rózsaborssal, fahéjjal, vanília sziruppal, vagy őrölt bourbon vaníliával. Villával enyhén összetörjük, édesítjük a mézzel.   A megkelt tésztát újra átgyúrjuk kissé és kinyújtjuk, kb. 1 cm-es vastagságúra. Megkenjük a sütőtökös masszával és óvatosan feltekerjük. Késsel 12 darab csigát vágunk,-szeletelünk. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kilisztezünk és körbe elkezdjük lerakni a csigákat. Amikor elfogytak, a tetejüket meglocsoljuk mézzel elkevert növényi tejszínnel. Előmelegített sütőben 180 C fokon 30 percig sütjük.         Fittanyuka

Brokkoli krémleves (vegán)

2012. november 20. VegaLife 

Az egyik legegyszerűbb, leggyorsabb krémleves. Semmi macera, semmi nehézség, csak egy-két fej brokkoli, víz, só, fokhagyma és rövid idő alatt szenzációs brokkoli krémlevesben lehet részünk. Nem kell hozzá se krumpli, se tejszín. Ebben a módban elkészítve cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatják, sőt kifejezetten ajánlott nekik, mivel a zöld színű zöldségek jótékony hatással vannak a cukorbetegségre. A recept: Hozzávalók: - Kb. 1 kg brokkoli - víz - só vagy ételízesítő - fokhagyma - turmixgép Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, törzsének végét levágjuk, a törzsének többi részét feldaraboljuk. Megmossuk a zöldséget, majd egy kevés víz alatt (kb. 1.5 dl) megpároljuk úgy, hogy sóval vagy ételízesítővel meghintjük. Fokhagymát is teszünk hozzá. Amikor a brokkoli jól megpárolódott, turmixgépbe tesszük, felöntjük vízzel (ha elég víz maradt a párlásból, az is jó hozzá, ha nem, akkor adjunk még hozzá vizet) - kb. 2-2,5 dl víz kell hozzá. Összeturmixoljuk. Ha jó a turmixgépünk - úgy értem, képes teljesen pépessé keverni, aprítani, akkor szerencsénk van, nem szükséges átszűrni sem. A turmixot a fazékba visszatöltjük, az első rottyanásig még forralunk rajta egyet és kész is a leves. Tálalásnál darált lenmagot és napraforgóbelet, szezámmagot szórtunk a leves tetejére. De pirított kenyér vagy zsemlekockák is finommá varázsolják. Máskor friss hagymakockákkal ízesítettük. Tényleg nem adtam hozzá se krumplit, se tejszínt, pláne nem tojásfehérjét. Miért rontsam el az eredeti, finom ízt bármilyen adalékkal? Mostanában ez volt a "best of" krémleves. Hetente legalább egyszer főztem ilyet. Ráadásul brokkolit is egész olcsón szereztem. (max. 200 forint volt egy egész kg) Nem csak cukorbetegeknek, de 90 napos diétát folytatóknak, fogyókúrázóknak is jó ez a leves.

Sok zöldséges pizza

2012. november 11. Fittanyuka Blog 

Sok zöldséges pizza Gluténmentes, szénhidrát-csökkentett, élesztőmentes - anticandidás, magas rosttartalmú Szegény pizzát sok atrocitás éri, hogy nem tartozik az egészséges ételek közé, pedig csak az alapanyagok kiválasztásán múlik, hogy egészséges lesz-e a végeredmény vagy sem?! Emlékszem, hogy amikor először ettem Olaszországban pizzát csodálkoztam, hogy milyen vékony a tésztája és a húsmentes változaton a brokkolitól kezdve a spenótig telis-tele volt rakva zöldségekkel. Hidegen sajtolt olíva olajjal meglocsolva, friss bazsalikommal, az volt életem legfinomabb pizzája:) Az alábbi recept gluténmentes, hogy azoknak is kedvezzünk akik valamilyen oknál fogva nem fogyasztják a gluténtartalmú ételeket. Habár ha nincsen érzékenység bátran fogyaszthatjátok a tönkölylisztet , akár a pizza tészta elkészítéséhez. A tönköly kivételesen gazdag ásványianyagokban, növényi fehérjékben és nem utolsó sorban a magyar ősgabona!  Nem egyenlő a sima búzaliszttel. Tehát a mi gabonánk, amely az itt élő emberek egyik értékes tápláléka. Tönkölylisztből készült pizza tészta recept: Itt! A fenti pizzát este is fogyaszthatjuk, én több zöldséget pakoltam rá, mint maga a tészta vastagsága. Hozzávalók: ( 4 fő részére) Tészta: 150 g mandula liszt 150 g kölesliszt 100 g rizsliszt 100 ml kókusz olaj 1 kk himalaya só 1 zacskó foszfátmentes sütőpor 2 evőkanál útifűmaghéj őrlemény ( ez egy magas rosttartalmú növény), ennek hozzáadásával a tészta kevésbé lesz száraz, morzsalékos. 100 ml víz: a vizet apránként adagoljuk hozzá, mert az útifűmaghéj miatt gyorsan magába szívja a nedvességet. Először összekeverjük a száraz összetevőket, majd jöhet az olaj és a víz. Lehet, hogy szükséges lesz még hozzáönteni kevés vizet, mert a növényi rostok sok nedvességet magukba szívnak.  A cél, hogy gyúrható tésztát kapjunk. A tésztát 1 órát a hűtőben pihentetjük. Feltét: Ízlés szerinti zöldségek: paradicsom, paprika, hagyma, cukkini, stb. Növényi sajt: Soyaproduct, vagy Viofast termékek, utóbbi szójamentes! Paradicsomszósz: 3-4 db paradicsomot 3 evőkanál hidegen sajtolt oliva olaj 1 kk szárított bazsalikom, 1 kk oregáno 1 kk himalaya só 1-2 cikk fokhagyma késhegynyi nyírfacukor Ezt a paradicsomszószt, most ne főzzük, csak a felaprított paradicsomot turmixoljuk össze a többi hozzávalóval és adjuk hozzá a préselt fokhagymát. A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk ki 1 cm-vastagságura. Nem állítom, hogy könnyű vele dolgozni, de ha nem marad egyben nyomkodjuk bele a tepsibe. Öntsük rá a szószt, pakoljuk rá kedvenc zöldségeinket. Én a paprikát, hagymát, cukkinit szeletelő segítségével hajszálvékonyra szeleteltem. A szeletelt növényi sajtot pedig tegyük szintén a tetejére és előmelegített sütőben 180 C fokon süssük 20-25 percig.Fittanyuka

Sült töltött paprika

2012. október 28. Fittanyuka Blog 

Sült töltött paprika A sült paprika zamatát már gyermekkoromban nagyon szerettem, ugyanis Erdélyben anyukám sokszor készítette, leginkább nyáron és ősszel. Kísérőként fogyasztottuk főétel mellé. Ez a recept most előtérbe helyezi a sült paprikát, ugyanis megtöltöttük, így lehet egy főétel, önmagában köret nélkül pedig előétel. A töltelék nem más, mint a másik nagy kedvencem a csicseriborsó. Enyhén diós íze illik a paprikához, igazi őszi ízkombó! Hozzávalók ( 4 fő részére): 8 db kápia paprika 250 g főtt csicseriborsó 1 db vöröshagyma 100 ml paradicsom szósz 1 kk himalaya só 1/­­2 kk római kömény 1 kk szárított bazsalikom 1 cikk fokhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj Tejfölös Öntet: 200 ml növényi tejszín 1/­­2 citrom leve 1/­­2 kk himalaya só 1 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj A hozzávalókat összekeverjük. Növényi sajt A paprikákat megmossuk, megszurkáljuk őket és sütőlapra helyezzük, előmelegített sütőben 180 C fokon sütjük kb. 20-25 percig. Félidőben átforgatjuk. Közben elkészítjük a tölteléket: A felaprított hagymát a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk az előre megfőzött, lecsöpögtettett csicseriborsót, felöntjük a paradicsomszószal és fűszerezzük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Villával enyhén elnyomkodjuk a borsószemeket, hogy ne mindegyik maradjon egészben. Pár perc alatt összefőzzük. A sült és kihűlt paprikákat óvatosan lehéjazzuk és kivesszük a csumájukat. Kiskanál segítségével betöltjük a csicseriborsó töltelékkel. Kerámia edénybe helyezzük őket, a sajtszeletekkel beborítjuk és csak addig sütjük amíg ráolvad a sajt. Ha főételként szeretnétek fogyasztani a kölest ajánlom köretként. Tálalás előtt meglocsoljuk a tejföllel.Fittanyuka

Pirított gomba párolt brokkolival

2012. október 11. Fitt Nők 

Gyors és finom ebéd. A pirított gombának isteni íze van, szívből ajánlom kipróbálásra. A brokkolit lehet hozzá természetesen nyersen is enni, de én úgy nem bírok belőle sokat, csak egy rózsányit megenni, így gőzben megpároltam. Elkészítés: A brokkolit párolóedényben feltesszük főni, addig elkészítjük a gombát. A gombát meghámozzuk, majd egy serpenyőbe icipici olívaolajat vagy kókuszzsírt [...]

Karfiolleves sok zöldséggel

2012. október 7. VegaLife 

Karfiolleves sok zöldséggel Karfiolszezon van. Olcsón hozzájuthatunk piacokon, zöldséges árusoknál. Már készítettem karfiolból karfiolbombát. Most inkább levest főztem belőle. Férjem szereti, ha a kisebb méretű krumplik egybe főnek meg a levesben. Így készült. Finom lett.       A recept: Hozzávalók: - 1 közepes karfiol - 6 közepes szem krumpli (elhagyható) - 5 szál répa - 2 szál fehérrépa - 1 karalábé - 1 hagyma (elhagyható) - víz - só - kevés kurkuma - pár szem egész bors (kb..10., érdemes valamilyen teaszűrővel belelógatni, hogy étkezésnél ne harapjunk rá) - néhány gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél   Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk. A karfiolt rózsáira bontjuk, megmossuk őket. Két elkészítési mód áll előttünk: hagymával, vagy nélküle. Ha hagymával, akkor először a felaprított hagymát vízen megpároljuk, majd a zöldségeket rátesszük. Vagy kihagyva a hagymát egyszerűen egy fazékba tesszük a főzéshez előkészített zöldségeket. Megsózzuk, vizet öntünk rá - úgy, hogy jól ellepje. Ezt követően elkezdjük főzni közepes lángon, valamint hozzáadjuk a kurkumát, feketeborsot. Amikor már a zöldségek puhulni kezdenek, de még nem teljesen főttek meg, a felvágott fokhagymát, petrezselyemlevelet beleszórjuk. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem főnek. Készíthetünk hozzá levesbetétnek nokedlit, vagy főzhetünk hozzá tésztát, de ezek nélkül is nagyon finom. Ebbe a karfiollevesbe nem tettem borsót, de gyakran szoktam. Azzal is nagyon finom.      

Csicseriborsó ragu - Magyarosan

2012. szeptember 13. Fittanyuka Blog 

Csicseriborsó ragu -  Magyarosan Érrendszerünk őre - a csicseriborsó Ha rendben akarjuk tudni az érrendszerünket, akkor a következőket mindenképpen érdemes kipróbálni, és rendszeresen fogyasztani a népnyelvben gyakran bagolyborsóként emlegetett csicseriborsót. Már az ókorban a görögök és a rómaiak is ismerték, és termesztették. Mi pedig újra felfedezzük, mint oly sok elfeledett hasznos táplálékunkat. Amellett, hogy az egészséges, reformtáplálkozás egyik legkiválóbb íz forrása dióra hasonlítható ízével, változatossá tehetjük vele étrendünket.   Tipp: A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Ha rendszeresen fogyasztjuk, elérhetjük, hogy vér koleszterinszintünk csökkenjen, így kisebb az esély a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulására is. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalma miatt gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Fogyókúrában magas rosttartalma miatt kedvezően hat a kilók csökkentésében. A lúgosító étrend egyik nélkülözhetetlen tápláléka. Karotin és E-vitamin tartalma figyelemre méltó. 100 g csicseriborsó energiatartalma 1292 kJ, azaz 314 kcal. Halkan jegyzem meg, hogy egyik nagy kedvencem és minden formában szeretem. A másik ajánlatom számotokra a csicseriborsó pástétom, vagyis a humusz, amiből nem győzök eleget készíteni!   Ezt a ragut úgy készítjük, hogy a magyaros fűszereket használjuk, amelyek kitűnően illenek a csicseri diós ízéhez. Habár jellegzetes fűszere a római kömény, ezért a fűszerét most is megmutattuk neki:) Nem árt tudni, hogy a csicseriborsót egy egész éjszakára ajánlott beáztatni!   Hozzávalók: ( 4 fő részére)   250 g száraz csicseriborsó 3 evőkanál kókusz olaj 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kávéskanál himalaya só 1/­­2 kávéskanál őrölt kömény 1/­­2 kávéskanál örőlt római kömény 3 kávéskanál őrölt édesnemes piros paprika örőlt rózsa bors ízlés szerint 2 db egész paradicsom 1 dl víz vegamix       A csicseriborsót főzés előtti napon beáztatjuk egy éjszakára. Másnap átmossuk ( annyi vízben ami ellepi ) vegamixes, sós vízben puhára főzzük, lassú tűzön. Majd leszűrjük róla a vizet. A hagymát felaprítjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, együtt pároljuk. Hozzáadjuk a puhára főtt csicseriborsót, hozzáöntjük az 1 dl vizet és a fűszerekkel: paprika, kétféle kömény, összerottyantjuk, lassú tűzön. Amikor kezd besűrűsödni a ragu, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ízlés szerint még fűszerezhetjük. Mivel magas fehérjetartalmú étel és az ételtársításra is figyelünk, ezért egyértelműen zöldséggel együtt fogyasszuk. Amit még adhatunk köretként az az alacsony keményítő tartalmú és könnyen emészthető köles, amarant, hajdina.         Fittanyuka

Karfiolrózsák pikáns lecsós öntettel

2012. augusztus 6. Életkert 

Nagyon nagyon meleg van Ilyenkor tényleg csak nyers ételt érdemes enni, mert táplál és frissít Íme, egy isteni, 5 perces kompozíció Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi pici karfiolrózsa Szószhoz 1/­­2 fej vöröshagyma 1/­­2 paradicsom 1 paprika 1 kk pirospaprika 1 cikk fokhagyma só ízlés szerint 2 szál majoranna 1 csipet őrölt kömény 1 ek extra szűz [...]

Valóságos grízpuding és fantáziavilág VKF! 50 (Ehető virágok)

2012. július 21. Vegaléria 

Valóságos grízpuding és fantáziavilág VKF! 50 (Ehető virágok) ? Kislányoknak, romantikusoknak, álmodozókank vagy akár két lábbal a földön járóknak, gyermeki lelkűeknek, vidámaknak és szomorúaknak, a kert törpéinek, természeti lényeknek és tündéreknek, és bárkinek aki szereti :) ? !  Jubileumi 50. fordulójához érkezett a VKF! vagyis a Vigyázz, Kész, Főzz! nevű játék melyet Selectfood hirdetett meg itt. Témája: Ehető virágok.  Ha csak a receptet szeretnéd olvasni kérlek keresd a kiemelt RECEPT feliratot, írok még előtte mindenfélét és még lelkizem is egy kicsit. Ismét olyan téma  és alkalom amit megint csak úgy éreztem kár lenne kihagyni. Történt ez az életemnek egy olyan periódusában amikor félretettem a főzést (szinte csak akkor főztem, ha itthon volt Csaba), ételt májusban fotóztam utoljára. Az ok nem a kánikula volt, bár az is rátett egy lapáttal, hanem, hogy minden eddiginél nyitottabbá vált a lelkem és a szellemem az asztrológiára, no nem arra a fajta ezobizniszes, csacskaságra (elnézést) ami általában a médiákban megy, hanem arra ami az ön- és emberismeret elmélyítésében lehet segítségünkre. Minden szabadidőmet az e területen végzett kutatásra és tanulásra fordítottam, teljes lényemmel belevetettem magam, óriási kaland.... aztán ha majd ha az az űr amit ezerrel töltök nem feszít már annyira, biztosan megint visszatérek a konyhai örömökhöz is mindaddig míg valami újra nem jön.... Az 50. VKF!-en való részvétel kedvéért viszont az asztrokalandot tettem félre egy kis időre. Volt egy kikötésem magamnak: Pénzt most nem költök. Legalábbis olyasmire nem amiért reletíve mélyebben a zsebünkbe kellett volna nyúlni (június) hónap végefelé. A rózsák elvirágzása rohamosan beindult (a biztonság kedvéért két maroknyit tettem a fagyóba), a körömvirágot is az utolsó pillanatban szedtem meg... ugyan több hét is a rendelkezésünkre állt, nem minden virág várt. A zsebbenyúlós ötletem helyett itthon meglévő alapanyagokból dolgoztam. Már 22 nappal ezelőtt kész lett a puding és a fotók. Olyan lelkes voltam és olyan speckó hangulatban, viszont olyan sok idő eltelt azóta, annyi minden történt, és annyira más hangulatban vagyok. Jó lenne újra ráhangolódni, hogy írásban is meg tudjam teremteni azt az atmoszférát. Ez az étel a romantikus és egyben a gyermeki énünket érintheti meg. Mindkettőt, a romantikát is abban az értelemben értem, ami kiszakít a szürke, vagy problémás hétköznapokból, ahonnan elvágyódunk egy színesebb, békésebb, boldogabb világba. Legalább is mi felnőttek. Én ezt az ételt a képzeletem világában egy 8 év körüli kislánynak is készítettem (és még másoknak). Persze végig tudtam, hogy ez nem a valóság, ez egy játék volt, de tudjuk minden játék valahol nagyon is komoly. Az a kislány az én belső gyermeki énem is lehetett. Mégis képzeletben inkább anya voltam és a saját (képzeletbeli) kislányomat leptem meg. Egy olyan kislányt aki még szeret mesebeli királylánynak öltözni, aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, és akinek a szeretetemmel ilyen formán is oly könnyű vidámságot, melegséget, varászlatos pillanatokat szerezni. Persze hasonlót nap mint nap megélek a valóságban is például amikor (most nem a varázslatos pillanat okozásra gondolok) a macskáknak friss vizet adok, vagy amikor a kedvesemnek készítek ételt, és még azt az egy szem olívabogyót is a tetejére szívem minden szeretetével és jóindulatával helyezem oda. Ez a virágos puding volt az ami képzeletben ennyire elvitt, az a bűnös puding, de nem, nem hárítok, le sem tagadhatnám, hogy nagyon szeretnék majd gyermeket.(Asztrósok értik: a felszálló holdcsomópontom az ötödik házban, meg más is...)  Azt írtam: aki még ösztönösen látja mindenben a szépet, na jó ez így némileg túlzás, mert nem mindig mindenben, tudom egy 8 éves embernek már van egója, de bármilyen is legyen a gyermeked a gyermekedet csak szereted...   Fantázia és álmok ide vagy oda, a józan  parszti ész fontos. Vajon hallgatok én arra amikor ennyire kitárulkozom?  RECEPT: SÁRGA:  körömvirág és reszelt citromhéj RÓZSASZÍN:   rózsa és málna BARNA: levendula és kakaó ZÖLD:  fodormenta FEHÉR:   kókuszreszelék két főre kb. 2-3 maroknyi a virágokból - a körömvirágnak és a rózsának csak a szirma-, a levendulából fele-harmada, vagy ízlés szerint. Megfőztem a kb. bögrényi búzadarát a  kb. 4-5- szörös mennyiségű (növényi)tejben, ízlés szerint édesítettem, majd öt részre osztottam, hagytam hűlni, és külön-külön összeturmikszoltam a virágokkal, illetve virágszirmokkal és az egyéb ízesítőkkel, színezőkkel. A fodormentásba tettem egy kis citromlevet, hogy ne barnuljon meg és egy keveset a körömvirágból is, ami  az ízét nem vitte el, a színe viszont melegebb lett. Mindenhez ami sárga mindig teszek kurkumát, a körömvirágosnál most sem bírtam megállni, tényleg csak keveset. Tapasztalatom, hogy egy ponton túl már barnás árnyalatot okozhat. Elhagyható. A tányérra kiskanállal, késsel és fogvájó segítségével vittem fel az alakzatokat. Végül díszítettem még körömvirággal, levendulával, (lila) bazsalikom virágjával, málnával, menta levéllel. Behűtve finomabb. ---------  Szép képek innen: http:/­­/­­www.josephinewall.co.uk/­­index.html

Majorannás zöldségek tésztapörkölttel

2012. július 17. Életkert 

Egyszerű, könnyű, nyári ebéd! Laktató és tápláló Hozzávalók személyenként: 1 maréknyi főtt orsótészta 5 rózsa karfiol 5 szem koktélparadicsom 1 csipet majoranna 1 csipet tiszta só 1 marék petrezselyemzöld Pörköltalap: 1 fej vöröshagyma 1 ek kókuszzsír 2 csipet tiszta só 2 karika sárga paprika 1 koktélparadicsom A hozzávalókat lepirítjuk a zsíron, és megszórjuk 1 kávéskanál [...]

Születésnaposok

2012. június 27. BioBrigi 

Születésnaposok  Volt a múlt héten kirándulás, többszörös születésnap ünneplés is a melegen kívül. Az egyik sógornőmnek pl. ilyen gyönyörű színű tortát készítettünk. A másiknak szerencsére az anyukája sütött... :) A marcipánt nem szereti, a Marsmallow-ból viszont csak halvány rózsaszínt kaptam, gondoltam alig fog feltűnni, de amikor melegedés után megkavartam, megállt a fakanál a kezemben. Elképzeltem Szilvi arcát, mikor meglátja...  És igen, mind nevettünk úgy, hogy a Boldog szülinapot nem tudtuk neki elénekelni, mert röhögésbe fulladt. :) Egyébként azért ilyen szép formás, mert piskótatekercsből áll. Az a kedvence, hát a 4-ből az egyiket felcincáltuk. Legközelebb már lesz tapasztalatunk Csillával az ilyesmiben, és kicsit másképp állunk neki. Először is nem kell bele olyan sok porcukor mint amit képes felvenni, mert nehéz vele dolgozni, (3db 100 g-os csomaghoz 6 púpos sok) másrészt már tudjuk, mire képes a bevonat, mit bír el. És azt is, hogy nem péntek délután kell nekifogni, mert ennek sok idő kell. Hogy előző nap tényleg érdemes-e elkészíteni, nem tudom, de nem ragadt csak kicsit az ujjainkhoz, és magához.  A fenti tapasztalatokat összegezve, maradunk inkább a hagyományos bevonatoknál, ami nálunk többnyire túró, vagy mogyorós krém, esetleg csoki, néha gesztenye. Egyszerűbben díszíthető, szeletelhető. Viszont akinek kedvence a pillecukor, azt mondja, érdemes ezzel az időt tölteni. :)

R.A.B.= Ribizlis Almás Banánturmix :)

2012. június 21. VegaLife 

R.A.B.= Ribizlis Almás Banánturmix :)Korábban már említettem, hogy ha a gyermekünk nem fogyaszt gyümölcsöt, inkább csak cukor, csoki, gumicukor, chips ételeknek nem nevezhetők érdeklik, azonban szeretnénk, ha gyümölcsöt fogyasztana, készítsünk neki turmixot. Néhány elfogyasztását követően a nagyobbakat megtaníthatjuk az elkészítésére, hiszen igazán nem nagy feladat. Most is egy rendívül egyszerű turmix receptjét osztom meg. Érdemes figyelmesen elolvasni mert további ötleteket adok. A recept: Hozzávalók: 1 alma 1 banán fél maroknyi ribizli édesszájú turmixolóknak gyümölcscukor vagy barna cukor, vagy méz (vagy ki mit használ) 1 dl víz   Elkészítés: Az almát megmosás után héjastul a turmixba daraboljuk. Utána a banánt héjától megfosztva szintén a turmixedénybe szeleteljük. Végül a megmosott, lecsumázott ribizliszemeket is. Ha édesítünk, hozzáteszünk édesítőszert (én kihagytam, mert a banán így is elég édes), 1 dl vízzel felöntjük és kész is a remek nyári italunk. Amit különben reggelire is fogyaszthatunk hőséggel megáldott napjainkon. A turmixot rövid ideig állni hagytam, mielőtt pohárba öntöttem volna. Különvált a vizes rész a gyümölcsrosttól, így azt kitöltöttem és megittam. Finom íze volt a rózsaszín lének. Ha víz helyett növényi tejjel, vagy tejszínnel készítjük, dúsabb ízhatást kapunk. Mindkét elkészítési módnál fagyasztóba is tehetjük és megdermedés után kész a vegán jégkrémünk! :)    

Tüskevár és karfiol leves

2012. június 4. BioBrigi 

Tüskevár és karfiol levesOdakinn még mindig szakad az eső, de a villámlás már elvonult. Amilyen gyorsan jött, úgy ment is. Ahogy az öreg Matula is megállapította a kedvenc könyvemben: Nagy idő készül mondta Matula, de nem lesz hosszú. Ami ilyen hirtelen jön, nem tud megállni. És már hallom is, ahogy az égerfák susorogni kezdenek, és az ég elszürkül, miközben ők ketten a gunyhónál vizslatják az eget. Éppen újraolvasom. Nem tudom hanyadjára, mégis minden egyes alkalommal örömmel veszem kézbe a Tüskevárat. Mindennek persze semmi köze a karfiol leveshez, csak eszembe jutott. Talán annyi a közös bennük, hogy mindkettő jó nagyon, és egyszerű. Ez utóbbiba most semmi plusz nem kellett, sem hagyma, se fokhagyma, se vegamix, csak a friss tavaszi zöldségek íze, együtt az tette finommá. Karfiol leves Hozzávalók: 1 kisebb fej karfiol 2 nagyobb répa 1 nagyobb csokor petrezselyem gyökér + a zöldje 1 zellergumó 1 ek olivaolaj 1 tk só 2 marék levestészta (Natura sodortcsiga pl.)   A répát, a petrezselymet, és a zellert megpucoljuk, mossuk, aprítjuk. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk. Az olajon picit megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a fenti zöldségeket és a sót. Pár kanál vízzel pároljuk jó 10 percig. Amikor már puhulnak, felengedjük kevés vízzel, és hozzáadjuk a rózsáira szedett karfiolt. Mielőtt a karfiol megfőne, beletesszük a tésztát, és még kb. 10 percig főzzük. A sodort csigát nagyon szeretem, mert finom, hamar készen van, és nincs benne tojás. Ezért merem belefőzni is az ételbe.(Candidások cseréljék teljesőrlésűre) Nagyon finom íze lett. Biztosan a friss zöldségek miatt is, de a karfiol is csak finoman jelentkezett, hogy én is itt vagyok.

Arctonik, sminklemosó rózsavízből

2012. május 26. Fitt Nők 

Ezeket a csodás szirmokat szedtem, hogy rózsavizet készítsek. A rózsavízből pedig többféle dolgot is alkothatunk. Hidratáló arctonikot, sminklemosót, sőt, akár egy finom illatú természetes tertpermetet is. Az ötletet Tógyer Magdinak köszönöm,  és én olyan boldog vagyok tőle! )) Hogy ennek mennyire csodálatos illata van!!! Elaléltam….. Azt hiszem, ilyen illat lehet a “mennyországban” is. )) A [...]

Fűszeres tökmagolajban pácolt tofu nyers diós karifolrizzsel

2012. május 15. Fitt Nők 

Ezt a finom ebédet készítettem ma magamnak, amit már előkóstoltam, úgyhogy bátran ajánlok mindenkinek. Szeretem a füstölt tofut, ugyan nem sokszor eszek, itt, a mi városunkban nem is kapható talán, de néha-néha ilyen hűvösebb napokon elmegy a zöldségek és gyümölcsök mellé. Hozzávalók: 2 szelet füstölt tofu, néhány rózsányi nyers karfiol, egy marék dió, himalaya só, [...]

Zabtejes málnaturmix

2012. május 12. Fitt Nők 

Nagyon szeretem a turmixokat, szinte nem telik el nap anélkül, hogy nem fogyasztanék valami gyümölcsöt vagy zöldséget folyékony formában. Kisgyerekeim a gyümölcsturmixokat szeretik a legjobban, a málnás az egyik kedvenc. Kisfiam az íze miatt szereti, kislányom pedig azért, mert rózsaszín. ) Hozzávalók: 1 marék málna (ez most fagyasztott volt, de már alig várom, hogy friss [...]

Sonkás Padlizsán - Roppanós Brokkolival

2012. április 23. Fittanyuka Blog 

Sonkás Padlizsán - Roppanós Brokkolival A Fittanyuka Lúgosító ételek facebook oldalon nagyon tetszett nektek ez a recept az előzetesben. Bátran elkészíthetitek a hétköznapokban, mert gyors, egyszerű és akár vacsorára is fogyasztható. Én a családnak tönköly,- orsó tésztával tálaltam, jómagam pedig csíkokra vágott jégsalátával falatoztam. Hozzávalók: 1 db kisebb padlizsán 1/­­2 brokkoli, rózsáira szedve 150 g füstölt gabona gömböc 1/­­2 db vörös hagyma kókusz olaj 200 ml növényi tejszín 1 evőkanál kukorica keményítő 2 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só késhegynyi zöld bors szárított kakukkfű 1 dl víz A padlizsánt, a gabona sonkát vékony csíkokra vágjuk. A kókusz olajon megdinszteljük a hagymát, majd a padlizsánt a gömböccel együtt pár percig pirítjuk. 1 dl vizet hozzáöntünk és 4-5 percig pároljuk, majd sózzuk, fűszerezzük.  Közben a tejszínt csomómentesen elkeverjük keményítővel, belepréseljük a fokhagymát és hozzáadjuk sonkás padlizsánhoz. Addig keverjük ameddig besűrűsödik és lehúzzuk a tűzről. A brokkolit pedig ujjnyi vízben roppanósra pároljuk. Utólag hozzáadjuk a raguhoz. Ízlés szerint még utófűszerezhetjük a fokhagymával, kakukkfűvel. Tipp : Ha a vízben amibe a brokkolit pároljuk késhegyni szódabikarbónátot teszünk a brokkoli rózsák üde zöldek maradnak! Ha mindezt pároló edényben tesszük meg, akkor a rózsákat párolás előtt  pár másodpercre a forró, szódabikarbonátos vízbe mártjuk! Fittanyuka Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka

Zöldpástétom Salátával

2012. április 7. Főzés nélkül finoman! 

Zöldpástétom SalátávalBaráti meghívást kaptam. Már a meghívás is jelképesen jelzett egy szép gesztust, amellyel az Élet előre megmutatta milyen szépségek várhatnak rám, ha elfogadom. Elfogadtam. A remények elvesztek az elfogadás tengerében, így megteremtődött egy elvárásoktól mentes csoda, melyben az akarás nem találta helyét... Ilyen indulás, érkezés csak gyönyörű ételeket szülhetett... Zöldben járok, a fák kiengedik magukból a télen elszenvedett fájdalmakat, melyeket az álomba szenderültség oly sokáig takart. Virul a természet. Zöldben járok, zöld a szívem, zöld lesz az étel is amit készítek. Ez volt az egyetlen elvárás a meghívásnál - gyere, de kérlek csinálj valami finomat. Ebben a csodában a lelkem boldogan fürdött az ételkészítés szépségében... Angol zeller szárát szeletelem (egy szépség szerettette meg velem vagy két éve, hálás vagyok, ezért is), rukkolát megmosom, majd kicsit megtépem, vajretket és paradicsomot kockázok, egy tálban találják magukat az alapanyagok, bőséges megöntözöm hidegen sajtolt napraforgó és lenmagolaj keverékével, só és frissen őrölt borsok (rózsa, fekete, zöld). Félreteszem egy kicsit érni a salátát... Kedvenc aprító-darálóm megint előkerül (mindig magammal viszem). Avokádó, angol zeller, víz, olívaolaj, fokhagyma, só és fekete bors (az arányokat adja meg az ízlésetek és az intuíciótok, nem lehet elrontani). Nem kell több, zümmögve teszi a dolgát kis gép. Krémes állag gyöngyöző, szép zöld szín. Egy kóstolás, hmm... Mennyei. Egy tálra halmozom a salátát, mellé kerül a pástétom. Megérkezik a barátom is, szemében kíváncsi mosoly - mikor ehetünk? Finom volt. Jó étvágyat nektek és Boldog Ünnepeket! Javed

Gabona Mics Karfiol Pürével

2012. március 26. Fittanyuka Blog 

Gabona Mics Karfiol Pürével Aki nem járt Erdélyben, talán nem ismeri Mics-t, amely egy balkáni eredetű étel, hasonló, mint a csevap. Mondanom sem kel, hogy nem húsmentes az eredeti recept amit most vegánosítottam. Nagyon finom, a fűszerek adják meg az eredeti hússal készült receptnek  is az ízét! Gabona Mics A hétköznapokban nagyon szeretem használni, mivel, gyors, praktikus, egészséges megoldás a különböző gabona-zöldség fasírtporok. A legjobb választás szerintem  a Natura fasírtporok, sokfélék és rendkívül olcsók! Elkészíthetjük  házilag is a keveréket, amelyet nyers zöldségekkel dobunk fel. Hozzávalók: 50g Barna rizsliszt 50 g szezám pehely 50 g lenmagpehely 50 g zabpehely 25 g vegamix ( szárított zöldség keverék) 1 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanál édes őrölt piros paprika 1 kávéskanálnyi himalaya só 1 db reszelt répa 2 cikk fokhagyma 1/­­2 fej vöröshagyma reszelve késhegynyi őrölt zöld bors Kókusz olaj a sütéshez. A nyers hozzávalók kivételével az alapanyagokat összekeverjük egy keverő tálban, majd hozzáöntünk 250 ml meleg vizet, összekeverjük és fél órát pihentetjük, hogy a pelyhek a nedvességet magukba szívják. Utána az apróra reszelt répát, hagymát is hozzáadjuk, összekeverjük és vizes kézzel tetszőleges henger alakú fasírtokat formázunk és felmelegített kókusz olajon elő sütjük.  Minden oldalukat pirosra sütjük. Egy tepsire kiszedjük és előmelegített sütőben 180 C fokon még 15 percig sütjük, hogy a közepe is biztosan átsüljön. Melegen-hidegen kitűnő! Karfiol püré: 1 db közepes fej karfiol 1-2 db közepes krumpli 200 ml növényi tejszín 1/­­2 citrom leve 1/­­2 kávéskanál himalaya só friss petrezselyem zöldje 1-2 db babérlevél A karfiolt rózsáira szedjük, a krumplit tisztítás után felkockázzuk és a sóval, babérlevéllel egy ujjnyi vízben lefedve puhára pároljuk, ( vizet leöntjük róla, babérlevelet kivesszük) majd a növényi tejszínnel, citrom lével krémesre turmixoljuk. A felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk. Friss salátával, zöldségekkel tálaljuk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon A gabonás zöldség étel mellé nem a keményítőben gazdag krumpli illik élettani szempontból, hanem a semleges züldségből készült ( karfiol), püré.Fittanyuka

Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival

2012. február 7. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival Ilyenkor februárban, mint a pavlov kutyája mindig visszatérek az indiai, húsmentes konyhához. Lányom születése után nem sokkal, kb. 5 éve, februárban végeztem egy indiai főzőtanfolyamot a Krisnásoknál, Lilaavatar Das irányítása alatt. Ő nagyon jó tanító mesternek bizonyult, mesélt utazási élményeiről, pontosan követhető recepteket adott és számos kiinduló ötletet. És igazán remek fogásokat ettünk. Megtanultuk néhány kenyérlepény, a paniir, vagyis a házi sajt készítését, a különböző szabdzsik (főételek), badzsik, csatnik, desszertek varriálhatóságát. Az est fénypontja persze a kóstoló volt, amikor félrevonultunk egy helységbe és elfogyasztottuk aznapi fogásainkat. Nagyjából már 20 éve, hogy tini koromban elkezdtem a húsvét előtti böjtöt, ennek ideje is legtöbbször a hűvös februári-márciusi időre esett, felmentést csak akkor adtam magamnak, ha babát vártam, vagy beteg voltam.  Szóval most automatikusan is hús-stpopt int a szervezetem. Inspirációnak előkerült a Govinda szakácskönyv, majd a hozzávalókat a hűtő-kamra-előző napi maradékra igazítottam. Így lett ebédre: -  Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal) - Répás basmati rizs,  - Áfonyás, alma csatni Először az indiai házi sajtot, a panírt készítettem el,  1 liter tejet (bolti) felforraltam, majd apránként belecsavartam fél citrom levét, olykor, olykor óvatosan átkeverve.Amikor már láthatóan külön vált a túró és a savó, félretettem 5-10 percre állni.Gézen keresztül leszűrtem, a fennmaradt túrót összepréseltem egy nehezékkel (bögre) és hagytam, hogy a maradék savó is lecsöpögjön belőle. Egy-két óra múlva felszeleteltem. Mivel bolti tejet használtam a sajt kissé szemcsés maradt. A megmaradt savót a rizs főzésénél hasznosítottam Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal), répás basmati rizssel Hozzávalók: 1 bögre sült sütőtök kockára vágva (előző napról megmaradt), 2 bögre karfiolfej, 2 bögre köckára vágott burgonya, 2 darab hámozott paradicsom (konzerv), 2 evőkanál kókuszolaj (lehet napraforgó olaj is), 2 evőkanál kókuszreszelék, fél-fél kiskanál görög széna és kalonji, kurkuma, őrölt kömény,fél kiskanál őrölt fahéj, 1 kiskanál garam masala, só, bors 1./­­ A zsiradékon pattogtassuk ki az egész fűszereket (görög széna, kalonji), majd adjuk hozzá a por alakú fűszereket (kurkuma, őrölt kömény, garam masala) és már rögtön mehet is rá a rózsáira szedett karfiol.  2./­­ Alacsony hőfokon pirítsuk-puhítsuk, közben ajduk hozzá a burgonyát is (és ekkor mehet bele a sütőtök is, ha nyerset használunk). Adjunk hozzá egy pohár vizet, (vagy savót) és fefedve pároljuk puhára. Ekkor hozzáadhatjuk a sült sütőtök darabokat, a hámozott paradicsomot, kókuszreszeléket, csipetnyi fahéjat, legvégül a sajt darabkákat.  3./­­ Rottyantsuk össze.Ízesítsük kevés sóval, őrölt fekete borssal szükség szerint.  Répás basmati rizs Hozzávalók: 1 bögre basmati rizs, 1 nagy sárgarépa, lereszelve, koriandermag, őrölt kömény, 1 evőkanál olaj, víz, és/­­vagy tejsavó 1./­­ Az előre megmosott rizst pirítsuk meg a borssal, köménnyel, koriandermaggal majd öntsük fel 2 pohár vízzel és pároljuk.  2./­­ Mielőtt teljesen megfőne, adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, a rizs főzéséhez szükséges levet pedig savóval (ennek hiányában vízzel ) pótoljuk. Fűszerezzük sóval, ha szükséges Fogyasszuk valamilyen csatnival. Én most a kamrában félretett áfonyás, alma csatnit használtam.

TÉLI ZÖLDSÉGES PITE FÜSTÖS TORMA SZÓSSZAL

2011. december 31. Extraszűz 

TÉLI ZÖLDSÉGES PITE FÜSTÖS TORMA SZÓSSZALCsodás kis csapatot láttunk vendégül a minap. A tél színeit hívtam segítségül, a többi magától jött. A tésztához 3 1/­­2 bögre aszalt vagy áztatott dió 1/­­2 bögre őrölt lenmag 2-3 ek nemes élesztőpehely 1 mk Himalája só 3 ek madras curry fűszerkeverék kb 1/­­2 dl víz (ha áztatott diót használunk, akkor kevesebb víz szükséges) A diót aprítógépben aprítjuk, vigyázzunk, nehogy túldolgozzuk, mert akkor kicsapódik a dió olajtartalma, és akkor nagyon nehéz vele dolgozni. Ezután a többi hozzávalóval elkeverjük. Egy 21 cm átmérőjű piteformába nyomkodjuk a tésztát, kb 4-5 órát aszaljuk, majd a formából kivéve még 6-7 órát, vagy ameddig teljesen száraz nem lesz. A töltelékhez (tetszés szerint variálható) 20 dkg kelbimbó 15 dkg sonkatök 15 dkg brokkoli 10 dkg lilakáposzta néhány szem főtt gesztenye (bár most olvastam, hogy lehet áztatni és utána megpucolva fogyasztani) A páchoz: olíva olaj tamari citromlé zsálya A zöldségeket tisztítjuk, pucoljuk ha szükséges, és a kelbimbót félbe, negyedbe, a tököt kis kockákra, a brokkolit kis rózsákra, a káposztát csíkokra vagy kockára vágjuk. Ezután a pác összetevőivel ízlés szerint átmasszírozzuk. Annyi olajat használjunk, amennyi bevonja a zöldségeket. Néhány óra után az aszalóba tesszük a zöldségekeveréket, és az 2-4 óra alatt félpuhára aszalódik. Időközben keverjük át, hogy ne száradjon, hanem tényleg puhulhasson a töltelék a pácban. A füstös tormaszószhoz: 10 dkg hámozott cukkíni 1 ek útifű maghéjpor 1-2 ek chiamag 10-15 dkg kesu vagy aszalt/­­áztatott mandula 1 1/­­2 ek lapsang souchong teából készített 2 1/­­2 dl tea torma Himalaja só 2 ek nemes élesztő pehely Elkészítjük a teát. Ezt a teát 90-100C-os vízzel készítjük, kb. 1 -2 perc áztatási idő elegendő. Ezután leszűrjük. Ha kissé lehűlt, a többi hozzávalóval krémesre turmixoljuk. (ha nincs nagy teljesítményű turmixgépünk, akkor érdemes a mandulát előbb őrölni, vagy aprítóban előkészíteni) Elkészítés: A pite aljára kis szószt kenünk, majd belehalmozzuk a zöldségeket. A tetejére morzsoljuk a főtt gesztenyét, és a maradék szószt mellé kínáljuk. Ha azt szeretnénk, hogy szeleteléskor teljesen egyben maradjanak a szeletek, akkor érdemes a zöldségeket jobban aprítani. Esetleg hagyhatunk néhány nagyobb darabot a díszítéshez.

Répás karfiolbomba

2011. október 30. VegaLife 

Répás karfiolbombaIsmerősöméknél szakácskönyvet lapozgatva láttam egy szalonnás karfiolbombát. (A szakácskönyv húsevőknek szólt. Én azokat is szeretem átlapozni, mert ötletet csenni nagyon is alkalmasak.) Meglátva a képet, rögtön jött az ötlet, hogy szalonna helyett készítsem el répaszeletekkel. A recept: Hozzávalók: - Kb. 3-4 db hosszú! répa - 1 fej karfiol - 1 csomag szójagranulátum - 15 dkg zabpehely vagy főtt barna rizs - ételízesítő - só - fokhagyma - őrölt köménymag - őrölt feketebors - 1 hagyma - kevés olaj   Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Megpároljuk a répaszeleteket. A karfiolt rózsáira szedhetjük, de egészben is megpárolhatjuk. A szójagranulátumot meleg ételízesítős vízbe áztatjuk kb. 30-60 percig. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, megpároljuk. Amikor megpárolódott, teszünk hozzá egy kevés olajat (kb. 1-2 evőkanál), és a leszűrt, kinyomkodott szójagranulátumot rárakjuk. Összekeverjük. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Kb. 1 dl vizet öntünk rá, tovább főzzük, pároljuk. Amikor rottyant egyet, hozzákeverjük a zabpelyhet, vagy a főtt barnarizst. Adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt, esetleg apróra vágott hagymát. Jól átkeverjük. Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük olajjal. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A szójás massza egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a karfiolt, majd befedjük a szójás fasírttal, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk. A jénait tegyük egy tepsibe, a tepsibe engedjünk vizet. Így tegyük a sütőbe sülni. Sütőben kb. 30-40 perc alatt megsül. Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát. Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst köretnek.    

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a "Főzés nélkül finoman"

2011. július 30. Főzés nélkül finoman! 

Balatoni Nyár :) az m1 műsorán a Ilyenkor nyáron :), na de komolyan nyár van, igaz nem látszik, mert két napja kabátban mentem vásárolni, szóval nyáron az m1 tv csatorna "délelőttjének egy része leköltözik" a Balatonra, és a Balatoni Nyár című műsorral szórakoztat bennünket. Erre a napra csodálatos időt kaptunk a teremtőtől :) Ennek a műsornak a részeként 2011.08.05-én 09.00 - 11.00 óráig a "Főzés nélkül finoman" személyemben meghívást kapott egy kis "főzőcskézésre", - rábólintottam rendben -, de mit eszünk majd? Nézegettem a fejemben meglévő választékot, és a következő menüsor született meg belőle: Receptek: Sárgadinnye-lekváros mandulás ,,süti Hozzávalók 4 személyre: 12 evőkanál darált mandula 4 evőkanál aranymazsola 4 evőkanál kókuszreszelék 4 szelet sárgadinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 4 db nektarin kevés vagy rengeteg fahéj A hántolt (a hántolatlan is kiváló) mandulát durvára őröljük, a sárgadinnyét daraboljuk, és az aranymazsolával pépesre daráljuk, majd a mandulával összekeverjük és félretesszük állni. A nektarinokat kisebb kockára vágjuk. 20-30 perc után a mandulás lekvárunkat összekeverjük a nektarinnal, majd négy kehelybe porciózzuk, fahéjjal, kókuszreszelékkel ízesítjük. Görögdinnye saláta pikánsan Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet görögdinnye (ajánlott 8 felé vágni az egész dinnyét) 2 fej lilahagyma 8 evőkanál fekete olívabogyó 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 6-8 friss bazsalikom- és mentalevél kevés rózsaszín Himalája só A héjától megszabadított görögdinnyét ha zavaró akkor kimagozzuk, daraboljuk, a lilahagymát nagyolva összevágjuk, a bazsalikom- és mentaleveleket aprítjuk, sózzuk és bőségesen meglocsoljuk olívaolajjal vagy szőlőmagolajjal, majd az egészet az olívabogyóval összekeverjük (vigyázzunk a dinnyét ne törjük össze). Petrezselymes sárgarépa-pástétom magyarosan Pirított tönkölykenyér  vagy zöldséges durumtészta Hozzávalók 4 személyre: 4 db sárgarépa 1 csokor petrezselyem 4 db paradicsom 4 evőkanál mandula 1/­­2 pár füstölt gabonakolbász 2 dl olívaolaj 1/­­2 kg tönkölykenyér vagy zöldséges durumtészta kevés rózsaszín Himalája só A sárgarépát kisebb darabokra vágjuk, ezzel a kíméljük a darálónkat, vagy a turmixgépet, a petrezselymet, paradicsomot is apríthatjuk előre, és a mandulát is elődarálhatjuk, majd hozzáadva az olajat, gabonakolbászt, sót krémesre daráljuk az egészet. Erősebb készülékeknél a receptben felsoroltakat együtt pépesítjük. Pirított tönkölykenyérre kenve tálaljuk vagy durumtésztára szószként (tésztához adva ajánlott egy kicsivel több olajat használni). Szeretettel várlak benneteket a képernyő elé a fent megadott időben, egy kis közös "főzőcskére", kikapcsolódásra, ha elfoglaltságod vagy munka miatt nincs lehetőséget élőben nyomon követni a műsort, később is megnézheted majd az m1 videotárjában. (12perc 12 mp; 63 perc 53 mp :) Szeretet teljes öleléssel: Javed

Mandulatej

2010. november 4. CsemetEledel 

Mandulatej Most, hogy baratkozom a vegan es kulonosen a nyersetel receptekkel, egyre tobb fantasztikus es egyszeru etelt italt ismerhettem meg. Egy egeszen uj, izgalmas, es a leheto legegeszsegesebb etkezes szamomra a nyersetelek vilaga, es eleg jol boldogulok vele, ma mar etkezesem 70%-at nyers zoldsegek, gyumolcsok, es magvak teszik ki.. A kizarolag nyerskoszton elok kozott a leggyakrabban fogyasztott novenyi tejfajta a mandulatej. Marcsak azert is, mert nem igenyel semmifele fozest, sutest, ami alatt a hozzavalok modosulnanak, vagy azok vitamintartalma teljesen elvesz. Mandulatej. Mar magatol a szotol is ossszefutott a nyal a szamban, es mivel a rizstej eloallitasa eleg hosszadalmas es maceras(meg fozni kell), mindenkeppen ki akartam probalni. Az eredmeny korulbelul masfel liter kellemesen edes mandulaaromaju habzo tej lett. Mostanra a mindennapi etkezesunk elengedhetetlen resztvevoje. Ime a recept. Kell hozza: -egy bogre sozatlan nyers mandula -egy marek kimagozott aszalt datolya - tisztitott- vagy szensavmentes asvany viz -turmixgep -egy szurozsak, vagy egy nagyon suru lyuku szita vagy szuro. egy nagy talba vagy egy kancsoba beleteszem a mandulat, majd felontom 7-8 bogre tisztitott vizzel. egy napig hagyom, hogy a mandula es a datolya jol megszivja magat vizzel. masnap leontom rola a vizet es beleteszem egy turmixgepbe, hozzaadom a szaritott datolyat, majd raontok kb6- 7 bogre vizet(ki hogy szereti. a mundulasabb izet kedvelok kevesebbet hasznaljanak :). kb 3 percig a legerosebb fokozaton osszeturmixolom. az igy kapott folyadekot egy szurozsakba ontom, es alaposan kicsavarom, hogy csak a visszamaradt mandula maradjon benne. en egy sima femszuron passziroztam at egyebkent. a megmaradt szarazanyag tokeletes mandulas sutemenybe liszt helyett. Ha valakinek nem eleg edes a tej, akkor utolag is rakhat bele pl agave szirupot, vagy barmilyen termeszetes edesitot(nem cukrot). Jo etvagyat! :) Hutoben 1-2 napig elall, de nalunk nem jutott el a kancso odaig :)) Tipp: akinek van otthon, vaniliarudat is tehet bele, ugy meg finomabb. ha a leiras nem eleg vilagos, itt talalhattok szemlelteto videot, egy aztatas nelkuli mandulatej kesziteserol. Pofonegyszeru es gyors.

gianduiás-kakaóbabos trüffel, rózsavizes hógolyó

2010. augusztus 24. ve.ga 

gianduiás-kakaóbabos trüffel, rózsavizes hógolyó  nyers, egész kakaóbab, az új szerelem. a gianduia pedig a régi, és nem kell választanom a kettő között :) belső réteg: törökmogyoró (áztatva, szárítva, krémesre darálva) méz külső réteg: törökmogyoró kesudió méz nyers kakaó kívül: kakaóbabtöret és egy leheletnyi keleti hangulat kedvéért: rózsavíz. hát jó, ez a poszt egy kicsit szentimentálisra sikerült.. hógolyók: kókuszreszelék kesudió (kb 1:2 arányban, krémmé őrölve) méz citromlé rózsavíz kókuszolaj és utifű maghéj kókuszreszelék a forgatáshoz sok citromot és rózsavizet használtam, hogy ezek az ízek domináljanak, de ettől elég híg lett a massza. egy kevés utifű maghéjtól és kókuszolajtól viszont szépen összeállt.

Sajtos brokkolifelfújt

2009. október 4. La Cuisine d'Adéle 

Sajtos brokkolifelfújtVegaságom kezdetén - akkor még nem is írtam blogot - az első ételek egyike volt ez a felfújt, amit akkor többször is elkészítettem. Az tetszett, tetszik benne, hogy végtelenül egyszerű, a végeredmény mégis különleges és látványos, nagyszerűen szeletelhető. (A fotó sajnos nemigazán adja vissza az élményt, no meg a sütőnk sem süt olyan szép egyenletesen, mint ahogyan én azt ideális esetben elképzelem.) Aztán valahogyan az egész receptet el is felejtettem. Nemrégiben aztán Anyu hozott a piacról szép fej, harsogóan friss, mélyzöld brokkolit. S mikor azon tanakodtunk, mi legyen belőle, hirtelen bevillant ez az étel... Az eredeti recept a Nők Lapja Caféról származik. Én pedig így készítem. Sajtos brokkolifelfújt Hozzávalók: (4 kisebb vagy 3 nagyobb adaghoz) 1 nagyobb fej brokkoli (megpucolva, rózsáira szedve kb. 40 dkg) 2 db (bio) tojás 2 dl tej (bio zabtejet használok) bő 2 evőkanál bio teljes kiőrlésű búzaliszt 1 dl főzőtejszín (lehet ,,sima vagy növényi is) 10-13 dkg reszelt sajt (füstölt és nem füstölt vegyesen - én így szeretem) só (himalaya) frissen őrölt bors Elkészítés: A megtisztított, rózsáira szedett brokkolit só vízben kb. 5-6 perc alatt megpárolom, leszűröm. Vékonyan kiolajozott kisebb teflontepsibe vagy jénai tálba rendezem. A tojásokat kézi habverővel elhabarom a liszttel, a tejszínnel és a fűszerekkel, összekeverem a sajttal. Az így kapott masszát a brokkolira öntöm. (Az az ideális, ha olyan 3-4 centi vastagon van a brokkoli és a massza a sütésre szánt edényben, mert így a teteje szépen megpirul, a közepe pedig krémes marad, mégis átsül.) Előmelegített sütőbe tolom és - kb. 20-30 perc alatt - pirosra sütöm.

Zöldséges - kuszkusz tál

2009. június 10. Cukor, bors, só 

Hozzávalók: -  250 gr zsenge zöldborsó -  1 nagyobb sárgarépa kockára vágva -  1 cukkini ugyancsak felkockázva -  pár karfiolrózsa -  1 hagyma -  curry, kurkuma, só, bors, garam masala -  2 ek kukoricaliszt -  fél bögre kuszkusz -  kb. 500 - 750 ml forró víz -  fél deci tejszín vagy növényi tejszín, vagy szójatej, rizstej... Hagymát olajban dinsztelem, hozzáadom a zöldségeket, átpirítom, feltöltöm annyi vízzel, hogy jól ellepje, beleteszem a fűszereket, megfőzöm, de nem kell elfőzni, a zöldségek maradjanak ropogósak, majd behabarom a kukoricaliszttel és a tejszínnel, ezután elkeverem és beleteszem a kuszkuszt, hagyom állni 10 percig, hogy jól felszívódjon, megpuhuljon, majd lehet enni.


Szerintünk ez is ízleni fog ...

Hibát talált oldalainkon? Segítsen a javításában! Mondja el nekünk!



Hiányol valamit oldalainkról? Javasoljon új tartalmakat vagy funkciókat!



Észrevétele van? Küldje el!