Még kapható a második,
bővített kiadás!
Próbálja ki, biztosan ízleni fog!
Zöldséges krumplileves - bográcsban
5 szilvás recept, ami őszi hangulatot hoz a konyhádba
Aszalt szilvás gombafasírt glutén- és olajmentes változatban (TÉNÉ)
Gríz vagy hibiszkusz?
köret receptek
5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket
2024. szeptember 25. Prove - a világ vegán szemmel
Ha olyan salátát keresel, ami annyira laktató, hogy nemcsak köretként, hanem önálló fogásként is megállja a helyét, emellett azonban gluténmentes is, akkor a legjobb helyen jársz: lentebb összegyűjtöttük a kedvenc kiadós salátáinkat, amik gluténérzékenyeknek is tökéletesen megfelelnek. Gluténmentes válogatást készítettünk már levesekről, főételekről és süteményekről is, az alábbiakban pedig gluténmentes salátarecepteket mutatunk. Ezek a fogások… The post 5 gluténmentes saláta: önálló fogásként is megállják a helyüket appeared first on Prove.hu.
Fügés-pekándiós töltött tök
2024. augusztus 22. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Annátólkaptuk ezt a különleges receptet, két változatban. A. Töltelék: 2 kis fej hagymát olajon , kurkumával, kis levesporral, római köménnyel, picit szerecsendióval megdínszteltem. A tök belsejét gömbölyű gyümölcsvájóval kiszedtem, a gömböket kicsit apróbbra vágtam, majd ráborítottam a hagymára. 3-4 szem érett füge belsejét belekanalaztam. Összeforgattam. Levet engedett, hagytam párolódni. Aprószemű zabpelyhet szórtam bele, pépesedett, krémesedett, a végén kicsi zab-főzőtejszínnel lágyítottam. A tökhajót fokhagymás olajjal kikentem. Beletöltöttem a tökbe. Sütőben 180 fokon sült, lefedtem eleinte (átszurkált sütőfóliával) , alátettem egy lábast vízzel, hogy párologjon a sütőben. A végére levettem. Petrezselyemmel megszórtam, pekándióval díszítettem. B. Lehet ugyanez korianderrel és gránátalma magokkal ( ezt akartam, csak nem kaptam gránátalmát). Reszelhetünk rá növényi sajtot is. Ha valakinek van kedve: pekándiót mézzel megcsurgatsz, kisütöd a sütőben- nagyon finom, azt is lehetne a tetejére tenni, illene. Köret: a quinoát megmossuk, sóval megfőzzük. Az édesburgonyát külön kockára vágva szintén kifőzzük. A végén összeborítjuk. A salátához dresszing: 1 kiskanál mustár, méz, citrom, főzőtejszín, repceolaj. A salátába mangót aprítottam, lehet rá reszelt sajtot is, szárított kenyérkockát és összekutyulod. Mehet bele mindenféle vékonyra vágott paprika. Mennyei! :)
Trump teljes hátraarcot tervez környezetvédelmi szempontból
2024. július 30. Prove - a világ vegán szemmel
Donald Trump republikánus elnökjelölt nem kertelt azzal kapcsolatban, milyen környezetvédelmi politika várható újraválasztása esetén. Az aktuális országvezetés klímaügyi intézkedéseit visszavonná, a Környezetvédelmi Ügynökség hatáskörét csökkentené, és ismét felpörgetné az olaj- és gázkitermelést. Néhány hónappal 2017-es beiktatása után Donald Trump volt amerikai elnök drasztikus lépésre szánta el magát. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi… The post Trump teljes hátraarcot tervez környezetvédelmi szempontból appeared first on Prove.hu.
Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül
2024. július 24. Prove - a világ vegán szemmel
Ha egy könnyű, mégis ízletes salátára vágysz, amely gyorsan elkészíthető és tökéletes kiegészítője bármilyen étkezésnek, akkor a répasaláta receptje neked szól. Az elkészítése mindössze néhány percet vesz igénybe, így szuper választás lehet a rohanós napokra. Ez a répasaláta köretként is kiváló, de egy kis kreativitással könnyedén főétellé is varázsolhatod: adhatsz hozzá lencsét, fehérbabot vagy csicseriborsót,… The post Frissítő répasaláta, ami pillanatok alatt elkészül appeared first on Prove.hu.
Savanyított lilahagyma: 10 perc alatt kész és hetekig fogyasztható
2024. május 21. Prove - a világ vegán szemmel
A savanyított lilahagyma különlegessé és izgalmassá teszi a legegyszerűbb ételeket: a szendvicsnek, a köretnek és a salátának is új életet adhat, de különböző mártogatósokat is feldobhatsz vele. Ráadásul mindössze tíz perc összedobni, utána pedig hetekig eláll a hűtőben. Egyre több zöldségnek és gyümölcsnek van itt az idénye a jó idővel, ami egyben a befőzés időszakának… The post Savanyított lilahagyma: 10 perc alatt kész és hetekig fogyasztható appeared first on Prove.hu.
Jeera aloo: az indiai köményes sült krumpli
2024. március 1. Prove - a világ vegán szemmel
A jeera aloo egy népszerű étel Dél-Ázsia területén, aminek fő összetevői a burgonya és az egész római kömény. Ezt a köménymagos sült krumplit pedig egyéb fűszerek hozzáadásával ízesítik tovább. Az aloo krumplit, a jeera pedig római köményt jelent. Ez egy egyszerű és gyors étel, amit leggyakrabban köretként fogyasztanak, például dahl mellé. Emellett naan kenyérrel vagy egyéb… The post Jeera aloo: az indiai köményes sült krumpli appeared first on Prove.hu.
Hajdina sült koktélparadicsommal, dióval és gombával variálva
2023. december 12. Prove - a világ vegán szemmel
A hajdinára legtöbbször csak köretként gondolunk, pedig jóval több van ebben az alapanyagban, kiváló főételeket is készíthetünk belőle. Jól megválasztott összetevőkkel dúsítva laktató, ízletes önálló fogásként is megállja a helyét. Ezt a receptet pár évvel ezelőtt az észt lakótársam inspirálta, aki először készített nekem ehhez hasonló ételt, amikor még azt sem tudtam, eszik vagy isszák… The post Hajdina sült koktélparadicsommal, dióval és gombával variálva appeared first on Prove.hu.
Rozmaringos, sült céklás vegán rizottó
2023. november 2. Prove - a világ vegán szemmel
Vegán rizottó különleges ízesítéssel, ami ráadásul rendkívül gyorsan elkészíthető? Ha ilyen receptet keresel, jó helyen jársz. A rizottó azért különleges, mert a rizs köretből főétellé avanzsál benne. Ha jól van elkészítve, egyszerűsége ellenére kirobbanóan ízletes fogás, amit maximum egy pohár fehérborral kell kiegészíteni. Ennek a receptnek az összetevőit direkt az őszi szezonnak megfelelően válogattuk össze,… The post Rozmaringos, sült céklás vegán rizottó appeared first on Prove.hu.
Padlizsán legyező (vegán)
Nemrégiben Birminghamban jártunk. Nem tudom ki, hogy van vele, de ha eljutok egy városba, ahol még nem jártam, a piac az, amit örömmel megnézek. Zöldség - gyümölcs piac. Különösen, ha egy másik országba jutok el. Nos amint mondtam, egy nyári napon Birminghamban jártunk, első utunk a belvárosi piacra vitt. Végre London után ismét olyan piacon jártunk, ahol sok árus volt és más-más dolgokat is árultak, nem mind ugyanazt. A mi városkánkban is van piac, de nem ilyen nagy. Mivel itt többen árultak mini padlizsánokat, így nem hagyhattam ki. Amúgy is a padlizsánoknak most van idénye. Persze nem kell a bébi padlizsánokért Birminghambe menni, hiszen láttam ezt már több helyen. Városunkban van néhány keleti üzlet, ahol ázsiai és mediterrán országok (török, görög, olasz) ételeit árulják. Ezekben a boltokban is találunk ezekből az apró padlizsánokból. Igaz, Birminghamban egy csomót adtak mindössze ?1-ért. Nem hagyhattam ki. A következő receptet nagyobb padlizsánból is el lehet készíteni, tehát ha Magyarországon a mini padlizsán nem elterjedt, nem kell legyinteni, a padlizsán legyező nagyobbacska padlizsánnal is elkészíthető. Könnyed vacsora vagy ebéd, fogyasztható körettel, bár mi nem ettünk mellé mást, a tofunak és a rostoknak köszönhetően laktató étel. A recept Hozzávalók: - Néhány darab padlizsán - Néhány szem paradicsom - 1 füstölt tofu - só - bazsalikom (opcionális) - olaj (opcionális) Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, hosszában szeleteket vágunk bele, de a tetejét egyben hagyjuk, hogy legyezőhöz hasonlóan kissé szét tudjuk teríteni. Besózzuk a padlizsán húsát és egy tálcán pihentetjük őket. Nedvességet fog ereszteni. Közben a paradicsomokat és füstölt tofut felszeleteljük. Amikor a padlizsánok már ,,vizet eresztenek, letöröljük róluk papírtörlővel, vagy kevés vízzel leöblítjük. Ezt követően a padlizsánok legyezői közé teszünk paradicsomszeleteket és füstölt tofu szeleteket felváltva. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük őket. Ha szaftosabban ennénk, pár csepp olíva olajat tehetünk rájuk, de ha zsiradékmentes táplálkozást folytatunk, ezt el is hagyhatjuk. 200 fokos sütőben kb 15percig sütjük. Sütőből kivéve szórhatunk rá friss vagy szárított bazsalikom levelet.
Főtt céklasaláta
2022. február 1. Mindennapi ételeink
Igazi téli saláta, egy kis növényi sajttal, friss rukkolával, spenóttal dúsítva. Nagyon szeretjük a céklát, én főképp nyersen szoktam salátában enni, de szeretem megfőzni, megsütni is - köretként vagy salátaként is tálalni. Hozzávalók:2 nagyobb cékla, megfőzve1 csomag rukkola5-6 levél spenót20 dkg vegán mozzarella ízesítésű sajt /marinált tofuval is finom2 ek. mustármag Zöldfűszeres fűszersó, petrezselyemzöl vagy korianderpár ek. olívaolaj Elkészítés:A céklát megmossuk, roppanósra főzzük, majd meghámozzuk és felkockázzuk. (Valamikor nyersen meghámozom, felkockázom és kevés kókuszzsíron megpirítom). A sajtot is hasonló méretű kockákra vágjuk. A rukkolát, spenótot megmossuk, és egy tálba tesszük. Belerakjuk a céklát, sajtot, mustármagot, ill. én sokszor lilahagymát is adok hozzá. Fűszerezzük, összekeverjük , meglocsoljuk az olajjal és már ehetjük is. Sokszor növényi majonézzel dúsítom. Szeretem a céklát fasírtnak is elkészíteni, vagy céklás krumplipürét is szoktam készíteni, de a céklás rizotto vagy brownie is nagyon finom.
Vegán gyros grill nyárs laskagombából
Csoda három egyszerű lépésben Van, hogy az embert elbizonytalanítja a komplikáltabb recept.. Hát, én itt pont fordítva jártam, mert abban kezdtem kételkedni, hogy vajon három egyszerű lépés tényleg elég lesz-e a csodához. Na, hát, az a helyzet, hogy ELÉG! :) De mitől is lesz jó ez a nyárs? Hát, természetesen a fűszerektől, aztán fontos a laskagombára jellemző ruganyos állag is, és végül az sem árt, ha nem félsz az egészet jól megsütni! :) Jutalmad pedig az illatos, cuppanós, kívül ropogós, belül szaftos vegán gyros lesz. Csíkokra vágva töltheted pitába, adhatod körettel tányérra is. Extra tipp: ki ne hagyd a tzatzikit vagy tahini szószt mellőle! A recepthez a gombát a Chefgomba.hu biztosította. Hozzávalók négy nyárshoz (3-4 személyre) - 600 g laskagomba - 1 fej lilahagyma - 2 kk gyros fűszerkeverék - 1 ek olívaolaj - 3 fújás füstaroma - 1 nagy gerezd fokhagyma reszelve - A lilahagymát vágd negyedekbe, majd szedd levelekre. A laskát is finoman szedd szét, ha maradna pár méretes ernyő, azt inkább vágd ketté. Figyelem, a laskát nem szabad áztatni, mert felszívja a vizet! - Egy tálban hintsd meg a fűszerekkel, locsolj rá olívaolajat, majd forgasd össze lazán. Ennek muszáj így állnia pár órát, még jobb, ha egy egész éjszakán át tudnak dolgozni a fűszerek a hűtőben. - Másnap lazán fűzd nyársra a gombát és a hagymát. Egyáltalán nem baj, ha nem érnek össze teljesen, annál jobban sül majd. Tedd fel a nyársakat egymás mellé egy sütőtál szélére. Ne nagyon érjenek a tál aljához sem, úgy tud legjobban grilleződni minden. Süsd a nyársakat 230 fokon légkeveréssel 25 percet, majd további 20 percet, de azt már csak 200 fokos sütőben. Ha kész, kicsit hagyd hűlni, majd a szeletelés előtt húzd össze a nyársakat középre. Ha nem is a legelegánsabb megoldás, de ollóval tudod majd a legszebben levagdosni a grilledet a nyársról. ;) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 45 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. Recept inspiráció The post Vegán gyros grill nyárs laskagombából first appeared on Kertkonyha.
Zöldborsó angolosan
Míg angol iskolákban dolgoztam, gyakran láttam, hogy az önkormányzat által juttatott napi zöldség vagy gyümölcs adagban nem csak banán, mandarin, alma, répa, paradicsom jár az alsós gyerekeknek, hanem zöldborsó héjában. Zsengén vagy akár jól éretten adták a gyerekeknek (mosatlanul), ahogy érkezett, zacskókban. Kevés gyerek ette, ami érthető, hiszen elmarad az íze a banánétól. Küllemre sem volt mindig vonzó. Amikor a borsóhüvelyekben szépen kifejlett borsószemek voltak, megmutattam néhány gyereknek, hogy Magyarországon gyerekkoromban a kertben hogyan nyitottam ki és ettem meg belőle a borsószemeket. Nevettek rajta. :) Tiszta újdonság volt számukra. A különböző élelmiszer üzletekben is árulnak itt Angliában hüvelyes zöldborsót, kisebb csomagokban. Eleinte erre igen csak rácsodálkoztam, mígnem végre láttam valahol, hogy igen, az angolok a zsenge zöldborsót hüvelyesen eszik. Amikor a szemek még alig láthatóak benne, akkor akár nyersen, akár ételekbe főzve használják fel. Én is így tettem. Férjem vett kb. fél kilóval a helyi "piac"-on. Az egyik belvárosi téren heti háromszor árulnak zöldséget gyümölcsöt, ha sikerül eljutnunk, akkor ott szerezzük be a zöldség gyümölcs nagyobb részét. Egész jó dolgokat ki lehet fogni. Például bió sárgabarackot - amit az előző recepthez is használtam - 5 fontért adott kb. 4,5 kilót egy rekeszben. Cseresznyét is itt szerezzük be, télen pedig a narancsot, mandarint, almát, körtét. Gyakran van angol áruja, emellett spanyol, francia, néha dél-afrikai. Számunkra a spanyol gyümölcs nem olyan mint amikor magyaroknál vettük volna, hiszen úgymond Spanyoloszág a "szomszédban" van. Mindenesetre többnyire jó minőségű gyümölcsöket árul Sharon - ez a neve a vállalkozónak. Rekeszben, nagyobb tételben olcsóbb, aminek mi kiváltképpen örülünk. Így jutott férjem is olcsóbban a zsenge zöldborsóhoz, amit ehhez az ételhez használtam fel. A recept Hozzávalók: 1 fej hagyma 3-4 szál sárgarépa 1-2 szál fehér répa 2 maroknyi zsenge zöldborsó héjában 3-4 gerezd fokhagyma só vagy ételízesítő rizs vagy tészta köretnek Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk, megmostuk és felaprítottuk, egy kevés vizen üvegesre pároljuk. Hozzáaadjuk a megmosott, karikákra vágott répákat, az aljára teszünk egy kevés vizet, hogy ne égjen oda, adunk hozzá egy kevés ételízesítőt és tovább pároljuk. Amikor már nem túl kemény, hozzáadjuk a megmosott zöldborsót, rászorjuk a felaprított fokhagymát és fedő alatt megpároljuk. A legvégén adhatunk hozzá petrezselymet vagy akár pörköltösen (paprikát szórva a főzés közben a zöldségre) is elkészíthetjük. Fogyaszthatjuk tésztához vagy rizshez is. Mi az utóbbit választottuk. Könnyű kis étel a gyomornak is és gyorsan el lehet készíteni.
Mákos puliszka-tekercs
Gluténmentes, vegán édesség amelyet könnyű elkészíteni és akár a karácsonyi asztalon is megállja a helyét. Azonban karácsony nélkül is elkészíthetjük. Azért is ajánlott elkészíteni mert mák-tartalmának köszönhetően kalciumban és vasban gazdag édesség, ami szolgálja és építi csontjainkat, segíti szervezetünk egészséges működését. A recept Hozzávalók: - 15 dkg kukoricadara - 5 dl növényi tej (vízzel is elkészíthető) - 1.5 dkg gyümölcs cukor vagy eritritol - pár csepp vanília kivonat (elhagyható) - 12 dkg mák - 3 dkg gyümölcs cukor - 1 citrom héja Elkészítés: A növényi tejet felforraljuk és folyamatos kevergetés mellett beleszórjuk a kukoricadarát és a gyümölcs cukrot vagy eritritolt és a vaníliát, majd folyamatosan keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Keményebb állagúnak kell lennie, amit már nehéz kavarni. Félretesszük hűlni, míg elkészítjük a tölteléket. A mákot megdaráljuk, hozzákeverjük a gyümölcs cukrot és a (lehetőleg bio) citrom lereszelt héját. Frissentartó fóliát simitunk az asztalra vagy a munkalapra, amin összeállítjuk a sütit. A valamelyest kihűlt keményre sűrűsödött puliszkát a fóliára kanalazzuk, majd megpróbáljuk eloszlatni. Amikor nagyjából egyenletesen eloszlattuk, egy másik fóliát teszünk a tetejére, azon keresztül tudjuk használni a sodrófát és szép, téglalap alakúra nyújtjuk a puliszkát. Amikor kinyújtottuk, lehúzzuk a felső fóliát és megszórjuk a tetejét mákkal. Ahogy rétest vagy piskótát tekerünk fel, úgy tudjuk feltekerni ezt is, tehát az alul lévő frissentartó fólia segítségével. Amikor tekercsbe csavartuk, a frissentartó fóliát körétekerjük és így hűtőben állni hagyjuk, dermedni egy éjszakát vagy legalább pár órát. Tálalás előtt szeleteljük.
Vegasztrománia Karácsony: Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban
2019. október 31. Vegasztrománia
Évek óta tervezem, hogy a Karácsony előtti időszakot valódi készülődéssel és ráhangolódással töltöm, de az utóbbi pár évben általában december közepe után eszméltem fel, hogy ebből nem sok valósult meg. Idén viszont végre máshogy alakult. Múlt pénteken letettem egy hatalmas őszi csomagot, és ez segített abban, hogy az őszi szünet lendületével el tudjam kezdeni a vágyott megélést. A saját, belső készülődésig, vagyis Adventig van még időm, de a receptek megfőzését, megosztását most kezdem, hogy a munka és tanulás mellett minél többet meg tudjak osztani az ötleteimből. Közben az idő is lehűlt, ez a töltött kelkáposzta pedig olyan karácsonyillatot terített szét a lakásban, hogy ezek után remélem, nem lesz gond a hangolódással. Töltött kelkáposzta fűszeres paradicsommártásban Hozzávalók: (10 tekercshez) 10 kelkáposzta levél megmosva 2 ek növényi olaj 1 hagyma felkockázva 3 fokhagyma apróra vágva 2 szár angol zeller apróra vágva 1 sárgarépa lereszelve (vagy késes aprítóban felaprítva) 1 fehérrépa lereszelve (vagy kése aprítóban felaprítva) 150 g gomba kis kockákra vágva 1/2 birsalma lereszelve 1 tk füstölt paprika 100 ml rozé bor 150 g főtt rizs 50 g gesztenye kis kockákra vágva 50 g aszalt szilva 50 g dió ledarálva 1 csokor petrezselyem felaprítva 1 narancs héja lereszelve 2 x 400 g hámozott paradicsom konzerv pürésítve 100 g paradicsom passata 4-5 szem szecsuáni bors 1/2 tk creol fűszerkeverék, vagy ugyanennyi Cayenne-bors 1/2 tk fahéj, vagy 1 fahéj rúd 1/2 tk reszelt szerecsendió 2 cm-es gyömbér lereszelve 3-4 szegfűszeg só frissen őrölt bors Hevítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, majd adjuk hozzá a hagymát, a fokhagymát, a zellerszárat és pirítsuk 10 percig. Adjuk hozzá a sárgarépát és a fehérrépát, a füstölt paprikát, keverjük meg, öntsük hozzá a rozét és adjuk hozzá a birsalmát. Sózzuk, borsozzuk. 5 perc főzés után adjuk hozzá a gombát és pirítsuk további 5 percig. Hagyjuk egy kicsit kihűlni. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a gombás keveréket, a rizst, a gesztenyét, a diót, az aszalt szilvát, a petrezselymet és a narancshéjat. Melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra. Tegyük fel főni a paradicsommártást. Öntsük egy lábosba a paradicsomokat, és a fűszereket, és fedő alatt főzzük 20 percig. Forraljunk fel egy nagy lábos vizet, sózzuk meg, majd ebben főzzük 3-4 percig a kelleveleket. Hagyjuk őket szűrőn lecsepegni, és itassuk le róluk a felesleges vizet. Terítsük magunk elé egy levelet, tegyünk az alsó harmadára kb 3 ek tölteléket, hajtsuk be két oldalán, és tekerjük fel. Madzaggal át is köthetjük őket, megerősítés és esztétikai csavar végett, de enélkül is megállják a helyüket. Ezt a műveletet végezzük el az összes levéllel. Egy nagy, vagy több kisebb sütőedény aljára öntsük a paradicsomszószt, erre ültessük rá a kelkáposzta csomagokat. Lefedve süssük az előmelegített sütőben 15 percig, fedő nélkül 15 percig. Köretnek illik hozzá a pirított kalács, a pita, a burgonya gratin, sült édesburgonya - válogasson mindenki magának ezek közül, vagy nem ezek közül saját ízlése szerint!
Mediterrán lakoma
? la Hémangi Dévi Dászi Fantasztikus szakácskönyvet kaptam nemrég. Szakácskönyvet olvasni kicsit olyan, mint magával az emberrel találkozni. Mennyi mindent üzennek az ételek, a hozzávalók, az elkészítési módok! Van, hogy hiába a sok szép kép, ha idegenek az ételek és a hozzávalók vagy akár az író stílusa, nem? Micsoda különbség, amikor viszont az egész az első pillanattól kezdve az enyém, falom az oldalakat, egyre azt tervezgetem, hogy melyiket mikor készítem el. Hovatovább, minden hozzávaló megvan otthon, de ha esetleg mégsem, azonnal tudok mondani valamit, amivel helyettesíteni tudom. :) Tiszta szívből tudom ajánlani Hemangi legújabb szakácskönyvét, aminek címe: Népek Konyhája. Én rögtön beleszerettem, és egyáltalán nem találtam benne olyan bonyolult receptet, aminek őrült módon neki kéne gyűrkőzni. Benne tényleg minden fantasztikusan egyszerű és nagyszerű, és épp ez benne a csodálatos. Jól bevált receptek a világ minden tájáról. Kitaláljátok, mit kölcsönöztem most belőle? Hát, persze, hogy egy mediterrán összeállítást: cukkini fasírt + paradicsomos tepsis krumpli + langyos zöldbab saláta.
Görög lencseragu
Egyszerű vegán BOWL Vannak ezek a vegán csoda bowl-ok [boul], egyik-másik kész mestermű. Ki tudja, mire gondolok? Igen, amikor egy tálban találkozik minden finom növényi étel, és hihetetlen gusztusosan össze lehet rendezgetni a színeket, az ízeket, textúrákat és formákat. Persze nem rossz pár félkész hozzávalóból felpakolni, mert akkor nem kell annyifélét főzni, paszírozni, szeletelni, sütni, keverni stb. A bowl versenybe én most egy egyszerűbb verzióval szállok be, de tudjátok mit, nem is baj. Így legalább simán bekanalaztam, nem fájt érte a szívem. :D De rátok bízom, fokozzátok nyugodtan, mi egyebet találtok mellé otthon a hűtőben. Tegyetek minden finom vegán dolgot a kompozíciótokba, hagy szóljon! ;) Hozzávalók a lencséhez: - 300 g lencse (száraz) - 4-5 ek olívaolaj - 1 közepes vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 70 g paradicsompüré - 3 csepp füstaroma - 1 kk pirospaprika - 1 csipet bors - 1 mk só - 2 babérlevél - 2 karika kápia paprika - A lencsét előző este áztasd be, majd aznap félig főzd meg pár babérlevél társaságában. Ehhez valószínűleg 5 perc elég is lesz. - Közben olajon párold meg a hagymát, és ha kész, a fokhagymát, majd dobd rá a kockára vágott kápiát is. - Ezután keverd bele a paradicsompürét, az ízesítőket és a lencsét. - Öntsd fel kis vízzel, és főzd puhára 10 perc alatt. Extra tipp: hagyományosan is tálalhatod: körettel, salátával. ;) Jó étvágyat! Elkészítési idő: kb. 15 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat! Kezdő Vegán Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II A Mindennapi Superfood Kezdő Vegán Angol nyelven The post Görög lencseragu appeared first on Kertkonyha.
Mustáros-hagymás tofurostélyos – rendkívül egyszerű, finom és laktató vegán recept
Szuper egyszerű, gyors és olcsó receptet hoztam, amit gyakran elkészítek pont ezért, és persze mert nagyon finom is. Ez az adag kb. két embernek elég körettel együtt. 1-2 blokk tofu 3-4 evőkanál mustár 10 nagy gerezd fokhagyma 2 nagy fej vöröshagyma só olaj A vöröshagymát pucold meg, most meg és vágd fel (fél)karikákra. A tofut vágd szeltekre, és préseld ki a következő módon: rétegezd konyhai papírtörlőre, 2-3 réteg papírtörlő, egy réteg tofu, 2-3 réteg papírtörlő, majd még egy réteg tofu, és végül papírtörlő. A tetejére valamilyen lapos, nehéz tárgyat tegyél (könyvek, vagy tepsi benne egy nagy kancsó vízzel), így kipréselve belőle a nedvesség nagyját. A mustárt 3 gerezd fokhagymával és némi sóval keverd el. Kenj be minden tofuszeletet ezzel a páccal, rétegezd őket egy dobozba/edénybe, és tedd félre egy fél órára legalább, de éjszakára is maradhat így. A hagymát és a maradék fokhagymagerezdeket egy serpenyőben, alacsony lángon, pici olajon, pici sóval, lefedve párold meg, majd vedd feljebb a lángot, és pirítsd is egy kicsi ideig. Ha kész, tedd ki őket egy tányérra, és ugyanabban a serpenyőben süsd meg a tofuk egyik, majd másik oldalát aranybarnára. A képen salátával és főtt krumplival tálaltam, a tetejére halmoztam a hagymát és a fokhagymát. The post Mustáros-hagymás tofurostélyos – rendkívül egyszerű, finom és laktató vegán recept appeared first on VegaNinja.
Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó
2018. április 15. Vegasztrománia
Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban voltam a január elején megállapított érzékenységeimmel és a diétájával kapcsolatban, ezért volt bennem egy kérdőjel, hogy mit tudok majd enni. De az a helyzet, hogy ismét rádöbbentem, hogy hozzáállás kérdése az egész, és bár kicsit többet kell tervezni, minden megoldható. Első estémen a hosszúhetényi Almalomb étteremben gersli kását ettem sárgarépával és lenmaggal, vasárnap délelőtt pedig nagy kedvenc helyemen, a pécsi Reggeliben búcsúztam Buddha tállal és természetesen kávéval. A keretek között pedig otthon főztünk közös kedvencünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik szakácskönyvéből. Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó Hozzávalók: (4 fő részére) 2 közepes padlizsán (kb. 700 g) megtisztítva (a héja marad) 4 ek olívaolaj 1 fahéjrúd 350 g koktélparadicsom félbevágva 1/2 - 1 kk szárított chilipehely 400 g csicseriborsó konzerv átöblítve, lecsepegtetve 2 gerezd fokhagyma felaprítva 1 citrom lereszelt héja 1 marék menta- és bazsalikomlevél apróra tépkedve só, frissen őrölt bors A sütőt előmelegítettük 200°C-ra. A padlizsánt 2 cm-es kockákra vágtuk. Egy nagy sütőtálban 5-10 percig hevítjük az olajat a sütőben (ez azért jó, mert így nem szív annyi olajat magába a padlizsán, amit egyébként szokott). Óvatosan beletettük a padlizsánkockákat, majd megsóztuk, borsot tekertünk rá, hozzáadtuk a fahéjrudat és összekevertük. 30 percig sütöttük, félidőben megforgatva a padlizsánokat. Az idő leteltével hozzákevertük a paradicsomokat és a chilipelyhet is, majd 20 percig sütöttük. Hozzákevertük a csicseriborsót és a fokhagymát, és 10 percig sütöttük. Ezután kivettük a sütőből, hozzákevertük a citrom héját és 15 percig pihentettük. Hozzákevertük a zöldfűszereket, és melegen tálaltuk. Kókuszjoghurttal isteni, köretként pedig adhatunk hozzá rizst és/vagy pitát és kevert zöldsalátát (de ezek nélkül is isteni). Tipp: Ha véletlenül marad belőle, kevés vízzel (esetleg tahinivel) összeturmixolva pirítósra kenhető humusz-variációt kapunk.
Különleges köret mindenkinek!
2018. március 25. Beautilicious
Se liszt, se glutén, se hozzáadott cukor, se laktóz, se tojás, minimális szénhidrát, sok rost, szuper íz. Élvezetes evés aggodalmak és pepecselés nélkül. :) Hozzávalók - 250gr spenót - 1gerezd fokhagyma - fél fej vöröshagyma - 250dl paradicsomlé - 200gr sütőtök Így készítsd - A hagymát olajon lepirítjuk - Megpároljuk rajta a spenótot és sütőtököt egy kis paradicsomlében - Ha kész ráöntjük a maradék paradicsomlevet
Téli étvágy és hangulatjavító - gyömbéres Rasam leves
2018. február 3. Eszemiszom – Jóga Magazin
Téli étvágy és hangulatjavító - gyömbéres Rasam leves Ez a leves, ha mindent előre megveszünk hozzá, akkor nagyon könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető. Kiválóan melegít és felélénkíti az emésztésünket. A két sarkalatos pontja a tamarind és a koriander no meg a curry levél. Tamarindot szárítva lehet kapni az indiai vagy ázsiai élelmiszereket árusító boltokban, koriandert pedig frissen szerencsére egyre gyakrabban lehet találni a piacokon vagy szintén a már említett ázsia boltokban. Curry levél ha nincs friss (ázsiai boltokban fagyasztva árulják) akkor lehet kapni fűszeresnél szárítottat is, az is jó. A rasam levesbe én most tettem egy kis gyömbért is ezen az esős, téli napon. És ami az extra nekem, hogy most házi készítésű, eredeti ayurvéda recept szerinti (tehát nem teavajból olvasztott vajat!) vagyis házi, saját készítésű ghee-t használtam. Hmmmm. Hozzávalók 2 személyre: 1 bő evőkanál szárított tamarind (vagy úgyis mondhatnám, hogy egy vastag ujjnyi levágva a szárított tömbből) fél csokor friss koriander 8 db koktélparadicsom vagy 2 kisebb fej minőségi paradicsom 1 ujjnyi friss gyömbér 2 kis piros chili paprika egy evőkanál római kömény fél kiskanál kurkuma negyed evőkanál fekete bors (egész de lehet őrölt is) 10-15 szem fehér mustármag 10-15 darab curry levél (lehet szárított is) 2 csipet asafoetida, avagy hing ghee Előkészület (20 perc) A tamarindot 1.5 dl forró vízbe be kell áztatni min 20 percre, és utána kinyomkodni a masszáját, meg egy kicsi a levéből is mehet hozzá. Egy kis mozsárban összetörjük a köményt és a borsot. Összevágjuk a curry leveleket, a paradicsomot kis szeletekre és a gyömbért apró picire. Felvágjuk a két chilit is. Mindezt félretesszük. Amikor mindezzel megvagyunk érdemes mindent odakészíteni a tűz mellé. Nagyon gyorsan pirulnak a hozzávalók az elején, ha erős a gáz, így jó résen lenni. Főzés (20 perc) Felforrósítjuk az evőkanálnyi gheet és kipattogtatjuk benne a mustármagokat. Aztán beledobjuk a gyömbért és a chilit, gyorsan keverjük és nem túl nagy lángon, hogy oda ne égjen. Majd jöhet az asafoetida, a kurkuma és az összevágott curry levelek. Picit összepirítjuk. Majd jöhet hozzá a paradicsom, hozzá egy kis só. Hagyjuk, hogy a paradicsom összeessen és sűrűsödjön, de ne főjön el teljesen. Amikor ez megvan, jöhet hozzá a tamarind massza, a kömény-bors keverék és még ízlés szerint só. Felengedjuk fél liter vízzel és közepes lángon hagyjuk felforrni. A végén beledobjuk a friss koriandert és már le is lehet venni a tűzről. Köretnek, hogy még laktatóbb legyen mehet hozzá rizs (basmati vagy soona masoori), vagy simán kenyér. Jó étvágyat! F. Tóth Gabriella 2018 (C) Minden jog fenntartva.
narancskrémes sütőtöktekercs
2017. december 2. Beautilicious
Volt itthon egy rakat sütőtök, és akadt némi szabadidőm, gondoltam kipróbálok valami újat. Nagyon szeretem a sütőtököt, mert piskótákba, krémekbe, magába, vagy köretként is nagyon finom. Nálam mindenesetre top listás zöldség, és az íze is nagyon finom. Ha ezt a finom ízt párosítod naranccsal, vigyáznod kell, mert könnyen függő leszel. Hozzávalók - 3 tojás - 85gr kölesliszt - 15gr bambuszrostliszt - 300gr sült sütőtök - 100gr édesítő + 50gr - fél citrom leve - szódabikarbóna - 1 narancs leve - 100gr túró - 150gr joghurt - 30gr zselatin Így készítsd - A tojásokat keverd habosra 100gr édesítővel, és fél citrom levével - Pürésítsd a sütőtököt, majd add a tojásokhoz - A liszteket keverd el a szódabikarbónával, öntsd bele a sütőtökös masszát - Öntsd a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe, és süsd ki 20perc alatt - A krémhez turmixold össze a túrót, narancslevet, joghurtot és az édesítőt, majd keverd hozzá a zselatint - Töltsd meg a piskótát, majd tekerd fel, és csomagold alufóliába - Tedd 1 éjszakára a hűtőbe, és másnap szeleteld fel
Mandulatej és mandulasajt
2017. november 9. Gitta nyersétel blogja
A legegyszerűbb és leggyorsabb étel-ital kombináció, amit el tudok képzelni akkor, ha egyébként már van valamilyen zöldségféle elkészítve, saláta vagy valamilyen köret. Igen, ezt ajánlom, ha fel szeretnéd dobni a salátád, vagy csak felvágsz néhány szem paradicsomot, újhagymát hozzá... és készen is van a fantasztikus főétel. Először is, mandula kell hozzá, ebből van kétféle. Van a blansírozott és a héjas. blansírozott mandula héjas mandulaMindkettő jó, de: - a blansírozott mandula már nem nyers. Levették a héját, de ez a művelet nagyüzemi környezetben hőkezeléssel jár, így bár a blansírozott mandulát azonnal fel tudod használni, tudd, hogy ez így már nem nyers. Igaz, hogy tele van rengeteg ásványi anyaggal, vitaminnal, vagyis nem kell ezt a változatot azonnal elvetni, én szoktam ilyen mandulát is vásárolni, és ha nincs időm előkészíteni a héjas mandulát, akkor ezt használom. - a héjas mandula az igazi. Ez nyers, és ha hazai a forrásod, akkor még jobb. Ezzel viszont munka van. Legalább 12 órára be kell áztatni, közben lehet az áztató vizet cserélgetni, hogy minél tisztább legyen. Hogy erre miért van szükség? Azért, hogy az enzimek feléledjenek, az enzimgátlók lebomoljanak, azért, hogy az alvó magból élő legyen! Most ennél a receptnél nem jó, ha a héja rajta marad, ezért az áztatás után leülünk egy csendes helyre, és egyenként eltávolítjuk minden egyes mandula darab héját. Igen, jól látod... meg lehet kérni a család többi tagját, vagy át lehet hívni a szomszédot, ugyanis társaságban gyorsabban megy az idő, és ha többen csináljátok, hamarabb készen is van. Ha ezzel készen vagy, akkor az áztatott-meghámozott mandula készen áll arra, hogy mandulatejet, illetve mandula sajtot készítsünk belőle. Mandulatej Hozzávalók: 20 dkg mandula (blansírozott vagy beáztatott, lehéjazott) 1,6 liter víz ízlés szerint édesítés (méz vagy bármilyen természetes édesítőszer) ízlés szerint ízesítés (vanília, vagy fahéj, vagy esetleg kakaópor) Turmixgépbe tesszük a mandulát és a víz felével simára turmixoljuk. Nincs szükség drága tejkészítő masinára... Ha ezzel megvagyunk, hozzáöntjük a víz másik felét, elkeverjük, és egy nagyon finom nylon szűrőzsákon átszűrjük. (ha nincs ilyen zsákunk, akkor egy nylon zokni, harisnya is megteszi) Átszűrjük, kinyomkodjuk, mindaddig, amíg a pép olyan száraz nem lesz, hogy abból már alig lehet folyadékot kinyerni. Vagyis: ezzel a művelettel kettéválasztottuk a folyadékot a mandula rostjától. A fehér folyadék egy kifejezetten mandula ízű, tejszerű ital lesz, amit visszatehetünk a turmixgépbe, és hozzáturmixolhatjuk az édesítő-, illetve az ízesítő anyagokat. Mandulatej A visszamaradt pép lesz a mandulasajt alapja. És itt jön az, hogy miért is kellett a mandula héját lehúzni, hát azért, hogy ez a sajt szép tiszta fehér legyen. Ha nem szeretnéd felhasználni a pépet mandulasajt készítéshez, akkor nem feltétlen szükséges lehéjazni (de beáztatni igen) mandulapép, ami a tejkészítés során visszamaradAz így visszamaradt mandulapép sokoldalúan felhasználható, pizza alapba, fasírtba, édességbe tehető, és készíthető belőle fincsi sajt. Mandulasajt Hozzávalók: kb 20 dkg mandulapép (a tejkészítésnél megmaradt pép) 2 evőkanál sörélesztő pehely, 2 mokkáskanál só 1-2 evőkanál friss citromlé 1 evőkanál utifűmaghéj Az elkészítése nagyon egyszerű: minden összetevőt elkeverünk, lehetőleg simára. Ha nagyon száraz lenne (a tejkészítésnél túl jók voltunk), akkor egy kis mandulatejet vagy vizet lehet még hozzátenni. A sörélesztő pehely adja meg a sajt ízét, az utifűmaghéj pedig az állagról gondoskodik. Ez a sajt alaprecept. Ezt lehet variálni nagyon sokféleképpen, füstös fűszerpaprikával, céklával, curryvel, algával lehet ízesíteni, színezni, kinek milyen kedve van épp. Ezt a sajtot lehet enni csak úgy magában, golyókat lehet belőle formázni, cukkinibe lehet tölteni, tortába lehet belőle tenni egy réteget, és még sorolhatnám. vegamix-szel megszórva, friss zöld fűszerekkel Pirospaprikával megszórva, friss zöld fűszerekkel Színes fűszerekkel megszínezve, golyókat formázva Színes sajtgolyók salátával A mandulasajt cukkini tekercsben A mandulasajt zöldségtortában sok sikert és jó étvágyat hozzá :)
Ebéd és vacsora a Zöldház Bio Panzióban
2017. július 20. Éltető ételek
A sok-sok fénykép nézegetése felidézte bennem azokat az ízeket, illatokat és a házigazdák szeretetét, ahogyan az ételeket készítették nekünk. Minden estém úgy telt a táborban, hogy a panzió konyhatündérével, Anikóval összeültünk, és átbeszéltük az aznapi finomságok receptjeit azért, hogy nektek tovább tudjuk adni. Higgyétek el, húsmentesen is lehet nagyon tápláló, bőséges és finom ételeket készíteni. A tábor résztvevői ezt meg is tapasztalhatták, mindenki legnagyobb elégedettséggel fogadta ezeket az egészséges ételeket. Ebédre mindig volt leves és főétel (sok-sok salátával), a vacsora pedig szintén egy főtt étel volt, ilyenkor a desszert sem hiányzott. De beszéljenek a képek. :) Végeláthatatlan nyers saláták, zöldségek és csírák. A tányérunk felét ez tette ki. A tányéron lévő finomságokat a recepteknél fogom részletezni. Vega kolbászkrémmel töltött krumpli salátával. Spenótos palacsinta fokhagymamártással és krumplival.Vega töltött paprika paradicsommártással és főtt krumplival. Párolt zöldség, hajdinás fasírt, rizs és zöldsaláta. Sült zöldség, alakor-rizs köret, grillezett cukkini és paradicsom mártás. Saláta és öntet hozzá.Padlizsános spagetti (volt gluténmentes tésztával is). Még ehhez is salátát ettünk. :D Töltött tök salátával.
Barbecue szószos szójakocka rízzsel
2017. június 19. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Hozzávalók: - 200 g szójakocka beáztatva (sima vízbe áztatni, 5x, 6x kinyomkodni és cserélni a vizet rajta - így nem marad mellékíze) most felfőztem babérlevéllel és őrölt köménnyel - 2 fej hagyma felvágva olajon pirítva - 2 ek. nádcukor ráhintve - 4 karcsú répa - 1 pasztinák - 1 kicsi padlizsán Ekészítése : Együtt pirítom mind, amíg a a padlizsán jól átsül, majd a 140 g-os sűrített paradicsomot ráöntöm , és egíy kevés vizet. 1 paradicsomot felkockázok, majd rá kerül 0,5 l paszírozott paradicsom édes curry, provance fűszerkeverék, fokhagymapor, szerecsendió és só .Nagyon sok fűszert felvesz a paradicsom miatt. Tipp: Nem sütöttem a szójakockát, csak áztatva és főzve volt (!) Köret: Fehér rizs és köles együtt főzve. Mi így is szeretjük. Jó Étvágyat!
Cukkinis zöldségpörkölt hajdinával
Szeretem az egyszerűen összedobható ételeket, ami néhány hozzávalóból és fűszerekből elkészíthető. Ez is ilyen és úgymond életet menthet egy éhes napon, vagy egy sietős alkalommal, amikor nincs sok idő/erő főzni másnapra, hogy legyen mit a munkába vinni. A natúr hajdina gyorsan elkészíthető, nem csak finom, hanem egészséges gabonaféle. Egyrészt gluténmentes, másrészt E, B1, B2 és P-vitamin tartalma jelentős. P-vitaminról még keveset írtam a blogomon. Úgy bizonyára jobban ismert, hogy a P-vitaminok a Flavonoidok. Jelentőségük abban van, hogy csökkentik a hajszálerek áteresztőképességét (permeabilitását), innen az elnevezésében a ,,P betű. Elsőként 1936-ban Szent-Györgyi Albert és munkatársai vizsgálták a citrusfélékből származó flavonoidok élettani hatását, és azt tapasztalták, hogy csökkentik a hajszálerek törékenységét. A flavonoidokon 13 különböző vegyületcsoportot értünk. Mára mintegy 4000-féle különböző flavonoidot azonosítottak. A P-vitamin segíti a C-vitamin felszívódását és megvédi az oxidációtól, ezenkívül erősíti a hajszálereket. Feltételezhető, hogy hiányában a C-vitamin felszívódása és felhasználása zavart szenvedhet, éppen ezért hiánytüneteik átfedhetik egymást. Hiányában gyakori ínyvérzés léphet fel fogmosáskor. Nőknél menopauzában csökkentheti a hőhullámokat. Emellett a flavonoidok asztmaellenes és antiallergén hatásáról is szólnak tanulmányok. (Források: Kandaswami, C., Middleton, E., Adv. Exp. Med. Biol.,1994 DIABETES 2008/5 - Kicsák Marian dietetikus, Wikipedia) A recept Hozzávalók: - 1 kg cukkini - 2-3 db piros vagy tricolor paprika - 30 dkg morzsolt kukorica - 1 nagyobb fej hagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - víz - ételízesítő (jó, ha házi) - bors/borsikafű - piros fűszerparika Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát vízen üvegesre dinsztelünk. A megmosott, felkockázott cukkinit, a megmosott fagyasztott kukoricát és a felaprított paprikákat ráhelyezzük, megszórjuk ételízesítővel, átkeverjük, rövid ideig (1-2 perc) fedő alatt pároljuk. Megszórjuk fűszer paprikával, öntünk hozzá némi vizet, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, egy kevés őrölt fekete borsot vagy őrölt borsika füvet, és rövid idő alatt összefőzzük őket. Medvehagyma szezon idején, feldarabolt medvehagymát is adhatunk hozzá. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. A legvégén egy kevés sörélesztő-pehely hozzáadásával még finomabb ízt érhetünk el. Míg a pörkölt megfő, elkészítjük hozzá a köretet. Egyszerűen csak alaposan megmosott natúr hajdinát főztem hozzá. Nokedlivel is nagyon finom.
Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept
Ez a nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel igazán különleges alapanyag-párosításokat tartalmaz, ez adja meg azt a bizonyos extrát, amitől számomra izgalmas lesz egy étel. A laska gomba íze elég enyhe, nincs meg az a jellegzetes gombaíze. Jól ízesíthető, textúráját pedig nagyon szeretem, főleg, ha nincs túlsütve. Jól magába issza a fűszereket, ez esetben leginkább a szójaszószt. A sóshoz a paszternák, a hagyma és a tárkony adja az édeset (és persze az édes-savanyú uborka) ehhez jön a gránátalma friss, savanyú íze, a rukkola borsossága. A főtt burgonya szépen asszisztál mindehhez. Hozzávalók: 1 doboz (300 g) laskagomba 1 doboz (150 g) aranylaskagomba 2 nagyobb paszternák 1 kis fej vöröshagyma 1 marék sósmogyoró 2 evőkanál szójaszósz 1 csipet bors 1 csipet cayenne (kihagyható) 1 teáskanál tárkony Körethez: fél gránátalma 4 közepes méretű burgonya rukkola savanyú uborka (én egy “müncheni” jellegű, édes savanyú uborkát használtam, normál csemegeubival is működne) A hagymát karikákra, a paszternákot negyedkarikákra (cikkekre) vágom, persze hámozás után, a laskagombákat pedig elnagyolva darabolom, hogy kiélvezhessem a szép kis formáit tálalás után is. A hagymát egy kevés vízen, alacsony lángon, lefedve addig párolom a paszternákkal és a sósmogyoróval együtt, amíg a hagyma üvegessé nem válik. Ekkor nagy lángra veszem, és rádobom a gombát, és összeforgatom. Megfűszerezem borssal, cayennel (ha szereted a csípőset), tárkonnyal, és fedő nélkül, időnként megkeverve párolom-pirítom kb. 10 percig. Ekkor adom hozzá a szójaszószt, amitől bronzos színt ölt az egész. Adok még neki 10 percet, időnként megkeverve, hogy minen darab megpirulhasson. Közben a krumplikat megmosom (ha van kedved, meg is hámozhatod), felnégyelem, és sós vízben puhára főzöm. A tányérra halmozom a gombát a paszternákkal, mellé a főtt krumplit, rukkolát, csemegeuborkát. A gránátalmát meghámozom (tehát kiszedem belőle a gyümölcshúst a magocskákkal), és rászórom a gombára. +1 tipp: Így hámozd a gránátalmát: The post Ízletes laska gránátalmával és főtt krumplival – vegán recept appeared first on VegaNinja.
Túl a sültkrumplin
2017. február 22. Beautilicious
Szenvedélyed a sültkrumpli, de célod az egészséges életmód vagy épp a súlyvesztés? Számoljunk le az egészségtelen krumlival? Ha nem tudsz neki ellen állni, az csak azért lehet, mert még nem kóstoltad az én kedvenc köreteimet ; a cékla hasábot, az édesburgonya hasábot és a zellerhasábot. Elkészítési módja megegyezik a hagyományos hasábéval, de a kalórián és zsíron még így is tudsz csökkenteni, ha sütőben készíted el. Íze akármelyik opciónak felülmúlja a sültkrumpli zsírban tocsogó ízét.
Grillezett padlizsánkarikák
2017. február 16. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna legújabb menüje: Hozzávalók: A pác: - 2-3 ek mustár - 3-4 gerezd fokhagyma 4-5 ek olaj ( lehet oliva de más is) - víz és só Az összetevőket összeturmixoljuk, a padlizsánkarikákat egy éjszakára (vagy reggel betéve, esti sütéshez) pácba áztatjuk. A padlizsánkarikákat grilltálcára fektetve sütőben puhára sütjük. Köretek: A kölest előre megfőzzük, nem kell, hogy szétfőjön, de puha legyen. Egy-két vöröshagymát apró kockákra vágunk, sóval kókuszolajon dínszteljük, majd hozzáadjuk a füstölt tofukockákat és együtt pirítjuk, amíg kellemes puha néhol barnásra pirult lesz. Ezen a ponton kivehetünk annyit, amennyit a köleshez szeretnénk keverni. A többihez az édesburgonyát felkockázva szintén hozzákeverjük, kicsit együtt pirítjuk, majd kevéske (1,5 dl) vízzel puhára főzzük. Jó Étvágyat!
Gluténmentes étel teff maggal és mángolddal
2017. február 11. Vegán receptek Tőlünk Nektek
Anna újabb receptje: Hozzávalók: - póréhagyma - mángold - napraforgó mag - kókuszolaj - só - teff magok A póréhagymát, a mángoldleveleket és a napraforgó magot 1 ek kókuszolajon sóval megpároljuk. Felöntjük egy kis vízzel, beleszórunk teff magokat. Együtt főzzük, míg a teff is kész. Egy részét napraforgó-/ tökmaggal és kis vízzel,pár csepp citrommal összeturmixolva krémet kapunk, amit bármilyen ( akár gluténmentes) tésztával, főtt quinoával összekeverve nagyon finom ételt kapunk. Kenhetjük kenyérre is. A maradék párolt mángoldot köretként szervírozhatjuk. Jó étvágyat! Picit a teffről: https://glutenerzekeny.hu/kevesbe-ismert-glutenmentes-gabonafelek-a-teff/
Tudományos összegzés a növényi alapú étrend kapcsán
2016. november 28. Vegán lettem
A Pécsi Tudományegyetemen készült egy tanulmány, mely 42 forrást felhasználva, tudományos alapokra helyezve méltatja a növényi alapú étrendet. 2016. augusztus 8-án készült el, és november 20-án jelent meg Magyarország első tudományos minőségű közleménye növényi alapú étrend (Plant-based diet) témában. Születtek már cikkek magyar nyelven, de hivatalosan egyik sem tekinthető tudományos minőségűnek. Ennek fokmérője (sok más szempont mellett), hogy az adott folyóirat, amiben egy közleményt közölnek rendelkezik e impact faktorral. Jelenleg ez az első magyar nyelvű tanulmány a témában, amelyről ezt elmondhatjuk, hogy a válasz: igen! A cikk az Orvosi Hetilap hasábjain jelent meg, amely azért is különösen hangsúlyos, mert a legfontosabb döntéshozók a táplálkozási ajánlások tekintetében még mindig az orvosok, így ez az írás elsősorban nekik szól. Eme cikk a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézetében készült. Témája a növényi alapú étrend, mint elsődleges megelőző étrend bemutatása, valamint az azzal kapcsolatos fehérje, vitamin és ásványi anyag hiányt érintő téveszmék és releváns tények bemutatása, mindezt tisztán egészségügyi és tudományos oldalról megközelítve. Szabó Zoltán, a cikk témájának ötletgazdája és első szerzője három éve vegetariánus, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem szakoktatója, valamint annak doktori képzésének résztvevője, és akit tanulmányai, kutatásai során felmerült tudományos adatok győztak meg elsődlegesen az életmód váltás fontosságáról. Növényi alapú étrend bevezetés: Első körben egy rövidebb történelmi áttekintést ad a tanulmány a növényi alapú étrend múltjáról, valamint megvilágít egy kutatási területet, mely azon a ma is szóbeszédben forgó hibás feltevésekhez vezet, ami a növényi alapú étrendet egészségtelennek aposztrofálja. A következő, szó szerinti tanulmányból vett idézet egészen precízen mutatja be, hogy milyen káros lehet hosszútávon egy tudományosnak vélt kijelentés, mely általánosítva összegez és nem vesz figyelembe egyértelműnek tűnő, a végső megállapítás témáját gyökeresen meghatározó tulajdonságokat. A szegényebb (első sorban harmadik világbeli) országokban hosszú követéses vizsgálatokat végezve azt tapasztalták, hogy ott a hús és más állati eredetű táplálékok fogyasztása nem megfelelő mennyiségű, így a kutatók azt a megállapítást szűrték le, hogy a nagyfokú alultápláltság az állati eredetű élelmiszerek korlátozott fogyasztásának a következménye. A tévesen levont következtetéseket a mai napig helytelenül magyarázzák az orvosok és a laikusok egyaránt. Ebben az esetben teljesen egyértelmű tulajdonság, hogy nem kifejezetten fehérje vagy egyéb tápanyagok hiányától szenvednek a kutatás alanyai. Nagyfokú alultpláltságuk a kiegyensúlyozott tápanyagszintekkel bíró és főleg változatos étrend hiányából fakad. Ebből adódóan kijelenthető, hogy az egyoldalú és az eredményeket befolyásoló szempontok figyelmen kívül hagyásával meghozott végkövetkeztetés képes kártékonyan befolyásolni még évekkel később is a megítélését a növényi étrendnek. A tanulmány röviden említést tesz a növényi étrend és a vegetarianizmus fajtáiról, valamint azokról a motivációs impulzusokról, amelyek eme irányba terelik a növényi étrendre voksolók többségét. Ha ez a téma érdekel, akkor a tanulmányban olvashatsz róla bővebben, jelen cikkem kapcsán azonban ez nem lényeges információ. Viszont annál fontosabb kijelentés a következő: A tudományosan megalapozott növényi alapú étrend hatásai visszakereshető eredményeken alapulnak. Ez megkülönbözteti a legtöbb divatdiétától, illetve az előbb említett vallási alapú táplálkozási gyakorlatoktól. Így a szakemberek által is széles körben elfogadható. Ennek bizonyítéka, hogy neves kutatók nyilatkoztak a növényi eredetű étrend hatékonyságáról mind primer, mind szekunder prevencióban. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy bizonyos betegségek megelőzésében, a korai stádiumban diagnosztizált egyes betegségek kezelésében alkalmazzák, valamint bizonyos betegségek súlyosbodását gátolja és a szenvedő gyógyulását segíti elő a növényi alapú étrend. Növényi alapú étrend tápanyagszinten: A tanulmány megállapítja továbbá, hogy a növényi étrend alapanyagai nagy mennyiségben tartalmaznak olyan további élettanilag fontos tápanyagokat mint a fitonutriensek, amelyeket főleg nyers, hőkezeletlen vagy kevésbé hőkezelt állapotban tart meg az étel. A hagyományos tápanyagoktól - fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - eltéro?en ezek a növényi alkotóelemek nem a hagyományos értelemben véve ,,szükségszeru?ek az emberi szervezet számára. Emellett, ugyan a tanulmány nem említi, de itt kiegészíteném a növényi étrend magas rosttartalmát, amely többek kötött az emésztést és az egészséges bélmozgást segíti elő, valamint, amelytől szinte teljesen mentes minden állati eredetű táplálék. A tanulmány szerint a növényi alapú étrend egy napra vonatkozó általános ajánlása a következők szerint alakul: zöldségek tetszés szerint törekedve a változatosságra; gyümölcsök napi 1-2 bögrényi a változatosságra törekedve; teljes kiőrlésű gabonák vagy gabona alapú köretek napi 2-3 bögre vagy napi 6-11 szelet; hüvelyes növények napi 1 bögre; leveles zöldségek 2-3 bögre nyers formában, vagy 4-6 bögre főtt formában; olajos magvak (dió, mandula, pisztácia stb.) 30-55g; magvak (chia, kendermag, lenmag) 1-3 evőkanál; Növényi tejek 2-3 bögre; friss fűszernövények tetszés szerint. Fontos tudnunk, hogy ez nem minimális, hanem optimális ajánlás. (Forrás: Hever, J.: Plant-based diets: A physicians guide. Perm. J., 2016, 20(3), 93-101.) A fehérjék tekintetében: Fehérje bevitellel kapcsolatos tévhit a laikusok körében, hogy a tisztán növényi étrend elégtelen fehérjetartalma, – azaz, ha valaki mellőzi az állati fehérjék fogyasztását – kóros fehérjehiányt (ilyen a kwashior-kór és marasmus, melyek lényegében csak a harmadik világban ismert betegségek és a krónikus éhezéssel és tápanyaghiánnyal kapcsolódnak össze) és látványos izomfogyást eredményez majd. Ezt ugyan már számos külföldi tudományos kutatás is megcáfolta, de most végre magyarul is olvashatunk erről a tanulmányban. Pár érdekesség: A fehérjéket aminosavak építik fel, amelyek közül a legtöbb szakirodalom jelenleg kilencet tekint esszenciálisnak humán vonatkozásban. Valójában az emberi szervezet csupán két aminosavat nem képes önmaga szintetizálni (treonin, lizin). A treonin és lizin esszenciális aminosavakon kívül, minden más esszenciális aminosavat képes a szervezet szintetizálni bizonyos biokémiai folyamatok útján, ha a táplálkozással elegendő energiát biztosítunk számára. Tehát egyéb aminosavláncokból, esszenciális és nem esszenciálisokból egyaránt képes előállítani a számára éppen fontos fehérjeláncot. Ugyanakkor eme természetes működés egyik fontos alapja növényi alapú étrend esetén a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozás folyamatos fenntartása. A tanulmány egy 2007-es FAO/WHO/UNU riport alapján összegzi továbbá a szervezet aminosav szükségletét, láncokra bontva. Ez a hivatalos WHO állásfoglalás tartalmazza továbbá, hogy a felnőtt ember minimális protein szükséglete 0,83 g testsúlykilogrammonként. Az alábbi adatokat egészíteném ki azzal a tanulmányban olvasható információval, miszerint a szervezet naponta átlagosan 90 g elhasznált fehérjét lök ki magából a bélrendszerbe, melynek nagy részét a szervezet újrahasznosítja. Ha emellé vesszük a változatos növényi étrenddel elfogyasztott fehérjemennyiséget, akkor kis számolással könnyen rájöhetünk, hogy a fehérjehiánnyal kapcsolatos felvetés bizony tévhit a vegán étrend kapcsán. Továbbá arról is említést tesz a cikk, hogy a növényi étrenden élőknek jóval magasabb a szérum-albumin szintje. Ez egy olyan laborparaméter, ami - egyebek mellett - arra is használható, hogy megítéljék a szervezet fehérje ellátottságát. A magas szérum-albumin szint annak köszönhető, hogy míg az állati fehérjék fogyasztása folyamatos gyulladásban (inflammáció) tartják a szervezetet, – mely egyébként katabolikus, fehérjebontó állapot is - addig a növényi étrenddel bevitt fehérje nem okoz ilyen jellegű negatív változásokat. Ennek köszönhetően indirekt módon ugyan, de jobb fehérje ellátottságot eredményez a növényi alapú táplálkozás, mint a mindenevő étrend. Pár vitamin tekintetében: A tanulmány továbbá említést tesz a B12, B6 valamint folsav vitaminok és a vas fontosságáról és kijelenti, hogy a B12 állati eredetű ételekből nem vihető be nagy biztonsággal. Ugyan említi, hogy a szárított lila alga aránylag nagy mennyiségű – 77,6 ?g/100g a napi 2,5 ?g ajánlott napi bevitel mellett – B12 vitamint tartalmaz, de arról nem tesz említést, hogy ez a B12 vitamintípusok egyik aktív formája-e, és ha igen melyik az. Ha nem aktív formája, akkor a szervezet nem képes hasznosítani. A vitaminok és ásványi anyagok növényi forrásairól, jellemzőikről bővebb információt egy régebbi cikkemben találsz, valamint az említett vas témájában érdekességeket az eredeti tanulmányban. Növényi alapú étrend és pár betegség: A továbbiakban az elhízásról, mint aggasztó problémáról írnak a cikkben. Magyarországon a lakosság 61,8%-a a BMI alapján túlsúlyosnak minősül (Európában abszolút vezetjük a mezőnyt), mely adat akkor válik igazán érdekessé, amikor hozzáolvassuk az USA átlagos 39%-os túlsúlyossági arányát, mely utóbbi arány évente 5%-kal mutat növekedő tendenciát. Ezzel szemben 2006-ban készült egy 87 tanulmányt összehasonlító metaanalízis, amely azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus férfiak és nők jóval kisebb testtömeggel rendelkeztek, mint a vegyestáplálkozású emberek. A 87 tanulmány ténye feltételezi számomra, hogy számos jellemző mentén - demográfia, kor, életminőség, stb. - nagy merítést végezve, relevánsnak mondható ez az adat és senki nem fut bele a már említett tápanyaghiányos előítéletbe. Olyan, az elhízás talaján jelento?s rizikóval kialakuló, szív-ér rendszert érinto? betegségek, mint az angina pectoris, myocardialis ischaemia, AMI, STEMI, corona-riaatherosclerosis, mind megelo?zheto?ek lennének egy helyesen összeállított növényi alapú étrenddel. Szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint cukorbetegség esetén is végeztek kísérleteket növényi alapú diétával. A bevitt tápanyagok százalékos aránya mindegyik esetben megközelítőleg a következőképpen alakultak: 10% zsírokból, 15% fehérjéből és 75% komplex szénhidrátokból. Egy ilyen összetételű vegán étrendet hasonlítottak össze, az Amerikai Diabetes Társaság (ADA) által javasolt vegyes étrenddel - ennek pontos jellemzőit a tanulmányban megtalálod - cukorbetegeket bevonva. A növényi étrendet tartók 43%-a csökkenthette gyógyszeradagját, míg az ADA-diétáját tartok csupán 23%-áról volt ez elmondható. 2015 októberében a WHO rákkutatással foglalkozó tudományos bizottsága, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) 22 kutatója az akkor rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a vörös húsokat a ,,probably carcinogenic to humans - valószínu?leg rákkelto? az emberekre nézve - (2/a) kategóriába, míg a feldolgozott húskészítményeket a ,,carcinogenic to humans - emberekben rákkelto? - (1/a) kategóriába sorolta. Magyarországon és az USA-ban is a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett a daganatos megbetegedések is élen járnak az elhalálozást okozó betegségek között. Számos populációt érintő tanulmány kiemelkedő prevenciós eszközként tekint a növényi alapú étrendre és a húsfogyasztás visszaszorítására a daganatos megbetegedések esetében. Zárás a szerzők által: A növényi alapú étrend abban tér el a divatdiétáktól, hogy tudományosan megalapozott állítások összessége alkotja azt. Ahogyan jelen összefoglalásból is kitu?nik, a növényi alapú étrend nem a ,,tudományt használja saját állításai igazolására, hanem a tudományos állítások igazolják sorra a növényi alapú étrend létjogosultságát. Tehát összefoglalva, a növényi alapú étrend nem csak a megelőzésben, hanem súlyos betegségek - szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, csontritkulás - kezelésének kiegészítő diétájaként is ajánlott lehet, valamint, ahogy azt már megannyi tudományos tanulmányban olvastuk, úgy most ez a magyar összegzés is rámutat, hogy a megfelelően összeállított tisztán növényi alapú étrend jó hatással van szervezetünkre, és az elfogyasztott mennyiségtől függően, bőven elegendő tápanyagot szolgáltat életünk bármely stádiumában. A tanulmány szerzőjével folytatott pontosítás és beszélgetés során a következőre szeretném felhívni a figyelmet. A vegán vagy növényi alapú étrend, nem a Szent Grál. A rosszul összeállított és nem eléggé változatos növényi étrend hiánybetegségekhez vezethet ugyanúgy, ahogy a nem eléggé változatos vegyestáplálkozású étrend is. Emellett a növényi étrenden élők körében, hajlamosságtól és az élet többi területén a szervezetet ért negatív hatások fényében, ugyanúgy alakulhatnak ki komoly betegségek, ugyanakkor az 100% biztonsággal kijelenthető, hogy a kiegyensúlyozott tisztán növényi étrend betegségek kockázatát csökkenti! Mindezt úgy, hogy nem mellékesen az állatokat is békén hagyjuk. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon született egy ilyen tanulmány és remélem, hogy ez csak a kezdet, hogy hamarosan még több tudományosan megalapozott írással segítik elő a növényi étrend körüli téveszmék felszámolását mások is, akik ebben hivatottak. A tanulmány szerzői, az írás minden állítását a cikk alján is olvasható forrásokkal támasztják alá, számokkal és oldalszámmal is hivatkozva. Az alábbi sorra kattintva érhetitek el a teljes szöveget. (Szabó Zoltán szerző lektorálásával és engedélyével) A tanulmány további szerzői: (nagy köszönet nekik is a munkáért) Erdélyi Attila Dr. Gubicskóné Kisbenedek Andrea A. Ungár Tamás Lászlóné Dr. Polyák Éva Szekeresné Dr. Szabó Szilvia Kovács Réka Erika Raposa László Bence Dr. Figler Mária Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézete A tanulmányhoz felhasznált irodalom: [1] Lim, S. S., Vos, T., Flaxman, A. D., et al.: A comparative risk as- sessment of burden of disease and injury attributable to 67 risk factors and risk factor clusters in 21 regions, 1990-2010: a sys- tematic analysis for the Global Burden of Disease Study 2010. Lancet, 2012, 380(9859), 2224-2260. [2] Mr. Mallikarjun, Mr. Vijaykumar, S. D.: Nutritional update for physicians: Plant-based diets. International Educ. Scienti c Res. J., 2016, 2(4), 82-83. [3] Palmer, S.: Nutrients of concern for individuals following a plant- based diet. 2014. Available from: http://www.todaysdietitian. com/pdf/courses/PBDNutritentsofConcernPDF.pdf [4] Leitzmann C.: Vegetarian nutrition: past, present, future. Am. J. Clin. Nutr., 2014, 100(Suppl. 1), 496S-502S. [5] Leitzmann, C., Oltersdorf, U.: Possibilities to improve the nutri- tion situation in developing countries. Cologne, Germany: Welt- forum, 1981. [German] [6] Glasauer, P., Leitzmann, C.: Food aid in disasters. 1982. Availa- ble from: http://cidbimena.desastres.hn/docum/crid/Junio 2005/ pdf/eng/doc2793/doc2793-a.pdf [7] Gashu, D., Stoecker, B. J., Adish, A., et al.: Ethiopian pre-school children consuming a predominantly unre ned plant-based diet have low prevalence of iron-de ciency anaemia. Public Health Nutr., 2016, 19(10), 1834-1841. [8] Leitzmann C.: Nutrition ecology: the contributions of vegetarian diets. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 657S-659S. [9] Steinfeld, H., Gerber, P., Wassenaar, T., et al.: The Livestock, En- vironment and Development. Livestocks longs hadow environ- mental issues and options. Food and Agriculture Organization of the United Nations, Rome, 2006. Available from: ftp://ftp.fao. org/docrep/fao/010/a0701e/a0701e.pdf [10] Marlow, H. J., Hayes, W. K., Soret, S., et al.: Diet and the environ- ment: does what you eat matter? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1699S-1703S. [11] Macdiarmid, J., Kyle, J., Horgan, G. W., et al.: Sustainable diets for the future: can we contribute to reducing greenhouse gas emissions by eating a healthy diet? Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(3), 632-639. [12] Ornish, D., Brown, S. E., Scherwitz, L. W., et al.: Can lifestyle changes reverse coronary heart disease? The Lifestyle Heart Tri- al. Lancet, 1990, 336(8708), 129-133. [13] Hu, F. B.: Plant-based foods and prevention of cardiovascular disease: an overview. Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3 Suppl.), 544S-551S. [14] Gardner, C. D., Coulston, A., Chatterjee, L., et al.: The effect of a plant-based diet on plasma lipids in hypercholesterolemic adults: a randomized trial. Ann. Intern. Med., 2005, 142(9), 725-733. [15] Barnard, N. D., Scialli, A. R., Turner-McGrievy, G., et al.: The effects of a low-fat, plant-based dietary intervention on body weight, metabolism, and insulin sensitivity. Am. J. Med., 2005, 118(9), 991-997. [16] Barnard, N. D., Cohen, J., Jenkins, D. J., et al.: A low-fat vegan diet improves glycemic control and cardiovascular risk factors in a randomized clinical trial in individuals with type 2 diabetes. Diabetes Care, 2006, 29(8), 1777-1783. [17] Lea, E. J., Crawford, D., Worsley, A.: Public views of the bene ts and barriers to the consumption of a plant-based diet. Eur. J. Clin. Nutr., 2006, 60(7), 828-837. [18] Sabaté, J.: The contribution of vegetarian diets to health and dis- ease: a paradigm shift? Am. J. Clin. Nutr., 2003, 78(3), 502S- 507S. [19] Newby, P. K.: Plant foods and plant-based diets: protective against childhood obesity? Am. J. Clin. Nutr., 2009, 89(5), 1572S -1587S. [20] Drewnowski, A., Gomez-Carneros, C.: Bitter taste, phytonutri- ents, and the consumer: a review. Am. J. Clin. Nutr., 2000, 72(6), 1424-1435. [21] Energy and protein requirements. WHO, Geneva, 1985. Available from: http://www.fao.org/docrep/003/aa040e/ AA040E00.htm [22] Rodler, I.: Food and Nutrition Health. [Energia és tápanyagfor- galom. In: Élelmezés- és táplálkozás-egészségtan. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2008, 41-106. [Hungari- an] [23] Henkel, J.: Soy: Health claims for soy protein, questions about other components. FDA Consumer Magazine, 2000, 34(3), 13-15, 18-20. Available from: http://permanent.access.gpo. gov/lps1609/www.fda.gov/fdac/features/2000/300_soy.html [24] Moughan, P. J., Rutherfurd, S. M.: Gut luminal endogenous pro- tein: implications for the determination of ileal amino acid di- gestibility in humans. Br. J. Nutr., 2012, 108(Suppl. 2), S258- S263. [25] Vegan diets. 2015. American Heart Association. Available from: http://www.heart.org/HEARTORG/HealthyLiving/Health- yEating/Vegetarian-Diets_UCM_306032_Article.jsp#.V3ttt- biLTIW [26] Benzie, I. F., Wachtel-Galor, S.: Biomarkers in long-term vegetar- ian diets. Adv. Clin. Chem., 2009, 47, 171-222. [27] Preis, S. R., Stampfer, M. J., Spiegelman, D.: Dietary protein and risk of ischemic heart disease in middle-aged men. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 92(5), 1265-1272. [28] Szeto, Y. T., Kwok, T. C., Benzie, I. F.: Effects of a long-term veg- etarian diet on biomarkers of antioxidant status and cardiovascu- lar disease risk. Nutrition, 2004, 20(10), 863-866. [29] Balk, E., Chung, M., Chew, P., et al.: Effects of soy on health outcomes. Evidence Report/Technology Assessment No. 126. (Prepared by Tufts-New England Medical Center Evidence- based Practice Center under Contract No. 290-02-0022.) AHRQ Publication No. 05-E024-2. Agency for Healthcare Re- search and Quality, Rockville, MD, August 2005. [30] Watanabe, F.: Vitamin B12 sources and bioavailability. Exp. Biol. Med., 2007, 232(10), 1266-1274. [31] Chambers, J. C., Ueland, P. M., Obeid, O. A., et al.: Improved vascular endothelial function after oral B vitamins. An effect me- diated through reduced concentrations of free plasma homocyst- eine. Circulation, 2000, 102(20), 2479-2483. [32] Antal, M.: Nutrient requirement. [In: Rodler, I. (ed.): New food composition table.] [Tápanyagszükséglet. In: Rodler, I. (szerk.): Új tápanyagtáblázat. (Ed.: Rodler, I.)] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2005, 61-70. [Hungarian] [33] Saunders, A. V., Craig, W. J., Baines, S. K., et al.: Iron and vege- tarian diets. Med. J. Aust., 2013, 199(4 Suppl.), S11-S16. Avail- able from: https://www.mja.com.au/system/ les/issues/ 196_10_040612_supplement/rei11510_fm.pdf [34] Witters, D.: More than 15% obese in nearly all U.S. metro areas. Gallup, 2012. Available from: http://www.gallup.com/poll/ 153143/Obese-Nearly-Metro-Areas.aspx [35] Berkow, S. E., Barnard, N.: Vegetarian diets and weight status. Nutr. Rev., 2006, 64(4), 175-188. [36] Friedewald, V. E., Boden, W. E., Stone, G. W., et al.: The editors roundtable: role of percutaneous coronary intervention and drug-eluting stents in patients with stable coronary heart disease. Am. J. Cardiol., 2011, 108(10), 1417-1425. [37] Ornish, D., Scherwitz, L. W., Billings, J. H., et al.: Intensive life- style changes for reversal of coronary heart disease. JAMA, 1998, 280(23), 2001-2007. [38] Xu, J., Murphy, S. L., Kochanek, K. D., et al.: Deaths: Final Data for 2013. Natl. Vital Stat. Rep., 2016, 64(2). Available from: http://www.cdc.gov/nchs/data/nvsr/nvsr64/nvsr64_02.pdf [39] IARC Monographs evaluate consumption of red meat and pro- cessed meat. Lyon, France, 26 October 2015. Available from: https://www.iarc.fr/en/media-centre/pr/2015/pdfs/ pr240_E.pdf [40] Pérez-Cueto, F. J., Verbeke, W.: Consumer implications of the WCRFs permanent update on colorectal cancer. Meat Sci., 2012, 90(4), 977-978. [41] Nechuta, S. J., Caan, B. J., Chen, W. Y., et al.: Soy food intake after diagnosis of breast cancer and survival: an in-depth analysis of combined evidence from cohort studies of US and Chinese women. Am. J. Clin. Nutr., 2012, 96(1), 123-132. [42] Richman, E. L., Stampfer, M. J., Paciorek, A., et al.: Intakes of meat, sh, poultry, and eggs and risk of prostate cancer progres- sion. Am. J. Clin. Nutr., 2010, 91(3), 712-721.
Vegan Grill, új vegán húspótló a piacon
2016. október 15. Vegán lettem
A Vegan Grill grillkolbász és hagymás szejtán termékcsalád új szint hoz a Magyarországon kapható vegán termékek piacára grillezhető húshelyettesítő készítményeivel. Az őszi Vegan Food Festen mutatkozott be a Vegán Manufaktúra, a Vegan Grill termékcsaláddal. Kifejezetten grillezni, sütni, pirítani való grillkolbászt és hagymás szejtánt kóstoltattak és ártékesítettek. Azóta termékeikkel beköltöztek pár fővárosi bioboltba, mely boltok folyamatosan bővülő listáját a vegangrill.hu oldalon olvashatjátok. Magyaros, csípős és provence-i ízesítésben kapható a hagymás szejtán, míg magyaros és csípős ízesítésben a grillkolbász. Webes rendeléssel sajnos nem foglalkoznak egyelőre. A Vegan Grill termékcsaládot a Vegán Manufaktúra Kft. forgalmazza, akiktől a jövőben számíthatunk egyéb előrecsomagolt növényi alapú termékekre és termékcsaládra. A Vegan Grill termékek fűszerezését nagyon eltalálták és állaguk megtévesztően hasonlít az igazi húskészítményekéhez. A grillkolbászokat ehetjük reggelire, illetve babfőzelék vagy lecsó mellé is tökéletesen megfelelnek. A hagymás szejtán pedig egy főnyeremény, ha rövid idő alatt valami laktató és finom ételt szeretnél elkészíteni otthon. Amellett, hogy simán olajon vagy növényi zsiradékon pirítva akár kenyérrel vagy bármilyen körettel fogyasztható, komplett pörkölt vagy vagdalt alapként is megállja a helyét a magyaros, csípős és provence-i változata. Rizseshús, zöldborsós tokány vagy akár tarhonyás hús is készíthető az előre csomagolt alapból. A provence-i hagymás szejtánból kicsit modernebb ízvilágú rakott zöldségeket is süthetsz, de lényegében a Vegan Grill termékek elkészítésének csak a képzeleted szabhat határt. A termékekről nem tudok rosszat írni. Lehet ez azért is, mert már a teszt és kóstoló fázisban is jelen voltam és kicsit elfogult vagyok, vagy csak egyszerűen az a helyzet, hogy az én igényeimet mind ízvilágban, mind állagban, mind árban tökéletesen kielégíti a Vegan Grill termékcsalád. Az utóbbi főleg azért is fontos, mivel a vegán húshelyettesítő termékek árai jellemzően az eget verik és a maga 400 grammos csomagonkénti 1000 Ft körüli kiskereskedelmi árával odavághat a piaci árszabásnak. A képeket a Vegan Grill weboldaláról és facebook oldaláról töltöttem le.
Céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes)
céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) Céklát főként a téli időszakban fogyasztunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk nyáron is, hiszen szinte egész évben hozzá lehet jutni ehhez az igen értékes gyökérzöldséghez. Amikor arról beszélek, hogy cékla, én nem az ecetes lében áztatott savanyúságra gondolok, hanem a friss és nyers céklagumóra, aminek még megvan a földes héja és úgy összefogja a kezünket hámozás közben, hogy még másnap is szép rózsaszínűek vagyunk. :-) Tápanyagban rendkívül gazdag zöldségről van szó, ezért érdemes étrendünk állandó szereplőjévé előléptetnünk. Fogyaszthatjuk nyersen, főzve, sütve, süteményekben vagy akár turmixokban és szűrt céklaléként is. Például sült sütőtökös-céklás-kelbimbó salátaként vagy céklás nokedliként, illetve céklás gnocchiként is nagyon finom. A nyers alma-cékla turmixot régóta az egyik legfontosabb rákmegelőző csodaitalként tartják számon. ;-) Mivel itt a nyár és a jóidő, most egy olyan receptet hoztam nektek, mely tökéletes útravaló egy-egy kiránduláshoz, elvihetjük magunkkal a munkába is, sőt még hosszabb utazások alatt is gyorsan csillapíthatjuk vele étvágyunkat, hiszen hidegen - felmelegítés nélkül - is fogyasztható. Önálló fogásként és köretként is megállja a helyét. (A strandon a tűző napra azért ne tegyük ki, mert a sajt nem fog örülni a nagy melegnek.) céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) " A cékla kiváló forrása a folsavnak, a mangánnak, a káliumnak és a réznek. Igen rostdús is egyben, és tartalmaz magnéziumot, foszfort, C-vitamint, vasat, valamint B6-vitamint. Egyszóval igen hasznos növény. A cékla kiváló szolgálatot tehet a méregtelenítésben. Egy olyan "diétás rostot" tartalmaz ugyanis, amely a pektin poliszacharid tartalma miatt a szakértők szerint hatékonyan képes megtisztítani az emésztőrendszert, és mindent mozgásban tartani. A cékla rostjai nem csak a vastagbél működését és az emésztést segítik, hanem támogatja a szervezet általános méregtelenítő mechanizmusait is." Forrás: Házipatika Ismét egy szemetgyönyörködtető, egyszerű, ízletes, tápláló, fehérjében és értékes tápanyagokban gazdag étel itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, melyet a kéksajt kedvelői imádni fognak! ;-) (A szigorúan vegán étrenden élő olvasók most ne olvassanak tovább! A recept az ő nyugalmuk megzavarására alkalmas hozzávalót - sajtot - tartalmaz.) céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK (4 személ yre) - 2 db nagy méretű nyers cékla - 100 g kéksajt vagy márványsajt - 1 bögre quinoa - 2 bögre tiszta víz - 3 gerezd fokhagyma - 2 nagy marék galambbegy vagy rukkola saláta - elhagyható: 1 db narancs céklás - kéksajtos quinoa (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS A quinoát dupla adag vízben, fedővel ellátott edényben feltesszük főni, mint ahogyan a rizst szoktuk. Kb. 20 perc alatt elkészül a quinoa. A kéksajtot (vagy márványsajtot) szintén kockákra vágjuk. nyers céklasült cékla A céklát meghámozzuk, felkockázzuk (kb. kockacukor méretűre). Alufóliából készítünk 4 kisebb batyut, és megtöltjük a cékla kockákkal. A batyuk aljára öntünk 3-3 evőkanál vizet, majd a batyuk száját összezárva, 220fokra előmelegített sütőbe tesszük a céklát sülni. Kb. 45 perc múlva kivesszük őket, kinyitjuk a batyuk száját, majd hagyjuk őket kihűlni. (Ezt a műveletet akár már előző nap elvégezhetjük.) Az összes hozzávalót egy nagy tálban alaposan összekeverjük (kéksajt, cékla, préselt fokhagyma, salátalevelek, quinoa). Kész is a "saláta", ami szolgálhat köretként, de önálló fogásként is. Ha valaki úgy érzi, hogy neki túl száraz, locsolja meg az egészet extra szűz olívaolajjal (esetleg dióolajjal) vagy egy frissen facsart narancs levével. céklás - kéksajtos quinoa "saláta" (gluténmentes, tojásmentes) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés: A quinoáról, mint az újra felfedezett, ősi szupergabonáról már olvashattunk korábban az almás-fahéjas quinoa falatok és a rejtett gombapörkölt című bejegyzésben is. Megjegyzés2: Ha nem kapunk friss gumós céklát, természetesen előfőzőtt vákuumcsomagolt céklával is elkészíthetjük az ételt. Ebben az esetben nem kell a céklákat megsütni alufóliában.
Gluténmentes zöldségfasírt - sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütveN em olyan régen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsó főzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. A csicseriborsólsizt és a zabpehely keveréke teljes értékű fehérjéhez juttatja a szervezetedet. Én reggelire is szoktam készíteni valamilyen szósszal vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd a ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30 perc) .
“Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán)
2016. május 15. Zizi kalandjai
Apró örömök egy anya életében: amikor is két nap kimenőt kap egy héten! Juhúúúú! Az egyik a héten szerdán volt, amikor egy barátnőmmel és persze Ákossal a mellkasomra csatolva elmentünk a Sirha Budapest Élelmiszeripari Szakkiállításra, majd benéztünk a Bocuse d’Or európai döntőjébe is. Hatalmas gratuláció a gasztrotörténelmet író nyertes Széll Tamásnak és csapatának (Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach, Szulló Szabina elnök), valamint mindazoknak, akik ennek az eseménynek ilyen minőségű létrejöttében és levezénylésében részt vettek. Köszönet Mautner Zsófinak és Jókuti Andrásnak a kétnyelvű, csodás, jó hangulatú műsorvezetésért! A másik kimenő pedig pénteken reggel volt, amikor eljutottam fodrászhoz és vágatni tudtam végre egy keveset a hajamból, ami iszonyat módon hullik a szoptatás és a hormonváltozás miatt. A vágatásnak köszönhetően frissült az egész fejem, de nagyon kis soványka a haj mennyiségem! Ádi szoptatásakor is nagyon kihullott a hajam, majd szépen újra megerősödött és egész dús lett megint. Most meg alig merem megmosni és megfésülni, mert olyan mennyiség kijön egy-egy alkalommal, hogy rossz nézni. A kihullott mennyiségből egy kisebb parókát már lehetne gyártani. Igyekszem vitaminokkal felturbózni a szervezetemet és pozitívan állni a dologhoz, mert az übercuki, csodaszép Ákos szoptatása még ezt a hajhullást is megéri! És minden bizonnyal meg fog megint állni, majd elkezdenek a kis bébi hajszálacskák kibújni, megnőni, megerősödni és bedúsulni. Ha valakinek van valami tuti tippje a hajhullás megállítására, az ne habozzon megosztani velem! Na de nézzük ezt a tészta ételt! A híres amerikai mac ‘n’ cheese egyik újabb változata sütés nélkül (két másikat találtok itt és itt). Ez a leggyorsabb… amíg megfő a tészta, elkészül a szósz is hozzá (el nem fogjátok hinni, hogy miből ). Én párolt fokhagymás spenóttal tálaltam, de bármilyen zöldköret jó hozzá, akár spárga, zöldborsó vagy friss saláta is megteszi. Villámgyors anyukabarát kaja hétköznap ebédre vagy könnyed családi vacsorára. “Sajtkrémes” fusilli párolt fokhagymás spenóttal (vegán) (Recept inspiráció: Daily Garnish) Hozzávalók 4 főre: – 1/2 bögre csicseriborsó liszt – 1/2 bögre sörélesztő pehely – 2 bögre víz – 2 evőkanál kókuszzsír vagy jó minőségű bio margarin + egy kevés a fokhagyma pirításához – 2-3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva – 1/2 teáskanál dijoni mustár – só, bors – kb. 440 g tészta (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy lábasban hevítsünk közepes láng felett egy evőkanál kókuszzsírt. Dobjuk rá a felaprított fokhagymát, dinszteljük két-három percig, majd vegyük le a tűzről. Adjuk hozzá a csicseriborsó lisztet, a sörélesztő pelyhet, sózzuk és borsozzuk. Egy másik lábasban olvasszuk fel a két evőkanál kókuszzsírt vagy margarint, tűzhelyről levéve öntsük hozzá a vizet. Lassan adagolva öntsük a folyadékot (margarin + víz) a csicseriborsós száraz keverékhez, közben folyamatosan kevergessük, hogy csomómentes legyen. Tegyük vissza a tűzhelyre és folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a mustárt és hagyjuk besűrűsödni a szószt. Ízesítsük sóval és borssal. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és öntsük rá a szószt. Tálaljuk azonnal valamilyen zöldkörettel.
Zöldség vegyestál
2016. április 9. Vegetáriánus receptek
Egyszerű, igazából recept sem kell(ene) hozzá. Tetszés szerint, ízlés szerint, meg ami van otthon. Az alapja a krumpli, de ha nem kerül bele, akkor valamilyen körettel található.
Hozzávalók:
- 1-2 kg krumpli
- néhány szál sárgarépa
- 1-2 vöröshagyma
- 1-2 lila hagyma
- 1 db paprika
- néhány szem apró paradicsom
- egy marék borsó
- egy marék brokkoli
- olaj a kenéshez
- só, bors, majoránna
- víz, száraz fehérbor
A zöldségeket megtisztítjuk. Az edényt kiolajozzuk. Cserép vagy jénai: sütőben bármelyik megteszi, kemencébe viszont inkább a cserepet tegyük.
A krumpli kerül az aljára, karikára vágva. Az fő meg a legnehezebben, lenn viszont ehhez lesz lé bőven. 2-3 rétegenként mehet rá só, majoránna. Ha készen van, mehet rá a sárgarépa, majd a brokkoli és a borsó egyenletesen elrendezve. A tetejére kerül a paprika, paradicsom és a hagyma, a gravitáció végigviszi így majd az ízeket az összes alsó rétegen. Sózzuk, borsozzuk. Leheletnyi vizet és bort öntünk alá, de majd sülés közben érdemes ellenőrizni, nehogy az alja megégjen.
Sütőben vagy kemencében készre sütjük. Nem tudom hány perc, lehet majd tudni az illatáról, hogy mikor, de sütés közben kóstolgatni is lehet bátran.
Bliszkó Viktor
Sütőben sült zöldséges köleskása
2016. február 25. Élj harmóniában
Sütőben sült zöldséges köleskásaA köles nagyon sok ásványi anyagot tartalmaz és nagyon kedvezően befolyásolja az emésztést, helyreállítja a gyomor- és bélműködést, segít csökkenteni a vér koleszterinszintjét, táplálja a szöveteket, kitűnő energiával látja el a testet, erősíti az immunrendszert. Ájurvéda elsődlegesen kapha típusúak számára ajánlja. Ilyenkor a tél végén ideális étel mindenki számára. Fogyókúrázóknak különöse jó csemege, mert laktató, így csökkenti az étvágyat és az édesség megkívánását. Gluténmentes, így jól illeszthető gluténmentes diétába. Nagyon jó köretnek vagy kásának, egytálételnek édesen vagy sósan egyaránt. Ez egy egyszerűen elkészíthető köles kása. Leginkább azért egyszerű, mert minden hozzávalót csak be kell helyezni egy hőálló tálba felönteni vízzel és betenni a sütőbe. Utána már csak annyi dolgod van, hogy elfogyasztod:) Hozzávalók: 4*1/3 csésze köles 16*1/3 csésze forró víz 2 sárgarépa 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett karfiol 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett brokkoli 1 tk. oregánó 1 tk. bazsalikom 1/2 tk kakukkfű csipet rozmaring só bors 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) Készítsd elő a zöldségeket pucold meg aprítsd fel és tedd félre. A kölest mosd meg egy szűrőbe - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz. A hőálló tálat vajazd ki és szórd bele a köles , a fűszereket és a zöldségeket. Keverd össze jól, majd öntsd fel négyszeres mennyiségű forró vízzel. az egészet. 180 fokra előmelegített sütőben addig süsd, amíg a köles felszívja a vizet (kb. 1 óra) a teteje pedig picit pirulni kezd. Tálalhatod magában vagy tejföllel, joghurttal is. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)
Céklás zöldségek hajdinával
2016. február 23. Élj harmóniában
Céklás zöldségek hajdinával A hajdinát nagyon szeretem, részben mert imádom a különleges ízét, másrészt mert nagyon sok kedvező hatása van, többek között nagyon jól seg ít az érfalak egészségét megőrizni. A kedvező hatásokról itt olvashatsz. A hajdina is gluténmentes, így gyenge emésztésűek és gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Hozzávalók: 2 közepes cékla 1 fej brokkoli 2 ek. ghí 1/4 tk. római kömény 1/4 tk. őrölt koriander 1/8 tk. kurkuma egy pici gyömbér lereszelve 1 csokor petrezselyem só 4* 1/3 csésze hajdina só A hajdinát egy szűrőbe mosd meg alaposan - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz - majd csöpögtesd le . Tegyél fel egy edényt a tűzre, majd öntsd bele a lecsöpögtetett hajdinát és szárazon pirítsd meg egy picit. Majd öntsd fel 2,5 szeres mennyiségű forró vízzel és sózd meg. Majd forrald fel a és takarékon lefedve főzd, amíg a víz el nem párolog róla. (kb. 25 perc) Amíg a hajdina elkészül, pucold meg a céklát, vágd vékony szeltekre és után vékony csíkokra. A brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd ha felmelegedett tedd bele a római köményt, amikor picit megpirult tedd hozzá a koriandert és a gyömbért. Add hozzá kurkumát, majd a céklát és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a cékla puhulni, ahhoz, hogy a cékla puha legyen többször is tegyél hozzá pici vizet, hogy folyamatosan tudjona cékla párolódni. A mikor már majdnem megpuhult tedd hozzá a brokkolit párold együtt egy rövid ideig, majd ha elfőtt a víz róla picit süsd le. A végén add hozzá a petrezselymet , sót. Szedd ki tányérra a céklás zöldséget és a hajdinát, majd locsold meg olívaolajjal és tálalhatod is:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Hagymás sörös párolt savanyú káposzta
2016. február 12. Vegán lettem
Párolt savanyú káposzta, hagyma és sör. Külön-külön mindegyik nagy kedvencem és együtt olyan kiváló összhangba kerülnek, amit nem nagyon lehet semmihez sem hasonlítani. A savanyú káposzta és főleg a párolt savanyú káposzta az év és a nap bármely szakában és minden mennyiségben jöhet. Kalóriaszegény magas rosttartalmú mivolta miatt vacsorára néha képes vagyok csak azt enni magában. Nyomelemekben és vitaminokban gazdag, közkedvelt köretnek számít Európa több országában. Sok kísérletezés után a natúrnak mondható magyar párolt káposztát kicsit “csehesítettem”, és sörrel valamint hagymával dobtam fel. Érdemes a kis hazánkban is kapható, de Csehországban főzött sörökből választani mert megítélésem szerint sokkal finomabb az ottani, mint a hazai sörök. Azt zárójelben megjegyzem, hogy nem feltétlen azért finomabbak mert nagyobb hagyománya van a cseheknél a sörfőzésnek, hanem mert sokkal jobb minőségű vízből készül. Én a cseh söröket mindig a Serfőző Kocsmából szerzem be, a Primátor sör pedig teljes mértékben vegán, azaz nem halak hólyagjait használják a szűréshez. Na de lássuk hogyan készül a hagymás sörös párolt savanyú káposzta. Hagymás sörös párolt savanyú káposzta hozzávalók 1kg savanyú káposzta 2 fej lila hagyma 1 póréhagyma 1tk fűszerkömény 2tk paprika 2tk bors 4dl világos sör (a cseh Primátor prémium világos sörét használtam most) 2 marék bulgur só kókuszzsír Hagymás sörös párolt savanyú káposzta elkészítése Vágd apróra a két fej lila hagymát és a póréhagymát. Tegyél egy nagyobb edénybe kókuszzsírt, hevítsd fel, majd öntsd bele a felszeletelt hagymát, sózd meg igény szerint és hagyd pirulni. Miután szépen összeesett a hagyma, tedd rá a savanyú káposztát, keverd össze a káposztát a hagymával és tedd rá a babérlevelet, a paprikát, a borsot és a fűszerköményt, majd öntsd fel 2-3dl vízzel. Néha keverd meg és ha elpárolgott a hozzáadott víz, akkor 1-1 dl-enként adj hozzá mindig csak éppen annyit, amennyit a káposzta el tud főni. Amikor elkezd puhulni a leendő párolt savanyú káposzta, adjunk hozzá 2dl világos sört, majd hagyjuk tovább párolódni. Amikor már közel késznek érezzük, akkor tegyük bele a maradék 2dl világos sört és a két marék bulgurt. Miután a bulgur megpuhult, vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni és fogyasszuk főételként vagy köretként. Én sült krumplit és szójás olívaolajban sült tofu szeleteket készítettem mellé. Gyors, egyszerű és laktató ebéd. Jó étvágyat!
Céklalevél-banán turmix
Az átlag háztartásokban mi történik a cékla levelével? Kidobják, komposztálásra használják, esetleg a baromfiknak szórják. Pedig a konyhában és a tányérunkon/poharunkban a helye annak is. Felhasználhatjuk saláta készítéshez - ugyanúgy, mint bármely zöld levelű salátát, spenótlevelekkel együtt készíthetünk belőle főzeléket, elrágcsálhatjuk önmagában, párolva köretként is használható. Nagyjából hasonló ásványi-anyag tartalma van, mint gumójának. Vasban gazdag, emellett folsavat, káliumot, béta-karotint és némi C-vitamint is tartalmaz. Legutóbb banánnal készítettem belőle turmixot. Nem mondhatom, hogy zöld turmix, hiszen a színe inkább lila, mint zöld. :) A recept: Hozzávalók: - 1-2 fej cékla levele és szárai - 2 banán - víz - turmixgép Elkészítés: A megmosott céklaleveleket beletépkedjük a turmixgép poharába, a banánt belekarikázzuk. K b. 1 dl nem hideg, de nem is forró vizet adunk hozzá. Elindítjuk a turmixolást, s amikor már a leveleket eléggé jól összeturmixolta, adunk hozzá még kb. 1 dl vizet. Addig turmixoljuk, míg sűrűbb állagú italt nem kapunk.
Hajdina készítése köretnek
2016. január 26. Élj harmóniában
Egy korábbi bejegyzésben már leírtam a hajdina áldásos hatásait (itt olvashatod) . A hajdinát használhatod köretnek pl. rizs helyett és nagyon egyszerű elkészíteni. Gluténérzékenyek is fogyaszthatják és szinte minden diétába jól beilleszthető. Készítsd elő a hajdinát, mosd meg és csöpögtesd le. Melegítsd fel az edényt, majd öntsd bele a hajdinát és kevergetve pirítsd meg közepes lángon - egy kissé pörkölt mogyoró jellegű illatot érezhetsz. Majd öntsd fel 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, tegyél hozzá sót és takarékon főzd kb. 20-25 percig, amíg meg nem puhul, de a szemek még nem nyílnak szét. A végén tehetsz rá frissen vágott petrezselymet is. Vegyszermentes (bio) hajdinát fogyassz:)
Bolognai spagetti (vegán)
2016. január 19. Zizi kalandjai
Régóta főzni akartam vegán bolognait, de eddig vártam rá, nem is tudom miért. Megnéztem több receptet a neten, hogyan is készül az autentikus bolognai… végül több receptet összekeverve, vegánosítva elkészült az én változatom. Húsevő rokonok is ettek belőle és azt kell mondanom, hogy elismeréssel bólogattak ebéd közben, hogy ez mennyire finom étel, még tofuval is – igazából érezni sem lehet, hogy tofu van benne hús helyett! Mi vegán parmezánt reszeltünk a tetejére, valamint kívántam a zöldköretet is mellé, így gyorsan összedobtam egy fokhagymás párolt spenótot hozzá. Mennyei volt így egyben az egész! Na, mennem kell, nincs most időm hosszabb bevezetőre, szólítanak a főnökök (egy majdnem 3 éves és egy majdnem 3 hetes)! Bolognai spagetti (vegán) Hozzávalók 5 főre: – 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva – 3 közepes szál répa, lereszelve – 1 szál zeller, felaprítva – 300 g (1 csomag) füstölt tofu, szétmorzsolva – 2 doboz (1 liter) paradicsom passata – 2 db babérlevél – csipet szárított rozmaring – só, bors – olívaolaj – vegán parmezán, reszelve – 500 g spagetti Egy nagy lábasban közepes láng felett hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, fokhagymát és dinszteljük 4-5 percig. Adjuk hozzá a rozmaringot, a répát és a zellert és főzzük 10-15 percig, alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá az összemorzsolt füstölt tofut és főzzük tovább 5-8 percig. Ízesítsük sóval, borssal, a babérlevelekkel és öntsük fel a paradicsom passataval. Fedő alatt főzzük további 15-20 percig. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, adhatunk hozzá egy kevés zöldség alaplevet (vagy a tészta főzővízéből egy keveset, miközben már főzzük a tésztát). Közben egy másik lábasban sós vízben főzzük al dente (fogkemény) állagúra a spagettit a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tálaljuk azonnal az elkészült szósszal (vegyük ki belőle a babérleveleket), szórjuk meg reszelt parmezánnal.
Izgalmas hagymaköret
Unod a banánt? ...akarom mondani, a krumplit? Füleden jön ki a rizibizi? Különben is, faragnál a kalóriákon, viszont a randid nem ma van? Aztán, ha mégis, akkor inkább egyetek együtt a delikvenssel, az ilyen szenzációs köret úgyis mindenkit levesz a lábáról. :) Hozzávalók 2 adaghoz: [...] Bővebben!
Vega karácsony, 40 recepttel
2015. december 2. Éltető ételek
Karácsony közeledtével egyre inkább azon törjük a fejünket, hogy milyen finomságokat készítsünk, melyek a családunk dicséretét is elnyerik. Nem tudod, hogy milyen különleges levest készíts, mely pár perc alatt elkészül? Mindenképp húsmentes recepteket keresel? Szeretnéd elkápráztatni a rokonságot különleges édességekkel? Egyedi ajándékot szeretnél adni a barátaidnak? Akkor ez a receptes összeállítás neked való! Ezeket olvashatod az összeállításban: - 5 mártogatós/ropogtatós recept - 5 leves - 5 köret - 5 főétel - 5 édes sütemény - 5 édesség - 5 szaloncukor recept A receptek 90%-a vegán, és több nyers, de néhány laktóvegetáriánus receptet is találsz. Emellett ötleteket adok arra is, hogy milyen ajándékokat tudsz készíteni, melyek bizonyosan nagy sikert fognak aratni. Hiszen ki szeretne 4. nyakkendőt vagy 3. sálat kapni, mikor szuper, egyedi ajándékokat is adhatunk szeretteinknek. Így a könyv végén 5 ajándék ötletet is olvashatsz. Néhány fontos infó... Megrendelés után hogyan kapom kézhez a receptgyűjteményt? A vételár megérkezése után e-mailben megkapod a receptgyűjteményt pdf formátumban. Ezután ki is nyomtathatod, vagy akár magaddal viheted a laptopodon, okos telefonodon keresztül a konyhádba. Hogyan tudok fizetni? Átutalással, a fizetési határidő 8 nap. Megrendelés után a fizetési adatokat megkapod e-mailben. Mennyibe kerül ez a letölthető receptgyűjtemény? A kiadvány ára 3200 Ft. AKCIÓ!!! Aki megosztja a facebookon a bejegyzést, és like-olja az oldalt, 30%-os kedvezménnyel vásárolhatja meg. Így a vételár: 2.240 Ft. Mit kapsz ezért az árért? Egy 42 oldalas kiadványt, melyben 40 különleges recept van. Ízelítőül pár cím a tartalomból: Kukorica ropogósVegán Jókai bablevesZöldfűszeres krémes krumplipüréParadicsomszószos lencsefasírtNyers karácsonyi linzerKókuszos pralinéMézeskalács szaloncukorKülönleges fűszerolaj Boldog Karácsonyt kívánok neked! Rendeld meg itt! Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől abban az esetben, ha még nem került birtokába az elektronikus letöltéshez szükséges link. Elállási szándékodat a megrendeléstől számított 14 napon belül e-mailben jelezheted (riczu.aniko73@gmail.com). A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Küldés gombra való kattintással Riczu József egyéni vállalkozóval kötöd (Adószám: 49495744-2-25) Fizetési feltételek: Megrendelésed után visszajelzést küldünk a megrendelés adatairól, valamint elküldjük a fizetési információkat. A fizetési határidő 8 nap.
Pirított brokkolisaláta
Itt van a brokkoliszezon, és ma valami rendhagyót készítek belőle: brokkolisalátát! Aztán mehet persze melegen köretnek is, vagy valami jófajta mártással akár diétás vacsinak is, ez már rajtad áll! :) Hozzávalók két adaghoz: [...] Bővebben!
Mit eszik egy vegán?
2015. november 16. Vegán lettem
Sokszor futottam bele a “Mit eszik egy vegán?” kérdésbe és úgy gondolom, hogy ez a topik többet érdemel egy “Állati eredetű ételeken kívül mindent” válasznál. A “mit eszik egy vegán” a bejegyzéstől ne várj recept megfejtéseket, és konkrét tanácsokat reggeli-ebéd-vacsora témában. Jelen cikkem egyetlen célja, hogy rámutasson azokra a hétköznapi alapanyagokra, melyeket ma Magyarországon még sajnos nem feltétlen tekintünk hétköznapinak, pedig a tésztás, tejes és húsos pulttól csak egy köpésre vannak kedvenc hipermarketünkben, és bio boltokban is könnyen fellelhetőek. Amióta vegán életmódot folytatok, sokkal színesebben és változatosabban étkezem mint azelőtt. Ez betudható a korai (azonban mint az kiderült teljesen alaptalan) fehérje hiánnyal kapcsolatos félelmeimnek, valamint hogy a bezáruló hús, tej, tojás és tejtermék kapuk helyett rengeteg más kapu kényszerűen megnyílt. Ezek az ajtók eredetileg is ott voltak, nem lett több vagy kevesebb, de mint mindenki én is a megszokásaim rabja voltam és azt ettem amit gyerekkorom óta toltak elém és ami az éttermekben, ételbárokban kapható. Ezen felül amellett, hogy nagyon sok otthon is egyszerűen elkészíthető recept van az interneten, országszerte egyre-másra nyitnak a kifejezetten vegán és nyers vegán éttermek – ételbárok, mely helyeken csak olyan alapanyagokból dolgoznak melyeket eszik egy vegán. Szóval mit eszik egy vegán? Röviden összefoglalva egy vegán mindent fogyaszt és főzéshez minden felhasznál, ami nem állati származék. Zöldségekből és gyümölcsökből, hüvelyesekből és gabonafélékből, valamint magvakból és diófélékből készülő ételeket eszik egy vegán. Eme 6 alapvető alapanyag az emberi szervezet számára teljes értékű vegán étkezés szent grálja. A tudatosan étkező vegánok minden nap fogyasztanak magvakat, gabonaféléket (akár otthon összeállított müzli formájában), sötét és élénk színű zöldségeket, gyümölcsöket, valamint ugyancsak sűrűn hüvelyeseket. Továbbá erősen ajánlott mindenevőknek legfőképpen, hogy a napi étkezés 30-40%-át nyers zöldségek és gyümölcsök tegyék ki, a rostok bevitele miatt. A számunkra megszokott alapvető hús nélküli ételek mellett (mint például, a lecsó, a főzelékek, a hummusz, a rizs, a krumpli, vagy a babkészítmények) egyre divatosabbak az úgynevezett hamis ételek, mely a klasszikus húsos ételek helyettesítését szolgálják. Ilyenek a vegetáriánus hamburgerek, a hamis gulyás, a vegán felvágottak, a vegán kolbászok és vegetáriánus fasírtok. A hamis húsokat a legtöbb esetben gabonafélékből (tempeh és szejtán) vagy szójából készítik, így fehérjetartalmuk magasnak mondható. Azonban alapanyag vásárlásnál érdemes odafigyelni, mivel ami vegetáriánus az nem minden esetben vegán is. Számos vegetáriánus készítményt készítenek tojással, vagy tejtermékekkel. Egy régebbi cbejegyzésemben olvashatjátok, hogy mi a különbség vegetáriánus és vegán étrend között. Tej és tejszín helyett, mandula, kókusz, zab vagy szójatejtermékeket, míg a sajtok helyettesítésére szójából, diófélékből és tápiókából készült készítményeket eszik egy vegán. Vegán sajtokat kis gyakorlással otthon is könnyedén el lehet készíteni. Kifejezetten jópofa dolog tud lenni egy házilag elkészített teljesen vegán sajtos pizza. Mit eszik egy vegán reggelire ebédre és vacsira? Ahány vegán, annyi szokás. Nekem a reggelire müzli, magvak, gabonák; ebédre a főtt étel; vacsorára a nyers csodák jöttek be. Hogyan van ez bővebben: Mit eszik egy vegán reggelire Reggelire ahogy már említettem müzlit eszek. Piacon és bio boltban vásárlom meg a hozzávalókat körülbelül két hetente és keverem otthon össze. Változó arányban tartalmaz a reggelim zabot, puffasztott barna rizst, puffasztott tönköly búzát és egyéb gabonákat; mandulát, mogyorót, kesudiót és egyéb magvakat melyeket kimérve vásárolok; számos féle-fajta aszalt gyümölcsöt, melyeket ugyancsak kimérve vásárolok; valamint az előre bekevert müzlihez minden reggel olyan apróságokat keverek, mint a pattogatott amaránt, goji bogyó, lenmag, tökmag és hasonló apró magvak. (az apróbb magvakat, vagy minimálisan hőkezelem, vagy beáztatom előre, így segítve a hatékonyabb felszívódást) Mindezt zab, kókusz vagy mandulatejjel öntöm fel. Brutális energia bomba! Mit eszik egy vegán ebédre Az internet tele van jobbnál-jobb receptekkel és mivel én nem vagyok egy nagy szakács így konkrét megfejtéseket nem írok. Nekem az vált be, hogy ebédre jöhetnek a főtt ételek. Levesek, főzelékek minden mennyiségben, párolt és sült zöldségek, hagyományos magyar húsmentes és rakott ételek. Tápanyag bevitel szempontjából a köreten nagyon sok múlik és a megszokott krumpli, tészta, fehér rizs kombó nagyon gyengén muzsikál. Bátran készíts köretnek olyan, még mindig nem hétköznapinak számító ételeket, mint a bulgur, a csicseriborsó, quinoa, gersli, hajdina vagy a kuszkusz. Egyik kedvenc receptes blogom a kertkonyha. Mit eszik egy vegán vacsorára Vacsorára jöhetnek a nyers dolgok. Gyümölcs és zöldsaláták vagy tálak; élő zöld és gyümölcs vegyes turmixok; zöldségből készült mártogatósok, melyet hosszában szelt répával, szálzellerrel vagy akár almával tunkolhattok; vagy bármilyen úgynevezett élő ételek, melyeket a nyers vegánok fogyasztanak. Ezen ételek receptjeinek is elég komoly irodalma van már Magyarországon is, szóval receptekbe menően nem megyek bele. Én néha csak érzésből beledobok mindent a turmixgépbe. Fantasztikus dolgok jönnek ki belőle.
Lilakáposzta saláta pirított magokkal és tahinis joghurt öntettel (vegán) + Egy kis őszi napsütötte Toszkána
2015. november 7. Zizi kalandjai
Fotó: Kállai Márton Hogy jön össze a lilakáposzta saláta és Toszkána? Elmesélem… néhány éve ősszel jártam Giulia-nál, a toszkán barátnőmnél. Meseszép helyen lakik a családjával, egy igazi mini Toszkán faluban… ha azt a kis utcányi néhány házat lehet egyáltalán falunak nevezni. Csodaszép helyeket látogattunk meg, volt olyan, ahol már jártam korábban, de Toszkánába nem elég egyszer elmenni! Eljutottunk Pisa-ba, San Gimignano-ba, Sienna-ba, Firenze-be, Bagno Vignoni-ba, Pienza-ba és néhány környező kisebb településre. Finomakat ettünk, ittunk, jól éreztük magunkat a többi barátnővel együtt. Igazi gasztro kirándulás volt a javából (lásd a rengeteg fotót a recept után)! Szóval a lilakáposzta saláta… ami egyáltalán nem olaszos fogás, egyszerűen csak finom és egészséges. Giulia készítette nekünk, nála ettem ilyet először. Később aztán vegánosítottam az öntetet és magunknak is elkészítettem. Ezt a receptet osztom meg most veletek (az étel fotóját Kállai Márton készítette a Vidék Íze újságnak). Lehet előétel egy kiadósabb fogás előtt, vagy éppen köret, vagy csak olyan rágcsálnivaló, ha valamit ropogtatni szeretnénk! Lilakáposzta saláta pirított magokkal és tahinis joghurt öntettel Hozzávalók: – egy közepes fej lilakáposzta fele, vékony csíkokra vágva – 3 szál sárgarépa, meghámozva, vékony csíkokra vágva – 2 evőkanál tökmag – 2 evőkanál napraforgómag – 2 evőkanál szezámmag – 6 evőkanál szójajoghurt – 3 evőkanál frissen facsart citromlé – 3 evőkanál tahini (szezámmagkrém) – só, frissen őrölt bors Egy száraz serpenyőben 3-4 perc alatt pirítsuk meg a magokat. Egy tálban keverjük össze a lilakáposztát a sárgarépával. Szórjuk meg a pirított magokkal. Egy kis tálkában keverjük össze a joghurtot a tahinivel és a citromlével. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Kanalazzunk az öntetből a salátára. ***** Pisa Pisai ferde torony San Gimignano Pisa / San Gimignano, nénik indulnak a piacra vásárolni San Gimignano, az igazi kis ékszer városka San Gimignano A mázli: utca részlet fotózása közben elhúz előttem egy fekete régi, cuki kis Fiat San Gimignano, tiszta udvar, rendes ház San Gimignano Úton Csodaszép sötétlila articsókák San Gimignano, őszi piac kínálata Cannoli és boboli (ropogós, sós “péksüti”) Firenze, Ponte Vecchio Ködös kilátás a barátnőm fürdőszobájának ablakából… Bagno Vignoni Paradicsomos “pici” tészta / Ősz Toszkánában Toszkán táj Isteni kávék egyike, amit ittam / Pékség Kilátás Pienza városából Gesztenye / Gesztenyés piskóta
Az árpa hatásai
2015. november 3. Élj harmóniában
ÁrpaAz árpa az ősi idők óta, szinte minden kultúrában simert növény volt. Ma is elég ismert gabonaféle a világon és viszonylag olcsónak is számít. Leginkább árpagyöngy formában találkozhatunk vele, mely az árpamagok hántolásával és gőzölésével készül. Magyarországon gersli néven ismerik és sajnos nem elég gyakori a fogyasztása. Pedig árpa jól használható egytálételekbe, levesekbe vagy köretnek is kiváló. Az árpa rostokban, szénhidrátban és fehérjében is gazdag. Kedvezően hat az emésztésre és csökkenti a koleszterinszintet is. Vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, mint kálium,kalcium, magnézium foszfor és B vitaminok. Az árpa fogyasztás hozzájárul a testi és szellemi teljesítőképesség növeléséhez és nyugtatja az idegrendszert is. Vízhajtó hatása miatt a népi gyógyászatban is használták. Mint minden gabonát az árpát is célszerű először szárazon kicsit pirítani és utána felönteni forróvízzel. Vegyszermentes (bio) árpát használj!
Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán)
2015. október 30. Zizi kalandjai
Beindult a sütőtök szezon… lassan egyre többet eszünk belőle. Csak magában sütve, vagy krémlevesként vagy tészta szószként készítve… mindegy is, esszük, mert kiváló a B-, C-vitamin és folsav tartalma, valamint a kálcium, cink, vas, mangán és réz tartalma. Hatásos megfázásos tünetek enyhítésére, enyhítheti az allergiás és asztmás panaszokat, ismert vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is, szóval egy tucat dologra jó hatással van a szervezetünket illetően. Most egy könnyed, egyszerű főétel (ha csak magában fogyasztjuk) készült belőle, de kiváló köret is lehet egy jó kis csípős, pirított tofu steak mellé. Néhány alapanyag, letisztult ízek, egyszerűség… ez jellemzi ezt az ételt. Sütőtökös-brokkolis quinoa saláta (vegán) Hozzávalók: – 1,5 kg sütőtök, meghámozva (kb. 1 kg lesz) és felkockázva falatnyi darabokra – 300 g brokkoli, rózsáira szedve – 1 bögre quinoa – 1-2 teáskanál füstölt pirospaprika – 2 teáskanál szárított kakukkfű – 1/2 citrom leve – só – olívaolaj A felkockázott tököt tegyük egy lapos sütőtálba. Szórjuk meg sóval, a füstölt paprikával és egy teáskanál kakukkfűvel. Locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal, keverjük át és 180C fokon süssük meg kb. 25 perc alatt, amíg a tök megpuhul és enyhén megbarnulnak a kockák. Közben tegyük egy lábasba a quinoát, öntsük fel két bögre vízzel. Sózzuk, ízesítsük egy teáskanál kakukkfűvel és a citrom levével. Közepes láng felett főzzük meg kb. 15 perc alatt. A brokkolit hozzádobhatjuk a quinoához és megfőzhetjük együtt vagy egy külön edényben sós vizet forralva főzzük meg közepesen puhára. Amikor minden elkészült egy nagy tálban keverjük össze a quinoát a brokkolival és a sütőtökkel. Én tálaláskor dobtam még rá avokádót felkockázva.
Krumplipüré extra
Feladat: sorolj fel ötféle igazán hagyományos köretet! Ugye, hogy közte volt a jó öreg krumplipüré? És mit szólnál valami ennek egy olyan egyszerű újításához, ami mondjuk megváltoztatja a jól megszokott karakterét? Mert bizony még a krumplipürére is ráfér időnként egy kis újítás. Hozzávalók 4 adaghoz: [...] Bővebben!
Gluténmentes indiai lepény csicseriborsólisztből - Pudla
2015. szeptember 28. Élj harmóniában
Indiának van az egyik legősibb vegetáriánus kultúrája, ezért a tradicionális indiai ételek legtöbbje megfelel a vegetáriánus táplálkozás elvárásainak (a hagyományos indiai ételkombinációk teljes értékű fehérjével szolgálnak az emberi szervezet számára). A pudla egy indiai csicseriborsólisztből készült lepény, egyfajta sós palacsinta. A csicseriborsó számos jótékony hatással rendelkezik, nagyon tápláló, kiváló energiaforrás (részletesen egy korábbi cikkben itt olvashatsz róla). Hozzávalók: Pudla (csicseriborsólisztes lepény) - 200 g csicseriborsóliszt - 300-400 ml víz - 1/2 kk. kurkuma - 1/2 kk. római kömény - 1/2 kk. őrölt koriander - 1 tk. só - csipet hing (elhagyható vagy egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) - csipet fekete bors - 1 tk. reszelt gyömbér - 1 pici cukkini - 2 ek. koriander zöld (el is hagyhatod) - ghí a sütéshez (vegán változatban kókuszzsír) - citrom leve A cukkinit és a koriander zöldet mosd meg és vágd apróra. Keverd össze a száraz hozzávalókat (lisztet és a fűszereket) a vízzel - kb. palacsinta sűrűségű tészta lesz belőle. Majd keverd hozzá felaprított zöldségeket. Esetleg hagyd állni egy kicsit a tésztát. Egy serpenyőben vagy palacsintasütőben melegítsd fel a ghí-t és süsd meg az egyik oldalát, majd fordítsd meg. Ha jól átsült a kész palacsintát meglocsolhatod egy pici citromlével. Amennyiben vegetáriánusként fontos számodra a megfelelő fehérjebevitel, azt az alábbi módok valamelyikével biztosíthatod: - vegyesen tedd bele a lisztet (150g csicseriborsóliszt és 50g búzaliszt) - egyél hozzá tejterméket pl. fogyaszd tejföllel - fogyaszd valamilyen összetett szénhidrátot tartalmazó étellel pl. egyél hozzá köretnek rizst Így a szervezeted a megfelelő aminosav kombináció miatt teljes értékű fehérjéhez jut. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!
Petrezselymes növényi majonéz
Melegben semmiképpen sem eszünk nyers tojást, így kell valami jó alternatíva. Ez a változat többek szerint is annak minősül, bár inkább már a tartármártásra hajazik, nem olyan tömény. Növényi majonéz nálam általában úgy néz ki, hogy némi olajos mag, főtt krumpli, olaj és ízesítés. Az íze tényleg hasonló lehet az eredeti majonézes alaphoz, csak mérjük bátran az olajat és esetleg borítsunk bele némileg több mustárt is. :) Félre téve a tréfát, szerintem e két utóbbi nélkül is elég finom lehet, ha eltaláljuk az ízesítését. Ezt a petrezselymes alapot a karfiolkrémhez szoktam leggyakrabban használni, de önmagában is kellemes pl. rizsköret és fasírt mellé. Hozzávalók: 1 marék kesudió (vagy fele kesu, fele napraforgó) 1-2 nagy főtt burgonya 4-5 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 tk eritrit vagy gyümölcscukor 1 tk citromlé 1 csipet só 1 csokor petrezselyemzöld A kesudiót annyi vízzel, ami ellepi, összeturmixoljuk finomra. Hozzáturmixoljuk az olajat, a cukrot, a citromlevet, sót és a petrezselyem zöldjét. A végén beledolgoztatjuk a burgonyát is, annyit, hogy sűrűbb masszát kapjunk.
A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)
2015. augusztus 24. Zizi kalandjai
Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki “katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek, hogy főznek nekünk valami nagyon angolosat. Jon fel is hívta az anyukáját, hogy pontos instrukciókat kapjon egy recept elkészítését illetően, ami nem volt más, mint a Sheperd’s pie (pásztor pitének lehetne fordítani…). Megvettük együtt az alapanyagokat, majd birtokba vették a konyhát, ahonnan mi teljes mértékben ki lettünk tiltva és két angol pasi, akik még életükben nem főztek semmit, készítettek nekünk egy finom vacsorát nyolc főre. Néha-néha azért bepillantottunk a konyhában, hogy mennyire van káosz, de a fiúk egész jól kezelték a helyzetet. Az akkor készült verzió húsos volt, de, amit én hoztam most, az egy vegán verzió. Annyira, de annyira jól sikerült, hogy az egyik húsevő nagypapa is megnyalta utána a tíz ujját. Egy kevés maradt belőle és másnap csak remélni tudtam, hogy se I. se Ádi nem kér belőle és az egészet én ehetem meg vacsorára. Így is történt. Azóta még egyszer elkészítettem és újfent nem tudtam betelni vele. Állandó étel lesz a családi “étlapunkon”, az már tuti! A bele kerülő zöldségek természetesen ízlés és hűtőtartalom szerint változtathatók: cukkini, padlizsán, gomba, csicseriborsó, bab, stb., amit találtok, azt tegyetek bele! Készítettem hozzá zöld köretet leveleskelből, de párolt fokhagymás spenóttal vagy mángolddal is isteni lehet! Vegán pásztor pite (Sheperd’s pie) Hozzávalók: – 10-12 db közepes méretű burgonya, meghámozva, felkockázva – 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 4-5 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 szál zeller vagy egy kis zellergumó fele, felaprítva – 1 db közepes répa, felaprítva – 1 db kisebb padlizsán, felkockázva – 2-3 db közepes cukkini (kb. 10-15 cm hosszúak), felkockázva – 1 db paprika, felkockázva – 250 g csiperke gomba, felszeletelve – 1 marék vöröslencse – 1 db konzerv csicseriborsó, leszűrve, átmosva – 350-450 ml paradicsomlé – 100-200 ml víz – zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, petrezselyem, felaprítva – 2 teáskanál füstölt pirospaprika – 1 evőkanál sörélesztő pehely – só, bors – kókuszzsír A burgonyából burgonyapürét kell készíteni. Megfőzzük sós vízben a felkockázott burgonyát, majd leszűrjük. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál kókuszzsírt, törjük össze, pürésítsük és tegyük félre. Egy nagy serpenyőben kevés kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát és fokhagymát a répával és zellerrel. Kb. 8 perc után adjuk hozzá a paprikát, a padlizsánt és a cukkinit. Főzzük közepes láng felett 8-10 percig, majd adjuk hozzá a gombát. Ekkor sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a füstölt paprikával. Pirítsuk, főzzük további 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vizet. Először kevesebb mennyiséget a megadottnál, hogy a végén tudjuk hígítani a ragut, ha szükséges. Ekkor adjuk hozzá a zöldfűszereket is és újabb kóstolás után ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Főzzük addig, amíg a zöldségek éppen megpuhulnak (kb. 15 perc), alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá a vöröslencsét és a leszűrt csicseriborsót és ha túl sűrűnek találjuk a ragut, lazítsuk egy kevés paradicsomlével és/vagy vízzel. Főzzük további 5-10 percig, majd zárjuk el alatta a gázt. A ragut kanalazzuk át egy mély tepsibe, egyengessük el a tetejét, majd szedjük rá a már elkészült burgonyapürét. Simítsuk el a tetejét, majd szórjuk meg a sörélesztő pehellyel és egy kevés füstölt paprikával. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, amíg a teteje egy kicsit megpirul, a ragu pedig bugyogni kezd.
Miért érdemes quinoa-t fogyasztani?
2015. július 27. Élj harmóniában
A quinoa egy dél-amerikai gabonaféle - Peruban és Bolíviában termesztik elsődlegesen, sziklásabb területeken. Ránézésre hasonlónak tűnhet a köleshez, de apróbb és inkább elefántcsont színű, mint sárga. Kiemelkedően magas a fehérje tartalma, így vegetáriánusoknak különösen jótékony a fogyasztása. Minden esszenciális aminosavat tartalmaz, így önmagában fogyasztva is teljes értékű fehérjeként épül be a szervezetbe. Nagyon magas vitamin és ásványi anyagot tartalma - C, E, B vitaminok, magnézium , vas, kálcium, foszfor. Kiemelkedő a rosttartalma is, így megakadályozza a székrekedést. Gyengébb emésztésűeknek is ajánlott, mert könnyen emészthető. Nem tartalmaz glutént, így glutén érzékenyek is fogyaszthatják. További komoly előnye, hogy alacsony a glikémiás indexe. Nagyon finom, ízletes gabonaféle. A quinoát felhasználhatod édesen és sósan is, köretnek vagy önmagában. Bármint készíthetsz vele amit rizsből szoktál:) Felhasználás előtt alaposan mosd át, mert a felületén található réteg kesernyés lehet. Mint minden gabonát érdemes szárazon kicsit pirítani, majd forró kétszres mennyiségű vízzel felöntve 15-20 percig kell főzni. Készítheted kásának is, akkor több folyadékot használj és hosszabb ideig főzd. Sajnos a világpiaci ára tavaly nagyon megemelkedett, de néha érdemes egy-egy adag quinoa-t készíteni:)
Ajándékcsomagunk érkezett a Természet Áldásától!
2015. július 16. Mindennapi ételeink
Szeretnék nektek egy nagyon korrekt, gyors, segítőkész és hihetetlenül jó dolgokat forgalmazó céget bemutatni. Biztosan emlékeztek a legutóbbi facebook nyereményjátékunkra, melyen gyümölcsleveket lehetett nyerni a Természet Áldása jóvoltából. Nos, mi egyéb termékeiket is kóstoltuk és nyugodt szívvel tudom ajánlani őket. Sok mindent forgalmaznak, többek között mi az alábbi termékeket kaptuk most kézhez: Kókuszolaj: Mi az itteni bioboltban is ezt szoktuk vásárolni. A kókuszolajról majd írok egy külön bejegyzést, hogy miért ebben és ezzel sütök, illetve mikhez szoktam használni. Most ajánlanék egy süteményt, amelybe ezt kevertem (vaj helyettesítésére kiváló), ill. egy sós pástétomot is. Ez a kedvenc pástétomunk, mindig van itthon. :-) Vöröslencse: Azért szeretjük, mert hamarabb elkészül (nem kell beáztatni, ill. könnyebben meg is fő), mint a hagyományos barna lencse és nem fúj fel annyira, így Fanninak is nyugodtan adhatom. Bár ő a barna lencsét is szereti, pástétomként, levesként vagy főzelékként elkészítve, csak az jobban megterheli az emésztését. A lencse javítja az anyagcserét, növeli az immunitást, normalizálja a vizeletkiválasztó rendszer működését, szinte az egész napi szükséges folsavadag megtalálható benne, omega 3 és omega 6 zsírsavakat, magnéziumot, vasat, triptofán nevű aminosavat tartalmaz (ez utóbb idegnyugtató, segít az elalvásban, depressziós napokon). emellett található benne isoflavon is, mely megmarad a főzés után. Ez a mellrák megelőzésében játszik fontos szerepet. A vöröslencséből szoktam készíteni krémlevest, pástétomot és fasírtot is. Jázminrizs: Thaiföldről származik, illatos rizsnek is nevezik. Pikáns, finom aromája van, könnyen puhul. Én szoktam köretként, süteményként, tejberizsként, rakott ételként és fasírtként is elkészíteni. Bulgur: Kevésbé ismert gabona, amellyel színessé tehetjük étkezésünket. Szuperköretnek is szokták nevezni, nem véletlen. Rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, B-vitamin és vas is jócskán van benne. Ráadásul alacsonyabb a glikémiás indexe, mint a rizsé, tehát diétához is nagyon ajánlott. Szoktam belőle készíteni rakott ételt, fasírtot, köretet, salátát, édességet is. Napraforgómag: Kezelhetjük vele a székrekedést és vizelethajtó tulajdonsága is van. A folsavban gazdag mag pedig egy igencsak értékes tápanyagforrás a női szervezet számára. Sok benne a jó zsír, antioxidáns, E-vitamin, szelén és réz is. Csökkenti a sejtkárosodással járó betegségek kialakulását , megvéd a szívbetegségtől és a ráktól is. A napraforgómag nyugtatja az agyat is, hiszen a benne levő tripofán megnöveli az agyban levő szterotonin szintet. Energikussá teszi a szervezetet, és javítja a látást is. A vegán konyhában alapvető élelmiszer: vegán tejfölt készíthetünk belőle, ill. finom pástétomok alapja lehet. Barna lenmag: Koleszterincsökkentő hatása miatt ér-és szívbetegségben szenvedőknek kifejezetten ajánlott a fogyasztása, székrekedés esetén szabályozza az emésztést, omega 3 tartalma kiemelkedően magas. Külsőleg is gyógyításra használják: borogatásként enyhítheti a gennyes pattanásokat. Vegán konyhában szintén elengedhetetlen alapanyag, tojás helyettesítésére használjuk. 1 ek. lenmagőrlemény és ugyanannyi víz keveréke egy tojásnak felel meg. Így kerülhet süteménybe, fasírtba. Zabpehely: A zab az egyik legrégebben termesztett gabonaféle, több tucat faja ismert. Zabból főtt kását először a görögök készítettek és fogyasztottak. A zabpehely kevés kalóriát tartalmaz, viszont rost- fehérjetartalma magas. Jelentős mennyiségben tartalmaz B1- vitamint, de számottevő B2-, B3-, B6- és K-vitamin tartalma is. Ásványi anyagok közül kiemelkedő mangán-, magnézium-, réz- és foszfortartalma, de gazdag kalciumban, vasban és cinkben is. A zabpehely rendszeres fogyasztása javíthatja az emésztést és a csontok, valamint erek általános állapotát. Nálam sokszor fasírt készül belőle, sokszor palacsinta, vagy édes keksz. Mák: Egy-egy mákkal dúsított ételből alkalmanként nem nagy mennyiséget eszünk, ennek ellenére értékes tápanyagtartalmú élelmiszer. A vitaminok közül értékes B1-, B6-, B2-, niacinforrás.. Az ásványi anyagok közül pedig nagyobb mennyiségben kálciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort, káliumot és magnéziumot tartalmaz. Az orvostudomány széles körben alkalmazza gyógyszerek alkotórészeként, így köhögéscsillapításra, görcsoldásra, vagy súlyos betegségekben a végső fájdalom csillapítására. Vegán mákos sütemény, kölespuding, vagy mákos sós rúd készül belőle. Világos nádcukor: Természetes cukor, a szervezet sokkal jobban fel tudja dolgozni, mint a fehér cukrot, előállítása nem vegyi eljárással zajlik, Frissen aratott, hagyományosan művelt cukornádból nyerik. A boltokban kapható "barnacukor" a legtöbb esetben nem más, mint fehércukor nádmelasszal színezve. Így az nem egészségesebb, mint a fehércukor (bár az elnevezés alapján sokan ezt feltételezik), szemben az élettanilag valóban sokkal előnyösebb nádcukorral. Tehát ajánljuk figyelmetekbe a céget. Jó vásárlást, kóstolást kívánunk!
Reggelire fel! - Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, főzésmentes, vegán)
Chia magos áfonyás puffasztott amaránt (mindenmentes, vegán) A vegetáriánusokat sokszor éri az a kritika, hogy az étkezésükből hiányoznak bizonyos tápanyagok. Ilyen például a megfelelő mennyiségű omega zsírsavak bevitele. Az Omega 3 zsírsavakat az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért ezeket táplálkozás útján kell bevinni. Az Omega 3 esszenciális zsírsavak fontos szerepet játszanak a szív- és érrendszeri funkciók működésben, a mentális egészség és más testi funkciók terén. Kutatások igazolták, hogy az Omega 3 zsírsavaknak pozitív hatása van a koleszterin szintre valamint a szív-és érrendszer normális működésére. Ha húsmentesen is tudatosan táplálkozunk, semmiféle tápanyaghiányban nem fog szenvedni a testünk hosszú távon sem! A vegetáriánusság nem azt jelenti, hogy holnaptól nem eszem húst, és kész. Ez a lusta verzió tényleg problémákhoz vezethet hosszú távon... A mai információval teli világban azonban nem kell sokáig kutakodnunk, hogy mindenre megtaláljuk az egyszerű, számunkra is megfelő megoldást! :-) "Például tudtátok, hogy 15 g chia mag annyi Omega3 zsírsavat tartalmaz, mint 250 g lazac??? Chia mag (superfood, szuper étel) A CHIA MAG (vagy más néven aztékzsálya-mag) nagyon fontos forrása a többszörösen telítetlen zsírsavaknak amilyenek az omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavak: 2 teaskanál chia mag fedezi a napi Omega3 szükségletet! gazdagon található benne természetes rost, fehérje és ásványi anyag, mint például kálcium és magnézium magas fehérjetartalmú és a 8 esszenciális aminósav mellett további aminósavakat is tartalmaz gluténmentes, így bátran fogyaszthatják az ételallergiások is Érdekesség! Míg hő hatására a legtöbb zöldség elveszíti az értékes antioxidánsokat, addig a Chia magban sütés vagy főzés után sem csökken az antioxidáns tartalom. a Cukorbetegség mellékhatásaira is jótékony hatással van . A torontói egyetem kutatásai során fedezték fel, hogy chia magot adva a cukorbetegek étrendjéhez, jelentős javulás volt észlelhető bizonyos gyulladások csökkentése és vérnyomáscsökkenés terén. A 3 hónapos teszt időszak után az eredmények 40%-os javulást mutattak . fogyást segítő tulajdonságai sokaknál bizonyítottak: H a a magokat beáztatjuk, saját súlyuk 12-szeresét tudják magukba szívni a folyadékból, és zselés állagúak lesznek, ami a gyomorban, lassítja a szénhidrátok és cukrok lebomlását. - természetes szuperélelmiszer, ami, mindennapi használatra ajánlott, hogy tápanyagban gazdag ételeket készítsünk a chia maggal: Keverhetjük joghurtba, pudingba, műzlibe, levesbe, rászórhatjuk salátákra, használhatjuk bármilyen körethez, öntetekhez, süteményekhez. A napi étrendbe beépítve a lehetőségek határtalanok." Forrás: Originalchia.hu Az ábra innen származik: www.originalchia.hu Tudom, hogy most sokan azt gondoljátok, de olyan drága a chia mag, hogy nem tudom megfizetni... :-( Szerintem valaminek az ára, az értéke, mindig viszonyítás kérdese! ;-) Nagyon lassan fogy, mert csupán 1-2 teaskanállal fogyasztunk belőle, és nem is minden nap. Ráadásul számoljunk csak utána, hogy mennyibe kerülne ugyanez a mennyiség lazacba vagy egyéb értékes halba átszámolva??? Az sem sokkal olcsóbb... A választás rajtunk áll! Előre fizetjük ki az egészségünk árát, vagy majd utólag a betegségét?! Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) És akkor térjünk is rá a receptre! Ez egy nagyon egyszerű reggeli ötlet, kevés hozzávalóból, de valószínűleg nem mindenki számára egyszerű hozzávalókból. A chia mag és a puffasztott amarant ritkán előforduló alapanyagok egy átlagos magyar konyhában. Receptjeimmel szeretnélek bevezetni titeket az egészségesebb hétköznapokba, egy tudatosabb konyha kialakításába, így néha számotokra idegen, új alapanyagokkal is fogtok találkozni. Mint például most is! :-) Merjetek változtatni, új dolgokat kipróbálni, hisz azért nézegettek ilyen reform recepteket, blogokat, mert szeretnétek a régi megszokott étkezést, egészségesebb táplálkozásra cserélni! Ehhez pedig nem csak új receptek, és ételkészítési ötletek kellenek, de néha új alapanyagok is! ;-) (Bővebben, lásd a bejegyzés alján a Megjegyzés rovatban.) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db érett banán - 2 marék áfonya (vagy más tetszés szerinti gyümölcs) - 2 dl növényi tej (pl.:rizstej) - 1 ek chia mag - natúr puffasztott amaránt tetszés szerinti mennyiségben - hántolt mandula szeletek a tetejére Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Hát ez nagyon egyszerű lesz! :-) Az érett banánt, a megmosott áfonya szemekkel (vagy más gyümölccsel), a választott növényi tejjel (pl.:rizstej) és 1 ek chia maggal, tegyük a turmix gépbe, és turmixoljuk krémes állagúra az egészet. Vegyük elő a poharat, vagy tálkát, amiből fogyasztani szeretnénk majd a reggelit, és kezdjük el rétegezni az áfonyás chia magos "puding" réteget, majd a natúr puffasztott amarántot, majd egy újabb "puding" réteg. A tetejére szórhatunk hántolt szeletelt mandulát, és egész áfonya szemeket is. Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) chia magos áfonyás puffasztott amaránt Kb. egy fél - egy órát érdemes pihentetni fogyasztás előtt, hogy a chia magoknak legyen idejük megkocsonyásítani a pudingot. Ha erre az 1 órára a hűtőbe tesszük, nem csak a konyha pultra, akkor a nagyon meleg nyári reggeleken nem csak energiával fog feltölteni ez a tápláló reggeli, de még hűsíteni is fog! ;-) (Akár előző éjjel is elkészíthetjük, és a hűtőben pihentethetjük fogyasztásig.) Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, telis tele ásványi anyagokkal, vitaminnal, fehérjével, rostokkal, antioxidánssal, fedezzük vele a napi omega zsírsav bevitelünket, és még rettentően finom is! :-) Próbáljátok ki és nem fogjátok megbánni! ;-) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz már a reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: Puffasztott amarántot és chia magot, sajnos nem árulnak minden szupermarketben, de ha tényleg komolyan gondoljuk az egészséges táplálkozást a hétköznapokban is, akkor érdemes meglátogatni néhány online webáruházat, akik pár napon belül házhoz szállítják a magas minőségű, egészséges hozzávalókat az életedhez! Ha még nincs kedvenc online "szupermarketed", akkor írd be a google kereső mezőjébe, hogy "bio webáruház", vagy "egészséges alapanyagok webáruház" stb. és ismerkedj. Ne ragadj le az elsőnél, keresd meg a számodra legszimpatikusabb webáruházat, és figyeld az árakat is! Egy nagy előnye az online vásárlásnak, amit én imádok, hogy még cipekedned sem kell a boltból a nehéz súlyokat, mert az ajtómig hozzák a kedves kiszállító fiúk! ;-) Megjegyzés2: Természetesen akármilyen más gyümölccsel is elkészíthető, nem muszáj áfonyát használni. Készítheted például málnával, sárgadinnyével, ribizlivel, vagy akár szederrel is. Bármivel, ami épp kéznél van! Megjegyzés3: Ha a puffasztott amaránt helyett csíráztatott amarántot használunk, akkor a nyers étkezést követők hétköznapjaiba is tökéletesen bele illeszthető ez a reggeli. Chia mag (superfood, szuper étel)
Reggelire fel! - bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán)
bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Ki ne ismerné a "kettőt előre egyet hátra" érzést, ami zöldborsó pucolás közben tör ránk, főleg, ha gyerekek is vannak a környezetünkben?! :-) Emlékszem én is imádtam gyerekként, amikor a nagymamám fáradságos munkával leszedte a kertben a friss és édes zöldborsót, majd leült egy székre az udvaron, és elkezdte egyenként fejteni őket. Ez egy igen időigényes konyhai művelet, és akkoriban még nem tiszteltem úgy az időt, sem a nagymamám kemény munkáját, ezért még én is rájártam a zsenge borsó szemekre, csentem őket, amikor csak tudtam. Persze így még tovább tartott megpucolni az aznapi borsó leveshez való mennyiséget, hisz míg ő kiszedte két zöldborsó hüvelyből a szemeket, addig én megettem egy teljes sort. Ne haragudj nagymama, de olyan nehéz ellenálni ezeknek a friss, roppanós fehérje szemeknek! ;-) Feltehetően nagyon sok millió nagymama és unoka között lejátszódott már ez a történet, hisz a régészek 6-7000 éves leletekkel tudják bizonyítani a borsó létezését a Földön. Eleinte állati takarmányként használták, és csak jóval később fedezték fel az emberi szerveztre gyakorolt jótékony hatását. zöldborsó "A zöldborsó értékes táplálék, magját voltaképpen éretlenül szeretjük. Sárgán és szárazon volna érett. A zöldborsó kalóriaértéke 100 grammban 88 kcal, nagyjából a burgonyáéval azonos. Fehérjetartalma nagy, 5-7 g, s bár ezt régen nem tudták, de kifejezetten bőséges fehérjetartalma miatt volt nagy becsű takarmánynövény. Nagyon sok esszenciális aminosavat tartalmaz. A száraz sárgaborsóban nyilván kevesebb a víz, 20-25 % fehérjét, 1-3 % zsírt, 60 % szénhidrátot tartalmaz. 0,4 g zsír és 10-14 g szénhidrát van benne. További értékes tápanyagai a karotin, a B1- és B2-vitamin. Ugyancsak 100 grammban 2 mg C-vitamin van. Ásványi anyagai közül a foszfor és a kálium van nagyobb, 1 mg fölötti mennyiségben, a mikroelemek közül a vas, cink, mangán és réz említésre méltó." Forrás: Házipatika Bazsalikomos zöldborsókrém, a népszerű zöldség kence, akár a hétvégi pikniken is! A vegetáriánus étkezésben fontos fehérjeforrás a zöldborsó, és a hüvelyével együtt fogyasztható cukorborsó is. Készíthetünk belőle leveseket, főzelékeket, köreteket, de még kenyérre kenhető zöldségkrémeket is. Én is egy ilyen gyorsan elkészíthető, finom, és tápanyagban gazdag reggeliző krémet hoztam nektek! :-) Használjuk vastagon rákenve a szendvicseinkre, teljeskiőrlésű kenyéren, vagy sokmagvas, élesztőmentes kenyér lapocskákon, jó sok friss zöldséggel, csírával. Szalámi és sajt nélkül is nagyon laktató, és élvezetes reggeliket készíthetünk a házi bazsalikomos zöldborsókrémmel. Akár a hétvégi piknikre is magunkkal vihetjük ezt a krémet, és biztosan nagyon népszerű lesz! ;-) bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK:300 g zöldborsó szem - 1 ek mustár, 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors ízlés szerint - 1 ek extra szűz olíva olaj - 1/4 lila hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-4 dl víz (ha főztük a borsót, akkor a főző vizet is használhatjuk) - 3-4 nagyobb friss bazsalikom levél - 1 marék tökmag előre beáztatva (2-3 órás áztatás) - (opcionális tápanyagérték növelő: 1 ek sörélesztő pehely, 1 ek útifűmaghéj, 1 marék kendermag) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: Mint a legtöbb zöldségkrém, a bazsalikomos zöldborsókrém is nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. A lila hagymát, a fokhagymát 2-3 evőkanál vízzel felengedve pépessé turmixoljuk, majd beleszórjuk a friss bazsalikom leveleket, és még pörgetünk 2-3 fordulatot a turmix gépünkön. (Nem jó a bazsalikomnak, ha túl sokáig érintkezik a fém késekkel, ezért ha van otthon mozsár, zúzzuk abban szét a leveleket a turmix gép helyett.) Az előre beáztatott tökmagról leöntjük az áztató vizet, és 1 evőkanál vízzel és olíva olajjal krémesre turmixoljuk a gépben, miközben hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, mustár). Most jön a borsó. Elkészíthetjük a krémet nyers borsóból vagy főtt borsóból is. Nyersen sokkal több ásványi anyag és vitamin található benne, ezért édemes inkább nyersen fogyasztani. A szép zöld borsószemekhez öntünk kb.1 dl vizet, és addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Keverjük össze a borsós krémet, a tökmagos krémmel, és a hagymás turmix-szal. Kenhető krémes állagot kellene kapnunk, így ha még szükséges tegyünk hozzá vizet. (Ha sűríteni kellene, őröljünk még hozzá tökmagot, és por formájában keverjük bele.) csíra A kész zöldségkrém tápanyagértékét növeljük meg 1-1 ek sörélesztő pehellyel, útifűmaghéjjal, egy marék kendermaggal, vagy csírával. Ezeket nem kell bele turmixolni, elég kézzel elkeverni. Íz próba (plusz só vagy bors most mehet bele), és tehetjük is a hűtőbe. bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Egy óra múlva isteni finom kenyérre való, vagy mártogatós lesz belőle. De akár rántott zöldségek mellé is ízletes és egészséges kiegészítő tud lenni a hagyományos ketchup / majonéz helyett. Próbáljátok ki, és készítsetek minél több féle-fajta zöldség krémet, hogy változatosabb és egészségesebb legyen a napi szendvics adag. Roppant egyszerű volt, ugye ?! :-) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz, már reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: A zöldborsóhoz nagyon jól illik a menta, ezért aki szereti a mentás ételeket, cserélje ki a receptben szereplő bazsalikomot menta levélre, és fogyassza mentás borsókrémként. Így is nagyon finom, és egészséges. Megjegyzés2: "A borsóhoz Európában számos népszokás társul. Sokszor temettek a halottak mellé borsót, s a halotti tornak is része volt valamilyen borsóból készült étel. Másrészt a szemes takarmányokhoz és lencséhez hasonlóan a termékenységet is jelképezte, így esküvőkor is fogyasztották, továbbá az ifjú párt borsószemekkel dobálták meg." Forrás: Házipatika
Citromos pirított tufu, citromos párolt spárgával
Már jó ideje, hogy nem írtam új bejegyzést, de mostanában nagyon elfoglalt vagyok, és sokszor megesszük az ételeket a fotózás előtt. :) Végre itt a nyár, így a kertben is nagyon sok munka vár ránk minden hétvégén. Próbáljuk csinosítgatni, jobbá tenni, hogy később ne csak dolgozni, hanem pihenni is tudjuk benne leülve egy fa árnyéka alá. A kis konyhakertünkben is sok teendő volt tavasszal. Ezen kívül van itt még egy másik elfoglaltság is, ugyanis december végén megszületett a kisfiam, amit eddig sikerült itt titokban tartanom. :) Szóval nem unatkozom. De igyekszem ezentúl gyakrabban jelentkezni, és a babavárásról is megosztani pár információt a táplálkozást illetően. De most már térjünk rá a mai receptre! Most készítettem, sőt most ettem életemben először spárgát. Mindig szemeztem vele, de valahogy soha nem került a tányéromra. Pedig igazán finom zöldség, leginkább a brokkoli szárára emlékeztetett. Előkészítése kissé macerás, de megéri. Ebben a melegben úgy érzem mindenki inkább a friss, könnyed ízekre vágyik, ezért citromosan készítettem el a spárgát, és a tofut is. A spárga számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. C-, B1-, B2-,B6-vitamin, az ásványi anyagok közül kalcium, foszfor, vas, natrium és kálium is található benne,folsav tartalma pedig kiemelkedő. Magas rosttartalom, és szinte nulla kalória. Fogyókúrában, tisztítókúrákban ideális táplálék, amit vízhajtó hatásának is köszönhet. A spárga tehát vízhajtó,vértisztító,serkenti a máj és a vesék működését, kiváló lúgosító. Azt hiszem ezentúl nekünk is gyakrabban kerül a tányékunkra. :) Amit fontos szem előtt tartani a vásárlásnál: nagyon fontos a frissesség! Minél zsengébb, annál jobb. Ne vegyünk kókadozó, fonnyadozó példányokat, mert akkor könnyen fás, rágós lehet a spárga. Vásárlásután ne sokat rakosgassuk,készítsük el minél előbb! Recept hozzávalók: zöld spárga füstölt tofu 1 üveg articsóka 1 bio citrom pár levél citromfű fűszerek: oregano, bazsalikom, só, bors, borsikafű margarin/vaj 1. A spárgákat meghámozzuk, megtisztítjuk. Kevés vízzel és sóval megpároljuk, lehetőleg úgy, hogy enyhén ropogósak maradjanak. Ha elkészült lecsepegtetjük, majd egy kis növényi vajat rátéve, lefedve hagyjuk hűlni. 2. A füstölt tofut csíkokra vágjuk, és kevés olajon elkezdjük pirítani, majd ha már majdnem kész, hozzáadjuk az articsókát. Fűszerezzük sóval, kevés borssal, adunk hozzá borsikafüvet, oreganot, bazsalikomot. 3. Végül, mikor kellően megpirult a tofu, reszelünk hozzá egy kis citromhéjat, valamint meglocsoljuk 1-2 facsarásnyi citromlével, és megbolondítjuk pár levél friss citromfűvel. 4. A spárgára is reszelünk kis citromhéjat,és meglocsoljuk friss citromlével. Köretnek én bulgurt készítettem,de bármilyen más gabonát is használhatunk. Nagyon ízletes, könnyű ebéd sikerült belőle! :) Ani tisztán, tudatosan!
Grillezett spárga fűszeres olajjal
2015. május 20. Gréta konyhája
Amikor azt mondtam, hogy a paradicsomos spárgás tésztasaláta a kedvenc spárgás ételem, akkor nem mondtam igazat, illetve akkor igaz volt, arra a napra. Ma új kedvencem van, -ami mindig is az volt-, a grillezett spárga. A koranyári grillpartik elengedhetetlen kelléke, akár köretként, de mi, mondjuk szendvicsbe, burgerekbe is szoktuk tenni, sőt a hétvégén isteni gluténmentes meleg tortillába tekertük marinált sült tofuval, citromos joghurt szósszal, salátával. Itthon van kontakt grillünk, amin nemcsak isteni lencseburgereket sütünk, vagy gyorsan összedobunk egy francia pirítóst, hanem csodásan használható mindenféle zöldség grillezésére is, így Pest belvárosában is elérhető a grillparti élmény, természetesen elegendő pozitív attitűddel, és színes képzelőerővel :)) Hozzávalók: 0.5 kg zöldspárga (lehetőleg magyar) fűszeres olaj: 1 dl olívaolaj 3 gerezd fokhagyma préselve 2 tk grill fűszerkeverék tiszta só, bors, vegamix 0.5 dl balzsamecet kedvenc zöldfűszerek, amit éppen megkívánunk (bazsalikom, oregano, petrezselyem, majoránna, zsálya, rozmaring, kakukkfű) A spárgák fás végét levágjuk, folyó víznél megmossuk, és papírtörlőn megszárítjuk. Összekeverjük a fűszeres balzsamos olajat, majd ráöntjük a tálban lévő spárgákra. Összepacsmagoljuk. Ráhelyezzük őket a forró kontakt grillre, és 5 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat!
Medvehagymás gombóc
És még mindig medvehagyma! Egyszerűen nem bírok betelni a tavasz csodaszerével! Vajon a medvék véletlenül legelnek-e téli álmuk után medvehagymát? De nem ám! Ezzel erősítik és méregtelenítik a szervezetüket. És mivel én bízom bennük, most medvehagymás krumpligombócokat sütöttem. Rengeteg lett, de sebaj, mert kb. mindenhez jó volt. Piknikre, szendvicsbe, köretnek és salátával vacsorára is isteni. Hozzávalók 50-60 kisebb golyóhoz, 4-5 személyre: [...] Bővebben!
Cukkini rágcsa
Ma valami olyat hoztam, ami ugyanúgy lehet különleges köret, mint salátával akár könnyű vacsora, sőt, ehetjük csak úgy is, este a film mellé egy nagy adag ünnepi rágcsaként. Meglepően finom! Csupa cukkini, pici liszt és egy leheletnyi olaj, szóval, kb. bármennyit lehet enni belőle. :) Hozzávalók egy nagy tepsihez: [...] Bővebben!
Mustáros-medvehagymás köles
2015. április 12. Éltető ételek
Imádom a kölest és a belőle készült ételeket is. Mivel tavasz van, így mindenképp tettem bele medvehagymát, ugyanakkor a brokkoli is a kedvencem, így ez sem maradhatott ki belőle. Persze, ha nincs medvehagyma, akkor bármilyen más zöldfűszer is kerülhet bele. Ezt az ételt többféleképpen is tálalhatjuk. Egyrészt, ha jól összetörjük, tejszínnel lazítjuk, akkor kenőke lehet. Egyszerűen köretként tálalva, jó sok zöldsalátával és falafellel...hmmm... Na és az eredeti verzió szerint, amikor is készítettem hozzá medvehagymás zöldborsó mártást. Ja... és grillezett gomba tölteléke is lehet. Úgyhogy a lehetőségek végtelenek. Hozzávalók (3 fő): - 1 csésze köles - 1 kisebb vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 4-5 szép brokkolirózsa - kis csokor friss medvehagyma - 1-2 teáskanál mustár - himalája só - (növényi) tejszín - kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát és a fokhagymát egy pici kókuszolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a megmosott kölest, és felöntjük 2x mennyiségű, sós vízzel. Kb. 10 perc alatt megfőzzük, majd kiszedjük egy nagyobb tálba, és hagyjuk kihűlni. Időnként villával lazítsunk rajta.Vágjuk fel a medvehagymát és a brokkolit is igazán pici darabokra. Keverjük a köleshez. Adjuk hozzá a mustárt és fűszerezzük.Ha kenőkét szeretnénk, akkor lazítsuk tejszínnel.Itt gombócozva lett, majd sütőben megpirítva, és zöldborsómártással.
Krumplipüré torta
Képzeljük el, amint kivisszük az asztalra ezt a finomságot, és először mindenkinek eláll tőle a szava. Aztán meg jönnek a kérdések. Hű, de jól néz ki, mi ez? Nahát, krumplipüré? És mitől marad egyben? És mi van még benne? Ezt hogy csináltad? (...) Kaphatok még egy szeletet? Szeretjük az ismerős, de mégis kicsit más dolgokat, mert az rögtön érdekes, sőt nagyon izgalmas dolog lesz. Pont ilyen ez a krumplipüré torta is, ami bármikor lehet fejedelmi köretünk, de ha felturbózzuk zöldségekkel, könnyű főételként is ugyanúgy megállja a helyét. Hozzávalók egy 26 cm átmérőjű csatos tortaformához, 4-5 személyre: [...] Bővebben!
Egyszerű zöldség pörkölt
A legtöbb ember vett már életében ilyen vagy olyan zöldség "mix"-et valamilyen boltban vagy áruházban, amely számos gyors étel elkészítését segíti. A következő étel is pik-pak elkészül, nem szükséges hozzá nagyobb főzési tudomány. Úgy gondolom számos élethelyzetet lehet felsorolni, amikor az ember elkészítheti. Például egyedül élő fiatalok vagy akár korosabbak is (albérletben, kollégiumban vagy akár saját lakásban), ha hirtelen nem is tudják, mit főzzenek. Dolgozó nők és férfiak, akik munkából hazatérve nem akarnak sok időt eltölteni a vacsora vagy a következő napi (esetleg aznapi) ebéd elkészítésével. Ha valaki bejelentkezik, hogy rövid időn belül ott lesz nálunk és mi szeretnénk meleg ételt adni neki. Ezekben az esetekben biztos "kulcs-kaja" ez az étel. A recept: Hozzávalók: - 1 kg vegyes zöldségkeverék (pl. mexikói) - 1-2 db paradicsom - 2 db paprika - 1 nagyobb fej hagyma - 4-5 gerezd fokhagyma - víz - ételízesítő - bors/borsikafű - piros fűszerparika Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát vízen üvegesre dinsztelünk. Az átöblített fagyasztott zöldségkeveréket ráhelyezzük, megszórjuk ételízesítővel, átkeverjük, rövid ideig (1-2 perc) fedő alatt pároljuk. Megszórjuk fűszer paprikával, öntünk hozzá némi vizet, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, egy kevés őrölt fekete borsot vagy őrölt borsika füvet, a feldarabolt paradicsomot és paprikát. Medvehagyma szezon idején, feldarabolt medvehagymát is adhatunk hozzá. Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak. A legvégén egy kevés sörélesztő-pehely (ha nem vagyunk gluténérzékenyek) hozzáadásával még finomabb ízt érhetünk el. Míg a pörkölt megfő, elkészítjük hozzá a köretet. Egyszerűen csak alaposan megmosott barna rizst főztem hozzá. Nokedlivel is nagyon finom.
Csicseriborsó pörkölt citromos cukkinis barna rizzsel
2015. február 22. Zöld Avocado
Nemrégiben kaptam egy kedves ismerősömtől - aki nem mellesleg szakács - egy saját fejlesztésű receptet. Ez egy currys babos csicseriborsó recept. Erről egyből eszembe is jutott, hogy a szegény csicseriborsó, milyen mostohagyerek is az én konyhámban. A vegetáriánusok egyik legfontosabb fehérje forrása ez a hüvelyes, mely Magyarországon is egyre népszerűbb. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzselSajnos elég sokáig kell főzni, ezért nagyon ritkán készítek belőle ételt. :-( Ezen változtatnom kell! ;-) A csicseriborsó egy makacs hüvelyes, de megéri, mert miután megadja magát, ellátja a szervezetünket mindenféle földi jóval. :-) A szakértők szerint 1 kg csicseriborsó pontosan annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 kg pulyka mell. A különbség az, hogy az egyik növényi fehérje (könnyebben emészthető, és értékesebb), míg a másik állati fehérje (egyes kutatások szerint az állati fehérje is felelős lehet a rákos sejtek és egyéb népbetegségek elszaporodásáért. Lásd.: Kína tanulmány). És nem utolsó sorban 1 kg csicseriborsó, sokkal olcsóbb, mint 1 kg pulykamell. :-D csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel,,A csicseriborsó kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag B1-, B6-vitaminban és folsavban, valamint E-vitamin és karotin is található benne. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Fehérjében és rostokban gazdag, így segíti emésztésünket és kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, kezelésére is. Csökkenti a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Alacsony aglikémiás indexe, így cukorbetegek számára különösen ajánlott a rendszeres fogyasztása. Vastartalma növeli az energiánkat, és kimondottan fontos alapanyag menstruáló és terhes nők, vérszegények, növésben lévő gyerekek számára.Antioxidáns tulajdonsága is ismert. Forrás: http://www.hazipatika.com Előkerestem egy régebbi receptemet, amit most megosztok veletek. Ha már húspótlóként emlegetik, akkor készítsünk belőle valami tipikusan húsos ételt, ezúttal húsmentesen! ;-) CSICSERIBORSÓ PÖRKÖLT CUKKINIS BARNA RIZZSEL csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 200 g száraz csicseriborsó - 1 fej vöröshagyma - extra szűz olíva olaj - 1/2 db piros húsú paprika - 1 db nagy érett paradicsom - fűszerek: Himalája só, frissen őrölt fekete bors, piros paprika fűszer, 1 ek mustár, kevés erős (pl.: erős pista, Cayenne bors, erős paprika... kinek mi van otthon) - 2 marék friss petrezselyem - 2 db bio ételízesítő (leves) kocka - 1,5 bögre barna rizs - 1 db közepes cukkini - 1/2 citrom leve ELKÉSZÍTÉS: A csicseriborsót egy nappal (24 órával) előtte beáztatom, hogy könnyebben megpuhuljon főzés közben. A pörkölt alaphoz: 1 fej vöröshagymát olíva olajon megdinsztelek. Hozzáadok 1 fél felkockázott piros húsú paprikát, és a paradicsomot. Kicsit lepirítom a zöldségeket, majd felöntöm kb. 2 dl vízzel. Sózom, borsozom, bőven pirospaprikázom a pörkölt alapot. Mehet még bele ételízesítő kocka, mustár, egy kevés erős (kinek mi van otthon), és egy maroknyi frissen vágott petrezselyem. Az egészet összeforralom, majd hozzáadom az előre beáztatott (az áztató vízétől mentes) csicseriborsót. Felengedem annyi vízzel, hogy ellepje az egészet. Ha szükséges még teszek hozzá piros paprikát, és fedő alatt kb. 1 óra alatt puhára főzöm. (Főzés közben, ha elfő a víz, folyamatosan utána kell tölteni). Miközben fő a ,,pörkölt, elkészítjük a köretet. Én ezúttal a barnarizst választottam, mert már régen ettünk. Persze ezt is fel kellett dobni egy kicsit. ;-) A szokásos módon egy teflonos edényben kb.30 perc alatt megfőztem 1,5 bögre barna rizst, 1 bio ételízesítő kockával, és 3 bögre vízzel. Közben lereszeltem a nagy lyukú reszelőn 1 közepes cukkinit héjastul (előtte jól meg kell mosni). A lereszelt cukkinit enyhén sóztam, borsoztam, és egy marék friss petrezselyem zölddel, illetve egy fél citrom levével összekevertem. Állni hagytam az egészet (fűszeres cukkinit), míg a teljes étel elkészült, majd összeforgattam a rizzsel. A készre főtt pörköltet utó ízesíthetjük, ha szükséges. A cukkinis barnarizzsel, és egy kevés friss, ropogós jégsalátával tálalom a nagyon laktató, de könnyen emészthető ételt. csicseriborsó pörkölt cukkinis rizzsel Jó étvágyat hozzá! :-) Megjegyzés1: az említett currys babos csicseriborsó receptet is el fogom készíteni hamarosan, és akkor megosztom veletek is. Az a baj, hogy a curry egyáltalán nem tartozik a kedves ízek kategóriába nálam, de nyitott vagyok az újításokra! Ez a blog nektek szól, nem magamnak! :-) Megjegyzés2: a képen látható pörköltben tofu kockák is fürdenek, melyek egy korábbi ételből maradtak meg, és a csicseriborsó pörköltben landoltak.
Vegán savanyú káposztás köles fasírt
2015. február 5. Zizi kalandjai
Ha van egy kis maradék főtt kölesünk, gyorsan megleszünk ezekkel a fasírtokkal. Ha nincsen és nekiállunk főzni, akkor használjuk ki az időt és készítsünk elő minden mást, így mire a köles megfő, már csak keverni-kavarni kell, formázni a fasírtok és megsütni. Nagyon szeretem a savanykás ízeket és a savanyú káposztát is, így mindenképpen be szerettem volna tenni egy vega fasírtba. Pár hete megcsináltam ezt a receptet, de akkor csak összekutyultam és nem mértem le semmit. Múlt hétvégén újra nekiálltam, mindent kimértem pontosan, így most hozom nektek a receptet… kár lenne kihagyni. Egyszerű ízek kombinációja, de nagyon finom. Ehetjük magában, valamilyen mártogatóssal kiegészítve (először egy paradicsomos mártogatóst csináltam hozzá, második alkalommal pedig egy tahinis, citromos joghurtosat – mindkettővel jó párost alkotott). Ha valamilyen zöld köretet vagy salátát is tálalunk mellé, kiváló és könnyű, de laktató ebédünk, vacsoránk lesz. Vegán savanyú káposztás köles fasírt Hozzávalók 18-20 db-hoz: – 300 g köles – 150 g savanyú káposzta, felaprítva – 1 közepes fej vöröshagyma, felaprítva – 2 evőkanál chia mag vagy lenmag – 6 evőkanál víz – 2 teáskanál friss aprított petrezselyem (vagy 1 teáskanál szárított) – 3 teáskanál só – frissen őrölt bors – kókuszzsír vagy olívaolaj a sütéshez A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd öntsük egy lábasba. A 300 g mennyiség kb. 1,5 bögrényinek felel meg, tehát 3 bögrényi (250 ml-es bögrét használjunk) vízzel öntsük fel a kölest és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre kihűlni. Egy kis tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Egy nagy tálban keverjük össze a kihűlt kölest az összes többi hozzávalóval és a vizes chia maggal. Gyúrjuk össze és ízesítsük ízlésünk szerint még több sóval vagy borssal. Tegyük a hűtőbe 15-20, hogy a fasírt “tésztája” jól összeálljon (ezen idő alatt összedobhatunk egy mártogatóst). Teniszlabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés kókuszzsírban vagy olívaolajban süssük ki a fasírtokat teflon serpenyőben közepes láng felett.
Caprese – Padlizsán szendvics
Ideális önmagában, salátával, vagy feltétként valamelyik kedvenc köretünkkel. A padlizsán laktató zöldség, nagyszerű fogások készíthetőek belőle. Nekem az egyik nagy kedvencem a bundázott padlizsán, vagy hagyományos nevén a rántott padlizsán. Ezt a receptet kicsit továbbgondoltam és egy tál saláta mellé készítettem. Hozzávalók: 4 fő részére 1-2 db padlizsán 1 db nagyobb paradicsom 4 szelet olvadós növényi sajt ( Violafe mozarellás) kókusz olaj a sütéshez őrölt fekete bors himalaya só tönköly morzsa, élesztőmentes 4 evőkanál sárgaborsó liszt víz A padlizsánt 0,7 cm-es vastagságú karikákra vágjuk és mindkét oldalukat sózzuk, borsózzuk. A sárgaborsó lisztet összekeverjük annyi vízzel, hogy palacsinta tészta sűrűségű masszát kapjunk. A padlizsánokat sárgaborsó lisztbe forgatjuk, majd a masszába és legvégén a morzsába hempergetjük. Forró kokuszolajon mindkét oldalukat aranybarnára sütjük. Ahogy kisültek a korongok, kettő korong közé egy szelet sajtot és egy szelet paradicsomot teszünk, megszórjuk szárított bazsalikommal. Tálalhatjuk is!
Répába bújt brokkolibomba
Kedvenc, piacon árusító gazdálkodótól vettem csinos kis brokkolit még korábban, abból készítettem el ezt a répába bújt kölessel betakart brokkolibombát. Szeretjük a brokkolit. Legtöbb ember talán csak párolva ismeri, mint köretet, esetleg krémleves készít belőle, vagy tejföllel, sajttal rakottan készíti el. Ez a recept, ahogy a képen látni, egészen új titulust ad a brokkolinak. Egészben hagyható a készítés során, s az eredmény igazán színes étel. Ami a brokkoli élettani hatásait illeti, könnyen emészthető zöld növényről van szó, ami csökkenti a vérnyomást, antioxidáns tartalma miatt a rákos megbetegedések diétájának egyik alapzöldsége. Vérszegénységnek, így a fáradékonyságnak is jó ellenszere, mivel jelentős vasat is tartalmaz. A recept: Hozzávalók: - Kb. 2-3 db hosszú! répa - 1 kisebb fej brokkoli - 20 dkg köles - ételízesítő - só - kurkuma - fokhagyma - medvehagyma - aprított petrezselyem - kevés kókuszzsír Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Kicsit megpároljuk a répaszeleteket. Közben a brokkolit megmossuk és egészben ezt is megpároljuk. A kölest alaposan átmossuk, ételízesítős vízben puhára főzzük. Mikor nagyjából megfőtt hozzáadjuk a felaprított medvehagymát és fokhagymát, petrezselymet, egy kevés kurkumát. Jól átkeverjük a fűszerekkel. Ha jól főztük meg, eleve összeragad a köles, nehézkes átkeverni. Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük kókuszzsírral. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A köles egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a brokkolit, majd befedjük kölessel, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk. A jénait tegyük egy tepsibe, így süssük meg kb 30-40 perc alatt. Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát. Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst (ez esetben az egész étel gluténmentes) vagy zöldséges bulgurt köretnek.
Mustármagos répasaláta
Ez egy szuper egyszerű saláta. Önmagában vagy köretként is nagyon finom. Picit olajon átmelegítve jobban hasznosul a béta-karotin, de az enzimekre azért vigyázunk. Én most csicseriborsó fasírtot készítettem mellé. Hozzávalók (2 adag): - 40 dkg sárgarépa - 2-2 mokkáskanál sárga és fekete mustármag - 1 kávéskanál mustár - késhegynyi chili - só - frissen csavart citromlé - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A kókuszolajat melegítsük fel, majd tegyük bele a mustármagot. Folyamatos keverés közben hagyjuk picit kipattogni a magokat.A sárgarépát sajtreszelőn reszeljük le, majd dobjuk rá a mustármagos olajra.Pár perc alatt melegítsük össze (folyamatosan keverjük).Vegyük le a tűzről, majd locsoljunk rá egy kevéske citromlevet, adjuk hozzá a mustárt és sózzuk. Ennyi.
Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főétel
2014. december 21. Éltető ételek
Az előző részben a levesekről írtam, most pedig jöjjenek a főételek. A hagyományos karácsonyi főétel a halászlé, a rántott hal vagy éppen a töltött káposzta. Na, pont ezért ezeket nem fogom most ajánlani.Az általam javasolt ételek vegánok, tehát húst nem tartalmaznak. De ha a rokonod, ismerősöd húsevő, akkor ezeket köretként is felszolgálhatod. Ami nagyon fontos, hogy a párolt lilakáposzta mindenképp kerüljön a kínálatba, hiszen nagyon jót tesz a gyomornak, segíti az emésztést és kellő rostot is biztosít. Egyébként egy jól összeállított köret akár főétel is lehet , nem kell megijedni, hogy éhesek maradunk. Egyébként nem tudom, hogy miért jó az, hogy degeszre esszük magunkat, utána meg mozdulni sem tudunk. Sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha egy könnyű, de tápláló vacsorát kínálunk. Az ünnepi hangulatot mindenképp a tálalás, a gyertyafény és az apró díszítések teszik különlegessé. Mert ha belegondolunk, mitől különleges egy töltöttkáposzta? Szerintem semmitől, hiszen ezt az év bármely napján fogyaszthatják az emberek. 1. Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal Ebben a receptben a batáta nagyon jól illik a párolt lilakáposztához, és egy csicseriborós fasírttal még a fehérje kérdés is biztosítva van. Egy kicsit ünnepivé tehetjük a tálalást friss salátával. 2. Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával Ha szereted a gombát, akkor ez a te ételed lesz. Tegyük egy kicsit csípőssé fokhagymával, chilivel és a bors is jól illik hozzá. 3. Diólepény almás-tökös körettel Itt szintén egy egyszerű, sütőben megsüthető köretet kínálok egy diólepénnyel. Diólepény: - 20 dkg dió, paradió, szezámmag vegyesen - 1 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál chiamag és 1 evőkanál lenmag 0,5 dl vízbe áztatva - 2-3 dl házi paradicsomlé - 15 dkg reszelt füstölt sajt - friss fűszernövények: petrezselyem, kakukkfű, zsálya - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só, bors Elkészítése: - Egy kerámia piteformát kenjünk ki kókuszolajjal, és melegítsük elő a sütőt úgy 180 fokra. - Az olajos magokat száraz serpenyőben pirítsuk meg, majd ha kihűlt, daráljuk durvára. - Adjuk hozzá a fűszereket, a zselésítő chia és lenmagot, valamint a többi hozzávalót is. - Tegyük a sütőtálba, majd 40-50 perc alatt süssük készre. - Szeletelés előtt hagyjuk langyosra hűlni. 3+1 Marinált zöldségek magfasírttal Ez egy nyers recept, mely akár önállóan, vagy egy főétel mellett is megállja a helyét. A marinált zöldségbe kedvenceink kerülhetnek. Ebben az esetben sárgarépa, retek, hagyma és lilakáposzta került. Picit besózzuk, majd egy vignette öntettel leöntjük. Ebbe kerül olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. hagyjuk állni pár órán keresztül majd tegyük be az aszalóba, vagy sütőbe alacsony hőfokra. 1-2 óra alatt szépen összeérnek az ízek, de az alacsony hőfok miatt még nyers marad. A magfasírt is roppant egyszerű. - 15 dkg beáztatott dió és paradió vegyesen - 2 közepes sárgarépa - 1 közepes lilahagyma - 1 kápia paprika vagy kaliforniai paprika - 2-3 aszalt paradicsom - 2-3 gerezd fokhagyma - friss zöldfűszer: petrezselyem, zeller - só, bors, chili Mindent aprítsunk morzsásra, majd formázzunk belőlük kis fasírtokat. Érdemes a külsejét megszárítani (aszalóba vagy sütőbe), de a belseje puha és krémes marad.
Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra
2014. december 19. Zizi kalandjai
Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!
Illatos, héjas krumpli tepsiben
Ez a mi kedvenc köretünk, amiből mindig annyit csinálok, hogy más nem is fér be a sütőbe. Két nagy tepsi sem sok, hidegen is isteni, és azon kevés ételek közé tartozik, amit akár a harmadik nap is örömmel lát a tányérján a család bármelyik tagja. Tepsis krumpli: Nyami! Hozzávalók: [...] Bővebben!
Vegetáriánus, vegán szakácskönyv ajánló karácsonyra
2014. december 3. Zizi kalandjai
Ha fejtörést okoz, hogy mit vegyél egy főzni, sütni szerető, netán gasztroblogger vegetáriánus, vegán rokonodnak, barátodnak, akkor szerintem egy szakácskönyv mindig jó ötlet. Én legalábbis nagyon tudok örülni egy könyvnek, amivel bővítem a gyűjteményemet és újabb inspiráció özön szál meg a könyv lapozgatása közben. Szóval összegyűjtöttem az utóbbi időszak szerintem legjobb vegán és vegetáriánus szakácskönyveit. Biztosra tudom, hogy a saját Jézuskám az idén meglep három új könyvvel – mindegyik szerepel ezen a listán -, de elképzelhető, hogy lesz meglepetés is a fa alatt. Az általam választott könyvek többsége angol nyelvű, de a listára tettem néhány magyar nyelvűt is. Külön linkeket nem szúrok be a könyvekhez, mert több helyen kaphatók, megrendelhetők (idegen nyelvű könyvesboltok, Alexandra, Bookline, Amazon – USA, Amazon – Anglia, Book Depository, Barnes & Noble), mindenki keressen rá és válassza ki a számára megfelelő forrást. És akkor íme a lista… egy - Anya Kassoff: The Vibrant Table Anya orosz származású és jelenleg Floridában él. Ő írja a híres Golubka blogot, ami nekem nagy kedvencem. Részt vettem Anya szakácskönyvének recept tesztelésében, így a köszönetnyilvánításban megjelenik a nevem! Az ételek szinte kivétel nélkül gluténmentesek és vegánok, néhány nyers és vegetáriánus étellel társítva. kettő – Amy Chaplin: At Home In The Whole Food Kitchen Amy vegetáriánus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és vegetáriánus chefként dolgozik már több, mint 20 éve. Ez az első szakácskönyve, amely idén októberben jelent meg. A könyvben 150 recept van, többsége vegán és ráadásul még gluténmentes is. Amy egyébként privát chefként is dolgozik olyan hírességeknek, mint Natalie Portman és Liv Tyler. Saját blogja: Amy Chaplin. három – Angela Liddon: The Oh She Glows Cookbook Angela Kanadában él és ő írja az Oh She Glows vegán blogot, ami szintén a kedvenceim között szerepel. Nagyon inspirálóak a receptjei mind a blogján, mind a szakácskönyvében. Ez az első szakácskönyve, amely idén márciusban jelent meg (kétféle borítóval kapható, figyeljetek rá!) és több, mint 100 vegán receptet tartalmaz, köztük 85 gluténmenteset is. négy – Bryant Terry: Afro-Vegan Az Afro-Vegan Bryant negyedik szakácskönyve és idén áprilisban jelent meg. Chef, oktató és aktivistája az egészséges, fenntartható konyhának. Nagyon várom ezt a könyvet, hogy elmerüljek az afro receptek világában. öt – Bede Anna: Vegasztrománia Azt hiszem nem kell bemutatnom vegetáriánus blogger társamat, Annát, akinek vegasztrománia nevű blogja nőtte ki magát szakácskönyvvé. Évek óta népszerű írásai, jellegzetes fotói magával ragadóak és egyből arra ösztönöznek, hogy betérjünk a konyhába főzni. Annával készítettem egy interjút, ahol a könyvének készítéséről faggattam. hat – David Frenkiel & Luise Vindahl: Green Kitchen Travels A svéd-dán szerzőpáros írja a világhírű Green Kitchen Stories blogot Stockholmból. Évek óta hű olvasójuk vagyok, az összes bejegyzésüket elolvastam és jó pár receptjüket megcsináltam (blogról és könyveikből egyaránt), néhányat a saját blogomon is megosztottam. Első könyvük a The Green Kitchen (kétféle borítóval kapható, figyeljetek rá!) 2013 áprilisában jelent meg, amelyet gyorsan követett a második a Green Kitchen Travels idén szeptemberben. Mindkét könyvet nagyon ajánlom, én személy szerint a legkedvesebb könyveim között tartom számon őket. hét – Yotam Ottolenghi: Plenty More Azt hiszem Ottolenghit nem igazán kell bemutatni. Számos étterem (Londonban) és szakácskönyv tulajdonosa. Származását tekintve angol, izraeli és olasz vér csörgedezik az ereiben és ez a hatás észrevehető a konyháján is. Egyébként húsevő, de 1996-ban elkezdett írni egy rovatot a Guardian újságba az új vegetáriánus (The New Vegetarian) címmel és hetente megosztott vegetáriánus recepteket. Ebből nőtte ki magát első vegetáriánus szakácskönyve a Plenty 2010 tavaszán, amely nagy sikert aratott. Idén megérkezett a folytatás, a Plenty More (kétféle borítóval kapható, figyeljetek rá!). Júniusban a Food Blogger Connect konferencián Londonban volt szerencsém találkozni Yotam-mal és üzleti partnerével Sami Tamimi-vel. Nagyszerű emberek! nyolc – Kimberley Hasselbrink: Vibrant Food Kimberley írja a The Year In Food nevű híres blogot, amelyet nem régóta követek. Nagyon megszerettem a receptjeit. Könyve a szezonalitást követi (ha jól tudom minimális húsos étel azért van a könyvben, de ezek elenyészőek), gyönyörű fotókkal illusztrálja az ételeket. Egyszerűen inspiráló. kilenc – Heidi Swanson: Super Natural Every Day Heidi-nek 2011 tavaszán jelent meg a második vegetáriánus szakácskönyve, a Super Natural Every Day. Ő írja 2003 óta a világhírű 101 Cookbooks nevű blogot, hihetetlen sok recepttel. Talán ez volt az első vegetáriánus külföldi blog, amelyikre rákattantam. Már néhány éve megvan a második szakácskönyve, azóta is rendszeresen forgatom és sok ételt megfőztem, megsütöttem már belőle, akárcsak a blogjáról. tíz – Hugh Fearnley-Whittingstall: Zöldséget Minden Napra! Hugh a létrehozója a híres River Cottage TV sorozatnak, amely mára megabiznisszé (étterem, szakácskönyv, catering, stb.) nőtte ki magát. Hugh nem vegetáriánus, azonban vállalta, hogy egy nyári szezont végigcsinál hús nélkül. Ebből született egy TV sorozat és a szakácskönyv (angolul: Veg Every Day!). Az angol nyelvűt néhány éve rendeltem meg és az egyik legtöbbet forgatott vegetáriánus szakácskönyvem. Rengeteg egyszerű, inspiráló és különleges vegán és vegetáriánus recept található a könyvében. tizenegy – Rose Elliott: Nagy Vegetáriánus Szakácskönyv A könyvet így hirdeti a kiadó: “Grandiózus receptgyűjtemény, amelyre minden vegetáriánus és vegán ínyencnek szüksége van!”. Nos ezt megcáfolni és alátámasztani sem tudom, mert még nincsen meg a könyv, de könyvesboltban már forgattam egy párszor. Rose receptgyűjteményében az egyszerű tésztáktól kezdve az egészséges leveseken, salátákon és köreteken át egészen a csodakölteményekig és ínycsiklandó desszertekig minden megtalálható.
Chilis almás-tökös köret pirított dióval
2014. november 25. Éltető ételek
Itt van az ősz, persze mindjárt a tél is. Ilyenkor két igazi magyar alapanyag a sütőtök és az alma került a tányéromra. Persze nemcsak így simán, hanem csípős-savanyú ízvilágban, megbolondítva egy kis brokkolival (már csak a színe miatt is). Hozzávalók: ( 2 adag) - 2 szép nagy gála alma - 2 csésze kockára vágott sütőtök - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 póréhagyma - 1 evőkanál kókuszolaj - kis marék áztatott-szárított-pirított dió - 2 brokkoli rózsa - himalája só, bors, chili - kevés citromlé Elkészítése: - A póréhagymát megtisztítom és felszeletelem. A karikák szépen különválnak, és ezt a serpenyőbe teszem 1 evőkanál kókuszolaj kíséretében. - Hozzádobom a felszeletelt fokhagymát és pirítom egy picit. - Ezután jön az alma és a sütőtök. - Lefedve sütöm (szükség esetén egy pici víz mehet alá). Fűszerezzük. Ne nagyon keverjük, hogy a sütőtök egyben maradjon. - Kb. 15 perc elteltével hozzáadom a kis darabokra szedett brokkolit, Párolódik még egy kicsit, majd meglocsolom kevéske citromlével is. - Tálaláskor szórok rá pirított diót.Amennyiben több személyre készül, akkor a sütőt javaslom. Karácsonykor finom köret lehet.
Pakora indiai kukoricás rizzsel
2014. november 4. Vegán muflon
Irgalmatlan közhely rovatunk bemutatja: az átlag hazai éttermek vegetáriánus kínálata olyannyira változatos, mint egy hatvanas szociológus ruhatára. Ha pl. a bütykösbögölyösi Korhely Vadkan csárdában is tartanánk magunkat vegán alapelveinkhez - tehát bojkottálnánk az előétel szekcióban fellelhető rántott sajtot és rántott karfiolt - akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ecetes almapaprika mentene meg minket az éhhaláltól. Vagy az ablakban fellelhető muskátli zsengébb virágai. Pedig semmi nem indokolja ám, hogy zöldségek panírozásához kotkodákoló élőlények megtermékenyítetlen petesejtjeit használjuk fel! Legjobb példa erre a pakora, melyet a kistérségi konyhafőnökök többségéhez hasonlóan a Firefox helyesírás-ellenőrzője sem ismer. (Legfeljebb felajánlja helyette a "paróka" opciót. Ezt majd a hajában főtt krumpli esetében hasznosítanánk, poén tessék!) Az indiai rántott zöldségeknek legalább annyiféle verziója ismert, ahány egzotikus apró lény van egy pohár bombayi ivóvízben. Nézzünk egy felettébb egyszerű fajtát, holnap pedig egy másikat. Komponensek: 25 dkg liszt (legjobb a csicseriborsó vagy a teljes kiőrlésű búza) kevés őrölt feketebors 2 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt ánizs 2 kiskanál római kömény vagy garam masala (ezt sem ismeri a Firefox, sebaj) 1 kiskanál majoránna 1 fej karfiol (de bármilyen zöldség felhasználható) Ehhez annyi vizet adunk, hogy ne túl sűrű tésztát kapjuk. Pókerarccal csomómentesre keverjük, majd állni hagyjuk egy órát. Miután az így kapott elegyben többször türelmetlenül megcsodáltuk tükörképünket, a feldarabolt karfiolt (vagy a felkockázott padlizsánt, cukkinit, felkarikázott sárgarépát, burgonyát, stb...) megmártjuk a tésztában, majd a felesleges kulimászt lecsöpögtetve forró olajba tesszük. (Fontos, hogy a tészta ne legyen túl vastag.) Ha gyanítjuk, hogy megsült, villával ellenőrizzük, hogy valóban így történt-e. A körethez: 150 g rizs morzsolt főtt vagy konzervkukorica ízlés szerint 1 db paradicsom 1 db kápiapaprika 1 db hegyes erőspaprika 1 db zeller 1 evőkanál margarin só A margarint egy edényben hevíteni kezdjük, majd első lépésben hozzáadjuk az apróra vágott erőspaprikát, majd a többi felszeletelt zöldséget, végül pedig a főtt rizst és a kukoricát, majd örömködve megkeverjük. Végeredmény:
Sütőtökös szabdzsi
2014. október 30. Lét-tudatos konyha
Jó pár sütőtök várakozik a veremben, ezért több olyan ételt is szeretnék készíteni a közeljövőben, amelyhez alapanyagként szükséges. Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az alábbi ételben az édes íz fog érvényesülni, de nem így lett. Az eredeti recepten változtattam egy kicsit, feljavítottam egy kis krumplival. Köretként rizs, valamint kiegészítésként puri és zöldparadicsomcsatni készült hozzá. Hozzávalók: 1 kg sütőtök és burgonya (nálam az arány: 65 dkg sütőtök és 35 dkg krumpli) 2 dl darabos paradicsomszósz 2 ek olaj 1 mk római kömény 1/2 mk kurkuma 1/4 mk hing (asafoetida) víz Elkészítése: A sütőtököt és a krumplit megtisztítom és feldarabolom. Az olajon megpirítom először a római köményt, majd hozzáadom a darabokra vágott zöldséget és a többi fűszert. Kevés vizet öntök alá, majd párolom kb. 20 percig. Beleöntöm a paradicsomszószt és fedő alatt puhára főzöm. Ha elfő a leve, akkor vízzel pótolom. Forrás : Tiszta ízek szakácskönyv
6 szezonális szuperfood
2014. október 27. Gréta konyhája
Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél. Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem: Alma: A gyümölcsök királynője https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./912419645452860/?type=1&theater Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású. http://gretakonyhaja.postr.hu/currys-csipos-karfiolpuffancsok/ Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben. Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni. Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag https://www.facebook.com/StohrGreta/photos/pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./914988318529326/?type=1&theater Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.
SÜTŐTÖK szezON
2014. szeptember 25. Zöld múzsa
Tavalyi sztori felmelegítve! ;-) Két évvel ezelőttig semmi mást nem csináltam sütőtökből: feldaraboltam, kivájtam a magos részt és toltam a sütőbe, mikor megsült és kihűlt elmajszoltuk. Az áttörés egy baráti vacsorán következett be, ahol a házigazda sütőtök krémlevest szolgált fel pirított tökmaggal amit még előtte nem ettem. A kicsit túlborsozott ám számomra nagyon szimpatikus állagú narancssárga pempőből kétszer is repetáztam. Hamar rájöttem, eddigi fantáziátlanságom oka az volt, hogy a sült tököt a'la natúr készítettem és nem gondolkodtam el a lehetséges fűszerezésein. A sütőtök az újvilágból indult hódító útjára, Közép- és Dél-Amerikában az indiánok kedvenc eledele volt. A XVI. század óta ismerik és termesztik hazánkban, ahol a legjobb ízű sütőtök Nagydoboz és környékéről valósi. Általában a kanadai változatot vásárolom a piacon, de az ominózus vacsorán folytatott beszélgetés felnyitotta szemem, léteznek egyéb zamatos fajták: ilyen például a japán hokkaido, aminek a héja is ehető sütés, főzés után. Szeptembertől kezdődik az égőnarancs színű tökszezon, a piaci standokat ellepik a különféle izgalmas formák, mi pedig újabb recepteket próbálhatunk ki. Első lépésként azt tanácsolom, a sütni való szeleteket locsoljuk meg pár evőkanál olívaolajjal, nyomjunk rá egy kis fokhagymát és enyhén sózzuk, borsozzuk. Ha még néhány szál zöld rozmaring ágat vagy friss kakukkfüvet is teszünk a tökgerezdek mellé, új dimenziók nyílnak. Az így elkészített sütőtököt rögtön tovább is gondolhatjuk. Tíz perc leforgása alatt készíthetünk belőle zsályás sütőtök pástétomot, aminek a legfőbb előnye a bolti kenyérre valókkal szemben, pontosan tudhatjuk, mi került bele. Zsályás sütőtök pástétom: - 4-5 szelet sült sütőtök - 1 kisebb fej vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 tk. dijoni mustár - 5 dkg tökmag - 4-5 friss zsályalevél - só, bors ízlés szerint ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A vöröshagymát és a fokhagymát víz és olívaolaj elegyén megpároljuk. A tökmagot teflon serpenyőben szárazon megpirítjuk, majd egy késes aprítóba durvára vágjuk. A párolt hagymát, a sült tökök belsejét. a mustárt és a fűszereket is a robotgépbe öntjük és rusztikus állagúra turmixoljuk. Pirított kenyéren tálaljuk. Morzsolhatunk a tetejére feta sajtot és meglocsolhatjuk tökmagolajjal is. Friss salátát mindig fogyasszunk melléje. Tiszta üvegbe töltve néhány napig hűtőszekrényben eláll. A tökös krémleveseknek számtalan fajtája ismert. Klasszikus franciás fűszerkombó a só, fehérbors, szerecsendió tejszínnel. Ha édesre vesszük a figurát, akkor fahéjat, szegfűszeget, vaníliát és kardamomot használjunk ízlés szerint. Személyes kedvencem az indiai fűszerezésű változat amibe a gyömbér, koriander és kurkumán túl a chili fokozza a fűtőértéket és a vöröslencse teszi még táplálóbbá. fotó: Takács Andrea Indiai sütőtök krémleves: - kisebb kanadai sütőtök ( 1-1.5 kg ) - közepes fej vöröshagyma - 10 dkg vöröslencse - 2 ek. olívaolaj vagy kókuszolaj - 2-3 cm-es friss gyömbér reszelve - 1 kk. őrölt koriander - 1 kk. kurkuma - chili ízlés szerint - 1 dl kókuszkrém vagy 3 dl kókusztej - 1 ek. vegamix - só ízlés szerint - tálaláskor pirított tökmag vagy friss koriander levél ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A sütőtököt lehéjazzuk és kivájjuk a magját, majd kockákra vágjuk, a hagymát is felaprítjuk. A vöröslencsét megmossuk ( áztatni nem kell ). Egy nagyobb lábosba feltesszük a zsiradékot és a hagymát üvegesre pároljuk. Ráreszeljük a gyömbért és állandó keverés mellett tovább pirítjuk. Jöhetnek a porfűszerek sorjában: koriander, kurkuma és ízlés szerinti chili. Két perc pirítás után ráöntjük a kockára vágott tököt és a megmosott vöröslencsét, majd annyi vizet öntünk rá, ami ellepi. Beleszórjuk a sót és a vegamixet a főzővízbe. Kb. 15-20 percig főzzük, míg a tök és a lencse megpuhul. Ezután tölcséres turmixszal vagy botmixerrel krémesítjük és a kókusztejjel felforraljuk mégegyszer. Egy száraz serpenyőben megpirítjuk a tökmagot. Ezzel vagy frissen vágott koriander levéllel tálaljuk. Igaz a kerti partik ideje lassan lejár, de az őszi-téli időszakban is grillezhetünk zöldségeket a konyhai sütőben. A következő recept lehet akár a krémlevesünk feltétje, de ha készítünk hozzá köretet, mártást, könnyed vacsoraként vagy főétel gyanánt is megállja helyét. 10-15 darab fűszeres zöldség saslik hozzávalói: - 3-4 szelet nyers sütőtök - 1 kisebb karalábé - 1 közepes sárgarépa - 1 kápia paprika - 5 dkg zöldbab Páclé: - 0.5 dl olívaolaj - 1 ek. mustár - 1 ek. szójaszósz - 2-3 gerezd fokhagyma - citrombors, só, opcionálisan őrölt koriander és római kömény --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az sütőtök és karalábé kerek szeleteit vágjuk cikkelyekre. ( Megjegyzés: a sütőtököt 1,5 cm, míg a karalábét 1 cm vastagra szeljük fel, mert nem egyformán puhulnak ). A répát vékony karikákra, a kápia paprikát kisebb kockákra, míg a zöldbabot 3-4 cm-es darabokra aprítsuk. A darabolás mondhatnám gyerekjáték, a zöldségek saslik pálcikára való felszúrása azonban férfi munka. Itt az ideje bevonni párunkat az ételkészítésbe. A pácot összekeverjük, ecset segítségével bekenjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztassuk. 200 fokon süssük addig, míg a zöldségek megpuhulnak. Még 10 perc grill funkció és már tálalhatjuk is.
Rókagomba paprikás puliszkával
2014. szeptember 9. Fittanyuka
Rókagomba igazi ínyencség. Erdélyben vadon terem és úton-útfélen árulják a “szedők”, nyár derekától egészen ősz végéig. Kimondottan erdélyi fogás a gombapaprikás puliszkával vagyis főtt kukoricadarával. Friss gombából készítettem, természetesen ha nincsen kéznél utcai rókagomba – árus akkor bármelyik kedvenc gombafajtánk megteszi. A gomba nem a könnyen emészthető ételek csoportjába tartozik, de a megfelelő társításokkal, fűszerekkel segíthetjük ezt a folyamatot. Az emésztést segítő fűszerekhez tartozik a magyar konyha jellegzetes fűszerei, mint például az őrölt kömény, édesnemes pirospaprika. Én még csempénsztem bele egy kevés őrölt kardamont, amely szintén puffadásgátló, emésztést segítő, erjedésgátló. A kukoricadara könnyen emészthető, gluténmentes köret. Hozzávalók 4 főre: 500-600 g rókagomba 2-3 kk himalaya só 200 ml kókusztejszín 2 evőkanál kukoricadara 1 evőkanál kókuszolaj késhegynyi őrölt kömény 1 kk édesnemes pirospaprika 1 cikk fokhagyma 1 fej vöröshagyma 2,5 dl bögre kukoricadara A vöröshagymát apróra vágjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd a megtisztított, leforázott gombát, szűrés után a hagymára “dobjuk” és együtt pároljuk. 5 perc után hozzáadjuk a fűszereket, a kókusztejszínt elkeverjük csomómentesen a keményítővel, 1-2 dl vízzel és hozzáöntjük a gombához. Állandó keverés mellett besűrítjük és utófűszerezzük ha szükséges, belepréseljük a fokhagymát. A kukoricadarát négyszeres mennyiségű vízben, 2 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. Tipp: a darát lobogó vízbe tesszük. Majdnem olyan gyorsan elkészül, mint ahogyan leírtam:). Ideális fogás ebédre a rohanó hétköznapokban.
Vaníliás Málé – Szilvaszósszal
2014. augusztus 30. Fittanyuka
Erdélyi nyaralásom alatt alkottam ezt a könnyű, gyorsan elkészíthető és autentikus desszertet. Erdélyben hagyományos étel volt és a mai napig fogyasztják a kukoricadarából készített ételeket édesen vagy sósan, köretnek vagy a legismertebb a juhtúrós – rakott puliszka. A málé a a kukoricadarából készült ételek egy édes változata. Hagyományosan csak megfőzték a darát vízben vagy tejben némi cukorral és egy tepsibe öntötték, amelyből miután kihűlt kockákra szelve könnyen tálalták szilva “katyóval”, vagy lefordítva frissen főzőtt, hígabb szilvalekvárral. A szilvát énis megtartottam, mivel az ősz már a levegőben és szilva is beérett. Egy könnyű, vaníliás réteget “álmodtam” a tetejére. Sütést nem igényel és teljesen gluténmentes Hozzávalók: 2,5 dl bögre kukoricadara 4-szeres mennyiségű víz csipet himalaya só 2-3 evőkanál nyírfacukor 2 evőkanál bio margarin Vanília réteg: 500 ml vaníliás rizstej 1 tasak vaníliás bio pudingpor ( pl: Alnatura ) 3 evőkanál nyírfacukor vagy méz késhegynyi őrölt bourbon vanília 1/2 bio citrom reszelt héja A vizet felforraljuk és állandó keverés mellett beleszórjuk a darát és addig főzzük ameddig besűrűsödik. Fontos, hogy ne legyen nagyon híg. Belekeverjük a nyírfacukrot és egy tetszőleges tepsibe kb. 20X30-as beleöntjük, hagyjuk picit hűlni. Szilvaszósz: 500 g édes, érett kékszilva 1-2 dl víz késhegynyi fahéj 1/2 citrom leve A kimagozott, felezett szilvát a vízzel lassú tűzön addig főzzük ameddig kissé szétfő, majdnem lekvár állagú lesz, majd kevés citromlevet keverünk hozzá. A vizet felforraljuk és állandó keverés mellett beleszórjuk a darát és addig főzzük ameddig besűrűsödik. Fontos, hogy ne legyen nagyon híg. Belekeverjük a nyírfacukrot és egy tetszőleges tepsibe kb. 20X30-as beleöntjük, hagyjuk picit hűlni. Elkészítjük a réteget: A vaníliás tejben elkeverjük hidgen a pudingport, édesítőt és felforraljuk állandó keverés mellett, majd hozzáadjuk a margarint a citrom héját, vaníliát és félre tesszük hűlni. Amikor már nem tűzforró rásímitjuk a kukoricaréteg tetejére. Én hűtőbe helyeztem mikor már nem volt forró és 2 óra alatt szeletelhető állapotban volt. A kihűlt szósszal tálaljuk!
Grillezett Tofu szelet – Dubarry módra
2014. augusztus 14. Fittanyuka
A legenda szerint Du Barry grófnő, aki a már idősecske XV. Lajos szeretője volt - vele vigasztalódott madame Pompadour halála után - nagyon szerette a karfiolt, és ezért az ő kedvére találta ki az udvari szakács ezt az ételt. Az ilyen egymondatos történetek kevéssé hitelesek, bár miért is ne hihetnénk el, hogy a hölgy kedvelte a karfiolt, de ha nem szerette, és az egész csak mese, a dubarry módra készült étel értékeiből ez semmit nem vesz el. Habár ezt eredetileg hússal készítik, én viszont vegánosítottam, így is finom főétel feltét. A tofu mellé társíthatunk kölest, salátát, barnarizst, jázminrizst, vagy akár krumplit is köretnek. Én szeretem a tofut, mert semleges ízű és bármilyen fűszert “befogad”. Tulajdonképpen a szója és a szójatej legtermészetesebb felhasználási módja. Korábbi bejegyzésem a tofu élettani hatásairól. Hozzávalók: 4 fő részére 1 doboz natúr tofu: 300 g őrölt fekete bors himalaya só kókusz olaj 1/2 kisebb fej karfiol néhány szelet növényi sajt Besamel: 6 evőkanál rizsliszt ( így gluténmentes) vagy világos tönköly liszt 125 g bio margarin 500 ml növényi tej 1 kk himalaya só 1/2 kk őrölt szerecsendió késhegynyi őrölt kardamon 1-2 cikk fokhagyma felaprított zeller vagy petrezselyem zöldje Karfiolt rózsáira szedjük és lobogó vízbe dobjuk kettő percig, majd hideg vízfürdőbe tesszük, majd leszűrjük. A tofut nagyobb szeletekre vágjuk és mindkét oldalukat sózzuk, borsózzuk. Felhevítjük a kókusz olajat és mindkét oldalukat aranybarnára pirítjuk. Elkészítjük a besamel mártást: a margarint megolvasztjuk és állandó keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, majd hozzáadjuk a hideg, növényi tejet. A titka, hogy kézi habverővel csomómentesen elkeverjük, folyamatosan. Miután besűrűsödik sózzuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a felaprított zöldet. Egy tepsibe helyezzük a tofuszeleteket, rákanalazzuk egyenként a besamelt, mindegyik szeletre egy-két karfiol rózsát teszünk. Én a karfiol tetejére is tettem kevés besamelt és növényi sajt szeletettel fejezzük be. Előmelegített sütőben 180 C fokon addig sütjük amíg a sajt ráolvad és kissé megpirul. Mi vegyes, kerti salátával és jázminrizzsel tálaltuk!
Fokhagymás sült patiszon quinoiával
Tavaly odáig voltam a fokhagymás cukkiniért. Kaptunk egy csomó csillagtököt, így most az következett kipróbálásra. A recept jóformán ebben az egy tételben változott, no meg barna rizs/tészta helyett quinoa került köretként a tányérra. Így végképp gluténmenetes lett. Maga a quinoa meglehetősen érdekes a számomra, ugyanis nem gabonaféle, mint a köles, hanem a céklafélék családjába tartozik. Szuperélelmiszer kategóriába tartozik. (Az ára is ennek megfelelően "super high" tud lenni.) Kimagasló fehérjetartalma van, kalóriaszegény, alacsony glikémiás indexe van és komplex szénhidrát. Ezek alapján nagyszerű fogyókúrás étel. Az inkáknál különben a magok anyjának, szent növénynek tekintették. A recept: Hozzávalók: o 20 dkg quinoa o víz o 1 fej fokhagyma o 2-3 csillagtök o jénai tál o kókuszzsír o só Elkészítés: A quinoát alapos hideg vízben történő mosás után megfőzzük. (Ha nem alaposan mossuk meg, kesernyésebb íze lehet.) Közben a csillagtököket meghámozzuk és uborkareszelőn lereszeljük, megsózzuk, átforgatjuk. A fokhagymákat felaprítjuk, a jénai tálat kikenjük kókuszzsírral. A csillagtök rövid időn belül levet ereszt. Úgy tesszük a jénai tálba a tököt, hogy a leve már ne kerüljön bele (így is még kicsit engedhet). Megszórjuk a sok-sok fokhagymával. Átkeverjük. Lefedjük a jénai tál tetejével és sütőben 15-20 percig fedő alatt sütjük, majd fedő nélkül még úgy 5-10 percig. Tálalásnál a quinoa tetejére halmozzuk a fokhagymás csillagtököt. A tetejét megszórhatjuk kaporral, de ez el is maradhat.
Kölesfasírt barna rizzsel és gombaszósszal
A múlt héten, mikor egyik nap a férj itthon volt, és még hajat is mostam... Igen, vannak csöppnyi örömök az életben. :) Nagyon hamar sikerült összedobnom számunkra egy finom ebédet, amit még Ábel is élvezettel tömött befelé nagy villával. Mert hogy odakészítettem a kis desszerteset, had gyakoroljon, de neki az enyém kellett. Így a végén én ettem a desszertessel, Ő meg hadakozott a naggyal. (Értsd, nem szurkálja magát, csak próbálkozik a tányéron.) Elég ügyes már, de olykor túl nagy erővel akarja felszúrni rá az ételt, majd a tányér törik ketté, az étel az tuti, így nincs a villán. Ellenben egy része a padlón. (Az az én részem.) Akkor aztán, ha megunja, és még éhes, kézzel benyom egy falatot, majd újra próbálkozik. Nagyon cuki tud lenni, és örömmel is tudom nézni addig, amíg bolondozásba nem fordul, és a végén hangyaetetéssé fajul. Olyankor jöhet a porszívó, és mire elhallgat, lecsendesednek mindkettőnkben az indulatok. Hozzávalók: A fasírthoz: (1 tepsinyi adag) 1/2 bögre köles 10-15 dkg olajos mag (nekem most tökmag és napraforgó keveréke) 1 pici lilahagyma 1 tk vegamix 1 kk só fűszerek (bazsalikom, borsikafű, petrezselyemzöld) tk zsemlemorzsa a forgatáshoz kókuszzsír a sütéshez A kölest 2 bögre vízzel, a vegamix-szel és a sóval megfőzzük 20 perc alatt. Az olajos magokat durvára daráljuk (nálam most a diódaráló volt az eszköz), a lila hagymát felaprítjuk, és a fűszerekkel együtt a kéz melegre hűlt köleshez keverjük. Alaposan átgyúrjuk. Vizes kézzel nagyobb diónyi gombócokat formázunk, amit aztán kisujjnnyi vastagra lapítunk, és zsemlemorzsába forgatunk. Kókuszzsírral kikent zsírpapírral kibélelt tepsibe igazgatjuk, és 25-30 perc alatt megsütjük őket. Félidőben megforgatjuk a fasírtokat. A gombaszószhoz: 1/2 kg gomba 1 kis doboz rizstejszín 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 ek tk liszt 1 ek olivaolaj 1 tk vegamix 1 kk só A gombát megpucoljuk, felszeleteljük. A vöröshagymát felaprítjuk, kevés vízen megpároljuk, hozzáadjuk az olajat, a gombát, majd a felaprított petrezselyem zöldet, a vegamixet, és a sót. Megvárjuk, míg a gomba leve elfő, majd belekavarjuk a lisztet, azután pedig a rizstejszínt. Pár perc főzés után el is készül. Körethez: 1 bögre barnarizs 2,5 bögre víz 1 tk vegamix oliva olaj 1 kk só A rizst szárazon pirítjuk kicsit, majd hozzáadjuk a lista többi összetevőjét is, és 45-50 percig főzzük. Fotó: mutty.hu Friss vegyes salátával az igazi.
Nyári Bikini alak – Étkezési tippek
Nyakunkon a strandszezon, ilyenkor minden nőtársam érez valamiféle stresszes érzést a fürdőruha szezon előtt. Kilóg itt, ott egy kis párnácska, szűkebbek a nyári ruhák, gödröcskék a fenék és combrészeken… Nem szükséges, hogy fitness modell alkatunk legyen, nem ez a cél, inkább csak az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, tudjuk azt, hogy tettünk lépéseket, hogy egészségesebbek, karcsúbbak legyünk és feszetelenebbül élvezzük a nyári napsugarakat bikiniben a strandon, vízparton. Ezek az étkezési tanácsok segítenek, hogy eltűnjenek a párnácskák, feszesebb legyen a bőr és nagyobb legyen az önbizalmunk:)! A következőket töröld a menüdből, hogy gyorsabb és teljesebb legyen a siker: - Fehér cukor, ( nádcukor is) és minden ami tartalmazza! - Állati tej,-tejtermékek, - Fehér búzaliszt - Feldolgozott élelmiszerek, mesterséges ízfokozók ( glutamát)!! - Szénsavas italok Első lépés: Vízfogyasztás! Nincsen méregtelenítés ha nem elég a szervezet számára a vízmennyiség. 20 testsúlykilogrammonként 1 liter a szükséges mennyiség a sejtek hidratáltságához. Sokszor nem éhséget érzel valójábna, hanem a szervezeted szomjazik. Az elején nehéz amíg kialakul az új szokás: hogy iszol kellő mennyiségű vizet. A folyadék nem leves, nem üdítő, nem gyümölcslé, hanem szűrt vagy szénsavmentes ásványvíz. Tipp: ne indulj el otthonról víz nélkül, mindig legyen nálad és elosztva a nap folyamán idd meg a neked szükséges mennyiséget. A napot kezd és zárd egy nagy pohár vízzel! Második lépés: Reggelizz! Reggel gyors az anyagcsere, a nap ezen szakaszában fogyaszd az édes ízeket: gyümölcsök, teljes értékű pelyhek, pl: zabpehely, müzlik ( cukormentesek). Ha nem szoktál reggelizni, akkor egy shake vagy turmix, például zöld turmix legyen a reggelid. Reggeli receptek! Harmadik lépés: Uzsonna és nasik az étkezések között: A délelőtti órákban ez lehet egy vagy maximum kétféle gyümölcs, zöld turmix, nyers olajos magvak (1-2 marékyni max.), fehérje shake növényi tejjel. Délutáni szakaszban a gyümölcsök kivételével a leírtak. Negyedik lépés: Ebédelj! Az ebéd tartalmazzon növényi vagy állati fehérjét ha eszel húst. Társításként csakis rostban gazdag zöldségek és olyan köretek amelyek lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaznak: barnarizs, rizstészta, köles, teljesértékű tönköly tészta, quinoa, hajdina. Továbbá tartalmazzon “jó”, esszenciális zsírokat, mint például: hidegen sajtolt olajok: olíva, lenmag, szezámmag, napraforgó. Ebéd receptek! Ötödik lépés: Este 18 óra után már ne vacsorázz! Este a szervezet méregtelenítéshez készülődik, ezt a folyamatot szükséges támogatni: salátákkal, vízben gazdag zöldségekkel, esszenciális zsírokkal ( hidegen sajtolt olíva olaj, lenmagolaj, avokádo, ezek a jó zsírok segítik a máj méregtelenítését). Kiegészítheted a salátát, grillezett tofuval, vagy avokádó krémmel, csicseriborsóval ( értékes növényi fehérje forrás). Saláta vacsorák! Krémek, kencék! További tippek: - Hagyd el a kenyeret, helyette fogyassz gluténmentes szeleteket, mint pl: puffasztott rizsszelet, hajdina szelet. - Nem szükséges a kalóriákat számolgatni, mennyiségileg annyit fogyassz, mint ami a tenyereden elfér. Többször kevesebb étkezés szinten tartja a vércukorszintet, így elkerülöd a falási és nassolási rohamokat! - Hetente egyszer, vagy kétszer jutalmazd meg magad valamilyen egészséges nasival, sütivel ami természetesen cukor nélkül, xilittel vagy steviával van édesítve és nem fehér búzalisztből készült! - Iktass be az egészségtelen, savasító kávé helyett 1-2 csésze eredeti zöld teát, amely csökkenti az éhségérzetet, gyorsítja az anyagcserét és antioxidánsokat tartalmaz! Legfontosabb: Kezdj el mozogni, sportolni, heti három alkalommal legalább, mert csak így lesz hatásos, látványos a munkád!
Zöldborsós-mángoldos ragu
2014. május 9. Lét-tudatos konyha
Hozzávalók: 3 újhagyma 1/2 kg zöldborsó 40 dkg újburgonya 8-10 mángoldlevél 1 evőkanál korianderlevél (friss vagy szárított) 1 teáskanál só 2 evőkanál olívaolaj kb. 1/2 l víz Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, feldaraboljuk, a mángoldleveleket apróra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a borsót, a burgonyát, a mángoldot, a sót és a koriandert, vízzel felöntjük, majd fedő alatt puhulásig főzzük. Megjegyzés: körettel, salátával kiegészítve tálaljuk. Megjelent a Kifőztük májusi számában is.
Wellness hétvége – Mit együnk a magyarországi szállodákban, ha nem hagyományos táplálkozást folytatunk?
A múlt héten elutaztunk kipihenni ( röviden) az elmúlt három hónapot, amely elég stresszes és sok munkával teli volt. Minden vágyam az volt, hogy pihenjek, kiszolgáljanak, most főzzenek rám is és kiránduljunk, pihenjünk, fürödjünk. Általában ha elutazunk viszem magammal a fél konyhát, most viszont úgy gondoltam, hogy egy négy csillagos wellness szállodában mégiscsak találok valamit az étlapon amit ehetek. Vegán vagyok: nem eszem húst, tejet, tejterméket, tojást, fehér lisztet, fehér cukrot, élesztőt, ecetet és mindent amiben a felsoroltak szerepelnek. A wellness meg volt, mert éhesen jöttem haza és megfogadtam legközelebb mégiscsak vinni fogok néhány harapnivalót. Kezdeném a reggelivel: minden volt amit egy hagyományos táplálkozáson lévő személy találhat magának: rántotta, sült kolbász, virsli, vaj, lekvár, cukrozott levek, kávé, cukrozott, színezett gabona pelyhek, tej, joghurt és díszitésnek néhány szem gyümölcs, 1-2 db banán. Ők lettek az én reggelim: a díszítés:)! Beértem volna egy kevés szója tejjel és natur zabpehellyel. Egy dolgot vittem magammal, egy liter rizs tejet és a lúgos,-ganodermás kávémat, amit magammal vittem a reggelihez. Az ebéd szintén a szállodában volt. Vegák számára semmit nem kínáltak. Volt viszont rántott gomba, rántott sajt majonézzel és idény salátával ami náluk: ecetes csalamádé. Kértem a konyháról vegyes nyers zöldségeket és hidegen sajtolt olíva olajat. A pincérnő úgy nézett rám, mint aki más bólygoról érkezett:). Rántott gombát ettem bunda nélkül a zöldségekkel, rizi bizivel, ami természetesen hagyományos fehér rizs volt, de ezzel már nem is foglakoztam. Vacsorát a városban töltöttük, az egyik leg felkapottabb étteremben. Itt is rántott sajt, gomba és karfiol volt a vegetáriánusok számára. Megint köretet ettem: grillezett zöldségeket, párolt rizzsel ( ami mirelit zöldség volt kissé lepirítva), de ízletes volt számomra mivel az egész délutános kirándulás és szauna után éhes voltam. Szemeztem a halételekkel is, mert ilyen esetben néhányszor megszegem a vegánságot hallal, mert inkább fogyasztok valamilyen jó mínőségi grillezett halat: lazacot, pisztrángot zöld körettel, salátával, mint rántott sajtot, tejterméket. A hal “tengeri ” volt és pangasius, azt nem enném és nem is ajánlom senkinek, hogy fogyassza. Másnap reggel kerestem egy zöldségest, Dm-et is kutattam, de nem volt ( Visegrád ), legalábbis nem találtam. Tanulság és jó tanács: ha nem szeretnénk éhesen wellneselni és pihenni, akkor igenis vinni kell majdnem a fél konyhát még Magyarországon: növényi tejet, vegán pástétomokat, bio margarint, abonett vagy csomagolt, szeletelt tönköly kenyeret, krékereket, gyümölcsöt, olajos magvakat. Ez a minimum, ne bízzuk a véletlenre. Nyílván vannak felkészültebb szállodák is, ahol gondolnak az ételallergiásokra is: tej,-glutén, de összeségében teljesen felkészületlenek és gyerek cipőben járnak ezek a szállodák, éttermek. Pedig wellness nincsen egészségtudatos táplálkozás nélkül és az nem a reggeli sült virslivel és rántott gombánál kezdődik!
Biopiac & átvariált kelkáposzta főzelék
2014. február 17. Vegasztrománia
Ritkán járok a Mom Biopiacra, mert messzebb van, és eddig a pillanatig mindenféle prekoncepcióim voltak - annak ellenére, hogy voltam már ott. De felfedeztem két olyan helyet, ahová érdemes visszajárni szombatonként (több is van, de nekem most ez a kettő lett a szívem csücske). Ők csak szezonális zöldségeket árulnak és olyan salátaféléket, amikről eddig életemben nem hallottam. Vettem póréhagymát, csicsókát, lila káposztát, és hatféle salátát: vízitormát, tyúkhúrt - a többinek elfelejtettem a nevét, pedig tisztességgel végigkérdeztem. Sütött a nap, isteni volt. Zöldre és főzelékre vágytam. Azt találtam ki, hogy csinálok egy kelkáposzta főzeléket csicsókával (az egyetlen zöldség, amivel még barátkozom), kicsit más ízekre hangolva. Azt kell, hogy mondjam, zseniálisan sikerült! Nagy újításom benne, hogy vegán, és kesudióval krémesítem. Telitalálat! Alapvetően szerettem volna felismerhető részeket is hagyni benne, de ez félresikerült, az esztétikai érzékem pedig nem engedte, hogy úgy maradjon. Egy nagyon sűrű krémleves lett belőle, ami viszont arra vezetett rá, hogy a folyadék mennyiségével lehet variálni, így az alapokat felhasználva lehet belőle krémleves, főzelék, püré köretnek, vagy krém kenyérre. Átvariált kelkáposzta főzelék Hozzávalók: (2 adag) 1 kisebb vagy 1/2 nagy póréhagyma felkarikázva 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 kis darab (1 1/2 - 2 cm-es) gyömbér lereszelve 4 csicsóka megpucolva, kockákra vágva 1/2 kisebb fej kelkáposzta csíkokra vágva 1/2 zöldségalaplé 3/4 csésze kesudió egy éjszakára beáztatva, lecsepegtetve só frissen őrölt fekete bors 1 kk garam masala 1 kk curry fűszerkeverék (koriander, chili, kurkuma, fahéj, római kömény, édeskömény) 1/2 lime 1-2 ek kókuszolaj (vagy más növényi zsiradék) Felhevítettem a kókuszolajat, majd a póréhagymát, a gyömbért és 1 fokhagymát kb. 5 percig pirítottam. Hozzáadtam a csicsókát és a kelkáposztát, pirítottam együtt pár percig, majd felöntöttem az alaplével. Hozzáadtam a maradék fokhagymát, sóztam, fűszereztem. Kb. 10 perc alatt megpuhultak. Ekkor hozzáadtam a kesudiót, és botmixerrel pürésítettem (kivehetünk kelkáposztát és csicsókát, amit tálalásnál visszateszünk a tetejére). Rácsavartam a lime levét és összekevertem. Feltétnek sárgarépás falafel golyókat és tyúkhúrt használtam, de el tudom képzelni tükörtojással is, vagy..
Spenótos mángold
2014. január 30. Vegetáriánus receptek
Hozzávalók:
- 1 ek olívaolaj
- 10 dkg apróra vágott mángoldszár
- 3 cikk fokhagyma
- 1 csomag 450 grammos fagyasztott spenótpüré
- 2 dl tej
- bors
- só
A spenótot kiolvasztjuk, a vizét leöntjük, félretesszük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és fedő alatt megpároljuk benne a mángoldot. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagyma gerezdeket, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a spenótot, alaposan átforgatjuk, majd pár percig tovább pároljuk. Felöntjük a tejjel, szükség szerint sózzuk. Miután felfőtt, pár perc alatt készre kavargatjuk.
Köretként sósburgonya lehet.
Bliszkó Viktor
Bébiétel teszt a Tudatos Vásárlók Egyesületével
2014. január 3. Zizi kalandjai
Hello 2014! Remélem mindenkinek jól kezdődött az új éve! Lassan kezdek visszarázódni a hétköznapokba, bár ezen a héten még egy kicsit lazítok, aztán jövő héttől indulhat a móka. Egy számomra fontos felhívást szeretnék megosztani veletek. A napokban kaptam egy emailt a Tudatos Vásárlók Egyesületétől, amelyben arról írtak, hogy egy új projektjükhöz támogatókat keresnek. Adakoztam tavaly év végén néhány szervezetnek, de a TVE új projektje nálam első olvasatra betalált, ugyanis bébiételeket szeretnének hivatalosan laboratóriumban bevizsgáltatni szakértő bevonásával és mivel ők egy nonprofit szervezet, ezért keresnek támogatókat, akik segítenek a projektjük megvalósításában. Egyből utaltam is nekik egy kisebb összeget, amely remélem hozzájárul ahhoz, hogy a bevizsgáltatás megtörténjen, mert úgy gondolom fontos tudnunk, hogy milyen minőségűek a boltok polcain található bébiételek. Bevallom két-három alkalommal már én is igénybe vettem őket, csakis bio répa-, sütőtök- és almapürét vettem eddig. Az alma egész finom, viszont a répának teljesen más az íze, mint, amit én készítek, a sütőtökről ne is beszéljünk… egyáltalán nincsen olyan finom édes íze, mint a saját magam által sütött töknek – almával keverve azért megette Ádi. Szóval íme a Tudatos Vásárlók Egyesületének felhívása… ha úgy gondoljátok számotokra is fontos egy ilyen eredményt tudni, akkor támogassátok a projektjüket! Adjuk össze, minden kicsi sokat számít! Kérjük, támogasd a bébiétel-tesztünket! A Tudatos Vásárlók Egyesülete csatlakozott az adjukossze.hu crowdfunding projektjéhez, ennek keretében olyan tesztre gyűjtünk adományokat, amelyet az egyesület önmagában nem tudna finanszírozni. Mit tesztelünk? A bébiételekben és babáknak szánt gyümölcslevekben laboratóriumi keretek között megvizsgáljuk a növényvédőszer-maradványok jelenlétét. Miért éppen bébiétel? Az elmúlt 5 év alatt a hivatalosan megvizsgált hazai termékek közül 2 babáknak szánt almalé és 6 bébiétel tartalmazott határértéken felüli mennyiségben növényvédőszer-maradékokat. Ezek károsíthatják a babák egészségét, jelenlétük a hatályos szabályok szerint gyakorlatilag nem is megengedett. Szeretnénk megtudni, mely termékek fogyaszthatók biztonsággal, előfordulnak-e permetszerrel szennyezett bébiételek a boltok polcain. Kérjük azokat a szülőket, nagyszülőket, akik szeretnék támogatni a bébiételek-és italok szermaradvány-vizsgálatát, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá ennek költségeihez. A Tudatos Vásárlók Egyesülete önkéntes munkában vállalja a vizsgálatra való összeg összegyűjtését, az eredmények széles körű terjesztését. Ha összegyűlik a kért összeg, elvégeztetjük 10 különböző termék akkreditált laboratóriumi vizsgálatát valamennyi releváns peszticidre (kb. 350 hatóanyag). A kapott eredményeket értelmezzük és magyarázatokkal látjuk el. Az eredményeket a TudatosVásárló.hu-n publikáljuk, így azok mindenki számára elérhetők lesznek. Ha esetleg kevesebb pénz gyűlne össze, akkor a vizsgált vegyszerek körét leszűkítjük a racionalitás határain belül. Tájékoztatásul: egy termék teljes körű vizsgálata kb. 80 000 Ft, a bébiételek-, italok beszerzésének ára kb. 4000 Ft, a szakértői díj (ha szükséges) megközelítőleg 150 000Ft. Az adományozáshoz csupán a bankkártyád és egy szabad fél perc szükséges! Kérjük, támogasd a projektünket! Köszönjük!
Balzsamecetes, fűszeres sült zöldségek gombás csicserifasírttal
Nagyon finom zöldségeket és gombafasírtot ettem tegnap. Ezt próbáltam meg “utánozni”. Saját változatom is finom lett nagyon, bár még nagyon pici igazításra szorul részemről. Gombás csicserifasírt: Fél konzerv doboz (vagy két maréknyi előző éjszaka beáztatott és megfőzött) csicseriborsót, és 3-4 szem csiperke gombát aprítógépben összeaprítunk, és egy tálba tesszük. Ez lesz az alap massza, ezt fűszerezzük ízlés szerint: sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymával, és apróra vágott lilahagymával. Fél kávédarálónyi őrölt lenmagot is hozzákeverünk, ez fogja betölteni a tojás szerepét, azaz összefogni a masszát. A kész masszából lapos fasírt gombócokat formálunk, majd meghempergetjük őket zsemlemorzsában (pl. tönkölymorzsában). Enyhén szőlőmagolajozott serpenyőben megpirítjuk mindkét oldalát és a teljes sülésig tepsiben sütjük meg őket. Így nem marad túl száraz, viszont kevesebb olajat szív magába. Balzsamecetes, fűszeres, sült zöldségek: Tetszés szerint választott zöldségeket (többnyire gyökérzöldségeket – én jelenleg sárgarépát és céklát választottam) enyhén sós és balzsamecetes vízben félig puhára megfőzünk. Ezt követően rövid időre balzsamecetes marinádba tesszük: balzsamecetbe zöldségfűszereket szórunk: én provancei zöldségkeveréket, majorannát és rozmaringot használtam. A balzsamecettel átitatott zöldségeket egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és teljes puhulásig sütjük. Időnként újra megkenhetjük egy kis balzsamecettel őket. Hidegen, melegen is nagyon finom, felhasználható köretként bármilyen ételhez. Én ma ezt a gombás csicseriborsó fasírttal és barna rizzsel tálaltam.
Rakott savanyú káposzta köleságyon
Vegetáriánus és vegán életmódom szép lassan, évről-évre meghozza a változást az "eszem-nem eszem" ételek tekintetében. Egyfajta "mumus" volt a savanyú káposzta és annak minden velejárója. Nem igazán szerettem, megettem illemből, meg nagyon nem tiltakoztam ellene, de pár évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy én és a savanyú káposzta jó barátok leszünk. Jó barátságban vagyunk. A következő recept alapját egy nagy áruházban egy szakácskönyvben találtam még régebben. Kicsit vegánosra átalakítottam, amit nem bántam meg, mert csuda-finom ebéd lett belőle még valamikor december elején. A recept: Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta 20 dkg köles 2 evőkanál olaj ételízesítő/só 1 nagyobb bögre növényi tejföl vagy natúr szója-joghurt sütőpapír kenyér- vagy őzgerinc-forma Elkészítés: A savanyú káposztát bő hideg vízben átmossuk. A kölest miután alaposan megmostuk, két-háromszoros ételízesítős vagy sós vízben feltesszük főni. A növényi tejfölt szintén kevés ételízesítővel vagy sóval ízesítjük. A sütőformát kibéleljük sütőpapírral. Aljára tesszük a lecsepegtetett káposzta felét, majd a köles egyik felét eligazítjuk rajta. Kevés kis olajjal megcsepegtetjük. A kölest megkenjük a növényi tejföl felével. Erre újból jön a káposzta, a köles, a tejföl. (Nekem megtelt ezzel a formám, így még egy köles-réteget már nem tettem rá, így is jó lett, egészben ki tudtam szedni a formából és finom is lett.) Nagyjából 20-25 perc alatt megsütjük. Miután megsült, tálra borítjuk és vastagabb szeletekben felvágva kínáljuk. Ehetjük főfogásként, vagy köretként is pl. sült szójaszeletek mellé.
Kakukkfüves /fokhagymás/ édesburgonya
Na, ez sem recept, inkább emlékeztető, ha később visszanézem. Ábel miatt mindenfélét próbálgatok, úgyis állandóan azt akarja enni, amit mi, gondoltam ez esetben mi igazodunk. (Na jó, a hétvégi rakott káposztával nem, arra mindenki csurgatja a nyálát erősen, de azt úgyis Anyu csinálta.) Vettem hát édesburgonyát a szokásos kofánál a piacon. (Nyolcvan-egynéhány éves, de legtöbbször az ötven-egynéhány éves vejét a férjének nézik.) Megtisztítottam, 1 ek olajon 25 pedig sütöttem az Actifry-ban (sütőben hőlégkeverésen kb. fél óra lehet 180 C-on) és a végén megszórtam kevés kakukkfűvel, némi sóval. Egy másik változatban apróra vágott fokhagymát is adtam hozzá pár perccel kikapcsolás előtt. A kis mazsolának nagyon ízlett, bár ő úgy kapta, hogy a közepéből kinyomogattam a puhább részeket, és enyém volt a "ropogója". Különböző fasírtok mellé köretnek jó alternatíva.
Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással
2013. október 23. Zizi kalandjai
Ez egy köretnek számító étel, de annyira finom és laktató, hogy fő fogásnak is elmegy. A burgonyapüré édeskés karamellizált hagymával van feldobva és hozzá az isteni finom vegán barna mártás. Egyszerűen mennyei fogás! Úgy is mondhatom, hogy megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat! Ugye a barna mártás eredetileg lepirított csontokból, sült hús levéből, alapléből, zöldségekkel készül, elkészítése igen időigényes, kis adagokban lefagyasztva sokáig eláll (forrás: mindmegette). Azonban nagyon hasonló ízvilágot érhetünk el, ha minden állati eredetű hozzávalót kihagyunk belőle és kreálunk egy vegán változatot. A mártás finom ízét a sós szójaszósz, a fokhagyma és a sörélesztő pehely adja. A burgonyapürén kívül pirított, sült zöldségeket, sült tofut, bármit meglocsolhatunk ezzel a mártással. Több alkalommal használtam már sörélesztő pelyhet ételek ízesítéséhez, mint például ehhez a sütőtökös sajtos pennéhez. Igen, a sörélesztő pehellyel sajtos ízvilágot is el lehet érni, azonban a barna mártásban ez nem érződik. A sörélesztő egy egészséges táplálék kiegészítő. Magas B12 vitamintartalma miatt főleg vegetáriánusok és vegánok fogyasztják. Elősegíti a haj, köröm és bőr regenerálását, táplálását, szabályozza a vércukorszintet, csökkenti a koleszterint, fokozza a vitalitást. Használata rendkívül egyszerű, hiszen elég az ételre szórni és máris fogyasztható (még több infó itt). Próbáljátok ki! Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással Hozzávalók: Püréhez: - 8 db közepes burgonya (kb. 600 g), meghámozva, felkockázva - 2 db nagy fej vöröshagyma, felaprítva - só - szerecsendió - ízlés szerint a püréhez: vaj / tejföl / tej / mandulatej, rizstej, zabtej - olívaolaj Mártáshoz: - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál szójaszósz - 3 teáskanál sörélesztő pehely - 3 evőkanál tönköly fehérliszt - 250 ml víz - só, bors - olívaolaj Egy lábasban hevítsünk fel 3-4 evőkanál olívaolajat közepes láng felett. Adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát, szórjuk meg egy csipet sóval (ez segíti elővarázsolni a hagyma édeskés ízét). Tegyünk a lábasra egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le! Főzzük 25-30 percen keresztül, amíg teljesen puha, világosbarna lesz a hagyma. Közben a burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 20 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a burgonyát vissza a lábasba, adjunk hozzá tetszőlegesen vajat/tejfölt/tejet/mandulatejet – ízlésünk szerint -, majd burgonyatörővel törjük pépesre. Ízesítsük sóval és szerecsendióval, keverjük hozzá a karamellizált hagymát. Egy kis lábasban 2 evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a fokhagymát, majd adjuk hozzá a szójaszószt és a sörélesztő pelyhet. Adjuk hozzá a lisztet, keverjük el, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a vizet (ugyanolyan, mintha rántást készítenénk) és keverjük folyamatosan, amíg egy sima szószt, mártást kapunk. Ezután forraljuk fel néhány perc alatt és várjunk, amíg egy kicsit besűrűsödik. Ha nagyon sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálaljuk a hagymás burgonyapürével.
Omisi lecsó (vegán)
Ez a receptem is korábban készült, amikor még nem volt ilyen hideg, mint napjainkban. Sokan talán snassz ételnek tartják a lecsót és ugyebár a vegánok aztán nem csak húsféle, hanem tojás hozzáadása nélkül fogyasztják. (Régen tojásosan nagy kedvencem volt.) Azonban fel lehet dobni a lecsót a körettel. Mégpedig ha barna rizst főzünk hozzá, a rizsre szórhatunk kedvenc magokat, és/vagy valami spéci olajjal is feldobhatjuk az ízét. Azért is szeretem a lecsót, mert gyors, könnyű és nálunk nyaraláskor "alapmű". Így lett ez az olcsó lecsó is omisi, félig meddig ottani beszerzésből. :) A recept: Hozzávalók: 8-10 db paprika (vegyesen piros és sárga) 6-8 szem jó érett, paradicsom hagyma fokhagyma só/ételízesítő víz barna rizs magok hidegen sajtolt étolaj Elkészítés: A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. Egy kevés vízen megpároljuk. A paprikákat és paradicsomokat feldaraboljuk. A megpárolódott hagymára először a paprikákat tesszük, majd ha kicsit megfonnyadtak, a paradicsomokat. Megsózzuk, vagy ételízesítőt adunk hozzá, s persze ízlés szerint némi fokhagymát. A rizst miután alaposan megmostuk, bő vízzel (jól ellepje) feltesszük főzni. Ha megpuhult és a víz is elfőtt róla, tálalhatunk. Tálaláskor a rizs tetejére szórunk különféle magokat (pl: tökmag, napraforgó mag, kesudió, dió). Egy kevés hidegen sajtolt olajat is tehetünk akár mindkettőre (lecsó és rizs), de ez el is hagyható.
Döner kebab - a vegánok már a török spájzban vannak
,,Hagyma, csípős mehet? Aki járt már török gyorsétteremben, az valószínűleg evett dönert, akár húsos, akár falafeles verzióban. A boszorkányos gyorsasággal dolgozó, mosolygós török fickók, fél perc alatt a vásárlók kezébe varázsolják a népszerű szendvicset. Amíg Németországban már bontogatják szárnyaikat a vegán dönert áruló éttermek, addig a hazaiak sajnos nem sietik el az ételek veganizálását. Természetesen nem kell lemondanunk erről a jellegzetes török ételről, ha a húst szejtánra cseréljük, az öntethez szója joghurtot használunk, és a pidét is garantáltan vegán összetevőkből sütjük meg. Kedves török vendéglősök, ha esetleg olvassátok ezt a bejegyzést, akkor arra biztatlak benneteket, hogy bővítsétek a döner kínálatot a tisztán növényi változattal is. Egyre nagyobb lesz rá a kereslet. Hozzávalók: Döner ,,hús 6-8 dkg szejtán/fő (vékonyabb forgácsokra vágva) 3-4 teáskanál gyros fűszerkeverék növényi olaj a pácoláshoz növényi olaj a sütéshez A köret: 1 db répa reszelve 1/2 jégsaláta feldarabolva 1 db nagyobb lila hagyma (szeletelve) 1 db kápia, kaliforniai vagy almapaprika (szeletelve) 2-3 db paradicsom (szeletelve) (mehet bele káposzta, meg uborka is) Joghurt öntet: 1 kis doboz szójajoghurt, vagy szójatejföl 2-3 csipet őrölt fekete bors 1 gerezd zúzott fokhagyma 1/2 citrom leve Pide (4db nagyobb kenyér lesz belőle): 500g liszt 4 dl langyos víz 2 csapott teáskanál élesztő 2 nagy csipet só 4 nagy csipet cukor 1 evőkanál olívaolaj langyos rizstej a kenyér tetejének megkenéséhez fekete hagymamag (nigella), sima és fekete szezámmag a szóráshoz (amelyik épp van otthon, azt használd) Így készítsd el: Szejtán előkészítése a dönerhez: A pácolaj, a fűszerkeverék, a szejtán forgácsokkal együtt kerüljön egy kisebb tálba, amiben alaposan keverd össze majd tedd hűtőbe. Ne ússzon a szejtán az olajban, csak annyit tegyél rá, hogy a fűszeres olaj bevonja a felszínét. A pácolást akár előző nap is elvégezheted, a szejtánnak jót fog tenni. (A minimum pácidő 30-40 perc.) Pácolás után egy serpenyőben, némi olajon, közepes lángon finoman pirítsd meg a darabokat, annyira hogy vékony aranybarna kéreg képződjön rajta. (Nem szabad túlpirítani, mert akkor ropogós töpörtyűvé válik, és mi azt szeretnénk, ha megtartaná a puhaságát.) Joghurtos öntet: A pácolással párhuzamosan összeállítható az öntet. Egy tálban keverd össze a szójajoghurttal vagy szójatejföllel a fokhagymát, a borsot, és folyamatos kóstolás közben add hozzá a citromlevet, nehogy túl savanyú legyen. Tedd félre a hűtőbe egy zárható edényben felhasználásig. Pide: Mérd ki a langyos vizet egy tálba, keverd el benne a cukrot, az élesztőt, és egy csapott evőkanálnyi lisztet. Várd meg, amíg az élesztő felfut. (barnás hab keletkezik a víz tetején (5-10 perc). Közben mérd ki a lisztet, szitáld egy tálba, add hozzá a sót, a kimért olajat, és keverd össze. A felfuttatott élesztőt öntsd a liszthez, dolgozd össze vele és dagaszd 4-5 percig. Nem könnyű a tésztával dolgozni, mert nagyon lágy. (Egy sima evőkanalat szoktam használni az összekeveréshez és a dagasztáshoz, így nem ragad a kezemre a tészta.) Dagasztás után fedd le a tálat, tedd félre egy meleg helyre és pihentesd. A tészta megkelése hőmérsékletfüggő. 1-1,5 óra kell hozzá. A megkelt tésztát lisztes kézzel, a bőséggel belisztezett nyújtódeszkára helyezd, és oszd négy felé. Ezután formázz lapos kerek kenyereket, melyek tetejét kézéllel rácsozd be és a rácsozatba az ujjaddal nyomj mélyedéseket.(A kezed és a tésztát is folyamatosan lisztezd, mert rendkívül lágy és mindenhez odaragad.) A megformázott pidéket tedd egy sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyd kelni konyharuhával lefedve még 30 percig. Mielőtt a 230 C-ra előmelegített sütőbe tolnád a középső rácsra, kend meg rizstejjel a pidék tetejét, majd szórd meg sima szezámmaggal, fekete hagymamaggal, és fekete szezámmaggal. Érdemes a sütő aljára egy hőálló edényben vizet elhelyezni. A sütés közben fejlődő gőz segíti kissé megemelni a pide tésztát. Süsd a pidéket addig, míg a tetejük aranybarna lesz, majd hűtőrácsra szedd ki. A döner kebab összeállítása: A pidét meghagyhatod egészben, vagy félbe is vághatod. A lényeg az, hogy egy éles késsel, vágj rajta nyílást, melyen át megöltheted. Halmozz a pidébe a zöldségekből és a szejtánból, majd ízlés szerint adagolj hozzá a joghurtos öntetből. Lehetőség szerint melegen tálald.
Ropogós saláta – Vendég bejegyzés A’la carte kulináriától
2013. szeptember 28. Zizi kalandjai
Emlékszem, Krisztivel először egy Makifood késtechnika órán találkoztam. Az ő blogja, az A’la carte kulinária, akkor már eléggé ismert volt, sokan főztek/sütöttek az ő receptjeiből. Aztán egyre többször találkoztunk, futottunk össze rendezvényeken, majd barátok lettünk. Azóta gyakran járunk együtt gasztronómiával kapcsolatos eseményekre, programokra. A blogja nagyon sokszínű, a húsos ételektől kezdve a vegánig, minden megtalálható rajta, saláták, turmixok, isteni desszertek, ezenkívül könyvajánlókat is ír, valamint az utazásaikról beszámolót. Érdemes böngészgetni az oldalát és a videóit, sok kincsre lehet bukkanni. Egy könnyű, inkább tavaszias saláta receptet oszt meg veletek, amely lehet előétel vagy akár köret is. Ropogós saláta Hozzávalók 3-4 fő részére: - 1 fej jégsaláta - 1 szál répa - 4-5 db retek - 1 db kígyóuborka - 15 db koktélparadicsom - 1 db citrom leve - 4 evőkanál olívaolaj - menta, petrezselyem - fekete szezámmag A jégsalátát megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk. A répát meghámozzuk és lereszeljük. A retket felkarikázzuk, az uborkát pedig felkockázzuk. A paradicsomokat félbe vágjuk, a zöld fűszereket pedig felaprítjuk. A citrom levét és az olajat egy kis tálkában összekeverjük. A földimogyorót egy kevés olajon serpenyőben megpirítjuk. Az összes hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük, ráöntjük a citromos öntete és jól összeforgatjuk. Önmagában vagy köretként (például sült tofuhoz) tálaljuk fekete szezámmaggal megszórva. ***** Mini interjú, hogy Krisztit jobban megismerhessétek… Mióta írsz blogot? K: A blogot 2009 nyara óta írom. Itthon voltam a kislányommal és minden nap főztem, így jött az ötlet, hogy a sok kipróbált vagy akár kitalált receptet valahol össze kellene gyűjteni. Mikor kezdtél el főzni/sütni? K: Amióta önálló háztartást vezetek rendszeresen főzöm, nagyon sok szakácskönyvem van, de igazán csak 2009-től mélyedtem bele a gasztronómia világába. Kitől tanultad az alapokat? K: Az alapokat természetesen anyukámtól tanultam, vele is sokat sürögtem forogtam a konyhában. Melyik az ikonikus ételed, ami a leginkább téged jellemez? K: Három ételt nevezném itt meg, ezeket mind nagyon szeretem és sok újdonság van bennük: - fügefa levél fagyi – ehhez az ötletet egy arab szakács könyvéből kaptam - eperrel töltött rizsgombóc - epres tejberizs rizspapírban Mi a kedvenc vegetáriánus/vegán ételed? K: Sült kápia paprika jut elsőre eszembe, de nagyon sok van. Honnan szerzel inspirációt az ételek elkészítéséhez? K: Rengeteg szakácskönyvem van, illetve szeretem a magyar és külföldi gasztroblogokat. Utazásaid során mi volt a legemlékezetesebb fogás, amit ettél? És miért? K: Cao lao Vietnámban, ez egy tésztaétel és kizárólag a Hoi An régióban készítik. Nagyon komplex az ízvilága, sok alkotóelemből áll és nagyon különleges. Aszalt szilvás marha tagine Marokkóban, ennek a fogásnak a fűszeres, édes, de sós ízvilága nagyon tetszett nekem Nevezz meg három ételt/alapanyagot, ami mindig van a hűtődben! K: Szójaszósz vagy halszósz, citrom, vaj. Van olyan étel, ami mindig az otthonra/gyerekkorodra emlékeztet? K: Igen, a töltött káposzta, ahogy anyukám készíti, a ludas kása, ahogy mamám készíti és a dédimamámnak volt egy túró rudi süti receptje. Az emberek meglepődnének, ha rájönnének, hogy ez is van a konyhádban… K: Talán a szemöldökcsipesz, ezt használom a halak esetében a szálka kihúzására.
Mustáros Hasselback-krumpli
2013. szeptember 15. Vegavarázs
A dijáznos, sütőben sült krumpliról, a Hasselback krumpliról már írtam korábban, ez itt egy mustáros ízesítéssel készült köret. Hozzávalók: 8 közepes krumpli 1/2 dl olívaolaj 1,5 kk só egy csipet őrölt feketebors 1/4 kk asafoetida (vagy reszelt fokhagyma) 1 tk mustár A krumplit megtisztítjuk, és... tovább>>
Grillezett cukkinitornyok
2013. szeptember 4. Mindennapi ételeink
Sajnos nem sikerült mutatós fotót készíteni az ételből,ami egyébként nagyon finom, egészséges, és egyszerűen elkészíthető ennivaló. :-) Hozzávalók: 1 cukkini 25 dkg pritaminpaprikás tofu 3-4 paradicsom 3-4 ek. 100% extra szűz olívaolaj só házi ketchup kb. 5 dkg szezámmag Himalaya só-ízlés szerint Elkészítés: A cukkinit, paradicsomot és a tofut is felkarikázzuk,majd mindegyik mindkét oldalát bekenjük olívaolajjal és tepsibe vagy grillrácsra téve mindkét oldalát kisütjük (kb. 10-15 perc múlva fordítjuk. Tálaláskor házi ketchuppel öntjük le, és szezámmaggal megszórva tálaljuk. Ehetjük kenyér mellé, de köretként ehetünk hozzá barna rizst, krumplipürét, zöldséges bulgurt vagy kölest is. De önmagában, vagy salátával is nagyon finom :-)
Julia Child beájulna - vegán Boeuf Bourguignon
2013. augusztus 21. La Veganista
Ma egy igazi francia klasszikust teszünk az asztalra, a Boeuf Bourguignon erőszakmentes, és hihetetlenül finom, veganizált változatát készítjük el. Talán emlékeztek a Julie & Julia című filmre, amiben Meryl Streep zseniális játéka idézte meg Julia Child alakját. Child enciklopédikus könyvével, (Mastering the Art of French Cooking - A francia konyhaművészet elsajátítása) hódította meg az amerikai háztartásokat, és tette elérhetővé a francia konyha legbonyolultabb fogásait is az átlagemberek számára. A vegán Boeuf Bourguignon munkaigényes, mégis megéri a fáradtságot. Megtanuljuk a marhahús húspótlásra is alkalmas speciális szejtán készítését, a konyhánkat átjárja a fűszerek illata, és főzés közben elkortyolunk egy pohár finom bort is. Julia szerint ehhez a fogáshoz tradicionálisan a főtt krumpli és a zöldborsó dukál, de francia receptekben törtburgonyát vagy tésztát is kínálnak hozzá. Az sem szentségtörés, ha a maradékot másnap friss, ropogós kenyérszeletre halmozva faljuk fel. (A linkre kattintva a "The French Chef" - Frech Bread című epizódját tekintheted meg.) A végén pedig jöjjön egy igazi francia örömzene, mert Je veux. Hozzávalók: A szejtán - 2 csésze (2x2,5 dl) sikér - 1 evőkanál zúzott fokhagyma - 1 teáskanál füstölt paprika (Pimentón - a Culinarisban kapható) - 1 1/4 csésze zöldség alaplé - 2 evőkanál szójaszósz - 1/4 csésze liszt - 1/4 csésze növényi olaj A szósz - 1 1/2 csésze testes, száraz vörösbor - 1 1/2 csésze zöldség alaplé - 1 evőkanál paradicsompüré - 2 gerezd zúzott fokhagyma - 1/2 teáskanál kakukkfű - 1 db babérlevél - só és bors ízlés szerint A köret: - 10-15 db kicsi fehér hagyma, vagy salott hagyma (megtisztítva) - 2 evőkanál margarin - 1/4 csésze zöldség alaplé - 1 teáskanál só - 1/2 teáskanál cukor - 2 db felszeletelt répa (karikákra szelve) - 500g gomba (kisebbeket válogassunk) megtisztítva - tojásmentes durum tészta pl. fettucini, fusilli - friss petrezselyem a tálaláshoz Így készítsd el: A szejtán - Egy tálban keverd össze a glutént, a fokhagymát, és a füstölt paprikát. - A zöldség alaplevet és a szójaszószt keverd össze, majd öntsd a gluténhoz. Néhány mozdulattal gyúrd át - nem kell annyira akkurátusan, mintha kelt tésztát készítenél, csak a sikér ne maradjon szárazon. - Tépkedd, vagy vágd kicsi darabokra a szejtánt. (Számolni kell azzal, hogy sütés és főzés közben nagyobbra nőnek.) - Forgasd be lisztbe a darabokat. - Serpenyőben hevítsd fel a negyed csészényi növényi olajat és pirítsd meg annyira a szejtánt, hogy vékony világosbarna kéreg képződjön a felszínén. Ha szükséges pótold a zsiradékot. (Egyszerre kisebb adagokat piríts meg, mert ha egymáshoz érnek, összeragadnak.) - Sütés után papírtörlőre szedd ki. A szósz - Lábasba öntsd a bort a zöldség alaplevet, keverd hozzá a paradicsompürét, a fokhagymát a kakukkfüvet, a babérlevelet a sót és a borsot. - Tedd bele a szejtán darabokat és lassú tűzön fedő alatt főzd 2-2,5 órán keresztül. Ha a szósz túlságosan besűrűsödik, zöldség alaplével hígítható. A köret - A hagymát egy nagyobb serpenyőben enyhén pirítsd meg olvasztott margarinon. - Add hozzá a répát, a gombát a sót, a cukrot és a zöldség alaplevet - Fedd le a serpenyőt és lassú tűzön párold húsz percig, ezalatt a zöldségek megpuhulnak. - A párolt zöldséget keverd a szószhoz. - Főzz meg személyenként 10-10dkg tojásmentes tésztát. Tálalás: - A tányérra halmozz tésztát. - Rakj a tésztára szejtán darabokat és párolt zöldségeket és némi szószt. - Szórd meg friss petrezselyemmel.
Franciás cukkiniragu (vegán)
A télen szinte minden héten főztem valamilyen cukkinis ételt. Jó volt elővenni a fagyasztóból a különböző formában eltett világoszöld finomságokat. Idén is csomagolok elegendő cukkinit a következő télre. Épp ma kaptam meg hozzá két helyről is (anyum és anyósom kertje) a szép sötétzöld héjú egyedeket. Érdekes ez a nyár, mindkét kertben gazdagon terem a cukkini - nagy örömömre. Így aztán könnyen adódik az ötlet, hogy készítsek cukkiniből ebédet. A következő receptemet franciásan, vegán módra készítettem el, vagyis növényi tejszínt használtam a ragu főzése során. Sűrűbb növényi tejjel is finomat lehet készíteni. Persze a tejtermék fogyasztói tejet is használhatnak, de ezt nem ajánlom. Már rég nem élet, erő, egészség az állati tej. Gondoljunk csak bele. Az egész emlős világot figyelembe véve az emberen kívül nincs még egy élőlény, aki felnőtt korában tejet fogyaszt! Persze ez csak egy érdekes megfigyelés, de az tény, hogy napjainkban a tejfogyasztásból nem sülhet ki semmi, ami a szervezetünk és egészségünk számára hasznos volna. Szóval mindenkit bátorítok arra, hogy készítsen magvakból, gabonákból tejet. A recept: Hozzávalók: - 1 kg cukkini - 2 kisebb vagy 1 nagyobb fej hagyma - ételízesítő (házi ha lehet) - 2 dl növényi tejszín - 1 dl víz - fokhagyma - szerecsendió - petrezselyem - 1 nagy fej lila hagyma - esetleg medvehagyma vagy újhagyma vagy póréhagyma - pár levél rozmaring (elhagyható) Elkészítés: A cukkiniket meghámozzuk, ha nem zsengék, a magokat kiszedjük, majd kockákra feldaraboljuk és egy tálba tesszük. A hagymákat megpucoljuk, felaprítjuk és abba az edénybe szórjuk, amelyikben a ragut elkészítjük. Kevés vízen (nem olajon, sem margarinon!) megpároljuk a hagymákat. Amikor a hagyma megpárolódott rátesszük a felaprított cukkinit és jól átforgatjuk. Megszórjuk úgy egy csapzott evőkanál (házi) ételízesítővel, öntünk hozzá egy kevés vizet (kb. 1 dl elég, mert a cukkini levet ereszt), és együtt pároljuk. Amikor puhára párolódott hozzádarabolunk néhány gerezd fokhagymát, belekarikázunk egy lila hagymát, majd felöntjük a növényi tejszínnel. Egy csipetnyi szerecsendiót és egy evőkanálnyi lehetőleg friss petrezselymet is teszünk bele. Szezon idején medvehagymát szeletelhetünk bele. Ez utóbbi nélkül is készíthető, de újhagymát vagy póréhagymát is tehetünk hozzá, vagy egyszerűen ki is hagyhatjuk. Hagyjuk, amíg forrni kezd és lezárjuk. Kicsit pihentetjük. Az ízek hamar összeérnek. Főzhetünk hozzá nokedlit, tésztát, vagy barna rizst. Megfelelő köretet választva, lisztérzékenyek is fogyaszthatják. A legutóbb főtt (hántolt) árpával tálaltam - ez nem gluténmentes -, mivel nyáron az árpa hűsítő hatása előnyös. Tálalásnál pár levél rozmaringgal hintettem meg a kész ételt. Ez is egy gyors ebéd. Kb. 30 perc alatt elkészül. Én nagyon szeretem.
Fűszeres szójajoghurtban marinált sült tofu
Fehérjebomba zsírmentesen. Talán ez lehetne a mottója ennek az ízletes fogásnak. Szeretem a tofut, mindig van a hűtőben, mert egy kis fantáziával, bármilyen fűszerrel isteni ebédet lehet összedobni belőle. Ebben a receptben az indiai konyha ízei dominálnak, de a vegán szuvlakiban a mediterrán fűszerek is nagyon jól működtek a tofuval. Hozzávalók: - 1 doboz ízesítetlen tofu (300g) (szeletekre vágva) - 1 doboz szójajoghurt (500g) - 1 db kis vöröshagyma (apróra vágva) - 2 gerezd fokhagyma (apróra vágva) - 1/2 teáskanál őrölt chili (erős) - 1/2 teáskanál kurkuma - 1/2 teáskanál garam masala - 1 teáskanál őrölt koriander - 1/2 teáskanál őrölt kömény - 2-3 csipet hing (asafoetida) - 1/2 teáskanál só Így készítsd el: A szeletelt tofut tegyük egy tálba, szójuk rá a fokhagymát és a hagymát. Keverjük el a szója joghurtban a fűszereket, majd öntsük a tofura és alaposan forgassuk át a szószban. Fedjük le a tálat és tegyük a hűtőbe minimum egy órára, hogy jól átjárják a fűszerek a tofut. Ezután a tofuszeleteket a marináló szószban süssük át serpenyőben. Köretként jól passzol hozzá a sütőben sült édesburgonya.
Köleses-gyümölcsös nyalánkság
Reggelire, vacsorára, vagy desszertként. A kölest könnyű szeretni, mert nagyon hamar megfő, és szinte bármilyen étel készíthető belőle. Köretként is finom, de kitűnő alap sütemények, édességek elkészítéséhez is. Ráadásul a köles az egyetlen lúgosító gabonánk, ezért fogyasszuk gyakran! A köles rendszeres fogyasztása helyreállítja az emésztést, erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő, visszaállítja szervezetünk sav-bázis egyensúlyát. Hozzávalók: 1 bögre köles 2 dl növényi tej 2 dl víz 2-3 ek. mák mazsola aszalt szilva 2 alma 1 citrom leve agavé szirup 1. A kölest feltesszük főni 2 dl vízzel és 2dl növényi tejjel (én rizstejet használtam). Szükség szerint a főzés során adhatunk hozzá még vizet vagy tejet. 2. Kb. 5 perc főzés után hozzáadjuk a mazsolát, mákot, aszalt szilvát és a citromlevet. 3.Folyamatosan kevergetjük, nehogy odakozmáljon. Amikor már kezd puhulni a köles, hozzáadjuk a megtisztított, felkockázott almát is, és ízlés szerint némi agavé szirupot, vagy más édesítőt. 4. Néhány percig főzzük még, hogy teljesen megpuhuljon, majd húzzuk le a tűzről. 5. Lefedve hagyjuk hűlni, hogy magába tudja szívni a maradék nedvességet is. Jó étvágyat! :) Ani
Tökmagos - hajdina csírás fasírt falatkák répás káposztasalátával
2013. április 12. Gitta nyersétel blogja
Amikor elkezdtem nyers ételeket enni, a főételek receptjei hiányoztak a legjobban. Találtam mindenféle kence meg szósz recepteket, de nem tudtam, hogy ezeket mivel, hogyan és mikor egyem. Egy tál olyan ételre vágytam, ami hasonló az eddig megszokottakhoz, és lehet késsel-villával enni. (ez utóbbi azért volt fontos, mert egy idő után nagyon untam, hogy a legtöbb zöldséget és gyümölcsöt kézből ettem, és végre egy tál ételhez leülni, evőeszközzel enni felemelő érzés volt) Ez a fasírt a körettel egy komplett főétel, mit egyszerű elkészíteni, ugyanakkor finom, laktató, teljes értékű étel. A csírák nagyon fontos alapanyagai nem csak a nyers táplálkozásnak. Ha lehet, csíráztassatok otthon, szerintem nagyon egyszerű. HAJDINA CSÍRÁZTATÁS RETEKMAG CSÍRÁZTATÁS És ha megvan a csíra, a következő kérdés az, hogy hogyan együk a csírákat, milyen formában. Igen, szórjuk levesbe, tegyük salátába, tegyük szendvicsbe... Más formája is van például a hajdina csíra felhasználásának, nagyon finom fasírt készíthető belőle! Olajos magot mindig tegyünk hozzá, és finom zöldségeket! Hozzávalók: 2 evőkanál tökmag, 4 evőkanál hajdina csíra, 1 sárgarépa, 1/2 lilahagyma vagy 2-3 szál újhagyma, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, só, bors, pirospaprika, kevés petrezselyem zöldje a tálaláshoz csírák, zöldségek A hozzávalókat konyhai robotgépben finom, formázható masszává dolgozzuk. Kézzel kis golyókat készítünk belőle, és aszalógépben (vagy langyos sütőben) 1 óra alatt ,,megszikkasztjuk. Akkor jó, ha kívül már száraz, de belül puha. Még melegen tálaljuk. a körethez: 1/2 fej káposzta, 1 sárgarépa, pár levélke petrezselyem zöldje, 1 evőkanál citromlé, csipet só, kiskanál agavé szirup (vagy más édesítőszer) A káposztát és a sárgarépát az ízesítőkkel együtt konyhai robotgépben morzsásra aprítjuk. Megkóstoljuk, és ha rendben van, már fogyaszthatjuk is. Sok csírával, saláta levelekkel együtt tálaljuk.
Sült csicseriborsó
Nyammmmm..... Jobb lett, mint vártam, mint számítottam rá. Nagyobb adagot készítettem, először is azért, hogy magában is fogyaszthassuk, másodszor pedig krumplival párosítottam, és brassóit kreáltam belőle, de erről majd bővebben a következő bejegyzésben írok. Szóval a csicseriborsó most már talán jobban kezd elterjedni a magyar konyhában, de tény, hogy még mindig nem sok étterem étlapján találkozunk vele. Pedig nagyszerű táplálék. Ezt is nagyobb mennyiségben vettem, anyuval felezve, de nem aggódok, gyorsan el fog fogyni, főleg, ha sütőbe teszem és ilyen ízvilággal készítem el. Vetési ideje különben most van, áprilisban, és nem hagyhatom ki, hogy bizonyos területeken bagolyborsónak, csücsörborsónak nevezik. Babbal szemben előnye, hogy nem zsizsikesedik. Tápanyagtartalom tekintetében magas fehérje forrás, ezért is a vegák egyik kedvelt eledele. B1- és B6-vitamint, folsavat, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Babhoz vagy lencséhez viszonyítva jobb az emészthetősége. Rendszeres fogyasztása esetén csökkenhet a vér koleszterinszintje. Pektintartalmának köszönhetően pedig gátolja a gyors vércukorszint növekedést, ezért ajánlják cukorbetegeknek is. Ha belegondolunk az emberek nagy része koleszterin, vagy cukor, rosszabb esetben mindkettő problémával küzd. Itt van ez a csodás növény, és még sincs eléggé elterjedve a magyar háztartásokban. Remélem, következő receptem kedvet ad hozzá, hogy változtassunk a megszokott étkezésünkön, és igenis beiktassuk a csicseriborsót is az étrendünkbe. A recept: Hozzávalók: 1,5 bögre csicseriborsó víz ételízesítő babérlevél piros paprikakrém 1 teáskanál mustár 2-3 gerezd fokhagyma majoránna őrölt köménymag olaj sütőpapír papírtörlő Elkészítés: Egy éjszakára, de legalább 8 órára beáztatjuk az alaposan megmosott csicseriborsót (kivéve, ha konzervet használunk). Másnap pár darab babérlevéllel és ételízesítővel megfőzzük. Amíg fő, összeállítjuk az olajos-fűszeres szószt. A fokhagymákat összepréseljük, és kb. 3-4 evőkanál olajjal összekeverjük. Teszünk hozzá majoránnát és őrölt köménymagot, valamint a paprikakrémből is egy keveset. Az egészet összekeverjük jó alaposan. Amikor a csicseriborsó megfőtt, ha maradt rajta lé, leszűrjük és a fűszeres olajjal a borsószemeket összekeverjük. Sütőpapíros tepsiben kb. 40-45 percig sütjük. Kicsit roppanós, ropogós lesz, amikor a szemek átsülnek. Sütés után papírtörlővel felitatjuk az olajat és tálaljuk. Magában is elfogyaszthatjuk, de köretként is szolgálhat.
Tavaszváró töltött gomba kurkumás barnarizzsel
2013. március 23. Vegetáriánus receptek
Ihletet kaptam. Több oldalról: az egyik a sárga-kék logós áruház húsvéti kedvcsináló magazinja receptekkel, a másik a vadonatúj sütőnk. E kettőből állt össze ez a nem túl bonyolult, ám nagyon tetszetős és ízletes ebéd.
Hozzávalók:
- 250 g tölteni való gomba (8 fej volt)
- 200 g darált dió
- 1 nagy marék rukkola
- 10 cm póréhagyma
- 100 g sajt
- 1 tojás
A darált diót nagy tálba tettem, ez az alapja az összes többi hozzávalónak. A gombát csak alaposan megmostam, a tönkjét kitörtem, felaprítottam és a dióhoz tettem. A póréhagymát szeleteltem és a dióhoz tettem, így járt a tojás, a durvára vágott rukkola és a reszelt sajt is. Kapott egy kis sót, borsot egyéb íz szerintem már elvinné a tölteléket, de természetesen ízlések és pofonok. Jól összekevertem a hozzávalókat, ami még nem vált egységes masszává, így sütés előtt.
A tisztított gombafejeket a tönkök helyével felfelé kis tepsibe raktam, amibe előzőleg olíva olajat öntöttem, majd a fejekbe is egy-egy cseppet, sót és borsot. Ezután kiskanál segítségével jól megtömtem őket a diós-zöldséges töltelékkel. Majd be az új sütőbe, 200°C-on 40 percig sült. Itt már megtette hatását a tojás és a sajt, gyönyörűen összeragadt a gombában a töltelék, de a póréhagyma és a rukkola daraboknak köszönhetően rusztikus maradt a külcsín.
Köretként barnarizst készítettem, kurkumával bolondítva (ha már a tavaszt várjuk, legyen színes az étel). Ezt pont úgy készítjük, mint a fehérrizst, csak több időt kell rászánnunk, mivel lassabban fő át. 1 rész rizs, 2 rész víz rizs megpirít olíva olajon, a kívánt fűszerek még ekkor tesszük bele, majd rá a víz, rotyogjon majd egy órát és ha megpuhult, jó étvágyat kívánunk.
Mivel a páromnak kicsit szárazkás volt, így tejföllel tálaltuk, de legközelebb lehet, hogy készítek hozzá egy besamelt vagy sajtmártást.
Egészségetekre!
Bodolai Móni
Rántott spenót (lakto-vega)
2013. február 26. KryaSpirit-Vegalife
Na ez az étel, nem a húszperces kaják közé tartozik, legalábbis ami az elkészítését illeti, mert elfogyasztani annál gyorsabb és mosogatni való is van utána bőven. Kezdő háziasszonyok ne ezen kezdjék a kísérletezést. Ezt az ételt tálalhatjuk előételként és köretként egyaránt, akár főétel is lehet egy tartalmas leves mellé. Aki fogyaszt tojást is, az a szójaliszt és a keményítő helyett tegyen bele 1 egész tojást és 1 felvert sárgáját. Így elkerülhető a sülés közben bekövetkező állagváltozás. :) Nekem kissé ellapult, de az íze ettől függetlenül isteni volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mostanában jobban kedvelem a dobjunk össze gyorsan valamit recepteket, és emiatt túl gyakran nem kerül az asztalra, de a közelgő Húsvét jó apropót ad, az elkészítésére. Hozzávalók: 1,5 kg burgonya 0,5 kg friss spenót (vagy 350g szálas mirelit spenót) 6 dkg parmezán sajt 1 ek szójaliszt 1 ek étkezési keményítő 15 dkg trappista vagy más kemény sajt kockára vágva 25 dkg tk. tönkölymorzsa olívaolaj himalaya só őrölt feketebors A krumplit héjában sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, krumplinyomón átnyomjuk. A spenótot 3 ek olajon fedő nélkül megfonnyasztjuk, picit sózzuk. A mirelit spenótot felengedjük. Tésztaszűrőbe tesszük, hogy a felesleges leve lecsepegjen. Egy deszkán apróra vágjuk. A spenótot az áttört krumplival, a sajttal, sóval, borssal, a lisztekkel alaposan összedolgozzuk. Kanálnyi adagokat teszünk a tenyerünkbe, majd a közepébe nyomjuk a kockára vágott sajtot. Kroketteket formázunk belőle. Zsemlemorzsába forgatjuk. Sütőpapírral bélelt sütőtepsire tesszük, pici olajjal meglocsoljuk és 190 C-ra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. Az eredeti recept a Klasszikus Vegetáriánus Konyha című könyvből származik.
Fűszeres hajdina pástétom
2013. február 17. Fittanyuka Blog
Sokszor háttérbe kerül a hajdina, ez az értékes gabonaféle, habár tulajdonképpen nem is gabona, hanem egy mag termése, gluténmentes és számtalan pozitív élettani hatása van. Karakteres íze miatt sokan nem kedvelik, most köret helyett pástétomot készítettem belőle, a fűszerek elnyomták a hajdina jellegzetes ízét és pirított tönköly kenyérrel, szezámos, spenót-répa salátával finom vacsora volt. Hozzávalók: 150 g hajdina 1 kis fej vöröshagyma 1 cikk fokhagyma 1 kk himalaya só 1 kk füstölt, édes piros paprika 1 kk kakukkfű késhegynyi őrölt rózsa bors 1/2 citrom leve 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj pár szál friss petrezselyem zöldje A hajdinát enyhén sós, háromszoros mennyiségű vízben puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vöröshagymát üvegesre dinszteljük 1 evőkanálnyi olíva olajon és a többi fűszerrel, a maradék olíva olajjal, citromlével együtt hozzákeverjük a hajdinához és kézi turmix gép segítségével krémesre összeturmixoljuk. A felaprított petrezselyem zöldjével megszórjuk.Fittanyuka
Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül
2013. február 8. Zizi kalandjai
Taco Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét. Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról: - Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról) - Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott) - Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott) - Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba) - Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott) Quesadilla Most pedig irány Mexikó... A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él. A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal, vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük! Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla Hozzávalók 3-4 főre: Tacohoz : - 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - só, bors - tortilla lapok - főtt rizs - guacamole - 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve - koriander - lime - olívaolaj Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz): - 150 g reszelt sajt Guacamolehoz : - 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/2 lime kifacsart leve - só, bors - koriander, felaprítva Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre. A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is. A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel. A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét! Viva Mexico! Veracruz kikötő, parti sétány A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :) Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók Puebla, főtér
Téli vitaminpótlás frissen préselt levekkel (1. rész)
2013. január 22. Zizi kalandjai
Télen is van lehetőségünk nyersen fogyasztani zöldségeket és gyümölcsöket, azonban a választék lényegesen kisebb, mint a tavaszi-nyári időszakban. Mibe harapunk bele szívesen, ami ráadásul nyers is? Biztosan olyanba, ami lédús, édes vagy édeskés az íze. A gyümölcsök közül talán az alma, körte a legnépszerűbb a hazai, itthon termő választékból; déli társaikat tekintve pedig a narancs, a mandarin, a grapefruit, a banán és a citrom. Én legalábbis ezeket eszem/iszom a leggyakrabban. Ami a zöldségeket tekinti, kevés az olyan szezonális fajta, amelyet szívesen eszünk meg nyersen, igaz? Répa, karalábé, hagymafélék nálam lecsúsznak nyersen, de a céklának biztosan nem esik neki senki (vagy a sütőtöknek, de erről majd a következő bejegyzésben). A gyönyörű rubinvörös gumós zöldség pedig édes, tápanyagokban gazdag; élelmi rostot, folsavat, káliumot, magnéziumot, A, B1, B2 és C vitamint tartalmaz. Vörös színe szinte egyértelműen adja kiváló vérképző hatását, így nyersen salátaként vagy léként fogyasztva segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, bizonyos helyeken még kiegészítő gyógymódként is ajánlják vérszegénység esetén. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat. (Még többet a cékláról itt és itt.) A cékla beltartalmi értékeit akkor őrizhetjük meg leginkább, ha nyersen fogyasztjuk, de ha túl erősnek találjuk a földes ízét, akkor a legjobb, ha héjastul sütjük meg. A vízben történő főzés során ugyanis a cékla folsavtartalmának (vízoldékony B vitamin) egy része átkerül a főzőlébe. Nekem sem volt könnyű megszokni a földes ízt, ezért két dolgot alkalmazok. Ha köretként a főétel (mondjuk gombapöri nokedlivel :)) mellé valami szezonális nyerset szeretnék enni, akkor fogok egy nagy fej céklát, robotgéppel felaprítom (lehet reszelni is), facsarok rá jó sok citromlevet (1 citromét, de persze ez ízlésfüggő), meglocsolom jó fajta olívaolajjal, sózom, borsozom és hagyom állni legalább egy fél órát. Összeérnek az ízek, így egy enyhén savanykás nyers cékla salátát tudunk fogyasztani a főételünk mellé. Ezt tovább fokozhatjuk úgy, hogy a nyers céklás salátánkat joghurtba keverjük, esetleg hozzádobunk egy gerezd felaprított fokhagymát és már kész is a cékla tzatzikink, ami kiváló köret vagy ropogós kenyérre feltét és biztos vitaminforrás bomba. A másik megoldás, hogy zöldség- és gyümölcscentrifugával kipréselem a levét, gyümölcsökkel összekeverem és máris enyhült a földes íz. Most egy ilyen frissen préselt lének jön a receptje. Barátkozzatok a céklával, ő nagyon szeret bennünket. Csodaszép színe pedig nyugtató hatással van idegeinkre. Biztosan tudom... teszteltem! :) Frissen préselt vörös démon juice Hozzávalók 2 főre: - 3 db kis cékla, meghámozva - 2 db alma, kimagozva - 1 db narancs, meghámozva - kis darabka gyömbér (kb. 1,5 cm hosszú), meghámozva - 1/2 citrom kifacsart leve Gyümölcscentrifugán préseljük át a céklákat, almákat, narancsot és gyömbért. Adjuk a kipréselt léhez a citromlevet, keverjük el és öntsük poharakba. Azonnal fogyasszuk. Tipp: ha először készítjük és iszunk ilyet, hígíthatjuk a kész levet egy kevés vízzel, hogy ne extra dózisban kapjuk a zöldségtől, gyümölcsöktől édes, a gyömbértől viszont enyhén csípős levet.
Fokhagymás-szezámmagos-tofus sült répa
2013. január 4. Mindennapi ételeink
A világ egyik legegyszerűbb, legfinomabb és legegészségesebb körete. Érdemes elkészíteni. Hozzávalók (2 fő részére): 4 db közepes sárgarépa 15 dkg szezámmag 15 dkg füstölt tofu 4-5 ek. 100% extra szűz olívaolaj 3 tk. fokhagyma granulátum 3 tk. Bad Ischler fűszersó Elkészítés: Az olajat kikeverjük a fűszersóval és a fokhagyma granulátummal. A répákat meghámozzuk és vékony karikákra szeljük. Sós vízbe téve kb. 15 perc alatt roppanósra főzzük. Majd leszűrést követően tepsibe tesszük, és meglocsoljuk az előre kikevert olajjal, megszórjuk a szezámmaggal, és hozzáadjuk a vékony karikákra vágott tofut is. 10-15 perc alatt összesütjük.
Vega karácsony - Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel
2012. december 17. Zizi kalandjai
A mázas diós lencsesültnél ígértem két köret receptet, amelyek szintén beilleszthetők a karácsonyi menübe. Tavaly rozmaringos sütőtökös burgonyapüré készült, az idén lecserélem a sütőtököt a szintén szezonális paszternákra. Főztem már belőle krémlevest (ennek a receptje később, karácsony után jön majd) és kipróbáltam ebben a püré változatban is. A paszternák gyökérzöldség, a petrezselyemhez nagyon hasonló ízű, csak édesebb. A paszternák keményítőt, fehérjét, pektint és C-vitamint tartalmaz. Jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében, amelyet kakukkfűvel dobtam fel. A vegánok a tejfölt és a vajat cseréljék le szójatejfölre és nagyon jó minőségű bio margarinra. Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel Hozzávalók 2-3 főre: - 200 g paszternák (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva - 330 g burgonya (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva - 100 ml tejföl - 20 g vaj - 2-3 szál friss kakukkfű levelei - tengeri só - frissen őrölt fekete bors A meghámozott, felkockázott paszternákot és burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 25-30 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a zöldséget vissza a lábasba, adjuk hozzá a tejfölt és a vajat, majd burgonyatörővel pépesre törjük. Ízesítsük sóval, borssal és a kakukkfűvel. Jól keverjük el és melegen tálaljuk.
Vega karácsony - Mázas diós lencsefasírt
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva. Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle. Mázas diós lencsefasírt (Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows) Hozzávalók 6-8 főre: Fasírthoz : - 190 g zöld lencse - 100 g dió - 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen - 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 120 g répa, felaprítva - 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve - 40 g zabliszt - 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa - 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható) - 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható) - 1 teáskanál chili pehely (opcionális) - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors Balzsamecetes almás mázhoz : - 60 ml ketchup - 1 evőkanál juharszirup - 2 evőkanál édesítetlen almaszósz - 2 evőkanál balzsamecet Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit. Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
Rukkola-cukkini krémleves
2012. december 14. Mindennapi ételeink
Merész egy húzás, mit ne mondjak. Hetente nem fogom készíteni, de havonta megesszük majd, hiszen egészen kellemes íze lett :-) Az egész úgy indult, hogy egy nagy zacskó friss rukkolát kaptunk barátunk kertjéből, és nem bírtuk olyan gyorsan enni, ahogy fonnyadt. Így készítettem belőle rukkolás burgonyát is (köretként), ill. salátát, és ezt a levest is. Hozzávalók: 25 dkg rukkola 1 kisebb cukkini 3 ek. 100% extra száz olívaolaj 2 dl zabtejszín 1 ek. Alpro natúr szójajoghurt 1 ek. citromlé só - ízlés szerint 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 közepes burgonya kb. 1,5 l víz Elkészítés: A rukkolát alaposan megmossuk. A cukkinit meghámozzuk és lereszeljük. Majd egy kevés olajjal meglocsolt vízben feltesszük mindezt főni, hozzáadva a felkockázott hagymát, fokhagymát is. Amikor megpuhult, beleöntjük a zabtejszínt, és vizet is adunk hozzá. Alaposan összeturmixoljuk. Sóval, citromlével és még egy kis szójajoghurttal ízesítjük. Kenyérkockával, de hagymachips-szel is tálalhatjuk.
Gombás bruschetta
2012. december 4. Zizi kalandjai
Ő egy gyönyörűség... úgy hívják szürke tölcsérgomba és a Lehel piacon sikerült rá szert tennem. Miután hazahoztam, azt olvastam róla a neten, hogy főzéskor erős, fűszeres aromája, illata még jobban érződni fog (ezért sokan nem is szeretik). Mivel kevertem csiperkével, így az ízén nem érződött ez a különlegesség. Ropogós húsú, finom gomba, fűszerekkel és frissen facsart citromlével keverve ízletes, enyhén savanykás ragut adott. Salátával, köretekkel fogyasztva kiváló gyors hétköznapi vacsora. Mi élesztőmentes teljeskiörlésű tönköly kenyér szeleteket pirítottunk hozzá. Mennyei fogás kerekedett belőle! Természetesen ez a ragu más gombával is elkészíthető. Andrea Gombamánia blogján rengeteg újdonsággal (számomra újdonság!) találkoztam, valamint töménytelen hasznos információval a vadon termő gombákat illetően. Ajánlom figyelmetekbe! Gombás bruschetta (Recept: Jamie Oliver - Jamie természetesen) Hozzávalók 2 főre: - 300 g gomba (nálam vegyesen szürke tölcsérgomba és csiperke), megtisztítva, felszeletelve - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 ágacska friss kakukkfű, levelei lecsipkedve - 6 szál petrezselyem, felaprítva - 20 g vaj - 1 teáskanál chili pehely (ízlés szerint friss chili is használható) - 1 közepes citrom kifacsart leve - só, bors - 4 szelet kenyér + 1 gerezd fokhagyma Egy nagy serpenyőben hevítsünk fel 2-3 evőkanál olívaolajat. Adjuk hozzá a gombát, az aprított fokhagymát, és zöld fűszereket. Ízesítsük sóval, borssal, chilivel, keverjük át, majd erős láng felett pirítsuk 5-6 percig (ha a gomba folyadékot ereszt, hagyjuk elpárologni). Ha a gombának már van egy kis színe, adjuk hozzá a vajat és a citromlevet. Keverjük át és hogy még szaftosabb legyen adjunk hozzá 2-3 evőkanál vizet. Főzzük még 1-2 percig, keverjük át, hogy a szaft jól befedje a gombát. Pirítsuk meg a kenyérszeleteket, dörzsöljük be fokhagymával és kanalazzunk egyenlően a gombás raguból minden szeletre. Tálaljuk azonnal!
Köret a perui lila krumplihoz
2012. november 16. Vegetáriánus receptek
Budapesten, a Fehérvári úti piacon vásároltunk perui lila krumplit. No, gondoltam, ehhez valami kontraszt kell: vettem hát karfiolt is, gyönyörű fehéret, habosat. Majd egy kedves néni ránk sózta a bio paraját, ami nem telt neki túl sok időbe. ;-) Ezt a hármast hoztam össze egy tányérra, ahol persze a lila krumpli a fő attrakció.
Hozzávalók:
- fél kg perui krumpli
- egy kis fej karfiol fele
- 15 dkg friss spenót
- 1 ek medvehagyma
- 3 cikk fokhagyma
- só
- bors
- szerecsendió
- őrölt kömény
A perui krumplival úgy jártam el, hogy héjában, kicsi sóval megfőztem; amikor kicsit meghűlt leszedtem a héját (macerás egy akció ez a rücskössége miatt).
A karfiolt, rózsáira szedtem. A medvehagyma nálunk olíva olajban van eltéve, így a serpenyőbe ez került először 1 evőkanálnyi. A karfiolt akkor tettem bele, amikor már illatozott a hagyma, majd kapott fél dl vizet, hogy így párolódjon. A víz után közvetlenül jöttek a fűszerek. Amikor a karfiol már kicsit megpuhult, belegyömöszöltem a friss spenótot (még ilyenkor több helyet foglal), majd mikor már a spenót levelek megfonnyadtak, le is vettem a tűzről. Megmondom őszintén, hogy a spenót mélyzöld zöld színe összefogta a karfiolt, ezért legközelebb külön-külön fogom készíteni, mert a színek közötti várva várt kontraszt így nem valósult meg, ám az ízek jól harmonizáltak.
Bodolai Móni
Sült töltött paprika
2012. október 28. Fittanyuka Blog
A sült paprika zamatát már gyermekkoromban nagyon szerettem, ugyanis Erdélyben anyukám sokszor készítette, leginkább nyáron és ősszel. Kísérőként fogyasztottuk főétel mellé. Ez a recept most előtérbe helyezi a sült paprikát, ugyanis megtöltöttük, így lehet egy főétel, önmagában köret nélkül pedig előétel. A töltelék nem más, mint a másik nagy kedvencem a csicseriborsó. Enyhén diós íze illik a paprikához, igazi őszi ízkombó! Hozzávalók ( 4 fő részére): 8 db kápia paprika 250 g főtt csicseriborsó 1 db vöröshagyma 100 ml paradicsom szósz 1 kk himalaya só 1/2 kk római kömény 1 kk szárított bazsalikom 1 cikk fokhagyma 2-3 evőkanál kókusz olaj Tejfölös Öntet: 200 ml növényi tejszín 1/2 citrom leve 1/2 kk himalaya só 1 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj A hozzávalókat összekeverjük. Növényi sajt A paprikákat megmossuk, megszurkáljuk őket és sütőlapra helyezzük, előmelegített sütőben 180 C fokon sütjük kb. 20-25 percig. Félidőben átforgatjuk. Közben elkészítjük a tölteléket: A felaprított hagymát a kókusz olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk az előre megfőzött, lecsöpögtettett csicseriborsót, felöntjük a paradicsomszószal és fűszerezzük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát. Villával enyhén elnyomkodjuk a borsószemeket, hogy ne mindegyik maradjon egészben. Pár perc alatt összefőzzük. A sült és kihűlt paprikákat óvatosan lehéjazzuk és kivesszük a csumájukat. Kiskanál segítségével betöltjük a csicseriborsó töltelékkel. Kerámia edénybe helyezzük őket, a sajtszeletekkel beborítjuk és csak addig sütjük amíg ráolvad a sajt. Ha főételként szeretnétek fogyasztani a kölest ajánlom köretként. Tálalás előtt meglocsoljuk a tejföllel.Fittanyuka
Nyersétel készítő verseny a Zöldturmix Fesztiválon!
2012. szeptember 26. Gitta nyersétel blogja
Mottó: ,,Az emberi test egy önmagát folyamatosan gyógyítani és megújítani képes szervezet, amely életerejét az elfogyasztott élelemből meríti. Az élő, vagy nyers ételek képesek mindennel ellátni a testet, ami az egészséghez és a megfelelő életerőhöz szükséges. B. R. Clement- T. Foy Digeronimo Ha Te is úgy gondolod, hogy a nyers ételek nem csak egészségesek, de finomak is lehetnek, akkor itt az ideje, hogy ezt bizonyítsd a Zöldturmix Fesztivál első nyers ételkészítő versenyén. Ha szeretsz nyers ételeket készíteni, és szeretnéd megmérettetni a tudásod, akkor hozd el a legjobb recepted alapján készített nyers ételt a Zöldturmix Fesztiválra a Nyersétel Akadémia standjához. A legfontosabb szempont, hogy az étel csak nyers alapanyagokból készüljön hőkezelés nélkül, és egészséges legyen. Nevezés és a verseny menete A versenyre személyesen kell nevezni 2012. október 7-én 12 óráig, a Zöldturmix Fesztiválon a Nyersétel Akadémia standjánál (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ, 1-es terem). Jelentkezésedet azonban 2012.10.04-ig várjuk gitta@nyersetelakademia.hu email címre, hogy a jelentkezők számához tudjuk igazítani a tálaló asztalt. Kérünk minden jelentkezőt, hogy ide hozzák a már otthon elkészített ételeket, mindkettő fogásból 2-2 adagot. Az eredményhirdetés a Nyersétel Akadémia standjánál lesz 15 órakor. A versenyben bárki részt vehet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen főzéssel/ételkészítéssel. A menü 2 fogásos nyers étel: - egy főétel körettel vagy egytálétel és - egy desszert Zsűri - Lénárt Gitta (az év vegetáriánusa és a Nyersétel Akadémia alapítója, www.nyersetelakademia.hu) - Szőke Gábor (Nyersétel Akadémia alapítója, www.nyersetelakademia.hu) - Marton Melinda (a XVI. Vegetáriánus Fesztivál főzőversenyének nyertese, www.vaganyveganok.hu) Értékelési szempontok: - Egészséges és a szezonnak megfelelő friss alapanyagok, - Az étel íze - A tálalás szépsége, a díszítésnél alkalmazott kreatív megoldások Nyeremények Az első 3 helyezett egy-egy ajándékkosarat kap, melynek tartalma a kiállítók álltal felajánlott ajándékok. A nyertes receptek felkerülnek a Zöldturmix Fesztivál honlapjára, ezért kérünk, hogy azt is hozd magaddal. Az esetleges kérdéseiddel keresd Lénárt Gittát a gitta@nyersetelakademia.hu e-mail címen.
Csicseriborsó ragu - Magyarosan
2012. szeptember 13. Fittanyuka Blog
Érrendszerünk őre - a csicseriborsó Ha rendben akarjuk tudni az érrendszerünket, akkor a következőket mindenképpen érdemes kipróbálni, és rendszeresen fogyasztani a népnyelvben gyakran bagolyborsóként emlegetett csicseriborsót. Már az ókorban a görögök és a rómaiak is ismerték, és termesztették. Mi pedig újra felfedezzük, mint oly sok elfeledett hasznos táplálékunkat. Amellett, hogy az egészséges, reformtáplálkozás egyik legkiválóbb íz forrása dióra hasonlítható ízével, változatossá tehetjük vele étrendünket. Tipp: A csicseriborsó élelmirost tartalmának köszönhetően kiválóan alkalmas a székrekedés megelőzésére, illetve kezelésére. Ha rendszeresen fogyasztjuk, elérhetjük, hogy vér koleszterinszintünk csökkenjen, így kisebb az esély a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulására is. Kutatások igazolják, hogy pektintartalma miatt csökkenti az étkezések utáni gyors vércukorszint-emelkedést, ezért a cukorbetegek számára is közkedvelt növény. Magas fehérjetartalma miatt gyakran fogyasztják sportolók, idősek is. Fogyókúrában magas rosttartalma miatt kedvezően hat a kilók csökkentésében. A lúgosító étrend egyik nélkülözhetetlen tápláléka. Karotin és E-vitamin tartalma figyelemre méltó. 100 g csicseriborsó energiatartalma 1292 kJ, azaz 314 kcal. Halkan jegyzem meg, hogy egyik nagy kedvencem és minden formában szeretem. A másik ajánlatom számotokra a csicseriborsó pástétom, vagyis a humusz, amiből nem győzök eleget készíteni! Ezt a ragut úgy készítjük, hogy a magyaros fűszereket használjuk, amelyek kitűnően illenek a csicseri diós ízéhez. Habár jellegzetes fűszere a római kömény, ezért a fűszerét most is megmutattuk neki:) Nem árt tudni, hogy a csicseriborsót egy egész éjszakára ajánlott beáztatni! Hozzávalók: ( 4 fő részére) 250 g száraz csicseriborsó 3 evőkanál kókusz olaj 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 1 kávéskanál himalaya só 1/2 kávéskanál őrölt kömény 1/2 kávéskanál örőlt római kömény 3 kávéskanál őrölt édesnemes piros paprika örőlt rózsa bors ízlés szerint 2 db egész paradicsom 1 dl víz vegamix A csicseriborsót főzés előtti napon beáztatjuk egy éjszakára. Másnap átmossuk ( annyi vízben ami ellepi ) vegamixes, sós vízben puhára főzzük, lassú tűzön. Majd leszűrjük róla a vizet. A hagymát felaprítjuk és a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, együtt pároljuk. Hozzáadjuk a puhára főtt csicseriborsót, hozzáöntjük az 1 dl vizet és a fűszerekkel: paprika, kétféle kömény, összerottyantjuk, lassú tűzön. Amikor kezd besűrűsödni a ragu, hozzáadjuk a préselt fokhagymát és ízlés szerint még fűszerezhetjük. Mivel magas fehérjetartalmú étel és az ételtársításra is figyelünk, ezért egyértelműen zöldséggel együtt fogyasszuk. Amit még adhatunk köretként az az alacsony keményítő tartalmú és könnyen emészthető köles, amarant, hajdina. Fittanyuka
Töltött csillagtök mediterrán hangulatban (vegán)
2012. augusztus 8. Dulmina tündérkonyhája
Az idei első csillagtök olyan takaros volt, hogy sajnáltam volna fölaprítani, így inkább megtöltöttem. Jót tett neki a sok zöld fűszer és az ízletes belevalók, ráadásul a köretnek szánt rizs is szép pergősre párolódott alatta. Hozzávalók 2-3 személyre 1 bögre (2,5 dl) barna rizs 1,5 bögre víz 1 kávéskanál só 1 közepes csillagtök (patiszon) 1 paprika 1 paradicsom 1 kis fej vöröshagyma 1
Sült zöldségcsiga árpagyönggyel (vegán)
2012. július 30. Dulmina tündérkonyhája
Ez a látványos - és nem kevésbé finom - egytálétel volt a vasárnapi ebédünk. A színes kavalkád alatt ott lapul a köret is, a zöldségek társaságában ízletesre párolódott árpagyöngy. Hozzávalók 3-4 személyre 2 kisebb padlizsán 1 közepes méretű, zsenge cukkini (fontos, hogy ne legyenek kemények a magjai) 4 paradicsom (lehetőleg kemény húsú, nem lédús, például Lucullus) 1 fej fokhagyma 1/2
Grillezett padlizsán - Kukoricás szezámkrémmel
2012. július 17. Fittanyuka Blog
A nyár egyik nagy előnye, hogy ha módunkban áll kedvünkre sütögethetünk, grillezhetünk a szabadban. A zöldségek kavalkádja bőséges variációt kínál akár a grillezéshez is. Nagyszerű választás a padlizsán, gomba, cukkini, paprika, paradicsom (félbe vágva), lila hagyma és a sort még folytathatnám. Azoknak akik húst is fogyasztanak legyen az a szabály érvényben, hogy nem a sült, grillezett húshoz adják a kevesebb zöldség köretet, hanem zöldségekhez adnak egy kevés húst, így könnyen megelőzhetik a savasodást ( egy részről), vagy segíthetnek szervezetüknek a pH egyensúly visszaállításában. Ha pedig csak a zöldségek mellett voksoltok akkor adhattok hozzá isteni krémeket , vagy kifejezetten olyat mint az alábbi recept. Nagy előnye a szezámmagnak, hogy rendkívül magas a szerves kálcium tartalma, több van benne, mint bármelyik terjermékben. Tipp: Pasztörizált tejben szervetlen formában van a kálcium és így nem beépül, hanem ráépül a csontokra: meszesedés formájában. Továbbá a tejtermékek erősen savasítanak , ezért a szervezet kálciumot von el magától, hogy semlegesítse és tartsa a vér kritikus pH értékét!). Én grillezés , sütés előtt előre befűszerezem a zöldség ( padlizsán, cukkini) korongokat: himalaya sóval, zöld borssal, vagy az egyik legjobb választás az élesztőmentes vegantéria - vegamix. Pihentetem fél órát, utána a felesleges vizet papír törlő segítségével leitatom. A padlizsánnál tapasztalható, hogy ha nem grillezőn hanem kerámia edényben sütjük, minden olajat zsíradékot magába szív. Ezen úgy segíthetünk, hogy sütés előtt meglocsoljuk kókusz vagy hidegen sajtolt olíva olajjal. Mindkét oldalukat pirosra, aranybarnára sütjük. Kukoricás Szezámkrém Hozzávalók: 250 g szezámmag vagy szezám pehely 200 ml kókusz tejszín 2-3 evőkanál hidegen sajtolt lenmag olaj 1 kk himalaya só 1 dl víz 1/2 citrom leve 2 cikk préselt fokhagyma 150 g cukormentes konzerv csemege kukorica vagy friss, főtt. A szezámmag felét enyhén, állandó keverés mellett megpirítjuk, így egy jellegzetes ízt adunk a krémnek. A másik felével együtt megdaráljuk, majd a többi hozzávalóval, kivéve a kukoricát, együtt krémesre turmixoljuk. A kukorica szemeket utólag hozzákeverjük a krémhez. Tetejét tálaláskor lenmag olajjal meglocsoljuk. Fittanyuka
Nyers tabulé és piknik a Szent István Parkban
2012. július 11. Zizi kalandjai
Egy újabb nyers étel receptje jön, ami nagyon egyszerű, gyorsan összedobható, kiváló saláta, pita kenyérrel laktató, de lehet grillezett ételek mellé köretként is tálalni. Én ezt vittem vasárnap a Makifood piknikre, amelyet a XIII. kerületi Szent István parkba szerveztek Makiék. Minden félév lezárásakor tart a főzőiskola egy közös csapatépítő, kajálós összejövetelt, amelyen az összes kukta és a Makifood csapat tagjai is részt vesznek. Rájöttem, hogy imádok piknikezni, akár csak I.-vel romantikusan kettesben :) vagy egy nagyobb csapattal, barátokkal. Az étel közös megosztása, a sokszínűség lenyűgöz, csipegethetek ebből is, abból is, a végére pedig tele vagyok, mint a déli busz. Ti is észrevettétek, hogy a friss levegőn elfogyasztott étel íze mindig más? A tabulé receptje szinte teljesen megegyezik a blogomon korábban megjelent recepttel. Egyetlen egy alapanyag adja a különbséget, valamint a megadott mennyiségeken változtattam, mert kisebb adagot készítettem. És akkor rántsuk le a leplet, hogy mitől nyers ez a tabulé... Nyers tabulé Hozzávalók 4 főre: - 1 fej karfiol (kb. 400 g), rózsáira szedve - 3 csokor petrezselyem, felaprítva - 1/2 csokor menta, felaprítva - 4 db paradicsom (kb. 350 g), felkockázva - 2-3 szál újhagyma, felaprítva - 150 ml extra szűz olívaolaj - 100-150 ml frissen facsart citromlé - só, bors Attól nyers ez a tabulé, hogy főtt bulgur helyett karfiolt használtam az elkészítéséhez... Szóval a fehér kis apró szemecskék, nem bulgurt rejtenek, hanem karfiolt. A karfiol rózsáiról vágjuk le a szár részeket (rágcsáljuk el nyersen / dobjuk bele salátába / főzzük bele levesbe) minél jobban. Tegyük robotgépbe a rózsákat és aprítsuk kis szeműre (pont akkorára, mint a bulgur szemek). Öntsük egy tálba és adjuk hozzá a többi alapanyagot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Jól keverjük el és tegyük a hűtőbe 2-3 órára, hogy az ízek összeérjenek. Terülj, terülj asztalkám...
A diéta....
2012. június 27. Rongybaba konyha
Közel másfél év szünet után újraélesztem a blogot, mert Juli karja ekcémás lett (csak a jobb karja), a homeopata orvossal való egyeztetés után glutén és tejdiétába kezdtünk. Sokkal nehezebb, mint első pillanatra tűnik, főleg úgy, hogy Juli nagyon szereti a sajtot és a tésztát. Mivel egy 3 és fél éves gyerek nem érti, hogy miért változott meg minden ilyen hirtelen, úgy döntöttünk, nem kerül semmi olyan az asztalra, amit ő nem ehet, így egy-két lépésnyire (mondjuk inkább egy sajtnyira) a vegánságtól a paleo étrendhez kerültünk közel. Ez persze vicces úgy, hogy hattagú családunkból két vegetáriánus van és négy húskerülő:). Azért mindennek van jó oldala, hatunk közül még Juli szereti leginkább a húst (étteremben pl. simán feleznek Pannával, Juli csak húst, Panna csak köretet eszik). Egyelőre a legnehezebb a kenyér kiváltása. Néhány kisérlet után úgy gondolom, hogy nem kiváltjuk, hanem majd igyekszünk elfelejteni, de azért még nem adtam fel teljesen... Mindenesetre kénytelen leszek jegyzetelni és kisérletezni, viszont nem fogok ezért új blogot kezdeni. Szóval, folytatás, mentesen.
Nyers cukkini spagetti krémes szósszal
2012. június 17. Zizi kalandjai
Délután már feltettem a találós kérdést a Facebook oldalon, hogy a képen mi látható és vajon mi készül belőle. Az alapanyagot Mirelle eltalálta, azonban, hogy mi készül belőle azt senki. Pazar spagetti lett összedobva a sárga cukkinikből, krémes tahini öntettel. Lehet akár salátaként fogyasztani, de meleg nyári napokon akár főételként is. Gyorsan elkészíthető és mennyei az ízvilága. Noha ovo-lakto vegetáriánusok vagyunk, ami azt jelenti, hogy tejterméket (többnyire sajtot) és tojást fogyasztunk, azért nagyon sokszor kerül az asztalra vegán étel is. Nyerset is eszünk, de az esetek többségében gyümölcsöket turmixként fogyasztva, a zöldségeket pedig salátaként. Joan-nál még egy nyersétel tanfolyamot is elvégeztünk és nagyon tetszett minden, de nagy mélységekbe nem ástam bele magam a nyers konyhaművészetbe (eddig!) egy-két desszert kivételével. Úgy érzem ez a spagetti elindított bennem valamit és több ételt ki fogok próbálni, már csak azért is, mert néhányan kértétek, hogy több nyers étel legyen a blogon. Kérésetek számomra parancs! :) Igyekszem változatossá, színessé tenni a blogot és megosztani olyan recepteket, amelyek finomak, táplálóak és különlegesek is. Néha gyorsan összedobhatóak, néha időigényesek, de mindenki válogathat kedvére valót. Szóval éljen a nyers konyha! Ezt a receptet pedig ne hagyjátok ki a nyári repertoárból! Akár egy grillpartin húsok kiváló körete is lehet. Ennyi... meg egy bambi! Nyers cukkini spagetti Hozzávalók 2 főre: - 4 db bébi cukkini (lehet sárga, csíkos, zöld, kb. 10-15 cm hosszúak) - 2 evőkanál tahini szósz (szezámmag krém) - 3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 evőkanál szójaszósz - 3 teáskanál sörélesztő pehely - 2 evőkanál víz - csipet chili pehely (szárított chili morzsolva) Julienne hámozóval (ennek hiányában késsel aprítsuk fel a cukkinit egészen a magos belsejéig - bár érdemes beruházni egybe, mert hasznos eszköz a konyhában -) vágjunk vékony csíkokat a cukkinikből. (Nekem egyébként ilyen hámozóm van, ajándékba kaptam. :)) Tegyük egy tálba. Egy kis tálkában keverjük össze a tahinit a citromlével, majd adjuk hozzá a szójaszószt és a sörélesztő pelyhet. Két evőkanál vízzel hígítsuk a szószt, majd szórjuk bele a chilit. Öntsük a szószt a cukkini spagettire, jól keverjük el, hogy a szósz mindenhol befedje a spagetti szálakat, majd tálaljuk.
Lestyános lencseburger
2012. május 30. Mindennapi ételeink
Nagyon finom, akár főzelék/más köret mellé, akár hamburgerbe téve. Hozzávalók: 10-15 dkg lencse 1 fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1csokor lestyán (ha nincs, jó a petrezselyem is) 3 ek. zabpehelyliszt 2 szelet rozskenyér 1 kaliforniai paprika (nálam zöld volt a kertből) só, majoranna, babérlevél, vegamix 2 ek. lenmagpehely + 2 ek. víz Elkészítés: A lencsét válogatás után beáztatjuk, majd vegamixes, babérleveles és sós vízben megfőzzük. A kenyereket vízbe áztatjuk. A hagymát apróra vágjuk és kevés vízben megpároljuk. Egy tálba a kenyereket kinyomkodjuk, beletesszük a párolt hagymát, a megfőtt és szétturmixolt lencsét, majorannát, fokhagymát, zabpehelylisztet, a beáztatott lenmagot (ez tartja össze, tojás helyett). Apró kockákra vágjuk a paprikát, ezt is hozzáadjuk. Majd apróra vágott lestyánnal ízesítjük. Egy tepsit kiolajozunk, erre halmokat formázunk, melyeket ellapítunk. A tetejüket is megkenjük olajjal, majd közepes lángon, kb. 30 perc alatt (egyszer megforgatva) kisütjük.
Párolt zeller és padlizsánkrém
Sajnálom, hogy az utóbbi időben kevesebb bejegyzés volt. Anya szakdolgozatával kezdődött, aztán különböző munkálatokkal, és néhány nap szabadsággal folytatódott az ok sorozat. Most meg munka van és országjárás. A saját gépem múlt hét elején láttam 1 órára, előtte szintén. Elnézést mindenkitől, igyekszem összeszedni magam. Azért sütés-főzés van, de az egyszerűbb fajtából többnyire. Pl. vegán zöldbabfőzelék, gyümölcsleves (mondjuk ez nem friss cseresznyéből, de már nemsoká), hajdina piskóta, meg ilyenek. A múltkor zellert pároltam, padlizsánkrémet készítettem a teljes őrlésű tönkölyliszttel készült cipókhoz. Párolt zeller A zellert nagyon egyszerű elkészíteni, megtisztítjuk, felvágjuk ujjnyi darabokra, kevés vízzel és sóval megpároljuk, majd a végén némi olivaolajjal átforgatjuk, és készen is van. Akár sült burgonya helyett is használható köretnek. (Candidások figyelem. :) ) Padlizsánkrém Télire eltett padlizsánkrémből és vegán majonézből kevertem a krémet. Főzzünk meg 2 közepes burgonyát héjában. Ha friss padlizsánunk van, süssük meg a sütőben, majd húzzuk le a héját. Amíg sül, elkészíthetjük a majonézt. A turmixgépbe 2 ek kesudiót és 1 ek napraforgómagot teszünk. Kevés vízzel finomra kevertetjük. Majd ezután hozzáadunk 1 púpos ek Vegimilket (növényi tejpor), 1 tk szójalisztet, 1 ek citromlevet és 1 tk mézet. Annyi vizet adunk hozzá, hogy összeturmixolhassuk az összetevőket. Belerakjuk a 2 megpucolt burgonyát is, a végén belecsurgatunk 1/2 dl olajat és 1 kk sót. 1 ek mustár kerülhet bele opcionálisan. Amikor mindez megvan, egy pici fej lilahagymát megpucolunk, és a majonézzel, padlizsánnal összeturmixoljuk.
Mandulapelyhes Avokádó saláta
2012. április 16. Fittanyuka Blog
Tipp: Avokádó: Journal of Nutritional Biochemistry tette közzé annak a laboratóriumi kutatásnak az eredményét, amely arról számolt be, hogy az avokádó kivonat , amely karotin származékokat és E-vitamint tartalmaz, megakadályozza a rákos sejtek növekedését . Kutatók arra is rámutattak, hogy egymagában a karotin származékok nem képesek a ráksejtek növekedésének megakadályozására, csakis együttesen E-vitaminnal és a telítetlen zsírokkal. A karotin származékok ugyanis zsírban oldódók, ezért nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy szervezetünk fel tudja használni. Az avokádó kiváló lutein forrás is, amely komponens védi a növényeket a nap káros hatásaitól, így az emberi retinának is hasonló szolgálatokat tesz. A gyümölcs fogyasztása tehát megóvhat a látással kapcsolatos degeneratív betegségekkel (pl. az időskori makula degenerációval) szemben . 100 g avokádó 176 kcal-t és körülbelül 15 gramm zsírt tartalmaz, ami 70 %-ban egyszeresen telítetlen zsírsav, amelyet további 10 %-ban többszörösen telítetlen zsírsav egészít ki. Az avokádó jelentős olajsav tartalmánál fogva fokozza a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelmet, mivel emeli a HDL (vagyis jó), és csökkenti az LDL (vagyis rossz) koleszterin szintjét. Az avokádó többféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ezek közül jelentősebb a B-, C-, és E- vitamin, valamint az A-vitamin előanyagának (béta karotin) tartalma. Az érett gyümölcsben kálium, foszfor, vas, nátrium, kalcium és magnézium is megtalálható. A lúgosító étrend egyik legnagyszerűbb gyümölcse. Most csak egyszerűen egy salátát készítettem belőle. Eszenciális zsírtartalma miatt rendkívül laktató. Ideális ez a saláta önmagában vacsorára, ebédre akár köretként. Hozzávalók: 1 db avokádó 2 evőkanálnyi szeletelt mandula 1 db közepes cukkini 1 evőkanál hidegen sajtolt napraforgó vagy olíva olaj 1 evőkanál almasűrítmény 1/2 citrom leve 1/2 kávéskanálnyi himalaya só 1 cikk fokhagyma A cukkinit lereszeljük, a fokhagymát felszeleteljük, avokádót tisztítás után cikkekre szeljük. Egy salátás keverő tálban összekeverjük a zöldségeket. Külön elkészítjük a dresszinget: Az olajat, alma sűrítményt, citromlevet, sót alaposan összekeverjük és ezzel locsoljuk meg a salátát. Fél órára a hűtőben pihentetjük, majd megszórjuk a szeletelt mandulával. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Szuper reggeli: citromos-mákos kókusztejes bulgur
2012. március 10. Zizi kalandjai
Folytatódik a szuper reggeli sorozat! Ebbe már került egy kis édesítő, de tényleg minimális. Szuper finom, könnyű elkészíteni, tápláló, laktató, különleges, nem mindennapi reggeli. Igen, jól olvastátok a címben, bulgurt használtam az elkészítéséhez. A bulgurt eddig köretként, sós ételek készítéséhez használtam fel. Heidi Super Natural Every Day című szakácskönyvének köszönhetően megtanultam, hogy nemcsak ebéd vagy vacsora készülhet ebből a gabonából (tört búza), hanem reggeli is. Krémes kókusztejben és vízben főztem meg, egy kevés mézzel édesítettem és belekerült a mák és a citrom kiváló párosa is. Citromos-mákos kókusztejes bulgur Hozzávalók 2 főre: - 180 ml kókusztej - 120 ml víz - 70 g bulgur - 1 teáskanál mák - 1/2 bio citrom reszelt héja - 4 teáskanál méz - 1/4 teáskanál só - 15 g szeletelt, pirított mandula Száraz serpenyőben 5-7 perc alatt pirítsuk meg a szeletelt mandulát, majd tegyük félre. Egy lábasban melegítsük fel a kókusztejet és a vizet, majd keverjük bele a bulgurt és forraljuk fel. Ekkor vegyük takarékra a lángot és főzzük 15-20 percig, amíg a bulgur megpuhul és magába szívja a folyadékot. Keverjük bele a mézet, a mákot és a citromhéjat. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kevés vizet vagy kókusztejet, hogy krémes maradjon az állaga. Tálaljuk melegen, szórjuk meg még egy kevés citromhéjjal és a pirított mandulával.
Rántott sajt - növényi összetevőkből
2012. február 20. Fittanyuka Blog
Kérésetekre egy hagyományos étel megreformálva, nemcsak azoknak akik tej,-laktóz érzékenyek. Könnyebben emészthető, nem tartalmaz állati zsírokat, fehérjéket és a növényi zsírok benne nem hidrogenizáltak. Ez nagyon fontos! Általában az ipari, növényi sajtok nemcsak, hogy nagyon rossz ízűek, de sajnos nagyon károsak is egyben. Ugyanis hidrogenizált növényi zsírokból készülnek, amit a szervezet műanyagként kezel, vagyis méreganyagként - savként elraktároz, első körben a fontos szervektől távol, később már az erekben is. Ebbe a kategóriába tartoznak a hagyományos, nem bio margarinok is! Ezek a hidrogenizált növényi zsírok még az állati zsíroknál is károsabbak. Transzzsíroknak is nevezzük őket. A következő káros hatásokkal bírnak: Emelik a koleszterin szintet, károsítják a keringési rendszert, növelik a degeneratív, illetve az öregedéssel kapcsolatos betegségeket. Transzzsír lesz az egyszeresen vagy többszörösen telítetlen zsírokból is, ha 48 C fok fölé melegítjük őket. De bármelyik nem hidegen sajtolt, étolaj transzzsír. Ezért hangsúlyozom mindig, hogy főzéshez, sütéshez használjatok kókusz vagy pálmaolajat, a hidegen sajtolt olajokat pedig mindig salátára, vagy utólag, a nem túl forró ételhez keverve fogyasszuk, hogy az esszenciális zsírsavak pozitív tulajdonságait élvezhessük. A hagyományos étolajak, pedig emberi fogyasztásra nem alkalmasak! A kókusz vagy pálma olaj szénláncai 200 C fok fölött esnek csak szét, így nem alakul át transzssírrá egy sütés , főzés során. Gazdag még laurinsavban, ez csökkenti a szervezet savasságát és az élesztőgombák étvágyát, így a cukoréhséget is kordában tartja, felgyorsítja az anyagcserét . Visszatérve a recepthez. Ez egy szója alapú nem hidrogenizált, növényi sajt, amelyet leginkább a mozzarella és a trappista sajt között tudnék meghatározni. Házilag készített, nem szója alapú növényi sajttal, sajnos nem működik, próbáltam:( Egy szlovák cég készíti. Bioboltok hűtő pultjaiban található. Jó hír, hogy az ára körülbelül az alacsony árfekvésű, középkategóriás sajtokéhoz hasonló. Hozzávalók: 200 g növényi sajt sárgaborsó liszt víz himalaya só tetszés szerinti fűszerek kókusz olaj a sütéshez Úgy készül, egy kis eltéréssel, mint a hagyományos rántott sajt. A sárgaborsó lisztből és a vízből, palacsinta tészta sűrűségű masszát keverünk amelyet sózunk, borsózunk, vagy tehetünk bele tetszőleges zöldfűszereket is. Kétfázisú panírozást hajtunk végre. A sajtot kb. 1 cm-es vastagságú szeletekre vágjuk, amelyeket először alaposan megforgatunk a sárgaborsó lisztben, majd a masszába mártunk és a felforrósított kókusz olajban, teflon edényben aranybarnára sütünk. Óvatosan forgassuk, mert ugyanúgy folyik, mint a hagyományos sajt. Ne villával szúrjuk, hanem lapáttal helyezzük az olajba és szintén a lapáttal forgassuk. Melegen a legfinomabb, utána ugyanúgy visszakeményedik, mint a hagyományos sajt. A helyes ételtársítás szabályai szerint ( növényi fehérje), zöld körettel, vagy friss, vegyes, idény salátával fogyasszuk! Fittanyuka - Lúgostó ételek a facebookon Fittanyuka
Zöldborsós tofuragu
Süt a nap és végre itt a nagy zöldség-gyümölcs szezon, kedvünkre járhatjuk a piacokat. Szombaton mindenhol eper, meggy és zöldborsó volt a bosnyák téri piacon, ezért nem hagyhattuk ki egyiket sem. Vettünk mindenből 1-1 kilót. A borsót kifejtettük és finom, könnyű ragut készítettünk belőle, köretként újkrumplit ettünk hozzá. Hozzávalók: 1 kg friss zöldborsó 1 kisfej hagyma 1 csomag füstölt tofu hidegen sajtolt olaj 8-10 levél sóska só, bors, curry, szójaszósz 1. A borsót fejtsük ki, majd kis olajon pirítsunk hagymát. 2. A hagyma mellé mehet a serpenyőbe a borsó és öntsük fel kevés vízzel, majd fedjük le, hogy puhuljon. 3. Kb. 15 perc elteltével fűszerezzük és adjuk hozzá a sóska leveleket, majd a szójaszószt. 4. Végül öntsük a serpenyőbe a kockára vágott tofut is, és pirítsuk még egy kicsit együtt az egészet. Ildi :-) 2011. június
Répás karfiolbomba
Ismerősöméknél szakácskönyvet lapozgatva láttam egy szalonnás karfiolbombát. (A szakácskönyv húsevőknek szólt. Én azokat is szeretem átlapozni, mert ötletet csenni nagyon is alkalmasak.) Meglátva a képet, rögtön jött az ötlet, hogy szalonna helyett készítsem el répaszeletekkel. A recept: Hozzávalók: - Kb. 3-4 db hosszú! répa - 1 fej karfiol - 1 csomag szójagranulátum - 15 dkg zabpehely vagy főtt barna rizs - ételízesítő - só - fokhagyma - őrölt köménymag - őrölt feketebors - 1 hagyma - kevés olaj Elkészítés: A répákat meghámozzuk, megmossuk, nagyon vékony szeletekre vágjuk. (Nekünk van olyan reszelőnk, amivel ez könnyen megoldható.) Megpároljuk a répaszeleteket. A karfiolt rózsáira szedhetjük, de egészben is megpárolhatjuk. A szójagranulátumot meleg ételízesítős vízbe áztatjuk kb. 30-60 percig. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, megpároljuk. Amikor megpárolódott, teszünk hozzá egy kevés olajat (kb. 1-2 evőkanál), és a leszűrt, kinyomkodott szójagranulátumot rárakjuk. Összekeverjük. Piros fűszerpaprikával meghintjük. Kb. 1 dl vizet öntünk rá, tovább főzzük, pároljuk. Amikor rottyant egyet, hozzákeverjük a zabpelyhet, vagy a főtt barnarizst. Adunk hozzá őrölt köményt, nagyon apróra vágott fokhagymát, ha szükséges, egy kevés ételízesítőt, esetleg apróra vágott hagymát. Jól átkeverjük. Fogunk egy kerek jénai tálat. Kikenjük olajjal. A megpárolt répaszeleteket belefektetjük egymás mellett szorosan, de úgy, hogy a répaszeletek kicsit kilógjanak a tálból. A szójás massza egy részét elsimítjuk a répacsíkokon. Rátesszük a karfiolt, majd befedjük a szójás fasírttal, végül sűrűn répaszeletekkel takarjuk be. Kicsit megkenjük olajjal, majd a jénai tetejével lezárjuk. A jénait tegyük egy tepsibe, a tepsibe engedjünk vizet. Így tegyük a sütőbe sülni. Sütőben kb. 30-40 perc alatt megsül. Miután megsült és picit kihűlt, a jénai edény fedőjét rátesszük és ráfordítjuk. Így tálalásnál könnyebb szeletelni, akárcsak egy tortát. Magában fogyasztva is nagyon finom, de készíthetünk hozzá kukoricás rizst köretnek.
paradicsomos padlizsán
2011. szeptember 15. A malac nem ebéd
sietős hétköznapokra, hűvösebb időben meg pláne. bár az utóbbi még nem adatott meg, de én várom. hozzávalók két (három) személynek: - három kisebb padlizsán (tényleg kicsik) - három-négy paradicsom (ezek viszont lehetnek nagyobbak) - egy fej édes hagyma - egy gerezd fokhagyma - olívaolaj - fűszerek: só, bors, tandoori masala, egy-két egész chili, friss koriander vagy petrezselyem megmosom a padlizsánokat, majd a héjukat rajtuk hagyva kb 2 centis kockákra vágom. ugyanezt teszem a paradicsomokkal és a hagymával is - ezt azért megpucolom. a hagyma lehet kicsit kisebb is, de szerintem király dolog lesz beleharapni később. a padlizsánt megsózom és olívaolajon pirítani kezdem. az olajat majd pótolni kell, mert a padlizsán egy szivacs, de azért túlzásba ne essünk, nem kell tocsognia. amikor még nem pirult meg eléggé, hozzáadom a hagymát, azt is pirítani kezdem, aztán mehet bele az apróra vágott fokhagyma és végül a paradicsom. megsózom, megvárom, hogy picit összeessen. a chiliket felaprítom, most még az erüket se veszem ki, hadd csípjen! persze van, akinek ez sok, az vágja ki nyugodtan az ereket vagy csak egyet használjon. tehát ha már összeesett, rövid időre lefedem, hogy párolódjon is, majd beleszórom a tandoori masalát (nem kell spórolni vele, a színe is mesés lesz tőle), a chilit, borsozom és addig hagyom még a tűzön, amíg nagyjából elfő a leve. végül érdemes megszórni korianderrel vagy petrezselyemmel, és tetszőleges körettel eltüntetni a tányérról.
Rozspehelyfasírt, mángoldos krumplival
2011. január 27. Rongybaba konyha
Már biztos unalmas, de még egyszer, utoljára egy gyors rozsfasírt, a recept azonos a múlt hetivel, de most spenót illetve paradicsom helyett reszelt répa és szárzeller került bele, ráadásul olajban sült.A köret fokhagymás, mángoldos krumpli volt sajttal (ami nem csak köretként, de önmagában is megállja a helyét).
Spenótos tofuval töltött gombafejek
2010. december 21. Punk In The Kitchen
Ma egyéves a blog, éljen! Ma kisérleteztem egy kicsit, az alaprecept a Chili és vaníliáról származik, de a töltelék már saját fejlesztés. Spenótos tofuval töltött gombafejek Hozzávalók: néhány nagyobb gomba fél kg. spenótlevél egy tömb füstölt tofu néhány gerezd fokhagyma egy kis fej lilahagyma sörélesztőpehely (opcionális) fél pakk petrezselyem olaj fűszerek (só, bors, stb.) Idő: másfél órával számolhatunk, mert a spenóttal sokat kell vacakolni. Hallgassunk hozzá Transplants-t! A spenótot vízbe pakoltam, egyesével letépkedtem a szárait, majd a leveleket még egyszer lemostam. Az eredményt kisebb darabokra vágtam, majd olajon kezdtem párolni, sóztam, borsoztam. Szórtam bele apróra vágott fokhagymát. Amikor már szép spenótállaga lett, beledobáltam a kockákra vágott tofut és az egészet kavargattam még egy ideig. Hagytam kihűlni, majd raktam még bele felkockázott lilahagymát és felvágott petrezselymet. A tofukat villával összetörtem, az egészet igyekeztem minél jobban összekeverni. Ez lesz a töltelék. A gombákat megpucoltam, megmostam, a szárakat kivágtam és félreraktam (ezekből gombás kukoricakrém készül épp). A gombafejeket olivaolajjal megkentem, sóztam, borsoztam, majd belepakoltam kézzel a tölteléket, igyekeztem minél púposabbra csinálni, így is sok töltelék maradt (ebből holnapra még csinálok valami rakott cuccot krumplival). A megtöltött gombákat tepsibe pakoltam, megszórtam sörélesztőpehellyel sajt helyett, aztán megsütöttem. 10-20 perc kell neki. A köret a fotón látható tök menő keverékből készült.
Sütőtök köret hokkaido tökből
2010. október 8. KryaSpirit-Vegalife
Nagyon szeretem a sütőtököt, de sajnos ezzel egyedül vagyok kis családunkban. Ennek ellenére megleptem magam két nagy hokkaido tökkel. Most aztán ehetem..... Az egyszerű sült tök valahogyan már nem mozgat meg egy ideje, ezért hol leves, hol püré készül belőle és kipróbáltam már az ötfűszeres szószban sült változatot is. Ezek mindegyike inkább édeskés, fűszeres, csípős, de most arra voltam kíváncsi, milyen sós ételként, úgyhogy egy önmagában is fogyasztható köret (akkor az nem is köret) készült belőle. A hokkaido tök nem olyan édes, mint a sonkatök, ezért tettem bele a juharszirupot, de ez el is maradhat, ilyenkor majdnem olyan lesz, mint egy krumpli. Mindenesetre a PH csoda könyv szerint csak az újkrumpli lúgos, az öreg krumplinak már inkább savasító hatása van, helyette a sütőtököt ajánlja. Nem tudom így van-e vagy sem, más könyvek a krumplit időszaktól függetlenül lúgosítónak tartják. Mindenki döntse el maga, mit gondol erről. Akár így, akár úgy, a sütőtök így ebben a formájában helyettesítheti, akár változatosabbá is teheti étkezésünket. Hozzávalók: 2 hokkaido tök (egy is elég, nekem kettő volt) 2 fej hagyma lereszelve 4 gerezd zúzott fokhagyma 8-10 zsályalevél apróra vágva 2 ek juharszirup himalaya só őrölt fekete bors 2 ek balzsamecet olívaolaj Az olívaolajon a vöröshagymát megpirítottam, mikor már majdnem üveges volt beletettem a fokhagymát és máris jöhet bele a felkockázott, héjas hokkaido tök. A tököt picit átpirítottam, sóztam, borsoztam, beletettem a juharszirupot, a balzsamecetet és egy pici vizet. Na és persze a zsályaleveleket. Lefedtem és addig pároltam amíg a tök puha lett. Szaftos lesz, de nem málik szét, a kevergetés mértékétől függően mennek szét a tökkockák, de a héj elég szépen összetartja majd.
Szezámmagos tofufalatok karottás-petrezselymes rizzsel
2009. augusztus 23. La Cuisine d'Adéle
Igazán gyorsan elkészíthető munkahelyre-vivős étel... de nekem annyira ízlett, hogy - bár tényleg nagyon egyszerű, mégis - közzéteszem itt a blogon... Szerintem nagyon dekoratív is: ínycsiklandozóan néznek ki az aranyszínű, ropogós tofudarabkák. Party-falatként is simán el tudom képzelni, friss zöldségekkel vagy valamilyen mártogatóssal. Az alapötletet - ha jól emlékszem - a Nélkülözhetetlen vegetáriánus könyvből merítettem. S a következőképpen készítettem. Szezámmagos tofufalatok Hozzávalók (2 adaghoz) 20 dkg bio natúr tofu szójaszósz kb. 2 teáskanálnyi bio teljes kiőrlésű búzaliszt szezámmag (a lényeg az, hogy kb. 1/3 - 2/3 legyen a liszt-szezámmag arány) olaj (nálam bio repce) Elkészítés: A tofut kb. 1X1 centis kockákra vágtam és szójaszószban pácoltam addig, amíg a többi hozzávalót előkészítettem és a köretet elkészítettem. Egy fél-háromnegyed órás pácolódás (már) nagyon jót tesz neki. A búzalisztet elkevertem a szezámmaggal. A tofudarabkákat bebundáztam a szezámmagos liszttel. Egy serpenyőben kevéske olajat forrósítottam, s a tofukockák minden oldalát aranyszínűre sütöttem. Papírtörlőre szedtem. Azonnal tálalva a legfinomabb, hiszen, így a nagyon finom ropogós, de másnap elfalatozva is nagyon ízletesnek bizonyult. Karottás-petrezselymes rizs Hozzávalók (2 adaghoz) 1/2 dl barnarizs (bio gyorsfőzésűt használok) 2 közepes sárgarépa 1/2 csokor petrezselyem olaj (bio repce) só (himalaya) Elkészítés: A rizst - miután alaposan megmostam - pici olajon lepirítom, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, sózom és fedő alatt, kis lángon puhára párolom. Amíg a rizs fő, a répákat megtisztítom, megmosom, apróra kockázom. Kevéske olajon átforgatom, enyhén sózom, majd lefedve kis lángon, dinsztelem úgy, hogy a végeredmény kellemesen roppanós maradjon. A petrezselymet alaposan átmosom, apróra metélem. A rizst összekeverem a narancsszínű répakockákkal és - miután elzártam alatta a gázt - a friss petrezselyemmel. Végtelenül egyszerű, de rendkívül ízletes és dekoratív köret.
Kapros töksaláta - vegán
Régi családi recept, a nagymamám is sokszor főzte és az anyukám is gyakran készíti nyáron. Beteszi a hűtőbe, szuper köret valami mellé, de magában is tökéletes. Üdít és frissít a kánikulában. Hozzávalók: 1 főzőtök vagy nagyobb cukkini 2 ek olaj fél kk asafoetida (vagy fél hagyma) 1,5 kk pirospaprika csipetnyi őrölt feketebors 1,5 kk só 1 ek apróra vágott friss kapor 2 ek ecet 1 ek cukor Az elkészítése igen egyszerű. A tököt meghámozzuk, félbevágjuk, a magházat kiszedjük. A tiszta tökhúlt legyaluljuk vagy durvára reszeljük. Serpenyőben felmelegítjük az olajat, beletesszük a fűszereket: az asafoetidát, a paprikát és a borsot. Elkeverjük, majd hozzáadjuk a tököt, a sót és a kaprot. Jól összeforgatjuk és addig pároljuk, amíg a tök megpuhul. A végén bekeverjük az ecetet és a cukrot és még egy-két percig főzzük.
Szójaszószos zöldbabköret fokhagymával és szezámmaggal
2024. május 18. Prove - a világ vegán szemmel
Ha szeretnéd izgalmasabbá és komplexebbé varázsolni a zöldbabköretet, akkor ez a szójaszószos változat fokhagymával és szezámmaggal a tökéletes választás. Gyorsan elkészül, és garantáltan a legválogatósabb zöldségfogyasztókat is leveszi majd a lábukról. A zöldbabköretet leggyakrabban párolva készítik el, ami általában kevésbé örvend nagy népszerűségnek, mint egy tepsis burgonya vagy egy majonézes krumplisaláta. Azonban most megmutatjuk, hogy… The post Szójaszószos zöldbabköret fokhagymával és szezámmaggal appeared first on Prove.hu.
Karácsonyi asztalunk dísze: a párolt lilakáposzta
A párolt lilakáposzta egy olyan klasszikus fogás, ami nem hiányozhat egy gazdagon terített karácsonyi asztalról. A lilakáposzta, amely a káposztafélék családjába tartozik, hosszú utat tett meg, mire eljutott a karácsonyi asztalunkra. Európában már évszázadok óta termesztik, és számos országban része a hagyományos konyhának. Magyarországon is kedvelt zöldség, különösen az ünnepi időszakban. A lilakáposzta nemcsak finom, hanem egészséges is. Gazdag C-vitaminban és rostban, továbbá antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, ami hozzájárul az egészséges immunrendszer fenntartásához. A benne lévő antociánok, amelyek a káposzta lilás színét adják, segítenek csökkenteni a gyulladásokat a szervezetben. A párolt lilakáposzta tökéletes köret vegetáriánus fogások mellé is. Mély színe és íze remekül kiegészíti az ünnepi ételek palettáját. Ráadásul a lilakáposzta párolásával megőrizzük a zöldség tápanyagait és ízét, így egészséges és ízletes köretet kapunk. Hozzávalók: egy közepes fej lilakáposzta 1 tk só 3 ek olaj 2 ek cukor 2 ek almaecet 1 kk őrölt fűszerkömény 1 kk só A káposztát negyedekre vágjuk, egyenként legyaluljuk, majd a legyalult káposztát besózzuk a teáskanálnyi sóval. Fél órán át állni hagyjuk. Ha letelt, egy lábosban felmelegítjük az olajat, beletesszük a káposztát, lefedjük és a lángot kicsire húzzuk. Időnként megkeverve addig pároljuk, amíg a káposzta megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a cukrot, az ecetet, a fűszerköményt és a sót. Elkeverjük és 3-4 percig tovább pároljuk.
Amerikai tésztasaláta vegán majonézzel
2023. december 8. Prove - a világ vegán szemmel
Ez az amerikai tésztasaláta makaróniból készül friss, ropogós zöldségekkel és vegán majonézzel. Remek étel lehet baráti vacsorák kiegészítőjeként, de önmagában fogyasztva is megállja a helyét. A tésztasaláta sokszor ízetlen, szegényes köretként jelenik meg a családi és baráti összejöveteleken. Emiatt sokan elkönyveljük magunkban: a tésztának a saláta közelében semmi keresnivalója, hagyjuk csak meg az olaszos, paradicsomos… The post Amerikai tésztasaláta vegán majonézzel appeared first on Prove.hu.
Pesztós zöldbab
Itt a vegán január, sokan próbálkoznak ilyenkor legalább húsmentesen étkezni. A következő receptet mindenkinek ajánlom, mert hihetetlenül egyszerűen elkészíthető és rendkívül jól laktat. Ha nincs otthon hántolt zabunk, elkészíthetjük barna rizzsel, vagy fehér rizzsel is. Férjemmel mi nagyon megkedveltük a zabot mint köretet, és tulajdonképpen teljes értékű gabona. Lényegében ha valami gyors zöldséges ételt szeretnék készíteni, ez nálam egyfajta jolly joker. Igaz a zabot kuktában főzőm puhára és a zöldbabos szósznak se kell sok idő. Így az egész fél órán belül elkészül. A recept Hozzávalók: - 1/2 kg zöldbab - 25 dkg kukorica - 1 bögre olivabogyó - 3 dl növényi tej - vegán pesztó - 20 dkg zab Elkészítés: A zabot érdemes előre órákra beáztatni, akár előző éjszaka is. Ha kuktánk, elektromos kuktánk van, akkor az áztatás elmaradhat, viszont ekkor is érdemes bő vízzel átmosni. Kukta nélkül kb. kétszeres mennyiségű vízben a zabot puhára főzzük. Kuktában pedig követjük a készülék ajánlását (barna rizshez, ha nincs rajta zab feltüntetve). A zöldbabot, kukoricát és az olivabogyót egy edénybe tesszük, hozzáöntjük a növényi tejet (érdemes sűrűbb tejfélét választani), adunk hozzá 1 jó evőkanálnyi pesztót és tulajdonképpen fedő alatt puhára főzzük. Egyszerűen a megpuhult zab a köret (persze rizzsel is elkészíthető) és a zöldbabos-kukoricás szósszal tálaljuk. A pesztó lehet házilag készített - receptet találsz itt és itt, vagy üzletben vásárolt. Most a Veganuary-nak köszönhetően bizonyára Magyarországon is több üzletben van vegán termék. Nézz körül, hátha találsz pesztót is. (Angliában a Lidl-ben van).
Rizs - ahogy a gyerekek szeretik
2022. február 7. Mindennapi ételeink
Nálunk a natúr, főtt rizs és mellé egy rántott zöldség nem tartozik a kedvenc ételek közé - a gyerekeknél. A rizst feldolgozva szeretik: pl. töltött paprikában, töltött káposztában, vagy rizsből készült fasírtként, rakott rizses dolgokként. De szerettem volna olyan rizst készíteni, ami köretként is bejön nekik. Így készült el ez a póréhagymás-borsós rizs. De készítettem már paradicsomszósszal-paprikával is, csak arról nem készült (egyenlőre fotó). Hozzávalók:30 dkg rizs10 dk zöldborsó2 ek. olaj 1 gerezd fokhagyma1 póréhagyma, felkarikázva víz növényi főzőtejszín (kb 1 dl)1 kk. citromElkészítés:A rizst az olajon megpirítjuk, majd felengedjük kétszeres vízzel. Ekkor tegyük bele az előzetesen félpuhára főzött mirelit borsót (nekünk még mindig van a tavalyi kerti termésből a fagyasztóban). Egy serpenyőbe belekarikázzuk a póréhagymát, és olaj nélkül, egy kanál vízen és a főzőtejszínt is hozzáadva megpároljuk. A legvégén belekeverjük a citromlevet. Amikor a rizsünk majdnem megfőtt, hozzáadjuk ezt a tejszínes-hagymás dolgot, ami igazán pikánssá teszi. Összekeverjük, 1-2 perc alatt még hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Petrezselyemzölddel vagy darált mandulával megszórva tálaljuk - mai nap nálunk a rántott brokkoli és friss saláta mellé.
Csak egy kis karfiol
2021. december 28. Mindennapi ételeink
Remek "ropogtatni való" egy majonézes saláta, hotdog mellé, kiegészítve a vacsoránkat vagy reggelinket, de bármilyen köret (pl. pesto-s krumplipüré , vagy metélőhagymás rizs ) mellett is megállja a helyét. Sőt, köretként is fogyaszthatjuk. Hozzávalók:1 fej karfiol 2 tk. koriander2 tk. római kömény 2 tk. só 2 ek. mogyoróolaj (bármilyen olaj megfelelő) Elkészítés:A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, megmossuk, és letörölgetjük. Egy tálban összekeverjük a fűszereket az olajjal és a karfiolra öntjük, alaposan összeforgatjuk. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, rátesszük a karfiolokat, a maradék olajat ráöntjük és 150 fokon 30 perc alatt készre sütjük. Szoktam metélőhagymával is készíteni, akkor csak ez, és napraforgó olaj kerül rá.
Babos-padlizsanos lecsós ragu
2020. szeptember 23. Mindennapi ételeink
Idén is szép termésünk lett a kertekben, alig győztük feldolgozni, kb 500 befőtt (kompót, lecsó, zöldségkrém, lé stb. készült, illetve a nagy mélyhűtőláda is tele van mindenféle hazai jóval. Azonban gyerekek kezdik unni pl lecsót :-D Így, mivel sok a padlizsán és a paprika is itthon, muszáj volt valamit kitalálni. Nekünk bulgurral tálaltam, a gyerekek kaptak hozzá durumtésztát :-DHozzávalók: 1 db piros kaliforniai paprika1 db sárga kaliforniai paprika2 közepes padlizsán 1 fej hagyma2-3 gerezd fokhagyma1 doboz kidney bab konzervsó, friss bazsalikom a kertből 2 ek. olaj Elkészítés:A hagymát felvágjuk és kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott paprikát, padlizsánt, és megsózzuk, ráreszeljük a fokhagymát és lassú tűzön fedő alatt pároljuk kicsit , amikor elpárolgott a saját kiengedett leve, akkor levesszük a fedőt és szintén kis lángon összesütjük. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá a lecsöpögtetett babot, friss bazsalikomot. Gazdagíthatjuk növényi tejföllel, és bármilyen körettel tálalhatjuk.
Zöldséges frittata (vegán)
Az eredeti olasz frittata, ami egyfajta átmenet a rántotta és az omlett között és bármilyen kéznél lévő zöldségekkel (vagy sajttal, esetleg hússal) készül. Állítólag kevés olasz étterem étlapján találjuk meg, ennek pedig az oka az, hogy leginkább előző napi maradékokból készül. Olaszok mellet a franciák és spanyolok is előszeretettel készítenek frittatát, de már a Perzsa Birodalomban (mai Irán területe) is elterjedt, szintúgy Észak-Afrika területén. Mindez azt mutatja, hogy eléggé populáris ételről van szó, ami a különféle konyhákban más-más ízvilággal és fűszerekkel jelenik meg. Mondhatni ahány ház annyi frittata. Tehát előző napról maradt krumpli, répa és társaival vagy akár spenóttal, spárgával is elkészíthető, vagy ha más nem, használhatunk fagyasztott vegyes zöldség keveréket hozzá. Kisebb mennyiségben serpenyőben is elkészíthető. Nálam nagyobb adag készült, így tepsiben sütöttem meg. A recept Hozzávalók - 1 doboz tofu - 2 dl növényi tej (szója volt kéznél) - 3 kanál sörélesztő pehely - 1 teáskanál mustár - 3-4 gerezd fokhagyma - 1-2 csipet só - 1 teáskanál kurkuma vagy turmeric - 1 csipet fekete só (tojás ízt kölcsönöz neki - el is hagyható) - 1 púpozott evőkanál kukorica keményítő - Kb. fél kg párolt zöldség (lehet csak krumpli, de variálhatjuk annak megfelelően, mi van otthon, vagy ha maradt zöld köret előző napról, azt is felhasználhatjuk) - medvehagyma (elhagyható) Elkészítés: A turmixgép poharába beleaprítjuk a tofut, ráöntjük a növényi tejet és a géppel összedolgozzuk. Közben hozzáadagoljuk a fenti sorrendben a hozzávalókat. A legvégén pedig a kukorica keményítőt. Amikor enyhén folyékony, inkább sűrű masszává vált, akkor egy tálban összekeverjük a zöldségekkel majd vagy az egészet egyben sütjük ki sütőpapírral bélelt tepsiben. Akárcsak némely süteményeket, ezt is tűpróbával tudjuk ellenőrizni, hogy megsült-e. Ha ráragad a szósz a késre, vagy a tűre, akkor még sütni kell. Ha serpenyőben sütjük (ezt a mennyiséget 2-3 serpenyőre elosztva), fontos, hogy tapadásmentes serpenyő legyen. Ennek hijjával egy kis olíva olajat tegyünk a serpenyőbe és a frittatát fedő alatt süssük meg.
Rántott paprikakarikák
Ajándékozz karácsonyra főzőtanfolyamot! Az akció részleteiért KATT IDE Vegán Szaloncukor-készítő főzőtanfolyam Nálam minden lecsófőzés eleve úgy néz ki, hogy ipari mennyiségű paprikával futok neki, mert nemcsak mindenki imádja, de ráadásul hajlandó megenni másodszor, harmadszor, sőt, negyedszer is. :)
Édes-savanyú póréhagyma “feta” sajttal (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2019. október 11. Zizi kalandjai
Póréhagyma, mint köret? Miért ne? Nem egy túl gyakori zöldség, hagymaféle a köretek terén, pedig ebben az ételben királyi szintre emelkedik. Olyan főszereplő lesz, aki a megterített asztalnál magára vonja a tekinteteket. Remélem felcsigáztalak benneteket annyira, hogy legfőbb vágyatok az legyen, hogy elkészítsétek ezt az ételt a hétvégén. Mert egyszerű. Mert hihetetlenül finom. Source
Töltött krumplicsónakok
Gluténmentes, vegán, laktató étel krumplival, tofuval és egy kevés spenóttal. Vendégváró ételnek vagy vacsorának is elkészíthetjük. A recept eredeti öltetét az Angliában elterjedt "Jacket potato" adta, amikor a krumplit héjában megsütik (igen, eddig a magyarok is szoktak ilyen ételt), majd kettévágják úgy, hogy ne essen szét két részre, csak kettényíljon és a kettő fél burgonya közé reszelt sajtot vagy tonhalat raknak. Iskolamenzákon ez a jacket potato mindennapos étel. Például van olyan iskola, ahol szó szerint, minden nap kérheti ezt a gyerek. Kérik is, mert a többi ételt kevésbé szeretik (pl. curry rizzsel vagy sült hús valami csúnya barna és büdös szósszal leöntve) és tudják, ezzel nem fognak mellé, kivéve, hogy az 5-6 éves gyerekek még nem boldogulnak úgy a késsel villával, hogy önállóan meg tudják enni. Angliában legalább 3 fajta ételből választhatnak ebédre. Reggel a gyerekek megérkeznek (általános iskola) az osztályterembe és egy nagy digitális táblán a nevükre kattintva választhatnak 3 fajta színből. Mindegyik szín valamilyen étel. A sárga általában vegetáriánus, a kék általában húsos. A tábla mellett legtöbbször ott vannak a napi menük képei, a 3 főétel képe, azzal a színnel bekeretezve, amelyik ételt jelenti. Pl. Zöldséges curry sárga keretben. Vannak olyan iskolák, ahol e 3 menün kívül van egy 4., a jacket potato, ami mindig elérhető. A legtöbb iskolában, de nem mindenhol, a gyerekeknek ebéd előtt kiosztják a rendelésüknek megfelelő karszalagot, amit a konyhás néniknek átadnak, akik adják is nekik a menüt. Emellett salátafélék, kenyér, gyümölcs és valami desszert (néha az is 2-3 féle) is választható. Bizonyos iskolákban minden gyereknek alanyi jogon jár az étel, azonban mégis vannak, akik hozzák a kis "lunchbox"-ot, amibe a szülő csomagolt ebédre ételt a gyereknek. Ezek néha szendvicsek (legjobb esetben), de gyakran csak sajnos boltban vett ilyen olyan egészségtelen étel (chips, keksz, süti, csoki, néha gyümölcs, sajt). Mindezt még megfejeli az a tény, hogy kb. úgy váltakozik a menükínálat, hogy krumpli, tészta, krumpli, tészta. Tehát jacket potato hétfőn, sajtos tészta kedden, parázson (nem) sült krumpli körettel szerdán, pizza csütörtökön (kb. helyileg készített kenyértészta paradicsommal megkenve és sajttal megszórva, téglalap alakokban felvágva). Pénteken nem maradhat ki a krumpli, no meg péntek amúgy is hal, tehát fish and chips, ami rántott hal sültkrumplival. Ez egy áltagos általános iskola menükínálatának tömör leírása. Részletesebben is talán egyszer beszámolok az iskolarendszerről itt, Angliában a http://hataratkelo.blog.hu/ -n, ha majd lesz időm és elég érdeklődés felém másoktól megírni tapasztalataimat és a magyar oktatástól eltérő dolgokat. Mozsának legyen elég ennyi, ezt is emészteni kell, gondolom. :) Amíg pedig ezt emészti a Kedves Olvasó, készítse el a töltött krumplicsónakokat! A recept Hozzávalók: - 5 nagyobb fej krumpli - 1 csomag tofu (kb. 30 dkg) - hagyma - ételízesítő - kb. 10 dkg spenót - só Elkészítés: A krumplikat megmossuk, héjában megfőzzük őket de csak annyira, hogy kemények maradjanak, de ne nyersek. Amikor megfőttek, félbe vágjuk őket, kanállal a belsejét kikanalazzuk úgy, hogy egy kis "fal" maradjon, így készítünk "krumplicsónak"-ot, amit majd megtöltünk. A krumpli belsejét egy kicsit megsózzuk, s közben elkészítjük a tofus-spenótos tölteléket. A hagymát nagyon apróra vágjuk és egy kis vizen üvegesre pároljuk. Közben a tofut csíkokra vágjuk, majd villával összetörjük. A megpárolt hagymára tesszük a tofut, megszórjuk egy kis ételízesítővel, megpirítjuk. Ehhez hozzákeverjük a szintén összetört krumplit. Amikor a tofu és krumpli megpirult, hozzáadjuk a megmosott, csíkokra vágott spenótot. Ha úgy tetszik, egy kis fokhagymát vagy medvehagymát apróra vágva szintén adhatunk a tofus krumplihoz. Kicsit átkeverjük, majd a krumplikat megtöltjük ezzel. Sütőben 180 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Esetleg reszelt vegán sajtot szórhatunk a megtöltött krumplicsónakok tetejére. Céklával fogyasztva nagyon finom.
Sült csicseri
Nemrég a Vegan Food Festen tartottam főzőbemutatót, ahol a nyári jegyében készítettem el egy kíméletesen főzött, sokféle zöldséges, színpompás, könnyű ebédet . Pár dolgot azért beújítottam ezen a korábbi tálon, pl. került rá ebből a pácolt, sült csicseriborsóból is. Ettől tartalmasabb is lett, és nagyon jól beleillett a korábbi ízvilágba is. Hmm! Mennyei! :) Próbáld ki, ezt a csicserit rakhatod tésztára, salátába, de körettel akár még főétel is lehet belőle. Hozzávalók egy szép adaghoz: - 1 konzerv csicseriborsó - 2 ek élesztőpehely - 1-2 kk pirospaprika - 1 mk fokhagyma granulátum - 1 mk szárított kapor - 1/2 mk só - 3 ek olívaolaj - A csicseriborsót csepegtesd le, még jobb, ha meg is szárogatod törlőruhával. Tiszta konyharuha között finoman hengergetve nemcsak a nedvességet itatod le, de az átlátszó hártyától is megszabadíthatod a szemeket, amitől jobban fog rá tapadni a pác. - Ezután a fűszereket jól keverd el az olajjal, majd forgasd bele a csicseriborsót. - Öntsd az egészet egy serpenyőbe, és süsd, amíg pattogni kezd. (vigyázat, lövöldözni is szokott!) Hidegen, melegen is finom. :) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 10 perc Ez egy vegán recept volt. :) Hasonló recepteket ITT találsz még. Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :) Nézd meg a főzőtanfolyamaimat is: Kezdő Vegán Haladó Vegán (A mindennapi superfood) Vegán MUST HAVE - a kötelező alapcsomag Növényi Tejek és Tejtermékek I Növényi Tejtermékek II Kezdő Vegán Angol nyelven The post Sült csicseri appeared first on Kertkonyha.
zöldborsó püré
Legyenek a köretek változatosak és szuper egészségesek. Fontos a sok zöldséget, de fontosabb, hogy finomakat együnk. Mi lenne, ha ötvöznénk a kettőt egy finom pürében? Hozzávalók - 450gr zöldborsó - 1tk só - 1ek mustár - 100gr túró - 1gerezd fokhagyma Így készítsd - Pároljuk meg a zöldborsót - Tegyük turmixgépbe a hozzávalókat, és pürésítsük
spenótkrém
2018. március 28. Beautilicious
Nagyon gyorsan elkészíthető, egyszerű, egészséges és finom fogás akár kenyérre kenve, magában vagy akár köretként is remekül helyt áll. Hozzávalók - 200gr spenót - 1gerezd fokhagyma - 100gr túró - só Így készítsd - Pirítsd le a fokhagymát - Párold meg a spenótot - Turmixold össze a túróval
Kókusztejszínes zöldség gyömbérrel és shitake-val, köret: gabonakolbászos köles
Egy elég rendhagyó kombináció ez az étel, de működik! Nagyon finom, és jól harmonizálnak a különböző nemzetek ízei. És nem utolsó sorban: nagyon egyszerű recept és gyorsan elkészül. Hozzávalók: 1 bögre köles 3-4 cm-es darab egy gabonakolbászból só fagyasztott zöldhüvelyű zöldbab fagyasztott sárgahüvelyű zöldbab 1 db sárgarépa apróra vágva spenótlevelek (egyéb fagyasztott zöldségek ízlés szerint) 1 doboz kókusztejszín friss vagy szárított gyömbér friss vagy szárított shiitake gomba fokhagyma só Díszítéshez: szezámmag Elkészítés: a kölest megmosom, és dupla mennyiségű vízben készre főzöm a belemorzsolt gabonakolbásszal együtt, és ízlés szerint sózva. Ha szárított shiitake gombával dolgozunk, azt fél órára érdemes beáztatni főzés előtt. A zöldbabokat, a csíkokra vágott gombát és a répát a kókusztejszínben elkezdem főzni közepes lángon, fedő alatt, beleteszem a gyömbért és sót ízlés szerint. 15-20 perc múlva hozzáadom a spenótot és fokhagymanyomóval a fokhagymát. Amint a spenótlevélkék megfonnyadtak, vagy fagyasztott spenót levél esetén: felolvadtak, és a zöldbabok is megpuhultak, kész az ételünk. Bőven szórt szezámmaggal vagy dióval tálalom. The post Kókusztejszínes zöldség gyömbérrel és shitake-val, köret: gabonakolbászos köles appeared first on VegaNinja.
Napraforgós cékla fasírt
Nagy kedvencem ez a roppanós, vegán, tulajdonképpen zabfasírt. Céklával készítettem az idénynek megfelelően, de bármilyen zöldséggel készíthetjük. Lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz, sok rostot és fehérjében gazdag a zabpehely miatt. Hozzávalók: 25 dkg kis levelű gluténmentes zabpehely 1 db reszelt, friss cékla 1 teáskanálnyi vegamix 1 kk parajdi só maréknyi enyhén pirított napraforgó mag 1 cikk préselt fokhagyma kb 1,5 dl meleg víz A vízhez hozzákeverjük a vegamixet és a sót, ráöntjük a zabpehelyre, hozzáadjuk a napraforgó magot, a reszelt céklát, fokhagymát, összekeverjük és hagyjuk állni körülbelül 10-15 percig. Ha túl száraznak találjuk adhatunk hozzá még vizet, vagy ha folyós akkor még zabpelyhet. Formázható állagúnak kell lennie. Evőkanállal kiszaggatjuk és tetszőleges méretű fasírtokat formázunk belőle. Forró kókuszolajban kisütjük. Süthetjük sütőben is, akkor viszont a masszához adjunk egy evőkanálnyi hidegen sajtolt olíva olajat vagy napraforgó olajat. Önmagában vagy salátához, különböző köretekhez feltétnek, akár főzelékhez kitűnő.
Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. november 28. Zizi kalandjai
Ebben a hideg, borús téli időben csodásan mutat ez a lilakáposzta saláta, ugye? A lilakáposzta egy kicsit mellőzött zöldség szerintem. Megpároljuk és nagyjából ennyi. Pedig tök jól lehet sütni tepsiben zöldségekkel, lehet belőle fasírtot is csinálni vagy krémlevest főzni. Igyekszem én is többet beiktatni az étrendünkbe, mert a jótékony hatása kiváló a szervezetünkre. Tudtátok, hogy a lilakáposzta akár 6-8-szor is több C-vitamint tartalmaz, mint a fehérkáposzta? Található még benne kálium, kálcium, foszfor, vas, jód, kén, valamint A-, B-, és U-vitamin, hihetetlenül erősíti az immunrendszert. A legtöbb értékes vitamintartalmát salátaként fogyasztva vihetjük be a szervezetünkbe. Télen érdemes csíraként is fogyasztani, ugyanis a lilakáposzta csíra a szervezet számára valóságos vitaminbombaként szolgál. “Nyersen fogyasztva, igazi gyógyszer az emésztés számára. Azok, akik gyomorproblémákkal küzdenek, fogyasszanak minél több vöröskáposztát, mivel segíti a bélműködést, és tisztítja a beleket. A friss zöldség ugyanakkor az izmok egészségéért és az idegrendszer karbantartásáért is felelős. Összetevőinek köszönhetően, serkenti a központi idegrendszer sejtjeinek működését, a fitohormonokat, amelyek felgyorsítják a szervezet regenerálódási folyamatait, és küzd a fáradtság ellen is.” (Forrás: innen). Mielőtt ezt a sok infót megtudtam volna róla már elhatároztam, hogy salátát fogok csinálni belőle. Nem akartam szeletelni, mert az a gyerekeknek nehezebben fogyasztható, meg túl sokat kell rágni, ezért úgy döntöttem, hogy robotgépben aprítom fel nagyon kis darabkákra, így könnyebben lesz ehető. Adtam hozzá aprított újhagymát, az i-re a pontot pedig maga az öntet tette fel. Került bele tahini, miso paszta, narancslé és egy kevés gyömbér (tényleg kevés, hogy ne legyen csípős a gyerekeknek). Kiváló saláta előételnek, köretnek és a karácsonyi asztalra is el tudom képzelni a párolt káposzta helyett. Nagyon gyorsan elkészül, próbáljátok ki! Lilakáposzta saláta miso-tahini öntettel (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 10 perc Teljes idő 15 perc Gyorsan elkészülő, finom, csodaszép színű saláta. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók ½ fej (kb. 400 g) lilakáposzta 2 szál újhagyma, felaprítva 1 kis darabka gyömbér, meghámozva 2 evőkanál frissen facsart narancslé 2 evőkanál fehér miso paszta 2 evőkanál tahini kb. 60 ml víz Elkészítés Tegyük a robotgépbe a lilakáposztát néhány darabba vágva. Dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg egészen kicsire aprítja. Borítsuk egy nagy tálba a felaprított káposztát és tegyük félre. Egy tálkába tegyük a tahinit, a narancslevet, a miso pasztát és reszeljük bele a gyömbért. Jól keverjük el. Lassan kezdjük hozzáönteni a vizet, hogy jól folyó öntetet kapjunk. Adjuk a felaprított újhagymát a káposztához, locsoljuk meg az öntettel és tálaljuk azonnal. 3.5.3229 Mi így ettük: pirított kápia paprikás tofuval (jövök ennek a receptjével) és rizzsel + a lilakáposzta saláta meglocsolva az önettel… fenséges fogás!
Pirított mustáros citromos szójaszeletek (laktózmentes, gluténmentes, vegán)
2017. október 18. Zizi kalandjai
Családi ebédre készültünk, így gondoltam, hogy kipróbálom (életemben először) a Veganz szója szeleteit. Még soha nem csináltam és nem is ettem ilyet… ha szójáról van szó, akkor tofu vagy tempeh formában fogyasztjuk leggyakrabban és még szójajoghurtot eszünk alkalmanként. A FB vegán csoportjaiban láttam egy-két izgalmas receptet ilyen szójaszeletekkel, de valahogy nem éreztem szükségét, hogy én ilyet egyek. Most ezt ajándékba kaptam, így gondoltam, hogy a családi ebéden bedobom, amikor a vendégek egy része húsevő. Sikert értem el vele, mindenkinek ízlett. Befűszerezve tényleg húsra emlékeztet, de nincsen hús íze (szójalisztből és vízből készül), csak az egész, ahogy tálaltam, ahogyan fűszereztem, az olyan volt, mintha valamilyen fűszeres húst ennénk burgonyapürével és pirított, sült zöldségekkel. A szójaszeleteket meg kell főzni sós vízben, leszűrni, aztán jöhet a fűszerezés és a pirítás. Én most mustárral és frissen facsart citromlével, valamint kakukkfűvel, pirospaprikával, fokhagymával és sóval fűszereztem. Nagyon finom lett. Egy 300 grammos csomag elég volt 6 felnőttnek és 2 kicsi gyereknek úgy, hogy sokféle köretet tálaltam mellé. Ha húsevő vendégeket várunk és jól akarjuk lakatni őket vagy csak kíváncsiak vagyunk, hogy milyen íze van a szójaszeletnek, akkor próbáljátok ki. Ha már a szójáról beszélek, akkor megemlítek egy Youtube videót, amibe tegnap futottam bele. Bonny Rebecca készített egy nagyon szuper videót a (démonizált) szójáról, feltéve a kérdést, hogy a szója tényleg rossze lenne-e számunkra? A videó bemutatja egy napját, hogy mit eszik és emellett jó sok infó elhangzik a szójáról! Hasznos! Pirított mustáros citromos szójaszeletek (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 30 perc Teljes idő 40 perc Szerző: Zizi Recept típusa: ebéd, vacsora, főétel Konyha: vegán, gluténmentes Adag/mennyiség: 4-6 főre Hozzávalók 300 g Veganz szója szeletek 60 ml (65 g) dijoni mustár 3 gerezd fokhagyma, felaprítva 2 evőkanál olívaolaj 2 teáskanál füstölt pirospaprika 2 teáskanál szárított kakukkfű Himalaya só kevés víz Elkészítés Tegyük a szójaszeleteket egy lábasba, öntsük fel vízzel és sózzuk meg (2-3 teáskanál). Forraljukf el és főzzük 10 percig. Szűrjük le és tegyük félre. Egy tálban keverjük össze a pácot: mustárt, olívaolajat, pirospaprikát, kakukkfüvet, fokhagymát és sózzuk ízlés szerint. Tegyük bele a leszűrt szójaszeleteket és jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a szeleteket. Tegyük félre 10-15 percre pácolódni. Közepes láng felett hevítsünk fel egy serpenyőt, tegyük bele a pácolt szójaszeleteket és pirítsuk 3-4 percig. Adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy ne égjen meg és legyen egy kis szaftja. Tálaljuk azonnal zöldségkörettel. Jegyzetek A legjobb frissen fogyasztva! 3.5.3226 ***** A zöldfűszeres mártás alapport a {Spar Magyarország} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.
Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán)
2017. július 16. Zizi kalandjai
A Nar Gourmet blog szerzője, Tóth Ági, júniusra hirdetett vegetáriánus-vegán török hónapot, amely keretén belül jobbnál jobb gasztronómiai programokat szervezett az érdeklődőknek. A török húsmentes hónap során Ági bemutatta a török konyha sokszínűségét, mind a blogbejegyzései, mind a tematikus események segítségével. A török konyháról első hallásra mindenkinek a húsos, fűszeres, sokszor nehéz ételek jutnak eszébe, keveset tudunk arról, hogy Törökország gasztronómiája milyen gazdag és kreatív a zöldségek felhasználása terén. Ha vegetáriánusként, vegánként eljutunk az országba, biztosan lesz mit ennünk… erről meggyőződhettem az egyik Ági által szervezett programon, a török vegán főzőkurzuson. Alapanyagok előkészítése a lencseleveshez… Alapanyagok a padlizsánraguhoz és a bulgur salátához… Ági nagyon izgalmas menüsort állított össze a kurzusra: Mercimek çorbas? (Vöröslencse leves) // Narl? k?s?r (Gránátalmás, fűszeres bulgursaláta) // Patl?can yahn?s? (Padlizsán ragu paradicsommal es burgonyával) // Zerde (Sáfrányos-fenyőmagos puding). Mindegyik egyszerűen elkészíthető étel volt egy kis csavarral, így nem meglepő, hogy a végén a közösen elfogyasztott vacsora során fantasztikus ízek bombázták az ízlelőbimbóinkat! Vöröslencse leves fűszeres olajjal meglocsolva és pár csepp frissen facsart citromlével tálalva – mennyei ízek egy kis tálkában! Sáfrányos-fenyőmagos puding – szokásosan nagyon-nagyon-nagyon édes török desszert… kicsinek tűnhet a tálka, de én ebből 8-10 teáskanálnyit tudtam megenni és azzal fedeztem egy heti cukoradagomat!!! És akkor néhány szó a főételekről… “A török konyha egyik legfontosabb alapanyaga a bulgur, amelyet ezernyi fajta ízesítéssel tálalnak akár előételként, akár salátaként, köretként vagy főételként. Törökországban szerintem nem létezik olyan ember, aki ne ismerné a k?s?r nevű salátát, mely egy elképesztően friss ízbomba! Ez az étel egy esszencia! Összesűrít megannyi ízt, melyek nekem a török gasztronómiát jelentik és elkészítése is szimbolizálja a török háziasszonyok főzéshez való hozzáállását, vagyis, hogy milyen fontos, hogy szívünket, lelkünket és leginkább kezünk erejét és melegét átadjuk egy ételnek.” – mesélte Ági erről a különlegesnek tűnő, de mégis egyszerű salátáról. Az egyedüli, ami furcsának tűnhet az az olívaolaj mennyisége (200 ml 4 főre), de a gyúrás során a bulgur eléggé magába szívja az olajat is és ennek segítségével, meg a fűszerekkel “főzzük” meg a bulgurt, tehát nem lesz nagyon olajos a saláta. Nagy keverőtálba téve a bulgursaláta hozzávalói… Saláta kézzel “gyúrása”… Saláta ízesítése friss citromlével… A padlizsánragu tényleg nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. A ragunál az i-re a pontot a főzés végén hozzáadott friss kapor és petrezselyem teszi fel. Tudom, egyesek ki nem állhatják a kapor ízét… nekik üzenem, hogy ez az étel nem működne autentikusan kapor nélkül. Ez egy egyszerű zöldségragu, amit bármikor megfőznék én is, de nem jutna eszembe, hogy kaprot tegyek bele. Amióta megismerkedtem ezzel az étellel, azóta keresem a lehetőséget a kapor számára, hogy melyik ételbe tehetem még bele, mert annyira rákattantam! Szóval ez egy kötelezően elkészítendő nyári étel, csakis kaporral és petrezselyemmel! Zöldségek pirítása… Főzés végén hozzáadott friss zöldfűszerek… Tálalva a török padlizsánragu gránátalmás, fűszeres bulgursalátával… Török padlizsánragu gránátalmás fűszeres bulgursalátával (laktózmentes, vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 30 perc Főzési idő 50 perc Teljes idő 1 óra 20 perc Könnyed, nyári török ételek, megfűszerezve minden jóval. Szerző: Zizi Recept típusa: saláta, főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók Padlizsánraguhoz: 500 g padlizsán 400 g zöld kaliforniai paprika 400 g hámozott, darabolt paradicsom konzerv 200 g burgonya, meghámozva 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva 1 kis csokor kapor, felaprítva 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva 4 evőkanál olívaolaj 3 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 2 teáskanál őrölt koriander 2 teáskanál nádcukor (opcionális) só, feketebors Bulgursalátához: 250 g aprószemű bulgur (török nevén ince vagy köftelik bulgur) 200 ml extra szűz olívaolaj 100 ml gránátalmalé (frissen facsarva vagy dobozos) 4 szál újhagyma, felaprítva 3 marék gránátalmamag 2 marék rukkola 1 evőkanál gránátalmaszirup 1 evőkanál török paprikakrém 1 evőkanál paradicsompüré (sűrített paradicsom) 1 teáskanál őrölt pirospaprika 1 teáskanál chili pehely (opcionális) 1 teáskanál őrölt római kömény só, feketebors 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé Elkészítés Padlizsánragu: Vágjuk fel a burgonyát és a padlizsánt kis falatnyi nagyságú kockákra. Hevítsük fel az olívaolajat egy lábasban és pirítsuk meg rajta (kb. 8-10 perc alatt) a burgonyát és a padlizsánt, majd adjuk hozzá az őrölt koriandert és az apróra vágott fokhagymát. Mehet bele a paradicsom konzerv, a sűrített paradicsom, a nádcukor, végül pedig a kaliforniai paprika. Öntsük fel annyi vízzel (kb. 100-150 ml), hogy nagyjából elfedje a zöldségeket. Forraljuk fel, majd közepes lángon, fedő alatt főzzük 15-20 percig. Sózzuk, borsozzuk és keverjük bele az apróra vágott kapor és petrezselyem felét. Tálaláskor szórjuk meg a maradék zöldfűszerekkel. Ha nem csináljuk meg mellé a bulgurt, akkor kenyérrel lehet tunkolni a szaftját. Bulgursaláta: Tegyük a bulgurt egy tálba, öntsünk rá a bulgur másfélszeres mennyiségének megfelelő forrásban lévő vizet, majd takarjuk le és hagyjuk állni. Egy másik tálban keverjünk össze az olívaolajat, a fűszereket, a paradicsompürét és a paprikakrémet. Vágjuk fel a rukkolát, az újhagymát és tegyük félre. perc múlva öntsük az összekevert fűszeres olajat és a gránátalmalevet a bulgurhoz és gyúrjuk a kezünkkel 10 percig, mint egy tésztát. A kezünk melegétől és a nyomástól megnyílnak a bulgurszemek és beszippantanak minden illatos fűszert! Végül keverjük hozzá az újhagymát, a rukkolát, a gránátalmamagokat és öntsük rá a gránátalmaszirupot, valamint a citromlevet. Keverjük össze, de ekkor már nem kell gyúrni. Tálaláskor csorgassunk még rá néhány csepp citromlevet. 3.5.3226
Babos quinoa fasírt (gluténmentes, vegán)
A következő receptem konzerv-babból (is) készült. Érdekelt már régóta, hogyan kezdődött a konzervgyártás története. Ki gondolná, hogy egészen Napóleonig kell visszatekintenünk? Az alábbi érdekességekett találtam róla. Amikor az ember elkezdett földműveléssel foglalkozni és egész évben használatos élelmiszereket termeszteni, mély ismereteket szerzett, és szoros kapcsolatot teremtett táplálékforrásaival. Az ipari forradalom, nemrégiben pedig a korszerű élelmiszeripari technológia mindezt megváltoztatta. A konzerv eredete a korai 19. századra tekint vissza, mikor Napóleon csapatainak súlyos élelmiszerhiánnyal kellett szembenézniük. 1800-ban Bonaparte Napoleon 12.000 frank jutalmat kínált fel annak, aki egy gyakorlati módszerrel tud szolgálni az élelmiszerek tartósításához a menetelő hadseregeknek; ahogy ismert mondása szól: Egy hadsereg a gyomrán menetel. Évekkel a kísérletei után, Nicolas Appert előterjesztette találmányát, miszerint az ételeket egy üvegbe kell zárni, majd megfőzni, mellyel megnyerte a díjat 1810-ben. Azt követő évben Appert nyilvánosságra hozta LArt de conserver les substances animales et végétales (avagy Az Állati és Növényi Anyagok Tartósításának Művészete) találmányát, amely az első szakácskönyv volt műfajában a modern tartósító módszerek alapjául szolgálva. 1810-ben a feltaláló személyesen - az 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat és az Emberiség Jótevője megtisztelő címet. A francia konzervmester által kitalált módszert egy angol vállalkozó, Peter Duran szabadalmaztatta hazájában alkalmazva Appert technológiáját különböző üveg, cserép, konzerv vagy más anyagokból készült edényeket használva. Erre megkapta az első konzerválási szabadalmat III. György királytól. Ezt vehetjük a modern konzervgyártás gyökerének. A szabadalmat továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket. Előállításuk akkoriban még elég nehézkesen történt: a konzervdobozokat ónozott vaslemezből gyártották és egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani óránként. A kinyitásához kezdetben kalapácsra és vésőre volt szükség. A cég termékei - ügyes marketing segítségével - nagy népszerűségre tettek szert: kóstolót küldtek a királyi családnak, az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak, a visszaküldött véleményeket pedig hírlapokban publikálták. 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből. Forrás1. Forrás2. A recept Hozzávalók: - 1 bögre quinoa - 1 konzerv vörösbab/vesebab - 1 ek fűszerpaprika - 1 tk őrölt köménymag - 1 púpos tk (házi) ételízesítő - 2-3 gerez összetört fokhagyma - só Elkészítés: A quinoa-t főzés előtt áztatjuk kb. 5-10 percet majd alaposan átmossuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. Főzésnél a víz ellepje, de nem kell kétszeres mennyiségű víz. A babkonzervet kinyitjuk, lecsepegtetjük, majd átöblitjük. Amikor a quinoa már szinte megfőtt, hozzákeverjük. Fűszerezzük az összezúzott fokhagymával, ételízesítővel, őrölt köménymaggal és a fűszerpaprikával. Ha úgy érezzük, nem elég fűszeres, még igény szerint tehetünk hozzá. Ha a fasírtmassza nem állna össze, zabpelyhet vagy zabpehely lisztet keverjünk hozzá. Valamilyen kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, a masszát belekanalazzuk, lesimítjuk és 180 fokon kb. 20-30 perc alatt átsütjük. Sütés után rácson hagyjuk kihűlni, majd amikor már picit kihűlt, ehetőre, akkor szeleteljük. Fehérrépát, répát és swede/turnip-t szeletekre vágva, rövid ideig forró, sós vízben megpárolva majd sütőpapíros tepsiben fokhagymás olajjal meghintve enyhén barnulósra megsütve ettünk hozzá köretként. Nagyon finom volt. Természetesen ha Magyarországon nem elterjedt ez utóbbi, nem kell kétségbe esni, bármiféle más zöldséges köret illik hozzá (répa, petrezselyemgyökér, cékla, édesburgonya, csicsóka, csak hogy ötletet adjak). (A swede vagy turnip nyersen a karalábéhoz hasonlít ízében, szilárdságában a zellergyökérhez. Viszont ha megfőzzük "besárgul", vagyis fehérből sárga színű zöldségben lesz részünk. Ízét tekintve pedig a krumpli/karalábé/zeller keresztezésére hasonlít. Viszont wikipédia szerint a zöldség a káposzta és a fehérrépa keresztezéséből létrejött növény gyökere.)
Ezt ettem ma 2017. március 15 szerda
2017. március 18. Gitta nyersétel blogja
Reggel 4 dl citromos víz Utána 5 dl grapefruitos almalé (többet ittam, mint amennyi a pohárban van) grapefruitos almalé Ebéd: kesuhús sárgarépa rizzsel, kápia paprikával, petrezselyemmel Kesuhús Ez a kesuhús ma készült először, gondoltam ma nem salátát eszem :) 2 adaghoz 10 dkg kesudiót sóval, füstölt paprikával, borssal, köménnyel, sörélesztő pehellyel finomra őröltem, utána kivettem a gépből és 2 evőkanál vízzel masszát nyomkodtam belőle. Laposra nyomkodtam egy tányérban, és két húsforma alakot formáztam belőle. 1 órát állt, kicsit összekapta magát... Kesuhús körettel A rizst sárgarépából és egy darabka zellerből aprítottam, ez nincs fűszerezve, ő a köret. Az apróra vágott kápia és a friss petrezselyem a "saláta"... A kesuhús annyira lágy és krémes és fűszeres-ízes, hogy a zöldségek mellette nagyon jól elvoltak különösebb ízesítés nélkül. sárgarépa 'rizs' Vacsora: pecsenyezsíros kenyér lilahagymával, paprikával A kenyér receptjét ITT TALÁLJÁTOK pecsenyezsír: olvasztott kókuszolajat befűszerezel kedved szerint: só, fokhagyma, bors, stb... a fokhagyma és a só a legfontosabb... pecsenyezsír kókuszolajból megkened vele a kenyeret és jó sok zöldséggel tálalod :) A folyadék fogyasztásom egyre több... napközben megittam 1 liter vizet (még nincs vége a napnak, és most fogom még jógázni), és 5 dl homoktövis italt (bio, dobozos) zsíroskenyér zöldségekkel
Karfiolrizs
Számtalan testépítő és fogyókúrázó oldalon jelent már meg ez vagy ehhez hasonló recept. Fogyasztható magában, vagy köretként is. Igazából egyfajta rizst, rizs jellegű és állagú ételt készíthetünk karfiolból. Nagyon egyszerű elkészíteni. Erre lecserélheted a hízlaló fehér rizst! A recept Hozzávalók: - 1 fej karfiol - só - kurkuma/petrezselyem (opcionális) - kókuszzsír Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük és zöldségaprítóban vagy turmixgépben összetörjük. Akiknek nincs ilyen konyhai eszköze, egy nagyobb éles kés is megteszi. A lényeg, hogy ne pépesre, hanem morzsásra aprítsuk a karfiolt. Már csak egy kevés kókuszzsíron kell megpirítanunk, ízesítenünk sóval és kurkumával vagy petrezselyemmel, vagy mindkettővel. Ha igazán különlegesen szeretnénk, kipróbálhatjuk koriander összetört leveleivel és megmosott bio citrom vagy lime reszelt héjával. Ha kíméletesen megpirítjuk, nem puha lesz, mint a túlfőzött fehér rizs, hanem roppanós. Ha fehéren meghagyjuk, nem teszünk hozzá kurkumát, viszont aprított petrezselyem levelet igen, valóban úgy fog kinézni, mint egy petrezselymes rizs.
Egészben sült karfiol (vegán)
2017. február 20. Zizi kalandjai
Legelőször Sarahnál olvastam az egészben sült karfiolról. Egyből elterveztem, hogy én is elkészítem kevesebb fűszerrel. Aztán ez váratott magára… évek múltak el egészben sült karfiol nélkül. Végül tavaly belevágtam Zsófi leírása alapján (az egészben sült karfiol történetéről nála olvashattok részletesen itt). A karfiolt egészben sütők két táborra oszlanak… vannak, akik szerint elő kell főzni és vannak, akik szerint nem. Én a főzést választottam és minimál ízesítettem, így a felhasználása igen sokrétű lehet. Szószokat lehet készíteni mellé, amikbe mártogatni lehet a rózsáira szedett karfiolt. Egy étkezés központi eleme is lehet és mellé többféle köretet tudunk készíteni. Ha ebéd vagy vacsora partira vagyunk hivatalosak és vinni szeretnénk valamit, az egészben sült karfiol nyerő választás lehet. A látványával mindenkit le fog nyűgözni! Én az általunk imádott citromos tahini szószt csináltam meg, frissen kifőtt spagettivel kevertem össze és erre tettem feltétként a sült karfiol falatokat. Mondanom sem kell, hogy az utolsó morzsáig megettünk mindent! Egészben sült karfiol (vegán) Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 5 perc Főzési idő 55 perc Teljes idő 1 óra Gyönyörű és nagyon finom egészben sült karfiol. Szerző: Zizi Recept típusa: főétel, köret Konyha: vegán Adag/mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 fej karfiol 2 db babérlevél 3 evőkanál olívaolaj só Elkészítés A karfiolról távolítsuk el az alsó nagyobb leveleket. Jól mossuk meg. Egy nagy lábasban forraljunk vizet 1-2 evőkanál sóval és a babérlevelekkel. Ha forr a víz, tegyük bele a karfiolt (a víz lepje el) és főzzük kb. 12-15 percig, amíg enyhén megfő. Melegítsük elő a sütőt 250C fokra. Egy szűrőkanál segítségével vegyük ki a karfiolt egy tányérra, konyhai papírtörlővel óvatosan töröljük szárazra, majd helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kanalazzunk rá 3 evőkanál olívaolajat és jól dörzsöljük be vele a karfiolt. Tegyük a sütőbe és süssük 30-40 percig, amíg a karfiol jól átsül, aranybarna lesz és enyhén karamellizálódik. Tálaljuk azonnal. Jegyzetek A karfiol főzővizét ne öntsük ki, használjuk alapléként krémlevesek, főzelékek, mártások készítéséhez! 3.5.3226
Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
2017. február 16. Zöld Avocado
Ez is egyike a hihetetlenül egyszerűen elkészíthető különleges és finom ételeknek, mely a természet ízeit kombinálja egy gyorsan elkészíthető egytálételként. Egy fogás, melyet még a konyhában ritkán megforduló jelentkezők is el tudnak készíteni és szinte lehetetlen elrontani. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Egy ebéd, egy vacsora, melyet különböző köretekkel tálalva, különböző formában láthatunk viszont. Könnyed salátára vágyunk? Fogyasszuk friss saláta ágyon! Paradicsomos tésztaételt ennék? Főzzünk ki mellé a diétánknak megfelelő tésztát! Valami rakottszerű, rizses egytálételre dobbant meg a szívünk? Keverjük össze barna rizzsel vagy quinoával, a még egészségesebb és táplálóbb végeredményért! El tudom még képzelni kölessel, hajdinával, pita tésztába töltve, ropogós, frissen sült kenyérrel, vagy cukkini hajókba töltve és önmagban, köret nélkül is. A lehetőségek tárháza végtelen... Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) A kelbimbó és én nem voltunk jó barátságban. Soha senki nem tudta úgy elém tenni, hogy én azt finomnak érezzem és újra elkészítsem. Az évek során azonban megtanultam, hogy MINDENT el lehet készíteni ízletesen, még ha alapvetően nem is szimpatikus az a zöldség, gyümölcs, gabona vagy egyéb alapanyag. Rengeteg jótékony hatása van a kelbimbónak, ezért kihívásnak éreztem elkészíteni a "finom kelbimbót". A tavalyi kelbimbó szezonban már sikerült egy céklás-sütőtökös-narancsos-kelbimbót készítenem, ami annyira jól és szemet gyönyörködtetően sikerült, hogy azóta számtalanszor elkészítettem már és más, "kelbimbót kerülő" vendégeket is elcsábítottam a "kelbimbót fogyasztók" táborába. Az idei szezonban egy újabb sikerélmény született a zöld kis mini káposzták ügyében. Ezúttal olaszos ízvilágú, paradicsomos mártásban került az asztalra, majd az éhes pocakokba, mindenki nagy elégedettségére. Miért fogyasszunk kelbimbót? "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav - és kalciumtartalommal rendelkezik." Forrás : Házipatika Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) - 500 g kelbimbó - 70 g (kis konzerv) paradicsompüré - 2 db közepes méretű sárgarépa - 3 gerezd fokhagyma - 1/2 db vöröshagyma - (Himalája) só, fekete őrölt bors, szárított oregánó (vagy friss bazsalikom) - 1 ek balzsamecet - 3 dl tiszt víz - köretnek pl.: kagyló / penne / spirál tészta (diétánknak megfelelő) vagy friss ropogós salátaágy vagy barna rizs stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)ELKÉSZÍTÉS 1) Megtisztítjuk a kelbimbót és a répákat. Kettévágjuk a "bimbókat" és vastagabb karikára a répát. A hagymát apróra szeljük. 2) Előveszünk egy hőálló (jénai) tálat és beleszórjuk az apróra vágott hagymát, a félbevágott kelbimbókat és a felkarikázott répát. 3) Kikeverjük egy tálban a vizet, a fűszereket, a préselt fokhagymát és a paradicsompürét. (Készíthetjük szárított oregánóval VAGY apróra vágott, friss bazsalikommal. Teljesen két különböző ízvilágot fogunk kapni.) 4) A zöldségeket nyakon öntjük a fűszeres paradicsomos mártással. 5) Összekeverjük alaposan, majd lefedjük a tálat alufóliával és mehet is be az előmelegített, 200°C-os sütőbe. 6) Kb. 15 perc múlva keverjük meg (alulról felfelé, hogy az alulra lefolyt mártás felülre is kerüljön) majd alufóliával lefedve, visszatesszük a sütőbe. (Óvatosan emeljük le a fóliát róla, mert forró gőz fog kicsapódni. Hajoljunk félre előtte!) 7) Kb. újabb 15 perc múlva ellenőrizzük a répát, ami valószínűleg már készre puhult. Ekkor lezárjuk a sütőt, mert elkészült az ételünk. 8) Miközben a sütőben készült a kelbimbó, közben elkészíthetjük a választott köretet a szokásos módon: kifőzzük a tésztát vagy a rizst, felszeljük a salátát stb. Kelbimbó olaszos paradicsommártásban (gluténmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha már előző éjszakára beleforgatjuk a zöldségeket a fűszeres paradicsomalapba és betesszük a hűtőbe (marináljuk őket) akkor még finomabb lesz másnap a végeredmény miután megpároltuk / főztük őket. Megjegyzés2: Ha valaki szereti a sok mártást, akkor dupla adag paradicsomszószt készítsen. Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot! Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,... ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek, ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen! Számtalan recept, sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva! "Szonját Hollandiában ismertük meg. Már az ő inspirálása előtt elkezdtünk egészségesebben étkezni, de Zalán (a fiam) a "Mit eszik a világ,ha..." cimű könyvnek köszönhetően kedvelte meg a nem éppen hagyományos konyhát. Azóta egyre többször főzünk együtt. Vásároljátok meg a recepteskönyvet, és legyen ez az, amit naponta forgattok! Szeretettel... /LK Kriszta/ Kattints ide és nézz bele a könyvbe!
Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept
Karácsonyra is gyorsan elkészíthető ételeket igyekeztünk összeállítani, így esett a választás erre az illatos, ízekben gazdag, különleges töltött szejtánra. A szejtánt ezúttal nem magam készítettem, hanem a Vegan Grill natúr szejtántömbjét használtam, aminek kivájtam a közepét, és ide töltöttem azt a csodás ízösszeállítást, amit töltelékként használtam. Ebből az adagból kb. 3-4 személyre való bőséges vacsora jön ki, ha köretet is eszünk hozzá, például salátát, krumplipürét, rántott hagymakarikákat vagy rozmaringos sült kelbimbót. Hozzávalók: Vegan Grill natúr szejtántömb vagy házi szejtán A töltelékhez: 1 bögre rizs (én hosszú szemű afgán rizst használtam) fél gránátalma egy kis marék aszalt vörösáfonya egy nagy marék törökmogyoró 100 g növényi sajt 1 kis fej lilahagyma 2 púpos evőkanál csicseriborsóliszt majoranna rozmaring szerecsendió 3 evőkanál tapenade, amihez az hozzávalók: 1,5 dl magozott fekete olíva feldarabolva 2 evőkanál kapribogyó 1 kis gerezd fokhagyma (kihagyható) 2 evőkanál olíva olaj 1 teáskanál citromlé 1 közepes alma kimagozva, cikkekre vágva 7 gerezd megpucolt fokhagyma kevés kókuszolaj a tepsi kikenéséhez Elkészítés: A rizst kétszeres mennyiségű sós vízben megfőzöm. Az aszalt vörösáfonyát vízbe áztatom, hogy kiázzon belőle a hozzáadott cukor. A gránátalmát “meghámozom”, azaz kibányászom a kis szemeket a héjak közül. A törökmogyorót konyharuhába csomagolva, kalapáccsal durvára töröm. A sajtot és a lilahagymát apró kockákra vágom. A csicseriborsólisztet kikeverem vízzel sűrű palacsintatészta állagúra. Összekeverem a töltelék hozzávalóit. A csicseriborsós massza fogja kicsit összetartani a tölteléket. Befűszerezem, sózom ízlés szerint. Elkészítem közben a tapenade-ot is ez alapján a recept alapján, és félreteszem. Ebből csak néhány evőkanálnyira lesz szükség, de a többit kenyérfeltétként vagy zöldségmártogatósként el lehet fogyasztani, nekem az egyik kedvenc pástétomom. Ahogy írtam, kifaragom a szejtán belsejét: ehhez nagyon tömör, kemény szejtánra van szükség, a VeganGrill-féle pont ilyen, és szögletes, így könnyebb vele dolgozni. A tetejét, mint egy fedelet meghagyom, ezzel takarom le a tölteléket. A kivájt tömböt a kókuszolajjal kikent tepsibe teszem, és belehalmozom a tölteléket, már amennyi belefér. Lenyomkodom, és teszek bele még, hogy jó tömör legyen. Szétkenem a töltelék tetején a tapenade-ot, és ráteszem a kis szejtánszeletkét. A megmaradt tölteléket belehalmozom a tepsibe a szejtán mellé, az almaszeleteket és a fokhagymagerezdeket pedig a szejtán köré teszem, ezek nagyon finomak sülve. Hogy hogyan férnek el a dolgok a tepsiben, tulajdonképpen nem számít, annyit érdemes tudni, hogy ami felül van, az pirul és nedvességet veszt, ami alul van elfedve, az inkább párolódik. A tepsit nem kell lefedni, a sütőt sem kell előmelegíteni, közepes hőfokon 15-20 perc alatt tökéletesen megsül a töltött szejtánunk. A töltött szejtán sütés előtt körbevéve a töltelékkel The post Illatos töltött szejtán sült almával és fokhagymával tálalva – vegán recept appeared first on VegaNinja.
A YoGastro-ban jártam, Budapest legolcsóbb vegánbarát éttermében
2016. november 19. Vegán lettem
A YoGastro a Kálvin tér közvetlen közelében működő, indiai témájú nagyon olcsó, de nem olcsósított kellemes hangulatú étterem. A YoGastro megközelítése: Első alkalommal sikerült elmennem a hely előtt. Történhetett ez azért is mert elmélázva, kiszállva a testemből már azon járt az agyam, hogy milyen lesz a dhal és a szabdzsi amit választok ... és történhetett azért is, mert a hely tulaja nem nagyon szeretné az utca népének elmondani, hogy az Üllői út 6-os szám alatt, a Kálvin tértől 2 percre gyalog van egy kis vegetáriánus, vegán étterem. Amikor keresitek a helyet, legyetek figyelmesek és keressétek a YoGastro logót, mert szemmagasságban nincs eléggé felcímkézve a bolt. Egyébként az étterem a jóga közösségeket régóta megmozgató Atma Centerben található és 2015-ben kapta azt a nevet, amivel ma is fut. YoGastro választéka: Kifejezetten nagy választékkal találkoztam az étteremben. Levesek, dhalok, szabdzsik, tésztaételek, pizza, tortilla, hamburger, egytálételek, chutney-k, saláták, nyers sütik, juice-ok és sorolhatnám. Az ételek közel 90%-a teljesen vegán, egy-két étel volt csak, mely tartalmazott tejterméket, de erről szívélyesen informálnak az ott dolgozók. Az árak nem hogy nem elszálltak, hanem szinte egyedülállóan barátiak. Szerintem a legolcsóbb vegánbarát hely Budapesten. Desszert nélkül egy levesért és egy főételért fizettem 990 Ft-ot. A sütit azért nem vettem bele, mert főleg nyers vegán sütik voltak amikor mentem és azok bizony sehol nem olcsók. Egyébként egy normális méretű szelet torta 650 Ft YoGastro-ban. Csokoládés ananászos, datolyával édesítve. Gondolhatjátok. Álom. Emellett volt chia és tápióka poharas puding, valamint kölesgolyó málna chutney-val. A Tortafészek nyers vegán tortakészítő műhely központja egyébként a YoGastro, úgyhogy garantált minden nap a friss és finom édesség. A fizetés után volt egy kis félelmem a minőséget illetően, hisz ami olcsó az lehet, hogy olyan is. Ez esetben erről szó sem volt, sőt egy kifejezetten finom, nem tolakodó ízvilágú indiai vegán menüt kaptam a pénzemért. Ha olcsón, gyorsan és finomat szeretnék enni a város ezen terültén, én biztos, hogy ide jövök legközelebb is. YoGastro-tól tudsz rendelni is: Nemrég indították klasszik heti menürendelős szolgáltatásukat. Rendelhetsz előre 1 hónappal, 1 héttel, vagy akár 1 nappal levest, dhalt, kétféle főételből, kétféle köretből, főzelékből, salátából, egytálételből és desszertből választva, legkésőbb 24 órával a kért kiszállítás előtt. A kiszállításra munkanapokon reggel 8:00-tól 11:30-ig számíthatsz. A kis menü 1100Ft-ért, míg a nagy menü 1490 Ft-ért rendelhető. Szerintem ez is elfogadható ár. Kipróbálom még ezt a szolgáltatásukat is és majd kiegészítem a cikket. Nyitvatartás: Hétfőtől péntekig: 11:00 és 20:00 óra között, szombaton: 11:00 és 18:00 óra között. Cím: 1085 Budapest, Üllői út 6. A YoGastro vegetáriánus/vegán étterem weboldala és facebook oldala.
Szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt – Vegan Love interjú
2016. augusztus 14. Vegán lettem
Számos támadás érte Budapest egyik újdonságának számító vegán street fooderét a Vegan Love-ot. Kellemetlen kérdések, üdítő válaszok: Vegan Love interjú. Amikor egy vegán étterem olyan hype-ot kap még nyitás előtt , mint a Vegan Love, akkor bizony az ember fia feltételezi, hogy nem amatőrök nyitják és kíváncsian elkezd kutakodni kilétük felől. Nem kellett sok ahhoz, hogy az eddigi legnagyobb vegán piaci paradoxon felálljon a szemem előtt, ugyanis kiderült, hogy a Vegan Love éttermet a Magic Burgeres páros nyitja. Ez az ellentmondás komoly ellenszenvet váltott ki úgy bennem is, ahogy sok más vegánban. Számos helyen fejtettem ki véleményem az ügy pozitív és negatív oldalát egyaránt hangoztatva, majd pár személyes beszélgetés után megérett az igény, egy a témát és a páros valódi érzéseit bemutató interjúra. Mióta foglalkoztok vendéglátással? Lilla: 6 és fél éve kezdtük el a vendéglátózást a Magic Burgerrel egy büfékocsiban, majd 3 év után nyitottuk meg az első éttermünket. Amikor megnyílt a Magic Burger én már vegetáriánus voltam. Peti akkor még húst hússal evett és minden álma egy hamburgerező volt, így abban maradtunk, hogy ő elkészíti a normál hamburgereket én pedig kidolgozom a vega burgereket. Péter: Ahogy Lilla mondta én voltam a megrögzött húsimádó. Rosszul éreztem magam, ha egy napig nem ehettem húst, steaken és burgeren éltem gyakorlatilag. A célom annyi volt, hogy jó minőségű ételeket adjunk az embereknek és ez akkor elégnek is tűnt nekem. Ugyan Lilla vega volt, de a veganizmus nem volt ennyire elterjedt, illetve nem volt ennyi csatorna, ahonnan az infókat kaphattuk volna és én nem is tudtam akkoriban, hogy mi az a vegán. Hogyan kerültetek akkor kapcsolatba a veganizmussal? Lilla: Élesben először akkor találkoztunk a veganizmussal, amikor jött két amerikai aktivista a PETA-tól, akiknek én voltam a budapesti vezetőjük. Lindsay és Nicole 2006 körül azért voltak itt, hogy a Westendnél testfestéssel tiltakozzanak a szőrmeviselés ellen. Ez akkor számunkra és úgy egyáltalán itt Magyarországon egy szokatlan dolog volt, de az itt létük kevés ideje alatt realizálódott bennünk a segítségükkel, hogy mit jelent a veganizmus. Ennyi számomra elég volt ahhoz, hogy eldöntsem a vegetarianizmus nem elég, vegánnak kell lennem. Akkoriban ez még egy kicsit más volt és sokkal nehezebbnek tűnt. Nem nagyon lehetett vegán háztartási cikkeket kapni és lényegében főzhettem rizst répával aztán annyi. Péter: Igen az a pár nap komoly hatással volt ránk. Az ezt követő időszakban Lilla sokat morfondírozott az átálláson, majd a Magic Burger megnyitását követő években egyre keményebben bombázott a vegán ideológiával. Egyre többet jártunk vegán helyekre és folyamatosan mutogatta nekem az aktuális videókat. Viszont ami nagyon fontos volt emellett, hogy kialakult egy komolyabb egészségügyi probléma a gyomrommal, ami akkor erősödött amikor húsokat ettem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy semmilyen állati eredetű étel nem tesz jót nekem. Így napról napra, hétről hétre elkezdtem elhagyni a húsos és állati eredetű ételeket. Tehát én első körben az egészségem miatt, magam miatt hagytam el mindent, de egy idő után ez bennem is átalakult egy etikus döntéssé és ideológiává Lilla segítségével. Elég volt, ha arra gondoltam, hogy otthon van egy csomó kutyánk, macskánk, miért lennének a levágandó állatok mások, mint ők? Ezelőtt, a vegán témájú videókat ugyanúgy elutasítóan kezeltem, ahogy mindenki, majd amikor már elért egy kritikus szintet bennem az információ, akkor beütött. Pontosan emlékszem, hogy egyszer rászántam magam és megnéztem a PETA egyik 20 perces videóját, amiben az utca emberének mutatják a vágóhídi és egyéb állatipari videókat. Először csak az emberek reakcióit mutatják , ahogy sírnak és elrántják a fejüket, majd azt vetítették le amit ők is láttak. Kőkemény, tömény és kegyetlen kaszabolás, vágohídi és tejipari kínzás és szenvedés. Akkor döntöttem 100 %-osan a veganizmus és az állatjog mellett. Illetve bocsánat, amíg a Magic Burgert jelen formájában üzemeltetjük, addig csak növényi alapú étkezésről beszélhetünk. Ezek után joggal merül fel a kérdés bennem, hogy milyen érzés bejárni a Magic Burgerbe dolgozni? Lilla: Számomra a Magic Burger a nyitástól kezdve egy paradoxon volt. Egyrészről nagyon örültem a sikereinknek, másrészről egyre szarabbul éreztem magam. Egyre sűrűbben mondtam Péternek, hogy én ezt hosszú távon nem leszek képes csinálni. Sok vita volt ebből otthon, de valahol mind a ketten tudtuk, hogy nem ez a célállomás. Számos cikk állította rólatok, hogy vegánok vagytok. Ti hogyan vélekedtek? Péter: A Magic Burger miatt nem lehetünk azok, ez egyértelmű és minden interjúban elmondtuk, hogy ne írják rólunk ezt. Pontosan tudjuk mit jelent a veganizmus és nem szeretnénk sem magunkból ,sem a kifejezésből karikatúrát csinálni. Ennek ellenére volt aki leírta, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Főleg, hogy ezek nem fizetett cikkek voltak így nem is nagyon szólhattunk bele a tartalmába. Válaszoltunk a feltett kérdésekre ők pedig megírták, ahogy ők látták. Sokan támadnak azzal is, hogy csak a pénz miatt csináljátok a Vegan Love-ot. Péter: Ehhez csak annyit hadd szóljak, hogy ha valóban a pénz érdekelt volna minket, akkor nem a veganizáláson gondolkozunk, hanem nyitunk még 2-3 Magic Burgert, ami ötször-tízszer annyi pénzt hozott volna, mint amire a Vegan Love képes lesz az elkövetkezendő években. Lilla: Emellett konkrétan háromszor annyiba került a Vegan Love megnyitása, mint a Magic Burger jóval nagyobb üzletének a megnyitása és az sem egy utolsó szempont, hogy a Vegan Love esetében egyelőre épphogy nullára jön ki a matek és a Magic Burger tartja el. Szóval hihet akárki akármit, egyelőre ez nem éri meg. A most hallottak alapján vegyesek, de inkább negatívak az érzelmeitek a Magic Burgerrel. Mi lesz a sorsa? Lilla: A negatív érzelem kizárólag a húsokhoz és az állati eredetű alapanyagokhoz fűződik. Az éttermet, a rendszert amit fejlesztettünk, a vendégeinket, a dolgozóinkat, a konkrét munkát a mai napig imádjuk. Az az álmunk, hogy ugyanezt csinálhassuk ugyanezeknek a vendégeinknek, ugyanott, de hús, tojás, tejtermékek nélkül. Volt egy nagyon nehéz korszakunk körülbelül 2 éve, amikor már mindketten erősen veganizálódtunk. Egyik este úgy mentünk haza, hogy nagyon tele volt a hócipőnk a Magic Burgerrel és szóba került, hogy eladjuk a céget. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy ez nem lenne megoldás, mert ebben az esetben valaki ugyanezt folytatná és állatok ezrei halnának meg továbbra is. Ugyan lett volna pénzünk, de semmilyen pozitív hozadékát nem láttuk annak, hogy valaki még 10 évig tonnaszámra árulja a húsokat. Nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan tovább úgy, hogy az igazán jó legyen. Simán el is adhattuk volna és nyithattunk volna egy vegán hamburgerezőt. Ez lett volna az egyszerűbb út, de nem ezt választottuk. Péter: Egy idő után az tisztává vált, hogy a Magic Burgert átalakítjuk. Azt még nem tudtuk akkor, hogyan vezetjük rá a vendégeinket, hogy mennyire rohadt jó lesz nekik, ha vegán hamburgereket esznek, de a végső célunk ez. Lényegében amellett döntöttünk, hogy az étlapot szépen lassan átalakítjuk, és folyamatosan levesszük a húsos kajákat, melyeket vegán kajákkal helyettesítünk. Ha bemész a Magic Burgerbe már azt látod, hogy elég egyszerű módon az étlap fele le van ragasztva, három féle húst teljesen megszüntettünk, a sajtok nagy részét levettük az étlapról, amelyeket vegán sajtokkal fogjuk helyettesíteni, a nem vegán tönkölyös bucinkat pedig megcsináltattuk úgy, hogy vegán legyen. Hogyha pedig átfordul úgy az arány, hogy a vegán burgereket eszik többen, akkor az egyik rostlapot csak és kizárólag vegán ételek elkészítésére használjuk majd, hogy a vegánoknak és vegetáriánusoknak is megfeleljen. És így fogunk szépen lassan addig haladni, amíg a Magic Burger is vegán hamburgerező lesz. Szerintem ennél jobban nem oldhatjuk meg azt, hogy a húsevő vevőinket megtartsuk úgy, hogy egyre kevesebb húst egyenek, illetve nálunk egyáltalán ne egyenek semmilyen állati eredetű ételt. Lilla: Egyébként a Magic Burger facebookjával már nem is foglalkozunk igazán egy ideje, nem írunk bejelentkező hosszú posztokat sem. Nem volt már kedvünk. Ez egy idő után nagyon kellemetlen volt, főleg a vendégek miatt és pont nemrég tettünk ki egy posztot a várható változásokól. Amikor felvesztek valakit kikötés, hogy vegán legyen? Lilla: Nem. Több okból sem. Az egyik, hogy törvényellenes így feladni hirdetést. A másik, hogy ahogy a Magic Burgernél is, úgy ezen a vonalon is a célunk, hogy megmutassuk az alternatívát olyanoknak, akik még nem találkoztak vagy csak ismerkednek a veganizmussal. Körülbelül 30-an dolgozunk most a cégnél és kőkeményen bombázzuk az összes alkalmazottunkat a veganizmussal. Azokon a napokon, amikor a dolgozóink a Vegan Love-ba vannak beosztva, természetesen nem hoztatnak be az étterembe állati eredetű ételt, viszont nyilván az aznapi ebédjét úgyis a vegán étlapról választja, így az az étkezése már növényi alapú, már ezzel is nyertünk egy kicsit. Emellett mindenki kap tőlünk vegán tájékoztató könyvet és bizony már van olyan alkalmazottunk, aki emiatt vegán lett, valamint többen a vegává válás útjára léptek. Szóval az ügy szemszögéből sokkal hatásosabbnak tartom nem vegánokat alkalmazni. Többen drágállják a Vegan Love árait. Péter: Ezt azzal a tévhittel kötném össze, miszerint sokan úgy gondolják, hogy a húsos burgerek drágábbak, mert a zöldség alapvetően olcsóbb. De ez a mi esetünkben nem igaz, mert olyan alapanyagokból dolgozunk melyek jóval drágábbra jönnek ki hamburgerenként, mint a Magic Burger esetében. Az alapanyagaink 40-50%-a bio és a sajt amit használunk pedig szigorúan Violife. Lilla: Emellett sokkal több munka van egy vegán hamburgerrel, mint egy húsossal. A vegánban nem nagyon használunk készételeket alapanyagnak, szinte mindent mi gyártunk, még a szójatejet is. Amíg a Magic Burgerben öt ember elvisz egy hétfőt kényelmesen, addig a Vegan Love-ban ugyanannyi ember megszakad. Ezt úgy képzeld el, hogy a Vegan Love-ban minden receptünk 10-15 összetevős, ezáltal ötször annyi idő elkészíteni az ottani alapanyagokat, mint a Magic Burgerben. Lényegében az alkalmazottak egész nap recept szerint gyártják le a burgerekhez és hotdoghoz valókat. Honnan szerzitek be az alapanyagokat? Péter: Körülbelül 40 beszállítóval dolgozunk és nagyon változatos helyekről érkeznek az alapanyagok, viszont igyekszünk egyre több mindent mi elkészíteni. A tejektől kezdve a szószokon át már minden saját. Ez alól kivétel a sajt egyelőre, az nagy falat lenne. De tervben van a sajt is, illetve a saját tofu és saját szejtán készítése is, csak egyelőre az a problémánk, hogy nagyon kicsi a Vegan Love konyhája. Nincs elég hely és ezáltal kielégítő infrastruktúra sincs. Mi a véleményetek a magyar vegán szcénáról? Péter: Érzésem szerint erősen kettészakad a vegán társadalom. Van egy nagyon radikális része és van egy elfogadóbb, befogadóbb része. Mindig amikor látom egyik-másik oldalt, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy melyikkel érhetünk el nagyobb előrelépést és egyértelműen mindig az utóbbinál kötök ki. Lilla: Az igazán radikális elemekkel nem találkoztam még soha élőben. Mindig csak facebookon látom őket. Sokan nagyon ellenzik a húsutánzatok készítését. Hogy álltok ehhez a kérdéshez? Péter: Amikor a fejeket 30 évig húszabálásra kondicionálják, akkor ha nem adsz nekik gumicsontot, sokkal könnyebben visszakattanhatnak a húsra. Így van lehetőséged pótolni a megszokott kajákat. Mit jelent nektek a veganizmus? Péter: A lehetőségekhez mérten legkevesebbet árts az állatoknak. Tudom, hogy a definíciója nem ez, de nagyon sokan más és más szakaszában vannak ennek az útnak és feladatomnak érzem, hogy segítsem őket. Lilla: Mi azt valljuk, hogy vannak a vegánok és a még nem vegánok. Támogatunk mindenkit és információt próbálunk átadni annak érdekében, hogy ez az arány egyre gyorsabban átforduljon. Péter: Igen egészen konkrétan megpróbáljuk minél több vegyes táplálkozásúnak megmutatni az utat minden eszközzel ami a kezünkben van, akár a nehezebb utakat is választva. Így szeretnénk vezekelni a Magic Burger miatt. Milyen újítással készültök a Vegan Love-ban? Péter: Szeretnénk becsempészni a kínálatba nyers ételeket. Nyers hamburger, nyers hotdog, nyers köretek. Ez a következő misszió. Fenntarthatóság? Lilla: Hirtelen váltás. (nevet) A Vegan Love-ban szelektíven gyűjtjük a szemetet, már amennyire a lehetőségek engedik és a műanyag pohárról most váltunk kukoricapohárra. Palackozott üdítőket nem tartunk és az üdítők, amiket csinálunk, tisztított vízből készülnek. Otthon is igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy minél kevesebbet ártsunk. Van egy hatalmas komposztálónk, ahova a szerves hulladékot dobjuk, valamint az esővizet is gyűjtjük, amivel a kutyákat itatjuk és ezzel locsolunk. Említettétek, hogy kutyákkal és macskákkal éltek együtt. Mennyi van egészen pontosan és hogy kerültek hozzátok? Péter: Mindketten imádjuk a kutyákat, Lilla pedig a cicákat is, annyira, hogy már belőlük is van 5. Egyébként 6 kutyánk van. Az első kutyámat úgy fogadtam be, hogy besétált az akkori barátnőm sulijába, ő pedig hazahozta. Ő ma már 16 éves, és elég rossz állapotban van, de keményen küzdünk, hogy minél tovább együtt maradhassunk. Lilla: Az összes többi állat is mind örökbefogadott és befogadott, vagy menhelyről vagy gyepmesteri telepről vagy utcáról, vagy ahonnan éppen jött. Az első saját kutyusomat 10 éve találtam az M0-ás mellett szilveszter utáni reggelen. Lényegében szaladt volna be az autók közé annyira meg volt rémülve. Péter: Az elsők után szerettünk volna még közös kutyusokat, melynek csak a közös ház hiánya volt az akadálya. Aztán másfél éve összeköltöztünk és akkor fogadtuk örökbe a másik 4 kutyust is, közben pedig be-be csúszott pár cica. Növényi táplálkozásúak a négylábú lakótársaitok? Péter: Nagyon sokáig próbálkoztunk mindenfélével és a legöregebb kutyán kívül mindegyik vegánul táplálkozik. A fiatalabb kutyusok kicsattannak a vegán tápoktól. Lilla: A cicáimmal is kb ugyanez a helyzet. A fiatalabbak tökéletesen átálltak és makk egészségesek, az öregebb macska már nem kultiválta a váltást. Foglalkoztok aktívan állatmentéssel is? Lilla: Nem. Nincs rá időnk. Viszont ismerünk állatmentőket, akik tudják, hogy ha nagy gáz van akkor nekünk tudnak szólni. Például, ha egy állatot el kell vinni Hajdúböszörményből Vácra egy kórházba, akkor minket is szoktak hívni. Péter: Ezt fuvarnak hívják. Vannak olyan segítők, akik csak a szállításban tudnak segíteni és az állatot elviszik A-ból B-be. De ezekért a fuvarokért általában pénzt kérnek. Mi úgy döntöttünk, hogy mivel kocsink és emberünk is van, így ebben tudunk segíteni és segítünk is. Ha egy adott étel lehetnétek, ami a legjobban meséli el, hogy ti milyenek vagytok, melyik lenne az? Péter: Barbeque Tofu Burger. Fűszeres, édeskés és jól lehet téríteni vele. (nevet) Lilla: Chili Dog. Mert csípős, mint én. Köszönöm az interjút és sok sikert! A Vegan Love-ot megtalálhatjátok a weben és a facebookon is.
Bulgursaláta avagy tabbouleh másképp
Ismeritek a bulgurt? Ez nem egy gabona fajta, hanem párolt/gőzölt, majd napon szárított durumbúza töret. A közel-keleti és török konyha kedvelt étele. Ha gyors köretre van szükség, akkor ez mindenképp jusson eszedbe. Édes és sós ételekhez is remekül passzol. Hasonlít a rizshez, de kicsit pergősebb az állaga. Nagyon jól átveszi az ízeket, ezért népszerűek a bulgurból készült saláták, zöldséggel és sok-sok zöldfűszerrel. Glutént tartalmaz. Annyira jó szakítani a hagyományos rizs-krumpli-tészta párostól, hiszen olyan sok csodás alapanyag van, amit nem fogyasztunk a mindennapokban. Bár a bulgur már kezd bekúszni egyes iskolai menzákra, a tarhonyát helyettesítik vele. Bár a lányaim még nem találkoztak vele. Nos, ez a saláta igazán gyors, frissítő és finom. Tökéletes köretnek, de önmagában, vacsorára is elég. A hagyományos tabbouleh-től egy kissé eltér, mert nem tettem bele uborkát és mentát. Bulgurból többfélét lehet vásárolni, van apróbb szemű, amelyet elég forrázni, és vannak nagyobbak is. Én a DM-ben vettem, erre ráfért úgy 10 perces főzés, majd 10 perces párolódás. Mindenképp tapasztaljátok ki a saját bulgurjaitokat. :D, hogy mikor lesz puha. Hozzávalók: - 1 csésze bulgur - 1 kis evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - 2 gerezd fokhagyma - 1 lilahagyma - 1 csokor petrezselyem - 2 kemény húsú paradicsom - himalája só, bors - friss citrom leve Elkészítése: - Egy edénybe tedd bele a kókuszolajat vagy a vajat és öntsd hozzá a bulgurt. Reszeld bele a fokhagymát. 1-2 perces összeforgatás után adj hozzá 2 csésze vizet. Fűszerezd. - Forrald fel, majd lassú lángon (lefedve) 10 perc alatt főzd meg. Vedd le a tűzről, és hagyd még lefedve úgy 10 percig. - Lazán forgasd át egy villával. - A lilahagymát én vékony csíkokra vágtam (de kockázhatod is), a paradicsomot pedig kis kockára. A petrezselymet is vágd apróra. - Mindent keverj a bulgurhoz, locsold meg pici citromlével.
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütve
2016. május 30. Élj harmóniában
Gluténmentes zöldségfasírt sütőben sütvenemrégen közzé tettem egy rántásmentes sárgaborsófőzeléket (itt olvashatod) és ígértem, amit készítettem hozzá a zöldségfasírtom annak a receptjét is felrakom majd a blogra.Ennek is eljött az ideje:) A zöldségfasírt nagyon népszerű még azok körében is, akik amúgy nem nagyon kedvelik a zöldséges ételeket. Lévén nem érzékelhető a zöldség állaga és jó fűszerezéssel fantasztikus ízhatásokat lehet elérni. Nem nagyon szeretek kisült ételeket készíteni, mert sok a macera a ghíben, vagy más zsiradékban sütéssel - fröcsköl, ott kell mellette állni, egyfajta szaggal jár, etc. Ezért amit csak lehet, én inkább a sütőben készítek el, tisztább, szagmentesebb és nekem is egyszerűbb, időt takarítok meg:) Mindemellett kevesebb zsiradékot tartalmaz az így készített zöldségfasírt. Ez a fasírt nagyon egyszerű és finom - a fűszerezést kedvedre tudod váltogatni magyaros, indiai, olaszos, etc. kombinációkkal. Én reggelire is szoktam készíteni vagy valamilyen körettel, zöldségekkel kiváló ebédnek vagy vacsorának, jó kirándulásokra útravalónak is. Hozzávalók 2 szál sárgarépa 2 kisebb cukkini 1 2 nagy ek. Zabpehely (gluténmentes diétánál gluténmentes zabpehely ) 12 nagy ek. csicseriborsóliszt 10 ek. víz 2 ek. ghí (kókuszzsírt vagy bármilyen zsiradékot használhatsz helyette) egy csipet aszafoetida ( egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) só bors kurkuma petrezselyem Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A répát és a cukkinit mosd meg és reszeld le vagy aprító géppel vágd apróra. A zöldségekhez keverd hozzá a zab pelyhet és a csicseriborsólisztet, majd ghít és a fűszereket is. Végül tedd hozzá a vizet és hagyd állni néhány percig. Vegyél a kezedbe kis adagokat és formázz belőlük fasírtot. Helyezd a fasírtokat egy sütőpapírral bélelt tepsire és 180-200 fokra előmelegített sütő ben süsd készre. (kb. 30-40 perc) .
Édesburgonya golyók
A következő étel különlegessége, hogy nyersen és sütve is nagyon finom. Kipróbáltuk mindkét lehetőséget. Először nyersen ettük, aztán mivel maradt másnapra is, inkább megsütöttem, nehogy esetleg megromoljon. Az elkészítése sem tart sokáig, ha van egy jó aprítógépünk, ami elvégzi helyettünk a reszelést. De ha nincs, egyszerű reszelőt használva is könnyen megalkothatjuk az édesburgonya golyókat. Nyersen fogyasztva inkább ajnálom, a batáta ugyanis gazdag C-vitmainban. Emellett B1, B2, B6 és E vitaminokat is tartalmaz. Ásványianyag tartalma meglehetősen gazdag: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink mind megtalálható benne. Magas antioxidáns tartalma van. Gyomor-, májbetegek számára különösen ajánlott étel. Cukorbetegek, sőt fogyókúrázók is fogyaszthatják. Előnye, hogy sütés nélkül 30 perc alatt kész. A recept: Hozzávalók: - 4 közepes méretű batáta - 2 fehér répa - 2 sárga répa - 1 kisebb hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - őrölt köménymag - 1 tk só - zabpehely - söréletsztő pehely (opcionális) Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, aprítógépbe daraboljuk és gyorsaprítóval összeaprítjuk. Egy tálba rakjuk őket. Megsózzuk, hozzáadjuk az őrölt köménymagot, és annyi zabpelyhet szórunk hozzá, amennyit felvesz. 1-2 evőkanál sörélesztőpelyhet is adhatunk hozzá. Összekeverjük és kis gombócokat formálunk belőle. Kisütve (sütőpapíros tepsin) fasírtgolyó lesz belőle, ami ideális főtt gabonás köretekhez. Nyersen, akár magában is fogyaszthatjuk. Remek és egészséges kis party-falat.
Cruelty-free kiskapuk, avagy miért tesztelnek mégis egyes termékeket Kínában
A cruelty-free és vegán termékek közötti különbségekről szóló cikkben említettem a termékek Kínában történő forgalmazását, ami a termék vagy gyártó tényleges tesztmentességének egyik kritikus pontja lehet. Mivel gyakori, hogy egy cég nem rendelkezik nyuszis vagy vegán minősítéssel, azonban tesztmentesként reklámozza magát, összeállítottam egy gyorstalpalót Európa és Kína kozmetikumok állatkísérletek keretében történő vizsgálatának jelenlegi helyzetéről. Nagyobb képért kattints! Európa Az elmúlt néhány évben sokat olvashattunk a kozmetikai célú állatkísérletek európai betiltásáról. Azonban hiába tesz pozitív lépéseket az Európai Unió az állatkísérletek eltörlése felé, ez nem jelenti azt, hogy jelenleg az Európában kapható termékek állatkísérletektől teljes mértékben mentesek lennének. 2003-ban az EU a kozmetikai termékekkel kapcsolatos állatkísérletekről az alábbi irányelveket határozta meg: kozmetikai késztermékekkel végzett állatkísérletek tilalma kozmetikai célra szánt összetevőkkel végzett állatkísérletek tilalma állatokon tesztelt kozmetikai késztermékek forgalmazásának tilalma állatokon tesztelt kozmetikai célra szánt összetevők forgalmazásának tilalma. A kozmetikai késztermékekkel végzett állatkísérletek tilalma 2004 óta érvényes, az összetevőkkel végzett állatkísérletek és a forgalmazási tilalmak (a kozmetikai termékekről szóló 1223/2009/EK rendelet hatályba lépésével) 2009 óta. Ekkor még bizonyos esetek, az úgynevezett emberi egészséggel kapcsolatos végpontokat (legösszetettebb hatásokat) vizsgáló kísérletek nem tartoztak a tilalom alá (mint az ismétlődő felhasználás mérgező hatása, bőrérzékenység és rákkeltő hatás, termékenységre gyakorolt káros hatások és a felszívódás-anyagcsere-kiürüléssel összefüggő vizsgálatok). Ezek kizárólag kozmetikai célokra történő felhasználásának tilalmára csak 2013-ban került sor. A “teljes körű tilalom” sajnos még így sem jelent valójában állatkísérletektől mentes termékeket. Egyrészt a végrehajtási határidők előtt (2009. március 11. és 2013. március 11.) elvégzett állatkísérletek adatai és a már ismert formulák felhasználhatóak a kozmetikai késztermékek és összetevők biztonsági vizsgálatához, a rendelet csak az új kozmetikai összetevőkre és késztermékekre vonatkozik. Másrészt a kozmetikai iparban is felhasznált vegyi anyagok állatkísérletek keretében történő vizsgálata a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK rendelet értelmében bizonyos esetekben megengedett. Mit jelent ez a gyakorlatban? A kizárólag kozmetikai felhasználású vegyi anyagokat nem tesztelik állatokon. Kivételt képezhet ez alól az előállítás, fejlesztés vagy csomagolás során az anyaggal közvetlenül vagy közvetetten kapcsolatba kerülő személyekre (dolgozókra) gyakorolt egészségügyi kockázatainak vizsgálata. A nem kizárólag kozmetikai felhasználású (például gyógyszeriparban is felhasznált) összetevőket emberi egészséggel kapcsolatos végpontok meghatározásához tesztelhetik állatokon. Függetlenül attól, hogy kozmetikai célra használják fel a vegyi anyagot vagy sem, állatkísérletek keretében vizsgálhatják azt környezetvédelmi küszöbértékek vonatkozásában. A tesztelési tilalom nem vonatkozik azokra a kozmetikai termék előállításához felhasznált vegyi anyagokra, amelyek nem képezik részét a kozmetikai készterméknek. A tilalmak bevezetése mellett az Európai Unió éves jelentés elkészítését is megköveteli, amely az alternatív módszerek fejlődését és várható gyakorlati alkalmazását hivatott vizsgálni. Mivel egyelőre nem minden állatkísérlet váltható ki valamilyen alternatív módszerrel, a releváns jogi szabályozások az állatok használatával kapcsolatban a helyettesítés, csökkentés és tökéletesítés elvét követik. A 2010-ben kiadott, alternatív módszereket vizsgáló tudományos jelentés alapján nincs egyenértékű alternatív megoldás például a nyulakon végzett Draize-féle irritációs tesztre, vagy a génkárosodást és akut mérgezést vizsgáló kísérletekre, illetve egyes állatkísérleteket felváltó alternatív módszerek kidolgozása még annyira kezdetleges, hogy azok elfogadásának várható időpontjára reális becsléseket sem tudtak tenni. Ugyan az Európai Unió minden tagállamára vonatkoznak a fenti tilalmak, illetve érvényesek harmadik országból importált termékekre is, az európai piacon nem csak a közösségen belül készült és kizárólag az európai piacra szánt termékeket gyártó cégek vannak jelen, így elengedhetetlen az EU-n kívül érvényben lévő szabályozásokat is megemlíteni. Kína Az európai tilalmakhoz hasonlóan nagy visszhangja volt a kínai állatkísérletek jogi szabályozásának is, hiszen Kína a kozmetikai ipar egyik legjelentősebb területe. 2014. június 30-a előtt a kínai kormány minden új, helyi eladásra szánt kozmetikum mintáját bekérte (többségében állatokon végrehajtott) tesztelésre, valamint a kozmetikumok forgalomba hozatalát követően is tesztelte azokat. 2014. június 30-án hatályba lépett az a törvénymódósítás, amely szűkítette a törvény által előírt tesztelésre kötelezett termékek körét. Fontos kiemelni, hogy az alábbiakban tárgyaltak kizárólag kontinentális Kínára vonatkoznak, Hong Kongra nem terjed ki a törvény hatásköre. A jelenleg érvényben lévő kozmetikai állatkísérletekre vonatkozó törvények megértéséhez először tisztáznunk kell, mi szerint különböztethetjük meg az egyes kozmetikumokat: Eltérő szabályok vonatkoznak a belföldön előállított és külföldről importált termékekre. Eltérő szabályok vonatkoznak a belföldi piacra, illetve az exportra szánt termékekre. Hagyományos kozmetikumnak minősülnek a sminktermékek, parfümök, haj-, bőr- és körömápoló készítmények. Nem hagyományos, speciális felhasználású kozmetikumnak minősülnek a napvédők, dezodorok, hajfestékek, hajnövesztőszerek; minden olyan készítmény, amely valamilyen funkcionális ígéretet tesz. A belföldön előállított, belföldi piacra szánt speciális felhasználású kozmetikumok, valamint a külföldről importált, kontinentális Kína területén lévő üzletekben kapható kozmetikumok forgalmazás előtti tesztelése a 2014-es törvénymódosítás után is kötelező. A belföldön előállított, exportra szánt hagyományos és speciális felhasználású kozmetikumok, a külföldről importált, Hongkongban kapható kozmetikumok, valamint a külföldi webshopokon keresztül Kínába rendelt termékek forgalmazás előtti tesztelése nem kötelező. Mivel Kínában jelenleg a kozmetikumok állatkísérletek keretében való vizsgálatát nem tiltja törvény, a jogi kötelezettségek alól mentes cégek, amennyiben úgy döntenek, továbbra is tesztelhetik összetevőiket és késztermékeiket állatokon. Az összetevők tesztelése alól abban az esetben mentesülhetnek a gyártók, ha az érintett összetevő megtalálható a kínai kormány által összeállított hivatalos, kozmetikai célra felhasznált összetevőket tartalmazó jegyzékben. A kozmetikai késztermékek piacra kerülésük utáni, kormány által végzett tesztelése még a törvény által előírt tesztelés alól mentességet élvező termékcsoportok esetében is előfordulhat. Nem egyszerű, igaz? Vicky Ly az Ethical Elephant blogon gondolt a vizuális beállítottságúakra: Miért fontos a kínai helyzet vizsgálata? A gyártók, akik jelen vannak a kínai piacon, egyelőre nem tudják teljes mértékben kikerülni termékeik állatkísérletekkel való vizsgálatát, hiszen azokat utólag, akár a gyártó tudomása vagy beleegyezése nélkül is felülvizsgálhatják. Ugyan az EU tiltja az állatokon tesztelt összetevők és késztermékek importját, a gyártó megfelelhet az Uniós jogszabályoknak, amennyiben termékkínálatát két csoportra bontja. A gyártó állíthatja, hogy összetevőit és késztermékeit nem teszteli állatokon sem ő, sem harmadik fél, kivéve, ha ez törvény által előírt. Ez a kitétel a gyártó kínai jogszabályoknak való megfelelésére utal, tehát ha ezt olvasod egy cég honlapján, az a fentiek értelmében nem tekinthető tesztmentesnek. Mind az Uniós, mind a kínai jogszabályok új összetevőkre és új késztermékekre vonatkoznak. Huhh, már a nyuszis logók és vegán termékek között is nehéz kiigazodni, ezektől a jogi dolgoktól még a fejem is megfájdult. Akkor mától indulhat az öntisztító folyamat? Egyrészt ne felejtsük el, hogy szinte minden kozmetikai összetevőt vizsgáltak valamikor állatkísérletek keretében, de ahogy azt a változó jogi szabályozás is mutatja, egyre nagyobb figyelmet kap az állatokon végzett felesleges újratesztelés kiszorítása, valamint az alternatív módszerek kifejlesztése. Több cég nyit a nem csak tesztmentes, de vegán termékek előállítása felé, és folyamatosan bukkannak fel kizárólag vegán, tesztmentes termékeket gyártó vállalkozások is. Mivel a jogi szabályozás nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy kivonták a forgalomból az összes, még a tilalmak hatálybalépése előtt tesztelt formulát, a boltok polcain keresd a vegán, de legalább cruelty-free minősítéssel rendelkező termékeket. Amennyiben nem egyértelmű egy cég vagy termék tesztmentes vagy vegán státusza, vedd fel a kapcsolatot a gyártóval. Ebben a korábbi bejegyzésben megtalálod, milyen kérdéseket érdemes feltenni. Winhoffer Zita www.v-express.hu Források: Ban on Animal Testing 1223/2009/EK RENDELETE (2009. november 30.) a kozmetikai termékekről A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az állatkísérletekre vonatkozó tilalomról és a forgalmazási tilalomról, valamint a kozmetikai ipar alternatív eljárásainak jelenlegi állásáról REACH European Commission – Questions and Answers: Animal testing and cosmetics Interface between REACH and Cosmetics regulations Clarity on interface between REACH and the Cosmetics Regulation Alternative (non-animal) methods for cosmetics testing: current status and future prospects -- 2010 Connecting the dots http://reportingeuspring2013.mediajungle.dk/2013/03/19/eu-animal-tested-cosmetic-ban-has-import-loopholes/ China & Cosmetics Animal Testing FAQ Understanding Chinas Animal Testing Laws The post Cruelty-free kiskapuk, avagy miért tesztelnek mégis egyes termékeket Kínában appeared first on VegaNinja.
Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel
2016. február 24. Zizi kalandjai
Umeboshi? Azt eszik vagy isszák? Én is feltettem a kérdést, amikor még nem tudtam, hogy miről van szó! Pont egy éve áradoztam róla a Facebook-on. Szóval az umeboshi japán szilva fajta, a makrobiotikában igazi superfood-ként emlegetik. Értékes gyógyító energiáit a több évig tartó, tengeri sóban történő érlelés során nyeri el. Gyönyörű színét a vöröses színű shiso levél adja. Maga a szilva csodás immunerősítő, megfázás, fáradtság ellen is használhatjuk gyógyitalaink alapanyagaként, valamint ételeink ízesítésére. Itthon kapható ecet, paszta (krém) és néha eredeti szilva formájában is (többéle márka kapható, keressétek bioboltokban, Medilineban, Herbaházban, Bijóban vagy a 12. kerületi Csörsz utcai biopiacon szombatonként a Clearspring hazai forgalmazójánál, a Diótörőnél). Nagyon egyszerűen használom fel az ecetet. Néhány evőkanálnyit összekeverek olívaolajjal és ebben forgatom meg a zöldségeket (gombát, retket, brokkolit, karfiolt próbáltam eddig), hagyom egy kicsit állni, aztán mehet is a sütőbe. Isteni sós, savanykás ízt ad a zöldségeknek. Akinek nem sikerül beszerezni, annak adok helyettesítő alternatívát, ami szójaszósz és frissen facsart citromlé keverékéből áll. Bármilyen körettel tálalható, én most egy extra egészséges verziót hoztam: párolt fokhagymás spenótot kevertem össze főtt kölessel, de mehet mellé rizs, quinoa, sült krumpli, saláta… a fantáziátokra és a hűtőtök/kamrátok készletére bízom. Ume ecetben pácolt sült zöldségek spenótos kölessel Hozzávalók 3-4 főre: Sült zöldségekhez: – 500 g csiperke gomba vagy brokkoli – 1 csokor piros retek (közepes méretű “golyók”) – 4 evőkanál ume ecet (helyettesíthető 2 evőkanál szójaszósz és 2 evőkanál frissen facsart citromlé keverékével) – 4 evőkanál olívaolaj Spenótos köleshez: – 1 bögre köles – 2 bögre víz – 2 nagy marék spenót, megtisztítva, felaprítva – 2 gerezd fokhagyma – 2 evőkanál olívaolaj – Himalaya só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A gombát tisztítsuk meg. Ha brokkolit használunk azt szedjük rózsáira, a vastag szárát (azt is felhasználjuk!) hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra, mossuk meg. Vágjuk le a retkek zöld hosszú szárát. Mossuk meg a kis golyókat. Egy kis tálban keverjük össze az olívaolajat és az ecetet, tegyük a zöldségeket egy sütőtálba és öntsük le az olívaolajos ecetes keverékkel. Jól keverjük át, hogy a pác mindenhol befedje a zöldségeket. Hagyjuk állni kb. 30 percet, majd tegyük be a sütőbe és 180 fokon süssük kb. 20-25 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A kölest mossuk át tiszta vízzel, majd tegyük egy lábasba. Öntsük fel 2 bögre vízzel és közepes lángon főzzük puhára. Tegyük félre. Egy serpenyőben hevítsük fel a 2 evőkanál olívaolajat, dobjuk rá az aprított spenótot és pároljuk 2-3 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, sózzuk és főzzük 4-5 percig, amíg a spenót összeesik és a fokhagyma is átfő. Adjuk a kész spenótot a megfőtt köleshez, keverjük át és tálalhatjuk is a sült zöldségekkel.
Zöldségekben gazdag tészta
Ez az étel még Londonban készült, ahol általában kevés időm volt a konyhában ügyködni. Ezért azoknak ajánlom, akik hasonló helyzetben vannak. Másik előnye, hogy egy fárasztó nap után meglehetősen gyorsan elkészül. Mialatt a tészta megfő, mirellit zöldségeket használva a szószt is el tudjuk készíteni. Ugyan zöldségekben gazdag, egészségügyi szempontból mégis azt ajánlom, fogyasszunk hozzá nyers salátaleveleket vagy bébispenótot. Segíti az emésztés, megakadályozhatjuk vele a hüvelyesek okozta puffadást, teltségérzetet ad, így kevésbé leszünk éhesek vacsorára. A recept: Hozzávalók: - 1 nagy bögre zöldborsó - 1 nagy bögre ceruzabab - 1-2 szál sárgarépa - 30 dkg gomba - 1 kukoricakonzerv (vagy 1 bögre megfőzött kukorica pl. mirelit) - 1/2 póréhagyma - petrezselyem - fokhagyma - 1 nagy fej hagyma - bébispenót - növényi tej - ételízesítő - sörélesztő-pehely - kifőtt tészta (durum - jó, ha teljes kiőrlésű lisztből, nekem most nem ez volt) Elkészítés: A felaprított hagymát kevés vízen megdinszteljük. Ezt követően rátesszük a felaprított zöldségeket, a fagyasztott kukoricát és a felszeletelt gombát utoljára hagyva. Átkeverjük, ételízesítővel megszórjuk, felöntjük annyi növényi tejjel, ami épp ellepi, fokhagymával, petrezselyemmel ízesítjük és a zöldségeket fedő alatt, gyakran megkeverve puhára főzzük. A főzés végén adhatunk hozzá némi sörélesztőpelyhet. A megfőtt tésztánkat a főzés után egy kevés hidegen sajtolt olajjal átkeverjük, így megelőzzük a tészta összeragadását. Tálaláskor a tányér szélére bébispenótot szórunk, amire a tésztát tesszük. A tésztára porciózzuk az elkészült szószt. Felkarikázott póréhagymával megszórjuk. (A póréhagymát akár a főzés végén is a szószhoz tehetjük.) A felhasznált zöldségek opcionálisak. Használhatunk mexikói zöld köretet, vagy szabadon válogathatunk a konyhánkban épp felhasználásra váró zöldségek között (pl. brokkoli, karfiol, stb.)
Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes)
2016. február 11. Zöld Avocado
Egy kis technikai szünet után (úgy kezdődött, hogy takarítottam, és úgy végződött, hogy csúnyán lezuhant a laptopom a földre:-( ) újabb, gyorsan elkészíthető, egyszerű, glutén- és tojásmentes, vegánosítható recepttel készültem nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Nem lett olyan szép, mint, amilyen a fejemben volt, de nagyon finom! :-) édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) A szubtrópusi területeken az egyik legfontosabb népélelmezési cikk az édesburgonya, mely Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több helyen lehet hozzájutni. Bár az ára még hagy némi kívánnivalót maga után, azért ne ijedjünk meg a burgonya szó hallatán. Közel sincs szükségünk édesburgonyából akkora mennyiségre, mint amihez a hagyományos burgonyavásárláskor szoktunk. Sőt mi több! Valójában az édesburgonya nem is burgonya, és inkább hasonlít a sütőtökhöz, mint a krumplihoz. Fogyaszthatjuk sütve, főzve, készíthetünk belőle töltött burgonyát, rakottakat, krumplipürét, de még édességeket, pitéket is. ;-) Magas szénhidrát tartalma ellenére én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldségről van szó, melynek tápanyagi hasznosulnak a szervezetben, a felesleg pedig távozik a testből, és nem rakódik le zsírpárnák formájában. :-) Édes íze miatt azt hinnénk, hogy a cukorbetegeknek tiltólistás alapanyag. Ez tévedés! A diabétesszel küzdők számára egyenesen ajánlott az édesburgonya fogyasztása. (Bővebben a témáról itt olvashattok!) Vélhetően a népszerűséggel, a kínálat is nőni fog, több kereskedőtől beszerezhető lesz majd, és talán így az ára is lejjebb megy, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert rengeteg jótékony tulajdonsága van. Nyugat-európa már itt tart! :-) Például Írországban a hagyományos burgonyafogyasztás visszaszorult, és hetente akár többször is kerül az asztalra ebből a finom, édes és csodaszép burgonyából, melyet batáta néven is kereshetünk a zöldségesnél. édesburgonya / batáta Miért hasznos tápanyagforrás az édesburgonya? "Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. " Forrás: Házipatika édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 500 g édesburgonya / batáta - 1 db nagyobb méretű padlizsán - 200 g kecskesajt - 2 dl főzőtejszín (én szóját használtam) - 1 dl tetszés szerinti tej (én rizstejet használtam) - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk Himalája só, 1 kk őrölt fehér bors, 1 ek szárított oregánó, csipet őrölt szerecsendió édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) ELKÉSZÍTÉS A burgonyát és a padlizsánt meghámozzuk, majd vékony karikákra felvágjuk. Egy jénai tálat vékonyan k ikenünk kókuszzsírral, és elkezdjük belerétegezni az édesburgonyát és a padlizsánt egymás után. Ezt megtehetjük állítva, egymás mellé téve és fektetve, egymásra rétegezve is (mint a rakott krumpli). Amihez éppen kedvünk van. ;-) állítva fektetve, rétegezve A szószhoz feltesszük a főzőtejszínt egy lábasban melegedni. Hozzáadjuk az apróra vágott (tépkedett) kecskesajtot, a tejet, és a fűszereket. Közepes lángon addig kevergetjük, míg a kecskesajt teljesen szétmálik, és egynemű öntetet nem kapunk. Amint ezt elértük, nyakon borítjuk vele a jénaiba helyezett burgonya és padlizsán szeletek. A jénait lefedjük alufóliával, és 220 °C - ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt puhára sütjük az egytálételünket. A végeredmény egy édeskés-sajtos olaszos íz, amit nehéz abbahagyni. édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) Táplálkozzunk, ne csak együnk! :-) Megjegyzés: Az étel könnyedén vegánosítható, vagy átalakítható egyszerű köretté, a főétel helyett. Hagyjuk el a kecskesajtot, az öntetet készítsük növényi tejből és szójából készült tejszínből, majd szórjuk meg a megsült és kész ételt sörélesztőpehellyel, sóval, frissen őrölt fekete borssal. Vagy egyszerűen csak locsoljuk meg a padlizsán- és édesburgonya szeleteket fűszeres olívaolajjal. Majd süssük készre őket. Így az egytálétel, akár köretként is szerepelhet az asztalon.
Hagymás-tofus édesburgonya
A következő ételnek számomra az a különlegessége, hogy selyem tofuval készült. Magyarországon jellemzően nem elterjedt a selyem tofu, bár vannak helyek, ahol ezt is be lehet szerezni. A selyem tofunak találó a neve, hiszen rendkívül lágy állaga és selymes íze van, mint egy pudingnak. Főként nyáron szoktak ilyet készíteni, de eleve légmentesen zárt műanyag dobozokban kerül forgalomba, így felbontás nélkül akár fél évet is eláll a hűtőben. Selymes, szilárdabb puding-állagából adódik, hogy leginkább cukrásztermékekhez használják. Remek krémeket lehet belőle készíteni sütemények töltésére. Most azonban mégis maradtam a főételeknél, s batátával sütöttem össze. A batáta is lágyabb növény, jól passzolt a kettő, a tofun túl a hagymákkal és kakukkfűvel megfűszerezve egyszerű de fenséges ételt kapunk. Könnyen kedvencünkké válhat. A recept: Hozzávalók: - 3-4 db batáta (édesburgonya) - 1-2 db lila hagyma - 1 selyemtofu - 1/2 póréhagyma - 1 selyemtofu - só - kakukkfű Elkészítés: Az édesburgonyát megpucoljuk, hosszabb hasábokra vágjuk. Minimális vízen, enyhén megsózva kicsit megpároljuk. Közben a hagymákat és a selyemtofut felszeleteljük nagyobb darabokra. A félkeményre puhult édesburgonyát leszűrjük, kakukkfűvel és kevés sóval összeforgatjuk. Egy tepsit sütőpapírral vagy alufóliával kibélelünk, beletesszük a megfűszerezett batátagerezdeket, rászórjuk a feldarabolt tofut és hagymákat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Köretnek vagy önálló ételnek is megfelel. Selyemtofu helyett füstölt tofut vagy bármilyen más tofut is használhatunk. (Angliában valahogy könnyebb beszerezni a selyemtofut.)
Almás-fahéjas Quinoa falatok (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)
almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) Veletek is rendszeresen előfordul, hogy túl sok gabonát főztök ki köretnek, és végül nem fogy el? Nem szeretek ételt kidobni, úgyhogy próbálom megtalálni az újrafelhasználás lehetőségeit! Ez a recept is így született! Minden a maradék quinoával kezdődött... majd a téli fűszerekkel folytatódott... és az almával végződött. ;-) A maradék kuszkuszból gyakran készül friss zöldséggel gazdagítva kuszkusz saláta, a kölest tölthetjük cukkini hajókba, a maradék amarántból készíthetünk sajtos tallért, a rizsből pedig sós muffinokat. (Ehhez receptet hozok a későbbiekben a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra.) A legutóbbi gombapörkölt mellé túl sok quinoát főztem ki, így 2 az 1-ben módszerrel, a gomba pörkölt mellé készült köretből, egyből lett egy kis délutáni nasi is. :-) almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán)Ha egészségesen szeretnénk táplálkozni, fontos szem előtt tartanunk a VÁLTOZATOSSÁGot az alapanyagok felhasználásában. Így biztosíthatjuk, hogy a szükséges tápanyagokhoz, vitaminokhoz, ásványianyagokhoz, nyomelemekhez hozzájut a szervezetünk. A változatosság a köreteket is érinti. A számunkra jól ismert rizs mellett rengeteg, sokkal táplálóbb és értékesebb gabonafélét kínál fel számunkra a természet. Nekünk csak meg kell őket találni, és elfogadni! ;-) Ilyen például a köles, az árpagyöngy, a hajdina, az amaránt és a quinoa is, melyeket gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatnak! A bulgur, a kuszkusz glutén tartalma miatt már nem mindenki számára javasolt. tarka quinoa: csontszínű, vörös, fekete "Miért érdemes quinoát enni? - A quinoa az egyik legtöbb ásványi anyagot és tápanyagot tartalmazó, legtáplálóbb gabona, nem hiába tartották az inkák a ,,Magok Anyjának. Rengeteg fontos vitamint tartalmaz: B-vitaminokat (B1, B2, B3), C-, E-vitamint és ß-karotint. (Ez utóbbi három fontos antioxidáns, tehát jelentősen hozzájárul a káros szabad gyökök hatástalanításához, ezért sportolók számára különösen ajánlható, valamint a daganatmegelőző étrendnek is hasznos összetevője is lehet.) Az ásványi anyagok közül különösen gazdagmagnéziumban, kalciumban, vasban, káliumban, illetve foszforban és cinket is tartalmaz. Ezzel a magas ásványi anyag tartalmával jó pár gabonafélét túlszárnyal (búza, árpa, zab, rizs). - Lassan lebomló szénhidrátforrás, sok rosttal. Cukorbetegek, székrekedéssel küzdők, fogyókúrázók, kismamák, idősek számára is javasolható. Méregtelenítő kúrák nagyszerű alkotóeleme lehet. - Minden esszenciális aminosavat tartalmaz. Igen figyelemreméltó a lizin, cisztin és metionin tartalma. Fehérjetartalma 13,3-15,2%. Összehasonlításul a rizs fehérjetartalma 7,4 %, a búzáé pedig 11,7 %. Vegetáriánusoknak, vegánoknak különösen ajánlott, bátran helyettesíthetőek vele az állati fehérjék. - Gluténmentes, ezért lisztérzékenyek is fogyaszthatják. - Lúgosító hatással is bír, e tekintetben a vadrizshez, az amaránthoz és a csíráztatott magvakhoz hasonló. - Zsírtartalma a gabonaféléknél nagyobb, főként telítetlen zsírsavakból tevődik össze." Forrás: antalvali.hu almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (kb. 12 db 5 cm átmérőjű kupachoz) 1/2 bögre quinoa1 bögre tiszta víz2 db közepes alma lereszelve3 ek barna nádcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer)csipet Himalája só2 ek őrölt fahéj, 1/2 tk őrölt szerecsendió, késhegynyi őrölt szegfűszeg5 ek lenmagliszt vagy mandulaliszt(elhagyható - 2 ek chia mag) almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA quinoát megfőzzük kétszeres mennyiségű vízben, fedővel, kb. 20 perc alatt. A megfőtt gabonához hozzáadjuk a fűszereket, a sót, a reszelt almákat, a választott lisztet, és alaposan összekeverjük. Hagyjuk egy fél órát állni a tésztát, majd fagyi adagoló kanállal kis kupacokat helyezünk egy muffin sütőbe (amit előtte vékonyan kikentünk kókuszolajjal). 180 °C fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sülnek a fahéjas quinoa falatok. Ha belefér a diétánkba, és kicsit látványosabbá szeretnénk tenni a barnás kupacokat, akkor olvasszunk fel vízgőz felett étcsokoládét és fehér csokoládét, majd mártsuk a quinoa falatok tetejét az olvadt csokikba. Tegyük őket a hűtőbe, hogy jól rádermedjen a csokoládé. De természetesen a csoki nélkül is fogyasztható délutáni nasinak, vagy akár másnap reggelinek. A munkahelyre és az iskolába is könnyedén magunkkal tudjuk vinni ezeket a falatnyi tápláló energiabombákat. almás-fahéjas quinoa falatok (glutén-, laktóz-, és tojásmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz a Zöld Avocado receptek segítségével! ;-)
Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)
2015. december 15. Zizi kalandjai
Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé. És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is. Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé. Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja! Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 db közepes répa, meghámozva – 2 db közepes édesburgonya, meghámozva – 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 2 db közepes lilhagyma, meghámozva – 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul – 1/4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede) – 1 db nagy citrom – szárított kakukkfű, rozmaring – só, bors – extra szűz olívaolaj (jó minőségű!) A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során. Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.
Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán)
2015. december 4. Zizi kalandjai
Az ünnepekre, karácsonyra való készülődésben jól jön egy testet, lelket melengető étel, ami ráadásul gyorsan el is készül. Nálunk nagyon népszerű a zöldséges curry, csak picit csípősen, hogy Ádi is meg tudja enni. Csípősségét a piros curry paszta adja (arab, indiai fűszerboltokban beszerezhető), ha ilyet nem találtok ízesítsétek cayenne borssal vagy chilivel. Bármilyen zöldséggel variálható, én ebbe most karfiolt és sütőtököt tettem. Persze feldobtam egy kis zölddel, leveleskellel is, ami simán lecserélhető spenótra vagy mángoldra. Alapját a fokhagyma, a lilahagyma és a fűszerek adják, aztán jöhetnek a zöldségek, a paradicsomszósz, a kókusztej és a végén egy kis frissen facsart citromlével bolondítom meg. Köret bármi lehet, a barnarizstől kezdve, a kölesig, a quinoáig, de akár jó kis kovászos kenyérrel is lehet tunkolni! Ne várjatok vele sokáig, irány a konyha, hétvégén legyen ez az ebéd! Karfiolos-sütőtökös vöröslencse curry (vegán) Hozzávalók 4 főre: – fél fej (kb. 600 g) karfiol, rózsáira, falatnyi darabokra szedve – egy kis darab (kb. 500 g) sütőtök, meghámozva és kb. 1×1 cm-es kockákra vágva – egy maréknyi leveleskel (levelek letépkedve a kemény szárról), spenót vagy mángold, felaprítva – 1 fej lilahagyma, felaprítva – 3 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1/3 bögre vöröslencse – 350 ml paradicsomlé – 250 ml kókusztej – 200 ml víz – 1 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál őrölt kömény – 1-2 teáskanál vegán piros curry paszta – só – 1/4 citrom frissen facsart leve – kókuszzsír Egy lábasban közepes láng felett hevítsünk egy-két evőkanál kókuszzsírt. Adjuk hozzá a lilahagymát, a fokhagymát, pirítsuk három-négy percig, majd fűszerezzük (kurkuma, őrölt kömény, curry paszta). Néhány perc után, amikor a fűszerek már illatosak, jöhet bele a felkockázott sütőtök és a rózsáira szedett karfiol, sózzuk, majd jól átkeverjük és felöntjük a paradicsomlével és a vízzel. Főzzük kb. 15-20 percen át és amikor már a zöldségek majdnem megfőttek, tegyük bele a vöröslencsét, a leveleskelt, öntsük fel a kókusztejjel, vegyük magasra a lángot és forraljunk rajta még egyet, amíg a kókusztej kicsit sűrűbbé teszi, a vöröslencse megfő és a leveleskel is megpuhul. Jól keverjük át, kóstoljuk meg és ízesítsük még, ha szükséges. Ha túl sűrűnek találjuk a szószt, hígíthatjuk még egy kevés paradicsomlével vagy vízzel. Tálaláskor locsoljuk meg a citromlével.
All you can eat vegetarian
Egyél amennyit csak bírsz vegetáriánus módra. Gasztroélmény következik Londonból. Sok gondolat cikázik a fejemben eme apró kis étterem kapcsán. Először is mondjuk ki azt az alapelvet, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik a mértékletesség is. A NEW START életvitel egyik alapelve. DE úgy is elmehetsz egy all you can eat étterembe, hogy megpróbálsz nem mindent össze-vissza enni. BÁR lehet, hogy nehéz lesz és az óembered legyőzi a jóra törekvő éned. Másodszor pedig nem mehetünk el amellett, hogy Magyarországon még nem találkoztam, nem is hallottam olyan vegetáriánus étteremről, ahol fix árért svédasztalos kínálatból korlátlanul fogyaszthatsz. Mindezért a minimál órabérrel megegyező árat fizeted. Na jó, Magyarország nem olyan jóléti állam, mint UK. Mennyi is az élelmiszer áfája ott? No igen, ez az, ami itt legtöbbször 0. (Bemegyek egy boltba, legyen az Morrisons vagy Lidl, veszek pl. egy kiló barna rizst, fizetek és a blokkot nézegetve azt látom, nincs rajta áfa!!!) Oké, belátom, csak Londonban él több mint egy magyarországnyi ember. S máris nem lehet egészséges párhuzamot vonni a kettő közt. A kormányzásról, fizetésről már ne is beszéljünk... Egyik vasárnap késő délután Chapel Market (Angel Islington) környékén jártunk. Éhesek voltunk, és gondoltuk, elintézzük amit szeretnénk, mielőtt bezárnak az üzletek, s utána keresünk valami evési lehetőséget. Először jártunk arra, nem ismertük a környéket. Egy sportboltba mentünk, s mielőtt beléptünk, észrevettem egy cégcímert, ami vegetáriánus büfét hirdetett. Sportboltból kijövet, sikeresen letudva tervünket, a vegetáriánus büfé felé vettük az irányt. (Alig néhány lépés.) Azt gondoltam, a büfé (buffet) kifejezés amolyan talponálló eszem-iszom lehetőségét rejti magába. S mire ezt kigondoltam, a kirakat előtt álltunk, s láttuk a kiírást: eat as much as you like - egyél amennyit szeretnél. Indiai vegetáriánus étterem. Ezt ki kell próbálni. Bementünk, s jeleztük, szeretnénk itt enni. Kaptunk egy-egy tányért, evőeszközöket, szalvétát. Helyet foglaltunk, s szemeinkkel próbáltuk felfedezni a kicsinyke étterem-féleséget. Az étterem belülről: Semmi elsőosztályú érzése nincs a helynek. Az étterem falai telis-tele vannak poszterekkel, amelyek mintegy propaganda, hirdetik a vegetáriánus és vegán lét előnyeit, ideáját. Ételek felé tettünk néhány lépést. Rántott hagyma, vegyes zöldségek rántva, különféle indiai ízesítésű ragu-félék, rizs, főtt krumpli, különböző saláták, indiai sült kenyér, gyümölcs - ezekből válogathatott az ember. Nem volt hatalmas a kínálat, de jóllakásunkhoz elégséges. Néhány kedvencem: cékla-káposzta saláta, indiai kenyér, borsós kenyérkocka, mangós káposztasaláta, csicseriborsó-ragu, rántott hagyma. Italt vehet az ember, de BYO - hirdeti nagy betükkel: Bring Your Own - hozhatod a saját italod, ott el is fogyaszthatod. Tény, hogy ez nem az a kívül-belül csili-vili étterem, ahova az ember randevúzni megy, de ha éhes, és ezért a pénzért (6,5 font) jól akar lakni és változatosan (vega kaját) enni, akkor elégedett lehet. A svédasztalos kínálat: Persze senki ne gondolja, hogy az otthon megszokott ételeket kapja. Itt Angliában ugyanis a curry dominál. Mintha nem lenne saját ételük, átvették az indiaiak ízvilágát (ezt nem csak itt, az indiai étteremben tapasztaltam). Néha azért elgondolkodom, vajon menyire kedvelnék, ha magyar vegetáriánus (vegán) étterem lenne ez az all you can eat. Mindennapos lehetne a töltött paprika, nem csak főtt rizs és sült krumpli, hanem jó kis főzelékek is lehetnének a köretek, melléjük néhány különböző alapanyagú fasírt és ragu. Szejtánt sem hagynám ki a kínálatból. S a saláták mellett természetesen nem maradna ki a finom magyar desszert. Somlói galuska csakis vegán piskótából. :) További sóvárgásom helyett következzenek a képek a helyről. A képek mellett próbálok még több infót megosztani a látottakról. Vegán-misszió plakátjai: Ha Londonban jársz, és egy büfé-hangulatú, nem éppen igényes helyen korlátlanul szeretnél vegán és vegetáriánus ételeket enni, ne habozz ezt felkeresni: Indian Veg 92-93 Chapel Market, N1 9EX. Angel Islington, London (Angel station metróállomás közelében)
Brokkolis-répás zab
Nem csak lovaknak ajánlott a zab, sőt, ha jót akarunk magunknak, étrendünkbe iktatjuk minél gyakrabban. Köretként de főételként is fogyaszthatjuk a következő ételt. A zabot (egész szemű zabot) nem nagyon látom gasztro-posztokban, mint főétel, vagy köret, pedig amellett, hogy gluténmentes (ez aztán tényleg, nem úgy, mint a belőle készült zabpehely, ami "keveredhet" gluténnel, így aztán nem feltétlen alkalmas gluténmentes diétába), nagyon egészséges is. Mondhatni szupertáplálék, mivel jóformán minden - szervezetünk számára szükséges - tápanyagot tartalmaz. B és E vitamint tartalma mellett jelentős Magnézium, Kálium, Kalcium, Foszfor és Vas tartalma is. Fehérjében gazdag. Emésztési panaszok esetén különösen ajánlott. Emellett segíti az idegrendszer működését, regenerálja az idegeket. Fogyasztása telítettségérzetet ad, tehát fogyókúrázók alaptápláléka lehet. Alacsony glikémiás indexe miatt cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Vérnyomás és vérkoleszterin-szint csökkentő hatása is említésre méltó. Bizonyos béta-glükán tartalma meggátolja a szervezetben lévő fertőzések továbbterjedését. Nagy mennyiségű fito-vegyületei pedig a rák, főképp a mellrák kialakulását, terjedését gátolják. A következő recept nagyon egyszerűen elkészíthető. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi zab - víz - só és/vagy ételízesítő - 1 kisebb fej brokkoli - 3 szál répa - 2-3 gerezd fokhagyma Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Másnap adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. (Persze ha nem tudjuk előáztatni, hosszabb főzési idővel is elkészíthető. Vagy ha reggel áztatjuk be és néhány óra múlva főzzük, az is megfelelő.) Míg fő, a répát pucoljuk meg, karikázzuk fel és kevés vízen fokhagymával és sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. A brokkolit mossuk át, szedjük rózsáira, szintén kevés vízen sóval (vagy ételízesítővel) pároljuk meg. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, a zöldségekkel egyszerűen összekeverjük és kész is a tápláló, finom étel. Főételként fogyasztottuk, de köretként is megállja a helyét. Ha nem vagyunk gluténmentes diétán, sörélesztő-pehellyel is megszórhatjuk.
Bajnokok steak krumplija
A tökéletes steak krumpli titka egyszerűbb, mint gondolnád. A receptből kiderül, hogyan legyen mindenhol finom ízű, szaftos, kívül ropogós, belül puha, igazi bajnok köret az asztalodon. Hozzávalók 3-4 személyre [...] Bővebben!
Sült kelbimbó saláta
2015. november 6. Éltető ételek
Igazi téli zöldség a kelbimbó vagy a bimbós kel, amely a vadkáposzta egy termesztett változata. Gazdag A-, B-és C-vitaminban, karotint, rostot, ásványi anyagokat (kálcium, foszfor, vas, kálium, folsav) is tartalmaz. Gazdag fehérje forrás (13-16%). Egy egyszerű salátát készítettem belőle, melyet akár köretként is ehetünk, de ma ebből egy finom főétel is lett. Hozzávalók (2 főre): - 40 dkg kelbimbó - 2 szál sárgarépa - 5-6 gerezd fokhagyma - 4 evőkanál balzsamecet - 2 evőkanál olívaolaj - 1 teáskanál kókuszolaj - só, bors Elkészítése: A kelbimbót tisztítsuk meg, és vágjuk ketté. A sárgarépát tisztítsuk meg, és vékonyan karikázzuk fel. - Locsoljuk meg az ecettel és az olajjal, és fűszerezzük. Jól keverjük össze. Tegyük egy tepsibe, takarjuk le zsírpapírral, és előmelegített sütőben úgy 30 percig süssük. Vegyük le róla a zsírpapírt, majd még pirítsuk 10-15 percig. Nézzük meg, hogy a répa is puha legyen. - A fokhagymát villával nyomjuk szét, és forgassuk a zöldégekhez.
6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra
2015. november 2. Zöld Avocado
A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-) halloweeni sütőtökös keksz A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ. Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom. Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról! Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre. Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-) Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-) halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj - - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben. Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is. Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula / mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 1/2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió / pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/4 lila hagyma, 1/2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak". A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra. Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-) Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll. halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) - - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-) Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok! "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását." Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál
Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)
2015. október 22. Zizi kalandjai
A karamellizált hagyma nagy kedvencem. Csak magában elkészítve is imádom, de akár egy szelet pirítósra rátéve, akár burgonyapürét ízesítve vele… bárhogyan is használjuk fel, csakis finomságot kapunk. Most polentába tettem, rétegezve, sajttal megszórva. Kaptam egy köret szerű ételt, ami salátával tálalva, akár főételnek is tekinthető. Én összedobtam mellé egy végtelen egyszerű paradicsomos padlizsánragut (fokhagyma, padlizsán, oregánó, bazsalikom, só, bors, paradicsomszósz, olívaolaj). A kettő együtt fenséges ebédet alkotott. Próbáljátok ki a hosszú hétvégén! Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 bögre kukoricadara – 2 bögre víz – 1 bögre zabtej (rizs- és mandulatej is használható) – 4 fej vöröshagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve – 150 g sajt (én ilyen vegán olvadósat használtam, persze nem vegán sajttal is elkészíthető), reszelve – 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj – só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és szórjuk meg egy csipet sóval (ez hozza elő a hagyma édes ízét). Tegyünk a serpenyőre egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le. Főzzük kb. 20-25 percen keresztül, amíg teljesen puha és világosbarna lesz a hagyma. Közben egy lábasban forraljuk fel a vizet és a zabtejet. Adjunk hozzá sót, borsot és ha forr, öntsük bele a kukoricadarát. Vegyük takarékra a lángot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg a polentát 8-10 perc alatt (vigyázzunk, mert puffog a kukoricadara!). Egy tepsit kenjünk ki kevés kókuszzsírral, szedjünk rá egy réteg polentát, majd jöhet rá egy adag karamellizált hagyma, végül a reszelt sajt. Folytassuk az “építést”, amíg minden el nem fogy. Lehetőleg polentával zárjuk és a tetejére tegyünk még reszelt sajtot. Süssük 180C fokon kb. 25 percig, amíg a sajt ráolvad és a polenta széle kicsit elkezd megbarnulni.
Vegetáriánus/vegán menü a Hard Rock Cafe Budapestben
2015. október 16. Zizi kalandjai
Quinoa burger sültkrumplival A minap sajtóebédre voltam hivatalos a Hard Rock Cafeba. I. dolgozott, így vittem magammal Ádit is, szóval ő is tesztelte az új vegetáriánus/vegán menüt a Hard Rockban. Áldását adta, ízlettek neki az ételek! Összefutottunk az ebéden Mártival is, akinek ikerlányai vannak. Mondtam, hogy nem tudtam megoldani másképp a sajtóebédet csak úgy, hogy Ádit is hozom magammal. Elmesélte, hogy ő is vitte minden hasonló eseményre a lányait, amikor kisebbek voltak. Megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen… és Ádi is megszokta már az ilyen eseményeket. Különben is, ha ételről van szó, akkor mindig jól viselkedik. A Hard Rock Cafe Budapest (és világszinten a többi Hard Rock Cafe is) azzal ünnepli az októberi Vegetáriánus Tudatosság Hónapját, hogy limitált ideig elérhető húsmentes opciókkal bővíti és újítja meg kínálatát. Az új menü a Vegetáriánus Tudatosság Hónapja tiszteletére készült, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vegetarianizmusra és a húsmentes étkezés előnyeire. A Vegetáriánus Világnapként indult kezdeményezés mára egész hónapos eseménnyé nőtte ki magát, amellyel a vegetarianizmust ünneplik. Az új fogások 2015. október 1-jén, a Vegetáriánus Világnapon indultak útjukra a világ különböző Hard Rock-jaiban több, mint 25 húsmentes ajánlattal, amelyek közül 3 juice, 2 burger, 2 wrap és 2 saláta a budapesti Hard Rock Cafe étlapjára is felkerült (kár, hogy nem több!). Az új ételeket a hónap végéig lehet megkóstolni, de a vendégek kedvencei remélhetőleg hosszútávon is az étlapra kerülnek majd. ,,Mivel a világon egyre többen választják a növényi alapú táplálkozást, ezért a vegetáriánus éttermi kínálatra is egyre nagyobb a kereslet - mondta Antonio Bautista, a Hard Rock International Franchise-üzemeltetésének senior igazgatóhelyettese. - ,,A Hard Rock Cafe a globális és a regionális konyhából merített a fogások megalkotásakor, amelyeket a vegetáriánusok és a húsimádók egyformán élvezetesnek fognak találni. Sült zöldséges saláta A Hard Rock Cafe klasszikus amerikai konyhán alapuló étlapjának csaknem minden kategóriájában megtalálhatóak a széleskörű igényeket lefedő opciók, amelyek között a vegán vendégek is találhatnak számukra megfelelőeket. Az új kínálat részei például az olyan innovatív fogások mint a quinoa burger vagy a fodroskel (leveleskel) saláta sült gyökérzöldségekkel. Az új kínálat a következőkből áll: – Fűszeres tofus feketebab tekercs: feketebab, barnarizs, lilahagyma, paprika, kukorica, koriander, paradicsom, jalapeno, fokhagyma, méz, fűszeres, grillezett tofuval, és fokhagymás krémmel (ez külön tálalva) — Finom nagyon, a jalapeno miatt enyhén csípős, a tofu is be van fűszerezve és a babbal párosítva ízletessé teszi a tekercset. – Ropogós karfiolos tekercs: rántott karfiol humusszal, paradicsommal, ecetes lilahagymával, fokhagymás olajjal, korianderrel, csilivel; vegyes salátával tálalva — Ez nem csípős, szóval még jobban bejött a karfiol humusz párosítás miatt. Kicsit sok volt benne a lilahagyma, így intenzív hagymás íze volt. – Sült zöldséges saláta: fodros kel (leveleskel), válogatott balzsamos gyökérzöldségek (cékla- és répafélék), fűszeres pekándió, tofu, és újhagyma, almaecetes öntettel — Sajnos Magyarországon nehezen beszerezhető a leveleskel, így Budapesten ezt a salátát kelkáposztával és lollo salátával készítik. A fűszeres pekándió a saláta tetején nagyon sós volt, ezen javítva igazán finom lesz a saláta és kiadós adag. Talán még jobban ízlett volna, ha a sült őszi zöldségek melegen lennének tálalva. – Sült céklás saláta: sült cékla szeletek spenótsaláta-ágyon, fetasajttal, karamellizalt pekándióval, mézes-balzsamos öntettel — Könnyedebb saláta, inkább köretként fogyasztanám, mint főételként. – Quinoa burger: friss zöldségpogácsa, helyben készítve; quinoaval, lilahagymával, gombával, tojással, Cheddar sajttal, pekándióval, árpával, szója szósszal és zsemlemorzsával, tetején humusszal, rukkolával, paradicsommal és grillezett lilahagymával — Ötletes megoldás a hamburger pogácsára a quinoa használata, jó, hogy túlléptek a zöldségek és grillezett kecskesajt variáción. – Padlizsán & Humusz Burger: grillezett padlizsán szeletek humusszal rétegezve, rukkolával, paradicsommal és lilahagymával — Nekem ez jobban ízlett, mint a quinoa burger. A padlizsán és humusz párosa nagyszerű és minden összetevőnek átjön az íze. Fűszeres tofus feketebab tekercs Az újítások része, hogy a Hard Rock Cafe Budapest kiterjedt, díjnyertes itallapja is új, tápláló italokkal bővül. Olyan juice-okat is megtalálhatunk a kínálatban mint a cékla-narancs-gyömbér, a saláta-alma vagy a spenót-ananász-lenmag turmix. — Mindegyik nagyon finom, talán a spenót-ananász-lenmag ízlett a legjobban, csak ennél figyelni kell arra, hogy minél hamarabb megigyuk, mert ugye a lenmag teljesen besűríti az italt, ha sokáig állni hagyjuk. Cékla-narancs-gyömbér juice Jónak tartom, hogy egy nemzetközi láncolat nyit a vegetáriánus és vegán étkezés irányába. Erre mindenképpen szükség van, noha tudom, hogy nehéz a vendéglátó helyeknek kielégíteni minden táplálkozási forma igényeit (pl: vegán, paleo, gluténmentes, stb.). A lényeg, hogy a láncolat felismerte a szükségességét és lassú léptekben elindult a változás. Remélem a Magyarországra behozott ételekből minél több felkerül majd az állandó étlapra is. *** Hard Rock Cafe Budapest 1051 Budapest Deák Ferenc utca 3-5. Weboldal Facebook *** Fotó kredit: Hard Rock Cafe Budapest
Sajtfüggő voltam! – Interjú Beda Szabolccsal
Csupán három hete, hogy Beda Szabolcs a maratoni táv világbajnoka lett Lyonban. A lenyűgöző eredmény értékét tovább emeli, hogy Szabi évek óta vegán. Vajon mi a titka? Nagy szeretettel gratulálunk a világbajnoki címedhez! Valóban fantasztikus ez a 2.31.14-es teljesítmény. Úgy hallottam, elég kalandos előzmények után sikerült rajthoz állnod Lyonban. Köszönöm. Egy olyan futóval utaztam ki, akit én sem ismertem korábban; Facebookon hoztak össze minket. Mindketten útitársat kerestünk, együtt autóztunk ki Szentgotthárdból. Így is 15 óra volt az út, éjjel 1-kor érkeztünk meg a Couchsurfingen szerzett szállásunkra. Szerencsére megvárt minket a házigazda, aki valóban nagyon kedves, de a szállás maga katasztrofális volt. Konkrétan nem volt szappan a fürdőszobában. Egy XVI. századi házikóról beszélünk - ezt írta is az adatlapján, de azt elfelejtette közölni, hogy takarítva is akkor volt utoljára. (nevet) Olyan kosz volt, hogy azt nem lehet elképzelni. A kamrája tele volt zöldségekkel, rendben volt a kert is, de a biztonság kedvéért másnap távoztunk a helyszínről. Persze nagyon megköszöntük azt az egy éjszakát is, csak hát a vébé miatt komfortosabb szállásra volt szükségünk. Végül egy háromcsillagos apartmanhotelben töltöttük a további napokat. Lehetett főzni, ami nekem kiemelt fontosságú volt, hiszen rengeteg ételt vittem otthonról: tésztát, rizst, zöldségeket. Vegánként azért még Lyonbanse könnyű. Én szinte kizárólag azt ettem, amit kivittem, csak bagettet, és egy lekvárt vettem helyben. A verseny előtti napon ebédre mákos tésztát ettem, vacsorára pedig lecsós rizst. Ez utóbbi eléggé el is tolódott a városnézés miatt - este 9-kor ettem utoljára, és másnap reggel 7-kor volt a rajt. Pont a várható hőség elkerülésére tették koránra az indulást, aztán ez végül nem jött be. Ahogy mesélted, aránylag hűvösben indultatok, ami neked nem volt olyan kényelmes. Igen, 17 fok volt, és felhős ég. Elsőre azt gondoltam, hogy a meleg praktikusabb lett volna, mert jobban bírom, mint a többiek. De utólag visszanézve, hogy sikerült nyernem, már nem volt jelentősége. Így viszont futóidőben tudtam jobbat hozni. Később sem melegedett az idő, én az eredményhirdetésre már hosszú ujjúba öltözve érkeztem. De eleve hogy lehet amúgy 35 fokban edzeni, versenyezni? Az a titka, hogy gyorsan kell futni, mert akkor van menetszél. (nevet) Mennyire elterjedt rólad az, hogy vegán vagy? A nemzetközi színtéren nem, nemigen ismerjük egymást, csak versenyen találkozunk. Magyar szinten többnyire köztudott. Szenior világbajnok vagy - többen megjegyezték, hogy nagypapák versenyének gondolták ezt elsőre. Az attól függ. Sokan még 80 fölött is versenyeznek. 35 év fölött kezdődik a szenior korosztály, és ötévente kezdődik az újabb korcsoport. Így én a 35-40 év közöttiekkel versenyeztem. Valahol egyszer kiszámolták, hogy 35-től az ember elkezd kicsit hanyatlani, azért van itt a határ. (nevet) Bár ez sem mindig ugyanott húzódik - tavaly sikerült megnyernem a hegyi futó országos bajnokságot szenior kategóriában, mert ott is 35 év a határ, de van, ahol 40. De egy utcai futóversenyen vagy a maraton országos bajnokságon együtt értékelnek a többiekkel. Tri-, majd duatlonból indulva, 20 évesen már országos bajnok voltál, ráadásul ,,Az év junior duatlonistája is. 1998 óta indultál Ironmanen, majd 2000-ben 3. helyen végeztél a nagyatádi Ironman Országos Bajnokságon 9:07-es idővel. Mi indított mégis a ,,csak futás felé? 1998 és 2003 között egyhuzamban hatszor indultam a nagyatádi Ironmanen. Az iskolába járás mellett ez még nem volt gond, a 2000-es eredményem is ezt tükrözi. Viszont amikor állásba kerültem, rohamosan megcsappant az erre szentelhető időm napi 8-9 óra munka mellett, és így már nem ment olyan flottul a készülés. Viszont a futás mindig is a specialitásom volt a triatlonon belül; minél hosszabb a táv, nekem annál jobban megy. Sosem voltam jó úszó. Rövidebb távokon nem is nagyon volt sanszom, mert mire kijöttem a vízből, addigra már összeálltak a bringás bolyok, az pedig esélytelen volt, hogy én hozzájuk csapódjak. Ami fontos különbség az Ironmannél: ott tilos a bolyozás, vagyis növekedtek az esélyeim. Már a kerékpáros részen is föl tudtam jönni, a futás meg végképp feküdt. Pár évig még munka mellett is edzettem, de borzasztó kemény volt. Semmi másról nem szólt az életem, mint a munka meg az edzés. Nem volt se szabadidő, se nyaralás, se semmi. Egész nyáron készülés a nagyatádi versenyre, ami akkoriban még augusztusban volt. Egy idő után viszont nem javultak az eredményeim, sőt, így elfogyott a motivációm. Végül az utolsó évet a 6. helyen zártam, ami munka mellett nem olyan rossz. Akkor merült föl bennem, hogy mivel a futás mindig is jól ment, akkor innentől arra kell koncentrálnom. Ha van előzmény, akkor azért már napi 1 óra készüléssel szép eredményeket lehet hozni. Nincs is olyan ambíciód, hogy visszatérj a Vasemberek közé? Nem igazán. Esetleg akkor, ha találnék egy olyan támogatót, aki azt mondaná, hogy készüljek föl a hawaii-i versenyre, és pár évig nem kell semmi mást csinálnom, csak edzeni. De munka mellett már biztosan nem. Mik az egyéni céljaid a futásban? Egy jó idejű maratont szeretnék még futni. Eddig inkább helyezésre mentem az eb-n és a vb-n is, voltam országos 3. is. Most egy 2 óra 30-on belüli eredményt tervezek, 25 és 28 között valahol. Az ultrafutás nem vonz? Hiszen mondtad, hogy szereted a hosszabb távokat. De, kacérkodom vele, csak azért pár évet még várok. Pontosan azért, mert most relatíve gyors vagyok maratonon. Amikor már azt érzem, hogy nem tudom túlszárnyalni az adott eredményt, akkor jöhet az ultrázás. A futást természetesen sosem fogom abbahagyni. Csapatban is évek óta nagyon eredményesek vagytok. Igen. Az ELTE Sashegyi Gepárdok futócsapat tagja vagyok. A csapaton belül van 10-12 fő, aki nagyon komolyan veszi a futást, és az eredményeket is hozza. Az utóbbi három évben mindig két csapattal álltunk dobogóra a maratoni ob-n, de szerencsére rövidebb távokon is halmoztuk a jó eredményeket (hegyi futás, félmaraton, 10 km). A nagy bravúr persze az lenne, ha csak mi állnánk dobogóra, három csapattal; ez sem elképzelhetetlen, korábban már majdnem sikerült, idén pedig még erősebbek leszünk. Reméljük, most összejön! Van-e vegán Gepárd rajtad kívül? Igen, bár ő nem általam vagy a csapatban veganizálódott, hanem már eleve azért került hozzánk, mert én vegán körökből ismertem, és tudtam, hogy komolyabban érdekli a versenyzés. Hozzáteszem, én se vegánként kerültem a csapatba, ez nekem is menet közben alakult, sok évnyi vegetarianizmus után. A többi csapattag nyitott és érdeklődő, remélhetőleg egyszer ők is erre az útra lépnek. Nyilván ők is látják, hogy mennyire jól működik ez az életmód a hosszútávfutásnál. Mióta vagy vegán? Hivatalosan 2012-ben váltam vegánná. Nagyjából 2007 óta voltam vegetáriánus, tejet már akkor se nagyon fogyasztottam, viszont konkrétan sajtfüggőként éltem. Ha nem tettem vacsorára a szendvicsemre, akkor bizony elvonási tüneteim voltak - erről ma már tudjuk, hogy a kazein nevű hormonnak köszönhető, ami a kisbocit köti az anyukájához. Ez az emberekre is ugyanúgy hat. Ennek egy huszárvágással vetettem véget, mint az alkoholisták. (nevet) Pár napig még vágyódtam utána, de aztán ez elmúlt. Könnyebben ment, mint gondoltam. Majd elkezdtem uborkát szeletelni a szendvics tetejére, és most bátran már mondhatom, hogy uborkafüggő vagyok. Mint bárki, eleinte én se gondoltam, hogy a tejipar ugyanolyan rossz, mint a húsipar, sőt... Ahogy egyre több információhoz jutottam, elsősorban Bonifert Annának köszönhetően, könnyebb volt a sajtot is letenni. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, és miért? A 2000-ben teljesített, 9:07-es Iromanemre, mert két olyan név mögött végeztem, akik akkor abszolút a triatlon élmezőnyét képviselték, név szerint: Fazekas Attila és Zsódér Zsolt. Nagyon büszke voltam arra, hogy tényleg csak a legjobbak tudtak megverni. Ezen kívül a maraton országos bajnokság 3. helyezésemre is, amit 2011-ben szereztem, illetve a szenior Eb- és vb-címeimre, amiket gyors egymásutánban sikerült megnyernem. Mennyit és mit edzel? Attól függően, hogy éppen alapozás vagy versenyre készülés van, napi átlagban 20 kilométert teljesítek az első, és nagyjából 15 kilométert a második időszakban. Verseny előtt és után persze én is pihenek pár napot, meg előfordul, hogy hirtelen közbejön valami, de alapvetően minden nap futok. Megesik, hogy alapozáskor napi kétszer is kimegyek, olyankor nagyon kellenek a kilométerek. Erősítő edzést nem szoktam végezni, bár biztos jól jönne, de sose volt az erősségem. (nevet) Az utóbbi időben heti egyszer futóiskolázunk a Gepárdokkal, bár ez sem a kedvencem, de csapatban persze megcsinálom. Nem vagyok laza, így ami ezt igényli, abban nem vagyok jó, nehezemre esik, de így nyilván nem olyan bajos. Milyen ételeket javasolnál a futótársaknak, kiváltandó az állati fehérjét? Ami nagyon fontos, hogy az ételek túlnyomó többsége szénhidrát legyen. A 80/10/10-es irányzatot követem, ami itthon leginkább a nyers változatában terjedt el, én azonban eszem főtteket is. A futás miatt lényeges, hogy elegendő kalóriát vigyek be, ezt zöldségből és gyümölcsből már csak anyagilag is lehetetlen fedezni. Fő táplálékaim: rizs, krumpli, tészta, köles - ezek szolgálnak köretként, mellé jönnek a párolt zöldségek: cukkini, padlizsán, karfiol, brokkoli. Illetve hüvelyeseket is eszem: babot, borsót, csicseriborsót és lencsét. Ezeket szoktam variálni. A zöldségekben van a szükséges vitamin és ásványi anyag, a köretek biztosítják a kalóriát - így minden szükséges tápanyagot egyszerűen be lehet vinni. A zsírról sem feledkezem meg (magvak), de ez ugyanúgy 10%, mint a fehérje. Abszolút nincs szükség semmiféle külön fehérjepótlásra, még vegánként sem, nemhogy mindenevőként! Én semmiféle port, italt nem használok, bőségesen elegendő az, amit az étkezések során beviszek. A krumpli,rizs és a hüvelyesek a legtökéletesebb növényi fehérjeforrások, sokszor utalnak már rájuk superfoodként is. Az összes szükséges esszenciális aminosav (fehérje) megvan bennük. A felnőtt emberek fehérjeigénye ahhoz képest, amennyit esznek, elenyésző. Lényegében szinte mindenki túladagolja. A hivatalos ajánlás testtömeg kilogrammonként 0,85 gramm, ez egy 60 kilós embernél 51 gramm naponta - ez már eleve fölül van kalkulálva, van benne egy biztonsági tartalék. Én ezt bőven túlteljesítem. Van olyan élsportoló vegán ismerősöm, aki napi szinten 180 gramm fehérjét is bevisz ugyanezzel a magas szénhidráttartalmú étrenddel. Nem mondhatjuk, hogy túlsúlyos lenne, vagy bármiben hiányt szenvedne. Ha valakit ennél is bővebben érdekel a téma, ajánlok még egy cikket ebben a témában. Mik a mélypontjaid, és hogyan lendülsz át rajtuk? Az a nagy szerencsém, hogy pont az étkezésemből fakadóan nincsenek mélypontjaim. Nem érzem magam fáradtnak, a hosszú futásokat sokkal jobban bírom. Megszűnt a vércukoringadozás. Régebben gyakran előfordult, hogy a 30-as futásaim végére nem voltam jól, nagyon megéheztem. Mióta ezt a diétát követem, gyakorlatilag bármennyit kimehetek futni. A kétórás futásaimra most már mindig úgy megyek ki, hogy nem eszem előtte, csak utána. Nem titok, hogy a futáson kívül egy vegán webáruház és egy versenyszervező iroda is kapcsolódik a nevedhez. Hogy fér bele ennyi minden az életedbe egyszerre? Hogy tudsz ennyi mindennel foglalkozni ilyen komoly futókarrier mellett? És még van egy civil foglalkozásom is. (nevet) Vállalatirányítási rendszerek bevezetésével foglalkozom. Ez projekt jellegű, nem feltétlenül folyamatos elfoglaltság. Bár most nyáron épp összejött minden: egyszerre négyfelé kell figyelnem, nem egyszerű, valóban nagyon be kell osztanom az időmet. Vannak-e példaképeid? Futóként sose voltak. Mindig a magam útját jártam. Tudom, hogy ez sok embernek számít, de nálam ez nem fontos. A vegánok közül azonban Bonifert Anna mindenképp kiemelendő, az itthoni vegán közösségért elmondhatatlanul sokat tett és tesz. Állandóan szervez, klubokat, filmvetítést hoz össze, könyvet ír, létrehozta a Vegán Állatvédelem Egyesületet is. Minden elismerésem az övé. Mi az a titok, amit most megtudhatunk rólad? Szeretem az elvontabb, extrémebb művészeteket, zenéket és filmeket. Szívesen hallgatom a Tudósokat, és a Bizottságot. Gyakran üldögélek harmadmagammal a moziban egy Lars von Trier-filmen. Akkor viszont hadd kapcsoljak ide egy zenét, amit egy magyar dj, Mastif írt. A szövegbetét Trier Melancholia című filmjéből származik. Köszönöm, érdekel! Erről a filmről jut eszembe, hogy a Rammstein is nagy kedvencem. További szép eredményeket, még több sikert kívánunk a futásaidhoz! Nagyon köszönöm. Zwickl Évi
Menzareform helyett... tízórai és uzsonna ötletek avagy mit egyen a gyerekünk az iskolában?
2015. szeptember 1. Éltető ételek
Az előző részben megvizsgáltam azt, hogy miről is szól a szeptemberben élesben működő menzareform. Sok mindennel egyetértek, de több mindennel NEM. Nézzük sorjában... Ahogy én látom... Húsra egyáltalán nincs szükség - az előző részben írtam a Kína tanulmányról -, legalábbis ilyen mennyiségben és minőségben nem . Az Amerikai Dietetikus Társaság állásfoglalása szerint: "A vegetáriánus étrend egészséges és megfelelő tápértékű, megfelelő tervezés esetén." Tehát egy jól megtervezett lakto-ovo vegetáriánus - joghurtot, kefírt, tojást fogyasztó - táplálkozás, csecsemők, gyermekek és felnőttek számára is fedezi a szükséges tápanyagszükségletet. Sőt, sok esetben akár a vegán táplálkozás is megfelelő lehet, ha az teljes értékű és változatos. Oda kell figyelni az ételek megfelelő komplettálására, pl. csíráztatott hüvelyesek (főleg lencse, borsó, sárgaborsó, csicseriborsó) gabonákkal való társítása teljes értékű fehérjét biztosít. Valamint tartsuk azt is szem előtt, hogy a nagyüzemi tartású húsok antibiotikum és hormon tartalma nem igazán tartozik egy fejlődő szervezet szükségletei - felnőttekének sem - közé. A tejet magas hormontartalmának köszönhetően szintén nem javaslom emberi fogyasztásra . A legtöbb tejet és tejtermékeket Nagy-Britanniában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Államokban fogyasztják, és éppen ezekben az országokban a leggyakoribb a csontritkulás is. A tej kalciumtartalma a pasztörizálás során csökken, a hőre érzékeny enzimek elpusztulnak, melyek segítenék a maradék kalcium beépülését a csontokba. A tej kalcium-foszfor aránya nem megfelelő, valamint a tej savasodást idéz elő a szervezetben, amely semlegesítésére kalcium vonódik ki a csontokból. A hurutos megbetegedések során kifejezetten ellenjavallt a tej fogyasztása, mivel az a nyálka termelődését fokozza. Ezt ma már szerencsére sok gyermekorvos is tanácsolja. Érdemes legalább a téli hónapokban ezek fogyasztását csökkenteni. A rizzsel nincs semmi gond, ha teljes, barna rizst készítünk . Inkább rizst kínáljunk köretként, mint burgonyát. A hüvelyeseken teljesen meglepődtem. A téli hónapokban vajon miért csak 1-3 alkalommal lehet fogyasztani 10 nap leforgása alatt? Nyáron pedig csak 1x ehetünk? A hüvelyesek nagyon jó húspótlók, fehérje források, megfelelő komplettálással (pl. barna rizs) valamennyi esszenciális aminosavat biztosítjunk a szervezetünknek. A hüvelyesek között nagy vátozatosság van, a különféle száraz babok mellett lehet készíteni barna-, hegyi-, vöröslencsét; csicseriborsót, vagy akár zöld- és sárgahüvelyű babokat is. É des, cukros tejkészítményeket, mogyoró- és csokikrémeket egyáltalán nem javaslok . Természetesen el lehet készíteni ezeket egészséges formában, akkor nyugodtan kaphatja a gyermekünk akár hetente többször is. De tartok attól, hogy a menzákon kínált ilyen ételek nem az egészséges kategóriába tartoznak. Olajos magvakat viszont nyugodtan lehet fogyasztani, akár naponta is, úgy 1 maréknyit. Milyen érdekes, édesített tejkészítményeket többször engedélyez a rendelet, mint olajos magvakat... Kedvező omega3 forrás, melyek bátran fogyaszthatók napi rendszerességgel: mandula, lenmag, szezámmag, kesudió, törökmogyoró, fenyőmag, makadámdió . Bizonyos növényi olajok, magok (dió, tökmag, naprafogó, szőlőmag, mák) viszont magasabb ?6-ot tartalmaznak, így rendszeres, napi fogyasztásuk nem javasolt. De azért többször lehet enni ezeket, mint a rendeletben meghatározott 2hetente 1 alkalom. Örvendetes, hogy minden nap kell teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert adni a gyerekeknek. Viszont én az előírt mindkét napi adagot ilyen gabonára cserélném. Valamint még tennék olyan szabályozást is, hogy 10 naponta legalább 3-4 nap gluténmentes legyen. Ilyenkor számos gluténmentes gabonát kínálhatunk a gyerekeknek: köles, hajdina, barna rizs, quinoa, amarant, zab, teff, kukorica. Tehát ne keményítővel teli gluténmentes lisztből készült péksüteményeket adjunk a gyerekünknek , mert az a szervezetnek egy cseppet sem jobb, mint a gluténos-cukros társai. Én egyáltalán nem vagyok híve a növényi eredetű margarinoknak . Ezek hidrogénezéssel lesznek kenhető állagúak. Igaz, hogy telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, de nem természetesek. Akkor inkább használjunk olívaolajat vegyítve rendes vajjal. Vagy készíthetünk kenőkéket, pástétomokat, fűszervajakat. A bő zsíradékban sütés már valóban idejétmúlt, már sütőben is el lehet készíteni a (zöldség)fasírtokat és a rántott (zöldség)szeleteket. A finomított fehér krisztálycukrot teljes mértékben kitiltanám a közétkeztetésből. A modern cukorgyártás vadonatúj betegségeket hozott magával. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, a kamaszkori pattanásos arcbőr, a koncentrálóképesség romlása mind a cukor fogyasztásának következményei. A legrosszabb az, hogy - csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kábítószer - a cukor iránt is függőség tud kialakulni, és a szervezetünk folyamatosan azt mondja: MÉG, MÉG, MÉG. Sajnos, ez a candida melegágya is. Nagyon sok gyereknél a tanulási nehézség, a magatartási zavar, a fejlődés megállása a candida gombának köszönhető. A teában megengedett maximum 10 gramm cukor 3 kockacukornak felel meg... és ez csak egy csésze tea. Természetesen szükség van az édesítésre, csak nem mindegy, hogy mivel. Lehetne mézzel (na nem a hőkezelt, t...s-s fajtára gondolok), hanem termelőire - ami tartalmazza azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amik alapból benne vannak. Mi a megoldás? Én még így sem tartom megfelelőnek a közétkeztetést. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek. Nagyon fontos, hogy a gyerekünk minden esetben reggelizzen otthon . Ebben az esetben tízóraira elég 2-3 gyümölcs, vagy egy elkészített gyümölcssaláta pl. granolával megszórva. De diákcsemegét is készíthetünk, melybe aszalványok és olajos magok vannak. Amennyiben zöldséges a gyerkőc, akkor vághatunk fel falatnyi uborkát, paradicsomot vagy akár répát is. Ha nincs lehetőség otthoni reggelizésre, akkor annak megfelelően csomagoljunk, és még az első csengetés előtt egyen belőle. Attól függően, hogy a gyermekünk mikor kap ebédet az iskolában (a 6.-os lányom du. 2 órakor ebédelt), ahhoz igazítsuk a tízórai és az uzsonna mennyiségét. Sőt, azt is figyeljük, hogy lesz-e délutáni edzése, vagy különórája, mikor fog tudni vacsorázni. Mindenképp figyeljünk arra, hogy mennyire van meleg, valamint úgy csomagoljuk az ételeket, hogy azok délutánra se olvadjanak meg, ne essenek/törjenek össze és ne is savanyodjanak meg. Ötleteljünk egy kicsit... Nézzük csak meg, hogy milyen finomságok vannak a szendvicsen túl... Gyümölcsök és zöldségek A gyümölcs és a zöldség az, ami a lehető legegészségesebb étel, mindig kerüljön az uzsonnás dobozba! Napi legalább 6 adag (maroknyi) nyers gyümölcsöt és zöldséget kellene megenni gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Csomagolhatjuk egészbe, de fel is szeletelhetjük/kockázhatjuk. Egy kis méretű csinos üvegbe rétegezve is tehetjük a kedvenc gyümölcseit/zöldségeit. Ezek folyékony állagban is kerülhetnek a táskába, smoothie-k formájában. De a zöld turmix is igazán finom és tápláló. Trüffelek, müzliszeletek, müzlik A trüffeleket roppant egyszerű elkészíteni, könnyen kezelhető kis falatkák. Lehet olajos mag, aszalvány kombó is, vagy különböző gabonakásákból is készíthetjük. A müzliszeleteket szintén lehet készíteni sütés nélkül is, vagy akár sütve. A gyerekek gyakran kapnak tízóraira csokis müzlit tejjel. Nos, ilyenkor csomagoljunk mi is egy adag müzlit vagy granolát és egy kis dobozos kókusz- vagy rizstejet. Ne felejtsük el ilyenkor a kanalat és a kis tálkát se. Teljes értékű édes kekszek, sütik, muffinok, piték Ezek nem olyan sütik, amiket a cukrászdában árulnak. Ezek teljes értékű alapanyagokból készülnek, rostban gazdagok, ugyanakkor nagyon finomak. A gyerekek imádják a bolti Jó reggelt és társai féle kekszeket. Nos, elkészíthetjük ezek egészséges alternatíváit. Teljes kiőrlésű gabona, egészséges édesítőszer és finomítatlan zsíradék az alapja ezen kekszeknek. Megtölthetjük nyers vagy házi lekvárokkal, nutellával vagy akár olvasztott nyers csoki is kerülhet rá. Muffinokat is gyakran készítek, gyorsan elkészülnek és könnyen csomagolhatók. A pitében pedig a gyümölcsök kedvünk szerint variálhatók. Télen az almás, körtés nyáron a szilvás és a barackos a sláger. Amerikai palacsinták, gofrik Ezeket a palacsintákat azért szeretem, mert kis méretűek, elég vastagak, és önmagukban is finomak. Persze azért tehetünk közé lekvárt vagy gyümölcsöket, de akár házi nutellával is finomak. A gofrinál is végtelen lehetőségek vannak. A könnyebb csomagolás miatt én olvasztott csokival kenem meg a tetejét, mely jól rádermed. Így, amikor a gyerekek uzsonnáznak, nem kenik össze magukat. Persze ne 30 fokos melegbe csomagoljunk ilyen csokival bevont finomságot! Édes péksütemények Nagyon gyakori étel az iskolában az ilyen édes péksütemény. Nagy kedvenc a kakaós- vagy éppen a nutellás csiga, a kalács vagy a lekváros bukta. Nos, van egy jó hírem, egészségesen is el lehet készíteni ezeket az ételeket. Sós finomságok A sok édes étel mellé bizony jól esnek a sós finomságok is. Ezek lehetnek jó sok zöldséggel töltött zsemlék, szendvicsek, pogácsák, vagy éppen pizzák. Mindegyik nagyon finom, és könnyen csomagolhatók. Számos receptet találsz a blogomon, de összeállítottam 40 egészséges tízórai és uzsonna ötletet (mely napokon belül elérhető lesz) , kivétel nélkül teljes értékű, finomított alapanyagoktól mentes. Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! Viszont, ha van lehetőséged ebédet is csomagolni, ahhoz is segítséget tudok nyújtani a hamarosan megjelenő 20 csomagolható ebéd ötlettel. A tányéron túl... Az csak egy része az egészséges étkezésnek, hogy mi kerül a tányérra. Ugyanolyan fontos az is, hogy hogyan fogyasztjuk azt el. Nincs elég idő az étkezésre. Nyugodt környezetben, nem sietve, alapos rágással kellene elfogyasztani az ételt. 20 perces szünetben kezet mosni, kikérni az ebédet, megebédelni és a következő órára odaérni... nos, még egy felnőttnek is megadatik törvényileg a 30 perc. Tehát reform sajnos nemcsak az étkezésben kellene, hanem a nevelésben is.
Hogyan készítsük el a kölest finoman?
2015. augusztus 22. Éltető ételek
A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is. Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.
Csípős szivárványrizs- és babsaláta
A blog átmeneti szüneteltetésének volt egy prózai oka: a szerző nyersételes receptkönyve olyan terjedelmű lenne, mint a Drograzziák Kaláka-koncerten vagy a Columbo kaszkadőrjeinek memoárjai című kiadványok. Mert ugye amikor az embert hasonló időjárási viszonyok mellett csak ritkán gyötrik olyan gondolatok, miszerint "hajj, de jól lenne a sparhelt mellett melegedni... esetleg ugrókötelezhetnék is." De addig is, amíg közérzetünk egy szaunában rekedt busójáróéval vetekszik, hadd osszak meg egy gyorsan elkészíthető, könnyű műremeket, mely gyanús jellege ellenére nem csak köretként funkcionál. Előkészítendő: 1 csésze basmati rizs 1 közepes fej vöröshagyma 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál koriander 1 kiskanál chilipehely 1 kiskanál fehér mustármag 1 kiskanál oregánó 2 gerezd fokhagyma 1 (konzerv)doboz vörös- vagy feketebab 3 evőkanál szójaszósz 3 evőkanál zöldborsó 3 evőkanál morzsolt kukorica 1 szál zöldhagyma felszeletelve 1/2 kaliforniai paprika felkockázva só, bors 1 jégakku A rizst szemérmetlenül megfőzzük, a vöröshagymát felkockázzuk, és jól megpároljuk. Ha már üvegesedik, hozzáadjuk az összetört fokhagymát, majd az összes fűszert. Jöhetnek a zöldségek, majd pár perc múlva a főtt rizs. Hozzálötyböljük a szójaszószt, megkeverjük, sózzuk, borozzuk. Legvégül a bekészített jégakkut kivesszük a fagyasztóból és vihogva alsóneműnkbe (vagy másokéba) helyezzük.
Citromos bulgurral töltött sült paradicsomok (vegán)
2015. július 12. Zizi kalandjai
Hatalmasat vakációztunk Ádival a szüleimnél Szegeden. Hihetetlen, hogy mennyit jelent, ha még rajtam kívül három ember pörög Ádi körül (I. maradt Budapesten dolgozni). Annyi kaland történt Ádival egy-egy nap alatt, mint Budapesten egy hónap alatt. A kenyér és kalács dagasztástól a sütésig, a kertészkedésig, a strandolásig, a szökőkútban pancsolásig, a tyúk kergetésig (tyúk kergetése vissza a szomszédba), a koncert hallgatásig, naponta számtalan élmény érte, sok új dolgot tanult és én élveztem a legjobban, hogy ő milyen jól érzi magát. Egy hét múlva megyünk is vissza Szegedre, hogy még több új élményt gyűjtsünk. Pár bejegyzés be is volt készítve, de nem vitt rá a lélek, hogy leüljek a gép elé blog bejegyzést írni. A blog is vakációzik, most nyáron kicsit lazábban haladnak a dolgok. Recept azért van, szóval nem maradtok finomságok nélkül, amikor végre gép elé kerülök. Íme egy néhány hete készült töltött sült paradicsom… az ötlet Donal Skehan-tól jött, vagyis az Instagramjáról, amikor egy képhez leírta, hogy a görög szigeten, Ikaria-n szinte csak zöldségeket és vegetáriánus ételeket esznek az ott élők és csak nagyon ritkán fogyasztanak húst. Egyből felkerült Ikaria a bakancslistámra, egyszer mindenképpen szeretnék oda elutazni! Szóval a képen fincsi töltött sült zöldségek vannak… megkívántam én is, amúgy is régóta akartam töltött paradicsomot készíteni. Az enyémbe bulgur került citrommal és bazsalikommal ízesítve. A tetejére egy kis reszelt vegán sajt, majd a paradicsom kalapja és már toltam is be őket a sütőbe. Salátával tálalva gyors nyári ebéd! Citromos bulgurral töltött sült paradicsomok (vegán) Hozzávalók 3-4 főre (7-8 paradicsomhoz): – 7-8 db nagyobb paradicsom – 1 bögre bulgur – 1/2 citrom leve – néhány levél bazsalikom, felaprítva – 1 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva – 100 g vegán sajt, reszelve – só, bors – extra szűz olívaolaj A bulgurt mossuk át, tegyük egy lábasba és öntsük fel kétszeres mennyiségű vízzel. Adjuk hozzá a fél citrom kifacsart levét, a vöröshagymát, a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és 10-15 perc alatt főzzük meg (a bulgur beszívja magába az összes vizet). Tegyük félre hűlni. A paradicsomoknak vágjuk le a tetejét óvatosan, hogy utána még vissza tudjuk rá helyezni őket. Teáskanál segítségével kivájjuk a paradicsomok belsejét: a magokat és a levét, ezt felhasználhatjuk salátához vagy megehetjük magában. A langyosra hűlt citromos bulgurhoz adjuk a bazsalikomleveleket, keverjük össze, majd kezdjük el betölteni a paradicsomokat (valószínűleg fog kimaradni bulgur, ezt köretként megehetjük az elkészült paradicsomokhoz). Mindegyikre tegyünk egy kevés reszelt sajtot, majd tegyük rájuk a levágott paradicsom tetőket és helyezzük sütőtálba. Locsoljuk meg olívaolajjal és előmelegített sütőben süssük meg 180C fokon kb. 25-30 perc alatt.
Karfiol-karalábé pörkölt
Miért együnk karalábét? Jelentéktelennek tűnő kis zöldség, amit legtöbbször levesbe főznek a háziasszonyok (esetleg főzeléket készítenek belőle). Amit biztosan tudni lehet róla, hogy fogyókúrázóknak remek rágcsálnivaló önmagában is ez a növényi rostban gazdag káposztaféle. Mondhatnám, hogy a zöldségek banánja, hiszen magas káliumtartalma miatt sószegény és energiaszegény diétába alkalmazzák. Kálium mellett magnézium-, jód-, kén-, szelén-, mész- és foszfortartalma is van. Levele pedig vasban gazdag, ezért is ajánlott pl. zöld turmixot készíteni belőle. Ha zsengén jutunk hozzá, és lehetőségünk van rágcsálni, jót teszünk vele fogainknak. Gyerekeknek is már egész korán (amikor már fogazata van) bevezethetjük, hogy inkább karalábét rágcsáljon, mint az édességekre, nyalókákra, cukorkákra szokjon rá. Salátákba is beépíthetjük. Karfiollal párosítva pedig akár egy kiadós zöldségpörköltet is készíthetünk belőle. A recept: Hozzávalók: - 1-2 karalábé - 1 kisebb karfiol - 1 hagyma - ételízesítő - fokhagyma - őrölt fűszerpaprika - őrölt köménymag - őrölt bors vagy borsikafű - víz - esetleg növényi tej (1-2dl) Elkészítés: Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott karalábét és leveleitől megfosztott karfiolt. (Mindkettő leveleit felhasználhatjuk zöld turmixhoz) Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a felkockázott zöldségeket. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és kb. 1 - 2 dl víz. A főzés utolsó 10 percében apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag, esetleg őrölt bors vagy borsikafű. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg roppanósra megpuhulnak a zöldségek. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt. Ha megfelelő köretet választunk (pl. rizs vagy hajdina), gluténmentes ételben lehet részünk. Lágyabbá tehetjük a fűszeres ízét, ha a főzés végén egy kevés növényi tejet adunk hozzá. Könnyed nyári étel, ami aránylag gyorsan elkészül. Valamilyen salátával fogyasztva az esetleges puffadást is elkerülhetjük
Tejszínes karfiolragu kölessel és grillezett zöldségekkel
Nagyon szeretem a zöldséges ragukat, bármikor meg tudnám enni. Ez most ebédre készült, de vacsorára sem nehéz eledel. Hozzávalók (2 főre) - 1 kis fej karfiol - 2 sárgarépa - 1 újhagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2 dl zabtejszín - 1 kávéskanál kurkuma - himalája só - kis marék petrezselyemzöld - bors, chili - 1 evőkanál kókuszolaj Köret: - 1 bögre köles - 1 gerezd fokhagyma - kókuszolaj - zöldségek grillezve (padlizsán, kápia paprika, cukkini) - pác: vöröshagyma, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, olívaolaj Elkészítése: - A karfiolt szedjük rózsáira, a sárgarépát pedig vágjuk nagyobb darabokra. - A kókuszolajon dinszteljük meg a karikára vágott újhagymát és reszeljük bele a fokhagymát is. - Dobjuk rá a karfiolt és a sárgarépát, és pirítsuk együtt úgy 5 percig. - Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Kb. 10 perc elég, hogy puha legyen a zöldség, de még picit roppanós. - Tegyük hozzá a zabtejszínt és az apróra vágott petrezselymet, majd rottyantsuk össze. - A körethez a kölest jó alaposan mossuk át, majd tegyük egy száraz serpenyőbe. Folyamatos keverés mellett addig pirítsuk, amíg szépen különválnak a szemek egymástól. - Reszeljük bele a fokhagymát is. Ekkor már adhatunk hozzá 1 evőkanál kókuszolajat. - Pici pirítás után öntsük fel 2x mennyiségű vízzel. Sózzuk. Miután felfőtt, 10 perc alatt elkészül. - A grillezett zöldségeket daraboljuk fel, majd reszeljük bele a hagymákat és fűszerezzük. Locsoljuk meg olajjal, és hagyjuk állni úgy fél órát. - Tegyük egy zsírpapírral kibélelt tepsibe, majd előmelegített sütőben, grill fokozaton úgy 10 perc alatt készítsük el. (220 fok, grill, légkeverés). Figyeljünk rá, hogy meg ne égjen. - A kölesre tegyük a karfiolos ragut, majd erre a grillezett zöldséget.
Kedvenc padlizsánragum
Ez egy jolly joker étel. Ha húst fogyasztó vendégek érkeznek otthonunkba, előszeretettel készítem el ezt az étel, ugyanis fennnnnséges íze van és eddig még mindegyikük nagyon szerette. Milyen előnye van még? Meglehetősen gyorsan kész. Árát tekintve pedig most már olcsóbban és olcsóbban juthatunk hozzá (egyelőre sajnos még csak külföldi) padlizsánokhoz. Ősz elején már hazánkban is terem padlizsán. Ősz végéig érdemes ebből a raguból többet készíteni és télire lefagyasztani, észre sem fogják venni, hogy nem frissen készült. Nem mellesleg annyira a kedvenc ragum, hogy ódákat lehetne zengeni róla. A recepttel amúgy a tavalyi (2014 év végi) főzőkörön is megismerkedhettek a résztvevők Robi tálalásában. Azóta kicsit változtattam a recepten, igaz, gyakran el is készítettem. Ízvilágával a húsevőket is leveheted a lábukról. Vegán, a ragu gluténmentes, ha a köreted is az, akkor kész a gluténmentes ebéd! A recept: Hozzávalók: - 1/2 kg padlizsán - 2 db vöröshagyma - 1 piros, 1 sárga, 1 zöld paprika - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 kis csokor petrezselyem - 2 db paradicsom - 1 tk fűszerpaprika - 1 dl növényi tej - kb. 1 kávéskanál só - kb. 2 ek kukoricakeményítő v. rizsliszt - füstaroma Elkészítés: A vöröshagymát kevés vízen megpároljuk, hozzáadjuk a kockára vágott padlizsánt és a három színű paprikát belezúzzuk a fokhagymát, hozzákeverjük a fűszerpaprikát, majd vízzel felengedjük (épp ellepje), belevágjuk a petrezselymet, hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot. Besűrítjük a vízzel elkevert keményítővel vagy rizsliszttel. 1-1,5 percig forraljuk, hozzáöntjük a tejszínt, egy kevés füstaromát is adunk hozzá. Bors/borsika fűvel (vagy) esetleg egy kevés csípős paprikával tovább ízesíthetjük. Trikolor tésztát főztem hozzá legutóbb, de már barna rizzsel, hajdinával is próbáltuk. Mindegyik megoldás szuperfinom ételt eredményez!
5 kedvenc epres ételem
2015. május 20. Gréta konyhája
Az eper megunhatatlan, s bár szezonja alig másfél hónapig tart, nem lehet belőle eleget enni. Mindamellett, hogy zsírégető, és tisztító hatású nagyon finom is, akár édesen, de sósan is elkészíthető. Az epret vétek megsütni vagy megfőzni, ezért összegyűjtöttem az 5 kedvenc cukormentes, nyers, gluténmentes, epres receptemet. Jó étvágyat! Epermousse (főzésmentes, gluténmentes) 2 bögre mosott, darabolt eper 3 dl selyem (silken) tofu 2 ek agavé nektár vagy stevia cseppek 1 ek olvasztott nyers kókuszolaj csepp vanília aroma Az epret egy turmixgépbe tesszük az agavé-vel, vaníliával és lepürésítjük, mozgás közben hozzáadjuk a selyemtofut, majd a nyers kókuszolajat is belecsurgatjuk. 1 percig összeturmixoljuk. Kis poharakba töltjük, és minimum 2 órára hűtőben hűtjük. Epres banánfagyi (mindenmentes) 1 bögre fagyasztott eper 2 bögre fagyasztott banánkarika (érdemes egyben fagyasztani a banánt, már két nappal előtte. a banán érett legyen!!!) 3 ek mandulatej (vagy bármilyen növényi, amit szeretsz) Először az epret a mandulatejjel aprítom, én ezt a turmixgép jégkocka funkciójával művelem. Majd jöhet hozzá a banán, addig turmixolom, míg habos, fagyikrémes lesz. Azonnal fogyasztható! Epres-újhagymás salsa szósz: 1-2 bögre mosott eper kisebb kockákra darabolva 3 szál zsenge újhagyma karikára vágva öntet: 1 gerezd préselt fokhagyma tiszta só, bors 1 ek sötét balzsamecet vagy fél citrom leve 1 ek juharszirup (vagy agave, vagy rizs) Az epret és a vékonyra felkarikázott újhagymát egy szószos tálba tesszük. Összekeverjük a dresszinget, majd leöntjük vele az epres hagymás keveréket és pár órára állni hagyjuk. Nagyszerű mondjuk kukorica torttilával, vagy csicseriborsó lepénnyel, bármilyen sült tofuhoz, mártogatósként, köretként. Tavaszi epersaláta: Egy nagy salátástálba belevágjuk a kedvenc tavaszi zöldjeinket, pl spenót, sóska, fejes saláta, újhagyma, petrezselyem, jól összeforgatjuk, készítünk hozzá egy édes savanyú vinaigrette öntetet, pl a fenti balzsameceteset, majd hozzávágunk szép szeletekre, 2 marék epret, meglocsoljuk az öntettel, összekeverjük, és vagy magában, vagy köretként, bármilyen napszakban, bármivel fogyaszthatjuk. Pink power smoothie: (tökéletes edzések után) 2 bögre eper 3-4 dl mandula, mogyoró-, vagy kókusztej 3 banán 1 ek vörös szőlőmag őrlemény 1 ek kendermag őrlemény csipet tiszta só pici vanília kivonat 1 adagolókanál (20 gramm) vegan protein (rizs, vagy borsófehérje, de NEM szójaizolátum! Mindent egy nagy turmixkehelybe rakunk, és jól összeturmixoljuk! Jó étvágyat!
Bulgur saláta
Most már hamisíthatatlanul itt a tavasz, egyre melegebbek a nappalok mindenki örömére. Végre vége a "koplalásnak", egyre többféle friss zölség közül választhatunk. Használjuk ki, gazdagítsuk friss zöldségekkel ételeinket, vagy fogyasszunk köretnek friss salátákat. A gabonák és friss zöldségek remek párosítás. A gabonák közül a kedvencem pedig a bulgur, gyakran kerül köretként a tányérunkra. Szerintem önmagában is nagyon finom ez az étel, de pirított szejtánnal isteni volt! :) Hozzávalók: 2 csésze bulgur sárgarépa brokkoli póréhagyma szárzeller himalája só kevés hidegen sajtolt olaj 1. A bulgurt megfőzzük, majd ízesítjük kevés sóval, lestyánnal, esetleg friss petrezselyemmel, és hidegen sajtolt napraforgó olajjal. Félre tesszük hűlni egy kicsit. 2. Forrásban lévő vízben kb. 3 perc alatt megfőzzük a brokkolis és a sárgarépát, hogy még egy kicsit ropogósak maradjanak. Jól lecsepegtetjük őket. 3. Felszeleteljük a póréhagymát és a szárzellert, majd a lehűlt brokkilival és répával együtt hozzáadjuk a burgurhoz, és összeforgatjuk őket. A zöldségek arányát mindenkire rábízom, szerintem ez ízés kérdése. A zöldségeket is bátran variálhatjuk, én kápia paprikás, pirított padlizsános formában is elkészítettem, úgy is nagyon ízletes volt. Ani Tisztán,tudatosan!
Olajkímélő, sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával (zöld menüsor Szent Patrik napon 3.rész)
2015. április 18. Zöld Avocado
Van az úgy, hogy az otthoni kenyér már nem eléggé friss... Esetleg maradt a korábban készített sokmagos házi kenyérből, és szívesen ennénk egy kis bundáskenyeret, de nincs túl sok időnk a konyában állni? Akkor ez a recept a tökéletes megoldás! :-) Korábban már készítettem itt a blogon bundáskenyeret házi padlizsánkrémmel, de most valami teljesen mást hoztam nektek! sütőben sült spenótos bundáskenyér A sütőben sült spenótos bundáskenyér ötlete valahogy így született... Megkívántuk a bundáskenyeret, de semmi kedvem nem volt a serpenyő mellett állni órakat, és a tojásban egyenként megforgatott kenyér szeleteket, egyenként kisütögetni a szanaszét fröcsögő olajban. Ráadásul amióta sokkal több nyers zöldséget és gyümölcsöt eszünk, jobban odafigyelünk a táplálkozásunkra, egyre kevésbé esnek jól a bő olajban sütögetett, nehéz ételek. Mostanában amit csak lehet, zsiradékmentesen, sütőben készítek el, így is elősegítve a könyedebb emésztést, a gyomorkímélő alacsony olaj bevitelt. Elgondolkoztam azon, mi is valójában a bundáskenyér? Kenyér és tojás. Semmi más. Hogy is lehetne ezt gyorsan, egészségesebben és zöldebben megoldani? Például így... ;-) HOZZÁVALÓK (4 személyre) :sült spenótos bundáskenyérhez: - kb. 200 g tömörebb, telt kenyér (pl.: teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyér) - 8 tojás - 2 marék friss spenótlevél - 2 szál snidling / póréhagyma - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 4 ek szezámmag - tetejére plusz tápanyagtartalom: sörélesztő pehely és/vagy kendermag (elhagyható) - köretként friss roppanós saláta: paradicsom, pritamin paprika, retek, sárgarépa a piros salátához: Tetszés szerinti mennyiségben paradicsom, piros vastaghúsú pritamin paprika, sárgarépa és retek. "A spenót igen sok karotinoidot tartalmaz, például béta-karotint, ami az A-vitamin előanyaga. A lutein nevű antioxidáns hatású karotinoidból is sok van benne. Számos vizsgálat szerint a sötétzöld levélzöldségek rendszeres fogyasztása némi védelmet nyújt többféle rákbetegséggel szemben.A spenót hasznos folsavforrás is, ezért fogyasztása különösen ajánlott terhes nők számára, mivel segít megelőzni a velőcső-záródási rendellenességeket. A népi gyógyászatban spenótot ajánlottak magas vérnyomás, vérszegénység és székrekedés ellen. A spenót sok káliumot tartalmaz, ez az elem fontos szerepet játszik a vérnyomás szabályozásában. Tévhit, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, viszont, ha nem magában hanem sok C-vitamint tartalmazó táplálékkal (pl. paradicsommal) fogyasztják, akkor a szervezet több vasat képes hasznosítani belőle." Forrás: vitamin.dynanix.com sütőben sült spenótos bundáskenyér, friss piros zöldségsalátával ELKÉSZÍTÉS: A kenyeret - szép magyar szóhasználattal élve - felkatonázzuk. A tojás egyik felét felverjük egy mélyebb tálban, a másik felét pedig összeturmixoljuk a megmosott friss spenót levelekkel. A snidlinget belekarikázzuk a sárga illetve a ,,zöld tojásba is. Mindkét tojást sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd beleszórjuk a kenyér katonákat. Egyik felét a sárgába, másik felét a zöldbe. Jól belenyomkodjuk őket, hogy a kenyér katonáknak legyen lehetőségük felszívni a nyers tojást. A sütőt előmelegítjük 200°C fokra. Előveszünk egy kisebb jénai tálat, és kókuszzsírral vékonyan kikenjük. Az aljába öntjük a sárga snidlinges kenyérkockákat, megszórjuk a tetejét szezámmaggal, majd ráöntjük a zöld snidlinges kenyeret is. Betesszük a sütőbe, és kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Akkor van kész, ha a tojásból sült rántotta lesz. :-D Fogyasztás előtt szórjuk meg sörélesztő pehellyel a még jobb ízhatás és magasabb tápanyagtartalom érdekében. Elfér még rajta a kendermag is, de csakis közvetlen fogyasztás előtt. ;-) Sőt! Balázs mustárt tett a tetejére, és úgy fogyasztotta ezt a spenótos-sült bundáskenyeret. sütőben sült spenótos bundáskenyér mustárral és sörélesztőpehellyel a tetején Mint minden étel mellé, most is érdemes friss, roppanós zöldség salátát készíteni, mert nem csak könnyebben csúszik az étel, de az emésztést is elősegíti a nyers zöldség, akármit is fogyasztunk mellé. A nyers zöldségek magas víztartalmuknak köszönhetően élvezetesebb étkezést is biztosítanak. Ezúttal egy piros salátát dobtam össze a zöldes étel mellé. friss, piros, nyers zöldségsaláta A salátához a paradicsomot, piros vastaghúsú pritamin paprikát, a sárgarépát és a retket tetszés szerinti méretben feldarabolom, és egy tálban összekeverem. Kész is! Nem kell sem öntet, sem olaj rá, mert a természet már ellátta ízekkel, és folyadék tartalommal, csak adnunk kell egy esélyt az ízlelőbimbóinknak, hogy újra megszokják a természetes ízeket. ;-) sütőben sült spenótos bundáskenyér Tápanyagban gazdag, zsiradékban szegény, időtakarékos, zöld bundáskenyér készítést, majd fogyasztást kívánok mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Úgy nőttem fel, hogy nálunk a spenót levelet önmagában, nyersen sosem fogyasztottuk. Spenót főzelékként pedig nem voltam hajlandó megenni. :-) Így gyakorlatilag spenót mentesen telt a gyerekkorom, pedig nyersen fogyasztva az egyik legtáplálóbb saláta zöldség, ami akár egy szendvicsbe is jól passzol. Felnőttként próbálom pótolni az elvesztegetett gyerekkori spenót bevitelt, és igyekszem Popey a tengerész nyomdokaiba lépni, úgyhogy ilyen-olyan formában szerves része az étkezéseinknek a friss spenót levél. ;-) Íme néhány korábbi recept, ami tartalmaz friss spenót levelet: nyers rakott káposzta, Fetás-mandarinos tészta saláta, vagy a bambuszrügyes kínai pirított rizs. És a spenót fogyasztás lehetséges alternatíváinak listája a jövőben folyamatosan bővül... Maradjatok velem! ;-)
Sült retek (a húsvéti asztalra) + húsvéti recept ajánló
2015. április 3. Zizi kalandjai
Végtelenül egyszerű recept és kiváló finomság az ünnepi tavaszi asztalra. A retket többnyire nyersen esszük, azonban fenséges köretet is varázsolhatunk belőle egy kis hőkezelés hatására. Én olívaolaj és umeboshi ecet keverékében sütöttem meg. Állj! Mi a franc az az umeboshi? És ráadásul még ecet is? Elmesélem, hogy mi ez és azt is megosztom veletek, hogy mivel tudjátok helyettesíteni, ha hirtelen nem tudjátok beszerezni (húsvétig). Az umeboshi egy japán szilva fajta és legelőször Makitól hallottam róla. Ez egy gyümölcs, amit többnyire shiso levéllel együtt érlelnek, ettől lesz a gyümölcsnek – majd az ecetnek is – fakó piros színe. A nyers gyümölcs ízét nem ismerem, de az ecet egyszerre savanyú és sós, nekem nagyon bejön. Nem csodaszer, de pozitív az élettani hatása… a benne lévő tápanyagok felerősítik immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Segít a bélműködés helyreállításában, semlegesíti az elsavasodott állapotot, megnyugtatja a beleket és a méreganyagok eltávolításához is hozzájárul. Egyébként aszalják is, valamint készül belőle gyümölcslé és likőr is az eceten kívül. Beszerezhető reformboltokból, bioboltokból, online áruházakból (többféle márka létezik, én már kettőt is próbáltam, mindkettő ugyanolyan finom volt). Ebben a receptben pedig helyettesíthetitek szójaszósz vagy tamari (gluténmentes szójaszósz) és citromlé keverékével. Jó pihenést az ünnepekre, egyetek finomakat! A receptet a Marie Claire oldalán olvashatjátok el! Ide pedig összegyűjtöttem néhány finomságot, amelyek jól mutatnak a húsvéti asztalon… Vegán kötözött sonka (egyszer biztosan ki fogom próbálni…) Vegán húsvéti vagdalt, hamis tojássaláta és sárgatúró kölesből Grétától A mindig nyerő diósült Húsvéti vöröslencse vagdalt Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács és medvehagymás juhtúróval töltött kápia paprikák Annától Húsvéti vegán kalács Marcipános narancsos kalácsok Limarától Sárgarépás magvas kenyér Limarától Párolt retek Gyors retek savanyúság Vegán retekkrémleves Gyömbéres répatorta Vegán kókuszos répa muffin Ropogós diós-kakaóbabtöretes üreges csokitojások Zsuzsitól Vegán cukormentes csokoládé tojások kesukrémmel, datolya karamellel (angol) Vegán – szinte nyers – cukormentes csokoládé tojások (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol)
Mediterrán szejtánsült
2015. március 22. Mindennapi ételeink
Azért szeretjük a búzahúst, mert a szánk íze szerint alakítható. Mivel múltkor főzőkörre készítettem egy nagy adaggal, eltettem -bepácolva- egy pár szeletet, ínségesebb időkre. :-) Ha készen van a búzahús, 5-10 perc alatt (a körettől függően) finom ebédet készíthetünk. Hozzávalók: 8 szelet bepácolt búzahús (receptjét ld. itt) 2 ek. pesto 2-3 tk. mediterrán fűszerkeverék 8 szem olajbogyó kevés citromlé 2 ek. kókuszzsír -- bulgur Elkészítés: A bepácolt búzahúsokat megkenjük egy kevés pesto-val, megszórjuk a fűszerkeverékkel, és kókuszsírral kikent tepsibe tesszük. 2-3 percet sütjük mindkét oldalukat, majd meglocsoljuk ízlés szerinti citromlével. Olajbogyóval ízesített bulgurral, párolt brokkolival, nagy adag salátával tálaljuk. TIPP: a páclében mst ez volt: olaj + ugyanannyi víz, ill. fele annyi szójaszósz, paprikakrém, fokhagyma.
Szezámos tepsis krumpli
Ezen a télen valahogy kevesebb krumplit ettünk. Egyszer csak a téli zöldségek tárolóhelyén észrevettem a fél zsák burgonyát, ami egy-két kezdetleges csírát eltekintve nagyon jól átvészelte a telet. Nem sokáig gondolkodtam, mi lesz a sorsa. Gyerekkoromban - emlékszem - otthon szezámmagos tepsis krumplit ettünk alkalmanként. Eljött az idő, hogy magunknak is elkészítsem ezt az egyszerű ételt. :) Hozzávalók: - kb. 1 kg burgonya - só - víz - kókuszzsír - sütőpapír - szezámmag Elkészítés: Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és karikákra szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a kissé átfőtt krumplikat (természetesen a vizet leszűrve) ráterítjük. Némi kókuszzsírt eloszlatunk rajta, majd megszórjuk szezámmaggal. Kb. 40-50 perc alatt közepes lángon készre sütjük. Köretként is fogyaszthatjuk. Férjem azonban nagyon szereti magában is a sült krumplit (nem csak a hagyományos értelemben vett krumplit, hanem ezt is), így ő simán magában is megette. Természetesen ez a krumpli felturbózható még hagymával és/vagy gabonakolbásszal és/vagy tofuval, stb.
A világ legfinomabb zöldkörete
2015. február 20. Zizi kalandjai
Aki követi a blogomat egy ideje, az tudja, hogy imádjuk a leveleskelt (néhány helyen fodroskelnek is írják a nevét). A világ legegészségesebb élelmiszerei között tartják számon. Nagyon magas K-, A- és C-vitamin tartalma, jelentős rosttartalmán kívül sok ásványi sót (vas, mangán, kalcium, magnézium, stb.) is tartalmaz. Most, amikor szezonja van, hetente többször készül nálunk ez a zöldköret, leveleskelt rakunk smoothiekba, turmixokba (spenót helyett például) és néha még chips is készül belőle. Természetesen Ádi is rajong érte, ő egyszerűen “veveve”-nek hívja, rágcsálja nyersen, és persze imádja ezt a zöldköretet. Néha nem tudja abbahagyni, követeli a repetát belőle… én is nagyon szeretem a fokhagymás, savanykás ízét, amit ellensúlyoz a sörélesztő pehely. Igen, muszáj bele a sörélesztő pehely, kipróbáltam nélküle is és úgy nem annyira finom. Mondjuk úgy, ez teszi fel az I-re a pontot. Csak körülbelüli mennyiségeket a receptben, hagyom, hogy a megérzésetekre bízzátok magatokat. Én is csak úgy keverek-kavarok, amikor ezt a köretet csinálom, de elrontanom még nem sikerült. A világ legfinomabb zöldkörete Hozzávalók 2-3 főre: – 1 nagy csokor leveleskel, a levelek eltávolítva a szárról és falatnyi darabokra tépkedve – 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva – 3 evőkanál sörélesztő pehely (lehet több is, ízlésre bízva) – 1/2 citrom leve – só, bors – kókuszzsír Hevítsünk fel magas lángon egy teflon serpenyőt. Tegyünk bele 1 evőkanál kókuszszírt és dobjuk rá a leveleskelt. Hagyjuk, hogy magas lángon sercegjen, piruljon legalább 3-4 percig. Ha már néhány levél megbarnult, öntsünk hozzá egy kis vizet, tegyünk rá fedőt és pároljuk közepes láng felett 5-6 percig. Ilyenkor veszítenek a levelek keménységükből és lesznek kellemesen puhák. Adjuk hozzá a fokhagymát, fedő nélkül továbbra is közepes lángon főzzük. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kevés vizet. Közben sózzuk, borsozzuk. Ha a fokhagyma is megfőtt, öntsük hozzá a citrom kifacsart levét, keverjük össze, főzzük még 2 percig. Zárjuk el alatta a lángot, szórjuk meg a sörélesztő pehellyel, keverjük jól át ás tálaljuk!
Savanyúkáposztás, vegán krumplisaláta
2015. január 30. Éltető ételek
Ez a saláta, vagy éppen köret hidegen, melegen egyaránt finom. Télen egyszerűen imádom a savanyúkáposztát, gyakran kerül az ételeimbe. A receptben a krumpli és a káposzta aránya körülbelül megegyezik. Tehát 1 csésze felkockázott krumplihoz úgy 1 marék káposztát tegyél. Hozzávalók: - héjában főtt krumpli felkockázva - házilag készített savanyúkáposzta - lilahagyma, újhagyma kedved szerint akár vegyesen is - metélőhagyma - 1-2 evőkanál olívaolaj - só, bors Elkészítése: - Hideg változat: Mindent jól keverj össze. - Meleg változat: A kókuszolajon picit megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk a krumplit 1-2 percig együtt sütjük, de vigyázzunk, hogy egybe maradjon a krumpli. A végén adjuk hozzá a káposztát. Pár pillanat még a tűzön, fűszerezzük, és kész is.
Padlizsános csicseriborsó ragu fűszeres rizzsel
Újabb egyszerű ebédet készítettem. Csicseriborsót én előre beáztatom, majd beteszem a fagyasztóba. Így bármikor, "hirtelen felindulásból" is készíthetek csicseriborsót, hiszen nem kell várni egy éjszakát az áztatással. A fűszeres rizs más étel körete is lehet, vacsorára például párolt lilakáposztát ettem hozzá. Jó sok csípős fűszer van benne, így téli napokon kifejezetten jót tesz a melegítő hatása. Hozzávalók (2 főre): - 20 dkg áztatott csicseriborsó - babérlevél - 1/2 padlizsán kis kockára vágva - fél üveg házi sűrű paradicsomlé - 1 vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - 1/2 kávéskanál gyömbér - 1-2 késhegynyi chili - friss bazsalikomlevél - só Fűszeres rizs: - 15 dkg barnarizs - 1 csésze apró kockára vágott sárgarépa - 1 nagyobb újhagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - gyömbér, chili - só, bors, kurkuma - kisebb kápia paprika - kókuszolaj Elkészítése: Először is a csicseriborsót tegyük fel főni 1-2 babérlevéllel. Még NE tegyél bele sót. Mikor már majdnem megfőtt (úgy 40 perc), akkor teszek hozzá sót.A raguhoz pirítsuk meg a vékony karikára vágott hagymát, és reszeljük bele a fokhagymát is.Szórjuk bele a fűszereket, majd dobjuk rá a kockára vágott padlizsánt.Pirítsuk néhány percig, majd adjuk hozzá a csicseriborsót egy kevés főzővízzel, és öntsük rá a paradicsomlevet. Főzzük úgy 10 percig.Szórjuk bele a zablisztet, ettől kellemesen sűrű lesz a ragu.Főzzük össze, majd a végén adjuk hozzá a friss bazsalikomlevelet. - A rizs elkészítéséhez először is megpirítjuk a hagymát, szintén hozzáreszeljük a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a fűszereket és az átmosott rizst. - Pár percig pirítsuk össze. - Öntsük fel dupla annyi vízzel (A rizst öntsük bele egy pohárba, ez lesz a mérce. Ehhez képest kell dupla annyi víz). - Főzzük úgy 30 percig, majd dobjuk rá a répát. - Főzzük készre (még min. 30 perc). - A végén keverjük hozzá az apró kockára vágott kápia paprikát. - Főzés közben NE kevergesd a rizst!!Valami zöld szín jól jött volna még a rizshez. Legközelebb fogok egy kis apróra vágott, nyers brokkolit beleszórni.
Pikáns sült sárgarépa
Ez az egyszerű étel lehet köret, vagy salátával és pirított dióval önálló ételként is megállja a helyét. Nagyon ízletes. Legközelebb egy kis brokkolit is fogok hozzátenni, már csak a szín kedvéért is. Kínálhatjuk bármilyen salátával és húspótló fasírttal. Én krumplifasírot készítettem hozzá, és madársalátával tálaltam. Hozzávalók (2 adag): - 40 dkg sárgarépa - 1 evőkanál olívaolaj - gyömbér, római kömény, só - kevés frissen facsart narancslé - pirított dió Elkészítése: A sárgarépát tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel. Egy jénaiba tegyük bele, majd szórjuk meg a gyömbérrel, köménnyel és sózzuk. Locosljuk meg az olajjal és a narancslével.Fedjük le, majd 250 fokon süssük úgy 30-40 percet.Vegyük le róla a fedőt, és pirítsuk még egy kicsit.
Hogyan kerüljük el az évvégi degeszre evést? 6+1 tipp a gyomorrontás elkerülése érdekében
2014. december 25. Éltető ételek
Karácsonykor minden évben összejön a család a szüleimnél, anyukám már napokkal előtte készül az ételekkel. Ilyenkor mindenki kedvencét elkészíti, van vagy hatféle hús, ugyanennyi hagyományos köret, a süteményekről meg nem is beszélve. Annyi étel megmaradt, hogy még legalább 10 ember jóllakott volna. Komoly megtartóztatásra van szükség, hogy az ilyen bőséges aszal mellett ne egye az ember degeszre magát. Én, mint a család zöldségevője, vittem párolt lilakáposztát és zöldségeket, csírasalátát és egy kevés avokádós uborkasalátát is. Ezek kifejezetten üdítőek voltak a hagyományos ételek mellett. Az ünnepek idején, főleg karácsonykor és újév körül elcsodálkozom azon, hogy miért is van ez a karácsony körüli terülj-terülj asztalkám, hús hátán hús, sütemény hegyek és csokoládé halmok. A néphagyományok alapján december 24-ét karácsony böjtjének is nevezték, amikor reggelire kenyeret és olajba áztatott savanyú káposztát ettek. Mások csak kenyéren és vízen böjtöltek. A böjti ebédre, vacsorára üres bableves és mákos guba vagy mákos tészta készült. Az alma, dió is gyakori étel volt ilyenkor. 1. Tartsunk mértékletességet! Ahhoz, hogy ne érezzük magunkat másnap, sőt még harmadnap is rosszul a sok evés következményeként, elsőként is szigorú megtartóztatásra van szükség. Ezt egy tudatos felnőtt meg tudja tenni. A tányérra 1 adag ételt kell kiszedni, és nem kell még másodjára, harmadjára is szedni, valamint az összes ételt végigkóstolni. A gyerekek esetében sajnos ez még nincs kialakulva, én legalábbis ezt tapasztalom. A nagylányom már tudja, hogy mi az elég neki, viszont a két kisebbemnek meg kell mondanom, hogy mennyi húst ehet, mennyi köretet, és hány szelet süteményt. Arról nem is beszélve, hogy anyukám süteménye olyan emberes adag, hogy egy cukrászdában legalább 3 szeletnek adják el ezt a mennyiséget. Nos, a gyerekeim már tudják, és megkérdezik, hogy mennyit ehetnek, maguktól nem vesznek el süteményt. Ennek ellenére még most is úgy jártunk, hogy a kisebbik lányom hajnalban meglátogatta a WC-t, és kihányta a többletet. Pedig így utólag belegondolva nem evett olyan sokat, szerintem inkább a sok finomított ételek (cukor, liszt) okozták a problémát. Mindenesetre ez jó lecke volt neki, hogy amit a szem még kíván, az már a gyomornak nem biztos, hogy kell! 2. Helyes ételtársítás Ha már csak arra odafigyelünk, hogy ne a hagyományos hús-krumpli párosítást együk, hanem helyette sok-sok zöldség nyersen és párolva is, akkor a nehezebb húsételek emésztése sokkal könnyebb lesz, már ha csak az ételtársításra gondolunk. Egyébként nagyon sok emésztési probléma okozója a rossz ételtársítás. 3. Két fogás elfogyasztása között tartsunk szünetet! A legjobb ha körülbelül 10-15 percet várunk, míg egy újabb ételféleség elfogyasztásába kezdünk. A dohányzás sem tesz jót, mely hatására ellazul a gyomor és a nyelőcső közötti terület, ami nagyban hozzájárul a reflux kialakulásához. 4. Rágjuk meg az ételt rendesen, és együnk lassan! A gyomornak időt kell hagyni arra, hogy megfelelő mennyiségű gyomorsavat termeljem, ami elengedhetetlen a jó emésztéshez. 5. Megfelelő vízfogyasztás, megfelelő időben Evés előtt fél órával igyunk vizet (ne cukros üdítőt), és étkezés után legalább várjunk fél órát. Így nem hígul fel a gyomorsav, megfelelő lesz az emésztés. Étkezések között is igyunk elegendő folyadékot. Mérsékeljük az alkohol fogyasztását, legjobb kerülni. 6. Ne együnk folyamatosan, egész nap Ez még egy nagy probléma, hogy folyamatosan eszünk. Ha tudjuk, hogy nehéz ebéd előtt állunk, legjobb nem is reggelizni. Igyunk frissen préselt zöldség- és/vagy gyümölcslevet, zöld turmixot. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor az ebéd során még a reggelit is bepótoljunk, az étel mennyisége ne legyen sokkal több a megszokottnál. Sőt, én egy ilyen családi ebéd után már a vacsorát is kihagyom, vagy csak friss gyümölcsöt eszek. +1. Mozogjunk az ünnepek alatt is! A mozgás serkenti az emésztést. Egy kiadós ebéd után kellemes lesz egy séta a parkban, vagy gyalogosan menjünk el az ismerősünkhöz, korcsolyázzunk, gyönyörködjünk a téli tájban. De egy esti úszás, szauna is jótékonyan hat. A következő részben arra adok tippeket, természetes gyógymódokat, hogy ha már itt a baj, akkor hogyan vészeljük át minél könnyebben és gyorsabban a degeszre evést.
Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt
2014. december 20. Zöld Avocado
A következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-) Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag, jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-) Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(
Mogyorószószos kelbimbó pirított szezámmaggal
2014. december 12. Gréta konyhája
Szeretitek a kelbimbót? Én imádom, és ha tehetem minden héten készítek belőle valamit, bár sajnos egyre kevesebbszer találok a piacon ebből az ízletes minikáposztából. Míg régen csak karamellizáltam, vagy rakott ételekben használtam, mostanában egyre többször kísérletezem vele, mindenféle variációkban, ami közül is a legfinomabb kedvencemet osztom meg veletek. Ha valami mogyorós, az már eleve nem lehet rossz(kivéve a csokit), és aki régebbről olvassa a blogomat tudja, hogy erős mogyoróvaj függőségben szenvedek Annyira egyszerű az elkészítése, és remélem hozzám hasonlóan rajongani fogtok érte. Én sokszor csak magában eszem, de köretként is megállja a helyét bármilyen finomság mellé. Hozzávalók: 400g kelbimbó megtisztítva, megmosva, félbevágva 1 szál póréhagyma 1tk chilipehely 2 csipet só 1 nagy evőkanál mogyoróvaj 1 ek pirított szezámmag kevés víz Egy wokban kevés olívaolajat hevítek, megdinsztelem a karikára vágott pórét, majd rádobom a felezett kelbimbókat, dobálva forgatom pár percig. Megsózom, majd hagyom, hogy a wok forró szélei aranybarnára pirítsák a kelbimbó oldalát, majd kevés vízzel lelocsolom, és lefedem öt percre, hogy megpárolódjon. Ha a víz elpárolgott, leveszem a fedőt, és újra, dobálva-vagy kevergetve pirítom, meghintem chili pehellyel, majd hozzáadom a mogyoróvajat, összekeverem, hogy mindenhová jusson belőle, de csak óvatosan, hogy ne törje a kelbimbó külső leveleit. A mogyoróvaj a hőmérséklet hatására elkezd olvadni, majd többször jól átforgatom, és közben odapirul a szélére. Ha ez megtörtént, megszórom a szezámmaggal, és már kész is. Jó étvágyat!
Brokkolis sajtos krumpli : gyors és egyszerű egytálétel
2014. december 8. Zöld Avocado
Brokkolis sajtos krumpli A burgonya egy alapvető élelmiszerünk, amiből rengeteget fogyasztanak a magyarok is. Korábban akár heti kétszer vagy még többször is az asztalra került ilyen olyan formában. Sülve, főve, egytálételként, köretként, tojással, salátaként, püré formájában stb. Manapság már egyre ritkábban fogyasztjuk, mert vannak, nála sokkal értékesebb zöldségek is melyek, gyorsan elkészíthetőek és laktatóak. Ráadásul elég sok ember nem képes, vagy csak részben képes megemészteni a burgonyát, és gyomor fájdalmak jelentkeznek az elfogyasztásuk után. :-( Természetesen azért vannak jó tulajdonságai is a burgonyaféléknek, amiért érdemes néha beiktatni az étrendünkbe. ;-) Lássuk, mik ezek? ,,Mikor főzik vagy sütik, a burgonya gyakorlatilag zsírmentes élelmiszer. A burgonyában a fő energiaszolgáltató tápanyag a szénhidrát, keményítő formájában. A szénhidrátok elsődleges energiaforrások a test számára. A burgonya önmagában kevés fehérjét tartalmaz, de tejtermékkel vagy tojással kombinálva jó minőségű fehérjét tartalmazó étel készíthető belőle. A burgonyafélék rostforrások, amik hozzájárulnak a telítettségérzethez, és támogatják az egészséges emésztést. A burgonyafélék jelentős C és B vitamin források, gazdagok káliumban, emellett még kis mennyiségű magnéziumot és vasat is tartalmaznak. A különböző elkészítési módok következtében a burgonyaételek tápanyagtartalma rendkívül változatos. Az elkészítés során fellépő tápanyagvesztés függ a hőfoktól és az elkészítés időtartamától. A vízoldékony vitaminok és ásványi anyagok, mint a B vitaminok, a C-vitamin és a kálium kioldódnak a vízbe a főzés során. További ,,jó hír azoknak, akik igyekeznek elkerülni a testtömeg növekedését, hogy a burgonyaféléknek magas a telítő értéke. A burgonyafélék gluténmentesek, ebből következően szabadon fogyaszthatóak azok számára, akiknek kerülniük kell a glutént. Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság Ezúttal készítsünk egy egyszerű és gyors egytálételt burgonyából, brokkoliból és sajtból! Egy étel azoknak akik imádják a sajtokat! brokkolis sajtos krumpli HOZZÁVALÓK: - 1,5 kg burgonya - 2 tojás - 400 g sajt (valami kemény és ízes sajt pl.: jófajta trapista, ementáli, pannónia, füstölt stb. Lehet keverni is, és többféle sajtot felhasználni) - 2 dl mandula tej / rizs tej / mogyórótej - 3 ek rizsliszt / tönkölyliszt / kukoricaliszt - 1 ek répce olaj / olíva olaj / kókusz zsír - 500 ml natúr organikus joghurt / görög joghurt / bio tejföl - 1 közepes fej brokkoli - Himalája só, fehér bors, olasz fűszerkeverék - (friss petrezselyem, és sörélesztő pehely) ELKÉSZÍTÉS: A burgonyát megfőzzük, főzés után meghámozzuk, és felkarikázzuk. (Én már előző nap este meg szoktam főzni, hogy ne menjen vele az idő másnap. ;-) ) A szószhoz egy tálban összekeverem a joghurtot, a tojást, a lisztet, a zsiradékot, a sót, borsot, és az olasz fűszerkeveréket. A sóval ne spóroljunk, mert a krumpli felszívja. De persze sózni utólag is lehet, ha nem vagyunk elég bátrak. A brokkoliról levágom a ,,bokor részét mert csak arra lesz szükségünk, és megmosom. A szárat sem kell kidobni, mert a következő zöld turmixba pont elfér. (A Zöld turmixról majd egy későbbi bejegyzésben még írok). A turmixgépbe szórom a megmosott nyers brokkoli bokrot, felöntöm a tejjel, és összeturmixolom. A cél, hogy a nyers brokkoli morzsákra essen szét. Ezt a brokkolis tejet is a tálba öntöm a joghurtos szószhoz, és összekeverem az egészet. A sajtot, vagy sajtokat a nagy lyukú reszelőn lereszelem. Igen, tudom, most mindenki húzza a száját, mert ezt a konyhai műveletet senki nem szereti. Én sem. ;-) Ezért ha van egy olyan csodamasinátok, mint nekem, - mint, amilyet már javasoltam egy korábbi bejegyzésben, hogy érdemes beszerezni - , akkor ezt egyszerűbben is meg lehet oldani. Elővesszük a multifunkciós készülékünk két késes darabolóját és a kis hengert. Ezzel lehet magokat őrölni. Én most sajtot fogok daraboltatni vele. Nem annyira szereti, de ha óvatosan csináljuk, kibírja. ;-) Ne tegyünk bele túl zsíros sajtot, mert akkor csak kiforognak a kések, és leégetjük a motort. Tehát a kemény sajtot kockákra szedve (kb.2*2cm), a kis hengerbe tesszük, úgy, hogy az félig tele legyen. 1-es fokozaton bekapcsoljuk a gépet, és pár másodperc alatt, kész is a sajt morzsa. Beleöntjük a joghurtos brokkolis szószba, és újra töltjük a kis hengert a sajttal. Mindezt addig ismételjük, míg a sajt teljes egészében elfogyott. (Hagyjunk annyi sajtot, hogy az étel tetejét meg tudjuk szórni a végén, ami aztán majd jól megpirul az étel tetején.) Előveszek egy nagy, de lapos jénai tálat, amit kikenek vékonyan kókuszsírral (vagy valamilyen más zsiradékkal), beleteszek egy réteg főtt, karikázott krumplit (az összes felét), majd leborítom a brokkolis szósz egyik felével. Kicsit fakanállal összekverem, hogy midenhová jusson a szószból. Erre rászórom a krumpli másik felét, és leborítom a maradék szósszal. A tetejét megszórom a félrerakott reszelt sajttal, és 220°C -ra előmelegített sütőbe teszem ezt az egyszerű, de kiadós egytálételt. Kb.20-25 perc alatt készre sütjük. Az utolsó pár percben érdemes grillezősre kapcsolni a sütőnket, hogy a sajt a tetején jól rápiruljon. ;-) Tálaláskor szórjunk rá friss petrezselymet, és sörélesztő pelyhet a gazdagabb tápanyagtartalom és ízélmény elérése kedvéért! Megjegyzés: Ez nem az az étel, amit azért készítünk el, mert olyan ínycsiklandóan néz ki, hanem azért mert nagyon finomak az olvadt sajtos, fehér szószban tocsogó burgonya karikák. :-) Egyszer, kb.15 évvel ezelőtt kipróbáltam egy alapreceptjét ennek az ételnek, és azóta nem tudunk megfeledkezni róla. Rendszeres időközönként elhangzik ez a mondat itthon "hú, de ennék egy jó kis sajtos krumplit!"... ez így megy már 15 éve. ;-) Próbáljátok ki (akár brokkoli nélkül is), és megértitek miről beszélek. ;-) Jó étvágyat hozzá! :-)
Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel
2014. november 27. Zöld Avocado
Csak nem akar egy nap 24 helyett mondjuk 30 órából állni. Pedig én nagyon örülnék neki! :-D Főleg mostanában! ;-) Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Egy újabb roppant egyszerű receptet hoztam nektek. A neve alapján különlegesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sokszor a gasztronómia már csak ilyen. Egy hangzatos név mögött egyszerű étel áll. :-) Ezt az ízletes és szemet gyönyörködtető tálat is akárki elkészítheti, különleges konyhai jártasság nélkül. Bár a köret nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, nem kell tőle megijedni. Az amaránt és a puffasztott amaránt is könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Számos webáruház létezik, melyekről jó áron házhozszállítással hozzá lehet jutni különböző gabonákhoz, melyek táplálkozási szempontból sokkal értékesebbek, mint a hagyományos rizs, melyet előszeretettel fogyasztunk. Ajánlom, hogy próbáljatok ki újabb és újabb gabonákat, és ami megtetszik, abból legyen mindig egy zacskóval a rizs mellett a konyha szekrényben. ;-) Hogy mit lehet a rizs helyett a tányérunkra tenni köretként? Pl.: Amarántot, kölest, hajdinát, kuszkuszt, bulgurt, vagy quinoa-t stb. A gabonákról a későbbiekben még majd jelentkezem egy külön bejegyzéssel. Nem is nagyon ragozom tovább. Vágjunk bele! ;-) kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel HOZZÁVALÓK: (kb.22 db golyóhoz) - 1 bögre amaránt - 2 bögre víz - 3 gerezd fokhagyma - 1 bögre puffasztott amaránt (vagy mandula liszt helyette) - 1/2 bögre mandula liszt - 1 ek útifűmaghéj (Psylium Husk) - 100 g kék sajt / márvány sajt - 1 bögre dió - Himalája só - Kókuszzsír - - grillezni kívánt zöldségek (pl.: padlizsán, pritamin paprika, cukkini) ELKÉSZÍTÉS: 1 bögre amaránt 2 bögre vízben fedő alatt kb. 30 perc alatt készre főzve. A vízbe préseljünk 3 gerezd fokhagymát. Miután elfőtte a levet, és már sűrű kása jellegű, de még nem szemcsés, keverjük bele a 100 g reszelt kéksajtot. Hagyjuk az egészet kihűlni. Hűlés után tegyünk hozzá 1 bögre puffasztott amarántot, 1/2 bögre mandula lisztet, 1 ek útifűmaghéjat és egy kevés sót. Keverjük össze, és hagyjuk egy fél órát dermedni. Letelt a fél óra. Formázzunk a kezünkkel amaránt gombócokat (kb.2-3 cm átmérőjű), majd forgassuk őket frissen darált dióba. (1 bögre dió ledarálva). Miután végeztünk az összes golyóval, tegyük őket a hűtőbe 1-2 órára, hogy még keményebb golyókat kapjunk. kéksajtos amaránt golyók Akár már délelőtt is elkészíthetjük az amaránt golyókat, hogy este a vacsi előtt csak elő kelljen kapni őket a hűtőből. (Érdemes korábban kivenni, hogy inkább szoba hőmérsékletű legyen, mint hűtő hideg.) Közben a grillezni kívánt zöldségeket előkészíthetjük. Én ebben az esetben színes vastag húsú pritamin paprikát, cukkinit és padlizsánt használtam. A zöldségeket tetszés szerinti méretben feldaraboltam, és megmostam. A tűzhelyre tettem a ,,grill serpenyőt, és kókuszzsírral kikentem. A cukkini karikáknak nem kell sok idő, mert akkor finom, ha még roppanós. Éppen, hogy megcsíkozzuk a külsejét mindkét oldalon, és kész is. A paprika egy kicsit tovább tart, és folyamatos kókuszzsír utánpótlást igényel, hogy ne égjen oda, de azért süljön is. A padlizsánt érdemes a végére hagyni, mert az alá egy kis víz sem árt. Miután a serpenyőben lesült a paprika, és a cukkini, ha ráöntünk 1 dl vizet, akkor a víz feloldja a lesült zöldség darabkákat a serpenyőről, amitől még finomabb íze lesz a padlizsánnak. A víz azért kell, hogy egy kicsit párolódjon a padlizsán, amit kb. 1 cm vastag darabokra vágtam fel. Miután elfő a lé a padlizsán alól, hagyjuk még egy kicsit grilleződni. Közben forgassuk is meg őket, hogy mindkét oldal piruljon. Ez tart a legtovább, de megéri. grillezett zöldségek Természetesen más zöldségeket is felhasználhatunk, és ha nincs otthon grillezős serpenyő, akkor használjuk a hagyományos tojás sütő serpenyőt, és süssük meg a zöldségeket abban. Vagy akár sütőben sütő papíron is elkészíthetjük őket, meglocsolva a zöldségeket egy kis kókusz zsírral. Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult? ;-) Jó étvágyat hozzá! kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Megjegyzés1: Szerintem mehetne a golyókba több kéksajt, mert én nagyon szeretem az ízét. :-) Balázs szerint pedig több fokhagyma, mert ő meg azt szereti. ;-) Mindenki döntse el, melyik táborba tartozik?! Megjegyzés2: ha nagyon nem megy a különleges gabona beszerzése, természetesen elkészíthetjük rizzsel is a gombócokat. De azért legalább jó minőségű barna rizst használjunk, ne sima fehéret. ;-)
Kelbimbó karamellás szószban
A kelbimbót méltán emlegetik szuperélelmiszerként, hiszen a szervezet természetes védekező folyamatain őrködve hozzájárul a szép bőrhöz, a vérnyomás normalizálásához, az immunerősítéshez, a méregtelenítéshez, az ízületi reuma enyhítéséhez, sőt, javasolják még várandós anyáknak is. Ugyanakkor időnként azoknak is ráfér egy kis feldobás, akik egyébként szeretik a jellegzetes, kicsit kesernyés ízét. Ezt a különleges receptet ajánlom köretnek vagy egy könnyű vacsorára akár magában és salátával, jóféle kenyérrel. Hozzávalók két adaghoz: [...] Bővebben!
Kelbimbós sült puliszka
A polenta? Igen, mostanában elég divatos étel. De mi is az pontosan, van neki magyar neve? De még mennyire! Úgy hívják, puliszka. Amikor én ezt először meghallottam, nagyon meglepődtem. A puliszkáról nem sokat tudtam addig, csak annyit, hogy nekünk bizony nagyon jó, mert nem kell olyat ennünk, hiszen a puliszka nagyon rossz, a szegények eledele, akik viszont azt esznek minden nap. Drága jó édesapám gyerekkorában valószínűleg többet kapott belőle, mint ő azt szerette volna. Ehhez képest a puliszka szerintem nagyon finom, kitűnő egytálétel, extra különleges köret, gyorsan megvan, és roppant egyszerű elkészíteni. És emellett még olcsó is. Az ember azt ad hozzá, amit szeret, és én most a méltán szuperélelmiszerként számon tartott kelbimbót szemeltem ki erre a célra. Hozzávalók 6 adaghoz: [...] Bővebben!
Tepsis -fűszeres sütőtök
2014. október 27. Gréta konyhája
Tepsiben sült sütőtök: Isteni édes-sós-fűszeres kombináció bármihez köretként, vagy csak esti nasinak. Hámozd meg a tököt, vágd fel kockákra, tedd bele egy zacskóba, önts rá olívaolajat, szórj bele vegamixet, tiszta sót, rozmaringot, chilit, és fokhagymaport, vagy héjában fokhagymagerezdeket. Jól rázd össze, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe oszlasd el egyenletesen, és süsd puhára, ropogósra 200 fokon. Nem hizlal, gyógyít, tisztít és táplál! Jó étvágyat!
Könyvajánló: Judita Wignall: Nyersből finomat
Mai zsákmányom ez a könyv, nagyon örültem neki. Csodaszép fotók, és új, eddig nem ismert recept ötletek várnak, öröm lesz kipróbálni őket. Nem is tudom, hogyan nem szereztem róla előbb tudomást. A könyv hátoldalán lévő ajánló: Nyersdiétával az egészségért, békéért és a szebb jövőért! “A nyersdiéta a méregtelenítés, bőrtisztítás, fogyás és közérzetjavítás rendkívül hatékony egészséges módja. De kevés embernek van ideje nehezen beszerezhető alapanyagok után járkálni és mindennap bonyolult receptek alapján főzni. Akkor hát hogyan fogjunk hozzá? Erre ad választ ez a szép kiállású, igényesen megírt és nagyon jól használható könyv, amelyből mindent megtudhatunk, amit a nyersdiétás étrendről, annak bevezetéséről, fenntartásáról és élettani előnyeiről tudni kell. A Nyersből finomat olyan tematikus szakácskönyv, amelynek receptjei a legkényesebb kulináris ízlést is kielégítik. Örömüket fogják benne találni a kreativitásukat a konyhában kiteljesítő profik és ínyencek éppúgy, mint a kezdők és az elfoglalt háziasszonyok akik most ismerkednek a nyersdiétával. A nyersételkészítés eszközeit és lépéseit a precíz leírás mellett bőséges képanyag szemlélteti. A könyvben száznál több, csupa finom és egészséges étel-ital receptje található, amelyek mindegyike nyers alapanyagokból készül. Jó étvágyat!” *** Néhány érdekes, csuda finomnak ígérkező étel a könyvből: Zöldfűszeres, kendermagos kesudiósajt, mexikói vadrizs, vegetáriánus “darált hús”, cukkinis humusz, miszoleves, gazpacho, thai kókuszleves, narancsos-áfonyás zablepény, gyümölcsös-kesudiós amerikai palacsinta, édenkerti töltött tekercs, brokkolis-gombás vadrizs, bolognai spagetti, igazi vegetáriánus pizza, vegetáriánus zöldségburger, kókuszos-currys batyu szilvás csatnival, vegetáriánus chili házi módra, paradicsomos cukkinitészta, narancsos-csokihabos vaníliakrém, brownie mexikói módra, amerikai csokis keksz, cseresznyés-csokis “túró”-torta, nyerscsokialap, fűszeres-csípős cukkinichips, fodroskelchips miszóval, fűszeres-ropogós hagymakarikák, energiaszelet, kókuszkefir, kókuszjoghurt, igazi savanyú káposzta, rejuvelac …. és még sok finomság. A szerzőről: Judita Wignall Los Angeles-i reklámszínésznő, divatmodell és popsztár, a Halo Friendlies együttes énekese, gitárosa, dalszövegírója. A nyersdiéta gyógyhatásait négy évvel ezelőtt fedezte föl, amikor egészségügyi problémái miatt étrendje és életmódja újragondolására kényszerült. Kulináris érzéke, a jó ételek, a holisztikus egészségmegőrzőés és a wellness iránti fogékonysága vezette őt a Living Light Culinary Arts Institute nevű kaliforniai főzőiskolába és séfképzőbe, amelynek sikeres elvégzése után okleveles nyerskonyhás főszakács és szakoktató lett. Számos kreatív projekten dolgozik, közben a tanítás mellett felkészítéssel, tanácsadással is foglalkozik, s rengeteg helyre hívják, hogy szakmai tapasztalatait megossza a vendéglátásban. Honlapja: www.rawjudita.com Tartalomjegyzék: Bevezetés 1. fejezet: A nyerskonyha előnyei Nyersdiétás alapismeretek Dietetikai alapismeretek A nyersevés előnyei A nyersevés költségei Környezetünk és az állatok védelmében 2. fejezet: A nyerskonyha alapjai A készlet Eszközök A kés használata Zöldséggyalu Nyerskonyhás módszerek Mesterszakácsok nyomdokain 3. fejezet: Receptek Gyümölcsturmixok Dzsúszok Reggelik Saláták, dresszingek Levesek, előételek, köretek Főételek Desszertek Falatkák Italok Élőflórás, erjesztett italok, ételek Gyors és könnyű öntetek Gyors falatkák, snackek Gyorsdesszertek 4. fejezet: A siker titka A helyes arányok Ötletek, tanácsok, módszerek Az étrend megtervezése Mintaétrend A holisztikus megközelítés + (Kislexikon, források, tárgymutató, köszönetnyilvánítás, a szerzőről, a fotósról)
Szuper reggeli: Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel
2014. szeptember 23. Zizi kalandjai
Egy újabb szuper reggeli, amit már nagyon régóta ki akartam próbálni. A nyers hajdinakása nagy népszerűségnek örvend mostanában, sok blogon felbukkan az interneten (jó ez a diós változat, de igazából nagyon sokmindennel lehet ízesíteni). Amit a hajdináról tudni érdemes… gabonaként van számon tartva, de valójában a keserűfűfélék családjába tartozik. A hajdina igen értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. E-vitamin, B2-vitamin és B1-vitamin tartalma nagyon jelentős. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma. Nekem az íze a dióra hasonlít és eddig csak főzve fogyasztottam köretként és lisztként használtam fel süteményekhez. Arra készülni kell, hogy a hajdinából készült kása nyers volta miatt – hiába ásztatjuk egy éjszakán át – enyhén roppanós, noha pépesre van turmixolva. Juharsziruppal, mézzel, agavé sziruppal is jó édesíteni, de mi Ádi miatt banánt tettünk bele, így még krémesebbé vált az állaga, de ne olyanra számítsatok, mint a zabkásánál… talán nem mondható annyira puhának, viszont az íze nekem nagyon megtetszett. A recept az Oh She Glows szakácskönyvből van, amiről már írtam korábban. Minimálisat változtattam rajta. Nyers hajdinakása pirított mandulával és kókuszreszelékkel Hozzávalók 2,5 főre (2 felnőtt, 1 baba): - 1 és 1/2 bögre hajdina - 3/4 bögre mandula- vagy rizstej - 1 és 1/2 evőkanál chia mag - 2-3 banán, meghámozva (vagy 3 evőkanál juharszirup) - 1/2 teáskanál őrölt fahéj - 3 evőkanál mandulavaj (opcionális) - 1 vaníliarúd, kimagozva - pirított mandula vagy mogyoró vagy dió és kókuszreszelék, tálaláshoz A hajdinát mossuk meg és tegyük egy tálba, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és hagyjuk egy éjszakán át ázni (vagy minimum egy órán át áztassuk). Áztatás után szűrjük le, mossuk át és tegyük a hajdinát a robotgépbe. Adjuk hozzá a mandulatejet, a chia magot, a vaníliát, a fahéjat, a mandulavajat és a banánt. Pürésítsük simára kb. 5-8 perc alatt. Kanalazzuk az elkészült kását tálkákba, szórjuk meg pirított mandulával és kókuszreszelékkel. Tipp : Ádinak bejött a nyers hajdinakása, ugyanúgy megette, mint mi! Neki viszont csak kókuszreszelékkel szórtam meg a tetejét, ő pirított mandulát nem kapott.
Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével
2014. szeptember 9. Zöld Avocado
Ezek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors, édesnemes pirospaprika 2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa 1 kisebb cukkini Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is). Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret. És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel. - A snidlinget/metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.) - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba. Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele. tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-) Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe / toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz. Megjegyzés2: Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt
Fűszeres, növényi sajtos, paprikás sült padlizsán
2014. augusztus 19. Mindennapi ételeink
Igazi gyors nyári eledel a padlizsánrajongóknak. Hozzávalók: 4 közepes padlizsán 1 piros kápia paprika 1 sárga kápia paprika 1 fej fokhagyma himalaya só - ízlés szerint kakukkfű, borsikafű, lestyán, rozmaring - ízlés szerint pár csepp citromlé 4 ek. kókuszzsír 30 dkg natúr Sojade szójajoghurt 15 dkg Violife natúr növényi sajt Elkészítés: A padlizsánokat megmossuk, hosszában félbevágjuk. Mindkét felüket bevagdossuk. Megszórjuk sóval és kókuszolajjal kikent tepsibe téve megkenjük fokhagymával, majd olvasztott kókuszzsírral és kevés citromlével meglocsoljuk. Félkészre sütjük (180 fokon, kb. 15 perc alatt). Eközben lereszeljük a sajtot, megfőzzük a köretet (most bulgur), és a felkockázott paprikákat kókuszzsírral kikent tepsibe tesszük. A padlizsánt kivesszük, paprikákat betesszük, 10 perc alatt összepirítjuk, majd a padlizsánokra halmozzuk a paprikákat, megszórjuk a fűszerekkel és a reszelt sajttal. Még 10 perc alatt összesütjük. Fokhagymás-sós joghurttal és bulgurral tálaljuk.
Egzotikus kuszkusz
2014. július 29. Gréta konyhája
Minden bizonnyal ez az étel a saláták és köretek királynője, mert mindenhez passzol és annyira finom, hogy akár függőséget is okozhat, szóval vigyázzatok:) Nagyszerűen variálható étel, bármilyen kedvenc maggal, vagy aszalt gyümölccsel kiegészíthető, helyettesíthető. Ebben a kerti grillezős nyári időszakban, pedig lehűtve pl grillezett tofu mellé, egy kis friss salátával mennyei Elkészítése 15 perc, ami szintén nem hagyható figyelmen kívül. A kuszkusz tartalmaz glutént, ezért a gluténérzékenyek készítsék el kölessel, quinoa-val. Hozzávalók: -1 bögre kuszkusz -1 csokor petrezselyem vagy/és friss koriander levél -fél bögre mandula -fél bögre pisztácia -fél bögre aszalt cseresznye, vagy mazsola, vagy meggy stb öntet: -1 bio citrom leve -3 ek balzsamecet - 1 ek szójaszósz -3 ek bio málnaszörp én pl a múltkor bodzaszörppel készítettem) -1 tk garam masala, vagy római kömény 1 tk fahéj -2 tk olívaolaj 1. Másfél bögre sós tiszta vizet felforralunk, majd levesszük a tűzhelyről. 2. Beletesszük a bögre kuszkuszt, elkeverjük, és lefedjük. 10 percig hagyjuk párolódni a kuszkuszt a vízgőzben. Nem tesszük vissza a tűzre. 3. Közben elkészítjük az öntetet. Összekeverjük a hozzávalókat, félretesszük. Beledaraboljuk a magvakat és a cseresznyét, belekeverjük a kész kuszkuszba. 4. Leöntjük az öntettel, jó alaposan összeforgatjuk. Hozzáadjuk az aprított petrezselymet, koriandert. Pár órára hűtőbe helyezzük. Jó étvágyat!
Kék mákos- szezámos tofukockák
2014. július 16. Mindennapi ételeink
Hidegen, melegen nagyon finom. Hozzávalók: 2 csomag füstölt tofu 2 dl szójaszósz 5 gerezd fokhagyma 2 tk. só 2-r tk. citromlé 15 dkg finomliszt 4 dl szójadresszing 10 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 10 dkg kék mák 10 dkg szezámmag 5-6 ek. extraszűz olívaolaj Elkészítés A szójaszószt egy tálba öntjük, belekeverünk 1 ek. olívaolajat, a citromlevet, 3 gerezd megpucolt és áttört fokhagymát. Óvatosan megsózzuk (a szójaszósz is sós). Alaposan összekeverjük. A füstölt tofukat 3x3 cm-es kockákra vágjuk, és beletesszük az ízesített szójaszószba. Akár hűtőbe téve egy éjszakát is pácolhatjuk, de az sem gond, ha csak 1-2 órát áll a tofu a szójaszószban. A panírt előkészítjük: egy tálba a lisztet tesszük, a következőbe szójatejszínt öntünk, amelyet megsózunk és áttört fokhagymával ízesítünk. A harmadik tálban pedig elkeverjük a morzsát a szezámmaggal és az egész mákkal. A pácolt tofukockákat egyesével bepanírozzuk, majd olívaolajjal kikent tepsibe tesszük, és 30 perc alatt (egyszer átforgatva) 150 fokon kisütjük. Bármilyen köret mellé nagyon finom.
Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával
2014. június 21. Éltető ételek
Egy ilyen ragus ételeknél nem kell nagy dologra gondolni. Kedvenc zöldségeinket használva változatossá tehető ez a főétel. Sőt, a köret is variálható, akár rizzsel is elkészíthető. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze darabolt zöldség (én sárgarépát és brokkolit használtam) - 30 dkg gomba - 1 fej hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/2 doboz rizstejszín - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors, zöldségleves-kocka - 1-2 evőkanál zabliszt - 1 kis csokor petrezselyem Köret: - 50 dkg burgonya - 1 csokor petrezselyem - 2-3 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: - A hagymát a kókuszolajon dinszteljük meg, reszeljük hozzá a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a sárgarépát, majd a feldarabolt gombát, és pirítsuk kb. 5 percig. - Öntsünk rá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Tegyük hozzá a brokkolit is. Én ekkor már nem főzöm sokáig, hogy a brokkoli ropogós maradjon. - Habarjuk be a zabliszttel és a rizstejszínnel, és főzzük össze. - A petrezselymet a végén adjuk hozzá, épp csak rottyantsuk össze. A körethez legjobb az újburgonya, melyet csak kefével kell megtisztítani. Sós vízben főzzük meg, de ne teljesen puhára! Tegyünk egy serpenyőbe kókuszolajat, majd pirítsuk meg benne a burgonyát. A végén szórjuk meg a petrezselyemmel. Jó étvágyat!
Gombapörkölt
Legutóbb, mikor Nagyúton voltunk, rácsodálkoztam a hugomra. - Szereted a meggylevest? Mióta? - Idén, óta, meg a karfiollevest is... Furcsa, de valóban változik az ember ízlése. Régen nem szerettem a gombát, kivéve az üveges gombából készült pörköltet. Manapság akár melegszendvicsen is jól esik, vagy pirítva paradicsom leveshez, krémlevesekhez. Azért a pörkölt még mindig a favorit, és szerencsémre vegánul is nagyon hasonló ízűt lehet elkövetni, mint amit megszoktam. A hagyományos köret hozzá a tészta, de javaslom egyszer kölessel is kipróbálni, mert jó és igen egészséges alternatíva. Legutóbb csak héjában főtt krumpli volt itthon, azzal is ízlett. Hozzávalók: 1 kg gomba szeletelve 1 kis fej vöröshagyma aprítva 1 paradicsom felkockázva 1 paprika karikákra vágva 1 ek pirospaprika 1 ek pálmazsír 1 csipet őrölt kömény 1 szál babérlevél 1 tk só 2 marék kesudió A vöröshagymát kevés vízen megpároljuk, majd rátesszük a pálmazsírt is. Pirospaprikázzuk, beleszórjuk a gombát, a paprikát és a paradicsomot, illetve a köménymagot. Átkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sózzuk, és a babérlevelet is beletesszük, főzzük. Amikor már majdnem kész, 2 marék kesudiót, vagy kesudió és napraforgó keverékét kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd a gombához adjuk. Kevergetés mellett jó 5 percet főzzük, míg újra felforr. Friss káposztasalátával nagyon finom.
Gyors retek savanyúság
2014. április 29. Zizi kalandjai
Néhány hónapja, amikor még nem voltam tulajdonosa egy éles konyhai késnek, általában a hagyma aprítása kisebb trancsírozással járt. Igen, egy gasztrobloggernek is vannak bakijai a konyhában. Majd, amikor végképp elegem lett, hogy nem tudok normálisan szeletelni, vágni, aprítani, elhatároztam, hogy nekem szükségem van egy minőségi, jó késre, amely társam lesz a konyhában. Kerestem, kutattam a neten, osztottam, szoroztam és úgy döntöttem, hogy egy jó minőségű kerámiakés lesz a hosszútávú konyhai partnerem. Így találtam rá a Kyocera japán kerámia termékekre (kések, hámozók, szeletelők). Az egész egyszerű konyhai késektől kezdve a profi szakácskésekig igen széles a választékuk. Noha figyelmeztetett a cég, hogy a kerámiakés nagyon éles és másképp kell vele bánni, mint egy hagyományos késsel, egy aprócska baleset azért becsúszott… annyira apró, hogy 40 percig vérzett az ujjam! Azóta megtanultam iszonyatosan koncentrálni szeleteléskor, aprításkor és ha Ádi éppen a lábamba kapaszkodik a konyhában, akkor inkább félreteszem a kést és később folytatom a munkát, amikor nyugodtak a körülmények. Egyre magabiztosabban használom és egyre inkább élvezem a vele való munkát, mostanra jó barátok lettünk én és a piros kerámiakésem és tényleg olyan finoman, puhán vágja a keményebb zöldségeket is, mintha puha vajba vágnék bele. (Egy jó szeletelőt még mindenképpen szeretnék beszerezni, hogy könnyen tudjak zöldség és gyümölcs chipseket készíteni például!) És akkor ugorjunk a savanyúságra! Itthon elég nagy kultúrája van a savanyúságnak, az esetek többségében uborkából, káposztából, paprikából készül, egyéb zöldségeket hozzáadva. Az általam készített retekből készült és pikk-pakk összedobható. Néhány alapanyag kell csak hozzá, betesszük egy csatos üvegbe, hagyjuk állni 24 óráig és már fogyaszthatjuk is (hűtőben tárolva három hétig áll el). Adhatjuk salátákhoz, tálalhatjuk köretként is, de rágcsálhatjuk magában is, ha valami savanykásra vágyunk. Gyors retek savanyúság (Recept: My New Roots, minimális változtatással) Hozzávalók egy 1 literes csatos üveghez: - 450-500 g retek (ez kb. 2 csokor, ha nagyobbak a retkek), vékony szeletekre vágva - 1 bögre almaecet - 1 bögre víz - 4 gerezd fokhagyma - 2 teáskanál juharszirup - 2 teáskanál tengeri só - 2 teáskanál egész fekete bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A reteknek vágjuk le a végeit, mossuk meg és szeleteljük fel vékony karikákra. Egy tálban keverjük össze az ecetet, a vízzel, juharsziruppal és sóval (keverjük addig, amíg a só felolvad). Tegyünk az üveg aljába retek szeleteket (2-3 rétegben), majd tegyünk hozzá néhány szem fekete borsot, egy gerezd fokhagymát és folytassuk a rétegezést addig, amíg az üveg tetejéhez érünk. Ekkor öntsük rá az ecetes keveréket úgy, hogy teljesen ellepje. Zárjuk le és tegyük hűtőbe 24 órára.
Krémes polenta pirított balzsamecetes kelbimbóval
2014. február 28. Zizi kalandjai
Pár hónapja kért fel a Wannabe Chef egyik szerzője, Orsi, hogy legyek vendég a blogjukon, amikor ő éppen babázni fog második kisfiával. Orsi kisfia ebben a hónapban született, így most kevesebb ideje marad a blogra. Természetesen elvállaltam, mert engem is sokan kisegítettek, amikor a szoptatás, pelenkacsere, büfiztetés édeshármas bűvkörében éltem. A receptben a polenta a köret, a kelbimbó pedig a feltét. Ez egy lakto vegetáriánus étel, de lehet vegánosítani, ha a vaj helyett jó minőségű margarint használunk, a parmezán vagy pecorino helyett pedig növényi sajtot. Gyors hétköznapi vacsoraként vagy anyabarát hétköznapi ebédként is megállja a helyét, mert, amíg a kelbimbó sül a sütőben, addig elkészíthetjük a polentát. Előkészületekkel együtt 30 perc alatt megvan. A receptet és a velem készült interjút itt találjátok. Aki pedig valami hasonló finomságra vágyik, az jöjjön el március 2-án vasárnap a Szimpla Háztáji Piacra, ugyanis a Felelős Gasztrohős felkérésének köszönhetően főzni fogok egy lakto vegetáriánus (lesz vegán változat is!) szezonális zöldségragut polentával. Rajtam kívül Rita, a Rita Konyhája blog szerzője és egyben a Köles ételbár egyik tulajdonosa fog egy gluténmentes húsos céklalevest főzni. A Felelős Gasztrohős csapata non profit szervezetként egyelőre elsősorban támogatások és pályázatok útján tehet szert a működésük finanszírozására. A Szimpla Háztáji Piac a helyszín és az eszközök biztosításával támogatja a főzést. Ha nektek is tetszik, amivel a gasztrohősök foglalkoznak, és szeretnétek, hogy még sokáig dolgozhassanak a környezetbarát és egészséges táplálkozás elterjedéséért, akkor gyertek el és egyetek egy jót! Az ebéd becsületkasszás, az így befolyt összeget a megállapodás szerint a további működésükre fordítják.
Villámgyors ebéd + az első hét cukor nélkül
2014. február 10. Zizi kalandjai
Nem ez a bejegyzés következett volna, de most átugrunk egy részt, aztán majd visszatérünk arra a bejegyzésre, ami ezután fog következni. Világos? Sokan (főleg otthon lévő anyukák) kértétek, hogy osszak meg olyan recepteket, amelyeknek az elkészítése kevés időt vesz igénybe, így a babák, gyerekek ellátása mellett is tudtok meleg ételt tenni az asztalra. Ez nem könnyű feladat, tudom. Nálunk is trükközést igényel a főzés és néha az ebéd eltolódik vacsorába, mert adagokban tudom elkészíteni, még akkor is, ha kevés időt vesz igénybe. Ádi nem igazán alszik napközben a kiságyában, szóval sétálni kell menni vele és így tud aludni. Szóval nálunk nem működik az, hogy, amíg alszik a baba, addig összedobok egy gyors ebédet. Ez csak akkor valósítható meg, ha I. itthonról dolgozik és elviszi sétálni Ádit, én meg másfél óra alatt összedobom a mi ebédünket, az övét és, ha minden jól megy, még fotózni is tudok, meg elpakolni mindent, ami a fotózással jár. Ha extra gyors vagyok, akkor marad még 5 percem leülni megenni az ebédet vagy szörfözni egy kicsit a neten… vagy ha nagyon fáradt vagyok, akkor ledőlök a kanapéra és alszom 5-10 percet. Ez a a villámgyors ebéd (és ebből egy sorozatot szeretnék itt a blogon) pirított fokhagymás citromos leveleskelből állt, valamint készítettem hozzá pirított füstölt paprikás, citromos csicseriborsót és főztem egy adag rizst. A hét közepén dobtam ezt össze először és annyira ízlett, hogy ma megcsináltam még egyszer, hogy le is tudjam fotózni. A leveleskelt még sörélesztő pehellyel ízesítettem, a csicseriborsót pedig füstölt piros paprikával és köménymaggal. A sörélesztő pehelyről... Aki még nem próbálta ki, annak jelzem, hogy nincsen se sör, se élesztő íze és nincsen erjesztő képessége sem. A sörélesztő egy vitamin kincsesbánya. “Található benne B-komplex, ami tartalmaz B1 vitamint (thiamin), B2 vitamint (riboflavin), B3 vitamint (niacin), B5 vitamint (pantoténsav), B6 vitamint (piridoxin), B9 vitamint (folsav), és H vagy B7 vitamint (biotin). Ezek segítenek a szénhidrátok, zsírok, fehérjék lebontásában. Jó hatással vannak az idegrendszerre, az emésztőrendszerre, valamint a bőr, a haj, a száj, és a máj egészségi állapotára. A sörélesztőben a létező 24 aminosavból 16-ot találhatunk. Jelentős a kálcium, króm, szelén, vas és foszfor tartalma. Találunk benne rezet, cinket és jódot is. A sörélesztőpelyhet egy egysejtű gombából, a Saccharomyces cerevisiae -ből készítik. Ezt a gomba fajt kifejezetten étrend kiegészítőkben való felhasználásra is szaporítják, gabonákon. Pehely formájában a sörélesztő már nem tartalmaz élő gombákat, így jó tudni, hogy candida-kúrán lévők is fogyaszthatják. Cukorbetegeknek is különösen ajánlott a fogyasztása, mivel a sörélesztő magas króm tartalma segíti a vércukorszint szabályozását. A cukorbetegek hasnyálmirigye nem tud megfelelő mennyiségű inzulint termelni, ami átalakítaná a vércukrot. Megfigyelések szerint a króm csökkentheti a vércukorszintet, ugyanakkor növeli a glükóz érzékenységet, így csökkentve a szükséges inzulin mennyiségét. A sörélesztő olyan energiaforrás, amely növeli állóképességünket, erősíti immunrendszerünket, javítja a máj működését, így hozzájárul a méregtelenítéshez.” (Forrás: innen.) Fogyasztása tehát nemcsak vegetáriánusoknak és vegánoknak ajánlott, hanem húsevőknek is. A füstölt édes paprikáról – ami pimiento paprikából készül – pedig ódákat tudnék zengeni. Illata mesés és ha főzünk vele a mennyországba jutunk… na jó, nem… de a vele ízesített ételeket teljesen átformálja. Állítólag aromáját az adja, hogy tölgyfahordókban tárolják. Én a képen látható dobozt Madridból kaptam, de bármilyen más márkájú füstölt paprika por használható az ételhez. Nagyon szeretem a savanykás ételeket, ezért a leveleskelre és a csicseriborsóra is facsartam egy kevés citromlevet és ahogy az ízek összeálltak, kerek egészet alkottak (úgy éreztem magam, mint Anto Ego, aki megkóstolta a ratatouille-t ). Végtelenül egyszerű étel, talán ebben rejlik nagyszerűsége. Néha nem kellenek különleges alapanyagok, órákig tartó főzés vagy sütés, mégis, amit leteszünk az asztalra magunk elé, megmelengeti a testünket, lelkünket és jól érezzük magunkat tőle. Elég a fecsegésből, jöjjön a recept! Pirított citromos leveleskel és füstölt paprikás csicseriborsó Hozzávalók 2 főre: - 1 közepes csokor leveleskel, a levelek eltávolítva a szárról és falatnyi darabokra tépkedve - 3 gerezd fokhagyma, meghámozva, összetörve - 2 evőkanál sörélesztő pehely - 1 konzerv (400 g) csicseriborsó, lecsöpögtetve - 1 fej vöröshagyma, meghámozva, felkockázva - 1 teáskanál füstölt, édes piros paprika - 1/2 teáskanál köménymag - 1/2 citrom leve - só, bors - kókuszzsír vagy olívaolaj - főtt rizs, köretnek Egy teflon serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál kókuszzsírt, dobjuk rá a levelekelt és 5-6 perc után – ha megfonnyadnak kicsit a levelek -, adjuk hozzá a fokhagymát. Pirítsuk legalább 5 percig (ha nagyon száraznak találjuk öntsünk hozzá 50 ml vizet), sózzuk, borsozzuk, majd öntsük rá 1/4 citrom kifacsart levét és szórjuk meg a sörélesztő pehellyel. Keverjük meg és szedjük ki a tányérokra. Ugyanebben a serpenyőben (nem kell elmosni) hevítsünk újra 2 evőkanál kókuszzsírt, adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát. Dinszteljük 2-3 percig, majd szórjuk meg a füstölt paprikával, köménymaggal és adjuk hozzá a főtt csicseriborsót. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Főzzük 3-4 percig, majd locsoljuk meg a maradék 1/4 citrom levével. Tálaljuk a leveleskellel és rizzsel. Úgy érzem nagyon jól vesszük az akadályokat és úgy tűnik, hogy könnyebben “vészeljük” át a cukormentes kihívást, mint eddig valaha. Az első napokban nagyon sokat nasiztunk (főleg magokat: mandula, kesudió, paradió) étkezések után, mert hiányérzetünk volt (az a bizonyos kocka csoki ). Még jobban figyelek vásárláskor, címkét olvasok, hogy nehogy vegyek olyan élelmiszert, amiben van tojás, tejtermék vagy cukor. Figyeljetek oda, mert sok növényi tejben van cukor! Azért várom már a végét – mint mindig -, hogy valami finom édeset ehessek. Nagyon örülök, hogy rengetegen írtatok és csináljátok a kihívást. Sok-sok képet is küldtetek az ételekről, italokról, hogy mit esztek-isztok ebben a hónapban. Aki ír saját blogot és heti bontásban beszámol az élményeiről, az küldje el nekem a bejegyzés linkjét, beteszem ide. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Kitartást mindenkinek!
Vegán Svéd húsgolyók barnamártással
A skandináv konyha nagy klasszikusa, amit egy üzletlánc jóvoltából a magyarok is jól ismernek. Amíg sikerül elérni, hogy a kedvelt menüt vegán verzióban is kínálják, itt a bevált recept, amit bátran elkészíthetünk otthon, sikere lesz. Köretként tradicionálisan egészben főtt krumplit, párolt répát, és vörös áfonya lekvárt fogyasztanak hozzá, de népszerű a hasábburgonya is. Hozzávalók: A golyók kb. 20-22 db: - 100g szójagranulátum - 100g kenyérmorzsa - 1 csésze zöldség alaplé + amennyit gyúráskor felvesz - 1 db vöröshagyma apróra vágva - 4 gerezd fokhagyma zúzva - 1/4 tk őrölt szerecsendió - 1/4 tk őrölt kardamom - 1/4 tk őrölt fekete bors - só ízlés szerint - olaj a sütéshez A köret: - egészben főtt burgonya - karikára vágott, párolt répa - vörös áfonya lekvár A mártás: - 1 csésze zöldségalaplé - 1 csésze növényi tej vagy víz - 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva - 2 ek vegán margarin - 2 csapott ek étkezési keményítő - 2 csapott ek liszt - 1 gerezd fokhagyma zúzva - 1 tk étkezési élesztőpehely (elhagyható) - 1-2 ek szója vagy tamari szósz - 1dl növényi tejszín - só ízlés szerint - 1/4 tk őrölt fekete bors - 1/4 tk őrölt szerecsendió - 1/4 tk kardamom Így készítsd el: A golyók: - Áztasd be a szójagranulátumot egy órára, a zöldség alaplébe, majd keverd hozzá a kenyérmorzsát a hagymát és a fokhagymát, és fűszerezd meg. - Formálj diónyi nagyságú golyókat, melyeket növényi olajban süss meg. Tipp: Ha nem formázható a massza, akkor vagy túl száraz, ez esetben némi zöldségalaplevet kell hozzá keverni, vagy túl nedves, amit további kenyérmorzsa hozzáadásával lehet korrigálni.) A mártás: - Forrósítsd fel a margarint közepes lángon, és dinszteld meg rajta a hagymát. Add hozzá a lisztet és a fokhagymasót, és pirítsd halványbarnára. - Oldd fel az alaplében a keményítőt és a növényi tejszínt, majd adagold a hagymához, csomómentesen elkeverve forrald fel, majd alacsony lángon főzd tíz percig. - Keverd hozzá az élesztőpelyhet és a szójaszószt, fűszerezd, majd főzd tovább 1-2 percig. Vedd le a tűzhelyről és tartsd melegen a tálalásig. Tipp: Ha csomós lett a mártásod, akkor botmixerrel simára keverheted. Tálalás: halmozz néhány golyót a tányérra, öntsd le bőségesen barna mártással, tégy mellé burgonyát és párolt zöldségeket, valamint 1-2 kanál áfonyalekvárt. Jó étvágyat!
Karácsony és Szilveszter 2013., szemezgető:)
Hát, idén is elmúlt...:) Jó hosszú sütős-főzős időszak volt, mert a fiam szülinapja december közepén van, úgyhogy a Mikulás után mi már akkor kezdjük az ünneplést:). Szülinapi torta a suliba (idén snowboard-os, bár annyira nem volt felismerhető...:DD), aztán karácsonyi buli az oviban, majd a suliban, és utána jött még csak az igazi Karácsony.:) Sőt idén Szilveszterkor is családi vendégségbe mentünk, ahova szintén készültem. Ebben az ünneplős időszakban viszont volt néhány kifejezetten jól sikerült darab, amit már a gyerekek is többször szívesen fogyasztottak (na jó, persze az édességek voltak ezek legfőképp!:)). Lássuk, szépen sorban, mik készültek decemberben, aztán jönnek majd remélhetőleg a receptek is!:) Az Adventet ezzel a csokimázas márvány-kuglóffal indítottuk, amit a 8 éves fiam készített teljesen egyedül!:) A fehér hópelyhek és csillagok csak kókuszolajból, rizslisztből és cukorból vannak (dr. Oetker), a gyöngyökben hát ja, van némi aroma, khmkhm.. . A fiam szülinapi tortája a vegán Napfényes Cukrászatból, tej- és tojásmentes oroszkrém torta. Nekünk felnőtteknek nagyon ízlett, de a gyerekek annyira nem értékelték a a pirított mandulaszeleteket.:) Az óvodai és az iskolai Karácsonyra készültek ezek a mini muffinok, az abszolút Jolly Joker recept arra az esetre, amikor csak max. 35 percet tudunk tölteni a sütikészítéssel (a sütést és a díszítést is beleértve!:) A muffinok tésztája a sokszor bizonyított tej- és tojásmentes piskóta alap, amit ilyenkor muffinformákba kanalazok, étcsokimázzal megkenem és díszítem. A tésztát oviba - suliba úgy szoktam készíteni, hogy 50% fehér és 50% teljes kiőrlésű liszttel készítem. Az összes elfogyott!:) Fenyőmagos karfiolpástétom, egy olasz recept, kiváló előételnek Karácsonyra! Isteni finom volt!:) Reform gyümölcskenyér, ami nagyon natúr ízvilágú, teljesen cukormentes, igazi fehérjebomba! 1-2 szelet sok órára eltelít! A receptje a Vegán Kihívás receptjei között szerepelt, ITT, a 20. napnál! Az egyes számú és újból beigazolódott konklúzió, hogy mi nem vagyunk aprósütisek!...:))) Amikor Karácsony előtt beindul mindenhol a neten az aprósüti-dömping, meg vagyok győződve róla, hogy ezt imádjuk (om?:), ezért nekiállok. Aztán néhány darab után mégsem fogy, csak ott áll...:DDD Az idei próbálkozások közül viszont a mini islert megtartjuk, annak volt a legnagyobb sikere, és a gyerekek imádták csokiba mártogatni a linzer karikákat, könyékig elmerülve a csokiban...:)))) A linzerkarikákhoz az alaprecept a szokásos volt, 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggattuk, aztán házi baracklekvárral összeragasztottuk és végül csokiba mártottuk. A tányéron balról-jobbra van egy lekváros-darált diós csiga (még az volt a második legfinomabb), sima kis karikák, az isler, és mandulás-omlós kiflik. December 24-én ebédre: - kókusztejes kukoricakrémleves volt, nagyon finom, megtartjuk!:) - utána pedig a szokásos mákos guba. Szenteste a vegán verzió a vacsorán belül volt Kata kesudiósültje, ami továbbra is isteni finom, imába foglalom érte mindig a nevét!:)) Mellé köretnek céklamártás és agave szirupos, fűszeres sütőtök. Mmmmmmmm.....!:)) December 25-én pedig Anyukám készítette a vegán töltött káposztát. Desszertnek ugyancsak Kata rakott, vaníliapudingos, rizstejszínhabos piskótája készült, és a szokásos mézes krémes. Szilveszterkor vendégségbe mentünk, ahova a legtutibb hozzájárulásunk ez a vegán almás krémes volt!:) Az év legszuperebb felfedezése-ízvilága sütiben a számomra!:) Recept hamarosan!:) Ezen kívül vittem: - paradicsomos vöröslencsekrémet - csicseripástétomot - fűszeres magokat.
Citromos sült karfiol
Karácsony és az ünnepek után az emberek egy része diétába, fogyókúrába kezd. Nekik ajánlom ezt a következő ételt. Egyrészt könnyű az elkészítése, másrészt nem hizlal és igen elenyésző a szénhidrát tartalma, valamint energiaszegény. Cukorbetegek is nyugodt szívvel (cukorral ;) ) fogyaszthatják. Emellett azoknak ajánlom, akik szeretik a citrom ízvilágát főételekben, köretekben is. A recept: Hozzávalók: 1 fej karfiol 1 citrom reszelt héja és leve olívaolaj só kurkuma csipetnyi chilipor 1-2 dl víz sütőpapír alufólia Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk. A többi hozzávalóból "szósz"-t készítünk. A karfiolrózsákat pedig jól átitatjuk ezzel a szósszal. Ha már minden karfiolvirág kapott belőle, sütőpapíros tepsibe tesszük, eleinte alufóliával letakarjuk, majd kb. 10-15 perc után fólia nélkül addig sütjük, míg a karfiolok puhák és enyhén megpirulnak. Melegen fogyasztva kellemes citromos, kissé csípős íze van.
Medvehagymás tofuval és növényi sajttal töltött bundás gomba
2013. december 11. Mindennapi ételeink
Sokan tanácsot kérnek tőlem, mi kerüljön ünnepekkor az asztalra. Ez egy ilyen étel, amely megfelelő körettel megállja a helyét az ünnepi asztalon is. Hozzávalók: 20 db kisebb (barna) csiperke gomba 1 medvehagymás (vagy tetszőlegesen más ízesítésű) tofu 3-4 gerezd fokhagyma 15 dkg Viofast növényi sajt 1-1,5 dl szójadresszing 1 ek. sörélesztőpehely 2-3 tk. himalaya só 4-5 ek. 4 mix olaj -- 25 dkg durumliszt 15 dkg teljes őrlésű kenyérmorzsa 2-3 tk. ételízesítő mix 2-3 tk. himalaya só szezámmag, lenmag - ízlés szerint Elkészítés: A gombákról leszedjük a száraikat (jó lesz pörköltnek), megmossuk és meghámozzuk. A tofus tölteléket elkészítjük: a tofut egy tálba kockázzuk, beleöntjük a szójadresszinget, ill. ízesítjük sóval, sörélesztőpehellyel, reszelt növényi sajttal és összenyomott fokhagymával. Mindezt botmixerrel összeturmixoljuk. Elkészítjük a panírokat: Egy tálba teszünk 10 dkg durumlisztet, egy másik tálba a maradék durumlisztet összekeverjükk vízzel, ételízesítő mix-szel, sóval. A harmadik tálba a kenyérmorzsát szórjuk, melyet tetszőlegesen magvakkal egészítünk ki. A gombákat megtöltjük a töltelékkel, majd óvatosan (ne jöjjön ki a töltelék) bepanírozzuk, és olajjal megkent tepsibe téve kb. 30 perc alatt közepes lángon, egyszer megfordítva kisütjük. Mi most hagymás törtburgonyával ettük, de nagyon finom lehet barnarizzsel, bulgurral, kölessel, hajdinával, főleg, ha a köreteket feldobjuk vegyes zöldséggel. TIPP: tálaláskor adjunk hozzá salátát is.
Tök egyszerű babpástétom
2013. október 30. La Veganista
Bár többféle növényi pástétomot kaphatunk a boltban, mégis az a legjobb, amit magunk készítünk. Miért? Mert holtbiztos, hogy vegán (nincs pl. benne gyanús közelebbről meg nem nevezett növényi zsír - ez akár pálmaolajat is jelenthet, ami nem vegán), úgy van fűszerezve, ahogy mi szeretjük, és nem kerül a háztartásba sem felesleges fémdoboz, vagy üvegholmi. Szintén a csináld magad mellett szól, hogy nem túl nagy fáradtság elkészíteni a mindennapi kenyérre valót. Egyetlen hibája, hogy túl hamar elfogy ezért kénytelenek leszünk engedni, a családi pressziónak. Újra és újra legyártjuk, ezt a finom, fehérjedús étket, akár teljesen más fűszer kombinációkkal. Hozzávalók: - 250g Fehér bab, vagy gyöngybab - 1 db vöröshagyma apróra vágva - 2 gerezd fokhagyma apróra vágva, vagy áttörve - 2 tk mustár - 1/2 tk füstölt pimentón (erős vagy édes) - 1 tk őrölt kömény - 1 kk őrölt fekete bors - 2 kanál citromlé - 1-2 babérlevél - só ízlés szerint Így készítsd el: - A babot mosd át, áztasd be éjszakára, és másnap főzd puhára. A főzővízbe tégy 1-2 babérlevelet. - A megfőtt babot szűrd le, a babérlevelet dobd ki. - Botmixerrel, vagy aprítógéppel pépesítsd a babot közben add hozzá a fűszereket. - Friss kenyérre kenve, bőséges zöldségkörettel tálald.
Őszi sütőtökös egytálétel
Tudtad, hogy az indiánok a kígyómarás gyógyítása során sütőtököt használtak, illetve a szeplők eltüntetésére is alkalmazták? És azt tudtad, hogy sokan tévesen gondolják úgy, hogy a halloween Amerikából ered? "A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszi samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette....A belülről világító töklámpás lett az idők folyamán Halloween legfontosabb kelléke illetve tradicionális szimbóluma. A faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált volna az Egyesült Államokban." (Forrás: Wikipedia) Ráadásul azt is tudni lehet, hogy az eredeti töklámpás legendában, nem sütőtökről, hanem répáról van szó. "Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában szereplő eredeti takarmányrépát a narancssárga színű, az Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen kivájható vigyorgó sütőtök növény váltotta fel." (Forrás: Wikipedia) Most, hogy közeledik halloween, az emberek szívesen készítenek sütőtökből készült ételeket. A következő receptem alapja is a sütőtök. A recept: Hozzávalók: 1 sütőtök (kanadai) 2 lila hagyma 1 hagyma 3 kápia paprika néhány gerezd fokhagyma víz igény esetén növényi tej só/ételízesítő köretnek hántolt árpa (pl.) Elkészítés: A sütőtököt a burgonyákhoz hasonlóan megpucoljuk, kockákra vágjuk, a belső mag-részét kivájjuk. (A magokat sütőben megsüthetjük és máris frissen pirult tökmag lesz a jutalmunk.) A vörös hagymát felaprítjuk, majd kevés vízen megpároljuk és rátesszük a sütőtököt. Szintén egy kevés vizet öntünk hozzá, hogy ne égjen le és a tök is elkezdjen puhulni. (Fedő alatt pároljuk.) Közben a lila hagymákat felkarikázzuk, a kápia paprikákat is felaprítjuk. Ha a sütőtök már valamennyire puha, hozzáadjuk a lila hagymát és a paprikát, majd fokhagymát is adunk hozzá. (Felaprítva vagy összenyomva.) Ismét egy kevés vizet vagy növényi tejet öntünk hozzá, igény szerint sózzuk és amíg a sütőtök teljesen megpuhul, fedő alatt főzzük/pároljuk, néha megkeverve. Köretnek hántolt árpát főztem hozzá, alaposan megmostam, majd kétszeres mennyiségű vízben puhára főztem a gersliszemeket. De barna rizs, vagy akár tészta is készíthető hozzá. Tálalásnál sörélesztőpelyhet szórhatunk a tányérunkban lévő ételünk tetejére.
Szezámos gabona - fasírtkenyér
2013. október 5. Fittanyuka Blog
Hétköznap szeretem a gyorsan elkészíthető, kiadós és praktikus recepteket. Ilyenkor nincsen sok idő a részletekre, minél gyorsabban egészségeset és finomat kell alkotni! Ebben a fasírtkenyérben van mindenféle értékes gabona és magvak, ezek a fő összetevői. Tipp: Ahogyan hűl az idő egyre nagyobb teret kell, hogy kapjanak a gabonák melegítő hatásuk miatt. Itt nem a hibrid, búzára gondolok és az abból készült fehér lisztre, értéktelen kenyerekre és péksüteményekre, tésztákra, hanem a zabpehelyre, tönkölyre, kölesre, árpára. Törekedjünk arra, hogy ezeket bio vagy vegyszermentes gazdálkodásból származó termékként vásároljuk meg. Értékesek, mert fontos rostokat és jó szénhidrátokat , ásványianyagokat tartalmaznak a szervezet számára. Ha követjük a természet ritmusát akkor nyáron kevesebbet fogyasztunk belőlük, nem is annyira kívánjuk a tartalmas ételeket olyankor. Viszont ilyenkor ősszel újra előtérbe kerülhetnek a belőlük készült kásák, müzlik, köretek, palacsinták, élesztőmentes kenyerek. Hozzávalók: 4 fő részére 100 g zabpehely 50 g szezámpehely 50 g árpapehely 50 g rozspehely 50 g lenmagpehely 2-3 evőkanálnyi napraforgó mag 1 evőkanálnyi szezámmag 3 evőkanál kukorica vagy burgonya keményítő 1/2 tasak foszfátmentes sütőpor 2 cikk préselt fokhagyma 1/2 vöröshagyma 1 kk himalaya só 1 kk édes pirospaprika késhegynyi őrölt zöld bors 3-4 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj friss, aprított petrezselyemzöld 1-2 szál sárgarépa 1 db kisebb cukkini Az összetevőket ( kivéve hagyma, zöldségek) egy keverő tálban összekeverjük és hozzáadunk 300-400 ml meleg vizet. Elkeverjük és pihentetjük 20-30 percet. Hozzá adjuk a lereszelt hagymát ( sajt reszelőn) és a szintén lereszelt cukkinit, sárgarépát. Összedolgozzuk és egy kiolajozott tűzálló tálba egyengetjük a masszát. Előmelegített sütőben 180 C fokon 25 - 30 percig sütjük. Tálalás előtt tetejét meglocsoljuk kevés hidegen sajtolt olíva olajjal. Finom főzelékkel vagy friss salátával tálaljuk. Hidegen is fogyasztható! Fittanyuka
Maradék főtt krumpli hasznosítása
Sokszor van, hogy egy adag főtt krumpli árválkodik a hűtőben, esetleg már a köret is elfogyott. Ma nézegettem, hogy mit lehetne nagyon gyorsan kezdeni vele. Egy kis vegyes salátával egyem magában? Nem nagy recept, inkább emlékeztetőnek írom le. Gyorsan apróra vágtam, beraktam az Actifry-ba 30 percre, és egy kis biotejföllel fogyasztottam. Finom volt. Belül puha, kívül kicsit ropogós. Padlizsánkrémmel, vagy zakuszkával kiegészítve is el tudom képzelni. Hozzávalók: 3-4 nagyobb főtt burgonya pár szál petrezselyemzöld 1 ek olivaolaj 1 csipet só A burgonyát felkockázzuk, meglocsoljuk az olajjal, és a készülékben 25 percig sütjük. Akkor rászórjuk az apróra vágott petrezselyem zöldet, és még pár percig hagyjuk sülni. Tálaláskor megszórjuk némi sóval. Ha nincs masinánk, a sütőben is elkészíthető, csak a tepsit többször meg kell rázni, amíg készül. A legjobb ha hőlégkeveréses funkciót használunk.
Patiszonos borsópörkölt
A patiszont, más néven csillagtököt leggyakrabban és köztudottan kirántják és "vegetáriánus ételként" kínálják vendégségekben, esetleg éttermekben. Nem is tudják ezek a jó emberek, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb módja van a felhasználásának, miszerint egy jó kis szaftos pörköltet lehet főzni belőle. Mondjuk ha teszünk hozzá zöldborsót, még jobban feldobjuk az íz és a látvány hatását. Mivel a zöldborsó és a csillagtök is hő hatására gyorsan megpuhul, ezért aztán tényleg nagyon gyorsan elkészíthető étel. Férjemnek durum tésztát főztem hozzá, nekem a rostban dúsabb barna rizs került köretként a tányérra. A recept: Hozzávalók: - 1-2 patiszon - 20-30 dkg zöldborsó - 1 hagyma - kevés olaj - ételízesítő - fokhagyma - őrölt fűszerpaprika - őrölt köménymag - víz Elkészítés: Egy közepes fej hagymát apróra vágunk és egy teflon bevonatú (nem kötelező, de ajánlott) edényben alacsony lángon egy kevés vízen elkezdjük párolni. (Egészségesebb vízzel készíteni, mint olajon pirítani.) Közben felkockázzuk a korábban meghámozott patiszont (magokat félretesszük). Amikor a hagyma megpárolódott, hozzáadjuk a borsót, átkeverjük, rövid ideig pároljuk, majd a felkockázott patiszont is beletesszük. Jöhet bele a kevés ételízesítő - keverés, majd színezéshez úgy egy csapzott kanálnyi piros paprika, és azonnal kb. 1 - 2 dl víz, apróra vágott, vagy szétpréselt fokhagyma és egy leheletnyi őrölt köménymag. Közepes lángon főzzük egészen addig, míg a borsó és a patiszon is megpuhul. Fogyasztható tésztával, rizs-félékkel, akárcsak egy másik pörkölt.
Előtte-utána...:) Mi változott a legutóbbi Vegán Kihívás óta?
2013. szeptember 11. Vegagyerek
Ha jól számolom, pont fél év telt el az első csoportos Vegán Kihívás óta.:) És talán sokaknak izgatja ilyenkor a fantáziáját, na miket is sikerült megtartani a 30 napos időszak után?:) Akkor kezdem én, aztán nagyon szívesen kíváncsi lennék a korábbi résztvevők tapasztalataira...:)) Ami megmaradt...:) - édességet természetesen ettem az elmúlt hónapokban, viszont sokkal kevesebbet kívántam, mint korábban, és szerencsére többnyire kevesebbet is ettem...:)) - a bio növényi margarin (ami csak természetes összetevőkből áll, és nem hidrogénezett!) teljesen kiiktatódott az étrendemből. Nem volt egy tudatos döntés, de a 30 Napos Vegán Kihívás óta, ha kétszer ettem, sokat mondok. Süteményeknél, ahol korábban még használtam, ott is átváltottam a kókuszzsírra. A margarint nem kívántam már, sőt valójában rá se tudok nézni... - fehér cukrot 8 éve nem használok, csak nádcukrot használtam, de az elmúlt hónapokban már az is alig volt itthon, az agave szirup viszont még sokrétűbb felhasználás alá került:) - sokkal több nyerset ettem, mint a korábbi puding-vegás hónapjaimban...:)) Nyers étkező viszont nem hiszem, hogy leszek mostanában, mert annyira azért nem lendültem bele... - sikerült visszatérni tartósabban az olajos magvak fogyasztásához, és a mandulakrém nagyon belopta magát az életembe, hmmm, überkedvenc lett!:)) - megtartottunk sok receptet családilag is, a gyerekek nagy-nagy kedvence továbbra is pl. az amarántos palacsinta.:) És ami nem maradt meg, illetve visszaalakult...:/ - az az egyik legfőbb törekvésem, hogy változatos, és kiegyensúlyozott ételeket készítek, főzök a családnak, majd külön magamnak, na, hát az továbbra sem jött össze sajnos...:( Vagy az egyik, vagy a másik...:/ Ha a családnak főzök, akkor nekem leves + a köret/ desszert, vagy szendvics, ha magamnak főzök, akkor a családnak félkész, vagy fagyasztott...:/ brrrrrr Merthogy az ízlések kb. ennyire különböznek.... - a sok összevissza-evéstől a szénhidrát viszont a kelleténél jóval több lett az étrendemben...:/ (tipikus vega-hiba) - a kávé visszakúszott... Először egy, aztán napi egy-kettő... Sokszor dolgozom, fordítok a gépen éjszaka, keveset alszom (úgy 8 éve, mióta gyerekeim vannak...:)), és hát ez egyelőre máshogy nem ment/ megy... - és hát fentiek folyományaként a tavasszal lement 4 kilóból 3 visszajött... (ja, tipikus, tudom...:DDD) Hát, ennyi dióhéjban...:) Írhattam volna mást is, de akkor nem azt írtam volna, ami van...:))) És Nálatok hogyan alakultak az elmúlt hónapok?;)
Vegán Sztroganov
2013. szeptember 4. La Veganista
1799. április 11. csütörtök ebédidő - Oroszország, Brattsevo, Sztroganov birtok Moszkva közelében - Pável Alekszandrovics! - Mondd Fjodor Dimitrijevics! - Az új szakács ma Sztroganov bélszínt főzött ebédre. Arra kér, hogy kóstold meg uram. - Nahát, ez igen ízletes lett! Mondd meg a szakácsnak, hogy megemelem a járandóságát évi 1000 ropogós rubellel. - De Pável Alexandrovics, ebben nincs hús! - Akkor legyen inkább 1500 rubel, mert egyetlen jószágom sem bánta az ebédemet. A szombati vacsorára ugyanígy készítsék el. Az én drága barátom, Alekszandr Pavlovics, a mi leendő Cár atyuskánk nálunk vendégeskedik. Hazafias kötelességünk megkóstoltatni vele a vegán Sztoganovot. Ez a beszélgetés természetesen csak a képzelet műve. Egyes források szerint az étel névadója Pável Alekszandrovics Sztroganov. Meglehet, hogy az alkalmazásában álló séf készítette először francia kulináris alapokkal, de orosz tányérra szabva. A liberális eszméket valló ínyenc gróf talán még a vegán Beef Stroganoffot is megkóstolta volna. Ez a fogás csakúgy, mint a boeuf bourguignon, megtévesztésig hasonlít az eredeti változatra, és hamarabb elfogy, mint amennyi időt töltöttél a megfőzésével. Hozzávalók: - 300g szejtán csíkokra vágva - 250g gomba megtisztítva, negyedekre vágva - 2 db fehér, vagy salott hagyma apróra vágva - 2-3db ecetes csemegeuborka vékonyabb szeletekre vágva - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj - 2 dkg vegán margarin - 1 evőkanál liszt (vagy kukoricakeményítő) - 1-1,5 csésze zöldség alaplé (2,5dl) - 1/2 csésze vegán tejföl - 1 evőkanál mustár - 1/2 citrom leve - só és bors ízlés szerint - petrezselyem a díszítéshez - köret: tojásmentes tészta (Fetuccini, Tagliatelle stb.), pirított burgonya vagy hajdinakása Így készítsd el: Serpenyőben melegíts olajat, és enyhén pirítsd meg rajta a szejtánt, majd felhasználásig tedd félre. Olvaszd fel a margarint egy serpenyőben és dobd bele az apróra vágott hagymát és a gombát és folyamatosan kevergetve pirítsd meg. Amikor elfőtte a levét, egyenletesen szórd meg a tetejét egy evőkanál liszttel vagy kukoricakeményítővel. Öntsd fel a zöldség alaplével, keverd meg és hagyd felforrni. Add hozzá a növényi tejfölt, és alaposan keverd el benne. Addig kell folytatni a keverést, amíg a mártás besűrűsödik, ekkor add hozzá a szejtánt, a mustárt és a csíkokra vágott csemegeuborkát. A folyamat lezárásaként öntsd hozzá a citromlevet, majd ízesítsd sóval és borssal. A Sztroganovot még egyszer keverd meg, majd hagyd felforrni. Ezután vedd le a tűzről és hagyd pihenni 4-5 percig. Tálaláshoz főzz tojásmentes fetuccinit, tagliatellét, pirított burgonyát vagy hajdinát, a Sztroganovot halmozd a tészta tetejére, locsold meg egy kanálnyi vegán tejföllel és tégy rá néhány szál friss petrezselyem levelet.
Cukkini-csicseriborsó liszt fasírt, fűszeres basmati rizzsel
2013. augusztus 1. La Veganista
A cukkini a tökfélék családjába tartozik. Nincs jellegzetes íze, könnyen fűszerezhető, alacsony kalóriatartalma (100g - 32kcal), rosttartalma és a benne található nyákszerű, kesernyés anyag miatt fogyasztása jó hatással van az emésztőrendszer működésére. Kiváló A, B1, B2, B6, C vitamin, béta-karotin és folsav forrás. A fasírt másik alapanyagát, a Kisázsiából származó csicseriborsót ma már a világ nagy részén ismerik és fogyasztják. Magas fehérje és ásványi anyag tartalma (magnézium, vas, cink) mellett kiváló B1, B6 és folsav forrás. A mai receptben a cukkinit és a csicseriborsót az indiai konyha fűszereivel kombinálom, így ízekben és illatokban gazdag, tápláló vegán étel kerül az asztalra. Köretként a szintén indiai eredetű Basmati rizst tálalom mellé. A különleges, illatos rizsfajta, könnyen emészthető, remek B vitamin forrás. A fasírt és a rizs egymással párhuzamosan elkészíthető, így kb. egy órát vesz igénybe a hadművelet. Hozzávalók: Cukkini fasírt: - 400g reszelt cukkini - 1,5 csésze (2,5dl) csicseriborsó liszt - 1db vöröshagyma (apró kockákra vágva) - 1 evőkanál felaprított korianderlevél (helyettesíthető őrölt korianderrel - 1 teáskanál) - 1/2 kávéskanál őrölt kardamom - 1/2 kávéskanál hing (asafoetida) - (1-2 kisebb gerezd apróra vágott fokhagymával pótolható) - só ízlés szerint - néhány csepp olívaolaj a sütéshez Fűszeres basmati rizs: - 1 csésze (2,5 dl) basmati rizs - 1 rúd fahéj - 5-6 szegfűszeg (egész) - 4 db egész zöld kardamom mag - 1 teáskanál fekete mustármag - 1 teáskanál köménymag - 1 teáskanál őrölt koriander - 2-3 csipet garam masala - 1/2 mokkáskanál ajowan mag (carom mag)/elhagyható/ - 2-3 evőkanál olíva olaj - só ízlés szerint Így készítsd el: A fasírt - A reszelt cukkinit egy tálban keverjük össze 1-2 csipet sóval és tegyük félre kb. 10 percre, hogy levet ereszthessen, majd nyomkodjuk ki a levét. - Keverjük össze a cukkinit a fűszerekkel és a csicseriborsó liszttel. (A liszt szép sárga színt kölcsönöz majd a fasírtnak.) - Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és nagyon vékonyan kenjük ki olívaolajjal. - A fasírt masszát, mivel kézzel nem lehet jól formázni, egy kanál segítségével kisebb halmokban adagoljuk a tepsire. A halmokat lapítjuk el a kanállal. (tenyérnyi nagyságú lepénykéket szoktam formázni) - Előmelegített sütőben, közepes lángon süssük a fasírtok mindkét oldalát aranybarnára. (közepes lángon, oldalanként kb. 10 perc, sütő függő.) A rizs - A basmati rizst egy kisebb tálban alaposan mossuk át (addig, amíg a víz opálossága megszűnik) ez kb. 2-3 öblítés). - Áztassuk be a rizst 15 percre hideg vízbe. - Mérjünk ki 1,5 csészényi vizet és forraljuk fel (a felhasznált rizs mennyiségének másfélszeresét kell kimérni folyadékban) - A lobogó vízhez adjuk hozzá, az alaposan leszűrt rizst, vegyük vissza a hőmérsékletet, fedjük le a lábast és főzzük öt percen keresztül. - A főzési idő leteltével, továbbra is lefedve, tegyük félre negyedórára. (csapjunk a kezünkre, ha türelmetlenek vagyunk, és emelgetni akarjuk a fedőt - nem szabad, mert igazából most fő meg a rizs). - Amíg a rizs párolódik, egy serpenyőben hevítsünk olívaolajat, és pattogtassuk ki benne a köményt, a fekete mustármagot, majd adjuk hozzá a fahéjrudat, a szegfűszeget, a kardamom magokat, az őrölt koriandert, az ajowan magot, és néhány másodpercig pirítsuk. (elégetni nem szabad) - Vegyük le a tűzről a masalát és ellenőrizzük a rizst (feltéve, ha letelt a 15 perces várakozási idő). A rizs puha, pergős állagú lesz. Ha esetleg túl száraznak ítéljük, adhatunk hozzá egy löttyintésnyi forrásban lévő vizet. (ha túl sok vizet adunk hozzá, akkor ragacsos, szétesős lesz.) - A rizst, keverjük a serpenyőben lévő masalához, és sózzuk ízlés szerint. (A fahéj és a szegfűszeg édeskés illatához nem illik a túlsózott rizs, ezért nagyon óvatosan sózzunk.) - Tálaljuk a fasírtokat az illatos basmati rizzsel. Kínálhatunk hozzá gyümölcs csatnit, mely kiemeli az étkek ízét, és segíti az emésztést.
Sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával
Már régóta előszeretettel készítem ezt a fasírtot, és végre most itt is megoszthatom, veletek. :) Hozzávalók: fél csomag feles sárgaborsó kevés liszt fokhagyma vöröshagyma csíra hidegen sajtolt napraforgó olaj fűszerek: só (himalaya), fehér bors, cayenne-bors, piros paprika, chili 1. Előző este beáztatjuk a sárgaborsónkat, majd másnap puhára/pépesre főzzük. Ezután egy kis hűlés után összeturmixoljuk 3 gerezd fokhagymával és egy kevés olajjal (3-4 ek.). 2. Az összeturmixolt pépünkhoz adjuk hozzá ízlés szerint a felsorolt fűszereket, keverjük jól össze. Majd annyi lisztet (3-4 ek.) tegyünk hozzá, hogy jól formálható fasírt alapot kapjunk. Végül keverjünk el benne kb. két marék csírát, és süthetjük is a fasírtokat. :) 3. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra (légkeveréses funkció). Kibélelünk egy tepsit sütőpapírral, majd fasítokat formálunk, és kb. fél óra alatt, olaj nélkül készre sütjük a fasírtokat. Salátával vagy más körettel is nagy sikert arat. Ani
Kelbimbó-tál
2013. május 15. Mindennapi ételeink
Ismét egy egyszerű, ám mégis laktató recept következik. Köretnek vagy salátának is megfelelő. Az egész úgy indult, hogy ennünk kell a mélyhűtő tartalmát, hiszen hamarosan jönnek az új finomságok. A hűtő legmélyén találtam egy doboz kelbimbót, ezt barátunk kertjéből kaptuk. Hozzávalók: 2 ek. kókuszolaj 2 marék pirított dió 1/2 kg kelbimbó só-ízlés szerint 2 tk. fokhagymapor - igény szerint petrezselyem - igény szerint Elkészítés: A kelbimbót gőz fölött roppanósra pároljuk. Egy serpenyőbben megpirítjuk az apróbb darabokra vágott diót. Egy másik serpenyőben a kókuszolajat felolvasztjuk, és erre helyezzük a megpárolódott kelbimbókat. Összeforgatjuk, sózzuk, petrezselyemmel, fokhagymaporral ízesítjük és rászórjuk a megpirult diót. Frissen tálaljuk, mi grillezett tofut és krumplipürét ettünk hozzá.
Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával
2013. április 15. Fittanyuka Blog
A héten zajlik a Lékúrázó csoporttal a felkészülésünk a Tavaszi Közös Méregtelenítő kúrára. Egyébként is fontos a zöldek, saláták napi szintű fogyasztása, de most szeretnék még több tippet adni és kedvet csinálni a saláta fogyasztáshoz. A quinovát így is lehet fogyasztani, amellett, hogy köretnek, kásának megfőzzük, kis csíráztató edényben kicsíráztattam 3-4 nap alatt és ezzel gazdagítottam ezt a salátát. Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini 1/2 db kígyó uborka 1 db kis fej lilahagyma 1-2 db közepes sárgarépa 1 db avokádó 3-4 db kel levél Quinoa csíra tetszőleges mennyiségben Dresszing: 4 evőkanál hidegen sajtolt szezámmag olaj 1 kk kókusz cukor 2-3 evőkanálnyi friss citromlé 1/2 kk himalya só Egy kis befőttes üvegben a dresszing hozzávalóit alaposan összerázzuk. A zöldségeket megmossuk, a kígyó uborka héját én most nem héjaztam le, mert vegyszermentes gazdálkodásból származott, ha nem tudtok ilyet beszerezni, akkor a héját nem célszerű elfogyasztani. Zöldség gyalu segítségével a cukkinit és az uborkát hosszú csíkokra gyalultam, a répát szintén lereszeltem, a kel leveleket összetépkedtem, a hagymát vékony karikákra szeltem, a dresszinggel alaposan összekevertem és a felszeletelt avokádóval díszítettem, majd megszórtam a csírával.Fittanyuka
Töltött hagyma, töltött retek
2013. április 10. Fittanyuka Blog
Csak kreatívan! Ez az egyik jelszavam. Nem szabad kétségbe esni, ha csak szinte hagyma van otthon:). Ízletes, finom fogást lehet kanyarítani belőle. Kedvencem az újhagyma után a már nagyobb, de még mindig zsenge hagyma. Abból a legfinomabb ez a recept! Hozzávalók: 4 főre 1-2 db nagyobb, egyforma méretű hagyma / fő 20 dkg champion gomba 4 evőkanál barna rizs 1 kk himalaya só késhegyni őrölt fekete bors késhegynyi szerecsendió késhegynyi őrölt köménymag 2 cikk fokhagyma víz 1 evőkanál kókusz zsír A rizst kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A hagymákat lehéjazzuk és lobogó vízben 10 percig főzzük. Kiszedjük a vízből és hagyjuk hűlni. Hagymák tetejét levágjuk és a közepüket kiszedjük. Három réteg hagyma maradjon, mert később tölteni fogjuk. A kiszedet hagymának 1/4 részét az összeaprított fokhagymával együtt az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk az előre lereszelt gombákat. Fűszerezzük az őrölt köménymaggal, szerecsendióval, borssal. A gombás egyveleget összekavarjuk a rizzsel, megtöltjük vele a gombákat és egyenként egy kiolajozzott tűzálló tálba helyezzük. Előmelegített sütőben 180 C fokon 20 percig sütjük. Kakukk tojás a retek:). Egy - két nagyobb retek belsejét, akár a karalábot kikapartam és szintén megtöltöttem a gombás töltelékkel. A retket nem szükséges megfőzni előre. Köret lehet hozzá barnarizs, köles, zöld saláta.Fittanyuka
Spenótos Gödöle
2013. március 24. Fittanyuka Blog
Ezt a receptet már rögtön ajánlom is a húsvéti ünnepi asztalra. Egyszerűségében a nagyszerűsége. Fogyasztható zöld salátával, de köretként is megállja a helyét, hidegen,-melegen egyaránt. Kukorica darából készül, tehát gluténmentes fogás. Az eredeti recept krumplit is tesz bele, de ez élettanilag nem igazán előnyös, így könnyebben emészthető, könnyebb fogás. Hozzávalók: 4 fő részére 250 g kukorica dara 250 g friss spenót 2 cikk fokhagyma 1-2 kk himalaya só 1 evőkanál kókusz olaj A kukoricát háromszoros mennyiségű vízben 1 kk sóval, állandó keverés mellett puhára főzzük. A megtisztított spenót leveleket, 1 evőkanál kókusz olajon, sóval, megfonnyasztjuk, bele préseljük a 2 cikk fokhagymát. A spenótot összekeverjük a főtt kukorica darával. Egy tűzálló tálat kikenünk kevés olajjal és egy evőkanál segítségével tojásdad alakú galuskákat szaggatunk. Előmelegített sütőben 150 C fokon 20 percig sütjük. Tavaszi zöldekkel tálaltam: ruccola, medvehagyma vagy lehet galambsaláta, jégsaláta, stb. Fittanyuka
Krémes édesburgonya leves fahéjjal és narancshéjjal
2013. március 21. La Veganista
Az édesburgonyát nem lehet megunni. Ez a sokoldalú növény egészséges, könnyen emészthető alapja lehet leveseknek, süteményeknek, grilltálaknak, köreteknek. Ezen az esős, március végi napon egy szemtelenül egyszerű, de annál finomabb édesburgonya leves receptjét szeretném megosztani veletek. A csodálatosan illatozó vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag narancsszínű leves elűzi a tavaszi fáradtságot. A fahéj, a narancshéj és a bors pikánssá, a zöldség alaplé testessé, a rizstej pedig selymessé teszi. Hozzávalók: 2db nagyobb édesburgonya 1 bögre (3dl) ízesítés nélküli rizstej 1 (2dl) csésze zöldség alaplé 1 evőkanál olíva olaj 1 db kisebb paradicsom (díszítéshez) 1 csipet só 1 csipet bors 1 csipet fahéj 1 csipet narancshéj (őrölt) egy kevés metélőhagyma a díszítéshez Így készítsd el: Csomagold alufóliába az édesburgonyát és süsd meg a sütőben. (kb. 30-40 perc) Ezután távolítsd el a héját. Mixer segítségével keverd krémes állagúra a rizstejjel, a zöldség alaplével, sóval és narancshéjjal, borssal és fahéjjal. Forrald át egy lábasban a tűzön a levest, és máris tálalhatod például metélőhagymával és paradicsommal díszítve. Ugye, milyen egyszerű?
Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel + a harmadik hét cukor nélkül
2013. február 25. Zizi kalandjai
Harmadik hetünk is könnyen telt cukor és édességek nélkül. Néha azért belemarkoltam a mazsolás zacskóba (I. nem igazán szereti a mazsolát) és aszalt fügét is ettünk néhány darabot. A legjobban az hiányzik, hogy készíthessek végre valamilyen édeset. Még nem is feltétlen a sütés hiányzik, ugyanis jó néhány nyers édesség receptje vár kipróbálásra és először ezeket szeretném megvalósítani. Na igen, őszinte leszek... azért egy puha, finom croissant-t is be tudnék már nyomni habos vegán kakaóval vagy cappuccinoval. Főleg úgy, hogy I. beígért nekem egy ilyen reggelit, ha végzünk a cukormentes kihívással. Lehet, hogy ez az álom már pénteken meg is valósul? :) A sós ételek tekintetében mindenfélét eszünk. Ha van időm, készítek valami újat, ha nincs I. gyorsan összedob egy isteni paradicsomos-bazsalikomos tésztát vagy pirítós kenyeres (napraforgó krémmel megkenve) hatalmas adag salátás vacsorát. Ezek az ő reszortjai. Ő a zöld salátakészítő a családban, nem én. :) Ez a chilis, citromos, fűszeres pirított tofu még korábban készült, de egy nagyon finom, tápláló vacsora kerekedett belőle. Könnyű is elkészíteni... a sütőben elkészül a tofu és a leveleskel (ha nem találtok leveleskelt, helyettesítsétek kelkáposztával), a tűzhelyen pedig megfőzzük hozzá a köretet. Mi quinoa-val ettük, de bármilyen más gabonával, salátával, rizstésztával el tudom képzelni. A kihívás szabályai továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik a harmadik cukormentes hétről beszámoltak: - Orsi - Wannabe Chef - Boglárka - Önismereti kalandtúra Chilis, citromos pirított tofu leveleskellel Hozzávalók 2 főre: - 300 g tofu, felesleges víz kipréselve belőle, majd kockákra vágva - 1 közepes csokor leveleskel, szárak eltávolítva, a levelek falatnyi darabokra tépkedve - 1 db citrom, reszelt héja és kifacsart leve - 2 gerezd fokhagyma, szeletelve - 2 ág friss rozmaring, levelei felaprítva - 3-4 ág friss kakukkfű, levelei felaprítva - 1 teáskanál chili pehely (vagy friss chili) - 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj - só, bors - 1/2 bögre főtt quinoa Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt. Tegyük egy mozsárba a citromhéjat, a fokhagymát, a chili pelyhet, a rozmaringot, a kakukkfüvet, valamint a sót és a borsot és törjük ezt a fűszeres keveréket minél apróbbra. Adjuk hozzá az olívaolajat és citromlevet és jól keverjük el. Egy tálban keverjük össze a tofu kockákat a citromos fűszer felével és tegyük a tepsire. Süssük 180 fokon kb. 20 percig, amíg átpirulnak. Tegyük a megsült tofu kockákat egy tálba. Ezután a leveleskel darabokat is keverjük össze a megmaradt citromos fűszerrel. Helyezzük a leveleket a tepsire és pirítsuk meg 160 fokon kb. 5-8 perc alatt. Tálaljuk azonnal a pirított tofut és leveleskelt a megfőtt quinoa-val.
Cukkinis kukoricás rizottó
Talán kevesen ismerik a "risotto" szó történetét, ami igazából egy megtréfálásnak köszönhetően alakult ki a 16. századi Milánóban, ahol a Duomo di Milano (Milánói Dóm) katedrális építése során volt egy tanonc, Valerius, aki az üvegablakok festéséért felelt. Ez a tanonc, a festékekhez előszeretettel kevert sáfrányt, ezzel még intenzívebb színeket alkotott. Úgy gondolta, viszonozza mesterének állandó csipkelődését, és a sáfrányt most nem a festékhez, hanem annak az esküvőjére készített rizshez keverte. Persze nem csak sárga színben pompázó rizs lett a végeredmény, hanem egy különleges ízzel megáldott étel, amely azóta ezer és ezerféle változatban készült el. Az igazi rizottó végül is négy fő összetevőből áll össze: 1. Valamilyen alaplé (zöldség, húsleves, stb) 2. Rizs 3. Zöldségek (vagy hús) 4. Ízesítők Ezt az elméletet ismerve az alábbi rizottót hoztam össze: A recept: Hozzávalók: 1 cukkini felkockázva (nekem fagyasztóból, de friss is jó) 1 nagyobb marék kukorica 2 marék rizs (nálam barna a nyerő) ételízesítő (házi) kurkuma (sáfrány helyett) 2-3 gerezd fokhagyma kurkuma Elkészítés: Az alaplevet egyszerűen elkészítjük. Fokhagymákat kisebb darabokra vágjuk, ételízesítőt, és kurkumát adunk hozzá (ez festi sárgára, de használhatunk helyette sáfrányt is), ezt összerottyantjuk kb. 3-4 dl vízzel. (Épp, hogy kicsit forrjon.) Míg felforr, a rizst átmossuk, megpirítjuk (teflon bevonat esetén nem kell olaj, vagy kókuszzsír). Majd az alaplével felöntjük a rizst. Ha szükséges, még tehetünk hozzá kurkumát. Míg a rizs fő, egy kevés vízen, némi ételízesítővel megpároljuk a cukkinit és a kukoricát. Amikor a rizs már puhul, az utolsó 10 perc főzésre összekeverjük a zöldségeket a rizzsel. Amennyiben szükséges, még sózhatjuk. Tálalásnál napraforgóval és ruccolával kínálva még ízletesebbé tehetjük. Ehető főételként és köretként is elkészíthetjük.
Ebédet házhoz - a Vegafood-tól
2013. január 30. Lét-tudatos konyha
Előfordul, hogy nem érek haza ebédre és éppen nem főzök olyat, amit kényelmesen magammal tudnék vinni. Ilyenkor rendelek. Többnyire olyan ételt, amit én nem, vagy ritkán készítek. Ez olykor ötletet is ad a későbbi otthoni kipróbáláshoz. Választásomat sokszor az vezérli, hogy egy-egy jól hangzó név felkelti a kíváncsiságomat: vajon mit takar az illető étel, ők mivel készítik? Ha magyar(os) étel nevét halljuk vegetáriánus módon elkészítve, sokan azt gondolják, hogy szójával készül. De nem feltétlenül, mert szerepelhet benne szejtán (búzahús), tofu, padlizsán vagy sajt is. A magyar konyha hagyományos és népszerű ételei közé tartozik a paprikás krumpli és a rostélyos. A Vegafood étlapját böngészve -két egymást követő héten- rájuk esett a választásom. Kíváncsi voltam, hogy hogyan és miként készül náluk ez a két étel. Mexikói paprikás krumpli szezámos tejföllel és paradicsomos rostélyos füstölt sajttal, kuszkusszal néven szerepeltek a listán. A paprikás krumpli enyhén, kellemesen csípős ízű volt. Gabonakolbász járt mellé, aminek fűszerezése számomra kellemes megtapasztalás. A vega kolbászok ugyanis általában nagyon fokhagymásak, amit én nem szeretek. Úgyhogy külön öröm, hogy ezt a kolbászt nem fokhagymával ízesítették. A tejföl pedig jól ellensúlyozta az étel fűszeres jellegét. A másik étel, a rostélyos, szejtánnal készült. Állagát tekintve, omlós és a ,,pont jó kategória. Szejtán készítésekor ugyanis hibaforrás lehet: Túlfőzzük és szétmállik. Túl kemény lesz, és csizmatalpszerűvé válik. Rágós lesz, és ,,rántott rágógumi benyomását kelti. A paradicsomos szaft fűszerezése is ízlett. Köretként kuszkusz volt, habár ezt ritkán eszem, jobban szeretem a barna rizst, a kölest vagy a hajdinát. Mindkét magyaros étel jó választás volt, így valószínűleg máskor is rendelni fogom őket. Szejtán házi készítése: itt
Paradicsomos-padlizsános szabdzsi
2013. január 6. Lét-tudatos konyha
A szabdzsi zöldségféléket jelent Indiában. A zöldségekből készült főételeket is ezen a néven illetik. Köretnek készíthetünk rizst vagy hajdinát, esetleg valamilyen lepényfélét (puri, csapáti) illetve kiegészíthetjük csatnival vagy salátával. Hozzávalók: 50 dkg kukorica (fagyasztott) 50 dkg burgonya 50 dkg padlizsán 1 db paprika 50 dkg paradicsom 1 szál sárgarépa 1 kk római kömény 1 kk édeskömény 1/2 kk görögszéna (lepkeszegmag) 1/2 kk kurkuma 1/2 ek pirospaprika 1/2 kk garam masala 1/2 kk hing (asafoetida) kevés víz 1 tk só 1 csokor petrezselyem olaj Elkészítés: A padlizsánt kockákra vágom, bő olajban kisütöm, majd félreteszem. Kevés olajon megpirítom a római köményt, az édesköményt és a görögszénát. Ez utóbbit nem hagyom nagyon megpirulni, hanem rögvest hozzáadom az apróra vágott paradicsomot, a kukoricát, a kurkumát, a sót, a pirospaprikát, a hinget és 10 percig forralom. Hozzáöntök egy kis vizet, majd beleteszem a felszeletelt répát, a paprikát és a burgonyát. Puhulásig főzöm. A végén kerül bele a garam masala és az apróra vágott friss petrezselyem. Pár percig összefőzöm még, majd tálalás előtt keverem hozzá a sült padlizsánt. *A hing (asafoetida) hagymát helyettesítő indiai fűszer Kapcsolódó recept: itt
Zelleres krumplikrokett
2012. december 21. Fittanyuka Blog
Az ünnepi menüt fontolgatom, miközben a tennivalóimat végzem. Egyre kevesebb idő jut ilyesmire, de fontosnak tartom, hogy előre megkomponáljuk az ünnepi fogásokat, dolgozzunk előre, hogy az ünnepek a pihenéssel és a családdal teljen, ne a konyhában töltsük ezeket az értékes pillanatokat:). Holnap jövök egy kis kollázzsal, azokkal az ételekkel, receptekkel amelyeket elkészítek és amelyekre csak úgy rájárunk az Ünnepek alatt. Elöljáróban megosztom veletek ezt a krokett receptet, amelyet elkészíthettek köretnek, vagy hidegen is fogyaszthattok saláták, fasírtok mellé. Hozzávalók ( kb. 10 - 15 darab): 250 g főtt krumpli 250 g főtt zeller 1 evőkanál kókusz olaj felmelegítve 1 kk himalaya só 1 kk nem csípős curry 1 evőkanál kukorica keményítő szezám mag A krumplit és a zellert a fűszerekkel az olajjal kézi turmixgép segítségével összedolgozzuk, majd vizes kézzel hengereket formázunk, amelyeket meghempergetünk a szezámmagban és előmelegített sütőben 180 C fokon, sütő papírra helyezve 20 perc alatt aranybarnára sütünk. Fittanyuka
Vega karácsony - Mázas diós lencsesült
2012. december 16. Zizi kalandjai
Gyors közvélemény kutatást tartottam a Facebook-on és meglepetésemre nem az édeset, a csokisat választottátok, hanem a vega fasírtot. Karácsony közeledtével folytatódik a vega karácsony, vagyis mi kerülhet vegetáriánus családok vagy vendégek elé az asztalra. Persze ezek az ételek karácsony után is megállják a helyüket. Igazán laktató fogás egy egyben sült, gazdag fasírt, sokféle körettel (ebből igyekszem két receptet is hozni még az ünnepek előtt) tálalva. Tavaly a vörösáfonyás pisztácia mandula sült nagyon nagy sikert aratott, de a diósült is fantasztikus, megunhatatlan (húsevők sem hiszik el, hogy nincsen benne hús). A mostani egyben sültnek a zöld lencse adja az alapját, amely könnyen emészthető fehérjét tartalmaz. Ezenkívül került bele dió, mogyoró, kesudió, zöldségek, alma és fűszerek és ráadásul vegán. A tetejére egy balzsamecetes ketchup-os máz készült. Mi nagyon ritkán eszünk ketchup-ot, ezért ehhez a fasírthoz igyekeztem jó minőségűt beszerezni, amelyben semmi felesleges adalékanyag nincsen. Tápláló, laktató fogás kerekedett belőle. Mázas diós lencsefasírt (Recept néhány pontjában megváltoztatva: Oh She Glows) Hozzávalók 6-8 főre: Fasírthoz : - 190 g zöld lencse - 100 g dió - 60 g törökmogyoró, kesudió vegyesen - 3 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 120 g répa, felaprítva - 1 közepes alma, meghámozva, kimagozva, lereszelve - 40 g zabliszt - 60 g teljeskiörlésű kenyérmorzsa - 1 teáskanál friss rozmaring, aprítva (szárított is használható) - 1 teáskanál friss kakukkfű (szárított is használható) - 1 teáskanál chili pehely (opcionális) - 1/2 csokor petrezselyem, felaprítva - só, bors Balzsamecetes almás mázhoz : - 60 ml ketchup - 1 evőkanál juharszirup - 2 evőkanál édesítetlen almaszósz - 2 evőkanál balzsamecet Egy lábasba tegyünk 750 ml vizet. Adjuk hozzá a zöld lencsét, sózzuk és főzzük meg 40-50 perc alatt. Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz (ezzel helyettesítjük a tojást). A diót, törökmogyorót és kesudiót száraz serpenyőben pirítsuk meg 6-8 perc alatt. Megkönnyítettem a helyzetemet, hogy mindent konyhai robotgépben aprítottam fel, daráltam meg. Először a pirított diót, mogyorót és kesudiót, majd a vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet és répát. Ezeket öntsük egy nagy tálba, adjuk hozzá a lereszelt almát, a zöldfűszereket, a chili pelyhet, zablisztet és a kenyérmorzsát. A megfőtt lencsét szintén pürésítsük a robotgépben vagy tűrjük pépesre villával és adjuk a többi hozzávalóhoz. Ízesítsük sóval, borssal és jól keverjük össze a masszát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Közben egy kis tálban keverjük össze a máz hozzávalóit. Egy 23 cm hosszú püspökkenyér formát olajozzunk ki (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kiolajozni), kanalazzuk az aljára a máz 2/3-át úgy, hogy egyenletesen mindenhol betakarja. A fasírt keveréket nyomkodjuk a formába (nekem kicsit sok lett, így egy keveset meghagytam a masszából és fasírtot sütöttem belőle teflonserpenyőben). 180C fokon süssük 50-60 percig, amíg szép barna színű és ropogós lesz. Hagyjuk a formában hűlni kb. 10 percet, majd fordítsuk ki belőle és kanalazzuk a tetejére a maradék mázat.
SAJT TÉLI KÖRETTEL
2012. december 14. Mit főzzek holnap?
Hagymás sütőtökkarikák őszi rizottóval
Pöpec, ez egy pöpec étel volt. Ízharmóniáiban fenséges jelzővel illethetem. Kinézetre is szép színes. Rágondolok és újra megkívánom. Ráadásul semmi komplikáció, csak könnyű műveletek sora, amivel mutatós, finom és egyedi ételt készíthetünk. Férjem annyiban besegített, hogy kanadai sütőtökünk egyikét karikákra vágta (kb. 1 centisekre) és ezután könnyebben meghámozta. Annyira szép karikácskák voltak, hogy eszembe nem jutott felkockázni, vagy hasábokat vágni belőlük. A recept: Hozzávalók: - 1 kanadai sütőtök - 2 fej lila hagyma - 2 fej vörös hagyma - 2 fej fehér saláta hagyma - pár gerezd fokhagyma - ételízesítő vagy só - kevés olaj Elkészítés: A sütőtököt karikákra felvágjuk, a szükséges helyeken a magokat kiszedjük, a karikákat pedig pl. krumplihámozóval meghámozzuk. Olajjal kicsit kikenünk egy tepsit, belefektetjük a tökkarikákat, megszórjuk némi sóval vagy ételízesítővel és alufóliával lefedve elkezdjük sütni. Közben meghámozzuk a hagymákat és szintén felkarikázzuk mindegyiket. Amikor a tökök félig megpuhultak, szétszórjuk rajtuk a hagymákat, majd visszatesszük az alufóliát a tepsi tetejére és tovább sütjük. Amikor minden puha, alufólia nélkül még pár percet sütjük. Ezzel kész a sütőtökös rész. Köretként valami nagyon egyszerű, de fenséges rizottó-félét alkottam. Őszi rizottó A recept: Hozzávalók: 30 dkg barna rizs víz ételízesítő vagy só kb. 1 maroknyi morzsolt kukorica 2-3 db édes paprika Elkészítés: Az alaposan megmosott rizst sós, vagy ételízesítős vízben feltesszük főni. Amikor már alig van leve, és a rizsszemek nagyjából megpuhultak, hozzáadunk úgy egy maroknyi (1 kisebb bögre) morzsolt kukoricát, és tovább főzzük. Közben a paprikákat apró darabokra felvágjuk és szintén hozzákeverjük a rizshez. A paprikát még október végén vettem a Bosnyák piacon. Kápia paprika. Hideg helyen, szétterítve tárolom, így alig fonnyad, alig változik az állaga. Örülök neki, hogy így kibírja. Igaz, nem mindenhez használom fel, tartalékolok vele, amíg lehet, amíg tudok, mivel egyre drágább ez a számomra kedves paprikafajta. Ebből a paprikából szeleteltem a rizottóba. Amúgy szoktam olykor darabolt paprikát is lefagyasztani. Épp ilyen ételekhez.
Fokhagymás pirított zöldségek
Mert fokhagymásan pirítva minden zöldség finom! Pirított fokhagymás zöldségek – kipróbáltam a céklát és a sárgarépát is pirítva. Jóóóó…. Isteni fokhagyma illatárban úszik a konyha a sütés után. 1. Cékla, fekete retek, sárgarépa, kukorica nagyon kevés fokhagymás olívaolajban pirítva 2. Barna csiperke gomba szintén fokhagymásan, de külön pirítva 3. Köret: spenót, pici saláta levelek, nyers [...]
Tofu egyszeregy
2012. november 13. Zizi kalandjai
Kemény tofu A következő receptes bejegyzés előtt egy picit ismerkedjünk a tofuval! Ki az, aki szereti, ki az, aki utálja? Kóstoltátok már egyáltalán? Mi a véleményetek róla? Elmesélem, hogy nekem mi volt. Először nagyon idegenkedtem tőle, főleg a génmódosítás miatt. Kezdjük azzal, hogy mi is az a génmódosítás? Azokat nevezzük génmódosított élőlényeknek (angolul Genetically Modified Organisms, röviden GMO), melyekbe valamilyen más élőlény egy ismert funkcióval rendelkező génjét laboratóriumi körülmények között bevitték, és ott működésre kényszerítették annak érdekében, hogy a befogadó szervezet új tulajdonságokkal rendelkezzen - Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány szakértője. Ez tehát lehet egy vagy több genetikai elem, és a hangsúly a laboratóriumi körülményeken van, hiszen a módosult szervezet nem keresztezés vagy mutáció által jött létre. A génmódosítás a fajok közötti határokat is átlépi. Magyarországon az új Alaptörvény külön cikkben rendelkezik a genetikailag módosított élőlényektől mentes hazai mezőgazdaságról, noha termékekben (főleg húskészítményben) előfordul génmódosított összetevő. A terméken jelölni kell a genetikailag módosított összetevőt - ez azonban a gyakorlatban koránt sincs mindig így. (A génmódosításról, a szabályokról még többet olvashattok itt, itt, itt, itt és itt.) Főleg ezért nem ettem tofut, annak ellenére, hogy már vegetáriánus voltam javából. Aztán felmértem a hazai piacot és találtam olyan tofut, amely magyar nem génmódosított szójából készül, így gondoltam, hogy adok neki egy esélyt. Fokhagymával pirítottam össze a felaprított tofu kockákat és nagyon jól sikerült. Ízlett. Úgy döntöttem, hogy adok neki esélyt és bevezetem a táplálkozásomba. A tofu egy kínai eredetű élelmiszer, melyet szójababtej megaltatásával és a visszamaradt túró összenyomásával készítenek. A tofu a kínai konyha alapvető élelmiszere és hagyományosan része a japán, koreai és a délkelet-ázsiai országok konyhájának is. A legtöbb tofu fehér vagy világossárga, azonban létezik barna tofu is. A tofu egyik kiemelkedő érdeme a magas fehérjetartalma. Tartalmaz nátriumot, foszfort, vasat, kálciumot, gazdag B1 és B2 vitaminban. Jó hatással van a szív-és érrendszeri megbetegedésekre, az anyagcserére, a zsír és cukor felszívódására és nem tartalmaz koleszterint. Szagtalan, semleges az íze és az aromája, így hihetetlenül sokoldalú. Használhatjuk előételekhez, levesekhez, főfogásokhoz, köretekhez és desszertnek is. Balról jobbra fentről lefelé: préselt (fehér), kemény, lágy vagy selymes, közepesen kemény, préselt (barna), szuper kemény A tofu fajtái Lágy/selymes tofu (friss) Ennek a legmagasabb a víztartalma, ugyanis a lágyságot úgy érik el, hogy a tofut megalvasztják anélkül, hogy kipréselnék belőle a felesleges vizet. Finom, selymes, pudingszerű az állaga, ezért kiváló vegán süteményeknél, tortáknál krémek készítéséhez. 85 grammból 4-5 gramm a fehérjetartalma. Én még nem dolgoztam vele, noha szemeztem már vele az üzletekben, hogy megveszem. Azt hiszem egy vegán krémes tortáért érdemes kipróbálni. Közepes és kemény tofu (friss) Nagyon hasonlóak, csak az egyik keményebb, mint a másik. Az eljárás során a szójatej alvadásakor szétválasztják a túrót és a savót, aztán összesűrítik a túrót. Ez az, amitől keménységet kap, de még mindig magas a víztartalma, azonban kevésbé sérülékeny, mint a lágy tofu. Enyhén rücskös a külseje, keménysége a nyers húséhoz hasonló, de általában annál rugalmasabb. Külföldön megkülönböztetnek még extra kemény és szuper kemény változatot is. 85 grammból 6 és 14 gramm közötti a fehérjetartalma. Az itthon kapható tofuk közül a leggyakoribb a kemény tofu, én is ezt használom szinte mindenhez. Szárított tofu (friss) Extra kemény tofu fajta, amelyből rengeteg vizet kipréselnek. Rugalmas, gumis az állaga. Egyik fajtáját nagyon laposra préselik és vékony csíkokra vágják, így úgy néz ki, mintha friss tészta lenne. Még nem találkoztam ilyennel. Pirított tofu (feldolgozott) Ha a tofut megpirítják, még keményebb és húsos lesz, ezért nagyszerű kiegészítő lehet levesekhez, zöldséges ételekhez. Kívül aranysárga, belül fehér színű. Ugyanez elérhető, ha kemény tofut pirítunk meg, de ha sietünk a főzéssel, jól jön az előre pirított tofu. Fermentált és büdös tofu (feldolgozott) A Wikipédia megemlíti még ezeket is, mint tofu fajtákat. A fermentált változat előre felkockázott tofu darabokból áll, amelyeket levegőn kiszárítanak és baktériumokkal erjesztenek. Ezeket a falatokat aztán rizsbor, sós víz, ecet és darált chili paprika keverékébe teszik, de van olyan fajtája, melyet rizsszemek, babpástétom és szójabab keverékébe helyeznek. A büdös tofu lágy fajta, amelyet zöldségek és halszósz keverékében erjesztenek. Ízesített tofu (feldolgozott) Természetesen van édes és sós változat. Készítésekor a szójatejhez kevernek gyümölcsöt, cukrot vagy tojást. Tofuból, vagyis szójatejből készített egyéb termékek A tofu készítés során melléktermék is keletkezik, ilyen a tofu kéreg (vagy bőr). A szójatej forralása (ugyanúgy, mint a tehéntejnél) során a tej tetején vékony filmréteg képződik. Ezt aztán összegyűjtik és sárgás lapos tésztaszerű anyaggá préselik. Állítólag minden tofut szeretőnek egyszer ki kell próbálnia a tofu kérget. A kínai és a japán konyhában népszerű. A felesleges víz kipréselése a tofuból Ha tofuból készítünk valamit, érdemes előtte mindig kipréselni belőle a felesleges vizet. Így a tofu jó sűrű lesz és elkészítése után könnyű rágós lesz az állapota. Ehhez a folyamathoz szükségünk lesz konyhai papírtörlőre, egy konyharuhára és néhány szakácskönyvre, nehezéknek. :) 1. Csomagoljuk a tofut egy réteg papírtörlőbe. 2. Csomagoljuk a tofut még egy réteg papírtörlőbe. 3. Két réteg papírtörlő után jól csomagoljuk be egy konyharuhába. 4. Tegyünk a tofu csomagunk tetejére néhány szakácskönyvet nehezéknek (stílszerűen választottam a nehezékeket :)). Hagyjuk ilyen állapotban 20-60 percen keresztül, attól függően, hogy mennyi időnk van. Közben persze előkészíthetjük az ételünk többi hozzávalóját... vagy akár szakácskönyveket is lapozgathatunk, ha már mindennel készen vagyunk. 5. Kockázzuk vagy szeljük fel a préselt tofut és már készíthetjük is a finomságot! Remélem ezzel a kis összefoglalóval kedvet hoztam nektek a tofuhoz. Főleg azoknak, akik eddig még nem kóstolták, nem főztek belőle semmit. Húsevőknek is bátran ajánlom, hogy néha-néha egy-egy szelet hús helyett inkább tofuból készítsenek valamit. Ha jól be van ízesítve, tényleg nagyon finom, én legalábbis nagyon megszerettem. Sok recept van már a blogomon, amelyek adhatnak ötletet, inspirációt, de tervezem, hogy még több lesz, hogy segítsek széleskörűvé tenni a tofut. Szóval hajrá! Adjatok egy esélyt a tofunak! Források: Wikipédia Harmonet: Mi a tofu? Wellness tippek: Mi a tofu? Andrea Nguyen: Asian Tofu Naomi Moriyama and William Doyle: Japanese Women Dont Get Old or Fat
Tejszínes gombás szójaszelet (vegán)
Ritkán főzök szóját, pedig mindig van a tarsolyomban szójás recept. De valahogy számomra a szójaszeletek, granulátum és kocka kicsit mű ételnek tűnik. Pedig az is növényből van. Konkrétan szójababból. Azonban néha elfog a vágy, hogy szóját ennénk, legutóbb is így történt. Igazság szerint volt otthon gomba és gondoltam, készítek belőle tejszínes gombás szójaszeletet. Nem bántam meg. Egész finom lett. A recept: Hozzávalók: - 1 vagy 2 zacskó szójaszelet (attól függ, mennyit kell főznünk, én nem csak egyszeri étkezésre készítettem) - víz - ételízesítő vagy só - gomba - növényi tejszín - fokhagyma - őrölt szerecsendió - lila hagyma - újhagyma - vöröshagyma - kókuszzsír Elkészítés: A szójaszeleteket sós vagy ételízesítős forró vízbe áztatjuk fél órát minimum, de akár többet is. Nálam egy éjszakát ázott a hűtőben lefedve, de csak azért, mert így jött ki a lépés. Nem szükséges ilyen hosszú ideig! Tény, hogy minél tovább áztatjuk, annál jobban átveszi a fűszerek ízét és nem lesz "papír"íze a szójának. Akik nem idegenkednek a használatuktól, azok akár fűszerkeverékes vízben is áztathatják. A megpuhult szeletekből a vizet kicsavarjuk, majd kókuszzsírral kikent tepsibe téve az egyik oldalukat világosbarnára sütjük. Közben elkészítjük a gombás szószt. Felaprított hagymát kevés vízen megpárolunk, majd a megtisztított, felvágott gombát rátesszük, sózzuk (vagy ételízesítővel megszórjuk) valamint a lila és újhagymákat aprítva hozzátesszük és megpároljuk. Levet fog engedni. Amikor már nagyjából puhultak a gombaszeletek, egy kevés tejszínt öntünk hozzá. Szerecsendió csipetnyi őrleményével fűszerezzük és addig főzzük, míg a tejszín felforr. Ha a szójaszeletek egyik oldala szépen megbarnult, megfordítjuk őket és a gombás szószt a tetejükre halmozzuk. Sütőben átsütjük még úgy 20 percig, majd melegen tálaljuk. Egyik kedvencünket, kukoricás rizst készítettem hozzá köretnek.
Petrezselymes párolt zöldségek
Ecsedi Katától megkívántam a párolt zöldségeket, úgyhogy a mai ebédemhez elővettem a pároló edényemet, és gőzben megpároltam néhány karikázott sárgarépát, fehér répát és egy kis zellert és egy kis borsót. Petrezselymet apróra vágtam, és egy picike olíva olajon megpirítottam, majd a készre párolt és megsózott zöldségekhez kevertem. Ennyi. Nagyon finom lett, többször fogok ilyen köretet [...]
Töltött padlizsán (vegán)
Ezt a receptet pár héttel ezelőtt készítettem el, mivel Eleken az Egészségház kertszomszédjában volt egy óriási "padlizsánsátor", ahol fólia alatt növekedtek a szebbnél szebb padlizsánegyedek. Beszéltem a tulajdonossal és sikerült tőlük vásárolnom pár darabot. Nagyon örültem neki. Így aztán hazaérkezve néhány napig itthon pihentek, míg kitaláltam, bulgurral és a saját húsával töltöm meg őket, felturbózva egy kevés tofuval. A recept: Hozzávalók: - 4-5 közepes méretű padlizsán - 1 hagyma - 1 nagyobb marék bulgur - 15 dkg füstölt tofu - 4 db paprika - ételízesítő vagy só - curry - esetleg fokhagyma Elkészítés: A megmosott padlizsánokat hosszában kettévágjuk és kivájjuk a belső húsát úgy, hogy a padlizsán külső héja lehetőleg ne szakadjon be, ne sérüljön meg. A kibelezett padlizsánokat megsózzuk. A padlizsán húsát felkockázzuk és szintén besózzuk. Megvárjuk, míg a padlizsánkockák levet engednek. (Legalább 1 óra.) Közben felkockázzuk a hagymát, tofut és a paprikákat pedig négy nagy szeletre vágjuk hosszában. A bulgurt miután megmostuk, forró vízben megfőzzük. (Elég, ha ellepi.) A hagymát kevés vízzel megpároljuk és a levet engedett, majd papírtörlővel felitatott padlizsándarabokat a hagymára tesszük. Jól átpároljuk fedő alatt és egy kevés sót vagy ételízesítőt még tehetünk hozzá. Mikor megpuhult a padlizsán, hozzáadjuk a megfőtt bulgurt, majd a tofukockákat. Curryvel, esetleg fokhagymával ízesítjük. A belsejétől megfosztott padlizsánok ez idő alatt már alaposan gyöngyöződnek a bennük lévő víztől a só hatására. Ahogy a padlizsánkockákat felhasználás előtt, úgy ezeket is papírtörlővel felitatjuk. Majd a kész töltelékkel megtöltjük a padlizsánokat. Tetejükre pedig paprikaszeleteket teszünk. (Szerintem a képen hasonlít a sajtra.) Kb. 35-40 perc alatt közepes lángon a paprikák kissé megbarnulnak a padlizsánok tetején. Salátát, vagy csak paradicsomot ehetünk köretként hozzá. Amennyiben száraz lett a padlizsán belseje - érdemes tálaláskor egy kicsit hidegen sajtolt olajjal megkenni. Nekem volt még a főtt kukoricához kevert olajom. Ezt használtuk fel hozzá. Finom, ínycsiklandó íze lett a pikáns olajtól. Sütőpapíros tepsiben sütöttem meg őket, így elkerültem az olaj hevítését.
Szójafasírt (vegán)
Fagyasztóba eltéve töltött paprikát készítettem és ugyan egy csomó paprika megtöltésre került, mégis maradt valamennyi töltelék, amiből fasírtot készítettem az alábbiak szerint: A recept: Hozzávalók: - 10 dkg szójagranulátum - 15 dkg barna rizs - zabpehely - ételízesítő vagy só - őrölt kömény - 1 fej vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - petrezselyemlevél - majoránna - esetleg őrölt bors - 2 evőkanál őrölt lenmag (elhagyható) Elkészítés: A szójagranulátumra forró, ételízesítős, vagy sós vizet öntünk. A barna rizst miután alaposan megmostuk, puhára főzzük. Amíg a szója és a rizs elkészül, a köretet elkészítjük. Jelen esetben egyszerűen csak az előzőleg néhány órán keresztül áztatott sárgaborsót főztem puhára egy kevés fokhagymával, babérlevéllel és sóval. Persze a fasírthoz készíthetünk rizibizit, főzeléket, vagy egyszerűen párolt zöldséget, salátát. A megpuhult szójagranulátumot szűrőn leszűrjük és a levét kissé kinyomkodjuk. A megfőtt barna rizzsel és zabpehellyel (elképzelhető, hogy nélküle is menni fog) összekeverjük és a masszát a felsorolt többi hozzávalóval (aprított fokhagyma és vöröshagyma, fűszerek, lenmag) ízesítjük. A massza akkor jó, ha gombócokat tudunk formálni belőlük. Valamennyire kemény gombócokat. Ha puhák lesznek, és szinte szétesnek, akkor tegyünk még hozzá zabpelyhet. Amikor elkészült, ízre és állagra is megfelelő, korongokat formálunk belőlük és sütőpapíros tepsire fektetjük. Közepes lángon sütve kb. 20 perc után megfordítjuk a fasírtokat, és a másik oldalukat is picit megpirítjuk. Ha nem tálaljuk szinte azonnal, és szeretnénk, hogy másnapra se szikkadjon meg, egyszerűen csak szorosan egymás mellé tesszük őket és lefedve tároljuk. Így, ha ki is hűl időközben, mégis puha, omlós marad és nem szárad ki. Persze nem napokig, hiszen a gőztől benedvesedik, és kellemetlen folyamatok indulhatnak meg benne... UI: Hamburgerhez is készíthetünk ilyen eljárással "hamburegerhúst".
Vegetáriánus Fesztivál és Főzőverseny
2012. július 19. Zizi kalandjai
A korábbi évekhez hasonlóan az Egészség-Vár Alapítvány idén augusztusban megint megrendezi a Vegetáriánus Fesztivált. A hagyományaikhoz híven sok színes és érdekes programmal, fellépőkkel, kiállítókkal, és finomságokkal várnak minden kedves érdeklődőt. A rendezvény látogatása ingyenes, a helyszín pedig a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ. Időpont: 2012. augusztus 25-26. Részletes program: itt. A fesztivál keretében újra megrendezik a főzőversenyt. Az a megtiszteltetés ért, hogy megint felkértek zsüritagnak. Izgalmasak a nyeremények, szóval érdemes nevezni olyanoknak is, akik nem vegetáriánusok. A tavalyi versenyt Ami nyerte meg, fantasztikus ételeivel igazán elkápráztatta a zsürit. A többi versenyző is kitett magáért a tálalást és ízeket illetően. Íme a verseny felhívás... Az emberek nagyon fontosnak tartják a tulajdonukat. Csak a legjobb olajat töltik a kocsijukba, gyönyörű bútorokat vásárolnak, miközben a legolcsóbb, legrosszabb minőségű ételt eszik. Mert a mai ember néha többre becsüli a tárgyait, mint a tulajdon testét vagy az életét. Puszta mechanikai szempontból az emberi test, mint tudjuk, bámulatos, nincs hozzá fogható a készáruk világában. Már az ésszerűség kedvéért is jobban kellene törődnünk vele, mint a többi anyagi dologgal. (Paul Pitchford - Gyógyító táplálkozás) A fenti mottónkkal ezúton szeretnénk meghirdetni a XVI. Vegetáriánus Fesztivál főzőversenyét. Ha szeretsz otthon főzni, új ételeket kitalálni, szeretnéd megosztani főzőtudományodat másokkal is, és ha van egy jó recepted, akkor most van itt az ideje, hogy megoszd velünk. Szeretnénk, ha igazán egyedi, ízletes receptek kerülnének majd bemutatásra. A verseny menete: A versenyben bárki részt vehet, aki nem foglalkozik hivatásszerűen a főzéssel. Fontos: legyél lelkes és kreatív. Először is 2012. augusztus 12-ig küldd el a recepteket, amivel nevezni szeretnél a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre. Mi a 20 legígéretesebbet meghívjuk a Vegetáriánus Fesztiválra, ekkor már a készételt kell elhoznod magaddal. A második kör a fesztivál másnapján, augusztus 26-án, vasárnap, reggel 10 órakor kezdődik. A beválogatott 20 étel ezen a napon kerül bemutatásra a Hogyan készül? standon. Kérjük, hogy az ételekből 2-2 adagot hozz, és egyszer használatos (műanyag vagy papír) tányérokra, tálakra tálald, mivel a tálalásra felhasznált eszközöket nem áll módunkban visszaadni. Eredményhirdetés és díjátadás augusztus 26-án lesz. Mivel lehet nevezni? A menü 2 fogásos, lakto vegetáriánus* vagy vegán *legyen: 1. Egy főétel körettel vagy egytálétel. 2. Egy saláta vagy édesség (csak egyik a kettő közül). * A lakto vegetáriánus ételek az állati eredetű alapanyagok közül legfeljebb tejet, tejterméket (sajt, vaj, tej stb.) tartalmaznak, tehát tojást, halat, szárnyasokat nem. A vegán ételek kizárólag növényi eredetű alapanyagokat tartalmaznak. Ki nevezhet? Bárki, aki nem hivatásos szakács, vagy más vendéglátásban dolgozó ember. Tehát mindenki, aki nem hivatásszerűen foglalkozik főzéssel. Hogyan lehet nevezni? 2012. augusztus 12-ig küldd el a fozoverseny@egeszsegvar.hu email címre jelentkezésed, elérhetőségeidet és a recepteket, amiket szeretnél megfőzni, sütni. Kikből áll a zsűri? Dóka Róbert (a VegaFOOD ügyvezetője) Ludassy Katalin (Bioverzum Kft.) Nagy Zita (gasztroblogger) Lakatos Gyula (Civil Rádió a Kanál forradalma c. műsor vezető szerkesztője) Jakus Orsolya (a fesztivált szervező Egészség-vár Alapítvány elnöke) Joós Tamás (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ igazgatója) A zsűri több szempont szerint fog értékelni: - illat - látvány, fantázia - recept különlegessége, eltérése a megszokottól - megfelelő ételtársítások, egészséges alapanyagok - és természetesen, ami a legfontosabb az ÍZ Mik lesznek a nyeremények? Az első 3 helyezettet tárgyi nyereményekkel és oklevéllel jutalmazzuk: 1. helyezett: egy kétszemélyes hétvége teljes ellátással a Bioenergetic Könyvkiadó piliscsabai ökopanziójában; 2. helyezett: értékes nyeremények 3. helyezett: értékes nyeremények A 4-10. helyezettet oklevéllel ismerjük el. A nyertesek lehetőséget kapnak a Kanál forradalma rádió műsorban megismertetni receptjeiket! Jelentkezésed és esetleges kérdéseid a fozoverseny@egeszsegvar.hu e-mail címre várjuk! a Vegetáriánus Fesztivál szervezői
Mángold sabji (vagy subji?)
2012. július 14. Vegetáriánus receptek
Gyönyörű mángoldot találtam a piacon. Sosem kóstoltam ezelőtt (főzni sem főztem), viszont valahogy mintha egyre többet lehetne hallani róla. Teljesen friss és az ára elenyésző 25 Ft / szál. Eljött hát az ideje a próbának! Nem akartam viszont valami egyszerű csak ő ételt belőle, indiai módot találtam ki hozzá. Nem bántam meg. Tessék:
Hozzávalók:
- 3 ek olívaolaj
- 1 tk mustármag
- 1 tk fekete mustármag
- 2 hüvelykujjnyi gyömbér
- 1 tk római kömény
- 1 leheletnyi chilipehely
- 1 tk kurkuma
- 2 db nagyobb burgonya
- 2 db paradicsom
- 8 szál mángold levelével
- 2 cikk fokhagyma
- 1 tk só
A mángoldot megmossuk, leveleit letépkedjük, majd a szárát 1 cm-es szeletekre vágjuk. A leveleit alaposan kicentrifugázzuk, csíkokra vágjuk. A gyömbért egészen pici, a krumplit és a paradicsomot fél centiméteres kiskockákra vágjuk.
Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a mustármagokat, lefedjük. Amikor már jól pattognak a magok, hozzáadjuk a gyömbért is és aranybarnára pirítjuk. Ekkor tesszük bele a római köményt és a chilit, majd néhány másodpercig ezeket is pirítjuk. Beletesszük a kurkumát, elkeverjük, de ezt már nem pirítjuk. Jöhet bele a krumpli. Alaposan átforgatjuk, majd fedő alatt pirítjuk-pároljuk. Időről-időre átforgatjuk. Ha netán leragad, nincs baj, felkaparjuk és mehet tovább. Ha ropogósabban szeretjük a mángoldot, akkor a krumpli fél puha állapota körül tegyük bele, ha puhábban, akkor viszont hamarabb. Sózzuk és egy pici vizet is tehetünk alá. Időnként át-átkeverve összepároljuk. Hozzáadjuk a mángoldlevél-csíkokat, a paradicsomot és az apróra vágott (vagy zúzott) fokhagymát. Alaposan összeforgatjuk és a levélcsíkok fonnyadásáig tovább pároljuk.
Meglehetősen gazdag lett az ízvilága, ezért mi egyszerű rizst ettünk hozzá köretként.
Bliszkó Viktor
Eleki Egészségközpont 3. rész
2. nap napközben: Ahogy tegnap ígértem, leírom a gőzpakolásról szerzett tapasztalataimat, mielőtt a gőzpakolásra elindulok. Tehát egy masszázságyra feküdtem, csak éppen nem masszázs várt rám. A felső testet kellett szabaddá tenni a ruháktól. Ezt követően kezelőm 2 vagy 3 törölközőt félbehajtva a hátamra helyezett. A törölközők egymáson feküdtek, tehát 4-6 réteg törölközőre rakta rá a felforrósított textilköteget. Majd egy nagy lepedővel letakarta a testemet, végül egy takaróval is úgy, hogy a lábfejem kinn volt a ,,dunsztból. Ha jól emlékszem, 3 percig engedte, hogy átmelegítse nem csak a derekamat, a gerincem környékét, hanem az egész testemet ez a gőzpakolás. Ezt követően hideg vizes kisebb törölközővel áttörölte a felmelegített hátamat, majd újból megismételte a gőzpakolást. Ez - ha nem tévedek - öt alkalommal ismétlődött meg. Nagyjából egy órát vett igénybe. Annyira ellazultak az izmaim, hogy olykor-olykor be is aludtam a kezelés alatt. Aztán felébredtem a hideg dörzsire. 1. kép: A szövetek, textíliák ebben a fém "dobozban" forrósodnak fel. 2. kép: A fém "doboz kívülről látható, a forróság a vezetéken keresztül érkezik. 3. kép: Többszöri nyitogatást követően a kb. 50 C fokos meleg már "csak" 44 C fokot mutat. 4. kép: A törölközők, amik tetejére a forró szövetet helyezik. Az érdekessége, hogy a gőzpakoláshoz szükséges forró textíliák egy vastag falu fém ,,ládában kerülnek felforrósításra. (Ld:képek.) Ilyen kezelést nem csak én kaptam. De szobatársam teljesen más kezelési móddal kerül gyógyításra. Neki az arcüregét kellett tegnap gőzölnie, ma pedig forró és hideg vizes váltakozással kap ,,arcfürdőt, amihez valami búvárpipa (?) is jár, a víz és a nyelőcső találkozásának megelőzésére. 3-5 perc körül a meleg vízben, max. fél percig pedig a hideg vízbe kell az arcát tennie. Érdekes. Számomra az. Ami a mai kaját illeti... Reggeli ébredésemről beszámoltam, az alapján, hogy kevésbé voltam éhes. A reggeli áhítat után kezelőm készített nekem egy zöld ,,löttyöt. Préselt petrezselyemlevél, 1 dl paradicsomlé és zöld alga por került kikeverésre. Sós íze volt, enyhén paradicsomos és petrezselymes. Mivel fél pohár sem volt, túlélve megittam kortyolgatva. Aztán idővel jött a reggeli. A fotón látható. Az ebéd pedig, nem sokkal különbözött a reggelitől, de azért arról is mutatok fényképet. Sajnos egy nagyobb része erősen citromos volt, így nem is ettem meg mindet, de a cukkini nyersen is finom volt. A reggelim: cukkiniszeletek, jégsalátalevelek. Az ebéd előétele: reszelt cukkini fokhagyma és só ízesítéssel. Ez a főfogás: saláta, ruccola, cukkini, paprika, lilahagyma. Csinos volt, csak nagyon citromos. :( A salátához "köret" is járt: zellerszár. Nem tudom, vicces, vagy elgondolkodtató, vagy mindkettő? Másfél órája elfogyasztottam. Éhes vagyok-e? Az igazság az, hogy egyikkel sem laktam túl jól. Éhes csak olyan szinten vagyok, hogy vágyom a ,,normális kajára. Egy jó kis borsófőzelék, na az tuti jól esne. A gyomrom nem kíván semmit különösebben. Ez utóbbit is csak a megszokás mondatja velem, hiszen egy hétköznapi ember jellemzően nem így táplálkozik, még ha úton is van a vegán táplálkozás felé. Szóval ez nyers koszt. Ami a folyadékbevitelemet illeti... Tegnap kibírtam tea nélkül (nem kötelező), vizet ittam. Peridotot (lúgos víz, éhgyomorra kifejezetten ajánlott) és tisztított helyi vizet. Mint a legelső bejegyzés elején a települést bemutattam, Gyula itt van a szomszéd helység. Nos a víz, képzelhetitek... Hiába tisztított víz (valami ozmózisos, ami be van építve a mosogató mellé), ugyanis az íze és a bukéja egy az egyben olyan, mintha a gyulai fürdőben lubickolnék. Ezek után már persze reggel nem bírtam más vizet inni. Szobatársamtól kaptam egy pohár hideg peridotot - éhgyomorra jól jött, de elmentem az egyik boltba venni magyar ásványvizet - olyat, aminek alig van íze. Azt iszogatom, szigorúan betartva az egészséges ivás szabályát: étkezés után bő egy órával iszom először. Így nem zavarja meg a gyomrot az emésztésben a folyadék. Ezt annak is ajánlom, aki nem böjtöl, nem diétázik, stb. Ellenben örülhetek, mert ma már táplálékhoz jutottam. Viszont van olyan vendég, akinek a böjtje ma indult el, így nem ehetett velünk. Már csak annyit akartam írni, hogy külön diétája van a pajzsmirigy, cukor, rákos, stb. betegséggel küzdő embereknek. Ez alapján nem mindenkinek egyforma az étel, amit reggel-délben- este elfogyaszt. Én ma nem vacsorázok - ez a rendelet. Most készülök a gőzpakolásra, aztán ha lesz időm, még élessé teszem ma a bejegyzésemet. Lett időm...:)
Zöldséges torta (quiche)
2012. június 21. Vegetáriánus ételek
Zöldséges torta (quiche) Könnyű nyári előétel, körettel, friss salátával főételként is fogyasztható Összetevők (4 főre ): Tészta összetevők: 20 cm-es tortaforma 15 dkg tönköly teljes kiőrlésű liszt 7 dkg tönköly sima liszt 7 dkg zsiradék: ezek lehetnek kókuszzsír, pálmazsír vagy vaj ízlés szerint Pírított szezámmag ízlés szerint Őrölt kakukkfű, só bors Kevés hideg víz Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldség (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb...) ízlés szerint Só curry Tofukrém: 20dkg natur tofu 1 evőkanál mustár 1 gerezd fokhagyma ízlés szerint Só bors 1 dl kókuszolaj 1 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 citrom leve 1 nagy főt répa (elhagyható) Elkészítése a következő . Tészta: Összedolgozzuk (azaz egyneműsítjük) az anyagokat (lisztek, só, víz és zsiradék) ezt a tésztát kinyújtjuk fél cm vastagságúra, megkenjük a tészta felületét olvasztott kókuszzsírral, pirított szezámmaggal meghintjük, és őrölt kakukkfűvel megszórjuk. A tésztát téglalapalakúra nyújtjuk ki, majd először a hosszabbik széleket hajtogatjuk egymásra, majd a másik két végét is egymásra hajtjuk, újból kinyújtjuk és a tortaformába helyezzük, úgy hogy 3 cm pereme legyen a tésztának. Töltelék: 2 bögre ízlés szerinti zöldséget vágunk fel apró darabokra (például: kelbimbó, répa, mángold, zöldbab, édeskömény, brokkoli, karfiol, stb és fűszerezzük be sóval és curryvel. Tofukrém: Az összes hozzávalót turmixgépben krémesre egyneműsítjük, majd összekeverjük a párolt zöldségekkel, beöntjük a tortaformába, szépen, egyenletesen eloszlatjuk, előmelegített sütőben 200 fokon 20-25 percig sütjük. Előkészítés időtartama: kb. 50 perc Elkészítés időtartam 25 perc Rigó László Vezető Séf
Hajdinagombóc levesbetétnek
Dulmina Nyitott szemmelben szereplő burgonyás hajdinagombóca volt az ötletadó, csakhogy Csepelen nincs Malmom, Biobolt pedig épp nem esett útba. Tésztát előtte ettünk egy másik fajta levesben, galuskát azelőtt a borsólevesben. Nem baj, gondoltam, megfőzöm egészben a hajdinát, és majd azt keverem valamihez. Ahogy a hajdina főtt, rájöttem, hogy nem lesz ez sima ügy, még akkor sem, ha zablisztet, vagy ilyesmit keverek a tésztához. Volt otthon ellenőrzött helyről származott tojás, ezért azzal készítettem el végül. Mások szerint ehető, bár módjával :) és szerintem sem volt rossz. Különleges köretnek, vagy lisztérzékenyeknek jó alternatíva lehet. Hozzávalók: 1 bögre főtt hajdina 1 tojás 1 reszelt répa (kihagyható, de finom) 1 pici hagyma felaprítva (kihagyható, de finom) 1 tk vegamix 1,5 tk só A hajdinát forró vízzel leforrázzuk, majd a vizét leöntjük. Újra felengedjük vízzel, és 1/4 óra alatt megfőzzük. Szűrjük. Egy edényt teszünk fel vízzel főni, amikor felforrt, kerül bele 1/2 kanál só. A hagymát és a répát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a vegamixet, a sót, a hajdinát. Beleütjük a tojást, és átkavarjuk. Kanálnyi darabokat szaggatunk ki belőle, és a forró vízbe tesszük. Kis lángon bő 5 perc alatt megfőzzük. Óvatosan leszűrjük, és finom zöldséglevesek mellé tálalhatjuk levesbetétként.
Ismét az MTV 1 egyik műsorában
2012. május 21. Főzés nélkül finoman!
2012.05.20 az MTV 1 Ma reggel műsora 6:55... műsoridő: a link a megtekintéshez: rövidesen látható lesz a videótárban, egy kis türelem... a receptek :))) Fekete olívabogyó krém medvehagymával 2 személyre 200 gramm fekete olívabogyó 1 dl hidegen sajtolt extraszűz olívaolaj 10 levél medvehagyma Az olívabogyóról leöntjük a levét, majd egy erős darálóban az olívaolajjal és a megmosott leszárított (konyharuhával megtörölt) medvehagyma levelekkel együtt pépesítjük. Ha szeretjük a medvehagymát látványában is élvezni, akkor 2 levelet csak a pépesítés után rövid darálással aprítsunk hozzá, így a mélyzöld levelek nagyobb darabjai szépen kivillannak a fekete olíva közül... Az ízeket az olívabogyó sós fanyarsága és a medvehagyma csípős fokhagymára emlékeztető jellege adja. Otthon készített kenyérrel (a kenyérsütők kiválóak erre) fogyaszthatjuk. Jégsaláta paradicsommal és sárgarépával 2 személyre 1/2 fej jégsaláta 10 szem koktélparadicsom 1 db nagyobb sárgarépa 1 dl olívaolaj kevés só, rómaikömény, színes bors. A jégsalátát vékonyra szeljük, a koktélparadicsomot felezzük. A meghámozott sárgarépát, burgonyahámozóval felcsíkozzuk. Az előkészített zöldségeket megöntözzük olívaolajjal, megszórjuk kevés sóval, fűszerezzük rómaiköménnyel és durvára őrölt színes borssal, majd az egészet gyengéden átforgatjuk. Önálló ételként vagy köretként is kiváló. Amennyiben a salátából garantáltan mindenki fogyaszt, az olívaolajba 3-4 gerezd fokhagymát is préselhetünk, ezzel is megvadítva az ízlelőbimbóinkat. Mandulával szórt eper, ,,csokis epersodóval 2 személyre 1/2 kg eper 1/2 l ,,házi készítésű rizstej szeletelt mandula, 70 %-os fekete csokoládé, nádcukor, szárított menta, tisztított víz. A rizstej elkészítése roppant egyszerű. Személyenként egy evőkanál gömbölyű rizst (rövidszemű rizst, jobban pépesedik) személyenként 1 dl tisztított vízben pépesre főzünk, majd jelenesetben 3 dl tisztított vízzel, egy teáskanál olívaolajjal, csipet sóval egyetemben leturmixoljuk, és leszűrjük. A megmosott eper 2/3-t egészben vagy aprítva egy kehelybe tesszük, miközben a maradék 1/3 epret a rizstejjel, 1/4 tábla csokoládéval és egy evőkanál nádcukorral, kevés mentával együtt, tovább turmixolunk, a kész ,,sodót az eperre öntjük, és megszórjuk szeletelt mandulával. 15 percre a hűtőbe téve, tovább emelhetjük az édesség ,,értékét. Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket! Javed
Újhagymás rizs (vegán)
2012. május 1. Dulmina tündérkonyhája
A zöldborsós rizsen túl is van élet - itt van például ez az igazán tavaszi, kicsit talán merész, de harmonikus fűszerezésű változat újhagymával. Hozzávalók (2 adag vegetáriánus főételhez vagy 3-4 adag körethez) 1 bögre (2,5 dl, 25 dkg) barna rizs 2 evőkanál olaj 2 bögre víz 1 teáskanál VegaNatura ételízesítő 1/2 fahéjrúd 1/2 teáskanál koriandermag 1 csomó újhagyma (gyöngyhagymát használtam,
Spenótos Karalábé Ragu - Kókusz tejszínnel
2012. március 19. Fittanyuka Blog
A legutóbbi Fittanyuka Főzőtanfolyam egyik fogása - receptje volt ez a könnyű, tavaszi ragu. Az édeskés kókusz tejszín és a fokhagyma íze keveredik a zsenge zöldségekkel. Hozzávalók: 2 db karalábé 1 db vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 500 g spenót 1 evőkanál kókusz olaj 1 kk himalaya só késhegyni örőlt zöld bors 1-2 evőkanál kukorica keményítő 200 ml kókusz tejszín A zöldségeket megtisztítjuk, a karalábét felkockázzuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. A felhevített kókusz olajon puhára dinszteljük a vörös hagymát, majd hozzáadjuk a karalábét, együtt pároljuk néhány percig. Csak addig pároljuk amíg még félkemény marad a karalábé, hozzáadjuk a spenót leveleket. Kevés vizet öntünk hozzá ( 0,5 dl ), sózzuk és lefedjük. Addig hagyjuk így amíg a spenót levelek össze esnek, fűszerezzük a zöld borssal. A kókusz tejszínt csomómentesen elkeverjük a keményítővel, hozzáadjuk a préselt fokhagymát is és hozzá öntjük a raguhoz, addig keverjük ameddig besűrűsödik. Köret lehet mellé főtt barna rizs, vagy basmati-jázmin rizs. Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Köles rizotto - Kaliforniai paprikával
2012. március 6. Fittanyuka Blog
Ez a köles étel önmagában egy tál, finom salátával, vagy köretként is fogyasztható. A kölesről már sokszor leírtam a megannyi pozitív tulajdonságot, ezt most nem teszem meg újra. De tény, hogy sokrétűen felhasználható.. Hozzávalók: 150 g köles víz 1 db vörös hagyma 1 db piros kaliforniai paprika friss petrezselyem zöld 1 kávéskanál himalaya só 1 db élesztőmentes zöldségleves kocka 1 cikk fokhagyma 1 evőkanál kókusz olaj 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj ( szezám olajat használtam most) A kölest átmossuk és háromszoros mennyiségű vízben a leveskockával együtt megfőzzük. A hagymát felaprítjuk, a kókusz olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a felkockázott kaliforniai paprikát. Amikor már a paprika is kissé megpuhult, lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a kölest, sózzuk, ízlés szerint fűszerezhetjük, például kevés örőlt zöld borssal. Hozzáadunk kevés felaprított petrezselyem zöldet, a préselt fokhagymát és a hidegen sajtolt olajat. Készen is van az önnáló ételünk vagy a finom köretünk! Fittanyuka - Lúgosító ételek a facebookon Fittanyuka
Kakukkfüves édesburgonya
2011. december 26. A vegán szépség
Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu
Nyári zöldbabsaláta
Ha valami igazán könnyűre vágysz és nem akarsz lelkiismeretfurdalást evés után, akkor neked való ez a finom sali és ráadásul nagyon könnyű elkészíteni. Szerintem pirítóssal is nagyon ütős lehet, de köretként sem utolsó. Hozzávalók: 50 dkg friss vágott zöldbab 20 dkg koktélparadicsom petrezselyemzöld fokhagyma olaj, só, bors dijoni mustár citromlé 1. A megtisztított zöldbabot főzzük meg, de ne teljesen puhára, egy kicsit ropogjon. 2. Ha kihűlt, adjuk hozzá a koktélparadicsomokat és a friss petrezselymet, valamint a vékonyra szelt fokhagymát. 3. Készítsünk öntetet néhány kanál olajból, mustárból és frissen facsart citromléből. Fűszerezük sóval, borssal. 4. Az öntetet adjuk a salátához, majd min. 1 órára rakjuk hűtőbe az ételt, hogy az ízek összeérjenek. Ildi :-) 2010.augusztus
Duna TV 2011.10.19
2011. október 19. Főzés nélkül finoman!
Kedves Barátaim :) Fogadjátok szeretettel a következő egyszerű menüsort, amely a vegán-vegetáriánus étkezési formának a népszerűsítését szolgálja, és aminek az elkészítésére a Duna Televízióban volt lehetőségem. A műsort, és az elkészítési fortélyokat a következő linken tudjátok megnézni: Műsoridő: 09:00 / 32:00 / 47:45 http://www.dunatv.hu/musor/videotar?cid=4284 Ha nem indul el, akkor Videótár - Család Barát - 2011.10.19 műsor :) Receptek: Sütőtökpástétom: (4 személyre) 25 dkg sütőtök 25 dkg TV paprika, vagy pritamin (ha ízeiben színesíteni akarjuk a pástétomot) 10 dkg mandula 1 db vöröshagyma (közepes méretű) 2 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 gyökérszár zöldje (petrezselyem) kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat tisztálkodás után aprítjuk, majd egy erősebb darálóban, turmixban pépesítjük. Az elkészült pástétomot pirított tönköly vagy három magvas kenyérrel, vagy durumtésztára feltétként fogyaszthatjuk. J Zöldsaláta sütőtökcsíkokkal: (4 személyre) 1 fej fodros saláta 1 db kígyóuborka 1 doboz vegyescsíra (10 dkg) 10 dkg sütőtök 1 dl hidegen sajtolt olívaolaj 1 evőkanál lenmag Borsikafű, kevés só (ajánlott Himalája vagy tengeri só) Az alapanyagokat megtisztítjuk, majd tetszés szerinti méretre vágjuk. A sütőtökből hámozó késsel vékony csíkokat szelünk, majd lágyan az egészet az olajjal, borsíkafűvel összeforgatjuk, a szezámmaggal megszórjuk. Önálló ételként vagy köretként fogyaszthatjuk. J Körte-süti gyorsan: (4 személyre) 1/2 db vilmoskörte 25 dkg diákcsemege 1-2 evőkanál kókuszreszelék A magházától megtisztított körtét a diákcsemegével együtt egy erős aprítón grízes állagúra daráljuk, majd a masszából nedves kézzel kisgolyókat formázunk és belegörgetjük a kókuszreszelékbe. Egy kellemesen forró teához kiváló édesség. J Szeretettel: Javed www.fozesnelkulfinoman.blogspot.com +36/20-576-2082 Vállalom háznál, ,,főző tanfolyamok megtartását, tanfolyamok, baráti társaságok vegán-vegetáriánus ételekkel történő ellátását.
Vendégblogger - Tofu fasírt
2011. augusztus 14. Punk In The Kitchen
A mai cikket Viktor küldte be: Az igazi férfi nem tányérról eszik. Az igazi férfi csontról eszi le a húst, miközben egy kitámasztott Yamaha motoron ül egy minimum negyedik emelet feletti panellakásban, miközben azt bámulja, hogy minimum két szexi pipi a nagyszobája egyik bőr kanapéján egymással smárol. Sajnos én nem vagyok igazi férfi, és a barátaim nagy része sem az. Ezért nem csak, hogy nem ezen a módon étkeznek, de még húst sem esznek és csontot sem fogtak évek óta. Nagyanyám szerint isten azért teremtette az állatokat, hogy mi megegyük őket, amelyiket meg nem mi esszük meg, az egye meg a rossz embereket. De a világ szerencsére még nem az a hely ahol egy 91 éves, bigott néninek van igaza. Ezért tényleg sokkal jobb ízűen lehet vegetáriánus ételeket enni, mert megvan az a jó érzés bennünk táplálkozás közben, hogy semmi sem halt meg csupán azért, hogy mi jól lakjunk. Legfeljebb a szója ültetvényen melózó parasztokkal bánnak rosszul, és a tofu csomagoló gyárban a műszakvezető lehet csapkodja a csomagoló hölgyek seggét. De ez belefér még, nem? Szóval itt van a tofu fasírtom. Fasírtot azért jó csinálni, mert általában egy jó ételbe maximum 3-4 íz kell, a fasírtba viszont minden szart bele lehet hajigálni és attól csak jobb lesz. Így a fűszerek és egyéb alapanyagok tetszés szerint variálhatók. Nagyjából olyan, mint a punk. Ha kerek alakú, és olajban sült akkor még jól vagyunk, tök mindegy mi is van benne a közepében. Dolgok az enyémben: Egy kocka tofu (ez speciel metélő hagymás volt, de persze ez semmit sem jelent, ugyan úgy nincs alapból íze) 2 fej hagyma 1 fej fokhagyma Só, bors, koriander por, cayenne por, fahéj, kömény Egy csokor petrezselyem Mazsola Parmezán Kenyér 3 tojás Kenyérmorzsa Elkészítési idő: olyan egy óra, de ez csalóka, mert a hétvégén szétbasztam magam, és lendületből sikerült egy beton dombon bukfenceznem, így nagyjából csak egy jó kézzel tovább tartott megcsinálni. Meg a koncentrációs készségem se valami erős, ha amúgy senki sem sürget. Így néha eltűnök tíz percre a konyhából és valami teljesen mással foglalkozom. Mint például a kapitalista rendszert döntögetem. Például. Amit hallgattam közben: Előkészítés: Comet Gain - Howl Of The Lonely Crowd Sütés: (Young) Pioneers - First Virginia Volunteers Plow United - Narcolepsey Kezdésnek felkockáztam a tofut és elkezdtem szétnyomogatni, olyan darált hús állagúra. Közben azon morfondíroztam, hogy kár, hogy nincs a háznál valami retardált kisgyerek, aki ezt szívesebben megtenné helyettem. Valahogy úgy ahogy anyám tartott engem ilyen bio-robot gépnek amíg még kicsike voltam. Valahol azért szomorú, hogy majdnem minden, ami kisgyerekkoromban a legjobb szórakozás volt a világon, mint dolgokat nyomogatni, vagy bevásárló kocsit tolni egy hipermarketben, kapucsengőzni, anyám helyett ikszelni a szavazó lapon, országgyűlési választásokkor, mára már csak szörnyű teher lett. Azért egy idő után egész belejöttem. Nácik fejét képzeltem, az árjásan fehér kockák helyébe. Eközben a kenyér már vízben ázott. Vannak, akik levágják a héjját, ennek a kenyérnek nem volt olyan vastag, hogy zavarna, és vannak, akik tejben áztatják víz helyett, de ha már tojást használok, akkor elég az állatfarm egy szereplőjét basztatni csak. Tofu után kockázom a hagymát, több-kevesebb sikerrel. Tippem a sírás ellen, hogy ne legyünk kibaszott picsák, akik mindentől besírnak. Képzeljük magunkat a yamahára vagy inkább üvöltsünk közben. Aztán leforgácsolom a sajtot, jönnek a fűszerek (só, bors, cayenne, fahéj, koriander, kömény) a fokhagymát borotvapenge és szabad egy óra híján egy bárddal aprítom, a mazsolát durvára vágom - igen fúj mazsola a fasírtban, abba bele se gondoljunk, hogy tofuból készül az egész -. A petrezselymet pedig, tudom is én, jó apróra. Kenyeret vízből kivéve kinyomkodom. Ezt érdemes jó alaposan megtenni, mert többek között, ha túl sok víz marad benne, ami aztán a forró olajba kerül, elkezd az egész pattogni, amit szar takarítani, vagy jegelni a bőrünket, ha ránk is jut a fröcsögésből. A kenyeret apróra széttépkedem, hogy egy fasírtnak se legyen a közepén egy fél kilós gombóc. Amikor megvagyok ezzel az egésszel, homogénre keverem az alapanyagokat, nagyanyám hagyományait követve a két puszta kezemmel. Eközben jövök rá, hogy kevés a kötő anyag és az előzetesen betervezett kettő tojás mellé kell egy harmadik áldozat is. Bele ütöm, sajnos nem egy kézzel, mint ahogy megboldogult Darby Crash csinálta, és ragad is már minden. Miután úgy tűnik, minden elrendeződött igazságosan, kicsit hagyom állni. Bár fogalmam sincs, hogy ez kell e neki, de érezze a törődést. Mert ha ez az egész nem a szeretetről szólna, akkor ehetnék protein port is, vízben oldva vitaminokkal. Utána bő olajat hevítek, aminek a lángját felforrósodás után visszaveszem alacsonyra. Közben egy tányérra kiöntök kenyérmorzsát, azaz prézlit, és a meggyurmázott gombócokat belehempergetem. Amíg forr az olaj csinálok, négyet ötöt, és bele is teszek egy teszt darabot. Persze ha igazi férfi lennék beleköpnék az olajba, hogy sistereg e, de ez basszus kibaszott undorító lenne. És az ülve pisiléstől még mindig távol vagyok így is. Amikor beleteszem a fasírtokat a forró olajba, egy kanállal merek az olajból és a szabadban lévő felüket locsolgatom vele. Ha nagyon ráérünk ezt folyamatosan csinálhatjuk. Hogy gyorsabban süljenek, és ne egy totálisan nyers oldalt fordítsak bele majd a forró olajba. Ettől nem is nyílnak szét annyira, azért persze szétnyílnak és minden egyes kihullott hagyma darab, vagy kifolyó sajt a legjobb falat, amiről le kell mondanom. Vannak, akik csak barnulásig sütik olajban aztán a sütőbe teszik még húsz percre. Jó nekik. Nekem ez is elég, úgyis kibaszott tapló nyelvem van, mióta az orrom félévente deformálódik, és tényleg nem érzek már egyáltalán semmilyen szagot se. Hogy mennyi ideig kell sütni a fasírtokat? Hát fogalmam sincs. Amíg jó mély barna, de nem szenes lesz a külső, panírozott részük. Azért jó alacsony lángon sütni, mert így nem az van, hogy a külseje szénné ég belül meg még nyers minden. Bár a tofut nyersen is meg lehet enni, ezért olyan nagy baj így sem úgy sem lehet. Csak nem lesz olyan finom. A legjobb ha ki kiveszünk egyet, és kóstolgatjuk. Persze nem árt, ha a gombócok nagyjából ugyan akkorák, így egyenletesen is sülnek meg. Én szeretem a nagyobbakat, mert akkor biztos jut minden ízből, bele a számba. Amint készen vannak, papír szalvétára teszem őket, hogy a plusz olaj lecsöpögjön róluk, várok egy kicsit, hogy kihűljenek aztán mindenféle formában nekik esek. Mehet szendvicsbe, vagy bármilyen körettel. Csak önmagában, öntetekkel, krémekkel. Dobálhatjuk velük a járókelő yuppikat, rendőröket. Adhatunk belőle a barátainknak, vagy az ellenségeinknek, hogy rájöjjenek, ők is lehetnének végre egy kicsit jobb fejek másokkal. Meg tömhetjük a csajunkba, hogy olyan dagadt legyen, hogy rajtunk kívül senkinek se kelljen majd. Hű ez szexista volt? Na mindegy, ez egy recept, így a látens homoszexualitásommal remélem egyensúlyoztam. Azért itt egy kép egy kis tojásos agyvelőről.
Vöröslencsés óriáskagyló répás hajdinával
2011. január 19. Punk In The Kitchen
Ma Nórával a régóta a polcon várakozó óriáskagylótésztát használtuk fel. Forrásként megint a malac nem ebéd blog szolgált. Vöröslencsés óráskagyló répás hajdinával Hozzávalók: egy zacskó óriáskagylótészta (durum) egy marék vöröslencse néhány répa egy sűrített paradicsom konzerv egy marék hajdina 2 hagyma néhány gerezd fokhagyma olaj kevés cukor fűszerek (só, bors, oregánó, bazsalikom, vegeta, chili, stb.) Idő: egy óra legalább kell, főzéshez ma Scrapy-t hallgattunk A kagylók töltelékével kezdtük, olajra dobtuk a kockázott hagymát (csak az egyik hagymát) illetve a fokhagymát, majd erre ment a reszelt répa (néhány szál elég lesz) és idővel a megmosott lencse, a paradicsom és víz, hogy ellepje. Ezt a cuccot addig főztük, amíg jó sűrű nem lett. Persze fűszerezni sem árt, só, bors, chili és a zöldfűszerek kötelezőek (plusz egy kis cukor, ahogy a malac-blog írja). A kagylókat megtöltöttük a cuccal, párosával összetapasztottuk őket és üvegtálba pakoltuk. A maradék tölteléket vízzel higítva a kagylókra kell önteni, ugyanis a tészta a sütőben nem fő, hanem a maradék töltelék levében párolódik meg. Érdemes kis lángon sütni, mert akkor biztosan nem marad ropogós a tészta. Átveszem a szót, mert Dani mar teljesen elfáradt mára. Hajdina köret, a töltött kagylók mellé: A másik fej hagymát apróra felvágva megpirítjuk, majd amikor már kellően megüvegesedett, akkor mellé törünk legalább egy gerezd fokhagymát is. Maradt még pár szál répa felhasználatlanul a kagylóstöltelék után, ergo a hajdina répás lett. Tehát a répákat karikára vágva szintén megpirítjuk (de csak egy picit). A hajdinát meg kell mosni mielőtt dolgozunk vele. A hajdina főzésnél az 1:3 arányt kell alkalmazni a víz javára, kicsit piríthatunk rajta mielőtt felöntjuk. 25 percig kell közepes tűzön főzni ezt a fajta köretet (de egyébként mi ez? termés? búzaféle?). Ja és ne hagyd odaégni, nekünk sikerült.
5 konponensű sült zöldség!
2010. november 23. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha
Egyike azoknak az ételeknek, amelyek számomra ténylegesen a jógakonyhát idézik fel, mivel egy jógaoktató tanfolyam keretein belül kóstoltam. Bár vittem fotógépet magammal, valahogy a jógaszőnyegre kuporodva nem volt kedvem elővenni, ráadásul az isteni ízek is hamar magával ragadtak és inkább a repetára figyeltem. Az otthoni rekonstrukció alapján gyorsan elkészíthető. Mindössze 5 hozzávaló szükséges hozzá: szejtán brokkoli sárgarépa cukkini fűszeres besamell A sült zöldségek indiai jellegű izhatás alatt álnak, curry, kurkuma, garam masala, csipetnyi só és bors került bele. A besamell készítésénél vaj helyett kókuszolaj, fehér tönköly liszt és szójatejszínt. A brokkolit blansíroztam, leszűrtem és áttettem egy jénaiba. A sárgarépa nagyobb darabokban is mehetne bele, nekem volt még egy zacskó reszelékem, ezt gyorsan feldolgoztam. Beledobáltam a cukkínit és az apróra feldarabolt szejtán. Leöntöttem a fűszeres besamellel és sütőben kb. 20 perc alatt pirulásig sütöttem. Körete lehet burgonyapüré, saláta. Én tofu-burgerrer és sült paprikával egészítettem most ki.
Szezámmagos-citromos sültburgonya, joghurtos öntettel
2010. szeptember 13. CsemetEledel
h A krumplit soha nem lehet megunni. Kivéve, ha fantáziátlanul mindig visszatérően ugyanabban a formában esszük. A gyerekek bár imádják a jólbevált dolgokat enni, de szerintem ez rajtunk, szülőkön is múlik. Ha megadjuk nekik a változatosság lehetőségét, különböző ízeket megismerve talán ők sem zárkóznak el az új finomságok kibróbálásától. A vegetáriánus konyha egyik alapfűszere vagy étele a szezám. A teljesértékű táplálkozáshoz elengedhetetlen aminosavakat, olajokat és vitaminokat tartalmaz. És milyen szerencsénk van, isteni finom is. Nem mindenbe rakok, de igen gyakran használom, és nagy sikerrel. Ez az étel is egy külön ízélmény, azonban ha tudjuk, hogy gyermekünk ki nem állhatja a savanyút, talán ki is hagyhatjuk a citromot. De arra ügyeljünk, hogy a sajátunkat semmiképp se fosszuk meg tőle:) Köretként, salátaként, de akár önállóan, mondjuk vacsoraként is megállja a helyét. hozzávalók: -5-6 szem közepes burgonya -2 evőkanál szezámmag -vegamix, só, koriander, garam massala(elhagyható), római kömény, csipetnyi friss bors őrlemény -1 kis csokor petrezselyemzöldje -egy fél citrom(bio) reszelt héja, és leve -2 ek olívaolaj - egy pohár natúr joghurt a burgonyákat héjastól sós vízben megfőzzük(de nem szét), majd kihűtjük és meghámozzuk, közepes kockákra vágjuk. egy wokot, vagy egy teflonserpenyőt felforrósítunk, majd beleöntjük a szezámmagot, és aranyszínűre pirítjuk(1 min). h a kész, hozzáadjuk az olajat, és a fűszereket. 1 percig pirítjuk együtt, majd beleöntjük a burgonyákat, jól összeforgatjuk, és rácsepegtetjük a citrom levét, és a reszelt citromhéjat is rátesszük. folyamatosan forgatva pirítjuk, és mikor már majdnem készen van, az apróra vágott petrezselymet is hozzáadjuk. még úgy két percig a petrezselyemmel együtt is pirítjuk, majd egy tányérra kiöntve, joghurtöntettel tálaljuk. Jó étvágyat!