banán receptek - Vegetáriánus receptek

banán receptek

Mit egyek reggelire?

tegnap 07:00 Eszemiszom – Jóga Magazin 

Mit egyek reggelire?   Mint ahogy minden diétás kérdésre, erre is számtalan választ kaphatunk, ráadásul egymásnak ellentmondókat is. Az emberek ugyanis eleve szerteágazóan állnak hozzá az étkezés témájához. Egy biztos: nincs olyan válasz, ami mindenkinek megfelelne. Ugyanis mindenkinek más az anyagcseréje, az életmódja, az energiafelhasználása, a hormonszintje, a genetikája stb. Szóval egyet leszögezhetünk: nincs olyan válasz, ami mindenkinek működne. De azért lássunk pár opciót! 1. 160 g CH Ez ma a legmenőbb diéta, napi öt étkezést javasol, melyekre nagyjából egyenletesen oszlik el a 160 g szénhidrát. Persze ez csak átlagnak tekinthető, hiszen egy 18 éves és egy 60 éves, vagy egy 50 és 150 kilós ember CH-szükséglete között azért fog mutatkozni némi különbség. És akkor még nem beszéltünk arról sem, hogy mennyi energiát használ fel az adott napon. (pl. egy irodai munkás, egy testépítő vagy egy marathoni futó energiaigénye nem ugyanaz). Szóval 30 g szénhidrát a reggeliben jó ötlet lehet, de akkor még figyelembe kell venni, hogy milyen a glikémiás indexe, van-e benne glutén, egyszerű vagy összetett szénhidrát, finomított vagy nem, és mennyi rostot, zsírt, és fehérjét vittünk be mellé.  2. Paleo Vegyük ide a ketogén diétát is az egyszerűség kedvéért. Mindkettőre az jellemző, hogy notóriusan kevés szénhidrátot fogyasztanak, és reggelire is zsírokat meg fehérjét fognak javasolni, például sonkás tojásrántotta, vagy egyéb húsfélék, alacsony keményítőtartalmú zöldségekkel együtt fogyasztva. Persze ebben a diétában a többi étkezés is hasonló módon épül fel: hús és zöldség. A híve azt tartják, hogy így étkeztek a neander-völgyi ősemberek. persze szerintem ők akkor ettek, amikor volt mit, és azt ették meg, amit találtak. Ha az éppen valamilyen termés vagy gyökér volt, akkor abban még szénhidrát is volt.  3. 811. Ez a zsír- és fehérjeszegény étrendet folytató nyersvegánok diétája, szóval ők valószínűleg gyümölcsöket fognak enni reggelire is. Viszont nem esznek mellé gabonákat meg olajos magvakat sem nagyon. 4. Harcosok étrendje Ők azok, akik agy jó hosszú böjttel kezdik a napot, legfeljebb alacsony glikémiás indexű zöldségleveket esznek, ha nem bírják ki alacsony vércukorral az egész napot. Persze este aztán mindent bezabálnak, amitől ki is leng az inzulinszint rendesen. Ez szerintem nem túl jó, tehát én inkább a napi több étkezés híve vagyok, még ha este valóban nincs ellenemre egy alaposabb étkezés.  Ha reggel nem edzünk, hanem a munkahelyre indulunk, ahol nem várható fizikai terhelés, akkor is kell reggelizni, de lehet kevesebb az energiatartalma, és minden esetben jó, ha törekszünk az alacsonyabb glikémiás indexű ételek fogyasztására. Reggel ugyanis az éjszakai éhezés után könnyebben megugrik az inzulinszint, ami több szempontból nem előnyös. Sem az izomszintézist, sem a zsírégetést nem segíti elő. Ha viszont edzeni vagy kardiózni indulunk reggel, akkor azt nem ajánlott éh gyomorra tenni, mert a glikogénraktárak alacsonyak lesznek, és nem fogunk tudni jó teljesítményt leadni, valamint a zsír mellett izomfehérjét is könnyebben veszíthetünk, ha éh gyomorra edzünk.  Én például reggel rögtön felkelés után készítek egy turmixot: banán, bogyós mirelit gyümölcs, datolya, növényi tej, Naturize barnarizs-protein, BCAA, kakaó, matcha zöld tea, maca, és útifű-maghéj szokott menni bele. Ezzel együtt beszedem a vitaminjaimat és utána indulok a terembe. Megtartom az edzést, majd leedzek, és kb 11-12 óra van, mire végzek. Szóval ekkor jön a következő étkezés, bár nem ártana közte is enni valamit.  A müzlibe való szénhidrátokat (zabpehely, amaránt, lenmag stb.) ilyenkor szoktam magamhoz venni. Egyes szakértők szerint délben kell a legtöbb szénhidrátot bevinni, ezt mondják a 160 grammosok is. Igazság szerint én sohasem szoktam grammokat meg kalóriákat számolni, csak törekszem a sok zöldség meg gyümölcs fogyasztására, és gluténmentes vegán étrendet követek. Itt már nem sokat tévedhet az ember, legfeljebb annyit, hogy ha fogyasztani kell a testsúlyomból esetleg valamelyik versenyre, akkor kiiktatom az édesítő cuccokat (amúgy sem eszem cukrot), a sót és kevesebb széhidrátot eszem. Ezzel simán le tudok fogyni 1-2-3 kilót, ha kell. Viszont a testsúlyom növeléséhez folyamatosan ennem kell, tehát a reggeli turmix és a déli müzli-gyümölcs-magok kombó mellé nem elég az esti zöldség-fehérje étkezés, hanem kellene még 1-2 napközben.  A kettlebell sport erőállóképességi sport, tehát alacsony szénhidrátbevitellel nem igazán működik. Nem csak az edzésteljesítmény, hanem a regeneráció rovására is megy az alacsony szénhidrát-bevitel. Inkább az élvezeti kajákat kell kiiktatni, és rendesen edzeni, akkor nem lesz gond a testsúllyal.  Gauranga Das http:/­­/­­hotashtanga.com

Gut versorgt: Vegane Ernährung für Schwangere & Stillende

2017. február 6. Deutschland is(s)t vegan 

Aus aktuellem und immer wiederkehrendem Anlass möchte ich an dieser Stelle nochmals das Thema der Nährstoffversorgung bei veganer Ernährung in der Schwangerschaft und Stillzeit für Mutter und Kind ansprechen. Das tue ich nicht, weil ich Sorge habe, dass vegan lebende Mütter generell untervorsorgt sind, sondern weil ich damit hoffentlich manchen Menschen die Angst nehmen kann, die man leicht bekommt, wenn man sich manche der aktuell kursierenden Artikel durchliest. Trotzdem möchte ich diese Gelegenheit dazu nutzen, auf die Wichtigkeit einer gut geplanten, vollwertigen pflanzlichen Ernährung hinzuweisen und nachfolgend aufzuzeigen, wie man diese Ernährungsweise bedarfsgerecht gestaltet. In einem Folgeartikel gehe ich auch vertiefend in die Ernährung und Entwicklung veganer Kinder in den ersten Lebensjahren ein, welche in diesem Artikel aus Platzgründen weitestgehend unerwähnt blieben. Schlagzeilen wie ,,Veganes Essen schädigt ungeborene Babys(1), ,,Geschrumpftes Hirn durch veganes Essen(2) und zuletzt ,,Vegane Ernährung schadet Kindern (3) sind schlichtweg an den Haaren herbeigezogen und können nicht weiter von der Wahrheit entfernt sein. Ich wünsche mir, dass die BILD und andere Medien mit genau dem gleichen Eifer die tatsächlichen Missstände in unserem Essverhalten anprangern, wie sie es fälschlicherweise bei veganer Ernährung tun. Die Nationale Verzehrsstudie II zeigte klar, dass in Deutschland im Durchschnitt viel zu hohe Mengen (gesättigte) Fette und Cholesterin aufgenommen werden, während einer großer Teil der Bevölkerung die tägliche Zufuhrempfehlung an vollwertigen Kohlenhydraten und Ballaststoffen sowie wichtigen Vitamin nicht erreicht (4). Laut dem Robert Koch-Institut waren im Jahr 2014 zwei Drittel der Männer (67 %) und die Hälfte der Frauen (53 %) in Deutschland übergewichtig und ein Viertel der Erwachsenen (23 % der Männer und 24 % der Frauen) stark übergewichtig (adipös)(5) Im selben Jahr wurden laut dem Wissenschaftlichen Institut der AOK (WIdO) insgesamt 651 Millionen Arzneimittelpackungen an 70 Millionen Versicherten der gesetzlichen Krankenkassen in Deutschland von niedergelassenen Ärzten und Zahnärzten verordnet. Das macht durchschnittlich mehr als 1,5 Arzneimittel (6). Aufgrund der steigenden Rate an Personen mit Übergewicht wird auch die Häufigkeit an Diabeteserkrankungen in den kommenden 10-20 Jahren nochmals rasant ansteigen (7). Seit über zwanzig Jahren zeigen Mediziner wie Dr. Dean Ornish, Dr. Caldwell Esselstyn and Dr. Neal Barnard die Effektivität einer fettreduzierten, rein pflanzlichen Ernährung in der Therapie von Herzerkrankungen (8, 9) sowie Diabetes Mellitus Typ II (10) und Adipositas (11). Wie kann es sein, dass in den USA hunderttausenden Menschen durch eine Ernährungsumstellung hin zu einer rein pflanzlichen Ernährung geholfen werden kann, während wir in Deutschland noch immer darüber diskutieren, ob Veganer nun genügend Vitamin B12 in ihrer Ernährung erhalten? Dass die Empörung und Anteilnahme von Seiten der vegan lebenden Menschen groß ist, wurde auch in einem meiner letzten Facebookpostings (12) klar und so möchte ich hier die Gelegenheit ergreifen, um noch etwas ausführlicher Stellung dazu zu nehmen, als ich es in meinem Beitrag auf Facebook tun konnte. An dieser Stelle möchte ich auch die zwei sehr guten, kürzlich erschienen Bücher ,,Vegane Ernährung von Sigrid Siebert & Dr. Heike Englert sowie ,,Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit & Beikost von Dr. Markus Keller & Edith Gätjen, die ich als sehr lesenswert empfinde. Beide zeigen anhand der aktuellen wissenschaftlichen Literatur, dass eine rein pflanzliche Ernährungsweise in der Schwangerschaft und Stillzeit bedarfsdeckend ist, wenn man – wie bei jeder Ernährungsweise – auf einen vollwertigen und abwechslungsreichen Speiseplan achtet und weiß, woher man alle relevanten Nährstoffe beziehen kann. Unbedingt lesenswert ist auch der Artikel von Sohra von www.tofufamily.de, die schon sehr viel Lesenswertes zum Thema vorweggenommen hat (13). Rundum gut versorgt Die Nährstoffversorgung von Schwangeren und Stillenden ist grundsätzlich mit einer pflanzlichen Ernährung einwandfrei möglich, weist aber einige Besonderheiten auf, die ich nachfolgend gerne ansprechen möchte. Vorab die wichtigste Frage: Was unterscheidet eigentlich eine schwangere Frau oder ein Kleinkind von anderen Bevölkerungsgruppen in Bezug auf die Ernährung? Im Grunde genommen vor allem eine Sache: Der Energie- und Nährstoffbedarf, der erhöht ist. Tatsächlich ist der Energiebedarf aber gar nicht so stark erhöht, wie oft angenommen wird. Der Bedarf an Makronährstoffen (Kohlenhydrate, Fett, Proteine) steigt im Verhältnis zum Bedarf an Mikronährstoffen (Vitamine, Mineralstoffe und Spurenelemente) nämlich wesentlich weniger stark an (14). Einfach gesagt brauchen wir in jeder Lebensphase dasselbe in unterschiedlichen Mengen. Details dazu möge man in Dr. Kellers Buch nachlesen. Eine Ausnahme bildet lediglich die Proteinversorgung bezogen auf die Zufuhr an essenziellen Aminosäuren. Während für den Erwachsenen nur 8 Aminosäuren lebensnotwendig sind, gelten je nach Quelle für Kinder 9-10 Aminosäuren als essenziell. Diese zusätzlichen Aminosäuren sind Histidin und Arginin (15). Wenig überraschend enthält die Muttermilch auch diese zwei semi-essenziellen Aminosäuren in ausreichender Menge und so ist die Versorgung während des Stillens sichergestellt (16). Danach sollte, wie in jeder Lebensphase, eine abwechslungsreiche und vollwertige pflanzliche Ernährung praktiziert werden, die dann auch den Bedarf an allen zehn Aminosäuren decken kann. Histidin findet man in in größeren Mengen in Nüssen, Samen, Hülsenfrüchten und Vollkorngetreiden. Besonders reich an Histidin sind Kidneybohnen (17), Sesamsamen, Sonnenblumenkerne (18) und Sojaprodukte (19). Falls die Frage innerlich aufkommen sollte: Der Konsum von sojahaltigen Lebensmitteln verweiblicht Männer nicht und verursacht auch keinen Brustkrebs bei Frauen. Diese und weitere Mythen widerlege in meinem Artikel für das Welt Vegan Magazin über Soja (20). Reich an Arginin sind im Pflanzenreich erneut die Sojabohne, Lupine und Erdnuss (21) sowie Sesam und Sonnenblumekerne (22). Auch einige Blattgemüse wie Spinat enthalten großzügige Mengen an Arginin (23). Positionspapiere der Ernährungsgesellschaften Sowohl im Artikel der BILD (24) als auch andere Quellen prangern immer wieder die gleichen angeblichen Mängel an, die ich nun wiederlegen möchte. Zuallererst: Seit 13 (!) Jahren sagt die größte Ernährungsgesellschaft der Welt, die Academy of Nutrition and Dietetics (A.N.D), dass eine rein pflanzliche Ernährung für jede Lebensphase einschließlich Schwangerschaft und Stillzeit geeignet ist. Somit wurde eine rein pflanzliche Ernährung von der A.N.D (vormals American Dietetic Association) bereits in 2003 als eine gesündere Alternative zur westlichen Mischkost empfohlen (25). Dies hat die Organisation im Jahr 2009 (26) erneut bestätigt und auch im Dezember 2016 veröffentlicht (27). Wie Sohra von www.tofufamily.de in einem weiteren Artikel zeigt, ist diese Meinung nicht nur in den USA vorherrschend, sondern auch in Kanada, Großbritanien und Australien (28). Nun aber zu den ,,kritischen Nährstoffen einer veganen Ernährung, die in Wirklichkeit gar keine sind, wenn man sich vollwertig und abwechslungsreich pflanzlich ernährt und seine Versorgung mit B12 sicherstellt. Im Artikel der BILD wird Professor Michael Melter, der Direktor der Klinik für Kinder- und Jugendmedizin der Universität Regensburg zitiert: ,,Durch fehlende Nährstoffe wie Eisen, Jod und Vitamin-B12 kann es zu verzögertem Wachstum, Gehirnschäden und Blutarmut kommen. (29) Die Deutsche Gesellschaft für Ernährung (DGE) setzt noch einen oben drauf und erweitert die Liste noch: ,,Bei einer veganen Ernährung kann es aufgrund des Verzichts auf jegliche tierische Lebensmittel zu einer Unterversorgung mit Energie, Protein, Eisen, Calcium, Jod, Zink, Vitamin B2 (Riboflavin), Vitamin B12 (Cobalamin) und Vitamin D kommen und die Zufuhr langkettiger n-3 Fettsäuren ist ebenfalls gering (30) Nachfolgend ist hier eine Stellungnahme von mir zu allen genannten Nährstoffen: 1. Energie   Energie? Steht da tatsächlich Energie? Eine rein pflanzliche Ernährung hat den großen Vorteil, dass sie tatsächlich reich an Mikronährstoffen und verhältnismäßig kalorienarm sein kann (!), wenn man es möchte und mit ihr abnehmen und sein Gewicht mühelos halten will. Jedoch kann man genau so gut auch mit einer rein pflanzlichen Ernährungsweise Personengruppen mit erhöhtem Kalorienbedarf (Schwangere Frauen, Heranwachsende und Sportler) versorgen. Man denke nur an Lebensmittelgruppen wie: - Nüsse & Nussmuse (Walnuss, Haselnuss, Mandel, Cashew, etc.) - Samen (Leinsamen, Hanfsamen, Chiasamen, Sonnenblumenkerne, Kürbiskerne, etc.) - Trockenfrüchte (Rosinen, Datteln, Feigen, Aprikosen, etc.) - Obst (Oliven, Avocados, Bananen, etc.) Diese vollwertigen Lebensmittel sind allesamt hoch kalorisch, liefern aber im Gegensatz zu vielen anderen energiedichten Lebensmitteln zusätzlich viele wertvolle Inhaltsstoffe. Nicht zu vergessen ist die große Auswahl an pflanzlichen Ölen, die ich zwar spätestens nach dem Erreichen der vollen Körpergröße auf ein Minimum reduzieren würde, die im Rahmen der Kinderernährung aber in geringen Mengen ihre Berechtigung haben können. Außerdem liefern Speiseöle mit einem Anteil an Mikroalgenöl wichtige langkettige Omega-3-Fettsäuren, wie wir später noch sehen werden. Getreideerzeugnisse wie Brot, Pasta, Reis, etc. und Hülsenfrüchte wie Linsen, Bohnen, Soja, Lupine, etc. würde ich nicht gerade als kalorienarm bezeichnen. 2. Proteine  Ein Blick auf die zuvor genannten Positionspapiere zeigt, dass ein Unterschreiten der physiologisch notwendigen Menge an Protein bei einer gut geplanten rein pflanzlichen Ernährung nicht zu befürchten ist. Im Rahmen der Schwangerschaft und Stillzeit steigt der Proteinbedarf um 20 % bzw. 35 % an (31). Dies ergibt ausgehend von der D-A-CH-Empfehlung in Höhe von 10-15 % an Proteinen innerhalb der Gesamtzufuhr für nicht-schwangere Erwachsene (32) eine Zufuhrempfehlung von 12-18 % Protein für Schwangere und 13,5-20 % für Stillende. Auch diese Menge kann durch eine vollwertige vegane Ernährung abgedeckt werden. Das immer wieder auftretende Argument der minderen biologischen Wertigkeit von pflanzlichen Proteinen gilt ebenfalls nicht mehr, sobald wir vielseitig essen. Denn dann ergänzen sich die einzelnen Aminosäuren der unterschiedlichen pflanzlichen Proteine untereinander, wie ich bereits in meinem Artikel über Proteinkombinationen ausführlich erklärt habe (33). Viel mehr Sorgen würde ich mir über die Überversorgung mit Proteinen machen, wie es bei beinahe allen MischköstlerInnen in Deutschland der Fall ist, die zum Teil 150 % der empfohlenen Menge an (großteils tierischem) Protein zu sich nehmen, wie die Ergebnisse der Nationalen Verzehrsstudie II zeigen (34). Einige Untersuchungen legen nahe, dass ein Übermaß an tierischem Lebensmitteln mit einem erhöhten Risiko für chronische degenerative Erkrankungen wie Koronare Herzerkrankungen (35) oder Diabetes Mellitus Typ II (36), einhergehen kann. 3. Eisen Ein Blick auf eine vergleichende Untersuchung aus der Schweiz zeigt: Die Eisenversorgung ist bei Mischköstlern, Vegetariern und Veganern ähnlich ausgeprägt (37). Eisenmangel ist aber ohnehin eher ein Problem des Verlustes (Monatsblutung, sehr häufiges Blutspenden, etc.) als der mangelnden Zufuhr. In einigen Untersuchungen war die Eisenzufuhr der Vegetarier sogar höher als die der Mischköstler (38). Wenn man diese erhöhte Zufuhr noch mit Substanzen wie Vitamin C kombiniert, kann aus der erhöhten Eisenzufuhr auch eine erhöhte Eisenaufnahme des schlechter resorbierbaren, dreiwertigen Eisens (Fe3+) werden. Wenn man zusätzlich noch auf den Abbau von Phytinsäure durch Einweichen, Keimen und Kochen bei Getreiden achtet und Tee und Kaffee aufgrund der Tannine eher zwischen anstatt zu den Mahlzeiten trinkt, steht der optimalen Eisenversorgung mit Pflanzen nichts mehr im Weg (39). Damit könnte man diese Debatte eigentlich beenden. Aber da wäre noch eine wichtige Sache bezüglich des ,,minderwertigen pflanzlichen Eisens in pflanzlichen Lebensmitteln im Vergleich zu dem ,,hochwertigeren tierischen zweiwertigen Hämeisen (Fe2+): Hämeisen scheint im Gegensatz zum pflanzlichen Eisen mit einem höheren Risiko für das Auftreten des Metabolischen Syndroms (40) und Koronarer Herzkrankheit (41) einherzugehen und so stellt sich die Frage, was ,,hochwertig in diesem Zusammenhang unbedingt wünschenswert ist. Wer wirklich Sorge hat, zu wenig Eisen im Rahmen einer rein pflanzlichen Ernährung zu bekommen, kann mit meiner super eisenhaltigen ,,Allroundbeilage (42) aus in Roter-Beete-Saft gekochter Hirse mit Kürbiskernen sowie jeder Menge Petersilie und Basilikum seine Eisenzufuhr rein pflanzlich auf die Spitze treiben. Durch die Zugabe von Zitronensaft kann die Eisenaufnahme zusätzlich verbessert werden, um auch den erhöhten Eisenbedarf während der Schwangerschaft und Stillzeit zu decken. Denn die normale Eisenzufuhr von ca. 15 mg für erwachsene Frauen verdoppelt sich während der Schwangerschaft auf 30 mg und beträgt auch während der Stillzeit noch etwa 20 mg (43). Diesem stark erhöhten Eisenbedarf sollte also in jeder Ernährungsform eine große Beachtung zugemessen werden. Die Deckung des Eisenbedarfs durch pflanzliche Lebensmittel ist mit ein bisschen Hintergrundwissen auch völlig ohne Supplements möglich. Nahrungsergänzungsmittel mit Eisen sollten nur in Fällen eines manifesten und nachgewiesenen Eisenmangels eingenommen werden und auch dann nur in Rücksprache mit einem Arzt (44). 4. Kalzium  Wie eine große Metaanalyse (45) und eine prospektive Kohortenstudie (46) gezeigt haben, scheint es keinen Zusammenhang zwischen dem Konsum von tierischer Milch im Kindesalter und der Knochengesundheit im Erwachsenenalter zu geben. Kalzium als einen kritischen Nährstoff in veganer Ernährung zu bezeichnen ist auch insofern unzutreffend, weil die kalziumreichsten Lebensmittel der Welt Pflanzen sind. Die Kalkalge ,,Lithothamnium Calcareum deckt bereits mit 3 Gramm ihren gemahlenen Pulvers den Tagesbedarf an Kalzium eines Erwachsenen zu 100 % und auch die Sangokoralle ist kalziumreicher als jedes Milchprodukt (47). Aber auch ohne diese in unseren Breitengraden nicht-alltäglichen Lebensmittel liefern Vollkorngetreide, Nüsse und Samen genügend Kalzium für unsere Knochen. Und eines der Gerichte aus meiner Kindheit ist da ganz vorne dabei: Brennnesselspinat! Sowohl Brennnesseln als auch Spinat sind, wie auch Grünkohl und andere dunkelgrüne Blattgemüse, enthalten reichlich Kalzium. Wie kalziumreich ist denn im Vergleich dazu die Milch? Milch enthält laut DGE etwa 120 mg Kalzium pro 100 g (48). Wie viel Kalzium enthält einfaches Mineralwasser? Manche Mineralwässer wie ,,Aqua Römer enthalten bereits halb so viel Kalzium wie Milch und so kann mit weniger als 2 Litern Mineralwasser unseren täglicher Kalziumbedarf in Höhe von ca. 1000 mg gedeckt werden (49). Der tägliche Bedarf an Kalzium für Schwangere und Stillende ist übrigens gleich hoch wie für Frauen im selben Alter, die nicht stillen oder schwanger sind (50). 5. Jod Wir werfen wieder einen Blick auf unsere vergleichende Untersuchung aus der Schweiz und sehen erneut: Sowohl Mischköstler, Vegetarier als auch Veganer erreichten im Durchschnitt nicht die empfohlene tägliche Menge an in Höhe von 200 mcg Jod (51). Jod scheint also durchaus kein ,,veganes Problem zu sein. Unsere Böden sind nun einmal nicht besonders reich an Jod, wir essen (zum Glück) nicht so viel Meeresfisch und Meeresalgen sind (leider) kein Teil der täglichen Kost in Deutschland. Wir alle sind also nicht sonderlich gut mit Jod versorgt, weshalb es ja auch jodiertes Speisesalz im Handel gibt, um die durchschnittlich schlechte Versorgung aufzubessern. Es reichen allerdings schon weniger als 1 g getrocknete, pulverisierte Wakame-Alge zur Deckung des Tagesbedarfs bzw. etwas mehr davon zur Deckung von 230 mcg für Schwangere und 260 mcg für Stillende (52). Ob man den Empfehlungen des ,,Arbeitskreis Jodmangel e.V folgen möchte und zusätzlich zur jodhaltigen Ernährung noch weitere 150 mcg Jod supplementieren möchte, muss man für sich entscheiden (53). Ich persönlich würde empfehle, die den Tagesbedarf an Jod durch eine saubere Quelle an biologischen Algen zu decken. 6. Zink Die Zufuhr an Zink ist ein Problem von vitalstoffarmen Ernährungsformen, die sich durch Industrieprodukte, Auszugsmehle und raffinierten Zucker kennzeichnet. Trifft dies auf eine vegane Ernährung zu? Ich würde sagen ,,jein. Denn was bedeutet überhaupt vegan? Es bedeutet einfach gesagt, dass man nichts vom Tier isst. Das kann im besten Fall heißen, eine gemüse- und obstlastige Ernährungsweise mit vollwertigem Getreide, Hülsenfrüchten, Nüssen und Samen zu praktizieren oder im Fast Food Laden um die Ecke veganen Burger mit Pommes und veganer Mayo zu essen. Bei Ersterer ist ein Zinkmangel bei isokalorischer Ernährung rein rechnerisch nur schwer möglich, bei Letzterer allerdings sehr wahrscheinlich. Natürlich kann man eine vegane Ernährungsform falsch praktizieren. Nur, weil man eine Ernährungsweise auch falsch machen kann, heißt das aber doch bitte nicht, dass sie per Definition mangelhaft ist. Hülsenfrüchte (Kichererbsen, Erbsen, Linsen, Sojabohnen) und Vollkorngetreide (Haferflocken, Dinkel, etc.) aber auch Leinsamen enthalten in Summe genügend Zink zur Bedarfsdeckung. Der eigentliche Tagesbedarf von ca. 7-10 mg für nicht-schwangere Frauen ist im Durchschnitt während der Schwangerschaft und Stillzeit um 50 % erhöht und so sollte man die zinkhaltigen Lebensmitteln vor dem Garen zum Abbau der Phytinsäure gut einweichen und mit Vitamin-C-haltigen rohen Lebensmitteln wie Zitronen, Orangen, Paprika oder Toamten zusammen verzehren, um die Aufnahmemenge zu erhöhen (54). 7. Vitamin B2 (Riboflavin) Bereits eine Hauptmahlzeit aus braunem Reis mit Linsen, Spinat und Champignons deckt den Tagesbedarf in Höhe von 1- 1,3 mg (für nicht-schwangere Frauen) ab. Wenn man dazu noch die Hefeflocken hinzufügt und sich ein paar Scheiben Tempeh anbrät, kommt man auch auf den um ca 20 % bzw ca 30 % erhöhten Bedarf während der Schwangerschaft und Stillzeit. Da einige konventionelle Pflanzenmilch- und Pflanzenjoghurtsorten wie jene von Oatly (55) oder Alpro (56) neben Vitamin D und Vitamin B12 auch Riboflavin enthalten, nehmen viele Pflanzenmilchtrinker und Pflanzenjoghurtliebhaber zusätzlich über diese Lebensmittel Vitamin B2 auf. Richtigerweise muss man aber anmerken, dass die Zugabe von Riboflavin bei weitem nicht in allen Pflanzenmilchsorten zum Einsatz kommt. 8. Vitamin B12 ,,Vegane Ernährung kann doch gar nicht natürlich sein, wenn du dazu eine Pille schlucken musst, ist einer der häufigsten Argumente in Gesprächen über vegane Ernährung. Für alle Interessierten habe ich diese Thematik in aller Ausführlichkeit in meinem Artikel zu Vitamin B12 behandelt (57). In zwei Sätzen zusammengefasst: B12-Mangel ist in erster Linie ein Problem der modernen Lebensumstände und Zubereitungsmethoden und nicht nur Veganer, sondern auch Vegetarier und viele Mischköstler in höherem Alter weisen niedrigere B12 Spiegel auf (58). Da Vitamin B12 wird von Mikroorganismen prodziuert, die wir auf vielen naturbelassenen Oberflächen finden. Erste Studien weisen darüber hinaus auch auf eine verlässliche pflanzliche B12 Quellen in korrekt angebauten Chlorellaalgen (59). Zur Deckung des erhöhten Tagesbedarfs von 3,5 mcg für Schwangere und 4 mcg für Stillende (60) empfehle ich aber selbstverständlich ausnahmslos jeder vegan lebenden Person die Nahrungsergänzung mit einem Vitamin B12-Präparat, wie es auch mein zuvor genannter B12-Artikel ausführlich beschreibt. Zur Debatte über die Natürlichkeit einer Ergänzung mit B12 in der vegane Ernährung sei noch hinzugefügt, dass laut der Befragung im Rahmen der Nationalen Verzehrsstudie II knapp 30 % der Befragten angaben, ein Nahrungsergänzungsmittel einzunehmen. 9. Vitamin D Die Versorgung mit Vitamin D hat so gut wie gar nichts mit unserer Ernährung zu tun, denn unser Körper bildet Vitamin D selbst, wenn wir genügend an der Sonne sind. Einen Vitamin-D-Mangel also irgendeiner Ernährungsform zuzuschreiben ist unangemessen. Jede interessierte Person kann zur Vertiefung gerne meinen Artikel zu Vitamin D lesen (61). Wie man anhand der Nationalen Verzehrsstudie II nachlesen kann, unterschreiten 82 % der Männer und 91 % der Frauen die Empfehlung für die Vitamin-D-Zufuhr (62). Wenn wir davon ausgehen, dass der Vegetarierbund mit seiner Schätzung von etwas 1,1 % der Bevölkerung an vegan lebenden Menschen richtig liegt (63), dann sehe ich hier über 85 % mit Vitamin unterversorgte Menschen in Deutschland, die sich nicht vegan ernähren. Die Empfehlung lautet also nicht mehr tierische Produkte zu konsumieren, sondern mehr in die Sonne zu gehen. Und zwar von April bis September (je nach Hauttyp) 15-30 Minuten um die Mittagszeit herum (64) und zwischen Oktober und März sollte man supplementerien oder (noch besser) in den Süden verreisen. 10. Langkettige Omega-3-Fettsäuren (EPA/­­DHA) Für unseren Körper essenziell, also lebensnotwendig, sind nur die in pflanzlichen Lebensmittel enthaltenen kurzkettigen, mehrfach ungesättigten Fettsäuren Linolsäure (eine Omega-6-Fettsäure) und ?-Linolensäure (eine Omega-3-Fettsäure). Um einen gemeinsamen Wissensstand zum Thema Omega-3-Fettsäuren sowie die Unterschiede zwischen kurzkettigen Omega-3-Fettsäuren (Linolsäure, ?-Linolensäure) und langkettigen Omega-3-Fettsäuren EPA (Eicosapentaensäure) DHA (Docosahexaensäure) und Arachidonsäure zu schaffen, bitte ich interessierte Personen erneut, meinen Artikel zu diesem Thema zu lesen (65). Die DGE kritisiert in ihrem Positionspapier, dass in einer strikten veganen Erna?hrungsweise kaum Eicosapentaensa?ure (EPA) und Docosahexaensa?ure (DHA) zugefu?hrt werden (66). Diese kann der Körper grundsätzlich aber aus den kurzkettigen Fettsäuren selbst herstellen, weswegen sie ja korrekterweise als ,,semi-essenziell bezeichnet werden. Ein Blick in die Literatur vermittelt zwar auf den ersten Blick, dass dies nur bedingt möglich ist, allerdings möchte ich Folgendes hinzufügen: Die Umwandlungsrate von ? -Linolensäure in EPA und DHA ist maßgeblich von der Zufuhr an kurzkettigen Omega-6-Fettsäuren abhängig, weil sich beide kurzkettigen Fettsäuren die selben Enzyme teilen, um in die jeweiligen langkettigen Fettsäuren umgewandelt zu werden. Wenn wir ein ausgewogenes Verhältnis von Omega-3-Fettsäuren zu Omega-6-Fettsäuren konsumieren, funktioniert die Umwandlung in EPA und DHA wesentlich besser. Ein gutes Verhältnis von Omega 3 zu 6 von 1:4. Welches Verhältnis nehmen wir durch eine durchschnittliche westliche Ernährung auf? Durchschnittlich ungefähr ein Verhältnis von Omega 3 zu 6 von 1:15 (ist es nicht andersrum?) (67). Aus meiner Sicht kann dann eine ausreichende Umwandlung in den Studien mit durchschnittlichen westlichen Menschen nicht beobachtet werden, was aber wenig Aufschluss über die Umwandlungsrate bei einer vollwertigen, Omega-6-reduzieren pflanzenbetonten Ernährung gibt? Wie haben es denn die abertausenden Menschen in den vergangenen hunderten von Jahren ohne direkten Zugang zum Meer (und damit zu Meeresfischen) und ohne einer Nordseefiliale um die Ecke geschafft, genügend langkettige Omega-3-Fettsäuren aufzunehmen? Wie wir es von vielen Mechanismen in unserem Körper kennen, wird der Körper weniger effizient in seiner Arbeit, wenn er im Überschuss mit Nährstoffen lebt. Das könnte auch erklären, warum Veganer in manchen Studien trotz niedrigerer Aufnahme an DHA über die Nahrung nicht höhere Serumwerte als erwartet aufwiesen (68). Um Spekulationen aus dem Weg zu gehen und auf Nummer sicher zu gehen, empfehle ich aber ohnehin jeder schwangeren und stillenden Frau die Einnahme von 250 mg schadstofffreien, umweltschonenden, fischfreundlichen EPA/­­DHA aus Mikroalgenöl. Denn das ist ebenso bioverfügbar wie jenes aus Fischöl (69) und dabei frei von Schwermetallen. Denn anscheinend sind einige Fischarten wie Thunfisch, Heilbutt, Hecht, Seezunge, Barsch, (spanische) Makrele und weitere in manchen Untersuchungen so belastet gewesen, dass der positive Effekt des DHA durch den Fischkonsum die negativen Folgen der Schwermetallbelastung nicht aufwiegen konnte. (70). Einige Fische wie Lachse waren weniger belastet, wiesen aber in anderen Untersuchungen erhöhte PCB Werte (= Polychlorierte Biphenyle; giftige und krebsauslösende organische Chlorverbindungen) auf. Obwohl PCBs in den 1980er-Jahren verboten wurden, reichern sich diese Stoffe aufgrund ihrer Langlebigkeit nach wie vor an der Spitze der Nahrungskette bei Raubfischen wie Lachsen an (71). Da fällt einem doch der Griff zum Mikoralgenöl gleich nochmal leichter, oder? Geburt und Stillzeit  Neugeborene von gut versorgten Veganerinnen hatten eine durchschnittliche Geburtsgröße und Geburtsgewicht (72) und haben sich normal entwickelt (73). Die Muttermilch von Veganerinnen bietet dem Säugling im ersten Halbjahr alles Benötigte, um sich gesund zu entwickeln. Die genaue Nährstoffzusammensetzung der Muttermilch ist dabei (in vielen aber nicht allen Punkten) von der Nährstoffzufuhr der Mutter abhängig. Die wesentliche Zusammensetzung der Muttermilch von Vegetarierinnen war in Bezug auf den prozentualen Fettanteil (74) sowie die Menge an Eisen, Kupfer, Zink, Natrium, Kalium, Kalzium, Magnesium und Laktose vergleichbar mit der Muttermilch von Mischköstlerinnen (75). Worauf auch während der Stillzeit weiterhin stark geachtet werden muss, ist die Vitamin-B12-Versorgung. Der Gehalt an B12 in der Muttermilch ist abhängig von der Versorgung der Mutter (76). Aber auch hier gilt: ist die Mutter gut versorgt, dann ist auch der Säugling gut versorgt. Fazit?  Ich hoffe, ich konnte in meiner Abhandlung bisher aufzeigen, dass eine vegan lebende Frau sich und ihr ungeborenes Kind während der Schwangerschaft mit einer vollwertigen, rein pflanzlichen Ernährung optimal versorgen kann. Mein Ziel ist es nicht, dass mit meiner Arbeit die Kluft zwischen den Ernährungsstilen zu vergrößern. Mehr Informationskampagnen für alle Bevölkerungsgruppen und Ernährungsstile sind eine dringend gebrauchte Maßnahme, denn auch der omnivor lebende Teil der Bevölkerung ist laut der Nationalen Verzehrsstudie II (51) zu großen Teil unterversorgt mit Vitamin C, Vitamin D, Folsäure, Jod, Eisen (Frauen), Kalzium (!) und Ballaststoffen (NVSII) sowie nach Aussage der Erhebung in der Schweiz auch in Bezug auf Vitamin E, Magnesium und Vitamin B 3 (Niacin) defizitär (52). Von der mangelhaften Aufnahme an vollwertigen Kohlenhydraten, Antioxidantien und sekundären Pflanzenstoffen ganz zu schweigen. Von daher denke ich, sollten wir uns keine Illusion darüber machen sollten, dass Nährstoffmängel in jeder Ernährungsform auftreten können und dringender Handlungsbedarf darin besteht, diese Personengruppen aufzuklären und dafür zu sorgen, dass sie mit den richtigen Lebensmitteln versorgt werden. Das große Potential einer veganen Ernährung besteht ohne Zweifel aber nicht nur darin, welche sehr gesunden Lebensmittel in großen Mengen zugeführt werden, sondern ebenso welche Lebensmittel gerade nicht zugeführt werden. Darin liegt meines Erachtens eine große Chance, der Epidemie an chronischen degenerativen Erkrankungen entgegenzuwirken. Niemand mag ernsthaft anzweifeln, dass die Ernährungsgewohnheiten der deutschen Bevölkerung ganz stark in die falsche Richtung gehen und dass ein wesentlich höherer Anteil an vollwertigen pflanzlichen Lebensmitteln ein wichtiger Schritt für die Gesundheit des Individuums (und damit für die Entlastung des Gesundheitssystems) sowie für unsere Umwelt (und damit für unsere Zukunft) darstellt. Dazu müssen wir keine Studien gegeneinander ausspielen oder Veredelungsverluste oder Co2-Äquivalente in der Tierhaltung berechnen lassen. Aber solange wir gegeneinander arbeiten, wird keine Veränderung stattfinden können. Denn wie Albert Schweitzer es treffend formuliert hat: ,,Mit gutem Beispiel voranzugehen ist nicht nur der beste Weg andere zu beeinflussen, es ist der Einzige. In diesem Sinne verweise ich auf Nummer 1 der ,,10 Regeln der DGE für vollwertige Ernährung: ,,Wählen Sie überwiegend pflanzliche Lebensmittel. Diese haben eine gesundheitsfördernde Wirkung und unterstützen eine nachhaltige Ernährungsweise. In dieser Regel sehe ich bereits mehr als nur eine kleine Schnittmenge zwischen einer veganen Ernährung und der Empfehlung der DGE, die eine definitive Zuwendung zu einer getreidebasierenden, vollwertigen Ernährung mit viel Gemüse und Obst zeigt. Die einzige Diskussion, die wir noch führen dürfen ist jene, aus welcher Quelle denn nun unsere Proteine stammen sollten. Und für dieses Gespräch bin ich mehr als offen und bereitwillig. Beste Grüße, Niko Rittenau   Quellen & Links:  (1)www.bild.de/­­geld/­­wirtschaft/­­wirtschaft/­­essen-schaedigt-ungeborene-babys-46862398.bild.html (2)www.bild.de/­­bild-plus/­­ratgeber/­­kind-familie/­­ernaehrung/­­ernaehrung-von-kindern-geschrumpftes-hirn-durch-veganismus-47803082,view=conversionToLogin.bild.html#fromWall (3) www.bild.de/­­ratgeber/­­gesundheit/­­ernaehrung/­­vegane-ernaehrung-schadet-kindern-49993144.bild.html (4) www.bmel.de/­­SharedDocs/­­Downloads/­­Ernaehrung/­­NVS_­ErgebnisberichtTeil2.pdf?blob=publicationFile (5)www.rki.de/­­DE/­­Content/­­Gesundheitsmonitoring/­­Themen/­­Uebergewicht_­Adipositas/­­Uebergewicht_­Adipositas_­node.html (6) www.wido.de/­­aktuelles/­­archiv/­­meldung-archiv/­­artikel/­­gkv-arzneimittelindex-so-viele-teure-neue-medikamente-wie-nie-zuvor.html (7) www.diabetes-deutschland.de/­­aktuellesituation.html (8) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­9863851 (9) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­25198208 (10) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pmc/­­articles/­­PMC2677007/­­ (11) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­16673753/­­ (12)www.facebook.com/­­niko.rittenau/­­photos/­­a.347845595425770.1073741831.278955552314775/­­605179559692371/­­?type=3&theater (13) www.tofufamily.de/­­ueber-die-diffamierung-veganer-eltern (14) Keller, M & Gätjen, E. (2017). Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit und Beikost. S. 47. (15) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­books/­­NBK234922/­­ (16) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pmc/­­articles/­­PMC3967730/­­ (17) www.nutritiondata.self.com (18) www.nutritiondata.self.com (19)   www.nutritiondata.self.com (20) www.nikorittenau.com/­­wp-content/­­uploads/­­2017/­­01/­­Doc-01-29-2017-19-34-11.pdf (21)   www.nutritiondata.self.com/­­ (22)   www.nutritiondata.self.com/­­ (23)   www.nutritiondata.self.com/­­ (24)   www.bild.de/­­ratgeber/­­gesundheit/­­ernaehrung/­­vegane-ernaehrung-schadet-kindern-49993144.bild.html (25)   www.vrg.org/­­nutrition/­­2003_­ADA_­position_­paper.pdf (26)   www.vrg.org/­­nutrition/­­2009_­ADA_­position_­paper.pdf (27)www.eatrightpro.org/­­~/­­media/­­eatrightpro%20files/­­practice/­­position%20and%20practice%20papers/­­position%20papers/­­vegetarian- diet.ashx (28)    www.tofufamily.de/­­vegane-kinderernaehrung (29)     www.bild.de/­­ratgeber/­­gesundheit/­­ernaehrung/­­vegane-ernaehrung-schadet-kindern-49993144.bild.html (30)   www.dge.de/­­wissenschaft/­­weitere-publikationen/­­fachinformationen/­­vegane-ernaehrung-saeugling-kindesalter/­­ (31)   Keller, M & Gätjen, E. (2017). Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit und Beikost. S. 47 (32)   www.dge.de/­­fileadmin/­­public/­­doc/­­ws/­­position/­­DGE-Positionspapier-Richtwerte-Energiezufuhr-KH-und-Fett.pdf (33) www.deutschlandistvegan.de/­­vegane-ernaehrung-proteine (34)   www.bmel.de/­­SharedDocs/­­Downloads/­­Ernaehrung/­­NVS_­ErgebnisberichtTeil2.pdf?blob=publicationFile (35)  www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­21912836 (36) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­23354681 (37) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­labs/­­articles/­­26502280/­­ (38) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­21616194 (39) Keller, M & Gätjen, E. (2017). Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit und Beikost. S. 75 (40) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­25084991 (41) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­24401818 (42) www.deutschlandistvegan.de/­­mineralstoffe-pflanzlich-decken-die-fantastischen-vier/­­ (43) Siebert, S. & Englert, H. (2016). Vegane Ernährung, S.79. Bern: Haupt (44) Keller, M & Gätjen, E. (2017). Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit und Beikost. S. 75 (45) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­20949604 (46) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­24247817 (47) www.deutschlandistvegan.de/­­mineralstoffe-pflanzlich-decken-die-fantastischen-vier (48) www.dge.de/­­wissenschaft/­­weitere-publikationen/­­faqs/­­calcium/­­#lm (49) www.aquaroemer.de/­­calcium-depot (50) Keller, M & Gätjen, E. (2017). Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit und Beikost. S. 75 (51) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­labs/­­articles/­­26502280/­­ (52) Siebert, S. & Englert, H. (2016). Vegane Ernährung, S.80. Bern: Haupt (53) www.milchindustrie.de/­­fileadmin/­­Dokumente/­­Themen/­­Wissenschaft_­Forschung/­­arbeitskreis-jodmangel-2015.pdf (54) Keller, M & Gätjen, E. (2017). Vegane Ernährung in Schwangerschaft, Stillzeit und Beikost. S. 51 (55) www.oatly.com/­­products/­­germany/­­haferdrink-calcium-3 (56) www.alpro.com/­­de/­­produkte/­­soja-joghurtalternativen/­­gross-geschmacksvariation/­­vanille#productrange (57) www.deutschlandistvegan.de/­­veganane-ernaehrung-vitamin-b12/­­ (58) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pmc/­­articles/­­PMC5130103/­­ (59) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­12656203 (60) www.dge.de/­­wissenschaft/­­referenzwerte/­­vitamin-b12 (61) www.deutschlandistvegan.de/­­vitamin-d/­­ (62) www.bmel.de/­­SharedDocs/­­Downloads/­­Ernaehrung/­­NVS_­ErgebnisberichtTeil2.pdf?blob=publicationFile (63) vebu.de/­­veggie-fakten/­­entwicklung-in-zahlen/­­anzahl-veganer-und-vegetarier-in-deutschland (64) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­25207380 (65) www.deutschlandistvegan.de/­­optimal-versorgt-mit-omega-3-ganz-ohne-fisch (66) www.dge.de/­­wissenschaft/­­weitere-publikationen/­­dge-position/­­vegane-ernaehrung/­­ (67) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­12442909 (68) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­20861171 (69) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­17713804 (70) www.sciencedirect.com/­­science/­­article/­­pii/­­S027869151100576X (71) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pmc/­­articles/­­PMC3385441/­­pdf/­­ehp.1104500.pdf (72) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­9844995 (73) www.onlinelibrary.wiley.com/­­doi/­­10.1111/­­j.1365-277X.1992.tb00129.x/­­abstract (74) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­3984932 (75) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­3998870 (76) www.ncbi.nlm.nih.gov/­­pubmed/­­2239784     Der Beitrag Gut versorgt: Vegane Ernährung für Schwangere & Stillende erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2017. február 2. Zöld Avocado 

Édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes,  vegán) Az úgy kezdődött, hogy AKCIÓS volt az ananász és az édesburgonya is a boltban... aztán úgy folytatódott, hogy mostanában a régi, kedvenc húsos ételeimet reformálom meg és varázsolom őket húsmentessé, a leginkább természethez (és nem pedig az élelmiszeriparhoz) közeli állapotba. Így hát végül úgy végződött, hogy a múltkori mexikói-magyar barátság után, most Délkelet-Ázsia konyháiba kalauzollak el titeket egy kis thaiföldi napsütésért. ;-) Az édes ízek kedvelőit most nagyon boldoggá fogom tenni! :-) Csak annyit fűznék hozzá: sokkal finomabb lett, mint azt elképzeltem! :-o  édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes,  vegán) HOZZÁVALÓK (Kb. 4 személyre) kb. 800 g batáta (vagy édesburgonya)  kb. 800 g friss ananász  4 ek kókuszzsír vagy olívaolaj  (Himalája) só, csipet őrölt fehér bors 2 ek világos szójaszósz, 2 ek balzsamecet (étkezési ecet is jó) 3 gerezd fokhagyma  1 közepes fej vöröshagyma  1/­­2 db zöld színű és 1/­­2 db piros színű kaliforniai paprika  1 tk frissen reszelt gyömbér  4 ek ketchup (paradicsompüré is jó)  3 ek édesítőszer tetszés szerint (én kókuszcukrot használtam)  1/­­2 db frissen facsart citrom leve  2 bögre barna rizs  (3 ek fehér szezámmag - elhagyható)  édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes,  vegán) ELKÉSZÍTÉS  1) A rizst feltesszük a szokásos módon főzni. (Dupla adag vízben, kb. 25 percig.)  2) Előkészítés: A vöröshagymát és a paprikákat hosszúkás csíkokra vágjuk.  A batátát (édesburgonyát) és a friss ananászt meghámozzuk és kb. kockacukor méretű formákra vágjuk.  3) Felteszünk egy WOK-ot a tűzhelyre. Beletesszük a kókuszzsírt, a vöröshagymát, a felkockázott batátákat, a csíkokra vágott paprikát egy 1/­­2 bögre tiszta vízzel főzni. Reszeljük hozzá a fokhagymákat és a gyömbért. Fedjük le fedővel és kb. 15 perc alatt főzzük félpuhára a batátát. 4) Ezután hozzáadjuk az ananászt és fedő nélkül még kb. 10 percig főzzük. 5)  Közben keverjük ki az édes-savanyú szószt: ketchup + szójaszósz + balzsamecet + édesítőszer + 4 ek tiszta víz.  Forraljuk fel az egészet, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a frissen facsart citromlét, majd az egészet keverjük az ananászos batátához. (Tetszés szerint megszórhatjuk szezámmaggal is.)  6) Egy utolsó összeforralás (kb. 2 perc) és már kész is.  7) Barna rizzsel, rizstésztával vagy üvegtésztával azonnal tálalható. (Én szervíroztam mellé friss és ropogós jégsalátát is.) édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes,  vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz!    édes-savanyú ananászos batáta rizzsel (mindenmentes,  vegán)Jó étvágyat kívánunk! :-) Tetszett a recept? Lapozz bele a Mit eszik a Világ? című könyvembe, melyben 284 színes oldalon ... ...és 170 db egészséges recepten keresztül ehetjük körbe a Világot!  Megnézhetjük együtt milyen alapanyagokat fogyasztanak már több ezer éve a távoli országokban,...  ...hogyan őrzik meg egészségüket és maradnak fiatalok az emberek,  ...miként készíthetjük el a természet kincseit az európai otthonunkban is könnyedén és ízletesen!  Számtalan recept,  sok-sok hasznos konyhai tipp és rengeteg természetes alapanyag, diétánkhoz igazítva!  "Draga Hanis Szonja! Mai nap megérkezett a nagyszerű könyved a Mit eszik a Világ? Nagyon profi munka, telis-tele jobbnál jobb nemzetközi receptekkel. Minden egyes oldalról árad a szeretet, a profizmus. Imádom a fotókat benne, nemcsak a finomabbnál finomabb ételekről, hanem rólatok és a csodálatos tájairól is! Nagyon gyakran fogunk belőle főzni az már biztos! Első receptem a Fahéjas-Karamellás Granola lesz. :-) Mégegyszer gratulálunk! Dave Raspberry is külön gratulál. A képek alapján úgy jó 100 receptre rá is bökött, hogy mit látna szívesen. A születésnapi menüjét is ebből fogom főzni. Dobai Szabina, vásárló" Kattints ide és nézz bele a könyvbe!     

Rezept: Vegane Mousse au Chocolat

2017. január 29. Deutschland is(s)t vegan 

Rezept: Vegane Mousse au ChocolatMousse au Chocolat – allein der Klang lässt alle Schokoladenfans und Naschkatzen dahin schmelzen. Aber geht das denn auch vegan? Oh ja, es geht und es geht sogar ohne Ei, ohne Zucker und ohne Zauberei. Wenn ihr die Schlagworte Mousse au Chocolat vegan in Google eingibt, dann kommen diverse Rezepte. Dieses Rezept ist eines meiner Lieblingsrezepte. Bei dieser Variante brauchst du nämlich nur wenige Zutaten und die hat man als Veganer eigentlich immer zu Hause. Ihr benötigt eine vollreife Avocado, die sollte schön weich sein. Also paar Tage vorher besorgen oder die reifen  Hassavocados am gleichen Tag verwenden. Die gibt es im Bioladen, im Rewe und sogar bei Aldi. Dann eine Banane, Kakaopulver, A gavendicksaft und etwas Hafermilch. Bei diesem Rezept können 4 Personen schlemmen, wenn der Hunger auf Schokolade größer ist, dann alle Zutaten verdoppeln. Los geht´s: Die Avocado einfach entkernen und ab in den Mixer.   Dann kommt die Banane dazu, die sollte reif sein und am besten schon etwas braun. So bekommt die Creme eine süsse Note ohne das  Zucker verwenden werden muss.  Dann gibst du einen großzügigen Löffel Kakaopulver dazu, wer es noch schokoladiger mag, der braucht hier nicht sparen.   Nun kommen 3 Esslöffel Hafermilch dazu. Du kannst auch Mandelmilch verwenden und wenn du keine Kalorien zählen musst auch gerne 2 Esslöffel Hafersahne. Alles schön im Mixer zu einem weichen und cremigen Mousse mixen. Und fertig. Voila! Noch etwas Deko mit Kakao Nibs, Nüssen und Kräutern und das Schlemmen kann losgehen. Im Video siehst du alle Schritte nochmal und kannst direkt mitmachen. Viel Spass und Bon Appetit.         Der Beitrag Rezept: Vegane Mousse au Chocolat erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Buch-Tipp: ,,Clean Eating vegan + Gewinnspiel

2017. január 24. Deutschland is(s)t vegan 

Buch-Tipp: ,,Clean Eating vegan + GewinnspielUnser Redakteur Patrick Bolk hat ein neues Buch rausgebracht. Es heißt „Clean eating vegan“ und ist im Riva-Verlag erschienen. Das Buch umfasst 244 Seiten und kostet 19,99 Euro. Doch: was bedeutet „Clean Eating“ eigentlich? Einfach ausgedrückt bedeutet „Clean Eating“ keine industriell verarbeiteten Lebensmittel zu essen. „Nur“ vegane Ernährung bedeutet nicht automatisch das sie auch „gesund“ ist. Ich selbst habe am Anfang meiner „Vegan-Karriere“ sehr viele Ersatzprodukte „wie Wurst“ oder „wie Käse“ konsumiert – einfach, weil ich es nicht besser wusste. Erst später ist mir aufgefallen, wie viele Zusatz- und Konservierungsstoffe, Geschmacksverstärker und Zucker in veganen Produkten enthalten sein kann. Ein kleiner Einblick in das Buch   Ich würde sagen „Clean eating vegan“ ist kein klassisches Kochbuch – es ist eher eine gut gelungene Kombi aus Ernährungsratgeber und Kochbuch. Neben Hintergrundwissen und praktischen Tipps findet man 50 kreative Rezepte für vollwertige Gerichte. Alle Rezepte sind nicht nur vegan, sondern frei von Zusatzstoffen und basieren auf naturbelassenen Zutaten. Ein kleiner Überblick der Kapitel von „Clean eating vegan“: - Was bei unserer Ernährung falsch läuft und wie uns die Lebensmittelindustrie reinlegt! - Aktuelle Ernährungskonzepte: Was zählt wirklich - und was ist nur Marketing? - Grundlagen: Saubere Lebensmittel, Rohkost, Superfoods, Bio, vegan, Ballaststoffe, Säure Basen-Haushalt - Gluten, Weizen und Soja: gefährlich oder nützlich? - So wirst und bleibst du Clean Eater in 10 Schritten! - Über 50 vollwertige und gesunde Rezepte zum Nachkochen und Inspirierenlassen Mir persönlich hat das Kapitel über „Gluten, Weizen und Soja“ wirklich weitergeholfen. Ich hatte mich vorher damit nie wirklich beschäftigt – und bin froh, nun einige, ungesunde Produkte von meiner Einkaufsliste streichen zu können. Es ist tatsächlich nicht „so easy“ mal eben auf „clean eating“ umzusteigen. Irgendwie ist man ja in seinen Koch- oder Einkaufsgewohnheiten „so drin“… oder? Allein möglichst ohne Zucker und Fett zu kochen ist erstmal eine Herausforderung – da hilft einem der Rezept-Teil von „Clean eating vegan“ auf jeden Fall weiter! Hier gibt es ein kleines Vorstellungsvideo zum Buch: Und hier gibt es eine Leseprobe zu Clean Eating vegan.  Mein Lieblings-Rezept: „Jakobsmuscheln“ auf Kartoffel-Merrettich Pürree Ich gebe zu, dass ich vor meinem veganen Leben sehr gerne Meeresfrüchte gegessen habe. Als ich „Clean eating vegan“ das erste Mal durchgeblättert habe, ist mir dieses Rezept sofort ins Auge gesprungen. Nicht nur wegen dem Foto… ich hatte gleich spontan Lust die „Jakobsmuscheln“ nachzukochen! Der Clou an diesem Rezept ist die Nori-Alge in Kombination mit den Seitling – Hallelulja! Sooo lecker! Zutaten für die „Jakobsmuscheln“: - 4 grosse Kräuterseitlinge -  1/­­4 L trockener Weisswein - 1 EL getrocknete Nori-Alge 1 TL Salz 2-3 Knoblauchzehen Saft von 1/­­2 Zitrone Zutaten für das Kartoffelpüree: 300 g Kartoffeln, mehligkochend 300 g Kartoffeln, festkochend 150 ml Sojadrink, ungesüsst 2 EL Tafelmeerrettich 1 EL neutrales Pflanzenöl Abrieb von 1 Bio-zitrone Zubereitung: Seitlinge putzen und die Stiele in gleich große Scheiben schneiden. Aus Weißwein, 1/­­4 l Wasser, Algen und Salz eine Marinade anrühren und die Pilze darin 2 Stunden einweichen. Für das Püree Kartoffeln schälen, in Stücke schneiden und mit ausreichend Salz weich kochen. Mit einem Kartoffelstampfer zu einem groben Stampf verarbeiten. Sojadrink erhitzen und unter die Masse rühren. Meerrettich und Öl unterziehen. Zitrone heiß waschen und gut abreiben. Dann die Zitronenschale in das Püree reiben und gut unterrühren. Abgedeckt warm halten. Pilzstücke mit Küchenkrepp abtupfen und kreuzweise einritzen. In einer Pfanne mit etwas Pflanzenöl von beiden Seiten scharf anbraten. Knoblauch fein hacken und zu den >>Muscheln

Kávés diós sütemény (vegán)

2017. január 14. Zizi kalandjai 

Kávés diós sütemény (vegán) Egy külföldi munka kapcsán kellett készítenem egy kávés süteményt. Tanakodtam, hogy mivel is álljak elő, amikor eszembe jutott, hogy banánkenyér formába öntöm, teszek is bele banánt, hogy édesítse természetesen a süteményt, meg “össze is ragassza”, de nem banánkenyérnek fogom hívni, mert ez nem az. Angolul coffee cake-nek hívják… ez igazából azt jelenti, hogy van a tésztájában kávé, de azt is jelenti, hogy kávézáshoz ajánlott finomság. Szóval banánkenyér alapot vettem, ahhoz adtam kávét, jó sok darált diót, vaníliát, juharszirupot… a tetejére pedig kókuszcukros aprított diót szórtam, hogy jó ropogós legyen. Elég sokáig sült a benne lévő nedves dolgok miatt (banán, kávé, rizstej), de egy óra után kivettem a sütőből, mert a tetején lévő dió különben megégett volna. A tészta nem maradt nyers, de ez egy igazán “nedves” , ragacsos, puha süti. Kávéhoz, teához, forró csokihoz ideális délutáni uzsonna, de délelőtti tízórainak is megteszi. A benne lévő kávé miatt gyerekeknek nem ajánlom, de ha őket is meg akarjuk kínálni, akkor készíthetjük gabonakávéval is. No persze akkor nem lesz meg az a nagyon finom enyhén kávés íze (olyan “kapucíneres”), amitől isteni ez a sütemény. A család tesztelte, odáig voltak érte… főleg apukám, aki alig hagyott kóstolót a család többi tagjának! Kávés diós sütemény (vegán) Hozzávalók: – 2 db érett banán, villával pépesre törve – 130 g darált dió – 135 g tönköly fehérliszt – 125 ml kávé vagy gabonakávé – 60 ml rizstej (vagy más növényi tej szobahőmérsékletű) – 6 evőkanál juharszirup – 3 evőkanál kókuszolaj (szobahőmérsékletű) – 2 evőkanál őrölt lenmag – 6 evőkanál víz – 3 és 1/­­2 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/­­2 teáskanál őrölt vanília – 1/­­2 teáskanál Himalaya só – 80 g dió, aprítva + 3 evőkanál kókuszvirág cukor (tetejére) Egy tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz. Sütőpapírral béleljünk ki egy 23 cm-es püspökkenyér formát. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: darált dió, liszt, vanília, só és sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a villával pépesre tört banánokat a kávéval, a rizstejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a zselés állagú lenmag “tojással”. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és jól keverjük át a tésztát. Öntsük az egészet a formába. Szórjuk meg a tetejét a kókuszcukros dióval és süssük az előmelegített sütőben 60-70 percig. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát. Elképzelhető, hogy a tészta nedves még egy kicsit, de ennek ilyen az állaga már készen is.

Csodapuding, amit mindenki meg szeretne enni

2017. január 3. Éltető ételek 

Csodapuding, amit mindenki meg szeretne enniMa közelharcot vívtak a gyerekeim, hogy melyik kapja meg ezt a csodapudingot, amelyet eredetileg magamnak készítettem el. Ezt tuti minden gyerek megeszi reggelire. Anélkül, hogy tudnák, egészséges, tápláló, és hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Az olajos magvak és a zab biztosítja a lassú felszívódást, a banán pedig azonnali energiával lát el. Kell ennél több?  Hozzávalók (1 adag): Csokipuding: - 1 banán - 1,5 dl növényi tej - 1 teáskanál kakaópor - 1 evőkanál chiamag - 3-4 csepp narancsolaj Mindent turmixolj össze. Tetejére: - Aszalványos granola - puffasztott quinoa - goji - gyümölcs (most mandarint tettem rá) - kókuszchips ... vagy amit szeretnél :) A nyertes... edzés után jól megérdemelt finomság.

Vegane Pâtisserie vom Feinsten: I AM Delicious in Berlin

2016. november 30. Deutschland is(s)t vegan 

Vegane Pâtisserie vom Feinsten: I AM Delicious in BerlinInzwischen bin ich bei süßen Naschereien, und das gebe ich ganz offen zu, sehr anspruchsvoll geworden. Während mich bis vor einigen Jahren jede vegane Kreation durch ihre bloße Anwesenheit zum Strahlen brachte, braucht es heute etwas mehr. Mehr als offensichtlich schnell zusammen gemixte Kuchen oder solche, die schon seit vorgestern in der Vitrine vor sich hin trocknen. Toll dekoriert oder geschmacklich raffiniert kombiniert..., das hat es mir angetan. Ich weiß, das sind, in Anbetracht der Tatsache, dass es vielerorts überhaupt keine veganen Kuchen oder gar eine vegane Bio-Konditorei gibt, hohe Ansprüche. Aber wenn es um Kuchengenuss geht, darf es doch eigentlich immer ein bisschen luxuriös zugehen. Biologisch, wunderschön und köstlich Und luxuriös ist das richtige Wort für die Törtchen und Kuchen, die mir im I AM Delicious in Berlin serviert wurden. Nachdem ich die vegane Bio-Konditorei, die im Oktober ihre Pforten in Berlin Mitte öffnete, eher durch einen Zufall entdeckt hatte, kam ich aus dem Staunen gar nicht mehr heraus und wusste gleich, dass ich diesen Laden unbedingt weiterempfehlen muss. Ich fühlte mich wie in einer französischen Pâtisserie, wo die Kreationen wie gemalt und fast zu schade zum Essen aussehen. Doch im Gegensatz dazu können vegane Naschkatzen im I AM Delicious nicht nur bewundernd schauen, sondern richtig zuschlagen. Die Qual der Wahl hatte mich fest im Griff und so konnte ich nicht anders, als vier verschiedene Verlockungen zu bestellen: Granatapfeltorte mit roher Creme und gebackenem Zitronenboden, Schoko-Bananen-Törtchen, rohes Zitronenmousse-Törtchen sowie Mohn-Aprikosen-Kuchen. Die Optik hatte nicht zu viel versprochen, alles war frisch und unglaublich köstlich. Besonders gut gefällt mir insbesondere die bunte Mischung aus rohen und gebackenen Kuchen bzw. dass rohe und gebackene Elemente in einem Gebäck miteinander kombiniert werden. Die Getränkekarte bietet verschiedenste Kaffee- und Teespezialitäten, die je nach Wunsch auch mit verschiedenen Pflanzendrinks zubereitet werden. Zitronenwasser steht zur freien Entnahme kostenlos zur Verfügung. Gegründet wurde die Konditorei von Inés Arau Mussons, die aus Liebe zur Natur, zu den Tieren und ihrer eigenen Gesundheit vor vielen Jahren beschloss, nur noch vegan zu backen und kochen. Sie legt großen Wert auf biologische und vollwertige Zutaten und wünscht sich, dass ihre KundInnen ihr Geschäft nach dem Schlemmen mit einem wohligen Gefühl verlassen. Dass Inés Liebe nicht nur dem veganen Backen, sondern auch Design und Fotografie gilt, wird an vielen Details des Ladens sichtbar. Das große Bild über einem der Tische und den fantastischen Blumensschmuck hätte ich jedenfalls am liebsten gleich mitgenommen. Und für alle, die Inés Gebäck gerne nachmachen möchten, lohnt sich ein Blick auf ihre Internetseite - dort verrät sie nämlich einige ihrer Rezepte. Fazit: Ob schokoladig, nussig oder fruchtig..., die Törtchen und Kuchen aus biologischen und vollwertigen Zutaten im I AM delicious sind optisch und geschmacklich echte Highlights. Die vegane Konditorei verwöhnt mit französischer Pâtisserie vom Feinsten in schönem Ambiente. I AM DELICIOUS Veteranenstraße 16 D-10119 Berlin www.iamdelicious.de www.facebook.com/­­IAMDelicious.de www.instagram.com/­­iam.delicious Öffnungszeiten: Mi-So 12- 18 Uhr Der Beitrag Vegane Pâtisserie vom Feinsten: I AM Delicious in Berlin erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Abszolút fitti keksz 2 + 2 fél hozzávalóból

2016. november 25. Kertkonyha 

Abszolút fitti keksz 2 + 2 fél hozzávalóbólA minap teát kortyolgatva annyira megkívántam mellé a kekszet, hogy azt el nem tudom mondani. Nincs is annál jobb, mint egy korty teát - egy harapás keksszel váltogatni, és közben csak nézni magunk elé. Szabályosan felér egy mantrával. Most már azt mondom, hála Istennek, nem volt itthon semmiféle keksz, mert másnap így kezdtem el egészséges recepteket keresni. Találtam is egy két hozzávalósat (banán és kókuszreszelék), de amikor megcsináltam, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne illatosítsam meg valamivel. Egy négy hozzávalós keksz persze már nem olyan bámulatos, de igazán megéri az a kis ízesítés, mert így lesz igazán melengető íze a keksznek. Asszem, én márciusig ezt eszem. :) Hozzávalók 8 db nagy kekszhez: [...] Bővebben!

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)

2016. november 21. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)

Vitaminbooster Nüsse - von Mandeln, Macadamia und Cashewkernen

2016. november 18. Deutschland is(s)t vegan 

Vitaminbooster Nüsse - von Mandeln, Macadamia und CashewkernenBestimmt hat jeder von euch schon einmal gehört, dass Nüsse gesund sind. Aber welche Nüsse gibt es eigentlich – und weshalb sind sie überhaupt gesund? Nüsse sind Kraftpakete in Mini-Format Nussfrüchte sind übrigens Schließfrüchte, bei denen alle drei Schichten der Fruchtwand verholzen, wobei meist nur ein einzelner Samen umschlossen wird. Man unterscheidet Nüsse im botanischen Sinn, wie z.B.: - Buchecker - Walnuss - Edelkastanie - Eichel - Erdnuss - Hanfnuss - Haselnuss - Macadamianuss um nur die bekanntesten zu nennen. Hingegen gibt es die sogenannten Steinfrüchte, bei der nur die innere Fruchtwand verholzt und die außen mit einer weichen Hülle umgeben sind. Im botanischen Sinn wären das also keine „echten“ Nüsse. Dazu gehören u.a: - Cashewnuss - Erdmandel - Kokosnuss - Mandel - Muskatnuss - Pekannuss - Pistazie Nüsse senken durch ihre mehrfach ungesättigten Fettsäuren nachweislich den Cholesterinspiegel im Blut und stabilisieren den Zuckerwert. Sie senken das Risiko an Magen- und Prostatakrebs zu erkranken, und schützen Blutgefäße und Herz. Wegen des hohen Fettgehalts sollte man bei Nüssen jedoch auch etwas auf die Menge achten, die man zu sich nimmt…  Meine drei Lieblingsnüsse sind übrigens Walnüsse, Pistazien und Mandeln. Walnüsse Denke ich an Nüsse, fallen mir zuerst Walnüsse ein. Geht euch das vielleicht auch so? Bei uns gab es in der Winterzeit immer Walnüssen – und ich kann mich noch gut daran erinnern, wie wir abends immer Nüsse „geknackt“ haben. Die Zusammensetzung der enthaltenen Fette macht die Walnuss einzigartig im Vergleich zu ihren Nuss-Kollegen. Sie ist besonders reich an lebensnotwendigen, mehrfach ungesättigten Fettsäuren und besitzt zudem den höchsten Gehalt an Alpha-Linolensäure. Walnüsse liefern zahlreiche Vitamine, sowie Kalium, Zink und Pantothensäure. Um ein feines Nussaroma zu bekommen, verwende ich Walnüsse am liebsten im Salat und in Waffeln. Pistazien Diese eigentlich „unechte“ Nuss ist eine gute Quelle für Vitamin E, Vitamin B1, Folsäure, Kalium, Calcium, Magnesium und Eisen. Pistazien enthalten Ballaststoffe, Vitamin B und reichlich Polyphenol-Antioxidanzien. Der Geschmack der Pistazie hat ein leichtes Mandelaroma, weshalb sie auch ,,Grünmandel genannt wird. Ich verwende Rohkost-Pistazien am liebsten in Pestos oder Dips. Mandeln Die Mandel ist eine ganz feine – allerdings auch „unechte“ Nuss ;-). Ihr edles Aroma macht sie zu einem perfekten Zutat in Schokolade und Kuchen. Die Mandel ist recht üppig: 30 Gramm Mandeln entsprechen ca. 200 kcal – allerdings ist der Sättigungseffekt auch dementsprechend. Hier gilt also auch: eine Handvoll genügt! Mandeln enthalten u.a. Tryptophan – ein Vorläufer des Neurotransmitters Serotonin, das für Entspannung sorgt. Mandeln liefern zudem Vitamin E, Vitamin B und einfach ungesättige Fettsäuren, die dazu beitragen können das „böse“ Cholesterin (LDL-Spiegel) zu senken und das „gute“ Cholesterin (HDL-Spiegel) erhöhen. Ich verwende Mandeln hauptsächlich um mir Mandelmus und Mandelmilch selbst herzustellen. Experten-Meinung Wir haben unseren Redakteur und Ernährungsberater Niko Rittenau zum Thema Nüsse befragt: Foto: Claudia Weingart „Nüsse sind wertvolle Lebensmittel und ich empfehle täglich eine Handvoll in Rohkostqualität (optimalerweise eingeweicht) zu essen. Einzig ihr etwas ungünstiges Verhältnis von Omega-3 zu Omega-6-Fettsäuren ist nachteilig, weshalb man zusätzlich auch vermehrt gute Omega-3-Quellen wie Mikroalgen, Hanfsamen und Chiasamen konsumieren sollte, um in etwa auf ein Verhältnis von 1 zu 4 (Omega 3 zu Omega 6) zu gelangen.“ Top-5 Nuss-Produkte Ich habe mich in den letzten Wochen ein wenig durch die „Nuss-Abteilung“ probiert und möchte hier meine fünf Lieblingsprodukte vorstellen: 1. Pistazien von Keimling 100 Gramm: 6,50 Euro Pistazien sind für mich der ideale Pausensnack. Sie sind auch meine Lieblinge unter den Nüssen. Dank der ungesättigten Fettsäuren sind sie eine echte Vitalquelle. Ungeröstet, ungesalzen – und aus Spanien! Mein Tipp: Ich verwende eine kleine Handvoll Pistazien, um einen „erdigen“ Salat aus Rote Beete, Birne und Feldsalat ein wenig „aufzupeppen“. Dafür die Pistazien ganz kurz in einem Blender häckseln – wirklich nur kurz, damit es keine Mehl wird! Hier der Link: http:/­­/­­www.keimling.de/­­pistazien.html 2. Cashewkerne von Keimling 200 Gramm: 7,95 Euro Diese Cashewkerne stammen aus Indonesien. Sie sind besonders reich an Tryptophan (essentielle Aminosäure) und liefern zudem Mineralien und Enzyme. Ein absoluter Klassiker in der veganen Küche ist rohköstlicher Käse aus Cashewkernen. Mein Rezept-Tipp: Schokomousse aus Cashewkernen Zutaten: 100 g Cashewkerne 100 ml Sojamilch 10 g Kokosöl 2 EL Kakaopulver 2 EL Agavendicksaft 1 Vanilleschote 2 TL Flohsamen-Schalen 1 Orange - Die Cashewkerne für ca 20 Minuten im Wasser einweichen und im Anschluss mit der Sojamilch, dem Kakaopulver, dem Agavendicksaft und dem Mark einer Vanilleschote in einen Mixer geben. Für eine Minute auf höchster Stufe mixen. - Die Masse in eine Schüssel geben. Jetzt die Flohsamen-Schalen unterheben und für 1 Stunde im Kühlschrank ziehen lassen. In der Zwischenzeit die Orangen filetieren. - Die Schokomousse in einen Spritzbeutel geben und mit einem großen Aufsatz in 2-3 kleine Gläschen schichten. Dabei jeweils eine Schicht Schokomousse und eine Schicht Orangenfilets anrichten. Mit einem Minzblatt garnieren. Hier der Link: http:/­­/­­www.keimling.de/­­cashewkerne-ohne-haut.html (Foto + Rezept von Keimling) 3. Mischmus 4 Nuts von Rapunzel 250 Gramm: 6,99 Euro Mittlerweile gibt es ja eine solche große Auswahl an Nussmusen, dass ich mich schwer für eins entscheiden kann. Dieses Mischmus mag ich derzeit besonders – da es gleich vier verschiedene Nüsse enthält: Erdnüssse, Haselnüsse, Mandeln und Cashewnüsse. Wie immer bei Rapunzel, aus biologischem Anbau und ohne Zusätze. Mein Tipp: Dieses Mus ist sehr vielseitig verwendbar. Ich mag es besonders zur Verfeinerung meiner Salat-Dressings oder in einem Smoothie mit Banane und Hafermilch. Hier der Link: https:/­­/­­shop.rapunzel.de/­­produkte/­­brotaufstriche-nussmus/­­nussmus-100-nuss/­­2085/­­mischmus-4-nuts  4. Walnussöl von Bio Plan?te 100 ml: 7,17 Euro Dieses Walnussöl ist geschmacklich wirklich köstlich. Es hat nicht nur ein feines Aroma, sondern ist auch reich an Omega-3-Fettsäuren. Übrigens: die Walnusskerne für das Öl werden in der urigen Landschaft Moldawiens geerntet. Mein Tipp: Dieses Öl passt sehr gut zu einem ganz flotten Salat aus zwei geraspelten Äpfeln und einer kleingeschnittenen Fenchelknolle. Dazu ist ein Dressing aus 2-3 Esslöffeln Walnussöl und einem Esslöffel Zitronensaft seeehr lecker! Hier der Link: https:/­­/­­www.amazon.de/­­Bio-Walnuss%C3%B6l-ger%C3%B6stet-Plan%C3%A8te-100/­­dp/­­B005K8WXEI 5. Bio-Mandeln von Lifefood 100 Gramm: 5,09 Euro Ich liebe den Duft und den Geschmack von Mandeln – deshalb sind sie in meiner Küche immer vorrätig. Diese Mandeln von Lifefood sind in bester Rohkostqualität und werden in Spanien angebaut. Mein Tipp: Am besten ihr habt immer ein Vorratsglas gefüllt mit Mandeln im Haus – denn damit lässt sich viel anfangen. Mit diesen Rohkost-Mandeln ist z.B. eine Mandelmilch easy-peasy hergestellt.  Und so gehts: Zutaten: - 200 g Mandeln - 1 Liter Wasser Zubereitung: Die Mandeln in einer Schüssel über Nacht in Wasser einweichen. Am anderen Tag das Wasser abschütten. Die Mandeln mit einem Liter Wasser in einen Mixer geben und 1-2 Minuten mixen. Anschließend ein Wäschenetz über ein Gefäß stülpen und die Masse hinein geben. Das Netz vorsichtig und langsam herausnehmen und auswringen. Fertig! Hier der Link: https:/­­/­­www.lifefood24.de/­­Lebensmittel/­­Nuesse-und-Samen/­­Bio-Mandeln.html *** Gewinnspiel *** Wir verlosen 3 x 1 „Mix Nuss Pur“ von Keimling. Mit Mandeln, Paranusskernen, wilden Erdnüsse, wilden Pekannusskernen, Cashews und Macadamianusskernen. Ihr möchtet am Gewinnspiel teilnehmen? Dann hinterlasst einen Kommentar oder Gruß unter diesem Artikel, bei Facebook unter dem Post oder bei Instagram unter dem Bild und sagt uns, warum ihr gewinnen möchtet. Das ,,Liken und ,,Teilen ist natürlich willkommen, aber keine Bedingung. Das Gewinnspiel endet 23. November 2016 um 12 Uhr. Die Gewinner werden ab dem 23. November 2016. August nach dem Zufallsprinzip ausgewählt. Die Geschenkaktion steht in keiner Verbindung zu Facebook und wird in keiner Weise von Facebook gesponsert, unterstützt oder organisiert. Gewinnberechtigt ist jeder Facebook-User aus Deutschland ab 18 Jahren, der unsere Geschenkaktionanweisungen befolgt. Der Rechtsweg ist ausgeschlossen. Deine Daten werden ausschließlich im Rahmen der Geschenkaktion genutzt, um die Gewinner zu ermitteln und zu informieren. Fotos mit freundlicher Genehmigung von Keimling.   Der Beitrag Vitaminbooster Nüsse – von Mandeln, Macadamia und Cashewkernen erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Szupergyors reggeli

2016. november 12. Éltető ételek 

Szupergyors reggeliAmikor a gyerekeim nem kását reggeliznek, hanem valami kenyérfélét, akkor magamnak egy szupergyors müzlit készítek. Ebben az a jó, hogy a pasik is könnyűszerrel el tudják készíteni, akár meglepetés reggelit is készíthetnek a párjuknak. Az alapja kedvenc növényi tejünk, amelyet sok nyers finomsággal turbózhatunk fel. Hozzávalók: - 2 dl növényi tej (pl. kókusz vagy mandula) - 1 banán - 2-3 evőkanál aprószemű zabpehely - kis marék apróra tört olajos magvak (pl. dió, kesudió, mandula, törökmogyoró, kendermag) - extra: puffasztott amaránt vagy quinoa, hajdinacsíra - vaníliapor, fahéj - házi eperlekvár vagy savanykás friss gyümölcs Elkészítése: Végy 2 dl növényi tejet (pl. kókusztej vagy mandulatej) és botmixerezz bele egy szép, érett banánt (de akár bele is kockázhatod). Szórjál hozzá 2-3 evőkanál apró szemű zabpelyhet és apróra tört olajos magot (pl. diót, törökmogyorót). Nézz szét a kamrában, ha találsz puffasztott amarántot vagy quinoát, az is kerülhet bele. Vaníliaporral vagy fahéjjal ízesítheted. Kockázz fel egy gyümölcsöt (ami éppen szezonálisan kapható) és jóízűen edd meg. :)

Rohköstlich, nachhaltig und liebevoll: Superfrans Feinkost-Manufaktur in Berlin

2016. november 3. Deutschland is(s)t vegan 

Rohköstlich, nachhaltig und liebevoll: Superfrans Feinkost-Manufaktur in BerlinAlle VeganerInnen, die ich kenne, sind – genauso wie ich – ein bisschen verrückt. Verrückt nach richtig gutem Essen. Dafür machen sie verrückte Sachen, wie Essensfotos auf Instagram anstarren, online-Speisekarten lesen oder kilometerweite Strecken zurücklegen. Die beiden ersten Sachen mache ich täglich (Asche auf mein Haupt), die letztere nur dann, wenn ich mir sicher bin, dass es sich richtig lohnt. So wie für das Superfrans in Berlin, für das ich zu den 680 Kilometern, die es von Wien entfernt liegt, sogar noch einige mehr in Kauf nehmen würde. Ich habe dem kleinen Bistro 2015, kurz nach seiner Eröffnung, das erste Mal einen Besuch abgestattet und mich sofort verliebt. Ein Jahr später war ich erneut vor Ort und jetzt ist endlich der Moment für eine Vorstellung dieser veganen Oase gekommen. In der Zwischenzeit hat sich nämlich einiges getan, was sie nochmals eine Stufe nach oben gehoben hat: Es gibt mehrere Tische und Stühle zum Verweilen, neues Geschirr und jede Menge frische Kreationen auf der Speisekarte. Rohkost vom Feinsten – Torten, Smoothies und Herzhaftes Natürlich gilt mein größtes Augenmerk wie immer der Kuchenvitrine und diese ist mit Köstlichkeiten gefüllt, die nicht nur toll aussehen und einfach herrlich schmecken, sondern für mich auch das gewisse Etwas haben. Rohkosttorten sind ja derzeit sehr trendy, unterscheiden sich, mit den obligatorischen Dattel-Nuss-Böden und Cashewfüllungen aber oftmals recht wenig voneinander. Im Superfrans stößt man allerdings auf viele unterschiedliche Geschmacksrichtungen und Texturen. Variationen wie Waldbeer-Pastete, Papaya-Cheesecake, Limettenmousse-Torte, Mohn-Mandel-Kuchen mit Kirschgelee, Triple-Choc-Torte oder Macarons sind ein wahres Fest und es ist direkt schade, dass diese so nahrhaft und sättigend sind, dass man nicht alle auf einmal vernaschen kann. Zu dem süßen Genuss bestellt man Kaffee, Tee, Säfte oder einen grünen bzw. fruchtigen Smoothie, für die Granatapfelkerne, Birnen, Nüsse, Spinat, Bananen und auf Wunsch viele weitere Superfoeds natürlich ganz frisch in den Mixer wandern. Das herzhafte Repertoire wurde sehr erweitert und so gibt es neben Lasagne, Flammkuchen und Quiche, die allesamt fix in der Karte stehen, auch die Wahl zwischen wöchentlich wechselnden und auf die jeweilige Jahreszeit abgestimmten Tagesgerichten. Das größte Highlight und die Seele von Superfrans sind aber nicht die Speisen an sich, sondern Franziska und Alex, die sich mit ihrem kleinen Laden am Prenzlauer Berg einen Traum verwirklicht haben. Den Traum von gesundem, nährstoffreichem und nachhaltigem Essen, fernab von industriellen Fertigprodukten. Die beiden führen ihr Bistro seit dem ersten Tag mit so viel Liebe und Herzblut und sind auch so regelmäßig auf Messen und Märkten vertreten, dass ich mich frage, wie sie das zu zweit alles schaffen. Aber mit dem Feuer in ihren Herzen ist anscheinend alles möglich. Dies geben sie seit kurzem auch in Workshops weiter. Wer also lernen möchte, wie man ein vier-gängiges Menü aus dem Mixer zubereitet, wie man rohen Mürbeteig ausrollt oder rohköstliche Cremetuffs aufspritzt, der ist hier bestens beraten. Fazit: Wer noch nicht verrückt nach süßen Rohköstlichkeiten ist, wird es spätestens nach einem Besuch in der Superfrans Feinkost-Manufaktur ganz sicher sein. Das kleine Bistro besticht durch herrliche Torten, ständig wechselnde herzhafte Speisen und leidenschaftliche Inhaber – ein Traum!   Superfran’s Feinkost-Manufaktur Prenzlauer Allee 176 D- 10409 Berlin www.superfrans.de www.facebook.com/­­SuperfransOnline/­­ www.instagram.com/­­superfranonline/­­ Öffnungszeiten: Mo-Fr: 11.00-20.00 Uhr Sa: 11.00-16.00 Uhr Der Beitrag Rohköstlich, nachhaltig und liebevoll: Superfrans Feinkost-Manufaktur in Berlin erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Teff őszi ízekben

2016. október 18. VegaLife 

Teff őszi ízekbenA teff egy gluténmentes gabona, amely leginkább Etiópiában terem. Érdekessége, hogy a legkisebb gabona. Kálciumtartalma magas, 180 mg/­­100g, emellett foszfor, vas és cinkben is gazdag, s mint a legtöbb gabona, úgy a teff B-vitamin tartalma is jelentős. Népszerűsítésére egy finom reggeli kását hoztam belőle őszi ízekben. Füge, dió, szőlő teszi nagyon finommá. Állaga és íze a teljes őrlésű búzadarából készült tejbegrízre emlékeztet, éppen csak gluténmentes és kevésbé hízlal.  A recept Hozzávalók: - 15 dkg teff -  2-3 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon) - 2-3 füge - 1 kisebb fürt szőlő - pár szem dió   Elkészítés: A teff gabonát annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Úgy is elkészíthetjük, hogy felforralt növényi tejet (vagy vizet) öntünk a teffre és állni hagyjuk.Kb. 20 perc alatt szívja magába a folyadékot. Ha még édesebben szeretnénk, édesíthetjük összezúzott banánnal, bár a füge és a szőlő meglehetősen édes gyümölcsök. A gyümölcsszemeket a tetejére helyezzük és dióval díszítjük. Komplett  tápanyagokban gazdag reggeliben lesz részünk.

11 Fragen an Winfried Holler von Keimling Naturkost (+ Verlosung)

2016. október 1. Deutschland is(s)t vegan 

11 Fragen an Winfried Holler von Keimling Naturkost (+ Verlosung)Vor einigen Wochen haben wir euch das sympathische Unternehmen Keimling Naturkost vorgestellt. Keimling ist ein Onlineshop, der eine große Auswahl an gesunden veganen, sehr häufig rohköstlichen Lebensmitteln und Küchengeräten verkauft. Wir wollten wissen: Wie fing das eigentlich an mit Keimling Naturkost? Und was hat sich verändert in den letzten Jahren? Freundlicherweise hat sich Firmengründer Winfried Holler Zeit genommen, unsere Fragen ausführlich zu beantworten. Lieber Herr Holler, wir würden gerne mehr über das Unternehmen Keimling Naturkost erfahren! Es wäre schön, wenn Sie uns die folgenden Fragen beantworten würden. Woher kam die Motivation, ein Unternehmen wie Keimling Naturkost zu gründen? Was ist das Besondere am Unternehmen? Als ich 1984 in der Buxtehuder Altstadt den Bioladen Kernbeißer übernahm, war ich durch meine Eltern quasi schon ,,vorbelastet. Bereits mit 14 Jahren ist mein Interesse an gesunder, natürlicher Ernährung erwacht, und es wuchs der Wunsch heran, mit meinem künftigen Beruf die Gesundheit der Menschen zu fördern. Ein entscheidender Faktor für ein gesundes Leben ist nun mal die Ernährung,  und genau da wollte ich ansetzen. Statt mich an kurzlebigen Trends zu orientieren, war und ist es mir auch heute noch wichtig, Gesundheits- und Qualitätsbewusstsein in meinem Unternehmen als Grundsteine zu verankern und mein Unternehmen nachhaltig zu führen. Darauf baue ich mit Keimling Naturkost erfolgreich seit nunmehr 32 Jahren. Eine der Besonderheiten, die uns von so manch anderem Unternehmen in diesem Bereich unterscheidet, ist, dass unser Leitgedanke eine vegane Rohkost ist. Dieser Leitgedanke durchzieht unser gesamtes Produkt- und Qualitätsmanagement. Das heißt, dass Produkte, die ich mit dem Prädikat ,,Rohkost anbiete, nicht über 45°C erhitzt wurden und auf dem gesamten Weg vom Baum bis zum Verbraucher ,,ihre Lebendigkeit und damit ihre wertvollen Inhaltsstoffe erhalten. Eine Aufgabe, die leichter auszusprechen als zu realisieren ist. Für mich ist außerdem das Thema Ehrlichkeit hochwichtig. Meine Kunden vertrauen mir und meiner Firma. Das verpflichtet mich zu einer ehrlichen Information. Das Produkt muss inhaltlich dem entsprechen, was außen auf der Packung oder in der Werbung steht. Immer häufiger sieht man jedoch, dass zwar Rohkost angegeben, aber nicht geliefert wird oder dass die Deklaration nicht ganz eindeutig ist. Menschen, die sich rohköstlich ernähren, haben ernsthafte Motive - da dürfen wir Kaufleute sie nicht mit unvollständigen oder sogar falschen Angaben betrügen! Was war das erste Produkt, das Keimling Naturkost angeboten hat? Wie viele Produkte zählt das Sortiment heute? Meine ersten Produkte im Buxtehuder ,,Fachgeschäft für Vollwerternährung Keimling waren seit 1984 Bio-Getreide, Bio-Vollkornbrot, Müslis, Bio-Obst und Gemüse, die ich bei Bio-Bauern der Region und Bio-Großhändlern in Hamburg selbst einkaufte. Darüber hinaus vertrieb ich als einer der Ersten ungeschwefelte Trockenfrüchte frei von Konservierungsstoffen, später aus biologischem Anbau. Ab 1989 ergänzte ich das Sortiment um hochwertige Geräte für die Rohkostküche wie beispielsweise Saftpressen, Dörrautomaten und Hochleistungsmixer. Heute umfasst unser Sortiment über 800 Produkte und wird ständig erweitert. Was ist Ihr persönliches Keimling-Lieblingsprodukt zurzeit? Das ist eine schwierige Frage. Schließlich wähle ich die Produkte selbst aus, die in den Verkauf gehen. Da mag man eigentlich alle. Bei den Saftpressen ist die Omega 8226 mein Lieblingsgerät, weil sie so einfach zu bedienen und zu reinigen ist und auch grüne Blätter sehr gut entsaftet. Mein Hit unter den Trockenfrüchten sind Aprikosen, die mit zwei bitteren Aprikosenkernen gefüllt sind. Unter den Superfoods mag ich besonders das Lucuma Pulver, weil es rohköstlichen Speisen eine zusätzliche Cremigkeit verleiht. Und nicht zu vergessen unser Leinöl, welches jede Woche auf Bestellung frisch gepresst wird. Warum setzt Keimling Naturkost so auf Rohkost? Was sind die gesundheitlichen Vorteile einer rohköstlichen Ernährung?  Wir erhalten aus der bunten Welt der Rohkost ein immens breites Spektrum an Vitaminen, Mineralstoffen, Enzymen und lebenswichtigen Proteinen. Rohkost bedeutet 100 Prozent Natürlichkeit. Die Zutaten sind maximal bis 45 Grad erhitzt. Natürlich gehören für mich zur Rohkost auch die Vermeidung von chemischen Schadstoffen und der biologische Anbau. Nur so bleiben die Inhaltsstoffe in den Lebensmitteln maximal erhalten und können entsprechend vom Körper aufgenommen und bestmöglich verstoffwechselt werden. Durch Kochen, Braten, Backen, Raffinieren oder Pasteurisieren hingegen werden viele Nährstoffe zerstört. Um es an einem Beispiel zu zeigen: Wenn Sie einen Apfel in fruchtbare Erde legen, entsteht ein neuer Baum. Legen Sie einen Bratapfel in die Erde, verfault er einfach, weil das Leben in ihm zerstört ist. Ähnlich verhält es sich mit Eiweiß. Ein gekochtes Ei wird nie wieder flüssig, da das Eiweiß denaturiert wurde. Auch essenzielle Fettsäuren in kaltgepressten Ölen sollten nicht erhitzt werden, weil auf diese Weise für den Menschen gefährliche Trans-Fettsäuren entstehen können. Vielmehr sollten wir von der Natur so profitieren, wie sie sich uns darbietet. Warum sind einige Rohkostprodukte so teuer, z.B. die Cashewkerne ? Danke, dass Sie diese Frage stellen. Normalerweise werden Cashews – und das wissen nur wenige – lange bedampft oder gar in siedendem Öl bei 220°C gekocht. Der Grund hierfür ist, dass die Schale sehr hart und nur schwierig zu entfernen ist. Durch das Kochen wird die Schale weich und löst sich leichter. (Zu dem Thema gibt es hier ein interessantes Video.) Nun verbietet der Rohkostgedanke das Kochen. Daher müssen die Cashews per Hand geknackt werden - und zwar jede einzeln. Dazu wurden spezielle Cashewknacker entwickelt, mit denen jede einzelne Cashew-Schale geknackt wird. Danach wird bei jeder Cashew die Haut mit einem Küchenmesser abgeschabt. Das braucht sehr viel Arbeitszeit, wodurch rohköstliche Cashews eben auch deutlich teurer in der Herstellung werden. Sie sind meines Erachtens aber auch viel besser. Unsere Keimling Nussmuse sind ein anderes Bespiel. Die Nüsse dürfen nur langsam vermust werden, da Reibungswärme entsteht. Je nach Herstellungsprozess werden die Mahlsteine oder die Pressschnecken gekühlt, damit das Nussmus nicht über 42 °C warm wird. Notfalls wird der Vermusungsprozess zum Zwecke des Abkühlens angehalten und später wieder fortgesetzt. Dies ist vergleichsweise aufwändig und schlägt sich natürlich im Preis nieder. Normale und auch Bio-Trockenfrüchte werden in der Regel bei 70 °C getrocknet. Unsere bei 40-45 °. Die erforderliche Trocknungszeit verlängert sich dadurch überproportional. Da Keime nicht durch Erhitzen oder Konservierungsstoffe abgetötet werden können, ist außerdem die Hygiene entsprechend strenger und teuer. Beim Transport und bei der Lagerung ist die Kühlung enorm wichtig, um die wertvollen Produkte zu bewahren. Um sicherzustellen, unsere Produkte als Rohkost anbieten zu können, sind wir im ständigen Austausch mit unseren Produzenten und Lieferanten und führen - oft gegen deren Widerstand - Kontrollmechanismen in den Produktionsprozess ein. Wie teuer ist Rohkost als Ernährungsform für den ,,Anwender? Rohkost kann sehr günstig sein, da kann fast aus der Natur leben kann - oder aber auch sehr teuer. Das hängt, wie auch bei einer ,,normalen Ernährungsweise, von jedem einzeln ab. Es gibt Rohkostprodukte, die sehr günstig sind. Denken Sie zum Beispiel an Sprossen, Keime und Weizengras oder Gemüse und Obst wie Kohlrabi, Möhren, Kohl, Zucchini, Äpfel, Birnen, Orangen usw. Eine einfache Rohkost mit Grundnahrungsmitteln bestehend aus den eben genannten Produkten kann richtig preiswert sein. Es kann aber auch sehr kostspielig werden, je nachdem, wie weit wir den Luxus treiben und inwieweit wir exotische Lebensmittel einbeziehen. Beispiele hierfür wären Avoacados, Mangos, Ananas, Papaya, Guave, Gojibeeren, Cashews, Macadamias, Pistazien - ach, und die vielen anderen köstlichen Lebensmittel, die mir jetzt noch einfallen würden. Generell gilt: Vielleicht kann sich nicht jeder jeden Tag Gourmet-Rohkost leisten, doch jeder kann zu 100 Prozent rohköstlich leben. Gesunde Ernährung ist keine Frage des Geldbeutels. Es ist eine Frage der Einstellung. Halten Sie eine 100%ige rohköstliche Ernährung für sinnvoll? Wie halten Sie persönlich das? Im Prinzip ja. Im Laufe der Evolution waren wir bis auf die letzten wenige Jahre auf Rohkost angewiesen. Denn Feuer gibt es ja noch nicht so lange. Wir sind also ,,konstruiert, um als optimalen Kraftstoff rohköstliche Nahrung zu uns zu nehmen. Es ist ja auch nur der Mensch, der seine Nahrung erhitzt, bevor er sie isst. Im Leben gebe ich folgenden Rat: Am wichtigsten ist es, auf den eigenen Körper zu hören. Er sagt uns ganz genau, was er benötigt – nur verstehen wir ihn leider oftmals falsch oder haben in der heutigen Zeit auch zum Teil verlernt, auf ihn zu hören. Ein großer Rohkost-Anteil auf dem täglichen Speiseplan ist auf jeden Fall immer zu empfehlen. Ob wir uns ausschließlich rohköstlich ernähren sollten oder nicht, muss jeder für sich selbst entscheiden. Wie bei jeder Ernährungsform gilt auch bei der Rohkost, dass wir ausgewogen und abwechslungsreich essen sollten. Mangelerscheinungen können überall auftreten, deshalb sollten wir uns niemals einseitig ernähren. Die Pflanzenwelt bietet uns dabei alles, was wir benötigen: Proteine erhalten wir aus grünen Blättern, Nüssen, Hanfsamen oder Sprossen, Kohlenhydrate aus Karotten und Früchten, verschiedene Vitamine stecken in fast allen Früchten. Fette nehmen wir über kaltgepresste Öle, Nüsse oder auch über Avocados und Oliven auf. Ich mag einfache Rohkost-Gerichte am liebsten. Für den guten Start in den Tag mache ich mir gern einen grünen Saft aus Salatblättern, Gurken, Selleriestangen, Keimling Frischleinöl und Superfoods. Am Wochenende bereite ich mir gern einen Rohkost-Pudding aus eingeweichten Chia-Samen mit geriebenem Apfel, pürierten Bananen und ein paar Nüssen zu. Mittags nutze ich meist die Keimling-Cafeteria, in der Rohkost-Menüs serviert werden. Abends gönne ich mir gern einen bunten Salat mit frischem Leinöl, etwas Zitronensaft oder Apfelessig. Ab und an steht auch mal ein selbst gemachter Rohkost-,,Zucchini-Puffer mit Cashews und frischem Apfelmus auf dem Speiseplan. Aber ich liebe es auch, manchmal abends gedämpftes Gemüse aus dem Wasserdampfgarer zu essen. Wie schaffen Sie es, sich auch im Alltag gesund zu ernähren? Eigentlich hat das in meinen Augen nichts mit ,,schaffen zu tun. Für mich ist die gesunde Ernährung ganz einfach ein entscheidender Teil meines Alltags. So sind frische, unerhitzte und unverarbeitete Lebensmittel einfach roh-köstlich und genießen bei mir den absoluten Vorzug. Das Wichtigste bei der Auswahl von Lebensmitteln ist für mich außerdem die Qualität. Beim Einkaufen entscheiden Fakten wie chemiefrei, reif, appetitlich riechend, aromatisch schmeckend. Da entstehen Glücksgefühle, die man spüren kann! Dieses Glücksgefühl erlebe ich zum Beispiel, wenn ich grüne Wildkräuter esse oder ein Getränk aus unseren getrockneten Getreidegräsern zubereite. Und eben das macht für mich die gesunde Ernährung viel einfacher, da sie ein entscheidender Bestandteil dessen ist, was mich glücklich und gesund macht. Superfoods sind ja sprichwörtlich in aller Munde. Was sind Ihre persönlichen Lieblings-Superfoods? Moringa Pulver liebe ich, da es gut schmeckt, viel Chlorophyll enthält und sehr nährstoffreich ist. Wie schon gesagt, bin ich ein großer Fan von Lucuma, vor allem wegen seiner küchentechnischen Eigenschaften. Unser Keimling Leinöl liebe ich, weil es nicht nur extrem reich an Omega-3-Fettsäuren ist, sondern auch, weil es richtig gut schmeckt – am besten in Mandelpüree! Haben Sie ein Lieblingsrestaurant, das unsere Leser unbedingt mal besuchen sollten? Rohkostrestaurants gibt es ja noch sehr wenige in Deutschland. Wer gerne biologisch, vegetarisch oder vegan, aber erhitzt isst, dem empfehle ich das La Monella in Hamburg am Hallerplatz. Abschließend: Haben Sie noch einen persönlichen Ernährungstipp für uns?  Ein wichtiger Tipp ist, vielseitig zu essen und Lebensmittel immer wieder abzuwechseln. Nicht vier Wochen lang nur Spinat oder Giersch in den Smoothie zu geben, sondern auch Kohl, Römischen Salat, Feldsalat, Brennnessel etc. Denn jedes Lebensmittel, mag es als noch so gesund gepriesen werden, hat ernährungsphysiologische Vorteile - und Nachteile. Das balancieren wir nur durch eine reichhaltige Auswahl aus. Aber das Wichtigste ist: Legen Sie sich keinen Zwang auf! Wir sind nicht nur Stoffwechsel, sondern auch geistige, sinnliche und soziale Wesen. Daher gilt für mich: Zuerst das Natürlichste, Frischeste und das am wenigsten Hitzebehandelte wählen und dann, wenn wirklich noch Hunger da ist, auch mal vom ,,normalen Essen zu nehmen. Denn Zwang engt uns ein, und wir sind doch zur Freude da. Zu unserer Freude und der Freude unserer Mitmenschen. Vielen Dank für das Interview! Zur Homepage von Keimling Naturkost geht es hier lang. Verlosung Netterweise hat Keimling Naturkost uns noch 2 Gläser Lucuma Pulver zur Verlosung zur Verfügung gestellt. Mit Lucuma kannst du u.a. Süßspeisen ganz wunderbar abrunden. Gewinnen kannst du, wenn du bis zum 10.10.2017 um 12 Uhr hier einen kurzen Gruß hinterlässt oder uns wissen lässt, welche Keimling-Produkte dir gut gefallen. Viel Glück! Der Rechtsweg ist wie immer ausgeschlossen. Alle Fotos mit freundlicher Genehmigung von Keimling Naturkost. Der Beitrag 11 Fragen an Winfried Holler von Keimling Naturkost (+ Verlosung) erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Csokoládés energiabomba turmix (vegán)

2016. október 1. Zizi kalandjai 

Csokoládés energiabomba turmix (vegán) Igazán jól indul a napunk egy ilyen energiabomba turmixszal. Van benne kakaópor, banán, mandulatej, spenót (opcionálisan hozzáadható) és egy különleges alapanyag: kendermag por. A kendermag por gazdag esszenciális aminosavakban, bővelkedik B- és E-vitaminban, valamint jelentős mértékben tartalmaz kálciumot, magnéziumot és káliumot. A kender másik erénye az, hogy gazdag Omega-3 és Omega-6 zsírsavakban. Ha nem sikerül beszerezni, anélkül is elkészíthető a turmix, esetleg adhatunk hozzá őrölt lenmagot helyette. Nyers kakaópor /­­ Kendermag por Ez olyan desszertet reggelire recept… nem mondom, hogy tegyünk (kókusz) tejszínhabot a tetejére, de ha mégis, akkor tényleg desszert lesz belőle. Jó sűrű turmix, ami feltölt bennünket reggelente vagy akár sportolás után (a kendermag por magas fehérjetartalma miatt kiváló táplálék kiegészítő sportolóknak)! Csokoládés energiabomba turmix (vegán) Hozzávalók 2 főre: – 2 bögre mandulatej (rizs-, zab- és szójatej is használható) – 1 db érett banán, meghámozva, szeletekre vágva – 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor – 1 evőkanál kendermag por – 1 kis maréknyi friss spenót (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A hozzávalókat tegyük turmixgépbe, és turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!

Vegan sein - Das Bewusstsein ändert sich: Gesundheit/Fitness

2016. szeptember 28. Deutschland is(s)t vegan 

Vegan sein - Das Bewusstsein ändert sich: Gesundheit/FitnessErst mit der veganen Ernährung habe ich angefangen, ein tatsächliches Bewusstsein für das was ich mir und meinem Körper „antue“ zu entwickeln. Neben meinem neuen Ernährungsbewusstsein, wollte ich mehr für meine körperliche Gesundheit und Fitness tun. Grüne Smoothies waren unser Einstieg in die pflanzenbasierte Ernährung und für die angestrebte Fitness, wurde umgehend eine Klimmzugstange im Flur angebracht. Eins… zwei… dreiiiiihhhaaaahh unsaubere Klimmzüge später merkte ich, das wird hart. Von der Couch auf die Trainingsmatte Vor meiner veganen Lebensweise, waren meine sportlichen Aktivitäten undurchdacht und nicht gerade zielführend – mehr Fake, für das eigene Gewissen. Zudem war ich zu diesem Zeitpunkt seit vielen Jahren Raucher und meine Gesundheit keine angestrebte Priorität. Man sagt „aller Anfang ist schwer“ und genau so sollte es auch für mich werden.  Aber genauso wird gesagt, „no pain, no gain“ und so habe ich angefangen, mich regelmäßig mit Sport an mein körperliches und geistiges Limit zu bringen. Durch spürbare Reize, ist es möglich eine Verbesserung zu erwirken. Beim Training war mein Reiz, zu spüren wie ich an meine Grenzen komme und es schaffe diese zu durchbrechen, neu zu stecken und stolz über mich und meine Grenzen hinaus zu wachsen. Klimmzug mit Message – Sebastian /­­ kohlundkarma Die Shirts gibts auf www.kohlundkarma.de/­­shop   Fitnessgrenzen ausweiten, durchbrechen und stolz sein Mein neues Bewusstsein für eine gesunde Ernährung und körperliche Fitness, hat mich irgendwann logisch schlussfolgern lassen, dass Rauchen einfach nicht mehr in mein Lebenskonzept passt. Es fiel mir zu einem gewissen Zeitpunkt absolut nicht mehr schwer die Finger von den Glimmstengeln zu lassen. Das ist jetzt ca. 1,5 Jahre her und ich bin sehr glücklich damit und auch ein Stück weit stolz dieses Laster ablegen zu können. Neben Körpergewichtstraining und Ausdauersport, habe ich angefangen mich ein wenig mit Agility-Training und Yoga zu beschäftigen. Auch Dani ist sehr an Yoga interessiert und übt ab diesem Monat wieder aktiv in einem ortsansässigen Yoga-Zentrum. Denkt jetzt aber nicht, dass ich die Mega- Sportkanone bin. Vielmehr habe ich,  für mich meinen Rahmen gefunden in dem ich wachse und prächtig gedeihe. Auf einem Wettkampf Treppchen zu stehen strebe ich dabei nicht an – mir geht´s vielmehr darum mich mit meiner eigenen Fitness zu belohnen. beim Yoga – Dani /­­ kohlundkarma Für mich war es einfach an der Zeit etwas zu ändern! Wichtig dabei ist es einen Plan zu haben. Dies war zwingend notwendig da ich mich selber, allein schon mental nicht mit Trainingseinheiten so fordern kann, wie es notwendig ist. Kurz gesagt, nimm eine Übung und mach so viele Wiederholungen wie du meinst machen zu müssen und zu können.  Das ist deine Komfortzone – eine Weiterentwicklung innerhalb dieser ist unwahrscheinlich. Nimm also die Anzahl deiner Wiederholungen Mal vier und du bewegst dich am Rand des notwendigen Limits. Sportliche Erfolge werden so realisierbar. Anti-Drill-Anmerkung: Die Sportliche Belastung sollte sich langsam steigern und bei Schmerzen ausgesetzt werden. Mein Doping: Bananen und Datteln Du hast diverse Möglichkeiten, deine sportliche Komfortzone zu verlassen. Zum Beispiel mit dem regelmäßigen Besuch eines  Fitness-Studios, gemeinsamen Workouts mit Freunden oder so richtig modern über eine Fitness-App. Für mich war ein regelmäßiges Treffen mit Gleichgesinnten sehr hilfreich, so kann man sich austauschen und gegenseitig motivieren. Mir war klar, dass ich die Zähne zusammen beißen muss. So plante ich mir feste Tage ein, stimmte mein Essen zeitlich ab, hatte immer Datteln und Bananen zum dopen dabei und versuchte meine letzten Trainings-Zeiten zu verbessern. Dies ist ein wichtiger Schlüssel: Mess dich nicht mit anderen, sondern mit deinem gestrigen ICH. Sei heute besser als gestern und wenn nicht? Dann beim nächsten Mal! Sei dir gewiss, wenn du eine gewisse Zeit einfach mal den Arsch hoch bekommst, entwickelt sich eine Routine und es wird einfacher. Auch der Ehrgeiz und der Spaß wächst und treibt dich voran. Mess dich nicht mit anderen, sondern mit deinem gestrigen ICH. Bitte stell dich nicht täglich auf die Waage. Ich habe z. B. an Gewicht zugelegt, bin aber optisch schlanker geworden. Muskeln sind durch ihre größere Volumendichte „schwerer“ als Fett. Mach lieber einmal im Monat ein Bild von dir, um dir die optische Veränderung zu visualisieren. Denk bitte auch nicht, dass größere Gewichte oder schwere Körpergewichtsübungen nur etwas für Männer sind. Auch Frauen sollten Ihre Muskulatur aufbauen. Dadurch wirst du schlanker und definierter. Auf dem Teller Um Muskeln aufzubauen, benötigt der Körper u.a. ausreichend hochwertige Proteine. Dies erreichst du z.B. durch Kombination von Lebensmitteln. Ich habe gezielt Hülsenfrüchte in meinen Ernährungsplan eingebaut, noch mehr als ich eh schon durch die vegane Ernährung am Start hatte. In Kombination mit Reis verbessert sich zusätzlich die Wertigkeit des Proteins. Dazu ergänze ich  z.B. noch Tofu, Nüsse, Mais, grünes Blattgemüse, Getreide und vieles mehr. Ab und zu baue ich ergänzend Hanf-, Erbsen- und Reisproteinpulver als Shake, nach schweren Sport-Einheiten ein. Ca. 1-2 Stunden vor meinem geplanten Training, snacke ich z.B. auf der Arbeit eine Mini-Schüssel mit Haferflocken, Soja-„Milch“ und einer Banane. So kann ich gleich gestärkt nach dem Feierabend trainieren. Für eine kurze Zeit habe ich alles was ich gegessen habe aufgeschrieben und ausgerechnet, welche Nährstoffe ich aus den Lebensmittel erhalte. Ich habe schnell gemerkt, dass ich mit einer ausgewogenen, abwechslungsreichen, veganen Ernährung, automatisch alles erhalte, was ich in meinem sportlichen Rahmen benötige. Anmerkung: Vitamin B12 und „Vitamin“ D sollte man in jeglicher Ernährungsform kontrollieren und ggf. supplementieren. „Ach komm, vegan? Sport? Damit wirst du auch nicht älter!“ Bratwurst, Chips, nen Pils und beim Fußball mit knallrotem Kopf meckern bis die Plauze bebt – ein Ruhepuls von 120/­­min sollte einem zu denken geben. Wer weiß wann man dahinscheidet?! Ich möchte gesund ins Alter schreiten und so fit wie nur möglich über den Jordan gehen. Wer will schon vorher 15 Jahre mit Medikamenten und jeglichen körperlichen Gebrechen den eigenen Tod herbeisehnen. Prognose: Ich lebe vielleicht nicht länger nur weil ich vegan bin – aber der Weg zu meinem Lebensende wird auf Grund dessen hoffentlich agiler, lustvoller, gesünder und tierleidfrei! Machst du mit? Das Neue ICH! - Treppe statt Fahrstuhl - Gemüse Sticks mit Dips statt Chips - Fahrrad statt Auto - Stehen statt Sitzen - Hülsenfrüchte statt Tierprodukte - Möhre statt Kippe - Grenzen überschreiten, statt Mauern bauen - fühlen statt verdrängen - in Ängste reinlehnen, statt reinfressen - Geschmack kommt nach Ethik - Neues kindlich erforschen, statt verbittert verneinen - Lebensmittel sollen Leben erhalten nicht schädigen - …   sportliche Grüße Sebastian –kohlundkarma   Der Beitrag Vegan sein - Das Bewusstsein ändert sich: Gesundheit/­­Fitness erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Vegane Kuchen und Getränke zum Verlieben: Das Voglhaus in Konstanz

2016. szeptember 7. Deutschland is(s)t vegan 

Vegane Kuchen und Getränke zum Verlieben: Das Voglhaus in KonstanzEs gibt Cafés, in denen einfach alles passt: der erste Schritt durch die Eingangstür, der Blick auf die Speisekarte, das Lächeln der Baristas, die servierten Speisen und Getränke. Ja, selbst die Rückkehr von der Toilette lässt einen dort entzückt schmunzeln. Wäre ich keine Veganerin, so wäre meine Liste solcher Lokale sicherlich länger, aber meist scheitert mein Rundum-Wohlfühlen an der mauen pflanzlichen Auswahl. Umso mehr freue ich mich, dass Das Voglhaus in der Konstanzer Altstadt meinen Weg gekreuzt hat, denn seitdem gehört es eindeutig zu meiner oben beschriebenen liebsten Café-Kategorie. Ursprünglich eröffnete dies 1999 als Fachgeschäft für Wohnaccessoires mit kleinem Gastro-Betrieb seine Pforten und wurde dann 2005 um das Café erweitert. Kein Wunder, denn das Konzept kam von Anfang an so gut an, dass das Haus heute selbst mit seinen jetzigen 60 Innen- und 40 Außenplätzen fast immer aus allen Nähten platzt. Im Voglhaus herrscht von früh bis spät buntes Treiben: Hier trifft man sich auf einen Kaffee, zum Plaudern, Stöbern, Snacken oder Naschen. Bestellt wird von der riesigen Speise- und Getränkekarte, die hinter der Theke hängt, Platz nimmt man an einem langen Tisch, auf den Stufen vor einer Wand oder im Schaufenster mit großen Sitzkissen. In dem recht beengten Altstadtgebäude ist wirklich jeder Winkel sinnvoll genutzt und gemütlich wie auch liebevoll gestaltet. Überall findet man ,,Kaffeesätze in Form von Wortspielereien oder Zitaten und verspielte Einrichtungs-Details. Wer sich in Lampen oder Dekoartikel aus dem Café verliebt, kann sich freuen, denn diese sind Wechselstücke und können käuflich erworben werden. Nachhaltig und fair Egal ob es sich um das Interieur, die Artikel im kleinen Kaufhaus, den fair-trade-Kaffee, die  hausgemachte Bio-Limonade oder die ökologische Seife in den Toiletten handelt, im Voglhaus wird viel Wert auf ein durchdachtes, nachhaltiges Sortiment gelegt, denn dieses ist - wo immer nur möglich - nach sozialen und ökologischen Gesichtspunkten zusammengestellt. Auch dafür gibt es von meiner Seite einen großen Pluspunkt. Vegane Vielfalt – Kekse, Kuchen, Kaffee Das Herzstück des Cafés, nämlich die Kuchenvitrine, lässt mich jubeln. Das passiert eher selten und vor allem dann, wenn ich gar nicht weiß, was ich bestellen soll: Marmorkuchen, Bananen-Walnuss-Brot, Apfel-Mandel- und Heidelbeertarte, Johannisbeerstreuselkuchen, Schoko-Mousse-Torte mit roten Beeren, Muffins und Cookies in vielen verschiedenen Sorten lachten mir bei meinen Besuchen entgegen. Allesamt vegan und als solche, durch die Auflistung der einzelnen Zutaten, optimal gekennzeichnet sowie mit Dinkelmehl gebacken. Die Kaffeespezialitäten sind nach Ländern sortiert und reichen von Espresso, Cappuccino und Caffé Latte (Italien), über Vanilla Latte und Moccaccino (Nord-Amerika) sowie Einspänner und Brauner (Österreich) bis hin zu Café au Lait und Café Noisette (Frankreich). Auch Nicht-KaffeetrinkerInnen (wie ich selbst) können sich über eine breite Getränkeauswahl fernab von  schnödem Beuteltee und Mineralwasser freuen. Der Matcha-Maracuja-Smoothie mit Kokos-Dinkelmilch und Kokossirup sowie die große Schale Getreidekaffee mit viel geschäumter Sojamilch haben mein Herz jedenfalls im Sturm erobert. Darüber hinaus gibt es noch viele weitere trendige vegane Getränke (sogar mit eigener Sommer-Karte), wie Spicy Matcha Latte, Iced Latte Macadamia, fruchtige Limonanden, verschiedene Eistees und natürlich edle Teespezialitäten von Assam bis Sencha. Getreidemilch kostet übrigens, im Gegensatz zu laktosefreier Milch, keinen Aufpreis (so liebe ich das). Wer herzhaft essen möchte, wird mit kleinen Speisen, wie unterschiedlich gefüllte bzw. belegte Wraps, Bagels, Salate oder auch Seitanschnitzel mit Kartoffelsalat, verwöhnt. Nach meinem ersten Besuch im Voglhaus wusste ich sofort, dass ich wiederkommen werde und habe dieses Vorhaben sogar innerhalb 24 Stunden wahr werden lassen. Leider ist weder das Beamen, noch das Mitnehmen von ganzen Häusern möglich - beides sollte für dieses Café aber schnellstens erfunden werden. Fazit: Das Voglhaus ist ein wunderbar charmantes Café, das sich mit seinem Konzept, seiner Ausstattung und seinem breiten und leckeren veganen Angebot deutlich von anderen Lokalen abhebt. Wer in Konstanz weilt, sollte einen Besuch auf jeden Fall auf die to-do-Liste setzen.   Das Voglhaus - Café und Kaufhaus Wessenbergstr. 8 D- 78462 Konstanz www.das-voglhaus.de www.facebook.com/­­dasvoglhaus/­­ Öffnungszeiten: Mo-Sa: 9.00-18.30 Uhr So: 11.00-18.00 Uhr Der Beitrag Vegane Kuchen und Getränke zum Verlieben: Das Voglhaus in Konstanz erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Prágai vegán étterem mustra

2016. augusztus 23. ZöldElla vegán életmód blogja 

Prágai vegán étterem mustraPrága az egyik legszebb európai főváros, éppen ezért kedvelt úticélja a világ minden részéről érkező turistáknak, akik között szép számmal fordulnak meg magyarok is, hiszen a cseh főváros aránylag gyorsan elérhető.   Mivel idén nyáron a nyaralásunkat Prágában töltöttük és nem csak 2-3 nap alatt rohantunk át a kötelező látványosságokon, ezért szerettem volna kipróbálni pár helyi vegán éttermet. Elsőként a legnagyobb magyar vegán csoportban kértem segítséget, hogy mely helyeket ajánlaná az, akinek van már tapasztalata valamelyik prágai vegán hellyel kapcsolatban, mivel az említett város közel van és tényleg kedvelt úticélja sok magyarnak, ezért gondoltam lesznek olyanok, akik tudnak majd nekem segíteni. Mivel konkrét helyet senki nem tudott írni, így a Happy Cow nevű oldalon (ez lényegében vegán és vegetáriánus étteremkereső, amelyen a világ minden tájáról lehet éttermeket keresni) kerestem rá, hogy merre vannak a városon belül vegán éttermek. Innentől kezdve pedig adta magát, hogy írjak egy prágai vegán étteremajánlót, hogy a Prágába látogató majdani vegán turistáknak megkönnyítsem az étterem választását. A képekre kattintva galéria nyílik a belsőtér és az általunk rendelt és kóstolt ételek fotóival. Vegans Prague Az étterem a vár alatt futó utcában található egy régi ház tetőterében. Cégér és az épületre kitett vegan feliratos zászló jelzi, hogy az étteremnél vagyunk. Az épület karban tartott, felújított, az alsóbb szinteken apartmanok működnek. Az étterem két szintes, illetve van egy ici-pici erkélye, amire két 2-3 fős társaság tud kiülni. A kilátás bámulatos, ugyanis a várra és a várfalra láthatunk rá, illetve a szomszédos házak tetejére. Az egész környezetnek "párizsi" hangulata van. Ha tudunk, akkor mindenképpen itt üljünk le. Az étlapon találunk előételként krémeket, főételként pedig hagyományos cseh ételt, fúziós ételeket, burgereket, nyers vegán fogásokat, salátákat és természetesen desszerteket közül is válogathatunk. Az italválasztékok is egész jó, főleg hogy vegán sör is kapható. Mi az étlapon szereplő két hagyományos cseh ételt (gyökér zöldséges, áfonya lekváros gombóc tál és egy több fajta ételből összerakott tálat) választottuk, illetve desszertnek szilvalekváros gombócot és csoki tortát. A tálalás mutatós, az ételek igen ízletesek voltak, illetve a kiszolgálás kedves, vendégközpontú volt. Az árak talán ebben az étteremben voltak a legmagasabbak, de hát az étterem fekvését itt is meg kell fizetni, hiszen közvetlenül a vár a tövében van egy elég frekventált helyen. Összességében csak ajánlani tudom a helyet, főleg az erkélyt mert nem mindennapi panorámával lehet elkölteni az ebédet, vacsorát ha ide betérünk. Cím: Nerudova 36 Prague 11800 (A vár alatt található, emiatt érdemes egybekötni a vár és az étterem meglátogatását.) Facebook   Honlap    Instagram Vegan City A Vegan City távolabb esik a turisták által preferált látványosságoktól, éppen ezért célzottan érdemes odamenni, vagy esetleg akkor lehet hasznos tudni, hogy merre van ha a környéken találunk magunknak szállást. Lényegében egy ázsiai konyhájú vegán gyorsétteremről van szó, amely önkiszolgáló, tehát mi magunk szedjük ki a választott ételeket és kívánt mennyiséget. 10 dkg étel 22 koronába került. A hely enteriőrje egyáltalán nem mondható letisztultnak, hiszen az étkezde hangulat keveredik a szappanoperákból ismert művirág halmokkal és némi ázsai hangulatú dekorral. Tehát itt tényleg csak gyorsan elfogyasztja az ember az ételt és már megy is tovább. Egyébként lehet elviteles dobozba is szedni ha nem ott szeretnénk megenni az ételt. Amit kissé furcsáltam, hogy bár voltak kirakva kész étel fotók és árak azok egyikét sem láttam a pultban. Ezt a részét nem sikerült megfejtenem. Az ételeket tekintve viszont nem volt panaszunk, elég finomak voltak. A párom sült krumplit evett kapros szószban lévő tofuval, én pedig zöldséges szója szószos tésztát, curry-s zöldségekkel és tavaszi tekercs szerűséggel.   Cím: Husitská 45 , Praha 3 Prague 13000 (B metróvonal Křižíkova megállójánál kell leszállni, onnan kb. 15 perc séta. Át kell menni a hegy alatt fúrt gyalogos alagúton!) Facebook Plevel Két Plevel étterem található Prágában, mégpedig a Plevel Jindřišská és Plevel Krymská. Mi a Jindřišská-ba látogattunk el, ugyanis ez a városközpontban található így a belvárosi séta alatt könnyen megközelíthető volt. Az étterem egy üzletházban van, így a keresésénél egy kicsit figyelni kell, hogy nem az utcáról nyílik közvetlenül a bejárata. Az étterem belül három részre van osztva, ugyanis van egy nagy, fotel székes rész, van a hagyományos éttermi asztal rész és a harmadik egy designe-onasabb, barátságosabb rész. Étlapról választhatjuk ki az ételünket, tehát a pincér szolgál ki minket. Az étlapon van előétel, leves, főétel, szendvics, nyers étel, desszert. Az ítalkínálatban pedig vegán bor és sör is van az üdítők és kávék mellett. Ez az étterem tökéletes találkozópont lehet baráti társaságnak is, azonban szerintünk kicsit sötét. Az étlapról mi a bab burgert sült krumplival és káposzta salátával, illetve a tempeh rolád paszternák pürével és grillezett zöldséggel ettük, inni pedig áfonyás limonádét és szójás tejes kávét ittunk. Az ételek nagyon finomak és laktatóak is voltak, az árukat tekintve pedig a helyi árakhoz viszonyítva szinte átlagosnak mondhatóak. Szerintem mindenképpen megéri ott enni. Cím: Jindřišská 901/­­5 Prague 110 00 (A vagy B metróvonal Můstek megállójánál kell leszállni)        Krymská 2 Praha 10 - Vršovice (22, 57 vagy 59-es villamos Krymská megállójánál kell leszállni) Facebook Jindřišská   Facebook Krymská   Honlap Raw for You Ezt az egy nyers vegán helyet próbáltuk ki, igazándiból csak egy életmentő sütire ugrottunk be. A hely irtó pici, lényegében 1-2 vásárló fér csak be, úgyhogy érdemes úgy számolni, hogy inkább elvitelre érdemes itt ételt venni. A hely kialakítása egyébként aranyos, kár hogy nem nagyobb pár négyzetméterrel. Az ételkínálatot sajnos nem tudtuk megnézni mert alig volt valami amikor mentünk, a "sajttortából" is csak pár szelet maradt. Sikerült kifognunk azt a napot, amikor a kis bisztró az ételeket fotóztatja, így arra készültek és korán zártak, minket is csak épp kiszolgáltak. Maga a süti finom volt, az alapján ajánlani tudom a helyet, azonban az árakat tekintve szerintem a többi általunk kipróbált étteremhez képest drága volt. Cím: Bubenečská 35 Prague 160 00 (A metróvonal vagy az 1, 5, 8, 18, 20, 25, 26, 51, 56, 57 számú villamosok Hradčanská megállójánál kell leszállni, onnan kb. 7-8 perc séta. Sréhen szemben van az Amerikai Nagykövetséggel, ami igen impozáns épület így nehéz nem észrevenni.) Facebook  Honlap  Instagram Loving Hut A Loving Hut egy étteremlánc, így több is található belőle a városban. Lényegében az ázsiai konyha dominál a kínálatban. Lehet venni fix. árért bizonyos ételeket, azonban itt van önkiszolgáló rész, ahol szintén az étel súlya alapján kell fizetni. Mi két étterembe látogattunk el, először a Jungmannova utcában található kisebb étterembe tértünk be. Ennek belső tere tipikus gyors étkezdei enteriőr. Mivel elég hideg volt aznap, így én meleg levest szerettem volna enni, amiből a kínálat szerint 3 fajta is volt. Azonban amikor kértem a kiválasztott levest, akkor kiderült, hogy csak egy fajta van, mégpedig a pho leves viszont az elég nagy adag. Tehát én pho levest ettem, aminek különösebb íze nem volt, de legalább meleg volt. A párom sajtburgert rendelt, mert a kirakott kép alapján elég jól megpakolt darabra lehetett számítani. A kapott burger sajnos elég satnya és szegényes volt, így jól lakni sem lehetett vele. Ez a hely őszintén szólva elég nagy csalódás volt, így átmentünk egy a közelben lévő másik Loving Hut étterembe, hogy tudjunk még valamit enni, illetve hogy megnézzük tényleg ennyire rossz e ez a vegán étteremlánc vagy csak mi fogtunk ki rossz éttermet. Jungmannova utcai étterem   Áttérve a Londýnská utcai étterembe már egy sokkal színvonalasabb és kellemesebb hangulatú hely fogadott minket, ahol a kínálat is jobb volt, illetve itt lehetett süteményt és fagylaltot is venni. A párom sült krumplit evett céklás szójabab sülttel, kukoricával és káposztával, míg én csokis banán tortát és sztracsatella fagylaltot. Összességében megérte ide átjönni, ezen a helyen kellemesen lehet eltölteni a vacsorát és több fős társasággal is be lehet ülni enni. Londýnská utcai étterem Minden esetre érdemes lecsekkolni a HappyCow oldalon a Loving Hut éttermeket, hogy melyikbe érdemes ellátogatni, mert tapasztalataim alapján jelentős minőségbeli különbségek lehetnek az egyes éttermek között.  Cím: Több étterem is üzemel, így érdemes városrészenként rákeresni a legközelebbi étteremre Facebook  Honlap  Instagram Herbivore A Herbivore az újvárosi részen a rakparton található, ahol már kevésbé találkozik az ember turistával, lényegében csak a helyiek járnak erre, emiatt célzottan érdemes felkeresni ezt a helyet. Vegán bisztró és bio bolt egyben, amely hihetetlenül hangulatos és kellemes kialakítású. Az ételes pult itt is önkiszolgáló, csak a sütemények azok, amit az itt dolgozók adnak ki. A tálalás pazar, az ételek ínycsiklandozóak, az ár az étel súlyától függ és sajnos elég magasan van árazva, hiszen 10 dkg étel 50 koronába került, ami a Vegan Cityhez és a Loving Huthoz képest is kétszeres árat jelent, tehát nem a legolcsóbb ebédet költöttük itt el. Azonban a hely kialakítása, hangulata és az ételek íze őszintén szólva megéri az árát. A párom chilis szójavirslis tortillát evett, én pedig rántott tököt, lencse salátát, cékla pogácsát, sült krumplit és beazonosítatlan gabonát, illetve egy nyers áfonya tortát. Cím: Rašínovo nábřeží 409/­­34 Prague 12800 (B metróvonal Karlovo náměstí megállójánál kell leszállni, onnan 5 perc séta) Facebook  Honlap Mi a fenti 6 prágai vegán étterembe látogattunk el, habár a kínálat az óriási, hiszen nagyon sok vegán helyre nem jutottunk el. A cseh fővárosban sokkalta több vegán vagy vegán barát étterem található, mint Budapesten, úgyhogy a magyar fővárosnak bőven van mit behoznia, még több jó vegán helynek helynek kell nyílnia. Amely éttermekre már nem maradt se időnk, se pénzünk de szívesen kipróbáltuk volna: Puro, Incruenti, Pastva,  Vegetka. Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is! Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés Mentés

,,Milch ist für´s Kalb - wir sind Erwachsen! - Interview mit Boxerin Melanie Fraunschiel

2016. augusztus 2. Deutschland is(s)t vegan 

,,Milch ist für´s Kalb - wir sind Erwachsen! - Interview mit Boxerin Melanie FraunschielDie dreifache österreichische Staatsmeisterin Melanie Fraunschiel im olympischen Boxen in den Gewichtsklassen 60kg und 64kg boxt seit 2010 und hat seitdem 55 Kämpfe absolviert. Sie boxt für das Nationalteam, hat den 5. Platz bei der EU Meisterschaft 2011 erlangt und holte Silber mit dem Team der Walküren in der italienischen Bundesliga 2014. Krankheiten, Hauptprobleme und Leistungseinbußen durch Diäten, basierend auf tierischen Proteinen, waren der Auslöser für Melanie Fraunschiel, ihre Ernährung auf eine vegane, vorwiegend rohe Ernährung umzustellen. Nach 5 Jahren verschiedenster Diät-Selbstversuche, um ihr Gewicht für die olympische Gewichtskategorie von 60kg zu reduzieren, gelangte sie durch pflanzliche Ernährung zu höherer Leistungsfähigkeit. Neben ihrer Vollzeitbeschäftigung als Qualitätsmanagerin an der MedUni Wien trainiert sie 9x/­­Woche und bestreitet ca. 10 Wettkämpfe pro Jahr. Wie kamst du zum Boxen? Nach 10 Jahren Kyokushinkai-Karate wechselte ich während meiner Bundesheerlaufbahn nach dem Studium an der Technischen Universität Wien im Jahr 2010 über zum Boxsport. Beim Bundesheer habe ich meinen Boxtrainer Gerald Pelikan kennengelernt und war bereit für eine neue Herausforderung. Allerdings ist das Umlernen auf eine andere Kampfsportart ein schwieriger Prozess, aber genau diese Herausforderung wollte ich annehmen. Bist du die einzige Boxerin in deinem Box-Stall? Es gibt einige Frauen und Mädchen, die in meinem Boxclub (Jab-Club) (www.jabclub.at ) trainieren, aber ich bin die einzige Boxerin in der Wettkampfmannschaft. Seit einiger Zeit habe ich allerdings eine Trainingspartnerin in der Wettkampfmannschaft! Viele Frauen haben das Boxtraining als optimales Fitnesstraining erkannt und sind fleißig dabei! Foto: Stephan Rökl Wie kamst du zur veganen Ernährung? Ich war früher, bevor ich mich pflanzenbasiert ernährt habe, sehr oft krank und habe auch viele Diäten durchgemacht. Jedenfalls war ich nach einem grippalen Infekt endlich wieder im Training und ein Boxkollege hat mir das Buch ,,Thrive von Brandon Brazier, dem veganen Triathleten, ans Herz gelegt. Ich habe mich mit meinen Problemen im Bereich der Haut, Gesundheit und Leistungsfähigkeit in seinen Ausführungen wieder erkannt. Das war für mich der Startschuss, diese Art der Ernährung auszuprobieren! Erst die einzige Frau und dann auch noch vegan. Wie reagierte der Stall? Sehr positiv, wenn auch immer begleitet von Skepsis. Meistens erhalte ich die Frage, wie ich mit pflanzlicher Ernährung meinen Proteinbedarf decke, oder ob ich Mängel habe, da leider noch immer der Gedanke vertreten ist, dass Sportlerernährung vorwiegend aus tierischen Produkten besteht. Allerdings habe ich eben keinen Mangel mehr, da ich die Produkte nicht mehr esse, die Vitalstoffe wie Mineralien und Spurenelemente daran hindern, aufgenommen zu werden. Mike Tyson und David Haye machen es auch vor und zeigen, wie gut diese Art der Ernährung funktioniert. Konntest du schon Box-Kollegen begeistern für die vegane Ernährung? Wenn ich merke, dass Boxkollegen ein Symptom haben, das ich auch hatte, als ich mich noch nicht vegan ernährt habe, dann informiere ich sie darüber und biete meine Hilfe an. Einigen konnte ich damit schon helfen oder zumindest einen Denkanstoß geben, sich bewusster zu ernähren oder den Fleisch- und Milchproduktekonsum zu verringern. Beim Boxen spielt das Gewicht aufgrund der Einteilungen in Gewichtsklassen eine große Rolle. Man hört von Boxern, dass sie hart arbeiten müssen, um beim Wiegen vor dem Kampf noch unter die geforderte Höchstmarke zu rutschen. Fällt dir das auch schwer? Inwiefern hilft dir dabei vielleicht die vegane Ernährung? Da ich, wie jeder andere Boxer auch, in einer Gewichtsklasse boxe, die nicht mein Wohlfühlgewicht wiederspiegelt, nehme ich, wie du richtig sagst, vor dem Wettkampf ab, bzw. versuche ich auch außerhalb der Wettkampfphasen mein Körpergewicht möglichst gering zu halten. Die Herausforderung besteht also darin, so kräftig wie möglich mit dem geringstmöglichen Körpergewicht zu sein. Früher habe ich mich sehr gequält, indem ich gefastet und mit Schwitzanzug trainiert habe, um unter die geforderten 60kg zu kommen und war dadurch sehr energielos. Mittlerweile schwankt mein Gewicht nicht mehr so stark und ich kann noch den letzten Rest vor dem Wettkampf abnehmen. Somit unterstützt mich die vegane Ernährung nicht nur im Bereich der Leistungsfähigkeit, Regenerationsfähigkeit und Gesundheit, sondern auch beim Abnehmen. Welche Ernährungsformen hast du bis jetzt ausprobiert und von welcher versprichst du dir den größten Erfolg? Und um auf die 60 kg zu kommen, habe ich wirklich alles ausprobiert. Angefangen hat es damit, dass mir Ernährungsexperten geraten haben ,,low carb, high protein zu essen. Somit landete Topfen (Quark) und diverse weitere Milchprodukte, Fleisch und Fisch auf meinem Teller! Meine Hautprobleme, unter denen ich bereits gelitten habe, wurden immer schlimmer und die Performance hat gelitten. Dann wurde mir Metabolic Balance (auch mit tierischen Produkten) empfohlen. Dieser vierwöchige Plan hat jedes Mal geklappt, nur leider habe ich hinterher wieder 4kg mehr gehabt und die Leistungsfähigkeit war im Gegensatz zu der, die ich momentan gewohnt bin, schlecht. Dann habe ich ,,Low-Carb auch mit Tierprodukten ausprobiert und viel Rohes gegessen. Dann kam im Frühling auf Sommer 2014 die Umstellung auf die vegane Ernährung und meine Hautprobleme waren sofort gelöst. Ich habe dann auch die ,,Starch Solution von Mc. Dougall ausprobiert, aber diese stärkebasierte Ernährung mit warmen Mahlzeiten gibt mir nicht die nötige Energie für meinen Trainings- und Arbeitsalltag. So kam ich zur Rohkost, die absolut meine Lieblingsernährung ist. Ich esse sehr gerne roh und merke, wie hoch mein Energielevel dadurch ist. Momentan experimentiere ich mit der Aufzucht von Sprossen und integriere diese in meinen Speiseplan. Man sieht dich auf deinem Facebook-Profil öfter auf Reisen. Welche Reisetipps würdest du Leuten geben, die auch mal im Ausland vegan ausprobieren wollen? Ich komme durch die Boxturniere sehr viel herum, wo ich aber immer meinen Sicherheits-Proviant mithabe und ansonsten von Salat und Kartoffeln lebe. Ab und zu verreise ich auch privat, z.B. um Surfen zu gehen. Am liebsten kaufe ich in fremden Ländern Obst, welches ich in Wien nicht so leicht oder so frisch und schmackhaft bekomme. Bevor ich in ein Land fahre, wo ich auch Zeit habe essen zu gehen, checke ich die TOP-vegan Spots, die im Internet bzw. auf Happy Cow empfohlen werden. Ich bin in Wien schon sehr Vegan-Restaurant verwöhnt, deshalb ist es gar nicht so einfach, mich zu begeistern. Bis jetzt habe ich Barcelona, Madrid und München unsicher gemacht, die Empfehlungen von dir befolgt und als ausgesprochen toll empfunden! Außerdem hat mir in München der Katzentempel sehr gefallen und in Madrid das Rayen Vegano und die Crucina. Wie sieht dein Essensplan vor und nach einem Training und vor und nach einem Kampf aus? Ich laufe um 06:30 los, um 3-4x pro Woche im CrossFIT Pantheon (http:/­­/­­www.crossfit-pantheon.com/­­ ) zu trainieren (https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=wu-XFuXAtMA ), oder ein Laufintervalltraining zu absolvieren, bevor ich weiter ins Büro laufe. Dort frühstücke ich meinen Green Smoothie (https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=Xl5M6p_­8s04&index=2&list=PLh6-euhDi6H1UdYr5aYykWplv8agUooi1) und viel Obst, Hanfsamen und gekeimte Sprossen. Wenn ich sehr hungrig bin vor dem Morgentraining esse ich ein paar Bissen Banane. Vor dem Training am Abend im Boxclub esse ich noch Obst und danach trinke ich sehr gerne meinen Regenerationsdrink aus Hanfsamen und Maca-Pulver. (https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=fSSbxSxhzMY&index=5&list=PLh6-euhDi6H1UdYr5aYykWplv8agUooi1) Vor einem Boxkampf esse ich mittags etwas Leichtes wie Salat mit Kartoffeln und vor dem Kampf noch Datteln. Danach gibt es auch eine Menge Obst, um die Kohlenhydratspeicher wieder aufzufüllen. Wo kaufst du ein? Ich bestelle mir das Adamah-Kistl, das von einem Bauern aus Österreich zugestellt wird. Neben dem ,,Kistl gehe ich fast jeden Samstag zum Hofer /­­Aldi einkaufen, aber zu 90% kommt Obst und Gemüse, wenn möglich in BIO Qualität, in meinen Einkaufwagen. Nimmst du Supplemente zu dir? Um mich zusätzlich zu meiner basischen, pflanzenbasierten, vollwertigen Ernährung bei der Regeneration zu unterstützen, kommen die Produkte von Feinstoff (www.feinstoff.net ) in meinen Smoothie. Ich spreche hier von Kakaopulver, Hanfsamen, Acai Pulver und dergleichen, also alles getrocknete und geriebene Pflanzen. Isolate nehme ich keine zu mir. Hast du ein Lieblingsrestaurant? Ja habe ich, allerdings kommt es darauf an, worauf ich Guster habe: Pizza, Wraps oder Rohkost? In der Casa Piccola werden die besten Pizzen serviert, I love Veggie Burger hat die tollsten Burger und Wraps und in der Dancing Shiva schlägt mein Rohkost-Herz höher! Was ist dein Lieblingsessen? Mein Lieblingsessen ist im Grunde ein bestimmtes Lebensmittel! Die Medjoul-Dattel! Da ich eine Naschkatze bin und den Geschmack von Karamell liebe, ist diese Dattel das Allerbeste, das ich entdeckt habe, nachdem ich auf die vegane Ernährung umgestiegen bin! Toll ist auch die Kombination von Nicecream (gefrorene Bananen als Eis gemixt) mit diesen Datteln! Was ist dein sportliches Ziel für die nahe Zukunft? Ich möchte auf jeden Fall noch auf einer Europameisterschaft boxen. 2011 habe ich den 5. Platz, allerdings auf der Gewichtsklasse bis 64kg, belegt. Staatsmeisterschaft werde ich dieses Jahr auch wieder boxen und mein Ziel ist es außerdem, 100 Boxkämpfe zu absolvieren. Momentan habe ich 55, ich bin gespannt, ob ich die mir gestellte Challenge schaffe. Homepage: ww w.veganwolf.at Facebook: www.facebook.com/­­melaniefraunschiel Instagram: _­veganwolf_­ Youtube: www.youtube.com/­­wegaincommunity Der Beitrag „Milch ist für´s Kalb – wir sind Erwachsen!“ – Interview mit Boxerin Melanie Fraunschiel erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Spinat: Superfood aus Deutschland + Gewinnspiel

2016. július 31. Deutschland is(s)t vegan 

Spinat: Superfood aus Deutschland + GewinnspielIch möchte euch heute ein echtes Superfood vorstellen. Und zwar – den Spinat! Vielleicht habt ihr – genau wie ich – auch nicht gewusst, wie gesund der wirklich ist. Klar, als Kind musste man immer seine Portion Spinat vom Teller aufessen… Aber wieso, weshalb und warum der wirklich gesund ist, habe ich nicht genau gewusst. Zudem fand ich die „damals übliche“ Zubereitungsart, meistens als langweilige Beilage, nicht besonders spannend. Viele Jahre später spielt Spinat auf meinem Speiseplan eine sehr große Rolle. Zum einen, weil ich ihn sehr gerne esse und er mir einfach schmeckt. Zum anderen habe ich seit vielen Jahren immer mal wieder Eisenmangel – und Spinat ist ein guter Eisenlieferant. Allerdings enthält er nicht sooo viel Eisen, wie uns Popeye das hat glauben lassen Aber: Spinat macht tatsächlich stark. Denn er nährt die Muskelzellen, genauer gesagt die sogenannten Mitochondrien – das sind die Kraftwerke der Zellen. Und leistungsstarke Mitochondrien sorgen für einen reibungslosen Ablauf im Körpergeschehen.   Was steckt nun wirklich drin im Spinat? Spinat ist erst einmal reich an Vitaminen (unter anderem Beta Carotin, Vitamin C und Folsäure), sowie Mineralstoffen (bspw. Magnesium und Calcium) und Spurenelemente (Eisen, Zink). Außerdem enthält Spinat viele Antioxidantien, die unsere Körperzellen vor schädlichen Einflüssen schützen können. Wer es genauer wissen möchte – das steckt alles in 100 g Spinat: - Physiologischer Brennwert: 20 kcal - Wasser: 92,7 g - Eiweiß: 2,5 g - Kohlenhydrate: 1,6 g - Ballaststoffe: 1,2 g - Fett: 0,4 g - Oxalsäure: 800 mg - Carotinoide: 0,7 mg - Vitamin B1: 0,1 mg - Vitamin B2: 0,2 mg - Nicotinsäure (Vitamin B3): 0,6 mg - Vitamin B6: 0,2 mg - Vitamin C: 40-150 mg - Vitamin E: 2,5 mg - Eisen: 3-4 mg - Kalium: 450 mg - Calcium: 130 mg - Kupfer: 0,1 mg - Magnesium: 23 mg - Natrium: 65 mg - Phosphor: 45 mg - Zink: 0,22 mg Spinatpflanzen werden übrigens zweimal im Jahr gesät und geerntet. Man unterscheidet zwischen dem zarten Frühlings- und Sommerspinat, der auch als Salat gegessen werden kann, und dem kräftigeren Herbst- und Winterspinat.   Experten-Meinung Wir haben unseren Redakteur und Ernährungsberater Niko Rittenau zum Thema Spinat befragt:   ,,Spinat enthält – wie alle dunkelgrünen Blattgemüse – reichlich Chlorophyll, welches als sekundärer Pflanzenstoff antioxidativ und damit schützend auf unsere Zellen wirkt. Neben dieser Schutzfunktion für unseren Körper enthält Spinat reichlich Beta Carotin, Folsäure und auch Eisen. Zwar bei weitem nicht so viel, wie viele denken, aber durch die Kombination mit Vitamin C haltigen Lebensmitteln wie Zitrone oder Paprika kann die Eisenaufnahme im Körper stark gefördert werden. Aufgrund der ebenfalls im Spinat enthaltenen Oxalsäure empfiehlt es sich, rohen Spinat nicht in Übermaßen zu verzehren und in den grünen Smoothie und Salaten auch viel anderes Blattgrün zu integrieren. Da die Oxalsäure durch das Kochen stark reduziert wird, ist bei gekochtem Spinat weniger Vorsicht geboten.     Zusammenfassend kann man mit ganzer Überzeugung sagen: Spinat ist ein echtes Superfood! Und hat noch einen unschlagbaren Vorteil: er kommt aus Deutschland! Da das Blattgemüse im frischen Zustand zart und empfindlich ist, und auch nicht ganzjährig zur Verfügung steht, wird ein Großteil der Spinaternte tiefgekühlt in den Handel gebracht. Natürlich kann man sich streiten, ob nun die frische oder die tiefgekühlte Variante gesünder ist. Ich denke, da kann sich jeder seine eigene Meinung bilden. Wird der frische Spinat möglichst zeitnah und schonend zubereitet – ist er natürlich mega-gesund. Dank der schnellen, schonenden Verarbeitung ist die tiefgekühlte Version ebenfalls noch voller Nährstoffe und zudem ganzjährig „zu haben“. NEU! Der Spinat mit dem Blubb – jetzt auch vegan Sehr zu meiner Freude gibt es jetzt von iglo eine vegane Spinat-Variante – und zwar mit Alpro. Oh yeah! Und enthalten sind nur gute Dinge: Spinat (80%), Alpro(R)Sojadrink (11%) (Wasser, Sojabohnen), Wasser, Rapsöl, Stärke, Salz, Pfeffer, Gewürze. Cool, oder? Übrigens: Durch die Schockfrostung bleiben alle wichtigen Inhaltsstoffe optimal erhalten. Der TK-Spinat ist somit eine echte Vitaminbombe und so eine sehr gute Alternative zu frischem Spinat. Je nach Größe der eigenen Gefriertruhe lässt sich das feine Superfood unabhängig von Saisonzeiten lagern. Das könnte dann vielleicht so aussehen Wer mehr über iglo und das vegane Sortiment erfahren möchte, der schaut doch gerne hier vorbei. Rezepte Hier meine Lieblingsrezepte mit Spinat – tiefgekühlt und frisch (+ ein Rezept aus der Community… vielen Dank dafür!) Bananen-Spinat Smoothie Mein Lieblings-Smoothie: sehr wenige Zutaten + toller Geschmack! Zutaten: - 2 Bananen - eine große Handvoll Babyspinat - 100 ml Wasser Zubereitung: Bananen schälen und grob zerkleinern. Babyspinat waschen und trocken schleudern. Alle Zutaten in einen Mixer geben, Wasser hinzufügen (wer es flüssiger möchte, fügt noch mehr Wasser oder Eiswürfel hinzu). Spinat-Dip Diesen Dip habe ich hier gefunden. Er ist sehr lecker zu einer Rohkostplatte oder zum Dippen für Cracker. In doppelter Menge ist er auch perfekt als Party-Mitbringsel. (Foto: vitaest Blog) Zutaten: - 1 Tasse (160 g) Cashew - 225 ml Wasser - 2.5 Esslöffel Apfelessig - 1 Teelöffel Senf - 1 Teelöffel weißes Mandelmus - 2 Teelöffel Gemüsebrühe - evtl. etwas Ahornsirup - Pfeffer Alles Zutaten in einem Mixer pürieren. Dann brauchst Du noch: - ca. 150 gramm frischen Spinat, dünsten und kleinschneiden - 4 Frühlingszwiebeln (klein geschnitten) - 10-12 Wasserkastanien (klein geschnitten) (Asia-Shop) Alle Zutaten in eine Schüssel geben und vorsichtig miteinander vermengen. Mindestens 1 Stunde im Kühlschrank durchziehen lassen! Pasta mit Spinat und Walnüssen Dieses Gericht macht meiner Meinung nach sofort glücklich. Nudeln gehen sowieso immer – und in Kombi mit „guten“ Zutaten wie Spinat und Walnüssen – wird das Ganze auch noch gesund. Zutaten (1-2 Portionen): - 250 gramm Vollkorn-Pasta (Sorte nach Wahl) - 1 Packung iglo Spinat mit Alpro (aufgetaut) - 1 Handvoll Walnüsse (gehackt) - 1 Zwiebel (klein geschnitten) - 1 Knoblauchzehe (ausgepresst) - 1 Teelöffel Kokosöl - Salz und Pfeffer nach Belieben Zubereitung: Die Pasta wie gewohnt kochen, abgießen und zur Seite stellen. In einer sehr großen Pfanne oder in einem Wok das Kokosöl erhitzen und die Zwiebel und die Knoblauchzehe darin andünsten. Den Spinat in die Pfanne geben und alles miteinander vermengen. Nun die Nudeln hinzufügen und alles nach Geschmack salzen und pfeffern. Die Spinatpasta auf Tellern servieren und mit den Walnüssen bestreuen. Spinat-Salat Einer meiner „Klassiker“, wenn es frischen Spinat gibt. Zutaten: - 200 gramm Babyspinat oder Blattspinat (gewaschen) - 1/­­2 Avocado (klein geschnitten) - 3 Stück Rote Beete (vorgekocht und in Stücke geschnitten) - 1 Apfel (gewaschen und in Stücke geschnitten) - Walnüsse (menge nach Geschmack) - Olivenöl, Zitrone, Salz und Pfeffer Zubereitung: Aus Olivenöl, Zitrone, Salz und Pfeffer eine Vinaigrette nach Belieben zubereiten. Alle Zutaten in eine Schüssel geben und mit dem Dressing vorsichtig vermengen. Mit den Walnüssen dekorieren. Fertig!    ** Gewinnspiel ** Jetzt blubbt es auch für Veganer! Wir verlosen 10 x 3 Packungen des neuen iglo Spinat mit Alpro Dank des neuen iglo Spinats mit Alpro müssen Veganer nicht länger auf ihren persönlichen Blubb-Moment verzichten. Wer uns bei Facebook und Instagram folgt, hat es vielleicht schon mitbekommen - der Blubb Spinat ist jetzt auch als vegane Variante erhältlich. Wir durften bereits testen und möchten euch nun ebenfalls die Möglichkeit geben, es vegan blubben zu lassen. Daher verlosen wir 10 x 3 Packungen vom neuen iglo Spinat mit Alpro! Wer will gewinnen? Dann sei ein Fan von Deutschland is(s)t vegan. Kommentiere diesen Artikel oder like und kommentiere den Post auf Facebook und sag uns, warum und mit dem du den Blubb-Moment erleben möchtest. Das Gewinnspiel beginnt ab sofort und endet am 8.8.2016 um 9 Uhr. Die Gewinner werden ab dem 8.8.2016 nach dem Zufallsprinzip ausgewählt und informiert. Die Geschenkaktion steht in keiner Verbindung zu Facebook und wird in keiner Weise von Facebook gesponsert, unterstützt oder organisiert. Gewinnberechtigt ist jeder Facebook User, der unsere Geschenkaktionanweisungen befolgt. Der Rechtsweg ist ausgeschlossen. Deine Daten werden ausschließlich im Rahmen der Geschenkaktion genutzt, um die Gewinner zu ermitteln und zu informieren.         Der Beitrag Spinat: Superfood aus Deutschland + Gewinnspiel erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

MOHN- APRIKOSEN NICECREAM - SUGARFREE

2016. július 22. Deutschland is(s)t vegan 

MOHN- APRIKOSEN NICECREAM - SUGARFREESOMMER! Endlich. Gefühlt haben wir auf dich 2 Jahre gewartet. Und was, wenn nicht Eis (Nicecream), gehört zum Sommer wie die Badehose? Richtig! Nichts! Nur noch Eis ohne ZUCKER kann das ganze noch toppen. Dieses Eis haben wir auf dem GreenMarket in Berlin bei einer Kochshow gemacht und alle waren so: „YEAH!“ Es ist wirklich easy gemacht und der Mohn ist der heimliche Star in der Kreation. Also schnell die Bananen in das Gefrierfach und alles ab durch den Mixer gejagt. Kleiner Tipp: Es lohnt sich sowieso immer etwas gefrorene Banane im Eisfach zu haben, ebenso Sojamilch. Wenn man gerade kein Eis machen will, dann doch einen Smoothie und beides ist gekühlt ne Wucht ebenso in jedem Smoothie! ZUTATEN: - 1 Banane (ca. 75g) - 75g Sojamilch (mit Calcium angereichert) - 2 getrocknete Aprikosen (soft oder 1h eingeweicht) - 1 EL Mohn - 1 Messerspitze Vanille (gemahlen) - 1 kleine Prise Salz - 1 Spritzer Zitronensaft SO GEHT`S: 1. Am besten am Tag zuvor, mindestens aber 2h vor Zubereitung die Banane schälen, in Scheiben schneiden und in einer Gefriertüte einfrieren. Zur gleichen Zeit die Sojamilch in eine Eiswürfelform (halbvoll) gießen und ebenfalls einfrieren. 2. Die gefrorene Milch und die Banane in einen Mixer geben. 3. Den Mohn und die weichen Aprikosen und den Rest der Zutaten dazugeben und alles einmal richtig gut cremig mixen. 4. In eine Schüssel geben und sofort genießen. Foto: Jule Frommelt   RUSSISCHER ZUPFKUCHEN LOW-SUGAR  DA WIR IMMER WIEDER VERSUCHEN, AUF ZUCKER ZU VERZICHTEN, HABEN WIR BEI DIESEM KUCHEN HERKÖMMLICHEN ZUCKER DURCH BIRKENZUCKER UND DATTELN ERSETZT. DAS EXPERIMENT IST WIRKLICH GUT GELUNGEN - DIESER RUSSISCHE ZUPFKUCHEN IST WIRKLICH UNGLAUBLICH LECKER! YUMMY! Hier geht es zum Rezept Der Beitrag MOHN- APRIKOSEN NICECREAM – SUGARFREE erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Gyümölcssaláta cukkinivel

2016. július 20. Éltető ételek 

Gyümölcssaláta cukkinivelGondoltátok volna, hogy ebben a gyümölcssalátában a rizs helyett cukkini van? Bizony. Mivel semleges az íze, így édes és sós ételekbe is elrejthető, remek töltőanyag lesz belőle.  Szóval, ebben ez a gyümölcsrizs, csak nevében rizs, és még csak tej sincs benne. Na de akkor hogyan is készült? Mindjárt írom is a receptet. :) Viszont még annyit fontos megemlítenem, hogy bármilyen gyümölccsel készítheted, ami éppen van otthon vagy elérhető. Augusztusban biztos fogok friss áfonyát is beletenni, tavasszal pedig epret. A krém ízlés szerint kesudióból is készülhet. Hozzávalók: - 1 közepes cukkini - 3-4 sárgabarack - 1 alma - 1/­­2 banán - kis marék aszalt mazsola és áfonya vegyesen Krém: - 1 marék áztatott mandula (barna héjától megfosztva) - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - késhegynyi vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj - kevéske friss citromlé - csipet só Elkészítése: - A cukkinit hámozd meg, és késes darárálóval vágd morzsalékosra. Vigyázz, hogy nehogy pép legyen belőle. - A gyümölcsöket vágd fel kis kockára. - A krémhez a hozzávalókat alaposan turmixold össze.  - Csak fogyasztás előtt öntsd a krémet a gyümölcsökre.

5 wichtige Küchenhelfer & 5 passende Rezepte zum vegan abnehmen

2016. július 16. Deutschland is(s)t vegan 

5 wichtige Küchenhelfer & 5 passende Rezepte zum vegan abnehmenDein Wunschgewicht, bei dem du dich zusätzlich wohl in deiner Haut fühlst und nicht das Gefühl hast permanent auf etwas zu verzichten, ist keine Utopie. Es ist sogar näher als du denkst und der Weg dorthin führt einzig und allein über eine ausgewogene Ernährung. Leider meinen viele Leute ihnen fehle die Zeit sich ausgiebig der Zubereitung von Mahlzeiten zu widmen. Doch aufgepasst. Mit den richtigen Handgriffen und den richtigen Gadgets verkürzt sich jede Zubereitungsdauer ungemein und aus der erwarteten großen Kochaktion wird eine schnelle Nummer. Außerdem wirst du viel mehr Spaß am Kochen erleben. Wir zeigen euch heute drei Basics, die in jeder Küche Großes leisten. Das perfekte Küchenmesser Normalerweise hebt man sich ja das beste zum Schluss auf, aber ein ordentliches Messer ist dermaßen von Bedeutung, dass wir damit nicht warten können. Es ist der Mittelpunkt nicht nur der veganen Küche und unverzichtbar – egal ob für ambitionierte Hobbyköche oder für die ersten Gehversuche. Falls du bisher Tomaten zerdrückt und bei Karotten vollen Körpereinsatz gebraucht hast, versichere ich dir ein ganz neues Lebensgefühl mit einem scharfen Messer der richtigen Größe. Das wunderbare an der veganen Küche ist, dass du mit nur einem guten Messer 90% der Aufgaben perfekt bewerkstelligen kannst. Kein Messerblock mit unzähligen Messern, deren wahre Verwendung kaum jemand kennt. Ein Messer. Dein Messer. Wir von veganfit haben uns mit einer Absolventin der Koch-Meisterhochschule unterhalten und sie hat uns dieses Messer für den Einstieg empfohlen, da es in Sachen Preis/­­Leistung hervorragend abschneidet. Unsere Empfehlung, das Kyocera Messer. Du wirst es nicht bereuen dir ein anständiges Küchenmesser anzuschaffen. Versprochen. Rezept #1: Brokkoli Suppe - 2 Köpfe Brokkoli - Einige Kartoffeln (nach Gefühl, ca. 200 gr.) - 2-3 frische Möhren - 1 Zwiebel - 2 Koblauchzehen - Gemüsebrühe - Mandelsplättchen (in der Pfanne leicht rösten) - Salz & Pfeffer - Dazu passt gut: Einige Scheiben Vollkornbrot (leicht anrösten) Im ersten Schritt die Zwiebeln schälen, hacken und in einem ausreichend großen Topf in ein wenig heißen Öl andünsten. Dann die Kartoffeln klein würfeln (bei Bedarf vorher schälen) und zu den Zwiebeln geben. Kurz weiter braten. Währenddessen die Möhren in Scheiben schneiden und ebenfalls in den Topf geben. Den Brokkoli für die Suppe grob zerkleinern. Dabei den Strunk entfernen und unter restliches Gemüse mischen und nach ca. 1 min mit so viel Gemüsebrühe aufgießen, bis sämtliches Gemüse bedeckt ist und köcheln lassen bis sämtliches Gemüse gar ist. Nebenbei einige Mandelplättchen in einer Pfanne ohne Öl anrösten. Topf vom Herd nehmen und mit dem Pürierstab Gemüse pürieren bis sämige Konsistenz erreicht wird. Mit Salz und Pfeffer würzen. Bei Bedarf mit Chilli, Muskat, oder Kreuzkümmel würzen. Der optimale Mixer Nussmilch? Mixer. Veganer Käse? Mixer. Rohköstliche Suppen? Mixer. Vegane Aufstriche? Mixer. Nicht nur für den allseits bekannten Smoothie benötigst du einen guten Mixer in der Küche. Ein anständiger Mixer wird dir über viele Jahre gute Dienste erweisen und die Möglichkeiten, die du mit ihm hast, werden dich nicht nur erfreuen und deinen Horizont in der Küche erweitern, sondern dich auch deinem Ziel vom Wunschgewicht näher bringen, wenn du ihn den richtig einsetzt. Dabei kommt es ganz auf die persönlichen Bedürfnisse an, welche Arte von Mixer zu empfehlen ist. Für Aufstriche und generell kleinere Portionen eignet sich beispielsweise der Personal Blender von Keimling, mit dem man zusätzlich sogar Mahlen kann. Warum also Kichererbsenmehl kaufen, wenn du getrocknete Kichererbsen auch selber mahlen kannst. Ein vielseitiges Gerät für einen schmalen Preis. In der Königsklasse thront der Vitamix, der in Präzision und Power kaum zu überbieten ist. Seine Leistung ist so hoch, dass du in ihm Suppen herstellen kannst die durch das rotieren der Messer so heiß werden, dass sie dampfen. Rezept #2: Grüner Smoothie - 1 Banane - 2 Birnen - 300 gr Bio-Spinat - 1 Esslöffel Chia-Samen - 1 kleine Hand voll Rucola (optional) - 1 Teelöffel Gerstengraspulver oder Matcha (optional) - 1 Schuss Zitronensaft - 200ml Wasser (Gerne auch durch Eiswürfel ersetzen) - 200ml Mandelmilch (sonst mehr Wasser) Spinat entsaften oder einfach direkt mit den anderen Zutaten in den Mixer, bis die gewünschte Konsistenz erreicht ist. Mit der Menge des Wasser müsst ihr je nach persönlicher Vorliebe etwas herumspielen. Der Spiralschneider In der Regel halten wir nicht viel von zu vielen Küchengeräten, schon gar nicht von welchen, die daher kommen wie Geräte angepriesen auf Shoppingkanälen, aber mit dem Spiralschneider erweiterst du die Möglichkeiten deiner Küche vor allem im rohen Bereich um Dimensionen. Und es sei betont, dass für das Abnehmen roh immer trumpf ist. Ich habe schon einmal versucht mit dem Messer rohköstliche Nudeln aus Zucchini zu schneiden und es ziemlich schnell aufgegeben. Viel zu mühselig. Da kommt das Messer einfach an seine Grenzen. Die Spiralen sind dabei nicht nur roh ein Genuss. Auch zu crispy Süßkartoffelspiralen aus dem Ofen sagt so kaum einer nein. Ein einfacher Spiralschneider ist die Versin von Gefu SPIRALFIX. Eine Alternative ist beispielsweise der Le Rouet. Falls ihr nun doch von der Anschaffung eines Spiralschneiders absehen wollt, empfehlen wir euch die gescheite Verwendung eines Sparschälers, mit dem ihr ebenfalls eine Art rohe Bandnudel zaubern könnt. Rezept #3: Rohe Zucchini Pasta - 1-2 Zucchinis (je nach Größe) - 1 Knoblauchzehe - 2-3 Tomaten (je nach Größe) - 2 Frühlingszwiebeln - frischer Basilikum - Salz und Pfeffer - etwas Olivenöl - ein paar (Macadamia)Nüsse Zuerst macht ihr im Handumdrehen mit eurem neuen Spiralschneider aus den Zucchinis eine Pasta (bei Bedarf etwas abtropfen lassen). Nachdem du den Knoblauch gepresst und die Tomaten, in kleine Stück geschnitten hast, folgen die Frühlingszwiebeln, die du idealerweise in kleine Ringe schneidest. Zuletzt vermengst du die Zutaten, gibst einen kleinen Schuss Olivenöl dazu und schmeckst das Ergebnis mit Salz und Pfeffer ab. Um das Rezept mit hochwertigen Proteinen und gesunden Fetten weiter aufzuwerten, kannst du gehackte oder geraspelte Nüsse darüber geben. Das Nussmilchtuch oder der Veggiefino Dieses Tuch ist ein echter Allrounder, denn ihr könnt damit nicht nur verschiedene Pflanzendrinks herstellen aus beispielsweise Soja, Hafer, Mandel usw., sondern auch selber Käsealternativen aus Cashews oder Mandeln zaubern. Zugegeben die eigene Herstellung von Pflanzendrinks ist ein wenig aufwändiger als sie einfach zu kaufen, doch wer einmal frische noch warme hausgemachte Sojamilch probiert hat, der weiß es lohnt sich. Dabei ist das Ganze wesentlich weniger kompliziert als man vermutlich denken würde. In Japan ist es seit langer Zeit üblich Sojamilch selber herzustellen. Noch einfacher kannst du dir deine Pflanzenmilch mit dem Veggiefino zaubern. Du hast alles nötige für leckere und gesunde Pflanzenmilch in einem Tool vereint. Am Ende des Artikel erfährst du, wie du den Veggiefino gewinnen kannst. Rezept #4: Sojamilch - 10 Tassen Wasser - 1 1/­­2 Tassen Sojabohnen (erhältlich im Asiashop) - 1 Tl Vanilleextrakt - 1 EL Agavendicksaft - 1 Prise Salz Die Bohnen müssen vorher nicht eingeweicht werden, so erreichen wir einen weniger bohnenartigen Geschmack Bringe 6 Tassen Wasser zum kochen. Gebe die Sojabohnen hinzu und lass sie für eine Minute köcheln. Danach vom Herd nehmen und 30 Minuten ruhen lassen. Wenn das Wasser kühl genug ist, um es zu berühren, gieße das Wasser ab. Nun müssen die Bohnen mit frischem Wasser püriert werden. Bei einem handelsüblichen Mixer empfiehlt sich das pürieren in zwei Chargen. Gib also die Hälfte der Sojabohnen mit 2 Tassen frischem Wasser in den Blender und püriere bis eine dickflüssige Masse entsteht, aber achte darauf nicht zu lange zu pürieren. 10-20 Sekunden reichen aus. Gieße die Masse durch das Nussmilchtuch in einen Topf. Presse dabei auch den letzten Tropfen aus dem Nussmilchtuch. Bewahre die Bohnenmasse auf und wiederhole das Ganze mit der restlichen Masse. Nun bist du fast fertig. Bring die Sojamilch ein weiteres Mal zum köcheln und zwar auf einer Temperatur, dass sie für 5-10 Minuten nicht überkocht. Nun ist die Sojamilch fertig. Füge bei Bedarf noch Vanille, Agave und Salz hinzu. Sie hält sich ca. 4 Tage im Kühlschrank. Willst du die Lebenszeit verlängern so benutze einen alten Trick. Fülle die noch heiße Milch in ein sauberes Einmachglas und verschließe es direkt. So verlängerst du die Haltbarkeit ungeöffnet auf 3 Wochen. Die übrig gebliebene Bohnenmasse nennt man im japanischen übrigens Okara. Sie hat super Nährwerte und schmeckt pur gut als Zutat zu Salaten oder weiterverarbeitet als Frikadellen oder ähnliches. Im Netz findest du ein paar Anregungen. Eigene Sprossen ziehen Hast du schon mal versucht Sprossen auf traditionelle Weise in einem umgekehrten Einmachglas zu ziehen? Äußerst mühselig das Ganze und die permanente Gefahr des Schimmels bedeutet ein Leben am Limit. Auf das Ziehen von Sprossen zu verzichten bedeutet allerdings auch gleichzeitig der Verzicht auf eine hervorragende Quelle von Nährstoffen, Vitaminen, sekundären Pflanzenstoffen und anderen Vitalstoffen, denn bei dem Keimprozess des Samen werden wundersame Mechanismen in Gang gesetzt, die uns zu Gute kommen. So steigt der Enzymanteil auf das bis zu 43-fache des ungekeimten Samenkorns und die helfen uns wiederum unseren Stoffwechsel in Gang zu bringen und zu uns genommene Nährstoffe besser aufzunehmen. Damit du dich nicht mit Einmachgläsern herumschlagen musst, gibt es den EasySprout. Als ich den das erste Mal benutzt habe, war ich erstaunt wie einfach das funktioniert. Am Anfang lässt man die Samen über Nacht Einweichen und danach ist nur gelegentliches Spülen der Samen notwendig. Die spezielle Bauweise fördert dabei die Luftzirkukalation, was die Sprossen schneller wachsen lässt. In nur 2-3 Tagen hast du nebenbei Sprossen gezogen und das lediglich mit 2x spülen am Tag. Frischer geht es nicht. Rezept #5: Sesam-Sprossen-Salat - 1 Bund Frühlingszwiebeln - 1 Möhre - 100 g Sprossen - 2 EL Sojasauce - 2 EL Weinessig - 2 EL (Sesam-)Öl - 1 TL Agavendicksaft zum Süßen - Salz - Pfeffer aus der Mühle - 2 EL Sesamsamen Zuerst Frühlingszwiebeln in kleine Ringe schneiden. Möhre schälen, raspeln und anschließend mit den abgetropften Sprossen mischen. Für das Dressing Sojasauce, Essig, Öl, Agave, Salz und Pfeffer verrühren und abschmecken. Nebenbei kannst du den Sesam in einer Pfanne ohne Öl anrösten, leicht abkühlen lassen und zuletzt über den Salat geben. Vegan abnehmen und gewinnen Mit diesen Helfern kannst du deine vegane Küche schnell auf ein ganz neues Level bringen und so deinem Ziel vom Wunschgewicht näher kommen und dabei noch richtig Spaß in der Küche haben. Durch die Verwendung frischer Lebensmittel und den Verzicht von industriell stark verarbeiteten Zutaten wird dein Körper endlich zur Fettverbrennungsmaschine, da er die Nährstoffe optimal aufnehmen kann und sich nicht mehr mit den Giften der Industrie beschäftigen muss. Während du also mit deinem neuen Messer viel schneller beim Schneiden deiner Zutaten bist und du im Handumdrehen rohköstliche Nudeln gezaubert hast, bleibt dir noch genug Zeit um nebenbei deine eigene Sojamilch zu kochen, die du für dein Frühstücksmüsli verwenden kannst. Ein Traum. Damit du nun direkt starten kannst, verlosen wir zwei Veggiefino Geräte. Danke Keimling an dieser Stelle für die Unterstützung. *** Gewinnspiel *** Ihr möchtet am Gewinnspiel teilnehmen? Dann hinterlasst ein Kommentar oder Gruß unter diesem Artikel, bei Facebook unter dem Post oder bei Instagram unter dem Bild und sagt uns, warum ihr eines der Veggiefino Geräte gewinnen möchtet. Das ,,Liken und ,,Teilen ist natürlich willkommen. Das Gewinnspiel endet 23. Juli 2016 um 12 Uhr. Die Gewinner werden ab dem 23. Juli nach dem Zufallsprinzip ausgewählt. Die Geschenkaktion steht in keiner Verbindung zu Facebook und wird in keiner Weise von Facebook gesponsert, unterstützt oder organisiert. Gewinnberechtigt ist jeder Facebook-User, der unsere Geschenkaktionanweisungen befolgt. Der Rechtsweg ist ausgeschlossen. Deine Daten werden ausschließlich im Rahmen der Geschenkaktion genutzt, um die Gewinner zu ermitteln und zu informieren.   Der Beitrag 5 wichtige Küchenhelfer & 5 passende Rezepte zum vegan abnehmen erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Spárgás-cukkinis tészta

2016. július 10. VegaLife 

Spárgás-cukkinis tészta A két zöld és a tészta címet is adhatnánk ennek a roppant könnyen, gyorsan elkészíthető ételnek. A fokhagyma és a kapor jól összehozza a cukkini és a spárga párost. Spárgáról általában kevesebb szó esik, mint a cukkiniről, pedig jó tudni, hogy magas káliumtartalma miatt vízhajtó (akárcsak a banán a gyümölcsök közt). Vesetisztító és a vesekövek kihajtásában is segíthet. Ideális táplálék az ülő-foglalkozásuaknak, mivel kalóriaszegény táplálék, de mégis különlegesen ízletes. A recept Hozzávalók: - 2-3 cukkini - 0,5 kg zöld spárga - növényi tej - ételízesítő - kevés kapor - 1 hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - tészta - citrom (opcionális)  Elkészítés:  A cukkinit, spárgát átmossuk. A spárgák kemény végét levágjuk, a nagyobb részt felaprítjuk, a cukkinit felkarikázzuk. Hagymát aprítunk, majd kevés vizen megpároljuk a hagymát, rátesszük a zöldségeket, kicsit ételízesítővel megszórjuk, felöntjük egy kevés növényi tejjel (1-2dl), megszórjuk kaporral, s amikor már majdnem megfőtt, hozzáadjuk a felaprított vagy összezúzott fokhagymát. Tésztát főzünk hozzá. (Én barna tésztát választottam, de gluténmentes vagy durum is jó hozzá.) Tálalásnál csepegtethetünk a tetejére citromot, vagy citromkarikát tehetünk rá, így még különlegesebb íze lesz.       

Pezsgős sárgabarack smoothie

2016. július 9. Éltető ételek 

Pezsgős sárgabarack smoothieRitkák veszek szénsavas ásványvizet, többnyire csak a palacsinta tésztához vagy kölyök pezsgőhöz használok. Most viszont hirtelen felindulásból ebbe a turmixba is került egy kevéske. Nem rontotta el... sőt, igazán pezsgős lett. Hozzávalók: - 3 szép nagy és érett sárgabarack - 1/­­2 banán - 1,5 dl kókusztej - 1,5 dl szénsavas ásványvíz - 2-3 csepp narancsolaj - késhegynyi vaníliapor Elkészítése: A gyümölcsöket a kókusztejjel és a fűszerekkel turmixoljuk krémesre. A végén adjuk hozzá az ásványvizet.

Egészséges nasi? Snack Garden

2016. július 6. ZöldElla vegán életmód blogja 

Létezhet egyáltalán olyan rágcsa, amely nemcsak a nassolási élményt adja meg, de egyben finom is, és nyugodt szívvel is ehetjük?   Az emberek többsége szeret nassolni, hiszen az elmúlt évtizedekben rászoktattak minket erre a gyártók az óriási termékkínálattal és állandóan sulykolt reklámokkal. Ha bevásárlás közben a pénztárnál megfigyeljük, hogy miket pakolnak az emberek a szalagra, akkor láthatjuk, hogy tízből legalább nyolcan vesznek olyan terméket, amely nem az ebédhez vagy vacsorához kell hozzávalónak, hanem a köztes időben szolgál az ízlelőbimbók kielégítésére. Ezek az élelmiszer kategórián belül is olyan csoportot alkotnak, amelyek többszörösen feldolgozott, átalakított, laborban összekutyult, színes-szagos, túlcukrozott, állagjavítózott, ízesített, tartósított anyagok, melyeknek az összetevőlistája szinte hosszabb, mint a Trónok harca eddig megjelent kötetei összesen. Nem álszentkedem, olykor én is megveszek 1-1 zacskó chipset, ha megkívánom. Ami szerintem különösen finom, az a kevés helyen kapható zöldségchips. Bizarrul hangozhat, hogy a krumplin kívül más zöldségből is chips készüljön, mint például a cékla, a paszternák vagy a tök, de érdemes megkóstolni, mert tényleg finomak. Ezért is fogadtam örömmel, hogy leteszteljem a Snack Garden két termékét, ugyanis az egyik az zöldségchips mix, a másik pedig liofilizált gyümölcs mix. Családi vállalkozásként indult magyar cégről van szó, amely természetes, adalékanyagoktól mentes ropogtatnivalókat készít. A csomagolás designja leginkább az angol kézműves termékeket idézi, abszolút kigondolt és jól megtervezett, egyedi termék benyomását kelti. Emellett praktikus a visszazárható zacskós megoldás is. A zöldségchipsben burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök és zöldbab található változó arányban. A zöldségeket vákuumban sütik meg, azaz az alacsony nyomás miatt kisebb hőfokon forr az olaj, a sütés 140 fok alatt történik. Ezáltal a zöldségek kevesebb olajat szívnak magukba és jobban megőrzik az eredeti színüket, ízüket. Kissé szokatlan, hogy tököt és zöldbabot tettek a chipsbe és kissé idegenkedtem is megkóstolni, azonban pozitívan csalódtam. A krumpli hasáb alakúra van vágva, leginkább egy jó ropogósan kisütött sült krumplira emlékeztet, csak az olajban tocsogás nélkül. Az édesburgonya, a tök és a répa karikázott, elsőre ropogós, de valahogy mégis omlós. Ugyanígy a zöldbab is, ami szinte szétfoszlik az ember szájában. Zöldségchips lévén elsőre tartottam attól, hogy a többihez hasonlóan nagyon kemények lesznek a zöldség szeletek és rágás közben felsértik a szájpadlásom (igen, más márkájú zöldségchips evése közben már előfordult), azonban ez a veszély nem áll fenn, mert valahogy megtalálták azt az egyensúlyt, amikor már ropogós a zöldség, de mégsem túl kemény. Ez a zöldségchips szerintem bátran adható gyerekeknek is, mert egyrészt nem túl kemény, így könnyen meg tudják rágni, másrészt a mumuszöldség kategóriába tartozó répát, tököt és zöldbabot meg lehet velük szerettetni. Egyetlen kifogásom a termékkel szemben az, hogy pálmaolajat használnak hozzá, a pálmafaültetvények miatt pedig irtják az esőerdőket és brutálisan gyilkolják az orangutánokat. Ha pedig cruelty-free pálmaolajat használnak, akkor azt érdemes lenne feltüntetni a termék csomagolásán. A gyümölcsmixben eper, banán és ananász található változó arányban. A gyümölcsöket fagyasztva szárítják, azaz először lefagyasztják, majd vákuumban elpárologtatják belőlük a megfagyott vizet. Ez egy hőkezelés nélküli eljárás, ami során a gyümölcsökben lévő vitaminok és ásványi anyagok megmaradnak, illetve ízük sokkal koncentráltabb lesz. Az állagukat nem tudom mihez hasonlítani, hiszen nem hasonlít se az aszalt gyümölcsre, se a szárítottra. Szerintem az epernek van a legintenzívebb az íze. A banán esetében tartottam attól, hogy a szárított, aszalt banánhoz hasonlóan kemény lesz, és nehéz elrágni, azonban puha és könnyen ehető, így akár a kisgyerekek is könnyen el tudják fogyasztani. A mixben az ananász a legjobb, mert meg van a tipikus ananász íze, azonban nincs már az a savassága, ami kimarja a nyelvet (legalábbis az én esetemben mindig marja ez a fincsi gyümölcs a nyelvemet), így ez is tökéletes gyerekek számára is. Összességében mindkét termék finom, de ha választanom kellene a kettő közül, akkor az édesszájúságom ellenére is a zöldségchipset választanám mert a zöldségek ízei nagyon jól kijönnek. Azonban azok számára szerintem nem ajánlott a termék, akik nincsenek hozzá szokva úgymond a natúrabb ízekhez, ugyanis megkóstoltattam a párommal is őket és neki nem ízlettek. Ő jóval kevesebb nyers zöldséget eszik, így nincs hozzászokva a zöldségek kezeletlen, nyers ízéhez.        f

Der Kühlschrankcheck: 5 einfache Tipps für den Abnehm-Erfolg

2016. június 30. Deutschland is(s)t vegan 

Der Kühlschrank ist eines der wohl am meist benutzten Haushaltsgeräte überhaupt. Einst eine technische Sensation, die das Leben erleichterte, heute für viele lediglich ein Teil der  Grundausstattung, in dem wir einen Großteil unserer Lebensmittel lagern. Doch was genau gehört eigentlich in den Kühlschrank und wann ist der Inhalt eine gute Grundlage zum Abnehmen? Die Wissenschaft ist sich mittlerweile sicher, dass die vegane Ernährung eine optimale Grundlage zum gesunden und nachhaltigen Abnehmen ist. Im Jahr 2015 fasste eine Meta-Studie über Abnehmerfolge viele Forschungsergebnisse der letzten Jahre zusammen und es wird deutlich, dass die vegane Ernährungsweise auch gegenüber eine vegetarischen Ernährung die besten Erfolge bei der Gewichtsreduktion erzielt. In dem zweiten Teil unserer Gastbeitragsreihe mit VeganFitMe gehen wir der Sache auf den Grund. Vieles gehört gar nicht in den Kühlschrank Ein bekanntes Bild. Man kommt vom Einkaufen nachhause und in den Papiertüten oder bestenfalls in den Leinenbeuteln stecken lauter Köstlichkeiten, die man nun verstauen möchte. Sonnengereifte Tomaten, frisches Brot, ein Mandeldrink, eine vegane Butter, eine fruchtige Mango – alles was das Herz begehrt. Doch kommt das alles in den Kühlschrank? Als Weltmeister im Brotessen macht uns da so schnell keiner was vor. Den meisten ist klar, dass Brot trocken gelagert werden sollte und demnach nicht in den Kühlschrank gehört. Es würde die Feuchtigkeit und die verschiedenen Geschmäcker dort förmlich anziehen und schnell schimmeln. Es gilt also: Lebensmittel die trocken gelagert werden müssen, gehören nicht in den Kühlschrank. Kaffee gehört im Übrigen ebenfalls dazu. Bei Obst und Gemüse ist es am einfachsten sich die Frage zu stellen aus welcher Region es stammt. Beispielsweise ist die Mango, die ursprünglich aus einem Gebiet zwischen dem indischen Bundesstaat Assam und Myanmar stammt, hohe Temperaturen gewohnt und somit empfindlich gegen starke Kälte. Daher ist es ratsam sie in einem Obstkorb zu lagern anstatt in den Kühlschrank zu legen. Gleiches gilt für Bananen und Zitrusfrüchte wie Orangen, Zitronen und Co. Eine weitere Faustregel lautet je höher der Wassergehalt von Gemüse oder Frucht, desto weniger gehört es in den Kühlschrank. Die Gurke ist dabei ein gutes Beispiel, denn aus dem mehr oder weniger geliebten Physikunterricht wissen wir: Wasser dehnt sich bei zunehmender Kälte aus. Der Gurke mit einem hohen Wassergehalt von 97% wird dieses simple Prinzip im Kühlschrank zum Verhängnis, da sich das Wasser so weit ausbreitet, dass Zellwände zerstört werden. Als Folge wird die Gurke labbrig. Wie kann ich erkennen, ob der Inhalt meines Kühlschranks zum vegan abnehmen taugt? Einige frische Lebensmittel gehören also in den Kühlschrank, andere nicht. Tendenziell wird jedoch kaum ein frisches Lebensmittel deinen Abnehmerfolg hemmen, solange du es nicht in rauen Mengen verzehrst. Das Problem liegt viel eher in den verarbeiteten Produkten, die oft einen hohen Fett-, Zucker- und/­­oder Salzgehalt haben. Solltest du also nun vor deinem Kühlschrank stehen, dann nimm einmal unter die Lupe wie hoch der Anteil an verarbeiteten Produkten ist, denn natürlich sind wir froh über die Alternativen für Milchprodukte, Eier und Fleisch aus dem Kühlregal, doch auch sie haben ihre Tücken und sind mit Vorsicht zu genießen. Dabei ist es nicht unbedingt nötig den Verzehr von Ketchup, Marmelade, Fertiggerichten usw. kategorisch abzulehnen, solange sich Essgewohnheiten und Körpergewicht in Balance befinden. Ist man allerdings erst auf dem Weg dorthin und möchte durch veganes Abnehmen einige Kilos loswerden, stellen diese Lebensmittel eine große Hürde da, die man jedoch einfach umgehen kann, denn frische qualitativ hochwertige Grundprodukte sind immer die geschmackvollere und gesündere Alternative. 1. Prüfe deinen Kühlschrank auf stark verarbeitete Lebensmittel Schau dich genau in deinem Kühlschrank um und prüfe die Zutatenliste auf den Produkten. Du wirst erstaunt sein, welche Zusätze sich in vielen Lebensmitteln finden, die deinen Körper belasten. Außerdem gehen viele wichtige Vitamine und weitere Nährstoffe im Verarbeitungsprozess verloren. Reduziere die verarbeiteten Lebensmittel deutlich und versuche mehr frische Lebensmittel zu essen. 2. Sorge für einen gesunden Ersatz für Süßigkeiten Indem du jederzeit gefrorene Früchte in deinem Kühlschrank hast, kannst du bei unstillbarem Verlangen nach Süßigkeiten, auf eine gesündere und vegane Alternative zurück greifen. Du kannst dir beispielsweise Nice-Cream selber herstellen, indem du zwei gefrorene Bananen in einen Mixer gibst und einen Schuss pflanzliche Milch dazu gibst. Das Ergebnis hat die Konsistenz eines Sorbets, ist super lecker und definitiv eine hilfreiche Alternative zum vegan Abnehmen, wenn es doch mal etwas Süßes sein soll. Falls du einfach etwas suchst, was du abends nebenbei essen kannst, sind Paprika-Streifen eine schöne Alternative zu den üblichen Dickmachern. Wenn du dich vor dir selbst schützen willst, dann sorge dafür, dass keine weiteren Süßigkeiten im Haus sind.  3. Entferne zuckerhaltige Getränke aus deinem Kühlschrank Manchmal sind es die versteckten Kalorien, die uns am Abnehmen hindern. Entferne die zuckerhaltigen Getränke aus deinem Kühlschrank und trinke lieber Wasser und Tee (ohne Zucker, maximal etwas Stevia, Xylit, Kokosblütenzucker). Getränke, wie beispielweise Limonade, haben viele Kalorien und der Zucker stört dein Abnehmvorhaben enorm. Wenn es doch mal eine Fruchtschorle sein soll, dann misch dir diese auf jeden Fall selbst und verwende nicht mehr als 1/­­3 Fruchtsaftanteil.  4. Erhöhe deinen Gemüseanteil Ein einfacher Weg beim vegan Abnehmen ist zu prüfen, wie hoch der Gemüseanteil deiner Ernährung ist. Viele Abnehmwillige haben einen überwiegend großen Teil Kohlenhydrate auf dem Teller. Um dir das Abnehmen zu erleichtern, solltest du immer mehr Gemüse auf deinem Teller haben als Kohlenhydrate. Versuche auf Weißmehl-Produkte zu verzichten und eher Vollkorn und Hülsenfrüchte als Quelle für die Kohlenhydrate zu wählen, da diese lange satt machen und dein Abnehmvorhaben unterstützen. 5. Achtung Smoothies Viele von euch lieben Smoothies. Klingt eigentlich super zum vegan Abnehmen. Aber Vorsicht. Wenn du dir einen reinen Fruchtsmoothie anmischt, hast du schnell eine Menge Fruchtzucker und konzentrierte Kalorien, die der Körper kaum verarbeiten kann. Versuche dich an Smoothies mit einem hohen Gemüsenanteil. Spinat, verschiedene Salatsorten, Karotten, Ingwer und viele weitere leckere Varianten warten auf dich. Gemüse hat eine sehr niedrige Kaloriendichte und viele wichtige Nährstoffe. Wenn du nach der Daumenregel 50% Frucht und 50% Gemüse vorgehst, hast du fast immer ein sehr leckeres Ergebnis, das auch abnehmtauglich ist. Bei den Früchten solltest du vor allem relativ zuckerarme Früchte wie bspw. Papaya, Brombeere und Himbeere wählen.   Der Beitrag Der Kühlschrankcheck: 5 einfache Tipps für den Abnehm-Erfolg erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Kókuszkeksz

2016. június 19. VegaLife 

KókuszkekszMár nem találom azt az angol oldalt, ahol véletlen rátaláltam erre a keksz receptre. Mindössze két hozzávalóval elkészíthető, a harmadik csak általam kiötlött plusz. Puha keksz lesz belőle, nem ropogós, viszont tömény kókuszos-banános finomság. Gluténmentes, vegán nasi.  A recept: Hozzávalók: - 15 dkg kókuszreszelék - 2 nagyobb, érettebb banán (képen látni, mennyire barnás már a héja, ennyire érett banán a jó!) - 12 áfonyaszem (opcionális)   Elkészítés: A kókuszreszeléket kimérjük egy keverőtálba, a banánokat villával összenyomkodjuk, majd a kókuszreszelékhez kavarjuk. Jól átdolgozzuk, ezután golyókat formálunk a kezeinkkel. Aprónyi kókuszzsírral kikenjük a formákat, vagy egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A golyókat a formákban vagy a tepsiben villával laposra nyomjuk. Kedvünk szerint a tetejére tehetünk egy-egy áfonyaszemet. Kb. 10-15 perc alatt megsül (180 fokon). 10 perc után érdemes ellenőrizni. Majd ha látjuk, kicsit aranybarnás a széle, elkészült. Az egész elkészítése így nem tart tovább, mint 20 perc. Ha vendégek jelentkeznek be és kevés időt akarunk tölteni a süteménykészítéssel és otthon sincs sokminden a hűtőnkben/­­éléskamránkban, amit fel tudnánk használni, frappáns recept és megoldás ez a keksz!   

Javítsd az emészétsed - emésztést segítő és emésztést gyengítő ételkombinációk

2016. június 14. Élj harmóniában 

Javítsd az emészétsed - emésztést segítő és emésztést gyengítő ételkombinációkManapság a legtöbb embernek nem jó az emésztése. A hirdetésekben mással sem találkozni, mint emésztést segítő, puffadás gátló, hasfogó, hashajtó és reflux készítményekkel. Sokaknál a rossz emésztés bőrproblémát is okoz, gyengíti az immunrendszert végül valamilyen ételintoleranciába, allergiába csap át egy idő után.  A megfelelő emésztést befolyásolja az elfogyasztott étel minősége, mennyisége, az étkezési tudatosság és a megfelelő időzítés. Az ájurvéda szerint, az egészség és az emésztés kulcsa a megfelelő emésztő tűz, azaz agni. Ez biztosítja, hogy egy ételt a szervezeted fel tudjon dolgozni és az étel energiával töltsön fel, táplálja a tested, beépüljenek a szükséges tápanyagok.   Az étkezés fő célja, hogy a testedet energiával lásd el. Amikor étkezés után akár közvetlenül vagy két órával az étkezés után fáradtságot tapasztalsz, akkor nagy valószínűséggel nem energiát termelt az elfogyasztott étel a tested számára, hanem ellenkezőleg lecsökkentett azt. Egy étel minősége lehet a tested számára tápláló, energiát adó vagy az életenergiádat csökkentő és az emésztésed tüzét elapasztó. (részletesen erről itt olvashatsz)  Az agnid ereje, természetesen egyéni alkatodtól függ, de vannak olyan ételkombinációk melyek az emésztő tüzedet lefojtják ezáltal emésztési és felszívódási problémákat okozhatnak. A rossz ételkombinációk erjedést, gázképződést, puffadást, rothadást, rossz emésztést okoznak és méreganyagokat ,,ama -t termelnek.  Mostanában egyre több irányzat foglalkozik az ételek társításával, megfelelő, emésztést segítő kombinációkkal. Ezeket leginkább tapasztalati úton állítják össze - megfigyelt ék, bizonyos ételek együtt nehezebben emészthetőek.  Az ájurvéda több ezer éves tudománya, minden egyes ételhez társít egyfajta hatást és részletesen leírja, hogy bizonyos hatások együttes kombinációja rontani fogja az agnit - azaz rossz emésztéshez és felszívódáshoz vezet. Sajnos a modern, rohanó világunkban nagyon sok példát látunk a helytelen ételkombinációkra. Ilyen pl. a tej és a banán. Mivel a tej az ájurvéda besorolásában édes minőségű, a banán savanyú ezek ellentétes minőségek egymással, ez a kombináció megváltoztatja a bélflórát, toxinok felhalmozódását okozza a szervezetedben, megfázást, köhögést, allergiát eredményezhet. A tej az egyik legkritikusabb, mert csak magában vagy édesen, gabonával javasolt fogyasztani pl. tejbegríz. A fent is említett tej és gyümölcs kombinációjából készült turmixok, sajnos az emésztésedben komoly problémákhoz vezetnek. A dinnye és tej kombináció, illetve tej és banán kombinációt tartja az ájurvéda a legmérgezőbbnek. Tejet nem javasolt élesztős gabonafélékkel fogyasztani. Pl a kalács és tej kombinációt érdemes elkerülni. Tejet ne kombinálj húsfélékkel, hallal, tojással,mert nem csak a gyomorban de a vérben is elváltozásokat okoz.  A tej a joghurttal, sajttal vagy túróval sem javasolt kombináció. A sajtok és a túró nehezen emészthető, ha gyengébb az emésztésed próbáld őket elkerülni.  Székrekedést és nehéz emésztést okozhatnak. A közkedvelt gyümölcs és joghurt kombináció sajnos szintén méreganyagok felhalmozódásához vezet a szervezetedben.  A joghurtot gyümölcsökkel, sajttal, tojással, hallal, forró italokkal,  hússal, tejjel és nadragulyafélékkel nem javasolt együtt enni. Gyümölcsöket csak magában fogyassz, ne keverd őket más ételekkel. A gyümölcs nagyon gyorsan emésztődik a gyomrodban, de ha pl. tejtermékekkel, vagy gabonákkal kevered erjedésnek indul és gyomorégést fog okozni.  Néhány kivétel van az Ájurvédában ilyen pl. a datolya és tej keveréke, mert mindkettő hasonló minőségű és kifejezetten táplálják a testet. A citromot tejjel, paradicsommal, joghurttal és uborkával nem érdemes együtt kombinálni. Amennyiben babféléket együtt fogyasztod gyümölccsel, sajttal, tojással, joghurttal, hússal, hallal vagy tejjel szintén nagyon megnehezíti az emésztést. Ilyen pl a sólet tejtöllel kombinálva, ami nagyon nehéz emésztést okoz. A tojást is manapság mindenféle kombinációban fogyasztják. Az ájurvéda nem javasolja, babbal, sajttal, hallal, hússal, joghurttal és gyümölccsel együtt fogyasztani. Különösen tejjel nem ajánlott együtt fogyasztani.  Manapság elterjedt pl. a rántottához tejet keverni vagy az elkészült tojásos ételhez tejet inni. Ilyen a palacsinta is, sokan tojást tesznek bele - nekem Édesanyám mindig azt mondta attól áll össze. Elárulom, ha összekevered a lisztet és a tejet, akkor is tökéletes palacsintát kapsz. Talán a tojástermelők terjeszthették el, hogy tojás nélkül nem lehet ételeket készíteni:) Bizonyos zöldségek, még ha ellentétes minőségűek is, amennyiben együtt főzzük őket és megfelelően fűszerezzük, akkor megfelelő ételkombinációt alkotnak az emésztés számára. A retekre kell különösen ügyelni, hogy ne fogyasszuk egyszerre tejjel, banánnal vagy mazsolával. A gabonákat nem javasolt gyümölcsökkel vagy tápiókával fogyasztani. A méz nagyon nagy kincs a szervezet számára, de figyelj rá, hogy soha ne hevítsd. Ne főzz, ne süss vele és ne rakd tűz forró teába, mert mérgezővé válik. A mézet nem ajánlott ghível egyenlő arányban keverni, mert ez is mérgező lesz a szervezeted számára, mivel a méz fűt, a ghí hűt. Amennyiben 2:1 arányban kevered az már teljesen megfelelő. A nadragulyaféléket (paradicsom, krumpli, padlizsán) amúgy sem mindenkinek ajánlott fogyasztani, de lehetőleg uborkával, dinnyével, tejtermékekkel ne fogyaszd együtt őket. Kerüld a hideg ételeket és italokat, mert ezek lefojtják az emésztés tüzét. Különösen figyelj, hogy az étkezésekhez ne fogyassz hideg folyadékot. Már többször írtam róla, hogy az állott ételek fogyasztása nagyon sok ,,amat méreganyagot halmoz fel a szervezetedben. Törekedj rá, hogy friss ételeket fogyassz. Amennyiben kénytelen vagy valami maradékot, állott ételt enni, kerüld el mindenképpen friss ételekkel történő kombinálását. Fogyasztás előtt melegítsd fel a maradék ételt és gyömbérrel, feketeborssal tudod segíteni a megemésztését. A forró italok fogyasztását az ájurvéda nem ajánlja kombinálni sajttal, hússal, joghurttal, hallal, keményítő tartalmú ételekkel és mangóval. Ájurvédikus összeférhetetlen ételkombinációk Amennyiben régóta alkalmazol egy helytelen kombinációt pl. alma sajttal, dinnye kenyérrel elképzelhető, hogy a tested már hozzászokott, de ha egy ismerősöd, aki sosem próbálta ki ezt az ételkombinációt, biztos, hogy kellemetlen tüneteket fog tapasztalni.  Az egyik legfontosabb a megfelelő emésztőerő. Az emésztőerő javításához számos tippet egy korábbi cikkben itt olvashatsz. Akinek jó erős az agnija, az nagyon sokféle helytelen ételkombinációt is gond nélkül meg tud emészteni. Akinek viszont gyengébb az emésztőereje, célszerű figyelembe venni és elkerülni a nem megfelelő ételkombinációkat. Az ételkombinációk, ételek emésztését fűszerekkel, gyógynövényekkel tudod segíteni. A megfelelő fűszerkombinációk ételenként változóak, mert mindig az a cél, hogy az ételek hatását kiegyensúlyozottá tegyék.  Az ételek hatását is nagyon jól lehet a gyógynövényekkel, fűszerekkel ellensúlyozni. Erre az ájurvéda nagyon sok ajánlást ad. Pl. koffeinhez, ha kardamomot vagy szerecsendióport használsz ellensúlyozhatod a kedvezőtlen hatásait. A joghurt okozta nyálkatermelés ellensúlyozásához érdemes a joghurtot gyömbérrel fogyasztani. Soha ne légy kényszeres vagy flusztrált az ételek vagy étkezések miatt. Az étkezésnél fontos, hogy örömet okozzon.  Alkalmanként egy-egy nem annyira megfelelő ételkombináció elfogyasztása nem fog különösebb problémákat okozni. Amennyiben olyan ételkombinációt szeretnél enni, amit nehezebb megemészteni, célszerű ebédre időzítened a fogyasztását, mert ilyenkor a legerősebb az emésztésed tüze . Lassan fokozatosan, lépésről, lépésre kezd el átalakítani az étkezésedet, mert a drasztikus változtatások, tiltások sosem vezetnek jó eredménye. Az ájurvéda soha nem szélsőséges, mindig figyelembe veszi az egyéni adottságaidat és bármilyen változtatásban a fokozatosságot tartja a legfontosabbnak. Pl. elsőre próbáld bevezetni, hogy a gyümölcsöket csak magában fogyasztod.  Majd haladj fokozatosan az egyes ételkombinációk figyelembe vételével. Jó emésztőerőt kívánok:) szeretettel: Kati felhasznált szakirodalom: dr. vasant Lad és Usha Lad Ájurvéda szakácskönyve

Puding kukoricakeményítő nélkül, egészségesen

2016. június 4. Éltető ételek 

Puding kukoricakeményítő nélkül, egészségesenBolti pudingporokat nem szoktam venni, mert ha megnézzük az összetevőket, akkor bizony 99%-ban kukoricakeményítőből állnak, valamint tesznek bele még egy kis vanília aromát is.  Sajnos az izolált keményítők természetes közegüktől meg vannak fosztva - rostok, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek - amely következtében megugrik a vércukorszint, ezáltal fokozva az inzulintermelést, extra munkára serkentve a hasnyálmirigyet. Főleg, ha azt még állati eredetű tejjel párosítjuk ... nos, az valóban nem jó a helyes ételtársítást figyelembe véve. Nem azt mondom, hogy hébe-hóba ne kerüljön az ételünkbe, de remek alternatívák vannak sűrítésre és puding készítésére is. Most is egy olyan pudingot készítettem, amelyben a sűrítést a barna rizsliszt látja el. Az alap receptet bátran variálhatod kedvenc gyümölcsöddel, de lehet akár csokis is. Az állaga olyan, mint a bolti, dobozos pudingoké (tehát hígabb, mint a tasakos pudingporok), de pici agar-agar remekül sűrít még rajta. Nem akartam több rizslisztet beletenni, hogy ne legyen olyan rizs íze. :) Ez a puding úgy 1/­­2 mokkáskanál agar-agarral tortakrém is lehet. Hozzávalók: - 2 nagy, érett banán - 5 dkg barna rizsliszt - 5 dl növényi tej (én rizstejjel készítettem) - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 4-5 csepp narancsolaj Elkészítése: - A narancsolaj kivételével mindent tegyél egy turmixba, és alaposan dolgozd össze. - Ha jó homogén lett, akkor lassú tűzön tedd fel főni. Kb. 8-10 perc főzés elég neki. - Vedd le a tűzről, és cseppentsd bele a narancsolajat. - Ez egy alap puding, ebbe kedved szerint tehetsz gyümölcsöket vagy kakaóport.Én epreset készítettem, amelybe tettem egy löttyintésnyi imsyser-t. (amikor már langyosra hűlt) Olyan gyümölcsös joghurt hatása lett, ez lett a befutó a 3 verzió közül. A második variáció a csokis, amelybe kakaópor került. De ebbe meg el tudnék képzelni apróra vágott meggydarabokat. Olyan csokis meggyes lenne. :) A harmadik pedig az alap vaníliás. Ez sem rossz, de a másik kettő sokkal finomabb. :)

Bazsalikomos eperturmix – vegán

2016. május 30. VegaNinja 

Ha az instagramon követsz, akkor már találkozhattál ezzel a recepttel, de most úgy döntöttem, a weboldalra is felteszem a smoothie-kat is. Turmixolj össze – két pöttyös banánt, – három marék érett, zamatos epret, – egy deci zabtejet, – egy kevés vizet és – egy pár levél bazsalikomot. Fancy pohárból, szívószállal fogyaszd! :) The post Bazsalikomos eperturmix – vegán appeared first on VegaNinja.

Kesutejszínes nyers eperleves

2016. május 29. Éltető ételek 

Kesutejszínes nyers eperlevesHa május, akkor eper. Végre itt van az első igazi, szabadföldi gyümölcs ebben az évben. Gondoltátok volna azt, hogy ennek a csodásan piros gyümölcsnek milyen sok jótékony hatása van? Tömve van C-vitaminnal, rostban gazdag és B-vitamin tartalmának köszönhetően jót tesz az idegrendszernek is. Még több hasznos infót olvashatsz ITT erről a csodás gyümölcsről. Na de most jöjjön ez a végtelenül egyszerű, nyers leves. Hozzávalók: - 5 dkg kesudió - 25 dkg eper (haza, szabadföldi) - 1 banán - 2-3 duci, puha datolya - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 2-3 levélke citromfű - kb. 5 dl víz Elkészítése: - A kesudiót áztasd be egy kevéske vízbe néhány órára. - Tedd a turmixba, és önts rá annyi vizet, amennyi úgy 1 ujjnyira ellepi. Turmixold jó krémesre. - Az epret válogasd át, és mosd meg alaposan. - Mindent tegyél a kesukrémhez, és turmixold krémesre.

Erdei gyümölcsös quinoa

2016. május 26. VegaLife 

Erdei gyümölcsös quinoa A quinoa mondhatni álgabona. Mégis, vagy éppen ezért szuperélelmiszer, aminek  glikémiás indexe 44. Ez az érték a 0-55 közötti tartományba esik, ami alacsony glikémiás indexnek felel meg, így a fogyasztása nem jár jelentős vércukorszint emelkedéssel. Cukorbetegek is fogyaszthatják. Álgabona, mivel nem áll rokonságban a búzával vagy más gabonafélékkel, hiszen a paraj és céklafélék rokonságába sorolható. Gluténmentes, diétázók, fogyókúrázók számára is ajánlott. Állítólag ez az egyetlen, a növények világából származó táplálék, amelynek fehérjéi egyenértékűek a húsban találhatókkal. Ráadásul a quinoa aminosavprofilja a kazeinéhez hasonlítható. (Kazein a tehén/­­kecsketejben található fehérje.) Magyarországon ritkán (v)ettünk, meglehetősen drága ára van. Angliában azonban jobban elterjedt. Számtalan étterermben, munkahelyi kantinban készítenek ételt belőle. Grapetree nevü boltocskában már egy ideje tart az akciója, miszerint 1 csomag (0,5kg) áráért kettőt kapok, s így úszom meg az 1 kilos quinoat 4 font alatt. Szóval nem csak rizst és kölest lehet tejben megfőzni és sok gyümölccsel megenni. Íme, itt a tejbequinoa sok sok erdei gyümölccsel. Az édes ízhatást banánnal értem el.   A recept Hozzávalók: - 20 dkg quinoa - 5 dl növényi tej (nekem szójatej volt otthon) - 1 nagyobb bögre erdei gyümölcs (most még fagyasztott volt) - 1-2 banán Elkészítés: A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes tej, még adhatunk hozzá. Banánt feldaraboljuk vagy felkarikázzuk, hozzákeverjük, a fagyasztott gyümölcsöt is hozzákeverjük, lágyan, hogy ne essen szét. Csak ezután zárjuk el alatta a gázt. Tálalásig lefedjük. A fagyasztott gyümölcsök gyorsan felolvadnak a meleg tejes quinoa-ban.

Interview mit Aleksandra Keleman

2016. május 22. Deutschland is(s)t vegan 

Interview mit Aleksandra KelemanEine Frau hat es geschafft die Sportwelt auf den Kopf zu stellen. Sie geht mit Fußballer und Eishockeyspieler Superfoods einkaufen, vegan shoppen und plaudert mit deren Physiotherapeuten und dem Nationalmannschaftskoch Holger Stromberg über die vegane Ernäährung. „Ich will die Bundesliga veganisieren“, sagte sie mal. Und sie ist auf einem guten Weg. Sie unterstützt vermehrt Sportler bei der Gestaltung der Essenspläne und macht Einkaufsberatung. Und das nehmen die Sportler sehr gerne an. Wir kennen die engagierte Aleksandra Keleman schon eine Weile und verfolgen ihren leidenschaftlichen Einsatz seit vielen Jahren. Heute möchte wir euch Aleksandra im Interview näher vorstellen. Foto: Stefan Höning Photography     Hallo Aleksandra, schön, dass du Zeit für uns gefunden hast. Was muss man denn über dich wissen? Ich bin 22 Jahre alt und studiere Wirtschaftsingenieurswesen. Seit fünf Jahren beschäftige ich mich mit dem Thema Auswirkung der Ernährung auf die Leistungsfähigkeit. Ich sammle Erfahrungen von Menschen, die im Leistungssport tätig sind, erprobe an mir selbst, welches Essen mich wach und welches mich müde macht und aktualisiere die Ergebnisse stetig in der Superstar Formel, welche ich später als Buch veröffentlichen möchte. Dein Engagement mit der Kreide hat dir auch Ärger gebracht, was war da los? Wir hatten lange Zeit das Gefühl, dass das Thema Tierhaltung und die Auswirkungen auf den Planeten von den Medien totgeschwiegen wurde, man einfach nicht über dieses gruselige Thema öffentlich reden wollte. Wir wollten eine Situation schaffen, in der es schwerer fällt zu sagen ,,ich habe von nichts gewusst. Deshalb haben wir monatelang ,,Earthlings auf die Bürgersteige gekreidet. Ich denke, dass die Dokumentation Eearthlings dadurch zum Stadtgespräch wurde. ,,Ach, Earthlings, gell? wurden wir oft gefragt, wenn wir am Boden knieten und noch nicht mal den ersten Buchstaben gekreidet hatten. Klar, dass das nicht überall auf Gegenliebe gestossen ist. Einem Herrn vom Amt waren die Earthlings Kreideschriftzüge ein Dorn im Auge, kein grosses Ding, die Anzeige wurde eingestellt. Beim nächsten Regen ist jeder Schriftzug verschwunden. Wie lange lebst du schon vegan und was sind deine Motive? Ich ernähre mich seit fünf Jahren vegan. Am Anfang ging es mir nur darum, mich gesünder zu ernähren, später hab ich die globalen Zusammenhänge der menschlichen Ernährung kennengelernt. Die beindruckendsten Filme in diesem Zusammenhang sind für mich nach wie vor Gabel statt Skalpell (Gesundheit), Earthlings (Ethik) und Cowspiracy (Umwelt). Wenn man Cowspiracy gesehen hat, fragt man sich schon, ob wir Menschen noch rechtzeitig die Kurve bekommen. Dieser Film motiviert mich mehr als jeder andere Film, Mitmenschen zu informieren. Frankfurter Veganerin mischt Bundesliga auf, das stand mal in der Bild Zeitung, was steckt dahinter? Dahinter steckt meine Bestrebung, dem Leistungssport die basische, entzündungshemmende Ernährung näher zu bringen zwecks Leistungsmaximierung und Verletzungsminimierung. Die anfängliche Skepsis hat sich in großes Interesse gewandelt. Die Sportler wünschen sich Essenspläne und Einkaufsberatung. Bei Restaurantbesuchen sehen sie, was alles vegan möglich ist. Das Erstaunen ist immer wieder groß, dass man bei vielen Gerichten gar keinen Unterschied schmecken kann zu den tierischen Varianten. Wen konntest du denn schon für dich begeistern aus der Liga? Luca Waldschmidt von Eintracht Frankfurt, Daniel Adlung von 1860 München, Marc Rzatkowski vom FC St. Pauli, Ronny Philp vom FC Heidenheim, Diego Demme von Red Bull Leipzig, Laura Feiersinger von Bayern München, Vanessa Martini, Sarah Freutel, Janina Meissner von der SGS Essen u.a. Die positivste Gesamtentwicklung sehe ich zurzeit bei Red Bull Leipzig, die sogar einen Kräutergarten am Trainingszentrum haben und ihre Spieler auf Unverträglichkeit testeten. Und welche anderen Sportler konntest du vegan schon näher bringen? Sebastian Osterloh, DEL Eishockeyspieler, Thomas Bauer, österreichischer Nationalmannschaftstorwart Handball, Simon Geschke, Tour de France Fahrer, Felix Maly, Eisschnelläufer, Andreas Späck, Nationalmannschaftstorwart Hockey, Moritz Schenkel, Nationalmannschaftstorwart Wasserball, Julian Albus, Tübingen Tigers Basketball u.a. Es gibt also keine Sportart, die besser oder schlechter auf das Thema anspringt. Wobei sich die 1. Bundesliga Hockey Herren Mannschaft Blau-Weiss Berlin doch positiv abhebt mit bereits sechs veganen Spielern und dem veganen Trainer. Was war deine schönste Erfahrung in der Sportwelt? Die schönste Erfahrung in der Sportwelt war für mich der Fussballweltmeistertitel 2014, weil die deutsche Mannschaft die leichter zu verdauenden Pflanzenmilchprodukte verwendete. Sport und Vegan, was sagst du persönlich dazu? eine basisch-vegane Ernährung, inklusive Supplementierung von B12 und Vit D + K2, Omega3 DHA EPA aus Algenöl führt zu schnellerer Entsäuerung der Muskulatur und damit kürzeren Regenerationszeiten der Athleten. Wie sieht dein typischer Ernährungstag aus? Kein Tag sieht bei mir gleich aus. Mal gibt es Brote mit Aufstrichen (am besten angekeimtes Brot), mal Müsli mit Hafermilch. Aber am besten wird das Frühstück, wenn man es mit einem grünen Smoothie kombiniert. Je mehr grünblättriges man in seinen Alltag integriert, desto besser. Zum Mittagessen oder Abendessen kommen verschiedene Grundnahrungsmittel wie Hirse, Buchweizen, Quinoa, Wildreis, Linsen, Erbsen zum Einsatz, die mit gedünstetem Gemüse und Saucen aus Erdnüssen, Mandeln, Cashews oder Kokosnuss kombiniert werden. Was isst du alles? Die Bandbreite meines Essens wird von Jahr zu Jahr größer, weil man immer mehr Pflanzen kennenlernt. Als nächstes möchte ich möglichst viele verschiedene Wildkräuter kennenlernen. Besonders spannend sind natürlich Städtereisen, weil man so immer neue Restaurants und Gerichte entdeckt. Hast du ein veganes Lieblingsgericht? Raw Mousse Au Chocolat: 1 Banane, 1 Avocado und 3 Esslöffel rohes Kakaopulver mit einem Schuss Hafermilch pürieren. Wer ist dein Vorbild generell und in der veganen Welt? Mein Vorbild ist Gary Yourofski, der mit bedingungslosem Einsatz weltweit darüber aufklärt, was nicht-vegane Ernährung für Tiere, Menschen und die Umwelt bedeutet. Seine Reden, seine brilliante Argumentation haben mich sehr geprägt. Was ist der erste Schritt beim Einstieg in die vegane Lebensweise? In den nächsten Biosupermarkt gehen und entdecken, was es alles leckeres gibt an veganen Käsen, Jogurts, Burger, Schokoladen etc. Du kommst aus Frankfurt, welche veganen Locations kannst du wärmstens empfehlen? Vevay, Saftcraft und Veganz, den veganen Supermarkt. Du hast von der Expansion von Veganz mit dm gehört? Was sagst du zu diesem Quantensprung? Schön, dass pflanzliche Lebensmittel, Schokoladen, Pflanzendrinks, Proteinpulver, Sportriegel etc. jetzt in allen Teilen Deutschlands verfügbar sind. Was hast du 2016 noch alles vor? 2016 möchte ich einige Profi-Sportler interviewen, wie sich die Ernährungsumstellung auf ihre Leistungsfähigkeit ausgewirkt hat. Die Rückmeldungen, die ich von den Sportlern bekomme, sind wirklich beeindruckend im Hinblick auf besseren Schlaf, leichtere Verdauung, schnellere Regeneration, höhere Ausdauer, schnelle Entsäuerung der Muskulatur etc. Ich vermute, dass dadurch 2016 sehr viele Leistungssportler ihrem Beispiel folgen werden. Was magst du unseren Lesern noch auf den Weg geben? Habt keine Angst vor Neuem, probiert aus wie die Weltmeister und lest Zutatenlisten. Wenn mal was nicht schmeckt, probiert einfach was anderes.   Lieben Dank für das tolle Interview liebe Aleksandra. Wir wünschen dir weiterhin viel Erfolg.  Aleksandra wird uns zukünftig mehr Einblicke in die vegane Sportwelt gewähren und ihre Gespräche und Erfahrungen mit uns teilen. Wir freuen uns sehr darauf. Mehr über Aleksandra findet ihr auf Facebook. Der Beitrag Interview mit Aleksandra Keleman erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Variációk chiapudingra: egészséges alternatívák bűntudat nélkül

2016. május 12. Éltető ételek 

Variációk chiapudingra: egészséges alternatívák bűntudat nélkülA chiamag szinte berobbant a köztudatba. Már elég sok helyen lehet vásárolni, de azért érdemes bio minőséget beszerezni. Miért is szeretjük ennyire ezt az apró magocskát? Remek tápanyagforrás, kiváló forrása az esszenciális zsírsavaknak, optimális az omega 3-6 aránya. Oldható és oldhatatlan rostok gazdag forrása. Tartalmaz kalciumot, foszfort, cinket, mangánt, molibdént, bórt, niacint, B12-vitamint és folsavat is. Jelentős mennyiségű fehérje található, 100 gr-ban 16 g. Az oldhatatlan rostok miatt lassan emésztjük meg, így alacsonyan tartja az inzulin szükségletünket, emésztésjavító hatása van és a tápanyagoknak is van idejük felszívódni.  Ez a piciny magocska a tömegének 10-12x-esét képes magába szívni. Tehát 1 dkg mag kb. 1 dl vizet zselésít. Mindig duzzadt állapotban adjuk a gyerekünknek, ezért előtte minimum fél órára áztassuk be. Kerülhet kásába, turmixba, süteményekbe, kekszekbe is belesüthetjük. Vegánoknak remek tojáspótló. 1 evőkanál darált chiamag 3 evőkanál vízben áztatva bezselésedik, süteményekben ez használható tojás helyett. A hozzátáplálás során 1 éves kortól babák is kaphatják. Nézzük a chiapuding alapreceptjét: - 6 dl kókusztej - 5 puha datolya - 1 banán - 5 evőkanál chiamag - vaníliapor vagy fahéj Hogyan készítsünk belőle pudingot? A datolyát áztasd be a kókusztejbe. Kb. 15-20 perc elteltével, a banánnal és a fűszerrel együtt turmixold krémesre. Add hozzá a chiamagot és tedd be a hűtőbe néhány órára (akár egész éjszakára). Ha kellően puding állaga lett, akkor rétegezd gyümölccsel vagy keverd hozzá tetszés szerint a gyümölcsöt, kakaóport vagy a magkrémet. Variációk kedvünk szerint: Eperréteges chiapuding Áfonyás chiapuding Csokis-őszibarackos chiapuding Csokoládés-narancsos chiapuding Chia reggeli A lehetőségek végtelenek. Lehet még mogyorókrémes, lucumás, gojis, málnás vagy éppen baracklekváros. Rétegezheted a gyümölccsel vagy összekevered vele, így is, úgy is finom. Ha nem szereted a chiamag szemcsés állagát, akkor daráld meg, és a chiaport tedd a tejbe. Természetesen a tejet is variálhatod, ha neked pl. a rizstej a kedvenced, akkor azzal készítsd el. Az édesítésre a datolyát használtam, de jó hozzá a méz vagy éppen a juharszirup is.

Quinoás müzliszelet csokiöntettel

2016. május 12. Éltető ételek 

Quinoás müzliszelet csokiöntettelValami édességre vágytak a lányaim. Ilyenkor szétnézek a kamra mélyén, hogy milyen alapanyagokat tudnék felhasználni.  Igazán finom müzli lett belőle, bár legközelebb teszek bele úgy 2 evőkanál darált arany lenmagot. De egy reszelt almával is megér egy próbát. :) A hűtőben jó az állaga, de szobahőmérsékleten kicsit morzsálódik. De csak ennyi baj legyen... így is elfogyott. :) Hozzávalók: - 20 dkg aprószemű zabpehely - 5 dkg zabliszt - csipet himalája só - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor (vagy fél rúd vanília kikapart belseje) - 10 dkg datolya - 1 banán - 10 dkg kókuszolaj - 10 dkg dió - 4 dkg puffasztott quinoa - 1/­­2 bio narancs reszelt héja (vagy 4-5 csepp narancsolaj) - 1 kisebb narancs leve Csokiöntet - nyers csokijó krémesre darált kesudió (vagy 1 evőkanál kesudiókrém), de mogyorókrémmel is el tudom képzelni :) Elkészítése: Először is melegítsük elő a sütőt, úgy 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát.Tegyük aprítógépbe a puha datolyát, a banánt és az olvasztott kókuszzsírt. Nyomjuk bele a narancs levét is. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a durvára tört diót és puffasztott quinoát. Reszeljük bele a narancs héját is.Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele. Süssük 180C fokon 20-25 percig, amíg aranybarna lesz a teteje, a széle kicsit megpirul.Ha kihűlt, kenjük rá a kesudiós csokit.

Vegán csokoládétorta sütés nélkül

2016. május 11. Vegán lettem 

Vegán csokoládétorta sütés nélkülGondolkoztál már azon mennyivel könnyebb lenne úgy nekiesni egy csokoládétortának, hogy tudod, utána biztosan nem lesz bűntudatod? Ilyen a vegán csokoládétorta. Olyan, amiből sokat ehetsz, mégse hízol, ami egészséges és még szuper finom is! Ha engem kérdezel, én régebben mindig is egy ilyen tortáról álmodoztam. Tudom egy kicsit fanatikus vagyok, de szerintem sokan vagyunk ezzel így, akik szeretik az igazán finom csokit. A jó hír az, hogy létezik ez a vegán csokoládétorta és a legnagyobb örömmel osztom meg most veled a receptjét, hogy te is részesülhess ebben a csodában, ha csak pár percig is (Nálunk legalábbis eddig tartott). Egy torta mely testnek és léleknek egyaránt jót tesz, a szó legszorosabb értelmében. Készítsétek, fogyasszátok, élvezzétek!   Vegán csokoládétorta hozzávalók Vegán csokoládétorta tortaalap: 100 g kimagozott datolya 85 g mandula 25 g kókuszreszelék 1 ek. kakaópor csipet só Vegán csokoládétorta tortakrém: 85 g kesudió (előző este beáztatva. ha nagyon sietsz, forró vízbe áztasd 1-2 órára) 1 db banán 2-3 ek. juharszirup 2 ek. kakaópor 3 ek. kókuszzsír 1 dl kókusztejszín (magas zsírtartalmú) 125 ml/­­ fél csésze mogyoróvaj Vegán csokoládéöntet: 1 ek. kakaópor 1 ek. olvasztott kókuszzsír 1/­­2 ek. juharszirup   Vegán csokoládétorta elkészítése: - Áztasd a datolyát kb. 15 percig forró vízbe, míg jól megpuhul. Eközben a mandulát daráld finomra. Add hozzá a megpuhult datolyát, a kakaóport, a sót, a kókuszreszeléket és keverd addig, amíg egy teljesen egynemű masszát kapsz. - Egy 18 cm-es tortaformát bélelj ki zsírpapírral, majd az aljában egyenletesen terítsd szét a datolyás alapot. - Egy tálkába öntsd bele a kókuszzsírt, a kókusztejszínt, a kakaóport, a juharszirupot, a mogyoróvajat és habverővel verd könnyű krémmé. - Egy turmixgépbe öntsd bele a kapott krémet, a kesudiót és a banánt, majd pár percig magas fokozaton turmixold az összetevőket amíg teljesen egyneművé nem válik az csokoládés massza. - Miután elkészültél, öntsd a datolyás alaprétegre a masszát, majd kb. 4 óra hosszára tedd hűtőbe. Én az utolsó egy órára fagyasztóba szoktam tenni, így hamarabb készen van. - A csokiöntethez a hozzávalókat egy tálkában összekeverem, majd a torta tetejére csorgatom. Díszítésnek még kakaóport, epret, pisztáciát és virágokat használtam.Jó étvágyat!  

Tolle vegane Produkte auf der VeggieWorld München entdeckt

2016. május 9. Deutschland is(s)t vegan 

Tolle vegane Produkte auf der VeggieWorld München entdecktLetztes Wochenende fand die 1. VeggieWorld München statt und ging am 1. Mai  nach 2 Tagen erfolgreich zu Ende. Mit über 100 Ausstellern war die VeggieWorld München die größte VeggieWorld aller Zeiten. Die Besucherzahl von über 7.500 zeigt das große Interesse der Münchener Bevölkerung am veganen Lebensstil. Uns überrascht es nicht, den München entpuppt sich immer mehr als eine große vegane Überraschung und die Münchner lieben es fleischlos. Ob Supermarkt, Schuh- und Modeläden, vegane Restaurants, der Oktoberfest oder sogar der Biergarten wie das Muffatwerk. München will es gesund, vielseitig und immer mehr vegan. Noch überraschender war, dass so viele Besucher trotz dem fantastischem Sonnenwetter bevorzugten die Stände der Aussteller durch zu schlemmen. Aber es gab auch genügend kalte Getränke, Eis und vor der Tür viele nette Sitzplätze auf der Wiese. Wir haben mit vielen Ausstellern gesprochen und sie waren überwältigt und gaben allgemein ein sehr positives Feedback. Auch wir waren wieder dabei und haben viele schöne neue Produkte und Anbieter entdeckt und für euch einige Impressionen von unseren Highlights eingefangen. Und weil wir ganz bald 18.000 Fans auf Facebook haben, dachten wir uns, machen wir doch daraus direkt ein schönes Gewinnspiel. 18.000 Fans und 18 tolle Highlights aus Kosmetik, Food und Mode. Das ist doch das beste Geschenk Danke zu sagen. Wir verlosen 1 großes Paket mit vielen tollen Produkten persönlich ausgesucht auf der VeggieWorld München. Ein großes Dankeschön an die VeggieWorld und an die Aussteller, die bei dieser tollen Aktion mitwirken. So kann sich der Gewinner oder die Gewinnerin auf ein tolles Paket mit vielen schönen Produkten freuen. **Gewinnspiel** Wer will gewinnen? 1. Dann sei ein Fan von Deutschland is(s)t vegan 2. Verlinke einen Freund oder eine Freundin auf Facebook, der/­­die (mit)naschen darf und hinterlasse einen netten Gruß! Das ,,Liken  und ,,Teilen ist natürlich auch willkommen. Das Gewinnspiel beginnt, wenn die Fanseite von  Deutschland is(s)t vegan 18.000 Fans erreicht hat und endet am am 19.5.2016 um 9 Uhr. Der Gewinner oder die Gewinnerin wird ab dem 19.5.2016 nach dem Zufallsprinzip ausgewählt und informiert. Die Geschenkaktion steht in keiner Verbindung zu Facebook und wird in keiner Weise von Facebook gesponsert, unterstützt oder organisiert. Gewinnberechtigt ist jeder Facebook User, der unsere Geschenkaktionanweisungen befolgt. Der Rechtsweg ist ausgeschlossen. Deine Daten werden ausschließlich im Rahmen der Geschenkaktion genutzt, um die Gewinner zu ermitteln und zu informieren. Inhalt des Pakets: - Handgemachte Schokolade von Black Elephant Manufaktur - Shampoo Hair & Bode von Timo Parker Naturkosmetik - Gummi-Bärchen von Liebhart´s Vitana premium - Bruchschokolade verschiedene Sorten von eisenherz Schokomanufaktur - Gewürzmischung Adios Salz von Sonnentor - Pikantes Aufstrichgewürz Hildegard von Sonnentor - Gutschein 80 Euro für eine Beratung von der Werbeagentur creativteam24 - Weiße Schokolade mit Himbeeren von einenherz genuss manufaktur - Hyaluronserum ohne Silikone von COC Cosmetic - Kurkuma LATTE Vanille von Sonnentor - Kakao Energieriegel mit Quinoa & Banane von NARA - Bio-Kokos Blütenzucker von Dr. GEORG - Cocos- Fruchtriegel von Liebharts´s vitana - Amore Mio Mandelkrokant Waffel von Liebhart´s Gesundkost - Müsli Waldbeere granola von barnhouse - Kichererbsen-Wärmekissen von NOA - African Powersnack mit Baobab & Banane von Baola - Aprikose-Kekse von COC Cosmetic Der Beitrag Tolle vegane Produkte auf der VeggieWorld München entdeckt erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Citromfüves-epres smoothie

2016. május 5. Éltető ételek 

Citromfüves-epres smoothieMár lehet magyar epret vásárolni, de mivel még "aranyárban" van, ezért csak egy kevéskét vettem. De hogy sokáig élvezzem ezt a csodás ízt, ezért turmixot készítettem belőle. Csak pár perc, de maga a mennyország. :) Hozzávalók: - 2 banán - 2 marék magyar eper - rizstej vagy víz - késhegynyi fahéj - 2-3 szem aszalt szilva (elhagyható) - 2-3 levélke citromfű Nagy elkészítési mód nincs hozzá, egyszerűen turmixolj mindent össze. Annyi rizstejet tegyél bele, amennyire szeretnéd, hogy iható állaga legyen.

Éltető turmixok: 10 csodás ital

2016. május 4. Éltető ételek 

Éltető turmixok: 10 csodás ital A 40 napos méregtelenítésem alatt egy kedves olvasó rendszeresen megosztotta velünk mindennapi lakomáit, ami nem töltött káposzta volt, hanem minden esetben fenséges turmixok. Ezekből állítottam össze ezt a bejegyzést, hogy titeket is inspiráljalak arra, hogy egyszerű alapanyagokból könnyen készíthetünk tápláló és egészséges italokat. Nem kell más hozzá, csak egy jó turmixgép. sárgarépa, kelkáposzta, zellerszár, banán, áztatott aszalt szilva Fotó: Labancz Zsuzsa alma, eper, fehérrépa, sárgarépa, madárbegysaláta, 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa eper, banán, halványító zellerszár, saláta, víz Fotó: Labancz Zsuzsa madárbegysaláta, alma, banán, víz Fotó: Labancz Zsuzsa saláta, sárgarépa, narancs, citrom leve és víz Fotó: Labancz Zsuzsa saláta, zeller, cékla, ananász, víz Fotó: Labancz Zsuzsa eper-banán -víz Fotó: Labancz Zsuzsa fejessaláta -1/­­4 ananász -víz Fotó: Labancz Zsuzsa egy halványitó zellerszár, egy kelkáposzta levél, egy sárgarépa, egy narancs és kisebb citrom felének a leve, 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa Egy negyed ananász, egy narancs,egy fél szál fehérrépa, egy maréknyi salátalevél,  t egnapi retek zöld levele, fél citrom leve ja és 3dl víz Fotó: Labancz Zsuzsa

Bounty-golyók

2016. április 26. VegaLife 

Bounty-golyókMár régen írtam édesség-receptet, itt az ideje pótolnom. Hihetetlen gyorsan, mondhatni 15-20 perc alatt el tudjuk készíteni. Csak dermedni kell hagyni egy kis időre a hűtőben. Szóval remek vendégváró falat, de ha csak valami édességet ennénk, lehetőleg egészségesebb formában, ne hezitáljunk elkészíteni ezeket a tömény kókuszos édességvágy-csillapítókat :) Mivel természetes alapanyagból van (kókusz és banán), tényleg képes csillapítani az édesség iránti vágyunkat. A recept: Hozzávalók: - 15 dkg kókuszreszelék - 2 nagyobb, érettebb banán - 1/­­2 vanília kikapart belseje Csokis külsőhöz: - 1 tábla tortabevonó (az ét tortabevonók általában vegánok) vagy - karob vagy kakaópor (vagy mindkettő fele-fele arányban) kókuszzsír (folyékony állapotban) kókuszvirág cukor vagy xylit vagy gyümölcscukor vagy datolyaszirup vagy méz, stb.   Elkészítés: A kókuszreszeléket kimérjük egy keverőtálba, a banánokat villával összenyomkodjuk, majd a kókuszreszelékhez kavarjuk, hozzáadjuk a vaníliát is. Jól átdolgozzuk a kókuszt és a banánt, majd golyókat formálunk a kezeinkkel. Vagy olvasztott csokiba mártjuk (utána alufóliára érdemes tenni, arról könnyű leszedni), vagy csokimázt készítünk a következők szerint: A folyékony kókuszzsírt (ha szilárd, rövid idő alatt folyékony lesz, ha tűzhelyen melegítjük) összekeverjük karobbal/­­kakóporral és valamilyen édesítő-szerrel. Esetleg egy kis kézmeleg növényi tejet keverhetünk még hozzá. Ha a karobos-kókuszzsíros verziót választjuk, akkor tényleg full egészséges, nyers desszertben lesz részünk.  UI: Persze nem muszáj banánnal édesíteni. Aki fogyaszt, készítheti mézzel vagy valamilyen sziruppal. Ha banánnal készítjük, enyhén színét veszti a fehér kókusz. Besötétül némileg.  

Vegán testépítő

2016. április 15. ZöldElla vegán életmód blogja 

Vegán testépítőAz emberek azt gondolják, hogy csak fél disznókat felfalva és protein porokat habzsolva lehet biztosítani a testépítéshez szükséges energiát, azonban erre bőszen rácáfolnak a vegán sportolók.   Váli Tamást vegán testépítőt interjúvoltam meg a testépítéssel és vegánsággal kapcsolatban. Mióta vagy vegán és miért lettél az? 2014 legvégén lettem vegán pár nappal 2015. kezdete előtt. Mivel hosszú ideje testépítek, így mindig is fontos téma volt számomra az egészség. Nagyon sokat olvasgattam erről a témáról szabadidőmben és sok videót is megnéztem. Egyszer Dr. John McDougall egy videóját láttam, amiben az állati eredetű termékek és növényi olajok egészségre káros hatásairól tartott előadást. A videó alatt folyamatosan próbáltam hibát találni abban, amit Ő elmondott, de nem sikerült, mert mindent nagyon letisztázott és egyszerű volt. Ezután jobban utánanéztem a növényi étrendnek és nem egy szörnyű videót láttam arról, hogy hogyan bánnak az állatokkal. Természetesen egyből vegán lettem, egyik napról a másikra. Szüleimnek azt mondtam, hogy egy hónapra kipróbálom, de én már akkor tudtam, hogy valójában örökre. Mikor és miért kezdtél el sportolni? A testépítés előtt más sporttal is foglalkoztál? Több mint 8 éve edzek, ebből az első 3 év volt alkalmankénti hobbi szinten és az utóbbi 3 évben nagyon komolyan. Nagyon jól tanultam, azonban eléggé vékony kisgyerek voltam és szerettem volna testileg is felzárkózni, ezért kezdtem el edzeni. A röplabdát szerettem még, de azt már elég régen játszottam. Hogyan lett a testépítés a mindennapjaid része? Az edzés az elején kimerült fekvőtámaszokban, majd testnevelés órákon heti 1-2 alkalommal 20-30 percben az általános iskolám ,,konditermében. A gimnázium miatt felkerültem Pestre, ahol 2. évtől kezdtem el heti 4-5 alkalommal 1-1.5 órát edzeni a gimnáziumi konditeremben. Később egyetemre kerülve végre magam oszthattam be az időmet, így heti 6-7 alkalommal 2-2.15 órát edzettem és edzek mind mai napig komolyabb konditermekben. Miért ezt a sportágat választottad? Édesapám ajánlotta, hogy kezdésnek fekvőtámaszozzak, ha erősíteni szeretnék mert az nagyon jó alapot ad. Így is történt és 2008. első napján 5, majd minden egyes nap 1-el többet csináltam. Hogyan reagált a tested, amikor áttértél a tisztán növényi étkezésre? A teljesítményedben milyen változás volt tapasztalható? Megsínylette az izomzatod, hogy nem eszel húst és egyéb állati eredetű anyagot? Az edzéseim keménységének ellenére azelőtt sem igazán tudott elfárasztani még a 2 órás edzés sem, nagyon jól bírtam erővel. Viszont miután nem fogyasztottam állati termékeket, ez még jobbra fordult. Volt, hogy 3 órát is edzettem egy nap, és hiába gyilkoltam magam nagy súlyokkal, nagy volumennel és intenzitással, nem igazán fáradtam el, viszont nagyon gyorsan nőttem. A regenerációs időm óriási mértékben csökkent, nagyon kevés ideig érzek egy edzést, bármilyen pusztító is volt az. A bőröm is sokkal szebb lett és mondhatnám virágzásnak indult a szervezetem. Vegánként egyáltalán lehet izmot építeni? Nem kell tömegnövelőket vagy effélét szedni? Mióta edzem sosem ittam fehérjeporokat és hasonlókat sem. Mindig is a táplálkozásomból próbáltam bevinni a szükséges tápanyagokat, szóval simán lehet izmos az ember vegánként. Sőőőt... Mi a célod a testépítéssel? Magadnak vagy a külvilágnak edzel? Szeretném elérni azt a testet, amit a fejemben látok. Sosem foglalkoztam azzal, hogy ki mit gondol rólam, mindig is magamnak edzettem. Már lassan 2 éve fent vagyok interneten (itt), mint sportoló, de csak azért, hogy megismertessem az emberekkel a vegán életmódot és megmutassam nekik, hogy vegánként is lehetünk izmosak és egészségesek. Emellett ha megkérdeznek az oldalamon valamiről, akkor szívesen válaszolok és segítek az embereknek. Mi a kedvenc gyakorlatod? Jelenleg talán a Wide-Grip Lat Pulldown. De egyébként mindegyik gyakorlatot szeretem, de persze váltakozik a lelkesedésem a gyakorlatokat illetően. Melyik gyakorlatot szereted legkevésbé? Nem igazán van ilyen.   A testépítés teszi ki teljesen az életed, vagy mással is foglalkozol? Egyetemre járok, ahol fizikushallgató vagyok, most írom a szakdolgozatomat, hamarosan végzek. Emellett van egy párom, akivel együtt élek, tehát nem unatkozom. Hogyan néz ki egy napi étkezésed? Miből fedezed az energiád? Egy keményítő alapú étrendet követek zöldségekkel és gyümölcsökkel megtűzdelve. Nem eszem növényi olajakat, emellett a zsírbevitelemet alacsonyan tartom. Reggelire zabpelyhet eszem egy evőkanál lenmaggal, egy fél bögre (fagyasztott) bogyós gyümölccsel és egy felkarikázott banánnal. Napközben főleg rizst, barna rizs, árpát (és/­­vagy ezek keverékét) eszem zöldségkeverékkel, és hüvelyesekkel. Edzés előtt szintén zabpelyhet, ez az edzés végéig ellát energiával. Edzés után megint valami rizses-zöldségest és utolsó étkezésként megint zabpelyhet. Alapvetően 3000-3500 kcal-t megeszem egy nap, ennek több, mint 80%-a szénhidrát és kevesebb, mint 10%-a zsír, a maradék fehérje, ezt nem tartom számon. Mikre kell odafigyelnie a táplálkozásában annak, aki vegánként akar belekezdeni a testépítésbe? Sokat kell enni, leginkább feldolgozatlan ételeket és kerülni kell az olajokat. Természetesen magas szénhidrát és alacsony zsírtartalmú étrendet kell követnie, sok rostot ennie, sok vizet innia és az eredmény garantáltan nem marad el. A szervezetünk alkalmazkodni tud a legjobban, így ha megerőltetjük, akkor ahhoz meg fog próbálni hozzászokni, tehát például az edzésre válaszolva izmot épít, ha van miből és van mikor, tehát a pihenést se felejtsük el. Jársz versenyekre? Ha igen miért és milyen eredményekkel szerepelsz, ha nem akkor miért nem? Nem járok versenyekre. Voltam kollégiumi fekvenyomó házibajnokságon 3. helyezett, valamint a gimnáziumomat többször is képviseltem kötélmászó versenyeken, ahol nagyon jól szerepeltem mind egyénileg, mind csapatban. Azért nem járok testépítő versenyekre, mert manapság nem igazán az egészséges izomépítésre fektetik a hangsúlyt, hanem picit eltúlozva arra, hogy ki tud több cuccot magába tolni, és ki tud többet éhezni, tehát nem az egészséget promótálják ezek az események. Edzővel dolgozol vagy egyedül? Sosem edzettem edzővel, mindig a magam ura voltam és jöttem rá magam a dolgok működésére. Az edzőteremben hogyan reagálnak arra, hogy vegán vagy? Volt ebből konfliktusod? Nem igazán veszik észre az emberek, de ha igen, akkor felkészültségem miatt könnyedén tudok válaszolni a kérdésekre vagy le tudom kezelni az eszetlen támadásokat. Ha valaki most akar termet keresni akkor mire figyeljen oda, mi alapján lehet megtalálni a megfelelő helyet? Kezdőként bármilyen hely megfelelő lehet ahol vannak gépek, súlyok és állványok. Nem érdemes pénz kidobni egy drága teremre, amit nem használunk ki kezdőként. A gépekkel jó leginkább kezdeni, ugyanis ezeken ábrák vannak, hogy mégis hogyan kell használni őket, valamint ezeken a sérülésveszély sokkal kisebb. Kezdőként érdemes személyi edző segítségét kérni vagy magunk is boldogulhatunk a gépekkel? Bár a gépek használata könnyebb és biztonságosabb, én mégis feltétlen ajánlom a személyi edzőt. Nagyon sok helyen lehet hibázni egy gyakorlat kivitelezésében, amik miatt nem úgy éri az inger az izmainkat, sőt az ízületeink is bánhatják. Tehát az elején mindenféleképpen forduljunk személyi edzőhöz, aki megmutatja nekünk, hogy hogyan kell a gyakorlatokat helyesen kivitelezni. Azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy válogassuk meg kinek hiszünk, mert nem egy személyi edző van, akinek ugyancsak személyi edzőre lenne szüksége. Te tartasz edzéseket? Bár még nincs meg a papírom de egyetem után tervezem a személyi edző cím megszerzését. Több barátot és ismerőst is edzettem már, akik nagyon élvezték az edzést, habár jól elfáradtak a végére. Szóval nagyon szívesen segítek bárkinek! Milyen közösségi oldalakon lehet téged elérni, követni? Jelenleg Facebookon illetve Instagramon lehet megtalálni. Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is!  

ORIENTALISCHES HIRSEFRÜHSTÜCK

2016. április 8. Deutschland is(s)t vegan 

ORIENTALISCHES HIRSEFRÜHSTÜCKHirse ist eine feine Sache. Schon die Gebrüder Grimm waren fasziniert von der alten Geschichte des süßen Hirsebreis, der im Topf koche, damit sich die das arme Kind und die Mutter sattessen können. Silvia von Food Elements hat die Hirse orientalisch angerichtet mit feinem Kardamom, Zimt, Nelke, ein wenig Ingwer Muskat und Kurkuma.  ZUTATEN: - 50g Hirse, ungekocht - 100ml Pflanzenmilch - 2 getrocknete Aprikosen (mindestens 2h einweichen, das geht am einfachsten, wenn man sie abends für das Frühstück schon ins Wasser legt.) -  1/­­2 Banane -  1/­­2 Apfel - 4 Mandeln, gehackt und geröstet - je 1 Msp. Kardamom, Zimt, Nelke, Ingwer, Kurkuma, Muskat SO GEHT`S: - Die Hirse in ein Sieb geben und unter warmem Wasser gut waschen. - Mit der Pflanzenmilch, den gehackten Aprikosen und den Gewürzen zum Kochen bringen und bei kleinster Stufe ca. 15 Minuten köcheln lassen. Anschließend weitere 5 Minuten mit Deckel auf dem Topf nachziehen lassen. - Banane und Apfel in kleine Stücke schneiden und unterheben. Wenn die Hirse zu fest ist, noch etwas Pflanzenmilch dazugeben. Mit den Mandeln servieren. Kleiner Tipp: Kardamom gilt als krampflösend und verdauungsfördernd. Also gerne öfter verwenden;) Foto: Jule Frommelt Rezept von Das Rezept ist von unserem Kooperationspartner Food Elements. Food Elements ist ein Online-Magazin mit dem Fokus auf gesunde, pflanzenbasierte Ernährung. Food Elements hat es sich zur Aufgabe gemacht zu zeigen, wie leicht und lecker man sich mit allen wichtigen Nährstoffen versorgen kann. Mit vielen einfachen, schnellen Rezepten und mit Artikel rund um gesunde Ernährung. Das Team besteht aus Ernährungsberaterinnen und -wissenschaftlerinnen, Köchen, Food-Fotografen und Designern. Alle eint die Liebe zu gutem Essen. Mehr tolle vegane Rezepte und informative Artikel, rund um gesunde Ernährung, findet Ihr unter www.food-elements.com Mehr Rezepte Kokosnuss Basilikum Limetten Mousse mit Sanddorn Kokosmakronen ohne Zucker! Der Beitrag ORIENTALISCHES HIRSEFRÜHSTÜCK erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Cukormentes diós banánkenyér (vegán)

2016. március 24. Zizi kalandjai 

Cukormentes diós banánkenyér (vegán) Valaki kérdezte a minap, hogy hogyan tudok két gyerek mellett fotózni és blogolni. Hááááááát… két kézzel lavírozok az élet útvesztőjében, egyik karomon nyöszörgő baba, a másik kezemben fényképezőgép, a lábamon pedig csüng egy majdnem három éves. Ha ezt a képet elképzeltétek, remélem nevettetek egy jót. Alkalmanként van segítségem, ilyenkor több időt tudok szánni a fotózásra, kb. 10 percet. Ha nincs segítségem, akkor 2 perc marad a fotózásra, ilyenkor a csodaszép fotózási kellékeimet sem tudom elővenni… fotózok sima hétköznapi evőeszközzel, tányérral – amiben megesszük az ételt – és már esszük is az ebédet, hogy minél hamarabb végezzek, mielőtt felébred Ákos (ha éppen alszik). A habzsolás művészetét gyakorlom nagyon sok esetben, nincs idő elmélkedő rágcsálásra (pedig ez lenne az egészséges). A szoptatás miatt sokat eszem, így igyekszem minél gyorsabban és minél többet megenni, ez most a cél. Szóval én így csinálom: főzés, sütés, fotózás napközben, blogolás pedig éjszakába nyúlóan. Nem tudom, mások hogyan csinálják? Írjátok meg nekem! Tanuljunk egymástól! Régebben sütöttem ezt a banánkenyeret, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, ha tényleg mindenféle édesítő nélkül készítjük el. Ezen kenyér édes ízét csak a banánok és a frissen facsart narancslé adják. Nagyon édes szájúaknak egyáltalán nem lesz édes, aki a kevésbé édeshez van szokva, annak pedig édeskés lesz. Állagra és ízre is azonban puha és finom, kiváló tea, kávé mellé reggelire, uzsonnára vagy bármikor nassoláshoz. Mivel egyáltalán nincsen benne édesítőszer, ezért babáknak is jó egy-másfél éves kor után, akik már esznek diót, ami egyébként el is hagyható a kenyérből. Alaprecept innen, jó pár dolgot módosítottam rajta, többek között vegánosítottam. Még több banánkenyér: itt. Cukormentes diós banánkenyér (vegán) Hozzávalók: – 3 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve – 1/­­3 bögre frissen facsart narancslé – 3/­­4 bögre tönköly fehérliszt – 3/­­4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt – 2 evőkanál lenmag – 6 evőkanál víz – 1 teáskanál szódabikarbóna – 1 teáskanál foszfátmentes sütőpor – 1/­­2 teáskanál őrölt fahéj – 1/­­2 bögre dió, felaprítva – 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1 db narancs reszelt héja (opcionális) Egy kis tálkában keverjük össze a lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 6-8 percig, amíg zselés állagú lesz (ez helyettesíti a tojást). Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Tegyük egy tálba a pépesre tört banánokat. Öntsük hozzá a  narancslevet. Adjuk hozzá a fahéjat, a vaníliát, a naracshéjat, a lenmagos vizet és jól keverjük el. Ezután adjuk hozzá a száraz hozzávalókat: tönköly fehérliszt, teljeskiörlésű tönkölyliszt, szódabikarbóna és sütőpor. Jól dolgozzuk össze a tésztát, majd tegyük bele az aprított diót. Ezzel is keverjük el. Az összekevert tésztát öntsük egy 25 cm hosszú szilikon püspökkenyér formába (ha nem szilikont használtok, béleljétek ki sütőpaprírral). Süssük az előmelegített sütőben kb. 40-45 percig (végezzünk fogpiszkáló próbát, hogy jól átsült-e a kenyér, akkor jó, ha a fogpiszkálóra már nem ragad semmi).

Vegán, gyümölcsös ivójoghurt

2016. március 22. Éltető ételek 

Vegán, gyümölcsös ivójoghurtBocitejből készült gyümölcsös joghurtot a rossz ételtársítás miatt jobb elkerülni, mert csak erjedés, puffadás és gázosodás lesz az eredménye. Viszont nem kell lemondani ezekről az ízekről, készíthetünk növényi joghurtot, amelybe viszont már tehetünk gyümölcsöket. A DM-ben vettem fém dobozos kókusztejet, amely nagyon sűrű, magas kókusz tartalma van. Leszedtem a tetejéről a kókuszzsírt (ezt sütikbe elhasználhatjuk), és még ugyanennyi kókusztejet öntöttem hozzá. Természetesen házilag is készíthetsz jó sűrű kókusztejet. Tettem bele probiotikumot (én imsyser), egy kevéske kókuszcukrot és meleg helyre tettem. Másnap még semmi változás nem volt, így betettem a hűtőbe, hogy majd lesz valami vele.  4 nap után jutott eszembe, hogy valamit kellene belőle csinálni, akár lett belőle joghurt, akár nem. Megkóstoltam, és csodák csodájára kellemesen savanykás íze volt. Turmixoltam bele banánt, került bele fahéj és lucuma por is. Ezen kívül még kedvenc savanykás gyümölcsünk is belekerülhet, nyáron őszibarackkal vagy akár eperrel is el tudom képzelni. A babakonyhába is megállja a helyét, 8 hónapos kortól nyugodtan kaphatják a babák. Természetesen olyan gyümölccsel, amit egyébként is kaphat. Hozzávalók: - 1 doboz kókusztej (én ezt vettem) - 4 dl kókusztej - 30 ml imsyser - 1 mokkáskanál kókuszcukor - 1 banán - 1 mokkáskanál lucuma por (remek vasforrás) - 1/­­2 mokkáskanál fahéj - opció: kedvenc savanykás gyümölcs Itt tudod beszerezni a lucumát. :)

Egy nap mostanában

2016. március 19. Sose mondd, hogy soha 

Egy nap mostanában - 1 kg narancsból kb fél liter narancslé reggelire - 600 g szőlő ebédre (nagyon drága és nagyon import, de nem tudok lekattani róla, annyira imádom) - 5 kis banán, egy marék datolya és 10 dkg eper - turmix délután - 1 kicsi édesburgonya főzve, 3 paradicsom, zöld saláta vacsorára

Süsse Oase für vegane Naschkatzen

2016. március 18. Deutschland is(s)t vegan 

Süsse Oase für vegane NaschkatzenVegane Kekse, Pralinen, Macarons, Riegel, Schokotafeln – alles vegan und super lecker. Naschkatzen kommen beim  Online-Shop Veganes Naschen ordentlich auf ihre Kosten. Dazu kommen noch Küchlein im Glas oder gleich ganze Torten. Ja, ganz genau – Küchlein im Glas. Ich war echt hin und weg, als ich die entdeckt hab. Sie sehen schön aus, sind lecker, sind vegan und toll zum verschenken. Wenn der Shop ein Laden wäre, dann würde ich mich gerne einschließen lassen und alles über Nacht durchprobieren und naschen. Der Online-Shop Veganes Naschen ist wirklich ein Schlaraffenland, eine süsse Oase. Letztes Jahr hatten wir schon die Produkte getestet und den Shop vorgestellt. Auf der VeggieWorld RheinMain habe ich die Macher wieder getroffen und wurde direkt mit tollen Osterleckereien verwöhnt. Meine aktuellen Lieblinge Macarons: Das französische Kultgebäck habe ich damals super gerne verspeist und lange, lange musste ich auf diesen Moment warten. Das Warten hat sich gelohnt. Die Sorten Schoko, Apfel und Waldbeere haben mich schon öfters beglückt. Ich finde, die Macarons sind auch mit die besten Geschenkidee. Die kommen einfach bei jedem gut an. Schokolade: Jetzt kommen auch endlich Veganer auf Ihre Kosten! Beste und besondere Zutaten machen Schokoladenfans glücklich. Und mich insbesondere die veganen Crunch-Tafeln oder die weiße Schokolade mit Pistazien. Dazu muss ich wohl nichts mehr sagen. Einfach durchprobieren. Pralinen: Mit schönen und qualitativen Pralinen verbinde ich immer besondere Anlässe, Belohnung und ein Hauch von Luxus. Wenn mal eine Schachtel geöffnet, gibt es auch keinen Halt mehr. Bei den Pralinen von Veganes Naschen merkt man schnell, da versteht jemand seinen Beruf. Die Meister zaubern tolle und leckere Sorten wie Karamell mit schwarzem Hawaisalz, Erdnuss-Banane oder Matcha. Man kann sich auch schöne Pralinenschachteln zusammenstellen und direkt nach Hause schicken lassen. Kekse: Zwei Dinge waren für mich eine große Herausforderung bei der Umstellung auf vegan. Und ich bin sicherlich nicht ganz allein. Käse und Kekse. Mittlerweile gar kein Thema mehr. Nichts ist schöner als eine Tasse Tee, ein schönes Buch und leckere Kekse. Ab jetzt auch wieder möglich, ich nasche in regelmäßigen Abständen – und diese werden immer kürzer - die Hafercookies oder die Kirsch-Mandel Cookies. Hier testet JessVeganLifestyle in den ersten 3 Minuten des Videos auch einige Produkte von veganes-naschen.de. Alle Produkte sind liebevoll eingepackt und eignen sich sehr gut als Geschenkidee. Gemeinsam naschen ist doch am schönsten!   Klein, aber fein Das komplette Sortiment ist vegan und so Bio wie möglich. Die Naschereien sind eine echte Alternative zu industriell hergestellten Süßwaren. Wer eine vegane Version von Süßigkeiten sucht, der wird hier fündig und glücklich gemacht.  Alle Produkte werden im kleinen Meisterbetrieb ausschließlich in Handarbeit und mit viel Liebe zum Detail gefertigt. Das Solinger Unternehmen ist 2012 mit einer herkömmlichen Konditorei gestartet, und hat vor Ort verkauft. Da die Resonanz so gut war, hat man sich dazu entschlossen, auch über die Grenzen der Stadt hinweg das leckere Gebäck anzubieten. Eine sehr gute und weise Entscheidung. Süßigkeiten für Veganer: Veganes Naschen | Servicezeit | WDR Heiraten & naschen Wer bald heiraten möchte, hat eine Sorge weniger. Die Macher  zaubern hübsche Hochzeitstorten  - und das vegan! Fazit: Wirklich tolle und besondere Produkte für alle, die auf Kekse, Pralinen, Schoki und andere Leckereien stehen! Tolles Engagement Veganes-naschen.de spendet für jeden verkauften Riegel 50 Cent an den Erdlingshof, einen Gnadenhof für ehemalige ,,Nutztiere. Hier geht es zum Shop und hier zur Facebook-Seite von veganes-naschen.de Mehr Infos: Piccolini | Konditorei & Partyservice Elke Holz Schillerstraße 39 42651 Solingen Telefon (02 12) 382 849 72 Telefax (02 12) 382 849 74 E-Mail: info@veganes-naschen.de Fotos mit freundlicher Genehmigung von veganes-naschen.de. Vielen Dank für die Kostproben!   Der Beitrag Süsse Oase für vegane Naschkatzen erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Hajdinamorzsás chiapuding erdei gyümölccsel

2016. március 14. Éltető ételek 

Hajdinamorzsás chiapuding erdei gyümölccselÚjabb pohárkrém, amely a gyerekeim nagy kedvence. Mostanában elég gyakran használok chiamagot, nemcsak azért, mert jól zselésít, hanem azért is, mert remek tápanyagforrás. Kiváló forrása az esszenciális zsírsavaknak, optimális az omega3-6 aránya.Oldható és oldhatatlan rostokban gazdag.Tartalmaz kalciumot, vasat, káliumot, foszfort, cinket, mangánt, molibdént és magnéziumot, niacint, és folsavat is.Fehérjék és aminosavak remek forrása. A hajdina jótékony hatásairól is írtam már korábban, érdemes egy kis időt ráfordítani, csíráztatva és szárítva nagyon sokáig eláll. ... és most nézzük a receptet Hozzávalók (4 adag): Morzsa: - 5 dkg nagyszemű zabpehely - 3 dkg szárított hajdinacsíra - 1 teáskanál kókuszcukor - 1 teáskanál olvasztott kókuszolaj - 1/­­3 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só Csokoládés chia puding - 4 dl rizstej - 2 banán - 1/­­2 érett avokádó - 5 dkg chiamag Kókuszos chia puding - 3 dl sűrű kókusztej (én a DM-ben vettem, konzerves) - 1 banán - 1 evőkanál méz - 4 dkg chiamag erdei gyümölcs Elkészítése: A morzsa hozzávalóit (hajdinacsíra kivételével) keverjük össze, majd előmelegített sütőben (160 fok, légkeverés) 5-10 perc alatt pirítsuk meg. Majd keverjük hozzá a hajdinacsírát is. - A csokis puding összetevőit turmixoljuk össze.A kókuszos puding készítése során a kókusztej tetejéről szedjük le a kókuszzsírt (ezt sütikbe felhasználhatjuk), majd a többi hozzávalóval turmixoljuk össze. - Mielőtt poharakba tesszük, legalább fél óráig hagyjuk állni. - Rétegezzük a pohárba:  - csokis puding - erdei gyümölcs - kókuszos puding - erdei gyümölcs - morzsa

Shake it, vegan baby! Isst du noch oder trinkst du schon?

2016. március 4. Deutschland is(s)t vegan 

In unserem Artikel ,,WOHER BEKOMMST DU DEIN PROTEIN? haben wir euch über Eiweißquellen berichtet und euch VegiFEEL präsentiert. Wir haben betont, wie wichtig eine ausgewogene und eiweißreiche Ernährung für den Muskelaufbau ist. Gerade Sportler oder diejenigen, die ein intensives Krafttraining betreiben, für die lohnt sich oft zum Eiweißshake zu greifen. Aber was ist eigentlich mit allen Anderen – und dazu zähle ich mich auch – wenn wir nicht jeden Tag mindestens eine Stunde trainieren? Können wir nicht auch mal so ein Eiweißshake zu uns nehmen, wenn die Zeit knapp ist oder gerade für unterwegs?Prinzipiell schon, aber wer wenig Energie verbraucht, sollte ohne Sport auch nicht mehr Energie zu sich nehmen. Sonst purzeln nicht die Kilos, sondern ganz im Gegenteil. Essen und ein Shake, da hat man schnell die doppelte Energie zu sich genommen. Was wäre, wenn wir ein Shake mit einer Mahlzeit ersetzen? Wenn sie vollwertig sind und genug Nährstoffe haben, dann ist es sehr gut machbar. Aber viele Proteinpulver fallen aus, weil sie explizit für Sportler entwickelt wurden. Wir werden oft gefragt, welche Shakes können wir als Ersatz für ein Frühstück- oder Mittagessen verwenden. Wir haben uns mal umgeschaut und sind auf United Shakes gestoßen.,,Alle wichtigen Nährstoffe in einer Mahlzeit!, so die Einladung auf der Website. Der Anbieter bietet nicht rein vegane Skakes an, aber wir haben zwei entdeckt, die gut schmecken und genau den Zweck verfolgen. Die FoodShakes sind vegan in den Geschmacksrichtungen Banane und Erdbeere. Die Produkte decken nicht nur Proteine, sondern auch Kohlenhydrate, Fette, Mineralien und Vitamine ab. Die Listen könnt ihr bei Produktinformationen einsehen. Untied Shakes war es wichtigt, dass jeder der eines dieser Shakes trinkt, sich auch darauf verlassen kann, dass er bei dieser Mahlzeit mit allen wichtigen Nährstoffen versorgt wird, die er benötigt werden. Die veganen FoodShakes haben 500 kcal pro Mahlzeit. Die Hauptbestandteile des Shakes sind: Hafer, Soja (gentechnikfrei), Isomaltulose, Leinsamen, Xylit, Bananen oder Erbeeren. Und beide kommen ohne Konservierungsstoffe und künstliche Geschmacksverstärker aus. Mit einem Beutel kann man 4-5 Mahlzeiten ersetzen. Der Beutel kosten im Online-Shop 11,90 EUR zzgl. Versand. Für eine Portion braucht man 300ml Wasser und ca. 125 g vom Pulver. So kommt man relativ kostengünstig auf 2-3 EUR pro Mahlzeit. Ich habe die Shakes eine Woche getestet und war sehr überrascht, wie satt die machen. Danach ist man in jedem Fall satt. Für mich persönlich nichts für jeden Tag, aber für zwischendurch gerade für unterwegs sind die Shakes optimal. Einige Male habe ich mir sogar Smoothie-Shakes gemacht. Statt in den Becher oder ins Glas, einfach alles in eine Schüssel und dann noch paar Flocken und frisches Obst dazu. Super lecker!Im Interview mit dem Gründer Malte Wilsdorf habe ich noch mehr über die Produkte erfahren. Schaut doch mal rein.VERLOSUNG: Damit ihr euch selbst ein Bild machen könnt, verlosen wir heute mit United Shakes 3 Start-Pakete mit beiden Geschmacksrichtungen. Darin sind dann enthalten:1 Packung FoodShakes Strawberry & 1 Packung FoodShakes Banana, 1 Shaker mit Messbecher.Ihr wollt an der Verlosung teilnehmen? Hinterlasst ein Kommentar unter diesem Artikel oder auf Facebook unter dem Post und sagt uns, warum ihr unbedingt die FoodShakes probieren wollt. Das ,,Liken und ,,Teilen ist natürlich willkommen. Das Gewinnspiel endet am 11. März 2016 um 12 Uhr. Die Gewinner werden am 12.03.2016 nach dem Zufallsprinzip ausgewählt. Die Geschenkaktion steht in keiner Verbindung zu Facebook und wird in keiner Weise von Facebook gesponsert, unterstützt oder organisiert.Gewinnberechtigt ist jeder Facebook User, der unsere Geschenkaktionanweisungen befolgt. Der Rechtsweg ist ausgeschlossen. Deine Daten werden ausschließlich im Rahmen der Geschenkaktion genutzt, um die Gewinner zu ermitteln und zu informieren.Weitere Infos: United Shakes Berlin UG (haftungsbeschränkt) Wegenerstr. 4 10713 Berlin E-Mail info@unitedshakes.eu Tel 030/­­ 556 366 58 Fax 030/­­ 940 449 34 Internet: www.unitedshakes.euDieser Beitrag entstand mit freundlicher Unterstützung durch United Shakes Berlin. Fotos mit freundlicher Genehmigung von United Shakes Berlin.    Der Beitrag Shake it, vegan baby! Isst du noch oder trinkst du schon? erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Spicy Plantain (Green Banana)

2016. március 3. Manjula's kitchen 

Spicy Plantain (Green Banana) Spicy plantain makes a delicious side dish. Plantain is green raw banana that is used for cooking. They do not have the sweetness or flavor as regular bananas, but taste amazing when cooked with salt and spices. I like to serve them with dal and rice. This recipe will serve 4. Ingredients: - 2 cups plantain boiled peeled and sliced -green raw banana - 4 tablespoons oil - 1/­­8 teaspoon fenugreek seeds (mathi) - 1/­­2 teaspoon cumin seeds (jeera) - 2 tablespoons coriander powder (dhania) - 1/­­4 teaspoon turmeric (haldi) - 1/­­2 teaspoon red chili powder (lal mirch) - 1 teaspoon ginger shredded (adrak) - 1-1/­­4 teaspoon salt - 2 green chilies seeded and cut length wise in fours - 2 tablespoons cilantro finely chopped (hara dhania) - 1/­­2 teaspoon mango powder (amchoor) Method - Boil the plantain in pressure cooker with four cups of water over medium high heat. After pressure cooker start steaming lower the heat medium low and cook for 10 minutes. Turn off the heat and open the pressure cooker after all the steam has escaped. Plantain do not get very soft and mushy. - Peel the plantain and slice them about 1/­­8-inch-thick in half moon. - In a small bowl, mix the shredded ginger, coriander powder, chili powder, turmeric, and about 1/­­4 cup of water to make a paste. - Heat the oil in a frying pan over medium high heat. Test the heat by adding one cumin seed to the oil; if seed crack right away oil is ready. - Add cumin seeds, and fenugreek seeds to the oil after seeds crack add spice mix and green chilies and stir for a minute until spices start leaving the oil. Lower the heat to medium. - Add bananas, and salt, and mix well with Masala. Stir fry for 4-5 minutes. While stir frying keep mashing the bananas in small pieces. All the bananas should be coated with the spices. - Add about 1/­­4 cup of water and cook again for 2-3 minutes, bananas should be little moist. Turn off the heat - Lastly, add the mango powder and fresh cilantro, mix it well. Adjust the salt to your taste. - Spicy plantain is ready to serve. Spicy plantain is very flavorful and delicious, mixed dal and rice. The post Spicy Plantain (Green Banana) appeared first on Manjula's Kitchen.

Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán)

2016. február 29. Zizi kalandjai 

Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet csokoládé öntettel (vegán) Anyaság. A világ legnehezebb projekt menedzseri állása. Én legalábbis mindenkinek ezt mondom, amikor engem kérdeznek a témáról. Legnehezebb, de egyben a legcsodálatosabb is. Szóval nehezek a mindennapok, pláne, amióta két kicsivel vagyok itthon. Ádi nagyon jó testvér, minimális a testvér féltékenység és állandóan puszilgatja Ákoskát, szeretgeti, néha túlzottan is és vissza kell fogni. Alkalmanként rendelek ebédet (imádlak nemsüti! ), mert egyszerűen kivitelezhetetlen, hogy főzzek, tartsam a karomban Ákost, amikor nyűgös (és mostanában karban tartós vagy hordozós korszakát éli), játsszak Ádival és vezessem a háztartást. Persze be szoktam tenni Ákost a hordozóba és főzök így is: a mellkasomon a gyerek, a lábamnál egy másik ugrál és közben aprítom a hagymát és a többi zöldséget úgy, hogy alig látom a deszkát, mert a rajtam lévő gyerek szinte mindent eltakar. De nem panaszkodom, ez az anyasors és én örömmel csinálom, sokszor fáradtan is. Nemrég a legjobb barátnőmmel beszéltünk telefonon (tartottuk egymásban a lelket) – aki szintén két kicsivel van otthon -, hogy nehéz helyzetekben egyszerűen csak a túlélésre játszunk, a szó jó értelmében, persze mindehhez jó sok móka társul, meg birkózás. Tesszük a dolgunkat, aztán a nap végén örömmel nyugtázzuk, hogy mindenki rendben van, nyugodtan alszik és végre van egy kis nyugink. És hogyan tudjuk élvezni az esti nyuginkat? Hát úgy, hogy megeszünk néhány kockát egy ilyen banános diós puffasztott quinoás müzli szeletből, ami nyakon van öntve egy kis csokoládé szósszal. Eredeti recept innen, én egy keveset módosítottam rajta. Banános diós puffasztott quinoás müzli szelet (vegán) Hozzávalók: Müzli szelethez: – 2 bögre apró szemű zabpehely – 1 és 1/­­2 bögre puffasztott quinoa – 1 bögre dió, felaprítva – 1/­­2 bögre tönköly fehérliszt (teljeskiörlésű liszt is használható) – 1/­­2 bögre kókuszzsír, megolvasztva – 1 db érett banán, meghámozva, néhány darabra törve – 10 db datolya, kimagozva, meleg vízben áztatva 10 percig, majd leszűrve – 1 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet Himalaya só Csokoládé öntethez: – 4 evőkanál kókuszzsír – 2-3 evőkanál kakaópor vagy karobpor – 2-3 evőkanál datolyaszirup – 1 evőkanál mandulavaj vagy kesudióvaj – csipet só Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 20*20 cm-es négyzet formát (ha szilikon formánk van, akkor nem kell kibélelni papírral). Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a lisztet, a sót és a vaníliát. Tegyük robotgépbe (aprítógépbe) a datolyát, az olvasztott kókuszzsírt és a banánt. Pürésítsük simára. Öntsük ezt a keveréket a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá az aprított diót és puffasztott quinoát. Jól keverjük el. Öntsük bele a müzli keveréket a sütőformába, majd kézzel alaposan nyomkodjuk bele a formába. Ahhoz, hogy szép sima legyen a teteje, használjunk egy kis darab sütőpapírt, erre tegyünk egy poharat és a forma tetején végighaladva egyengessük el a müzli “süti” tetejét. A csokoládé öntethez egy lábasban melegítsük át a datolyaszirupot, a kókuszzsírral, a mandulavajjal és a kakaóval/­­karobbal. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémet csorgassuk a kihűlt müzli “süti” tetejére. Vágjuk kockákra vagy hosszúkás szeletekre. Zsírpapírba csomagolva az egyes darabokat kiváló lehet utazáshoz, kirándulásra, vagy óvodába, iskolába uzsonnára.

Zöld turmix télen, spirulinával és árpafűvel

2016. február 22. Éltető ételek 

Ilyenkor télen elég nehéz vegyszermentes, zöld levelekhez hozzájutni, pedig a klorofill jótékony hatása ilyenkor még fontosabb lenne. Ezért ezen időszakban én spirulinát és árpafüvet szoktam a turmixomba tenni. Próbáld ki te is, teljesen iható ízeket lehet kihozni különböző gyümölcsökkel. Hozzávalók: - 2 érett banán - 1 narancs - 3 dl növényi tej - 1 teáskanál spirulina - 1 teáskanál árpafű - 1 kávéskanál vaníliapor - csipet só Elkészítése: - Tisztíts, hámozz és turmixolj. Ennyi. :)Miért jó spirulinát fogyasztani? A spirulina átlagosan 65%-ban fehérjét, vitaminok, ásványi anyagok és növényi tápanyagok széles skáláját tartalmazza. A vércukorszintet megfelelő szinten tartja, méregtelenít és a hozzátáplálás során a csecsemők is kaphatják. Gazdag vas-, és C vitamin forrás, de jelentős mennyiségű béta-karotint, kalciumot, cinket tartalmaz. 18 esszenciális aminosavat tartalmaz, tehát nagyon széleskörű fehérje tartalommal bír. A klorofill tartalmáról csak annyit, hogy kitűnő immunerősítő, baktérium- és vírusölő, javítja a vérképet, gyulladáscsökkentő és még sok jótékony hatása van. Az egészségünk őre, az árpafű. Az árpafű por magas klorofill, ásványi anyag és vitaminforrás, valamint folsavat is tartalmaz, ami hozzásegít az immunrendszer megfelelő működéséhez azzal, hogy csökkenti a fáradtságérzetet. Gazdag krómban is, aminek nagy szerepe van a vér glükózszintjének megfelelő szinten tartásában. Az árpafű könnyen felszívódik az emésztőrendszerben, hozzájuttatva szervezetünket a nélkülözhetetlen táplálékokhoz. Antioxidáns hatása megvédi a szervezetet az alapvető károsodásoktól, erősíti az immunrendszert. 18 aminosav található az árpafűben, beleértve azt a nyolcat, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezetünk számára. Különösen gazdag A-, C- és K-vitaminban, tartalmaz még béta-karotint, B1-, B2-, B6-, C-, E-, H-vitamint, folsavat, panthoténsavat, nikotinsavat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, vasat, rezet, cinket, SOD és egyéb enzimeket, növényi fehérjéket és klorofillt. Az árpafű porban több a kalcium, mint a tehéntejben, és több a C-vitamin, mint a narancsban. 100 gramm árpafű por 350 mg kalciumot és 200 mg C-vitamint tartalmaz, míg ugyanekkora tejmennyiség csak 120 mg kalciumot, és ugyanazon mennyiségű narancs mindössze 53 milligramm C-vitamint. Az árpafű, ellentétben az árpa szemekkel gluténmentes. Ugyanis a csírázás folyamata során a glutén aminosavakká bomlik.  Nagyon fontos, hogy a vásárolt spirulina és az árpafű ökológiai gazdálkodásból származzon. A PlanetBio termékei ebből a szempontból (is) teljesen megbízhatók, mert nagyon fontos számukra ezen superfoodok megfelelő tisztasága. Én itt szerzem be ezeket a termékeket: - Spirulina - Árpafű por

Természetes fogfehérítés otthon

2016. február 19. ZöldElla vegán életmód blogja 

Természetes fogfehérítés otthonA csillogó fehér fogak napjainkban leginkább az ideális és favorizált testképhez tartoznak.   Azonban van az úgy, hogy az ember hiába sikálja a fogát éjjel-nappal mégse éri el a várva várt hófehér árnyalatot. Ennek több oka is lehet, mint például genetikailag sárgásabbak a fogai, túl sok fogelszínező ételt és italt fogyaszt vagy dohányzik. Személy szerint én egy kicsit mindig is irigykedtem azokra, akiknek alapból fehér fogaik vannak. A különböző sztárokról és celebekről pedig ne is beszéljünk, hiszen hozzájuk hegesztőmaszkot kell viselni, hogy rájuk nézhessünk, annyira világítanak a fogaik. Azonban ők nagy valószínűséggel mesterséges fogfehérítésen estek át, amely egyrészt költségesebb, másrészt a használt szerek mégiscsak roncsolják a fogszerkezetét. Mivel már többféle otthoni fogfehérítő csomagot lehet kapni, így a hétköznapi emberek számára is könnyen elérhető a vágyott fehérség, azonban ezek is mind vegyszeresek, fogzománc gyengítőek, hiszen ásványi anyagokat vonnak ki a fehérítés során a fogakból, amit utólag vissza kell pótolni egy termékkel. A mechanizmust nem ismerem, de nem hiszem, hogy bölcs dolog ily módon a fogakhoz nyúlni mert maradandó fogérzékenység lehet jutalmunk a hiúságunkért cserébe. Persze ezeket a sorokat mint laikus írom, nem értek a fogtudományhoz. Azonban pont a fentebb felsoroltak miatt gondoltam úgy, hogy természetesebb megoldásokat keresek. Találtam is pár praktikát, amelyek hatásától egyesek teljesen el voltak ájulva, hogy mennyire csodálatosan működnek. Jó párat magam is kipróbáltam, azonban inkább kevesebb , mint több sikerrel, de lehet csak én nem voltam elég kitartó. Ep er Mivel az eper citromsavat tartalmaz, ezért képes a fogainkat fehéríteni. Egy érett eperdarabot nyomkodjunk szét, majd mint fogkrémmel pár percig sikáljuk a fogainkat. Hátránya, hogy csak rövid ideig van eperidény, így nem elérhető egész évben. (Fagyasztott és felfújt kényszer érlelt eper nem számít.)    Citrommal való fogfehérítés A citromban is a citromsav az, amelynek a segítségével fehéríthetjük a fogainkat. Csepegtessünk annyi citromlevet a szódabikarbónára, amitől paszta állagú lesz , várjuk meg míg elmúlik a pezsgés és mossuk meg a fogainkat vele. Ha ki van száradva az ajkunk, akkor nem a legjobb megoldás ezt a módszert választani. Banánhéj A banánhéj belső felével kb. 2-3 percig dörzsöljük a fogainkat, várjunk 15-20 percet, majd utána a szokott módon mossuk meg.  Aktív szén Ha tabletta formában vettük, akkor porítsuk össze, tegyük a fogkefénkre, majd 4-5 percig mossuk vele a fogunkat. Mindeközben próbáljunk meg nem a tükörbe nézni. Kurkuma Nagyon kevés vízzel keverjük el a kurkumát, hogy a masszánk csak vizes homok állagú legyen. A keverékhez tehetünk pár csepp borsmenta illóolajat, illetve egy kevés szódabikarbónát. Fogmosásnál vigyázzunk, mert a kurkuma beszínezi a bőrt, így kell egy kis gyakorlás, mire sárgásság mentesen tudunk fogatmosni vele. Kókuszolaj A hidegen sajtolt kókuszolajat kétféleképpen használhatjuk. Az egyik, amikor a fogkefénkre téve mintegy fogkrémként fogat mosunk vele. A másik megoldásban kb. 1-1, teáskanálnyi hidegen sajtolt kókuszzsírt vegyünk a szánkba és kezdjünk el vele öblögetni (oil pulling) mintegy 20 percig. Ezután a hagyományos fogkrémünkkel mossunk fogat. + A Jolly Joker Mindegyik pasztához adhatunk egy szódabikarbónát, hiszen ez az abszolút csodafegyver, azonban vigyázni kell vele mert ha túl sokszor túl sokat használunk belőle, akkor azt a fogzománcunk bánhatja.  Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon,  YouTube-on és Twitteren is!  

Mandulavajas zabkása

2016. február 14. Éltető ételek 

Nem lehet megunni ezeket a kásákat. :) Imádom bennük azt, hogy végtelen lehetőségeket rejtenek, és mindig más íz kerekedik ki belőlük. Már aki szereti a változatosságot. :) A gyerekeim reggel a legegyszerűbb változatot kérik, a kókuszos-vaníliásat, amelyre kerül egy kevéske 70%-os étcsoki, és mellé a mandulatej.  Nos, ez a mandulavajas kása igazán telt ízű, a narancshéj pedig kifejezetten pikánnsá teszi. Én most banánnal készítettem, de akár almával vagy körtével is nagyon finom lehet. Hozzávalók (1 adag): - 1/­­2 csésze aprószemű zabpehely - 1 és egy pici csésze rizstej-víz elegy - 1 evőkanál kókuszreszelék - 1 evőkanál mazsola - késhegynyi vaníliapor - csipet himalája só - 1 teáskanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál Rapunzel mandulavaj - bio narancs héja (ízlés szerint) - 1/­­2 banán felkarikázva Elkészítése: A vizes rizstejet tegyük fel egy lábasba főni. Öntsük bele a kókuszreszeléket, a fűszereket és a zabpehelyt. - 5-8 perc alatt főzzük puhára.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a mandulavajat és a felkarikázott banánt. Ízlés szerint csorgassunk rá egy pici juharszirupot.Mit kell tudni a Rapunzel magkrémekről? Először is azt, hogy ezek 100%-os magrémek, tehát nincs bennük se cukor, se adalékanyag, se tartósítószer.. és VEGÁN. Meglepő lehet, hogy a krém tetején egy ujjnyi olajréteget látsz. Nos, ez a magkrém olaj tartalma. Ebből is látszik, hogy nem tartalmaz semmilyen emulgeálószert. Ilyenkor a megoldás roppant egyszerű. NE öntsd le a tetejéről, hanem egy teáskanál segítségével jól keverd fel. Néhány perc alatt nagyon szépen elegyedik, és már ehető, kenhető is. Én ITT szerzem be ezeket a Rapunzel magkrémeket.

Mostanában így eszem:

2016. február 12. Sose mondd, hogy soha 

Mostanában így eszem:   Nem tudom pontosan, mióta, de egy ideje már "tisztán" vagyok. Nem nyersen, de tisztán. Ezt úgy kell érteni, hogy nyersek mellett főtt, sótlan édes burgonyát eszem, ami számomra tiszta kajának érződik és az eddigi legjobb kompromisszumom. Ami az árát illeti: amikor az ember bemegy a sarki kis zöldségesbe és meglátja, hogy 1200/­­kg, akkor drágának tűnik. De mikor a sparban vagy tescoban megveszek 400 g-ot 350 Ft-ért és ez egy vacsorára bőven elég nekem, akkor tulajdonképpen nem érzem drágának. Semmi olyan tünetem nincs tőle, amit a szokásos főtt ételek szoktak okozni, így hát fejemben tiszteletbeli gyümölcsé lépett elő az édes burgonya. Nagy előnye továbbá, hogy esti salátámhoz már ezt eszem a magokból készült zsíros öntet helyett. (Korábban kesu, később naprafogó tejföl.) Összehasonlíthatatlanul könnyebb érzés, nem beszélve arról, hogy só nélkül is finom! Néha csinálok egy kis adag magtejfölt így is, de csak néha és nem minden nap. A függőségnek vége - pedig hogy örültem neki 1,5 éve és mekkora előrelépés volt akkor, hogy megvan a főttet helyettesítő vacsim és tudok vele paradicsomot enni! Reggelenként a körtés turmix a mindenem, melynek receptjét ez alatt a poszt alatt írtam le. Úgy kívánom ébredéskor, ahogy valaha a kávét kívántam. Sőt, akárcsak a kávéval volt egykor, lefekvéskor már alig várom, hogy reggel legyen és ihassam. Nap közben vagy drága, de isteni szőlővel kényeztetem magam, vagy datolyát eszem uborkával, vagy pedig turmixot ezekből az alapanyagokból: - beáztatott datolya (lehet piacon 650/­­kg) - banán - mirelitt eper Este pedig 3-4 paradicsom egy fél jégsalátával, és egy fél zacskó rukkolával és főtt sótlan édes burgonya, majd 1-2 óra múlva alvás. Ennyi. Egyszerű, tiszta. Ára attól függ, hol vásárol az ember. Nagybanin majdnem fele az ár, csak fontos, hogy mikor odamész, már tudd pontosan, hogy mit akarsz és mennyi fogy el és milyen gyorsan mennek tönkre az ételek. Most nagyon élvezem ezt az életet és hálás vagyok a sok ups and downs -ért, ami tanított, felkészített, fejlesztett. Minden visszaesés után picit könnyebb volt újra "felülni a lóra", minden alkalommal jobb egy picit. Már nem bánom, hogy nehéz volt és hogy minden kudarcomat "világgá kürtöltem" ezen a blogon, mert egyszer majd segíteni fog másoknak, akik elkezdik.

Vegan naschen ohne schlechtes Gewissen

2016. február 10. Deutschland is(s)t vegan 

Wer dieses Jahr mit dem Vorsatz begonnen hat, sich (häufiger) vegan zu ernähren, muss sich um Ostern keine Sorgen machen; denn an Ostern kann nach Herzenslust vegan geschlemmt und genascht werden. Der vegane Lifestyle-Online-Shop boutique vegan hat ein Rundumpaket zusammengestellt - mit bunten Ostereiern, Geschenkideen und Schlemmerrezepten.Die Schauspielerin Jella Haase macht s, Christoph Maria Herbst ebenfalls. Beide ernähren sich ausschließlich vegan - wie fast eine Million andere Deutsche. Und das aus ganz unterschiedlichen Gründen: zum Schutz von Tieren, Umwelt oder der eigenen Gesundheit. Besonders Menschen mit Nahrungsmittelunverträglichkeiten sind dankbar für die wachsende Anzahl alternativer, veganer Produkte.Doch was machen Veganer an Ostern, während alle anderen Eier suchen? Für viele passen Ostern und vegane Ernährung auf den ersten Blick nicht wirklich gut zusammen. Auf Naschereien zum Osterfest müssen Veganer und vegan Interessierte aber nicht verzichten. Ganz einfach: Sie freuen sich auf viele köstliche, vegane Naschereien. Denn boutique vegan hat eine tolle Auswahl an Osterprodukten und ein Oster-Rundumpaket zusammengestellt - von Ostereiern und -hasen aus Bio-Reisschokolade über handverlesene Geschenkkörbchen für Naschkatzen bis hin zu Schokokugeln mit Mandelnugat. Dazu gibt es tolle Rezepte für ,,Eier- Salat oder Bananen-Schokobiskuit-Torte - alles natürlich ohne Ei. Selbst ein Festtagsmenü ist ganz einfach gemacht - mit Braten und Bratensoße. Hier kann man bei seinen Gästen ordentlich Eindruck hinterlassen. Weitere süsse Rezepte findet ihr bei unserer Buchvorstellung. ,,Nicht nur Menschen mit Allergien profitieren von unserem wachsenden Angebot, das nicht nur zu 100 Prozent laktose- und cholesterinfrei ist, sondern auch viele Produkte ohne Gluten, Soja und sonstige Allergene bereithält, so Miriam Brilla, Geschäftsführerin des Lifestyle-Shops. Vor zweieinhalb Jahren ging boutique-vegan.com online und bietet heute bereits über 3500 hochwertige vegane Produkte aus den Bereichen Essen & Trinken, Naturkosmetik, Haushalt, Tiernahrung sowie Accessoires an.boutique vegan möchte mit den Osterleckereien nicht nur Veganern und an einer veganen Ernährung interessierten Menschen ein genussvolles Fest ermöglichen, sondern auch solchen, die an Allergien leiden .Und das sind die Highlights für das vegane Osterfest:Moo Free Eier: Die milchfreien Ostereier bestehen aus der beliebten Bio-Reisschokolade von MooFree. Jedes milchfreie Osterei kommt in einer süßen, einzigartigen Mikey Bunny Osterei-Box . Wie alle milchfreien MooFree Schokoladen werden auch die Ostereier aus natürlichen Bio- und Fair-Trade-Zutaten hergestellt.Booja-Booja Artists Collection: Eine bunte Verführung italienischer Trüffel mit frisch gerösteten Haselnüssen; ein perfektes Geschenk für die Liebsten.Schönenberger Hasen: Große und kleine Hasen aus zarter Bio-Reisschokolade, die Kinderherzen bei der Osternestsuche höher schlagen lassen.Lubs Kugeln: Diese Confiserie-Kugeln aus Mandelnugat sind wirklich eine runde Sache: Feinste Mandeln, aromatische Kakaobutter und echte Bourbonvanille gehen eine köstliche Verbindung ein, der niemand widerstehen kann.Alle Produkte können auf der Website bestellt werden.Chocolate-Set:Für alle Schokoladenliebhaber gibt es das Chocolate-Set mit ausgewählten Produkten zum Naschen und Schlemmen. Neben schokoladigen Geschmackserlebnissen bietet dieses Set außerdem kakaolastige Körper- und Lippenpflege sowie ein Kit zum Herstellen eigener Schokokreationen.Pflegeprodukte von ORGANICUM:Eine besonders schöne Geschenkidee sind die Pflegeprodukte von Organicum. Alle sind frei von Palmöl, Silikon, Alkohol und Gelatine. Schlemmerrezepte für das Osterfest: Bananen-Schokobiskuit-Torte ohne Ei:  Eyer-Salat:Die boutique vegan-Produktauswahl für ein Festtagsmenü:www.boutique-vegan.com/­­de/­­Specials-Neu/­­Ostern/­­fuers-Festtagsmenue/­­Kurzprofil von boutique vegan:boutique vegan ist ein komplett veganer Lifestyle Online-Shop mit einer großen Auswahl an hochwertigen Produkten aus den Bereichen Nahrungsmittel, Kosmetik, Haushalt, Tierbedarf sowie Bücher & Medien, inkl. Praktischem Allergiefilter - 100 % vegan und tierleidfrei, größtenteils aus Bio-Anbau, nachhaltig, bunt und lecker! Auch Vegetarier, Bio-Fans, Rohköstler, Allergiker und Sportler werden im Shop fündig. VerlosungLikt den Beitrag auf Facebook und hinterlasst einen netten Gruß  unter dem Beitrag oder viel Facebook. Gewinnt 1 von 5 Moo Free Eier. Teilnahme bis zum 14.2.16 12:00 Uhr.Der Rechtsweg ist ausgeschlossen.Fotos mit freundlicher Genehmigung von boutique vegan.Weitere Infos:boutique vegan e.K.Klammsbosch 1077880 SasbachTel.: +49 (0) 7841 67311 177Fax: +49 (0) 7841 67311 123E-Mail: info@boutique-vegan.comInternet: www.boutique-vegan.com  Der Beitrag Vegan naschen ohne schlechtes Gewissen erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Céklalevél-banán turmix

2016. február 9. VegaLife 

Céklalevél-banán turmixAz átlag háztartásokban mi történik a cékla levelével? Kidobják, komposztálásra használják, esetleg a baromfiknak szórják. Pedig a konyhában és a tányérunkon/­­poharunkban a helye annak is. Felhasználhatjuk saláta készítéshez - ugyanúgy, mint bármely zöld levelű salátát, spenótlevelekkel együtt készíthetünk belőle főzeléket, elrágcsálhatjuk önmagában, párolva köretként is használható. Nagyjából hasonló ásványi-anyag tartalma van, mint gumójának. Vasban gazdag, emellett folsavat, káliumot, béta-karotint és némi C-vitamint is tartalmaz. Legutóbb banánnal készítettem belőle turmixot. Nem mondhatom, hogy zöld turmix, hiszen a színe inkább lila, mint zöld. :) A recept: Hozzávalók: -  1-2 fej cékla levele és szárai -  2 banán - víz -  turmixgép   Elkészítés: A megmosott céklaleveleket beletépkedjük a turmixgép poharába, a banánt belekarikázzuk. K b. 1 dl nem hideg, de nem is forró vizet adunk hozzá. Elindítjuk a turmixolást, s amikor már a leveleket eléggé jól összeturmixolta, adunk hozzá még kb. 1 dl vizet. Addig turmixoljuk, míg sűrűbb állagú italt nem kapunk.

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek

2016. február 8. Vegán lettem 

Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek.   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Szuper reggeli: vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix

2016. február 6. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix Egy új dolgot próbáltunk ki, még pedig borsófehérjét tettünk a turmixunkba. Az ízén nem változtat, viszont a tápértékét növeli. A borsófehérje egy természetes növényi fehérje, ami kitűnő tápértékkel és aminosav profillal rendelkezik. Kiváló alternatíva a tej alapú fehérje helyett és tökéletes választás a vegánoknak, hogy növeljék a fehérje bevitelt (több mint 23 gramm fehérjét tartalmaz adagonként). Ideális mindenki számára, aki növelni szeretné a napi fehérjebevitelét és mindazok számára, akik laktóz, tej vagy glutén-intoleranciában szenvednek. Ajánlatos edzés előtt, után vagy szükség esetén a nap bármely szakaszában (például megterhelő, gyerekek utáni rohangálás közben ) fogyasztani. Ezenkívül raktunk a turmixba kesudióvajat, ami szintén egy természetes fehérje forrás és többszörösen telített zsírokban gazdag. A szuper reggeli hatást növeli a banán, a mogyorótej, a leveleskel, a lenmag és a lucuma por. Az i-re a pontot a vanília teszi fel! Az eredmény pedig egy finom, nagyon krémes zöld turmix! Edzésre fel! Vegán vaníliás fehérjedús zöld turmix Hozzávalók 3 főre: – 2 db érett banán, meghámozva – 2 bögre mogyorótej (bármilyen más növényi tej használható: mandula, rizs, zab, szója) – 4 evőkanál kesudióvaj – 2 evőkanál borsófehérje – 2 evőkanál lenmag – 1 evőkanál lucuma por – 1 kis marék leveleskel, levelei apróra tépkedve (helyettesíthető spenóttal vagy mángolddal) – 1 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mogyorótejet. ***** A kesudióvajat és a borsófehérjét a {Myprotein} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom.

Vegán, gluténmentes banános-mandulás keksz

2016. január 23. Mindennapi ételeink 

Vegán, gluténmentes banános-mandulás keksz Egyik ismerősömtől kaptam ezt a receptet és rögtön megtetszett, persze, kicsit módosítottam rajta. A hajdinától tartottam, de felesleges volt :-)  Hozzávalók: 10 dkg hajdinaliszt  10 dkg szezámliszt  2 kk. szódabikarbóna 8 dkg eritritol  10 dkg darált mandula 10 dkg darált dió 4 db banán 1 dl rizs habkrém, felverve  mazsola, aszalt vörösáfonya, manduladarabok  - opcionális, ízlés szerint Elkészítés:  A liszteket kimérjük, hozzáadjuk a szódabikarbónát, az eritritolt, a ledarált mandulát és diót /­­napraforgómagot, egy másik tálban a banánt összetörjük, hozzáadjuk a kókuszzsírt, majd a felvert rizs habot. Mindezt a száraz hozzávalókhoz keverjük. Beleforgatjuk a mazsolát, manduladarabokat, vagy opcionális ízesítőket (pl. gyömbért).   Sütőpapíros tepsibe tesszük (egy kanál segítségével) és 15 perc alatt 200 fokon megsütjük.  

Tojás helyettesítése, tojásmentes táplálkozás

2016. január 20. Élj harmóniában 

Tojás helyettesítése, tojásmentes táplálkozásSokszor hangzik a kérdés a jógázóktól, hogy a jógikus táplálkozásban ha nem eszünk tojást , hogyan helyettesítjük. (hogy miért nem eszünk tojást arról itt olvashatsz) Elsődleges válaszom sehogyan, ha lehet elkerüljük - azért lentebb leírom, a megoldásokat:)  Amikor Tudatos táplálkozás és vegetáriánus főzőtanfolyamot tartunk, ott sem cél, hogy a húsos ételek hús nélküli verzióját készítsük el. Inkább az a célunk, hogy megmutassuk milyen fantasztikus, változatos a húsmentes konyha, mennyi finom étel létezik a világ minden táján, melyek nem tartalmaznak húst. Inkább szeretnénk megmutatni a húsmentes étkezés változatosságát, mint valamilyen zöldséges utánzatát a húsos ételeknek. Azaz nem nagyon készítünk tojásos ételeket tojásmentesen - pl a hogy sosem eszem vega kolbászt, úgy sosem csináltam vegetáriánus rántottát - lévén ha nem eszem húst vagy éppen tojást, miért egyek valamit ami teljes olyan kinézetre és ízre, csak éppen nem az:) Részben az ételek egy része ami tojásos gond nélkül elkészíthető tojás nélkül is. Pl gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy a palacsintába azért kell a tojás, mert az tartja össze. Ha összekevered a lisztet a tejjel, akkor is szép és finom palacsintákat fogsz sütni:) Ha készítek egy piskótát sütőporral szépen feljön és nem esik szét tojás nélkül sem. Tehát nem minden olyan ételbe szükséges tojás, amire korábban azt hitted. Gondolom a nagyüzemi tojás előállítással terjedtek el azok a receptek, amik elképzelhetetlenek tojás nélkül. Akár azért szeretnél tojásmentes ételeket készíteni, mert valamilyen egészségügyi problémád, allergiád van, akár azért, mert vegetáriánus vagy vegán vagy és elvi szempontból nem eszel tojást, akár azért mert szeretnél spórolni, íme egy kis lista azon alternatívákról, melyekkel kiválthatod a tojást Lenmag 1 tojás helyettesítésére , 1 evőkanál darált lenmagot önts le 3 ek. vízzel és hagyd állni 10 percig. Egy kicsit nyúlós, zselés masszáz fogsz kapni. Ezt tudod tojás helyett használni pl. sütemények, muffinok készítésénél, fasírtoknál, lepényeknél. Almapüré 1 tojásnak 1/­­4 csésze almapüré felel meg. Nincs más dolgod mint egy almareszelőn pürésre reszelni az almát - ha erre nincs időd lehet kapni bio almapürét még a DM-ben is. Szintén muffinok, kekszek, süteményekben lehet vele kiváltani .  Banán 1 tojás kiváltásához 1/­­2 érett banánt tudsz felhasználni. Villával készíts a banánból pürét és ezt használd süteményekbe, muffinokba.  Csicseriborsóliszt Muffinokban, süteményekben, lepényekbem, fasírtokban vagy bundázáshoz, segít összetartani a tésztát. Ha nagyon vágysz egy bundáskenyé rre azt is tudsz vele készíteni némi  kurmumát és asafoetidát tehetsz a tésztába. Teljes kiőrlésű tönkölyliszt, zabpehely Ha egy liszt vagy pehely fehérjetartalma magasabb, akkor jobban összeáll.   Keményítő Bizonyos kekszek, sütemények, fasírtok esetében k eményítővel is helyettesítheted a tojást.  ( Kukoricakeményítő, tápióka) 1 tojás helyettesítéséhez:1 evőkanál keményítőt használhatsz. Joghurt 1 tojás helyettesítésére kb 2 púpos evőkanál joghurtot használj. Muffinok és sütemények esetén vagy kenyérbe használom. Olaj, sütőpor, citromlé 1 tojásnak megfelel 1 tk. sütőpor  vagy szódabikarbóna 2 evőkanál olajjal és egy kis citromlé. S egítenek a tésztát szépen összetartani és biztosítják a megfelelő szerkezetet is. Muffinok, sütemények, lepények esetén használható   Használják még a chia magot és az agar-agart, de ezekkel nincs tapsztalatom.  Ha tojás ízt  szeretnél elérni, akkor fekete sóval tudod elérni. Ezt indiai boltokban tudod beszerezni.  Kedvezőbben hat a vérnyomásra, mint a konyhasó. V egyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Csoki chip kekszek (cookies)

2016. január 17. Gréta konyhája 

Csoki chip kekszek (cookies)(tej-, tojás-, és gluténmentes) A boltban sok hasonló csokichip kekszet lehet kapni, de azok fehérlisztbő, fehércukorból, és  egyéb egészségtelen hozzávalókból állnak.  S, hogy ne kelljen megvennünk, és, hogy kedvezzünk a gluténérzékenyeknek is, íme a tökéletes recept.  Ami  pedig a legjobb benne (az ízén túl), hogy 20 perc alatt kész!   Hozzávalók: 10-12 db-hoz 1 bögre barna rizsliszt 1/­­4 bögre mandulaliszt vagy gesztenyeliszt 1 mk foszfátmentes sütőpor fél érett banán összenyomkodva 2 ek olvasztott kókuszolaj 1/­­4 bögre kókuszvirágcukor 1 lenmagtojás (1 ek lenmagliszt 3 ek vízzel elkeverve, majd 5 percig pihentetve) 1 fél bögre tejmentes csoki pasztilla (chip) a 60%-os kakaótartalmúakban már nincs tejpor A száraz és nedves anyagokat külön külön jó alaposan összekeverjük, majd egymással is, majd a végén belekeverjük a csokipasztillákat. Egyforma labdacsokat gyúrunk, majd a tenyerünkkel szétlapítjuk, és egy sütőpapírral borított lapos tepsibe tesszük. 180 fokos előmelegített sütőben sütjük 10 percig. Figyeljünk arra, hogy ne száradjon szét. Legyen kicsi rágós, ne teljesen kekszes. Ha kihűlt, akkor szépséges lezárható befőttes üvegekbe is rakhatjuk, és szépen díszítve még ajándékba is adhatjuk. Jó étvágyat!  

Citromos fügelekvárral vagy anélkül...

2016. január 6. Zöld múzsa 

Citromos fügelekvárral vagy anélkül...Egy írás szerint: ,,Az amerikaiak a zabpelyhet úgy eszik, hogy megfőzik előbb, vagy sütőben megpirítják. Nocsak, ezek az amcsik tudnak valamit, nem eszik a gabonát nyersen! A főtt változat egyszerű magyar kifejezéssel illetve nem más, mint a zabkása. A boltok polcán lévő (hőkezelés nélküli ) müzlik helyett pedig bátran fogjunk bele a crunchy granola, magyarul  ropogós müzli készítésébe. Kis mennyiséggel nem érdemes bajlódni, a sült müzli légmentes üvegekben 1-2 hétig eláll, bár a szavatossági időt otthoni körülmények között még nem sikerült tesztelnem, a gyerekek mindig hamarabb megették a lesütött adagot.  Banános granola: 250 g zabpehely 80 g durvára vágott mandula 80 g tökmag, napraforgó 2 nagyon érett banán 3 ek. kókuszolaj 2 ek. méz vagy juharszirup 1/­­2 tk. vanília őrlemény csipet só ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tálba keverjük össze a száraz hozzávalókat, míg egy kisebb edénybe a folyékonyakat. A kezünkkel alaposan dolgozzuk össze a száraz és a nedves hozzávalókat. A banánt villával pürésítsük és azt is keverjük hozzá a masszához, majd egyenletes rétegben terítsük el a sütőlemezen. Süssük 15-20 percig, de félidőkor keverjük át egyszer. Folyamatosan ellenőrizzük, mert a méz miatt könnyen megéghet. Hagyjuk teljesen kihűlni és csak ezután tegyük légmentesen zárható üvegbe. Aszalványokkal dúsíthatjuk ( pl. mazsola, aszaltáfonya, aszaltmeggy, aszaltananász, stb ). Csokirajongók durvára vágott csokidarabokat is tehetnek a keverékbe. Ráérős reggeleken királyi módon tálalhatjuk a granolát.  Ehhez egy szuperfoodnak felcimkézett élelmiszert ajánlok, a chia magot: nagy erőt egy piciny magban. Az ára senkit ne riasszon vissza, cirka 100 Ft-ba kerül napi egy evőkanálnyi adag, amiről azt kell tudni, hogy teljes értékű fehérjeforrás, kitűnő rostforrás, tele van kalciummal és ötszörös mennyiségű vas van benne, mint a spenótban. Az ételek ízét nem befolyásolja, teljesen semleges ízű. Ár-érték aránya magasan a péksütemények felett áll. Chia puding: 250 ml tej ( opcionálisan zab-,rizs- vagy mandulatejet ) 4 ek. chia mag 1/­­2 citrom héja ( bio) Meleg alma-mag keverék: 1-2 ek. vaj vagy kókuszolaj 1-2 ek. méz vagy juharszirup 1 nagy alma 50 g napraforgó, 50 g tökmag, 50 g szezámmag 1/­­2 tk. fahéj csipet őrölt gyömbér csipet só --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A chia puding hozzávalóit alaposan összekeverjük és hagyjuk állni a hűtőben, hogy a magok megduzzadjanak. A meleg almás keveréket egy teflonos serpenyőben készítjük el. Felolvasztjuk a zsiradékot és rádobjuk az apró kockákra vágott almát a magokkal és a fűszerekkel. 5 percig pároljuk, míg az alma kicsit karamellizálódik, a magok pedig ropogóssá válnak. Ezek után jöhet a rétegezés poharakba. Alulra egy kanál chia puding ( koncentrált erő ), majd néhány kanál natúr joghurt. Mindezek tetejébe az előre elkészített granola, majd a meleg alma-mag keverék. Ha a kamra polcán találunk dugiban lekvárkülönlegességet, azt is vegyük elő. Mondjuk egy cukormentes citromos füge lekvárhoz mit szóltok? Januárban mi így indítottuk az évet. Mit is kívánhatnék ennél többet: chia magban és granolában gazdagot! Tipp: kisebb, zárható üvegben rétegezve magunkkal vihetjük, szorgos munkanapok tízóraijának kitűnő, csak a kanalat ne feledjük otthon.  forrás: green kitchen stories

Ehető kencék: Banános és csokoládés ajakbalzsam

2015. december 20. Zizi kalandjai 

Ehető kencék: Banános és csokoládés ajakbalzsam Említettem már korábban, hogy mostanában szoktam kísérletezgetni ehető kozmetikumokat illetően, vagyis készítek olyan kencéket, amelyeket akár el is fogyaszthatnánk. Imádom a kis tégelyekbe zárt ajakbalzsamokat szagolgatni üzletekben, de mindig kíváncsian olvasom el a nagyon apróbetűvel írt összetevőket a tégelyek túloldalán. Néha találok olyan “hozzávalókat”, amelyeket nem szívesen juttatnék a szervezetembe, így bármennyire is csodás az illatuk és csábítóak, nem veszem meg őket. Kutatgattam a neten és rájöttem, hogy könnyen el tudok készíteni én is csodás, illatos, krémes ajakápolókat, és nem kell laborral rendelkeznem, hogy ezeket összeakjam. Néhány alapanyagot be kellett szereznem (pl. innen és innen vagy innen), de utána már minden egyszerűen ment. Kiváló ajándékok lehetnek karácsonyra, de akár születésnapra, névnapra, anyák napjára, stb., szóval mentsétek el a receptet! Három “ízzel” kísérleteztem… készült egy banános – illetve ebből még egy édesnarancsos ajakbalzsam (karácsonyi ízvilágot idézve) -, valamint csokoládés.  A banánosba igazi banán, a csokoládésba igazi csokoládé is került, nyamm és barna színe miatt először enyhén barnára színezi az ajkakat, de, amint jól bedörzsöljük az ajkakba, eltűnik a barna szín. Csókos, édes ajkakra fel! Banános/­­édesnarancsos ajakbalzsam Hozzávalók (kb. 3 db 15 ml-es tégelyhez): – 1 púpozott evőkanál méhviasz – 1 evőkanál mandulaolaj – 1 evőkanál kókuszolaj – 1 evőkanál jojobaolaj – 2 cseppnyi nagyon pépesre, krémesre zúzott banán – VAGY 30 csepp édesnarancs illóolaj (100 % tisztaságú) Vagy vízgőz felett egy hőálló tálban vagy egy kis hőálló főzőpohárban, amelyet a vízzel teli kis lábasba helyezünk, olvasszuk fel a méhviaszt. Lassan adjuk hozzá a mandulaolajat, a kókuszolajat és a jojobaolajat. Ha minden felolvadt és egynemű lett, vegyük le a tűzhelyről a tálat vagy főzőpoharat. Ha az édesnarancsos változatot készítjük, akkor tegyünk bele 30 csepp édesnarancs illóolajat, adagoljuk tégelyekbe, várjuk meg, amíg kihűlnek, megszilárdulnak és tegyük rájuk a tetejüket. Ha a banános verziót készítjük, akkor kb. egy fél banánt (legalább ekkora mennyiség kell, hogy nagyon pépesre tudjuk krémesíteni a banánt) villával törjünk pépesre, majd botmixerrel pürésítsük teljesen simára. Nagyon pici mennyiséget – egy-két késhegynyit – adjunk a felolvasztott olajokhoz, keverjük el fa spatulával és szintén adagoljuk tégelyekbe, hagyjuk kihűlni, majd utána zárjuk le. Csokoládés ajakbalzsam Hozzávalók (kb. 3 db 15 ml-es tégelyhez): – 1 púpozott evőkanál kakaóvaj – 1 evőkanál + 2 teáskanál mandulaolaj vagy kókuszolaj – 1 evőkanál méhviasz – 1/­­8 teáskanál E vitamin olaj – 2-3 kocka jó minőségű étcsokoládé A csokoládét vízfürdő felett egy külön tálban olvasszuk fel. A többi alapanyagot (kakaóvaj, mandulaolaj/­­kókuszolaj, méhviasz) vízgőz felett egy hőálló tálban vagy egy kis hőálló főzőpohárban, amelyet a vízzel teli kis lábasba helyezünk, olvasszuk fel. Adjuk az elkészült keverékhez az E vitamin olajat, keverjük el, majd öntsük hozzá az olvasztott csokoládét és ezzel is keverjük el. Adagoljuk tégelyekbe, várjuk meg, amíg kihűlnek, megszilárdulnak és tegyük rájuk a tetejüket.

Karácsonyi üdvözlő ital

2015. december 15. Éltető ételek 

Karácsonyi üdvözlő italEzt az ízletes italt nemcsak karácsony napján ihatjuk, hanem egy hosszú, hideg nap után is. Pár perc alatt elkészül, a forró tej és a melegítő fűszerek kellően átmelegítik testünket és lelkünket. Én nem iszok alkoholt, de egy leheletnyi whiskyt el tudok képzelni benne. :) Hozzávalók: - 1 érett banán - 1,5 dl forró rizstej - 1/­­4 érett avokádó - 1-1 késhegynyi ceyloni fahéj, vaníliapor, mézeskalács fűszerkeverék és őrölt szegfűszeg Elkészítése: Mindent botmixerezzünk össze. :)

Krémes csokoládé smoothie (vegán) + Kedvezménykupon

2015. december 10. Zizi kalandjai 

Krémes csokoládé smoothie (vegán) + Kedvezménykupon Újabb szuper élelmiszer rész… töltsük fel a szervezetünk raktárát most a téli időszakban vitaminokkal (sok-sok citrussal is), ásványi anyagokkal, nyomelemekkel és várjuk egészségesen az ünnepeket. Sőt egy ilyen krémes, sűrű, “csokis” turmix karácsonyi reggelinek is kiváló, igazi kényeztető luxus reggeli ital. A turmixba került nyers kakaópor, amely olyan ásványi anyagok forrása is, mint a  cink a  vas és a magnézium. A magnézium segíti az idegrendszer normál működését, így hozzájárul a stressz és a kimerültség csökkentéséhez. Továbbá a fogak és csontok normál állapotának fenntartását-, valamint a normál izomműködést biztosítja. A vas többek között részt vesz a vörösvérsejt és a hemoglobinképzésben. A cink hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez, a normál fehérjeszintézishez, valamint a csontok, a haj, a bőr és a körmök épségéhez. Védi a sejteket a stresszhatásokkal szemben, szerepet játszik a sejtosztódási folyamatokban és a zsírsavak normál anyagcseréjében. Azt is érdemes tudni a kakaóról, hogy természetes élénkítőszereket tartalmaz, főként teobromint és koffeint. Ezen stimulánsok serkentik az idegrendszert és növelik energiaszintünket. Érdemes mértékkel fogyasztani a kakaós termékeket, mivel nagy mennyiségben kimerítik a szervezetet. A turmixba került másik szuper élelmiszer a kendermag por, amelynek nagyon magas a fehérje tartalma (tökéletes táplálék kiegészítő lehet sportolók és aktív életet élő emberek számára). A kender fehérje por ezen kívül szénhidrátokat, rostokat és csekély mennyiségben zsírt is tartalmaz. Zsírtartalma elsősorban többszörösen telítetlen zsírokból áll, melyekből az Omega-3 és az Omega-6 esszenciális zsírsavak különösen fontosak. Gazdag forrása vitaminoknak (B1-, B2-, B3-, B6-vitamin, E-vitamin) és ásványi anyagoknak (kálcium, foszfor, vas és magnézium). Ezeken kívül szinte minden szuper élelmiszer, ami van még a turmixban, úgy, mint avokádó (!), banán, mandulavaj és datolya, vagyis ezzel a csokis élménnyel mindenképpen jót teszünk a testünknek és lelkünknek is. Az alaprecept Ella-tól származik, én minimálisat módosítottam rajta. Krémes csokoládé smoothie (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 2 db érett banán, meghámozva, kisebb darabokra törve – 1 db érett avokádó, meghámozva, kimagozva, kisebb darabokra vágva – 3-4 db friss vagy aszalt jó minőségű datolya, kimagozva (attól függően mennyire szeretnénk édesre) – 2 evőkanál kakaópor – 2 evőkanál kendermag por – 1 evőkanál mandulavaj – kb. 2-3 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) ***** A kakaóport és a kendermag port a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Izgalmas hagymaköret

2015. december 5. Kertkonyha 

Izgalmas hagymaköretUnod a banánt? ...akarom mondani, a krumplit? Füleden jön ki a rizibizi? Különben is, faragnál a kalóriákon, viszont a randid nem ma van? Aztán, ha mégis, akkor inkább egyetek együtt a delikvenssel, az ilyen szenzációs köret úgyis mindenkit levesz a lábáról. :) Hozzávalók 2 adaghoz: [...] Bővebben!

Alap csokoládé kurzus Szántó Tibornál

2015. december 1. Zizi kalandjai 

Alap csokoládé kurzus Szántó Tibornál Ez a doboz várt az érkezéskor… meg egy pohár krémes, forró csokoládé. Jó a kezdés, gondoltam. Aztán bele is vágtunk a közepébe. Megtudtunk néhány nagyon hasznos információt a kakaóról, mint például, hogy őshazája Közép- és Dél-Amerika, meg azt is, hogy a kakaó gyümölcs (finom a gyümölcshúsa, ami licsire és ananászra emlékeztet – Tibor elmondása szerint) és a héját kivéve minden része felhasználható. Szimbiózisban él más fákkal (például kókuszpálmával vagy banánfával – ezek az oltalmazó fák), mert nagyon kényes növény. Ahogy haladtunk a különböző kakaófajták megismerkedésével (forastero, arriva/­­bacional, criollo, trinitario) úgy kóstoltuk sorban a doboz tartalmát. Mindenből egy keveset… persze, aki akarta, az megehette az összeset, de higgyétek el, kakaóból és csokoládéból is van olyan, hogy elég. A legjobb minőségű kakaók Venezuelából, Ecuadorból, Santo Domingoból, Sao Toméról és Madagaszkárról kerülnek ki. Ezenkívül van még kakaó Mexikóban, Peruban, a tömegtermelés nagy részét pedig Elefántcsontpart, Ghána és Vietnám látja el. Mik is készülnek kakaóból? Bevonómassza: alacsony a kakaótartalma, nincsen benne kakaóvaj – helyette hidrogénezett növényi zsír kerül bele, valamint szintetikus vanília, rengeteg benne a cukor, a kakaót alkalmanként karobporral helyettesítik. Gondoljatok ezekre az információkra, amikor a közelgő Mikulás alkalmából egy “csoki” Mikulást emeltek le valamelyik szupermarket polcáról! Étcsokoládé: kakaómassza és vaj, valamint Bourbon vanília van benne, édesítésére többnyire nádcukrot használnak, kakaótartalma 60 és 100% között van. Tejcsokoládé: tejpor, (nád)cukor, vanília van benne, kakaótartalma 29 és 40% között van. Fehércsokoládé: alapja a kakaóvaj, van benne (nád)cukor, vanília, szójalecitin és tejpor. Tibor tudása fantasztikus, szakterülete a területszelektált csokoládék és kakaóbabok… és tényleg mindent tud a kakaóról. Alap kurzusán kívül, tart haladót is, amely négy részből áll és minden csokoládét kedvelőnek (aka Gombócartúrnak :)) szól. Aki pedig a kóstoló doboz tartalmát kevésnek tartja, az feltétlen menjen el a kurzusra… nem fogja tudni megenni! Szántó Tibor csokoládé kurzus információk: alap, haladó. Ajándékutalvány is vásárolható náluk. A kurzuson {Szántó Tibor} meghívásának köszönhetően vettem részt. A véleményem csakis a sajátom.

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)

2015. november 25. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)   Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs

Szuper reggeli: Acai smoothie (vegán) + Kedvezménykupon

2015. november 11. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Acai smoothie (vegán) + Kedvezménykupon Folytatódik a sorozat a szuper élelmiszerekről. Egy olyan alapanyagot mutatok be, amelyről már lehet, hogy sokat hallottatok, főleg, ha olvastok angol nyelvű oldalakat, ugyanis az utóbbi időben igen felkapott “gyümölcs” lett. Én már évekkel ezelőtt hallottam róla – az acai bogyóról -, amikor megismerkedtem I.-vel, ugyanis ő eltöltött egy kis időt Brazíliában, ahol ez a gyümölcs őshonos. Ódákat zengett róla, hogy mennyire finom és minden sarkon árulták friss gyümölcsként vagy frissen elkészített gyümölcsléként. Rengeteget ivott acai gyümölcslevet és teljesen beleszeretett… én pedig azóta álmodozom, hogy egyszer én is kipróbálhatom majd a friss változatot. Az acai (“ászái”) bogyó az Amazonas vidékén tömegesen előforduló Euterpe oleracea pálma termése, amely főleg mocsaras és árteres vidékeken őshonos. Legnagyobb termőterületei Brazíliában és Trinidadban vannak, de előfordul még Dél-Amerika más országaiban is. A bogyók feketéslilák, aprók, kinézetre hasonlatosak az áfonyához (fotókat lásd itt a pálmáról és a bogyókról). Nagy fürtökben nőnek, évente kétszer szüretelhetők. Az acai íze kellemesen savanykás. Nyers formában a brazil bennszülöttek étrendjének egyik fő összetevője, míg őshazáján kívül többnyire gyümölcslé vagy acai por formájában találkozhatunk vele. Egyébként az acai bogyó akkor lett felkapott és akkor vált világhírűvé, amikor dr. Nicolas Perricone beválasztotta a tíz legjobb öregedésgátló csodaétel közé, és leadták Oprah Winfrey egyik műsorban. Az acai bogyónak alacsony a cukortartalma, viszont igen gazdag értékes zsírokban, ezenkívül magas a rosttartalma. Az acai gazdag ásványi anyagokban, kálciumot, vasat, káliumot és magnéziumot is tartalmaz, valamint sok C- és A-vitamint. Az acai fagyasztott gyümölcsként vagy fagyasztva szárítva (liofilizálva) por formában jut el Észak-Amerikába, Európába és a többi földrészre. A friss gyümölcspépet addig fagyasztják, míg víztartalma szilárd fázisból közvetlenül gáz fásiba lép. Így őrzi meg a por a lehető legtöbb értékes tápanyagot. A por jól keverhető bármely gyümölcs- vagy zöldséglével. Hozzáadható gyümölcssalátákhoz, süteményekhez, nyers desszertekhez, fagylaltokhoz, mártásokhoz, szószokhoz. Én most egy egészen egyszerű turmixhoz használtam fel az acait. Krémességét a banán adja, de tehetünk bele avokádót is. Fehérje gazdagításra földimogyoróvajat tettem bele, de jó a mandulavaj, extraként pedig a kesudióvaj is. Feldobhatjuk még valamilyen semleges ízű leveles zölddel is (spenót, mángold, leveleskel) és akkor már tényleg minden benne van, ami egy teljesértékű reggeliben lehet! Acai smoothie (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 1 és 1/­­2 érett banán, meghámozva, felszeletelve – 3/­­4 bögre fagyasztott málna – 2 teáskanál acai por – 1 evőkanál földimogyoróvaj (mandulavaj is használható) – 3 evőkanál zabpehely – 2 evőkanál lenmag vagy chia mag – 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (rizs-, zab-, kókusztej is használható) Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Fogyasszuk azonnal! Ne hagyjuk sokáig állni, mert a lenmag besűríti! Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Más acai receptek: Kókuszos acai reggeli Acai smoothie bowl 1. Acai smoothie bowl 2. Őszi acai smoothie bowl vaníliás kesudióvajjal ***** Az acai port a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Reggeli ital

2015. november 9. Nyers konyha 

Reggeli ital Évek alatt kedvenc italommá vált ez a turmix. Finom, ami a legfontosabb. Hihetetlenül laktató a benne található magas rost és víztartalomnak köszönhetően, tisztít, könnyen emészthető, mivel a turmixolás miatt gyakorlatilag már meg van jól rágva. Így mindent hasznosítani tud könnyen a testecskén. Táplál, vitaminok, ásványi anyagok...bla, bla, bla. Na és hiper -szuper gyorsan elkészíthető, hűtőben akár 3 napig is tárolható,már ha lenne maradék, és üvegben bárhova elvihető. Sokszor e b édre is ezt fogyasztom, ha szeretném leegys ze rűsíteni a dolgokat és időt spórolni az ételkészítésével. Annyira klassz, hogy gyorsan megemészti az ember és nem terheli meg a gyomrot, a testet. Megiszom és akár mehetek is futni!:) elégetni egy kis szénhidrátot:) Imádom az élő ételeket! Bennük van az élet, és én élettel szeretem táplálni a testem! A hőkezelt főtt, sütött ételek m eghalnak. Eltávozik belőlük az energia, az elektronok, enzimek, a hormonok, az oxigén, és a vitaminok, ásványok is rendesen megcsappannak. A főtt étel kiszárít . Érdekes, hogy a tudósok az emberi testet vizsgálva rájöttek, hogy a test a hőkezelt ételre úgy reagál, mint ha támadás érné, idegen behatoló, vagy toxin. M egemelkedik a fehérvérsejtszám, wow! Durva . Valahogy úgy képzelem, hogy annó kellett legyen egy paradicsomi állapot a bolygónkon , amikor mindig meleg volt, emberek állatok békében éltek és gyümölcsön, zöldségen, magvakon élt ek . Csak így egyszerűen csodásan. Ezt sok régi irat is megerősíti így a Biblia is, aztán özönvíz, és na akkor nem volt zöld, nem volt mit enni és szükség nagy úr, elkezdték enni a húst. Persze innentől az élethosszuk is lecsökkent. Most 120 évre vagyunk kalibrálva, ha eszünk állati dolgokat, de ha nem? Ki tudja? Testünk folyamatosan meg fiatalítja önmagát , 7 évente minden sejtünk kicserélődik kivéve azt a pár őssejtet. Szóval senki se öregebb 7 évnél l e galáb b is a testünk!:) Akkor meg mi ez az öregszem szöveg? Aki úgy gondolja, az biztos, én mást gondolok, programozok !:) " Ahhoz hogy valaki erős legyen ,először gondolnia kell , hogy erős." Amit gondolunk , érzünk, azzá leszünk, az lesz a jövőnk. Te milyen jövőt képzelsz, kívánsz , teremtesz magadnak? Annyira szeretem ahogy ez az étkezés hat a környezetemre, én nem szeretnék senkit győzködni, térítgetni, csak élek ahogy jónak látom, és már ez is hat. Emmácska kislányom is jön nézi mit eszem, mit iszom és elkéri, vagy beleeszik, és mondja, hogy csináljak neki is!:) Nincs erősebb és hatásosabb a példamutatásnál. Iskolába viszi a tisztított vizet, kevés magot, datolyát, répát, banánt, almát, és a szendvicsébe csempészek csírát, olajbogyót, paradicsomot. 5 éve biztos nem látta orvos, de talán több is. Elkezdtem lovagolni. Mindenkit bíztatok arra, hogy próbáljon ki új dolgokat, amikre mindig vágyott, de halogatta, tologatta maga előtt. Ha az ember új dolgokat próbál ki annyira érzi, hogy él, hogy jelen van a most-ban, figyel, koncentrál, sok-sok örömet okoz!:) Csodás napot! :) Zöld turmix: 5 banán víz 2 marék tyúkhúr Turmixoljuk és fogyasztjuk! Bármilyen gyümölcs jó ami érett, és más leveles zöld is mehet bele. Pl: spenót, sóska, mángold, kelkáposzta, cékla levele, sárgarépa zöldje, petrezselyem, pitypang, saláta....

6 "rémisztő" recept a boszorkánykonyhámból nem csak Halloweenra

2015. november 2. Zöld Avocado 

6 A hétvégém a Halloween jegyében telt, és ezt szeretném megosztani veletek! Ti szerettek vidáman ünnepelni és jókat enni? Én nagyon! ;-)  halloweeni sütőtökös keksz  A Halloweenról Magyarországon eléggé megoszlanak a vélemények. Sokan úgy gondolják, hogy morbid és a gyerekek számára ártalmas szokás, melyet a Világ számos országában egyre szélesebb körben ünnepelnek. Sokszor tévesen összekeverik a Mindenszentekkel, és nem értik, hogy miért ünnepelnek vidáman az emberek, amikor az elhunyt szeretteinkről kéne megemlékeznünk?! A két ünnep nem egy és ugyanaz! Mindenszentek napját november 01-én tartanak Magyarországon, míg a Halloween-t október 31-én ünnepel a Világ.  Halloween napján rémisztő jelmezekbe bújnak kicsik és nagyok, kidekorálják kívül - belül az otthonokat, az üzleteket, az utcákat, a gyerekek "Csokit vagy csínyt" felkiálltásokkal járják a házakat, és gyűjtik a különböző apró édességeket. Sokak szerint ez csak egy újabb kapitalista, vásárlás és eladás központú népbutítás, ami csak a pénzről szól. Van ebben az elméletben is valami... de én máshogy látom.  Szerintem ... a Halloween egy újabb nap, amikor a családtagok és a barátok egy közös cél érdekében összefognak, díszítenek, jelmezeket készítenek, sütnek, főznek, ünnepelnek, együtt kilátogatnak és megnézik a település által szervezett jelmezes felvonulást, tűzijátékot. Egy újabb nap, egy újabb alkalom, amikor én a közösségi szellemet, a szeretetet, és az élni akarást érzékelem. Azok az emberek, családok, baráti társaságok, akik ilyenkor jelmezbe bújnak, elfeljtkeznek egy pár órára a mindennapi szerepeiktől, feladataikról, problémáikról. Egy kicsit újra gyerek lesz mindenki, és újra a játékról, a szórakozásról, az élni akarásról szól mindent. Nekem ezt jelenti a Halloween! :-) Egy társasági esemény, egy közösségi élmény, telis tele mókával és kacagással! :-) halloweeni csokis pók muffin  Ezekben a napokban jól keresnek-e a kereskedők? Ez nem kétség! De nem csak erről szól a Halloween, mint ahogyan a karácsony sem csak az ajándékokról szól, és a vásárlásról!  Miért rémisztő és ijesztő jelmezekkel kell ünnepelni a Halloweent? Ennek is egyszerű oka van! A tradíció miatt. A hagyomány szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei október 31-éről november 01-ére virradó éjszakán vándorolnak a holtak birodalmába. Az ijesztő dekorációk, jelmezek, a világító töklámpások pedig elősegítik, hogy a holtak szellemei ne maradjanak a Földön kísérteni, megijedjenek, és távozzanak a holtak birodalmába mindörökre.   Zöld Avocado boszorkánykonyha Az ijesztő és rémisztő hangulat rosszat tesz-e a gyerekeknek? Nem hinném! Én mosolyt és vidámságot látok az arcukon, bármilyen országban is járok, és élem át a Halloween ünnepét! Én azt látom, hogy örülnek, mert apa-anya együtt szorgoskodik a gyerek jelmezén, a ház dekorálásán, kísérgetik őket házról házra, amíg édességet gyűjtenek, együtt faragják a töklámpásokat, sütögetik a speciális halloweeni ételeket. Én egy családi programot látok, mely szeretetben és harmóniában tellik el! Még nem láttam kisgyermeket sírni, vagy megrémülni a jelmezek láttán. Még nem tapasztaltam ennek az ünnepnek az árny oldalát, amiről az ünnep ellenzői néha beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik árny oldala, de én eddig még csak a jó oldalát láttam, és az általa létrehozott szeretetet! :-)  Így hát, amikor csak tehetem, én is nagy szeretettel veszek részt egy-egy halloweeni mulatságon, játékos baráti összejövetelen, sürgök-forgok a konyhában, és készítem az alkalomhoz illő, de reform édességeket, ételeket. Most is készült néhány recept a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog boszorkánykonyhában, amit nagyon szívesen megosztok veletek. Még jól jöhet a következő Halloween party-ra, vagy a rémisztő kiegészítők nélkül, hagyományos, egész évben az asztalra tehető ételeket készíthetünk belőlük. Fogadjátok sok szeretettel őket! ;-)    halloweeni sütőtökös keksz (laktózmentes, tojásmentes, vegán) HALLOWEENI SÜTŐTÖKÖS KEKSZ HOZZÁVALÓK (kb. 30 db-hoz) - 400 g sütőtök püré (párolt vagy sült sütőtök húsa kikaparva) - 300 g teljeskiőrlésű tönköly búza liszt - 1 ek őrölt fahéj, 1 tk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt szegfűszeg - 1 tk szódabikarbóna - 1/­­2 tk Himalája só - 120 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) - 2 ek őrölt lenmag + 6 ek víz (azaz 2 vegán tojás) - 200 ml repce olaj vagy olívaolaj -  - csokikrém a dekorációhoz: 50 g olvasztott ét csokoládé és 1 ek kókuszolaj ELKÉSZÍTÉS A természetes tojáshelyettesítőhöz a frissen darált lenmagot elkeverjük a vízben, majd hagyjuk egy 15 percet állni, kocsonyásodni. Ezután mehet bele a tésztába. A hozzávalókat összekeverjük, majd tetszés szerinti formában a sütőpapírra helyezem. Én ezesetben egy nagyobb pogácsa szaggatót használtam. A tészta zsíros, nem lehet kinyújtani és kiszaggatni. Egy evőkanál segítségével megtöltöttem a pogácsa szaggatót, amit a sütőpapírra helyeztem. Majd felemeltem a szaggaótt, odébb helyeztem, kanállal újra töltöttem... és így tovább. A végén csodaszép szabályos, és kerek kekszeket kapunk. Mivel most szerettem volna, hogy töklámpás formája legyen, ezért kézzel kicsit rásegítettem a szép kerek formákra. De ha nincs Halloween, hagyjuk őket szabályos kekszként, és süssük meg őket kb. 10 perc alatt, 180 ° C fokos sütőben.     Kihűlés után, nagyon finom, és puha kekszeket majszolhatunk még napok múlva is.  Megjegyzés: A sütőtök édes ízétől függően változtathatunk a hozzáadott édesítőszer mennyiségének. Az általam használt mennyiség, édes sütőtök püréhez lett megadva. halloweeni mini pizza oliva pókokkal (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI MINI PIZZA HOZZÁVALÓK (kb. 40 db mini pizzához) - kemény sajt - fekete olíva bogyó pizza tésztához: - 350 g gluténmentes kenyérliszt - csipet Himalája só, 1 tk őrölt oreganó - 2 dl langyos víz - 1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 ek extra szűz olívaolaj - 1 ek őrölt lenmag (elhagyható) paradicsomszószhoz: - 200 ml paradicsom püré (cukormentes) - 1 marék friss bazsalikom - Himalája só, őrölt fekete bors, csipet őrölt chili fűszer - 3 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉS A pizza tésztához valókat összegyúrjuk, majd félretesszük meleg helyre pihenni 1 órát. A kissé megkelt tésztát ketté választjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk. Kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk a mini pizzákat, és sütőpapíron előmelegített sütőbe tesszük őket. 180 °C fokon 5 perc alatt elősütjük a kis pizza lapokat, majd kivesszük hűlni. Ezt elvégezzük a másik fél nyers tésztával is. Közben elkészítjük a szószt. A paradicsompürét egy edénybe feltesszük a tűzhelyre forrni. Beleszórjuk az apróra vágott fokhagymát, a fűszereket, és egy marék friss bazsalikom levelet apróra vágva. Közepes lángon 5 percig főzzük, folytonos kevergetés mellett, majd félretesszük a tűzhelyről. Az elősütött mini pizza lapokat vastagon megkenjük a paradicsomszósszal, majd rátesszük a kemény sajtból szaggatóval szaggatott sajt karikákat. Az olíva pókokhoz előre feldaraboljuk a fekete olíva bogyókat. Szükség lesz a póktesthez félbe vágott olíva bogyóra, a lábakhoz, olíva bogyó csíkokra, és a fejhez apróra vágott olíva bogyóra. Ez egy jó kis türelemjáték. Egyesével összeállítani a pókokat a pizza lapocskán. Érdemes segítséget venni magunk mellé, és akár a gyerekeket bevonni, ha nem szeretnénk órákat állni a konyhában. Miután elkészültünk velük, mehet vissza az előmelegített sütőbe, és 180 °C fokon kb. 10-15 perc alatt készre sütjük a mini pizzákat. Tökéletes vendégváró falatka, mert szobahőmérsékleten is nagyon finom, így az est egész ideje alatt lehet belőle jóízűen falatozgatni. Megjegyzés: Próbáljunk meg olyan kemény sajtot választani, ami nem olvad szét túlzottan, mert akkor a gondosan összerakott pókjaink szétcsúsznak. Reszelt parmezánt is használhatunk. halloweeni csokis pók muffin (gluténmentes, laktózmentes) HALLOWEENI NAGYON CSOKIS PÓK MUFFIN HOZZÁVALÓK (kb. 12 db-hoz) - 75 g darált zabpehely (gluténérzékenyeknek szigorúan gluténmentes) - 75 g darált mandula /­­ mandula liszt - 3 ek jó minőségű sötét kakaó por - 80 g tetszés szerinti édesítőszer (pl.: barna nádcukor, nyírfacukor, eritrit stb.) -  1/­­2 tk szódabikarbóna - csipet Himalája só - 2 marék dió /­­ pekán dió - 100 g ét csokoládé - 100 g bio növényi margarin - 2 db érett banán - 2 db bio tojás dekorációhoz: - aszalt szilva, pók fejnek - fekete szívószál, pók lábaknak - fehér csokoládé, keresztnek a pók hátára ELKÉSZÍTÉSA szilárd hozzávalókat összekeverjük, és beleszórjuk a durvára vágott dió féléket. Egy edényben megolvasztjuk a margarint az összetördelt étcsokoládéval. A banánt leturmixoljuk a tojással, vagy csak villával összetörjük pépessé. A diós szilárd hozzávalókat összekeverjük a pépesített banános tojással, és a vajas folyékony ét csokoládéval. Fakanállal csomómentesre keverjük a muffin tésztát. Elővesszük a muffin sütőt, és beletöltögetjük a muffin papírba a tésztát. (Én még enyhén ki is szoktam kenni a papírokat belülről kókusz olajjal, hogy biztosan könnyedén le tudjam venni majd a kész süteményről.) 180 °c fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük a nagyon csokis muffinokat. A szívószálak segítségével lábakat adhatunk a póknak, illetve egy kb. 1,5 cm-es szívószál darab segítségével rögzíthetjük a pók fejét is. Ehhez szükség lesz 1/­­2 db aszalt szilvára, amit felnyársalunk a szívószál darabkára, és beleszúrjuk a pók testbe, a muffinba. A fehér csokoládét gőz felett felolvasztjuk, és keresztet rajzolunk a pók testre. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika (gluténmentes, tojásmentes) HALLOWEENI KECSKESAJTOS QUINOA SALÁTA PAPRIKÁBA TÖLTVE HOZZÁVALÓK (6 db - hoz) - 6 db színes kaliforniai paprika - 1/­­2 bögre quinoa - 1 bögre tiszta víz - 150 g kecskesajt vagy görög feta sajt  - tetszés szerinti zöldségek pl.: 1 marék retek, 1/­­4 lila hagyma, 1/­­2 avokádó, 1 bögre előfözött kukorica, 2 szál újhagyma, 1 marék mungóbab csíra - 1 marék dió  Himalája só, frissen őrölt fekete bors - sörélesztőpehely (elhagyható) ELKÉSZÍTÉSA quinoát dupla mennyiségű vízben, a rizshez hasonlóan kifőzzük. Fajtától függően elég neki kb. 20 perc. A tetszés szerinti zöldségeket apróra felvágjuk, felkockázzuk a kecskesajtot, vagy feta sajtot, durvára vágjuk a diót, és összekeverjük az egészet egy kevés sóval és borssal. A kihűlt és megfőtt quinoát összekeverjük a zöldséges sajttal, és kész is a töltelék. A megmosott, színes paprikáknak levágjuk a tetejüket, úgy, hogy hozzáférjünk a belsejükhöz. Kézzel kiszedjük a magos csumát, és az ereket. Kitisztítjuk a paprika "fészket". Ha Halloweeni kinézetet szeretnénk, egy kicsi, de hegyes késsel faragjunk szemeket, szájat, és orrot a paprika "arcoknak".  A zöldséges, sajtos, quinoa tölteléket bele kanalazzuk a paprikákba, és már tálalhatjuk is a vendégek elé a Halloween-i asztalra.    Megjegyzés: A diót minden esetben fogyasztás előtt érdemes min. 24 órára beáztatni, hogy az emésztést gátló enzimgátlók kioldódjanak belőle. Sokkal egésszégesebb lesz így. halloweeni sütésmentes boszi ujjak (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, nyers, vegán) HALLOWEENI BOSZI UJJAK HOZZÁVALÓKsötétbarna ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 2 ek chia mag - 2 ek karob por - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 50 g) - "köröm": vágott mandula szeletek világos ujjak (kb. 10 db) - 100 g datolya  - 1 db bio citrom reszelt héja (kezeletlen héjú) - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 2 ek kókuszolaj - darált mandula, amennyit felvesz (min. 100 g) - "köröm": héjas egész mandula szemek ELKÉSZÍTÉSA datolyát előző éjjelre áztassuk be, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, ne legyen olyan kemény. Amikor készítjük a receptet, tegyük az ázott, áztató víz nélküli datolyát a darálóba, és daráljuk meg egy kicsit. Datolya lekvár szerű állagot szeretnénk kapni. A hozzávalókat tegyük egy tálba a datolya "lekvárral", és kézzel gyúrjuk össze. A darált mandulát fokozatosan adjuk hozzá, annak függvényében, hogy mennyit vesz fel a tészta. A cél, egy gyurmázható, formázható állagú nyers tészta. Ha ezt elértük, sodorjunk a tenyerünkkel "ujj"-szerű rudakat, majd kézzel formázzunk bele ujj csontot. Amint elértük a kívánt külalakot, tegyük rá a "körmöt", majd mehetnek a sütésmentes, mindenmentes, édes, ehető ujjak a fagyasztóba. Fogyasztás előtt tegyük ki őket az asztalra, és kb. 30 perc alatt kiolvadnak, és már ehetőek is a bizarr harapnivaló ujjacskák. ;-)  Megjegyzés: Ha nincs Halloween, formázzunk a tésztákból golyókat, és így egész évben fogyasztható egyszerű édességeket kapunk, amit akár napokkal előtte elkészíthetünk, mert a fagyasztóban tárolva eláll.      halloweeni friss zöldségsaláta (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) HALLOWEENI FRISS ZÖLDSÉGSALÁTA  (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Ez egy nagyon egyszerű zöldségsaláta, azoknak, akik valami frissre, és energiadúsra vágynak, a sok sok halloweeni nassolás között. Természetes és natúr ízek, hogy felfrissítsük kicsit a gyomrunkat. Önmagában, és köretként is fogyasztható. HOZZÁVALÓK - tetszés szerinti zöldségek pl.: jégsaláta, újhagyma, kígyó uborka, koktél paradicsom, retek, paprika, csíra, avokádó, cékla, alma stb. - tetszés szerinti natúr magok pl.: napraforgómag, tökmag, fenyőmag stb. - egyéb extra íz- és tápanyagérték fokozók pl.: sörélesztőpehely, kendermag stb. (elhagyható) -  - dekoráció: Sárgarépa töklámpás, és cukkini szellem ELKÉSZÍTÉSA tetszés szerinti zöldségeket tetszés szerinti méretben felaprítjuk, és összekeverjük. Törekedjünk színes salátát készíteni, és legyen benne lédús zöldség is (pl.: paradicsom.) Adjuk hozzá a tetszés szerinti magokat, vagy super ételeket. A sörélesztőpehely finom, sajtszerű zamatot kölcsönöz a salátáknak. Hagyjuk állni a hűtőben min. egy órát, hogy az ízek jól össze érjenek. Halloweeni hangulathoz készítsünk dekorációt a salátára. Vastagabb (nyers) sárgarépából vágjunk karikákat, és faragjunk belőle töklámpás arcokat. Nyers cukkiniből hosszábban vágjunk le kb. 10 cm hossz, és 0,5 cm magas lapokat. Faragjunk belőle szellemszerű formákat. halloweeni kecskesajtos quinoával töltött paprika TÁPLÁLKOZZUNK, NE CSAK ÉTKEZZÜNK, MÉG HALLOWEEN IDEJÉN IS! ;-)  Remélem sikerült néhány ötlettel megajándékozni titeket! A halloweeni formázások nélkül minden itt megjelent recept elkészíthető, hagyományos változatban, az év minden napján. Kellemes konyhatündérkedést, és vidám ünnepeket kívánok!   "A töklá mpás legendája Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt.  Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását."  Forrás: Wikipédia töklámpás fesztivál

Csokis-mogyorós banánfagyi 3 összetevőből (vegán)

2015. november 2. VegaNinja 

Bár most kint hideg van, ez nem akadályozott meg abban, hogy fagylaltot akarjak enni. El is készítettem ezt a 3 (vagy 4) összetevős desszertet. A fagyi készítés házilag nagyon egyszerű, és talán mondanom sem kell, hogy sokszor még finomabb, mint a készen vásárolt társaik. Ez a csokis-mogyorós csoda várakozásaimon felül teljesített, igazi ízbomba! Hozzávalók (2 […]

Reggelire fel! - Szőlős-kendermagos és Csokis-kókuszos chia puding (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán, nyers)

2015. október 22. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Szőlős-kendermagos és Csokis-kókuszos chia puding (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, hozzáadott cukormentes, vegán, nyers) szőlős kendermagos chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) Mostanában ha nem valami zabból készült reggelit eszünk, akkor chia pudingot. Villámgyorsan elkészíthető, nagyon egyszerű, és pár hozzávalóból mennyei, tápláló és vitalizáló, természetesen gyomorbarát reggelit tudunk készíteni. Mint arról már korábban írtam, a zab egy lassan felszívódó, magas rosttartartalmú, az egészséges életmódhoz szervesen tartozó reggeliző gabona, melyből nagyszerű kásákat, morzsákat, kekszeket, palacsintákat, müzliszeleteket stb. lehet készíteni különféle ízesítéssel. Ez nálunk is így szokott történni azokon a napokon, amikor tudom, hogy az ebéd és a reggeli közt túl sok idő fog eltelni, vagy délelőtt sok energiára, erőre lesz szükségem, zabból készült reggelit fogyasztok. De szerencsére nem mindennap ilyen! ;-) csokis kókuszos málnás chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) Sőt! A tél közeledtével egyre több a lusta délelőtt, a lakásban - esetleg ágyban - töltött hosszabb reggelek (főleg hétvégén). Ilyenkor nincs szükség nagy kalóriájú, eltelítő reggelikre. Gyorsan elkészíthető, tápláló és könnyű ételekre vágyunk. Sokáig ellenálltam a nagy chia puding őrületnek, de abban hiszek, hogy egyszer mindent ki kell próbálni, hogy utána véleményt tudjak alkotni róla, így hát egyik reggel a világhíressá vált chia reggeliző puding megérkezett az én konyhámba is... és azóta itt is maradt. :-)  Ki ne szeretné a gyors és egyszerű, de mégis változatos ételeket? Hát ez is egy ilyen! Ráadásul sem glutént, sem laktózt, sem tojást, sem hozzáadott cukrot vagy adalékanyagot nem tartalmaz. Ha pedig télen síelésre adnánk a fejünket, és olyan szálláson szállunk meg családdal, ahol nincs tűzhely, akkor is tökéletes reggeli, mert csak összeborítjuk a hozzávalókat, várunk egy kicsit, és már ehetjük is. Ki-ki a saját maga ízesítése szerint. Az alap 3 hozzávalóból áll, és hogy utána milyen idény szerinti gyümölcsöt, olajos magot, szuper ételt, vagy fűszert teszünk hozzá, csak rajtunk múlik! ;-) Akik figyelmesen követik a blogom észrevehették, hogy chia reggelis posztom volt már nem is olyan régen. Korábban már bemutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon egy fekete áfonyás poharas chia reggelit, ami akár desszertnek is elmegy. Ebben a bejegyzésben olvashattok a chia mag jótékony hatásairól is. Annyira meghatározóvá vált a chia puding élmény a mindennapjainkban, hogy gondoltam még egy posztot megér, hátha valakit majd ezekkel az ízekkel és képekkel sikerül elcsábítanom a chia puding függők táborába. Szívesen vállalom érte a felelősséget, mert nagyon finom, és nagyon egészséges! ;-) Ebben a posztban két újabb chia reggeli ötlettel szeretnék nektek kedveskedni. A szezonnak megfelelően egy szőlős - kendermagos, és egy egész évben készíthető csokis - kókuszos változatot mutatok meg. Érzitek már a chia puding hullámot? Van kedvetek tovább szörfözni rajta? Kóstoljátok meg, mindig más és más gyümölcsökkel, extrákkal, mert megéri. ;-) szőlős kendermagos chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) HOZZÁVALÓK (1 személyre) az ALAP CHIA REGGELIZŐ PUDINGHOZ: - 2 dl növényi tej tetszés szerint (én mandulatejet vagy kókusztej italt használok legtöbbször) - 2 evőkanál chia mag (egész) - 1 db érett banán a szőlős - kendermagos chia pudinghoz: - az alap chia puding - 1 marék szőlő  - 1 ek kendermag  - 1 ek őrölt arany lenmag a csokis - kókuszoshoz: - az alap chia puding  - 1 marék kókusz chips - 2 ek karob por (vagy bio kakaópor) - 1 ek őrölt lenmag - 1 marék málna vagy egyéb idény szerinti gyümölcs.(Amikor a képet készítettem, még málna szezon volt.) Játszatok az alap recepttel tovább! Az extra hozzávalók, és az ízésítés terén csak a kreativitásunk szabhat határokat. Pl.: fahéj, szerecsendió, gyömbér, kókusz, goji bogyó, citrom, lime, mogyoró, brazil dió, tökmag stb. De láttam már zöld turmixból készült chia pudingot is. :-)   csokis kókuszos málnás chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) ELKÉSZÍTÉS Egyszerűen tegyük a banánt (minél érettebb, minél pötyösebb, annál édesebb), a választott növényi tejet a turmixgépbe, és készítsünk belőle banános tejet. (Ha nincs gépünk, törjük össze villával a banánt.) Öntsük ki a müzlistálba, keverjünk bele két kanál chia magot, és tegyük félre min. egy fél órára. Akár már előző este elkészíthetjük a banános tejet chia maggal, és a hűtőben tárolva pihentethetjük. Minél tovább pihen, annál sűrűbb, annál pudingszerűbb lesz az étel. (Én így jobban szeretem.)  Ha csokis alapot szeretnénk, még a pihenés előtt keverjük hozzá a karob port, vagy a bio minőségű kakaóport a banános tejhez. Ezután tegyük félre pihenni. Kérdeztétek már tőlem. hogy egész szemű vagy darált chia magot használjatok? Próbáltam már mindkettővel, de nekem az egész szemű jobban bevált, és jobban ízlett. Próbáljátok ki, és döntsétek el nektek melyik tetszik jobban?!      chia mag a chia pudinghoz Mielőtt készen állunk rá, hogy elfogyasszuk a jól megérdemelt reggelinket, adjuk hozzá a tetszés szerint választott gyümölcsöt /­­ gyümölcsöket, magokat, dióféléket, fűszereket, vagy akár extra banánt, édesítőszirupot, vagy épp ellenkezőleg reszelt citromhéjat. És már fogyaszthatjuk is a kevés munkát igénylő, ám annál táplálóbb, egészséges reggelinket. Kezdjük a napot finom, tápanyagban gazdag, energiadús ételekkel, és a mosoly mellékhatásként fog jelentkezni! ;-) szőlős kendermagos chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán) TÁPLÁLKOZZ, NE CSAK ÉTKEZZ! :-) Megjegyzés1: "A kendermag kedvező biológiai összetétele és jótékony egészségügyi hatása alkalmassá teszi, hogy minden háztartásban helyet kapjon. Fontos külön kiemelni a vegetáriánus konyhában betölthető szerepét, hiszen a hús mellőzésével az egyik fő nehézség a fehérjében gazdag étrend összeállítása. A kendermag kivételes fehérjeforrás, így a szójaérzékenyek számára is alternatívát nyújt. Ezenfelül a kendermag magas rosttartalommal rendelkezik, E-vitamint és nyomelemeket - magnéziumot, káliumot és vasat - tartalmaz, valamint megtalálható benne mind a 9 esszenciális aminosav. ... " Bővebben a CKmagazin-ban csokis kókuszos málnás chia puding  (mindenmentes, nyers, vegán)         Megjegyzés2: Mint minden szuper étel és mesterségesen előállított, nagydózisú vitamint tartalmazó készítmény, a chia mag fogyasztása sem ajánlott nagy mennyiségben, és semmiképpen sem minden  nap. A kevesebb, néha több! jelmondat itt is igaz. A napi 1-2 evőkanál adagot ne lépjük túl, és ne együnk minden nap! Tartsunk néha szünetet. 

Körtés zabpelyhes turmix (vegán)

2015. október 13. Zizi kalandjai 

Körtés zabpelyhes turmix (vegán) A körte az új banán. Tudtátok? Egyre több helyen látom, hogy turmixokba, smoothiekba banán helyett körtét tesznek. Ha finom, lédús és érett, akkor ugyanolyan jól megédesíti a turmixunkat és még krémessé is teszi. Nem beszélve arról, hogy a körte helyben terem (a banán nem), így még az ökológiai lábnyomunk is kisebb lesz egy körtés turmixszal. Mi is teszteltük ezt a körtés változatot már egy pár alkalommal és nagy kedvencünk lett! Állandóan izgő-mozgó modell szeptemberi napsütésben egy kis trikóban… Igyekszünk reggel és délelőtt minél több gyümölcsöt enni, de ahogy megérkezett a hűvös, hideg idő, gyakrabban vágyunk egy kis melegítő kására. Persze a tápláló, gazdag turmixok is előfordulnak azért reggelente, az egész család szereti, ráadásul Ádi nagyon élvezi, hogy részt vehet a reggeli elkészítésében: jó pár dolgot ő tesz bele a turmixgépbe és persze ő is indítja el a masinát. Fontos, hogy “Támogassuk a szervezet hajnaltól délig tartó tisztulási periódusát bőséges folyadékbevitellel, illetve gyümölcsök fogyasztásával! Használjunk erjedésgátló fűszereket, melyek segítségével csökkenthető a tökéletlen emésztés során a belekben keletkező mérgező anyagok mennyisége – fahéj és szegfűszeg a gyümölcsökhöz.” (részlet innen) – mi ezt alkalmazzuk is, többnyire fahéj formájában. Gazdagítjuk még néhány extrával (mandulavaj, extra szűz kókuszzsír, zabpehely), tehát egy sűrű, krémes turmix a végeredmény, amely eltelít bennünket egy időre. Próbáljátok ki! Körtés zabpelyhes turmix (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 4 db közepes, érett körte, kimagozva, felkockázva (nem fontos meghámozni) – 3 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál lenmag – 1 evőkanál kendermag por (opcionális, fehérjében gazdagabbá teszi az italt) – 1 evőkanál mandulavaj (opcionális) – 3 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 teáskanál fahéj – 1,5-2 bögrényi zabtej (rizstej és mandulatej is használható) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk. Ha túl sűrű, hígítsuk még zabtejjel. Önkéntes food stylist és kóstoló…

Datolyás almatorta

2015. szeptember 24. Éltető ételek 

Datolyás almatortaGyakran készítek nyers édességeket, ennek a tortának az elkészítése sem volt több 30 percnél. Persze érdemes a hűtőben pihentetni úgy 1-2 órát, utána szépen szeletelhető és fogyasztható is. Nem kell sütni, gluténmentes, cukormentes és vegán is. Szóval... szuper egészséges. Hozzávalók: Tészta: - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 10 dkg datolya - 5 dkg kókuszreszelék - 3 dkg darált arany lenmag - vaníliapor - fahéj Alma töltelék: - 50 dkg alma - 5 dkg datolya - 2 evőkanál útifűmaghéj - szegfűszeg - gyömbér - fahéj - vaníliapor Bevonat: - 10 dkg datolya - 1/­­2 banán - 2 evőkanál olvasztott kakaóvaj - 1/­­2 mokkáskanál szegfűszeg Elkészítése: - A datolyát áztassuk be úgy 1-2 órára, de csak éppen annyi vízben, hogy ellepje. Érdemes előtte kisebb darabokra felvágni a datolyát. - A tésztához a diót és a datolyát késes darálóval dolgozzuk homogénné. Gyúrjuk hozzá a többi hozzávalót is.  - Egy 18 cm-es tortaformába jó alaposan nyomkodjuk bele a tésztát. - Az almát mossuk meg (nem kell meghámozni), és magozzuk ki. Daraboljuk fel annyira, hogy még ne legyen pépes, kissé darabos maradjon. Adjuk hozzá a többi hozzávalót is. Tegyük rá a tésztára. - A harmadik réteghez mindent turmixoljunk össze, és mehet is az almás rétegre. - Tegyük be a hűtőbe pár órára.

Nyers eperleves

2015. szeptember 20. VegaNinja 

Hozzávalók: (1-2 adag) 250 g eper 250 ml növényi tej 30 g banán 30 ml narancslé 1 csipet só 1 teáskanál nádcukor 1 késhegynyi fahéj 1. Az epret turmixoljuk össze a narancslével és a banánnal. 2. Sózzuk, édesítsük és ízesítsük fahéjjal. 3. Adjuk hozzá a növényi tejet, majd jól turmixoljuk át így is!   A […]

Mega banános granola (vegán)

2015. szeptember 10. Zizi kalandjai 

Mega banános granola (vegán) Mega banános granola, mert elég nagy adag készült belőle! Már régóta csinálni akartam granolát, mert vágytam rá, de a 30-32 fokos lakásban nem volt kedvem bekapcsolni a sütőt, így váratott magára múlt péntekig. Érdemes megcsinálni ekkora adagot, mert dobozban, üvegben tartva eláll sokáig és biztosítjuk magunknak hosszútávra a reggelit (tehetjük növényi tejekbe, joghurtokba, szórhatjuk smoothie tetejére) vagy éppen a nassolni valót, mert ezt bizony nasiként is lehet fogyasztani. Került bele minden, amit itthon találtam. A recept ötlete, a banános verzió tőlük van. Plusz édesítésre még juharszirupot használtam, de mivel nagy mennyiség készült belőle, így a három banán és a hozzáadott juharszirup éppen csak megédesítik a granolát, egyáltalán nem lesz annyira édes, mint mondjuk a boltokban kapható változat. Tényleg pikk-pakk összedobható, gyorsan meg is sül, szóval fél órát érdemes rászánnunk, hogy ne az agyon cukrozott verziót együk, hanem a sajátunkat. Mellesleg kiváló ajándék is lehet majd karácsonyra… mentsétek el a receptet! Még több granola recept itt! Mega banános granola (vegán) Hozzávalók: – 3 bögre zabpehely – 1 bögre tökmag – 1 bögre napraforgómag – 1 bögre mandula, durvára aprítva – 1/­­2 bögre dió, durvára aprítva – 1/­­4 bögre paradió, durvára aprítva – 2 evőkanál szezámmag – 2 evőkanál chia mag – 2 evőkanál hántolt kendermag vagy lenmag – 3 banán, meghámozva, villával pépesre törve – 4 evőkanál juharszirup – 4 evőkanál kókuszolaj, olvasztva – 1 teáskanál fahéj – 1/­­2 teáskanál őrölt vanília vagy 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1/­­2 teáskanál só Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, tökmag, napraforgómag, mandulva, dió, paradió, szezámmag, chia mag, szezámmag, hántolt kendermag/­­lenmag, fahéj, vanília és só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánt a juharsziruppal és a kókuszolajjal, majd keverjük össze. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a banán, juharszirup és kókuszolaj mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

Tranzitra fel!

2015. szeptember 1. VegaLife 

Tranzitra fel! A következő írásom megosztja majd társadalmunkat. Egy gasztroblog általában nem foglalkozik politikával, szociológiával, legalább is a blogbejegyzéseiben. De ételekkel, receptekkel, egészségmegőrzéssel, stb. igen. Írásommal kicsit kilépek ebből a skatulyából, s ha mégsem tetszene, el kell mondjam, megmarad az ételekkel való kapcsolat. Friss az élmény, ezért lehet, kicsit kusza lesz, de igyekszem ,,még melegen tálalni az élményeket. Az összegzés a végén nem marad el. Kezdetektől foglalkoztatott, mi a helyzet a menekültekkel. Sokat ugyan nem kérdezősködtem, így történt, hogy nem szereztem tudomást korábban arról, hogy milyen úton-módon lehetek részese annak a folyamatnak, hogy a Budapesten táborozó menekültek (nem bevándorlók!) számára valamilyen segítséget nyújtsak. Szombaton végre elért hozzám is a hír, hogy hova és mikor mehetek. Vártam, mint mások a hétvégi kiruccanást. Közvetlen előtte azonban elmentem a piacra és vettem több mint 20 kg szilvát, mert olvastam valakinél, hogy a banános dobozt milyen gyorsan szétszedték, mert bizonyára szeretik a gyümölcsöt... Első ételosztás Reggel 9 körül érkeztem a helyszínre, ahol már szorgos-dolgos kezek készítették a szendvicseket. Körbeállták az asztalt, valaki a kenyereket kente, más csomagolta zacsikba, paprikát/­­almát is adtak hozzá. Sárgaborsókrémből készült  növényi margarinnal lazított pástétomokat kentünk meg, aránylag vastagabban, majd raktuk össze a két szelet kenyeret. Előkészületi munkák: Éppen csak a jobb és bal oldalamon állók nevét tudtam meg, mert inkább mindenki dolgozott, kevésbé beszélgetett. Több száz szendvicset készítettünk.  Kenyerek elfogytával szerveződött, hogy kik mennek osztani. Szerettem volna menni én is a közeli Köztársaság térre, de nem jött össze. Jól jártam. A reggeli első próbálkozás nem volt sikeres osztás, az osztók visszajöttek, mert különben szétszedték volna az összes csomagot. Kupaktanácsot tartottunk. A döntés: válasszunk ki néhány menekültet, mondjuk meg nekik, hogy ha sorba állítják társaikat és segítenek nekünk, akkor mi ezt honoráljuk feléljük nagyobb adag étellel. Afganisztánból érkezett férfiakkal színesebb a tér zöld pázsitja. Nőkett érdekes módon ott nem nagyon láttam, gyerekeket, nagyobbacska srácokat igen. Értelmes tervezésnek jó gyümölcse lett.  Mindenféle gond nélkül sikerült kiosztani több száz kis pakkocskát. Mindenkinek jutott, aki sorba állt. A végén marad még egy táskányi adag, amit már maguk az afgán menekültek osztottak szét a később érkezőknek. Második ételosztás Visszaérkezve láttuk, hogy készült bőven szendvics, így az a döntés született, hogy a Keleti pályaudvarnál is megpróbálkozunk. Közben jöttek a hírek, hogy épp mi zajlik ott. (Bővebben itt és itt és itt olvasható.) Összepakoltunk 2-3 autóba, és a bázisról átmentünk a Keletihez. A Rottenbiller utca felől közelítettük meg az aluljárót. Önkéntes szervezőnk és segítőnk, Ilona (aki amúgy szerintem teljesen érthetően beszél angolul), már megegyezett ismét néhány menekült fiúval, hogy segít. Árnyékos résznél megálltunk és lassan elkezdtek jönni, sorba állni. Mivel a tranzit zóna a Rottenbiller aluljáróhoz képest beljebb van, így aránylag kevesen érkeztek. Ekkor néhányan közelükbe merészkedtünk és próbáltuk jelezni feléjük (pl. angolul, de sokan nem beszélnek angolul), hogy ételosztás van, menjenek enni. Gyermekes anyáknak intettem, hogy kövessenek, így szerencsére egyre többen értesültek az ételosztásról. Néhány képet készítettem az aktuális állapotokról. Miközben a pályaudvar felől olyan hangok hallatszottak, mintha focimeccs lenne (persze nem az volt), más családok nyugodtan ,,sziesztáztak. Az utolsó csomag ételeket már személyesen vittem oda még távolabb levő helyekre, ahol kisgyermekek-anyuka menekülteket láttam. (Mivel nagyon sok férfi jött, kevés nő gyerekkel.) Meg kell jegyeznem, nem szedtek szét, közelembe sem jöttek. Nyilván, igyekeztem nem feltűnést kelteni, úgy adtam oda a csecsemős vagy kisgyermekes anyukáknak a maradék néhány szendvicset. Élet a tranzit zónában: Harmadik ételosztás Ismét visszatérve a bázisra, épp gyümölcsöket pakoltak csomagként az addigra újonnan érkezett önkéntes segítők. Szilva, amit hoztam, szintén sorra került.  Nagyobb adag csomag elkészült, indultak a Köztársaság térre osztani. (Az első osztáshoz képest eltelt már 2-3 óra.) Alul szervezett osztás volt, más vezette az előzőhöz képest. Egy darabig türelmes sor volt, majd az emberi ösztön diadalmaskodott, sajnos. Szomorúan tértünk vissza. Ismét bebizonyosodott, komolyan meg kell szervezni az osztást, és ez bizony nem volt. Negyedik ételosztás Ez volt a legnagyobb kihívás talán, mivel meleg étel készült. Míg a szorgos-dolgos kezek pl. fokhagymát pucoltak, cukkinit aprítottak, stb. az ebédhez, néhányan elkezdtük a bejárat közelében lévő csomagokat szétszelektálni.  Ugye van egy néhány bevásárlóközpont, ahol online elintézheted a bevásárlást. Nos, igen, így kap a bázis nagyon sok élelmet, meg pl. uzsonnazacskót. Van ezzel némi probléma, ahogy én látom, de erről majd később... Elhatároztam, hogy nem megyek ki a következő ételosztáshoz, hanem benn pakolok, hogy legyen hely a mozgásra (nagyon kicsi kis területen zajlik minden), hogy ne menjenek tönkre a gyümölcsök, zöldségek. Míg pakoltam, elkészültek a bedobozolt főtt ételek és indultak ki. Mivel a reggeli csapat időközben megújult emberekben, így kértek, hogy én is menjek, mert már tapasztalattal rendelkezem, és nem akarnak úgy járni, mint az előző ételosztásnál. Summa summarum az ételosztás sikeres volt, ugyanis követtük a Keletinél is bevált módszert. Most a Köztársaság tér másik végében osztottuk.  Időközben rendőröket is láttunk megállni, kiszállni, akkor hallottam, hogy minap igazoltatták az önkénteseket, és akiknek nem volt maguknál a személyi, vagy más igazolvány, azokat bevitték az őrsre. Ami azt illeti, telefonnal is félve mentem ki, nem hogy táskával vagy iratokkal... Munka közben figyelni a saját értékeinkre nem mindig olyan egyszerű. Volt néhány magyar ember a távolban, aki problémázott, hogy zavarja a nyugalmát a sok afgán menekült. Nem tudom, éjszaka valóban olyan hangos életet élnek-e, hogy nem tudnak aludni a környék lakói....? Most mindenesetre nem tűnt úgy, hogy zsivaj lenne. A meleg ételosztás után visszamentem a segítők közé, elköszöntem, és elindultam haza. Reggel 9-14.30-ig ott voltam. Amikor eljöttem, készítették a vacsorát. Ételosztás képekben:  Konklúzió - avagy némi tanulság Amikor elterveztem, hogy megyek, segítek, titokban akartam tartani a köz előtt, több okból. Most azonban mégis beszámolok, hogy tanulságot levonva segítség lehessen azoknak, akik eztán akarnak valahogyan segíteni. Először is, amiről írnom kell, az az ételek, amik oda érkeznek. Joghurt, gyümölcsjoghurt, tej, tejföl, kefír, sajtkrém, vajkrém - annyi érkezett adományként, hogy már hűtőkben sem fértek el. Egyszerre ennyit nem lehet kiosztani. Hüvelyes (bab, sárgaborsó, lencse) szintén nagyon sok érkezett, amikből nap, mint nap készítenek pástétomokat, ez jó, ez szükséges. Cukor - jó, magyar (?) kristálycukor. 10-20 kg legalább volt, és egyszerűen nem tudom elképzelni, mibe fogják felhasználni. Szóval, ha valaki küldene oda élelmiszert, vinne oda élelmiszert, cukrot és gyorsan romlandó tejterméket inkább ne! Répa - sajnos arra már nem jutott időm, hogy átválogassam valakivel a közel 1 m3 (egy köbméter) mennyiségű répát, mert némelyik már el kezdett penészedni. :( Répát néhány napig szintén ne küldjenek. Akik pedig ott dolgoznak, szakácsok, segítők, használják bátran (fel) a répát, ha már ennyi van, és romlik. Szendvicsbe, szendvics mellé reszelve ugyanúgy felhasználható, mint a paradicsom, paprika, ha főzésre nem használják. Higiéniai termékek (férfi-női borotva, fogkefe, borotvahab, stb.) akadt elvétve a szelektálás során az adományok között. Próbáltam kideríteni, el tudják-e juttatni ezt bárhogy a menekültekhez. Szerintem elég nehéz ezt megoldani. Ha valaki ezt adakozna, keresse meg a ,,célállomást, akik tudnak ennek szétosztásában segíteni. Ellenben takarítószerek, szivacsok, fertőtlenítő dolgok jól jönnek a konyha működéséhez. Keksz - rengeteg féle keksz volt, amiből szintén sokat összepakoltunk. Remélem, a következő ételosztásoknál kekszeket is raknak a csomagokba, hogy elfogyjon. Szerintem mi kellene még oda? Műanyag rekeszek - vagy 10-15 db, ugyanis a főtt ételeket abba viszik ki a helyszínre, egy rekeszbe pedig nem túl sok fér. Ráadásul elhasználódhatnak, mivel folyamatosan pakolnak bele, viszik tovább, hozzák vissza. 1 nagy hűtő, aminek egy kis fagyasztója van. A hűtőt ugyanis, még ha nem is érkezne tejtermék, a zöldségekből, gyümölcsökből is meg tudnák tölteni. Nem tudom, kié a hely, minden olyan anonim módon működik, szóval mielőtt odaállítasz egy hűtővel, jelezd a helyi segítőknek, hogy helyet tudjanak rá készíteni (áramba kötni, stb.). 10 kilós nagy tehertűrésű szatyrok (pl ikea), a szendvicseket ugyanis ezekben viszik ki osztásra, és most is volt néhány, aminek a füle elszakadt. Különböző méretű uzsonnás zacsik (ez bizony gyorsan fogyó termék). Legfeljebb 1-2 közepes méretű lavor, vagy műanyag tál, amiben a zöldség/­­gyümölcsmosás még gyorsabban halad. Leginkább azonban az lenne jó, hogy mielőtt valaki leadja online rendelését, amit kiszállítanak egy-két napon belül oda, menjen el, nézzen körül, álljon be fél órára, lássa meg, hogy mire van ott szükség! - Szerintem . A többiről beszéljenek a képek fentebb.  

Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán)

2015. augusztus 28. Zöld Avocado 

Tápanyagban gazdag, sütésmentes, csíkos szelet (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers, vegán) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  Lassan vége a nyárnak, kezdődik az iskola, letellik a szabadság, elindul a mókuskerék. Nem panaszkodhatunk, mert az idén bőven kijutott a napsütésből, a melegből, a strandon töltött órák számából, és még az országot sem kellett elhagynunk, hogy egy mediterrán éghajlatú tengerparton érezzük magunkat. Elég volt leruccani a Balatonra, kikérni egy koktélt, és élvezni a magyar tenger látványát, a semmittevést, a pihenést, természetesen az árnyékból. ;-)  Nem meglepő, hogy keveset álltunk a tűzhely mellett, és igyekeztünk inkább gyorsan elkészíthető, lédús ételeket, édességeket fogyasztani, még az esti kerti partik alkalmával is. Úgy érzem akkor lesz igazán szép ez a történet, ha az utolsó forró nyári hétvégét is, egy sütésmentes, gyorsan elkészíthető, hűsítő, ízletes, és tápanyagban gazdag édességgel zárom a Zöld Avocado gasztroblogon. :-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  Egy hűtőre, egy turmix gépre, és egy kávédarálóra lesz szükségünk hozzá, és néhány természetes alapanyagra. Nem igényel sem sütést, sem főzést, sem tartósítószert, vagy plusz édesítést. Könnyen emészthető, gyomorbarát, enzimgazdag, ásványi anyagokban, vitaminokban bővelkedő, energiadús, tápláló, diétás nassolnivaló, amit étel allergiások is bátran fogyaszthatnak! :-) (Kivétel a diófélékre allergiások.)  Bármilyen könnyen kocsonyásodó, kevésbé lédús gyümölccsel elkészíthetitek ezt a desszertet. Egy házi, cukor- és tartósítószermentes lekvárt kutyulunk a választott gyümölcsből az édesség tetejére. Nálam ez megint a fekete áfonya volt. Nagyon szeretjük, és lassan vége az idei évi fekete áfonya szezonnak, így még utoljára ő lett a befutó ennél a receptnél is. Remélem nem bánjátok, és a korábbi áfonyás szelet, áfonyás chia puding reggeli, és banán palacsinta után, még ezt a csíkos szeletet is szívesen megkóstoljátok házi fekete áfonya lekvárral a tetején. De ha mégsem, akkor készítsétek el pl.: lila szőlővel, eperrel, egressel, sárgabarackkal, szederrel stb. Bármivel, ami könnyen "lekvárosodik". Ha túl sok leve van, azt csepegtessétek le és igyátok meg külön. ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  És hogy miért is fogyasszunk rendszeresen fekete áfonyát? "Az áfonya többek között Észak-Amerikában őshonos növény, és régóta elismert és fontos része az amerikai indiánok étrendjének. Az indiánok jöttek rá annak idején, hogyha e bogyós gyümölccsel dörzsölik be a szárított húsokat, akkor lassíthatják azok romlását. A közelmúltban a Journal of Clinical Nutrition folyóiratban közzétett, nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy azon személyeknél, akik napi 15 dkg áfonyát fogyasztottak rendszeresen, a vérben lévő ANTIOXIDÁNSOK MENNYISÉGE JELENTŐSEN EMELKEDETT, és a kutatók szerint ez elengedhetetlen a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések , a cukorbetegség, az öregedés, a rák, a makula degeneráció és a szürkehályog kialakulásának megelőzéséhez. - a vérben lévő antioxidánsok fokozott jelenléte csökkenti a mellrák kialakulásának kockázatát - az áfonya képes csökkenteni és megelőzni az öregkori betegségek (mint például az Alzheimer-kór és az elbutulás) hatásait - az antioxidánsok védenek a sejtszerkezetet és a DNS-t károsító szabad gyökökkel szemben, melyek számos degeneratív betegség okozói - az áfonya segít megőrizni az egészséges bőrt, és csökkenti a kor előrehaladtával kialakuló bőrhibákat - emésztésre gyakorolt pozitív hatása: az áfonya pektinben gazdag rostja enyhíti a hasmenés és a székrekedés tüneteit. Emellett, a gyümölcsben lévő tanninok csökkentik az emésztőrendszer gyulladását, míg a polifenolok bizonyítottan antibakteriális tulajdonságokkal rendelkeznek. - az áfonya antioxidáns védelme a szervezet vércukor szabályozó rendszerére is kedvező hatással van - rendszeres fogyasztása kimutathatóan javítja a vérzsírok egyensúlyát, vagyis csökkenti a teljes koleszterin szintjét,  segít fenntartani az egészséges vérnyomás értékét - kedvező hatást gyakorol a vércukorszint optimális szabályozására - segítik a retinasejtek gyors regenerálódását "                                           Forrás:  Dietless.hu Most, hogy már látjátok, hogy miért is fogyasztunk gyakran fekete áfonyát, nézzük, hogyan készítjük el ezt a rendkívül egyszerű, sütés- és főzés tudományt nem igénylő édességet?! Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  HOZZÁVALÓK: áfonya lekvár réteghez: - 300 g friss fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj /­­ vagy chia mag (elengedhetetlen, mert ettől kocsonyásodik meg a "lekvár") fehér, kókusz réteghez: - 1,5 bögre kókuszreszelék - 4 ek tetszőlegesen választott édesítő szirup pl.: Agave szirup, rizs szirup, datolya szirup, vagy jó minőségű méz - 1/­­2 dl + 2 ek kókusztej - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 1/­­2 bögre natúr kesudió (beáztatva vízbe előző éjjel) barna, csokis réteghez: - 1,5 bögre natúr kesudió és mandula keverék (áztassuk be előző éjjelre vízbe, hogy az emésztést nehezítő enzimgátlók kioldódjanak) - 4-5 szem mag nélküli aszalt datolya vagy aszalt füge vagy aszalt szilva (áztassuk be előző éjjelre vízbe) - 2 ek kókusz olaj (kókuszzsír) - 3 ek karobpor (jó minőségű kakaó port is használhatunk, de a karob egészségesebb) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  ELKÉSZÍTÉS: A házi cukor- és tartósítószermentes "lekvárhoz" a megmostott áfonyát turmixoljuk le, majd keverjünk hozzá útifűmaghéjat vagy chia magot, és tegyük az egészet a hűtőbe kb. fél órára. Kész is a házi áfonya "lekvár".  A csíkos süti alsó rétegéhez, a barna "tésztához", az előre beáztatott kesut és mandulát (áztató víz nélkül) daráljuk le. A választott aszalt édes kötőanyagot (szilva, datolya, vagy füge) tegyük a dupla késes zöldség aprító /­­ daráló részbe, és készístünk belőle pépet (áztató víz nélkül). A darált kesu és mandula keveréket, az aszalt datolya pépet, a kókusz olajat és a karob port kézzel gyúrjuk jó alaposan össze, míg egy nagy masszát nem kapunk. Ezt a "csokis" masszát aztán nyomkodjuk a választott sütemény formánk, vagy tálunk aljára. Ez lesz a sütemény alja. Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  A középső, fehér, kókuszos réteghez őröljünk porrá 1 bögre kókuszreszeléket, illetve külön daráljunk meg egy 1/­­2 bögre előre beáztatott kesudiót (áztató víz nélkül). A kókuszreszelék port, a darált kesudiót, 2 ek kókusztejjel turmixoljunk krémes állagúra. Adjuk hozzá a maradék 1/­­2 bögre kókuszreszeléket, a választott édesítő szirupot, 1/­­2 dl kókusztejet és 2 ek kókusz olajat, majd kézzel dolgozzuk össze az egész kókuszos tölteléket. Egyengessük a barna alsó rétegre.  Kenjük a sütemény tetejére a házi áfonya "lekvárunkat", és ha van otthon dekorációnak szórjunk rá kókusz chipset a tetejére. Majd az egészet tegyük be a hűtőbe 3-4 órára, hogy jól vágható süteményt kapjunk. Ha nem fontos a szépség, akkor akár azonnal fogyaszthatjuk is az így elkészült gyors, egyszerű, mindenmentes, tápláló és nagyon finom édességünket! ;-) Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán)  Ne felejtsd el: Táplálkozz, ne csak étkezz! :-)  Megjegyzés: "Ha maximalizálni szeretnénk ezen gyümölcs antioxidáns hatását, akkor lehetőleg bioáfonyát vásároljunk! Egy közelmúltban készült tanulmány ugyanis közvetlenül hasonlította össze egy organikusan, illetve nem organikusan termesztett áfonyatípus (Vaccinium corymbosum L.) teljes antioxidáns hatását, és a kutatók látványos különbségeket találtak a bio előírásoknak megfelelően termesztett áfonya javára. Ez utóbbi ugyanis a hagyományos áfonyához képest jelentősen nagyobb koncentrációban tartalmazott fenol és antocián antioxidánsokat, és a teljes antioxidáns kapacitása is lényegesen nagyobb volt." Forrás: Dietless.hu Áfonyás - kókuszos - csokis csíkos szelet (mindenmentes, nyers, vegán) 

Vegane Lebensmittel im Asialaden

2015. augusztus 20. Deutschland is(s)t vegan 

Vegane Lebensmittel im AsialadenWo kaufst du deine Lebensmittel ein? Im Supermarkt oder beim Discounter? Im veganen Supermarkt oder online? Vielleicht hast du auch schon entdeckt, dass man in asiatischen Supermärkten eine richtig große Zahl veganer Lebensmittel kaufen kann. Falls nein, schau unbedingt mal vorbei. Es ist ja eigentlich wenig erstaunlich, dass man im Asialaden soviele vegane Produkte bekommt, wenn man bedenkt, dass zumindest die vegetarische Küche in Asien weit verbreitet sind. Viele Gerichte sind dort traditionellerweise auch gleich vegan, denn Milchprodukte werden in Asien deutlich weniger benutzt als in Europa. Das liegt in erster Linie daran, dass ein großer Teil der Asiaten eine Laktoseintoleranz hatten. Die hatten wir Europäer vor ein paar Tausend Jahren wohl auch mal, bis man auf die Idee kam, die Milch von Tieren zu nutzen. Ob das eine gute Idee war, sei einfach mal dahingestellt. Wer beim Essen gehen auf Nummer Sicher gehen möchte, ist daher auch gut beraten, ein vietnamesisches, thailändisches, indisches, chinesisches oder japanisches Restaurant aufzusuchen. Natürlich auch kambodschanische oder laotische, falls denn vorhanden. Riesenauswahl an veganen Lebensmitteln Aber zurück zum asiatischen Supermarkt. Diese haben in der Regel eine Frischetheke, wo du eine ganze Reihe von Tofu-Sorten findest. In gut sortierten Asialäden bekommst du sogar manchmal mehrere Sorten Seidentofu (fest, weniger fest, weich). Und Tempeh gibt es hier auch. Dazu eine Menge frische Kräuter und Salate sowie Sprossen. Auch Gemüse findest du hier, in der Regel Süßkartoffeln, Kochbananen, Thai-Auberginen, Kokosnüsse, Ingwer, Knoblauch, Avocados und mehr. In der Tiefkühltruhe warten ganz bestimmt vegane Dumplings auf dich. Die Trockenabteilung bietet eine riesige Auswahl an Reis und Reisprodukten, die verschiedensten Nudelsorten (Reis-, Glas-, Udonnudeln usw.), Algenprodukte, Hülsenfrüchten, Getreide, Gewürze, Saucen, Nüsse, Röstzwiebeln, Sojasaucen, Trockenpilze, Sushiblätter, Mangepürree, Kokosmilch, TVP und Sojaprodukte. Dazu Fleischersatzprodukte aus Seitan wie ,,Mock Duck oder ,,Mock Chicken, manchmal sogar vegane Shrimps. Zum Nachtisch kannst du unter einigen veganen Mochis (süß gefüllten Reiskugeln, z.B. mit Matcha) wählen. Auch die Getränkeabteilung bietet so einiges, u.a. auf Basis von Soja oder Kokosmilch. Wer gerne indisches Essen kocht, findet hier alle Gewürze, die man braucht. Auch nett ist die Auswahl an Schüsseln und Messern. Letztere können hier richtig gut sein, und das für ganz wenig Geld. Auch Reiskocher und Matchabesen bekommst du hier. Geld sparen im Asialaden! Viele dieser Produkte sind im Asialaden deutlich günstiger als im Supermarkt, vor allem wenn man sich die asiatische Abteilung in Supermärkten anschaut. Du kannst auch eine Menge sparen, wenn du hier gleich die angebotenen Großpackungen kaufst, die du in dieser Größe in ,,normalen Supermärkten nicht finden würdest. Auch Gewürze jeglicher Art, Nüsse, Tofu oder Kokosmilch kann man hier in der Regel viel günstiger bekommen. Ein Besuch im nächsten Asialaden lohnt sich also auf jeden Fall, nicht nur in Hinblick auf den Geldbeutel, sondern einfach auch, weil man hier richtig richtig viele vegane Produkte bekommt - einiges davon bekommst du im konventionellen Supermarkt überhaupt nicht. Kaufst du auch im Asialaden ein? Falls ja, was kaufst du da so? Der Beitrag Vegane Lebensmittel im Asialaden erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Csicseriborsóból csokifagyi

2015. augusztus 20. ZöldElla vegán életmód blogja 

Csicseriborsóból csokifagyiA fagylaltnál jobb nyári hűsítő aligha létezik, és az emberek többsége a kedvenc édességei közé sorolja. Vegánként azonban kevés helyen, és kis választékban tudunk egyelőre a hideg nyalánkság csábításának eleget tenni, így marad az otthoni fagyi készítés.   Valószínűleg bizarrul hangzik, hogy csicseriborsóból fagyit készítsünk, azonban a csicseriborsó nem extrémebb a habosítót, állagjavítót, aromákat és állati mirigyváladékot (értsd tej, tejszín) tartalmazó fagylaltoknál, sőt.!Összességében pedig egy gyors, és kevés összetevős nyalánkságról van szó. A fagylalt alapja a csicseriborsólé, amely lényegében az a lé, amely az üvegben/­­konzervben nedvesen tartja a megfőzött, konyhakész borsószemeket. Eddig nálunk is a lefolyóban landolt ez az igazándiból sokoldalúan használható anyag. Nagyjából tavasz környékén történt, hogy a Facebook-on a What Fat Vegans Eat nevű csoportban valaki posztolt kisütött habkarikákat, ami óriási őrületet indított el az amúgy sok nemzetiséget tartalmazó csoportban. Mindenki tudni akarta, hogy mi ez, hogy kell csinálni, és mi a titok!   Innentől kezdve lavina indult el, jobbnál jobb receptek lepték el az internet vegánok által elfoglalt részét, ebből mutatok most egy kis szeletet én is. Remélhetőleg a többi receptet is sorban be fogom tudni mutatni, de a sort most a csoki fagyival nyitom egyrészt mert nyár, másodrészt mert szeretem a fagyit, harmadrészt pedig a csokit is imádom. Hozzávalók: 1 konzerv/­­üveg csicseriborsó leve vegán kompatibilis csokoládé cukor (vagy ízlés szerinti édesítő) - Hűtőben hűtsük le a levet, vagy a megbontatlan konzervet/­­üveget már eleve onnan vegyük ki. - Egy szűrő segítségével öntsük egy magasabb peremű tálba a levet és kézi robotgép segítségével kezdjük el a habot verni. Érdemes fokozatosan a legnagyobb sebességre állítani a robotgépet. - Robotgép teljesítményétől függően 5-8 perc elteltével kemény fehér habot kapunk. - Ha már kellően kemény a hab, akkor adjuk hozzá ízlés szerint a cukrot és 1-2 percig még keverjük. - A csokoládé megolvasztásához tegyünk fel egy kisebb fazékban vizet forrni, majd ha már forr, akkor tegyünk felé egy tálat, amelybe a csokit tudjuk rakni. Fontos, hogy a tál alját ne érje víz, csak a gőz. - Olvasszuk meg a csokoládét. - A megolvadt csokoládét apránként adagolva, a habot óvatosan forgatva keverjük össze a két anyagot. - Tegyük egy tálba, majd rakjuk a mélyhűtőbe és hagyjuk megfagyni. Ennél egyszerűbb már csak a fagyott banános fagyi készítés, azonban úgy vélem, hogy ez az új eljárásmód üde színfolt az otthon készített vegán fagyik világában. Egy korábbi vegán fagylaltokat bemutató cikkem már olvasható a blogon. Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon is!    

Zöldségből vaskarika, avagy vegán ironman

2015. augusztus 14. ZöldElla vegán életmód blogja 

Zöldségből vaskarika, avagy vegán ironmanA közhiedelemben az van, hogy húst kell enni, mert attól leszünk erősek, meg abban a vitamin, illetve állati eredetű dolgok evése nélkül biztos gyengék és erőtlenek a vegán emberek. Erre cáfol rá a mai poszt, amelyben egy ironmant teljesítő, amatőr sportoló vegán felel a kérdéseimre.   Dobos Gábor 43 éves, 20 évig volt vegetáriánus, két éve pedig vegán. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal kamaszkora óta sportol, eddig összesen 29 maratoni távot futott le, melyet csak idén hétszer abszolvált. 2015. július 25-én Nagyatádon teljesítette az ironmant, ahol kb. 700 induló közül a középmezőnyben végzett. Ez volt az első alkalom, hogy indult ezen az embert próbáló sporteseményen.   Mi motivált az Ironmanen való részvételre és a távok teljesítésére? Egy amatőr sportolónak, mint én, az Ironmanhez mindenképpen megszállottság kell, és ehhez pedig a legjobb motiváció a bizonyítani akarás. A legtöbb ember felül akar  kerekedni önmagán, kitolni a határait vagy ki akar emelkedni a tömegből, ezért extrém távokat teljesítenek. Engem a hitem vitt, mely szerint lehet állatkizsákmányolás nélkül egészségesen élni és sportolni. Vegán vagyok és ehhez az életmódhoz szerintem  hozzátartozik az aktivista tevékenység is, hogy a számunkra legoptimálisabban a  magunk módján fellépjünk a felesleges szenvedés ellen. Azt gondoltam, hogy ha én munka mellett, amatőrként meg tudom csinálni az ironmant, akkor talán motiválok vele másokat is, hogy legyenek vegánok és sportoljanak. Mikor kezdted el a felkészülést? Tudatosan megtervezted az edzéseid vagy random készültél fel? Évek óta folyamatosan futok, így ebből a szempontból évek óta tartott a felkészülésem. Célirányosan pedig majdnem 4 hónapot tett ki a tudatos felkészülés. Sok edzéstervet láttam és nagyjából tudtam, hogy milyen felkészültséggel kell nekimennem a távnak. A profikhoz képest, én improvizáltam. A versenyt vegánként teljesítetted. A vegánságod előtt is teljesítetted már a versenyt? Ha igen, akkor a mostanihoz képest milyen eredménnyel? Nem, ez volt az első ilyen a versenyem, így csak vegánként teljesítettem. Miért lettél vegán? Miután szembesültem (Állatvédők könyve), hogy vegaként teljesen tévúton járok, azonnal és minden erőltetés nélkül áttértem. Etikai alapon természetesen. Azért, mert vegán vagy, kellett külön proteinport vagy teljesítmény növelő vitaminokat, szereket szedned? Honnan szereztél elég energiát a távok teljesítésére? Semmit nem szedtem. Se porokat, se kiegészítőket nem ettem. Külön vitamint sem, csak a B12-t, de ezt vegánként kötelező. A nyers zöldségekben, gyümölcsökben minden vitamin benne van, csak a megfelelő mennyiségben kell bevinni őket. Az energiát a szénhidrátok adják. Nekem a legjobb teljesítménynövelő eledelem a banánnal összegyúrt darált mákgolyó vagy egy jó zöld turmix.     A felkészülés során kellett tartanod valamilyen speciálisabb diétát? Miket ettél? A felkészülés alatt nem tartottam semmilyen semmi extra diétát, amit megkívántam azt ettem. Főként barna rizst, hajdinát, kölest, kevés tésztát és krumplit fogyasztottam minimálisan hőkezelt vagy nyers zöldségekkel, magokkal, illetve a lehető legnagyobb mennyiségben törekedtem a gyümölcsök evésére is. Valamint a legfontosabb, a napi min. 4 liter folyadék bevitele. Ha több hőkezeltet ettem, akkor többet is ittam, ha pedig több nyerset ettem, akkor kicsit kevesebbet ittam. A só bevitelre pedig külön figyelni kell nyáron. A verseny előtti napokban komoly mennyiségben fogyasztottam bio zöldségeket és gyümölcsleveket, gabonakolbászt, teljes kiőrlésű kenyeret, puffasztott barna rizst és puffasztott hajdinát. A verseny alatt miket és mennyit fogyasztottál? Reggelire 1 marék darált mákot gyúrtam össze 3 db banánnal, ami mellé fél liter mangólevet ittam. Az úszás után 1 liter mangólevet ittam meg és 1 db tönkölybúza kolbászt ettem meg 4 db sózott paradicsommal és 2 db sózott uborkával. A biciklizéshez 2 db banánt és 2 liter sós bio vegyes zöldséglevet vittem magammal. A frissítőknél összesen 3 liter gyömbérrel ízesített és kevés vízzel hígított dinnyeturmixot ittam meg. Emellett péntek levest, puffasztott hajdinát, tönkölybúza kolbászt ettem és kb. 5 liter vizet itta meg. A futásnál nem ettem semmit, csak vizet és colát ittam (ilyenkor a cukor és a koffein is hasznosul). A verseny alatt összesen kb. 16 liter folyadékot ittam meg. Érdekes, hogy frissítőnek hozzáférhető volt az egész versenyen profi energiaszelet, energiaital, de egyikkel sem éltem vele. A verseny alatt vagy után volt izomlázad, izomgörcsöd? Sem a verseny alatt, sem utána nem volt izomgörcsöm, sem izomlázam. Voltak holtpontjaid, amiken túl kellett lendítened magad? Hogyan sikerül ilyen esetben tovább ösztönöznöd magad? Az ironman holtpontja a futás közben ért el, amikor kiürült belőlem minden gondolat, még a motiváció is. Ilyenkor az alázat beáraz és ha áron alulra kerülsz, vége. Én mentem tovább.. Máskor is tervezed az ironman teljesítését? Hát ha úgy alakul és ilyen lendületben leszek, akkor teljesen nyers vegán koszton megpróbálom majd újra. A verseny teljesítésére vonatkozóan volt némi kényszerérzeted, hogy görcsösen bizonyítsd a vegán életmód fizikai aktivistásra gyakorolt hatását? A sporttal, a versennyel kapcsolatban semmilyen kényszerérzetem nincs, hogy bizonyítsak. Örömből csinálom. Nehéz vegánként sportolni? Lehet izmot építeni vagy éppen szálkásítani? Annak aki már túl van a kezdeti nehézségeken és átállt erre az életmódra, lényegesen könnyebb minden tekintetben. Mindent lehet vegánként a testünkkel, izmainkkal tenni, csak sokkal könnyebben. Mit tanácsolsz azoknak, akik vegánként akarnak elkezdeni sportolni? Keressenek jó példákat, tűzzenek ki maguknak célokat, és legyenek rá büszkék, hogy vegánként sportolnak és ha lehet, mindenképpen vegánokkal együtt edzenek, mert az nagyon motiváló. A jobb sportteljesítmény miatt megéri a vegán életmódot választani? Ez "csak" a vegán életmód egyik pozitív hozadéka, de nagyon érdemes kihasználni. Aki csak ezért választja ezt az életmódod, annak is megéri. A vegán életmód milyen hatással van az ember sportteljesítményére? Vannak erre vonatkozó kutatások? Saját tapasztalataim szerint három-ötszörös energiatöbblet, gyorsabb regenerálódás, nagyobb terhelhetőség jellemezheti a vegán sportolót miután átáll a vegán életmódra. Próbálja ki mindenki magán, nem fog csalódni. Kutatásokat nem ismerek, nekem elég bizonyíték Scott Jurek, vagy Beda Szabolcs eredményei. Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon is!    

Gyümölcsös nyári pohárkrém (Nyers)

2015. augusztus 11. Fittanyuka 

  40 fokos hőségben kinek van kedve sütni?! Nyáron szeretem a sütés nélküli desszerteket készíteni, ezek leginkább friss gyümölcsökből készülnek, fagylaltok vagy pohárkrémek. Nyers összetevők előnye, hogy könnyen feldolgozza a szervezet, hűtő hatásuk van és enzimben gazdagok. Az alábbi krém alapja az érett avokádó. fontos, hogy az avokádó puha és “krémes” állagú legyen. Tipp: Ha kemény az avokádó hagyjuk szobahőmérsékleten beérni vagy tegyük banánok közé, gyorsabban megpuhul. Hozzávalók (2-3 fő részére): 1 db érett avokádó 1 -2  db banán 3 evőkanál kókusztejszín 1 evőkanál magas kakaótartalmú kakaópor késhegynyi bourbon vanília vagy vanília rúd kikapart belseje pár csepp friss citromlé tetszőleges friss gyümölcsök A banánt az avokádóval, kókusztejszínnel összeturmixoljuk, bele keverjük a vaníliát, citromlevet. A krémet kétfelé osztjuk, az egyik felébe beledolgozzuk a kakaóport. Az így kapott krémeket a választott gyümölcsökkel rétegezzük a poharakba. Én most friss barackot választottam és fagyasztott cseresznyét, így hűvösebb lett a desszert.      

Enni akarsz vagy drogozni?

2015. augusztus 6. Sose mondd, hogy soha 

Enni akarsz vagy drogozni?   Valójában ez itt a kérdés. Itt dől el, hogy valaki tud-e gyümölcsevő lenni. Mit akarsz valójában: enni vagy drogozni? Nagy tévedés, hogy az emberek többsége táplálkozik, amikor leül az asztalhoz!! Valójában drogoznak. Izgatószereket visznek be a testükbe, ami különböző érzeteket kelt az agyukban, élményeket élnek át, sisteregnek a kis idegközpontok és tök jóóóó. Amikor valóban táplálkozol, az egészen más érzés. Konkrétan, elnézést, ha ezzel sokakat kiábrándítok, de olyan semmilyen érzés. Néha öröm és élvezet, amikor olyan igazán-igazán tökéletes érett édes lédús barackra találsz, vagy bármire, amit te szeretsz, de többnyire valahogy olyan, mintha bizonyos értelemben nem is ennék. Nincs meg a 32 év alatt megszokott érzés az agyamban. Mert csak táplálkozom, nem drogozom. Ápolom a testem, mint mikor valaha régen testápolót kentem rá. Nem rossz érzés, de semmi extra nem történik az agyban. Amikor abbahagyjuk a drogozást, hiányzik. Azt hiszem, ez történt akkor is, amikor az első próbálkozásaimból visszaestem, csak nem ismertem fel. Azt hittük, az a baj, hogy nem tudok eleget enni, elég kalóriát bevinni, de nem. Most nagy örömet okoz a felismerés, hogy valójában nem X vagy Y kaja hiányzik, hanem a sistergés az agyamban. Élvezem a tisztaságot, a békét. Egyre nyilvánvalóbb, hogy amikor szarul voltam lelkileg - és ez nem volt ritka dolog az elmúlt 32 évben - az szorosan összefüggött az ételek droghatásával.  Tragédiák sajnos előfordulnak és az állatorvosi életmentés nem olcsó, úgyhogy eléggé kifogytam a pénzből pár héttel ezelőtt és voltak napok, amikor kenyeret, rizst és krumplit fogyasztva spóroltam, de szörnyű fejfájásaim lettek tőle és persze újra átéltem a droghatást, amiről ez a cikk szól. Jó tapasztalat volt, de úgy döntöttem, inkább verem magam tartozásba, mint hogy táplálék helyett drogozzak. Gyümölcsöt vagy semmit!  Találtam egy zöldségest kicsit messze tőlünk, ahol egész olcsó a barack, a szőlő, meg egy másikat, aki 200-ért ad pöttyös banánt és az olcsó avokádóért most még a tescoba is hajlandó vagyok bemenni. Szóval ez, amit itt láttok alig több, mint 2000 ft és ez a mai kajám: 1 kg érett őszibarack, 0,7 kg érett sárgabarack, 1 kg pöttyösödő banán, 1 kg zöld szőlő, 1 ubi, 1 paprika, 1 avokádó, pár szem paradicsom, 1 tálka szeder, ami ajándék volt a zöldségestől és az esti salira jön majd még darált lenmag is az omega 3 miatt. A Cronometer-be beütve kijön, hogy az így 2270 kalória és 16%  a zsírból származó kalória bevitel. Nekem ez így most megfelel. Majd zöldeket szeretnék újra sokat enni, ha lesz rá keret. De így most ez tökéletes és finom.   

Egyéjszakás csokoládépuding chiamaggal

2015. augusztus 2. Éltető ételek 

Egyéjszakás csokoládépuding chiamaggalEnnél egyszerűbben pudingot nem nagyon lehet készíteni. Csak össze kell turmixolni mindent, majd egy éjszakára érdemes a hűtőben pihentetni. De ha te hamarabb szeretnéd enni, akkor is várj vele 3-4 órát. Egy kis banános granolával és gyümölccsel rétegezve tápláló pohárkrém kerekedik ki belőle. Hozzávalók (4 adag): Csokipuding - 0,5 liter rizstej - 6 dkg chiamag - 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 6 db aszalt datolya kis darabokra vágva - 1/­­2 kávéskanál fahéj - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 1/­­2 érett banán - 3-4 csepp narancsolaj - csipet himalája só Kókuszkrém - 1/­­2 doboz kókusztejszín - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - 1 evőkanál útifűmaghéj - málna - áfonya Elkészítése: A csokipudinghoz mindent turmixoljunk vagy botmixerezzünk össze.Tegyük be a hűtőbe 1 éjszakára, de legalább 3-4 órára.Másnap a kókusztejszínt keverjük ki a mézzel és az útifűmaghéjjal. Hagyjuk állni úgy 10 percet.Egy pohárba rétegezzük málnátcsokipudingotkókuszkrémetáfonyátbanános granolával megszórhatjuk a tetejét.

Egészséges táplálkozás gyerekekkel

2015. július 27. Zizi kalandjai 

Egészséges táplálkozás gyerekekkelSokan kértétek, hogy adjak tippeket ahhoz, hogyan tudnátok a zöldséget megszerettetni a gyermekeitekkel vagy esetleg kétségbeesett helyzetben – amikor úgy érzitek a gyerek semmit nem hajlandó megenni, amit elé tesztek – mitévők legyetek. Összeírtam néhány dolgot, amelyek nálunk beváltak, de persze ezt ne vegyétek készpénznek, mert minden gyerek más és más, szóval kiszámíthatatlan, hogy kinél mi fog javulást vagy változást hozni. Ez egyszerűen egy hétköznapi anyuka listája olyan dolgokról, amelyek nálunk fontos szerepet játszanak az étkezésben. Sok sikert mindenkinek! 1. Alapok Az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan indítjuk a hozzátáplálást, majd az azt követő hónapokat. A szezonalitásnak megfelelően kóstoltassunk meg a babával minél többféle zöldséget és gyümölcsöt, hogy szokja az ízeket. Mi zöldséggel kezdtük, répa volt az első szilárd étele Ádinak. Elképzelhető, hogy az édesebb almát, őszibarackot jobban kedvelné egy baba, azonban nálunk nagyon bevált az édeskés répa. Példa: ha a gyermek 4-5 éves korában adunk neki először avokádót (ami az egyik legtáplálóbb “gyümölcs”), akkor ne csodálkozzunk, hogy nem fogja szeretni. Vezessük be az étrendjébe már 1-1,5 éves kora körül (manapság jó minőségű avokádó kapható országosan a nagyobb szupermarketekben), vagyis az első két évben kóstoltassunk vele minél többféle zöldséget és gyümölcsöt. Biztosan lesznek kedvencei és olyanok is, amelyek kevésbé ízlenek neki, de minél többfélét kóstol, annál nagyobb az esély, hogy többet is fog szeretni. 2. Példamutatás Nálunk szerencsére az egész család egyformát eszik, vagyis apa, anya és gyerek is vegán/­­vegetáriánus. Azoknál a családoknál, ahol vegyes táplálkozás van (egyesek húsevők, egyesek vegánok/­­vegetáriánusok), azoknál nehezebb megoldani a példamutatást (de nem lehetetlen!), vagyis, hogy mi szülők is együk ugyanazt, amit a gyermekünknek adunk. Ha mi rántott húst eszünk, de a gyereknek egy tányér zöldséges tésztát adunk, ne csodálkozzunk, ha nem eszi meg. Ráadásul, ha a másolás időszakában van, akkor biztosan ugyanazt akarja enni, mint mi, tehát a zöldséges tészta nem kell majd neki, helyette rántott húst akar enni. Ugyanez vonatkozik bármilyen más ételre is, például a gyereknek humuszt és zöldségeket adunk uzsonnára, mi pedig vajas kenyeret vagy chipset eszünk, akkor biztosan a vajas kenyér vagy a chips fogja érdekelni, nem pedig a humusz zöldségekkel. 3. Kreativitás A kreativitás vonatkozik a főzésre és a tálalásra is. Ha egyes zöldséget nem eszik meg a gyerekünk, akkor próbáljuk más formában adni neki, esetleg rejtettem. Például nem szereti a cukkinit és a répát felkockázva tésztaszószban, de ha apróra reszeljük és így dinszteljük meg hagymával, fokhagymával, aztán nyakon öntjük egy adag paradicsomszósszal, akkor a zöldségek szinte el fognak veszni a szószban, tehát elképzelhető, hogy szerencsével járunk és ízleni fog neki. Lehet teljesen rejtetten adni, például cukkinit csokis sütibe belekeverni, így aztán lehetetlen észrevennie a gyereknek, hogy cukkinit is eszik. Tehetünk zöld leveleseket smoothie-ba is, ez általában sikert szokott aratni. A tálalásnál is fontos a kreativitás. Én preferálom az osztott tányérokat, így teljesen külön tudom szedni a különböző színű és textúrájú ételeket. Persze a kreatív tálalást el lehet vinni egész extrém irányba is, ha az ember lányának van erre ideje. 4. Piacozzunk és főzzünk közösen! Lehetőségeinkhez mérten már korán (minél fiatalabb korban) kezdjük el a piacozást, ha nem is iktatjuk be heti programnak, havonta azért egy pár alkalommal menjünk el a gyerekünkkel piacra és hagyjuk a szupermarketet másra. Szokja a gyermek a piac illatát, hangulatát, tanulja a színeket, a formákat, az ízeket (saját tapasztalat: gyereknek mindig adnak kóstolót az árusok/­­termelők). Mi imádunk piacra járni szombatonként, ez nálunk már családi program, ilyenkor az egész délelőttöt, sőt az ebédidőt is a piacon töltjük, összekötve egy kis játszóterezéssel. Hétköznap is el szoktunk menni piacra, szóval ez nálunk heti többszöri programot jelent. Ha pedig együtt bevásároltunk, akkor hetente minimum egyszer, de inkább több alkalommal vonjuk be a gyereket a főzésbe/­­sütésbe. Igen, tudom, ilyenkor lassabban haladunk és sokkal maszatosabb lesz a konyha, de mindenképpen megéri a fáradozást. Látja, hogy mennyi “munkát” igényel az ebéd/­­vacsora elkészítése, ismerkedik a különböző műveletekkel és eszközökkel (vágás, aprítás, keverés, robotgép bekapcsolása, stb.), anyával/­­apával együtt megkóstolja nyersen a zöldségeket mielőtt az ételbe kerülnek, stb. Nagy az esély rá, hogy ha bevonjuk a gyereket a főzésbe, akkor utána nagyobb kedvvel kóstolja meg azt az ételt, amelynek az elkészítésében ő is részt vett. 5. Cukor “veszély” Nálunk a cukor kimaradt Ádi étrendjéből két éves koráig! Persze édeset evett gyümölcsök és aszalt gyümölcsök formájában, de cukrosat nem. A süteményeket általában juharsziruppal, mézzel vagy kókuszcukorral készítem, ezekből most már szokott enni, de mivel nagyon-nagyon ritkán sütök, ezért kevés ilyen dolog kerül a tányérjára. Csokoládét még nem evett, kakaós dolgot viszont igen. Fagyit is idén kora nyártól kezdett először enni. Azt is többnyire én készítem és akkor a gyümölcsön kívül más édesítőszer nem is kerül bele, viszont, ha külső helyszínen esszük, akkor egy gombóc gyümölcs fagylalt bőven elég neki. Nem igazán rajong az édes dolgokért (sütemény, fagylalt), szóval nem is nagyon erőltetjük. A korai cukor étrendbe való bevezetésével megváltozhat az ember ízérzékelése és már nem fogja a zöldségeket/­­gyümölcsöket olyan édesnek érezni, mint, amilyenek valójában. Két év cukor “kihagyással” (úgyis fog még eleget enni életében) viszont elértük azt, hogy simán eszik nyersen citromot, lime-ot, meggyet, homoktövisbogyót és kíváncsisággal kóstolja meg a kevésbé édes zöldségeket is nyersen (brokkoli, karfiol, leveleskel, tök, stb.). Persze már most gondolkodom azon, hogy mi lesz, ha két gyerekünk lesz és a másodiknál is tartani szeretnénk azt, hogy két éves koráig ne egyen cukros dolgot… ez már nehezebb lesz, ha látja, hogy a bátyus eszik mondjuk egy muffint, akkor ő miért nem kaphat. Ezen még ráérünk, akkor gondolkodni, ha odaérünk, de el tudom képzelni, hogy arra az időszakra megint átállunk cukor/­­édesség mentes üzemmódba. Cukor “veszély” leselkedhet ránk a különböző élelmiszerek összetevőjeként is, tehát legyünk türelmes címke olvasók és ne vegyünk olyan termékeket, amelyeknél a felsorolásnál az első összetevő a cukor… persze, ha a sokadik összetevő a cukor, akkor se vegyük meg. Igyekezzük kerülni a cukros élelmiszereket és lehetőleg minél később adjunk gyermekünknek ilyen ételt/­­italt. 6. Ital Nyilván az első étel/­­ital az anyatej volt, emellett vizet kapott Ádi (nagyon meleg időben). Azóta is vizet iszik szomjoltásra, ez a kedvence. Ezenkívül nem cukrozott növényi tejet (rizs, zab, mandula) iszik és alkalmanként 100%-os zöldség vagy gyümölcslevet. Teát, gabonakávét nem adtam neki és természetesen cukros, szénsavas üdítőt sem. Néha ledöbbenek, hogy milyen fiatal, kicsi gyerekek kezében látok kolát vagy fantát. Kerüljük az ilyen italokat, valószínűleg tinédzser korban fog elég ilyet inni a gyerek (vagy nem… abban az esetben, ha példát mutatunk és mi sem iszunk… – én nem szeretem az ilyen italokat, tehát Ádi biztosan nem lát és fog látni engem kolát inni!). 7. Nyugalom és harmónia Ha mi stresszelünk, hogy miért nem eszik a gyerek vagy már megint miért válogat vagy ha nem eszik, akkor nem jut elég tápanyag a szervezetébe, akkor ez a negatív energia érződni fog rajtunk és nem fogunk sikerrel járni. Fő a nyugalom! Ha van többféle alapanyag, étel a hűtőnkben, kamránkban, akkor biztosan nem fog a gyermek éhezni. Igyekezzünk nyugodtan “fogadni” a hóbortokat, a válogatást, általában változó időszak után újra be szokott állni a “rend”. Nálunk is fordultak elő ilyen időszakok, bár néha azt érzem, hogy Ádival igazán szerencsés vagyok, amiért ennyire kíváncsi és hajlandó minden zöldséget nyersen (is) megenni. Legyünk kreatívak és alkalmazzuk a fentebb leírt pontokat, biztos vagyok benne, hogy lesznek sikeres napjaink! Hajrá!

5 perces pohárkrém sütés-főzés nélkül

2015. július 21. Éltető ételek 

5 perces pohárkrém sütés-főzés nélkülPersze csak akkor, ha minden alapanyag van a konyhádban. Múlt héten vettem két szép, de kemény avokádót azzal a céllal, hogy majd lesz belőle valami. Mostanra jó puha lett, és a felszeletelt banán is a fagyasztóban csücsült. Egyébként is tartok belőle rendszeresen, mert ebben a nagy melegben fincsi fagyi lesz belőle. Na de ez már más recept.  Áztatott, szárított dió is mindig van a spájzban, a kókuszreszelék is mindennapos eledelünk. Hajdinát úgy két hete csíráztattam, melyet utána kiszárítottam, így ezzel sem volt gondom. De ha ez utóbbi nincs, enélkül is fincsi lesz ez a pohárkrém. Hozzávalók:  (4 adag) Morzsa: - 10 dkg áztatott/­­szárított dió - 3 evőkanál kókuszreszelék - 1-2 evőkanál kókuszvirágcukor - 1-2 evőkanál szárított hajdinacsíra - 3-4 csepp narancsolaj Csokis krém: - 2 érett avokádó - 4 fagyasztott banán - 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor - 2-3 evőkanál kókuszvirágcukor - 4-5 csepp narancsolaj Tetejére: gyümölcs (én most őszibarackot kockáztam rá) Elkészítése: A morzsához a diót törjük össze. Én zacskóba szoktam tenni, és jól összetöröm. Persze ne legyen dara, mindenképp nagyobbacska maradjon. A többi hozzávalóval keverjük össze.A csokis krémhez botmixerezzünk össze mindent.A barackot hámozzuk meg, és daraboljuk fel.Állítsuk össze a pohárkrémet: morzsa, csokis krém, morzsa, barack.

The vegan choice - Berlins erste vegane Eisdiele

2015. július 19. Deutschland is(s)t vegan 

The vegan choice - Berlins erste vegane EisdieleWie ist das für dich, was vermisst du am meisten bei einer veganen Ernährungsweise? Ein Steak gelegentlich oder ein Stück Käse? Oder vielleicht sogar ein Spaghettieis? Bei mir ist es tatsächlich am ehesten letzteres. Ich leide nicht sonderlich darunter, aber gelegentlich habe ich doch schon mal mit ein wenig Neid auf die lecker aussehenden Eisbecher meiner vor Eisdielen sitzenden Mitmenschen geschaut. Veganes Eis, klar, das gibt es. Sogar manchmal in Eisdielen, dann aber meistens nur Fruchtsorbets, die klassischerweise ohne Milch auskommen. Aber ich liebe Nusseis, und ich liebe Spaghettieis, diese Verbindung aus Sahne (ich LIEBE Sahne!) und Eis und der Sauce - lecker! Aber gab es die letzten Jahr nicht mehr für mich. Jetzt aber wieder, in der großartigen, 100% veganen Eisdiele ,,The Vegan Choice in Berlin-Prenzlauer Berg. Yeah! Die erste komplett vegane Eisdiele übrigens in Berlin, und sicherlich auch eine der ersten in Deutschland. Von der Provinz nach Berlin Betreiberin Susanne hat aus der Provinz den Schritt nach Berlin gemacht, und war bereits vorher Eisdielenbesitzerin - nur eben nicht 100% vegan. Sie lebt aber vegan, und wollte natürlich am liebsten eine rein vegane Eisdiele betreiben. Wo, wenn nicht in Berlin, hat sie sich gedacht. Recht hat sie! Dass das Konzept hier funktioniert, zeigt der begeisterte Ansturm auf ,,The vegan Choice seit Eröffnung. Und das zu Recht, denn Susanne macht wirklich geniales Eis mit ungewöhnlichen Sorten und ganz viel Abwechslung. Sie verwendet ausschließlich natürliche Zutaten, möglichst in Bio-Qualität - das schmeckt man! Endlich mal wieder Malaga-Eis essen! Doch nicht nur solche Klassiker sondern auch in meinen Ohren gewagte Eigenkreationen wie Stachelbeer-Moringa, die richtig lecker war, bietet Susanne an. Interessant ist, dass sie gar nicht so gerne Sojadrink als Grundlage verwendet, sondern viel lieber Hafer-, Reis- oder Kokosmilch, auch bei der Schlagsahne kommt kein Soja rein. Man muss einfach unheimlich viel rumexperimentieren, bis man herausfindet, welche Kombination am besten funktioniert, berichtete mir die total sympathische Susanne. Natürlich sind auch die Eiswaffeln vegan. Richtig, richtig köstlich fand ich auch das besagte Spaghetti-Eis, das in einer wahnsinnig leckeren selbstgemachten Waffel serviert wurde. Auch die Eis-Saucen werden selber gemacht, wie überhaupt so gut wie alles (mit Ausnahme der Standard-Eiswaffeln, weil der Aufwand zu groß wäre). Belgische Waffel-Gelüste werden auch sehr gerne erfüllt, und natürlich gibt es auch sowohl kalte als auch heiße Getränke. Und es gibt vegane Donuts! Die werden dann auch gleich in Eisbechern verarbeitet, abgefahren. Und wer den Eis-Klassiker Banana Split vermisst hat, wird sich freuen, dass es den hier als Hannah Banana. The vegan Choice ist eine wunderbare Eisdiele mit köstlichstem Eis und super Sorten, wo vor allem auch auf die Inhaltsstoffe und viel Kreativität Wert gelegt wird. Hin, hin, hin! The vegan Choice Danziger Str. 65 10435 Berlin Facebook-Seite von The vegan choice Der Beitrag The vegan choice - Berlins erste vegane Eisdiele erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Málnás csoda

2015. július 14. Gitta nyersétel blogja 

Málnás csodaÉrdemes kipróbálni, ha egy tömény, nagyon gyümölcsös, nagyon csoda dolgot szeretnél inni. Nem egyszerű, mert kell hozzá a lékészítő és a turmixgép is, de hidd el, megéri! Még van a kertekben és a zöldségeseknél málna, most most most van itt az ideje! hozzávalók: 1 kg alma leve 2 banán 30 dkg málna (lehet fagyasztott is) Az almának kinyerjük a levét (akár centrifugával, akár présgéppel), majd simára turmixoljuk a banánnal és a málnával. Készíthetjük az almalé helyett vízzel is, de úgy nem lesz annyira ,,tömény gyümölcs ízű! Nem, nem! Dobozos almalét ne használj! Ha nincs módodban frissen elkészíteni, akkor inkább tiszta vizet használj!

Reggelire fel! - Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, főzésmentes, vegán)

2015. július 8. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, főzésmentes, vegán) Chia magos áfonyás puffasztott amaránt (mindenmentes, vegán) A vegetáriánusokat sokszor éri az a kritika, hogy az étkezésükből hiányoznak bizonyos tápanyagok. Ilyen például a megfelelő mennyiségű omega zsírsavak bevitele. Az Omega 3 zsírsavakat az emberi szervezet nem képes előállítani, ezért ezeket táplálkozás útján kell bevinni. Az Omega 3 esszenciális zsírsavak fontos szerepet játszanak a szív- és érrendszeri funkciók működésben, a mentális egészség és más testi funkciók terén. Kutatások igazolták, hogy az Omega 3 zsírsavaknak pozitív hatása van a koleszterin szintre valamint a szív-és érrendszer normális működésére. Ha húsmentesen is tudatosan táplálkozunk, semmiféle tápanyaghiányban nem fog szenvedni a testünk hosszú távon sem! A vegetáriánusság nem azt jelenti, hogy holnaptól nem eszem húst, és kész. Ez a lusta verzió tényleg problémákhoz vezethet hosszú távon... A mai információval teli világban azonban nem kell sokáig kutakodnunk, hogy mindenre megtaláljuk az egyszerű, számunkra is megfelő megoldást! :-) "Például tudtátok, hogy 15 g chia mag annyi Omega3 zsírsavat tartalmaz, mint 250 g lazac??? Chia mag (superfood, szuper étel) A CHIA MAG (vagy más néven aztékzsálya-mag)  nagyon fontos forrása a többszörösen telítetlen zsírsavaknak amilyenek az omega-3, omega-6 és omega-9 zsírsavak: 2 teaskanál chia mag fedezi a napi Omega3 szükségletet! gazdagon található benne természetes rost, fehérje és ásványi anyag, mint például kálcium és magnézium magas fehérjetartalmú és a 8 esszenciális aminósav mellett további aminósavakat is tartalmaz gluténmentes, így bátran fogyaszthatják az ételallergiások is Érdekesség! Míg hő hatására a legtöbb zöldség elveszíti az értékes antioxidánsokat, addig a Chia magban sütés vagy főzés után sem csökken az antioxidáns tartalom. a Cukorbetegség mellékhatásaira is jótékony hatással van .  A torontói egyetem kutatásai során fedezték fel, hogy chia magot adva a  cukorbetegek  étrendjéhez, jelentős javulás volt észlelhető bizonyos gyulladások csökkentése és vérnyomáscsökkenés terén. A 3 hónapos teszt időszak után az eredmények  40%-os javulást mutattak . fogyást segítő tulajdonságai sokaknál bizonyítottak: H a a magokat beáztatjuk, saját súlyuk 12-szeresét tudják magukba szívni a folyadékból, és zselés állagúak lesznek, ami  a gyomorban, lassítja a szénhidrátok és cukrok lebomlását. - természetes szuperélelmiszer, ami, mindennapi használatra ajánlott, hogy  tápanyagban gazdag ételeket készítsünk a chia maggal: Keverhetjük joghurtba, pudingba, műzlibe, levesbe, rászórhatjuk salátákra, használhatjuk bármilyen körethez, öntetekhez, süteményekhez. A napi étrendbe beépítve a lehetőségek határtalanok." Forrás: Originalchia.hu Az ábra innen származik: www.originalchia.hu Tudom, hogy most sokan azt gondoljátok, de olyan drága a chia mag, hogy nem tudom megfizetni... :-( Szerintem valaminek az ára, az értéke, mindig viszonyítás kérdese! ;-) Nagyon lassan fogy, mert csupán 1-2 teaskanállal fogyasztunk belőle, és nem is minden nap. Ráadásul számoljunk csak utána, hogy mennyibe kerülne ugyanez a mennyiség lazacba vagy egyéb értékes halba átszámolva??? Az sem sokkal olcsóbb... A választás rajtunk áll! Előre fizetjük ki az egészségünk árát, vagy majd utólag a betegségét?! Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán)  És akkor térjünk is rá a receptre! Ez egy nagyon egyszerű reggeli ötlet, kevés hozzávalóból, de valószínűleg nem mindenki számára egyszerű hozzávalókból. A chia mag és a puffasztott amarant ritkán előforduló alapanyagok egy átlagos magyar konyhában. Receptjeimmel szeretnélek bevezetni titeket az egészségesebb hétköznapokba, egy tudatosabb konyha kialakításába, így néha számotokra idegen, új alapanyagokkal is fogtok találkozni. Mint például most is! :-)  Merjetek változtatni, új dolgokat kipróbálni, hisz azért nézegettek ilyen reform recepteket, blogokat, mert szeretnétek a régi megszokott étkezést, egészségesebb táplálkozásra cserélni! Ehhez pedig nem csak új receptek, és ételkészítési ötletek kellenek, de néha új alapanyagok is! ;-) (Bővebben, lásd a bejegyzés alján a Megjegyzés rovatban.) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán)  HOZZÁVALÓK (2 főre): - 1 db érett banán - 2 marék áfonya (vagy más tetszés szerinti gyümölcs) - 2 dl növényi tej (pl.:rizstej) - 1 ek chia mag - natúr puffasztott amaránt tetszés szerinti mennyiségben - hántolt mandula szeletek a tetejére Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán)  ELKÉSZÍTÉS: Hát ez nagyon egyszerű lesz! :-) Az érett banánt, a megmosott áfonya szemekkel (vagy más gyümölccsel), a választott növényi tejjel (pl.:rizstej) és 1 ek chia maggal, tegyük a turmix gépbe, és turmixoljuk krémes állagúra az egészet. Vegyük elő a poharat, vagy tálkát, amiből fogyasztani szeretnénk majd a reggelit, és kezdjük el rétegezni az áfonyás chia magos "puding" réteget, majd a natúr puffasztott amarántot, majd egy újabb "puding" réteg. A tetejére szórhatunk hántolt szeletelt mandulát, és egész áfonya szemeket is. Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán)  chia magos áfonyás puffasztott amaránt Kb. egy fél - egy órát érdemes pihentetni fogyasztás előtt, hogy a chia magoknak legyen idejük megkocsonyásítani a pudingot. Ha erre az 1 órára a hűtőbe tesszük, nem csak a konyha pultra, akkor a nagyon meleg nyári reggeleken nem csak energiával fog feltölteni ez a tápláló reggeli, de még hűsíteni is fog! ;-) (Akár előző éjjel is elkészíthetjük, és a hűtőben pihentethetjük fogyasztásig.) Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető, telis tele ásványi anyagokkal, vitaminnal, fehérjével, rostokkal, antioxidánssal, fedezzük vele a napi omega zsírsav bevitelünket, és még rettentően finom is! :-) Próbáljátok ki és nem fogjátok megbánni! ;-) Chia magos, áfonyás, puffasztott amaránt reggeli (mindenmentes, főzésmentes, vegán)  Táplálkozz, ne csak étkezz már a reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: Puffasztott amarántot és chia magot, sajnos nem árulnak minden szupermarketben, de ha tényleg komolyan gondoljuk az egészséges táplálkozást a hétköznapokban is, akkor érdemes meglátogatni néhány online webáruházat, akik pár napon belül házhoz szállítják a magas minőségű, egészséges hozzávalókat az életedhez! Ha még nincs kedvenc online "szupermarketed", akkor írd be a google kereső mezőjébe, hogy "bio webáruház", vagy "egészséges alapanyagok webáruház" stb. és ismerkedj. Ne ragadj le az elsőnél, keresd meg a számodra legszimpatikusabb webáruházat, és figyeld az árakat is! Egy nagy előnye az online vásárlásnak, amit én imádok, hogy még cipekedned sem kell a boltból a nehéz súlyokat, mert az ajtómig hozzák a kedves kiszállító fiúk! ;-) Megjegyzés2: Természetesen akármilyen más gyümölccsel is elkészíthető, nem muszáj áfonyát használni. Készítheted például málnával, sárgadinnyével, ribizlivel, vagy akár szederrel is. Bármivel, ami épp kéznél van! Megjegyzés3: Ha a puffasztott amaránt helyett csíráztatott amarántot használunk, akkor a nyers étkezést követők hétköznapjaiba is tökéletesen bele illeszthető ez a reggeli.  Chia mag (superfood, szuper étel)

Csokis málna kockák

2015. július 5. Gitta nyersétel blogja 

Csokis málna kockákItt a málna szezon, mikor is készíthetnénk el ezt az egyszerű, mégis nagyon finom édességet, ha nem most? Ennek a receptnek tetszik az egyszerűsége, hogy kevés alapanyagból áll, és mégis sikeres nyers édesség. Használhatunk kész csokoládét is, jó minőségű, bio csokit olvasszunk fel, és abba mártogassuk bele a gyümölcszselé darabokat. Hozzávalók: 1/­­2 kg málna (lehet fagyasztott is) 6 datolya apró kockákra vágva (ezzel is édesítünk) 2-3 evőkanál utifűmaghéj (psyllium husk) 2 evőkanál kakaó vagy karobpor 5 dkg reszelt kakaóvaj (vagy ha nincs, akkor kókuszolaj) édesítés tetszés szerint, de itt jobb választás a stévia vagy a xilitol A gyümölcsöt összeturmixoljuk a datolyával, és  kicsit szűrőbe tesszük, hogy a felesleges lé lecsöpögjön. Hozzáadjuk az utifűmaghéjat, jól elkeverjük, és 1-2 cm vastagon elterítjük egy lapos tálcán. Fél órára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjen. Az így kapott gyümölcszselét felkockázzuk, majd belemártogatjuk a csokimázba, és betesszük egy rácson a fagyasztóba 5 percre. A csokimázhoz felolvasztjuk a kakaóvajat (vagy kókuszolajat), majd hozzáadjuk a kakaót, az édesítőt,  és jól összedolgozzuk. Tipp: banánból, meggyből, őszi vagy sárgabarackból is nagyon finom!

Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)

2015. június 24. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Fehérjedús Banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor -, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes) Milyen gasztroblog az, ahol nem találunk palacsinta recepteket??? Rájöttem, hogy palacsinta témában tartozom nektek, mert nem nagyon láttalak el titeket ötletekkel... Eddig! ;-) Pedig milyen sokféle képpen, változatos ízben, különböző töltelékkel, egészséges alapanyagokból, rendhagyó formákban és más más diétába beilleszthető módon el lehet készíteni ezt az egyszerű édességet, reggelit, vagy akár főételt is!   A világ különböző pontjain ünneplik a farsangi szezon lezárásaként az ún. "Pancake Day"-t, azaz a "Palacsinta Nap"-ot. Angliában, Írországban, Amerikában, de még Brazíliában is találkozhatunk ezzel az ünneppel. Ha pedig ennyire szeretik mindenhol a palacsintát, akkor mi se maradhatunk ki belőle! ;-)   Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes)  Készíthetjük amerikai stílusban, vastag tésztával megkenősen; holland módon kis pamacsokként mártogatósan (poffertjes); magyar módon, vékony tésztával feltekerősen; rakott palacsintaként, vagy akár palacsinta tortát is építhetünk. Lehet egyszerűen édes, vagy sós, gyümölcsös, vagy fűszeres, de még húsos is. ;-)  "túrórudi" zab palacsinta torta Korábban hoztam nektek egy látványos, kakaós-túrós túrórudi zabpalacsinta tortát, most pedig az egyik nagy kedvencünkkel, a banán palacsintával ismertetlek meg titeket. :-) A hagyományos, mindenki által ismert palacsinta tészta nehezen emészthető, tápanyag szempontjából értéktelen, fehér búzalisztet, és gyakran fehér cukrot tartalmaz. Ha szeretnénk tápláló palacsintákat fogyasztani, ismerkedjünk meg néhány reform, diétás, vagy paleo palacsinta recepttel, és ezentúl készítsük inkább emészthetőbb formában őket! Most egy magas fehérje- és rosttartalmú, energiadús, gyorsan elkészíthető, hosszú ideig jóllakottság érzést nyújtó, tápláló reggelinek is tökéletes palacsintát hoztam nektek, melyet gyakran elkészítek, főleg, mikor elutazunk valahová. Tökéletes útravaló! ;-)  Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)  Önmagában, melegen és hidegen is nagyon finom a banán palacsinta! :-) De ezúttal házi áfonya lekvárt készítettem mellé, mert itt az allergia időszak, és az áfonya, a magas Kalcium tartalmának köszönhetően csökkenti a bosszantó allergiás tüneteket. Meg egyébként is közeledik az áfonya szezon, amit már úgy vártunk! :-) HOZZÁVALÓK (kb.20 db 7 cm átmérőjű amerikai palacsintához): - 3 db érett banán - 60 g zab (porrá darálva) - 1 ek kókusz olaj  - 3 db bio tojás -  1/­­2 tk szódabikarbóna - kevés zsiradék (kókusz olaj) a sütéshez -  - 150 g fekete áfonya - 1 ek útifűmaghéj vagy chia mag - 1 ek tiszta víz Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)  ELKÉSZÍTÉS: Kaptam egy szuper kis palacsinta sütőt, mellyel amerikai palacsintákat süthetek könnyedén, szinte zsiradékmentesen, jópofa "smiley face" formában. Nagyon szeretem! :-) Természetesen jó minőségű teflon palacsinta sütőben is elkészíthetjük a banán palacsintáinkat. Ezesetben a tésztából kanalazzunk kis tenyér méretű plecsniket a palacsintasütőbe, és süssük a megszokott módon. (Egyik oldal aranybarna... megfordít, másik oldal aranybarna). Ne próbáljunk meg ebből a tésztából nagy és vékony, hagyományosan feltekerhető palacsintát készíteni, mert nem fog sikerülni. Ahhoz túl zömök és vastag ez a tészta.     Fehérjedús banán palacsinta (finomított cukor-, búzalisztmentes)  És akkor nézzük a lassan felszívódó, laktató banán palacsinta tésztánkat. Tegyük az érett banánokat a tojásokkal a turmix gépbe, és turmixoljuk egynemű krémmé. Daráljuk a zabot, zabliszt állagúra. Keverjük össze egy keverő tálban a darált zabot, a banános tojással, a szódabikarbónával, a kókusz olajjal, és hagyjuk állni kb. 10 percet, hogy a zab megszívhassa magát.       Melegítsük fel a palacsintasütőnket, kenjük ki kevés zsiradékkal, és közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára az amerikai stílusú, vastag palacsintáinkat. Süssük ki az összes tésztát, és akár már fogyaszthatjuk is a finom és puha palacsintáinkat! ;-)  Házi áfonya lekvár (finomított cukor-, és tartósítószer - mentes)  A cukor- és tartósítószermentes házi áfonya lekvárhoz a megmosott fekete áfonyát turmixoljuk össze 1 evőkanál vízzel, és 1 ek útifűmaghéjjal vagy chia maggal. Tegyük be a hűtőbe egy fél órára és kész is a vitaminban gazdag, cukormentes áfonya lekvárunk. (Ha nincs otthon útifűmaghéj, vagy chia mag, akkor is elkészíthetjük, de akkor kevésbé fog meglekvárosodni az áfonya turmix. Inkább áfonya püré állagot fogunk kapni.) Fehérjedús banán palacsinta, házi áfonya lekvárral (finomított cukor-, fehér liszt-, és tartósítószer - mentes)  Energiadús, tápanyagban gazdag palacsintázást kíván nektek a Zöld Avocado! :-)     

Rebarbara-narancs lekváros diós muffin (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2015. június 12. Zöld Avocado 

Rebarbara-narancs lekváros diós muffin (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) Rebarbara... egy furcsa és a magyarok számára kissé idegen zöldség, melyből főleg édességek, sütemények, lekvárok készülnek. Az elmúlt pár hétben jó pár magyartól hallottam, hogy "de mi az a rebarba, hogy néz ki, és milyen íze van?". Bevallom őszintén 1 évvel ezelőttig én sem tudtam, annak ellenére, hogy nyugat-európában tele vannak a boltok polcai vele áprilistól-júliusig. Emlékszem, hogy fogalmam sem volt mire fogom felhasználni, de láttam, hogy mindenki beteszi a bevásárló kosarába, ismerős volt a neve, és még érdekesen is nézett ki, ezért hát úgy döntöttem, lesz, ami lesz, vegyük meg, és majd kitalálunk mellé valami receptet. ;-)    Az első receptet az Interneten találtam. Még ismeretlen volt számomra ez a misztikus zöldség, ezért nem vagánykodtam, és egy az egyben lemásoltam, amit a neten találtam. Nem mondom, hogy rossz volt, mert elfogyott, de nem váltunk rebarbara kedvelőkké tőle. Az első találkozás nem volt maradandó élmény... Eljött az idei rebarbara szezon is, és újra megpróbálkoztam vele. Ezúttal már bátrabban mertem újítani, és a végeredmény valami fenomenálisan finom lett! :-) A narancsos rebarbara lekvár abbahagyha tatlanul finom, és a diós tészta tökéletesen kiegészíti a rebarbara fanyar mégis édes ízét. A kanál nyalogatás kihagyhatatlan része a sütemény készítésnek ebben az esetben. Avatatlan vendégeknek is megvolt az első nagy találkozás ezzel az ismeretlen zöldséggel, és ők is imádták ezt a süteményt! Szóval kedves Olvasóm, ha még nem kóstoltál rebarbarát, akkor ez egy tökéletes lehetőség rá, hogy megszeresd! :-)  "A rebarbara rosttartalma különösen magas, különleges és finom összetevője lehet egy tavaszi méregtelenítő, béltisztítókúrának.  A rebarbara levele mérgező, húsos, pirosas szára viszont finom, egészséges és diétás nassolnivaló lehet.  Mivel 100 gramm rebarbara csak 16 kalóriát tartalmaz, bűntudat nélkül fogyaszthatod akár reggelire, akár uzsonnára. Ám jellegzetes, fanyar ízét ne cukorral próbáld meg tompítani, inkább egyél hozzá más gyümölcsöket, például banánt vagy epret.  A rebarbara gazdag A-, B1-, B2- és C-vitaminban, így segít beindítani a zsírégetést, flavonoidjainak köszönhetően fokozza az anyagcserét, káliumtartalmának köszönhetően pedig kiváló vízhajtó is.  A népi gyógyászat székletlazító, bélműködés-szabályzó tulajdonsága miatt is használja. A rebarbaráról fontos tudnod, hogy oxálsavat tartalmaz, ami rossz hatással lehet a szervezeted kalciumháztartására, ám ahhoz, hogy ez a negatív hatás érződjön, napi egy kilogramm rebarbarát is meg kellene enned."  Forrás: Femina  Bár a rebarbara alacsony kalória tartalmának, és vízhajtó hatásának köszönhetően diétás ételnek számít, ez a recept elég sok édesítőszert tartalmaz, így egyáltalán nem mondanám fogyókúrás süteménynek. Előnyére váljon azonban, hogy sem fehér lisztet, sem fehér cukrot, sem semmilyen nehezen emészthető hozzávalót nem tartalmaz. Sokkal könnyebben emészthető, mint egy hagyományos bolti sütemény, így várhatóan nem parkol sokáig a testünkben.      Ez a diós muffin, narancsos rebarbarás lekvárral, egyszerűen és gyorsan elkészíthető, egészséges, glutén-, tojás- és laktózmentes édesség. Látványos és rendhagyó, így ételallergiás vendégeknek is bátran kínálható! ;-) (Kivéve a dió allergiásokat.) HOZZÁVALÓK: (12 db muffinhoz) - 100 g mandula liszt vagy darált mandula - 70 g rizsliszt - 100 g darált dió (ha előre beáztatjuk, könnyebben emészthető) - 60g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 2 dl növényi tej (mogyoró tej vagy mandula tej a legjobb) - 1 tk őrölt fahéj -  1/­­2 tk szódabikarbóna - 6 ek kókusz olaj -   - 5 szál rebarbara (kb.350 g) - 40 g édesítőszer (lehet Xilit, Eritrit, vagy barna nádcukor) - 1 nagy érett narancs ELKÉSZÍTÉS: A muffin tészta száraz és folyékony hozzávalóit dolgozzuk külön-külön össze, majd keverjük egybe, és tegyük a választott sütő formánkba. Előmelegített sütőben, 190°C fokon 30 perc alatt elkészül az illatos tészta. A lekvárhoz a rebarbarákat megtisztítjuk a fás végektől, alaposan megmossuk, és éles késsel kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. (A piros héj maradhat.)  Egy lábasban (fedő nélkül), közepes lángon feltesszük főni a rebarbara darabokat, összekeverve a választott édesítőszerrel, és 1 nagy narancs frissen facsart levével. Addig főzzük kevergetés mellett, míg meg nem sűrűsödik a lekvár. Ha túl híg lett, tegyünk hozzá 1 ek útifűmaghéjat, vagy csöpögtessük le egy szűrőben. Kihűlés után kanalazzuk a diós tészták tetejére.  Nagyon finom és nagggyon puha desszertet kapunk, még kihűlés után is! :-) Kínáld meg a vendégeidet is gyomor barát, tápláló, de mégis finom desszertekkel! ;-) Megjegyzés: A képeken is jól látható, hogy nem hagyományos muffin sütőt használtam. Nem kell megijedni, mert ilyen sütőforma nincs otthon neked, kedves Olvasó! A hagyományos muffinok tetejére is rá lehet a lekvárt kanalazni. Az ízén semmit nem változtat a forma, ahogyan elkészíted! :-) 

Egyszerű és tápanyagban gazdag MÁLNÁS APRÓSÁGOK, 3+1 hozzávalóból (mindenmentes, vegán, nyers)

2015. június 5. Zöld Avocado 

Egyszerű és tápanyagban gazdag MÁLNÁS APRÓSÁGOK, 3+1 hozzávalóból (mindenmentes, vegán, nyers)természetes és egészséges málna lekvár Ebben a bejegyzésben nem találtok különleges recepteket, életmódváltó gondolatokat, hasznos konyhai tippeket. Ebben a bejegyzésben 4 egyszerű ötletet találtok, melyek segítségével változatosabban élvezhetjük a friss és vitamindús málna természetes ízét, illatát és az egészségre gyakorolt jótékony hatását. Egy reggeli málnás gyümölcs turmix, egy cukor- és tartósítószermentes málna lekvár, egy könnyű és nyers málnás desszert, és a forró nyári napokra, egy egyszerű málna jégkrém nem csak gyerekeknek. Mindez 3+1 alap hozzávalóból!  Látványos, egyszerű, természetes, egészséges és élő receptek mindenkinek, aki szereti a málnát! :-)  Nemcsak, hogy glutén-, laktóz-, cukor-, tojás-, élesztő- stb. mindenmentesek a receptek, de a nagyon finom málna gyümölcs, a természetes tápanyagtartalmát is megőrzi ezekben az ételekben, így segítve téged, hogy a tested minél több tápanyaghoz jusson, miközben az élvezeti érték is megmarad.  És hogy miért jó málnát fogyasztani? természetes és egészséges málna lekvár (cukormentes, tartósítószer mentes, nyers, vegán) "A málna, sok piros gyümölcshöz hasonlóan rengeteg C-vitamint és antioxidánst tartalmaz, így erősíti az immunrendszert és megelőzi a rákos megbetegedéseket. Kitűnő vértisztító, vérszegénység ellen is hatásos és csillapítja a lázat. A-vitamin tartalma révén segít a látásjavításban. Különböző vérzések csillapítására is alkalmazható. Ezeken kívül jelentős mennyiségű B1, -és B2-vitamint is tartalmaz.  Rendkívül gazdag színanyagokban, flavonoidokban, gyümölcssavakban, cserzőanyagokban és növényi rostokban. Pektin is található benne, ez az anyag emésztésjavító hatásáról ismert.  Az ásványi anyagok közül a kálcium-,kálium-, megnézium- és vastartalma kiemelkedő, mennyiségét tekintve pedig a szervezet napi szükségletének 10 %-át fedezi. Jól teszed, ha frissen és nyersen fogyasztod, ugyanis így érvényesül leginkább a benne lévő vitaminok jótékony hatása. Kevesen tudják, hogy másnaposság ellen és antibiotikum kúra után is jó szolgálatot tesz, mert segít helyreállítani a megterhelt emésztőrendszert és a károsodott bélflórát.  Sőt, még szépülhetünk is vele! Ez a szépségvitaminként emlegetett magas biotintartalmának köszönhető, amely szépíti a bőrt, csillogóvá és dússá teszi a hajat.  Antocianintartalma révén mérsékli a magas vérnyomást. Emellett szabályozza a vércukorszintet, enyhíti a menstruációs görcsöket." Forrás: Bien.hu Akkor nézzük, hogyan is készíthethetünk energiadús, A-, C-, B- vitaminban és ásványi anyagokban gazdag friss reggeli turmixot málnából?  friss és energiadús málnás gyümölcs turmix reggelire  Málnás gyümölcsturmix HOZZÁVALÓK: (2 főre) - 2 db érett banán  - 100 g friss málna  - 4 dl rizstej vagy kókusztej ELKÉSZÍTÉS:  A megmosott málna szemeket, az érett banánnal, és a választott növényi tejjel tegyük a turmix gépbe és kb.1 perc alatt készítsük el az ízletes és tápláló reggeli italunkat.  friss és energiadús málnás gyümölcsturmix reggelireEgészségetekre! ;-) Málnás gyümölcsturmix + agar-agar Ha szeretnénk ezt a szuper piros gyümölcsöt, puding vagy lekvár formájában hozzáadni a reggeliző pelyhünkhöz, a gluténmentes palacsintánkhoz, vagy a vendégváró desszertünkhöz, nincs egyéb teendőnk, mint az előző turmix italhoz keverjünk agar-agar-t, természetes kocsonyásító anyagként (zselatin helyett).  Ebben az esetben inkább pudingnak hívnám a krémes, könnyed málnás végeredményt. Ha kicseréljük az alap málnás turmixban a növényi tejet, vízzel, és úgy készítjük el a turmixot, majd teszünk hozzá agar-agar-t, akkor pedig málna lekvárt kapunk. Mindkettő nagyon finom. ;-) természetes és egészséges málna lekvár (cukormentes, tartósítószer mentes, nyers, vegán) "A zselatin nem más, mint tiszta, színtelen, szagtalan enyv, amit tisztított csontokból és borhulladékokból állítanak elő. Az agar-agar viszont a trópusi és szubtrópusi tengerpartok közelében élő moszatfélék szárított kivonata, amit elsősorban vörösmoszatokból nyernek." Az algát a napon megszárítják, extrahálják, majd mechanikai úton préselik, és finom porrá őrlik. A kíméletes eljárás során az algában lévő ásványi anyagok, zsírsavak és jód megmarad.  (Bővebben a kocsonyásító anyagokról itt olvashatsz: Rosta Erzsébet) Az agar agar felhasználásáról  pontos információt  a csomagolásáról kaphatsz. Attól függően, hogy agar agar porod vagy pelyhed van, más és más arányokat kell használni. Nekem pelyhem volt, amiből 1,5 evőkanállal 1 dl vízben oldottam fel.  Belekevertem a forró vízben feloldott, de még híg agar-agar-t a málna turmixba, összekevertem az egészet, és betettem a hűtőbe. Fél óra múlva már fogyasztható is, a cukor- és tartósítószer mentes, természetes alapanyagokból készült málna lekvár /­­ puding, telis tele értékes tápanyagokkal.  természetes és egészséges málna lekvár (cukormentes, tartósítószer mentes, nyers, vegán) Táplálkozz, ne csak étkezz! :-) Málnás gyümölcsturmix + kókusz zsír Készítsük el a már jól ismert málnás turmixunkat a 3 hozzávalóból, de ezúttal csak 2 dl növényi tejet tegyünk bele, majd keverjünk hozzá 2 ek kókusz olajat. Töltsük meg a szilikonos muffin formáinkat, tegyük be őket  hűtőbe egy éjszakára. Másnap, fogyasztás előtt könnyedén fordítsuk ki a málnás desszertünket a szilikon formákból a desszertes tányérra, és fogyasszuk őket jóízűen pl.: apróra tört kesu dióval.     egészséges málnás desszert (cukormentes, gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán ) Málnás gyümölcsturmix + fagyasztó Töltsük az elkészített málnás gyümölcs turmixunkat szilikonos kreatív jégkocka tartóba, tegyük be egy éjszakára a fagyasztóba, és másnap már élvezhetjük is a jéghideg málnás édességünket.  egészséges málna jégkrém (cukormentes, laktózmentes, gluténmentes, vegán) Látjátok milyen egyszerűen készíthetünk tápanyagban gazdag, energiadús, és finom édességeket, reggeliket természetes hozzávalókból? Nem kell ehhez konyhai jártasság, vagy biológiai és kémiai ismeretek, elég ha egy kicsit elrugaszkodunk a már ismert és bevált módszerektől, ételektől... Engedjük szabadjára a fantáziánkat, és kotyvasszunk a természetből! ;-)      Megjegyzés1:  "Az  agaragar  tengeri  vörösmoszatokból nyert poliszacharid-keverék.  Az agaragar egy sárgásfehér, félig áttetsző zselés anyag. Élelmiszerekben sűrítőanyagként, zselésítő anyagként, stabilizálószerként alkalmazzák E406 néven. Előfordulhat ételzselékben,   lekvárokban,   aszpikban, cukrászipari termékekben.  80% rosttartalommal rendelkezik, így táplálékkiegészítőként emésztési rendellenességek ellen is alkalmazzák. Emésztést követően   vizet  szív magába, ettől nő a telítettség érzése."  Forrás: Wikipedia Megjegyzés2: A bejegyzésben szereplő lekvár nem alkalmas hosszú távú felhasználásra, mivel sem cukrot, sem tartósítószert nem tartalmaz. 1-2 napon belül fogyasztandó!    

Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)

2015. május 22. Zöld Avocado 

Nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán)nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Nagy örömünkre még mindig eper szezon van! :-) Pár bejegyzéssel ezelőtt hoztam nektek egy csokis-epres, nyers, vegán pohárkrémet, amit nagyon szerettetek. Olyan nagy sikere volt, hogy gondoltam nem bánjátok ha készítek nektek egy újabb epres édességet. Ezúttal nem voltam olyan szigorú, és bár ez a sütemény, nem nyers, és nem is gluténmentes, azért még mindig könnyen emészthető, cukor-, fehér liszt- és laktózmentes, illetve rengeteg tápanyagban és vitaminban gazdag hozzávalót tartalmaz! A sütés és a kézügyesség nem az erősségem, ezért valószínűleg nem leszek cukrász, de azért remélem tetszeni fog nektek ez a nagyon mákos, nagyon epres sütemény. Mák imádók előnyben! ;-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) "A mák tápanyagtartalma: o 1 teáskanál mák 0,6 gramm makromolekulát, 3,7 gramm zsírt, 2,5 gramm szénhidrátot és 46 kalóriát tartalmaz. o A mákban nagy mennyiségben találhatóak ásványi anyagok, például 29% mangán és 13% kalcium. o A mák nem okoz allergiás tüneteket, ezért a várandós nők és a gyerekek is fogyaszthatják. A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása: 1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját. 2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek. 3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz. 4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. 5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is. 6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál. 7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása. 8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban. 9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják. 10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják. 11. A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma.  12. A mák, jó hidratáló. 13. Mákos bőrradírral a bőre tiszta és ragyogó lesz. 14. Mákos hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke. 15. Serkenti a hajnövekedést"  Forrás:  Dr.Tihanyi nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) HOZZÁVALÓK: tésztához: (18 cm-es torta formához) - 2 db érett banán leturmixolva  - 2 ek Agave szirup (vagy magas minőségű méz)  - 1 dl növényi tej (pl.: mandula tej)  - 100 g mandulaliszt (darált mandula)   - 1 kk szódabikarbóna  - 100 g zabliszt (darált zabpehely)  - 80 g mák (meg is darálhatjuk, de szerintem egész szemű mákkal finomabb)  - 2 dl natúr szója joghurt  - 1 db citrom reszelt héja (kezeletlen héjú citrom)  epres töltelékhez: - kb. 500 g friss és édes eper  - 100 g friss málna - 2 ek Agave szirup  - 2 ek útifűmaghéj  ELKÉSZÍTÉS: Egyáltalán nem bonyolult ez a torta, bárki elkészítheti, aki türelmes. Hogy miért kell türelmesnek lenni? Mert sokat kell közben várni... várni míg kihűl...várni míg összeáll...várni míg... és végre: megehetjük! :-)  nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) A tészta, egy már korábban készített mákos-banános süti receptje alapján készül. A banán pépet keverjük össze az édesítővel, a mandula tejjel, és a joghurttal. Egy másik edényben keverjük össze a liszteket, a szódabikarbónával, a citrom reszelt héjával, és a mákkal. Majd a két tál tartalmát öntsük egybe, és addig keverjük őket, míg egynemű nyers tésztát nem kapunk. A sütőt melegítsük elő 180°C-ra, és 25 perc alatt süssük készre a torta alapot a kókuszzsírral kikent torta formánkban. Ezekhez az adagokhoz én egy 18 cm-es torta formát használtam. Attól függően, hogy te kedves olvasó mekkora formát használsz, attól függően lesz a torta tészta alacsonyabb, vagy magasabb. Amikor elkészült a tészta, hagyjuk egy kicsit hűlni a formában, majd vegyük ki a formából, és hagyjuk teljesen kihűlni. (Tegyük hűvösebb, de nem hideg helyre, hogy gyorsítsuk a folyamatot). Miután teljesen kihűlt egy nagy kés segítségével vágjuk 2-3-4 rétegbe a torta lapot, attól függően, hogy milyen magas lett a tészta.  (A szép vágáshoz használhatunk egy nagy és éles kést, ami túlnyúlik a tésztán, vagy egy erős cérnát, amit keresztül húzunk a torta tészta belsején, átlóban.)  Hagyjuk a szétvágott tészta lapokat is teljesen kihűlni, és kicsit megszáradni.  Miközben hűl a torta tészta, készítsük el a nagyon egyszerű epres tölteléket. :-) Tegyünk félre az eperből későbbre díszítésnek a torta tetejére. A többi epret a málnával (miután megmostuk) törjük össze egy tálban egy villával, úgy, hogy maradjanak benne nagyobb darabok is. Keverjük hozzá az Agave szirupot, és 2 ek útifűmaghéjat, ami segít bekocsonyásítani az eperkrémet. Tegyük az egész eper masszát a hűtőbe min.1 órára. Miután letelt az 1 óra, és az eper állaga "ellekvárosodott" a hűtőben, kenjük meg a tészta rétegeket bő epres töltelékkel, rakjuk össze a tortát, és díszítsük a tetejét friss eper darabokkal. (Ez a tészta egy puha tészta a zab és mandula miatt, ezért bánjunk vele óvatosan. Ha az eperkrém túl híg, mert az eper vagy a málna túl vizes volt, akkor csepegtessük le egy szűrőben a felesleges folyadékot .) Miután úgy néz ki a torta, ahogy mi szeretnénk tegyük vissza az egészet a hűtőbe. Kb. 2-3 óra múlva már tálalhatjuk is ezt a nagyon mákos nagyon epres desszertet! :-) nagyon mákos nagyon epres tortácska (laktózmentes, cukormentes, vegán) Tápanyagban gazdag, jó nassolást kívánunk! ;-)  Megjegyzés1: Mint minden mákos ételbe, ebbe a süteménybe is belecsempészhetünk chia magot, ezzel is növelve az édesség tápanyagértékét. Megjegyzés2: Válasszunk friss, kis gazdaságból, bio piacról származó epret, hogy a természetes íze, zamata, és illata megédesítse a süteményünket. Íztelen és kemény eperből nem lesz finom desszert, mert ebben a receptben is a naturális íze dominál a gyümölcsnek!

5 kedvenc epres ételem

2015. május 20. Gréta konyhája 

5 kedvenc epres ételem Az eper megunhatatlan, s bár szezonja alig másfél hónapig tart, nem lehet belőle eleget enni. Mindamellett, hogy zsírégető, és tisztító hatású nagyon finom is, akár édesen, de sósan is elkészíthető. Az epret vétek megsütni vagy megfőzni, ezért összegyűjtöttem az 5 kedvenc cukormentes, nyers, gluténmentes, epres receptemet. Jó étvágyat! Epermousse (főzésmentes, gluténmentes) 2 bögre mosott, darabolt eper 3 dl selyem (silken) tofu 2 ek agavé nektár vagy stevia cseppek 1 ek olvasztott nyers kókuszolaj csepp vanília aroma Az epret egy turmixgépbe tesszük az agavé-vel, vaníliával és lepürésítjük, mozgás közben hozzáadjuk a selyemtofut, majd a nyers kókuszolajat is belecsurgatjuk. 1 percig összeturmixoljuk. Kis poharakba töltjük, és minimum 2 órára hűtőben hűtjük. Epres banánfagyi (mindenmentes) 1 bögre fagyasztott eper 2 bögre fagyasztott banánkarika (érdemes egyben fagyasztani a banánt, már két nappal előtte. a banán érett legyen!!!) 3 ek mandulatej (vagy bármilyen növényi, amit szeretsz) Először az epret a mandulatejjel aprítom, én ezt a turmixgép jégkocka funkciójával művelem. Majd jöhet hozzá a banán, addig turmixolom, míg habos, fagyikrémes lesz. Azonnal fogyasztható! Epres-újhagymás salsa szósz: 1-2 bögre mosott eper kisebb kockákra darabolva 3 szál zsenge újhagyma karikára vágva öntet: 1 gerezd préselt fokhagyma tiszta só, bors 1 ek sötét balzsamecet vagy fél citrom leve 1 ek juharszirup (vagy agave, vagy rizs) Az epret és a vékonyra felkarikázott újhagymát egy szószos tálba tesszük. Összekeverjük a dresszinget, majd leöntjük vele az epres hagymás keveréket és pár órára állni hagyjuk. Nagyszerű mondjuk kukorica torttilával, vagy csicseriborsó lepénnyel, bármilyen sült tofuhoz, mártogatósként, köretként. Tavaszi epersaláta: Egy nagy salátástálba belevágjuk a kedvenc tavaszi zöldjeinket, pl spenót, sóska, fejes saláta, újhagyma, petrezselyem, jól összeforgatjuk, készítünk hozzá egy édes savanyú vinaigrette öntetet, pl a fenti balzsameceteset, majd hozzávágunk szép szeletekre, 2 marék epret, meglocsoljuk az öntettel, összekeverjük, és vagy magában, vagy köretként, bármilyen napszakban, bármivel fogyaszthatjuk. Pink power smoothie: (tökéletes edzések után) 2 bögre eper 3-4 dl mandula, mogyoró-, vagy kókusztej 3 banán 1 ek vörös szőlőmag őrlemény 1 ek kendermag őrlemény csipet tiszta só pici vanília kivonat 1 adagolókanál (20 gramm) vegan protein (rizs, vagy borsófehérje, de NEM szójaizolátum! Mindent egy nagy turmixkehelybe rakunk, és jól összeturmixoljuk! Jó étvágyat!

Pikk-pakk kész Csokis-Epres pohár krém (nyers, vegán, mindenmentes)

2015. május 9. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész Csokis-Epres pohár krém (nyers, vegán, mindenmentes) Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán)Itt az eper szezon és egy napsütéses hétvége! :-) Ezzel a két csodálatos természet adta lehetőséggel kezdenünk kell valamit! ;-) Az eper önmagában nagyon finom, szerintem bűn elrontani sütéssel, fagyasztással, vagy lekvár befőzéssel, amíg nyersen is fogyaszthatjuk! Együnk belőle annyit (és mégtöbbet), amennyit csak bírunk frissen, zamatosan, hőkezelés nélkül, most! Élvezzük minden pillanatát! ;-) Én ezt tettem... Nem bírtam kivárni, míg ezek a finom, gyorsan elkészíthető, vegán pohár krémek lehűlnek a hűtőben, úgyhogy már be is kanalaztam egyet a napsütéses teraszon, miközben készítettem a fényképeket nektek.  Megéheztem a kemény munkában! :-) Ti is kértek egyet?  eper"Tápanyagtartalom: Az eper különösen gazdag vitaminokban (A-, B1-, B2- illetve C-vitamin) és ásványi anyagokban (kalcium, kálium, magnézium, vas, cink). A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan kimagasló mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antioxidáns hatásúak. Kiváló fenol tartalma miatt védi szívünket, ugyanakkor a gyulladások megelőzésére is jó. Gyógyhatása: A leveleiből készült teát gyomorhurut kezelésére alkalmazzák, de a cukorbajra ajánlott teakeverékekben is megtalálható. Nagyon jó a fogyókúrás diéta étrendjébe beiktatni, mert rosttartalma, víztartalma miatt csökkenti az étvágyat. Az ásványi anyag tartalma miatt vértisztító hatású is. Az elhízással járó érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbaj, érelmeszesedés, valamint székrekedés ellen is hatásos. Tisztítja az emésztőrendszert, serkenti a májműködést, ezért májgyulladásban vagy fertőző májgyulladásban szenvedőknek akár napi egy kilogramm elfogyasztását is javasolják." Forrás: Gasztroangyal  Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán) Mivel mégsem tehetek elétek egy fényképet egy doboz eperről, hogy "tessék, itt van, szerintem így a legjobb", ezért készítettem nektek egy egyszerű vegán pohárkrémet, amiben az eper természetes nagyszerűségében játsza a főszerepet! :-)  Nem is húzom tovább a szót, itt a recept, amit pár perc alatt el tud készíteni bárki! És finom, és egészséges, és gusztusos, és tápláló, és cukor mentes. és lisztmentes, és laktózmentes, és mindenmentes, és tápanyagokban gazdag, és nyers, és ... sorolhatnám még hosszasan miért nem csak élvezetes, de hasznos is egy ilyen pohárkrémet befalni! ;-)  Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK: (3 db 3 dl-es pohárhoz) - 2 db érett avokádó - 5 evőkanál Agave vagy rizs szirup édesítőnek  - 4 ek sötét jó minőségű cukrozatlan kakaó vagy karob por - 6 ek víz - 3 db kisebb érett banán - 300 g friss és zamatos eper - 1/­­2 zöld lime frissen facsart leve  Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS: Az avokádókat, 3 evőkanál vízzel, az Agave sziruppal, és a kakaóval összeturmixoljuk egynemű kakaós masszává. Ha a turmix gépünk közben kicsit erőlködne, állítsuk le, rázzuk össze a tartalmát, kanalazzuk hozzá a maradék vizet, és óvatosan turmixoljuk tovább, míg krémes nem lesz. Ezt a kakaós réteget kanalazzuk a poharak aljára, egyformán elosztva. A banános-epres réteghez mossuk le az előbb használt turmix gépről a kakaós avokádó massza maradékot. Majd töltsük a turmixba az érett banán darabokat, a frissen facsart lime levét, és az eper felét. Turmixoljuk egybe az egészet, majd kanalazzuk rá a kakaós avokád rétegre.  A poharak felső rétegébe pedig szeljük bele a maradék friss epret vastagon, mint egy harmadik réteg.  És kész is! Ennyi! Fogyaszthatjuk azonnal, vagy a hűtés után a hűtőből elővéve. Bűntudat nélküli nassolás, és még a testünk is örülni fog a vitaminoknak, ásványi anyagoknak, amit ettől a pohárkrémtől kaphat! :-)  Csokis-epres nyers pohárkrém (mindenmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! :-)  Megjegyzés: Próbáljunk meg kis kertből, farmer gazdaságból beszerezni a zamatos epreket az idén is! Minnél organikusabbak a zöldségek, gyümölcsök, amiket használunk, annál több értékes tápanyagot tartalmaznak!    

A második születésnapi torta

2015. május 6. Zizi kalandjai 

A második születésnapi torta Noha itt a spárga és az eper szezon, most nem egy ilyen recepttel/­­bejegyzéssel jövök, hanem a szívemhez sokkal közelebb állóhoz.  Április 30-án Ádi két éves lett! Hihetetlen, hogy elrohant az idő! Emlékszem még az első mérföldkőre – számomra, az első születésnap mérföldkőt jelentett -, nemrégen volt, most meg már ünnepeltük a másodikat. Gondolom ez így lesz a többivel is… rohan az idő, de a legfontosabb, hogy minőségi “tartalommal” és sok-sok kacagással megtöltsük. A második születésnapi torta alapreceptje innen származik. Vegán banános, diós. Változtattam a liszt fajtáján, adtam hozzá darált mandulát is és külön csináltam hozzá egy csoki öntetet (ami most nem karobbal készült, hanem nyers kakaóporral). Egy egyszerű, de gazdag baba- és kisgyerek barát torta lett. Ádi nem igazán édesszájú. Noha megevett belőle egy vastag szeletet, többet nem kért. A család felnőtt tagjai áradoztak, hogy mennyire finom volt a torta, szóval, ha rájuk hallgattok, kipróbáljátok! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa “Kettő éves lettem!” “Szemügyre veszem, anya mit sütött nekem…” “Nyamm!” Vegán banános-diós torta csokoládé öntettel Hozzávalók: Tortához (18-20 cm-es kapcsos formához): – 3 db érett banán, villával pépesre törve – 1 bögre dió, durvára aprítva – 1 bögre tönköly fehérliszt – 1/­­2 bögre darált mandula – 1/­­2 bögre hajdinaliszt – 1/­­4 bögre mandulatej (rizs-, szója-, zabtej is használható) – 6 evőkanál kókuszolaj (olvasztva) – 6 evőkanál juharszirup (rizs-, agavé-, datolyaszirup és méz is használható) – 1 teáskanál sütőpor – 1 teáskanál szódabikarbóna – 1/­­2 teáskanál só – 1 vaníliarúd kikapart magjai A csokoládékrémhez: - 50-60 ml juharszirup - 40 g kókuszzsír - 20 g kakaópor/­­karobpor, szitálva - 1 evőkanál mandulavaj - csipet só A sütőt melegítsük elő 180C fokra. A kapcsos formát kenjük ki egy kis kókuszzsírral, és szórjunk bele egy kevés lisztet és rázzuk össze úgy, hogy az oldalára is jusson a lisztből. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: tönkölyliszt, darált mandula, hajdinaliszt, sütőpor, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánt a mandulatejjel, a kókuszolajjal, a juharsziruppal és a vaníliával. A nedves hozzávalókat, öntsük a szárazhoz, jól keverjük el, majd adjuk hozzá az aprított diót. Ezt a tésztát öntsük bele az előkészített formába, tegyük a sütőbe és süssük kb. 45-60 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e! Hagyjuk a formában kihűlni. A csokoládékrémhez egy lábasban melegítsük át a juharszirupot, a kókuszolajjal, a mandulavajjal és a kakaóval. A tűzhelyről levéve adjuk hozzá a csipet sót. A langyosra hűlt krémmel

A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész)

2015. április 23. Zöld Avocado 

A Föld Világnapja és a Csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával (glutén- és laktózmentes) (zöld menüsor Szent Patrik napon 4.rész) Tegnap, 2015. Április 22-én  ünnepelte a 25. évfordulóját a magyarországi Föld napja mozgalom, és ez a 45. évfodulója volt a Föld napja világmozgalomnak ! :-) Ezt megünnepelvén hoztam nektek egy nagyon látványos és finom torta receptet, telis tele mindenféle "földi jóval". ;-)  csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával De előbb egy kicsit arról, mi is az a Föld Napja?!  "Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban - és az ország határain túl is - fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre. 1990-BEN VILÁGMOZGALOMMÁ VÁLT, és MAGYARORSZÁG AZ ELSŐK KÖZÖTT CSATLAKOZOTT. A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek".  Forrás:  Föld Napja Alapítvány  csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával A Föld Napja Alapítvány meghirdette az évi egy helyett, a heti egy Föld napját, hogy egymást segítve váltsunk egy hosszú távon fenntartható életmódra! Mik is ezek a kihívások, melyek közül te is könnyedén választhatsz és megvalósíthatsz egyet, kettőt, vagy akár többet is???  1.heti kihívás: Pihentesd a kocsit. Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, és helyette gyalogolj, bringázz, rollerezz vagy tömegközlekedj! 2.heti kihívás: Kisebb ökológiai lábnyom, heti 1 húsmentes nappal! 3.heti kihívás: Légy klímabajnok heti 3 vegán nappal!  4.heti kihívás: Éheztesd a kukát! (kevesebb ételt a kukákba) 5.heti kihívás: Komposztálj! 6.heti kihívás: Ne fogadj el nejlonzacskót a boltokban! Vászontáska, kosár, textiltasak... 7.heti kihívás: Igyál csapvizet, palackozott helyett! 8.heti kihívás: Használj környezetkímélő tisztítószereket! 9.heti kihívás: Kevesebb élelmiszer-kilométer: vegyél helyi termékeket, támogasd a helyi farmereket! 10.heti kihívás: Ültess haszonnövényeket! Bővebben a kihívásokról és arról, hogy hogyan tudjuk élhetőbbé tenni a bolygónkat, itt olvashattok: http:/­­/­­fna.hu/­­mittehetsz/­­hetikihivas csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával És akkor vissza a recepthez... Habár jelenleg egyáltalán nincs szőlő szezon, és ez a szőlős torta egy másik,  korábbi jellegzetes ír napra készült, amikor minden étel zöld színű volt nálunk, azért mivel már régóta ígérem, hogy megosztom veletek ezt a receptet, úgy gondoltam nem bánjátok, ha egy kicsit összekötöm a különböző eseményeket egy bejegyzésben. :-)  A nyers csoki krémes szőlő tortának nem csak a dekorációja, de a tésztája is zöld színű. A krém pedig egy nyers csoki krém, ami tökéletesen kiegíszíti a szőlő ízét. A kivis és a szőlős torta között dilemmáztam, és végül ez lett belőle. :-)  És, hogy hogyan is lehet egy süti tészta zöld színű egészségtelen mesterséges színezék nélkül??? Erre több válasz is lehetséges. Manapság elég sok receptet látni, ahol japán Matcha teával színezik a süteményeket. Egészséges, finom és igen szép zöld színt lehet kapni végeredményül. Azonban elég drága hozzávaló, egy átlagos desszerthez. Gondolkoztam mi mást használhatnék helyette? Kutatgattam, keresgéltem, és végül a spenót mellett döntöttem! Spenót az édességbe? :-o Igen, spenót az édességbe. :-) Egyáltalán nem érezni a spenót levelek ízét a tésztában, és nagyon szépen, természetes módon megszínezték a torta lapokat. Ha nem mondom meg mi van benne, észre sem lehet venni. ;-) Hát akkor nézzük ezt az igen látványos, egészséges, könnyen emészthető. tápanyagban gazdag, de magas kalóriatartalmú, nem mindennapi tortát! :-)  csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 150 g kókusz liszt - 150 g mandula liszt - 1 tk szódabikarbóna - 1 csipet Himalája só - 120 g Xilit /­­ nyírfacukor vagy nádcukor (porcukorrá darálva) - 2 bio tojás - 1 frissen facsart citrom leve és héja reszelve (kezeletlen héjú citrom) - 200 ml kókusz tej - 1 marék friss spenót levél kb.0,5 dl vízzel összeturmixolva a krémhez: - kb.50 szem zöld szőlő leturmixolva + szőlőszemek a dekoráláshoz - 3 db érett avokádó húsa - 2 db érett banán - 30 g kókusz olaj - 50 g karob por vagy jó minőségű cukrozatlan kakaó por - 1 ek útifűmaghéj csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával ELKÉSZÍTÉS:A torta lap száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd az egészet összeöntjük, és egyneművé keverjük. Elővesszük a kapcsos torta formánkat, és kikenjük kókusz zsírral. (Én sütőpapírral is ki szoktam bélelni, biztos ami biztos alapon.;-) ) A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra, majd 35 perc alatt készre sütjük a torta lapot. Miután elkészült, hagyjuk kihűlni a formában, majd vágjuk ketté vízszintesen, hogy két lapot kapjunk. A krémhez turmixoljuk le az érett és nyers avokádókat a banánokkal. Majd keverjük hozzá az előre leturmixult szőlőt, a kókusz olajat, a karob port és az útifűmaghéjat. alaposan keverjük össze, majd a krém egyik felével kenjük meg a két torta lap közötti részt, majd a torta tetejét is. Friss, felkarikázott szőlőszemekkel díszithetjük a nyers csoki krémes tortánkat. Tegyük a hűtőbe 2-3 órára, majd fogyaszthatjuk is a rendhagyó, glutén- és laktóz mentes szőlős édességünket! csoki krémes szőlő torta, zöld tésztával Táplálkozz, ne csak étkezz! Megjegyzés1: Nem vagyok rutinos torta készítő, de most már tudom, hogy sokkal mutatósabb lenne ez a recept is, ha magasabb lenne a torta szelet, azaz, ha 4 lapot készítettem volna. Ezért legközelebb dupla adag tésztát készítek, és 4 felé vágom a megsült torta tésztát. :-) Megjegyzés2: Ha pedig szezonális torta receptre vágytok, akkor itt egy korábbi epres avokádó krémes torta recept a Zöld Avocado gasztroblogról.

A "rákgyógyító" terápiánk

2015. április 18. Vegan Spirit 

Édesapám történetéről már olvashattatok itt: http:/­­/­­veganspirit.blog.hu/­­2015/­­04/­­14/­­legyozi_­a_­rakot_­a_­nyersvegan_­eletmod Most azt a terápiát osztom meg veletek, amit ő használ. Lelki okok: Minden betegésgnél, így a daganatos betegségek kezelésénél is nagyon fontos a lelki okok felkutatása, megértése, és elengedése! A felkutatásban az internet és önmagad ismerete, valamint a magunkhoz való teljes őszinteség segíthet. A feldolgozásban és elengedésben pedig a világ és önmagunk teljes elfogadása valamint a feltétel nélküli megbocsájtás és hála. Mindent olyannak elfogadni amilyen, és azért szeretni amiért olyan amilyen! Máskülönben a negatív érzelmi állapotok is a test folyamatos savasodását okozzák, ami ellen a testünknek egyfolytában küzdenie kell. Ez egyrészt leköti az immunrendszerünk kapacitásának jelentős részét, másrészt a savas közeg kedvez a ráknak és más betegségeknek, ami együtesen már sok a legyengült fizikai és érzelmi állapotú test számára! Az elsavasodást egyrészt a bevitt italok és ételek, másrészt a negatív érzelmi álllapot és az ahhoz kötődő gondolatok okozzák! Ezeket mind meg kell szüntetni. Nem szabad félni a jövőtől, hiszen minden betegség csak jelzés. Pontosan azért vannak ezek a betegségek, hogy jelezzék, nem azon az úton járunk, mely lelkileg és testileg számunkra élhető és ideális. Pusztán azt jelzik, hogy az, ahogyan eddig éltünk, az biztosan élhetetlen a jövőben. Ha megértjük ezt a jelzést, és az intésnek megfelelően változtatunk életmódunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, akkor a betegség/­­jelzés okafogyottá válik és eltűnik. A lelki okok megszüntetésében sokat segíthet egy jó szakember. Mi egy jóbarátunk segítségét kértük, aki Reikivel (energetikai kezeléssel) és finom stresszoldással foglalkozik. Az ő engedélyével megosztom nevét és elérhetőségét is. Pápai Veronika, 06-70/­­428-0173 Két öngyógyító meditációt is rendszeresen végeztünk közösen: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=QiqIHbjCZcM https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=m2ocCDNmtsQ Testi okok: Testi szinten is rengeteg dolog elősegíti a betegségek vagy jelzések kialakulását. Az egyik ilyen az állati termékek fogyasztása, és itt főként az álati fehérjék, túlzott zsír és cukor, valamint a rengeteg finomított, feldlgozott, hőkezelt ételre gondolok, melyek olyan messze állnak a természetes álapottól, hogy nem csoda, ha megbetegítik a testet. Fontos megérteni, hogy minden amit a modern ember eszik, gyakorlatilag természetellenes. Kerülnünk kell a rákosodásra hajlamosító állati fehérjék bevitelét, a finomított cukrot (Csak természetes cukortartalmú ételeket fogyasszunk!) és minden hozzáadott cukrot tartalmazó ételt, hiszen a cukor a rákos sejtek fő tápláléka! A magas zsírbevitel szintén kerülendő, hiszen gyulladáskeltő hatású. Ha meg akarunk gyógyulni, nem csak lelkileg kell élhető állapotba hozni magunkat, hanem testi szinten is! Ez pedig csak élő ételekkel lehetséges! Halott dolgokkal nem tudunk segíteni senkin, akinek az életre van szüksége! Mivel valószínűleg évtizedek óta savasodást okozó ételeket-italokat fogyasztunk, ezért lugosító hatású ételekt kell ennünk! Ajánlott tudományos irodalom, a világ legátfogóbb táplálkozástudományi tanulmánya, közérthető formában: Dr. T. Colin Campbell: A kína tanulmány http:/­­/­­www.libri.hu/­­konyv/­­thomas_­m_­campbell.kina-tanulmany.html Fél órás interjú Dr. T. Colin Campbellel a Kína tanulmányról, magyar felirattal: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=enL1v9BMhnI Dr. Leonard Coldwell beszél a rák gyógyíthatóságáról és a táplálkozásról: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=4saHaijltBw Étkezés: A kína tanulmány bebizonyította, hpgy az állati fehérjék fogyasztása erősen összefügg a daganatos betegségek kialakulásával!  Éppen ezért k erülni kell minden állati fehérjét, így a megfelelő étrendnek törvényszerűen tisztán növényinek kell lennie! Ezzel együtt a Kína tanulmány által az is bizonyított, hogy semmilyen hiánybetegségtől nem kell tartanunk ha növényi étrendre térünk át!  Ámde növényi, vagy vegán étrendből is van több féle. Mivel életbevágó, hogy az életet erősítsük magunkban, ezért a halott dolgok bevitelét is el kell hagyni, vagyis semmilyen hőkezelt étel fogyasztása nem ajánlott! A hökezelt növényi étrend megvéd ugyan attól, hogy állati fehérje kerüljön szervezetünkbe, ezzel pedig egy jelentős kiváltó okot kerülünk el, ámde a vitaminok és enzimek nélkül a növények is csak halott ásványi tápanyaggal látnak el minket!  Minden hökezelési eljárás (párolás, főzés, sütés, fagyasztás) Megöli a növényeket, és tönkreteszi a növényekben található vitaminokat és élő enzimeket, melyekre ebben az álapotban testünknek leginkább szüksége van!  A fenti elvek mentén a legideálisabb étrend a 100%-ban nyers, alacsony zsír és fehérje tartalmú növényi étrend! Ennek teljes betartása pedig vízválasztó lehet! Fontos hogy a nyers étkezésre való áttéréskor nagyon erős méregtelenítési folyamtok indulnak el a testben, amikor az évtizedek alatt lerakódott méreganyagok jelentős része hirtelen felszabadul a zsírszövetekből, és a kiürülés testi folyamatainak engedelmeskedve a véráramba kerül! Ez azt jelenti, hogy az első héten fejfájás, hányinger, erős hasmenés, levertség, és általános rosszullát jelentkezhet! Ettől nem szabadmegilyedni, mert természetes öntisztuló folyamatról van szó, mely általában 2-4 nap alatt elmúlik! Nagyon fontos, hogy minimum napi 3liter tiszta vizet igyunk, mert a méreganyagokat a vesénk csak megfelelő mennyiségű víz jelenléte mellett tudja kivákasztani a véráramból!  Ajánlott irodalom: Dr Douglas N. Graham: 80-10-10 http:/­­/­­www.elixirbolt.hu/­­hu/­­webaruhaz/­­onismeret/­­801010 Szintén jó könyv még Victoria Boutenkótól a Nyers étel csodája, bár az étrend itt nem a 80-10-10 elveit követi, fontos, hogy mi aszerint étkezzünk! http:/­­/­­www.libri.hu/­­konyv/­­victoria_­boutenko.a-nyers-etel-csodaja-1.html Táplálék kiegészítők/­­vitaminok és beszerzésük: Szódabikarbóna: A lúgosítást elősegithetjük például szódabikarbóna fogyasztásával. Ez az egyszerű anyag 250g-os kiszerelésben kapható bármely gyógyszertárban. Használatához 5 tömegszázalékos oldatot kell készítenünk belőle. Ennek módja, hogy 950g desztillált vízhez 50g szódabikarbónát keverünk. Ebből az oldatból minden reggel, éhgyomorra igyunk meg egy decit. Ha a tumor olyan helyen van, holy ezzel az oldatal akár részlegesen is elérhetjük, (pl tüdő, méh, végbél), akkor a testüreg öblögetése az oldattal, naponta 1-3 alkalommal ajánlott. Tüdődaganat esetén egy prolasztó inhalátorból lélegezzük be az oldatot 15-30 percen keresztül minden nap! Hetente két teljes fürdés ilyen oldatban szintén ajánlott. Nyugodtan üldögéljünk az oldatban! Ha anyagilag túl megterhelő ilyen mennyiségű szódabikarbóna beszerzése, akkor minimum öblítsük végig a testünket háromszor. Az öblítések között hagyjunk 1-3 perc szünetet. Ez 2 liter oldattal bőven kivitelezhető, és heti két alkalommal ismétlendő! Dr Tulio Simoncini beszél a rák szódabikarbónával történő gyógyításáról, és arról, hogy mi is a rák valójában: https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=B8T0uOuYyGw&feature=youtu.be&t=8m32s Aszkorbinsav: Szintén bármely gyógyszertárban beszerezhető 50g-os kiszerelésben. Napi 5g bevitele ajánlott! Célszerű turmixba tenni, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék a tömény C-vitamin hasznosulását! A C-vitamin nagyon erős rákellenes szer, és ebben a mennyiségben komoly bajt nem okoz. A vesebetegeknek ajálott odafogyelni, mivel nagyon ritkán a vesekő kialakulását segítheti a nagy mennyiségű aszkorbinsav bevitel! Vesegörcs esetén csökkentsük a bevitelt arra a legmagasabb dózisra, ami még nem okoz görcsöt! Illetve ha bizonyos idő elteltével nő a vesék érzékenysége, akkor hagyjunk 2 hét pihenőt, mielőtt folytatnánk az aszkorbinsav emelt szintű fogyasztását.  Kurkuma, gyömbér és fahéj: Mindhárom fűszernövény erős, rákellenes hatóanyagokat tartalmaz, így fogyasztásuk szintén ajánlott! A kurkumin felszívódását a feketebors és a chili paprika anyagai megsokszorozzák, ezért én a következő keveréket ajánlom: 10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors (chili por). Ebből a keverékből 2 kiskanálnyit ajánlott fogyasztani egy pohár turmix mellé. A fahéjporból szintén 2 kiskanálnyi az ajánlott adag, de ezt csak akkor alkalmazzuk, ha az előbbi keveréket nem bírja a gyomrunk, mivel nincs annyira erős hatása, mint a kurkumás keveréknek!      Zöld turmix alap recept: 2 alma, csak magozva, nem hámozva! 3 érett (barna foltos héjú) banán, 2 marék spenót levél, fél citrom leve, kisujjnyi darab gyömbér, fél mokkáskanál fahéj, 3dl víz, fél mokkáskanál aszkorbin sav.   Fontosnak tartottuk, hogy a maximumra turbózzuk a vitamin és tápanyagbevitelt, ezért kifejezetten rákellenes és immunerősítő hatással bíró, táplálék kiegészítő termékeket is nagy mennyiségben fogyasztott édesapám. Mi a Forever Living Products termékeit használtuk a következő adagokban: Naponta 2x0,5dl aloe vera gél, 2x0,5dl pomesteen, 2x3 Lycium, 2x2 immublend. Ha nincs olyan személy, akin keresztül be tudod szerezni ezeket a termékeket, akkor itt az én kontaktom (nyugodtan kérj személyre szabott ajánlást!): Szabó Zsuzsanna, Telefon: 06-20/­­519-2149. Hivatkozz erre a blogbejegyzésre A terápia összefoglalva: -  Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása - Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10             -          Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása)                  Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk - 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) - Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav)  - Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) - Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. - Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) - Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) -  Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban)   Rendkívül fontos felismerni, hogy csak radikális és tartós életmód változás hozhat hosszútávú és gyors eredményt, ezért minimum a tisztán növényi, vegán étrend megtartása még a teljes gyógyulás után is ajánlott. A teljes gyógyulásig a szigorú nyers étrendet nem szabad fellazítani!   Az itt olvasott tudás váljon egészségedre és boldoguláodra!   További kérdésekre is szívesen válaszolok telefonon, mert az email-es kapcsolattartás nagyon sok időmet veszi el (rengeteg segítségkérő emailt kaptam), és nem tudok mindenkinek válaszolni. Szóban gyorsabb és pontosabb a kommunikáció. Ehhez kérlek a veganmoral@gmail.com emailcímre küld el kérdéseidet és telefonszámod. Amint tudlak, felhívlak!       Légy Áldott!     Üdvözlettel, Kakuk Bálint                        

Tojás helyettesítők

2015. április 15. Zizi kalandjai 

Tojás helyettesítők Ez a bejegyzés már elég régóta a fejemben volt, most végre összegyűjtöttem az ismereteimet, böngésztem az internetet új információk után, mert a listán szerepelnek olyanok, amelyeket még én sem próbáltam. A tojás helyettesítésére szükségünk lehet, ha kizárjuk az étrendünkből a tojást (vegán életmód) vagy mert allergiásak vagyunk rá. A tojás elsősorban kötőanyagként vagy “élesztőként” szolgál a főzés és sütés során. A kötőanyag összetartja az ételt, süteményt; az “élesztő” pedig segít megemelni. Vannak olyan ételek, sütemények, amelyekben szerintem nem lehet kiváltani a tojást, de minél gyakorlottabbak vagyunk a tojásmentes étkezésben, annál több sikert tudunk elérni újabb és újabb receptek kipróbálásakor vagy megalkotásakor. A tojás leginkább süteményekben  – muffin, torta, keksz – váltható ki, bár rántotta is készíthető tojás nélkül, tofuból. Előfordulhat, hogy a helyettesítők közül egyszerre többet is használunk egy receptben… biztos, ami biztos. Lássuk a listát, mivel lehet helyettesíteni a tojást… 1. Chia mag – 1 evőkanál chia mag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Egy tálkában keverjük össze a chia magot a vízzel és hagyjuk állni kb. 10 percig, amíg teljesen zselés állagú lesz. Ezután adjuk hozzá az ételhez. Én többnyire sütemények készítésekor szoktam használni (mandulás banánkenyér), de “összeragaszthatunk” vele fasírtot is (lencse-dió burger, karfiolos quinoa fasírt, savanyú káposztás kölesfasírt). 2. Darált lenmag – 1 evőkanál lenmag + 3 evőkanál víz = 1 tojás Ez nagyjából ugyanúgy működik, mint a chia mag. Összekeverjük a lenmagot a vízzel és megvárjuk, amíg zselés állagú lesz. Íme néhány példa a használatára: sütőtökös áfonyás diós muffin, kókuszos répa muffin, mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas banánkenyér. 3. Érett banán – 1 banán = 1 tojás A banánt hámozzuk meg és törjük villával pépesre, így adjuk a süteményhez. Egyes helyeken csak fél banánt használnak egy tojás helyettesítésére, de én mindig egy teljes banánt használok. Nagyon jó kötőanyagként szolgál és nedvesen tartja a sütemény tésztáját. Néhány példa: banános mandulavajas gofri, csokoládés keksz. 4. Almaszósz – kb. 1/­­4 bögre almaszósz = 1 tojás Készíthetünk saját magunk cukormentes almaszószt, de gyorsabb megoldást ígér, ha veszünk bolti baba almapürét/­­almaszószt és azt használjuk. Előfordult már, hogy baba reszelőn reszeltem le az almát, hogy pürés állaga legyen, ez is viszonylag egy gyors megoldás. Néhány példa: almaszószos fahéjas keksz, kókuszos répa muffin. 5. Agar-agar – 1 evőkanál agar-agar + 1 evőkanál víz = 1 tojás Én tojás helyettesítésére még nem használtam ezt a változatot, inkább csak zselatin helyettesítésére például ennél a kocsonyánál vagy ennél a kávés panna cottánál. 6. Földimogyoróvaj – 3 evőkanál földimogyoróvaj = 1 tojás Ha a földimogyoróvaj jól ragaszt, akkor szerintem a mandulavaj is. Én inkább az íze és a benne lévő tartalom miatt adtam eddig ételekhez, nem pedig kimondottan tojás helyettesítésére. Példák: mandulás földimogyorós keksz, földimogyoróvajas muffin datolya sziruppal.

Legyőzni a rákot nyersvegán életmóddal?

2015. április 14. Vegan Spirit 

Legyőzni a rákot nyersvegán életmóddal?Fontos, hogy az alább olvasható terápiát saját felelősségre vállalta édesapám. Jómagamnak semmilyen orvosi irányú végzettségem nincs! A terápiát saját és a környezetemben élők közvetlen tapasztalatai, és rengeteg olvasott információ alapján állítottam össze! Édesapámnál 2014 szeptember 18.-án diagnosztizáltak gyors lefolyású, apró sejtes tüdőrákot. Ez az egyik leggyorsabb lefolyású és legrosszabb túlélési mutatókkal rendelkező rák típus. Orvosi kezeléssel a túlélés esélye 4%! Akkor az orvosok maximum 1 hónapos túlélést jósoltak kemoterápiával együtt, figyelembe véve apum akkori fizikai állapotát, ugyanis 181 centis magasságához 51 kg társult. Nagyon le volt gyengülve. Amikor letelt az egy hónap, megírtam róla az első bejegyzést, amit ITT olvashattok. Úgy érzem eljött az ideje, hogy leírjam, ami azóta történt, és hogy hogyan állnak a dolgok most. Az egyik legfontosabb lépésnek azt tartottuk, hogy minden megbetegítő gondolatot és érzelmet, mellyel jócskán telve volt, lecseréljünk pozitív gondolatokra, hitre, bizalomra, nyugalomra, megbocsájtásra és szeretetre. Ennek érdekében nem nézett tv-t, és az egész napos újságolvasást a napi egy újság váltotta fel. Ezen kívül a táplálkozással foglalkozó könyveket, internetes cikkeket olvasott. Közösen meditáltunk, és napjában háromszor hangosan felolvasott magának egy Bagdi Bella által összeállított szöveget, ami gyakorlatilag újra programozta apum gondolkodásmódját, és ezzel együtt érzelmeit is egészségesebb mederbe terelte. Egy Reiki gyógyító ismerősünk pedig heti gyakorisággal kezelte. Az első hetekben, jelentős változás nem történt sem negatív, sem pozitív irányba. Némely napokon járni is alig tudott, és depresszió nyomasztotta, más napokon pedig erős, energikus, vidám hangulatban volt. Végül 5 hét után, vagyis 2014 október végén apum hazautazott Miskolcra. Ebben az utazásban nem annyira a gyógyulás reménye, mint inkább az elvarratlan szálak lezárása volt a fő motiváció. Ekkor hatalmas harag volt bennem iránta, mert azt gondoltam, ismerve addigi életfelfogását, hogy amint hazaér, és nem leszünk mellette, azonnal felhagy majd a diétával és a terápiával, amit összeállítottam számára. Dühös voltam, mert úgy éreztem, hogy cserben hagy engem, minket. Azt gondoltam megfutamodik a nehézségek elől, és azt fogja választanai, hogy önkontroll nélkül él még pár hetet, és inkább belehal a megszokott, kényelmes, önpusztító életvitelébe, minthogy kitartson a nehézségekkel teli gyógyulás, és a teljes életmódváltás útján. Tényleg elkönyveltem magamban, hogy feladta, hogy megbukott az utolsó nagy vizsgán, amit az élete elé állított, és ami olyan erős tükröt tartott elé az egész életfelfogásának csúfos vereségéről, amivel nem tudott szembesülni... ...Rendszeresen beszéltünk telefonon, és így nyomon követtem a végletes állapotokat.  Hangulatingadozásai rendszeresek voltak, és fizikai állapota is naponta változott a lelki állapotával párhuzamosan. Amikor maga alá került, olyankor a teste is gyenge és koordinálatlan volt, amikor jókedvű és derűs volt, akkor nem okozott számára gondot a napi bevásárlás, boltba, piacra járás. Ezért mindig a lelkére kötöttem, hogy olvassa Bella pozitív állításait. Aztán az tűnt fel, hogy a tudata november-decemberre sokkal tisztább lett. Javult a reakcióideje, gyorsabban, összefüggőbben beszélt, határozottan tisztább és erősebb lett a hangja, hízott 3-4kg-ot, valamint mindent felfogott, amit mondtam neki. Szeptember-októberben ez még nem így volt. Sokszor csak bólogatott, vagy rávágta valamire, hogy "igen", de később mindig kiderült, hogy valójában nem fogta föl, amit mondtunk neki. Tehát a tudata tisztább, a hangja pedig erősebb lett és némi súlyt is felszedett. Kezdtem elhinni, hogy nem hagyta abba a diétát, bár azt biztosan tudtam, hogy lazított rajta, és párolt dolgokat is evett. Az is biztatott, hogy már 3 hónap telt el azóta, hogy egy hónapot jósoltak neki, és nem romlott, hanem talán picit javult az állapota. Aztán jött 2015 január. Az első orvosi konzultáció után január végére és február elejére kapott időpontot röntgenre, CT-re és egyéb vizsgálatokra. A röntgen alapján bizakodó volt a kezelőorvos, de a CT adott csak pontos képet a daganatról. Ez a vizsgálat Február 6.-án pénteken történt meg. Az eredmények pedig biztatóak. Apum 59kg volt február elején, vagyis összesen szeptemberhez képest felszedett 8 kg-ot, és a röntgen és CT eredmények is alátámasztják, hogy a daganat burjánzása nemcsak hogy megállt, de a daganat körüli szórás "csápok" felszívódott és a daganat mérete is 35x32 miliméteresről 29x18 miliméteresre csökkent!!! A korábbi leleten kiemelt 15x10 miliméteres foltot pedig már nem is említik méret szerint! Mindezt gyakorlatilag nyers vegán étrenddel, megadózisú vitaminbevitellel és szódabikarbónás inhalálással sikerült elérni, mindenféle orvosi kezelés nélkül! Nézett is a kezelőorvos rendesen, meg faggatózott, hogy mit csinál az öreg, amitől ilyen pozitív eredményei vannak. :) A szeptemberi eredmények, és a háziorvos által kezdeményezett szakorvosi vizsgálat előtti összefoglaló:   A 2015.02.06-ai CT vizsgálat eredménye: Persze elmondott mindent, nehogy elvesszen ez az értékes tudás, ami rákos betegeken segíthet. (Ennek ellenére a jelentésbe nem sikerült beírni a nyersvegán étrendet, sem a szódabikarbónás kezelést, csak a táplálék kiegészítő termékcsaládot.) Én ezért írom meg a történetünket, hogy mások, akik az orvostudomány mai hivatalos állása szerint gyakorlatilag gyógyíthatatlanok, esélyt kapjanak, és lássák, hogy van lehetőség a gyógyulásra! Természetesen messze vagyunk még attól, hogy teljes gyógyulásról beszélhessünk, mert ahhoz a daganatnak teljesen fel kell szívódnia, és 5 évig tünetmentesnek kell maradni. Mindenesetre az eddigi eredmények után bizakodva nézünk a jövő elé, és immáron orvosi leletekkel alátámasztva, lelkileg megerősödve, abban a biztos tudatban folytatjuk a gyógyulás felé vezető, bevett orvosi kezelésektől mentes utat, hogy hatásos amit csinálunk! Ez a bizonyosság, a tudat, hogy csökkent a daganat mérete, erőt ad és magabiztosságra cseréli az eddigi hitet, amit ebbe a "terápiába" fektettünk. Ma már tudjuk, hogy jó úton járunk, és nem csak reméljük! Ez pedig az utóbbi hónapok küzdelmei után hatalmas nyugalmat és örömet ad mindannyiunk számra, de főleg apumnak! A történet folytatódni fog, hiszen még messze a gyógyult állapot, és a fontosabb mérföldkövekről be fogok számolni, hogy minél többen megismerjék azt az erőt, ami a szervezetünk öngyógyító képességében rejlik. Ha megfelelő tápanyagokat viszünk be, és odafigyelünk arra, hogy amit nem ajánlott bevinni, olyat ne fogyasszunk, valamint egy kis extra vitaminnal felturbózzuk a szervezetünk saját öngyógyító képességét, akkor a test képes megjavítani önmagát! Senki ne gondolja, hogy a vitaminok, vagy valamilyen csodanövény az, ami a gyógyulást elhozza. Csak a saját testünk képes önmagát megjavítani, ám ehhez olyan környezetet kell számára biztosítanunk, ami támogatja az öngyógyító képességet. Erre pedig radikális probléma esetén csak egy radikális életmódváltás alkalmas. Apum 2015 februárjában, kezében a friss leletekkel:     Alkalmazott terápia: -  Dohányzás, alkohol, hús, tojás tejtermékek, és minden állati származék elhagyása -  Az első 3 nap csak zöld turmix! (Emésztőrendszer tisztítása, ezáltal a felszívódás javítása) Nyers vegán, alacsony fehérje és zsír tartalmú étrend. -> 80-10-10 Minden reggel 2dl, 5%os szódabikarbónás oldat elfogyasztásával indítottunk 30 percel később 1 dl frissen préselt búzafű lé (Zöld árpafűlé is lehet, ez utóbbi nem okoz hányingert, a búzafűlé okozhat!) Aztán minimum 30 perccel később elkezdtük a délelőtti zöld turmix fogyasztását. Minden délelőtt egy liter zöld turmixot ivott. (Bevált recept: 2 alma héjastól de kimagozva, 3 érett barna foltos héjú banán, 2 marék spenótlevél, fél citrom leve, 2-3dl víz, egy mokkás kanál őrölt fahéj, fél mokkáskanál "kb 2g" aszkorbinsav)  Napi 3 liter tisztított víz bevitele (frissen facsart citromlével és kevés aszkorbinsavval ízesítve) Naponta összesen 5g aszkorbinsav, lehetőleg gyümölcsökkel együtt fogyasztva, hogy a természetes vitaminok, enzimek segítsék az aszkorbinsav felszívódását. Kevertük turmixba, vízbe. Naponta egy kiskanál az alábbi keverékből: (10g kurkuma, fél kiskanál fekete őrölt bors, egy csipet őrölt chayenne bors.) Naponta 15-30 perc inhalálás 5 tömegszázalékos szódabikarbónás vízes oldattal, inhalátorból! (A felmelegített oldat gőzének belégzése ebben az esetben nem hatásos!) Hetente kétszer 5% szódabikarbónás oldatban való fürdés, hajmosás. (Nyugodtan lehet üldögélni az oldatban) Ezen kívül apum egy táplálék kiegészítőket előállító cég néhány termékét is fogyasztotta, melyek növényi kivonatokból állnak és kifejezetten rákellenes, immunerősítő hatásuk van. Illetve energetikai kezelést is kapott, és egy speciális, pozitív állításokkal, blokkok oldásával és az egészségre való törekvést segítő kijelentésekkel megírt szöveget is hangosan felolvasott naponta háromszor. Ha valakit érdekel részletesebben, hogy mit hol szereztünk be, vagy kérdése van, akkor a veganmoral@gmail.com emailcímen el tud érni. Szívesen segítek, válaszolok a felmerülő kérdésekre.   Boldog napot! Kakuk Bálint

Chiamagos gyors reggeli

2015. április 9. Éltető ételek 

Chiamagos gyors reggeliReggelente a gyerekeknek és a páromnak mindig kását főzök. Nekem viszont elég egy könnyedebb reggeli is, amit csak 8 után eszek meg, miután a gyerekeket elvittem az iskolába és az óvodába. Nos, ilyenkor pár perc alatt elkészítem a saját reggelimet, és már kanalazhatom is.  Igazán tápláló, nyers gyümölcsös eledel, melyben a chiamag remek omega3 forrást is biztosít. Ha málna, vagy eperszezon lesz, biztos fog belekerülni egy kis marékkal. Hozzávalók: - 1,5 dl mandulatej (házilag készítem) - 1 banán - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - 1 evőkanál chiamag - 1 alma - 1 kis marék áztatott/­­szárított dió Elkészítése: - A mandulatejet turmixoljuk össze a banánnal és a chiamaggal. - Szórjuk bele a vaníliaport. Öntsük ki egy pohárkába. - Tegyük bele a felkockázott almát, és a tetejét szórjuk meg a dióval.Ugye, milyen egyszerű?

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers)

2015. április 5. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers) Ezek a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nyers finomságok a Húsvét kedvéért tojás alakúak, de természetesen az év egyéb napjain, golyók formájában is ugyanolyan finomak, és mutatósak. ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Mindössze 4+1 hozzávaló, pár perc gyurmázás, és készen is vannak ezek a színes, gyümölcsös, könnyen emészthető, glutén-, laktóz-, és cukormentes, vegán, tápanyagtól duzzadó, vitaminban és ásványi anyagban gazdag, nyers édesség falatkák, sütés, főzés és egyéb előkészületek nélkül! :-)  Bármikor gyorsan elkészthetjük őket, ha pl.: váratlanul bejelentkeznek a rokonok vagy barátok, akik este betoppanának egy kis csevejre. Reméljük, hogy szeretik a kókuszt! ;-)    Azt gondoltam, hogy könnyedén lehet tojás formákat készíteni, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat! Vagy túl hengeres lesz, vagy csúcsos, vagy... egyáltalán nem hasonlít egy tojásra a kapott végeredmény! :-) Még jó, hogy legközelebb egyszerűen csak golyókat kell formáznom a nyers tésztából, mert az ízén nem változtat! :-D És hogy milyen az íze? Könnyed, puha, hűvös édesség, a választott gyümölcstől függően édesebb, vagy éppen savanykásabb kivitelben. Ha nagyon édes szájúak vagyunk használjunk éretebb, már barnuló banánokat alapanyagnak, és a választott szín, íz, azaz a gyümölcs is legyen édes gyümölcs pl.: sárgabarack.  És akkor nézzük a recepteket! ;-) Gránátalmás, Sárgabarackos, és Kivis  kókuszgolyók /­­ tojások   HOZZÁVALÓK: az alap "tésztához" - kókuszreszelék - mandula liszt /­­ darált mandula - banán  - útifűmaghéj        A választott ízesítéstől, azaz a gyümölcstől függően változnak az alapanyagok mennyiségei. Minél lédúsabb a gyümölcs, annál több, szilárd anyag kell bele. Nézzük konkrétan azt a három receptet, amit én készítettem el.  a gránátalmás kókusz golyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 2 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 1,5 közepes gránátalma  a sárgabarackos kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 50 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 1 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 100 g jó minőségű aszalt sárgabarack (előre be kell áztatni vízbe) a kivis kókuszgolyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 50 g mandula liszt - 2 érett banán - 1 ek útifűmaghéj - 4 db kemény kivi ELKÉSZÍTÉS: Keverj össze mindent, gyurmázz-formázz, tedd az egészet hűvösre, és hammm már fogyasztható is! :-)  Egy kicsit részletesebben: a kókuszreszeléket, a mandula liszttel, és az útifűmaghéjjal (fontos, mert ez szívja magába a felesleges folyadékot) összekeverjüók egy tálban. A banánt, és a választott gyümölcsöt a turmixgépben pépessé turmixoljuk, majd a gyümölcs pépet a "száraz anyag" - gal összegyúrjuk. Tojásokat vagy golyókat formázunk, és betesszük 1-2 órára a hűtőbe, hogy jobban összeálljanak az alapanyagok. Természetesen hűtés nélkül is fogyasztható, de a tökéletesebb állag eléréséért javasolt egy kis pihenő a hidegben.  Ha aszalt gyümölcsből készítjük az édességet pl.: sárgabarackból, akkor az aszalt gyümölcsöt áztassuk be egy kevés vízbe 2-3 órával a desszert elkészítése előtt. Majd öntsük le róla a vizet, mielőtt felhasználjuk a kipuhult aszalt gyümölcsöt.  És ennyi! Ugye milyen egyszerű? Ez a rövidke hozzávaló lista, és elkészítési mód, mindjárt 3 különböző desszert receptet is tartalmazott! Ráadásul bárki könnyedén elkészítheti őket, különlegesebb konyhai tapasztalat nélkül! Sőt! Még akár a gyerekeket is bevonhatjuk a közös édesség készítésbe, ami ráadásul még egészséges is. Gyurmázásra fel! ;-)  gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Megjegyzés1: ha a kókuszreszelékünk nem elég apróra reszelt, daráljuk meg egy kicsit felhasználás előtt, hogy könnyedebben összeálljon a nyers tészta.  Megjegyzés2: Az internet telis tele van kreatív ehető alkotásokkal, étel kreálmányokkal, vicces tálalásokkal. Megosztok pár húsvéti ötletet veletek, amit egyszer biztosan ki fogok próbálni, mert egyszerűek és mutatósak! :-)  kelttésztából nyuszikáknyuszis palacsintanyuszis gyümölcstál

Nyuszis répatorta

2015. április 5. VegaLife 

Nyuszis répatortaA répatorta vegán, a nyuszis dekorációba beköszönt némi tejfehérje a Hulala által... Egy munkatársamnak immár a 4. gyermeke született meg, náluk voltunk látogatóban múlt hétvégén. A gyerekeknek készítettem ezt a tortát. (Nem vegán a család.) Életem első próbálkozása volt, hogy valami "gyerekes" témát kreáljak. Nyilván, ha marcipánból vágom ki a nyuszi tappancsait, füleit, stb., akkor sokkal szebb lett volna, de marcipán híján maradt a tejszínhab. Amit pedig a munkatársam kislányai nagyon szeretnek. Mi is készíthetünk húsvét alkalmából egy ilyen tortácskát. A rózsaszín habot eperrel (fagyasztott) színeztem, a barnához pedig karobport és kakaóport kevertem. Egyik esetben sem kellett plusz cukor vagy édesítő hozzá. A Hulala ugyanis elég édes magában is... A recept: Hozzávalók: kb. 20 dkg reszelt sárgarépa kb. 10 dkg reszelt alma 1 banán 1 bögre (2 dl) apró szemű zabpehely 1-2 evőkanál őrölt lenmag (áztassuk langyos vízben pár percet) 1 bögre (2 dl) durvára őrölt magok (dió, mogyoró, stb.), mák 1 tk szódabikarbóna 2 bögre datolya felaprítva, langyos vízben áztatva 1 tk fahéj kb. 1 bögre teljes kiőrlésű liszt kb. 1/­­2 bögre fehér liszt 2 ek olaj 1 narancs leve kicsavarva, héja lereszelve víz   Elkészítés: Az őrölt lenmagot kétszeres mennyiségű langyos vízbe beáztatjuk. A datolyát felaprítjuk és szintén kétszeres mennyiségű meleg vízbe beáztatjuk. A répát és almát, valamint a narancs megmosott héját lereszeljük. A száraz hozzávalókat - zabpehely, liszt, őrölt magok, szódabikarbóna - összekeverjük egy tálban. Hozzáadjuk a lereszelt almát és répát, a villával összenyomott banánt. Összekeverjük. A megpuhult datolyát a vízzel együtt ráöntjük, a lenmagot vízzel együtt ráöntjük, belecsavarjuk a narancsot, hozzáadjuk az előzőleg lereszelt héját. Olajat is ráöntjük, majd annyi vizet keverünk hozzá, amitől sűrű, de folyékony állagú lesz, mint pl. egy piskóta. Nagyon kevés fahéjat hozzákeverünk. Ha nem elég édes, banánnal vagy egyéb édesítővel tovább édesíthetjük. Tortaformában kb. 25 perc alatt készre sütjük. Sütőpapírral érdemes kibélelni a tortaformát. Ennek híján lehet kókuszzsírral kikenni és liszttel kicsit megszórni a formát, mielőtt az összekevet tésztát beleöntjük. Egy kisebb tepsibe is sütöttem egy adagnyit ebből, azt használtam a tapsifüles megformázásához. Abból lett kivágva a tappancs, a fül, a szem, a pofi, az orr. Vérnarancs adta a száját. Ezeket jól bekentem felvert hulalával, majd ráraktam a tortaformára. Kicsit sietősen készült. Ha több időm lett volna, biztos még jobban nézett volna ki. Bár így is aranyos volt. Kata és Tünde a 4 gyermek közül kettő, rögtön a nyuszi füleit akarta megenni. Szóval mondhatom, sikere volt. :)     Boldog húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!

Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix

2015. április 1. Zizi kalandjai 

Smoothie bowl, avagy az ehető szuper turmix A The Telegraph egyik februári cikke szerint a legújabb kaja trend a smoothie bowl, azaz magyarul valami ilyesmit jelent: turmix tálban felszolgálva, de állagából adódóan gyümölcsös joghurt krémfagylalt is lehet. Tehát ez egy olyan smoothie/­­turmix, amit inkább eszünk, mint iszunk, mivel az állaga egy kicsit sűrűbbre van hagyva. Trend vagy nem trend, mi imádjuk! A fotón lévő kisebb tálkából Ádi evett, általában kétszer-háromszor repetázik, szóval akkora adagot eszik a végén, mint én! Nagy népszerűségének köszönhetően hetente többször ezt reggelizzük mostanában. És, hogy miből áll össze a smoothie bowl? Van benne: – gyümölcs (banán édesítés és krémesség miatt, avokádó, bogyós gyümölcsök vagy citrusfélék) – leveles zöld (spenót, mángold, leveleskel, stb.) – szuperélelmiszer (kendermagliszt, chia mag, stb.) – fehérje + zsiradék (mandulavaj, földimogyoróvaj, stb.) – folyadék (többnyire növényi tej vagy kókuszvíz) A banánt és az avokádót frissen teszem bele, azonban a bogyós gyümölcsöket fagyasztott állapotban, így ez kellemesen hűssé teszi és tényleg krémes fagylalt jelleget ad neki. Nyáron kiváló reggeli lesz a nagy melegben. Leveles zöldek közül olyat válasszunk, aminek semleges íze van. A szuperélelmiszerek tárháza kifogyhatatlan, szinte az egész smoothie bowl szuperélelmiszerek hada, de ha még pluszban akarunk hozzáadni valamit, akkor kísérletezhetünk kendermagliszttel, chlorrelával, spirulinával, búzafű porral, stb. Én most kivételesen nagyon extrát tettem bele, baobabot, amit ajándékba kaptam Angliából (már itthon is kapható egyébként). A baobab – másnéven majomkenyérfa – az afrikai tájképek jellegzetes fája. A gyökerétől a terméséig minden részét táplálékként használják fel. A gyümölcshúsnak igen magas a C- és B vitamin, valamint kálcium tartalma. A benne lévő rostok hatékonyan hatnak az emésztésre. Afrikában az egyik legjelentősebb haszonnövény. Nagyon  érdekes a baobab legendája… “A teremtés hajnalán az első fa a baobabfa volt. Őt követte a sudár és kecses pálmafa. Amikor a baobabfa meglátta a pálmafát, rögtön sírni kezdett: hadd lehessen magasabb… Eztán feltűnt a tűzvörös juhar lángoló virágaival, és a baobabfa rögtön irigy lett a csodás virágokra. Végül a baobabfa megpillantotta a fönséges fügefát, és gyümölcsökért fohászkodott. Erre az istenek nagyon dühösek lettek, megfogták a baobabfát, kitépték a földből, és fejre állítva újra elültették, hogy végre elhallgasson.”  (Forrás: AntalVali.com) Gazdagabbá tehetjük reggelinket, ha adunk hozzá mandulavajat, földimogyoróvajat vagy kesudióvajat. Növényi tejek közül pedig bármelyik megfelel, legyen az kókusztej, zab-, rizs-, mandula- vagy diótej. Mivel sűrű joghurt állaga lesz, a tetejére mindenképpen ajánlok valami ropogtatnivalót! Tudom, ez egy költségesebb reggeli, ha az alapanyagokat nézzük, de azért lehet a költségeken faragni: banánt, avokádót lehet nagyon sokszor akciósan kapni egyes élelmiszer üzletekben (én ma pl. kiváló Hass avokádókat vettem a Lidlben 175 Ft/­­db áron). A fagyasztott bogyós gyümölcsök szerintem olcsóbbak, mint a frissek. A leveles zöldek szezonális áron kaphatók lassan a piacokon. Az extra szuperélelmiszer porokat el is hagyhatjuk, ez csak extra, enélkül is kiváló lesz a krémes joghurtunk. Viszont rakhatunk bele lenmagot vagy chia magot. A magvajakat és a növényi tejeket pedig mi magunk is elkészíthetjük házilag. A hozzávalók tárháza kifogyhatatlan, a fantáziátokra bízom, hogy milyen smoothie bowl-t csináltok magatoknak. Küldjetek róla egy képet, ha kipróbáltátok és ízlett! Málnás smoothie bowl Hozzávalók 3 főre: – 1 db banán, meghámozva, felszeletelve – 1/­­2 avokádó, kanállal kikapart húsa – egy kisebb marék leveleskel – két közepes maréknyi fagyasztott málna – 2 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál mandulavaj – 1 evőkanál lenmag – 1/­­2 evőkanál chia mag – 3 teáskanál baobab por – 1/­­2 teáskanál fahéj – kb. 300 ml mandulatej vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tetejére: hántolt kendermag, pirított natúr napraforgómag vagy tökmag, goji bogyó Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis mandulatejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk pirított napraforgómaggal, goji bogyóval megszórva.

Virágporos gyümölcsturmix

2015. március 28. VegaLife 

Virágporos gyümölcsturmix Kiskoromban szénanáthától szenvedtem, majdnem egész nyáron. Valakinek a javaslatára anyu virágport szerzett be, azért, hogy ezzel "kezeljük" az allergiámat. Azóta eltelt két évtized is legalább, s virágporral nem igen foglalkoztam, egészen addig, míg férjemmel vásárolni voltunk az egyik nagy - egészséges dolgokat árusító - áruházban, ahol észrevette az egyik polcon a csomagolt virágport és rákérdezett nálam. Erre én felidéztem, hogy anno a szénanáthámat próbáltuk úgymond gyógyítani vele. Kosarunkban landolt egy kisebb zacskónyi, majd otthon már utánanéztem, mit is kell tudni róla, sőt Tóth Gábort is sikerült megkérdeznem a virágporról. Mindezek után bizton állíthatom, hogy az allergia-szezon beállta előtt a szénanáthásoknak napi rendszerességgel érdemes fogyasztani 1 kiskanálnyi virágport (ha lehet, hárs virágport). Akár gyümölcsturmixba, zöld turmixba keverve, vagy némi vízzel, langyos teával fogyasztani. A virágport kúraszerűen kell alkalmazni, tehát nem egész évben napi rendszerességgel. Én "superfood"-ként tekintek rá, mert számtalan betegség esetén érdemes alkalmazni. Néhány példa a teljesség igénye nélkül: Közismerten enyhíti a cukorbetegség tüneteit. Az orvosok jó eredményeket értek el. Egy kísérlet során 2 héten keresztül napi 32 gramm nyers virágpor csökkentette a cukor mennyiségét a vizeletben, 1 literben 41,8 grammra redukálta. Köztudottan szabályozza a bélfunkciókat, különösen az antibiotikus kezeléseknek is ellenálló, krónikus székrekedés vagy hasmenés esetén. Az emésztőrendszerbe jutva a virágpor gyorsan ég, ezáltal a zsírok gyorsabb égését is elősegíti és növeli az elégetett kalóriák arányát. A virágpor segíti más táplálékok megemésztését is, és segíti a súlykontroll során. (Megjegyzem, az első két-három alkalommal hasmenést okozott nekem, de ezt követően hozzászokott a szervezetem, ma már semmi problémám nincs a fogyasztása miatt. Amennyiben hasmenést okoz, az adagot egy picit érdemes csökkenteni.) A virágpor rendkívüli módon energetizálja a szervezetet. Sokan tápanyag hiány, mások a kiegyensúlyozatlan tápanyag arány miatt fáradékonyak. Mindkettő esetén segít a nyers virágpor, hiszen több mint 100 összetevő van benne, ráadásul ezek természetes formában - így könnyen felszívódnak - és olyan arányban, ahogy a testünknek leginkább szüksége van rájuk. Tavaszi fáradtságunkat is segít száműzni egy virágpor-kúra. A virágpor immunerősítő, megvan az a képessége, hogy helyreállítsa a szervezet kémiai folyamatait és megszüntesse az egészségtelen tényezőket. Európai orvosok felismerték, hogy az alkoholproblémákkal küzdő embereket pollennel kezelve rendkívüli mértékben csökkent az alkohol utáni vágy. Azoknál a fiataloknál, akik szerettek volna megszabadulni a nehézdrogok okozta függőségtől, a virágpor hatására a droghasználat a minimálisra csökkent vagy teljesen megszűnt. A virágpor képes a mérgeket és toxikus anyagokat eltávolítani a testből. Dohányzóknak külön ajánlatos fogyasztani, hiszen szabadulni nehéz a káros szokástól. A virágpor rengeteg olyan tápanyagot tartalmaz, amelyre hajunknak szüksége van. Alkalmazhatjuk a nyers virágport hajpakolásokban is, egyből a hajhagymákat erősítve. A virágpor a mellékvese kéregben segíti a hormonelválasztást, szabályozza a só- és vízanyagcserét, a neuromuszkuláris funkciókat, a szénhidrát-, zsír- és fehérje anyagcserét, növeli az ellenállást a fizikai és vegyi hatásokkal, valamint a fertőzésekkel szemben, segíti a haj növekedését, javítja a bőr állapotát és a szexuális funkciókat (beleértve a másodlagos nemi jellegek fejlődését is). A nyers virágpor hatékonyan erősíti az immunrendszert. Immunerősítő hatását rendkívüli összetettségének köszönheti. Egyes kutatók állítják, hogy csak nyers virágpor és víz fogyasztásával az ember hónapokig képes jó egészségben elélni. A virágpor több szinten támogatja az immunrendszert. Először is jótékonyan hat a bélflórára és a májra, tisztítja őket. A tisztítás eredménye az lesz, hogy a más élelmiszerekben lévő tápanyagok nagyobb mennyiségben fognak hasznosulni ezt követően a szervezetben. A virágpor tele van antibakteriális, baktérium ellenes anyagokkal. Így a virágpor fokozza a kórokozókkal szembeni nagyobb ellenállásunkat. Mivel a virágpor képes szervezetünket teljes körűen ellátni a szükséges tápanyagokkal, a tökéletes választás azoknak, akik hiányosan táplálkoznak, azaz nem viszik be nap mint nap a szervezetük számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. A krónikus fáradtság köztudottan tápanyaghiányos állapotok miatt alakul ki, az esetek 90%-ában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevés van bizonyos vitaminokból, ásványi anyagokból vagy éppen nyomelemekből a szervezetünkben. Mivel a nyers virágpor több mint 100 összetevőből áll, képes pótólni a hiányzó tápanyagokat. Ráadásul a virágporban természetes formában vannak jelen és olyan arányban, amelyben a testünk számára is ideálisak. A virágpor csökkenti a túlsúlyt és enyhíti az elhízást, azonban kóros soványság esetén növeli a testsúlyt. Franciaországban és Lengyelországban néhány orvos gyermekek és felnőttek étrendjébe beillesztette a virágport és azt tapasztalták, hogy pár nap múlva mindegyikük jobban érezte magát és a vérvizsgálatok is javulást mutattak, különösen a vérszegény gyermekek esetében. (forrás és további infó: http:/­­/­­www.nyersviragpor.hu/­­hatasai/­­)   A recept: Hozzávalók: - 1 banán - 2-3 alma - 1 kiskanálnyi virágpor - 1-2 dl kéz-meleg víz - turmixgép   Elkészítés: Az almát alaposan megmossuk, majd a turmixgépbe daraboljuk. A banánt héjától megfosztjuk, beledaraboljuk a gép poharába, majd hozzászórjuk a virágport. Kevés vizet öntünk a turmixgépbe és már mehet is a turmixolás egészen addig, míg jó sűrű pépet nem kapunk. Poharakba vagy bögrékbe töltjük és elfogyasztjuk. A virágport érdemes fokozatosan bevezetni reggelijeinkbe. Először kisebb adaggal kezdeni (pl. fél kiskanálnyi), majd mindig egy kicsit többet, hogy ne okozzon emésztési problémát. Kúraszerű alkalmazása javasolt. 

Einfach vegan backen von Jérôme Eckmeier und Daniela Lais (inkl. Verlosung)

2015. március 21. Deutschland is(s)t vegan 

Einfach vegan backen von Jérôme Eckmeier und Daniela Lais (inkl. Verlosung)Für alle Backfans ist im DK-Verlag ein neues veganes Backbuch herausgekommen. Es trägt den Titel ,,Einfach vegan backen und wurde gemeinsam von Jérôme Eckmeier und Daniela Lais erarbeitet. Beide für sich haben schon mehrere Kochbücher geschrieben, daher ist hier natürlich geballte Kompetenz am Start. Das Layout orientiert sich am letzten Buch von Jérôme, und das ist auch gut so, denn das war schon sehr gelungen. Hardcover, 196 Seiten, 19,95 Euro, um zunächst mal noch die Hard Facts zu nennen. Alle Rezepte sind richtig schön bebildert, Fotografin Brigitte Sporrer hat einen tollen Job gemacht, da bekommt man gleich richtig Lust, loszulegen. Vegan Basics Zunächst mal aber bekommten man noch ein wenig Theorie im Kapitel ,,Vegan Basics geliefert: Die benötigte Grundausstattung, was gehört in den Vorratsschrank, Technikemn, Ticks & Tripps, einfaches Veganisieren, Warenkunde und Einkaufstipps. Dazu werden die verschiedenen Teige, Cremes und Toppings erklärt. Alles also, was man wissen muss, wird anschaulich und verständlich dargeboten, ein hervorragender Info-Rundumschlag, wirklich sehr gelungen! Backen, backen, backen! Auf die Theorie folgt natürlich die Praxis, und die lautet: Backen, Backen, Backen. Natürlich haben Jérôme und Daniela das ganze in klug gewählte Kategorien unterteilt: - Süsse Kleinigkeiten - Kuchen & Co. - Torten & Tartes - Herzhafte Sattmacher & Snacks - Winterlich & Weihnachtlich Alle Rezepte jetzt hier aufzuzählen, ist natürlich Quatsch. Man findet auf jeden Fall wirklich alle Klassiker, die man sich denken kann: Zupfkuchen, Käsekuchen, Baisers, Bananenbrot, Bienenstich, Brownies, Christstollen, Donauwellen, Gewürzbrot, Kalter Hund, Lebkuchen, Manner-Torte, Möhrenkuchen, Schwarzwälder Kirschtorte und und und. Dazu einige tolle Neukreationen - hier bekommt man wirklich für jede Gelegenheit ein Rezept geboten. Nebem den Süßkram findet ihr auch Herzhaftes in ,,Einfach vegan backen, z.B. Pizza, Flammkuchen oder Quiche. Im Anschluss dann noch einige Grundrezepte zur Abrundung des Buches. Fazit: Ein großartiges veganes Backbuch ist den Beiden hier gelungen, für mich eines, wenn nicht sogar das beste vegane Backbuch, weil es wirklich alles bietet, besonders für Einsteiger. Total gelungen, volle Punktzahl! Weitere Infos und eine Lesesprobe zum Buch gibt es hier. Kaufen kann man es in jedem Buchhandel und natürlich auch bei den Online-Händlern. Verlosung Der DK Verlag hat freundlicherweise 5 Exemplare zur Verlosung zur Verfügung gestellt. Gewinnen kannst du, wenn du bist zum 28.03.2015 einen Kommentar hinterlässt, welcher Kuchenklassiker dein absoluter Liebling ist. Der Rechtsweg ist ausgeschlossen. Viel Glück! Der Beitrag Einfach vegan backen von Jérôme Eckmeier und Daniela Lais (inkl. Verlosung) erschien zuerst auf Deutschland is(s)t vegan.

Best breakfast ever

2015. március 20. Sose mondd, hogy soha 

Best breakfast ever(kép netről lopva, az enyém nem lett ilyen szép)A recept ott kezdődik, hogy bemész a spárba és megveszed a fagyasztott epret, akkor is, ha 500 huf egy negyed kiló, mert szereted magad és megérdemled. (Ezen a ponton el is búcsúzunk azoktól, akik szerint a fagyasztott cucc nem nyers, igazuk van, de én most itt tartok.) Szóval megveszed a 2000/­­kg epret, mert bár most már lehet kapni görög epret frisset 1800/­­kg áron, de az messze nem olyan finom, próbáltam. Dóri ajánlotta ezt a bizonyos hűtőset és nehezen szántam rá magam, de nem bántam meg;) Következő lépés: hajnalban, amikor a pofátlan kutyája felébreszt, vedd ki a frigóból azt a bizonyos dobozka fagyasztott epret. Így mire végképp elbúcsúzol az álomvilágtól aznapra, ott fog várni turmixolható állapotban. Amikor pedig eljön a reggeli ideje, egyszerűen csak turmixold össze ezeket: - 2 közepes banán - 1/­­4 kg eper - 50 g datolya - mert van, aki édesen szereti A Cronometer szerint ez így közel 500 kalória. Van benne jó sok C vitamin és magnézium. Enjoy.

Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával (gluténmentes, laktózmentes, vegán)

2015. március 14. Zöld Avocado 

Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával (gluténmentes, laktózmentes, vegán) Nem tudom ti, hogy vagytok a kínai ételekkel, de mi nagyon szeretjük őket! :-) Ha idegen városban járunk, ahol nem ismerjük a helyi éttermeket, és kihagynánk a szokásos amerikai gyorsétterem láncokat, akkor keresünk egy kínai éttermet. A kínai éttermek nem arra hivatottak, hogy egy ünnepélyes családi ballagási ebédnek, vagy egy romantikus vacsorának a párunkkal, vagy akár egy céges munka vacsorának adjanak helyet! Azonban amikor már olyan éhesek vagyunk, hogy biztosra akarunk menni, és nem ismerjük az adott város lehetőségeit, akkor nekünk mindig ez a tuti befutó! ;-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával   "A tömeg mindig tudja" elvet követve, olyan kínai éttermet keresünk, ahol bent már más vendégek is jóízűen falatoznak, és nem csak az üres műanyag székek meg a tulajdonosok széles mosolya köszön vissza, mikor benézünk az ablakon. :-) Lassan minden nagyvárosban, most már nagyjából minden sarkon van egy-egy kínai étterem, sőt egyre elterjedtebbek az "All you can eat", azaz "Egyél annyit, amennyi beléd fér" típusú éttermek is. Persze rengeteg rémtörténetet lehet hallani ezekről az éttermekről, de azért vannak közöttük elég igényesek is, ahol tényleg nagyon jól lehet lakni, nagyon jó áron, és másnap sem bánjuk meg. ;-) Ez a recept úgy született, hogy betévedtem egy keleti ízeket, alapanyagokat értékesítő szupermarketbe, ahol kiszúrtam egy bambuszrügy konzervet a polcon. Bambusz? Hmmm, ez elég érdekesnek hangzik. Meg is vettem, és itthon megszületett köré az étel is. Ez a glutén- és laktózmentes, vegán, édes-fűszeres, roppanós, bambuszosrügyes rizs lett belőle! :-) Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával  HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 1,5 bögre barnarizs - 3 bögre víz - kevés szezámolaj - 1 dl sötét szójaszósz - 2 közepes vöröshagyma - 3 ek Agave vagy Juhar szirup (esetleg méz, ha nem ütközik az étkezési elveinkkel) - 1 zöld lime  - 1 bambuszrügy konzerv (darabolt) - 1 sütnivaló banán  - nyers savanyú káposzta (tetszés szerinti mennyiség) - 3 közepes sárgarépa - fűszerek: bio ételízesítő kocka, fehér bors, chili vagy Cayenne bors - 3-4 marék friss spenót levél ELKÉSZÍTÉS: A saláta... A nyers sárgarépákat hámozzuk meg, majd daraboljuk a két késes turmix gépünkbe. Kevés vízzel felengedve a répa darabkákat, turmixoljuk, és készítsünk belőle répa pürét. Ezt a kész nyers pürét keverjük össze a nyers savanyú káposztával, és tegyük a hűtőbe fogyasztásig. A répa édeskés íze tökéletesen tompítja a káposzta erőteljes savanyú ízét. A kínai rizs... A barna rizst kevés szezámolajon lepirítjuk, majd felengedjük dupla mennyiségű vízzel. Fedő alatt kb.40 perc alatt ropogósan puhára főzzük a szokásos módon. Öntsünk a WOK-ba kevés szezámolajat. A nagyobb darabokra vágott vöröshagymát szórjuk rá, majd adjuk hozzá a 3 ek Agave szirupot. Pirítsuk aranybarnára a mézes hagymát, majd adjuk hozzá az apróra vágott sütni való banánt, a bambuszrügy csíkokat, és öntsük fel az egészet a bambusz konzerv lé felével. Tegyünk bele egy bio ételízesítő /­­ leveskockát, egy kevés fehér borsot, ízlés szerint Cajan borsot vagy szárított chili port (ki mennyire csípősen szereti), 1 zöld lime frissen facsart levét, és 1 dl sötét szójaszószt. Keverjük össze az egészet, főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a már előre megfőzött rizst. A WOK jelenlegi tartalmát jól elkeverjük, majd elkezdjük lepirítani. Az egészet folytonos átforgatás mellett pirítjuk, míg kész nem lesz. Ha már úgy látjuk, hogy megpirult a rizs, zárjuk el a tűzhelyet, és adjunk hozzá 3-4 marék friss spenót levelet kisebb darabokra vágva. Káposztasalátával tálalhatjuk, és ehetjük ezt a gyors, ízletes, és rendhagyó kínai jellegű ételt. Kínai piritott rizs bambuszrüggyel és káposztasalátával  Jó étvágyat kívánunk a tápanyagban gazdag keleti ízekhez! :-) 

Növényi tejet inni menőbb, mint a tehén anyatejét

2015. március 9. ZöldElla vegán életmód blogja 

Növényi tejet inni menőbb, mint a tehén anyatejétA hétvégén került megrendezésre a Növényi tejek versenye, ahova házi készítésű növényi tejekkel lehetett nevezni. A győztes tejeket a kóstolók rangsorolása alapján hirdették ki.   Mivel az állati eredetű tejtermékek jelentősek a mindennapi gasztrokultúránkban, éppen ezért ez az egyik első kifogás is, hogy na jó de hogy pótolod a tejet? Sokan nem is tudják, hogy léteznek növényi tejek, tejszínek, akik pedig már hallottak róla, azok sokallják a magtejek árát. Be kell ismerni, hogy tényleg elég magas, mondhatni horror áron kínálják a különböző márkák növényi tejeit, ráadásul elég alacsony százalékban tartalmazzák a készítmények a névadó növényt. A szervezők éppen a fenti okok miatt  gondolták, hogy érdemes lehet egy kifejezetten növényi tejekre épülő kóstolót szervezni, ahova házi készítésű tejeket lehetett csak vinni, illetve voltak, akik valami sütött finomsággal járultak hozzá a kóstolóhoz. Az otthoni növényi tejkészítés tapasztalatairól itt olvasható egy korábbi posztom. Az érdemes tudni, hogy hideg és meleg eljárással is tudunk otthon magunk is növényi tejet készíteni. A hideg eljáráshoz elég egy turmixgép, de van olyan is, aki botmixert használ - ez szerintem munkaigényesebb. A meleg eljárásnál pedig magtejkészítő gépet használunk. A növényi tej készítő gépem rendeléséről már írtam, ide kattintva elérhető a cikk, de aki nem szeretne külföldről rendelni, az itt, itt és itt is tud magyar viszonteladótól vásárolni. Az otthon készített növényi tej sokkal költséghatékonyabb, mint a bolti, ráadásul ha jó áron veszi meg az ember a magtejkészítő gépet, akkor egész hamar (2-4 hónap) visszahozza az árát. A rendezvény a Világcsücsök nevű helyen volt, ahol kényelmesen fel lehetett állítani az asztalokat, amik megteltek a különböző ízű növényi tejekkel, illetve több féle vegán finomsággal. Több különféle sütemény, kalács és gabonakolbász volt terítéken. A tejeket illetően volt kókusztej, mandulatej, rizstej, máktej, banántej, rizses szójatej, köleses rizstej, illetve különféle ízesítésű mandula, pisztácia, makadámia dió tej. A rendezvényen a legkissebbektől az idősebb korosztályig mindenki képviseltette magát. A vegán ételkóstolókon nincs korhatár, mindenkit szeretettel látnak. A rendezvények főleg a vegán ételekkel ismerkedőknek szólnak, így nem kell hardcore vegánnak lenni ahhoz, hogy részt vehessünk egy-egy kóstolón, pikniken vagy filmklubon. A további rendezvényekről a Vegán Piknik nevű Facebook csoportban lehet tájékoztatást kapni. A díjazottak Az ezoterikuskönyvek.hu jóvoltából az első három helyezett - akiket a kóstolók szavaztak meg - könyvajándékot kapott, mégpedig Reudiger Dahlke: Békés táplálkozás és Jonathan Safran Foer: Állatok a tányéromon című könyvek egyikét. Mindkét könyvről egy korábbi könyvajánlós videómban már beszámoltam. A videó ide kattintva érhető el. GALÉRIA  A nyertes recepteket itt lehet megnézni.      

Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán)

2015. március 6. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán) A nap legfontosabb étkezése még mindig a reggeli! :-) Fontos, hogy tápláló, energiadús, és ízletes étellel induljunk neki egy újabb napnak. Sokszor nem jut rá elegendő idő, vagy csak a reggeli lustaság miatt próbáljuk elcsalni ezt az étkezést, mégis fontos lenne, hogy odafigyeljünk rá! Ha a testünk, és a lelkünk is kellemesen kezdi a napot, az a nap folyamán még a hasznunkra lesz. Jobb közérzettel, több energiával, emésztési gondok nélkül, lendületesebb mozdulatokkal, szellemi frissességgel, melegebb szívvel, és mosolygósabb arccal élhetjük meg a következő 15-16 órát, ami ránk vár. ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Korábbi ígéretemhez híven újabb energiadús reggeli ötlettel érkeztem, ami nem mellesleg egy személyes kedvenc. Nálunk ez egy tipikus lustizós szabadnapos reggeli. Olyan napokra, amikor tudom, hogy az ebéd sokára fog elkészülni, mert pihenés és lustálkodás lesz a program a hosszúra nyúlt délelőtt. :-) Az almás-fahéjas íz pedig tökéletes a hidegebb napokra, amik remélhetőleg egy pár hónapig nem jönnek még vissza. ;-) Pár éve, mikor Írországba költöztünk, akkor ismerkedtem meg közelebbről a zabbal, mint nagyon hasznos és értékes gabonával. Az ír reggeliző asztalokon mindennapos az ún. porridge. Ez egy natúr, tejjel készült zabkása, melyet főként mazsolával és mézzel édesítenek. Az igényesebbek már aszalt gyümölcsöket is tesznek hozzá. Híg, kása jellegű étel, ami a mi tejbegrízünkhöz hasonlít. Nekem ezek a bébipapi állagú híg ételek (pl.: főzelékek, kásák) sosem tartoztak a kedvenceim közé. Szeretem, ha van mit rágni egy ételben. Nálam egy jó tejbegríz is darabos! ;-) Az íreknél olyan gyakori a porridge, mint nálunk magyaroknál a túrórudi. :-) Utánanéztem hát egy kicsit ennek a zab dolognak, mert láttam, hogy itt milyen népszerű ez a gabona, miközben korábban Magyarországon szinte egyáltalán nem találkoztam vele. Kiderült, hogy rendkívül értékes tápanyag és még olcsó is! Sokkal értékesebb, mint az általunk oly gyakran használt búzadara. zabA zab, az egyik leglassabban felszívódó gabona fajta, ami nagyon jól jön, amikor tudjuk, hogy a reggelink és az ebédidőnk között túl sok idő tellik el. Tökéletes reggeli egy lustálkodós napon, vagy amikor elutazunk valahová... vagy pont ellenkezőleg, a magas energia és szénhidrát tartalma miatt, akkor is tökéletesen táplál minket, amikor nagyobb fizikai terhelésnek tesszük ki magunkat, vagy csak átfáztunk valahol, és szeretnénk gyorsan belülről is felmelegedni. Magas rosttartalma segít a természetes, rendszeres emésztésben. Jelentős ásványi anyag, vitamin tartalommal rendelkezik, és a 7 fontos aminósavból is nagy mennyiségben találhatunk benne. Főként telítetlen zsírokat tartalmaz, ami szintén fontos egy egészségesen működő szervezet számára. Csökkenti a koleszterin szintet, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Még hosszasan lehetne sorolni a zab előnyös tulajdonságait, de nem untatlak vele tovább titeket. Akit érdekel a téma bővebben, az olvasson utána a neten. :-) Tehát miután rájöttem, hogy be kell vinnem a mindennapi táplálkozásunkba ezt a szuper gabonát is, elkezdtünk kísérletezgetni a hagyományos ír zabkásával, a porridge-val. A cél az volt, hogy rágható, és ízletes reggeli készüljön belőle! Úgy tűnik sikerült! :-) Közel egy éve majdnem minden nap része a reggelinknek, ilyen-olyan formában. Egy ilyen nagyon finom, tápanyagdús és abbahagyhatatlan energia bomba reggelit hoztam nektek, amit úgy neveztem el, hogy almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval. Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval HOZZÁVALÓK: (1 személyre) - 1 bögre zabpehely - 1 bögre növényi tej (jelen esetben a mogyorótej a legideálisabb választás) - 1 közepes alma (meghámozva) - 1 fél banán - ízlés szerint sok fahéj, egy csipet őrölt szerecsendió, és egy késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1 marék pekán dió és mogyoró keveréke (de használhatunk sima diót, vagy brazil diót is) - (opcionálisan - 1 tk őrölt lenmag) Az 1 bögre, jelen esetben kb.2 dl - nek felel meg, és a bögrét nem tesszük tele. Kis gyomrúak, vagy "reggelizni nem szoktam" típusú olvasóim kisebb adagokat használjanak, mert ebből a mennyiségből kiadós végeredmény lesz. ELKÉSZÍTÉS: A mogyorótejet feltesszük egy lábasban a tűzhelyre forrni. Mielőtt forrni kezd, beletesszük a zabpelyhet, és a fél banánt, amit előzőleg felkockáztunk. Visszavesszük a hőfokot, és lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt megfőzzük. Ne lepődjünk meg, hogy a tej eltűnik időközben. A zab rendelkezik egy ilyen tulajdonsággal. Magába szívja a folyadékot.  A banán is szétesik egy idő után, ami szintén jó, mert az édesíti meg a reggelinket, így sem mézet, sem cukrot nem kell használnunk. Amikor már úgy tűnik, hogy megfőtt a zab, azaz eltűnt a tej, és zabmorzsává vált az étel, akkor levesszük a tűzről. Hozzáadjuk a téli fűszereket, a (pekán) diót, a mogyorót, és a kisebb kockákra vágott almabelsőt (héj nélkül). Az egészet összekeverjük, és egy jó kis, mély ún. müzlis tálban tálalva vissza is ülhetünk vele a meleg takaró alá, és élvezhetjük, ahogyan minden egyes kanál újabb és újabb melegséggel járja át a testünket. Nem kell sietni az ébredezéssel! ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel!  Reggelire fel! :-) Megjegyzés1: sima dióval is finom, de a pekán dió különleges zamata tökéletesen kiegészíti az alma és a fahéj kombinációt. Megjegyzés2: aki szereti a kásás, híg állagot, az tegyen bele fele annyi zabot, és hagyja abba a főzést, még mielőtt megszilárdulna, morzsalékossá válna az étel. Így a végén igazi zabkását fog enni!  Megjegyzés3: A banános képen láthatjátok, hogyan lehet gyorsan, és mosogatásmentesen feldarabolni a banánt! :-D Hagyjátok meg az alsó héjat, amikor megpucoljátok, és, mint egy tálca azon vágjátok be a banán karikákat, majd egy hússzú kereszt vágással, kész is lesznek a kicsi fél banán karikák, amik mehetnek is egyből bele a zabmorzsába /­­ zabkásába. Nem kell utána mosogatni, és villámgyors elkészül. ;-)  

Banán nyalókák

2015. március 3. Gréta konyhája 

Banán nyalókák Ma itthon maradt a fiam, mert szinte az összes óvónéni lebetegedett, így nem volt muszáj oviba mennie. Mivel többnyire délelőtt a konyhában vagyok, szeret nekem besegíteni a finomságok elkészítésében, én meg imádom, hogy egy kreatív, lelkes kuktával tudok dolgozni.  A hideg (előző éjszaka hűtőbe tett) banánokból, étcsokiba mártott, kókuszpehelybe, és sósmogyoróforgácsba hempergetett nyalókákat készítettünk.  Az étcsokit egyszerűen gőz felett  megolvasztottuk, elvágtuk félbe a banánokat, hurkapálcát szúrtunk a közepébe, mártottunk, hempergettünk, egy sütőpapírra tettük őket, majd vissza a hűtőbe.  Minden gyermekes szülőt arra buzdítok, hogy engedje be a gyermekét a konyhába. Lefoglalja őket, alkotnak, együtt vagyunk, és lelkesedve eszik az általuk készített, házi egészséges édességeket.  Tökéletes program!   

Babakonyha. 1.rész. A TE döntésed, a te felelősséged

2015. március 1. Éltető ételek 

Babakonyha. 1.rész. A TE döntésed, a te felelősségedMiért gondoljuk azt, hogy egy baba táplálásának másképp kell történnie, mint egy felnőtt ember egészséges táplálkozásának? Ezen azt értem, hogy vannak olyan alapelvek, amelyeket minden esetben be kell tartani, függetlenül attól, hogy az a baba étele, vagy éppen egy felnőtté.  Most nézzük meg, hogy mire figyeljünk oda, amikor ételt vagy italt adunk a gyerekünknek.  A szülő felelőssége, hogy mit eszik a gyerek  Az, hogy mit eszik egy gyerek, az a szülő felelőssége (döntése). Nem a szomszédé, nem az anyósé és nem is a védőnőé! Persze lehet tanácsot kérni, sőt kell is. Ma már nagyon sok információhoz hozzá tudunk jutni, nem úgy, mint mondjuk 12 éve, amikor csak a védőnőnek és a nagymamának hihettünk. Nekem a nagylányom 13 éves lesz, bizony születése után mit nem adtam volna, ha a kezembe foghatok egy egészséges babatáplálós könyvet.  Nem mertem főzni, egyszerűbb volt megvenni a bébiételeket, persze a védőnő is ezt tanácsolta. Meg azt gondoltam, hogy egy bébiételnek különlegesnek kell lennie, hiszen mégiscsak egy bébiétel, pedig ezek elkészítése a legegyszerűbb. A második és a harmadik lányomnál már más volt a helyzet. Rájöttem, hogy nem kell túlkomplikálni a dolgokat. Mindennap főztem nekik ebédet, és friss gyümölcsöket, zöldségeket kaptak.  A babáknak még működnek az ösztöneik Vannak kutatások, pro és kontra vélemények - mint pl. a glutén bevezetése -, de szerintem nagy hibát nem tudunk elkövetni, ha teljes értékű ételeket adunk a babánknak. Ők még elég okosak ahhoz, hogy ÖSZTÖNÖSEN tudják, mi a jó nekik.  Ne gondoljuk azt, hogy ha készítünk egy banános-zabos kekszet, az a babának nem fog ízleni, mert nekünk se ízlik. A babának még nincs kialakulva az ízérzéke, neki nem kell sózni, édesíteni, fűszerezni az ételeit. A mi ízlésünk már kialakult, a babáé még csak most fog, és rajtad múlik, hogy ez milyen lesz. Hidd el, szívesen fogja enni az ilyen egyszerű ételeket is.  Élelmiszeripar = Függőség De ha a szülő elrontja, na, akkor van a baj. Ordít a gyerek? Veszek neki a közeli látványpékségből valami "finomságot". Legközelebb, ha arra járunk, már az illatot érezve ordítani fog, hogy az bizony kell neki. Ez nem más, mint egy függőség kialakulása . Ezekben a félkész ételekben olyan adalékanyagok, illatanyagok vannak, amelyekre azon nyomban beindul a pavlovi reflex, és bizony a gyerek követelni fogja magának. És mit tesz egy anyuka, aki nem akar hisztit? Megveszi neki!  Az élelmiszeripar manipulálja a gyerekek, majd ezáltal a felnőttek ízlését . Garantálja a piacot még 50 év múlva is. Mit szeret a gyerek? Legyen édes, tetszetős csomagolású... ennyi. Miért van az, hogy a gyerek az eperjoghurtot szereti, maga az eper meg nem ízlik neki? Hát azért, mert elsőként az eperjoghurttal találkozott. Ehhez viszonyít. Az édes, mű ízhez! Nem ismerik a természetes ízeket! Mi, szülők vagyunk az oka annak, hogy a gyerek válogatós! Nem hagyjuk az ösztöneiket szabadon érvényesülni. Legyen megfelelő kínálat az asztalon, változatosan. Ismerjen meg minél több zöldséget, gyümölcsöt, gabonákat. Ekkor még nincs előítélet, hogy pfújjj brokkoli, ekkor még simán megkóstolja és eldönti, hogy kell-e neki. A későbbiekben ismertetett BLW módszernek is részben ez a lényege.  Persze lehetnek egyéb egészségügyi okok, ami miatt válogatós. Ilyen pl. az ételintolerancia, amikor a gyerek ösztönösen tudná, hogy az nem jó neki, de a szülő meg nem tud vagy nem akar mást adni! Pedig lehetne!!! 

Kelkáposzta - tekercs zöldségekkel töltve

2015. február 27. Vegagyerek 

Kelkáposzta - tekercs zöldségekkel töltve Ehhez a recepthez alaphelyzetben járt volna egy mogyorós-banános mártogatós szósz is, de mivel én alapból nem nagyon szoktam a gyümölcsöt mással keverni, ezért inkább kihagytam. Jelentem, magában is megállta a helyét! :) Vendégségbe, svédasztalra is el tudom képzelni! Kelkáposzta helyett használhatsz hozzá mángold, vagy jégsaláta leveleket. Kelkáposzta tekercs zöldségekkel töltve Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre - 4 db tekercshez): 6 nagy kelkáposztalevél (vagy mángold, esetleg jégsaláta) A töltelékhez 85 g piros kaliforniai paprika 85 g sárga kaliforniai paprika 1 sárgarépa só 1/­­2 ek. dióolaj A páchoz 1/­­2 gerezd fokhagyma, felaprítva 1 tk. kesukrém 1/­­2 tk. frissen reszelt gyömbér 1 ek. dióolaj 1 ek. szójaszósz só 1 ek. finomra aprított petrezselyemzöld A töltelékhez mossuk meg a paprikát, magozzuk ki, és vágjuk vékony csíkokra. A sárgarépát gyufaszál méretűre (julien) vágjuk, majd mindkét zöldséget megsózzuk, és hozzáadjuk a dióolajat. A páchoz a hozzávalókat összekeverjük, és beletesszük a töltelék-zöldségeket. A kelkáposzta-leveleket megtöltjük némi zöldséggel, feltekerjük és tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Vegán banános mandulavajas gofri

2015. február 27. Zizi kalandjai 

Vegán banános mandulavajas gofri Új családtagunk van… egy gofrisütővel bővültünk! Már nagyon rég szerettem volna egyet és néhány hete valóra váltottuk ezt az álmom. Ráadásul ilyen virág formájút vettünk, ami öt szívecskéből áll össze valójában. Így is esszük a gofrit, széttépkedjük szívecskékre, megkenjük mandulavajjal és almakockákat rakunk rá. A képen látható kis tálka juharszirup csak eszköz volt a képhez, természetesen most a cukormentes hónapban nem eszünk ilyet sem. Egyébként a banánnak köszönhetően kellemesen édes a gofri, nekünk így is jó. A gofriról egyetlen fotó készült, minimál stylinggal, mert ugye éhes apa, éhes Ádi és éhes anya is reggel, szóval nincs idő gofrisütés közben percekig állítgatni a fényképezni kívánt ételt, na és persze fotózni. Mostanában amúgy is a minimál dizájn jellemző a blogomra. Egy rohangáló 22 hónapos mellett nincs lehetőségem annyi időt fordítani a stylingra, mint korábban. Igazából lassan abba a korba kerül, hogy előléptetem fotós és styling asszisztensnek, úgyis annyit sürög-forog a konyhában és a fotózások alkalmával ő maga is próbálkozik, szóval megérdemli az előléptetést. Szerintem! Akinek van gofrisütője, hétvégén feltétlen próbálja ki a receptet! Akinek pedig tuti vegán gofri receptje van, az ne habozzon megosztani velem kommentben! Vegán banános mandulavajas gofri Hozzávalók kb. 5-6 db-hoz: – 1 db érett banán, villával pépesre törve – 2 teáskanál mandulavaj (földimogyoróvaj, kesudióvaj is használható) – 2 teáskanál frissen facsart citromlé – 1 teáskanál fahéj – 1 teáskanál chia mag – 1/­­4 teáskanál só – 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (rizstej és zabtej is használható) – 1 bögre és 4 teáskanál tönköly fehérliszt – kókuszzsír, sütéshez Egy tálban törjük pépesre a felszeletelt banánt. Adjuk hozzá a citromlevet, mandulavajat, chia magot, fahéjat, sót és keverjük el. Öntsük hozzá a mandulatej felét, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a lisztet. A végén öntsük hozzá a maradék mandulatejet és keverjük simára. Melegítsük fel a gofrisütőt, kenjük be kókuszzsírral és süssük ki a gofrikat. Ha tányérra tesszük gyorsan megpuhulnak, ha rácson hagyjuk kihűlni, akkor tovább maradnak ropogósak, de egy idő után így is megpuhulnak. Én mindkét változatot szeretem.

Már 3 hete

2015. február 22. Sose mondd, hogy soha 

Már 3 heterájöttem,  lehet variálni a kupakokat:)Nagyon boldog vagyok, mert 3 hete kezdtem és tök komolyan nem ettem semmi olyat, ami ne lett volna nyers (kivéve a zabpelyhet, amit állítólag hőkezelnek, de ezen nem szeretnék keménykedni most magammal). Magam is alig hiszem el, hogy ez most ilyen könnyen megy, azok után, hogy korábban mennyit szenvedtem a kísértésekkel. Mostanában néha átszalad egy-egy étel ötlete az agyamon és azzal a lendülettel, ahogy bejött, el is engedem és arra gondolok, hogy mennyire szeretem a reggeli máktejet, vagy az esti salimat. Egy átlagos nap mostanában így néz ki: - 5-6 dl máktej, amiben pár evőkanál mák és 15-20 db beáztatott datolya van összeturmixolva és leszűrve - máktej leszűrése után maradt mák egy fél marék mazsolával és citromlével összekeverve - 1 sárgarépa lereszelve, citromlével, 1 kígyóubival (pucolva, karikázva) - turmix: 1 alma, 1 banán, 1 marék mirelit piros gyümölcs, 10-15 beáztatott datolya - esti sali: 2 paradicsom, 1 kígyóubi, valamilyen leveles saláta és valamilyen olajos mag (kesudióból tejföl, vagy szezámmag darálva) és 1 db szárított paradicsom - néha, ha éhes vagyok még sali után: zabpehely és mazsola leöntve meleg vízzel - hamar beszívja a vizet és mint egy sűrű tejbegrízt lehet nyammogni:) Nem mondom, hogy tökéletes, mert sokkal több gyümölcs és zöld kéne és kevesebb zsír, de most ezzel is boldog vagyok. Mindjárt letelik az első hónap és a másodikban már tovább lépünk a több gyümölcs és zöld irányába.

Müzli trió

2015. február 21. Zöld múzsa 

Müzli trió  A müzlit Maximilien Birchner-Benner  nevű svájci orvosnak köszönhetjük és a rendszerváltáskor lebontott  határok utat engedtek nálunk is a müzli népszerűségének. Elmélete szerint a reggelire elfogyasztott gabonákból, gyümölcsökből és olajos magokból álló magas rosttartalmú müzli jót tesz az emésztésünknek. A müzliszelet már  a rohanó életmódunkhoz igazított termék, ami könnyen szállítható, kis helyen elfér és bármikor  a nap folyamán elfogyasztott  szelet  energiával tölt fel. Amolyan túlélő készlet a táskánk mélyén. A bolti változatokkal egyetlen baj van, az ipari előállítás alatt sok olyan dolog kerül az egységnyi energiabombába, amire a szervezetünknek  nincs is szüksége, mint pl: ,,maltodextrin, glükóz-fruktóz szirup, citromsav, keményített növényi zsír, stb. - olvashatjuk a csomagoláson (plusz extra mennyiségben cukor).     A házi készítésű müzliszeletünkkel mindezt elkerülhetjük, sőt saját szájízünkre formált  olcsóbb nasit kaphatunk. Elkészítése csupán  egy kis előregondolást kíván tőlünk, a variációk száma ezután végtelen, melyből most hármat mutatunk be. A müzliszelet házi készítéséhez Panka és Éci gasztroblogger barátnőim receptjein keresztül szeretnék tippeket adni. Milyen összetevőkre van szükségünk? - gabonapelyhek: zab, búza, rizs, árpa vagy rozs  -  olajos magvak: dió, mogyoró, mandula, pisztácia, tökmag, lenmag, szezámmag,    pekándió, kesudió  -  aszalt gyümölcsök: mazsola, vörösáfonya  -  édesítés: méz vagy más alternatív édesítőszer használható A készítés menete: -  a magvakat és a gabonapelyheket összekeverjük  -  a zsiradékot, mézet meglangyosítjuk és ráöntjük a magokra,majd alaposan  átkeverjük  aszalványokat apróra vágjuk, a banánt összetörjük villával, a sütőtököt pürésítjük,  értelemszerűen mikor melyik szerepel a receptben   -  fűszerezzük a masszát, majd belesimítjuk a sütőpapírral bélelt tepsibe és  közepes  hőfokon ( 175      fok ) 25-30 percig sütjük  -  a receptekben megadott mennyiségekből kb. 8-10 müzliszelet készíthető Fontos tudnivalók: -  a tepsit mindig béleljük ki sütőpapírral,így biztosan nem ragad bele a müzli    a vastagságra nagyon ügyeljünk, egy zsírpapír és egy nehezék segítségével  lapítsuk egyenletesre a    masszát  -  a  sütési idő felénél fedjük le fóliával, hogy ne égjenek meg a kilógó   aszalványok  - zsírpapírba csomagolva, a légmentesen záródó fém dobozba akár   egy hétig is tárolhatjuk                                                                                  fotó: Szegedi Annamari Diós-mazsolás müzliszelet  Pankától:                - 1/­­2 csésze zabpehely                  - 1 csésze puffasztott tönkölybúza                 - 1 marék durvára vágott dió                 - 1 evőkanál lenmag                 - 1 evőkanál szezámmag                 - 1 evőkanál mazsola                 - nagy csipet só                 - 2 evőkanál mogyoróvaj                 - 2 kisebb érett banán                 - 5 dkg étcsokoládé                 - kb. 5-6 evőkanál tej                 - kókuszchips a díszítéshez Ennél a variációnál a kihűlt müzli tetejét borítsuk be a felolvasztott csokoládé és tej keverékével, majd szórjuk rá a pirított kókuszchipset és tegyük hideg helyre, hogy a máz megszilárduljon. Ezután vágjuk fel éles késsel szeletekre. fotó: Papp Éci  Banános-magos müzliszelet Écitől:                      -  3 dkg napraforgó - len - szezámmag vegyesen                      -  20 dkg zab- és rozspehely vegyesen                      -  2 kisebb érett banán                      -  10 dkg mazsola                      -  7 dkg datolya                      -  5 dkg füge                      -  1-2 evőkanál kókuszzsír                      -  1 evőkanál méz Ennél a receptnél a méz hozzáadása miatt legyünk résen a sütésnél, mert a müzliszelet hamar megéghet. Félidőkor érdemes a tepsit fóliával lefedni. fotó: Ludvig Nicolette S ütőtökös-csokis müzliszelet : -   20 dkg zabpehely -   10 dkg sütőtökpüré -    5 dkg pirított mandula -    5 dkg  durvára vágott étcsokoládé -    1 evőkanál méz vagy más édesítőszer -    1-2 evőkanál kókuszzsír -    1 mokkáskanál mézeskalácsfűszer vagy fahéj -    1 mokkáskanál Bourbon vaníliapor -     nagy csipet só ( A cikk megjelent a Kisalföld Gasztro Magazin  2014. december 10-i számában )

Rózsaszín turmix

2015. február 19. Sose mondd, hogy soha 

Rózsaszín turmix    Új szerelmem a rózsaszín turmix. Gyorsan kész van és nagyon gyorsan lecsúszik, viszont el vagyok vele egész délelőtt. - 1 banán  - 1 marék áztatott datolya  - 1 alma  - 1 marék a mirelit piros gyümölcsből.     Luxusnak, magamnak szánt ajándéknak érzem a piros gyümit, pedig igazából nem veszés. Egy zacskó kb 700 Ft és nekem eltart 5-6 napig, szóval igazán nem nagy luxus tartani a frigóban egy-egy zacskót.    Alig várom a nyarat, hogy lefagyasszak egy csomó érett, olcsó, lédús piros gyümit - ahogy azt Dani tavaly nyáron is megtervezte, csak hülye öltenek tartottam...:)  Hát, nekem se lehet mindig igazam:)

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás

2015. február 18. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás   Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire a nyers zöldségeket rágcsálja, amelyekből az ebéd készül. Ebédre aztán főtt étel van, ezeknek láthatjátok a fotóit ebben a sorozatban. Igyekszem változatos, érdekes maradni íz, textúra, szín területén is. Uzsonna többnyire gyümölcs vagy valamilyen ropogtatni való (kölesgolyó, puffasztott rizsszelet mandulavajjal, stb.) vagy magvak (dió, kesudió, törökmogyoró, mandula, stb.). Vacsorára hideget eszünk: félbarna, teljeskiörlésű vagy rozs kenyér valamilyen növényi pástétommal vagy vegazsírral és ehhez társul rengeteg zöldség, mint avokádó, újhagyma, retek, uborka, csírák, olívabogyó, savanyú káposzta, rukkola, mizuna. Ádi nagy kedvence lett a leveleskel, nyersen is rágcsálja, meg párolt formában is imádja. Szereti még a tofut, a narancsot, a tésztát, a rizst, a humuszt, a savanyú káposztát, az avokádót, az uborkát, a brokkolit és a csírákat. Édesség fronton tartjuk magunkat, cukrosat nem eszik, de sütöttem vegán banánkenyeret, amibe került 3 evőkanál juharszirup és ebből evett – ízlett neki. Nagyon jó az étvágya, mindent megkóstol és minden ízlik is neki. Ritkán előfordul, hogy valamihez nincs kedve, de lehet, hogy másnap abból a valamiből eszik legtöbbet. Ja, és kétszer evett már egy-egy falat főtt tojást. Érdeklődik a főzés iránt, figyeli, ahogyan főzök, kéri, hogy vegyem fel, hogy lássa, mi történik a gáztűzhelyen. Van neki jó pár “gasztro játéka”: fa szeletelhető gyümölcs- és zöldség készlete; textil zöldség- és gyümölcs készlete; edények és keverő eszközök. Ja és érdekli a fotózás is… ezután a kép után lepakolt a fehér alapról és odarakott egy tál leveleskelt, majd azt is elkezdte “fotózni”. Azt hittem, hogy a cukiságot nem lehet überelni… de lehet. Szóval anya minden alapot megteremt, hogy a gyerekből sikeres gasztroblogger legyen egy nap! Plusz egy hír… 2015. február 23-án (hétfőn) 18-20 óráig egy beszélgetés erejéig a Vega Baráti Kör vendége leszek a Magnet Közösségi Házban (1062 Budapest, Andrássy út 68., belső udvar). Az est témája  nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? A program ingyenes és minimális kóstolóval is készülök. A beszélgetés Facebook eseményt itt találjátok. Várlak benneteket sok szeretettel! És akkor jöjjenek az étel fotók… Sütőtök krémleves savanyú káposztás kölesfasírttal Téli zöldség curry barnarizzsel Rozspelyhes sütőtök fasírt golyók (ehhez nagyon hasonló) paradicsomos spagettivel Kelkáposzta főzelék “virslis” kiflivel Sütőtökös csicseriborsó curry (ehhez nagyon hasonló) kölessel Zöldséges lencse ragu, pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék tört burgonya és rizs Diósült, pirított citromos fokhagymás leveleskel, sütőtökös burgonyapüré és pirított narancsos kelbimbó (ez volt a december 25-i ebédünk ) Vegán töltött káposzta (anyukám főzte karácsonykor, mennyei, hozom majd a receptjét) Tepsiben sült rozmaringos zöldségek (édesburgonya, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma), pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék spenótos tészta és sült szejtán Brokkoli pestos tészta Kókuszos mandulavajas zabkása dióval reggelire

Házi diótej + fűszeres banán smoothie

2015. február 10. Zizi kalandjai 

Házi diótej + fűszeres banán smoothie Éltemben először csináltam diótejet és a végeredmény egy krémes, már-már zsírosnak tűnő, dió ízű növényi tej, amely magában is finom. Mi egyből megittuk turmixként, de a képzeletemben egy habos diótejes kávé még azért piszkálja a fantáziámat, szóval lesz még diótej készítés a konyhámban. Végtelenül egyszerű, nincs szükség tejkészítő gépre, csak egy kis áztatás előzi meg a turmixolást és szűrést, szóval bárki el tudja készíteni, akinek van turmixgépe. A tej receptje – ez nem is igazán recept – ebből a könyvből származik, a banános turmixos változathoz pedig innen vettem az inspirációt. Többen kérdeztétek, hogy van-e februárban cukormentes kihívás? Nos az idén nem hirdettem meg, de mi azért tartunk magunknak. Az az igazság, hogy alig eszünk édeset, cukrosat, mert ugye Ádinak se adunk, így mi magunk sem eszünk ilyen dolgokat, tehát egészségesen és majdnem cukormentesen élünk amúgy is! Nem eszünk sütiket cukrászdákban, elég keveset is sütök, ha valamit mégis, akkor azt juharsziruppal, esetleg mézzel és banánnal édesítem. Leginkább az esti 70-80%-os csokikockáinkról kell lemondanunk, ez az egyedüli “bűnözés” napjainkban. Mivel ez az egyetlen édes(kés) dolog, ezért talán most még nehezebb megállni, hogy ne együnk édeset, mint a korábbi években, amikor sokkal több édességet, desszertet ettünk. De ki fogjuk bírni csokikockák nélkül, érzem! Házi diótej Hozzávalók: Tejhez (3 bögrényi, kb. 750 ml lesz belőle): – 1 bögre dió – 3 bögre tisztított víz Fűszeres banános smoothie: – 1 és 1/­­2 banán (kettőtől túl banán ízű lesz és elveszik a tej dió íze) – 3 bögre diótej – 1 vaníliarúd kikapart magjai – 1 teáskanál őrölt fahéj – 1 teáskanál kakaópor vagy karobpor (opcionális, kellemes csokis ízt ad a smoothie-nak, érdemes beletenni, akár többet is) – 1 evőkanál juharszirup (opcionális, mi kihagytuk) – csipet őrölt szerecsendió – chia mag (tálaláshoz) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük egy tálkába a diót és öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Hagyjuk állni egy éjszakán át. Másnap reggel a beáztatott diót szűrjük le és tegyük a robotgépbe, öntsük fel a három bögre tisztított vízzel és dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg a diót teljesen pépesre aprítja és kapunk egy sűrű folyadékot. Gézen vagy apró lyukú szűrőn öntsük át és az így kapott diótejet töltsük üvegbe. Fogyasszuk azonnal. Hűtőben tartva egy-két napig eláll. A gézen, szitán megmaradt dió darálékot mi hűtőbe tettük és másnap a reggeli zabkásánkhoz adtuk. A smoothie-hoz tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk. Én szórtam chia magot a tetejére, de tálalhatjuk pirított dióval megszórva, és banánkarikával tálalva.

Gránátalmás - zöldcitromos krémes álom

2015. február 2. Nyers konyha 

Gránátalmás - zöldcitromos krémes álom Ezzel a tortával neveztem A Nyers Kihívás versenyére. Próbáltam olyan tortát készíteni ami lúgosító hatású, és csak kevés gyümölcscukrot tartalmaz....szerettem volna, hogy szép színes legyen, amilyenek általában az élő ételek, na meg krémes- habos...sajna este fotóztam, így a kép minősége nem az igazi, de készítsétek el Ti is és nézzétek meg mennyire szép színes, és finom krémes...! :) Gránátalmás - zöldcitromos krémes álom: Az alap:  130 gramm mandulapép 30 gramm kókusz lisztté őrölve 9 csepp stevia 4 evőkanál kakaópor kiskanál fahéj késhegynyi vanília 1 citrom reszelt héja csipet só ha szükséges pici víz vagy mandulatej Krém: 2 avokádó 2 banán 7 evőkanál kókuszzsír 2 zöldcitrom leve 10 csepp stevia Krém felét megszínezni, 2 marék gránátalma leve, 1 szelet cékla leve Dísz: gránátalma és kivi Elkészítés: Mandulatejet készítettem, beáztatott mandulát turmixoltam vízzel. Ezt leszűrtem, kinyomkodtam mosózacskóban, majd a mandulapépből kimértem 130 grammot. Ehhez kevertem a többi hozzávalót. Kicsit száraz volt, nem állt össze olyan szépen, így még öntöttem hozzá 2 evőkanál mandulatejet. A kapott masszát csatos forma aljára nyomkodtam. Felszeltem a kivit a forma szélére helyeztem. Turmixgépbe dobtam a krém hozzávalóit, kivéve a gránátalma és a cékla levét. A zöld krém felét beleöntöttem a formába, a maradékot turmixoltam, a piros lével, majd ezt a torta tetejére kentem. Hűtőben pihent 1- 2 órát. Megszórtam gránátalma maggal majd megettem. Ez egy lúgosító torta, kevés gyümölcscukorral. A stevia miatt nagyon kellemes, nem az a tipikus édes sütemény. Aki jobban szereti édesen, használhat, datolyát, vagy mézet a stevia helyett. Egészségetekre! smile hangulatjel

Karobos chia puding

2015. január 30. Gréta konyhája 

Karobos chia puding 25 napja nem ettem semmilyen cukrot, gyümölcsön kívül. Ez nem azt jelenti, hogy le kellene mondanunk az édes nyalánkságokról, sőt! Ilyenkor lódul meg az ember fantáziája, mert a semmiből valamit csinálni, na az, már művészet. :)) Mivel ma sokat dolgoztam, és keményen edzettem is, úgy éreztem megérdemli a gyomorom is a kényeztetést. Ezért két ek chia magot beáztattam 3 ek kókusztejbe, vártam pár percet, míg nyákossá válik, majd egy aprító mixerbe tettem 1 nagy érett banánt, hozzáadtam a nyákos chia magot, és 2 ek karob port. Egy perc alatt összeturmixoltam, és egy másodperc alatt, már kanalaztam is a mennyei csokikrémet. Tökéletes nassolni való!  Ismered a chia magot? Nem? Akkor itt az ideje!  Itt minden infót megtalálsz róla: http:/­­/­­chia-mag.hu/­­

Vegán mogyorós banános palacsinta + egy új élet kezdete

2015. január 26. Zizi kalandjai 

Vegán mogyorós banános palacsinta + egy új élet kezdete Már csütörtök óta készülök ezt a bejegyzést megírni, de aztán mindig a lustaság győzött és hagytam a blogot pihenni. Mondhatom életem legjobban sikerült, puha, vastag palacsintáit láthatjátok a fenti fotón. Még karácsonykor sütöttem a családnak reggelire. Tojás és tejtermék nélkül is olyan isteni puha palacsintákat lehet sütni… legszívesebben ezeket enném egy hónapon át minden reggel. Én pirított darált mogyoróval váltottam ki a liszt egy részét, de lehet mandulát is beletenni, vagy bármilyen más finomságot: diót, kesudiót. A pirítás ad egy kis plusz ízt neki, érdemes azt a pár percet rászánni, amíg megpirulnak a mogyoró szemek. Ja, és az új élet. Csütörtök óta a fogszabályzósok táborát erősítem. Nem álltak soha durván szanaszét a fogaim, de már kb. tíz éve amerikai mosolyról álmodozok, hogy egyszer nekem is lesz olyan fogsorom, amikor telibe vigyorogva az objektívet vállalom magam és a fogsoromat is. Tettem is lépéseket az ügyben, de aztán az évek során idén januárig kellett várni, hogy  elindítsam a fogsoromat az álmai útján. Egyelőre felülre került fel a szabályzó és majd két hónap múlva kapom meg az alsót. Jó is így, mert még mindig szoknom kell azt, hogy evéskor ne zavarjon, hogy azt érzem, a kaja fele a fogaimon és a szabályzón landolt. Meg nagyot harapni se tudok, meg rágni se nagyon – ez az emésztésemnek nem tesz jót -, de ezeket idővel majd megszokom és pár hónap múlva észre se fogom venni, hogy fent vannak. Ugye? Kérem, erősítse ezt meg, akinek van/­­volt fogszabályzója! Még valami. Aki még nem látta a Sráckor (Boyhood) című filmet, az feltétlen nézze meg. A filmtörténelem hihetetlen eddig még így soha nem forgatott alkotása! Zseniális mű! A zenéje is nagyon fülbemászó! Vegán mogyorós banános palacsinta Hozzávalók 10-12 db-hoz: – 2 banán, villával pépesre törve – 50 g törökmogyoró, száraz serpenyőben megpirítva, majd ledarálva – 100 g tönköly fehérliszt – 200 ml rizs- vagy mandula- vagy zabtej – 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor – 1 vaníliarúd kikapart magjai – csipet só – kókuszzsír, sütéshez Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: mogyoró, liszt, sütőpor, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: pépesre tört banánok, rizstej, vanília. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk. Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Lehet juharszirupot, mézet locsolni a tetejére, de mi így magában ettük – a banánok elég édessé teszik.

Családváró falatkák

2015. január 17. Életkert 

Jön ma az én kistestvérem, nem is egyedül, hanem a kis családjával együtt! Hatalmas boldogság ? ? ? Remélem, a jövőben gyakrabban tudunk találkozni!!! Hozzávalók: 5 banán 5 mandarin 2 ek kakaópor (Nem zsírszegény!!!) 2 teáskanál fahéj 3 evőkanál puffasztott amaránt (összekeverjük) 1 kanál bio kókuszreszelék A banánt felkarikázzuk,vízbe mártjuk, majd irány a kakaófürdő ;) […]

Minta napok

2015. január 13. Sose mondd, hogy soha 

Újra rendesen szeretnék enni, mert úgy jobb és mert hosszútávon szeretnék egészséges lenni. Ehhez egy segítség magamnak és talán másoknak is, hogy visszanézek a tavalyi évből olyan napokat, amikor eleget ettem és csak nyerset. A Cronometer-ből könnyen kibányászom az adatokat. Hát, lássuk! Egy 1980 kalóriás nap decemberben: - 1400 g narancslé - 70 g madársaláta - 800 g pomelo - 400 g mandarin - 200 g király datolya - 50 g mazsola - 20 g dió Egy 1896 kalóriás nap decemberben: - 800 g narancslé - 900 g mandarin - 200 g király datolya - 50 g mazsola - 40 g kesudió - 100 g rukkola - 2 db közepes paradicsom - fél citrom - 2 gerezd fokhagyma Egy 2450 kalóriás nap októberből: - 700 g narancslé - 18 db király datolya - 100 g száraz datolya - 400 g paradicsom - 80 g kesudió - 20 g napraforgó nap - 100 g rukkola - fél citrom  - 2 gerezd fokhagyma Egy 2237 kalóriás nap októberből: - 2200 g narancslé - 100 g száraz datolya - 180 g aszalt füge - 100 g paradicsom - 100 g rukkola - 80 g kesudió - 1 db brazil dió Egy 2200 kalóriás nap szeptemberből: - 1700 g narancslé - 6 db banán - 200 g száraz datolya - 50 g kesudió - 200 g paradicsom - 200 g fejes saláta - fél citrom - 2 gerezd fokhagyma Egy rekord nap, 2603 kalória szeptemberből: - 500 g narancslé - 1000 g szőlő - 3 banán - 200 g szárazdatolya - 100 g füge - 2 db brazil dió - 250 g paradicsom - 200 g saláta - 70 g kesudió - fél citrom, 2 gerezd fokhagyma Kissé hihetetlennek tűnik, hogy ennyit meg bírtam enni, de ha beírtam a cronométerbe, akkor biztos úgy volt, és ha egyszer képes voltam rá, akkor képes vagyok rá. 

Íme a tökéletes stresszoldó gyümölcs

2015. január 2. Hírek 

Kevesen tudják, hogy ez a kedvelt és ma már télen-nyáron elérhető trópusi gyümölcs, a banán milyen sok összetevőt tartalmaz. A benne lévő tápanyagok, ásványi anyagok és vitaminok számos előnyös fiziológiás hatást eredményeznek, s hozzájárulnak jó néhány élettani kellemetlenség tompításához. Lássuk, mi mindenre jó ez az egzotikus gyümölcs!

Vegán szuper reggeli smoothie

2014. december 27. Zizi kalandjai 

Vegán szuper reggeli smoothie Beigli? Pipa. Zserbó? Pipa. Kalács? Pipa. Sajtos rúd? Pipa. Töltött káposzta? Pipa. Hókifli? Pipa. Gondolom mindenki ezeket pipálgatta az elmúlt napokban. Tele a pocak, jó kis munkát adtunk az emésztőrendszerünknek, de itt az idő, hogy hagyjuk egy picit őt is pihenni. Ha csak az új évben indítjuk a fogadalmakat (pl: egészségesebben táplálkozunk), annyit megtehetünk még az idén, hogy iszunk egy ilyen laktató turmixot egy olyan reggelen, amikor már nincs több beigli, így nem is tudjuk, hogy akkor mit reggelizzünk, igaz? Hát akkor elő a turmixgéppel, dobáljuk bele ezt a néhány hozzávalót és már kész is a tökéletes reggeli smoothie. Jó sűrű, laktat, de még is könnyedebb az emésztése, mint annak a sok sütinek, amit az elmúlt napokban fogyasztottunk. Az alapanyagokat lehet variálni, attól függően, hogy kinek mi van otthon. Az alap legyen a banán, én ehhez adtam spenótot (de kipróbáltuk már leveleskellel is, az is jó volt – javaslom, hogy valamilyen semleges ízű zöldet tegyünk bele), zabpelyhet (de rozspehellyel is kiváló), mandulatejet (bármilyen növényi tejjel helyettesíthető), chia magot (jó a lenmag is), fagyasztott bogyós gyümölcsöt és kendermagport (ez helyettesíthető bármilyen szuper élelmiszerrel, legyen az spirulina, szőlőmagliszt, fekete ribiszke liszt, maca por vagy acai por - tudom ezek drága dolgok, de csak keveset kell használni belőlük és sokáig elállnak, egyszer-egyszer érdemes befektetnünk). Vegán szuper reggeli smoothie Hozzávalók 2 főre: - 1 vagy 2 banán (attól függően, hogy mennyire szeretnénk édesre, én mindig egyet használok) - 2 kisebb marék friss spenót - 2 kisebb marék vegyek bogyós gyümölcs (málna, szeder, áfonya, ribizli) - 2-3 evőkanál zabepehely - 1 evőkanál chia mag - 1 evőkanál kendermagpor - 200-300 ml mandulatej (attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrűre) Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk, mivel a chia- vagy lenmag elég hamar besűríti és utána inkább kanalazva tudjuk enni.

Karácsonyi zserbó

2014. december 19. Életkert 

Egy kis karácsonyi előzetes, mert megérdemeljük ;) Hozzávalók: A tortalap a szokásos: 1 laphoz: 4 alma 3 banán 1 ek citrom Diós töltelék: 25 dkg áztatott dió 2 ek áztatott szotyi 2 ek áztatott tökmag 1 avokádó 3 ek. méz(vegánoknak a kedvenc édesítőjük) 1 citrom reszelt héja 2 ek citromlé 1 leheletnyi tiszta só 1 […]

Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel

2014. december 12. Zöld Avocado 

Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel Nem terveztem mostanában tortás bejegyzést, és főleg nem epreset. De az egyik kedves olvasóm, és fő támogatóm, Dóra születésnapja alkalmából kért tőlem egy tortás receptet. Sajnos mivel eddíg nem sok egészségesnek mondható tortát készítettem (ezen a jövőben változtatni fogok), így eléggé megfogott ezzel a kéréssel... Azonban, kedves Olvasóim kérése számomra parancs, így woala, találtam egy régebbi receptet, és hozzá néhány fotót, amit szívesen megosztok most veletek ezen a blogon! ;-) Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk neked Dóra ezzel a szemet gyönyörködtető tortával! :-)  Bár az epernek nincs éppen szezonja, azért remélem nem bánjátok ezt az édességet így December tájékán sem. ;-) Természetesen a torta tetején díszelgő piros gyümölcsöt helyettesíthetitek más, egy kicsit talán aktuálisabb gyümölccsel is. Na nem is húzom tovább a szót! Íme ez a rendkívül egyszerű, és mégis igen látványos és finom torta recept! :-) Avokádókrémes eper torta HOZZÁVALÓK: a torta laphoz: - 2 tojás - 1 natúr bio joghurt (laktózmentességhez használjunk szója joghurtot) - 1 bögre növényi tej (pl.: rizstej, mandulatej, mogyorótej, kókusztej)  - 1 tk rum aroma -  1/­­2 tk szódabikarbóna -  1/­­2 bögre nádcukor vagy nyírfacukor - 1 bögre mandulaliszt (vagy finomra őrölt mandula) - 1 bögre rizsliszt  - 1 bögre zabliszt (vagy finomra őrölt zab) - csipet Himalája só - 1 citrom reszelt héja (lehetőleg kezeletlen, vegyszermentes citrom) - 1 tk őrölt gyömbér (vagy friss gyömbér) Avokádókrémes eper torta a krémhez: - 2 érett Avokádó - 100 ml növényi tej (mandula, kókusz, rizs, mogyoró stb.) vagy natúr bio joghurt - 2 érett banán - 2 ek Agavé szirup vagy egyéb folyékony édesítő - 1 ek útifűmaghéj - tetejére: sok sok piros eper (vagy egyéb más gyümölcs pl.: áfonya, kék szőlő, szeder, barack stb.) Avokádókrémes eper torta ELKÉSZÍTÉS: A torta lap szilárd és folyékony összetevőit külön-külön tálban egyneművé összekeverjük, majd a szilárd és a folyékony tál tartalmát is összekeverjük, amíg egy egynemű tésztát nem kapunk. Állni hagyjuk, míg a krém elkészül, hogy a zab meg tudja szívni egy kicsit magát. A zöld krém hozzávalóit összeturmixoljuk, és betesszük a hűtőbe, míg megsül a tészta. kb.: 15 perc múlva előmelegített sütőben 180 °C fokon kb.25 perc alatt készre sütjük az egészséges lisztből készült torta lapot. Hagyjuk a sütőben kihűlni, majd vegyük ki, és szurkáljuk meg a tetejét egy villával, hogy a krém egy kicsit beszivároghasson a tésztába. Miután teljesen kihűlt, megkenjük az avokádós krémmel, és az eperrel (választott gyümölccsel) befedjük. Betesszük a hűtőbe 1 -2 órára, hogy jól összeálljon a krém, és már lehet is fogyasztani ezt a gyors és egyszerű, fehér cukor és fehér liszt mentes, gyümölcsökkel teli reform édességet! :-)  Avokádókrémes eper torta, egészséges lisztekből nyers krémmel Boldog Születésnapot és jóízű nassolást kívánok!  Megjegyzés: ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy a krém és a gyümölcs színben és ízben ennyire elváljon egymástól, turmixoljunk a krémbe a válaszott gyümölcsből is, és akkor egy teljesen egyszínű és ízű tortát kapunk. Pl.: epres krém eperrel, körtés krém körtével stb. 

Mi kerüljön a mikuláscsomagba? 10+1 egészséges alternatíva

2014. november 29. Éltető ételek 

Mi kerüljön a mikuláscsomagba? 10+1 egészséges alternatívaAz  előző blogban leírtam, hogy mi NE kerüljön a mikuláscsomagba , de a most nézzük meg azt, hogy én mit szoktam egy csomagba tenni.   Sok esetben legjobb az, ha mi magunk készítjük el, persze tudom, hogy sokunknak erre nincs ideje.  Akkor azt tanácsolom, hogy mindenképp az összetevők alapján döntsünk.  Törekedjünk a természetességre.  Én szeretem a DM Alnaturás termékeit, de a  Bionomban   is vannak nagyon jó mikuláscsomagba való ajándékok. 1. Kisebb játékok Biztos meglepő, hogy ezzel kezdem a sort. Nos, a gyerekek nagyon, de nagyon tudnak örülni apró-cseprő ajándékoknak. Mi neveljük a gyerekeket arra, hogy csak édességeket teszünk a csomagba. Mi lenne, ha csak kisebb játékok lennének benne, esetleg egy jó minőségű csokimikulás.    Ovisoknak, kisiskolásoknak nyugodtan vehetünk kisebb foglalkoztató füzeteket, színezőket, aranyos kis radírt, különleges csillogó tollat , mesefigurás füzetecskét, kulcstartót, vidám hajcsattot. De kerülhet a csomagba egy kisautó vagy éppen egy játék kisállat. Inkább kisebb darabok legyenek, de akár több is, mint egy nagy. De azért ár-érték arányban legyen. Szerintem ezeknek örülnek igazán a gyerekek. (A 12 éves nagylányom meglátva ezt a macit, rögtön mondta, hogy ő szeretne egy ilyet.) 2. Magas kakaóvaj tartalmú csokimikulás Ez azért nem hiányozhat a csomagból, hiszen Mikulás van. 50-70% csokimikulást lehet kapni, válasszunk ezek közül. Ne legyen töltött, ízesített, csak natúr, kakaóvajas, étcsokis. 3. Mogyoró A dalocskából adódóan ez is kell egy csomagba, és a beszerzése sem olyan bonyolult. Héjas változatban vásároljuk meg. 4. Téli idénygyümölcsök Természetesen ezek mindennaposak, így mikuláskor se hiányozzon. Egy szép piros alma, narancs vagy mandarin üde színfoltja lesz a csomagnak. 5. Aszalt gyümölcsök változatosan Ezek kis csomagokba helyezve önmagukban is finomak. Vásárlás során figyeljünk oda, hogy  kén-dioxid mentesek legyen. De feldobhatjuk egyszerűségüket úgy is, hogy megtöltjük pl. olajos maggal, vagy házi marcipánnal, és ezt csokiba mártjuk. Házilag készíthetünk aszalt almát, melyet szintén lehet csokiba mártani. 6. Diákcsemege Jó sok pénzt kérnek ezért, így házilag egyszerűen elkészíthetjük. Kedvenc aszalványunk és olajos magunk kerül bele (akár kisebb, egyforma darabokra is vághatjuk), egy szép kis zacskó, színes szalag, és kész is. Nem kell hozzá diploma ... 3. Trüffelből szaloncukor Nos, olajos mag és aszalvány egyvelegéből isteni finom trüffeleket lehet készíteni. Amennyiben ezeket csokiba mártjuk, és szép, díszes paprírba csomagoljuk, kész is az egészséges szaloncukor. De ha csak pici muffinos papírokba helyezzük, és úgy csomagoljuk, mint a boltban kapható Raffaellót, az is nagy sikert arat. Készíthetünk brownie, nutellás vagy éppen "Dunakavicsos" trüffelt, de a házi Raffaello is finom. 7. Csokoládé Nincs olyan gyerek szerintem, aki nem szereti a csokoládét. Készíthetünk házilag, de vásárolhatunk  kis csokipasztillákat, melyeknek kifejezetten magas polifenol és C-vitamin tartalma van. Tehát nemcsak finom, de még immunerősítő is! Ezekből kis csomagocskákat készíthetünk. 8. Müzliszelet Itt szintén kifejezetten fontos az összetevők vizsgálata.  Megbízhatóakat vásárolhatunk, de egyszerűen házilag is készíthetünk. 9. Kekszek A  Piszkei biopékségnek   ízletes kekszei kaphatók, édes és sós ízben is.   Házilag készítve kis mikulásokat süssünk, de a mézeskalácsnak sem fognak nemet mondani a gyerekek. Egy szép mézeskalács szívecske feldíszítve, egy kis zacskóba téve... Ennyi az egész. 10 + 1 Aszalt édességek Ez a plusz 1 pont kifejezetten az aszalóval rendelkező anyukáknak ajánlom. Egyszer? zserbó krékert, vagy más édes aszalványt készíthetünk, de gyümölcslapból gumicukor is készülhet. Ha megnézitek az általam ajánlott alternatívákat, mindegyik teljes értékű, a gyerekek szervezetét és elméjét tápláló finomság. 

Banános-csokis tejberizs mandarinnal

2014. november 25. Éltető ételek 

Banános-csokis tejberizs mandarinnalHirtelen felindulásból készült ez a desszert. Volt egy kevés tejrizs a spájzban, valamint épp vettem a DM-ben fincsi vaníliás rizstejet. Ez az egyfajta (ISOLA), amit elfogadnak a gyerekek, és valóban még nekem is ízlik. Nos, ez volt az alap tej, és persze kásának is nevezhetjük, de jobban hangzik a tejberizs, igaz? A gyerekkoromat idézi, gyakran került az asztalra, no de ez csak nevében hasonlít rá, annál finomabb és egészségesebb. Hozzávalók (2 adag): - 1 bögre tejrizs - 3 bögre vaníliás rizstej - 1/­­2 kávéskanál valódi vaníliapor - csipet himalája só - 1 evőkanál kókuszreszelék KÉN-DIOXID mentes legyen, sokkal finomabb!!! - 1 evőkanál mazsola - 1 banán - 1 mandarin - narancs- vagy mandarinolaj - 2 teáskanál cukrozatlan kakaópor - ízlés szerint juharszirup vagy más alternatív édesítő (pl. kókuszvirágcukor) Elkészítése: - A tejet tegyük fel főni, adjuk hozzá a kókuszt, vaníliaport és a mazsolát. - Szórjuk bele az átmosott rizst, és főzzük puhára. - A banánt villával törjük össze, majd keverjük a megfőtt tejberizshez. Nyomjuk bele a mandarin levét, pár csepp narancsolajat és a kakaóport is keverjük hozzá. Ekkor már nem kell visszatenni a tűzre. - Díszítsük mandarinnal.Jó étvágyat

Diós-banános muffin

2014. november 15. BioBrigi 

Diós-banános muffinRégebben többször készítettem, aztán valahogy elmaradt. Talán az is az oka, hogy a hugom nagy muffin készítő, valódi, tejes-tojásos-cukros-csokoládés csodákat gyárt, pillanatok alatt elfogy, ha a nagy vajlingot telesüti is. :) A héten viszont ott árválkodott néhány érettebb banán a konyhaszekrényen, és eszembe jutott egy finom hasznosítása. Kicsit egyszerűsítettem rajta. Frissen még a férj is betolt sokat, bár hazaérkezésekor a külsejét megszólva nagy esélye volt rá, hogy nem kap belőle... Hozzávalók: 15 dkg tk tönkölyliszt 15 dkg zabliszt 3 db banán 1 db alma 1 nagy marék dió 1 dl olivaolaj 1 dl növényi tej 15-20  csepp sztívia 1 csipet vaníliapor 1 csipet őrölt szegfűszeg 1 ek lenmag 1 cs sütőpor (foszfátmentes) A száraz hozzávalókat összekeverjük, a diót apró darabokra törjük, és beleszórjuk. Az almát lereszeljük nagy lyukú reszelőn, a banánt egy tányérban összetörjük. A sütőt bemelegítjük. Előkészítjük a muffin-papírokat, vagy a muffin-sütő formát. A lisztekhez keverjük a gyümölcsöket, majd a folyadékokat is. Egyenletesen elkeverjük, és a kapott tésztát azonnal a muffin-formákba töltjük. 180-200 C-on 20-25 perc alatt megsütjük. Ha este sült ki, jól eldugjuk, különben reggelre nem marad. :)

Narancsos sütőtökös diós kuglóf : glutén-, tojás-, és laktóz mentes édesség

2014. november 14. Zöld Avocado 

Narancsos sütőtökös diós kuglóf : glutén-, tojás-, és laktóz mentes édességMár évek óta megvan a kuglóf sütő formám, de még sosem használtam. Valahogy nem vonzottak az agyon cukrozott kuglóf receptek, de azért rendszeresen töprengtem rajta, mit is készíthetnék vele, ha már ott van a konyhaszekrényben?! :-)  Pár napja mikor a kedvenc gasztroblogjaim nézegettem, megláttam egy minden mentes kuglófot, ami a kép és a hozzávalók alapján is megtetszett. Azonnal tudtam, hogy valami ilyesmit fogok készíteni! ;-)  narancsos sütőtökös diós kuglóf Sütőtök szezon van, és nagyon szeretjük ezt az őszi-téli narancssárga vitamin bombát. (Valójában Balázs régen egyáltalán nem szerette, de egyszer megkóstolta, és azóta ő sem tud nemet mondani neki.) Telis tele van B2, B11 és C-vitaminnal. Jelentős a karotin, kalcium, cink, mangán és réz tartalma. Kálium tartalmának köszönhetően pedig elősegíti a vér tisztítását.  Általában önmagában esszük, a szeleteket sütőben aranybarnára sütve, de mostanában kísérletezem vele, mint alapanyag is. Féltem, hogy elviszi az ételek, sütemények ízét, és nagyon erőteljes lesz, de egyáltalán nem így van. Talán azért voltak előítéleteim, mert akárhányszor a sütőtök szót kimondom, az orromban érzem azt a nem kellemes bébi étel szagot, ami a sütőtök-répa pépes üvegcsékből jön ki, miután kinyitjuk. Emlékeztek rá? Nektek sem egy kellemes szagélmény, ugye?! ;-) Na ezt az agyamban elraktározott kellemetlen szagot kell félre tennem ilyenkor, és bátran nekivágni a sütésnek. Megéri! Mennyei sütőtökös süteményeket lehet készíteni, kellemetlen illat és íz élmény nélkül. Próbáljátok ki, és írjátok meg a ti tapasztalataitokat sütőtök témában! ;-)    Narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén, tojás, és laktóz mentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf HOZZÁVALÓK 18 cm-es kuglóf formához : - 100g köles liszt - 100g barna rizsliszt - 50g hajdina liszt - 20g lenmagliszt - csipet Himalája só - 1tk. szódabikarbóna - 60g nyírfa cukor vagy nádcukor (ha nagyon édes szájú vagy, mehet bele több is, de vegyük figyelembe, hogy a sütőtök is édes)  - téli fűszerek: 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, 1 kk őrölt szerecsendió, 1 kk őrölt gyömbér  - 300 g sütőtök lereszelve, héj nélkül (vagy a dupla késes darabolóval felaprítva) - 50g kókuszzsír - 2 ek. olívaolaj - 50 ml növényi tej (pl.:mandula tej) - 1 nagyobb narancs (kb.200 ml leturmixolva a gyümölcs húsával együtt) - 1 kk. étkezési ecet - 1-2 marék dió, pekán dió, mogyoró mix A sütés nem az erősségem. Míg a főzéshez, a főételekhez használt receptjeim nagy része saját kútfőből származik, a desszertekhez más kreatív konyhatündérek ötleteit kell segítségül hívnom. ;-) Ezesetben az alap mindenmentes kuglóf recept Nóri mindenmentes konyhájából származik. Én ezt módosítottam, és készítettem belőle egy sütőtökös narancsos diós kuglófot, a télies ízek kedvelőinek. :-)         ELKÉSZÍTÉS: A lisztekhez úgy jutottam hozzá, hogy a gabonákat (köles, barna rizs, világos hajdina, lenmag) ledaráltam a kávédarálón. Legközelebb azonban kész por liszteket fogok venni, és azt teszem a tésztába, mert a házi darálás nem eredményez olyan finom szemcséket, így a kuglóf tésztája sem lesz olyan homogén. Persze attól, hogy a kész kuglóf tészta morzsásabb, még ízre tökéletes, és nem kellett sokat várnia rá, hogy elfogyjon. ;-)  A liszteket összekeverjük a sóval, szódabikarbónával, a porcukorrá darált nádcukorral vagy nyírfacukorral, és a téli fűszerekkel (gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió).    Külön tálban egyneművé keverjük a felolvasztott kókuszolajat, az olívaolajat, a növényi tejjel, a leturmixolt naranccsal és az ecettel.  A tetszés szerinti dió féléket összetörjük apró darabkákra, a sütőtököt pedig hámozás és mosás után lereszeljük a nagy lyukú reszelőn.   A száraz és nedves összetevőket a sütőtökkel és diókkal együtt összedolgozzuk egynemű tésztává.  A kuglóf formánkat kikenjük kókuszzsírral, és körbehintjük rizsliszttel, hogy a tészta ne ragadjon a formába. Beleöntjük a tésztánkat, és előmelegített sütőben 160 °C fokon kb.30 perc alatt készre sütjük. Isteni narancsos fűszeres illatok jelzik majd a kuglóf elkészültét. Miután kész van, kitesszük a formával együtt hűlni. Ha még melegen akarjuk eltávolítani a formából, szét fog esni a tésztánk. Adjunk neki egy kis időt, bármennyire is nehéz megállni, hogy ne essünk neki a süteménynek. ;-) Tálalhatjuk önmagában, vagy narancsos öntettel is: narancs, banán és egy kevés növényi tej összeturmixolva krémes állagúra. Bűntudat nélküli nassolást kívánok a hideg téli napokra ezzel a mennyei narancsos-sütőtökös kuglóffal! ;-)  narancsos sütőtökös diós kuglóf   Megjegyzés: az én kuglóf formában nagyobb, mint 18 cm átmérőjű, így a tésztám elveszik benne, ezért nem tökéletes a készre sült forma a képeken. Ha nektek is 18 cm-es a formátok, akkor a tészta "tetőtől talpig" fog érni a formában .  

Banáncsatni

2014. november 11. Vegán muflon 

BanáncsatniA villanypásztor, a kampósbot és a parittya abban különbözik a csatnitól, hogy ugyan nem finom, de definiálni sem kell feltétlenül. Szóval hogy közérthetőség szempontjából utóbbit is leredukáljam a villanypásztor, a kampósbot és a parittya szintjére: a csatni egy több funkcióval bíró indiai különlegesség. Fogyasztható magában desszertként, de akár öntetként is. (Édes jellegű pakorához kiváltképp ajánlott.) Sőt, bomlott elméjűek hastáncolhatnak is neki. Bármi is legyen a célunk vele, következzék a metódus: Alkotóelemek: 4-5 db banán 1,5 dl szójajoghurt (lelketlenebbek 120g tehéntúrót is használhatnak helyette) 2 kiskanál cukor 1/­­2 citrom leve 1 kiskanál őrölt fahéj 1 kiskanál római kömény vagy garam masala 1 kiskanál korriander 1 kiskanál ánizs (elhagyható) 1 kiskanál őrölt pirospaprika kevés feketebors 2-3 kiskanál erős chilipaprika (igen, kell bele ennyi, ne legyünk nyámnyila tacskóhuszárok!) Elkészítése: a banánt összenyomkodunk, majd szenilis nagymama módjára mindent mindennel összekeverünk. Vizualice:

Díjnyertes Vadas "Vegan Spirit módra"

2014. november 10. Vegan Spirit 

Díjnyertes Vadas  Az utóbbi időben egyre inkább törekszem arra, hogy nyers ételeket fogyasszak. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy egy főtt ételt viszek a második vegán ételkóstolóra, mégpedig egy vegán vadast zsemlegombóccal. A fő ok, ami miatt a főtt étel mellett döntöttem az volt, hogy sok nem vegán ember szokott jelen lenni ezeken az eseményeken. Nyilván, ha odaállítok egy kiló banánnal, mint a nyers ételek legegyszerűbb képviselője, hát nem sokukat fogom megnyerni a veganizmus számára. Ezért gondoltam, hogy egy ízletes, magyaros ételt viszek. Sikere is lett, hiszen annak ellenére, hogy egy órával később érkeztem, mint kellett volna, így is sikerült megnyerni a "Második vegán ételkóstoló kedvenc konyhatündére!" címet! :) Hozzávalók: - 1kg szejtán - recept itt A páchoz: - 1 dl fehérborecet - 3 ek mustár - 3 ek vad fűszerkeverék - adalékanyag mentes! (fokhagyma, vöröshagyma, fekete bors, koriander, mustármag, kakukkfű, sárgarépa, szegfűbors, babérlevél, borókabogyó, rozmaring) - egy mokkáskanál szezámolaj  Zsemlegombóchoz: - 400g rozskenyér - 350g durum liszt - 7dl natúr szójatej - 2 csomó petrezselyem - só - bors Vadas mártáshoz: - 2 fehérrépa - 1kg sárgarépa - 1 közepes zeller gumó - 1 vöröshagyma - 5 babérlevél - 250g lágy ízű mustár (erősebből kevesebb kell) - 0,5l tisztított víz - 2 csipet só Tálaláshoz: - szójajoghurt - apróra vágott petrezselyem Elkészítés: Az előre elkészített szejtánt (recept itt) ceruza vastagságú csíkokra vágjuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a szejtán csíkokat, és legalább fél órán át állni hagyjuk. Még jobb, ha egy egész estén át pácolódik. Amíg pihen a szejtán, addig pucoljuk meg és karikázzuk fel a mártáshoz való zöldésgeket, valamint aprítsuk fel a hagymát. A hagymát és a babérleveleket kevés olajon pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket a sót, öntsük fel a vízzel és kezdjük el főzni. A szikkadt kenyeret vágjuk fel kb 1x1cm-es kockákra, és egy edényben lassan pirítsuk meg a kenyérkockákat, óvatosan, nehogy elszenesedjen! Közben, ha a zöldségek nagyjából megpuhultak, vegyük le a tűzről, halásszuk ki (dobjuk ki) a babérleveleket, és hagyjuk hűlni. Ezután a szójatejet melegítsük meg, de ne forraljuk fel! Elég, ha a kézmelegtől picit melegebbre hevítjük, majd a meleg tejből és a lisztből és ha szükséges, egy kis vízből keverjünk egy sűrű ragadós (a nyers kenyértészta és a palacsinta tészta közötti állagú) dolgot, sózzuk, borsozzuk, a petrezselymet pedig apróra vágva adjuk hozzá és keverjük össze a pirított kenyérkockával. Tegyük félre 20-30 percre pihenni, hogy a száraz kenyérkockák egy kis nedvességet szívjanak magukba. Közben tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forralni, amiben majd kifőzzük a zsemlegombócokat. Amíg a víz felforr, addig a langyosra hűlt zöldségeket a főzőlével és a mustárral együtt tegyük turmixgépbe és turmixoljuk össze. Fokozatosan adagoljunk hozzá még annyi tisztított vizet, amivel a megfelelő állagot elérjük. Én szeretem ha egy nagyon sűrű főzelékhez hasonló az állaga. Ha kész vagyunk, akkor vegyük elő a pácolt szejtánt, és úgy ahogy van, borítsuk bele egy nagy tapadásmentes edénybe, és hirtelen pirítsuk kérgesre a csíkokat. Ezután két evőkanál segítségével formázzuk ki a zsemlegombócokat, és dobjuk a lobogó vízbe. 2 perc alatt megfő, de ha sokáig hagyjuk bent a vízben, akkor könnyen szétázik! A frissen kifőzőtt gombócokat helyezzük egy tányérra, és szedjük mellé a szejtán csíkokat, locsoljuk meg bőven a vadas mártással. Én a szejtáncsíkokat belekevertem a mártásba, mert így jobban szeretem, mint ha külön van, csak pár csíkot halmoztam a tetejére, hogy látszon, plusz még szójajoghurtot is tettem rá.   Boldogsággal a szívetekben fogyasszátok! :) J. K. Valentine

MACAcchino, a reggeli "tejeskávém"

2014. november 9. Éltető ételek 

MACAcchino, a reggeli Én "ezer éve" nem kávézok, de ez a finom reggeli ital szerintem azok számára is bejön, akik a reggelt nem tudják kávé nélkül elképzelni. Egyébként a macának köszönhetően remek hormonharmonizáló is. Hozzávalók: - 2 dl majdnem forró mandulatej - 1 banán - 1 kávéskanál lucuma por - 1 kávéskanál maca por - 3 teáskanál cukrozatlan kakaópor - ceyloni fahéj Turmixoljunk össze mindent, és ihatjuk is. Ha tutira akarsz menni, akkor még egy csipet guaranát is tehetsz bele.

Isteni feketecseresznyés csokitorta

2014. október 23. Vegan Spirit 

Isteni feketecseresznyés csokitortaEz a csokitorta, tömény csoki, de nem émelyítő, mégis laktató és egészséges. Ráadásul kedvünkre variálhatjuk, bár az alap recepttel is bárkit elkényeztethetünk. Fényévekkel egészségesebb minden sütött, hőkezelt édességnél, és 20 perc alatt elkészíthető. A turmixgép kelyhét  még csak el sem kell öblíteni a műveletek között. Persze a végén azért nem árt elmosni. :) A képeken az alap (cseresznyekrém nélküli) torta látható, de a fekete cseresznye egy igazán harmonikus kiegészítője az amúgy is a tökéletesség határát súroló tortánknak. Helyettesíthetjük a fekete cseresznyét bármivel , ami szerintünk illik a csokoládéhoz (banán, kókuszkrém, eper...stb), de el is hagyhatjuk. A leírt mennyiségből egy kb 12 szeletes torta jön ki, de az én tapasztalatom szerint kb 16 teljes értékű szelet vágható belőle, mert elég laktató.  Hozzávalók a tortalaphoz: - 200g natúr mandulabél - 140g datolya (magozott, aszalatlan) - 1 csipet só  A  cseresznyés krémhez: - 100g aszalt fekete cseresznye - 20g datolya (magozott, aszalatlan)  A csokikrémhez: - 4db nagy, érett avokádó - 105g kakópor - 120g datolya (magozott, aszalatlan) - 5g vanília őrlemény, vagy 2 vaníliarúd kikapart bele - 1 csipet só - 1 ek útifű maghéj őrlemény (lehet egész is, ha nics őrlemény) - elhagyható A mandulát, cseresznyét és az összes datolyát beáztatjuk 4-8 órára. A datolyát és a cseresznyét éppen csak annyi vízben, ami ellepi. Akkor ideális a vízmennyiség, ha nagyjából mindet fel tudják szívni. Érdemes az előre kimért datolya adagokat külön edényben áztatni, mert miután megszívja magát vízzel, megváltozik a súlya. A mandulát egy éjszakára hagyjuk ázni, majd megszabadítjuk a barna hártyaszerű héjtól. Ha nincs időnk beáztatni a dolgokat, az sem gond, ugyan úgy elkészíthető a torta, és a forrázásos technika is működni fog. Én általában 15 másodpercre leforrázom őket, hogy a magok ne hevüljenek át, majd azonnal hidegvízzel hűtöm le a mandulát, és ezt még egyszer megismétlem. Ettől a héj felpuhul, és könnyen ki tudjuk nyomkodni a fehér mandulákat a barna héjból. Ha készen vagyunk a pucolással, tegyük aprító vagy turmixgépbe a mandulát, és daráljuk olyan apróra, amikor már elkezd összetapadni, akkor hozzárakjuk a datolyát és a sót. Ezt általában egy krumplitörővel szoktam összedolgozni, mert így kímélem a turmixgépet, és így is tökéletes lesz az eredmény. Amikor összeállt a massza, akkor belenyomkodjuk a tortaformánk aljába, és egyenletesen elterítjük, lenyomkodjuk, majd hűtőbe rakjuk. Az aszalt cseresznyét is beáztatjuk egy éjszakára, kevés vízben, hogy könnyebben  legyen vele dolgozni. Datolyával együtt turmixgépbe tesszük, és krémesre turmixoljuk. Ha nem tudtuk beáztatni, akkor a turmixolás közben, lassan adagoljunk hozzá vizet, amíg egy sűrű lekvár szerű masszát nem kapunk. Ezt a masszát kenjük egyenletesen, a tortaformában lévő alapra, majd tegyük vissza a hűtőbe. A csokikrémhez megtisztítjuk, kimagozzuk az avokádókat, majd a többi összetevővel együtt turmixgépbe rakjuk, és krémesre turmixoljuk. Ennek is sűrű krémnek kell lennie. Ha kész, akkor harmadik rétegként elterítjük a tortaformában. Díszítjük ízlésünk, lehetőségeink és kreativitásunk szerint, majd visszatesszük a hűtőbe, legalább 2 órára. Ezután fogyaszthatjuk, ajándékozhatjuk, dicsekedhetünk vele. :) Váljon egészségetekre, és boldogságotokra ez a remek édesség! J. K. Valentine      

Kendermag tej - recept

2014. október 19. Vegan Spirit 

Kendermag tej - receptA kendermagról már bővebben írtam itt. Most egy egyszerű gyors, és finom receptet osztok meg veled. A kendermag tej receptjét. Az árát tekintve, még a bio kendermagból készült tej literenkénti ára is kijön 350ft-ból. Nem bio kendermag esetén pedig kb 150ft körül van. Rendzseresen elkészítem magamnak ezt a remek, tápláló italt, mert ez az egyik kedvenc növényi tejem. Mondjuk fel kell készülnöd, mert a kendermagnak vagy egy erős, karakteres íze, amit nem tudok semmi máshoz hasonlítani. Számomra kicsit olyan, mintha poros széna ízét érezném. Na de éppen erre találták ki az ízesítést, úgyhogy íme a recept: 1 liter tejhez - turmixgép, vagy botmixer. - szűréshez zokni, harisnya, vagy gézlap. - 100-150g nyers kendermag 6-8 órára beáztatva (lehetőleg bio) - 1 liter tisztított víz - egy csipet só - 5-10 szem aszalatlan datolya édesítéshez (ízlés szerint) - 1 banán (elhagyható) A kendermagot, mint minden magot, fogyasztás előtt fontos áztatni, ugyanis azok az enzimgátlók, melyek tetszhalott állapotban tartják a magokat, csak így távolíthatóak el. Ha nem áztatjuk be az elfogyasztásra szánt magot, akor az enzimgátlók a mi szervezetünkön belül is végzik majd a dolgukat, így az értékes tápanyagok és enzimek nagyrésze kárba vész! Az, hogy mennyi magot használunk a tej elkészítéséhez, egyéni ízlés kérdése. Én jobban szeretem a sűrűbb növényi tejeket, ezért 150 grammot szoktam használni. Áztatás után átmosom a kendermagot, majd a turmixgépbe rakom. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje, majd kb 40-60 másodpercig turmixolom. Ha gyengébb turmixgépünk, vagy botmixerünk van, akkor inkább 2 percig forgassuk, biztos ami biztos. Ezután felöntöm a maradék vízzel, és újabb 1 percig turmixolom. Mikor kész, leszűröm. Én erre a célra vett, fehér pamut zoknit használok, mert jól ki lehet csavarni. Közben elöblítem a turmixkelyhet. Ha leszűrtük, jöhet az ízesítés. A datolyát és a banánt belerakom a turmixgépbe, és felöntöm annyi tejjel, hogy ellepje, majd jól elturmixolom. Végül felöntöm a maradjék tejjel, és 10-15 másodpercig még turmixolom. Én általában kétszerre megiszom az egy litert, de csak heti gyakorisággal készítem el. Ha nem bírsz ennyit meginni egy nap alatt, akkor készíts kissebb adagot. Tárold hűtőben, és 24 órán belül fogyaszd el. Kakaónak is isteni, érdemes kipróbálni! Elkészítheted ZöldElla receptjét is, aki szintén valamelyest az én propagandám hatására készítette el, és írta meg korábban a blogjára. Fogyasztását ajánlom nagy fizikai igénybevétel, esetére, izomtömeg növekedés eléréséhez. Ha étkezés helyett fogyasztunk egy pohárral, akkor fogyáshoz is ideális segítséget nyújt. Ezen felül különösen ajánlom a fehérje mítosz hívőknek, napi többszöri fogyasztását. Fogyaszd boldogsággal földanyánk eme tápláló anyatejét. :) J. K. Valentine

Mákhabos szilva pite

2014. október 15. Nyers konyha 

Mákhabos szilva pite Vasárnap Zöldturmix Fesztivál . Ismét tortát fogok készíteni, valami hasonlót, mint ez a mákhabos szilva pite. A szerencsések, meg is kóstolhatják, de akinek nem jut, íme a recept, így otthon könnyedén elkészítheti :) Mákhabos szilva pite : Alap: 1 bögre ( 2,5 dl) mandula beáztatva 1 bögre kókuszreszelék 1 bögre mazsola beáztatva 1-2 órára 2 citrom reszelt héja 1 mokkás kanál fahéj késhegynyi vanília S késes robotgéppel morzsásra daraboljuk a mandulát, hozzákeverjük a kókuszt a többi hozzávalóval, majd a végén a beáztatott mazsolát is jól összedaraboltatjuk gépünkkel, amíg a masszánk szépen össze áll. Ezt nagy csatos formába öntjük, lenyomkodjuk, kanállal elsimítjuk a felületét. Mákhab: 3 kicsi avokádó 2 banán 1 bögre beáztatott mazsola 1 bögre mák  fél citrom leve  2 citrom reszelt héja 1 evőkanál útifű maghéj S késes gépünkbe dobjuk a banánokat az avokádókkal, eldolgozzuk, majd hozzáadjuk a mazsolát a többi összetevővel együtt a mákot a végére hagyva. Addig aprítjuk, keverjük amíg sima krémet kapunk. Beleöntjük a csatos formánkba, és elsimítjuk a tetejét. Negyedelt szilvával, vagy amilyen gyümölcs megtalálható kézközelben, azzal díszítjük. Fügével is elkészítettem ezt a tortát...

Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon

2014. szeptember 30. Zizi kalandjai 

Vegán baba uzsonna + SkipHop kedvezménykupon Többen kértétek, hogy adjak tippeket milyen ételeket érdemes vagy jó uzsonnára, snacknek pakolni egy majdnem másfél éves babának. Ádi most már szinte ugyanazokat eszi, amelyeket mi is fogyasztunk. Tízórait ritkábban eszik, mert később szokott reggelizni (nem egy koránkelő baba), azonban a délutáni alvás után mindig van egy- vagy többféle finomság, amit megkóstol. Ez függ attól is, hogy otthon vagyunk vagy éppen úton. Ha otthon vagyunk bármilyen étel szóba jöhet, mert minden a rendelkezésünkre áll: kanál, villa, tányér, asztal, stb. Ha úton vagyunk valahova, akkor érdemes olyat csomagolni, amely könnyen fogyasztható, kézzel/­­kanállal ehető, nem maszatol túlzottan, ráadásul finom és egészséges is. Néhány tipp, hogy nálunk mi a menő snack: - szezonális gyümölcsök: alma, narancs, banán, szőlő, avokádó - szezonális zöldségek: répa, sült sütőtök - vegán sajt kockákra vágva - natúr kölesgolyó - Alnatura teljeskiörlésű ropi - almás zab palacsinta - banános palacsinta - cukormentes tripla szezámos keksz - natúr puffasztott rizs Az almát szereti egészben is enni, de vághatjuk szeletekre, kockákra, ha még nehezebben rág a baba. A narancsot többnyire megpucolva, gerezdekre szedve csomagolom el. A banánt és szőlőt önállóan eszi Ádi, az avokádót pedig vihetjük félbe vágva, folpackba csomagolva és kanállal eszi meg a húsát a baba. Ádi a répát simán elrágcsálja, a sült sütőtök pedig szintén kanállal ehető. A vegán sajthoz jól passzol a natúr kölesgolyó vagy a ropi (amely egyébként cukormentes is!). Persze mindez az őszi szezonhoz igazodik, ha nyár lenne, nyilván mást pakolnék uzsonnára. Ami az innivalót tekinti, többnyire vizet vagy almalevet viszünk magunkkal. Szeretem vidám, környezetbarát dolgokba csomagolni az uzsonnát. Beszerezés alatt vannak rozsdamentes acél dobozkák, amelyekbe sok minden tehető. Fontosnak tartom, hogy ha műanyag dolgot használok, akkor azok BPA és PVC mentesek legyenek (erről bővebben írtam itt). A Skip*Hop Magyarországtól lehetőséget kaptunk újabb termékek tesztelésére, olyan termékekére, amelyek az uzsonnáztatást teszik színesebbé, vidámabbá. Uzsonnás táskájuk 13 féle színben (állat formában) kapható. A kis ételtároló táska belseje hőszigetelt, frissen tartja a benne tárolt ételt. Tágas egyterű rekeszében praktikusan helyezhető el a szendvics, gyümölcs, snack vagy ital stb. Belső hálós zsebében evőeszköz, szalvéta is tárolható, ezenkívül beleírhatjuk a gyermekünk nevét. Könnyen tisztítható, nedves ruhával letörölhető, lemosható. Hátizsákként nem használható, csak kézben fogható vagy felakasztható (pl: a babakocsira). A kulacsaik (11 féle színben kapható) BPA-mentesek, ftalát-mentesek, és PVC-mentesek. Minden kulacsban szívószál található, amelyet flip-top kupak véd, így a kulacs nem csöpög. Az üveg és a szívószál is könnyen tisztítható, mosogatógépben mosható. Tartozik hozzá egy extra, pót szívószál is. Ádi nagyon szépen iszik már pohárból, palackból is, de a szívószállal még csak ismerkedik. Tetszik neki, ha buborékot fújok vele a kulacsba vagy a pohárba, tanítom a használatára, de egyelőre még nem a rendeltetésének megfelelően használja. Mindkét termék elnyerte a tetszésünket. Ádi uzsonnáját sokszor a táskámba tettem bele, külön volt minden, a cumisüvegtől kezdve a kis dobozkákig. Az uzsonnás táska maximálisan ki van használva, mindent egy helyre tudok tenni, Ádi pedig imádja hordozgatni, kinyitni, ki- és bepakolni belőle mindent. A kulaccsal pedig egyelőre ismerkedünk, biztos vagyok benne, hogy hamarosan menni fog a szívószállal való ivás. Anya magyaráz, Ádi koncentrál A Skip*Hop elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal Skip*Hop Magyarország és Monkie Az uzsonnás táskát és a kulacsot a {Monkie} biztosította a teszteléshez. A véleményem csakis a sajátom. ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2014. szeptember 29 és 2014. október 10-e között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!  

Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség

2014. szeptember 26. Zöld Avocado 

Egzotikus, trópusi kosárkák: nyers, vegán, minden mentes édesség Mostanában kevés édességet kívánunk, de ha készítek valamit, az elég gyakran nyers, természetes alapanyagokból: gyümölcsökből és dió félékből készül, azaz "élő édesség". Magyarországon, és az egész világon is egyre népszerűbbek az élő ételek, a nyers étkek, a Raw food-ok. Egyre több követője van ennek a táplálkozási formának, ami lényegében azt jelenti, hogy minden, amit esznek, az hőkezelés mentes, feldolgozatlan, naturális. Úgy vélik, hogy a gyümölcsök, zölségek, diófélék, csírák, magok stb., azaz a természetes táplálékok 40 Celsius fok felett elveszítik értékes tápértékük nagy részét. Vannak hőérzékeny vitaminok, ásványi anyagok, melyek 40°C fok felett elpusztulnak. Így minden amit ezek a nyers étkezők fogyasztanak, az "élő", és a maximum a 40°C fok alatti aszalás technológiáját alkalmazzák ételeik elkésztése során. Akit érdekel a téma bővebben is, az keressen rá a neten Lénárt Gitta nevére,  aki az egyik legnépszerűbb szószólója a nyers étkezők táborának ma Magyarországon.   sütésnélküli kókuszos kosárkák Imádom az egzotikus, trópusi gyümölcsöket, és mindent, ami belőlük készül. :-) Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, de kicsit időigényes édességet hoztam nektek. Nem sikerült épp a legszebben, de azért megosztom veletek, mert az íze jó, a külalakon meg még lehet dolgozni. ;-) Viszont annyira finom, és nem lehet abbahagyni az evését, hogy nem akartalak megfosztani titeket az élménytől. A képekben most ne gyönyörködjetek. Inkább készítsétek el ti is, és faljátok a kis mangós, kókuszos, passiógyümölcsös egzotikus kosárkákat. ;-) Akinek pedig szebb külalakban sikerül megörökítenie őket, az küldje el nekem a képeket, én pedig megosztom őket. :-)  MANGÓS, KÓKUSZOS, ÉS PASSIÓGYÜMÖLCSÖS KOSÁRKÁK, avagy Mangó mámor és a két egzotikus barátnője HOZZÁVALÓK:  kb.36 db kosárkához 200 g darált dió, kesu dió, mandula keveréke (többségben legyen benne a dió)120 g magozott datolya, és aszalt szilva (kb. 75% : 25% arányban, azaz kb.90 g datolya és 30 g szilva. De az arány változhat, attól függően mi van otton. ;-) )2 ek kókuszzsír(2 ek chia mag)2 ek víz1 zöld lime kb. 36 adagnyi, 3 féle töltelékhez: mangós: 1 banán + 1 érett mangó + 1/­­4 zöld lime (+1 tk útifűmaghéj)kókuszos: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (konzerves) + 2 dl kókusz reszelék + 1/­­4 zöld limepassiógyümölcsös: 1 banán + 1 dl kókusz tejszín (kenzerves) + 2 db passiógyümölcs + 1/­­4 zöld lime leve (+1 tk útifűmaghéj) Természetesen a töltelékek/­­krémek más gyümölcsökkel is elkészülhetnek. Minden, ami kevésbé lédús jöhet. El tudom képzelni pl.: áfonyával vagy meggyel is. egzotikus kosárkák sütés nélkül ELKÉSZÍTÉS: A töltelékekhez a hozzávalókat a turmix gépbe tesszük, és krémet készítünk belőlük. Külön turmixoljuk a mangós, külön a kókuszos, és külön a passiógyümölcsös tölteléket. (A passió gyümölcsösbe ajánlatos a gyümölcsöt nem a turmix géppel belekevereni, hanem utólag kanállal, és akkor nem turmixolja szét a magokat a gép. Gusztusosabb marad.) A 3 külön tálba kiszedett 3 krémet betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a kosárkákat. A dió, kesu, mandula keveréket porrá őröljük a darálón. A szilvát, datolyát, vizet és zöld lime-ot (hámozás után az egészet) a két késes darálóba tesszük, és lekvárt készítünk belőle. A gép nem fogja szeretni, mert ráragad a késre a lekvár, ezért lassú fokozaton, és szakaszosan, időnként felrázva végezzük a krémesítést. Ha szükséges kevés vizet tehetünk hozzá. A lekvárt és a diós lisztet a chia maggal egyneművé dolgozzuk. Ezt legjobb kézzel végezni. Betesszük a hűtőbe egy fél órára állni a barna tésztát. Miután letelt a fél óra, kivesszük a kosár alapanyagot a hűtőből, és jön a formázás. Több lehetőségünk van. Ha rendelkezünk szilikonos muffin formával a legegyszerűbb, abba nyomkodni kézzel a tésztát, kis kosárkákat formálva. Ha nincs ilyen formánk, akkor elővesszük az alumínium muffin sütőt, meg a muffin papírokat hozzá. Két nagy sütőpapír között laposra nyújtjuk a tésztát. Maximum vastagság, mint egy linzer vastagsága.  Tipp: nincs szükségünk sem gyúródeszkára, sem arra, hogy mindent összelisztezzünk, amikor nyújtjuk a tésztát. Tegyük a tésztát két sütőpapír közé, és sem lisztre nem lesz szükségünk, sem a sodrófát nem kell elmosni utána. :-)    Egy virág alakú nagy méretű linzer szaggatóval virágokat szaggatunk a tésztából, amiket a muffin papírral bélelt muffin sütőbe ejtünk. Lehetőleg középre ejtsük, hogy a kosárnak a szélei körben meglegyenek, hogy meg tudják majd tartani a tölteléket. Ezt folytatjuk, míg el nem fogy a tészta alapanyag.  Ez egy 36 db-os recept, azaz, ha hagyományos muffin sütőnk van, akkor kb.12 db után bajban leszünk, mert megtelik a sütő formánk. Nem gond! ;-)   A muffin papírokat egy magasabb falú tálba tesszük, és úgy töltjük meg a tészta kosárkákkal, hogy kicsit összenyomjuk őket, hogy tartsák egymást. Lehet, hogy nem lesznek túl szépek, és szabályosak, mint a sütő formában, de ha finom, kit érdekel, mennyire aszimmetrikus?! ;-) Miután 1-1 tepsi (12 darabos kör) elkészült, érdemes betenni a fagyasztóba őket, hogy a tésztában található kókuszzsír elkezdjen megdermedni, ezáltal tartást adni a kosárkának. Tehát míg az első 12-es kör a fagyiban fázik, addig elkészítjük a következő 12-est. És így tovább... Kb.10 perc fagyasztás után meg lehet tölteni a kosárkákat a hűtőben található töltelékekkel: mangós, kókuszos és passiógyümölcsös. Miután megtöltöttük őket, irány vissza a hűtőbe, és fogyasztásig ott is maradnak! :-) virágok a muffin sütő formábannyers mangó krém muffin tölteléknekMivel ez egy nyers édesség, ezért a hűtés fontos! Ilyenkor tudnak jól összeállni az alkotó elemek: sűrűsödni a krém, dermedni a kosárka. A legjobb, ha csak másnap eszünk belőle, amit persze nehéz kivárni. :-) Ha van otthon aszaló gépünk, akkor a kosárkákat meg is aszalhatjuk, hogy tuti masszívan álljanak, és biztosan finomabb is a ropogós kosarakkal. A jövőben remélhetőleg lesz majd alkalmam ezt is kipróbálni, de ahhoz előbb kell majd egy aszalógép, na meg persze ahhoz kell, egy nagyobb konyha is! ;-)    Balázs nem édes szájú, de ezekkel az trópusi ízekkel nagy mosolyt csaltam az arcára, és nem tudta abbahagyni a nassolást. Annak ellenére sem, hogy nem lettek szépek a kosárkák, mert nem voltak elég masszívak. egzotikus, trópusi kosárkák sütés nélkül Megjegyzés: Legközelebb vagy több diót teszek a tésztába, vagy nem kosarakat formázok, hanem kis üveg tálkákba teszem őket, és kanalas desszert lesz belőle. A kókuszos krém a kókusz reszeléktől kemény lett, de a mangós és passiógyümölcsös krém krém szerű maradt, amit nem bánok, mert fincsi krémes, viszont a nem merev falú kosárkák fala dőlésnek indult a krém terhe alatt. :-D Így a legjobb a muffin papírból enni őket. Hát igen. Nem vagyok profi. Még kísérletezgetnem kell. Még ha nem is szép, azért nagyon finom lett, és bűntudat nélkül lehet nassolni, mert sem fehér lisztet, sem cukrot, sem semmilyen mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz. Csak amit a természet nekünk adott! ;-) nyers kókusz kosárkák   

Nyers kókuszos-szőlős krémes sütemény

2014. szeptember 24. VegaLife 

Nyers kókuszos-szőlős krémes sütemény Munkahelyi vacsora volt a héten, oda készítettem el ezt a finomságot. Nyers sütit terveztem mindenképp, mert az ott összejött emberek között van, aki nyersen táplálkozik. Másrészt pedig tudom, hogy többekben nyitottság él az egészséges és nyers édességek iránt. Hát, elfogyott mind, nagy örömömre, pedig egy jó nagy tepsivel készítettem. Szerintem, ha tortaformába tesszük ezt a mennyiséget, egy szép nagy tortát kapunk belőle. Szőlőszezon ideje van, készítsük el bátran, nem nehéz, csak egy jó turmixgép kell hozzá! :) (No meg az összetevők...) A recept: Hozzávalók: oolajos magvak o (legalább) 30 dkg otelló szőlő omazsola oútifű maghéj o12 dkg kókuszreszelék ovíz oméz/­­banán okókuszzsír okakaópor vagy karobpor odatolya o folpack   Elkészítés: Az alap: az olajos magvakat jó alaposan megdaráljuk. (Lenmagot, diót használtam leginkább, valamint okosmag őrleményként némi homoktövis és piros szőlő mag őrleményt, de bármi más olajos magot használhatunk, a lényeg, hogy lisztszerű állagra őröljük. A datolyát felaprítjuk, meleg vízbe beáztatjuk, majd ha felpuhult, a vizet leszűrjük róla és gyorsraprító gépben pépesre daráljuk. Ezt hozzákeverjük az olajos mag őrleményhez. Egy kevés vizet adunk még hozzá, majd előveszünk egy tortaformát vagy egy tepsit és folpackkal kibéleljük. Ezután az aljába nyomkodjuk a nyers tésztát. Hűtőbe tesszük. Szőlős krém: Kb. 10 dkg mazsolát meleg vízbe áztatunk, közben a  szőlőt alaposan megmossuk, majd a turmixgép poharába szemezzük. A megpuhult mazsolát is hozzáadjuk. Összeturmixoljuk. Ha nagyobb teljesítményű gépünk van, nem kell vizet tenni hozzá. A szőlőlevet egy szűrőn átszűrjük, így a szőlő és mazsolamagok, a szőlő héja nem kerül bele a süteménybe. Az átszűrt szőlőléhez mennyiségtől függően 2-3, esetleg 4 evőkanál útifű-maghéjat keverünk. Ettől lesz, habos-zselés állaga. Kókuszos krém: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel édesítjük, azt is teszünk hozzá (banánt felkarikázva). Indulhat a turmixolás. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is adunk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Szintén zselés, habos állagot ad neki. Ha a szőlős krémünk zselés lett, elsimítjuk a sütemény alapján, majd rásimítjuk a szőlős habot. A tetejére pedig a következőképpen készítjük el a csokimázat : Folyékony kókuszzsírt kikeverünk karob vagy kakaóporral, mézet és/­­vagy biocsicsóka sűrítményt keverünk hozzá. Ezt a szőlős réteg tetejére simítjuk. Érdemes ezt követően rögtön felszeletelni és utána hűtőbe tenni, hogy dermedjen egy-két órán keresztül.  

Heti mitettem

2014. szeptember 23. Sose mondd, hogy soha 

szept. 16. kedd 6dl zöldturmix (narancs, fejessali), 30 dkg aszalt füge, 80 dkg szőlő, 3 banán, 60 dkg paradicsom, 45 dkg zöld saláta, 3 dkg kesu FUTÁS: 7 km szept.17. szerda 1,2 l zöldturmix (nari, sali) /­­ 10dkg aszalt füge /­­ 80dkg szőlő /­­ 10dkg füge /­­ 4 banán /­­50dkg pari, 15dkg sali, 5 dkg kesu FUTÁS: 8 km szept. 18. csüt. 1l zöldturmix /­­ 1/­­5 kg barack /­­ 20 dkg aszalt füge /­­20 dkg datolya turmix formában /­­ 40 dkg paradicsom 5 dkg kesudió, zöld saláta mindez a Cronometer szerint 2200 kalória FUTÁS: 6,5 km szept 19. péntek 9dl zöldturmix, fél kg nektarin, 6 banán, fél kg paradicsom, 20-30 dkg saláta, kesudió, napraforgómag - 1700 kalória, nem jól sikerült nap ebből a szempontból szept. 20. szombat fél l narilé 20 dkg fejessalival /­­ 1kg szőlő /­­ 3db banán és 10dkg füge/­­ 20dkg datolya turmixolva /­­ 25dkg paradocsim, 20 dkg jégsali és 10dkg kesudió - futás nuku, ma a nap szaladt el, nem én:)

Banán bonbon

2014. szeptember 20. Életkert 

Vendégváró falatkák lehetnek ezek az élő, édes, egészséges finomságok ;) Hozzávalók személyenként: 1 banán 1 kanál Holland kakaópor 1 kanál fahéj-2 kanál puffasztott amaránt (összekeverjük) 1 kanál bio kókuszreszelék A banánt felkarikázzuk,vízbe mártjuk, majd irány a kakaófürdő ;) A következő karika ugorhat a fahéjas amarántos tányérkába, a harmadik pedig a kókuszosba;) Már csak szép sorba […]

Sárgadinnye krémleves

2014. szeptember 14. Életkert 

Sikerült még a piacon isteni cukordinnyét vennem, ez a zöld belű ;) Persze nem attól ilyen zöld, kellett némi rásegítés a lúgosítás miatt :D Hozzávalók 2 személyre: 1 pici zöld belű sárgadinnye 1 banán a krémesség miatt (elhagyható) 1 marék friss spenót 5 dl forrásvíz A hozzávalókat nemes egyszerűséggel összeturmixoljuk ;) Levesbetétnek áztatott diót és […]

Krémes chia tál

2014. szeptember 6. Egy biológus a konyhában 

Krémes chia tál Olvasd el más nyelven: english, espa?ol Hozzávalók – 1 fő 200 ml mandulatej 1 vanília rúd 1 evőkanál chia mag 50 g málna (félig kiolvasztottat használtam) 1 banán Elkészítés 1. Vedd ki a magokat a vaníliarúdból, és keverd össze a mandula tejjel. 2. Add hozzá a chia magot, keverd össze, és hagyd pihenni 15-20 percig -, hogy a gél állagot elérje. 3. Vágjuk a banánt, és keverjük össze málnával. 4. Amikor a tej állaga géles -turmixold össze a gyümölcsökkel és már reggelizhetsz is!

Vegán cukormentes tripla szezámos keksz

2014. augusztus 23. Zizi kalandjai 

Vegán cukormentes tripla szezámos keksz Ez a keksz igazából baba keksznek indult, vagyis Ádinak akartam végre kekszet sütni, mert még sohasem evett. Tudtam, hogy vegán és cukormentes lesz és valószínűleg kerül majd bele banán, de a többi hozzávalót még nem sejtettem mi lesz. Néhány hete belefutottam a szezámlisztbe és kitaláltam, hogy ezzel fogom gazdagítani a kekszet. Isteni magának a lisztnek az illata, de amikor összekevertem a többi hozzávalóval, majd a kekszek a sütőbe kerültek, mennyei illatok járták be a lakást. A szezámlisztnek magas a fehérjetartalma, így kiváló vegetáriánusok és vegánok számára. Ezenkívül magas a vas, a magnézium, a kálcium és a cink tartalma is. Kiváló sűrítésre is, én azonban sokkal inkább tudom elképzelni sütikben, mint, amilyen ez a keksz is. A szezámliszten kívül került a kekszbe tahini (ha nem kaptok, saját magatok is készíthettek tahinit), valamint a tetejére szórtam szezámmagot, szóval ez egy fullos szezámos keksz lett. Ha nem juttok szezámliszthez, helyettesíthetitek zab- vagy hajdinaliszttel. A kókuszolaj és a tahini miatt ez egy puha keksz, de úgy gondolom, hogy babának a legmegfelelőbb az állaga és nem baj, hogy nem ropogós. Igazából három banánt tettem volna bele, hogy még egy kicsit édesebb legyen – így a felnőtt ízérzékhez jobban alkalmazkodott volna -, de csak kettő volt itthon. Aki édesebben szeretné fogyasztani, az mindenképpen három banánt tegyen bele! Vegán cukormentes tripla szezámos keksz Hozzávalók kb. 18-20 db-hoz: - 2 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 60 g kókuszolaj - 50 g szezámliszt - 50 g tönköly fehérliszt - 5 evőkanál rizstej - 1 evőkanál tahini - 2 teáskanál szódabikarbóna - 1 vaníliarúd kikapart magjai - pici csipet só - szezámmag Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: szezámliszt, fehérliszt, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük össze a pépesre tört banánokat a kókuszolajjal, a rizstejjel, tahinivel és vaníliával. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Puha, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és szórjuk meg a tetejüket szezámmaggal. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ádi is jóváhagyja a kekszet

Szilvafagyi, otthon, 4 összetevőből!

2014. augusztus 19. Gréta konyhája 

Szilvafagyi, otthon, 4 összetevőből!Hozzávalók: 2 bögre magozott negyedelt szilva (4 órán át mélyhűtőben tartva) 1 szeletelt fagyott banán 2 ek agavé szirup 1 doboz kókuszkrém, vagy sűrű kókusztej (egy éjszakán át hűtőben tartva) A hozzávalókat egy erős turmixgépbe tesszük, vagy ahogy én most, csigás présgépbe helyeztem, a gyümölcsöket beledobáltam a fenti lyukon, és kész fagyit kaptam. A masszát összeturmixoltam még egyszer a kókuszkrémmel és az agavé sziruppal, mélyhűtőbe helyeztem 3 órára, félóránként egy spatulával átkevergettem. Egyszerű, és nagyszerű, kedvünk szerint bármilyen gyümölccsel variálható. Jó étvágyat!

Esküvői torta "nyers" /Raw wedding cake

2014. augusztus 5. Nyers konyha 

Esküvői torta Barátaink esküvőjére készítettem ezt a tortát. Mivel emeletes torta, így most ez nem lett annyira krémes, viszont a sok magtól stabil lett a szerkezete, és még belső megerősítés, rögzítések nélkül is bírta az alsó szint a felsők súlyát. Valahogy nem volt számomra szimpatikus, hogy műanyag rudakkal, vagy valami hasonlóval stabilizáljam . A külső kókuszos krém valami isteni lett, nem kentem olyan vastagon a tortára, így még maradt is belőle 1-2 deciliternyi amit elkanalazgattunk :) A torta belsejébe tett gyümölcskrém variálható a szezonnak megfelelően... Esküvői torta ,, nyers Piskóta: 200 gramm napraforgó 400 gramm kókuszdara 100 gramm lenmag 500 gramm mazsola 6 citrom reszelt héja fahéj 7-8 evőkanál kakaópor 400 gramm mandula néhány evőkanál útifű maghéj ha kell süríteni A kókuszdarát és a lenmagot turmixgéppel lisztesre őröltem. A napraforgót és mandulát s -késes robotgéppel aprítottam. Mazsolát beáztattam, a vizét leöntöttem és a reszelt citromhéjjal turmixoltam. A magokat elkevertem a fahéjjal és kakaóporral, majd megédesítettem a turmixolt mazsolával. Ha jól dolgoztunk a massza szépen összeáll, összeragad. Ha túl nedves, lehet süríteni útifű maghéjjal vagy kókusszal. Érdemes megkóstolni elég édes-e, kell-e még hozzá fahéj vagy kakaópor ? Ha készen vagyunk csatos formákba nyomkodjuk úgy, hogy az oldalán is legyen a formának tészta. Erre teszünk gyümölcsöket. Nálam az alsó réteg simán banán volt. Rátettem a banánokat, és villával elnyomkodtam, fahéjjal megszórtam. Erre jött egy réteg ,,piskóta, tehát magos réteg, majd következett a sárgabarackos krém. Ebbe almát aprítottam és sárgabarackot vágtam, málnával megbolondítottam, steviával és vaníliával ízesítettem, útifűmaghéjjal sürítettem. A töltelékre ismét jött a magos rész. Az alsó nagy csatos tortára rátettem a kis csatos formát, majd ismételtem az előbb leírt folyamatot. Erre egy még kisebb torta jött. Krém: 2x 200 gramm kókuszreszelék 12 dl cocomas kókuszkrém 200 gramm kesudió 3 evőkanál kókuszzsír stevia ízlés szerint, vagy egyéb édesítő ami nem színezi el a krémet... A kókuszt turmixgépben liszté őröltem. A kesudiót beáztattam, majd a vizet leöntve róla, a kesudiókat a kókuszkrémmel és kókuszzsírral megturmixoltam. Mindent egy edénybe öntöttem elkevertem és édesítettem. A krémet a tortára kentem, hűtőbe téve szépen megdermedt. Szalaggal és virágokkal díszítettem.

Zöld “capuccino”

2014. július 27. Életkert 

Végre megtaláltam a reggeli kávé alternatíváját!! Imádni valóan finom, frissít és élénkít! Ráadásul, az a mellékhatása sincs meg, mint a kávénak, hogy néhány óra elteltével leszedál. Ettől friss vagy és üde ;)Ugye milyen gyönyörű? ? ? ? Hozzávalók a zöld léhez: 4-5 spenótlevél 1 maroknyi lucernalevél 1 csokor sárgarépalevél 1 banán 2 őszibarack ( Ezt […]

Utazás külföldre (vegán étrenden lévő) kisbabával

2014. július 17. Zizi kalandjai 

Utazás külföldre (vegán étrenden lévő) kisbabával Összegyűjtöttem néhány dolgot, amiket az utazás során tanultunk, tapasztaltunk vagy bevált számunkra egy kisbabával történő utazás alatt. A londoni utat a 13 hónapos kisfiunkkal, Ádámmal csináltuk, aki vegán étrenden van és két-három alkalommal (reggel, este és éjszaka) még szopizik (a blog bejegyzést korábban kezdtem el írni, azóta már csak egyszer van szoptatás, reggelente!). Remélem hasznos lesz számtokra a leírt néhány információ. Ha van saját tapasztalatotok, amit feltétlen szeretnétek megosztani, azt írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, így mindannyian tudunk tanulni belőle. 1. Legyünk rugalmasak! Ez az első és legfontosabb szabály: RUGALMASSÁG! Természetesen szerettem volna mindent kipipálni a listámról, amit felírtam magamnak, hogy hova menjünk el feltétlenül, de az élet közbeszólt, így inkább lazábbra vettük a gyeplőt, mint, hogy rohanjunk egyik helyről a másikra, plusz ugye figyelembe kellett vennünk egy 13 hónapos igényeit is, akiről érdemes tudni, hogy az egész út alatt (repülés, városnézés, shopping, stb.) mintagyerekként viselkedett. Jó pár tervezett helyre azért eljutottunk, meg olyanokra is, amelyekre az út során bukkantunk. A napi ritmusunkat megtartottuk, de nyilván ebéd után nem rohantunk haza, hogy Ádi aludni tudjon, hanem aludt inkább a babakocsiban, amíg mi nézelődtünk vagy leültünk egy bambira valahol. A napok eléggé elhúzódtak, az egy órás időeltolódás sokat számított, meg az is, hogy északabbra voltunk, este 9 órakor még sütött a nap, így mindennap későn fektettük le Ádit. Úgy voltunk vele, hogy nyaralás alatt ez megengedhető, ha hazaérünk, majd visszaállunk az eredeti fektetési időpontra. Néhány napra szükség volt rá, de utána helyreállt a rend és azóta a szokásos időben fekszik Ádi. 2. Válasszunk gyerekbarát szállást! Olyan helyet kerestünk, ami közel van a konferencia helyszínéhez, így napközben is láthattam Ádit, mert I. be tudta hozni. Először hotelre gondoltunk, de aztán az AirBnB-n böngészve találtunk egy családot, akik azon a környéken laknak, ahol a konferencia is volt, így írtunk nekik. Kiderült, hogy két kisgyerekük van, nagyon szimpatikusnak találtuk az egész családot, így elhatároztuk, hogy hozzájuk megyünk. Mindenképpen jó döntés volt, mert náluk a kisgyerekek miatt volt etetőszék, kiságy, mosógép, szárítógép, játékok, stb. – amelyek a mi rendelkezésünkre is álltak és nagyon megkönnyítették a mindennapjainkat. Nem beszélve a család hatalmas konyhájáról (sok-sok plusz pont részemről ), a jó környékről (sok park, játszótér a közelben) és hogy egy angol család személyében nagyon kedves barátokra találtunk. 3. Vigyük a babakocsit és a hordozót is! Igen, mindkettőre szükség van! Pont az utazás előtt két nappal egy “apróbb baleset” történt az esernyőre csukható babakocsinkkal, így gyors körbe telefonálás után kiderült, hogy az egyik család kölcsön tudja adni a babakocsiját. A becsekkoláskor rárakják a szalagot, de a babakocsit vihetjük egészen a repülőgépig, akkor kell leadni és berakják a csomagtérbe. Érkezéskor pedig a táskákkal, bőröndökkel együtt a forgó szalagra pakolják. A babakocsiban nagyon jókat aludt Ádi délutánonként, plusz sok csomag ráakasztható, így nem kell cipekednünk. A hordozót is használtuk néhányszor (nekünk Ergo Baby van), főleg, ha Ádi igényelte, hogy egy kicsit karban tartva vigyük, könnyebb volt a hordozóba beletenni és úgy vinni. Ugye magasabbról szemléli a világot a hordozóból, szóval változatosság szempontjából is jó néha a babakocsit hordozóra cserélni. 4. Használjuk ki, hogy babával utazunk! Volt néhány hely, ahol nem akartuk kivárni a hosszú sort (pl. Gatwick reptéren érkezés, útlevél ellenőrzés), így előre mentünk és megkérdeztük, hogy a babával soron kívül mehetnénk-e. Természetesen előre engedtek minket, így nagyon sok időt (és esetleg hisztit is ) megspóroltunk magunknak. Ezután igyekeztük kihasználni az ilyen szituációkat. Az esetek 98%-ban mindig előre kerültünk és volt olyan is, hogy szóltak nekünk, hogy máshol álljunk sorba, ami külön gyerekeseknek van fenntartva, így gyorsabban sorra kerülhetünk. 5. Étkezés Néhány dolgot vittünk magunkkal, mert noha Londonba utaztunk, ahol elég könnyen tud egy vegetáriánus/­­vegán étkezni, azért babával nem olyan könnyű mindent megoldani. Reggeli Mi felnőttek kibírtuk volna az első kávézóig, reggeliző helyig egy pohár vízzel is, de nyilván Ádival nehéz lett volna megértenem, hogy az első legközelebbi helyen reggelizünk. Abban sem voltam azért biztos, hogy minden ilyen helyen van növényi tej, stb., így jobbnak láttam, hogy a reggelit otthon intézzük el. Kis tasakokba csomagoltam a napi tönkölydara vagy zabpehely adagokat (fahéjjal fűszerezve), így nem vittünk felesleges mennyiséget és azonnal tudtuk lábasba tenni. Rizstejből kis dobozosokat vittünk, mert az egy literes nem biztos, hogy elállt volna a hűtőben egy hétig, így egyszerűbb volt a kis dobozosokat használni. Ha éppen nem használtuk fel a teljes adagot, akkor a másnapi kásába még jó volt. Vittünk bio almát is a reggeli kásákhoz minden napra egyet, ehhez persze kellett a baba reszelő. Vittünk cumisüveget, előkét, kistányért és evőeszközöket, valamint a Philips Avent poharaiból néhány darabot, amibe jól lehet pakolni kölesgolyót, áfonyát, stb. Szóval minden reggel teli pocival indultunk útnak. Ebéd, vacsora, snack Az első néhány napra vittünk magunkkal bio babaételt is, arra az esetre, ha éppen ebédidőben nem vagyunk olyan helyen, ahol ebédelni tudunk, akkor Ádinak legyen azonnal ennivalója. Ezeket meg is ette szépen lassan, így csökkent a bőrönd súlya, lehetett vásárolni a helyére! A Whole Foods Market gyakran látogatott hellyé vált, a frissen facsart zöldség- és gyümölcsleveit mindennap itta Ádi, ezenkívül minden gyerek kap egy ingyen gyümölcsöt (banán, alma, narancs) ajándékba, ha a szülők vásárolnak valamit. A Borough Market-on volt elég sok lehetőség vegetáriánus és vegán ételt enni, így az egyik ebédet ott oldottuk meg, a földre leülve dobozkákból fa evőeszközzel toltuk a finom falatokat. Ádi is élvezte nagyon. Egyik nap pedig piknikeztünk a Kensington Gardenben. Nem csináltunk belőle problémát (és itt jön be az első pont: rugalmasság), ha Ádi nem evett főtt (vagy lehet, hogy főtt volt, csak nem meleg) ételt egy nap, a lényeg az volt, hogy jól lakjon finom tápláló ételekkel. Az avokádó elég olcsó és jó minőségű, így sokszor evett vacsorára avokádót teljeskiörlésű kenyérrel. Rengeteg gyümölcsöt evett napközben, volt, hogy betolt 200 gramm áfonyát vagy málnát és persze elmaradhatatlan volt – a szülők számára is életmentő – kölesgolyó, amit bármikor be tudtunk vetni, ha kezdett nyűgös vagy éhes lenni. Szintén itthonról vittem kölest, amit egyik nap meg is főztünk vacsorára neki. A konferencián kaptam egy bio konzerv levest – tudom, konzerv levest adok a gyereknek? De ez bio és az összetevőit illetően csak zöldség, rizs, víz, só és fűszerek voltak benne. Jó sűrű volt, szóval inkább főzelékszerű és jól passzolt a köleshez. Nemcsak Ádinak ízlett, hanem nekünk is. 6. Gyerekbarát helyek Londonban A legtöbb helyen van etetőszék, néhány helyen pedig még extrát is adnak, ha babával, gyerekkel érkezünk. Megemlítem Jamie Oliver Recipease nevű főzőiskoláját-éttermét. Ádi kapott színezőt zsírkrétákkal, színes ceruzákkal. Noha ő még kicsi az ilyenhez, az én segítségemmel nagyon élvezte a színezést (és a zsírkréták földre dobálását ). Sajnos itt pelenkázó nem volt. A Pret A Manger nevű kávézó láncolat viszont teljesen meglepett, különbözik a többi hasonló kávézó láncolattól. Az egyik üzletükben találkoztunk egy magyar fiúval, Gáborral, aki már menedzser és őt faggattam a kávézóról. Kiderült, hogy szinte minden üzletükhöz tartozik saját konyha és helyben készítik el az ételeket, így frissen kerülnek ki a polcra. A kávé és a tea tényleg bio minősítésű. A sütemények is háziak, egy néni készíti – most már nem a konyhájában, hanem az üzemében – csak és kizárólag a Pret A Manger részére. Van pelenkázójuk és ezenkívül a gyerekek ingyen kapnak babyccino-t, ez olyan baba cappuccino féle, természetesen kizárólag habosított tej (növényi tejből is lehet kérni!!!) egy vékony csík kakaóporral meghintve. Ádinak nagyon ízlett. 7. Repülés Olyan járatot kerestünk, ami nem túl korán és nem is túl későn este indul, érkezik, így kényelmesen a napi rutinba iktattuk a repülést. Kicsit izgultunk, hogy Ádi hogyan fogja magát érezni fel- és leszálláskor, de igazából meg se kottyant neki. Nem tudjuk, hogy mit érzékelt belőle, noha mondtuk neki, hogy fent vagyunk a levegőben, egy repülőn, amit ő imád nézni lentről a homokozóból. Több hasonló korú babával utaztunk oda- és visszafele is, így láttuk, hogy mindegyikőjüknél az első 20-30 perc nyugis, utána kezdődik a mocoroghatnék. Vittünk enni- és innivalót, amivel le lehetett kötni újra néhány percre, majd jött a sétálás, szemügyre vettük az összes nyomógombot és, ha már nagyon unalmas volt minden, akkor anya elővarázsolt egy új apró játékot. Az utazás előtt vettem néhány apróságot (könyv, baba puzzle, stb.), amik nem helyfoglalóak és az újdonság varázsával hatnak és segítségükkel újabb 10-15 perc nyugalom nyerhető. Egyébként, ahogy a bejegyzés elején is írtam, Ádi nagyon jó fiú volt, szóval az első nagy utazásunk mindenképpen pozitív élmény… bátran nézünk elébe a következőknek! Várom a ti tapasztalataitokat, ötleteiteket! Írjátok meg kommentben, ha tudjátok a tutit! ***** Majmos előke és kistányér: Monkie.

EisBar in Düsseldorf

2014. július 4. Deutschland is(s)t vegan 

EisBar in DüsseldorfAls ich kürzlich in Düsseldorf war, kam ich zufällig an der EisBar vorbei. An der Glastür stand was von veganen Brownies und Banana Bread, das hat mich neugierig gemacht. Dass es sich um eine kleine süße Eisdiele handelt, war auf den ersten Blick ersichtlich, also wollte ich auch wissen, ob es auch veganes Eis gibt und tatsächlich ist das der Fall. An jenem Tag habe ich Soja-Vanille und Maracuja-Guave probiert, es gab aber noch zwei weitere Geschmacksrichtungen ohne tierische Zutaten. Besonders habe ich mich darüber gefreut, dass es auch eine Sorte veganes Milcheis gab und nicht nur Obst-Sorbets. Sogar das Waffelhörnchen ist vegan! Die Sorten variieren ständig, ebenso die Backwaren. Es lohnt sich also auf jeden Fall, mal vorbei zu schauen.   EisBar Friedrichstr. 8 40217 Düsseldorf www..facebook.com/­­eisbar.dus Öffnungszeiten: Mo – Sa 12.00 - 19.00 Uhr

A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London

2014. június 22. Zizi kalandjai 

A mennyország kapujában: Whole Foods Market – London A Whole Foods Market-ról már elég régóta tudok, főleg amerikai blogokat böngészve jutott el hozzám a híre. Az USA-n és Kanadán kívül Angliában van egyedül Európában üzletük (pontosan 9 db, ebből 7 db Londonban). Az út előtt elterveztem, hogy legalább az egyikbe feltétlen el szeretnék menni és ki is szúrtam, hogy a szállásunk és a konferencia helyszíne közelében van egy üzletük. Bíztam benne, hogy egy ilyen kaliberű üzletben biztosan fogunk Ádinak találni jó minőségű vegán ételeket. Először I. ment el Ádival a Clapham Junction közelében lévő Whole Foods-ba, ahol az üzleten kívül kis kávézó, étkezde is üzemel. A frissen készített zöldség- és gyümölcsleveik Ádi nagy kedvencei lettek. Kiderült, hogy a gyerekeknek mindig jár ingyen gyümölcs, lehetett választani zöldalma, banán és narancs közül (ez mindegyik üzletben működik). Természetesen minden bio, fair trade vagy helyi termelésből származik; fel vannak tüntetve a termékeken, hogy melyek felelnek meg a vegán vagy a gluténmentes, stb. diétának. Egyik nap a szállásadónk javasolta, hogy menjünk el a Whole Foods legnagyobb üzletébe (amely egyben a világ legnagyobb Whole Foods üzlete!!!), amely a Kensington High Street-en található. Mondta, hogy hegyekben állnak a bio zöldségek, gyümölcsök és meg fogok őrülni a látványtól, mert ez egy valóságos “food porn” hely! Hát igaza lett… úgy tobzódtam, mint egy ötéves kisgyerek a csokoládéboltban. Nem bírtam betelni a látvánnyal… majdnem fel kellett locsolni, mert az ájulás kerülgetett. Nekem egy ilyen hely, tényleg a mennyországot jelenti. Vigyázat! Fotókban nagyon gazdag bejegyzés következik! Három emeletes; természetesen van mozgólépcső, lift, így babakocsival is könnyen tudunk közlekedni mindhárom szint között (a legfelső szinten vannak a mellékhelyiségek, pelenkázó). A földszinten található a pékáru, sajtok, húsok, kekszek, savanyúságok, friss saláta bár, friss készétel bár – bármilyen ebédet/­­vacsorát össze tudsz magadnak gyorsan rakni, akár nyerset, akár vegánt, akár húsosat szeretnél, vagy éppen friss kókuszvizet szeretnél inni, ezenkívül van friss juice bár és kávézó. Hatalmas konyha működhet a háttérben, ahol főzhetnek, süthetnek folyamatosan, hogy a vevőknek MINDEN igénye ki legyen elégítve. Ezenkívül a sajt részleg közelébe tették a borokat (+ egyéb alkohol, italok), és egy kis borbárt is. Az “alagsorban” található a friss zöldség, gyümölcs részleg, tojás, tejtermékek, a világ összes magja, gabonája, fűszere, olaja megvásárolható itt előre kiadagolva vagy általunk bedobozolva, ahogyan szeretnénk. A legmenőbb, hogy van egy hatalmas robotgépük, amelyikbe berakhatom az általam kiválasztott magot (pisztácia, kesudió, mandula, stb.) és néhány perc alatt elkészíti nekem a magból a vajat. Sőt, ha jól emlékszem, még lisztet is lehet készíteni, darálni, vagyis, ha friss mandulalisztre van szükségünk, akkor azt helyben megcsinálhatjuk. Persze vannak édességek, nasik, konyhai eszközök, bio kozmetikai termékek (van lehetőség kozmetikai kezelésre, masszázsra, manikűrre!!!), gyerek részleg (ruhák, természetes anyagokból készült játékok, stb.), könyvek (roskadásig vegetáriánus, vegán szakácskönyvekkel). Az első emelet pedig az éttermeké: pizza, tészta, mexikói, japán konyha, salátabár, stb. Igazából itt csak gyorsan körbementünk, de nem is néztük meg tüzetesen, mert mi a piknikezést választottuk, vagyis a földszinten vettünk mindenféle finomságot, amelyet aztán a közelben lévő Kensington Gardens (plusz Kensington Palace) hatalmas parkjában (ez már a Hyde Park egy része) piknikezve fogyasztottunk el. Ha Londonban jártok, ne hagyjátok ki a Whole Foods Market-ot! Életre szóló élmény lesz, azt garantálom! Már tervezem a következő visszatérést! Whole Foods Market – Kensington 63-97 Kensington High Street The Barkers Building London W8 5SE http:/­­/­­www.wholefoodsmarket.com/­­stores/­­kensington Nyitvatartás: Hétfőtől Szombatig 8am – 10pm (éttermek 30 perccel az üzlet zárása előtt zárnak) Vasárnap fölszinti rész 11am – 6pm, alagsor 12pm – 6pm, éttermek 10am – 5:30pm

Csokis-meggy smoothie

2014. június 21. Éltető ételek 

Csokis-meggy smoothieSzerintem remek párosítás az édes és a savanyú. Emellé még egy kicsit keserű is, na az aztán az ízorgia. Itt pont ezek érvényesülnek. Most itt a meggyszezon, ne hagyjuk ki ezt a receptet! A banán szerintem elég édes, nincs szükség külön édesítésre. Hozzávalók (1 adag) - 1 banán - 1 marék magozott meggy - kb. 1 dl víz - 1 evőkanál kakaópor - 1 késhegynyi vaníliapor Elkészítés: - Tegyünk turmixba mindent, a meggy kivételével. Azt csak a végén tegyük hozzá, hogy még egy csöppet darabos maradjon. Ennyi... Uzsonnára a gyerekek is imádni fogják...

Hajdinás pancake házi baracklekvárral

2014. június 19. Éltető ételek 

Hajdinás pancake házi baracklekvárralReggelire mindig gluténmentes ételt adok a gyerekeimnek, és a párom is előszeretettel szereti ezeket. Én többnyire gyümölcsöt reggelizek csak. Szóval ez a palacsinta nagyon egyszerűen elkészíthető, és nemcsak reggelire finom ám. Hozzávalók: - 1 banán - 2 dl mandulatej - 10 dkg hajdinaliszt - késhegynyi szódabikarbóna - 1 teáskanál fahéj - 1 teáskanál vanília - csipet só A hozzávalókból sűrű palacsintatésztát készítünk. 1 evőkanál mennyiséget forró palacsintasütőbe teszünk, és mindkét oldalát megsütjük. (Tegyünk alá egy kis kókuszolajat). Házi baracklekvárral, vagy akár kakaóporral, házi nutellával nagyon finom.

Cseresznyés-barackos csokis pohárkrém

2014. június 14. Éltető ételek 

Cseresznyés-barackos csokis pohárkrémDélutáni nasira nincs jobb és egyszerűbb egy ilyen pohárkrémnél. Sok sok gyümölcsre van szükség, melyeket kedvünk szerint variálhatunk. A krémek között egy kis kókuszos morzsa is van, mely kellemesen ropogóssá teszi azt. Hozzávalók (5 adag): Kókuszos morzsa: - 15 dkg áztatott, szárított mandula - 5 dkg kókuszreszelék - 5 dkg méz - 5 dkg hajdinacsíra - 1 evőkanál mandulakrém/­­mogyorókrém - pár csepp citromolaj - vanília Csokis avokádókrém: - 1 nagy érett avokádó - 2 érett banán - vanília - méz ízlés szerint Gyümölcskrém - 50 dkg őszibarack - 20 dkg cseresznye - 1 evőkanál útifűmaghéj - fahéj, vanília Tetejére: cseresznye, csokiforgács - Készítsük el a morzsát. A hajdinacsírát a végén keverjük hozzá. - A csokis avokádókrémnek is csak egy botmixer kell.  - A barackot hámozzuk meg, és turmixoljuk össze. A cseresznyét kis darabokra vágjuk, és hozzákeverjük. - Egy pohárba tegyünk 1 evőkanál morzsát, rá 1-1 evőkanál csokikrémet és barackrémet. Ezt ismételjük addig, míg minden elfogy. - A tetejére kis darabokra vágott cseresznye kerül, és egy kis csokiforgács.

Chia magos cukormentes eperdzsem

2014. május 21. Zizi kalandjai 

Chia magos cukormentes eperdzsem Nagy érdeklődésre tett szert a Facebookra kitett ma délutáni fotó, mely szerint ki kellett találnotok, hogy mi a különleges hozzávaló a dzsemben. Ennyi kommentet még soha nem kaptam annak ellenére is, hogy csak annyit ígértem, hogy az első helyesen tippelő kap tőlem valamit ajándékba. Egy ilyen saját logóval ellátott textil bevásárlótáskát, ami szuper jól jön, ha piacra indulunk bevásárolni. Köszönöm még egyszer, hogy ilyen sokan játszottatok és ígérem lesz még ilyen! Erről jut eszembe, ne feledkezzetek meg a nyereményjátékról sem, ami a blogomon fut (május 25-ig játszhattok!). Szóval eper és befőzés, vagyis dzsem készítés. Ez volt a harmadik próbálkozásom lekvár készítés terén. Egyszer csináltam narancslekvárt, meg korábban eperből egy másik fajtát. Jól sikerült mindkettő. Szeretnék több házilag készített lekvárt, dzsemet, lecsót, savanyúságot eltenni, de hely híján ez most nem megoldható, szóval mindig csak kis mennyiséget csinálok, amit gyorsan el tudunk fogyasztani. Ráadásul ez az eperdzsem nem is áll el sokáig, mert nincsen benne cukor, ami tartósítaná. Helyette viszont van benne chia mag! Hoppá! Ugye? Pedig milyen egyértelmű, hiszen köztudott, hogy zselésítő funkciót is produkál ez az apró magocska. Én többnyire tojás helyettesítésére használom (ugyanúgy, mint a lenmagot) vegán süteményekben, ételekben, de már pudingot is készítettem belőle. A recept nem az én fejemből ugrott ki, hanem egy kanadai lány, Angela fejéből, bár lehet, hogy más is használt már chia magot dzsem készítésére, de én az ő szakácskönyvében találtam, amit nemrég rendeltem és a héten hozta haza egy barátunk a nagy Ámerikából. A “The Oh She Glows Cookbook” egy csodálatos vegán szakácskönyv, tele szuper receptekkel, gyönyörű fotókkal és inspiráló ötletekkel. Ez egy kicsi mennyiség, összesen kb. 250-300 ml dzsem lesz belőle, de az eperszezon tart még egy darabig, szóval, ha ízlik, készíthetünk belőle újabb adagot… akár duplázva a mennyiségeket. Próbáljátok ki, mert finom és gyorsan készen van! Chia magos cukormentes eperdzsem Hozzávalók 250-300 ml-hez: - 3 bögre eper, kicsumázva - 3 evőkanál juharszirup (ha nagyon érett, édes epreket használunk, ez el is hagyható) - 2 evőkanál chia mag - 1/­­2 vaníliarúd kikapart magjai (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy közepes lábasban keverjük össze az epreket a juharsziruppal és magasabb lángon kezdjük el főzni, alkalmanként keverjük meg. Ha felforrt, vegyük takarékra a lángot és villával törjük össze az eperszemeket. Keverjük bele a chia magot és takarékon főzzük tovább kb. 20 percig, amíg besűrűsödik. A végén adjuk hozzá a vaníliát, keverjük jól el és töltsük fertőtlenített üvegbe. Állítólag egy-két hétig áll el hűtőben tartva és közben egyre sűrűbbé válik. Mi egyből teszteltük: natúr puffasztott rizsszeletre mandulavajat kentünk és rá jöhetett a dzsem. Hajaj! Új kedvenc reggeli a láthatáron!

Kókuszlisztes hajdina palacsinta – forró, piros gyümölcsös öntettel

2014. május 4. Fittanyuka 

Kókuszlisztes hajdina palacsinta – forró, piros gyümölcsös öntettel   A hajdinalisztes palacsintámat tovább fejlesztettem, egy kevés kókuszliszttel társítottam és így lazább, könnyebb lett, karakteres íze is finomodott. A titka, hogy kis méretű palacsintákat süssünk, így könnyedén megfordíthatjuk, egy mozdulattal, nem fog szétesni. Frissen, ropogósan tálaljuk a forró öntettel. Hozzávalók: 6-8 db palacsinta 200 g hajdina liszt 200 g kókusz liszt 400 ml víz vagy rizstej 1 evőkanál steviol szirup vagy xilit csipet só késhegynyi őrölt bourbon vanília Kókusz olaj a sütéshez   Öntet: 250 g vegyes erdei gyümölcsök: málna, eper, szeder, ribizli 1 evőkanál xilit vagy méz késhegynyi őrölt fahéj 1/­­2 citrom leve A palacsintához a liszteket, vizet összekeverjük és palacsinta sütő edényben egyenként kisütjük a forró kókusz olajon. Egy fél merőkanálnyi mennyiség elég, hogy kis méretű palacsintákat kapjunk. Ha sűrűsödik akkor kevés vízzel hígitjuk, az állaga palacsinta tészta sűrűség kell, hogy legyen. Az öntethez a gyümölcsöket felforraljuk a xilittel, citromlével, fahéjjal és tálaláskor ráöntjük a palacsintánkra. Gyors, gluténmentes desszert vagy reggeli.    

Fruit Fiesta

2014. május 1. Manjula's kitchen 

Recipe submitted by Megha Sharma Seasonal fruit such as cantaloupe, mango and grapes tastes even more refreshing splashed with a flavorful honey-lime-mint dressing for a sweet fruit salad. A simply elegant fruit salad paired with sweet yoghurt and tangy honey- lemon-mint dressing makes it a refreshing treat on its own. Ingredients: Fruits - Pineapple chunks - Orange segments - Halved fresh strawberries - Seedless black and green grapes - Cantaloupe chunks - Banana sliced - Kiwi sliced - Mango Cubed Dressing - 1/­­2 fresh lemon juice - 1/­­2 orange juice - 1/­­2 cup honey - Fresh mint leaves washed and crushed Yoghurt Whip - 1 Cup Yoghurt - 1 spoon Cardamom powder - 2-3 spoon powdered sugar (optional) Method - In a big bowl add all fruit, and mix well - To make dressing whisk lemon juice, orange juice, crushed mint leaves and honey together in a small bowl and drizzle over the fruit mixture and toss to coat - Take yoghurt in a bowl and add cardamom powder and powder sugar (optional) mix it well - Now take a bowl and add a layer of fruits then a layer of yoghurt whip and then another layer of fruits and yoghurt whip - Add final layer of fruits and garnish it with mint leaves - Refrigerate 1 hour before serving. And your Fruit Fiesta is ready! This is a good summer dessert which is useful in fasting or simply as an after meal dessert. Not only is this recipe delicious but also very nutritious and everyone will simply love it. Related RecipesMelon Medley Salad with Citrus-Ginger DressingFruit ChaatBeet salad with Mango dressingSlice SaladArugula And Melon SaladTropical Spring Salad with Mango Orange DressingKidney Beans Salad with Minty Yogurt DressingBean Sprouts Salad Spring RollRefreshing Spring Fruit SaladFruit Cream

Az első születésnapi torta

2014. május 1. Zizi kalandjai 

Az első születésnapi torta Mérföldkő! Amikor egy évvel ezelőtt az első hetekben a szoptatás nehézségeivel küzdöttünk, akkor nagyon távolinak tűnt az első születésnap. Aztán pikk-pakk, álmodtunk egyet és felébredtünk Ádi első születésnapján. Ilyen gyorsan eltelt az első év! Természetesen voltak nehezebb napok és könnyebbek, néha könnyekkel, de többnyire sok-sok mosollyal, kacagással, hahotázással. Utaztunk együtt hármasban sokat – egyelőre Magyarországon -, az esetek többségében vonattal, szóval Ádi kiérdemelhetné a legifjabb, legtöbbet vonatozó kisbaba címet a MÁV-tól. Sok-sok újdonságot tanulunk mindannyian, Ádi is az életről, meg mi a szülői lét minden velejárójáról (aggódás, féltés, boldogság, büszkeség, stb.). A mai napunk csodálatosan telt. Énekeltünk, majd jött néhány apró ajándék. Aztán I. megetette Ádit egy kis kásával és gyümölccsel, amíg én elkészítettem ezt a vegán palacsintatortát. Amibe nem került természetesen cukor és egyéb más mesterséges édesítőszer. A palacsinták puhák és a banántól édesek, a “csokoládé” krém vagy nevezhetjük pudingnak, pedig egyenesen mennyei. Néhány nappal ezelőtt már elkészítettem és teszteltem Ádin. Ezt a csoki pudingot adtam neki uzsonnára. Hát, a vége az lett, hogy anya és fia együtt nyalták ki a tálat, amiben a krém elkészült. Szóval most nagyobb adagot készítettem, így maradt holnap reggelire is, csak úgy magában vagy kásával tálalva. A csokoládé azért került idézőjelbe, mert nem kakaóval készült, hanem annak “alternatív helyettesítőjével”, karobbal. Tudom, tudom, sokan nem szeretik az ízét, mert már hozzászoktunk a kakaóhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyot csalódtam a karobban. Szuper finom lett a vele készült krém, és ha  a babát ehhez szoktatjuk, akkor nem fog fanyalogni, hogy milyen íze van. Aki még nem próbálta, annak üzenem, hogy nem kell megijedni, nincs borzasztó íze, csak más, mint a kakaóé. És, hogy miért érdemes fogyasztani? “A karobot a szentjánoskenyérfa terméséből állítják elő. A sötétbarna színű és kissé édeskés ízű karobport a fa hüvelytermésében található magok szárítása és őrlése révén állítják elő. A karobpor a kakaóval ellentétben nem tartalmaz teobromint, amely egy, a koffeinhez hasonlóan serkentő hatású alkaloid. A karob emellett glutén- és laktózmentes, nem tartalmaz koleszterint és nátriumszegény. A karobot így nyugodtan fogyaszthatják gyermekek, várandós és szoptató anyukák, idősek, lisztérzékenyek, tejcukorra és kakaóra érzékenyek, csontritkulásban, szív- és keringési betegségekben szenvedők, valamint köszvényes betegek is. A karob köztudottan antioxidáns hatású, gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és élelmi rostokban.” (Forrás: innen) Az első torta tehát vegán banános palacsintatorta lett csokoládékrémmel megkenve. Hihetetlen sikert aratott! Ádi egyszerűen megbűvölte, meggyömöszölte, szétkente, majd befalt belőle egy adagot (közben anya és apa is csipegetett kicsit belőle). Természetesen a csap alatt végeztük mindannyian, mert mindenki, és főleg Ádi, csokis lett valahol. A lakmározás és magunk rendbe szedése után pedig csodálatos napsütésben elmentünk az állatkertbe, hogy Ádi ismerkedjen kicsit az állatokkal. Ámult-bámult, vigyorgott és érdeklődve figyelte az állatokat. Estére természetesen kidőlt a sok-sok újdonságtól és izgalomtól. Hát így telt az új időszámítás szerinti 365. napunk! Boldog születésnapot kisfiunk! Nagyon-nagyon szeretünk téged! Anya és Apa És lássuk a torta bűvölést, majd a végén a receptet! “Na, vágjunk bele! Nézzük anya mit rakott össze nekem!” “Oh, la la! Ahogy a franciák mondanák…” “Húúú, ez egyre izgalmasabb!” “Nyamm!” “Anyám, add el a házat! Ez egyre finomabb!” “Anya, te egy szuper szakács vagy! Úgy szeretlek a sok finom főztödért… meg mindenért!” Az előke, ami kiállta a próbát: Monkie Vegán banános  palacsintatorta csokoládékrémmel (nemcsak babáknak) Hozzávalók: Közepes méretű amerikai palacsintákhoz (kb. 8-10 db): - 2 db érett banán, villával pépesre törve - 40 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 60 g tönköly fehérliszt - kb. 150-200 ml rizstej (zab- és mandulatej is használható) - 1 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­2 vaníliarúd kikapart magjai - kevés kókuszzsír a sütéshez A csokoládékrémhez (nagyobb adag lesz belőle): - 1 db közepes méretű érett avokádó, magja eltávolítva, húsa kikanalazva a héjából - 2 db érett banán - 2-3 evőkanál karobpor (kakaóval is lehet helyettesíteni) - 2 evőkanál mandulavaj (opcionális) - egy kevés rizstej (a megfelelő állag eléréséhez, ne legyen túl sűrű, de túl híg se, hogy tudjuk kenni) Tegyük egy mélyebb tálba a krém hozzávalóit. Botmixerrel pürésítsük simára, majd felhasználásig tegyük hűtőbe. Egy tálban keverjük össze a liszteket a sütőporral és vaníliával. Adjuk hozzá a pépesre tört banánt és rizstejet, keverjük, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Várjuk meg, amíg kihűlnek a palacsinták, majd kenjük meg mindegyiket a krémmel és rétegezzük egymásra. Marad annyi krém, hogy akár a külsejét is bevonhatjuk vele.

Gemüse-Fruchtaufstriche von LausiKo

2014. április 25. Deutschland is(s)t vegan 

Gemüse-Fruchtaufstriche von LausiKoFür alle Freunde von ungewöhnlicheren Brotaufstrichen sind die Gemüse-Fruchtaufstriche von LausiKo ganz sicher interessant. Kennst du noch nicht? Das liegt daran, dass diese in Handarbeit von zwei Menschen in Brandenburg hergestellt werden, und zwar von der “1. Brandenburger Gemüsemanufaktur”. Und gerade deswegen solltest du die Produkte unbedingt mal kennen lernen. Birkenzucker und Agar-Agar Die Leute von LausiKo haben einen hohen Anspruch: In die Aufstriche kommt kein Mist. Das Grundzutaten Obst, Gemüse und Kräuter kommen allesamt von Bio-Betrieben aus der Region, und bei der Kreation der Aufstriche wird darauf geachtet, was gerade Saison hat. Gesüßt wird nicht mit Fabrikzucker, sondern mit Birkenzucker, und als Verdickungsmittel kommt Agar-Agar statt z.B. Gelatine zum Einsatz, was die Produkte gerade auch für Veganer sehr interessant macht. Chemische Zusätze wie Geschmacksverstärker haben hier nichts zu suchen. Besonders interessant aber sind die Kreationen, denn die hat man vermutlich so noch nicht gesehen. Ein paar Beispiele: Gemüse-Fruchtaufstrich HILDEGARD Hokkaidokürbis, Apfelsaft, Zitrone, Galgant, Zimt, Süßungsmittel Xylit, Verdickungsmittel Agar – Agar Zauber Indiens Apfel, Orange, Banane, Zitrone, Orangenschale, Kurkuma, Süßungsmittel Xylit (Birkenzucker), Agar-Agar Rote Beete mit Pep Möhren, rote Bete 20%, Äpfel, rote-Bete-Saft, Zitrone, Peperoni, Birkenzucker, Verdickungsmittel: Agar-Agar Einige weitere Kreationen findet ihr auf der Produkteseite. Ich habe ein paar Aufstriche probieren dürfen, und fand sie ungewöhnlich und lecker. Außerdem gefällt mir der Anspruch und die Firmenphilosophie sehr gut, und ich mag es, genau solche Unternehmen zu unterstützen. Woher bekommt man die Produkte? Vor allem auf zahlreichen Märkten. Eine Liste findest du hier. Oder du bestellst direkt bei LausiKo.

Das vegane Taracafé bei Tarayoga in Regensburg

2014. április 17. Deutschland is(s)t vegan 

Kürzlich habe ich mit meinem Mann auf der Durchreise in Regensburg Halt gemacht. Auf das Taracafé war ich im Internet aufmerksam geworden und ich wollte unbedingt dort mal vorbeischauen. Es ist Teil des Yogastudios Tarayoga und bietet nur vegane Speisen und Getränke an. Das Speisenangebot wechselt täglich, die Gerichte werden alle mit Bio-Zutaten hergestellt und sind hausgemacht. Es gibt auch Kuchen und jeden Tag mindestens einen glutenfreien Kuchen. Besonders toll finde ich, dass man herrliche Tees und auch grüne Smoothies (je 3,80 EUR) dort bekommen kann. Ich habe mir einen Genmaicha mit Matcha (3, 20EUR) bestellt, es gibt aber auch eine große Auswahl an anderen Tees. Einen Matcha Latte gibt es für 3,80 EUR. Ebenso bekommt man Kaffeespezialitäten, wahlweise mit Soja-, Reis-, Hafer- oder Mandelmilch (die Mandelmilch kostet allerding 0,30 EUR extra). Werft einfach mal einen Blick auf die Getränkekarte. Als wir dort waren, gab es die folgenden Gerichte: - Belugalinsensalat mit Gurke, Fenchel, Karotte & Paprika 4,00 EUR - Quinoa, gegrillte Kartoffeln und Topinambur mit Karottensalat & Avocado – Zucchini – Creme 6,00 EUR - Bananen – Streuselkuchen 3,50 EUR - Schoko – Beeren Tartlettes (glutenfrei) 3,50 EUR Das Essen sah auf den ersten Blick nicht viel aus, war aber wirklich sehr sättigend, vor allem mit dem Tee dazu.  Kuchen haben wir trotzdem hinterher noch probiert. Uns hat alles gut geschmeckt und vor allem war es nicht überwürzt und man hat den Eigengeschmack der einzelnen Zutaten wunderbar herausschmecken können. Die Einrichtung ist eher spartanisch, aber trotzdem hübsch und passt sehr gut zu einem Yogastudio. Wir wurden auch wirklich sehr herzlich bedient und da kann man Essen und Trinken sowieso viel mehr genießen. Alle Speisen kann man auch im Schraubglas gegen 2,00 EUR Pfand mitnehmen oder man bringt einfach seine eigene Transportbox mit. Übrigens kann man auch mit EC-Karte bezahlen, was uns bei so einem kleinen Café sehr überrascht hat. Taracafé Am Brixener Hof 5 93047 Regensburg www.taracafe-regensburg.de www.facebook.com/­­taracafe.regensburg.vegan   Öffnungszeiten: Täglich außer sonn- und feiertags 11:30 – 20:00

Vegán Kihívás - 4. hét menüje

2014. április 6. Vegagyerek 

Vegán Kihívás - 4. hét menüje HETI MENÜ 22-28. NAP: Ezeket az ételeket minden  nap hérheted a budai Édeni Vegán Étteremben is! www.edenivegan.hu 22. NAP Reggeli: készíts édesburgonyás tofurántottát , amihez fogyaszthatsz pirítóst teljes kiőrlésű kenyérből, esetleg avokádó szeleteket is. Ebéd: tésztasaláta Teljes kiőrlésű tésztából készítsd, és a méz helyett agave szirupot használj! Vacsora: paradicsomos vöröslencse dhal esetleg teljes kiőrlésű barna pirítóssal 23. NAP Reggeli: müzlialap (gabonapelyhek, magok, diófélék), leöntve valamilyen (adalékmentes!) növényi tejjel, banánkarikákkal. Ihatsz hozzá frissen facsart narancslevet is, ha kívánod! Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, valamelyik korábbi variáció tetszés szerint, vagy kreálhatsz egyénileg is!:-) Vacsora : kölespolenta vegyes zöldségraguval (az eredeti receptből hagyd ki egyszerűen a sütőtököt, ha már nem tudod beszerezni!) Vacsorára magában fogyaszd, kenyér nélkül! 24. NAP Reggeli : egy nagy adag friss gyümölcs saláta , tetszőleges gyümölcsökből, kis őrölt fahéjjal, mazsolával megszórva Ebéd: egy nagy adag zöld leveles vegyes saláta tetszőleges összetevőkből, ehetsz hozzá teljes kiőrlésű pirítóst Vacsora: indiai kukoricaleves  25. NAP: Reggeli: ismét egy jó nagy adag gyümölcs saláta , amibe tehetsz most akár fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsöket, amiknek nagy az antioxidáns tartalma! Megszórhatod kis mandulával is! Ebéd: teljes kiőrlésű szendvics Kend meg a kenyeret kis vegán majonézzel (pl. kölesmajonéz), tegyél rá leveles salátát, uborkát, paradicsomot, és néhány friss bazsalikomlevelet! Fogyaszthatsz hozzá friss sárgarépa/­­ zellerszár hasábokat is! Vacsora: sütőtökös cukkini spagetti curryvel 26. NAP  Reggeli: natúr szójajoghurt dióval, 1 ek. őrölt lenmaggal, és egy közepes banán felkarikázva, fél bögre fagyasztott bogyós erdei gyümölcs. Ebéd: paradicsomos, vagy vegán (sajtmentes!) pesztós tészta megszórva 1-2 ek. élesztőpehellyel, és ehetsz hozzá egy nagy tál zöld leveles salátát is, ha kívánod! (tipp: kész vegán pesztó kapható a DM-ben is, nem olcsó, 800 Ft körül egy kis üveg, viszont sokáig kitart) Vacsora: nyers hamburger , vagy Gréta vegán burgerje 27. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű gofri Ebéd: bazsalikomos-paradicsomos fehér bab Vacsora: nagy adag zöld leveles saláta valamilyen babfélével, diófélékkel és különféle nyers zöldségekkel. 28. NAP Reggeli: vegán bundás kenyér Ebéd: egy bögre teljes kiőrlésű tészta , 1/­­4 bögre fehér bab, paradicsomkarikák, 1 ek. olívaolaj, kis citromlé, friss bazsalikomlevelek felaprítva, 2 gerezd fokhagyma összepréselve az öntetbe. DESSZERT: CSOKIIIII!:)) VEGÁN BOUNTY SZELET Recept: Elkészítési idő: kb. 30 perc + 15 perc hűtés Hozzávalók (10 db kis csokihoz): 300 g kókuszreszelék 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 90 g kókusztej-zsír, 1 bio konzerv kókusztej tetejéről (csak a bio minőségnek a tetején szilárdul meg ált. a kókusztej-zsír, mert egyébként adalékok hozzáadásával tartják folyékonyan) A csokimázhoz: 120 g kakaóvaj 120 g fehér mandulakrém 60 g kakaópor 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 2 késhegynyi őrölt vanília Aprítsuk közepesen finomra a kókuszreszeléket egy konyhai aprítógép segítségével. Adjuk hozzá a többi összetevőt, és egy villával keverjük jól össze. Kézzel formázzunk 10 db hosszúkás, a Bounty csokira hasonlító rudacskát. Tegyük rá egy sütőpapírral kibélelt tányérra, és toljuk 10 percre a fagyasztóba. A csokimázhoz olvasszuk fel a kakaóvajat vízgőz fölött. Vegyük le a tűzhelyről, és egy kézi habverővel keverjük hozzá a csokimáz többi összetevőjét. Vegyük ki a kókuszos rudacskákat a fagyasztóból, és tegyük rá őket egy sütőrácsra. Helyezzünk a sütőrács alá egy sütőpapírt. Osszuk el a csokimázat a rudacskákon, és egy kanál hátsó oldalával, vagy ecsettel egyenletesen kenjük rá a csokit. A kanál hátsó oldalával akár kis hullámos mintát is nyomkodhatunk a csokimázba, hogy még Bountysabb legyen a végeredmény:) Ismét tegyük fagyasztóba 5 percre, a sütőpapíron. Utána fogyasztható, és hűtőben tárolható.   Vacsora: nagy adag saláta olajmentes öntettel (citromlé, fokhagyma, só, esetleg fehér mizó krém), esetleg barna pirítóssal

Wellness hétvége – Mit együnk a magyarországi szállodákban, ha nem hagyományos táplálkozást folytatunk?

2014. március 30. Fittanyuka 

Wellness hétvége  – Mit együnk a magyarországi szállodákban, ha nem hagyományos táplálkozást folytatunk?    A múlt héten elutaztunk kipihenni ( röviden) az elmúlt három hónapot, amely elég stresszes és sok munkával teli volt. Minden vágyam az volt, hogy pihenjek, kiszolgáljanak, most főzzenek rám is és kiránduljunk, pihenjünk, fürödjünk. Általában ha elutazunk viszem magammal a fél konyhát, most viszont úgy gondoltam, hogy egy négy csillagos wellness szállodában mégiscsak találok valamit az étlapon amit ehetek. Vegán vagyok: nem eszem húst, tejet, tejterméket, tojást, fehér lisztet, fehér cukrot, élesztőt, ecetet és mindent amiben a felsoroltak szerepelnek. A wellness meg volt, mert éhesen jöttem haza és megfogadtam legközelebb mégiscsak vinni fogok néhány harapnivalót. Kezdeném a reggelivel: minden volt amit egy hagyományos táplálkozáson lévő személy találhat magának: rántotta, sült kolbász, virsli, vaj, lekvár, cukrozott levek, kávé, cukrozott, színezett gabona pelyhek, tej, joghurt és díszitésnek néhány szem gyümölcs, 1-2 db banán. Ők lettek az én reggelim: a díszítés:)! Beértem volna egy kevés szója tejjel és natur zabpehellyel. Egy dolgot vittem magammal, egy liter rizs tejet és a lúgos,-ganodermás kávémat, amit magammal vittem a reggelihez.  Az ebéd szintén a szállodában volt. Vegák számára semmit nem kínáltak.  Volt viszont rántott gomba, rántott sajt majonézzel és idény salátával ami náluk: ecetes csalamádé. Kértem a konyháról vegyes nyers zöldségeket és hidegen sajtolt olíva olajat. A pincérnő úgy nézett rám, mint aki más bólygoról érkezett:). Rántott gombát ettem bunda nélkül a zöldségekkel, rizi bizivel, ami természetesen hagyományos fehér rizs volt, de ezzel már nem is foglakoztam. Vacsorát a városban töltöttük, az egyik leg felkapottabb étteremben. Itt is rántott sajt, gomba és karfiol volt a vegetáriánusok számára. Megint köretet ettem: grillezett zöldségeket, párolt rizzsel ( ami mirelit zöldség volt kissé lepirítva), de ízletes volt számomra mivel az egész délutános kirándulás és szauna után éhes voltam. Szemeztem a halételekkel is, mert ilyen esetben néhányszor megszegem a vegánságot hallal, mert inkább fogyasztok valamilyen jó mínőségi grillezett halat: lazacot, pisztrángot zöld körettel, salátával, mint rántott sajtot, tejterméket. A hal “tengeri ” volt és pangasius, azt nem enném és nem is ajánlom senkinek, hogy fogyassza. Másnap reggel kerestem egy zöldségest, Dm-et is kutattam, de nem volt ( Visegrád ), legalábbis nem találtam. Tanulság és jó tanács: ha nem szeretnénk éhesen wellneselni és pihenni, akkor igenis vinni kell majdnem a fél konyhát még Magyarországon: növényi tejet, vegán pástétomokat, bio margarint, abonett vagy csomagolt, szeletelt tönköly kenyeret, krékereket, gyümölcsöt, olajos magvakat. Ez a minimum, ne bízzuk a véletlenre. Nyílván vannak felkészültebb szállodák is, ahol gondolnak az ételallergiásokra is: tej,-glutén, de összeségében teljesen felkészületlenek és gyerek cipőben járnak ezek a szállodák, éttermek. Pedig wellness nincsen egészségtudatos táplálkozás nélkül és az nem a reggeli sült virslivel és rántott gombánál kezdődik!    

Buchvorstellung: Rohvegan von Claudia Renner

2014. március 22. Deutschland is(s)t vegan 

Wieder mal hat jemand aus unserem Team ein Buch herausgebracht, dieses Mal war es Claudi, die man nicht nur von Deutschland is(s)t vegan, sondern auch von ihrem Blog Claudigoesvegan.de kennt. Sie hat über ihre Rohkost-Erfahrungen geschrieben und das Buch ist wirklich toll geworden. Typisch für Claudis Blog ist die Leichtigkeit, mit der sie alles rüberbringt. Sie macht nicht viel Tamtam, sie bereitet leckere Gerichte aus wenigen und einfachen Zutaten zu. Das zeichnet sie aus und das spiegelt sich auch in Rohvegan wider. Den ernährungswissenschaftlichen Teil hat übrigens unsere Sonja Reifenhäuser, die Deutschland is(s)t vegan mitgegründet hat, beigesteuert. Die Rezepte sind simpel und bestehen teilweise nur aus einer Hand voll einfachen Zutaten. Lecker kann so einfach sein! Im Gegensatz zu anderen Rohkostbüchern ist hier auch keine Grundvoraussetzung, sich teure Geräte anzuschaffen. Rohvegan eignet sich daher hervorragend für Rohkost-Einsteiger und -Interessierte, denn nicht jeder will gleich zu 100% einsteigen und sich das komplette Equipment dafür anschaffen. Es werden viele allgemeine Infos über Rohkost geteilt und man erfährt wo man rohe Zutaten bekommt und erhält Blog- und Buchtipps. Nun zu den Rezepten: Natürlich sind Rohkost-Basics wie Gemüsenudeln, Salatdressings und rohe Suppen mit dabei, aber auch grüne Smoothies, süße Smoothies, Pralinen und vieles mehr. Der Preis ist mit 13,- EUR wirklich nicht hoch, vor allem wenn man auch hier wieder den Vergleich zu anderen Büchern aus dieser Sparte zieht. Ich bin jedenfalls begeistert, dass es so einfach ist, mehr vitalstoffreiche, rohe Gerichte in den Alltag zu integrieren. Und gut schmecken tun sie auch noch. Eine ausführliche Rezi, wo ich auch einige der Gerichte genauer beurteile, findet Ihr auf meinem Blog.

Aloo Puri (Potatoes with Fried Puffed Bread)

2014. március 19. Manjula's kitchen 

Aloo Puri (Potatoes with Fried Puffed Bread)Click here to view the embedded video. Aloo Puri, spicy potatoes with gravy and puffed whole wheat bread (puri). It is simple and makes a complete meal. This is a popular combination in North India. This can be served for a casual breakfast, lunch or dinner. Recipe serves 2. Ingredients: for Aloo (Potatoes with Gravy) - 3 medium size potatoes peeled and cubed in bite size, about 2 cups of cubed potato - 1-1/­­2 tablespoons oil - 1 teaspoon cumin seeds (jeera) - 1/­­8 teaspoon asafetida (hing) - 1/­­4 teaspoon turmeric (haldi) - 1 teaspoon ginger chopped - 1 green chili chopped - 2 teaspoon coriander powder (dhania) - 1 teaspoon fennel seed crushed - 1/­­4 teaspoon red chili powder - 1 teaspoon salt - 1/­­2 teaspoon mango powder (amchoor) - 1/­­4 teaspoon garam masala - About 2 tablespoon cilantro (hara dhania) finely chopped for Puri - 1 cup whole wheat flour - 1 tablespoon soji /­­ semolina - 1/­­8 teaspoon carom seeds (ajwain) - 1/­­2 teaspoon salt - Approx. 1/­­2 cup water  Also need oil to fry Method - For Aloo: In a small bowl, mix the coriander, fennel, turmeric, chili powder, salt, ginger, and green chili with about 2 tablespoons of water. Set aside. - Heat the oil in a saucepan over medium high heat. Test the heat by adding one cumin seed to the oil. If the cumin seed cracks right away, the oil is ready. Add cumin seeds, and asafetida, as cumin seeds crack add spice mix and stir fry for about 15 seconds - Add potatoes mix with spices, lower the heat to low medium, cover the pan and let it cook for about three to four minutes stirring once in between. - Add about 1-1/­­2 cups of water and change the heat to medium high heat. As potatoes come to boil cover the pan and lower the heat to medium and let it cook for about eight minutes. - Mix the potatoes and mash some potatoes as mixing the potatoes, this will thickness to gravy. Adjust the water in gravy to your liking; gravy will thicken as it will cool. - Add mango powder, garam masala and cilantro. Mix it well turn off the heat and cover the pan. Aloo is ready to serve hot with Puries. - For Puri: In a bowl mix whole-wheat flour, soji, carom seeds, and salt. Add water as needed to make firm dough. - Oil your palm and knead the dough until it is pliable. Dough for puri should be firm but smooth. - Set the dough aside and cover with a damp cloth. Let the dough rest for 15 minutes or longer. - Divide the dough in 10 equal parts. - Take couple of drops of oil on your palm and roll the dough in balls and press it between your palms. - Roll the dough into about 5-inch diameter. If the dough is sticking to the rolling pin or rolling surface, put couple of drops of oil on the rolling pin and a couple of drops of oil on the surface. - You can roll 4 to 5 purees before you start frying, but do not roll all the puries at once or they will begin to dry and not puff. - Heat about one inch of oil in frying pan on medium high heat. To check if oil is hot enough place a small piece of dough in oil and dough should float to the top right away. - Place the puri in the frying pan and press it with a skimmer, puri should puff right away. - Turn puri over. Puri should be light creamy brown from both sides. Take the puri out and place it on paper towels to absorb the excess oil. - Serve puri with Aloo. You can store the puries in covered container after they cool to room temperature. Enjoy! Related RecipesPuri, Indian Puffed Flat BreadAloo Mattar (Potatoes and Green Peas)Banana Puri (Kela Ke Puri)Potato Curry with Yogurt GravyDal Pakwan (Sindhi Breakfast)Pani PuriVermicelli Upma-Spicy Noodles-Seviyan UpmaMattar Ke Kachori (Spicy Puff Pastry)Potato in Coconut GravyMushroom Corn Cashew Curry

Egyszerű diókrém goffrira, palacsintára

2014. március 18. BioBrigi 

Egyszerű diókrém goffrira, palacsintáraNem recept, inkább olyan ötletadó, emlékeztető, kedvcsináló. A krém azért is nagyszerű, mert a dió gazdag telítetlen zsírsavakban, kalcium, kálium és foszfor tartalma magas, emellett A, B1, B2 vitaminok is jutnak a szervezetbe, ha fogyasztjuk. A banán szintén káliumban, kalciumban és magnéziumban gazdag növény. Így a krémmel a premenstruációs tüneteket csökkenthetjük, hangulatjavító lehet, oldhatja a stresszt, és enyhítheti a depressziós tüneteket is.  Általában mindig ugyanúgy esszük a gofrit. (Jó kis recept ötlet pl. itt.) Ha van időnk, akkor megpakolva olajos maggal, reszelt almával, kivivel és banánnal - nem szoktuk unni -, ha nincs, megy rá egy kis lekvár, a gyümölcsöket meg elrágcsáljuk mellé egészben. Legutóbb változatosságra vágytam, de kevés időm volt. Így fogtam egy darab banánt, villával összetörtem. Szórtam rá egy kis vaníliát őrlővel, hozzáadtam egy marék darált diót, és már mehetett is öntetnek a rácsokra. Ha krémesebbre szeretné az ember, keverhetünk bele egy kis Vegimilket, vagy egyéb fajta tejport, de anélkül is tökéletes.

2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét

2014. március 13. Vegagyerek 

2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét Ez a bejegyzés 2014. március 13 - 19. lesz elérhető, utána törlésre kerül!! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1.   NAP Reggeli: - Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: - rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: - brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: - a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: - csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Meggyes banánfagyi

2014. március 13. Vegagyerek 

Meggyes banánfagyi Egy rendkívül egyszerű cukormentes édesség, amit csak úgy faltak a gyerekeim is!:) Van egy titkos összetevője, a kakaó, és ez egészen különleges plusz ízt ad neki! Arra viszont figyelj, hogy a fogyasztás előtti napon be kell hozzá tenni a fagyasztóba a banánt, aminek kb. 10 órára van szüksége! Meggyes banánfagyi Elkészítési idő: kb. 10 perc + kb. 10 óra a banán fagyasztásához! Hozzávalók (2 főre): 300 g érett banán 130 g fagyasztott meggy 1/­­2 tk. kakaó 45 g rizsszirup/­­ agave szirup A meghámozott, kisebb darabokra vágott banánokat tegyük egymástól távol egy sütőpapírral letakart tányérra, és rakjuk a fagyasztóba egy éjszakára (kb. 10 óra). Másnap turmixoljuk össze a banánt a többi hozzávalóval együtt egy konyhai aprítógépben. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

"Jól induljon a nap" alap müzli - Bolti müzli egészséges változata

2014. február 27. Éltető ételek 

Ma a boltban vásároltunk, mikor a lányom a müzlis polcok felé vette az irányt. Már eléggé bele van nevelve az, hogy az összetevőket megnézze, így mikor levett a polcról egy müzlit, rögtön az INCI-t vette szemügyre.  - Anya, a cukor csak a sokadig összetevő! Ez jó, vegyük meg! - Na, akkor had nézzem csak meg! Elkezdtem olvasni az összetevőket. Az első helyen a pelyhek álltak, volt benne vagy 5féle. Utána jött a cukor, majd a glükóz szirup is. Hát ez csak nem jó, rögtön vissza is tettük a polcra. Viszont a lányom csak nyaggatott, hogy ő úgy enne müzlit, ami a boltihoz hasonló. Ugyanakkor itthon mindig van kétféle aszalt müzli, de ez egy cseppet sem hasonlít a boltihoz. Még finomabb is, szerintem. Na de már csak ilyenek a gyerekek, a bolti címkék, reklámok irányítják, úgyhogy elkészítettem egy instant müzlit, amit csak tejbe kell tenni, és már ehetik is. Ma este meg is volt a főpróba evés, reggelire is ezt kértek. A másik apropó, hogy ez a müzli elkészült, az, hogy egy kedves ismerősömnek ilyen házilag összekevert müzlit vásároltam Pesten. Megnéztem az összetevőit, hát ilyet én is (és ti is) tudok készteni. Úgyhogy ennek a két behatásnak köszönhetem ezt a müzlit. Hozzávalók: - 15 dkg zabpehely - 7 dkg őrölt arany lenmag - 7 dkg csíráztatott, majd megszárított hajdina - 10 dkg áztatott, majd szárított dió vagy más olajos mag (pl. mandula, mogyoró, napraforgómag) - 10 dkg aszalt gyümölcs (én áfonyát és mazsolát tettem bele, savanykás gyümölcs legyen benne!) - 3 dkg kókuszreszelék - 3 ek.  puffasztott amaránt - 3 ek. őrölt hántolatlan szezámmag - 3-4 ek. kókuszvirág cukor - 1/­­2 tábla csoki beledarabolva - fahéj, vanília Ezt jól összekeverjük, és egy csavaros tetejű üvegbe tesszük. Egy kis tálkába öntöttem mandulatejet, tettem hozzá 3-4 ek. müzlit, és belekockáztam 1 banánt (más gyümölcsöt is tehetünk hozzá, idényjelleggel). Egy kicsit érdemes állni hagyni, és már ehetjük is. Nálunk ötösre vizsgázott! Jó étvágyat!

Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül

2014. február 23. Zizi kalandjai 

Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval + a második és harmadik hét cukor nélkül Totál elmaradásban vagyok, már, ami a beszámolót illeti, de néha magával ragad a hétköznap mókuskereke és a rengeteg tennivaló közül, a blog a végére marad, amikor már nincs erőm hajnal 1-kor kitenni egy új bejegyzést. A receptek állnak sorban, én meg kapkodom a fejem, hogy mikor lesz már végre időm, hogy megosszam veletek. Hát most! A cukormentes kihívás második hete egész jól telt, azonban a tojást annyira megkívántam, hogy muszáj volt ennem tükörtojás formájában. Összesen az első alkalom óta még három alkalommal ettem tojást. Érzem, hogy a teljes vegán életmódra még nem vagyok készen, pedig rengeteg vegán ételt főzök, ilyeneket eszünk, de valahogy a tudat, hogy azért bármikor ehetek egy kis sajtot és tojást is, megnyugtat. Most viszont, hogy “megvontam” magamtól a tejtermékeket és a tojást, nem érzem magam jól. És, ha nem érzem jól magam, hiányoznak ezek az ételek, akkor nem erőszakolom meg a testem, hogy teljesen megvonjam magam ezektől az élelmiszerektől. Igazából tejtermékek közül leggyakrabban sajtot és vajat szoktam enni, tejet már gyerekkoromban sem szerettem, joghurtot/­­kefirt negyedévente egyszer eszem, amikor megkívánom. Egyébként egész jól megbarátkoztam a vegán sajtokkal és a minőségi margarinnal. Tojást pedig többnyire rejtett formában süteményekben eszem, de néha megkívánom a tükörtojást és akkor sütök magamnak egyet… vagy nyáron a tojásos nokedlit fejes salátával. Én úgy működök, hogy, amit megkívánok, azt vagy azonnal vagy egy-két napon belül meg kell csinálnom, mert addig a belső hangom nem  hagy békén és hagyja, hogy kattogjon a fejemben: tojásos nokedli, tojásos nokedli. Nincs mese, muszáj megfőzni. A harmadik hét az édességek utáni sóvárgásról szólt. Például elmentünk egy étterembe, ahol pizzát ettünk és az édességes pultnál megláttam a sajttortát. Na, a belső hang megszólalt: sajttorta, sajttorta. Annyira megkívántam, hogy már szenvedtem. A 70%-os csokikockák is hiányoznak, ez az igazság. Az egyedüli édes nasi a natúr ripsz-ropsz, rajta mandulvajjal és anyukám cukormentes szilvalekvárjával. Néha négy szeletet is megeszek, hogy csillapítsam az édesség utáni vágyamat. Most szombaton a biopiacon megkóstoltunk cukormentes meggyes-mákos és szilvás rétest, valamint almás és gesztenyés pitét (Lét Reform termékei, itt találjátok a választékot és rengeteg a cukormentes süti). Mindegyik almával volt édesítve, teljeskiörlésű lisztből készültek és isteni finomak voltak, főleg a gesztenyés pite. El is határoztam, hogy ezután mindig ezeket esszük szombatonként, mert finomak, elég édesek és vegánok is. Hát itt tartunk… most már vágom a cetlit, hogy még hány nap van hátra a kihívásból. Nem tudom még, hogy mivel törjük meg a cukormentes kihívást, de bőven van terv a fejemben, ugyanis márciusban elkezdem tesztelni Ádi szülinapi tortáját is. Az ízek már nagyjából összeálltak a fejemben, de szeretném tesztelni mielőtt élesben is kivitelezem. Természetesen a torta vegán lesz és valószínűleg cukormentes is, banánnal tervezem édesíteni. Ha jól sikerül, biztosan felkerül majd a blogra is. És akkor jöjjön a recept. Néhány vöröslencse levest már készítettem. Szeretem, mert ezt a fajta lencsét nem kell beáztatni, gyorsan megfő és rengeteg ízvariáció kihozható belőle. Ez a leves nagyon nagy adag, mi I.-vel néhány napig ettük, kiadós és laktató. A pisztácia pesto csak ráadás, anélkül is fogyasztható. A receptet a Kinfolk oldalán találtam. A pisztáciát a Noosti Kft-től kaptam tesztelésre és nagyon meg vagyok elégedve a minőségével. Vegán köményes vöröslencse krémleves pisztácia pestoval Hozzávalók 6 főre: A leveshez: - 3 bögre (kb. 500 g) vöröslencse, jól átmosva - 10 bögre (kb. 2,5 liter) zöldség alaplé - 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 5 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 nagyobb alma, meghámozva, csumája eltávolítva és szeletekre vágva - 1 evőkanál köménymag - 1 evőkanál chili pehely - olívaolaj - só, bors A pestohoz: - 1 bögre natúr, hántolt pisztácia, száraz serpenyőben 4-5 perc alatt megpirítva - 3/­­4 bögre petrezselyem, felaprítva - 1/­­4 bögre olívaolaj - 1/­­2 citrom leve - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy nagy lábasban hevítsünk legalább 1/­­4 bögre olívaolajat, adjuk hozzá a vöröshagymát, majd az almát és 2 teáskanál sót és főzzük 6-8 percig. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát, a köménymagot és a chili pelyhet és főzzük néhány percig, amíg illatos lesz. Adjuk hozzá a vöröslencsét, öntsük bele az alaplevet és fedőt téve rá főzzük kb. 20 percig, amíg a vöröslencse megpuhul. Ha nagyon habzik a teteje, akkor a habot időközönként távolítsuk el a tetejéről szűrőkanállal. Adagokban turmixgépben pürésítsük teljesen simára, majd öntsük vissza a lábasba, ízesítsük, ha szükséges, ha pedig túl sűrűnek találjuk öntsük még hozzá egy kevés vizet. Robotgépben aprítsuk fel a pisztáciát, hagyjunk benne néhány darabos részt. Öntsük egy kis tálba, adjuk hozzá a petrezselymet, az olívaolajat, citromlevet, keverjük jól össze és ízesítsük ízlés szerint. Tálaljuk a levest melegen és tegyünk rá egy keveset a pestoból.

Malpua (Indian Pancake Dessert)

2014. február 19. Manjula's kitchen 

Malpua (Indian Pancake Dessert)Click here to view the embedded video. Malpuas are Indian version of pancake topped with reduced flavored milk known as rabdi… This is a mouth watering classic Indian dessert made for festive occasions. Will serve 3 Ingredients: - 2-1/­­2 cups of milk - 1/­­3 cup all purpose flour (maida plain flour) - 1/­­3 cup sugar - Approx. 1/­­3 cup water use as needed - 1/­­2 teaspoon cardamom crushed (ilachi) - 2 tablespoons clarified butter (ghee) - 2 tablespoons sliced pistachios (pista) for garnishing  Method - Boil milk in heavy bottom pan over medium high heat till it reduces to about 1 cup, stir the milk occasionally and keep scrapping the sides. Add the cardamom and mix. This should take about 15 minutes after milk comes to boil. This is known as rabdi. - In a bowl mix flour, 1/­­3 cup of sugar, 1/­­3 cup of milk, and about 1/­­3 cup or as needed water to make a smooth batter of pouring consistency. Keep the batter for about four to five hours before making the malpua. - Add the remaining sugar to remaining milk (rabdi) and mix, set aside. This will be used for garnishing. - Heat the non stick skillet over medium heat and grease it generously. Let the skillet get moderately hot. - Pour approx. 1-1/­­4 tablespoons batter to the skillet and gently spread to 2-1/­­2 inch circle, to form a pancake. After top of the batter start drying spread about 1/­­2 teaspoon of clarified butter. Wait another minute and flip the malpua. - Malpua should be golden brown on both sides. - Set the malpuas in serving plate and pour about 1 teaspoon of reduced milk over and garnish with pistachios. - Malpuas are ready to serve. Related RecipesBalushahi (Indian Buttermilk Donut)Shahi PaneerShahi Toast (Eggless Bread Pudding)Mawa Kachori (Puffed Pastry)Banana Puri (Kela Ke Puri)Meethi Seviyan /­­ Sweet VermicelliBesan Ki Burfi (Gram Flour Fudge)Gulab JamunKulfi (Indian Eggless Ice Cream)Nan Khatai

Superfoods - Sind sie ihr Geld wert? (Teil 2)

2014. február 9. Deutschland is(s)t vegan 

Superfoods - Sind sie ihr Geld wert? (Teil 2)Im ersten Teil haben wir Chia Samen, Weizengras, Maca und Baobab unter die Lupe genommen. Doch das Angebot ist riesig und umfasst viel mehr, als nur die 4 behandelten Superfoods. Deshalb betrachten wir in diesem Teil drei weitere Supernahrungsmittel und erfahren mehr über deren Herkunft, Nährstoffe und natürlich deren Preis. Hanfsamen Nein, hiervon bekommt man keinen Rausch, denn die Samen enthalten kein THC. Man kann sie also bedenkenlos konsumieren. Das positive der Pflanze ist, dass sie auf nahezu jedem Boden wächst und sehr pflegeleicht ist. Man kann nicht nur die Samen, sondern auch die Fasern des Nutzhanfes verwenden, um damit Kleidung oder Papier herzustellen. Die Samen zeichnen sich durch ihren hohen Ballaststoffgehalt aus, d.h. sie sind sehr sättigend. Zudem bestehen sie aus ca. 30% Proteinen und enthalten wichtige Mineralstoffe und B-Vitamine. Außerdem liefern sie wichtige Omega-3- und Omega-6-Fettsäuren. Gekauft habe ich die Samen im Alnatura, jedoch bieten sie auch andere Biosupermärkte an und im Internet gibt es auch reichlich Auswahl. 250G kosten ca. 4EUR und man kann sie fast überall hineinmischen. Mir persönlich haben sie gut im selbst gebackenen Brot gefallen, denn die Samen sind knusprig, was dem Brot ein gewisses Etwas verleiht. Moringapulver Das Moringapulver wird aus den Blättern des Moringabaumes gewonnen. Dieser Baum ist die nährstoffreichste Pflanze auf der ganzen Welt, weshalb sie auch ,,Wunderbaum oder ,,Tree of Life genannt wird. Seine Blätter werden schonend getrocknet, sodass sie alle Nährstoffe behalten. Danach werden sie zu einem Pulver zermahlen, welches letztendlich in der Verpackung landet. Es riecht nach Kaninchenfutter, ist jedoch viel wertvoller, denn der Baum aus Afrika überzeugt mit seinen Nährstoffen. Kaum zu glauben, dass das Pulver 25mal soviel Eisen wie Spinat, 3mal soviel Kalium wie Bananen und 9mal soviel Eisen wie ein Rinderfilet hat. Zudem enthält die Pflanze 46 Antioxidantien, alle essentiellen Aminosäuren und Zeatin, was Hautalterungen aufhalten soll. Das wertvolle Pulver gibt es vereinzelt in Läden und hauptsächlich im Internet zu erwerben. Das Pulver was ich getestet habe ist von The Essence of Africa und kostet 14,90EUR pro 100g-Packung. Man kann es in Suppen, Smoothies, Dressings und ins Gebäck geben, wobei ein Teelöffel am Tag genügt. Goji Beeren Die Goji Beere kommt aus China und gilt als die nährstoffreichste bekannte Beere. Sie wird vor Ort schonend getrocknet, wodurch keine Nährstoffe verloren gehen. 50g der getrockneten Beeren reichen aus, um den Mindes-Tagesbedarf an Eisen zu decken. Sie enthalten zudem 21 wichtige Spurenelemente, die in unseren Grundnahrungsmitteln aufgrund der ausgelaugten Böden kaum noch gibt. Die Beeren unterstützen die Entgiftung des Körpers und sind zudem gut für Sportler, da die Polysaccharide die Leistungsfähigkeit der Muskulatur erhöhen. Eine 500g Packung gibt es für ca. 15EUR in Biosupermärkten oder in Onlineshops. Die Beeren kann man in Smoothies geben, in den Joghurt unterrühren oder so als Snack essen. Fazit Einige haben im letzten Teil das Fazit vermisst, denn auf die Frage, ob die Superfoods ihr Geld wert seien, bin ich im ersten Teil nicht eingegangen. Denn für mich persönlich gibt es nicht das eine Superfood, das Euch jetzt Superkräfte verleiht. Zwar kann ich sie jedem empfehlen, der das benötigte Geld hat, aber zwingend notwendig sind sie nicht. Für mich macht der regelmäßige Kauf nur einen Sinn, wenn man sich danach besser fühlt. Dabei empfehle ich Euch das zu kaufen, was Euch in den Beiträgen am besten gefallen hat und am meisten anspricht. Wenn ihr keine positive Veränderung spürt, dann sind sie ihr Geld meiner Meinung nach nicht wert. Aber wenn Ihr morgens fitter und aktiver seid, dann kann sich der Kauf lohnen. Mein Tipp: Findet selber heraus, was Euch gut tut. Integriert eine Woche lang Euren Favoriten in Speisen und Smoothies.

,,Kokosöl - Das Geheimnis gesunder Zellen Rezension

2014. február 7. Deutschland is(s)t vegan 

,,Kokosöl - Das Geheimnis gesunder Zellen RezensionHeute mal ein Buchtipp zu einem Lebensmittel, was meiner Meinung nach viel zu wenig Beachtung in unserem alltäglichen Leben findet: das Kokosöl. Ich bin über Freunde auf das Buch ,,Kokosöl - Das Geheimnis gesunder Zellen von Bruce Fife aufmerksam geworden. Bruce Fife, aka Dr. Coconut, ist ,,Naturopathic Doctor – in Kanada z.B. ein angesehener Heilberuf, der mit Ernährungsberatung, Homöpathie, Akupuntur, Heilpflanzen, TCM-Mitteln und physischen Therapien arbeitet – hier in Deutschland kommt es dem Doktor der Naturheiverfahren nahe. Zusätzlich ist er zertifizierter Ernährungswissenschaftler und Präsident des ‘Coconut Research Center‘, eine gemeinnützige Organisation, ‘die sich zum Ziel gesetzt hat, Öffentlichkeit und Wissenschaftlern über die Vorzüge des Kokosöls für Ernährung und Gesundheit aufzuklären.’ Er beschäftigt sich schon sein Leben lang mit dem Palmengewächs und seinen Steinfrüchten. Zahlreiche Bücher über die Kokosnuss und das Kokosöl hat er verfasst und gilt als einer der weltweit führenden Experten für Speisefette und Öle. Meine Rohkostfreunde schwören schon lange auf das weiße Gold und auch in zahlreichen veganen Lebensmitteln wird mittlerweile immer mehr Kokosöl verwendet. Zu Recht, wie das Buch versucht zu bestätigen. Denn immerhin gehört die Kokosnuss zu den 3 sogenannten ,,Vollständigen Lebensmitteln, von denen sich ein Mensch angeblich ohne Probleme einige Wochen ernähren kann, ohne einen Mangel zu erleiden. Die anderen beiden sind Avocado und Banane. Ausprobiert habe ich es allerdings noch nicht Was steht drin in ,,Kokosöl - Das Geheimnis gesunder Zellen? Es ist spannend zu lesen, wie sich die Geschichte des Kokosfettes quer durch die menschliche Historie zieht. So war Kokosöl eines der ersten Öle, welches als Nahrungsmittel und als Arzneimittel verwendet wurde. Und noch heute verwendet man Kokosöl fast hauptsächlich und intensivst im asiatisch-pazifischen Raum  - und das macht immerhin die Hälfte der Weltbevölkerung aus. In weiteren Kapiteln widmet sich Fife dem Trugschluss, dass die im Kokosöl vorhandenen gesättigten Fettsäuren ungesund seien - alles fundiert, dennoch nicht zu wissenschaftlich begründet, sondern leicht verständlich. Ganz im Gegensatz sei es nämlich gesundheitsunterstützend. Anhand von anschaulichen Beispielen wird klar, dass Kokosöl einen großen Nutzen für unsere Gesundheit und unseren Körper haben kann. Kokosöl kann nicht nur roh oder erhitzt gegessen, also dem Körper von Innen zugeführt, sondern auch von Außen als Naturkosmetik auf die Haut aufgetragen werden. Hier wirkt es wie eine Bodylotion, gleicht den pH- Wert auf natürliche Weise aus, schützt die Haut vor dem Austrocknen und macht sie geschmeidig oder lindert z.B. den Juckreiz nach Insektenstichen. Im Einzelnen kannte ich schon einige Vorzüge des Kokosöls, denn besonders während unseres Rohkostexperiments habe ich viel mit Dr. Goerg Kokosöl gemacht und ausprobiert – doch so detailliert und ausführlich beschrieben hatte ich Informationen über die Steinfrucht noch nicht gelesen. Wer sich also einmal an das Kokosöl rantrauen möchte, dem lege ich das Buch ans Herz. Übrigens finden sich auch zahlreiche leckere Rezepte im letzten Kapitel, von Pina-Colada-Smoothie bis Kokoscurry. Nicht alle sind vegan, das sei gesagt, aber lassen sich leicht veganisieren und zeigen auf, wie vielseitig das Produkt ist. Bruce Fife ,,Kokosöl - Das Geheimnis gesunder Zellen Verlag: Kopp Verlag 14,95EUR

Sarson Ka Saag - Mustard Greens and Spinach

2014. február 5. Manjula's kitchen 

Sarson Ka Saag, mustard greens and spinach; this is a healthy and easy to prepare dish. Sarson ka saag is all time favorite traditional punjabi dish. Traditionally this is served with maki ki rote (maize flat bread) and gur (unrefined cane sugar). Serves 3-4 Ingredients - 4 cups packed mustard leaves chopped (sarson) - 4 cups packed spinach leaves chopped (palak) - 1 tablespoon ginger finely shredded - 2 green chili chopped (adjust to taste) - 1 teaspoon salt - 1/­­2 teaspoon turmeric - 1/­­4 cup corn flour (maki ka atta, maize) - 4 tablespoons ghee/­­ clarified butter For seasoning - 2 tablespoons clarified butter (ghee) - 1/­­2 teaspoon cumin seeds - 1/­­8 teaspoon asafetida (hing) -  1/­­4 teaspoon red chili powder Method Mix corn flour with 1/­­2 cup of water and keep aside. In a heavy bottom pan boil the mustard, and spinach leaves, 4 tablespoons butter, salt, turmeric, ginger and green chili with one cup of water over medium high heat. After greens come to boil cover the pan and turn heat down to medium. Cook for approximately 30 minutes; stir 3-4 times in between. Greens should be well cook and mushy. Add corn flour mixture and mix it well and let it simmer for about 20 minutes. Stir 3-4 times in between. Saag should be cook well all the ingredients nicely integrated together. For seasoning heat the butter in small pan, oil should be moderately hot. Add cumin seeds they should crack right a way. Add asafetida and red chilies ftir for few second and add to the saag. Mix it well. Sarson ka saag is ready serve hot; this can be served with maki ki roti, or Thandoori Roti.       Related RecipesKela Ki Subji (Banana Curry)Mushroom Corn Cashew CurryGreen Beans and PeasAloo Mattar (Potatoes and Green Peas)Paneer Tikka MasalaRajma Chawal (Kidney Bean Curry)Potato Curry with Yogurt GravyGatte Ke KadhiAchari PaneerPaneer Curry Pasta Salad

Zöld turmix búzafű porral

2014. február 2. Fitt Nők 

Zöld turmix búzafű porralBúzafüvet a legjobb frissen préselt változatban fogyasztani, melyhez egy búzafűprés szükséges. Régebben ittam is, de tavaly tavasztól nem kívánom egyáltalán, nem megy le, megszokni sem tudom. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom por alakban. Bár véleményem, hogy ilyen formában, mégha élő szárítmány is, de mégsem lehet tőle olyan csodás hatást várni, mint a frissen préselt verziótól. Így értéke talán a többi zöld növényből készített zöld poréval egyenlő. A búzafű por a frissen préselt lével ellentétben nem kellemetlen ízű, iható akár vízzel összekeverve, akár zöld turmixokba téve. Ami viszont különösen tetszett, hogy míg az én itthon szárított zöld poraim zöld turmixba kerülve barnás színűek lesznek, a búzafű pornak csodás zöld színe marad… talán a szárítás módja is befolyásolja ezt, nem tudom. Mindenesetre egészségetekre! A zöld turmix alapanyagai: banán, mangó, narancs, alma, víz, bébi spenót, búzafű por, víz, citromlé, méz – ízlés szerinti mennyiségben keverhetők, nincsenek szigorúan előírt mennyiségek.

Táplálj helyesen édesanyám!

2014. január 25. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást.  Köszönöm a megértéseteket. ————————————- Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem). Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében. Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam… Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot. Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja! Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment! Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is. Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni. Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök. A kezdetek Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt. A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt. 1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 2. nap – 3 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 3. nap – 20 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 4. nap – 50 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 5. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás 6. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 7-14. nap – 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 15. nap – 1 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 16. nap – 3 adagolókanál almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 17. nap – 20 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 18. nap – 50 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 19. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 20. nap – 100 ml almapüré délelőtt tízóraira + utána szoptatás és 100 ml répapüré ebéd + utána szoptatás és 100 ml almapüré délután uzsonnára + szoptatás és 100 ml répapüré vacsora + utána szoptatás 21. nap – innentől legalább egy hétig napi 4 * 100 ml szilárd étel: egyik gyümölcs, egyik zöldség Ezután kezdtük a répát leépíteni, a sütőtököt pedig felépíteni. Másfél hónap eltelte után már nem voltam túlságosan kemény és lazítottam a dolgon, tehát a céklát, paszternákot és a többi újdonságot, csak simán beépítettem Ádi étrendjébe. Ha láttam, hogy nem ízlik neki, akkor hanyagoltam néhány napig az adott zöldséget, majd újra elővettem és kevertem más zöldségekkel vagy almával. Folyadék Az anyatejen kívül Ádi eddig csak vizet ivott. Gyümölcslevet és teát sem adtam még neki. Több barátnőm is mesélte, hogy ők is csak vizet adtak és később a gyerekek csak a vizet fogadták el, a gyümölcslére sem voltak nyitottak nagyon (nyilván minél több ételt/­­italt megkóstolnak, ez annál inkább változni fog). Ha kevesebbet fog Ádi szopizni, akkor növelni fogom a víz mennyiségét és bevezetem majd a növényi tejeket. Terveim szerint rizstejjel és mandulatejjel fogok próbálkozni, a tehéntejet hanyagolom. Bolti bébiételek Résen kell lenni és kötelező címkét olvasni! Teljesen ledöbbentem például az egyik cég vacsorára, lefekvés előtt ajánlott bébiételeitől. Van olyan, amelyikben van kakaó (koffeintartalom!!!) és cukor (ami felpörgeti a gyereket!!!). Vannak bio, csak zöldséget, csak gyümölcsöt és mondjuk vizet tartalmazó bébiételek. Egyszer piacoztunk, elcsúsztunk az idővel és sokára értünk volna haza, így vettünk bio répapürét és sütőtökpürét. Persze én is megkóstoltam és a sütőtöknek egyáltalán nem volt sütőtök íze, csak egyszerű pépesített zöldség íze. Amit én sütök a sütőben, az jó édes, össze sem hasonlítható a boltival! ———————————— Egyelőre itt tartunk majdnem 9 hónaposan. Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor majd a továbbiakról is írok beszámolót!

Banános-csokis zabtekercs (vegán, félig nyers)

2014. január 19. VegaLife 

Banános-csokis zabtekercs (vegán, félig nyers)Még karácsonykor vittük ajándékba vendégségbe ezt a nagyjából nyers édességet. Csak azért nagyjából, mert a zabpehely olyan növényi tejjel lett összegyúrva, ami növényi tejporból készült. Nem volt időm a karácsony előtti hajtás mellett még növényi tejet kreálni otthon, így gyorsabbnak és egyszerűbbnek tűnt. Igazából azt szerettem volna kipróbálni, hogy a avokádós csokikrém milyen banánnal párosítva. Igazán finom. A  tekercs receptje: Hozzávalók: 1/­­2 kg darált zabpehely 15-20 dkg kókuszreszelék növényi tejpor víz édesítőszer (gyümölcscukor, xilit, méz, nyírfacukor, barnacukor - ki mit használ) Elkészítés: A tejporból és vízből kb. 3-4 dl növényi tejet készítünk. (Persze, ha nem sietős, nem tejporos növényi tejet is készíthetünk, "igazi" hozzávalókból - pl. kókusztejet .) A megdarált zabpelyhet és kókuszreszeléket egy tálban összekeverjük, édesítjük ízlésünknek megfelelően, és annyi tejet öntünk rá, hogy az egészből egy nagy gömböcöt, egy golyót tudjunk gyúrni. Kókusszal megszórt deszkán kinyújtjuk, az alábbi csokikrémet elkenjük rajta, egész (héjától megfosztott) banánokat helyezünk el a szélén és feltekerjük. A  csokikrém receptje: Hozzávalók: - 1,5-2 db érett nagy avokádó (én másfél darabbal dolgoztam) - 2-3 dkg karobpor (kakaóval is készíthető) - 5 dkg kókuszolaj - 7-10 dkg édesítőszer, pl: nádcukor, nyírfacukor, méz, stb. ki mit használ.) - 1 csipet tengeri só   Elkészítés: Vegyük elő a turmixgépet és a fentieket mindet, ebben a sorrendben tegyük bele. Indítsuk el, és hamarosan látni fogjuk hogy milyen fantasztikus krémet kapunk végeredménynek. Olyan krémet, mint a csokitorták csokikrémje. Ha hígabb krémet szeretnénk, adhatunk hozzá egy kevés vizet és így turmixoljuk. Ennél a sütinél én lágyabb krémet készítettem. A kész krémet egyszerűen elkenjük a zabpehelyből készült tésztán. Az egyik szélére rátesszük az egész banánokat, majd annál a végénél kezdve felcsavarjuk. Hűtőben tároljuk tálalásig. Szeletelés előtt 15 perccel érdemes a rudat (vagy rudakat) a hűtőből kivenni. Szép mennyiség lesz belőle. Akiknél nem nagy vendégség/­­család van, azok fele adaggal is próbálkozhatnak. (Legalább is ami a zabtekercset illeti.) Nagyon laktató. Nem lehet belőle sokat enni, annyira tömény.

Fanni 3 hónapos

2014. január 15. Mindennapi ételeink 

Fanni 3 hónapos Kislányunk egyre többet mosolyog, kacag és gügyög. A hasa kevésbé fáj - köszönöm a sok megjegyzést, tanácsot. Valóban a tejre és tejtermékekre érzékeny (ettem olyan dolgokat, amelyben kazein van), ill. többször megkívántam a laktózmentes tejtermékeket, az sem jó. A banánt, szilvát sem szereti, de pl. a szóját bírja. Most már 5400 gramm, szépen fejlődik. 

Mangókrémes gyümölcssaláta

2014. január 3. Fitt Nők 

Mangókrémes gyümölcssalátaA mai ebédünk volt ez a könnyed, finom saláta. Zöld turmixszal körítve fogyasztottuk. Finom, rostokkal teli, élő, vitamin- és enzimdús. Gyümölcsaláta: Az alábbi gyümölcsök húsát kockákra vágtam: 2 kivi, fél mangó, 1 alma, 2 khaki (sharon gyümölcs, datlyaszilva), 2 mandarin, 1 banán. Az egészet összekevertem kesutejszínes mangókrémmel: natúr kesudiót vízzel, mézzel, vanília porral összebotmixereztem sűrű, tejföl sűrűség masszává, majd a maradék fél mangót beleturmixoltam egy datolyaszilvával együtt. A gyümölcssalátával összeforgattam. Zöld turmix: Az alábbiakat turmixoltam össze: bébi spenót, fél banán, 1 datolyaszilva, egy szelet mangó, víz, citromlé, pici méz.  

Szilveszteri ajánló

2013. december 28. Vegavarázs 

- Pakora Csevda Falafel Túrós grissini Hummusz Töltött háromszögek Sajtkrémes csiga Mascarponés banántorta Paradicsom csatni Brokkolis töltött tészta Indiai tejberizs Hajdinagombóc Mogyoróvajas keksz Tandoori paneer Sajtos perec Fűszeres krumplis tekercs tovább>>

Körtés-madárbegysalátás

2013. december 13. Életkert 

A mai zöld koktélom ez a mennyei körtés, amiből megittam 1 litert takarítás közben Hozzávalók: 1 körte 1 banán 1 marék madárbegy saláta forrásvíz ízlés szerint A hozzávalókat kevés forrásvízzel péppé turmixoljuk, majd annyi vizet adagolunk még hozzá, hogy iható koktélunk legyen Egészségetekre A körte élettani hatásai: A körte önmagában is pompás gyümölcs. Ha változatosságra […]

Csalános zöld turmix

2013. december 10. Életkert 

Találtam még a kertben zsenge csalánlevélkéket, így ők zöldítettek meg a mai turmixomat 2 alma 1 banán 1 marék csalánlevél 1 csipet fahéj A hozzávalókat picike forrásvízzel pépessé turmixoltam, majd iható állagúra higítottam Mennyei ? A csalán gyógyhatásai: A csalán fontosabb hatóanyagai Fehérjék, számos aminosav, cukor tartalmú anyagok, szterinek, illoolajok, A provitamin , B2-C-K-vitaminok, folsav, […]

Nyers avokádós csokikrém gránátalmával

2013. november 25. Vegagyerek 

Nyers avokádós csokikrém gránátalmával Egyre többen vannak, akik a vegán étkezésükben is előnyben részesítik a nyers ételeket. Ez az avokádós-banános csokikrém nekik is szól, illetve nagyszerű megoldás lehet, ha szeretnénk valami különleges finomsággal meglepni a családot. Időhiány esetére is kiváló, mert valóban percek alatt elkészül!:) A gránátalma pedig ünnepi megjelenést kölcsönöz az egyszerű krémnek. További nyers karácsonyi-ünnepi ötleteket találtok Gitta blogján is!   Már próbáltam mentával is, úgy is nagyon finom (aprított mentaleveleket kevertem a krémbe), bár ezt valamiért a családban rajtam kívül senki nem így gondolta...:))) Engem viszont ez nem tántorít el attól, hogy jóízűen megegyem!:DDD     Nyers avokádós csokikrém gránátalmával Hozzávalók (2 főre): 1 érett, puha avokádó 2 érett banán 1 ek. kakaó agave szirup ízlés szerint gránátalma magok a díszítéshez Az összes hozzávalót botmixerrel turmixoljuk össze. Az édesítéshez folyamatosan kóstolgassuk, és a saját ízlésünk szerint édesítsük! Töltsük poharakba, hűtsük be, és fogyasztás előtt a gránátalma magokkal díszítsük! Kiinduló ötlet: Gitta blogja

Ananászos zöldturmix

2013. november 13. Életkert 

Kemence mester Attila dolgozik itt nálam már 3. napja, ma meglepetés levesnek ez a zöld ital jött ebédre Nagyon jól fogadta Hozzávalók: 2 narancs kifacsart leve (savanykás) 1 banán 1 vastagabb karika ananász 1 nagy marék spenót 2 dl forrásvíz A gyümölcsöket először magukban pépes krémmé turmixoljuk, majd hozzáadjuk a megmosott, feldarabolt spenótot, és épp […]

Zöld turmix, a folyékony napfény

2013. november 10. BioVilág 

Zöld turmix, a folyékony napfényMár régóta szemezgetek a nyers konyhával. Úgy érzem, hogy teljesen  nem tudnék áttérni kizárólag nyers kosztra, de pár dolgot azért ellestem már. Ezek közé tartozik a zöld turmix is. Három hete minden reggelem két nagy pohár zöld turmix elfogyasztásával kezdem, és nagyon pozitívak a tapasztalataim. Egyrészt nagyon finom, másrészt annyi energiát ad, hogy leszoktam a kávézásról. Sokkal energikusabbnak érzem magam, és az emésztésemnek is nagyon jót tett. Rengeteget lehet olvasni a jótékony hatásairól. Lúgosítja a szervezetet, kitűnő fehérje és mikro tápanyag forrás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A zöld turmix maga a CSODA. Íme egy kis kedvcsináló: http:/­­/­­www.fittnok.hu/­­zold-turmix-green-smoothie http:/­­/­­napielemozsia.hu/­­cikkek/­­zoldturmix-az-elet-itala#.Un1KNnDZt58 Spenótos-rukkolás zöld turmix Hozzávalók: 2 marék spenót 1 marék rukkola 1 levél kelkáposzta 2 banán fél citrom leve kb. 3 dl tisztított víz Minden alapanyagot beleteszünk a turmixgépünkbe, és simára turmixoljuk. Az eredmény egy pikáns, kellemes ízű ital lesz, amiből nem tudunk majd eleget inni. :) Ani Tisztán, tudatosan!

Zöld tej

2013. október 26. Fittanyuka Blog 

Zöld tej   Többször írtam már arról, hogy a zöldek, a klorofill milyen fontos egészségünk szempontjából. Nemcsak lúgosítják szervezetünket, hanem nagyon sok élő enzimet, vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, továbbá ami a legfontosabb, hogy oxigénnel töltik fel sejtjeinket. Ez azért lényeges, mert a rákos sejtek oxigén szegény környezetben szaporodnak. Az alábbi recept egy krémesebb változat, tejszerű. Azoknak is ideális akik kicsit idegenkednek a turmixolt változattól. Továbbá a gyerekek is szívesebben megisszák. Nekik édesebb változatban is készíthetjük. Pl: 1-2 db almával, vagy 1 db banánnal. Növényi tej: a legfinomabb hozzá a mandulatej, vagy kókuszkrém. Ezeket házilag is elkészíthetjük ha van időnk, ugyanis így még élőbb az italunk. Ha nincs akkor készen kapható mandulatejjel, vagy kókuszkrémmel is működik.     Hozzávalók: 4 főre   2 db kígyóuborka 2 db szál zeller 2-3 marék friss spenót levél   4 pohár mandulatej ( kb. 200 ml /­­ pohár) vagy 400 ml kókuszkrém, kókusztejszín 200 ml víz vagy a növényi tej elkészítése házilag: recept késhegynyi őrölt gyömbér, vagy őrölt szerecsendió, vagy fahéj vagy Botanical infusion - revitalise (by Oriflame)   A zöldeket most nem turmixoljuk hanem présgép segítségével lepréseljük. Ha nincsen gyümölcs centrifugánk, akkor kevés vízzel összeturmixolhatjuk, majd nylon harisnya segítségével átszűrjük. Utána már csak annyi a dolgunk, hogy összekeverjük, akár turmixolhatjuk a mandulatejjel vagy kókusztejszínnel. Mint már említettem gyerekeknek készíthetjük édesebben, ebben az esetben alma levet is préselünk a zöld levekhez, vagy utólag amikor összeturmixoljuk hozzáadunk egy banánt. Üvegbe töltve 1-2 napig hűtőben eláll, tovább már ne tároljuk. Minél frisebben fogyasztjuk annál értékesebb anyagok jutnak a szervezetünkbe!         Zöld tej alaprecept forrás: Dr. Robert O. Young  - pH Csoda       Fittanyuka

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből - mennyit egyek és egyebek...:)

2013. október 21. Vegagyerek 

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből - mennyit egyek és egyebek...:) Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél többnyire nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/­­ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba ('humus') mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!). Megjegyzés: lesz egy külön bejegyzés az ilyen kis nasi-tippekről, receptekkel! Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a  gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval (16h-ig bezárólag!), amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Vagy zöld teával, esetleg Matcha -Shakkel!;) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Inspirációnak olvasd el EZT a cikket! Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a többiből lehetőség szerint ne tárazz be nagyon!:-)

Superfoods - in Farbe und Bunt

2013. október 13. Deutschland is(s)t vegan 

Superfoods - in Farbe und BuntWeil uns beiden das Buch so am Herzen liegt und wir beide gerne davon berichten wollten, haben wir kurzerhand eine gemeinsame Buchvorstellung daraus gemacht. Alles was kursiv geschrieben ist stammt aus der Feder von Brigitte, der andere Teil (normal) von Susanne. Viel Spaß beim Lesen und anstecken lassen. Das Buch ist so schön farbenreich, echt und lebendig. Alleine das erste schnelle Durchblättern zaubert schon so viel Lust auf den Inhalt, der ebenso bunt und echt ist, ich mag fast sagen “roh”. Es wirkt auf mich so roh, was sich nicht auf Rohkost-Rezepte bezieht sondern auf die Wirkung, die es auf mich hat, damit meine ich echt, natürlich und dabei ganz leicht. Vielleicht liegt es auch daran, dass ich das große Glück hatte, Surdham vor kurzem persönlich kennenlernen und erleben zu dürfen. Und dann liegt es sicher zusätzlich noch an seinem Vorwort und an seiner Erzählung “Über die Entstehung dieses Buches”, das so schön geschrieben ist. Bereits beim ersten Blick auf das  Cover kamen auch mir Sushis erst genannte Adjektive in den Sinn und ich bekam schon eine erste freudige Vorahnung, was mich da im Inneren des Buches erwarten würde. Nachdem ich weiß, wie Surdham live kocht und bäckt, kann ich sagen, dass er es ebenso in geschriebener Form schafft, einen Seite für Seite mitzunehmen: auf eine authentische und spannende Reise durch Geschmackswelten, von denen man sonst nur träumen kann. Doch zurück zum Buch und damit auch zu den Superfoods. Was sind Superfoods eigentlich? Immerhin ist der Begriff schon seit einiger Zeit in aller Munde und wird geradezu gehypt. Unter Superfoods versteht man Lebensmittel, die ganz besonders vorteilhaft für die Gesundheit sind und einen ausserordentlich hohen Gehalt an Nährstoffen besitzen, wie etwa Gojibeeren, Maca, Chia-Samen usw. Auch wenn das Buch auf Bali entstanden ist, so hat Surdham nur Zutaten verwendet, die auch in Deutschland erhältlich sind, sicherlich nicht alle im Biomarkt um die Ecke, aber dafür hat Surdham extra einige Internetadressen genannt, unter denen die Zutaten zu bestellen sind. Also keine Sorge: Das was so lecker ausschaut kann von jedem auch nachgekocht werden Und auch noch ein toller Pluspunkt: Die Rezepte kommen ohne die sogenannten “Ersatzprodukte” aus, das hat mich ganz besonders gefreut. Und nicht umsonst gibt es den Hinweis, dass sich viele der Zutaten variieren lassen bzw. als Inspiration für die eigene Kreativität dienen sollen - austauschen und rumprobieren ist also unbedingt erwünscht. “Vegane Superfoods” ist unterteilt in Kapitel, die sich wie folgt gliedern: - Frühstück - Drinks - Vorspeisen, Snacks, Sandwiches - Hauptspeisen - Desserts und Kuchen Meine “jetzt-schon-Lieblingsspeisen”: Edamame, Pink Maki-Sushi, Süßkartoffel-Wedges, Antipasti-Sandwich, Tramezzini und Kokos-Tamarinden-Curry … gefolgt von allen anderen Da ich mir bei Kochbüchern das Beste nie bis zum Schluss aufhebe, lese ich sie stets von hinten nach vorne. Ich habe mich also zuerst meiner generellen Lieblingsrubrik, den Desserts, gewidmet und mich sofort in so herrliche Leckereien wie ,,Ananassuppe mit Biskuit-Sternen oder ,,Cashew-Mandel-Tisu verliebt. Eigentlich findet diese Kategorie unter Frühstück und Drinks ihre Fortsetzung, weil sich dort ganz viele Ideen finden, die ich in Kürze ganz sicher auch als Nachtisch genießen werde. Besonders angetan haben es mir die ,,Bananenpfannkuchen mit Kokos-Snowballs, der ,,Schoko-Avocado-Shake und der ,,Chai Smoothie. Im herzhaften Mittelteil findet sich dann eine enorme Bandbreite, die von Salaten, über gefüllte Täschchen oder Rollen, raffinierten Nudel- und Gemüsegerichten bis hin zu Ragouts reicht. Besonders gefällt mir, dass wirklich jede Komponente eines Rezepts selbst hergestellt wird, sei es der Teig für die Frühlingsrollen oder das Weizenbrötchen für den Tempeh-Burger. Dafür steht man zwar teilweise wohl deutlich länger in der Küche als gewohnt, aber es erhöht den Bezug zum Essen und dessen Wertigkeit extrem. Gelungen finde ich auch die Mischung aus exotischen Speisen und eher bekannten Klassikern, wie Semmelknödel oder Cannelloni, die Surdham eben auf seine Weise interpretiert hat. Zwischendurch wird das Buch immer wieder von doppelseitigen Fotoaufnahmen geschmückt, die entweder Surdham “im Einsatz” zeigen, Bilder von Bali oder einer weiteren Köstlichkeit. Abschließend werden die Superfoods erklärt - mit Bild und Text. Und was ebenfalls praktisch und hilfreich ist: eine kurze Vorstellung diverser veganer Bindemittel. Mit seinen farbenprächtigen Aufnahmen und den köstlichen Gerichten, bringt das Buch nicht nur Lust alles sofort nachzukochen, sondern es weckt auch noch Fernweh und den großen Wunsch im T-Shirt und kurzen Hosen mit Surdham und seiner Crew auf den Wellen zu reiten. So ein schönes Buch, so viel Arbeit, noch mehr Liebe. Nicht nur schön zum Selbstbehalten, sondern auch ein schönes Geschenk. Ja, dieses Buch vermittelt nicht nur jede Menge Kochideen und Wissen rund um Zutaten und deren Verarbeitung, es weckt Lebensfreude und nicht zuletzt Fernweh, es Surdham gleich zu tun und auf Hawaii Passionsfrüchte und Acerola-Beeren zu ernten oder auf einem indischen Markt Masala Dosa zu essen. Es motiviert, mutig zu sein, (wieder mal) Neues auszuprobieren und so oft wie nur möglich von der bunten Seite des Lebens zu naschen. Kurz gesagt: Ein wunderschönes Kochbuch, das mich so begeistert, wie lange keines zuvor. Und wer dazu noch bewegt Bilder wünscht, kann sich hier das Making of anschauen: Umfang: 200 Seiten Verlag: AT Verlag ISBN-13: 978-3038007623 19,90 Euro

Veganes Frühstück im Café ,,Dicke Lilli, gutes Kind in Mainz

2013. szeptember 20. Deutschland is(s)t vegan 

Veganes Frühstück im Café ,,Dicke Lilli, gutes Kind in MainzEs gibt so Dinge die wollte man schon immer mal machen und kriegt sie einfach nicht auf die Reihe. Im ,,Dicke Lilli, gutes Kind frühstücken zu gehen gehört bei mir eindeutig in diese Kategorie. Aber zum Glück habe ich eine Freundin, die Nägel mit Köpfen machen kann und sich einfach für Sonntag Vormittag mit mir genau dort verabreden will. Und so stehe ich um fünf vor zehn, kurz vor Eröffnung, vor dem Café. Ich habe Glück, darf schon eintreten und uns einen Platz suchen. Ich nutze die Gelegenheit, in dem noch fast leeren Raum ein paar Fotos zu machen. Die Einrichtung ist im Vintage-Stil gehalten, etwas neidisch bestaune ich die antiken Sofas, Stühle und Tische - die hätte ich auch gern für meine neue Wohnung. Die Wände sind in ein fröhliches Mint-Grün getaucht, eine große Glasfront bringt den Gästen Licht und macht Lust, die in der Gaustraße flanierenden Passanten zu beobachten. Aus dem Lautsprecher erklingt ,,I wanna be loved by you – kurz und glücklich vergesse ich dass wir uns im Jahr 2013 befinden.     Um fünf nach zehn ist so gut wie jeder Stuhl besetzt. Reservieren könnt ihr leider erst ab einer Personenzahl von sechs; seid ihr weniger Frühstücker, ist es ratsam, so früh da zu sein wie wir. Zur Auswahl gibt es Tofu-Scramble und Pancakes. Wir bestellen beides und teilen schwesterlich. Der Tofu-Scramble wird begleitet von Rucola, Tomaten, schön viel Schnittlauch, einem Brotkorb, kleinen Schälchen mit Hummus, Margarine, Marmelade und Erdnussbutter. Die Pancakes sind mit Banane gefüllt und mit einer - passend zu Marylin - sündhaft leckeren Schokosoße übergossen. Der herzhafte und würzige Scramble und die süßen weichen Pancakes stellen einen fabelhaften Gegensatz dar und ergänzen sich doch wiederum perfekt - kurzum: Wir genießen unser Frühstück – das es in veganer Ausführung bis dato übrigens nur Sonntags gibt. ,,Wollt ihr noch den Kuchen probieren? Da man Versuchungen ja nachgeben soll, teilen wir uns ein Stück schokoladigsten Schokokuchen. Wow. Jetzt brauchen wir erst einmal einen Spaziergang.     Über das Frühstück hinaus gibt es im ,,Dicke Lilli, gutes Kind noch wechselndes veganes Mittagsangebot, außerdem Salate mit veganem Dressing. ,,Bunter Salatmix mit Couscous, Granatapfel, Melone, angebratenem mariniertem Tofu. Na, wie klingt das für euch? Und das Rätsel des ungewöhnlichen Namens des Cafés will ich auch auflösen: ,,Dicke Lilli, gutes Kind ist der Titel der 1974 erschienenen Autobiografie der Schauspielerin, Autorin und Malerin Lilli Palmer. Sie war ein Star des Nachkriegskinos in den 50er Jahren - eine Gemeinsamkeit mit Marylin Monroe, deren bekanntesten Song ich beim Betreten des Café hören durfte. Und so schließt sich wie immer der Kreis. Boop-boop-be-doo!   Dicke Lilli, gutes Kind Breidenbacherstraße 9 55116 Mainz www.dickelilliguteskind.de www.facebook.com/­­dickelilliguteskind

Körtés-spenótos zöldturmix

2013. szeptember 14. Vegagyerek 

Körtés-spenótos zöldturmix Egy rendkívül egyszerű, de nagyon finom zöldturmix!:) Az első zöldturmix recept itt a blogon.:) Nem is lehet róla sokkal többet írni, próbáljátok ki!:) Nagyon bőséges adag, több mint fél liter lesz a végeredmény! Körtés - spenótos zöldturmix Hozzávalók (2 főre): 2 bögre friss spenót 2 bögre víz 4 db körte 2 db banán 1 csipet fahéj Az összes hozzávalót összeturmixoljuk, és kész is!:) Alapötlet: www.simplegreensmoothies.com 

Zöldturmixos gyümölcsreggeli

2013. szeptember 13. Gitta nyersétel blogja 

Zöldturmixos gyümölcsreggeli A gyümölcsöket semmi mással nem, csak zöld levelekkel szabad társítani. A zöld levelek rendkívüli módon és természetesen lúgosítanak, így a gyümölcsökkel együtt igazi frissítő egy ilyen fogás korán reggel 2 marék zöld (madársaláta, bébispenót, reteklevél, sárgarépa levele stb... bármi, lehet váltogatni is) 1 alma, 1 banán kevés víz idénygyümölcsök A gyümölcsöket a zöld levelekkel együtt kevés vízzel simára turmixoljuk. Sűrű, zöld, főzelékszerű pürét kapunk, amit tálakba tölthetünk, és tetszés szerint belevághatunk bármilyen gyümölcsöt, almát, banánt, szőlőt, szilvát, stb...

Datolyás piskóta (vegán) kókuszhabos banánsodóval

2013. szeptember 9. Mindennapi ételeink 

Datolyás piskóta (vegán) kókuszhabos banánsodóval Amilyen gyorsan elkészül, épp annyira finom, mutatós és egészséges is ez a sütemény. A vegán piskóta citromhéjas zamata keveredik a datolyáéval, és mindehhez társul a banán öntet. Az öntetbe kevert kókuszhab pedig csak hab a tortán. :-) Hozzávalók (kisebb méretű tepsihez): 12 dkg finomliszt 13 dkg durumliszt 1 csomag foszfátmentes sütőpor 10 dkg nyírfacukor kb. 2,5 dl víz 1 citrom héja 6 ek. olaj -- 10 dkg datolya 5 dl banános Sojade szójajoghurt 2 dl Soyatoo kókuszhabkrém Elkészítés: A piskóta száraz összetevőit (lisztek, nyírfacukor, sütőpor, citromhéj) elkeverjük, majd hozzáadjuk a vizet, olajat. Alaposan elkeverjük és a lisztezett-olajozott (vagy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.  A tetejére félbevágott datolyát szórunk Előmelegített sütőben 170 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.  Az öntetet így készítjük el ez idő alatt: a szójajoghurtot egy tálba öntjük, majd hozzákeverjük az előzetesen egy éjszakára hűtőbe tett, majd habverővel felvert kókuszhabkrémet. Citromfűvel vagy anélkül tálaljuk. :-)

Dal Pakwan (Sindhi Breakfast)

2013. szeptember 6. Manjula's kitchen 

Dal Pakwan (Sindhi Breakfast)Click here to view the embedded video. Dal Pakwan is an authentic breakfast delicacy in Sindhi homes. Crisp flavored puries known as Pakwan served with spicy dal topped with chutney. Recipe will serve 4. Ingredients: - 1 cup chana dal (Bengal gram) - 1 teaspoon salt - 1/­­2 turmeric (haldi) - 1 tablespoon ginger finely chopped - 1 green chili chopped - 1/­­4 teaspoon black pepper - 1/­­4 teaspoon garam masala - 1/­­2 teaspoon mango powder (amchoor) Seasoning: - 2 tablespoons oil - 1 teaspoon cumin seeds (jeera) - 6-7 curry leaves Pakwan (Crisp Puries known as Pakwan): - 1 cup all purpose flour (maida/­­plain flour) - 1/­­4 cup semolina (sooji) - 1/­­4 teaspoon of salt - 1/­­2 teaspoon cumin seeds (jeera) - 2 tablespoon oil - Approx. 1/­­3 cup of water - Oil to fry Also need tamarind chutney for serving, check the recipe on my website Method - Cooking Dal: Wash and soak chana dal for at least 2 hours in 3 cups of water. - Drain the water and in pressure cooker add dal, 2-1/­­2 cups of water, salt, turmeric, green chili, and ginger, close the cooker and cook over medium high heat. - As the pressure cooker starts steaming turn the heat down to medium and cook for about 4 minutes. - Turn off the heat and wait until steam has stopped before opening the pressure cooker. - Dal should be soft well-cooked but not mushy. Add black pepper, mango powder and garam masala, mix it well. Dal should be thick in consistency. - Seasoning: Heat the oil in a saucepan. Test the heat by adding one cumin seed to the oil; if seed cracks right away oil is ready. - Add cumin seeds, after seeds crack add curry leaves stir for few seconds and pour over dal mix it well and set aside. Curry leaves splatter be careful. - Pakwan: Crisp Puries known as Pakwan: Mix flour, sooji, salt, cumin seeds, and oil. Add enough water to make firm dough. Knead the dough well. - Set the dough aside and let it sit for at least 15 minutes or longer. - Divide the dough in 10 equal parts, Roll the dough into about 5-inch diameter. If the dough is sticking to the rolling pin or rolling surface, put couple of drops of oil on the rolling pin and a couple of drops of oil on the surface. - Prick the rolled dough all over with a fork. This will limit puries from puffing and make them crisp. - Heat the oil in a frying pan over medium heat. The frying pan should have at about 1 inch of oil. To check if the oil is ready, put a small piece of dough in the oil. The dough should sizzle and come up slowly. - Fry 2-3 puries at time until both sides are a light golden-brown. - Transfer puries over paper towel, it will absorb the extra oil. - After the puries cool to room temperature they should be crisp. Puries can be stored in airtight container for 1 month. - Serve Pakwan with hot dal with drizzle of tamarind chutney. Related RecipesFalafel SandwichPuri, Indian Puffed Flat BreadMatar (Matra) ChaatPeanut ChaatPoha (Flattened Rice)Potato Curry with Yogurt GravyBanana Puri (Kela Ke Puri)Moong Dal Vada (Bhajia-Pakoras-Fritters)Spicy Green PeasRava Dosa

A világ egyik legegyszerűbb vegán jégkréme :-)

2013. július 29. Mindennapi ételeink 

A világ egyik legegyszerűbb vegán jégkréme :-) Tegnap a facebook oldalon ígértem egy szupergyors jégkrém receptet. Nos, ez a fotó a gyermek szakácskönyvből való, de ott másik két recept szerepel. Most egy újabbat találtam ki, ami teljesen ugyanígy nézett ki, így ilyen melegben nem izzítottuk be ismét a gépet, hanem kölcsönvettük a könyv fotóját. :-) Hozzávalók: 4 doboz Alpro erdei gyümölcsös szójajoghurt 2 kisebb banán 30 dkg málna /­­gyümölcs 2 ek. Cocomas kókuszkrém (elhagyható) Elkészítés: A joghurtokat tálba öntjük, hozzáturmixoljuk a banánokat, a gyümölcsöt, és ha van otthon, a kókuszkrémet (anélkül is tökéletes lesz, csak mi most kaptunk egy dobozzal, így kísérleteztem). Vagy műanyag tálkába öntjük és úgy tesszük mélyhűtőbe, vagy jégkrémformákba, és úgy pihentetjük a mélyhűtőben, amíg meg nem fagy (40-50 perc).  TIPP: bármilyen szójajoghurttal és ahhoz illő gyümölccsel finom. Sőt, natúr szójajoghurt + emelt gyümölcstartalommal is nagyon jó lesz :-)

vegan grillen: einfach - lecker - laktosefrei

2013. július 18. Deutschland is(s)t vegan 

vegan grillen: einfach - lecker - laktosefrei Der Sommer ist da, wir genießen viel Zeit draussen im Freien, treffen Freunde – und haben Lust auf Grillen … zumindest geht es mir so. Was bei mir immer gerne auf den Teller bzw. Grill kommt, sind Gemüsegerichte aller Art, weniger Fleischersatzprodukte, wie Sojawürstchen und Co. Demnach bin ich immer auf der Suche nach tollen Gemüsealternativen, Salaten, Saucen und Desserts, die mich ein wenig wegbringen von eingelegten Zucchinischeiben und gefüllten Champions. Kristina Unterweger hat mit ihrem Buch ,,vegan grillen: einfach – lecker - laktosefrei für mich damit genau ins Schwarze getroffen und überrascht mich mit vielen neuen und leckeren Grill-Rezepten. Auf 96 Seiten zeigt sie uns die ausgefallensten Gerichte, die Appetit zum Ausprobieren und Schlemmen machen: Frucht-Spieße, gegrilltes Gemüse, wie gefüllter Butternutkürbis oder Rotkohlblätter, Pilz-Burger, Balsamico-Aubergine, Pflaumen-Chutney, Granatapfelsauce oder knuspriges Stockbrot. Besonders überzeugt haben mich die Marinaden und die Dessert-Varianten von Bratäpfeln bis Bananen mit Limettensirup und Nusskrokant. Mit wunderschönen Fotos und Rezepten, die wirklich super einfach umzusetzen sind, kurz und knapp erklärt werden und einfache Zutaten enthalten, ist ,,vegan grillen das perfekte Einsteigerbuch, um wirklich nichts auf dem Teller zu vermissen und die ausgefallene und abwechslungsreiche Gemüseküche auch für Nicht-VeganerInnen schmackhaft zu machen. Ebenfalls unschlagbar ist auch der Preis von 5,90EUR. Veganer-Herz was willst du mehr!? Hier stimmt einfach alles. vegan grillen: einfach – lecker - laktosefrei NeunZehn Verlag ISBN-13: 978-3942491228 96 Seiten 5,90 Euro     The post vegan grillen: einfach – lecker - laktosefrei appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Sweet Paratha

2013. július 8. Manjula's kitchen 

Sweet ParathaClick here to view the embedded video. Sweet Paratha is whole wheat flat bread. This Paratha is filled with a delicious combination of nuts, cinnamon and sugar. It makes a great and easy breakfast or a snack with cup of tea or coffee! Recipe will make 4 Paratha. Ingredients: Dough - 1 cup whole wheat flour - 1/­­4 teaspoon salt - 1 tablespoon oil - Approx. 1/­­3 cup lukewarm water Filling - 1/­­3 cup almonds coarsely grind - 1/­­3 cup walnuts coarsely grind - 2 tablespoon coconut powder - 1 teaspoon cinnamon powder - 1/­­3 cup sugar Also need - 1/­­4 cup whole wheat flour for rolling the Paratha - Approx. 1-1/­­2 tablespoons oil for cooking the Paratha Method - In a bowl mix the flour, salt, and oil. Add about 1/­­3 cup of water to make dough add remaining water as needed to make smooth and pliable dough. Knead the dough on a lightly greased surface. Cover the dough and keep aside for at least 15 minutes. - For the filling mix the almonds, walnuts coconut, cinnamon, and sugar, set aside. - Knead the dough again and divide into 4 equal parts. - Roll the dough into 3 inch diameter circles. Place about 3 tablespoons filling mix in the center. Seal by pulling the edges of the rolled dough together to make a ball. Proceed to make all four balls. - Let them settle for 3 to 4 minutes before rolling. - Heat the skillet on medium high. Note: An iron skillet works best. To check if the skillet is hot enough, sprinkle a couple of drops of water on it. If the water sizzles right away, the skillet is ready. - First lightly roll the filled ball in dry whole-wheat flour. - Lightly press the ball on the sealed side and keep it on the topside when rolling. Roll the ball light handed in to about 7-inch circles. Whenever the dough sticks to the rolling pin or rolling surface, lightly sprinkle dry whole-wheat flour on both sides of the semi-rolled Paratha. - Place the Paratha over the skillet. After a few seconds you will see the Paratha change color and puff in different places. - 10. At this point flip the Paratha over. You should see some golden-brown spots on the topside. After a few seconds, spread about1 teaspoon of oil on the Paratha. Again, flip the Paratha and lightly press the puffed areas with a spatula. - Flip again and press with the spatula making sure the Paratha is golden-brown on both sides. - Sweet Paratha can be served hot or at room temperature. Paratha can be kept at room temperature for about week.     Related RecipesMattar Ke Kachori (Spicy Puff Pastry)Namak PaareBanana Puri (Kela Ke Puri)Khasta KachoriMathri (Salted Crackers)Besan Paare (Spicy Crackers)Whole Wheat Almond Eggless CookiesPoha (Flattened Rice)Kalmi Vada (Fried Lentil Patties)Rava Dosa

Café und Chocolaterie - das good dEATs in Potsdam

2013. június 21. Deutschland is(s)t vegan 

Café und Chocolaterie - das good dEATs in PotsdamNun endlich wird auch in Brandenburgs Hauptstadt Potsdam der vegane Kuchen-, Pralinen- und Feinkosthunger gestillt. Gelegen zwischen hübschen kleinen Backsteinhäusern in der Nähe des Nauener Tors, befindet sich das erste rein vegane Café Potsdams- das good dEATs. Doch was bedeutet der Name überhaupt? Frei übersetzt verbindet dieser die Worte des “guten Essens” mit “guten Tagen”. Dass das Café in Potsdam eine Lücke füllt ist offensichtlich, als ich bei der Eröffnungsfeier das Café betrete und die Tortenbäckerinnen im Akkord für den süßen Nachschub sorgen. Beim Blick ins Gästebuch lese bei einem Gasteintrag von der ,,veganen Wüste Potsdams... Schnell wird mir klar, dass auf dieses Café in Potsdam schon lange gewartet wurde. Die Einrichtung und die Atmosphäre in dem Café sind mindestens genauso schön und zuckersüß wie die Torten selber. Pink-braune Wände erinnern mich an rosa Cupcakes und braune Schokolade. Sehr stilvoll und harmonisch. Es ist offensichtlich, dass hier viel Herzblut investiert wurde. Obwohl sich das Café an einer viel befahrenen Straße befindet, gibt es für den Besucher die Möglichkeit draußen im kleinen Innenhof zu sitzen und in Ruhe die Leckereien genießen zu können. Faire und biologische Zutaten Neben den wechselnden Torten und Kuchen wie z. B. Erdnuss-Bananentorte, Kokoskuchen mit Limettensahne, Cupcakes und anderen süßen Desserts, gibt es z. B. Kokos-Himbeer-Pralinen aus der hauseigenen Chocolaterie. Hier wird ausschließlich faire Schokolade verwendet. Auf der Karte entdecke ich außerdem Bio-Bagels, hausgemachte Feinkostsalate sowie verschiedene Frühstücksvarianten. Auch die Getränkeauswahl ist mindestens so groß wie die Auswahl der Speisekarte: neben Kaffeespezialitäten aus fairem Handel mit Bio-Sojamilch oder Mandelmilch, Power Chai, Bio-Limonaden, Bio-Säften, Bier aus der Bio-Braumanufaktur Fortshaus Templin, veganem Biowein und dem Mineralwasser ,,Viva con Agua, finde ich auch einen brasilianischen Bio-Cocktail. Und nicht zu vergessen: die eindrucksvolle heiße Schokolade mit Sahnehaube und Marshmallows, die im Übrigen gleich ausprobiert werden musste. Für die Abkühlung an warmen Tagen sollte z. B. ein Iced Caffe Latte sorgen. Außerdem auch gut zu wissen: jegliche Sojaprodukte die hier verwendet werden sind aus europäischem Anbau. Es bleibt festzuhalten, dass die Zeit der ,,veganen Wüste Potsdams nun vorbei sein sollte. Hier findet jeder etwas für seinen Geschmack – ob süß oder herzhaft, fruchtig oder cremig. Definitiv einen Besuch wert! good dEATs Kurfürstenstraße 9 14467 Potsdam Tel.: 0331 58399306 eMail: hello@gooddeats.com Website: http:/­­/­­gooddeats.com/­­   Öffnungszeiten Di. – So.: 09:00-18:00 Uhr The post Café und Chocolaterie – das good dEATs in Potsdam appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Willkommen im Klub - im Frühstücks Klub! Vegan frühstücken in Wiesbaden

2013. június 15. Deutschland is(s)t vegan 

Willkommen im Klub - im Frühstücks Klub! Vegan frühstücken in WiesbadenKomisch. Immer dann, wenn wir zu einem veganen Frühstück am Sonntag aufbrechen, scheint die Sonne. Aber wie schon meine Omi immer sagt: Wenn Engel reisen, lacht der Himmel. Wir sind mit der Bahn unterwegs nach Wiesbaden, und als wir aussteigen, empfängt uns strahlender Himmel. Mit knurrenden Mägen machen wir uns auf Richtung Mauergasse. Dort, im Bioladen ProNatur, findet nämlich dieses Mal der ,,Frühstücks Klub statt. Was der Frühstücks Klub ist? Ins Leben gerufen wurde er von Christin und Susanne (bei DIV auch bekannt als Sushi). Sie bieten jetzt schon zum zweiten Mal für 15EUR pro Person ein vielfältiges veganes Brunch-Buffet an, bisher an wechselnden Orten, und heute eben im ,,ProNatur. Eine Marktlücke, wenn man sich die bisher bescheidenen Frühstücksmöglichkeiten in Mainz und Wiesbaden vor Augen führt. Und das Angebot wird begeistert angenommen. Als wir ankommen, ergattern wir gerade noch den letzten Tisch. Wir melden unseren Brunch an und bestellen und bezahlen die Getränke separat. Ich gönne mir nochmal einen Cappuccino, denn morgen geht die Vegan-for-Fit-Challenge los… Das Buffet hält für jeden Geschmack etwas bereit. Ich bin seit einiger Zeit schon morgens eher für Herzhaftes zu haben und schlage bei Brötchen, Taboulee, Couscous-Salat, Süßkartoffelsalat, Rührtofu, Linsensalat und Hummus zu. Des Weiteren werden noch Tomatenbutter, Tomaten Caprese und Kichererbsen-Curry mit Gemüse angeboten. Für die Süßeren unter uns gibt es Schokocreme, selbstgemachte Johannisbeermarmelade, und auch die Nachtische (Rhabarber-Vanille-Kuchen, Kokoscreme mit heißen Früchten, Sojajoghurt mit Blaubeeren und Leinöl) sind nicht zu verachten. Wir genießen Essen und Atmosphäre. Es herrscht ein zufriedenes Grundsummen im Raum, alle unterhalten sich angeregt und fröhlich, freuen sich über die Köstlichkeiten und die gute Stimmung. Mehrere Hunde laufen zwischen Tischen und Beinen hin und her und sind überall willkommen. Mir gefallen auch die Räumlichkeiten des Bioladens - Bananen, Avocados und sonstiges Grüne sind in Reichweite und geben dem Ganzen einen noch authentischeren Anstrich. Mittlerweile sitzen auch einige Klubber draußen in der Sonne. Wir entschließen uns auch ins schöne Wetter aufzubrechen, jetzt, wo in unsere Mägen nichts mehr hineinpasst. Und wir kommen wieder. Denn, wie auch auf der Facebook-Page des Klubs zu lesen: ,,Aufwachen! Is’ doch kein Schlafsaal hier … das ist der FRÜHSTÜCKS KLUB und wir nehmen euch mit ? Der nächste Frühstücks Klub findet übrigens am 14. Juli statt. Für nähere Infos einfach auf Facebook folgen! www.facebook.com/­­fruehstuecksklub   The post Willkommen im Klub – im Frühstücks Klub! Vegan frühstücken in Wiesbaden appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Fenséges és csinos gyümölcssaláta

2013. június 14. VegaLife 

Fenséges és csinos gyümölcssaláta Végre elérkezett a meleg nyár és vele együtt a friss gyümölcsök szezonja. Nem is késlekedtem sokáig, egy finom gyümölcssalátát készítettem sárgadinnyében tálalva. Annyira finomra sikerült és olyan jól nézett ki, hogy ismétlés lett belőle. Ajánlom mindenkinek akár reggelire, desszertnek (bár gyümölcsöt nem jó enni étkezés befejeztével, ugyanis mire az előzőleg elfogyasztott étel megemésztődik, a gyümölcs erjedni kezd a gyomorban), gyümölcsvacsorának. Vagy ha valaki "nyers-napot" tart, akkor rendkívül fel tudja dobni vele a napi étel-összeállítást. A recept:   Hozzávalók: 1 vagy 2 db kisebb sárgadinnye 1 banán 1 marék eper 1 alma pár db mentalevél   Elkészítés: A sárgadinnyéket félbevágjuk és kanál segítségével kivágjuk a belsejét úgy, hogy ne sérüljön a külső héj. Ezt követően, ha úgy tetszik, a sárgadinnye szélébe háromszögeket vágva kidíszítjük. A többi gyümölcsöt megmossuk, a banán héját lehúzzuk, az almáét egészségesebb meghagyni. A gyümölcsöket feldaraboljuk - az előzőleg kivájt sárgadinnye húsát is. Az egészet egy tálban összekeverjük és a sárgadinnyék héjába halmozzuk a kész gyümölcssalátát. Mentalevéllel díszítjük. Természetesen az idény bármilyen gyümölcsével elkészíthetjük. Tetszés szerint akár magokkal (dió, mogyoró) vagy kókuszreszelékkel meg is szórhatjuk.

CUborka ZÖrmix (Cukkini-uborka zöld turmix)

2013. június 12. VegaLife 

CUborka ZÖrmix (Cukkini-uborka zöld turmix)Egészséges zöldlé. Ha első alkalommal iszol, talán iszonyodsz tőle, de csak azért, mert nem ehhez lettél szoktatva az anyatejet követő éveidben. De ne ijedj meg, mert minél gyakrabban választod reggeli "tisztításhoz" az ehhez hasonló "löttyöket":), annál inkább válsz függővé tőlük. Pláne, ha olyan egészséges dolgot is teszel hozzá, mint banán, vagy alma. Persze a banánt cukorbetegeknek nem ajánlom, sem ehhez, sem egyébként. Ők bizonyára tudják miért. Szóval hiszed vagy sem, annak ellenére, hogy nem minden reggel iszom, mégis úgy érzem, hogy szívesen kezdeném vele a dolgos hétköznapjaimat is (csak éppen nem fér bele az időmbe, hogy naponta elkészítsem). Amikor pedig arra gondolok, hogy egy vastagabb citromkarika miként képes feldobni az ízét, még inkább elfog a vágy az iránt, hogy készítsek valamilyen zöld levet. Ha lenne pár napom, amikor nem "kell" főznöm férjemnek, amikor a munkám is kiszámíthatóan nyugis, bizonyára néhány napot elélnék ezeken a zöld leveken...   A recept:   Hozzávalók: pár szál karalábélevél néhány szál répalevél 3 uborka 1 kisebb cukkini 1 fél vagy 1 negyed citrom héj nélkül víz turmixgép szűrő   Elkészítés: Az alaposan megmosott zöldségleveleket apróra tépkedjük és egyből a turmix poharába tesszük. Az uborkákat és a cukkinit is kívülről gondosan megmossuk, majd a turmixgépbe karikázzuk. A tetejére egy vastagabb (kb. 1 cm vastag), héjától megfosztott citromkarikát teszünk. Felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és jól összeturmixoljuk. Tehetünk bele ízlés szerint fokhagymát, újhagyma szárakat is. Miután összeturmixoltuk érdemes szűrőn átszűrni és azonnal elfogyasztani. Van, aki szűrés nélkül is meg tudja inni. Én nem igazán. Ha nem tudjuk, honnan szerezzünk be leveleket, menjünk el a közeli zöldségeshez, vagy piacon járva az árusok általában leszedik a növények zöldjét - legjobb helyek ezek. Pénzbe sem kerül. Persze fontos, hogy nagyon alaposan átmossuk őket! Egy adag léhez nagyjából egy kisebb zacskónyi zöld levél elég, de ha uborkát, cukkinit is teszünk hozzá, akkor kevesebb, 2-3 szál levél is megteszi. Rákos, daganatos betegséggel küzdőknek, cukorbetegeknek, lúgosító programban résztvevőknek is ajánlják reggeli kezdésként egy nagyobb pohár (min. 2,5 dl) zöld-turmix éhgyomri elfogyasztását, ha nem is minden nap, de hetente 3-4 alkalommal mindenképp. Készíthetünk több adagot is, üvegbe áttöltve magunkkal vihetjük a napunkra - munkába, vagy kinek éppen mi a dolga. Gyorsan elkészül. Érezhetően frissíti a szervezetet - legalább is én így tapasztaltam. Valamint kiválóan alkalmas arra, hogy rövid idő alatt "átmosson" bennünket. Reggel 6-7 között megiszom, és mire a munkába érek 8-1/­­2 9 körül, már érzem, hogy hat.:) (Mielőbb meg kell látogatnom a mellékhelyiséget.)

Banános zabkása meggylekvárral

2013. június 1. VegaLife 

- Szeretnél úgy kinézni, mint egy japán szumós? Akkor ne reggelizz! - "ÓÓÓ, hát én amúgy sem szoktam reggelizni! Mégsem nézek ki úgy, mint egy szumós!" Még nem nézel ki úgy, örülj neki. Persze, ha jó a genetikád, és az aerob mozgás is jelen van az életedben, akkor nyilván még kevesebb az esélyed arra, hogy szumós méreteket öltesz. De hogy tisztában legyél vele, elárulom, hogy a japán szumósok kihagyják a reggeli étkezést. Miért? Az egyik ok abban áll, hogy tudják, ezzel LASSÍTJÁK az anyagcserét és emésztést, valamint NÖVELIK a TÚLEVÉS lehetőségét. Ez már talán ismerős, nem? Nem reggelizel, a munkahelyen az ebédet még futva megeszed, na de este, amikor otthon vagy a nyugalomban, a családdal, legyűrted a napi stresszt, akkor bizony adsz az éhező szájnak. Csak hogy tudd, ez az egyik - legtöbbek által megvalósított - lépés az egészségtelen HÍZÁShoz vezet. Tudom ám én is! Megtapasztaltam. (Na nem a szumós méreteket ;) ) Dolgoztam néhány olyan multinál, ahol reggel alig ment le egy falat is a torkomon. Tudtam, hogy vár rám a napi stressz a munkában. Sokszor aztán a reggeli elmaradt. Ha mégis reggeliztem, mert valami ok folytán megmordult a gyomrom, akkor is valamilyen péksütit vettem magamhoz - munkába menet, vagy kiflit kefirrel, joghurttal. Majd ahogy vegetáriánus lettem, majd egyre inkább a vegán életmódot kezdtem elsajátítani, úgy változtak ezek a szokásaim is. Aztán jött Elek, az egészségházban eltöltött idő még inkább elősegített a fejlődésben. Most már képtelen lennék kefirt reggelizni, főleg mióta tudom, hogy az éhgyomorra elfogyasztott kefir a máj és a gyomor számára akár olyan hatással is lehet, mint az alkohol. Ráadásul fehér kifli! Ah, rossz rágondolnom, hogy néhány évvel ezelőtt milyen ételekkel romboltam az egészségem tudatlanul! ,,Reggelizz mint egy király, ebédelj mint egy polgár, vacsorázz mint egy koldus! - olvashatjuk sok helyen. Ma már azt is tudom, ha édes reggelivel indítok, kevésbé fogok napközben édességre gondolni, az után vágyakozni. Ez a receptem egy nagyon gyors és egyszerű, de laktató és persze édes reggelihez ad ötletet. Ilyen hurkákat szeretnél magadnak? :) A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 1 banán meggylekvár (felcserélhető más lekvárra kevés kókuszreszelék pár csipet őrölt lenmag 1 evőkanál szezámmag   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz. A kókuszreszelék egy részét is együtt piríthatjuk a zabpehellyel. Majd felöntjük annyi vízzel, amennyi a zabpehely. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Miután megfőtt, tányérra szervírozzuk és banánkarikákkal befedjük. Mivel a banán és a lekvár édessé varázsolja, nem szükséges főzés során édesíteni. A tetejét egy kevés őrölt lenmaggal, kókuszreszelékkel és szezámmaggal szórjuk meg. Végül kis "lekvárszigeteket" helyezünk el a tetején.

Momos - nepalesische Spezialitäten in Berlin

2013. május 24. Deutschland is(s)t vegan 

Momos - das sind kleine gefüllte Teigtaschen, ursprünglich aus Nepal stammend, mit unterschiedlichen Füllungen. Die Besitzer dieses kleinen bio-vegetarisch-veganen Imbisslokals führen ihren Laden mit großer Begeisterung und reisten selbst nach Nepal um dort direkt vor Ort ihr Handwerk zu lernen (was auch auf den Fotos an den Wänden lebhaft dokumentiert ist). Jetzt also von Nepal in den Prenzlauer Berg geholt, gibt es hier die kleinen Teigtaschen, ganz in der Nähe des Senefelder Platzes. Diese sind den nepalesischen Momos nachempfunden, selbstgemacht und werden dampfgegart, gebraten oder in einer Suppe angeboten. Dazu gibts verschiedene Dips und wer mag greift noch zu einem frischen Salat. Wer es gern ein bisschen süßer hat, der sollte sich für die süßen Zimtteig-Momos mit einer Bananen-Ahornsirup-Füllung entscheiden. Wir hatten die ,,Tofu-Sesam-Frühlings-Momos  mit einem Soja-Sesam-Dip und dazu einen Kichererbsensalat. Gewählt werden kann zwischen verschiedenen Größen: S (12 Momos, 1 Sorte und 1 Dip für 4,50EUR),    M (20 Momos, 2 Sorten und 1 Dip für 6,50EUR) und L (3×9 Momos, 3 Sorten und 2 Dips für 9EUR). Eine Bios-Limo gibts für 2,50EUR. Zukünftig  soll es auch eine Füllung und einen Dip geben der jeweils variiert, sodass es sich lohnt auch öfters mal vorbeizuschauen. Recycelbar und biozertifiziert Ganz besonders hat mich das ganzheitliche Konzept erfreut. Hier wird ausschließlich Ökostrom genutzt, fast die gesamte Einrichtung ist Second-Hand,  alle Take-Away-Behälter sind aus recyceltem Material und seit neustem ist das Momos auch biozertifiziert! Die Zutaten stammen dabei weitestgehend aus regionalem Anbau. Dass hier keine Konservierungs- oder Zusatzstoffe verwendet werden versteht sich da fast schon von selber. Neben den Sitzmöglichkeiten drinnen gibt es auch die Möglichkeit draußen bei schönstem Wetter die Momos zu genießen, denn das Lokal befindet sich in einer ruhigeren Seitenstraße der Schönhauser Allee. Wir jedenfalls werden gerne wiederkommen! Fazit: ,,Schnörkellos, anders. Vom Dach der Welt auf deinen Teller.-  so heißt es auf der Facebookseite des Momos. Anklicken um   Momos Fehrbelliner Straße 5 10119 Berlin Tel.: 0151 55614936 Website: http:/­­/­­www.momos-berlin.de/­­   Öffnungszeiten: Mo. - Do.: 11:30 - 19:00 Uhr Fr.: 11:30 - 21:00 Uhr Sa.: 13:00 - 21:00 Uhr The post Momos – nepalesische Spezialitäten in Berlin appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Napi étrend május 3.-4

2013. május 5. Gitta nyersétel blogja 

Napi étrend május 3.-4Május 3. péntek Előző napok: Május 1-2 és április 29-30 Szokásos munkanap: árubeszerzés, tárgyalás partnerekkel, vezetőségi team-megbeszélés és sok sok telefon... zaklatott nap, ilyenkor még jobban oda kell figyelni az evésre és az IVÁSRA! 6 óra: 4 dl citromos víz 7.30: gyümölcsreggeli: grapefruit, narancs, alma, banán kb 1/­­2-1 liter tisztított víz 12 óra: trópusi gyümölcsleves, banános csokipuding, lenmagos ropogós medvehagymás kencével (ez konkrétan isteni volt) 16 óra kb 1/­­2 liter sűrű zöldség turmix (spenót, avokádó, citromlé) többfélét is kóstoltam a NEMSÜTI-ben, a pontos összetevőkre nem emlékszem, nagyon finom volt mind. kb 1 liter víz 20 óra: 1/­­2 nyers pizza, pici volt, épp elég volt.  Május 4 szombat Délelőtt készülődés Pilisszántóra az egészségnapra, 7 óra: 5 dl citromos víz 7.30 gyümölcsreggeli: grapefruit, alma, szilva, banán, pár szem kesudió Egész nap nyers ételeket kínáltam, kóstoltattam az egészségnapon, órát nem néztem, hogy mikor ettem és ittam. de azt figyeltem, hogy megittam 1/­­2 liter trópusi gyümölcs turmixot, kb 7 dl zöld turmixot és 3 dl forrásvizet. Megettem 2 kis vegán szendvicset (nem nyers), 2 darab nyers sütit, és 2 darab makrobiotikus (vegán) sütit. Ez utóbbit kedves ismerősök kínálták, hogy kóstoljam meg... nekik is ízlett a nyers süti.  este 8 körül még egy szelet nyers zserbó!

Übernachten und genießen an der Mittelmosel: Das Hotel Nicolay zur Post und das Restaurant Die Weinstube

2013. május 2. Deutschland is(s)t vegan 

Übernachten und genießen an der Mittelmosel: Das Hotel Nicolay zur Post und das Restaurant Die WeinstubeSimone von …absolutely veg war kürzlich an der Mosel vegan essen – und das klang alles so lecker und sah auch so verlockend aus, dass ich das Restaurant Die Weinstube auch mal ausprobieren wollte. Seit dem 01.04.2013 hat das Restaurant komplett auf vegane Küche umgestellt. Eine sehr mutige Entscheidung von Johannes Nicolay und seiner Lebensgefährtin, beide leben selbst vegan und sind daher Überzeugungs”täter”. Die Weinstube ist eines der beiden Restaurants, die zum Hotel Nicolay zur Post gehören. Alle der dort ausgeschenkten Weine sind selbstverständlich auch vegan. Es wird viel Wert auf regionale Herkunft und Qualität der Zutaten gelegt, so kommt z.B. der Tofu von einem Hersteller aus Rheinland-Pfalz, Obst und Gemüse sind ebenfalls aus der Region und die Shitakepilze werden sogar im eigenen Keller gezüchtet. Bei der Ernte der Shitakepilze kann man als Restaurantbesucher durch einen Glasbaustein im Boden zuschauen. Die Einrichtung ist rustikal und trotzdem hell und mit modernen Farben aufgepeppt. Der Service ist sehr nett und das Essen ausgezeichnet. Da die Weinstube zum Hotel gehört, kann man als Hotelgast auch vegan frühstücken. Auf der Liste von VeggieHotels steht es leider dennoch nicht, da im Restaurant Sonnenuhr noch Mischkost serviert wird. Ist man mit Nicht-Veganern unterwegs und jemand bestellt ein Fleischgericht, wird die ganze Gruppe in das andere Restaurant gebeten – eben aus Rücksicht auf die veganen Gäste, die ja bewusst in ein rein veganes Restaurant gehen und sich vom Geruch eines Fleischgerichts evtl. gestört fühlen könnten. Die beiden Restaurants haben übrigens komplett getrennte Küchen, d.h. eine “Kontamination” ist ausgeschlossen. Die aktuelle Speisekarte für das Frühjahr 2013 kann man hier einsehen. Wir hatten den Feldsalat mit Shitakepilzen und die Zitronengrassuppe als Vorspeise. Danach ging es weiter mit dem Seitanragout auf Kräuterspätzle und den Räuchertofuwürfeln mit gebratenem grünen Spargel und Kirschtomaten. Den Abschluss bildete ein gemischter Desserteller mit Bananenkuchen, einer frittierten Erdbeere an Vanillesauce, Rhabarber-Kompott, Mousse au Chocolat und Zitronensorbet. Ein wahrer Gaumenschmaus! Auch die Umgebung ist sehr schön, das benachbarte Bernkastel-Kues ist sehr idyllisch und Trier und Luxemburg liegen gerade mal um die Ecke. Diese Gegend eignet sich wirklich hervorragend für einen schönen Wochenend-Tripp. Daumen hoch für das tolle Konzept und wir wünschen weiterhin viel Erfolg! Hotel Nicolay zur Post Uferallee 7 54492 Zeltingen Tel.: +49(0)6532 93910 E-Mail: info@hotel-nicolay.de www.hotel-nicolay.de www.hotel-nicolay.de/­­Deutsch/­­restaurant-und-feiern/­­die-weinstube–nachhaltig-geniessen-das-vegane-vegetarische-restaurant-an-der-mosel   Öffnungszeiten: Montags bis Sonntags 18:00-21:30Uhr Mittwochs bis Sonntags 12:00-14:30Uhr The post Übernachten und genießen an der Mittelmosel: Das Hotel Nicolay zur Post und das Restaurant Die Weinstube appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Chia magos eperpuding

2013. április 28. Fitt Nők 

Chia magos eperpudingTejmentes nyers poharas finomság. Az elkészítéséhez fehér chia magot használtam, de természetesen lehet hagyományos, fekete maggal is készíteni. Chia mag hiányában a sűrítéshez használhatsz útifű maghéjat is, ami béltisztító hatással rendelkezik, vagy egyszerűen csak turmixolj bele több banánt, és használj kevesebb folyadékot! Hozzávalók: egy marék eper, kb. 1,5 dl házi mandulatej, méz édesítésre ízlés szerint, kb. negyed banán, 3-4 evőkanál chia mag (vagy kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéj), tápanyagdúsításként: 1 kiskanálnyi vörösszőlőmag őrlemény, 1 kiskanálnyi homoktövis őrlemény Elkészítés: Az epret és banánt összeturmixoljuk a mandulatejjel, mézzel ízesítjük, majd beleszórjuk a chia magot, és megvárjuk, míg megdagad. Ez kb. 10-15 perc, addigra sűrű, kanalazható pudingszerű masszát kapunk. Díszíthetjük gyümölcsökkel. Én az elsőt mangóval, eperrel, kivivel, goji bogyóval, virágporral díszítettem. A repetához raktam még a áfonyát is a kehelybe.

Was gibts zu Ostern? Unser veganes Ostermenü

2013. március 23. Deutschland is(s)t vegan 

Was gibts zu Ostern? Unser veganes OstermenüFriedrich von Bodelschwingh hat gesagt “Im Licht der Ostersonne bekommen die Geheimnisse der Erde ein anderes Licht.” Wir machen keine Geheimnisse aus den Oster-Leckereien, aber das Menü stellt sicher einiges in den Schatten:) Wir wünschen eine schöne Osterzeit und guten Appetit (die Rezepte sind für 4 Personen ausgerichtet):   Vorspeise Susannes Mango Mozzarella Zutaten: - 2 Mangos - 2 Packungen veganen Mozzarella - Schwarzer Pfeffer (auch sehr gut Zitronenpfeffer) - Etwas gemahlener Chilli - Olivenöl - Crema di Balsamico (der Klassiker Zubereitung: Mangos schälen, halbieren und in Scheiben/­­Spalten schneiden. Den Mozzarella in dünne Scheiben schneiden. Beides - als Türmchen oder gefächert - auf dem Teller anordnen. Das Olivenöl mit Pfeffer und Chilli mixen und über die Mango und Mozzarella verteilen. Mit Crema di Balsamico abrunden - ich empfehle den Balsamico großzügig zu verteilen, da es der Mozzarella geschmacklich gut gebrauchen kann.   **** Hauptgang Susannes Zitronen-Gnocchi auf Rucola Zutaten: - 800g mehlig kochende Kartoffeln - 140g Vollweizengriess - Mehl nach Augenmaß - 1 Bund Rucola - 3 EL Eiersatz - Saft einer halben Zitrone, etwas geriebene Zitronenschale - Salz und Pfeffer, Olivenöl - 400 g Rucola - Olivenöl - Balsamico - 1 Limette - Chili-Salz, Schwarzer- oder Zitronen-Pfeffer Zubereitung: Die Kartoffeln in Salzwasser kochen, schälen und stampfen. Bitte gut abkühlen lassen. Den Rucola klein schneiden/­­hacken. Die Zitrone ausdrücken, die geriebene Schale und alle übrigen Zutaten - sprich Mehl, Kartoffeln, Rucola, etwas Griess, Eiersatz, Öl, Salz und Pfeffer - gut zu einem Teig kneten. Je nachdem noch etwas mehr Mehl hinzugeben. Den restlichen Griess auf einer Arbeitsplatte verteilen und den Teig als Rolle formen. Kleine Stücke von der Rolle schneiden (ca. 2 cm) und mit einer Gabel etwas eindrücken, so dass die Gnocchi-Form entsteht. Die Gnocchi in kochendes und leicht gesalzenes Wasser geben. Sobald sie an der Wasseroberfläche schwimmen herausnehmen und abtropfen lassen. Im Anschluss die Gnocchis in etwas Öl in der Pfanne schwenken und leicht anbraten. Nun aus 8 EL Olivenöl, 2 EL Balsamico, dem Saft einer ganzen Limette, dem Chili-Salz und Pfeffer ein Dressing mischen. Den Rucola mit dem Dressing auf dem Teller anrichten und die Gnocchis aus der Pfanne darauf verteilen.   ****   Nachtisch Lindas Keine-Eier-Likör Panna Cotta Zutaten Panna Cotta: - 500 ml Soja Cuisine - 4 EL Zucker - 1 TL gemahlene Vanille (von Rapunzel) - 1 Teelöffel Agar Agar (gemahlen) - 100 ml Keine-Eier-Likör (selbst gemacht) Zutaten Keine-Eier-Likör (die Menge ist etwas mehr, als man für das Rezept braucht, macht aber nix - schmeckt auch pur total lecker!) - 2cl Wodka - 2 cl Likör 43 - 2 Becher Soja-Vanillepudding á 125g (von Provamel oder selbst gekocht) - 1 EL Soja Cuisine1 Messerspitze gemahlene Vanille (von Rapunzel) - 1-2 TL Agavensirup (je nachdem, wie süß man es mag) Zubereitung Keine-Eier-Likör: Die Zutaten in einem Shaker mixen, fertig. Zubereitung Panna Cotta: Die Soja Cuisine, den Zucker und die gemahlene Vanille in einen Topf geben und kurz aufkochen. Dann das Agar Agar unterrühren und unter ständigem Rühren ca. 2 Minuten köcheln lassen. Aber Vorsicht: die Masse darf nicht anbrennen oder überkochen. Anschließend den Likör unterrühren und die gesamte Flüssigkeit durch ein Sieb in 4 Förmchen gießen und diese mind. 5 Stunden in den Kühlschrank stellen. Dazu passt hervorragend z.B. eine Soße aus Himbeeren oder Erdbeeren.   ****   Zu Kaffee und Kuchen Claudis Osterhasi Zutaten Teig: - 300g Mehl - 200g Rohrohzucker - 6 TL Backpulver - 100g Margarine - 200ml Sojamilch Zutaten Deko: - 750g Soja Vanille Joghurt - 1 Packung Kokosraspeln - Ca. 4 EL Kakao - 1 Packung Buntinies - 1 Tüte Lakritz Mehl, Rohrohzucker und Backpulver vermengen, Margarine und Sojamilch in kleinen Mengen hinzugeben. In einer mit Backpapier ausgelegten Springform 30 Minuten bei 200 Grad Ober/­­Unterhitze backen. Abkühlen lassen und mit einem Nylon faden halbieren. Eine Hälfte so auseinander schneiden, dass sie Ohr + Schleife + Ohr ergibt. Anschließend die vier Teile so legen, dass ein Hasenkopf entsteht. Diesen komplett mit Joghurt bestreichen und Kosraspeln drauf geben. Nun die Ohren mit Kakao bestäuben, die Augen und Nase aus Buntinies legen, die Augenbrauen und den Mund aus Laktritz. Die Schleife wird mit Buntinies dekoriert. Gesamtdauer inkl. Abkühlzeit knapp 2 Stunden – beim zweiten Mal geht es dann aber schon schneller   Lindas Karotten-Haselnuss-Muffins mit Marzipan-Haube Zutaten für 1 Blech: - 150g geschälte und geriebene Karotten - 150g gemahlene Haselnüsse - 150 ml Haselnuss Drink - 250g Mehl - 3 TL Backpulver - 4 TL No-egg (mit etwas Wasser angerührt) - 150g Zucker - 100g Margarine - 1 Banane - 1 Dr. Oetker Marzipan Decke Zubereitung: Die Margarine zusammen mit der Banane, dem No-egg und dem Zucker schaumig rühren. Danach die trockenen Zutaten und den Haselnussdrink hinzufügen. Alles gut verrühren. Dann den Teig in ein mit Papierförmchen bestücktes Muffinblech füllen und bei 180° Grad ca. 25 Minuten bei Ober- und Unterhitze backen. Wenn die Muffins ausgekühlt sind, die Marzipandecke ausrollen und mit einer Espressotasse 12 Marzipankreise ausstechen. Diese dann noch etwas flacher rollen, bis sie die Größe der Muffins erreicht haben. Dann je eine Marzipandecke auf jeden Muffin legen und in Form drücken. Das könnte dich auch interessieren: Rezepte und Veranstaltungen: Veganer Schlemmer Brunch Neues veganes Kochbuch: vegan kochen mit ente Vegane Brotaufstriche – ein neues Buch aus dem Pala-Verlag mit über 100 Rezepten The post Was gibts zu Ostern? Unser veganes Ostermenü appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Vegán banános-almás muffin

2013. március 18. Mindennapi ételeink 

Vegán banános-almás muffin Ez a muffin még régebben készült, reggelire, csak nem volt idő feltölteni.  Hozzávalók: 1 csésze finomliszt 1 csésze teljes őrlésű liszt 2 tk. őrölt kardamom 2 ek. foszfátmentes sütőpor 1/­­2 csésze nyírfacukor 1,5 csésze almalé 1 alma, lereszelve 2 közepes pépesített banán Elkészítés: A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön keverjük össze, majd egy nagy tálban keverjük egybe. Muffinformába téve 35 perc alatt, 160 fokon süssük készre. 

Heti saláta ötlet: nyers almacsatni

2013. március 14. Napló étkeinkről, életünkről 

Heti saláta ötlet: nyers almacsatni Még ifjabb koromban ettem almacsatnit, ami egyszerre nagyon csípős és nagyon édes volt, mégis jólesett. A hűvös idő eszembe juttatta melegítő hatását, így most  ennek nyers vegán változatát próbáltam elkészíteni: Összetevői (egy személyre): - 1 alma - 1 banán - beáztatott mazsola - csili paprika Utólag jutott eszembe, hogy fahéjat is tehettem volna bele, majd legközelebb. A mazsolát összeturmixoltam, és egy részét összekevertem csiliporral, majd az összedarabolt almához és banánhoz adtam. Szebb lenne, és még gyorsabban készülne el, ha valamilyen áttetsző sziruppal édesítem, de én inkább mazsolát használok. A maradék mazsolából pedig csokival bevont mogyoró golyó lesz holnap :-)

Vegán banános zöld turmix + a negyedik hét cukor nélkül és a nyeremények

2013. március 4. Zizi kalandjai 

Vegán banános zöld turmix + a negyedik hét cukor nélkül és a nyeremények Kicsit megkésve érkezik a negyedik cukormentes hét beszámolója, de örömmel jelentem, hogy sikeresen lezártuk a kihívást! Ha hiszitek, ha nem, vegyesek az érzelmeim. Nem volt hurrá és örömtánc, hogy végre újra ehetünk csokit, meg croissant, meg édes dolgokat. Inkább attól féltem, hogy ha újra elszaladna velem a ló, hogyan állítom majd meg?! Csakis önfegyelemmel és tudatossággal tudom.  A hétvégén volt egy kis bűnözés, de a mai napon eddig nem ettem semmi cukrosat és tervezem, hogy nem is fogok. Igyekszem megtalálni az egyensúlyt, a harmóniát, hogy ne vigyem túlzásba a cukor fogyasztást, de ne is görcsöljek rá, ha véletlenül cukor kerül az étrendembe. Úgy gondolom, ha tudatosan odafigyelek rá, akkor mindez megvalósítható. Az biztos, hogy az ízlelőbimbóink sokkal kifinomultabbak lettek. Minden sokkal édesebbnek tűnik, még egy banán és egy alma is, nem beszélve egy cukrászdai gesztenyepüréről (hétvégi bűnözés tapasztalata). Az egy hónap tapasztalata még az is, hogy nagyon sok minden ehető cukor nélkül! Vannak olyan sütemények, palacsinták, amelyeknél nem is hiányzik a cukor és egyéb édesítő, így hogy kipróbáltuk nélküle. Még szilvásgombócot is ettünk úgy, hogy anya cukormentes szilvalekvárját tettük a gombócokba. Elsőre élvezetesebb lett volna egy kis porcukorral megszórva, de másodszori evésre már nem hiányzott róla a cukor. És ez jó! Tettünk az egészségünkért, néhány gombát elüldöztünk a szervezetünkből és még tanultunk is! A legjobban annak örülök, hogy rajtunk kívül sokan bevállalták a cukormentes kihívást és hősiesen végig is csinálták. Minden heti beszámolónál jeleztem, hogy ezt nyereménnyel fogom honorálni (nem  sorsolás lesz, hanem én fogok választani nyerteseket és nem biztos, hogy olyan személyeket, akik pontosan a mi szabályaink szerint jártak el). Eddig mindenről esett már szó, csak a nyereményekről nem, pedig lehet, hogy ösztönzően hatottak volna, ha hamarabb megosztom veletek. Mindenesetre most itt sorakoznak és várják a gazdáikat. Én pedig hagyok időt nektek, hogy aki esetleg elmaradt korábbi beszámolók vagy kommentek megírásával, az most pótolja és harcba szálljon a nyereményekért (feladat: néhány soros beszámoló komment formájában a heti bejegyzések végén vagy a saját blogokon megírt beszámoló linkjének az elküldése emailben). 1. ajándék: 3 részes sütő- vagy tálaló szett fonott alátétekkel (a nyertes személyesen veheti át Budapesten). 2. ajándék: Ernyey Béla-Balaton Dóra: Ünnepek és Hétköznapok című szakácskönyve (a nyertes személyesen veheti át Budapesten). 3. ajándék: egy adag cukormentes kókuszos datolya energia golyók (a nyertes személyesen veheti át Budapesten, de ezt az ajándékot akár postázom is). Akik a negyedik cukormentes hétről beszámoltak: - Boglárka - Önismereti kalandtúra - Eszter (Dublinból csatlakozott a kihíváshoz), negyedik heti beszámoló - Zsuzsa - Zsuzska receptjei Azért a recept sem marad el... Vegán banános zöld turmix Hozzávalók 2 főre: - 500 ml mandulatej (vagy egyéb növényi tej) - 1 banán - 1 maréknyi spenót (vagy mángold vagy leveleskel vagy egyéb semleges ízű zöld) A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe, turmixoljuk 5 percig. Ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk még egy kevés mandulatejjel. Hétköznap reggelente szinte mindig valamilyen turmixot, smoothie-t iszunk és a délelőtt folyamán is csak gyümölcsöt fogyasztunk, vizet valamint teát iszunk. Rengeteg változatot készítettem már korábban, vannak olyanok is, amelyek nem kerültek fel a blogra. Ez egy nagyon egyszerű, tartalmas változat, érdemes kipróbálni.

8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS

2013. március 3. Vegagyerek 

8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS Elkészült az újabb heti menüterv, a recepteket folyamatosan töltöm majd fel! 8. NAP Reggeli:olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák!, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: Taco-saláta Önts egy lábosba egy adag pinto babot- kb. 100-150 g/­­fő (vagy bármilyen más babfélét, amit szeretsz), és adj hozzá kb. 50 ml vizet, főtt kukoricát, tehetsz bele néhány feldarabolt kelkáposzta levelet is, só, kis őrölt kömény, és csili, ha szereted! Főzd kb. 10 percig, amíg elkezd sűrűsödni, önts még hozzá vizet, ha szükséges! Tálald bio natúr kukoricacsipsszel és kis paradicsomos mártogatóssal (ehhez találsz recepteket többfelé a neten, csak figyelj, hogy adalékmentes hozzávalókkal dolgozz!). Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval (Recept jön!) Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ , mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: mandarinos - sok magvas zabkása Ebéd: Káposztás teljes kiőrlésű tészta pirított szezámmaggal Vacsora: diós - tofus saláta   10. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel + 2 ek. puffasztott amaránttal, 1 ek. lenmaggal, friss gyümölccsel   dúsítva Ebéd: babos barna rizs Vacsora: pirított zöldségek friss zöldsalátával, pirított magvakkal 11. NAP Reggeli: málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókuszreszelékkel Ebéd: Kukoricás - paradicsomos tésztasaláta Vacsora: karfiolpástétom zöldekkel 12. NAP Reggeli: almás - fahéjas köleskrém Ebéd: quinoa egytál Vacsora: sütőtökös fekete bab 13. NAP Reggeli: banánturmix, vagy zöldturmix magkrémes pirítóssal és friss gyümölccsel, ha kívánod Ebéd: gombás teljes kiőrlésű pizza Vacsora: mandulás párolt brokkoli salátával, csírákkal 14. NAP Reggeli: tofu rántotta Ebéd: répás céklával töltött palacsinta Vacsora: tepsiben sült sütőtök avokádókrémmel

Leckere Bio-Burger in lässiger Wohnzimmer-Atmosphäre: Das Blondies Café in Bochum

2013. február 25. Deutschland is(s)t vegan 

Bochum hat definitiv 2 tolle Adressen um vegan essen zu gehen. Neben dem Kugelpudel empfehlen wir auch das Blondie’s. Hier kann man vegane Burger, Currywurst und sogar Kuchen bekommen. Als Vorspeisen werden diverse Salate angeboten, die durchweg lecker klingen wie z.B. der Deluxe Salat mit gebratenen Champignons und Walnüssen für 7,90 EUR. Es gibt sogar einen Schicken-Salat mit gegrilltem Hähnchen-Ersatz (ebenfalls für 7,90 EUR). Auf der Karte stehen 12 verschiedene Burger, jeder ist auch in vegetarischer oder veganer Ausführung zu bekommen, außerdem Pommes in verschiedenen Varianten, sogar vegane Mayo und vegane Chili-Mayo. Und wer glaubt, vegan sei immer teuer, wird hier eines besseren belehrt: die vegane Variante ist günstiger als die Variante mit Bio-Fleisch. Patrick hatte den Saté Burger mit Erdnuss-Sauce und ich den Gran Canaria Burger mit Banane und Avocado. Uns beiden hat es super geschmeckt. Auf die Frage, wie man auf die Idee kam auch vegane Gerichte anzubieten, bekam ich zur Antwort “Weil’s auf der Hand liegt.” Ist das nicht super? Man will niemanden ausschließen, alle Leute können hier essen gehen, entweder mit Fleisch (nur Bio-Rindfleisch), vegetarisch oder vegan. Die Currywurst wird nur vegan angeboten. So will man Leute neugierig machen, auch mal etwas Vegetarisches oder Veganes zu probieren. Die Offenheit, die man dort an den Tag legt, hat mich sehr begeistert. Die Einrichtung ist sehr gemütlich mit Sesseln und Sofas und die Einfachheit macht es so besonders. Blondies Café Kortumstr. 140 44787 Bochum   Facebook   Öffnungszeiten: Di – Fr: 12:00 – 22:00 Sa: 15:00 – 23:00 So: 15:00 – 22:00 Das könnte dich auch interessieren: Zodiac in Essen: vegetarische und vegane Gerichte für alle Sternzeichen The Vegan ABC – W wie… wissen wollen Viel mehr als nur Möhrchen: Carrots & Coffee in Hannover The post Leckere Bio-Burger in lässiger Wohnzimmer-Atmosphäre: Das Blondies Café in Bochum appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből, mennyit egyek és a többi kérdés!:-)

2013. február 22. Vegagyerek 

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből, mennyit egyek és a többi kérdés!:-) Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél többnyire nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/­­ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba (humus) mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!). És tudod, mindezeknél továbbra is érvényes, 16h UTÁN NE FOGYASSZ GABONATARTALMÚ ÉTELEKET! Megjegyzés: lesz egy külön bejegyzés az ilyen kis nasi-tippekről, receptekkel! Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a  gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) Miért nem lehet 16h után gabonatartalmú ételeket fogyasztani? Ahogy a legelső bejegyzésemben írtam, a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötlete Attila Hildmann német vegán szakács, Vegan for Fit könyve alapján jutott el hozzám, és jelentős részben az ő programjának alapelveit vettem alapul. Az ő életmódprogramjának ez az egyik fő alapelve! A könyvében a miérteket nem nagyon részletezte, de arra tippelek, hogy így sokkal jobb az energia- és tápanyag-felhasználása a szervezetnek. Napi folyadékfogyasztás, és minek ez a sok zöld tea? A sok-sok zöld tea ötlete napi szinten ugyancsak Attila Hildmann életmódprogramjából származik. Ő azzal indokolja, hogy így sokkal frissebbek, dinamikusabbak lehetünk!:-) Arra az esetre pedig, ha valaki még tovább szeretné fokozni a zsírégető hatást, ő azt javasolja, hogy a napi 1,5 liter zöldtea mellé fogyasszunk napi kétszer Matcha zöldteapor-alapú turmixot! A 2. héttől ezt is tervezem letesztelni, az infókat időben megadom hozzá! Aki idegengedik a zöldteától, vagy egészségügyi és egyéb okok miatt (pl. koffeintartalma) nem szeretné fogyasztani, egyszerűen hagyja ki, és igyon gyógynövényes, illetve 100%-os gyümölcsteákat (hozzáadott aromák nélkülit!!). A teák mellé pedig min. napi 2 liter szénsavmentes ásványvíz! KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval (16h-ig bezárólag!), amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a többiből lehetőség szerint ne tárazz be nagyon!:-)

Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül

2013. február 17. Zizi kalandjai 

Céklakrémes penne pirított mákkal + a második hét cukor nélkül A cukormentes kihívás második hete nagyon könnyen telt. Néha eszünkbe jut a csoki és az édesség, főleg akkor, ha valamilyen nyálcsorgató képet látunk, de nem sóvárgunk különösebben az édesség után. Ha egy sós étel után mégis édesre vágyunk, akkor néhány szem mazsolával orvosoljuk a problémát. Kiderült, hogy a sütést sem kell kizárni teljesen az életünkből, ugyanis sikerült egy mennyei banánkenyeret sütnöm (recept jön!), amiben a banánon kívül nincsen más édesítőszer, mégis finom és édeskés az íze. Sőt! Így, hogy nem eszünk cukrot, számunkra az íze nem édeskés volt, hanem édes. Tegnap pedig hagyományos magyar palacsintát sütöttem rizstejjel és cukormentes sárgabarack-, valamint szilvalekvárt kentünk bele. A palacsintába amúgy sem teszek cukrot, a rizstej enyhén megédesítette és pont kellemes volt a savanykás lekvárokkal. Nagyon sokan beszálltatok a cukormentes kihívásba. Folyamatosan frissítem az első heti beszámolómat az újonnan érkezett linkekkel (aki ír blogot, továbbra is küldje el nekem emailben a heti beszámoló linkjét). Vegasztrománia is kihirdette Facebook oldalán, hogy nagyböjt idejére, egészen húsvétig lemond a cukorról, a csokiról és egyéb édességekről. Hajrá, Anna! A szabályok továbbra is ugyanazok: aki a nyereményjátékban is részt kíván venni, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén (csak az kerül bele a kalapba, aki mind a négy heti beszámolóhoz ír néhány sort vagy blogbejegyzést). Aki pedig használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik a második cukormentes hétről beszámoltak: - Orsi - Wannabe Chef Most pedig jöjjön ez a nagyon vörös, látványra is különleges, és ízorgiát tartogató tésztás étel... Céklakrémes penne pirított mákkal Hozzávalók 2 főre: - 200 g penne tészta - 3 közepes cékla, meghámozva, felkockázva - 3-4 gerezd fokhagyma, meghámozva, felaprítva - 2 ág friss vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű - 4 evőkanál olívaolaj - 1 evőkanál balzsamecet - 1/­­2 bögre zöldségalaplé - 1/­­4 bögre tejszín (vagy zabtejszín) - 60 g parmezán (vagy növényi sajt), reszelve - 1 evőkanál mák - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a felkockázott céklát két evőkanál olívaolajjal, a kakukkfűvel és ízlés szerint sóval, borssal. Öntsük egy tepsibe és 180 fokon süssük puhára 30-40 perc alatt. Az utolsó 10 percben szórjuk rá az aprított fokhagymát (azért a végén, hogy ne égessük meg). A megsült fokhagymás céklát tegyük konyhai robotgépbe, adjuk hozzá a balzsamecetet, még két evőkanál olívaolajat, a reszelt parmezán felét és dolgoztassuk a gépet, amíg teljesen sima, pürés állagú lesz. Ekkor öntsük egy lábasba és adjuk hozzá az alaplevet, a tejszínt és a maradék parmezánt. Jól keverjük el, ha szükséges, még sózzuk, borsozzuk és melegítsük össze 6-8 perc alatt. Közben főzzük meg sós vízben a pennét al dente (fogkemény) állagúra, szűrjük le és tegyük félre. Egy száraz serpenyőben közepes láng felett pedig pirítsuk meg a mákot 2-3 perc alatt. A megfőtt tésztát keverjük össze a céklakrémes szósszal és tálaljuk azonnal. Szórjuk meg a pirított mákkal, friss kakukkfűvel és egy kevés parmezánnal. Jó étvágyat!

Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül

2013. február 8. Zizi kalandjai 

Sütőtökös feketebabos taco & quesadilla + az első hét cukor nélkül Taco Fantasztikusak vagytok! Nem gondoltam volna, hogy ennyien beszálltok a cukormentes kihívásba! Nagyon sok emailt kaptam tele ötletekkel, élményekkel; sokan beszámoltok róla a saját blogotokon, kommenteltek itt a blogon és a Facebookon. Úgy érzem, ez a kis csapat erőt ad minden résztvevőnek, tudjátok, hogy nem vagytok egyedül. Viszonylag könnyen telt az első hét nálunk. Az elején voltak nehézségek, amikor igazán megkívántuk azt a 70%-os kocka csokit vacsora után (valószínűleg nem mi követeltük, csak a szervezetünkben élősködő kedves gombácskák). :) De utána egyre könnyebb lett. Aszalt gyümölcsök közül egyelőre mazsolát és szilvát ettünk, a friss gyümölcsök közül banánt, almát, citromot, narancsot és grapefruitot. Édes íz utáni vágyunkat frissen préselt céklalével is csillapítottuk. Sokszor van olyan érzésünk, hogy valamivel pótolnunk kell az édeset, a csokit, ilyenkor muszáj valamit nassolni... a legtöbbször mandulát pirítok vagy nyersen eszünk törökmogyorót, kesudiót, paradiót. Kollégáknak sütöttem a héten túrós pogácsát, ami nem élesztős, csak egy kis szódabikarbóna kell bele, viszont van benne tejtermék (a tojást elhagytam). Így kevésbé kerültük a tejterméket, viszont volt sós nasi! Egyetlen egyszer követtem el bakit, amikor egyik nap ebédelni mentem, a főételemhez kértem egy kis adag csalamádét. Belekóstoltam és rájöttem, hogy van benne cukor. De úgy gondolom, hogy a tudattalanul elkövetett bűnök nem számítanak, mert nem előre megfontolt szándékkal választottam cukros csalamádét. Kíváncsi vagyok, nálatok, hogy telt az első hét. Aki beszáll a nyereményjátékba is, azoktól feltétlen várom a néhány soros beszámolót komment formájában itt a bejegyzés végén vagy ha a blogján ír valaki beszámolót, akkor küldje el nekem emailben a beszámoló linkjét februári kihívás címmel. A közzétett bejegyzéseket folyamatosan frissíteni fogom és megjelentetem mind az aktuális heti beszámolókban. Aki használ Instagramot, az a kihívás idején februárban címkézze fel az általa elfogyasztott ételek képeit az alábbiak szerint: #februaricukormenteskihivas. Lesz egy jó kis online albumunk! Akik eddig írtak a cukormentes kihívásról: - Mariann - Jenis konyhai kísérletei (meglepő, hogy a férje győzte meg a cukormentes kihívásról) - Viki - Étel Ital Kicsi Vú (maximum íz, no cukor felhívással csatlakozott) - Noémi - Mandulasarok (fantasztikus gesztenyelisztes édesburgonya gnocchi receptet is megosztott) - Boglárka - Önismereti kalandtúra (januártól saját maga által összeállított étrendet fogyaszt, naponta összefoglalja, hogy mit eszik és beszállt a februári cukormentes kihívásba) - Orsi - Wannabe Chef (egy fincsi quinoa saláta receptet is megosztott) Quesadilla Most pedig irány Mexikó... A bejegyzés megírásához igyekeztem felidézni 2005-ös mexikói kalandozásaimat, amikor meglátogattam egy Pueblaban élő mexikói barátnőmet, Mariat. Ettünk étteremben is, de az anyukája rengeteg finomságot készített nekünk. Igazi jó mexikói házias koszton éltem néhány hétig. Legélénkebb emlékeimben a guacamole (avokádó krém), a paradicsomos salsa, a tortilla és a mindenhez felszolgált lime él. A taco kukorica- vagy búzalisztből készült félbe hajtott tortilla, amelyet mindenféle finomsággal (zöldségekkel, hússal, hallal) lehet megpakolni. Köretként tálalnak mellé friss koriandert, guacamolét, salsat, salátát. A quesadilla szintén kukorica- vagy búzalisztből készült tortillaból áll, két tortilla lap összeragasztva sajttal,   vékonyan megtöltve zöldségekkel vagy hússal, háromszög cikkelyekre vágva és így tálalva. Ez is fogyasztható guacamoléval, salátával, salsaval, tejföllel. Ha az alapanyagokat előző nap beszerezzük, akkor mindkét fogás kiváló gyors hétköznapi vacsorának és még az ízlelőbimbóinkat is életre keltettük! Sütőtökös feketebabos taco és quesadilla Hozzávalók 3-4 főre: Tacohoz : - 250-300 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 240 g feketebab (1 konzerv), leszűrve, átmosva - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 teáskanál füstölt pirospaprika - só, bors - tortilla lapok - főtt rizs - guacamole - 150 ml tejföl + 2 teáskanál csípős chiliszósz, összekeverve - koriander - lime - olívaolaj Quesadillahoz (ugyanazok, mint a tacohoz): - 150 g reszelt sajt Guacamolehoz : - 2 db érett avokádó, héj és a mag eltávolítva - 1 kis fej vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1/­­2 lime kifacsart leve - só, bors - koriander, felaprítva Töltelék elkészítése: két evőkanál olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a kockára vágott sütőtököt. Pároljuk 8-10 percig, majd adjuk hozzá a feketebabot. Ízesítsük sóval, borssal, szórjuk meg a füstölt pirospaprikával, keverjünk rajta egyet és tegyük félre. A tacohoz teflon serpenyőben pirítsuk meg a tortilla lap mindkét oldalát (kicsit hólyagos lesz), tegyük tányérra és kanalazzunk bele főtt rizst, sütőtökös babos keveréket, guacamolét, chilis tejfölt, szórjuk meg korianderrel, facsarjunk rá egy kevés lime levet és már ehetjük is. A quesadillahoz teflon serpenyőben kezdjük el melegíteni alacsony lángon a tortilla lap egyik oldalát. Szórjuk meg reszelt sajttal, majd várjuk meg, amíg a sajt elkezd olvadni. Ekkor vékonyan rétegezzünk rá a főtt rizsből, a sütőtökös feketebabos keverékből, majd szórjuk meg újra reszelt sajttal és tegyünk a tetejére még egy tortilla lapot. Az egészre nehezékként tegyünk néhány tányért (hogy minél vékonyabb legyen) és így pirítsuk néhány percig. Vegyük le a tányérokat és egy spatulával fordítsuk meg az egész quesadillát, hogy a felső tortilla lap is megpiruljon (közben megint tegyük a tetejére a tányérokat nehezéknek). Ha a másik oldala is megpirult, tegyük tányérra, vágjunk háromszög cikkelyeket belőle és tálaljuk guacamoléval és chilis tejföllel. A guacamoléhoz az avokádókat törjük össze villával. Adjuk hozzá a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a lime levét és ízesítsük sóval, borssal és felaprított korianderrel. Pirítós kenyérre kenve is kiváló feltét! Viva Mexico! Veracruz kikötő, parti sétány A legcukibb spanyol szó: burro, csacsit jelent :) Teotihuacan, ahol a Nap (La Pirámide del Sol) és a Hold (La Pirámide de la Luna) piramisok láthatók Puebla, főtér

Fernöstliche vegane Köstlichkeiten im vietnamesischen Restaurant Saigon in Mannheim

2013. február 7. Deutschland is(s)t vegan 

Fernöstliche vegane Köstlichkeiten im vietnamesischen Restaurant Saigon in MannheimDurch den Buddhismus gibt es generell in Asien eine relativ große Auswahl an vegetarischen Speisen. Im Restaurant Saigon gibt es jede Menge davon. Auf Nachfrage hat man mir versichert, dass alle vegetarischen Gerichte auch ohne Ei und Milchprodukte und somit sogar vegan sind. Ich hatte als Vorpseise vegetarische Sommerrollen, gefüllt mit Tofu, Gemüse, Salat und frischen Kräutern (B? cu?n chay für 6,80 EUR) und mein Mann die knusprig frittierten Strudelteigtäschchen (Ho?nh thánh chay für 5,80 EUR). Jeder durfte beim anderen mal probieren und beides hat wirklich fantastisch geschmeckt. Mein Favorit sind aber die Sommerrollen. Für den Hauptgang haben wir gebratenes Gemüse mit Tofu und Erdnüssen mit Reis bestellt (Rau x?o chay für 15,00 EUR) und gegrillte Tofuspieße in La-Lot-Blättern mit Zitronengras und Sesamkernen, serviert mit Salat, frischen Kräutern, Reisnudeln und vegetarischer Nuoc-Mam-Sauce (Lá l?t chay für 20,00 EUR). Auch bei den Desserts können Veganer zuschlagen. Denn diese sind alle vegan! Sogar die gebackene Banane wird standardmäßig ohne Honig serviert. Uns haben die mit Mungobohnen gefüllten Sesambällchen mit frischen Kokosraspeln und das gedämpofte Schichtkonfekt aus Mungobohnen, Tapiocamehl, La-Dua und Kokosmilch (beides für 4,80 EUR) hervorragend geschmeckt und uns einen perfekten Abschluss für ein festliches Mahl beschert. Billig ist das Restaurant Saigon offensichtlich nicht, aber für einen besonderen Anlass sehr empfehlenswert. Das Personal ist wirklich sachkundig und freundlich und das Essen eine Wucht. Wer mal einen Blick auf die Speisekarte wirft, wird sehen wie groß die Auswahl an vegetarischen (gleichzeitig veganen) Gerichten ist und wie lecker das alles klingt. Restaurant Saigon Augustaanlage 54-56 68165 Mannheim www.saigon-mannheim.de   Öffnungszeiten: Täglich von 11.30 bis 14 Uhr und 17.30 bis 23 Uhr, Samstags von 17.30 bis 23 Uhr Das könnte dich auch interessieren: Vegan essen in Saarbrücken Vegan-vegetarisch vietnamesisches Essen in Berlin im Chay Village Das Rock’n Roll Veganer Kochbuch von Jerôme Eckmeier (Verlosung) The post Fernöstliche vegane Köstlichkeiten im vietnamesischen Restaurant Saigon in Mannheim appeared first on Deutschland is(s)t vegan.

Februári cukor- és édességmentes kihívás

2013. február 1. Zizi kalandjai 

Februári cukor- és édességmentes kihívás Januárban már írtam a februári cukor- és édességmentes kihívásról. Jeleztem, hogy ha valaki szeretne részt venni a kihívásban, akkor kommentben jelezze. Megjegyeztem, hogy a kihívást végigcsinálók közül ki fogok választani valakit, aki valamilyen nyereményben részesül.  A téli időszakban, az évvégi ünnepek alatt nálunk megnövekszik az édesség fogyasztás. Egy kis süti itt, meg ott, egy kocka csoki vacsora után és észre sem vesszük, de egyre több édes dolgot eszünk, hogy a napsütés utáni vágyunkat valamivel kárpótoljuk. Tudom, hogy a fogadalmak, kihívások kezdete általában január szokott lenni, de mivel a hónap elején még sok a maradék sütemény az ünnepekről, így a kihívást mindig februárra időzítem tavaly óta. Az előző évben nagyon szigorú voltam magunkkal szemben és a cukron, süteményeken, csokin kívül vegán étrendre fogtam magunkat és a nagyon édes gyümölcsöket sem engedélyeztem. Az idén nem leszek ilyen szőrös szívű... Lássuk milyen kihívások elé állítom magunkat és azokat, akik velünk tartanak. Nem eszünk/­­iszunk: - cukrot (kristály, por, nád, kókuszvirág, pálma, stb.) - mézet - agavé-, juhar-, rizs- és malátaszirupot - olyan élelmiszert, amiben a fentiek előfordulnak (pékáru, ropi, kekszek, sütemények, szószok, stb.; húsevők figyeljenek, mert felvágottakban is lehet cukor) - kávé, fekete tea, kakaó, alkoholos italok Eszünk/­­iszunk: - friss gyümölcsöket (alma, citrom, grapefruit, narancs, mandarin, kivi, banán) - ha nagyon nem bírjuk már, akkor bekapunk egy-egy falat aszalt gyümölcsöt, olyat, ami nincsen édesítve (datolya, sárgabarack, szilva, stb.) - fogyasztható cukormentes lekvár és olyan sütemény, amely banánnal, naranccsal, céklával, répával vagy almával lett édesítve - víz, gyógytea, frissen facsart/­­centrifugázott gyümölcs- és zöldséglevek Igyekszünk kerülni: - tejtermékeket - tojást - fehér lisztből készült élesztős pékárukat Minél többet eszünk: - nyers zöldségekből, gyümölcsökből - olajos magvakból: nyersen vagy pirítva sózás nélkül: mandula, dió, mogyoró, tökmag, napraforgómag, kesudió, paradió, stb. - gabonafélék: köles, hajdina, bulgur, barnarizs, quinoa, árpagyöngy - hüvelyesek: bab, lencse - tofu Heti bontásban őszintén be fogok számolni nektek a kihívásról, a csoki utáni sóvárgásról (biztos lesz ilyen :)), az ételekről, amiket fogyasztunk és az új ízekről, amiket felfedezünk. A nyereményért folyó küzdelem feltétele, hogy amikor közzé teszem a heti beszámolókat, azok, akik részt vesznek a kihívásban őszintén írják meg a bejegyzések után kommentben a saját tapasztalataikat. Azok közül fogok választani (és nem sorsolni, tehát én döntök!), akik végigcsinálják mind a négy hetet és legalább négy kommentet írnak! Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a témában leírtakat a saját tapasztalataimra alapozom. Ha úgy gondoljátok, hogy ti is szeretnétek kipróbálni, kérjétek ki egy szakember véleményét, tájékozódjatok a témában és saját felelősségetekre cselekedjetek. Sok sikert mindenkinek! Hajrá!

Vegán diós csokoládés keksz szendvics

2013. január 18. Zizi kalandjai 

Vegán diós csokoládés keksz szendvics Mindig gondolkozom azon, hogy a címbe kitegyem-e a vegán szót, ha egy vegán receptet osztok meg. Úgy gondolom ez a szó még mindig sokakat elriaszt attól, hogy belevágjanak a sütésbe vagy főzésbe, mert azt gondolják, hogy ez valami ufo dolog és biztos olyan alapanyagok kellenek hozzá, amit macerás beszerezni. Igen, vannak olyan receptek, amelyekhez több alapanyag kell, de én hajlandó vagyok utána járni és beszerzem, ha számomra fontos. De vannak olyan receptek is, amelyeknek a hozzávalói nem igényelnek nagyobb utánajárást, sőt, lehet, hogy éppen mindenünk megvan hozzá a hűtőben és a kamrában. Persze lehet, hogy a kókuszzsír valakinek különleges dolog, nekem viszont már mindennapos élelmiszer. Ezen elmélkedve úgy döntöttem, hogy írni fogok egy bejegyzést arról, hogy melyek azok az alapvető élelmiszerek, amelyek az én vegetáriánus konyhámban/­­kamrámban megtalálhatók, hogy mindig legyen esélyem egy gyors vega vacsora összedobására, ha éppen kevés az idő. No, de most térjünk át ezekre a falatnyi finomságokra. Karácsonyra készültek és hatalmas sikerük volt. Kevés benne a cukor, teljeskiörlésű tönkölyliszt, valamint dió adja a tészta alapját egy csipetnyi fahéjjal és vaníliával fűszerezve. Lehet fogyasztani úgy is, hogy csak egy kekszre kenünk a csokoládé krémből, de össze is ragaszthatunk két kekszet a krémmel. Apró, hamm, bekaplak falatok! Gyorsan el fognak fogyni! Vegán diós csokoládés keksz szendvics Hozzávalók: Kekszhez : - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 3/­­4 bögre dió, darálva - 2 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só - 1 teáskanál sütőpor - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1/­­3 bögre nádcukor - 1 teáskanál almaecet - 1/­­4 bögre mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1/­­3 bögre kókuszzsír, folyékony állapotban - 1/­­2 teáskanál mandula aroma (opcionális) Csokikrémhez : - 3/­­4 bögre 70%-os csokoládé - 2 evőkanál mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1/­­4 bögre kókuszzsír - csipet só (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy tálban keverjük össze a keksz száraz hozzávalóit: liszt, dió, fahéj, só, sütőpor. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: nádcukor, almaecet, mandulatej, kókuszzsír, mandula aroma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz, jól keverjük el a tésztát, formázzunk labdát belőle, csomagoljuk folpackba és tegyük a hűtőbe 15-20 percre. Közben melegítsük elő a sütőt 180C fokra és tegyünk sütőpapírt egy tepsire. A hűtött tésztából csípjünk le egy kis darabot, formázzunk kis golyót (pingpong labdánál kisebbet) belőle, tegyük a sütőpapírral bélelt tepsire és lapítsuk le a tenyerünkkel. A maradék tésztával is járjunk el így (nekem 36 db keksz jött ki ebből a menyiségből). Süssük kb. 15 percig, amíg aranybarnák lesznek. Tegyük a krém hozzávalóit egy lábasba és alacsony láng felett olvasszuk meg az összes hozzávalót, közben kevergessük. Öntsük a krémet egy dobozba és tegyük hűtőbe addig, amíg kenhető állapotú lesz. A kihűlt kekszekből kenjünk meg egy darabot a krémmel és ragasszunk hozzá egy másik kekszet. Teszteljük egyből, hogy adható-e a vendégeknek vagy a családtagoknak! :)

Fekete erdő poharas krém

2013. január 16. Gitta nyersétel blogja 

Fekete erdő poharas krémHiányoznak már a nyári ízek, főleg a piros gyümölcsök. Ilyenkor januárban előkerülnek a fagyasztóból a málna, ribizli, eper, áfonya... turmixba vagy poharas krémbe kerülnek.  3 rétegből áll ez a finomság, egy piros erdei gyümölcsös, egy csokoládés és egy vaníliás réteg váltja egymást a pohárban. Vékonyan tegyük a rétegeket, hogy gyorsan jöjjenek egymás után, ne szokja meg egyik ízét sem a nyelvünk. A következő mennyiségből 3 nagyobb adag készült Hozzávalók: Csokis réteg: 2 avokádó, 1 banán 2 evőkanál kakaópor 1 evőkanál méz (vagy más édesítő) A hozzávalókat turmixgépben kevés vízzel simára turmixoljuk. Gyümölcsös réteg: Összesen 40 dkg vegyes piros gyümölcs: aszalt meggy beáztatva, fagyasztott málna, ribizli, fekete szeder vegyesen Az aszalt gyümölcsöket beáztatjuk, kevés áztató vízzel összeturmixoljuk nem túl sima krémmé. A friss vagy fagyasztott gyümölcsöket hozzáadjuk, villával lazán összenyomkodjuk. Nem adunk hozzá semmilyen más édesítőt vagy ízesítőt, a gyümölcsök adják a saját ízüket. Vaníliás réteg:  20 dkg kesudió 1/­­2 citrom leve 1 evőkanál méz (vagy más édesítő) vanília por (vagy a vanília rúd kikapart belseje)* víz * a vanília nagyon fontos összetevő, ezt nem szabad kihagyni. Ettől lesz vaníliás ez a kesuréteg. Enélkül egy sima édes-savanyú krém lenne A vaníliás réteghez a hozzávalókat turmixgépben simára turmixoljuk. Annyi vizet adjunk hozzá, hogy egy tejszínhab sűrűségű masszát kapjunk. A poharakba először a csokis réteg kerül, majd erre a gyümölcsös réteg, végül a fehér vaníliás krém. Ezt addig ismételjük, amíg meg nem telik a poharunk. A tetejét díszíthetjük gyümölccsel, menta levéllel, kakaóporral.

Levendulás kókusz (kéz)krém

2013. január 12. Zizi kalandjai 

Levendulás kókusz (kéz)krém Alátét: 100% lenvászon anyag - Kósagabi Textiles Igen, jól olvastátok a címet. Ez nem egyszerű levendulás kókuszkrém, hanem kézkrém! Nem tervezem, hogy a gasztroblogomat életmód blogra cserélem, de ahogyan érdekel az, hogy mit viszek be a szervezetembe, úgy érdekel az is, hogy kívülről mivel ápolom. Javaslom, hogy akit a téma érdekel, olvassa el a Sokkoló helyzetjelentés a fürdőszobából első és második részét is. Ezeken kívül még számos információ található a neten, szóval érdemes egy kicsit kutatni és olvasgatni. Nálam leggyakoribb probléma a kézszárazság. Sokat mosogatok - igyekszem ezt kesztyűben tenni, de néha a lustaságom miatt nem veszem fel (takarításnál mindig használok kesztyűt, de azt ritkábban csinálom, mint a mosogatást, ami egy mindennapi tevékenység). Főleg hétvégenként, amikor nagy főzésben, sütésben vagyok és sok a mosogatnivaló - a következő konyhámban lesz mosogatógép, tuti! - a nap végén észreveszem, hogy teljesen ki vannak száradva a kezeim. Az utóbbi években igyekeztem jó minőségű, többnyire bio vagy természetes alapanyagokból készült kézkrémeket, olajakat használni, de ezek ellenére a szárazság a víz minősége és a kemikáliák miatt mindennapi jelenség. Mindig érdeklődve nézem, ha valaki házilag készít egy kozmetikumot. El is mentem a linket - ha van hozzá recept - azzal a gondolattal, hogy egyszer majd megcsinálom. Elvégre ez is valamilyen kotyvasztás a konyhában, csak éppen a végeredményt külsőleg használjuk. Eddig még semmit nem próbáltam ki, pedig van olyan recept, amely igazán felkeltette az érdeklődésemet. Például ez a csokis és banános ajakápoló... jól hangzik, ugye? Nem mellesleg az ilyen házi készítmények ajándékba is kiválóak! A krém, amelyet készítettem nem egy csodaszer, szóval ránctalanítást nem ígérek, viszont hidratáltabb bőrt igen! Nagyon-nagyon egyszerű elkészíteni és csak két alapanyag kell hozzá: kókuszzsír (én most ezt használtam és nagyon jól működött) és tiszta levendula illóolaj (például ilyen). A levendulának nyugtató, gyulladáscsökkentő, sejtregeneráló, baktériumölő és enyhén gombaölő hatása is van, melyek mind jól jönnek a kézápolásban is. Természetesen az illóolajat igény és ízlés szerint választhatjuk. Imádom a citromos dolgokat, szóval legközelebb citromolajos változatot fogok készíteni. Levendulás kókusz (kéz)krém Hozzávalók: - 1 bögre kókuszzsír (puha, szobahőmérsékletű, nem túl kemény és nem is folyékony állapotban) - 6-8 csepp levendula illóolaj (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) A kókuszzsír felveréséhez kézi vagy konyhai robotgépet használjunk. Tegyük a kókuszzsírt a robotgépbe vagy egy tálba és magas fokozaton habosítsuk 8-10 percig (hihetetlen, de tényleg krémes, habos állagú lesz!). Csepegtessük bele a levendula olajat, keverjük el és már kanalazhatjuk is kis üvegbe vagy tégelyekbe a krémet. Ebből a mennyiségből kb. 200-250 ml lesz. Tartsuk szobahőmérsékleten, így megőrzi habosságát heteken át. Jó szépülést mindenkinek!

Vegán chocolate chip cookies

2013. január 8. Zizi kalandjai 

Vegán chocolate chip cookies Igen, tudom... miért nem magyarul van megadva a cím?! Valahogy így mondanám: vegán csokoládécseppes kekszek. Nem hangzik rosszul, de fura. Szerintem a chocolate chip cookies már annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon sokan ismerik így is (még a Wikipédia is szentel neki egy külön oldalt). Ezek a kekszek is karácsonyra készültek, bevallom nekem a kedvenceim lettek az öt-hatféle változat közül. Vágytam már igazi amerikai chocolate chip cookies-ra, csak egy kicsit egészségesebb változatban, kevesebb cukorral édesítve és vegánul elkészítve. Nagyon sok recept kering az interneten, nem nehéz találni egy tutit. Vegán változat azonban kevesebb van. Én Emily receptjét vettem alapul, néhány apróságon változtattam, többek között a cukor mennyiségét csökkentettem. Amit pedig először csináltam az az, hogy a kókuszzsírt nem olvasztottam fel hozzá, hanem hagytam megpuhulni szobahőmérsékleten, így a puha kókuszzsírral kevertem ki a nádcukrot, mintha vajat használtam volna. Meg kell mondanom, hogy nagyon tetszett az élmény. A tésztájába került banán édesít rajta és kicsit puhává teszi a kisült kekszeket. Két héttel később dobozban tárolva még mindig puhák voltak. A két hét nem azt jelenti, hogy ennyire nem ízlett volna, hanem annyi süteményünk, édességünk volt az ünnepek alatt és után, hogy nem győztük I.-vel megenni őket. Apropó, cukor és édesség. Emlékeztek, hogy tavaly februárban kihívás elé állítottuk magunkat és végig csináltunk egy hardcore 25 napos cukormentes hónapot? Nos, vannak, akik már érdeklődtek nálam, hogy az idén tartanék-e újra cukor- és édességmentes hónapot, mert csatlakoznának a kihíváshoz. Ha lenne kedvetek egy ilyenben részt venni, jelezzétek itt a recept után kommentben. Még az is lehet, hogy valamilyen nyereményért csinálnátok a kihívást és jutalmat kapna a legkitartóbb a kihívás végén! ;) Na, mit szóltok hozzá? Vegán chocolate chip cookies Hozzávalók: - 120 g teljeskiörlésű tönkölyliszt - 135 g tönköly fehérliszt - 110 g nádcukor - 120 g kókuszzsír, puha állagban - 80 g ét csokibogyó/­­csokicsepp - 1 db érett banán, meghámozva, villával pépesre törve - 1 teáskanál szódabikarbóna - 1/­­2 teáskanál só - 2 evőkanál mandula/­­rizs/­­zab/­­szójatej - 1 vaníliarúd kikapart magjai Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, szódabikarbóna, só. Egy másik tálban keverjük ki a nádcukrot a puha kókuszzsírral (én most ezt a változatot használtam). Ha már habos a kókuszzsír, adjuk hozzá a banánpépet, a vaníliát és a növényi tejet. Jól keverjük el, majd öntsük a száraz hozzávalókhoz. Adjuk hozzá a csokoládét és keverjük át a tésztát (puha, enyhén ragacsos, de jól formázható tésztát kell kapnunk). Melegítsük elő a sütőt 180C fokra és béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral. Fagyis- vagy evőkanállal adagoljunk gombócokat a sütőpapírra és egy kicsit lapítsuk le a tetejüket. 15-20 percig süssük, amíg aranybarnák lesznek. Ebből a mennyiségből kb. 25 db lesz.

Nyers Csokipuding

2013. január 7. Fittanyuka Blog 

Nyers Csokipuding Ez a recept lett a kedvencem, mert amellett, hogy enzim gazdag, nyers desszert, rendkívül gyorsan elkészíthető. A főzött pudinggal mindig az a problémám, hogy soká hűl ki. Ez azonnal fogyasztható! Hozzávalók: 2 főre 1 db avokádó 4 teáskanál bio kakaópor 2 dl növényi tej, vagy víz ( ezt rátok bízom, hogy nyers növényi tejjel készítitek, vagy dobozos tejjel). 1/­­2 teáskanál stevia por 1 teáskanál agave szirup vagy méz késhegynyi fahéj vagy bourbon vanília 1/­­2 citrom reszelt héja 1 teáskanál friss citromlé A megtisztított, kimagozott avokádót alaposan összeturmixoljuk a többi hozzávalóval. Azonnal szervírozható. Én megszórtam dekoráció gyanánt kevés pattogatott amaranttal. Többen kérdeztétek emailben és a facebook oldalon, hogy mivel helyettesíthető  a hasonló nyers krémeknél is az avokádó?!  Természetesen lehet banánnal is, de én mivel fontosnak tartom a helyes ételtársítás szabályait és előnyben részesítem az alacsony cukortartalmú gyümölcsöket ezért inkább az avokádót javaslom. Vagy ha mégis banánnal készítitek akkor vegyétek figyelembe a magasabb cukor tartalmat és annál kevesebb édesítést használjatok. Továbbá még fontosabbá válik az erjedésgátló fűszerek használata. Ebben az esetben tegyetek több fahéjat, vagy bourbon vaníliát! Fittanyuka

Almás-narancsos mákos guba jénaiban megsütve

2012. december 31. VegaLife 

Almás-narancsos mákos guba jénaiban megsütveLegtöbben karácsony idején készítenek mákos gubát. Való igaz, hogy én is ritkán jutok erre az elhatározásra. Ráadásul amióta házas vagyok, vagyis évek óta, mákos gubát most először készítettem. Eddig, ha guba volt, akkor inkább diós, esetleg mogyorós készült - hasonló elv alapján, csak sütés helyett tejszínhabbal. A tejszínhabos megoldásra még azoknál a szomszédoknál "szoktunk" rá, akik abban a bizonyos vízparti városban voltak az utolsó házunknál a szomszédaink, ahol a férfi halászember volt. Ők kínáltak meg diós gubával - tejszínhabbal a tetején egyik karácsonykor. Ugyanis amikor ott éltünk, szokás volt "szomszédolni" karácsony második ill. harmadik napján. Sőt szilveszter-újév idején is. De egy nagyobb városban már legfeljebb azok között terjedt el ez a szokás, akik réges régóta élnek egy társasházban... S azoknál sem feltétlen. 5 évig laktunk egy csinos, kerttel és pázsittal rendelkező társasházban, ahol összesen 6 lakás volt. De senki nem járt át a másikhoz karácsonyi vagy újévi köszöntésre. Hiába, ez már a nagy főváros volt, ahol az emberek sokkal zárkózottabbak. Igaz, mi minden karácsony alkalmával helyeztünk valami kis "gasztro-ajándékot" az ajtajuk kilincsére. Szóval most következzen egy mákos guba recept, ami egy igazi kalciumbomba - köszönhetően a máknak, és a szezámtejnek, amivel készült. A recept: Hozzávalók:   - 6-8 kifli felkarikázva, megszárítva - 1 narancs héja lereszelve - 3 kisebb alma lereszelve - néhány kanál mák (ki mennyire szereti édesen) - kb. 1,2 l növényi tej (jelen esetben banános szezámtej) - édesítőszer (stívia, gyümölcscukor, xilit, nyírfacukor, méz stb.) - kókuszzsír Elkészítés: A felkarikázott kifliket egy széles, nagy tálba tesszük. 2 dl tejet félre teszünk. Az előre elkészített darált mák felével összekevert növényi tejjel meglocsoljuk. Érdemes egy sor kiflit letenni, meglocsolni, következő sort rá, ismét meglocsolni, míg a kiflikarikák el nem fogynak. Próbáljunk minden kiflidarabot egyenlően meglocsolni a tejjel. Kicsit állni hagyjuk, majd egy jénai tálat (vagy más tűzállót) egy kevés kókuszzsírral kikenünk. A gubakiflikből egy sort a tálba fektetünk. Megszórjuk az édesített darált mákkal, meghintjük egy kevés narancsreszelékkel (narancsot reszelés előtt megmostuk!) és a reszelt alma egy részével befedjük. Ismét kiflikarikákat teszünk le egy sorba. Addig haladunk, míg minden el nem fogy. (Beosztva, hogy minden szintre egyenlő mák, narancsreszelék és alma jusson.) A végén, a lereszelt narancsot a maradék, félre tett szezámtejbe csavarjuk, ha szükséges kicsit édesítjük és meglocsoljuk vele a lerakott kifliket úgy, hogy az edény szélén jusson az alsóbb kiflikre is. Sütőben megpirítjuk. Kb. 20-30 perc alatt készre sül. Nekem kicsit "megkelt", mint egy kelt tészta ez a "gubarakottas", de ahogy hűlt ki, úgy nyerte vissza eredeti, alacsonyabb formáját. Nagyon sokat készítettem, ketten nem tudtunk volna ennyivel megbirkózni, így karácsonykor vittünk magunkkal a vendégségbe is. Szerintem szilveszterre is remek étel lehet.

Banános szezámtej

2012. december 30. VegaLife 

Banános szezámtejNem is olyan rég bemutattam a szezámmag előnyeit, és leírtam, tehéntej helyett miért inkább szezámtejet fogyasszunk. A szezámtejet, akárcsak a többi növényi tejet fel lehet dobni különböző intenzív ízű gyümölcsökkel. Ezek még nem turmixok, hanem a tejeknek adunk ízt, mintha a tehéntejhez kakaót adnánk. A szezámnak van egy jellegzetes íze és finom illata. Ezt lehet felülmúlni egy banán hozzáadásával. Nyáron persze banán helyett használhatunk jó érett sárgabarackot. Most a banános receptet mutatom meg. Csak némi változtatás szükséges hozzá a natúr szezámtejhez képest.   A recept: Hozzávalók: - 1 nagyobb marék szezámmag víz só 1-2 banán (jó érett)   Elkészítés: A szezámmagot néhány órára, vagy akár egy éjszakára beáztatjuk. Kb. kétszeres mennyiségű vízbe. Az áztatás után a magokat átszűrjük és az átszűrt víz felével összeturmixoljuk. Jó, ha erős turmixunk van (500W), mert azzal talán 2 perc alatt egy sűrűbb masszát kapunk. Ezt akár át is szűrhetjük, de nem szükséges (én nem szoktam, mert a szezámszemek alig érezhetőek a lében) vagy egyszerűen a banánokat hozzádarabolva úgy 1-2 2-3 dl vízzel felhígítva, csipetnyi sót hozzáadva még egy kis ideig turmixoljuk. Ezzel kész a banános szezámtejünk. Szerintem a banán annyira megédesíti, hogy nem szükséges bele sem méz, sem cukorféle. De ha valaki édesszájú, még fokozhatja. (Akár 1-2 db aszalt datolya beleturmixolásával is). Ebbe nem került vanília, de az íz rajongói tehetnek hozzá. Inkább csipetnyi fahéjjal szórhatjuk meg italunk tetejét.

Téli napok gyümölcslevese

2012. december 21. VegaLife 

Téli napok gyümölcsleveseAmióta házas vagyok, ez a 3. alkalom, hogy gyümölcslevest készítettem nekünk. Olyan egyszerű indok van emögött, hogy a férjem ugyan szereti a gyümölcslevest, de mivel az édes, képtelen utána sós főételt enni. Desszertet meg pláne. Így aztán alig jut eszembe, hogy gyümölcsleves legyen ebédre. Emlékszem, az első meggyes - piros színű volt, a második barackszezon idején barackleves. Mindkettő régen volt, blogot még nem vezettem, s szerintem fotó sem készült róluk. Pedig finomak lettek, akárcsak a mostani, ami a tél gyümölcseinek a specialitásából állt elő. :) A recept: Hozzávalók: 2 körte 2 sárga alma 1 piros alma 5 szem mandarin (apróbb) 2 banán 1 barackkonzerv (akár el is hagyható) kókusztej vaníliás pudingpor (elhagyható) víz Elkészítés: A gyümölcsöket megmossuk, a mandarinokat és a banánt meghámozzuk, és minden gyümölcsöt apró kockákra, a banánt karikára vágjuk. A banán és a barackkonzerv kivételével mindet egy lábosba tesszük és ráöntjük az előzőleg elkészített kókusztejet (kb  5 dl kókusztej). Rövid ideig forraljuk, míg a gyümölcsök kicsit megpuhulnak. Közben 2,5 dl hideg vízzel kikeverjük a pudingport (érdemes jobb minőségű, különböző adalékanyag-mentest venni). Amikor a gyümölcsök megpuhultak, hozzáadjuk a banánt és a barackot, majd hozzákeverjük a vízzel simára kevert pudingport. Csak egyet forr még, hogy a puding is a "helyére kerüljön", és kész is a finom gyümölcslevesünk. Mivel a barackbefőtt eleve kicsit édes, nem is szükséges hozzá semmi édesítő - cukor és társai. Akár karácsonyra is elkészíthetjük. Kicsit melegen fogyasztottuk, jól esett nagyon - mindkettőnknek. :) UI: Na ugye, hogy nem ma jött el a világvége!:)

Téli-Déli gyümölcsös turmix

2012. december 16. VegaLife 

Téli-Déli gyümölcsös turmixEgy kis mangó, egy kis banán, egy kis kivi egy kis víz és szinte déli országokba röpülhetünk gondolataink szárnyán, egy rövid kis időre. Feltöltekezünk a meleg, gyümölcsöktől illatos levegővel és visszatérünk (a hideg, zord téli napokba). A recept: Hozzávalók: - 1 érett mangó - 2 banán - 3 kivi - 1-2 dl "kéz-meleg" víz - kókuszreszelék (díszítéshez)   Elkészítés: A mangót, banánokat, kiviket megfosztjuk héjuktól és a turmixgépbe daraboljuk őket. Melegebb vizet öntünk rá (legalább is télen finomabb meleg vízzel) és egyszerűen összeturmixoljuk. Poharakba öntjük és kókuszreszelékkel megszórjuk a tetejüket. Hmmm.... Nagyon finom. Igazi, téli-gyümölcsös koktél, amely rövid időre idehozza nekünk a meleg déli élményt.

Avokádókrémes banán falatkák

2012. december 14. Fitt Nők 

Avokádókrémes banán falatkákEgyszerű és nagyszerű! Vendégváró falatkáknak, tízóraira, uzsonnára ideális, mutatós, olcsó, gyorsan elkészíthető, egészséges. Gyerekek is imádni fogják a cukrászdai és otthoni margarinos-cukros-lisztes-tojásos-tejes sütemények helyett. Hozzávalók: banán, puha érett avokádó, méz (vagy más növényi szirup, pl. agavé), kakaópor, díszítésnek: aszalt goji bogyó, kókuszreszelék Elkészítés: A banánt felkarikázzuk, és tányérra rakjuk. Az avokádót a mézzel, kakaóporral botmixerrel összemixeljük, nyomózsákba töltjük, és a banán karikákra nyomjuk. Az avokádós csokikrém tetejére egy goji bogyót teszünk, és az egészet megszórjuk kókuszreszelékkel, hogy még mutatósabb legyen. Jó étvágyat!

Banán fatörzs

2012. november 22. Fitt Nők 

Tányéron, sütis villával fogyasztjuk. Íze vetekszik a legfinomabb cukrászsüteményekkel!!!! Hozzávalók: 1 banán, egy maréknyi mandula, kakaópor, stevia por, kakaóvaj, csipet vanília por (elhagyható) Elkészítés: A banánt meghámozzuk )) A csokimázhoz a kakaóvajat felmelegítjük, majd megédesítjük steviával, hozzáadjuk a kakaóport és a vanília port. Megvárjuk, míg kissé kihűl, úgy sűrűbb lesz, ekkor beleforgatjuk a banánt, majd [...]

Diós-mákos sületlen, nyers süti falatok

2012. november 11. Fitt Nők 

Volt még egy kis gyümölcslapom, ebből szerettem volna valami finomságot készíteni, ez lett belőle. Fincsi Természetesen még sütni sem kell, ráadásul margarin-, tej-, tojás-, cukor-, és lisztmentes! Mivel elég tömény, elég belőle 1-2 szelet. Hozzávalók: - aszalt gyümölcslap (alma, banán püré megaszalva) - diós réteg: darált dió (előtte áztatva, szárítva), méz (vagy más édesítő pl. [...]

Ünnepi goffrizás

2012. november 4. BioBrigi 

Ünnepi goffrizásMivel a goffri nagyon finom, viszont macerás az elkészítése, főleg a keletkező nagy halom mosatlan miatt, ritkán eszünk. Ma korán ébredtem, kinn az eső is esett, ráérős napunk volt, hát nekiláttam. Két fajtának. Az egyik a hagyományos recept alapján, a másik reformosan. Mivel zablisztem nem volt, agyaltam egy kicsit, és amit találtam a konyhában itthon, abból született. Tojás is egyrészt emiatt került bele, másrészt a kis vízi-mutty-murutty miatt. Biztosítékokat sercegtet a környezetemben, hogy most sem eszem húst, így abban állapodtunk meg, hogy tojás és bizonyos tejtermékeket viszont mértékkel fogyasztok. Hozzávalók: 3 marék kölespehely 3 marék zabpehely 3,5 marék rozsliszt 1 marék napraforgómag 3 ek olivaolaj 2 ek gyümölcscukor (v 20 csepp sztívia) 1 reszelt alma 1/­­2 tojás 1/­­2 l almalé vaníliarúd kikapart belseje 1 csipet só 1/­­2 csomag foszfátmentes sütőpor A reszelt alma kivételével minden hozzávalót összeturmixolunk. Ha túl sűrűnek tűnne, adhatunk még hozzá gyümölcslét. Figyelem! Ez nem 5 perc alatt sül meg, mint a rendes gofri. Lassú sütésen akár 15 perc is lehet, nekem itt a csepeli nem állítható, de erős sütésűn 11 perc alatt lett készen. A jól átsültek finomabbak voltak. Este a maradékot csak úgy minden nélkül elrágcsáltam, úgy is finom volt, de a legjobb frissen és ropogósan sok sok gyümölccsel, banánöntettel a tetején. Általában diódarabok kerülnek az aljára, rá reszelt alma, arra kiwi, és az egészre a banán öntet. Ez utóbbi nagyon egyszerűen készül el. Banán pépesítve, citromlé, vaníliás szójatejpor, víz. Ez utóbbit még a környezetemben szójautáló egyedek is örömmel fogyasztják persze hagyományos receptű goffrival. (Nagyobb kedvvel is fotózta le, mint a tökfőzeléket. :) )

Goji – aszalt vörös áfonya smoothie

2012. október 30. Fitt Nők 

Reggelire ezt a narancssárga smoothiet fogyasztottam. Finom volt. Szárított goji bogyót, aszalt vörös áfonyát beáztattam egy kis időre, majd banánnal, házi zabtejjel, kis vízzel, és kis citromlével összeturmixoltam. A goji bogyóról itt találsz leírást: Goji berry, a csodabogyó A házi zabtej pedig így készül:  Házi zabtej (de más növényi tejjel is készíthető)  

Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel

2012. október 18. Zizi kalandjai 

Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel Habos mandulatej Az élet néha keresztül húzza a számításainkat és nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan azt elterveztük. Az évszakok megváltoznak, ahogyan a helyszínek is. Emberek megjelennek az életünkben, aztán néhányan elmennek. De megnyugtató tudni, hogy akiket igazán szeretünk, azok örökre a szívünkben maradnak. Szerettem volna sütni csokis sütőtökös vegán palacsintát magamnak a szülinapomra, meg vegán banános csokitortát is. Aztán úgy hozta az élet, hogy nem volt erre lehetőségem és időm se, így majd néhány héten belül, ha lesz egy szabad hétvégém, nekiállok alkotni. De a finom recept nem marad el. Sütőtökös palacsinta helyett répásat hoztam. Ráadásul cukormenteset és vegánt. A répa enyhén megédesíti. Azért a bűnözés megvolt, ugyanis meleg fahéjas mézzel öntöttem nyakon. Az utóbbi időben, ha ilyen vastag palacsintákat sütök, mindig kihagyom a receptből a tojást és a tejterméket. Kiváló egy palacsinta, ha vegán, akkor is. Puha, dundi, falnivaló. Kényeztető vasárnapi reggeli hűvös őszi reggeleken. Vegán fűszeres répás palacsinta meleg fahéjas mézzel Hozzávalók 8-10 db-hoz: - 1 bögre hajdinaliszt - 1/­­4 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­4 bögre őrölt mandula - 1 és 1/­­2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­4 teáskanál őrölt gyömbér - 1/­­4 teáskanál őrölt szerecsendió - 1/­­8 teáskanál őrölt kardamom - 1 és 1/­­2 bögre mandulatej (zabtej, rizstej is használható) - 1 bögre reszelt répa - 2 evőkanál kókuszolaj vagy napraforgó olaj + egy kevés a sütéshez - 1/­­3 bögre méz - 1 teáskanál fahéj Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, mandula, sütőpor, gyömbér, szerecsendió és kardamom. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: mandulatej, kókuszolaj és reszelt répa. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés mandulatejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig.  Közben egy kis lábasban melegítsük fel a mézet, adjuk hozzá a fahéjat és jól keverjük el. Locsoljuk meg a fahéjas meleg mézzel a palacsintákat és tálaljuk azonnal.

Trópusi turmix

2012. október 6. VegaLife 

Néha szívesebben élnék melegebb vidéken, az Egyenlítőhöz közelebbi helyeken, ahol könnyedén terem a mandarin, narancs, kókusz, mangó, papaya és társai. Jobb híján csak ízekkel csempészhetem be 1-1 hidegebb napokon ezeket a vágyva vágyott helyeket az életünkbe. De van, akiknek még ez sem adatik meg. Akik pedig azokon a földrészeken, tájakon élnek, bizonyára szeretnének havat, ködöt tapasztalni, megélni, még ha rövidebb időre is. Nos, igen, erre a "feeling"-re mondják, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Vagyis mindig más dolgokra vágyunk, azt szeretnénk magunknak, ami máshol jobb, szebb, miközben nem vesszük észre például, hogy a szomszédnak zöldebb a kertje, de nekünk levendulabokrok díszítik a telkünket. Szóval egy ilyen elvágyódós hidegebb napon készíthetjük el (s persze bármikor máskor, de ekkor ajánlott igazán) az alábbi turmixot. A recept: Hozzávalók: - 1-2 banán - 4-6 dl 100%-os narancslé (akár frissen facsart is jó, de ha nincs, dobozost is választhatunk) - 2 evőkanál kókuszreszelék (vagy egy negyed kókusz belseje kikaparva) Elkészítés: A kókuszreszelékkel kezdjük a turmixolást. Nagyjából 2 dl narancslével 2 percen keresztül alaposan összeturmixoljuk a fehér reszeléket. Ezt követően hozzáadjuk a banánt, majd a maradék narancslevet és ismét tovább turmixoljuk, de ekkor már rövidebb ideig is elég. Poharakba töltjük, menta vagy citromfű levéllel díszíthetjük.

Őszi böjtünk második felvezető napja

2012. szeptember 13. Életkert 

Cirka 2 hétig a mai lesz az utolsó nap, hogy szilárd táplálékot veszünk magunkhoz. Hú, de izgi!!!Lesznek itt élmények bőven Délelőtt szerintem mindenképp tartsuk az épp aktuális gyümölcsök evését, természetesen jöhet már hozzá egy kis zöld lé is. Nekem maradt még banánom, már elég túl érett állapotban, így azt ma még megeszem, ne kelljen kidobni. [...]

Nyers torták

2012. szeptember 9. Gitta nyersétel blogja 

Nyers tortákA nyerskonyha egyik legkedveltebb ételei a nyers édességek, azon belül a torták. Mivel nem kell őket sütni, hamar készen vannak, ugyanakkor fantasztikusan finomak. Étel allergiások is fogyaszthatják, ugyanis nem tartalmaznak sem lisztet, sem tojást, tejterméket. Nincs bennük hozzáadott cukor. Nem hagyományos sem az elkészítésük, sem a díszítésük, a természetesség és a frissesség dominál. Íme néhány torta, amelyeket eddig megosztottam: A narancsos csokitorta, amely narancs helyett elkészíthető bármilyen élénk ízű gyümölcsből, eper, málna, ananász, stb... A narancsos répatorta Az egyik nagy kedvenc, az avokádós citrom torta Az eper torta A valentin-napi fagyitorta Az epres-banános fagyitorta A legutóbb készült születésnapi torta Most legutóbb a nyersétel tanfolyamon készült ez a csodás gyümölcstorta. Csokis gyümölcstortaHa szeretnéd megkóstolni frissen készült tortáinkat, gyere el szeptember 13-án csütörtökön a Nyersétel Akadémiára, a torta-kóstoló partinkra! 16 és 20 óra között jöhetsz bármikor, a belépés ingyenes és nem kell bejelentkezni sem  Cím: Budapest, XIII. Tátra utca 11. 1. emelet 1. 22. kapucsengő Bővebben itt olvashatsz: Nyers torta party Még egy csábító csokitorta fotó:

Barna köleses Barack Smoothi

2012. augusztus 26. Fittanyuka Blog 

Barna köleses Barack Smoothi Szuper egészséges reggeli lehet az alábbi smoothi. Szeretném bemutatni nektek a barnakölest, amelynek annyira sok pozitív hatása van, hogy érdemes beilleszteni a táplálkozásba, akár úgy, mint egy természetes étrendkiegészítőt. Napi szintén egy-két evőkanállal fogyasztva számtalan pozitív hatását tapasztalhatjuk meg: Ugyanis földünk szerves ásványi sókban leggazdagabb gabonája a köles. A köles glutén és sikér mentes, lúgosító gabona. Nagy arányban tartalmaz kovasavat, ezenkívül fluort, magnéziumot, ként, foszfort, vasat, kálciumot, cinket stb. Különösen gazdag vitamin- B csoportban B1, B2, B6, B17, pantoténsav, nikotinsavamid. 100 gramm köles tartalmaz: 550 mg kovasavat, 0,6 mg fluort, 3 mg nátriumot, 170 mg magnéziumot, 6,8 mg vasat. A köles pozitívan befolyásolja a csont és porc gyógyulását. Segít az ásvány hiányokat kiegyenlíteni, valamint a fennálló egyoldali, salakszerű felhalmozódásokat megszüntetni. A kovasav egy fontos ősi elem, minden élő szervezet számára. A kor előrehaladtával a szövetek kovasav tartalma csökken, ennek jelei: ránc képződés, a kötőszövetek gyengesége, visszér, aranyér, porc kopás, vérkeringési problémák, szédülés, fáradékonyság, ekcéma, fogak elromlása, ízületi problémák, gyulladások, törékeny körmök, idegrendszeri gyengeségek. A kovasav a kötőszövetet erősíti, a bőrt rugalmassá, a hajat erőssé és fényessé teszi, a fogakat, körmöket erősíti. Segít a tartáshibákból adódó panaszoknál. Erősíti a tüdőszövetet. Asztmánál, bronchitisznél a tüdőszövetet rugalmassá és ellenállóvá teszi.  Az immunrendszert aktiválja. A köles gyulladás csökkentő, szabályozza a vércukor szintet és az anyagcsere folyamatokat. Különösen jót tesz terhes és szoptató anyáknak. A csonttörés gyors gyógyulását segíti elő. A vese és hólyag gyulladások gyógyszereként is ismerik.   A vad, barna köles   URSAAT vad köles egy ősi fajta nincs klónozva, génmanipulálva és nemesítve. Termesztésének teljes értékű módszere biztosítja, hogy a benne levő elemek az eredeti, ősi formában vannak jelen. Nem hántolható köles fajta, ezáltal még magasabb értékű, mint pl.: a lehántolt arany köles. Ugyanis a legtöbb ásvány és nyomelem a külső héjban található.   A barna köles kizárólag nyersen, héjával együtt megőrölve, hevítetlen formában fogyasztandó! Hevítetlen formában a szerves ásványi sók, tápanyagok a szervezet számára könnyebben rendelkezésre állnak. A megőrölt 2-3 teáskanálnyi vad kölest tehetjük friss mag müzlibe vagy különféle levekhez, joghurtba, levesbe stb. Előételként ill. reggeliként vad köles lisztet összekeverhetünk gyümölccsel pl.: egy kis reszelt almával, banán stb.   Csont, porc ill. ízületi problémáknál:    Fogyasszunk napi 2-3 teáskanálnyi vad köles lisztet.  6 hét után csökkennek illetve megszűnhetnek a fájdalmak, gyulladások. 1,5 - 2 év rendszeres fogyasztás után a porc regenerációja az ízületek felületén lépésről lépésre létrejön.     Hozzávalók:   2-3 db őszibarack vagy sárgabarack 2 evőkanál barnaköles őrlemény 1 evőkanál agávé szirup késhegynyi friss gyömbér ( erjedésgátló) késhegynyi bourbon vanília ( erjedésgátló) 3-4 dl natúr rizstej   Szeletelt mandula a tetejére Antioxidáns hatást fokozhatjuk ha egy kávéskanálnyi hidegen sajtolt olajat adunk még hozzá: pl: szezámmagolaj , mákolaj, sárgabarackmag olaj.   A hozzávalókat krémesre turmixoljuk és tetejét megszórjuk a szeletelt mandulával!   Fittanyuka

Nyers mákos guba Mannatural módra

2012. augusztus 22. Fitt Nők 

A Mannatural Ételmanufaktúra egyik videójában egy nyers “mákos gubát” mutatott be, amit el is készítettem. Icipicit változtattam csak rajta, annyit, hogy nem öntöttem rá nagy mennyiségű mákos datolyaszószt, hanem csak egy keveset, éppen annyit, amennyibe bele tudtam forgatni a banánkarikákat. Ma ezt ebédeltem. Hozzávalók: 1 banán, áztatott mák, kb. 6-7 szem áztatott datolya Elkészítés: A [...]

Csokis rizsdesszert

2012. augusztus 21. Életkert 

A fazekas lányok vasárnapi meglepetése volt ez a jázminrizses finomság ? Hozzávalók 6 személyre: 25 dkg jázminrizs 1 csipet tiszta só 1 diónyi kókuszzsír 2 dl tej, vagy zabtej 2 cs vaníliás cukor 1 cs bourbon vaníliás cukor 2 ek Xilit Csokiöntet: 6 érett banán 2 teáskanál bio kakaópor Díszítéshez 1 fürt szőlő, és néhány [...]

Körte csokiöntettel

2012. augusztus 5. Életkert 

Nagyon rákaptam mostanában a banános csokiöntetre, kifogyhatatlan vagyok a variációkból Mindig jönnek hozzá újabb és újabb gyümölcsök, akik kimondottan kérik, hogy próbáljam ki velük is Az igazság viszont az, hogy ezzel édesítem a napjaimat ? Hozzávalók személyenként: 1 nagyobb körte 2 érett banán 1 kávéskanál bio kakaópor 1 kis marék lucernacsíra A körtét megmossuk, és [...]

Lucernacsíra csokiöntettel

2012. július 31. Életkert 

Ez volt a mai ebéd utáni nasim ? Mindenkinek csak ajánlani tudom Hozzávalók személyenként 1-2 marék lucernacsíra 2 banán 1 kávéskanál bio kakaópor Díszítésnek: 4-5 szem áztatott dió 1 marék goji bogyó 1 porcsinrózsa ? A csírát elhelyezzük a tányérkák közepén. A banánokat botmixerrel összedolgozzuk a kakaóporral, majd rácsurgatjuk a lucernára…..hm… teszünk a tetejére néhány [...]

Banános földimogyoróvajas jégkrém

2012. július 20. Zizi kalandjai 

Banános földimogyoróvajas jégkrém Szerdán a délutáni szundiból ébredve beugrott a banán-földimogyoróvaj-kakaó édes hármasa. Nem tudom hogyan, és azt se, hogy miért erre ébredtem, de tudtam, hogy cselekednem kell. :) Volt három darab nagyon érett (már bebarnult héjú) banánunk a hűtőben (nyáron érdemes a már túlérett banánokat berakni a hűtőbe, így tovább elállnak és kiváló fagylalt alapanyagunk lesz belőle). Kettőt gyorsan bedobtam a robotgépbe, a többi alapanyagot találomra kimértem, hozzáadtam a banánhoz és bekapcsoltam a gépet. Néhány perc múlva valami nagyon finom nyalánkságot kaptam. Ehetjük egyből, vagy egy kicsit behűtve, majd poharakban tálalva és pirított földimogyoróval megszórva. Én azonban formába öntöttem és lefagyasztottam. Így lett egy krémes, egyszerű, cukormentes, vegán jégkrémünk vacsora utánra. (Földimogyoróvajat készíthetünk mi magunk is otthon, íme egy recept hozzá.) Krémként baba desszertnek is el tudom képzelni vagy váratlanul beugró vendégeknek is tálalhatjuk. Csodás hétvégét mindenkinek! Banános földimogyoróvajas jégkrém Hozzávalók 4 db jégkrémhez: - 2 db érett banán, hámozva, felkarikázva - 80 g földimogyoróvaj - 80 ml zabtej - 2 evőkanál kakaó Tegyük a robotgépbe az összes hozzávalót és pürésítsük simára. Öntsük a krémet formákba, helyezzünk mindegyikbe pálcikát és tegyük a mélyhűtőbe legalább 2 órára, amíg megszilárdulnak. Egyértelmű a jégkrém mánia a blogomon, ugye? :)

Őszibarack csokiöntettel

2012. július 16. Életkert 

Ma van anyuék 46. házassági évfordulója, így a napomat Ecseren töltöm ? Mivel titeket sem szeretnélek kihagyni a buliból, ezt a meglepit nektek készítettem Hozzávalók személyenként: 1 őszibarack 1 banán 1 kávéskanál bio kakaópor néhány napraforgószirom pár szem goji bogyó 1 pici citromfű ág Az őszibarackot meghámozzuk, és elhelyezzük egy tányérka közepén. A banánt egy [...]

Málnás céklaital

2012. június 25. Életkert 

Kaptam a piacon gyönyörű céklákat, és smoothie módra megcsináltam málnával:) Isteni lett ? Hozzávalók 3 literhez: 1 kg cékla 30 dkg málna 2 banán 2 l forrásvíz A céklát meghámozzuk, és kipréseljük a levét. A gyümölcsöket összeturmixoljuk kicsi forrásvízzel, végül hígítjuk a maradék vízzel. Ezeket a leveket ne igyátok töményen, mert igen magas rezgésük van, [...]

R.A.B.= Ribizlis Almás Banánturmix :)

2012. június 21. VegaLife 

R.A.B.= Ribizlis Almás Banánturmix :)Korábban már említettem, hogy ha a gyermekünk nem fogyaszt gyümölcsöt, inkább csak cukor, csoki, gumicukor, chips ételeknek nem nevezhetők érdeklik, azonban szeretnénk, ha gyümölcsöt fogyasztana, készítsünk neki turmixot. Néhány elfogyasztását követően a nagyobbakat megtaníthatjuk az elkészítésére, hiszen igazán nem nagy feladat. Most is egy rendívül egyszerű turmix receptjét osztom meg. Érdemes figyelmesen elolvasni mert további ötleteket adok. A recept: Hozzávalók: 1 alma 1 banán fél maroknyi ribizli édesszájú turmixolóknak gyümölcscukor vagy barna cukor, vagy méz (vagy ki mit használ) 1 dl víz   Elkészítés: Az almát megmosás után héjastul a turmixba daraboljuk. Utána a banánt héjától megfosztva szintén a turmixedénybe szeleteljük. Végül a megmosott, lecsumázott ribizliszemeket is. Ha édesítünk, hozzáteszünk édesítőszert (én kihagytam, mert a banán így is elég édes), 1 dl vízzel felöntjük és kész is a remek nyári italunk. Amit különben reggelire is fogyaszthatunk hőséggel megáldott napjainkon. A turmixot rövid ideig állni hagytam, mielőtt pohárba öntöttem volna. Különvált a vizes rész a gyümölcsrosttól, így azt kitöltöttem és megittam. Finom íze volt a rózsaszín lének. Ha víz helyett növényi tejjel, vagy tejszínnel készítjük, dúsabb ízhatást kapunk. Mindkét elkészítési módnál fagyasztóba is tehetjük és megdermedés után kész a vegán jégkrémünk! :)    

Erdei gyümölcskrém természetes alapanyagokból

2012. június 16. Fitt Nők 

Két pohárnyi erdei gyümölcskrémet készítettem, aki kapja marja alapon. Volt egy érett avokádóm, amit szerettem volna elhasználni, és ez jutott eszembe. Meghagytam a többieknek, én csak megnyalintottam, isteni finom! )) Hozzávalók: - csokis krémhez: 1 érett avokádó, kakaópor, méz ízlés szerint, fél banán (a banán elhagyható) - kesutejszínhez: 1 zacskó (100 gramm) natúr (pörköletlen) kesudió, [...]

Epres, banános kockák csokiszósszal

2012. június 14. Gitta nyersétel blogja 

Epres, banános kockák csokiszósszal gyümölcskockák toronyba rakvaNagy kedvenc nálunk ez az egyszerű édesség. Valahányszor megkérdezem a nagylányomat, hogy milyen nyers édességet készítsek, mindig ezt mondja: banántornyot! Persze a banán mellé most mehet minden más is, eper, kiwi, barack, sárgadinnye, görögdinnye... A lényeg a szósz, amibe bele lehet mártogatni a finom gyümölcsöket, a kockák toronyba rakása pedig már csak egy plusz élvezet a szemnek, hogy milyen szépen tudjuk tálalni. A lehullott banán darabokból csokiszószt készíthetünk Egy nem mindennapi édesség, amely kipróbáltan gyerekek kedvence, még olyanok is szívesen megkóstolják, akik egyébként nem rajonganak a gyümölcsökért. Gyerekzsúron pillanatok alatt elfogy, kis kardokat vagy fogpiszkálót kell odakészíteni, amivel a gyerekek pillanatok alatt el tudják tüntetni a különböző gyümölcsökből készített kis kockákat. A kockákból tetszőlegesen építhető bármilyen alakzat. Hozzávalók: 4 banán 2-3 szem eper 1 kiwi 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál kókuszreszelék 1/­­2 dl víz menta levelek a díszítéshez A gyümölcsöket egyforma kocka formára vágjuk. A banánok esetében először hosszanti irányban levágjuk a belső oldalt, majd a külsőt. Ezután a két szélső oldalon vágjuk le a gömbölyű részt, így egy négyzet alapú hasábot kapunk. Ezután a megmaradt hasábot egyforma kis kockákra vágjuk. A leeső részt félretesszük. Az eperből és a kiwiből is megpróbálunk egyforma kockákat vágni. A banán kockák felét kakaóporba, a másik felét kókuszreszelékbe forgatjuk. Felváltva véve a különböző gyümölcsökből formált kockákat, tornyot építünk belőlük. A leeső banán szeletekből kevés vízzel, és a hempergetésből megmaradt kakaóporral csokiszószt turmixolunk. A gyümölcs kockákat ebbe a szószba kell belemártani fogyasztás előtt.

Eperkrémleves stevia szipuppal

2012. június 10. BioVilág 

Eperkrémleves stevia szipuppal Nehezen akar beköszönteni az igazi végleges nyári idő, de  a gyümölcsök ettől függetlenül szép sorban érnek. Az idei évben kicsit hiányoltam az epret a piacokról, valahogy mintha kevesebb lett volna mint máskor. A szabadföldi termesztésűre gondolok természetesen, mivel úgyis csak annak van igazi napérlelte íze. Ezt a levest most steviaval és banánnal édesítettem. A stevia sziruphoz a kertből szedtem néhány levelet és forró vízben kifőztem, de a bolti megoldás is tökéletes. Hozzávalók: 500 g eper 3 banán stevia szirup víz - Az epret tisztítsuk meg és jó alaposan mossuk meg. -   Botmixerrel vagy turmix géppel pépesítsük az epret és a banánt addig, amíg egy jó krémes egyveleget kapunk. -   Hígítsuk vízzel a levest számunkra megfelelő állagúra. -   Adjunk hozzá ízlés szerint stevia szirupot, majd tartsuk legalább egy órán át hűtőben, mert úgy lesz a legfinomabb. Ildi :-)

Csokikrém eperrel

2012. június 3. Életkert 

Vasárnapi meglepetés ? Hozzávalók: 2 banán pici forrásvíz 1 ek mák (elhagyható, én imádom) 2 kk bio kakaópor Botmixerrel összedolgozzuk, tálkákba tesszük, és már mehet is rá az isteni, friss eper ? Ennyi az egész. A fotóhoz pici citromfű és borsmenta levelekkel hoztam formába Kategória:édességek, Nyers ételek Tagged: banán, bio kakaópor, eper

Ara?itas, avagy röszti banánból

2012. május 26. Punk In The Kitchen 

Ara?itas, avagy röszti banánból Ara?itas, avagy röszti banánból A bevándorlók boltjában vettem két szép főzőbanánt, bár még nem tudtam, mit kezdek velük. Magyar receptet szinte egyáltalán nem találtam sütőbanán kulcsszóval, szóval a nemzetközi platano és plantain szavakra kerestem. Mint most kiderült, főzőbanán a neve, nem sütőbanán, így már van pár találat. Kis keresés után az ara?itas mellett döntöttünk, ez lényegében azonos a magyar rösztivel, csak nem krumpliból van. Pókocskákat jelent a neve, mert kilógnak a lábai sütés után. Ara?itas Hozzávalók: két szép zöld főzőbanán, avagy platano 6-8 gerezd fokhagyma só, bors olaj Idő: szánjunk rá egy órát, hallgassuk meg a Fake Shakes demót főzés közben Az elkészítés pontosan követhető ezen a szájbarágós videón, de én is leírom. A pucolás eltér a megszokottól, a banánok két végét levágtuk, majd az éleinél végig bevágtuk őket. Így leszedhető a vastag héj. Az egészet lereszeltük, majd 10 percre jó sós vízbe áztattuk. Áztatás után leszűrtük és minden vizet kinyomtunk belőle, papírtörlő használata ajánlott. Az eredményt összekevertük préselt fokhagymával, sóval, borssal, majd lapos kis pókokat készítettünk. Olajban megsütöttük, majd mártogatós csípős szósszal (paradicsom, szójaszósz, csípős szósz, só, cukor) megettük.

Banános epres palacsinta

2012. május 24. Gitta nyersétel blogja 

Banános epres palacsinta Ez a palacsinta kizárólag gyümölcsökből készült: alma, banán, eper. Te is el tudod készíteni, figyelj:  Nagyon egyszerű, végy egy négyzet alakú almalapot, vágj fel tetszőleges gyümölcsöket apró darabokra, most ez banán és eper, de majd jöhet bármi, a tölteléket tedd rá az almalapra, tekerd fel, tedd tányérra! Díszítsd menta levelekkel! Almalapot tudsz készíteni magad is. Egy aszalógép vagy légkeveréses sütő kell hozzá, alma és egy jó turmixgép. A leírást megtalálod - ITT -Vagy meg tudod vásárolni webáruházunkban - ITT -

Mangó-répa-banán turmix

2012. május 21. Fitt Nők 

A kis hamis papayás! Én így neveztem, mert a mangó megadta neki a trópusi ízvilágot, a répa és a citrom pedig egy kis papayás benyomást sejtetett. Nagyon finom. Kóstold meg Te is! Hozzávalók: kb. 1,5-2 dl zabtej (vagy más növényi tej, pl. rizstej), 1 szelet mangó, kisebb banán fele, kisebb répa fele, egy karika citrom. [...]

Erdei gyümölcsös turmix

2012. május 14. Fitt Nők 

Tegnap sikerült áfonyát vennem, nagyon örültem neki. ) Reggelire imádom ezeket a gyümölcsös turmixokat, gyümölcsös ízeket, színeket, illatokat, formákat. Egyszerűen jól indul a nap!     Hozzávalók: kb. 2 dl növényi tej (pl. rizstej vagy zabtej), 1 kis marék áfonya, 1 kis marék málna (nálam most fagyasztott), fél banán, méz ízlés szerint, csipet vanília por. [...]

Hétfő kása

2012. május 11. Vajaspánkó 

Hétfő kása Hétfőre érzékenyeknek kifejezettnek ajánlom ezt a kása variációt. Fele-fele arányban van benne zabpehely és a töltelék - ami apróra vágott aszatl szilva, datolya, mazsola, mandula, kesúdió, egy adaghoz egy fél banán felszeletelve és mindez megszórva aprított tökmaggal. 

zöld reggeli & smoothie

2012. május 5. Vegasztrománia 

gyerekkoromhoz képest eléggé megváltoztak reggeli étkezési szokásaim. akkoriban első dolgom volt felkelés után enni, mivel egy ritka vérszegénység miatt az orvosok szinte kötelezővé tették, hogy egyek reggel, nehogy rosszul legyek. később ezt felváltotta a kávé, majd a "délelőtt-csak-gyümölcsöt-eszem" és a zöld tea. azóta már egy léböjtkúrát is "túléltem", és rájöttem, hogy nálam is működik, és nem kell félnem a "nem-evéstől". egyébként sokkal több energiám van azóta, hogy gyümölcsöt (vagy azt sem) eszem kb 11-12-ig. azért megtartom az arany középutat, a kávé és a reggeli is megmaradt az életemben, csak most ritkábban és általában délután szoktam élvezeti kávézni, hálát rebegve az egyre szaporodó olyan helyek felé, akik növényi tejet is tartanak. a komótos, tartalmas reggeliket pedig a hétvégékre időzítem, amikor meg tudom adni a módját és a nekik kijáró tiszteletet.   a gyümölcs elfogyasztásának többféle verzióját követem, sokszor - meglepő módon - csak megeszem, úgy ahogy vannak, de egyre többször turmixolom le a különböző fajtákat, és kísérletezem, hogy melyikhez milyen fűszer illik. persze a gyümölcsök önmagukban is zseniálisak, de mostanában rákaptam az egészen vad verziókra. ezt pedig smoothie-nak hívják. a májusi elle magazinban olvastam egy cikket kris carr-ról, arról az amerikai színésznőről és modellről, akinél 2003-ban rákot diagnosztizáltak, és aki az orvosok lemondó nyilatkozata ellenére élni akart, és egy életmódváltással kigyógyult. a cikkben (több szimpatikus recept és tanács mellett) olvastam a zöld smoothie-ról és azonnal megtetszett. azóta különböző zöld italokat iszom reggelente, és tetszik! ismeretségi körömből kiindulva, lehet, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, de adjatok egy esélyt, maximum nem jön be. zöld smoothie   ehhez a verzióhoz összeturmixoltam egy zöld almát, 1 kisebb avokádó felét, 1 nagy marék megmosott és lecsöpögtetett spenótot, egy kis darab gyömbért és egy fél citrom levét és egy kevés vizet. az alma helyett használhatunk banánt, körtét, vagy kivit. a spenót helyett keverhetünk hozzá mangoldot, ezek a zöldek  emésztést elősegítő vitaminokban és klorofillban gazdagok, méregtelenítenek és tisztítanak. az avokádó helyett, vagy mellett rakhatunk hozzá kígyóuborkát is, és gazdagíthatjuk további zöld fűszerekkel, petrezselyemmel, mentával, vagy turbolyával, valamint  víz helyett adhatunk hozzá kókusztejet is. s hogy miért e flancos név, miért nem hívom egyszerűen turmixnak? egyrészt ahogy kicsit utánaolvastam, a smoothie nem tartalmaz tejterméket, a turmixokat pedig tejjel készítik. az én gyomrom pedig nem szereti önmagában a tejet. másrészt miért ne flancoskodhatnék, ha éppen ahhoz van kedvem? :)      

reggeli

2012. április 13. ve.ga 

reggeli egy átlagos böjti reggeli: narancslé fahéjjal és zöldekkel, ma saláta, spenót, petrezselyem és csalán. korábban összekevertem az egészet, de hétfő óta szerelembe estem a zöld levekkel. és azt a furcsa felfedezést tettem szerdán, hogy a lé bársonyos sós-édessége a tejre emlékeztet (amit csak életem egy nagyon rövid periódusában szerettem), és a szaga ugyan változatlanul zöld, az ízén már egyáltalán nem érzem, ami korábban úgy zavart, ellenben.. lehet hogy magtej helyett zöld tejet fogok készíteni eztán, csak sűrűbben.. hmm.. banánturmix? :D

Ananászos csokitorta

2012. április 2. Nyers konyha 

Ananászos csokitorta Kedvenceim azok a nyers torták amelyek sok-sok gyümölccsel készülnek, így ellensúlyozzák a magos alap töménységét. Az ananász, csokival szerintem igazán jó páros, és az ananász már magában is olyan ízletes , édes, zamatos, hogy egyéb ízesítőt nem igényel. Igazán finom lett... Ananászos csokitorta Alap: 100 gramm kesudió  100 gramm mandula 15- 20 db datolya 50 gramm kókuszreszelék 50 gramm zabpehely kiskanál fahéj reszelt citromhéj ( 2 citromé) ha nem elég édes, méz Hozzávalókat konyhai robotgépben eldolgozzuk,megkóstoljuk, ha nem elég édes mehet hozzá méz, majd kicsi csatos tortaformába nyomkodjuk.  Ananászos réteg: 1 ananász 3 evőkanál útifűmaghéj 1 ananász felkockázva, konyhai robotgépben kicsit aprítva. hozzákeverjük az útifűmaghéjat és mehet az alapra. Csokikrém: 2 avokádó 1 banán 5 evőkanál kókusztej ( elhagyható) 2 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaópor 6 evőkanál méz késhegynyi fahéj késhegynyi vanília A hozzávalókat konyhai robotgépben krémesre keverjük, majd a tortára kenjük. A tortát kókusz chipssel díszítjük. A tányér aljára kókusztejet is tehetünk.

Vasárnap megkóstolhatod:)

2012. március 20. Nyers konyha 

Vasárnap megkóstolhatod:) Aki ellátogat március 25-én vasárnap a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális központba, az megnézheti hogyan készítem el ezt a finom almás- dió tortát és még kóstolót is kaphat belőle.....  :)  Ott találkozunk! ,,EGÉSZSÉG ÉS ÉLETIDŐ  A teljes program a Kőrösi honlapján Almás- dió torta: Tészta: 2 csésze dió 1 csésze napraforgó 1,5 csésze kókuszreszelék 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 2 citrom reszelt héja 5 kanál méz fél csésze víz A magokat 1 napot áztatjuk, lecsepegtetjük, majd a többi hozzávalóval betesszük az aprítóba, és jól összedolgozzuk. A kész tésztát csatos formába öntjük és belenyomkodjuk, úgy hogy körben a kezeinkkel 2-3 centiméter magas peremet képezünk, ami majd megfogja a tölteléket. Alma töltelék: 6 alma ( lereszelve) kiskanál fahéj 1 citrom leve 1 evőkanál útifűmaghéj Géppel lereszeljük az almákat, majd, a többi hozzávalóval összekeverjük és a tésztára simítjuk. Csoki krém: 1 avokádó 2 banán 4 evőkanál méz 1 kiskanál fahéj késhegynyi vanília 3 evőkanál kókuszolaj 4 evőkanál kakaó Turmixgépben vagy konyhai aprítóban krémesre keverjük és az almás rétegre egyengetjük. Kesudió krém: 4 evőkanál víz 2 evőkanál méz 1/­­2 citrom leve 1/­­2 csésze kesudió (érdemes legalább 1 órát vízben áztatni) A hozzávalókat turmixoljuk, majd eloszlatjuk a csokis rétegen. A tortát alma és kesudió darabokkal díszítettem. Szélét megszórtam kakaóporral.

Napi adag :)

2012. március 12. Nyers konyha 

Napi adag :) Íme a napi adag alga, mely így tavasszal igazán szükséges, segíti a méregtelenítést, megerősíti az immunrendszert, tartalmaz B 12 vitamint és még sorolhatnám, a lényeg, aki megteheti éljen vele ! :) Algás gyümisali: Az algaport érdemes gyümölcsökkel ízletesebbé tenni, készítettem is egy gyümölcssalátát ananászból, kiviből, almából, banánból és narancsból. Mindent összekockáztam, felezett ananászba töltöttem, megszórtam fahéjjal, kókusz chipsszel és kókuszreszelékkel és készítettem hozzá egy algás öntetet. Fél teáskanál a