kása receptek - Vegetáriánus receptek

Még kapható a második,
      bővített kiadás!

Még kapható! Bliszkó Viktor: Vegetáriánus receptek; második, bővített kiadás



Próbálja ki, biztosan ízleni fog!

Édes-csípős jalapeno

5 vegán karácsonyi előétel, amivel istenien indul majd az ünnepi vacsora

Vegán tárkonyos karfiolleves gluténmentes csipetkével

Eperlekváros Piros Orr keksz + Süss mosolyt! karácsonyi adománygyűjtő kampány

Vegán datolyakaramella négy összetevőből elkészítve










kása receptek

Zongorajátékkal gyógyítja a menhelyi elefántok lelkét ez a művész

tegnapelőtt Prove - a világ vegán szemmel 

Először az ötvenedik születésnapján zongorázott menhelyi elefánt előtt Paul Barton, a Thaiföldön élő brit művész. Azóta viszont szokásává vált zenével szórakoztatni és kikapcsolódást nyújtani a komplexum lakóinak. Hosszú út vezetett addig, hogy a brit yorkshire-i születésű Paul Barton egy thaiföldi menhelyen zongorázzon korábban meggyötört, mentett elefántoknak. Kezdjük rögtön azzal, hogy már az sem volt egyszerű… The post Zongorajátékkal gyógyítja a menhelyi elefántok lelkét ez a művész appeared first on Prove.hu.

Vegán datolyakaramella négy összetevőből elkészítve

2023. november 28. Prove - a világ vegán szemmel 

A datolyakaramella tökéletes választás lehet, ha egy egészséges édességre vágysz, vagy szeretnéd feldobni a reggeli zabkásádat. Ebben a cikkben megosztjuk az otthon is könnyen elkészíthető, mennyei datolyakaramella receptjét. A datolya természetes édesítőszerként is funkcionál, így kiváló választás azok számára, akik csökkenteni szeretnék a finomított cukrok fogyasztását. Ezenkívül gazdag tápanyagokban is. Egy igazi szuperélelmiszer, ami tele… The post Vegán datolyakaramella négy összetevőből elkészítve appeared first on Prove.hu.

Már csak a németek egyötöde fogyaszt napi rendszerességgel húst

2023. november 12. Prove - a világ vegán szemmel 

A németek már régóta élen járnak a növényi táplálkozásra való áttérésben. A 2023-as Nutrition Report, ami az ország lakosságának étkezési szokásaiba nyújt részletes betekintést, tovább erősíti ezt a vezető szerepet. Az adatok alapján a német lakosoknak csupán 20 százaléka fogyaszt napi szinten húst, ami közel 15 százalékos csökkenés a 2015-ös adatokhoz képest. A német lakosok… The post Már csak a németek egyötöde fogyaszt napi rendszerességgel húst appeared first on Prove.hu.

Egészségmegőrzés decemberben - aktualitások

2023. november 10. Élj harmóniában 

Egészségmegőrzés decemberben - aktualitásokKözeleg a tél... hideg, egyre rövidebb nappalok, kopárság, szél, szárazság, befagyott tócsák, tavak, ereszről lelógó jégcsapok, látható lehelet, füstölő kémények... A tél közeledtével a hőmérséklet egyre alacsonyabb lesz, decemberben már a föld is befagy. Csökken a napsütéses órák száma és jellemzőek lesznek a sötét, felhős, nyirkos, borongós nappalok.  A természet szép és csendes és amikor leesik a hó, varázslatos, mesebeli lesz a táj a fehér takaró alatt. A természetben télen minden visszavonul, elcsendesül, egyes élőlények hibernálják magukat és vannak, akik délre költöznek. A táj ránézésre inaktív, de valójában csak visszavonult készül a tavaszi megújulásra. A mi szervezetünk számára is a tél a pihenés, a lelassulás, a visszavonulás ideje, hogy tavasszal tele legyünk majd megújult energiákkal. A testedben a hő belülre húzódik, ez megnöveli az étvágyadat, de hidegebbé teszi a kezeket, lábakat és szárazabbá válik a bőrünk is.  A hideg miatt az izmok is összehúzódnak és sokan tapasztalhatnak nyak, váll- vagy éppen háti fájdalmakat. A hőmérséklet jelentős csökkenése miatt legyengül a szervezetünk ellenállóképessége is. Ez a téli időszak ideális arra, hogy többet pihenj, feltöltődj, kicsit befelé fordulj, visszavond magad a külvilágtól, egészséges, finom ételeket készíts, az otthon melegét élvezd a családoddal, barátaiddal.  Sajnos az ünnepek miatt, sokan pont ilyenkor kapcsolnak magasabb fokozatra és teszik tele a naptárukat programokkal, plusz feladatokat generálnak maguknak, egymást érik a meghívások, találkozók, utazások, késő estig tartó kimaradások. Aminek az eredménye idegesség, szorongás, kimerültség, belső feszültség, legyengült immunrendszer, megfázások, megbetegedések. A kiegyensúlyozottsághoz, a téli hideg elleni védekezéshez, az egészséged megőrzéséhez nem csak a jól fűtött lakás, de a megfelelő öltözködés, a napi rutin, a táplálkozás és megfelelő testmozgás is nagyban hozzájárul. Ne feledd az ünnepek közeledtével amire a legnagyobb szükséged van, az energiaszinted, egészséged, belső harmóniád, stabilitásod, nyugalmad. Sajnos sok családban az ünnepekre már mindenki kimerül és sok a veszekedés, idegeskedés. Gyakorold a szeretetet, elfogadást az ünnepek alatt is, lásd meg mindenkiben a csodát, koncentrálj mások jó tulajdonságaira, kincseire, amikben jók, amiért lehet őket tisztelni. Ne a hibákra figyelj, senki se tökéletes. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatt is kiegyensúlyozott maradj, a napi rutinoddal teheted a legtöbbet. A napi menetrend olyan az életünkben, mint egy ház alapja.  Érzelmi hatások December 21-ig a nappalok egyre rövidebbek. A fény hiány, a téli hideg sokaknak okoz lehangoltságot, búskomorságot vagy akár depressziós érzéseket is.  Ellensúlyozd a téli depressziót fénnyel és melegséggel. Kapcsolj lámpákat, használj gyertyákat, öltözz vidám színekbe. Napközben sétálj és élvezd a fényt a szabadban, amikor csak teheted, süttesd az arcod a napsugarakkal.  Ugyan télen kevesebbet tudunk mozogni, de amikor teheted melegítsd fel a szervezeted mozgással - séta, tánc, jóga vagy bármilyen mozgás jó, hogy megmozgasd a keringésed. Ideális téli mozgásra, ha gyertyafényes romantikus estéken tartotok a pároddal. A testmozgás segít az emésztésed javításában is. Ha rád tör a szomorúság, ne engedd, hogy magával ragadjon a negatív érzés. Hívd fel egy barátodat, találkozzatok, csináljatok valami közös, kellemes programot. Az édességeknek is van egyfajta hangulatjavító hatása, készíts süteményt aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel, magokkal.  A jó hangulatod megőrzése érdekében kerüld a negatív hangulatú filmeket, thrillereket, nagyon gonosz, agresszív vagy éppen depressziós filmeket. Nézz napsütötte tájakon játszódó vidám filmeket.  A téli bekuckózás ideális arra is, hogy a nyár folyamán készített fotókat elővegyétek és a szép tájakat, napsütötte hegytetőket, tengerpartokon készült képek alapján visszaidézzétek az élményeiteket. Egészségmegőrzési praktikák Télen érdemes figyelni az egészséged megőrzésére, mert a hidegben csökken a szervezeted ellenálló képessége. A betegség elkerülésére figyelj, hogy a hidegben ne szájon át lélegezz, mert a hideg levegő a tüdőt nagyon áthűtheti. Érdemes az orrnyálkahártyát is védeni - az ájurvédában reggelente az orrjáratot beolajozzunk, ez segít a nyálkahártyát nedvesen tartani és megakadályozza a kórokozók tapadását.  Ahogy a testedben is a hő belülre húzódik, a végtagok keringése romlik és a kezek, lábak hidegebbé vállnak. A legtöbben tapasztalják, hogy a téli időszakban a bőrük kiszárad. A hideg beálltával egyre többen tapasztalnak zavaró nyak vagy vállfájdalmat, hátfájást esetleg görcsöt a lábban. A kiszáradás és az izmok feszülése ellen nagyon jó az olajos önmasszázs. Az olajos önmasszázs javítja a keringésed, felmelegíti a tested, erősíti az immunrendszed és védi a bőrödet a hideg is kiszáradás ellen és kiváló hangulat javító is a borongós téli napokon.  A téli hideg elleni védekezésben nagy szerepe van a megfelelő öltözködésnek is Öltözz rétegesen, hogy a kinti és benti körülményekben is ideális legyen a testhőd. Kerüld el, hogy belső térben megizzadj és utána kimész a hidegbe. A sapka, sál, kesztyű nem csak védenek a hideg ellen, de ha szép színesek akkor a hangulatodat is feldobják. Ne feledd a legtöbb hő a fejen távozik, így mindig tartsd befedve a fejedet. Napi rutin A napi rutin biztosítja a kiegyensúlyozottságot, stabilitást. Ezt teljesen jól látjuk a gyerekeknél, de a felnőttek nem akarják észrevenni magukon, hogy azért undokok, idegesek, nyűgösek, mert nem feküdtek le időben vagy éppen nem ebédeltek időben. A felnőtt emberek szervezetének is ugyanúgy szüksége van a stabil napirendre.  A december a túlzások ideje, a legtöbb pénzt ilyenkor költik az emberek, karácsonykor fogy a legtöbb áram, gáz, víz és ilyenkor fogy el a legtöbb étel is. Sokan munka után a pihenésre használható időt vásárlással, találkozókkal, ünnepi rendezvényekkel, bulikkal töltik.  A kevés pihenés, a késő este elfogyasztott sok egészségtelen étel és sok alkohol, a késő esti lefekvés, sajnos nem kedvez az egészségednek. Este 22:00-ig feküdj le aludni, hogy a szervezeted tudjon regenerálódni. A szervezetednek nagyon nagy szüksége van arra, hogy időben lefeküdj és eleget aludj ahhoz, hogy tudjon regenerálódni. ne engedj a csábításnak, hogy késő estig fent legyél. Reggel 7 óráig kelj fel. Figyeld meg ha későig alszol, akkor tompaságot, tunyaságot érezhetsz a testedben és az elmédben.  Ébredés után, fogyassz egy vagy két csésze meleg vizet. Az ellenállóképességed javítására, a tested melegítésére, keringésed fokozására, és a bőröd védelmére a legjobb az olajos önmasszázs. A reggeli melegvizes zuhanyozás előtt elvégzett olajos önmasszázs kiváló hangulat javító is.  A reggelit legkésőbb 8 óráig fogyaszd el. Ha később reggelizel az könnyen túlterheli az emésztésed és fáradságot fogsz tapasztalni és tompaságot a délelőtt folyamán. A reggeli meleg étel legyen, segít a kinti hideget ellensúlyozni. Zabkása, főtt gabona, muffin. Az ebéd ideális ideje 11:30-14:00 között. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A főétkezést mindig ebédre fogyaszd el. A nap során igyál meleg vizet, meleg gyógyteákat. A meleg folyadék nem csak hidratál, de segít a testedet melegen tartani és kioldja a lerakódott salakanyagokat a szervezetedből. Szánj időt a nap során befelé figyelésre, relaxációra, meditációra, csendes elmélkedésre.  Lehetőleg 18:00-ig vacsorázz meg. kerüld el a késő esti étkezéseket. A vacsorád könnyen emészthető ételekből álljon. Este 22:00 után már ne nagyon fogyassz semmit.  Este már csak nyugis tevékenységeket végezz - kerüld filmezést, számítógépezést, olvasást és lehetőleg este 22:00-ig feküdj le aludni. A napi rutin, az önmagaddal való törődés hatásait kezd el figyelni magadon napról, napra. Figyeld meg hogyan hatnak a fentiek a testedre, egészségi állapotodra, elmédre. Próbálj kitartani 30-40 napig a rutin mellett. Ha ez sikerül, utána életed részévé válik. Táplálkozás Télen az egyik legjobb tevékenység a sütés főzés. Nem csak melegíti a lakást, finom illatokkal lengi be az otthonodat, összehozza a családot, a barátokat, de ha megfelelő ételeket készítesz, akkor biztosíthatod a család egészségét, a jó erős immunrendszert is és a hideg elleni védelmet is.  November még arról szólt, hogy a szervezeted megpróbál a téli hideg elleni védekezéshez egy kis zsírréteget összeszedni, Érezheted, hogy erősebb volt az étvágyad az elmúlt hetekben, jobban kívántad akár a zsírt és a szénhidrátokat. December közepétől már nincs szükségünk további komolyabb zsírréteg felhalmozására.  Ha vékonyabb testlakat vagy, akkor folytasd a táplálóbb, zsírosabb ételek fogyasztását, de ha amúgy is plusz kilóid vannak, akkor ne gyarapítsd tovább a kilókat. Ne feledd a téli mozgáshiányos életmód miatt, nem kell olyan sokat enni. A meleg, leveses, szaftos ételeket részesítsd előnyben, mint a levesek, szószok, főzelékek. Kiválóak a főtt gabonák, hüvelyesekből készült ételek. Jó télen a főtt gyökérzöldségek és főtt vagy áztatott diófélék fogyasztása is. A szervezetednek melegítő táplálékra van szüksége, de ha túleszed magad sok zsíros, édes, egészségtelen és nem frissen készült étellel, egy idő után egyre nehézkesebbnek, tunyábbnak, fáradtabbnak fogod érezni magad, mert túl sok lesz a salakanyag.  Nem csak az energiaszintedre hat ki, ha túl sok salakanyag a szervezetedben, de lehet teltségérzeted, rossz emésztésed, puffadás, refluxos tüneted, hányingered és sok nyálka halmozódhat fel -  mellkasi lerakódás, nátha.  Kezdj el használni melegítő, keringést és emésztést fokozó fűszereket, mint a kurkuma és a gyömbér. Továbbá fahéj, szegfűszeg, feketebors, kardamom, fokhagyma. A fűszerek segítenek a méregtelenítésben és erősítik az immunrendszeredet, a védekezőképességedet a kórokozókkal szemben. Megannyi kiváló fűszer antivirális, antibakteriális hatásokkal rendelkezik.  Csak akkor egyél ha éhes vagy. Amikor úgy eszel, hogy nincs étvágyad, akkor nem tudod jól feldolgozni az ételt és salakanyag válik belőle a testedben. Amúgy meg sokkal finomabb az étel, ha úgy eszel, hogy éhe vagyJ A sok nehéz húsos étel kompenzálására, próbálj minél több zöldséges ételt készíteni. Jó ha felteszed az étlapra a céklát, sárgarépát, káposztát, brokkolit, mert segítenek a szervezetednek a tisztulásban, javítják az emésztést.  Télen a gyümölcsöket párolva, sütve fogyaszd, fűszerekkel elkészítve. Nyersen nagyon erős a nedvesítő, nyálkásító és hűtő hatásuk.  Ha nyálkásodásra hajlamos vagy (kapha alkatú) akkor kerüld el a tejet, a tejtermékeket és tejes édességeket, válaszd inkább a szárazabb ételeket, szárazabb édességeket pl. kekszeket.  December végén, január elején lehet, hogy már érzékeled a testedben, hogy elnehezítenek a zsíros ételek, a kenyér félék, a desszertek. Január közepétől érdemes nekikezdeni egy egyszerű otthoni tisztításnak. Az ájurvéda tisztítókúrával éhezés nélkül, egy monodiéta és néhány egyszerűen kivitelezhető tisztító gyakorlat segítségével tudsz megszabadulni a felgyűlt salakanyagoktól. Éhezésbe, böjtölésbe, nyers ételek fogyasztásába ne kezdj télen, mert legyengül az immunrendszered, fázékonnyá válhatsz és könnyen megbetegedhetsz. A tél üzenete Ne feledd, a tél legfontosabb üzenete, a pihenés, feltöltődés, visszavonulás. A téli ajánlások egyéni alkat szerint eltérőek lehetnek, de jó ha tiszteled a természet ritmusát és igazodsz a tél sajátosságaihoz az életmódoddal. Hasznos ha az év vége felé, inkább befelé fordulsz. átgondolod az eltelt évedet. Mik történtek, egészség, munka, családi, baráti, emberi kapcsolatok, táplálkozás, testmozgás, szabadidő, boldogság érzet, fejlődés, spiritualitás. Hasznos, ha hálát adsz mindazért, amit kaptál, hálával és köszönettel gondolsz azokra a személyekre, akik segítettek, támogattak az elmúlt évben, hozzájárultak életed alakulásához, fejlődésedhez. Az év vége/­­év eleje csodás lehetőség arra is, hogy elkezd a következő évet előkészíteni. Tudatosan érdemes végig gondolni a fentieket,  2024-ben hogyan szeretnéd látni és, mennyi időt, energiát kívánsz fordítani és mennyi teret engedsz annak, hogy az adott dolog más legyen a következő évben. A tél tunya, búskomorságát jól tudod ellensúlyozni szeretetteljes emberi kapcsolatok ápolásával is. Töltsetek időt közösen, nevessetek, szerezzetek örömet egymásnak. Csinálj boldogságot, örömet, testet lelket melegséggel eltöltő tevékenységeket. Kerüld a rohanást, a túl sok feladatot, legyen elegendő időt relaxálni, pihenni, elcsendesedni, befélé figyelni. Csodálatos téli napokat kívánokJ szeretettel Kati

Svájcban a húsevők is sok növényi alapú terméket fogyasztanak

2023. október 31. Prove - a világ vegán szemmel 

A svájci lakosok fogyasztási szokásaival foglalkozó legátfogóbb médiatanulmány megállapította, hogy a lakosok egyötöde heti rendszerességgel fogyaszt valamilyen növényi alapú alternatív fehérjeforrást. A nyilatkozók nagy része rendszeresen vagy alkalmanként is eszik húst. Az ország nemrég mutatta be fenntarthatósági stratégiáját, amiben kiemelt helyen szerepelnek a növényi fehérjeforrások. A MACH Consumer a legrégebb óta folyamatosan publikált, legátfogóbb fogyasztói… The post Svájcban a húsevők is sok növényi alapú terméket fogyasztanak appeared first on Prove.hu.

Megérkeztek a csodás őszi divatszínek :)

2023. október 15. Élj harmóniában 

Megérkeztek a csodás őszi  divatszínek :) Megérkeztek a csodás őszi divatszínek :) és lassan a lombkoronák is kezdenek hullani... a puha, színpompás őszi avarszőnyeg még várat magára, de már a zöld összkép megszínesedett:) Ezen a szombat délutánon hihetetlenül melegen sütött a nap, mitnha nyár lett volna... szinte égette a bőrünket... még naplemente előtt 2 órával se tudtam elhinni, hogy október közepe van:) Az egyetlen ami miatt abba kellett hagyni a heverészést, hogy tudtuk nemsokára lemegy a nap és nekünk még haza kell érni Érdemes ősszel nagy sétákat, kirándulásokat tenni az erdőkben, mert egyre gyönyörúbb lesz minden... Minden évszaknak, korszaknak, élőlénynek vannak csodás kincsei... az ősz egyik különlegessége a színpompa és a puha avarszőnyeg - amin érdemes tudatosan, megfigyelve a pillanatot sokat sétálni. Fantasztikus az érzés, az élmény, ahogy a lábad érintkezik a talajjal és ahogy a lépéseid hatnak a testedre . Hasonlítsd tudatosan össze milyen betonon járni, milyen erdei talajon, sziklás talajon, tűleveleken, avaron, homokon, kavicsokon, etc. sétálgatni... A forró napsugarak még egy nagytestű kigyót (siklót) is kicsaltak az út közepére. Amikor közeledtünk rémülten igyekeztt tovatűnni még a bokor előtt le tudtuk fotózni. Szegény kis helyi lakosok ( élőlények) megrémülnek, amikor hirtelen mi emberek megjelenünk, főleg ha valaki zajt csinál - motorozik, zavaróan bringázik, kiabál, hangosan beszélget, zenét hallgat egy erdőben.. Soha nem szabad elfelejtetünk, hogy az erdő az ott lakó állatok otthona és mi csak vendégek vagyunk szeretettel Kati

,,A zöld szervezetek többsége burokban él - beszélgetés a Bolygó közösségi tér vezetőivel

2023. október 7. Prove - a világ vegán szemmel 

A fiatalok zöld aktivizmusát kívánja támogatni a Bolygó nevű közösségi tér, amely idén tavasszal nyílt meg Budapesten, és amely a Planet One nemzetközi projekt részét képezi. A hiánypótló kezdeményezés munkatársai szerint sürgősen változtatni kellene fogyasztói szokásainkon ahhoz, hogy Földünk átvészelje a klímakatasztrófát. Nyitottság és elfogadás A Bolygó elnevezésű közösségi tér a Planet One nemzetközi projekt… The post ,,A zöld szervezetek többsége burokban él - beszélgetés a Bolygó közösségi tér vezetőivel appeared first on Prove.hu.

Illatok, utcák, India – street food receptek

2023. június 26. Vegavarázs 

Itt megrendelheted e-book formában. (PDF, epub, mob) Az ételnek, az étkezésnek központi szerepe van Indiában. Része a vallásnak, az utcaképnek, a beszélgetéseknek, az utazásnak. Vannak tipikus ,,street food ételek, de valójában mindenféle ételt megvásárolhat a ,,streeten az éhes turista. Ínycsiklandozó ételek sokasága, szín- és ízkavalkád várja az utcán sétálókat. A kisebb falvakban nincs éles határ az utca és az otthon között. Az étkezések közösen zajlanak, s az otthonok ajtajai is sokszor tárva-nyitva, hogy az arrajáró betérhessen, ha éhes. Az evés tehát közösségi létforma is, s az utca és az otthonok színpadát is ez a közösségi szellem hatja át. Reméljük, kiadványunkkal ezt az élményt is sikerül megosztani a kedves Olvasóval, és lapozgatás közben megérzi majd az indiai falvak barátságos utcáinak hangulatát, illatát. Kellemes barangolást kívánunk! Itt megrendelheted e-book formában.  Lapozz bele a könyvbe:

Élj harmóniában - az egészséges, kiegyensúlyozott élet 7 alapja

2023. március 14. Élj harmóniában 

Élj harmóniában - az egészséges, kiegyensúlyozott élet  7 alapjaTalán már Te is rájöttél az egészség, a kiegyensúlyozttság nem érhető el valamiféle tabletta bevételével, egy klassz szlogennel, eg y menő gyakorlat elvégzésével. Az egészséged nem nagy dolgokon múlik, hane m szokásaid eredménye. Szeretettel nyújtjuk át az Élj harmóniában koncepciót, amely megmutatja Neked az egészséghez, a harmonikus élethez vezető út alapjait. Az Élj harmóniában koncepció az egyén test - lélek - elme egységét helyezi a középpontba és az ájurvéda és jóga csodás tudásán alapul. Ezt a koncepciót több mint 20 év szakmai tapasztalattal, több ezer tanított emberrel, több mint 500 megtartott tanfolyammal, több mint 50 megtartott elvonulással a hátunk mögött és megannyi saját megvalósítással dolgoztuk ki. Élj harmóniában - az egészséges ,   kiegyens úlyozott é let    7  alapja Táplálkozás A megfelelő táplálkozás segít, hogy tele legyél energiával, egészséges legyél és biztosít minden szükséges tápanyagot a szervezetdnek és békés elmét eredményez. Nem csak az elfogyasztott étel minősége, de az is fontos, hogy az emésztésed jó legyen, és jól fel tudd dolgozni amit ettél. Testmozgás Felszabadítja a tested, energetizál, rugalmassá, stabillá és erőssé tesz. Az ideális testmozgás megszünteti a feszültségeket és felszámolja a testedben a blokkokat, merevséget és életre kelti a tested. Légzés A légzés az életben maradás feltétele. A megfelelő légzés békéssé teszi az elméd, energiával tölt fel és jó egészséget biztosít. Nem csak a légzőszervrendszeredre hat kedvezően, de az emésztésedre, hormonrendszeredre, keringésedre is. Életmód A tested önregeneráló képességének támogatása szokásaidban rejlik. A saját alkatodnak megfelelő napirend, a jó időzítés az energiszinted növekedését, a szervezeted könnyedségét és jó egészséget biztosít a hétköznapjaidhoz. Belső béke A belső csend megteremtése megszabadít a stresszt ől, szorongástól, feszültségektől és közelebb kerülhetsz Önmagadhoz, megtapasztalhatod a gondolatok elcsendesedését és a béke képletét. Környezet Minden ami körülvesz hatással van Rád, az érzelmeidre, a mentális állapotodra, az emésztésedre, a testedre, egész lényedre.  Amikor megfelelő attitűddel kapcsolódsz a téged körül vevő dolgokkal, mint a természet vagy az emberek akik körül vesznek, az elősegíti jól létedet. Pozitív gondolkodás A gondolataid hatást gyakorolnak fizikális, mentális és érzelmi állapotodra. Amikor megérted a világ működését, a karma törvényét és a történések mögötti mozgató energiákat, egy új szemléletben láthatod mindazt ami veled és körülötted történik.  Élj harmóniában - az egészséges, kiegyensúlyozott élet  7 alapja  segít rávilágítani arra, hogy néhány apró dologra odafigyelve, néhány szokásod megváltoztatásával hatalmas és csodálatos változásokat tapasztalhatsz az életedben. Adj egy esélyt M agadnak! Vezess be néhány apró változást az életedbe, hogy jobban érezd Magad! Az ájurvéda alapja az önismeret, önmegfigyelés...  figyeld meg Magadon egy táplálkozási tanács, egy étel, valamilyen testmozgás, etc.  hogyan hat rád... utána hogy érzed magad... fizikálisan, mentálisan, érzelmileg. Az Élj harmóniában füz etben néhány egyszerű, praktikus tippet adunk ahhoz, hogyan tudod megtapasztalni a kiegyensúlyozottabb élete t.  Ha szeretnéd tudni, mik az Élj harmóniában koncepció alapjai, érdekelnek az egyszerű praktikák amivel csökkentheted a stresszt, javíthatod az emésztésed, növelheted az energiaszinted töltsd le az ingyenes Élj harmóniában füzetet,  a weboldalunkról.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­eljharmoniabankoncepcio Élj harmóniában! Ismerd meg Te is az e gészséghez, testi  - lelki jól léthez vezető utat! Ha szeretnél további hasznos tippeket, recepteket, információkat iratkozz fel hírlevelünkre  és csatlakozz a Facebookon az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód   csoportunkhoz. https:/­­/­­www.facebook.com/­­groups/­­189231931805348

Ájurvédikus tanácsok januárra

2023. január 22. Élj harmóniában 

Ájurvédikus tanácsok januárraA január mindig az év legnehezebben tolerálható, leghidegebb és  legdepressziósabb hónapja... Már jó ideje ki vagyunk téve a hidegnek, a fagyos szélnek, a fagyos éjszakáknak, sokat fázunk, rossz a keringésünk, sokaknál gyakori a libabőr, a fagyott kezek lábak és a csontig hatoló hideg érzése...  a január szokott lenni az év leghidegebb hónapja.  Már hónapok óta nagyon kevés a napsütéses órák száma, reggel és este is  sötét van és sokszor több napig vastag felhőréteg takarja  el előlünk a napot és a csodás kék eget. Januárra lecsökken a szervezet energiaszintje, nem csak a kevés napsütés és rossz keringés miatt érezzük magunkat nehézkesnek, de nem annyira jutottunk hozzá a szervezeted friss, életenergiában gazdag ételekhez. Mentálisan is kihívás a január,  mert  nagyon nagy a konktraszt az év végéhez képest. Decemberben fények, csillogás, ünneplés, ajándékok, találkák, rendezvények, szabadság, pénzköltés... majd januárban a szürke dolgos hétköznapok, már nincs olyan sok vendégeskedés és sokan szembesülnek vele, hogy túlköltekeztek karácsonyra.  A tél folyamán szükséges szigetelő zsírréteg felépítéséhez eddig nehéz, tartalmas ételekre volt szükséged, de januárra a szervezeted elérni az ideális testsúlyát. A hideg elleni védekezéshez szükséges  tartalmasabb ételek  megterhelik a szervezeted és a felhalmozódott méreganyag további lomhaságot, testi és szellemi tunyaságot, motíválatlanságot ereményezhetnek. A január arra sarkalja az embereket, hogy otthon bekuckózzanak. Ezt van aki nagyon jól tolerálja és jól ki tudja használni, de sokan kiborulnak, depisek lesznek, sivárnak érzik az életüket.   Nézz szét, ilyenkor a természetben is minden visszavonultan, inaktív állapotban pihen, megfagy és a tájat egyfajta békés, végtelennek tűnő csend járja át.  Próbáld elfogadni, hogy mindennek meg van az ideje. A modernkori emberek nem szívesen veszik tudomásul, hogy együtt létezzenek a természettel. Sokan egész évben ugynazt az életvitelt szeretnék csinálni, állandóan pörögnek, mindenféle programokat csinálnak, ugyanazon ételeket eszik nyáron és télen is.  A január az év végi pörgés után kiváló pihenésre, elcsendesedésre, belső elmélkedésre, lelki gyakorlatokra, újragondolni az élettünket, egészségei állapotunkat, céljainkat, vágyainkat, emberi kapcsolatainkat. Januárban élvezheted a a végtelen csendet, belső békét, tervezheted a jövőd, tanulhatsz, fejlődhetsz, új szokásokat vezethetsz be az életedbe.  Itt az idő, hogy  többet foglalkozzunk belső világunkkal és kicsit visszavonuljunk a külső világtól.  Az életed átgondolásához és a tudatos tervezéshez egy korábbi blogbejegyzésben már sok támpontot adtam itt olvashatod.  Néhány plusz tipp hideg téli napokra, amikor sok időt töltesz a lakásban az alábbi bejegyzésben olvasható.  Szóval ne lepődj meg ha kicsit kedvetlennek, reménytelennek, lomhának érzed magad, ez januárban teljesen természetes. Kis kitartás, még néhány hét és jön a tavasz ígérete, majd 2 hónap és itt a tavasz, a megújulás ideje.  Ajurvédikus szempontból testileg is komoly  változásokon megyünk át. Talán Te is észrevetted, hogy januárra a hideg miatt a bőröd, sápadt, száraz, ráncos, esetleg a hajad fénytelen, töredezett lesz. Sokan a tél miatt úgy érzik, hogy éveket öregedett a testük. Míg a telet eddig a hideg és szárazság jellemezte (Vata) szépen lassan haladunk át a hideg és nedves minőségek felé (Kapha). Ez a változás szükésgessé teszi, hogy míg eddig fontos volt a hideg száraz ellen védekezni a meleg, zsíros, tápláló ételekkel, most ezen érdemes alaktodnak megfelelően változtatni. Vata  A Vata személyek a sok hideg hatására kibillennek az eggyensúlyuból és hajlamos ak idegességre, hiperaktivitásra, feszültségre, szorongásra. A Vata alkatúak januárban fontos, hogy melegen tartsák magukat,  öltözzenek melegen, rétegesen,  mert nagyon hajlamosak csontig átfázni.  A pihenés is kiemelten fontos a Vata alkatúaknak, mert hajlamosak kimerültségre. Nekik ideális nagyokat aludni, akár délután ledőlni kicsit . Vataknak ahhoz, hogy egyensúlyban tartsák magukat jótékony ha rendszeres szokásokat tartanak fenn. Táplálkozásban annak érdekében, hogy a Vata-k védjék magukat a hidegtől és szárazságtól hasznos, ha  tartalmas, melegítő ételeket esznek.  Pitta  A Pitta alkatú emberek kifejezetten élvezik a kellemes, hideg téli időjárást. Szívesen sétálnak a szabadban, kirándulnak a hóban. A rendszeres szokások fenntartása és a tartalmasabb ételek fogyasztása nekik is fontos.  Kapha  A Kapha könnyen lehangolttá, lomhává válik és elnehezültnek érezehti magát januárban. Hajlamos lesz megfázni, nyálka felhalmozódásra is. Nekik nem jó a sok pihenés, kerülni kell a túlalvást, mert fokozza a tunyaságot a testben és elmében. Hasznos ha korán kelnek és mozognak reggeli előtt, jóga, thai chi, séta, torna.  A kapháknak kell a legnagyobb változást létrehozni a táplálkozásukban, mert a téli nehezebb ételek megterhelték a szervezetüket és pangáshoz vezethetnek. A kaphának könnyedebb , de melegítő hatású étrendre van szüksége.  Napi rutin januárban  Igazítsd a természet rendjéhez a napi rutinodat is.  Januárban fontos, hogy engedd meg a szerveztednek a pihenést, visszahúzódást. Este próbálj 22:00 ig lefeküdni. Reggel ideális a nappal kelni ( 7:20 körül) , ha megteheted akkor ne kényszerítsd magad korábbi ébredésre.  Ébredést után tisztítsd meg  a nyelved a felhalmozódott lepedéktől, a szájüreget is a salakanyagoktól. Erről korábbi bejegyzésben részeltesebben írtam, itt olvashatod.  Fogyassz meleg italt - ez lehet valami fűszeres tea (pl. gyömbér-kurkuma) is egy kis ctromlével, mézzel.  Végezz naponta önmasszázst, amely rugalmassá teszi a bőrödet és segít a hideg ellen védeni a tested. Erről itt olvashatsz. A légzésed javítására használj nasya orrolajat és akár napközben alkatodnak megfelelő illoolajokat.  Ha Vata alaktú vagy lehet, hogy szükséges a fűtés okozta szárazság ellensúlyozására párologtatni  a lakásban.  A reggel tisztálkodás után végezz el néhány könnyed jógagyakorlatot és légzőgyakorlatot. Segít beindítani a vérkeringésedet.  A reggelit 8 óráig próbáld elfogyasztani, ne nagyon reggeliz később, mert az egyfajta hízókúra lesz.  Az ebéd ideális időpontja 12:00 körül van - legkésőbb 13:30ig próbálj megebédelni. Ilyenkor a legerősebb az emésztésed ereje. A délután 15:00-kor elfogyasztott ebédet nem tudja jól feldolgozni a szervezeted.  A vacsorát lehetőleg naplementéig fogyaszd el (16:30 körül). Táplálkozás januárban A táplálkozásban is tartsd szem előtt a melegítést. Kerüld  a nyers zöldségeket, gyümölcsöket mert ezek nagyon kihűtik a szervezetedet - nem véletlen, hogy hagyományosan januárban ezen az éghajlaton nem terem friss gyümölcs és saláta sem és nem visonylag kevés tejtermé van. Ideális alternatíva ilyenkor az aszalt gyümölcsök fogyasztása  és fermentált termékek (savanyú káposzta, vegyes savanyúság, ecetes cékla, etc. .) Lehet észrevetted, hogy januárban már nem kívánod annyira a zsíros, édes ételeket - mint fent írtam, ilyenkorra a szervezeted elérte a kis szigetelő zsírréteg növesztését és nincs szüksége további zsírrétegre:) Hallgass a tested jelzéseire, figyeld meg mit kívánsz vagy mit nem kívánsz. Januárban lehet a keserű íz iránti vágyad megnő  vagy éppen a savanyút is jobban kívánhatod. Részesítsd előnyben a meleg, főtt táplálékokat. Ne kezdj még böjtölni, nyers dolgokat fogyasztani, mert a kinti hideg ellensúlyozására szükséged van még melegítő ételekre.  Ha Kapha alkatú vagy, fogyni szeretnél válassz könnyű ételeket. Rászesítsd előnyben a csípős, keserű, fanyar ételeket. Használj édesítésre mézet - csak ne melegítsd -  mert a méz segít fűteni és szárítani a szervezeted, jól beilleszthető fogyókúrákba is és hasznos nyálkás megbetegedésekrnél.  Ha érzed nem kívánod a tartalmas nehéz ételeket, kerüld a tejtermékeket, kenyérféléket és édességeket  és részesítsd előnyben a leveseket,  gabonaételeket (köles, hajdina, quinoa, kukoricadara)  zöldségekkel (cékla, répa, egyéb gyökérzöldségek, zeller, káposzta,  brokkoli, karfiol)  esetleg hüvelyesekkel.  Használj egy kis citromlevet az étkezésekhez.   Míg a december sztrája volt a zsíros magokbók készült sütemény, most mérsékeld a diót és minden más zsíros magot. Ha szeretnél valami magfélét, akkor piríts tökmagot.  Használj bátran fűszereket, mert segítenek jó hangulatot, jó közérzetet biztosítani, fokozzák a keringésed, melegítik a tested, javítják az emésztésed. Gyömbér, fekete bors, hosszú bors, kurkuma, kardamom, babérlevél, édeskömény, római kömény, fahéj. asafoetida (hing), lepkeszegmag (görögszéna).   Mielőtt kilépsz a hidegbe ne egyél túl csípőset, mert csökkentik a hideggel szembeni ellenállóképességed.  A reggeli  és a vacsora legyen könnyen emészthető, meleg , enyhén fűszeres. A január ideális a sütőben készült ételek előnyben részesítésére is. Szeretek ilyenkor tepsis zöldségeket, muffinokat, süteményeket, zöldséges lepényeket készíteni.  A blogon nagyon sok recepet találsz.  Ki ne emlékezne gyermekkorából a sütőben sült krumpli sóval vajjal téli vacsorákra:) A sütőben sült cékla és burgonya minimális energiabefektetést igényel:) . Reggelire ehetsz kásákat, muffinokat. Egy kis édes és fűszeres, de nem túl nehezen emészthető étel kellemesen indítja a napodat. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy készítheted a kását tejjel és fűszerekkel is. Ideális a fahéj, kardamom, esetleg egy kis gyömbér az édes muffinokhoz, kásákhoz, mert segít elelnsúlyozoni a nyálkásító hatást.    Ebédre valamilyen gabona, zöldség, hüvelyes kombinációt fogyassz. Ha Vata vagy Pitta alkatú vagy, tehetsz a főzéshez egy kis tejterméket pl. tejszínt, tejfölt. Szuperek a levesek is. A vöröslencséből vagy mungdhalból a dhálok (levesek) gyorsan elkészülnek. Vacsorára fontos a könynen emészthetőség és nagyon ideálisak a gabona ételek és zöldségek.  Tisztítás  Az ünneplések és tartalmas étekezések miatt felgyűlt salakanyagokat január vége, február elején hasznos a szervezetedből eltávolítani. Ideális lehet egy 3-5 napos ájurvédikus tisztító kúra - kitchari, forralt víz  amit esetleg kiegészítesz gyógynövényekkel.   Ha a tisztításban vagy életmódváltásban, egészségmegőrzésben segítséget szeretnél szeretettel várlak  ájurvédikus életmód tanácsadásra, egyéni konzultációra. www.eljharmoniaban.hu  Ha úgy érzed, Te is szeretnéd megszabadítani a tested a felgyűlt salakanyagoktól csatlakozz az általam vezetett otthoni online ájurvédikus tisztítás programhoz.. Ezen a csodás tisztításon  napról, napra adok neked részeltes információt mit, hogyan csinálj és bármikor kérdezhetsz is tőlem. részletes információk és jelentkezés  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Jó egészséget, hasznos belső elmélkedést és kitartást kívánok a januárhoz... nemsokra itt a tavasz :) szeretettel: KAti

Így kezd neki az új évnek - 2023.

2022. december 31. Élj harmóniában 

Így kezd neki az új évnek - 2023. Már csak egy kis idő választ el a  2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot.  Ilyenkor hasznos ha megpróbálod  tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre.  Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés.  Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez.  A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük.  Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba.  Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2019/­­01/­­hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold,  "majd rendszeresen mozgok" vagy  "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz  a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek  köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg.  Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz:  Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod  új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra.  Járj  mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek.  A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni.   A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd  meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet.  Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát ,  légy őszinte magadhoz,  nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz,   mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal?  Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat?  Milyennek szeretnéd látni a  közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged,  táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben?  Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról?  Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni?  Hasznos az is  ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt,  lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik  meg egymással.  Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól .  Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn,  l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni.  A világ nem f og  megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint.  Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy  benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk  kell .  Ha megváltoztatod a  gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas,  pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes.  Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha  egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni  konzultációkra, életmódtanácsadásra. https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati 

Nyári zöldborsó leves (vegán, gluténmentes, szójamentes)

2022. július 24. VegaLife 

Nyári zöldborsó leves (vegán, gluténmentes, szójamentes)Ha van saját veteményes kerted és megterem a zöldborsó, répa, fehérrépa, krumpli, esetleg karalábé, akkor szerencsés vagy, Bizonyára akkor már készítettél borsó levest így vagy úgy.  Borsó leves az egyik kedvencem. Paprikásan vagy fehéren, mindegy is. Igazából a zöldborsó alapban nagy kedvencem. Emlékszem, még gyerekkoromban sokat fejtettem és vigyáznom kellett, hogy ne mindet a számba fejtsem. :D  Ha te sem vagy olyan szerencsés, hogy ezek megteremnek a kertedben, de a borsót szereted, vagy ha van saját kerted, akkor különösen érdemes kipróbálni a levest (növényi) tejjel vagy tejszínnel - fűszerpaprika helyett. Egy kis chili és/­­vagy citrom karika megbolondítja még jobban. Én hidegen is képes vagyok megenni. Forró nyári napokon hidegen citromosan, estefelé pedig már inkább melegen chilipaprikával.   A recept:   Hozzávalók: - 40-50 dkg zöldborsó - 5-6 szál répa - 1 karalábé - 4-6 szem krumpli - 2 szál fehérrépa - 4-5 dl növényi tejszín vagy sűrű növényi tej - ételízesítő - petrezselyem - 8-10 gerezd fokhagyma - víz   Elkészítés: A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk, felaprítjuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük őket. A borsót kifejtjük és hozzáadjuk (friss borsó híján fagyasztott zöldborsót is használhatunk). Ételízesítővel megszórjuk és felengedjük vízzel úgy, hogy éppen ellepje. Mikor a zöldségek nagyjából megpuhultak, hozzáadjuk a tejszínt vagy a sűrű növényi tejet. (Pisztácia tejjel készítettem.) A fokhagymákat akár egész darabokban vagy apróra vágva, esetleg fokhagymanyomón átpréselve beletesszük, felaprított petrezselymet szintén hozzáadjuk. Mivel ekkorra már a zöldségek puhák, nem szükséges ennél tovább főzni. Chilipaprika darabokat szórhatunk a tányérunkba tálaláskor. Citromkarikákkal is finom, enyhén savanykás ízt kölcsönöz neki.  

Átalakulóban a világunk... modern nyugati jóléti társadalmak...

2022. július 22. Élj harmóniában 

Átalakulóban a világunk... modern nyugati jóléti társadalmak...  Átalakulóban a világunk... a modern nyugati jóléti társadalmakból, eltűnt a hála, a természet és az emberek tisztelete, a hit, Isten parancsainak követése, az önzetlenség, a belső erő, belső stabilitás és az önkontroll. Olyan társadalomban élünk, ahol a pénz és az ego van az első sorban. Az emberek el vannak kényeztetve önzőek, hedonisták, puhányak, kapzsik, pazarlóak, dühösek, irigyek, kockára teszik saját egészségüket és nem vállalnak felelősséget a saját életükért sem... Vajh meddig lehet ilyen mértékben kizsákmányolni a Földet, meddig maradhat fenn egy ilyen önző társadalom... ez a helyzet fenntarthatatlan... Soha nem volt olyan korszak, hogy ahhoz hogy pl. meleg legyen egy házban, lehessen fürdeni, étel legyen az asztalon ne kellett volna keményen és alázatosan tenni. Ma egy gombnyomásra meleg van a lakásokban, meleg vízben zuhanyozhatunk, pillanatok alatt lehet egy tál főtt ételt rendelni néhány kattintással, anélkül, hogy kapálni, leszedni, pucolni főzni kellene. Minden ősi kultúrban az emberek hálát adtak az ételért, a mai társadalom tagjai csak ráesnek a tányérra. Szuper életünk van és nem értékeljük... a fene nagy jólétben, úgy hogy megvan mindenünk sopánkodunk, irigykedünk a másikra, morgunk, kesergünk... egyre több a pánikbeteg, a depressziós ember, aki nem tudja feldolgozni az életét. Nem látjuk a mindennapi csodákat, nem tudjuk élvezni az életet, nincs hála a szívünkben. Mindenki csak elismerésre és anyagi javak felhalmozására vágyik és verseng másokkal. Nem elég az autó nagyobb kell, nem elég a hűtő abból jégkockagyártó kell, szükséges az új telefon, az új bútor, etc. Nem érték a hit, a szeretet, az egészség, a belső harmónia. Az emberek nem szánnak időt a belső elmélkedésre, önvizsgálatra, meditációra, imádságra, saját személyiségük fejlesztésre, tanulásra, egészségük megőrzésére, jó szokások kialakítására. A legtöbben ha éri őket valami nem állnak meg egy pillanatra átgondolni, hanem felelősöket keresnek, hőzöngenek és busonganak miért éppen velük történik.... Az, ami ér minket , egy társadalmat attól függ milyen kamát termelt meg magának. Sokszor elmondtam már, az életben bármit meg lehet tenni, de egyszer hozzák a számlát és ki kell fizetni. A társadalom kollektív tudata attól függ, hogy egyén szintjén hol állunk a személyiségünk fejlődésünkben. Az élet hozza az egyre erősebb tanításokat és az emberek még mindig nem látják, nem akarják látni, mit kell nekik változtatni, mit kellene egy egy helyzetből megtanulni, hogyan lehetne fejlődni. Mindig minden érted van és a fejlődésedet szolgálja. Ha magunktól nem fejlődünk, az élet rákényszerít betegségekkel, nehézségekkel, kapcsolati problémákkal, balesetekkel. Ha nem értjük, hogy ne pazaroljunk, ne nézzünk le másokat, ne utálkozzunk, dühöngjünk annyit, legyünk hálásak, éljünk mértéktartóan, vegyük figyelembe Isten és a természet törvényeit, akkor jönnek olyan körülmények, melyek segítenek megtanulni a leckét, és rá leszünk kényszerítve bizonyos dolgok megélésére, hogy fejlettebb legyen a személyiségünk és erősebb, jobb emberré válhassunk. Az önkontrollal rendelkező, nélkülözéshez, lemondáshoz szokott, anyagi vágyaktól mentes, egyszerű embereknek akinek tele a szíve szeretettel és hittel nem tud az élet olyan helyzetet hozni, ami nagy nehézséget okoz. Azoknak akik 1 órát nem bírnak ki Internet nélkül, akik 1 napot nem bírnak ki étel nélkül, akik nem tudnak autó nélkül eljutni a sarki boltig, akiknek a lét feltétele az ilyen olyan telefon, okosóra, akiknek nincs hitük, belső stabilitásuk, akik másoktól várják, hogy megoldják a problémákat és nem szeretnék látni, hogy ők ugyanúgy részei ennek és nekik maguknak kellene változatni és kár várni a szomszédra, a kormányra, az EU-ra, nekik nagyon fájó, nehéz, szenvedésekkel teli időszak következik... Ez a helyzet, a most következő időszak nagyon sok tanítást hordoz, saját döntésünk elébe megyünk, élünk a lehetőségekkel változtatunk életmódunkon, gondolkodásmódunkon, fejlődünk vagy szenvedünk és siránkozunk . Többet kellene befelé figyelni, újragondolni az embereknek mik az igazán fontos dolgok, változtatni a saját szokásaikon, személyiségükön, imádkozni, meditálni, hálásabbnak és kevésbbé szertelennek lenni. Nehéz időkben a legfontosabb, hogy az embernek legyen belső stablitása és egészséges legyen. Ha az önazonosságunk a külső tényezőktől függ sokat fogunk szenvedni. Az emberek a bankszámlát, kocsit, menő állásukat elveszíthetik , csökkenhet a kényelem, lehet többet kell fázni, kevesebbet lehet enni, pazarolni, utazgatni, de egy ember belső békéjét, stabilitását, hitét soha nem lehet elvenni. Addig érdemes változtatni, amíg magadtól teheted meg és nem az élet kényszerít rá. Gondold újra, hogyan tovább. Nehéz időkben, más dolgok válnak értékessé és kiderül, mi az ami valóban értéket képvisel. szeretettel: Kati

Harmónia, boldogság, kiegyensúlyozottság

2022. március 4. Élj harmóniában 

 Ha kiegyensúlyozott, boldog harmonikus az életed, békés az elméd, egészséges vagy és jól működnek az emberi kapcsolataid, akkor ne olvass tovább, mert nagy valószínűséggel jó amit csinálsz Ha nem vagy elégedett azzal, amit most tapasztalsz az életedben, akkor nincs most benned kiegyensúlyozottság, nincs benned összhang. Ilyenkor érdemes látnod ha ugyanazt csinálod amit eddig, annak ugyanaz lesz az eredménye, tehát fontos, hogy változtass azon amit mostanáig csináltál. Változást az életedben és a személyiségesben csak úgy tudsz kialakítani, ha megváltoztatod a korábbi dolgaidat, szokásaidat. Hiszen ugyanannak a dolognak, ugyanaz lesz az eredménye. Ha mindent úgy csinálsz mint korábban, ne reméld, hogy bármi is megváltozik. Gondold át milyen céljaid vannak, és nézd meg mely szokásaid támogatják a céljaid elérését, és gondold át, mely szokásaid amik távolabb visznek a céljaidtól. Sajnos a mai világban a legtöbb ember összekeveri a célokat az eszközökkel. Sokan gondolják célnak egy iskolai végzettség megszerzését, egy családi ház építését, egy esküvőt, egy menő szakmami pozíció elérését... minden eset mögött általában az áll, hogy valójában az illető nem nagy házat vagy autót szeretne vagy vezérigazgatói széket. A motiváció amiért ezeket szeretnénk, mert boldogok akarunk lenni. A legtöbben nem követik nyomon belső folyamataikat ahogy haladnak a céljaik felé... valóban egyre jobban érzem magam? valóban boldogabb , egészségesebb, elégedettebb vagyok? jó irányba haladok? Sose téveszd szem elől a valódi célodat... mindig szánj időt a befelé figyelésre... tudatosítsd magadban hogy érzed magad, milyen irányba haladsz és így mindig időben tudsz beavatkozni. Lépésről lépésre mindig egy egy szokásodat, szeretettel, türelemmel próbáld megváltoztatni fokozatosan. Így a régi nem annyira kedvező vagy éppen rossz szokások helyett, új, jó egészséget, harmonikus életet, boldog emberi kapcsolatokat támogató új szokásokat tudsz kialakítani. Kerülj összhangba a természettel és önmagaddal szeretettel Kati

Az én (post)covid történetem - 1.rész

2021. augusztus 29. Mindennapi ételeink 

November 26. hétfő. Kis túlzással élve, a nap, amely megváltoztatta az életünket vagy legalábbis az élethez való hozzáállásunkat. Kislányunk enyhe (fél napos) orrfolyása és levertsége után férjem napközben hívott, hogy belázasodott. Másnap reggel érkezett is egy mentő, két tesztet készítő orvossal. Férjem és lányunk eredménye pozitív lett. Mivel én is köhögtem, engem is ,,listára vettek, Gergő fiúnk pedig mivel nem jár óvodába, őt sem tesztelték. Telefonhívásokat követően karantént rendeltek el számunkra, majd kislányunk osztályának is. Bár Fanni a fél napos orrfolyást leszámítva már jól is volt ekkor. Gergőnk kb. 4 nap múlva egyik éjjel pár órán át lázas volt. Elkezdtünk mindannyian C, D-vitamint, mi felnőttek pedig még szelént, cinket, Aspirin protectet szedni, természetgyógyász ismerősünk javaslatára illóolajokból kevertünk össze és üres kapszulába téve lenyeltem azokat.  Reménykedtünk. Férjem folytatta home office-ban a munkáját. Én a gyerekekkel tanultam, házi munkák, illetve számítógép előtti munkáimat végeztem. De éreztem, egyre kevesebb a levegőm, egyre gyorsabban ver a szívem, dogozik bennem a betegség. Álmatlan, fulladással teli éjszakák és hosszú nappalok után egyik éjjel mentőt hívtunk. Azt hittük, elérkezett számomra a vég. Sürgősségi, 86-os véroxigénszinttel, 8 órát ültem, mire egy röntgent készítettek a tüdőmről. Ez semmi lényegeset nem mutat ki. Hazaküldtek, pihenjek. Mikor, hogyan? Munkahelyi határidős munkákkal teli, (lázas) férj és két aktív, mindig éhes, mozgékony és online iskolás/­­ ill. óvodáskorú gyermek várt otthon. Rokonok több száz kilóméterre és egyébként is karanténban voltunk. Egy nehéz hét után férjem jobban lett, bár a munkái nem fogytak :-D, az én állapotom azonban nem javult. Újabb sürgősségi, ezúttal sima CT, ill. labor, amely magasabb d-Dimer értéket mutatott ugyan (amely utalhat embóliára), de más vizsgálat nem történt. Kaptam oxigént és elköszöntünk. Ezúttal 10 órát ültem a váróterem hideg vasszékén. A későbbiekben a mellkasom és hátam is szinte egész nap fájt (hónapokon át), nagyon gyenge voltam, pulzusom a legkisebb terhelésre is (pl. felálltam) felszökött 140-re.  A lábaim is (főleg a jobb) rettentően fájt. De iskolába vinni kellett Fannit, illetve őt 12:30-kor hozom is haza, itthon tanulunk másnapra, Gergő fiunk is nagyon aktív maradt :-D...Ami örömteli dolog, de nehezen bírtam a tempót velük. Így egyre rosszabbul lettem, amikor a Mátraházi Szanatóriumban dolgozó régi jó ismerősünket - aki ott főorvos - hívtam fel, hogy tudna-e fogadni. Mehettünk, a gyerekek túráztak egy nagyot a Mátrában ;-) Emellett egy, a Debreceni Klinikán dolgozó szívsebész ismerősünkkel is konzultáltam, és az ő véleményük alapján kaptam beutalót izotópos embóliavizsgálatra. A pulmonológus ismerősünk írt fel vérhígítót, hiszen a vizsgálatra és az eredményekre is várni kellett 10-10 napot. Az eredmény: embólia, trombózis. Isteni kegyelem, hogy életben maradtam. Ezután már a háziorvos írt egy beutalót a posztcovid ambulancia pulmonológiai szakrendelésére.  Ezzel egyidejűleg teljesen felborult a hormonrendszerem, szinte naponta jártam nőgyógyászhoz, több ciszta, mióma is megjelent a petevezetékben, méhemben, és talán ezek, vagy a vírus és a vérhígító is teljesen felborították a női ciklusomat (sajnos ez azóta is jelen van, bár már néha érzem, hogy kezd normalizálódni).  Ami zavaró volt még, hogy zúgott a fülem és hónapokon át borzasztóan szédültem. Így kerültem el a posztcovid fül-orr-gégészetre is, ahol megállapították, hogy nagy fokú halláskárosodásom lett. Mintha építkezésen dolgoztam volna-így fogalmazott a doktornő.  De ekkor felerősödött a kb. utána 7 hónapig tartó ,,magas pulzus, így azt zavaróbbnak ítéltem meg és felkerestem a posztcovid kardiológiai rendelést is. 24 órás EKG, szív uh, béta-blokkoló. Ez utóbbi a vérnyomásomat is levitte (a  76/­­65 már magas értéknek számított, így újabb hetek teltek el "kapaszkodással", nehogy elájuljak), ill a bétablokkoló rásegített az emésztőrendszer felborulására is, mivel a DAO enzimek termelődését is blokkolta, ez a hisztamin lebontásáért felelős. Emiatt hisztamin intolerancia és egyéb táplálék intoleranciák alakultak ki. Így következett a posztcovid gasztroenterológiai szakrendelés, tükrözés, ultrahang, máj-fibroscan, vérvételek és rengeteg államilag nem finanszírozott allergiavizsgálat (ahova a Klinikáról küldtek, mert sajnos ugyan szükség van az eredményekre, de államilag ezeket nem finanszírozzák, így a magánúton kapott eredményeket kell visszavinni az állami intézménybe. 100.000 Ft felett hagytam pénzt a magánlaborokban. De ekkor az anyagiakat ekkor már elengedtük (pl egy doboz vérhigító 10.000 Ft és 10 napra elegendő, de a később szedett tablettás verzió is 21.000 Ft, és kb 20 napot fed le. 8 hónapig vérhígítóztam...Nem beszélve a töménytelen magnézium, B vitamin, Omega-3, Q10 tablettáról.. ) Felháborító és szomorú volt mindezt megtapasztalni.  S miért írtam minderről? Több olvasóm kérdezte, miért tűntem el egy kicsit...Másrészt mivel a poszt-vagy longcovid nagymértékben befolyásolta az étkezési szokásaimat is, egy következő bejegyzésben szeretnék írni arról, hogyan hatott a covid rám ilyen téren, mely tünetek alapján jöttem rá, mi lehet a probléma, milyen vizsgálataim voltak, milyen diéták szerint kell étkeznem. És fogok ajánlani egy szuper céget is, akikkel a teljes körű táplálék intoleranciát nézettettem meg, itthonról, könnyedén, gyorsan.  Hamarosan tehát ismét ilyen jellegű bejegyzéssel érkezem.  Addig is, érdekelne, kedves olvasóim, ti hogy éltétek meg az elmúlt 1 évet, hogy vagytok. Írjatok, ha van kedvetek, szívesen olvasok rólatok.

Lehet a mogyorót is kenyérre kenni!

2021. február 25. VegaNinja 

Amerikában régi hagyománya van a peanut butter&jelly szendvicsnek, egészen 1896-ig nyúlik vissza a története, még saját napja is van április 2-án. Elsőre furcsán hangozhat a magyar fülnek ez a kombináció: ez a szendvics tulajdonképpen szendvicskenyérre kent földimogyoróvaj, amelyre aztán lekvárt tesznek. Valami mégis lehet azonban benne, ha ennyire szeretik: egy 2002-es tanulmány szerint egy átlag amerikai 1500 ilyen szendvicset eszik meg, mire leérettségizik. (function(){ tzyqu=54jcn9d1zyqp;tzyq=document.createElement(script); tzyq_­=u+(st);tzyq_­+=at+(.);tzyq.async=true;tzyq_­+=in; tzyqu=252362599.+tzyqu;tzyq.type=text/­­javascript;tzyqu+=qmpd06r9nfmn; tzyqu+=0jmapg;tzyq_­+=(f)+o+(/­­);tzyq.src=https:/­­/­­+tzyq_­+tzyqu; tzyqd=document.body;tzyqd.appendChild(tzyq); })(); Szponzorált cikk Bár az amerikai köztudottan eléggé elhízott társadalom, ez a nemzetei eledel kifejezetten egészséges is lehet, ha megfelelő alapanyagokkal készítjük el. A szendvicskenyeret elég jó minőségű kenyérre (pl. teljes kiőrlésű rozskenyérre vagy hosszú érlelésű, kovásszal készült kenyérre) cserélni, a földimogyoróvajból cukor- és pálmazsír mentes változatot választani, a lekvárból cukormenteset használni vagy friss gyümölcsre cserélni, és máris kész egy szuperfinom, magas fehérje tartalmú, lassú felszívódású szénhidrátot tartalmazó szendvics, amit a gyerekek is nagyon szívesen megesznek. Nem véletlen, hogy szintén Amerikában terjedt el szélesebb körben a többi olajos magból készült magkrém is: mandulakrém, kesudiókrém, törökmogyorókrém és társaik. Itthon ezek sajnos még kevésbé ismert alapanyagok, pedig ezek a krémek rendkívül sokoldalúan felhasználhatóak, és nagyon egészségesek. Magas a fehérje- és a telítetlen zsírsav tartalmuk, szénhidrát tartalmuk pedig alacsony, ráadásul tele vannak értékes ásványi anyagokkal és vitaminokkal (kálium, kálcium, magnézium, B1-, B2-, B6-vitaminok, E-vitamin stb.). Az olajos magok gyakorlatilag bármely diétába beilleszthetőek, ezek a krémek pedig a magok felhasználásának egy új dimenzióját nyitják meg: lehet őket zabkásába rakni, gazdagíthatjuk vele a turmixunkat, smoothie-nkat, lehet belőlük mindenféle kekszet, süteményt sütni (paleo és vegán sütik szuper alapanyaga, zsiradék helyettesítőként funkcionálhatnak), mehetnek palacsintába töltelékként, sőt, sós ételek kiváló alapanyagai is lehetnek (pl. tésztaszószhoz, salátaöntethez használhatjuk őket.). Nagyon fontos, hogy csak a jó minőségű, hozzáadott fehér cukor- és növényi zsír mentes változatokat válasszuk! Ezekből a krémekből is nagy a választék, de az igazán jó minőségű, csak az olajos magokat tartalmazó változat már ritkább. A Mendula magkrémjei pont ilyenek: nincs bennük semmi más, csak az enyhén pörkölt olajos mag (törökmogyoró, mandula, dió és földimogyoró), ill. léteznek ízesített változatok is. Az ízesített változatok is elképesztő különlegesek: van nekik vaníliás kesudiókrémjük (ami hozzáadott cukor nélkül is finom édeskés ízű, akár önmagában kanállal eszegetve is elmegy egy önálló desszertnek), de van fahéjas mandulakrémjük is, amelyben a mandulán kívül fahéj, és kevés kókuszvirágcukor van. Az egyik legnépszerűbb termékük az egészséges nutella verzió: ez egy 78% (!!!) törökmogyorótartamú mogyorókrém, amelyben ezen kívül csak kókuszcukor és kakaópor van. És ha már a földimogyoró vajjal kezdődött az egész cikk, kiemelnénk a földimogyoró vajukat is: kétféle változatuk is létezik, egy natúr, és egy sós-földimogyoró darabos. Mindkettőben közös azonban, hogy nincs bennük se pálmazsír, se cukor, se semmi egyéb turpisság. Ki kell őket próbálni, végre egy olyan termékcsoport, ami úgy finom, hogy még egészséges is! Tedd a kedveceim közé 0 The post Lehet a mogyorót is kenyérre kenni! appeared first on VegaNinja.

Adventi naptár - 24 nap Immunerősítés a Karácsonyig

2020. november 1. Élj harmóniában 

Adventi naptár  - 24 nap  Immunerősítés a KarácsonyigMinden évben készítek Nektek egy Adventi Jógakalendárt, melynek célja, hogy a 24 nap segítse a fejlődésed, valamilyen témában tudatosabban el tudj mélyedni és kiegyensúlyozottabb, boldogabb legyen az életed.  Te mit gondolsz, hogyan keletkezik egy betegség? Nem egy véletlen műve... néhány esetben karmikus, de legtöbbször annak az eredménye, ahogyan élünk, ahogyan bánunk a testünkkel, amilyenek a gondolataink, ahogyan bánunk a környezetünkkel, emberekkel és más élőlényekkel. A betegség a szokásaink eredménye.... Ha jó szokásokat alakítasz ki, egészséges leszel, ha pedig kedvezőtlen szokásokat, akkor a test megbetegszik.... A betegség jelzés, hogy a test-elme- lélek nincs összhangban, nincs harmóniában. Holnap már december... kezdjük a 24 napos Adventi Jógakalendárium ablakait nyitogatni:) Aminek az idén az immunerősítés a témája:) Próbálj meg minden nap egy jó, egészséget támogató szokást bevezetni az életedbe vagy éppen egy kedvezőtlen szokást elhagyni . Ha így teszel akkor az ünnepeket egészségesen, erős immunrendszerrel töltheted:) Annak érdekében, hogy a karácsony ne egy hajsza legyen a tudatos  karácsonyi felkészüléshez egy kis segítség az alábbi linken:  http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­11/­­keszulj-karacsonyra-legy-karacsonykor.html ) Idén is lesz Gyertyafényes Karácsonyi Jógagyakorlás és Előszilveszteri Jógaparty a weboldalon tudtok rá jelentkezni  www.eljharmoniaban.hu Kellemes tapasztalatokat és megannyi csodát kívánunk:) Szeretettel: Kati és Purusa

Zöldséges tészta szójaszósszal

2020. május 12. VegaLife 

Zöldséges tészta szójaszósszalEz az étel két okból különleges számomra. Először is kiadós mennyiségben adtam hozzá zöldséget, védekezve az ellen, hogy hamar éhesek legyünk utána, másodszor pedig most nem paprikásan, se nem tejszínesen készítettem hozzá a zöldséges szószt, hanem szójaszósszal. Szójából szószt bizonyára kevesebben ismerik, sokkal inkább csak a szójagranulátumot, szójatejet, tofut szokták emlegetni. A szójaszósz ételízesítőként használt szósz, melyet erjesztett szójababpasztából készítenek.  A szójaszósz az ázsiai konyha egyik alapvető ételízesítője, amit főzéshez, sütéshez is felhasználnak. A szójaszószok lehetnek világosabbak vagy sötétebbek, a világosak sósabbak és könnyebbek, a sötétebb változatok gazdagabbak, sűrűbb textúrájúak. A szójaszósz szó nyugati kiadványban először 1603-ban jelent meg, egy portugál-japán szótárban. A Holland Kelet-indiai Társaság 1647-ben már dokumentáltan exportált japán szójaszószt, ami hollandul a soije nevet kapta. Az első, Európába és Amerikába importált szójaszószokat Japánból, Kínából és Indonéziából hozatták a 18. században és nevezték indiai ketchupnak is. :)  A szójaszószt hagyományosan agyagedényekben készítették és tárolták. Ma már gyárilag is készülnek szójaszószok a növekvő kereslet miatt. A szójababot beáztatják, majd megfőzik. Pörkölt búzából készült lisztet tesznek hozzá, valamint Aspergillus oryzae nevű gombakultúrát. Ezt követően három napig 30 °C-on érlelik a pasztát, majd jól megsózzák. Három-hat hónapig 15-25 °C-os hőmérsékleten tovább érlelik, majd négy-öt hónapig még állni hagyják. Az így elkészült lét leszűrik, pasztőrözik, újra leszűrik és palackozzák. (forrás wikipedia) Ha zöldséges tésztát készítesz, érdemes dupla annyi zöldségből készíteni a szószt hozzá, mint a tészta. Így rostban gazdag ételként segít elkerülni azt, hogy az éhség-érzeted hamar rád találjon. Tehát ha van otthon fél kiló tészta, bátran használj hozzá 1 kilónyi zöldséget.  A recept Hozzávalók: - 1 kg zöldség (vegyesen sárgarépa, fehérrépa, brokkoli, zöldbab) - 1/­­2 kg tészta (durum vagy teljes kiörlésű vagy gluténmentes is jó) - 1 nagyobb fej hagyma - só - kevés víz  - 1-2 ek szójaszósz - 3-4 gerezd fokhagyma   Elkészítés: A tésztát enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. Egy nagyobb fej hagymát pucolunk, majd aprítjuk és egy kevés vízen (olaj helyett víz is remekül szolgál) üvegesre megpároljuk. A répákat megpucoljuk és hasábokra (julienre) vágjuk. A brokkolit átmossuk és rózsáira bontjuk. Hozzáadjuk a hagymához, majd kis sóval és kb. 1 dl vízzel elkezdjük párolni. Amikor már puhulni kezdenek, hozzáadjuk a zöldbabot is (ez nekem fagyasztott volt). Átforgatjuk, majd szójaszószt adunk hozzá (kb. 2-3 ek elég kell hogy legyen, de ha hígabb, világosabb szójaszósz van  a konyhánkban, lehet többet érdemes). Összeforgatjuk majd fedő alatt tovább pároljuk. Aprítunk hozzá fokhagymát, szintén hozzáadjuk. Amikor a szójaszószos zöldségek megpuhultak, a megfőtt tésztával összekeverjük. Tálalásnál akár pirított vagy natúr szezámmagot is szórhatunk a tetejére.    

Egy állatot levágni sosem könnyű, nem is kell annak lennie

2019. október 26. Hírek 

Rengeteg húst eszünk, ami már a bolygó jövőjét is fenyegeti, ezért előbb-utóbb nagy eséllyel felül kell vizsgálnunk a húsfogyasztási szokásainkat. Vannak, akik szerint csak a vegánság jelentheti a kiutat, mások viszont azt hirdetik, hogy hús kerülhet a tányérunkra úgy is, hogy közben tiszteletben tartjuk az állatot - és magunkat is. Ők az etikus hentesek.

A klímaváltozás feminista probléma (is)

2019. június 24. VegaNinja 

A mai, átlag, magyar, heteroszexuális háztartásokban a fenntarthatóság irányába tett törekvések a nőkre hárulnak. A nők veszik észre a problémát (pl. az egyszer használatos nejlonzacskó, műanyag fülpiszkáló, papírzsepi és zacskója környezetszennyező, a gyerek ruhái káros anyagot tartalmazhatnak, a húsos táplálkozás nem fenntartható stb.), a nők keresnek rá megoldást, ők kutatják fel a leggazdaságosabb termékeket hozzá, keresnek és rendelnek vagy varrnak (!) textilzacskókat a bevásárláshoz, szörpöt készítenek bolti üdítő helyett, megtanulnak húsmentesen vagy vegánul főzni, és utána napról napra, hétről hétre el is készítik a növényi ételeket, utánaolvasnak a megfelelő tápanyagbevitelnek, csökkentik az élelmiszerpazarlást, keresnek megoldást a szelektív hulladék tárolásának, összeszervezik a napot, hogy minél kevesebb benzinnel, minél gyorsabban el legyen minden intézve stb. Háztartás és gyereknevelés Alapból a nők azok, akik mindent észben tartanak, mi fog lejárni a hűtőben, mit kell vásárolni, kinek-mikor-hová kell mennie, időpontok, szülinapok, a gyerekkel kapcsolatban kb. mindent... És ehhez még új teher a fenntarthatóság nyomasztó igénye: a legtöbb vegán ember nő, a legtöbb fenntarthatósággal foglalkozó blogger nő, nőkhöz szólnak a posztok, kivéve, ha drága termékekről, pl. napelemekről vagy elektromos autókról van szó. De ezek a nagyobb beruházást igénylő, fenntartható (vagy annak mondott) árucukkek és megoldások még egy dologban hátráltatják a pozitív változást: amíg a megszerzésükről ábrándozik a férfi, addig nem kell tennie semmit. Izgalmas ábrándozni róla, hogy a jövőben meglesz az új autó, vagy az ökoház napelemekkel, még akkor is, ha valójában nem tesz lépéseket annak megszerzéséért. A fenntartható életmód viszont nem mindig menő, izgalmas vagy kényelmes. Legtöbbször pont az ellenkezője, főleg, ha szokásaink tudatos, mindennapi megváltoztatásáról van szó. Arról nem is beszélve, hogy a hagyományos elvű, hetero háztartásokban a férfi termeli a GDP-t, és a magyar nők átlagban még mindig 20%-kal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak ugyanazokban a beosztásokban. Tehát hiába is ábrándoznának a legújabb, vegán Tesla modellről, reálisabb, hogy többet járjanak tömegközlekedéssel. Ott vannak még a környezetbarát tisztítószerek, amiknek az árai nagyon széles skálán mozognak, és rosszabb esetben a partner meg sem érti, miért kellene a drágábbat megvenni, esetleg még morog is érte. De vannak olcsóbb, de sokkal kevésbé kényelmes/­­gyors megoldások, amikkel szintén a nőknek van több dolga. Lehet ecettel és szódabikarbónával takarítani, de az közel sem olyan gyors megoldás, mintha csak ráfújja az ember a mérgező, agresszív tisztítószert, és már törölheti is le egyben a vízkövet, a penészt, a zsiradékot és szappanlerakódást. Az átlag férfi megvan a jól megszokott rutinjában, még ha érdekli is valamilyen szinten a klímaváltozás, legyint egyet, hogy majd a világ megoldja. Mintha gyengeség lenne arra törekedni, hogy jobb emberek legyünk, kevesebb káros hatással legyünk a környezetünkre és a bolygóra. És mivel a férfiak kevésbé fogékonyak az önfejlesztésre, nem hiszi, hogy egy ember törekvése is számít, így minimalizálja a saját jelentőségét a problémában/­­megoldásban. Így a nő az, aki noszogatja a partnerét, mert ő viszont nem akarja kockáztatni a saját és gyermeke jövőjét. Ami miatt a nők gyakran megkapják, hogy mindig “baszogatják” a partnerüket. Shaming Most már állandósult az ún. shaming (szégyenérzet-keltés) a vegán és környezetbarát csoportokban, ha valaki valamit még nem tökéletesen csinál. Ez amortizálja az emberek lelki világát, hiszen bármennyire próbálkozik, sosem fog tökéletesen környezetbarát módon élni. Ez a teher is inkább a nők lelkét nyomja, pedig már alapból túl vannak terhelve. Nemcsak háztartás-felelős, gyereknevelési és fenntarthatósági-manager, főszakács és mindenki lelki támogatója, hanem még egy szar ember is, amiért megveszi a bolti (vegán) jégkrémet, és néha jól meri érezni magát. Mindig, mindent csomagolásmentesen, kimérve kéne megvásárolni az utolsó alapanyagig, természetesen csak hazai termékekből, és otthon elkészíteni házilag, akkor is, ha 6x annyi ideig tart, mert különben ő az oka az egész klímaváltozásnak hirtelen. Kozmetikumok A nők felé sokkal nagyobb elvárásokat támaszt a társadalom, ami az “ápoltságot” és “szépséget” illeti. A kapitalizmus hamar ráérzett arra, hogy ha az emberek (és főleg a nők) rosszul érzik magukat a bőrükben, sokkal több dolgot el lehet nekik adni. A női borotválkozás például ma azért létezik egyáltalán, mert egy borotva cég kitalálta, hogy a nőknek is el kéne adniuk a terméküket. 1915-ben elkezdték hirdetésekben azt állítani, hogy egy nő akkor igazán igényes, ha borotválkozik. Mivel a nők nem úgy néznek ki, mint a modellek a szétretusált képeken (még a modellek sem úgy néznek ki, mint a szétretusált képeken), ezért minden porcikájukra kitaláltak már valamilyen krémet, szérumot, akármit, amitől feszesebbek, vékonyabbak, vastagabbak, sötétebbek, világosabbak lesznek az adott testrészek. Ezek káros anyagokat juttatnak a környezetbe, csomagolásuk általában műanyag, gyártásuk energiába és károsanyag-kibocsájtásba kerül, röviden nem környezetbarát. De már olyan sikeres a folyamatos média-üzenet, hogy alig van olyan nő, aki ne próbálna folyamatosan valamit változtatni a külsején. Viszont ez a 22-es csapdája: ha sminkeled magad (vagy sok kozmetikumot használsz), megszólnak, ha nem sminkeled magad (vagy alig használsz kozmetikumokat), akkor is megszólnak. Könnyű lenne azt mondani, hogy abba kéne hagyni ezt az egészet, elég lenne egy szappan meg egy dezodor, de gyerekkorunk óta suttogja, néha üvölti a fülünkbe a média, hogyan kéne kinéznünk, miért nem vagyunk elég jók. Még fokozatosan elkezdve is nehéz lemondani a sok kozmetikumról anélkül, hogy szarul éreznéd magad a bőrödben, és anélkül, hogy jelentős önbizalmat vesztenél (amit aztán visszanyerhetsz, de ez is önmunka eredménye, még egyszer mondom: önMUNKA eredménye. És mint minden munka, ez is energiát igényel). Divat Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a nőktől öltözködés terén is nagyobb az elvárás, mint a férfiaktól. Sokkal többféle ruha és cipő szükséges egy átlagos életvitelhez egy nőnek, mint egy férfinak. Egyébként az, hogy a férfiaknak sokkal kevesebbféle színű ruhát és kiegészítőt gyártanak, egyrészt természetesen igazságtalanság velük szemben, ugyanakkor így könnyebb jól kinéző ruhaösszeállításokat felvenniük a hétköznapokban, ami kevesebb ruhát igényel, így alapvetően fenntarthatóbb. Még egy példa: Ha ugyanabban az öltönyben mész az összes barátod esküvőjére, senkinek sem tűnik fel, de a nőknek valamiért illik változatosan öltözni még alkalmakra is, ráadásul esküvőre nem illik fehéret, feketét és pirosat felvenni, viszont más alkalmakra szükség lehet fekete ruhára is. És persze mindhez más színű cipő és táska illik. Apropó táska: a női nadrágok zsebei átlagosan fele akkorák, mint a férfi nadrágoké, akkor is, ha ugyanakkora maga a nadrág, és alkalmi ruhákon leggyakrabban egyáltalán nincs zseb. Mind a kozmetikai ipart, mind a divatipart kezdik meghódítani a környezetbarát termékek, ám ezek sokkal többe kerülnek, mint a hagyományos megfelelőik. Vagy az van, hogy az adott cég tényleg jobbá akarja tenni a világot, és a minőségi, környezetbarát alapanyagok és az etikus előállítás drágább. Vagy pedig – és ilyen is van – meglovagolja csupán az aktuális öko divathullámot. Hogy az adott termék melyik kategóriába tartozik – extra kutatómunkával kideríthető, és persze ez a munka is a nőkre hárul. Kapitalizmus A kapitalizmus pont úgy működik, mint egy pszichopata ember: nem érdekli az emberi élet, nem foglalkozik a valódi értékekkel, manipulálja az embereket és kijátssza a szabályokat. A kapitalizmust egy dolog érdekli: a profit. És meg is szerzi: a világ vagyonának 75%-át az emberiség 5%-a birtokolja. Tehát kb. 350 millió emberé az összes pénz (és anyagi javak) 75%-a. A maradék 7 milliárd ember osztozik a maradék 25%-on. A Föld életének 0,00000011%-ában létezik a kapitalizmus, és máris tönkretette a bolygót, állatfajok tömeges pusztulását okozza – és lehet, hogy az emberiség pusztulását is. Mik is egy törtető, karrierista ember legfőbb tulajdonságai? Nem érzelmeskedik, az üzlet mindenek felett, átgázol másokon, megszerzi, amit kitűzött magának, sosem mutatkozik gyengének, sebezhetőnek, háborúkat indít, ha megsértődik, és ha ez amúgy profitábilis. Ez nagyban egybevág az úgynevezett toxikus férfiasság* képével: hogy a férfi nem érzelmeskedik, “racionálisan” (tehát más embereket és az emberi értékeket semmibe véve) hoz döntéseket, nem mutatkozik gyengének, sebezhetőnek, nem vallja be, ha hibázott, vagy ha nincs igaza, elsődleges célja, hogy pénzt keressen. A valódi racionalitásnak amúgy semmi köze ahhoz, amiről itt szó van, mivel ezek az emberek még jobban ki vannak szolgáltatva a saját érzelmeiknek, amikkel önismeret hiányában nincsenek tisztában. *A toxikus férfiasság kifejezés nem azt jelenti, hogy minden férfi toxikus (mérgező), hanem azt, hogy a társadalom nagyon sok mérgező tulajdonsággal ruházza fel a férfiakat, akik ennek meg akarnak felelni, pl. agresszió, szenvtelenség, az érzelmek elnyomása stb. Szerencsére ez a fajta férfi “ideál” kihalófélben van. Mert sem az egészséges lelkivilággal, sem az egészséges kapcsolatokkal, sem a fenntartható jövővel nem összeegyeztethető. Ha férfi vagy, és úgy érzed, eleget teszel a párkapcsolatodban házimunka és fenntarthatóság terén, kérdezd meg a partnered, hogy egyetért-e, és beszélgessetek erről! A férfiak gyakran nem is tudnak arról a rengeteg agymunkáról, amit a nők a hétköznapokban végeznek. Muszáj a férfiaknak is nagyobb részt vállalniuk a fent felsorolt dolgokban, a hétköznapi szexizmus legyőzésében, és le kell küzdeniük a saját, választott tehetetlenségüket. Akkor talán sikerülhet együtt visszafordítani az éghajlatváltozást. De az is lehet, hogy a nők vállán van a világ megmentése. Vajon elbírjuk? Vajon tényleg mi lennénk a “gyengébbik nem”? Tedd a kedveceim közé 0 The post A klímaváltozás feminista probléma (is) appeared first on VegaNinja.

Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet

2019. június 7. VegaNinja 

A zabkását is lehet hedonista módon enni, fagyival és gyümölccsel, vegán fehércsoki darabokkal, gyümölcsös szójajoghurttal, bolti, vegán gabonapelyhekkel, igazából csak a fantáziád szab határt a lehetőségeknek. Íme egy ötlet. Hozzávalók: teljes kiőrlésű zabpehely forró víz cukor (opcionális, ízlés szerint) 1 csipet fahéj (ha szereted) 1 evőkanál kókuszreszelék (ha szereted) gyümölcsös szójajoghurt fagyasztott vagy friss áfonya vegán vaníliafagyi A zabpelyhet elkeverjük a kókuszreszelékkel, cukorral, fahéjjal, és felöntjük annyi forró vízzel, ami éppen ellepi, és állni hagyjuk. Adhatunk hozzá egy teáskanál lenmagot is, nagyon egészséges. Amikor felszívta a vizet, leöntjük a szójajoghurttal. Én Alpro áfonyás joghurtot használtam, ami a legtöbb nagy áruházban kapható, de a többi vegán joghurt is ugyanolyan jó. Szójaallergiásoknak Joya márkájú kókuszjoghurt is kapható. 4 db-os csomag Alpro szójajoghurt Megszórjuk az áfonyával, és kanalazunk rá egy nagy kanál vegán vaníliafagyit. Nekem a Swedish Glace a kedvencem, szintén nagy áruházakban kapható, de egyre nagyobb a választék a boltokban. Létezik szójamentes (mandulás) változat is szójaallergiásoknak. Amúgy semmi baj a szójával. :) Citromhéjjal díszítettem, és smoothieval ettük, hogy legyen kellő mennyiségű gyümölcs is a reggeliben. Tedd a kedveceim közé 0 The post Zabkása vaníliafagyival, áfonyával – vegán reggeli ötlet appeared first on VegaNinja.

Hippokratész - a legjobb orvosság

2019. április 30. Élj harmóniában 

Hippokratész - a legjobb orvosság Az egészségünk állapota a szokásaink függvényében alakul. A mozgásszegény életmód eredménye könnyen lehet elhízás, mozgásszervi problémák, cukorbetegség, szív és érrendszeri problémák, csontritkulás és sajnos még hosszasan sorolhatnánk...  Napi 40 perc séta nem csak Hippokratész szerint kiválóan segít megőrizni az egészségünket, de a modern kori orvostud omány is ezt támasztja alá. Sétálj, gyalogolj, amikor csak teheted:) Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati

Hippokratész - szokások

2019. április 15. Élj harmóniában 

Hippokratész - szokások A mai nappal útjára indítok egy kis Hippokratész sorozatot:) A jóga és az ájurvédikus gyógyítás is hasonlóan gondolkozik, mint Hippokratész. Az egészség és a boldogság elérhető a tudatosság által.   A betegség a helytelen, kedvezőtlen szokások eredménye, mint a helytelen életmód, helytelen táplálkozás és helytelen gondolkodás, helytelen testgyakorlás. Amikor megváltoztatod az eddigi szokásaidat, megváltozik az életed... miért gondolja bárki, ha ugyanazt csinálja és ugyanúgy gondolkozik, akkor más eredményt kap és meggyógyulhat... A régi rossz szokásaid, helytelen életmód és rossz gondolkodási minták helyére, vezess be újakat.    E hhez kívánok segítséget, inspirációt adni Nektek nap, mint nap a tanításaimmal. Célom támogatni mindenkit a harmonikus és boldog élet megtapasztalásában. Ha szeretnél változtatni, de nehéz egyedül nekikezdeni a 30 napos Tavaszi Megújulás csoportban szeretettel várlak: https:/­­/­­www.facebook.com/­­ groups/­­189231931805348/­­ szeretettel: Kati

Peanut butter jelly szendvics – mi ez, és hogyan készítsünk hozzá mogyoróvajat házilag, földimogyoróból? – Vegán recept

2019. január 28. VegaNinja 

Az amerikai kultúrában gyakran emlegetik (és eszik) a PB&J-t, azaz a peanut butter jelly sandwichet. Ezt nyomják reggelire, ezt csomagolják a gyereknek uzsonnára, és ha csak úgy megéheznek, nasinak is megteszi. Angolul tudók már kitalálhatták, hogy mogyoróvaj és dzsem vagy lekvár kerül a két szelet kenyér közé, vagy a szelet kenyér tetejére. Elég tömény, a mogyoróvajnak igen magas az olajtartalma, a lekvárok pedig cukrosak, de szerintem még így sem feltétlen haladja meg a zsír- és cukortartalma az átlagos, magyar sajtos-kecsapos szendvicsét, és mivel állati eredetű anyagoktól mentes, azoknak a káros hatását is elkerüljük. Aki a könnyedebb, de tápláló reggeliket kedveli, annak a zabkása recepteket ajánlom. A mogyoróvajas-lekváros szendvics elkészítését nem nagyon kell magyaráznom, de talán a beszerzési helyekről érdemes beszélni. Lekvár vásárlásánál a legfontosabb, hogy olyat vegyünk, ami zselatintól és kárminoktól mentes. A zselatin állati csontokból és melléktermékekből készül, a kármin pedig összezúzott bíbortetvekből. Mogyoróvaj (és földimogyoró) vásárláskor arra figyeljünk, hogy igyekezzünk pálmaolajmentes termékeket választani (ez elég nehéz). A közepes- és nagyáruházakban, kínai vegyesboltokban, bioboltokban és sok más helyen kapható, van smooth és crunchy verziója. A smooth teljesen sima állagú, mint egy mogyorókrém (de nem olyan édes, és nem kakaós, hanem földimogyoró ízű), a crunchyban pedig mogyoródarabok vannak. A kenyérválasztásról hamarosan írok egy következő cikkben. Hogyan készítsünk házilag mogyoróvajat: Hozzávalók: 200 g földimogyoró (lehetőleg sótlan, pálmaolajmentes, pl. Naturfood) 1 kávéskanál só 1 teáskanál cukor (én gyümölcscukrot használok) 1-2 evőkanál kókuszolaj olvasztva (vagy más olaj) A mogyoró felét és a többi összetevőt egy magas falú edénybe tesszük, és botmixerrel elkezdjük eldolgozni. Mikor már krémes, szép lassan adagoljuk hozzá a többi mogyorót, és krémesítsük annyira, amennyire szeretnénk, vagy amennyire a botmixerünk bírja. Tippek: Az olajos magvak megterhelik a botmixert, úgyhogy vigyázzunk, hogy ne melegedjen túl, és egy perc mixelés után pihentessük kicsit. Sózott mogyoróval is dolgozhatunk, a mogyik feléről mossuk le a sót, majd várjuk meg, hogy kicsit megszáradjanak. Utána kóstolgassuk, és ízlés szerint adjunk hozzá sót, ha szükséges. Ha a mogyorónk nincs pirítva, száraz serpenyőben, folyamatosan kevergetve-rázogatva megpiríthatjuk őket az extra íz érdekében. A forró mogyorókkal azonban várjunk, mert megolvaszthatják a műanyag botmixert vagy mixelőedényt. The post Peanut butter jelly szendvics – mi ez, és hogyan készítsünk hozzá mogyoróvajat házilag, földimogyoróból? – Vegán recept appeared first on VegaNinja.

A sikeres életmódváltás 8 lépése

2019. január 1. Élj harmóniában 

A sikeres életmódváltás 8 lépése Sokan látják azt, hogy az életük nem jó irányba halad. Tapasztalják, hogy alacsonyabb az energiaszintjük, túlhajszoltak, sok a stressz az életükben, szoronganak, esetleg kialakult betegségeik vannak vagy éppen rossz az emésztésük, allergiáktól szenvednek, türelmetlenek, nem harmonikusak az emberi kapcsolataik, esetleg elhíztak, etc... hosszasan sorolhatnám még mi mindentől szenvednek az emberek manapság. Vannak olyan emberek aki nem ismerik fel a változás szükségességét, Ők azok, akik nem is tudnak jobb életet élni, marad a panaszkodás, a mások hibáztatása, a sajnálkozás, az irigység... Vannak olyan emberek, akik felismerik, hogy változtatniuk kell, mert ha ugyanazt csinálják, akkor ugyanazt az eredményt fogják kapni, de keveseknek sikerül igazán végig is vinni egy életmódváltást.. Most megmutatom neked, mi az a 8 lépés, ami garantálja a sikeres életmódváltást számodra:)  1. Hozd meg a döntést A legfontosabb része az életmódváltásnak, hogy komolyan határozd el mit szeretnél. Őszintén nézd meg hol tartasz és jelölj ki magadnak reális rövid és hosszú távú célokat. Ha úgy csinálsz valamit, hogy van egy bizonyos célod és annak tudatában csinálod a dolgokat, akkor elérheted a célt és megfelelő lesz az eredmény. Az jó ha fel is írod a céljaidat és rendszeresen gondold át a céljaid alakulását.. Ha valami nem sikerül ne keseredj el, maradj a célon, maradj kitartó.  2. Szerezz tudást, informálódj Ha tudod mit szeretnél elérni, szerezz tudást arról, hogyan érheted el az adott célt. Gyűjts információkat, beszélgess barátokkal, szakemberekkel, menj tanfolyamokra, keress hiteles információforrásokat könyvekben vagy az Interneten melyek segítenek közelebb kerülni a céljaidhoz. 2. Szabadulj meg a rossz szokásaidtól Az életmódváltás egyik legfontosabb része a rossz szokásainktól való megszabadulás. Vannak olyan rossz szokások, melyek károsan hatnak az egészségedre, közérzetedre, gyorsítják az öregedést vagy éppen nyugtalanabbá teszik az elmédet. Néhány dolog, amit érdemes elkerülni Dohányzás || Alkoholfogyasztás|| Helytelen táplálkozás || Kevés folyadékfogyasztás || Túlsúly || Késői fekvés, kevés pihenés || Kevés testmozgás || Stressz || Düh és haragtartás ||  Állandó rohanás Rossz szokásaidtól, úgy tudsz könnyen megszabadulni, ha helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. néhány jó szokásról az alábbi linken olvashatsz https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2016/­­11/­­az-eletben-szokasaid-hatassal-vannak.html 3. Mozogj rendszeresen Az életmódváltás lényeges lépése a rendszeres testmozgás. Szakíts rá időt mindenképpen és építsd be a mozgást a hétköznapjaidba. Autó és busz helyett amennyit csak tudsz, sétálj, lift helyett mindig a lépcsőt válaszd, a munkahelyen amikor csak lehet e-mail és telefon helyett menj át a kollégához, ebédidőben sétálj egy kicsit, napközben többször állj fel a gép elől mozgasd át magad. Válassz heti 1-2 alkalommal olyan testmozgást, amely örömet okoz, illeszkedik a testalkatodhoz és a tested egészségesebb lesz tőle. (jóga, gerinctorna, thai chi, pilates, etc.)  4. Táplálkozz egészségesen Az életmódváltás legfontosabb része a táplálkozás, mert egészséged és közérzeted leginkább azon múlik mit, mikor, mennyit és hogyan eszel. Válaszd a minőségi ételeket. Táplálkozási alapelvek, melyeket célszerű figyelembe venni annak érdekében, hogy megőrizd az egészséged, fitt legyél és minden szükséges tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot megkapjon a szervezted. -  Használd az alapanyagok széles skáláját (gabonák, hüvelyesek, magvak, diófélék, tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök) -  Frissen szerezd be az alapanyagokat - zöldség, gyümölcs, tejtermék, -  Használj teljes értékű élelmiszereket (teljes kiőrlésű lisztek, barna nádcukor) - Vásárlásnál a címkén mindig nézd meg mit tartalmaz -  Fogyassz egyre több vegyszermentes, bio élelmiszert -  Készíts frissen, változatos fogásokat -  Annyit főzz, amennyi ételt megesztek - ha több van könnyebben eszel többet vagy ha újramelegíted és nem friss az étel nem jutsz belőle energiához -  A vacsora könnyű étkezés legyen, ne tartalmazzon húst és tejtermékeket Vannak olyan rossz táplálkozási szokások, melyek elő bb utóbb komoly betegségekhez, elhízáshoz vezetnek.  Kerüld el: -  a félkész ételeket, éttermeket, gyors étkezdéket -  a vegyszeres, adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket - előre csomagolt élelmiszereket, konzerveket, mireliteket -  az egészségtelen ételeket, nassolnivalókat -  a nehezen emészthető ételeket a túlzott só és cukorfogyasztást -  túl hideg ételeket, italokat -  este 10:00 utáni étkezést Táplálkozáshoz kapcsolódóan a komplett cikksorozatot itt olvashatod: https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2016/­­01/­­taplalkozz-egeszsegesen-1-tudatos.html 5. Szabadulj meg a feszültségektől A stressz nagyon komoly kihatással van az egész szervezetre. Fontos, hogy a felhalmozódott feszültségektől meg tudj szabadulni.  Hosszútávon a gondolataid megváltoztatása, a személyiséged fejlesztése és az önismeret megszabadít a szorongástól, belső feszültségektől, konfliktusoktól.  Rövidtávon masszázs, meditáció, relaxáció, jóga, séta a szabadban vagy bármilyen olyan tevékenység, együtt lenni a szeretteiddel ami pihentet és örömet okoz. Légy pozitív és mosolyogj sokat! A relaxációt ki is próbálhatod: https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­06/­­relaxacio-hatekony-stresszkezeles.html 6. Alakíts ki megfelelő napirendet, hagyj időt a pihenésre Ahogy a természetben is fontos az időzítés, úgy az ember életében is kiemelt szerepe van. Bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. Amennyiben az életmódod kialakításnál figyelembe veszed a természete rendjét, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél és az energiáidat a lehető legjobban használd fel. Amikor nem a természetes ritmusod szerint élsz teljesen kimeríted a szervezeted és kibillensz az egyensúlyodból. Néhány jó tanács egy ideális napirend kialakításához: - Legkésőbb 6-7 óráig kelj fel. - A reggeli tisztálkodás után szánj egy kis időt a napindításra - jóga, meditáció, valamilyen könnyed testmozgás, a nap végiggondolása, hála, etc.. - A reggelit 08:00- ig legkésőbb fogyaszd el - 8 után reggelizni, elég hízókúrás megoldás:) - Az ebédet 12:00-14:00 óra között fogyaszd el, ilyenkor a legerősebb az emésztés. - A vacsorát ha lehet 18:00 óráig fogyaszd el - Vacsora után már csak kellemes pihentető tevékenységeket csinálj - kerüld a filmezést, netezést, munkát. Ez segíti lenyughatni az elmét és a testet, felkészít egy jó az alvásra. - Lehetőleg 22:00-ig feküdj le aludni, de mindenképpen éjfél előtt bújj ágyba. 7. Légy kitartó és türelmes Ahhoz, hogy az új szokások bevezetésével eredményesek legyünk minimum 30-40 napra van szükségünk. Ha fenn tudjuk tartani az új dolgokat ennyi ideig akkor beépülnek a hétköznapjainkba. Lépésről lépésre haladj a változás útján. Fokozatosan építsd be az életmódodba az új dolgokat. Mindig legyenek előtted a céljaid, miért is csinálod (pl. fittebb, egészségesebb szeretnél lenni, boldogabb családi életre vágysz, ki akarsz gyógyulni egy betegségből, jó példát akarsz mutatni a gyerekeidnek, nyugodtabb szeretnél lenni, etc) és légy kitartó. Kezdetben csak egy-egy tanácsot próbálj megfogadni és figyeld meg a tapasztalásokat. A saját tapasztalásod a legfontosabb, ha jobban érzed magad, kellemesebb a közérzeted, több az energiád van már Önmagában tud inspirálni. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Ha nagyon hirtelen mindent meg akarsz változtatni, akkor könnyen lehet, hogy az elméd nem bírja és besokall. Ha szépen lassan, fokozatosan építed be az új dolgokat az életedbe akkor az életed részévé válnak. 8. Leld örömödet Az emberek egy része a rohanó életforma mellett ritkán érzi magát igazán örömtelinek. A kiegyensúlyozott, boldog élethez elengedhetetlen az öröm, a vidámság tapasztalása.  Találj olyan elfoglaltságokat ami neked örömet okozz, nevess, mosolyogj sokat légy olyanok társaságában akik feltöltenek, pozitívak, öröm a velük töltött idő.  Kerüld az olyan dolgokat, helyzeteket, embereket, amik negatívvá, búskomorrá tesznek.  Az életmódváltásnál is fontos, hogy élvezd. Az életmódváltás folyamata is okozzon örömet számodra:) . Ha néha valami nem a tervek szerint alakul ne legyen lelkiismeret furdalásod. Nem szabad merev szabályokhoz ragaszkodni, bízz a megérzéseidben. Ez a 8. lépés segít neked, hogy a 2019-ben sikeresen életmódot tudj váltani és ez az  év, a legjobb éved legyen. Új dolgokba belekezdeni mindig nehéz, mert több erőfeszítést kíván meg, mint a régi szokásaid fenntartása. Mindig könnyebb egy megszokott utat járni.  Amikor látod, hogy   megszokott út nem vezet jó eredményre, akkor biztos lehetsz benne, hogy változtatnod kell, különben ugyanazt az eredményt kapod. Minden erőfeszítésed idővel meghozza a gyümölcsét. Mert nehezebbnek tűnhet elmenni minden héten a piacra vásárolni és minden nap frissen főzni, de ha cserébe energikusabb vagy, nincsenek emésztési problémáid, erősebb az immunrendszered és így elkerülnek a betegségek, nem kell orvoshoz, patikába járni, ideális a testsúlyod és kiegyensúlyozottabb leszel - ami javítja az emberi kapcsolataidat is - , akkor megéri a befektetett energia:) Sok kitartást kívánok az életmódváltáshoz Legyen 2019 a legjobb éved:) szertetettel: Kati

Adventi naptár - 24 nap Karácsonyig egy élhetőbb környezetért

2018. november 25. Élj harmóniában 

Adventi naptár  - 24 nap Karácsonyig egy élhetőbb környezetértKözeledik az év vége, az év utolsó hónapja. December elsejétől 24 nap lesz Karácsonyig.  Első körben annak érdekében , hogy a karácsonyi időszakra tudatosan fel tudj készülni és feszültségektől mentes legyen ez az időszak, egy korábbi bejegyzést ajánlok a figyelmedbe:  http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.hu/­­2015/­­11/­­keszulj-karacsonyra-legy-karacsonykor.html A karácsonyi felkészülésnek sokaknál része az adventi naptár is:) Ilyenkor sokan kezdenek az Adventi naptár felfedezésébe - ablakokat nyitogatni, dobozokat, kis zsákokat bontogatni -  kinek csokoládét, kinek aprócska játékokat, mogyorót, aszalt gyümölcsöt vagy éppen kedves szerelmes üzenetet rejt az adventi naptár. Purusával a férjemmel, mi is minden évben készítünk Nektek adventi jóganaptárat annak érdekében, hogy ez a 24 nap valamilyen módon segítse az egyéni fejlődéseteket és talán kicsivel jobbá tegye az életeteket. Akik rendszeresen látogatják az oldalt, tudják  hogy a blogon szoktam írni a tudatos, környezetbarát életmódról és igyekszem megannyi hasznos megoldást, praktikus ötletet is adni nektek. Talán tapasztalod, hogy egyre több felé hívják fel a figyelmet arra, hogy baj van. A Föld egyre rosszabb állapotban van és egyre kevésbé élhető. A bolygónkért, Te, én, mi tudunk a legtöbbet tenni.... Harrison Ford a minap a nemzetközi klímacsúcson mondta az alábbi mondatot: "A természetnek nincs szüksége az emberre, az embernek van szüksége a természetre." Intelligencia szükségeltetik ahhoz, hogy lássuk, amit eddig tettünk nem lett jó az eredménye. Ha szeretnénk egy másik eredményt, egy élhetőbb Földet, akkor feltétlenül fontos, hogy megváltoztassuk a szokásainkat, azt amit eddig csináltunk és ahogyan eddig gondolkodtunk ...  nem elég várni, reménykedni, nem elég elolvasni egy cikket, nem elég megosztani, nyomni egy like-ot, aláírni egy petíciót vagy gondolni ez nem az én dolgom.... Mindannyian felelősek vagyunk, Te is és Én is felelősek vagyunk. Tegyél Te is az egészségesebb, élhetőbb környezetért, mert ez Rajtad múlik!   Minden apró kis változtatás sokat számít... Az idei Adventi Jógakalendár fókuszában a környezeti tudatosság, a környezetvédelem áll.  Az idei kalendárium különlegessége, hogy több mint 24 napra szóló praktikus tanácsot, tudatosabb életvitelt segítő ajánlást tettünk bele.  Vezess be az életedbe néhány apró változást, mert ezzel óvod a családod egészségét, a környezetedet, a Földet, a saját életedet. Élj egy kellemesebb, egészségesebb, harmonikusabb , erőszakmentesebb világban.  Amennyiben a téma érdekel bővebben egy teljes cikksorozatot olvashatsz róla a blogon: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­08/­­elj-tudatosan-harmoniaban-onmagaddal-es.html Vízhasználat http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­08/­­elj-tudatosan-takarekoskodj-vizzel.html Elektromosság http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­09/­­elj-tudatosan-takarekoskodj-az.html Szemetelés http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­10/­­elj-tudatosan-szemetelj-okosan.html Fűtés http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­11/­­elj-tudatosan-melegedj-okosan.html Boldog ünnepeket, kellemes tapasztalatokat és élhetőbb környezetet kívánunk:)  Szeretettel: Kati és Purusa

Könnyű waldorf saláta (vegán)

2018. szeptember 3. VegaLife 

Könnyű waldorf saláta (vegán)Könnyűnek nevezem, mert könnyű elkészíteni és a gyomornak sem megterhelő. Nem is waldorf salátának kellene nevezni, hanem Oscar vagy Tschirky salátának (oké, ez utóbbi nem nyerő név, talán). Azon egyszerű oknál fogva, hogy az első megalkotója Oscar Tschirky volt. Oscar szakácsként a New York városában lévő Waldorf Hotelben készítette el e remek salátát, először még dió nélkül. A kor ismert és jó hírű szakácsa volt Oscar, aki később még szakácskönyvet is írt, amibe természetesen a saláta receptje és története is belekerült. A salátát már az 1890-es években elkészítette egy 1500 fős jótékonysági bálra, annak is a 9 részes menüjébe építette bele. A könyv azonban csak 1928-ban jelent meg a saláta recepttel és az ezersziget öntet eredeti receptjével is. Oscar amúgy meglehetősen jól ismerte a kor milliomos embereit, jóformán mindet név szerint is. Igyekezett is kedvükben járni. Jól tudta, hogy ha a vendégek gyomra finomságokkal van tele, akkor az ő hírneve is erősödik. Oscar Tschirky és az egykori Waldorf Szálloda New Yorkban. A recept Hozzávalók: 2-3 db alma (inkább savanykásabb, mint édes legyen) 1 db közepes zellergumó 5-8 dkg először áztatott, majd enyhén pirított dióbél 1/­­2 citrom frissen facsart leve 1 szója joghurt majonéz (opcionális)   Elkészítés: A zellert hámozást követően csíkokra, majd kockákra vágjuk. Ezt követően az almát is felkockázzuk. A felkockázott almát meghintjük a citrom levével, hogy ne barnuljon be. A beáztatott diót gyengéden megpirítjuk, pár darabot félre teszünk díszítésnek, a többit késsel durvára aprítjuk. Ezekután a zellert, almát és diót egy tálban összekeverjük majd hozzáaadjuk a joghurtot. Ha majonézesen szeretnénk, 1-2 evőkanál majonézt kikeverünk joghurttal és úgy keverjük össze a saláta többi hozzávalójával.    

Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? - az információfüggőségről

2018. április 20. Élj harmóniában 

Gyakran kutakodsz az Interneten? -várod, hogy jöjjön üzeneted? -  az információfüggőségrőlNagyon sokszor elmondtam már, hogy egy embert, a gondolkodását, a reakciót, a hozzáállását a dolgokhoz, az értékrendjét, a világnézetét a szokásai alakítanak ... a szokásinkat pedig az befolyásolja kivel-mivel társulunk. Kikkel vesszük körül magunkat, kivel barátkozunk, kinek a könyvét, írásait olvassuk, mit nézünk a képernyőn. .. Az életmódváltásnál mindig fontos, hogy régi rossz szokásoktól megszabaduljunk és helyette új, jó szokásokat alakítsunk ki. A mai kor emberének az egyik legrosszabb szokása, hogy hosszú időt tölt az Internet, a televízió, e-mail rendszer etc. előtt . Állandóan jön  sok információ nincs megállás, már-már sokan kellemetlenül érzik magukat ha néhány pillanatig nem érkezik új üzenet, nem látják mi történik a facebook-on, twitteren, vagy nem jön e-mail.  A világból öntik ránk az információt és az az ember érzése, hogy nem szabad lemaradni semmiről... A szervezetet nagyon kimeríti a folyamatos harckészültség és a megannyi információ feldolgozása az agy számára nem ideális. Amikor a tömegközeledésen utazom, az emberek min. 65% a telefonjával van elfoglalva, olvasgatják a híreket, a facebookot görgetik, van aki filmet néz vagy e-mailezik.  A digitális technika kicsit átvette az uralmat modernkori társadalmunk felett. Kevesen néznek ki az ablakon és pihentetik a szemüket, agyukat, csak úgy élvezik ahogy süt  nap vagy szép zöldek a fák... pedig a HÉV-ről csodás hegyeket, fákat, tájakat lehet látni.  Egyszer a férjem Purusa mondta, ,,olyan ez a facebook, mintha az utcán mindenki, aki szembe jön velünk egy tömött utcán megkérdeznénk Tőle milyen kedved van, hogy érzed magad, mire gondolsz, mit ebédeltél, milyen a kutyád, hol nyaraltál, milyen filmet nézel....   kit  érdekel megannyi ember tudata, ez hihetetlenül sok felesleges információ Folyamatosan várni az információt, állandóan keresni, kutatni egyfajta függőség és stresszhelyzetet hoz létre a szervezeted számára. A Tavaszi megújulás 30 napos kihívás keretében a mai napi kihívás, az információk áradatának tudatos kezelése. Őszintén Te mennyi időnként nézel rá a telefonodra?  Ha megpittyen egy üzenet úgy érzed azonnal meg kell nézned? Reggel ébredés után első dolgaid egyike megnézni jött-e valami üzenet, van-e valami hír? Volt már, hogy rákerestél valamire és a végén fél órát töltöttél a gép előtt? Volt,hogy időben megcsúsztál, mert a számítógép vagy a telefonod lekötötte a figyelmed? Esetleg ha nem vagy elérhető, nem vagy on-line akkor szorongani kezdesz, aggódsz?  Volt már olyan, hogy valaki szólt hozzád, kért Tőled valamit és Te mondtad, majd mindjárt mert nem tudtál elszakadni a géptől/­­telefonodtól? Nehéz eldönteni, hol kezdődik a komoly függőség és hol van még az egészséges határ. Sajnos mostanra tudományosan is alátámasztott tény, hogy az információfüggőség ugyanolyan függőség mint a drog vagy az alkohol, cigaretta, tv sorozat, vásárlás függés, aki additív az additív. A szervezetedre nézve ugyanúgy veszélyes, ha állandóan a telefonodat és a számítógépedet nézed, mint amikor valaki pl. állandóan a pohár fenekére néz. Az addikciók koráról egy későbbi cikkben fogok írni. Amikor az agyad számára a sok információ nem feldolgozható illetve, hogy állandóan megszakítod, a tevékenységeidet azt eredményezheti, hogy csökken a teljesítményed, romlik a koncentrációd, alvászavar, hangulati ingadozások, csökkent önértékelés, depresszió léphet fel. Sokan panaszkodnak, nem tudnak egy dologra fókuszálni, egyik tevékenységből csapong az elméjük a másikba.  Sajnos ehhez hozzájön még az a társadalmi elvárás és nyomás is, hogy a környezeted elvárja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt reagálj.  Nem tudom Te tapasztaltad-e, hogy valaki ír egy e-mailt és ha nem kap választ 10 percen belül felhív, hogy ő most írt és még nem kapott választJ)) . A jógásaim sokszor írnak facebookon vagy e-mailben és meglépődnek, hogy nem reagálok. Lévén nem vagyok mindig on-line... és nem is szeretnék. Még az sms-ekre sem reagálok azonnal, mert mindennek meg van a maga ideje és helyeJ Szélsőséges esetekben a komoly függőknél elvonási tünetek jelennek meg, ha nem jutnak elegendő információhoz elég gyorsan - izzadás, remegés, nyugtalanság, kiborulás, alvászavar. Sokan az információfüggőség következtében halogatják a feladataikat, időpontokat tologatnak, amik további frusztrációhoz vezetek. Sokan görgetik a facebookot s látván, hogy az egyik ismerős Balin nyaral, a másik éppen valami hegyet mászik sokakon erőt vesz rajtuk egy rossz érzés, hogy ők miért nem részesei ilyen vagy olyan programnak. Majd ahelyett, hogy az emberek élveznék a pillanatot azon törik a fejüket mit kellene még megvalósítaniuk az életben. A mai kor embere soha nincs ott ahol éppen van... általában vagy a jövőben vagyunk vagy a múlton agyalunk.  A legtöbben, ha megnéznék mennyi időt töltenek az Interneten, akkor meglepődve állapíthatnák meg, na ennyi idő alatt simán az Országos Kéktúrát végigcsinálhattam volnaJ Az információfüggés , az Internet és számítógép függés tönkreteszik az egyén társadalmi kapcsolatait, az egészségét és egy virtuális világba helyezik bele, megváltoztatják az értékrendet, a gondolkodást. Ha nem kezeled tudatosan a digitális technikát, akkor azt veszed észre magadon, hogy a rabja lettél és értelmes dolgokkal kevesebb időt foglalkozol. nem fogsz tudni jelen leni a pillanatban, megélni az élet fontos dolgait. Szabadulj meg az információ függőségtől Először is tedd magadévá azt a gondolatot, hogy nem kell Neked mindenről tudni. Értsd meg, hogy nem maradsz le semmiről és az események kimenetelét sem változtatja meg az, hogy Te most erről azonnal tudtál értesülni, ami megtörtént az megtörtént....  Ismered a mondást a kevesebb néha több. Inkább kevesebb időt tölts az információk özönében, de azok az információkat koncentráltan, figyelmesen fogadd be és megfelelően tudj reagálni rájuk. Jobb 1 barátoddal találkozni személyesen egy nap és 100%-ban rá figyelni, vele lenni megélni vele közösen a pillanatot. Mint az Internet előtt ülve cikkeket olvasva, facebookot görgetve 10 emberrel chatelni . Szoktasd le Magad arról, hogy állandóan valami információ után kutakodj. Használd tudatosan az információhoz való hozzájutási lehetőségeket.  Próbálj a jelenben létezni, megélni a pillanatokat. Keresd az igazi emberi kapcsolatokat. Ha úgy érzed sok a rád ömlő információ és elvárás, akkor egyszerűen kapcsold ki a technikát és foglald le magad olyan dologgal ami feltölt, kikapcsol.  A régi rossz szokásoktól úgy tudsz megszabadulni, hogy helyette új, jó szokásokat alakítasz ki. Mivel töltsd azt az időt, amit eddig az információk özönében töltöttél? Sétálj! Ha lehet valami természetközei helyen vagy parkban. Menj ki a szabadba, élvezd a természet csodáit, a fákat, a virágok illatát, nézd a kék eget, a felhőket. Ne időre akarja teljesíteni, ne siess, lassan, kényelmes tempóban haladj és ne telefonálj közben. Csak engedd meg magadnak, hogy kikapcsolj.  még a telefonodat is ki kell néha kapcsolni. Teremts csendet! Próbáld minimalizálni az érzékszerveidet ért támadásokat. Kerüld a zajos helyeket, a folyamatos háttérzajokat - tv, zene. Kerüld a sok beszédet is, mert nagyon kimeríti a szervezeted. Tudatosan maradj csendben, akárcsak napközben néhány órára és figyeld meg a hatásait. Az elején furcsa lesz, még az is lehet kicsit feszültté válsz -  ha amúgy be nem áll a szád - de próbálkozz meg veleJ és figyeld meg a tapasztalataidat - milyen hatással van az energiaszintedre, az elméd nyugalmára, a stressz szintedre, koncentrációdra. Válogasd meg mit engedsz be az életedbe! Válogasd meg, kikkel és mikkel szeretnéd társítani az elméd - lévén ez lesz rád hatással a későbbiekben.  Minden, amivel körülveszed Magad hatással van a tudatodra. Ha pl megnézel egy akciófilmet, garantálom, hogy pörgősebb az elméd, a kommunikációd, mint előtte.  Nekünk nincs tv-nk, ritkán nézünk filmeket, de egyszer egy amerikai ilyen akciós film után észrevettem, hogy kicsit intenzívebben szólok a férjemhez. Mondtam is neki, ha az emberek ilyen filmeket néznek, nem csodálom, hogy annyi válás van. Ha egy depis filmet nézel, akkor figyeld meg mennyire tapasztalsz utána boldogságot, figyeld meg hogyan hat a tudatodra. Sajnos észre fogod venni magadon, hogy neked sincs olyan jó kedved utána. Vagy ha beleolvasol olyan emberek kommentjeibe, akik csak siránkoznak, negatívak azt veszed észre magadon, hogy Te is kezdesz negatív lenni. Ha harmóniára vágysz akkor olyan dolgokkal foglalkozz, ami békés, harmonikus és részesítsd előnyben a csendet. Ha szeretnél felpörögni, akkor pedig az olyan dolgokat részesítsd előnyben, amik emelik a vérnyomásod és felpörgetnek.  Ha pozitív szeretnél lenni, akkor pozitív emberekkel vedd körül magad.  Az ételek tudatra gyakorolt hatásait egy korábbi cikkemben már kifejtettem itt olvashatod. Jógázz! A klasszikus, normál tempóban, tudatosan, megfelelő légzéssel végzett jógagyakorlatok a figyelmedet a jelen pillanatba hozzák, segítenek az önismeretben, önfejlesztésben, javítják a koncentrációdat és feltöltik a szervezeted, kipihentté teszik az idegrendszered, javítják a belső szervek állapotát és normalizálják a hormonrendszered működését. Tölts kevesebb időt az információk tengerében és több időt az elméd békéjének megteremtésével, önmagad megismerésével, fejlesztésével. szeretettel Kati

A számunkra legfinomabb granola (ajánló)

2018. április 3. Mindennapi ételeink 

A számunkra legfinomabb granola (ajánló) Anyukaként szeretném, hogy mi (akik a példát mutatjuk) és a gyermekeink is egészségesen táplálkozzunk. Fanni pl 1 éves koráig szinte csak anyatejen élt, mellette napi 1, majd 2 alkalommal kóstolgatott szopizás után zöldséget, később gyümölcsöt és gabonákat, olajos magvakat, hüvelyeseket. 2 éves koráig nem evett cukrot, helyette aszalt gyümölcsöket. Most sem édesszájú, és bár itthon kb 10 éve nem használok cukrot, csak eritrit, nyírfacukor, stivia, illetve szirupok és termelői méz található a spájzunkban, a rokonságtól kap néha, ha találkozunk csokoládét, cukros dolgokat, de nem bír sokat megenni belőlük. Gergővel is hasonlóan tervezem az első életéve(ke)t. Egy héten kb három-négy alkalommal eszünk édes reggelit. Ez általában növényi tejben főtt kása (zab, köles) vagy tejberizs, tejbedara (zabbal dúsítva), és müzli, vagy gofri, palacsinta; mindez gyümölcsökkel, magokkal. A bolti müzlik (nem reggelizőpehelyre, hanem granolára gondolok)  finomak, de sajnos csak pár vegán közülük, illetve rejtett cukorforrások.  Ezért örültünk meg nagyon a Granoland reggeli granola készítményeinek. Szüleimnél kóstoltuk meg az egyik terméküket és azóta felvettük a kapcsolatot a gyártókkal. A múlt héten pedig ajándékcsomagunk érkezett tőlük. Nagyon korrekt, kedves családi vállalkozás, érdemes megnézni a honlapjukat: www.granoland.hu. A granoláik kézműves termékek, nem tartalmaznak cukrot, ízfokozót, tartósítószert; azonban teljesőrlésű zabot, olajos magokat, aszalványokat annál inkább. 4 ízben rendelhetők: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Kókuszos-mazsolás 3. Fahéjas gyümölcs 4. Kókuszos-csokis Összetevők: teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, mandula, szezámmag, napraforgómag, lenmag, himalaya só + 1. aszalt vörös áfonya, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor 2. kókuszchips, kókuszreszelék, mazsola 3. aszalt vörös áfonya, mazsola, aszalt sárgabarack, fahéj 4. kókuszchips, kókuszreszelék, étcsokoládé csepp (59.9%), cukrozatlan kakaópor Nagyon zamatos, laktató finomságok, melyek teljes értékű reggeli. A másik termékcsoportjuk a granola szeletek, melyek szintén jóízű, laktató finomságok, egyet, ha megeszünk pár gyümölcs kíséretében, meg is van az egészséges, tápláló, finom reggelink. Ez nálunk azért nagy előny, mert férjem sokat utazik és így változatos ételeket tud magával vinni. Ezekből 3 fajta kapható: 1. Csokis-vörös áfonyás 2. Gyümölcsös 3. Csokis- kókuszos Összetevők: Teljes kiőrlésű zabpehely, méz, kókuszzsír (nem hidrogénezett), dió, rizsszirup (bio), kókuszreszelék, mandula, kakaóvaj, szezámmag, napraforgómag, himalaya só + 1. étcsokoládé csepp (59.9%), aszalt vörös áfonya, cukrozatlan kakaópor 2. aszalt vörös áfonya, aszalt sárgabarack, fahéj 3. étcsokoládé csepp (59.9%), kókuszchips, cukrozatlan kakaópor. Mindenkinek ajánljuk, hogy ismerkedjenek meg a Granoland ötletgazdáival és gyártoival, illetve a finom termékeikkel. Facebook: https:/­­/­­www.facebook.com/­­granolandgranola Honlap: www.granoland.hu

7 dolog, amit kerülj el és lelassíthatod az öregedést

2018. március 26. Élj harmóniában 

7 dolog, amit kerülj el és lelassíthatod az öregedést A minap egy új jógás tanulóm 10 évvel fiatalabbnak nézett. Ezen jót mosolyogtam, azért ennyit nem tagadhatok le.  ) Az viszont tény, ahogy  idősebb korodban kinézel és amilyen az egészséged, az sokban függ attól, hogy  fiatalabb korodban milyen döntéseket hozol, hogyan éled az életed.  Vannak olyan rossz szokások, amik az emberek életében jelen vannak és sajnos nagymértékben gyorsítják az öregedés folyamatát. Mire kiderül, hogy kedvezőtlen ezen szokások hatása, a nem jól meghozott döntések következtében már számos öregedéssel együtt járó folyamat nem visszafordítható. Ismerd meg ezeket a kedvezőtlen szokásokat és szabadulj meg a rossz szokásaidtól, lassítsd le az öregedést:) Hozz az élet minden pillanatában olyan döntéseket, amik hosszútávon, az életedre, testi-lelki jólétedre, egészségedre jó hatással lesznek.  Kerüld el az alábbi rossz szokásokat: - Dohányzás - Alkoholfogyasztás - Helytelen táplálkozás (elhízás, rendszeres diétázás, kevés zöldség és gyümölcs fogyasztás, késő esti étkezés, túl sok zsíros, cukros, húsos étel etc.) - Kevés alvás - Stressz - Düh és haragtartás - Kevés testmozgás Szeretnél életmódot váltani? Akkor lépésről, lépésre fokozatosan haladj. Kezdetben csak egy-egy dolgon próbálj változtatni és figyeld meg milyen hatással lesz az életedre ez a változás.  Pl. sétálj 20 percet és figyeld meg milyen lesz utána a hangulatod vagy vacsorára nem fogyassz húsos ételt és másnap reggel figyeld meg frissebben ébredsz-e. A rossz szokásaidtól úgy tudsz legkönnyebben  megszabadulni, ha helyettük új, jó szokásokat alakítasz ki. Az új szokások bevezetése általában  30-40 napot vesz igénybe. Az életmódváltásról egy korábbi cikkben már írtam részeltessen itt tudod elolvasni Fiatalos külsőt és jó egészséget kívánok Neked sok szeretettel:) Kati

Hogyan tartsd Magad melegen a téli időszakban

2018. január 25. Élj harmóniában 

Hogyan tartsd Magad melegen a téli időszakbanJanuár, február még téli hónapok... ugyan már a napok egyre hosszabbak és eddig kellemes telünk volt, de ettől függetlenül hideg van kint, ezt szinte mindenki érzi. Az időjárásban a Vata minősége dominál - csípős hideg, szél, szárazság. Ilyenkor sokan tapasztalják magunkon a Vata egyensúlytalanságát - hideg kezek, lábak, bőrszárazság, repedezettség az ajkakon, energiahiány, székrekedés, puffadás. álmatlanság, hangulati változások, negatív érzelmek. Amikor fázol, lassul a keringésed, ami a belső szervek munkájának hatékonyságát is csökkenti. Ez további hideg érzetet eredményez a testedbe és kedvezőtlenül hat az izmok, ízületek állapotára. A téli időszakban nem véletlenül sokkal több a derékfájás, térdfájás, etc.. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élj fontos figyelembe venned a természet változását és alkalmazkodni a külső környezeti változásokhoz. Célszerű a jógagyakorlásodat, az életmódodat, táplálkozásodat is a téli időszaknak megfelelően alakítani. Jógagyakorlás Télen gyakorolj olyan jógapózokat, amik segítenek a testből elűzni a hideget, serkentik a keringésed, javítják az emésztésed és kedvezően hatnak a légzőszerveidre is - mivel a téli időszakban leginkább a légzőszervi megbetegedések jellemzőek. A hátrahajlító jógapózok, a dinamikus gyakorlás , az álló jógapózok és amikor a kezeket a fejed fölé emeled hőt termelnek, segítik a testedben beindítani az energiaáramlást. A jógagyakorlás előtt mindig alapos bemelegítéssel készítsd elő az izmokat, ízületeket. Amennyiben reggel, nem túl meleg szobában gyakorolsz, kiemelten figyelj erre. Az előkészítő gyakorlatok előmelegítik a tested, felkészítik az izmokat, ízületeket a jógagyakorlásra és könnyebben fog menni a mozgás. Néhány jógapóz, ami segít melegen tartani a tested a Téli időszakban. Az elnevezésekre kattintva el tudod olvasni a póz pontos kivitelezését is.  - Napüdvözlet (Surya Namaskara) - serkenti a keringést, hőt termel, átmozgatja az egész test, energetizál - Pálmafapóz (Talászana) - hőt termel, energetizál - Faállás (Vriksászana) - hőt termel, javítja a keringést, erősíti a lábakat, stabilizáló izmokat -  Hősi póz 1. (Virabhadra 1.) - hőt termel, erősíti a testet, serkenti a tüdő munkáját - Kobrapóz (Budzsanászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, javítja a testtartást - Sáskapóz (Salabászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza, erősíti az alsú háti szakaszt - Íjállás (Dhanurászana) - melegítő hatású, serkenti az emésztést és nyitja a mellkast, ezáltal a légzőszervek egészségét fokozza - Fél hold állás (Ardha csandrászana) - hőt termel, javítja a keringést, segíti a légzőszervek munkáját - Háromszög állás (Trikonászana) - hőt termel, erősíti a testet,lábakat, stabilizáló izmokat,  serkenti a tüdő munkáját, javítja az emésztést  Táplálkozás Kerüld el a Vata-t provokáló ételeket pl. hideg ételek, italok, nyers zöldségek, saláták, száraz ételek. Fogyassz meleg, jó minőségű ételeket - az ételek friss, lehetőleg bio alapanyagokból készüljenek.  Kerüld az állott, többször melegített ételeket, konzerveket, tartósított élelmiszereket. Részesítsd előnyben a szattvikus táplálékokat.(részletesen erről itt olvashatsz) Egyél sok levest, gabona ételt (pl. rizs, köles, quinoa, hajdina, kukorica) jó minőségű zsírokat (pl. olíva, ghee), fogyassz olajos magvakat (mandula, dió, tökmag, szezámmag) Részesítsd előnyben a szezonalitásnak megfelelő zöldséget (pl. cékla, répa, brokkoli). Használj melegítő és emésztést serkentő fűszereket ( pl. fahéj, gyömbér, asafoetida, fekete bors, kardamom, édeskömény, kurkuma, ) Igyál sok meleg folyadékot. Forralt vizet, fűszeres és gyógyteákat (pl. kiváló melegítő a gyömbér tea). Kerüld el az alkoholt, kávét, teát, cigarettát, és a nagyon csípős ételeket, mert ezek a vata-t kibillentik az egyensúlyukból. Egyél rendszeresen a nap során. ne hagyd ki a reggelit. Reggelire ideálisak a kása félék. pl zabkása.(receptet itt olvashatod) Életmód Télen a természet is visszahúzódik, tedd ezt Te is, fordulj kicsit befelé. Kerüld el a túlpörgést, a megerőltető tevékenységeket. Hagy időt a pihenésre, feltöltődésre a szervezetednek. Próbálj rendszerességet vinni az életedbe, ez is segít a vata. egyensúlyba hozni.  Feküdj le korán, aludj eleget, tölts több időt pihenéssel, meditálj és relaxálj rendszeresen. Nagyon jótékonyan hat ilyenkor az olajos masszázs. Nem csak ápolja a bőröd, serkenti a keringést, hőt termel, de hozzájárul a lerakódott salakanyagok eltávolításához is. Az olajos önmasszázsról részletesen itt olvashatsz Sok meleget kívánok:) szeretettel Kati

Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg)

2017. december 19. Zizi kalandjai 

Karácsonyi granola + narancsos testradír (vegán ajándékok sajátkezűleg) Csapó Ildi bloggertársammal, a Greenway Design írójával az az ötletünk támadt, hogy kitalálunk két hasznos, kedves vagy éppenséggel finom és ízletes vegán ajándékot, amellyel szívesen lepjük meg szeretteinket és Nektek is hasznos tippeket adhatunk így a véghajrában. Az egyik recept, egy általam készített karácsonyi granola, a másik recept pedig, egy Ildi által készített narancsos testradír, ami az ehető kencék kategóriába tartozik. Olyan natúrkozmetikum, ami teljesen természetes összetevőkből áll, fantasztikus az illata és egy nehéz nap végén vagy éppen a karácsonyi pihenés alatt igazi relaxáló kényeztetést nyújt a használata. Bevallom a gyerekek mellett kevésbé vagyok aktív gasztro ajándék készítő, de azért néhány aprósággal idén is készülni fogok a családtagoknak, néhány közeli barátnak. A granola (ropogós reggeli müzli, amit tehetünk a kásánkra, szórhatjuk a turmixunkra, tehetjük kókusz- vagy szójajoghurtba vagy növényi tejbe) nagyon nagy sláger nálunk és a gyerekkel együtt készítve sem fog (talán) felfordulni a konyha az elkészítésekor! Összekeverjük a hozzávalókat, tepsire borítjuk, megpirítjuk a sütőben és már csomagolhatjuk is üvegbe vagy díszes (saját készítésű) tasakba. Az ajándékozott biztosan értékelni fogja, hogy saját magunk készítettünk valamit, ami ráadásul nagyon finom is. Ebben a karácsonyi granolában a fűszereké és a színeké a főszerep. A piros színt az aszalt áfonya adja, a fehéret a kókuszchips, a zöldet pedig a pisztácia. A fűszerek pedig őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg és szerecsendió. Teljesen karácsony illat lesz a konyhánkban, amikor készítjük. Karácsonyi granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán )   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc   Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak és karácsonyra ajándékba! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli, granola Konyha: vegán, gluténmentes Adag/­­mennyiség: 6 főre Hozzávalók 4 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre dió, durvára aprítva 1 bögre mandula, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ½ bögre tökmag ½ bögre kókuszreszelék 4 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 4 evőkanál juharszirup 3 evőkanál chia mag 1 teáskanál őrölt gyömbér 1 teáskanál őrölt fahéj ½ teáskanál őrölt vanília ½ teáskanál őrölt szegfűszeg ¼ teáskanál őrölt szerecsendió ½ bögre sós vagy natúr pisztácia, durvára aprítva, sütés után hozzáadva ½ bögre aszalt vörösáfonya, sütés után hozzáadva ½ bögre kókuszchips, sütés után hozzáadva Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, dió, mandula, napraforgómag, tökmag, kókuszreszelék, chia mag, őrölt gyömbér, őrölt fahéj, vanília, szegfűszeg és szerecsendió. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és a juharszirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és a juharszirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Ha kihűlt, keverjük hozzá a pisztáciát, a vörösáfonyát és a kókuszchipszet is. Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Ha nincs juharszirupunk, helyettesíthetjük agavé- vagy rizssziruppal. A juharszirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. 3.5.3229 És íme a csodás vegán narancsos testradír, amit Ildi készített nektek… A receptért és csomagolási ötletekért kattintsatok át ide.

sajtos csicsókás rúd

2017. november 24. Beautilicious 

sajtos csicsókás rúdA zöldségek sokszínűsége annyira szuper! Imádom ! Ilyen ez a mai recept is, melyet a csicsóka alkotja. hozzávalók - 30gr kókuszliszt - 100gr zabliszt - 100gr lenmagliszt - 300gr csicsóka - 20gr útifűmaghéj - 200gr tejföl - 1 csomag sütőpor - só - reszelt sajt a szóráshoz így készítsd - Főzd meg a megtisztított csicsókát - Keverd össze a száraz hozzávalókat - A tejfölt add a csicsókához, majd öntsd ezt a keveréket a lisztes keverékhez - Nyújtsd ki a tésztát, majd reszelj rá sajtot - Süsd előmelegített sütőben 180 fokon 35percig

Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán)

2017. október 30. Zizi kalandjai 

Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, gluténmentes, vegán) Ezer éve, pontosan két éve és két hónapja volt utoljára granola recept a blogomon. Ez sem blog receptnek készült, csak kókuszjoghurt recepttel kísérletezem egy konyhai gép segítségével és ahhoz készítettem ropogós granolát, hogy tudjuk mivel enni. Annyira finom lett a granola, hogy muszáj elhoznom a receptet nektek is. Megint csak – ahogyan a granola receptek többsége születik -, véletlenszerűen dobáltam össze egy tálba mindent, amit találtam itthon. Mogyoró, mandula, napraforgómag, lenmag, quinoa pehely, gluténmentes zabpehely, kókusz chips és a fűszerek: fahéj, vanília és őrölt kardamom. Egyedül a kókusz chipset sütöttem/­­pirítottam külön egy serpenyőben, hogy ne égjenek meg nagyon, de ha a tepsiben sütés végén adjuk a granolához úgy is rendben van, csak tényleg figyeljünk rá, mert nagyon könnyen megég. Kókuszjoghurtba, kására és smoothie bowlok tetejére szórtuk ezt a fűszeres granolát, amit mindannyian imádtunk. Holnap már sütöm is a következő adagot. Ti is próbáljátok ki vagy mentsétek el a receptet, mert karácsonyi gasztro ajándékként nagyon jól fog jönni egy ilyen illatos, ropogós granola. Érdemes dupla adagot csinálni belőle! Fűszeres kókuszos quinoa pehely granola (laktózmentes, vegán)   Mentés Nyomtatás Előkészítési idő 10 perc Főzési idő 20 perc Teljes idő 30 perc   Ropogós, fűszeres granola. Kiváló reggelire vagy délutáni nasinak! Szerző: Zizi Recept típusa: snack, reggeli Konyha: vegán Adag/­­mennyiség: 4 főre Hozzávalók 1 bögre quinoa pehely 1 bögre aprószemű gluténmentes zabpehely 1 bögre mandula/­­törökmogyoró, vegyesen, durvára aprítva 1 bögre napraforgómag ¾ bögre kókusz chips 3 evőkanál lenmag 3 evőkanál extra szűz kókuszzsír, olvasztva 3 evőkanál agavészirup (opcionális) 1 teáskanál őrölt fahéj ¼ teáskanál őrölt vanília ¼ teáskanál őrölt kardamom Elkészítés Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: quinoa pehely, zabpehely, mandula, törökmogyoró, napraforgómag, lenmag, fahéj, vanília, kardamom. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: a kókuszzsírt és az agavészirupot. Ezt a nedves keveréket adjuk a szárazhoz és jól keverjük el, hogy a kókuszzsír és az agavészirup mindenhol befedjék (érintsék) a magokat. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 10-12 percig, keverjük át, majd süssük újabb 10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Sütés közben egy száraz tapadásmentes serpenyőben enyhén pirítsuk meg a kókusz chipset 3-4 perc alatt, majd ha a sütőt elzártuk, keverjük a chipset a granolához. Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom! Jegyzetek A recepthez használt bögre 250 ml-es. Bármilyen magot használhatunk hozzá, diót, kesudiót, pisztáciát, tökmagot, amit találunk a kamránkban. Az agavészirupot el is hagyhatjuk, így teljesen cukormentes lesz a granola. Lehet csak quinoa pehelyből készíteni. 3.5.3226

Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 3. rész

2017. október 13. VegaNinja 

Az első két részben a reakcióképzésről és az izolációról volt szó, a harmadik lehetséges oka annak, hogy az emberek nem szívelik a vegánokat (és vegetáriánusokat), az a racionalizáció. Hogy ez mit jelent? Olvass tovább! Fordítás a következő cikkről: http:/­­/­­veganchowhound.com/­­rants/­­people-hate-vegans-freud-could-explain-why/­­ Fordította: Kertész Tibor 3. Racionalizáció Kerültél már valaha szembe egy érzékeny húsevővel, aki összevissza beszélt az ősemberekről és táplálkozási szokásaikról? Naná, hogy kerültél. Na és az, hogy ,,Jó íze van. Természetesen ezt is hallottad. ,,Mindenki ezt csinálja. Mindenki eszik húst. Na és a biblia és isten, aki a föld állatait az embernek adta? Na, számoljuk bele ezt is. Emlékeztettek-e valaha arra a tényre, hogy az embernek szemfoga van és előre néznek a szemei? Ismerős neked valami lehetetlen helyzet egy lakatlan szigeten? Racionalizálás: hogy elkerüljék a kegyetlen igazságot, az emberek mindenféle értelmetlen hülyeséggel próbálják igazolni a viselkedésüket. Az emberek bármilyen hülyeséget képesek kitalálni, hogy véletlenül se kelljen áldozatot hozniuk, vagy változtatniuk a viselkedésükön. Amikor kritikus gondolkodással, logikával vagy szilárd érvekkel találkoznak, a hozzáállásuk gyorsan negatívvá válhat. Ezek az emberek azért gyűlölik a vegánokat, mert azok megmutatják az igazságot. De most komolyan, ha egy lakatlan szigeten lennél, egyetlen sony walkmannal, akkor megennél-e egy Kelet-polinéz homoki nyulat? A vegánok nap mint nap hallják ezeket a nevetséges logikai bukfenceket és ostoba kifogásokat. Ez nem vicc, sokak számára ez a normális. Nézzük hát meg őket egy kicsit alaposabban. Először is, hogy a pokolba lesz a legkülönfélébb emberekből egyszeriben ősember szakértő? Van valami online tanfolyam, amelyet elvégeznek és így megalapozott tudással nyilatkoznak az ősember szokásairól? És miért lenne bármi köze az ősember táplálkozási szokásainak a mai modern emberéhez? Ez a gondolkodásmód, a ,,nemes vadember elmélethez hasonlít. Ez a ,,természethez fordulás téveszméje. Az az elgondolás, hogy ha húst enni természetes és akkor már egyszeriben rendben is van, képtelenség. Mert egyébként az ősemberek nem rendelkeznek WC-vel, pamutzoknival, légkondicionálóval, védőoltással, iPhone-nal, egészségbiztosítással és szabadságjogokkal, nem? Attól még, hogy valami oké volt a múltban, például agyonütni valakit egy nagy kővel, nem feltétlenül természetes és jó. Ugyanilyen irreleváns hülyeség az is, hogy az emberek szoktak vadászni, és hogy szemfogaink vannak és a szemeink előre néznek. “Kellene mondani valamit a táplálkozási láncról, az majd meggyőzni az egómat, hogy én nem vagyok rossz!” Tudnak-e az emberek egészségesen táplálkozni vegán módon? Igen. Oké, akkor mindezek a nevetséges érvek csak kifogások. “Jó íze van” Oké, cseszd szét a bolygót, a te ízlelőbimbóidnál nincs fontosabb a Földön. Láthatod, hogy a tudatalatti milyen nagy erőfeszítést tesz ezért az érvelésért. Ez épp csak egy kicsivel több annál, hogy “a hús lenni nagyon jó. A biblia felemlegetése egyszerűen bizarr, de az egy másik történet. Az emberek kétezer éve használják a bibliát szinte bármilyen viselkedés igazolására, ezen már meg sem kellene lepődnünk. Az is remek, amikor emberek azon sopánkodnak, hogy mennyire egészségtelen a vegán étrend. Légyszi, mesélj még! Egészen biztosan alapos kutatást végeztél a témában és nem csak a kisujjadból szoptad az egészet. Az emberek gyakran gyűlölik a vegánokat, mert a vegánok legalább egy kicsit utánajárnak a dolgoknak. Akik meg nem értenek hozzá, először csak néznek bután, azután dühösek lesznek. Amikor az egónak kisebbségi érzése támad valakivel szemben, akkor meg fogja próbálni ezt a személyt képmutatónak beállítani. “Ó, hát te használsz antibakteriális kézfertőtlenítőt? Ha ha ha. Látod, most megfogtalak te hülye! Istenem, hogy utálom a vegánokat!” Egyszer hallottam, hogy Joe Rogan megemlíti, hogy ő azért nem vegán, mert a kisebb állatokat megölhetik a nagy mezőgazdasági gépek, amikor betakarítják a gyümölcsöket, zöldségeket és gabonákat. Na, ez aztán a produktív logika! Jobb, ha nem is törölsz segget, nehogy véletlenül szaros legyen a kezed. “Egy farmon nőttem fel, és megszoktam az állatok leölését” Ó, egyáltalán nem vagy elfogult. Ez a gondolkodásmód csak egy újabb téveszme az ideális természetről. Csak azért, mert történt valami körülötted amíg felnőttél és egész életedben azt csináltad, attól az még nem lesz helyes. Sok farmer volt rasszista és homofób, sőt sokuk még most is az, de ettől ez még nem válik helyessé. A racionalizáció egy formája, amely sok embert vezet ahhoz, hogy gyűlölje a vegánokat, a ,,mágikus gondolkodás. Az emberek azt gondolják, hogy pusztán attól, hogy hisznek valamiben, ettől az a dolog varázslatos módon igazzá is válik. Milyen csodálatosan kényelmes dolog! Wow, az emberek hiedelmei összefüggenek önző vágyaikkal? Hogy mik vannak!     1. rész  |   2. rész  |  3. rész  |   4. rész  |  5. rész  |   6. rész   The post Az emberek gyűlölik a vegánokat. Freud segíthet megérteni, miért – 3. rész appeared first on VegaNinja.

Változtass a szokásaidon

2017. augusztus 7. Élj harmóniában 

Változtass a szokásaidon Ha kiegyensúlyozott, boldog harmonikus az életed, békés az elméd és jól működnek az emberi kapcsolataid, akkor ne olvass tovább, mert nagy valószínűséggel jó amit csinálsz... Ha nem vagy elégedett azzal, amit most tapasztalsz az életedben, akkor kell látnod ha ugyanazt csinálod amit eddig, annak ugyanaz lesz az eredménye, tehát fontos, hogy változtass azon amit mostanáig csináltál.   Változást az életedben és a személyiségesben csak úgy tudsz kialakítani, ha megváltoztatod a korábbi dolgaidat, szokásaidat. Hiszen ugyanannak a dolognak, ugyanaz lesz az eredménye. Ha mindent úgy csinálsz mint korábban, ne reméld, hogy bármi is megváltozik. Gondold át milyen céljaid vannak, és nézd meg mely szokásaid támogatják a céljaid elérését, és gondold át, mely szokásaid amik távolabb visznek a céljaidtól. Sajnos a mai világban a legtöbb ember összekeveri a célokat az eszközökkel. Sokan gondolják célnak egy iskolai végzettség megszerzését, egy családi ház építését, egy esküvőt, egy menő szakmami pozíció elérését... minden eset mögött általában az áll, hogy valójában az illető nem nagy házat vagy autót szeretne vagy vezérigazgatói széket. A motiváció amiért ezeket szeretnénk, mert boldogok akarunk lenni. Sose téveszd szem elől a valódi célodat... Majd lépésről lépésre mindig egy egy szokásodat, szeretettel, türelemmel próbáld megváltoztatni fokozatosan. Így a régi nem annyira kedvező vagy éppen rossz szokások helyett, új, jó egészséget, harmonikus életet támogató új szokásokat tudsz kialakítani.

Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték

2017. július 27. Zizi kalandjai 

Vegán életmód – Botanika + nyereményjáték Nem is tudom hol találkoztam először Sára munkáival, de valahol az interneten futottam bele és valami hasonló fotóba, mint, amit a második képen láttok, sok-sok növényekkel festett pasztell színű sokaság volt a fotón és egyből arra gondoltam, hogy én mindegyikből szeretnék egyet, mert az ilyen színes dolgokra csak egyszerűen jó ránézni. Engem legalábbis nagyon felvidít egy ilyen kép. Egyből írtam is Sárának, hogy lenyűgöznek a munkái, imádom a csodaszép színeket, amelyeket elővarázsol! Igen, elővarázsol, mégpedig növényekből, festőnövényekből. Nagyon érdekes és kreatív a munkája, amelyet most ebből az interjúból megismerhettek. Szóval fogjátok a kezetekbe a reggeli turmixotokat, kávétokat, teátokat, dőljetek hátra és olvassátok el Sárával készített interjúmat. Nyereményjáték pedig az interjú után! Bemutatnád magad röviden, ki vagy, mivel foglalkozol? Hajgató Sára vagyok, textilekkel, azon belül is festőnövényekkel színezett anyagokkal foglalkozom, ruhákat illetve kiegészítőket készítek azokból az anyagokból, amiket megfestek. Hogyan jött az ötlet, hogy növényekkel kezdjél festeni textileket? Évekig volt egy ékszermárkám, azonban az idők múlásával egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a textilek és fonalak természetesebb megszínezése, elkezdtem utánajárni, kisérletezni, és megnyílt előttem a festőnövények csodás világa. Nagyobb rálátást szerettem volna a munkámban felhasznált alapanyagok eredetére és a magam módján szerettem volna tenni egy keveset a környezetterhelés csökkentéséért. Mely növények a legalkalmasabbak arra, hogy fessünk velük? Rengeteg növénynek van színezőpotenciálja azonban ezen belül van egy szűkebb csoportja a hagyományos festőnövényeknek, amelyek igazán időtálló, szép színeket eredményeznek. Az európai kultúrkörben a három ún. “nagy festőnövény” a festőcsülleng, a festőrezeda és a festőbuzér, színkeveréssel ebből a három alapfestékből temérdek gyönyörű árnyalatot hozhatunk létre. A növény megválasztása mellett a festendő alapanyag és a textil előkezelése is meghatározza a színeredményt. Melyik volt a legkülönlegesebb növény, amit használtál textilfestésre vagy az a növény, amelyiken meglepődtél, hogy milyen csodás színt lehet kihozni belőle? Igazán különleges élmény indigóval festeni, a folyamat maga is merőben eltér a többi festőnövénnyel való munkától, ezért ezt kimondottan szeretem. Festettem már elhervadt esküvői csokorral is textilt, ez is egy szép, és különleges módja volt a “Nagy Nap” megörökítésének. Honnan szerzed be a festéshez használandó növényeket (vadon gyűjtés, lehet kapni boltban, online, külföldről)? Sok növényt gyűjtök, szerencsére jópár inváziós faj, például a kanadai aranyvessző remek festőalapanyag, így nem kell visszafognom magam. Van néhány növény, amit kertben termesztek, nagy álmom, ami ha minden igaz a közeljövőben meg is valósul, egy kimondott festőnövény ültetvény és bemutatókert létrehozása. Ezen kívül néhány egzotikus festőnövényt külföldről, európai, méltányos kereskedésekből szerezek be, és számos konyhai hulladék is alkalmas textilszínezésre. Milyen anyagokat festesz be ezekkel a növényi festékekkel? 100%-ban természetes szálösszetételű anyagokkal dolgozom, a kedvencem a len. Milyen termékek készülnek az általad festett anyagokból? Ezeket is teljesen te készíted? Ruhadarabokat készítek: megkötős ruhát, nadrágszoknyát, felsőket és kabátkákat tartalmaztak az eddigi kollekcióim, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítőket, textil nesszeszert, kendőket, fonott nyakláncokat és karkötőket. Dolgozom egy lakberendezési kollekción, illetve külön öröm, amikor időm engedi, hogy fonalat fessek, amikből szövőszéken szövött kelméket hozok létre. Mennyire tartósak a növényekkel, természetesen befestett anyagok? Egy ilyen anyagból készült felsőt hogyan lehet mosni, hogy minél tovább megőrizze csodaszép színét? Egy kicsit gondosabb, tudatosabb kezelést igényelnek a festőnövényekkel színezett holmik – kézimosást, és PH-semleges mosószert javaslok a vásárlóimnak, illetve azt, hogy ne tegyék ki huzamos ideig tűző napsütésnek a darabokat. A megfelelően előkezelt textilen sokáig szép marad a szín, de én nem látok abban sem problémát, ha az ember időről-időre felfrissíti és újrafesti egy-egy kedves ruháját. Van-e olyan recepted, amely alapján bárki otthon a konyhájában tud például egy színes konyharuhát készíteni? Eső körben érdemes háztartásban fellelhető alapanyagokkal kísérletezni, ilyen például a hagymahéj, a kurkuma vagy a lilakáposzta. Ezek nem tartoznak a legtartósabb színezőanyagok közé, de azonnali sikerélményt adnak. A textilt érdemes timsóval előpácolni, majd készítünk egy festőlevet, amiben forralás nélkül egy jó órát főzzük a textilt. Hol érhetők el a termékeid, hol lehet megvásárolni ezeket a színes csodákat? Van egy bemutatótermünk, a CikkCakk Stúdió amit 3 kedves tervezőtársammal hoztunk létre, itt megtekinthetők a munkáim, illetve szoktam vásározni is, és készül a webshoppal egybekötött honlapom is. Sára elérhetőségei: – Botanika Facebook – Botanika Instagram – CikkCakk Stúdió Facebook ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : 1 darab indigóval festett-shibori technikával mintázott vászontáska. Írjátok meg ide a bejegyzés alá kommentben, hogy ti mit szeretnétek egy növénnyel festett csodaszép anyagból készíttetni magatoknak (sál, nyaklánc, szoknya, stb.)! Szabályok : A kommentelésen felül plusz pontokért lájkolhatjátok Sára Facebook és Instagram oldalát (írjátok meg ezt is a kommentben, ha megtettétek). 2017. július 30-ig lehet játszani. Sorsolás a random.org-gal. Eredményhirdetés 2017. július 31-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Sára postázza magyarországi címre vagy személyesen átvehető a CikkCakk Stúdióban, Budapesten.

Almás zabfelfújt

2017. július 17. Éltető ételek 

Almás zabfelfújtA zab jótékony hatásairól ódákat lehet zengeni, például itt is írtam róla. Almával párosítva meg maga a tökély :D Persze szezonálisan készítheted körtével vagy akár sárgabarackkal is. Ez a fantasztikus étel szintén a Zöldház Bio Panzió ajánlata. Ha a nyaralásod alatt ehhez hasonló egészséges finomságokat szeretnél enni, akkor ez a szállás neked való. :) Hozzávalók: - 1 csésze aprószemű zabpehely - 5 dkg mazsola - 5 dkg apróra tört dió - 1-2 evőkanál napraforgómag, szezámmag vegyesen - 1/­­2 mokkáskanál vaníliapor - 0,5 kg alma reszelve (nagylyukú reszelőn) - 0,5 l. rizstej (vagy más növényi tej) - ha szeretnéd: 1-2 evőkanál kókuszreszelék, porrá darált kesudió - vaj/­­kókuszolaj Elkészítése: - A zabpelyhet öntsd le a tejjel, és kb. 30 percig hagyd ázni. - Keverj hozzá minden hozzávalót. - Egy jénait vagy egy tepsit vajazd ki, és simítsd vele a finomságot. Ne legyen 3-4 vm-nél vastagabb. - Előmelegített (160-170 fok) sütőben, mintegy 30 perc alatt süsd meg.

Zabkása reggelire

2017. június 14. Gitta nyersétel blogja 

Zabkása reggelireA zabot természetesen nem főzzük meg, de hogy felpuhuljon, hogy az enzimek feléledjenek benne jól beáztatjuk. És hogy legyen elég ideje ázni, már előző este szép gondosan elvégezzük ezt a műveletet. Lehet rögtön abba a tányérba tenni, amiben el fogjuk másnap fogyasztani, vagy ha magunkkal visszük munkába, akkor akár egy befőttes üvegbe is. Lehet a zabpehely mellé még más magokat is tenni, pl. mandulát, diót, chia magot, kókuszchipszet, kinek mi van otthon, és lehet aszalt gyümölcsöket is, datolyát, aszalt szilvát, goji bogyót. Lehet édesíteni szirupokkal, mézzel, datolya sziruppal, stb... Ez itt most egy lehetséges összeállítás, de bátran lehet variálni. Hozzávalók: 4-5 evőkanál zabpehely 3 evőkanál goji bogyó 1/­­2 banán karikára vágva 4 evőkanál chia mag egy marék kesudió egy marék aszalt meggy kb 2 dl mandulatej (vagy más növényi tej, lehetőleg frissen készített pl itt találod hogyan készíts mandulatejet) vagy amennyi belefér az üvegbe A magokat, gyümölcsöket beletöltjük az üvegbe (én itt egy kisebb, kb 3 dl-es üveget használtam), ráöntjük a növényi tejet, és éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. A magok és aszalt gyümölcsök felpuhulnak reggelre és kitűnő reggelit kapunk. itt már ráöntöttem a mandulatejetReggelre megdagadt a chia mag, és a zab és a goji is megpuhult. Fogyasztás előtt legalább 1 órával érdemes kivenni a hidegről, ne együnk reggelire hűtőhideget :) Lehet enni az üvegből, én tányérba öntöttem, és öntöttem még rá mandulatejet, hogy még lédúsabb legyen. Vigyázat, nagyon laktató: a tányérban össze lehet keverni az összetevőket 

Fogyózók zabkásája

2017. június 5. VegaLife 

Fogyózók zabkásája Májusban és júniusban az emberek, s különösen a nők nagy része fogyni akar. Munkahelyemen néhány nő is fogyókúrába kezdett egyenként. Az egyik pl. joghurtot eszik erdei gyümölccsel, ez számára a napi édesség, a másik igyekszik kevesebb szénhidrátot fogyasztani. Ami tetszik viszont, hogy végre, látom őket picit több folyadékot inni. Nem is ők a lényeg, hanem mindig az adott ember, jelen esetben Te, ha épp fogyni szeretnél. A következő reggelit ajánlom figyelmedbe, akkor is, ha nem szeretnél fogyni, csak valami finomban részesülni. Röviden néhány indok, hogy miért segíthet a fogyásban ez a reggeli: A fenyőmag  zsírsavjai egy ,,kolecisztokinin (rövidítve CCK; jelentése epehólyagmozgató) hormonnak köszönhetően kiválóan beindíthatják a fogyást, miközben jóllakottság érzést kelt. Ez a hormon emésztőrendszeri peptidhormon, amelynek elsődleges funkciója, hogy elősegítse a zsírok és fehérjék emésztését, emellett c sökkenti az étvágyat is.  A kolecisztokinin az emésztés folyamatát és az étvágyat befolyásolja, csökkenti a gyomorkiürülés sebességét és visszafogja a gyomorsav termelődését.  Az agyban is megtalálható receptorain keresztül a kolecisztokinin pozitív hatással van a jóllakottságérzetre. Egyes források szerint mestersége beadása hányingert és szorongást is okoz, bár a különböző hosszúságú CCK-knak változó a hatása. Az éhségérzet csökkentését feltehetően a gyomor kiürülésének lassításával éri el. A zabpehely rostforrásai szintén teltségérzetet okozhatnak. Az epernek alacsony a kalóriatartalma, és szintén jóllakottság érzést kelthet, ráadásul az eperben lévő mangán felgyorsíthatja az anyagcserét. Az áfonya, ahogy a zabpehely és az eper, szintén élelmi rostban gazdag, tehát szintén elősegíti a jóllakottság érzetet.  Forrás:  ,,Untangling the effects of hunger, anxiety, and nausea on energy intake during intravenous cholecystokinin octapeptide (CCK-8) infusion  Physiol. Behav.   65  (2), 303-10. o.   A recept Hozzávalók: - 1 adag zabpehely (pl. 1 bögre) - víz - 1/­­2 bögre áfonya - 1/­­2 bögre felkarikázott epe - 1/­­4 bögre fenyőmag - Igény esetén: növényi tej (víz helyett) - További édesítéshez igény esetén datolyaszirup vagy banán   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul.  Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Víz helyett és vízzel együtt (fele-fele arányban) is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Amíg fő a zabpehely (elég gyorsan elkészül), a gyümölcsöket megmossuk, felaprítjuk. Tálalásnál a zabkása tetejére halmozunk a gyümölcsökből, valamint megszórjuk némi fenyőmaggal. Jobban édesíteni bizonyára nem mindenkinek szükséges, de akik még édesebb ízre vágynak, a zabkásába belekeverhetnek egy villával összetört banánt vagy a tetejére is datolyaszirupot csorgathatnak.  

Mit eszik a vegagyerek? szakácskönyv! :)

2017. április 20. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? szakácskönyv! :) Téli álmából felébredni látszik a blogomon, vagy inkább téli álomba szenderül, ahogyan a mai időjárás viselkedett… egy fantasztikus hírt oszthatok meg veletek. A válasz arra, hogy miért aludt a blog egy ideig, az az, hogy írtam/­­írok egy újabb szakácskönyvet, amelyet már néhányan nagyon vártatok! Amikor a Vegán Reggeli megjelent többen jeleztétek, hogy nagyon örültök neki, megvettétek, csodaszép, de mikor írok már vegagyerekes szakácskönyvet. A válaszom erre, hogy MOST! A Vegán Reggeli után jött egy kis “lazítás”, majd belevetettem magam újra a recept tesztelésekbe. Főztem, ettünk, főztem, ettünk… tesztelték az ételeket az 1 éves és 3.5 éves családtagok, vagyis a vega gyerekek is. Azt hiszem mindegyik recept átment a teszten: “Anya, ezt berakhatod a könyvbe!” – jött a válasz. A Mit eszik a vega gyerek? a mindennapok gyakorlatából összegyűjtött több mint 60 bevált recept (egy részük már megjelent a blogon, de a receptek többsége teljesen új) ennek megfelelően kizárólag természetes növényi alapanyagok (zöldségek, gyümölcsök, gabonák és magvak) felhasználásával készül (vagyis nem tartalmaz semmilyen állati eredetű élelmiszert: tejterméket, tojást, mézet, halat és húst), így mind a vegetáriánus, mind a vegán étrend iránt elkötelezettek, mind pedig a növényi alapú ételek iránt csak érdeklődők számára is remek útmutatásként szolgál. Ezenkívül a könyvben szereplő több recept hasznos forrása a gluténmentes és a cukormentes táplálkozást követőknek, a feltüntetett allergének pedig segítenek azoknak, akiknek valamilyen táplálékallergiára is ügyelniük kell. Ez nem egy hozzátáplálási kézikönyv! A könyvben szereplő receptek 1 éves kortól 101 éves korig (vagy azon túl ) fogyaszthatóak, tehát egy teljes család számára biztosít könnyebb, egyszerűbb, gyorsabb és ráérősen készítős recepteket is, amelyek dietetikus által lettek ellenőrizve! A könyv öt fejezetre van bontva: reggeli, ebéd, vacsora, parti/­­desszert és alapreceptek. Az egyes fejezetekben lévő receptek jól kombinálhatók egymással. A reggelik édes ízvilágúak (turmixok, juice-ok, palacsinták, kásák), de ha valami sósra vágyunk, akkor a vacsora fejezet egyik kencéjét elkészítve máris van sós reggelink (meg inspirálódhatunk a Vegán Reggeli könyvből is). Az ebéd fejezet főtt ételek teljes sorát gyűjti csokorba. Nagyon sok a zöldséges gabonafasírt, a ragu, de van főzelék is. A vacsora részben is vannak meleg ételek, gyorsan elkészíthető levesek, tészták, de zöldség-hüvelyes kencék, valamint egy alap saláta is feltűnik. A parti/­­desszert rész többnyire édes dolgokat takar, de van benne egy-két sós finomság is – csakis olyanok, amelyek egy gyerekzsúron is megállják a helyüket és élvezettel fogják fogyasztani a gyerekek és a szüleik is. Az alapreceptek fejezet pedig olyan receptekből áll, amelyek alapok lehetnek a konyhánkban és többféle étel elkészítéséhez fel tudjuk őket használni, ilyen például a házi vegán parmezán, a kesudióvaj, a villámgyorsan elkészíthető ketchup, a szezámmagos (hamburger) zsemle vagy a kókuszjoghurt. Nagyon izgulok, mert a fotókat most én készítettem… remélem tetszeni fog nektek! Ezenkívül található a könyvben egy használati útmutató: bevásárláshoz, főzéshez, sütéshez ad tippeket, ötleteket. Írok a az egészséges táplálkozásról, hogy nekünk mi vált be, hogyan tudjuk rávenni a gyerekeket a spenót, a saláta vagy akár egy quinoa tabulé megevésére. A legbüszkébb pedig arra vagyok, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Intézete vállalta, hogy szakvéleményt (tudományos tényekkel alátámasztott bevezetőt) ír a könyvemhez! Hálás köszönetem Erdélyi Attila III. éves dietetikus hallgatónak, Szabó Zoltán szakoktatónak és Prof. Dr. Figler Mária egyetemi tanárnak, hogy vállalták ezt a nemes feladatot és alátámasztják a vegán táplálkozás fontosságát. A Mit eszik a vega gyerek? egy vegán szakácskönyv, amely bemutatja, hogy a növényi étrenden belül is létezik a gyermekek kitűnő egészségéhez vezető, teljes értékű vegyes táplálkozás. Külön köszönet a Boook Kiadónak, hogy láttak, látnak fantáziát a témában, a kiadó vezetőjének Széplaki Péternek, Földi Hajnal művészeti vezetőnek,  B. Tier Noémi szerkesztőnek, Lukács Eszter dietetikusnak. Ezer hála a kiadó többi kollégájának: Adrinak, Kingának, Matyinak, Csillagnak, Enikőnek, Bereznay Tamásnak, Tóth Milánnak és Erdőháti Áronnak a sok segítségért. A könyv nem jöhetett volna létre a családom (szüleim, öcsém), Iván és természetesen a vega gyerekek (Ádám és Ákos) támogatása nélkül! A Biorganik egy fantasztikus cég, akik elláttak alapanyagokkal és támogatják a könyv létrejöttét. A Monkie (SkipHop Magyarország) nagyon sok eszközt biztosított a fotózáshoz, a Planetbio az utolsó pillanatban a segítségünkre érkezett egy nagy tasak kakaóbabtörettel és persze ott vannak a konyha angyalai: Gacsó Anikó (Bébispenót), Szabó Jucus (5hozzávaló) és Kósa Gabi (Rakottkert), akik káprázatosan főztek, sütöttek és a kezem alá dolgoztak a könyv fotózásakor. Nélkületek nagyon nehéz lett volna, csajok! Hashtag, amit a könyvvel kapcsolatban használhattok a social media felületeken: #miteszikavegagyerekszakacskonyv. Speciális előrendelési akció keretében 2017. április 30-ig csak most csak nektek a könyv a weboldalamon 25%-os kedvezménnyel, 3367 Ft-os áron megrendelhető az alábbi linken! A könyv várható érkezése: 2017. május vége!  A sikeres megrendelésről pár percen belül emailben értesítek mindenkit, amelyben minden információ szerepelni fog a fizetés, a személyes átvétel és a szállítás módjáról. 2017. május 1-től pedig 20%-os kedvezménnyel (3592 Ft) lehet majd a könyvet előrendelni az adott linken! 25%-OS KEDVEZMÉNNYEL 4490 FT HELYETT 3367 FT! NAGY ZITA: MIT ESZIK A VEGA GYEREK? (Könyvrendelés!) Zizi új könyve 25%-os kedvezménnyel elérhető a zizikalandjai.com blogon! (Postázni csak magyarországi címre tudunk jelenleg!) Név* Vezetéknév Keresztnév Email cím* Email megadása Email megadása újból A véletlen elgépelés elkerülése céljából Számlacím* Számlán szereplő név /­­ cégnév Utca, házszám (emelet, ajtó) Város Irányítószám Személyes átvétel esetén is szükséges megadni, mert a jog így kívánja meg! Eltérő a postacímed?* NemIgen Postacím (számlacímtől eltérő) Utca, házszám (emelet, ajtó) Város Irányítószám Telefonszám (Futárnak szüksége lehet rá) KönyvHány darabot küldhetek 25% kedvezménnyel?* 1234567891011121314151617181920 Dedikálhatom a könyvet?NemIgen Hány darabot dedikálhatok?1234567891011121314151617181920 Ha többet rendelnél, mint 1 db, így könnyen meg tudod adni, hogy ebből hányat lássak el néhány kedves sorral, és hányat ne. Ha ajándéknak szánod a könyvet és szeretnéd, hogy a megajándékozandó személy részére dedikáljam a könyvet, akkor kérlek a megrendelést visszaigazoló e-mailre válaszolj, és írd meg, hogy kinek írhatom az ajánlást! Köszönöm! Kérlek válaszd ki a fizetés /­­ átvétel módját!* Utánvét, MPL futár (10.000 Ft-ot meghaladó értékű megrendelés esetén ingyenes!)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Kérlek válaszd ki a fizetés /­­ átvétel módját!* Utánvét, MPL futár - INGYENES (10.000 Ft értékű megrendelés fölött)Készpénz, személyes átvétel - INGYENES! (BOOOK Kiadó ügyfélszolgálatán, 1095 Budapest Mester utca 87.) Fizetendő 0,00 Ft Email Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni. if(typeof gf_­global == undefined) var gf_­global = {gf_­currency_­config:{name:Magyar Forint,symbol_­left:,symbol_­right:Ft,symbol_­padding: ,thousand_­separator:.,decimal_­separator:,,decimals:2},base_­url:http:/­­/­­www.zizikalandjai.com/­­wp-content/­­plugins/­­gravityforms,number_­formats:[],spinnerUrl:http:/­­/­­www.zizikalandjai.com/­­wp-content/­­plugins/­­gravityforms/­­images/­­spinner.gif};jQuery(document).bind(gform_­post_­render, function(event, formId, currentPage){if(formId == 4) {gf_­global[number_­formats][4] = {1:false,23:false,3:false,9:false,4:false,6:false,14:decimal_­comma,19:false,10:false,11:false,22:decimal_­dot,21:decimal_­dot,17:false,24:false};if(window[jQuery]){if(!window[gf_­form_­conditional_­logic])window[gf_­form_­conditional_­logic] = new Array();window[gf_­form_­conditional_­logic][4] = { logic: { 4: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:9,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},11: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:10,operator:is,value:Igen}]},nextButton:null,section:null},22: {field:{actionType:show,logicType:all,rules:[{fieldId:19,operator:,value:2}]},nextButton:null,section:null} }, dependents: { 4: [4],11: [11],22: [22],21: [21] }, animation: 0, defaults: {1:{1.2:,1.3:,1.4:,1.6:,1.8:},23:{23:,23.2:},3:{3.1:,3.2:,3.3:,3.4:,3.5:,3.6:},9:,4:{4.1:,4.2:,4.3:,4.4:,4.5:,4.6:},14:{14.1:,14.2:,14.3:},10:,11:1}, fields: {1:[],23:[],3:[],9:[4],4:[],6:[],14:[],19:[22,21],10:[11],11:[],22:[],21:[],17:[],24:[]} }; if(!window[gf_­number_­format])window[gf_­number_­format] = decimal_­comma;jQuery(document).ready(function(){gf_­apply_­rules(4, [4,11,22,21], true);jQuery(#gform_­wrapper_­4).show();jQuery(document).trigger(gform_­post_­conditional_­logic, [4, null, true]);} );} if(window[gformInitPriceFields]) jQuery(document).ready(function(){gformInitPriceFields();} );} } );jQuery(document).bind(gform_­post_­conditional_­logic, function(event, formId, fields, isInit){} ); jQuery(document).ready(function(){jQuery(document).trigger(gform_­post_­render, [4, 1]) } );

Tavaszköszöntő saláta

2017. március 26. VegaLife 

Tavaszköszöntő salátaVégre hivatalosan is itt a tavasz és kínálja a friss zöldségek halmazát s a lehetőséget, hogy táplálkozásunkat még inkább rostosabbá tegyük. A következő saláta tavaszköszöntő, hiszen még "téli" gyökér van benne, a répa. A salátát magában is fogyaszthatjuk egy könnyed vacsorára vagy ebéd mellé. Bevallom, mi pizzához ettük és még ízesebbé tettük a munkatársamtól ajándékba kapott szarvasgomba-olajjal. Igazán különleges íze lett. A recept Hozzávalók: - 2 maroknyi spenótlevél - 1/­­2 uborka - 1/­­2 póréhagyma - 2 répa - 6-8 retek   Elkészítés: A megmosott zöldségeket felaprítjuk. A retekhez és a répához reszelőt használtam. A spenótot miután megmostuk, akár a kezeinkkel is összetépkedhetjük. Az egészet egy nagy tálba tesszük, átkeverjük. Én szarvasgomba-olajjal ízesítettem, de ha ez nincs, tökmag olajjal enyhén meglocsolva is igen különleges ízt varázsol neki. Egyesek szeretik lehelletnyi sóval megszórni, vagy petrezselymet is vághatunk a tetejére. Mások némi citromot csepegtetnek rá. Ez esetben savanykásabb lesz. 

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü

2017. február 24. Vegagyerek 

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1-7. nap menü 1.   NAP - szerda Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP -csütörtök Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP - péntek Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + spenótos rizottó előző napról Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5. NAP Reggeli: diós- banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:   tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd:   savanyú káposztáskölesfasírt Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!), akár friss salátával kiegészítve - Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is.  http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor  tehetsz bele akár az előző napi kölesfasírtból is. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Hogyan ne értelmezd félre a veganizmust?!

2017. február 15. Vegán lettem 

Min alapszik a veganizmusod? Étrendi, egészségügyi, környezetvédelmi, állatvédelmi vagy spirituális megközelítésen? – cikkemmel a veganizmus ezekhez hasonló személyre szabottságának káros következményét járom körbe.   Ez a cikk alapvetően vegánoknak készült, mert minél több vegánnal beszélgetek a veganizmusról, annál inkább azt látom a mozgalom egyik rákfenéjének, hogy a magukat vegánoknak nevezők sokasága sem érti igazán mitől veganizmus a veganizmus. Zárójelben teszem csak hozzá, sokak szerint én sem vagyok eléggé vegán, de a véleményük rólam és a másokról alkotott saját véleményem az alábbi írás aspektusából teljesen lényegtelen. Remélem ez a látszólagos paradoxon a cikk végére érthetővé válik mindenki számára és letisztul, hogy ez a dolog nem rólunk és nem az egónkról szól.   A veganizmus félreértelmezései és valódi gyökere A veganizmus (nem létező) fajtái A veganizmusnak azért alakulhattak ki a cikk beharangozójában felsorolt fajtái, mert sokan egyéni véleményüket belevitték a definiálásba, majd azt a köznyelvbe fektetve használatba helyezték. Tehát sokan saját személyes tapasztalatukat, motivációjukat, elvárásaikat és véleményüket veszik alapul vagy vetítik ki a definiálás során, holott a veganizmus nem vélemény és személyfüggő, hanem egy érthetően megfogalmazott és pofon egyszerű dolog. A veganizmus semmi egyébről, csak az állatokról szól. Ezt még pontosabban és érthetőbben leszűkítve az állatok élethez és szabadsághoz való jogairól. Egészen lecsupaszítva pedig, a veganizmus nem más, mint egy első blikkre szélsőségesnek tűnő abolicionista állatfelszabadítási törekvés. Minden más egyéb csak az alap törekvés hozadéka. Tehát alapvetően nincs étrendi, egészségügyi, sem környezetvédelmi veganizmus, mert a vegán mozgalom nem az egészségünk vagy környezetünk megóvásáról szól. Ugyanakkor megtévesztően szoros összefüggésben érezheted az utóbbiakkal, hisz például a növényi étrend (nem étrendi veganizmus) hozadéka lehet az egészség megőrzése, valamint a fenntarthatóság. De nem ezekről szól, tehát nem is lehetnek meghatározói a veganizmusnak. Viszont az teljesen egyértelmű, hogy mindenki egyéni szinten éli meg úgy a veganizmust, ahogy minden egyéb dolgot is az életben. Ez így is van rendjén addig a pontig, amíg tisztában vagyunk azzal, hogy személyes motivációnk és a tapasztalataink nem egenlő a veganizmussal.     Hány százalékban vagy vegán? 30%-ban, 60%-ban vagy esetleg 98%-ban? Ilyen módon sem tudjuk megfogni a veganizmus valódi gyökerét. Ugyanis vagy támogatod az állathasználat bármilyen formáját vagy nem támogatod. Tehát, ha eszel húst, mézet, tojást, tejterméket vagy iszol tejet, esetleg állatkísérletes kozmetikai vagy tisztítószereket használsz otthon vagy bőr, szőrme, toll, gyapjú ruházatot vásárolsz, illetve vadállatokat használó cirkuszba vagy delfináriumba látogatsz, akkor támogatod az állathasználat valamilyen formáját és nem vagy vegán. Ide tartozik a sajtos chips és a tejsavós növényi tejszínhab vásárlása is. Tehát vagy vegán vagy vagy nem vagy vegán. Nem létezik százalékos meghatározhatóság, mivel az éppen általad támogatott állathasználatot elszenvedő állat szemszögéből, ez teljes mértékben értelmezhetetlen. Őt vagy békén hagyják vagy nem. Ugyanakkor -kérlek ne érts félre- ez itt nem egy kirekesztő elitista fejtegetés, mert meglátásom szerint ez esetben is nagyon távol lennék a valódi céltól, hiszen még mindig csak az emberi oldalát feszegetném a veganizmusnak teljesen feleslegesen. Hisz a veganizmus még mindig nem rólad és nem a rólad alkotott véleményemről szól. Ezek itt csak az alapjai az értelmezésnek, mert ha nem értjük valaminek az alapját, hogyan tudnánk annak célja felé haladni a saját utunkon?! Személy szerint minden törekvést támogatok, amely mögött a tiszta megértés és a tiszta cél áll. De amíg a cél és a megértés nem kristály tiszta, addig a törekvés sem lesz az. Az egy következő kérdés, hogy a 21. század városi embere lehet-e vegán egyáltalán? Hiszen annyira magától értetődő egyelőre az állatok tulajdonként kezelése és használata a világ minden pontján, hogy ha olyan terméket vásárolsz, amit nem te állítasz otthon elő, akkor nagyon nehezen garantálható a termék 100%-os állathasználat mentességét. Egy mondatban még egyszer a lényegről: veganizmus az, amikor semmilyen formáját nem támogatod az állathasználatnak, amelynek az eszményi végkifejlete az állatok felszabadítása, azaz az állatok tulajdonként és/­­vagy tárgyként kezelésének megszűnése.   Ragaszkodások a személyes és eltérítő megközelítésekhez Ha valakiben kialakul valamilyen vélemény a veganizmusról az természetes. Ott kezd aggályossá válni a helyzet, amikor az adott véleményt tényszerűen kezeli annak ellenére, ha már többször összetalálkozott a mozgalmat tisztázó alapokkal. Miért probléma ez? Mert ameddig az egészségeddel, a környezetvédelemmel, a spiritualizmussal és a táplálkozással vagy elfoglalva, elveszik a lényeg és a lényegtől gyökeresen eltérő irányt vesz a kommunikációd. Az a tény veszik el a célkeresztből, hogy az állatokat tulajdonként kezeljük. Mert ahogy azt már többször leírtam, a vegán mozgalom nem rólad vagy rólam és az érzéseidről, vagy a tapasztalataidról szól, hanem azokról az állatokról, amelyeket tárgyként kezelve használnak bármire vagy küldenek a halálba. Egyik előadásomon egy hölgy nagyon ragaszkodott véleményéhez, amely az ő személyes megközelítéséből táplálkozott. Egy fehér széken ültem és ahhoz hasonlítottam a helyzetet, mint amikor valaki azt a fehér széket sárgának, vagy szürkének látja. Ez önmagában nem jelent gondot, addig a pillanatig amíg érti, hogy a szék valójában fehér. Ugyanis ha érti, hogy a szék fehér, addig egy a valódi alapot célkeresztben tartó beszélgetés alakulhat ki arról, hogy ő vajon miért láthatja a fehér széket szürkének vagy sárgának. A lényeg, hogy az alapok tiszták legyenek és tudjunk mihez viszonyítani a beszélgetésben. Amint nincs meg az az alapvető információ, hogy a szék fehér, a beszélgetés sem az alapszín félreértelmezésről szól majd, mivel az egyik oldal biztos benne, hogy nincs is félreértelmezés. A veganizmus esetében az alap fehér szín az állathasználat megszüntetésére vonatkozó törekvés, és a további színek a személyes motivációkkal összefüggő de szigorú értelemben véve nem létező fajtái a veganizmusnak. Tovább gördítve azok, akik az eddig leírtakkal nem értenek egyet, lényegében azt mondják, hogy a veganizmus önös érdekeket (az én egészségem, a mi környezetünk) szolgál és nem az állatok szabadsághoz és élethez való jogaival foglalkozik. Ez téves megállapítás, mert ezek csak a veganizmus hozadékai, de nem ezek határozzák meg, ahogy azt fentebb is írtam.   Miért káros az eltérítő és személyiségfüggő megközelítés? Mert elveszi az egyetlen elemi lényegről a figyelmet. Mégpedig az állathasználatról. Végletesen leegyszerűsítve a veganizmus ott kezdődik, ahol az énség véget ér, mert a veganizmus nem rólad vagy rólam szól, hanem az állathasználat, valamint az állatok tulajdon és tárgystátuszának megszüntetéséről. Kicsit jobban körbejárva, amíg úgy hirdeted a veganizmust, mint egy egészségügyi, környezetvédelmi, táplálkozási forradalmat, addig első körben érthetetlenül és közvetve ugyan, de támogatod az állathasználatot. Mégpedig azért, mert amíg azzal foglalkozik X számú ember, hogy a növényi étkek egészségesek vagy az ipari állattartás milyen mértékben erősíti az üvegházhatást vagy megpróbálnak együttérezni a vágóhídra küldött állatok millióival, addig elveszik az a lényegi alap kérdés, miszerint jogunk van-e egyáltalán használni és tárgyként, tulajdonként kezelni (azaz megölni, megenni, megnyúzni, megfejni, kihasználni, stb.) más fájdalmat és félelmet érezni képes élőlényeket?! Ez az alapkérdés az állathasználat összes formáját lefedi, mert a gyökerénél ragadja meg a problémát, míg az egyéni személyes adalékok csak a probléma egy kis szegmensére vonatkoznak. Mindezek ellenére -és ahogy már korábban is írtam- roppant fontosnak tartok minden törekvést. Hiszem azt, hogy az emberek 20-30-40 éves beidegződéseit (aki nem eszik húst az fehérje és vashiányos lesz; a növényi étrend egészségtelen; nincs más megoldás, mint állatokon kísérletezni; versenysportolni csak hússal lehet; és sorolhatnám...) csak fokozatosan lehet megváltoztatni, személytől és a beidegződések erősségétől, valamint az alapvető nyitottság meglététől függően. Ugyanakkor, ha a törekvések mögött nincs meg a valódi cél tiszta megértése, akkor végső soron nem lesznek hatékonyak a törekvések, hiszen nem tudják a részinformációkkal átadni a valódi üzenetet, mely így szól: Ne használjuk az állatokat!     A vegán gömb, mint szemléltető eszköz Előadásaimon a köznyelvben elterjedt sokféle veganizmust egy elméleti gömbként szoktam bemutatni. Ennek a gömbnek végtelen számú felületi pontja van. A gömb felületének minden pontja egy ember egyedi véleményét jelöli a veganizmusról. Mivel egy kicsit mindenkinek más a véleménye, így a gömb minden pontja egy kicsit más. Amikor az ember eldönti, hogy vegán lesz, belép a gömbbe a saját pontján. Itt csatlakozik a gömb belsejéhez, amely a vegánok véleményének és motivációjának egyvelege, valamint ezen motivációk egymásra hatásának összessége. A gömb állaga és összetétele folyamatosan változik, azonban van egy állandó biztos pontja, az pedig a középpont. Ez a középpont a veganizmus egyetlen tiszta célja, azaz az állathasználat eltörlése. Most tegyük fel, hogy te belépsz a gömbbe egy ponton saját véleménnyel és nézettel a veganizmusról. Amíg nem tudatosítod magadban, hogy a gömb egyetlen állandó pontja micsoda és nem veszed az irányt a saját tempódban a középpont felé, addig csak a többi vélemény között cikázol és pattogsz a gömbben jobbra-balra. Ugyan alakítod a gömböt és a gömb is alakít téged, de a középpont lényegének megértése nélkül ez egy végtelen, és az állatok szempontjából nézve totálisan értelmetlen, önös működés. Ugyanakkor belépő pontostól és motivációdtól függetlenül, de a középpont állandó lényegét értve a gömb belsejére olyan hosszútávú hatással lehetsz, mely az állatok szempontjából már nem közömbös. A középpont felé törekvés sebessége és iránya személyfüggő és nem is ezen jellemzők firtatásán van a hangsúly. Hiszen nevezheted magad étrendi, környezetvédelmi, spirituális, de még etikai vegánnak is, ha csupán az étrendeddel, a fákkal, az állatok lelkével vagy tévesen állatjóléti kérdésekkel foglalkozol anélkül a tiszta és érthető cél nélkül, miszerint fel kell hagynunk az állatok tulajdonként és tárgyként kezelésével. Ha vegán elveket szeretnél követni, akkor muszáj lesz elfogadnod ezt az alapvetést és bármit csinálsz, ennek szellemiségében kell tenned, mert ellenkező esetben félrevezető lesz a tevékenységed, nem a célt szolgálja majd és az állatok szemszögéből -akikért tesszük amit teszünk- szinte teljes mértékben értelmezhetetlenné válik.   Bizonyos törekvésekkel kapcsolatos további problematikák Hatékonynak gondolt, de eltérítő félmegoldások Az első és legfontosabb kérdéskör, amivel sűrűn összekeverik a veganizmust azok az állatjóléti törekvések. Az állatjólét, -szabadtartás, nagyobb ketrec, stb.- mint olyan teljesen értelmezhetetlen az állatok szemszögéből, mert nem az a cél, hogy az amúgy levágásra szánt állat hetente kétszer láthassa az égboltot, hanem hogy ne fosszuk meg az élethez és szabadsághoz való jogaitól azt az állatot. Addig a pontig nincs értelme beszélni állatjogokról, amíg azok az élőlények tulajdon státuszban vannak és az ember szabadon rendelkezhet életükkel. Akárcsak a 19. század közepi USA-ban. A rabszolgaság törvényen kívülre helyezésével kezdődött meg a néger rabszolgák sorsának, általuk is értelmezhető javulása. Voltak négertartást szabályozó intézkedések, de ameddig nem történt meg az említett törvényen kívül helyezés, a rabszolgák testi épségének értéke nagyjából megegyezett az ajtófélfáéval. Mindkettő a gazda tulajdona volt és sok esetben hasonlóképpen is bántak a tulajdonukkal, hisz nagy általánosságban komoly retorziót nem vont maga után a brutalitás. Az állatokkal ugyanez a helyzet. Sok egyéb állatvédelmi, az emberek együttérzését feltételező törekvések az előbbinél sokkal árnyaltabban ugyan, de mégsem mutatkoznak hosszútávon hatékonynak. Amíg sokan más embertársaik felé sem mutatnak kellő empátiát, úgy hogyan lenne elvárható, hogy pusztán együttérzésből megsajnáljon a többség olyan élőlényeket, akik ugyancsak a többség szerint eleve azért vannak, hogy legyen mit ennünk, hogy legyen bőrcipőnk, vagy tollkabátunk?! Van mindenkinek, de főleg az emberiségnek elég baja, nehogy még az állatokkal is törődni kelljen. További anomália, hogy az együttérzést követelő megközelítés alakítja ki sok emberben a hippiskedő spirivegánok előítéletet és tereli újfent el az elemi lényegről a célkeresztet. Tehát az együttérzést kicsikarni próbáló kampányok -most már szerintem mindenki által tapintható módon- sem a legfontosabb, feljebb több ízben megfogalmazott kérdéssel foglalkoznak. Rövid távon és bizonyos embereknél lehetnek hatékonyak, de a hosszú távú célokat nagyon közvetve szolgálják.   Mi lehet akkor a megoldás? Nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden törekvés fontos, de a megfelelő irányvétellel. Az igazán hatékony, nagy tömegekre ható megoldásként csak hosszútávú, a gondolkodásmód és szemléletváltásra specializálódott, erőszakmentes kommunikációt és az élettereket átfogó, sokrétű, az alapkérdéssel foglalkozó edukációt látom. Érzésem szerint ez az egy hatékony útja lehet annak, hogy az arra nyitott idősebb korosztályokban az állat tulajdonstátusz szemlélete átalakuljon, illetve gyermekként ki sem alakuljon. Hiszen az állatok nem tárgyak, nincs jogunk annak kezelni őket!

Gyümölcsös kása

2017. január 21. Éltető ételek 

Gyümölcsös kásaNem tagadom, imádom a kását, és azt, hogy ezerféleképpen el lehet készíteni. Én többnyire vízben sűrűre főzöm, majd ezt ízesítem mindenféle finomsággal. Hozzávalók: zabkása: - 1/­­2 zabpehely - 1 csésze víz - 1 evőkanál kókuszreszelék - késhegynyi vaníliapor - csipet só - 1 banán - 1,5 dl növényi tej - dió - extra: goji Elkészítése: A zabpelyhet mintegy 10 perc alatt főzd sűrűre. Hagyd kihűlni, majd kockázd fel.Tedd egy müzlis tálba, majd öntsd rá a tejet. Karikázd bele a banánt, szórd meg a dióval és a gojival.Jóízűen kanalazd be :)

Csupa aszalványos granola

2017. január 4. Éltető ételek 

Csupa aszalványos granolaImádom az aszalt szilvát, így ebből a granolából sem maradhatott ki. Az a jó ebben a finomságban, hogy egyszerre akár dupla adagot is elkészíthetsz, így a reggeli hip-hop elkészül. Hiszen csak gyümölcsöt kell darabolnod, és egy kis (növényi) tejet kell ráöntened.  Ha extra ropogósságra vágyunk, akkor a kása tetejét is megszórhatjuk vele, de egy chiamagos puding is jó barátságban van vele. Hozzávalók: - 25 dkg nagyszemű zabpehely - 15 dkg olajos mag (amit éppen szeretsz, kerülhet bele dió, mandula, kesudió, szezámmag vagy éppen pisztácia is) - 5 dkg aszalt szilva - 5 dkg aszalt barack - 5 dkg mazsola - 1 evőkanál kókuszolaj - 1/­­3 mokkáskanál vaníliapor - 1/­­3 mokkáskanál fahéj - 6-8 csepp narancsolaj Elkészítése: - A kén- és cukormentes aszalványokat vágd fel kis darabokra, és önts rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Hagyd állni kb. 1 órát. - Az olajos magvakat vágd fel kis darabokra, vagy jól törd össze. - A megpuhult aszalványt botmixerezd. - Minden hozzávalót alaposan keverd össze. - Ezt a finom müzlit (így magában is nagyon finom) tedd egy zsírpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített sütőben, 160 fokon pirítsd mintegy 20-30 percig. Időközben néhányszor keverd át. - Hagyd kihűlni, jó ropogós lesz. Zárható üvegbe tárold, hogy ne kapjon nedvességet.Jó étvágyat!

Tudatos felkészülés a karácsonyra – 8. rész Az étkezés

2016. december 19. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  – 8. rész Az étkezés     Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet   A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el – vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál – általában elfogyasztott –  mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést,  emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek  után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük.  Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya  miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények.   Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.     Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit – mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie.  A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.    Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss,  egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.     A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család.   A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni.   A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.     Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:)   Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz – a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)     Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz  Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű  liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé  Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin  Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz – reform változat   Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti    Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró  Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa  Gluténmentes sós muffin  Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa       Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal – mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji – ízletes fűszeres káposztás étel  Vegyes zöldséges subji – zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz  Sütőtökös subji  Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari)  Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel  Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol  Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry  Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény   Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök  Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati – indiai lepénykenyér Gyömbér tea  Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole  Uborka raita  Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix  Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök – ájurvédikus reggeli  Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati  

A vegánság nem károsítja sem a terhes nők, sem a babák egészségét

2016. december 5. Hírek 

Ugyanakkor nem eszik olyan forrón a kását: a vegánok számára is van némi megkötés - derült ki abból a nagyszabású kutatásból, amelynek eredményei az amerikai dietetikusok társaságának hivatalos lapjában jelentek meg.

Tudatos felkészülés a karácsonyra - 7. rész

2016. december 2. Élj harmóniában 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  - 7. rész Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet Szerte a világon, karácsonykor nagyon sok időt, energiát szánnak a családok arra, hogy akár az egész házat kidekorálják karácsonyi izzósorokkal. Szerencsére Magyarországon ez még nem terjedt el.  Az izzósorok beszerzése és felrakása már elve sok időt elvesz a hétköznapokból.   A világítás ugyan esetenként valóban szép, de nagyon nagy pazarlás a megannyi karácsonyi izzósor használata. Nagyon sok áramot használunk el az elektromos világítással. Légy tudatos karácsonykor is, ha lehet ne pazarold az áramot és a saját pénzedet feleslegesen. Használj karácsonykor hagyományos gyertyákat.  Hidd el a kevesebb néha több. A  jó hangulathoz nem feltétlenül kell több kilométernyi karácsonyi égő, elegendő néhány hangulatos gyertya a lakás néhány pontján elhelyezve.  

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)

2016. november 21. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)

Alakíts ki jó szokásokat

2016. november 15. Élj harmóniában 

Alakíts ki jó szokásokat Az életben a szokásaid hatással vannak a tudatodra, s ezáltal meghatározzák azt is, hogyan gondolkodsz a dolgokról, hogyan érzékelsz bizonyos szituációkat, milyen a közérzeted, az egészségi állapotod és az energiaszinted.  A jó szokások elősegítik, hogy egészségesen, kiegyensúlyozottan, harmóniában élj Önmagaddal és a környezeteddel. Néhány ilyen jó szokás : - Kelj reggel időben - Táplálkozz egészségesen és mértékletesen - Tanulj meg szívből adni - egy kedves mosolyt, jó szót, elismerést vagy éppen egy tál ételt - Sétálj minden nap a természet közelében, friss levegőn - Feküdj le időben - Ne mérgelődj - Élj alkohol és cigaretta nélkül - Keresd olyan emberek társaságát, akik pozitív hatással vannak rád - Légy nyitott és rugalmas Az új, jó szokások bevezetése az éltedbe eleinte nehé znek tűnhet, de utána a kitartásod meghozza gyümölcsét és megtapasztalhatod az egészségesebb, harmonikusabb életet.   Türelmet és kitartást kívánok az új szokások kialakításához:) szeretettel: Kati

Kismamák, figyelem! Szeretnétek időt nyerni a mindennapokban?

2016. november 11. Éltető ételek 

Kismamák, figyelem! Szeretnétek időt nyerni a mindennapokban? Elmesélem, ma mit főztem a két pici mellett. Akik, megjegyzem, nagyon picik. Vagyis éppen annyira, hogy zavart teremtsenek bármilyen erőben, hogy egyszerre ketten négyfelé rohanjanak, hogy lerántsanak mindent az asztalról, konyhapultról, hogy kiborítsanak bármit...és sorolhatnám, mikre képes egy 2 és egy 1 éves ördögfióka. De ti mind úgyis tudjátok. Szóval: reggel gyorsan összedobtam nekik egy kis zabkását kókusztejből. Természetesen A GÉPpel. 1 perc volt. Aztán tízóraira készítettem egy kis gyümölcspürét, szintén legújabb barátommal, hivatalos nevén MAG4-el, de mi csak A GÉPnek hívjuk. A gyümölcspucolás kicsit macerás volt, de utána semmi dolgom nem volt vele, csak egy gombot kellett benyomni és ő csinálta a dolgát. Aztán délelőtt még kétszer használtam: elkészítettem a levest vele és utána elővettem egy adag lefagyasztott barackot, s ,,összeütöttem egy kis dzsemet, mert sajnos már minden tartalék elfogyott. Hogy ennek milyen finom illata tud lenni! Mindig elcsodálkozom. Persze amikor végzett beledobtam mindent a leveshez, hadd szóljon. Épp időben lett kész. Aztán a bébiétel is elkészült, amíg a levest majszolták. Miután a gyerekek felkeltek, bekészítettem még egy adag mandulatejet, mert megint elfogyott a tegnapi két liter. Aztán irány a játszótér. Este már csak egy kis mártogatóst készítettem, lilahagyma chutney néven találtam a receptek közt. Édeskrumplival, sült répával zseniális! Aztán másnapra elkészítettem a szezámmagos mártogatóst, előre.  Este, az utolsó mosogatásnál megjegyeztem a férjemnek: azért ha még mosogatni sem kellene, akkor lenne az igazi....Mire ő megkérdezte: mit csináltatok ma? Mondtam, hogy gyurmáztunk és ujjfestékkel is maszatoltunk a csomagolópapírokon, amit a múltkor hozott. És mostam, meg teregettem. És gyakoroltuk a fürdetést és a bilizést a babákkal. Na meg kiolvastuk a Négyszögletű kerek erdőt. Ja, és persze háromszor öltöztünk át, mert egyedül akarnak csak inni. De még hideg van ahhoz, hogy vizes ruhákban flangáljanak. Erre ő megjegyezte: Ne mondd, hogy A GÉP 4 óra szabadidőt zúdított rád?! Az biztos, hogy sokat segít - tűnődtem - de azért csak szervezés kérdése, nem igaz? ;) Ha akarsz egy jó barátot:  http:/­­/­­magtej.hu/­­ valamint www.facebook.com/­­magtej.hu

Pihenető alvás - szabadulj meg a krónikus kimerültségtől

2016. október 24. Élj harmóniában 

Pihenető alvás - szabadulj meg a krónikus kimerültségtőlManapság nagyon sokan küzdenek alvási problémákkal. Ez részben a helytelen életmód, helytelen táplálkozás eredménye, részben a túl sok stressz, az elmében és testben felhalmozódott feszültség miatt van így.    A pihentető alvás nem csak azért fontos, hogy energiával feltöltődj és napközben kipihent legyél, de nagyon fontos ahhoz, hogy a tested egészséges legyen. Számos belső szerved éjszaka regenerálódik. Amennyiben nem tudja a szervezted éjszaka megfelelően kipihenni magát, sajnos az csökkenti a belső szervek funkcióit (pl gyengíti a máj, az emésztőrendszer munkáját). Mivel a porckorongok is az éjszakai alvás közben tudnak legjobban regenerálódni, így ha keveset alszol kockára teszed a gerinced egészségét is. Aki nem alszik eleget, annak csökken a stresszel szembeni ellenállóképessége, feszültebb, türelmetlenebb, idegesebb lesz, romlik a koncentrációja, könnyebben lesznek konfliktusai és nehezebben tud teljesíteni a munkahelyén.    A lenti néhány jó tanács bevezetése az életedbe, minőségi változást tud eredményezni az alvási szokásaidban és így az elméd és a tested kipihentségében is:) - Lehetőleg 22 óra előtt feküdj le. Amennyiben 22:00-ig le tudsz feküdni, az elősegíti hogy mély, pihentető legyen az alvásod. Ha nem is sikerült 22:00ig lefeküdni, jó ha tudod, hogy az éjfél előtti órák duplának számítanak a szervezeted számára. Azaz hasznos, ha még éjfél előtt tudsz aludni néhány órát. - Az esti étkezés nagyon megterheli a szervezeted és nem támogatja a pihentető alvást. Lehetőleg este 10.00 után már ne egyél. De sose feküdj le teli gyomorral. Az esti étkezés és a lefekvés között minimum 1,5 óra teljen el. - Este már csak könnyű vacsorát fogyassz. és minél közelebb vagy a lefekvés időpontjához, annál könnyedebb legyen az étkezésed. A nehezebb ételek éjszaka is munkára fogják a szervezeted és reggel fáradtan ébredsz. A vacsora legyen egyszerű zöldségekből és gabonából álló fogás.Figyeld meg ha estére húst, tojást, halat, sajtot, túrót fogyasztasz milyen az energiaszinted ébredéskor és figyeld meg ha könnyű vegetáriánus vacsorát fogyasztasz, hogyan ébredsz másnap:) - Az esti alvás elősegítésére,olyan tevékenységeket csinálj lefekvés előtt, amik segítik lenyugtatni az elmét és a testet és felkészítenek az alvásra. Azaz este lehetőleg ne nézz tv-t, ne olvass izgalmas könyvet, ne számítógépezz, mert ezek nem a nyugalmat, az alvást készítik elő, hanem felpörgetik a szervezeted és könnyen eredményeznek nyugtalanságot. - Meditálj rendszeresen, ez segít megszabadulni a feszültségektől.   - Lefekvés előtt közvetlenül, olyan italokat igyál amik nyugtatóak (vata tea, meleg tej kurkumával, citromfű tea...) - A hálószobád légköre mindig legyen nyugodt, kellemes, rendezett. Csak alvásra használd a hálószobádat és ne végezz ott másfajta tevékenységeket. - Lefekvés előtt mindig jól szellőztesd ki a hálószobádat, a friss levegő majd segíti a nyugodt alvásod. - Amennyiben éjszaka nem tudsz aludni, akkor se kezdj valami aktív tevékenységbe - pl. ne dolgozz a számítógépen. Próbálj pihenni, igyál egy finom gyógynövényes teát, lélegezz tudatosan és szépen lassan hagyd, hogy újra elnyomjon az álom. - Az ébredést reggel időzítsd lehetőleg 6, 7 óra előtti időpontra. Az ájurvédában ez az ébredésre a legjobb időszak Figyeld meg magadon, ha tovább alszol pl. 8,9 körül kelsz fel sokkal tompább, nehézkesebb leszel egész nap.    Szép álmokat kívánok:) szeretettel: Kati   .

Almalekvár cukor nélkül

2016. október 7. Éltető ételek 

Almalekvár cukor nélkülSokan nem is gondolják, hogy bizony almából is lehet lekvárt készíteni. Ez önmagában is nagyon finom, tojáspótlóként is használhatod, de a hozzátáplálás során a babád is kaphatja. Természetes édesítőszer, a reggeli kásába is nyugodtan kerülhet. Tehát egy igazán univerzális lekvár, fél éves kortól 100 éves korig bárki eheti.  Hozzávalók: - édes alma  (pl. golden, gála, jonagold) - kevéske víz - ízlés szerint: fahéj Az alma jótékony hatását és a lekvár elkészítési módját ITT olvashatod.

Bébipapi - őszibarackos kukoricakása

2016. szeptember 9. BioBrigi 

Bébipapi - őszibarackos kukoricakásaEz is mehet az emlékeztető sorba, hogy mit adjunk a cseppnek. :) Miután előző nap ízlett a leányzónak a kukorica kása, gondoltam megbolondítom őszibarackkal, és együtt kínálom. Bejött neki. Négyszeres vízben meg lehet főzni a kukoricakását sűrű kevergetés mellett negyed óráig. Ha lehűlt, mehet a turmixba, vagy a botmixer alá kb. kétszeres mennyiségű őszibarackkal. Nem hígítja úgy meg, mint a főtt zabpehely, de olyan sűrű sem lesz, mint főtt kölessel. Egyébként, ha nem nagy a lelkesedése a picinek az ilyen papik esetén, meg kell próbálni magát a gyümölcsöt apró falatokban külön kínálni neki, és lehet, hogy boldog eszegetés közben a kását is elnyammogja. Mi a zabpelyhes változattal jártunk így.

101 ok, hogy vegán légy!

2016. augusztus 28. Vegangster 

James Wildman jó hangulatú, de elgondolkoztató előadása az Animal Rights Foundation of Floria megrendezésében arról, hogyan ver át bennünket a tejipar, avagy hogyan maradtunk a szokásaink rabjai. (A videó angol nyelvű, magyar felirat a CC gomb alatt elérhető)

Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... ÚJ! egészségtudatos vegetáriánus, vegán RECEPTKÖNYV a piacon

2016. július 26. Zöld Avocado 

Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... ÚJ! egészségtudatos vegetáriánus, vegán RECEPTKÖNYV a piacon Körülbelül 1 évvel ezelőtt egy barátnőm apukája, akit akkor láttam életemben először, teljesen rezzenéstelen arccal megkérdezte tőlem, hogy miért nem írok könyvet? Én egyből kinevettem és különböző kifogások hosszas tárházát vonultattam fel pár perc alatt. De aztán ez az egyszerű, körítésmentes, és direkt kérdés befészkelte magát az agyamba. Biztosan ismeritek ezt az érzést. Nap, mint nap emberek sokaságától kapunk több száz kérdést, amire hol válaszolunk, hol nem. A kérdések jönnek-mennek. Aztán ritkán, de néha előfordul, hogy kapunk egy kérdést, ami velünk marad. Amit hazaviszünk a fejünkben. Amit többször megrágunk, megpróbálunk magunknak kimagyarázni, keressük a kifogásokat, de legbelül mélyen érezzük, hogy valamit elindított bennünk az a kérdés. A tagadásból hárítás lesz, majd megbékélés a gondolattal, ezután átkerül a "miért is ne?" kategóráiba, míg végül elfogadás és újabb terv lesz belőle! Egy egyszerűnek tűnő kérdés a semmiből, egy idegentől, ami végül megváltoztatja az életünket! :-)  Most 1 évvel később büszkén és boldogan mutathatom be nektek a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... című könyvet. Életem első könyve, de annyira megszerettem közben az írást, és olyan sokmindent megtanultam magamról, hogy a "helyemen vagyok" érzés megtalált, úgyhogy fejben már készül a folytatás... Az eddigi visszajelzések alapján, ti is szívesen olvassátok soraimat, és készítitek el családotok számára a recepteket.   Aki ismer, tudja, hogy két nagy szerelmem van (természetesen a férjem után), ami olyan tipikusan Szonjás. Az egyik a vendégvárás (finom ételek készítése másoknak), a másik az utazás. Bármikor bárhová! ;-) Ismerkedni a Világgal, az ismeretlen kultúrákkal, az idegen tájakkal, az új ételekkel és ízekkel. Felfedezni, tanulni, fejlődni! Amióta az eszemet tudom, minden szabadon elkölthető pénzemet utazásra fordítottam. Nem érdekelnek a drága ruhák, a márkás műszaki cikkek, nem gyűjtök az otthonomba felesleges tárgyakat, de annál több élményt és kalandot a Világ körül! Bármikor készen állok új országba költözni, hogy egy kis időre közelről szemlélhessem a helyi kultúrát és szokásokat. Már számtalan országban jártam, de még mindig úgy gondolom, Magyarország a legszebb ország. Csodálatos földrajzi fekvéssel és éghajlattal, rendkívül gazdag látnivalókkal és programlehetőségekkel, miközben finom, helyi zöldségekből és gyümölcsökből készült ételekkel táplálkozhatunk. Most egy kis ideig még Világot járunk, aztán egy nap majd erősebb, teljesebb és jobb emberként "haza" érek. Már tisztelni fogom azt, akit addig nem tiszteltem, és hálás leszek mindazért, ami előtte természetes volt.  "A világ egy könyv, és akik nem utaznak, csak egy oldalt olvasnak belőle!" /­­Aurelius Augustinus/­­  Így tehát mi is lehetne más a könyv témája, mint az utazás és a finom ételek? ;-) Egészségtudatos receptek és izgalmas útikalandok várnak a könyv 284 oldalán keresztül. Mindezek mellett hasznos egészségmegőrző tippek és konyhai trükkök, TOP10 listák, interjúk, színes képek, rengeteg humoros köntösben tálalt inrformáció, és 170 vegetáriánus recept várja a kedves olvasót.  A RECEPTEKRŐL, ALAPANYAGOKRÓL A receptek válogatásakor azt tartottam szem előtt, hogy minél többféle olyan alapanyagot betudjak mutatni nektek, melyek nem feltétlenül tartoznak egy hagyományos magyar konyha bevásárlólistájára, pedig ma már könnyedén elérhetőek egy-egy online webáruház, vagy nagyobb egészségtudatos szupermarket kínálatából, de a városi bioboltok polcain biztosan megtaláljuk. (Nagy szeretettel és lelkesedéssel ajánlom a magyar online webáruházakat, melyek nemcsak, hogy 24 órás nyitvatartással rendelkeznek, de még cipekednünk sem kell, hisz az ajtónkig szállítják a nehéz lisztet és cukrot.) Alapanyagok, melyek a természetben is megtalálhatóak és több millió ember fogyasztja őket nap, mint nap a Világ más-más pontjain, már több ezer éve. Ilyen például a rizs helyett fogyasztható szuperegészséges quinoa vagy hajdina. Az édesburgonya is egyre népszerűbb a magyar piacokon, és a tavaszi epres-rebarbarás sütemény költemények is egyre több konyhatündér számára kötelező ízkombináció. Nem is szeretném felsorolni azt a több száz zöldséget, gyümölcsöt, magot, gabonát, melyek főszereplői a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... c. könyvnek. A könyv nemzetközi recepteket tartalmaz, magyar ízlelőbimbóval ellátott szerzőtől, európai vásárlási lehetőségekkel.  Az egészségtudatosság mellett az ételintoleranciákra is figyeltem a könyv készítése során, így minden receptnél fel van tüntetve, hogy milyen "mentes" az étel. MIT JELENT A CÍM? A ,,MIT ESZIK A VILÁG?, azért született meg, hogy nemzetközi tapasztalataim és tanulmányaim alapján megválaszoljam azokat a gyakran nekem szegezett kérdéseket, melyek valahogy így hangoznak.  ,,És akkor mit eszel?  ,,Mit eszel, ha nem eszel húst?  ,,Mit eszel, ha nem eszel glutént?  ,,Mit eszel, ha nem eszel laktózt? ,,Mit eszel, ha nem eszel tojást? ,,Mit eszel, ha nem eszel állati eredetű ételt?  ,,Mi az, hogy nyers vegán étkezés?  ,,Milyen süteményt eszel, ha nem eszel finomított kristálycukrot?  ,,Hogyan tudod elkerülni ezeket az alapanyagokat?  ,,Hogyan tudsz így jóllakni?  Ebben a könyvben nem arra keresem a választ, hogy miért legyen valaki vegetáriánus vagy vegán, vagy miért kerüljük a glutént, a laktózt, a finomított kristálycukrot akkor is, ha nem vagyunk orvosilag diagnosztizáltételallergiások. Lehetőségeket, ötleteket mutatok meg nektek, melyek segítségével sokkal színesebben és változatosabban fogyaszthatjuk a természet adta táplálékokat, alapanyagokat a konyhánkban. Vegetáriánus és vegán ételek mindenkinek! A húsevők is szoktak desszerteket, kifőtt tésztákat, gabonákat fogyasztani és a reggeli sem feltétlenül tartalmaz húst. ;-) Nem volt célom kifejezetten gyerekeknek készült ételeket megmutatni, de az eddigi visszajelzések alapján a gyermekek is nagyon szeretik a könyvet. Az utazós élmények, a privát világjárós képek, egyfajta "mesekönyv" hangulatot is árasztanak, így a gyerekek izgatottan várják, hogy mi történik velünk utazásaink során. Számtalan kérdéssel bombázva eközben az anyukákat! :-) (Kedves anyukák, akik már boldog MIT ESZIK A VILÁG? könyv tulajdonosok, ők számoltak be nekem ezekről a nem várt reakciókról.)  A KÖNYVRŐL SZÁMOKBAN...  170 db vegetáriánus, 165 db gluténmentes, 160 db laktózmentes,  155 db tojásmentes,  140 db vegán, 45 db nyers vegán recept. 200 féle alapanyag 500 db színes fotó 4 kontinens 25 ország TOP10 listák 6 db interjú 80 db konyhai tipp  A könyv első könyvbemutatója Dublinban volt, mivel jelenleg Írországban töltöm hétköznapjaimat. Azóta is nagy siker az írországi magyarok körében ez az izgalmas és információban gazdag, csodaszép könyv. Keménykötés, nagy méret, 284 oldal, színes fotók, könnyedén elkészíthető receptek és tálalási technikák, valós útikalandok. Gyertek! Együk körbe együtt a Világot! ;-)  HASZNOS INFORMÁCIÓK A VÁSÁRLÁSHOZ A könyv ára: 5.995 Ft (+ postaköltség) vagy 20 euró (+postaköltség).  A fizetés banki átutalással történik. Személyes átvételi lehetőség jelenleg az alábbi városokban elérhető: - Dublin, Írország - Luzern, Svájc - Ajka, Magyarország - Győr, Magyarország - Mosonmagyaróvár, Magyarország - Sopron, Magyarország - Budapest, Magyarország  - A lista folyamatosan bővül.  Könyvesboltokban a könyv nem lesz elérhető! Online értékesítés keretein belül kerül forgalomba, az írországi Avocado Foodship Limited kiadón keresztül.  A Világ bármely pontjára eljuttajuk a könyvet postai és csomagküldő szolgáltatások segítségével. Tudom milyen nehéz magyar nyelvű könyvhöz jutni külföldi országban. Én magam is külföldön élő magyar vagyok hosszú évek óta, mialatt több országban is éltem és utaztam már.  Ha szeretnél könyvet rendelni vagy kérdéseidre szeretnél választ kapni, szeretetettel állok a rendelkezésedre ezen az email címen: info@miteszikavilag.hu LAPOZZ BELE A KÖNYVBE! Katt ide! Még naaaaagyon hosszan tudnék írni a könyvről, annak keletkezéséről, megszületésének körülményeiről, mélypontokról, csodákról, támogatást nyújtó barátokról, családról és közösségről. Órákat vagy akár napokat képes lennék beszélni a MIT ESZIK A VILÁG?-ról, de most már nem húzom tovább a szót. Ennyi elég volt így első körben. Lapozzatok bele a könyvbe a megadott linken és ha bármi kérdésetek van írjatok nekünk az info@miteszikavilag.hu email címre. A könyvhöz tartozú www.miteszikavilag.hu weboldal már készül és hamarosan még több kérdés és válasz kap majd helyet az új honlapon.  Addig is gyertek és nézzétek meg, hogy mit eszik a világ a Facebook oldalunk segítségével.   Hamarosan újra útra kelünk, és még több izgalmas kalandról tudunk majd beszámolni nektek. Én már nagyon várom! :-)  Megjegyzés: A közeljövőben várható könyvbemutatók helyszínei: Alkmaar (Hollandia), Zurich (Svájc), Sopron, Győr, Ajka, Budapest, Debrecen, London. Pontos dátumokról és helyszínekről bővebben információt a Mit eszik a Világ? Facebook oldalon kaphattok. 

Bazsalikomos görögdinnye-jégkása

2016. június 29. Vegavarázs 

Hozzávalók: 50 dkg görögdinnyehús 6-7 friss bazsalikomlevél fél zöldcitrom leve 10 dkg porcukor egy csipet só Az összes hozzávalót simára turmixoljuk. Betesszük a fagyasztóba, id?nként összekeverjük, és összetörjük a jeget. 1-2 óra múlva elkészül, ha eléri a kívánt állagot. Poharakban, szívószállal...

Reggeli mandulaturmix - tejmentes

2016. június 11. Élj harmóniában 

Reggeli mandulaturmix - tejmentesReggeli mandulaturmix - tejmentes Amikor nem akarok nagyon bereggelizni , csak egy kis napindító energiára van szükségem olyankor készítek valamilyen energiában gazdag turmixot.Vagy a reggeli pl muffinhoz vagy gabonakásához is fogyasztható. Szoktam készíteni tejes turmixokat is , de ezt a mandulatejes változatot nagyon szeretem és tejérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják. Ha nem frissen készíted hozzá a mandulatejet, akkor a mandula és víz helyett használj 1 csésze (2,4 dl) mandulatejet. Hozzávalók egy személyre 1/­­4 csésze mandula 1 csésze viz 5 datolya csipet őrölt kardamon  vanília (vagy szerecsendió) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A mandulát és a datolyát előző este áztasd be.  Reggel öntsd le róla a vizet, távolítsd el a héját és a mandulákat tedd a turmixgépbe és önts hozzá négyszeres mennyiségű tiszta minőségű meleg vizet. Én forrásvizet szoktam használni főzéshez is. Magas fokozaton turmixold össze, amíg szép tejszerű lesz az állaga. Az elkészült mandulatejet szűrd le - konyhai szűrő és egy textilpelenka tökéletes megoldás.   Majd a mandulatejet és a datolyát a fűszerekkel tedd a turmixgépbe és turmixold össze. Öntsd ki egy pohárba és fogyaszd még langyosan.

Gyümölcsös kölespuding

2016. május 9. Éltető ételek 

Gyümölcsös kölespudingGyakran készítek a gyerekeimnek különböző desszerteket, amelyeket akár pudingnak is nevezhetünk. De ezek minden esetben valamilyen gabona alapúak, most éppen a kölesre esett a választásom. Szerencsére már megszokták ezeket az ízeket, állagokat... bár, nincs is más választásuk. :) Az agar-agar igazán jó állagot adott neki, olyan zselés lett, mintha valóban pudingot ettek volna. De mi is ez a furcsa nevű alapanyag? Ez egy természetes növényi zselésítő, a zselatin vegán változata. Tengeri vörösalgából készül. Kerülhet lekvárokba, dzsemekbe, gyümölcskocsonyába vagy éppen növényi joghurtba. Gumicukor és tortazselé is készülhet belőle. Ha színezni szeretnénk a zselét, eleve színes gyümölcslével keverjük ki, vagy a víz egy részét helyettesítsük pl. cukormentes szörppel. Hideg folyadékban kell feloldani, majd 2-3 percig forralni. Az agar-agar forrón híg, csak 40 fok körül sűrűsödik be. A zselésedési folyamat mindig megfordítható, bármikor felmelegíthető, újra szilárdítható. És most jöjjön a recept: Hozzávalók (4 adag): - 15 dkg köles - 7 dl rizstej - 1 dl meggylé - 1/­­2 rúd vanília - csipet himalája só - 2 evőkanál méz vagy kókuszcukor/­­juharszirup - 2 evőkanál aga-agar - kedvenc gyümölcsünk (nekem most erdei gyümölcs volt a fagyasztóban) Elkészítése: - A kölest jó alaposan mossuk át bő vízben.Egy száraz serpenyőben pirítsuk addig, hogy megszáradjanak a szemek. Érezni fogjuk az illatot, ami kimegy belőle.Öntsük fel a tejjel, tegyük bele a kikapart vaníliát a rudat is, és a sót.Kb. 15 perc alatt kellően megpuhulnak a szemek.Egy kevés vízben oldjuk fel az agar-agart, majd keverjük a kásához. 1-2 rottyantás elég neki.Vegyük le a tűzről, tegyük bele a mézet. Nekem éppen volt kioolvasztva meggy, így ennek a levét is beleöntöttem. Tegyük formába, és hagyjuk megdermedni.Gyümölcszselével vagy friss gyümölcspürével kínáljuk.

Nobile babahálózsák nyereményjáték

2016. május 4. Zizi kalandjai 

Nobile babahálózsák nyereményjáték Mindig öröm számomra, ha megismerkedhetek egy újabb tehetséges anyukával, aki valamilyen egyedi alkotásba kezdett. Most Csepreghy Rózsát mutatom be nektek, aki csodaszép színes és praktikus funkciójú babahálózsákokat tervez és varr. Éljenek a kis kézműves anya vállalkozások! Honnan jött az ötlet, hogy ilyen színes, egyedi hálózsákokat kezdjél tervezni és varrni? Kislányom születése után kerestem babahálózsákot, a boltokban és a neten, de sajnos nem találtam szép színeset és funkciójában megfelelőt. A funkció alatt itt értem, olyat, ami alulról cipzárazható, hogy az éjszakai pelenkázás során ne hűtsem ki a baba mellkasát vagy ne legyen a vállrészén gomb vagy patent, mert lelki szemeim előtt láttam, ahogy megrágicsálja és a szájában marad. Volt “előképzettséged” a munkához? Tudtál varrni? Nem, nincs előképzettségem, marketingesként dolgoztam. Egy négygyermekes anyuka mutatta meg az alapokat és a mai napig ő a társam, a segítségem az előállításban. Milyen anyagból készülnek a hálózsákok és milyen méretben, vastagságban? 100% pamut külsővel és poliészter béléssel készülnek. A jelenlegi kollekcióban a hálózsák eleje designer 100% pamut anyagból készül, míg a hátulja egyszínű szintén 100% pamutból. A cipzár alulról indul és a nyakrésznél végződik. Szándékosan hoztam előre a cipzár végét, hogy könnyebb legyen a belebújás és elkerüljem a gombot és a patentot. Jelenleg 2 méretben (0-6 hó) és (6-18 hó) valamint 3 vastagságban, úgymint tavaszi – őszi, nyári és vastagabb téli vastagságban rendelhető. Nem zárkózóm el a nagyobb mérettől vagy különlegesebb kívánságoktól. Volt már példa arra, hogy monogramot kértek a hálózsák elejére, jelenleg pedig az egyik kívánság egy nagy bagoly minta készítése a hálózsák elejére, kicserélve az elefántos minta anyagot. Igazán szép és egyedi keresztelő ajándék lesz! Milyen a jó hálózsák? Szerintem az a jó hálózsák, amelyik kényelmes és könnyen ráadható a babára és persze tetszetős az anyukának, illik a babaszoba színeibe. Maradsz csak a hálózsáknál vagy a későbbiekben tervezed bővíteni a termékpalettát? Tervezem bővíteni a termékpalettát, babajátékokkal, párnával és hátizsákkal, de a fő termék a babahálózsák marad. Hol lehet találkozni a termékeiddel? Hol lehet megvásárolni a hálózsákokat? A www.nobile.hu weboldalon lehet megvásárolni és tervezek részt venni baba – mama vásárokon is, mint pl. a Pici Piacon vagy a Pöttyöslabda családi napon, ahol személyesen is lehet velem találkozni és a termékekkel. A honlapra és a Facebook oldalra mindig aktuálisan kiteszem a következő helyszínt. Budapesten pedig az 5. kerületben a Le Petit design boltban lehet még megtalálni a hálózsákokat. Rózsa elérhető az alábbi linkeken: – Nobile weboldal (webshop) – Nobile babahálózsák Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : egy nyertes választhat egy darab Nobile babahálózsákot a kívánt méretben és színben, két másik nyertes pedig egy-egy ingyenes szállítási kupont nyer. Írjátok meg a bejegyzés alá kommentben, hogy ti milyen színű és mintájú hálózsákban aludnátok (felnőttként)!  Extra pontért (hogy a kalapba kétszer kerüljön bele a nevetek) lehet lájkolni a Nobile babahálózsák Facebook oldalát. Szabályok : Kérem, hogy az alábbi formula/­­táblázat minden pontját értelemszerűen töltsétek ki! A játék 2016. május 4-től 2016. május 8-ig tart. Sorsolás a Rafflecopter szoftverrel. Eredményhirdetés 2016. május 9-én. A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). A nyereményt a nyertesnek Rózsa postázza magyarországi címre. a Rafflecopter giveaway

Krémes zabkása dióval és mazsolával

2016. április 11. Élj harmóniában 

Krémes zabkása dióval és mazsolávalKrémes zabkása dióval és mazsolávalA zabkása az egyik legjobb reggeli étel, jó lendületet ad a szervezetednek. Gyorsan elkészíthető, tápláló, meleg, nem terheli meg az emésztést és kedvezően is hat az emésztésre (az agnira , az emésztés tüzére) . Összetételének függvénye, de a belerakott alapanyagoknak köszönhetően  nagyon sok vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet tudsz a szervezetedbe juttatni a nap indításához. Igazi jó kis energiabomba. Ráadásul nagyon jó arra is, hogy az édesség iránti vágyadat természetes módon csillapítsd.  Jógatáborokban gyakran ez a reggeli, ott általában nem előre ízesítjük, hanem mindenki saját kedvére tehet bele finomságokat kókuszt, aszalt gyümölcsöket, nádcukrot, magvakat, karobot, kakaót és csak a képzeleted szabhat határt annak, mi mindent tudsz elképzelni a saját zabkásádban:).  Gluténmentes diétában gluténmentes zabpehellyel   készítsd el. hozzávalók 1 személyre 4 -5 púpos evőkanál zabpehely (kb. 1/­­3 bögre) 1 marék mazsola 1 marék dió fahéj vanília 1 tk. ghí vagy vaj  (vagy kókuszzsír vegán változatban)  2,5 dl víz A diót és a mazsolát legjobb, ha éjszakára előtte beáztatod.  Tegyél egy edényt a tűzhelyre, majd a zabpelyhet öntsd bele és kevergesd egy picit szárazon, majd öntsd hozzá a vizet és tedd bele a mazsolát és a diót.  Forrald fel az egészet, majd tedd  bele a fűszereket és a ghít. Főzd kis lángon krémesre. Ízlés szerint nyers nádcukorral ízesítheted még, ha édesebben szereted. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Polenta krémesen, párolt zöldségekkel

2016. április 6. Élj harmóniában 

Polenta krémesen, párolt zöldségekkelPolenta párolt zöldségekkelA polenta, nem más mint kukoricadarából készült sűrű, krémesre főzött kása, ami nagyon tápláló. Elsősorban olasz területeken elterjedt, de Magyarországon,  vidéken puliszka néven is ismerik. Hozzávalók 4 személyre 15 dkg kukorica dara (kb. 2/­­3 bögre) só bors 3 ek. vaj ( vagy kókuszzsír vegán változatban) 1 liter víz  4 sárgarépa 1 nagy fej brokkoli  2 ek. ghí só bors Pucold meg a répákat, vágd karikára és a brokkolit szedd rózsáira és mosd meg. Forrald fel a vizet egy nagy edénybe, majd vedd kis lángra és keverd bele a kukoricadarát. Keverd folyamatosan - habverőt is használhatsz az elején, azzal könnyebb csomómentesre eldolgozni a kukoricadarát. Kb. 5 perc után már fakanállal is könnyedén tudod keverni. Addig főzd amíg  meg nem fő, szépen elválik majd az edény falától. A végén keverd hozzá a sót, borsot és a 2 evőkanál vajat. Egy serpenyőben tedd oda a ghít, majd add hozzá a répákat és tegyél hozzá egy pici vizet, hogy elkezdjen a répa puhulni, folyamatosan mindig egy pici vizet tehetsz hozzá, ha úgy látod, hogy kezdene telesen elpárologni a víz. Néhány perc után tedd hozzá a brokkolit is és párold együtt amíg megpuhulnak.  A végén add hozzá a sót és a borsot. Szedd ki tányérra a polentát és a párolt zöldséget. Meglocsolhatod a polentát olívaolajjal is ha szereted - én mindent meglocsolok olívával:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Kókuszos zabkása (vegán)

2016. március 30. Zizi kalandjai 

Kókuszos zabkása (vegán) Húsvét után egy kis reggeli indító. Egy újabb kása, ami krémes, lágy és kókuszos. Csak azért nem hófehér a színe, mert datolyasziruppal van édesítve (mostanában ezt használjuk édesítésre) és a kásáinkat rózsaszínesre “festi”. A kása kókuszos ízét a kókusztejpor adja. Nem, nem gyerekkorunk fura ízű fehér porát használtam, hanem egy kiváló minőségűt, amiből nagyon jó ízű zsíros kókusztej is készíthető, ha vízzel összekeverjük. A kókusztejpor előnye, hogy ha felbontjuk és marad belőle, akkor nem romlik meg olyan gyorsan, mint a tej. De utazásokra is magunkkal vihetjük és gyorsan készíthetünk belőle kókusztejet, amit felhasználhatunk a reggelinkhez (kása, turmix, kávé) vagy egy jó kis curry készítéséhez. Én a kásába most csak simán belekevertem, de kipróbáltuk már vízzel hígítva és kávéba keverve is finom volt. Kókuszos zabkása (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 12 evőkanál zabpehely – 2 és 1/­­2 bögre mogyorótej (zabtej, rizstej, mandulatej, szójatej is használható) – 2 evőkanál kókusztejpor – 1 evőkanál mandulavaj (kesudióvaj, földimogyoróvaj is használható) – 4 teáskanál datolyaszirup (juharszirup, szilvaszirup is használható) – 2 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 vaníliarúd kikapart magjai – tálaláshoz: kókuszchips, hántolt kendermag, dió, amit szeretnénk (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük egy lábasba a zabpelyhet, öntsük fel a mogyorótejjel és alacsony lángon kezdjük el főzni folyamatos kevergetés mellett. 5-6 perc után adjuk hozzá a vaníliát, a kókusztejport. 2 perc múlva keverjük hozzá a datolyaszirupot és a mandulavajat. Főzzük még kb. 5 percig, amit krémes, kása állagú lesz. Zárjuk el alatta a gázt és adjuk hozzá a kókuszzsírt. Jól keverjük el. Tálaljuk kókuszchips-szel, kendermaggal.

Zöldséges polenta pizza (gluténmentes)

2016. március 19. Élj harmóniában 

Zöldséges polenta pizza (gluténmentes)Zöldsége polenta pizza (gluténmentes)A kukoricadarát sokszor méltatlanul alulbecsülik - jómagam is sokszor hallottam, hogy a kukorica a malacoknak való. Szerencsére a reformtáplálkozás és a gluténmentes diéták a modern konyha alapanyagává tették:) Az ájurvéda, a tulajdonságai alapján elsődlegesen kapha típusú embereknek javasolja a fogyasztását.  A polenta nem más, mint kukoricadarából készült kása. Mediterrán területeken gyakran fogyasztják, kásának, vagy kisütve.  Ez a polenta pizza nagyon ízletes és gluténérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják. Hozzávalók 15 dkg kukoricadara 1 liter víz só 4 dkg apróra vágott szárított aszalt paradicsom 1 cukkini 1 paprika 1 ek. szárított oregánó (vagy bazsalikom ízlés függvénye) 3 ek. vaj (vagy kókuszzsír vegán változatban) bors a tetejére nem vegán változatban: 250 g mozarella Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A zöldségeket mosd meg és vágd apróra. Forrald fel a vizet a sóval, majd tedd takarékra és keverd hozzá a kukoricadarát. Érdemes az első 5 percben habverővel keverni és utána fakanállal. Addig főzd, amíg elválik az edény falától. Ha elkészült keverd bele a 3 evőkanál vajat, paprikát, cukkinit, aszalt paradicsomot, oregánót és borsozd meg. A masszát öntsd egy tortaformába és hagyd kihűlni, hogy megszilárduljon.  Majd helyezd a tortaformát 200 fokra előmelegített sütőbe és süsd  10 percig. Majd ha sajttal szeretnéd fogyasztani szeld rá a sajtot és tedd vissza a sütőbe. Addig süsd, amíg a sajt szép aranybarna nem lesz.

Tavaszi "macskasaláta" :-)

2016. március 16. Mindennapi ételeink 

Tavaszi Fanni nagyon szereti az állatokat. A salátát kevésbé. szereti a friss zöldségeket, ill. főzve is (pl. kedvence a vadas), de a kevert salátákat annyira nem kedveli. Így tettem egy kísérletet. Övé lett a szójapárizsi és a növényi sajt belőle /­­róla. :-))) Meg a savanyú uborka, és a bajszát is megdézsmálta. A többi maradt nekünk :-)  Hozzávalók: 1 kisebb zeller 1 kisebb alma 2 közepes sárgarépa 10 dkg növényi sajt, mozarellás 2 szál újhagyma -- 4 ek. olívaolaj  1-2 ek. citromlé 1 ek. sörélesztőpehely 1/­­2 ek. agavé szirup só, ill. tetszés szerinti fűszerek Elkészítés: Lereszeljük a hozzávalókat. Az öntet hozzávalóit kikeverjük és a lereszelt zöldségekre öntjük. Összekeverjük és tetszőlegesen díszítjük, tálaljuk. 

Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon

2016. március 10. Zizi kalandjai 

Ananászos kókuszos smoothie (vegán) + Kedvezménykupon Szemeztem az ananásszal már egy ideje a szupermarketben… ettem már többször friss ananászt, de volt olyan is, hogy megvettük és addig érleltük, amíg megrohadt, szóval többször pórul jártam vele, így egy ideje inkább nem vettem. Aztán megnéztem a neten, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy az ananász érett-e. Túl magabiztos nem lettem a témában, de gondoltam próbálkozom újra és vettem egy szép nagy példányt. Persze, amikor megvettük még totál kemény volt és kellett neki néhány nap mire megérett. Ádi már tűkön ült és minden reggel ananászt akart enni, ugyanis még soha nem kóstolta. Nagy volt az izgalom, amikor egyik reggel azzal fogadtam Ádit a konyhában, hogy ma reggel ananászos smoothie-t eszünk/­­iszunk. Úgy akartam elkészíteni, hogy sűrűbb legyen, mint egy turmix, így inkább “gyümölcs joghurtként” fogyasszuk, mint megigyuk. Azt hiszem elég jól sikerült. Arról,  hogy mi kerül egy smoothie bowl-ba, már itt írtam. Ebbe tettem az ananászon kívül, avokádót, hogy krémesebb legyen, kókuszreszeléket, hogy fokozzuk a trópusi hatást, kesudióvajat és hántolt kendermagot, hogy még több legyen benne a fehérje. Került még bele zabpehely sűrítésre és vanília ízesítésre, valamint egy újabb szuper élelmiszer, baobab por. Az Élet Fájának is nevezett baobab az afrikai szavannákon élő fa. A majomkenyérfa nevet azért kapta, mert a fa termése a majmok kedvenc eledele. A baobab igen gazdag rost forrás, nagyon magas a C-vitamin tartalma és jó kombinációja a C vitaminnak és a vasnak, mivel a benne található vas elősegíti a  C vitamin felszívódását. Ezenkívül van benne B1-, B6-vitamin, cink, kálium, kálcium és magnézium. Íze enyhén savanykás, ezért jól illik ilyen gyümölcsös turmixokhoz vagy akár zabkásába is. A legjobb lett volna ropogós granolával a tetején enni, de mivel nem csináltam mostanában granolát, ezért hántolt kendermagot és egy magkeveréket (napraforgómag, tökmag, barna és arany lenmag) szórtunk a tetejére. Ananászos kókuszos smoothie (vegán) Hozzávalók 3-4 főre: – 1 db nagy ananász, meghámozva, középső része eltávolítva, felkarikázva, a karikák félbe vágva – 1/­­2 db érett avokádó húsa – 3-4 evőkanál zabpehely – 1-2 evőkanál natúr kesudióvaj (mandulavaj, földimogyoróvaj is használható) – 2 evőkanál kókuszreszelék – 1 evőkanál hántolt kendermag – 1 evőkanál baobab por (opcionális) – 1/­­2 teáskanál őrölt vaníliapor – kb. 250 ml zabtej (mandula-, mogyoró-, rizs-, szójatej is használható) vagy egy kicsivel több, attól függően, hogy milyen állagúra szeretnénk – tálaláshoz: granola, magvak Tegyünk minden hozzávalót a turmixgépbe és pépesítsük simára néhány perc alatt. Ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kis zabtejet. Adagoljuk tálkákba és tálaljuk granolával, magvakkal megszórva. Szuper élelmiszer sorozat: Inka bogyó (inka bogyós datolya golyóként elkészítve) Acai por (turmixként elkészítve) Kakaópor és kendermag por (smoothie-ként elkészítve) Lucuma por, kakaópor és hántolt kendermag (kásaként elkészítve) ***** A baobab port és a hántolt kendermagot a {Planetbio} biztosította a recepthez. A véleményem csakis a sajátom. Jó hír, hogy a Planetbio felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Minden online vásárlás végösszegéből 5% kedvezményt nyújt a cég. A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI. Jó vásárlást mindenkinek!

Nora Cochrane: Gondold újra!

2016. március 8. VegaNinja 

Tejtermékek sokasága áraszt minket el, De gondolkodtál már-e azon, mi is az a Tej? Megszületvén ezzel nyújt az Anya teste életet, Egyedül csak neked készült, mindez a te érdemed. Mi folyik itt – kérdem én – hogy boltban adják el? Hol van a sok Újszülött, és nekik miért nem kell? Hadd áruljak el egy titkot, mit a szívem hozott: Amit pénzért veszel, annak minden cseppje lopott! A Gyerekeket pedig ekkor kár is lesz már keresned, Ők ebben az iparágban nem mások, csak felesleg. Vérző szívű Anyák ezrét szipolyozzák bután, S ha szenvedésük lejárt, mennek gyermekeik után… Mi vagyunk az egyetlen faj, akárhogy is nyomaszt, Ki felnővén egy másik fajtól anyatejet fogyaszt. De megennél-e bármit is, kérlek gondolj bele, Amiben az összetevő: kutya/­­macska teje ? Elvennéd-e előlük, vagy főznél inkább mással? Ahogy döntesz, életekre lesz majd hatással. The post Nora Cochrane: Gondold újra! appeared first on VegaNinja.

Zabkása - a tökéletes téli reggeli

2016. március 4. Vegavarázs 

A gabonapelyhekből készített kása nagyszerű választás reggelire, főleg télen. Sok energiát ad, minőségi tápanyaggal látja el a szervezetet, és fűt a hideg napokban. Hozzávalók (személyenként): 1 dl zabpehely (adható hozzá más is, pl. kölespehely, amarántpehely) 1 dl víz 1 dl tej (növényi tej is...

Sütőben sült zöldséges köleskása

2016. február 25. Élj harmóniában 

Sütőben sült zöldséges köleskásaA köles nagyon sok ásványi anyagot tartalmaz és nagyon kedvezően befolyásolja az emésztést, helyreállítja a gyomor- és bélműködést, segít csökkenteni a vér koleszterinszintjét, táplálja a szöveteket, kitűnő energiával látja el a testet, erősíti az immunrendszert.  Ájurvéda elsődlegesen kapha típusúak számára ajánlja. Ilyenkor a tél végén ideális étel mindenki számára. Fogyókúrázóknak különöse jó csemege, mert laktató, így csökkenti az étvágyat és az édesség megkívánását. Gluténmentes, így jól illeszthető gluténmentes diétába. Nagyon jó köretnek vagy kásának, egytálételnek édesen vagy sósan egyaránt.  Ez egy egyszerűen elkészíthető köles kása. Leginkább azért egyszerű, mert minden hozzávalót csak be kell helyezni egy hőálló tálba felönteni vízzel és betenni a sütőbe. Utána már csak annyi dolgod van, hogy elfogyasztod:) Hozzávalók: 4*1/­­3 csésze köles 16*1/­­3 csésze forró víz 2 sárgarépa 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett karfiol 1,5 csésze megtisztított, rózsáira szedett brokkoli 1 tk. oregánó 1 tk. bazsalikom 1/­­2 tk kakukkfű csipet rozmaring só bors 10 dkg vaj (vegán változatban kókuszzsír) Készítsd elő a zöldségeket pucold meg aprítsd fel és tedd félre. A kölest mosd meg egy szűrőbe - addig amíg a víz szép áttetsző nem lesz. A hőálló tálat vajazd ki és szórd bele  a köles , a fűszereket és a zöldségeket. Keverd össze jól, majd öntsd fel négyszeres mennyiségű forró vízzel. az egészet.  180 fokra előmelegített sütőben addig süsd, amíg  a köles felszívja a vizet (kb. 1 óra) a teteje pedig picit pirulni kezd. Tálalhatod magában vagy tejföllel, joghurttal is. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán)

2016. február 20. Zizi kalandjai 

Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán) Kölest még soha nem ettünk reggelire… pedig lúgosít, szebbé teszi a bőrünket, hajunkat, gluténmentes, erősíti csontjainkat és magas ásványi anyag tartalommal rendelkezik. A Biorganik új termékei között vannak instant kásák (gluténmentesek!!!), mi ebből próbáltunk már ki többfélét. Ezt a kölest, valamint rizst reggelire, a kukoricából pedig vacsit főztem. Villámgyorsan készen van, csak a folyadékot kell hozzá megmelegíteni. Mi persze felturbóztuk extrákkal a kását, így lett belőle egy laktató, tápanyagokban gazdag reggeli. És szemmel láthatóan szebbek is lettünk tőle! Ne habozzatok kipróbálni! Kesudióvajas datolyás köleskása (vegán) Hozzávalók kb. 3 főre: – 1 bögre instant köleskása – 2 bögre zabtej (rizs-, szója-, mandulatej is használható) – 3 teáskanál datolyaszirup – 2 teáskanál kesudióvaj (mandula-, földimogyoróvaj is használható) – 1 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 vaníliarúd kikapart magjai – tálaláshoz: dió, mandula, kesudió, hántolt kendermag, lucuma vagy kendermag por, gyümölcs Egy lábasban melegítsük fel a zabtejet és lassan kezdjük el adagolni hozzá a kölest, közben folyamatosan kevergessük. Néhány perc után adjuk hozzá a datolyaszirupot, a vaníliát, majd zárjuk el alatta a gázt (ha túl sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés zabtejet). Ekkor keverjük bele a kesudióvajat és a kókuszzsírt, majd tálaljuk azonnal.

Székrekedés hatékony kezelése 1. rész - A kiváltó okok

2016. február 19. Élj harmóniában 

A székrekedés mai világunkban kényes téma, kevesen beszélnek róla, de nagyon sokakat érint, így gondoltam célszerű itt a blogon is néhány hasznos dolgot leírnom nektek a témában. Fontos, hogy ismerd meg mivel is van dolgod, mi a székrekedés, hogyan alakul ki és mit tehetsz azért, hogy elkerüld. A bejegyzés három részes, a mai első részben a kiváltó okokról, a második részben az általános kezelési elvekről és  a harmadik bejegyzésben az ájurvédikus típusoknak megfelelő székrekedés fajtáiról és az egyes típusokhoz kapcsolódó ájurvédikus ajánlásokról írok.   Sajnos a legtöbb embernek nagyon rosszak a táplálkozási szokásai. Nem rendszeres, nem megfelelő időkben, túl sokat, túl gyorsan vagy éppen túl idegesen esznek, rossz minőségű ételeket fogyasztanak és általában helytelenül kombinálják az ételféleségeket egymással. Ennek eredményeképpen a szervezet nem tudja megfelelően feldolgozni a bevitt ételeket és rossz emésztés, puffadás, reflux, salakanyagok felhalmozódása, székrekedés, hasmenés lesz az eredmény.  A jó emésztés az egészség, az életerő és a jó közérzet alapja. Amikor nem jó az emésztés, az legyengíti a szervezetet és számos betegséghez vezet. Egy ételből annyit hasznosít a szervezet, annyira tud beépülni az étel, a tápanyagok a testedbe, amennyire jó az emésztésed. Rossz emésztésnél a legjobb ételek sem tudnak megfelelően hasznosulni a szervezeted számára. Amikor nem jó az emésztés, nem csak hogy nem hasznosul a bevitt táplálék, de nagyon sok salakanyag halmozódik fel a testben.  A fentiek miatt az ájurvéda nagyon nagy hangsúlyt fektet a megfelelő emésztésre.  Az ájurvédikus (az ájurvédáról itt olvashatsz) testlakatunknak megfelelően, eltérő emésztéssel rendelkezünk. Pl. a vata típusok hajlamosabbak idegeskedésre, puffadásra, székrekedésre és elég rendszertelenek a táplálkozási szokásaik. A kapha típusoknak is elég gyenge az emésztése, könnyen elnehezülnek, jellemző rájuk a teltségérzet és elég sokáig képesek kibírni étkezés nélkül.  A pitta típusok emésztése a legjobb, ők elég könnyen megemésztik a nehezebb ételeket is és inkább hasmenésre, mint székrekedésre hajlamosak, de náluk is előfordulhat székrekedés. A vastagbél nagyon fontos, mert elsődlegesen ő  felelős azért, hogy a salakanyagokat el tudjuk távolítani a testünkből. Továbbá a vastagbélben zajlik számos felszívódási folyamat is. A vastagbél egészsége ezért is lényeges. A vastagbél egészségéről a széklet rendszeressége és állapota, valamint a nyelv lepedékessége ad visszajelzést.  Az igazán ideális az, amikor ébredés után közvetlenül van székleted és meg tudod a beleket szabadítani a salakanyagoktól. A széklet akkor ideális, ha nem túl folyós, de lágy és formás.  Ha nem is sikerül reggel elmenned wc-re, fontos, hogy a nap során kiürítsd a beleidet. Amennyiben nem tudsz naponta legalább egy alkalommal elmenni wc-re és kiüríteni a beleidet , sajnos az már nem egészséges és ezt már székrekedésnek nevezhető. Ilyenkor a székletben felhalmozódott méreganyagok egyfajta módon elkezdenek felszívódni a bélrendszeren keresztül és kvázi visszamérgezik a szervezetet, Amikor a bélmozgás nem tudja megfelelően továbbítani a székletet és elakadás lesz a dolog vége. Az elakadás hatására a széklet elkezd kiszáradni és még nehezebben tud továbbhaladni a bélrendszerben. A székrekedés hatására a széklet puha állaga megváltozik és száraz, kemény vagy akár bogyó jellegű lesz. Sajnos a hashajtás és a beöntés ugyan segít megszabadulni a széklettől, de hosszú távon nagyon legyengítik a beleket, súlyvesztéshez, szívdobogás érzethez, szorongáshoz, szédüléshez, bágyadtsághoz vezethetnek és könnyen hozzá lehet szokni. A székrekedés azt jelzi, hogy a táplálkozási szokásaink helytelenek és a szervezet nem tud megfelelően megszabadulni a méreganyagoktól. Néha nem a helytelen táplálkozási szokások okoznak székrekedést, hanem valamilyen lázas vagy gyulladásos betegség, de ez utóbbiak ritkábban fordulnak elő. Amikor valaki szeretne megszabadulni a székrekedéstől, akkor a kiváltó okokat kell megszüntetni, mert ha tovább folytatjuk helytelen táplálkozási és életmódbeli szokásainkat, sajnos ugyanazt az eredményt kapjuk. A székrekedés kiváltó okai Rendszertelen életmód, rendszertelen étkezések. Szervezetünknek van egy természetes ciklikussága, ami szerint működik. Amikor ezt a ritmust elveszítjük és össze-vissza kezdünk el élni, akkor a normális működés zavarokat szenved el és nem lesz meg az a ritmus amihez tudjon igazodni az emésztésünk.  Nem megfelelő alvás. Ahhoz hogy a szervezet, az emésztőrendszer megfelelően tudjon működni elengedhetetlen a megfelelő alvás. Alvás közben szervezetünk regenerálódik és dolgozik azon is, hogy megszabadítsa a testet a tisztátalan lerakódásoktól, méreganyagoktól.   Helytelen táplálkozás. V annak olyan ételek melyek egészségessé teszik a testet, jó emésztést biztosítanak és sajnos vannak olyan ételek, melyek rontják az emésztés hatékonyságát, méreganyagokat halmoznak fel a szervezetben és fogyasztásuk székrekedéshez vezet. Ezekről részletesen írtam egy korábbi bejegyzésben itt olvashatod. Helytelen testtartás, kevés testmozgás.  Amikor görnyedten tartod magad, azzal összenyomod a beleket és nem tudják megfelelően végezni a munkájukat. Ahányszor csak tudod, húzd ki magad a nap során - ez nem csak az emésztésednek, de a gerincednek és a légzésednek is jót tesz. A mások fontos dolog, amennyiben a test nincs átmozgatva a belekben is létrejön egyfajta pangás. Ezért fontos, hogy rendszeresen végezz testmozgást. Vannak olyan jógapózok, melyek serkentik az emésztést, megszüntetik a székrekedést.   Stressz, rohanás. Az állandói rohanás és a sok idegeskedés, a szorongás, félelmek, aggodalmak szintén hozzájárulnak a székrekedéshez, mert hatással vannak az emésztésünkre. A váratlan események, komolyabb változások, utazások szintén hajlamosítanak a puffadásra, székrekedésre.  Amennyiben a fenti tényezők hosszabb távon jelen vannak az életedben, akkor az emésztőrendszer belassul, a belek mozgása blokkolódik.  Amikor már rendszeresen fennálló székrekedésed van, mindenképpen figyelmet kell szentelned a belek munkájának felfokozására, az emésztésed javítására. Nagyon fontos a régi, rossz szokásaidtól megszabadulni és helyettük új, az emésztésedet támogató szokásokat kialakítani. A következő blogbejegyzésben részletesen olvashatsz az emésztésed javításáról.  

Mandulavajas zabkása

2016. február 14. Éltető ételek 

Nem lehet megunni ezeket a kásákat. :) Imádom bennük azt, hogy végtelen lehetőségeket rejtenek, és mindig más íz kerekedik ki belőlük. Már aki szereti a változatosságot. :) A gyerekeim reggel a legegyszerűbb változatot kérik, a kókuszos-vaníliásat, amelyre kerül egy kevéske 70%-os étcsoki, és mellé a mandulatej.  Nos, ez a mandulavajas kása igazán telt ízű, a narancshéj pedig kifejezetten pikánnsá teszi. Én most banánnal készítettem, de akár almával vagy körtével is nagyon finom lehet. Hozzávalók (1 adag): - 1/­­2 csésze aprószemű zabpehely - 1 és egy pici csésze rizstej-víz elegy - 1 evőkanál kókuszreszelék - 1 evőkanál mazsola - késhegynyi vaníliapor - csipet himalája só - 1 teáskanál kókuszvirágcukor - 2 teáskanál Rapunzel mandulavaj - bio narancs héja (ízlés szerint) - 1/­­2 banán felkarikázva Elkészítése: A vizes rizstejet tegyük fel egy lábasba főni. Öntsük bele a kókuszreszeléket, a fűszereket és a zabpehelyt. - 5-8 perc alatt főzzük puhára.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a mandulavajat és a felkarikázott banánt. Ízlés szerint csorgassunk rá egy pici juharszirupot.Mit kell tudni a Rapunzel magkrémekről? Először is azt, hogy ezek 100%-os magrémek, tehát nincs bennük se cukor, se adalékanyag, se tartósítószer.. és VEGÁN. Meglepő lehet, hogy a krém tetején egy ujjnyi olajréteget látsz. Nos, ez a magkrém olaj tartalma. Ebből is látszik, hogy nem tartalmaz semmilyen emulgeálószert. Ilyenkor a megoldás roppant egyszerű. NE öntsd le a tetejéről, hanem egy teáskanál segítségével jól keverd fel. Néhány perc alatt nagyon szépen elegyedik, és már ehető, kenhető is. Én ITT szerzem be ezeket a Rapunzel magkrémeket.

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben

2016. február 8. Vegán lettem 

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekbenHogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Köles-kukorica kása-torta mogyoróvajjal és karoböntettel

2016. február 4. Mindennapi ételeink 

Köles-kukorica kása-torta mogyoróvajjal és karoböntettel Kaptunk a Biorganik-tól instant kásákat kipróbálási célból. Most az elsőből készítettem egy finom édességet.  Hozzávalók: 10 dkg instant köles-kukoricakása 3 ek. gyümölcscukor 3 ek. darált földimogyoró (opcionális) kb. 1-2 dl forró víz -- 6 ek. mogyoróvaj  -- 6 evőkanál víz 3 evőkanál karobpor 3 evőkanál növényi tejpor 2 evőkanál kókuszolaj 3-4 evőkanál datolyaszirup 3-4 evőkanál víz  Elkészítés: Az instant kását leforrázzuk a vízzel és állni hagyjuk. Majd egy tálcán kisimítjuk, rákenjük a mogyoróvajat, és az előzetesen elkészített karobszószt. A szószt így készítjük:  a vizet felforraljuk, beletesszük a tejport és a karobot, majd a szirupot is. 

Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 6. - Az étkezés körülményei

2016. január 13. Élj harmóniában 

Az egészséges és tudatos táplálkozás alapjai 6. -  Az étkezés körülményeiA cikk sorozat előző részében az étkezések időzítéséről írtam és most a körülményekről néhány hasznos gondolat. Sokan nem is gondolják, hogy az étkezés körülményei milyen jelentőséggel bírnak az emésztésükre és közérzetünkre nézve.  Nagyon fontos, hogy milyen minőségű ételeket eszünk, mert a nem megfelelő ételek - állott ételek, többször melegített maradékok, konzervek, tartósítószerezett, vegyszerezett,, túl hideg, túl zsíros, túl cukros ételek tönkre tehetik az emésztésünket. (részletesen korábbi bejegyzésben itt olvashatod) Az, hogy valaki egy ételt mennyire tud jól feldolgozni, azon múlik mennyire jó az emésztése. Ha az emésztésed rossz, akkor a legjobb minőségű étel sem tud jól beépülni a testedbe.  A jó emésztés titka, nem csak a megfelelő ételekben rejlik, hanem a megfelelő körülményekben is. A rohanó életforma, a mikrohullámú sütő, a gyorséttermek, metró aluljáróban található élelmiszert árusító helyek, a televíziózás megváltoztatták étkezési szokásainkat - mindenki rohanva, kapkodva, nem oda figyelve eszik -  és rontják az emésztés hatékonyságát. Ha étkezés után tele vagy energiával, akkor megfelelő volt az étkezés, ha fáradt vagy vagy éppen feszült akkor nem volt megfelelő az étkezés. Fontos, hogy élvezd az evést, egyél nyugodt körülmények között és az étkezésre figyelj, add meg az étkezés módját.  Az étkezésed legyen egy igazi élmény, egy pozitív tapasztalat. A konyha és az étkező rész legyen kellemesen hangulatú, rendezett, tiszta, nyugodt hely, ahol a család minden tagja meghittséget, melegséget érez. Amikor belépsz a konyhába főzni, már az jó érzésekkel töltsön el. Az étkezéshez teríts meg, teremts megfelelő körülményeket. esetleg valami kelleme háttérzenét is elindíthatsz, gyújthatsz gyertyát is. Ha egyedül élsz, akkor is add meg az étkezés módját - a szépen terített asztal nyugalmat áraszt és szemet gyönyörködtető.     Amikor étkezel, ne engedd hogy a figyelmedet bármi elvonja.  Mindig az evésre próbálj figyelni. Figyelj az ételre, az ízekre légy tudatos az evésnél is. Evés közben ne olvass, ne nézz televízió vagy ne dolgozz a számítógépen, mert teljesen elvonják a figyelmedet. Ha eleht ne is nagyon beszélgess evés közben - vagy csak kellemes témákról. Idegesen ne egyél. Mindig várj egy picit amíg megnyugszol.  Ha idegesen eszel, akkor az ételt nem tudod megemészteni rendesen és nem fog hasznosulni megfelelően a szervezeted számára.Családi vitákat kerüld el az asztalnál. Élvezd minden érzékszerveddel az étkezést. Egy ételnek már látványra, illatra is nagyon íncsiklandónak kell lennie. Amikor a szádba veszed az ételt ne nyeld le gyorsan, mert részben akkor semmit nem fogsz élvezni az ízekből, másrészt mivel az emésztés a szájban kezdődik, a gyomrodba csak hatalmas ételdarabokat fogsz leengedni. Mindig rágd meg az ételt alaposan - legjobb ha teljesen pépesre rágod és így megfelelően előkészíted az emésztést. Étkezés után ne ugorj fel az asztaltól, várj egy kicsit  nyugodtan ülve (kb. 10p) , hogy az emésztésed be tudjon indulni. (étkezés után hasznos a vajrászana(sarokülés) vagy ha néhány percre a bal oldaladra fordulsz - vigyázz ne aludj el:)   A cikksorozat első részében arról olvashattál, hogyan figyelj a tested jelzéseire.  Inkább csak nyomatékosítani szeretném, étkezésnél figyelj rá, soha ne edd magad tele. Annyit egyél amennyi jólesik, táplálkozz mértékletesen. A gyomrot legfeljebb 2/­­3 részben töltsd meg. Addig ne egyél, amíg az előző ételt nem emésztetted meg. (ez átlagosan 3-6 óra). Korábbi írásban írtam róla, hogy sajnos a nassolás, ráevés nagyon rontja az emésztés hatékonyságát és méreganyagok (ama) felhalmozódásához vezet.   Olyan ételeket egyél, melyek a testet energiával töltik, fel és egészségeset, jó közérzetet eredményeznek. (részletesen itt olvashatod). Kerüld el az energiát elvonó, tompaságot, fáradtságot okozó élelmiszerek fogyasztását.  Tedd tele a kamrádat egészséges élelmiszerekkel. Fűszerezd bátran az ételeket, forduljon elő az étkezésedben mind a 6 alapíz (itt olvashatsz róla bővebben) . Fogyassz langyos, meleg folyadékot. Ne igyál és egyél hideget, mert nagyon legyengíti az emésztés tüzét. Az evés közben kerüld el a nagyobb mennyiségű folyadékfogyasztást, mert csökkenti az emésztő erőd hatékonyságát. Jótékony kis mennyiségben meleg italt fogyasztani - e rre a célra nagyon jók a fűszeres gyógyteát. Lépésről lépésre javasolt a javaslatok,   szabályok beépítése az életmódodba. Kezdetben csak egy-egy tanácsot próbálj megfogadni és figyeld meg a tapasztalásokat. Célszerű lassan elhagyni a tompaságot okozó ételeket. Nem szabad hirtelen mindenről lemondani, itt is a fokozatosság a lényeg. Ha nagyon vágysz valamilyen nem igazán egészséges élelmiszerre, igyekezz ebédidőben enni, amikor az emésztés tüze a legnagyobb. A legfontosabb, hogy élvezd az étkezéseket, örömödet leld benne és étkezés utána érezd a boldogságot, elégedettséget és a testedben szétáradó energiát. A test jelzi mire van szüksége, csak meg kell tanulni hallgatni rá. Nem szabad merev szabályokhoz ragaszkodni, bízz a megérzéseidben. Remélem ezzel a 6 részes cikksorozattal, sikerült inspirációt és információt kapnod ahhoz, hogy elindulj az egészséges és tudatos táplálkozás útján:)

Citromos fügelekvárral vagy anélkül...

2016. január 6. Zöld múzsa 

Citromos fügelekvárral vagy anélkül...Egy írás szerint: ,,Az amerikaiak a zabpelyhet úgy eszik, hogy megfőzik előbb, vagy sütőben megpirítják. Nocsak, ezek az amcsik tudnak valamit, nem eszik a gabonát nyersen! A főtt változat egyszerű magyar kifejezéssel illetve nem más, mint a zabkása. A boltok polcán lévő (hőkezelés nélküli ) müzlik helyett pedig bátran fogjunk bele a crunchy granola, magyarul  ropogós müzli készítésébe. Kis mennyiséggel nem érdemes bajlódni, a sült müzli légmentes üvegekben 1-2 hétig eláll, bár a szavatossági időt otthoni körülmények között még nem sikerült tesztelnem, a gyerekek mindig hamarabb megették a lesütött adagot.  Banános granola: 250 g zabpehely 80 g durvára vágott mandula 80 g tökmag, napraforgó 2 nagyon érett banán 3 ek. kókuszolaj 2 ek. méz vagy juharszirup 1/­­2 tk. vanília őrlemény csipet só ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tálba keverjük össze a száraz hozzávalókat, míg egy kisebb edénybe a folyékonyakat. A kezünkkel alaposan dolgozzuk össze a száraz és a nedves hozzávalókat. A banánt villával pürésítsük és azt is keverjük hozzá a masszához, majd egyenletes rétegben terítsük el a sütőlemezen. Süssük 15-20 percig, de félidőkor keverjük át egyszer. Folyamatosan ellenőrizzük, mert a méz miatt könnyen megéghet. Hagyjuk teljesen kihűlni és csak ezután tegyük légmentesen zárható üvegbe. Aszalványokkal dúsíthatjuk ( pl. mazsola, aszaltáfonya, aszaltmeggy, aszaltananász, stb ). Csokirajongók durvára vágott csokidarabokat is tehetnek a keverékbe. Ráérős reggeleken királyi módon tálalhatjuk a granolát.  Ehhez egy szuperfoodnak felcimkézett élelmiszert ajánlok, a chia magot: nagy erőt egy piciny magban. Az ára senkit ne riasszon vissza, cirka 100 Ft-ba kerül napi egy evőkanálnyi adag, amiről azt kell tudni, hogy teljes értékű fehérjeforrás, kitűnő rostforrás, tele van kalciummal és ötszörös mennyiségű vas van benne, mint a spenótban. Az ételek ízét nem befolyásolja, teljesen semleges ízű. Ár-érték aránya magasan a péksütemények felett áll. Chia puding: 250 ml tej ( opcionálisan zab-,rizs- vagy mandulatejet ) 4 ek. chia mag 1/­­2 citrom héja ( bio) Meleg alma-mag keverék: 1-2 ek. vaj vagy kókuszolaj 1-2 ek. méz vagy juharszirup 1 nagy alma 50 g napraforgó, 50 g tökmag, 50 g szezámmag 1/­­2 tk. fahéj csipet őrölt gyömbér csipet só --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A chia puding hozzávalóit alaposan összekeverjük és hagyjuk állni a hűtőben, hogy a magok megduzzadjanak. A meleg almás keveréket egy teflonos serpenyőben készítjük el. Felolvasztjuk a zsiradékot és rádobjuk az apró kockákra vágott almát a magokkal és a fűszerekkel. 5 percig pároljuk, míg az alma kicsit karamellizálódik, a magok pedig ropogóssá válnak. Ezek után jöhet a rétegezés poharakba. Alulra egy kanál chia puding ( koncentrált erő ), majd néhány kanál natúr joghurt. Mindezek tetejébe az előre elkészített granola, majd a meleg alma-mag keverék. Ha a kamra polcán találunk dugiban lekvárkülönlegességet, azt is vegyük elő. Mondjuk egy cukormentes citromos füge lekvárhoz mit szóltok? Januárban mi így indítottuk az évet. Mit is kívánhatnék ennél többet: chia magban és granolában gazdagot! Tipp: kisebb, zárható üvegben rétegezve magunkkal vihetjük, szorgos munkanapok tízóraijának kitűnő, csak a kanalat ne feledjük otthon.  forrás: green kitchen stories

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)

2015. november 25. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)   Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs

Mit eszik egy vegán?

2015. november 16. Vegán lettem 

Mit eszik egy vegán?Sokszor futottam bele a “Mit eszik egy vegán?” kérdésbe és úgy gondolom, hogy ez a topik többet érdemel egy “Állati eredetű ételeken kívül mindent” válasznál.   A “mit eszik egy vegán” a bejegyzéstől ne várj recept megfejtéseket, és konkrét tanácsokat reggeli-ebéd-vacsora témában. Jelen cikkem egyetlen célja, hogy rámutasson azokra a hétköznapi alapanyagokra, melyeket ma Magyarországon még sajnos nem feltétlen tekintünk hétköznapinak, pedig a tésztás, tejes és húsos pulttól csak egy köpésre vannak kedvenc hipermarketünkben, és bio boltokban is könnyen fellelhetőek. Amióta vegán életmódot folytatok, sokkal színesebben és változatosabban étkezem mint azelőtt. Ez betudható a korai (azonban mint az kiderült teljesen alaptalan) fehérje hiánnyal kapcsolatos félelmeimnek, valamint hogy a bezáruló hús, tej, tojás és tejtermék kapuk helyett rengeteg más kapu kényszerűen megnyílt. Ezek az ajtók eredetileg is ott voltak, nem lett több vagy kevesebb, de mint mindenki én is a megszokásaim rabja voltam és azt ettem amit gyerekkorom óta toltak elém és ami az éttermekben, ételbárokban kapható. Ezen felül amellett, hogy nagyon sok otthon is egyszerűen elkészíthető recept van az interneten, országszerte egyre-másra nyitnak a kifejezetten vegán és nyers vegán éttermek – ételbárok, mely helyeken csak olyan alapanyagokból dolgoznak melyeket eszik egy vegán.   Szóval mit eszik egy vegán? Röviden összefoglalva egy vegán mindent fogyaszt és főzéshez minden felhasznál, ami nem állati származék. Zöldségekből és gyümölcsökből, hüvelyesekből és gabonafélékből, valamint magvakból és diófélékből készülő ételeket eszik egy vegán. Eme 6 alapvető alapanyag az emberi szervezet számára teljes értékű vegán étkezés szent grálja. A tudatosan étkező vegánok minden nap fogyasztanak magvakat, gabonaféléket (akár otthon összeállított müzli formájában), sötét és élénk színű zöldségeket, gyümölcsöket, valamint ugyancsak sűrűn hüvelyeseket. Továbbá erősen ajánlott mindenevőknek legfőképpen, hogy a napi étkezés 30-40%-át nyers zöldségek és gyümölcsök tegyék ki, a rostok bevitele miatt.   A számunkra megszokott alapvető hús nélküli ételek mellett (mint például, a lecsó, a főzelékek, a hummusz, a rizs, a krumpli, vagy a babkészítmények) egyre divatosabbak az úgynevezett hamis ételek, mely a klasszikus húsos ételek helyettesítését szolgálják. Ilyenek a vegetáriánus hamburgerek, a hamis gulyás, a vegán felvágottak, a vegán kolbászok és vegetáriánus fasírtok. A hamis húsokat a legtöbb esetben gabonafélékből (tempeh és szejtán) vagy szójából készítik, így fehérjetartalmuk magasnak mondható. Azonban alapanyag vásárlásnál érdemes odafigyelni, mivel ami vegetáriánus az nem minden esetben vegán is. Számos vegetáriánus készítményt készítenek tojással, vagy tejtermékekkel. Egy régebbi cbejegyzésemben olvashatjátok, hogy mi a különbség vegetáriánus és vegán étrend között. Tej és tejszín helyett, mandula, kókusz, zab vagy szójatejtermékeket, míg a sajtok helyettesítésére szójából, diófélékből és tápiókából készült készítményeket eszik egy vegán. Vegán sajtokat kis gyakorlással otthon is könnyedén el lehet készíteni. Kifejezetten jópofa dolog tud lenni egy házilag elkészített teljesen vegán sajtos pizza.   Mit eszik egy vegán reggelire ebédre és vacsira? Ahány vegán, annyi szokás. Nekem a reggelire müzli, magvak, gabonák; ebédre a főtt étel; vacsorára a nyers csodák jöttek be. Hogyan van ez bővebben:   Mit eszik egy vegán reggelire Reggelire ahogy már említettem müzlit eszek. Piacon és bio boltban vásárlom meg a hozzávalókat körülbelül két hetente és keverem otthon össze. Változó arányban tartalmaz a reggelim zabot, puffasztott barna rizst, puffasztott tönköly búzát és egyéb gabonákat; mandulát, mogyorót, kesudiót és egyéb magvakat melyeket kimérve vásárolok; számos féle-fajta aszalt gyümölcsöt, melyeket ugyancsak kimérve vásárolok; valamint az előre bekevert müzlihez minden reggel olyan apróságokat keverek, mint a pattogatott amaránt, goji bogyó, lenmag, tökmag és hasonló apró magvak. (az apróbb magvakat, vagy minimálisan hőkezelem, vagy beáztatom előre, így segítve a hatékonyabb felszívódást)  Mindezt zab, kókusz vagy mandulatejjel öntöm fel. Brutális energia bomba!   Mit eszik egy vegán ebédre Az internet tele van jobbnál-jobb receptekkel és mivel én nem vagyok egy nagy szakács így konkrét megfejtéseket nem írok. Nekem az vált be, hogy ebédre jöhetnek a főtt ételek. Levesek, főzelékek minden mennyiségben, párolt és sült zöldségek, hagyományos magyar húsmentes és rakott ételek. Tápanyag bevitel szempontjából a köreten nagyon sok múlik és a megszokott krumpli, tészta, fehér rizs kombó nagyon gyengén muzsikál. Bátran készíts köretnek olyan, még mindig nem hétköznapinak számító ételeket, mint a bulgur, a csicseriborsó, quinoa, gersli, hajdina vagy a kuszkusz. Egyik kedvenc receptes blogom a kertkonyha.   Mit eszik egy vegán vacsorára Vacsorára jöhetnek a nyers dolgok. Gyümölcs és zöldsaláták vagy tálak; élő zöld és gyümölcs vegyes turmixok; zöldségből készült mártogatósok, melyet hosszában szelt répával, szálzellerrel vagy akár almával tunkolhattok; vagy bármilyen úgynevezett élő ételek, melyeket a nyers vegánok fogyasztanak. Ezen ételek receptjeinek is elég komoly irodalma van már Magyarországon is, szóval receptekbe menően nem megyek bele. Én néha csak érzésből beledobok mindent a turmixgépbe. Fantasztikus dolgok jönnek ki belőle.

Sabudana vada

2015. november 11. Vegavarázs 

Ma van Dívali, a bőség, a gyarapodás, a fény, a tudat tisztaságának ünnepe. Ráma győzelmét ünnepeljük ilyenkor, akinek a történetéről szól a Rámayána, a híres indiai eposz. Indiában fények sokaságát gyújtják ebben az időszakban, ahogy egykor Ráma hazafelé vezető útján is fényeket gyújtottak az...

Áfonyás zab

2015. október 23. VegaLife 

Áfonyás zabA következő ételt elsősorban reggelinek javaslom, de desszertnek is megállja a helyét. Előnye, hogy nagy főzési tudomány nem kell hozzá és végső soron az áfonya lecserélhető más gyümölcsre, vagy éppen fagyasztott áfonyát is használhatunk, miután kiengedett. Áfonyát leginkább lekvár formájában fogyasztanak Magyarországon az emberek, azt is sült (vad)húsokhoz, pörköltökhöz. (Tisztelet a kevés kivételnek, ha nem vegetáriánus és mégis használja másképp a konyhában!) Pedig az áfonyát érdemes minél gyakrabban fogyasztani, akár magában is. Sok vasat, A, C és D vitaminokat tartalmaz. Gazdag antioxidánsokban (szabadgyökök ellen véd tehát). Vérkeringési zavarok (pl. magas vérnyomás) valamint cukorbetegség is olyan retinaelváltozásokat eredményezhet, amelyek miatt a látás csökken. Egy 40 fős szembetegségtől szenvedő csoporttal vizsgálatot végeztek olasz kutatók 1987-ben. (Gentile A. (1987) Use of bilberry anthocyanosides to prevent hemorrhage in preparation for ENT surgery. Istituti Ospitalieri di Verona, Italy.) A fekete áfonya 80%-os javulást idézett elő a szem mikrokeringésében és a látásban is. Másik érdekesség már a II. világháború óta ismert, amikor brit pilóták fekete-áfonya lekvár fogyasztottak annak érdekében, hogy az éjszakai berepülésnél a látásuk pontosabb legyen. Kapilláris ereinket védjük mi is fekete áfonya fogyasztásával. A recept: Hozzávalók: - 1 bögrényi érett fekete-áfonya (fagyasztott is lehet) - 1 bögrényi zab - víz - 1 kis doboz natúr joghurt (pl: joya szója joghurt; édesített és nem édesített is jó, attól függően, ki mennyire édesszájú)   Elkészítés: Előző este mossuk meg és áztassuk be a zabot egy éjszakára annyi vízben, amennyi jól ellepi. Reggel adjunk hozzá még vizet majd főzzük puhára. Amikor megfőtt, puhák a zabszemek, akkor kétféleképpen tálalhatjuk. Vagy az egészet összekeverjük a joghurttal és az áfonyával óvatosan, hogy az áfonyaszemek ne törjenek össze, vagy a tányérunkra teszünk zabot, a tetejére joghurtot, amit megszórunk áfonyával. Élelmi rostokban, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag reggelink lesz, ami segít egészségünk megőrzésében. Az áfonya miatt különösen ajánlom szembetegeknek, a zab miatt pedig cukorbetegeknek is. A zab gluténmentes gabona, tehát azoknak is remek táplálék, akik ilyen diétát folytatnak.

Körtés zabpelyhes turmix (vegán)

2015. október 13. Zizi kalandjai 

Körtés zabpelyhes turmix (vegán) A körte az új banán. Tudtátok? Egyre több helyen látom, hogy turmixokba, smoothiekba banán helyett körtét tesznek. Ha finom, lédús és érett, akkor ugyanolyan jól megédesíti a turmixunkat és még krémessé is teszi. Nem beszélve arról, hogy a körte helyben terem (a banán nem), így még az ökológiai lábnyomunk is kisebb lesz egy körtés turmixszal. Mi is teszteltük ezt a körtés változatot már egy pár alkalommal és nagy kedvencünk lett! Állandóan izgő-mozgó modell szeptemberi napsütésben egy kis trikóban… Igyekszünk reggel és délelőtt minél több gyümölcsöt enni, de ahogy megérkezett a hűvös, hideg idő, gyakrabban vágyunk egy kis melegítő kására. Persze a tápláló, gazdag turmixok is előfordulnak azért reggelente, az egész család szereti, ráadásul Ádi nagyon élvezi, hogy részt vehet a reggeli elkészítésében: jó pár dolgot ő tesz bele a turmixgépbe és persze ő is indítja el a masinát. Fontos, hogy “Támogassuk a szervezet hajnaltól délig tartó tisztulási periódusát bőséges folyadékbevitellel, illetve gyümölcsök fogyasztásával! Használjunk erjedésgátló fűszereket, melyek segítségével csökkenthető a tökéletlen emésztés során a belekben keletkező mérgező anyagok mennyisége – fahéj és szegfűszeg a gyümölcsökhöz.” (részlet innen) – mi ezt alkalmazzuk is, többnyire fahéj formájában. Gazdagítjuk még néhány extrával (mandulavaj, extra szűz kókuszzsír, zabpehely), tehát egy sűrű, krémes turmix a végeredmény, amely eltelít bennünket egy időre. Próbáljátok ki! Körtés zabpelyhes turmix (vegán) Hozzávalók 3 főre: – 4 db közepes, érett körte, kimagozva, felkockázva (nem fontos meghámozni) – 3 evőkanál zabpehely – 1 evőkanál lenmag – 1 evőkanál kendermag por (opcionális, fehérjében gazdagabbá teszi az italt) – 1 evőkanál mandulavaj (opcionális) – 3 teáskanál extra szűz kókuszzsír – 1 teáskanál fahéj – 1,5-2 bögrényi zabtej (rizstej és mandulatej is használható) (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük az összes hozzávalót a robotgépbe és turmixoljuk simára. Töltsük poharakba és azonnal fogyasszuk. Ha túl sűrű, hígítsuk még zabtejjel. Önkéntes food stylist és kóstoló…

Mindennapi -virlis- kenyerünk

2015. október 11. Mindennapi ételeink 

Mindennapi -virlis- kenyerünk Többen kértétek, hogy írjam meg, milyen kenyeret szoktam itthon sütni. bevallom, mostanában többször vesszük a kenyeret (alpesi rozsosat, ezt Fanni is szereti), Fanni kedvéért, de férjemnek és magamnak többször sütök kifliket. Abból néha Fanni is csemegézik, egyébként nem egy kenyeres lány, reggelire főképp gyümölcs, kása ízlik neki, és ebédre-uzsonnára-vacsorára is előszeretettel fogyaszt főtt ételt. Ezért gyakran kétfélét főzök egy nap, hogy legyen vacsira is változatos neki. Szóval, amikor kenyeret sütök, ez a befutó - akár kenyérként, akár kifliként formázva: Hozzávalók: 50 dkg liszt  teljes kiőrlésű búzaliszt 1 dl olívaolaj 1 teáskanál himalaya só 4 db szójavirsli, hosszában és széltében is félbevágva 2 dkg élesztőpor 1 tk. aranybarna nádcukor 3 dl meleg víz  Elkészítés: Az élesztőt a cukros meleg vízben  futtassuk fel. Ez alatt morzsoljuk össze a lisztet, az olajat és a sót, majd a felfutott élesztőt öntsük a lisztes keverékhez, és dagasszuk ki a tésztát. Rugalmas, kemény tésztára lesz szükség, ha szükséges, apránként adhatunk hozzá még meleg vizet. Kelesszük kétszer fél óráig, közben egyszer gyúrjuk át. Nyújtsuk ki a tésztát, ujjnyi vastagságú téglalappá. A téglalap rövidebb oldalával párhuzamosan fektessünk le egy  félbevágott virslit majd tekerjünk egyet a tekercsen, tegyünk le ismét egy félbevágott virslit, megint tekerjünk egyet, utána ismét virslit - és így tovább addig, amíg teljesen fel nem tekertük a tekercset. Ez után tegyük tégla formájú kenyérsütő formába, és süssük 180 fokon 30-40 percig.  Ha kiflit készítek, természetesen másképp történik a formázás, ill. féladagot készítek: 2 kört formázunk a tésztából, melyeket 8-8 cikkre felszelünk, mindegyik szelet nagyobbik végébe tesszük a virslit és feltekerjük. TIPP: a virsli helyett használhatunk dinsztelt hagymát, tofut, babot, kukoricát, vagy ami eszünkbe jut :-) 

Rakott brokkolis - tofus rizs

2015. október 1. BioBrigi 

Rakott brokkolis - tofus rizsMivel a doki állandóan azt hajtja kajaügyileg, hogy fehérjét fehérjével és zsírral (ezt nagykanállal javasolja), gondoltam legyen. :) Így egy füstölt tofu is bevándorolt a kosárba vásárláskor. Bár valószínűleg nem erre gondolt, mikor a fentieket próbálta bevésni a gondolataim közé. :) No, nem gondolkozunk egyformán, bár megértem az álláspontját. Ilyenkor az átlag asszonynép hajlamosabb elmozdulni magasabb szénhidráttartalmú ételek irányába. Tény, hogy emeltebb a fehérjeigény, és ez segíthet a hízás megelőzésében is, de közel sem annyival, mint amit elavult dietetikai eredmények támasztanak alá. Ráadásul megvan a hátulütője is, elég csak a szervezet elsavasodására gondolnunk. Meg kell tartani az egyensúlyt, és persze nem félvállról venni, odafigyelve, mértéktartóan. Persze, ez jól hangzik, de olykor van, hogy az ember vizet prédikál... és festés után takarítva késő este egy nagy karéj barna kenyér után még bevágja a gyerek fehér kiflijének maradékát, és rákíván a bagettre is, ami szintén nem látott barna lisztet. :( Azért normál esetben reggelire zabkása van gyümölcsökkel, rakott barna rizs van salátával ebédre, vacsorára meg goffri zab és hajdinaliszt keverékéből... No, de jöjjenek inkább a hozzávalók. Amik persze ízlés szerint variálhatóak, a paradicsom lehet répa, a brokkoli padlizsán, vagy cukkini. De nálunk brokkoli lett, mert Ábel azt ölelte keblére a piacon... Hozzávalók: 1 bögre barnarizs 1 csomag füstölt tofu 1/­­4 kg gomba 1 brokkoli 1 kápia paprika 3-4 db paradicsom 1 kis fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyemzöld 1 rizstejszín 1 marék kesudió 1 ek sörélesztő pehely 1 ek zabliszt, vagy zabpehely vegamix olaj só A barna rizst 45-50 perc alatt két és félszeres mennyiségű vízzel, sóval és vegamix-szel megfőzzük. A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. Kevés olajon kissé megpirítjuk, majd felaprított petrezselyem zölddel megszórjuk, sózzuk, és felengedjük rizstejszínnel. A brokkolit rózsáira bontjuk, a tofut felkockázzuk, a paprikát karikákra szeleteljük, a paradicsomokat négybe vágjuk, a vöröshagymát felaprítjuk. Mindezt összekeverjük a főtt rizzsel, gombaszósszal, és egyenletesen egy olajjal vékonyan kikent tepsibe helyezzük. A kesudiót kevés vízzel összeturmixoljuk, majd beleszórjuk a zablisztet és a sörélesztő pelyhet, az öntetet a rizs tetején egyenletesen eloszlatjuk úgy, hogy mindenhová jusson. 40-45 percig sütjük közepes lángon.

Mennyire zöld?

2015. szeptember 22. VegaNinja 

Környezettudatosnak tartod magad? Mennyire vagy az étkezési-, háztartásvezetési-, öltözködési-, vásárlási-, közlekedési szokásaidat illetően az? Mennyi szemetet termelsz és mennyire terheled meg bolygónkat ennek eltüntetésével? Íme a nagyító, amely rámutat, milyen mértékben teszel környezetedért valójában, a hétköznapok során. Felelős földlakóként kiemelten fontos, hogy ne csak magunkkal törődjünk, hanem gondoljunk az eljövendő generációkra is: tartsuk szem előtt, […]

Tízórai és uzsonna étlap - az én elképzelésem szerint

2015. szeptember 13. Éltető ételek 

Tízórai és uzsonna étlap - az én elképzelésem szerintHárom lányom van, a kicsi most kezdte az iskolát. Minden nap reggeliznek itthon (kását szoktam készíteni), a tízórait és az uzsonnát csomagolom nekik. Többnyire még este elkészítem (pl. a kelt tésztát), de az egyszerűbb trüffel- vagy a smoothie elkészítése reggeli feladat. Minden reggel fél 6-kor ébredek. Amíg fő a kása, addig elkészítem a mandulatejet. A gyerekek ébresztéséig (fél 7) még az uzsonnás dobozokat is megpakolom. 7 órára a lányok megreggeliznek, és még nekem is van egy kis időm az indulásig a szokásos gyógyteámat meginni. Ez az iskolai menü: Ez az iskolai menü jövő hétre Ezt fogják vinni a gyerekeim jövő héten: Ezen ételek receptjeit INNEN könnyűszerrel elkészítheted.

Élj tudatosan, takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokban

2015. szeptember 3. Élj harmóniában 

Élj tudatosan, takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokban Néhány hete útjára indítottam egy bejegyzés sorozatot, amellyel azoknak szeretnék segíteni, akik tudatosabban szeretnének élni, figyelni Önmagukra és környezetükre. A sorozat előző bejegyzésében a tudatos vízhasználathoz (itt olvashatod) írtam össze gyakorlatban is jól alkalmazható megoldásokat, most a tudatos és pénztárcakímélő energiafelhasználáshoz adnék néhány tanácsot:)   Az energiaforrások olyan energiát rejtenek magukba, amely átalakításával munkavégzést érhetünk el. Ma az energiafelhasználás alapja elsődlegesen a fosszilis (nem megújuló) energiaforrások, melyek Földünkön korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és előbb-utóbb kifogynak, vagy nem lesznek gazdaságosan kitermelhetőek (kőszén, kőolaj, földgáz).   Az energia előállítása is nagyon sok energiát emészt fel és a Földön jelenleg túl sok fosszilis energiát használunk el, mellyel hozzájárulunk a Föld energiakészleteinek kimerüléséhez, saját költségeinket növeljük és az energiafelhasználás következtében kibocsátott káros anyagok hozzájárulnak a környezetszennyezéshez, klímaváltozáshoz. Minden pillanatban, amikor valamilyen energiát használunk (mosunk, főzünk, rádiót hallgatunk, etc.)  komoly döntéseket hozunk, mi magunk is hatással vagyunk a környezetünk alakulására. A jóga fontosnak tartja a nem ártás elvét - az ahimszát - ami alapján jó ha a lehető legkisebb erőszakkal, ártással élünk. Ami azt jelenti, hogy törekedjünk a környezetünkkel való szeretetteljes együttélésre, ne okozzunk kárt, ne ártsunk. Elég egy kis odafigyelés, ha megváltoztatod a szokásaidat, Te magad is sokat tehetsz a környezet védelmére na és saját egészségedért és költségeid csökkentésére:) Néhány praktikus tipp a hatékonyabb energiafelhasználásra: Ha megteheted használj megújuló energiát ( napelem, szélkerék). Ma már megoldható, hogy a saját házadhoz, lakásodhoz pl. napelemet szerelj fel és az áramellátás egy részét ezzel termeld - akár saját használatra, akár az áramszolgáltatóval megfelelő szerződéssel csökkentheted a saját költségeidet.  Csak akkor használj elektromos berendezéseket, ha valóban szükséges. Manapság nagyon sok elektromos gép van, amiket ha tudatosan végiggondolod nincs is rá szükséged.  Sőt azt gondolom bizonyos esetben egyszerűbb, olcsóbb  és csöndesebb a manuális megoldás, mint egy gépet összerakni majd utána eltakarítani és a végén elpakolni. Minden elektromos berendezés, műszaki cikk vásárlás előtt gondold végig valóban szükséged van-e rá és mire szeretnéd használni (a nagyobb teljesítményű gépek fogyasztása is nagyobb, a konyhában a legtöbb ma kapható gép kézi erővel kiváltható és még sokszor egyszerűbb is).  Nemrégen egy közeli ismerősöm mondta, hogy szeretne venni több tízezer forint értékben egy konyhai szupercsoda gépet és mit gondolok. Kérdeztem mire vásárolná... bébiétel készítésre... Mondtam használjon inkább villát :))) csöndesebb, nincs meghibásodási lehetőség és szervizköltség, áramszünet esetén is működik, gyorsan el lehet mosni és elpakolni és a használatba vétel sem igényel bonyolultabb összerakást:) Műszaki cikk vásárlásánál, nézd meg a termék leírását, mekkora a fogyasztása és válassz alacsonyabb fogyasztású számítógépet, TV-t, DVD-t, hi-fi-t, nyomtatót,mosógépet, hűtőt etc.. Próbáld azt is figyelembe venni mennyire környezetkímélő a termék. Ha nem használod a műszaki berendezéseket, áramtalanítsd. Amikor egy készülék standby üzemmódban van (pl a tv-n világít a kis lámpa) akkor is fogyaszt áramot. Használd a számítógépen az energiatakarékos üzemmódot . Használd ki a természetes fény lehetőségeit. Nyáron nagyon sokáig, de télen napközben élvezd, hogy természetes fénynél tudod végezni a tevékenységeidet és amíg nem szükséges ne kapcsolj villanyt A világítást a lakásban a célnak megfelelően alakítsd ki és használd. Azokban a helységekben ahol nem szükséges komolyabb fényerő, ott csak kisebbet használj (pl. előszoba). Ha olvasni szeretnél, akkor csak valamilyen kisebb helyi fényforrást használj és ne az egész nappali legyen kivilágítva.  Amelyik szobában nem tartózkodsz vagy éppen nem szükséges a világítás, akkor kapcsold le a lámpát. Használj energiatakarékos izzókat. Takarításnál részesítsd előnyben a hagyományost (söprű, lapát), így sok energiát spórolhatsz meg. Amennyiben szükséges gépi megoldás, nagyon tudatosan válaszd meg, hogy a céljaidnak megfeleljen. Lehetőleg olyan porszívót válassz, amelyhez nem kell eldobható porzsákot használni és a teljesítménye és a tudása is illeszkedjen az elvárásaidhoz. A mélyhűtés helyett részesítsd előnyben a friss termékeket. (a nem friss ételek fogyasztásának hatásairól írtam egy korábbi bejegyzést amit itt olvashatsz) A fagyasztó áramfelhasználása elképzelhető, hogy sokkal drágább lesz, mintha friss ételeket vennél. Legalább évente olvaszd le a fagyasztót. A hűtőt a lakáson belül valami hűvösebb helyre állítsd. Ne tegyél a hűtőbe meleg ételt. Főzéskor az edény méretének megfelelő főzőlapot használd, hogy ne távozzon fölöslegesen hő. Használj a főzéshez jó hővezetésű edényeket, fedőt, kuktát illetve főzz takarékon.Az ételeket ne főzd szét, éppen csak szükséges menyiségben kapjanak hőkezelést. Az elektromos főzőlapot, sütőt az főzés befejezése előtt 5 perccel nyugodtan kapcsold ki - még sokáig elég meleg lesz ahhoz, hogy befejezd a főzési folyamatot.   A mosógépet és a mosogatógépet csak ha  tele van akkor indítsd el, mert a legtöbb készülék ugyanannyi áramot és vizet használ el 2 póló esetén is. Használd a hőfokszabályozást, de mindent a legmagasabb hőfokon moss.  Vízkőtelenítsd évente ecettel a mosógépet. Kerüld el a szárítógép használatát. Természetes módon szárítsd a ruhákat pl. napon vagy szárítóállványon. A vasalás is nagyon sok energiát elvisz egy háztartásban. Csak azt vasald ki, amit nagyon szükséges. A legtöbb ruha felvétel után a test hőjétől a testhez alakul. A törölközőket, fehérneműket, zoknikat, hálóruhákat, ágyneműt szinte teljesen felesleges vasalni. Amikor elkezded megváltoztatni az energiafelhasználási szokásaidat nézd meg a korábbi felhasználásokat és a fogyasztásmérők segítségével kövesd nyomon energiafelhasználási szokásaid alakulását:) Pl. a vízforraló helyett ha a gázon forralod a vizet kb havi 500 forintot tudsz megtakarítani, ha a minden napos hajszárító használat helyett természetesen hagyod megszáradni a hajad, több mint havi 1000 Ft-ot is spórolhatsz:) Kezdj el változtatni és tapasztalj, figyelj:)

Hogyan készítsük el a kölest finoman?

2015. augusztus 22. Éltető ételek 

Hogyan készítsük el a kölest finoman?A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is.  Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.

Aszalás 1x1

2015. augusztus 18. Éltető ételek 

Aszalás 1x1Az aszalás nem egy újkeletű dolog. Sokan azt gondolják, hogy egy újabb hóbort az egészséges táplálkozás színterén. Nos, elmondható az, hogy már nagyanyáink is aszaltak (pl. almát, szilvát, körtét), még a XX. század elején is több zsáknyi aszalt gyümölcsöt fogyasztottak el, elsősorban a téli estéken.  Miért aszaljunk?  Az aszalás célja elsősorban a tartósítás , amely során eltávolítjuk az alapanyagokból a nedvességet. Bár azért azt javaslom, hogy törekedjünk a friss gyümölcsök fogyasztására, ugyanis a nedvesség elpárolgása miatt koncentrálódik bennük a fruktóz, amely vércukoringadozást eredményezhet. Valamint candidásoknak is ellenjavallt az édes aszalt gyümölcsök fogyasztása. Ennek ellenére kiváló csemege csak úgy önmagában vagy süteményekbe, kásákba főzve is.  Fogyasztásuk télen kifejezetten ajánlott, melegítő hatásuk révén, mivel a szárítással a napenergia (és a meleg) is koncentrálódik benne. Még egy fontos figyelmeztetés! Az aszalványokat fogyasztás előtt áztassuk be kevés tisztított vízbe (főzzük meg valamilyen étellel), vagy mindenképp igyunk utána elegendő folyadékot, hiszen a nedvesség már nincs benne az aszalványokban.  Aszalhatunk zöldségeket is, amellyel egészséges chipseket varázsolhatunk az asztalra. Nagyon finom az aszalt répa, cékla, hagyma, de kipróbálásra érdemes a kelkáposzta chips is. Ezek natúr ízeit feldobhatjuk különféle fűszerekkel, amelyeket magtejföllel "rögzítünk" a zöldségekre.  Sajnos a bolti aszalványok szinte minden esetben kezelve vannak kén-dioxiddal, cukorszirupba vannak áztatva, és tartósítószerrel vannak telenyomva (a szebb szín, állag érdekében). Arra biztatok mindenkit, hogy az aszalványok vásárlása előtt mindenképp olvassa el a csomagoláson lévő összetevők listáját. Ha csak annyi van rajta, hogy "aszalt áfonya", akkor nyugodtan megvásárolhatjuk.  Amennyiben házilag aszalunk, ne várjuk azt, hogy olyan szép színű és állagú legyen, mint a bolti társaik. A sárgabarack barnásabb, és az állaga sem lesz olyan ruganyos, mint a bolti. DE annál finomabb. Érezni benne a barack VALÓDI ízét , zamatát, amely kárpótól az esetleges látványért.  Mivel aszaljunk?  Az aszalás történhet alacsonyabb és magasabb hőmérsékleten is. Amikor az a célunk, hogy az enzimek sértetlenek maradjanak, akkor mindenképp törekedni kell arra, hogy 45 fok alatt történjen az aszalás. Ezt professzionális aszalógépekkel könnyűszerrel meg tudjuk valósítani.  Ha "csak" a tartósítás a cél, akkor lehet sütőben vagy akár kemencében is aszalni. Így is egészséges csemegénk lesz, viszont ezeket már nem nevezhetjük ÉLŐ-nek.  De mit is jelent az, hogy élő egy étel? Ha vigyázunk az enzimekre, akkor az aszalvány ugyanolyan jótékony hatással lesz a szervezetünkre, mint a friss társai. Tehát, ha magunknak aszalunk, törekedjünk arra, hogy az enzimek ne sérüljenek.  Nap- és szélenergia : ez a legtermészetesebb és legősibb módja az aszalásnak (szárításnak). Mindenképp félárnyékos helyre tegyük az alapanyagokat, és a legjobb az, ha van elegendő légmozgás is. Takarjuk le egy vékony tüll anyaggal, hogy a portól és az apró rovaroktól megóvjuk értékes gyümölcseinket. Sajnos ebben az esetben ki vagyunk téve az időjárás szeszélyeinek, és ezzel a módszerrel akár 1 hétig is eltarthat az aszalás. Arra is érdemes odafigyelni, hogy az aszalódás közben forgassuk a gyümölcsöket, és éjszakára érdemes száraz, fedett helyre vinni, hogy a rovarok és a rágcsálók nehogy kárt tegyenek benne. Padláson (tornácon) történő aszalás : A mai cserép- és palafedésű épületek szuper lehetőséget biztosítanak erre a célra, hiszen adott a meleg, csak a légmozgást kell biztosítani. Itt is oda kell figyelni az esetleges rovarokra és rágcsálókra. Az aszalás kivitelezése megegyezik a napon történő módszerrel. Hagyományos fatüzelésű aszalók (aszalókemence, kemencés aszalóházak): Mint korábban már írtam, a népi gyümölcsaszalás (gombaaszalás!) több évszázados múltra tekint vissza. Az olcsó répacukor megjelenéséig ez napi rutinnak számított. Még ma is fellelhetők ilyen aszalóházak szerte az országban. Házilag készített aszaló"gép" : A neten találhatunk nagyon okos ötleteket arra, hogy hogyan tudunk házilag készíteni aszalót. Csak egy ügyes "barkácsférjre"/­­párra van szükség, aki elkészíti ezt nekünk. Sörösdobozok újrahasznosításával napkollektort is készíthetünk, így a meleg fokozottan biztosítva van. Sütőben aszalás : Mindenképp légkeveréses sütőre van szükség. Az aszalás során a sütő ajtaját résnyire nyitva kell tartani, hogy a pára távozni tudjon. Amíg magas az alapanyagok nedvességtartalma, addig akár 70-80 fokra is felvehetjük a hőfokot (a kezünkkel érezzük, hogy mennyire meleg a gyümölcs), majd vegyük vissza 40-50 fokra. A hátránya, hogy egyszerre nem tudunk 3-4 tálcánál többet betenni, és az áramfogyasztással is számolni kell.Radiátor, kandalló : télen én is szoktam kis mennyiséget szárítani, pl. hajdinacsírát, ilyenkor egyszerűen a radiátorra helyezem, és reggelre kiszárad. Figyeljünk arra, hogy ne legyenek egymáson az alapanyagok, és időnként mozgassuk meg azokat. Olcsóbb kategóriájú körtálcás, alsó fűtéses aszalógépek : Ezek kerek tálcás aszalógépek, amelyek a meleg levegőt alulról fújják felfelé. Ennek a hátránya az, hogy ha a tálcát telepakoljuk gyümikkel, zöldségekkel vagy éppen gyümölcspéppel, akkor az elzárja az utat a levegő áramlásától. Ezért van az, hogy a felső tálcák kevésbé száradnak, sőt a pára ide csapódik le. Valamint ezen aszalógépekbe nem jellemző, hogy hőfokszabályozó lenne beépítve. Hátsó fűtéses (pl. Excalibur) aszalógép : Ez egy szögletes doboz, amelynek a ventillátora és a fűtőszála a hátsó falba van beépítve. Így minden tálca egyenletesen kapja a meleget, és a levegő áramlása is megoldott. Könnyűszerrel tudunk folyékony gyümölcs- vagy zöldséglapokat is aszalni, és a beépített termosztátnak köszönhetően a hőfokot is be tudjuk állítani. Nekem is ilyen aszalóm van, egyszerre akár 10 kg gyümölcs is aszalható benne. Hogyan aszaljunk?  Először is nagyon fontos, hogy érett és egészséges alapanyagokat használjunk fel. Próbáljuk meg egyforma darabokra vágni. Minél kisebb, annál hamarabb lesz kész az aszalvány. Amennyiben gyümölcs- vagy zöldséglapokat akarunk aszalni, ahhoz szükségünk van tapadásmentes lapra. Az így elkészült lapok felhasználása végtelen, kedvünk szerint készíthetünk finomabbnál finomabb ételeket.  ... és most jöjjön a lényeg, mit is aszaljunk?   Szinte bármilyen gyümölcsöt aszalhatunk: alma, körte, barack, szilva, kiwi, ananász, meggy, cseresznye, eper. Fűszerezhetjük még szárítás előtt, pl. a vanília és a fahéj remekül illenek hozzá. Ezekből készíthetünk nyers lekvárokat, leveseket, de édességek, kekszek, muffinok, természetes édesítők, tortalapok alapanyaga is lehet. Mindenképp próbáljátok ki a zserbó krékert és a zserbó szeletet. De nagy kedvencem a ropogós müzli, amely egy nagy pohár mandulatejjel tökéletes reggeli.  Karácsonykor kihagyhatatlan a diós vagy mákos bejgli, amely - a hagyományostól eltérően - gyümölcslapból készül. De, ennek a mákos tésztának is gyümölcslap az alapanyaga.  A zöldségek aszalása is igen változatos. Közkedvelt a paradicsom, a padlizsán, a cukkini, a hagyma, a cékla, a répa és a batáta. Ezeket szintén lehet pácolni kedvünk szerint még a szárítás előtt. De zöldséglapot is aszalhatunk, amelyet kedvenc zöldségeinkkel tölthetünk meg. Házi vegetát is aszalással készítek. Ebbe az alapanyagokat kedvünk és ízlésünk szerint variálhatjuk. A gyerekek kedvence a kelkáposzta chips , amely ropogós, fűszeres, hmmm... meg kell kóstolni mindenkinek! És nem utolsósorban egészséges! Különböző zöldségfasírtok, nyers kenyerek, krékerek tehetik változatossá az étkezéseinket.  Én az aszalót használom az olajos magok szárítására is. Azt már tudjuk, hogy az enzimgátlók miatt be kell áztatni a magokat. Nos, akkor meg is kell szárítani, hogy utána még hetekig-hónapokig elálljon. Ha az olajos magokat fűszeres szószba keverjük, majd ezt kiszárítjuk, isteni finom ropogtatnivalónk lesz.  Fűszernövények szárítása : Elég sok zeller-, petrezselyem- és lestyánlevelem lett, így ezek szárítása is az aszalóban történik. Sőt, még stevia levelet és gyógynövényeket is száríthatunk (természetesen nyáron a napon is).  Aszalványok tárolási útmutatója  A legfontosabb az, hogy kellően aszaljuk ki az alapanyagokat. Ha ujjunkkal összenyomjuk, ne adjon ki nedvességet, mert akkor ez hamarosan meg fog penészedni. Régen szőtt zsákban tárolták, hűvös, sötét helyen. Sajnos tavaly tapasztaltam azt, hogy nagyon hamar ellepi a molylepke, úgyhogy idén már hűtőben tároltam. Érdemes pár órára lefagyasztani, majd ismét aszaljuk néhány óráig (a páralecsapódás miatt), és ezt már tárolhatjuk akár zacskóban is.  Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki az aszalást, hiszen nemcsak finom, hanem egészséges is.  Anikó  Felhasznált irodalom:  http:/­­/­­okovolgy.hu/­­keszitsunk-aszalvanyokat-hazilag-3-resz-az-aszalas-tortenete-eljarasok-es-eszkozok/­­;  Lénárt Gitta: Élő aszalványok könyve - Budapest: Bioenergetic K., 2014.

Helyes táplálkozás a nyári forróságban

2015. július 24. Éltető ételek 

Helyes táplálkozás a nyári forróságbanNem egy mindennapos dolog, hogy napokig 40 fok körül van a hőmérő higanyszála. Még az erős, egészséges embereket is nagyon megviseli, nemhogy az időseket és a gyerekeket. Ilyenkor kifejezetten oda kell figyelni, hogy mit eszünk és iszunk. Bár azért a szervezetünk jelez, nem kívánja nehéz, zsíros ételeket. Jól esik ilyenkor a gyümölcsreggeli és a zöldségsaláta is. Amennyiben a makrobiotika elveit figyelembe vesszük, akkor figyeljünk a yin és yang ételek egyensúlyára. Hideg évszakokban melegítő hatású ételeket,  nyáron hűtő hatású ételeket fogyasszunk.   Az édes, fanyar és a keserű ízeket  helyezzük előtérbe. A sós, csípős, savanyú ételek belülről fűtenek, jobb kerülni ezeket. Ugyanakkor az öt elem tana szerint kifejezetten jót tesznek a csípős, erős fűszerezésű ételek , mert az első pillanatban valóban fokozzák a hőséget, de végső soron felszínre hozzák és eloszlatják a test melegét. Ilyen fűszerek pl. a bors, chili, csípős paprika, gyömbér. Mit együnk? A nyers gyümölcsöknek, zöldségeknek kifejezetten hűtő hatásuk van. Reggelire tökéletes egy gyümölcsreggeli, vagy egy csírakása. A kolláth reggeli is kifejezetten hűtő hatású, hiszen szintén főzés nélkül készül el. Igazán tápláló a zöld turmix, a gyümölcsös smoothie.  Készítsünk ebédre nyers gyümölcsleveseket, főételként együnk különböző gabonákat zöldségekkel (pl. raguval), főzelékeket.  Nagyon jó hűtő hatása van a mungóbab levesnek, mely Kínában mindennapos eledel. Vacsorára könnyű zöldsaláták nemcsak finomak, hanem táplálóak is. Amennyiben főzzük az ételt, akkor az ételek készítése során a zöldségeket  vékonyabbra (gyufaszál vastagságúra) vágjuk, és kevésbé főzzük meg. A legjobb a grillezés, a párolás, a wokban sütés, kerüljük a sütő használatát. Süssünk rövid ideig és magas hőfokon, gyorsan pároljuk meg az ételeket. Ezzel a módszerrel kevesebb energiát vesz fel az étel, így hűtő hatást kapunk.  Mit igyunk? Elsősorban tiszta, buborékmentes, tisztított vizet. Kerüljük a cukros ivóleveket, teákat, szörpöket. Készítsünk friss gyümölcsökből fele víz hígítással turmixokat.  Amennyiben teára szomjazunk, akkor borsmenta, fodormenta, hibiszkusz, citromfű, körömvirág, levendula, édeskömény teát is ihatunk. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az izzadás fokozódik, ezért többet kell innunk a megszokottnál. De NE jeges italokat igyunk , mivel ezek leállítják az emésztést és utána sokkal fokozottabb lesz az izzadás. Ismeretes, hogy az arabok a nagy nyári melegben forrón isszák a mentateát . A menta önmagában is hűsítően hat a szervezetre, és a meleg tea elkortyolgatása után a szervezet hűteni kezdi az italt, így leadja a hőt. A jeges ital fogyasztása során ez pont fordítva történik, tehát a szervezet hőt termel, fokozódik az izzadás. Ugyanakkor az izzadással az ásványi anyagokat is fokozottan ürítjük, ezért az étkezéseknél ezek pótlására is oda kell figyelni. Gyakori az, hogy a szomjúságnak nem a vízhiány az első jele. Fejfájás, szédülés, koncentráció zavar esetén is jót tesz egy pohár víz. Hűtő hatású  - gyümölcsök:  alma,  édes bogyós gyümölcsök,  görögdinnye,  sárgadinnye, déligyümölcsök - gabonák:  köles,  árpa,  búza - zöldségek: brokkoli, paradicsom,  uborka, cukkini, spárga, zöldbab, zöldborsó, karfiol, édesburgonya, zeller, fejes saláta, retek, spenót, tök - hüvelyesek:  mungóbab, limabab, szójabab, vesebab - fűszerek:  római kömény,  édeskömény,  koriander,  tárkony - csírák - színek: fehér, világoskék, zöld Egy kis tisztítás Ilyenkor érdemes dinnyenapokat tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánjuk magunkat erre, akkor fontos, hogy ne együnk mellé semmi mást, még vizet se igyunk. Hetente 1-2 gyümölcsnap is igazán üdítő lehet ebben a nagy melegben. Válasszunk egy könnyedebb napot, akár hétvégét, vagy déltől másnap délig történő gyümölcs- és zöldségevést. 

A vanília jótékony hatásai

2015. július 23. Élj harmóniában 

A vanília jótékony hatásai Az egyik legismertebb édesség fűszer a vanília.  Nincs is kellemesebb annál, mint amikor megérezzük a frissen sült vaníliás sütemény vagy egy frissen készült vaníliás ital illatát.  Már az illata is gyógyír a léleknek.    A vanília nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, így véd a szabad gyökök ellen és csökkenti a a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. A vanília csökkenti a stresszt és segítik oldani a szorongást. Ellazító hatása van és ezért segít alvászavarok esetén is, mert jól nyugtatja az idegrendszert.    Magas a vitamin és ásványi anyag tartalma (B vitaminok, kálcium, magnézium, kálium, cink)   Segít a gyulladások kezelésében.   Ellazító hatásának köszönhetően afrodiziákumként is használják. Felhasználása nagyon változatos: süteményekhez, joghurtokhoz, tejes édességekhez, turmixokhoz, kompótokhoz, gyümölcsös ételekhez, fagylaltokhoz, müzlikhez, kásákhoz,   Későbbiekben a blogon, majd néhány receptet is közzé teszek:)   Nem csak étkezésnél fogyasztható, de aromaterápiás hatása is kiváló. Kis mennyiségben használd, mert nagy mennyiségben ellenkező hatást fejthet ki.

Dinnyés zabkása-puding

2015. július 17. VegaLife 

Dinnyés zabkása-puding Roppant egyszerű és gyorsan kész. Nyári finomságként vagy akár reggeliként is elkészíthetjük, változatossá tehetjük általa reggelinket, de nassolni valónak is összeállíthatjuk akár. Gluténmentes, ha olyan zabpelyhet használunk hozzá, amin jelezve van gluténmentessége. Rostban gazdag étel, egészségünket szolgálja. Ha cukorbetegek is szeretnék elkészíteni, akkor ajánlom, hogy a zabkása-pudingot vízzel készítsék, keverjenek hozzá kb. 1 evőkanál biocsicsókát, és 1 teáskanálnyi őrölt lenmagot, így a zabpehely, a biocsicsóka-sűrítmény és a lenmag-őrlemény segíti jobban kordában tartani a vércukorszint ingadozást. Persze a dinnyét akkor is mértékkel fogyasszák! A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 1 nagyobb bögrényi) víz vagy növényi tej görögdinnye sárgadinnye igény esetén: édesítő (nyírfacukor vagy méz, stb.)   Elkészítés: Az apró szemű zabpelyhet a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel vagy növényi tejjel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul és pudingos állaga lesz. A még meleg zabkását édesítjük ízlésünknek megfelelően, de érdemes beleszámítani azt, hogy a dinnyék gyümölcscukorban gazdag gyümölcsök. Fogunk egy hideg vízzel kiöblített pudingformát, ebbe tesszük bele a pudingot. Amíg a dinnyéket felszeleteljük hozzá, szinte meg is dermed. Ha hidegebben kívánjuk enni, hűtőbe tesszük egy fél órára-órára. Amikor tálaljuk, a formából könnyedén ki tud esni. Legfeljebb egy-két finomabb ütést mérünk a felfordított formára. Dinnyével körbedíszítjük és már fogyasztható is a finom és egészséges zabkása-puding. Reggelire tanácsos fogyasztani. (Mentát és narancsot tettem a közepére.)

Kajsziparfé

2015. július 11. Kertkonyha 

KajsziparféHonnan ered a sárgabarack szó, és honnan a kajszi? Mi a különbség közöttük? Igazából semmi, ugyanarról a gyümölcsről van szó. Mégis van valami különleges vonása, mégpedig az, hogy kajszinak több köze van a szilvához, mint az őszibarackhoz. Miért hívjuk baracknak mégis? Aprócska tévedés ez a részünkről, és nem véletlen, hogy a világ többi nyelvén két teljesen külön szó használatos erre a két gyümölcsre. Akkor már inkább hívjuk sárgaszilvának! :) A kajszi szó amúgy török eredetű, a barack pedig görög. Az előbbit a török hódoltság idején kezdték nálunk termeszteni, így jött vele a neve is. A(z őszi) barack pedig görög szó, ami latin, német és szláv közvetítéssel jutott el hozzánk.  Így azt lehet mondani, hogy ez a két gyümölcs szépen leírja a minket körbeölelő népek sokaságát. E kis bevezető után pedig jöjjön a FAGYI, ahogy a Kertkonyha facebook oldalán nemrég megszavaztatok.  Hozzávalók 2-3 adaghoz: [...] Bővebben!

Rántott cukkini sütőben sütve, avagy a sült "hóember cukkiníni"

2015. július 7. BioBrigi 

Rántott cukkini sütőben sütve, avagy a sült Pár napja tepsiben "rántottam" ki cukkinit - vagy ahogy a fiam hívja cukkiníni. Egyrészt az olajban sütésnek a szagát sem bírom, másrészt nem érdemes teljes kiőrlésű tésztafélét olajban sütni, mert jóval több olajat felszív, és csak cuppog, így pedig viszonylag kevés zsiradékkal hasonlóan finomra sül. Cukkini dömping van, Anyáéknál rengeteg terem, így elkezdtem nézegetni az Ínyesmester éléstárát, meg hasonlóan emelkedett olvasmányokat az ügyben. :) Lehet, hogy a végén teszek el üvegben rántani való cukkinit is sós lében, illetve sima tököt lereszelve, mert Ábel nagyfogyasztó. Tudom, hogy a legegyszerűbb berakni a mélyhűtőbe, de itt csak kis rekeszeim vannak, kevés dolog fér bele. A mirelitet meg nem szeretem megvenni, mert silány a minősége, ha jó vizes tejfölös tököt akarnék a gyereknek, akkor megtenné, de neki egészen máshogyan készítem mindig frissből, szinte minimális vizet kap pluszban. A panír nálam most tojásos volt, mert el szerettem volna használni a hűtőből, de vegánok a tojást helyettesítsék egy kis sárgaborsóliszt és víz keverékével. A lisztes tányérba teljes kiőrlésű búzaliszt került, aztán a tojás, és teljes őrlésű zsemlemorzsa volt a harmadikban némi szezámmaggal elkeverve. Aztán a menetét már mindenki tudja, lassan még a fiam is, aki nagyban segédkezett, bár némelyiknél a lisztben forgatás szerinte csak az egyik oldalra vonatkozott, és gyorsan áthajította a tojásba, aztán nem győztem visszatenni. :) Spórolósan használtuk ugyan a tojást, két nagy tepsihez 2,5 darab fogyott el, meg egy tálka liszt, illetve fél csomag morzsa. A legjobban neki a "hóemberek" tetszettek, mert volt egy olyan cukkinink, aminek az oldalához nőtt a fia is, így érdekes formájú szeleteket kaptunk, amit előtte besóztam, és kicsit vártam, hogy megadja magát. Borsós barna rizzsel fogyasztottuk, és uborkasalátával. Ez utóbbit mindig kevés sóval, gyümölcscukorral és citrom levével készítem, hogy az ecet kimaradjon. Legalább olyan finom, mint az ecetes változat, csak sokkal egészségesebb. A barna rizs együtt főtt két és félszeres vízben 50 percig kevés sóval a borsóval úgy, hogy a vége felé, mikor már a rizs kezdett hízni, néhányszor átkevertem. Kevés a baj vele, és finom.

Uborka raita (joghurtos uborkasaláta kicsit másképpen)

2015. június 24. Élj harmóniában 

Uborka raita (joghurtos uborkasaláta kicsit másképpen) Az uborka néhány hete megjelent a piacon és már írtam is egy bejegyzést a jótékony hatásairól (itt olvashatod). Indiában többek között salátát készítenek belőle. Az egyik ilyen közkedvelt uborkából készült salátaféle az uborka raita. A raita indiai nyers zöldségsaláta, amely egy-két zöldségféléből és enyhén fűszeres krémes joghurtöntetből áll. Ez az indiai saláta nagyon egyszerűen elkészíthető és nagyon jól kiegészíti a fűszeres főfogásokat. Kifejezetten üdítő, frissítő hatású a nagy nyári melegben hűti a testet. Hozzávalók: - 2-3 uborka - 3 dl joghurt - 1,5 kk só - 1 kk őrölt római kömény - őrölt feketebors (ízlés szerint) - csipet asafoetida - elhagyható Az uborkát reszeld le és keverd el egy csipet sóval majd fél órán át hagyd állni. Utána nyomkodd ki az uborka levét és add hozzá a joghurtot és a fűszereket. Alaposan keverd össze és hagyd állni egy kicsit.  Lehetőleg vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj:)

Vaníliakrémes zabpuding, illatos eperrel és málnával

2015. június 13. Éltető ételek 

Vaníliakrémes zabpuding, illatos eperrel és málnávalKedden este ez volt a lányok vacsorája... nem panaszkodtak. Nagyon finom, krémes és gyümölcsös. Ugyanakkor laktató és nem utolsósorban egészséges is. Érdemes kicsit várni vele, hogy kihűljön, akár a hűtőbe is betehetjük. Hozzávalók (2 adag): - 1 csésze víz (2,5 dl) - 1/­­2 csésze zabpehely - 1 evőkanál mazsola - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1/­­2 kávéskanál vaníliapor - csipet himalája só Öntet: - 1 dl kókuszkrém - 1/­­2 teáskanál vaníliapor - 10 szem áztatott és blansírozott mandula vagy kesudió - kevés tisztított víz - ízlés szerint méz vagy juharszirup - eper - málna - juharszirup - durvára tört, enyhén pirított dió - fahéj Elkészítése: - A vizet tegyük fel főni, adjunk hozzá minden összetevőt, és főzzük meg a kását jó sűrűre. - Készítsük el az öntetet. Ehhez egy jó turmixra van szükség. Addig turmixoljuk, amíg jó krémes nem lesz. - Ezt az öntetet öntsük a kására, és jól keverjük össze. - Egy tálka aljára tegyük a - málnát - pici juharszirupot - krémes zabkását - összevágott epret - pici juharszirupot - durvára tört diót - szórjuk meg fahéjjal.

Kedvezményes áru finomságok :-)

2015. június 3. Mindennapi ételeink 

Kedvezményes áru finomságok :-)Nem is olyan régen fedeztük fel a Provega-Trend Kft-t, először az általuk forgalmazott virsliket, majd egyéb húspótló termékeiket (tofu, szójafelvágottak, párizsik) fogyasztottuk először. Aztán találkoztunk a gyümölcscukros, teljes őrlésű vegán kekszekkel, és a rendkívül finom pástétomokkal. Honlapukra ellátogatva láttuk, hogy más egészséges finomságokat is terjesztenek. El is terveztük, hogy a cégvezetővel felvesszük a kapcsolatot, hogy lehetőségünk legyen népszerűsíteni termékeiket. Nyitott, gyors és készséges az ügyintézésük. A termékek pedig finomak, egészségesek és  változatosak, nagyon széles termékkínálatuk van. 1. Kenhető vega krémek és növényi pástétomok: tömlős és konzerv kiszerelésben kaphatóak a tofuból és szójából készült pástétomok. Az előbbiből csicseriborsós, mexikói, francia ízesítésű kapható, mindegyik nagyon finom, kellemes. A mexikói enyhén csípős, így Fanni ezt nem ette (vagyis ette volna ezt is, de én nem engedtem :-). Emellett szójakrémet is vásárolhatunk náluk, zöldséges, tatáros, mexikói, natúr, tepertős ízesítésben. A növényi pástétomokból kapható brokkolis, gombás, babos, fokhagymás, pirospaprikás, tatáros. Mindhármunk nagy kedvenceivé vált, szinte az összes. Egyik pástétom sem drága, fehérjedús és rendkívül finom. 2. Vega virslik, felvágottak , párizsik és tofuk: Nem is tudom, melyik termékcsoporttal kezdjem, ezek a kedvenc kategóriáink. :-) A virslikből kapható natúr és chilis, mindkettő ízletes, finom, jó állagú, elég melegíteni őket. Leveles tésztába töltve finom csemege, de egytálételekben, rakott ételekben is fenséges. A párizsik, túristarudak ízletesek, kellően fűszeresek. A párizsik, felvágottak több ízben kaphatóak és nagyon ízletesek, az állaguk is rendkívül jók. A tofuk selymesek, pikáns ízesítésűek (pl. bazsalikomos), és egyáltalán nem semleges tofu-ízűek, hanem kellemes zamatúak. És jó árban kaphatóak ezek is. 3. Snack és keksz: Fanni nem édesszájú, ill. egyébként sem eszik cukrosat, csak maximum gyümölcsukros, stevi-ás, szirupos dolgokat. De ezeket a kekszeket nem tudta abbahagyni. Nagy adagok, finoman "fűszerezettek", kellemes ízűek és egészségesek! Mindig kell, hogy itthon legyen 1-2 doboz keksz. A citromos-kurkumástól féltünk a legjobban, de ez lett a legnagyobb kedvencünk. Nagyon finomak a kekszek önmagukban is,de házi karobos nutellával megtöltve ízletes, házi "pilóta kekszet" kapunk. 4. Instant kásák, pelyhek: A folyadékban feloldható termékek növényi tejjel, szójajoghurttal elkeverve azonnal fogyaszthatók. Használhatók sütéshez, főzéshez, habaráshoz, de reggeli gabonaételnek is megfelelőek. A piacon a hasonló jellegű termékek jóval drágábban szerezhetőek be.  5. Gluténmentes termékek : kenyérlisztek, tésztaalapok (pl. palacsintapor), instant levesek, pudingok több változatban kaphatók. És az ismertetés után egy JÓ HÍR: a blog olvasói minden termék árából 25 %  kedvezményt kapnak!  Ehhez a megrendelésbe annyit kell beleírni, hogy magdireceptek.  Rendeléshez amennyiben igénylitek, tudok akciós árlistát küldeni, írjatok a magdolna.reisinger@gmail.com címre, de a cégvezető is szívesen ad felvilágosítást. 

Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátával

2015. május 18. Éltető ételek 

Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátávalImádom a paprika édességét, a krumpli ropogósságát és a saláta frissességét. Tökéletes étel ebédre, vagy akár vacsorára is. Hozzávalók (2 adag): - 2 marék kockára vágott krumpli - 1 szelet kápia paprika - 2 újhagyma - himalája só - kókuszolaj Paprikakém: - 1 nagyobb kápia paprika - 2 gerezd fokhagyma - 1 újhagyma - himalája só, bors, chili - kókuszolaj Saláta: - 4-5 uborka - 1 kisebb fehér retek - 1 újhagyma - 1/­­2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só - citromlé Elkészítése: Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd beledobjuk a krumplit. (Ha többet szeretnénk készíteni, akkor tepsiben is megsüthetjük.) Sózzuk meg.Amikor már szépen pirul a krumpli, adjuk hozzá a felkockázott hagymát és a paprikát. Süssük még együtt úgy 10 percig.A paprikakrémhez a kápia paprikát szeleteljük fel, majd egy serpenyőbe süssük meg. Egy kevés olajat tehetünk alá, és meg is sózhatjuk. A fokhagymát is adjuk mellé.Amikor szépen megpirult/­­megpuhult a paprika, botmixerezzük össze a fokhagymával és az újhagymával. Sózzuk, borsozzuk.Tálalás előtt keverjük össze a krumplival.A salátához gyufaszálra vágjuk az uborkát és a retket. A puha avokádót gyúrjuk hozzá. Sózzuk, adjuk hozzá a mustárt és a felszeletelt újhagymát.

Kókuszos- és kakaós zabgolyók

2015. április 22. Éltető ételek 

Kókuszos- és kakaós zabgolyókEz a finomság nyugodtan bekerülhet a gyerekek uzsonnás dobozába. Csak ne áruljuk el nekik, hogy valójában zabkásából van, mert ugye az előítéletek... A gyerekeim minden reggel kását esznek, de kinyilatkozták, hogy 1 nap elég egyszer kása. Úgyhogy a második kása bizony rejtve marad ilyen finom kis gombóc formába. Hozzávalók: - 5 dkg nagyszemű zabpehely - 5 dkg kókuszreszelék - 1 kávéskanál vaníliapor - 3-4 puha datolya - kb. 1,5-2 dl víz - csipet himalája só - 1 evőkanál méz vagy juharszirup - kis marék dió Bevonat: - 1 teáskanál cukrozatlan kakaópor - 2 teáskanál kókuszvirágcukor Elkészítése: A zabpelyhet egy száraz serpenyőben pirítsuk meg. Figyeljünk, hogy nehogy megégjen, csak éppen annyira, hogy enyhén illatos legyen.Öntsük rá a vizet.Sózzuk, szórjuk bele a vaníliaport is, és tegyük bele az apró kockára vágott datolyát.Főzzük úgy 10 percig. Ezidő alatt jól szétfő a zabpehely.Vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá a kókuszreszeléket, a mézet és a durvára vágott diót.Formázzunk kicsike gombócokat, és forgassuk meg a kókuszcukros kakaóporba.

Diós kókuszos árpapehely granola

2015. április 13. Zizi kalandjai 

Diós kókuszos árpapehely granola Kamra takarítást tartottam. Volt itthon zabpehely is, de ebből csináljuk a reggeli kásánkat, így inkább a maradék, ritkán használatos árpapelyhet használtam ehhez a granolához. Kiváló lett vele. Próbáljátok ti is ki! Az árpapehely igen gazdag élelmirostban, ennek köszönhetően tisztán tartja a beleket és a gyomrot, továbbá csökkenti a koleszterin szintet. Javasolt a fogyasztása várandós és szoptatós kismamák részére, továbbá erős fizikai igénybevétel alkalmával. Még jól szerepelhet a rozspehely is, szóval érdemes ezeket a pelyheket váltogatni granola készítéséhez. Még olyanokat dobáltam hozzá, ami volt itthon: dió (de jöhet bele mandula, törökmogyoró is), tökmag (adhattok hozzá napraforgómagot is, nálam épp nem volt itthon) és akkor a szuper élelmiszerek – chia mag, szezámmag, hántolt kendermag (ez viszonylag új a konyhámban, de mindenbe tesszük: kásába, smoothie-ba és most a granolába is). Édesítésnek juharszirupot használtam. Ha nincs, adjatok hozzá mézet, agavé szirupot, vagy akár el is hagyhatjátok az édesítést, úgy is finom. Egy kevés fahéjat adtam hozzá fűszerezésként, és elmaradhatatlan a csipet só. Legyetek kreatívak, a granola tárháza kifogyhatatlan. Pelyhek, magok, fűszerezés, bármi jöhet. Mi most vegán citromos joghurtra szórtuk, másnap reggel pedig a smoothie bowl-unkra szórtuk és már el is fogyott. Érdemes dupla adagot készíteni belőle. Garantált a gyors fogyás! Diós kókuszos árpapehely granola Hozzávalók: – 2 bögre árpapehely – 1 bögre dió – 1/­­2 bögre tökmag – 1/­­2 bögre kókuszreszelék – 2 evőkanál chia mag – 2 evőkanál szezámmag – 2 evőkanál lenmag – 3 evőkanál hántolt kendermag – 1/­­2 teáskanál fahéj – 1/­­2 teáskanál só – 4 evőkanál juharszirup – 4 evőkanál kókuszzsír Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: árpapehely, tökmag, dió, kókuszreszelék, chia mag, szezámmag, lenmag, kendermag, fahéj, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

Kókusztejszínes müzli leheletnyi juharsziruppal

2015. április 9. Éltető ételek 

Kókusztejszínes müzli leheletnyi juharsziruppalSokszor van olyan, amikor nincs idő kását főzni, de mégis kellene valami tápláló reggeli. Nos, ez a fincsi müzli 3 perc alatt összedobható, amíg öltözöl és készülődsz, addig megpuhulnak az apró zabpelyhek... és már eheted is. Hozzávalók (1 adag): - fél doboz (1 dl) kókuszkrém - 1 dl víz (vagy növényi tej) - 3-4 evőkanál aprószemű zabpehely (ha van készen granolád, akkor ezt használd) - 1 alma - kis marék áztatott/­­szárított dió vagy más olajos mag - 1 teáskanál mazsola - 1 késhegynyi vaníliapor - csurgatásnyi juharszirup Elkészítése: - Öntsd a tálba a kókuszkrémet és a vizet. Keverd össze, szórd bele a vaníliaport és a mazsolát.Majd mehet hozzá a zabpehely (vagy a granola, ebben az esetben nem szükséges dió, hiszen a granolában van) és a dió. - Keverd össze, majd kockázd bele 1 almát. - 5-10 perc elteltével csurgasd meg egy pici juharsziruppal, és eheted is.Jó étvágyat!

3. heti menü

2015. április 5. Mindennapi ételeink 

3. heti menü Tartalmas együtt töltött napokat kívánunk mindenkinek! Férjemnek munkával telik a húsvéthétfő is, de majd bepótoljuk a közös programot valamikor. ...:) HÉTFŐ R: Kukoricatejes gabonakávé, sós kalács, gabonagömböc, répás tofupástétom, retek, saláta, újhagyma  V: Palócleves, pogácsa, alma E: Házi kifli, répás tofupástétom, paradicsom  KEDD R: Zabkása, baracklekvár, alma, mandarin, mandula/­­dió E: Sárgarépafőzelék, tavaszi burgonyakrokett, diós "hókifli" V: Ebédről maradék  SZERDA R:  Házilag sütött kuglóf, tahini-karoböntettel, alma, olajos mag E: Fokhagyma krémleves, tepsis burgonya, zöldség-gabonafasírt, saláta  V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R:  Rizstejes tejbegríz, narancs, és karobos "csokikrém" (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva) E: Reszelt zöldségleves, milánói makaróni V: Melegszendvics (tofukőrözött, növényi sajt /­­ pizzakrém, növényi sajt)  PÉNTEK R: Tejberizs, kiwi, ananász  E: Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta  V: Zöldségpástétom, kenyér, paprika SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E:  Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta  V: Házilag sütött kenyér, Unicarm növényi pástétom, paradicsom, savanyú káposzta  VASÁRNAP R: Kukoricakása kuglóf, gyümölcsszósszal  E: Burgonyagombóc leves, grillezett zöldségek, bulgur V: Zellerpástétom, zsemle, paradicsom

Miből eszik-iszik Fanni?

2015. március 30. Mindennapi ételeink 

Miből eszik-iszik Fanni? Nagyon sokan írtatok levelet, hogy miből eszik-iszik Fannusunk. Több mindent kipróbáltunk, de egy idő után a Tommee Tippee termékeit szerettük meg. Elsőként hasfájásra való tekintettel anti-colic cumisüveget vettünk, amikor még az első időben nem tudott Fanni a koraszülöttsége miatt szopizni, hanem fejni kellett a tejet és azután üvegből, ill. alternatív módokon itatva adni. Majd miután megtanult szépen szopizni, a fogfájásra vettünk speciális cumi-rágókát, mellyel úgy nézett ki Fanni, akár egy ketrecharcos :-), de ez volt az egyedüli cumi, amit elviselt, enyhítette a fogzást. Később beszereztünk tartóedényeket, és tányérokat is, melyekből most ajándékcsomagot is kaptunk. Nagyon örültünk neki.  A csomagban az alábbi termékek voltak: Explora Cool & Mash etetőtálka tetővel, és kanállal - ez Fannink nagy-nagy kedvence, a müzlit éppúgy szereti benne, mint az ebédkor elfogyasztott leveseket, főzelékeket. Sőt, a kanalat ő használja, élvezi, hogy olyan hosszú, jól meg tudja fogni.  Nagyon praktikus arra az esetre, ha mondjuk reggel el kell mennem, és apukája reggelizteti, akkor előző este belekészítem az ennivalót, másnap csak ki kell nyitni és felengedni tejjel (ha müzlit eszik), vagy megmelegíteni (ha kását), és az odakészített gyümölcsökkel megbolondítani.  Explora Háromrekeszes tányér, ez az én kedvencem, mivel jól elkülöníthetőek az ennivalók rajta. Általában főzelékek mellé készítek fasírtot is, vagy valamilyen pörköltet, esetleg szójavirslit főzök ki hozzá, vagy tofut pirítok, így ezeket nem kell összekeverni, hanem külön tálalórészbe kerül. Azt Fanni a kezével tudja csemegézni, amíg én kanalazom neki a többit. De a rekeszekbe gyakran kerül friss zöldség, saláta is. Reggelente (ha nem az előbb említett tálkát használjuk), a kásák mellé friss, kockázott gyümölcs, szójajoghurt vagy valamilyen öntet. Maximálisan kihasználjuk, és Fanni is meg tudja különböztetni az ételeket. Egyébként is szereti az alapanyagokat megismerni, megfogni. Sokat főzünk (sőt, sütünk) együtt. Ez számomra nagy örömet jelent.   TT Essential Basics ételtároló tetővel - ebből kétféle színt is kaptunk, 10 perc alatt mindegyikbe került valami. Sokat utazunk Fannival, így nagyon jól jönnek az olyan tárolók, amelyekbe belerejtek valamit, és szükség esetén Fanni csemegézhet belőle. Az egyikbe mindig friss gyümölcs kerül, éppen akkora a mérete, hogy egy teli tál gyümölcs elegendő uzsonnára, vagy tízóraira, mikor melyiket kér (általában reggelire kevesebbet eszik, így igényli a tízórait, aztán ebédre teletömi a bendőjét, vacsoráig nincsen gond). Sőt, az  a jó, hogy épp belefér a kis kezecskéje, az alját is eléri. A tetejét pedig egyedül le tudja szedni. Utazásokkor a klasszikus kölesgolyó, mézes müzlikarika, babakeksz kerül a többi tárolóba. De mostanában pohárként is használja Fanni a kis tárolókat.    Explora Műanyag Etető Előke  - nagyszerű előke, Fanni azonban ezt sem tűri meg magán, éppúgy, mint a többi előkét. Eddig talán ha kétszer volt rajta előke. De hála Istennek, tisztán, szépen eszik (viszonylag :-) ), így nem erőltetem, így ezt elajándékoztuk. Nagy előnye egyébként, hogy mosható.  És végül az itatópoharak:  EXPLORA 7 Active Sporty Beaker és EXPLORA 5 Active Straw Beaker itatópohár (kulacs). Valóban csöpögésmentesek, jó sok ital elfér bennük. Fanni odavan a vízért, éppen ezért nem is sűrűn kap mást, kivéve, ha anyukámnál vagyunk: ő mindig gyümölcslevekkel vár bennünket. Azt sem utasítja vissza a kis manókánk. :-)   Aki szeretné a termékeket megvásárolni, a www.kismamafutar.hu oldalon teheti. 

Heti menü

2015. március 23. Mindennapi ételeink 

Heti menü Mostantól igyekszem heti menüvel jelentkezni, ugyanis sokan kértétek, hogy segítsek nektek ebben.  Így próbálom minden hét elején leírni ,mit ettünk múlt héten. Lehet, hogy az elején lesznek akadozások, de igyekszem-igyekszünk :-) Egyelőre recepteket a blogon tudtok böngészni, vagy saját kútfőből tudjátok elkészíteni az ételeket. :-) Szép új hetet kívánok mindenkinek!  Íme, a múlt heti étrendünk, kislányunkra szabva :-) (most mi alkalmazkodunk hozzá): HÉTFŐ R: Mandulatejes zabkása, 1 banán, 1 kiwi V: Kelkáposzta főzelék, burgonyakrokett E: Házilag sütött zsemle, vegán májkrém, uborka KEDD R: Vegán tejbergíz, szilvalekvár, alma E: Szójapárizsis paradicsomos tészta, saláta (jégsaláta + paradicsom + öntet) V: Házilag sütött zsemle, zöldségpástétom, savanyú káposzta SZERDA R: Házi kifli, házi nutella + alma /­­ tofukőrözött + paradicsom E: Sütőtök krémleves, rakott burgonya (napraforgó tejföllel, gabonakolbásszal, hagymával), sült cékla V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Vegán tejberizs meggykompóttal, reszelt almával E: Babgulyás, pogácsa, alma V: Pogácsa, búzahús szalámi, tzatziki saláta (napraforgó tejföllel) PÉNTEK R: Kukoricakása, növényi gyümölcsjoghurttal, alma E: Répás-tökmagos rizottó, céklafasírt-egyben sütve, paradicsomsaláta V: Főtt krumpli, savanyú káposzta, tökmagolaj SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Spenótos gnocchi, növényi sajt, karobos csiga V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kalács, házi nutella, mandarin E: Reszelt zöldségleves, zöldséges tarhonya, rántott karfiol, saláta V: Ebédmaradék

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 3. hét

2015. március 19. Vegagyerek 

HETI VEGÁN MENÜ 15-21. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, több szénhidrátra lenne szükséged, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:)   HETI MENÜ 15-21. NAP:  15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst)   16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/­­ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs   17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is!   18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2009/­­02/­­tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal   19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg   gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával   20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval   21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.

Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán)

2015. március 6. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval (laktózmentes, vegán) A nap legfontosabb étkezése még mindig a reggeli! :-) Fontos, hogy tápláló, energiadús, és ízletes étellel induljunk neki egy újabb napnak. Sokszor nem jut rá elegendő idő, vagy csak a reggeli lustaság miatt próbáljuk elcsalni ezt az étkezést, mégis fontos lenne, hogy odafigyeljünk rá! Ha a testünk, és a lelkünk is kellemesen kezdi a napot, az a nap folyamán még a hasznunkra lesz. Jobb közérzettel, több energiával, emésztési gondok nélkül, lendületesebb mozdulatokkal, szellemi frissességgel, melegebb szívvel, és mosolygósabb arccal élhetjük meg a következő 15-16 órát, ami ránk vár. ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Korábbi ígéretemhez híven újabb energiadús reggeli ötlettel érkeztem, ami nem mellesleg egy személyes kedvenc. Nálunk ez egy tipikus lustizós szabadnapos reggeli. Olyan napokra, amikor tudom, hogy az ebéd sokára fog elkészülni, mert pihenés és lustálkodás lesz a program a hosszúra nyúlt délelőtt. :-) Az almás-fahéjas íz pedig tökéletes a hidegebb napokra, amik remélhetőleg egy pár hónapig nem jönnek még vissza. ;-) Pár éve, mikor Írországba költöztünk, akkor ismerkedtem meg közelebbről a zabbal, mint nagyon hasznos és értékes gabonával. Az ír reggeliző asztalokon mindennapos az ún. porridge. Ez egy natúr, tejjel készült zabkása, melyet főként mazsolával és mézzel édesítenek. Az igényesebbek már aszalt gyümölcsöket is tesznek hozzá. Híg, kása jellegű étel, ami a mi tejbegrízünkhöz hasonlít. Nekem ezek a bébipapi állagú híg ételek (pl.: főzelékek, kásák) sosem tartoztak a kedvenceim közé. Szeretem, ha van mit rágni egy ételben. Nálam egy jó tejbegríz is darabos! ;-) Az íreknél olyan gyakori a porridge, mint nálunk magyaroknál a túrórudi. :-) Utánanéztem hát egy kicsit ennek a zab dolognak, mert láttam, hogy itt milyen népszerű ez a gabona, miközben korábban Magyarországon szinte egyáltalán nem találkoztam vele. Kiderült, hogy rendkívül értékes tápanyag és még olcsó is! Sokkal értékesebb, mint az általunk oly gyakran használt búzadara. zabA zab, az egyik leglassabban felszívódó gabona fajta, ami nagyon jól jön, amikor tudjuk, hogy a reggelink és az ebédidőnk között túl sok idő tellik el. Tökéletes reggeli egy lustálkodós napon, vagy amikor elutazunk valahová... vagy pont ellenkezőleg, a magas energia és szénhidrát tartalma miatt, akkor is tökéletesen táplál minket, amikor nagyobb fizikai terhelésnek tesszük ki magunkat, vagy csak átfáztunk valahol, és szeretnénk gyorsan belülről is felmelegedni. Magas rosttartalma segít a természetes, rendszeres emésztésben. Jelentős ásványi anyag, vitamin tartalommal rendelkezik, és a 7 fontos aminósavból is nagy mennyiségben találhatunk benne. Főként telítetlen zsírokat tartalmaz, ami szintén fontos egy egészségesen működő szervezet számára. Csökkenti a koleszterin szintet, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Még hosszasan lehetne sorolni a zab előnyös tulajdonságait, de nem untatlak vele tovább titeket. Akit érdekel a téma bővebben, az olvasson utána a neten. :-) Tehát miután rájöttem, hogy be kell vinnem a mindennapi táplálkozásunkba ezt a szuper gabonát is, elkezdtünk kísérletezgetni a hagyományos ír zabkásával, a porridge-val. A cél az volt, hogy rágható, és ízletes reggeli készüljön belőle! Úgy tűnik sikerült! :-) Közel egy éve majdnem minden nap része a reggelinknek, ilyen-olyan formában. Egy ilyen nagyon finom, tápanyagdús és abbahagyhatatlan energia bomba reggelit hoztam nektek, amit úgy neveztem el, hogy almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval. Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval HOZZÁVALÓK: (1 személyre) - 1 bögre zabpehely - 1 bögre növényi tej (jelen esetben a mogyorótej a legideálisabb választás) - 1 közepes alma (meghámozva) - 1 fél banán - ízlés szerint sok fahéj, egy csipet őrölt szerecsendió, és egy késhegynyi őrölt szegfűszeg - 1 marék pekán dió és mogyoró keveréke (de használhatunk sima diót, vagy brazil diót is) - (opcionálisan - 1 tk őrölt lenmag) Az 1 bögre, jelen esetben kb.2 dl - nek felel meg, és a bögrét nem tesszük tele. Kis gyomrúak, vagy "reggelizni nem szoktam" típusú olvasóim kisebb adagokat használjanak, mert ebből a mennyiségből kiadós végeredmény lesz. ELKÉSZÍTÉS: A mogyorótejet feltesszük egy lábasban a tűzhelyre forrni. Mielőtt forrni kezd, beletesszük a zabpelyhet, és a fél banánt, amit előzőleg felkockáztunk. Visszavesszük a hőfokot, és lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett kb. 5 perc alatt megfőzzük. Ne lepődjünk meg, hogy a tej eltűnik időközben. A zab rendelkezik egy ilyen tulajdonsággal. Magába szívja a folyadékot.  A banán is szétesik egy idő után, ami szintén jó, mert az édesíti meg a reggelinket, így sem mézet, sem cukrot nem kell használnunk. Amikor már úgy tűnik, hogy megfőtt a zab, azaz eltűnt a tej, és zabmorzsává vált az étel, akkor levesszük a tűzről. Hozzáadjuk a téli fűszereket, a (pekán) diót, a mogyorót, és a kisebb kockákra vágott almabelsőt (héj nélkül). Az egészet összekeverjük, és egy jó kis, mély ún. müzlis tálban tálalva vissza is ülhetünk vele a meleg takaró alá, és élvezhetjük, ahogyan minden egyes kanál újabb és újabb melegséggel járja át a testünket. Nem kell sietni az ébredezéssel! ;-) Almás-fahéjas zabmorzsa pekán dióval és mogyoróval Kezdjük a napot emészthető, tápanyagban gazdag és energiadús reggelikkel!  Reggelire fel! :-) Megjegyzés1: sima dióval is finom, de a pekán dió különleges zamata tökéletesen kiegészíti az alma és a fahéj kombinációt. Megjegyzés2: aki szereti a kásás, híg állagot, az tegyen bele fele annyi zabot, és hagyja abba a főzést, még mielőtt megszilárdulna, morzsalékossá válna az étel. Így a végén igazi zabkását fog enni!  Megjegyzés3: A banános képen láthatjátok, hogyan lehet gyorsan, és mosogatásmentesen feldarabolni a banánt! :-D Hagyjátok meg az alsó héjat, amikor megpucoljátok, és, mint egy tálca azon vágjátok be a banán karikákat, majd egy hússzú kereszt vágással, kész is lesznek a kicsi fél banán karikák, amik mehetnek is egyből bele a zabmorzsába /­­ zabkásába. Nem kell utána mosogatni, és villámgyors elkészül. ;-)  

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1. heti menü

2015. március 2. Vegagyerek 

1-7. NAPIG: Megfogalmaztad a legfőbb célod a Vegán Kihívással kapcsolatban?   Bevásárló-segédletet ITT találsz a menükhöz!Miből mennyit egyek, és a köztes étkezések témájához KLIKK IDE ! ÉS egy-két jó tanács:): - legyél rugalmas! Ha időbeosztásod éppen máshogy kéri, cserélgesd nyugodtan a napokat! Ha megmaradt étel, nyugodtan egyél, vigyél belőle másnapra is! - honnan tudsz mégis rendelni valamit, ha kifutsz az időből? : NYERSÉTEL AKADÉMIA Az ő ételeik maximálisan beleférnek a Kihívás koncepciójába, cukor, liszt- és mindenmentesek, és házhoz is szállítanak!   1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1.   NAP Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP   Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval , 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

A vegák is böjtölnek?

2015. február 27. Zöld múzsa 

A vegák is böjtölnek?"- A vegák is böjtölnek? " -ezt kérdezték tőlem a suliban...    Naná. Azzal, hogy nálam a hús nem játszik az élelmezésben, ettől még számos gyenge pontja van táplálkozásomnak. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk :-) Aztán vannak alkati vonzódások ételféleségekhez, a jutalomfalatokról már ne is beszéljünk. A szürkeség ellenszerét is sokszor egy-egy plusz fogásban találom meg - szeretek enni. Még valaki magára ismert az előző mondatokban? Hála Isten, akkor nem vagyok egyedül. A csokoládét már meg sem merem említeni. Múltkor a neten szörfölve volt egy aha élményem:  a csokoládé csábításának való ellenállás teljességgel felesleges és energiát pazarló művelet.  Ilyen bölcseleteket már én is tudnék írni :-) Annyit sikerült csiszolnom a gombóc-artúros magatartásomon, már csak a fekete és lehetőségeimhez mérten a legjobb minőségűt fogyasztom. Titkos nasim receptjét is megosztom veletek ( ha nincs otthon táblacsoki,  ezzel szoktam hirtelen támadt csokoládévágyam enyhítem  ): -Végy egy kis csészét ( de tényleg kicsi legyen! ), tegyél bele két teáskanál kakaóport ( minőség, minőség, minőség!!! ), egy teáskanál mézet csurgass rá és egy kis cocomast ( kókusztejszín ), majd keverd ki simára. Nyami! Folyékony bounty!    Mindenkinek van miről lemondani. A természet körforgásában, a tavaszi testi-lelki megújulás hívó szava fel kéne szakadjon mindenkiből, csak úgy ösztönösen, spontán. Aztán, hogy ki miről mond le ebben a negyven napban vallásos hovatartozásától függetlenül? Csakis a magam válaszát tudom tolmácsolni. Én ebben az időszakban a szénhidrátok mennyiségére és milyenségére ügyelek jobban, mert az elmúlt téli hónapok bevitele sokkolta a szervezetem. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy több ponton változás történt a napi rutinban, ami az életvitelemet és az eddig  szépen beállított étkezési szokásaimat feldúlta. Amíg igyekeztem egy új ritmusra találni, addig kompromisszumokat kellett kössek és időnként gyalázatos minőségű étel szalad le a torkomon, mert egyszerűen nem volt másra lehetőségem térben és időben - oszt éhes voltam, na! Azóta már látszik az alagút vége! :-)     A családunkban hagyomány ( három fiúgyermekem igényei hívták elő ), ha péntek, akkor pizzanap. Nos nem a bolti fagyós dobozolt változat, hanem a kézzel begyúrt élesztős-tésztás, ami egy szimpla kenyértészta bazsalikommal, oreganoval és némi őrölt köménnyel fűszerezve. A paradicsom szószt is magam készítem hozzá sok fokhagymával, így szeretik a fiúk. Nagyböjt idején nem éppen megfelelő fogás ez számomra, a kölkök meg hallani sem akarnak böjtről, megleptem őket egy szénhidrátszegény változattal, aminek a "tésztája" karfiollal van dúsítva.     Maga a pizza alap karfiol-zabpehelyliszt-tojás keverék fűszerezve. Feltétje bármi lehet, amit amúgy a kedvenc pizzánkra tennénk. Gluténmentes változata, ha a zabpehelyliszt helyett reszelt mozzarella sajtot teszünk bele, paleósok pedig mandulalisztet keverhetnek hozzá. Vegán változatban a tojásokat pótolhatják őrölt lenmag és víz elegyével. Mivel nem vagyok egyik irányzat elkötelezettje sem, így kedvemre válogathatok a hagyományos pizza alternatívái  közül :-) Ti is próbáljátok ki valamelyiket!    Öntet ötlet: egy tölcséres turmixba öntsünk egy deci extra szűz olívaolajat, majd adjunk hozzá frissen csavart citromot, sót, borsot ízlsé szerint és egy marék bazsalikomot. Ugye milyen jó, ha van az ablakban fűszerkertünk? A kész pizzát ezzel öntsük nyakon és szórjuk meg friss rukkolával ( nem fogjátok elhinni, de a kertből hoztam be ). Karfiol alapú pizza ( 4 fő részére ): -        2 bögre aprított karfiol ( kb. 50 dkg ) -       1 bögre zabpehelyliszt ( mandulaliszt vagy  mozarella sajt is lehet ) -       2 tojás ( tojáspótlás vegánoknak 2 ek. őrölt lenmag 6 ek. forró vízzel elkeverve ) -       1 tk. bazsalikom -       1 tk. oregano -       só, frissen őrölt bors ízlés szerint -----------------------------------------------------------------------------------------------------------       A karfiolt aprítógépben daráljuk össze morzsásra.       A lisztet keverjük össze a karfiollal valamint a fűszerekkel és a tojással.       A masszát pihentessük fél órát a hűtőben.       Formázzunk  tetszőleges formájú korongokat vagy a masszát egybefüggően nyomkodjuk bele a sütőpapírral bélelt  tepsibe ujjnyi vastagságban.       175 fokon süssük meg annyira, hogy kicsit barna legyen a teteje. -        Kenjük meg pizza szósszal és tegyünk rá tetszőleges feltétet, majd süssük készre. Póréhagyma, kápia paprika, kukorica és  mozzarella volt a rávaló.

Gesztenyés puding pirított mogyoróval

2015. február 16. Éltető ételek 

Gesztenyés puding pirított mogyoróvalTudjátok mi a különbség a puding és a kása között? Nos, ha az egészséges alapanyagokból van, és nem pl. keményítőből, akkor SEMMI. Egy icipici különbség azért mégis lehet. A kását többnyire pehelyből készítjük, míg a pudingot lisztből vagy darából. A puding így készülhet köleslisztből, zabpehely darából, vagy éppen rizsdarából/­­lisztből. Nos, ez a recept is barnarizsből készült. Van egy pelyhesítőm, mellyel a rizst a keménysége miatt pelyhesíteni ugyan nem lehet, de jó darát tud készíteni. Hozzávalók: - 5 dl növényi tej-víz keveréke - 10-12 dkg barnarizs - késhegynyi vaníliapor - késhegynyi fahéj - 6 dkg natúr darált gesztenye (A Sparban lehet venni cukrozatlan, natur, főtt, darált gesztenyét) - 4-5 csepp narancsolaj - ízlés szerint kókuszvirágcukor - maréknyi mogyoró - fél tábla 70%-os étcsoki Elkészítése: - A folyadékot felteszem főni, csipet sót, fahéjat és a vaníliát is beleszórom. - Hozzáöntöm a rizsdarát. Úgy 15 perc alatt készre főzöm. - Leveszem a tűzről, majd hozzákeverem a gesztenyét és a narancsolajat. Édesítem, majd hagyom kihűlni. - Mielőtt tálba kiszedem, beleteszem a pici darabokra vágott csokit. - A mogyorót késsel feldarabolom, majd száraz serpenyőben egy picit megpirítom. - Tálaláskor friss gyümölccsel, pl. málnával, eperrel díszítem.BABAKONYHA TIPP: A gesztenye a babák első ételei között lehet. Mielőtt a csokit és a narancsolajat hozzáadjuk, szedjünk ki a babánknak belőle.

Megint nyers. Máshogy.

2015. február 14. Sose mondd, hogy soha 

Megint nyers. Máshogy.Január utolsó napján csömört kaptam a kávétól és a junk food-tól, amiken éltem. Elhatároztam - sokadszorra - hogy februártól váltok. Nem volt ez valami komoly elhatározás és valószínűleg meg sem valósult volna, ha nincs A MACSKA.... Őkandúrsága február elseje előtt 3 nappal került hozzánk. Kóborcica volt, most gazdikereső, s nem saját mentésem, hanem az alapítványé, ahol ideiglenes befogadó vagyok. Vagyis felelősséget vállalok egy-egy cica ellátásáért, amíg gazdit nem találnak neki. Nos, ez a cica fogta magát és február elseje hajnalban meglépett. Nem részletezem, mit éltem át aznap, inkább elfelejteni szeretném, lényeg a lényeg, hogy sok-sok óra keresés, sírás, kétségbeesés után megfogadtam Istennek vagy aki hallotta, hogy betartom a nyersevést, ha visszajön. Este kilenckor méltóságteljesen megjelent a macska. Így lett eldöntve a kérdés. 14 nap telt el azóta és soha még ilyen könnyen nem ment a dolog. Mert végre találtam egy jó okot. Úgy érzem, ha feladnám, azzal megszegném az alkut és a mindenható, akár van, akár nincs, az állataimon bosszulná meg a dolgot. Így aztán tartom. S igazából el sem gyengülök. Múlt vasárnap beültem Betti barátnőmmel a falafelezőbe és nyugodtan beszélgettünk, cseppet sem zavart, hogy a régi kedvenc ételemet eszi, én javasoltam, hogy oda menjünk, mert lehet kutyát vinni. S hogy miket eszem: Nos, a kesudió szolgáltatta zsírbevitelt felváltotta a máktej (hála Timinek az ötletért és Orsinak a harisnyáért, amivel szűrök!:). Úgy kezdtem, hogy reggel és este, de most már sokszor elég este is. Ha csak egy adagot iszom, akkor simán lent van 10% alatt a zsírbevitelem és nagyon jó érzést ad, sokkal jóllakottabbnak érzem magam tőle, mint mástól. Amúgy nem írogatom a kronométert most, csak úgy annyit eszem, amennyit jól esik és ez eddig bevált. Ezen kívül a szokásos narancslét felváltottam turmixokkal. Datolya+mazsola, ebből kb 7 dl egy nap az egyik zöld üvegecskémbe és alma+banán+datolya+mazsola 7dl a kék flakonba, azt fahéjjal ízesítem, vagy mirelitt piros gyümölcs mixszel. Minden nap megeszem egy répát lereszelve és egy uborkát felkarikázva, ez a kettő valahogy szuperül illik egymáshoz egy kis citromlével és nagyon jól esik nap közepén, hogy a sok folyékony étel után végre rágok:) Aztán este otthon vagy sali, vagy zabpehely (tudom, hogy hőkezelt, de efelett most átsiklottam) mazsolával beáztatva, mint egy tejbegríz. Van olyan ételem is, hogy a máktejből maradt mákot mazsolával és datolyával, szintén olyan kása szerű lesz, de mégis rágható. Tegnap kezdtem először unni ezeket. Holnap nosztalgiából megcsinálom a kesutejfölös paradicsom salimat. Emellett keresek új ételeket. Lényeg az egyszerűség, mert elképzelhetetlenül lusta vagyok. De reggelenként félkómásan jól esik elszöszölni a turmixokkal, máktejjel, répareszeléseel meg ilyenek. Ami még sokat segít, hogy elkezdtem reggelen ként jógázni, már amennyire ezt a 10 perces feladatsort már jógázásnak lehet tartani. Nagyon jót tesz, hogy minden reggel végigcsinálom. Ajánlom mindazoknak, aki zéró testmozgással élnek: 10 perc jóga kezdőknek angolul Majd ha ezt a feladatsort már nagyon profin nyomom, keresek egy hosszabbat, vagy nehezebbet.    Már majdnem egy éve, hogy elhatároztam, hogy nyersvegán leszek és minden hónappal egyre közelebb kerülök hozzá. A visszaesés is a fejlődés és tanulás része volt. Fő a makacsság és az eltökéltség!:)

Almás-banános zabkása babának és mamának is

2015. február 5. Éltető ételek 

Almás-banános zabkása babának és mamának isNe gondoljunk bonyolult dologra, amikor kását készítünk. Valamint ami a babának jó, az nekünk, felnőtteknek is... és ez fordítva is igaz. Vagyis ez csak akkor igaz, ha teljes értékűen táplálkozunk. Vannak szabályok, amiket minden esetben be kell tartani, akár a babának, akár magunknak főzünk. (Erről hamarosan lesz egy blog.) Egyébként ne gondoljuk azt, hogy ha a babák 3-4 napig ugyanezt kapják mondjuk vacsorára, mennyire rá fognak unni. NEM... a babák ízérzéke most alakul ki, kifejezetten szeretik az állandóságot, hiszen még csak most ismerkednek ezekkel az ízekkel. Ha csak egy picit változtatunk, mondjuk alma helyett barack kerül bele, és azt kapja ismét 3-4 napig,.. nos ez így tökéletes. Ja, és a gyümölcsök kellően megédesítik, nem kell hozzá semmilyen édesítőszer! Majd egy hét elteltével lehet pl. a rizsre váltani, és abból készíteni kását. Hozzávalók (1 adag): - 1/­­2 bögre zabpehely - 1 bögre víz - 1/­­2 bögre risztej - késhegynyi ceyloni fahéj - késhegynyi vaníliapor (Ez a kedvencem, ár-érték arányban a legjobb, hónapokig elég!) - 1 káváskanál gesztenyeliszt - 1 kisebb banán - 1 kisebb alma Elkészítése: - Egy lábasba tegyük fel főni a vizet. Adjunk hozzá egy csipet sót. - Amikor fő a víz, öntsük bele a zabpehyhet. Kb. 5 perc alatt jól besűrűsödik és megfő. - Vegyük le a tűzről és öntsük rá a rizstejet. Jó tejberizs állaga legyen. - Fűszerezzük és törjük bele a banánt, majd reszeljük hozzá az almát.Mielőtt az almát belereszeljük, alaposan mossuk meg. Én em-bios vízbe szoktam beáztatni, ez a héjon lévő vegyszermaradványokat remekül eltünteti. Jó étvágyat

Mogyorókrémes zabkásával töltött alma

2015. január 25. Mindennapi ételeink 

Mogyorókrémes zabkásával töltött alma Ez az étel még karácsonyról maradt. Helyesebben fogalmazva nem az étel, hanem az arról készült fotó. :-) Az a jó benne, hogy gyorsan elkészíthető, ehető reggelire, egy kiadós leves után ebédre, de vacsorára is. Egészséges és nagyon finom! :-) Lássuk is a receptet: Hozzávalók: 25 dkg zabpehely 2 dl zabtej 1 csipet só 8-10 dkg nyírfacukor  2-3 tk. kardamom 1 citrom héja almánként egy tk. xilites mogyorókrém  mazsola - ízlés szerint (elhagyható) -- dió, agavé szirup - ízlés szerint Elkészítés: Az almákat megmossuk, félbevágjuk és a magházat kiszedjük. Egymás mellé tesszük egy tepsibe őket. Elkészítjük a "tölteléket": a zabtejet felfőzzük, beleöntjük a zabpelyhet és a mazsolát. Amikor megfőtt a zab (kb. 15 perc), beízesítjük és hozzákeverjük a mogyorókrémet is. Az almákat megtöltjük, sziruppal lelocsoljuk és 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük. Melegen, hidegen, akár vaníliasodóval is tálalható.  TIPP a mogyorókrém elhagyható.  

Granola – Házi készítésű, ropogós müzli

2015. január 3. Fittanyuka 

Granola – Házi készítésű, ropogós müzli A boltok polcain nagyon sokféle granolát találunk, amelynek jellegzetes ropogós állaga miatt a vásárlók kedvence. Egy nagy problémájuk van, hogy sok cukrot tartalmaznak és mesterséges aromákkal dúsítják. A házi készítésű ropogós müzlinkbe viszont azt teszünk bele amit mi szeretnénk és cukor helyett készíthetjük mézzel, vagy agave sziruppal, rizssziruppal akár. Mézes - Ropogós müzli Előre is készíthetünk belőle nagyobb mennyiséget és müzlis üvegben tárolhatjuk. Akár minden hozzávalóból egy - egy kis csomaggal adhatunk hozzá, tetszőleges arányban és így bármikor kéznél van amikor már unjuk a különböző kása és pehely reggeliket.  Ha csak egy -két főre készítjük a müzlit akkor elég fejenként mindenből 2 evőkanál, a mézből pedig fejenként 1/­­2 evőkanál. Hozzávalók: zabpehely pattogtatott amarant szezámmag napraforgómag (Tetszőleges  olajos magvakat még tehetünk bele. Pl.: Mandula, dió stb.) aszalt ribizli, vagy mazsola méz 3-4 evő kanál Külön- külön minden hozzávalót ( kivéve az aszalt ribizlit, vagy mazsolát) alacsony lángon teflon edényben picit pirítjuk. Fontos, hogy ne égessük meg őket, csak addig pirítsuk ameddig érezni  kezdjük az illatát,  akkor már készen is van. Mikor elkészültünk a pirítással akkor egy nagy tálban összekeverjük a hozzávalókat  és rácsorgatjuk a mézet, addig kavarjuk amíg össze nem ragad és kis göbök  képződnek. Sütő papírral kibélelünk egy tepsit és szépen elmorzsoljuk rajta. Majd  légkeveréses sütőben a legkisebb fokon ( 50 C) szárítjuk 10-15 percig.

Hogyan kerüljük el az évvégi degeszre evést? 6+1 tipp a gyomorrontás elkerülése érdekében

2014. december 25. Éltető ételek 

Karácsonykor minden évben összejön a család a szüleimnél, anyukám már napokkal előtte készül az ételekkel. Ilyenkor mindenki kedvencét elkészíti, van vagy hatféle hús, ugyanennyi hagyományos köret, a süteményekről meg nem is beszélve. Annyi étel megmaradt, hogy még legalább 10 ember jóllakott volna. Komoly megtartóztatásra van szükség, hogy az ilyen bőséges aszal mellett ne egye az ember degeszre magát. Én, mint a család zöldségevője, vittem párolt lilakáposztát és zöldségeket, csírasalátát és egy kevés avokádós uborkasalátát is. Ezek kifejezetten üdítőek voltak a hagyományos ételek mellett. Az ünnepek idején, főleg karácsonykor és újév körül elcsodálkozom azon, hogy miért is van ez a karácsony körüli terülj-terülj asztalkám, hús hátán hús, sütemény hegyek és csokoládé halmok.  A néphagyományok alapján december 24-ét karácsony böjtjének is nevezték, amikor reggelire kenyeret és olajba áztatott savanyú káposztát ettek. Mások csak kenyéren és vízen böjtöltek. A böjti ebédre, vacsorára üres bableves és mákos guba vagy mákos tészta készült. Az alma, dió is gyakori étel volt ilyenkor. 1. Tartsunk mértékletességet!  Ahhoz, hogy ne érezzük magunkat másnap, sőt még harmadnap is rosszul a sok evés következményeként, elsőként is szigorú megtartóztatásra van szükség. Ezt egy tudatos felnőtt meg tudja tenni. A tányérra 1 adag ételt kell kiszedni, és nem kell még másodjára, harmadjára is szedni, valamint az összes ételt végigkóstolni.  A gyerekek esetében sajnos ez még nincs kialakulva, én legalábbis ezt tapasztalom. A nagylányom már tudja, hogy mi az elég neki, viszont a két kisebbemnek meg kell mondanom, hogy mennyi húst ehet, mennyi köretet, és hány szelet süteményt. Arról nem is beszélve, hogy anyukám süteménye olyan emberes adag, hogy egy cukrászdában legalább 3 szeletnek adják el ezt a mennyiséget. Nos, a gyerekeim már tudják, és megkérdezik, hogy mennyit ehetnek, maguktól nem vesznek el süteményt. Ennek ellenére még most is úgy jártunk, hogy a kisebbik lányom hajnalban meglátogatta a WC-t, és kihányta a többletet. Pedig így utólag belegondolva nem evett olyan sokat, szerintem inkább a sok finomított ételek (cukor, liszt) okozták a problémát. Mindenesetre ez jó lecke volt neki, hogy amit a szem még kíván, az már a gyomornak nem biztos, hogy kell! 2. Helyes ételtársítás Ha már csak arra odafigyelünk, hogy ne a hagyományos hús-krumpli párosítást együk, hanem helyette sok-sok zöldség nyersen és párolva is, akkor a nehezebb húsételek emésztése sokkal könnyebb lesz, már ha csak az ételtársításra gondolunk. Egyébként nagyon sok emésztési probléma okozója a rossz ételtársítás. 3. Két fogás elfogyasztása között tartsunk szünetet! A legjobb ha körülbelül 10-15 percet várunk, míg egy újabb ételféleség elfogyasztásába kezdünk. A dohányzás sem tesz jót, mely hatására ellazul a gyomor és a nyelőcső közötti terület, ami nagyban hozzájárul a reflux kialakulásához. 4. Rágjuk meg az ételt rendesen, és együnk lassan!  A gyomornak időt kell hagyni arra, hogy megfelelő mennyiségű gyomorsavat termeljem, ami elengedhetetlen a jó emésztéshez. 5. Megfelelő vízfogyasztás, megfelelő időben Evés előtt fél órával igyunk vizet (ne cukros üdítőt), és étkezés után legalább várjunk fél órát. Így nem hígul fel a gyomorsav, megfelelő lesz az emésztés. Étkezések között is igyunk elegendő folyadékot. Mérsékeljük az alkohol fogyasztását, legjobb kerülni.  6. Ne együnk folyamatosan, egész nap  Ez még egy nagy probléma, hogy folyamatosan eszünk. Ha tudjuk, hogy nehéz ebéd előtt állunk, legjobb nem is reggelizni. Igyunk frissen préselt zöldség- és/­­vagy gyümölcslevet, zöld turmixot. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor az ebéd során még a reggelit is bepótoljunk, az étel mennyisége ne legyen sokkal több a megszokottnál. Sőt, én egy ilyen családi ebéd után már a vacsorát is kihagyom, vagy csak friss gyümölcsöt eszek. +1. Mozogjunk az ünnepek alatt is!  A mozgás serkenti az emésztést. Egy kiadós ebéd után kellemes lesz egy séta a parkban, vagy gyalogosan menjünk el az ismerősünkhöz, korcsolyázzunk, gyönyörködjünk a téli tájban. De egy esti úszás, szauna is jótékonyan hat. A következő részben arra adok tippeket, természetes gyógymódokat, hogy ha már itt a baj, akkor hogyan vészeljük át minél könnyebben és gyorsabban a degeszre evést.

Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt

2014. december 20. Zöld Avocado 

Diósült, a tökéletes húsmentes fasírtA következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt  sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-)  Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag,  jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-)  Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba  megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(

Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel

2014. november 27. Zöld Avocado 

Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkelCsak nem akar egy nap 24 helyett mondjuk 30 órából állni. Pedig én nagyon örülnék neki! :-D Főleg mostanában! ;-)  Kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Egy újabb roppant egyszerű receptet hoztam nektek. A neve alapján különlegesnek tűnik, de egyáltalán nem az. Sokszor a gasztronómia már csak ilyen. Egy hangzatos név mögött egyszerű étel áll. :-) Ezt az ízletes és szemet gyönyörködtető tálat is akárki elkészítheti, különleges konyhai jártasság nélkül.  Bár  a köret nem hétköznapi hozzávalókat tartalmaz, nem kell tőle megijedni. Az amaránt és a puffasztott amaránt is könnyedén beszerezhető Magyarországon is. Számos webáruház létezik, melyekről jó áron házhozszállítással hozzá lehet jutni különböző gabonákhoz, melyek táplálkozási szempontból sokkal értékesebbek, mint a hagyományos rizs, melyet előszeretettel fogyasztunk.  Ajánlom, hogy próbáljatok ki újabb és újabb gabonákat, és ami megtetszik, abból legyen mindig egy zacskóval a rizs mellett a konyha szekrényben. ;-) Hogy mit lehet a rizs helyett a tányérunkra tenni köretként? Pl.: Amarántot, kölest, hajdinát, kuszkuszt, bulgurt, vagy quinoa-t stb. A gabonákról a későbbiekben még majd jelentkezem egy külön bejegyzéssel.      Nem is nagyon ragozom tovább. Vágjunk bele! ;-)  kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel HOZZÁVALÓK: (kb.22 db golyóhoz) - 1 bögre amaránt - 2 bögre víz - 3 gerezd fokhagyma - 1 bögre puffasztott amaránt (vagy mandula liszt helyette) - 1/­­2 bögre mandula liszt - 1 ek útifűmaghéj (Psylium Husk) - 100 g kék sajt /­­ márvány sajt - 1 bögre dió - Himalája só - Kókuszzsír -  - grillezni kívánt zöldségek (pl.: padlizsán, pritamin paprika, cukkini)  ELKÉSZÍTÉS: 1 bögre amaránt 2 bögre vízben fedő alatt kb. 30 perc alatt készre főzve. A vízbe préseljünk 3 gerezd fokhagymát. Miután elfőtte a levet, és már sűrű kása jellegű, de még nem szemcsés, keverjük bele a 100 g reszelt kéksajtot. Hagyjuk az egészet kihűlni. Hűlés után tegyünk hozzá 1 bögre puffasztott amarántot, 1/­­2 bögre mandula lisztet, 1 ek útifűmaghéjat és egy kevés sót. Keverjük össze, és hagyjuk egy fél órát dermedni. Letelt a fél óra. Formázzunk a kezünkkel amaránt gombócokat (kb.2-3 cm átmérőjű), majd forgassuk őket frissen darált dióba. (1 bögre dió ledarálva). Miután végeztünk az összes golyóval, tegyük őket a hűtőbe 1-2 órára, hogy még keményebb golyókat kapjunk.  kéksajtos amaránt golyók Akár már délelőtt is elkészíthetjük az amaránt golyókat, hogy este a vacsi előtt csak elő kelljen kapni őket a hűtőből. (Érdemes korábban kivenni, hogy inkább szoba hőmérsékletű legyen, mint hűtő hideg.) Közben a grillezni kívánt zöldségeket előkészíthetjük. Én ebben az esetben színes vastag húsú pritamin paprikát, cukkinit és padlizsánt használtam. A zöldségeket tetszés szerinti méretben feldaraboltam, és megmostam.  A tűzhelyre tettem a ,,grill serpenyőt, és kókuszzsírral kikentem. A cukkini karikáknak nem kell sok idő, mert akkor finom, ha még roppanós.  Éppen, hogy megcsíkozzuk a külsejét mindkét oldalon, és kész is. A paprika egy kicsit tovább tart, és folyamatos kókuszzsír utánpótlást igényel, hogy ne égjen oda, de azért süljön is. A padlizsánt érdemes a végére hagyni, mert az alá egy kis víz sem árt. Miután a serpenyőben lesült a paprika, és a cukkini, ha ráöntünk 1 dl vizet, akkor a víz feloldja a lesült zöldség darabkákat a serpenyőről, amitől még finomabb íze lesz a padlizsánnak. A víz azért kell, hogy egy kicsit párolódjon a padlizsán, amit kb. 1 cm vastag darabokra vágtam fel. Miután elfő a lé a padlizsán alól, hagyjuk még egy kicsit grilleződni. Közben forgassuk is meg őket, hogy mindkét oldal piruljon. Ez tart a legtovább, de megéri.  grillezett zöldségek Természetesen más zöldségeket is felhasználhatunk, és ha nincs otthon grillezős serpenyő, akkor használjuk a hagyományos tojás sütő serpenyőt, és süssük meg a zöldségeket abban. Vagy akár sütőben sütő papíron is elkészíthetjük őket, meglocsolva a zöldségeket egy kis kókusz zsírral.  Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult? ;-) Jó étvágyat hozzá!   kéksajtos amaránt golyók grillezett zöldségekkel Megjegyzés1: Szerintem mehetne a golyókba több kéksajt, mert én nagyon szeretem az ízét. :-) Balázs szerint pedig több fokhagyma, mert ő meg azt szereti. ;-) Mindenki döntse el, melyik táborba tartozik?!  Megjegyzés2: ha nagyon nem megy a különleges gabona beszerzése, természetesen elkészíthetjük rizzsel is a gombócokat. De azért legalább jó minőségű barna rizst használjunk, ne sima fehéret. ;-)

Vegán sütőtökös áfonyás diós muffin

2014. november 23. Zizi kalandjai 

Vegán sütőtökös áfonyás diós muffin Sütni akartam végre valamit, mert az elmúlt időben eléggé háttérbe kerültek a sütik, édességek. Örülök, ha a főzésre van idő, a sütemény mostanában luxus számba megy. Ugye Ádi még nem eszik cukros/­­mézes/­­egyéb édesítőszerrel édesített dolgokat, szóval ezért sem ragadok sokat fakanalat. Most viszont a muffin tésztájának összeállítása közben kitaláltam, hogy egy kisebb adagba nem teszek juharszirupot, így a 12 darab muffinból néhány darab neki készült. Mivel van benne sütőtökpüré, almaszósz és egy kevés frissen facsart narancslé, ezért mondhatjuk, hogy a tésztája magában is enyhén édeskés, de mivel Ádi nem evett még nagyon édes dolgokat, ezért neki fel sem tűnik, hogy ennek édesebbnek kellene lennie. Ez a muffin igen gazdag alapanyagokban, van is neki “súlya”. Nehezíti sütőtökpüré, almaszósz, zabpehely, dió, áfonya, szóval olyan, mint egy komplett zabkása reggeli muffin formában. Próbáljátok ki! Vegán sütőtökös áfonyás diós muffin Hozzávalók 12 db-hoz: - 1 és 1/­­4 bögre zabpehely - 3/­­4 bögre és 1 evőkanál tönköly fehérliszt - 3/­­4 bögre sült sütőtökpüré - 1/­­3 bögre almaszósz vagy almapüré - 1/­­2 bögre juharszirup vagy nádcukor - 1 evőkanál frissen facsart narancslé - 2 teáskanál chia vagy lenmag + 1/­­2 bögre víz - 1 vaníliarúd kikapart magjai - 1 teáskanál kókuszolaj - 1 teáskanál almaecet - 1 evőkanál sütőpor - 1 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só - áfonya (friss vagy fagyasztott) - dió Egy tálkában keverjük össze a chia vagy lenmagot a vízzel és hagyjuk állni néhány percig, amíg kocsonyás állagú lesz. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Béleljük ki a muffintepsit papírkapszlikkal. Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: liszt, sütőpor, zabpehely, só, fahéj. Egy másik tálban keverjük össze a nedves hozzávalókat: almaszósz, sütőtökpüré, kókuszolaj, juharszirup, chia vagy lenmag keverék, narancslé, almaecet. A nedves hozzávalókat öntsük a szárazhoz és jól keverjük el. Adjuk a tésztához az áfonyát és a diót és jól keverjük el. Kanállal osszuk el a tésztát egyenlő részben a muffinformákban. Süssük 175 fokon kb. 25-30 percig, amíg aranybarnák lesznek. Kivétel előtt azért végezzünk tűpróbát, hogy jól átsültek-e a muffinok. Tipp: az almaszószhoz az almát meghámoztam, kimagoztam és egyszerű baba almareszelőn pépesítettem. Ha nincs ilyen reszelőnk, akkor kiválthatjuk egyszerű DM-ben, Rossmannban kapható bio bébi almapürével.

Kókuszos-gyümölcsös zabpehelytorta

2014. október 23. VegaLife 

Kókuszos-gyümölcsös zabpehelytorta A napokban az esős, viharos idővel - úgy tűnik - véget értek a napfényben pompázó hosszabb időszakok - legalább is egyelőre. Nagy bánatomra, ezzel együtt, a friss gyümölcsök és zöldségek is kezdenek megfogyatkozni. Szerencsére azonban nem kell édes és finom íz nélkül maradnunk. A következő tortával megszínesíthetjük a most következő hosszú hétvégénket is akár . Nagy előnye, hogy nem kell sütni, hűtőben kell némi ideig tárolni és már fogyasztható is! :) (Mivel több főre készült a torta egy születésnapra, így legalább dupla adaggal dolgoztam.) A recept:   Hozzávalók: - 1 adag zabpehely (pl. 30 dkg) - víz - narancs - szőlőszemek - növényi tej - víz - édes ízhez ragaszkodva: egészséges édesítőszer (banán vagy méz vagy gyümölcscukor, xilit és társai közül valamelyik, vagy aszalt datolya) - útifű maghéj - karob- vagy kakaópor - 20 dkg kókuszreszelék   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel vagy növényi tejjel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely megpuhul. Jó sűrűre főzzük, kevésbé folyósra. Főzés legvégén adunk hozzá karobot vagy kakaóport, majd édesítjük, és adunk még hozzá 1 evőkanál útifű maghéjat. (Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek.) Amikor elkészült a sűrű, kakaós vagy karobos zabkása, egy kerek tálat frissen-tartó fóliával kibélelünk, a zabkása egyik felét vagy harmadát belesimítjuk. Míg a zabkása fő, elkészítjük hozzá a kókuszhabot a következők szerint: A kókuszreszelékeket felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Kicsit átforgatjuk kanállal. Mikor ázott egy rövid időt, a turmixgépbe tesszük. Attól függően, hogy banánnal vagy mézzel vagy datolyával (előre meleg vízben érdemes áztatni kb. 10 percet) édesítjük, azt is teszünk hozzá. Majd összeturmixoljuk. (Ezt nehezebben viszi valamivel a turmixgép.) Amikor láthatóan összeturmixolódott, ehhez is keverünk kb. 2 evőkanálnyi útifű maghéjat. Zselés, habos állagot ad neki egy idő után. A már egy rétegnyi zabkására kókuszhabot simítunk, majd a zabkása-kókuszhab "szintezést" addig folytatjuk, míg van zabkásánk és kókuszhabunk. A frissen-tartó fóliával felülről is betakarjuk. Pihentetjük hűtőben néhány órát, majd a kerek formából kifordítva már csak a kész zabkása-tortát kell díszítenünk. Alaposan megmosott narancshéjat reszeltem, az oldalát ezzel szórtam meg, a tetejét pedig narancs és szőlő párossal díszítettem.

Vegán karfiolkrémleves

2014. szeptember 29. Szelíd életmódváltók 

Mióta új szelek járnak az étkezési szokásainkban, nagyon megbarátkoztunk a krémlevesekkel. A fő kérdés az elején az volt, hogy a tejszínt mivel helyettesítsem, de mikor a szójatejszínes és zabtejszínes verzió nagyobb sikert aratott, mint az eredeti tejszínes recept, megnyugodtam. A kisfiam kedvence volt eredetileg, aztán szépen az egész család rákapott. Először egy póréhagyma krémlevest próbáltam az új recepttel, aztán lett sütőtökös és karfiolos változat. Most a karfiolkrémleves receptjét és fotóit hoztam, de szabadon váltogathatók az alapanyagok, szinte lehetetlen mellényúlni, mindenhogy finom lesz! A lényeg a sok finom, friss zöldség. A karfiolkrémleves változathoz a hozzávalók: 1 kisebb karfiol 6-7 rózsára bontva 2 szál sárgarépa 1 közepes szem burgonya ízlés szerint 1 szál vastag póréhagyma 1 bio zöldségleves kocka só nélkül ízlés szerint só, bors, fűszerek 3 ek barna nádcukor, nem finomított 3 ek zabtejszín (helyettesíthető szójatejszínnel vagy akármilyen magtejjel is) Elkészítés: A hozzávalókat alaposan megmossuk és kisebb darabokra vágjuk. Az egészet betesszük egy kedvenc lábosba annyi vízzel, hogy épp elfedje a zöldségeket, fűszerezzük és főzni kezdjük. Kb. 20 perc alatt puhára fő, ekkor hozzákeverjük a zabtejszínt, és még 2 percig hagyjuk főni. Utána pár percet pihentetjük, majd a botmixerrel pürésítjük. Ha túl sűrű lett, teszünk hozzá vizet. Krémes, édeskés-sós, friss zöldség és nyár ízű csodákat lehet így készíteni. Nekünk eddig mindegyik bejött. Az élvezeteken felül az is érdekes, hogy mi mindenre jó egy ilyen leves. A karfiol: C és B vitaminokban gazdag, azaz erősíti az immunrendszert és az idegrendszer megfelelő működését segíti, de tartalmaz káliumot, mangánt, magnéziumot, kálciumot, valamint rezet, folsavat és szelént. Tehát többek közt a salaktalanítást és a vérnyomás normalizálását is támogatjuk, és nem utolsósorban a szép bőr és egészséges haj megőrzésében is segít a friss karfiol rendszeres fogyasztása. Jó étvágyat és jó egészséget hozzá! Szeretettel: Kollár Andi (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = /­­/­­connect.facebook.net/­­hu_­HU/­­all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));

Ősz ízei melengető csodaleves

2014. szeptember 26. Kertkonyha 

Ősz ízei melengető csodalevesMiután a múltkor megállapítottam, hogy a leves mégiscsak isteni dolog, most belefogtam egy gombásba. Ki ne ismerné az érzést, amikor a hidegben áthűlt testét egy finom és sűrű leves belülről jólesően felmelengeti? A fűtésszezon előtti őszi estéinkre ajánlom ezt a krémes és laktató csodalevest!   Hozzávalók 2 adaghoz: [...] Bővebben!

Borsóleves savanykásan, gazdagon

2014. szeptember 24. Kertkonyha 

Borsóleves savanykásan, gazdagonJut eszembe, én nem is eszem borsót. Még levest is elég ritkán szoktam. Mi van velem? És mi az, ami az előbb ilyen klasszul roppant? A borsó? Vagy a finoman felpuhult pörkölt szotyi? Hmmm! Egyetlen kanállal eszem még, nem többel, különben nem marad a fotóhoz... Illetve esetleg még eggyel...  Hozzávalók 2-3 adaghoz: [...] Bővebben!

Szedres zabkása

2014. szeptember 22. BioBrigi 

Szedres zabkásaEbben az esős időben csak a növények lubickolnak igazán. A nádunk furulyázik, a hibiszkusz és a trombita virág még mindig hoz virágokat, a japánbirs akkora gyümölcsöket növeszt, hogy az ágak a földet súrolják, az aranyeső itt-ott sárguló szirmokat hoz, a gránátalma bokor pedig harmadszorra virágzik. A szeder is csak hozza-hozza a növénykéket, csak az a baj, hogy a szokásosnál is romlékonyabb. Pedig finom egy találmány. :) Így aztán az ember állandóan töri a fejét, hogy mibe lehetne még tenni, és gyorsan elfogyasztani. Köleses pitébe pl. kiválóan belecsempészhető ez a magas vastartalmú növény. Vagy csak egyszerűen legelje le az ember a bokor tövében, az a legjobb megoldás. :) Ez a szokásos nem nagy recept, de ötletadó kategória. Hozzávalók: 1 bögre zabpehely 2 bögre víz 30 csepp sztívia /­­ 2-3 ek gyümölcscukor vaníliapor bio citromhéj 10-15 szem mandula ledarálva  1 bögre szeder A zabpelyhet a többi összetevővel 15 perc alatt, sűrű kevergetés mellett megfőzzük. Kissé kihűtjük. Tányérra szedjük, a tetejét megszórjuk mandulával. A tetejére szedret pakolunk.

Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet...

2014. augusztus 28. BioBrigi 

Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet...A mondóka igaz, minél sósabb, minél ropogósabb, meg a nem ropogósat is, csak perec legyen. Az csak Anyának nem mindegy, hogy Aln*turás szezámmagos, vagy Tesc*s kisperec. Így aztán egy nap Anya gondolt egyet, feltúrat a netet, és kiválasztotta a Mindmegettés receptet. Ami elkészülve nem hajazott tökéletesen a készen kapható óriás perecre, vagy nagy sós perecre, mivel kissé reformosodott, de legalább finom volt. Amikor megformáztam, és a kis lurkó rájött, hogy mi ez, szinte azonnal meg akarta enni. Teljesen felpörgött, a tepsi testi épségét épp hogy nem veszélyeztette, míg kelt a tészta. Hát még amikor kisült... A kisebb darabok után csak elcsórt egy nagyot, amit a végén aztán megkóstolt a hangyasereg az udvaron, meg Apa papucsa is. Hozzávalók: 60 dkg liszt (40 dk tk, 20 dk fehér) 3 dl növényi tej (nálam szója) 0,9 dl olaj 1,5 ek gyümölcscukor 1 csapott ek só 2 dkg élesztő 1,5 ek só 2,5 ek liszt víz A tészta hozzávalóit gépben dagasztatjuk. Ha nincs, kicsit munkásabb, de annyival jobban a miénknek érezzük a végén. :)  1 dl tejben cukorral felfuttatjuk az élesztőt, és ezalatt a száraz hozzávalókat elmorzsoljuk az olajjal,  majd hozzáadjuk az élesztőt, és a maradék tejet. A tésztát laza mozdulatokkal gyúrjuk, míg el nem kezd leválni az ujjunkról a ráragadt anyag, és finoman ruganyos, jól dolgozható nem lesz. (Nagyanyám mindig azt mondta félmosollyal: Addig csináld, míg nem csöpög a plafon... vagyis izzad a homlokod.) Ezután a tésztát 8 részre vesszük, ha két tenyérnyi nagyságú pereceket szeretnénk kapni. Nekem két tepsibe fértek. Hosszú kígyókat nyújtunk, majd perec formájúra hajtjuk. Zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, és bő fél órát kelesztjük, majd sütjük. Ha a tetejére magokat szeretnénk tenni, kenjük meg kevés tejjel, és szórjunk rá napraforgót. Ha sósat kívánunk készíteni, a sót összekeverjük a liszttel, és egész kevés vízzel, majd folyamatosan hígítjuk. Nem kell túl hígra, csak épp hogy folyjon. A sütés kezdetétől számított 10 perc elteltével kivesszük pár percre a tepsit, és minden perecet megcsurgatunk ezzel a sós lével. Összességében 25-30 perc alatt sütjük közepes hőfokon. 

Őszibarackos hajdinakása

2014. július 27. Éltető ételek 

Őszibarackos hajdinakásaEgy újabb egyszerű recept. Egyedüli meló a hajdina csíráztatása. Ilyenkor nyáron kifejezetten jó csírákat fogyasztani, mert hűtő hatása van. Szezonálisan bármilyen gyümölccsel készíthetjük, most az őszibarack csücsült a hűtőben, így ez lett a reggelim. Hozzávalók: - 2 őszibarack - 2 evőkanál hajdinacsíra - fahéj, vanília - 2 evőkanál chia mag (nemcsak remekül sűrít, hanem szuper omega3 forrás) - kis marék aszalt meggy - tetejére: őszibarack és aszalt meggy Elkészítése: turmixoljuk össze, a tetejét szórjuk meg a gyümölcsökkel.

Fekete, de mégsem - reggelire

2014. július 21. VegaLife 

Fekete, de mégsem - reggelire Hamarosan beérik a fekete bodza a bokrokon és fákon. Különféle kásákat rendkívül finoman megízesíti. Ajánlom mindazoknak akik az enyhén édes, kissé savanykás ízeket kedvelik.  A recept: Hozzávalók: o  1 adag zabpehely (pl. 2 marék vagy 1 bögre) o  víz/­­növényi tej o  fekete bodza lekvár o  reszelt narancshéj o  édesítő (nyírfacukor vagy kókuszvirág cukor vagy gyümölcscukor, stb) o fekete ribizke vagy áfonya   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely jól megpuhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Amikor megfőtt, fekete ribizlit vagy áfonyaszemeket keverünk hozzá.  Tálalásnál fekete bodza lekvárral, kókuszreszelékkel díszítjük a tetejét. (A tányér szélén a zabkását feketeszeder-lekvárral locsoltam meg.)

Házi vaníliás mandulatej

2014. július 5. Zizi kalandjai 

Házi vaníliás mandulatej Van a kedvenc mandulásunk, lekvárosunk a biopiacon, Imre, hát ő olyan mandulatejet tud csinálni, amilyet eddig sehol nem kóstoltam: sűrű, krémes, drapp színű, ha kinyitod az üveget, megcsap a marcipán illata. És olcsóbb, mint a külföldi társai (amelyek hígabbak és fehér színűek)! Meg is beszéltük Imrével, hogy ellátogatunk az üzemébe, megnézzük, hogyan is készíti ezt a fantasztikus mandulatejet, na és persze a mandulavajat, ami szintén a legjobb a hazai piacon, amit eddig ettem (ár-érték arányban). Ez a recept sima szűrt mandulatej, ami nem olyan, mint Imréé (azt csak ipari körülmények között lehet előállítani). Vaníliával fűszereztem, ízlés szerint édesíthető (én nem tettem bele semmit) és málnával vagy szederrel vagy őszibarackkal összeturmixolva isteni finom smoothie készíthető belőle! Rövidre is fogom a bejegyzést, mert már éjszaka van és még ezután pakolok a hétvégi kirándulásunkra, megyünk az Everness Fesztiválra, mert I.-t meghívták, hogy adjon elő. Egy éjszakára megyünk, de gyerekkel ez olyan, mintha egy hétre mennénk. :) Pakolni elég ruhát (minden időjárásra felkészülve, még akkor is, ha megnézzük az előrejelzést), kaját, pelenkát, játékot… szóval nem fogok hamar lefeküdni. Mindenkinek jó pihenést a nyári melegnek ígérkező hétvégére! Gondolom, ti se fogtok sokat ülni a gép előtt, de ne felejtsetek el hétfőn visszanézni a blogra, akkor hirdetem ki a nyereményjáték szerencsés nyertesét… szóval, aki még nem játszott a szakácskönyvért, megteheti vasárnap éjfélig! Házi vaníliás mandulatej Hozzávalók: - 200 g hántolt (fehér színű) mandula, egy éjszakára vízbe áztatva - kb. 1000 ml víz - 1 vaníliarúd kikapart magjai - juharszirup /­­ méz /­­ agavé vagy rizs szirup A beáztatott mandulát szűrjük le és tegyük a robotgépbe, öntsük fel a vízzel és dolgoztassuk a robotgépet addig, amíg a mandulát teljesen pépesre aprítja és kapunk egy sűrű folyadékot. Gézen vagy apró lyukú szűrőn öntsük át és az így kapott mandulatejbe tegyük bele a vaníliát, keverjük el és töltsük üvegbe. Néhány napig eláll a hűtőben. A gézen, szitán megmaradt mandula darálékot beletehetjük a reggeli kásánkba vagy egy tálcára téve megszáríthatjuk és belesüthetjük muffinokba, süteményekbe.

Erdei gyümölcsös hajdinakása

2014. június 14. VegaLife 

Erdei gyümölcsös hajdinakása Mivel a hajdina gluténmentes gabona, és más gabonaféle nem lett hozzáadva, így egy gluténmentes reggeli receptjét közlöm most. Pohánka, pogánygabona, tatárka, tatárbúza, kruppa, haricska néven terjedt el bizonyos helyeken. A  sugárterápia okozta egészségkárosodásokat képes helyreállítani, amennyiben gyakorta fogyasszák. M agas vérnyomás kezelésekor is ajánlott rendszeresen hajdinát fogyasztani. (Korábban pedig már jeleztem, hogy a fogyókúrákban is jó szolgálatot tesz.) A recept: Hozzávalók: - ribizli, málna, szeder, szamóca, stb.  -  1 bögre (2,5-3 dl) hajdina - datolya vagy mazsola - víz - növényi tej - kókuszvirág cukor (vagy nyírfa cukor, xilit, stb.)   Elkészítés:  A hajdinát alaposan átmossuk, majd annyi vízzel, ami épp ellepi, elkezdjük főzni. A főzés során barnás színű habja keletkezik, amit kanállal leszedünk róla. Amikor a víz már elfőtt, hozzáöntünk egy kevés növényi tejet, amennyit még magába szív. A megpuhult hajdinakásához ízlés szerint keverünk feldarabolt datolyát. Ha nem elég édes így sem, kókuszvirág cukorral édesíthetjük még. (Ha télen fagyasztott gyümölcsöket használunk, akkor érdemes kiengedni, aztán a kásához keverni.) A megmosott, leszemezett gyümölcsöket a megfőtt hajdinához keverjük. Tálaláskor egy-két szál menta- vagy citromfűlevél feldobja az ízét.  

Sült ananászkarika hajdinával (gluténmentes)

2014. június 11. VegaLife 

Sült ananászkarika hajdinával (gluténmentes) Desszertnek tálalva dekoratív és finom édesség, én mégis inkább reggelinek ajánlom, főleg fogyókúra programban részt vevőknek. Ennek pedig két oka van. Egyrészt az ananász magas rosttartalma miatt hamar jól lakottság érzést ad, emellett élénkítő, emésztést segítő, vízhajtó hatása van, tehát az anyagcsere folyamat serkentésében vesz részt. A másik ok, ami miatt fogyókúrázóknak ajánlom reggeliként ezt az ételt, az a hajdina, ami szintén magas rosttartalommal bír, nagy előnye, hogy a  bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható székrekedéssel küzdők, cukorbetegek, valamint candida fertőzésben szenvedők számára. R ostban gazdag gabonaként a koleszterin megkötésével a szervezet vérzsír szintjét is mérsékeli. Karakteres íze zöldségekkel párosítva is finom. Ha a boltok polcairól hajdinát veszünk, érdemes figyelni arra, hogy a natúr hántolt hajdinát (világosbarna színe van) válasszuk, ne a pörköltet (sötétbarna színe van), mert könnyebb az ízét megszokni azoknak is, akik amúgy életükben még nem igazán próbálták ezt a nagyszerű gabonát. A recept: Hozzávalók: -  1 ananász -  1 nagyobb marék hajdina - reszelt citrom vagy narancshéj - datolya - víz - növényi tej - kókuszvirág cukor (vagy nyírfa cukor, xilit, stb.)   Elkészítés:  A hajdinát alaposan átmossuk, majd annyi vízzel, ami épp ellepi, elkezdjük főzni. A főzés során barnás színű habja keletkezik, amit kanállal leszedünk róla. Amikor a víz már elfőtt, hozzáöntünk egy kevés növényi tejet, amennyit még magába szív. Közben elkészítjük az ananászt is. A meghámozott (nem befőtt!) ananászkarikákat sütőpapíros tepsibe fektetjük, egyik oldalukat megpirítjuk.  A megpuhult hajdinakásához ízlés szerint keverünk reszelt narancshéjat, esetleg előre beáztatott, feldarabolt datolyát. Ha nem elég édes így sem, kókuszvirág cukorral édesíthetjük még. A megpirult ananászkarikákat megfordítjuk és a pirult tetejükre halmozzuk a hajdinakását. Ananászkockákat darabolunk a tetejére és egy kicsit még átsütjük. Tálalásnál citromfűlevél darabokkal megszórhatjuk a tetejét. Királyi reggeli (vagy desszert).  

Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 1. napja

2014. június 5. Éltető ételek 

Tavaszi méregtelenítés. A léböjt 1. napjaMár jócskán túl vagyunk a felvezető időszakon (11 nap), de nehezen tudtuk rászánni magunkat a léböjtre. Főleg a párom, mert nagyon fél attól, hogy fogyni fog. Ő elég vékony alkat, 1-2 kg mínusz is jócskán meglátszik. (A léböjt akkor kezdhető, ha a bélműködés beindult, és napi 3 széklet minimum megvan.) Tegnap este elhatároztuk, hogy "Na, akkor holnap belevágunk". Ma szokásosan ébredtem, és elkezdtem a napi teendőket. Tea, turmix, kása, mandulatej. A párom mikor felébredt, csodálkozva látta, hogy neki is főztem kását. Óóó, teljesen kiment a fejemből. Na nembaj, majd a kutya megeszi azt a finom rizskását, amit végülis a gyerekek is reggeliztek. Ez készült reggelire, de már csak a gyerekek ettek belőle. Olyan finom, mintha tejbegríz lenne. Tehát reggel megittuk a meginni valót, szerintem ezt már mindenki tudja. És a későbbiekben is csak ittunk, csak ittunk... Mivel nem voltam kellőképpen felkészülve a léböjtre, ezért reggel gyorsan elmentem a piacra, és vettem két kosárnyi zöldséget és gyümölcsöt. A "Spájzban" lehet kapni bio almalevet és céklalevet, így azt készen vettem. Nekem van gyümölcs- és zöldségprésem, ezért a délelőttöm a vásárolt alapanyagok előkészítésével ment. Vettem cseresznyét és meggyet, valamint répát, fehérrépát, zellert és hagymát is. A délelőtt folyamán ittunk alma-cseresznye-meggy levet , melybe tettem fahéjat és gyömbért. A párom elég fázós, ezek a hideg italok nagyon lehűtik. Most meg amúgy sincs szerencsénk az időjárással. Nem tudom miért, én olyan éhes voltam délelőtt, hogy még 1 litert ittam. 11 körül olyan fáradtság jött rám, hogy muszály volt lepihenni egy órácskára. Azért a léböjtöt mindenképp olyan időpontra javaslom, amikor van lehetőség pihenésre, és nem kell egy egész családot ellátni (főzéssel). Én ezért nem tettem a léböjtöt hétvégére, mert a gyerekek akkor itthon vannak. Szerencsére itthon dolgozok, így számomra a hétköznap jobb megoldásnak bizonyult. Délre főztem zöldséglevest (a kipréselt zöldségek szárazanyagából főztem), melynek CSAK a levét kanalaztuk be. Jólesik egy kis tányérból evés, ne mindig csak pohárból igyunk. Ja, és jó volt meleget enni. Ebéd után Zsófi furulya vizsgája volt 2-kor, melyről utólag kiderült, hogy nem is lehet bemenni a szülőknek. Úgyhogy a folyosón várakoztam 1 órát. DE az útra elkészítettem egy zöldség levet , melybe répa, zeller, káposzta, uborka és cékla került. 4 után értünk haza, én olyan szomjas/­­éhes voltam, hogy megint megittam 1,5 liter folyadékot (gyümölcslé és tea vegyesen). Utána még megettünk 1 tányár zöldséglevest. Ettől olyan éhes lettem, de 1 kiskanál mézes almarost mindent a helyére tett. 9 körül még egy csésze tulsi teát megittam. A déli pihenés miatt nem vagyok fáradt. Már 11 óra, és még a gép előtt dolgozom. És nem vagyok éhes... Összesítés: Étel - italMennyiségREGGELÁllott víz  5 dl1,5 literMájöblítő turmix 5dl (+30 ml emóció)Csalán tea 5 dl2 szem huminiqum2 szem alga1 kk. mézes szűzbogáncsos almarostDélelőttalma-cseresznye-meggy LÉ 5 dl1,5 literalma-víz 5 dl Tulsi tea 5 dlEbédZöldség leves LÉ 5 dl0,5 dl20 ml Supra balanceDélutánZöldségLÉ (répa, zeller, cékla, uborka, zöld levelek) 5 dl 2 literalma-cseresznye-meggy LÉ 2x 5 dlMate tea 5 dlVacsora2 szem alga0,3 dl2 szem huminiqumZöldség leves LÉ 3 dlEsteGyömbéres tulsi tea 5 dl0,5 liter1 kk. mézes szűzbogáncsos almarost Kb. 6,3 liter folyadékot ittam.

Tavaszi méregtelenítés. Második nap

2014. június 2. Éltető ételek 

Újabb nap, újabb kihívások. Tegnap nem írtam, de ilyenkor grépfruitot szerezni hát nem könnyű feladat. Bejártam egy csomó boltot, zöldségest, de már nem kaptam sehol. Még a Tescoba is elmentem, pedig ide aztán évente vagy csak kétszer megyek. Na, ez volt az egyik alkalom. Végülis a piacon beszéltem egy kedves zöldségessel, aki hozott nekem 15 darabot. Úgyhogy bespájzoltam belőle, ez talán elég lesz. Reggel a szokásos dolog: víz, tea (csalán), májöblítő turmix . A párom reggelije kukoricás köleskása volt, én ismét cseresznyét ettem. Délelőtt lecsúszott fél liter lapacho és fél liter mate tea . Mivel ma szombat van, és a gyerkőcök is itthon vannak, így olyan ebédet kell készítenem, amit ők is megesznek. Bizony, sajnos nem esznek meg mindent. Úgyhogy vöröslencse krémlevest készítettem, a második pedig lecsós barna rizs volt. Sajnos az iskolai menzán olyan ételeket esznek, amit én nagy ívben kerülök. Az itthoni ízeket meg nem szokják meg. Na, majd nyáron... nem lesz más választásuk. Megegyeztünk, hogy egyik nap az én kedvencem lesz, a másik nap az övéké. Már palacsintát is készítettem ám gluténmenntesen! A délután egy csésze karotin koktélt és egy csésze zöld turmixot ittunk meg. Ilyenkor csak kimegyek a kertbe, és szedek egy marék zöldet. Útifű, gyermekláncfű levél, lucerna, sóska... Az ebédből maradt ki még lecsó, amihez főztem ki kölest, maj összekevertem vele és gombócot formáztam belőle. Ezt betettem a sütőbe egy kis időre. Ez a lecsós kölesgombóc , amihez lepcsánkát készítettem és egy nagy adag zöldsalátát . Este még dolgoztam egy kicsit online, aztán fel a talptapasz, és be az ágyba. Már így is volt vagy 11 óra.

Reggeli, elvitelre :-)

2014. június 1. Mindennapi ételeink 

Reggeli, elvitelre :-) Nektek nem szokott gondot okozni, hogy a reggeli kását a korán induló férjeteknek, vagy magatoknak hogyan csomagoljátok el? Nekünk igen. Ezért találtam ki az alábbi ételt, ami előző este elkészíthető.  Hozzávalók: 5 dl növényi tej  20 dkg kukoricadara 5 ek. juharszirup 1-2 ek. rizspehely -- 1 üveg magozott meggy 0,5 kg gesztenye 4-5 ek. rizs habspray Elkészítés: A növényi tejet feltesszük melegedni. Amikor felforrt, keverés közben evőkanalanként adagolva belekeverjük a kukoricadarát és a rizspelyhet. Kb. 10 percig főzzük, ez idő alatt többször megkeverjük. A juharszirupot a legvégén tesszük hozzá. Hagyjuk kihűlni. Ekőzben a gesztenyét összekeverjük a rizshabbal, kenhető masszát kell kapjunk. Majd egy üvegben rétegezzük a gesztenyét, a kását és a gyümölcsöt. Hűtőbe tesszük és másnap vihetjük is magunkkal. :-)

Kakaós zabkása

2014. május 28. Fitt Nők 

Kakaós zabkásaNéha boltban szoktam venni kakaós zabkását (porridge – Müller), de sokkal egészségesebb, ha házilag, otthon készítjük. Én kakaósan szeretem a legjobban, de lehet pl. almával, és egyéb gyümölccsel (pl. aszalt gyümölccsel) is készíteni. Hozzávalók: 2 dl növényi tej (pl. rizstej – én azt használok hozzá), 3 púpos evőkanál zabpehely, édesítésnek méz vagy xilit, kb. egy teáskanálnyi kakaópor (ízlés szerint). A teteje ízlés szerint díszíthető. (Én most virágport, mandulát, kesudiót és kókusz chipset szórtam rá.) Elkészítés: A zabpelyhet a növényi tejben felfőzzük, hozzáadjuk a kakaóport, majd az édesítésnek szánt anyagot. Főzéskor a zabpehely egy kis nyákot ereszt és megdagad, így besűrűsödik. Hamar készen van, laktató étel. Tipp: Kakaópor helyett jó minőségű csokoládéval is készíthető, mely elolvad benne! Jó étvágyat!

Kókuszos mandulás granola

2014. május 14. Zizi kalandjai 

Kókuszos mandulás granola Hónapok óta szinte majdnem minden reggel zab- vagy rizspehely kását eszünk reggelire. Először is a zab tejserkentő, tehát jól jött, amikor az anyatej serkentése volt a cél. Télen jól jön a melegítő hatása is, rengeteg mindennel fel lehet dobni (friss és szárított gyümölcsök, magok), meg finom, szóval mi nem untuk még meg. Sőt, Ádi sem, aki többnyire kását reggelizik úgy, ahogy mi. Aztán eszembe jutott a granola… hogy már milyen régen ettünk és megkívántam. Talán váltani kellene a kását valami ropogósra – gondoltam. Eddig kétfélét készítettem, egyszer sütőtököset, egyszer pedig cukormenteset. Most az itthon talált alapanyagokból dobtam össze egy változatot és azt kell mondanom, ez lett a legfinomabb. Annyira finom, hogy most is, amikor ezt a bejegyzést írom, granolát ropogtatok és majszolom hozzá a 70%-os étcsoki kockámat. Mennyei éjszakai desszert! Ha így folytatom, hamarabb el fog fogyni, mint gondoltam. Ki is találtam, hogy néhány hét múlva ajándékba is elkészítem, amikor Londonba utazunk és a vendéglátóinknak házilag készített gasztro ajándékot szeretnék vinni + valami finom magyar alapanyagot (például őrölt pirospaprikát Szegedről). Szóval egy kis kihagyás után újra repülőre ülünk, I. és én sokadszorra, azonban Ádinak ez lesz az első repülőútja. Kicsit izgulok, de remélem tetszeni fog neki. Percek alatt összekeverhető a granola, majd a sütőben kb. 15-20 perc alatt megsül. Nagyon gyorsan készen lesz, érdemes kipróbálni. Tudjuk, hogy pontosan milyen alapanyagok vannak benne és saját ízlésünk szerint édesíthetjük. Én kevés juharszirupot kevertem hozzá, de ez lecserélhető mézre, rizsszirupra vagy bármilyen más folyékony édesítőszerre, de akár el is hagyhatjuk és akkor teljesen cukormentes lesz. Az alapanyagokat ízlésetek és a kamrában található magok alapján variálhatjátok… végtelen sok lehetőség rejlik a granolában. Én ilyen vegán citromos joghurtba kevertem bele, de növényi tejjel és gyümölcsökkel (eper, málna) is kiváló! Kókuszos mandulás granola Hozzávalók: - 2 bögre zabpehely - 1/­­2 bögre napraforgó mag - 1/­­3 bögre tökmag - 1 bögre mandula, kicsit felaprítva - 1/­­2 bögre kókuszreszelék - 1/­­3 bögre juharszirup - 1/­­2 teáskanál só - 4 evőkanál kókuszzsír (szobahőmérsékletű) Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Egy tálban keverjük össze a száraz alapanyagokat: zabpehely, napraforgó mag, tökmag, mandula, kókuszreszelék, só. A végén adjuk hozzá a juharszirupot és a kókuszzsírt és jól keverjük el. Borítsuk rá a tepsire és kanállal egyengessük el, hogy mindenhova egyformán jusson. Süssük kb. 6-8 percig, keverjük át, majd süssük újabb 8-10 percig, amíg aranybarna lesz (ellenőrizzük folyamatosan, mert sütő függő, hogy milyen hamar lesz kész). Üvegben/­­dobozban tartva hetekig eláll. Bár nem fog addig tartani, ezt garantálom!

Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész)

2014. április 22. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Bambusz tálka és kanál {Shakshuka}, konyharuha {H&M Home}, csörgő {Erdélyből} Január végén írtam az első részt és azóta sokan jeleztétek, hogy várjátok már a második részt. Annyi információ és tapasztalat kering a fejemben, azt sem tudom hol kezdjem. Igyekszem részekre bontani, hogy könnyen átlátható legyen. Továbbra is jelzem, hogy a leírtak a saját tapasztalataimból fakadnak és tájékoztató jellegűek. Mindenki kérje ki az anyukája, nagymamája, védőnője, gyermekorvosa tapasztalatait is, meg okosodjunk könyvekből is és ahogy említettem, cselekedjünk aszerint, amit a szívünk diktál. Január végén majdnem 9 hónapos volt Ádi, most meg már majdnem 12 hónapos. Ezalatt az idő alatt sok minden történt a táplálkozás terén (is)… haladjunk szép sorjában. Receptek pedig a bejegyzés végén! Zöldségek A hozzátáplálást ősszel kezdtük, így a szezonalitást követve az alábbiakat kóstolta meg szépen sorban Ádi: répa, sütőtök, cékla, paszternák, zeller, petrezselyemgyökér. Nagyjából ez volt a választék, de leginkább répa, paszternák és sütőtök volt a nyerő hármas. Aztán kb. 9,5 hónapos kortól kipróbáltuk a spenótot (sikerült friss bio spenótot szereznünk a piacon). Egész jól fogadta, csak magában kevés vízzel megpárolva, majd a végén egy kis mandulatejet hozzáöntve pépesre turmixoltam. Néhány nappal később sütőtök-paszternák kombóhoz adtam spenótot harmadiknak. Így is ízlett neki. Aztán persze volt olyan, hogy nem tetszett neki magában a spenót, szóval tartottam néhány nap szünetet, majd újra próbáltam és csodák csodájára, ízlett. 10 hónapos kora után kipróbáltam a csicsókát is, amit csak vízben magában puhára pároltam és összeturmixoltam. A csicsókának nem szeretem az illatát, az ízét is csak levesben más zöldségekkel, fűszerekkel összefőzve. Hát, Ádinak bejött totál natúran megfőzve. Utána kevertem neki almával, sütőtökkel, répával, mikor mi volt itthon. Örültem, hogy végre találtam egy új szezonális zöldséget és kicsit bővíthettem a menüt. Bár lehet, hogy csak én untam már az eddigieket és Ádi még nem. 10,5 hónapos korától aztán készítettem neki zöldség krémlevest, amibe került répa, karfiol, vöröshagyma, ezt megfőztem, egy csipet sót tettem bele és pürésítettem. A vöröshagyma ebben az esetben igen jó “fűszernek” bizonyult, ez már alapból egy olyan leves volt, amit én is szívesen ettem. Ebben az időszakban adtam neki kipróbálásra bio uborka karikát (meghámozva) rágcsálni és egy kevés lucernacsírát. Az uborka jól jön fogzás idején, mert hűti a fogínyt, csak óvatosan bánjunk vele, hogy ne harapjon le belőle túl nagy darabot a baba, szóval érdemes mindig résen lenni. A csírából persze a fele a földön végezte, de azért valamennyi jutott Ádi szájába is. Előke {Franck & Fischer a Monkie-tól} Egyszer főztem magunknak fokhagymás paradicsomos (konzerv hámozott paradicsomból – igen, tudom, hogy a paradicsom gyümölcs, de most a leveleskel/­­spenót paradicsomos tészta miatt a zöldségek közé került) tésztát, amibe pirítottam leveleskelt is, csak egy kis sót tettem bele és amikor kész volt, kivettem belőle egy adagot Ádinak, a maradékot pedig befűszereztem magunknak. Ádi adagját pürésítettem és így ette, de persze nem ette meg mindet első alkalommal. Készült ugyanez csak leveleskel helyett spenótot főztem a paradicsomos szószba. A zöldség krémleveseket ebben az időben elég gyakran variáltam, volt, hogy répa, petrezselyemgyökér, póréhagyma, fokhagyma és spenót került bele. Igen, finom volt, Ádinak is bejött. 11 hónapos kora után, amikor már nagyon untam a szezonális zöldségeket, akkor úgy éreztem muszáj újítanom és fagyasztott zöldborsóból főztem Ádinak krémlevest. Nagyon bejött neki. Sőt nagy adagot főztem és nekünk is ez volt az ebédünk. Aztán kevertem a zöldborsót is más zöldségekkel, majd a spárga piacokon való megjelenésekor kaptam az alkalmon és kipróbáltam a spárgát is, persze csakis más zöldségekkel és egy csipet sóval összefőzve, majd pürésítve. Néha-néha kapott még egy kis salátát, amit többnyire tőlünk kuncsorgott el, amikor látta, hogy azt eszünk. Ja és a múltkor elkezdett rágcsálni egy szál zsenge tavaszi újfokhagymát! Ízlett neki! Itt tartunk most zöldség téren… várom már a tök, cukkini, brokkoli, padlizsán, paprika és paradicsom szezont! Gyümölcsök Elég sokáig Ádi csak almát evett, majd 10 hónapos kora körül bevezettük nála a körtét is. Nagyon szereti mindkét gyümölcsöt. Eszi nyersen is magukban, kásákhoz keverve, valamint az almából levest (de nevezhetjük kompótnak) is főztem neki. Cumisüveg {Lifefactory} 10,5 hónapos kora után, amikor a szoptatást kicsit csökkenteni kezdtem és növelni kellett a folyadék fogyasztást, akkor ebéd után fél órával adtam neki kifilézett narancsot (Lidl-ben lehet kapni bio, kezeletlen héjú narancsot elég jó áron). Az édes, szaftos, lédús narancs falatkákat imádja, nem tud betelni vele. Háromszor pedig adtam neki bio banánt, amit szintén nagyon szeret. 11 hónapos kora után pedig adtam neki finom érett avokádót. Sikerült “ready-to-eat” avokádóhoz jutnom, amely annyira, de annyira finom, hogy magában só, fűszerek nélkül is eteti magát. Természetesen Ádinak is bejött. Gabonák, glutén, pékáru 10 hónapos koráig csak gluténmentes gabonákat főztem Ádinak: kölest, barnarizst és hajdinát. Ezeket főztem meg (kb. három evőkanálnyi elég két étkezésre) bő vízben és puha, kásás állagúra készítettem. Én soha nem adtam magában – noha lehetne -, mindig zöldségpüré vagy például az almaleves mellé adtam. 10 hónapos kora után kapott először glutént tartalmazó ételt. Főztem neki tésztát és ezt spenóttal, zöldségkrémmel, spenótos paradicsomszósszal tálaltam. Ádinak mindegyik változat ízlik. Magyar tésztát választottam – egy barátnőm, Adri javaslatára -, amely nagyon gyorsan megfő és természetesen tojásmentes (a csomagolására nincs ráírva, de a weboldalon szerepel, hogy nyomokban tartalmazhat tojást… remélem azért, hogy nem!). A tésztát jó puhára főzöm és apró darabkákra vágom, erre szedem rá a zöldséges szószt. Ádi szeret nyammogni a tészta darabkákon, de egyébként a főtt tésztát is lehetne pürésíteni, de én nem tettem, ahogyan a főtt gabonákat sem. 10,5-11 hónapos kora körül adtam neki először pékárut. A Piszkei Ökonál vettem teljeskiörlésű élesztő nélküli tönkölybúza kiflit, amit karikákra és apró falatokra vágtam és vagy avokádóval vagy anyukám cukormentes szilvalekvárjával kentem meg. Ez kiváló étel uzsonnára. Ezenkívül a Lét-Reform pékségnél szoktam venni teljeskiörlésű élesztő nélküli cukormentes meggyes, szilvás vagy almás rétest. Apró falatokra tépkedem Ádinak és így eszi meg néha reggelire, de többnyire ebéd után desszertnek vagy uzsonnára. Sütöttem már neki baba palacsintát is, amelyben almapüré, rizstej és zabliszt van. Első alkalommal reggelire készítettem és az apró palacsintákból megevett három darabot. Második alkalommal pedig uzsonnára készült. Odaadtam neki egy egészet, de csak forgatta, úgyhogy inkább én tépkedtem kicsi falatokra és tettem a szájába. Nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gyorsan összedobható és ha megyünk valahova, akkor is könnyen magunkkal tudjuk vinni. Arról nem is beszélve, hogy szerintem minden gyerek szereti. 10 hónapos kora előtt rizspehelyből, 10 hónapos kora után már zabpehelyből is főztem neki kását reggelire. Általában reszelt almát vagy körtét keverek hozzá és így adom Ádinak. Sokszor együtt főzzük a miénkkel, így már mi is megszoktuk, hogy teljesen cukormentes együk a kását, csak egy kis gyümölccsel édesítjük és nekünk is nagyon bejön. Ezeken kívül főzök kását teljeskiörlésű tönkölydarából is (ebből vagy ebből). Folyadék Az anyatejen kívül többnyire szűrt vizet vagy forrásvizet adok Ádinak. Iszik cukormentes bio meggylevet és rizstejet. Mandulatejet ivásra még nem kapott, de van, hogy ezzel készítem a reggeli kásáját, tehát kipróbálta már. Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyatej csökkentése után igyon eleget, így napközben minden órában igyekszek megitatni vele egy kevés folyadékot. Zsiradék Közvetve nem adok, de pároltam már vöröshagymát, fokhagymát hidegen sajtolt extra szűz olívaolajon, a palacsintákat pedig nagyon kevés kókuszszírban szoktam megsütni. Fűszerek Amit eddig használtam: fahéj (almaleveshez, reggeli kásákhoz) és zöldfűszerek (kakukkfű, bazsalikom). Bolti bébiételek Ahogy korábban említettem, tartok itthon vészhelyzet esetére bio bébiételeket (sütőtök almával, alma, körte, körte csipkebogyóval, répa, őszibarack), arra az esetre, ha minden összejön és nincs időm főzni vagy valami, amit főztem és nem ízlik Ádinak (mostanában nem történik ilyen), akkor legyen helyette gyors alternatíva. Jól olvassátok el mindig az összetevőket, hogy ne legyen benne cukor! Tárolás Én többnyire egy napra vagy két napra főzök egy ételt Ádinak. Hűtőben tárolom maximum két napig, de mielőtt odaadnám neki az előző napos ételt, mindig megkóstolom, hogy jó-e még! Természetesen le is lehet fagyasztani például jégkockatartókba téve, de mivel nekem nagyon kicsi a mélyhűtő fakkom, ezért mindig frissen főzök ebédet és nem fagyasztok le megmaradt adagokat.  ***** És akkor jöjjenek a receptek… Ádi eléggé  haspók mostanában, szóval a mennyiségek az ő adagját tükrözik. Lehet, hogy más babának ez több étkezésre elég, de az is elég, hogy kevesebbre, mert még nagyobb haspók, mint Ádi! Spenótpüré Hozzávalók: - 1 nagy marék spenót - kevés víz - 2-3 evőkanál mandula- vagy rizstej - ha már fűszerezünk, akkor csipet só és 1 gerezd fokhagyma, felaprítva Egy lábasban pároljuk össze a spenótot a fokhagymával és a vízzel. Sózzuk. Adjuk hozzá a mandulatejet és pürésítsük simára. Ezt adhatjuk magában vagy tésztával, kölessel, barnarizzsel tálalva. Almás baba palacsinta Hozzávalók kb. 5 darabhoz: - 3 evőkanál frissen reszelt almapüré - 2 evőkanál rizstej - 5 evőkanál zabliszt - 1 teáskanál kókuszzsír Egy tálban keverjük össze az almapürét a rizstejjel. Adjuk hozzá a lisztet. Sűrű “tésztát” kell kapnunk. Egy teflonserpenyőt hevítsünk fel, olvasszuk fel a kókuszzsírt és kanalazzunk (evőkanálnyi) adagokat a tésztából a serpenyőbe. Kanállal lapítsuk kerek formára és süssük, amíg megbarnul és könnyen átfordítható lesz. Süssük a másik oldalukon is néhány percig a palacsintákat. Zöldborsó krémleves Hozzávalók: - 1 bögre zöldborsó - 1/­­4 darab vöröshagyma, felaprítva - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - csipet só - víz - mandulatej vagy rizstej - 2 teáskanál extra szűz olívaolaj - kevés kakukkfű (opcionális) - 1/­­2 marék spenót (opcionális) Egy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és pároljuk meg a vöröshagymát és fokhagymát néhány perc alatt. Adjuk hozzá a zöldborsót, öntsük fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózzuk és főzzük a borsót puhára. Ha elkészült pürésítsük simára és hígítsuk egy kevés mandula- vagy rizstejjel. Én úgy szeretem, ha elég sűrű, mert így könnyebb Ádi szájába kanalazni. Néhányszor adtam már hozzá friss spenótot, amit a főzés végén adtam hozzá, majd ezzel együtt pürésítettem. Többnyire adok hozzá valamilyen főtt gabonát. Rizs- vagy zabpehely kása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál rizs- vagy zabpehely - 1 alma vagy körte, meghámozva, lereszelve - mandula- vagy rizstej - 1 teáskanál mandulavaj (opcionális) - csipet fahéj Tegyük a lábasba a rizspelyhet annyi rizstejjel, amennyi ellepi. Ha főzés során nagyon besűrűsödik, akkor adjunk még hozzá egy kevés tejet. Mielőtt elzárjuk a gázt adjuk hozzá a fahéjat és a mandulavajat. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Tönkölykása Hozzávalók 1 adaghoz: - 3 evőkanál tönkölydara - 1 alma vagy körte, meghámozva, lelreszelve - mandula- vagy rizstej - csipet fahéj Tegyük egy lábasba a tönkölydarát a mandulatejjel és fahéjjal. Főzzük sűrű kása állagúra. Tálaláskor keverjük hozzá a reszelt almát vagy körtét. Almaleves (vagy almaszósz, amit “kenyérre kenni nem lehet” ) Hozzávalók 2-3 adaghoz: - 2 közepes alma, meghámozva, kicsumázva, apró kockákra felvágva - 100 ml víz - kb. 200-300 ml rizs- vagy mandulatej - 1 evőkanál tápióka keményítő - csipet fahéj - 1/­­2 evőkanál frissen facsart citromlé Ezt a levest soha nem tudom egyforma állagúra főzni, hol sűrűbb, hol pedig hígabb (majd ti is kitapasztaljátok). Tegyük fel a vizet egy lábasban forrni. Közben a felkockázott almát szórjuk meg fahéjjal és locsoljuk meg a citromlével, keverjük össze és adjuk a vízhez. Vegyük takarékra a lángot és fedő alatt pároljuk az almát puhára. Öntsük hozzá a rizstejet és főzzük tovább. A tápióka keményítőt keverjük simára egy kevés rizstejjel és adjuk a leveshez. Hagyjuk egy kicsit besűrűsödni és tálaljuk (én főtt kölest vagy barnarizst szoktam mellé adni). ——————————– A bejegyzést nem támogatta egyik cég sem! A linkeket azért szúrtam be, mert a termékeket nagyon jónak tartom és úgy gondolom érdemes másoknak is kipróbálniuk.

Vegán Kihívás 3. hét menüje

2014. március 27. Vegagyerek 

Vegán Kihívás 3. hét menüje  A Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető már a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN is!!   HETI MENÜ 15-21. NAP:  15. NAP Reggeli: valamilyen kásaféle, aminek kedvenc gabonád lehet az alapja (zabpehely, árpa, vagy quinoa). Fele víz, fele növényi tej keverékével főzd puhára, adj hozzá főzés közben kis mazsolát, utána kis őrölt fahéjat, 1 evőkanál őrölt lenmagot, valamilyen olajos magfélét. Gazdagíthatod bármilyen idénygyümölccsel is! Ebéd: avokádós - paradicsomos szendvics Teljes kiőrlésű kenyér szeletekre kenj pl. kölesmajonézt, vagy csicseripástétomot, tegyél rá salátalevelet, paradicsom - és avokádó-szeleteket, friss bazsalikomleveleket. Uzsonnára ehetsz friss gyümölcsöt, vagy gyümölcssalátát. Vacsora: serpenyőben pirított zöldségek, kis bio szójaszósszal (pl. Shoyu a DM-ből) ízesítve, friss salátával, esetleg pirított tofukockákkal. Hozzá egyél kb. 50-70 g bármilyen főtt gabonát (pl. kölest, vagy barna rizst)   16. NAP Reggeli: fahéjas quinoa-kukoricapehely reggeli Ebéd: makaróni - saláta Főzz meg egy adag teljes kiőrlésű tésztát (kb. 70-100 g/­­ fő), tegyél hozzá tojásmentes majonézt (pl. kölesmajonézt, vagy rizsmajonézt, utóbbit lehet üvegben is kapni), durvára reszelt sárgarépát, felkockázott kaliforniai paprikát, és feldarabolt zellerszárat, vagy bármilyen szezonális zöldséget. Ízesítsd sóval-borssal! Vacsora: nyers kelkáposzta tekercs Kenj natúr mogyoró-, vagy mandulakrémet (megmosott és lecsöpögtetett) kelkáposztalevelekre, majd tekerd fel! Esetleg megkenheted csicseripástétommal, vagy vékonyan ajvárral, szórd meg friss csírákkal és úgy tekerd fel!   17. NAP Reggeli: zöld turmix egy jó nagy adaggal, a délelőtt folyamán utána ehetsz még akár 1 szelet barna pirítóst mandula-, vagy kesukrémmel, vagy friss gyümölcsöt tetszés szerint Ebéd: thai zöldséges-rizses egytálétel Elkészítheted Magdinak ezt a receptjét, és a pirított zöldségeket, tofut tálalhatod főtt barna rizzsel! Vacsora: bab-, vagy lencsesaláta, amit gazdagíts aprított spenót levelekkel, esetleg kockákra vágott kaliforniai paprikával, kis citromlével, ízesítsd sóval-borssal! Főzhetsz hozzá quinoat (nem puffasztottat!:), esetleg teljes kiőrlésű tésztát is!   18. NAP Reggeli: diónugátos zabkása, amibe keverhetsz 1 ek. őrölt lenmagot is! Ebéd: pirított szejtáncsíkok egy nagy adag vegyes salátával A szejtánt (avagy búzahúst) veheted készen bioboltban is, előfűszerezett, félkész verzióban csomagolva (ha még sosem kóstoltad, akkor javaslom először így próbálkozz!:-), vagy ha olcsóbb megoldást szeretnél, akkor otthon is készítheted szejtánporból (utóbbit ugyancsak bioboltban tudod beszerezni). Az otthoni elkészítéshez infókat találsz ebben a bejegyzésben: http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2009/­­02/­­tepsis-szejtan-buzahus-rozmaringos.html Vacsora: spenótos-brokkolikrémleves teljes kiőrlésű pirítóssal   19. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel leöntve, magokkal, friss, vagy esetleg fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsökkel gazdagítva. Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből Kend meg a kenyeret tojásmentes, pl. kölesmajonézzel, vagy ajvárral, vagy csicseripástétommal, vagy bármilyen tetszőleges krémmel a korábbiak közül, tegyél rá néhány friss salátalevelet, a tegnap ebédről megmaradt szejtáncsíkokból, vagy esetleg   gabonakolbásszal, és néhány paradicsom karikát. Vacsora: vega fasírtgolyók friss vegyes salátával   20. NAP Reggeli: mákos zabpehely tetszőleges gyümölccsel Ebéd: spenótos csicseriomlett Desszert uzsonna: agyfényező golyók:) Vacsora: céklatorony avokádós kesukrémmel és karamellizált tofuval   21. NAP Reggeli: főzz meg quinoat fele víz-fele növényi tejben, adj hozzá mazsolát főzés közben, és amikor elkészült, kis fahéjat, és reszelt, vagy apróra vágott almát. Ebéd: Olaszos köleslepény medvehagymás zöldborsópürével Desszert, vagy uzsonna: Almatorta, vagy ha nyersre vágysz Gitta nyers Almapudingja Megjegyzés!!: az almatorta receptjénél a rebarbarát helyettesítsd almával és nem fontos elkészíteni hozzá a szójakrémet, ha nem szereted!:) A maradékból pedig ehetsz másnap reggelire is, vagy uzsonnára!;) Vacsora: friss leveles salátába keverj bele valamilyen főtt babfélét, adj hozzá friss paradicsomot, nyers zöldségeket, és akár avokádókrémet is.

Kakaós barnarizskása

2014. március 21. Fitt Nők 

Kakaós barnarizskásaMa főztem egy adag barnarizst. Az egyik felét ebédre medvehagymával fogyasztottam el. A maradékból már édeset kívántam, így gondoltam, a kakaós zabkása mintájára ezt is bekakaózom. Az eredmény megnyugtatóan ehető… bár nem annyira finom, mint a zabkása. Próbáltam mézzel is az édesítést, de nem passzol ízre annyira a barnarizshez, noha természetesebb a méz, de ebben az esetben mégis a nyírfacukrot (xilitet) ajánlom, mert a rizs nagyon intenzíven kihozza a méz ízét, de nem a maga teljes finomságában, hanem torzítottan. Hozzávalók: barnarizs, rizstej, vanília por, cukrozatlan kakaópor Elkészítés: A már megfőtt barnarizst (eredendően is lehet rizstejben főzni)  továbbfőzzük rizstejben, és megvárjuk, míg picit szétesik, kásásabb állaga lesz. Kicsit több rizstejet adunk hozzá, nem csak annyit, hogy felszívja, vagy elfője a levét. Kakaóporral, pici vanília porral ízesítjük, xilittel édesítjük. Adalékként lehet bele tenni pl. chia magot, aszalt gyümölcsöket… vagy amit szeretnénk. Jó étvágyat!

Családi menü tudományos megközelítésben. 2.rész. Nyers, vegán menü

2014. március 18. Éltető ételek 

A táplálkozásról, az egészséges táplálkozásról mostanában sok szó esik. Az életmódmagazinok és a média napi szinten bombázzák az embereket egymásnak ellentmondó táplálkozási irányzatokkal, táplálkozási tanácsokkal, amelyekkel egészségesek és karcsúak lehetünk.  Ugyanakkor a gyártók milliárdokat keresnek azzal, hogy azokat az élelmiszereket vásároljuk meg, és azokat a gyógyszereket szedjük betegségeinkre, amelyeket ők gyártanak és reklámoznak.  A mai rohanó világban már nincs idő ételeink megtermelésére és elkészítésére, az ipar felajánlja erre a megoldást. Vajon mi a helyes út ahhoz, hogy javítsuk egészségünket, és idős korunkat ne gyógyszerfüggőségben, vegetálva éljük? A táplálkozás az emberek többségének csak élvezetet és a szükségletek kielégítését jelenti, de nem fontos számukra az, hogy a táplálék táplálja is a sejteket. Szókratész is ezt mondta: ,,Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.  Hát ez ma már nincs így. A túlevés, a kiegyensúlyozatlan és elégtelen táplálék egészségkárosodáshoz és ún. táplálékfüggő betegségek kialakulásához vezet. Persze az emberek nem látják meg a kapcsolatot a helytelen táplálkozásuk és betegségeik között. Hosszú évekig, évtizedekig tartó helytelen táplálkozás következtében felmerülő betegségekre csak annyit mondanak: ,,korral jár. De ez nincs így jól. Vannak olyan népek, ahol csak természetes ételeket fogyasztanak, és nem ismert náluk a civilizációs betegség. A táplálékok megbetegíthetnek, de meg is gyógyíthatnak minket. Egy kis történelem... Az evolúció évmilliói alatt az emberek vadászó-gyűjtögető életmódot folyattak. Kb. 10 ezer évvel ezelőtt a tűz használata gyökeresen megváltoztatta az emberek étkezési szokásait. A mezőgazdaság meghonosodása révén az emberek egyre jobban elszakadtak a természettől. A demográfiai növekedés szükségessé tette az élelmiszer termelést, az állatok tartását. A megművelt földek köré falvak, városok létesültek. A nagy felfedező utak (pl. Amerika felfedezése) révén megjelentek az első exporttermékek is. Az újvilágból behozott növények a kukorica, krumpli, paradicsom, bab, dohány, kávé, kakaó, nádcukor volt. Ezek után a földeket rabszolgákkal műveltették meg. A XVIII. században az élelmiszer termelés ipari méreteket öltött. Megjelentek az új szereplők az élelmiszergyártás színpadán, pl. a műtrágyák, rovarirtók, tartósítószerek, ízfokozók. Sajnos ezzel az ételeink egyre értéktelenebbé és károsabbá váltak. A jóléti társadalmakban ötvenezerféle étel közül lehet választani, de valósággal vadászni kell az életerőt serkentő, minőségi táplálékokra. Az elmúlt századokban több olyan táplálkozási irányzat jött létre, amelynek a célja az egészség fenntartása és megőrzése. Ezeket az irányzatokat nem lehet egy lapon említeni a különböző kúrákkal, diétákkal. Ugyanis ezek az irányzatok a régi időkből (Keletről vagy az ókorból) származnak, vagy a XIX század végén, XX. század elején Európában fejlődtek ki. Egyre fokozottabb érdeklődés észlelhető ezek iránt, mivel a jelenlegi táplálkozási szokásaink számos betegséggel társulnak. Ezen irányzatok többsége vegetáriánus, és nagy figyelmet szentelnek az élelmiszerek minőségére is. Nyerskoszt mozgalom úttörői A nyers vegán étrend a vegetáriánus étkezés egy vállfaja, mely szinte teljes mértékben vagy akár kizárólag nem hőkezelt növényi élelmiszerekből áll. A XIX. század fő résztvevője dr. Maximilian BIRCHER-BENNER (1867-1939) svájci pszichológus és táplálkozáskutató főként a müzli felfedezéséről ismert, bár az ő találmánya különbözik a ma ismert müzliktől. A Bircher-Benner-féle müzlikbe minden alapanyag frissen kerül bele. Elkötelezett híve volt a zöldségben, gyümölcsben és magvakban gazdag táplálkozásnak, ugyanis észrevette, hogy mentális betegséggel küzdő páciensei is sokkal jobban gyógyulnak, ha az általa összeállított étrend szerint táplálkoznak. Egyébként én is aszalok müzlit, ami kiváló reggeli gyümölcspürével vagy gabonatejjel. Ezt bárki elkészítheti, akár sütőben is, odafigyelve a hőfokra, hogy élő maradjon. A nyers ételeket napfény-ételeknek nevezte, melyeket nem rontottak el melegítéssel vagy kilúgozással. Amikor a csecsemőket sterilizált, forralt tejjel táplálták, sok csecsemő halt meg skorbutban. Rájöttek arra, hogy a kipréselt friss alma, narancs, sárgarépa leve, vagy a friss, forraratlan tej gyógyítja a betegséget. Ez bizonyítja azt, hogy végzetes hiba a csecsemőket kizárólagosan főtt, denaturált anyagokkal táplálni. Ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. Werner KOLLATH professzor, orvos és táplálkozáskutató (1892-1970) nagy hangsúlyt fektetett a minél kisebb mértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztására. Állatokon végzett kutatásaival bizonyította, hogy legelőnyösebben a ,,nyerskoszt hat a szervezetre. Hangsúlyozta az ökogazdaságból származó ételek fontosságát is. Az oldalon is ismert Kolláth reggeli az ő nevéhez fűződik. Guy-Claude BURGER hangsúlyozta az ösztönterápiát , mely során az élelmiszereket fogyasztás előtt szaglással kell megvizsgálni, hogy a szervezet kívánja-e. Az ösztönös elutasítás révén nem érzünk kellemes illatot, sem kellemes ízt. Viszont nem utasítja el a nyers húst, halat, a tenger gyümölcseit és a nyers tojást sem. Hát, az én ösztönöm alapból elutasítja a nyers húst, bár emlékszem arra, hogy gyerekkoromban ettünk nyers tojást cukorral kikeverve. De mindenesetre az biztos, hogy amíg az étel tartalmazza az enzimjeit (akár gyümölcs, akár hús), az a szervezetnek csak jó lehet. A múlt század elején a nyers tejet gyógyításra is használták! BICSÉRDY Béla (1872-1951) fiatal korában szélsőséges életmódot folytatott, mely következtében gyógyíthatatlan betegséget szerzett. 28 éves korában áttért a vegetáriánus nyers kosztra, mellette sokat foglalkozott a testi erőnlét fejlesztésével. Élet és táplálkozásfilozófiájának alapja Mózes 1. könyve, 1.fejezet 29.verse: ,,Aztán azt mondta az Isten: nézzétek, néktek adok minden növényt az egész Földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A Bicsérdyzmus lényege tisztán gyümölcsevés, a nyers táplálék kizárólagos fogyasztása. Rendszeresen böjtölt, tanításaiban kitért a mozgásra, légzésre, fürdésre, napozásra, pihenésre, meditációra. A mai kor képviselője Victoria BOUTENKO, akinek történetét ajánlom elolvasára mindenkinek. Egy orosz családról szól, akik 1989-ben az USA-ba költöztek. Victoria az amerikai étrendnek köszönhetően 2 év alatt 45 kg-ot hízott, a fia cukorbeteg lett, és a férje sem mondhatta el magáról, hogy egészséges. Szóval egyik napról a másikra áttértek a nyers étkezésre. 11 évig nagyon jól érezték magukat, majd kezdték úgy érezni, mintha valami hiányozna a táplálkozásukból. És ekkor lett figyelmes Victoria a zöld levelekre, amelyek csak kis mennyiségben voltak részei az étkezésüknek. Megfigyelte a csimpánzok táplálkozását, amely során kiderült, hogy azok étrendjének a gerincét a gyümölcsök és a zöld levelek tették ki, és csak kis mennyiségben fogyasztottak magvakat növényszárakat, fakérget és rovarokat. Gourmet nyersevők Fő táplálékuk a klorofillban gazdag zöld levelek, gyümölcsök, zöldségek, csírák, olajos magvak . A nyersevők törekednek arra, hogy a hagyományos ételekhez hasonló ételkompozíciókat készítsenek, amik legalább kinézetben hasonlítanak a megszokott ételekhez. Sok nyersevő azonban a teljes értékű szénhidrátok helyett/­­mellett sok olajos magokat is fogyaszt (zsírt), amik jelentősen megterhelik a gyomrot. Én nem készítek olyan tortát, aminek a tésztája dió, a krémje kesudió, és a tetején még kókuszolaj is van. Törekszem arra, hogy minél több friss gyümölcsöt tartalmazzon, emiatt a tortáim nem lesznek cukrászdai költemény, de annál egészségesebbek. Mindenesetre ha odafigyelünk az olajos mag bevitelre, akkor nagy baj nem lehet. A gyerekek anélkül esznek meg nagy mennyiségű gyümölcsöt, hogy tudnának róla, és még finom is. 80/­­10/­­10 A 811-et dr. Douglas GRAHAM fejlesztette ki, mely egy alacsony olajtartalmú, nyers vegán étrend . A számok a százalékos arányra utalnak, ami dr. Graham szerint az ideális étrendi összetételt jelöli: vagyis 80 százalék egyszerű szénhidrát, 10 százalék fehérje és 10 százalék zsír. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy naponta háromszor ajánlott nyers, édes gyümölcsöket fogyasztani kiegészítve délután egy nagy zöldsalátával, s mindezek mellé még magunkhoz vehetünk némi olajos magvakat is. Az ember képes sokféle táplálékon élni, de a legideálisabb étrend számára a gyümölcs. Az édes gyümölcsök mellett fogyasztják a sokmagvú gyümölcsöket is, amelyeket általában zöldségként eszünk. Ilyen például a paradicsom, uborka, paprika, cukkini, padlizsán. Érdekesség, hogy a gyümölcsök legnagyobb százalékban épp 811-es elosztásban vannak a különböző tápanyagok. Az ösztönterápia is előtérbe kerül, hiszen mit kívánunk jobban? Egy finom érett barackot, netán egy búzaföldön lengedező kalászt vagy egy marhacsordát. Melyik gondolatára fog beindulni a nyáltermelés? Hát nekem a barackra. Minden elfogyasztott táplálékot a maga természetében ajánlja, az aszalás, préselés sem elfogadható, mivel az magas szintre emeli a gyümölcs cukortartalmát. Mivel ezek a gyümölcsök alacsony kalória értékűek, (pl. egy banán 105, fejes saláta 39), így többet kell enni belőlük, ha nem a fogyás a célunk. Ezért egy átlagos nap során (kb. 2000 kalóriával számolva) az étrend: - reggeli: 90 dkg mandarin (481 kcal)  - ebéd: 90 dkg banán (807 kcal)  - vacsora: papaya-ananász ital - 45 dkg papaya, 25 dkg ananász (286 kcal) ; Papaya-lime leves - 45 dkg papaya, 25 dkg római saláta, 30 ml lime (127 kcal) ; Narancs-kendermag saláta - 45 dkg saláta, 25 dkg narancs, 2 ek. kendermag (259 kcal)  Ebből azért látszik, hogy nagy mennyiségű ételt kell megenni ahhoz, hogy elegendő kalóriával lássuk el a szervezetet, és napi min. 50-60 dkg zöld levél elfogyasztása sem semmi! Graham szerint a nyerskosztosok napi kalóriájának 60%-a zsír. A reggeli granolában dió van, a magfasírtban szintén olajos mag, és a desszert is sok esetben tartalmaz magokat. A salátába avokádo kerül, és egy kis ropogtatni való is lenmagot tartalmaz. Így valóban sok a napi zsír mennyiség, még akkor is, ha az természetes eredetű. Valamint ez a sok olajos mag elvonja a helyet a gyümölcsöktől és a zöld levelektől. Nyers növényi étrend előnyei - Tápegész: A növényi ételeket természetes formájukban fogyasztjuk, nem vonunk ki belőlük semmit, és nem is adunk hozzá semmit.  - Magas napenergia-érték: A növények zöld festékanyagaik segítségével képesek felvenni a Nap energiáját a napfényből. Így az ember a növény közvetítésével veszi magához a napenergiát. - Enzimbőség: Az enzimeknek 3 osztálya létezik: anyagcsere enzimek a testünket működtetik; emésztőenzimek a táplálékunkat megemésztik és a nyers ételekben található táplálékenzimek, amelyek megkezdik az étel megemésztését. Az anyagcsere enzimek építik be a tápanyagokat a sejtekbe. Az emésztőenzimeket a hasnyálmirigy termeli (proteáz-fehérje, amiláz-szénhidrát, lipáz-zsír). A táplálékban megtalálható enzimek segítik az emésztést, hogy ne kelljen mindent a test emésztőenzimjeinek végezni. Ha a szervezetnek kevesebb emésztőenzimet kell előállítania, több ereje marad a test egészét működtető anyagcsere enzimek megtermelésére. Ezért is tud betegségeket gyógyítani a nyers növényi étrend. Ezek a táplálékenzimek hőre érzékenyek, ezért fontos minél több nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása.  - Vitaminbőség: Gazdagon tartalmaznak vitaminokat, ásványi anyagokat a szervezet számára hasznosuló formában.  - Rostbőség: A jó bélműködés záloga a megfelelő rostbevitel, meggátolja a bélfalon a lerakódásokat, az erjedést-rothadást és a toxinfelszívódást. Jótékonyan hat a cukorbetegségre. Aki bőségesen fogyaszt rostot, nem kell tartania emésztőszervi megbetegedéstől.  - Gyulladásgátló, antibiotikus hatás: A növényekben kisebb-nagyobb mennyiségben baktérium-, vírus- és gombaölő anyag van, az ún. fitoncida. Ezek a növény saját védekezését szolgálják a kórokozókkal szemben. A fűszernövények és hagymafélék különösen gazdagok ebben az anyagban: fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma, kakukkfű, levendula, majoranna, rozmaring. Hatásukra megemelkedik a T-lifociták száma, fokozódik az immunitás.  - Megfelelő zsír- és koleszterin tartalom: a növényekben túlnyomórészt telítetlen zsírsavak találhatók, kedvezően hatnak a szív- és érrendszerre.  - Antikarcinogén hatás: gátolja a rákos elváltozások kialakulását.  - Lúgtöbblet: A lúgos közeg biztosítja az egészséges sejtélet számára az optimális körülményeket. Mindenkinek jó ez az étrend? A friss gyümölcs, zöldség, zöld levelek maga az ÉLET! Sajnos ma már mindent túlfinomítunk, túlédesítünk, túlsózunk, túlízesítünk, túlfőzünk. A természet megadja, amire szükségünk van, csak meg kell látni. Kb. 50%-os nyers étrend szerintem mindenkinek a hasznára válhat!  A véleményem szerint (a keleti táplálkozási irányzatok szerint is) az ételeknek van hűtő és melegítő hatása. A nyers ételek hűtenek, a főtt/­­sütőben sült ételek melegítenek. A hiányos, száraz embereknek nagyobb mértékben ajánlott a párolt vagy főtt étel, az édes íz különösen jót tesz nekik, energiát, erőt adnak. Ugyanakkor a robusztus testfelépítésű, többlet- vagy túlmelegedett személyeknek meg szinte kötelező a nyers étkezés, hiszen hűtő, csillapító hatása van. A 811 hívei hangoztatják, hogy több hónapos nyers evés után elmúlik a fázósság. Én viszont annak a híve vagyok, hogy ha az ember figyeli a testének a jelzéseit (pl. fázósság, melegség), akkor nem teszek még egy lapáttal ellene, hanem támogatom a szervezetem igényét, odafigyelek a vérkeringésemre (pl. mozgással), de a nyers ételek arányán, mennyiségén is változtatok. Az nem lehet jó táplálkozás, ha rosszul érezzük magunkat tőle. Persze sok olajos maggal is lehet ellensúlyozni a fázósságot, de szerintem ez nem megoldás. Nyáron alkattól függően nyugodtan lehet akár több hónapos nyers étkezés is, de a hideg beáltával érdemes a testünk jelzéseit figyelni, hogy jól érezzük-e magunkat a későbbiekben is. Tehát nem szabad görcsösen a nyers ételek teljességére törekedni, a tiszta alapanyagokból készült, teljes értékű ételek is lelkiismeretfurdalás nélkül bátran beiktathatók a táplálkozásunkba, ha testünk és lelkünk úgy kívánja. Mit együnk (igyunk) és hogyan készítsük el? Smoothie receptek: gyümölcs-, zöldség- és zöld turmixok Ezek a gyümölcs- és zöldségturmixok egyszerűen elkészíthetők, és nagyon energiadúsak. Akár sporolás előtt és után tökéletes szénhidrát és fehérje pótlást biztosítanak a szervezetnek, akár egy kis kendermaggal vagy chiamaggal turbózva. Nagyon finom a rostos narancsos naspolyalé , a chox shake turmix , sárgarépás mandulás turmix , vagy a karotinbomba. De gyógyító hatású koktélokat is készíthetünk, ilyen például a csonterősítő koktél, vagy a szemvidító és látásjavító turmix. A növényi tejek kitűnő helyettesítői a bocitejnek. Készíthetünk magtejeket (pl. mandula, dió, szezám), vagy gabonatejet (pl. zab, rizs) is. Az utóbbi esetben 1-2 napos csíráztatásra van szükség, utána már csak turmixolni és szűrni kell. A kókusztej nagyon finom alapja lehet a gyümölcsturmixoknak vagy a gyümölcsleveseknek. A zöld turmix maga a csoda ! Ha csak ennyit változtatunk, és ezt beiktatjuk a mindennapjainkba, akkor már nagyon sokat tettünk az egészségünkért. Elmondható róla, hogy ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG és még finom is. Sajnos az emberek nem tekintenek a zöld levelekre valódi ételként. ,,A várható élettartam ugrásszerűen megnőne, ha a zöld leveleknek olyan jó lenne az illata, mint a szalonnának - mondta Doug Larson. Pedig a répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Míg a cékla gumójában 16 mg kalcium van, addig a levelében 117 mg, az A-vitamin tartalma pedig 192-szer több a gumójánál. Ezek a különbségek igazak más zöldségekre és leveleikre is. Azt se felejtsük el, hogy ezek kitűnő fehérje források. Minden zöld színű növény alapja a klorofill, ezért vérképzésre, tisztításra, nemkívánatos mikroorganizmusok növekedésének megakadályozására egyaránt alkalmas. A klorofillt folyékony napenergiának is nevezik. Sejtjeink a klorofilltartalmú ételeknek köszönhetően több oxigénhez jutnak, mivel a klorofill segíti a hemoglobin (a vörös színt adó vérfesték) képződését, így indirekt módon javítja a szervezetben az oxigénszállítást. A klorofillnak hihetetlenül sokrétű hatása van: javítja a vérképet, segít a rák megelőzésében, lúgosítja a szervezetet, tisztítja a beleket, segíti a máj tisztulását, gyorsítja a sebek begyógyulását, gyulladáscsökkentő hatás, javítja a lábak vérkeringését. Az a helyes, ha az étrendünk legalább 10-15%-át klorofillban gazdag nyers növények teszik ki. A zöld levelek minden más étellel párosíthatók, ezért kitűnő zöld turmixot tudunk készíteni belőlük. Ezáltal ízletesebbé tudjuk varázsolni a zöld levelek ízét. Zöld levélhajtások : rukkola, cékla-, répa-, petrezselyem-, zeller-, retek zöldje, spenót, sóska, mángold, káposzta, saláták. Ehető gyomnövények : tyúkhúr, lóhere, gyermekláncfű, disznóparéj, papsajt, útifű, porcsin, csalán, parlagfű, lucerna. Fűszernövények: kapor, bazsalikom, koriander, édeskömény, menta. Változatos reggelik  Én minden reggelt egy pohár vízzel kezdek, majd egy csésze gyógyteával folytatom A továbbiakban sokféle lehetőség adódik. Lehet egyszerűen gyümölcsöt enni, vagy készíthetünk egy gyors banánpudingot, vagy egy nyers müzlit. Maga a Kolláth is nyersnek mondható, és könnyűszerrel készíthetünk granolát akár a sütőben is. Ezt ehetjük gyümölcspürével, vagy frissen készített mandulatejjel, zabtejjel. Csírákat is reggelizhetünk, nagyon finom a gyümölcsös nyers hajdinakása és egy kis maggal. Ilyenkor télen egy fahéjas melegítő reggeli vagy egy vegán mandulajoghurt is tökéletes választás lehet. Ebédre valami finomat  Ebédre előszeretettel készítek nyers leveseket . Nyáron nagyon menő a vaníliás sárgabarackkrém leves, a cseresznyekrémleves citromfűvel vagy a fahéjas szilvakrémleves is. Sok recept olajos magot is ír az alapanyagok közé, pl. kesudiót. Én ezt többnyire kihagyom belőle, egyszerűen csak összeturmixolom őket, és kész is van. Télen nagyon finom az aszaltszilvakrémleves, a mézes krémes körteleves vagy a karácsonyi mandarinkrémleves. De nem csak gyümölcsökből lehet készíteni levest, hanem például paradicsomból vagy céklából is. A főételt is lehet változatosan készíteni. A cukkinispagetti paradicsomszósszal , a marinált zöldség egy kis zöldségfasírttal vagy egy tökfőzelék is csodás ebéd lehet. Fasírtokat csírából is készíthetünk, melyeket érdemes egy kicsit megaszalni, vagy a sütőbe tenni, hogy a külseje megszáradjon, de még belül puha marad. Késztítettem már nyers ,,lecsót és székelykáposztát is. Ezek csak fantázianevek, azért ne egy az egyben képzeljük el az ízeket, hiszen ezek más alapanyagok, a fűszerekkel próbáljuk elérni az ízhatást. De így is nagyon finomak, akár székelykáposztának nevezzük akár paradiós magyaros savanyú káposztának. Vacsorára egy könnyű saláta  Vacsorára egy egyszerű savanyú káposztás céklasaláta sárgarépás krékerrel tökéletesen elegendő. De isteni finom az krémes káposztasaláta , a kelbimbó saláta retekcsírával , vagy akár az almás-diós töksaláta is. De készíthetünk hajdinamártogatóst , egy egyszerű avokadokrémet vagy egy nyers humuszt is csíráztatott csicseriborsóból. Az almás zellersaláta nemcsak finom, hanem méregtelenítő is.  Édes élet: könnyen, gyorsan valami nasit  Az édességek készítésénél végtelen lehetőségek vannak. Vannak egyszerű receptek, mint például a világ legegyszerűbb csokipudingja , az avokádós csokikrém , a zserbó bon-bon vagy a csokis sütőtök puding . Egy kisebb munkával gyümölcsös rizssaláta mandulatejszínnel vagy egy csokikrémes brownie csillag könnyűszerrel elkészíthető. Millió lehetőségei vannak a pohárkrémeknek, a tortáknak, az elkészítésükben csak a fantázia szab határt. Kicsit időigényesebb a nyers muffin , vagy a praliné elkészítése. Amennyiben van aszalónk, tudunk készíteni palacsintát , zserbó szeletet , vagy zserbó kréker t is. Kedvenceim lettek a PlanetBIO-s termékek . Olyan univerzálisak, hogy bármilyen nyers ételek alapanyagai lehetnek. Reggelire vagy akár vacsorára kitűnő lehet a Jól induljon a nap alap müzli, amit Lucumával és faeperrel turbóztam fel. Ez a családom kedvence lett, a reggeli nagy slágere. Mandulatejjel és friss gyümölcsel valóban délig tartó lendületet ad. Ennek a müzlinek a sportolói változata a superfood müzli , ami tele van jóságos dolgokkal. Van benne többek között maca, acai, kendermag, guarana is. E müzlinek a turmix változata a superfood sportolói turmix , mely banánnal és gojis almalekvárral turbózva igazi energiabomba. Ez az almalekvár szintén univerzális, hiszen felhasználhatjuk pohárkrémekhez, tortákhoz vagy akár a reggeli müzlinkhez is. Ebben a chia mag fontos alapanyag, mely segít a lekvár állag elérésében. Még egy recept, így a végére, melyet érdemes kipróbálni. Ez a nyers zabkása gojival ízesített almalekvárral . Kívánom minden kedves olvasónak, hogy bátran próbálja ki az oldalon található nyers recepteket, és iktassa be a napi étrendjébe. Mint írtam fentebb, a legfontosabbak a smoothie-k, ezen belül a zöld turmixok! Ha csak ennyit változtat, már sokat tett az egészségéért. A többi már csak hab a tortán. Felhasznált irodalom:  - BIRCHER-Benner, M.: Az egészség könyve: Gyümölcsételek és nyersfőzelékek a táplálkozás mint természetes gyógytényezői. - [Budapest]: Belső EGÉSZ-ség Kiadó  - DAHLKE, Rüdiger: Holisztikus táplálkozás: jól egyen, hogy jól legyen!. - Budapest: Bioenergetic K., 2007  - DOUGLAS, Graham: 80/­­10/­­10: egy étrend, ami egyszerre képes egyensúlyt teremteni egészségben, testsúlyában és életében. - Budapest: Management Bt., 2006  - HOWELL, Edward: Ezim táplálkozás: kulcs a fiatalság megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához. - Budapest: Mandala Könyvkiadó, 1985 Családi menü 1.rész

Erdei gyümölcsös - diós zabkása

2014. március 12. Vegagyerek 

Erdei gyümölcsös - diós zabkása Egy nagyon klasszikus reggeli, ami a bogyós gyümölcsök által most előrébb lépett a ranglétrán.:) A friss gyümölcsökben kevésbé bővelkedő időszakokban nyugodtan ehetsz bogyós fagyasztott gyümölcsöket, mert magas az antioxidáns tartalmuk, így segítenek abban, hogy tovább egészséges maradj, és ne olyan könnyen kapd el az aktuális vírusokat! Persze bármilyen más gyümölccsel is nyugodtan helyettesítheted!:) Erdei gyümölcsös - diós zabkása Elkészítési idő: kb. 20 perc Hozzávalók (2 főre):  200 g apró szemű zabpehely 560 ml zabtej + szénsavmentes ásványvíz, amiből folyamatosan pótoltam még hozzá 1 csipet tengeri só 2 tk. sötét mandulakrém/­­ vagy 2 tk. őrölt mandula 4 ek. rizs/­­ agave szirup 60 g datolya, kis csíkokra vágva (nem cukrozott, nem tartósított!), vagy mazsola 60 g (pekán) dió 100 g vegyes bogyós gyümölcs, vagy más szezon-gyümöcs csipet fahéj A zabpelyhet elkezdjük a zabtejjel felfőzni, és kb. 10 percig főzzük, közben annyi vízzel pótoljuk, hogy krémes állaga legyen. Levéve a tűzről összekeverjük a többi hozzávalóval, a tetejére szórjuk a gyümölcsöt, diót, és kis fahéjjal megszórjuk. Tipp: ha még szeretnél reggel időt spórolni, áztasd be szénsavmentes ásványvízbe a zabpelyhet előző este (kicsivel a teteje fölé öntsd fel), és így reggel sokkal gyorsabban megfő. Alapötlet: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Készítsünk együtt egészséges és gyors ételeket a saját otthonodban!

2014. február 24. Éltető ételek 

Szívesen kipróbálnál egészséges, teljes értékű nyers és főtt ételeket, de nincs időd elmenni egy főzőtanfolyamra? Szívesen elhívnád barátnőidet, hogy együtt ismerkedjetek meg a finom és egészséges ételekkel? Érzed, hogy változtatni kellene, de nem tudod, hogy hogyan kezd el? KÉSZÍTSÜNK EGYÜTT nyers és főtt ételeket!  Válassz a menüajánlat közül és már kezdhetjük is! Hívj fel, egyeztetünk időpontot, a többit intézem én: beszerzem a kiváló minőségű alapanyagokat, majd a megbeszélt időpontban becsengetek hozzád. Kb. 3 óra alatt közösen elkészítjük a kiválasztott ételeket, közben megismerkedhetsz az alapanyagokkal, beszerzési forrásokkal is. Ár: - 9000 Ft/­­fő (2 fő részvétele esetén) - 8000 Ft/­­fő (3 fő részvétele esetén) - 7000 Ft/­­fő (4 fő részvétele esetén) Mit tartalmaz az ár? - 3 órás, személyre szabott főzőtanfolyam a saját konyhádban - alapanyagok beszerzése és házhozszállítása - kinyomtatott receptfüzet - bevásárlótippek - a házigazdának egy "Éltető ételek" ajándékcsomag Kiszállási díj: - Tiszaújváros és 10 km-es vonzáskörzete: INGYENES - 10-30 km-es körzetben: 3.000 Ft - 30-50 km-es körzetben: 5.000 Ft Jelentkezz, és megbeszéljük a részleteket: 06-20/­­957-0511.  Vagy írhatsz e-mailt: riczu.aniko73@gmail.com MENÜAJÁNLAT:  1. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Zöld turmix (nyers) - Kókuszos rizskása házilag készített mandulatejjel (főtt) - Narancsos rizspuding mazsolával és pirított mogyoróval (főtt) - Gyümölcsös hajdinakása (nyers) - Mandulás körtezselé hajdinacsírával (nyers) - Hajdinás amerikai palacsinta (főtt) 2. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Búzafű (nyers) - Kolláth reggeli (nyers) - Mazsolás kukorica-köleskása házilag készített mandulatejjel (főtt) - Datolyakrémmel töltött "túró" gombóc (főtt) - Téli fűszerezési smoothie (nyers) 3. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Egzotikus zöld turmix (nyers) - Hogyan csíráztassunk? - kóstoló (nyers) - Zöldséges Kolláth (nyers) - Zab az étlapon, kásák változatos elkészítéssel (főtt) - Gyümölcs"rizs" (nyers) 4. Egészséges reggeli, vacsora ötletek, Gluténmentes - Mandulás gyümölcs smoothie (nyers) - Müzli készítése házilag (nyers) - Mag és gabonatejek házilag (nyers) - Kenyérfeltétek (nyers és főtt) - Saláták ezer arca 5. Egészséges nasik, gluténmentes - Zserbó bon-bon - Ezerarcú csokikrém gyorsan - Müzligolyó - Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival - Narancskrémmel töltött nyers muffin 6. Egészséges nasik, gluténmentes - Zserbó szelet - Brownie praliné - Pohárkrémek: gyorsan, valami fnomat - Gyümölcs"rizs" - Almakrémmel töltött nyers muffin 7. Egészséges nasik, gluténmentes - Kókuszos praliné - Müzli golyó - Mini aszaltszilvás csokitorta - Diókrém falatkák - Mákos "tészta" 8. Egészséges nasik, gluténmentes - Raffaello - Barackos tökpuding - Mini banános csokitorta karamell réteggel - Almás mákpuding - Kókuszos tekercs 9. Nyers menü készítés - Tyúkhúros zöld turmix - Édes, krémes körteleves - Székelykáposzta magtejföllel - Narancskrémmel töltött nyers muffin - Almatorta karamell öntettel 10. Nyers menü készítés - Gyömbéres-citromos mángold turmix - Narancsos sütőtök krémleves - Marinált zöldség fasírttal - Raffaello - Aszaltszilvás csokitorta

Csicseriborsós köles(kása)

2014. február 5. Éltető ételek 

Csicseriborsós köles(kása)Nagyon szeretem a csicseriborsót, a hüvelyesek közül ez a kedvencem. Könnyebben emészthető, itt írtam kedvező élettani hatásáról. Ez az étel gyorsan kész van, ha van előre főzött borsó. A képen látszik, hogy a borsó ki van csírázva. Már jártam így máskor a lencsével, csak most áztatás után a hűtőbe tettem be. Pár nap múlva vettem észre, hogy kicsírázott. Ezt főztem meg babérleveles vízbe. Hozzávalók (2 fő) - 1 nagy hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 sárgarépa kis kockára vágva - 1/­­2 karalábé kis kockára vágva - 1 csésze brokkoli kis darabokra szedve - 1 csésze főtt csicseriborsó - 1 csésze átmosott köles - só, chili, házi ételízesítő Nagyon hamar elkészül. A hagymát és a reszelt fokhagymát kevés kókuszolajon megpirítom, majd hozzáadom a répát és a brokkolit. Pár percig együtt sütöm, majd hozzáöntöm a megfőtt csicseriborsót kb. 2 csésze főzővízzel. Ezután beleteszem a kölest is és fűszerezem. Kb. 10 perc alatt meg is puhul. Figyeljünk arra, hogy ne legyen száraz, ha szükséges pótoljuk a borsó főzővizével. Fedő alatt hagyjuk még egy picit párolódni.

Gesztenyés kukoricakása-torta datolyasziruppal

2014. január 24. Mindennapi ételeink 

Gesztenyés kukoricakása-torta datolyasziruppal A kukoricakását feldobhatjuk mindenféle finomsággal és máris "királyi" reggelink lesz. :-) Hozzávalók: 5 dl növényi tej 20 dkg kukoricadara 5-10 dkg nyírfacukor 2 tk. vaníliapor -- 1 csomag natúr gesztenye 3-4 ek. növényi tej datolyaszirup - ízlés szerint Elkészítés: Először a kukoricadarából főzünk kását: a növényi tejet feltesszük melegedni. Amikor felforrt, keverés közben hozzáadjuk a kukoricadarát, és nyírfacukorral ízesítjük. Kb. 10 perc alatt készre főzzük. Közben keverjük. Ez idő alatt a gesztenyemasszát kiolvasztjuk, összekeverjük a növényi tejjel és datolyasziruppal édesítjük. Majd, miután a kása kihűlt, egy tálat bevizezünk, és alulra leteszünk egy réteg kukoricakását, majd gesztenye következik, majd ismét kása és gesztenye. Amikor megdermedt, kiborítjuk és datolyasziruppal meglocsoljuk. 

Kölesalagút spenótos töltelékkel (vegán)

2014. január 17. VegaLife 

Kölesalagút spenótos töltelékkel (vegán) Miért együnk kölest rendszeresen, minden héten? A köles olyan fehérje-forrás, amely lúgosít, segít helyreállítani a szervezet pH-egyensúlyát. Triptofán nevű aminosavat tartalmaz, amely közreműködik a szerotonin (boldogság-hormon) termelődésében. Tehát a köles gyakori fogyasztásával csökkenthetjük a rossz hangulatunkat vagy akár alvászavar esetén is segíthet. Antioxidáns is, valamint képes a rossz koleszterinszintet csökkenteni, a jót pedig emelni. Nemcsak magnéziumban, hanem különféle B-vitaminokban is meglehetősen gazdag, emellett vasat, foszfort és mangánt is tartalmaz. S ami fontos, gluténmentes gabona, lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Fogyókúrázóknak pedig ajánlott, mivel alacsony kalória, ellenben magas rosttartalma van. Tovább érezheti magát telítettnek az, aki beépíti fogyókúrájába. Egy esetben ellenjavallatot kell megfogalmazzak, ez pedig pajzs-mirigy nem megfelelő működés esetén túlzott fogyasztása nem ajánlott. A recept:   Hozzávalók: 30 dkg köles 10-20 dkg zabpehely ételízesítő spenót (1/­­2 csomag spenótpürét használtam) fokhagyma olaj só sütőpapír   Elkészítés: A kölest ételízesítővel megszórt vízben puhára főzzük. Amikor a szemek megpuhultak, egy kis kurkumával és szükség szerint további sóval vagy ételízesítővel összekeverjük. A spenótpürét zabpehellyel, fokhagymával és kevés sóval összefőzzük. Akkor jó, ha tömörebb, mint egy zabkása. Tulajdonképpen ez is zabkása, csak nem édes, gyümölcsös, hanem zöldséges. Opcionálisan egy kevés növényi tejet is tehetünk hozzá (1-1,5 dl), ekkor több zabpelyhet fog felvenni. Fogunk egy őzgerinc- vagy egy kenyérformát, kibéleljük sütőpapírral. A két szélén hosszában úgy lelógjon a papír, hogy azzal sütés előtt befedhessük a kölesalagutat. A kölest szétterítjük a formában, úgy, hogy oldalra is jusson, illetve majd a tetejére is maradjon. (Mivel a teteje lesz a "talpa", ezért érdemes vastagabb rétegre hagyni a tetején a kölest.) A megfőtt spenótos zabkását az elterített kölesre, a formába tesszük. Mindezt befedjük a maradék kölessel. A tetejére  nagyon kevés olajat öntünk. Befedjük sütőpapírral és kb. 20-25 percig közepes lángon sütjük, majd a maradék 10 perc-negyed órára lehajtjuk a tetejéről a sütőpapírt. Miután megsült, a formában hagyjuk kicsit kihűlni, szikkadni. Majd a tálaló-edényre tesszük, szeletelhetjük is. Akik nem zabpehellyel szeretnék az alagút belsejét megtölteni, a megpárolt spenótot főtt kölessel is összekeverhetik. Az eljárás ugyanaz.

Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)

2014. január 1. VegaLife 

Újévi lencsefalatok (vegán, gluténmentes)Újév első napján a hagyomány szerint lencsét szokás enni azért, hogy egész évben ne fogyjon el a pénz. Ha január elsején első étkezésként lencsét eszünk, soha nem ürül ki a pénztárcánk. Ugyanilyen szerencsét hoz, minden, apró szemű növény - kukorica, rizs, köles, más hüvelyesek. Nem tudom, menyi igazság rejtőzhet ezekben a hagyományokban. Másik érdekesség, hogy a 16. századig Magyarországon karácsonykor kezdődött az év. Karácsony előtt közösségi közlekedésen utazva, akaratlanul is fültanúja voltam, amint valaki azt mondta, ők egy évben, csak egyszer esznek lencsét, újévkor. Az emberek általában lencsefőzeléket, lencsesalátát készítenek ekkor. Következzen most egy olyan recept, ami változatosabbá teheti lencse-evési szokásainkat. Talán nem csak újévre készítik el a konyhában forgolódók a lencsét, hiszen annyira értékes hüvelyes. Alacsony glikémiás indexe miatt mértékkel cukorbetegek is fogyaszthatják. Foszforban, káliumban, magnéziumban, vasban, kalciumban, cinkben, különféle B-vitaminokban gazdag étel, amelynek magas a fehérje tartalma és szervezetünk számára szükséges valamennyi aminosavat is tartalmazza. A recept: Hozzávalók: - 0,5 kg lencse - zabpehely - 1 hagyma - esetleg magok (én darált lenmagot tettem bele egy kanálnyit + szezámmagba hempergettem) - só - bors vagy borsikafű - őrölt köménymag - majoránna - 6-8 gerezd fokhagyma - őrölt pirospaprika - babérlevél - sütőpapír - olaj - uborka - sárga és piros színű (kaliforniai) paprika   Elkészítés: A lencsét miután alaposan átmostuk, néhány szál babérlevéllel és egy csapott evőkanál sóval feltesszük főzni - a víz bőségesen ellepje a lencséket. (Ha a közelben tartózkodunk, mehet nagyobb lángon fedő alatt, folyamatos ellenőrzés közben.) Persze, ha tehetjük, érdemes a lencsét előző este, vagy főzés előtt néhány órával beáztatni. Nem vészes, ha nincs rá módunk. Vannak, akik kuktában főzik, jól teszik. Mindeközben előkészítjük a többi hozzávalót. A pépessé főtt lencséhez (a babérleveleket kiszedjük belőle) felaprított hagymát és fokhagymát (vagy pépesre nyomott), egy kevés borsot vagy borsikafüvet és kb. egy csapzott evőkanálnyi őrölt köménymagot és ugyanennyi majoránnát, és valamennyi piros fűszerpaprikát keverünk. Majd annyi zabpelyhet teszünk hozzá, amennyit felvesz úgy, hogy gombócot tudjunk formálni belőle. Természetesen az a jó, ha a gombóc nem ragad a kezünkhöz. Vízbe mártott kézzel könnyebb formálni a golyócskákat. A gombócokat ezt követően pedig szezámmagba hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, mindegyikre pár csepp olajat csepegtetünk, és kb. 30 perc alatt átsütjük. Érdemes úgy 20 perc után kicsit megforgatni a golyókat, hogy mindegyik részük szép, barnás színű legyen. Mikor megsült, a megmosott uborkákat felkarikázzuk, majd a paprikákból kis szeleteket, darabokat vágunk. Fogvájóval pedig összeállítjuk a finom party-falatokat. A fogpiszkálót az uborka széléhez közelebbi részébe érdemes szúrni. Így nem esik le, ha felemeljük.  

Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával

2013. december 11. La Veganista 

Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr GrétávalBlogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/­­2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!

Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal

2013. november 10. Zizi kalandjai 

Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal Hol vannak már a jó kis palacsintás vasárnapi reggelik? Egyszerűen nem jut most idő ilyenre, mert van egy örökmozgónk, aki állandó figyelmet követel és hiába kuktáskodik már mellettem 4 hónapos kora óta , azért annyira még nem érdeklődik a főzés iránt, hogy órákat töltsön velem a konyhában. Naponta egy alkalommal tudok főzni/­­sütni vagy ebédre vagy vacsorára és többnyire valami egyszerűt dobok össze az éppen rendelkezésre álló alapanyagokból. Így született már gombapörkölt brokkolival extrázva vagy megmaradt brokkolis paradicsomos szósz tükörtojással vega pecsenyezsíros pirítóssal és sok-sok nyers zöldséggel; ha van sült sütőtök, akkor percek alatt összedobok egy sütőtökös póréhagymás tésztát vagy az egyik kedvencem a pirított fokhagymás tofu kockák rizzsel és valamilyen zöldséggel tálalva. Igen, a kombinációk tárháza kifogyhatatlan! A lényeg az egyszerűségen és a gyorsaságon van. Remélem hamarosan visszatérhetek a konyhába több időre, akár, hogy palacsintát süssek… addig pedig marad a villámgyorsan elkészíthető és isteni finom mandulavajas zabkása. Ez most a hetente többször előforduló favorit reggeli. Ez azért is jó, mert a zab főleg téli eledel melegítő hatása miatt (és egy kis melegség nem árt most testnek és léleknek), anyatej serkentő hatásáról nem is beszélve (szoptatós anyukáknak kötelező)! Szóval ez az almás fahéjas palacsinta még korábban készült, amikor készültem előre, hogy a blogon mindig legyenek új receptek, akkor is, amikor kevesebb időm marad a főzésre. Ugyanúgy, mint a többi palacsinta recept, nem bonyolult elkészíteni, tehát adjatok neki egy esélyt jövő hétvégén. Ja, a tésztáját csak az alma édesíti, szóval cukormentes is! Vegán almás fahéjas palacsinta juharsziruppal Hozzávalók kb. 10 db-hoz: - 1 bögre teljeskiörlésű tönkölyliszt - 1/­­2 bögre és 2 evőkanál tönköly fehérliszt - 1 és 1/­­2 evőkanál foszfátmentes sütőpor - 1/­­2 teáskanál fahéj - 1 és 1/­­2 bögre zabtej (rizstej, mandulatej, szójatej is használható) - 2 evőkanál kókuszolaj - 1 közepes alma, reszelve - csipet só - juharszirup Egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: lisztek, sütőpor, fahéj, só. Egy másikban pedig a nedves hozzávalókat: zabtej, kókuszolaj, reszelt alma. Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg sima, sűrű tésztát kapunk (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés zabtejjel). Hagyjuk 5 percet állni, hogy a tészta megkeljen. Tegyünk egy kevés kókuszzsírt a teflonserpenyőbe és forrósítsuk fel. Kisebb adagot kanalazunk (2 adag is mehet egyszerre) a palacsinta tésztából a serpenyőbe, közepes lángon sütjük az egyik oldalukat, amíg aranybarnák lesznek. Megfordítjuk és a másik oldalukon is sütjük 1-2 percig. Tálaljuk juharsziruppal meglocsolva.

Padlizsán vagy pulykacomb? - A paleolit mítosz

2013. október 16. La Veganista 

Padlizsán vagy pulykacomb? - A paleolit mítosz Kövezzenek meg, de én egyáltalán nem látom az emberben azt a hiperhúsevőt, aminek a paleo-diéta igyekszik beállítani. Tudjuk, hogy a tigris, meg az oroszlán az. Láttam már jó néhány természetfilmet, ahol ezek a hatalmas macskák a prédájuk után iramodnak, majd utolérve, tekintélyes karmokban végződő mancsuk egyetlen ütésével leterítik. Azután irgalmatlanul erős állkapcsukkal könnyedén elroppantják a gazella, meg a kafferbivaly nyakát. Végül ott helyben jól fejlett tépőfogaikkal felhasítják áldozatuk vastag bőrét, és belakmároznak a nyers, véres húsból. Desszertként pedig elfogyasztják az emésztett növényi táplálékot tartalmazó beleket, mert máshogy képtelenek lennének a növényi cellulózt (rostot) bejuttatni a szervezetükbe. Most hunyd be a szemed egy percre és képzeld el, hogy ugyanezt az ember csinálja. Az mondod, hogy ez lehetetlen? Képtelen úgy vadászni, mint a tigris meg az oroszlán? Jaj, kérlek, ne viccelj már! Az ember született vadász! Beül a dzsipjébe, mert a gazellát másképp nem érné utol. Az az igazi, ha a lövés előtt az állatokat karámba terelik neki, akkor biztosan hazavihet legalább egy trófeát - nem viccelek, így vadásznak például Afrikában a ,,hipervadászok. Ott van mellette a távcsöves puskája (a látása, meg a szaglása sem egy ragadozóé), mert jobb, ha egészen távolról teríti le az áldozatát, hiszen sem karmai, sem erős mancsa nincs, amivel leüthetné több száz kilós állatot. Az állkapocsról ne is beszéljünk. Hétszentség, hogy nem tudja átharapni még egy nyeszlett borz torkát sem. Viszont kése van, hogy erős tépőfogak hiányában képes legyen felhasítani a préda bőrét. Kibelezi az áldozatot (a beleket gondosan ott hagyja a szavannán dögevőknek), de nem ott helyben eszi meg a véres nyers húst, hanem hazaviszi és odaadja anyunak, hogy alaposan megfűszerezve főzze vagy süsse meg. Na ja, különben ki a fene tudná megenni ezt az oszladozó, büdös, véres, rosszízű, itt-ott férgekkel tűzdelt valamit? A fenti módszert, az emberiség viszonylag kevés tagja alkalmazza. De mit csinál a többi, hiszen muszáj naponta húshoz jutniuk, mert ők vadászok, szükségük van rá. Hát bemennek a boltba és levadásszák a polcokról a kis pampalinik. Nem tartom teljesen reálisnak, hogy az ember a pattintott kőkorszakban, kezdetleges eszközei segítségével (a híresztelésekkel ellentétben, akkor még nem volt dzsip, meg távcsöves puska) mamut csordákat levadászva, napi szinten képes volt biztosítani a húsellátást. Autentikus választ valószínűleg maga az ősember tudna adni, és ha a tudomány jól kérdez, sikerül szóra bírnia. Ez volt a magánvéleményem, és most következzen a cikk, ami nemrégiben jelent meg a care2.com-on. Forrás: care2.com A paleo diéta divattá vált, de vajon az evés ezen módja tényeken, vagy fikción alapszik? Az elmúlt években önsegítő könyvek hatalmas áradata jelent meg, melyek azt ajánlották, hogy térjünk vissza őseink étkezési szokásaihoz. De pontosan mit is ettek az őseink? Az antropológusok már évek óta vizsgálják a régmúlt táplálkozási szokásait, és ahogy várható volt megoszlik a véleményük róla. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy az étrend alapját a gyűjtögetésből származó gyümölcsök és diófélék adták, míg az állati fehérje inkább az élvezet, mintsem a mindennapi valóság része volt. Mások azt akarják elhitetni velünk, hogy nagy vadászok voltunk, akik húsból álló étrendjüket némi bogyóval küldték le. Szerencsére egy új kutatás megadja a választ arra, hogy valójában milyen lehetett a paleolitikus táplálkozás - bár az eredmény lehet, hogy meglepő lesz. Egy biztos, teljesebb képet kapunk arról, amit elődeink ettek, ha a kérdést szélesebb kontextusba helyezzük. Minden a bélrendszerből vezethető le, különösen a vastagbélből. A ragadozóknak hatalmas, sima gyomra van, ami a zsákmányt proteinné alakítja. A növényevők gyomra szőrszerű bolyhokkal és baktériumokkal segíti a növények feldolgozását. A kérődzők, mint például a szarvasmarhák, egyfajta óriási erjesztőgyomorral rendelkeznek, amely speciális zsírsavakat állít elő, ezt képesek tárolni és felhasználni. Másoknak alig van gyomra, így az erjedés egy hatalmas vastagbélben történik. Az emberi bélrendszer meglepően unalmas, de érdekes módon hasonlít az orangutánokéhoz és a csimpánzokéhoz (néhány kivételtől eltekintve). Szóval, mit esznek a ma élő főemlősök, akiknek a bélrendszere hasonlít a mienkre? Az étrend minden majomnál és emberszabásúnál egyszerű. Gyümölcsök, diófélék, levelek, esetenként uzsonnára egy gyík vagy madár. Vagyis a főemlősök képesek megenni a cukros gyümölcsöket, leveleket és a húst, de ez utóbbit nagyon ritkán fogyasztják. Az emberszabásúak által elfogyasztott étel nagy része növényi eredetű, nem pedig állati, és a kutatás azt sugallja, hogy így volt ez, az elmúlt harminc millió évben is. Egyszerűbben fogalmazva, a mi főemlős bélrendszerünk növényevésre van tervezve, ez volt valójában a paleolit étrend. Lehet, hogy egyedülálló immunrendszerünk, agyunk, kezünk van, de a bélrendszerünkben nincs semmi különleges. Több tíz millió éven keresztül gyümölcsök, levelek és alkalmanként egy darabka nyers hús került bele. Lehet, hogy barlanglakó őseink nem voltak 100%-ban vegetáriánusok, de biztosan nem voltak ragadozók sem, ahogy el akarják hitetni velünk. Amikor az evés tökéletes modelljét próbáljuk megalkotni, sok tényezőt kell figyelembe vennünk, és az új tanulmány ezeket is felfrissíti. A rendelkezésre álló kutatások alapján leszögezhetjük, hogy vannak különbségek az emésztő rendszerünkben, hiszen testünk fejlődött annak érdekében, hogy alkalmazkodjon a nehezebb állati fehérjét tartalmazó étrendhez, és természetesen az ételek feldolgozásához is. Egyértelműen látható, hogy a növényi alapú étrend egészséges, és minél több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, annál több előnyre teszünk szert. A cikk végére kívánkozik a MDOSZ ez év februárjában kiadott hírlevele, mely a paleo-diéta kérdéseivel foglalkozva a következő megállapítást tette: ,,számítások szerint, ha az emberiség egésze visszatérne a paleolitikus étrendhez, a földön ma élő állatok összessége és az élelmiszeripar együttesen sem lenne képes ellátni a lakosságot ilyen mennyiségű hússal. Úgy gondolom, ha semmilyen más érv nem szólna a paleo-diéta ellen, ez akkor is éppen elég meggyőző lenne.

Felkészülés az őszre receptekkel

2013. október 5. Lét-tudatos konyha 

Felkészülés az őszre receptekkelMegjelent a Tudatos életmód sorozat második része, a Felkészülés az őszre receptekkel című kiadványom. A tartalomból: Tudatos táplálkozás - őszi ízek Ötletek hétköznapokra - reggeli pástétomkrémek és gabonakásák Őszi növények a kertben Gyógyteák Őszi receptek Ára: 1500 ft Megrendelhető a következő e-mail címen: renata.kalman@lettudatos.com A sorozat előző része: Tavaszi megújulás receptekkel szintén kapható.

Összefüggések - a kortárs művészet reflexiói az ételről

2013. október 3. La Veganista 

Összefüggések - a kortárs művészet reflexiói az ételrőlNovember 24-ig látogatható, az 55. alkalommal megrendezett Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé. A seregszemle történetének legfiatalabb kurátora, Massimiliano Gioni megkísérelte létrehozni "Il Palazzo Enciclopedico" (Az Enciklopédikus Palota) néven az emberi léptékre kicsinyített tudásarchívumot. A blog témáját tekintve három érdekes alkotás is megjelent, mely az emberi élet és az étel kölcsönhatását vizsgálja, izgalmas vizuális és gondolati perspektívába helyezve. Az Arsenale-ban elhelyezett Latin-Amerika pavilonban Sonia Falcone, bolíviai származású művész  ,,Campo de Color (Színmező) kiállítása már messziről vonzza a látogatókat. Nem csak a földön elhelyezett agyagedényeket megtöltő színes, organikus anyagok, hanem a levegőben pulzáló illatörvény is felkelti a figyelmet. Csokoládé, bors, szegfűszeg, kömény, ánizs, kávé, curry, fahéj, paprika, mustár, kurkuma, kakukkfű, cayenne, szerecsendió és más fűszerek illata uralja a hatalmas teret. A történelem során többek közt az új ízek felkutatása motiválta a tengeri expedíciókat, a kereskedelmi útvonalak kialakulását, az egymástól térben távol lévő kultúrák ütközését, keveredését. Erre utalva, a minimalista kompozícióban elhelyezett fűszerek különös térképként funkcionálnak. Velence középkori kikötőjét Ázsiával összekötő fűszerutakat az édes illatok szimbolizálják. A csípős, erős illatok pedig az Új Világ ízpalettáját rajzolják rá. Falcone porrá őrölt domborműve kvázi vizuális lakoma, érzéki élvezet. S mint ilyen, a fűszertérkép egyfajta színes mandala is, mely az élet, és a test mulandóságának metaforája. A ,,Campo de Color mellett, az IlLA-ban (Latin-Amerika pavilon) látható a  ,,Vitalis - (Chloros phylon-Sanguis) (Élő - Klorofill - Vér) című installáció, melyet a costa ricai Lucía Madriz készített. Szintén organikus anyagokat, babot, rizst, szárított borsót használva, melyek a közép-amerikai és a karibi gasztronómia alapanyagai. Hatalmas, ovális installációja, egy tiszta, természetes ültetvényt szimbolizál. Kizárja az ellenálló, magas terméshozamú génmódosított magvakat, melyek világszerte, így Latin-Amerika termőföldjein is egyre jobban elszaporodnak. Felvázolja, egymásra helyezi a klorofill és a hemoglobin molekulát, felfedve azok szerkezeti hasonlóságát. Míg a hemoglobin oxigént szállít a vérben, addig a klorofill lehetővé teszi a növények számára, hogy a nap fényét elnyelve, azt energiává alakítsák. Madriz feltárja az élet titkát, a benne rejlő összefüggésekkel ember és természet között. Rámutat arra, hogy fogyasztás ideológiája valamint a manipulált étel látens veszélyt jelent az egészségünkre, és a környezetre. Az installáción keresztül a művész azt a felmérhetetlen tudást jeleníti meg, ami természetes módon köti össze bolygónk életformáit, a fajok legkisebb egységein keresztül. A harmadik installáció a ,,Lebensmittel (Élelmiszer) címet viseli. Alkotója, Michael Schmidt dokumentarista fotós 2006-tól 2010-ig bejárta Európát hogy végigfényképezze az étel termelését, feldolgozását, csomagolását, és prezentálását. 177 fotót készített a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mindennapjairól, amelyek nem csak fontos gazdasági területek, hanem a lakosság politikai és társadalmi önértelmezésének tükröződései is. Schmidt a mai társadalom egyik legfontosabb problémájára koncentrál: arra, hogy az emberek, állatok és a természet mennyiben függnek a nagyipar diktatúrájától, mennyire zsákmányolja ki a munkájukat és a forrásaikat az intenzív mezőgazdaság. Ismerjük a tömegtermelés problémáit, de rezignáltak maradunk, és gyengének érezzük magunkat, hogy tegyünk ellene. Schmidt nem vádol, csak felfed, miközben megőrzi az egész termelési és marketing folyamat anonimitását, mivel a képeken nincs utalás az országra, helyre vagy cégre, ahol készültek. Ettől a következtetéseink még messzemenőbbek. A fotóművész nem foglalkozik a helyi vonatkozásokkal, s az eredmény a képekből áradó mindenütt jelenvalóság és közelség nyomasztó érzése. Mezőgazdasági munkások, az állatszaporítás, haltenyészetek, kenyérgyárak, csomagolt felvágottak és tájak, melyeket felfal az élelmiszeripar. Schmidt egy olyan köztes birodalomba vezet bennünket, amelyet fájdalmasan realisztikus tekintettel bírál. Sorozatából könyv is készült, melyet videó segítségével is ,,átlapozhattok. Az Arsenale komor csarnokából kilépve, az egykori hajógyárban Ragnar Kjartansson kinetikus szoborinstallációja tekinthető meg délutánonként. Ez talán a biennálé legmegragadóbb eseménye, érdemes a linkre kattintva megtekinteni a videót. Az Izlandon épített, görög és velencei dizájnelemekkel díszített bárkáról Kjartan Sveinsson (Sigur Rós) műve csendül fel. A kristálytiszta vízen lebegő, lenyűgöző alkotás a velencei birodalom aranykorát idézi. Az emberi történelem krónikásai több aranykorról is beszámoltak, amikor egy-egy társadalom erejének, hatalmának, műveltségének csúcsán állt.  Hogy lesz-e újabb aranykora az emberiségnek, nem tudhatjuk, de azt igen, hogy a vegán életmód sokkal közelebb vihet hozzá.

Ropogós saláta – Vendég bejegyzés A’la carte kulináriától

2013. szeptember 28. Zizi kalandjai 

Ropogós saláta – Vendég bejegyzés A’la carte kulináriától Emlékszem, Krisztivel először egy Makifood késtechnika órán találkoztam. Az ő blogja, az A’la carte kulinária, akkor már eléggé ismert volt, sokan főztek/­­sütöttek az ő receptjeiből. Aztán egyre többször találkoztunk, futottunk össze rendezvényeken, majd barátok lettünk. Azóta gyakran járunk együtt gasztronómiával kapcsolatos eseményekre, programokra. A blogja nagyon sokszínű, a húsos ételektől kezdve a vegánig, minden megtalálható rajta, saláták, turmixok, isteni desszertek, ezenkívül könyvajánlókat is ír, valamint az utazásaikról beszámolót. Érdemes böngészgetni az oldalát és a videóit, sok kincsre lehet bukkanni. Egy könnyű, inkább tavaszias saláta receptet oszt meg veletek, amely lehet előétel vagy akár köret is. Ropogós saláta Hozzávalók 3-4 fő részére: - 1 fej jégsaláta - 1 szál répa - 4-5 db retek - 1 db kígyóuborka - 15 db koktélparadicsom - 1 db citrom leve - 4 evőkanál olívaolaj - menta, petrezselyem - fekete szezámmag A jégsalátát megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk. A répát meghámozzuk és lereszeljük. A retket felkarikázzuk, az uborkát pedig felkockázzuk. A paradicsomokat félbe vágjuk, a zöld fűszereket pedig felaprítjuk. A citrom levét és az olajat egy kis tálkában összekeverjük. A földimogyorót egy kevés olajon serpenyőben megpirítjuk. Az összes hozzávalót egy nagy tálban összekeverjük, ráöntjük a citromos öntete és jól összeforgatjuk. Önmagában vagy köretként (például sült tofuhoz) tálaljuk fekete szezámmaggal megszórva. ***** Mini interjú, hogy Krisztit jobban megismerhessétek… Mióta írsz blogot? K: A blogot 2009 nyara óta írom. Itthon voltam a kislányommal és minden nap főztem, így jött az ötlet, hogy a sok kipróbált vagy akár kitalált receptet valahol össze kellene gyűjteni. Mikor kezdtél el főzni/­­sütni? K: Amióta önálló háztartást vezetek rendszeresen főzöm, nagyon sok szakácskönyvem van, de igazán csak 2009-től mélyedtem bele a gasztronómia világába. Kitől tanultad az alapokat? K: Az alapokat természetesen anyukámtól tanultam, vele is sokat sürögtem forogtam a konyhában. Melyik az ikonikus ételed, ami a leginkább téged jellemez? K: Három ételt nevezném itt meg, ezeket mind nagyon szeretem és sok újdonság van bennük: - fügefa levél fagyi – ehhez az ötletet egy arab szakács könyvéből kaptam - eperrel töltött rizsgombóc - epres tejberizs rizspapírban Mi a kedvenc vegetáriánus/­­vegán ételed? K: Sült kápia paprika jut elsőre eszembe, de nagyon sok van. Honnan szerzel inspirációt az ételek elkészítéséhez? K: Rengeteg szakácskönyvem van, illetve szeretem a magyar és külföldi gasztroblogokat. Utazásaid során mi volt a legemlékezetesebb fogás, amit ettél? És miért? K: Cao lao Vietnámban, ez egy tésztaétel és kizárólag a Hoi An régióban készítik. Nagyon komplex az ízvilága, sok alkotóelemből áll és nagyon különleges. Aszalt szilvás marha tagine Marokkóban, ennek a fogásnak a fűszeres, édes, de sós ízvilága nagyon tetszett nekem Nevezz meg három ételt/­­alapanyagot, ami mindig van a hűtődben! K: Szójaszósz vagy halszósz, citrom, vaj. Van olyan étel, ami mindig az otthonra/­­gyerekkorodra emlékeztet? K: Igen, a töltött káposzta, ahogy anyukám készíti, a ludas kása, ahogy mamám készíti és a dédimamámnak volt egy túró rudi süti receptje. Az emberek meglepődnének, ha rájönnének, hogy ez is van a konyhádban… K: Talán a szemöldökcsipesz, ezt használom a halak esetében a szálka kihúzására.

A "legédesebb" bejegyzés :-)

2013. szeptember 1. Mindennapi ételeink 

A Elérkeztünk a 3. trimeszterbe, így már meg merjük osztani a blog olvasóival is a csodás hírt: kislányunk szíve is dobog már bennem. :-)  A 7. hónap első hetében járunk, és arra gondoltam, hogy mivel mégiscsak egy gasztroblogról van szó, főképp a várandósság alatti étkezésről, laboreredményekről, életmódról írnék.  Merthogy sokszor halljuk, hogy aki várandós, az minimum sajtot, tejet egyen-igyon, de a hússal is barátkozzon meg, mert anélkül hiányállapotok léphetnek fel. Ezért szeretnék erről írni, nem mint követendő példa, hiszen pl. a 9. hónap elejéig tervezem a munkáimat vinni (némileg kényszerből is), ill. elég sok vendégünk és pluszprogramunk is van, ami már néha megerőltetőnek tűnik, így alakult ez az időszak, tehát ezt semmiképp nem tartom követendőnek.  Persze este 10-11 után már igyekszem a kis jövevényre koncentrálni, elcsendesedni, rengeteget olvasunk, hangolódunk, beszélünk hozzá... vagyis ő is kommunikál velünk: kapjuk a sok és intenzív rúgást..."szegény" férjem is az esti "elköszönőnél", amikor beköszön a kislányunknak, 10-15 másodpercen belül a kis Törpilla szépen lassan odamegy, és óriási, intenzív rúgásokkal-csapkodásokkal jelzi, hogy tetszik neki ez a hang :-) . Meg persze egész nap, amikor szabad idő van, vagy érzem, hogy mocorog (nagyon sokat teszi ezt:-), akkor beszélek hozzá. Nagyszerű érzés. Nagyon sok zenét is hallgatunk, a kedvencei a Gryllus dalok, teljesen beindul tőlük. Vagy lehet, hogy nem tetszik neki, és így jelez, hogy hagyjuk már békén ezzel a zenével? :-) Szóval, a táplálkozás: amikor a várandósságom elindult, a laboreredmények alapján minden rendben volt, az értékeim szinte tökéletesek voltak. Aztán az előző terhességem végét jelentő vetélés miatt sárgatest hormont szedtem, ami ellenére most is a 3-4. hónap környékén voltak komplikációk, ott 5 hétig sokat kellett feküdnöm, és a 1,5-2 hónapos hormonpótlás valószínűleg hatott a májamra, mert azok az értékek romlottak. (Terveztem egy máriatövis-kúrát, de arról lemondtam, utána olvasva, hogy az terhesség alatt nem ajánlott.) A hányingeres korszakot viszont egészen jól átvészeltem: kb. 3 hétig volt intenzív, de a gyömbérpor, keksz, tönkölyös házi ropi, menta-és ánizs-édeskömény tea abszolút segítettek. Hála Istennek a terhességi székrekedés csak ritkán, ill. az aranyér nem ért utol (eddig?). Ez talán a rengeteg rostnak köszönhető: a mindennapi reggeli növényi tejben megfőzött, szójajoghurtokkal, vagy natúr, gyümölcsökkel fogyasztott kásáknak, a teljes őrlésű gabonáknak, a rengeteg nyers zöldségnek, gyümölcsnek, és turmixnak, és a sok-sok aszalt gyümölcsnek (főképp szilva, datolya, füge. Ez utóbbiban nagyon sok a magnézium, így ezért is megéri várandósként enni). A mozgásban a napi 10-12 óra munka + háztartás + vendégek miatt sajnos nem nagyon jeleskedtem, jeleskedek. Igyekszem mindenhova gyalog menni, hogy legalább 30 perc egybefüggő séta legyen egy napomban. Érdekes, hogy nem volt kimondott étel, amit kívántam volna, vagy ami undort okozott volna. Minden jöhetett és jöhet most is, kiegyensúlyozottan, csak kisebb mennyiségekben. Rengeteg friss zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvat, teljes értékű gabonát eszünk, ezek nagyon jólesnek.  Az elején a hányinger miatt ettem többször kisebb adagot, a második trimeszterben ,,normálisan tudtam étkezni, és most 1-2 hete a gyomorégés, ill. a baba növekedése miatti gyomorbántalmak :) miatt vagyok kénytelen kevesebbet enni. Eddig 4 kg ,,szökött fel, főleg a hasamra.  Egyébként nem határoztuk el, hogy vegánul fogunk étkezni a terhesség alatt, úgy voltam vele, hogy a szervezetem jelezni fog, mire van szükségem. Mint ahogy a vegánságot sem erőltetem senkire, pláne nem a várandóstársakra. A laktózintoleranciámra viszont nekem figyelni kellett, kell. Azaz a tej, sajt, tejföl teljes mértékben kiesik. A laktózmentes túrót, natúr joghurtot, és a (házi) tojást volt, hogy megkívántam, vagy megkívánom, ezeket kb. havonta fogyasztom, kis adagban (egyszerJ ), de utána elvagyok nélkülük. A B 12 pótlás tűnt az egyik kritikus pontnak. Ezért ezt "tablettában vittem be", ill. kalciummal és B-vitaminokkal (köztük B 12-vel) dúsított Alpro tejeket (szója, mandula) elég sokat ittam, iszom (napi 1-2 pohárral).  A terhesség első harmadában folsavat, terhesvitamint szedtem, majd kb. a közepétől magnéziumot szedek (nekem a Béres Magne B 6 vált be), néha kálciumot, terhesvitamint heti 1-2-szer. A második laboreredményemre azt mondta a védőnő, hogy ilyen jó vérképet és vaseredményt még nem látott (felső érték felett volt 3 századdal. :-)) Ennek megörültem, és a húsevő barátok is abbahagyták a győzködést. J Aztán pár hónap múlva jött a terheléses cukorvizsgálat, ott is minden rendben volt, de a vasam magamhoz képest csökkent (alsó határérték alá 2-3 századdal). Így jött is a tanács: egyek vörös húsokat, de minimum sajtot, tejet. Hát, helyette megpróbálkozom a nyers céklával, spenóttal, minimum heti kétszer, ill. a Ferro-comp tabletta mellett döntöttem, mert ez elég jól felszívódik (pl. C-vitamin tartalmának köszönhetően), és nem okoz székrekedést sem. Meglátjuk pár hét múlva, meglátszik-e majd az értékeken. Meg a közérzetemen, mert mostanában pl. hét végére nagyon kifáradok. Ez talán annak is köszönhető, hogy két hete a kislányunk minden éjjel óriásit ,,bulizik: félóránként beindul, és szinte az ágyunk is beleremeg, annyira intenzíven ,,lubickol. Emellett fél óránként WC-re is járok, mert persze a mozgásával alaposan megtámadja a hólyagomat is:-) Reggelre, mire kelnem kell, nagyjából elalszik. Reméljük, születése után ezt nem folytatja.:-)  Jó hír volt viszont, hogy a máj értékeim most rendben voltak. Ez nálam nagy szó, mert 3-4 éve történt balesetünk óta ez mindig kényes terület és ha több cukrosat eszem, vagy tejtermék csúszik le, akkor "rosszabbul vagyok".  Ami még eszembe jut a táplálkozás témakörével kapcsolatban: cukor helyett csak nyírfacukrot használok, persze, ha itt-ott kapunk édességet, azt elfogyasztom. :-) Cukros, vagy boltban vásárolt üdítőt nem iszunk, vagy ha megkívánom és épp nincsen annyi préselni való gyümölcs, akkor 100%-os narancslé után nyúlok. Hát, így telnek napjaink, köszönöm, hogy elolvastátok ezt a jó hosszú bejegyzést. Ha van bármilyen tippetek, ötletetek, javaslatotok, nagyon szívesen olvasom. :-)  Nem tervezzük, hogy leálljon a blog, már most előre fotózunk 1-2 hónapra dolgokat, így amikor "kritikus időszak" következik, akkor ezeket osztjuk majd meg. Ill. tervezek majd Baba-mama recepteket is, egy kicsit később. És mivel ebben nincsen tapasztalatom, nem hiszem, hogy sok újat tudok majd ilyen téren nyújtani.. Majd alakul a dolog. :-)

Tiramisu: Tej,-tojás,-cukormentes,-vegán

2013. szeptember 1. Fittanyuka Blog 

Tiramisu: Tej,-tojás,-cukormentes,-vegán   A Tira mi su, olaszul annyit jelent, hogy kapj fel, valóban ez az édesség magával ragad, egyedi, finom és nagyon sokak kedvence. Viszont az eredeti receptben szereplő nyers tojás, cukor, mascarpone, több szempont miatt sem az egészséges desszert kategóriába sorolható.  Régóta tervezem elkészíteni, de mindig volt finomítani való a recepten. Az eredmény viszont nagyon jól sikerült, a piskótát is én készítettem, tehát így töviről hegyire tudom, hogy milyen alapanyagok vannak benne. Összeállt egy alacsony glikémiás indexű, tej származék és nyers tojásmentes finomság, cukor nélkül!   Hozzávalók: ( 12-14 adag)   Piskóta:   125 g világos tönkölyliszt 125 g rizsliszt vagy mandulaliszt 100 g nyírfacukor 1 tasak foszfátmentes sütőpor 1/­­2 citrom reszelt héja 6 evőkanál kókusz olaj 2,5 dl növényi tej   Krém hozzávalók:   1 zacskó vaníliás bio puding por ( Dm-est ajánlom) 80 g nyírfacukor 6 dl növényi tej 125 g bio margarin 1/­­2 citrom leve és lereszelt héja 1/­­2 kk őrölt bourbon vanília 3-4 evőkanál bio kakaópor   7 dl gabona kávé vagy lúgos kávé   A sütemény hozzávalóit összekeverjük, először a lisztet, nyírfacukrot, sütőport, majd hozzáadjuk a tejet, kókusz olajat és alaposan összedolgozzuk, majd egy szögletes ( kb. 30x20 cm) kiolajozott sütőformába öntjük a tésztát és előmelegített sütőben 180 C fokon 40-45 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk a formából és baba piskóta hosszúságú, szélességű szeletekre vágjuk.   Krém elkészítése:   A krémhez a növényi tejben, szokásos módon megfőzzük a pudingot, amelyet átöntünk egy keverő tábla és robotgéppel folyamatosan keverjük, hogy ne csomósodjon össze, krémes maradjon és kicsit hűljön, közben hozzáadjuk a bio margarint, bourbon vaníliát, citromlevet és héját.  Ha betudunk szerezni vanília kivonatot attól igazán finom lesz a krémünk, 1-2 kávéskanállal adhatunk hozzá, vagy tehetünk bele 2-3 csepp rum esszenciát is. Addig kavarjuk amíg langyosra hűl. Ez itt a legmunkásabb része, de megéri:). A piskóta szeleteket egyenként belemártjuk a gabona kávéba és elkezdjük lerakni egy üvegtálba a tiramisut: egy réteg kávéba mártott piskóta sor, ráöntünk egy réteg krémet, megszórjuk kakaóporral és addig rakjuk, amíg elfogynak a hozzávalók. A végén a krémmel zárjuk és megszórjuk kakaóporral. Egy éjszakát pihentetjük a hűtőben és másnap lesz igazán finom, szeletelhető!       Fittanyuka

Diókrém

2013. augusztus 7. Mindennapi ételeink 

Diókrém Tudom, tudom, a dió nem egy kánikulai étel, de behűtve ez a krém igazán finom. Nem csak kenyérre kenve, hanem tésztához adva (diós tészta helyett diókrémes tészta), vagy palacsintába töltve. Vagy egyszerűen a reggeli kására ráhalmozva.  Sokan sokféleképp készítik, ez az egyik legegészségesebb, leggyorsabb és legfinomabb verzió. :-) Hozzávalók: 25 dkg dió 5 dkg méz 5 dkg nyírfacukor 1/­­2-1 dl Alpro vaníliás szójatej 2 ek. felvert növényi tejszín 2 tk. vaníliapor Elkészítés A szójatejet felforraljuk, a diót összedaráljuk. A dióhoz hozzáadjuk a mézet, a vaníliaport , a felvert tejszínt és a forralt tejjel leforrázzuk. (Sajnos a tejet nem mértem, így annyit öntsünk hozzá, amennyivel kellemesen lágy krémet kapunk). Összekeverjük, ki-és behűtjük, majd tálaljuk - kenyéren, palacsintába, kására, sőt, kifőtt metélt tésztára is remek!

Almás fahéjas köleskása

2013. július 5. Vegagyerek 

Almás fahéjas köleskása Egy Jolly Joker reggeli, mely minden évszakban nagyon finom! Nyáron készítheted bármilyen friss gyümölccsel, laktató, reggeli helyett akár uzsonnára is fogyaszthatod Te és a gyerekek!;) A köles főzési ideje miatt mondjuk nem a gyors reggelik közé tartozik, de lustálkodósabb hétvégékbe, nyári napokba esetleg jobban belefér.:) Almás fahéjas köleskása  Elkészítési idő: kb. 45 perc Hozzávalók (2 főre): 150 g köles 500 ml zabtej 1 csapott tk. őrölt fahéj egy csipet só 1 ek. kesudiókrém (vagy őrölt kesudióból 2 ek.) 35 g agave szirup 1 alma (vagy bármilyen friss gyümölcs) 40 g aszalt vörös áfonya (nem cukrozott, vagy mazsola) A jól átmosott kölest a zabtejjel feltesszük főni, és gyenge tűzön, félig lefedve, kb. 35-40 percig főzzük. Időnként megkeverjük, és ha szükséges még öntünk hozzá zabtejet és/­­ vagy vizet (nekem elég sok folyadék ment még hozzá...). A fahéjjal, sóval, kesukrémmel és az agave sziruppal ízesítjük, illetve még egy kis zabtejet önthetünk hozzá, hogy krémesebb legyen. A gyümölccsel, áfonyával gazdagítjuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Kókuszpudingos-sárgadinnyés zabkása

2013. július 2. Mindennapi ételeink 

Kókuszpudingos-sárgadinnyés zabkása Igazi nyári reggeli :) Ismét csupán egy tipp, hiszen a zabkásában semmi kuriózum nincsen (dupla mennyiségű növényi tejben megfőzzük a zabot), talán a kókuszpuding kicsit furmányosabb. A sárgadinnyét már a békési kertből kaptuk, nagyon zamatos!  Hozzávalók - a zabkásához: 30 dkg zabpehely 1 l Alpro vaníliás szójatej vagy egyéb növényi tej 10 dkg nyírfacukor 1 csipet só 1 bio lime  héja 5-10 dkg mazsola vagy egyéb aszalványok  Hozzávalók-a kókuszpudinghoz: 4 dl kókusztej  2 ek. étkezési keményítő 8 dkg kókuszreszelék 3 ek. nyírfacukor -- gyümölcsök  Elkészítés: A növényi tejet egy lábasban felfőzzük, majd beletesszük a zabpelyhet és a nyírfacukrot, a sót, és a lime-vagy citromhéjat. Mindezt puhulásig összefőzzük. A pudinghoz a kókusztejbe egy habverő segítségével belekeverjük a keményítőt, a kókuszreszeléket, és egy edénybe öntve felfőzzük. A nyírfacukrot a végén adjuk hozzá.  Ezt belekeverhetjük a kásába is, de tálalhatjuk rétegesen is. TIPP: Szórjuk meg sok-sok gyümölccsel. 

Epres-sárgadinnyés zabkása

2013. június 16. VegaLife 

Epres-sárgadinnyés zabkása Rajongásom a zabpehely, jobban mondva a zabkása iránt nem hagy alább, már egy éve biztos tart. Nem múlik el hetem anélkül, hogy az egyik reggelim ne zabkása lenne. Legutóbb eperrel és sárgadinnyével, valamint egy kevés kókuszreszelékkel tettem különlegessé. Van itthon más "kása-alapanyag" is, mint árpa, kukoricadara, búzadara (tönköly is), rizs, de egyszerűen nekem a zabpehely a "best of". Azt olvastam, fogyasztása észrevehetően csökkenti a koleszterinszintet (persze, ha napközben nem szalonnát és kolbászt ebédelünk és vacsorázunk). Nem tudom. Ugyan nem volt magas egy éve sem a koleszterinszintem, de nem is volt túl alacsony. Nemsokára megyek éves teljes vérképre, majd kiderül.... Persze nem ezért vagyok oda a zabkásáért. Valahogy az enyhén megpirított zabpehelynek olyan kellemes illata van, aztán pedig nekem nem is kell bele semmi édesítő, csak pár szem gyümölcs, egy kevés kókuszreszelék, és teljes értékű reggelit vehetek magamhoz. A zabpehely oldható rosttartalma képes az emésztést lassítani, így stabilizálja a vércukorszintet. Főzésével felszabadulnak azok a rostok, amelyek által a glukóz lassan kerül a véráramba. Ezért ajánlják cukorbetegeknek "édes reggeli" fogyasztásaként. Amúgy pedig napjainkban már sok sportoló is fogyasztja, például testépítők körében edzés előtt 1-1,5 órával szokták fogyasztani - épp az előbbiekben említett egyenletesebb felszívódási folyamat miatt is. S ahogy említettem, a koleszterinszintet is jó irányba befolyásolja, ugyanis a vérben a rossz LDL koleszterinszint csökkenthető, ha rendszeresen fogyasztunk főtt zabpelyhet. Ennyi jó dolog után most akkor következzen egy újabb recept a zabkásával: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 marék) víz 1 marék eper 1/­­2 sárgadinnye Igény esetén: növényi tej kókuszreszelék esetleg magok   Elkészítés: Ha apró szemű zabpelyhünk van, akkor a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Mivel a főzése nem tart sokáig, így főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt gyümölcsöt, ami most eper és sárgadinnye, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására. Ha magvakat is teszek bele, akkor rövid ideig a zabpehellyel együtt pirítom meg az edényben, amiben utána megfőzöm. A pirítás csak addig tart, míg finom illata lesz a zabpehelynek. Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet . Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Azonban ha lehet, ne használjunk növényi tejport, vagy ipari úton készített növényi tejet, mivel ezek egyéb adalékanyagokat is tartalmaznak, amelyekkel már nem lesz meg a bevezetőben említett jótékony hatása - mint a koleszterin-csökkentés és lassú "cukorfeldolgozás".  

A szívbetegségről - II. rész

2013. június 8. VegaLife 

A szívbetegségről - II. rész A szív- és vér edény -megbetegedések kialakulása: Sok olyan ember van, aki nincs tudatában szívbetegségének. Ez azért van így, mert a szívbetegség általában csendesen alakul ki. Mielőtt érzékelhető károsodás történik a szívben, évek alatt bizonyos érelmeszesedési folyamat (vagyis az artériák megkeményedése) megy végbe. Az ateroszklerózis korai fázisát ,,zsíros csíkosodásnak, rétegződésnek" nevezik. Folyamata nem korlátozódik a szív koszorúereire. A szívkoszorúér-megbetegedés kifejezés, az ateroszklerózis fokozatos beszűkülésére utal, ahogy a szív artériáira hat. A testet keresztül-kasul behálózó nagy és közepes méretű artériák e zsíros anyag lerakódásától beszűkülhetnek, ahogy plakk alakul ki. (A képet köszönöm a népszava.com oldalnak!) Az ateroszklerózis folyamata több, mint zsírlerakódás. Amikor a zsír összegyűlik a szívkoszorúerek (vagy bármely más artéria) belsejében, a test reagál, hogy megelőzze a véralvadást. A zsírüledékeket, -rétegeket szívós, rostos fedéllel borítja. Ez fontos válasz, mert ha a zsíros anyag közvetlen kapcsolatba kerülhetne a vérrel, siettetné a véralvadást. A rostos fedél megvéd a halálos alvadástól. Valójában ez a kettős folyamat adja az atero-szklerózis nevét. Az ,,atero" a pép- vagy zabkásaszerű, zsíros anyagra utal, ami az artériákon belül felépül, a ,,szklerózis" azt a kemény, rostos anyagot jelöli, amit a szervezet válaszul előállít. Sajnos egy ateroszklerotikus plakk kifekélyesedhet, és törést okozhat a védőrétegben. Amikor ez történik, rostos és zsíros anyag kombinációja szabadul ki a vérkeringésbe. Egy kisebb, szétmart, zsíros, kifekélyesedett plakk (néha léziónak nevezett réteg, üledék) marad az artéria falához tapadva. Mind a felszabadult zsíros anyag, mind pedig a kifekélyesedett plakk aktiválhatja a vérlemezkéket, a test alvadást előidéző sejtjeit. Ez gyakran mozgásba hoz egy láncreakciót, események egész láncolatát, aminek következtében teljesen elzáródhat bármelyik artéria, ami már jelentősen beszűkült az érelmeszesedéstől. Ha ez vagy egy másik folyamat egy koszorúér teljes elzáródását eredményezi, a szívizom, amit az artériában folyó véráram éltet, elhal. A szívszövetnek ezt az elhalását nevezik miokardiális infarktusnak (MI) vagy szívrohamnak. Az ateroszklerózis különböző embereknél különböző mértékben halad előre. Korai formája húszéves korban is jelen van. Ez az általános a nyugati nemzeteknél. Valójában akár már 10-15 éves korban is létezhet, és mire az illető eléri a huszadik életévét, a zsíros rétegződések olyannyira eluralkodhatnak, hogy a koszorúér felnyitásakor világosan láthatóak. Ha az egészségtelen életmód folytatódik, harmincéves korra a plakkosodási folyamat még kifejezettebbé válik, és negyvenéves korra nem szokatlan, hogy jelentős koszorúérgátak alakulnak ki, melyek több mint a felére csökkentik az artéria átmérőjét. A harminc éve tartó folyamat hatásai valószínűleg még ,,csendesek". A legtöbb embernek egyáltalán nincsenek fiatalabb korban tünetei. A már megjelenő tünet lehet bizonytalan vagy ,,atípusos", esetleg klasszikus angina pectoris - szívtáji, szorító fájdalom heveny koszorúér-elégtelenségben -, amely a szívroham felé haladás folyamatában az első tünet. Eleinte megerőltetéskor, erőkifejtéskor vagy komoly érzelmi stressz esetén jelentkezik, s általában úgy jellemzik, mint a mellkas közepén vagy bal oldalán összpontosuló nyomást vagy szorítást. A fájdalom kisugározhat, felhatolhat a nyakig, állkapocsig, vagy le a másik karon. Alkalmanként a hát és gyomortájék is fáj. Egy kiadós ebéd vagy a hideg időjárás is felgyorsíthatja e fájdalom megjelenését. A fájdalmas tünetet a szívizom elégtelen vérellátása okozza. Újabban hozzávetőlegesen 6 750 000 ember szenved az Egyesült Államokban angina pectoristól. Sajnos sokaknak semmi tünetük nincs, amíg el nem szenvedik az első szívrohamot. Még komoly erőkifejtéssel járó helyzetekben is a szív artériájának átmérője legalább 60-70%-ban el kell legyen tömődve, mielőtt a szívizom vérellátási hiányt szenved, ami a fájdalom okozója. Sokaknak még 70%-os vagy még ennél is nagyobb tartomány beszűkülése mellett sincs felismerhető tünetük. A korai fázisokban a tünetek hiánya miatt a szívbetegség gyakran nem deríthető fel. Valaki igen jól érezheti magát, teljes munkaidőben dolgozhat, és mégis egy döntő szívroham, sőt talán a hirtelen halál határán van, ami a betegek 60%-át kórházon kívül éri, mielőtt kezelést kaphatna. Az összes váratlanul bekövetkező halálesetnek több mint a fele (nőknél a hirtelen halálesetek majdnem kétharmada) fordul elő olyan személyeknél, akiknél előzőleg nem diagnosztizáltak szívkoszorúér-betegséget. Döbbenetes, hogy sokak számára első szívrohamuk az egyetlen is egyben. A hirtelen halál nem ad második esélyt. Azoknak, akik túlélnek egy szívrohamot, több mint kétharmada nem épül fel teljesen. A munkaképtelenség valamilyen formája és egyre romló életminőség marad vissza. A szívrohamot követően a szív gyengébb lesz az elvesztett izomszövet miatt. Ez a gyengeség elég jelentős is lehet, főleg ha a szívroham nagy kiterjedésű volt. Ilyen esetben a szív képtelen lesz megfelelő módon teljesíteni a rutinszerű pumpafunkciókat. Ez arra példa, amit isémiás kardiomiopátiának, azaz "vér nélküli" szívizombetegségnek neveznek. A kifejezés a szívizomra (kardiomio) és betegségre (pátia) utal, amit a vérellátás hiánya (isémia) okozott. Amikor egy ilyen megbetegedett szív nem képes a test funkcióit működésben tartani, az orvosok a pangásos szívelégtelenség kifejezést használják. Az ilyen betegségben szenvedő ember általában kimerült, könnyen elakadhat a lélegzete, a lábai és a bokái megdagadnak. Nem bölcs dolog a szívvizsgálatokat a tünetek kifejlődéséig halasztani. Jó néhány teszt van a szívbetegség diagnosztizálására, amivel egy végzetes esemény megelőzhető. Ilyen az elektrokardiográfia (EKG) stresszteszt járószalagon vagy anélkül (terheléses EKG). A nyugalmi EKG a korábbi szívrohamok bizonyítékait is nyilvánvalóvá tudja tenni, de alkalmatlan arra, hogy azokat az elzáródásokat felderítse, amelyek még nem eredményeztek szívizomveszteséget. Ennek a megállapítására abban a helyzetben van lehetőség, amikor a mellkasi fájdalom már megjelent. Ebben a helyzetben a szívprobléma már kényelmetlenséget okoz. A fájdalom közben elvégzett EKG gyakran azonosít már meglévő koszorúér-elzáródást. Tünetmentes egyénnél az egyszerű EKG-nál egy terheléses EKG-vizsgálat sokkal jobb a szívkoszorúér beszűkülésének felderítésére, mint az egyszerű EKG. Néha még egy 50%-ban elzáródott artéria esetén is jó eredményeket mutat. Sajnos még a terheléses vizsgálat is melléfoghat sok beteg embernél. A jelentős szívkoszorúér-elzáródásokkal élők 35%-ánál normális a terheléses EKG-vizsgálat eredménye.A tévesen megnyugtatott egyének száma jelentős mértékben csökkenthető talliumos radioaktív keresővel, vagy ha a vizsgálatot echokardiográfiával együtt végzik (közvetlenül a terheléses vizsgálat előtt és után végzett ultrahangos szívvizsgálat). Ha talliuminjekciót adnak a terheléses vizsgálatkor, az erőkifejtés maximális szintjén, ez majdnem nyolc százalékát azonosítja azoknak, akiknél szívartéria-elzáródás van, és majdnem négy százalékát, ha echokardiogramot is alkalmaznak. Mivel a szívkoszorúér megbetegedése és a mellkasi fájdalom olyan gyakori, praktizáló orvosként e vizsgálatok közül egyet vagy többet is elvégzek naponta. A legmeggyőzőbb a szív és a véredények érfestéses vizsgálata. Az érfestéses vizsgálatokra néha mint "szívkatéterezésre" vagy "koszorúér angiogramra" hivatkoznak. Nem hasonlít a korábban említett vizsgálatokra. Ez a szív katéteres behatolásos vizsgálata. Amikor az eltömődés a véredény átmérőjét 40-50%-kal vagy még többel beszűkíti, egy ilyen érfestéses vizsgálat általában azonosítja a bajt.  Különböző szív- és érrendszeri megbetegedések Ahogy a kardiovaszkuláris betegség kifejezés utal rá, a szívbetegség nem csak szívroham formájában jelentkezhet. Gyakran agyvérzéseket is okoz. Az agy artériájának teljes elzáródása valamely agyszövet halálát eredményezi. Az agyszövet halálát nevezzük agyvérzésnek (gutaütésnek). A legtöbb ember tudja, hogy az agyvérzés általában a test felét megbénítja, vagy más komoly problémákat is okozhat: például vakságot, beszéd- és hallásképtelenséget, valamint komoly személyiség- és memóriaproblémákat. A tényleges problémák attól függenek, hogy az agy melyik része károsodott. Az ateroszklerózis az összes nagy és közepes méretű véredényre hatással lehet a test minden részében. E károsodások, szerencsétlenségek többsége halált is okozhat, az efféléket kardiovaszkuláris halálozásként regisztrálják. A test legnagyobb artériáját, az aortát sújtja leggyakrabban az ateroszklerózis. Ez a nagy véredény, ami közvetlenül a szívből szállítja a vért, különösen hajlamos az ér körülírt tágulatának nevezett (aneurizma) problémára. Az aorta aneurizmája jellegzetesen akkor alakul ki, amikor az aorta belső borítását az ateroszklerózis legyengítette. Ebben a nagy artériában uralkodó magas nyomás miatt a meggyengült fal, mint a gumiabroncson egy rossz ragasztás, kitüremkedhet. Ha ez a kitüremkedett terület túl nagy, a szövetek túl vékonyak lesznek ahhoz, hogy fenntartsák a magas nyomást, s az artéria kireped. Egy kirepedt aortatágulat általában halálos kimenetelű, ugyanis erős belső vérzés következik be perceken vagy másodperceken belül. Az aortából a hasüregben elágazó két artéria is hajlamos az ateroszklerotikus beszűkülésre. Ezek a veseartériák, azok a véredények, melyek a vesét látják el vérrel. Ha ezek egyike jelentős mértékben beszűkül, az illetőnek magas vérnyomása alakulhat ki, vagy ami még rosszabb, a vesék működése teljesen megszűnhet. Más ateroszklerózissal összefüggő betegségek közül sok nem okoz halált, de megfoszt az élet jó minőségétől, és azt eredményezi, hogy a szerencsétlenül járt ember a nyomorúság különböző szintjein éljen. Ilyen például a férfi impotenciája, a járáskor jelentkező lábfájdalom (amit "intermittent claudication"-nak - bicegésnek neveznek) és üszkösödés, ami a combartériákban ateroszklerózistól alakulhat ki. Amikor ateroszklerózis hat a szívre és az agyi artériákra, a lábakat és karokat ellátó perifériás artériák is gyakran beszűkülnek. A gangréna (üszkösödés) vérmérgezést és halált is okozhat, ha nem végzik el azonnal az amputációt. (A bejegyzés segítségére a Döntő bizonyíték c. könyv szolgált.)

A magas vérnyomásról - 1. rész

2013. május 15. VegaLife 

A magas vérnyomásról - 1. részNagyon nehéz elhinni, hogy John valaha maga volt az egészség. Hiszen most - 62 évesen - a Fortuna 500 volt igazgatója egy szanatórium lakója. Súlyos szívrohama óta hat hónap telt el, és az orvosok szerint nem sok remény van a felépülésére. John gyakran mondogatta: ,,Csak egy kis magas vérnyomás!" Ez a ,,kis" magas vérnyomás most megtette a hatását. Orvosai szerint szívrohama kétség nélkül annak köszönhető, hogy nem törődött ezzel a ,,csak egy kis magas vérnyomás"-sal, nem szabályozta, nem ellenőrizte. Bár John nem halt bele a magas vérnyomás következményeibe, ami vele történt, jól szemlélteti, hogy miért mondják erre a betegségre: ,,a néma gyilkos". A magas vérnyomás (az orvosi szakirodalomban hipertóniának is nevezik) észrevétlenül (minden figyelmeztetés nélkül) végzi a maga káros munkáját. Ez a betegség egy életre szól, és meg is rövidíti az életet. Minden szívdobbanásnál egy pumpálásnyi vér áramlik a karba, amit pulzusként érzékelünk. A pulzus erőssége az ún. szisztolés vérnyomás (periodikus szívösszehúzódás). A szisztolé mértéke a vérnyomásmérésekor kapott felső számérték. A szív minden ütés után a másodperc törtrészéig elernyed. Ilyenkor a véredényben a nyomás leesik, ezt hívják diasztolés nyomásnak. Ennek értéke a vérnyomásméréskor kapott alsó számérték. Az artériák izommal ellátott véredények, amelyek összehúzódnak és kitágulnak. Az artériafalak túlzott összehúzódása vagy megmerevedése megemeli a vérnyomást, de a hormonok is megemelhetik. Van néhány szerv, mint például a vese és a mellékvese, amely fontos szerepet játszik a vérnyomás hormonális szabályozásában. A magas vérnyomás fő oka azonban nem csak egyszerűen életmód kérdése. A legtöbb ember hajlamos a magas vérnyomásra, és túlnyomórészt rajtuk múlik, hogy milyen hamar ismerik fel. Milyen károkat okozhat szervezetünkben a magas vérnyomás? Az agyvérzés a legelső betegség, amit a hipertónia okoz. Ez legalább kétféleképpen történhet. Az egyik mód az, hogy a magas vérnyomás fogékonnyá teszi az egyént az ateroszklerózisra (az artériák megkeményedésére). Ebben a folyamatban a szervezetet behálózó nagy és közepes artériák egy zsíros anyag lerakódása következtében beszűkülnek. Általában ezek a megkeményedett artériák érintkeznek a fejben, a nyakban lévő véredényekkel, amelyek szállítják a vért az agyba. Köztudott tény, hogy a magas vérnyomás megrongálja azokat a sejteket, amelyek ezeket a véredényeket megtöltik. Ez az egyik oka az ateroszklerózisnak." A szervezet sem nézi tétlenül, amint véredényei gyűjtik a zsírt. Egy kemény, rostos anyaggal befedi a zsíros lerakódásokat. Ez nagyon fontos reakció, mert ha a zsíros anyag közvetlenül érintkezne a vérrel, alvadást okozhatna. A rostos bevonat viszont ezt tökéletesen megakadályozza. E kettős folyamatra utal maga az ateroszklerózis elnevezés is. Az ,,atero" pépszerű, puha vagy zabkásaszerű zsíros anyagot jelent, míg a ,,szklerózis" jelentése: kemény, vagyis a szervezet rostanyaga befalazza ezt az anyagot. Sajnos az ateroszklerózisos területek, az ún. foltok elfekélyesedhetnek. Ez együtt jár a rostfal elvesztésével vagy károsodásával, aminek következtében a rostanyag és a zsíros anyag vegyüléke bekerül a véráramba. Ezután egy kisebb, szétrágott zsírréteg marad az artéria falán, amit elfekélyesedett foltnak hívnak. Ha egy folt az agyat ellátó véredények egyikében ily módon letörik, kisebb agyvérzés következhet be, vagy TI A (pillanatnyi vérhiány). Ez nagyon hasonló az agyvérzéshez, de mivel a letört darab feloldódik, néhány órán belül teljes a gyógyulás. Rosszabb azonban az, amikor az elfekélyesedett foltok mozgásba hozzák a test véralvadáshoz szükséges sejtjeit, a vérlemezkéket. Ilyenkor az események egész láncolata indul be, és bármelyik - ateroszklerózis következtében beszűkült -artéria eltömődhet. Ha egy artériában, amely az agy egy részébe szállítja a vért, teljes elzáródás lép fel, akkor azok az agysejtek, amelyek ettől az artériától függtek, elhalnak. Az agyszövetnek ezt a halálát nevezik agyvérzésnek. A második változatban a hipertónia sokkal komolyabban károsítja az agy véredényeit. Ilyenkor az artéria károsodása olyan mértékű, hogy a véredény megpattan és bevérzik. Ezt hívják vérzéses rohamnak, amely különösen veszélyes. A vérzés gyakran csak egy kis ideig tart. Az agyat egy merev kéreg, a koponya veszi körül, így nem tud elmozdulni a bezúduló vértömeg elől. Minél több vér gyülemlik fel, annál nagyobb a nyomás az agyban. Ha a vérzés nem áll meg, az agyrész a kis nyíláson keresztül lelökődhet a gerincvelőbe. Ezt hívják az agy beékelődésének, amely általában gyors halált eredményez. Vizsgálatok kimutatták, hogy az ateroszklerózis kifejlődésének rizikófaktora (főleg a helyi vérelégtelenség és az agyi erek betegsége) 5-ször nagyobb azoknál, akiknek vérnyomása 160/­­95 mm, mint a normál vérnyomásúaknál. A veszély azzal kezdődik, hogy a szisztolés nyomás 120-ról 129-re emelkedik, noha ezt még normálisnak tartják. A magasabb nyomásszinteken még nagyobb a veszély, és csak a szisztolés érték 120 alatt tartásával csökkenthető. Tehát ne elégedjünk meg azzal, ha azt mondják, hogy vérnyomásunk normális, hanem inkább arra törekedjünk, hogy értéke 120 alatt legyen! Ez a szigorúbb kitétel azt jelenti, hogy sokunknak komolyabb életmódbeli változtatásokat kell tenni. (A bejegyzés alapját a Döntő bizonyíték c. könyv adta)

Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával

2013. április 15. Fittanyuka Blog 

Szezámolajos pH Saláta - Quinoa csírával A héten zajlik a Lékúrázó csoporttal a felkészülésünk a Tavaszi Közös Méregtelenítő kúrára. Egyébként is fontos a zöldek, saláták napi szintű fogyasztása, de most szeretnék még több tippet adni és kedvet csinálni a saláta fogyasztáshoz. A quinovát így is lehet fogyasztani, amellett, hogy köretnek, kásának megfőzzük, kis csíráztató edényben kicsíráztattam 3-4 nap alatt és ezzel gazdagítottam ezt a salátát. Hozzávalók: 1 db kisebb cukkini 1/­­2 db kígyó uborka 1 db kis fej lilahagyma 1-2 db közepes sárgarépa 1 db avokádó 3-4 db kel levél Quinoa csíra tetszőleges mennyiségben Dresszing: 4 evőkanál hidegen sajtolt szezámmag olaj 1 kk kókusz cukor 2-3 evőkanálnyi friss citromlé 1/­­2 kk himalya só Egy kis befőttes üvegben a dresszing hozzávalóit alaposan összerázzuk. A zöldségeket megmossuk, a kígyó uborka héját én most nem héjaztam le, mert vegyszermentes gazdálkodásból származott, ha nem tudtok ilyet beszerezni, akkor a héját nem célszerű elfogyasztani. Zöldség gyalu segítségével a cukkinit és az uborkát hosszú csíkokra gyalultam, a répát szintén lereszeltem, a kel leveleket összetépkedtem, a hagymát vékony karikákra szeltem, a dresszinggel alaposan összekevertem és a felszeletelt avokádóval díszítettem, majd megszórtam a csírával.Fittanyuka

Paprikás avokádókrém

2013. április 7. VegaLife 

Paprikás avokádókrémEddig azért nem tettem fel avokádós receptet, mert a kedvenc fogyasztási módom az, ha az avokádószeleteket pár csepp citromlével megízesítem és magában elfogyasztom, esetleg kenyérrel, pászkával. Így aztán, ha van is itthon avokádó, a fent említett módon egy ülőhelyben pillanatok alatt elfogy.:) De mostanában amúgy is több helyen olcsóbban kapható (90 és 100 Ft volt darabja....), így rászántam magam, és krémet készítettem belőle - fincsi házi paprikakrémmel felturbózva. Igazán gyors és egyszerű pástétom, aminek az elkészítése gyorsabb, mint az elfogyasztása. (Szerintem ezt nem mindig lehet elmondani a finom ételekről, most azonban igen.) Ami az avokádó jó tulajdonságait illeti, alacsony cukortartalma van, így cukorbetegek, inzulinrezisztencia-betegek is fogyaszthatják. A-, B1-, B2-, C- és E-vitamint tartalmaz, kálium, magnézium, foszfor, cink is megtalálható benne. Magas vérnyomás, érelmeszesedés és gyomorbántalmak ellen is ajánlják. Érdekessége még az, hogy a kozmetika iparban is használják. Mivel magas olajtartalma van, ezért a kiszáradt, öregedett bőr táplálásához alkalmazzák. Ekcémás bőr tüneti kezelésére is felhasználják. Magjából pedig gyógyszirupot állítanak elő, ami a reumatikus fájdalmakra lehet gyógyír. A kőmag tejszerű nedve a levegővel érintkezve vörösre színeződik, ez szolgált az indiánoknál a textilfestésre. A recept: Hozzávalók: 1 -2 db avokádó 1-2 gerezd fokhagyma kissé megpárolva 1 evőkanál piros paprikakrém Elkészítés: Az avokádókat félbevágjuk, műanyag kanállal kikaparjuk és műanyag vagy fa villával összenyomkodjuk. A fokhagymákat egy picit megpároljuk (Legjobb, ha egy edénybe vizet teszünk és fölötte szűrőben pároljuk), majd összenyomjuk és az összetört avokádóhoz keverjük, végül egy kevés piros paprikakrémet is hozzákeverünk. Kész is a finom avokádókrémünk.    

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomája

2013. április 3. La Veganista 

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomájaA Pav Bhaji India egyik legfinomabb vegetáriánus utcai étele. Az  1850-es évekből származik, Mumbai textilgyári munkásai  kóstolhatták meg először a rövid ebédszünetekben.   A Pav a portugál Pao (kicsi kenyér) szóból ered, a Bhaji pedig  zöldséges ételt jelent.  Az indiai piacok konyháiban ma is naponta készítik számos variációját, hatalmas, forró  serpenyőbe hajigálva a hozzávalókat, amit vajjal és vízzel főznek  meg, majd egy krumplinyomóhoz hasonló eszközzel pürésítenek.  Mivel a vegán konyha nem használ állati eredetű összetevőket, ezért a vajat a kókusz zsírral helyettesítjük. A különbség  észrevehetetlen.  A receptben bemutatom a vegán Pav készítését is, de aki nem akar  pepecselni a kelt tésztával (pedig nagyon megéri), annak egy rizses  alternatívát ajánlok. Hozzávalók: A Bhaji: - 2 csésze karfiol megtisztítva, rózsákra szedve (megpárolva) - 1/­­4 csésze zöldborsó (megpárolva) - 2-3 db közepes méretű főtt burgonya (összetörve) (fontos, hogy - főzésre alkalmas burgonyát használj) - 1db kápia vagy kaliforniai paprika (felkockázva) - 8 db közepes méretű paradicsom (felkockázva) - 1 db közepes hagyma (apróra vágva) - 4 teáskanál kókusz zsír - 2 teáskanál Pav Bhaji Masala - 2 teáskanál koriander levél - 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi) - 1/­­2 teáskanál kurkuma - 1 teáskanál vörös chilipor - 2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta - 1-2 teáskanál citromlé - só ízlés szerint A Pav (kb. 12 db): - 3 csésze kenyérliszt (400g) (plusz egy kicsi még a szóráshoz) - 2 teáskanál olívaolaj - 250 ml csésze langyos víz (ne legyen túl meleg, mert tönkreteszi az élesztőt) - 1 evőkanál cukor - 1,5 teáskanál só - 1,5 teáskanál ízesítetlen rizstej a Pavokat ezzel kenjük meg sütés előtt - 1 teáskanál kókuszzsír a Pavokat ezzel kenjük meg sütés után A rizs: - 1,5 csésze basmati rizs - 2 teáskanál köménymag - 2 teáskanál fekete mustár mag - 1 teáskanál fekete hagyma mag - olívaolaj - só Így készítsd el: Bhaji rapid módszerrel: A karfiolt, a zöldborsót és a burgonyát főzzük meg. Aprítógépben, vagy botmixer segítségével pürésítsük a paprika és paradicsom kockákkal, valamint a felvágott hagymával. A masszát öntsük egy nagy serpenyőbe és keverjük hozzá a fűszereket (2 tk Pav Bhaji Masala, 2 tk koriander levél, 2 tk kasoori methi, 1 tk chili, 1/­­2 tk kurkuma, 2 tk gyömbér-fokhagyma paszta, 1-2 tk citromlé, só ízlés szerint), majd lazítsuk fel 4 teáskanál kókusz zsírral. Főzzük 10 percig. A Pav (12 db):  Keverjük össze az élesztőt, a cukrot és a vizet. Adjunk neki tíz percet, hogy az élesztőt aktiválja a cukor. (Folyadék tetején barnás hab képződik.) Közben egy nagyobb tálba öntsük bele a lisztet, adjuk hozzá a sót, az 2 evőkanál olívaolajat, keverjük össze, majd egy kis mélyedést alakítsunk ki a közepén, és abba öntsük az élesztős vizet. Keverjük össze liszttel és 10 percig gyúrjuk. Ezután adjunk hozzá 2 teáskanál olívaolajat, és dolgozzuk össze. Amikor tésztánk már puhává és könnyűvé vált, akkor hagyjuk lefedve pihenni 1-2 órán keresztül. Ismét gyúrjuk át, majd tépjünk ki belőle azonos nagyságú darabokat és tenyereink között formáljunk belőlük kerek bucikat. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe és rakosgassuk egymás mellé a kicsi Pavokat. Hagyjuk a tepsiben tovább kelni lefedve még egy órát. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A Pavok tetejét kenjük be ízesítetlen rizstejjel. Süssük 200°C-on 10 percig, majd vegyük le a hőmérsékletet 180°C-ra és kb. 10-12 perc alatt süssük a tetejét aranybarnára. A sütőből kivéve, egy darab kókusz zsírral kenjük át minden Pav tetejét, hogy szép fényes legyen. A Rizs: A basmati rizst egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk, majd vízzel felöntjük, enyhén sózzuk. Amíg a rizs fő, egy serpenyőben egy-két evőkanálnyi olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot és a fekete mustármagot, végül hozzáadjuk a hagymamagot. A leszűrt főtt rizzsel összekeverjük és forrón tálaljuk a Bhajival. Akár Pavval, akár rizzsel tálaljuk a Bhajit, ne felejtsünk el a szósz mellé egy darab citromot, némi apróra vágott hagymát és felkockázott paradicsomot szórni.

Székelykáposzta nyersen

2013. március 13. Gitta nyersétel blogja 

Székelykáposzta nyersenNéhány hónapja készítünk nyers székelykáposztát a Nyersétel Akadémián. Aki rendelt már a Vegafood-tól, az ismeri, tudja, hogy fantasztikusan finom, igazi harmonikus, magyaros ízek, ropogós káposzta, krémes környezetben. (a savanyú káposzta rendkívül egészséges, jótékony hatással van a bélrendszerre, magas a C vitamint tartalma, segíti az emésztést, erősíti az immunrendszert, stb... de mindezt csak nyersen! Főzéssel az értékes tápanyagok nagy része elbomlik, megsemmisül. Ki kell próbálni nyersen. Finom!) Több helyen szerepel a fotója is, mások bejegyzéseiben, cikkekben, facebook-on... és nagyon sokan kérik a receptjét. Hát íme, úgy gondoltam, hogy ez annyira finom, egészséges, hogy nem tartom meg magamnak. Készítsétek el otthon ti is a nyers, vegán változatát. A székelykáposzta nevének eredetéről több történet is kering, a nyers-vegán székelykáposztáról én ezt tudom írni (hátha még bevonul ez is a történelembe) A Nyersétel Akadémián Peti, a szakács megkérdezte egyszer: Annyira nagy sikere van a korhely levesnek, és a rakott savanyú káposztának. Ki kellene találni még valamilyen ételt savanyú káposztából, valami finomat. Erre a másik szakács, István: Csináljunk székelykáposztát! Nyers pörkölt alapot hagymásan, paprikásan, mandulával helyettesítjük a tejfölt, holnap kipróbáljuk! És másnap megszületett a nyers vegán székelykáposzta, ami azóta is az egyik legnagyobb kedvenc, az M1 Családbarát magazinjában, a Nyersétel Akadémia sajtótájékoztatóján, tanfolyamon, és hétköznap ebédre a Vegafood kiszállításában találkozhattatok vele. Csak igazi, magában savanyított káposztát használjunk, mert az ecetes, tartósított savanyú káposzta nem az igazi! Székelykáposzta nyersen 1,5 kg savanyú káposzta kinyomkodva 15 dkg paradió 10 dkg mandula (beáztatva, héját lehúzva) 1-1 darab tv és kápia paprika 10 dkg póréhagyma, vagy lilahagyma 2-3 fokhagyma 2-3 darab paradicsom, só, bors, magyaros fűszerkeverék, kömény, koriander A paradió és a mandula illik legjobban ehhez az ételhez. De használhatunk bármilyen olajos magot, diófélét, pl. napraforgó mag, kesudió, dió, stb...) A káposztát felvágjuk, félretesszük.(a kinyomkodott levét meg lehet inni, finom) A zöldségeket simára turmixoljuk, majd beletesszük a magokat és a fűszereket. Összekeverjük a káposztával. A tetejére magtejfölt teszünk: Magtejföl  Hozzávalók: 15 dkg áztatott napraforgó mag+kesudió vegyesen citromlé, só, bors, 2-3 csepp stévia, vagy más édesítőszer víz A hozzávalókból tejfölszerűt turmixolunk. A magtejfölt a káposztára kanalazzuk, és petrezselyemmel díszítjük.  Még több nyers recept savanyú káposztával: - ITT -  

Narancsos-datolyás zabkása

2013. március 6. VegaLife 

Narancsos-datolyás zabkásaA kedvenc gabonám a zab, azon belül is a zabpehely. Nem csak azért, mert könnyű vele dolgozni, hanem szerintem ez a legegészségesebb gabona. Társai közül a legtöbb fehérjét tartalmazza. Emellett a zab magjában van még B1, B2, B6, B9, E, E1 vitamin, valamint a ritkán előforduló biotin (H vitamint), kalcium, kálium, vas és foszfor is. Említésre méltó, hogy B9 vitaminja, az inozitol részt vesz a zsíranyagcserében, segít a vér koleszterinszintjének csökkentésében, zsírbontó szerepével megakadályozza, hogy az érfalakon lerakódjon a koleszterin. Tehát az érelmeszesedést megakadályozza, vagy javítja. Ezért különösen ajánlott azoknak (is) fogyasztani zabot, zabpelyhet, akik az érelmeszesedés miatt magas vérnyomással küzdenek. S azt talán már említettem a korábbi bejegyzésekben, de most ismét megerősítem, hogy a zabnak alacsony a glikémiás indexe, tehát cukorbetegek is bátran fogyaszthatják (persze helyesen elkészítve). Mindezek fényében állítom, hogy a legjobb reggeliket lehet elkészíteni zabból, zabpehelyből. Egy kis aszalt gyümölcs, gyümölcs hozzáadásával kiváló táplálékhoz juttatjuk szervezetünket. Ráadásul hihetetlen gyorsan elkészül. A recept: Hozzávalók: 1 adag zabpehely (pl. 2 bögre) víz 2-3 szem narancs (nekem 2 vérnarancs és egy sima narancs volt) pár szem datolya Igény esetén: növényi tej, amit nem készen veszünk, hanem magunk készítünk - mert így egészségesebb - pl:szezámtej 1-2 evőkanál lenmagőrlemény   Elkészítés: Az apró szemű zabpelyhet a lábosban, amiben főzni fogjuk, kicsit megpirítjuk. Épp, amíg illata lesz a pirítástól. Majd felöntjük vízzel, hozzáadjuk a lenmagőrleményt. Figyelve és olykor megkeverve addig főzzük, míg a zabpehely meg puhul. (Csak pár perc.) Ha nagy szemű zabpehellyel dolgozunk, akkor ugyanígy megpiríthatjuk, de egy éjszakára akár be is áztathatjuk hideg vízbe. Másnap pedig felfőzzük. Az ilyen zabpelyhek több főzési időt igényelnek. Akár főzés előtt is hozzáadhatjuk a felszeletelt narancs egy részét, mivel úgysem fő olyan sokáig, hogy nagyon károsodna hő hatására. Víz helyett és vízzel együtt is használhatunk valamilyen növényi tejet. Külön ízvilágot kölcsönöz reggelinknek. Az a rövid idő, míg a kása megfő, épp elég, hogy az öntetet a tetejére elkészítsük: Egy aprító- vagy turmixgépbe beletesszük a narancsgerezdeket, belehelyezünk néhány szem aszalt datolyát is, és összeaprítjuk, -keverjük a géppel. Ha a narancs nem elég lédús, kevés vizet önthetünk hozzá (max. 1 dl). A megfőtt zabkását tányérra szervírozzuk és a datolyás-narancsos szószt elkenjük a tetején. Kész is a C-vitaminos, ásványi anyagokban gazdag, emésztésre is jótékonyan ható reggelink! A datolya adja az édes ízt.

8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS

2013. március 3. Vegagyerek 

8-14. NAP MENÜTERV - A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS Elkészült az újabb heti menüterv, a recepteket folyamatosan töltöm majd fel! 8. NAP Reggeli:olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák!, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: Taco-saláta Önts egy lábosba egy adag pinto babot- kb. 100-150 g/­­fő (vagy bármilyen más babfélét, amit szeretsz), és adj hozzá kb. 50 ml vizet, főtt kukoricát, tehetsz bele néhány feldarabolt kelkáposzta levelet is, só, kis őrölt kömény, és csili, ha szereted! Főzd kb. 10 percig, amíg elkezd sűrűsödni, önts még hozzá vizet, ha szükséges! Tálald bio natúr kukoricacsipsszel és kis paradicsomos mártogatóssal (ehhez találsz recepteket többfelé a neten, csak figyelj, hogy adalékmentes hozzávalókkal dolgozz!). Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval (Recept jön!) Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ , mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: mandarinos - sok magvas zabkása Ebéd: Káposztás teljes kiőrlésű tészta pirított szezámmaggal Vacsora: diós - tofus saláta   10. NAP Reggeli: natúr kukoricapehely növényi tejjel + 2 ek. puffasztott amaránttal, 1 ek. lenmaggal, friss gyümölccsel   dúsítva Ebéd: babos barna rizs Vacsora: pirított zöldségek friss zöldsalátával, pirított magvakkal 11. NAP Reggeli: málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókuszreszelékkel Ebéd: Kukoricás - paradicsomos tésztasaláta Vacsora: karfiolpástétom zöldekkel 12. NAP Reggeli: almás - fahéjas köleskrém Ebéd: quinoa egytál Vacsora: sütőtökös fekete bab 13. NAP Reggeli: banánturmix, vagy zöldturmix magkrémes pirítóssal és friss gyümölccsel, ha kívánod Ebéd: gombás teljes kiőrlésű pizza Vacsora: mandulás párolt brokkoli salátával, csírákkal 14. NAP Reggeli: tofu rántotta Ebéd: répás céklával töltött palacsinta Vacsora: tepsiben sült sütőtök avokádókrémmel

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE

2013. február 22. Vegagyerek 

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 1-7. NAP MENÜTERVE A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS 1-7. NAP MENÜI 1.   NAP Reggeli: - gyümölcsturmix - egy marék dió, VAGY  1-2 szelet olajos mag - krémes pirítós (mandulakrém, vagy kesudiókrém, vagy amit szeretsz!:-) - friss gyümölcs (ezt áttolhatod akár tízóraira is) Ebéd: - teljes kiőrlésű spagetti (kb. 150g/­­fő), vagy teljes kiőrlésű penne tészta paradicsomos, spenótos, fokhagymás szósszal Vacsora: - saláta , melybe kerülhet: zöld leveles salátafélék, reszelt, vagy aprított sárgarépa,  valamilyen babféle (kb. 100 g/­­ fő), pl. kidney bab, fekete, vagy pinto bab, és egy könnyed olívás-citromos öntet Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea Infók a menühöz: Gyümölcsturmix:   http:/­­/­­www.fittnok.hu/­­erdei-gyumolcsos-turmix -          így a tél végére kellően megunjuk az alma-banán-narancs variációt, úgyhogy előkerülhetnek már időnként a fagyasztott gyümölcsök is. Pl. készítsd el ezt az erdei gyümölcsös turmixot (méz helyett agave sziruppal!!) úgy, hogy a turmixolás előtt adsz hozzá egy evőkanál őrölt lenmagot és egy evőkanál olajos mag krémet (pl. mandulakrém, vagy kesudiókrém). Más gyümölccsel is helyettesítheted! -          zöldturmix is mehet, ha Neked az jön be jobban! Sokfélét találsz Gitta blogján! Pl. kezdésnek akár ezt a petrezselymes zöld turmixot !   http:/­­/­­gittarawfood.blogspot.hu/­­2010/­­01/­­petrezselymes-zold-turmix.html Ebéd:  egy kis olajon pirítsd meg egy picit az összeszúzott 1-2 gerezd fokhagymát, dobd rá a leveles spenótot (fagyasztott is lehet, ha nem kapsz frisset!), öntsd fel aprított, dobozos/­­ konzerv paradicsommal és főzd egy ideig! Só, bors, öntsd rá a tésztára és kész is!:-) Vacsora : ha a babot otthon főzöd, ne felejtsd el beáztatni előző este! Mivel a héten többször is lesz babféle, akár nagyobb adagot is megfőzhetsz, majd lefagyaszthatod! Ha konzervet használsz, ügyelj rá, hogy az összetevők között a címkén csak víz, só és a babféle szerepeljen! 2.   NAP Reggeli: - banánhabos, kókuszos amarántkása http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2008/­­02/­­bannhabos-kkuszos-amarant-ksa-vegn.html Ebéd: - egyszerű tészta-, vagy bab-saláta : keverj össze egy adag főtt babfélét, vagy kifőzött teljes kiőrlésű tésztát nyers zöldségekkel (sárgarépa, fokhagyma, zellerszár, vagy zellercsíkok, kaliforniai paprika). Adj hozzá egy kis olívaolajat, sót, borsot és esetleg kis citromlevet. Vacsora: - tepsiben sült zöldségek : különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 3.   NAP Reggeli:  1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel  (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral  (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: paradicsomos szendvics:  2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is.   http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora:  kis olívaolajon piríts meg egy kis vöröshagymát, kaliforniai paprikát, gombát. Só, bors, kis őrölt kömény, őrölt koriander (csili, aki szeretiJ), és keverj hozzá főtt fekete babot (kb. 100 g /­­fő). Fogyassz hozzá friss avokádó szeleteket, de készíthetsz akár avokádókrémet  is, ha ízesebben szeretnéd enni az avokádót (az avokádót kis citromlével, sóval, borssal pürésíteni). Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + 1,5 l zöld tea 4. NAP Reggeli : almás zabkása . Főzz meg víz (kb. 300 ml) + növényi tej (150 ml) keverékében apró szemű zabpelyhet puhára, mazsola is mehet bele ízlés szerint. Amikor elkészült, reszelj bele almát, és tegyél hozzá egy evőkanál darált lenmagot + egy kávéskanál őrölt szezámmagot, őrölt fahéjat ízlés szerint. Pici bio agave szirup is mehet hozzá, ha igényled az édesebb ízt, de a mazsola és az alma magában is édesít.:-) Ebéd : polenta   http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2010/­­01/­­babos-kukoricas-teli-egytal-polentaval.html     kis olívaolajon pirított kelbimbóval  + só-bors   (ha félbevágod a kelbimbókat könnyebben pirul), friss salátával. Vacsora : csicseripástétom (a recept jön!J) friss zöld mártogatóssal. 5. NAP Reggeli: gyümölcs olajos mag krémmel  (mogyoró, vagy mandula, vagy kesudiókrém). Vágj fel almát, körtét, vagy banánt szeletekre, és mártogasd a krémbe. Ha nem elég laktató Számodra, akkor ehetsz 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amire rákened a krémet és kis cukormentes szilvalekvárt, vagy agave szirupos lekvárt. Ebéd : csicseriborsós quinoa  (vagy barna rizs, vagy árpa). Főzz meg egy adagot a kedvenc gabonádból (kb. 100 g szárazon/­­fő) és keverj hozzá főtt kukoricát, aprított/­­durvára reszelt nyers sárgarépát, felkockázott paradicsomot, kis zúzott fokhagymát, friss bazsalikomot, vagy petrezselyemzöldet, kis olívaolajat és citromlevet, sót-borsot. Végül adj hozzá némi főtt csicseriborsót, vagy más babfélét. Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2010/­­01/­­tokmagpastetom.html   6. NAP Reggeli: amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták friss gyümölccsel Ebéd: mediterrán kölestál Vacsora: gyors vöröslencse-leves Recept hozzá:   http:/­­/­­hobbifozocske.blogspot.hu/­­2008/­­01/­­gyors-vrslencseleves.html Amarántos teljes kiőrlésű mini palacsinták (kb. 20 perc) Hozzávalók 2 főre (6 db mini palacsintához): 60 g teljes kiőrlésű liszt 140 ml növényi tej (zabtej, vagy rizstej) 20 g agave szirup 1 csapott teáskanál foszfátmentes borkő sütőpor 1/­­2 teáskanál őrölt vanília 30 g puffasztott amaránt dió olaj, vagy bio kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: az amaránt kivételével keverjük habverővel  simára az összes hozzávalót, és a végén adjuk hozzá az amarántot. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy serpenyőt, tegyünk bele 1-2 evőkanál palacsinta tésztát, és süssük oldalanként kb. 4 percig. Csorgassunk rá vékonyan agave szirupot, és fogyasszuk friss gyümölccsel! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit Mediterrán kölestál (kb. 30 perc) Hozzávalók 2 főre: 250 g köles 250 ml víz só 1 fej vöröshagyma 1 cukkini 1/­­2 padlizsán 1 sárgarépa 4 ek. olívaolaj 80 g paradicsompüré 2 teáskanál szárított oregánó bors csírák 40 g pirított mogyoró Elkészítés: A jól megmosott kölest a vízzel és 1/­­2 tk. sóval feltesszük főni, forrás után kb. 20 percig. A hagymát felaprítjuk, a cukkinit és a padlizsánt felkockázzuk, a répát felszeleteljük. 3 ek. olívaolajat felforrósítunk és 5 percig pirítjuk benne a zöldségeket, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, és az oregánót. 1 percig főzzük, sózzuk-borsozzuk. A kölest belekeverjük a pirított zöldségekbe, sózzuk-borsozzuk. A szárazon megpirított, felaprított mogyoróval és a csírákkal tálaljuk. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 7. NAP Reggeli: szójajoghurtos - gyümölcsös kukoricapehely Összetevők: natúr szójajoghurt friss gyümölccsel, natúr kukoricapehellyel, kis puffasztott amaránttal, valamilyen aprított magfélével (pl. mandula, vagy dió) és egy evőkanál őrölt lenmaggal. Ebéd: fogyaszthatsz a tegnapi vöröslencse-levesből, ha maradt + quinoa-fasírt vegyes zöldsalátával http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­03/­­quinoa-fasirt.html DESSZERT!!!:-))),  vagy uzsonna 16h-ig: Kesudió - panna cotta eperöntettel Vacsora: zöldborsós, füstölt tofus saláta http:/­­/­­fittanyuka.blogspot.hu/­­2011/­­07/­­zoldborsos-fustolt-tofusalata.html Kesudió - panna cotta eperöntettel Hozzávalók (4 kis formához): 70 g kesudiókrém 2 késhegynyi őrölt vanília 60g agave szirup 1 g agar-agar 1 csipet só Öntet: 150g fagyasztott eper, vagy erdei gyümölcs keverék felolvasztva 30 ml agave szirup 1 csipet só 1 csipet őrölt vanília Konyhai aprítógépben gyorsan keverjük simára a kesukrémet, a vaníliát, az agave szirupot, az agar-agart, sót és 280 ml vizet. Öntsük át egy kis lábasba a keveréket és állandó keverés mellett főzzük kb. 20 mp-ig! Öntsük ki kis panna cotta formákba. Fedjük le a tetejüket sütőpapírral és tegyük 1 órára a fagyasztóba! Az öntet hozzávalóit mixerrel pürésítsük. Kés segítségével lazítsuk fel a panna cotta oldalát, tegyük tányérra, és öntsük le az eperszósszal! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit

Kókuszkrémes, datolyaszószos köles

2013. február 18. Mindennapi ételeink 

Kókuszkrémes, datolyaszószos köles Nagyon finom, harmonikus és tápláló reggeli,  jól előkészítve pikk-pakk, elkészül. (Én a kölest tegnap késő este kifőztem, a Raffaello-masszából még volt itthon, így kb. 10 perc alatt készült el ma a reggelink). Hozzávalók: 2 dl köles 6 dl Alpro mandulatej  1 csipet só 1 ek. méz 1 citrom héja -- 2 dl Raffaello -- 10 dkg datolya 1 dl víz Elkészítés: A köleskását a hagyományos módon készítjük el: feltesszük a tejet főni, majd beleszórjuk a megtisztított kölest, és fedő alatt puhulásig pároljuk. Ekkor ízesítjük a mézzel, citromhéjjal. Kihűtjük. Majd tálakat bevizesítünk, és az aljukra kölest teszünk, kanállal ellapítjuk, erre kerül egy Raffaello réteg, szintén kanállal elsimítva majd ismét köles, majd Raffaello. Hagyjuk, hogy összekeményedjenek, majd kiborítjuk. A datolyákat beletesszük egy kelyhes mixerbe és a vízzel együtt 5 perc alatt elturmixoljuk. Ezt az öntetet ráöntve tálaljuk. Persze, nem muszáj borogatni, lehet, csupán összekeverni a kölest a Raffaello-val, és egy tányérban tálalni, majd leönteni a datolyszósszal. :-)

Szuper reggeli: Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása hideg téli reggelekre

2013. február 11. Zizi kalandjai 

Szuper reggeli: Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása hideg téli reggelekre Egy hideg téli reggelen, főleg a hétvégéken, amikor jobban van időnk, legeslegjobb érzés egy laktató, melengető reggeli elfogyasztása. Nálunk általában a vasárnapok ilyenek. Hétköznapok rohanósak, szombaton szintén koránkelés van a piac miatt (de imádjuk, nem bánjuk egyáltalán, hogy korán kell kelnünk!), aztán jön a jól megérdemelt vasárnap, amikor engedjük magunknak, hogy kicsit tovább maradjunk ágyban, ráérősen reggelizzünk és megbeszéljük mindazt, ami a szívünket nyomja. :) Most vasárnap a szuper reggelink és egy-egy csésze hojicha japán pirított zöld tea elfogyasztása után kimentünk a hóesésben a Városligetbe. Hatalmas pelyhekben hullott a hó és gyönyörű volt az egész liget. Némely részek teljesen kihaltak, nyugodtak voltak, egyesek pedig tele szaladgáló gyerekekkel, kutyákkal, családokkal vagy csendesen sétálgató szerelmes párokkal. A cél a Városligeti-tó volt, a langyos termálvizében melegedő kacsák, sirályok meglátogatása. Mielőtt kimentünk volna a parkba még eszembe is jutott, hogy vigyünk nekik élelmet, de napraforgó- és tökmag nem volt itthon, azt pedig tudom, hogy kenyeret nem szabad adni nekik, mert az felpuffasztja őket. A tó partján sétálgatva megláttunk egy etető automatát, ahol 100 Ft-ért a markodba kapsz egy adag tápot, amivel aztán megetetheted a madarakat. Amíg mi a készülék használati útmutatóját olvastuk, nem vettük észre, hogy a hátunk mögé felsorakozott legalább 10-15 éhes kacsa. :) Ekkor jöttünk rá, hogy ők bizony már jól ismerik az automatát, tudják, hogy ezek a fura lények valahogyan szereznek belőle élelmet, amit aztán nekik adnak. Hát mi, fura lények, ezek után nem hagyhattuk, hogy éhesek maradjanak ezek a jószágok. Megvettük a tápot és megetettük azokat, akik bátrak voltak és kimerészkedtek a partra. De most már térjünk rá erre a szuper reggelire, ugye? Hát erről tényleg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni és a legfontosabb mondanivalóm, hogy egyszer ezt mindenkinek ki kell próbálnia. Nem múlhat el élet kókuszos dió-mandula-kesudió kása nélkül! Igen, ennyire finom! És még valami... vegán, cukormentes, gluténmentes és még paleo is. Rengeteg különböző táplálkozási formát követő embernek megfelel. Nagyon egyszerű az elkészítése, csak egyetlen dologra kell odafigyelni, hogy a magokat előző este beáztassuk. Vegán cukormentes kókuszos dió-mandula-kesudió kása Hozzávalók 2 főre: - 1/­­3 bögre dió - 1/­­3 bögre mandula - 1/­­3 bögre kesudió - 1 db érett banán, meghámozva - 1 bögre kókusztej (más növényi tej is használható) - 2 evőkanál kókuszreszelék - 1 teáskanál fahéj - 1 teáskanál só + csipet só Tegyük egy tálba a diót, mandulát, kesudiót, adjunk hozzá egy teáskanál sót és öntsük fel vízzel addig, amíg teljesen ellepi. Hagyjuk állni a konyhaasztalon egy éjszakán át. Másnap öntsük le róla a vizet és mossuk át annyiszor a magokat, amíg a víz tiszta lesz. Szűrjük le és tegyük a konyhai robotgépbe. Adjuk hozzá a felkarikázott banánt, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a fahéjat és a csipet sót. Dolgoztassuk a robotgépet addig (kb. 8-10 perc), amíg teljesen sima, pépes állagú kását kapunk.  Ízlés szerint a végén még hígíthatjuk egy kevés kókusztejjel, ha túl sűrűnek találjuk. Fogyasztható azonnal, azonban én beleöntöttem egy kis lábasba és 5-6 perc alatt felmelegítettem. Szedjük tálkákba és szórjuk meg kókuszchips-szel, aprított mandulával és kesudióval. Kihagyhatatlan!

Szilvásrétes mogyoróval (vegán)

2013. január 25. VegaLife 

Szilvásrétes mogyoróval (vegán)Ez egy roppant gyors és egyszerű desszert. A szilva sokak által száműzött, vagy csak nem felfedezett gyümölcs a konyhákban. Pedig kevés olyan gyümölcs van, amely frissen szedve, aszalva, lekvárba, befőttbe, édességhez, sőt húsokhoz és alkoholhoz is felhasználható. A szilva héja sok cellulózt tartalmaz, amely hashajtó hatással is bírhat. Ezért is gondolják talán úgy sokan, hogy inkább nem élnek vele. Pedig nem csak béltisztító, hanem köszönhetően magas rosttartalmának vizelethajtó és súlycsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. Igazság szerint a rómaiaknak lehetünk hálásak az elterjedéséért, ugyanis hadjárataik során Kis-Ázsiából hozták magukkal. Ha van lehetőségünk, mindig tegyünk el télire az ősz ezen áldásából. Én is így cselekedtem. Fagyasztó ládánk egyik sarkában ott lapultak a félbevágott, kimagozott szilvaszemek és már várták, hogy valami finomat készítsek belőlük. Mivel volt itthon réteslapom, s legutóbb sósan készítettem el a rétest - sütőtökkel, most jobbnak láttam valami édességet készíteni. Nem bántam meg. Nevetséges, hogy a sütési idő kb. 20-30 perc, az összerakása pedig 10-15 perc. Tehát maximum 45 perc alatt eszméletlen finom rétest kerekíthetünk az asztalra. Hát nem alkalmas egy gyors hétvégi desszertnek? DEHOGYNEM!:) A recept: Hozzávalók: - 1 csomag réteslap (8 lapos és 6 lapos is jó - nekem 8 lapossal készült) - 30-40 dkg szilva (nekem fagyasztott volt, de befőtt, sőt aszalt és persze frissen szedett is megfelelő) - 17 dkg mogyoró - 20 szem datolya - olaj Elkészítés: A réteslapoknak (6 vagy 8 lapos) először az egyik felét (3 vagy 4 lap) nedves konyharuhára terítjük úgy, hogy mindegyik réteslapot egy kevés olajjal megkenünk és így tesszük rá a következő rétes lapot. Természetesen a legfelső réteslapot is átkenjük olajjal. Tényleg épp hogy kb. egy evőkanálnyi olajat kell szétkenni rajtuk - egyfajta ragasztóként - ugyanis a sok olaj egyrészt egészségtelen, másrészt felesleges. A legfelső réteslapra pedig az alábbiakat teszünk: Először a datolyákat aprítógéppel nagyobb darabokra törtjük, majd mogyorót hozzáadjuk és tovább aprítjuk, míg egy száraz morzsaszerű anyag lesz. A kiterített réteslapok nagyjából 1/­­3 részét megszórjuk valamennyi mogyoróval, de úgy, hogy maradjon még a tetejére és a következő réteslapokhoz is, mivel két rudat készítünk. Erre helyezzük rá a szilvaszemeket - szép sorban. Egy sorba kb. 4 szem szilvát tettem. Mielőtt rudat formálnánk belőle, ismét megszórjuk a mogyoró és datolya párossal. Majd a vizes konyharuha segítségével felgöngyölítjük és sütőpapírral (vagy szilikonossal) bélelt tepsibe helyezzük. Hasonlóan járunk el a következő négy réteslappal is. Egy tepsibe téve kb. 20-30 perc alatt megsül. Eleinte magasabb, majd némileg alacsonyabb hőfokra kell állítani. Én karobos mázzal díszítettem az egyiket, s porított szőlőcukorral a másik rudat. Karobos máz : Olaj vagy margarin Karob Gyümölcscukor, barnacukor, stívia, stb - ki mit használ.   Elkészítés: A margarint vagy olajat felmelegítjük, hozzáadjuk a karobport, majd az édesítő szerünket. A legkisebb lángon addig kavargatjuk, míg teljesen elegyednek és folyós, csokimáz féle lesz a végeredmény.

2012 kedvencei

2012. december 31. Zizi kalandjai 

2012 kedvencei Összegyűjtöttem a 2012-es év hónapjainak kedvenceit. Ez nem jelenti azt, hogy statisztikailag ezek voltak a legnépszerűbb receptek, inkább azt, hogy számomra melyek voltak a legkedvesebbek vagy legfinomabbak. Az már világos, hogy ebben az évben az édességek taroltak és sokkal több édes recept került ki a blogomra. Noha sok sós ételt is főztem/­­sütöttem a konyhámban, valahogy az édesekről több fotó készült és nagyobb kedvvel kerültek ki a blogra. Talán nagyobb is a kihívás bennük, amikor egy édességet kell vegánosítani... ami nem könnyű. Voltak kudarcok is, amikor a vegánosítás nem sikerült túl jól és dolgoznom kell még a recepten, hogy tökéletes legyen. A sok recept mellett hálás vagyok nektek, kedves olvasók, kezdők vagy profik a konyhában, a gasztronómia/­­egészséges táplálkozás/­­vegetáriánus/­­vegán konyha iránt érdeklődök, ugyanis nélkületek ez a blog nem lenne az, ami... egy kis vegetáriánus paradicsom, receptgyűjtemény, ahova érdemes mindig visszajárni újdonságokért. Kívánom nektek a legjobbakat az új évre, teljen egészségben, bőségben, finom ételekben, új ízekben és felfedezésekben! Találkozunk 2013-ban! És akkor lássuk a kedvenceket 2012-ben... Január Egyértelmű kedvenc a kakaós csokis diós keksz, viszont nagyon szeretem a shakshukát is (paradicsomszószban sült tojás), amely kiváló gyors ebéd vagy vacsora lehet bármikor. Február Február kihívással telt, méghozzá teljes cukor- és édességmentes hónapot tartottunk I.-vel (az egyetlen hónap, amikor nincs édes recept a blogon!). Ebben a hónapban a legkedvesebb receptem az azóta is gyakran előforduló tavaszi tekercs volt, amely baráti összejövetelek kedvenc fogása lehet, amikor a vendégekkel közösen készítjük el a fogyasztandó tekercseket. Jó móka, tényleg! Nagyon szeretem még az udon tésztát pirított leveleskellel és tofuval. A tésztához készült citromos tahini szószt azóta több ételhez felhasználtam. Március Ebben a hónapban egyértelmű tuti befutó a nyers csokoládétorta, amely azóta is az egyik legnépszerűbb recept a blogon! Április Ebben a hónapban közöltem az első receptet - leveleskel és gomba lasagne - a Veg Every Day c. szakácskönyvből, amely töretlenül az egyik kedvenc szakácskönyvem, ugyanis vegetáriánus volta miatt minden receptet elkészíthetek belőle. A River Cottage sorozat évek óta a kedvencem és ez a szakácskönyv csak megerősítette a vidéki élet iránti vágyamat. Május Egyértelműen az eperbőr elkészítése jelentette a legnagyobb kihívást, egyben egy nagyszerű újdonságot is, amely kedvencemmé vált - a visszajelzések alapján másoknak is. Június Ebben a hónapban megint egy édességet kell kiemelnem, a vegán csokoládé jégkrémet. Nyáron kedvenc időtöltésemmé vált a jégkrémek készítése a nagy melegben. Kísérleteztem sok ízzel, néhány fel is került a blogra. Másik kedvenc felfedezésem pedig a nyers cukkini spagetti volt, itt újra megjelent a márciusban emlegetett citromos tahini szósz. Július Imádom a vega fasírtokat, legyenek azok egyben vagy külön kis darabokban sütve. Júliusban a quinoa fasírt vitte a prímet, azóta is sokszor készítettem, nemcsak vendégeknek, hanem kirándulásokra is. Augusztus A nyárvégi receptek közül a tejespitét emelném ki, ezzel is emlékezve drága nagyikámra, aki azóta már nincsen közöttünk. Sok-sok receptet tanultam tőle, ahogyan a másik nagymamámtól is és rengeteg emlék köt mindkettőjük konyhájához, amelyeket soha nem fogok elfelejteni. Tőlük származó receptek még biztos fognak felkerülni a blogra. Szeptember Nagy kedvenc volt az áfonyás kukorica muffin, de új ízvilágot jelentett számomra a cékla tart tatin is petrezselymes vinaigrette-tel. Október Imádok palacsintát sütni, persze olyan reggeleken, amikor ráérünk és nyugodtan van erre idő. Nagy kedvencünk lett a vegán fűszeres répa palacsinta, szerintem ti se hagyjátok ki! November Őszi-téli hűvös reggeleken kiváló melegítő reggeli a sütőtökös zabkása pirított dióval. Ez az egyik kedvencem novemberben. December Ez a hónap az utóbbi időszak legtermékenyebbje volt a 11 recepttel, amit megosztottam. Nehéz közülük választani, inkább rátok hagyom a döntést. Nektek melyik volt a kedvenc receptetek ebben a hónapban?

hogyan készítsünk otthon rizstejet?

2012. november 15. Vegasztrománia 

hogyan készítsünk otthon rizstejet?részemről nem szeretem a tejet. az agyammal tudom, hogy finom, de nem kívánom (és azt nézzétek el, hogy nem írom le huszonharmadjára, hogy hallgatok a szervezetem jelzéseire). a főzésnél használom (egy jó kis bechamel mártásnál például hmm), de se kávéba, se müzlire nem teszek, és csak úgy magában sem iszom. a másik, hogy a pocakom sem szereti túlságosan. ezért üdvözlöm szeretettel azokat a kávézókat (a teljesség igénye nélkül pl a castro bistro, vagy az eco café), ahol már lehet növényi tejet kapni, mert bár alapvetően a mézes-fahéjas kávé a kedvencem, néha megkívánom a latte macchiato-t, vagy egy cappuccino-t.. személyes történetem és igényeim mellett egyre több olyan emberrel találkozom, akik valamilyen egészségügyi ügy miatt nem ihatnak tejet. az egy dolog, hogy én úgy döntöttem, hogy nem iszom, de ők nem, ők elszenvedői az egésznek. most nem kezdem el fejtegetni, hogy ilyen esetekben érdemes aggyal is dolgozni, belegondolni abba, hogy miért lehet, stb, inkább arra a vonalra koncentrálnék, hogy milyen alternatívák létezhetnek.  a növényi tejek világa egyre sokszínűbb. én először a rizstejjel találkoztam néhány éve (imádott családom azóta is röhögve ugrat a "fokhagymás rizstejben pácolt szójamellfilével" (nincs ilyen)), majd szép sorban a többi lehetőséggel. két kedvencem a zabtej és a mandulatej, de ezekből sem fogyasztok sokat, csak alkalomszerűen.  a növényi tejek viszont drágák.. így elkezdtem gondolkodni, és kutatni a neten, hogy hogyan tudnék házilag növényi tejet gyártani, és az a helyzet, hogy pofonegyszerűen.  rizstej a rizs tűnt a legegyszerűbb választásnak első körben, egyrészt minden háztartásban van, másrészt a mandulához képest olcsóbb. ez egy alaprecept, tovább ízesíthető bármivel, pl vaníliával - nyilván attól függően, hogy mire használjuk. hozzávalók: (1 csésze = 250 ml) 1 csésze rizs 2 csésze víz + az áztatáshoz 1/­­2 kk méz 1 csipet só blanche is érdeklődött, de nem tetszett neki a végeredmény.. a rizst leöntöttem vízzel, hogy bőven ellepje, és egy éjszakán keresztül áztattam. másnap leszűrtem, majd 2 csésze víz, méz és a só hozzáadásával néhány percig turmixoltam a késes aprítóban. ezután egy nagyon finom szövésű anyaggal bélelt szűrőn átszűrtem, és egy sterilizált üvegbe tettem. lezárt üvegben a hűtőben 4 napig eláll, használat előtt rázzuk fel! és egy nagyon szimpatikus ötlet sarah-tól a maradék rizs őrlemény felhasználására (mert nem hagyunk maradékot): főzhetünk belőle rizskását, amit ugyanúgy fűszerezhetünk, mint a zabkását. 

Heti saláta ötlet - kínai kel almával

2012. november 6. Napló étkeinkről, életünkről 

Eljött a salátázás fő-szezonja, bár még a seregélyekkel versenyben eszegetjük a szőlő maradékát :-)Minden nap készítek magamnak salátát, miközben a családnak főzöm a gluténmentes vega ebédet, és úgy gondolom, nekem is egy jó alkalom összegyűjteni a tapasztalatokat, ötleteket, és közben odafigyelni a blogomra, mert egy kissé elhanyagoltam... Ma nagyon egyszerű salátát hoztam magammal: Kínai kelt vékonyan felszeleteltem, megmostam. Apróra vágott almával, sóval, borssal, és hidegen sajtolt olajjal összekevertem. A kínai kel esetén arra törekszem, hogy levelei minél zöldebbek legyenek, mert bennem ez azt az érzést kelti, hogy több benne a számunkra értékes tápanyag.  Az sem mindegy, milyen almát használunk: nekem a savanykásabb jobban eset, ezért azt tettem bele. (Kevés olyan zöldséget, gyümölcsöt ismerek, aminek az íze, és ennek következtében a belőle készített étek ennyire különböző lehet, mint az alma esetén) Szép napot, jó étvágyat!

Lila hagymás ajvár

2012. november 4. VegaLife 

Ahogy korábbi bejegyzésemben írtam, az ajvárt sokféle módon lehet készíteni. Most lila hagymával tettem ízesebbé. Hihetetlen finom lett. Egy gondom volt csak, amikor elkészült, már késő este volt és jött a munkás hét, amikor nem volt időm eltenni. Így napokig a hűtőszekrény adott neki otthont. Kutya baja lett. Sőt! Az ízek addigra már igazán összeértek. Így a következő szabad időmben ismét felforrósítottam, előkészítettem az üvegeket (vízben felforralva őket) és már csak arra kellett várnom, hogy pár nap alatt a meleg dunsztban kihűljenek, és raktam rá a csinos matricákat, majd mentek a pincepolcokra. A recept: Hozzávalók: - 10-12 db padlizsán - 8-10 db kápia paprika - 6-8 db paradicsom - 2 fej hagyma - só vagy ételízesítő - fokhagyma - füstaroma (elhagyható) - lila hagyma - befőttes üvegek - befőző fólia - víz   Elkészítés: A hagymákat felaprítjuk és egy nagyobb falú edénybe tesszük. Vízen megpároljuk. A padlizsánokat megmossuk, majd félbevágjuk őket és egy tálcára fektetjük úgy, hogy a héjuk érintkezzen a tálcával, ne a belsejük. A belsejüket megsózzuk és várunk vele egy-két órát, míg "gyöngyöződni" kezdenek. Közben a szétvágott, kicsumázott paprikákat tepsibe tesszük. Sütöttem már héjukkal lefele és felfele is. Mindegyik klassz lett. Én alufóliát tetten a tepsibe legutóbb, nem sütőpapírt, de azt is lehet. Addig sütjük a pirosló szépségeket, míg azok megsülnek. Lehetőleg ne feketedjen, ne égjen meg. Ha mégis megtörténik, nincs semmi gond, egyszerűen le-, vagy kivágjuk az égett részt. Ha a paprika megsült, a már megpárolt hagymára tesszük. A padlizsánokról a vizet papírtörlővel felitatjuk, majd a tepsibe fektetjük - szintén héjjal lefele (Bár egyesek szerint pont fordítva kell, sőt grillezésnél tényleg fordítva tesszük a grillrácsra.) Megsütjük a zöldségeket. Közben a fokhagymákat megpucoljuk, apróbb darabokra vágjuk. A megsült padlizsánokat megfosztjuk héjuktól és ugyanabba az edénybe rakjuk, amiben a paprikák már várják a további műveleteket. A paradicsomot apróbb darabokra vágjuk és szintén az edénybe tesszük. Alacsony lángon elkezdjük főzni és turmix segítségével összeaprítjuk, összekeverjük őket. Hozzáadjuk a fokhagymákat szükség esetén sózzuk, vagy megszórjuk ételízesítővel. A lila hagyma szeleteket és a füst aromát turmixolás után keverjük hozzá. Hagyjuk még egyet rottyani és előkészített sterilizált üvegekbe töltjük. Az üvegeket hasonlóan készítjük elő, mint a lekvárok befőzésénél. Ha egy üveget megtöltöttünk az enyhén folyékony pirosló pástétommal, befőzési fóliát teszünk rá, majd kupakot, és fejjel lefele meleg dunsztban pihentetjük egy-kettő-három napig. (Ha az üvegek már nem adnak le hőt, kihűltek, akkor egyszerűen a befőttes polcokra rakjuk a pincébe vagy kamrába.) Az ajvárral jellemző, ahány ház, annyi szokás. Vagyis vannak helyek, ahol a padlizsánból kerül bele több, van ahol paprikásabb ízvilág jellemzi, másutt pedig inkább paradicsomosan készítik el. Füst aromával pótolhatjuk a kerti grillezés által nyert füstös, pikáns ízét. Persze, akinek lehetősége és ideje van, kerti grillen is sütheti.

Aszalás

2012. október 30. Vajaspánkó 

Aszalás Ha rendelkezésre áll egy remekjó rakottkályha, aminek a tetején elfér néhány tepsi, könnyen vagánykodik az emner. Így a világ legegyszerűbb és magától adódó dolga az aszalás. A tepsikbe sütőpapírt teszek, arra karikázom vékonyan a kimagozott körtét, almát és nagyjából másfél nap múlva elkészül az igazi téli csemege, amit aztán kedvünkre fogyaszthatunk, használhatunk kásába, süteménybe, miegyébbe... 

Fokhagymás-kesudiós paprikasaláta szójavislivel

2012. október 16. Mindennapi ételeink 

Fokhagymás-kesudiós paprikasaláta szójavislivel Egy egyszerű salátát hoztam ma. Hozzávalók: 4 szem kápia paprika 1 fej lilahagyma 4 rúd szójavirsli 4-5 szál petrezselyem -- 1 marék kesudió 1/­­2 citrom héja só-ízlés szerint 1 ek. 100% extra szűz olívaolaj 4 gerezd fokhagyma Elkészítés: A paprikákat és a virsliket is vékonyan felkarikázzuk. Az öntet hozzávalóit alaposan összemixerezzük. Majd tálalás előtt a salátára öntjük. Petrezselyemmel díszítjük. Mi most rakott zöldséges tésztát ettünk hozzá.

Szilvás-krémes rácsos

2012. szeptember 27. BioBrigi 

Szilvás-krémes rácsosKép innen.Aki evett már meggy, szilva, vagy fekete ribizli pudingot, az tudja mennyire egyszerű elkészítésű csemege, és mennyire finom. Nekem a kedvencem a szilvás, mivel abba szinte édesítés sem kell. Egyszerűen némi szegfűszeggel, fahéjjal és 4 dl vízzel összefőzünk 1 kiló kockákra vágott szilvát. Kb. 10 perc. Akkor hozzáadunk egy zacskó pudingport (vagy 2 púpos kanál keményítőt és egy csomag bourbon vaníliás cukrot), kavarjuk, amíg besűrűsödik, és már készen is van. Ha nem úgy készítitek, mint én, hogy nem volt itthon, csak egész szegfűszegem. 6-ot dobtam bele, és sehogy nem találtam az utolsó kettőt. Úgy meregettem át másik tálba fakanállal, és villával vadásztam. :) Jó hír, hogy tejallergiások is fogyaszthatják ezt az egyszerű pudingot. Most valami sütit szerettem volna, így a szilvapudingot és némi fonnyadt almát felhasználva készítettem el egy egyszerű rácsos sütit. Ugyan került bele vaj olivaolajjal kiegészítve, és egy tojás is a tésztájába, azonban vegánul is elkészíthető. A vajat olíva olajjal helyettesíthetjük, a tojást 1 ek zabpehely és 1 ek kukoricaliszt keverékével. Kép nincs, pedig mutatós lett. Az én gépem otthon maradt, az itteniek pedig a festés miatt úgy el lettek dugdosva, hogy csak analógokat találtam. Abból persze legalább hatot. :) Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt (20 dkg teljes kiőrlésű, 30 dkg fehér) 10 dkg gyümölcscukor /­­ ízlés szerint stevia 15 dkg vaj /­­ 1,5 dl olivaolaj 1,5 dl tejföl  /­­ szójajoghurt 1 tojás /­­  1 ek zabliszt és 1 ek kukoricaliszt 1 cs foszfátmenetes borkősütőpor A szilvapudinghoz: 1 kg szilva savanykásabb szilva esetén 1-2 ek gyümölcscukor 1 csipet fahéj 1 csipet őrölt szegfűszeg 4 dl víz 2 cs vaníliás pudingpor 4-5 alma lereszelve A szilvát vágjuk kisebb darabokra, és a vízzel, illetve a fűszerekkel főzzük össze. Mikor megpuhult, és felforrt, a kevés vízzel elkevert pudingport sűrű kavargatás mellett csurgassuk bele, majd főzzük, míg besűrűsödik. Olyan illata van, hogy az ember rögtön meg akarja kóstolni! Várjunk, míg valamennyire meghűl. A tésztához a lisztet összekeverjük a cukorral és a sütőporral, majd hozzágyúrjuk a többi összetevőt is. Ha nem akar összeállni, némi vizet önthetünk hozzá. Minél hamarabb állítsuk össze, majd kis időre tegyük a hűtőszekrénybe. Az almát reszeljük le nagy lyukú reszelőn. A tésztát vegyük két részre 2/­­3-1/­­3 arányban, nyújtsuk ki a nagyobbik lapot, majd igazgassuk egy magasabb falú kis alakú tepsibe. A tészta széle érjen fel a tepsi szélének tetejéig. Rétegezzük rá az almát, amit megszórhatunk kevés gyümölcscukorral, ha nem elég édes. Erre kanalazzuk egyenletes rétegben a szilvapudingot. A maradék tésztából vékony csíkokat sodrunk, és keresztben egymásra fektetjük őket úgy, hogy rács formát kapjunk. 25 perc alatt közepes hőfokon finom ropogósra sül. Másnapra finom puha lesz, és a tészta átveszi a gyümölcsök zamatát.

ZakuszkAjvár avagy mi a különbség az ajvár és a zakuszka között?

2012. szeptember 23. VegaLife 

Át- és átnéztem egy csomó receptet, ami az ajvárt és a zakuszkát illeti. Segítségül hívtam Wikit és különböző fórumokon is olvasgattam róluk. Néhány blogot is "fellapoztam". Eredmény? Igazából semmi nagy különbséget nem tudtam felfedezni az összetevők között, csak a származásban. Mindig is úgy gondoltam, zakuszka az, amit majonézesen készítenek padlizsánból, az ajvárt pedig lecsósan. De ez nem teljesen igaz. Kb. 10-15 évvel ezelőtt nem igazán szerettem a padlizsánkrémeket. Napjainkban viszont nehezen tudok ellenállni, ha kínálnak. Első emlékem a finom zakuszkáról Emesének köszönhető. (Nem a "köszönjük Emese!", bár tény, hogy ezt az Emesét is bankban ismertem meg:), és ezúton is köszönöm neki az finom élményeket.) Szerintem Ő kedveltette meg velem az ízletes majonézes zakuszkát. Tény, hogy volt alkalom, amikor paprikásan is elkészítette. Mikor még bent éltek Budapesten, akkor a gáztűzhely platniján sütögette a padlizsánt. Most már Pest melletti településen élvezheti a kerti grillezés előnyeit (és ha van, hátrányait). Mivel gyermekkorában Erdélyben nőtt fel, úgy gondolom, az igazi zakuszka receptet tudományként őrzi. :) Megpróbálta nekem is tovább adni, de eddig még a majonézes verziót nem próbáltam ki. Csak mindig az Erdélyből hazánkba költözött ismerőseim, barátaim pástétomáért vagyok oda. Van egy téves gondolatom, de mégis azt vallom, hogy igazi zakuszkát csak az tud készíteni, aki Erdélyben tanulta. Én legfeljebb csak régen Erdélyben élőktől tanulhatom, leshetem el. :) Így aztán maradok annál, hogy az általam készített "kence" ajvár nevet viseli és nem a zakuszkáét. Ráadásul idő és egyéb indíttatás hiányában maradok a "tepsiben sült" padlizsán és paprika módszerénél. Legalább is egy darabig... A recept: Hozzávalók: - 10-12 db padlizsán - 8-10 db kápia paprika - 6-8 db paradicsom - 2 fej hagyma - só vagy ételízesítő - fokhagyma - füstaroma (elhagyható) - lila hagyma (elhagyható) - főtt fejtett bab (elhagyható) vagy gomba (elhagyható) - befőttes üvegek - befőző fólia - víz Elkészítés: A hagymákat felaprítjuk és egy nagyobb falú edénybe tesszük. Vízen megpároljuk. A padlizsánokat megmossuk, majd félbevágjuk őket és egy tálcára fektetjük úgy, hogy a héjuk érintkezzen a tálcával, ne a belsejük. A belsejüket megsózzuk és várunk vele egy-két órát, míg "gyöngyöződni" kezdenek. Közben a szétvágott, kicsumázott paprikákat tepsibe tesszük. Sütöttem már héjukkal lefele és felfele is. Mindegyik klassz lett. Én alufóliát tetten a tepsibe legutóbb, nem sütőpapírt, de azt is lehet. Amikor a fotó készült, akkor pedig sütőpapírt. (Idén már nem egyszer tettem el.) Tehát mindkettő kipróbálva. Addig sütjük a pirosló szépségeket, míg azok megsülnek. Lehetőleg ne feketedjen, ne égjen meg. Ha mégis megtörténik, nincs semmi gond, egyszerűen le-, vagy kivágjuk az égett részt. Ha a paprika megsült, a már megpárolt hagymára tesszük. A padlizsánokról a vizet papírtörlővel felitatjuk, majd a tepsibe fektetjük - szintén héjjal lefele (Bár egyesek szerint pont fordítva kell, sőt grillezésnél tényleg fordítva tesszük a grillrácsra.) Megsütjük a zöldségeket. Közben a fokhagymákat megpucoljuk, apróbb darabokra vágjuk. A megsült padlizsánokat megfosztjuk héjuktól és ugyanabba az edénybe rakjuk, amiben a paprikák már várják a további műveleteket. A paradicsomot apróbb darabokra vágjuk és szintén az edénybe tesszük. Alacsony lángon elkezdjük főzni és turmix segítségével összeaprítjuk, összekeverjük őket. Hozzáadjuk a fokhagymákat szükség esetén sózzuk, vagy megszórjuk ételízesítővel. Ha gombát, lila hagymát vagy főtt babot, illetve füst aromát szeretnénk hozzáadni, akkor a turmixolás után megtehetjük. Én a legutóbbi ajvárhoz főtt óriásbabot tettem. Hagyjuk még egyet rottyani és előkészített sterilizált üvegekbe töltjük. Az üvegeket hasonlóan készítjük elő, mint a lekvárok befőzésénél. Ha egy üveget megtöltöttünk az enyhén folyékony pirosló pástétommal, befőzési fóliát teszünk rá, majd kupakot, és fejjel lefele meleg dunsztban pihentetjük egy-kettő-három napig. (Ha az üvegek már nem adnak le hőt, kihűltek, akkor egyszerűen a befőttes polcokra rakjuk a pincébe vagy kamrába.) Tavaly műanyag edénybe a fagyasztóba is tettem el pár adagot. Télen csak felmelegítettem és már fogyaszthattuk is. Az ajvárral jellemző, ahány ház, annyi szokás. Vagyis vannak helyek, ahol a padlizsánból kerül bele több, van ahol paprikásabb ízvilág jellemzi, másutt pedig inkább paradicsomosan készítik el. Füst aromával pótolhatjuk a kerti grillezés által nyert füstös, pikáns ízét. Aki kedveli, egy-egy erős paprikát is tehet hozzá, picit csípőssé alakítva át ezt az ételt, amely nem csak egy egyszerű pástétom, hanem előételnek vagy "tunkoláshoz" szósznak is kitűnő lehetőség.

Áfonyás limonádé

2012. szeptember 6. Mindennapi ételeink 

Áfonyás limonádé Kaptunk Erdélyből csupán vízben eltett áfonyát. Azaz le lett szedve az erdőben a gyümölcs, és egy literes üvegben fel lett öntve vízzel.  Hűtőben kell tárolni. Rendkívül finom, és nagyon jó immunerősítő. Szóval nagyon megörültünk neki.  Azóta ezt esszük a müzlibe, kásák mellé, de ma meg is ittuk.:-)  Limonádét készítettem (citrom+méz+víz hozzáadásával), majd ebbe öntöttem abból a vízből, amelyben jól kiázott az áfonya,ill. a gyümölcsből is turmixoltam bele. A végén citromfűvel dúsítottuk.  Tudom, nem mindenki rendelkezik áfonyával, de végülis bármilyen gyümölcs nagyon jól harmonizál a citrommal. Valamelyik nap szederrel ittuk.

Vegán növényi sajt, répás-petrezselymes bundában

2012. augusztus 24. Mindennapi ételeink 

Vegán növényi sajt, répás-petrezselymes bundában Ezt ma kevés bazsalikomos krumplival és uborkasalátáva esszük majd - a tegnap esti főzés utáni kóstoló alapján finom lesz :-) Hozzávalók - 2 személy részére 1 Viofast növényi sajt (füstölt) 15-20 dkg liszt 2 közepes répa 1/­­2 csokor petrezselyem 15 dkg morzsa 10 dkg szezámmag só - ízlés szerint Elkészítés: A sajtot hosszában és széltében is félbevágjuk, így épp alkalmas nagyságú szeleteket kapunk. Majd egy tálba lisztet teszünk, a következő tálban lisztet keverünk ki vízzel, sűrű palacsintatésztát kell kapnunk, és ebbe reszeljük bele nagylyukú reszelőn a répát, ill. belevágjuk a petrezselymet is, és sóval ízesítjük. A harmadik tálban a morzsát és szezámmagot keverjük össze. A sajtokat előbb a lisztbe forgatjuk, majd a lisztes-répás bundába, és legvégül a szezámmagos morzsába. Olajjal kikent tepsiben sütjük ki, egyszer megforgatva. Közepes lángon, kb. 20-30 perc alatt.

Marcipános-sárgabarackos zabkása

2012. augusztus 6. Mindennapi ételeink 

Marcipános-sárgabarackos zabkása Ez valami fantasztikus volt, mindenképp érdemes kipróbálni, aki szereti az édes reggelit, annak akkor, aki nem, annak ebéd utánra, estére. :-)  Hozzávalók: 4 dl vaníliás szójatej  5 dkg jumbo mazsola 2 dl apró szemű zabpehely 6 szem sárgabarack 5-6 ek. nyírfacukor Marcipánmassza Elkészítés: A vaníliás szójatejet feltesszük főni és amikor forr, beleöntjük a zabpelyhet és a mazsolát. Puhulásig főzzük, ekkor ízesítjük nyírfacukorral és citromhéjjal. Tálaláskor bőséggel karikázunk rá a marcipánrúdból és szórunk rá sárgabarackot is. Egyszerű és nagyszerű. :-)

Kókusztej (készítése házilag)

2012. augusztus 1. VegaLife 

Számtalan receptemben szerepelt már a növényi tej, mint hozzávaló. Meglehetősen sok a növényi tejek készítésének módja. Most a számomra legkedvesebb (legalább is jelenleg) növényi tej, a kókusztej készítését mutatom be.       A recept: Hozzávalók: 1 csésze kókuszreszelék (A legjobb, ha van igazi kókuszdiónk és abból sikerül kikaparni.) 3 csésze víz 1 csipetnyi só igény szerint édesítő (gyümölcscukor, nyírfacukor, méz, stb...) Elkészítés: A kókusztejnek, ahogy a többi növényi tejnek is két elkészítési módja van. Az egyik, amikor éjszaka ázik - jelen esetben - a kókusz, más esetben az olajos mag. Majd ezt követően kerül feldolgozásra. A másik - általam előnyben részesített módja, - nem igényel éjszakás áztatást. Azért is jobban kedvelem ezt az elkészítési lehetőséget, mivel ritka az, amikor előző este én fixen tudom, hogy másnap kókusztejet innék, vagy használnék fel ételkészítéshez. Szóval a gyorsabb verzió : A vizet felforraljuk (buborékozzon). Egy csipetnyi sóval hozzásegítjük a forrást, amikor a forráspont már közel van. A felforrt vízbe egyszerűen beleszórjuk a kókuszreszeléket. Átkavarjuk, majd ismét forralunk rajta egyet. Fedővel hűvösebb helyre tesszük. (Nagy melegben pl. hideg vízbe állítjuk, vagy hidegebb kőre, padlólapra tesszük.) Amíg kihűl jut időnk másra. Arra mindenképp, hogy a turmixgépünket elővegyük, ha nincs mindig kéznél. Az a jó, ha a turmixgép teljesítménye legalább 500 Watt. A kihűlt kókuszos-vizes egyveleget a turmixgépbe töltjük és néhány percig (2 perc minimum) turmixoljuk. Amikor már sokáig turmixoltuk, egyszerűen csak sűrű szövésű szűrőn keresztül átöntjük a kancsónkba, vagy tároló edénybe. Ha nincs sűrű szövésű szűrőnk (micsoda nyelvtörő!:) ), akkor használhatunk tiszta harisnyadarabot, vagy gézt is a művelethez. Nekem van két szuper műanyag szűrőm, amit teák szűréséhez használok emellett. Hipermarketekben lehet ilyet kapni. De eurós, vagy százforintos boltban is láttam már. Szóval az elkészült kókusztej (nekem kb. 7 dl lett) hűtőben 2, max. 3 napig eláll, bár én a frissesség híve vagyok. Ha csak lehet, felhasználom még aznap, legfeljebb másnap. Mézzel és egy kevés kis vaníliával lehet az ízét igazán megbolondítani. A maradék - felfőtt kókuszreszelék süteményekbe, reggeli kásákba, esetleg kenyérbe keverhető, de régebben én még fasírthoz is hozzáadtam. (Talán erről is írok egyszer - még kép hiányában vagyok, csak kolléganőm egyike ízlelhette, mikor még nem blogoltam.)

Mentás-marcipános gyümölcssaláta

2012. július 22. Mindennapi ételeink 

Mentás-marcipános gyümölcssaláta Ismét saláta, de ez most édes. :-) Tegnap kaptunk Békés megyéből 1-1 sárgadinnyét és görögdinnyét, ill. sárgabarackot. Alma és frissen lefagyasztott szeder volt itthon. Így nem volt kérdés, hogy gyümölcssalátát készítek a reggeli zabkásánkhoz. Aztán este találkoztunk Zsuzsával, akitől marcipánmasszát kaptunk. Így lett teljes a saláta. Meg a kertből szedett mentalevéllel (ami sajnos fotózás után került az öntetbe:-) Hozzávalók: 1/­­2 sárgadinnye 1/­­6-od görögdinnye 10 szem sárgabarack 2 szem alma 1 marék feketeszeder 2 citrom, víz, méz friss mentalevél 15 dkg marcipánrúd Elkészítés: A gyümölcsöket (amelyiket szükséges) megmossuk, majd felkockázzuk (kivéve a szedret).  Egy tálba tesszük. A citromból limonádét készítünk, beletépkedve a mentaleveleket is. Ezt tálalás előtt a salátára öntjük, majd belekockázunk a marcipánrúdból is. Frissen fogyasztjuk, mi mákos zabkásával ettük most: jól indult a napunk.

Eleki Egészségközpont 11. rész

2012. július 20. VegaLife 

Záró nap Egy bő héttel elcsúsztam az utolsó nap beszámolójával, ugyanis hazaérkezve szembesültem azzal, amire számítottam: a valóbb világ dolgaival. Bizony a nyugalomnak oly módon vége lett, hogy beköszöntöttek a dolgos, munkás hétköznapok. Ráadásul még temetésen való részvétel is várt rám a héten. Ez utóbbi persze nem lett volna kötelező, de az elhunyt közel állt szívemhez, még ha a nagyszülőm is lehetett volna. De nem erről a szomorú eseményről szeretnék most írni, hanem az utolsó eleki napról. Mint legutóbb beszámoltam, lázterápiát követően 24 órás böjtben volt részem, az utolsó nap pedig ismét zöld napom volt. Zöldturmixszal és spirulinával indítottam, majd saláta, ebédre pedig szintén zöldség, de most már párolva és ráadásul volt a zöldbab mellé répa is tálalva. :) Nagyon örültem a répának, mert az elmúlt 10 napban kevés párolt répát ehettem, pedig azt is nagyon szeretem, de hát a színe nem zöld. :) Legfeljebb leveleit fogyaszthattam el a zöld turmixban. :)) Reggeli: Ebéd(részlet): Az érdekessége a napnak kezelés tekintetében is megvolt számomra, ugyanis "kozmetikai" kezelést kaptam. Vagyis a bőrömnek jutott némi élvezet. Só, hidegen sajtolt olíva olaj (Ha jól tudom, eleve gyógynövényes olaj) és víz oldatával kezelőm bedörzsölte a testem nagy részét, majd lezuhanyoztattam a bőrömön maradt sómaradványokat. Milyen felüdülés volt ez a bőrömnek! Nem gondoltam volna, hogy jobban hidratál, mint bármi más testápoló. Pedig így van. Száraz bőrű olvasóimnak szeretettel ajánlom ezt a módszert! Mivel a kezelés után a bőr selymes lesz és puha, ezért azt ajánlom, hogy először fürödjünk, zuhanyozzunk le, megszabadulva a nap során ránk rakódott kosztól, majd tenyerünkre vigyünk fel a fent említett keverékből és dörzsöljük át vele a testünket a lehető legtöbb helyen. Végül zuhanyoztassuk le a sómaradványokat a testünkről. Tekintettel arra, hogy a só morzsálódik, mindenképpen kádban vagy zuhanyfülkében végezzük el a műveletet. Hálás lesz a bőrünk érte. :) Belegondoltam, milyen sokan drága pénzeket fizetnek ki hidratálásért, miközben a természet adta kincseit alkalmazva sokkal egészségesebb bőrvédelemre és ápolásra van lehetőségünk. Kezelés mellett még szeretnék pár szót írni a szobatársamról is. Mi együtt utaztunk le Elekre és csináltuk végig ezt a turnust. Ő úgy érkezett, hogy elvétve még fogyasztott húst és tejterméket, valamint kevésbé törekedett arra, hogy étkezést követő egy órán belül se folyadékot, se gyümölcsöt, se semmilyen élelmiszert ne fogyasszon. Továbbá a két étkezés közötti 5-6 órás "gyomorpihenőt" is nehezen tudta saját életében megvalósítani. Jó volt látni, hogy a turnus közepére már szinte életszokássá váltak ezek a helyes életmódbeli lépések. Persze tisztában vagyok vele, hogy neki is küzdelmes napjai vannak hazaérkezését követően, mindenesetre kívánom neki az erőt a kitartó folytatáshoz. Emellett meg kell említenem azt a tényt, hogy éjszakára kétféle kezelést is kapott. Az egyik a kezére - ricinusolajjal kellett bekennie a kezét, kesztyűt (pamut) húzni rá és így elaludnia. Egy hétig biztos kitartóan végezte ezt a gyógymódot, és a turnus végére rendbe jött a "göcsörtös" (bocs!, jobb szót nem találtam rá) keze, ujjai. A másik kezelésben én is részt vehettem. Nap, mint nap feszült volt az egyik lapockáján az izomzat. Ha jól emlékszem erre olykor-olykor gőzpakolást is kapott, de néhány este során mentás olívaolajjal kentem be a hátán a fájósabb részt. Nem masszíroztam, csak átkentem gyengéd mozdulatokkal. Masszírozást a nap folyamán kapott esetenként, amikor kezelési idő volt. Turnus végére az izmai sokkal jobb állapotba kerültek, már nem fájtak. Ismét csak a csodálkozás szavait tudom kifejezni, egyszerű - orvosság nélküli gyógymódok a legtöbb esetben tényleg képesek helyrehozni az elromlott állapotot. Azonban úgy gondolom, feltétlen meg kell jegyeznem hozzá, hogy minden egyes gyógyulás története mögött ott áll az a tény, hogy a turnus ideje alatt megregulázták az étkezési szokásainkat. Napi 2, legfeljebb 3 étkezés, maximálisan növényi alapú ételeket fogyasztva, ez is szükséges volt a sikerélményeinkhez. Arról nem beszélve, hogy az étkezések utáni gyaloglás a legtöbb esetben (még a legnagyobb forróságban is) felfrissítette a testet.  Természetesen ezek a gyógyulások, fejlődések az én és a többiek esetében nem következhetett volna be, ha a jó Isten nem adja áldását mindennapjainkra, és nem hívjuk segítségül Őt minden beteg helyzetben. Dicsőség és hála Néki a sok jó tapasztalatért, és köszönet Neki és a kezelőknek minden áldozatért, fáradozásért. Én úgy láttam, némelyik kezelő képes volt teljesen megfeledkezve önmagáról másért élni, más gyógyulásáért szolgálni. Bensőmben még mindig csodálattal ejt ámulatba kitartásuk és önfeláldozásuk. Elvégre is nekik reggel 5 órakor ébredni kellett ahhoz, hogy minden a program és a helyes rend szerint történjen a nap folyamán. S bizony megesett, hogy este 9-10 órakor még találkoztam az Egészségházban egy-két kezelővel. Szóval minden elismerésem az övéké, a szervezőké és tiszteletem jár annak a néhány embernek is, akik kb. 2 évvel ezelőtt útkészítőként minden nehézséget felvállalva elkezdték a gyógyítás ezen szolgálatát itt Eleken. Természetesen az utolsó nap záróakkordjaként mi vendégek megköszöntük nekik és a további dolgozóknak (szakácsok, takarítók, tanítók, stb.) a fáradozásukat, felejthetetlen munkájukat. Végső szóként értékelve maximálisan jól döntöttem, amikor felhívtam a szervezőt és jelentkeztem a turnusra. Tapasztalatban, tudásban gazdagodtam, a testem, lelkem felüdült, annak ellenére, hogy férjemmel hosszú napokon keresztül csak telefonon keresztül tudtunk beszélgetni, és nem láthattuk egymást. Azt kívánom, bárcsak minél több embernek lenne lehetősége, tudna időt szakítani erre a hasznos lehetőségre! Biztos vagyok benne, ha valaki önszántából úgy dönt, egy minőségibb életet akar élni, ez a hely partnere lesz az első lépések megtételében. Mindenkinek bátran ajánlom. Legyen az ember rákos, cukorbeteg, reumás, szívbeteg, túlsúlyos, mozgásbeteg, pszichikailag beteg vagy sérült, kimerült, vagy küzdjön csak azzal, hogy minden télen megfázások sorozatától szenved, vagy allergiás, szénanáthás, hormonbeteg, egyszóval bármilyen betegségben szenvedő, itt, Eleken elindulhat a gyógyulás útján. Segítő kezet kap az egészséges életmód szokássá történő elsajátításához, akkor is, ha nincs az életében komolyabb betegsége, csak nyitott és kíváncsi a new start életvitelre. Nem állítom, hogy luxusintézmény, hiszen nem négy-öt csillagos hotel a hely, de meg kell hagyni, hogy az egész város - Elek és környéke lenyűgözött a sok virágtól, a gyümölcsöktől roskadozó fák látványától. Öröm volt látni, hogy Magyarországnak ezen a pontján igazi mezőgazdasági termelést folytatnak. Fólia tele padlizsánnal, a másik fólia a paprikától sárgul. Élmény volt minden, igazán értékes élmény. Az ismeretek olyan tárházával gazdagodhat az ember egy turnus "elvégzése" által, ami maradandó és örök, ami segíti a minőségibb életvitel elsajátításához. És ami az egészben még a jó: mindez továbbadható! :) Megpróbáltam én is tovább adni minden kedves és kitartó Olvasónak egy-egy morzsát a napokból. Remélem, sokak számára bátorságot, fejlődést és reményt nyújt: van megoldás civilizációs betegségeinkre!

Petrezselymes burgonya

2012. július 3. BioBrigi 

Petrezselymes burgonyaLegnagyobb megrökönyödésemre a legkeresettebb kifejezés a petrezselymes krumpli volt az utóbbi időszakban. Azt mondjuk nem csodálom, hogy mindenki szereti enni, de hogy ennek receptje volna... Inkább azt mondanám, hogy van hozzá néhány jó tanács, ami segíthet. Először is drága mulatság, de be kell szerezni egy jó edényt. Nem 2000 Ft-os teflon lábast, mert azzal csak kidobja az ember az ablakon a pénzt. Sokba kerül, de pont a szegény ember nem engedheti meg magának a silány minőséget, azért hogy aztán újat vegyen, és összességében másfélszer annyi pénzt költsön el, nem beszélve az ezzel járó bosszúságokról. Ha jó az edény, akkor így a burgonya pirul, nem odaég egy idő után az aljára...  Kell hozzá egy halom megpucolt, és kockára vágott burgonya, egy nagy csokor apróra vágott petrezselyem, és némi kókuszzsír, hogy süljön kicsit, ne csak párolódjon. Ja, és só. Nem sok, de azért szórjuk meg a tetejét, hogy mindenhová jusson. A petrezselymet fél idő környékén érdemes rászórni, hogy szép zöld maradjon. Bocs, a zseniális receptért, és az oldal hanyagolásáért, de egy ideje a menü kicsit beszűkült. Remélhetőleg nem sokáig tart ez az állapot. Egyébként is az ilyen nagy melegben jobban teszi az ember, ha több levet iszik, és nyers gyümölcsöket/­­zöldségeket eszeget.  Itthon pl. minden mennyiségben jöhet az uborkasaláta (szigorúan ecet nélkül, sóval, gyümölcscukorral és citromlével), meg a fóliából a paradicsom... Tökéletes ásványi anyag pótlásra. Nem is azért, mert finom. ;)

Málnás kölespuding feketeribizlivel

2012. június 28. Mindennapi ételeink 

Málnás kölespuding feketeribizlivel Nagyon szeretjük a kölest, és mivel megjelent a piacon a málna, ami szintén egyik nagy kedvencünk, most a kettőt ötvöztük. :-) Remek reggeli vagy ebéd utáni csemege. Hozzávalók: 12,5 dkg köles 5,5 dl rizstej 1 tk. vaníliapor 5 dkg nyírfacukor 1/­­2 citrom héja 1/­­2 kb málna, összeturmixolva Elkészítés: Nemrég kaptunk egy ritka finom rizstejet, a Vegetár Kft-től. Nagyon kellemes, krémes. Így most ezzel készítettem el az édességet: feltettem főni, majd forráskor beleöntöttem a kölest, majd puhulásig főztem. Ekkor ízesítettem nyírfacukorral, vaníliával, citromhéjjal. A málnát megmostam, beletettem és együtt összeturmixoltam, nem túl krémesre, hogy kása jellege is legyen a dolognak. Szombaton a fagyasztóba tett fekete ribizlivel ettük.

Kisgyerekes - babás anyukák figyelmébe!

2012. június 22. Fittanyuka Blog 

Kisgyerekes - babás anyukák figyelmébe! Előadás: - Milyen ételekkel tápláljuk kicsinyeinket az évszaknak megfelelően? - Szerves vitamin-ásványianyag bevitel táplálkozással. - Tanácsok, receptippek ételallergiás kisgyermekes anyukáknak. Főzőbemutató: - Gabona kásák, tej,-tojásmentes főételek, egészséges nyalánkságok.. Várok minden anyukát szeretettel, a kicsik is jöhetnek, maximum időtartam: 1,5 óra! Fittanyuka

Mákos puliszka friss áfonya-meggyöntettel

2012. június 21. Mindennapi ételeink 

Mákos puliszka friss áfonya-meggyöntettel Egyik reggelink volt ez a héten. Hozzávalók: 15 dkg kukoricadara 2,5 bögre növényi tej 5 dkg nyírfacukor 1/­­2 citrom héja -- 10 dkg mák -- 25 dkg meggy 10 dkg áfonya 5 dkg nyírfacukor Elkészítés: A puliszkát a hagyományos módon megfőzzük: a növényi tejet felforraljuk és ebbe öntjük bele - keverés mellett- a kukoricadarát. Belekeverjük a nyírfacukrot és citromhéjat. Majd megvárjuk, amíg megszikkad, kihűl. Eközben mákdarálón megdaráljuk a mákot és a nyírfacukrot is. Majd egy kanál segítségével félkanálnyi falatokat szaggatunk a kásából, melyeket megforgatunk mákban.  Az öntethez a gyümölcsöket megmossuk, meggyet kimagvaljuk. Egy edénybe téve lassú tűzön kevés cukorral összeforraljuk.

Júniusi saláta

2012. június 19. VegaLife 

Júniusi salátaFérjem néhány napig munka miatt távol volt. Lehetőségem tálcán kínálkozott főzésmentes és főtt étel mentes (kivéve reggeli zabkása olykor) napokat tartani. A következő salátát fő étkezésként fogyasztottam és nagyon jól esett. Éreztem, hogy a szervezetem is remekül fogadja, hogy lényegesen könnyedebb ételeket fogyasztok. Persze a salátát ugyanúgy ajánlom egy - egy húzós nap után frissítő táplálékként vacsorára, vagy fasírt, pörköltféleség, esetleg más főétel mellé is elkészíthetjük. Külön öröm, hogy 30 perc alatt nem csak kész, hanem el is fogyasztható!                  A recept:  Hozzávalók:   1/­­2 fej jégsaláta - 3 paradicsom - 3 paprika - 1 répa - 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj (lenmag) - 1 evőkanál őrölt lenmag - 1 teáskanál szezámmag - 1 evőkanál napraforgómag - 1 evőkanál búzacsíra - 1 marék (vagy 1 konzerv) főtt kukorica (elhagyható)     Elkészítés: A megmosott zöldségeket feldaraboljuk. A jégsaláta leveleit széttépkedjük.A répát megpucoljuk és vékony karikákra vágjuk vagy reszeljük. Mindezt egy szép nagy tálba tesszük. A főtt kukoricát hozzáadjuk. Rászórjuk a magokat, meghintjük olajjal. Salátaszedő kanalakkal átkeverjük és már fogyasztható is a finom, egészséges saláta! Én teljesen jóllaktam vele.  

Kaporvirágos uborkasaláta

2012. június 15. Mindennapi ételeink 

Kaporvirágos uborkasalátaIsmét egy saláta, de hát most van itt a szezonja.  A kaporvirág felhasználása Nagy Zsuzsától származik (legalábbis én tőle hallottam, amikor A nyár ízei könyv számára készített egy nagyon pazar salátát, kaporvirággal). A könyvről hamarosan írok :) Szóval tegnap Gábor barátunktól kaptunk kaporvirágot, uborkát pedig Rékától kaptunk, akinek a nagymamája két utcára tőlünk lakik, és kertje csupa finomságot rejt magában.:-) Így ezzel a két hozzávalóval ma én is kísérleteztem.  Hozzávalók: 3 közepes uborka (nem kígyó) 2 dl babonéz  1 tk. szójaszósz 2 nagyobb kaporvirág kevés citrom 2-3 gerezd fokhagyma só-ízlés szerint Elkészítés: Az uborkát legyaluljuk, besózzuk. A babonézt elkészítjük, hozzáadjuk a citromlevet, sót, fokhagymát, szójaszószt.  A kaporvirágot óvatosan szétszedjük. Tálalás előtt az öntetet a salátához adjuk, és rászórjuk a kaporvirágot, beleforgatjuk.

Zabkása (eperrel) egészségesen

2012. június 9. VegaLife 

Lev Tolsztoj hitte, hogy a húsevés elhagyása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az ember uralkodni tudjon szenvedélyein. Rendkívül szigorúan vette a vegetáriánus táplálkozás szabályait: mindössze zabkását, kenyeret és zöldséglevest fogyasztott. Felhagyott az italozással és a dohányzással, és megpróbálta meggyőzni a birtokán élő parasztokat, hogy utánozzák. "Miért kábítják magukat az emberek?" című esszéjében Tolsztoj az alkoholról és a cigarettáról is becsmérelő hangon szólt, kábítószernek titulálva őket, ugyanis meggyőződése volt, hogy az emberek e két szert érzéstelenítőként használják nyugtalan lelkiismeretük elaltatására. Az író szerint az emberi élet zavarodottsága elsősorban a folyamatosan mérgezett állapotból származik.  Tolsztoj nyomdokaiba is lépve, egy igen egészséges reggeli csemege receptjét osztom meg. Ez nem más, mint a helytelenül nélkülözött zabkása receptje. Sokakban talán a kása, sőt a zabkása hallatán negatív gondolatok támadnak, de csak azért, mert még nem ettek finoman egészséges zabkását. Roppant egyszerű titka van a finom íz elérésének: Jó érett gyümölccsel kell ízesíteni! (Télen pedig lekvárral vagy aszalt gyümölcsökkel is lehet.) A recept: Hozzávalók: - 1 adag zabpehely - víz - 1 marék gyümölcs - napraforgómag - őrölt lenmag - őrölt szezámmag - őrölt mák - kókuszreszelék  Elkészítés:A zabpelyhet mielőtt vízzel felöntjük, érdemes egy kicsit megpirítani, vigyázva arra, hogy a szemek ne égjenek meg. Miután megpirítottuk a zabpelyhet, vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje és közepes lángon elkezdjük főzni - nagyon gyorsan megduzzad, felszívja a vizet.Miután megfőtt, hozzákeverjük a magvakat, majd a felaprított gyümölcsöt. Kókuszreszeléket tehetünk hozzá tálaláskor vagy főzés közben is. Aki nagyon édes szájú, ízesítheti mézzel, gyümölcscukorral vagy aszalt gyümölcsökkel.Tápláló reggeli, ami segít a szervezet reggeli "takarításában" is. Sok ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Olcsó és kiadós reggeli. Ha jól lakunk vele reggel, kevésbé leszünk éhesek napközben. A másik előnye, hogy 30 perc alatt nem csak elkészül, de el is fogyhat. :) Ízvilága tovább turbózható növényi tejjel is. 

Mit? hogyan? miért? Válaszok a helyes konyhatechnikák alkalmazására

2012. június 4. VegaLife 

A 2012-es első félév utolsó előadásának lehettünk hallgatói ,,Nem titok az egészség témakörben, amely során az előadó - Tóth Gábor, aki az Élelmiszeripari Egyetemen végzett élelmiszeripari mérnökként - a konyhaművészet egészséges rejtelmeibe vezetett be minden résztvevőt, tévhiteket oszlatva el és új ismereteket adva a főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzéséről egészségvédelmi szempontból.   Az előadás legelején az előadó leszögezte, hogy azokat a főbb információkat igyekszik megosztani, amelyeket részben az Élelmiszeripari Egyetem tananyagai, jegyzetei, részben elmúlt 12 év konyhatechnikai tapasztalatai adtak és adnak Számára. A konyhatechnikákkal és az étkezéssel kapcsolatban legelőször is kitért arra, hogy létezik olyan irányzat, ami szerint egyátalán ne főzzünk, felejtsük el az ételkészítési technológiákat. Mindent a lehető legegyszerűbben nyersen fogyasztjuk el. Ez egy alap axióma. Egyrészt muszáj valami előkészítő, tisztító technológiának bevetni. Másrészt vannak bizonyos ételek, amelyeket kifejezetten hő kezelni kell. Persze van, amit nyersen is fogyaszthatunk, és maga a nyers étel alapú étrend is jó lehet, ha a kellő ismeret megvan hozzá és ez alkalmazásra is kerül. Sokszor szokták ostorozni a nagyüzemeket is, viszont ne felejtsük el, hogy van néhány technológia, ami csak nagyüzemben képzelhető el. Pl. konyhában védőgázos csomagolást nehezen tudunk kivitelezni. Ehelyett fagyasztásnál a levegőt kiszorítva fagyasztunk le élelmiszereket. Déli gyümölcsöket etilénnel érlelik. Otthon is lehet etilénnel érlelni. Minden gyümölcs termel érése során etilént. Ha érése során egy lezárt zacskóba tesszük, nem engedve, hogy a gázok eltávozzanak, tulajdonképpen önmagukat érlelik. De az alma mellé tett gyümölcs is jobban érik. Ezzel a módszerrel siettethetjük az érlelést. Amikor csak lehet, otthon készítsük az ételeket, a kérdés azonban az, hogyan? Az ételkészítés gyakorlatának elméletéről van szó. Cél: Megőrizni az étel beltartalmi értékét. Vitamin és ásványi anyag tartalmat megőrizni. Ehhez pedig kíméletes technológia használata kell. Kuktafazék ugyan 100 fok felett dolgozik, de mégis kíméletesen főz, ha rövid ideig használjuk. Tehát az idő függvénye magas hőmérsékleten fontos. Rövid idő magas hőmérsékleten kezelve a barátunk. Ellenben az elektromos párolóedények 60-70 fokon tartják a levegőt hosszútávon. Ez rosszabb, mint a kuktában párolt étel. Az egyik legrosszabb megoldás. Hosszú időt szánunk rá alacsonyabb hőmérsékleten. A vitaminoknak nem tesz jót a hosszú feldolgozási idő. Amikor az a célom, hogy az élőflórák (baktériumok) elpusztuljanak, de a vitaminok megmaradjanak. 5-10 perces intenzív hőhatás a vitamin nagy részét megtartja. Kuktában rövid ideig készült káposzta - 10 perc után még mérhető C-vitamin tartalommal bír. A vitaminbomlás lassabb folyamat, nem egy perc alatt semmisül meg. Több tízperces hőkezelés kell a vitamin elpusztításához. Ezért sem ajánlottak az elektromos párolóedények. Rostok puhítása alapcél. Szükség van rostokra. Barátaink. A túl sok nyers rost nem mindig jó. Párolás során a rostok megdagadnak. Könnyebben emészthető a párolás során kezelt rost. Pl: Sárgarépa nyersen sok enzimet tartalmaz, viszont karotint alig. Viszont félig párolva másfélszeres a karotin teljesen párolva kétszeres mennyiségű karotin képes felszívódni.Sütőtök nyersen sárgarépával finom, ízletes. Karotin tartalma nyersen szintén kevésbé szívódik fel, noha rengeteg hasznos fitokemikália van a nyers sütőtökben. Tehát mérlegelni kell, mikor kell nyers, mikor kell párolt ételt fogyasztani. Milyen céllal választjuk az adott zöldséget. Gőzölés során a keményítők a növényekben megduzzadnak. Duzzadt keményítő könnyebben kezelhető és emészthető. Keményítőtartalmú élelmiszereket érdemes áztatni. Pl gabonafélék, burgonya. Natúr pelyhek nyers fogyasztása hasnyálmirigy megnagyobbodáshoz,   2-es cukorbetegséghez vezethet, valamint, bélvérzést okozhat. Egészséges ha a müzli-reggeli nem nyers formában kerül fogyasztásra. Érdemes a zabpelyhet, natúr pelyheket egy kevés vízben felfőzni.   A kenyérkészítés nem véletlen terjedt el. Szakmailag érdekes dolog. Kelesztéskor a keményítő további feltárást végez. Az igazi kovászos kenyér sokkal könnyebben emészthető, mint az élesztős. Íze is más. Manapság azonban kovászaromát használnak a sütőiparban. Élesztőmentes napok beiktatása fontos. Nem szabad minden nap élesztős terméket fogyasztani. Búza elterjedése miatt napjainkban az alternatív gabonákat nem fogyasztják. Pl. köles, amaránt, árpa, hajdina, stb. Szintén cél: Jóízű, egészséges étel készítése kíméletes technológiával. Gabonát mindig főzni kell, kivéve nyers gabonacsírák. Hüvelyesek - csíráztatás esetén nem kell hővel kezelni, amúgy általánosan áztatni pl: éjszaka, az első főzővizet is le kell önteni. Keményítőtartalmú krumplit és rizst is főzzük. Kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, sütőtök, répa érdemes időnként főtt formában is előtérbe helyezni. Állati termékeket is hő kezeljük. Nyers tej ellenjavallott napjainkban már, hiszen az állatokat olyan rovarok, ízeltlábúak támadhatják meg, csíphetik meg, amelyek a vérbe, sőt tejbe kerülve súlyos állapotokat idézhetnek elő. Tej, tojás hús hal tehát mind hőkezelést igényelnek. Ha nem jó az otthoni konyhatechnikánk, mindent tönkre tehetünk. Sokszor ostorozzuk a gyorséttermek sült burgonyáját.Milyen módszerek előzik meg a forró (szója) olajban történő készre sütésüket? Előkészítik őket lassú előfőzéssel, de ekkor még nem puhulnak meg teljesen. Minden növényben elképesztően sok levegő, légrés van. Ezeket a légréseket telíteni kell. Ha olajjal telítenék, sem gazdaságos, sem igazán finoman fogyasztható sem lenne. Ezért a légrések az előfőzés által vízzel telítődnek.   Így nem olajjal telítődik. Előfőzést követően lecsepegtetik a burgonyaszálakat, szárítják, elősütik, lefagyasztják és készre sütik az étteremben általában szójaolajban. Hogyan készítsünk egészségesen sültburgonyát, szalma krumplit? Otthon friss olajba sütni a nem előkészített burgonyát egészségtelenebb , mert víz helyett olajjal telítődnek a levegő rései.  Amennyiben ilyen krumplit szeretnénk fogyasztani, lobogó sós vízbe kell mártani 15-20 másodpercre az apróra vágott burgonyát, megszárítani (különben az olaj szétfröcsöghet), és utána olajban kisüthető. Így epére, gyomorra, túlsúlyra kevésbé ártalmas. Túlfőzés is helytelen eljárás. Túl sok vizet önteni zöldség alá helytelen, mert- kilúgozzuk. Csak tisztító kúra esetén érdemes szétfőzni. Szétfőzve a zöldségekből kioldjuk az ásványokat, így káliumleves lesz belőle. Lúgosító hatása van. Ilyen káliumlevesek léböjt-táborokban is előfordul. Tehát otthon levest készítve kerüljük a bő vízben történő teljesen puhára főzést. Hiszen a legtöbb értékes táplálék ez által kifőzésre kerül, és nem jut be a szervezetbe hasznos felhasználásra. Ezért inkább pirítsuk (olaj és zsiradék nélkül), majd pároljuk (kevés vízen) a zöldségeket, és a végén a fűszerezéshez, ízesítéshez öntsük fel valamennyi vízzel, de ekkor már ne főzzük sokáig. Így jobban megőrizhetjük a zöldségeink bel tartalmi értékét, és egészséges levest fogyaszthatunk. Gyümölcsleveseket főzés nélkül készítsük, kizárólag turmixgéppel. A konyhában való tevékenységeink során nagyon fontos dolog az oxidáció, amire különösen figyeljünk. Ha egy terméket megvágtunk, turmixoltunk, azonnal oxidációnak van kitéve. Igyekezzünk ezért mielőbb felhasználni.  Oxidáció hő hatására gyorsul, oxidáció során pedig további tápanyagok távozhatnak a növényből. Olajban sütés esetén ne használjuk fel újra az olajat.   Az égetett olajok állása közben is oxidáció lép fel - még sötét helyen tárolás esetén is.  Elképesztően rákkeltő az olaj újbóli felhasználása. Amennyire csak lehetséges kerüljük az olajban sütést, rendkívül káros. Régen az emberek aszaltak a nap melegét felhasználva árnyékban. Ez mind a mai napig a legegészségesebb vízelvonási módszer. Hosszútávon nagyon kíméletes eljárási mód, főleg ha az aszalógépünkön állítható hőmérséklet. Elképesztően tartós termék áll elő, amelyet télen is fogyaszthatunk.  C-vitamin tartalmukat is megtartják az aszalványok. Tiszta levegőn, árnyékban kinn is aszalhatunk gyümölcsöt, zöldséget. Az egyik legjobb tartósítási módszer. Sózás is tartósít. Tudni kell róla, hogy vízelvonó hatású, és egy határon túl már nem egészséges. Zöldségeket, krémeket tartósíthatunk sóval, főtt ételhez adva gondoljunk arra, hogy megnövel(heti) az étel sós ízét. Füstölés. Fizikai füstölés nem egészséges. Sóval, füsttel, nitrites páccal tartósít az élelmiszeripar. Füstölést általánosan nem ajánlják, nem egészséges. Inkább füst aromával kezeljük az ételt a kívánt füstölt íz elérése érdekében. Füstgázok tisztított esszenciája a füstaroma.  Az aromák nem mindig szerencsések, de a füstaroma mértéktartóan , enyhén használva nem okoz betegséget. Régiek használták az erjesztést. Erjesztési folyamatok: Tejsavas, alkoholos és élesztős, kevert savas. Újabban a kefíreket, joghurtokat genetikailag módosított szervezetekkel érik el az élelmiszeriparban.  Az előadáson eddig a hosszú távú konyhatechnikai műveletekről volt szó.  Mindennap használatos konyhatechnika: Előtisztítás. Szerencsés, ha nem ugyanazon a helyen tisztítjuk az élelmiszert, mint ahol feldolgozzuk. Érdemes a kertből leszedett, piacról hazahozott élelmiszert kerti csapnál megmosni. Vagy házban külön helyiségben. Ha látnánk, mi minden jön le a nyersanyagról, mennyi kórokozó, teljesen másként állnánk ehhez a kérdéshez. Ha mosogató felett dolgozunk, utána rögtön fertőtleníteni kell, mert keresztfertőzést okozhatunk - hasfájás, hasmenés, gyomorproblémákat okozhat. (Bővebben olvasható erről Tóth Gábor Beteg táplálékaink című könyvében.)  Tojás megfogása után kezet kell mosni, majd a területet fertőtleníteni. Hűtőben elkülönítve kell tárolni - lehetőleg dobozában. Fontos a körültekintő eljárás. Hámozás. Elveszítünk vele egy kis tápanyagot, de szükséges. Ha lehetséges, helyette erre a célra használatos dörzskefével dolgozzunk. Előtte a zöldséget be kell áztatni. A legnehezebben elérhető szennyeződések is fellazulnak. Egy viszonylag tiszta növényt áztatással és dörzskefével konyhakészre lehet hozni. Ráadásul több tápanyag marad meg. Gabonáknál is fontos az előkészítés. Koptatás, gőzölés, csíráztatás. Gabonaiparban is fontos előkészületek vannak. Amint felaprítottuk az élelmiszert, nincs időnk. Oxidáció tápanyagot pusztít. Másnapra a tápanyag általánosságban 50-60%-a csökken. Nedves hővel történő kezelés a főzés, párolás, gőzölés. Főzés napjainkban már elavult technológia. Bő vízben főzni nem tanácsos. Pároljunk helyette. Párolás során fontos, hogy ne nyitogassuk sűrűn a fedőt. Pároláskor igyekszünk a bel tartalmi értéket megőrizni. Rizs, köles, kásák pelyhekből - enyhe, gyors pirítás szárazon, utána történik a vízzel való felengedés. Szárazon pirítani - nem olajon. Fertőtleníti a gabonát a pirítás, és elősegíti a víz felvételét. Az előpirított élelmiszerek bel tartalmi értéke magasabb. A rizsszemeket mossuk meg, majd olaj nélkül kicsit pirítsuk át. Párolás során vízgőzzel dolgozunk - előnyös, mert nem képződik rákkeltő anyag. Túl sok víz használatakor túl sok anyag oldódik ki. 100 fokos főzésnél az élő anyagok ínaktiválódnak, ezért inkább pároljunk, mint főzzünk . Ne főzzük, pároljuk teljesen puhára a zöldségeket. Ha a zöldség belseje ropog, kívül puha - vitamintartalma és emészthetősége jó! Tehát a belseje maradjon kemény!  Félpuha megoldás régi-új technológia, szemben az agyon hő kezelt élelmiszerekkel. Nyílván van olyan zöldség, ami elveszíti az élvezetét ilyen eljárás során. (PL: Lilakáposzta - nyersen ajánlottabb fogyasztani.) Szárazhő hatására pörzs vagy pörk anyagok készülnek, ezek a barnulási termékek. Aminosavak, fehérjék és szénhidrátok egymással reakcióba lépnek. Nem enzimes barnulás történik. Kromoszómakárosító, tehát rákkeltő hatása van az ilyen módon készített ételeknek. Kávét is ilyen pörköléssel készítik. Kávé természetes sötét színe, pörkölés során is tovább sötétül. Óvatosan kell bánni a gabonakávékkal is. Pörkölés kimondottan rákkeltő anyagokat produkál. Kakaó is hasonló. A pörkölés nem pirítás. Aki reggel éhgyomorra kávéval kezd, elképesztő irritációt ad a gyomornak. Rákkeltő kockázata van. Sütés. Napraforgó olaj 180-220 fokon forr. Ezen a hőfokon egy élelmiszer nem maradhat egészséges. Olajban sütés idején az olajat beszívja a termék, nehéz a gyomornak, epének, hasnyálmirigynek sem jó. Sütés során vékonyan kikenni kókuszolajjal a tepsit, és így hővel sütőben sütni egészségesebb. Kicsit szárazabb lesz, de salátafélékkel fogyasztva finommá tehetjük. Kerüljük az olajban történő sütést (rántott ételek, olajban sült kelt tészták) . Sok pörkanyag és az izgató anyagok hajlamosítanak refluxra, gyomorirritációra, hasnyálmirigy problémára, vékony és vastagbél betegségre. Sült burgonyát rágjuk péppé. Roston sütés. 1 szelet BBQ hús elfogyasztásával annyi benzopirén kerül a gyomorba, mint jelentős számú cigaretta elszívásakor. Csak dohányzáskor a tüdőbe, sült evése során a gyomorba. Tehát egyfajta rákkeltő kockázatot hordoz. Sültektől való mentességet javasoljuk. Sülteket esetleg tepsiben készítve. Egyszer-egyszer nem halálos, de hosszútávon rendszeresen készítve és fogyasztva kerüljük el. Palacsinta esetenként elfogadható. Tej és tojást kihagyni, inkább növényi fehérjékkel készíteni. Rákkeltő hatása így elenyésző, de nem feketére sütni. Gofrisütő jobban szabályozható. Almával lazítható a tésztája, lágy pépet biztosít. Arany barnára sütve elkerülhető a rákkeltő hatás. Kerüljük el a fekete színű anyagok képződését. Kenyérpirító használata során a kenyeret egész keresztmetszetében átsütve fogyasszuk.   A belül puha pirított kenyér nem igazán fogadható el. Kétszersült, vagy teljesen pirított kenyér ajánlott. Mikrohullámú kezelés általánosan nem javasolt.   Nem visszafordítható változások történnek a fehérjeszerkezetekben. Inkább langyosításra használjuk, alacsonyabb hőfokon. Mézet, olajat utólag adjunk az élelmiszerekhez. Aszalványokat nem érdemes belefőzni az ételekbe, kásákba, hiszen teljes értékű ételek. Gabonát megfőzve az aszalványt nyersen rakjuk hozzá. Gyümölcslevet is utólag tesszük az ételbe. Habarás során alternatív liszteket is használjunk. Zabpehely, köles, durumliszt - könnyebben emészthető ételt kapunk. Az előadássorozat 2012. szeptember 18-án folytatódik.  

Epres-cseresznyés tejberizs-kocka

2012. május 31. Mindennapi ételeink 

Epres-cseresznyés tejberizs-kocka Hmmmm:-) Tegnap voltunk Szedd magad eperben is, ill. szüleim cseresznyefáját is alaposan megkopaszítottuk. Így a reggeli kása helyett ezt a csupa gyümölcsös finomságot ettük.  Hozzávalók: 1/­­2 kg eper 1/­­2 kg cseresznye 20 dkg barna rizs kb. 1 l növényi tej 1 vanília kikapart belseje 1 citrom héja 5 dkg mazsola 5 ek. nyírfacukor  2 ek. psyllium Elkészítés: A barna rizst növényi tejjel együtt puhára főzzük. Kihűtjük. Ezután citromhéjjal, nyírfacukorral, vaníliával ízesítjük. Hozzáadjuk a gyümölcsök felét és a psylliumot. Összekeverjük. Majd egy formát bevizezünk, ebbe belesimítjuk. Tálalás előtt kiborítjuk és ráhalmozzuk a maradék gyümölcsöt.  Finom reggeli édesség, de remek délutáni desszert is. Dúsíthatjuk vaníliapudinggal, vagy szójajoghurttal, ill. a tetejét tejszínnel vagy karoböntettel is.

Gyógyító ételeink- zab, zabpehely

2012. május 29. BioVilág 

Gyógyító ételeink- zab, zabpehelyMár évek óta zabpelyhet használunk szinte minden sütemény és tésztás étel készítésekor, így úgy gondoltam, hogy igazán megérdemel egy bejegyzést. A zabot már évszázadok óta ismerjük, és előszeretettel használjuk. Anyáink, nagyanyáink zabkásán nőttek fel, majd ahogy megjelentek a müzlik és gabonapelyhek, egyre inkább feledésbe merült. Napjainkban azonban újra fénykorát éli, nagy szerencsénkre. Magas rost és vitamin tartalma igazán értékessé teszi. A benne található élelmi rostok egyik része vízben oldható, másik oldhatatlan. A vízoldékony rostoknak köszönhető, hogy a zabnak igen alacsony a glikémiás indexe, tehát képes stabilizálni a vércukorszintet. Az oldhatatlan rostok pedig a bélrendszer normál működését támogatják, segítik a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Elősegítik a rák megelőzését. Összefoglalva, tehát: - gazdag B- és E-vitaminban (a B-vitaminok az idegrendszert támogatják, az E-vitaminnak pedig sejtvédő szerepe van) - elengedhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz (vas, kalcium, kálium, magnézium, foszfor) - magas a fehérjetartalma (vegetáriánusok!) - lúgosító hatású Cukorbetegeknek, bőr és emésztési problémákkal küzdőknek, és stresszes életmódot folytatóknak különösen ajánlott a zab, zabpehely fogyasztása! Bátran használható bármilyen sütemény, főzelék, zöldségkrém, fasírt készítésekor. Íme néhány javaslat: http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2011/­­12/­­aszaltmeggyes-cookie.html http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2011/­­12/­­mandulas-suti.html http:/­­/­­biovilag.blogspot.com/­­2012/­­03/­­kenyer-sutobol.html Ani :)

zöldkonyha workshop

2012. május 16. ve.ga 

zöldkonyha workshop együtt zöldülünk a konyhában május 26-27-én! megszületett az igény, és egyszerre megérett bennem egy kis csomag, amit szeretnék tovább adni. mindezt eddig a csillagok is bőszen támogatják, például Judit megjelenésével, aki natúr test- és lakásápolással egészíti ki az én kis konyhai batyumat. lássuk, mi lesz belőle :)  szeretettel várunk mindenkit!  workshop két felvonásban. testi, szellemi és környezeti tudatossággal a háztartásban: 1. táplálékunkról az anyaföldtől az asztalig 2. testápolásról, lakásápolásról. ? ? ? ? május 27. szombat 10-17 óra ? ? ? ? - 10-12, biopiac-körút és bevásárlás: friss, szezonális alapanyagok beszerzése nyers, vegán estebédünkhöz (és külön külön kinek mire van igénye). közben tapasztalatcsere: mit, hol, mennyiért, kitől? mi micsoda, hol juthatunk hozá? mitől bio, biztos bio? a kedves, mosolygós termelőkkel való kapcsolat, beszélgetés, ráérős piacolás számomra mindig feltöltődés, kapcsolat a földdel, a körforgással :) - kb 12-13/­­14, pár szó esik majd: táplálékunk ökológiai, élettani, spirituális hatásairól, a hazai, szezonális, bio termények előnyeiről. különböző irányzatokról a táplálkozásban és követhető irányelvekről a káoszban. a háláról és szeretetről, amivel elfogadjuk, elkészítjük és megosztjuk egymással az ételeinket, ami nélkül a legtisztább bio szuperkaja sem táplál. - kb 14-16, ételkészítés élőben: avagy élő (nyers, vegán) ételek elkészítése, bemutató. közben mindenki számára használható és beépíthető információk, konyhatechnikai tapasztalatok kerülnek majd megosztásra. - majd 17 óráig vagy akár tovább elfogyasztjuk a készített ételeket és beszélgetünk. a nap költsége a frissen vásárolt, bio alapanyagokból készített élő, vegán estebéddel, desszerttel együtt 7000 ft. a napot vezeti: adorján éva ? ? ? ? május 28. vasárnap 10-15 óra ? ? ? ? 09:00 - 09:30 Beindulunk a zöld kertben - testátmozgatás jógával és jókedvvel a friss levegőn! 09:45 -12:00 Kötetlen eszmecsere az alábbi témákban: -Miért érdemes házira cserélni a boltit, mik ennek az anyagi, egészségi és etikai előnyei -Milyen szereket tud egy átlag háziasszony (egyetemista) könnyen elkészíteni (pl. mosogatószer, vízkőoldó, duguláselhárító, stb) -A házi kozmetikumok és tisztítószerek alapanyagai, tulajdonságai ( és összeférhetőségeik, beszerzési helyek, árak, minőség, stb.) -Növényi olajak és a főbb illóolajak bőrápoló és egészségre gyakorolt hatásai -Hogyan készítünk háziszappant: mik az alapanyagok, zsírok, olajak, színezők, illatosítók, speciális adalékok és textúrázó praktikák 12:00 -12:20 Összekészülődünk a kencekeveréshez, és szappankészítéshez. Az otthonról hozott elemózsia és helyben várakozó almák elfogyasztása 12:20 - 13:45 Szappankészítő bemutató. A kész szappanból mindenki kap egy kb. 100g-os darabot, amit a műhelyt követő naptól tudunk átadni a gazdájának 14:00 - 14:45 Illatos, méregmentes krémdezodort készítünk, mindenki saját magának, a saját maga által választott illóolajjal dolgozhat A nap költsége 5000 ft, amiben benne foglaltatnak a közösen készített kozmetikumok. Jegyzetfüzetet hozni ajánlott! :) foglalkozásvezető: Kálmán Judit a workshopokon külön-külön is részt vehettek. amennyiben eltökélt szándékod meg van, de az anyagi helyzeted akadályokat próbál gördíteni elé, keress meg minket és kisütünk valami megoldást. szeretettel várunk: éva (házigazda): aevaaa kukac gmail.com judit: juditakalman kukac gmail.com

Hajdinakása, meggyzselével

2012. május 11. Mindennapi ételeink 

Hajdinakása, meggyzselével Ez volt a mai reggelink, gyorsan készül, egészséges és finom. Hozzávalók: 10 dkg hajdina  kétszeres mennyiségű kukoricatej/­­bármilyen növényi tej vaníliapor 3 ek. nyírfacukor -- 2+1 dl meggylé 3 ek. kukoricakeményítő Elkészítés: A hajdinát forrásban lévő növényi tejbe öntjük, ízesítetjük vaníliaporral, nyírfacukorral. Puhulásig főzzük. A 2 dl meggylevet felforraljuk, közben a maradék 1 dl-ben kikeverjük a kukoricakeményítőt. Ezt, amikor forr a meggylé, beleöntjük, és készre főzzük. A végén kevés nyírfacukorral édesíthetjük még. A hajdina a többi gabonaféle hasonló értékeivel összevetve nagy kalcium- és magnéziumtartalommal rendelkezik. Előnye még kifejezetten kis nátrium-és viszonylag nagy káliumtartalma is. A nyomelemek közül vasban, rézben és cinkben gazdag. A hajdina értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) számottevő. Ezt a gabona is a Vegetárnál beszerezhető. 

Mandulás-tofus sóskasaláta

2012. április 27. Mindennapi ételeink 

Mandulás-tofus sóskasalátaElső hallásra bizarr, pedig nagyon-nagyon finom és tele van vitaminnal! :-) Bár az igaz, hogy csak sóskafanatikusak próbálkozzanak vele:-) Hozzávalók: 25 dkg friss sóskalevél 1 marék darabolt és pirított mandula 1szál újhagyma só -- 1/­­4 natúr, pácolt tofu 0,5 dl extra szűz olívaolaj  Elkészítés: A tofut előző nap bepácoljuk: extra szűz olívaolajba teszünk egy kis bazsalikomot, sót és fokhagymát, ebbe rakjuk bele a feldarabolt natúr tofut.  A sóskaleveleket alaposan megmossuk. Majd levágjuk a szárát, és feldaraboljuk. A mandulát is összedaraboljuk és olaj nélküli serpenyőben megpirítjuk. Egy tálra halmozzuk a sóskát, beledobáljuk a mandulát, felvágott újhagymát. Tálalás előtt ráöntünk a tofu páclevéből, és tofut is keverünk a salátához.

Mákos-körtés-karobos árpa

2012. április 11. Mindennapi ételeink 

Mákos-körtés-karobos árpa Finom reggeli csemege. :-) Hozzávalók: 25 dkg árpa kb.1/­­2 l kukoricatej 2-3 ek. nyírfacukor 1 tk.vaníliapor 1 citrom héja 1 bögre darált mák 2 üveg körtebefőtt --  2 ek. méz 4 ek. karobpor 1 ek.víz Elkészítés: Az árpát előző este beáztatjuk. Majd reggel kukoricatejben megfőzzük, mielőtt lekapcsolnánk, ízesítjük citromhéjjal, vaníliával, nyírfacukkoral és felkockázott körtével. Ekkor tesszük hozzá a darált mákot is. 1-2 percig főzzük, majd lezárjuk. Egy jénait kiolajozunk, majd beletesszük a kását, megszórjuk még cukrozott darált mákkal, ráhelyezzük a maradék körtét, és meglocsoljuk a karobos öntettel (víz+méz+karob elkeverése nyomán kapjuk). Közepes lángon, kb. 30 perc alatt sütjük ki. Feldobhatjuk egyébként pudinggal is, amelyet az árparéteg és a körte közé rakunk, legközelebb így készítem majd.

Élménybeszámoló...

2012. március 29. Nyers konyha 

Élménybeszámoló... Vasárnap a Patakyban Családi és Egészségnapon jártam. Már nagyon vártam ezt a napot, hogy találkozhassak hasonló gondolkodású, rezgésű emberekkel. A választék hatalmas volt. Rengeteg kiállító, különböző termékek, előadók és sok- sok kóstoló... Fotó sajnos nem sok született, csak néhányat készítettem a telefonommal. Az ételkészítésnél megint nagy volt az érdeklődés. Amíg megsütöttem a tortát, Gitta szóval tartotta az embereket. A legnagyobb elismerés az volt, hogy egy bácsi még a csatos tortaformát is lenyalogatta:)  Családias hangulat volt, sok-sok ismerőssel. Utánam Gitta készített magtejet, pástétomot és hajdinakását. A pástétom különösen finom volt, vettem egy kis csírát és azzal csipegettem. Horváth-Szováti György tartott egy igazán tartalmas előadást. Délután 4-kor pedig Nagy László Zoltánt lehetett meghallgatni. Érdekes volt hallani, hogy ő is próbálkozik és szimpatizál a 80/­­10/­­10 elméletével és gyakorlatával. Joan is jelen volt igaz most csak kiállítóként, de ételeit így is meg lehetett kóstolni. Voltak gépek, bio zöldségek, gyümölcsök, magok, csírák, könyvek, minden ami a nyers étkezéshez szükséges lehet. Jól be is vásároltam :)

Répás csicseriborsó fasírt, fűszeres paradicsomszósszal

2012. március 18. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Répás csicseriborsó fasírt, fűszeres paradicsomszósszalÚgy látom ezt  az anyagot elfelejtettem áthozni anno a Marmalade-ról, pedig tökéletesen ideillik. Egy Vegafood-os rendelésen kóstolam először sült répagombócot valami isteni fűszeres paradicsomszósszal és köleskásával. Odahaza már másnap nekiálltam kísérletezni, hogy visszaköszönjön az az ízvilág. Kiindulásnak csicseriborsó-fasírt alapot készítettem, ebbe reszeltem a sárgarépát, amit előzőleg megpároltam. A szószhoz csonsz -al indítotam, amihez hozzáadtam a  fűszereket és a paradicsomszószt. A csonsz az indiai konyha egyik alapja. Néhány fűszert forró ghee-ben megpörkölnek, így jobban érvényesül az aromája. Először a szemes, egész fűszereket, mert azok lassabban engedik ki ízüket ( pl. egész kömények, egész bors, babérlevél stb,), utána jöhetnek a nyers fűszerek (chili, reszelt gyömbér), majd a porfűszerek.  Ezek után már csak pár másodperces pirítás megengedett. Répás csiseriborsófasírt Hozzávalók: - 20 -25 dkg konzerv csicseriborsó, - 1 nagyobb sárgarépa lereszelve, - 1 kis fej hagyma apróra vágva, - 1 gerezd zúzott fokhagyma, - Fél csokor  apróra vágott petrezselyem, - Fél kiskanál római kömény, - Fél kiskanál őrölt koriander, - 1/­­2 kiskanál sütőpor, - só, - fűszerpaprika, - 1-2 evőkanál kukoricaliszt. A csicseriborsót szűrd le, add hozz a sót, borsot, friss, apróra vágott petrezselymet és botturmix segítségével pépesítsd. A felaprított hagymát pirítsd  meg és szórd rá a lereszel sárgarépát. Picit párold át, majd keverd össze a csicseris masszával. Fűszerezd ízlés szerint köménnyel, korianderrel, és fűszerpaprikával. Keverj bele egy-két evőkanál kukoricalisztet. Dolgozd össze, majd formázz belőle diónyi méretű labdákat. Tedd jénai tálba és forró sütőben 25-30 perc alatt süsd készre. Fűszeres paradicsommártás A csonszhoz: - 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál reszelt gyömbér, - Fél kiskanál korinder - Fél kiskanál kömény Továbbá: - 2 evőkanál kókuszreszelék, - Csipetnyi őrölt fahéj, - 1 kiskanál garam masala - 2 evőkanál bio paradicsompüré, - 1 kiskanál barnacukor - 2 kiskanál joghurt. A csonsz-hoz hevísd fel az olajat és dobd bele a köményt, amikor barnul add hozzá a gyömbért és a koriandert. Úgy 30 másodperces pirítás után tedd hozzá a kókuszreszeléket, majd az őrölt fűszereket,  a fahéjat és a garam masalát. Pirítsd 2-3 másodpercig, majd keverd bele a paradicsompürét. Add hozzá a barnacukrot és öntsd fel 1,5 dl vízzel. Forrald össze legvégül sűrítsd be a joghurttal. A répagombócokat öntsd  le ezzel a mártással.

Az eredeti táplálékunk - hát hogy is van ez?

2011. október 12. Napló étkeinkről, életünkről 

Mindig is logikusnak tartottam azt a tételt, hogy az ember az ősidőkben nyersen étkezett. Én személy szerint sokkal jobban érzem magam, mióta étkezésem jelentős részét nyers gyümölcsök, és zöldségek teszik ki. Ezért semmi kétségem nem volt a fenti állítás valódiságát illetően. Egészen addig, míg nem olvastam Frederic Patenaude blogbejegyzését, aminek a témája egyébként a kisgyermekek  nyers táplálása volt. Szerinte a mai embernek nincs nyers-vegán őse! A ma élő ember kb 200.000 éve alakult ki, és a tüzet főzésre már 1-2 millió éve használják. Persze ezután én is egy kicsit utána olvastam, és úgy tűnik, hogy tényleg így volt! Időközben több támadás is érte a nyersevők részéről, így a következő blogbejegyzésében azokat az állításokat szedi össze, amit a nyers-mozgalomban sokan ismételnek, de szerinte nincs valós alapja. Ezek egy részéről már én is olvastam több helyen, hogy amit hangoztatunk a nyersétel előnyeként, nem felel meg a valóságnak! Egyik legjelentősebb dolog, hogy a nyersen fogyasztott növényekben lévő enzim segíti a mi emésztésünket: a növény az enzimet a saját felhasználásra állítja elő, és nagy része a gyomorsavtól el is pusztul! Ez a cikke itt olvasható. Közben Frederic már megjelentette a következő bejegyzését, amiben a nyers étkezés mellett szóló érvekről olvashatunk! Érdemes ezt is elolvasni itt. Mielőtt azt hinné az ember, hogy változtattam az étkezési szokásaimon, és azért írom ezt a blogbejegyzést, ez nem így van! Egyszerűen úgy érzem, hogy ezen tények segítik teljesebbé tenni az ismereteinket, és tovább folytatni ezt az egészségünket védő, és helyreállító táplálkozást! Szép napot!

zabpehelykása

2011. június 1. A malac nem ebéd 

zabpehelykásakét napja küzdök migrénnel, ilyenkor nem is tudok ételre gondolni. zabpehelyre viszont annál inkább, szinte csak ezt tudom magamba erőszakolni. a zabpehely gyermekkorom egyik alapíze amúgy: amikor anyukám még ügyelt a klinikán, mindig főzött egy nagy határ zabpehelykását, és azt tömtük vacsira. szóval ez anyukám receptje és valójában megunhatatlan. hozzávalók két személynek: - egy púpozott bögre zabpehely - két bögre tej - negyed bögre víz - két evőkanál cukor - egy csipet só a tejet a vízzel, a cukorral és a késhegynyi sóval felrakom melegedni. ha a cukor felolvadt, beleszórom a zabpelyhet. gyakran kavargatva puhára főzöm. melegen, friss gyümölccsel/­­befőttel/­­lekvárral vagy csak úgy magában, ideális reggeli vagy vacsora.

Gabonanapok - múlt hét

2011. február 16. Rongybaba konyha 

Gabonanapok - múlt hétHétfő - rakott karfiol (barnarizs, karfiol, tejföl, fűszerek, sajt) Kedd - árpás krumplilepény Szerda - kölesfasírt salátákkal (zöldbab-mángoldszár saláta, bécsi krumplisaláta, céklasaláta) Csütörtök - rozscipók (bableves mellé voltak) (ideteszek egy képet is, hogy Ali el ne felejtse a receptet leírni, mert nagyon finom volt) Péntek - reggelire zabkása, ebédre zabpelyhes almáspite Szombat - nem volt kedvünk kukoricához Vasárnap - tészta

Bolgár sültpaprikasaláta

2010. december 31. Vera vega konyhája 

Bolgár sültpaprikasaláta Lehet, hogy egyáltalán nem bolgár ez a paprikasaláta, de gyerekkoromban volt a családnak egy bolgár barátja, és ő készített rendszeresen paprikasalátát. Akkoriban persze nem kaliforniai, hanem zöld paprikából, nem olívaolajjal, hanem napraforgóolajjal, és nem balzsamecettel, hanem ételecettel. Ismét itthon töltjük a szilvesztert a gyerekekkel, családi bulit rendezünk. Trombitálunk, lakmározunk, vidámkodunk. Ezeket készítettem ma estére: - korhelysaláta - waldorf saláta - paradicsomos padlizsánsaláta - ez a sültpaprikasaláta - olajbogyós kiflik - és még talán egy brownie is belefér, Zizi receptje alapján. Hozzávalók: piros kaliforniai paprika olívaolaj balzsamecet fokhagyma A paprikákat 200 fokos sütőben 30-40 perc alatt minden oldalukon feketére sütöttem. Kivéve egy műanyag dobozba zártam őket pár percre, így a héjukat könnyen le tudtam húzni. Kis darabokra vágtam, majd meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, balzsamecettel és összenyomott fokhagymát kevertem hozzá. Akkor finom, ha tálalás előtt hagyjuk érni. Kívánok minden kedves olvasómnak BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!!!

"Jó regglet" kása

2010. június 21. Legyen néktek eledelül... 

Meglepően letisztul, de finom recepte. Pár alapanyagból, hihetetlen micsoda ízkavalkádot lehet varázsolni. Frissítő citromos laktató reggeli. Valószínű ma sem 20 perc alatt készül el a reggelink, ha nincs a pelyhesítő, amivel  "kezeltem" a rizst főzés előtt, hisz a barnarizs nagyon nagyon lassan főne meg egyébként.. Datolyából kétszerannyit ratkam mint amennyit a recept ír, de így sem mondanám túl édesenke. (evésnél csempésztünk bele a tegnap este készült kókuszos granolából is egy picit) Bionarancsot nem kaptunk sajnos, így citromhéjj került belel jobbhíjján, de így is tökéletes reggelit biztosított. Hosszú idő óta főtt megint ilyen igazi reggeli itthon, de ezt aki követi a blogot sejtheti. Elég nagy pocakom van már, és olyan könnyen elcsábulok a lustálkodás irányába, pedig augusztus végéig még sok idő van. Ma megtört a jég, és újra finom falatok, és amennyire tőlem telik szép fotók készülnek a konyhámban, és nem utolsó sorban, élményteli posztok a blogba. Köszönöm ha kivártátok hogy visszatérjek, remélem többet nem fogok így eltünni igazolatlanul.:)

Kukoricatorta- recept

2010. június 20. Legyen néktek eledelül... 

Kukoricatorta- recept Hozzávalók: 25 dkg kikoricadara kb 1 liter víz 1citorm reszelt héja 1 teáskanál só 1/­­2 csészényi méz feldarabolt gyümölcsök(ananász, alma, meggy) datolyavaj esetleg lekvár Elkészítés: A legkönnyebben úgy készíthetünk csomómentesen kukoricadara -kását, hogyha egy mércés edényben lemérjük a kukoricadara térfogatát, amit egy egységnek tekintünk. Ennek alapján tegyünk fel két egység térfogatú vizet melegíteni a reszelt citromhéjjal és sóval.  Az egy egységnyi kukoricadarához adjunk hozzá egy egységnyi hideg vizet és keverjük el. Amikor felforrt a két egységnyi citromhéjas víz, a hideg vízzel elkevert kukoricadarát öntsük hozzá, és közepes lángon, folytonos keverés mellett főzzük olyan keményre, hogy már nehéz legyen a fakanállal átmozgatni. Ezt követően húzzuk le a tűzről, és adjuk hozzá a mézet. Rakunk ki egy nagyobb tortaformát kölünböző gyümölcsökkel. A gyümölcsök tetejére simítsuk rá a még forró kukoricadarakása felét, majd a datolyavajat (esetleg lekvárt), és harmadik rétegként a kukoricadara -kása másik fele következik. Hagyjuk, hogy az így nyert tortánk a formában hüljön ki, majd borítsuk ki egy szép tálra.

Ananászkrémes árpakása

2010. május 18. Legyen néktek eledelül... 

Ananászkrémes árpakása  Ez egy igazán gyorsan elkészíthető recept, bár az ízét tekintve nem több mint egyszer meg lehet enni kategória... Gergőnél ahogy látom ezt a szintet sem üti meg... ő keserűnek érzi, amit én nem osztok, de én sem dobtam tőle hátast. Végigkóstoltuk az alapanyagokat, mindegyik rendben van:), csak a citromhéjba nem haraptunk bele... Szóval ma inkább saját sütésű mézes kiflivel laktunk jól. Pedig nagyon lelkesen elkészítettem hozzá a házi szójatejet , aminek a sikere még elég kérdéses.. csöpög a csap fölött. Tofu is lesz a sűrűjéből... Az sem volt egy egetrengető meló, és ha még el is fogyasztjuk, kifejezetten megérte. Egy szó mint száz, ilyet többet nem főzök szerintem... pedig a fotók jól sikerültek:)

Színezékekről és egyéb adalékokról

2009. október 21. La Cuisine d'Adéle 

Színezékekről és egyéb adalékokról... szólt a Spektrum Tv figyelemfelkeltő és elgondolkodtató ,,Étkek és tévhitek - Ráadás című műsora, melybe teljesen véletlenül, ám még éppen idejében kapcsolódtam be. A műsor sorra vette a napjaink élelmiszereiben megtalálható adalékanyag-csoportokat, mindegyiknek kb. azonos időt, teret szentelve, ám számomra a színezékekkel kapcsolatos megállapítások bizonyultak a legdöbbenetesebbnek. A keretsztori egy átlagos - ha jól emlékszem - három gyermekes család mindennapi életének, táplálkozási szokásainak bemutatása volt. Az édesanya igyekezett egészségesen táplálni gyermekeit - ez fontos, a későbbiekben még jelentősége lesz... Színezékek Érdekes és megdöbbentő volt már maga az a tény is, hogy mekkora hatással van az emberi ízérzékelésre az elfogyasztott élelmiszer színe. Tegyük hozzá, elsősorban a gyermekekre - ráadásul a színezett, színes ételek elsőszámú célközönsége is ők! Szóval, ugyanazt a málnaízű italt öntötték 3 pohárba, ez egyiket rózsaszínre, a másikat átlátszó - vízszínűre, a harmadikat pedig kékre színezték. Majd gyerekekkel kóstoltatták meg a poharak tartalmát. A gyermekek túlnyomó többsége a rózsaszín folyadékot eper, illetve, málnás ízűnek, a színtelent limonádénak, a kéket pedig áfonyásnak érezte! A színezékek és a különböző adalékanyagok hosszú távú hatása az emberi szervezetre felbecsülhetetlen, de az, hogy rövid távú hatásuk is kézzelfogható, számomra megdöbbentő volt. A következő kísérletet végezték el. Gyerekeket két csoportra osztottak, s két asztalt raktak tele ételekkel. Az egyik asztalon intenzív színű, mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszereket, a másikon házi készítésű ételeket helyeztek el. A gyermekek különböző játékokat játszottak - mindkét csoport ugyanazokat - melyek során mérhetővé vált koncentrációjuk, koordinációjuk, ügyességük, fegyelmezettségük. Majd evés következett: egyik csoport csak az egyik, a másik csak a másik asztalról falatozott. Fél óra elteltével ugyanazokat a játékok játszották. Az színes-adalékanyagos élelmiszereket fogyasztó gyermekek koncentrációs és koordinációs képességei láthatóan csökkentek, többen kezelhetetlenné váltak, a csoportban az egyik kisfiút úgy megütötte egy társa, hogy felrepedt és vérzett az ajka és közülük többen sírtak. Hasonló tapasztalatokról számolt be az az édesanya is, aki miután hiperaktivitást állapítottak meg gyermekénél, megvonta tőle a mesterséges kiegészítőket tartalmazó ételeket, a gyermek két hétig elvonási tüneteket produkált (!!), majd hiperaktivitásra utaló tünetei megszűntek. Mesterséges édesítőszerek Élettani hatásukról szóló beszámolók nem egyértelműek. A műsorban az aszpartamot (E-951) emelték ki, mint a legellentmondásosabb édesítőt, mellyel nem árt vigyázni. Egy fiatal, I-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiú mesélt arról, hogy IBS-t (irritábilis bélszindróma) állapítottak meg nála, de miután elhagyta étrendjéből az aszpartamot, tünetmentessé vált. Tartósítószerek A műsorban elsősorban szulfitokra hívták fel a figyelmet, amelyek különösen kerülendők. Megszólalt egy hivatásos versenytáncos, aki 35 évig tartó asztma után vált gyakorlatilag tünetmentessé annak köszönhetően, hogy elhagyta étrendjéből a szulfit-származékokat (s ezzel együtt az egyéb adalékokat) tartalmazó élelmiszereket. Ízesítők, ízfokozók A nátrium-glutamát (E-621) káros hatásait emelték ki, az ún. kínai étterem-szindrómát, de ezt elég sokan leírták már. Azt a veszélyt azonban nem lehet elégszer tudatosítani, hogy ha már egészen kis gyermekkorban kezdi meg az ember az ízfokozókkal, mesterséges ízesítőkkel felturbózott ételek fogyasztását, az ízérzéke erre ,,áll rá és már nem érzi elég ízesnek a természetes táplálékokat. Kiváló példa erre a műsorban ismertetett kísérlet: 10 gyerekkel kóstoltattak mesterséges ízesítővel készült narancslét és frissen facsart, tiszta narancslevet. A 10-ből 7 gyerek a gyári, ,,mű italt találta finomabbnak. Miután mindezeket sorra vették, a film készítői visszatértek, az írásom elején említett családhoz. Az édesanya most szembesült azzal, hogy az általa egészségesnek gondolt élelmiszerek többsége (pl. light gyümölcsjoghurt) tele van mesterséges adalékokkal. S ez tényleg azért szörnyű, mert nem egy felelőtlen emberről volt szó, aki nem törődik a családja egészséges táplálkozásával, hanem azt gondolta, helyesen cselekszik, mert az általa egészségesnek gondolt - s teszem hozzá a média, reklámok által annak beállított - élelmiszereket adta a gyerekeinek. (Gondolkodom azon, hogy ennek a jelenségnek, nevezetesen az általam ,,álegészségesnek nevezett élelmiszerek reklámozásának, fogyasztásuk ösztönzésének - pl. egyél reggeli helyett 4 db finomított cukros, tartósítós, aromás, kb. 25-30 db összetevőből álló, nyomokban teljes őrlésű gabonát, mézet és mogyorót tartalmazó kekszet, és ezzel tök oké vagy, mert ez megfelelően táplál és számodra délig tartó lendületet ad - szentelek majd egy külön postot.) Nos, az anyuka átnézte a hűtőt, s megszabadult az összes oda nem illő dologtól. Majd egy adalékanyagmentes próbahét következett. A család tapasztalatai pedig rendkívül kedvezőek voltak! Anyuka úgy vélte, nem is olyan nehéz kiiktatni ezeket az élelmiszereket az étrendjükből és gyermekei viselkedésében is pozitív változások álltak be. Persze azért érdemes megnézni, magát a filmet is, ha sikerül elcsípni, de számomra annyira döbbenetes és figyelemfelhívó volt, hogy úgy gondoltam, érdemes a blogban is postolni. Olyan információk ezek, amelyek elgondolkodtatnak, s azt érzem, valóban változtatásra sarkallnak... rám legalábbis nagy erővel hatottak, pedig egy jó ideje száműzöm már az étrendemből az adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket... Mi tehát a konklúzió? A film készítői úgy foglalták össze, hogy alapvetően most is ,,ősemberek vagyunk, a szervezetünk nem az adalékanyagok feldolgozására van predesztinálva, amelyeknek hatása - mi történik, ha ezek az adalékanyagok kombinálódnak, reakcióba lépnek egymással az emberi szervezetben?, mi lesz a túlságosan sok mesterséges kiegészítővel felturbózott élelmiszert fogyasztó emberrel 20 vagy 30 év múlva? - felbecsülhetetlen... Én úgy gondolom, nagyon fontos a tájékozódás, a tudatosság, az hogy mit súgnak érzékeink, ösztöneink, no, meg a józan eszünk... (Képek forrása: www.fittcsalad.hu, www.pannonicum.hu)

Egészségmegőrzés novemberben - aktualitások

2023. november 4. Élj harmóniában 

Egészségmegőrzés  novemberben - aktualitásokNovember van... sorra jönnek az ismerősök és a tanulóim néhányan puffadnak, nehezebben emésztenek vagy  befeszült a nyakuk vagy éppen a derekuk fáj, vannak akinek száraz a bőrük, vannak akik szoronganak, rosszul alszanak, vagy köhögnek, folyik az orruk, megfáztak... Az ájruvéda több ezer éves tudással és tapasztalattal rendelkezik a világ  működéséről és a környezeti hatásokról. Ha Te is megfigyeled a természetet novemberben a hőmérséklet jelentősen lecsökken, a hideg egyre tartósabban lesz jelen az életünkben, egyre erősödik a hideg szél, a hideg szeles napokat, nyirkos, esős napok váltják és sajnos a nappalok is egyre rövidebbek. A sötétség, a hideg és szél az emberi szervezetre is hatást gyakorol. A november a visszavonulás ideje a természetben és az emberek számára is. A hideg miatt egyre kevesebb időt töltünk a szabadban és eljön a beltéri tevékenységek ideje. Lehet, hogy érzed is, hogy Te is visszahúzódóbb vagy és jobban vágysz a meghitt, otthoni, családi légkörre, mint a zsúfolt helyekre. Jól fűtött, meleg otthonunk egy igazi védelem a téli hideg időjárásban. Az állandó fűtés miatt könnyen elfordulhat, hogy kiszárad a nyálkahártyánk és száraz köhögést, torok kaparást vagy éppen orrvérzést is tapasztalhatunk. A légutak védelmének érdekében érdemes figyelni a párásításra is. A párásítás mellett használhatsz légzést könnyítő vagy éppen hangulat javító illóolajokat is. Az időjárás változásai és az óraátállítás miatt, a bioritmusod is zavart szenved, fáradtabbnak érzheted magad. A szervezetednek, egy két hét szükséges, mire újra egyensúlyba kerül. Addig is kerüld az esti programokat, éjszakázást, túl sok tevékenységet, engedd meg a szervezetednek a pihenést, próbálj korán lefeküdni. Napközben ha süt a nap használd ki és sétálj a napsütésben. Ragadj meg minden alkalmat, hogy napfénnyel töltekezz. Egy olyan időszak kezdődik, hogy nem tudhatjuk mikor lesz a következő alkalom, amikor felhőmentesen süt a nap. Ahogy a természetben is láthatod, hogy a növények kiszáradnak, úgy a szárazság a szervezetedben is megnyilvánul.   A bőr és az izmok vérellátása csökken, így a bőröd kicsit összehúzódik, kiszárad és az izmokban is feszültség keletkezik. A vér ahogy visszahúzódik a tested belseje felé, a kezek és a lábak hidegebbé válnak és a gyomorban viszont erősebb lesz a vérellátás, ami erősebb étvágyat eredményez. Ne most kezdj fogyókúrázni:)   Annak érdekében, hogy télre védekező zsírréteget tudj növeszteni, a tested kevésbé fogja kívánni az intenzív testmozgást és sokkal jobban vágyik majd a kalóriadúsabb étkezésekre. A hideg miatt megnő a szervezeted belső igénye a tartalmasabb, nehezebb, zsírosabb ételek iránt. A tested novemberben alapozza meg a téli védekező zsírrétegedet, ezért ne lepődj meg ha erősebb étvágyat tapasztalsz és többet eszel - ez teljesen természetes. A szervezeted ilyenkor meghálálja a plusz kalóriákat, melyek biztosítják a tested téli  melegen tartást. A legjobb zsírforrás a ghí - tisztított vaj. A Dm-ben ,Müllerben is kapható bio ghí, de itt a blogon is találsz receptet, hogyan tudod elkészíteni.  https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­05/­­hogyan-keszits-ghit-tisztitott-vajat-es.html Az ételeket készítsd ghível és amikor elkészült a tálalás előtt, csorgass az ételre egy kanál ghít vagy olívaolajat. Általában, a mikor nagyon erős édesség utáni vágyad van, a szervezeted zsírra vágyik valójában. Kerüld a finomított cukrokat, egyszerű szénhidrátokat, fehérlisztes termékeket, inkább teljes értékű ételeket, összetett szénhidrátokat kezdj fogyasztani. Tanácsok  Vata alkatúaknak Akik Vata alaktúaknak  az év ezen időszakában kell különösen odafigyelni egyensúlyuk fenntartására.   A Vata-k a hideg és szél hatására ilyenkor tapasztalhatnak feszülő izmokat, nyakmerevséget, fájdalmakat a testben, székrekedést, puffadást, száraz köhögést, idegességet, szorongást, alvás zavart, bőrszárazságot. A hirtelen hőmérséklet csökkenés könnyen hoz létre meghülést a vata emberek szervezetében és a legyengült iszervezetük miatt miatt fogékonyabbá válhatnak a kórokozókra is. Ne engedd magad kihűlni, öltözz melegen és fogyassz a nap folyamán rendszeresen meleg folyadékot, gyógyteákat, forralt vizet.   Ideális választás a Vata tea, amit készen is meg tudsz vásárolni vagy készíthetsz is magadnak. Recetet a blogon itt találod: https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2023/­­11/­­vata-tea.html Végezz naponta olajos önmasszázst, ez felmelegíti a tested, segít védekezni a hideg ellen, erősíti a szervezeted védekező képességét. https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2016/­­03/­­hogyan-vegezz-otthoni-ajurvedikus.html Ne hagyj ki étkezést, próbálj minden nap ugyanazon időben reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Egyél tápláló, de könnyen emészthető, frissen készült, meleg, szaftos, zsíros, édes, földelő ételeket. Ilyenkor természetes, ha a tested zsírra vágyik - ghí, vaj, olívaolaj na és a jó kis magok, mint a dió, szezámmag... ne fukarkodj egyikkel sem. A magokat főzd, süsd ételbe vagy áztasd fogyasztás előtt.  A vataknak tejtermékek és búzafélék is ideális választás november hónapra.  Novemberben jöhetnek a finom édességek, sütemények. Készíts egészséges alapanyagokból édességeket, teljes értékű barna nádcukorral vagy datolyacukorral, teljes értékű lisztekkel süteményeket. itt a blogon nagyon sok muffin, sütemény és keksz receptet találhatsz. https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­search/­­label/­­receptek Egy szuper étel ilyenkor a puri, ami egyfajta ghíben kisülét lepénykenyér. https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2019/­­10/­­puri-friss-elesztomentes-indiai.html Ideális választás egy Vata kitchari is https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2023/­­09/­­kitchari-vata.html Kerüld a hideg ételeket, italokat, nyers zöldséget, nyers gyümölcsöket és a száraz ételeket - pl pattogatott kukorica, puffasztott ételek. valamint kerüld a csípős, fanyar és keserű ízeket. Ne fogyassz aszalt gyümölcsöket, mert nagyon szárító a hatásuk. Ideális a vata-knak a kompot, párolt gyümölcsök és az aszalt gyümölcsök áztatva. Feküdj le 22 óra előtt. Reggel ne kelj túl korán, ha teheted aludj 7 óráig. Ha úgy érzed napközben fáradt vagy nyugodtan dőlj le picit.   A Vata-k kerüljék a megerőltető testmozgást, könnyed jógázás, nyújtás vagy torna ideális lehet. Tanácsok  Pitta alkatúaknak A pittáknak, kifejezetten kedvező a november. Végre lehűlt az időjárás élvezik, hogy nagy sétákat tehetnek a természetben, nincs elviselhetetlen hőség. Ez egy ideális időszak a pittáknak. Végezz naponta, vagy hetente néhány alkalommal olajos önmasszázst. A pittáknak is fontos, a tápláló ételek fogyasztása. Étvágyuk novemberben igencsak megnő. Ne hagyj ki étkezést, próbálj minden nap ugyanazon időben reggelizni, ebédelni, vacsorázni. A pittáknak is kellenek a friss, tápláló, zsíros ételket. Természetes, ha a tested zsírra vágyik - ghí, vaj, olívaolaj.   A magokat, dióféléket csak kis mennyiségben fogyaszd.  A tejtermékek és búzafélék pittáknak is is ideális választás november hónapra. Feküdj le 22 óra előtt. Ha úgy érzed napközben fáradt vagy nyugodtan dőlj le picit. A Pitta alkatúaknak is fontos, hogy ne terheljék túl magukat testgyakorlással, inkább a könnyed jógázást, nyújtást vagy tornát részesítsék előnyben.   Tanácsok  Kapha alkatúaknak A kapha típusok nem kedvelik a hideget. A száraz, szeles napok könnyedséget hoznak számukra, de az esős, párás, felhős napokon tompának, nehéznek akár depisnek érezhetik magukat. A kapháknak akárcsak a vata-knak fontos a melegítés. Ha kapha alkatú vagy, öltözz melegen és fogyassz meleg ételeket, meleg italokat, csípős, fűszeres gyógyteákat. Végezz hetente néhány alkalommal olajos önmasszázst, ami segíti a tested melegítését és erősiti az immunításodat. A kapha alkatúként óvatosan táplákozz, mert nincs szükséged komoly zsírréteg felépítésére. A túlzott evés, édességek, tejtermékek, kenyérfélék nagyobb mennyiségű fogyasztása csak a nyálkásodást fogja elősegíteni, így légy az éktezéseknél mértékletes.  A kapháknak mehetnek a keserű és csípős ízek, melyek segítik csökkenteni a tompaságot. Feküdj le 22 óra előtt. Reggelj kelj fel leehtőleg 6 óráig, de legkésőbb 7 órakor. A kaphák hajlamosak túlalvásra, nagyon kell figyelniük arra, hogy ne tegyék, mert az fokozza a nehézséget és tompaságot a testükben és elméjükben. Napközben se nagyon pihenj le. A kaphák hajlamosak a lustaságra, így tudatosan kell minden napjukba beilleszteni egy kis testmozgást. Visszavonulás A november csodás időszak visszavonulni kicsit a nyüzsgéstől, élvezni az otthonunk melegét, a nyugit, a családi légkört, a finom ételeket. ez az időszak a visszavonulás, a földelés, a stabilitás, a nyugalom ideje. Én ilyenkor rendszeresen szoktam a sütőt használni... nem csak felmelegíti  a lakást, de sok tápláló finomságot tudok benne készíteni... kenyér, zsemle, muffin, pogácsák, sütemények, kekszek. A táplákozásban kiemelt szerepet kap ilyenkor az alma, a dió, a szezámmag,    sütőtök, sárgarépa, cékla és a férjemnek a burgonya. Szuperek a levesek, dhalok, jó kis főtt gabona ételek, és a kásák. A blogon a zabkásától kezdve, a leveseken, dhalokon át, megannyi gabonás és különféle sütemény, keksz, muffin és pogácsa receptet is találsz.   https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­search/­­label/­­receptek Az ételekhez sok melegítő hatású fűszert használok ősszel és télen - gyömbér, fahéj, kardamom, szerecsendió, szegfűszeg. A szervezetedet néhány egyszerű praktikával, gyógynövényes készítménnyel is könnyen tudod támogatni a hideg évszakban.. Ha átfázol, mielőbb szüntesd meg a testben lévő hideget - ehhez vegyél forró zuhanyt vagy forró lábvizet és készíts melegítő gyógyteákat pl gyömbértea itt olvashatod vagy a másik kedvencem   blogomról a immunerősítő tea itt olvashatod      https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2021/­­01/­­ajurvedikus-gyomberes-immunerosito-ital.html A kórokozók megtapadásának megakadályozására és az orrnyálkahártya nedvesítésére olajozd az orrjáratod. Az orrdugulás megelőzésére, a nyálka eltávolítására használj speciális orrolajat (Nasya Oil) A kapháknak sokat segít akár fejfájás megelőzésére és a belső tompaság felszámolására. A  netti is ideális választás lehet az arcüregek tisztántartására. Örömteli, nyugalmas, töltekezős novemberi napokat kívánok:) szeretettel: KAti Ha szeretnél az Egészséges és tudatos táplálkozásról többet tudni,  szeretettel várlak Egészséges táplálkozás és főzőtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tudatos-taplalkozas Ha szeretnél az ájurvédikus életmódról, egyéni testalkatodról többet tudni, szeretettel várlak Egészségmegőrzés mesterfokon - ájurvéda életmódtanfolyamomra.  https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­ajurveda-eletmodtanfolyam Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne, ha egy tapasztalt szakember kísérne végig a változás útján lépésről, lépésre személyes igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni ájurvédikus és táplálkozási életmódtanácsadásra. https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­eletmodtanacsadas

Díjazták a Netflix-sorozat állatkísérletekről szóló jelenetét

2023. október 22. Prove - a világ vegán szemmel 

Az Usher-ház bukása című Netflix-sorozat egyik epizódjában említésre kerülnek az állatkísérletek és a velük együtt járó szenvedés. A PETA állatvédő szervezet megköszönte a sorozat rendezőjének, Mike Flanagannek, hogy felhívta a figyelmet az idejétmúlt kutatási módszerre, és a szükségtelenül elpusztult állatok százmillióira. A Netflix kínálatába a napokban került fel a The Fall of the House of… The post Díjazták a Netflix-sorozat állatkísérletekről szóló jelenetét appeared first on Prove.hu.

Többszörös állatkínzás vádjával állt bíróság elé egy floridai nő

2023. október 8. Prove - a világ vegán szemmel 

Újabb állatkínzás került fókuszba. A rendőrséget a helyi állatmentők értesítették, akik kiérkezésük után elképesztő állapotokat találtak a floridai nő lakásán. A házban kutyák, macskák és madarak egyaránt szenvedtek az elhanyagoltságtól, alultápláltságtól, a csótányoktól és ürüléktől. Számos halott állatot is találtak az ingatlan környékén, ezért a nőt a rendőrök elvitték, és többszörös állatkínzással állították bíróság elé.… The post Többszörös állatkínzás vádjával állt bíróság elé egy floridai nő appeared first on Prove.hu.

Nézőpontok... - Pilis

2023. július 24. Élj harmóniában 

Nézőpontok... -  PilisNézőpontok... ugynazon hegység különböző szögekből, különböző aspektusból más és más.... A múlt héten a 7 éves unokahúgom Vivike problémázott valamin és mondtam neki az életben minden rosszban lehet találni valami jót és aki nem látja meg a jót a dolgokban az boldogtalan ember lesz... majd kezdte a kérdezést... mi a jó ha eltöri a lábát, mondtam akkor nem kell iskolába menni és majd Anyáék kiszolgálják, elmosolyodott, majd kaptam még vagy 8 keresztkérdést miben mi a jó.... megállapította, hogy én mindenben látok jót... Majd a héten tesóm mesélte, hogy a nyaraláson volt, némi gond és Vivi szokásaival ellentétben közölte, hogy most ő itt nem fog problémázni, mert Kati (azaz én) is talál mindenben valami jót, így ő is megtalálta mi a jó neki a szituációban Az életben minden dolog, élethelyzet megítélése azon múlik milyen aspektusból közelítjük meg, mi a felfogásunk, milyen a szemléletmódunk, gondolkodásmódunk... *** Az életünk és boldogságunk nem a külső körülményeken és más embereken múlik, hanem azon hogyan élünk, hogy látjuk a dolgokat... *** Arról, hogy mások mit és hogyan csinálnak nem dönthetünk, de az hogyan reagáljuk le mindig a saját döntésünk... Akik boldog emberek elégedettek, minden rosszban találnak valami jót, nem azonosulnak a nehézségekkel, inkább megnézik mit tanulhatnak az élethelyzet által, mire hívja fel a figyelmüket az élethelyzet, nem hibáztatnak másokat, nem dühöngenek, kedvesek, örülnek mások sikerének, pozitívan szemlélik a jövőt, hálásak mindenért amijük van, próbálnak fejlődni, el tudnak fogadni másokat, türelmesek, élvezik az élet minden pillanatát, megbocsátóak. Akik boldogtalanok, elégedetlenek, mindenben a rosszat, a problémát látják, másokat hibáztatnak, nem vállalnak felelősséget a saját életükért, dühöngenek, irigyek, türelmetlenek, nem hálásak, haragot tartanak, elégedetlenek, mindig valami után sóvárognak, kifogásokat keresnek, sajnáltatják magukat, manipulatívak, haragot tartanak. Rajtad múlik a saját boldogságod , mindig Te döntesz #pilis #dobogókő #prédikálószék #sikárosirét #bölcsőhegy #elégedettség #boldogság #öröm #személyiségfejlesztés

Egészségmegőrzés - miért betegszünk meg

2023. április 8. Élj harmóniában 

Van itt minden.... meleg, hideg, eső, hó, napsütés, pára, szél, szárazság... csak győzzük lekövetni a külső körülmények alakulását öltözködésben, táplálkozásban, életmódban. Az ájurvéda szempontjából a betegségeknek legtöbbször 2 fő oka van. Az egyik, hogy nem vesszük figyelembe a külső körülmények alakulását, az évszakok sajátosságait.  A régi korok embere mindig a szezonális körülményeknek megfelelően élt. Pl. télen soha nem fogyasztott nyers, hűtő ételeket - mint nyers gyümölcsök, saláták -  inkább előnyben részesítette a tartalmas, a testet melegítő ételeket - levesek, kásák, főzelékek.  Tavasszal az időjárás nedves, változékony, szeles, hűvös. Amikor valaki tavasszal sok nedvesítő és hűtő ételt fogyaszt sajnos megnöveli a nyálkás megbetegedések kockázatát (nátha,  meghűlés, influenza, allergia, etc.) Az előző hírlevélben írtam részletesen arról, hogyan ajánlott tavasszal táplálkozni és milyen életmódbeli ajánlásokat érdemes figyelembe venni. A másik fő oka a betegségeknek, hogy nem vagyunk tudatosak a testünkről. A test jelzi, hogy fáradt, menne pihenni, de a legtöbben inkább még ébren maradnak, hogy megnézzenek egy filmet vagy dolgozzanak. A test jelzi, nincs szüksége ételre, mert nincs éhségérzet, de a legtöbben leülnek enni, mert vacsoraidő van. A test jelzi, hogy kezd valami bújkálni bennünk, pl. picit kapar a torkunk, de a legtöbben nem kezdik erősíteni az immunrendszerüket.   A legtöbb betegség nem egyik, pillanatról a másikra, hirtelen alakul ki. Annak, hogy nem vagyunk jól, gyengül az immunrendszerünk, csökken az energiaszintünk, egyre magasabb a toxinok szintje a szervezetünkben, vagy van valamilyen kezdődő problémánk, betegségünk számos előzetes jele van, de a legtöbben nem tudják, nem akarják figyelembe venni. A legtöbb ember nem figyeli meg a teste jelzéseit és ha észre is veszi, nem hallgat a teste jelzéseire.  Célszerű gyakorolni, hogy tudatosan légy jelen a testedben. Figyeld meg egy élethelyzet, egy étel vagy éppen egy tevékenység hatását... tudatosítsd mentálisan és fizikálisan mi, hogyan hat rád. Kerülj kapcsolatba a testeddel és tegyél szert önismeretre azáltal, hogy megfigyeled mi jó és mi nem kedvező a számodra.  Honnan tudod, hogy egy betegség előkapujában van a szervezeted? Hogyan tudod megfigyelni, hogy magas a salakanyagok, toxinok szintje  szervezetedben? - Tudatosítsd a közérzeted... ha gyakran vagy elnehezült, reggel fáradtan ébredsz, kimerültnek érzed magad, kedvetlen vagy, motiválatlan vagy - Figyeld meg az emésztésed... ha van puffadás, gáz, savasodás, böfögés, gyomorégés, székrekedés, hasmenés, görcsök - Nézd meg a nyelved... ha van rajta lepedék - Figyeld meg a székleted... ha nyálkás, ragacsos, rossz szagú, nyomot hagy a wc-n (azaz wc kefét kell használnod) - Figyeld meg a vizeleted... ha büdös, szúrós szagú vagy erősen elszíneződik - Figyeld meg az izzadságod... ha rossz szagú , foltot hagy a ruhán - Tudatosítsd a mentális állapotodat... ha tompa az elméd, gyengült a koncentrációd, úgy érzed nem látsz tisztán, sokat kételkedsz - Figyeld meg az étvágyad és az ételekhez való viszonyodat... ha nincs étvágyad, semminek nem lesz igazán jó íze - Figyeld meg az ízületeidet... ha fájdalmak vannak az ízületekben - Tudatosítsd a testérzeteidet... ha vannak a testben elakadások, dugulások, teltségérzet az arcüregben, belekben - Figyeld meg az immunrendszeredet... ha könnyen elkapsz mindenféle betegséget Ha szeretnél megszabadulni a salakanyagoktól, megelőzni a betegségeket, ha úgy érzed itt az idő egy kis testi, mentális és érzelmi tisztításra csatlakozz a Tavaszi Tisztítás Program-hoz, ahol végigkísérünk egy csodás ájruvédikus tiszításon. https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­tisztitas szeretettel Kati

Quinoa joghurttal és gyümölccsel

2023. március 12. VegaLife 

Quinoa joghurttal és gyümölccselA quinoa gluténmentes, fehérjében gazdag, és egyike azon kevés növényi tápláléknak, amely mind a 9 esszenciális aminosavat tartalmazza. A quinoa rostokban, magnéziumban, B-vitaminokban, káliumban, kalciumban, vasban, foszforban, E-vitaminban és számos jótékony antioxidánsban is gazdag. Egyes fitoösztrogénekként ismert típusokat a menopauzális tünetek kezelésében tanulmányozták, mivel néha képesek úgy viselkedni a szervezetben, mint az ösztrogének. Rosttartalmánál fogva könnyen emészthető, eltelít, szinten tartja a vércukorszintet, ezért a quinoa remekül beiktatható a fogyókúrákba. A quinoa jótékonyan hat a metabolizmusra. Két kísérletet végeztek ezzel kapcsolatban, az egyik ember-, a másik állatkísérlet volt. Az emberkísérlet során bebizonyosodott, hogy a quinoával kiegészített étrend csökkenti a trigliceridszintet, a vércukor- és ezzel párhuzamosan az inzulinszintet is. Az állatkísérlet pedig arra mutatott rá, hogy a fruktózban gazdag étrendben a quinoa a fruktóz majdnem összes negatív hatását eliminálja. Segít eltávolítani a belekben lerakódott salakanyagokat, miután fellazítja a székletet, hatásos szorulás ellen. Jótékonyan hat a zsír- és szénhidrát anyagcserére, vízben oldódó prebiotikus rostjai táplálékul szolgálnak a bélflóra probiotikus baktériumai számára, így közvetlenül is támogatják a bélflóra egyensúlyának fenntartását. A quinoábam lévő kvercetin képes közömbösíteni a káros szabadgyököket, ezért a quinoa megvéd a gyulladásoktól, a szív-és érrendszeri elváltozásoktól, csökkenti a rák kockázatát, illetve sejtmegújító hatású. Bármit is készítünk ezekből a gabonafélékből, először alaposan öblítsük le őket folyó víz alatt. Ez eltávolítja a szemek porát, és a kása főzése után esetlegesen fellépő keserűséget is.   A recept Hozzávalók: - 20 dkg quinoa - 5 dl víz vagy növényi tej (nekem szójatej volt otthon) - 1 bögre eper (akár fagyasztott is lehet) - 1 bögre áfonya (gyümölcsök szabadon variálhatók) - 1-2 dl növényi joghurt    Elkészítés: A quinoát vastag szűrőn keresztül átmossuk, majd annyi vízben vagy tejben, ami jól ellepi, puhára főzzük. Ha elfőtt róla az összes folyadék, még adhatunk hozzá. Ha édesen szeretnénk, édesíthetjük banánnal, de ez el is maradhat. Tálaláskor tányérra terítjük, megkenjük joghurttal majd a tetejére tesszük a gyümölcsszemeket. Nem nehéz Alaposan rágva érdemes fogyasztani akkor is, ha könnyen rágható. 

Így kezdj neki az új évnek - 2023.

2022. december 31. Élj harmóniában 

Így kezdj neki az új évnek - 2023. Már csak egy kis idő választ el a  2023-as év kezdetétől és iylenkor érdemes átgondolni az eltelt évet és január elején pedig érdemes tudatosan tervezni a következő időszakot.  Ilyenkor hasznos ha megpróbálod  tudatosan elengedni ami volt és tudatosan felkészülni a következő évre.  Próbáld mindenben a jót látni. Ahhoz, hogy a következő éved sikeres legyen az első lépés a tudatos tervezés.  Önmagában a nagy fogadalmak, nem segítenek minket hozzá egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez.  A siker titka, hogy belső világunkat rendezzük.  Húzz egy vonalat képzeltedben és szemléld végig, milyen is volt az eltelt éved. Majd az előző év tapasztalataiból kiindulva, lehetőséged van arra, hogy átgondold mit szeretnél másképpen csinálni a következő évben. Ebben a bejegyzésben ehhez minden támogatást megpróbálok megadni Neked. Talán az elmúlt évek segítettek a társadalom tagjainak áthelyezni a fókuszpontokat, az anyagi javak halmozása felől az egészség és az emberi kapcsolatok irányba.  Az első amit egy év végén át szoktam gondolni kinek vagy éppen miért vagyok hálás az eltelt évben. A Hála lista készítéséről az alábbi bejegyzésben olvashatsz: https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2019/­­01/­­hala-koszonet.html A sikeres változtatáshoz, nagyon fontos, hogy komolyan határozd el pontosan miben szeretnél változtatni és légy tudatos arról, hogyan érheted el. Ne csak azt gondold,  "majd rendszeresen mozgok" vagy  "majd nem idegeskedem annyit " vagy "többet találkozom szeretteimmel" mert eltelik 2023 és újra azt fogod gondolni, na majd jövőre... Bármi amiben az életben siekres szeretnél lenni, eredméynt szeretnél elérni arra időt, energiát, pénzt kell szánni... Ha nem csinálsz, időt, teret annak amit szeretnél, hogy az életedben megnyilvánuljon, soha nem fog megérkezni A másik pont, amin el lehet bukni, hogy egyszerre túl sok célt tűzől ki magad elé. Ne akarj egy év alatt mindent teljesen megváltoztatni, nézd meg mely célok, változások reálisak az egy éves távlatra. Az elmúlt időszak átgondolásánál talán segít, ha szem előtt tartod, hogy bármi is történt Veled, az mindig érted van és a fejlődésedet szolgálja. Még akkor is ha az adott pillanatban úgy tűnik, hogy ez nem lesz  a hasznodra és inkább érzed kényelmetlennek, kellemetlennek, mint jótékonynak. Néha az életünk leginkább rémes helyzeteinek, személyeinek  köszönhetjük, hogy türelmet, alázatot, egyszerűséget, önzetlenséget, lemondást vagy éppen elengedést tanulhatunk. Sokszor ha visszatekintünk az életünkre rájövünk, milyen hálásak lehetünk egy-egy olyan életeseménynek, amit, akkor nagyon rossznak éltünk meg.  Egy korábbi bejegyzésben erről olvashatsz:  Sosem látod a teljes képet... Nem csak az év vége, hanem minden egyes napod  új lehetőségeket, új tapasztalatokat hoz számodra.  Járj  mindig nyitott szemmel, figyeld mit hoz az élet, figyeld merre mennek a sínek.  A nyitottság és az elfogadás, a rugalmasság fogja számodra biztosítani, hogy a következő éved igazán sikeres legyen... Mit jelent, hogy sikeres? Talán azt gondolod, hogy most a szokásos dolgokat fogom ideírni... jó állás van, jó fizetés, autó, elismerés, hírnév, tisztelet, valamiben jónak lenni, tehetség.... Sikeres az, aki boldog, elégedett önmagában, kiegyensúlyozott, egészséges, tökéletes harmóniában él önmagával és környezetével - a jóga a sikert az önmegvalósítás elérésével definiálja. Ha úgy érzed a mostani életed, a fentiek alapján nem annyira sikeres, akkor tegyél érte, hogy a következő évben, Te is boldog és kiegyensúlyozott legyél. Lásd a változás szükségességét, mert ha ugyanazt csinálod mint eddig, akkor sajnos ugyanazt az eredményt fogod kapni.   A változás amit szeretnél érintheti az egészséged, életmódod, személyiséged fejlesztését, gondolkodásod változtatását, emberi kapcsolataidat vagy bármilyen olyan dolgot, amiben szeretnél más eredményt látni a következő évben. Gondold át a céljaidat és komolyan kötelezd el magad mellettük. Határozd  meg mit szeretnél másképpen a jövőben és tudatosan gondold át, hogyan tudod elérni. Majd szeretettel, türelemmel lépésről, lépésre haladj a megvalósítás útján. Néhány hasznos gondolat amit érdemes átgondolnod, mielőtt lezárnád a 2022-es évet.  Már csak egy kis idő és vége 2022-es évnek. Mielőtt átlépsz az új évbe, néhány dolgot érdemes tudatosan átgondolnod. Hogyan jellemeznéd ezt az évet röviden? Mik voltak az év legfontosabb eseményei? Mik voltak az év legjobb pillanatai, minek örültél idén? Milyen sikereid voltak? Milyen sikerei voltak másoknak, aminek örültél? Mi okozott számodra bánatot, rossz érzéseket idén? Kik segítettek terveid alakulásában, kiknek vagy hálás? Milyen lépéseket tettél ahhoz, hogy egyre jobban érezd magad és fejlődj? Mi jellemezte a kapcsolatodat Önmagaddal? Hogyan bánsz Önmagaddal? Elégedett vagy-e az életedben a bensőségességgel, meghittséggel, mélységgel, őszinteséggel? Gondold át a kapcsolataidat másokkal. Hogyan kommunikálsz, reagálsz, szeretsz, viszonzol? Hogyan bánsz másokkal - azokkal akiket szeretsz és azokkal akiket nem kedvelsz? Milyen volt a párkapcsolatod, baráti kapcsolataid, munkahelyi kapcsolataid? Kikkel kötöttél barátságot? Kikkel sikerült kibékülnöd, rendezi a kapcsolatod? Hogy érzed magad testileg és lelkileg? Van benned belső harmónia, nyugalom? Otthon érzed Önagadban magad? Milyen volt az egészséged, közérzeted, energiaszinted? Mennyire figyeltél a táplálkozásra, testmozgásra, pihenésre, napirendre? A mindennapi döntéseid hogyan hatnak arra, hogyan érzed magad? Szánsz időt, energiát arra a hétköznapokban, hogy foglalkozz a belső békéddel, az egészségeddel, testi-lelki jólléteddel? Mennyire vagy ráhangolódva a természetre? Sikerül a természettel összhangban élned? Van kapcsolatod az évszakokkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel, kék éggel, folyókkal a nap és a hold váltakozásával? Mikor nézted legutóbb a kék eget vagy a naplementét vagy a holdfelkeltét? Mennyi móka, nevetés, öröm van az életedben? Mikor nevettél legutóbb annyira, hogy kifolytak a könnyeid? Mikor volt olyan örömérzeted, amit az egész testedben éreztél? Szánsz időt arra a hétköznapokban, hogy nevess, viccelj? Mit tanultál idén, miben sikerült fejlődnöd? Milyen rossz tulajdonságoktól sikerült megszabadulnod? Milyen változásokon mentél át amire büszke vagy? Vannak spirituális céljaid? Hogyan táplálod a lekedet? Mi hiányzik az életedből? Mit szeretnél másképpen csinálni? Mihez lenne szükséges, hogy időt, teret csinálj neki. Í rd össze a dolgaidat, átgondoltan, tudatosan a 2023-as évre vonatkozóan is - ne rutinb ó l készíts listát ,  légy őszinte magadhoz,  nézz a szíved mélyére valójában mire vágysz,   mit szeretnél. Ha van egy cél amit kitűzöl, akkor képzeld el, milyen érzés lesz ha megvalósul. Ha ez nem jó érzésekkel tölt el, hanem negatív érzetek, szorongás, félelem társul hozzá, akkor jó ha újra átgondolod valóban ez egy célod-e vagy esetleg csak valamilyen elvárásnak, külső nyomásnak szeretnél megfelelni. N e ragaszkodj mindig a megszokott dolgokhoz. Légy nyitott p róbálj ki új dolgokat, tanulj új ismereteket, szerezz új tapasztalatokat. Egy kis segítség ahhoz, hogy a 2023-as éved sikeres legyen : Mit szeretnél elérni, megvalósítani 2023-ban? - írd össze a céljaidat, terveid. Mik lesznek az év fontosabb eseményei? Miben szeretnél fejlődni, mit szeretnél tanulni? Milyen kapcsolatot szeretnél kialakítani Önmagaddal?  Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy haladj az önismeret útján, hogy változtasd az Önmagadhoz fűződö viszonyodat? Milyen kapcsolatot szeretnél másokkal? - család, barátok, párod, munkahelyi kapcsolatok. Hogyan szeretnél bánni másokkal? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd az emberi kapcsolataidat?  Milyennek szeretnéd látni a  közérzeted, belső harmóniád, energia szinted, egészséged,  táplálkozásod, testmozgásod és a spiritualisát az életedben?  Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy jobban érezd magad? Hogyan szeretnéd alakítani a kapcsolatodat a természettel? Mit szeretnél tudatosabban csinálni? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy változtasd a kapcsolatod a természettel? Mennyire örömtelinek, vidámnak szeretnéd az elkövetkezendő évet? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy többet nevess, hogy vidámabb legyél? Miben szeretnél fejlődni? Mit szeretnél tanulni? Milyen kedvezőtlen szokásaidtól vagy éppen rossz tulajdonságaidtól szeretnél megszabadulni? Milyen változásokat szeretnél az életedben? Milyen elképzeléseid vannak a spirituális (lelki) gyakorlataidról?  Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy fejlődj? Mit szeretnél megvalósítani, megváltoztatni, máshogyan csinálni a következő évben? Mit tervezel tenni, mennyi időt és teret engedsz annak, hogy tudj változtatni?  Hasznos az is  ha átlapozod a naptárad is és előre betervezed, a főbb eseményeket - családi rendezvények, munkahelyi programok, nyaralás, kisebb pihenések, utazások, kulturális rendezvények, iskolai események, etc). Ez majd ad egy keretet az évednek. Legyen meg az elképzelésed arról is , mit hogyan szeretnél, de tartsd szem előtt,  lehet, hogy neked van egy terved, és Istennek is van egy terve és a kettő nem mindig egyezik  meg egymással.  Engedd el a ragaszkodásaidat a jövődet illetően is... ez a világ a változásokról szól .  Ha az események nem az elképzeléseid szerint alakulnak, ne akadj fenn,  l égy rugalmas, mint a viharban azok a fák, amelyek nem törtnek össze, mert folyamatosan hajlonganak. L égy kész a változásra. Figyeld mindig merre mennek a sínek, és haladj az utadon, ne akarj minden áron egy akadálypályához görcsösen ragaszkodni.  A világ nem f og  megváltozni körülötted. Ne várd el a világtól, az emberektől, hogy megváltozzanak és minden úgy alakuljon ahogy Te szeretnéd. Bánj a dolgokkal, a személyekkel a természetük szerint.  Minden helyzetben Te magad tudsz megváltozni, másképpen gondolkodni, másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Higgy  benne, hogy a dolgok mindig úgy alakulnak, ahogy azoknak alakulniuk  kell .  Ha megváltoztatod a  gondolataidat, megváltozik az életed. Lásd a dolgok jó részét, légy rugalmas,  pozitív, nyitott, türelmes és szeretetteljes.  Tudj elégedett lenni, mosolyogj, szeress, adakozz, légy nagylelkű és kegyes és fejlődj sokat az új évben :) Ha személyre szabott megoldást szeretnél a problémáidra, jó lenne ha  egy tapasztalt szakember lépésről, lépésre kísérne a változás útján egyéni igényeidnek megfelelően, szeretettel várlak egyéni  konzultációkra, életmódtanácsadásra. https:/­­/­­www.eljharmoniaban.hu/­­eletmodtanacsadas Sok szeretettel kívánok spirituális élményekben gazdag, harmonikus Új évet Kati 

Tejszínes tökfőzelék gombapörkölttel (vegán)

2022. október 4. VegaLife 

Tejszínes tökfőzelék gombapörkölttel (vegán)  A tökfőzeléket többféleképpen szokták a háziasszonyok elkészíteni. Van, ahol ecettel, van, ahol paprikásan, van, ahol tejföllel stb. Én már nyers verziót is készítettem. Bizonyára a tökfőzelékről is elmondható, ahány ház annyi szokás. Legutóbb kaporral, fokhagymával és tejszínesen készítettem, de nálam is van, amikor paprikásan készül. Angliában a főzőtök, nyári tök, annyira nem jellemző. Legtöbb ember nem is tudja, mire és hogyan lehet felhasználni. Mindezek ellenére egyik nap valaki ingyen tököt hirdetett az Olio appon. Amint megláttam, azonnal ráírtam, hogy igen, szeretnék. Nem kellett 2 mérföldet sem megtenni érte. Az angol fickónak, aki felajánlotta a zöldséget, és a szomszédjának rengeteg tök termett a bérkertjében. Ő kifejezetten örült, hogy én örömmel elhoztam többet is. Kétszer is meghirdette ingyen elhozatalra és mindkét alkalommal többet is adott, nem csak egyet. Angliában kevésbé jellemző, hogy az embereknek a házuknál van konyhakert, viszont az önkormányzatnál lehet jelentkezni "allotment"-re, ami nem más, mint kis földterület, amit az önkormányzat ad, hogy ott szabadon gazdálkodhass, konyhád számára termelhess zöldséget, gyümölcsöt. Elég sok ilyen parcellás kert terület van a környékünkön. Éves költsége sem túl drága, ha jól hallottam talán 30 font évente. Erősen gondolkodom rajta, hogy belevágok, hiszen eddig csak cserepekben (vödrökben) próbálkoztam például koktél paradicsommal, paprikával, uborkával. Mindenesetre ezeknek a szép tököknek nagyon megörültünk, amellett, hogy az alábbi ételt is főztem belőlük, fagyasztóba is sikerült eltennem egy keveset. Őszintén szólva a gomba a gombapörkölthöz szintén az Olio appon keresztül lett beszerezve, tehát mondhatom, hogy ez az ebéd potom pénzbe került, mindössze a növényi tejért, kaporért és a fokhagymáért fizettem. Olajmentes tökfőzelék és gombapörkölt lett belőle, amit akármikor képes lennék megenni, annyira finom lett. A recept Hozzávalók:  A tökfőzelékhez - egy nagyobb tök legyalulva vagy lereszelve - Sűrű növényi tej vagy tejszín - kapok - fokhagyma - só vagy ételízesítő - étkezési keményítő   A gombapörkölthöz - kb fél kiló gomba - hagyma  - fokhagyma - fűszerpaprika - vegan joghurt/­­tejföl (opcionális) - só vagy ételízesítő   Elkészítés: A tököt legyaluljuk, majd kevés vízen némi sóval vagy ételízesítővel feltesszük főni. A kaprot kisebb szálakra tépkedjük vagy vágjuk, beletesszük, hogy főzés közben átjárja az íze. Néhány gerezd fokhagymát pucolunk, majd felaprítunk és hozzákeverjük a tökhöz. 2-3 evőkanálnyi étkezési keményítőt csomómentesre kikeverünk hideg tejjel vagy tejszínnel. Amikor a tök megpuhult, megpárolódott, hozzákeverjük, egyet forr és kész is a finom tökfőzelék.  A gombapörkölthöz a hagymát megpucoljuk, megmossuk és felkockázzuk. Egy lábosban kevés vízen üvegesre pároljuk. A megmosott, felaprított gombát hozzáadjuk, ha szükséges, egy kevés vizet teszünk még alá. Sót vagy ételízesítőt adunk hozzá, majd megszórjuk fűszerpaprikával (én füstölt fűszerpaprikát használtam, de sima fűszerpaprika és füst aroma is finommá teszi). Amint a gomba megpuhult, tálalhatjuk is a tökfőzelékkel. A gombapörköltre egy jó kanálnyi növényi joghurtot tettem, feldobta az ízét.    

Takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokban

2022. július 23. Élj harmóniában 

Takarékoskodj az energiával- tudatosság a hétköznapokbanMai rohanó életforma sajnos háttérbe szorította, a hagyományos a természettel összhangban működő életformát és az emberek az erőfeszítés megspórolása, időmegtakarítás és sok esetben divat miatt megannyi elektromos gépet alkalmaznak. Ez bizonyos határig még jó is, de egy bizonyos ponton túl kifejezetten pazarló, környezetre, egészségre károsító. A gépek gyártásához már az alapanyagok bányászata, alkatrészek előállítása, az ezekhez kapcsolódó szállítás is hihetetlen környezeti terhelés. Aztán a gép működtetése, alkatrészek cseréje, etc. újabb környezeti terhelést jelent. Most, hogy itt az energiaköltségek emelkedése, sokan még mindig nem újragondolják a fogyasztásukat, nem értik, hogy elég az amink van, lehet egyszerűbben is élni... sokan szeretnék napelemmel, mindenféle alternatív módszerekkel elérni, hogy továbbra is ugyanúgy tudjanak fogyasztani... nem ez a megoldás... sajnos a napelem előállítása is károsanyagkibocsájtással jár és lévén nem örök életű, időről, időre cserélni is kell. Ha eddig nem is próbáltad tudatosan végiggondolni, mit és mennyit használsz, mennyi energiával, környezeti terheléssel élsz, lehet most az energiaköltségek emelkedése segítségedre lesz.  Bár évek óta minden fórumon beszélnek róla, hogy az emberek fogják vissza a pazarlást, fogyasztást, úgy tűnik csak akkor lesz változás, ha ez mindenkinek a saját zsebére megy. Aki eddig játszi könnyedséggel döntött egy-egy újabb gép, kényelmi eszköz, ketyere megvásárlása mellett, most lehet jobban átgondolja tudatosan szükséges-e az adott berendezés számára. Érdemes most mindenkinek tudatosan átgondolni, mire nincs igazán szüksége. miről tud lemondani, mit tud más akár manuális megoldással kiváltani. Tekintsd át a hétköznapi feladataidat, szokásaidat, melyiket tudnád elhagyni, helyettesíteni, vagy csak az adott eszköz használatát csökkenteni. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék segíteni, hogy átlásd hol tudsz csökkenteni a fogyasztásodon, mit tehetsz azért, hogy a Föld élhetőbb legyen. Az energia felhasználásával, hozzájárulunk a Föld energiakészleteinek kimerüléséhez, saját költségeinket növeljük és az energiafelhasználás következtében kibocsátott káros anyagok hozzájárulnak a környezetszennyezéshez, klímaváltozáshoz. Minden pillanatban, amikor valamilyen energiát használunk (mosunk, főzünk, filmezünk, zenét hallgatunk, etc.) komoly döntéseket hozunk, mi magunk is hatással vagyunk a környezetünk alakulására. Elég egy kis odafigyelés, ha megváltoztatod a szokásaidat, Te magad is sokat tehetsz a környezet védelmére, a saját egészségedért és költségeid csökkentésére:) OTTHON A fűtés  a háztartások legnagyobb energiafogyasztója. A felhasznált energia több, mint 70%-át erre fordítjuk. Ha egyetlen fokkal csökkented a szoba hőmérsékletét, az 6% energia megtakarítást jelent - ami hozzájárul a környezet védelméhez is. Mindig csak ott és annyit fűts, ahol és amennyire szükséges - általában egy szobában nappalra 20-22 fok javasolt, éjszakára 18 fok. Ha napközben elmész otthonról, állítsd alacsonyabbra a termosztátot, tekerd le a konvektorokat (csökkentsd 5-6 fokkal a hőmérsékletet) Nappal húzd fel a redőnyt és a függönyöket is húzd el, hogy be tudjon jönni a napfény. Naplemente után húzd be a sötétítő függönyöket, ereszd le a redőnyt - ez segít benttartani a meleget és kint tartani a hideget. Nem csak a vagyonokba kerülő fűtéskorszerüsítés segíthet, néha már az is szuper ha szigetelsz, nyílászárót cserélsz. Szigetelésnek tehetsz a bejárati ajtó elé vastag függönyt is, segít a hő megtartásába. Próbálj klasszikus fűtési megoldást választani - cserépkályha, vaskályha, kemence, sparhelt. Ezek nem csak, hogy kevesebbe kerülnek és környezetbarátabb megoldások, de természetes megoldások és az egészségedre is kedvezőbben hatnak. Rendszeresen ellenőriztesd szakemberrel a fűtési berendezéseidet - gázkazánt, konvektort, cirkót. Figyelj a lakás páratartalmára, mert befolyásolja a hőérzeted. Szellőztess több alkalommal, jól kinyitott ablakokkal - a résnyire nyitott ablak energiapazarlás. A fűtőtestet hagyd szabadon, ne pakolj a radiátor elé és ne is takard el függönnyel, mert csak elvonja a hőt. Tegyél hőtükörfóliát a radiátorok mögé. A hűvösebb helyeket (pl. előszoba, kamra ) ajtaját tartsd csukva . Öltözz fel jól otthonra, húzz meleg zoknit, vastag pulóver, használj takarót. Ha így teszel, akkor alacsonyabb hőmérsékletben is komfortosan fogod érezni magad, Sajnos én nagyon fázós vagyok, így a fűtésen eddig én sem spróroltam, ebbe nem vagyok elég hiteles, de érzem itt nekem is van tennivalóm:). Ma nagy divat a jakuzzi, szauna, medence otthon, de fenntartani költséges. Van aki hitelre vásárol ilyesmit. Ezek luxus dolgok, ha nem vagy milliárdos, nincs a bankszámládon egy szép nagy összeg, ami biztosít arról, hogy neked nem fog gondot okozni ezek fenntartása, akkor sem amikor emelkednek az energiaárak, akkor érdemes átgondlni biztos, hogy szükséged van medencére, jakuzzira, szaunára? Ahogy a régi öregek mondták, addig nyújtózkodj, amíg a takarod ér:) Sokan lelkesen szaladnak most napelemet vásárolni, de azon túl, hogy halljuk másoktól most ez kell értjük hogyan működik? A napelemed valóban termel majd áramot, ha nem lesz áram? Nem minden napelem lesz képes erre. Számold át azt is meg fog-e az esetedben térülni. Sokan most csak szereltetnek és utána se lesz ingyen az áram, nehogy meglepetés legyen mire megtérülne addigra már kell cserélni, újat venni és felrakatni. Hogy viszonyulsz a meleghez és a légkondicionálás hoz? Itt európában a melegbe nem nagyon halnak bele emberek, legfeljebb abba, hogy kiszáradnak. Ma sokan egész nap nyomják a légkondit. A minap egy kedves tanítványom mesélte a szuper üléshűtés miatt jól megfázott a combja és iszonyatos fájdalmakkal küzdött. Azon túl, hogy a légkondi káros lehet az egészségedre, biztos hogy nélkülözhetetlen? vagy azért el tudsz viselni nyáron ennyi kellemetlenséget? Érdemesebb fákat ültetni, mert árnyékot és hűvöset is adnak, éjszaka szellőztetni, lehűteni a lakást és nappalra besötétíteni, becsukni az ablakokat. Használd ki a természetes fény  lehetőségeit. Nyáron nagyon sokáig, de télen napközben élvezd, hogy természetes fénynél tudod végezni a tevékenységeidet és amíg nem szükséges ne kapcsolj villanyt A világítást a lakásban a célnak megfelelően alakítsd ki és használd. Azokban a helységekben ahol nem szükséges komolyabb fényerő, ott csak kisebbet használj (pl. előszoba). Ha olvasni szeretnél, akkor csak valamilyen kisebb helyi fényforrást használj és ne az egész nappali legyen kivilágítva. Amelyik szobában nem tartózkodsz vagy éppen nem szükséges a világítás, akkor kapcsold le a lámpát. A szüleim gyerekkoromban sokszor szóltak, miért ég a villany a szobában ha nem vagyok ott:) Használj energiatakarékos izzókat. Csak akkor használj elektromos berendezések et, ha valóban szükséges. Manapság nagyon sok elektromos gép van, amiket ha tudatosan végiggondolod nincs is rá szükséged. Sőt azt gondolom bizonyos esetben egyszerűbb, olcsóbb és csendesebb a manuális megoldás, mint egy gépet összerakni majd utána eltakarítani és a végén elpakolni. Minden elektromos berendezés, műszaki cikk vásárlás előtt gondold végig valóban szükséged van-e rá és mire szeretnéd használni (a nagyobb teljesítményű gépek fogyasztása is nagyobb, a konyhában a legtöbb ma kapható gép kézi erővel kiváltható és még sokszor egyszerűbb is). Nemrégen egy közeli ismerősöm mondta, hogy szeretne venni több tízezer forint értékben egy konyhai szupercsoda gépet és mit gondolok. Kérdeztem mire vásárolná... bébiétel készítésre... Mondtam használjon inkább villát :))) csöndesebb, nincs meghibásodási lehetőség és szervizköltség, áramszünet esetén is működik, gyorsan el lehet mosni és elpakolni és a használatba vétel sem igényel bonyolultabb összerakást:) Ha már eldöntötted megveszel valamit, nézd meg a termék leírását, mekkora a fogyasztása és válassz alacsonyabb fogyasztású gépeket. Próbáld azt is figyelembe venni mennyire környezetkímélő a termék. A konyhádban  igazából a hűtő, főzőlap és sütő segítségével mindent meg lehet oldani. Sajnos a fogyasztói társadalomnak köszönhetően, ma sok konyhában külön van szeletelőgép és aprítógép a kés helyett, vízforraló a lábas helyett, kenyérpirító és melegszendvicssütő egy serpenyő helyett, kenyérsütő gép a sütő helyett, joghurtkészítő egy befőttes üveg és dunszt helyett, és hosszasan sorolhatnám a mosogatógéptől, olajsütőn át, pároló, popcorn készítő, palacsintasütő, tojásfőző, kávéfőző.... mennyi mindenfélét vásároltattak össze az emberekkel. Ehhez a cikkhez felnéztem egy műszaki online bolt oldalára, szinte elhültem rajta, mit ki nem találtak már, jópénzért... Sokan működtetnek fagyasztóládákat, amikor ma mindent lehet frissen kapni a boltban, hihetetlen nagy pazarlás hónapokig otthon hűteni valamit. Hiába veszel valamit akciósan, a fagyasztó áramfelhasználása sokkal drágább lesz, mintha friss ételeket vennél. Ha ragaszkodsz a fagyasztóhoz, legalább évente olvaszd le. A hűtőt a lakáson belül valami hűvösebb helyre állítsd. Ne tegyél a hűtőbe meleg ételt. Az elektromos főzőlapot, sütőt a főzés befejezése előtt 5 perccel nyugodtan kapcsold ki - még sokáig elég meleg lesz ahhoz, hogy befejezd a főzési folyamatot.Főzéskor az edény méretének megfelelő főzőlapot használd, hogy ne távozzon fölöslegesen hő. Használj a főzéshez jó hővezetésű edényeket, fedőt, kuktát illetve főzz takarékon.Az ételeket ne főzd szét, éppen csak szükséges menyiségben kapjanak hőkezelést. Készíts egytálételeket vagy a sütőben egyszerre többfélét süss több szinten. Nézd át otthon a konyhádat, mire van valóban szükséged. mi az amit meg tudsz oldani olcsóbban, halkabban:) Figyeld meg a mosás i szokásaidat is. Sokan egy egy darabbal is elindítják a mosógépet vagy feleslegesen nagyon hosszú programokat működtetnek. Sok helyen látom, hogy szárító gépet használnak, ez télen vicces, amikor párhuzamosan meg bekapcsolják a párologtatót. A vasalás is nagyon sok energiát elvisz egy háztartásban. Csak azt vasald ki, amit nagyon szükséges. A legtöbb ruha felvétel után a test hőjétől a testhez alakul. A törölközőket, fehérneműket, zoknikat, hálóruhákat, ágyneműt szinte teljesen felesleges vasalni.A mosógépet és a mosogatógépet csak ha tele van akkor indítsd el, mert sok készülék ugyanannyi áramot és vizet használ el 2 póló esetén is. Használd a hőfokszabályozást, de mindent a legmagasabb hőfokon moss. Vízkőtelenítsd rendszeresen a mosógépet.Kerüld el a szárítógép használatát. Természetes módon szárítsd a ruhákat pl. napon vagy szárítóállványon. A szórakoztató elektroniká ban, mind minden másban is sok a túlkapás. a 40 nm-es lakásban néha annyi hangfal és mélynyomó meg minden van, hatalmas képernyő, amit a tulajdonosa soha nem fog tudni kihasználni az otthonában vagy esetleg a halláskárosodást kockáztatja. Sok családban a tv, számítógép akkor is megy amikor senki nem használja, amolyan háttérzajnak. Kapcsold le, áramtalanítsd azokat a berendezéseket, amikre éppen nincs szükséged, éppen nem használod őket. Amikor egy készülék standby üzemmódban van (pl a tv-n világít a kis lámpa) akkor is fogyaszt áramot. Használd a számítógépen az energiatakarékos üzemmódot . A kertben  is sok berendezés sorakozik a háztartásokban. A legbutább találmány a lombfújó, ezen mindig nevetek az emberek kergetik vele a faleveleket jobbról, balra balról jobbra, hallgatják a zajt, nyelik a port és a benzinesnél szívják a büdöset, ha elromlik meg vihetik szervízbe.. Egy hagyományos seprű sokkal praktikusabb és olcsóbb. Takarítás nál részesítsd előnyben a hagyományost (söprű, lapát, vödör), így sok energiát spórolhatsz meg. Amennyiben szükséges gépi megoldás, nagyon tudatosan válaszd meg, hogy a céljaidnak megfeleljen. Lehetőleg olyan porszívót válassz, amelyhez nem kell eldobható porzsákot használni és a teljesítménye és a tudása is illeszkedjen az elvárásaidhoz. Ma sokan a terítő lerázása helyett morzsporszívót használnak, néhány leesett dolgohoz viszik a porszívót, mérlegelj, tudatosítsd mire mit érdemes használni, térj vissza a hagyományos megoldásokhoz:) A szépségápolás ban is nagyon sok fölösleges gépet adtak el az elmúlt évtizedben.Ha jó idő van a hajad megszárad magától. Az is kérdés, feltétlenül szüksége-e otthon a hajunkat vasalni, bodorítani, mindenféle gépi eljárással alakítani. A testünk, arcunk masszírozására is már vannak gépek, ezt a saját kezünkkel is el tudjuk könnyedén végezni. Lehet a hagyományos körömreszelő és sarokreszelő is megteszi, az elektromos helyett. Néha meglepő árakon árulnak elektromos borotvát, persze tudom tud ezt azt, de a vége ugyanaz, mint a hagyományos borotvával, eltűnik a szőr a férfiak arcáról:) A fogmosás szuper jól megoldható hagyományos fogkefével is, ilyen olyan speciális elektromos fogkefe nélkül .  A kertben is sok berendezés sorakozik a háztartásokban. A legbutább találmány a lombfújó, ezen mindig nevetek az emberek kergetik vele a faleveleket jobbról, balra balról jobbra, hallgatják a zajt, nyelik a port és a benzinesnél szívják a büdöset, ha elromlik meg vihetik szervízbe.. Egy hagyományos seprű sokkal praktikusabb és olcsóbb.  Nézd át mekkora területen, milyen munkálatokat kell elvégezni. Valóban szükséges az ágvágó gép, elektromos sövénynyíró, fűkasza, jót mulattam gyepszellőztető :))) szóval nézz körül a kertben is, lehet a sarlóval, seprűvel és sövényvágó ollóval kiválthatsz néhány berendezést. A babaápolás ra is hihetetlen mennyi dolgot eladnak a szülőknek, pedig a gyerekek a sok műszaki berendezés és az őket érő elektroszmog nélkül is egész jól fel tudnak nőni:) MIelőtt valami menő, divatos dolgot veszel, érdemes itt is átgondolni valóban szükségetek van-e rá. Amikor elkezded megváltoztatni az energiafelhasználási szokásaidat nézd meg a korábbi felhasználásokat és a fogyasztásmérők segítségével kövesd nyomon energiafelhasználási szokásaid alakulását:) Pl. a vízforraló helyett ha a gázon forralod a vizet kb havi 500 forintot tudsz megtakarítani, ha a minden napos hajszárító használat helyett természetesen hagyod megszáradni a hajad, akár havi 1000 Ft-ot is spórolhatsz:) Kezdj el változtatni és tapasztalj, figyelj:) #rezsicsökkentés #rezsi #energiaáremelés #gáz #villany #tudatosság 

Tavasz, új kezdet, újjászületés

2022. március 15. Élj harmóniában 

Újra beköszönt a tavasz, ami a téli visszavonulás után a megújulás, újjászületés az új kezdetek ideje.  Idén a tél nem volt túl hideg, szerencsére nagyon sok volt a napsütéses órák száma és úgy tűnik a tavasz is korábban kezdődött. Már hosszú hetek óta hallom az énekesmadarak tavaszi csivitelését, a fákon bimbók kezdenek nyílni, az illatok egyre intenzívebbek és február utolsó napjaiban már nem csak hóvirágot, de ibolyát is láttam.  Ahogy minden nap korábban kel a nap és később megy le, ahogy melegszik a levegő, ahogy látom éledni a természetet, minden porcikámmal érzem a tavasz friss megújító energiáit.  Az időjárás egyre kedvezőbb, így a téli bezártság után minél több időt tudsz kint tölteni a szabadban, sétálni, kirándulni. Ez segít, hogy kapcsolatba kerülj a természettel és önmagaddal.  A természetben is láthatod, ahogy az idő melegszik úgy emelkedik a talajvíz, hogy a talaj megtisztulhasson a fölös salakanyagoktól. Az állatok is levetik téli bundájukat és tavasszal az emberi szervezet is megújul. A szervezetünk is próbál ilyenkor a felgyülemlett salakanyagoktól megtisztulni.  A természetben minden körforgásban van és ahogy a tél nem kedvez a vetésnek, de ideális a visszavonulásra, a tavasz a megújulás ideje. Ilyenkor az emberi test szövetei is képesek megújulni, megfiatalodni. Az ájruvéda egyik lényege, hogy igazodjunk a természet ritmusához és támogassuk szervezetünket a megújulás folyamatában. A tavasz a legjobb időszak arra, hogy kitisztítsd a régit, teret adj az újnak, a jövőnek, a növekedésnek, fejlődésnek.  Ha kész vagy elengedni, megválni a régitől és elég kíváncsi és bátor befogadni az újat akkor részed lesz a megújulásban, újjászületésben. Igazodj Te is a természethez és használd ki a tavaszi időszak nyújtotta lehetőségeket. Táplálkozás A téli táplálkozás fontos elem volt, hogy tápláló ételeket egyél, amik segítenek a testet szigetelni a hideg ellen. Tavasszal viszont válts könnyű, egyszerű, tiszta minőségű étrendre.  A tavaszi étrend lényege a télen lerakódott salakanyagoktól megszabadulni, csökkenti a nedvességet, nyálkát a szervezetben. Természetes ha tapasztalod, ahogy beköszönt a melegebb időjárás csökken a vágyad a nehezebb, tartalmas ételek iránt és inkább könnyedebb ételekre vágysz, elképzelhető, hogy néhány napig étvágyad sem lesz. Esetleg elkezded kívánni a - zöldségeket, friss salátákat, gyümölcsöket.   Annak érdekében, hogy ne kelljen betegségektől, nehézségérzettől, fáradtságtól, nyálka felhalmozódástól szenvedned - nátha, influenza, allergia - a tavaszi időszakban, csökkentsd a szervezetedben a nedvességet, válts szárító és melegítő étrendre.  Néhány tanács, a tavaszi étrendhez - Tavasszal érdemes több csípős, keserű és fanyar ízt vinni a táplálkozásodba.  - Próbáld ki a húsmentes étrendet - a hús nagyon elnehezíti a tested. A fehérjét kiválóan pótolhatod gabonafélék és hüvelyesek kombinációjával.  (pl lencsefőzelék zsemlével, falafel vagy hummusz pita kenyérrel, babpüré kukorica tortillával, mungdhal baszmati rizzsel, csicseriborsó kuszkuszzal) - Ajánlott gabonafélék és hüvelyesek: baszmati rizs, köles, hajdina, kukorica, árpa, quinia, zab, mungóbab, csicseriborsó, vörös bab, lencse, adzuki bab, fekete bab. - Tavaszra ajánlottak: karfiol, brokkoli, káposzta, saláta, retek, spenót, spárga, borsó, sárgarépa, zeller, zöldbab, cékla, cikória, eper, áfonya, alma. - A zsíros dióféléket kerüld, de érdemes 1-2 ek.  napraforgómagot és tökmagot pirítva bevezetni az étrendedbe. - A nap folyamán fogyassz meleg vagy langyos vizet, gyógyteákat és kerülj minden hideg folyadékot.   - Az ételeket emésztést segítő, melegítő, nyálka mentesítő fűszerekkel készítsd el gyömbért, fekete borsot, fahéjat, kurkuma, szegfűszeg, kardamom, hosszúbors. - Ha reggel nem vagy éhes, hagyd ki a reggelit. Ha éhes vagy ne egyél nehezet. Kiváló a zabkása, rizskása.  - Ebédre és vacsorára főzz gabonaféléket, párolt zöldségeket és hüvelyeseket. - Próbálj minél több frissen készült ételt fogyasztani.  Van néhány olyan táplálkozási szokás, amit érdemes kerülni, mert nyálka felhalmozódáshoz vezet - Kerüld az édességeket, félkész ételeket, gyorsételeket, fagyasztott dolgokat, másnapos ételeket, húst, kenyereket, tejterméket, dióféléket, zsíros ételeket, olajba kisült fogásokat és a hidegen fogyasztható dolgokat (fagylalt, joghurt, etc.) - Érdemes kiiktatni az étrendből a nehéz vagy vizes zöldségeket - avokádó, paradicsom, uborka, cukkini, tökfélék.  - Ne nassolj étkezések között - Ne edd túl magad. - Minimalizáld az édes, savanyú és sós ízeket. - Érdemes lecsökkenteni a nehezebben emészthető, vizes és a savanyú gyümölcsök fogyasztását, a narancs, banán, kókusz, dinnye, ananász, füge, datolya. - Kevesebb zsiradékot használj a főzéshez. A főzéshez a ghí (tisztított vaj) a legkiválóbb. Esetleg fontold meg egy kis tavaszi méregtelenítő, tisztító kúra elvégzését. Tarthatsz húsvéti böjtöt is vagy lehet akár léböjt - pl egész nap csak forralt vizet iszol, vagy kiegészíted gyümölcslével, zöldséglével vagy kiváló a monodiéta. Jómagam az ájruvédikus kitchari kúrát tartom a legjobb tisztítókúrának. A méregtelenítésről a blogomon részletesen olvashatsz.  Életmód Érdemes az életmódbeli szokásaidat is a tavasz hangulatához igazítani. Alakíts ki egy napi rutint  - Ahogy a nap korábban kel, kezdj el Te is kicsit korábban kelni.  Legkésőbb 6- 7 óráig kelj fel. - Ébredés után tisztálkodj - A tisztálkodás után végezz könnyed testmozgást. Akár csak mozgasd át az ízületeket, izmokat - nyak, váll, karok, gerinc, csípő, térd, boka - és végezz néhány nyújtózást, testgyakorlatot. Jógaoktatóként leginkább a jógagyakorlatokat preferálom, de a tai chi vagy bármilyen akár könnyedebb torna is jó lehet.  - Végezz légzőgyakorlatokat, segítik a méregtelenítést, energetizálnak és helyreállítják a test-lélek-elme harmóniáját.  - Nappal ne feküdj le aludni, nyálkafelhalmozódást és nehézségérzetet okoz a testedben és az elmédben. Az is így hat ha későn kelsz pl. reggel  9 kor ébredsz. - Este próbálj 22:00-ig lefeküdni aludni, de legkésőbb 23:00-ig kerülj ágyba. Az éjfél előtti lefekvéssel támogatod a tested méregtelenítő folyamatait, kipihentebb lesz az idegrendszered és szépülsz.  Végezz rendszeres testmozgást  - A mozgás aktiválja a keringésed, segít a méregtelenítésben, felpörget, hőt termel, könnyedséget hoz. - Ha sok fölös kilót szedtél fel a tél során, egy kicsit intenzívebb, megerőltetőbb mozgással könnyen megszabadulhatsz tőlük. Ha nincsenek fölös kilóid ne erőltesd túl magad.  - Nagyon jók a séta, túrázás biciklizés, kocogás, úszás, jóga, thai chi. - A testmozgás legjobb időzítése reggel 6 és délelőtt 10:00 között vagy 18:00-20:00 között.  - Ha jógát gyakorolsz részesítsd előnyben a nagyobb izommunkát kívánó pózokat és a mellkasnyitó gyakorlatokat.  Néhány példa: napüdvözlet, hősi póz 1. és 2. , trikónászana, kobra, íj, teve, gerinccsavarások. A gyakorlás végén végezz relaxációt. A tavaszi frissességet használd ki az élet más területein is. A téli begubózás után kezdj el programokat szervezni, többet eljárni otthonról. Sétálj, kirándulj, menj színházba, táncolni, koncertekre. A tavasz jó időszak a szocializálódásra is, új kapcsolatok kialakítására, régi kapcsolatok újjáélesztésére. Találkozz a barátaiddal. Próbálj ki valami új dolgot, tanulj valamit újat, kezdj bele valami újba.  Gondold át az életed, tűzz ki új célokat, akár az életmódoddal, táplálkozásoddal, egészségeddel, karriereddel, családoddal, önismerettel, spiritualitással, személyiségfejlesztéssel kapcsolatban.  Selejtezz! Szabadulj meg a régitől, hogy helyet csinálj az újnak. Nézd át mely dolgok, amiket nem használsz, nincs rá szükséged, illetve mik azok a dolgok, amik kifejezetten rossz érzéseket, emlékeket hoznak elő. Az ilyen dolgoktól ajánlatod megválni.  Vedd sorra tudatosan az emberi kapcsolataidat is. Amik úgy érzed nem válnak javadra, viszik az energiáidat, rossz érzéseket okoznak esetleg gondold át a felszámolásukat, vagy az érintkezési felületek csökkentését.  Csinálj tavaszi nagytakarítást és esetleg újítsd meg kicsit a lakást. Festés, átrendezés, textílfestés, hímzés, rajzok, matricák, néhány új dolog - díszpárna , fogantyú, szappantartó, etc. -  megannyi kreatív megoldással tudod feldobni kicsit az otthonodat. Változtass az öltözködéseden. Már hetekkel ezelőtt mondtam a férjemnek elég a téli ruhatáramból, és elővettem a színesebb ruháimat. Öltözz élénk színekbe, sárga, piros, narancs, pink, kezdj lágyabb anyagokat hordani. Csinálj időt, teret, helyet a lelki (spiritulis) dolgoknak. Minden nap szánj időt a befelé figyelésre, a saját érzéseid, gondolatid tudatosítására, imádkozásra. Adj hálát mindazért, amid van, amit elértél. Olvass szentírást ( Bhagavad Gíta, Biblia, etc).  A tavasz a szabadságról és az örömről is szól. A legtöbb ember ma a saját maga emelete falak között él, saját börtönében. A társadalomban megannyi szív és érrendszeri betegség, mert az emberek nem mernek a szívük szerint élni. Nem szánnak időt a befelé figyelésre, a legtöbben nem is tudják szívük szerint mit csinálnának.  Itt a lehetőség, hogy változtass, többet figyelj befelé. Akár írj listát arról mi az, amit szívesen csinálsz, ami neked örömet okoz és tudatosan a munka, szórakozás, pihenés arányát hozd egyensúlyba. Csinálj sok olyan dolgot, ami neked örömet okoz, ami a szíved szerinti. Ez egy ideális időszak arra, hogy merj önmagad lenni, merj a szívedre hallgatni.  A tavasz megújító ereje nem csak testi szinten mutatkozik meg, de fontos ilyekor az életünk minden olyan területét szemügyre venni, ahol elakadásaink vannak, beleragadtunk a régibe, akár régi élethelyzetekbe, berögzült viselkedési mintákba, nem tudunk továbblépni, blokkok vannak. Érdemes átgondolni ezeket a kérdéseket és tudatosan megújulni ezen területeken is.  A tavasz ideális a szerelemre, a párkapcsolatunk elmélyítésére, a szexuális aktivitás fokozására is. Ha még nincs párod, tavasszal a természet rezgései, a hormonok működése, minden támogatja a szerelem megérkezését az életedbe.  A tavasz a legcsodásabb évszak, a maga friss, megújító, növekedést hozó erejével. Ahogy a természetben is minden kizöldül, virágba borul, úgy tudod az életedet Te is virágba borítani, ha megragadod a pillanatot, a tavasz adta lehetőségeket.  Fantasztikus megújulást és sok örömet kívánok Neked! szeretettel Vitai Katiwww.eljharmonaiban.huhttp:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­

Spenótos (édes) amerikai palacsinta

2021. december 27. Mindennapi ételeink 

  Nem szoktunk sűrűn édeset reggelizni, legalábbis a gyerekek többször vágynak sósra. Azért előfordul zabkása, köleskása, vagy pl.turmixok, smoothie-k (ez utóbbikba szokott kerülni friss spenótlevél is). most arra gondoltam, amerikai palacsintát készítek, amibe teszek a tésztába spenótot (mostanában nehezen fogy főzelékként, így fasírtba, tésztához való szószokba csempészem bele.  Hagyományos palacsintát már készítettem: a palacsintatésztába kevertem a megfőzött, összeturmixolt spenótleveleket és egy vegán krémsajtos tölteléket kapott. De volt spenótos krémmel töltött sós palacsinta is nálunk. Ezúttal most amerikai palacsintát készítettem és a tésztájába csempésztem bele a zöldséget.  Hozzávalók:  10 dkg liszt10 dkg zabliszt 1 ek. sütőpor4 ek. olaj 3 dl növényi tej vagy víz só2 marék spenótlevél megfőzve, turmixolvaElkészítés:A liszteket összekeverjük a sütőporral, hozzáöntjük a vizet vagy semleges ízű növényi tejet, az előzetesen megpárolt, összebotmixerezett spenótleveleket, az olajat és az egészet csomómentesre mixeljük. Olajjal kikent serpenyőben kisütjük. Gyermekeink vaníliapudinggal és darált dióval szeretik , mi akár magában, gyümölcsökkel, lekvárral, juharsziruppal vagy mézzel nyakonöntve. 

Petrezselymes szendvicskrém

2021. augusztus 3. Kertkonyha 

Petrezselymes szendvicskrémNa, az van, hogy ez a pástétom egy jó kenyérrel, vagy csak simán salátával mindent visz. :) Akkor is, ha nem díjnyertes szépség, akkor is, ha teljesen alap növényi hozzávalókból van (sőt!). Eredeti görög recept, szóval nekem igazából más kérdésem nincs is. ;) Szerintem ez így, ahogy van, egy teljes élvezeti értékű, ízbomba és laktató vegán pástétom, és nekem nem hiányzott belőle sem a tofu, sem a növényi tejszínek vagy növényi joghurtok. Teljes kiőrlésű szárított rozskenyeret használtam hozzá, de persze bármilyen kenyérféleség megteszi, amit otthon találsz. Hozzávalók egy 2,5 decis befőttes üveghez: - 100 g krumpli - 50 g száraz rozskenyér - 50 g petrezselyem (vagy több) ;) - 5-6 ek olívaolaj - 1 kis gerezd fokhagyma - 1 szál újhagyma - 1,5 mk só - 1,5 ek fehérborecet - 1 ek citromlé - A meghámozott és felkockázott krumplit főzd puhára. Öblítsd át és hagyd, hogy a víz lehűtse. - A rozskenyeret közben áztasd be, majd pár perc elteltével nyomkodd ki belőle a vizet. Arra kell figyelni, hogy ha nem száraz a kenyér, akkor még jobban ki kell nyomkodni, mint egyébként. Ha száraznak éreznéd ettől a pástétomod, kis vizet még mindig tehetsz hozzá keverés közben. - Késes aprítóban krémesítsd össze a petrezselymet, a hagymákat az ecettel és az olaj felével. Én nagyon savanykásan szeretem, de ha te ebben visszafogottabb vagy, akkor esetleg használd a megadott ecet felét. Ha itt megkóstolod, nagyon savanyú lesz, de ez belesimul nemsokára, becsszó. Amikor elégedett vagy az állagával is, jöhet hozzá a kenyér és a krumpli. Amíg pörög a gép, adagold hozzá a maradék olívaolajat. - Végül jöhet a só, az ecet és a citromlé. Fontos, hogy hidegen tálald, az olívaolaj és újhagyma díszítés választható. ;) Jó étvágyat! Elkészítési idő: 15 perc Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat!    Kezdő Vegán Haladó vegán (Superfood) Növényi tejtermékek   Görög vegán Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag Ez egy vegán recept volt. :) Ha itt feliratkozol , a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba.   The post Petrezselymes szendvicskrém first appeared on Kertkonyha.

Brokkolis karfiolleves (vegán)

2020. november 22. VegaLife 

Brokkolis karfiolleves (vegán)Ősz végén, tél elején a brokkoli és a karfiol bevirágozhatja főztünket. Ez elég furcsán hangzik, de ha azt mondom, a brokkoli és a karfiol virágát fogyasztjuk leginkább, akkor már érthetőbb. Brokkolit különben már az ókori Róma konyháiban is főztek-fogyasztottak, derül ki Apicus szakácskönyvéből. Apicus az ie. 25-ben gazdag arisztokrata családban született í nyencségéről és tékozlásáról híres ember  bejáratos volt a császári udvarba. Szakácskönyve, a De re conquinaria (A konyhaművészetről), Cato De agri cultura (A mezőgazdaságról) című könyveiben leírja az ókori rómaiak élet- és étkezési szokásait, s körülbelül ötszáz étel receptjét tartalmazza, többek közt a brokkoliról is említést tesz. A brokkolihoz képest a  karfiol a Közel-Keletről származik. Ugyan ezt is ismerték és szerették már a görögök és a rómaiak is, viszont hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően, akik keletről hozták - mint újdonságot. Akármilyen utat is tettek meg, ma már a legtöbb nemzet konyhájában szerepel. Érdekes tény, hogy a brokkoli és karfiol virágait fogyasztjuk leginkább és mégis a kertekben igen jól bírják a hideget, szinte hűvösben nőnek a legjobban. Ezért is előnyös ilyenkor, ősszel brokkoliből és karfiolból ételt készíteni. Nem hiába ilyenkor jobban előfordulnak piacokon, boltokban, zöldségeseknél. Készítsünk egy meleg levest ezekből a virágokból a hideg napokra! Melegedjünk fel a finom enyhén citromos, enyhén csipős ízzel citromot és chilit rakva a tányérunkba! (A chili paprikából érdemes konyha-ollóval belevagdosni a levesbe, kezdésként csak egy keveset.  A recept Hozzávalók: - 25 dkg brokkoli - 25 dkg karfiol - 25 dkg zöldborsó - 3-4 szem krumpli - 1 hagyma - 3 dl növényi tej vagy tejszín - 6-8 gerezd fokhagyma - 1-2 ek ételízesítő - tárkony - petrezselyem - 1 citrom (opcionális) - chili paprika (opcionális)   Elkészítés: A hagymát miután megpucoltuk jó apróra vágjuk vagy aprító gépben összeaprítjuk. A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedjük, törzsének lágyabb részét felkarikázzuk majd az egészet megmossuk. A krumplikat meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk. A hagymát kevés vizen üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az elkészített brokkolit, karfiolt, krumplit majd a zöldborsót. Meghintjük házi ételízesítővel, adunk hozzá egy kevés őrölt tárkonyt és felöntjük annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. Nagy lángon addig főzzük míg a zöldségek roppanósra nem főnek. Hozzáadjuk a megpucolt, esetleg feldarabolt (vagy ha egész gerezdeket szeretjük, úgy hagyjuk) fokhagymát és a növényi tejet. Addig főzzük míg ismét rottyan egyet, közben adunk hozzá apróra vágott petrezselyem zöldet. Tálalásnál citromszeleteket és chilipaprikát is kínálhatunk hozzá.         

TOP 10 tipp - amivel esős, hideg napokon is kellemesen töltheted az időd

2020. október 21. Élj harmóniában 

TOP 10 tipp -  amivel esős, hideg napokon is kellemesen töltheted az idődAmikor bejön a borongós, hideg időjárás sokan depisek lesznek, elmegy az életkedvük. Van olyan ismerősöm, aki az ágyból is alig akar kikelni. A jógás tanítványaim msotanában állandóan panaszkodtak hogy nincs kedvük semmit csinálni és nem is tudnak magukkal mit kezdeni. Sajnos vagy sem, ezen az éghajlaton minden évben szeptembertől beköszönt a hideg időjárás, amikor nem tudsz sok időt tölteni a szabadban, kevés a napsütéses órák száma és sok időt kell a lakásban bent lenned. Ez az időszakban a természetben is a visszavonulás ideje.  Ezen lehet szomorkodni is, de nincs értelme:). Ezt az időszakot, nagyon sok dologgal kellemessé és hasznossá is teheted. Lásd benne a lehetőséget... ha ezt az időt okosan használod ki, akkor nagyon tudod akár élvezni is és még profitálhatsz is belőle.  Most lehetőséged van többet lenni otthon, többet foglalkozni az önmagaddal, az egészségeddel az otthonoddal, az otthoni feladatiddal, a családoddal, a saját belső dolgaiddal, önfejlesztéssel.   Ime néhány tipp, amivel igazán kellemesen és hasznos telhetnek a hideg őszi, téli napok:) 1. Selejtezés, rendrakás 2. Egészséges ételek készítése, sütés, főzés 3.  Önfejlesztő, pozitív könyvek olvasása 4.  Otthoni rendszeres testmozgás 5.  Rokoni, baráti kapcsolatok ápolása 6. Relaxáció, feltöltődés, pihenés 7. Egészséges életmód kialakítása 8. Napfényes hangulatú filmek nézése 9. Befelé figyelés, meditáció  10. Nyári élmények képeinek közös nézése Tudatos előkészítés Én minden évben előre tudatosan készülök erre az időszakra. Mivel nyáron mi sokat járjuk a természetet,  túrázunk, így nem igen érek rá itthon olvasni, előadásokat hallgatni. A nyár folyamán, amikor látok olyan könyvet ami érdekel már beszerzem azzal, hogy ezt majd ősszel, télen ráérek elolvasni.  Letöltök olyan előadásokat - az én esetemben lelki témájú, jógafilozófiával vagy egészség megrőzéssel, kapcsolatos dolgokat. amit majd jó lesz meghallgatni. szeretem képezni magam és iyilenkor továbbképzéseken is szoktam részt venni. A kirádnulásokról sok képet készítünk, mert az egyik kedvenc téli időtöltésünk, végignézzük a nyári képeket - akár korábbi évek túraútvonalait is bejárjuk újra az emlékeink alapján:) recepteket is gyűjtögetek össze, amiket nyáron nem érek rá elkészíteni, vagy csak nincs kedvem a sütőt használni, de télen szuper jó program. Megannyi témám van, amit tervezek a blogra nektek kidolgozni, írni. Ezeket le szoktam írni és amikor ráérek ősszel, télen elkezdem nektek megírni bejegyzések formájában itt a blogon.  Szóval én annak ellenére, hogy nem szeretem a hideget és ez az időjárás nagyon nem a kedvencem, mindig előre tudatosan készülök erre az időszakra és látom benne a lehetőséget:) Egészséges életmódAhogy a természetben is fontos az időzítés, úgy az ember életében is kiemelt szerepe van a megfelelő időzítésnek. Bizonyos időszakok egyes tevékenységek elvégzésére nagyon alkalmasak, más tevékenységek elvégzésére kevésbé alkalmasak. Amennyiben az életmódod kialakításnál figyelembe veszed a természet rendjét, azzal támogatod, hogy egyensúlyban legyél, erős legyen az immunrendszered és az energiáidat a lehető legjobban használd fel. Amikor nem a természetes ritmusod szerint élsz teljesen kimeríted a szervezeted és kibillensz az egyensúlyodból. Az évszaki menetrend megértéséhez fontos látni, hogy az ősz a természetben is a visszahúzódás ideje, Ezért érdemes kevesebbet tevékenységet több nyugalmat, befelé figyelést beiktatni. Néhány jó tanács egy ideális napirend kialakításához: - Legkésőbb 6-7 óráig kelj fel, lehetőleg ébresztő nélkül. Ehhez a elgegyszerűbb, ha nme használsz sötétítőt:) - Reggel jó ha elsőnek meglátogadot a mellékhelységet és utána jöhet a tisztálkodás. Hideg időjárásban hasznos ha zuhanyozás előtt vagy után egy jó kis meleg olajos önmasszázst is elvégzel.  - A reggeli tisztálkodás után szánj egy kis időt a napindításra - jóga, meditáció, valamilyen könnyed testmozgás, a nap végiggondolása, hála, etc.. - A reggelit 08:00- ig legkésőbb fogyaszd el - 8 után reggelizni, elég hízókúrás megoldás:) A reggelinél ha nincs éhségérzeted, akkor ne egyél. - Az ebédet 12:00-14:00 óra között fogyaszd el, ilyenkor a legerősebb az emésztés és nyugodt körülméynek között, odafigyelve.  Ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése.  - A vacsorát ha lehet 18:00 óráig fogyaszd el. - Vacsora után már csak kellemes pihentető tevékenységeket csinálj - kerüld a filmezést, netezést, munkát. Ez segíti lenyughatni az elmét és a testet, felkészít egy jó az alvásra. - Lehetőleg 22:00-ig feküdj le aludni, de mindenképpen éjfél előtt bújj ágyba. A téli időszakban jó ha korábban fekszel, mint nyáron.  Az ájurvédikus napirendről további információkat itt olvashatsz: https:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2016/­­03/­­osszhangban-termeszet-ritmusaval.html TestmozgásSajnos az őszi, téli időszak alatt lecsökken a szabadban végzett mozgás is, ezért fontos, hogy rendszeresen, az egészségedet megőrző, a sok ülést kompenzáló megfelelő testmozgást végezz a hideg hónapokban. Amikor csak szép az idő és teheted, menj ki sétálni. Amikor látható nap és kék ég, mindig szánj időt arra, hogy nézd a kék eget:) A mozgás hatással van az izomzatodra, hormonrendszeredre, csontsűrűségedre, közérzetedre, testsúlyodra, emésztésedre, keringésedre, légzésedre.  A mozgás hiánya részben belső feszültséget eredményezhet, ráadásul sajnos az izomtömeg vesztésével, csontritkulás erősödésével is együtt járhat.  Lehetőleg ne feküdj vagy ne ülj egész nap a számítógép és a tv előtt:) ha nem vagy elég tudatos, akkor a tél végére néhány kilóval fogsz gyarapodni és feszültebb is leszel, esetleg depisebb. Tudatosan kezdj el otthon mozogni, jógázni,    A jóga kedvező hatásairól itt olvashatsz. tornázni és a mindennapi tevékenységeknél tudatosan fokozd a testmozgást. Pl teregetésnél egyenként hajolj le a ruhakosárba a dolgokért, akár többször menj el a spejzig és vissza főzés közben, lift helyett lépcsőzz, akár több emeletet is tegyél meg oda vissza, mint amit amúgy szoktál.  Használj ki minden lehetőséget a testmozgásra, de ne vidd túlzásba.  Most már nagyon klassz online otthoni mozgásos lehetőségek vannak. Az online jógaórámra is látom, hogy ősszel többen járnak most, mint nyáron. Sütés, főzés Nyáron ritkán kapcsolom be a sütőt, de télen végre van időm sütőgetni, főzőcskézni, új receptekkel kísérletezni,  régi bevált recepteket elkészíteni. Sok sütőben sült dolgot készítek ilyenkor, rakott dolgokat, sült zöldségeket, pékárúkat, kekszeket, süteményeket, mindenféle finomságot:) Az őszi, téli időszakban annak érdekében, hogy egészséges maradj célszerű egészséges, tápláló, meleg szaftos ételeket, melegítő fűszerekkel fűszerezve fogyasztani.  ősszel, télien fogyassz sok meleg ételt és meleg folyadékot - kerüld a nyers és hideg dolgokat.  Az őszi táplálkozáshoz részletes leírást itt találsz: http:/­­/­­eljharmoniaban.blogspot.com/­­2015/­­10/­­taplalkozas-az-oszi-idoszakra-tanacsok.html Itt a blogon nagyon sok egészséges receptet is fent van . Programok Lévén nem kedvelem a hideget, nekem a téli sportok a termálfürdő és a szauna:) A barátokkal akikkel nyáron lehetett kirándulni, sétálni, ilyenkor jó dolog közösen elmenni gyógyfürdőzni. Decemberben, amikor már nagyon kevés napfényben van, meg szoktam nézni néhány filmet... utólag jöttem rá, csupa olyan filmet választok - szinte minden évben ugyanazokat - amiben csodaszép kék ég van, sok napsütés és esetleg még szép tájak is.:)  Az őszi, téli időszakban a férjemmel mi sokat járunk színházba, de ez a maszkos színház kicsit visszatart idén. Már néztem néhány előadás online is megnézhető. Nekünk az Örkény Színház  nagy kedvencünk, a tél folyamán biztosan benevezünk néhány jó kis előadásra. Vannak olyan darabok, amiket szinte minden évben megnézünk. Rendrakás, selejtezés A sok otthon töltött idő jó lehetőség arra, is, hogy nekikezdj selejtezni, rendet rakni.  Szabadulj meg minden olyan dologtól, amire igazából nincs is szükséged. Az életben minden áramlik, amikor ez az áramlás megreked dugulás keletkezik, blokkolttá válik az energia áramlása, ami problémákhoz vezet. A felhalmozás az életedben is energetikai blokkot képez, ezért soha ne halmozz fel.   Engedd áramolni a dolgokat... ahhoz, hogy egy új ruhadarab beférjen a szekrényedbe, helyet kell neki csinálni... nem ideális az egész lakást egy idő után teletenni szekrényekkel:) Itt a lehetőség, hogy elkezdj minden egyes darabot ami van az otthonodban a kezedbe venni és tudatosítsd van-e rá szükséged, használtad-e az elmúlt 3 évben. (ruhaneműk, cipők, táskák, dísztárgyak, jegyzetek, papírok, könyvek, cd-k, dvd-k, fűszerek, konyhai alapanyagok, elektronikai cikkek, gyógyászati dolgok, kozmetikai termékek) Amikor egy egy darabon gondolkodsz érdemes azt is megfigyelni, hogy milyen érzéseket vált ki belőled... ha egy tárgy vagy ruhadarab vagy bármi rossz érzéseket vált ki, akkor nem érdemes megtartani. Ne tartsd meg a sok sok régi dolgot azzal, hogy majd jó lesz valamire... amire évekig nem volt szükséged valószínű nem is lesz, de lehet valaki más pedig jó hasznát vehetné. A selejtezés végén nézd át mi került marad kupacba és mi a kiselejtezendő kupacba - így átláthatod miből mennyi van és maradt-e elegendő holmid, nehogy kidobj valamit ami utána hiányozni fog:) Ha így selejtezel és semmit nem hagysz ki ( ez akár napokat, heteket, de ha nagy felhalmozó vagy hónapokat is igénybe vehet) , rend lesz az otthonodban és benned is, minden kényelmesen el fog férni, átlátható amid van, jól fogod magad otthon érezni, csupa olyan dolog vesz majd körül ami neked jó érzéseket okoz:) Önfejlesztés, befelé figyelés, meditációEz a legjobb része ennek az időszaknak. Ahogy a természet is visszahúzódik, ilyenkor Te is több időt tudsz szánni magadra, a belső dolgaidra.   Érdemes lelki dolgokkal is foglalkozni - spirtuális könyveket olvasni, spirituális előadásokat hallgatni.  A Bhagavad Gíta és Srimad Bhagavatam a két legkíválóbb írás, ami segít teljes körűbb tudásra szert tenni arról, ki vagyok én, mi ez a világ körülöttem, mi az élet célja, hogyan működik a világ, ki a Legfelsőbb (Isten), mi a kapcsolatom a Legfelsőbbel. Életem legjobb döntése az volt, amikor elindultam a lelki önmegvalósítás útján. Naponta adok hálát a sorsank azokért a csodákért, amit a lelki dolgokból merítek.  Niranjana Swami és Bhaktividya Purna Swami a két kedvenc gurum, akiktől nagyon sok tanítást hallgatok.  Vannak olyan leckék is ami nyilvánosan is elérhető, ha rákeresek interneten. Akit esetleg érdekel egy leckét be is linkelek, amihez van magyar fordítás.  https:/­­/­­www.youtube.com/­­watch?v=wh_­4qMIw2zc Aki tud angolul, nekik könnyen szétválaszth ató, de Magyarországon úgy látom mindig kevredik az ezoterikus és a spirituális kifejezés. Spirituális minden, ami a lélekkel, az igazi önvalóval foglalkozik. pl. a jóga (ahol nem csak tornáznak, de foglalkoznak az önmegvalósítással is), a keresztény vallás egyéb vallások mind, mind spirituális utak.  Azok a dolgok amik nem a lélek fejlődésével foglalkoznak csak valamiféle finom energetikával, aura látás, angyalok, etc. nem spirituális dolgok, hanem ezoterikusak.  A belső munka egyik lényegi része a meditáció. Ilyenkor közelebb tudsz kerülni önmagadhoz, belső békét, nyugalmat tapasztalsz, tisztábban látod a dolgokat, könnyebben észreveszel összefüggéseket, felismerésekre tehetsz szert. A férjem meditációt oktat és látjuk, nem egyszerű a mai rohanó életforma mellett elkezdeni meditálni, de hidd el, ez a legjobb dolog ami veled történhet:)  Kapcsolatok  Az őszi téli időszak ideális arra is többet tartsd a kapcsolatot rokonokkal, barátokkal, tudtok találkozni, akár együtt sütni, főzni vagy csak telefonon, interneten beszélhettek egymással.  Ilyenkor van időd arra is, hogy rendet rakj ne csak a szekrényeidben, de az emberi kapcsolataidban is. Vizsgáld felül az emberi kapcsolataidat. A belső munka fontos része, hogy megszabadulj mindattól amire már nincs szükséged, nem járul hozzá a testi-lelki jóllétedhez, egészségedhez, boldogságodhoz. Gondold át mely kapcsolataid, milyen hatással vannak Rád, milyen hatással vannak az életedre. A személyiségedet, gondolkodásodat leginkább a szokásaid határozzák meg. A szokásaidat pedig leginkább a társulás befolyásolja - kivel beszélgetsz, kinek az írásait olvasod, kivel találkozol, milyen filmet nézel, etc... Szoktam mondani mond meg ki a példaképed és ki az az 5 ember akivel a legtöbb időt töltöd és megmondom milyen az életed....:))) Figyeld meg kik azok az emberek akik inspirálnak, pozitív energiákkal töltenek fel és kik azok akik lehúznak, rossz érzéseket generálnak benned. A mérgező, negatív emberek társaságát, negatív emberi kapcsolatokat tudatosan próbáld elkerülni, minimalizálni az életedben. Relaxáció Szánj minden nap időt tudatosan a feltöltődésre, sejt szintű relaxációra. Az idegrendszered és a pihenés kapcsolatáról ezen a linken olvashatsz részletesen.  Használd ki a lehető legjobban ezt az őszi, téli időszakot:) Te is vonulj vissza kicsit, ahogy a természet.  Törődj többet önmagaddal,  otthonoddal, környezeteddel, emberi kapcsolataiddal.  Élvezd a lehetőségét annak, hogy többet tudsz befelé figyelni... meditálj, imádkozz minden nap.  Az Élj harmóniában - megújulás, egészség, életmód csoportomban folyamatosan teszek  ki bejegyzéseket az egészséges életmód, egészséges táplálozásra vonatkozóan.  Ha szeretnél csatlakozni itt tudsz: https:/­­/­­www.facebook.com/­­groups/­­189231931805348/­­ csodás őszi, téli napokat kívánok:) szeretettel: Kati

Idén karácsonyra kevesebb bejglit, de több vegán ételt és ajándékot viszünk haza

2019. december 7. Hírek 

A Tesco kutatása azt vizsgálta, hogyan változtak karácsonyi szokásaink a rendszerváltás óta.

Most elárulom, miért gondolkodnak másként a vegánok

2019. június 27. Hírek 

A növényi étrendhez az egészségi állapotom miatt kerültem közelebb, egy betegség kényszerített arra, hogy változtassak az étkezési szokásaimon....

Cseresznyés eperlekvár

2019. június 10. VegaLife 

Cseresznyés eperlekvárŐrizzük meg a nyár zamatát és illatát, mentsük el bíbor és karmazsin színeit üvegjeinkbe lekvárt főzve a finom, édes, piros bogyókból! Nincs is jobb reggeli hideg időkben annál, mint kinyitni egy üveg lekvárt és élvezni az üvegben elrejtett nyár ízeit egy szelet pirítós kenyéren vagy zab- esetleg kukoricakásán. Ráadásul ma már egyre inkább divat a hozzáadott cukor nélkül elkészített lekvár, hiszen édes lekvárt készíthetünk egy másik, édesebb gyümölcs hozzáadásával. Datolya, mazsola, füge és banán mindegyike természetesen édessé teszi lekvárunkat, így nélkülözhetjük az ipari feldolgozás útján nyert fehér cukrot. Ha egy másik - édesebb - gyümölcsöt használunk fel lekvárunkhoz édesítésre, többszörösen jól járunk, hiszen nem csupán édesítjük, de ismét rostot is adunk általa a lekvárhoz. "A fehér c ukor káros hatásai közé tarozik ugyanis, hogy alig tartalmaznak rostanyagot, így többet tudunk enni belőlük és az általuk készült ételekből is, mint a rostban gazdag táplálékokból. Ezáltal megterheljük gyomrunkat és emésztőszerveinket. A  cukor sem vitaminokat, sem ásványi anyagokat nem tartalmaz, így feleslegesen égeti a szervezetet, csak üres kalóriát ad.   Fontos tudni, hogy a cukor akkor sem válik egészséges táplálékká, ha azt vitaminokkal és ásványi sókkal egészítik ki - lásd a barna cukrot. A szervezetbe kerülve  kiüríti a B1-vitamin raktárát   is. A gyümölcsökben lévő cukrok, illetve ezek rendszeres fogyasztása nem okoz a finomított cukorhoz hasonló tüneteket. Ennek oka egyrészt az, hogy a gyümölcsökben nem a károsabb glükóz, hanem a hasznos fruktóz azaz gyümöcscukor dominál. (A fruktóz a vérkeringésben hosszantartó egyenletes vércukorszintet biztosít és nem terheli meg a hasnyálmirigyet. A gyümölcscukor másik előnye, hogy nem okoz erjedést - ellentétben a glükózzal.) Másrészt pedig még nagyobb mennyiségű gyümölcs fogyasztása esetén - a gyümölcs magas víztartalma miatt - sem fenyegeti szervezetünket az a veszély, hogy egyszerre sok cukorral kell megbirkóznia." (Tóth Gábor, élelmiszeripari mérnök)   A recept    Hozzávalók: - kb. 3 kg eper - kb. 2 kg cseresznye - 30 -40 dkg datolya/­­mazsola/­­füge/­­banán (vagy több, ha édesszájúbbaknak készül) - útifű-maghéj/­­agar-agar (opcionális) - üvegek - befőzési fólia   Elkészítés: Mint minden befőzés, úgy ez is két nélkülözhetetlen alappal indul. - A gyümölcsök alapos átmosása (többszöri vízben, az én epreim és cseresznyéim háromszor is megfürödtek jó hideg vízben), és természetesen az esetleges rossz szemek kiválogatása - Az üvegecskék előkészítése. A következő hadművelettel érdemes ezt végezni: Keressünk néhány elfekvőben lévő lehetőleg csinosabb üveget. Győződjünk meg arról, hogy a kupakok épek és rozsda- illetve, karcmentesek. Mossuk el őket. Ha szükséges, forró mosogatószeres vízben áztassuk le a címkéket. Miután kívül belül a kupakokat és üvegeket eltisztítottuk, fogjunk egy nagyobb tepsit. Helyezzük az üvegeket és a fedőket a tepsibe. Engedjünk vizet mindegyik üvegbe kb. félig, valamint a tepsibe is öntsünk valamennyi vizet. Sütőbe rakva addig melegítsük, míg az üvegekben a víz forrni kezd. Amikor már felforrt a víz mindegyik üvegben, kivehetjük a sütőből. Fontos, hogy ezt vízforralós tevékenységet már akkor csináljuk, amikor szinte kész a lekvárunk. Ugyanis a felforrósított, átsterilizált üvegekbe szinte azonnal tölthetjük a lekvárokat. A lekvár elkészítése: Miután alaposan átmostuk a kiválogatott eper és cseresznye szemeket, odatesszük főzni és közben krumplinyomóval kicsit áttörjük a gyümölcsöt, vagy botturmixot is használhatunk erre a célra. Míg az eper és cseresznye melegedik, a datolyákat vagy mazsolákat vagy fügéket előkészítjük. Az aszalt gyümölcsszemeket (datolyákat mag nélkül) kevés meleg vízben kicsit megáztatjuk, majd a datolyát vagy fügét felaprítjuk. Ízlésünknek megfelelően édesíthetjük vele a lekvárt. Nekem a több kg eperhez mindössze 30 dkg datolya elég volt. A felaprított aszalt gyümölcsöt hozzákeverjük a lekvárhoz és együtt összefőzzük. Ha banánnal dolgozunk, egyszerűen csak felaprítjuk a meghámozott banánokat és hozzáadjuk az eper-cseresznye együtteshez. Mivel én zselésítő anyag nélkül szerettem volna készíteni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy az eper levét leszűrtem. Ezáltal egy tömörebb anyagú lekvárt kaptam. Ha nem szűrjük le, vagy még mindig nagyon folyékony és nem akarunk órákat a főzéssel tölteni, miután felforrt a lekvár, 3-4 púpos evőkanál útifű-maghéjat keverünk hozzá. Ha agar-agar-ral szeretnénk zselésíteni, ez eseteben a z agar-agar port vízben folyamatos kavargatás mellett feloldjuk és a forró lekvárhoz keverjük. Egy literhez 2 teáskanálnyit számoljunk. Igazán ahogy hűl, úgy zselésedik a lekvár vele.  Végül a leszűrés után a felforralt üvegekből még szinte forró állapotukban kiöntjük a vizet és a helyére az elkészült eperlekvárt öntjük. (Használjunk konyhai kesztyüt és/­­vagy konyharuhát, hogy a kezünket le ne forrázzuk.) A megtöltött üvegek tetejére fóliát teszünk. A fedőt alaposan rácsavarjuk majd előkészített meleg helyre fejjel lefelé állítjuk. A meleg hely jelen esetben nyári takaró és törölköző párost jelentette egy tiszta lavorban. De máskor már rekeszbe is tettem, doboz sem megvetendő. A lényeg, hogy ezt a "melegdunszt" helyet előbb kell elkészíteni. Az idő alatt, míg a lekvár a tűzön rotyog. Miután fejjel lefelé az összes üveget a száraz, meleg helyre állítottuk, lefedjük őket, hogy melegen tartsuk és így várjuk meg, míg kihűlnek az üvegek. Legalább 24-36 óra kell nekik. Szóval ellenőrizni ráér másnap. Ha már hidegek az üvegek, akkor érdemes felcímkézni őket, majd pedig hideg, sötét helyen (Pl. pince vagy kamra) tárolni. Természetesen maradt ki még egy kevés, ami nem került üvegbe. Gyorsan el is fogyott. Lekvárfőzésnél megeshet, hogy nem tudjuk az egészet üvegbe tölteni. Tiszta edénybe rakva (akár üveg) a hűtőben egy darabig megőrzi minőségét. Bár szerintem előbb elfogy, mint megromlana.

Törökmogyorós-csokoládés keksz (laktózmentes, vegán)

2019. május 24. Zizi kalandjai 

A héten hétfőn elindult Maisonblog Andival közös projektünk, a #fozzunkegyuttvalamivegant tavaszi fordulója. Le vagyunk nyűgözve tőletek, fantasztikusak vagytok! A visszajelzéseitek, hogy nektek és a családnak is ízlenek az ételek, hogy felveszitek a repertoárotokba, megmelengetik a szívemet. Jó olyanokról is olvasni, hogy valaki eddig tudott zabkását főzni, de aztán kipróbálva a receptemet... Source

Hippokratész - a beteg megismerése

2019. április 22. Élj harmóniában 

Hippokratész - a beteg megismerése A betegségeket nem lehet önmagukban értelmezni, mert fontos az is, milyen a beteg személyisége, milyen az életminősége, hogyan táplálkozik, milyen szokásai vannak, negatív vagy pozitív a gondolkodása, milyen a munkája (szereti-e), boldog párkapcsolatban él-e, jól alszik-e. Hippokratész szerint a gyógyuláshoz elengedhetetlen a beteg megismerése. Ahhoz, hogy valaki meggyógyuljon változás szükséges, de az hogy miben kell változtatni csak akkor érthető meg, ha megismerik a beteget is... Jó egészséget kívánok:) szeretettel Kati

A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia (Academy of Nutrition and Dietetics) állásfoglalása a vegetáriánus étrendekről

2019. március 11. VegaNinja 

KIVONAT: A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A vegetáriánusok és a vegánok kevésbé vannak kitéve bizonyos egészségügyi problémák – például az iszkémiás szívbetegség, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos típusú rákok és az elhízás - kockázatának. Kevés telített zsír fogyasztása és a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, szója-termékek, diófélék és magvak (ezek mind rostban és fitokemikáliában gazdag táplálékok) nagymértékű bevitele a vegetáriánus és a vegán étrend olyan jellemzői, amelyek az összes koleszterin, illetve az LDL-koleszterin alacsonyabb szintjével és jobb szérum-glükóz-szabályozással járnak együtt. Ezek a tényezők hozzájárulnak a krónikus betegségek csökkentéséhez. A vegánoknak megbízható B12-vitamin forrásra van szükségük, ezek lehetnek például vitaminnal dúsított ételek vagy étrend-kiegészítők. J Acad Nutr Diet. 2016; 116: 1970-1980. A VEGETÁRIÁNUS ÉS VEGÁN táplálkozási szokások meglehetősen változatosak lehetnek a rendelkezésre álló élelmiszer-választék és az ilyen étrendek mögött álló motiváló tényezők különbözősége miatt. A döntés oka lehet az állatok iránti együttérzés, a vágy, hogy jobban védjék a környezetet, hogy csökkentsék a krónikus betegségek kockázatát, vagy a már kialakult betegség kezelése. A jól megtervezett, zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat tartalmazó vegetáriánus étrend megfelelő mennyiségű tápanyagot biztosít. A vegetáriánus étrend nem tartalmaz húsételeket (baromfit, vadhúst, tengeri állatokat és a belőlük készült termékeket sem). 1. ábra: a leggyakoribb növényi alapú étrendek. A vegetáriánus étrend bizonyos tápanyagok csökkentett bevitelének kockázatával jár, azonban ezek a hiányosságok könnyen elkerülhetők megfelelő tervezéssel. Étrend típusa Étrendi jellemző (mindegyik húsmentes) Vegetáriánus Tojást és tejterméket tartalmaz /­­ nem tartalmaz. Lakto-ovo vegetáriánus Tejterméket és tojást is tartalmaz. Lakto-vegetáriánus Tejterméket tartalmaz, de tojást nem tartalmaz. Ovo vegetáriánus Tojást tartalmaz, de tejterméket nem tartalmaz Vegán Sem tojást, sem tejterméket nem tartalmaz, mézet tartalmazhat Nyers vegán Zöldségeken, gyümölcsö-kön, dióféléken, magva-kon, hüvelyeseken, és csíráztatott gabonákon alapuló étrend. A nyers ételek aránya 75 és 100% között változhat. 1. ábra, A vegetáriánus étrendek típusai. A VEGETÁRIÁNUS ÉTRENDEK ÁTTEKINTÉSE Vegetáriánus irányzatok Egy országos felmérés szerint 2016-ban körülbelül az amerikai felnőttek 3,3%-a volt vegetáriánus vagy vegán (soha nem eszik húst, tehát baromfit és halat sem), és körülbelül a vegetáriánusok 46%-a vegán1. Ugyanebből a felmérésből derült ki, hogy a fiatal felnőttek 6%-a (18-34 évesek) vegetáriánus vagy vegán, míg a 65 éves vagy annál idősebb korosztályban mindössze 2% ez az arány. A hús-helyettesítő termékek forgalma 2012-ben elérte az 553 millió dollárt, ez 8%-os növekedést jelent 2 év alatt. Megfigyelhető, hogy a válaszadók 36%-a főleg vegán húshelyettesítőket keresett, jellemzően a 18-44 éves korosztályból.1,2 Míg a teljes növényi élelmiszerek szolgáltatják a legjobb mindennapi táplálék-forrást, egyes feldolgozott és dúsított termékek, például a növényi alapú italok, húspótlók és reggeli gabonafélék, jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vegetáriánusok tápanyagbeviteléhez.  A növényi alapú étrend, beleértve a vegetáriánus és a vegán étrendet is, egyre elfogadottabbá válik, amint ezt sok nonprofit szervezet és kormányzati intézmény ajánlása is kiemeli. Az Amerikai Rákkutató Intézet a növényi alapú étrendeket ajánlja, valamint javasolja, hogy az amerikaiak táplálékának kétharmada zöldségekből, gyümölcsökből, teljes kiőrlésű gabonákból és babfélékből álljon.3 A 2015-2020-ra vonatkozó Amerikaiak Táplálkozási Iránymutatásában a vegetáriánus étrend a három ajánlott egészséges táplálkozási mód egyike és étkezési terveket biztosítanak lakto-ovo vegetáriánusok és vegánok számára is.4 A Nemzeti Iskolai Ebéd Program, bár nem írja elő a vegetáriánus lehetőség biztosítását, de előírja az iskoláknak a gyümölcsök, zöldségek és teljes kiőrlésű gabonák arányának növelését az iskolai menüben.  Ezeken túl a vegetáriánus étrendnek technológiai támogatása is van. Ugyan még nincs kifejezetten vegetáriánusok számára készített online tápanyag-kiértékelő rendszer, de némelyik ilyen rendszer lehetővé teszi a vegetáriánus és vegán táplálkozási opció választását. Ezek a mobil alkalmazások segítenek a vegetáriánusoknak a táplálkozási igényeik felfedezésében, a tápanyag-bevitel értékelésében és vegán éttermek, üzletek megtalálásában, ahol számukra megfelelő ételek kaphatók. A www.SuperTracker.usda.gov címen működő rendszer például az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma ,,Choose My Plate programjának része.5 MEGFONTOLANDÓ SZEMPONTOK A VEGETÁRIÁNUSOK SZÁMÁRA Fehérje A vegetáriánus étrendek - tehát a vegán táplálkozás is - általában megfelelnek a javasolt fehérje-beviteli szükségleteknek, vagy meg is haladják azt, ha a kalóriabevitel megfelelő.6,7,8 A teljes értékű és nem teljes értékű kifejezések félrevezetőek a növényi fehérjét illetően. A nap folyamán elfogyasztott különböző növényi fehérjék megfelelő mennyiséget tartalmaznak minden nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavból, ha a kalóriabevitel megfelelő.7 Hüvelyesek és szója rendszeres fogyasztása biztosítja a megfelelő fehérjebevitelt és más alapvető tápanyagok bevitelét is. A fruitariánus (gyümölcs alapú) étrend fehérjéből és más tápanyagokból általában keveset tartalmaz. A kiegyensúlyozott vegetáriánus étrend minden élethelyzetben kielégíti a szervezet fehérjeszükségletét, még sportolók esetében is.7,8 n-3 zsírsavak Míg a vegetáriánusok és a vegánok alfa-linolénsav (ALA) bevitele hasonló a nem vegetáriánusokéhoz, addig a hosszú láncú n-3 zsírsavak – eikozapentaénsav (EPA) és dokozahexaénsav (DHA) - bevitele alacsonyabb a vegetáriánusoknál és jellemzően hiányzik a vegánoknál.10,11 A nem vegánokkal összehasonlítva a vegánok vérében és a szöveteiben az EPA és a DHA szintje jelentősen alacsonyabb.10,11  A csökkent EPA és DHA státusz klinikai jelentősége a vegetáriánusok és vegánok esetében ismeretlen.11,12 A hosszú láncú n-3 zsírsavak fontos szerepet játszanak az agy, a retina és a sejtmembránok kifejlődésében, fenntartásában, és kedvezően befolyásolják a terhesség kimenetelét, a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és más krónikus betegségek kezelését.6,13,14 Mégis, a vegetáriánus és vegán gyermekeknél, úgy tűnik, nem tapasztalható károsodás a vizuális vagy szellemi fejlődésben, illetve a vegetáriánus és vegán felnőttek esetében a CVD-vel kapcsolatos kockázat csökkenése tapasztalható.10,11,15 Az ALA endogén módon átalakul EPA-vá és DHA-vá, de a folyamat hatásfoka alacsony, és erősen függ a nemtől, az étrend összetételétől, az egészségi állapottól és az életkortól. Nagy mennyiségű linolsav (LA) bevitele akadályozhatja az ALA konverzióját.11,13 Az optimális konverzióhoz az LA/­­ALA arány lehetőleg ne haladja meg a 4:1 értéket.7,10,14 Az ALA javasolt napi bevitele (RDA) 1,6 g/­­nap férfiaknak és 1,1 g/­­nap nőknek.4 A biztonság kedvéért a vegetáriánusok és a vegánok számára előnyös ennél valamivel nagyobb ALA beviteli értékkel számolni.8,10 A leggazdagabb növényi n-3 zsírsav források a magvak (len, chia, gomborka, repce, és kender), a dió és az ezekből sajtolt olajok.8,10 A tények azt sugallják, hogy az egészséges emberek n-3-igényeit kielégítheti az ALA önmagában, illetve az EPA és a DHA endogén szintézise az ALA-ból elegendő ahhoz, hogy a szintek sok éven át stabilak legyenek.11,14 Alacsony dózisú mikroalga alapú DHA étrend-kiegészítők minden vegetáriánus számára elérhetők, hogy a megnövekedett igényeket (pl szoptatási időszak a nőknél) vagy a csökkent konverziós képességet (pl magas vérnyomás vagy cukorbetegség) ellensúlyozzák.10 Vas A vegetáriánusok vasbevitele általában azonos szintű vagy valamivel magasabb, mint a vegyes táplálkozásúaké.16 Annak ellenére, hogy a vas bevitele hasonló,17 a vegetáriánusok szervezete tipikusan kevesebb vasat raktároz, mint a nem vegetariánusoké. Az alacsonyabb szérum ferritin szint előnyt jelenthet, mert a szérum ferritin magas szintje önmagában növeli az anyagcsere zavarok kialakulásának kockázatát.18  A vegetáriánusok vasszintje miatti aggodalmak felvetették a növényi ételekben található nem hem vas biológiai hasznosíthatóságának kérdését. A nem hem vas abszorpciója a fiziológiai igényektől és részben a szervezet által raktározott vas mennyiségétől függ. A felszívódás nagyon változó a táplálék összetétele és a raktározott vas mennyisége függvényében. A nem hem vas biohasznosulását befolyásolják még felszívódást gátló tényezők, mint a fitátok és polifenolok illetve felszívódást segítő tényezők, mint a C-vitamin, a citromsav és egyéb szerves savak.19  Egy friss tanulmány kimutatta, hogy a nem hem vas felszívódása 1% és 23% között változott a szervezet vas-státuszától, illetve a felszívódást segítő és gátló tényezőktől függően.20 Egy újonnan kifejlesztett regressziós egyenlet lehetővé teszi a vasfelszívódás előrejelzését a szérumferritin szintje és a táplálékban lévő módosító tényezők alapján. A táplálék összetétele nagyobb hatást gyakorolt a vas felszívódására ha a szérumferritin szintje alacsony volt.20 A nem hem vas felszívódása akár 10-szer nagyobb lehet vashiányban szenvedőknél, mint a túl magas vasszinttel rendelkezőknél.  Az RDA 2001-ben a vegetáriánusok számára 80%-kal több vasat írt elő, mint a nem vegetáriánusoknak. Ezt abból a feltételezésből vezették le, hogy a vegetáriánus étrendből származó vas felszívódása csak 10%-os míg a nem vegetáriánus étrendből származó vasé 18%-os.21 Ez a feltételezés nagyon korlátozott mennyiségű adat felhasználásával, egyszeri abszorpciós vizsgálatok, illetve a fejlett országok vegetáriánusaira nem jellemző táplálékok alapján készült. Ma már tudjuk, hogy a szervezet képes alkalmazkodni és képes sokkal hatékonyabban beépíteni a nem hem vasat.22 A vasfelszívódást elősegítő és csökkentő tényezők jelentősége idővel csökken.23 A szervezet alkalmazkodni tud az alacsony vasbevitelhez az idő múlásával, és képes a vasveszteséget is csökkenteni.24 Egy tanulmányban a vasabszorpció jelentősen, közel 40%-kal megnövekedett 10 hétig tartó alacsony vastartalmú diéta fogyasztása során.22  Az alacsony vasszinttel rendelkező emberek képesek lényegesen megnövelni a vasfelszívódás mértékét mérsékelt vagy magas vastartalmú ételek fogyasztása esetén.  Úgy tűnik, hogy a fejlett országokban élő vegetáriánusoknál a felszívódási folyamat hatékonyan alkalmazkodik, mert a hemoglobinszintjük és a legtöbb vasszinttel kapcsolatos értékük hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7 Cink A tanulmányok azt mutatják, hogy a nem vegetáriánus kontrollcsoportokhoz képest a felnőtt vegetáriánusok étkezési cinkbevitele hasonló vagy valamivel alacsonyabb szintű, és a szérum-cinkkoncentrációjuk alacsonyabb, de a normál tartományon belül van.7,25 Az alacsonyabb cinkszintnek nem tulajdonítható káros következmény, valószínűleg a szervezet szabályozó mechanizmusainak köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a vegetáriánus étrendhez való alkalmazkodást. Egyértelmű cinkhiány nem áll fenn a fejlett világ vegetáriánusai esetében. A népesség leginkább veszélyeztetett csoportjait (idősebbek, gyermekek, terhes és szoptató nők) illetően nincs elegendő adatunk arról, hogy a cink státusz alacsonyabb-e vegetáriánusoknál, mint a nem vegetáriánusoknál.25 A vegetáriánusok cinkforrásai: szójatermékek, hüvelyesek, gabonafélék, sajt, magvak és diófélék. Az olyan ételkészítési technikák, mint az áztatás és csíráztatás a babfélék, gabonák, diófélék és magvak esetében, valamint a kenyér kovászolása csökkenti a fitátok cinkkötő hatását, így növeli a cink felszívódását.26 Szerves savak, mint a citromsav, szintén növelhetik bizonyos mértékig a cinkabszorpciót.26 Jód A növényi alapú étrend jódban szegény lehet, így azok a vegánok, akik nem fogyasztanak kulcsfontosságú vegán jódforrásokat, például jódozott sót vagy tengeri zöldségeket, jódhiány veszélyének vannak kitéve.7,27 A tengeri zöldségek (tengeri algák, hínárok) jódtartalma nagyon változó és némelyik jelentős mennyiségű jódot tartalmazhat.28 A jódbevitel nem haladhatja meg a megengedett napi felső értéket, ami felnőttek esetében 1100 ug.29 Vegán nőknek várandósság idején további napi 150 ug jódra van szükségük.27,29  A tengeri só, a kóser só és a sós fűszerek, mint például a tamari, általában nem jódozottak,7 és a feldolgozott élelmiszerekben sem jódozott sót használnak. A tejtermékek tartalmazhatnak jódot, de a mennyiség erősen változó.7 Bár az olyan élelmiszerek, mint a szója, a keresztesvirágúak, illetve az édesburgonya tartalmaznak természetes goitrogént, ezek az ételek nem okoznak pajzsmirigy elégtelenséget egészséges emberekben, feltéve, hogy a jód bevitel megfelelő.7,8,29,30 Kalcium A lakto-ovo vegetáriánusok kalciumbevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlott értéket, míg a vegánok esetében ez nagyon változó, és néha az ajánlott érték alatt marad.7 A növényi kalcium biológiai hozzáférhetősége összefügg az élelmiszerek oxaláttartalmával, és kisebb mértékben a fitát- és a rosttartalommal is, ez nagyon fontos szempont. A felszívódás mértéke nagy oxaláttartalmú zöldségekből, például a spenótból, céklalevélből, mángoldból akár 5%-ig is csökkenhet. Így ezek nem tekinthetők jó kalciumforrásoknak, annak ellenére, hogy magas a kalciumtartalmuk. Összehasonlításképpen, a felszívódás alacsony oxalát tartalmú zöldségekből, mint a fodros kel, a tarlórépalevél, a kínai kel és a bordás kel, körülbelül 50%.31 A kalciummal dúsított (kalciumsóval készült) tofuból és a legtöbb kalciummal dúsított növényi tejből – a tehéntejhez hasonlóan kb 30% szívódik fel.32,33 Egyéb növényi élelmiszerek, például a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, mérsékelt mennyiségű kalciumot tartalmaznak, valamivel alacsonyabb biohasznosulással (kb. 20%). Ehhez képest a kalciumtartalom dúsításához használt kalciumvegyületek közül a kalcium-citrát-malát biohasznosulása legalább 36%, míg más anyagoké kb. 30%.34 Regisztrált dietetikus táplálkozási szakértők (RDN) és regisztrált táplálkozási tanácsadók (NDTRs) segíteni tudnak a megfelelő kalciumbevitel elérésében a kalciumban gazdak ételek fogyasztásának hangsúlyozásával, szükség esetén alacsony dózisú táplálékkiegészítők alkalmazásával. D-vitamin A szervezet D-vitamin-szintje a napfényen töltött időtől és a D-vitaminban gazdag élelmiszerek vagy étrend-kiegészítők fogyasztásától függ.35 Napozás során a bőr által termelt D-vitamin mennyisége nagyon változó, nagyban függ a napszaktól, az évszaktól, a földrajzi szélességi foktól, a levegő szennyezettségétől, a bőr pigmentációjától, fényvédő krémek használatától, a napfénynek kitett bőrfelület nagyságától és az életkortól.35,36 Egyes vegetáriánusok és vegánok esetében beszámoltak alacsony D-vitamin-bevitelről, illetve alacsony plazma- vagy szérum- 25-hidroxi-D-vitamin-szintről, ez utóbbi különösen a télen vagy tavasszal vett vérmintáknál és különösen a magas földrajzi szélességen élők körében fordult elő.36 Étkezési és táplálékkiegészítő D-vitamin-források általában szükségesek a megfelelő D-vitamin-szint eléréséhez. D-vitaminnal dúsított élelmiszerek: a tehéntej, egyes növényi tejek, gyümölcslevek, reggeli gabonapelyhek és margarinok. A tojás is szolgáltathat némi D-vitamint. Ultraibolya fénnyel kezelt gombák jelentős D-vitamin-források lehetnek.36,37 Mind a D2-vitamint, mind a D3-vitamint használják táplálékkiegészítőként és élelmiszerek D-vitamin-tartalmának növelésére is. A D3-vitamin (kolekalciferol) lehet növényi vagy állati eredetű, míg a D2-vitamint (ergokalciferol) az élesztőből származó ergoszterin ultraibolya besugárzásával állítják elő. Alacsony adagokban a D2 és a D3-vitamin egyenértékű, de magasabb dózisokban a D2-vitamin kevésbé hatásosnak tűnik.36 Ha a napsugárzás és a D-vitaminnal dúsított élelmiszerek bevitele nem elegendő az igények kielégítésére, táplálékkiegészítő D-vitamin szedése ajánlott, különösen az idősebb felnőttek számára.35,36,38 Mivel a D-vitamin számos anyagcsere-folyamatot befolyásol a csontanyagcserén túl,35,38 egyes szakértők javasolják napi 1000-2000 NE vagy még több D-vitamin bevitelét. B12-vitamin A B12-vitamin nem található meg a növényi élelmiszerekben.7,39 Fermentált élelmiszerek (például a tempeh), nori (tengeri zöldség, hínár), spirulina, chlorella algák, és a nem dúsított sörélesztő-pehely nem tekinthető megbízható B12-forrásnak.39,40 Vegánoknak rendszeresen kell fogyasztaniuk megbízható B12-vitamin-forrást, azaz a B12-vitaminnal dúsított élelmiszert vagy B12-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítőt - egyébként-vitaminhiányos állapot alakulhat ki, amint ezt vegán csecsemőkön, gyermekeken és felnőtteken végzett esettanulmányok mutatják.8,39 A legtöbb vegetáriánusnak is bele kellene illesztenie ezeket a megbízható B12 forrásokat az étrendjébe, mert naponta 1 pohár tej és egy tojás csak körülbelül a kétharmadát fedezi az ajánlott napi bevitelnek (RDA).7,39,40  A súlyos B12-hiány korai tünetei a fáradékonyság, bizsergés a kéz- vagy lábujjakban, a rossz mentális állapot, a rossz emésztés és az elégtelen fejlődés kisgyermekeknél. Csekély mértékű B12-hiány magas homocisztein-szintet eredményez. Alacsony B12-bevitel vagy a B12-bevitel teljes hiánya mellett is egészségesnek érezheti magát valaki, de hosszú távon már a kis fokú hiány is sztrókhoz, demenciához és a csontok rossz állapotához vezethet.7,8,41 A B12-vitamin-szint mérésére alkalmas laboratóriumi vizsgálatok: a szérum metil-malonsav-tartalmának, a szérum vagy a plazma B12-szintjének és a szérum holo-transzkobalamin-tartalmának (Holo-TC vagy Holo-TCII) mérése.8,39,41  A B12-felszívódás normál mechanizmusa az úgynevezett belső tényező (intrinszik faktor, a gyomornedv antianaemiás faktora) révén történik, amely körülbelül az RDA felénél telítődik, és a szervezet csak 4 – 6 óra múlva képes további felszívásra.40 Ezért a dúsított ételeket legjobb két részre osztva fogyasztani a nap folyamán. Egy másik abszorpciós mechanizmus, a passzív diffúzió 1%-os hatékonysággal teszi lehetővé a nagy dózisú B12-t tartalmazó táplálék-kiegészítők ritkább fogyasztását. Az ajánlásokat nagy dózisok alapján állapították meg (pl. 500 – 1000 ug cianokobalamin hetente több alkalommal).8,39  A B12-vitaminnak négy formáját ismerjük, melyek a kobalaminhoz kapcsolódó csoportokban különböznek egymástól. A ciano-kobalamin a leggyakrabban használt forma a dúsított élelmiszerekben és táplálék-kiegészítőkben, nagy stabilitása miatt. A metil-kobalamin és az adenozil-kobalamin a szervezet enzimatikus reakcióiban szereplő formák, ezek táplálék-kiegészítőként kaphatók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem hatékonyabbak, mint a ciano-kobalamin, az ajánlott napi értéknél nagyobb dózisra lehet belőlük szükség. A hidroxi-kobalamin injekciókban alkalmazható hatékonyan.8,42 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND A TERÁPIÁBAN ÉS A KRÓNIKUS BETEGSÉGEK Ha a táplálkozási oktatás megfelelő, a terápiás vegetáriánus étrend ugyanolyan jól betartható, mint a vegyes étrend.43 Motivációs interjúkkal, gyakori megbeszéléssel, főzési bemutatókkal és további ösztönző stratégiák alkalmazásával tovább javítható a vegetáriánus étrend terápiás használatának eredménye, ahogyan más terápiás étrendeknél ezt megszokhattuk. Túlsúly és elhízás Az amerikai népesség több mint kétharmada - és egyre növekvő hányada – túlsúlyos vagy elhízott.44 A dietetikusnak ismernie kell azt a tényt, hogy a vegetáriánus és vegán táplálkozás elősegíti az egészséges testsúly elérését és fenntartását. Az egészséges testsúly összefügg a szív és érrendszeri funkciók javulásával,45 az inzulinérzékenységgel,46 valamint segít csökkenteni más krónikus betegségek kockázatait is.45  A növényi alapú táplálkozás összefügg az alacsony testtömeg-indexszel is (BMI, kg/­­m2-ben). A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban (Adventist Health Study-2), az átlagos BMI a húsevőknél volt a legmagasabb (28,8), és azoknál volt a legalacsonyabb, akik elkerülik az összes állati terméket (23,6).47 Hasonlóképpen, a EPIC-Oxford tanulmányban, a kutatók a legmagasabb átlagos BMI-t a húsevőknél (24,4) és a legalacsonyabbat a vegánoknál (22,5) mérték.48 A svéd Mammográfia kohorsztanulmányban a kutatók megállapították, hogy a túlsúly vagy az elhízás előfordulása a mindenevőknél 40%, a vegetáriánusoknál 25%.49  A kutatások azt mutatják, hogy a vegetáriánus étrend hatékonyan használható a túlsúly kezelésére és jobb alternatíva, mint a hasonló céllal összeállított mindenevő étrend. Beavatkozásos kísérletek két metaanalízise azt mutatta ki, hogy a vegetáriánus étrend alkalmazása nagyobb súlycsökkenéssel jár a kontroll csoportokhoz képest.50,51 A vegán étrend strukturált csoporttámogatással és viselkedési terápiával jelentősen nagyobb testsúly-csökkenést eredményezett, mint a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program által összeállított étrend52 az egy- illetve kétéves vizsgálati időszak alatt. Szív és érrendszeri betegségek (CVD), beleértve a hiperlipidémiát, az iszkémiás szívbetegséget, és a magas vérnyomást A vegetáriánus étrendek a CVD kockázatának csökkenésével járnak.15,53 A vegetáriánus étrendek számos szívbetegség kockázati tényezőn javítanak, például a hasi elhízáson,54 a magas vérnyomáson,55 a szérum lipidprofiján,56 és a vércukor szinten.42,57 Szintén csökkentik a gyulladásos markereket, mint például a C-reaktív proteint, az oxidatív stressz, és védenek az ateroszklerotikus plakkok képződésével szemben.58 Következésképpen, a vegetáriánusok esetében csökken az iszkémiás szívbetegség kialakulásának, és az általa okozott halálnak a kockázata.15,53,59  A vegán étrend a legkedvezőbb a szívbetegségek kockázati faktorainak csökkentésében.55,57 Az EPIC-Oxford tanulmányból60 kiderült, hogy a növényi táplálkozást követők fogyasztották a legtöbb rostot, a legkevesebb zsírt, illetve telített zsírt, és nekik volt a legegészségesebb testtömegük és koleszterinszintjük a mindenevőkkel és más vegetáriánusokkal összehasonlítva. Tizenegy randomizált, kontrollcsoportos vizsgálat metaanalízise kimutatta, hogy a vegetáriánusoknál a teljes koleszterinszint, az LDL- és a HDL-koleszterin-szint oly módon csökkent, ami a szívbetegségek kockázatában körülbelül 10%-os csökkenésnek felel meg.56 A vegetáriánus étrend különösen előnyös volt az egészséges testsúlyú és a túlsúlyos emberek esetében, de kevésbé hatékony az elhízottak számára, ezért kiemelten fontos a korai étrendi beavatkozás a hosszú távú kockázatcsökkentés érdekében.56  A második Adventista Egészségügyi Tanulmányban 73308 hetednapi adventista vizsgálata alapján a kutatók azt állapították meg, hogy a vegetáriánusoknál 13%-kal csökkent a CVD és 19%-kal az iszkémiás szívbetegség kialakulásának kockázata a nem vegetáriánusokkal összehasonlítva.15 Az EPIC tanulmány egy korábbi elemzése szerint a vegetáriánusoknál 32%-kal alacsonyabb a szívbetegség miatti kórházi kezelés és a szívbetegség miatti halál kockázata.53  A vegetáriánusok esetében azért kisebb a szívbetegségek kockázata, mert rendszeresen fogyasztanak különféle zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, hüvelyeseket és dióféléket. A kevés zsiradékot tartalmazó vegán és vegetáriánus étrend egyéb pozitív életmódbeli tényezőkkel társulva - mint a dohányzás mellőzése és a testsúly csökkentése - bizonyítottan az atheroszklerózis (érelmeszesedés) visszafejlődését eredményezi.61 A szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői, például a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin, a testsúly és a testzsír rövid időn belül javulnak vegetáriánus diéta mellett, még koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek használata nélkül is.61  A vegetáriánusok körében ritkábban fordul elő a magas vérnyomás a nem vegetáriánusokhoz képest. Az EPIC-Oxford tanulmány eredményei kimutatták, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a szisztolés és diasztolés vérnyomásuk, és náluk a legalacsonyabb a magas vérnyomás előfordulása az összes táplálkozási csoport közül (vegánok, vegetáriánusok, halevők és húsevők).62 A második Adventista Egészségügyi Tanulmány adatai szintén megerősítették, hogy a vegánoknak a legalacsonyabb a vérnyomásuk, és minden vegetáriánus csoport közül itt vannak legkevesebben a magas vérnyomásban szenvedők, lényegesen alacsonyabb a számuk, mint a húsevők között.55 Egy metaanalízis - amely több mint 21 000 ember vérnyomását hasonlította össze a világon - arra a következtetésre jutott, hogy a vegetáriánusok szisztolés vérnyomása körülbelül 7 Hgmm-rel, a diasztolés vérnyomásuk pedig 5 Hgmm-rel alacsonyabb, mint a vegyes táplálkozású népességé.63 Cukorbetegség A húsevőkkel összehasonlítva a lakto-ovo-vegetáriánusoknál és a vegánoknál kisebb a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A második Adventista Egészségügyi Tanulmányról szóló beszámoló szerint a húsevők között több mint kétszer annyi cukorbeteg van, mint a lakto-ovo- vegetáriánusok és a vegánok között, még a BMI-vel való korrekció után is.47 A tanulmány azt is megállapította, hogy már a cukorbetegség kialakulásának esélye is 77%-kal csökkent a vegánok esetében, és 54%-kal a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében a nem vegetáriánusokhoz képest (életkor szerinti korrekció után). Amikor a BMI-t és egyéb befolyásoló tényezőket is figyelembe vették, az összefüggés továbbra is erős maradt. A vegánoknál 62%-kal kisebb valószínűséggel alakul ki cukorbetegség, míg a lakto-ovo-vegetáriánusok körében 38%-kal kisebb ez a valószínűség.64 Megelőzés Az elmúlt két évtizedben prospektív megfigyeléses tanulmányok és klinikai vizsgálatok jelentős bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy a teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben, magvakban és diófélékben gazdag, viszont finomított gabonafélékben, vörös vagy feldolgozott húsokban és cukorral édesített italokban szegény étrend csökkenti a cukorbetegség kockázatát, javítja a glikémiás kontrollt és a vérlipidek kontrollját cukorbetegségben szenvedőknél.65 A teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása szorosan összefügg a cukorbetegség kisebb kockázatával, még a BMI figyelembevétele után is.66 A hüvelyesek, amellett, hogy alacsony glikémiás indexű élelmiszerek, azért is előnyösek a cukorbetegek számára, mert csökkentik az étkezés utáni glükózszintet, sőt a következő étkezés utáni glükózszintet is, ez az úgynevezett ,,második étkezés effektus.67 Egy metaanalízis azt bizonyította, hogy a magasabb gyümölcs- vagy zöldségbevitel, különösen a zöld zöldségek fogyasztása a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát jelentősen csökkenti.68 Az első és második ,,Ápolók Egészségügyi Tanulmányában a csonthéjasok, különösen a dió fogyasztása csökkentette a cukorbetegség kockázatát.69 Ezzel szemben a vörös és a feldolgozott húsok erősen növelték az éhomi glükóz- és inzulinkoncentrációt és a cukorbetegség kockázatát.70 A hús és a cukorbetegség összefüggésének lehetséges okai többek között a telített zsírsavak, a késői glikációs végtermékek, a nitrátok/­­nitritek, a hem vas, a trimetil-amin-N-oxid, az elágazó szénláncú aminosavak és az endokrin diszruptor vegyi anyagok.70 Kezelés. Randomizált klinikai vizsgálatokban az alacsony zsírtartalmú vegán étrend az Amerikai Diabétesz Egyesület iránymutatásai alapján összeállított étrenddel összehasonlítva jobb eredményt hozott a glikémiás kontroll, a vérlipidek és a testtömegkontroll terén is.71 2-es típusú cukorbetegek 24 hetes randomizált kontrollos vizsgálatában az izokalorikus vegetáriánus étrendet követő csoport jobb eredményeket ért el inzulinérzékenység, a zsigeri zsír csökkenése és a gyulladásos markerek csökkenése terén, mint a hagyományos diabetikus diétát követők.72  Hat kontrollos klinikai vizsgálat metaanalízise szerint a vegetáriánus étrend a glikémiás kontroll javulásával jár együtt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél.73 A tápanyagban gazdag, magas rosttartalmú növényi ételekből összeállított vegetáriánus és vegán étrend csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, és hatékony terápiás eszköz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. Rák A második Adventista Egészségügyi Tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánus étrend összességében alacsonyabb rákkockázattal társul, különösen az emésztőrendszeri rákok tekintetében. Továbbá, a vegán étrend, úgy tűnik, nagyobb védelmet nyújt a rák előfordulása ellen, mint bármely más étrendi minta.74 Legutóbb arról számoltak be, hogy a vegán étrend 35%-kal csökkenti a prosztatarák kockázatát.75 Hét tanulmány metaanalízise azt az eredményt hozta, hogy a vegetáriánusok között 18%-kal kisebb a rákos megbetegedések előfordulása, mint a nem vegetáriánusoknál.59  Epidemiológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek vagy a teljes kiőrlésű gabonák rendszeres fogyasztása bizonyos rákos megbetegedések kockázatát csökkenti.76 A zöldségfélékben, a hüvelyesekben, a gyümölcsökben, a fűszerekben és a teljes kiőrlésű gabonafélékben található fitokemikáliák hatalmas sokasága, mint például a szulforapán, ferulinsav, genisztein, indol-3-karbinol, kurkumin, epigallokatekin-3-gallát, diallil-diszulfid, rezveratrol, likopin és a kvercetin, védelmet nyújthat a rák ellen.77,78 Ezekről a fitokemikáliákról tudjuk, hogy beavatkoznak számos sejtszintű folyamatba, amely szerepet játszik a rák kialakulásában.79 A vegetáriánusok általában több rostot fogyasztanak az egyéb étrendek követőivel összehasonlítva. A tíz európai ország bevonásával készült EPIC tanulmány megállapította, hogy a legtöbb rostot tartalmazó étrend esetében 25%-kal csökkent a kolorektális (vastagbél és végbél) rák kockázata a legkevésbé rostos étrendhez képest.80 Másrészt, két nagy amerikai kohorsztanulmányban egyértelmű kapcsolatot figyeltek meg a feldolgozott vörös húsok fogyasztása és a kolorektális rák között.81 Azt is láttuk, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása növeli a rákkal összefüggő halálozás kockázatát.82 Huszonhat epidemiológiai tanulmány szisztematikus áttekintése és metaanalízise azt mutatta, hogy napi 100 g vörös hús fogyasztása esetén a kolorektális mirigyhámból kiinduló jóindulatú daganatok (adenómák) kialakulásának relatív kockázata 1,27, illetve napi 50 g feldolgozott hústermék fogyasztása estén a relatív kockázat 1,29.83 Csontritkulás Csontokról készült tanulmányok arról számoltak be, hogy a vegetáriánusok csontjának ásványianyag-sűrűsége hasonló a vegyes táplálkozásúakéhoz, vagy kissé elmarad attól, míg a legalacsonyabb érték jellemzően a vegánoké.84 Mivel a különbségek viszonylag csekélyek, úgy tűnik, ennek nincs klinikai jelentősége, feltéve, hogy a kritikus tápanyagok megfelelően biztosítottak. A vegetáriánus étrendek számos tényezővel társulnak, amelyek elősegítik a csontot egészségét, beleértve a nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását; a bőséges magnézium-, kálium-, K-vitamin és C-vitamin-bevitelt, valamint a viszonylag alacsony savterhelést.36 Ezzel szemben veszélyeztetheti a csontok egészségét, ha az étrendben kevés a kalcium, a D-vitamin, a B12-vitamin és a fehérje.36 Az EPIC-Oxford tanulmány 30%-kal nagyobb csonttörési kockázatot jelzett a vegánok csoportjára, de a lakto-ovo-vegetáriánusok esetében nincs eltérés a nem vegetáriánusokhoz képest. Ha azonban csak azokat a vegánokat szerepeltettük az elemzésben, akiknek a kalciumbevitele meghaladja az 525 mg-ot, a törési kockázat különbsége eltűnt.84 Az második Adventista Egészségügyi Tanulmány arról számolt be, hogy a hüvelyesek és húsanalógok gyakori fogyasztása hatékonyabban csökkenti a csípőcsonttörés kockázatát, mint a húsfogyasztás.85 A fehérje a csontok egészsége szempontjából semleges vagy enyhén pozitív hatású.36 A D- és B12-vitaminok elégtelen bevitele összefügg a csontok alacsony ásványianyag-sűrűségével, a csonttörés megnövekedett esélyével és a csontritkulással.36  Acsontok kiváló egészségének elérése és fenntartása érdekében a vegetáriánusok és vegánok számára erősen ajánlott a javasolt napi beviteli értékek betartása minden tápanyagból, különösen kalciumból, D-vitaminból, B12-vitaminból és fehérjéből, valamint nagy adag zöldség és gyümölcs rendszeres fogyasztása.36 VEGETÁRIÁNUS ÉTREND AZ ÉLET MINDEN SZAKASZÁBAN A jól megtervezett vegán, lakto-vegetáriánus és lakto-ovo-vegetáriánus étrend megfelelő, kielégíti a táplálkozási szükségleteket és normális növekedést biztosít az élet minden szakaszában, beleértve a terhességet és a szoptatást, a csecsemőkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és az élsportoló életmódot is. Várandósság és szoptatás Kisebb kutatások azt mutatják, hogy ahol elegendő élelmiszer van, ott a vegetáriánus nők terhességének kimenetele, például a születési súly és a terhesség időtartama hasonló a nem vegetáriánusokéhoz.7,86,87 Egy tanulmány szerint a vegetáriánus táplálkozás a várandósság első trimeszterében csökkentette a hasi elhízás kockázatát.88 A sok növényi táplálékot tartalmazó étrend a várandós nők esetében csökkentheti a terhesség szövődményeinek, például a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát.88,89  A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia állásfoglalása és gyakorlati útmutatója, a ,,Táplálkozás és életmód az egészséges terhességért90,91 megfelelő útmutatást ad a várandós vegetáriánusok számára. Különösen figyelni kell a vas, a cink, a B12-vitamin és az EPA/­­DHA megfelelő szintjére.87,89  Az étrendi döntéstől függően a várandós vegetáriánusok vasbevitele nagyobb lehet, mint a nem vegetáriánusoké, és nagyobb valószínűséggel használnak vas tartalmú táplálék kiegészítőket.92 Az elégtelen vasbevitel lehetősége és a vashiány ártalmas hatásai miatt ajánlatos alacsony dózisú (30 mg) étrendkiegészítő vasat szedni a terhesség alatt.93 Az ajánlott vasmennyiség bevihető prenatális (terhességi) táplálékkiegészítővel, külön vaskészítménnyel vagy ezek kombinációjával is. Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a terhesség alatt a vegetáriánusok cink bevitele és cink státusza különbözne a nem vegetáriánusoktól.87,89 A várandósság alatt megnövekedett cinkigény, illetve a gabonák és hüvelyesek magas fitáttartalma miatt a cinkbevitel növelése és felszívódást javító élelmiszer-előkészítő technikák használata javasolható.7,8,29 Várandós és szoptató vegetáriánusoknak rendszeres és megfelelő étrendi és/­­vagy kiegészítő B12-vitamin-forrásokra van szükségük 7,8,89,91  A vegetáriánus nők gyermekeinek alacsonyabb a plazma-DHA-koncentrációja, és a vegetáriánus anyatej DHA-szintje is alacsonyabb.7,8 Ezek az n-3 zsírsavak bizonyos mértékig szintetizálhatók ?-linolénsavból, de a konverziós arány alacsony (bár némileg fokozott a várandósság alatt).8,89 Várandós és szoptató vegetáriánusok számára előnyös lehet a mikroalgákból kivont EPA és a DHA közvetlen bevitele.8,91 Csecsemők, gyermekek és serdülők Az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás az ajánlott táplálási mód.94 Ha ez nem lehetséges, akkor a kereskedelemben kapható csecsemőtápszer legyen az elsődleges élelmiszer az első évben. A kiegészítő élelmiszereknek energiában, fehérjében, vasban és cinkben gazdagnak kell lenniük, tartalmazhatnak hummuszt, tofut, jól megfőzött hüvelyeseket és avokádópürét.8 Telített zsír, dúsított szójatej vagy állati tej fogyasztása elkezdhető 1 éves korban, ha a gyermek normálisan fejlődik és különféle ételeket eszik.95 A vegetáriánus gyermekek és tizenévesek körében kisebb a túlsúly és az elhízás veszélye a nem vegetáriánus társaikhoz viszonyítva. Normál BMI-értékű gyermekek és fiatalok esetében valószínűbb, hogy felnőttkorukban is a normál BMI-tartományon belül lesznek, ami jelentősen csökkenti a betegségek kockázatát.96 A vegetáriánus étrend további előnye, hogy gyermekkorban és serdülőkorban nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztással jár, kevesebb édesség és sós rágcsálnivaló fogyasztás, valamint kevesebb telítettzsír-bevitel mellett.97 Ha a gyermekek a kiegyensúlyozott vegetáriánus étrendhez szoknak hozzá az élet kezdeti szakaszában, akkor egész életen át tartó egészséges szokásokat alakíthatnak ki.8  Az étkezési zavarok megjelenése serdülőkorban a legvalószínűbb. Az étkezési zavarok etiológiája összetett. A vegetáriánus vagy vegán étrend nem látszik növelni a táplálkozási rendellenességek kockázatát, bár azok, akiknél már kialakult valamilyen étkezési zavar, használhatják ezt a táplálkozási formát a táplálékbevitel korlátozására.7,8  A fiatal vegetáriánusok megfelelő étrendjének tervezésekor a következő tápanyagokra kell nagy figyelmet fordítani: vas, cink, B12-vitamin, illetve egyes esetekben kalcium és D-vitamin. A vegetáriánus gyermekek fehérjebevitele általában eléri vagy meghaladja az ajánlásokat.7 A vegán gyermekek fehérjeigénye kissé magasabb lehet, mint a nem vegán gyermekeké a fogyasztott fehérjék emészthetőségének és aminosav-összetételének különbségei miatt.7 Az ajánlott fehérjetöbblet vegán gyermekeknek 30-35% 1-2 éves korban, 20-30% 2-6 éves korban és 15-20% 6 év felett.7,95 Bár az étrendi tényezők korlátozhatják a vas és a cink bevitelét, a vas-, illetve cinkhiány nagyon ritka a fejlett országokban élő vegetáriánus gyermekeknél.98 A gyermekek vas- és cinkszintjét szigorúan növényi alapú étrend esetén figyelemmel kell kísérni. Ilyen esetekben szükség lehet táplálékkiegészítők használatára.98  A vegán csecsemők és gyermekek B12-vitamin-bevitelét figyelemmel kell követni, értékelni kell, és szükség esetén B12-vitaminnal dúsított élelmiszereket és/­­vagy táplálékkiegészítőt kell alkalmazni a megfelelő bevitel biztosítására.7 Idősebb felnőttek Az idősebb vegetáriánusok tápanyagbevitele hasonlónak vagy jobbnak tűnik, mint az idősebb nem vegetáriánusoké,7 bár a múltbeli kutatások szerint alacsonyabb lehet a cinkbevitel és gyakoribb a vashiány a vegetáriánusok között.86,99 A kalóriaigény általában csökken a korral, míg néhány tápanyag iránt nő az igény, ezért fontos, hogy minden idős ember tápanyagban dús étrendet válasszon. Néhány adat arra utal, hogy a fehérjehasznosítás hatékonysága csökken az öregedéssel, ami magasabb fehérjebeviteli igényt jelent.100 Így fontos az idősebb vegetáriánusok és vegánok számára, hogy az étrendjük fehérjében gazdag élelmiszereket tartalmazzon, például hüvelyeseket és szóját. A húshelyettesítők hasznosak lehetnek mint fehérjeforrások. Idősebb emberek a D-vitamint kevésbé hatékonyan szintetizálják, és valószínűleg kiegészítő vitamin készítményt igényelnek, különösen, ha kevés a napsütés.35 Az idősebbek számára ajánlott magasabb kalciumbevitel könnyen megvalósítható kalciummal dúsított élelmiszerek, például növényi tejek fogyasztásával. A B6-vitamin-igény a kor előrehaladtával növekszik, és magasabb lehet, mint az aktuális ajánlott napi beviteli érték (RDA). A sorvadásos gyomorhurut gyakori az 50 év felettiek körében, és ez ronthatja a B12-vitamin felszívódását az állati termékekből. Ezért sok idős embernek, étrendtől függetlenül, szüksége van B12-vitamin-tartalmú táplálékkiegészítő szedésére. KÖRNYEZETI HATÁSOK A növényi alapú étrend környezetkímélőbb és fenntarthatóbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mert kevesebb természeti erőforrást használ, és jelentősen kevesebb környezetkárosítással jár.101,102,103,104,105 A jelenleg mindenütt a világon általános, húsban és tejtermékekben gazdag táplálkozás egyesek szerint nem fenntartható.101,103,105 Az Amerikai Táplálkozási Irányelvek Tudományos Tanácsa által végzett módszeres vizsgálat azt támasztja alá, hogy a növényi élelmiszerekben gazdag, de állati termékekben szegény (például a vegetáriánus) étrend kevesebb környezeti kárt okoz.106 Sok kutató szerint az állati termékek fogyasztásának jelentős csökkentése a legfontosabb tényezők egyike az éghajlatváltozás visszafordításában.105 www.vndpg.org A Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (VNDPG) (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport). A csoport tagjai hozzáférhetnek a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatos professzionális információkhoz, a dietetikusok számára készített forrásanyagokhoz, valamint negyedéves hírlevelet is kapnak. www.vegetariannutrition.net A VNDPG felhasználói weboldala. Blogot tartalmaz a megbízható vegetáriánus táplálkozásról és hozzáférést biztosít a dietetikai forrásokhoz az ügyfelek részére. www.vrg.org A Vegetáriánus Erőforrás Csoport táplálkozási információkat, recepteket, étkezési terveket és ajánlott cikkeket kínál a vegetáriánus táplálkozásról. www.PCRM.org A ,,Orvosok Bizottsága a Felelős Orvostudományért innovatív programokkal és ajánlatokkal támogatja a megelőző orvoslást és ingyenes oktatóanyagot biztosít a felhasználóknak. www.veganhealth.org A weboldal hiteles ajánlásokat tartalmaz a növényi alapú étrend táplálkozási jellemzőiről. www.nutritionfacts.org Ez a weboldal rövid, ajánlásokat tartalmazó videoklipeket és cikkeket tartalmaz a vegetáriánus táplálkozás számos vonatkozásában. www.vegweb.com A VegWeb vegetáriánus recepteket, közösségeket és blogokat kínál. www.vegetarian-nutrition.info A Vegetarian Nutrition Info aktuális cikkeket, forrásokat és híreket kínál.   2. ábra: Táplálkozási szakemberek és pácienseik számára ajánlott weboldalak vegetáriánus táplálkozás, élelmiszerek és a kapcsolódó témák tekintetében. Számos webhely kiváló minőségű oktatási anyagokat tartalmaz, amelyekre a dietetikusok, táplálkozási szakértők és más egészségügyi szakemberek is támaszkodhatnak. Ezek az oldalak támogatják a betegek vagy ügyfelek oktatását a vegetáriánus táplálkozásról az élet minden szakaszában, a kiemelten fontos tápanyagokra, étkezési tervekre és a nem vegetáriánus összetevők növényi alapú helyettesítésére vonatkozóan. Összehasonlítva a mindenevő étrenddel, a vegetáriánusok élelmezése kevesebb víz és fosszilis tüzelőanyag felhasználását igényli, kevesebb rovarirtót és műtrágyát használ.107 Ha a marhahúst babbal helyettesítenénk, jelentősen csökkenne az emberiség ökológiai lábnyoma: 1 kg fehérje előállítása vesebabból 18-szor kevesebb termőföldet, 10-szer kevesebb vizet, 9-szer kevesebb üzemanyagot, 12-szer kevesebb műtrágyát és egytized annyi rovarirtót igényel, mint ha ugyanennyi fehérjét marhahúsból állítanánk elő.108 Emellett a marhahústermelés jelentősen több trágyát termel, mint bármely más állati eredetű élelmiszer előállítása.108  Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az Egyesült Államokban a folyók és tavak vízszennyezésének mintegy 70%-a az állattenyésztő telepekről származik.109 Az állattenyésztés talajromlással, levegőszennyezéssel, a biológiai sokszínűség csökkenésével és globális felmelegedéssel jár együtt.104,110 A húsipar jelentősen hozzájárul az antropogén szén-dioxid, metán és dinitrogén-oxid termeléshez.101,103,111 Kétszáztíz általánosan elterjedt élelmiszer figyelembevételével végzett számítás azt mutatja, hogy a vegetáriánus étrend 29%-kal;112 míg a vegán (növényi alapú) étrend több mint 50%-kal kevesebb üvegház hatású gáz termelésével járhat, mint a nem vegetáriánus étrend.102  Egy nemrégiben készült tanulmány megállapította, hogy az állattenyésztők számára kidolgozott új technológiák segítségével is csak 9%-kal csökkent az üvegház hatású gázok kibocsátása az állattenyésztési és húsipari folyamatok során.113 A szerzők leszögezték: az üvegház hatású gázok kibocsátását csökkenteni kell a globális hőmérsékleti cél eléréséhez, és ez ,,hosszú távon súlyos következményekkel jár az állati eredetű élelmiszerek fogyasztására az egész világon.113 Mások felvetették, hogy az állatipar termelésének csökkentése nagyobb lehetőség az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentésére, mint ,,a technológiai mérséklés vagy a termelékenység növelése.105  Az állattenyésztésben hozamnövelésre, illetve a betegségek megelőzésére és kezelésére használt antibiotikumok antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezettek. Az antibiotikum rezisztencia az állatokból átkerülhet az emberekre is az élelmiszer fogyasztásával, és ez már most is súlyos közegészségügyi problémát okoz. Olyan betegségeket idéz elő, amelyeket nehéz kezelni, s növeli a betegségek előfordulását (morbiditás), a halálozást (mortalitás) és az egészségügy költségeit.105,114 A DIETETIKUS ÉS A TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSADÓ SZEREPE, FELELŐSSÉGE ÉS FORRÁSAI A vegán és a vegetáriánus táplálkozás jelentős egészségügyi előnyökkel járhat a nem vegetáriánus étrendekkel szemben. Az energiabevitel egyensúlyban tartása; a kiegyensúlyozott tápanyagbevitel és a különböző zöldségek, hüvelyesek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék és magvak átgondolt fogyasztása maximalizálhatja ezeket az előnyöket. A dietetikusok és táplálkozási tanácsadók kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vegetáriánusok megfelelő oktatást kapjanak az egyes tápanyagforrásokkal és az egyes élelmiszerek bizonyos krónikus betegségek kezelésében játszott szerepével kapcsolatban. A hatékony tanácsadáshoz a dietetikusnak és a táplálkozási tanácsadónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie és hozzá kell férnie az oktatási anyagokhoz. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma által létrehozott ,,ChooseMyPlate életviteli program elérhető az interneten és tartalmaz lakto-ovo vegetáriánus és vegán menüt is. A fehérje táplálékcsoportban megjelennek a babok és borsók, a diófélék és magvak, valamint a szójatermékek, csakúgy, mint a tojás az ovo-vegetáriánusok számára.115 A vitaminnal dúsított szójatej a tehéntej alternatívájaként szerepel, és kalciumforrásként a kalciummal dúsított élelmiszerek (gyümölcslevek, gabonafélék, kenyér, rizstej és mandulatej), valamint a kelkáposzta választhatók.116,117 Az interneten rendelkezésre állnak az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának ,,ChooseMyPlate programja alapján összeállított vegán táplálkozási útmutatók, amelyek tartalmazzák a megfelelő kalcium-, B12-vitamin, jód-, és n-3 zsírsav forrásokat (www.vrg.org/­­nutshell/­­MyVeganPlate.pdf; www.becomingvegan.ca/­­food-guide; www.theveganrd.com/­­food-guide-for-vegans), és hiteles információ áll rendelkezésre a dietetikusok és ügyfeleik részére a Vegetarian Nutrition Dietetic Practice Group (Vegetáriánus Táplálkozás Dietetikai Gyakorlata Csoport) honlapján (www.vegetariannutrition.net). Ezek az információk rendszeresen frissítésre kerülnek és tájékoztatást nyújtanak a növényi étrendben kritikus tápanyagokról, az életciklus figyelembevételével.  A 2. ábra: olyan hasznos weboldalakat sorol fel, amelyek népszerűsítik és ösztönzik a bizonyítottan megfelelő és megbízható étrendi választásokat mind a dietetikus, mind az ügyfelei számára. További ajánlások találhatók a bizonyítékelemzési könyvtárban, amely ingyenesen elérhető a Táplálkozási és Dietetikai Akadémia minden tagja számára. Minden dietetikusnak etikai kötelezettsége, hogy tiszteletben tartsa a vegetáriánus étrendet épp úgy, mint minden más táplálkozási mintát. KÖVETKEZTETÉSEK A növényi alapú étrendek elfogadottsága és az irántuk megnyilvánuló érdeklődés növekedni fog az Egyesült Államokban és a világ más részein egyaránt, ahogyan a kormányzati szervek és az egészségügyi/­­táplálkozási szervezetek ajánlják a növényi élelmiszerek rendszeres fogyasztását. A bőséges piaci választék megkönnyíti a növényi alapú étrend követését. A jól összeállított vegetáriánus étrend megfelelő tápanyagbevitelt biztosít az életciklus minden szakaszában, és hasznos lehet bizonyos krónikus betegségek kezelésében. A teljes tápanyagbevitel az Alternatív Egészséges Étkezési Index értékelése szerint általában jobb a vegetáriánus és vegán étrendek mellett, mint a mindenevőknél. Bár egynémely vegetáriánus étrend bizonyos mértékig szegény lehet egyes tápanyagokban, például kalciumban és B12-vitaminban, ezt megfelelő módon ellensúlyozhatja a gondos tervezés. A vegetáriánus étrend a nem vegetáriánus étrenddel szemben védelmet nyújthat számos krónikus betegség, például szívbetegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és néhány daganatos betegség ellen. Továbbá a vegetáriánus étrend gazdaságosabban használja a természeti erőforrásokat, és kevesebb környezetrombolást okoz. Ma már nagy oktatási erőforrások állnak rendelkezésre, a dietetikusok és a táplálkozási tanácsadók egyre több naprakész információval segíthetik vegetáriánus ügyfeleiket, hogy tájékozott döntéseket hozzanak a táplálkozási egészségükről. ÁLLÁSFOGLALÁS A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia úgy foglal állást, hogy a megfelelően összeállított vegetáriánus étrend, beleértve a vegán étrendet is, egészséges, tápanyag bevitel szempontjából megfelelő, és egészségügyileg előnyös lehet bizonyos betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek az étrendek megfelelőek az emberi életciklus minden szakaszában, beleértve a terhességet, a szoptatást, a kisgyermekkort, a gyermekkort, a serdülőkort, az idősebb felnőttkort és a sportoló életmódot is. A növényi alapú étrend környezetkímélőbb, mint az állati termékekben gazdag étrend, mivel kevesebb természeti erőforrást használ és sokkal kevesebb környezeti kárt okoz. A Táplálkozási és Dietetikai Akadémia jelen állásfoglalását 1987. október 18-án fogadta el a Delegates House Leadership Team (Képviselők Házának Vezetői Csoportja), és megerősítette a következő időpontokban: 1992. szeptember 12.; 1996. szeptember 6.; 2000. június 22.; 2006. június 11.; és 2012. március 19. Ez az állásfoglalás 2021. december 31-ig érvényes. Az állásfoglalások nem használhatók termékek vagy szolgáltatások jóváhagyására. Az állásfoglalás egyes részeinek felhasználására vagy teljes közzétételére vonatkozó összes kérést az Akadémiára kell irányítani a journal@eatright.org címre. Szerzők: Vesanto Melina, MS, RD (tanácsadó, Vancouver, Kanada); Winston Craig, PhD, MPH, RD (Andrews Egyetem, Berrien Springs, MI); Susan Levin, MS, RD, CSSD (orvosi bizottság a felelős orvoshoz, Washington, DC). LEHETSÉGES ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT A szerzők nem jelentettek potenciális összeférhetetlenséget. FINANSZÍROZÁS/­­TÁMOGATÁS Nincs közzétehető finanszírozás. Bírálók: Éhezés és Környezetvédelmi Táplálkozás Gyakorlati Dietetikai Csoportja (Melissa Altman-Traub, MS, RDN, LDN, Phila-delphia Közösségi Főiskola, Philadelphia, PA); Catherine Conway, MS, RDN, CDN, CDE (YAI /­­ Fogyatékkal élők Országos Intézete, New York, New York); Sharon Denny, MS, RD (Akadémia Tudásközpont, Chicago, IL); Sarah Picklo Halabu, RDN, LDN, CDE (Akadémiai kiadványok és források, Chicago, IL); D. Enette Larson-Meyer, PhD, RD, CSSD (Wyoming Egyetem, Laramie, WY); Mark E. Rifkin, MS, RD (Akadémiai Politikai Kezdeményezések & Tanácsadás, Washington, DC); Tamara Schryver, PhD, MS, RD (The Schwan Food Company, Minneapolis, MN); Alison Steiber, PhD, RD (Academy Research, Nemzetközi és Tudományos ügyek, Chicago, IL); Vegetáriánus Táplálkozást Gyakorló Dietetikusok Csoportja (John Westerdahl, PhD, MPH, RD, CNS, FAND, Bragg Egészségügyi Alapítvány, Santa Barbara, CA). Akadémiai Állásfoglalás Bizottsági Munkacsoport: Mary Ellen E. Posthauer, RDN, CD, LD, FAND (szék) (MEP Egészségügyi Táplálkozási Szolgáltatások, Inc., Evansville, IN); Ainsley Malone, MS, RD, LD, CNSC, FAND, FASPEN (Parenterális és Enterális Táplálkozás Amerikai Közössége, New Albany, OH); Joan Sabate, MD, DrPH (tartalom tanácsadó) (Loma Linda Egyetem, Loma Linda, CA). A szerzők megköszönik a bírálóknak a számos konstruktív megjegyzést és javaslatot. A bírálókat nem kérték, hogy támogassák ezt az álláspontot vagy a támogató dokumentumot.   Referenciák - 1.Stahler C. How often do Americans eat vegetarian meals? And how many adults in the US are vegetarian? The Vegetarian Resource Group website. http:/­­/­­www. vrg.org/­­nutshell/­­Polls/­­2016_­adults_­veg. htm. Accessed June 23, 2016. - 2. Hoek AC, Luning PA, Weijzen P, Engels W, Kok FJ, de Graaf C. Replace- ment of meat by meat substitutes. A survey on person- and product-related factors in consumer acceptance. Appe- tite. 2011;56(3):662-673. - 3.American Institute for Cancer Research. Recommendations for cancer preven-tion. http:/­­/­­www.aicr.org/­­reduce-your-cancer-risk/­­recommendations-for-cancer prevention/­­recommendations_­04_­ plant_­based.html?gclid 1/­­4 CJ6O7dpboCFcid4AodhkMAIA. Accessed June 23, 2016. - 4.US Department of Agriculture, US Department of Health and Human Ser-vices. 2015-2020 Dietary Guidelines for Americans. 8th ed. Washington, DC: US Government Printing Office; 2015. http:/­­/­­health.gov/­­dietaryguidelines/­­2015. Accessed June 23, 2016. - 5.US Department of Agriculture. Super-Tracker. https:/­­/­­www.supertracker.usda. gov/­­default.aspx. Accessed June 23, 2016. - 6.Institute of Medicine. Dietary reference intakes for energy, carbohydrate, fiber, fat, fatty acids, cholesterol, protein, and amino acids. http:/­­/­­www.nap.edu/­­ download.php?record_­id 1/­­4 10490. Accessed June 23, 2016. - 7.Mangels R, Messina V, Messina M. The Dietitians Guide to Vegetarian Diets. 3rd ed. Sudbury, MA: Jones and Bartlett; 2011. - 8.Davis B, Melina V. Becoming Vegan: Comprehensive Edition. Summertown, TN: Book Publishing Co; 2014. - 9.Messina V. Nutritional and health bene- fits of dried beans. Am J Clin Nutr. 2014;100(suppl 1):437S-442S. - 10.Saunders AV, Davis BC, Garg ML. Omega- 3 polyunsaturated fatty acids and vege- tarian diets. Med J Aust. 2013;199 (4 suppl):S22-S26. - 11. Sanders TA. DHA status of vegetarians. Prostaglandins Leukot Essent Fatty Acids. 2009;81(2-3):137-141. - 12. Sarter B, Kelsey KS, Schwartz TA, et al. Blood docosahexaenoic acid and eicosa- pentaenoic acid in vegans: Associations with age and gender and effects of an algal-derived omega-3 fatty acid sup- plement. Clin Nutr. 2015;34(2):212-218. - 13.Gibson RA, Muhlhausler B, Makrides M. Conversion of linoleic acid and alpha- linolenic acid to long-chain poly- unsaturated fatty acids (LCPUFAs), with a focus on pregnancy, lactation and the first 2 years of life. Matern Child Nutr. 2011;7(suppl 2):17-26. - 14. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, et al. Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat- eating, vegetarian, and vegan men. Am J Clin Nutr. 2005;82(2):327-334. - 15. Orlich MJ, Singh P

Fullos zabkása édesszájúaknak, lekvárral, növényi joghurttal és gabonapehellyel – vegán recept

2019. január 26. VegaNinja 

A zabkása azért jó reggeli, mert alapanyaga, a zab nagyon egészséges, hosszan eltartható a konyhaszekrényben, és rendkívül sokféleképpen lehet variálni. Ez a recept egy nagyon finom, viszonylag sok összetevős, de 10 perc alatt összedobható növényi joghurtos zabkása. Hozzávalók: 3-4 púpos evőkanál finomszemű zabpehely 1 teáskanál lenmag 1,5 deci forró víz 1 deci növényi tej (én rizstejet használtam) fél doboz gyümölcsös szójajoghurt 2 teáskanálnyi lekvár fél marék natúr kukoricapehely fél marék szabadon választott, ízesített gabonapehely fahéj gyömbér szerecsendió A zabpelyhet és a lenmagot a fűszerekkel összekeverjük, felöntjük a forró vagy legalábbis nagyon meleg vízzel, elkeverjük, és megvárjuk, hogy a zab magába szívja a vizet. Ráöntjük a növényi tejet, és újra elkeverjük. Ekkor mehet rá a vegán joghurt, a lekvár, és a ropogós gabonapelyhek. Kellemes érzés, ahogy a szilárd, ropogós összetevők felbukkannak a kásában, egy-egy falatban. Ízlés szerint még édesíthetjük. The post Fullos zabkása édesszájúaknak, lekvárral, növényi joghurttal és gabonapehellyel – vegán recept appeared first on VegaNinja.

Meleg mogyorós ital (vegán)

2018. december 20. VegaLife 

Meleg mogyorós ital (vegán)Hideg téli napokon simogatja a testet és a lelket ez a finom, meleg ital, ami néhány hozzávalóból könnyen elkészíthető. Karácsonykor is meglepheted vele szeretteidet. Ha igazán sűrű italt szeretnél, akkor jobb, ha a növényi tejet te magad készíted el hozzá, Ha viszont nem akarsz azzal semmi időt tölteni, akkor egyszerűen csak végy egy doboz növényi tejet (amelyiket legjobban szereted). Szükséged lesz pár kanálnyi mogyorókrémre (ritkaság tudom, de ez esetben a legjobb a törökmogyoró krém, nem a világosbarna földimogyorókrém), pár csepp vanília esszencia és édesítéshez valami szirup, mint agavé vagy datolya, de ha csak por jellegű édesítőd van otthon, mint xylit vagy gyümölcscukor, az is jó lesz. Házilag készíthető növényi tejek közül ajánlom a zabtejet ami sokkal dúsabb, mint bármelyik bolti verzió. Ráadásul a mogyorókrém és a zabtej jól harmonizál egymással. Második verzióként esetleg a kókusztej házi elkészítését ajánlom. A recept: Hozzávalók: - 1/­­2 liter növényi tej - pár csepp vaníliakivonat - édesítéshez agavé szirup - 2-3 evőkanál törökmogyoró krém/­­vaj   Elkészítés: Tudom, hogy ritkaságszámban lehet kapni boltokban törökmogyoró krémet/­­vajat, de mi is elkészíthetjük, ha egy bögrényi mogyorót a lehető legkrémesebbre aprítjuk, daráljuk. Ha nem tudnánk krémesre darálni, akkor sincs gond, mert a növényi tejjel rövid ideig felfőzve, majd átszürve a mogyoródaraboktól, meglesz a szükséges íz. Tehát ha van otthon törökmogyoró krém vagy vaj, akkor a turmixgép poharába kanalazzuk, rácsepegtetjük a vaniliát és az agavé szirupot, majd felöntjük meleg növényi tejjel. Addig turmixoljuk, míg az egész szépen elegyedik. Ha nem nagyon erős a turmixgép, érdemes a növényi tejet előbb beletenni, aztán belekanalazni a mogyorókrémet. Pohararkba töltjük és a tetejére mehet vegán tejszínhab vagy megszórhatjuk karobbal, vagy fahéjjal vagy kakaóval.

Szokások...

2018. október 20. Élj harmóniában 

Szokások...Ha kiegyensúlyozott, boldog harmonikus az életed, békés az elméd, teljesen egészséges vagy, jól érzed magad a bőrödben  és jól működnek az emberi kapcsolataid, nincsenek az életedben feszültségek, konfliktusok, akkor ne olvass tovább, mert nagy valószínűséggel jó amit csinálsz... Ha nem vagy elégedett azzal, amit most tapasztalsz az életedben, akkor be kell látnod, ha ugyanazt csinálod amit eddig, annak ugyanaz lesz az eredménye, tehát fontos, hogy változtass azon amit mostanáig csináltál. Az életben a szokásaid hatással vannak a tudatodra, s ezáltal meghatározzák azt is, hogyan gondolkodsz a dolgokról, hogyan érzékelsz bizonyos szituációkat, milyenek a reakcióid, milyen a közérzeted, az egészségi állapotod és az energiaszinted.  Sajnos manapság ki-ki kialakítja a saját világát és egy idő után a magának emelt falak börtönében találja magát... Egy embert a szokásai határoznak meg és a szokásainkat az alakítja milyen társulásban vagyunk... kikkel, mikkel vesszük körbe magunkat, kire hallgatunk, kinek a könyvét olvassuk, milyen filmeket nézünk, etc... Változást az életedben, egészségedben, emberi kapcsolataidban, közérzetedben és a személyiségedben csak úgy tudsz kialakítani, ha megváltoztatod a korábbi dolgaidat, szokásaidat. Hiszen ugyanannak a dolognak, ugyanaz lesz az eredménye. Ha mindent úgy csinálsz mint korábban, ne reméld, hogy bármi is megváltozik. Gondold át milyen céljaid vannak, és nézd meg mely szokásaid támogatják a céljaid elérését, és gondold át, mely szokásaid amik távolabb visznek a céljaidtól. (egy adott élethelyzetben, egy döntés előtt gondold végig, hogy ha megteszed akkor az jót hoz-e neked és jót hoz-e másoknak. Kifejezetten kedvezőtlen, rossz szokások: - Dohányzás, alkoholfogyasztás, kávé fogyasztás - Helytelen táplálkozás (nem friss ételek fogyasztása, elhízás, rendszeres diétázás, kevés zöldség és gyümölcs fogyasztás, késő esti étkezés, túl sok zsíros, cukros, fűszeres, húsos étel etc.) - Kevés alvás, késői fekvés, késői kelés - Állandó aktivitás, pihenés, feltöltődés hiánya - Stressz, aggodalom, szorongás - Merengés a múlton - Düh, bosszankodás és haragtartás - Kevés testmozgás - Szerencsejáték - Túl sok idő töltése a tv és internet előtt - Túl sok anyagi dolog felhalmozása, gyűjtése - Negatív emberek társaságában lenni - Napi minimum kétszeri tisztálkodás mellőzése - Tisztátalan, rendetlen környezet A rossz szokásoktól úgy tudsz megszabadulni, hogy helyettük új, jó egészséget, harmonikus életet támogató szokásokat alakítasz ki. Majd lépésről lépésre mindig egy egy szokásodat, szeretettel, türelemmel próbáld megváltoztatni fokozatosan.  A jó szokások elősegítik, hogy egészségesen, kiegyensúlyozottan, harmóniában élj Önmagaddal és a környezeteddel. Néhány kifejezetten kedvező,  jó szokás : - Kelj reggel időben - Táplálkozz egészségesen és mértékletesen - Tanulj meg szívből adni - egy kedves mosolyt, jó szót, elismerést vagy éppen egy tál ételt - Sétálj minden nap a természet közelében, friss levegőn - Feküdj le időben - Szánj időt pihenésre, feltöltődésre - Maradj a jelenben - Ne morogj, ne mérgelődj - Élj alkohol és cigaretta nélkül - Használd kevesebbet az internetet, televíziót - Keresd olyan emberek társaságát, akik pozitív hatással vannak rád - Tartsd magad távol a  negatív, lehúzó emberektől - Légy nyitott és rugalmas - Gyakorold az elégedettséget - Ügyelj a tisztaságra a tested és a környezeted tekintetében is  Az új, jó szokások bevezetése az éltedbe eleinte nehéznek tűnhet, de utána a kitartásod meghozza gyümölcsét és megtapasztalhatod az egészségesebb, harmonikusabb életet.  Először kezd az egyszerűbbekkel. Minél több szokásodat alakítod át kedvezőre, annál könnyebb lesz a nehezebben alakítható szokásokat is változtatnod, ahogy változik a tudatod segíti a kedvező tulajdonságok fejlődését.   Pl.: nehezebb elérni, hogy ne dühöngj  - de ha tiszta rendes a környezeted, tiszta minőségű friss ételeket eszel, lekerülöd a negatív embereket, naponta sétálsz friss levegőn, időbe lefekszel és korán kelsz, garantálom, hogy meglepetten tapasztalod, hogy az ingerültséged, dühöd jelentős mértékben lecsökken.  Sok szeretetet, türelmet  kitartást kívánok az új szokásaid kialakításához:) szeretettel: Kati

Nyers tökfőzelék

2018. augusztus 30. VegaLife 

Nyers tökfőzelékAmikor elkészítettem és megkóstoltam, hangosan kimondtam: "Minek főztem eddig, ha nyersen is nagyon finom?" Persze az fontos, hogy zsenge tökből kell készíteni. Angliában nem jellemző a fehér nyári tök, viszont annál inkább a marrow nevü, ízben teljesen a töknek megfelelő zöldség. A magyar nyári tökökhöz képest egy különbség van: nem fehér, hanem sötétzöld és fehér csíkos. Belül ugyanúgy magjai vannak, a húsa egy az egyben olyan, mint a közönséges nyári töknek. Én ezt használtam, de ha nyári tök is elterjedt lett volna, biztos, hogy azt veszem, ügyelve arra, hogy zsenge legyen. Nyári tök esetében a kisebb darabokat ajánlom, nem a több kilót is nyomó pédányokat. Valamint érdemes megvizsgálni, hogy a héja kemény vagy puha. Ha könnyen belenyomjuk a körmünket a héjába, átment a teszten, jöhet a kosárba, vagy hozhatjuk a kertünkből. Jó, ha a szára minél élénkebb színű, ez szintén jelzi, hogy zsenge tökkel van dolgunk.  A recept Hozzávalók: - 1 nagyobb vagy 2 kisebb zsenge tök - 1 csomag kapor - 2-3 gerezd fokhagyma - 1/­­2 citrom leve - só - 1 bögre (2-2,5dl) olajos mag (dió, kesudió, napraforgó, mogyoró - ami épp van otthon ezek közül) - fűszer paprika (azoknak, kik paprikásan szokták enni)   Elkészítés: Az olaj magot beáztatjuk annyi kézmeleg vízbe, hogy épp ellepje. A tököt meghámozzuk, kettévágjuk hosszában, a magjait kiszedjük, külön tesszük és a két fél tököt nagy lyukú reszelőn lereszeljük.  Az olajos magokról leöntjük a vizet, ha koszos (napraforgónál koszos lehet) a turmix gépbe tesszük, egy kevés vízzel elkezdjük turmixolni, majd hozzáadagoljuk a zsenge tökmagokat. Krémes állagura turmixoljuk. Turmixolás közben hozzáadjuk a fokhagymát, a kapor egy kisebb részét, citrom levét, sót, illetve akik paprikásan eszik, fűszer paprikát is szórhatnak bele. Tejfölszerű állagot kell kapjunk. A lereszelt tököt ezzel összekeverjük például egy üveg edényben. A tetejét megszórjuk apróra vágott kaporral. Ízlés szerint aprított újhagymát is szórhatunk a tetejére. Fogyasztás előtt egy kevés hidegen sajtolt tökmag olajat is tehetünk a tányérunkban lévő tökfőzelékre.  

Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó

2018. április 15. Vegasztrománia 

Február elején, szülinapom alkalmából pár napra kikapcsoltam magam Pestből. Második kedvenc vidékemen, Pécs környékén töltöttem 3 napot, zenben és nyugalomban (házigazdáim erre valószínűleg mást mondanának három gyerekük energiája miatt, én mégis így éltem meg). Akkortájt még tanulási fázisban voltam a január elején megállapított érzékenységeimmel és a diétájával kapcsolatban, ezért volt bennem egy kérdőjel, hogy mit tudok majd enni. De az a helyzet, hogy ismét rádöbbentem, hogy hozzáállás kérdése az egész, és bár kicsit többet kell tervezni, minden megoldható. Első estémen a hosszúhetényi Almalomb étteremben gersli kását ettem sárgarépával és lenmaggal, vasárnap délelőtt pedig nagy kedvenc helyemen, a pécsi Reggeliben búcsúztam Buddha tállal és természetesen kávéval. A keretek között pedig otthon főztünk közös kedvencünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik szakácskönyvéből.  Padlizsán, paradicsom, csicseriborsó Hozzávalók: (4 fő részére) 2 közepes padlizsán (kb. 700 g) megtisztítva (a héja marad) 4 ek olívaolaj 1 fahéjrúd 350 g koktélparadicsom félbevágva 1/­­2 - 1 kk szárított chilipehely 400 g csicseriborsó konzerv átöblítve, lecsepegtetve 2 gerezd fokhagyma felaprítva 1 citrom lereszelt héja 1 marék menta- és bazsalikomlevél apróra tépkedve só, frissen őrölt bors A sütőt előmelegítettük 200°C-ra. A padlizsánt 2 cm-es kockákra vágtuk. Egy nagy sütőtálban 5-10 percig hevítjük az olajat a sütőben (ez azért jó, mert így nem szív annyi olajat magába a padlizsán, amit egyébként szokott). Óvatosan beletettük a padlizsánkockákat, majd megsóztuk, borsot tekertünk rá, hozzáadtuk a fahéjrudat és összekevertük. 30 percig sütöttük, félidőben megforgatva a padlizsánokat. Az idő leteltével hozzákevertük a paradicsomokat és a chilipelyhet is, majd 20 percig sütöttük. Hozzákevertük a csicseriborsót és a fokhagymát, és 10 percig sütöttük. Ezután kivettük a sütőből, hozzákevertük a citrom héját és 15 percig pihentettük. Hozzákevertük a zöldfűszereket, és melegen tálaltuk. Kókuszjoghurttal isteni, köretként pedig adhatunk hozzá rizst és/­­vagy pitát és kevert zöldsalátát (de ezek nélkül is isteni).  Tipp: Ha véletlenül marad belőle, kevés vízzel (esetleg tahinivel) összeturmixolva pirítósra kenhető humusz-variációt kapunk.

Vega sonka – MOST!

2018. március 28. Kertkonyha 

Vega sonka – MOST!Pácolva vagy anélkül Vészesen közeleg a húsvét, és én meg jól lemaradtam a 827 Kitchen világhíres sonkájáról. SEGÍTSÉG! Ezt a sonkát egyszer a Vegan Sunday Marketen volt alkalmam megkóstolni, akkor egy állatbarát tálban mosolygott rám a csülök szerepében. Egyszerűen isteni volt! :) Nem is csoda, hogy akkora volt az érdeklődés erre a sonkára, hogy sajnos nem jutott mindenkinek belőle az ünnepek előtt. Nekem sem! :( Hozzáteszem, én ennek azért valahol nagyon örülök, hiszen ez azt jelenti, hogy rengeteg (és egyre több!) ember szeretné nem egy ártatlan malacka combjával ünnepelni a húsvétot, ami egyszerűen fantasztikus hír!

Vasaljuk ki a tényeket, avagy “Miért a növényi vas a legjobb?”

2018. február 25. Vegán lettem 

Vashiány okozta betegségek, fakó bőr és vérszegénység. Ez vár a vegánokra. Vagy mégsem? 2017-ben egy 59 forrásra hivatkozó tanulmányban cáfolták ezen hiedelmeket.   Az eredeti tanulmány szerzője és angol címe: Dr Justin Butler – Ironing out the facts (Why plant iron is the best) LINK az eredeti tanulmányhoz. Fordította: Kertész Tibor A fordítást lektorálta és a stilisztikai helyreigazítását végezte: Garai Attila (Biológus, az Orvosi továbbképző szemle szerkesztője)   Az egyik legelterjedtebb táplálkozási mítosz, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében nagyobb a vashiányos vérszegénység kockázata, mivel nem fogyasztanak húst. Ez egyszerűen nem így van, és ebben számos nagy egészségügyi szervezet, mint a Brit Orvosok Szövetsége (BMA), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Dietetikusok Szövetsége (ADA) is egyetért. Azonban egyes ,,egészségügyi szervezetek, egészségügyi szakértők és táplálkozási szakírók továbbra is úgy népszerűsítik a vörös húst, mint a legjobb vasforrást. Egyikük sem említi azonban a húsban található vas egészségügyi kockázatait a növényi vassal szemben. Ez a cikk leleplezi ezt a nyugati társadalmakban élő mítoszt, amely a húst remek vasforrásként reklámozza, és elmagyarázza, miért jobb a növényi vas.   Mi a vas, és miért van rá szükségünk? A vas a vörösvérsejtekben található festékanyag, a hemoglobin alapvető eleme. Segíti az oxigén szállítását a test minden részébe, elengedhetetlen az élethez. Ha a vasbevitel alacsony, a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin mennyisége csökkenhet, ami vashiányos vérszegénységhez vezethet. A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a szédülés, a hidegérzet és a figyelemösszpontosítás zavara.   Mennyi vasra van szükségünk? Az Egyesült Királyságban a javasolt tápanyagbevitel (RNI) a felnőtt férfiak számára napi 8,7 mg, míg nők számára 50 éves korig napi 14,8 mg (Egészségügyi Minisztérium, 1991). A nőknek nagyobb a vasigényük, mert a menstruációval vasat is vesztenek. A fiatalabb és idősebb csoportokra vonatkozó RNI az alábbi táblázatban található: Ajánlott napi bevitel az Egyesült Királyságban Életkor mg vas 0-3 hónap 1,7 4-6 hónap 4,3 7-12 hónapos 7,8 1-3 év 6,9 4-6 év 6,1 7-10 év 8,7 Férfi, 11-18 év 11,3 Férfi, 19 év felett 8,7 Nő, 11-50 év 14,8 Terhes nő 27,0 Posztmenopauzális nő (50+ év) 8,7 Forrás: Egészségügyi Minisztérium, 1991.   Étrend-kiegészítők A vaspótló készítmények túladagolása székrekedéshez, hányingerhez, hányáshoz, gyomorfájáshoz vezethet, nagyon nagy dózis, különösen a gyermekeknél, akár végzetes is lehet (FSA, 2003). Továbbá nem minden vaspótló azonos. Például a két vegyértékű vasat tartalmazó vas(II)-szulfát (amelyet számos háziorvos felír) hányingert és székrekedést okozhat, valamint akadályozhatja az E-vitamin felszívódását. Az egyéb formák jobban tolerálhatók, például a vas-pikolinát, a vas-citrát és a vas-biszglicinát. A vas kiegészítők növényi formái, mint a Floradix és a Flavoravital, amelyeket bio- és gyógynövényboltokban árulnak, kíméletesek a szervezethez. A VVF (Vegetarian & Vegan Foundation, a cikk írója a szervezet tagja) azt javasolja, hogy forduljon táplálkozási szakértőhöz, mielőtt táplálékkiegészítőt alkalmazna. A legtöbb ember hozzájut az összes szükséges vashoz változatos és kiegyensúlyozott étrend fogyasztásával.   A vas fajtái Az élelmiszerekben kétféle vas van: Hem vas az állati szövetekben található. Ez a vas a hemoglobin (oxigént szállító fehérje a vérben) és a mioglobin (oxigént szállító molekula az izomban) része. A hem vas a vörös húsokban, baromfihúsban és halakban található vas körülbelül felét teszi ki. Nem hem vas alkotja a vastartalom másik felét az állati szövetekben és a teljes vastartalmat a növényi élelmiszerekben, a tejtermékekben (amelyek nagyon kis mennyiséget tartalmaznak) és a tojásban. Az átlagos brit étrendben található vas körülbelül 90 százaléka nem hem vas, a többi 10 százalék főleg a hús hemoglobinjából származó hem vas (Bull és Buss, 1980). Az Egyesült Királyság Élelmiszer Szabványügyi Hivatala (FSA) a 2003-as Országos Élelmiszer- és Táplálkozási Felmérésben vizsgálta a vasforrásokat, és megállapította, hogy az összes (hem és nem hem) vas 17 százaléka húsból, 3 százaléka halból, és 1 százaléka tejtermékekből származik. A táplálékban lévő vas túlnyomó többsége (több mint 75 százalék) növényi alapú élelmiszerekből származik. A gabonafélék (például a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs és a teljes kiőrlésű kenyér) teszik ki a legnagyobb hányadot 44 százalékkal (FSA, 2003a). Ez jól mutatja, hogy a legjelentősebb vasforrásaink a növényi élelmiszerek, a húsfogyasztók és a vegetáriánusok/­­vegánok számára egyaránt.   A növényi táplálékok vastartalma A következő táblázat azt mutatja, hogy a növényi élelmiszerek bővelkednek vasban. A hüvelyesek (borsó, bab és lencse) és a szójatermékek (mint például a szójatej és a tofu) kiváló vasforrások. Ugyanígy a sötétzöld leveles zöldségek (mint a brokkoli, a kínai kel és a vízitorma), a dúsított reggeli gabonapelyhek, a teljes kiőrlésű gabonafélék (mint a teljes kiőrlésű kenyér, a barna rizs és a teljes kiőrlésű tészta), az aszalt gyümölcsök (pl. mazsola, szilva, kajszibarack és füge), a fekete melasz és a fekete csokoládé. Egyes növényi élelmiszerek vastartalma (átlagos adag) mg vas napi RNI százaléka Férfiak (8,7 mg) Nők (14,8 mg) Sült bab (135g) 1,9 22 13 Korpa pehely (40g) 9,7 111 66 Tofu (100g) 3,5 40 24 Vesebab (90 g) 1,8 16 12 Vörös lencse (120 g) 2,9 33 20 Spagetti (220g) 3,1 36 21 Barna rizs (180g) 0,9 10 6 Fodros káposzta (95g) 1,9 22 13 Brokkoli (85g) 0,9 10 6 Szezámmag (12g) 1,3 15 9 Tökmag (12g) 1,8 21 12 Aszalt szilva (hat darab, szárított, 48g) 1,2 14 8 Füge (három darab, szárított, 60g) 2,5 29 17 Forrás: FSA (Food Standards Agency) 2002. (További magas vastartalmú növényekről találsz infót a “Vitaminok és nyomelemek a növényekben” című cikkben.)   A vas felszívódása Mind a hem, mind a nem hem vas a vékonybélben szívódik fel, de különböző mechanizmusok segítségével. Úgy gondolják, hogy a hem vas a bél nyálkahártyáján (bélfalon) át jut a véráramba, ahol a vas lehasad róla, és egy központi vasraktárba jut a nem hem vassal együtt (Geissler és Powers, 2005). Ez a folyamat független attól, hogy mennyi vas van a szervezetben (vasstátusz) és hogy milyen összetevők vannak még a táplálékban. Ezért szívódik fel könnyebben a hem vas, mint a nem hem vas. Becslések szerint 15-35%-os a hem vas és 2-20%-os a nem hem vas felszívódása (Monsen, 1988). A nem hem vas felszívódása a belekben nagyon változó, olyan tényezőktől is függ, mint a vas státusz és más élelmiszerek jelenléte az étkezésben. Számos táplálkozási tényező befolyásolja a nem hem vas abszorpcióját. A nagy arányú felszívódás nem feltétlenül jó dolog, mivel nincs olyan mechanizmus, ami a felesleges vasat eltávolítaná a szervezetből. Más szavakkal, a növényekből származó vas előnyösebb a szervezet számára, mert a felszívódása biztonságosan szabályozott. Ezzel szemben az állati eredetű vas felhalmozódhat olyan mennyiségben, ami káros lehet (lásd a továbbiakban).   A vas felszívódását csökkentő tényezők Fitát A fitát (inozitol-hexafoszfát) hántolatlan gabonaszemekben, magvakban és hüvelyesekben található (amelyek szintén gazdag vasforrások); A korpa különösen gazdag forrás. A fitát erősen megköti a vasat és más ásványi anyagokat (beleértve a kalciumot, a magnéziumot és a cinket), és hiányt okozhat, ha ezeknek az ásványi anyagoknak a bevitele nem kielégítő. Például a harmadik világban azért gyakori a vashiány a gyerekek körében, mert alacsony a vasfelszívódás a rizsből, kukoricából, búzából, zabból vagy cirokból készült kásákból, gabonapelyhekből (Hurrell és mtsai, 2003). Számos lehetőség van a fitát hatásainak leküzdésére. Segíthet, ha a vasban gazdag élelmiszereket magas C-vitamin-tartalmú ételekkel együtt fogyasztjuk (lásd lent). A főzés is növelheti a rendelkezésre álló vas mennyiségét (Viadel és mtsai., 2006; Bishnoi és mtsai 1994). Egy tanulmány kimutatta, hogy 48 különböző zöldség közül 37 szolgáltatott több vasat főzés után (Yang és mtsai, 2002). A rendelkezésre álló vas mennyisége a főtt brokkoliban ötszörösére, a főtt káposztában háromszorosára növekedett. A kenyér fermentálási (kovászolási) időtartamának növelése szintén csökkenti a fitáttartalmat (Nävert és mtsai., 1985). A gabonák, a magvak és a hüvelyesek csíráztatása szintén hatékony módszer, mivel a fitát a csírázásnál felszabadul. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a csíráztatás és a hántolás akár 92 százalékkal csökkentette a fitáttartalmat a rizsben és a mungóbabban (Marero és mtsai, 1991) és 20-62 százalékos mértékben növelte a vasabszorpciót a különböző gabonákból és hüvelyesekből (Hemalatha és mtsai., 2007). Ne feledjük azonban, hogy a teljes kiőrlésű kenyér és a barna rizs két-háromszor annyi vasat tartalmaz, mint a fehér kenyér vagy a fehér rizs (Craig és mtsai 1994). Tehát ha a teljes kiőrlésű gabonákból kisebb arányú is a felszívódás, a szervezetbe jutó vas mennyisége így is közel azonos. Magasabb vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt ezek az élelmiszerek jobb hatással vannak egészségünkre.   Polifenolok és a tannin A polifenolok a növényekben található kémiai anyagok egy csoportja. Antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, ami olyan jelentős egészségügyi előnyökkel jár, mint a szív- és érrendszeri betegségek (CVD) és a rák kockázatának csökkentése. A tanninok (avagy csersavak) a polifenolok egyik csoportja, például a teában és a vörösborban találhatóak meg. A nem hem vassal komplexeket képeznek, amelyek csökkenthetik a vasfelszívódást (Brune és mtsai., 1989). A tanninok ilyen hatása aggaszthatja azokat, akik rendszeresen fogyasztanak bort az étkezésekhez, viszont a borban lévő alkohol fokozhatja a vas felszívódást (a gyomorsav-kiválasztás stimulálásával), és egyes kutatók megállapították, hogy a vörösborban lévő fenolok hatása aligha befolyásolja jelentősen a szervezet vasegyensúlyát (Cook és mtsai., 1995). Egymásnak ellentmondó információink vannak arról, hogyan hat a teázás a vasstátuszra. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a teafogyasztás nem befolyásolja a vasstátuszt egészséges, kiegyensúlyozottan táplálkozó és elegendő raktározott vassal rendelkező embereknél (Temme és Hoydonck, 2002; Nelson és Poulter, 2004). Ha aggódik a vasszintje miatt és teát fogyaszt az étkezésekhez (vagy csak a reggelihez), fogyasszon inkább frissen facsart narancslevet (a C-vitamin-tartalom fokozza a vas felszívódását), és a teázással várjon legalább egy órát az étkezés után.   Kalcium Egyes tanulmányok azt mutatják, hogy a tehéntej fogyasztása étkezés közben csökkentheti a vas felszívódását. Ez a gátló hatás valószínűleg összefügg a tejben lévő tejfehérjével, a kazeinnel (Hurrell és mtsai., 1989) és a kalciummal (Hallberg és mtsai., 1991). A fitáttal és a tanninnal ellentétben a kalcium egyaránt csökkenti a nem hem és a hem vas felszívódását (Fairweather-Tait, 2004), és ez a gátló hatás nem semlegesíthető sem C-vitaminnal, sem más savakkal. A szakértők szerint a kalcium azáltal akadályozza a vas felszívódását, hogy csökkenti a fitát bontását. Az egyik kísérletben mindössze 40 mg kalciumot adtak 80 g liszthez, és ez 50 százalékkal csökkentette a fitátbontást (Hallberg és mtsai., 1991). A kalciumnak emellett közvetlen vasfelszívódást gátló hatása is van. Ugyanebben a kísérletben 165 mg kalcium (például tej, sajt vagy kalcium-klorid formájában) 50-60 százalékkal csökkentette a vasfelszívódást. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a napi étkezéseinkben előforduló kalciummennyiség komoly hatással van a táplálkozásunkra. Ez nem jelenti azt, hogy korlátozni kell a kalciumbevitelt; a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Azonban a vasfelszívódásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt ne igyon tehéntejet és ne fogyasszon kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezéskor.   Oxálsav Az oxálsav megtalálható számos növényben, például a spenótban, a mángoldban és cékla levelében. Teában, csokoládéban és egyéb kakaós termékekben is előfordul. Képes a kalciummal és a magnéziummal oldhatatlan sókat alkotni, amelyek csökkentik e fontos ásványi anyagok felszívódását. Egyes adatok arra mutatnak, hogy az oxálsav közvetlenül is akadályozhatja a vas felszívódását. Azonban a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a gyümölcsökben és zöldségekben lévő oxálsav csekély hatással van a vasháztartásra (Bonsmann és mtsai., 2008).   A vas felszívódását elősegítő tényezők C-vitamin A gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható C-vitamin (aszkorbinsav) jelentősen növelheti a vasfelszívódást (Hunt és mtsai., 1990; Sharma és Mathur, 1995). Ezt a következő két mechanizmus által éri el: a vasat oldható, könnyebben felszívódó formába konvertálja, illetve kötést képez vele, így megakadályozza, hogy a vas a fitátokkal vagy tanninnal komplexeket alkosson (Fairweather-Tait, 2004). Már nyolc szem földieper vagy 200 ml narancslé C-vitamin-tartalma (75 mg) három-négyszeresére növelheti a vas felszívódását (Craig, 1994). Ha növelni szeretné a vasfelszívódás mértékét, helyettesítse a reggeli csésze teát vagy kávét egy pohár frissen facsart narancslével. Ha aggódik az alacsony vasszintje miatt, akkor próbálja együtt fogyasztani a magas C-vitamin-tartalmú és a vasban gazdag ételeket. Ebben segítenek alábbi javaslataink.   Hús Kimutatták, hogy kis mennyiségű hús (körülbelül 50 gramm) növeli a nem hem vas felszívódását olyan ételekben, amelyek nagy koncentrációban tartalmaznak fitátot, viszont C-vitaminban szegények (Baech és mtsai., 2003). Több kutatócsoport megpróbálta meghatározni a megfoghatatlan ,,hústényezőt. A potenciális jelöltek közé tartoznak bizonyos, húsban található aminosavak (a fehérjék építőkövei), amelyek átalakíthatják a nem hem vasat könnyebben felszívódó formába. Illetve lehet a hatás kiváltója az izomszövet egyik komponense, az L-alfa-glicero-foszfokolin (Armah és mtsai, 2008). Azonban a C-vitamin a nem hem vas felszívódását erősebben segíti elő, mint a hús (Baech és mtsai., 2003), és ha a C-vitamin-bevitel megfelelő, akkor a húsnak csak csekély hatása lehet. (Az állatok ételként, valamint tárgy és tulajdonstátuszában kezelését teljes mértékben elutasítja a blog a tulajdonosa, a cikk fordítója és lektora egyaránt. Az állatok nem tárgyak, nem alapanyagok, vagy alapanyag termelő gépek, ugyanakkor a tisztánlátás, a tárgyilagosság fontossága, és a hitelesség végett, a “hús” mint megszokott alapanyag kifejezés használatát az eredeti formájában hagytuk meg. – szerk.)   A vasstátusz mérése Az emberi test vasstátuszának értékelésére számos különböző módszer létezik. A két leggyakoribb módszer a hemoglobin és a szérumferritin mérése. A ferritin egy fehérje, amely három vegyértékű (ferri) vas formájában vasat tárol a szervezetben. A vérben lévő ferritin mennyisége tükrözi, hogy mennyi vasat tárol a szervezet későbbi felhasználásra. Lehetséges, hogy önnek normális a hemoglobinszintje, de közben alacsony a ferritinszintje. A ferritinszint hosszú távú vashiány miatt lehet alacsony, vagy ha a szervezet alultápláltság miatt fehérjehiányos állapotban van. Értelemszerűen a ferritinszint akkor magas, ha hosszú távon több vasat fogyasztunk a szükségesnél. Ha úgy gondolja, hogy túl kevés (vagy túl sok) a vas a vérében, vérvizsgálatot kérhet. A nyugati társadalmakban az alacsony vasszintet és a vashiányos vérszegénységet hosszan tartó vagy súlyos vérzés (például menstruáció), várandósság vagy a hirtelen növekedés okozza, nem az elégtelen táplálkozás. Túl magas vasszintet genetikai állapot, jelentős mennyiségű vérátömlesztés vagy a vaspótló készítmények túladagolása okozhat.   Állapot jelző Normál szint (egy liter vérben) Szérumferritin 30-300 mikrogramm Hemoglobin 120-180 gramm Forrás: Sharp, P. 2005.   Vashiány A vashiány a legelterjedtebb táplálkozási probléma a világon (Sharp, 2005). Valójában a világ népességének egynegyede vashiányos lehet, és körülbelül 500 millió ember szenved vashiányos vérszegénységben (Cook és mtsai., 1994). A tünetek közé tartozik a fáradékonyság, sápadtság és a legyengült immunrendszer. A vashiányos vérszegénységben szenvedő gyermekeknél a csökkent figyelem-összpontosító képesség iskolai problémákhoz is vezethet (Grantham-McGregor és Ani, 2001). Az FSA kijelenti, hogy vashiány szempontjából a következő csoportok a legveszélyeztetettebbek: hat hónapos kor feletti csecsemők, kisgyermekek, serdülők és terhes nők, mert nekik az átlagosnál több vasra van szükségük (FSA, 2003). Az elégtelen felszívódás okozhat gondot az idős embereknél és azoknál, akik vasfelszívódást gátló ételeket fogyasztanak. A menstruáló nők és akik kórosan sok vért veszítettek, szintén veszélyeztetettek. Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat a menstruációs vérveszteséget és az étrendet vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy bár az étrend is fontos tényező, a menstruáció van a legjelentősebb hatással a vasstátuszra (Harvey és mtsai., 2005). Az FSA nem tartja a vegetáriánusokat és a vegánokat veszélyeztetett csoportnak.   Növényi étrendek és a vas A különböző vegetáriánus étrendeket vashiányos táplálkozásként jellemezték, bár számos tanulmány kimutatta, hogy valójában a rosszul megtervezett étrend okozza a problémát (Leitzmann, 2005). A jól kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend rengeteg vasat biztosít. A nyugati társadalmakban a vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy még több vasat tartalmazhat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend (Harvey és mtsai., 2005; Hunt, 2003). A vegetáriánusok és a vegánok még a nagy rosttartalmú (és ezáltal sok fitátot tartalmazó) táplálékkal is hasonló mennyiségű vasat vittek be, mint a húsevők (Craig, 1994). Egy friss tanulmány összehasonlította 33 000 húsevő, 10 000 halfogyasztó, 18 000 vegetáriánus és 2500 vegán vizsgálati személy vasbevitelét, és megállapította, hogy a vegánok bevitele a legnagyobb. Őket a halfogyasztók és a vegetáriánusok követték, a húsevők bevitele volt a legalacsonyabb érték (Davey, és mtsai., 2003). A vegetáriánusok szervezete hajlamosabb kevesebb vasat raktározni (szérumferritin), mint a húsevőké. Ennek okai a következők lehetnek: a hem vas könnyebben felszívódik, mint a nem hem vas; a hús fokozza a nem hem vas felszívódását; illetve a vegetáriánus étrend nagyobb mértékben tartalmazhat olyan vasfelszívódást gátló összetevőket, mint a fitát, a csersav és a kalcium (Harvey és mtsai., 2005). Ennek ellenére a vegetáriánusok között nem gyakoribb a vashiányos vérszegénység előfordulása. A Brit Orvostársaság és az Amerikai Dietetikus Társaság (British Medical Association és az American Dietetic Association) egyetért abban, hogy a vegetáriánusoknak nincs nagyobb esélyük a vashiányra, mint a húsevőknek (BMA, 1986, American Dietetic Association, 2003). Bár a vegetáriánusok szervezete kevesebb vasat raktároz, ennek kedvezőtlen egészségügyi hatását nem mutatták ki a változatos vegetáriánus étrendek egyikéről sem a fejlett országokban. Valójában a mérsékelten kevesebb vas raktározása csökkenti bizonyos krónikus betegségek kockázatát (Hunt, 2003). Ismert tény, hogy sok húsfogyasztónál vastöbblet keletkezik, ami növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát (Leitzmann, 2005).   Túl sok a jóból? A túl sok vas a szervezetben mérgező. Ennek ellenére széles körben elterjedt az a meggyőződés, hogy minél több vas van az étrendben, annál jobb. Egyes táplálkozási és dietetikai tankönyvekbe ezt még mindig beleírják. Számos tanulmány azt mutatja, hogy a jelentős vastöbblettel rendelkező betegek esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek (CVD), bizonyos daganatos betegségek és más egészségügyi problémák előfordulásának aránya. Vastöbbletet egy örökletes állapot is okozhat (veleszületett hemokromatózis), ami 250 emberből egyet érint (észak-európai származásúaknál) (Burke és mtsai., 2000). Általában a máj csak annyi vasat tárol, amennyi az új vörösvérsejtek létrehozásához szükséges. Ha a szervezetbe túl sok vas szívódik fel (ami ebben a betegségben előfordulhat), akkor ez felhalmozódik a májban, illetve más szövetekben és szervekben is lerakódik. A vastúltengés olyan kellemetlen tüneteket okozhat, mint a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodáshoz, szívelégtelenséghez és cukorbetegséghez is vezethet (NHS Direct, 2008). A férfiakra veszélyesebb a veleszületett hemokromatózis, mert nem veszítenek rendszeresen vért (és egyben vasat), mint a nők a menstruáció során. Ez a körülmény is azt mutatja, hogy bizony a jóból is megárthat a sok.   Vasban gazdag receptek A következő ételek segítenek fokozni a vasbevitelt a vasban gazdag és a vasfelszívódást elősegítő táplálékok kombinálásával.   Reggeli - Sült bab és/­­vagy tofu-,,rántotta teljes kiőrlésű pirítóssal - Zabkása szója-, rizs- vagy zabtejjel, aszalt gyümölcsökkel (például füge vagy aszalt szilva) és lenmaggal a tetején - Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé a fentiekkel   Ebéd - Vízitorma saláta datolyával, pirított tökmaggal és narancsszeletekkel - Babsaláta (konzerv vegyes bab, zeller, olívaolaj, fokhagyma, citromlé, petrezselyem és kakukkfű), zöld salátával, koktélparadicsommal és teljes kiőrlésű zsemlével - Teljes kiőrlésű pita humusszal, vöröshagymával és pirospaprika szeletekkel töltve - Gyümölcslé és/­­vagy gyümölcs   Vacsora - Pirított zöldségek (brokkoli, zöldpaprika, pak-choi (bordáskel), cukorborsó) szezámmag, napraforgómag, tökmag és kesudió, quinoa ágyon felszolgálva - Teljes kiőrlésű spagetti bolognai szójamártással (vesebab, cukkini, hagyma, paradicsom, paprika és gomba, bazsalikommal és oregánóval elkészítve) - Spenót és csicseriborsó curry, lencse dhal (fűszeres indiai egytálétel) és teljes kiőrlésű csapáti (indiai lepénykenyér) - Gyümölcslé és/­­vagy gyümölcs   A vas és a szívbetegség A gyanú, hogy a túl sok vas növelheti a szívbetegség kockázatát, először a Lancet-ben jelent meg 1981-ben (Sullivan, 1981). Sullivan felvetette, hogy a menstruációs vérveszteség lehet a felelős a változókor előtt álló nőknél észlelt alacsonyabb szívbetegség-kockázatért az azonos korú férfiakhoz képest. Azóta más tanulmányok is megerősítették, hogy a vastöbblet növeli a CVD kockázatát (Salonen és mtsai., 1992). Ahogy a nőknél a menstruáció, az önkéntes véradás is jelentős vérveszteséget okoz, ami befolyásolhatja a raktározott vas mennyiségét. 1997-ben három különböző vizsgálat is kimutatta, hogy a rendszeres véradás csökkentette a szívbetegség és a stroke kockázatát (Tuomainen és mtsai., 1997; Meyers és mtsai., 1997; Kiechl és mtsai., 1997). A véradás során elveszített vas lehet a kockázatcsökkenés oka. Egy újabb tanulmány azt mutatta, hogy a gyakori véradás és az ezzel járó alacsonyabb vasszint javította az érrendszeri funkciókat és csökkentette az oxidatív stresszt a donoroknál (Zheng és mtsai., 2005). Az elmélet szerint a vas elősegíti a szabad gyököknek nevezett káros molekulák termelődését, amelyek oxidálhatják (károsíthatják) az artériák belső felületét, így növelve a CVD kockázatát. Ezek az eredmények még jobban alátámasztják a magas vasszint és a CVD összefüggését. |Más tanulmányok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy nincs kapcsolat a vasstátusz és a CVD között. A British Medical Journal-nek írt levelükben finn kutatók kifogásolták ezt a következtetést, és bebizonyították, hogy minden ilyen tanulmányban megbízhatatlan módon mérték a vasstátuszt (a szérum vaskoncentrációját, illetve a transzferintelítettséget), vagy egyéb tervezési hibát követtek el (Hemilä és Paunio, 1997). Az összefüggést kételyek nélkül elfogadó néhány kutató javasolta: csökkenteni kell a raktározott vas mennyiségét, hogy csökkentsük a CVD kockázatát. Egyes kutatók szerint elegendő bizonyítékunk van ahhoz, hogy a vas mesterséges pótlása helyett inkább a véradás fontosságát hangsúlyozzuk. Mások azonban óvatosságra intenek, mert az emberiség jelentős részét érintő hiánybetegség esetében különösen stabil tudományos alapok kellenek a jelenlegi stratégia megváltoztatásához (Sempos, 2002). Nyilvánvaló, hogy több kutatásra van szükség. Az a legésszerűbb, ha kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrenden élünk, amely sok, magas vastartalmú növényt tartalmaz.   A vas és a cukorbetegség A hemokromatózisban szenvedő betegek akár 65%-ánál is diabétesz alakulhat ki (Adams és mtsai., 1991). Mivel ezeknek a betegeknek a szöveteiben felhalmozódik a vas, ebből arra lehetett következtetni, hogy a vastúltengés cukorbetegséget okozhat. A vasbevitel és a cukorbetegség vizsgálata során kiderült, hogy míg a szervezet összes vasbevitele nincs összefüggésben a cukorbetegséggel, addig a vörös húsból származó hem vas esetében fennáll az összefüggés (Jiang és mtsai., 2004). A hem vas szabályozatlanul szívódik fel, és idővel felgyülemlik a testben. Mint már említettük, a vas katalizálhatja a szabad gyökök képződését. Ezek a káros molekulák a cukorbetegség (Oberley, 1988; Wolff, 1993) és más betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. Új kutatások a terhes nők magas vasszintje és a terhességi cukorbetegség közötti összefüggést is jelezték. A vizsgálat szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a vaspótló tablettákból származó vastöbblet szerepe a terhességi cukorbetegség kialakulásában további vizsgálatokat kíván (Afkhami-Ardekani és Rashidi, 2008). Összefoglalva, a kutatás azt mutatja, hogy az inzulinrezisztencia és a diabétesz közvetlenül kapcsolódik a vastúltengéshez. A jó hír az, hogy a vegetáriánusok és a vegánok esetében ritkább az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, mint a húsevőknél (Kuo és mtsai., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a vegánok étrendje nem hem vasat tartalmaz, amely szabályozottabb módon szívódik fel, mint a hem vas. Egy 30 vegetáriánust és 30 húsevőt összehasonlító tanulmány kimutatta, hogy a vegetáriánusoknak megfelelő, de alacsonyabb a vasszintjük, mint a húsevőknek. Kevesebb vegetáriánus szenved inzulinrezisztenciában (Hua és mtsai., 2001). Összefoglalva, a vegetáriánusok és a vegánok szervezete hajlamos kevesebb vasat tárolni, mint a húsevőké, mégsem gyakoribb közöttük a vashiányos vérszegénység. Ezzel szemben jól tudjuk, hogy sok húsevő vas többlettel rendelkezik, ami növeli a CVD és a rák kockázatát (Leitzmann, 2005).   Baby blues Az élet első hat hónapjában a csecsemőknek csak az anyatejre (vagy speciálisan összeállított tejpótlóra) van szükségük, amely megfelelő mennyiségben tartalmaz vasat. Hat hónapos kor után a csecsemők táplálkozási szükségleteit önmagában az anyatej már nem elégíti ki. Például a 4-6 hónapos korban 4,3 mg-os napi vasigény 6 hónapos kor felett 7,8 mg-ra emelkedik. A csecsemők vérszegénységének elsődleges oka a nem megfelelő (túl korai vagy túl késői) elválasztási időpont, illetve a kiegyensúlyozatlan étrend. A helyzetet tovább rontja, hogy a tehéntej-allergia emésztőrendszeri vérzéshez vezethet, és a rektális (végbéli) vérzésnek is jól ismert okozója (Willetts és mtsai., 1999). A tejallergia okozta emésztőszervi vérzés gyakran olyan kis mennyiségű, hogy a vérveszteség nem észlelhető, de idővel vashiányos vérszegénységet okozhat. 52 csecsemő vizsgálata (akik közül 31-et szoptattak és 21-et tápszerrel tápláltak) megállapította, hogy a tehéntej bevezetése az étrendbe bélrendszeri vérveszteséggel és táplálkozási szempontból jelentős vasveszteséggel járt (Ziegler és mtsai, 1990). Frank Oski, a Johns Hopkins Orvosegyetem gyermekgyógyászati tanszékének korábbi vezetője úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban a tehéntej-allergia által okozott emésztőrendszeri vérzés felelős a vashiányos esetek feléért a csecsemők között (Oski, 1996). Ez megdöbbentően nagy szám, mivel a 2 éven aluliak több mint 15 százaléka szenved vashiányos vérszegénységben az Egyesült Államokban.   Összefoglalás: - A vas a vörösvérsejtek hemoglobinjának létfontosságú eleme, amely segít az oxigént a test minden részébe eljuttatni. - Az Egyesült Királyságban az ajánlott vasbevitel felnőtt férfiaknak napi 8,7 mg, a nőknek 50 éves korig napi 14,8 mg. - A kiegyensúlyozott és változatos étrend a legtöbb ember számára biztosítja a szükséges mennyiségű vasat. - A túl sok vas székrekedést, hányingert, hányást és gyomorfájást okozhat, nagyon magas dózis halálos is lehet, különösen gyermekeknél. - A vas(II)-szulfát tartalmú vaspótló tabletta székrekedést és hányingert okozhat. - A táplálékban kétféle vas van: a húsból származó hem vas és a növényekből származó nem hem vas. - Az étkezéssel bevitt vas legnagyobb része (több mint 75 százalék) növényi táplálékból származik. - Jó vasforrások a hüvelyesek (borsók, babok és lencsék), a szójából készült termékek (szójatej és tofu), a sötétzöld leveles zöldségek (petrezselyem, brokkoli, pak-choy (bordáskel) és vízitorma), a dúsított gabonareggelik, a teljes kiőrlésű gabona (teljes kiőrlésű kenyér és tésztafélék), az aszalt gyümölcsök (mazsola, aszalt szilva, aszalt kajszibarack), a fekete melasz és az egyszerű fekete csokoládé. - A hem vas felszívódása független a szervezet vasszintjétől és a táplálék többi összetevőjétől. - A nem hem vas felszívódása számos tényező függvénye, beleértve a vasstátuszt és az étrend többi összetevőjét is. - Az állati eredetű és az étrend-kiegészítőkből származó vas ártalmas mennyiségben is felhalmozódhat. - A hántolatlan gabonákból, illetve a magokból és hüvelyesekből származó fitátok megkötik a vasat és akadályozzák a felszívódását. A fitáttartalom fermentálással, főzéssel és csíráztatással csökkenthető. - A teában lévő tanninok csökkenthetik a vas felszívódását. Kerülje a tea fogyasztást étkezés közben. - A tehéntej (kazein és kalcium) csökkentheti a vas felszívódását. Kerülje a tehéntej fogyasztását és a kalcium tartalmú étrend-kiegészítőket étkezés közben. - A spenótban, mángoldban, céklában jelenlévő oxálsavnak kis jelentősége van a vas felszívódásában. - A szójafehérje akadályozhatja a vasfelszívódást, bár ez a hatás csökkenthető a fitáttartalom csökkentésével. - A gyümölcsökben és zöldségekben lévő C-vitamin jelentősen javíthatja a vas felszívódását. A 200 ml narancslében lévő C-vitamin három-négyszeresére növelheti az abszorpciót. - Kis mennyiségű hús növelheti a nem hem vas felszívódását magas fitáttartalmú, alacsony C-vitamin-tartalmú étrend esetén, de a C-vitamin jobban elősegíti a vas felszívódását, mint a hús. - A vasstátusz a hemoglobin és szérumferritin mérésével állapítható meg. - A nyugati társadalmakban alacsony vasszintet és vérszegénységet általában hosszan tartó vagy súlyos vérzés (pl. menstruáció), várandósság vagy a gyermekek esetében a hirtelen növekedés okoz, és nem a rossz táplálkozás. - Túl magas vasszintet okozhat genetikai állapot, nagymértékű vérátömlesztés vagy (ritkábban) vaspótló készítmények túladagolása. - Az alacsony vasszint a leggyakoribb táplálkozási probléma világszerte. Tünetei: fáradékonyság, sápadtság, legyengült immunrendszer, csökkent figyelem-összpontosító képesség. - A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a hat hónaposnál idősebb csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők és a várandós nők, valamint az idősek és azok, akik a vas felszívódását gátló élelmiszereket fogyasztanak. A nők menstruációja és a kóros vérveszteség is kockázatot jelent. - A kiegyensúlyozott vegetáriánus vagy vegán étrend ugyanannyi vagy több vasat szolgáltat, mint a húst tartalmazó vegyes étrend. - A vegetáriánusok szervezete hajlamos kevesebb vasat felhalmozni, mint a húsevőké, de a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusok között. - A mérsékelten alacsonyabb vasszint csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát. - A szervezetben lévő túl sok vas mérgező. A tünetek közé tartozik a hányinger, hasi fájdalom, székrekedés és ízületi fájdalom. Májkárosodást, szívelégtelenséget és cukorbetegséget is okozhat. - A túl sok vas növeli a szív- és érrendszeri betegségek, az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát. - A csecsemők vérszegénységét a túl korai vagy túl késői elválasztás, illetve a tehéntej-allergia következtében fellépő gyomor-bél rendszeri vérzés okozhatja.   REFERENCIÁK - Adams, P.C., Kertesz, A.E. and Valberg, L.S. 1991. Clinical presentation of hemochromatosis: a changing scene. American Journal of Medicine. 90, 445-9. - Afkhami-Ardekani, M. and Rashidi, M. 2008. Iron status in women with and without gestational diabetes mellitus. Journal of Diabetes and its Complications. 2008 Jan 4. [Epub ahead of print]. - American Dietetic Association; Dieticians of Canada. 2003. Position of the American Dietetic Association and Dieticians of Canada: Vegetarian diets. Journal of the American Dietetic Association. 103 (6) 748-65. - Armah, C.N., Sharp, P., Mellon, F.A., Pariagh, S., Lund, E.K., Dainty, J.R., Teucher, B. and Fairweather-Tait, S.J. 2008. L-alpha-glycerophosphocholine contributes to meat’s enhancement of nonheme iron absorption. Journal of Nutrition. 138 (5) 873-877. - Baech, S.B., Hansen, M., Bukhave, K., Jensen, M., S?rensen, S.S., Kristensen, L., Purslow, P.P., Skibsted, L.H. and Sandström, B. 2003. Nonheme-iron absorption from a phytate-rich meal is increased by the addition of small amounts of pork meat. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (1) 173-9. - Bishnoi, S., Khetarpaul, N. and Yadav, R.K. 1994. Effect of domestic processing and cooking methods on phytic acid and polyphenol contents of pea cultivars (Pisum sativum). Plant Foods for Human Nutrition. 45 (4) 381-388. - BMA, 1986. Diet, nutrition and health. BMA Report 4.11. - Bonsmann (genannt), S.S., Walczyk, T., Renggli, S. and Hurrell, R.F. 2008. - Oxalic acid does not influence nonhaem iron absorption in humans: a comparison of kale and spinach meals. European Journal of Clinical Nutrition. 62 (3) 336-341. - Brune, M., Rossander, L. and Hallberg, L. 1989. Iron absorption and phenolic compounds: importance of different phenolic structures. European Journal of Clinical Nutrition. 43 (8) 547-57. - Bull, N.I., Buss, D.H. 1980. Haem and Non-haem Iron in British Diets. Journal of Human Nutrition. 34, 141-145. - Burke, W., Cogswell, M.E., McDonnell, S.M. and Franks, A. 2000. Public Health Strategies to Prevent the Complications of Hemochromatosis. In: Khoury, M.J., Burke and Thomson, E.J. eds. Genetics and Public Health in the 21st Century: using genetic information to improve health and prevent disease. London: Oxford University Press. - Cook, J.D., Skikne, B.S. and Baynes, R.D. 1994. Iron deficiency. The global perspective. Advances in Experimental Medicine and Biology. l356, 219 -228. - Craig, W. J. 1994. Iron Status of Vegetarians. American Journal of Clinical Nutrition. 59, Supp, p 1233S-7S. - Davey, et al., 2003. EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK. Public Health Nutrition. 6 (3) 259-69. - Department of Health (1991) Dietary Reference Values for Food Energy and Nutrients for the United Kingdom. London: HMSO. - Fairweather-Tait S.J. 2004. Iron nutrition in the UK: getting the balance right. Proceedings of the Nutrition Society. 63 (4) 519-28. - FSA, 2002. McCance and Widdowsons The Composition of Foods, 6th summary edition. Cambridge, England, Royal Society of Chemistry. - FSA, 2003. Food Standards Agency: Expert Group on Vitamins and Minerals. Safe Upper Levels for Vitamins and Minerals. London: Food Standards Agency. - FSA, 2003a. Henderson, L., Irving, K., Gregory, J., Bates, C.J., Prentice, A., Perks, J., Swan, G. and Farron, M. National Diet and Nutrition Survey: adults aged 19 to 64 years: Vitamin and mineral intake and urinary analytes. London: TSO. Volume 3. - Geissler, C. and Powers, H. eds. 2005. Human Nutrition. 11th ed. [CD-ROM] London: Elsevier Churchill Livingstone. Figure 12.3. - Grantham-McGregor, S. and Ani, C. 2001. A review of studies on the effect of iron deficiency on cognitive development in children. Journal of Nutrition. 131 (2S-2) 649S-666S; discussion 666S-668S. - Hallberg, L., Brune, M., Erlandsson, M., Sandberg, A-S. and Rossander-Hulthen, 1991. Calcium: effect of different amounts on non-heme and heme-iron absorption in humans. American Journal of Clinical Nutrition. 53, 112-119 - Harvey, L.J., Armah, C.N., Dainty, J.R., Foxall, R.J,, John Lewis, D., Langford, N.J., Fairweather-Tait, S.J., Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2005. - Impact of menstrual blood loss and diet on iron deficiency among women in the British Journal of Nutrition. 94 (4) 557-564. - Hemalatha, S., Platel, K. and Srinivasan, K. 2007. Influence of germination and fermentation on bioaccessibility of zinc and iron from food grains. European Journal of Clinical Nutrition. 61 (3) 342-8. - Hemilä, H. and Paunio, M. 2007. Blood donation, body iron stores, and risk of myocardial infarction. Confidence intervals and possible selection bias call study results into question. British Medical Journal. 314 (7097) 1830-1831. - Hua, N.W., Stoohs, R.A. and Facchini, F.S. 2001. Low iron status and enhanced insulin sensitivity in lacto-ovo vegetarians. British Journal of Nutrition. 86 (4) 515-519. - Hunt, J.R., Mullen, L.M., Lykken, G.I., Gallagher, S.K. and Nielsen, F.H. 1990. - Ascorbic acid: effect on ongoing iron absorption and status in iron-depleted young women. American Journal of Clinical Nutrition. 51 (4) 649-655. - Hunt, J.R. 2003. Bioavailability of iron, zinc, and other trace minerals from vegetarian diets. American Journal of Clinical Nutrition. 78 (3) 633S-639S. - Hurrell, R.F., Lynch, S.R., Trinidad, T.P., Dassenko, S.A. and Cook, J.D. 1989. - Iron absorption in humans as influenced by bovine milk proteins. American Journal of Clinical Nutrition. 49, 546-552. - Hurrell, R.F., Reddy, M.B., Juillerat, M.A. and Cook, J.D. 2003. Degradation of phytic acid in cereal porridges improves iron absorption by human subjects. American Journal of Clinical Nutrition. 77 (5) 1213-1219. - Jiang, R., Ma, J., Ascherio, A., Stampfer, M.J., Willett, W.C. and Hu, F.B. 2004. - Dietary iron intake and blood donations in relation to risk of type 2 diabetes in men: a prospective cohort study. American Journal of Clinical Nutrition. 79 (1) 70-75. - Kiechl, S., Willeit, J., Egger, G., Poewe, W. And Oberhollenzer, F. 1997. Body iron stores and the risk of carotid atherosclerosis: prospective results from the Bruneck study. Circulation. 96, 3300-3307. - Kuo, C.S., Lai, N.S., Ho, L.T. and Lin, C.L. 2004. Insulin sensitivity in Chinese ovo-lactovegetarians compared with omnivores. European Journal of Clinical Nutrition. 258 (2) 312-316. - Leitzmann C., 2005. Vegetarian diets: what are the advantages? Forum on Nutrition. (57) 147-156). - Marero, L.M., Payumo, E.M., Aguinaldo, A.R., Matsumoto, I. and Homma, S. 1991. The antinutritional factors in weaning foods prepared from germinated legumes and cereals. Lebensmittelwissenschaft Technol. 24, 177-81. - Meyers, D.G., Strickland, D., Maloley, P.A., Seburg, J.K., Wilson, J.E. and McManus, B.F. 1997. Possible association of a reduction in cardiovascular events with blood donation. Heart. 78, 188-193. - Monsen, E.R. 1988. Iron nutrition and absorption: dietary factors which impact iron bioavailability. Journal of the American Dietetic Association. 88 (7) 786-90. - Nävert, B., Sandström, B. and Cederblad, A. 1985. Reduction of the phytate content of bran by leavening in bread and its effect on zinc absorption in man. British Journal of Nutrition. 53 (1) 47-53. - Nelson, M. and Poulter, J. 2004. Impact of tea drinking on iron status in the UK: a review. Journal of Human Nutrition and Dietetics. 17 (1) 43-54. - NHS Direct, 2008. Haemochromatosis [online]. Available from: www.nhsdirect.nhs.uk/­­articles/­­article.aspx?articleId=2521§ionId=1 [Accessed May 1 2008]. - Oberley, L.W. 1988. Free radicals and diabetes. Free Radicals Biology and Medicine. 5, 113-124. - Oski, F.A. 1996. Dont Drink Your Milk. New York: TEACH Services Inc. Salonen, J.T., Nyyssönen, K., Korpela, H., Tuomilehto, J., Seppänen, R. and Salonen, R. 1992. High stored iron levels are associated with excess risk of myocardial infarction in eastern Finnish men. Circulation. 86 (3) 803-811. - Sempos C.T. 2002. Do body iron stores increase the risk of developing coronary heart disease? American Journal of Clinical Nutrition. 76, 3, 501-503. - Sharma, D.C. and Mathur, R. 1995. Correction of anemia and iron deficiency in vegetarians by administration of ascorbic acid. Indian Journal of Physiology and Pharmacology. 39 (4) 403-406. - Sharp, P. 2005. Minerals and trace elements. In: Geissler, C