burgonya receptek - Vegetáriánus receptek

burgonya receptek

Tudatos felkészülés a karácsonyra - 8. rész Az étkezés

13:27 Élj harmóniában 

Tudatos felkészülés a karácsonyra  - 8. rész Az étkezés Ne engedd, hogy a karácsonyi készülődés feleméssze minden energiádat és pénzedet A karácsonyi ünnepek idején sok családban az étkezés központi helyet foglal el - vannak olyan családok is, ahol szinte másról sem szól a szeretet ünnepe, mint az evésről. Megannyi statisztika támasztja alá, hogy az ünnepi időszak alatt az emberek jelentős része a normál - általában elfogyasztott -  mennyiségű élelmiszer többszörösét vásárolja meg, készíti el és fogyasztja el. Majd az ünnepi hangulat helyett, sokaknak okoz a nagy mennyiségben elfogyasztott mindenféle egészségtelen étel, nehéz emésztést,  emésztési problémákat, mindenféle fájdalmakat, elnehezültséget. tunyaságot. Az emésztési problémák miatt a gyengülő immunrendszer következtében az ünnepek  után sokan megbetegszenek, mert már az első kórokozó is betegsége t vált ki belőlük.  Sajnos a tudatos táplálkozás hiánya  miatt a karácsonyi időszakban hatalmas mennyiségben fogynak a patikákban a különböző emésztést segítő gyógyszerek, tabletták, készítmények. Nem kell, hogy a karácsonyod az emésztési kínokról szóljon. Kis odafigyeléssel, tudatossággal elérheted, hogy az ünnepek alatt friss, ízletes, tápláló ételeket egyél Te és a családod is és az étkezés után energikusnak, könnyednek érezzétek magatokat.   Ahhoz, hogy a pénzedet és az energiádat se pazarold és kiváló legyen a közérzeted, tervezd meg előre a karácsonyi időszak menüit - mindenből csak annyi főre tervezz, ahányan lesztek. Azért mert karácsony van, senkinek nem kell és nem is érdemes három ember helyett ennie.  A menü összeállításánál törekedj inkább arra, hogy friss, egészséges legyen és arra, hogy ne vállald túl magad a konyhai feladatokkal.  Nem érdemes túl bonyolult ételeket készíteni, hasznosabb ha több időt töltesz a családoddal és egyszerű, gyorsan elkészíthető, friss egészséges, ízletes ételeket választasz a karácsonyi menühöz. Itt is vedd figyelembe a kevesebb néha több elvet. Inkább a minőségi ételeken legyen a hangsúly, mint a mennyiségen. Inkább a friss,  egyszerű és egészséges ételeket preferáld, mint a bonyolult, egészségre kevésbé kedvező ételeket.   A karácsonyi menüt friss, egészséges, vegyszermentes (bio) alapanyagokból készítsd el és annyit ételt főzz, amennyit jólesően el is fogyaszt a család. A karácsony lényege a hangulat, az hogy a családoddal harmonikusan, szeretetben tudj közösen időt tölteni. Amennyiben a szeretet és harmónia elmarad, azt semmilyen étellel nem lehet pótolni. nem érdemes a karácsonyi menü miatt elégedetlenkedni, veszekedni. A megtervezett menühöz írd össze az alapanyagokat és ha teheted, interneten keresztül rendeld meg, így elkerülheted a boltokban és az utcákon, bevásárlóközpontokban való tolongást és több szabadidőd is marad, amit együtt tudtok tölteni a családoddal.   Törekedj a mértéktartó étkezésre és a friss, minőségi ételek fogyasztására, hogy jól indulhasson a következő éved:) Néhány javaslat a blogról a karácsonyi menühöz - a linkre kattintva eléred a receptet. A receptek nem tartalmaznak húst, halat, tojást, azaz alapvetően laktovegetáriánus receptek, de sok van köztük ami laktózmentes, gluténmentes ételek. Nézelődj kedvedre:)   Édes sütemények, kekszek Citromos vaníliás keksz Reform csokis keksz Egyszerű kókuszos zabpelyhes keksz  Karácsonyi keksz teljes kiőrlésű  liszttel Házi készítésű cukormentes csokoládé Teljes kiőrlésű tönkölykeksz naranccsal és mandulával Narancsos mazsolás keksz Gluténmentes, laktózmentes, cukormentes vaníliás keksz Zablisztes almás-diós muffin Gluténmentes, tejmentes, cukormentes köles desszert Házi készítésű mogyorós csokoládé  Egyszerű, sült túrótorta Kókuszos, kakaós tönkölysütemény Reform almás szamósza Tejmentes sütőtökös muffin Gluténmentes muffin Teljes kiőrlésű, tojásmentes linzer Reform almás pite tönkölybúzaliszttel Tejmentes, tojásmentes mandulás muffin  Gluténmentes, cukormentes, tejmentes meggyes muffin Shortbread keksz - reform változat   Bögrés mákos sütemény Gluténmentes bögrés süti     Sós vendégvárók Egyszerű sós stangli Élesztőmentes, gyors túrós vendégváró  Gyors, élesztőmentes tejfölös pogácsa  Gluténmentes sós muffin  Cukkinis, pirított napraforgómagos minikifli Gyors hummuszkrém Élesztőmentes cukkinis pogácsa       Ebéd vagy vacsora ételek Indiai Dhal - mungbab leves Quinoa, brokkolis zöldségekkel Sült padlizsános, sült házi sajtos főétel Káposztás subji - ízletes fűszeres káposztás étel  Vegyes zöldséges subji - zöldséges főétel Cukkini-burgonya curry Hummusz  Sütőtökös subji  Zöldséges, csicseriborsós kuszkusz Kitri (kichari)  Vöröslencsés, zöldséges lasagne Gluténmentes zöldségfasírt Polenta krémesen, párolt zöldségekkel  Gluténmentes zöldséges lepény Zöldséges polenta pizza Fűszeres vöröslencse dhal, aszalt paradicsomos, sajtkrémes muffinnal Sütőben sült köles kása Sütőben sült fűszeres karfiol  Céklás zöldségek hajdinával Gyors, egyszerű csicseriborsós curry  Zöldséges pizza Pudla, gluténmentes indiai lepény   Baszmati rizs zöldségekkel, korianderrel Feketemustármagos zöldbab paradicsomszószban Fűszeres sült, sütőtök  Édesköményes lepény Mindenféle finomságok Chapati - indiai lepénykenyér Gyömbér tea  Alma csatni Szilva csatni (sós, édes,csípő finomság) Quacamole  Uborka raita  Reggeli mandulaturmix Datolyás tejturmix  Krémes zabkása dióval és mazsolával Pirított, párolt gyümölcsök - ájurvédikus reggeli  Házi joghurt készítése Gyors, élesztőmentes kenyér Jó étvágyat kívánok:) szeretettel: Kati

Táplálj helyesen, édesanyám! (6. rész)

2016. november 21. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen, édesanyám! (6. rész) Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen, édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen, édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen, édesanyám! (5. rész)

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész)

2016. november 21. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (6. rész) Kerámia reszelő {Kyocera}, bambusz kanalak {Mamamibolt} Minden ember más és más. Minden gyerek más és más. Minden baba más és más. Ez itt a Táplálj helyesen édesanyám! kettő pont nullás újratervezett verziója! Talán néhányan emlékeztek, hogy miket írtam Ádi hozzátáplálásának a kezdetén. Azóta rájöttem, hogy a leírtak alapján tankönyvszerűen haladtunk. És mi a helyzet Ákossal? Na őt más dióból faragták! Elmesélem miért! Július elején lett 6 hónapos, de eltelt utána még egy kis idő, amikor először próbálkoztunk nála finom, szaftos, édes őszibarackkal. Nem igazán lett a kedvence, ahogyan a répa sem. Azt gondolom, magával az “ízorgiákkal” volt baja, nem kattant rá a szilárd ételre, ahogyan Ádi, így tartottunk nála egy kis szünetet. Azért persze néha-néha próbálkoztunk újra őszibarackkal, almával és répával, de csak próbaszerűen. 8 hónapos kora körül kezdett el kicsit jobban érdeklődni az ételek iránt, de nem olyan lelkesedéssel, mint Ádi, hanem ímmel-ámmal, néha ízlett neki egy-két dolog és egész jól evett belőle. Az az igazság, hogy másodjára már nem vagyok annyira lelkes a hozzátáplálást illetően, mint első alkalommal. Két gyerek ellátása és a háztartás vezetése mellett, valamint a saját ebédünk megfőzése mellett kevés időm marad Ákos ételeinek elkészítésére. Igyekszem minél könnyebben és egyszerűbben megoldani a dolgot, ráadásul sokszor fektetek bele több energiát, hogy hátha most majd megeszi, amit főzök, aztán mégse teszi. Szóval lazábban kezelem a dolgot és többnyire nyers vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket adunk neki. A nyers gyümölcsök többségét – körtét, almát – Kyocera kerámia reszelővel reszeljük pépesre. Hihetetlen könnyű reszelni ezzel a 100% kerámia reszelővel, ugyanis szilikon aljzattal rendelkezik, mely meggátolja az eszköz használat közbeni elcsúszását. Simán tartod az egyik karodban a gyereket, a másik kezeddel pedig tudod reszelni a hámozott almát, ráadásul villámgyorsan, mert a kerámia anyagnak köszönhetően nagyon gyorsan le lehet reszelni vele egy teljes almát vagy körtét. Nem csak baba hozzátápláláshoz hasznos az eszköz, mert lehet vele reszelni fokhagymát, gyömbért, kurkumát, őszibarackot, puhább zöldségeket, például cukkinit is (kiváló ajándék lehet karácsonyra a szuper éles hámozóval együtt – anyukám szerint a világ legjobb hámozója, ő már elég sok fajtát kipróbált, de szerinte ez a legjobb ). Lazábban veszem azt is, hogy miket adok neki, szóval ő sokkal hamarabb kóstolta az avokádót és a banánt például, mint Ádi. Mennyiségeket egyáltalán nem mérek nála, teljesen felesleges, mert randomszerűen eszik. Hol egy egész kis tálkával megeszik például egy almás kását, hol egy kanálnyi után nemtetszését fejezi ki, tehát értelmetlen lenne mennyiségeket mérni és azokat tukmálni rá. Zöldségeken és gyümölcsökön kívül gluténmentes gabonakását csinálunk még neki kb. 8-9 hónapos korától. Ezt is néha megeszi, néha nem. Gluténmentes tésztát is eszik, a Biorganiktól veszem ezt a kis kagyló formájút, ami azért jó, mert a pici kis ujjaival könnyen tudja csipegetni a tészta darabkákat. Brokkolis tészta (főtt gluténmentes tészta párolt brokkolival) Abban is lazább vagyok, hogy sokkal hamarabb adtam neki darabos, darabkás ételeket. Pürével kezdtünk, de néha úgy éreztem, hogy a darabos étel jobban menne neki. Nem mondom, hogy BLW-zünk – és tudom BLW (baby led weaning) során tilos keverni a pürés ételeket a darabossal -, inkább azt mondom, hogy hamarabb kezdte a darabos ételek fogyasztását, mint Ádi. Most már 10.5 hónapos, van már 5 foga és még legalább 5-6 jön neki éppen, tehát egész jól tud már “rágcsálni”. Valószínűleg a sok fog érkezése miatt viszont most alig eszik valamit, hébe-hóba kóstolgat meg ételeket… bármit teszek elé, adok neki, többnyire nem érdekli. A cici viszont annál inkább. Ez a fogzási időszak velejárója lehet, hogy nincs a babának étvágya. Na de Ákos súlya miatt nem kell aggódni, mert már 9.5 hónapos korában 11 kg volt! Ádinak nem jöttek rohamtempóban a fogai, észre sem vettük, hogy fogzik, tehát nála étvágytalanság fel sem merült. Ákosnál viszont éppen turbó időszak van, így szegénykém nyugtalan is, meg a szilárd étel sem érdekli igazán. Szóval ezeket ette, próbálta eddig (10.5 hónapos éppen): Gyümölcsök: őszibarack, sárgabarack, alma, körte, szőlő, mangó, banán, avokádó. Zöldségek: cukkini, kaliforniai paprika, répa, paszternák, sütőtök, spenót, brokkoli, karfiol, édesburgonya, lilaburgonya, burgonya, uborka, fokhagyma. Gabona: gluténmentes gabonapehely, gluténmentes tészta. Zsiradék: hidegen sajtolt babaolaj (repce-, napraforgó-, kenderolaj), minimális kókuszzsír. Folyadék: anyatej, víz. Zöldfűszer: kakukkfű, petrezselyem. A tuti nyerő étel nála az avokádó. Általában ezt mindig megeszi. Vagy csak simán a héjából kikanalazzuk a gyümölcs húsát és falatkákat adunk, vagy villával pépesre törjük és úgy adjuk neki. Általában képes megenni egy fél avokádót vagy egy kicsivel többet egy étkezés során. Egyszer főztem fokhagymás párolt spenótot, amit gabonakásával kevertem össze. Meglepő módon az egészet megette. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit eszik meg és mikor. Reménykedünk, hogy a fogai minél előbb kibújnak, a fájdalom elmúlik és megjön az állandó étvágya minél előbb. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)

Fried Green Tomatoes

2016. november 14. Zöld múzsa 

Fried Green TomatoesUgye a paradicsomok, paprikák normál esetben nyáron teremnek? De mi van a későn érőkkel, az érlelő napfényről lemaradottakról, a párás ködös reggeleket megélőkről, a beteljesületlenség érzésétől telítődöttekkel? Már ha a paradicsomok éreznek, de miért is ne tennék? Feladatunk, hogy segítsük őket hátrányos helyzetükben is eljutni tányérunkra, ahogy lett származású barátnőm mondaná: ,, Csináljunk defektből effektet! . Ehhez hoztam néhány ötletet: csatni, salsa verde és sült zöld paradicsom formájában. Jó tudni: A zöld paradicsom a nyers burgonyához hasonlóan tartalmaz szolanint -az érés során ez lebomlik- ezért fogyasztása nem teljesen veszélytelen, de ehhez a veszélyhez kilószám kellene fogyasztani az egyik legfinomabb savanyúságból, amit friss íze kifejezetten egzotikussá tesz a hazai zöldség és gyümölcs kínálatban. Zöld paradicsom csatni:  A zöld paradicsom citrusos, citromhéjra emlékeztető íze miatt jól illik halakhoz, grillezett kecske sajthoz és zöldségekhez.  Hozzávalók:  1 kg zöld paradicsom  2 dl víz  csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg  2 db citrom leve  20 dkg cukor  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1 kg zöld paradicsomot - nem szükséges hámozni, magozni- feldarabolom. Egy lábasban felforraltam 2 dl vizet és 20 dkg cukrot, hozzáadtam egy csillagánizst, néhány szem szegfűborsot és szegfűszeget és két citrom levét. A szirupot felére beforraltam, beletettem a feldarabolt paradicsomot. Addig főztem takarék lángon, amíg elfőtt a leve és besűrűsödött. 4 deciliteres üvegbe töltöttem, majd dunsztba tettem, így télre is spájzolhatunk belőle. Sült zöld paradicsom ( rántott zöld paradicsom ):  Az egy centi vastagra szeletelt, sózva pihentetett paradicsomokat egyszerűen ki is lehet rántani, de álljon itt a recept a vele azonos című könyvből:  "Hozzávalók: személyenként egy közepes zöld paradicsom, bors, fehér kukoricaliszt, szalonnazsír, só. A paradicsomot szeld fel körülbelül 1/­­4-es hüvelykes szeletekre. Ízesítsd sóval, borssal. Panírozd be a szeletek mindkét oldalát kukoricaliszttel. Végül forró szalonnazsírral kikent serpenyőben süsd világosbarnára. Azt hiszed, hogy meghaltál és a mennyországba kerültél!  Plussz: sült zöld paradicsom tejes mártásban: a serpenyőben maradt minden evőkanál szalonnazsírhoz keverj egy evőkanál lisztet, és jól keverd el. Aztán habarj bele egy csésze meleg tejet, és állandó keverés mellett főzd sűrűre. Tetszés szerint ízesítsd sóval és borssal, végül a szószt öntsd a paradicsomszeletekre. Forrón tálald. Nincs a világon ennél finomabb. "  /­­ Fannie Flagg : Sült zöld paradicsom /­­  Salsa verde zöld paradicsomból:  A zöld paradicsomból készített salsa verde a legjobb, amit valaha ettem. Színe és íze tökéletes harmóniában van.  Hozzávalók:  ? 4 db zöldparadicsomot  ? 1 db közepes méretű édes hagyma  ? egy gerezd fokhagymát  ? 1 db zöld erős paprika kimagozva  ? 1/­­2 csokor petrezselyemzöld ( opcionálisan koriander zöld )  ? egy csipet koriandermag frissen őrölve  ? 1 ek.olívaolaj  ? negyed citrom leve és egy citrom(bio) reszelt héja  ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A zöldparadicsomot és a salátahagymát felkarikáztam és besóztam és állni hagytam. Ezek után a többi hozzávalóval robotgépbe tettem és jól összeturmixoltam, a reszelt citromhéjat pedig utólag kevertem bele. Nyári ízélmény az őszben.

Lencseleves csíráztatva

2016. november 10. Éltető ételek 

Lencseleves csíráztatvaSzoktatok hüvelyeseket csíráztatni? Ma pl. lencselevest főztem, amelybe kicsírázott lencse került. Miért is jó ez? Emészthetőbb, hamarabb megfő, a keményítő egyszerű cukorrá, a fehérje aminosavvá és peptonná, a nyers zsír szabad zsírsavvá alakul. A barnalencse különösen könnyen kicsírázik. 1 éjszakai áztatás után leszűröm, beteszem a hűtőbe, és másnap ott is vannak a csírák. Persze csak akkor, ha nincs a lencse valamivel kezelve. De nekem eddig mindig kicsírázott. Tápláló és teljes értékű leves készülhet belőle, mivel gabonával is társítottam. Hozzávalók: - 1 csésze csíráztatott barna lencse - 1 sárgarépa - a répával megegyező mennyiségű batáta - 1 brokkoli törzse - 1 közepes burgonya (vagy csicsóka) - 2 marék köles (vagy hajdina) - 1 vöröshagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-3 evőkanál házi paradicsomlé (nekem minden benne van, magja, héja is) - 1 szelet paprika (fagyasztottam le télire) - 2 babérlevél - 2 teáskanál kókuszolaj - őrölt kömény, himalája só, bors, pirospaprika Elkészítése: - A hagymát vágjuk fel pici kockára és a kókuszolajon dinszteljük meg. Reszeljük bele a fokhagymát. - Minden zöldséget (sárgarépa, batáta, brokkoli törzse, burgonya) vágjuk fel egyforma kockára. - Forgassuk meg a hagymás zsírban, majd adjuk hozzá a csíráztatott lencsét. Szórjuk meg pirospaprikával és öntsünk rá vizet. Ekkor tegyük hozzá a paradicsomlevet, a paprikát és a fűszereket. - Főzzük a zöldségeket roppanósra, majd adjuk hozzá az átmosott kölest. Kb, 12 perc múlva el is készült a levesünk.BABAKONYHA TIPP: A lencsefélék 9-11 hónapos kortól adhatók, turmixoljuk össze még a családi fűszerezés előtt.

Egyszerű édesburgonya

2016. szeptember 20. VegaLife 

Egyszerű édesburgonyaHihetetlen egyszerű étel, ami túl sok erőfeszítést nem igényel. Joker-ételem, mert szinte csak batáta és sütő kell hozzá. Ha van itthon édesburgonya, gyakran készítek belőle hasonló eljárással finom vacsorát, főleg, ha nincs kedvem/­­erőm a tűzhely mellett tenni-venni. Szóval ajánlom ezt az ételt nem csak fáradt, munkából hazaérkezők számára, de azoknak is, akik kifogynak az ötletekből. Ha kisebb szemű édeskrumplival készíted, gyorsabban kész, kb. 30 perc alatt. Nagyobbak esetében akár 40-45 perc sütés is szükséges. A  benne lévő természetes ízanyagnak köszönhetően már nincs szükség vaj vagy só hozzáadásához, magában is szuper étel, ráadásul 1,5-2 g/­­100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szerint a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. A recept Hozzávalók: - 4 közepes méretű batáta (vagy akár több) - provanszi fűszerkeverék vagy rozmaring (opcionális) - sütő   Elkészítés: Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, hosszában félbe vágjuk őket és papírral bélelt sütőlapra helyezzük őket. Méretüktől függően 20-30-40 percig sütjük őket. Akkor készülnek el igazán finomra, amikor a batáta húsa elválig a héjától. Sütés után fűszerezhetjük egy kevés rozmaringgal vagy provanszi fűszerkeverékkel meghintve, de anélkül is nagyon finom.    

Bébipapi - Kakukkfüves édesburgonya

2016. szeptember 9. BioBrigi 

Bébipapi - Kakukkfüves édesburgonyaNem recept, de emlékeztetőnek jó, mikor az ember töri a fejét, hogy mivel lehetne változatosabbá tenni egy 8 hónapos manó étrendjét. Felnőtt "gyors és könnyű" menüben is el tudom képzelni, csak akkor egy kis oliva olajon megpirítva és picit sózva. Mellé valami saláta és mondjuk tökmag fasírt kínálható. Most úgy készítettem, hogy egy fél édesburgonyát megtisztítottam, felkockáztam, és kevés vízzel egy kerámia serpenyőben puhára pároltam. A végén adtam hozzá kevés oliva olajat és egy csipet kakukkfüvet. Ha kicsit nagyobb a kölyök, akár egészben is maradhat az édesburgonya, és elcsipegetheti, de nálunk még nem. Amit a kisasszony a kezébe kaparint, azt szétnyomja a tenyerében, kétoldalt leesik a kaja, a maradékot megpróbálja begyömöszölni, de a lényeg már az etetőszéken, és környékén... Hja, az élet sava, borsa. :)

Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek

2016. szeptember 5. VegaNinja 

Magyarországon kapható vegán kutyaeledelekA vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot. Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő. Miért vegán? De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség.   Jó ez a kutyának? A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az “elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a “vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben. Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba “emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal “dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, “jólvanaz”.  Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön “állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen. A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag “háziállatok” etetése céljából ölnek meg “haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak. További vegán kutyák listája angolul.    Állatkísérletek Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik. Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben. Forrás: Origo Állatkísérletes tápok pl.: Hills Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina)     És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem.   Yarrah Bio Vegán Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz. - Állatkísérlet-mentes cég - Hipoallergén táp - 100% vegán Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok. * = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301 Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (15.000 NE/­­kg), D2-vitamin (1.500 NE/­­kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/­­kg. Kiszerelések: 10 kg Ár/­­kg: 1100 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu   Pitti Boris Vega Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit gyakran gyapjúból vonnak ki, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges. Összetevők: Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor. Nyersanyagok: Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin. Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (14.040 NE/­­kg), D3-vitamin (1.400 NE/­­kg), C-vitamin (50 mg/­­kg), E-vitamin (150 mg/­­kg), B1-vitamin (3,8 mg/­­kg), B2-vitamin (5,1 mg/­­kg), B6-vitamin (3,7 mg/­­kg), B12-vitamin (27 mcg/­­kg), nikotinsav (42,1 mg/­­kg), d-pantotens (18,7 mg/­­kg), biotin (675 mcg/­­kg), kolin-klorid (675 mg/­­kg), folsav (0,9 mg/­­kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/­­kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/­­kg), cink mint cink-oxid (135 mg/­­kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/­­kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/­­kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/­­kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/­­kg), lecitin (3 g/­­kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/­­kg: 700 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu   Trainer Fitness 3 Vegetal Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti. - Gabonamentes - Állatkísérlet-mentes - Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel Összetevők: Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%). Adalékanyagok/­­kg: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (26.000 NE/­­kg), D3-vitamin (1.350 NE/­­kg), E-vitamin 555 (mg/­­kg), kolin-klorid (1.800 mg/­­kg), DL-metionin (4.100 mg/­­kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/­­kg) [réz] (12,5 mg/­­kg), vas-karbonát (395 mg/­­kg) [vas] (150 mg/­­kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/­­kg) [jód] (2,5 mg/­­kg), nátrium-szelenit (20 mg/­­kg) [szelén] (0,2 mg/­­kg), cink-oxid (265 mg/­­kg) [cink] (195 mg/­­kg), mangán-II-oxid (55 mg/­­kg) [mangán] (35 mg/­­kg). Kiszerelés: 12,5 kg Ár/­­kg: 1 063 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu Eledelporta.hu   Green PetFood VeggieDog Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére. - Papír csomagolás - Öko felfogású vállalat - Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával     Light (csökkentett zsírtartalmú): Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :) Összetevők: Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE/­­kg), D3-vitamin (1.200 NE/­­kg), E-vitamin (130 mg/­­kg), B1-vitamin (10 mg/­­kg), B2-vitamin (15 mg/­­kg), B6-vitamin (15 mg/­­kg), B12-vitamin (70 mg/­­kg), C-vitamin (100 mg/­­kg), niacin (60 mg/­­kg), pantoténsav (40 mg/­­kg), folsav (4 mg/­­kg), L-karnitin (300 mg/­­kg), biotin (600 mcg/­­kg), taurin (1.000 mg/­­kg), vas (180 mg/­­kg), cink (160 mg/­­kg), mangán (16 mg/­­kg), réz (20 mg/­­kg), jód (2 mg/­­kg), szelén (0,25 mg/­­kg). Kiszerelés: 15 kg Ár/­­kg: 866 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu       Gabonamentes:  Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt még nem próbáltuk, de nagyon szimpatikus az összetétele (a D3 vitamint leszámítva). Összetevők: Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%). Adalékanyagok: Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/­­kg), taurin (1000 mg/­­kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/­­kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg). Kiszerelés: 3 kg, 15 kg Ár/­­kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu   Amidog Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Mi még sajnos nem próbáltuk. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való. - Állatkísérlet-mentes - 100% vegán Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj. Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%. Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/­­kg, D3-vitamin 1,350 IU/­­kg, E-vitamin 355 mg/­­kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/­­kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/­­kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/­­kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/­­kg, cink-oxid (cink) 160 mg/­­kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/­­kg, L-karnitin 300 mg/­­kg. Kiszerelések: – Normál: 3 kg, 12,5 kg – Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg Ár/­­kg: – Normál: 2080 Ft, 1550 Ft – Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft Itt rendelheted meg: AmiEgészség.hu   MultiFit Vega Krokett A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt. Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor. Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%. Adalékanyagok/­­kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg. Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg Ár/­­kg: 1120 Ft vagy 917 Ft Hol veheted meg: Fressnapf   Trovet Exclusion Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. Állatkísérleteket még nem tudom, végeznek-e, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, update várható. - hipoallergén Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása) Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/­­kg, D3-vitamin 2225  IU/­­kg, E-vitamin 100 mg/­­kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/­­kg, réz 2 mg/­­kg, cink 86 mg/­­kg, mangán 31 mg/­­kg, jód 1,8 mg/­­kg. Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg Ár/­­kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft Itt rendelheted meg: Petnet.hu Zoofast.hu Petissimo.hu   Nedves kutyaeledel, kutyakeksz, rágócsont Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp Nedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom. Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok. * = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301. Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g) Itt rendelheted meg: Zooplus.hu     Yarrah Bio kutyakeksz Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg. Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok. * = from controlled organic farming sources, Skal 1301. Kiszerelés: 250 g Ár: 850 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu   Trixie Veggies Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti. Összetevők: Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor. Adalékanyagok: Tartósítószerek és színezékek. Ár: 590 Ft Itt rendelheted meg: Zooplus.hu   Dein Bestes Fogkefe A DM-nek is van saját márkás, vegán “kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja. Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő. Adalékanyagok: színezékek. Itt vásárolhatod meg: DM drogériák   Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre! A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával. The post Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek appeared first on VegaNinja.

Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... ÚJ! egészségtudatos vegetáriánus, vegán RECEPTKÖNYV a piacon

2016. július 26. Zöld Avocado 

Mit eszik a Világ? Ha nem eszik... ÚJ! egészségtudatos vegetáriánus, vegán RECEPTKÖNYV a piacon Körülbelül 1 évvel ezelőtt egy barátnőm apukája, akit akkor láttam életemben először, teljesen rezzenéstelen arccal megkérdezte tőlem, hogy miért nem írok könyvet? Én egyből kinevettem és különböző kifogások hosszas tárházát vonultattam fel pár perc alatt. De aztán ez az egyszerű, körítésmentes, és direkt kérdés befészkelte magát az agyamba. Biztosan ismeritek ezt az érzést. Nap, mint nap emberek sokaságától kapunk több száz kérdést, amire hol válaszolunk, hol nem. A kérdések jönnek-mennek. Aztán ritkán, de néha előfordul, hogy kapunk egy kérdést, ami velünk marad. Amit hazaviszünk a fejünkben. Amit többször megrágunk, megpróbálunk magunknak kimagyarázni, keressük a kifogásokat, de legbelül mélyen érezzük, hogy valamit elindított bennünk az a kérdés. A tagadásból hárítás lesz, majd megbékélés a gondolattal, ezután átkerül a "miért is ne?" kategóráiba, míg végül elfogadás és újabb terv lesz belőle! Egy egyszerűnek tűnő kérdés a semmiből, egy idegentől, ami végül megváltoztatja az életünket! :-)  Most 1 évvel később büszkén és boldogan mutathatom be nektek a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... című könyvet. Életem első könyve, de annyira megszerettem közben az írást, és olyan sokmindent megtanultam magamról, hogy a "helyemen vagyok" érzés megtalált, úgyhogy fejben már készül a folytatás... Az eddigi visszajelzések alapján, ti is szívesen olvassátok soraimat, és készítitek el családotok számára a recepteket.   Aki ismer, tudja, hogy két nagy szerelmem van (természetesen a férjem után), ami olyan tipikusan Szonjás. Az egyik a vendégvárás (finom ételek készítése másoknak), a másik az utazás. Bármikor bárhová! ;-) Ismerkedni a Világgal, az ismeretlen kultúrákkal, az idegen tájakkal, az új ételekkel és ízekkel. Felfedezni, tanulni, fejlődni! Amióta az eszemet tudom, minden szabadon elkölthető pénzemet utazásra fordítottam. Nem érdekelnek a drága ruhák, a márkás műszaki cikkek, nem gyűjtök az otthonomba felesleges tárgyakat, de annál több élményt és kalandot a Világ körül! Bármikor készen állok új országba költözni, hogy egy kis időre közelről szemlélhessem a helyi kultúrát és szokásokat. Már számtalan országban jártam, de még mindig úgy gondolom, Magyarország a legszebb ország. Csodálatos földrajzi fekvéssel és éghajlattal, rendkívül gazdag látnivalókkal és programlehetőségekkel, miközben finom, helyi zöldségekből és gyümölcsökből készült ételekkel táplálkozhatunk. Most egy kis ideig még Világot járunk, aztán egy nap majd erősebb, teljesebb és jobb emberként "haza" érek. Már tisztelni fogom azt, akit addig nem tiszteltem, és hálás leszek mindazért, ami előtte természetes volt.  "A világ egy könyv, és akik nem utaznak, csak egy oldalt olvasnak belőle!" /­­Aurelius Augustinus/­­  Így tehát mi is lehetne más a könyv témája, mint az utazás és a finom ételek? ;-) Egészségtudatos receptek és izgalmas útikalandok várnak a könyv 284 oldalán keresztül. Mindezek mellett hasznos egészségmegőrző tippek és konyhai trükkök, TOP10 listák, interjúk, színes képek, rengeteg humoros köntösben tálalt inrformáció, és 170 vegetáriánus recept várja a kedves olvasót.  A RECEPTEKRŐL, ALAPANYAGOKRÓL A receptek válogatásakor azt tartottam szem előtt, hogy minél többféle olyan alapanyagot betudjak mutatni nektek, melyek nem feltétlenül tartoznak egy hagyományos magyar konyha bevásárlólistájára, pedig ma már könnyedén elérhetőek egy-egy online webáruház, vagy nagyobb egészségtudatos szupermarket kínálatából, de a városi bioboltok polcain biztosan megtaláljuk. (Nagy szeretettel és lelkesedéssel ajánlom a magyar online webáruházakat, melyek nemcsak, hogy 24 órás nyitvatartással rendelkeznek, de még cipekednünk sem kell, hisz az ajtónkig szállítják a nehéz lisztet és cukrot.) Alapanyagok, melyek a természetben is megtalálhatóak és több millió ember fogyasztja őket nap, mint nap a Világ más-más pontjain, már több ezer éve. Ilyen például a rizs helyett fogyasztható szuperegészséges quinoa vagy hajdina. Az édesburgonya is egyre népszerűbb a magyar piacokon, és a tavaszi epres-rebarbarás sütemény költemények is egyre több konyhatündér számára kötelező ízkombináció. Nem is szeretném felsorolni azt a több száz zöldséget, gyümölcsöt, magot, gabonát, melyek főszereplői a MIT ESZIK A VILÁG? Ha nem eszik... c. könyvnek. A könyv nemzetközi recepteket tartalmaz, magyar ízlelőbimbóval ellátott szerzőtől, európai vásárlási lehetőségekkel.  Az egészségtudatosság mellett az ételintoleranciákra is figyeltem a könyv készítése során, így minden receptnél fel van tüntetve, hogy milyen "mentes" az étel. MIT JELENT A CÍM? A ,,MIT ESZIK A VILÁG?, azért született meg, hogy nemzetközi tapasztalataim és tanulmányaim alapján megválaszoljam azokat a gyakran nekem szegezett kérdéseket, melyek valahogy így hangoznak.  ,,És akkor mit eszel?  ,,Mit eszel, ha nem eszel húst?  ,,Mit eszel, ha nem eszel glutént?  ,,Mit eszel, ha nem eszel laktózt? ,,Mit eszel, ha nem eszel tojást? ,,Mit eszel, ha nem eszel állati eredetű ételt?  ,,Mi az, hogy nyers vegán étkezés?  ,,Milyen süteményt eszel, ha nem eszel finomított kristálycukrot?  ,,Hogyan tudod elkerülni ezeket az alapanyagokat?  ,,Hogyan tudsz így jóllakni?  Ebben a könyvben nem arra keresem a választ, hogy miért legyen valaki vegetáriánus vagy vegán, vagy miért kerüljük a glutént, a laktózt, a finomított kristálycukrot akkor is, ha nem vagyunk orvosilag diagnosztizáltételallergiások. Lehetőségeket, ötleteket mutatok meg nektek, melyek segítségével sokkal színesebben és változatosabban fogyaszthatjuk a természet adta táplálékokat, alapanyagokat a konyhánkban. Vegetáriánus és vegán ételek mindenkinek! A húsevők is szoktak desszerteket, kifőtt tésztákat, gabonákat fogyasztani és a reggeli sem feltétlenül tartalmaz húst. ;-) Nem volt célom kifejezetten gyerekeknek készült ételeket megmutatni, de az eddigi visszajelzések alapján a gyermekek is nagyon szeretik a könyvet. Az utazós élmények, a privát világjárós képek, egyfajta "mesekönyv" hangulatot is árasztanak, így a gyerekek izgatottan várják, hogy mi történik velünk utazásaink során. Számtalan kérdéssel bombázva eközben az anyukákat! :-) (Kedves anyukák, akik már boldog MIT ESZIK A VILÁG? könyv tulajdonosok, ők számoltak be nekem ezekről a nem várt reakciókról.)  A KÖNYVRŐL SZÁMOKBAN...  170 db vegetáriánus, 165 db gluténmentes, 160 db laktózmentes,  155 db tojásmentes,  140 db vegán, 45 db nyers vegán recept. 200 féle alapanyag 500 db színes fotó 4 kontinens 25 ország TOP10 listák 6 db interjú 80 db konyhai tipp  A könyv első könyvbemutatója Dublinban volt, mivel jelenleg Írországban töltöm hétköznapjaimat. Azóta is nagy siker az írországi magyarok körében ez az izgalmas és információban gazdag, csodaszép könyv. Keménykötés, nagy méret, 284 oldal, színes fotók, könnyedén elkészíthető receptek és tálalási technikák, valós útikalandok. Gyertek! Együk körbe együtt a Világot! ;-)  HASZNOS INFORMÁCIÓK A VÁSÁRLÁSHOZ A könyv ára: 5.995 Ft (+ postaköltség) vagy 20 euró (+postaköltség).  A fizetés banki átutalással történik. Személyes átvételi lehetőség jelenleg az alábbi városokban elérhető: - Dublin, Írország - Luzern, Svájc - Ajka, Magyarország - Győr, Magyarország - Mosonmagyaróvár, Magyarország - Sopron, Magyarország - Budapest, Magyarország  - A lista folyamatosan bővül.  Könyvesboltokban a könyv nem lesz elérhető! Online értékesítés keretein belül kerül forgalomba, az írországi Avocado Foodship Limited kiadón keresztül.  A Világ bármely pontjára eljuttajuk a könyvet postai és csomagküldő szolgáltatások segítségével. Tudom milyen nehéz magyar nyelvű könyvhöz jutni külföldi országban. Én magam is külföldön élő magyar vagyok hosszú évek óta, mialatt több országban is éltem és utaztam már.  Ha szeretnél könyvet rendelni vagy kérdéseidre szeretnél választ kapni, szeretetettel állok a rendelkezésedre ezen az email címen: info@miteszikavilag.hu LAPOZZ BELE A KÖNYVBE! Katt ide! Még naaaaagyon hosszan tudnék írni a könyvről, annak keletkezéséről, megszületésének körülményeiről, mélypontokról, csodákról, támogatást nyújtó barátokról, családról és közösségről. Órákat vagy akár napokat képes lennék beszélni a MIT ESZIK A VILÁG?-ról, de most már nem húzom tovább a szót. Ennyi elég volt így első körben. Lapozzatok bele a könyvbe a megadott linken és ha bármi kérdésetek van írjatok nekünk az info@miteszikavilag.hu email címre. A könyvhöz tartozú www.miteszikavilag.hu weboldal már készül és hamarosan még több kérdés és válasz kap majd helyet az új honlapon.  Addig is gyertek és nézzétek meg, hogy mit eszik a világ a Facebook oldalunk segítségével.   Hamarosan újra útra kelünk, és még több izgalmas kalandról tudunk majd beszámolni nektek. Én már nagyon várom! :-)  Megjegyzés: A közeljövőben várható könyvbemutatók helyszínei: Alkmaar (Hollandia), Zurich (Svájc), Sopron, Győr, Ajka, Budapest, Debrecen, London. Pontos dátumokról és helyszínekről bővebben információt a Mit eszik a Világ? Facebook oldalon kaphattok. 

Vegán, búzacsírás sárgabarack gombóc

2016. július 9. Éltető ételek 

Vegán, búzacsírás sárgabarack gombócNe gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/­­2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.

Karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2016. június 24. Zöld Avocado 

Karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) A történet úgy kezdődött, hogy akciós volt az édesburgonya és a karfiol is. Mivel mindkettőt szeretjük, bekerültek a bevásárló kosárba. Itthon aztán elkezdtem figyelni magamat, hogy milyen ízre vágyom, milyen formában kívánnám a karfiolt és az édesburgonyát. Őszintén "magamba néztem" és rájöttem, hogy már sokféleképpen próbálkoztam az édesburgonyával, de igazán a tetszésemet a maga egyszerűségében nyerte el. Hasábokra vágva és sütőben megsütve, ahogyan azt már korábban a diósült receptnél megmutattam nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. ;-) Most is így fog elkészülni! (Gondoltam magamban...miközben magamba néztem. :-D Bárcsak ne lennék ennyire vizális típus. Ez a kép nagyon morbid!) Mivel az édesburgonya puha és krémes lesz, kéne mellé valami kemény és rágható, mert nekem az mindig fontos minden ételben... hogy legyen mit rágni. Ekkor már tudtam is a választ: rántott karfiol édesburgonyával a holnapi ebéd! Találtam még a hűtőben párolnivaló zöldségeket is. Kevesebb, mint egy óra alatt pedig elkészült ez a szép, színes menü az édes és sós ízek kedvelőinek. karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) Nem volt kedvem órákat tölteni a karfiolrózsák panírozásával ezért a Hémangi főzőiskolájában tanult, indiai verziót választottam. A pakora készítést én csak "lusta panírnak" nevezem. Nincs szükségünk tonnaszám tányérokra az előkészületekhez és nem kell a bundázáshoz egyenként beleforgatnunk a zöldségeket a panírba. A pakora lényege, hogy egy sűrű palacsintatészta szerű masszát készítünk csicseriborsólisztből, beledobáljuk a tetszés szerinti zöldségeket, majd forró olajban pár perc alatt kisütjük őket. Egyre többen választják egészségügyi okokból, etikai okokból vagy szabad akaratból a teljesen növényi alapú táplálkozást. Mivel az indiaiak nagy része nem fogyaszt tojást (vallási okokból) ezért a pakora a vegán étkezők számára is nagyszerű lehetőségeket rejt. A bundázni kívánt zöldségeket tetszés szerint variálhatjuk és a pakora ízesítését is változtathatjuk kedvünk szerint. Nálam most egy sós - enyhén római köményes (ettől lett indiai jellegű) bundát kaptak a karfiolrózsák, melynek a csodaszép sárga színéről a kurkuma gondoskodott. Balázs szerint finomabb lett, mint a jól megszokott, hagyományos rántott karfiol. Sajnos a sütögetés ebben az esetben is olaj fröcsögéssel jár, de az előkészületek és az utómosogatás időtartalmát jelentősen lehet csökkenteni ezzel a módszerrel. ;-)         Általában a zöldség pakorák mellé édes-fűszeres csatnikat (mártogatós) készítenek. Én úgy éreztem ennél a menünél nincs erre szükség. Az édesburgonya krémes lágysága és édes íze, a fűszeres pakora bunda, a párolt zöld mangetout borsó és a roppanós, nyers, friss bébikukorica tökéletes íz- és állagharmóniát alkottak a szánkban. Semmi sem hiányzott... szerintünk. ;-)   karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 1 kg édesburgonya - 200 g mangetout borsó - 200 g bébikukorica - 1 közepes fej karfiol - 200 g csicseriborsóliszt - sütéshez tetszés szerinti olaj (én repceolajat használtam, de mehet bele kókuszolaj vagy olívaolaj is, ha nem sajnáljuk rá a pénzt) - 1 tk kurkuma, Himalája só, 1 kk szárított chili, 1/­­2 kk őrölt római kömény   - elhagyható - csipet sütőpor karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉS A párolni kívánt zöldségeket 5-10 perc alatt párolóedényben készre pároljuk. A bébikukoricát is meg lehet párolni, de én most nyersen ropogtattam az étel mellé. Sokkal frissebb és zamatosabb. (A párolás és a főzés nem ugyanaz a konyhatechnikai eljárás. A párolás során a zöldségek a tápanyagtartalmuk nagyobb részét megőrzik, mint a főzés során. Párolni egészségesebb. Erre a célra kifejlesztett párolóedényt érdemes beszereznünk, ha tudatosan szeretnénk táplálkozni a hétköznapokban. Megkönnyítik az életünk. ;-) ) sült édesburgonya Az édesburgonyát meghámozzuk majd tetszés szerinti méretű hasábokra vágjuk és sütőpapírra helyezzük őket. Előmelegített sütőben, légkeveréses programon, 220 °C-on, kb. 25-30 perc alatt készre sütjük a finom édes hasábokat.   A karfiol pakorához a karfiolt rózsáira szedjük, alaposan megmossuk. A "bundához" a csicseriborsólisztet a sóval, fűszerekkel (kurkuma, szárított chili, őrölt római kömény) és opcionálisan a sütőporral elkeverjük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy egy sűrű palacsintatésztát kapjunk. Közben az olajat feltesszük melegedni egy magasfalú edényben. Eldönthetjük, hogy a karfiolt egyenként mártogatjuk a csicserilisztes tésztába, vagy egyszerre többet is beleszórhatunk. (Én ezt a türelmetlenebb verziót választottam.) Ha egyenként mártogatjuk bele őket, akkor kisebb "kabátot" kap majd egy-egy karfiol darabka. Én nem bántam, hogy vastagon bundázott karfiol pakora lett a végeredmény. Amikor már elég forró az olaj, beledobáljuk a csicseris trutyiba mártogatott karfiolokat és a szokásos módon kisütjük őket. Mint a hagyományos rántott karfiolt. Vigyázzunk a forró olajjal! Használjunk fém eszközt a forgatáshoz illetve a kiszedéshez. Amikor már elkezd pirulni a bunda, csepegtessük le, majd szedjük ki egy papírkéztörlővel bélelt tálba az elkészült karfiol pakorákat.    Tálaljunk tetszés szerinti mennyiséget és Jó étvágyat a színes menühöz, ami kb. egy óra alatt elkészíthető egyszerűen!  karfiol pakora, sült édesburgonya, párolt mangetout és roppanós bébikukorica (mindenmentes, vegán)Táplálkozz, ne csak étkezz! :-)    Megjegyzés: A mangetout egy olyan cukorborsó fajta, melyben a borsó szemek igen kicsik és zsengék, a borsó héja is ehető, így az egész borsó hüvelyével együtt fogyasztható. A szó jelentése "Edd meg az egészet". Gyakori alapanyaga az ázsiai wok ételeknek és párolva is nagyon finom. Ha nem találunk a boltban mangetout borsót, használjunk helyette párolt ceruzababot ebben az ételben. Bővebben a borsókról a mindmegette oldalán olvashattok.  

Cukkini - burgonya curry

2016. június 17. Élj harmóniában 

Cukkini - burgonya curryCukkini - burgonya curry Imádom az indiai zöldséges főételeket, mert a csodás fűszerezésnek köszönhetően végtelen változatosságot mutatnak. Hazaérkezve a bio piacról - bár mire közzé teszem a bejegyzést ez a curry már a régmúlt lesz:) -  a szezonnak megfelelően vásárolt alapanyagokat megnézve, az ebéd választásom ma egy cukkinis burgonyás curry-re esett.  Hozzávalók 4 nagy burgonya 3 közepes cukkini (vagy 4 kicsi) 1 ek. ghí 1 tk. fekete mustármag 1 tk. római kömény 1 tk. őrölt gyömbér  1 tk. őrölt koriander 1-2 tk. só víz Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj! A burgonyát hámozd meg és vágd kis darabokra. A cukkinit is mosd meg és vágd fel picit nagyobb darabokra. Hevítsd fel a ghít egy edényben, majd tedd bele a fekete mustármagot - a legjobb ha letakarod, mert amikor kipattog, akkor kiugrálhat az edényedből. Húzd le a tűzről picit az edényt amíg pattog a mustármag, majd add hozzá a többi fűszert és keverd el, hogy picit piruljanak. Majd tedd hozzá a zöldségeket, a sót és egy kis vizet, majd párold puhára.  Ha szereted a tejterméket és valami igazán finomat szeretnél a végén egy 1/­­2 csésze tejszínnel ízesítheted. Én ma tejszín nélkül készítettem. Rizzsel, kuszkusszal, quinoaval vagy chapati kenyérrel tálalhatod.

Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyett

2016. május 5. Éltető ételek 

Gyógyító zöldségalaplé házilag ... leveskocka helyettSok receptben olvasható, hogy zöldség alaplevet használjunk az ételek készítése során. Persze ilyenkor egyszerű egy leveskockát vagy egy vegetát elővenni, de ezeknek számomra olyan műíze van. Nem is beszélve a sok adalékanyagokról és a sóról, ami benne van. Persze készíthetünk házilag vegetát is, de már kifogytam belőle, így most gyorsabb volt alaplevet készítenem. Az elkészített alaplevet műanyag edényben/­­tasakban kiporciózva lefagyaszthatod, így ha szükséged lesz rá, akkor lesz mihez nyúlnod. Krémlevesek, raguk, rizottók fontos hozzávalója, ezért szánjunk rá egy kis időt, és főzzünk egy nagyobb adagot egyszerre. Hozzávalók: - 5 közepes méretű sárgarépa - 4 közepes burgonya - 2 közepes méretű fehérrépa - 1 nagy fej vöröshagyma - 1 öklömnyi zeller - 1/­­2 kisebb fej karfiol - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 zöldpaprika - 1 szép nagy paradicsom - friss zöldfűszer: petrezselyemlevél, lestyán - 3 liter víz - 2 teáskanál só Elkészítése: A zöldségeknek a külsejét alaposan dörzsöld meg, darabold fel.Tegyél mindent egy lábasba, és öntsd  rá a vizet.Főzd nagyon lassú tűzön legalább 1 óráig, de ha több időd van, akkor akár 2-3 órát is főhet. (Minél tovább fő, annál erősebb lesz a leves.)Szűrd le, majd használd az igényednek megfelelően. Más ételekhez tehetjük, de kis levesbetéttel, önállóan is ehetjük.

Medvehagyma-csalán krémleves

2016. április 18. Éltető ételek 

Medvehagyma-csalán krémlevesEz a leves igazán durván zöld, de semmiképp ne hagyjátok ki. A csalán jótékony hatásairól már írtam, érdemes ilyenkor kihasználni, és minél gyakrabban fogyasztani. Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 csokor csalán (csúcshajtás 2-3 levéllel) - Kb. 10 szép, nagy medvehagyma levél - 3 közepes burgonya - 1 szál petrezselyemgyökér - 2-3 friss lestyán levél (vagy szárított, ha nincs friss) - 2 gerezd fokhagyma - só, bors, őrölt szerecsendió - kb. 1 dl rizstejszín Elkészítése: A kókuszolajon kezdjük el pirítani a felkockázott petrezselyemgyökeret és a burgonyát.Adjuk hozzá a csalánt és a medvehagymát. Pár perc elteltével reszeljük bele a fokhagymát is.Öntsük fel vízzel, fűszerezzük.Botmixerezzük, majd a végén öntsük hozzá a rizstejszínt.

Citromos zellerkrémleves

2016. április 15. Éltető ételek 

Citromos zellerkrémlevesImádom a krémleveseket, ennél egyszerűbb ételt el sem tudok képzelni. Egyszerűen nem értem azt, hogy miért van igény tasakos levesekre, amelyek összetevői hagynak maguk után némi kivetnivalót.  Kíváncsiságból utána is néztem egynek, ez a Knorr bögrés zellerkrémleves pirított zsemlekockával. Tudjátok mi van benne? Szerintem aki megveszi, nem nézi meg az összetevőket, különben nem landolna a kosarában. Szóval... íme:  "Burgonyakeményítő, Pirított zsemlekocka 19% (búzaliszt, só, élesztő, pálmaolaj, antioxidáns (rozmaringkivonatok)), Pálmazsír, Só, Vöröshagymapor, Cukor, Élesztőkivonat, Zellerpor 3,1%, Tejcukor, Aromák (zellerrel, búzával és árpával), Tejfehérje, Zellerlevél, Fűszerek (zellermag, kurkuma)" Nos, ezek után inkább készítsétek el az alábbi receptet: Hozzávalók: - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 kis vöröshagyma - 1 gerezd fokhagyma - 2 közepes burgonya - 2 ujjnyi karika zeller - kb. 10 cm-es zellerszár - 1 evőkanál zabliszt - 1 dl zabkrém (Oatly) - 4-5 levélke friss lestyán - himalája só, bors - friss citrom leve (kb. 1 kávéskanál) Elkészítése: Az elkészítése roppant egyszerű. Tisztítsunk és daraboljunk fel minden zöldséget. A kókuszolajon kezdd el dinsztelni az apróra vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is.Pár perc elteltével mehet hozzá a többi zöldség is. Pirítás ... keverés... majd mehet bele a zabliszt, és öntsd fel annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.Fűszerezd, tedd bele a friss lestyán levelet is.Főzd puhára, és botmixerezd. Öntsd hozzá a zabkrémet, egy pilanatra főzd össze. Ízesítsd a citrom levével. ---------------------------------- Felhasznált forrás: http:/­­/­­bevasarlas.tesco.hu/­­hu-HU/­­ProductDetail/­­ProductDetail/­­2004120027247

Édesburgonya golyók

2016. április 12. VegaLife 

Édesburgonya golyókA következő étel különlegessége, hogy nyersen és sütve is nagyon finom. Kipróbáltuk mindkét lehetőséget. Először nyersen ettük, aztán mivel maradt másnapra is, inkább megsütöttem, nehogy esetleg megromoljon. Az elkészítése sem tart sokáig, ha van egy jó aprítógépünk, ami elvégzi helyettünk a reszelést. De ha nincs, egyszerű reszelőt használva is könnyen megalkothatjuk az édesburgonya golyókat. Nyersen fogyasztva inkább ajnálom, a batáta ugyanis gazdag C-vitmainban. Emellett B1, B2, B6 és E vitaminokat is tartalmaz. Ásványianyag tartalma meglehetősen gazdag:  kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink mind megtalálható benne. Magas antioxidáns tartalma van. Gyomor-, májbetegek számára különösen ajánlott étel. Cukorbetegek, sőt fogyókúrázók is fogyaszthatják. Előnye, hogy sütés nélkül 30 perc alatt kész.   A recept: Hozzávalók: - 4 közepes méretű batáta - 2 fehér répa - 2 sárga répa - 1 kisebb hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - őrölt köménymag - 1 tk só - zabpehely - söréletsztő pehely (opcionális)   Elkészítés:   A zöldségeket meghámozzuk, aprítógépbe daraboljuk és gyorsaprítóval összeaprítjuk. Egy tálba rakjuk őket. Megsózzuk, hozzáadjuk az őrölt köménymagot, és annyi zabpelyhet szórunk hozzá, amennyit felvesz. 1-2 evőkanál sörélesztőpelyhet is adhatunk hozzá.  Összekeverjük és kis gombócokat formálunk belőle. Kisütve (sütőpapíros tepsin) fasírtgolyó lesz belőle, ami ideális főtt gabonás köretekhez. Nyersen, akár magában is fogyaszthatjuk. Remek és egészséges kis party-falat. 

Curry-s édesburgonya ragu puliszkával

2016. április 8. Éltető ételek 

Curry-s édesburgonya ragu puliszkávalNagy kedvencem az édesburgonya,  sütve, főve egyaránt finom. Az indiai fűszer kellően pikánssá teszi, a fokhagymás puliszka pedig jól kiegészíti.  Egyébként, ha van kerted, te magad is tudsz batátát termeszteni. Nekem már szépen gyökereznek a palánták. :) Most pedig jöjjön a recept: Hozzávalók:  - 1 evőkanál kókuszolaj - 1 vöröshagyma  - kb. 1 cm-es gyömbér - 2-3 gerezd fokhagyma  - 1 szép nagy édesburgonya - 20 dkg zöldborsó  - 4-5 rózsa brokkoli, a szárával együtt - 1 doboz zabtejszín - 1 evőkanál zabliszt - himalája só, bors, curry fűszerkeverék, chili Elkészítése: A kókuszolajon megpároljuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, a lereszelt fokhagymát és a fűszereket. Néhány percig kevergetjük, majd beletesszük a kockára vágott édesburgonyát, a zöldborsót és a kis kockára vágott brokkolit torzsát.Lefedve kb. 10 percig főzzük, majd hozzáadjuk a brokkolirózsát is. A végén a tejszínhez hozzákeverjük a zablisztet, majd ráöntjük a ragura.Ha szükséges, akkor a végén még ízesíthetjük. A kukorica puliszka receptjét itt találod.

Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra

2016. március 25. Zöld Avocado 

Kókusznyuszi mangókrémmel (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) és egyéb ötletek a húsvéti asztalra kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Jön a nyuszi! :-) Hangzik a gyerekszájból. A felnőttek szerint pedig itt a Húsvét. :-) Egy tudatosan táplálkozó vegetáriánusnak kihívás lehet a húsvéti menü összeállítsa, hiszen a hagyományos ünnepi ételek nem igen férnek bele egyik kategóriába sem. Vegetáriánus? Nem. Egészséges és könnyen emészthető? Nem.  És ezt még csak fokozza, ha a családban, vagy a vendégségbe várt látogatók között akad gluténérzékeny, laktózérzékeny, tojásmentesen étkező, diétázó, fogyokúrázó, vagy akár vegán. Nem egyszerű kihívás, de megoldható! Vegán, és ún. "mindenmentes" ételeket is készíthetünk csodaszép színekben, lenyűgöző tálalásban és a szem után a nyelvbimbókat is sikerül elcsábítanunk az ízekkel. Szeretnétek egy-két ötletet ehhez? Akkor jó helyen jártok!  Korábban, ez alkalomból már készítettem itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon színes húsvéti tojások helyett színes és gyümölcsös "kókusztojásokat", melyeket könnyedén elkészíthetünk a gyerekekkel közösen is. Nagyon jó kis meglepetés a húsvéti locsolóknak is az alternatív, színes "húsvéti tojás". :-) Itt található hozzá a recept. gyümölcsös kókuszgolyók /­­ kókusztojások (mindenmentes, nyers vegán) Főételnek a friss ropogós saláták mellé répaformájú sárgarépafasírtokat ajánlanék, melyek a reggeliző asztalon is megállják a helyüket. Látványos, finom és egyszerűen elkészíthető. Itt található hozzá a recept. édesburgonyás sárgarépafasírt (mindenmentes, vegán) Ha pedig már van tojásunk, és répánk is, már csak a nyuszi hiányzik. Nem vagyok híve az állatformájú ételeknek, de ezt megláttam, és megszerettem. Ennek nem tudtam ellenállni! ;-) Természetesen az eredeti "nyuszi" kicsit élethűbb volt, mint az enyém, de azért gondoltam megosztom veletek az ötletet még így gyorsan húsvét előtt, hátha nektek szebben sikerül. Én meg majd még dolgozom a kinézetén, és jövőre megszépítem. Sokat agyaltam a végén, hogy miért is nem néz ki úgy, ahogy az én fejemben kinézett... majd telefonos segítséget kértem, és megkaptam a választ. Nem elég kerek a nyuszi feneke. Én folyamatosan az arcán kerestem a hibát, de közben tényleg! Az arca mögötti rész a lényeg! A nagy kerek fehér fenék hiányzik az arca hátteréből. :-D (Bár azért szerintem az arcforma is kicsit fura...) Majd jövőre! ;-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Megosztom veletek a gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán, trópusi kókusznyuszi receptét, a kivitelezéshez pedig ezen az oldalon találhatjátok a fázis fotókat. (Mert a forma ötlet innen jött, én pedig készítetem hozzá egy könnyen emészthető, diétákba is beilleszthető tésztát és krémet.)  Talán nektek majd szebben sikerül! Drukkolok! ;-) Megint bebizonosodott, hogy maradjak a főzésnél, és a cukrászkodást bízzam másra. mangókrém aszalt mangóbólHOZZÁVALÓKtortalaphoz: - 50 g darált mandula /­­ mandulaliszt - 100 g kókuszliszt - 100 g rizsliszt - 80 g kókuszcukor (egyéb tetszés szerinti édesítőszer) - 1/­­2 tk szódabikarbóna - 1 db citrom reszelt héjja (kezeletlen héjú) - csipet Himalája só - 2 dl kókuszjoghurt (egyéb tetszés szerinti növényi joghurt) - 4 dl mandulatej (egyéb tetszés szerinti növényi tej) - 3 ek kókuszolaj kókuszoskrémhez: - 250 ml - 2 ek kókuszkrém (Cocomas) - 3 ek + szóráshoz kókuszreszelék - 1 ek útifűmaghéj mangóskrémhez: - 30 g aszalt mangó (előző éjszakára beáztatva vízbe) - 2 ek a kókuszkrémből (Cocomas) dekorációhoz (arc és láb):  - natúr kesudió, aszalt mangó, aszalt mazsola vagy áfonya, aszalt szilva, kókuszchips kókuszos süti mangókrémmel (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSKészítsünk egy alap tortát. Ehhez a szilárd és a folyékony összetevőket külön-külön keverjük ki, majd borítsuk egybe, és keverjük el alaposan. Elég szilárd, masszaszerű tésztát fogunk kapni, de ez így jó. Öntsük a kilisztezett tortaformánkba, ami nálam egy 17 cm átmérőjű kapcsos tortaforma volt.   Tegyük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre. Nem kell tűpróba, mert ennek a tésztának a közepe melegen még kissé ragacsos, nem lesz száraz. (Erre van most szükségünk.) Hagyjuk kihűlni a formában, majd vegyük ki, és kezdjük el felhasználni az alábbi linken található fázisfotók alapján. Ide katt: Favoritblog A mangós krémhez (amivel megkenem a torta közepét) előző éjszakára beáztattam az aszalt mangókat, melyek csodaszépen megszívták magukat, és újra puhák lettek. Ezeket a - puha, ázott, de nem olyan lédús, mint a friss - mangókat 2 evőkanál kókuszkrémmel összeturmixolom, majd rákenem a kettévágott tortalapra.  A külső kókuszkrémhez a kókuszkrémet kikeverem 3 evőkanál kókuszreszelékkel, és 1 evőkanál útifűmaghéjjal. Félreteszem 30 percre, hogy az útifűmaghéj elvégezhesse a dolgát, és megkeményedjen a hab. Miután összeállítottuk a nyuszi formát a mangókrémes tortánkból (lásd. a csatolt oldalon a fázisfotókat) megkenjük az egészet ezzel a kókuszkrémmel, majd megszórjuk az egészet egy kevés kókuszreszelékkel, ami a nyuszi szőrét fogja adni.  A nyuszi arcához és lábujjaihoz is természetes hozzávalókat használtam. A fülei aszalt mangók, az orra és a szemei aszalt mazsolák /­­ áfonyák, a bajusza aszalt szilvából vágott csíkok, a foga pedig kókusz chips. A lábujjai helyén kesudió van. Betesszük a hűtőbe a kész kókusznyuszinkat pár órára, és kész is. Nem is volt olyan bonyolult, ugye? Nektek, hogy sikerült? Elégedettek vagytok a végleges formával?  És a gyerekek? :-) kókusznyuszi mangókrémmel (mindenmentes, vegán) Táplálkozz ne csak étkezz még Húsvétkor is! ;-)  Megjegyzés: Azoknak, akiket zavar az állatra emlékeztető küllem, ajánlom, hogy készítsék el a trópusi kókusztortát hagyományos tortaformában, mert ízre nagyon finom a végeredmény. ;-)   KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, GYOMORBARÁT, ÖRÖMTELI ÉTKEZÉSEKET ÉS VIDÁM CSALÁDI PILLANATOKAT KÍVÁNUNK MINDENKINEK! :-)   

Egy nap mostanában

2016. március 19. Sose mondd, hogy soha 

Egy nap mostanában - 1 kg narancsból kb fél liter narancslé reggelire - 600 g szőlő ebédre (nagyon drága és nagyon import, de nem tudok lekattani róla, annyira imádom) - 5 kis banán, egy marék datolya és 10 dkg eper - turmix délután - 1 kicsi édesburgonya főzve, 3 paradicsom, zöld saláta vacsorára

Vegán gnocchi tejszínes-metélőhagymás szósszal és aszalt paradicsommal

2016. március 14. Mindennapi ételeink 

Vegán gnocchi tejszínes-metélőhagymás szósszal és aszalt paradicsommal Eléggé időigényes étel, de ha elkészítjük a tésztát, le lehet fagyasztani és akkor így gyorsan elkészülhet.  Hozzávalók: 50 dkg burgonya (lisztes) 5 dkg durumliszt 10 dkg finomliszt 10 dkg zabliszt 1 csipet só -- 2 dl rizstejszín 1 csokor metélőhagyma 1 kis fej hagyma tetszőleges aszalt paradicsom Elkészítés: A krumplit megfőzzük. (Kicsit többet főzzünk, mert az adag hámozva értendő). Melegen meghámozzuk és lereszeljük, majd hozzákeverjük a liszteket, és összegyúrjuk. Szükség esetén adjunk még hozzá lisztet. Sózzuk és kicsit állni hagyjuk 5-10 percet. Majd 8 részre szedjük és kígyókat formázunk (ahogy Fanni mondaná), kb. 2 cm-nyi magasságú rudak legyenek belőle. Éles késsel 2-3 cm-es darabra vágjuk, és kb. 15 percig pihentetjük. Ezután  forrásban lévő vízben kifőzzük. Amikor feljön a víz tetejére, elkészült: szűrővel szedjük ki, mossuk le hideg vízzel és olajozott edénybe rakva tároljuk. A szósz általában paradicsomos szokott lenni, ha nincsen otthon paradicsom, kevés olaj és víz keverékén megpároljuk a hagymát, majd hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, és belekeverve a metélőhagymát lezárjuk. Aszalt paradicsommal megszórva, és a szósszal meglocsolva tálaljuk a gnocchi-kat.  50 dkg burgonya (héj nélkül) 22 dkg finomliszt 1 ek. növényi tej  1 csipet só

Sült édesburgonya vegán majonézzel

2016. február 20. Vegán muflon 

Mindenekelőtt: aki képes megtalálni a kapcsolódási pontot a cím és az alábbi fotográfia között, azt kulturálisan túlképzettnek minősítem, és abban az esetben is készen állok örökbe fogadni, ha az anyám lehetne. (A lakásba viszont csak akkor jöhet be, ha egy érett, felelősségteljes 17 éves thaiföldi cserediáklány az illető. Ez esetben a szobámba is szabad bejárása van.)               Nos, igen, a blog gazdája ismét megerőltette magát, és leszállította egy olyan előkelő specialitás veganizált változatát, melyet olajsejkek is csak négyévente engedhetnek meg maguknak. (Többen már belerokkantak anyagilag, és jelenleg is közmunkásként tengődnek Abu Dhabi utcáin.) Ellenben bátran kijelenthetem, hogy ez a fajta vegán majonéz egy újabb szinonima a tökéletességre. Ami már csak azért is felüdülés, mert a korábban általam kóstolt változatok inkább emlékeztettek valami tejfölös-mustáros méhlepényre. És most, hogy meghoztam az étvágyat, lássunk munkához! Előkészíti: 2 nagyobb édesburgonya 1 tk füstölt pirospaprika 1 ek olívaolaj só, feketebors A majonézhez pedig: 1/­­2 csésze szójatej (természetesen natúr) 1/­­2 csésze olívaolaj 1 ek almaecet 1 ek citromlé 1 tk dijoni mustár 1/­­2 ek agave szirup (bármilyen sűrű, édes, emberi fogyasztásra alkalmas lötty megteszi) 1 kk só A sütőt előmelegítjük 220 fokra. Az édesburgonyát NEM hámozzuk meg, ellenben jól megmossuk - hacsak nem rendelkezünk bőrizomtömlővel, hogy szeressük a termőföldet. Vonakodva felszeleteljük, de nem kell apróra, 7-8 centis szeletek pont megfelelőek. Minden bravúrunkat bevetve egy ún. tálba halmozzuk, majd rászórjuk a paprikát, sózzuk, borsozzuk, rálocsoljuk az olívaolajat, és összerázzuk. 40-45 percre sütőbe helyezzük. (Természetesen forró sütőbe, ellenkező esetben párolódni fog és töttyedt lesz, mint egy... najó, ezt a hasonlatot az érzékenyebb lelkű olvasók érdekében máskorra tartogatom.) A majonéz összetevőit az olívaolaj kivételével hatásvadász módon turmixgépbe helyezzük, majd egy jó percig magas fokozaton összemixeljük. Ekkor visszaveszünk a fokozatból, majd a turmixgép folyamatos zsinnyegtetése közben lassan hozzáadagoljuk az olívaolajat. A kész matériát jó fél órára hüttőbe tesszük.

Mostanában így eszem:

2016. február 12. Sose mondd, hogy soha 

Mostanában így eszem:   Nem tudom pontosan, mióta, de egy ideje már "tisztán" vagyok. Nem nyersen, de tisztán. Ezt úgy kell érteni, hogy nyersek mellett főtt, sótlan édes burgonyát eszem, ami számomra tiszta kajának érződik és az eddigi legjobb kompromisszumom. Ami az árát illeti: amikor az ember bemegy a sarki kis zöldségesbe és meglátja, hogy 1200/­­kg, akkor drágának tűnik. De mikor a sparban vagy tescoban megveszek 400 g-ot 350 Ft-ért és ez egy vacsorára bőven elég nekem, akkor tulajdonképpen nem érzem drágának. Semmi olyan tünetem nincs tőle, amit a szokásos főtt ételek szoktak okozni, így hát fejemben tiszteletbeli gyümölcsé lépett elő az édes burgonya. Nagy előnye továbbá, hogy esti salátámhoz már ezt eszem a magokból készült zsíros öntet helyett. (Korábban kesu, később naprafogó tejföl.) Összehasonlíthatatlanul könnyebb érzés, nem beszélve arról, hogy só nélkül is finom! Néha csinálok egy kis adag magtejfölt így is, de csak néha és nem minden nap. A függőségnek vége - pedig hogy örültem neki 1,5 éve és mekkora előrelépés volt akkor, hogy megvan a főttet helyettesítő vacsim és tudok vele paradicsomot enni! Reggelenként a körtés turmix a mindenem, melynek receptjét ez alatt a poszt alatt írtam le. Úgy kívánom ébredéskor, ahogy valaha a kávét kívántam. Sőt, akárcsak a kávéval volt egykor, lefekvéskor már alig várom, hogy reggel legyen és ihassam. Nap közben vagy drága, de isteni szőlővel kényeztetem magam, vagy datolyát eszem uborkával, vagy pedig turmixot ezekből az alapanyagokból: - beáztatott datolya (lehet piacon 650/­­kg) - banán - mirelitt eper Este pedig 3-4 paradicsom egy fél jégsalátával, és egy fél zacskó rukkolával és főtt sótlan édes burgonya, majd 1-2 óra múlva alvás. Ennyi. Egyszerű, tiszta. Ára attól függ, hol vásárol az ember. Nagybanin majdnem fele az ár, csak fontos, hogy mikor odamész, már tudd pontosan, hogy mit akarsz és mennyi fogy el és milyen gyorsan mennek tönkre az ételek. Most nagyon élvezem ezt az életet és hálás vagyok a sok ups and downs -ért, ami tanított, felkészített, fejlesztett. Minden visszaesés után picit könnyebb volt újra "felülni a lóra", minden alkalommal jobb egy picit. Már nem bánom, hogy nehéz volt és hogy minden kudarcomat "világgá kürtöltem" ezen a blogon, mert egyszer majd segíteni fog másoknak, akik elkezdik.

Sült padlizsános zöldségétel - húsevők kedvenc vegetáriánus étele

2016. február 9. Élj harmóniában 

Ezt a bejegyzést egy vegán fórumon felvetett kérdés ihlette. A vegán pár azon gondolkodott, hogy a húst fogyasztó rokonságnak, hogyan is tudna a kedvében járni. Feladatuk-e elveiket feladva a saját esküvőjükön olyan ételeket rendelni, amivel kapcsolatosan elvi kifogásaik vannak...  Eszembe jutott a saját esküvőnk, ahol ragaszkodtunk az elvinkhez és húsmentes ételeket készített egy kedves barátunk.  A menü összeállításakor az elv az volt, hogy húsmentes legyen, de húsevők számára is ízletes és élvezetes az étel. Akik húst fogyasztanak intenzívebb, teltebb táplálékhoz vannak szokva, ezért a vegetáriánus és vegán ételek jelentős része számukra nagyon ízetlen. Ellenben sokéves tapasztalatom a jógatáborokból is, hogy a sült és fűszeres ételekkel minden húsevőt le lehet venni a lábáról:) Pl. az egyik legnagyobb siker a táborokban a karfiol pakora csicseriborsó lisztes, fűszeres bundában kisütve. ( receptet itt találod) Ez a recept amit leírok nektek a húsevők kedvencének hívják vegetáriánus körökben - a sok sült finomság összefőzve sok fűszerrel, mindig megenyhíti a vegetáriánus konyha ellen tiltakozókat:) Hozzávalók: 3 közepes burgonya 2 nagy padlizsán panír (házi sajt 2 l tejből) vegán változatban el is hagyhatod vagy pl. tofu kockákkal helyettesítheted. ghí (tisztított vaj) a sütéshez + 1 ek. ghí  500 ml savó (a 2 l tejből amikor készíted a házi sajtot akkor marad fenn) római kömény  fekete mustármag 2 tk. római kömény babérlevél 1 tk. örölt chili reszelt gyömbér 1/­­2 tk. asafoetida 1/­­2 tk. kurkuma 1/­­2 tk. őrölt koriander  1 1/­­2 tk. só Hámozd meg a burgonyát és szeld 2,5 cm-es kockákra. A padlizsánt szintén vágd ugyanolyan méretűre. A A lepréselt házi sajtot szintén vágd 2,5 cm-es kockákra.  Süd ki ghíben az összes burgonya, padlizsán és házisajt kockát - szép aranybarnára süsd, ne égesd meg. A kisütött darabkákat csöpögtesd le.  Egy edénybe közepes lángon hevítsd fel az 1 ek. ghít, pirítsd meg először a a római köményt, majd add hozzá az asafoetidát, chilit és a kurkumát. Ezt követően óvatosan öntsd hozzá a savót, majd tedd bele a sót és az őrölt koriandert. Tedd magasabbra a hőmérsékletet és várd meg amíg a savó felforr. Tedd hozzá a kisült padlizsánt, burgonyát és sült sajt darabokat.  Majd főzd lassú tűzön kb. 20 percig.  A végeredmény puha a burgonya és halvány aranybarna.  Rizzsel vagy chapati kenyérrel tálalhatod:) Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek

2016. február 8. Vegán lettem 

Hogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Tudományosan elfogadott tény, hogy a vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek.   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, amaránt, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Hagymás-tofus édesburgonya

2016. február 6. VegaLife 

Hagymás-tofus édesburgonyaA következő ételnek számomra az a különlegessége, hogy selyem tofuval készült. Magyarországon jellemzően nem elterjedt a selyem tofu, bár vannak helyek, ahol ezt is be lehet szerezni. A selyem tofunak találó a neve, hiszen rendkívül lágy állaga és selymes íze van, mint egy pudingnak. Főként nyáron szoktak ilyet készíteni, de eleve légmentesen zárt műanyag dobozokban kerül forgalomba, így felbontás nélkül akár fél évet is eláll a hűtőben. Selymes, szilárdabb puding-állagából adódik, hogy leginkább cukrásztermékekhez használják. Remek krémeket lehet belőle készíteni sütemények töltésére. Most azonban mégis maradtam a főételeknél, s batátával sütöttem össze. A batáta is lágyabb növény, jól passzolt a kettő, a tofun túl a hagymákkal és kakukkfűvel megfűszerezve egyszerű de fenséges ételt kapunk. Könnyen kedvencünkké válhat. A recept: Hozzávalók: - 3-4 db batáta (édesburgonya) - 1-2 db lila hagyma - 1 selyemtofu -  1/­­2 póréhagyma - 1 selyemtofu - só - kakukkfű   Elkészítés: Az édesburgonyát megpucoljuk, hosszabb hasábokra vágjuk. Minimális vízen, enyhén megsózva kicsit megpároljuk. Közben a hagymákat és a selyemtofut felszeleteljük nagyobb darabokra. A félkeményre puhult édesburgonyát leszűrjük, kakukkfűvel és kevés sóval összeforgatjuk. Egy tepsit sütőpapírral vagy alufóliával kibélelünk, beletesszük a megfűszerezett batátagerezdeket, rászórjuk a feldarabolt tofut és hagymákat. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Köretnek vagy önálló ételnek is megfelel. Selyemtofu helyett füstölt tofut vagy bármilyen más tofut is használhatunk. (Angliában valahogy könnyebb beszerezni a selyemtofut.)

Karfiolkrémleves tökmaggal

2016. január 28. Éltető ételek 

Karfiolkrémleves tökmaggalNagyon szeretem a krémleveseket, bármilyen zöldségből el lehet készíteni. Mi van a spájban kérdésre néhány napja ez a leves készült. Mindenképp készítsétek el, nagyon finom. Most, így télen nehezebb friss fűszernövényhez hozzájutni, nekem nagyon beváltak a váraljai fűszerek. Hozzávalók (2-3 adag) - 1/­­2 kisebb fej karfiol - 1 sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 2 közepes burgonya - 1 kis evőkanál kókuszolaj - zabtejszín vagy valódi (cserpes) tejszín - himalája só, bors, csipet szerecsendió - zöldfűszerek: petrezselyem, medvehagyma - pirított tökmag a tetejére Elkészítése: A kókuszolajon kezdd el az apró kockára vágott hagymát dinsztelni. Pár perc elteltével dobd rá a felkarikázott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát. Majd mehet hozzá a rózsáira szedett karfiol is.Pirítsd a zöldségeket együtt néhány percig, majd öntsd fel vízzel. Figyelj oda, ez krémleves lesz, inkább utólag önts hozzá vizet, minthogy nagyon híg legyen. Fűszerezd.Kb. 20 perc alatt puhára fő, majd engedd neki a botmixert.Add hozzá a zöldfűszereket és löttyints bele egy kis tejszínt.A tetejét díszítsd pirított tökmaggal vagy mandulával. Kedvenc fűszereim beszerzési helye: Váraljai medvehagymaVáraljai petrezselyem 

Vegán “sajt” fondü

2016. január 21. Zizi kalandjai 

Vegán “sajt” fondü Egy igazi hideg téli estéhez való újdonságot hozok most nektek. Csajos, dumcsis partihoz vagy egy otthon, puha takaró alatt kucizós, filmnézős estéhez kiváló vacsora vagy nasi ez a vegán “sajt” fondü. A kérdés jogosan merül fel a sajtimádókban… nem, ez nem hozza vissza egy svájci vagy francia sajtokból készült fondü ízét, de krémes, meleg és sajtos íze azért van. Jó megoldás, nemcsak vegánoknak, hanem olyanoknak is, akik laktózérzékenyek, de mégis élvezni szeretnék a fondü adta “életérzést” egy estén át. Ropogós kovászos kenyérrel, paprikával, répával, uborkával, cukkinivel, brokkolival, karfiollal, almával tálalhatjuk, de igazából, ami nektek jól esik, bármit adhattok mellé. Na, kipróbáljátok? Vegán “sajt” fondü Hozzávalók: – 6-8 db közepes méretű pürének való burgonya, meghámozva, felkockázva – 300 g (1 csomag) kemény tofu, villával összetörve – 1 bögre növényi tej (zab, rizs, szója, mandula) – 1/­­4 bögre sörélesztő pehely – 100 g Violife növényi sajt, olvadós, reszelve – 1-2 teáskanál só – frissen őrölt feketebors – 1 evőkanál extra szűz olívaolaj – pirított kenyér, sárgarépa, kaliforniai paprika, alma, szeletekre vágva a mártogatáshoz (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a felkockázott burgonyát egy lábasba, öntsük fel vízzel, adjunk hozzá egy kevés sót, majd forraljuk fel és főzzük puhára a burgonyát. Szűrjük le és tegyük robotgépbe. Adjuk hozzá a tofut, a növényi tejet, a sörélesztő pelyhet, az olívaolajat, a sót és borsot. Pürésítsük simára. Öntsük az így elkészült fondüt egy lábasba, kóstoljuk meg (ha szükséges, még ízesítsük), adjuk hozzá a reszelt sajtot (a sajt majd elolvad benne) és melegítsük fel a tálaláshoz.

Ne sajnáljon senki, hogy vegán vagyok!

2016. január 4. Eszemiszom – Jóga Magazin 

Ne sajnáljon senki, hogy vegán vagyok! A múltkor találkoztam egy cikkel az inteneten, amin nagyon felhúztem magam. A cikk valami táplálékallergia magazin oldalán jelent meg Sírjunk vagy nevessünk? Képeken a táplálékallergiások kemény élete címmel, és 25 elcsépelt indokot sorolt fel, ami szerint aki nem ehet valamit, mert tej/­­tojás/­­glutén akármi allergiája van, vagy cukorbeteg, annak innentől kezdve egy szenvedés az élete. Jó, tudom, én azért más helyzetben vagyok, mert én saját választásomból lettem vegán. Igazából nem is szeretem így mondani, hogy vegán vagyok, mert egyrészt én nem vagyok olyan kocka-vegán, tehát alapvetően nem eszek állati eredetű dolgokat, de ha mondjuk anyu a mákossütit tejszínnel csinálta, akkor azért évente háromszor eszem belőle. Másrészt pedig ezt a vegánságot már néha úgy emlegetik, mintha aki vegán, az felsőbbrendű lenne, és ezt én nem szeretem. Én soha nem is próbálok meggyőzni senkit, hogy így, vagy úgy táplálkozzon, tőlem mindenki azt eszik amit akar. Én nem eszem állati eredetű dolgokat, és kész. Viszont van olyan, akinek tényleg egyik napról a másikra kell lemondania a tejtermeékekről, vagy a lisztes dolgokról, mert mondjuk megtudja, hogy allergiás. Ilyen esetben ez biztos jóval nehezebb, már csak azért is, mert mind a fehér liszt, mind a tejtermékek függőséget okoznak. Az ember megszokott valamit, ragaszkodik hozzá, változtatni kell, és a legtöbben nehezen viselik a változásokat. De azért az korántsem igaz, hogy mostantól egy szenvedés lesz az élet, amit ez a cikk sugall! Egyrészt, mert szinte a legtöbb ételt el lehet készíteni vegán verzióban (szerintem) nagyon finoman. Én például imádom a vegán töltött káposztát! És nem, nem azért eszem, mert annyira hiányzik a húsos töltött káposzta, mert azt kb sose ettem, nem is szerettem. Hanem azért, mert a vegán olyan finom! Csicserikolbásszal, rizstejföllel az egyik kedvencem. A káposzta vagy a lencsefasírttal ugyanígy vagyok. Nem azért csinálom, és eszem, mert majd megőrülök a rendes fasírozottért, mert azt sose nagyon szerettem. Hanem, mert ezek a vegán verziók finomak, táplálóak, és egészségesek is. De sorolhatnám még tovább példának a vegán tolhalkrémet (algából), vagy a vegán málnás túrótortát (kesukrémből). Mástészt pedig rengeteg olyan étel van, ami nem tartalmaz állati eredetű dolgokat, emelett táplálóak, és finomak. Ha leragadtam volna a hagyomános konyha mellett, akkor biztos, hogy nem főznék ilyen változatosan. Nem készítenék például dhalt (indiai egytál étel mungóbabból vagy vöröslenycséből), falafelt, humuszt (sült padlizsánhoz nagyon finom, de néha a sütőtököt is azzal esszük), édesburgonyát, és a rengeteg nyers vegán édességet (én nem vagyok egy édesszájú, de a férjem kiköveteli ezeket is), köztük a banán alapú fagyi az egyik nagy kedvenc (és az egyik legegyszerűbb is). Harmadrészt pedig a cikk azt is említi, hogy innentől kezdeve majd a gatyánk is rámegy, hogy az ilyen-olyan mentes élelmiszereket beszerezzük. Gondolom, az táplálékallergiásokra  is lassan ráépül egy teljes iparág, mert egyre többen vannak, és naponta fogyasztanak... Csak szerintem pont az az egyik titka annak, hogy ha allergiásak vagyunk, meg egyébként is, hogy akkor járunk a legjobban, ha minél kevesebb feldolgozott élelmiszert veszünk. Persze, nem árt néhány konyhai gép, nekünk egy Vegital magtej készítő gépünk van, de ez nagyon hamar behozza az árát. (10 dkg magból, vagy gabonából készít 1 liter tejet, ami mondjuk zabpehely esetében 20 Ft /­­ liter, egy drágább olajos mag esetében is megáll 300 Ft/­­lieternél, amíg egy bolti mag vagy gabonatej 600-800 Ft.) Emellett lehet még esetleg venni egy kenyérsütő gépet, de én elvagyok enélkül, paleokenyeret tudok sütni a sütőben is, és szeretem a puffasztott rizsszeletet. Akár saját választásunk, hogy nem eszünk állati eredetű ételeket, akár az allergia kényszerít rá, biztosak lehetünk abban, hogy így sokkal egészségesebben és tudatosabban fogunk táplálkozni. Érdemes elolvasni a Dr. T. Colin Campbell Kína tanulmány c. könyvét erről. És köszönöm szépen, én nagyon jól vagyok így, higgye el mindenki, hogy nekem az lenne a szenvedés, ha nem vegán (és gluténmentes) módon kellene táplálkoznom!

Újévi lencse olaszos hangulatban

2016. január 1. Vegasztrománia 

Újévi lencse olaszos hangulatbanNa nem a főzés körülményei, hangulata volt olaszos, hanem az ízvilág lett az. A lencse tavaly januárban indonéz curry formájában került az asztalra, de mivel sok minden megváltozott azóta, új energiákra, új ízekre vágytam. Bejött. Azzal a lendülettel, amelyikkel elengedtem a tavalyi évet, válogattam össze az egytálétel komponenseit. Lazán, de magabiztosan, szeretettel. Ahogy a 2016-os évet is megélem majd. Feltételezem, hogy ma már mindenki lencsézett, sebaj, a recept más napokon és jövőre is megállja a helyét! ;) Lencse olaszos hangulatban Hozzávalók 6-8 adag (1 csésze = 250 ml) 1 csésze zöld lencse és 1 csésze puy lencse egy éjszakára beáztatva 2-3 ek olívaolaj 2 lila hagyma kockákra vágva 3-4 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 sárga kaliforniai paprika 1 közepes édesburgonya meghámozva, kockákra vágva 1 cukkini kockákra vágva 700 ml paradicsom passata 100 ml száraz fehér bor (opcionális) oregánó 2 csokor petrezselyem apróra vágva só frissen őrölt bors (fűszerekben lehet még menőzni, nekem ez most pont jó volt így) Az olívaolajon kb 5 percig sütöttem a lila hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadtam a paprikát és 2 percig sütöttem. Hozzáadtam az édesburgonyát, átforgattam, majd felöntöttem egy kevés vízzel. Sóztam, borsoztam, és fedő alatt 10 percig pároltam. Közben a lencséket 5 perc alatt megfőztem sós vízben. Leszűrtem, félretettem. A zöldséges keverékhez hozzáadtam a cukkinit, a paradicsom passatát, és a bort (vagy egy kevés vizet), az oregánót, majd 6-7 percig főztem. A végén hozzákevertem a petrezselymet. (Zenei aláfestés: Tove Lo)    

Vegetáriánus, vegán menü szilveszterre

2015. december 29. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus, vegán menü szilveszterreHa még nem állítottátok össze a szilveszteri menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Mint kisgyerekes család, nálunk egyszerű lesz a menü, sőt nem is menü lesz, hanem vacsora, közösen megesszük, hancúrozunk egyet Ádival, aztán aludni megy, mi pedig megnézünk egy-két filmet (amíg be nem alszunk valamelyiken ). A receptek egy része a saját blogomról van, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán szilveszterről. Sós snackek, nasik Amikor még több tejterméket ettünk, ez a sajtgolyó nagy sikert aratott a buliban, ahova vittük. Sajtkrém fűszerekkel, hagymával összedolgozva, golyóvá formázva és így tálalva. Crackerrel, sós kekszekkel tudunk tunkolni belőle. A sós kekszek, sütik többsége nagyon könnyen vegánosítható (amelyik nem vegán persze)… ami mindig óriási sikert arat és tényleg nem lehet abbahagyni az az abbahagyhatatlan szezámos-mákos rúd. Szintén nagyon eteti magát a bazsalikomos-diós-juhsajtos keksz, a citromos-rozmaringos keksz vagy a sajtos keksz mákos széllel. A mennyei túrós pogácsáról ne is beszéljünk, aki nekiáll, az nem tud szabadulni mellőle, a vegán (édes)burgonyás pogácsa pedig könnyed, légies majszolnivaló. Puha sült perecek mustáros mártogatóssal… Egyben sültek Ahogy a karácsonyi asztalon jól mutatnak, úgy szerintem egy szilveszteri asztalról sem hiányozhat egy finom egyben sült, szeletekre vágva tálaljuk, amit aztán mindenki kiegészít valamilyen finom salátával. Nálunk a legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Szintén fantasztikus ez a Jamie féle egyben sült fűszeres paradicsommártásban elkészítve. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Az egészben sütött karfiol nagyon nagy sláger az utóbbi időben. Hihetetlenül mutatós, ha egy ilyet teszünk ki az asztalra… egyszerre fogja az összes vendég rávetni magát és biztos vagyok benne, hogy gyorsan elfogy. Itt egy Jamie féle verzió (fokhagymásan, füstölt paprikásan, paradicsomosan), itt pedig egy Sarah Britton féle verzió, aki az indiai ízvilágot veti be a karfiol fűszerezésénél és menta chutney-val tálalja. A nagy klasszikust, a kocsonyát is ebbe a csoportba teszem… tavaly készítettem el szilveszterre a vegán változatot. Falatkák Ez angolul a finger food, vagyis, amit gyorsan felkap a tálcáról az ember és már hamm be is kapta. Ezek a babos-zsályás falatok (bagetten tálalva) villámgyorsan elkészülnek. Tofu “tojás” saláta kenyér falatokra kenve szintén nagyon finom lehet! Ezt biztosan ki fogom próbálni az új évben! Vegán “tonhal” krém kenyérre, bagettre kenve… nyamm! És mi kerül bele? Dió, csicseriborsó, zeller, citromlé, stb… ez is biztosan gyorsan el fog fogyni! Pankomorzsában kirántott zöldbabok… mutatósak, zöldek, ropogósak, gyorsan fogynak egy pohár pezsgő mellett! Ezek az édesburgonyás, gránátalmás falatok bagetten tálalva elég mutatósak! Fűszeres gombás falatkák, sütőtökös zsályás gesztenyés tekercsek Jamie-től, valamint szuperek ezek a nagyon mutatós sült mini Hasselback burgonyák. Ha az ázsiai ízeket szeretnénk egy kicsit visszaadni, akkor megtehetjük tekercsekkel: íme a tavaszi és a téliesített változat citrusos szójaszósszal tálalva. Kencék, mártogatósok Tzatziki, ahogy a görögök csinálják… Vegán spenótos kence, leveleskel articsókás kence crackerrel, kenyér falattal mártogatós… Klasszikus humusz vagy avokádó “majonéz vagy sült kápia paprikás diós kence zöldségek mártogatásához. Mexikói babos chilis mártogatós tortilla chips-szel. Italok Jamie-nél elég jó az ünnepi koktél választéka… van miből válogatni bőven. Tetszik ez a mentás gránátalmás spitzer vagy ez az almás fűszeres koktél. Ha pedig valami édessel, krémessel, nagyon csokissal zárnánk az évet, ne feledkezzünk meg a forró csokoládéról. Íme egy jó kis gyűjtemény szuper receptekből.

Vegán Karácsonyi menü I.

2015. december 18. Gréta konyhája 

Vegán Karácsonyi menü I. Szeretném ezen a héten az elmúlt évek legnépszerűbb karácsonyi menüit megosztani veletek. Ez a nagy kedvencünk volt 2013-ban.  Narancsos sütőtökös répaleves Hozzávalók: - 500g sütőtök - 2-3 szál sárgarépa - 1 nagy szál póré - 1 narancs leve és héja - 2 gerezd fokhagyma - 1 ek reszelt gyömbér - só, bors, garam masala - 1.5 l zöldségleves alaplé (3 bio kockából) - 1 dl kókusztejszín - kókuszolaj - friss bors  - csipet friss szerecsendió - friss korianderlevél -1 narancs leve 1. 190 fokos előmelegített sütőbe helyezzük a kisebb sütőtök szeleteket, amelyeket előtte alaposan megmostunk, megszárítottunk és sütőpapíros lapos tepsibe tettünk. Kb 45 percig sütjük. 2. Az alatt felkarikázzuk a póréhagymát, és kevés kókuszolajon megdinszteljük, enyhén barnásra pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és a reszelt gyömbért. Nagyon alacsony hőfokon egy percig összepirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott répát és felöntjük a zöldségleves alaplével, hozzáadjuk a fűszereket. Közepes lángon addig főzzük, míg a répa meg nem puhul. 3. A készre sült tököt kivesszük a sütőből, majd kéz melegen eltávolítjuk a héját, és a leveshez adjuk a kókusztejszínnel együtt. Botmixerrel pürésítjük, majd újra összeforraljuk. Megreszeljük a narancs héjával, tetejére narancslevet locsolunk, friss borssal szórjuk meg, és ha van friss korianderlevéllel. Gesztenyés karácsonyi sült Hozzávalók: - 200g bio gesztenyemassza - 1 fej hagyma apró kockákra vágva - 300g barna csiperkegomba - fél bögre darált dió - fél bögre darált mandula - 300g füstölt tofu - 3 ek szójaszósz - 2 tk fokhagyma granulátum - 1 tk fahéj - csipet reszelt szerecsendió - fél bögre datolya kimagozva, feldarabolva - 2 ek vegamix - 1 tk friss bors - 3 ek rizsszirup vagy nádcukor - 15dkg füstölt növényi sajt reszelve - fél bögre csicseriborsó liszt - 1 tk majoránna - 250 g vegán leveles tészta - 1 csokor aprított petrezselyem - olíva olaj - fél dl víz - fél dl növényi tejszín 1. Egy mélyebb tapadásmentes serpenyőben olívaolajon megdinszteljük a hagymát, majd beletesszük egy aprítóba 2. Ugyanabban a serpenyőben lassú tűzön barnára pirítjuk a gombákat, megborsozzuk, majd ezt is az aprítóba tesszük, a tofuval együtt. A masszát kitesszük egy tálba 4. Az aprítóba tesszük a feldarabolt datolyákat, a csicseriborsó lisztet, a mandulát, a diót, a gesztenyemasszát , a fűszereket és a petrezselymet. Alaposan pár perc alatt összedolgozzuk. A két masszát is összegyúrjuk.  5. 15 perccel a felhasználás előtt vegyük ki a leveles tésztát a hűtőből, egy lisztezett gyúródeszkára helyezzük, és a közepére halmozzuk rúd formában a gesztenyemasszát. A közepébe hosszanti mélyedést vájjunk, majd beleszórjuk a reszelt növényi sajtot.  6. Óvatosan elkezdjük betekerni a masszát úgy, hogy alul legyen a záródása. Felül megkenjük a növényi tejszínnel, és megszórjuk kakukkfűvel. Egy szilikontepsibe, vagy püspökkenyér formába helyezzük, diagonál irányban beirdaljuk, majd légkeveréses sütőben 200 fokon fél óráig sütjük, vagy míg aranybarna nem lesz. Mellé rakhatunk steak burgonya, vagy rozmaringos édesburgonya hasábokat. Három rétegű csokis brownie Hozzávalók: - 1 és fél bögre nádcukor (Demerara vagy Muscovado) - másfél csésze fehér tönköly liszt - 10 ek cukrozatlan jó minőségű kakaópor - 2 tk foszfátmentes sütőpor - 1 tk szódabikarbóna - 3/­­4 csésze növényi tej (lehet szója-, zab-, rizs-, vagy kókusztej is) - 1/­­2 csésze olvasztott kókuszolaj - 1 tk himalaya só - 1 tk vanília aroma - 1 és 3/­­4 csésze melegvíz A sütőt előmelegítjük 165 fokra. 1. 1 csésze nádcukrot, a lisztet, sütőport, 5 ek kakaóport és a szódabikarbónát és a sót alaposan összekeverjük. 2. Egy másik tálban a nedves anyagokat (a növényi tejet, a vanília aromát és kókuszolajat) keverjük össze homogénné, majd a nedveset összekeverjük a szárazzal, lassan adagolva, alaposan összedolgozzuk. Nem baj, ha nem lesz folyós. Olyan vajkaramella sűrűségű.3. Egy szilikon sütőformába öntjük, és egyenletesen eloszlatjuk. 4. A megmaradt fél csésze cukrot és a megmaradt 5 ek kakaóport összekeverjük, majd mindenhová eloszlatva rászórjuk a csokis massza tetejére. 5. Leöntjük a tetejét forró vízzel, és betoljuk a sütőbe 50 percre. De ellenőrizzük tűpróbával. A végeredmény, ha kihűlt egy három rétegű(piskóta, ropogós és egy pudingos) sütemény lesz. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl sokáig, mert akkor kiszárad és nem less annyira folyós. Tipp: Lehetőleg mélyebb tepsiben süssük a víz miatt, mert előfordulhat, hogy a bugyogó csokis massza kifolyik és a sütő aljára ég-ragad. Vegán vanília, vagy bármilyen gyümölcs sorbet-vel is isteni desszert.

Sütőtökös lepény diós pestóval

2015. december 14. Vegán muflon 

Sütőtökös lepény diós pestóvalA leveles tésztával készült ételek a közhiedelem szerint a kistérségi nagymamák kiváltságai, akik a Skynettel vívott végső csatában rácsos linzerrel mérnek megsemmisítő csapást a gépekre. (Mindezt az "olyan nincs, hogy nem esző, tessék megkóstolni" csatakiáltás kíséretében.) Nos, egyik 80 éves női alszemélyiségem, Suhajda Jenőné, Bözsi néni ezúttal olyan hozzávalókkal házasította a leveles tésztát, mellyel kortársai csak a legritkább esetben szokták. Legalábbis nagyanyámtól ritkán hallottam olyat, hogy "te fiam, hozzál be a spájzból egy kis édesburgonyát, ott van az avokádó mellett!" Tehátakkor kéretik bekészíteni: 150 g édesburgonya 100 g sütőtök 1 kisebb cékla 1 fej lilahagyma 8-10 db koktélparadicsom 1 lap hajtogatott leveles tészta A paradicsomszószhoz: 120 g szárított paradicsom 2 gerezd fokhagyma 1 kk kakukkfű 3 ek olívaolaj A pestóhoz: 100 g bébispenótlevél 30 g dió 1 gerezd fokhagyma 2 ek olívaolaj 1 citrom leve só/­­bors A céklát, az édesburgonyát és a sütőtököt meghámozzuk, előbbieket vékony karikákra vágjuk, utóbbit felkockázzuk, a lilahagymát felcsíkozzuk.Lumbágóra panaszkodva lehajolunk egy tepsiért, beletesszük az említett zöldségeket, megsózzuk, majd kevés olívaolajjal meglocsolva 200 fokra melegített sütőben 45 percig sütjük. Eközben a paradicsomszósz összetevőit turmixgépbe tesszük, majd összemixeljük, a pesto komponenseivel ugyanígy járunk el. A tésztalapot kihajtogatjuk, és egy sütőlapra tesszük. A széleit 3-4 cm szélességben visszahajtogatjuk, a többi részt naivan megkenjük a paradicsomszósszal. A megsült zöldségeket elegyengetjük rajta, megszórjuk felkarikázott koktélparadicsommal. A tésztát 15 percig sütjük, majd meglocsoljuk a pestóval, és beharapjuk.

Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)

2015. december 14. Zöld Avocado 

Gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) Valamikor régen vettem egy zacskó szőlőmaglisztet, mert valahol azt olvastam, hogy milyen egészséges a szőlőmag, mely leghatékonyabban őrlemény formájában fejti ki hatását. Miután megérkezett a webáruházból (ahonnan rendelni szoktam a kissé rendhagyó, de mégis egyszerűen elérhető alapanyagokat), feltettem a polcra a többi liszt közé. El is felejtkeztem róla hosszú időre... Magányosan bujdokolt a konyhaszekrény hátsó sarkában, várva, hogy beteljesítse küldetését. Nem is olyan régen, egy leltározás alkalmával rábukkantam a még bontatlan zacskóra. Mivel közel volt a szavatossági idő vége, ezért külön figyelmet fordítottam a konyhámban bujkáló szőlőmaglisztre. Nem egy hétköznapi hozzávaló, amit sok receptben fel tudunk használni! Célirányos és tudatos hozzáállás szükségeltetik a szőlőmagliszthez, ha ízletesen szeretnénk elkészíteni.  gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  A szőlőmagliszt ad egy érdekes állagot a süteményeknek, amitől olyan roszogó érzést érezhetünk a szánkban. Ezért én úgy gondoltam, hogy el kell terelni a figyelmet róla, egy erőteljes, és hangsúlyos krémmel. Késő őszi, kora téli hónapokat taposva, mi is lehetne tökéletesebb alapanyag a krémhez, mint a gesztenye? A gesztenye, amit sülve - főve, krémekben és önmagában is imádunk! Európa utcáit járva ebben az időszakban gyakran botlunk sült gesztenye árusokba, akik illat- és íz élményeikkel, egy kis melegséget lopnak a járókelők életébe. A hangulatos karácsonyi vásárok forraltboros házikói mellett is gyakran nassolhatunk pár szem sült gesztenyét. Sajnos nem tartozik az olcsó csipegetni valók közé, de évente csak pár alkalommal van lehetőségünk átadni magunkat ennek az élvezetnek, így hát nem érdemes sokat gondolkozni rajta. ;-)    szelídgesztenye "A gesztenye élettani szerepe jelentős. Erős antioxidáns hatású, gazdag E-vitaminban, B1-, B2-, B6 és C-vitaminban, és cukor nélkül fogyasztva az egészséges táplálkozás egyik alappillére. Gazdag nátriumban, kalciumban, foszforban és káliumban. Mivel magas a szénhidráttartalma, ezért a gabona- és burgonyapótló, hisz gazdag rostokban, valamint jó hatással van az emésztésre."  Forrás: Filantropicum Többszöri kísérletezés eredménye lett ez a rendkívül finom gesztenyés szelet, ami olyan nagy kedvenc lett, hogy még itt sincs a karácsony, de már többször elkészült, majd elfogyott, elkészült, majd újra elfogyott ez a karácsonyi menübe szánt sütemény. Egyszerű, különleges, mennyein puha, finom, magas rost- és antioxidáns tartalmú, tehát még egészséges is! ;-) Nem vagyunk édesszájúak, általában 1-1 falat elég, hogy az édes íz utáni vágyunkat kielégítsük, de ezt a süteményt nem tudom elfelejteni, sem abbahagyni. A testem is örül az effajta nassolásnak! ;-)  gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  HOZZÁVALÓK (kb. 20x34cm téglalap) Szőlőmaglisztes piskótatésztához: - 6 db bio tojás - késhegynyi szódabikarbóna - 4 ek mandulaliszt (darált mandula) - 3 ek szőlőmagliszt - 4 ek tetszés szerinti édesítő (pl.: nyírfacukor, eritrit, kókuszcukor, nádcukor stb.) - csipet Himalája só Gesztenyés krémhez: - 500 g szelídgesztenye - 8 ek tetszés szerinti édesítőszirup (pl.: Agave-, datolya-, maple- szirup, méz stb.) - 4 ek kókusz reszelék - 3 dl kókusz tej (konzerves) - 1 ek útifűmaghéj - 1 dl rum vagy 1 ek rum aroma (elhagyható) Csokimázhoz (elhagyható): - 2 ek kókuszolaj - 50 g magas minőségű bio étcsokoládé (GM és LM) gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  ELKÉSZÍTÉSA gesztenyékre vágunk egy-egy csíkot, vagy X-et, és vízzel teli fedeles edényben feltesszük főzni. Kb. 40 perc alatt készre főzzük a gesztenyéket. Addig könnyű őket megpucolni, míg melegek, úgyhogy nem öntjük le róla a vizet, csak kimerünk egy-egy szűrőkanállal egy-egy adag főtt gesztenyét pucolni. Amikor végeztünk egy adaggal, kimerünk egy újabbat, és így tovább. A végén, amikor már minden gesztenyét megpucoltunk, boldogan félre tehetjük őket, és pihenhetünk egy keveset. A szőlőmaglisztes piskótához a tojások fehérjét külön választjuk a sárgájuktól. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. (Akkor elég kemény, ha fejjel lefelé tudjuk fordítani a keverő tálat, és a hab nem esik ki belőle. Azért csak óvatosan teszteljük! ;-) ) A tojássárgákat összekeverjük a szódabikarbónával, a szőlőmagliszttel, a mandulliszttel és a választott édesítővel (porrá darálva). Ezt a lisztes keveréket óvatosan a kemény fehérjehabhoz adagoljuk. Nagy körkörös le-fel mozdulatokkal keverjük össze őket, hogy ne törjük szét a habot teljesen. Miután egynemű piskótatésztát kaptunk 180°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. Válasszunk egy nagy tepsit (nálam ez 40x36 cm volt), melybe sütőpapírt helyezünk, és arra öntsük rá a szőlőmagos piskótatésztát. Kb. 20 perc alatt készre sül a tészta. Vegyük ki, borítsuk a megsült piskótát fejjel lefelé a tepsibe, és óvatosan húzzuk le még melegen a sütőpapírt a tésztáról, majd hagyjuk kihűlni a piskóta tésztát. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  A gesztenyekrémhez a megfőzött és megpucolt gesztenyét daráljuk vagy reszeljük le (törjük össze), majd a kókusztejjel, a választott édesítősziruppal, a rummal, a kókuszreszelékkel keverjük egynemű krémmé. (Ha a turmix vagy aprítógépünk elbírja, akkor tegyünk mindent egybe bele, és dolgoztassuk össze a géppel.) Miután kész a gesztenyés krém, keverjünk hozzá egy evőkanál útifűmaghéjat, és hagyjuk 15 percet pihenni. A kihűlt piskótatésztát vágjuk egyszerűen két felé, mert egy a süti alja, egy pedig a teteje lesz. (Ne úgy mint a tortát, magasságában, mert ahhoz lapos, hanem, egyszerűen vágjuk ketté a tésztát. Két db. kb. 20x34 cm-es téglalapot kapunk.) Kenjük meg vastagon a krémmel az egyik felét, helyezzük rá a másik felét a piskótának, majd készítsünk a tetejére csokimázat. A csokimázhoz az étcsokoládét gőz felett olvasszuk fel, keverjünk hozzá két evőkanál kókuszolajat, majd még melegen kenjük a sütemény tetejére. Tegyük a hűtőbe az egészet éjszakára, és másnap már fogyaszthatjuk is ezt a különleges, és ízletes süteményt, melyet ételérzékeny vendégeink (glutén, laktóz) is bátran megkóstolhatnak. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes)  Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblog, ahol táplálkozunk is nem csak eszünk!   Megjegyzés1: Ha a gesztenyéket hideg vízbe tesszük főzés/­­sütés előtt, könnyedén kiszedhetjük közülük a már romlottakat, amiket a kukacok megdézsmáltak. Azok, amelyek feljönnek a víz tetejére, lebegnek az ürességtől, azokat nyugodtan dobjuk ki még főzés/­­sütés előtt. Megjegyzés2: A szőlőmaglisztet nem csak belsőleg, de külsőleg is érdemes rendszeresen fogyasztani és használni. Itt bővebben olvashatunk előnyös tulajdonságairól, és arcpakolásként való felhasználásáról. gesztenyés szelet maglisztes puha piskótával (gluténmentes, laktózmentes) 

téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)

2015. december 4. Zöld Avocado 

téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) A média telis tele van jobbnál jobb karácsonyi étel és sütemény recept ötletekkel. Személy szerint valahogy nem érzek rá késztetést, hogy előre gyártsak karácsonyi ételeket... Nálam az ünnepi ételek az ünnepnapokon készülnek el, és azt sem tudom garantálni, hogy közben fotózásra is kerítek sort, miközben a szeretteimmel élvezzük a Karácsony melegét és ízeit. Így azoknak, akik már alig várják a karácsonyi recepteket a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon, csalódást fogok okozni, mert nem ígérhetek ünnepi recept dömpinget! Egy - két korábbi recept a tavalyi évből, az idén is jól jöhet. Pl.: tápláló krémlevesnek egy mandarinos-gyömbéres sárgarépa vagy egy klasszikus brokkoli , diósült vagy tofus fasírtgolyók hús helyett, reform aranygaluska és narancsos kuglóf az édes ízek kedvelőinek, túrós kakaós zabpalacsinta "havas fenyők" mintájára formázva, a kihagyhatatlan vendégváró muffinok, vagy egy könnyed desszert a nehéz lakoma után, nyers mákos tekercsként.  Azonban az ünnepekig is enni kell valami táplálót és gyorsan elkészíthetőt. Valami egészségeset, ami feltölt minket energiával, biztosítja a szükséges tápanyagokat, a tél ellenére szép, színes és szemet gyönyörködtető, ízletes, és elkészítése közben van időnk egy-egy ajándék becsomagolására, mert nem igényel túl sok őrizetet a tűzhely mellett állva. Fogadjátok hát sok szeretettel az egyik kedvenc téli vitaminsalátámat, mely eddig az egyetlen étel, amiben hajlandó vagyok a kelbimbót elfogyasztani! ;-) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) Tudom, hogy rendkívül egészséges téli káposztaféle, mégis ezidáig nem sikerült olyan recepttel találkoznom, ami elnyerte volna a tetszésemet. Hosszasan töprengtem rajta, milyen egyéb hozzávalók kíséretében tehetném a kelbimbót fogyaszthatóvá egy ételben. Végül megszületett ez a színes, és vitaminban gazdag saláta, ami főételnek is megfelelő jóllakottság érzést biztosít, és nem csak, hogy ehetővé teszi a kelbimbót, de még rendkívül finom is! :-) Én magam is nehezen akartam elhinni, hogy ennyire ízlik! Adjatok neki egy esélyt, és próbáljátok ki, illetve kóstoltassátok meg a kelbimbót "nem kedvelő" családtagokkal is! ;-) "A kelbimbó igen gazdag vitaminokban. Tartalmaz A-, B-, K-, E- és C-vitamint, valamint élelmi rostokat, kalciumot, magnéziumot és vasat. Rosttartalmának köszönhetően jó hatással van a belekre, illetve segíti az emésztést. Erősíti a szervezetet, és fokozza annak ellenálló képességét. Káliumtartalma miatt kiváló vízhajtó hatással rendelkezik. A kelbimbó csökkenti a koleszterinszintet, legjobban nyersen fogyasztva fejti ki hatását, de párolva is megőrzi ezt a tulajdonságát. Kiváló omega-3 zsírsav-forrás, melynek köszönhetően a vérnyomás csökkentésében is hasznos lehet. Fitotápanyag-tartalmának köszönhetően rákvédő anyagokat tartalmaz, melynek következtében csökkenti a különböző daganatos megbetegedések kialakulását szervezetünkben. Jó hatással van a pajzsmirigyműködésre is. Terhes nőknek fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen magas folsav -  és kalciumtartalommal rendelkezik."  Forrás : Házipatika téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) H OZZÁVALÓK (kb.3 személyre) - 500 g friss kelbimbó - 2 db közepes méretű nyers cékla  - kb. 500 g sütőtök - 2 ek extra szűz olívaolaj (vagy kókuszolaj) - egy pohár tiszta víz (2 dl) - 1 ek balzsamecet - 2 ek világos szójaszósz (legyen gluténmentes) - 1 ek agave szirup (vagy egyéb tetszés szerinti édesítő szirup) - Himalája só, frissen őrölt fekete bors - 1 db narancs frissen facsart leve - 2 marék pisztácia (elhagyható) téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) ELKÉSZÍTÉSA sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, és kockacukor méretű kockákra vágjuk, majd egy sütőpapírra tesszük. A céklákat is meghámozzuk (használjunk eldobható kesztyűt hozzá), és négy részre vágjuk, majd egy-egy alufóliából készült batyuba helyezzük a két db felvágott céklát külön-külön. A batyuk teteje legyen nyitható, és tegyünk a batyuk aljába 2-2 ek vizet, hogy abban tudjon párolódni a cékla. Az alufólia batyu tetejét zárjuk össze, és helyezzük a sütőpapírra a sütőtök kockák mellé. batyuban sült cékla 200 °C fokra előmelegített sütőben kezdjük el sütni őket. A sütőtökök kb. 30-35 perc alatt puhára, és aranybarnára sülnek. Ekkor vegyük őket ki, és csak az alufóliába helyezett céklákat tegyük vissza. A cékla méretétől függően még kb. 20-30 percre lesz szükségük a cékláknak, hogy megpuhuljanak. Teszteljük egy villával. Miután elkészült a cékla is, hagyjuk kihűlni, és vágjuk tetszés szerinti méretű kockákra. pirított kelbimbó Közben egy WOK-ban, vagy egy serpenyőben kevés olajon lepirítjuk a felvágott (két-három részre) kelbimbókat a vágott oldaluknál fogva. Pár perc alatt megpirulnak. Ekkor felöntjük egy pohár vízzel, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt, közepes lángon pároljuk további 5 percig. Levesszük a fedőt, hozzáadjuk a felkockázott és elősütött céklákat, illetve egy előre kikevert szószt. (1 ek balzsam ecet, 2 ek szójaszósz, és 1 ek agave szirup). Az egészet összekeverjük a fakanállal, majd addig főzzük, míg el nem fő az összes lé a serpenyő aljáról. (Min.3 perc.) Miután elkészült, elzárjuk alatta a tűzhelyet, és meglocsoljuk egy frissen facsart narancs levével az egészet. (Ez a művelet elhagyható, de nagyon finom aromát kölcsönöz az ételnek). Tálaláskor megszórjuk pisztáciával. téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán) Tápanyagban gazdag, ízletes és melengető kelbimbó fogyasztást kívánunk! :-) Megjegyzés1: Ha épp nincs sütőtök a közelünkben, akkor használjunk helyette édes burgonyát, de akár nyers almával is el tudom képzelni. Mindkettővel ugyanolyan finom lesz a végeredmény. Megjegyzés2: Ez a recept megjelent a 108.hu online magazin 56. számában is, ahol egyéb karácsonyi receptek mellett, különböző karácsonyi ötletekhez, tippekhez juthattok hozzá.  téli vitaminsaláta - Sült cékla és sütőtök, pirított kelbimbóval narancsosan (mindenmentes, vegán)       

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)

2015. november 25. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? (teljes heti menü)   Többen kértetek tőlem heti menüt, hogy írjam le teljesen mit eszik a vegagyerek és családja. Múlt héten fényképezőgépet ragadtam és igyekeztem nagyon sok ételt lefotózni. Többnyire reggeliket és ebédeket fotóztam, mert a vacsorákat már sötétben fogyasztjuk és nem szeretek lámpa mellett fotózni (csak természetes fénynél). Természetesen a leírásban az összes étel szerepel: reggelitől tízórain, ebéden és uzsonnán át a vacsoráig. Remélem segítségetekre lesz és inspirációul szolgál sok mindenkinek. Az esetek 98%-ban vegán (minden állati eredetű élelmiszertől mentes) ételeket eszünk és 2%-ban előfordul tojás vagy tejtermék (vaj, sajt formájában) az étrendünkben. Szóval az étrendünket vegán helyett inkább növényi alapú táplálkozásnak hívnám (angolul plantbased-nek nevezik), amelyben a zöldség, a gyümölcs és a gabona játssza a fő szerepet. Azt gondolom, hogy a táplálkozásnak harmónián kell alapulnia és nem görcsölésen, ezért engedem meg magunknak, hogy ha megkívánunk mást is (tojásra és tejtermékre gondolok), akkor azt meg is esszük. Így lesz kiegyensúlyozott a táplálkozás… szerintem. No persze arra is figyelek, hogy mit mivel párosítok (komplettálás), hogy az ételeink teljesértékű fehérjét (gabona + hüvelyesek párosítása), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazzanak. A komplettálás nem feltétlenül jelenik meg minden ételünkben, de az biztos, hogy hetente többször előfordul. Ádi nagy zöldség fogyasztó, mindent megeszik nyersen, főzve és sütve is. Igazából minden ízlik neki, eddig még ételt nem utasított vissza vagy köpött ki. Azt gondolom, ez nagyon szerencsés helyzet, de hiszem, hogy az általunk, szülők által adott és adandó alapok, valamint példamutatás ehhez a sikerhez nagy mértékben hozzájárulnak. Lássuk, mit is ettünk egy héten keresztül (minden étel vegán)… HÉTFŐ Reggeli: kendermagporral dúsított zabkása sütőtök lekvárral, kakaóbabtörettel és hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: kesudió. Ebéd: pásztor pite (ez maradék volt előző napról), frissen készített salátával. Uzsonna: alma, perec ropi (úton voltunk, közben majszoltuk). Vacsora: humusz, vegán “felvágott”, avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, Pipacs Pékség rozskenyér. KEDD Reggeli: körte, kesudió. Tízórai: zöldségek nyersen (Ádi szavajárásával: “mindenből egy picit eszünk…”) ebédkészítés közben. Ebéd: karfiol leves, palacsinta házi cukormentes lekvárokkal. Uzsonna: sült gesztenye, sült sütőtök, alma. Vacsora: humusz, avokádó, uborka, brokkoli csíra, kevés paradicsom, Pipacs Pékség alakor kenyér. SZERDA Reggeli: ugyanolyan zabkása, mint hétfőn. Tízórai: narancs, később zöldségek ebédkészítés közben. Ebéd: falafel fasírt, kuszkusz és párolt zöldségek (padlizsán, répa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma). Uzsonna: kivi, alma, paradió, kesudió. Vacsora: hagymapástétom, répa és zellerszár szeletek, teljeskiörlésű zsemle. CSÜTÖRTÖK Reggeli: acai smoothie. Tízórai: alma, kivi. Ebéd: villámgyors ebédet kellett készíteni, mert délelőtt ringatón voltunk, így készült paradicsomos tészta és hozzá ettünk előző napi maradékot, falafelt és párolt zöldségeket. Uzsonna: narancs, banán. Vacsora: avokádó, vegán sajt, uborka, brokkoli és vöröshagyma csíra, szezámkrém Pipacs Pékség tönkölykenyérrel. PÉNTEK Reggeli: banános zab palacsinta (ehhez nagyon hasonló) kevés juharsziruppal meglocsolva, kivi. Tízórai: alma. Ebéd: marinált sült tempeh (imádjuk!), pirított citromos leveleskel, rizs és citromos tahini szósz. Uzsonna: narancs, alma. Vacsora: zöldségfasírt (IKEA változat), sült krumpli, saláta, avokádó. SZOMBAT Reggeli: zabkása hántolt kendermaggal megszórva. Tízórai: alma, kelkáposzta levél (biopiacon rágcsálva). Ebéd: pénteki maradék + burgonyás pogácsa. Ezen a napon többnyire piacozunk, így vagy maradékot eszünk ebédre, vagy mindenfélét (kenyeret, pékárut, zöldségeket, gyümölcsöket) és inkább este főzök. Vacsora: zöldséges szárazbableves sajtos mustáros pirítóssal. VASÁRNAP Reggeli: mandulavajas házi cukromentes szilvalekváros pirítós. Tízórai: alma, kesudió. Ebéd: maradék szárazbableves, zöldséges tortellini. Gyerekprogramoztunk délelőtt, így villámgyorsan kellett összedobnom valamit ebédre… így esett a választás a DM-ben is kapható zöldséges tortellinire – néha tartok itthon ilyeneket vészhelyzetek elkerülésére. Uzsonna: banán. Vacsora: avokádó, brokkoli csíra, savanyú káposzta, gabonakolbász, Pipacs Pékség tönkölykenyér. És egy kis ráadás, amit az előző hetekben ettünk… Citromos vöröslencse krémleves, pirított fűszeres szejtán és tepsiben sült édesburgonya Pirított kelbimbós “tejszínes” (rizstejszín) bulgur (olyan rizottó féleség ) Pirított fokhagymás, szójaszószos tofu, pirított citromos leveleskel, rizs

Zellerkrémmel töltött burgonya

2015. november 21. Mindennapi ételeink 

Zellerkrémmel töltött burgonya Egyik ismerősünktől tanultuk a receptet, némi változtatás után így néz ki a recept: Hozzávalók: 8 db főtt krumpli 3 db nagyobb zeller 2-3 dl szójatej, natúr 3-4 tk. ételízesítő mix  himalaya só - ízlés szerin 3-4 tk. szárított snidling 15 dkg olvadós Violife növényi sajt 2 ek. sörélesztőpehely Elkészítés:  A krumplit megfőzzük, majd a belsejét kivájjuk. A zellert megtisztítjuk, apró kockára vágjuk és enyhén sózott szójatejben megfőzzük. Az egészet leturmixoljuk és ízlés szerint még ételízesítőval ízesítjük, hozzákeverjük a snidlinget a reszelt sajtot és a sörélesztőpelyhet. A kapott krémmel töltjük meg a burgonyát. Tetejét megszórjuk szezámmaggal és olajozott tepsibe téve kisütjük.

Spenótos" rakott krumpli"

2015. november 18. Mindennapi ételeink 

Spenótos Nálunk minden héten van spenót, mindannyian szeretjük. Nemrégen így készült, friss spenótlevélből: Hozzávalók: 1 kg burgonya 1 kg spenót (friss) 1 + 1 doboz rizsdresszing 20 dkg olvadós Violife sajt 4-5 ek. morzsa 2 ek. olívaolaj  2 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 4 ek liszt himalaya só, ételízesítő Elkészítés: A burgonyát megfőzzük, majd vékonyan felkarikázzuk.  Egy tepsit kiolajozunk és belerakjuk a felkarikázott burgonya felét. Majd elkészítjük a spenótot: olaj nélküli lábosban megpirítjuk a lisztet, egy másik lábasban megpároljuk - vízen - a hagymát és összekeverjük a liszttel, majd ráhelyezzük a megmosott, lecsepegtetett spenótot, ill. a rizsdresszinget. sózzuk, illetve egy kevés vizet öntünk hozzá. Fokhagymával ízesítjük. Készre főzzük. Ráhalmozzuk a burgonyára, majd az egészet beborítjuk a felszeletelt burgonya másik felével, meglocsoljuk a dresszinggel és megszórjuk a növényi sajttal. 200 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.  

Mustáros brokkolikrémleves

2015. november 10. Éltető ételek 

Mustáros brokkolikrémlevesKészítettem már korábban is brokkolikrémlevest, viszont ez sokkal pikánsabb és fűszeresebb lett. Hideg, téli napokon kifejezetten jól esik egy kis csípős finomság. Hozzávalók (3 fő): - 1/­­2 fej brokkoli - 3 közepes burgonya - 1 lilahagyma - 2 gerezd fokhagyma - házi vegeta vagy mindenmentes zöldségleveskocka - 1 késhegynyi darált csípős paprika - kevéske chili - 1 dl tejszín - 2 teáskanál mustár - só, bors - 2-3 csipet szerecsendió - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A hagymát vágjuk fel kis kockára, és a kókuszolajon dinszteljük meg. reszeljük hozzá a fokhagymát is.Adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit és a kockára vágott krumplit. Pirítsuk együtt pár percig.Öntsük fel éppen annyi vízzel, amennyi ellepi. Adjuk hozzá a vegetát, és fűszerezzük.Kb. 15 perc elteltével botmixerezzük össze.Adjuk hozzá a mustárt és a tejszínt, és ha kell, akkor még fűszerezzük.

Sült édesburgonya céklával

2015. október 29. VegaLife 

Sült édesburgonya céklával Édesburgonyának hívjuk, pedig a burgonyához nem sok köze van, legfeljebb, hogy gumós növény, de a hajnalka virágokhoz már inkább, mert a hajnalka nemzetségébe tartozik. Batátának is hívják még. Magyarországon már elég elterjedt, nem csak nagyobb szupermarketek zöldséges polcain találkozhatunk vele, hanem bizonyos termelők kertjében is megterem. Angliában szinte minden zöldségárusnál vásárolhat az ember. Általában egy kilónyit 1 fontért adnak. Ha céklánk és egy kis lila hagymánk is van zseniális őszi ételt lehet alkotni belőlük. Az édesburgonya amúgy ízre, színre leginkább a sütőtökhöz hasonlítható. Megtévesztésig hasonló ízű. Vasban, káliumban, A-, B6-, C-vitaminokban gazdag. Nevével ellentétben cukorbetegek is fogyaszthatják, alacsony a glikémiás indexe. Céklával és lila hagymával párosítva egészséges őszi ételben lehet részünk. A recept:   Hozzávalók: - 3-4 édesburgonya  - 5-6 cékla - 2 lila hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - kakukkfű - ételízesítő/­­só - víz - kókuszolaj - alufólia   Elkészítés: Az édesburgonyákat és a céklákat megpucoljuk, kockákra vágjuk és külön lábosba, sós vízben feltesszük főzni. Addig főzzük, míg épp egy kicsit megpuhulnak. Közben a hagymákat megpucoljuk, a fokhagymát felaprítjuk, a lila hagymát szeletekre vágjuk. Fogunk egy kisebb tálat, folyékony kókuszolajat, kakukkfűvel, aprított vagy szétpréselt fokhagymával és ételízesítővel összekeverjük, majd hozzáöntünk pár kanál meleg vizet. Ezt a fűszeres lét összekeverjük, majd egy nagyobb tálban az édesburgonyára és a céklára ráöntjük, átkavarjuk, így mehet a zöldség a tepsibe  (sütőpapír híján most alufóliát tettem alá), elterítjük benne, a tetejére rászórjuk a lila hagyma szeleteket, majd betesszük sütni. 15-20 perc sütéssel összeérnek az ízek. A kakukkfű a legfontosabb fűszer hozzá. Főtt gabonához is fogyaszthatjuk, vagy ezekhez a sült zöldségekhez valamilyen fasírtot is ehetünk, de magában is nagyon finom.

Egyserpenyős olaszos tészta - pillanatok alatt

2015. október 16. Éltető ételek 

Egyserpenyős olaszos tészta - pillanatok alattMostanában többször belefutottam ebbe az egyserpenyős elkészítési módba, péládul a Street Kichen oldalán. Zizi is a napokban osztotta meg azt a finomságot, így nem maradt más választásom, el kellett  nekem is készítenem. Ma délelőtt rohanós napom volt, így pont jól jött ez az egyszerű recept. Egyébként nagyon sok lehetőség van benne, készíthetjük gombásan vagy éppen tejszínesen, más-más zöldséggel variálva. Úgyhogy biztos fogok még jönni ehhez hasonló receptekkel. Amennyiben el szeretnénk rejteni benne a zöldségeket (a gyerekeim sajnos nem rajonganak a padlizsánért), akkor morzsásra kell darálni. De ne legyen pépes! Egy gondolat erejéig visszatérve a receptre, több helyen sajttal írják az elkészítését. Nos, higgyétek el, sajt nélkül is nagyon finom. De ha fokozni szeretnéd az ízeket, akkor egy kis cheddal sajtot reszelhetsz bele. Ajánlották a vegán parmezán sajtot is, de nekem az összetevők révén (víz, kókuszolaj (17%), módosított keményítő, burgonyakeményítő, tengeri só, rizsfehérje, vegán parmezán íz, olíva kivonat, színezék: titánium-dioxid, béta-karotin) nem nyerte el a tetszésemet. Én úgy vagyok vele, hogy ha már sajtot szeretnék enni, akkor inkább a természetesebbet választom. Ha pedig nem találok alternatívát, akkor nem eszek mű ízeket csak azért, hogy emlékeztessen a sajtra vagy éppen a húsra.  A füstölt paprikáról csak egy megjegyzés, mindenképp olyat vásároljunk, amelyik nem aromával, folyékony füsttel van ízesítve, hanem fával füstölt. Akkor most jöjjön a recept: Hozzávalók (4 fő): - 50 dkg gluténmentes fusilli vagy penne tészta - 1 közepes lilahagyma - 1 szép nagy padlizsán - 1 közepes cukkini - 2 marék spenót (elhagyható) - 3 gerezd fokhagyma - 50 dkg sűrű paradicsomlé - kis marék (kb. 6 db) szárított paradicsom - 1 kis marék friss bazsalikom - 1 kis kávéskanál oregánó (ha van, akkor friss) - 2-3 evőkanál olívaolaj - só, bors - késhegynyi chili, füstölt pirospaprika - kb. 0,8 liter forró víz - extra: cheddar sajt Elkészítése: - Kockázzuk fel kisebb darabokra vagy daráljuk morzsásra a padlizsánt és a cukkinit. - A hagymát vágjuk ketté, és szeleteljük fel. - A fokhagymát reszeljük le. - A spenótot vágjuk csíkokra. - Mindent tegyünk egy nagy lábasba és öntsük rá a forró vizet. - Fűszerezzük, jól keverjük el.  - 10-12 perc alatt megfő. Közben még kóstoljuk meg, hogy szükséges-e még bele valamilyen fűszer. A végeredmény egy igazán krémes tészta lesz. Jó étvágyat!

Spenótos minikuglófok

2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink 

Spenótos minikuglófok A spenót, burgonya és a növényi sajt olyan triász, ami bármikor érkezhet Fanninak. Ünnepnapokon mindezt együtt kapja :-) Hozzávalók: 1/­­2 kg spenót 6 szem nagyobb burgonya 20 dkg mozarellás növényi sajt 1 ek. lenmagpehely 1 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma himalaya só - ízlés szerint 2 ek. olívaolaj  Elkészítés: A hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk, majd rátesszük a spenótot, sózzuk, fokhagymával ízesítjük, és összefőzzük. Eközben a krumplikat megfőzzük, meghámozzuk és a spenótba törjük. A sajtot felkockázzuk, ezt is hozzáadjuk és tojás helyett lenmagőrleménnyel dúsítjuk, ez biztosítja, hogy essen szét. Olajozott muffin-vagy kuglófformákba téve 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük. 

Vöröslencse krémleves

2015. szeptember 20. Mindennapi ételeink 

Vöröslencse krémleves Ilyen időben nincsen jobb egy meleg levesnél. Ami ráadásul hipp-hopp elkészül, finom és egészséges.  Hozzávalók: 20 dkg vöröslencse  1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 közepes burgonya 1 zöldségleves kocka víz 2 dl rizsdresszing 2 ek. kókuszzsír  Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk és a kókuszzsír és víz keverékén megpároljuk. Rátesszük a vöröslencsét, a meghámozott, felkockázott krumplit. Ízesítjük, majd felengedjük annyi vízzel, ami kétszeresen ellepi. Puhulásig főzzük, ekkor hozzáadjuk a fokhagymát, majd a rizsdresszinget, és további víz segítségével krémleves állagúra botmixerezzük. 

Fonott kalács extrákkal

2015. szeptember 8. BioBrigi 

Fonott kalács extrákkalPénteken délután a kakaós csiga járt az eszemben, de azt tudtam, hogy nem lesz elég időm elkészíteni naplementéig, így neki sem fogtam. Van egy egyszerűbb változat is, de én igazán a leveles tésztájút kedveltem. A másik, ami foglalkoztatott, hogy milyen finom kalácsot ettünk Bózsván a táborban. Akkor az is bevillant, hogy a Tündér család gyakran készített mogyorókrémeset... de se mogyoró, se mogyorókrém itthon. Diót viszont törtünk elég sokat Ábellel a hét elején, így abból és némi karob, illetve nyírfacukor keverékéből tökéletesen finom töltelék lett. Hozzávalók: A tésztához: 400 g teljes őrlésű búzaliszt 150 g fehér liszt 50 g zabliszt 1 db főtt burgonya 400 ml növényi tej 100 ml olivaolaj 3 ek gyümölcscukor 1 csapott tk só 2 dkg élesztő A töltetékhez: 10 dkg dió megdarálva 1 ek karobpor 2 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 3 ek növényi tej A burgonyát villával összenyomjuk. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk az élesztőt és a növényi tejet, az olajat és a burgonyát. Rugalmas tésztát gyúrunk, amit 3 részre vágunk. A karobport egy tálban a cukorral és a dióval összekeverjük. A 3 tészta darabot 3 db hosszú téglalappá nyújtjuk, amit megkenünk 1-1 kanál olivaolajjal. Megszórjuk a töltelékkel a téglalapok hosszú oldalának kétharmadát, meglocsoljuk egy kanál tejjel, majd feltekerjük csiga vonalban. Azután a 3 tekercset összefonjuk, a végeit aláhajtjuk, és egy zsírpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A tetejét megkenjük némi tejjel. Bő fél órát kelesztjük, majd közepes lángon egy órát sütjük.

Menzareform helyett... tízórai és uzsonna ötletek avagy mit egyen a gyerekünk az iskolában?

2015. szeptember 1. Éltető ételek 

Menzareform helyett... tízórai és uzsonna ötletek avagy mit egyen a gyerekünk az iskolában?Az előző részben megvizsgáltam azt, hogy miről is szól a szeptemberben élesben működő menzareform. Sok mindennel egyetértek, de több mindennel NEM. Nézzük sorjában... Ahogy én látom... Húsra egyáltalán nincs szükség - az előző részben írtam a Kína tanulmányról -, legalábbis ilyen mennyiségben és minőségben nem . Az Amerikai Dietetikus Társaság állásfoglalása szerint: "A vegetáriánus étrend egészséges és megfelelő tápértékű, megfelelő tervezés esetén." Tehát egy jól megtervezett lakto-ovo vegetáriánus - joghurtot, kefírt, tojást fogyasztó - táplálkozás, csecsemők, gyermekek és felnőttek számára is fedezi a szükséges tápanyagszükségletet. Sőt, sok esetben akár a vegán táplálkozás is megfelelő lehet, ha az teljes értékű és változatos. Oda kell figyelni az ételek megfelelő komplettálására, pl. csíráztatott hüvelyesek (főleg lencse, borsó, sárgaborsó, csicseriborsó) gabonákkal való társítása teljes értékű fehérjét biztosít.  Valamint tartsuk azt is szem előtt, hogy a nagyüzemi tartású húsok antibiotikum és hormon tartalma nem igazán tartozik egy fejlődő szervezet szükségletei - felnőttekének sem - közé. A tejet magas hormontartalmának köszönhetően szintén nem javaslom emberi fogyasztásra . A legtöbb tejet és tejtermékeket Nagy-Britanniában, Svédországban, Finnországban és az Egyesült Államokban fogyasztják, és éppen ezekben az országokban a leggyakoribb a csontritkulás is. A tej kalciumtartalma a pasztörizálás során csökken, a hőre érzékeny enzimek elpusztulnak, melyek segítenék a maradék kalcium beépülését a csontokba. A tej kalcium-foszfor aránya nem megfelelő, valamint a tej savasodást idéz elő a szervezetben, amely semlegesítésére kalcium vonódik ki a csontokból.  A hurutos megbetegedések során kifejezetten ellenjavallt a tej fogyasztása, mivel az a nyálka termelődését fokozza. Ezt ma már szerencsére sok gyermekorvos is tanácsolja. Érdemes legalább a téli hónapokban ezek fogyasztását csökkenteni.  A rizzsel nincs semmi gond, ha teljes, barna rizst készítünk . Inkább rizst kínáljunk köretként, mint burgonyát.  A hüvelyeseken teljesen meglepődtem. A téli hónapokban vajon miért csak 1-3 alkalommal lehet fogyasztani 10 nap leforgása alatt? Nyáron pedig csak 1x ehetünk? A hüvelyesek nagyon jó húspótlók, fehérje források, megfelelő komplettálással (pl. barna rizs) valamennyi esszenciális aminosavat biztosítjunk a szervezetünknek. A hüvelyesek között nagy vátozatosság van, a különféle száraz babok mellett lehet készíteni barna-, hegyi-, vöröslencsét; csicseriborsót, vagy akár zöld- és sárgahüvelyű babokat is.  É des, cukros tejkészítményeket, mogyoró- és csokikrémeket egyáltalán nem javaslok . Természetesen el lehet készíteni ezeket egészséges formában, akkor nyugodtan kaphatja a gyermekünk akár hetente többször is. De tartok attól, hogy a menzákon kínált ilyen ételek nem az egészséges kategóriába tartoznak. Olajos magvakat viszont nyugodtan lehet fogyasztani, akár naponta is, úgy 1 maréknyit. Milyen érdekes, édesített tejkészítményeket többször engedélyez a rendelet, mint olajos magvakat... Kedvező omega3 forrás, melyek bátran fogyaszthatók napi rendszerességgel: mandula, lenmag, szezámmag, kesudió, törökmogyoró, fenyőmag, makadámdió .  Bizonyos növényi olajok, magok (dió, tökmag, naprafogó, szőlőmag, mák) viszont magasabb ?6-ot tartalmaznak, így rendszeres, napi fogyasztásuk nem javasolt. De azért többször lehet enni ezeket, mint a rendeletben meghatározott 2hetente 1 alkalom.  Örvendetes, hogy minden nap kell teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert adni a gyerekeknek. Viszont én az előírt mindkét napi adagot ilyen gabonára cserélném. Valamint még tennék olyan szabályozást is, hogy 10 naponta legalább 3-4 nap gluténmentes legyen. Ilyenkor számos gluténmentes gabonát kínálhatunk a gyerekeknek: köles, hajdina, barna rizs, quinoa, amarant, zab, teff, kukorica. Tehát ne keményítővel teli gluténmentes lisztből készült péksüteményeket adjunk a gyerekünknek , mert az a szervezetnek egy cseppet sem jobb, mint a gluténos-cukros társai. Én egyáltalán nem vagyok híve a növényi eredetű margarinoknak . Ezek hidrogénezéssel lesznek kenhető állagúak. Igaz, hogy telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, de nem természetesek. Akkor inkább használjunk olívaolajat vegyítve rendes vajjal. Vagy készíthetünk kenőkéket, pástétomokat, fűszervajakat.  A bő zsíradékban sütés már valóban idejétmúlt, már sütőben is el lehet készíteni a (zöldség)fasírtokat és a rántott (zöldség)szeleteket.  A finomított fehér krisztálycukrot teljes mértékben kitiltanám a közétkeztetésből. A modern cukorgyártás vadonatúj betegségeket hozott magával. A fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, a kamaszkori pattanásos arcbőr, a koncentrálóképesség romlása mind a cukor fogyasztásának következményei. A legrosszabb az, hogy - csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kábítószer - a cukor iránt is függőség tud kialakulni, és a szervezetünk folyamatosan azt mondja: MÉG, MÉG, MÉG. Sajnos, ez a candida melegágya is. Nagyon sok gyereknél a tanulási nehézség, a magatartási zavar, a fejlődés megállása a candida gombának köszönhető.  A teában megengedett maximum 10 gramm cukor 3 kockacukornak felel meg... és ez csak egy csésze tea. Természetesen szükség van az édesítésre, csak nem mindegy, hogy mivel. Lehetne mézzel (na nem a hőkezelt, t...s-s fajtára gondolok), hanem termelőire - ami tartalmazza azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amik alapból benne vannak.  Mi a megoldás?  Én még így sem tartom megfelelőnek a közétkeztetést. Amennyiben van időnk és lehetőségünk - legalább a tízórait és az uzsonnát - mi magunk csomagoljunk a gyerekünknek.   Nagyon fontos, hogy a gyerekünk minden esetben reggelizzen otthon . Ebben az esetben tízóraira elég 2-3 gyümölcs, vagy egy elkészített gyümölcssaláta pl. granolával megszórva. De diákcsemegét is készíthetünk, melybe aszalványok és olajos magok vannak. Amennyiben zöldséges a gyerkőc, akkor vághatunk fel falatnyi uborkát, paradicsomot vagy akár répát is. Ha nincs lehetőség otthoni reggelizésre, akkor annak megfelelően csomagoljunk, és még az első csengetés előtt egyen belőle. Attól függően, hogy a gyermekünk mikor kap ebédet az iskolában (a 6.-os lányom du. 2 órakor ebédelt), ahhoz igazítsuk a tízórai és az uzsonna mennyiségét. Sőt, azt is figyeljük, hogy lesz-e délutáni edzése, vagy különórája, mikor fog tudni vacsorázni.  Mindenképp figyeljünk arra, hogy mennyire van meleg, valamint úgy csomagoljuk az ételeket, hogy azok délutánra se olvadjanak meg, ne essenek/­­törjenek össze és ne is savanyodjanak meg. Ötleteljünk egy kicsit... Nézzük csak meg, hogy milyen finomságok vannak a szendvicsen túl... Gyümölcsök és zöldségek A gyümölcs és a zöldség az, ami a lehető legegészségesebb étel, mindig kerüljön az uzsonnás dobozba! Napi legalább 6 adag (maroknyi) nyers gyümölcsöt és zöldséget kellene megenni gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Csomagolhatjuk egészbe, de fel is szeletelhetjük/­­kockázhatjuk. Egy kis méretű csinos üvegbe rétegezve is tehetjük a kedvenc gyümölcseit/­­zöldségeit. Ezek folyékony állagban is kerülhetnek a táskába, smoothie-k formájában. De a zöld turmix is igazán finom és tápláló. Trüffelek, müzliszeletek, müzlik A trüffeleket roppant egyszerű elkészíteni, könnyen kezelhető kis falatkák. Lehet olajos mag, aszalvány kombó is, vagy különböző gabonakásákból is készíthetjük. A müzliszeleteket szintén lehet készíteni sütés nélkül is, vagy akár sütve. A gyerekek gyakran kapnak tízóraira csokis müzlit tejjel. Nos, ilyenkor csomagoljunk mi is egy adag müzlit vagy granolát és egy kis dobozos kókusz- vagy rizstejet. Ne felejtsük el ilyenkor a kanalat és a kis tálkát se. Teljes értékű édes kekszek, sütik, muffinok, piték Ezek nem olyan sütik, amiket a cukrászdában árulnak. Ezek teljes értékű alapanyagokból készülnek, rostban gazdagok, ugyanakkor nagyon finomak. A gyerekek imádják a bolti Jó reggelt és társai féle kekszeket. Nos, elkészíthetjük ezek egészséges alternatíváit. Teljes kiőrlésű gabona, egészséges édesítőszer és finomítatlan zsíradék az alapja ezen kekszeknek. Megtölthetjük nyers vagy házi lekvárokkal, nutellával vagy akár olvasztott nyers csoki is kerülhet rá. Muffinokat is gyakran készítek, gyorsan elkészülnek és könnyen csomagolhatók. A pitében pedig a gyümölcsök kedvünk szerint variálhatók. Télen az almás, körtés nyáron a szilvás és a barackos a sláger. Amerikai palacsinták, gofrik Ezeket a palacsintákat azért szeretem, mert kis méretűek, elég vastagak, és önmagukban is finomak. Persze azért tehetünk közé lekvárt vagy gyümölcsöket, de akár házi nutellával is finomak. A gofrinál is végtelen lehetőségek vannak. A könnyebb csomagolás miatt én olvasztott csokival kenem meg a tetejét, mely jól rádermed. Így, amikor a gyerekek uzsonnáznak, nem kenik össze magukat. Persze ne 30 fokos melegbe csomagoljunk ilyen csokival bevont finomságot! Édes péksütemények Nagyon gyakori étel az iskolában az ilyen édes péksütemény. Nagy kedvenc a kakaós- vagy éppen a nutellás csiga, a kalács vagy a lekváros bukta. Nos, van egy jó hírem, egészségesen is el lehet készíteni ezeket az ételeket. Sós finomságok A sok édes étel mellé bizony jól esnek a sós finomságok is. Ezek lehetnek jó sok zöldséggel töltött zsemlék, szendvicsek, pogácsák, vagy éppen pizzák. Mindegyik nagyon finom, és könnyen csomagolhatók. Számos receptet találsz a blogomon, de összeállítottam 40 egészséges tízórai és uzsonna ötletet (mely napokon belül elérhető lesz) , kivétel nélkül teljes értékű, finomított alapanyagoktól mentes.  Ne felejtsd el! A gyereked egészségéért TE vagy a felelős! Viszont, ha van lehetőséged ebédet is csomagolni, ahhoz is segítséget tudok nyújtani a hamarosan megjelenő 20 csomagolható ebéd ötlettel. A tányéron túl... Az csak egy része az egészséges étkezésnek, hogy mi kerül a tányérra. Ugyanolyan fontos az is, hogy hogyan fogyasztjuk azt el. Nincs elég idő az étkezésre. Nyugodt környezetben, nem sietve, alapos rágással kellene elfogyasztani az ételt. 20 perces szünetben kezet mosni, kikérni az ebédet, megebédelni és a következő órára odaérni... nos, még egy felnőttnek is megadatik törvényileg a 30 perc. Tehát reform sajnos nemcsak az étkezésben kellene, hanem a nevelésben is.

A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán)

2015. augusztus 24. Zizi kalandjai 

A legfenségesebb pásztor pite – Sheperd’s pie – (vegán) Réges régen látogatóban járt nálunk két angol barátunk, Jay és Jon. Jay-t ismertük, ő hozta magával Jon-t, aki “katasztrófára” számított Magyarországot illetően. Aztán persze nagyon nagyot csalódtak, amikor kiderült, hogy milyen szép az országunk, milyen csodás vendéglátásban van részük és milyen fantasztikus, jófej barátaink vannak. Ki akarták fejezni hálájukat a vendéglátásért, ezért úgy döntöttek, hogy főznek nekünk valami nagyon angolosat. Jon fel is hívta az anyukáját, hogy pontos instrukciókat kapjon egy recept elkészítését illetően, ami nem volt más, mint a Sheperd’s pie (pásztor pitének lehetne fordítani…). Megvettük együtt az alapanyagokat, majd birtokba vették a konyhát, ahonnan mi teljes mértékben ki lettünk tiltva és két angol pasi, akik még életükben nem főztek semmit, készítettek nekünk egy finom vacsorát nyolc főre. Néha-néha azért bepillantottunk a konyhában, hogy mennyire van káosz, de a fiúk egész jól kezelték a helyzetet. Az akkor készült verzió húsos volt, de, amit én hoztam most, az egy vegán verzió. Annyira, de annyira jól sikerült, hogy az egyik húsevő nagypapa is megnyalta utána a tíz ujját. Egy kevés maradt belőle és másnap csak remélni tudtam, hogy se I. se Ádi nem kér belőle és az egészet én ehetem meg vacsorára. Így is történt.  Azóta még egyszer elkészítettem és újfent nem tudtam betelni vele. Állandó étel lesz a családi “étlapunkon”, az már tuti! A bele kerülő zöldségek természetesen ízlés és hűtőtartalom szerint változtathatók: cukkini, padlizsán, gomba, csicseriborsó, bab, stb., amit találtok, azt tegyetek bele! Készítettem hozzá zöld köretet leveleskelből, de párolt fokhagymás spenóttal vagy mángolddal is isteni lehet! Vegán pásztor pite (Sheperd’s pie) Hozzávalók: – 10-12 db közepes méretű burgonya, meghámozva, felkockázva – 2 nagy fej vöröshagyma, felaprítva – 4-5 gerezd fokhagyma, felaprítva – 1 szál zeller vagy egy kis zellergumó fele, felaprítva – 1 db közepes répa, felaprítva – 1 db kisebb padlizsán, felkockázva – 2-3 db közepes cukkini (kb. 10-15 cm hosszúak), felkockázva – 1 db paprika, felkockázva – 250 g csiperke gomba, felszeletelve – 1 marék vöröslencse – 1 db konzerv csicseriborsó, leszűrve, átmosva – 350-450 ml paradicsomlé – 100-200 ml víz – zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó, petrezselyem, felaprítva – 2 teáskanál füstölt pirospaprika – 1 evőkanál sörélesztő pehely – só, bors – kókuszzsír A burgonyából burgonyapürét kell készíteni. Megfőzzük sós vízben a felkockázott burgonyát, majd leszűrjük. Adjunk hozzá 2-3 evőkanál kókuszzsírt, törjük össze, pürésítsük és tegyük félre. Egy nagy serpenyőben kevés kókuszzsíron dinszteljük meg a vöröshagymát és fokhagymát a répával és zellerrel. Kb. 8 perc után adjuk hozzá a paprikát, a padlizsánt és a cukkinit. Főzzük közepes láng felett 8-10 percig, majd adjuk hozzá a gombát. Ekkor sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a füstölt paprikával. Pirítsuk, főzzük további 5 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomlevet és a vizet. Először kevesebb mennyiséget a megadottnál, hogy a végén tudjuk hígítani a ragut, ha szükséges. Ekkor adjuk hozzá a zöldfűszereket is és újabb kóstolás után ízesítsük még sóval és borssal, ha szükséges. Főzzük addig, amíg a zöldségek éppen megpuhulnak (kb. 15 perc), alkalmanként megkeverve. Ezután adjuk hozzá a vöröslencsét és a leszűrt csicseriborsót és ha túl sűrűnek találjuk a ragut, lazítsuk egy kevés paradicsomlével és/­­vagy vízzel. Főzzük további 5-10 percig, majd zárjuk el alatta a gázt. A ragut kanalazzuk át egy mély tepsibe, egyengessük el a tetejét, majd szedjük rá a már elkészült burgonyapürét. Simítsuk el a tetejét, majd szórjuk meg a sörélesztő pehellyel és egy kevés füstölt paprikával. 180C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 20-25 percig, amíg a teteje egy kicsit megpirul, a ragu pedig bugyogni kezd.

Menzareform. Tényleg ez kell a gyermekeinknek?

2015. augusztus 16. Éltető ételek 

Szinte megszokottá válik, hogy gyermekeink elhízottak, cukorbetegségben, emésztőszervi betegségekben szenvednek (székrekedés, aranyér), gluténérzékenyek. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy gyermekkori táplálkozásunk nagyban kihat a felnőttkori egészségünkre. A gyermekek óvodás kortól közétkeztetésben vesznek részt, ezért nagyon fontos (lenne), hogy megfelelő minőségű ételt kapjanak. Természetesen a kalóriát pontosan kiszámolják, de hogy az mennyire táplálja a fejlődő gyermek testét, az már más kérdés. Kijelenthetjük, hogy minőségi éhezés van - persze ez nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre is igaz -, ezért alakulnak ki különféle krónikus betegségek. A gyerekek egészséges fejlődéséhez teljes értékű ételekre van szükség. Mit is jelent a teljes értékű elnevezés? Az alapanyagból nem vesznek el semmit (nem finomítják) és nem is adnak hozzá semmit (különféle adalékok, színezékek, ízfokozók). De amíg alapélelmiszernek számít a fehér BL55-ös liszt, a kristálycukor és a finomított napraforgóolaj, addig nagy változások nem lesznek.   A Minis ztérium próbál tenni valamit, de nem eleget . Természetesen azt már látják, hogy a túlzott sófogyasztás felnőttkori szív- és érrendszeri betegségekhez vezet és a túlzott cukor- és zsírfogyasztás pedig elhízáshoz. Ezért tilos sószórót kitenni az asztalra, és a cukor mennyiségét is korlátozzák. Ennyiből majdnem ki is merült az egészséges táplálkozás meghatározása. Az EMMI rendelete a Közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szeptembertől élesben fog működni, de sajnos még mindig vannak benne elmaradott gondolkodású pontok . A rendelet szerint személyenként legalább 3 dl tejet vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejterméket, és mindennapos állati eredetű fehérjeforrást kell biztosítani a napi 3x-i étkezés esetében. Ilyenkor elgondolkodok, hogy a jogszabály írói elolvasták-e az újabb kutatási eredményeket. Ha mást nem is, de a Kína tanulmányt mindenképp javaslom elolvasásra nekik. A könyv szerzője T. Colin Campbell rávilágít arra, hogy a napi kalóriabevitel 10%-ánál több állati fehérje krónikus betegségek kialakulásához vezet. Tehát mindenképp fontos azt betartani - gyerekek és felnőttek esetében is -, hogy az állati fehérje 10% alatt legyen. Ide tartozik a tej kazeintartalma (fehérje) is. Finn kutatások kimutatták, hogy a tehéntej fogyasztása öt-hatszorosára növeli az 1-es cukorbetegség kockázatát. Menzai körkép Először is, a legfontosabb az lenne, hogy a gyermek már otthon, a családi környezetben is egészségesen táplálkozzon. Ha már valamennyire ismeri a kölest, a barna rizst, a csicseriborsót vagy éppen a zöldsalátákat, zöldfűszereket, akkor nem fog a menzán előítélettel enni. Ha az asztalnál csak 1 gyerek fintorogni fog a zöld brokkoli leves láttán, akkor bizony nagy valószínűséggel a többiek már meg sem fogják kóstolni. Nekem is három iskolás lányom van, és tudatában vagyok annak, hogy milyen a közétkeztetés az iskolákban. A tízórai és az uzsonna szinte minden esetben vásárolt sós és édes péksütemény, a legolcsóbb felvágottal, virsli, tej (ami a bociknak való), gyümölcsjoghurt, cukros puding, túró rudi, kenyérlángos, vajas kenyér felvágottal és még sorolhatnám. Az ebéd sem jobb, a húsfélék áznak a zsírban, főzelékek közül csak a krumpli, borsó és tökfőzelék a jellemző, melyek nagyon hígak. Ezek sajnos nem tartalmazzák azokat a fontos összetevőket, melyekre egy fejlődő szervezetnek szüksége lenne. A helyes ételtársításról már ne is beszéljünk, amikor is az állati fehérjét nem célszerű keményítővel párosítani (pl. hús-krumpli). Mit is ír elő az elhíresült menzareform? Elsősorban azokat az előírásokat vettem górcső alá, ahol 3x étkezést biztosítanak. Naponta biztosítandó élelmiszercsoportok: két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában (1 adag gyümölcs 7-15 dkg, 1 adag zöldség 4-9 dkg alsó- és felső tagozatosok függvényébben) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie (min. 50%-ban tartalmaz egész gabonaszemet, vagyis korpát és csírát is). Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell. Egyéb előírások: Az italként kínált tej hozzáadott cukrot nem tartalmazhat. Nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát, sótartalmú ételízesítő krémeket, pasztákat állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra. A tea legfeljebb 0-10 g cukrot tartalmazhat adagonként. A szükséges folyadék biztosítására étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz adható. Tilos a szénsavas vagy cukrozott üdítő, szörp, energiaital. Nem használhatnak sütéshez, főzéshez kókusz- és pálmazsírt. Ez kifejezetten érdekes, nem tudom, mivel jobb a finomított, hidrogénezett étolaj. A gyerek nem a kókuszzsírtól fog elhízni. Amennyiben kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozik, akkor nyugodtan beleférnek a táplálkozásba a teljes értékű, telített zsírok is. 2 hétre (10 napra) vonatkozó előírások napi 3x étkezés esetén:  - Hús: 6-10 alkalommal Hal: legalább 1 alkalommal 3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék  - Tojás: 3-5 darab  - Rizs: max. három alkalommal  - Burgonya: max. öt alkalommal Szárazhüvelyesek a január 1-jétől április 30-ig és az október 1-jétől december 31-ig tartó időszakban: 1-3 alkalom  - Szárazhüvelyesek a május 1-jétől szeptember 30-ig tartó időszakban: 1 alkalommal  - Ízesített tejkészítmény: max. 2 alkalommal  - Lekvár, mogyorókrém, csokoládékrém: max. 1 alkalommal  - Olajos magvak: legalább 1 alkalommal  - Teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer: legalább 10 alkalommal  - Margarin kenőzsíradékként: max. 10 alkalommal  - Vaj kenőzsíradékként: max. 3 alkalommal  - Bő zsíradékban sült étel: max. 1 alkalommal A következő részben leírom a véleményemet erről a rendeletről, hogy mi a jó benne és mit kellene még változtatni. Valamint ötleteket és megoldást is nyújtok arra vonatkozóan , hogy hogyan tudjuk a mindennapos étkezését megoldani gyermekünknek úgy, hogy egészséges felnőtt váljék belőle. Felhasznált irodalom: http:/­­/­­net.jogtar.hu/­­jr/­­gen/­­hjegy_­doc.cgi?docid=A1400037.EMM

Édesburgonya fűszeres csicseriborsóval

2015. augusztus 5. Éltető ételek 

Édesburgonya fűszeres csicseriborsóvalAmennyiben van előre megfőzött csicseriborsó, akkor ez a könnyed vacsora fél óra alatt elkészül. Nagyon ízletes, különleges fűszerezésű, ugyanakkor tápláló is. Hozzávalók (2 adag): - 2 édesburgonya - 1 vöröshagyma - 2 marék brokkolirózsa - 2 evőkanál olívaolaj - 4 gerezd fokhagyma Fűszeres csicseriborsó: - 1 evőkanál kókuszolaj - 15 dkg csicseriborsó - 1 gerezd fokhagyma - 2 marék spenót - himalája só, őrölt római kömény, chili, oreganó, kurkuma Fokhagymás mártás: - 5 dkg kesudió - 1 teáskanál tahini - citrom leve - kapor - himalája só - 1 gerezd fokhagyma - víz Elkészítése: Az éjszakára beáztatott csicseriborsót 1-2 babérlevélben főzzük meg (kb. 1 óra). Csak a végén sózzuk!A batátát hámozzuk meg, majd kockázzuk fel nagyobb darabokra.Egy tepsibe tegyük bele a batátát, a felszeletelt hagymát, és egészben a fokhagymát.Locsoljuk meg egy kevéske olívaolajjal, sózzuk és tegyük be a sütőbe. 200 fokon 10 percig süssük.Adjuk hozzá a brokkolirózsákat, keverjük össze, és süssük ismét úgy 10 percig.Közben készítsük el a fűszeres csicseriborsót. Egy serpenyőbe tegyünk 1 evőkanál kókuszolajat, majd adjuk hozzá a csicseriborsót. Fűszerezzük, és süssük össze. Úgy 5 perc elteltével reszeljünk bele 1 fokhagymát és adjuk hozzá az összetépkedett spenótot is. Süssük össze.A mártáshoz mindent turmixoljunk össze. Ha van idő, akkor a kesudiót 1-2 órára áztassuk be.

Helyes táplálkozás a nyári forróságban

2015. július 24. Éltető ételek 

Helyes táplálkozás a nyári forróságbanNem egy mindennapos dolog, hogy napokig 40 fok körül van a hőmérő higanyszála. Még az erős, egészséges embereket is nagyon megviseli, nemhogy az időseket és a gyerekeket. Ilyenkor kifejezetten oda kell figyelni, hogy mit eszünk és iszunk. Bár azért a szervezetünk jelez, nem kívánja nehéz, zsíros ételeket. Jól esik ilyenkor a gyümölcsreggeli és a zöldségsaláta is. Amennyiben a makrobiotika elveit figyelembe vesszük, akkor figyeljünk a yin és yang ételek egyensúlyára. Hideg évszakokban melegítő hatású ételeket,  nyáron hűtő hatású ételeket fogyasszunk.   Az édes, fanyar és a keserű ízeket  helyezzük előtérbe. A sós, csípős, savanyú ételek belülről fűtenek, jobb kerülni ezeket. Ugyanakkor az öt elem tana szerint kifejezetten jót tesznek a csípős, erős fűszerezésű ételek , mert az első pillanatban valóban fokozzák a hőséget, de végső soron felszínre hozzák és eloszlatják a test melegét. Ilyen fűszerek pl. a bors, chili, csípős paprika, gyömbér. Mit együnk? A nyers gyümölcsöknek, zöldségeknek kifejezetten hűtő hatásuk van. Reggelire tökéletes egy gyümölcsreggeli, vagy egy csírakása. A kolláth reggeli is kifejezetten hűtő hatású, hiszen szintén főzés nélkül készül el. Igazán tápláló a zöld turmix, a gyümölcsös smoothie.  Készítsünk ebédre nyers gyümölcsleveseket, főételként együnk különböző gabonákat zöldségekkel (pl. raguval), főzelékeket.  Nagyon jó hűtő hatása van a mungóbab levesnek, mely Kínában mindennapos eledel. Vacsorára könnyű zöldsaláták nemcsak finomak, hanem táplálóak is. Amennyiben főzzük az ételt, akkor az ételek készítése során a zöldségeket  vékonyabbra (gyufaszál vastagságúra) vágjuk, és kevésbé főzzük meg. A legjobb a grillezés, a párolás, a wokban sütés, kerüljük a sütő használatát. Süssünk rövid ideig és magas hőfokon, gyorsan pároljuk meg az ételeket. Ezzel a módszerrel kevesebb energiát vesz fel az étel, így hűtő hatást kapunk.  Mit igyunk? Elsősorban tiszta, buborékmentes, tisztított vizet. Kerüljük a cukros ivóleveket, teákat, szörpöket. Készítsünk friss gyümölcsökből fele víz hígítással turmixokat.  Amennyiben teára szomjazunk, akkor borsmenta, fodormenta, hibiszkusz, citromfű, körömvirág, levendula, édeskömény teát is ihatunk. Nagyon fontos, hogy ilyenkor az izzadás fokozódik, ezért többet kell innunk a megszokottnál. De NE jeges italokat igyunk , mivel ezek leállítják az emésztést és utána sokkal fokozottabb lesz az izzadás. Ismeretes, hogy az arabok a nagy nyári melegben forrón isszák a mentateát . A menta önmagában is hűsítően hat a szervezetre, és a meleg tea elkortyolgatása után a szervezet hűteni kezdi az italt, így leadja a hőt. A jeges ital fogyasztása során ez pont fordítva történik, tehát a szervezet hőt termel, fokozódik az izzadás. Ugyanakkor az izzadással az ásványi anyagokat is fokozottan ürítjük, ezért az étkezéseknél ezek pótlására is oda kell figyelni. Gyakori az, hogy a szomjúságnak nem a vízhiány az első jele. Fejfájás, szédülés, koncentráció zavar esetén is jót tesz egy pohár víz. Hűtő hatású  - gyümölcsök:  alma,  édes bogyós gyümölcsök,  görögdinnye,  sárgadinnye, déligyümölcsök - gabonák:  köles,  árpa,  búza - zöldségek: brokkoli, paradicsom,  uborka, cukkini, spárga, zöldbab, zöldborsó, karfiol, édesburgonya, zeller, fejes saláta, retek, spenót, tök - hüvelyesek:  mungóbab, limabab, szójabab, vesebab - fűszerek:  római kömény,  édeskömény,  koriander,  tárkony - csírák - színek: fehér, világoskék, zöld Egy kis tisztítás Ilyenkor érdemes dinnyenapokat tartani. Jól tisztítja a méregtelenítő szerveket, a vesét, a májat és az ereket. Ha rászánjuk magunkat erre, akkor fontos, hogy ne együnk mellé semmi mást, még vizet se igyunk. Hetente 1-2 gyümölcsnap is igazán üdítő lehet ebben a nagy melegben. Válasszunk egy könnyedebb napot, akár hétvégét, vagy déltől másnap délig történő gyümölcs- és zöldségevést. 

Grillfűszeres, serpenyős sült zöldségek

2015. július 7. Fitt Nők 

Grillfűszeres, serpenyős sült zöldségekAmikor a család húst grillez, én zöldségeket szoktam. Ha nem is grillen (egészségtelen volta miatt), de serpenyőben majdnem ugyanolyan finomat lehet készíteni. A füst íz hiányzik ugyan belőle, de így is mennyei. Hozzávalók: (tetszés szerinti mennyiségben, valamint a zöldségek is tetszés szerint válogathatók): sárga húsú paprika, paradicsom, cukkini, vöröshagyma, édesburgonya, grill fűszerkeverék (nátrium-glutamát mentes), kis szőlőmag olaj Elkészítés: A szőlőmagolajba belekeverjük a grill fűszert, a zöldségeket felaprítjuk, és a grillfűszeres olajjal kicsit meglocsoljuk. Ha van idő, lehet hagyni pácolódni is. A fűszerrel átitatott zöldségeket egyszerűen serpenyőben kisütjük. Nem kell alá már olaj sem, hiszen a szőlőmagolaj védi az odakozmálástól. Jó étvágyat!  

Töltött tök

2015. június 18. BioBrigi 

Töltött tökOtthon a kert ontja a zsenge tököket, nő a répa, zöldül a petrezselyem, nő a hagyma, megöregedett a kapor... A rukkola saláta leveleit Apa akkorára nevelte, hogy először nem akartam hinni a szememnek... és az íze?! Vetekszik egy szál tormával egy levél. :) Nagyon szeretem ezt az időszakot, mert bár piacra járni roppant izgalmas, de akinek a pénztárcája nincs kitömve annak részben nézelődésre való, és jól meggondolni, mit tesz a kosarába/­­banyatankjába.  A kiskerti növényekkel való bajlódás pedig nem is olyan vészes. Amikor egészen kicsik, és van egy gazosabb időszak, az munkásabb, keservesebb, de azután már akár kikapcsolódásnak is jó egy dolgosabb nap után. Főleg annak, aki szellemi munkát végez. Csak látszólag pihentető munka után hazajönni, és leülni a gép elé zombi fejjel nyomkodni, ez teljesen kimeríti a szervezetet, szó szerint butít, míg egy kerti kapirgálás helyreránt. Ugyan erőt kell vennie magán, de azután mintha kicserélték volna. Visszatérve a termésre és a tegnapi ebédünkre, sokat tipródtam, mit kellene kezdeni ennyi tökkel, főzeléket már ettünk, így jöhetett a töltött tök. Volt otthon még maradék héjában főtt krumpli, de akár főtt barna rizs, vagy köles is lehetett volna az alap. A hugom, és az anyósom szerint az utóbbi idők jobb kajái közül való, akár minden héten jöhet. A hugom meg azon is örvendezett, hogy ő maga is el tudja készíteni, miután kénytelen volt összerakni az egészet, míg én Ábelt altattam. Hozzávalók: Alap: 4 zsenge főzni való tök Töltelék: 8-10 szem közepes főtt burgonya 10 dkg napraforgó mag 1 kis fej lilahagyma 1 nagy csokor petrezselyemzöld 5 dkg növényi sajt (elhagyható) só A tetejére:  tejföl vagy: magtejföl (napraforgó/­­kesu/­­mandula)                    1 marék sörélesztő pehely (elhagyható, Candidások mindenképp)                    kis piros színű paprika (de ez is kimaradhat)                    pici só A tököket megpucoljuk, kettévágjuk, a közepüket kivájjuk. A főtt burgonyát villával összetörjük, a napraforgó magot durvára darálva hozzáadjuk, a lilahagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk és szintén hozzáadjuk. A növényi sajtot lereszeljük és beleszórjuk, sózzuk. A tölteléket jól elkeverjük, és a kivájt tökök mélyedéseibe helyezzük. A napraforgó magot kevés vízzel összeturmixoljuk, míg finom krémet nem kapunk, esetleg egy kis piros paprikát is beledolgozhatunk. Összekeverjük a sörélesztő pehellyel, és a tökök tetején egyenletesen elosztjuk. (A képen lévőn sima tejföl volt, mert ez mutatott jobban, de a családban többünknek jobb kerülni a tejtermékeket, kinek laktóz érzékenység miatt, kinek a pollen allergiáját erősíti...) Hőlégkeverésen 180 C-on 25-30 perc alatt sütjük, míg a teteje meg nem pirul, és a tök meg nem puhul.

Grillezett burgonyasaláta

2015. június 11. Éltető ételek 

Grillezett burgonyasalátaÚjabb egyszerű finomság készült vacsorára. A krumplit nagyon szeretjük, bár azért nem kerül minden nap az asztalra. Vacsorára nagyon jó ötlet. Hozzávalók (2 adag): - 6 db közepes méretű krumpli - 6 db közepes méretű paradicsom - 3 újhagyma - 1 paprika - citromlé, mustár - kókuszolaj - fokhagyma - só, bors Elkészítése: - A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk fel kockára. Kb. 10 perc alatt főzzük meg, de még kissé roppanós maradjon. - Közben 1 újhagymát és 1 paprikát vágjunk fel kis darabokra, és kevés olajon dinszteljük meg. - A krumplit szűrjük le, majd öntsük egy tepsibe. Locsoljuk meg olajjal, sózzuk, borsozzuk, fokhagymát reszeljünk rá és jól keverjük össze. Adjuk hozzá a dinsztelt paprikát és a hagymát is. - 220 fokon légkeverés-grillel süssük meg kb. 10 perc alatt. - Közben a paradicsomot szeleteljük fel, a nedvdús belsejét szedjük ki. Tehát csak a külső részét vágjuk fel kis kockára. A megmaradt 2 újhagymát is karikázzuk fel. Ehhez keverjünk 1-2 teáskanál mustárt és nyomjunk bele egy kevéske citromlevet. Sózzuk is. - Amikor megsült a krumpli, hagyjuk pár percig hűlni, majd keverjük hozzá a paradicsomos-hagymás salátát.

Hagymás újburgonya

2015. június 2. BioBrigi 

Hagymás újburgonyaNem a boldog főzőcskéről szólnak a mindennapjaink egy ideje az tény. Elnézést az olvasóktól, de pár hét múlva remélem, túl leszünk ezen is. Ma azonban jó kedvvel és már elég éhesen tettem be a sütőbe a vacsorát. Ábel is ott sertepertélt, és amikor végre azt mondtam, ehetünk, lerakta a locsolót abban a pillanatban. Pedig előtte legalább tízszer töltöttem újra, hogy meglocsolhassa a kertben a virágokat, bokrokat. Nagyon finom illata volt, még világgá sem akartam tőle menni, csak már végre enni. :) Hozzávalók: 2 kg közepes újburgonya 2 fej közepes vöröshagyma 20-30 ml olivaolaj 1/­­2 citrom leve 1 kk őrölt kömény 1 kk majoránna 1 kk kakukkfű só A burgonya héját vékonyan lekaparjuk, a kisebbeket félbe, a nagyobbakat négybe vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, vastag karikákra szeleteljük, szétszedjük. Egy nagy sütőzsákba borítjuk a burgonyát, a hagymát, ráöntjük az olívaolajat, a citrom levét,  rászórjuk a fűszereket és finoman sózzuk. Lezárjuk a zsákot, és összerázzuk az egészet alaposan, azután egy tepsiben elfektetjük, és közepes hőfoknál kicsit magasabban sütjük. Bő fél óra alatt sül meg, közben érdemes kétszer-háromszor megfordítani a zsákot, míg a burgonyák némi halvány pirosas színezetet nem kapnak. A zsák azért jó, mert puha, kicsit "szaftos", nagyon jól összeért ízeket kapunk.

A mi bazsalikom pestonk

2015. május 28. Zizi kalandjai 

A mi bazsalikom pestonk Rengeteg bazsalikom pesto recept van a neten, ez a mi receptünk, ahogy mi készítjük (természetesen vegán). Ádi annyira szereti, hogy mostanában hetente egyszer készítünk “peto tétát” – ő így mondja. Néhány hete, amikor nekiálltam a bazsalikom pestos tészta készítésének, Ádi nyűgösködött, hogy foglalkozzak vele is, ezért úgy döntöttem, hogy neki adom a bazsalikom levelek letépkedésének feladatát. Ez izgalmas, számára újdonság és bevonom a főzésbe. Egész jól teljesítette a feladatot, persze segítenem kellett neki, hogy tökéletesen le legyenek tépkedve a levelek. Az ebéd elkészült és jól is laktunk. Majd néhány nappal később paradicsom palántákat ültettünk nagy cserepekbe, hogy Ádit kicsit bevezessem a kertészkedés művészetébe. Teljesen izgatott volt, mindent ő akart csinálni természetesen, de végre, ha nagy kupival is a hátunk mögött, elkészültünk. Másnap szellőztetés, erkélyajtó kinyit, én főzőcskézek, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy túl nagy a csend… Felfedeztem Ádit, amint tépkedi a paradicsom palánták leveleit és a földet is pakolja ki a cserepekből. Ááááááááááááá! De hát mit tanítottam neki néhány nappal korábban? A bazsalikomnak lehet a leveleit tépkedni, akkor a paradicsom palántának miért nem? Ezt egy két évesnek elég nehéz elmagyarázni. A lényeg, hogy a palánták megúszták, de az ablakpárkányokon végezték, ott nagyobb biztonságban vannak. Állandóan mozgó modell, nehéz lencsevégre kapni A pesto nálunk többnyire dióval készül, de ha éppen nincsen itthon, akkor mandulával csinálom és száraz serpenyőben kicsit meg is pirítom. A bazsalikomon kívül kerül még bele fokhagyma, só, bors, frissen facsart citromlé és jó minőségű extra szűz olívaolaj. Konyhai robotgépben csinálom, de sok szabadidővel rendelkezők megpróbálhatják mozsárban is pépesre törni. Mi mindig tésztával tálaljuk, de kenhetitek kenyérre is vagy tálalhatjátok tepsiben sült újburgonya mellé is. Vegán bazsalikom pestos tészta Hozzávalók 3 főre: – 1 nagy csokor/­­cserép bazsalikom, levelei letépkedve – 100 g dió vagy mandula – 100 ml extra szűz olívaolaj – 2 gerezd fokhagyma, megpucolva – 1/­­2 citrom frissen facsart leve – só, bors – 300 g tészta A diót száraz teflonserpenyőben 5-6 perc alatt pirítsuk meg. Tegyünk fel egy lábasban vizet forralni. A megpirított diót tegyük az aprítógépbe, adjuk hozzá a fokhagyma gerezdeket, bazsalikom leveleket, olívaolajat, citromlevet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Dolgoztassuk az aprítógépet addig, amíg teljesen pépes lesz a pesto. Ha szükség van rá, adjunk még hozzá olívaolajat. A tésztát főzzük ki al dente (fogkemény) állagúra a csomagoláson található utasítás szerint. Amikor leszűrjük, tegyünk félre kb. fél deci vizet belőle. A leszűrt tésztát keverjük össze az elkészült pestoval és egy kis tészta főzővízzel hígítsuk, hogy egészen krémes legyen az állaga és jól befedje a tésztát.

Grillezés vegánként

2015. május 18. Mindennapi ételeink 

Grillezés vegánként Itt a jó idő, nyársra fel! :-) Egyáltalán nincs hiányérzetünk, ezt a nyársat csipegetve. :-)  Hozzávalók: 16 saslik nyárs 8 szem nagyobb burgonya 4 fej lilahagyma 4 szem nagyobb paradicsom 25 dkg füstölt tofu, kör alakúra vágva /­­ szójapárizsi, körökre vágva (most ez utóbbival készült) -- 8 ek. olívaolaj 3 gerezd fokhagyma 4 tk. házi grill fűszerkeverék* 2 tk.  citromlé -- *1-1 arányban kakukkfű, majoranna, bazsalikom, szárított petrezselyem, köménymag, koriander, himalaya só Elkészítés: A nyers zöldségeket megmossuk, a burgonyát meghámozzuk, és mindent karikákra vágunk. A tofuból 2 cm vastagságú szeleteket vágunk, majd ezekből kisebb pogácsaszaggató segítségével köröket. Grillező pálcikákra tetszőleges sorrendben felhúzzuk az alapanyagokat és olívaolajjal megkent tepsibe tesszük. Kikeverjük a grillöntetet: az olívaolajat az összezúzott fokhagymával, citromlével és a házi grill fűszerkeverékkel.  Ezzel kenjük le a zöldségeket, és grill fokozaton (vagy 170 fokon) süssük össze.  Jó idő esetén mindezt szabad ég alatt süssük :-) 

Spenótos-sajtos csiga

2015. május 17. Mindennapi ételeink 

Spenótos-sajtos csiga Itt a jó idő, mi többször piknikelni megyünk Fannival. Ha a játszótéren elfogyasztott tízórai, ill. uzsonna annak számít, akkor naponta kétszer is :-) Ez egy ilyen apró rágcsa  ami jól jöhet ilyen esetekben. Hozzávalók: 40 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt 10 dkg finomliszt 1,5 dkg élesztő 3 ek. olaj  2 csipet barna cukor kb. 3 l víz -- 20 dkg spenót 25 dkg főtt burgonya 4-5 gerezd fokhagyma só, ételízesítő -- Violife növényi sajt - reszelve Elkészítés: Az élesztőt cukros vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük az olajjal, sóval, felfutott élesztővel és annyi vízzel, hogy lágy, de nyújtható tésztát kapjunk. Langyos helyen fél órát pihentetjük, ez idő alatt a spenótot kiengedjük és olaj+ víz keverékén összefőzzük, ízesítjük, beletörjük a burgonyát. A tésztát kinyújtjuk, rákenjük a spenótot, felcsavarjuk (mint a bejglit), majd kisebb szeleteket vágunk belőle. Kikent tepsibe tesszük és megszórjuk növényi sajttal. 180 fokon kb. 20-25 perc alatt kisütjük.

Szendvics zsömle

2015. május 7. BioBrigi 

Szendvics zsömleA férj reggeli szendvicseihez kell a változatosság. Nem lehet mindig "pain panasz", császárzsömle, vagy kis betyár. Hozzávalók: 40 dkg tk liszt 20 dkg finomliszt 1 közepes főtt burgonya 250-300 ml növényi tej 80 ml oliva olaj 1,5 dkg élesztő 1 kk méz 1 tk só lenmag, szezámmag, napraforgómag ízlés szerint A legegyszerűbb a kenyérsütőgéppel megdagasztatni, de ha nincs, az élesztőt 1 dl mézes tejben felfuttatjuk, majd a száraz összetevőkhöz keverjük. Hozzágyúrjuk a krumplit, az olivaolajat, majd a végén annyi folyadékot, hogy rugalmas tésztát kapjunk. A burgonya miatt nem lehet a folyadékot pontosan megmondani, mert attól függ, mekkora és vizesebb-e. Úgyis látni, mikor gyúrjuk, hogy nem ragacsos, hanem amikor benyomod, visszarúg, de nem keményen. Formázzuk, megkenjük kevés vízzel, bevágjuk a tetejét, megszórjuk szezámmaggal, zsírpapírra tesszük, 30-40 percet kelesztjük, ugyanennyit közepes hőfokon sütjük. Aztán kiülünk a rétre, és megesszük. :)

Avokádó “majonéz”

2015. április 20. Zizi kalandjai 

Avokádó “majonéz” Nagyon egyszerű, villámgyors recept, amely kenyérre is kenhető, azonban jól passzol tepsiben sült fűszeres édesburgonyához vagy egyéb zöldségekhez is. Mi ma ebédre ettük quinoa és egy csomó zöldség mellé, ez volt a krémes mártogatós, amely minden falathoz passzolt. A “majonéz” színe gyönyörű zöld marad még órákkal később is, köszönhető ez az almaecetnek és a citromlének. A krémes, édeskés avokádóhoz jól passzol a savanyú ízvilág, az almaecet hozzáadásával pedig kimondottan a majonézre emlékeztető ízt kapunk. Próbáljátok ki! Avokádó “majonéz” Hozzávalók: – 2 db érett avokádó, kimagozva, húsa kikanalazva – 1 gerezd fokhagyma – 2 evőkanál olívaolaj – 1 evőkanál almaecet – 1/­­4 vagy 1/­­2 citrom frissen facsart leve – só, bors Tegyük az összes hozzávalót aprítógépbe és pépesítsük krémesre. Először kevesebb citromlevet tegyetek bele, kóstoljátok meg és ízesítsétek utána, ha még szükséges. Nem biztos, hogy kell bele egy fél citrom leve, ha az avokádók csak kisebb méretűek.

Főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel, avagy mit kezdjünk a megmaradt húsvéti tojásokkal?

2015. április 10. Zöld Avocado 

Főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel, avagy mit kezdjünk a megmaradt húsvéti tojásokkal? főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel Még mindig van a húsvéti főtt tojásból??? Itt egy egyszerű ötlet, hogy legyen belőle főétel ebédre, vagy önálló fogás vacsorára. Ez nem is igazán egy recept, mert semmi bonyolult nincs benne. Inkább csak egy ötlet, arra, hogyan tálaljuk mutatósan, és egészségesen a már agyon unott "főtt tojás-kenyérrel" verziót. ;-) HOZZÁVALÓK: - 2 db bio tojás - 1/­­4 bögre kuszkusz - 1/­­2 bögre forró víz - 1 ek bio ételízesítő fűszer por - 1 szál snidling - 1 marék mungóbab csíra (akármilyen más csírát is használhatunk) - zöldbab és héjas cukorborsó tetszés szerinti mennyiségben ELKÉSZÍTÉS:A tojásokat megfőzzük ízlés szerint: lágy, félkemény vagy kemény állagra. A párolásra szánt zöldségeket (jelen esetben zöldbab és héjas cukorborsó) pár perc alatt vízgőzben puhára pároljuk. A kuszkuszt a már jól ismert módon leöntjük a forró vízzel, hozzáadjuk a bio ételízesétőt, légmentesen letakarjuk folpackkal, és 20 perc múlva, miután megpárolódott és magába szívta a vizet, kész is. A kész kuszkuszt összekeverjük a nyers mungóbab csírával és az apóra vágott snidlinggel.  Ha még meleg/­­langyos állapotban egy hideg vízzel kiöblített formába (tálka) töltjük a kuszkuszt, és belenyomkodjuk egy kicsit, akkor szépen kiesik a formából, ha fejre fordítjuk. Így kaphatunk olyan mutatós kuszkusz kupacot, amilyent a képen is láthatunk. Olyan, mint amikor gyerekként a homokozó szélét körbepakoltuk a vödrünkkel meg a homokozó formáinkkal precízen megalkotott homok halacskával, meg homok sütikkel. :-) Ennyi! Ugye, hogy ez nem is egy igazi recept? És mégis mennyivel jobban néz ki, mint egy szelet kenyér a tojás mellett! És mennyivel egészségesebb, energiadúsabb és táplálóbb is! Megéri azt a pár plusz percet, amivel tovább tart, mint leszelni egy kenyeret. ;-) főtt tojás csírás kuszkusszal és párolt zöldségekkel Táplálkozz, ne csak étkezz! Jó étvágyat! :-) Megjegyzés1: A képen szereplő tojás valójában egy 2 perces lágy tojás, így kevésbé száraz, mint egy normál 8-10 perces kemény tojás. Megjegyzés2: Ha valakit érdekel, hogyan készíthetünk tökéletes főtt tojást, úgy, hogy a héja ne ragadjon a fehérjére, és a sárgája is szép sárga maradjon... itt egy kis útmutató a kemenytojas.com-ról. :-) "A főtt tojás készítésének titkai: - A kemény tojás főzéséhez megfelelőbb a nem teljesen friss tojás, azt ugyanis a végén könnyebb megpucolni. Ha bolti tojást veszel, akkor érdemes azt főzni, amelyik már a lejárathoz közeli. - A tojást szobahőmérsékleten kezdd el főzni, különben megreped a héja, kissé kifolyik a fehérje és nem lesz szép. Ha hűtőben tárolod a tojásokat, akkor főzés előtt 10 percre tedd meleg vízbe. - A tojásokat szobahőmérsékletű vízben tedd föl főzni. Így van idejük átvenni a felmelegedő víz hőjét, nem fognak megrepedni. - A főtt tojás főzési ideje 8 perc, forrástól számítva. Nem kell tovább főznöd, a tojás így is kemény. Ha sokáig főzöd, akkor a sárgájának a külseje kékes-zöldes lesz. - Ha kész, a főtt tojást vedd le a tűzről, és hideg vízzel öblítsd át többször. Az a lényeg, hogy teljesen lehűljön az edény és a tojások is, hogy könnyen pucolható legyen. - Hagyd állni hideg vízben - amikor már teljesen lehűlt - legalább 10 percig. - A tojásokat törd meg, lehetőleg minél nagyobb felületükön. Én enyhe mozdulatokkal meg szoktam görgetni a konyhapulton, akkor az egész héja megtörik. Mártsd meg folyó hideg víz alatt, és óvatosan kezdd el leszedni a héját, a belső hártya mentén. Ha így jársz el, akkor szép marad a főtt tojás, nem fog betöredezni a fehérje. Az esztétikus főtt tojás: Ha a fenti lépéseket betartod, akkor a főtt tojás mindig tökéletes lesz, és ráadásul szép is. Nem bonyolult, mégis a tojás főzésének is megvannak a maga szabályai. Szobahőmérsékletű tojás - 8 perc főzés - 10 percig lehűtés; Ez a titka annak, hogy a főtt tojás szép legyen és ne töredezett! " Forrás: kemenytojas.com  

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers)

2015. április 5. Zöld Avocado 

Pikk-pakk kész, Gyümölcsös Kókuszgolyók, mindössze pár hozzávalóból (laktóz-, gluténmentes, vegán, nyers) Ezek a gyorsan és egyszerűen elkészíthető nyers finomságok a Húsvét kedvéért tojás alakúak, de természetesen az év egyéb napjain, golyók formájában is ugyanolyan finomak, és mutatósak. ;-) gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Mindössze 4+1 hozzávaló, pár perc gyurmázás, és készen is vannak ezek a színes, gyümölcsös, könnyen emészthető, glutén-, laktóz-, és cukormentes, vegán, tápanyagtól duzzadó, vitaminban és ásványi anyagban gazdag, nyers édesség falatkák, sütés, főzés és egyéb előkészületek nélkül! :-)  Bármikor gyorsan elkészthetjük őket, ha pl.: váratlanul bejelentkeznek a rokonok vagy barátok, akik este betoppanának egy kis csevejre. Reméljük, hogy szeretik a kókuszt! ;-)    Azt gondoltam, hogy könnyedén lehet tojás formákat készíteni, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem egyszerű feladat! Vagy túl hengeres lesz, vagy csúcsos, vagy... egyáltalán nem hasonlít egy tojásra a kapott végeredmény! :-) Még jó, hogy legközelebb egyszerűen csak golyókat kell formáznom a nyers tésztából, mert az ízén nem változtat! :-D És hogy milyen az íze? Könnyed, puha, hűvös édesség, a választott gyümölcstől függően édesebb, vagy éppen savanykásabb kivitelben. Ha nagyon édes szájúak vagyunk használjunk éretebb, már barnuló banánokat alapanyagnak, és a választott szín, íz, azaz a gyümölcs is legyen édes gyümölcs pl.: sárgabarack.  És akkor nézzük a recepteket! ;-) Gránátalmás, Sárgabarackos, és Kivis  kókuszgolyók /­­ tojások   HOZZÁVALÓK: az alap "tésztához" - kókuszreszelék - mandula liszt /­­ darált mandula - banán  - útifűmaghéj        A választott ízesítéstől, azaz a gyümölcstől függően változnak az alapanyagok mennyiségei. Minél lédúsabb a gyümölcs, annál több, szilárd anyag kell bele. Nézzük konkrétan azt a három receptet, amit én készítettem el.  a gránátalmás kókusz golyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 2 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 1,5 közepes gránátalma  a sárgabarackos kókuszgolyóhoz (kb.20 darab) : - 50 g kókuszreszelék - 25 g mandula liszt - 1 érett banán - 1/­­2 ek útifűmaghéj - 100 g jó minőségű aszalt sárgabarack (előre be kell áztatni vízbe) a kivis kókuszgolyóhoz  (kb.20 darab) : - 80 g kókuszreszelék - 50 g mandula liszt - 2 érett banán - 1 ek útifűmaghéj - 4 db kemény kivi ELKÉSZÍTÉS: Keverj össze mindent, gyurmázz-formázz, tedd az egészet hűvösre, és hammm már fogyasztható is! :-)  Egy kicsit részletesebben: a kókuszreszeléket, a mandula liszttel, és az útifűmaghéjjal (fontos, mert ez szívja magába a felesleges folyadékot) összekeverjüók egy tálban. A banánt, és a választott gyümölcsöt a turmixgépben pépessé turmixoljuk, majd a gyümölcs pépet a "száraz anyag" - gal összegyúrjuk. Tojásokat vagy golyókat formázunk, és betesszük 1-2 órára a hűtőbe, hogy jobban összeálljanak az alapanyagok. Természetesen hűtés nélkül is fogyasztható, de a tökéletesebb állag eléréséért javasolt egy kis pihenő a hidegben.  Ha aszalt gyümölcsből készítjük az édességet pl.: sárgabarackból, akkor az aszalt gyümölcsöt áztassuk be egy kevés vízbe 2-3 órával a desszert elkészítése előtt. Majd öntsük le róla a vizet, mielőtt felhasználjuk a kipuhult aszalt gyümölcsöt.  És ennyi! Ugye milyen egyszerű? Ez a rövidke hozzávaló lista, és elkészítési mód, mindjárt 3 különböző desszert receptet is tartalmazott! Ráadásul bárki könnyedén elkészítheti őket, különlegesebb konyhai tapasztalat nélkül! Sőt! Még akár a gyerekeket is bevonhatjuk a közös édesség készítésbe, ami ráadásul még egészséges is. Gyurmázásra fel! ;-)  gyümölcsös kókuszgolyók (nyers, vegán, mindenmentes) Megjegyzés1: ha a kókuszreszelékünk nem elég apróra reszelt, daráljuk meg egy kicsit felhasználás előtt, hogy könnyedebben összeálljon a nyers tészta.  Megjegyzés2: Az internet telis tele van kreatív ehető alkotásokkal, étel kreálmányokkal, vicces tálalásokkal. Megosztok pár húsvéti ötletet veletek, amit egyszer biztosan ki fogok próbálni, mert egyszerűek és mutatósak! :-)  kelttésztából nyuszikáknyuszis palacsintanyuszis gyümölcstál

Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszal

2015. április 4. Zöld Avocado 

Sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán), uborkás kuszkusszalA naptár szerint Húsvét van! :-) Én még az előző ünnepi menüsort sem fejeztem be, de már itt is egy újabb hosszú hétvége, a Húsvét! Természetesen fejet hajtok az idő múlása, és a naptár előtt, úgyhogy felfüggesztem a korábbi zöld receptek posztjait, és hozok nektek egy-két húsvéti hangulatú, egyszerűen elkészíthető, könnyedén emészthető, egészséges, rendhagyó és látványos ételt.  édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán) Mivel az idén úgy alakult, hogy mi munkával töltjük az ünnepeket, ezért nem is készülök nagy sütéssel-főzéssel, vendégvárással. A mennyiség nem fontos, a minőség, és különlegesség helyett pedig úgy döntöttem, inkább viccesre, és szórakoztatóra veszem a stílust! Így a húsvétra jellemző figurák megformálására helyeztem a hangsúlyt az ételek és a desszert elkészítésénél. Jó kis gyurmázós nap volt ez a mai, amikor is megszületett a répa formájú, könnyed és puha, édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal. Desszertnek pedig tojás alakú, színes, tápanyagban gazdag, nyers, gyümölcsös kókuszos falatkákat készítettem.  Kedves Olvasó! Ezzel a két recepttel...       "Ez az egész évben beszerezhető zöldség -a sárgarépa- a levesek, zöldséges ételek többségének alkotóeleme, ezért valószínűleg senki sem gondolná, hogy nem fogyaszt belőle eleget. Érdemes azonban tudatosan is beiktatnunk táplálkozásunkba, hiszen karotinjai erősítik az immunrendszert, védenek a szabad gyökök károsító hatásával szemben, és a daganatos betegségek megelőzésében is fontos szerepük lehet." Forrás: Vital.hu sütőben sült édesburgonyás sárgarépafasírt, uborkás kuszkusszal  HOZZÁVALÓK: édesburgonyás sárgarépafasírt (kb.12 db) - 1 nagy fej vöröshagyma - 3 gerezd fokhagyma - 1 nagy és érett paradicsom - 4 szál közepes sárgarépa (organikus) - 1 közepes méretű édesburgonya - fűszerek: őrölt fekete bors, Himalája só, bio ételízesítő, 2 ek pirospaprika fűszer, 1 ek mustár - 1 marék friss petrezselyem - 1 marék szezámmag - 1 ek őrölt lenmag 3 ek vízben elkeverve, és 10 percig állni hagyjuk, hogy kocsonyásodjon (vegán tojáspótló) - 1 ek útifűmaghéj  - 100 g gluténmentes liszt pl.: barna rizsliszt (én ezt használtam), kukorcialiszt, csicseriborsóliszt, kölesliszt stb. uborkás kuszkusz (kb.4 főre) - 1 csésze jó minőségű kuszkusz - 2 csésze forró víz - Himalája só - 1/­­2 közepes kígyó uborka (Gluténmentes diétába a kuszkusz NEM illeszthető be!)  édesburgonyás sárgarépafasírt (gluténmentes, vegán ) ELKÉSZÍTÉS: A megpucolt édesburgonyát feldaraboljuk kisebb kockákra, és kb.15-20 perc alatt készre pároljuk. (Ehhez a legtökéletesebb egy párolóedény).  Közben a héjától megszabadított vöröshagymát, és fokhagymát, az érett paradicsommal együtt, felkockázzuk, és a turmix gépben egyneművé turmixoljuk. A  sárgarépákat miután megpucoltuk, szintén pépessé turmixoljuk. A kapott két pürét egy tálba öntjük, és hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, ételízesítő, mustár, pirospaprika).  A friss petrezselymet apróra vágva a tálba szórjuk, a szezámmaggal, az útifűmaghéjjal és a kocsonyásított lenmaggal együtt. Az egészet összekeverjük a kiválasztott gluténmentes lisztünkkel, miközben a sütőt 200°C - ra előmelegítjük.  Kézzel répa formákat gyúrunk a fasírt alapanyagból, amelyeket egy sütőpapírra helyezünk, és kókusz olajjal vékonyan megkenünk (a répák tetejét). Légkeveréses programon kb.25 perc alatt, majd a végén plusz 5 percig grillezős programon készre sütjük a répa formájú répa fasírtokat, amelyek tökéletes húspótlók nem csak Húsvétkor! ;-)     Igyekszem kerülni az olajban sült ételeket, így a zöldség fasírtjaim is olajtól nem tocsogó, kalóriabarát, sütőben süthető mégis puha és omlós főételek. Mint ez a sárgarépa  fasírt, vagy a korábbi lencsefasírt és diósült is. ;-)   uborkás kuszkuszAmíg a répák süldögélnek a sütőben, elkészítjük a  kuszkuszt a  szokásosan egyszerű módon. Egy műanyag keverő tálba teszünk egy csapott bögre kuszkuszt, egy csipet sót, és hozzáadunk 2 bögre forró vizet. Azonnal lefedjük légmentesen folpackkal, és 20 percre állni hagyjuk. A kuszkusz megszívja magát a vízzel, a vízgőzben felpuhul, és kész is. Miután elkészült, összekeverjük a friss és nyers kockákra vágott kígyó uborkával, és már tálalhatjuk is a frissen sült, puha sárgarépa fasírtunk mellé.:-)  Ha valaki ügyel a kalórai bevételre, vagy teljesen gluténmentes ételt szeretne, vagy csak egy könyedebb vacsorára vágyik, akkor hagyja az uborkás kuszkuszt, és fogyasszon a répa fasírt mellé, sok-sok nyers zöld zöldséget, salátát. Úgy is nagyon finom lesz! ;-)    nyers és friss zöld saláta Táplálkozásban- és nem csak étkezésben gazdag, örömteli ünnepi hétvégét kívánunk!   Megjegyzés: Ha valaki nem tudná a "kuszkusz a szó szoros értelmében tészta, mely úgy készül, hogy daraszemeket nagyon finom lisztréteggel vonnak be, így azok könnyebben magukba szívják a nedvességet. Kinézetre inkább gabonafélének tűnik, és megfőzni is úgy szokás. A kuszkusz Észak-Afrikából származik, ahol a legelterjedtebb főzési módja, hogy egy ragu felett megpárolják. A szemek, miközben megduzzadnak és megpuhulnak, magukba szívják az étel gőzét és aromáját. Így készül például a híres észak-afrikai húsétel, a tagine, mely arról a kúp alakú edényről kapta a nevét, amelyben hagyományosan főzik."  Forrás: Readers Digest  

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon

2015. március 27. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + SkipHop kedvezmény kupon   A vegagyereknek továbbra is kiváló az étvágya. Mostanában elég nagy adagokat eszik, sokszor repetázik és szépen lassan, komótosan eszik, megadja az étkezésnek az időt. Nem tudom ki hogyan főz, főleg miután anya lesz, de nálam manapság a villámgyors kaják is minimum másfél óráig tartanak. Ugyanis megy a multitaskingolás… avagy főzés közben intézek minden  mást is: játszom Ádival, énekelek neki; felveszem, hogy ő is meg tudja keverni az ételt; megengedem azt a luxust, hogy végre fogat mossak, elmenjek a mellékhelyiségbe; ha szuperhős vagyok, már ilyenkor megcsinálom a mosást, teregetést és akkor nem kell ebéd utánra hagyni; nyomkodom a telefonomat; takarítok; meg minden egyéb váratlan dolgot csinálok, ami közbejöhet. Ki ismer magára? Az manapság  luxus kategóriába tartozik, hogy kivonuljak a konyhába, csak a főzésre koncentráljak és tényleg villámgyorsan megfőzzek, megsüssek valamit. Mindezt nem panasznak szántam, igazából jól is esik, hogy egy délelőtt alatt ilyen sok mindent meg tudok csinálni és így nyugodtan dőlhetek be az ágyba Ádi mellé ebéd után, hogy én is szundizzak egy kicsit. Lássuk az elmúlt egy-két hónap termését… az alábbi ebédeket januárban és februárban fotóztam. Látszik a szezonális felhozatal, szinte minden tányéron szerepel a pirított leveleskel, mert annyira imádjuk és igyekszünk minél többet enni belőle mielőtt véget ér a szezon. Ez az egyedüli zöldség, amit nem ununk még tél végén sem. Azért felbukkan már a nyári ízek utáni vágyakozás padlizsán, polenta és tavaly nyárról eltett lecsó formájában. Ádi mindent megeszik, de a legnagyobb kedvencei mostanában: humusz, savanyú káposzta, kígyóuborka (egyik este a vacsora levezetéseként még megevett egyharmad kígyóuborkát!), Pipacs kenyér, leveleskel (nyersen és pirított formában is), tészta. Egy-két alkalommal már evett minimálisan édesített (juharsziruppal vagy mézzel) sütit – ízlett neki. Az igazság az, hogy várjuk már a tavaszi és nyári zöldségeket, gyümölcsöket nagyon! *** Közelgő Húsvét alkalmából pedig a SkipHop Magyarország felajánlotta, hogy kedvezménykupont biztosít a Zizi kalandjai olvasóinak! Részletek a bejegyzés végén! Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított gomba, édesburgonya chips, citromos tahini szósz és főtt bulgur Sütőtök krémleves (vegánosítva), tavaszváró téli tekercs Pirított fokhagymás citromos leveleskel, póréhagyma krémes tészta és párolt brokkoli A szokásos leveleskel, gabonavirsli, főtt köles főtt rizzsel és citromos tahini szósz Nyárról eltett lecsó és tepsiben sült ropogós rozmaringos kakukkfüves burgonya Sült szójavirsli, fokhagymás citromos leveleskel, tepsiben sült répa és káposzta főtt köles és rizs keverékével Csicseriborsós padlizsánragu (ehhez nagyon hasonló) krémes polentával Az elmaradhatatlan leveleskel :), maradék savanyú káposztás kölesfasírt, sült szójavirsli, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya citromos tahinis joghurt szósszal ***** KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG A ZIZI KALANDJAI OLVASÓINAK!!! Aki 2015. március 27 és 2015. április 6-a között vásárol Skip Hop, Yeominis, Stor it vagy Frank&Fischer márkájú termékeket a Monkie oldaláról (más kedvezménnyel nem összevonható) az 10% kedvezményben részesül (a végösszegből kerül levonásra). A kuponkód, amelyet megrendeléskor be kell írni a kedvezmény érvényesítéséhez: ZIZI10. Jó vásárlást mindenkinek!

Lilakáposzta főzelék

2015. március 24. Mindennapi ételeink 

Lilakáposzta főzelék Érdemes lila színű zöldségeket, gyümölcsöket többet fogyasztanunk. Ennek jegyében ettünk valamelyik nap lilakáposztából készült főzeléket. A lilakáposzta egyébként 36 féle rákellenes anyagot tartalmaz.  Hozzávalók: 1 kisebb fej lilakáposzta 1 fej lilahagyma 3 ek. olaj 3 ek. finomliszt himalaya só - ízlés szerint római kömény, vagy sima köménymag - ízlés szerint 8-10 ek. zabitalpor /­­ natúr növényi tej víz - kb. 1-1,5 l citromlé . ízlés szerint Elkészítés: A hagymát apró kockákra vágjuk. Olaj és víz keverékén megpároljuk. Eközben a lilakáposztát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd a megpárolódott hagymához tesszük, ízesítjük köménymaggal, sóval. Felöntjük növényi tejjel (annyival, amennyi ellepi) és megpároljuk. Közben elkészítjük a rántást: szárazon megpirítjuk a lisztet, majd hozzáadunk a káposzta levéből, Az így elkészült rántást ha szükséges, botmixerrel csomómentesre mixeljük, és egy szűrő segítségével a főzelékhez adjuk. Végül citromlével ízesítjük.  TIPP: tálaljuk sütőben sült burgonya /­­ édesburgonya /­­ sütőtök tócsnival vagy krokettel..de önmagában is finom lesz . :-) 

Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész)

2015. március 20. Zöld Avocado 

Tápláló brokkolikrémleves mozzarellával és tökmaggal (zöld menüsor Szent Patrik napon 1.rész) Az előző bejegyzés az írországi Szent Patrik napról, és az általa okozott "bezöldülésről" szólt! Prezentáltam nektek egy zöld menüsort, és azt ígértem, hogy végig veszem a recepteket. Tudom, hogy mindenki a látványos szőlős- csoki krémes torta receptre vár, ezért nem azzal kezdem! :-) A jó dolgokat általában ki kell érdemelni, a finom falatokra mindig várni kell, és az étkezést sem a desszertel kezdjük... legalább is általában nem. ;-) Egy kis türelmeteket kérem, és azt, hogy adjatok esélyt a többi zöld ételnek is, ne csak az édességnek! :-) tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Kezdjük a menüt a zöld levessel, ami ezúttal egy krémes, tápanyagban gazdag, ízletes és egyszerűen elkészíthető brokkolikrémleves. Tudom, tudom... a brokkoli nem egy közkedvelt zöldség. Higyjétek el, nálam sem volt az korábban. ;-) De az a jó a kevésbé finom zöldségekben is, hogy el lehet készíteni őket ízletes ételekként, és akkor szívesen kanalazzuk az értékes zöld brokkoli rózsákat például levesként, vagy eldugva egy burgonyás egytálételben.  Jóóóó sok évvel ezelőtt vendégségben voltunk valahol, ahol illedelmességből megkóstoltam a számomra akkoriban egyáltalán nem vonzó tejszínes brokkolikrémlevest, szárított kenyér kockákkal, és reszelt sajttal. Mondanom sem kell, magamtól nem készítettem volna brokkolit semmilyen formában ezidőtájt. Illedelmességből megkóstoltam, és azóta nem tudom abbahagyni! :-) Persze a kenyér kockák mára már tökmag vagy napraforgó maggá alakultak, a reszelt sajt sem állandó szereplője ennek a tápláló krémlevesnek, és a tejszínes sűrítést felváltotta a természetes sűrítés*. Na és akkor röviden miért is olyan értékes és tápláló a brokkoli? "Rosttartalma jótékony hatású székrekedéses panaszoknál, mivel serkenti a belek mozgását. Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium, a kalcium, a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin, C-vitamin, K-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a béta-karotin. Igen gazdag folsavban; fogyasztása várandósoknak kifejezetten javasolt. A brokkoli az egyik C-vitaminban leggazdagabb zöldség. Többek között megtalálható benne az a szulforafán nevű kéntartalmú vegyületet is, amely kemopreventív molekulaként segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak a beindulását. Ezen kívül támogatja a szervezet méregtelenítésében fontos védőenzimek működését is, amelyek segítenek a rákkeltő anyagok kiválasztásában és megelőzik a rákhoz vezető sejtkárosodást. Különösen az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. Régóta fölismerték a kutatók, hogy a nyers vagy párolt brokkolit gyakran evő közösségekben a koszorúér-betegség és bizonyos daganatok ritkábban fordulnak elő. Egy új vizsgálat most azt jelzi, hogy brokkoli fogyasztásával jelentősen fokozható a szív oxigénhiánnyal szembeni ellenálló képessége. " Forrás: Dietetika Életmód brokkolikrémleves mozzarellával HOZZÁVALÓK: (kb. 4 személyre) - 2 nagyobb fej brokkoli (lehetőleg kistermelőtől) - 2 nagy fej vöröshagyma - 4 gerezd fokhagyma - kevés extra szűz olíva olaj, vagy kókusz olaj - 2 db bio leveskocka - egy marék friss petrezselyem - Himalája só, őrölt fekete bors, 1 ek mustár - tökmag és napraforgó mag levesbetétnek - mozzarella sajt ELKÉSZÍTÉS:Egy nagyobb levesfőző edényben kevés olíva /­­ kókusz olajon aranybarnára dinszteljük az előre apróra felvágott vöröshagymákat. Felengedjük kb. 1,5 liter vízzel, beletesszük a bio leveskockákat, a sót, borsot, mustárt, a felkarikázott fokhagymákat, és egy marék friss petrezselymet. Ne spóroljunk a fűszerekkel, mert ez adja a leves ízét. Fedő alatt, közepes lángon elkezdjük összefőzni a leves alapot, közben pedig elkészítjük a brokkolit. A brokkolikat rózsáikra szedjük, és alaposan megmossuk. Mivel a brokkoli nyersen és párolva őrzi meg értékes ásványi anyag- és vitamin tartalmát, ezért ebben a receptben nem főzzük meg őket, hanem csak pároljuk, hogy egy igazán tápláló levest kapjunk végeredményül. :-) Elővesszük a pároló edényt (vagy ha van a kuktánkat), és feltesszük a brokkolikat gőzben párolódni. 10 perc múlva elzárjuk a hőt a tűzhelyen lévő mindkét edényünk alatt. A párolt brokkoli rózsákat beletesszük az alaplébe, és kézi botmixerrel krémes állagúra mixeljük a levest. *Hiányzik valami??? Hiányzik a jól megszokott habarás, a rántás vagy a tejszínes sűrítés? Jól látod, hogy nem látod. :-) A természetes sűrítésnél, nincs szükségünk sem habarásra, sem rántásra, sem tejszínes sűrítésre ahhoz, hogy egy krémes levest vagy akár egy főzeléket kapjunk végeredményül. Sokkal egészségesebb, és emészthetőbb, ha a leveseket, főzelékeket, önmagukkal sűrírtjük be. Ez azt jelenti, hogy egyrészt ne főzzük őket bő lével, másrészt miután megfőtt az adott zöldség, merjünk ki az edényből 1-2 merőkanállal a majdnem kész ételből, a kimert adagot turmixoljuk le, majd keverjük vissza a főzelékbe, miközben a tűzhely bekapcsolva marad. Ha túl híg a főzelék, vegyünk ki belőle nagyobb adagot, és sűrítsük be önmagával. A krémleveseket pedig egyszerűen csak kézi botmixerrel turmixoljuk le miután megfőtt a zöldség, egy kevéssel több vízben, mint ami ellepi. Ennyi. Ilyen egyszerű! :-) Nem kell semmilyen egyéb adalékanyag ahhoz, hogy a híg állagból sűrűt kapjunk. Tökmaggal, és /­­ vagy napraforgó maggal pótolhatjuk a leves tésztát, melyet az apróra morzsolt mozzarrelával együtt, fogyasztás előtt, a meleg levesbe szórva tálalunk.  tápláló brokkolikrémleves mozzarellával Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk mindenkinek! ;-) Megjegyzés: Azt tudtátok, hogy "a dél-olaszországból származó mozzarella sajtot, a 16. század óta változatlan recept alapján készítik, a háziasított vízibivaly zsíros tejéből?! Gyártása során nem érlelik, semmilyen tartósítószert nem adnak hozzá, és nem is ízesítik. A készítés során a sajt zsírdús alapanyagát addig nyújtják és gyúrják, amíg végül formázhatóvá válik. A bivalytejben nincs karotin, ezért a színe tiszta fehér." Forrás: wikipedia

A 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - 2. heti menü

2015. március 10. Vegagyerek 

HETI VEGÁN MENÜ 8-14. NAPIG:A heti menünél továbbra is érvényes, hogy ha energiaszinted alapján úgy érzed, hogy szükséges, akkor nyugodtan kiegészítheted az adott ételeket pl. barna rizzsel, teljes kiőrlésű tésztával, vagy barna kenyérrel! És ha megmarad, nyugodtan ismételheted másnapra, az ételeket cserélgetheted stb.! Ha pedig csak inspirációkat veszel belőle, az is teljesen rendben van!:)   HETI MENÜ 8-14. NAP: 8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós, tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT  is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd: mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora: zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli: meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora:  spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás, vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza, bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá  13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora: vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal   Copyright (C) 2015 Vegán Kihívás, Minden jog fenntartva! Ezt az e-mailt azért kapod, mert feliratkoztál hírlevél-listánkra! LEIRATKOZOM! o MEGVÁLTOZTATOM AZ ADATAIM!

Szezámos tepsis krumpli

2015. március 3. VegaLife 

Szezámos tepsis krumpli Ezen a télen valahogy kevesebb krumplit ettünk. Egyszer csak a téli zöldségek tárolóhelyén észrevettem a fél zsák burgonyát, ami egy-két kezdetleges csírát eltekintve nagyon jól átvészelte a telet. Nem sokáig gondolkodtam, mi lesz a sorsa. Gyerekkoromban - emlékszem - otthon szezámmagos tepsis krumplit ettünk alkalmanként. Eljött az idő, hogy magunknak is elkészítsem ezt az egyszerű ételt. :) Hozzávalók: - kb. 1 kg burgonya - só - víz - kókuszzsír - sütőpapír - szezámmag   Elkészítés: Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és karikákra szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a kissé átfőtt krumplikat (természetesen a vizet leszűrve) ráterítjük. Némi kókuszzsírt eloszlatunk rajta, majd megszórjuk szezámmaggal. Kb. 40-50 perc alatt közepes lángon készre sütjük. Köretként is fogyaszthatjuk. Férjem azonban nagyon szereti magában is a sült krumplit (nem csak a hagyományos értelemben vett krumplit, hanem ezt is), így ő simán magában is megette. Természetesen ez a krumpli felturbózható még hagymával és/­­vagy gabonakolbásszal és/­­vagy tofuval, stb.      

Tökmagos-medvehagymás pogácsa

2015. február 25. Éltető ételek 

Tökmagos-medvehagymás pogácsaA gyerekek szeretik a pogácsát, gyakran kerül az uzsonnás dobozba. Többnyire sajtos, hajtogatott pogácsát készítek, most viszont újítottam. Tojás- és sajtmentes, nagyon finom pogácsa lett belőle. Hozzávalók (16 db lett belőle) - 20 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 12,5 dkg bio vaj (a sparban szoktam venni, egy kockányi mennyiség) - 2 evőkanál főtt, tört burgonya - 1 dkg élesztő - pici méz - 1-2 evőkanál tejföl - 1 és egy pici mokkáskanál só - 3 dkg pirított, tört tökmag - 1 teáskanál szárított medvehagyma (tavasszal egy csokor friss) - 1 kis gerezd fokhagyma Elkészítése: A lisztet mérjük egy nagy edénybe, majd a közepére csináljunk egy kis mélyedést. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, és csorgassunk bele egy picike mézet. Öntsünk rá egy kis meleg vizet. Takarjuk le egy piros konyharuhával, és tegyük félre úgy öt percre. Közben a tökmagot tegyük egy zacskóba, és húsgloffolóval törjük össze. Száraz serpenyőben egy picit pirítsuk meg. Ha éppen szerencsénk van, akkor van kimaradva ebédről egy kis főtt krumpli, ha nincs, akkor bizony főzni kell.  Vegyük elő ismét az élesztős lisztet, és morzsoljuk bele a vajat. Adjuk hozzá a sót, a metélőhagymát, és a fokhagymát. Gyúrjuk bele a törtkrumplit is, és annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy könnyen gyúrható, masszív tésztát kapjunk. Ja, a tökmag is kerüljön bele. Nyújtsuk ki, és ezután jön a hajtogatás, 3-szor. Alul-felül, majd két oldalt is hajtsuk fel. Tegyük félre, majd ismét...mint ahogy írtam, 3-szor. Negyedikként úgy ujjnyira nyújtsunk ki, majd vágjuk fel kockára. Tegyük a tepsibe, és itt is hagyjuk pihenni úgy fél órát. A sütőt melegítsük elő 18 fokra, és süssük meg úgy 30 per alatt. Jó étvágyat!

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás

2015. február 18. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? + Vegagyerek előadás   Néhányan kértétek, hogy az ételek fotója mellett írjak arról is, hogy hogyan néz ki egy átlagos nap nálunk az étkezést tekintve. Ádinak többféle reggelit készítünk, mikor melyiket: eszik kásákat, gyümölcsöket, palacsintát, gofrit vagy mostanában bevezettük a tartalmas smoothiekat is, tehát így indul a nap. Reggeli és ebéd között biztos van még valamilyen nasi, többnyire a nyers zöldségeket rágcsálja, amelyekből az ebéd készül. Ebédre aztán főtt étel van, ezeknek láthatjátok a fotóit ebben a sorozatban. Igyekszem változatos, érdekes maradni íz, textúra, szín területén is. Uzsonna többnyire gyümölcs vagy valamilyen ropogtatni való (kölesgolyó, puffasztott rizsszelet mandulavajjal, stb.) vagy magvak (dió, kesudió, törökmogyoró, mandula, stb.). Vacsorára hideget eszünk: félbarna, teljeskiörlésű vagy rozs kenyér valamilyen növényi pástétommal vagy vegazsírral és ehhez társul rengeteg zöldség, mint avokádó, újhagyma, retek, uborka, csírák, olívabogyó, savanyú káposzta, rukkola, mizuna. Ádi nagy kedvence lett a leveleskel, nyersen is rágcsálja, meg párolt formában is imádja. Szereti még a tofut, a narancsot, a tésztát, a rizst, a humuszt, a savanyú káposztát, az avokádót, az uborkát, a brokkolit és a csírákat. Édesség fronton tartjuk magunkat, cukrosat nem eszik, de sütöttem vegán banánkenyeret, amibe került 3 evőkanál juharszirup és ebből evett – ízlett neki. Nagyon jó az étvágya, mindent megkóstol és minden ízlik is neki. Ritkán előfordul, hogy valamihez nincs kedve, de lehet, hogy másnap abból a valamiből eszik legtöbbet. Ja, és kétszer evett már egy-egy falat főtt tojást. Érdeklődik a főzés iránt, figyeli, ahogyan főzök, kéri, hogy vegyem fel, hogy lássa, mi történik a gáztűzhelyen. Van neki jó pár “gasztro játéka”: fa szeletelhető gyümölcs- és zöldség készlete; textil zöldség- és gyümölcs készlete; edények és keverő eszközök. Ja és érdekli a fotózás is… ezután a kép után lepakolt a fehér alapról és odarakott egy tál leveleskelt, majd azt is elkezdte “fotózni”. Azt hittem, hogy a cukiságot nem lehet überelni… de lehet. Szóval anya minden alapot megteremt, hogy a gyerekből sikeres gasztroblogger legyen egy nap! Plusz egy hír… 2015. február 23-án (hétfőn) 18-20 óráig egy beszélgetés erejéig a Vega Baráti Kör vendége leszek a Magnet Közösségi Házban (1062 Budapest, Andrássy út 68., belső udvar). Az est témája  nem meglepő módon: Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)? A program ingyenes és minimális kóstolóval is készülök. A beszélgetés Facebook eseményt itt találjátok. Várlak benneteket sok szeretettel! És akkor jöjjenek az étel fotók… Sütőtök krémleves savanyú káposztás kölesfasírttal Téli zöldség curry barnarizzsel Rozspelyhes sütőtök fasírt golyók (ehhez nagyon hasonló) paradicsomos spagettivel Kelkáposzta főzelék “virslis” kiflivel Sütőtökös csicseriborsó curry (ehhez nagyon hasonló) kölessel Zöldséges lencse ragu, pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék tört burgonya és rizs Diósült, pirított citromos fokhagymás leveleskel, sütőtökös burgonyapüré és pirított narancsos kelbimbó (ez volt a december 25-i ebédünk ) Vegán töltött káposzta (anyukám főzte karácsonykor, mennyei, hozom majd a receptjét) Tepsiben sült rozmaringos zöldségek (édesburgonya, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma), pirított citromos fokhagymás leveleskel, maradék spenótos tészta és sült szejtán Brokkoli pestos tészta Kókuszos mandulavajas zabkása dióval reggelire

Póréhagyma krémleves pirított tökmaggal és tökmagolajjal

2015. február 17. Éltető ételek 

Póréhagyma krémleves pirított tökmaggal és tökmagolajjalImádom a krémleveseket. Ebédre is laktató, és úgy főzök, hogy még vacsorára is jusson egy tányérkával. A póréhagyma igazi téli zöldség, most sok helyen lehet kapni. Érdemes kipróbálni. Hozzávalók (3-4 adag): - 1 nagy póréhagyma - 3 közepes burgonya - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 közepes méretű sárgarépa - úgy 10-15 cm-es szárzeller - 1 kiskanál kókuszolaj - jó sok bors, só - pirított tökmag, pici tökmagolaj - kevéske tejszín Elkészítése: A zöldségeket tisztítsuk, majd daraboljuk. Nem lényeges, hogy milyen formára, hiszen pürésítve lesz minden. Egy edénybe tegyük bele a kókuszolajat, majd a zöldségeket. Folyamatosan táncoltassuk benne a zöldségeket, majd öntsünk rá vizet. Sózzuk, borsozzuk, majd főzzük lassú tűzön puhára.  Elő a botmixer, majd löttyintsünk bele egy kevéske (növényi)tejszínt. Amikor kiszedtünk a tányérkákba, akkor szórjuk meg pirított tökmaggal, majd pici tökmagolajjal locsoljuk meg.

Gyors padlizsánkrém kicsit másképp

2015. február 13. Éltető ételek 

Gyors padlizsánkrém kicsit másképpRitkán szoktam padlizsánt venni, de most nagyon ráéheztem erre a padlizsánkrémre. Így a padlizsán feléből ez a krém készült, a másik fele pedig a töltött burgonyahajóba került. Fincsi volt mind a kettő. A chili nyugodtan elhagyható, én szeretem a csípős ételeket. Tortilla chipsel vagy akár kenyérre kenve is fogyaszthatjuk. Hozzávalók (1 adag): - 1/­­2 padlizsán - 1 szép nagy szelet kápia paprika - 2 újhagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - só, bors, chili - kókuszolaj Elkészítse: A padlizsánt mossuk meg, majd a héjával együtt szeleteljük fel úgy 3 mm vastagra. Kb. 5 szeletet használtam fel ehhez az adaghoz.Egy serpenyőben hevítsünk fel 1 evőkanál kókuszolajat, majd tegyük bele a padlizsánt. Úgy 4-5 perc alatt, lassú tűzön pirítsuk meg mindkét oldalát egy kicsit. Ezidő alatt át is puhul a padlizsán. Ugyancsak egy kevéske olajon pirítsuk meg a kápia paprikát is. A héja egy picit meg is barnulhat, és meg is puhul.Szedjük ki a serpenyőből, majd ismét tegyünk bele úgy 1 teáskanál mennyiségű kókuszolajat. A kis kockára vágott újhagymát és a reszelt fokhagymát úgy 1 percig pirítsuk.Mindent tegyünk egy edénybe, és botmixerezzük össze annyira, amennyire akarjuk homogénné, vagy éppen egy kicsit darabossá. Fűszerezzük, só, bors, chili.Jó étvágyat.

Dédi zöldséglevese

2015. február 8. Mindennapi ételeink 

Dédi zöldséglevese Igen, a dédimama (férjem nagymamája) főzi a legfinomabb zöldséglevest, amit valaha ettem. Utána az anyósom. És most én próbálkoztam. :-) Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa 2 fehérrépa 1 kisebb zellergumó 1 közepes karalábé 2 kisebb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma himalaya só 3 tk. bio levespor és ételízesítő bio leveskocka 4 szűz olaj mix kb. 2 l víz -- lestyánlevél, petrezselyemzöld Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, tetszőleges alakúra vágjuk. Egy edénybe beleöntjük az olajat és kb. 3 dl vizet. Ezután a sárgarépát rakjuk alulra, erre helyezzük a többi zöldséget, végül az alsó héját megtartó hagymafejet (egészben). Sózzuk, és ételízesítővel megszórjuk. Elkezdjük párolni. Mindig csak annyi vizet öntünk rá, amennyit magukba szívtak a zöldségek. Ne kevergessük.  Eközben a maradék vízben felfőzzük a leveskockát, majd amikor majdnem puhák a zöldségek, felöntjük a levest. Összefőzzük. Cérnametélttel tálaljuk. 

Egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya

2015. január 31. Zöld Avocado 

Egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Egy kicsit eltűntem... elnézést kérek érte, de jelenleg épp az egyiptomi kultúrával, természettel, társadalommal és természetesen a gasztronómiával ismerkedem testközelből. ;-) Mivel ez egy gasztro blog ezért az igen érdekes, és a számunkra megszokottól nagyon különböző arab világ egyéb aspektusairól most nem tennék említést. Hosszasan lehetne elmélkedni a zárkózottnak és merevnek tűnő arabokról, akiknek a hosszú, fekete, szigorúan mindent eltakaró ruhája alatt valójában érző és nagyon segítőkész szív lapul. Akik valójában néhány szempontból sokkal szabadabbak, és boldogabbak, mint mi európaiak.  Egy arab kávé mellett szívesen mesélek nektek az egyiptomi tapasztalatainkról személyesen, de most maradjunk a blog témájánál. ;-)   egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Általánosságban elmondható az arabok étkezési szokásairól, hogy rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a kenyerük egy puha pászkához hasonló palacsintaszerű lap, nem vetik meg a rizs mellett a burgonyát sem, és a padlizsán az egyik legfontosabb hozzávaló a konyhában. Ebből adódóan most egy egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya receptet hoztam nektek. Könnyedén és gyorsan elkészíthető ún. egytálétel. Annyira egyszerű, hogy nálunk még a nem éppen "konyhatündérnek" mondható Balázs is meglepett vele egyik vacsorára. :-) Tehát kedves konyhában nem járatos olvasóm! Ez a recept nektek is szól! ;-) egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - 300 g burgonya (meghámozva, kockákra vágva) - 1 nagyobb padlizsán héjával együtt kockákra vágva (előtte alaposan meg kell mosni) - 100 ml paradicsom püré (koncentrátum) - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, egy kevés csípős (pl.: Cayenne paprika vagy chili por), 1 tk oregánó, 1 bio leves kocka - fél lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma - sok víz - tálalni: reszelt parmezánnal, és salátával egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya ELKÉSZÍTÉS: Egy nagyobb Wok-ba összeszórjuk a meghámozott kockára vágott burgonyát és padlizsánt, hozzáadjuk a paradicsom pürét, a fűszereket ízlés szerint (az arab ételek erőteljes fűszerezésűek, enyhén csípősek), és az egészet felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje a hozzávalókat. Ha van fedő a Wok -hoz, akkor lefedjük, ha nincs, akkor sajnos többször is utána kell tölteni vízzel az ételt. Közepes lángon puhára főzzük a hozzávalókat. Mielőtt teljesen megpuhulna a burgonya, hozzáadjuk a nagyobb cikkelyekre vágott lila hagymát, és az apróra vágott fokhagymát. Majd együtt főzzük tovább őket. Figyeljünk rá, hogy mindig víz alatt legyenek a hozzávalók, ezért ha szükséges öntsük hozzá újra, és újra. Az utolsó levet hagyjuk elfőni, úgy, hogy egy sűrűbb paradicsomos hagymás szaft maradjon a Wok-ban. Kóstoljuk meg, és ha szükséges sózzuk és borsozzuk újra az ételt. Tálaláskor szórjunk reszelt parmezánt az ételre, és friss zöld saláta levelekkel tálaljuk. egyiptomi paradicsomos padlizsános burgonya Jó étvágyat kívánok ehhez a kissé olaszos íz hatású arab ételhez! :-) Megjegyzés: az eredeti receptet megtekinthetitek videón itt: http:/­­/­­laptopkonyha.hu

Édesburgonya-csészék humusszal és vegán pestóval

2015. január 18. Vegán muflon 

Édesburgonya-csészék humusszal és vegán pestóvalAttól a férfitól, aki nekiáll muffint sütni, lazán kitelik, hogy az elfogyasztott krémlikőr hatására elsírja magát a Grace klinikán. Igaz, ehhez a recepthez csupán muffinformára volt szükség, de ezen sorok írója mégis szükségét érezte, hogy elejét vegye a rosszmájú gyanúsítgatásoknak, így esztétikus női segítséget vett igénybe. Sőt, ő maga csak a humusz elkészítésében asszisztált a sütési folyamathoz. Apropó, a humuszról jut eszembe... Sosem fogom elfelejteni, mikor még gasztronómiai Forrest Gumpként a boltban vásároltam az említett csicseriborsós elegyet, és a diákmunka pólós teszkóskislány halálosan komoly arccal rákérdezett: "Megkérdezhetem, hogy ezt milyen növényhez fogod felhasználni?" Most pedig következzen a metódus, ami - kivételesen - időigényes folyamat: Komponensek: 25 dkg édesburgonya egy kisebb cukkini (meghámozva) 3 tortilla 1 marék bazsalikomlevél vagy 2 kiskanál szárított bazsalikom 1 marék petrezselyem 10 dkg bébispenótlevél 3 dkg dió 1 gerezd fokhagyma 1 citrom leve só, bors 20 dkg humusz Az édesburgonyát meghámozzuk, és ne legyünk rest kb. 1 centis kockákra szabdalni őket. Egy tálban összekeverjük 1/­­2 dl olívaolajjal, majd tepsiben 200 C-ra melegített sütőben kerek 30 percig sütjük. Ekkor hozzáadjuk a meghámozott, szintén 1 centis kockákra nyiszatolt cukkinit, és további 15 percig sütjük. Eközben robosztus kiállással elkészítjük a pestót: a spenótleveleket turmixgépbe gyömöszöljük a dió, a bazsalikom, a petrezselyem, a citromlé, kevés olívaolaj az összezúzott fokhagyma társaságában, és vérben forgó szemekkel összeturmixoljuk. Ezt követően a tortillákat felnegyedeljük, és a képen látható ejjdegusztusos formában 2-2 negyedet 1-1 olívaolajjal kikent muffinformába tuszkolunk. Ha a burgonya és a cukkini megsült, egy tálba helyezzük, és miután némileg kihűlt, mély szakértelemmel összekeverjük 2 evőkanál diópestóval. Ezt az elegyet belelapátoljuk a tortillacsészékbe, majd jó 15 percig sütőbe tesszük őket. (Eközben humuszt készítünk pl. az itt leírt módon.) Ha megsült, az édesburgonyás elegy tetejére pöccintünk egy-egy evőkanál pestót és humuszt, majd a kész művet szájszervünkbe helyezzük.

Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba)

2015. január 13. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek? (vegán baba) Pár hónapja egy nagyon kedves barátnőm felhívott, hogy ő, mint családanya szeretne változtatni a táplálkozási szokásaikon és segítsek ebben neki. Na, azóta nem sikerült időpontot egyeztetnünk, hogy beszélgessünk egy kicsit a témáról. Ha egyszer lesz egy kis felesleges időm, akkor írok majd egy bejegyzést arról, hogy hogyan érdemes elindulni az egészséges(ebb) táplálkozás irányába vagy éppen a vegetáriánus, vegán étkezés irányába. Addig is segítségül szolgálhatnak ezek a bejegyzések, ugyanis nemcsak a vegagyerek eszi ezeket a finomságokat, hanem a vegagyerek szülei is, vagyis az egész család. Tartjuk magunkat a vegán étrendhez és a cukormentességhez is. Karácsonykor anyukám sütött vegán kalácsot, abban volt egy minimális mennyiségű nádcukor, de mást (csoki, keksz, stb.) Ádi nem evett még. Most kezdtem el adni neki datolya golyókat, ezek ugye édesek és ízlik neki, de nem eszik meg egy egészet, csak nyomot hagy a golyókban. Ezenkívül imádja anyukám cukormentes szilvalekvárját, képes belőle elég sokat enni, ha hozzájut az üveghez. Reggelire vagy gyümölcsöt vagy kását eszik. Ebédre mindig főzök, kivéve egy-két alkalmat, amikor házon kívül eszünk. Vacsorára pedig hideget adok: olívabogyó, uborka, csírák, savanyú káposzta, avokádó, vegazsíros vagy pástétomos kenyér – ezek variálódnak most a téli időszakban. Instagramon továbbra is várom a képeiteket #miteszikavegagyerek hashtaggel. Gyűlnek már a képek, de jó lenne minél több, hogy onnan is tudjuk egymást inspirálni! És akkor jöjjenek az ételek… Paradicsomos spagetti, édesburgonya fasírt, párolt brokkoli és karfiol Sütőtökös chili tepsiben sült rozmaringos krumplival Pirított hagymás csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, pirított fokhagymás citromos leveleskel és rizs Vegán Alfredo szószos farfalle tészta, párolt fokhagymás zöldbabbal Bab-zab fasírt maradék zöldbabbal, krumplipüré és pirított fokhagymás répa Karfiol-barnarizs gratin, sütőtökpüré és pirított fokhagymás citromos leveleskel Sütőtökös chili, rizs és tortilla chips Brokkolis sajtos tészta Édesburgonya chips citromos tahini szósszal, pirított fokhagymás tofu és leveleskel, valamint rizs Brokkoli és karfiol paradicsomos raguban, kukoricalepény

Villámgyors vegán téli zöldséges curry

2015. január 6. Zizi kalandjai 

Villámgyors vegán téli zöldséges curry Sikerült visszatérnetek a hétköznapi kerékvágásba? Nekem nagy nehezen… de ténylegesen még nem rázódtam vissza. Karácsonyig és karácsony alatt még neteztem, de utána netböjtöt tartottam és le sem ültem a gép elé, csak a telefonomat nyomkodtam naponta néhány alkalommal. Igazán jól esett, hogy az elmúlt egy hétben ahelyett, hogy esténként a gép előtt ültem volna, inkább megnéztünk minden nap egy új filmet. Juhééé, kezdjük behozni a lemaradást filmek terén. Bárcsak így haladnék a könyv olvasással is. Ki is tűztem célul, hogy 2015-ben legalább hat könyvet elolvasok, ami azt jelenti, hogy két hónapom van egy könyvre. Meglátjuk sikerül-e… Egy új év mindig hoz magával újévi fogadalmakat, hogy na, most egészségesebben fogunk táplálkozni. Sokan már tisztító kúrákat ajánlanak, de szerintem januárban nehéz elkezdeni egy ilyet, amikor még van maradék szilveszterről, de az is lehet, hogy még karácsonyról is. Februárig biztosan elfogynak a finomságok, szóval én jobbnak látom a tisztítás megkezdését februárban. Viszont az egészségesebb táplálkozás fogadalmát megkezdhetjük az év első hónapjában is, hiszen főzni mindannyian főzünk – ki többet, ki kevesebbet -, így érdemes odafigyelni, hogy mi kerül az asztalunkra. Ez a curry hűtőtakarításból jött létre, végtelenül egyszerű és szezon, valamint hűtőtartalom szerint variálhatók benne a zöldségek. Én két nagyon egyszerűt főztem bele: répát és burgonyát, meg volt a fagyasztómban zöldbab, így azt is beledobtam. El tudom képzelni édesburgonyával, sütőtökkel, spenóttal, nyáron cukkinivel, padlizsánnal. Gyors, egyszerű, de mégis különleges. Villámgyors vegán téli zöldséges curry Hozzávalók 3-4 főre: – 6-8 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva – 4 db közepes répa, meghámozva, felkockázva – 300 g fagyasztott zöldbab (feldarabolható, én egészben hagytam) – 250 ml kókusztej – 1 db hámozott paradicsom konzerv – 2 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál őrölt kömény – 1 teáskanál cayenne bors (ha kevésbé akarjuk csípősre, akkor kevesebb) – só, bors – 1 evőkanál kókuszzsír vagy napraforgó olaj – főtt barnarizs a tálaláshoz Egy lábasban adjuk a kókuszzsírhoz a fűszereket és közepes láng felett főzzük egy-két percig, amíg illatos lesz a fűszerkeverék. Ekkor adjuk hozzá a felkockázott burgonyát, répát, öntsük fel a kókusztejjel, a hámozott paradicsomokkal és a levével. Ha szükséges adjunk hozzá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje (de ne túl sokat, hogy a krémes sűrűségét megőrizze a ragu). Főzzük kb. 25-30 percig lassú tűzön, ekkor adjuk hozzá a zöldbabot és főzzük tovább, amíg minden zöldség megpuhul. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Tálaljuk főtt barnarizzsel.

Lencseragus pásztorpite

2014. december 29. Gréta konyhája 

Lencseragus pásztorpite Pár nap, és vége az évnek. Hihetetlen, de egy szempillantás alatt elmúlt, mintha egyre gyorsabban forogna az idő kereke. Ezekben az áldott pihenőnapokban sokat gondolok vissza, elemzek, emlékezem, és számot vetek... A karácsonyi finomságok végét tegnap ettük meg, így ma újra a konyhában alkottam, és szilveszteri, újévi étkeken gondolkodom, ötleteket gyűjtögetek, és alakítgatok. Az egyik finomság azonban már biztosan ez lesz, mert annyira egyben van, szezonális, egyáltalán nem nehéz elkészíteni, pénztárca barát, és kiadós ebéd lehet, akár nagy társaság számára is. Hozzávalók: 300g lencse 2 szál sárgarépa félholdra vágva 1 szál fehérrépa félholdra vágva kicsi zellergumó felkockázva 2 db paprika (kockákra vágva), vagy 1 ek paprikakrém 2 db vöröshagyma felkockázva 6 gerezd fokhagyma kicsire aprítva 1 ek sűrített paradicsom babérlevél, só, bors füstölt paprika, vegamix, tárkony, kakukkfű, borsikafű, majoranna (1 tk mindegyikből) 1kg burgonya növényi tej, bio vagy szójamargarin) csipet szerecsendió 1 blokk füstölt tofu 1 doboz növényi tejföl (Joya Cremesse, Spar-ban kapható) A lencsét, beáztatjuk, majd sós, babérleveles vízben készre főzzük, leszűrjük. Mialatt a lencse fő, egy lábasban kevés növényi olajon megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, babérlevelet, paprikát, vagy a krémet, megpároljuk, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, a répákat, zellert, és a fűszereket. Pár percig összepirítjuk, majd hozzáadjuk a lencsét. Felengedjük kevés vízzel, és fél óráig lassú tűzön kavargatva összefőzzük, hogy sűrű ragu legyen. Ezalatt meghámozzuk, és felkockázzuk a burgonyát, és sós vízben puhára főzzük. Tej és biomargarin hozzáadásával krémes krumplipürét készítünk, megszórjuk csipet szerecsendióval, és ha van, habzsákba töltjük. A kész lencseragu felét egyenletesen eloszlatjuk egy üvegtál, jénai, vagy pataki-tál alján. Rámorzsoljuk a tofut, megszórjuk vegamix-szel, sózzuk, borsozzuk, és én még füstölt paprikát is szórok rá. Rákenjük a tofura a tejfölt, majd beborítjuk, a lencseragu másik felével. Tetejére pedig eloszlatjuk a habzsákból szépen kinyomott burgonyapürét. Ha nincs habzsákunk akkor egy kanállal, vagy habkártyával. 180 fokos sütőben 30-40 percig aranybarnára sütjük, és szeletekre vágva tálaljuk, ügyeljünk, hogy a formája megmaradjon, mint egy pitének. Ha elegánsan szeretnénk tálalni, előre adagolva, akkor kisebb mélyebb tálakban személyre szólóan elkészíthetjük, és így nem kell szeletekre vágni. Jó étvágyat!

Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főétel

2014. december 21. Éltető ételek 

Karácsonyi visszaszámlálás 3+1 főételAz előző részben a levesekről írtam, most pedig jöjjenek a főételek. A hagyományos karácsonyi főétel a halászlé, a rántott hal vagy éppen a töltött káposzta. Na, pont ezért ezeket nem fogom most ajánlani.Az általam javasolt ételek vegánok, tehát húst nem tartalmaznak. De ha a rokonod, ismerősöd húsevő, akkor ezeket köretként is felszolgálhatod. Ami nagyon fontos, hogy a párolt lilakáposzta mindenképp kerüljön a kínálatba, hiszen nagyon jót tesz a gyomornak, segíti az emésztést és kellő rostot is biztosít. Egyébként egy jól összeállított köret akár főétel is lehet , nem kell megijedni, hogy éhesek maradunk. Egyébként nem tudom, hogy miért jó az, hogy degeszre esszük magunkat, utána meg mozdulni sem tudunk. Sokkal jobban fogjuk magunkat érezni, ha egy könnyű, de tápláló vacsorát kínálunk. Az ünnepi hangulatot mindenképp a tálalás, a gyertyafény és az apró díszítések teszik különlegessé. Mert ha belegondolunk, mitől különleges egy töltöttkáposzta? Szerintem semmitől, hiszen ezt az év bármely napján fogyaszthatják az emberek. 1. Grillezett batáta párolt lilakáposztával és csicseriborsó fasírttal Ebben a receptben a batáta nagyon jól illik a párolt lilakáposztához, és egy csicseriborós fasírttal még a fehérje kérdés is biztosítva van. Egy kicsit ünnepivé tehetjük a tálalást friss salátával. 2. Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával Ha szereted a gombát, akkor ez a te ételed lesz. Tegyük egy kicsit csípőssé fokhagymával, chilivel és a bors is jól illik hozzá. 3. Diólepény almás-tökös körettel Itt szintén egy egyszerű, sütőben megsüthető köretet kínálok egy diólepénnyel. Diólepény: - 20 dkg dió, paradió, szezámmag vegyesen - 1 fej vöröshagyma - 1-2 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál chiamag és 1 evőkanál lenmag 0,5 dl vízbe áztatva - 2-3 dl házi paradicsomlé - 15 dkg reszelt füstölt sajt - friss fűszernövények: petrezselyem, kakukkfű, zsálya - 1 teáskanál citromlé - 1 teáskanál mustár - só, bors Elkészítése: - Egy kerámia piteformát kenjünk ki kókuszolajjal, és melegítsük elő a sütőt úgy 180 fokra. - Az olajos magokat száraz serpenyőben pirítsuk meg, majd ha kihűlt, daráljuk durvára. - Adjuk hozzá a fűszereket, a zselésítő chia és lenmagot, valamint a többi hozzávalót is. - Tegyük a sütőtálba, majd 40-50 perc alatt süssük készre. - Szeletelés előtt hagyjuk langyosra hűlni. 3+1 Marinált zöldségek magfasírttal Ez egy nyers recept, mely akár önállóan, vagy egy főétel mellett is megállja a helyét. A marinált zöldségbe kedvenceink kerülhetnek. Ebben az esetben sárgarépa, retek, hagyma és lilakáposzta került. Picit besózzuk, majd egy vignette öntettel leöntjük. Ebbe kerül olívaolaj, citromlé, mustár, só, bors. hagyjuk állni pár órán keresztül majd tegyük be az aszalóba, vagy sütőbe alacsony hőfokra. 1-2 óra alatt szépen összeérnek az ízek, de az alacsony hőfok miatt még nyers marad. A magfasírt is roppant egyszerű. - 15 dkg beáztatott dió és paradió vegyesen - 2 közepes sárgarépa - 1 közepes lilahagyma - 1 kápia paprika vagy kaliforniai paprika - 2-3 aszalt paradicsom - 2-3 gerezd fokhagyma - friss zöldfűszer: petrezselyem, zeller - só, bors, chili Mindent aprítsunk morzsásra, majd formázzunk belőlük kis fasírtokat. Érdemes a külsejét megszárítani (aszalóba vagy sütőbe), de a belseje puha és krémes marad.

Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra

2014. december 19. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus, vegán menü karácsonyra Ha még nem állítottátok össze a karácsonyi menüt, akkor remélem ez a kis összefoglaló nagy segítségetekre lesz, akár az idén, akár jövőre. Nálunk többféle étel készül a három nap alatt, és az biztos, hogy az egyik napon egy vegetáriánus vagy vegán egyben sült “fasírt” kerül az asztalra, ez a fő fogás és mellé készítünk jó sok köretet. Egy ilyennel le tudjátok nyűgözni a húsevőket is (ez saját tapasztalat). A receptek egy része a saját blogomról, egy része pedig más blogokról lett összeválogatva, hogy minél színesebb körképet adjak a vegetáriánus, vegán karácsonyról! Egyben sültek Legnagyobb sikere a diósültnek szokott lenni. Ha nagyobb családot látunk vendégül, érdemes belőle dupla adagot készíteni. Ez az a fajta étel, amiről nem hiszik el a húsevők sem, hogy nincsen benne hús! Kihagyhatatlan! A mázas diós lencsesült szintén egy tápláló, kiadós fogás, finom édeskéz mázzal megsütve a tetején. A Jamie Oliver féle vörösáfonyás pisztácia mandula sült sok-sok alapanyagot tartalmaz, de ettől lesz fantasztikusan finom és karakteres íze. Néhány dolgot el tudunk előre készíteni, így az időigényes munkát le tudjuk karácsony napjára rövidíteni. Ez a vörösáfonyás, narancsos lencsés quinoa egyben sült is jól néz ki. Ki fogom próbálni! Nem egyben sült, viszont főfogás lehet a csípős pirított tofu steak. Aki idegenkedik a tofutól annak is ajánlom, mivel az erős fűszerezés teljesen megváltoztatja a tofu natúr ízét. Köretek Kelbimbó Igen, tudom… a kelbimbót sokan nem szeretik, de szerintem érdemes adni neki egy esélyt. Nagyon sok finomság készülhet belőle, legyen az valamilyen köret, vagy akár saláta. Nekem az egyik kedvencem ez a narancsos változat. Süthetjük vörösáfonyával és dióval is együtt, vagy burgonyával, rozmaringgal és fokhagymával. Kevert, meleg salátát is készíthetünk belőle vagy egy ilyen gyönyörű, színes mindent bele salátával is lenyűgözhetjük a vendégeinket – arról nem is beszélve, hogy milyen vitaminokkal teli fogást tálalunk nekik. Burgonyapüré Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel – a paszternák jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében. A paszternák egyébként helyettesíthető zellerrel. A sütőtökös burgonyapürét rozmaringgal dobtam fel – itt is el tudok képzelni helyettesítést: a sütőtököt lecserélhetjük édesburgonyára. Nagy kedvenc a karamellizált hagymás püré, amelyhez barnamártás is készült. Karfiollal felturbózott változat? Jöhet! Töltelék Húsos fogásokat sokszor töltelékkel készítenek el, ebből kiindulva egy vegetáriánus karácsonyi asztalra is kerülhet töltelék köretként tálalva… még színesebbé és gazdagabbá tesszük az ünnepi asztalunkat. Kezdésnek itt van ez a kapribogyós, almás változat. Furcsának hangozhat a kettő együtt, de én imádom. Ez a leveleskeles gombás változat elég izgalmas. Lencsével és zellerrel is feldobhatjuk a tölteléket. Levesek Egy egyszerű krémleves beindíthatja az ízlelőbimbóinkat és ráadásul az elkészítése sem igényel túl sok időt. Ez a brokkoli krémleves fél óra alatt megvan. A karfiolos zöld tea krémleves extrémnek tűnhet, pedig nem az! A gesztenyekrémleves kimondott karácsonyi étel, extrázhatjuk, ha zsályás birsalmával tálaljuk. Sült répa és édesburgonya krémleves a csodás narancsos színével kápráztatja el a vendégeket. Csicsóka póréhagymával párosítva elég menő. Ha igazán le akarjuk kenyerezni a vendégeket, akkor főzzünk kókuszos cékla consommé-t. Desszertek A hagyományos desszertek mellett (zserbó, beigli, kalács, mákos guba) érdemes bevállalni egy-két különlegesebb sütit, édességet. Például ez a sütőtökös pite eltér a hagyományos sütiktől. Ez a vegán duplacsokis, kókuszos pite mennyei lehet… az elsők között van a kipróbálandó receptek listámon. Szintén kiszemelt áldozat ez a sütés nélküli diós, sütőtökös vegán pite. A céklás csokoládé torta mindenki kedvence lehet, csak ne áruljuk el előre, hogy cékla van benne! Ez is hasonló csak erre krém is került. A narancs jó párost alakít a csokoládéval. És persze a világ legfinomabb csokoládétortája ez a nyers változat. ***** Ha van kedvenc receptetek, ami mindig nagy sikert arat karácsonykor, írjátok meg kommentben, hogy a többiek is csemegézhessenek belőle! Jó készülődést kívánok mindenkinek!

Vegán gluténmentes édesburgonya brownie

2014. december 10. Zizi kalandjai 

Vegán gluténmentes édesburgonya brownie Szeretem a brownie-t, csak az a baj, hogy a tökéletes brownie állaghoz (puha, selymes, ragacsos, szinte nedves tészta) nagyon sok cukor kell. A bűntudatmentes brownie elérte a tökéletesség szintjét, de nyers… ami nem baj, sőt, még jót is teszünk magunkkal, ha így esszük. Most viszont találtam egy sült változatot Ellanál (imádom a blogját), ami puha, selymes, ragacsos, nedves tésztájú (az édesburgonyának köszönhetően), nagyon kevés édesítőszer (juharszirup és datolya) van benne, vegán és ráadásul gluténmentes is! Egy picit változtattam a recepten, több kakaót és juharszirupot tettem bele és adtam hozzá néhány evőkanál mandulatejet. Az édesburgonyát gőz felett kell megpárolni, majd datolyával pépesre turmixolni. Ez a kettő egy olyan tökéletes “baba pudingot” alkot, hogy Ádikám remegve sikítozott az újabb kanálnyi adagért! Egyébként nemcsak babáknak tökéletes, hanem felnőtteknek is… mi tagadás, együtt nyaltuk ki Ádival a robotgép tartályát! Kiváló reggelire, délutáni snacknek a teánk vagy a kávénk mellé. Az is eszembe jutott, hogy ebből tortát fogok sütni, mondjuk kókusz tejszínhabbal a tetején… tökéletes karácsonyi desszert lesz! A megadott mennyiségből egy elég kis adag lesz (12*20 cm-es tepsire elég), szóval érdemes egyből a dupláját készíteni! Vegán gluténmentes édesburgonya brownie Hozzávalók: - 600 g édesburgonya (meghámozott súly), felkockázva - 100 g hajdinaliszt - 80 g darált mandula - 16-18 db puha, aszalt datolya (mérettől függ és, hogy mennyire szeretnénk édesre) - 7 evőkanál kakaópor/­­karobpor - 6 evőkanál juharszirup - 2-3 evőkanál mandulatej - csipet só Az édesburgonyát pároljuk puhára egy vízzel teli lábas felett kb. 20 perc alatt. Tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára a datolyával. Vigyázat, nehéz abbahagyni, ha egyszer megkóstoljuk! Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Egy tálban keverjük össze a hajdinalisztet, a darált mandulát, a kakaót és a sót. Adjuk hozzá a pürésített édesburgonyát, a juharszirupot és a mandulatejet. Keverjük simára. Sűrű, nem folyós tésztát kell kapnunk. A kis tepsit béleljük ki sütőpapírral (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kibélelni) és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a sütőbe és süssük 180 fokon kb. 25-30 percig. Végezzünk próbát, ha nem ragad semmi a késre, akkor jó. Hagyjuk kihűlni a formában (ekkor ragad jól össze) és utána vágjuk kockákra.

Majonézes burgonyasaláta

2014. november 24. BioBrigi 

Majonézes burgonyasaláta Néha kedve támad az embernek ilyesmit is enni, sok lila hagymával. Bacilus kergetészet... :) Ugyan hidegtál, mégis legjobban elkészülte után kedvelem, mikor még melegek a burgonyák. Talán azért is, mert alapvetően semmilyen ételt nem szeretek hűtő hidegen.  Jó, a fagyi kivétel, de azt meg évek óta nem eszek. Legutóbb, mikor készült, nem nagyon vacakoltam vele, kevés alapanyagból dolgoztam, mégis finom lett. A kesudiós alaphoz jött néhány burgonya és hidegen sajtolt olaj némi mustárral. Nem nyafogott senki, hogy ez esetleg nem rendes majonéz. A mustár az most bolti volt, de házi készítésére találtok ötleteket ITT. Hozzávalók: 10-12 nagyobb főtt burgonya 3-4 fej lila hagyma 2 marék kesudió 1 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 2 ek mustár 1 tk só 1 tk gyümölcscukor 1 citrom leve A burgonyákat megmossuk, héjában megfőzzük. A hagymákat megpucoljuk, karikára szeleteljük. A kesudiót turixgépben kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd hozzáadunk még vizet és beledolgoztatunk 2 megpucolt főtt burgonyát. A sűrű szószhoz adjuk a mustárt, a cukrot, a citrom levét, a sót, összekevertetjük, majd az olajat is beledolgozzuk. A megtisztított burgonyákat felszeleteljük, egy tálban egy réteg burgonya, egy réteg hagyma, egy réteg majonéz kerül. A sort addig folytatjuk, míg az összetevők elfogynak. A tetejét majonézzel zárjuk.

Mosolygós Cukkinis tócsni :-)

2014. november 23. Zöld Avocado 

Mosolygós Cukkinis tócsni :-) Elnézést kérek mindenkitől, aki már alig várta az újabb zöldséges receptet a blogon, de az elmúlt egy hét olyan gyorsan eltelt, mintha egy szempillantás lett volna. Biztosan veletek is sokszor megesik, hogy a tennivalók listája állandóan a "majd holnap elintézem" kategóriába kerül... de az a holnap, csak nem akar eljönni. ;-)  Igyekszem a következő pár napban kárpótolni titeket jobbnál jobb, finomabbnál finomabb , szebbnél szebb, egészségesebbnél egészségesebb... -na nem ragozom tovább - receptekkel. :-) mosolygós cukkinis tócsni Most egy újraértelmezett magyar ételt hoztam nektek, amit alapvetően burgonyával készítenek, de ezesetben egy értékes, sokoldalú és olcsó zöldségünk, a cukkini lesz az alapanyag. Az eredeti receptet mindenki más néven ismeri. Hallottam már ezt a krumplilepényt lepcsánkának, tócsninak, tócsinak, berétnek pacsninak és cicegének is elnevezni. Ki milyen névvel illeti ezt a gyors és egyszerű magyar ételt otthon?  Habár a cukkini valójában a nyár nagy slágere, azért télen is bőven találunk belőlük a boltokban, vagy akár a fagyasztónkban korábbról eltéve. Mi télen nyáron fogyasztjuk ezt a magas víz-, de alacsony kalória tartalmú, lúgosításra is kíválóan alkalmas, C- és egyéb vitaminokban gazdag tökfélét.  A cukkini héja béta karotint tartalmaz, tele van antioxidánsokkal, segít megelőzni a sejtek károsodását. Mivel ez a zöldségféle magnéziumot és foszfort is megfelelő mennyiségben juttat szervezetünkbe, ezért ez is egy lehetőség a tej mellett, vagy a tej helyett, hogy segítséget kapjunk a csontok felépítésében és megtartásában. Az újraértelmezett és sokkal egészségesebb (szerintünk finomabb is) változatot ugyanúgy időigényes elkészíteni, mint elődjét, de megéri a kedvenc sorozatunk közben a tűzhely mellett állni, és sütögetni ezeket a mennyei cukkinis plecsniket. :-) Cukkinik HOZZÁVALÓK: - 1 közepes méretű cukkini alaposan megmosva   - 10 dk intenzív ízű reszelt sajt (ez lehet füstölt, vagy parmezán, de akár ementáli is)  - 3-4 ek szezámmag  - 2-3 ek kukoricaliszt /­­ vagy kukoricadara - 1  marék friss petrezselyem - 1 dl víz  - Himalája só  - őrölt fehérbors  - kókuszzsír vagy extra szűz olíva olaj vagy repce olaj  Cukkini feldolgozásra várva ELKÉSZÍTÉS: A cukkinit miután alaposan megmostuk, reszeljük le a héjával együtt a nagy lyukú reszelőn. Egy másik tálban keverjün sűrű masszát a sóval, borssal, vízzel, és a kukorica liszttel. Keverjük hozzá a lereszelt cukkinihez, majd adjuk hozzá a szezámmagot. a reszelt sajtot és a friss apróra vágott petrezselymet is.  Egy teflon serpenyőbe tegyünk egy kis zsiradékot, hevítsük fel, majd kezdjük el a lepénykéket sütni, mint a palacsintákat, csak kisebb, tenyérnyi méretben. Egy-egy merőkanállal egy-egy lepénykét kapunk, melyeknek mindkét oldalukat pirosra kell sütni. (Egy nagy lapát szerű eszköz nagy hasznunkra lehet a forgatásnál.) Pótoljuk közben a zsiradékot, ha szükséges. Illetve ha úgy érezzük, hogy a cukkini túl vízes volt, tegyünk a masszához még kukoricalisztet. Vagy ha ellenkezőleg, túl sűrű a massza, akkor keverjünk még hozzá vízet. Próbáljuk meg eltalálni azt a tökéletes állagot, ami könnyedén ínycsiklandóan pirosra sül a serpenyőnkben. ;-)   A tetején sima tejföllel, fokhagymás tejföllel, vagy natúr joghurttal tálalva mindenkit hamar mosolygóssá tehetünk. :-)  mosolygós cukkinis tócsni Örömteli, gyomorbarát, egészséges étkezést kívánok! :-)          

Fekete szezámmagos szórt tönköly cipó

2014. november 20. BioBrigi 

Fekete szezámmagos szórt tönköly cipóFekete szezámmaggal valahogy ritkán találkozik az ember a boltokban, pedig nagyon magas kalcium tartalmú növény, érdemes fogyasztani. A napokban azonban a Sp@r-ban egészen olcsón találtam. Hozzávalók: 50 dkg tk tönkölybúza liszt 10 dkg finomliszt 360 ml víz 1 ek burgonyapehely (opcionális) 1 ek fekete szezámmag a tésztába 1 ek a tetejére megszórni 2 dkg élesztő 1 tk só 1 kk méz fekete szezámmag Az összetevőket megdagasztatjuk a kenyérsütő üstjében, vagy pedig a száraz hozzávalókat elkeverjük, azután beleöntjük a többit is, és alaposan eldolgozzuk, míg ruganyos tésztát nem kapunk. Formázzuk, zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük, a tetejét megkenjük vízzel, bevágjuk, majd megszórjuk a fekete szezámmaggal. 45-50 percig hűvösebb helyen kelesztjük, majd közepes lángon egy óra alatt sütjük meg.

Vegán (édes)burgonyás pogácsa

2014. november 16. Zizi kalandjai 

Vegán (édes)burgonyás pogácsa Ma délután babatalálkozós édesburgonya (batáta) partira voltunk hivatalosak a barátainkhoz… hogy miért pont édesburgonya a parti témája, annak hosszú története van, de a lényeg, hogy sikerült végre magyar, ásotthalmi édesburgonyát vennem. Valójában ez egy burgonyás pogácsa, csak tettem hozzá egy darab édesburgonyát is, ami szépen megszínezte sárgára (igen, a szín nem tojástól van). Természetesen elkészíthető csak burgonyából is, nem kötelező édesburgonyát tenni bele. Még soha nem sütöttem vegán pogácsát, de úgy érzem, hogy első alkalomnak kiváló volt ez az indulás. Mindig idegenkedtem a “margarin” használatától, de aztán rájöttem, hogy most már vannak igen jó minőségű margarinok – erről beszél Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök is ebben a cikkben -, plusz vannak olyanok, akik laktózérzékenységük miatt bármennyire is szeretnék, nem fogyaszthatnak vajat. Egyébként ebbe a pogácsába csak egy kevés bio margarin (nem génkezelt alapanyagokból készült, nem hidrogénezett!) került, mert nem volt itthon több, a maradék zsiradékot puha kókuszzsírral váltottam ki. Finom, puha pogácsákat kapunk végeredményül, amely a háromszori hajtogatásnak köszönhető. Szóval idő mire elkészül a pogácsa, viszont nagy munkát nem igényel, és a végeredmény magáért fog beszélni. Ádi is rájárt, bár ő inkább kikapott egyet, harapott belőle, visszarakta, majd kivett egy másikat, abból is harapott egy falatkát…  Vegán (édes)burgonyás pogácsa Hozzávalók: - 500 g burgonya + édesburgonya (egy közepes darab), meghámozva, felkockázva - 500 g simaliszt - 250 g jó minőségű margarin /­­ kókuszzsír, szobahőmérsékletű - 1 tasak (7-9 g) szárított élesztő - 125 ml langyos rizstej + egy kevés a kenéshez - só Tegyük egy lábasba a burgonyát + édesburgonyát, öntsük fel vízzel és főzzük puhára. Szűrjük le, majd törjük pépesre burgonyatörővel. Öntsük egy bögrébe a langyos rizstejet, adjuk hozzá az élesztőt, keverjük el és hagyjuk felfutni 4-5 perc alatt. Tegyük egy tálba az összetört burgonyát, adjuk hozzá a lisztet, a puha margarint/­­kókuszzsírt, a felfutott élesztőt, majd sózzuk ízlés szerint. Gyúrjuk össze a tésztát, majd takarjuk le egy konyharuhával és hagyjuk 45 percet kelni. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki fél centiméter vastagra, majd a négy oldalát középre hajtva hajtogassuk össze. Tegyük rá a konyharuhát és hagyjuk kelni 15-20 percet. Nyújtsuk ki, majd megint  hajtogassuk össze… ezt ismételjük összesen még kétszer. Az utolsó nyújtásnál szintén fél centiméter vastagra hagyjuk a tésztát, késsel rácsozzuk be a tetejét. Szaggassunk pogácsákat belőle, tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és kenjük meg a tetejüket rizstejjel. Süssük 180C fokon kb. 20 percig, amíg aranybarnák lesznek.

Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül!

2014. november 14. Vegan Spirit 

Fehérje bevitel. Egy tévhit, ami évente 70 milliárd állat életébe kerül!Évente ugyanis ennyi állatot mászárolnak le. Ennek pedig fő oka a megszokáson kívül az, hogy a fehérjebevitellel kapcsolatban erős félelem és tévhit lakozik az emberek többségének a tudatában. Az igaz, hogy többféle hiánybetegség jelentkezhet egy vegán embernél, (akár csak egy mindenevőnél) ha rosszul étkezik, de fehérjehiányos vegánnal még nem találkoztam, nem is olvastam ilyenről, és nem is halottam példát, hogy más találkozott volna ilyennel. Pedig évek óta bújom a netet pro és kontra a témában. Tehát gyakorlatilag fehérjehiányosan táplálkozni majdhogynem lehetetlen! Az egész fehérjebevitel köré épült félelem és félretájékoztatás, miszerint a növényi fehérjék nem teljes értékűek, és komplettálásra szorulnak, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című 1971-es könyvéből ered. Ő volt az, aki felvetette ezt, azonban a 10 évvel későbbi, 1981-es könyvének kiadásakor megcáfolta korábbi felvetéseit, felismerve, hogy azok tévesek volta, és túlgondolta azt. Ez a téveszme már több mint 40 éve él, áldozatai pedig állatok tízmilliárdjai évente, és milliónyi ember, aki rákos lesz a magas állati fehérje bevitel miatt. Ráadásul annak ellenére, hogy már maga a szerzője is megcáfolta, csak nem akar megszűnni mégsem... A legnagyobb tévhit általában a növényi táplálékok létfontosságú (vagy esszenciális) aminosav összetételével kapcsolatban van. Gyakorta azt szoktuk hallani, mind vegyes táplálkozásúaktól, mind vegánoktól, hogy a növényi táplálékok hiányosak bizonyos létfontosságú aminosavakban, például a hüvelyesek metioninban vagy a gabonák lizinben, emiatt pedig "komplettálni" (kiegészíteni/­­keverni) kell ezeket, hogy hozzájussunk az összes létfontosságú aminosavhoz. Magával a "hiányos" szóval, azt sugallják nekünk, hogy abból a táplálékból teljes mértékben hiányzik, vagy nem található meg benne megfelelő mennyiségben, és hiába is fogyasztanánk el elegendő mennyiségű kalóriát belőle, képtelenek lennénk fedezni azt az adott aminosavat - és itt van a probléma, hiszen ez nem igaz. Minden nem ember által "előállított" táplálék, mind tartalmaz fehérjét, mind tartalmazza az összes létfontosságú aminosavat. Egyik ételcsoport (gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, gabonák - még a finomított gabonák, mint fehér rizs, fehér kenyér vagy fehér tészta -, diófélék, olajos magok és gombák) sem hiányos semelyik létfontosságú aminosavban. Csupán a többi aminosavhoz viszonyítva, arányaiban kevesebb fordulhat elő egyes aminosavakból, egyes táplálékokban, azonban ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket (értsd, például csak rizst, burgonyát, babot, kivit, ribizlit, paradicsomot, brokkolit, salátát stb., magában fogyasztva, bármiféle más táplálék hozzáadása nélkül). Erről bárki meggyőződhet maga is, bármilyen étrendi napló segítségével (pl.: http:/­­/­­cronometer.com ), melyek mind az USDA adatbázisára épülnek, amik képesek kilistázni az egyes táplálékok aminosav-mennyiségét. Így a felvetés, miszerint, aki csak (akár csak egyetlen féle) növényi táplálékot fogyaszt "másodrangú/­­hiányos" fehérjét fogyaszt, teljességgel alaptalan. A másik gyakori tévedés pedig a fehérje mennyiségét illetően szokott felmerülni, amiről azt gondolják az emberek, hogy abból rengetegre van szükségük, legfőképpen, ha komoly fizikai munkát végeznek. Itt érdemes feltenni a kérdést, hogy az elfogyasztott fehérjét mire is használja a szervezetünk. Két dologra használhatja: karbantartásra és energiaellátásra. A karbantartás része a dolognak az, amiért az embereknek fehérjét (és vele együtt létfontosságú aminosavakat) kellene fogyasztaniuk, amiből a szükséges mennyiség azonban rendkívül alacsony. Dr. William Rose 1949-ben adta közzé elsőként (infó ITT) az ember fehérje- és létfontosságú aminosav szükségletét, amiben 20 grammnyi (a nitrogénegyensúly fenntartására elegendő) fehérjeminimumot állapított meg (a hagyományos testépítőkénél nagyságrendekkel kevesebb fehérjét fogyasztó, de izomépítésre mégis képes nyers gyümölcsevőket, lásd ITT), és a jelenlegi ajánlásoknál szintén alacsonyabb szükségletet talált a létfontosságú aminosavakból is (noha a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g/­­testtömeg kilogrammnyi fehérje - ami bizonyos biztonsági ráhagyást tartalmaz - is könnyűszerrel fedezhető). Ennél a mennyiségnél kevesebb fehérjét, és a meghatározott létfontosságú aminosavak mennyiségénél kevesebbet fogyasztani - teljes értékű, fehérjét tartalmazó, növényi táplálékokból, néhány ritka kivételtől eltekintve - csak kalóriahiánnyal egybekötve (szándékos éheztetéssel, valós éhezéssel - lásd fehérjehiánytól, és egyéb hiányoktól is szenvedő, éhező afrikaiak - vagy teljes táplálékmegvonással, mint például böjtöléssel) lehet. Ezenkívül az emberekben az maradt meg valahonnan, hogy a fehérje egy jó energiaforrás, holott az a cukor, amelyből már az étkezés során egy adag a nyelvünk alól felszívódik a véráramba, és azonnali energiát biztosít, ellentétben ezzel a fehérje (akárcsak a zsír) nagyon lassan emésztődik a gyomorban, melynek során a szervezetünk az elfogyasztott fehérjét aminosavakra bontja, majd azok 65-85%-át glükózzá alakítja (egy folyamat révén, melynek neve glükoneogenezis), mert az önmagában használhatatlan energiaforrásként. Ezért az olyan emberek, akik túl sok fehérjét fogyasztanak (mint például a testépítők), folyamatosan arra kényszerítik a szervezetüket, hogy a lassan emésztődő és későbbiekben még glükózzá is átalakítani szükséges fehérjéből (aminosavakból) fedezzék az energiaszükségletüket, ahelyett, hogy azt könnyedén felhasználható szénhidrátból tennék.   Az imént leírtakból világosan látszódik, hogy, energiaellátásra egyáltalán nem is tanácsos fehérjét fogyasztanunk. Még karbantartásra sem ajánlott a túlzott fehérjebevitel, hiszen következtében a szervezetünkben felhalmozódhat az ammónia, mely izomfáradtságot okozva pontosan azt váltja ki, amit minden bizonnyal el szerettünk volna kerülni. Aki további olvasnivalóra vágyik a témában, annak ajánlom a következő angol nyelvű oldalakat: http:/­­/­­michaelbluejay.com/­­veg/­­protein.html https:/­­/­­www.drmcdougall.com/­­misc/­­2007nl/­­apr/­­protein.htm http:/­­/­­www.nealhendrickson.com/­­mcdougall/­­031200puprotein.htm írta: GS    

Pakora indiai kukoricás rizzsel

2014. november 4. Vegán muflon 

Pakora indiai kukoricás rizzselIrgalmatlan közhely rovatunk bemutatja: az átlag hazai éttermek vegetáriánus kínálata olyannyira változatos, mint egy hatvanas szociológus ruhatára. Ha pl. a bütykösbögölyösi Korhely Vadkan csárdában is tartanánk magunkat vegán alapelveinkhez - tehát bojkottálnánk az előétel szekcióban fellelhető rántott sajtot és rántott karfiolt - akkor biztosak lehetünk benne, hogy az ecetes almapaprika mentene meg minket az éhhaláltól. Vagy az ablakban fellelhető muskátli zsengébb virágai. Pedig semmi nem indokolja ám, hogy zöldségek panírozásához kotkodákoló élőlények megtermékenyítetlen petesejtjeit használjuk fel! Legjobb példa erre a pakora, melyet a kistérségi konyhafőnökök többségéhez hasonlóan a Firefox helyesírás-ellenőrzője sem ismer. (Legfeljebb felajánlja helyette a "paróka" opciót. Ezt majd a hajában főtt krumpli esetében hasznosítanánk, poén tessék!) Az indiai rántott zöldségeknek legalább annyiféle verziója ismert, ahány egzotikus apró lény van egy pohár bombayi ivóvízben. Nézzünk egy felettébb egyszerű fajtát, holnap pedig egy másikat. Komponensek: 25 dkg liszt (legjobb a csicseriborsó vagy a teljes kiőrlésű búza) kevés őrölt feketebors 2 kiskanál pirospaprika 1 kiskanál őrölt ánizs 2 kiskanál római kömény vagy garam masala (ezt sem ismeri a Firefox, sebaj) 1 kiskanál majoránna 1 fej karfiol (de bármilyen zöldség felhasználható) Ehhez annyi vizet adunk, hogy ne túl sűrű tésztát kapjuk. Pókerarccal csomómentesre keverjük, majd állni hagyjuk egy órát. Miután az így kapott elegyben többször türelmetlenül megcsodáltuk tükörképünket, a feldarabolt karfiolt (vagy a felkockázott padlizsánt, cukkinit, felkarikázott sárgarépát, burgonyát, stb...) megmártjuk a tésztában, majd a felesleges kulimászt lecsöpögtetve forró olajba tesszük. (Fontos, hogy a tészta ne legyen túl vastag.) Ha gyanítjuk, hogy megsült, villával ellenőrizzük, hogy valóban így történt-e. A körethez: 150 g rizs morzsolt főtt vagy konzervkukorica ízlés szerint 1 db paradicsom 1 db kápiapaprika 1 db hegyes erőspaprika 1 db zeller 1 evőkanál margarin só A margarint egy edényben hevíteni kezdjük, majd első lépésben hozzáadjuk az apróra vágott erőspaprikát, majd a többi felszeletelt zöldséget, végül pedig a főtt rizst és a kukoricát, majd örömködve megkeverjük. Végeredmény:

Sütőtökös szabdzsi

2014. október 30. Lét-tudatos konyha 

Sütőtökös szabdzsiJó pár sütőtök várakozik a veremben, ezért több olyan ételt is szeretnék készíteni a közeljövőben, amelyhez alapanyagként szükséges. Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az alábbi ételben az édes íz fog érvényesülni, de nem így lett. Az eredeti recepten változtattam egy kicsit, feljavítottam egy kis krumplival. Köretként rizs, valamint kiegészítésként puri és zöldparadicsomcsatni készült hozzá. Hozzávalók: 1 kg sütőtök és burgonya (nálam az arány: 65 dkg sütőtök és 35 dkg krumpli) 2 dl darabos paradicsomszósz 2 ek olaj 1 mk római kömény 1/­­2 mk kurkuma 1/­­4 mk hing (asafoetida) víz Elkészítése: A sütőtököt és a krumplit megtisztítom és feldarabolom. Az olajon megpirítom először a római köményt, majd hozzáadom a darabokra vágott zöldséget és a többi fűszert. Kevés vizet öntök alá, majd párolom kb. 20 percig. Beleöntöm a paradicsomszószt és fedő alatt puhára főzöm. Ha elfő a leve, akkor vízzel pótolom. Forrás : Tiszta ízek szakácskönyv

11+1 tipp, hogy ne hízz el télen

2014. október 27. Gréta konyhája 

11+1 tipp, hogy ne hízz el télenMég csak ősz van, tehát van mit tennünk a téli hízás ellen. Télen általában minden ember alatt többet nyom a mérleg, hiszen a természet rendje, hogy a hideg időben zsírpárnákat halmozunk fel, amely tavasszal egyszerűen leolvad rólunk. Ideális esetben itt 1-3 kg plusz feleslegről van szó, amely teljesen normális, ez nálam is így történik, évről évre ezért nem kell aggódnunk. Viszont ha ezt használjuk kifogásnak, hogy többet és többet ehessünk, nassoljunk, és legyintünk, hogy nem baj, ha kicsivel több is felcsúszik, könnyen abba hibába eshetünk, hogy mire kivirágoznak a fák, tetemesebb súlyfelesleggel kell szembenéznünk, amelynek nemcsak esztétikai, hanem egészségkárosító hatásai is lehetnek. Hogy ne márciusban kapkodjunk, és szenvedjünk a bikini-alakért, van egy pár egyszerű tippem, a téli extra túlsúly elkerülése érdekében, nálam bevált. 1. Egyél annyit, mint nyáron 2. Jó, ha nem márciustól, hanem októbertől kezdesz a nyári alakért tenni. mozogj minden nap intenzíven 20 percet. Ha nincs időd kimozdulni, tervezd meg az otthoni aktivitást, nekem pl ez minden reggel min 20 perc jóga vagy Pilates, és este lefekvés előtt 10 perc hasizom gyakorlat. Nagyszerű videókat találsz a You Tube-on, pl Fitnessblender 3. A téli korán sötétedős begubódzós időszakban nassolj inkább aszalt gyümölcsöket, vagy magvakat, a chipset, ropit, kekszeket, és a fagyit, hagyd a boltok polcain 4. Főzz otthon sok-sok zöldségből gabonából, vagy ebédelj a Tündérkonyhában 5. Egyél sok céklát, zellert, édesburgonyát, spenótot, kelbimbót, káposzta féléket, mert ezek a zöldségek segítenek megtartani a súlyodat. Ideális ha nyersen eszed, persze sütőben sütve is szuper 6. Egyél még több salátát, nyers gyümölcsöt (alma, körte, szilva) 7. Ebédre egyél annyi szénhidrátot amennyit akarsz, de estére már ne. Ha nem bírsz salátát enni, készíts mindenféle zöldségből fűszeres hasábokat sütőben, és készíts hozzá növényi mártogatóst. Lehet avokádó krém, szójajoghurt mentával, hummus, veganéz, akármi, amit imádsz. Nem kell éhezni...nem szabad éhezni! 8. Tegyél ki egy általad csinos, inspiráló nőt a hűtőre, vagy te is lehetsz a képen, szuper formában. 9. Válts most életmódot, nem kell megvárni a tavaszt. Kezdetben cseréld le a fehér lisztet tönkölyre, vagy a fehér cukrot nádcukorra, vagy bármilyen természetes édesítőre. 10. Légy VEGÁN, mert jobb neked is, az állatoknak és a földnek is, mellesleg évszaktól függően segít elérned az ideális testsúlyt. Ha nem hiszel benne, próbáld ki, a másik oldalt már ismered. +1. Keress 30 napos húsmentes, vagy vegán kihívásokat az interneten, és így többedmagaddal, irányítva-segítve tudsz áttérni erre a testet-lelket tisztító tudatos életmódra. Nekem megváltoztatta az egész életem

Ottolenghi vegán édesburgonya fasírtja

2014. október 20. Zizi kalandjai 

Ottolenghi vegán édesburgonya fasírtja Mostanában többször lapozgattam receptek és inspiráció miatt Ottolenghi Plenty szakácskönyvét. Sokszor elfeledett szakácskönyvek a polcról lekerülnek és néhány napon át forgatom, mert valami megfog bennük újra. Sok esetben a kényelem játszik szerepet abban, hogy az interneten inspirálódjak, mert gyorsabb és rövidebb idő alatt több információhoz jutok. De néha olyan jól esik megfogni a szakácskönyvek papírjait és elmerengeni egy-egy recepten. Akármilyen gyors is a technika, számomra a könyvek nem mennek ki a divatból. A minap kaptam egy emailt az angol Amazontól, amelyben ajánlottak 13 vegetáriánus, vegán szakácskönyvet. Szuper jó a lista, amit küldtek, mert nekem a 13-ból 8 meg is van! Amik viszont nem voltak a listában és nagyon szeretném (feltéve, ha Jézuska a könyváruházba is betérne, amikor nekem keres meglepetést karácsonyra): az egyik Ottolenghinek az új könyve a Plenty More, a másik a The Vegetarian Flavor Bible. És tudom, notórius szakácskönyv gyűjtő vagyok, ahogy Kriszti is! Nem hiszem, hogy ezt már ki fogom nőni. Ez így van rendjén, el kell fogadni, hogy ilyen vagyok. Szeretem a szakácskönyveket! És ti? Az édesburgonya fasírt receptje nagyon egyszerű, minimálisat változtattam rajta. Én adtam hozzá fokhagymát (fokhagyma imádó vagyok, ha eddig nem vettétek észre ), elhagytam a fél teáskanál cukrot és jobban sóztam, valamint ízesítettem szójaszósszal, mint, ahogyan a receptben meg van adva, a vajban sütést pedig lecseréltem kókuszzsírra. A fotózásra kb. 3 percem maradt, mert Ádi is követelte már az ebédjét, meg én is farkaséhes voltam, szóval csak olyan gyorsan összekapott, nem túl szuper képek lettek, de higgyétek el nekem, hogy a fasírt nagyon finom. Mi rizzsel és leveleskel chips-szel ettük. Belerakható szendvicsbe vagy főzelék feltétjeként is el tudom képzelni. Ottolenghi vegán édesburgonya fasírtja Hozzávalók kb. 4-6 főre: - 1000 g édesburgonya, meghámozva, felkockázva - 100 g tönköly fehérliszt - 2 szál újhagyma, felszeletelve - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 teáskanál szójaszósz - 2-3 teáskanál só (ízlés szerint) - 1/­­2 teáskanál friss aprított chili (opcionális, én Ádi miatt elhagytam) - kókuszolaj vagy olívaolaj A felkockázott édesburgonyát tegyük párolóedénybe és pároljuk puhára kb. 15-20 perc alatt. Ezután tegyük szűrőbe kb. 15 percre, hogy a felesleges víz kicsöpögjön belőle. A lecsöpögtetett édesburgonyát tegyük egy tálba és krumplinyomóval alaposan pépesre nyomkodjuk. Adjuk hozzá az újhagymát, a fokhagymát, a szójaszószt, a sót és a lisztet. Keverjük össze. Ragadós tésztát kell kapnunk (ha esetleg folyós maradt, akkor adjunk még hozzá egy kevés lisztet). Egy teflon serpenyőben hevítsünk (közepes láng) egy kevés kókuszzsírt és evőkanállal mérjünk egy adagot a tésztából a serpenyőbe. A kanál segítségével lapítsuk le a fasírtot kb. 1 cm vastagra és süssük a fasírtot aranybarnára, majd fordítsuk meg és a másik oldalát is pirítsuk meg. Ismételjük a műveletet, amíg a tészta el nem fogy (kb. 3-4 darabot érdemes sütni egyszerre).

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?

2014. október 11. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek (vegán baba)?   Mivel Ádi nagyjából ugyanazokat eszi már, amit mi is, ezért úgy gondoltam, hogy a hozzátáplálás rész kinőtte magát és inkább azt mutatom meg nektek, hogy sima hétköznapokon milyen egyszerű, tápanyagokban gazdag ételt eszik ő és vele együtt mi is. Igyekszem a szezonalitást követni, színes maradni és Ádi miatt kreatív is lenni, akár ízeket, akár a tálalást tekintve. Hétfőtől péntekig mindennap főzök (kivéve, ha valamilyen program közbejön), a hétvégék pedig vegyesen alakulnak, hol főzök, hol pedig elmegyünk valahova ebédelni. Szombatonként többnyire a biopiacon falatozunk, eszünk pékárut, nyers zöldségeket, ami a kezünkbe akad… mint például néhány hete Ádi éppen nyers brokkolit és nyers homoktövis bogyót (nagyon savanyú!!!) kívánt meg ebédre, ehhez társított még egy kiflit. :) Érdekes az ízlése, de mi teljes mértékben támogatjuk! Főleg, ami a nyers zöldség szeretetét illeti… hihetetlen kiskrapek. A piacon a múltkor meg kellett vennem néhány zöldséget, mert felkapta őket és elkezdte rágcsálni… de főzés közben is jön kíváncsiskodni, megfogja, megszagolja a zöldségeket és megpucolt, megmosott állapotban meg is kóstolja őket. Nyilván a fokhagymát és a vöröshagymát nem hagyom, hogy megkóstolja, de a krumplit, tököt, céklát, karalábét, brokkolit, répát, stb. hagyom neki, hogy rágcsálja. Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan tudnák megszerettetni a gyermekükkel a nyers zöldségeket. Nem tudom mi a titok… tényleg! Illetve egy dolgot tudok! Mi semmi olyan dolgot nem adtunk még Ádinak, ami cukorral, mézzel, juhar- vagy agavésziruppal vagy bármilyen más édesítőszerrel van édesítve (igyekszünk ezt a szokást megtartani legalább két éves koráig). Úgy gondoljuk, hogy ennek köszönhető a nyers zöldség és gyümölcs szeretete. Tényleg mindent megkóstol nyersen, többnyire ízlik is neki, van, ami a kedvencévé is válik (pl. brokkoli, uborka). Mivel nem evett még édesített dolgot, ezért szerintem tisztán érzi az ízeket és még a számunkra nagyon savanyú homoktövis sem túl savanyú számára! A tanácsom az, hogy vonjuk be a babókat a főzésbe, mutassunk meg nekik mindent, kóstoljuk meg mi is velük együtt nyersen a zöldségeket. Hátha elkezdenek utánozni! Ne csináljunk belőle problémát egyébként, ne stresszeljük magunkat, mert a baba megérzi az ilyenfajta negatív rezgést. Lehet, hogy a mi csemeténk nem is fogja megszeretni a nyers zöldségeket még egy darabig, szóval erőltetni nem kell, de próbálkozni lehet. Ádi továbbra is vegán, de ahogy jeleztem korábban, nem fogok problémát csinálni belőle, ha valamikor majd eszik tejterméket vagy tojást. Egyelőre, amíg megoldható, vegán étrenden tartjuk, aztán meglátjuk mit hoz a jövő. A Mit eszik a vegagyerek? egy új sorozat lesz itt a blogon és egyszerűen csak fotókat teszek fel az ételekről, hogy Ádi miket eszik. Ezzel szeretnék inspirálni mindenkit (főleg anyukákat), hogy viszonylag rövid idő alatt össze lehet dobni változatos, tápanyagokban gazdag, ízletes ebédet mindennap. Ha az elkészült ételek valamelyikének már fent van a receptje a blogon, azt mindig belinkelem. Egy bejegyzésben összesen hét képet teszek közzé, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig egy heti ebéd mennyiség, az is elképzelhető, hogy hét ételt két hét alatt fotózok le, mert néha elfelejtek képet készíteni vagy, ha nem itthon ebédelünk, akkor nem mindig van nálam fényképezőgép, hogy lefotózzam az ételt, stb. Az ételek főzésénél egyszerűségre és gyorsaságra törekszem, de be-bekerül néha olyan étel, amelynek az elkészítése több időt vesz igénybe. Csináltam egy hashtaget Instagramon: #miteszikavegagyerek – töltsétek fel ti is a fotóitokat az elkészült ételekről, tageljétek be, hagy legyen összegyűjtve egy  helyen az a sok étel, amit a babáknak, gyerekeknek főzünk és szolgáljon inspirációul mások számára. Aki mától két héten keresztül (október 11 – október 25) a legtöbb képet tölti fel, azt meg fogom ajándékozni valamivel! És akkor jöjjenek az ételek… Sütőtök fasírtgolyók zelleres burgonyapürével Caponata (szicíliai padlizsánragu) spagettinivel Kelkáposztafőzelék Alnatura mediterrán zöldségburgerrel Rizs, fokhagymás pirított sütőtök, az elmaradhatatlan uborka és pirított vegán virsli A korábbi sütőtök fasírtgolyókból a maradékot lefagyasztottam, így ha gyorsan szükség van ebédre, előkapom és teflonserpenyőben átpirítom őket… itt újra burgonyapürével és párolt borsóval tálaltam Párolt fokhagymás spenót, tepsiben sült fokhagymás-rozmaringos-olívaolajos burgonya és édesburgonya, avokádó, vegán sajt Zöldséges lencseragu padlizsánkrémmel (Ottolenghi Plenty szakácskönyvéből) és natúr puffasztott rizs szelet (kombinálva van a hüvelyes – lencse – a gabonával – rizs szelet -, így a komplettálásnak megfelelően ez teljesértékű fehérje ebéd)

Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürével

2014. szeptember 9. Zöld Avocado 

Snidlinges tofu fasírt golyók, zöldséges krumplipürévelEzek az ál fasírtgolyók mennyeiek! Olyan, mintha húsból lennének, de annál sokkal könnyebbek, puhábbak, egészségesebbek, és ízletesebbek! :-) snidlinges tofu fasírt, zöldséges krumplipürével Hozzávalók: kb.45 db 3 cm átmérőjű tofu golyóhoz 1000 g tofu (GMO mentes) 1 fej lila hagyma 3 gerezd fokhagyma 2 szál közepes sárgarépa 1/­­2 bögre kukoricaliszt, vagy rizsliszt 1 ek őrölt lenmag beáztatva vízbe (tojás helyett) 1 marék friss petrezselyem mustár, Himalája só, fehér bors,  édesnemes pirospaprika  2 szál snidling a zöld résszel együtt 1/­­2 bögre tökmag és szotyi keverék 1/­­2 bögre darált dió (nem cukrozott, és nem dejó) (1 ek útifűmaghéj) (1 ek sörélesztő por) kevés zsemlemorzsa, amibe beleforgatjuk majd a golyókat kisütés előtt Zöldséges krumplipüréhez: 1 kg krumplipürének való burgonya 2 szál közepes sárgarépa  1 kisebb cukkini  Fokhagymás kukorica salátához: 1 nagy organikus/­­bio tejföl (500 ml) 2 gerezd fokhagyma Himalája só, frissen őrölt fekete bors 1 bio kukorica konzerv (cukormentes) 1 szál snidling (2 marék bab csíra) Elkészítés: fokhagymás kukorica saláta - jobb sarokban a képen Kezdjük a  salátával, mert annak jó, ha áll a hűtőben egy kicsit, hogy az ízek összeérjenek. Balázs imádja a tejfölös kukorica salátát, így gyakran kerül az asztalra fasírtok mellé. Manapság próbálom ezt is a lehető legreformosabb formában elkészítni. Ez egy roppant egyszerű saláta! :-) A nagy tejfölt (vagy natúr organikus joghurtot, görög joghurtot) beleöntjük egy mélyebb tálba. Hozzáadjuk ízlés szerint a fűszereket, a kukorica konzervet, az apróra vágott snidlinget, és fokhagymanyomóval a 2 gerezd fokhagymát (ha valaki szereti a vámpírokat üldözni, tehet bele többet is).  Ha van otthon, akkor 2 marék babcsírával tehetjük értékesebbé ezt az egyszerű salátát. színes, zöldséges krumplipüré A krumplipürét azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Készítsük el a hagyományos módon, a kívánt mennyiségben, ahogy azt korábban szoktuk. Miután elkészült a számunkra tökéletes püré, cifrázzuk egy kicsit, és csempésszünk bele életet! ;-) Pucoljunk meg 2 közepes sárgarépát, mossunk meg egy kisebb cukkinit, és mindkét (mindhárom) zöldséget reszeljük le a nagy lukú reszelőn julienre. Keverjük a friss, élettel teli, nyers zöldségeket a krumplipürével, és ezzel el is készült az üde burgonya köret.  És akkor nézzük a tofu fasírtokat, amik szintén egyszerűen elkészíthetőek, és csak a kisütögetés vesz igénybe néhány percet, de nem annyit, mint egy húsos fasírt. Tegyük a hozzávalókat  egy keverő tálba ilyen formán: - A napraforgómagot és diót daráljuk porrá a darálóban. - A tökmagot egészben tegyük bele. - A lilahagymát, fokhagymát és sárgarépát egy fél dl. vízzel turmixoljuk pépessé a turmix géppel.  - A snidlinget/­­metélőhagymát karikázzuk fel kb. fél cm-es karikákra. - A tofut (a lé nélkül) morzsoljuk bele a tálba a kezünkkel. - Adjuk hozzá a lisztet, a fűszereket, az apróra vágott petrezselymet, és az előre beáztatott lenmagot. (A vízben áztatott lenmag, 1-2 óra elteltével kocsonyásodni kezd. A vega receptekben a tojás helyettesítőjeként, egyfajta kötőanyagként használatos. Érdemes néha ezt tenni az ételeinkbe a tojás helyett, mert a lenmag is rengeteg jótékony tulajdonsággal bír.)   - ha van otthon, akkor mehet bele a sörélesztő és útifűmaghéj is, amik szintén javítanak a fasírt tápértékén. Persze ha még nem szereztük be ezeket a super táplálékokat, kihagyhatóak, bár a sörélesztő por különleges és finom ízt is kölcsönöz az ételeknek. (Ez a két super táplálék elég drága a bio boltokban, de olyan kis mennyiségben fogy, hogy nagyon sokáig elég, és akkor már hosszú távú befektetésnek számít. :-) ) nyers tofu golyókMiután a hozzávalók a megfelelő formában a keverőtálban landoltak, kézzel összegyúrjuk őket, míg egy nagyjából homogén anyagot kapunk. Ez lesz a fasírt alapanyaga, a mű hús. ;-) Közben egy magas falú serpenyőben, vagy lábasban olajat hevítünk, úgy, ahogyan azt a rántott hússal szoktuk. Jó lenne, ha ez az olaj, kókuszzsír lenne, vagy olíva olaj, de tudom, hogy mindkettő túl drága ahhoz, hogy kisütéshez "pazaroljuk" őket. Tehát maradhat a hagyományos napraforgó olaj, ha sajnáljuk a drágább zsiradékot. A forró olajba aztán a szokásos módon kisüthetjük a kb.3 cm átmérőjű golyócskákat. A keverőtálból kézzel golyókat formázunk, amiket meghempergetünk egy kis zsemlemorzsában, és aztán tesszük a forró olajba.  Ha elég forró az olaj kb.10 perc alatt készre sülnek a vega fasírtok. Egy papírkéztörlővel bélelt tálba kiszedve, hagyjuk, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, és ne a gyomrunkat terheljük vele.  tofu fasírt golyók A behűtött fokhagymás kukorica salátával, és színes krumplipürével tálalva teljes értékű, ízletes, és egészséges fogás tálalható. A húsevők is megnyalják mind a 10 ujjukat a puha és könnyed tofu golyócskák után! Próbáljátok ki! ;-)   Megjegyzés: Készítsetek házi "zsemle"morzsát barna kenyérből pár perc alatt! Piritós sütőbe /­­ toasterbe tegyünk bele pár szelet kenyeret, amit aztán ha elkészült, darálóban daráljunk porrá, és kész is a házi barna zsemlemorzsa. A nagypapám annó ezt réz mozsárban és sütőben készítette. A megmaradt kenyeret felkockázva betette egy tepsiben a sütőbe, és szárazra sütötte közepes hőmérsékleten. A kiszáradt és kihűlt kenyér kockákat mozsárba tette, és kézzel porrá zúzta. Akkoriban még jobb minőségű kenyerek készültek, így ezt a házi zsemlemorzsát el tudták tárolni hosszabb ideig. Ha ugyanazt ma megpróbálod, kb. 1 hét után zöld és kék színben pompázó új élet keletkezik az elrakott zsemlemorzsádon. :-) Ezért tanácsos csak mindig annyi házi kenyérmorzsát készíteni, amit azonnal felhasználsz.   Megjegyzés2:  Mi is az a tofu? Bővebben itt olvashatsz róla: tofu, avagy a szójasajt 

Zöldbabos raguleves

2014. augusztus 18. Mindennapi ételeink 

Zöldbabos raguleves Itt a zöldbab szezon.  Most levest készítettem.  Hozzávalók: 50 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma 4 szál közepes sárgarépa 1 szál közepes fehérrépa 2 db nagyobb burgonya 1/­­4 nagyobb zeller 3-4 gerezd fokhagyma 1,5 litervíz 1 ek. köménymag 2 tk. őrölt pirospaprika  4 tk. himalaya só 3-4 tk. bio levespor és ételízesítő 1 kisebb csokor kapor 3 ek.szójaolaj -- 5 dkg gluténmentes fodros tészta Elkészítés A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk,majy 2 ek. víz és ugyanennyi olaj keverékén megpároljuk.  Majd levesporral és sóval,  köménnyel ízesített vízzel (amennyi ellepi) felengedjük és ebbe tesszük a 2 cm-es darabokra felvágott zöldbabot, valamint a többi, hasonló méretűre vágott zöldséget.  Amikor minden zöldség már majdnem megpuhult, felengedjük még kb. 1 liter vízzel, és a maradék olajjal meglocsoljuk, pirospaprikával színezzük és az apróra vágott kaprot is belekeverjük. Amikor újra felforr a leves, beletesszük az apróra vágott fokhagymát, a tarhonyát, és a tésztabetét megpuhulásáig, kb. 5-10 percig főzzük. Tartalmas, és nagyon finom leves.

Grillezett zöldségek, zöldségnyárs

2014. augusztus 10. Fitt Nők 

Grillezett zöldségek, zöldségnyársMa ebédre csak zöldségeket fogyasztottunk, grillezett, zöldségnyárs formájában. Nagyon finom volt. Nyársra fűztem őket, megfűszereztem, és be a sütőbe. Hozzávalók: burgonya, édesburgonya (batáta), hagyma, lilahagyma, paprika, paradicsom, cukkini (+ lehet padlizsán, sárgarépa… vagy bármi. ), grill fűszerkeverék (nátrium-glutamát mentes), szőlőmagolaj Elkészítés: A zöldségeket felaprítjuk. A kemény zöldségeket (pl. burgonya, édesburgonya) előfőzzük kicsit, de vigyázni kell, hogy csak éppen egy kicsit, mert ha túlfő, akkor a nyársra már nem lehet felhúzni. Közben elkészítjük a fűszerpácot: grill fűszerkeveréket összekeverünk szőlőmagolajjal. A felaprított zöldségeket a burgonyafélékkel együtt a fűszeres szőlőmagolajjal elkeverjük, hogy mindenhova alaposan jusson. A zöldségeket nyársra húzzuk, és sütőben megsütjük. Akinek van grill fokozat, az süsse azon. Tábortűz felett sütve is nagyon finom. Jó étvágyat.  

Kovászos uborka és társai gluténmentesen

2014. augusztus 2. VegaLife 

Kovászos uborka és társai gluténmentesenAz igazat megvallva sosem voltam odáig a kovászos uborka ízéért. Megettem, ha éppen ez volt terítéken, de a savanyú uborkát sokkal jobban szeretem. Férjem viszont odáig van a kovászos uborkáért. Már tavaly, sőt tavalyelőtt is terveztem egy "kovászolós projektet", de valahogy kimaradt. Most viszont, anyósomtól kapott kovászos uborkát férjem már megette, és csak itt motoszkált bennem, hogy ez annyira pofonegyszerű művelet, igazán kipróbálhatnám. Nem én lennék, ha nem tettem volna bele egy kis különlegességet. Három befőttes üveggel készítettem, mindegyikbe más és más zöldség került. A recept Hozzávalók: o uborka/­­cukkini/­­cékla (a fő kovászolásra váró zöldségek) o nyers kukoricacső o nyers, hámozott krumpli o só (literenként 1 evőkanál) o kapor o fokhagyma o víz o üveg   Elkészítés: Az uborkákat, céklákat, cukkiniket jól megmossuk, (a céklát meg is hámozzuk). Az uborkákat négybe vágjuk úgy, hogy az egyik végétől kezdve az uborka feléig bevágjuk hosszában, majd a másik végénél szintén ugyanígy vágjuk be. Így 4 részre lesz vágva, de nem esik szét mégsem darabokra, "szeletekre". A cukkini méretétől függően akár hasonlóan így járunk el, vagy vastagabb csíkokra vágjuk fel. A céklát hámozás után kb. olyan méretű hasábokra vágjuk, mint a hasábburgonya. A krumplikat megpucoljuk, félbevágjuk (aprócska krumplikat használtam fel hozzá. [Az üvegeket a biztonság kedvéért csírátlanítottam: Egy fazékba beletettem mindhárom üveget, a fazékba és üvegekbe is engedtem vizet, majd addig főztem, míg a víz az üvegekben is elkezdett rotyogni. A vizeket kiöntöttem belőlük utána.] Az üveg aljára rakjuk a kapor felét (én legalulra direkt felvirágzott kaprot tettem), a krumplikat, majd szép sorba állítva az uborkákat, cukkiniket, céklát közéjük a megpucolt fokhagymát majd a tetejére a megmaradt kaprot és krumplival "szorítottam le". Előzőleg felforralt majd langyosra hűtött sós vízzel felöntjük úgy, hogy teljesen befedje a lé a zöldségeket. Letakarjuk (tálcával, kistányérral, stb.), és kitesszük a napra. Pár nap múlva fogyasztható! Saját levében, hűtőben tárolható, ha nem fogy el mind. A krumplitól már eleve gluténmentes (az emberek nagy része kenyérrel készítik krumpli helyett). Azonban jött a kihagyhatatlan ötlet: ha már a Kovászolás lényege a 2 K, értsd: Keményítő és Kapor, mi lenne, ha a Keményítő nem Krumpliból, hanem Kukoricából adódna hozzá? Óvatosságból csak az egyiket (a cukkinis kovászolást) próbáltam ki így. Egy kukoricacsövet (anyósom kertjéből érkezett a friss, zsenge cső) felvágtam vastagabb karikákra és a krumpli helyett ezeket raktam az üveg aljára és tetejére. A melegben úgy megkovászolódott a zsenge kukorica, hogy simán fogyasztható lett, sőt a kovászos dolgok közül ez lett a kedvencem. Az üvegbe sárga cukkini is került. Lágy íze lett. A kovászos céklát még nem kezdtük meg, de a levét teszteltem, finom lesz. :)  

Gluténmentes, magvas barna kenyér / Továbbá tej,-tojás,-élesztőmentes/

2014. július 23. Fittanyuka 

  A recept címe a következő is lehetne: A gluténmentes kenyér misztikuma. Ugyanis a gluténmentes kenyér sütésénél nem olyan egyértelműek a dolgok, mint például egy tönköly kenyérnél. Az állagát nem könnyíti meg az sem, hogy nem élesztővel készítjük, mert nem szeretnénk egyik oldalról adni, a másikról pedig elvenni. Ez most azt jelenti, hogy az élesztő nem az egészségünket szolgálja, ugyanis táplálja az egysejtű organizmusokat a szervezetben ( vírusok, baktériumok, gombák), sőt a rákos sejtek elsőszámú tápáléka a cukor mellett. Tehát kihagyjuk, helyette foszfátmentes sütőport vagy szódabikarbónát használunk, lazító “adalék” gyanánt. A gluténmentes sütemények és kenyerek tésztája sosem készül csak egyféle lisztből, mindig több liszt keveréke, ugyanis fontos, hogy kötőanyagot is adjunk hozzá, mert a gluténmentes liszteknek nincsen sikér tartalmuk. Kereskedelmi forgalomba kapható gluténmenets lisztek mindegyike keverék és bármeliyket is választjuk megkönnyítjük a saját dolgunk, mert az összetevők arányát már valakik összerakták, kitalálták helyettünk. Ennél a barna kenyér receptnél a következő lisztkeveréket használtam: Doves farm lisztkeverék.  A liszt tartalmaz: rizs, tápoóka, burgonya, szentjánoskenyér lisztet, cukorrépa rostot és xantángumi ( nedvesség kötés miatt lényeges). Hozzávalók: 450 g lisztkeverék maréknyi napraforgó mag maréknyi szezámmag 1 tasak foszfátmentes sütőpor, 2 kk himalaya só 8 evőkanál kókusz olaj 330 ml langyos víz Először a lisztet elkeverjük a magvakkal, sütőporral, sóval, majd hozzáadjuk az olajat, vizet és alaposan összegyúrjuk. Ha szükséges, mert ragad, szórunk hozzá még kevés lisztet. 30 percig letakarva pihentetjük, majd újra átgyúrjuk és  cipót formázunk belőle vagy egy hosszú sütőformát kiolajozunk, vagy kibélelünk sütőpapírral és beleegyengetjük a tésztát, tetejét bevágjuk vagy megszúrkáljuk. Előmelegített sütőben 200 C fokon 35-40 percig sütjük. A sütőbe helyezhetünk egy hőálló tálba vizet, hogy kevésbé száradjon ki a kenyerünk. Ne számítsunk laza, könnyű kenyérre, mert csalódni fogunk. Én másnap szeltem vékony szeletekre és enyhén pirítva fogyasztottam.      

Burgonyával és paradicsommal rakott cukkini

2014. július 10. Mindennapi ételeink 

Burgonyával és paradicsommal rakott cukkini Igazi finom, nyári könnyű ebéd. Hozzávalók: 2 közepes cukkini 6 közepes burgonya 6-8 szem paradicsom 2 lilahagyma 4-5 gerezd fokhagyma 4 dl növényi főzőtejszín /­­ szójadresszing 4 ek. Violife creamy paradicsom-bazsalikom 3-4 tk. levespor és ételízesítő himalaya só, - ízlés szerint 3 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A zöldségeket megmossuk, és felkarikázzuk - a burgonyát és a lilahagymát a legvékonyabban, majd a cukkinit és paradicsomot kicsit vastagabbra. Egy tepsit kiolajozunk, beletesszük a zöldségeket: egy krumplikarikát, majd paradicsomot, cukkinit, lilahagymát, és ezt addig ismételjük, amíg el nem fogynak a zöldségek. A szójadresszingbe belekeverjük a sajtkrémet (Violife Creamy) és ezzel meglocsoljuk az egészet. Megszórjuk petrezselyemzölddel és 200 fokon kb. 30-40 perc alatt összesütjük.  A "sajtkrém" helyett használhatunk sörélesztőpelyhet is, de mindkettő kihagyható. 

Lasagna hajó

2014. július 2. Gitta nyersétel blogja 

Lasagna hajóFő a változatosság! Adott a nyers lasagna receptje.Itt vagy itt Cukkíni szeletek és kétféle (paradicsomos és magos-pesztós) szósz. Ha meguntuk a hagyományos "egymás tetejére rakás"-t, jöhetnek a különböző ötletek. Kreatív munkatársaink alkotása a lasagna összetevőiből Vitorlás.... aszalt édesburgonya chipsz díszítéssel, vendég mángold vitorlával

Gluténmentes lepény zöldségekkel töltve

2014. június 12. Éltető ételek 

Gluténmentes lepény zöldségekkel töltveA méregtelenítés alatt (meg egyébként is) célszerű a glutén mennyiségét csökkenteni vagy akár el is hagyni. Sajnos a gluténmentes kenyereknek sohasem lesz olyan az íze és az állaga, mint a gluténes társainak (itt nem a boltihoz hasonlítom, hanem a házi készítésű kenyerekhez).  Ez a lepény egy gluténmentes zsemle receptje alapján született, amely sülve nekem nem igazán jött be. Hirtelen "felindulásból" kitaláltam, hogy serpenyőben megsütöm, így lepény lett belőle. Az íze önmagában nem nagy szám, viszont sok zöldséggel töltve olyan, mintha "pitát" ennék. Zsófi lányom kedvence, imádja a sok zöldséget benne. Akkor most jöjjön a recept (10 db lepény lesz belőle) - 10 dkg rizsliszt - 10 dkg kukoricaliszt - 10 dkg zabliszt - 1 evőkanál szezámmag - 1 evőkanál arany lenmag (őrölt) - 2 evőkanál apró szemű zabpehely - 2 evőkanál burgonyapehely - 2 evőkanál útifű maghéj - 1 teáskanál oliva olaj - 1 kávéskanál só - 1/­­2 kávéskanál szódabikarbóna - kb. 3 dl meleg víz - Gyúrjunk belőle egy közepesen lágy masszát, majd hagyjuk állni egy kevés ideig (kb. 10 perc). Kis gombócokat formázzunk, majd lapítsuk ki. - Egy serpenyőbe tegyünk egy kevéske kókuszolajat, majd tegyük bele a kilapított masszát. - Villával nyomkodjuk szét egészen addig, amíg vékony lapot kapunk. Fordítsuk meg, és úgy is nyomkodjuk. Kb. 5 perc alatt megsül. Ezt mi sok-sok zöldséggel töltjük meg: saláta, hagyma, paradicsom, paprika, uborka. Tegyünk bele mustárt és ketchupot. De el tudom képzelni egy jó fokhagymás avokádós krémmel is.

LÉT-REFORM Kifli, zsemle

2014. június 5. Mindennapi ételeink 

LÉT-REFORM Kifli, zsemle Kétfajta zsemlét, ill. kiflit kóstoltunk a LÉT-REFORM jóvoltából, mindkettő rendkívül finom és tápláló. A kifli, mivel élesztőmentes, candida diétában is fogyasztható.  Bio élesztőmentes kifli - összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt, koptatott tönkölyliszt, teljes őrlésű rozsliszt, víz, só. Bio sokmagos bajor buci - összetétel: teljes őrlésű tönkölyliszt,  koptatott tönkölyliszt, teljes őrlésű rozsliszt, burgonya, len-napraforgó-szezámmag, élesztős kovász, víz, só. Mindkettőt jó szívvel ajánljuk fogyasztásra. Megvásárolható bioboltokban, az ÖKO piacon, illetve én múltkor láttam CBA üzletben is. 

Gourmet Fesztivál 2014 – Vega szemmel

2014. június 3. Zizi kalandjai 

Gourmet Fesztivál 2014 – Vega szemmel Az elmúlt hétvégén rendezték meg Budapesten a 4. Gourmet Fesztivált… igen nagy sikerrel. Nekem ez a második alkalom volt, hogy részt vettem, vagyis, hogy kilátogattam. Kimondottan úgy készültem, hogy a fesztivál vegetáriánus oldalára voltam kíváncsi, már, ha van ilyen egyáltalán. Hát… ha egy nagyon éhes vegetáriánus kiment a fesztiválra és a desszerteket nem számítjuk (ugye ebből sem mindegyik fogyasztható, ha például van benne zselatin), akkor degeszre nem tudta enni magát. A tálalás, a megjelenés, a dizájn, a hangulat mind csillagos ötös, de hiányoltam egy dolgot. Szerintem fontos lenne feltüntetni a menün egy V betűvel, hogy melyek a vegetáriánus fogások. Néhány ételnél ki tudtam találni, hogy nagy valószínűséggel vegetáriánus ételekről van szó, de jó néhány “rakott krumpli” fogásnál a jól hangzó név bizony húst is takart. Így jártunk a Rosinante Étteremnél: “Rakott burgonya” terrine füstölt tojássalátával és medvehagymás tejfölhabbal – ugye milyen jól hangzik? Persze ebben is volt hús, kiderült, DE! Megsajnáltak bennünket vegákat és ott helyben összedobtak nekünk egy vegetáriánus fogást ajándékba: pirítósra került a medvehagymás tejfölhab egy kis csírával a tetején és mellé az ominózus füstölt tojássaláta. Nyamm! Ez aztán gyors  és kedves reakció, kiváló vendégszeretet és kreativitás! Le a kalappal a Rosinante előtt, köszönjük Paór Anikó! Nekünk nagyon ízlett még az OMU Ramen és Tempura Bár vegetáriánus ramen levese. A Momotaroban is imádjuk a ramen levest, de az Omunál sokkal sötétebb és fűszeresebb volt az alaplé, ami nagyon ízlett nekünk. Jól tele is pakolta a chef sok-sok zöldséggel, tésztával és korianderrel a tetején tálalta. Egyetlen probléma van, a hely a Gourmet Fesztiválon mutatkozott be, viszont a nyitás csak augusztusban lesz, szóval, aki szeretné kipróbálni a többi vega fogást is (mert ígérik, hogy lesz sok!), annak várnia kell nyár végéig. Nem maradhatott ki az Anyukám mondtánál a focaccia, amelyről csak a sonkát kellett mellőzni és máris vegetáriánus lett a fogás isteni finom burrata sajttal, paradicsommal, rukkolával és jó minőségű olívaolajjal. Kóstoltuk még a Viator Apátsági Étterem rakott csicsókáját lestyánnal és kecskesajttal. Ez teljesen vegetáriánus étel volt, na jó, eredetileg szalonna pörccel megszórták a tetejét, de nekünk nyilván nem.  Nem vagyok egy nagy csicsóka rajongó és noha a csicsóka íz intenzív volt, a fűszerezés és a hozzátársult többi alapanyag íze, aromája nagyon kellemessé tette. Nagyon ízlett még a Kistücsök előétele a balatonszemesi zöldspárga rebarbara szósszal és pisztáciás morzsával tálalva. Könnyű fogás, igazi előétel, de persze háromszor többet meg tudtunk volna enni belőle. Sajnos idő hiányában kimaradt a Lamareda Étterem kecskesajtos sültpaprika gazpachoja érlelt padlizsánnal, a Pomo D’Oro orecchietta tésztája paprika mártásban sült padlizsánnal, házi füstölt ricottával. Ha valaki kóstolta, írja meg nekem, hogy ízlett neki! Viszont sikerült ennünk a sokak által emlegetett Babel Delicate Étterem málnás paradicsomesszenciájából… hát nem hiába emlegették olyan sokan, mert isteni finom volt (a desszertjük is: “Fekete erdő” sósmogyoró mousse-szal)! Ennél a standnál még a kiváló zene is gondoskodott a jó hangulatról! A látottak és megkóstolt ételek alapján azért bizakodó vagyok… szerintem lesz gourmet vegetáriánus étel özön egyszer a fesztiválon… persze, lehet, hogy csak néhány év múlva, amikor a vendégek és az éttermek közös összhangra találnak ilyen téren (szerintem)! Harrer Cukrászda desszertjei A table! Boulangerie – fantasztikus éclair válogatás

Spárgás cukorborsós fusilli + Nyereményjáték vega vacsora belépőért

2014. május 30. Zizi kalandjai 

Spárgás cukorborsós fusilli + Nyereményjáték vega vacsora belépőért Egy villámgyors bejegyzés egy villámgyors ebéd receptjével. Már többször megcsináltam ezt a tésztát. Mivel isteni finom, ezért úgy döntöttem egyik alkalommal, hogy lefotózom gyorsan és kiteszem valamikor a blogra. Az a valamikor most van, mert a spárga szezonja nem tart sokáig. Épp néhány napja gondolkodtam azon, hogy tél végén miért unjuk már annyira a szezon zöldségeit, gyümölcseit és miért vágyunk annyira valami frissre, zöldre, újra? Egyes zöldségekkel és gyümölcsökkel szemben nem fair a természet, legalábbis szerintem. És így persze velünk is kitol… Télen 4-6 hónapon át esszük a sárgarépát, céklát, paszternákot, burgonyát, sütőtököt, aztán eljön a tavasz és a nyár és a friss spárgát, epret, málnát, szedret, sárgabarackot, őszibarackot, stb. csak 1-2 hónapig élvezhetjük. Lejár a szezonjuk, jönnek az újabbak és már kezdődik elölről a sütőtök szezon megint. Tudom, hogy ez a természet rendje, de azért jó lenne egyszer decemberben is beleharapni egy finom, illatos, lédús őszibarackba. Legalább Ausztráliáig kellene repülnöm (Emiko barátnőmhöz), hogy ez az álmom valóra váljon. Remélem egy nap teljesülni fog. A recept Dórától származik (én adtam hozzá citromhéjat és citromlevet is) és lakto vegetáriánus. Lehetne vegán is, de most kivételesen meghagytam a vajat a receptben, nem cseréltem le olívaolajra és azt hiszem jól döntöttem. Tényleg annyira finom lesz a “szósz” tőle – valami pluszt ad hozzá -, hogy kár lenne kihagyni belőle. Ha nem kapunk cukorborsót, akkor sima borsóval is lehet helyettesíteni. Spárgás cukorborsós fusilli Hozzávalók 2 főre: - 1 kisebb csokor zöld vagy fehér spárga, megpucolva, 2 cm-es darabokra vágva - 1 nagy marék cukorborsó, végei lecsipkedve és 2 cm-es darabokra vágva - 220 g fusilli vagy bármilyen más durum tészta - 1 csokor újhagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál vaj - 2 evőkanál olívaolaj - 20 g parmezán/­­pecorino, reszelve - 30 g kecskesajt/­­feta sajt, morzsolva - 2 ág friss kakukkfű (vagy 1 teáskanál szárított kakukkfű) - 1 bio citrom reszelt héja és kevés frissen facsart lé - só, bors Egy nagy lábasban felteszünk vizet forrni. Hozzáadunk egy kevés sót, majd a spárgát és a cukorborsót 2-3 percig főzöm benne. Szűrőkanállal kivesszük és félre tesszük, a vízben pedig al dente állagúra (fogkemény) megfőzzük a tésztát. Leszűrjük és félre tesszük. Egy serpenyőben olívaolajon megpirítjuk az újhagymát a fokhagymával és a kakukkfűvel. 3-4 perc múlva rádobjuk az előfőzött spárgát, cukorborsót, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a reszelt parmezánt. Addig keverjük, amíg a sajt elolvad, majd lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a vajat és egy kevés citromlevet. Hozzáöntjük a megfőtt tésztát, jól összekeverjük és azonnal tálaljuk. Morzsoljunk rá kecske- vagy feta sajtot és szórjuk meg frissen reszelt citromhéjjal. ***** NYEREMÉNYJÁTÉK!!! Nyeremény : egy főre szóló belépő a Makifood Főzőiskola 2014. június 2-i Húsmentes Hétfői Vacsora Klubjába, amelyen a PIQNIQ csapata lesz a vendég (készítettem velük egy interjút, itt olvashatjátok)! A vacsora menüje: Zellerkrém leves shiitake bacon-nel /­­ Zelleres, csicseriborsós zöldsaláta mustáros mogyoróvaj öntettel /­­ Tempeh szendvics savanyított angol zellerszárral /­­ Sütőben sült krumpli fűszeres, házi ketchup-pel /­­ Zeller szörp /­­ Zelleres granita balzsamos öntettel. Menjetek fel a Makifood szakmai 100fok nevű blogjára és írjátok meg ide kommentben, hogy nektek melyik vega étel receptje tetszik a legjobban, esetleg van-e olyan, amit már el is készítettetek. Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! Vagyis a számok (+2, +3, +3, +10) melletti lefelé mutató nyilakkal nyissátok meg az ablakokat és hajtsátok végre az apró feladatokat. a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2014. május 31-ig lehet játszani! Eredményhirdetés 2014. június 1-jén! A nyertest emailben fogom értesíteni, majd a neve kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni). Kérem, hogy csak olyanok játsszanak, akik biztosan el tudnak menni a vacsorára június 2-án 18-20 óráig! Helyszín: AQUAMART szalon (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.).  

Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal

2014. május 23. VegaLife 

Csicsóka krémleves pirított répakarikákkal Ugyan bizonyos éttermek étlapjára már fel-felkerült egy-két csicsókából készült étel, de úgy gondolom, még mindig nem terjedt el igazán eme remek étek. Néhány jó tulajdonságával szeretnék most kedvet adni arra, hogy ne féljünk tőle, vegyük fel a saját készítésű ételeink listájára. Először is, azoknak, akiknek kertjük van, érdemes csicsókát termeszteni, mert meglehetősen igénytelen, sőt a fagyok beállta előtt nem szükséges a földből kihúzni. Férjem édesanyja is így tett, tavasszal kaptunk tőle így néhány kiló frissen kihúzott csicsókát. Mindig csak akkor kell kihúzni, amikor felhasználásra kerül. Azt is mondják, hogy az egyszer elvetett csicsókát nem könnyű kiirtani. De ez se tántorítson el bennünket, hiszen fogyasztása kifejezetten előnyös pl. cukorbetegségben szenvedők részére. Magas rosttartalma két szempontból említendő: 1, Nem érdemes túlzásba vinni az egy alkalommal történő fogyasztását, mert könnyen puffadást idézhet elő (ez talán megelőzhető, ha az első és utolsó falatoknál őrölt lenmagot fogyasztunk hozzá). 2, Gátolja a szénhidrátok és hizlaló tápanyagok felszívódását. Mindemellett rendkívül laktató étel. Burgonyához képest mintegy ötször több rosttartalma van. Ásványi anyag tartalma is jelentős: kálcium, kálium, magnézium, foszfor, cink. Vitamintartalma: B1, B2, Niacin, C-vitamin, Bétakarotin.  Két betegség kapcsán tennék még róla említést, amihez alapul a wikipédia (is) szolgál: Mellrák esetén fogyasztása az alábbiak miatt javasolt:  Az étrendbe építhető inulin fogyasztása rizikómentes, és könnyedén alkalmazható a rákterápiában. A rákellenes hatás a Lactobacillus béta-glucuronidáz-gátlásán alapul. A béta-glucuronidáz a székletben található enzim a szervezet detoxikáló tevékenységét gátolja abban, hogy az ösztrogén egy kevésbé aktív, illetve kevésbé toxikus formában estriollá alakuljon át. Az ösztrogén toxikus formája ugyanis a mellrák rizikóját növeli. Az inulin a bélflóra normalizálása útján az ösztrogén legtoxikusabb formáját kiiktatja. Cukorbetegség és elhízás esetén: Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli. Az inulin metabolizációjához nincs szükség inzulinra, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti. A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle. Mindezek mellett  a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása miatt a kozmetikumként is hasznosítható. Most viszont egy étel-recept következik, amit elkészíteni rendkívül egyszerű: A recept: Hozzávalók: - 50 dkg csicsóka - 1 közepes szem krumpli - 2-3 gerezd fokhagyma - 3 dl növényi tej - víz - ételízesítő - só   Elkészítés: A csicsókát dörzs-szivaccsal és vízzel megtisztítjuk, apró kockákra vagy szeletekre vágjuk. A krumplit meghámozzuk, szintén felaprítjuk. Egy lábosba tesszük mindkettőt és f elöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Adunk hozzá úgy 1 kiskanálnyi sót és puhára főzzük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk úgy, hogy közben fokozatosan adjuk hozzá a a fokhagymákat, a főtt csicsóka megmaradt levét és növényi tejet. Még egy kevés házi ételízesítővel, ha szükséges, megszórhatjuk, forralunk rajta egyet és kész is a csicsóka krémlevesünk. A répás levesbetét a következőképpen készül hozzá: Meghámozzuk a répákat, nagyon vékonyan (akár uborkareszelőn) felaprítjuk karikára. Enyhén kókuszzsíros vagy olajos serpenyőben megpirítjuk a répakarikákat. Tálaláskor egy kis tálkába tesszük a pirított répakarikákat, majd kanállal a levesünkbe szórjuk. Opcionálisan a főzés utolsó szakaszában aprított medvehagymát is adhatunk hozzá.  

Zöldborsós-mángoldos ragu

2014. május 9. Lét-tudatos konyha 

Zöldborsós-mángoldos ragu Hozzávalók: 3 újhagyma 1/­­2 kg zöldborsó 40 dkg újburgonya 8-10 mángoldlevél 1 evőkanál korianderlevél (friss vagy szárított) 1 teáskanál só 2 evőkanál olívaolaj kb. 1/­­2 l víz Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, feldaraboljuk, a mángoldleveleket apróra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a borsót, a burgonyát, a mángoldot, a sót és a koriandert, vízzel felöntjük, majd fedő alatt puhulásig főzzük. Megjegyzés: körettel, salátával kiegészítve tálaljuk. Megjelent a Kifőztük májusi számában is.

Köles-krumpli tócsni

2014. május 6. Mindennapi ételeink 

Köles-krumpli tócsni Nagyon finom feltét, egy újságban olvasta édesanyám az eredeti receptet, kifénymásolta, és én pedig kisebb variálást követően készítettem el.  Hozzávalók: 2 nagyobb burgonya 15 dkg köles kb. 6 dl víz 2 ek. lenmagpehely 1 közepes vöröshagyma himalaya só - ízlés szerint bio levespor és ételízesítő  - ízlés szerint 4-5 ek. kókuszzsír Elkészítés: A köleshez felforraljuk a vizet, majd forrás közben beleöntjük a kölest és fedő alatt, néha megkeverve kb. 20-30 perc alatt puhára főzzük. Ha szükséges, pótoljuk a vizet. A burgonyát héjában megfőzzük, kihűtjük majd egy tálban összetörtjük. A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk, és 2 ek. kókuszzsír és ugyanannyi víz keverékén megpároljuk. A legvégén hozzáadjuk az ételízesítőt. Ezt és a főtt kölest, ill. a lenmagpelyhet is hozzáadjuk a krumplihoz. Egy tepsit kikenünk a kókuszzsírral, és a vizes kézzel megformázott tócsnikat beletéve 30 perc kb. 18 fokon alatt kisütjük, félidőben forgatjuk.  Én a második adagba lenmagpelyhet sem tettem (ezt fotóztuk le) és így is összeállt. 

Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal

2014. április 16. Zizi kalandjai 

Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal Nagyon vágyom már a késő tavaszi, kora  nyári napfény érlelte friss ízekre: zöldborsóra, spárgára, új répára, új burgonyára, na és persze a gyümölcsökre: eperre, szederre, málnára, ribizlire. Gondolom ezzel ti is így vagytok. Spenótot és sóskát már tudtunk venni a piacon, és noha drága, kétszer vettünk már magyar spárgát is, először zöldet, múlt hétvégén pedig fehéret. Tudom, sokan a zöldet szeretik, meg talán az is terjedt el jobban hazánkban, de én fehér spárgán nőttem fel. Emlékszem még, hogy gyerekkoromban a hobbi kertünkben elvetettük a fehér spárga palántákat és bizony három évet kellett várni, hogy teremjen. Onnantól kezdve, folyamatosan terem és fogyasztjuk is. Abban az időben még nem lehetett spárgát kapni az Áfész ABC-kben vagy zöldségeseknél, de mi nyáron hetente ettünk valamilyen spárgás ételt (néha már a fülünkön jött ki, de anyáék biztosítottak róla, hogy ez egészséges és meg kell ennünk ). És igen, a fehér spárga betakarítása munkás. Ott térdelünk a buckák felett, kiássuk kézzel a spárgákat (laza homokos földön termeszthető a legjobban!), aztán, ha leszedtük, vissza kell “építeni” a buckát, hogy néhány nap vagy egy hét múlva újra szüretelni tudjunk. A fehér spárgát meg szoktuk hámozni, ami nekünk túl macerás feladat volt, így drága jó nagymamám – akinek bőven volt ideje – volt a család első számú spárga pucolója. Manapság ránk hárul ez a feladat… de annyira szeretjük a spárgát, hogy bevállaljuk. A recept inspirációja Sarah-tól származik és tényleg gyorsan összedobható. Amikor elkezdtem vasárnap ebédet főzni, még nem tudtam, hogy bejegyzés lesz belőle. Ahogy készítettem, rájöttem, hogy ez megint egy olyan recept, amit akkor eszünk, ha gyorsan kell főzni és azt használjuk fel hozzá, ami a hűtőnkben és a kamránkban van. Változtattam néhány dolgot a recepten, először is vegánosítottam (szójajoghurtot használtam az öntethez, de sima joghurt is használható, akkor lakto vegetáriánus lesz az étel), kicsit másképp fűszereztem és olyan zöldségeket használtam fel hozzá, ami volt itthon. Bátran kísérletezzetek ti is és variáljátok saját ízlésetek és alapanyag készletetek szerint! Tápláló, laktató, friss étel! Vegán tavaszi zöldséges quinoa tál citromos joghurt szósszal Hozzávalók 2 főre: A tálhoz: - 1 bögre quinoa - 1 csokor (10-12 szál) fehér spárga, meghámozva (zöld spárga is használható) - 1/­­2 bögre zöldborsó (friss vagy fagyasztott) - 1 db érett avokádó, felkockázva - 2 szál újhagyma, felkarikázva - 1/­­2 bio citrom reszelt héja - friss csíra (bármilyen fajta) - olívaolaj - só, bors Az öntethez: - 1 bögre szójajoghurt - 1 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2-3 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 evőkanál olívaolaj - só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.)  A quinoát tegyük egy lábasba, öntsük fel két bögre vízzel, sózzuk, majd forraljuk fel, vegyük takarékra a lángot és főzzük 10-15 percig, amíg megpuhul. Az utolsó 5 percben beletettem a fagyasztott borsót, fedőt tettem rá és hagytam a gőzben a borsót is megfőni (friss borsónak kicsit több idő kell). Reszeljük bele a fél citrom héját és tegyük félre. Hevítsünk egy evőkanál olívaolajat egy serpenyőben, tegyük bele a spárgákat és pirítsuk meg. Közben forgassuk, hogy minden oldalukon megpiruljanak és jól megpuhuljanak. Sózzuk, borsozzuk. Az öntethez keverjük össze a hozzávalókat egy tálkában. Tálaláshoz szedjünk zöldborsós quinoát a tányérunkra, tegyük mellé a spárgákat, a felkockázott avokádót, felkarikázott újhagymát, csírát. Locsolhatjuk meg a joghurtos öntettel, és esetleg még olívaolajjal és citromlével. Na és az elmaradhatatlan fotóbomba! Ádi kéz betámad… (a csírát el is majszolgatta). ***** Húsvét közeledtével egy kis csokor a blogomról összegyűjtött receptekből és más blogokon talált receptekből, hogy legyen honnan inspirálódnotok! Foszlós kalács és briós Fokhagymás kalács Gyömbéres répatorta Tojáslikőrös fagylalt Tojáslikőrök Görög húsvéti keksz Répafelfújt Retekkompót Párolt retek Sárga túró Spárga torta Zöld spárga parfé Töltött tojás tavaszi zöldfűszerekkel (angol) Vegán zöld spárga mártogatós (angol) Vegán spenótos mártogatós (angol) Csípős répa mimoza koktél (angol) Nyers répasüti citromos kesudió krémmel (angol) Avokádós töltött tojás (angol) Húsvéti tojásos kalács (angol)  

Medvehagymás, fekete szezámos, agavé szirupos saláta

2014. április 8. Mindennapi ételeink 

Medvehagymás, fekete szezámos, agavé szirupos saláta Könnyed saláta, estékre vagy tartalmas főétel mellé, mi pl. tepsis burgonyával ettük. Hozzávalók: 1 kígyóuborka 1 pritaminpaprika 5-6 levél medvehagyma 4 ek. olívaolaj 2 ek. fekete szezámmag 10 dkg Violife  növényi sajt, füstölt himalaya só - ízlés szerint 1/­­2 citrom leve 2-3 tk. agavé szirup --- kesudió tejföl :  10 dkg kesudió 20 dkg natúr tofu 1/­­2 dl bio citromlé 2 ek. olívaolaj 2 ek. sörélesztőpehely Elkészítés: Az uborkát és paprikát megmossuk, felkockázzuk. A medvehagymát megmossuk és felvágjuk. A növényi sajtot is felkockázzuk. Egy tálba tesszük, majd elkészítjük az öntetet: az olívaolajt összekeverjük a  citromlével, sózzuk, majd hozzáadjuk az agavé szirupot. Ráöntjük a salátára, megszórjuk szezámmaggal. Tálalás előtt meglocsolhatjuk kesudiótejöllel (melyhez az alapanyagokat erősen turmixoljuk össze). 

Nem párolt káposzta, nem lepcsánka, nem szabdzsi. Mi az? – Kísérlet

2014. április 6. Vegetáriánus receptek 

Nem párolt káposzta, nem lepcsánka, nem szabdzsi. Mi az? – KísérletHozzávalók:
- 1 közepes fej vöröskáposzta
- 1 kg burgonya
- 3 fej hagyma
- őrölt kömény
- bors
- só
- olaj a sütéshez

A káposzta külső leveleit leszedjük, torzsáját eltávolítjuk, majd apró csíkokra vágjuk. A hagymát felaprítjuk. A burgonyát megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. (A káposzta és a burgonya aránya megközelítőleg 1:1 legyen.) Az egészet egy óriási tálban alaposan összeforgatjuk, közben fűszerezzük, sózzuk, majd néhány órára állni hagyjuk.

Szabadtűzön nagy serpenyőben vagy tárcsában sütjük. A tűz ne legyen túl nagy viszont lehetőleg egyenletes. Csak annyi olajat használunk, ami biztosítja, hogy ne égjen le szárazon. Sülés közben átforgatjuk, szorgalmasan felkapargatjuk az odapirult részeket addig, amíg át nem puhul, sül-fő az egész.

Nem lesz szép. A káposzta lilája átfest mindent, a lesülő részek szinte feketére karamellizálódnak. Mindettől viszont nagyon-nagyon finom.
Tálaláshoz igény szerint tejfölt kínáljunk.
Bliszkó Viktor

Édes burgonya főzelék 7+

2014. március 31. BioBrigi 

Édes burgonya főzelék 7+A csepeli piacon a szokásos kofánál mindig van édeskömény, és sokszor édesburgonya is. Egy kicsit talán drágább a többinél, de nagyrészt a családja által termelt áruval teli a pultja, a zöldségek szépek, frissek, egészségesek. Nincs az, hogy megveszem az uborkát, és két nap múlva már fonnyadt, vagy nyálkás az egész. Hát ezért szeretek nála vásárolni. Egyébként is, ha a piacra megyek, nem a nagybani külföldi árukészletet akarom felvásárolni, hanem jófajta zöldségeket. (Hamar ki lehet ám az ilyesmit szagolni - persze könnyebb annak, aki saját maga is foglalkozott ilyesmivel - de egy egy jó kérdés, és máris kibújt a szög a zsákból. Amikor arról kérdezi az ember, hogy lesz-e abból a fajta tökből, ami a múltkor volt, mert az nagyon finom... és az a válasz, hogy az attól függ, hogy most ebben az időben eldobálja-e a virágait, vagy "megkötnek"... ésatöbbi, akkor nem kell agyalni többet rajta. Vérbeli kofa sokat tud beszélni arról, hogy mi újság a fóliájukban, a földön, mit vert el a jégeső. No, de az édesburgonyára visszatérve, ma Ábelnek azt készítettem, reménykedve, hogy azt szívesen eszi. Friss kis gumó volt. (Méretével egyenes arányban nő annak az esélye, hogy esetleg fás lesz.) Egyszer sütöttem, azt nagyon szerette. Ezt is megette, de koránt sem annyira lelkesen, mint a sült változatot. Hozzávalók: 6+ 1 kis édesburgonya /­­ batáta 1 ek zabliszt 1 tk petrezselyemzöld 1 kk olivaolaj 12+  só fokhagymasó vöröshagyma só 1 tk mandula vagy kesudió őrölve Ha már nagyobb a baba, meghinthető pici sóval, fokhagymasóval, vöröshagymasóval. Ilyen sókat a drága fűszertartónkkal kaptam, de bioboltokban kapható egyébként. Eleinte azt hittem, hülyeség, de finoman megszórni néha dolgokat nagyon jó, ha csak leheletnyi íz hiányzik, vagy a melegszendvicsre fűszerezés... Az édesburgonyát meghámozzuk, megmossuk, és apró kockákra vágjuk. Kevés olivaolajon megfuttatjuk, majd felengedjük kevés vízzel. 1 éves babának már mehetnek bele a fűszerek is ilyenkor, illetve egy tk darált mandula, vagy kesudió is a sűrítéshez.. Megszórjuk aprított petrezselyem zöldjével, és rövid ideig főzzük. Nagyon hamar megpuhul. Akkor a tetejére szórjuk a zablisztet, gyorsan belekeverjük, rövid ideig még főzzük.

Zöldségragu - Vegyes zöldség sütőben

2014. március 25. Éltető ételek 

Zöldségragu - Vegyes zöldség sütőbenNagyon szeretem az egyszerű ételeket, csak tisztítok, darabolok és mehet a sütőbe. Ennek az ételnek az igazi szezonja nyáron lesz, amikor bőven van cukkini és padlizsán. Ez valójában egy görög hagyományos étel "Brian", nemhiába, tudnak ők is finomat főzni. Az étel készítésénél fontos, hogy teljesen főjön el a leve, jó zaftos legyen. A hozzávalóknál pontos mennyiséget nem írok, improvizáljunk. Ennél nem szoktam mérni a mennyiséget. Elrontani nem lehet. Hozzávalók: - burgonya - cukkini - padlizsán (ebből lehet egy kicsit kevesebb) - hagyma - fokhagyma - paradicsom(lé) Elkészítés:  A zöldségeket vastag szeletekre (karikára) vágjuk fel és tegyük egy tepsibe.A turmixolt paradicsomokat vagy a levet ráöntjük, sózzuk, borsozzuk, hozzátesszük az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Ha paradicsomot teszünk hozzá, akkor öntsünk alá egy kevés vizet.Leöntjük az egészet bőven olívaolajjal vagy kókuszolajjal. Jól összekeverjük. Kb. 180 fokos sütőben addig sütjük amíg a zöldségek megpirulnak és az étel elfövi a levét. Feta sajttal tálaljuk.

Sárgarépás medvehagymasaláta

2014. március 20. Vegagyerek 

Sárgarépás medvehagymasaláta Naggyon finom, és teljesen egyszerű saláta! Sokat nem is mondanék hozzá, én tofurántottával ettem vacsorára.:) Sárgarépás medvehagymasaláta Elkészítési idő: 20 perc Hozzávalók (4 főre): 1 ek. olívaolaj 1 csipet só 1/­­2 citrom leve 300 g sárgarépa, gyufaszálnyi csíkokra gyalulva 1 jó maréknyi medvehagyma, finomra aprítva 1/­­2 zsenge fejes saláta, összetépkedve 50 g szezámmag, szárazon pirítva Az olajat a sóval, és a citromlével összekeverjük. A répát, a medvehagymát, a salátát tálba rakjuk, sz öntettel meglocsoljuk, majd lazán összerázzuk. A tetejét pirított szezámmaggal meghintjük, és medvehagymalevelekkel díszítjük. Forrás: Ízek és Érzések Magazin, 2014. március-április

2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét

2014. március 13. Vegagyerek 

2014. tavaszi Vegán Kihívás, 1. hét Ez a bejegyzés 2014. március 13 - 19. lesz elérhető, utána törlésre kerül!! 1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1.   NAP Reggeli: - Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: - rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: - brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: - Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: - a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: - csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Vegán bab-zab burger

2014. március 3. Zizi kalandjai 

Vegán bab-zab burger Néhány hete feltettem a kérdést a Facebook oldalon, hogy hol lehet Budapesten vagy vidéken jó vega burgert enni. Jöttek a válaszok – néhányan halasat is ajánlottatok, noha, aki halat eszik, az nem vega -, de kiderült, hogy az esetek többségében itthon a vegetáriánus hamburger kimerül a sajtos vagy gombás verzióban. És tényleg… van jó grillezett kecskesajtos burger, de jó lenne, ha egy étterem kínálna többféle vega burgert… például édesburgonyából vagy sütőtökből vagy padlizsánból, esetleg quinoaból készültet. Igazából végtelen a lehetőségek száma… egy kis fantázia és máris kész a szaftos vega hamburger. Nyamm! Fotó: Boook Kiadó Anna bab-zab burgerét már kóstoltam az egyik Restaurant Day-en és nagyon ízlett. Ropogós zsemlében hagyma chutney-val és  házi ketchuppal tálalva igazi gourmet fogás. Már régóta terveztem, hogy elkészítem és amikor megvettem Anna szakácskönyvét, akkor az elsők között elkészítendő receptek kategóriájába soroltam. Aztán váratott magára az elkészítés, de, ami késik, az nem mindig a busz (ahogy Áron barátom mondaná ). (Annával készült interjúmat itt olvashatjátok.) Csodás hagymakarikák egy szuper éles késnek köszönhetően Néhány nappal ezelőtt aztán végre belevágtam. Igazából a recept illeszkedik a hétköznapi gyors vacsorák és az anyabarát kategóriába, ugyanis a tésztáját össze lehet állítani, akár előző nap is és másnap mondjuk ebédre vagy vacsorára elkészíteni. A  kisült fasírtokat aztán le is lehet fagyasztani, és ha kevés az időnk, kiveszünk néhány darabot a fagyasztóból, teflonserpenyőben átmelegítjük/­­átpirítjuk és már tálalhatjuk is zsemlében vagy salátával, de akár burgonyapürével is. Baba- és gyerekbarát recept is egyben, talán a fűszerezésnél visszafogom majd kicsit magam, de valószínűleg ez lesz Ádi első hamburger pogácsája, amit ki fog próbálni. Vegán bab-zab burger Hozzávalók (mérettől függően 12-20 db-hoz): - 125 g zabpehely, langyos, sós vízbe áztatva 30 percre - 1 konzerv bab, lecsöpögtetve, pürésítve (villával vagy robotgépben) - 80-100 g zsemlemorzsa - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 közepes répa, felaprítva - 1/­­2 zeller (közepes méret), felaprítva - néhány szál petrezselyem, felaprítva - 1 evőkanál citromlé - 2 teáskanál Dijon mustár - 1 teáskanál oregánó - só, bors - napraforgóolaj és olívaolaj - tálaláshoz: saláta, mustár, ketchup, lilahagyma karikák, hagyma chutney, csírák, hamburger zsemle vagy ciabatta A beáztatott zabpelyhet szitán csöpögtessük át és nyomkodjuk is ki belőle a felesleges vizet. Én robotgépben aprítottam fel egyszerre a vöröshagymát, fokhagymát, répát és zellert, így elég sok időt megspóroltam. Egy serpenyőben hevítsünk 2 evőkanál olívaolajat és a felaprított vöröshagymát, répát, zellert, majd 2-3 perc múlva a fokhagymát is hozzáadva dinszteljük meg a zöldségeket egy csipet sóval. Zárjuk el alatta a gázt és hagyjuk kihűlni. Egy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a babbal, a megdinsztelt zöldségekkel, petrezselyemmel, ízesítsük citromlével, mustárral, oregánóval, sóval és borssal. Adjuk hozzá a zsemlemorzsát, és gyúrjuk össze, amíg formázható “tésztát” nem kapunk. Pingponglabda nagyságú golyókat formázzunk belőle, tenyerünkkel lapítsuk le és egy kevés napraforgó olajban süssük ki a fasírtokat. Tálaljuk hamburger zsemlében/­­ciabattában, zöldségekkel, ketchuppal, mustárral.

Padlizsános lecsós rakott krumpli

2014. február 17. Éltető ételek 

Padlizsános lecsós rakott krumpliEz egy nagyon egyszerű és olcsó recept. Főleg nyáron, amikor szezonja van a parikának és a paradicsomnak. Én szoktam télire készíteni lecsót üvegbe, így könnyen hozzáférhető alapanyagom van ilyenkor is. Bármilyen salátát kínálhatunk hozzá, tegnap mi "Retkes" káposztasalátát ettünk. Hozzávalók (2-3 főre) - 1 liter lecsó (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma) - 1 padlizsán - 2 kg burgonya - só, bors, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű A lecsót jó hagymásan, fokhagymásan készítsük el. A padlizsánt pácoljuk be reszelt fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és pici olajjal. Hagyjuk állni úgy 15 percig. Majd ezt a pácolt padlizsánt pár perc alatt süssük össze a lecsóval. A krumplit hámozzuk meg, és szeleteljük fel. Sós vízbe főzzük úgy 5 percig. Éppen csak, legyen még kemény. A lecsót öntsük bele a tepsibe, mely kb. 1 cm vastagon legyen az alján. Erre szépen állítsuk rá a krumplit, picit fedésbe egymással. Ez azért jó így, mert a krumpli teteje ropogós lesz, viszont alulról felszívja a lecsó zaftját. A tetejét szórjuk meg sóval és a fűszerekkel. Előmelegített sütőben 180-200 fokon süssük kb. 40 percig.

Spenótos mángold

2014. január 30. Vegetáriánus receptek 

Spenótos mángoldHozzávalók:
- 1 ek olívaolaj
- 10 dkg apróra vágott mángoldszár
- 3 cikk fokhagyma
- 1 csomag 450 grammos fagyasztott spenótpüré
- 2 dl tej
- bors
- só

A spenótot kiolvasztjuk, a vizét leöntjük, félretesszük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és fedő alatt megpároljuk benne a mángoldot. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagyma gerezdeket, sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a spenótot, alaposan átforgatjuk, majd pár percig tovább pároljuk. Felöntjük a tejjel, szükség szerint sózzuk. Miután felfőtt, pár perc alatt készre kavargatjuk.

Köretként sósburgonya lehet.
Bliszkó Viktor

Pagoda karfiol - pástétom fenyőmaggal

2014. január 26. Vegagyerek 

Pagoda karfiol - pástétom fenyőmaggal Ez a selymes, nagyon finom ízű pástétom bármilyen téli elegáns menüben megállja a helyét előételként. A zöld szín és a fenyőmag párosítása pedig karácsonyi fellépésre is kiválóan alkalmassá teszi!:) A pagoda karfiol különleges formája már önmagában is a Karácsonyt idézi, nem?:) Ez utóbbinak az íze egyébként valahol félúton van a brokkoli, és a karfiol között. A maradékot pedig friss salátával, zöldséggel tálalva, kenyérre kenve, akár vacsorára is fogyaszthatjuk. Pagoda karfiol - pástétom fenyőmaggal Hozzávalók (4 főre): 300 g pagoda karfiol (esetleg sima karfiol) 150 g burgonya 3 ek. olívaolaj 30 g fenyőmag zöldfűszeres (esetleg sima) só őrölt bors 3 ek. teljes kiőrlésű liszt Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk kis kockákra, a megmosott karfiolt szedjük rózsákra. Tegyük mindkét zöldséget egy lábasba, öntsünk rá egy ujjnyi vizet és pároljuk kb. 15 percig, majd alaposan szűrjük le. Ízesítsük a megfőtt zöldségeket az olívaolajjal, sózzuk-borsozzuk, és adjuk hozzá a fenyőmagot. Botmixerrel pürésítsük az egészet, végül pedig keverjük hozzá a lisztet. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyünk rá kerek, vagy szögletes desszertgyűrűket, amikbe belekanalazzuk a pürét. Tegyük be a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 15 percre. Tálalás előtt távolítsuk el a desszertgyűrűt és tetszés szerint díszítsük. Forrás: Cucina Naturale

Csicserikrémes padlizsán - lasagne

2014. január 19. Vegagyerek 

Csicserikrémes padlizsán - lasagne Ez a recept a német Vegán Kihívásos, Attila Hildmann legújabb könyvéből, a 'Vegan for Youth' c. könyvből származik. Maga a könyv külön is megér majd egy misét, pl. ebben már 60 napos a Kihívás, és nem csak 30 napos. Előzetesben annyit róla, hogy a receptek nagyon jók alapból, bár néha kicsit egyhangúak (non stop padlizsán, paradicsom, és édes burgonya szerepel bennük:). Az alapkoncepcióval viszont, miszerint most megmondja a tutit az örök fiatalság témakörében, némiképp melléfogott szerintem Attila Hildmann.... Eléggé összecsapott antréval, egy japán és egy olaszországi utazással gondolja alátámasztani abbéli koncepcióját, hogy a vegánság az örök élet titka....:) A koncepció még csak nem is lenne rossz:), de az indoklásai időnként olyan kis bárgyúan egyszerűek...:) Na, de visszatérve ehhez a recepthez, nagyon különleges, és ugyanakkor igen csak laktató ízvilág született! Próbáljátok ki!;) Csicserikrémes padlizsán - lasagne Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): 1 padlizsán 1 gerezd fokhagyma, felaprítva 3 ek. olívaolaj tengeri só 250 g főtt csicseriborsó 50 g natúr kesudiókrém 1/­­2 tk. kurkuma 30 ml szénsavmentes ásványvíz 280 g főtt cékla (kb. 3 kisebb fej cékla) 1 ek. frissen préselt citromlé 1/­­2 tk. rizsszirup (agave szirup) őrölt fekete bors 1/­­4 cs. metélőhagyma, felaprítva Melegítsük elő a sütőt 220 fokra légkeveréssel. A padlizsánt lemossuk, és kb. 0,5 cm vastag szeletekre vágjuk. 2 ek. olívaolajat elkeverünk a felaprított fokhagymával és 1/­­4 tk. sóval, ezzel a keverékkel bedörzsöljük a padlizsánszeleteket, és 14 percig sütjük a középső sínre téve, egy sütőpapírral bélelt tepsiben. Közben a lecsöpögtetett csicseriborsó pürésítjük egy mixerben a kesudiókrémmel, a sóval, kurkumával és ásványvízzel. A főtt céklát kis kockákra vágjuk, és a citromlével, a maradék olívaolajjal, a rizssziruppal, sóval-borssal ízesítjük. A megsült padlizsánszeletekre rétegezzük emeletenként a csicserikrémet, a tetejére halmozzuk a céklát. A felaprított metélőhagymát a tetejére szórjuk.

Rozskovásszal készült magos vágott bucik

2014. január 12. Éltető ételek 

Rozskovásszal készült magos vágott bucikMég most ismerkedek a kovásszal, eddig egyszerűen élesztővel készítettem a kenyeret. Viszont olvastam, hogy ha teljes kiőrlésű lisztet használunk, akkor sokkal lazább lesz a kenyér állaga. Igaz, picit savanykásabb lesz az íze. Én és a párom kevés kenyeret eszünk (reggelire mindig valamilyen gluténmentes kása a menü), inkább a gyerekeknek sütöm, ezt viszik az iskolába uzsonnára. Úgyhogy belevágtam, és nem csalódtunk. Azzal viszont számolni kell, hogy ha kovászt használunk, akkor az időigényes folyamat. Konkrét munka nem sok van vele, de a kelesztésre több időt kell szánni. Szóval első lépésben (este) elkészítettem a kovászt .   - 10 dkg rozsliszt - kevés meleg víz (galuska állag) - 1 dkg élesztő - 1 kk. méz vagy más édesítő (csak ne xilit) Én mindezt egy 7 dl-es üvegbe tettem. Rátettem egy papírtörlőt és egy gumival ráfogattam. Feltettem a hűtő tetejére, mert ott ugye melegebb van. Egyszer csak a Zsófi látja, hogy valami folyik a hűtő oldalán. Hát kifutott a kovász. Ebből tanultam, hogy nagyobb edénybe kell tenni, hogy ne járjak így legközelebb. Szóval a kovász szépen csücsül a melegben egész éjszaka. Vagy reggel készíted el a kovászt, és este sütöd ki. Másnap a kovászhoz hozzáadom a többi alapanyagot: - 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 20 dkg BL80-as kenyérliszt - 10 dkg rozsliszt - 2 ek. burgonyapehely - 1 ek. kukoricadara - 1 ek. őrölt arany lenmag - 1 ek. barna (hántolatlan) szezámmag - 1 ek. napraforgómag - 1 ek. zabpehely - 1 ek. só - 2 ek. olaj - pici méz vagy más édesítő - 2-3 dl meleg víz (a kovásztól függ, hogy mennyit vesz fel) Ebből egy masszív tésztát gyúrunk, és lefedve, meleg helyre (pl. radiátorra)  tesszük kb. 2 órára. Ez idő alatt szinte a duplájára kel a tészta. Jól átgyúrjuk, majd vékonyra kinyújtjuk. Alulról és felülről felhajtjuk (egymásra), majd a két oldalát is. Tehát, mint amikor hajtogatott pogácsát készítünk.  Ezek után szintén pihentetjük úgy 1 órát. Ismét szépen megkel. Ezután már csak a megformázása van hátra. Kb. jó ujjnyi vastag téglalapot nyújtunk, és feldaraboljuk. Megszórjuk magokkal (napraforgó, lenmag, szezámmag, zabpehely). Nekem 12 darab lett, ez éppen ráfért 1 tepsire. Szintén kelesztés, de ezidő alatt előmelegítjük a sütőt úgy 220 fokra. Betesszük az előmelegített sütőbe kb. 5 percre, majd visszavesszük a hőfokot 180 fokra. Kb. 25-30 perc alatt kisül. Rácsra szedjük, és hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat hozzá!

Vegán Svéd húsgolyók barnamártással

2014. január 8. La Veganista 

Vegán Svéd húsgolyók barnamártássalA skandináv konyha nagy klasszikusa, amit egy üzletlánc jóvoltából a magyarok is jól ismernek. Amíg sikerül elérni, hogy a kedvelt menüt vegán verzióban is kínálják, itt a bevált recept, amit bátran elkészíthetünk otthon, sikere lesz. Köretként tradicionálisan egészben főtt krumplit, párolt répát, és vörös áfonya lekvárt fogyasztanak hozzá, de népszerű a hasábburgonya is. Hozzávalók: A golyók kb. 20-22 db: - 100g szójagranulátum - 100g kenyérmorzsa - 1 csésze zöldség alaplé + amennyit gyúráskor felvesz - 1 db vöröshagyma apróra vágva - 4 gerezd fokhagyma zúzva -  1/­­4 tk őrölt szerecsendió -  1/­­4 tk őrölt kardamom -  1/­­4 tk őrölt fekete bors - só ízlés szerint - olaj a sütéshez A köret: - egészben főtt burgonya - karikára vágott, párolt répa - vörös áfonya lekvár A mártás: - 1 csésze zöldségalaplé - 1 csésze növényi tej vagy víz - 1 közepes méretű vöröshagyma apróra vágva - 2 ek vegán margarin - 2 csapott ek étkezési keményítő - 2 csapott ek liszt - 1 gerezd fokhagyma zúzva - 1 tk étkezési élesztőpehely (elhagyható) - 1-2 ek szója vagy tamari szósz - 1dl növényi tejszín - só ízlés szerint -  1/­­4 tk őrölt fekete bors -  1/­­4 tk őrölt szerecsendió -  1/­­4 tk kardamom Így készítsd el: A golyók: - Áztasd be a szójagranulátumot egy órára, a zöldség alaplébe, majd keverd hozzá a kenyérmorzsát a hagymát és a fokhagymát, és fűszerezd meg. - Formálj diónyi nagyságú golyókat, melyeket növényi olajban süss meg. Tipp: Ha nem formázható a massza, akkor vagy túl száraz, ez esetben némi zöldségalaplevet kell hozzá keverni, vagy túl nedves, amit további kenyérmorzsa hozzáadásával lehet korrigálni.) A mártás: - Forrósítsd fel a margarint közepes lángon, és dinszteld meg rajta a hagymát. Add hozzá a lisztet és a fokhagymasót, és pirítsd halványbarnára. - Oldd fel az alaplében a keményítőt és a növényi tejszínt, majd adagold a hagymához, csomómentesen elkeverve forrald fel, majd alacsony lángon főzd tíz percig. - Keverd hozzá az élesztőpelyhet és a szójaszószt, fűszerezd, majd főzd tovább 1-2 percig. Vedd le a tűzhelyről és tartsd melegen a tálalásig. Tipp: Ha csomós lett a mártásod, akkor botmixerrel simára keverheted. Tálalás: halmozz néhány golyót a tányérra, öntsd le bőségesen barna mártással, tégy mellé burgonyát és párolt zöldségeket, valamint 1-2 kanál áfonyalekvárt. Jó étvágyat!

Diós-szejtános-növényi sajtos hajdinafasírt

2014. január 6. Mindennapi ételeink 

Diós-szejtános-növényi sajtos hajdinafasírtÚjabb felhasználási lehetősége a szejtánnak és ennek a különleges növényi sajtnak. :-) Ezúttal a szejtán lesz a kötőanyag, azaz tojáspótló. Hozzávalók: 20 dkg hajdina 10 dkg burgonya 10 dkg sárgarépa 10 dkg dió 1 fej vöröshagyma 1 ek. ételízesítő mix himalaya só - íulés szerint 4 ek.búzasikér 4 szelet Violife Cheddar sajt himalaya só -ízlés szerint 1 csokor petrezselyemzöld 3-4 gerezd fokhagyma -- olaj a sütéshez  Elkészítés: A hajdinát egy szűrőbe téve megmossuk és kétszeres mennyiségű, sós vízben megfőzzük. A burgonyát meghámozzuk és apró kockákra vágva megfőzzük, majd egy villa segítségével (miután leszűrtük) összetörjük. A sárgarépát pucolást követően kis lyukú reszelőn lereszeljük. A diót megdaráljuk, a növényi sajtot felkockázzuk. A hagymát szintén kockákra vágva kevés vízen megpároljuk. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Majd mindent összekeverünk, hozzáadjuk a búzasikért vagy szejtánport és fasírtokat formálunk, amelyeket meghempergetünk kenyérmorzsában, és 180 fokos sütőbe téve olajozott tepsiben megsütjük (félidőben forgatjuk). 

Hajdinás csicserigulyás

2013. december 13. Mindennapi ételeink 

Hajdinás csicserigulyás Ma egy egytálétel receptjét hoztam. Igazi téli csemege. :-) Hozzávalók:                                                                                      10 dkg csicseriborsó 2-3 marék natúr hajdina 1 nagy fej hagyma 2-3 közepes burgonya 2 szál sárgarépa 1 szál petrezselyem gyökér  kevés zeller és karalábé 2-3 gerezd fokhagyma 1 kisebb pritaminpaprika 2 ek. paradicsompüré  himalaya só - ízlés szerint 1 tk. őrölt kömény 1 ek. ételízesítő mix 1 ek. pirospaprika  2 ek. olaj 1 csokor petrezselyem zöldje Elkészítés: A csicseriborsót egy éjszakára vízbe áztatjuk. Másnap felfőzzük /­­ 4-5 percig főzzük /­­, majd leöntjük a vizet. A hagymát apró kockára vágjuk és az. olajjal, 1 dl vízzel és sóval kb. 10 perc alatt megpároljuk. Hozzáadjuk az őrölt köményt, pirospaprikát,megtört fokhagymát, a felkockázott pritamin paprikát és a paradicsompürét /­­ jó kis pörkölt alapot kaptunk /­­, 1 dl vizet és kb 10-15 percig kis lángon főzzük. /­­ összeérleljük az ízeket/­­. Ezután hozzákeverjük a csicseriborsót és + még vizet, hogy le ne égjen és főzzük a pörköltet kb. 1 óra hosszát. Ha már csak gyengén roppanós a borsó, hozzákeverjük a  megtisztított és apró kockákra vágott zöldségeket, burgonyát, valamint a megmosott hajdinát, az ételízesítőt, annyi vizet, ami bőven ellepi és annyi sót ( főzés közben ) amennyit az ízlésük diktál. Kb 1/­­2 óra alatt készre fő. A főzés befejeztével hozzászórjuk az apróra vágott petrezselymet. ( A főzés végig fedő alatt történik )

Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr Grétával

2013. december 11. La Veganista 

Miattam ne szenvedjen egy állat sem! - interjú Stőhr GrétávalBlogom vendége ezúttal, Stőhr Gréta vegán séf, életmód tanácsadó, gasztroblogger, a Gréta konyhája című könyv írója és a szintén Gréta konyhája néven futó televíziós műsor szerkesztő-háziasszonya. Arra kértem, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, mesterfogásait, és adjon néhány praktikus tanácsot a karácsonyi időszakra. La V.: Amikor az interjú elkészítéséhez információkat gyűjtöttem rólad és a munkásságodról, rögtön felkeltette a figyelmem az, hogy vegetáriánus családban nőttél fel. Nem noszogattak azzal, hogy egyél még egy falat pipicombot, mert attól nősz nagyra? Miért lettek vegetáriánusok a szüleid? Honnan tudták, hogy hús nélkül is egészségesen cseperedsz fel? Gréta: Édesanyám egy komoly autoimmun betegség miatt kényszerűségből hagyta abba a húsevést, még gyerekkoromban. Édesapám csak később, vallási okok miatt lett vegetáriánus, de anyukám attól függetlenül elkészítette nekünk a húsos ételeket, bár én sosem szerettem igazán. Tömni nem tömtek, de abban az időben édesanyám sem tudott sokat a gyermekkori húsevésről, vagy annak hiányáról, így 2 évnél tovább nem tudtam vegetáriánus maradni. Tizenkét éves koromban, valahogy összeállt a fejemben, hogy az asztalomon lévő hús ártatlan, élni akaró, érző állatok tetemeiből való, és nem voltam hajlandó megenni. Ez körülbelül két évig tartott, azután a háziorvosunk megfélemlítő szigorú tanácsára, miszerint, ha nem eszem húst sosem leszek normális felnőtt, elkezdtem újra húst enni. Szóval abban az időben, ez hatalmas bűn volt egy anya részéréről, hogy nem adott húst a gyermekének. Pedig én mindig azt szerettem volna enni, amit anya evett. Már akkor belekóstoltam a változatos vegetáriánus-reform konyha világába, és nagyon megkedveltem. La V.: Mi ösztönzött arra, hogy három és fél évvel ezelőtt végleg felhagyj a vegetáriánus koszttal és áttérj a kizárólag növényi alapú élelmiszerek fogyasztására? Gréta: Nekem egyszer csak megvilágosodott minden. Tényleg minden pillér, szinte ugyanakkor épült fel bennem. Összehozott a sors az interneten csodásan szép, egészségtől kicsattanó nem öregedő vegán atlétákkal, és azt mondtam magamban:- Akarom a titkukat. A fiatalság forrását akarom. A másik, hogy ezzel egyidőben megnéztem az Earthlings (Földlakók) című filmet. Illetve az első 20 percét. Olyan mély szomorúságot éreztem, hogy eldöntöttem, nem akarok ennek a részese lenni. Miattam ne szenvedjen egy állat sem. Ahogy korábban is mondtam, nekem egyszer már gyermekkoromban összeállt a kép, és akkor megint megtörtént. Elkezdtem követni vegán embereket, recepteket, kihagytam az ételeimből a tejterméket tojást (mert akkor már 4-5 éve újra vegetáriánus voltam). Sorra jöttek a cikkek, miszerint a húsevés, ipari tejtermelés tojástermelés borzasztóan környezetszennyező, és még a világméretű éhezés is ennek a számlájára írható. Világossá vált számomra, mit is teszünk a lakóhelyünkkel, állatbarátainkkal, önmagunkkal. Én elmondhatom, hogy egyszerre lettem etikai-, spirituális-, egészségügyi-, és ökovegán. A testem-lelkem minden sejtje érzi, hogy ez a helyes Út! La V.: Egy helyen írtad, hogy az áttérés fizikai, lelki és szellemi értelemben is változásokat hozott. Konkrétan mit tapasztaltál? Gréta: Egész gyermekkoromban végigkísért egy makacs, krónikus arcüreggyulladás, és nem volt olyan év, hogy legalább kétszer ne szenvedjek tőle. Már mindent kipróbáltam, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy abban az évben, mikor vegán lettem, nem volt ilyen panaszom. Sem télen, sem nyáron. A felső légúti megbetegedéseim gyógyulási aránya pedig 2-3 hétről, 2-3 napra redukálódtak. A másik, hogy a szülés után rajtam maradt felesleg, amit már sehogyan nem tudtam ledolgozni, egyszerűen 3-4 hónap után eltűnt, a kilók leolvadtak rólam. Nem is sejtjük, hogy az egészségesnek kikiáltott tejtermékek, mennyi rejtett zsírt, és cukrot tartalmaznak. A testünknek egyáltalán nincs szüksége erre. Testi értelemben nem öregszem, úgy érzem, visszafelé forog az idő. 25 éves koromban nem éreztem ilyen fittnek, tisztának, és energikusnak magam. A testem tisztulása mellett tudatom is tisztult, sokkal nyitottabb lettem. Érzem az embereket, intuícióm szinte tökélyre fejlődött, boldogabb, elégedettebb ember vagyok, akit az élet a tenyerén hordoz. De azt is megértettem, hogy ez egy belső döntés. Hiszem, hogy táplálkozásunk nagyban befolyásolja érzelmi és szellemi fejlődésünket. Ha életet eszem, magam is élek. La V.: Több évet töltöttél külföldön. Erről az időszakról úgy nyilatkozol, hogy az ott szerzett gasztronómiai tapasztalatok áthatják, inspirálják a konyhádat. Mely kultúrák kulináris élményei voltak a legmeghatározóbbak, hogyan jelennek meg a receptjeidben? Gréta: Mindegyik! Kivéve a lengyel konyhát, pedig Varsóban is éltem 5 évet. Ha most megkérdeznéd mi a kedvenc ételem, akkor egyértelműen azt mondanám: a vegán SUSHI!!!! De imádom az olasz konyhát, a koreait, a mexikóit, franciát, indiait és ezek gyakran visszaköszönnek a receptjeimben. Minden nemzetnek vannak isteni vegán, vagy kis kreativitással vegánosítható, egészséges fogásai. Például a guacamole, na azt, mindennap tudnám enni. Ha elmész egy magyar étterembe, a legtöbb helyen ugyanazt kapod. Ezen változtatni kell! Az embereknek tudniuk kell, hogy az olasz konyha nem merül ki a pizzában, mint ahogy a kínai sem, az édes-savanyú fogásokban. Fantasztikus élmény látni az embereket ahogy először megkóstolnak valamit, amit azelőtt még soha nem ettek. Látni az arcukon az örömöt, szemükben a fényt. Én elhozom a világ konyháit. A Vegán világét. La V.: Gasztroblogod elindítását az motiválta, hogy a kisfiadnak készített vegetáriánus ételek receptjeit másokkal is megoszd. Azóta vegán lettél, átalakultak a receptjeid. Ezek szerint a gyermeked is a vegán étrendet követi? Mit tanácsolsz a vegán gyerekek szüleinek, mire figyeljenek oda? Gréta: A kisfiam nem teljesen vegán (bár ő annak vallja magát), mert házon kívül is eszik. Óvodás. Ott tiszteletben tartják, hogy vegetáriánus, de nem kap külön vegetáriánus menüt, hanem azt eszi, amit a többiek, kivéve a húst. Ez itthon még katasztrofálisan gyerekcipőben jár. Ha valaki vegetáriánus gyermeket nevel, akkor eleve változatosabban főz, mint a húsevők. Mi sokkal több zöldséget használunk fel különböző módon. Figyelnünk kell arra, hogy sok nyers zöldség-gyümölcs legyen az alapja, a gyermek, napi étrendjének. Hetente fogyasszon legalább kétszer hüvelyest (bab, borsó, lencse, csicseriborsó), gabonák közül az édesen és sósan is elkészíthető rizst, kölest, quinoát. Ismertessük meg velük az édesburgonyát, tökféléket, avokádót. Ne tejes-cukros-zsíros egészségtelen édességet adjunk a gyermeknek, hanem készítsük együtt a finomságokat, például a banán-avokádó-kakakópudingot. Ismertessük meg velük a sokféle változatokban kapható nagyon finom, és könnyű növényi tejeket. Nassoljanak aszalt gyümölcsöket, sózatlan pörköletlen magvakat. Csíráztassunk velük együtt, és a teljes kiőrlésű kenyerekre tegyük csírákat feltétként, így megláthatják, hogy egy kis napfény, sötétség, és víz, milyen csodára képes. La V.: Ma még nem jellemző, hogy a vegán ételek népszerűek lennének idehaza, mégis sikerült bebizonyítanod, hogy helyük van a magyar gasztro-palettán. Önálló főzőműsorod van, internetes életmód magazinban jelennek meg a receptjeid. Hogyan sikerült elérned? Gréta: Hittel. Töretlen hittel, és kitartó munkával. Amikor rájöttem, hogy ez az életmód milyen csodálatos, azt éreztem, ezt azonnal el kell mondanom. Mindenkinek! Ahol csak tudtam beszéltem róla. Indítottam Facebook oldalt, blogot, weboldalt, később You Tube csatornát, még varsói otthonomban drága magyar barátnőm segítségével készítettük az első receptes videókat. Töretlenül informáltam és informálódtam. Ez a mai napig így megy. Bátor voltam, és sok mindent fel kellett adnom ahhoz, hogy ma itt lehessek. Nincsenek befolyásos ismeretségeim, média kapcsolataim. Egy nő vagyok, aki rájött valamire, és ezt szeretné megosztani másokkal is. A motivációm, a szeretet. Semmi másban nem hiszek csak abban, hogy ha van egy célod, amit a szeretet motivál, akkor bármit elérhetsz. Csak ne add fel. Soha! La V.: Ez év márciusában jelent meg első könyved Gréta konyhája címmel. Százötven vegán recept mellett életvezetési tanácsokat is tartalmaz. Miért tartottad fontosnak, hogy ne csak szakácskönyvet adj az érdeklődők kezébe? Gréta: Egyszerűen azért tartottam fontosnak, hogy ne csak pusztán szakácskönyv legyen, mert amikor én a vegánság útjára léptem, hálás lettem volna egy ilyen könyvért, amely kézzel fogható hasznos tanácsokat ad nekem amellett, hogy számos ötletet is kapok, hogyan lehet gyorsan, erőszakmentesen finom, és egészséges ételt varázsolni az asztalunkra. Tudatni akartam azt is, hogy a vegánság nem egy diéta, egy divat, vagy egy hóbort, ahogy sokan hiszik, hanem egy komplex, és varázslatos életforma, amellyel nemcsak önmagunkhoz, hanem másokhoz is visszatalálhatunk. A boldogság, és egészség kulcsa nem csak az, hogy mit eszel, és mennyi értéket halmozol fel, hanem abban rejlik, hogy te mennyit tudsz adni. Szerettem volna, ha az olvasók megértik, hogyan, milyen motívumok mentén válik, válhat valaki növényevővé, és ha a változás útjára lép, hogyan tud rajta maradni. La V.: Engem meggyőztél, most már csak az a kérdés, hogy ha rendelek egy példányt, akkor kaphatok bele dedikálást, hogy személyesebb legyen? Gréta: Természetesen. Mindenki személyre szóló dedikált példányt kap, aki megrendeli. La V.: Legyél most néhány kérdés erejéig a személyes tanácsadóm. Tegyük fel, hogy eddig vegyes étrenden éltem, de elhatároztam, hogy teljesen felhagyok az állati eredetű ételek fogyasztásával. Üresnek érzem a bevásárló kosaramat, mert kikerültek belőle az állati eredetű élelmiszerek. Milyen alapanyagok kerüljenek a bevásárlólistámra? Egyáltalán milyen zöldségeket, gyümölcsöket vásárolhatok télen? Gréta: A könyvben az olvasó, bevásárló listával is találkozhat. A lényeg, hogy táplálkozása legalább 50%-a nyers, szezonális gyümölcs-zöldség-zöld leveles növény legyen. A hűtőmbe, spájzba benézve mondom most, legyen otthon mindig növényi tej, tejszín, joghurt, mert ezekkel változatos édességeket, habarásokat, pudingokat, saláta önteteket lehet készíteni. Szójából a fermentáltat részesítse előnyben, ilyen a szójaszósz, a tofu. Cukorból és lisztből száműzze a fehéret. Gabonákból komplexitásuk, és tökéletes húspótló hatásuk miatt a kölest, a hajdinát, a quinoát és a barna rizst együk. Mindig legyen otthon búzasikér, amelyből ízletes szejtánt (búzahúst) tudunk készíteni olcsón, házilag. Legyen otthon dió, mogyoró, aszalt gyümölcsök, egy-két csomag durum tészta, és a tojást kiválóan helyettesítő csicseriborsó, vagy bármilyen hüvelyesből készült liszt. Ínyencek és korábbi húsfüggők beszerezhetnek maguknak változatos gabonakolbászokat, növényi virsliket, pástétomokat és növényi pecsenyezsírt is. De ha nálam van otthon avokádó, én már boldog vagyok. Télen fogyasszunk sok almát, céklát, kel-, sima-, és savanyú káposztát, édesburgonyát, sütőtököt, karalábét és gyökérzöldségeket, melegítő fűszereket, chilit, gyömbért, fahéjat, és melegítő gabonákat, kölest, hajdinát, vagy zabot. La V.: Itt van előttem egy halom vegán alapanyag. Milyen konyhai eszközökkel tudom megkönnyíteni a feldolgozásukat? Gréta: Egy turmixgép mindenképpen ajánlott, nagyobb beruházásra nem lesz szükség. Érdemes olyat választani, amihez van aprító is. Gépek közül sokat használom a botmixert, a kávédarálót, és kell egy nagyon jó minőségű tapadásmentes serpenyő. Nem árt, ha van egy éles kés, egy jó hámozó, és egy wok is nagyon hasznos lehet. La V.: A neten vegán gasztroblogokat olvasok, nézem a főzővideókat, de egy vidéki kisvárosban élek, van esélyem beszerezni az olyan alapanyagokat, mint például a növényi tejek, sajtok, joghurt, tejföl, szejtán vagy az én konyhámban elmarad a vegán forradalom? Gréta: Nyíregyházán élek, az is vidéki kisváros. Sok főzőtanfolyamot tartottam már kisebb vidéki városokban is, és soha nem volt gond beszerezni az alapanyagokat. Igaz néha ,,vadászni kell a jó akciókat, de megéri. Talán eleinte több időt vesz igénybe a dolgok felkutatása, de ha egyszer megvannak, akkor célirányosan kell vásárolni. Mi a helyi Kosárközösségből vásároljuk a gyümölcsöt-zöldséget. A tejtermék és húspótlókat, pedig nagyáruházakban szerezzük be, amelyek minden kisvárosban vannak. Ezek közül szinte mindnek van bio részlege. Annak aki vegánná válik, azt tanácsolom, hogy csatlakozzon közösségi oldalakhoz, fórumokhoz, ha elakadna, ezeken a platformokon, sok lelkes segítőre lelhet. La V.: Szeretnék fincsi vegán sütiket készíteni, de fogalmam sincs hogyan pótoljam a hagyományos receptekben lévő tojást. Vannak erre bevált ötleteid? Gréta: A könyvben külön részleget szenteltem ennek a témának, de nem fért minden bele, ezért az ingyenes letölthető e-bookba került, ahol sok-sok más tipp és ötlet található. A leghasznosabb tanács, mit adhatok, hogy egyszerűen hagyd ki a süteményből a tojást. De ha mégis kipróbálnád a tojáspótlást, íme, néhány hasznosság: kötőanyagként térfogatnövelőként fasírtokba, vagdaltakba, töltelékekbe használhatsz csicseriborsólisztet, sárgaborsólisztet, őrölt lenmagot vízzel elkeverve, kukoricalisztet, étkezési keményítőt, bio zabpelyhet (finomra őröltet), élelmiszer allergia szaküzletekben készen kapható tojáspótló port is találsz, amit a leírás szerint kell elkészíteni. Panírozás esetén 2-3 evőkanál kukoricakeményítő és 6-7 kanál szójatej pici sóval összeturmixolva, tökéletesen helyettesíti a tojást. Sütéshez (térfogatnövelésre) a süteményekbe annyi evőkanál almaecetet keverj, amennyi tojás kellene bele. Egy egész tojást pótol 1 evőkanál őrölt lenmag, 3 evőkanál forró vízzel elkeverve, vagy 2 evőkanál víz, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál sütőpor összekeverve. Egy tojásfehérje helyettesítéséhez elegendő 1 evőkanál ízesítetlen agar-agar, 1 evőkanál vízbe feloldva, felverve, lehűtve, majd újra felverve. További tojáspótló anyagok az útifűmaghéj, valamint a banán összetörve. Lepényekhez, rántottába használj tofut, vagy selyemtofut (1 tojás, kb. 3 dkg tofu, vagy 3 dkg selyemtofu, összeturmixolva), és csicseriborsólisztet. La V.: Közeleg a karácsony, hazautazok a szülői házba, ahol az ünnepi asztal jó eséllyel a hagyományos húsos ételektől roskadozik majd. Hogyan hidalhatom át a szakadékot, ami a család ékezési szokásai és a személyes meggyőződésem között van? Gréta: Úgy, hogy felajánlod, idén te készíted az ünnepi menüt. La V.: Tudnál valami igazán klassz, gyorsan elkészíthető vegán karácsonyi ételt ajánlani, amivel megkínálhatom a családomat? Gréta: Imádom az édesburgonyát, mindenféle formátumban készítettem már, de csak nemrég fedeztem fel az alábbi receptet, amely tökéletesen helyettesítheti az egészségtelen hagyományos-majonézes krumplisalátát. Gyors, és isteni! Édesburgonya saláta pisztáciával, hozzávalók: - 4 db friss édesburgonya meghámozva, felkockázva - 1 szál újhagyma, vagy póréhagyma, apróra vágva - 1 csokor friss petrezselyem apróra vágva - 1,5 dl szójajoghurt - 1 1 tk dijon mustár - 1 ek rizsszirup - 1/­­2 citrom leve - só, bors, vegamix - olívaolaj - 10 dkg pisztácia A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és eloszlatjuk rajta a kockákra vágott édesburgonyát. Meglocsoljuk olívaolajjal, és megszórjuk vegamix-szel. 25 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni. Ezalatt egy tálba rakjuk az öntet hozzávalóit, jól összekeverjük, majd beleszórjuk a hagymát és a petrezselymet. Ha az édesburgonya kihűlt, hozzáadjuk az öntethez és alaposan összeforgatjuk. Tálalás után tetejét megszórjuk pisztáciával, de adhatunk hozzá aszalt áfonyát is, nagyon jól harmonizál. La V.: Van lehetőségem arra, hogy megtanuljam az alapfogásokat nálad egy főzőtanfolyam keretében, vagy esetleg többet is megtudjak a vegán életmódról egy előadáson? Gréta: Mostanában házi főzőtanfolyamokat tartok, 6-8 ember, általában barátok összejönnek, és együtt főzünk, ez mindig más konyhájában történik, egyelőre keressük az állandó helyet. Ha valaki követi a Facebook oldalamat, akkor minden információt megtalál, mikor és hol mit tartok. Vannak nagyobb városi rendezvények, televíziós műsorok, előadások, és tervben van egy ételkiszállítás is, nagyon rövid időn belül. Szeretem a személyes kapcsolatot, de ha valakinek kérdése van, e-mailen is elér (gretakonyhaja@postr.hu, info@gretastohr.com), igyekszem válaszolni. La V.: Arról nem beszéltünk még, hogy milyen terveid vannak a jövőt illetően, illetve milyen további fórumokon követhetjük a veled kapcsolatos eseményeket? Gréta: Terveimben szerepel egyelőre ételkiszállítás, és catering, kicsit távolabbi célom, pedig egy étterem, illetve később egy étteremlánc. A Lifenetwork adón jelenleg napi hat alkalommal mindenki megtekintheti az 5 perces minivideóimat, amelyek reményeim szerint tovább bővülnek majd, illetve fix helyet, és hosszabb műsoridőt kaphatnak a csatornán. A Facebookon mindenki megtalál, és kedve szerint követheti a velem kapcsolatos eseményeket, illetve napi recept és életmódtippeket, hasznos cikkeket, és videókat találhat. A life.hu vegán életmód szakértőjeként, pedig országosan is megismerhetik receptjeimet, szemléletmódomat, és ott is lehetőségük van az olvasóknak velem kapcsolatba lépni, illetve kérdéseiket feltenni. Végső célom pedig egy boldog és erőszakmentes világ alapjainak, szemléletének úttörőjévé és példaképévé válni, ahol mindenki szabadon, és félelem nélkül megélheti azt, amiért valóban erre a világra született. La V.: Kedves Gréta, sok hasznos információt, és tippet adtál mindannyiunknak. Köszönöm az interjút! Gréta: Én köszönöm!

Vegetáriánus ebéd egy héten át + Nyereményjáték

2013. december 7. Zizi kalandjai 

Vegetáriánus ebéd egy héten át + Nyereményjáték Roston sült házisajt mustáros paradicsomszószban, rozmaringos tepsis burgonya Néhány hete I. átküldött nekem egy linket egy új vegetáriánus étel kiszállító cégről. Megnéztem a menüjüket, jónak tűnt és láttam, hogy a mi kerületünkbe ingyen szállítanak ebédet. Megörültem, mert kevés vegetáriánus étel kiszállító cég van, akik szinte az összes kerületbe ingyen szállítanak. Igen, néha panaszkodom I.-nek, hogy milyen jó lenne többet rendelni ebédet, mert tényleg bizonyos esetekben kivitelezhetetlen a főzés egy 7 hónapos bogyó mellett! Mások, hogy csinálják, akiknek három is van?! Ha tapasztalatod van, feltétlen írd meg nekem! Szóval felvettem a kapcsolatot a céggel, váltottunk néhány emailt és végül lehetőséget kaptam, hogy teszteljem az ebédjeiket egy héten át. Micsoda fantasztikus, igaz? De várjátok ki a végét, mert ti is jól járhattok! VegaLife… egy igazán új csapatról van szó, akik 2013 júliusában indították el a vállalkozásukat. Tizenketten dolgoznak a csapatban és kb. 400-500 adag ételt főznek naponta és Budapest tizenöt kerületébe ingyen szállítják ki az ebédet. Ami a választékot illeti vannak levesek, indiai, nemzetközi, low carb, PH ételek, valamint séf kedvence, csemegék, mártások, saláták, desszertek és italok. Tojást nem használnak, tejterméket igen (ez fel van tüntetve a menüben!),  tehát a fogások lakto vegetáriánusok vagy vegánok. Az alapanyagok minőségére a lehetőségekhez képest figyelnek, a tofut biztos forrásból szerzik be (nem génkezelt szójából készül!), a házi sajtjuk pedig házi tejből készül. Paradicsomos csicseriragu, spenótos fasírtrolád Igyekeztem minél többféle ételt megkóstolni, hogy legyen tapasztalatom az ízeket, minőséget illetően. A kedvenceim a levesek lettek, egytől egyig mind finom volt (korhelyleves, spenótkrémleves sajtgombóccal, kókusztejes vadrizsleves, kuszkuszos zöldségleves és jókai bableves). A főételek közül próbáltam grillezett tofut zöldségraguval, erdélyi töltött káposztát, karfiol pörköltet póréhagymás fekete rizzsel, négysajtos tésztát. Ízletesek, kellően fűszerezettek voltak és nem voltak nagyon sósak. Nagyon vártam a tofuszeletet vadas szószban tönkölytésztával. Finom is volt, de én a szószt még krémesebbre készítettem volna. Nagyon jó uzsonnák lehetnek délutánra a különböző zöldségfasírtok, amelyek csemege névvel jelennek meg a menüben. Próbáltam a hagymás batyut és a céklás zöldségfasírtot. Nem voltak olajosak, a fűszerezésük kiváló volt, szóval jó éhségűzők délutánra, ha valamit már nagyon szeretnénk bekapni. A desszertek közül kettőt próbáltam, a répatorta ízlett, a mandulás krémes is rendben volt, de számomra túl édes. Hagymás batyu A főfogások közül néhány esetben fél adagot rendeltem és levessel együtt laktató volt, szóval a teljes adag egy nagy étvágyú férfit is jóllakat! Mindenképpen pozitív a tapasztalatom a VegaLife-fal kapcsolatban és szeretettel ajánlom kipróbálásra. Az egyedüli problémám csak az, hogy egy hét alatt elég nagy mennyiségű szemét halmozódott fel a dobozok és csomagolás miatt (jelzem, hogy ez nem feltételnül a cég hibája). Tervezik is, hogy egyszer áttérnek egy környezetbarátabb csomagolásra, amint a lehetőségeik majd engedni fogják. A Vegalife elérhető az alábbi linkeken: - weboldal - Facebook oldal ***** NYEREMÉNYJÁTÉK! Nyeremény : három nyertes egy héten át 7000-7000 Ft értékben rendelhet ebédet a VegaLife-tól! Menjetek fel a VegaLife oldalára és írjátok meg ide kommentben, hogy az 50. heti menüből melyik ételt próbálnátok ki szívesen! Kérem, hogy az alábbi formula minden pontját töltsétek ki (játszhattok extra pontokért is)! a Rafflecopter giveaway Szabályok : 2013. december 11-ig lehet játszani. Eredményhirdetés 2013. december 12-én. A három nyertest emailben fogom értesíteni, majd a nevük kikerül a blogra (ez a bejegyzés fog frissülni) és a Zizi kalandjai Facebook oldalára is. Fontos, hogy olyanok játsszanak, akik Budapest alábbi kerületeibe tudják rendelni az ebédeket (ide szállít ki a VegaLife): I., II.,  III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV. és a XV. !!!

Kakukkfüves /fokhagymás/ édesburgonya

2013. december 3. BioBrigi 

Kakukkfüves /fokhagymás/ édesburgonyaNa, ez sem recept, inkább emlékeztető, ha később visszanézem. Ábel miatt mindenfélét próbálgatok, úgyis állandóan azt akarja enni, amit mi, gondoltam ez esetben mi igazodunk. (Na jó, a hétvégi rakott káposztával nem, arra mindenki csurgatja a nyálát erősen, de azt úgyis Anyu csinálta.) Vettem hát édesburgonyát a szokásos kofánál a piacon. (Nyolcvan-egynéhány éves, de legtöbbször az ötven-egynéhány éves vejét a férjének nézik.) Megtisztítottam, 1 ek olajon 25 pedig sütöttem az Actifry-ban (sütőben hőlégkeverésen kb. fél óra lehet 180 C-on) és a végén megszórtam kevés kakukkfűvel, némi sóval. Egy másik változatban apróra vágott fokhagymát is adtam hozzá pár perccel kikapcsolás előtt. A kis mazsolának nagyon ízlett, bár ő úgy kapta, hogy a közepéből kinyomogattam a puhább részeket, és enyém volt a "ropogója". Különböző fasírtok mellé  köretnek jó alternatíva.

Szójamajonézes burgonya-avokádósaláta

2013. november 27. Mindennapi ételeink 

Szójamajonézes burgonya-avokádósaláta Nagyon szeretjük a majonézes burgonyasalátát, és erről vegánként sem kell lemondanunk!:) Hozzávalók: 0,5 kg burgonya 1 nagyobb avokádó 1 lila hagyma -- 8 dl szójadresszing 2-3 ek. mustár 1-2 tk. citromlé 1-2 tk. ny?rfacukor 4 tk. himalaya só 2 tk. sómentes ételízesítő mix 1 tk. sörélesztőpehely Elkészítés: A burgonyát héjastul megfőzzük. Az avokádót meghámozzuk és felkockázzuk. A lila hagymát is hámozást követően felkockázzuk. A burgonyát, miután megfőtt s kihűlt, meghámozzuk és felkockázzuk. Mindezt egy tálba tesszük.  Elkészítjük az öntetet: a szójadresszinget egy edénybe öntjük, hozzáadjuk a mustárt, az ízesítőket, a sörélesztőpelyhet és összefőzzük. Tálalás előtt 1-2 órával a burgonyára és avokádóra öntjük az öntetet, és várjuk, hogy összeérjenek az ízek. Tipp: dúsíthatjuk kesudió tejföllel.  Bármilyen saláta készíthető az  öntettel. 

Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással

2013. október 23. Zizi kalandjai 

Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással Ez egy köretnek számító étel, de annyira finom és laktató, hogy fő fogásnak is elmegy. A burgonyapüré édeskés karamellizált hagymával van feldobva és hozzá az isteni finom vegán barna mártás. Egyszerűen mennyei fogás! Úgy is mondhatom, hogy megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat! Ugye a barna mártás eredetileg lepirított csontokból, sült hús levéből, alapléből, zöldségekkel készül, elkészítése igen időigényes, kis adagokban lefagyasztva sokáig eláll (forrás: mindmegette). Azonban nagyon hasonló ízvilágot érhetünk el, ha minden állati eredetű hozzávalót kihagyunk belőle és kreálunk egy vegán változatot. A mártás finom ízét a sós szójaszósz, a fokhagyma és a sörélesztő pehely adja. A burgonyapürén kívül pirított, sült zöldségeket, sült tofut, bármit meglocsolhatunk ezzel a mártással. Több alkalommal használtam már sörélesztő pelyhet ételek ízesítéséhez, mint például ehhez a sütőtökös sajtos pennéhez. Igen, a sörélesztő pehellyel sajtos ízvilágot is el lehet érni, azonban a barna mártásban ez nem érződik. A sörélesztő egy egészséges táplálék kiegészítő. Magas B12 vitamintartalma miatt főleg vegetáriánusok és vegánok fogyasztják. Elősegíti a haj, köröm és bőr regenerálását, táplálását, szabályozza a vércukorszintet, csökkenti a koleszterint, fokozza a vitalitást.  Használata rendkívül egyszerű, hiszen elég az ételre szórni és máris fogyasztható (még több infó itt). Próbáljátok ki! Karamellizált hagymás burgonyapüré vegán barna mártással Hozzávalók: Püréhez: - 8 db közepes burgonya (kb. 600 g), meghámozva, felkockázva - 2 db nagy fej vöröshagyma, felaprítva - só - szerecsendió - ízlés szerint a püréhez: vaj /­­ tejföl /­­ tej /­­ mandulatej, rizstej, zabtej - olívaolaj Mártáshoz: - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 2 evőkanál szójaszósz - 3 teáskanál sörélesztő pehely - 3 evőkanál tönköly fehérliszt - 250 ml víz - só, bors - olívaolaj Egy lábasban hevítsünk fel 3-4 evőkanál olívaolajat közepes láng felett. Adjuk hozzá a felkockázott vöröshagymát, szórjuk meg egy csipet sóval (ez segíti elővarázsolni a hagyma édeskés ízét). Tegyünk a lábasra egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le! Főzzük 25-30 percen keresztül, amíg teljesen puha, világosbarna lesz a hagyma. Közben a burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 20 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a burgonyát vissza a lábasba, adjunk hozzá tetszőlegesen vajat/­­tejfölt/­­tejet/­­mandulatejet – ízlésünk szerint -, majd burgonyatörővel törjük pépesre. Ízesítsük sóval és szerecsendióval, keverjük hozzá a karamellizált hagymát. Egy kis lábasban 2 evőkanál olívaolajon dinszteljük meg a fokhagymát, majd adjuk hozzá a szójaszószt és a sörélesztő pelyhet. Adjuk hozzá a lisztet, keverjük el, majd lassan kezdjük el adagolni hozzá a vizet (ugyanolyan, mintha rántást készítenénk) és keverjük folyamatosan, amíg egy sima szószt, mártást kapunk. Ezután forraljuk fel néhány perc alatt és várjunk, amíg egy kicsit besűrűsödik. Ha  nagyon sűrűnek találjuk, adjunk még hozzá egy kevés vizet. Tálaljuk a hagymás burgonyapürével.

Őszi sütőtökös egytálétel

2013. október 21. VegaLife 

Őszi sütőtökös egytálételTudtad, hogy az indiánok a kígyómarás gyógyítása során sütőtököt használtak, illetve a szeplők eltüntetésére is alkalmazták? És azt tudtad, hogy sokan tévesen gondolják úgy, hogy a halloween Amerikából ered? "A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a kelta kultúra ünnepeinek elemei kezdtek a római ünnepek hagyományaival összemosódni. A pogány kelta hagyományok közt szerepelt az őszi samhain ünnep, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely október 31. éjszakájára esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette....A belülről világító töklámpás lett az idők folyamán Halloween legfontosabb kelléke illetve tradicionális szimbóluma. A faragott sütőtök először az aratási idényhez kapcsolódott jóval azelőtt, hogy a Halloween jelképévé vált volna az Egyesült Államokban." (Forrás: Wikipedia) Ráadásul azt is tudni lehet, hogy az eredeti töklámpás legendában, nem sütőtökről, hanem répáról van szó. "Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában szereplő eredeti takarmányrépát a narancssárga színű, az Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen kivájható vigyorgó sütőtök növény váltotta fel." (Forrás: Wikipedia) Most, hogy közeledik halloween, az emberek szívesen készítenek sütőtökből készült ételeket. A következő receptem alapja is a sütőtök. A recept:   Hozzávalók: 1 sütőtök (kanadai) 2 lila hagyma 1 hagyma 3 kápia paprika néhány gerezd fokhagyma víz igény esetén növényi tej só/­­ételízesítő köretnek hántolt árpa (pl.) Elkészítés: A sütőtököt a burgonyákhoz hasonlóan megpucoljuk, kockákra vágjuk, a belső mag-részét kivájjuk. (A magokat sütőben megsüthetjük és máris frissen pirult tökmag lesz a jutalmunk.) A vörös hagymát felaprítjuk, majd kevés vízen megpároljuk és rátesszük a sütőtököt. Szintén egy kevés vizet öntünk hozzá, hogy ne égjen le és a tök is elkezdjen puhulni. (Fedő alatt pároljuk.) Közben a lila hagymákat felkarikázzuk, a kápia paprikákat is felaprítjuk. Ha a sütőtök már valamennyire puha, hozzáadjuk a lila hagymát és a paprikát, majd fokhagymát is adunk hozzá. (Felaprítva vagy összenyomva.) Ismét egy kevés vizet vagy növényi tejet öntünk hozzá, igény szerint sózzuk és amíg a sütőtök teljesen megpuhul, fedő alatt főzzük/­­pároljuk, néha megkeverve. Köretnek hántolt árpát főztem hozzá, alaposan megmostam, majd kétszeres mennyiségű vízben puhára főztem a gersliszemeket. De barna rizs, vagy akár tészta is készíthető hozzá. Tálalásnál sörélesztőpelyhet szórhatunk a tányérunkban lévő ételünk tetejére.

Vegán "vajas kifli"

2013. október 7. La Veganista 

Vegán Amikor kicsi voltam, nagyon szerettem a vajaskiflit. A sarki tejboltban mindig lehetett kapni, és ha jól emlékszem, 10 fillérbe került. Iskolába menet néha vettem belőle, hogy útközben elmajszoljam. Azóta több mint 30 év telt el. Vajas kiflit és vajjal készült ételeket már nem eszem, mert tudom, hogy a vaj a tejiparhoz kötődik, melynek mellékterméke többek közt a borjúhús. A reklámokkal ellentétben, a tejtermékeket, nem az alpesi legelőkön bóklászó vidám bocik adják. Erőszakos, véres, fájdalmas történet van minden liter tej, minden kocka vaj, minden joghurt, kefir és más állati eredetű termék mögött. Amikor vegánná válsz, többé már nem miattad végzik el mások a piszkos munkát. Nem lesz közöd fogyasztóként ahhoz, ami a színfalak mögött, az emberek szeme elől elrejtve történik. Eddig rendben is van - mondhatnád - de akkor mi lesz a vajaskiflivel, amit annyira szerettél? Ez nagyon egyszerű. Csak annyit kell tennem, hogy megkeresem a megfelelő növényi alapú helyettesítőket, és elkészítem a veganizált változatot. Egészen meglepő a hasonlóság. Hozzávalók: 60 dkg kenyérliszt (2:1 arányban lehet használni kenyérlisztet és tk. lisztet) 10 dkg puha vegán margarin 3-3,5 dl langyos rizstej 1 evőkanál sikér (ezzel növelhetjük a liszt sikértartalmát - elhagyható) 3 evőkanál burgonyapehely (lazítja a kifli tésztáját - elhagyható) 1 csomag instant élesztő vagy 2,5 dkg friss élesztő ( 1/­­2 csomag) 1 evőkanál cukor 1 teáskanál só 1/­­2 citrom leve (segít beindítani a sikért - elhagyható) 1-2 kanál langyos rizstej a kenéshez Így készítsd el: A kimért lisztet szitáld bele egy nagyobb tálba. (Ezzel fellazítod, levegőssé teszed a lisztet - a kelesztést segíti.) Keverd el a lisztben a sót, a burgonyapelyhet és a sikért. Az élesztőt, a cukrot, meg egy kanál lisztet elegyítsd a langyos növényi tejjel egy kisebb edényben, és várd meg, amíg felfut (barnás hab képződik a tetején). A felfutott élesztőt a felpuhított vegán margarinnal, és a citromlével együtt öntsd a liszthez, majd 4-5 perc dagasztással dolgozd sima tésztává. (Használhatsz dagasztógépet, vagy kenyérsütő gépet is a dagasztáshoz, de kézzel az igazi.) A tálat fedd le légmentesen és tedd meleg helyre pihenni 1-1,5 órára. A megkelt tésztát oszd tíz egyenlő részre, majd nyújtsd ki mindet háromszög formára. (Ha az elosztott, gömbölyített tészta a nyomorgatástól kicsit gumis, nehezen nyújtható, akkor takard le egy konyharuhával, hagyd pihenni 10 percet és újra nyújtható lesz.) Tekerd fel a tésztát a háromszög alapjától indulva a csúcsa felé és hajtsd patkó alakúra. Arra ügyelj, hogy a tészta vége a kifli aljára kerüljön. (Ha a tetején, vagy az oldalán van, sütés közben felpöndörödik.)  Sütőpapírral bélelt tepsibe rakva pihentesd 20-30 percet, közben melegítsd elő a sütőt 200 °C-ra.  Mielőtt betolnád a sütőbe a tepsit, az összes kifli tetejét kend meg langyos rizstejjel. Ezután süsd aranybarnára a kifliket 12-15 perc alatt. Majd hűtőrácsra szedve hagyd kihűlni.

Kókuszolajos sütőtök krémleves

2013. október 1. Mindennapi ételeink 

Kókuszolajos sütőtök krémleves Sokféleképp készülhet ez a finom leves, nekünk ez a kedvenc ízkombinációnk.  Hozzávalók: 80 dkg sütőtök 2 közepes burgonya 2 ek. kókuszolaj  1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl Sojade bio szójadresszing 3-4 tk. borsikafű 2 tk. ételízesítő mix 1-1,5 víz --- 15 szezámmag Elkészítés: A sütőtököt,a vöröshagymát és a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és egy edénybe tesszük, ételízesítővel, sóval megszórjuk, majd annyi vízzel meglocsoljuk, amennyi ellepi. Ekkor adjuk hozzá a kókuszolajat is. Puhulásig főzzük. Ezután felöntjük vízzel, hozzáadjuk a szójadresszinget (vagy más növényi tejszínt, tejfölt), fokhagymával és borsikafűvel ízesítjük. Az egészet összeturmixoljuk, és pár perc alatt összeforraljuk.  Tipp: pirított szezámmaggal vagy tökmaggal, esetleg kenyérkockákkal tálaljuk. 

Töltött paradicsom citromos sült krumplival

2013. szeptember 21. VegaLife 

Töltött paradicsom citromos sült krumplival Igazi hétvégi ebéd, ami az elkészítés idejét és a táplálék kiadósságát illeti, mivel a sült krumpli eleve egy kevés olajban sült, a paradicsomot pedig zöldséges (de nem akármilyen zöldséges) rizzsel töltöttem meg. Specialitása az, hogy a sült krumplinak citromos ízvilágot kölcsönöztem, a paradicsom töltelékében pedig még uborka is van. Nem szokványos, nem hétköznapi, de mégis nagyon finom, és hát igen laktató, ezért aztán nem is volt gond, hogy csak pár darab óriás-paradicsomot töltöttem meg. Citromos sült krumpli   A recept:   Hozzávalók: - 1 kg burgonya - 2 nagy citrom reszelt héja és leve - kb. 8 geredz fokhagyma - só - víz - olaj   Elkészítés: Miután a krumplikat megpucoltuk, megmostuk és gerezdekre szeleteltük, sós vízben előfőzzük őket úgy, hogy még kemények maradjanak. Közben a citromokat megmossuk, lereszeljük és kicsavarjuk. A fokhagymákat megpucoljuk és fokhagymapréssel összenyomjuk, vagy nagyon apró darabokra vágjuk. Kb. 1 csapzott evőkanál sót, 1 dl olajat, a citrom levét és reszelt héját, a fokhagymát egy kis tálkában összekeverjük. A kemény, de valamennyire átfőtt burgonyát lecsepegtetjük és a citromos olajjal megöntözzük, átkeverjük, letakarva állni hagyjuk, hogy az ízeket a krumpli még jobban felvegye, egészen addig, amíg a paradicsomot előkészítjük. Elő és nem elkészítjük. Amikor a paradicsomokat már kivájtuk, mehet a sütőpapíros tepsibe és a sütőbe a fűszeres burgonyánk. Kb. 30 perc alatt enyhén ropogósra és kicsit barnára fog sülni. Előbb a burgonyát érdemes megsütni, mert a paradicsom kevesebb sütési időt igényel, így ha az kihűl, kevésbé élvezetes. Töltött paradicsom   A recept:   Hozzávalók: 6-8 db nagyobb méretű paradicsom 20-30 dkg barna rizs 2-3 db kápia paprika 1 bögre morzsolt kukorica 4-5 db kovászolni való uborka (bizonyára kígyóuborka is jó) fokhagyma só kurkuma (elhagyható) víz Elkészítés: A megmosott szép nagy és aránylag keményebb paradicsomok tetején kalapot vágunk. Óvatos mozdulatokkal és egy kanál segítségével a paradicsom húsát kikanalazzuk úgy, hogy a szép pirospozsgás egyedek fala lehetőleg ne sérüljön, ne szakadjon át. A kivájt paradicsom húsát félretesszük. Felhasználhatjuk leves vagy saláta készítéséhez. A töltésre váró paradicsomok belsejét kicsit megsózzuk, és lefele fordítjuk, hogy az esetleges lé lecsöpögjön. A megfőtt rizst a megfőtt morzsolt kukoricával, az apróra vágott uborkával és paprikával, az összepréselt vagy felaprított fokhagymával, szükség szerint sóval összekeverjük. Kurkumát is szórhatunk bele, ettől szép sárgás színe lesz a tölteléknek. A lecsöpögött paradicsomokat megtöltjük, kalapjukat ráhelyezzük és tűzálló tálban, vagy sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Kicsit ráncosabb lesz a paradicsom. Óvatosan, lapát segítségével tudjuk a meleg töltött szemeket kiemelni a tálból.

Kapros palócleves tönkölytarhonyával

2013. szeptember 12. Mindennapi ételeink 

Kapros palócleves tönkölytarhonyával Itt van az ősz, a finom, meleg levesek szezonja. Ma is egy ilyen receptet hoztam: kapros palócleves a családunk egyik nagy-nagy kedvence. Most tönkölytarhonyával egészítettük ki. Tartalmas ebéd volt, nem is bírtuk utána megenni a krumplis tésztát, az meg maradt estére. :-)  Hozzávalók: 4 db sárgarépa 1 db fehérrépa 2 burgonya 30 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma 1 paradicsom 1/­­2 kápia paprika 5 gerezd fokhagyma 10 dkg Rédei bio tönköly kézitarhonya só-ízlés szerint 1 nagy csokor kapor, vagy 4 tk. szárított kapor 2 tk. pirospaprika 3 tk. köménymag 1 ek. durumliszt 3 ek. növényi tejszín (pl. Sojade bio növényi dresszing) kb 1-1,5 l víz  2 ek. 100 % extra szűz olívaolaj Elkészítés: A répákat, burgonyát megmossuk, meghámozzuk, tetszés szerinti formára felvágjuk és egy edénybe tesszük. Hozzáadjuk a zöldbabot, egészben a megpucolt hagymát, a paradicsomot és a paprikát, a felaprított fokhagymákat és annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi. Meglocsoljuk olajjal,  sóval, köménymaggal ízesítjük. Félpuhára főzzük, majd felengedjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk :-), ekkor adjuk hozzá a pirospaprikát és az előzetesen kikevert habarást: a liszt és a növényi tejszín keverékét. A kaporral is ekkor ízesítjük, és a tarhonyát is ekkor adjuk hozzá. Kb. 10-15 perc alatt összefőzzük. Melegen tálaljuk. 

Vegán Sztroganov

2013. szeptember 4. La Veganista 

Vegán Sztroganov1799. április 11. csütörtök ebédidő - Oroszország, Brattsevo, Sztroganov birtok Moszkva közelében - Pável Alekszandrovics! - Mondd Fjodor Dimitrijevics! - Az új szakács ma Sztroganov bélszínt főzött ebédre. Arra kér, hogy kóstold meg uram. - Nahát, ez igen ízletes lett! Mondd meg a szakácsnak, hogy megemelem a járandóságát évi 1000 ropogós rubellel. - De Pável Alexandrovics, ebben nincs hús! - Akkor legyen inkább 1500 rubel, mert egyetlen jószágom sem bánta az ebédemet. A szombati vacsorára ugyanígy készítsék el. Az én drága barátom, Alekszandr Pavlovics, a mi leendő Cár atyuskánk  nálunk vendégeskedik. Hazafias kötelességünk  megkóstoltatni vele a vegán Sztoganovot. Ez a beszélgetés természetesen csak a képzelet műve. Egyes források szerint az étel névadója Pável Alekszandrovics Sztroganov. Meglehet, hogy az alkalmazásában álló séf készítette először francia kulináris alapokkal, de orosz tányérra szabva. A liberális eszméket valló ínyenc gróf talán még a vegán Beef Stroganoffot is megkóstolta volna. Ez a fogás csakúgy, mint a boeuf bourguignon, megtévesztésig hasonlít az eredeti változatra, és hamarabb elfogy, mint amennyi időt töltöttél a megfőzésével. Hozzávalók: - 300g szejtán csíkokra vágva - 250g gomba megtisztítva, negyedekre vágva - 2 db fehér, vagy salott hagyma apróra vágva - 2-3db ecetes csemegeuborka  vékonyabb szeletekre vágva - 2 evőkanál extra szűz olívaolaj - 2 dkg vegán margarin - 1 evőkanál liszt (vagy kukoricakeményítő) - 1-1,5 csésze zöldség alaplé (2,5dl) - 1/­­2 csésze vegán tejföl - 1 evőkanál mustár -  1/­­2 citrom leve - só és bors ízlés szerint - petrezselyem a díszítéshez - köret: tojásmentes tészta (Fetuccini, Tagliatelle stb.), pirított burgonya vagy hajdinakása Így készítsd el: Serpenyőben melegíts olajat, és enyhén pirítsd meg rajta a szejtánt, majd felhasználásig tedd félre. Olvaszd fel a margarint egy serpenyőben és dobd bele az apróra vágott hagymát és a gombát és folyamatosan kevergetve pirítsd meg. Amikor elfőtte a levét, egyenletesen szórd meg a tetejét egy evőkanál liszttel vagy kukoricakeményítővel. Öntsd fel a zöldség alaplével, keverd meg és hagyd felforrni. Add hozzá a növényi tejfölt, és alaposan keverd el benne. Addig kell folytatni a keverést, amíg a mártás besűrűsödik, ekkor add hozzá a szejtánt, a mustárt és a csíkokra vágott csemegeuborkát. A folyamat lezárásaként öntsd hozzá a citromlevet, majd ízesítsd sóval és borssal. A Sztroganovot még egyszer keverd meg, majd hagyd felforrni. Ezután vedd le a tűzről és hagyd pihenni 4-5 percig. Tálaláshoz főzz tojásmentes fetuccinit, tagliatellét, pirított burgonyát vagy hajdinát, a Sztroganovot halmozd a tészta tetejére,   locsold meg egy kanálnyi vegán tejföllel és tégy rá néhány szál friss petrezselyem levelet.

Tepsiben sült káposztás lángos növényi kesutejföllel és sajttal

2013. augusztus 29. Mindennapi ételeink 

Tepsiben sült káposztás lángos növényi kesutejföllel és sajttal Ugyan sokak szerint a lángos ideje (vagy a strandidő) lejárt, de -reméljük - jön még indiánnyár, ill. a lángos évszaktól függően is nagyon finom. És milyen egészséges, ha (minimum felében) teljes kiőrlésű lisztből készítjük, és ráadásul a sütőben sütjük meg! Nem lesz túl olajos, könnyen emészthető, egy kiadós leves mellé is nagyon finom, de önmagában is fogyasztható. Növényi tejföllel és sajttal fogyasztottuk. A receptet sajnos nem tudom, hol találtam, de zseniális. Persze, kicsit alakítottam rajta.  Hozzávalók: 25 dkg finomliszt (lehet 20 dkg) 25 dkg teljes őrlésű liszt (lehet 30 dkg) 2 dkg-nak megfelelő (általában 0,5 csomag) porélesztő kb. 3 dl víz  1 ek. méz vagy barna cukor 15 dkg burgonya 15 dkg káposzta 4-5 tk. só -- 10 dkg kesudió 20 dkg natúr tofu  1/­­2 dl citromlé 2 ek. olívaolaj  2 ek. sörélesztőpehely -- 15 dkg Viofast füstölt növényi sajt  1 fej fokhagyma Elkészítés: A káposzta külső leveleit leszedjük, majd legyaluljuk. Egy tepsit kiolajozunk, és ugyanannyi vizet is adunk hozzá, beleszórjuk a káposztát és 160 fokon kb. 20 perc alatt összepároljuk-sütjük.  Ha kell, pótoljuk a vizet, vagy olajat alatta.  Közben keverjük. A burgonyát meghámozzuk, és felkockázást követően sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, összetörjük és kihűtjük. A liszteket egy tálba mérjük, majd kb. 0,5 dl langyos vízbe beletesszük a mézet vagy barna cukrot és ebbe beleszórjuk az élesztőt. Megvárjuk, amíg szépen felfut, majd hozzáöntjük a lisztekhez. Hozzáöntjük a maradék vizet, a kihűlt burgonyát és a megpárolódott, szép színt kapott és szintén kihűlt káposztát, sóval ízesítjük. Mindezt alaposan összedolgozzuk, finom, lágy tésztát dagasztunk. Kb. 1 óra alatt meleg helyen duplájára kelesztjük. Eközben megfőzzük az ebédet, ill. elkészítjük a növényi tejfölt: a kesudiót előtte egy éjszakára beáztatjuk, majd leöntjük az áztatólevet és turmixgépbe tesszük. A tofut apró kockákra vágjuk vagy törjük és hozzáadjuk a kesudióhoz. Annyi vízzel felöntjük, ami éppen ellepi az alapanyagokat, majd hozzáadjuk az olajat, a citromlevet, a sörélesztőpelyhet (ez kihagyható, most a lángos miatt tettem bele) és nagyon alaposan összeturmixoljuk. Mindezek után tűzhelyen folyamatos keverések mellett összefőzzük, ekkor szépen tejföl állagot kap. Majd kihűtjük, bedobozoljuk, és mehet a hűtőbe. Salátákhoz, főzelékekbe, levesekbe használható. A növényi sajtot lereszeljük. Nagyon finom ez a Viofast sajt, több ízben is kapható, és előnye, hogy szépen ráolvad az ételekre. A lángos tésztát egy lisztezett felületen kb. ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és akkora köröket szaggatunk belőle, amekkora lángosokat szeretnénk készíteni. Egy tepsit vékonyan kiolajozunk,és a tésztakarikákat kicsit a kezünkkel széthúzva belehelyezzük a tepsibe.  A sütő aljába egy hőálló (és nem műanyag nyelű:-) edénybe vizet teszünk, ez majd segíti a lángosokat, hogy ne száradjanak ki :-). 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük a lángosokat, és kb. 25 perc alatt egyszer megforgatva kisütjük.   A növényi tejfölhöz egy fej fokhagymát keverünk (fokhagymanyomó segítségével:-), és ezzel + a növényi sajttal tálaljuk a lángosokat.  Ebből az adagból 14 normál méretű lángos készült. 

Nyári babgulyás

2013. augusztus 22. Mindennapi ételeink 

Nyári babgulyás Most, hogy kicsi enyhébb az idő, babgulyást készítettem. Mivel nincsen fenn még a receptje, megosztom. :-)  Hozzávalók: 20 dkg bab 3 közepes sárgarépa 2 közepes burgonya 1 fehérrépa 1 paradicsom 1 paprika 3 gerezd fokhagyma 1 fej vöröshagyma 1 csokor petrezselyem 2-3 babérlevél 2 tk. pritaminpaprikalekvár 2 tk köménymag só-ízlés szerint 2-3 ek. 100% extra szűz olívaolaj  5 dkg gabonakolbász -- 5 dkg bio tönköly háromszínű kagylótészta Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk, majd köménymagos, sós, babérleveles vízben kifőzzük. Eközben zöldségpörköltet készítünk: a hagymát apóra vágjuk, és víz + olaj keverékén megpároljuk. Majd színesítjük pirospaprikával, ízesítjük fokhagymával, sóval, köménymaggal. Rátesszük a tetszőleges alakúra felvágott zöldségeket, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi és puhulásig főzzük. Beleszűrjük a babot, hozzáadjuk a paprikalekvárt, a gabonakolbászt, még vizet adunk hozzá, és igény szerint sózzuk, majd a tésztát is ekkor szórjuk bele, ennek a puhulásáig főzzük. A felaprított petrezselymet a legvégén adjuk hozzá. Amennyiben igényli a leves, beránthatjuk, ez esetben 2-3 ek. lisztet szárazon pirítsunk meg, adjunk hozzá pirospaprikát és a levesből levet, majd ezt szűrjük bele a forrásban lévő levesbe, ezután adjuk hozzá a tésztát. 

Majonézes cékla (vegán)

2013. augusztus 17. BioBrigi 

Majonézes cékla (vegán)Most már csak azért is tojás nélkül készül a majonéz felénk, mert nyár van. Persze télen is készítettem már főtt tojásból, de ilyenkor minden romlékonyabb. Viszont nagyon szép a cékla a kertben, és a savanyított formáját előző héten ettük. A majonézes krumplit nagyon szeretem, így gondoltam céklával sem lehet rosszabb a dolog. A fotó mondjuk nem erről árulkodik, elfogadom, borzasztóan néz ki. Úgy rikít, mintha a T reklámra erősítettem volna be, csak még a fehér festéket elfelejtettem belekeverni. :) (Ha nem másnap fotózzuk  100 km út után, jobban mutat.) A céklát a legtöbbször sütőben sütöm, mert úgy a legfinomabb, és nem fogja meg a fazekat. Alufóliába alaposa bele kell tekerni, és amíg pl. a kenyér sül, addig lassan azok is elkészülnek. A tisztítása nem nagy ördöngösség. Gumikesztyűben meg kell pucolni - vagy ha nincs, alaposan kenjük be előtte kis idővel a kezünket jó zsíros krémmel - és a végén beleszeletelni egy üvegtálba. Vegán majonézt lehet kapni a bioboltokban, de egy jó turmix, vagy botmixer segítségével mi is készíthetünk. Csak olajos mag, főtt krumpli, olaj és némi mustár szükséges hozzá. Ha nincs házi mustárunk, használhatunk őrölt mustármagot és citromlét, bár az ecetesnek azért meg van a maga jellegzetes íze, ami hiányozhat. Hozzávalók: 1 nagy sült cékla Petrezselyem zöldje 1 marék olajos mag (most mandula volt) 2 db főtt burgonya 0,5 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj 1 púpos ek vegimilk (kihagyható) 1 púpos ek őrölt lenmag 1 ek mustár 1 tk gyümölcscukor 1 csipet só 1 ek citromlé A céklát sütőben megsütjük, ha hűlt, megtisztítjuk, és felkarikázzuk. Az olajos magokat kevés vízzel összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a többi összetevőt is, és a végén az olajat. A petrezselyem zöldjét felaprítjuk, a majonézbe keverjük. A céklát eloszlatjuk egy tál alján, ráöntjük a majonézt, és hagyjuk, hogy egy kicsit az ízek összeérjenek.

Vöröslencse krémleves petrezselyem-koriander pestóval

2013. július 26. Mindennapi ételeink 

Vöröslencse krémleves petrezselyem-koriander pestóval Ez a leves kimaradt a gyerekszakácskönyvből, amikor rájöttünk, hogy túl sok a zöldséges leves-recept, így helyette egy mandarinos pisztáciás gyümölcsleves került be. Hmmmm, mindkettő nagyon finom. :.-) Hidegen is fogyasztható!  Hozzávalók: 25 dkg vöröslencse 1 fej vöröshagyma 1 közepes sárgarépa 1 közepes burgonya 2 tk római kömény 3-4 tk. Reform Vito ételízesítő 2 dl növényi tejszín  2 ek. 100% extra szűz olívaolaj  kb. 1 l víz  --- 10 dkg petrezselyem 10 dkg koriander 2 marék dió só -ízlés szerint 4-5 gerezd fokhagyma 2 dl 100% extra szűz olívaolaj  10 dkg növényi-v. szójasajt Elkészítés:  A hagymát apróra vágjuk és 2 ek. olaj és víz keverékén megpároljuk. A  vöröslencsét, a meghámozott és felkockázott répát, krumplit is hozzáadjuk, ízesítjük és felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Kb. 20 perc alatt összefőzzük. Ez idő alatt elkészítjük a pestót: megmosott koriandert és petrezselymet rusztikusan felaprítjuk, majd turmixgépbe tesszük. Hozzáadjuk az előzetesen felaprított, megpirított diót,  fokhagymát, a felaprított szójasajtot, a sót és az olajat. Összeturmixoljuk. Üvegben sokáig eláll, és nagyon finom, pikáns.  A levesbe beleöntjük a tejszínt, ill. még kb. 3-4 dl vizet, és összeturmixoljuk. Igény szerint még sózzuk, fűszerezzük (római köménnyel, korianderrel) és pár perc alatt összefőzzük. TIPP: a pestót készíthetjük csupán petrezselyemmel. Bárhogy is készül, kifőtt tésztával összekeverve is nagyon finom, vagy kenyérre is kenhetjük, salátaöntethez is felhasználhatjuk. 

Spárgakrémleves

2013. június 18. VegaLife 

Spárgakrémleves Könnyű, finom, gyors leves a krémlevesek világából, amely akár hétköznapi vagy hétvégi ebéd alkalmából is elkészíthető. A spárgában megtalálható jelentős mennyiségű fruktooligoszacharidoknak köszönhetően a bélflórára jótékony hatással van, mivel a hasznos lactobacillusok növekedését serkenti a vastagbélben. A recept: Hozzávalók: 1/­­2 kg zöld spárga 3.4 szem burgonya (nekem újkrumpli volt) medvehagyma vagy fokhagyma ételízesítő víz zeller növényi tejszín   Elkészítés: A spárgát és a krumplikat megpucoljuk, majd feldaraboljuk, megmossuk és egy kevés ételízesítős vízben puhára főzzük. Miután megpuhult, turmixgépbe tesszük a főzőlé egy részével. Hozzáadjuk a hagymát és a zellerleveleket, és összeturmixoljuk - jó alaposan. Átszűrjük a főzőléhez keverve, majd igény esetén növényi tejet/­­tejszínt keverünk hozzá.  A spárga-fejeket különválasztottam, a krémlevesben főztem meg roppanósra, így még tartalmasabb volt a leves, bár ez a képen épp nem látszik. Pirított kenyér-háromszögeket ettünk hozzá.  

Grillparádé a konyhában

2013. május 28. Mindennapi ételeink 

Grillparádé a konyhában Tegnap este  férjemmel grillpartit tartottunk, egy benti grill készülék segítségével.  Mi ezeket tettük bele: 1/­­2 csomag (kb. 8-10 szál) zöldspárga 1 kisebb cukkini 4 nagyobb burgonya 3 közepes sárgarépa 4-5 rózsa brokkoli 1 piros húsú paprika 1 zöld húsú paprika 15 dkg laskagomba 1 fej hagyma 4 gerezd fokhagyma 15 dkg füstölt tofu  3 ek. 100% extra szűz olívaolaj 2 tk. kakukkfű 4-5 tk. Bad Ischlerfűszersó Elkészítés: Minden zöldséget alaposan megmosunk. A burgonyát  rusztikus hasábokra vágjuk. A sárgarépát meghámozzuk és szintén hasábokra vágjuk. A cukkinit felkarikázzuk, a gombákat rusztikus kockákra vágjuk, a paprikákat hasábokra szeljük, a brokkolit rózsáira szedjük, a hagymát felkarikázzuk. A spárga végén lévő fás részeit levágjuk, majd mindegyiket keresztben félbevágjuk. A tofut kockázzuk. Először az olajjal kikent sütőbe a burgonyát és a sárgarépát tesszük bele, és fedő alatt 120 fokos hőmérsékleten pároljuk-pirítjuk. Erre kb. 10 perc múlva a spárgát, cukkinit, gombát, brokkolit helyezzük, itt félidőben (5 perc után) már levesszük a fedelet, és 140-150 fokra kapcsolva a sütőt újabb 5 perc sütést követően a hagymát, paprikát, egészben hagyott fokhagymagerezdeket és a kockázott tofut is hozzáadjuk. Mindezzel ismét 10 percig sütjük. Ekkor sózzuk, ill. mi kakukkfüvet és Bad Ischler fűszersót adtunk hozzá. Frissen, salátával vagy rizstejszínes öntettel, esetleg önmagában tálaljuk. TIPP: Tökéletes bele a Goody-foody is, csak ez most nem volt itthon. 

Csavart

2013. május 13. BioBrigi 

CsavartEgyik este, mikor Ábel nyüszis volt, és nem akartam a boltba menéssel kínozni, megkíséreltem, hogy sütök valami kenyérfélét, azért hogy legyen a férjemnek másnap szendvicse a munkába. Sajnos a sütés az egyik olyan dolog, ami mostanában kiesik, mert a kelt tésztát ugyanúgy nem lehet váratni, mint az éhes csecsemőt. Nagyon ki kell számolnom a dolgot, hogy két szoptatás között jó legyen, épp megkeljen, és a sütőből se etetés alatt kelljen kivenni. Ehhez jönnek olyan nem várt események, mint a 2 kakis pelenka fél órán belül, a kibontás során összepisilt mindenség.  Ez utóbbit ne panaszkodásnak vegyétek, hiszen néha nagyszerű színt hoz a napjainkba. (Az éjszakát kivéve.) Nem lenne mit mesélnem este kuncogva. Főleg akkor, ha az elégedett kis mazsola ilyen események után ártatlanul elégedett képpel gagyarászik, vagy szégyenlősen behúzott nyakkal elmosolyogja magát... Csavart buci Hozzávalók: 60 dkg liszt (2/­­3-a teljes kiőrlésű) 4 dl víz 2 ek zabliszt 2 ek burgonyapehely 2 ek olivaolaj + 1 ek   2 dkg élesztő 1 tk méz 1 tk só magok (lenmag, tökmag, napraforgómag, szezámmag) A hozzávalókat kenyérsütő gépben összedagasztatjuk, vagy kézzel meggyúrjuk. Ha ez utóbbi van kéznél :) - akkor először a száraz hozzávalókat keverjük össze, majd a végén a folyadékot. Fél óra kelesztés után formázzuk a bucikat. Hogy ne legyen olyan unalmas, azért van benne egy csavar, de bármilyen formára alakíthatjuk. Ezt egyszerűen gilisztának kinyújtjuk, majd a közepénél kettéhajtva egymásra tekerjük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A tetejét megkenjük 1 ek olivaolaj és víz keverékével, majd megszórjuk szezámmaggal. Újabb félóra kelesztés után 40 percet sütjük 190 C-on.

Fokhagymás-paprikás bébi burgonya a Föld napjára

2013. április 22. La Veganista 

Fokhagymás-paprikás bébi burgonya a Föld napjáraMa van a Föld napja, ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy bolygónk túlélése érdekében meg kell teremtenünk a környezetbarát, fenntartható társadalmat.  A fenntarthatóság egyik sarkalatos pontja az ipari méretű állattartásból adódó környezetkárosítás folyamatos csökkentése, majd megszüntetése. Több szervezet, köztük a PETA is rámutatott arra, hogy az  állattartásnak köze van a klímaváltozáshoz, vízszennyezéshez, talajleromláshoz, a biodiverzitás csökkenéséhez. Az állati alapú  étrend több földet, vizet és energiát használ, mint a szigorúan  vegetáriánus, illetve a vegán. Ma még sokak számára csodabogárnak számít az, aki nem eszik állati eredetű ételeket. Talán azért, mert úgy gondolják, hogy a vegán táplálkozás egyhangú, unalmas és egészségtelen. Ez a blog ezt a téves feltételezést szeretné megcáfolni a maga szerény eszközeivel. Bár most még távolinak tűnik a fenntartható társadalom elérése, de a Föld napjának jelmondata reményt ad erre: ""Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?" A jeles nap alkalmából egy könnyen és gyorsan elkészíthető étel receptjével szeretnélek arra biztatni, hogy tedd meg te is az első lépést közös célunk felé. Hozzávalók: - 450g bébi burgonya (megfőzve) - 2 evőkanál olívaolaj (vagy más növényi olaj) - 4 db szárított erős paprika - 2 evőkanál fokhagyma (apróra vágva) - 1/­­2 teáskanál édes paprikakrém (pl. Édes Anna) - 1/­­2 teáskanál szója szósz (gluténérzékenyek Tamari szószt - használjanak!) - 1 teáskanál őrölt fekete bors - 1 evőkanál citromlé - 2 evőkanál koriander levél - só ízlés szerint Így készítsd el: Egy nagyobb serpenyőbe öntsd bele a növényi olajat, ne hevítsd fel, csak közepes lángon melegítsd elő. Dobd az olajba a szárított paprikát és az apróra vágott fokhagymát. Pirítsd át finoman, hogy az olaj átvegye az erős paprika és a fokhagyma aromáit. Nagyon fontos, hogy ne égesd le a fokhagymát, mert akkor megkeseredik. Add hozzá a szója szószt, a paprikakrémet, a citromlevet, a fekete borsot és sózd meg. A szószt 2-3 kanál vízzel lazítsd fel, majd öntsd a serpenyőbe a bébi burgonyát. (Tipp: A burgonyákat előzőleg finoman megszurkálhatod egy villával, hogy a szósz ne csak a felszínükre tapadjon, hanem beszivároghasson a belsejükbe is.) Forgasd meg a szószban burgonyákat és tálalás előtt szórd meg koriander levéllel, és egy csipet fekete borssal.

Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllel

2013. április 18. Vera vega konyhája 

Sült édesburgonya tofuval és növényi tejföllelKaptam édesburgonyát. Még sose ettem ilyet. Amit készítettem belőle, az szerintem nagyon finom volt, de a gyerekek nem így gondolták: meglepő módon pont az ÉDESburgonya nem ízlett nekik. Pedig nagyon finom, ízre valahol a sütőtök, a répa és a krumpli keveréke :) Hozzávalók: 1 kg édesburgonya 1 csomag medvehagymás tofu szójaszósz olívaolaj mindenféle fűszerek ízlés szerint, nálam: majoranna, oregano, római kömény 1 marék napraforgómag 2 gerezd fokhagyma annyi víz, amivel krémes lesz méz citromlé mustár Az édesburgonyát meghámoztam, kockákra vágtam. A tofut is kockákra vágtam. A kettőt összekevertem, és pár órára bepácoltam a szójaszósz, olaj és fűszerek keverékével. Tepsiben sütöttem meg 180 fokos sütőben, kb. 40 perc alatt. A növényi tejfölhöz a hozzávalókat összeturmixoltam alaposan, sóztam is, adagokat nem írok, mert ez nagyon ízlés szerinti műfaj. A kettőt együtt tálaltam.

Vegán pásztorpite

2013. április 16. Mindennapi ételeink 

Vegán pásztorpite Nagyon finom egytálétel, ajánlom mindenkinek. És jó hír: lehetetlen elrontani :-)  Hozzávalók: 50 dkg burgonya 1 ek. kókuszolaj (vagy olívaolaj) 1 dl kukoricatej 1csokor petrezselyem 1 póréhagyma só-ízlés szerint -- 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 25 dkg mirelit zöldség (miénkben volt: karfiol, brokkoli, répa, borsó) 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj  3 ek. víz  2-3 tk.majoranna 1tk.köménymag kb.1,5 ek.pirospaprika kb. 5 dkg gabonakolbász só-ízlés szerint 2 ek. kukoricakeményítő Elkészítés: A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük.Majd leszűrjük,és a zsiradék, és növényi tej hozzáadásával krumplipürét készítünk belőle. Petrezselyemmel és nagyon apróra vágott póréhagymával ízesítjük, majd félretesszük. Arra figyeljünk, hogy ne legyen túl puha a püré. Elkészítjük a belevalót is: az apróra vágott hagymát olaj és víz keverékén megpároljuk. Erre rátesszük  a zöldségeket, majorannával, köménnyel és fokhagymával, sóval ízesítjük, pirospaprikával színezzük.Felengedjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Amikor roppanósra párolódott, kiveszünk 4-5 ek. levet, melybe a keményítőt belekeverjük, és ezt visszaöntjük. Amikor jól besűrűsödött, hozzáadjuk a szétmorzsolt gabonakolbászt és 1-2 perc főzés után lezárjuk. Egy közepes tepsit kiolajozunk, beletesszük alulra a püré felét, ráterítjük az egész zöldségpörköltöt, majd befedjük pürével. Megszórjuk magokkal, és 190 fokon kb.30 perc alatt összesütjük. Mi salátával ettük.

Csicseriborsós brassói

2013. április 9. VegaLife 

Csicseriborsós brassóiEz az ebéd két étel egyesítéséből született. Először is készítettem egy nagy adag sült csicseriborsót, ahogy azt az előző bejegyzésemben leírtam. Majd fűszeres krumplit sütöttem. A kettő egyesítéséből lett a csicseriborsós brassói. Tehettem volna még hozzá sült szójakockákat, ahogy az első brassói receptemben, de a csicseriborsó annyira gazdag fehérje forrás, hogy direkt kihagytam. Fehérjeforrásáról árulkodik az a tény is, hogy földünk bizonyos területein sokkal intenzívebben elterjedt a konyhában történő alkalmazása. Nyilván ezek azok a területek, ahol az emberek húst kevésbé fogyasztanak, mert az nem annyira könnyen elérhető, mint pl. hazánkban (Afrika, Dél-Amerika). A recept: Hozzávalók: - 1 adag sült csicseriborsó (Attól függően, hány főre készítjük, kevesebb, vagy több) - 12-14 db krumpli - kókuszzsír vagy olaj - piros fűszerpaprika - őrölt köménymag - só - víz - sütőpapír   Elkészítés: A krumplikat megpucoljuk, kockákra vágjuk és forró, sós vízben addig főzzük, míg félkemények lesznek. Ennek okáról korábban ITT írtam (gyorséttermek sült burgonyája alcímnél). A krumplikat főzés után leszűrjük és egy tálban fűszerrel és egy kevés olajjal vagy kókuszzsírral összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsiben ropogósra sütjük. Amikor megsült a csicseriborsó és a krumpli is, két módon tálalhatjuk. Vagy egy nagy tálban összekeverjük az egészet, vagy mindenki külön szed tányérjára krumplit és rá csicseriborsót. Rukkolát ettünk hozzá, de savanyúság vagy más saláta is remekül passzol hozzá. Igen, tudom, a brassói elsősorban húsból áll, és másképp is elkészíthető (szaftosabban, aki így szereti). De úgy gondolom, a csicseriborsó növényi fehérjeforrása miatt is sokkal egészségesebb hozzávaló, mint bármelyik hús, s talán a szójánál is jobb.

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomája

2013. április 3. La Veganista 

Street food indiából - textilgyári munkások királyi lakomájaA Pav Bhaji India egyik legfinomabb vegetáriánus utcai étele. Az  1850-es évekből származik, Mumbai textilgyári munkásai  kóstolhatták meg először a rövid ebédszünetekben.   A Pav a portugál Pao (kicsi kenyér) szóból ered, a Bhaji pedig  zöldséges ételt jelent.  Az indiai piacok konyháiban ma is naponta készítik számos variációját, hatalmas, forró  serpenyőbe hajigálva a hozzávalókat, amit vajjal és vízzel főznek  meg, majd egy krumplinyomóhoz hasonló eszközzel pürésítenek.  Mivel a vegán konyha nem használ állati eredetű összetevőket, ezért a vajat a kókusz zsírral helyettesítjük. A különbség  észrevehetetlen.  A receptben bemutatom a vegán Pav készítését is, de aki nem akar  pepecselni a kelt tésztával (pedig nagyon megéri), annak egy rizses  alternatívát ajánlok. Hozzávalók: A Bhaji: - 2 csésze karfiol megtisztítva, rózsákra szedve (megpárolva) - 1/­­4 csésze zöldborsó (megpárolva) - 2-3 db közepes méretű főtt burgonya (összetörve) (fontos, hogy - főzésre alkalmas burgonyát használj) - 1db kápia vagy kaliforniai paprika (felkockázva) - 8 db közepes méretű paradicsom (felkockázva) - 1 db közepes hagyma (apróra vágva) - 4 teáskanál kókusz zsír - 2 teáskanál Pav Bhaji Masala - 2 teáskanál koriander levél - 2 teáskanál szárított görögszéna levél (kasoori methi) - 1/­­2 teáskanál kurkuma - 1 teáskanál vörös chilipor - 2 teáskanál gyömbér-fokhagyma paszta - 1-2 teáskanál citromlé - só ízlés szerint A Pav (kb. 12 db): - 3 csésze kenyérliszt (400g) (plusz egy kicsi még a szóráshoz) - 2 teáskanál olívaolaj - 250 ml csésze langyos víz (ne legyen túl meleg, mert tönkreteszi az élesztőt) - 1 evőkanál cukor - 1,5 teáskanál só - 1,5 teáskanál ízesítetlen rizstej a Pavokat ezzel kenjük meg sütés előtt - 1 teáskanál kókuszzsír a Pavokat ezzel kenjük meg sütés után A rizs: - 1,5 csésze basmati rizs - 2 teáskanál köménymag - 2 teáskanál fekete mustár mag - 1 teáskanál fekete hagyma mag - olívaolaj - só Így készítsd el: Bhaji rapid módszerrel: A karfiolt, a zöldborsót és a burgonyát főzzük meg. Aprítógépben, vagy botmixer segítségével pürésítsük a paprika és paradicsom kockákkal, valamint a felvágott hagymával. A masszát öntsük egy nagy serpenyőbe és keverjük hozzá a fűszereket (2 tk Pav Bhaji Masala, 2 tk koriander levél, 2 tk kasoori methi, 1 tk chili, 1/­­2 tk kurkuma, 2 tk gyömbér-fokhagyma paszta, 1-2 tk citromlé, só ízlés szerint), majd lazítsuk fel 4 teáskanál kókusz zsírral. Főzzük 10 percig. A Pav (12 db):  Keverjük össze az élesztőt, a cukrot és a vizet. Adjunk neki tíz percet, hogy az élesztőt aktiválja a cukor. (Folyadék tetején barnás hab képződik.) Közben egy nagyobb tálba öntsük bele a lisztet, adjuk hozzá a sót, az 2 evőkanál olívaolajat, keverjük össze, majd egy kis mélyedést alakítsunk ki a közepén, és abba öntsük az élesztős vizet. Keverjük össze liszttel és 10 percig gyúrjuk. Ezután adjunk hozzá 2 teáskanál olívaolajat, és dolgozzuk össze. Amikor tésztánk már puhává és könnyűvé vált, akkor hagyjuk lefedve pihenni 1-2 órán keresztül. Ismét gyúrjuk át, majd tépjünk ki belőle azonos nagyságú darabokat és tenyereink között formáljunk belőlük kerek bucikat. Tegyünk sütőpapírt egy tepsibe és rakosgassuk egymás mellé a kicsi Pavokat. Hagyjuk a tepsiben tovább kelni lefedve még egy órát. Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra. A Pavok tetejét kenjük be ízesítetlen rizstejjel. Süssük 200°C-on 10 percig, majd vegyük le a hőmérsékletet 180°C-ra és kb. 10-12 perc alatt süssük a tetejét aranybarnára. A sütőből kivéve, egy darab kókusz zsírral kenjük át minden Pav tetejét, hogy szép fényes legyen. A Rizs: A basmati rizst egy evőkanál olívaolajon megpirítjuk, majd vízzel felöntjük, enyhén sózzuk. Amíg a rizs fő, egy serpenyőben egy-két evőkanálnyi olívaolajon kipattogtatjuk a köménymagot és a fekete mustármagot, végül hozzáadjuk a hagymamagot. A leszűrt főtt rizzsel összekeverjük és forrón tálaljuk a Bhajival. Akár Pavval, akár rizzsel tálaljuk a Bhajit, ne felejtsünk el a szósz mellé egy darab citromot, némi apróra vágott hagymát és felkockázott paradicsomot szórni.

Baba Ghanoush, a csábítás atyja

2013. március 27. La Veganista 

Baba Ghanoush, a csábítás atyjaTradicionális közel-keleti étel a Baba Ghanoush, amit Egyiptomtól Izraelig ismernek és fogyasztanak.  Arab neve arra utal, hogy feltehetően egy hárem konyhájában készíthették el először és afrodiziákumként szolgált. A recept végtelenül egyszerű, 35-40 perc alatt összeállítható. Annyira egészséges és tápláló, hogy nem hiányozhat a vegán konyhából. A recept két fontos alapanyaga a Padlizsán és a szezámmag krém. A lilás héjú burgonyaféle Indiából származik, a szerelem almájának is nevezik. Többek között olyan ásványi anyagokban és vitaminokban bővelkedik, mint kálium, kalcium, magnézium, vas, réz, cink, C, B1, B2, B6, folsav. A szezámmagot szintén Indiából eredeztetik, ahol a halhatatlanság szimbólumává vált. Ami biztos, hogy a római legionáriusok tarisznyájában mindig volt belőle. A csontritkulás legkiválóbb ellenszere a rendszeres mozgás mellett, hiszen súlyarányosan hétszer (!) több kalciumot tartalmaz. E, B1, B2, folsav, lecitin és magas telítetlen zsírsav tartalma is amellett szól, hogy konyhánk állandó szereplője legyen. Hozzávalók: 2 db padlizsán (egészben) 1/­­4 csésze tahini (szezám paszta) 2-3 gerezd fokhagyma (apróra vágva) 1/­­2 citrom leve 1 csipet őrölt kömény 1 evőkanál olívaolaj 1 evőkanál petrezselyem vagy koriander levél (aprítva) só ízlés szerint Így készítsd el: Tegyünk a sütőrácsra alufóliát, majd melegítsük elő a sütőt 200 °C-ra. Mossuk meg a két padlizsánt, szurkáljuk meg villával és helyezzük a rácsra. Süssük 30 percen keresztül (10 percenként  megforgattam őket). A lényeg az, hogy a padlizsánok héja megráncosodjon, a húsuk pedig megpuhuljon. Ezután kivesszük a sütőből, meggyújtjuk a gázrózsát, és átforgatjuk őket a tűzön (fogókesztyű legyen a kezünkön). A héjuk itt-ott elszenesedik, ettől némi füstölt ízt kapnak 1-2 perc alatt. A padlizsánok héját lehúzzuk (könnyen le kell jönnie), majd egy tálba tesszük a többi hozzávalóval együtt és botmixerrel összemixeljük. Tálaláskor a Baba Ghanoush tetejére, akár a humuszéra, némi olívaolajat öntünk, őrölt paprikát és őrölt köményt szórunk rá, és petrezselyemlevéllel, vagy koriander levéllel díszítjük. Hagyományosan pita kenyérrel fogyasztják, de a kovásztalan kenyér (pászka) is passzol hozzá.

Rakott édesburgonya

2013. március 20. Gitta nyersétel blogja 

Rakott édesburgonyaRakott batáta nyresenBatáta vagy édesburgonya... hazánkban kevéssé ismert, pedig trópusi eredete ellenére itthon is termesztik. Eredeti neve batáta, mi édesburgonyának hívjuk, pedig semmiféle rokonságban nem áll a krumplifélék családjával, és az íze sem hasonlít hozzá. Ásotthalmon és környékén élők már 20 éve foglalkoznak a termesztésével. És mit tud, hogy ennyire népszerű a Dél-Alföldnek a keleti szegletében? Egyrészt különleges az íze, rendkívül egészséges, tápanyag összetétele kiváló, és számtalan formában elkészíthető.  Magas C vitamin tartalma miatt nem érdemes megfőzni, megsütni :) mert akkor az mind mind elvész... Eddig is fogyasztottam batátát, salátába reszeltem, kinyertem a levét, vagy más zöldségekkel együtt tölteléknek használtam. Ezért is örülök nagyon, hogy nem kell drága pénzen külföldről importálni, hanem hazai termésből is be lehet szerezni. (Erről bővebb info itt: http:/­­/­­bionaturline.hu/­­batata/­­index.html) A színe fantasztikus... tele béta-karotinnal... Most jöjjön egy gyors és nagyon finom rakott főétel batátából! Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg édesburgonya hámozva 10 dkg vegyes zöld saláta levél  20 dkg dió (beáztatva) 10 dkg napraforgó mag (beáztatva) 1 kisebb fej lilahagyma, 1 kis szál sárgarépa, 1 kisebb darab zellergumó, 1 kápia paprika só, bors, fűszerek Tejföl: 10 dkg kesudió (vagy más olajos mag, pl. kendermag) 1 evőkanál citromlé csipet só kevés víz Az édesburgonyát vékony, gyufaszál vékonyra reszeljük pl. EZZEL A diót és a napraforgó magot lecsöpögtetjük, a zöldségeket mossuk, hámozzuk, kisebb darabokra vágjuk. Mindent beteszünk a konyhai robotgépbe, és morzsásra, kicsit pépesre aprítjuk. Ízesítsük tetszés szerint, én szokásosan magyaros fűszereket használtam, só, bors, egy kis paprika... Vegyünk elő egy kisebb tepsit vagy jénai tálat. Tegyük a reszelt édesburgonyát a tál aljára, majd simítsuk el rajta a töltelék harmadát. Erre ismét batáta reszelék jön, majd ismét a töltelék. Erre tegyünk apróra vágott zöld salátát, és vékonyan ismét töltelék. A legtetejére a maradék batáta csíkok jönnek, amennyi maradt. A tejfölhöz a magokat kevés vízzel sűrű péppé turmixoljuk, ízesítjük sóval, citromlével (esetleg pár csepp stévia, vagy 1 pici fokhagyma gerezd is mehet bele) és a rakott batáta tetejére csurgatjuk. Ha kevesebb menyiséget készítünk, akkor tálalhatjuk rögtön tányéron, ételgyűrűn belül végezzük a rétegezést, és ha készen vagyunk, vegyük le a gyűrűt. Ünnepi ételnek is remek.

Mindennapi kenyerünk, avagy amit az élelmiszerekről eddig nem egészen tudtál...

2013. március 14. VegaLife 

Mindennapi kenyerünk, avagy amit az élelmiszerekről eddig nem egészen tudtál... A film nem csak a húsipar feldolgozásával kapcsolatosan készült, noha az első perc "malacságról" szól. Készítője Nikolaus Geyrhalter negyvenes éveiben járó osztrák filmkészítő, aki 2005-ben készítette az "Unser täglich Brot" című  nagyjából másfél órás néma dokumentumfilmjét. Az első képkockák ugyan a disznóhúsokkal indulnak, de ezt követően egy vegetáriánus számára is érdekes témákkal találkozhatunk, úgy, mint "fóliakilométerekben" termesztett paradicsom szüretelése, gépiesített burgonyakitermelés, hirtelen történő paprikaérletetés, kukoricaöntözés (vagy permetezés?), fóliás! almatermesztés, napraforgó és gabona aratás. Ami leginkább rendkívüli volt számomra, az a salátaszüret és csomagolás egy helyben, (most már többet tudok a külföldi jégsalátákról...) és a szintén fóliás uborkaszüret. A legmeglepőbb viszont az olivabogyó-szüret. Erre még nem is gondoltam, amikor olivabogyót vagy olivaolajat fogyasztottam. A film ritka képeihez tartozik a só bányás kifejtése. Nagyon mélyen, a föld sötét zugából érkezik a sókészlet bizonyos része. Számomra az is érdekfeszítő, ahogy a gyönyörű kaliforniai paprikák "készülnek" a fóliával fedett "paprikalugasban", ahol a növények a táplálékot nem igazi földből, hanem valamilyen más úton-módon kapják. Természetesen a képkockák a megdöbbenés mellett egy halomnyi kérdést is felsorakoztatnak a gondolkodó emberben. S még végig sem néztem, de megfogalmazódott bennem a gondolat, milyen szerencsések vagyunk, hogy férjem kedves édesanyja eddig tényleg vegyszermentes, műtrágya-mentes, tiszta, tulajdonképpen bio kertészkedést folytatott a saját kis "konyhakertjében", ahol bőven csurrant-cseppent eddig számunkra finom, ízletes és tényleg egészséges zöldség és gyümölcs. Bizony keveseknek adatik meg ez. Hálásak vagyunk neki keze munkájáért, fáradozásáért. Végül pedig utószóként az sem mellékes, hogy a film elkészítésében magyarok is részt vettek.

Brassói-féleség vegán módra

2013. március 3. VegaLife 

Brassói-féleség vegán módraAz ősi Kína és Japán falusi zöldségkertjeiből a szójabab közel háromezer éves utat tett meg, míg a világ vegetáriánusainak legfontosabb fehérjeforrásává és egyben a bolygó egyik legelterjedtebb terményévé vált. "A fehér daru gyermeke" a "nagy drágakő", a "virágos szivárvány", poétikus, pozitív csengésű nevekkel illették a Kínában őshonos növényt a helybeliek. Mivel a magokhoz bizonyos emésztési gondok is kötődtek, " a szél fehér szelleme" kicsit gunyoros nevet is viselte, utalva arra, hogy fogyasztása bélgáz termelődéshez vezethet. Ma már tudom, hogy ha helyes feldolgozási módot követjük, akkor ezek a bizonyos "szelek" elkerülhetőek. A recept: Hozzávalók: - 20 dkg szójakocka - 10-12 db krumpli - kókuszzsír - olaj - fokhagyma - bors vagy borsikafű - majoránna - őrölt köménymag - só vagy ételízesítő (házi, ha lehet) - víz   Elkészítés: A "szelek" elkerülésének titka a forró vízben és az órákon keresztül történő áztatásban rejlik. A szójakockákat megszórjuk sóval, borssal vagy borsikafűvel, majoránnával és egy kevés őrölt köménymaggal is. Forrásban lévő vízzel felöntjük és ebben a jó fűszeres lében áztatjuk amíg csak időnk engedi. Fél óra áztatás után már megpuhulnak a szójakockák. Azért, hogy a fűszeres íz át és átjárja minden egyes kockát, én egész éjszaka áztattam. Nyilván tervezni tudtam, hogy másnap ezt főzök. Amikor ez nem működik, akkor is igyekszem minél tovább áztatni - épp a gázok elkerülése végett is.:) A krumplit megpucoljuk, kockákra vágjuk és egy rövid ideig sós vízben főzzük. Nem kell puhára főzni, éppen csak azért főzzük egy picit, hogy egészségesebben készüljön el. Ezt követően a tepsit kikenjük kókuszzsírral, a krumplit egy kicsit még megsózzuk, majd a tepsibe elterítjük. Én egy kevés olajat is spricceltem rá még. Sütőben megsütjük. Mivel a krumplit előzőleg hőhatásnak már kitettük, nem szükséges letakarni. Ropogósra sütjük. Amikor megsült, a szóját leszűrjük és szintén a krumplihoz hasonló módon megsütjük. Nekem volt itthon egy kevés csilis-rozmaringos olajam (ajándékba kaptuk) és egy keveset öntöttem a szójára sütés közben. Valamint összetört fokhagymát adtam hozzá. Még finomabb lett ezektől. Az eredeti brassói recept hagymával is dolgozik. Mivel a szójakockák annyira ízletes, fűszeres ízűek voltak, nem tartottam szükségét, hogy a szóját hagymás alapon készítsem el. De természetesen mások bátran készíthetik így is. Akkor szaftosabb lesz. Tálalásnál egyszerűen csak a megsült, megpirult ropogós krumpli tetejére halmoztam a szintén ropogós finom szójakockákat. Persze, tálalható úgy is, hogy a burgonyát a szójával összekeverjük. Anyósom által készített savanyúságot fogyasztottunk hozzá. Mindenesetre ez a nagy adag brassói több étkezésre is elég volt nekünk. Aki kevesebb mennyiséggel szeretne, felezheti a receptben leírt adagokat.

Rakott krumpli

2013. február 28. BioBrigi 

Rakott krumpli(Ütemeztem ezt a receptet is, hogy azért jelenjen meg a bolgon valami. Remélem ekkor már négy szemmel nézzük a világot. :) ) Valamikor az elején írtam róla, hogy családi szinten hogy készítjük a rakott krumplit. Nálunk sosem került bele hús, épp ezért nem is hiányzott. De valahogy a rakott köles előhozta a gondolatot, hogy a gabonakolbásszal lehetne a vegán változatot kicsit megbolondítani. Persze lassan készül, de nyers krumpliból sokkal finomabb lesz, csak győzze az ember a felcsapó illatok mellett kivárni, hogy megsüljön. :) Hozzávalók: 2 kg burgonya 5 db tojás /­­ 1/­­2 füstölt tufu 3-4 ujjnyi gabonakolbász 1 l szójatej 2 nagy pohár tejföl /­­ 3 marék kesudió + sörélesztőpehely só olaj A burgonyát meghámozzuk, vékony karikákra szeleteljük. A tojást keményre főzzük, szeleteljük, vegán változat esetén helyette a tofut vastagra reszeljük. Egy nagy jénait kiolajozunk, a burgonya harmadát az aljára rétegezzük, finoman megsózzuk. Megszórjuk az elmorzsolt gabonakolbász mennyiségének felével. A tojások/­­ tofu felét szintén elosztjuk rajta. Újabb réteg burgonyát terítünk szét, majd újra só, gabonakolbász, és tojás, vagy tofu réteg jön. A végén a burgonya harmadik harmadával lefedjük az egészet. Sózzuk. Aláöntjük a szójatejet. Lakto-ovo vegetáriánusoknál a tetejére olajjal kevert tejföl kerül, vegánoknál olajos magvakból turmixolt, 1-2 kanál sörélesztő pehellyel felturbózott szósz. Ez utóbbiba turmixolhatunk esetleg egy darab pritaminpaprikát is. Az elején alufóliával lefedve süssük bő egy órát, majd anélkül szintén bő egy órát alacsony hőmérsékleten. Villával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e a közepe.

Rántott spenót (lakto-vega)

2013. február 26. KryaSpirit-Vegalife 

Rántott spenót (lakto-vega) Na ez az étel, nem a húszperces kaják közé tartozik, legalábbis ami az elkészítését illeti, mert elfogyasztani annál gyorsabb és mosogatni való is van utána bőven. Kezdő háziasszonyok ne ezen kezdjék a kísérletezést. Ezt az ételt tálalhatjuk előételként és köretként egyaránt, akár főétel is lehet egy tartalmas leves mellé. Aki fogyaszt tojást is, az a szójaliszt és a keményítő helyett tegyen bele 1 egész tojást és 1 felvert sárgáját. Így elkerülhető a sülés közben bekövetkező állagváltozás. :) Nekem kissé ellapult, de az íze ettől függetlenül isteni volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mostanában jobban kedvelem a dobjunk össze gyorsan valamit recepteket, és emiatt túl gyakran nem kerül az asztalra, de a közelgő Húsvét jó apropót ad, az elkészítésére. Hozzávalók: 1,5 kg burgonya 0,5 kg friss spenót (vagy 350g szálas mirelit spenót) 6 dkg parmezán sajt 1 ek szójaliszt 1 ek étkezési keményítő 15 dkg trappista vagy más kemény sajt kockára vágva 25 dkg tk. tönkölymorzsa olívaolaj himalaya só őrölt feketebors A krumplit héjában sós vízben megfőzzük, meghámozzuk, krumplinyomón átnyomjuk.  A spenótot 3 ek olajon fedő nélkül megfonnyasztjuk, picit sózzuk. A mirelit spenótot felengedjük. Tésztaszűrőbe tesszük, hogy a felesleges leve  lecsepegjen. Egy deszkán apróra vágjuk. A spenótot az áttört krumplival, a sajttal, sóval, borssal, a lisztekkel  alaposan összedolgozzuk. Kanálnyi adagokat teszünk a tenyerünkbe, majd a közepébe nyomjuk a kockára vágott sajtot.   Kroketteket formázunk belőle. Zsemlemorzsába forgatjuk. Sütőpapírral bélelt sütőtepsire tesszük, pici olajjal meglocsoljuk és 190 C-ra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. Az eredeti recept a Klasszikus Vegetáriánus Konyha című könyvből származik.

Édesburgonyás - Mákos Puffancs

2013. február 25. Fittanyuka Blog 

Édesburgonyás - Mákos Puffancs   Az elmúlt hétvégén tartott Wok - főzőtanfolyamon készítettük ezt a keleti finomságot! Könnyű, lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz és nagyon finom. Hasonlít egy fűszeres fánkra és hasonlóan, mint a fánk, frissen a legfinomabb!          Még több fotó a Wok főzőtanfolyamról: ITT!     Hozzávalók:   500 g édesburgonya 4 ek mák - darálatlan 2 ek világos tönköly liszt 3  ek keményítő 2 ek agave szirup 1/­­2 kk foszfátmentes sütőpor Fűszerek: friss gyömbér, narancs olaj, késhegynyi kardamon, késhegynyi örőlt szegfűszeg Bő kókusz olaj a sütéshez   A megtisztított édesburgonyát kockára vágjuk és megfőzzük enyhén sós vízben. Leszűrjük és villával összekeverjük, hozzáadjuk a mákot, fűszereket, sütőport, keményítőt és tönköly lisztet, agave szirupot. Egy órára a hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Majd vizes kézzel kis gombócokat formázunk. Tipp: Ha kevés az időnk vagy túl lágynak érezzük a masszát akkor vizes kiskanál segítségével a wokkban bő, forró olajba szaggatjuk és aranybarnára sütjük.   Tálalás előtt por nyírfacukorral megszórjuk, vagy agave sziruppal lecsorgatjuk.       Fittanyuka

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből, mennyit egyek és a többi kérdés!:-)

2013. február 22. Vegagyerek 

30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS - Miből, mennyit egyek és a többi kérdés!:-) Szeretnék megosztani Veletek néhány iránymutatót a heti menüterv használatához, illetve az étkezésekkel kapcsolatban! Miből mennyit egyek? A recepteknél többnyire nem szerepelnek konkrét mennyiségek, mert... ANNYIT EGYÉL EGY ADOTT ÉTELBŐL, amivel a kellemes telítettség érzetét eléred! NE EDD TÚL MAGAD! És hát ez ugyebár mindenkinél más lehet...:-) Ez egy folyamat, próbálj meg ISMÉT VISSZATÉRNI A TESTEDHEZ és HALLGATNI RÁ! Csak akkor egyél, ha valóban éhes vagy! Akkor viszont egyél nyugodtan, bűntudat nélkül!:-) Inkább reggel és délben legyél jóllakottabb, utána fokozatosan próbáld csökkenteni a bevitt étel mennyiségét, estig bezárólag! 19h után NE EGYÉL SEMMIT! Előfordulhat, hogy egy idő után a szervezeted beéri már a napi 2-3 alkalmas étkezéssel is! Mi van, ha megmarad? Legyél rugalmas!:-) Ha csak magadnak főzöl, és több lesz belőle, akkor másnap nyugodtan eheted még egyszer ugyanazt az adott étkezés alkalmával!:-) Ha valamilyen összetevőt nem tudtál beszerezni, vagy úgy alakult a napod, hogy máshogy alakul a főzésre, előkészületre szánható időd, nyugodtan felcserélhetsz napokat! Mi van a tízórai-uzsonnákkal, és az éhségrohamok....? Ha délelőtt megéhezel még ebéd előtt, akkor próbálj friss gyümölcsöt fogyasztani! Uzsonnára, vagy délutáni éhségrohamok esetére pl.: - egy marék bármilyen dióféle, vagy olajos mag (tökmag, mandula, napraforgó, dió stb.) VAGY - 3-4 teáskanál olajos mag/­­ dióféle krém; - nyers zöldségcsíkok, szeletek pl. csicseri-pástétomba (humus) mártogatva; - 3-4 db kis energiagolyó (házi készítésű!). És tudod, mindezeknél továbbra is érvényes, 16h UTÁN NE FOGYASSZ GABONATARTALMÚ ÉTELEKET! Megjegyzés: lesz egy külön bejegyzés az ilyen kis nasi-tippekről, receptekkel! Mire figyeljen, aki fogyni szeretne? - a  gyümölcsfélék közül visszafogottan fogyaszd a banánt, az aszalt gyümölcsöket (mazsola!) és az avokádót! - a burgonya, és a fehér rizs tiltólistán szerepel!:-) Miért nem lehet 16h után gabonatartalmú ételeket fogyasztani? Ahogy a legelső bejegyzésemben írtam, a 30 NAPOS VEGÁN KIHÍVÁS ötlete Attila Hildmann német vegán szakács, Vegan for Fit könyve alapján jutott el hozzám, és jelentős részben az ő programjának alapelveit vettem alapul. Az ő életmódprogramjának ez az egyik fő alapelve! A könyvében a miérteket nem nagyon részletezte, de arra tippelek, hogy így sokkal jobb az energia- és tápanyag-felhasználása a szervezetnek. Napi folyadékfogyasztás, és minek ez a sok zöld tea? A sok-sok zöld tea ötlete napi szinten ugyancsak Attila Hildmann életmódprogramjából származik. Ő azzal indokolja, hogy így sokkal frissebbek, dinamikusabbak lehetünk!:-) Arra az esetre pedig, ha valaki még tovább szeretné fokozni a zsírégető hatást, ő azt javasolja, hogy a napi 1,5 liter zöldtea mellé fogyasszunk napi kétszer Matcha zöldteapor-alapú turmixot! A 2. héttől ezt is tervezem letesztelni, az infókat időben megadom hozzá! Aki idegengedik a zöldteától, vagy egészségügyi és egyéb okok miatt (pl. koffeintartalma) nem szeretné fogyasztani, egyszerűen hagyja ki, és igyon gyógynövényes, illetve 100%-os gyümölcsteákat (hozzáadott aromák nélkülit!!). A teák mellé pedig min. napi 2 liter szénsavmentes ásványvíz! KÁVÉ? Hát, ez nekem is az egyik legnagyobb kihívás lesz...:-) Próbáld meg naponta csökkenteni a mennyiségét! Pótolhatod gabonakávéval (16h-ig bezárólag!), amit akár növényi tejjel fel is önthetsz, és kész a tejes kávéd. Reggel mehet még bele egy kis agave szirup is akár!:-) Mikor főzzek? A tudatos, és egészséges étkezés bizony tudatos hozzáállást igényel! (mondom ezt magamnak is sokszor!...:-)) Gondold végig előre a heted, napjaid, és pl. ha munkába jársz, előző este, vagy kora reggel készítsd el az ételeket, amiket aznap Magaddal viszel! ÉÉés - ami számomra is nagy kihívás lesz!:-)-, amikor száraz babféléből készülsz főzni, EMLÉKEZZ RÁ, HOGY ELŐZŐ ESTE BEÁZTASD A BABOT ÉJSZAKÁRA!:-)) Bevásárlás, mikor? Igyekezz legalább 3 naponta friss zöldséget és gyümölcsöt beszerezni! A keményebb fajtákból (pl. répa, sütőtök, alma stb.) akár vehetsz egy hétre előre, de a többiből lehetőség szerint ne tárazz be nagyon!:-)

Lencsés rétesrózsa (vegán)

2013. február 20. VegaLife 

Lencsés rétesrózsa (vegán)Az emberek nagy része főzelékként fogyasztja csak a lencsét. Szegényes megoldás. Mi nagyon szeretjük. Nem múlik el úgy hónap, hogy ne főznék egy-két alkalommal lencsét. Főzeléket emlékeim szerint az utolsó előtti szilveszter-újév napjaiban főztem belőle. Azóta már készítettem lencsés stefánia-vagdaltat több alkalommal is - vegán módra a Kittivel együtt megtartott vegán főzőkörökön is, újévkor gluténmentes golyókat gyártottam belőle - meglehetősen szép sikerrel (ami az elfogyását illeti). Nyáron töltött paprikához használtam fel, s igen gyakran kerül salátaféleként is az asztalunkra ilyen-olyan zöld finomságokkal összekeverve. Mondhatnám azt is, hogy "de a következő étel az összes többit felülmúlja", csakhogy igazából nem tudok első helyezést adni kizárólagosan ennek az ételnek. Versenyben van a lencsegolyókkal és a lencsés salátáimmal. És mindezek után el tudjátok hinni, hogy ifjabb koromban - cirka 10-20 évvel ezelőtt én nem szerettem a lencsét?!?! Szerencsére változtam. Örülök, hogy nem maradok ki ezekből a finomságokból. A recept: Hozzávalók: 1 nagyobb bögre lencse 3-4 szál babérlevél só/­­ételízesítő 5-6 szem krumpli 1 fej lilahagyma 1 csomag réteslap kevés olaj muffinsütő muffinpapírok (ajánlott) növényi tejföl   Elkészítés: Jó, ha a lencséket főzés előtt van lehetőségünk áztatni pár órát, vagy egy éjszakát. Ha mégsem, nem történik semmi baj. Valamivel több főzési idővel kell számolnunk. Tehát a megmosott lencsét babérlevéllel vízzel és sóval vagy ételízesítővel feltesszük főzni. Puhára főzzük. A burgonyák héját megmossuk és szintén puhára főzzük - héjastul. Közben a lilahagymát apróbb darabokra vágjuk. A réteslapokat pedig négyzet alakúra szabjuk fel - akkora négyzetekre, hogy a muffinformákat majd "kibélelhessük" velük. A továbbiakban elkészítjük a "tejfölt" is a napraforgóból (vagy más olajos magból) a nemrégiben bejegyzett receptem alapján. Amikor a lencse és a krumpli is puhára főtt, összeállítjuk a réteslapok töltelékét. A krumplikat meghámozzuk (hideg vízzel érdemes főzés után átmosni, mivel így gyorsabban kihűl és könnyebb lesz a héjukat lefejteni), majd apró kockákra felvágjuk. Hozzákeverjük a lencsét, az apróra vágott lilahagymát, szükség esetén megsózzuk egy picit és ezzel a töltelékkel töltjük majd meg a muffinformákba helyezett réteslapokat. A négyzetekre vágott réteslapokat úgy tesszük a muffinformákba, hogy először is a formák aljába egy-két csepp olajat teszünk, ha nem muffinpapírt használunk (így nagyobb eséllyel tudjuk sütés után kiszabadítani őket). A réteslapokat pedig egymáshoz képest kissé elcsúsztatva tesszük a formákba. Megtöltjük őket a krumplis-lencsét-lilahagymás töltelékkel, csepegtetünk rájuk pár csepp olajat és végül növényi tejfölt kanalazunk a tetejükre. A növényi tejfölt jelen esetben egy kevés paprikakrémmel kevertem össze, így pirosabb színe lett. Kb. 20 perc alatt készre sütjük. Az olajnak köszönhetően, amit a sütés előtt belecsepegtettünk, könnyű lesz kiszedni a formákból a rétesrózsákat. Én készítettem muffinpapírral és nélküle is. Mindegyik egyformán sikerült és finom lett. Igazából mi magában fogyasztottuk, sőt még munkahelyünkre is vittük ebéd gyanánt, de párolt zöldség, vagy valamilyen vegyes saláta-féle is passzol hozzá. Arról nem beszélve, hogy kiváló partyfalat nem csak vegánoknak.

Zöldborsós-sütőtökös vegán tócsni

2013. február 11. Mindennapi ételeink 

Zöldborsós-sütőtökös vegán tócsni Nagyon finom, próbáljátok ki! Egy főzelék mellé tökéletes feltét a mindennapokban. Hozzávalók: 20 dkg zöldborsó 10 dkg sütőtök 10 dkg burgonya 20 dkg fehér tönkölyliszt 5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt   2 dl víz 1 csokor petrezselyem só -ízlés szerint 3 ek. 100% extra szűz olívaolaj Elkészítés: A borsót kevés vízen megpároljuk. A sütőtököt és a krumplit lereszeljük.  Amikor kifőtt a borsó, hozzákeverjük a lereszelt krumplihoz, sütőtökhöz. Ekkor hozzáadjuk a sót, liszteket, a felaprított petrezselymet, olajat és a vizet. Összedolgozzuk, majd kerámia palacsintasütőbe halmozzuk, és elegyengetjük őket (akár az amerikai palacsintákat), és kisütjük.

Zöldséges édesburgonyalepény

2013. február 6. Punk In The Kitchen 

Zöldséges édesburgonyalepény Még él a blog! A mai recept alapanyaga az édesburgonya, avagy batáta. A neten elolvashatjuk, hogy milyen egészséges, satöbbi. Az elkészítés pofonegyszerű, a receptet innenloptam. Zöldséges édesburgonyalepény Hozzávalók: 1 nagy édesburgonya tetszőleges maradék zöldségek 1 hagyma só, vegeta vagy egyéb fűszerek olaj liszt, burgonyaliszt Idő: mondjuk egy óra, hallgassuk meg párszor az új PFAremekművet! Az édesburgonyát megpucoltam, felkarikáztam és vegetás vízbe dobtam. Melléhajítottam a maradék zöldségeket, amik voltak itthon (karalábé, fehérrépa, kevés káposzta), majd jól megfőztem az egészet. Egy hagymát megpucoltam, felkockáztam, olajon megpirítottam, majd erre ment a feldarabolt megfőtt zöldség és a batáta, amit nem kell darabolni mert szépen szétf?. Az egészet összekavartam, raktam hozzá kevés szójaszószt, vegetát, sót. Hogy formázható legyen a cucc, raktam bele lisztet meg burgonyalisztet. Eleinte elég puha volt, de végül sikerült egy egész jó állagú valamit elérni. Olajos serpeny?be kanálnyi adagokat pakoltam, igyekeztem kilapítani és így mindkét oldalt megsütni. Kicsit szétesnek a darabok, meg odaég, de az eredmény egész jóízű. Egy próbát megér, hajrá!

Svájci burgonya

2013. február 6. Mindennapi ételeink 

Svájci burgonya Gyermekkorom kedvenc étele ez volt. Nem tudom, miért svájci krumpli a neve, talán ott tanulta édesanyám (gyermekként jártunk Svájcban, Franciaországban is, édesapám egy ösztöndíjat nyert az egyetemen, és mi is elkísértük:). Visszatérve az ételre: az eredeti úgy néz ki, hogy nyers krumplit nyakon kell önteni jó sok tejjel+sajttal, snidlinggel megszórni, némi vajat is adva hozzá. Szóval nagyon gyors és laktató étel. Valamelyik nap eszembe jutott, és mivel minden alapanyag volt itthon hozzá, elkészítettem a vegán verzióját.  Hozzávalók: 1 kg burgonya 5-6 ek. 100% extra szűz olívaolaj  1 csokor snidling só-ízlés szerint 4-5 gerezd fokhagyma 0,5 l natúr Vegimilk 2 ek. kókuszolaj  2 dl rizs-vagy zabtejszín  2 ek. sörélesztőpehely 2 ek. Vito Reform ételízesítő 1 kis csokor petrezselyem (elhagyható) Elkészítés: A krumplit mossuk és hámozzuk meg. Vágjuk karikákra. Olajozzunk ki egy tepsit, dörzsöljük be fokhagymával, és tegyük bele a nyers krumplikat. A tejet keverjük ki (Vegimilk por+meleg víz), locsoljuk adjunk hozzá széttört fokhagymát, ételízesítőt. Öntsük a krumplira. Ezt követően a tejszínbe keverjük bele a sörélesztőpelyhet, a kókuszolajat, ételízesítőt és mindezt alaposan összedolgozva öntsük rá. Magas lángon 45-50 percig süssük készre. A tetejét snidlinggel, petrezselyemmel szórjuk meg.

Vegán brokkoli krémleves

2013. január 3. Zizi kalandjai 

Vegán brokkoli krémleves Indítsuk az évet egy nagyon könnyen, gyorsan elkészíthető, finom, egészséges tápláló fogással: ezzel a brokkoli krémlevessel. Nem kell megijedni a vegán jelző miatt, könnyen beszerezhető alapanyagokból főztem és tényleg össze lehet dobni 25-30 perc alatt. Van benne egy szép közepes fej brokkoli, amely tartalmaz folsavat (B9), B1, B2, B3 és C vitamint, valamint gazdag kálciumban, nátriumban, magnéziumban és vasban. Több kutatás bizonyítja, hogy a brokkolinak fontos szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megelőző étrendben. A szárát se dobjuk ki, hámozzuk meg és azt is tegyük a levesbe az apró levelekkel együtt. A könnyű emészthetőség és tápláló volta miatt nem lisztes, de nem is tejszínes habarással sűrítettem, krémesítettem, hanem burgonyával, amely többek között káliumot, fehérjét, vasat, magnéziumot, sok C, valamint B vitamint tartalmaz, ezenkívül van benne folsav, foszfor, réz, mangán és cink is. Gondolom az elmúlt hetek senkinek sem az egészséges táplálkozásról és a mértékletességről szóltak, hanem, amit lehetett, azt kipróbáltatok karácsonykor, egyszer az évben belefér felkiáltással. Ugye? :) Így biztosan jól jön egy finom, tápláló leves, amely teljesértékű fogás ebédre vagy vacsorára. Vegán brokkoli krémleves Hozzávalók 4 főre: - 1 közepes fej brokkoli (kb. 400 g), szára meghámozva, felkockázva, fej rész rózsáira szedve - 1 fej vöröshagyma, felaprítva - 2 gerezd fokhagyma, felaprítva - 1 közepes burgonya, felkockázva - 1 liter zöldségalaplé + víz a hígításhoz - só, bors - olívaolaj - frissen facsart citromlé, bagett a tálaláshoz Egy lábasban hevítsünk fel két evőkanál olívaolajat és dinszteljük meg rajta a vöröshagymát és fokhagymát (5-6 perc alatt, vigyázzunk, ne égjen meg!). Öntsük fel az alaplével, adjuk hozzá a felkockázott burgonyát és forraljuk fel. Főzzük fedő alatt kb. 10-15 percig, majd adjuk hozzá a brokkolit és főzzük tovább, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Botmixerrel (vagy turmixgépben) pürésítsük a levest (ha túl sűrűnek találjuk, hígítsuk egy kevés vízzel), majd tálaljuk melegen. Locsoljuk meg extra szűz olívaolajjal és csepegtessünk bele néhány csepp citromlevet. Tálaljuk ropogós bagettel.

Vega karácsony - Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel

2012. december 17. Zizi kalandjai 

Vega karácsony - Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel A mázas diós lencsesültnél ígértem két köret receptet, amelyek szintén beilleszthetők a karácsonyi menübe. Tavaly rozmaringos sütőtökös burgonyapüré készült, az idén lecserélem a sütőtököt a szintén szezonális paszternákra. Főztem már belőle krémlevest (ennek a receptje később, karácsony után jön majd) és kipróbáltam ebben a püré változatban is.  A paszternák gyökérzöldség, a petrezselyemhez nagyon hasonló ízű, csak édesebb. A paszternák keményítőt, fehérjét, pektint és C-vitamint tartalmaz. Jól kiegészíti a burgonyát ebben a pürében, amelyet kakukkfűvel dobtam fel. A vegánok a tejfölt és a vajat cseréljék le szójatejfölre és nagyon jó minőségű bio margarinra.  Paszternákos burgonyapüré kakukkfűvel Hozzávalók 2-3 főre: - 200 g paszternák (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva - 330 g burgonya (pucolt mennyiség), meghámozva, kockára vágva - 100 ml tejföl - 20 g vaj - 2-3 szál friss kakukkfű levelei - tengeri só - frissen őrölt fekete bors A meghámozott, felkockázott paszternákot és burgonyát tegyük fel sós vízben főni. Kb. 25-30 perc alatt megpuhul, ekkor szűrjük le. Öntsük a zöldséget vissza a lábasba, adjuk hozzá a tejfölt és a vajat, majd burgonyatörővel pépesre törjük. Ízesítsük sóval, borssal és a kakukkfűvel. Jól keverjük el és melegen tálaljuk.

És a homamade ketchup…

2012. november 4. AUM Vega Blog 

És a homamade ketchup…… amint már említettem, ezzel kerek a rozmaringos sültburgonya. Egyszerű, szuperfinom és baromi könnyű elkészíteni.

BURGONYA SÜTVE-TÖLTVE - Wendys módra

2012. október 28. Mit főzzek holnap? 

Őszi tepsis burgonya dióval

2012. szeptember 28. Mindennapi ételeink 

Őszi tepsis burgonya dióval Ezen a héten a hét elején (hétfő, kedd, szerda) szabin voltam, mert barátnőmmel főztünk, 45-50 ember részére egy munkaértekezleten. Természetesen vegán ételek készültek :-). Ezért állt egy keveset a blog. De cserébe ma nosztalgiából elkészítettem az egyik ottani ebéd főételét, ízelítőként. Hozzávalók: 1 kg burgonya 2 közepes cékla céklával egytömegű sütőtök 1 lilahagyma 1 marék dió 10 ek. 100% extra szűz olívaolaj  1/­­2 metélőhagymás tofu  kevés víz -- Azonos arányban: rozmaring kakukkfű borsikafű kapor kömény vegamix Elkészítés: A krumplikat alaposan megmossuk, felkockázzuk. A céklát és a sütőtököt meghámozzuk és szintén felkockázzuk. Majd egy tepsibe teszünk 4-5 ek. olívaolajat, és kb. 1 dl vizet, ebbe beletesszük a krumplit és a céklát. Megszórjuk az előzőleg egy tálban összekevert fűszerekkel. 180 fokos tepsibe tesszük. Ha szükséges, a sütés közben pótoljuk alatta a vizet/­­olajat. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek, akkor adjuk hozzá a sütőtököt és a hagymát. Még olajjal meglocsoljuk és összesütjük. A diót 5 perccel lezárás előtt adjuk hozzá. Mi most lencsés-kesudiós vagdalttal ettük és salátával. Sajnos ezekről nem volt idő fotót készíteni, majd legközelebb. :-)

Karobos-diós csiga II. változat

2012. szeptember 16. BioBrigi 

Karobos-diós csiga II. változatAz előző tésztája valahogy másnap szárazabb volt, ezért csavartam rajta egyet. A tésztáját most barnábbra csináltam magam miatt. Jó lett, a Férjségek szerint eléggé kakaós jellegű, azonban van utóíze, ami miatt fanyalgott. Mondjuk meg is nyomtam egy kicsit jobban nyírfacukor és gyümölcscukor keverékével, de nem akartam még véletlenül sem abba a csapdába esni, hogy össze-vissza eszek esetleg mindenfélét, míg a zenekarral vendégségben vagyunk. (Mármint hogy nem tudom esetleg megállni valamelyik sütit. Egyszerűen nem tudom kiszámolni magam így másállapotosan. Az allergia miatt most nem kellene még a plusz terhelés.) Egyébként  sokféle finom ételt kaptunk a diófasírtttól a töltött paprikáig és a rakott padlizsántól a rakott káposztáig. Ízletes nyers saláta is volt. Utána nem ártott a csapatnak egy nagy séta a ligetben. :) Visszatérve a csigára, kicsit több töltelék ment bele, mint az átlag, és ez jót tett neki. Hozzávalók: 60 dkg liszt (50 dkg teljes kiőrlésű, 10 dkg fehér) 4 dl növényi tej 1 dl olivaolaj (10 dkg pálmazsír) 2 ek gyümölcscukor 2 dkg élesztő 2 ek zabliszt  2 ek burgonyapehely 1/­­2 kk só 4 nagy marék dió 3 ek karobpor 4 ek gyümölcscukor 3 ek olivaolaj 4 ek tej  1 csipet fahéj A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk. Azután fél órát pihentetjük.  Ezalatt a diót megdaráljuk, a karobot rászitáljuk (azért kell, hogy ne legyenek sületlen csomók) rászórjuk a cukrot és a fahéjat, majd összekeverjük. Ebből a mennyiségből kb. két nagy tepsivel lesz. A tepsiket kibéleljük zsírpapírral. A tésztát kinyújtjuk ujjnyi vastagra, vékonyan megkenjük olajjal. Megszórjuk vastagon a töltelékkel, majd a tejet vékonyan rácsurgatjuk kanállal.  Azután szorosan feltekerjük, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk fel. Óvatosan a tepsibe tesszük, eligazgatjuk. Hagyunk némi helyet a csigák között. Fél órát kelesztjük, majd kb. ugyanannyi ideig sütjük 180 C-on.

Provance-i lila burgonya

2012. augusztus 13. Mindennapi ételeink 

Provance-i lila burgonya Ismét itthon. Egy hetet Békés megyében töltöttünk, több mázsa dinnyét és paprikát szedtünk, apósomék gazdaságában. Nagyon jó volt mozogni, levegőn, növények között lenni. Ott is főztem, majdnem minden nap, csak nem volt nálunk fényképezőgép.  Sok-sok finomságot termeltünk be a kertből, többek között az általunk ültetett veteményesből. Most 1 hónapig ezekből főzök majd. :-) Ma saját lila krumplit sütöttem, tepsiben. Nem nagy recept, inkább a színe miatt fotóztuk le. + Egy növényi sajt miatt, ami itt Magyarországon 6-800 Ft, de Romániában (apósoméktól fél órára) 250 Ft. Így vettünk három fajta ízesítésben: paradicsomos-bazsalikomosat, provance-i fűszereset és olívásat. Hozzávalók: 1 kg lilaburgonya 2 ek. 100% extra szűz olívaolaj  1 nagy kápia paprika 1 sárga húsú paprika 1 zöld húsú paprika  1 fej lilahgyma 10 dkg Vitofast növényi sajt 1-2 ek. provance-i fűszerkeverék  Elkészítés: A krumplit kifőzzük, majd meghámozzuk és felkarikázzuk. Egy tepsit kiolajozunk, ebbe tesszük bele a felkarikázott krumplikat, megsózzuk. Közepes lángon, egyszer megforgatva kb. 20 percig sütjük. Ekkor adjuk hozzá a felkarikázott paprikákat, lilahagymát, és a provance-i fűszerkeveréket. Összesütjük (kb. 10 perc alatt), majd rászórjuk a lereszelt növényi sajtot. Frissen tálaljuk. Mi most paradicsomsalátával ettük (sárga, piros és zöld koktélparadicsom volt benne, a kertből:-).

Zsázsával hintett, zamatos turbolya virággal tűzdelt, fűszeres mogyorógombócos, (növ.) tejszínes, savanyú burgonyaleves

2012. július 20. Vegaléria 

Zsázsával hintett, zamatos turbolya virággal tűzdelt, fűszeres mogyorógombócos, (növ.) tejszínes, savanyú burgonyalevesA kép készült: 2012.május Hozzáfűzés később.

Morzsába forgatott burgonyás korong

2012. július 20. Vegaléria 

Morzsába forgatott burgonyás korong A kép készült:2012.május

Mángold sabji (vagy subji?)

2012. július 14. Vegetáriánus receptek 

Mángold sabji (vagy subji?)Gyönyörű mángoldot találtam a piacon. Sosem kóstoltam ezelőtt (főzni sem főztem), viszont valahogy mintha egyre többet lehetne hallani róla. Teljesen friss és az ára elenyésző 25 Ft / szál. Eljött hát az ideje a próbának! Nem akartam viszont valami egyszerű „csak ő” ételt belőle, indiai módot találtam ki hozzá. Nem bántam meg. Tessék:

Hozzávalók:
- 3 ek olívaolaj
- 1 tk mustármag
- 1 tk fekete mustármag
- 2 hüvelykujjnyi gyömbér
- 1 tk római kömény
- 1 leheletnyi chilipehely
- 1 tk kurkuma
- 2 db nagyobb burgonya
- 2 db paradicsom
- 8 szál mángold levelével
- 2 cikk fokhagyma
- 1 tk só

A mángoldot megmossuk, leveleit letépkedjük, majd a szárát 1 cm-es szeletekre vágjuk. A leveleit alaposan kicentrifugázzuk, csíkokra vágjuk. A gyömbért egészen pici, a krumplit és a paradicsomot fél centiméteres kiskockákra vágjuk.

Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a mustármagokat, lefedjük. Amikor már jól pattognak a magok, hozzáadjuk a gyömbért is és aranybarnára pirítjuk. Ekkor tesszük bele a római köményt és a chilit, majd néhány másodpercig ezeket is pirítjuk. Beletesszük a kurkumát, elkeverjük, de ezt már nem pirítjuk. Jöhet bele a krumpli. Alaposan átforgatjuk, majd fedő alatt pirítjuk-pároljuk. Időről-időre átforgatjuk. Ha netán leragad, nincs baj, felkaparjuk és mehet tovább. Ha ropogósabban szeretjük a mángoldot, akkor a krumpli fél puha állapota körül tegyük bele, ha puhábban, akkor viszont hamarabb. Sózzuk és egy pici vizet is tehetünk alá. Időnként át-átkeverve összepároljuk. Hozzáadjuk a mángoldlevél-csíkokat, a paradicsomot és az apróra vágott (vagy zúzott) fokhagymát. Alaposan összeforgatjuk és a levélcsíkok fonnyadásáig tovább pároljuk.

Meglehetősen gazdag lett az ízvilága, ezért mi egyszerű rizst ettünk hozzá köretként.

Bliszkó Viktor

Petrezselymes burgonya

2012. július 3. BioBrigi 

Petrezselymes burgonyaLegnagyobb megrökönyödésemre a legkeresettebb kifejezés a petrezselymes krumpli volt az utóbbi időszakban. Azt mondjuk nem csodálom, hogy mindenki szereti enni, de hogy ennek receptje volna... Inkább azt mondanám, hogy van hozzá néhány jó tanács, ami segíthet. Először is drága mulatság, de be kell szerezni egy jó edényt. Nem 2000 Ft-os teflon lábast, mert azzal csak kidobja az ember az ablakon a pénzt. Sokba kerül, de pont a szegény ember nem engedheti meg magának a silány minőséget, azért hogy aztán újat vegyen, és összességében másfélszer annyi pénzt költsön el, nem beszélve az ezzel járó bosszúságokról. Ha jó az edény, akkor így a burgonya pirul, nem odaég egy idő után az aljára...  Kell hozzá egy halom megpucolt, és kockára vágott burgonya, egy nagy csokor apróra vágott petrezselyem, és némi kókuszzsír, hogy süljön kicsit, ne csak párolódjon. Ja, és só. Nem sok, de azért szórjuk meg a tetejét, hogy mindenhová jusson. A petrezselymet fél idő környékén érdemes rászórni, hogy szép zöld maradjon. Bocs, a zseniális receptért, és az oldal hanyagolásáért, de egy ideje a menü kicsit beszűkült. Remélhetőleg nem sokáig tart ez az állapot. Egyébként is az ilyen nagy melegben jobban teszi az ember, ha több levet iszik, és nyers gyümölcsöket/­­zöldségeket eszeget.  Itthon pl. minden mennyiségben jöhet az uborkasaláta (szigorúan ecet nélkül, sóval, gyümölcscukorral és citromlével), meg a fóliából a paradicsom... Tökéletes ásványi anyag pótlásra. Nem is azért, mert finom. ;)

Édeskömény krémleves

2012. június 16. Lét-tudatos konyha 

Édeskömény krémlevesAz intenzív illatú édeskömény íze nagyon kellemes, nem uralkodó az alábbi levesben. Hozzávalók: 60 dkg burgonya 1 kisebb édeskömény 1 újhagyma 2 evőkanál olívaolaj 1 kávéskanál őrölt bors 1 csapott evőkanál só 2 l víz    

Hajdinagombóc levesbetétnek

2012. június 10. BioBrigi 

Hajdinagombóc levesbetétnek Dulmina Nyitott szemmelben szereplő burgonyás hajdinagombóca volt az ötletadó, csakhogy Csepelen nincs Malmom, Biobolt pedig épp nem esett útba. Tésztát előtte ettünk egy másik fajta levesben, galuskát azelőtt a borsólevesben. Nem baj, gondoltam, megfőzöm egészben a hajdinát, és majd azt keverem valamihez. Ahogy a hajdina főtt, rájöttem, hogy nem lesz ez sima ügy, még akkor sem, ha zablisztet, vagy ilyesmit keverek a tésztához. Volt otthon ellenőrzött helyről származott tojás, ezért azzal készítettem el végül. Mások szerint ehető, bár módjával :) és szerintem sem volt rossz. Különleges köretnek, vagy lisztérzékenyeknek jó alternatíva lehet. Hozzávalók: 1 bögre főtt hajdina 1 tojás 1 reszelt répa (kihagyható, de finom) 1 pici hagyma felaprítva (kihagyható, de finom) 1 tk vegamix 1,5 tk  só A hajdinát forró vízzel leforrázzuk, majd a vizét leöntjük. Újra felengedjük vízzel, és 1/­­4 óra alatt megfőzzük. Szűrjük. Egy edényt teszünk fel vízzel főni, amikor felforrt, kerül bele 1/­­2 kanál só. A hagymát és a répát kevés vízen megpároljuk, majd hozzáadjuk a vegamixet, a sót, a hajdinát. Beleütjük a tojást, és átkavarjuk.  Kanálnyi darabokat szaggatunk ki belőle, és a forró vízbe tesszük. Kis lángon bő 5 perc alatt megfőzzük. Óvatosan leszűrjük, és finom zöldséglevesek mellé tálalhatjuk levesbetétként.  

Mit? hogyan? miért? Válaszok a helyes konyhatechnikák alkalmazására

2012. június 4. VegaLife 

A 2012-es első félév utolsó előadásának lehettünk hallgatói ,,Nem titok az egészség témakörben, amely során az előadó - Tóth Gábor, aki az Élelmiszeripari Egyetemen végzett élelmiszeripari mérnökként - a konyhaművészet egészséges rejtelmeibe vezetett be minden résztvevőt, tévhiteket oszlatva el és új ismereteket adva a főzés, párolás, pirítás, olajban és roston sütés, grillezés, mikrohullámú kezelés, hűtés, mélyhűtés, szárítás és egyéb műveletek jellemzéséről egészségvédelmi szempontból.   Az előadás legelején az előadó leszögezte, hogy azokat a főbb információkat igyekszik megosztani, amelyeket részben az Élelmiszeripari Egyetem tananyagai, jegyzetei, részben elmúlt 12 év konyhatechnikai tapasztalatai adtak és adnak Számára. A konyhatechnikákkal és az étkezéssel kapcsolatban legelőször is kitért arra, hogy létezik olyan irányzat, ami szerint egyátalán ne főzzünk, felejtsük el az ételkészítési technológiákat. Mindent a lehető legegyszerűbben nyersen fogyasztjuk el. Ez egy alap axióma. Egyrészt muszáj valami előkészítő, tisztító technológiának bevetni. Másrészt vannak bizonyos ételek, amelyeket kifejezetten hő kezelni kell. Persze van, amit nyersen is fogyaszthatunk, és maga a nyers étel alapú étrend is jó lehet, ha a kellő ismeret megvan hozzá és ez alkalmazásra is kerül. Sokszor szokták ostorozni a nagyüzemeket is, viszont ne felejtsük el, hogy van néhány technológia, ami csak nagyüzemben képzelhető el. Pl. konyhában védőgázos csomagolást nehezen tudunk kivitelezni. Ehelyett fagyasztásnál a levegőt kiszorítva fagyasztunk le élelmiszereket. Déli gyümölcsöket etilénnel érlelik. Otthon is lehet etilénnel érlelni. Minden gyümölcs termel érése során etilént. Ha érése során egy lezárt zacskóba tesszük, nem engedve, hogy a gázok eltávozzanak, tulajdonképpen önmagukat érlelik. De az alma mellé tett gyümölcs is jobban érik. Ezzel a módszerrel siettethetjük az érlelést. Amikor csak lehet, otthon készítsük az ételeket, a kérdés azonban az, hogyan? Az ételkészítés gyakorlatának elméletéről van szó. Cél: Megőrizni az étel beltartalmi értékét. Vitamin és ásványi anyag tartalmat megőrizni. Ehhez pedig kíméletes technológia használata kell. Kuktafazék ugyan 100 fok felett dolgozik, de mégis kíméletesen főz, ha rövid ideig használjuk. Tehát az idő függvénye magas hőmérsékleten fontos. Rövid idő magas hőmérsékleten kezelve a barátunk. Ellenben az elektromos párolóedények 60-70 fokon tartják a levegőt hosszútávon. Ez rosszabb, mint a kuktában párolt étel. Az egyik legrosszabb megoldás. Hosszú időt szánunk rá alacsonyabb hőmérsékleten. A vitaminoknak nem tesz jót a hosszú feldolgozási idő. Amikor az a célom, hogy az élőflórák (baktériumok) elpusztuljanak, de a vitaminok megmaradjanak. 5-10 perces intenzív hőhatás a vitamin nagy részét megtartja. Kuktában rövid ideig készült káposzta - 10 perc után még mérhető C-vitamin tartalommal bír. A vitaminbomlás lassabb folyamat, nem egy perc alatt semmisül meg. Több tízperces hőkezelés kell a vitamin elpusztításához. Ezért sem ajánlottak az elektromos párolóedények. Rostok puhítása alapcél. Szükség van rostokra. Barátaink. A túl sok nyers rost nem mindig jó. Párolás során a rostok megdagadnak. Könnyebben emészthető a párolás során kezelt rost. Pl: Sárgarépa nyersen sok enzimet tartalmaz, viszont karotint alig. Viszont félig párolva másfélszeres a karotin teljesen párolva kétszeres mennyiségű karotin képes felszívódni.Sütőtök nyersen sárgarépával finom, ízletes. Karotin tartalma nyersen szintén kevésbé szívódik fel, noha rengeteg hasznos fitokemikália van a nyers sütőtökben. Tehát mérlegelni kell, mikor kell nyers, mikor kell párolt ételt fogyasztani. Milyen céllal választjuk az adott zöldséget. Gőzölés során a keményítők a növényekben megduzzadnak. Duzzadt keményítő könnyebben kezelhető és emészthető. Keményítőtartalmú élelmiszereket érdemes áztatni. Pl gabonafélék, burgonya. Natúr pelyhek nyers fogyasztása hasnyálmirigy megnagyobbodáshoz,   2-es cukorbetegséghez vezethet, valamint, bélvérzést okozhat. Egészséges ha a müzli-reggeli nem nyers formában kerül fogyasztásra. Érdemes a zabpelyhet, natúr pelyheket egy kevés vízben felfőzni.   A kenyérkészítés nem véletlen terjedt el. Szakmailag érdekes dolog. Kelesztéskor a keményítő további feltárást végez. Az igazi kovászos kenyér sokkal könnyebben emészthető, mint az élesztős. Íze is más. Manapság azonban kovászaromát használnak a sütőiparban. Élesztőmentes napok beiktatása fontos. Nem szabad minden nap élesztős terméket fogyasztani. Búza elterjedése miatt napjainkban az alternatív gabonákat nem fogyasztják. Pl. köles, amaránt, árpa, hajdina, stb. Szintén cél: Jóízű, egészséges étel készítése kíméletes technológiával. Gabonát mindig főzni kell, kivéve nyers gabonacsírák. Hüvelyesek - csíráztatás esetén nem kell hővel kezelni, amúgy általánosan áztatni pl: éjszaka, az első főzővizet is le kell önteni. Keményítőtartalmú krumplit és rizst is főzzük. Kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, sütőtök, répa érdemes időnként főtt formában is előtérbe helyezni. Állati termékeket is hő kezeljük. Nyers tej ellenjavallott napjainkban már, hiszen az állatokat olyan rovarok, ízeltlábúak támadhatják meg, csíphetik meg, amelyek a vérbe, sőt tejbe kerülve súlyos állapotokat idézhetnek elő. Tej, tojás hús hal tehát mind hőkezelést igényelnek. Ha nem jó az otthoni konyhatechnikánk, mindent tönkre tehetünk. Sokszor ostorozzuk a gyorséttermek sült burgonyáját.Milyen módszerek előzik meg a forró (szója) olajban történő készre sütésüket? Előkészítik őket lassú előfőzéssel, de ekkor még nem puhulnak meg teljesen. Minden növényben elképesztően sok levegő, légrés van. Ezeket a légréseket telíteni kell. Ha olajjal telítenék, sem gazdaságos, sem igazán finoman fogyasztható sem lenne. Ezért a légrések az előfőzés által vízzel telítődnek.   Így nem olajjal telítődik. Előfőzést követően lecsepegtetik a burgonyaszálakat, szárítják, elősütik, lefagyasztják és készre sütik az étteremben általában szójaolajban. Hogyan készítsünk egészségesen sültburgonyát, szalma krumplit? Otthon friss olajba sütni a nem előkészített burgonyát egészségtelenebb , mert víz helyett olajjal telítődnek a levegő rései.  Amennyiben ilyen krumplit szeretnénk fogyasztani, lobogó sós vízbe kell mártani 15-20 másodpercre az apróra vágott burgonyát, megszárítani (különben az olaj szétfröcsöghet), és utána olajban kisüthető. Így epére, gyomorra, túlsúlyra kevésbé ártalmas. Túlfőzés is helytelen eljárás. Túl sok vizet önteni zöldség alá helytelen, mert- kilúgozzuk. Csak tisztító kúra esetén érdemes szétfőzni. Szétfőzve a zöldségekből kioldjuk az ásványokat, így káliumleves lesz belőle. Lúgosító hatása van. Ilyen káliumlevesek léböjt-táborokban is előfordul. Tehát otthon levest készítve kerüljük a bő vízben történő teljesen puhára főzést. Hiszen a legtöbb értékes táplálék ez által kifőzésre kerül, és nem jut be a szervezetbe hasznos felhasználásra. Ezért inkább pirítsuk (olaj és zsiradék nélkül), majd pároljuk (kevés vízen) a zöldségeket, és a végén a fűszerezéshez, ízesítéshez öntsük fel valamennyi vízzel, de ekkor már ne főzzük sokáig. Így jobban megőrizhetjük a zöldségeink bel tartalmi értékét, és egészséges levest fogyaszthatunk. Gyümölcsleveseket főzés nélkül készítsük, kizárólag turmixgéppel. A konyhában való tevékenységeink során nagyon fontos dolog az oxidáció, amire különösen figyeljünk. Ha egy terméket megvágtunk, turmixoltunk, azonnal oxidációnak van kitéve. Igyekezzünk ezért mielőbb felhasználni.  Oxidáció hő hatására gyorsul, oxidáció során pedig további tápanyagok távozhatnak a növényből. Olajban sütés esetén ne használjuk fel újra az olajat.   Az égetett olajok állása közben is oxidáció lép fel - még sötét helyen tárolás esetén is.  Elképesztően rákkeltő az olaj újbóli felhasználása. Amennyire csak lehetséges kerüljük az olajban sütést, rendkívül káros. Régen az emberek aszaltak a nap melegét felhasználva árnyékban. Ez mind a mai napig a legegészségesebb vízelvonási módszer. Hosszútávon nagyon kíméletes eljárási mód, főleg ha az aszalógépünkön állítható hőmérséklet. Elképesztően tartós termék áll elő, amelyet télen is fogyaszthatunk.  C-vitamin tartalmukat is megtartják az aszalványok. Tiszta levegőn, árnyékban kinn is aszalhatunk gyümölcsöt, zöldséget. Az egyik legjobb tartósítási módszer. Sózás is tartósít. Tudni kell róla, hogy vízelvonó hatású, és egy határon túl már nem egészséges. Zöldségeket, krémeket tartósíthatunk sóval, főtt ételhez adva gondoljunk arra, hogy megnövel(heti) az étel sós ízét. Füstölés. Fizikai füstölés nem egészséges. Sóval, füsttel, nitrites páccal tartósít az élelmiszeripar. Füstölést általánosan nem ajánlják, nem egészséges. Inkább füst aromával kezeljük az ételt a kívánt füstölt íz elérése érdekében. Füstgázok tisztított esszenciája a füstaroma.  Az aromák nem mindig szerencsések, de a füstaroma mértéktartóan , enyhén használva nem okoz betegséget. Régiek használták az erjesztést. Erjesztési folyamatok: Tejsavas, alkoholos és élesztős, kevert savas. Újabban a kefíreket, joghurtokat genetikailag módosított szervezetekkel érik el az élelmiszeriparban.  Az előadáson eddig a hosszú távú konyhatechnikai műveletekről volt szó.  Mindennap használatos konyhatechnika: Előtisztítás. Szerencsés, ha nem ugyanazon a helyen tisztítjuk az élelmiszert, mint ahol feldolgozzuk. Érdemes a kertből leszedett, piacról hazahozott élelmiszert kerti csapnál megmosni. Vagy házban külön helyiségben. Ha látnánk, mi minden jön le a nyersanyagról, mennyi kórokozó, teljesen másként állnánk ehhez a kérdéshez. Ha mosogató felett dolgozunk, utána rögtön fertőtleníteni kell, mert keresztfertőzést okozhatunk - hasfájás, hasmenés, gyomorproblémákat okozhat. (Bővebben olvasható erről Tóth Gábor Beteg táplálékaink című könyvében.)  Tojás megfogása után kezet kell mosni, majd a területet fertőtleníteni. Hűtőben elkülönítve kell tárolni - lehetőleg dobozában. Fontos a körültekintő eljárás. Hámozás. Elveszítünk vele egy kis tápanyagot, de szükséges. Ha lehetséges, helyette erre a célra használatos dörzskefével dolgozzunk. Előtte a zöldséget be kell áztatni. A legnehezebben elérhető szennyeződések is fellazulnak. Egy viszonylag tiszta növényt áztatással és dörzskefével konyhakészre lehet hozni. Ráadásul több tápanyag marad meg. Gabonáknál is fontos az előkészítés. Koptatás, gőzölés, csíráztatás. Gabonaiparban is fontos előkészületek vannak. Amint felaprítottuk az élelmiszert, nincs időnk. Oxidáció tápanyagot pusztít. Másnapra a tápanyag általánosságban 50-60%-a csökken. Nedves hővel történő kezelés a főzés, párolás, gőzölés. Főzés napjainkban már elavult technológia. Bő vízben főzni nem tanácsos. Pároljunk helyette. Párolás során fontos, hogy ne nyitogassuk sűrűn a fedőt. Pároláskor igyekszünk a bel tartalmi értéket megőrizni. Rizs, köles, kásák pelyhekből - enyhe, gyors pirítás szárazon, utána történik a vízzel való felengedés. Szárazon pirítani - nem olajon. Fertőtleníti a gabonát a pirítás, és elősegíti a víz felvételét. Az előpirított élelmiszerek bel tartalmi értéke magasabb. A rizsszemeket mossuk meg, majd olaj nélkül kicsit pirítsuk át. Párolás során vízgőzzel dolgozunk - előnyös, mert nem képződik rákkeltő anyag. Túl sok víz használatakor túl sok anyag oldódik ki. 100 fokos főzésnél az élő anyagok ínaktiválódnak, ezért inkább pároljunk, mint főzzünk . Ne főzzük, pároljuk teljesen puhára a zöldségeket. Ha a zöldség belseje ropog, kívül puha - vitamintartalma és emészthetősége jó! Tehát a belseje maradjon kemény!  Félpuha megoldás régi-új technológia, szemben az agyon hő kezelt élelmiszerekkel. Nyílván van olyan zöldség, ami elveszíti az élvezetét ilyen eljárás során. (PL: Lilakáposzta - nyersen ajánlottabb fogyasztani.) Szárazhő hatására pörzs vagy pörk anyagok készülnek, ezek a barnulási termékek. Aminosavak, fehérjék és szénhidrátok egymással reakcióba lépnek. Nem enzimes barnulás történik. Kromoszómakárosító, tehát rákkeltő hatása van az ilyen módon készített ételeknek. Kávét is ilyen pörköléssel készítik. Kávé természetes sötét színe, pörkölés során is tovább sötétül. Óvatosan kell bánni a gabonakávékkal is. Pörkölés kimondottan rákkeltő anyagokat produkál. Kakaó is hasonló. A pörkölés nem pirítás. Aki reggel éhgyomorra kávéval kezd, elképesztő irritációt ad a gyomornak. Rákkeltő kockázata van. Sütés. Napraforgó olaj 180-220 fokon forr. Ezen a hőfokon egy élelmiszer nem maradhat egészséges. Olajban sütés idején az olajat beszívja a termék, nehéz a gyomornak, epének, hasnyálmirigynek sem jó. Sütés során vékonyan kikenni kókuszolajjal a tepsit, és így hővel sütőben sütni egészségesebb. Kicsit szárazabb lesz, de salátafélékkel fogyasztva finommá tehetjük. Kerüljük az olajban történő sütést (rántott ételek, olajban sült kelt tészták) . Sok pörkanyag és az izgató anyagok hajlamosítanak refluxra, gyomorirritációra, hasnyálmirigy problémára, vékony és vastagbél betegségre. Sült burgonyát rágjuk péppé. Roston sütés. 1 szelet BBQ hús elfogyasztásával annyi benzopirén kerül a gyomorba, mint jelentős számú cigaretta elszívásakor. Csak dohányzáskor a tüdőbe, sült evése során a gyomorba. Tehát egyfajta rákkeltő kockázatot hordoz. Sültektől való mentességet javasoljuk. Sülteket esetleg tepsiben készítve. Egyszer-egyszer nem halálos, de hosszútávon rendszeresen készítve és fogyasztva kerüljük el. Palacsinta esetenként elfogadható. Tej és tojást kihagyni, inkább növényi fehérjékkel készíteni. Rákkeltő hatása így elenyésző, de nem feketére sütni. Gofrisütő jobban szabályozható. Almával lazítható a tésztája, lágy pépet biztosít. Arany barnára sütve elkerülhető a rákkeltő hatás. Kerüljük el a fekete színű anyagok képződését. Kenyérpirító használata során a kenyeret egész keresztmetszetében átsütve fogyasszuk.   A belül puha pirított kenyér nem igazán fogadható el. Kétszersült, vagy teljesen pirított kenyér ajánlott. Mikrohullámú kezelés általánosan nem javasolt.   Nem visszafordítható változások történnek a fehérjeszerkezetekben. Inkább langyosításra használjuk, alacsonyabb hőfokon. Mézet, olajat utólag adjunk az élelmiszerekhez. Aszalványokat nem érdemes belefőzni az ételekbe, kásákba, hiszen teljes értékű ételek. Gabonát megfőzve az aszalványt nyersen rakjuk hozzá. Gyümölcslevet is utólag tesszük az ételbe. Habarás során alternatív liszteket is használjunk. Zabpehely, köles, durumliszt - könnyebben emészthető ételt kapunk. Az előadássorozat 2012. szeptember 18-án folytatódik.  

Burgonyás tönkölykenyér

2012. május 23. Mindennapi ételeink 

Burgonyás tönkölykenyér Nagyon finom kenyér receptje alakult ki valamelyik nap a konyhámban. :-) A tönkölykenyér tömör szokott lenni, könnyebben szárad, de most a burgonya miatt sokáig puha volt. :-) Hozzávalók: 1,5 bögre tönkölyliszt 0,5 bögre teljes kiőrlésű liszt 1 bögre durumliszt 1 bögre finomliszt 2 közepes burgonya 1 bögre víz 3 dkg élesztő 1 ek. méz só Elkészítés: Hagyományos módon kevés langyos-mézes vízben az élesztőt felfuttatjuk.  A burgonyát héjában megfőzzük és kihűtjük, meghámozzuk, összetörjük. A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a burgonyát, a felfutott élesztőt és a vizet. 5-10 percig dagasztógéppel bedagasztjuk. 1 órát meleg helyen kelesztjük, majd olajozott, lisztezett formába tesszük, és még 30 percig kelesztjük. Vízzel megkenjük. A sütőt a legalacsonyabb fokára állítva betesszük újabb 20 percig kelni, majd közepes lángon 40-50 perc alatt kisütjük.

Spenótfasírt

2012. május 17. Mindennapi ételeink 

SpenótfasírtEgyszerű ételhez egyszerű fotó illik :)Szüreteltünk spenótot is, így tegnap főzeléket készítettem metélőhagymás burgonyapürével, ma pedig a friss tökből készített főzelék mellé fasírtot. Finom lett nagyon, ezért megosztom:-) Hozzávalók: 1/­­2 kg spenótlevél 2 szelet rozskenyér 2 csapott ek.lenmagpehely 2 ek.víz só, fokhagyma, 1 fej vöröshagyma 2-3 ek. extra szűz olívaolaj  Elkészítés: A spenótot kevés olívaolaj kíséretében roppanósra pároltjuk. A hagymát apróra vágjuk és vízen megpároljuk. A végén adjuk hozzá az olívaolajat. A rozskenyereket beáztatjuk, majd egy tálba kinyomkodjuk. Ehhez tesszük hozzá a megfőtt és feldarabolt spenótot, a hagymát, a szétnyomott fokhagymát, a sót és a vízbe beáztatott lenmagpelyhet, amely a tojást helyettesíti. Alaposan összedolgozzuk. Olívaolajjal kikent tepsibe fasírtokat formálunk, tetejüket is megkenjük olívaolajjal és közepes lángon (150 fok) 30 perc alatt (egyszer megfordítva) kisütjük.

Rozmaringos-fokhagymás sült édesburgonya krémleves és Kölesgombóc fahéjas-"joghurtos" öntettel

2012. május 8. A vegán szépség 

Medvehagymás burgonyaleves

2012. április 23. VegaLife 

Még mindig tart szerencsére a medvehagyma rövid szezonja. Igyekszem kihasználni és amit csak lehet ezzel ízesíteni. A következő leves egy krémesebb állagú burgonyaleves, amelynek ízvilágát roppantul feldobja a medvehagyma.      A recept: Hozzávalók: - 12 szem közepes burgonya - só - víz - 2 dl növényi tej - 5-8 szál medvehagyma  Elkészítés:A krumplikat meghámozzuk és kockákra vágjuk. Sós vízben feltesszük főzni - úgy, hogy a víz éppen ellepje őket. Addig főzzük, míg a krumplikockák megpuhulnak, de nem főnek szét. Ekkor a krumpli egy részét kivesszük a lábosból és egy tálba félre tesszük. A másik, vízben maradt burgonyákhoz a növényi tejet hozzáöntjük és tovább főzzük. Amikor már szinte szétfőne, lezárjuk, kicsit lehűtjük és összeturmixoljuk. Majd az összeturmixolt levet visszaöntve a lábosba újra feltesszük főzni.A felszeletelt medvehagymákat beledobjuk a krémlevesbe, hagyjuk egy kicsit rottyanni, majd a már elkülönített, de megfőtt krumplit is hozzáadjuk.Hmmm... nagyon finom krémes, medvehagymától ízletes burgonyalevesben lehet részünk.Esetleg tálalásnál a tetejére pár csepp medvehagyma olajat csepegtethetünk. Csípős íz kedvelői chilipaprika darabkákat szórhatnak a leves tetejére.  

"Füstölt szalonnával" rakott burgonya(televíziós verzió)

2012. április 17. A vegán szépség 

Kalács

2012. április 11. BioBrigi 

Kalács Sokan kerestek rá a kalács teljes kiőrlésű lisztből kifejezésre, ahogy az Analitycs-ből látom. Valószínűleg a húsvét múltával kevesebb lesz az érdeklődő, de azért leírok egy újabb receptet. Előzőleg itt, itt és itt már készítettem hasonlót. Hozzávalók: 60 dkg teljes kiőrlésű liszt (tönkölyből a legjobb) 4 dl növényi tej 3 ek olivaolaj vagy 5 dkg pálmazsír 1 ek zabpehelyliszt /­­ burgonyapehely (kihagyható, de puhább lesz a tészta vele) 1 marék mazsola (tudom, opcionális :) ) 3 ek méz 1 tk só 2 dkg élesztő Ha lehetséges géppel átdagasztatjuk, ha nem, kézzel alaposan összegyúrjuk. (Élesztő felfuttatása mézzel és tejjel, addig lisztet a zsiradékkal összemorzsolni, majd dagasztás.) Fél órát kelesztjük, majd három részre osztjuk, összefonjuk. Újabb fél óráig hagyjuk kelni, majd 40 perc alatt 180-200 C-on megsütjük.

Diós hajdinafasírt zellerkrémlevessel

2012. március 26. BioBrigi 

Diós hajdinafasírt zellerkrémlevessel A Biblia a helyes táplálkozásról című receptes füzetben lapozgattam pénteken, hogy milyen fasírtot is készítsek. Valamilyen hozzávaló mindig hiányzott, így több receptet átolvasva raktam össze egy újat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog ízleni a többségnek. Azt hittem szokás szerint még a jövőhétre is marad belőle, ehhez képest szombat este egyetlen darab árválkodott az üvegtál alján. Hozzávalók: 25 dkg hajdina 20 dkg burgonya 10 dkg dió 1 kis fej vöröshagyma 1 ek vegamix 1 tk só petrezselyemzöld 3 ek zabliszt tk. zsemlemorzsa + szezámmag A hajdinát megfőzzük, itt részleteztem már, hogyan.  A burgonyát megpucoljuk, apróra vágjuk, szintén megfőzzük, majd ha kész, villával összetörjük. A diót megdaráljuk. A vöröshagymát apróra vágjuk. Nekem most volt sülve, de szerintem nyersen is beletehető.  A petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Amikor készen van a hajdina, hozzákeverjük a burgonyát, a diót, a hagymát, a fűszereket, a sót és a zablisztet. Egy tálba zsemlemorzsát szórunk. Egy tepsit kiolajozunk. Vizes kézzel gombócokat formálunk, majd ellapítjuk őket. Megforgatjuk zsemlemorzsában, és a tepsibe helyezzük. 40 perc alatt hőlégkeveréses sütőben 180 C-on megsütjük. Akkor van készen, mikor már egyben marad, és jó ropogós a külseje. Mi zellerkrémlevessel ettük, de bármilyen főzelékkel fogyasztható, nem túl erős ízű. Ha valaki jobban kedveli a fűszeresebb csemegéket, borsikafüvet tegyen hozzá. Candidások a diót cserélhetik mandulára pl.

Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival

2012. február 7. Csatni és Umeboshi: Jógakonyha 

Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, répás basmati rizzsel, áfonyás, alma csatnival Ilyenkor februárban, mint a pavlov kutyája mindig visszatérek az indiai, húsmentes konyhához. Lányom születése után nem sokkal, kb. 5 éve, februárban végeztem egy indiai főzőtanfolyamot a Krisnásoknál, Lilaavatar Das irányítása alatt. Ő nagyon jó tanító mesternek bizonyult, mesélt utazási élményeiről, pontosan követhető recepteket adott és számos kiinduló ötletet. És igazán remek fogásokat ettünk. Megtanultuk néhány kenyérlepény, a paniir, vagyis a házi sajt készítését, a különböző szabdzsik (főételek), badzsik, csatnik, desszertek varriálhatóságát. Az est fénypontja persze a kóstoló volt, amikor félrevonultunk egy helységbe és elfogyasztottuk aznapi fogásainkat. Nagyjából már 20 éve, hogy tini koromban elkezdtem a húsvét előtti böjtöt, ennek ideje is legtöbbször a hűvös februári-márciusi időre esett, felmentést csak akkor adtam magamnak, ha babát vártam, vagy beteg voltam.  Szóval most automatikusan is hús-stpopt int a szervezetem. Inspirációnak előkerült a Govinda szakácskönyv, majd a hozzávalókat a hűtő-kamra-előző napi maradékra igazítottam. Így lett ebédre: -  Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal) - Répás basmati rizs,  - Áfonyás, alma csatni Először az indiai házi sajtot, a panírt készítettem el,  1 liter tejet (bolti) felforraltam, majd apránként belecsavartam fél citrom levét, olykor, olykor óvatosan átkeverve.Amikor már láthatóan külön vált a túró és a savó, félretettem 5-10 percre állni.Gézen keresztül leszűrtem, a fennmaradt túrót összepréseltem egy nehezékkel (bögre) és hagytam, hogy a maradék savó is lecsöpögjön belőle. Egy-két óra múlva felszeleteltem. Mivel bolti tejet használtam a sajt kissé szemcsés maradt. A megmaradt savót a rizs főzésénél hasznosítottam Sütőtök, karfiol, burgonya szabdzsi, panírral (házi sajttal), répás basmati rizssel Hozzávalók: 1 bögre sült sütőtök kockára vágva (előző napról megmaradt), 2 bögre karfiolfej, 2 bögre köckára vágott burgonya, 2 darab hámozott paradicsom (konzerv), 2 evőkanál kókuszolaj (lehet napraforgó olaj is), 2 evőkanál kókuszreszelék, fél-fél kiskanál görög széna és kalonji, kurkuma, őrölt kömény,fél kiskanál őrölt fahéj, 1 kiskanál garam masala, só, bors 1./­­ A zsiradékon pattogtassuk ki az egész fűszereket (görög széna, kalonji), majd adjuk hozzá a por alakú fűszereket (kurkuma, őrölt kömény, garam masala) és már rögtön mehet is rá a rózsáira szedett karfiol.  2./­­ Alacsony hőfokon pirítsuk-puhítsuk, közben ajduk hozzá a burgonyát is (és ekkor mehet bele a sütőtök is, ha nyerset használunk). Adjunk hozzá egy pohár vizet, (vagy savót) és fefedve pároljuk puhára. Ekkor hozzáadhatjuk a sült sütőtök darabokat, a hámozott paradicsomot, kókuszreszeléket, csipetnyi fahéjat, legvégül a sajt darabkákat.  3./­­ Rottyantsuk össze.Ízesítsük kevés sóval, őrölt fekete borssal szükség szerint.  Répás basmati rizs Hozzávalók: 1 bögre basmati rizs, 1 nagy sárgarépa, lereszelve, koriandermag, őrölt kömény, 1 evőkanál olaj, víz, és/­­vagy tejsavó 1./­­ Az előre megmosott rizst pirítsuk meg a borssal, köménnyel, koriandermaggal majd öntsük fel 2 pohár vízzel és pároljuk.  2./­­ Mielőtt teljesen megfőne, adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, a rizs főzéséhez szükséges levet pedig savóval (ennek hiányában vízzel ) pótoljuk. Fűszerezzük sóval, ha szükséges Fogyasszuk valamilyen csatnival. Én most a kamrában félretett áfonyás, alma csatnit használtam.

Kakukkfüves édesburgonya

2011. december 26. A vegán szépség 

Hozzávalók: -1kg édesburgonya -2 mokkáskanál kakukkfű -olívaolaj, -só, bors, vegamix -4 gerezd fokhagyma -1-2 db lilahagyma -átlátszó nejlonzacskó, vagy sütőzacskó A szubtrópusok egyik legfontosabb népélelmezési cikke az édesburgonya (Ipomoea batatas (L.) Lam), amelyet óceániai útleírásokból kumara, spanyol nyelvterületeken batáta, egy japán étterembe térve pedig satsuma-imo néven ismerhetünk. A magyar neve megtévesztő, ugyanis bár a megvastagodott tároló-gyökere, amelyet étkezéshez használnak, nagyon hasonlít a mérsékelt égöv burgonyájához, de rendszertani besorolása szerint nem burgonyaféle, hanem a szulákfélék nemzetségébe tartozó, évelő növény. Maga a növény sem hasonlít a burgonyához: hosszú, kúszó indái vannak, levelei nagyok, szív alakúak, virágai hasonlóak a hajnalkáéhoz, illetve a nálunk szulák néven ismert gyomnövény virágaihoz. Elsősorban megvastagodott tároló-gyökeréért termesztik, amelyből növényenként általában 4-10 darab alakul ki. Ezek felülete fehér, barnás, narancssárga, pirosas bíbor, a hús színe fehér, narancssárga vagy piros. Két alapvető fajtája (és mindkettőnek számos alfaja) van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, íze a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtök ízére hasonlít. Amerika trópusi részein őshonos, de Amerikától Afrikán és Délkelet-Ázsián keresztül Óceániáig a világ szinte összes trópusi, szubtrópusi vidékén termesztik, sőt, az egyik legfontosabb népélelmezési cikként tartják számon. A termesztése és a fogyasztása például az Egyesült Államok déli államaiban a burgonyánál nagyobb arányú. A legtöbbet Brazíliában termesztenek belőle, ahol a szeszgyártásnak is alapanyagául szolgál. Miért jó? Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/­­100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/­­100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. Hogyan fogyasszuk? Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle. Remek alapanyaga lehet az egyéni kísérletezéseknek, általában elmondható, hogy a rebarbara, a sütőtök és a burgonya felhasználási módjaihoz hasonlít a felhasználási területe. Trópusi termesztő helyein - ahol a mennyiség nem akadály, hiszen az erre szakosodott gazdaságokban tonnaszámra termesztik és egyes fajtákon több kilós gumóóriások is előfordulnak -, a lisztjéből kenyeret sütnek, keményítőnek is feldolgozzák illetve szeszt is főznek belőle. Tippek-tanácsok Nagyobb hipermarketekben, zöldség-gyümölcs üzletekben Magyarországon is kapható. Ha édesburgonyát vásárolunk, vigyázzunk, hogy friss legyen - ilyenkor a bőre feszes, sima. Nagy nedvességtartalma miatt csak néhány napig tárolható, és inkább száraz, hűvös helyen, mint hűtőszekrényben ajánlatosabb tartani a felhasználásáig. Előkészítése, tisztítása hasonlóképpen történhet, minta burgonyának: lehet hámozni, vagy csak vizesen ledörzsölni, kaparni is a héját, de megsüthető a héjában is. forrás:herba-fitt.hu

Lencsés-burgonyás pogácsa chililekvárral

2011. szeptember 14. Fűszerkert 

Lencsés-burgonyás pogácsa chililekvárral hozzávalók: 3 dl főtt lencse 5-6 burgonya 2 tk római kömény 2 tk koriandermag 1 tojás 1 dl felaprított friss koriander 1 csokor újhagyma 2 ek olívaolaj só, bors a chilis lekvárhoz: 4 chili 1 dl muscovadocukor 2 paradicsom 1/­­2 dl víz a tálaláshoz: lime A lencsét zöldséglében puhára főztem. A krumplit is megfőztem. A római köményt és a koriandermagot egy mozsárban összetörtem, és száraz serpenyőben illatosra pirítottam. Az újhagymát felkarikáztam. A krumplit összetörtem, és összekevertem a lencsével, fűszerekkel, korianderrel, újhagymával, tojással és olívaolajjal. Sóztam, borsoztam, és 8-9 darab pogácsát formáztam belőle. Egy serpenyőben vajat olvasztottam, és a lencsés-burgonyás lepénykék mindkét oldalát aranybarnára sütöttem. A lekvárhoz a chilit vékonyan felszeleteltem, a paradicsomokat kis kockákra vágtam. A vizet felforraltam, hozzáadtam a muscovadocukrot, paradicsomot és a chilit. Kb. 20 perc alatt lekvár sűrűségűre főztem. A lepényeket chililekvárral és lime-al tálaltam. Amelia receptje alapján

Rakott burgonya füstölt szalonnával

2011. augusztus 23. A vegán szépség 

Rakott burgonya füstölt szalonnávalEz az étel tökéletes kombinációja a hagyományos magyaros ízeknek, és a vegán konyha friss találékonyságának. Könnyen és gyorsan elkészíthető. Jó étvágyat! :) Hozzávalók: -1 kg burgonya -1 db közepes padlizsán -1 doboz zabtejszín(Oatly) -2.5 dl házi kókusztej -himalaya só, bors, füstölt édes-nemes paprika, tárkony, bazsalikom, szárított petrezselyem, bors -olíva olaj -5-6 gerezd fokhagyma -biomargarin

Karácsonyi menü 2010.

2010. december 17. Vera vega konyhája 

Karácsonyi menü 2010.Végre megszületett a karácsonyi menüterv! Azt hiszem ezen már nem fogok változtatni, mert több hetes gondolkodás eredményeként alakítottam ki. Új dolgokat nem igazán próbálok ki, mert ahhoz most nem érzek magamban elég vállakozó kedvet és erőt. A menü a következő lesz: december 24. ebéd: mákos guba, mint mindig (és anyukám csinálja, mint mindig) vacsora: vega halászlé algából (itt annyit újítok, hogy ha összejön, készítek hozzá gyufatésztát)              torta (ez még bizonytalan, hogy milyen) december 25. ebéd:ünnepi diósült citromborsos burgonyával és cékla-alma salátával         narancsfagylalt karamellizált gesztenyével (Nők Lapja konyhájából származó recept) december 26. ebéd: töltött káposzta, mint mindig (és nem én készítem, mint mindig) Emellett már elkészült a mézeskalács, idén Reni receptje alapján, sose fogom máshogy csinálni. Puha és finom. Ugyancsak Reni készített egy vega kocsonyát, már be is vásároltam hozzá, tuti elkészítem! Szeretnék csinálni valamilyen gyümölcskenyeret, és régi vágyamat is talán végre megvalósítom, és készítek moszkauert. Ezen kívül vár még ránk a szaloncukorkészítés is. Sok-sok receptet találtok a Vegán Karácsony blogon, böngészgessetek ott is, és jó főzőcskézést, készülődést kívánok mindenkinek! (Ez a csoda az adventi koszorúnk, az Éva Magazin Adventből származik az ötlet, beleszerettem :))

Márványsajtos zellerkrémleves

2010. november 17. KryaSpirit-Vegalife 

Márványsajtos zellerkrémleves Ezt a levest a Kifőztük Magazin 7. számában már olvashattátok, de most ide is beteszem, mert kedvenc levessé vált nálunk. Szerintem már nincs olyan aki ne ismerné a Kifőztük- öt, ha mégis szaladjon letölteni a számait, mert rengeteg kitűnő receptet talál bennük, sőt most, karácsony közeledtével különszámmal is készültünk, amiről olvashattok itt és itt. Hétvégén a Tofu a tortán során megismert és azóta nagyon megszeretett blogbarátnőimmel  találkoztunk Parvatinál. Egy beszélgetős, eszegetős délutánt töltöttünk hármasban, Parvati, Frutti és én. Mindenki hozott valamit, én ezzel a levessel készültem és ha minden igaz, családomhoz hasonlóan a csajok is oda voltak érte. A recepten hangyányit változtattam, itt az eredeti receptet közlöm, a hozzávalók változásának megfelelő kiegészítéssel. Hozzávalók: 2,5 dkg vaj/­­pici olívaolaj 1 fej vöröshagyma/­­ 1 póréhagyma 1 kg zeller 1 nagy burgonya 2 evőkanál felaprított zsályalevél 1 l víz 3 dl tejszín/­­rizstejszín 25 dkg márványsajt olajban sült zsályalevelek (ez most nem volt) veganatura ételízesítő/­­Alnatura ételízesítő himalaya só A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát. Picit pirítjuk és máris jöhet bele a megtisztított, apró kockákra vágott zeller, az ugyancsak apróra vágott krumpli, valamint a zsályalevél. Ezt jó alaposan átforgatjuk, majd felöntjük 6 dl vízzel, megszórjuk veganatura ételízesítővel és fedő alatt puhára főzzük. Mikor kész van botmixerrel pépesítjük, beleöntjük a tejszínt, a maradék vizet és a márványsajt felét. Ezzel már csak kis lángon főzzük, nem forraljuk és sűrűn kóstolgatjuk, mert kellhet még bele pici só, a márványsajt sósságának függvényében. A zsályaleveleket a száráról leszedjük és lemossuk róla az ,,út porát, majd megszárítjuk. Ujjnyi olajat hevítünk egy kisebb lábosban és a leveleket fél percre beledobjuk a forró olajba. A levest tányérba szedjük, rámorzsolunk egy kis márványsajtot, pár ropogós zsályalevelet és forrón tálaljuk. (Az olajban sült zsályalevelet most piritóssal és mandulaszeletekkel helyettesítettem.)

A természet zsenialitása...

2010. augusztus 2. La Cuisine d'Adéle 

A természet zsenialitása...

Vegán brassói

2010. április 14. CsemetEledel 

Vegán brassói Míg húsevő voltam, valahogy sosem tartozott a brassói aprópecsenye a kedvenceim közé. Azonban vega formában, vagyis szójakockával készítve ínycsiklandozó ebéd, vagy vacsora. Nagyon szeretem. Van benne zöldség(rost), fehérje(szója) és szénhidrát(burgonya), na meg kellő mennyiségű kiváló minőségű zsiradék(olívaolaj) tehát nyugodtak lehetünk afelől, ha ez kerül az asztalra gyermekünket megfelelően tápláljuk. Gyors, finom, és nagyon tápláló is. Hozzávalók: -1 csomag(2oog) nemgénmanipulált szójakocka -1kg sütnivaló burgonya -1 közepes vöröshagyma -6 gerezd fokhagyma -1 doboz zöldborsókonzerv -olíva- vagy repceolaj a sütéshez -fűszerek Elkészítés: A szójakockákat vegamixes-sós vízben felrakom főni kb 1o-15 percre. Addig meghámozom a vöröshagymát, a burgonyákat és kockára vágom mindkettőt. A hagymát egy nagy lábasban, vagy wokban megdinsztelem, addig a burgonyakockákat kisütöm, papírtörlőre szedem. A lecsepegtetett, kinyomkodott szójakockákat összekeverem a dinsztelt hagymával, belenyomom a fokhagymákat, ízlés szerint fűszerezem. Miután az összes burgonyát kisütöttem, hozzáadom a hagymás-fokhagymás fűszeres, szójakockás keverékhez, és jól alaposan elkeverem. Jön hozzá a borsó, és még vagy 8-1o percig összesütöm, folyamatosan kevergetve. És kész is. Jó étvágyat!:)

Erdei gombás hagymás tokány

2009. május 18. Cukor, bors, só 

Ez is egy nagyon egyszerű és gyors recept azoknak, akik szeretik a sok hagymát. A gomba csak extra benne, lehet simán csak hagymából is készíteni: Hozzávalók: -  35 dkg. vegyes erdei gomba (elhagyható) - 3 evőkanál olaj - 2 nagy fej vöröshagyma (ha nincs gomba, lehet többet is tenni 4-5 darabot akár) - 1 kiskanál édes-nemes csemege paprika - só - őrölt fekete bors Elkészítés: Forró olajon az apróra vágott vöröshagymát gyakori kavargatással szalmasárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk az előkészített és szeletelt gombát és jól összeforgatva pároljuk mindaddig, amíg levet enged. Ekkor megszórjuk a paprikával, ízlés szerint sóval és őrölt fekete borssal, majd átkevergetés után lassú tűzön készre főzzük fedő alatt. Galuskával, puliszkával, vagy főtt burgonyával tálalhatjuk, de simán kenyérrel is nagyon finom.

Padlizsános-lecsós rakott krumpli

2016. november 13. Éltető ételek 

Padlizsános-lecsós rakott krumpliEz egy nagyon egyszerű és olcsó recept. Főleg nyáron, amikor szezonja van a parikának és a paradicsomnak. Én szoktam télire készíteni lecsót üvegbe, így könnyen hozzáférhető alapanyagom van ilyenkor is. Hozzávalók (2-3 főre) - 1 liter lecsó (paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma) - 1 padlizsán - 2 kg burgonya - só, bors, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű Elkészítése: A lecsót jó hagymásan, fokhagymásan készítsük el. A padlizsánt pácoljuk be reszelt fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és pici olajjal. Hagyjuk állni úgy 15 percig. Majd ezt a pácolt padlizsánt pár perc alatt süssük össze a lecsóval. A krumplit hámozzuk meg, és szeleteljük fel.  A lecsót öntsük bele a tepsibe, mely kb. 1 cm vastagon legyen az alján. Erre szépen állítsuk rá a krumplit, picit fedésbe egymással. Ez azért jó így, mert a krumpli teteje ropogós lesz, viszont alulról felszívja a lecsó zaftját. A tetejét szórjuk meg sóval és a fűszerekkel. Előmelegített sütőben 180-200 fokon süssük kb. 40-50 percig.

Zöldhagymás édesburgonya-pogácsa

2016. november 9. Vegán muflon 

Zöldhagymás édesburgonya-pogácsaVannak konyhai fogalmak, melyek szitokszóként is kiválóan funkcionálnak. Ilyen a pogácsa, a piskóta, a nokedli és a pampuskajanicsár, jóllehet, ez utóbbit még soha, senki nem ejtette ki a száján. A szerző kivételesen nem gyalázkodásként gondolt a pogácsára, és higgadt lelkiállapotában végiggondolta, hogyan lehetne elkészíteni a sima krumplis verzió változatát progresszívebb formában, egy tankhajónyi étolaj nélkül. Javasolnám, hogy csupán azok kíséreljék meg az előállítását, akik rendelkeznek némi rutinnal pl. zöldségfasírt-gyártás terén, ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a legkülönfélébb mitológiai vadakat szólítják fel szexuális aktusra nagy hangerőn. (Önéletrajzi ihletésű tanulság!) Beszerzi célirányosan a következőket: 1 kg édesburgonya 2-3 szál felaprított zöldhagyma 2 ek szójaszósz 100g liszt 1/­­2 tk barnacukor 1 ek felaprított chilipaprika 1 tk só olívaolaj vagy kókuszzsír a sütési metódushoz Az édesburgonyát hirtelen felindulásból meghámozzuk, majd szándékosan puhára pároljuk. Szükség esetén szűrőbe tesszük, és mikor lecsepegett, majd kihűlt, egy keverőtálba helyezzük, és összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Ha túlságosan mrutyok állagúnak találjuk, további lisztet adunk hozzá. Ezt követően egy szigorúan tapadásmentes serpenyőben olívaolajat hevítünk, majd kisütjük rajta a pogácsává formázott masszát. Korianderes-szójajoghurtos mártással fogyaszthatjuk, de magában megzabálva is isteni.

Kovászos uborka (vegán, gluténmentes)

2016. szeptember 20. Zizi kalandjai 

Kovászos uborka (vegán, gluténmentes) Igen, jól olvastátok a címet… szeptember közepén ősziesre forduló időben kovászos uborka receptet osztok meg itt a blogon! Nem akármilyet! Anyukám kovászos uborkáját, aminek a végeredménye: ropogós savanykás uborkák, tiszta lé – ami azonnal iható, mert nincs szükség átszűrésre! Nyáron többször csináltuk, csak sajnos most jutottam el oda, hogy megosszam a receptet. Mentsétek el, mert ha idén már nem is lesz lehetőség koviubi készítésére, jövőre feltétlen próbáljátok ki! Anyukám kenyér helyett burgonyát tesz bele, így nincsen szétmáló, szétmorzsolódó kenyér benne, ami miatt a végén át kellene szűrni a levét. Dob mellé még néhány fokhagymagerezdet, kerül bele kapor és só, valamint víz és utána a napsütés és a meleg elvégzi a dolgát. De mi történik a méltán népszerű koviubi készítése során? Erjedés vagy más néven fermentáció, ami az emberiség egyik legősibb tartósítási módszere. Mit is jelent ez? “Az erjedés vagy erjesztés, idegen szóval fermentálás vagy fermentáció olyan kémiai folyamat, amelyben valamilyen szerves anyagot egy enzim hatásának teszünk ki. Szénhidrátok lebontását jelenti, amelyet mikroorganizmusok (élesztők, penészek, baktériumok) végeznek, hogy saját élettevékenységükhöz energiát termeljenek. Az energia a fotoszintézissel megkötött napenergiából származik, mert a növényekben az energiatárolás zömmel szénhidrátokban történik.” (Forrás: wiki). A többféle erjedés fajta közül a koviubi készítése során tejsavas erjedés történik, amit tejsavbaktériumok okoznak. Nagyon pontos, precíz írást olvashattok a témában Kísérleti Konyha blogján. Kovászos uborka (vegán, gluténmentes) Hozzávalók 5 literes üveghez: – 2,5 kg uborka (közepes méretűek), keresztben és hosszában bemetszve – 2 db közepes burgonya, meghámozva, félbe vagy negyedbe vágva – 4-6 gerezd fokhagyma, meghámozva – 1-2 csokor kapor, megmosva – só – víz Az uborkákat jól mossuk meg, az üveget jól tisztítsuk ki. Tegyük az üveg aljára a megmosott kaprot. Kezdjük el egymásra tenni a bemetszett uborkákat, helyezzük közéjük a fokhagymagerezdeket és a burgonya darabokat. Ha feltöltöttük az üveget, jöhet a folyadék. Minden liter hideg csapvízhez 2 púpos evőkanál sót tegyünk, amit keverjünk el úgy, hogy a só feloldódjon a vízben. Ehhez az üveghez 2,5 liter vízben oldjunk fel 5 evőkanál sót. Öntsük rá az uborkára, tegyünk rá egy tányért fedélnek és tegyük ki napra, melegre megérni. Két-három nap után elkészül és fogyasztható, nem kell átszűrni. Az uborkákat tegyük egy lábasba a folyadékkal együtt és tartsuk hűtőben (lefedve). A fokhagymagerezdeket megehetjük salátára szelve. ********** 2016 októberében megjelenő Vegán Reggeli című szakácskönyvem még mindig 25%-os kedvezménnyel rendelhető meg! Remélem ti is annyira várjátok, mint én! Részletekért katt a képre!

Csillagtök fasírt

2016. szeptember 6. Éltető ételek 

Csillagtök fasírtCsillagtök, azaz patisszon. Ismered? Többnyire csak rántva szokták elkészíteni, pedig több lehetőség van benne. Lehet tölteni, lecsóba is kerülhet, de készíthetünk belőle fasírtot is. Egy jó nagy adag salátával tökéles vacsora lesz belőle. Hozzávalók: - 1 szép patisszon (csillagtök) - 1 közepes fej vöröshagyma - 2 gerezd fokhagyma - 3-4 evőkanál zabliszt - 1 házi tojás - himalája só, bors, pirospaprika, chili, őrölt kömény - sütéshez: kókuszolaj Sült répával és burgonyával, házi csemege uborkával. Elkészítése: - A patisszont hámozd meg, majd gyaluld le (a magos rész nem kell). Vigyázz az ujjadra. :) - Kicsit sózd be, és hagyd állni úgy 5 percig. - Nyomkodd ki belőle a levet, add hozzá az apró kockára vágott hagymát és reszeld bele a fokhagymát is. - A tojással és a zabliszttel jól keverd el. - Fűszerezd. - Az előmelegített serpenyőbe tegyél egy kevéske kókuszolajat, majd kanálnyi mennyiségeket halmozz a masszából. - Néhány perc alatt süsd meg mindkét oldalát.Ha vegán változatot szeretnél, akkor a tojást nyugodtan hagyd ki (ettől lazább lesz az állaga), de egy kevéske szódabikarbóna jót fog tenni neki. Így néz ki a patisszon.

Póréhagymás chilis babbal töltött édesburgonya

2016. augusztus 21. Vegán muflon 

Póréhagymás chilis babbal töltött édesburgonyaMint tudjuk, a pusztán növényi alapú táplálkozás követői nem jutnak elegendő fehérjéhez, vitaminhoz és egyéb tápanyagokhoz. Így hát elkerülhetetlenül megvakulnak, végtagjaik elsorvadnak, majd bőrizomtömlőt növesztve egy ótvaros veteményesben fogják leélni életüket, míg ki nem végzi őket egy rotációs kapa. Nos, ezen sorok írójának testfelépítése több szempontból nem felel meg a gilisztáénak. (Ezt épp ma reggel ellenőrizte a fürdőszobatükörben, onnan tudja.) Képes pl. gépelni, amit gilisztaként csak akkor tudna megtenni, ha megdögölne, megkeményedne, és valaki nyomkodná vele a klaviatúrát. Nos, ezt a gusztusos bevezető csak azért kívánkozott ide, mert a következő műalkotás kivételes mennyiségű fehérje- és vitamincunamit vonultat fel, és ha kedvünk tartja, egy-egy táplálkozásról szóló vita hevében bármikor betömhetjük vele a minket győzködő tudatlanok szájnyílását. Ingrídiönz: 2 drabális méterű édesburgonya (vagy 4 db közepesebbecske) 400 g vörösbab (konzerves) 400 g fehérbab (szintúgy) 400 g aprított paradicsom (megintcsak)1,5 dl paradicsompüré 150 g füstölt tofu (elhagyható, de ne hagyjuk el!) 1 póréhagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek füstölt paprika 2 tk őrölt kömény 1/­­2 tk cayenne bors 1 db avokádó A sütőt kijelentő módban előmelegítsük 200 fokra. A megmosott édesburgonyákat egy villával megszurkáljuk, majd héjastól (aki meghámozza, annak denevért teszek a pizsamájába!) 45 percre sütőbe tesszük. Közben nekilátunk a chilinek: a póréhagymát felkarikázzuk, és kevés olívaolajon megpároljuk. Cicázás nélkül hozzápasszítjuk a felaprított fokhagymát, a fűszereket, majd paradicsomkonzervet és a pürét, majd az összetört tofut. Jó tíz percig pároljuk tapasztaltan, türelmesen, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett babot. További tíz percig tutujgatjuk, kevergetjük közepes lángon. A sült édesburgonyába hosszában egy hasadékot vágunk, majd megtöltjük a chilis babbal és a héjájól megfosztott, felkockázott avokádóval.

Vegán, búzacsírás sárgabarackos gombóc

2016. július 9. Éltető ételek 

Vegán, búzacsírás sárgabarackos gombócNe gondoljátok azt, hogy egy gyümölcsös gombóc készítése nagyon nehéz lenne. Szerintem nem lehet elrontani, csak az elkészítése egy kis odafigyelést igényel. Ha betartod a leírtakat, biztosan neked is sikerülni fog. Hozzávalók: - 50 dkg héjában megfőtt burgonya - 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 10 dkg fehér tönkölyliszt - 1 evőkanál olívaolaj vagy kókuszolaj - 1 evőkanál tönköly búzadara (gríz) - csipet só - kb. 10 db érett sárgabarack - fahéj, kókuszvirágcukor Morzsa: - kb. 10 dkg búzacsíra - kb. 10 dkg darált dió - 1-2 evőkanál kókuszcukor - 1/­­2 mokkáskanál fahéj - 1 evőkanál kókuszolaj Elkészítése: A morzsához a darált diót a kókuszolajon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsuk meg, éppen csak annyira, hogy enyhén illatos legyen. Vegyük le a tűzről, picit hagyjuk hűlni, majd szórjuk bele a búzacsírát, a cukrot és a fahéjat.Közben a héjában megfőtt burgonyát még melegen krumplinyomóval törjük át. Hagyjuk teljesen kihűlni!Szórjuk bele a lisztet, a darát, a sót, és az olajat is csorgassuk bele.Gyúrjunk belőle egy ruganyos tésztát.Kilisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 0,5 cm vastagra, és kockázzuk fel mintegy 8 cm-esekre. No, nem kell mérni, csak úgy szemre. :) Persze ez függ a barack méretétől is, de én jobban szeretem a max. pingponglabda méretűeket.A barackot magozzuk ki, vágjuk félbe, szórjunk rá kókuszcukrot és fahéjat. Jól forgassuk össze. Ez lesz a töltelék.Mindegyik kockatésztára tegyünk egy cukros barackot, és ügyesen gombócozzuk.Lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki, de ne egyszerre. Amikor feljön a gombóc a víz tetejére, még utána úgy 4-5 percig főzzük.A lecsöpögtetett gombócokat forgassuk meg a búzacsírás morzsába.

Egészséges nasi? Snack Garden

2016. július 6. ZöldElla vegán életmód blogja 

Létezhet egyáltalán olyan rágcsa, amely nemcsak a nassolási élményt adja meg, de egyben finom is, és nyugodt szívvel is ehetjük?   Az emberek többsége szeret nassolni, hiszen az elmúlt évtizedekben rászoktattak minket erre a gyártók az óriási termékkínálattal és állandóan sulykolt reklámokkal. Ha bevásárlás közben a pénztárnál megfigyeljük, hogy miket pakolnak az emberek a szalagra, akkor láthatjuk, hogy tízből legalább nyolcan vesznek olyan terméket, amely nem az ebédhez vagy vacsorához kell hozzávalónak, hanem a köztes időben szolgál az ízlelőbimbók kielégítésére. Ezek az élelmiszer kategórián belül is olyan csoportot alkotnak, amelyek többszörösen feldolgozott, átalakított, laborban összekutyult, színes-szagos, túlcukrozott, állagjavítózott, ízesített, tartósított anyagok, melyeknek az összetevőlistája szinte hosszabb, mint a Trónok harca eddig megjelent kötetei összesen. Nem álszentkedem, olykor én is megveszek 1-1 zacskó chipset, ha megkívánom. Ami szerintem különösen finom, az a kevés helyen kapható zöldségchips. Bizarrul hangozhat, hogy a krumplin kívül más zöldségből is chips készüljön, mint például a cékla, a paszternák vagy a tök, de érdemes megkóstolni, mert tényleg finomak. Ezért is fogadtam örömmel, hogy leteszteljem a Snack Garden két termékét, ugyanis az egyik az zöldségchips mix, a másik pedig liofilizált gyümölcs mix. Családi vállalkozásként indult magyar cégről van szó, amely természetes, adalékanyagoktól mentes ropogtatnivalókat készít. A csomagolás designja leginkább az angol kézműves termékeket idézi, abszolút kigondolt és jól megtervezett, egyedi termék benyomását kelti. Emellett praktikus a visszazárható zacskós megoldás is. A zöldségchipsben burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök és zöldbab található változó arányban. A zöldségeket vákuumban sütik meg, azaz az alacsony nyomás miatt kisebb hőfokon forr az olaj, a sütés 140 fok alatt történik. Ezáltal a zöldségek kevesebb olajat szívnak magukba és jobban megőrzik az eredeti színüket, ízüket. Kissé szokatlan, hogy tököt és zöldbabot tettek a chipsbe és kissé idegenkedtem is megkóstolni, azonban pozitívan csalódtam. A krumpli hasáb alakúra van vágva, leginkább egy jó ropogósan kisütött sült krumplira emlékeztet, csak az olajban tocsogás nélkül. Az édesburgonya, a tök és a répa karikázott, elsőre ropogós, de valahogy mégis omlós. Ugyanígy a zöldbab is, ami szinte szétfoszlik az ember szájában. Zöldségchips lévén elsőre tartottam attól, hogy a többihez hasonlóan nagyon kemények lesznek a zöldség szeletek és rágás közben felsértik a szájpadlásom (igen, más márkájú zöldségchips evése közben már előfordult), azonban ez a veszély nem áll fenn, mert valahogy megtalálták azt az egyensúlyt, amikor már ropogós a zöldség, de mégsem túl kemény. Ez a zöldségchips szerintem bátran adható gyerekeknek is, mert egyrészt nem túl kemény, így könnyen meg tudják rágni, másrészt a mumuszöldség kategóriába tartozó répát, tököt és zöldbabot meg lehet velük szerettetni. Egyetlen kifogásom a termékkel szemben az, hogy pálmaolajat használnak hozzá, a pálmafaültetvények miatt pedig irtják az esőerdőket és brutálisan gyilkolják az orangutánokat. Ha pedig cruelty-free pálmaolajat használnak, akkor azt érdemes lenne feltüntetni a termék csomagolásán. A gyümölcsmixben eper, banán és ananász található változó arányban. A gyümölcsöket fagyasztva szárítják, azaz először lefagyasztják, majd vákuumban elpárologtatják belőlük a megfagyott vizet. Ez egy hőkezelés nélküli eljárás, ami során a gyümölcsökben lévő vitaminok és ásványi anyagok megmaradnak, illetve ízük sokkal koncentráltabb lesz. Az állagukat nem tudom mihez hasonlítani, hiszen nem hasonlít se az aszalt gyümölcsre, se a szárítottra. Szerintem az epernek van a legintenzívebb az íze. A banán esetében tartottam attól, hogy a szárított, aszalt banánhoz hasonlóan kemény lesz, és nehéz elrágni, azonban puha és könnyen ehető, így akár a kisgyerekek is könnyen el tudják fogyasztani. A mixben az ananász a legjobb, mert meg van a tipikus ananász íze, azonban nincs már az a savassága, ami kimarja a nyelvet (legalábbis az én esetemben mindig marja ez a fincsi gyümölcs a nyelvemet), így ez is tökéletes gyerekek számára is. Összességében mindkét termék finom, de ha választanom kellene a kettő közül, akkor az édesszájúságom ellenére is a zöldségchipset választanám mert a zöldségek ízei nagyon jól kijönnek. Azonban azok számára szerintem nem ajánlott a termék, akik nincsenek hozzá szokva úgymond a natúrabb ízekhez, ugyanis megkóstoltattam a párommal is őket és neki nem ízlettek. Ő jóval kevesebb nyers zöldséget eszik, így nincs hozzászokva a zöldségek kezeletlen, nyers ízéhez.        f

Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsák

2016. június 22. Vegán lettem 

Snack Garden gyümölcsös és zöldséges vegán rágcsákA Snack Garden gyümölcsös és zöldséges rágcsáit kóstoltam nem olyan régen, melynek eredményét a frissen indult Teszt szakasz rovatban dobom a közösbe.   A Teszt szakasz rovat kifejezetten vegán termékek fényezésével és lehúzásával foglalkozik majd. A termékek kapnak majd hideget meleget annak fényében, ahogy éppen szubjektív szemüvegem áll a fejemen. Első tesztalanyom a Snack Garden márkának két rágcsája, a trópusi gyümölcs mix, valamint a zöldségkeverék.   Snack Garden – liofilizált trópusi gyümölcs mix Felnyitás után olyan elemi erővel ütött meg a gyümölcsök illata, hogy azt hittem a piacos pultnál állok és a frissen szedett eprek fölött görnyedek 20 cm-re. Az első pofon után jött a másik, amikor megkóstoltam. Ugyanis a liofilizálás ellenére olyan természetes és intenzív gyümölcsízt éreztem ,melyet sokszor a friss gyümölcsöknél sem lehet manapság. Mindezt úgy, hogy nincs semmilyen hozzáadott ízfokozó, cukor vagy kemikáliás vicceskedés. Ergó, tisztán a gyümölcsöt éreztem. Ez arra enged következtetni, hogy a gyártósorra piszok szigorú feltételek után kerülhet csak fel gyümölcs. Vagy valami eszméletlen jó trükköt alkalmaznak. Ha így van akkor kérjük a receptet! Mindemellett a gyümölcsök ropogóssága egyszerűen semmihez sem hasonlítható. Frissen nem ilyen, sülve nem ilyen. Egész romantikus érzés fogott el minden egyes falat után. Nem tudok mit hozzáfűzni. Zseniális a cucc. De tényleg. Összetevők: banán (40%), eper (34%), ananász (26%), nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 32g (300g friss gyümölcsből) Milyen mentes? Mindenmentes!   Snack Garden – vákuumban sütött, enyhén sózott zöldségkeverék A gyümölcsmix után komoly elvárásokkal bontottam fel a sózott zöldségkeveréket, melynek illata nem volt olyan átütő, mint a gyümölcsöké. Sőt egy kicsit talán “sütödés” érzésem lett tőle. Az összetevőket és a készítést megnézve jöttem rá, hogy ez a különbség annak köszönhető, hogy míg a gyümölcsök liofilizáláson esnek át, addig a zöldségeket vákuumban sütik rizsolajban. Mindemellett hasonlóan dominált a zöldségek természetes íze és könnyen lehet, hogy ezt ettem volna először akkor nem érzek ekkora különbséget. A gyümölcsös túl magasra tette a lécet. Mindazonáltal bármikor szívesebben fogom enni bármilyen chips helyett, mivel egyértelműen egészségesebb és mindenmentessége számomra meggyőző. Összetevők: vegyes zöldségek változó összetételben (burgonya, édesburgonya, sárgarépa, tök, zöldbab) 75,2%, rizsolaj, só, nitrogén csomagológáz Kiszerelés: 40g (280g friss zöldségből) Milyen mentes? Mindenmentes!   A Snack Garden kiemelkedően igényes csomagolása egyébként visszazárható, mely “fícsőr” első blikkre tök hasznosnak tűnik. Habár nem hinném, hogy sokáig megmarad egy ilyen mennyiségű nasi, ha felbontja valaki, de ha tényleg csak falatozol belőle akkor érdemes visszazárni, hogy ne szívja meg magát nedvességgel a tartalma és ne szottyosodjon meg. Feleségemmel nem csak magában ropogtattuk a gyümölcsöket, hanem rögtön a zabreggelihez is öntöttünk belőle. Úgy is nagyon fincsi volt. Ha a zabkásához megy, akkor pedig bizonyosan sok más édeskés étel kiegészítője is lehet. Áruk egyébként az átlag magyar pénztárcához mérten kicsit magas. A Herbaház webshopjában jelen pillanatban a gyümölcsös 760 forint, míg a zöldséges tasak ára 430 Ft. Egyelőre szinte piaci monopolistaként az ár elfogadható, meglátjuk, hogy milyen ártaktikával lépnek majd piacra a további szereplők.   Kapcsolódó linkek: Snack Garden a weben Snack Garden a facebookon

Pirított gnocchi spárgával vagy amivel szeretnéd :)

2016. május 18. Éltető ételek 

Pirított gnocchi spárgával vagy amivel szeretnéd :)Ne félj tőle, nem mumus a gnocchi készítése. Elő a krumplival és a liszttel... bizony... csak ennyi kell hozzá. Az első és a legfontosabb, hogy ne a vízben főzd meg a krumplit, hanem süsd meg héjastul, a sütőben. De ha mégsem szeretnéd a sütőt bekapcsolni, akkor vízben is megfőzheted, de hámozatlanul, egészben. Hozzávalók a gnocchihoz: - 0,5 kg burgonya  - kb. 17dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és fehér tönkölyliszt keveréke - himalája só, úgy 1 teáskanál mennyiség - bors, kevéske szerecsendió A pirításhoz, utómunkálatokhoz szükséges: - 1-1 evőkanál bio vaj és kókuszolaj - friss zsályalevél - 3-4 gerezd fokhagyma - 1 marék spenót - zsenge sprága vagy brokkoli - díszítéshez: paradicsom Elkészítése: A burgonyát héjastul süsd vagy főzd meg. Ha sütőben sütötted, akkor néhány percre tekerd be konyharuhába, hogy felpuhuljon a külseje. Ha főzted, akkor egyszerűen tedd a vágódeszkára.Hámozd/­­pucold meg, majd krumplinyomóval törd át. A szétterített krumplira szórd rá a liszt felét és fűszerezd.Az egészet lazán de gyors mozdulattal kezd összedolgozni. Fontos, hogy a burgonya ne legyen túlságosan forró, de ne is hűljön ki. Add hozzá a maradék lisztet is. Csak addig gyúrd, amíg nem áll össze.A kész tésztából vágj le egy darabot és lisztezett deszkán egy kis kukacot formázz belőle. Vágd fel kb. 2 centis darabokra, majd egy villa segítségével nyomd rá a bordázást.Közben tegyél fel vizet főni, amelybe dobj legalább 2 teáskanál sót.A megformázott gnocchikat addig főzd, amíg fel nem jönnek a víz tetejére, majd onnan további 1 percig. Egy nagy serpenyőben hevítsd fel a vaj-kókuszolaj keverékét, és ha már forró, tedd rá a kifőtt gnocchikat.Legalább 5 perces pirítás kell, amikor már látod, hogy kezd színe lenni. Ekkor mehet mellé egy kis friss zsályalevél, finomra vágott fokhagyma és a zsenge sprága. Még 2-3 perc, és a bébispenót is a gnocchit fogja díszíteni.Ekkor már csak fél percig pároljuk, épp csak addig, hogy a spenót összeessen.

Fehérborban párolt zöldségek kapribogyós majonézzel

2016. április 25. Vegán muflon 

Néha bizony jólesik kiszakadni az utcai kaják fokhagymaszagú sikátorából, és áldozni a sznobéria oltárán. (És persze nem utolsó sorban úgy tenni, mintha tényleg tudnék főzni.) Így hát ezúttal egy kevésbé költséghatékony, de annál finomabb specialitással állnék elő, mindent az olvasóért alapon. Az meg rohadtul ne zavarja őket, hogy a hónap hátralévő részében olyan kajákon fogok élni, mint Rogerius püspök a tatárjárás alatt! A heti menü: Kedd - Felbontatlan meggybefőtt II. Ulászló idejéből; Szerda - Darált mák fél zacskó száraz kókuszreszelékkel; Csütörtök: Száraz csigatészta mozsárban összetörve (mert hogy ekkorra már a vizet is elzárják és kikapcsolják az áramot); Péntek - Kátránypapír-fecnik Piros Arannyal; Szombat -Kátránypapír-fecnik Piros Arany nélkül; Vasárnap - Május elseji lángosmaradék a Városligetben. Naszóvalakkor a hozzávalók: 2 db sárgarépa 5 szál spárga 1 fej édeskömény 1 db közepes cukkini 2 db póréhagyma A főzőlöttyhöz: 6 dl fehérbor (Lehetőleg ne olyan, amit nemrég téptünk ki egy Boráros téri punk kezéből!) 1,5 dl olívaolaj 2 babérlevél 1 nagy citrom leve 2 zellerszár hasábokra nyiszatolva 1/­­2 fej hagyma egészben só A vegán majonéz elkészítését itt pofáztam el. Na, ehhez lapátoljunk hozzá 2 ek felaprított kapribogyót. A zöldségeket - a spárga kivételével - mély beleéléssel felszeleteljük hosszában. Egy edénybe eltartott kisujjal beleöntjük a fehérbort, és addig melegítjük, míg ízlésesen gyöngyözni nem kezd. Ekkor belehelyezzük a főzőlé többi hozzávalóját, majd mikor már forr, beleoktojáljuk a sárgagépát és az édesköményt. Jó három perc múlva a cukkinit, a spárgát és a póréhagymát is a lébe fojtjuk, és további három-négy percig főzzük. Nem tovább, mert löttyedtek lesznek, mint egy Apostol-koncert a babosdöbrétei murcifesztiválon! Ezután egy csipesszel kiszabadítjuk őket, majd lelkiismeret-furdalás nélkül nyakon öntjük a majonézzel! (A főzőlötty mellesleg hűttőben tárolva később is felhasználható.) Friss kaporral dekorálhassa, aki ad az esztétikára!

Csalános-medvehagymás főzelék héjában sült burgonyával

2016. április 18. Éltető ételek 

Csalános-medvehagymás főzelék héjában sült burgonyávalA népi gyógyászat kiemelkedően fontos gyógynövénye a csalán. Úgy veszem észre, hogy az elmúlt években a medvehagyma eléggé a háttérbe szorította, pedig ez is van olyan értékes, mint a macihagyma. :) Nagyanyáink a mindennapi étkezéseikbe is beiktatták a csalánt, nemcsak teát készítettek belőle, hanem salátát, leveseket, mártásokat, főzelékeket is.  Úgyhogy irány az erdő, mező... gyűjtsünk friss csalánt és főzzünk belőle egészséges ételeket. Hozzávalók (1 adag) - 2 marék spenót - 1 marék csalán (friss hajtásvég 2-3 levéllel) - 1 marék medvehagyma - 1 gerezd fokhagyma - 1 evőkanál zabliszt - 1 evőkanál kókuszolaj - kb. 0,5 dl zabkrém - himalája só, bors, szerecsendió - 3 szép burgonya héjában sütve - tetejére fokhagymás olívaolaj Elkészítése: - A zöld leveleket mossuk meg és vágjuk fel.A felhevített kókuszolajra dobjuk ezeket a zöld leveleket (csalánt, spenótot és medvehagymát).Reszeljük bele a fokhagymát is.Addig kell sütni, amíg teljesen összeesnek a levelek.Ekkor szórjuk rá a zablisztet, és öntsünk rá egy kevéske vizet (kb. 0,5 dl) Néhány perces főzés után botmixerezzük krémesre.Fűszerezzük, majd öntsük hozzá a zabkrémet.A héjában sült burgonyáról szedjük le a héját, és kockázzuk fel.A végén locsoljuk meg fokhagymás olívaolajjal. (elhagyható)

Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban?

2016. április 14. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vega beteg/páciens a kórházban? Reggeli: kifli, Ráma margarin, egy szelet sajt Mit eszik a vega beteg vagy az én esetemben a kismama, ugyanis nem betegként voltam kórházban, hanem a szülés miatt… igen rendhagyó és kalandos szülés miatt. Na semmi baj nem volt, inkább viccesnek mondanám, olyan sztorinak, amit még az unokáinknak is mesélni fogunk. Szóval három óra alatt (!!!) lezajlott az enyhe fájdalmaktól kezdve a szülésig Ákos ezen világra érkezése, majd a kórházban kellett töltenünk 72 órát… jó hosszú 72 órát, már alig vártuk, hogy kiszabaduljunk. Ezen idő alatt volt időm szemrevételezni és lefotózni (bocsánat a képek minősége miatt, telefonnal, elég rossz megvilágításban készültek) az ételek zömét, amit felszolgáltak vegetáriánus fogásokként… node a húst fogyasztók sem voltak szerencsésebbek nálam, vagyis ők sem úgy távoztak az asztaltól, hogy ez volt életük legfinomabb Michelin csillagos fogása. Ebéd: alap “zöldségleves”, rizs répával és reszelt sajttal, cseresznye befőtt Nem tudom, hogy kik állítják össze az étrendet, de tápértékileg szinte egyenlő a nullával. Azt meg tudom érteni vagy el tudom fogadni, hogy kevés pénzből kell kihozniuk sokat, de azt nem tudom elfogadni, hogy évtizedek óta nem változtatnak például a tökfőzelék receptjén, azaz nem agyoncukrozottan és agyonecetezetten kellene főzniük, hanem hagymával és sóval, no meg némi kaporral (nem hiszem, hogy a hagyma többe kerül, mint az ecet és a cukor!). Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek többsége – többek között én is ilyen voltam – azért utálja a tökfőzeléket, mert a menzákon cukrosan és ecetesen készítik. Aztán egyszer meg mertem kóstolni anyukám tökfőzelékét és elkezdtem szeretni… rájöttem, hogy ez nagyon finom (és rendszeresen főzöm is nyáron). Miért nem lehet változtatni a közétkeztetésben a begyepesedett cukros, ecetes tökfőzelék recepten még hosszú évek után sem? Oknyomozó fotóriporterként néhány dolgot megkóstoltam (kiskanálnyi mennyiség) a kórházban, csak, hogy ne írjak olyanról, amit nem is tapasztaltam meg. Vegán étrend nem is kérhető (az ételek ettől függetlenül vegán volt), vegetáriánus, laktóz- és talán gluténmentes, valamint diétás (ez mit takart, nem tudom) létezik (legalábbis, ahol voltam). A reggelik elég egyhangúak: kifli vagy zsemle margarinnal, cukros vagy cukormentes tejeskávé vagy tea, néha egy szelet sajt. Az ebéd mindig levessel indul, valamilyen főfogás és befőtt vagy desszert (túró rudi) követi. Vacsorára szinte semmit sem hoztak, lepakoltak néhány zacskó kiflit vagy zsemlét, amihez a szokásos margarint adták. Szóval ezeket adják kismamáknak, éppen szoptatást kezdő anyukáknak vegetáriánus ételként 2016-ban Magyarországon egy kórházban (de gondolom a többiben is hasonlót). A 72 óra alatt nem kaptam egyetlen egyszer sem valamilyen nyers zöldséget vagy gyümölcsöt… jó, persze január volt – nem friss zöldségekben, gyümölcsökben gazdag szezon -, de azért egy almát vagy körtét vagy egy szál sárgarépát adhattak volna. A változatosság gyönyörködtet… újabb reggeli: zsemle margarinnal (kés, tányér, szalvéta otthonról) Ebéd: alap “zöldségleves”, az a bizonyos borzasztóan cukros ecetes tökfőzelék burgonyakrokettel és túró rudi Szerencse, hogy a család ellátott tápláló ételekkel – gyümölcsökkel, teljeskiörlésű pékáruval, magokkal, napi egyszeri főtt étellel –  és nem kellett éheznem. Persze elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne változtatni a rendszeren, a felszolgált ételeken. Továbbképzés, receptek megváltoztatása minden bizonnyal segítene, az ízetlen ételeket igenis lehet ízessé tenni egy kis kreativitással még akkor is, ha kevés pénz áll rendelkezésre. Szokásos reggeli… a mandarint nem a kórház adta, a család hozta be nekem! Ebéd: felismerhetetlen ízű és drapp színű teljesen üres leves, krumplis tészta savanyú uborkával, almakompót Szerintetek min kellene változtatni? Ti hogyan reformálnátok meg a kórházi étkeztetést? Még többet a témáról: Kórházi koszt – Facebook oldal Zöld Ella – Vegánként túlélni a kórházat Milyen a hazai kórházi koszt?

Retekpiros, spárgazöld, repcesárga

2016. április 10. Zöld múzsa 

Retekpiros, spárgazöld, repcesárgaKirobbanó tavaszi színek a festő palettáján. Az újjászülető természet apró történései - a hétvégi feltöltő futások a földutat szegélyező végeláthatatlan repcetáblák mellett, az akácosok alját beborító bódító turbolya zsongása, a szombati piacról friss spenóttal, spárgával, újhagymával, újkrumplival és retekkel megpakolt kosár - megihlettek a konyhában. Nincsen tavasz spárga nélkül! Ki kell használni azt a pár hetet, mikor szezonja van ennek a páratlan zamatú királyi zöldségnek. Ha megtehetjük, keressük a hazait a piacon, ami biztonsággal a legkevesebbet utazott, hogy a tányérunkon végezze. Fontos a vásárláskor még arra figyelnünk, hogy ne kókadt példányokat válasszunk. Nyomkodjuk meg a tövénél gyengéden a növényt és ha sárgás lé jön belőle, akkor nagy eséllyel friss az áru. Nem érdemes spájzolni belőle, csak annyit vegyünk, amit a következő 1-2 napban el is fogunk használni. Ezt már csak az ára miatt is jó észbe tartani. Jótékony hatását már az ókoriak is ismerték, csodaszerként tartották számon. A spárga minimális kalóriatartalma ellenére sok vitamin és ásványi anyagot tartalmaz. Gazdag A, B1, B2, C, E, K vitaminokban és folsavban, valamint kiváló mangán, fehérje és foszfor forrás. Emellett a spárga erősen lúgosít, ami jót tesz a szervezetünknek, vérünk helyes sav-lúg arányának. A zöld spárgát, azon kívül, hogy klorofillban gazdagabb, praktikus okból választottam a recepthez, ezt ugyanis nem kell megpucolni, és sokkalta zsengébb mint fehér testvére. Annyit szoktam csinálni vele, hogy a végeit letöröm, amit aztán levesbe, alaplébe használok fel, semmiképpen sem dobom a kukába. A spárgának minden darabja szent. Amiről még nem esett szó, de ugyanezen beszerzőkörúttal vásárolni érdemes két csomó retket, fél kiló újburgonyát ( minél kisebbek, annál jobb ), egy csomó újhagymát vagy snidlinget. Kerttulajdonosok, balkonkertészek pozícióelőnyben. Saláta, mint fő fogás (recept 4 főre): -  1/­­2 kg zöldspárga -  1/­­2 kg újburgonya - 1 csomó újhagyma vagy snidling - 2 csomó retek - lilahagyma opcionálisan - diónyi vaj - 2-3 ek. olívaolaj - 2-3 gerezd fokhagyma - só, bors Repceolajas öntet: - 1 dl repceolaj - 1 ek. dijoni mustár - 2 ek. balzsamecet - pici méz - só, frissen őrölt bors Pisztáciás, joghurt öntet: - 10 dkg héjától megtisztított pisztácia késsel durvára aprítva - 2,5 dl joghurt - fél citrom leve, só, bors ízlés szerint - Megmossuk a retket, az újhagymát, megpucoljuk a lilahagymát és feldaraboljuk őket. A retkeket méretüktől függően negyedbe/­­nyolcadba vágjuk. Az újhagymát ás a lilahagymát vékony karikákra.  - A burgonyákat alaposan megmossuk, vékony héjukat ledörzsöljük. A nagyobb darabokat félbe/­­negyedbe vágjuk. Egy tálba összeforgatjuk sóval, borssal, fokhagymával és 2-3 ek. olívaolajjal és már mehetnek is a forró sütőbe pirulni egy sütőpapírral bélelt tepsire. 200 fokon nem kell ehhez több idő, mint 15-20 perc.  - Míg a burgonya sül, a spárgát megmossuk és a tővégeit letörjük. Kb. 3-4 cm-es darabokra vágjuk. A fejrészeket külön kupacoljuk, mert a hőkezelés során ezeket dobjuk be a serpenyőbe legutoljára: pár perc hőkezelés is elég az élvezeti érték eléréséhez.  - Egy nagyobb teflonos serpenyőt felhevítünk, majd egy pici vajon megpirítjuk először a spárga szárakat, majd mikor al dente állagúak, mehetnek melléjük a fejrészek is. A vaj csodás ízt ad a spárgának. Sózzuk ízlés szerint.  - Már csak a két öntet elkészítése marad. Az egyik tálkába keverjük alaposan össze a repceolajas öntet hozzávalóit, egy másik tálkába pedig a joghurtos öntetét, melyet a durvára vágott pisztáciával tesszük emlékezetessé. A sült spárgát, burgonyát és a nyers felaprított hozzávalókat óvatosan forgassuk át egy keverőtálba és máris eljutottunk a tálaláshoz. Ha hiányérzetünk támadna, ne fogjuk vissza magunkat, kedvenc húsunkat szervírozhatjuk a tányér üresen maradt felére, ami nálam lemaradt, hiszen ez itt a vegakaland!

Zöldségleves házi csigatésztával

2016. március 29. Éltető ételek 

Zöldségleves házi csigatésztávalAmikor szüleimnél vagyunk, a gyerekeim mindig csigalevest kérnek. Anyukám húslevesbe főzi, én viszont zöldséglevesbe. Végülis a lányaimnak mindegy, csak csigatészta legyen benne, amit anyukám készít még hagyományos módon, kézzel, 10 tojásból. Úgyhogy ebbe a jó zöldséges levesbe most ez került. Igazán finom, és laktató. Ha te gluténmentes változatban szeretnéd elkészíteni, akkor főzz bele 1 marék kölest. Hozzávalók: - 2 kisebb sárgarépa - 1 petrezselyemgyökér - 1 kis fej vöröshagyma - 1 szelet zeller - fél csésze zöldborsó - 2 kisebb burgonya - lestyán, petrezselyem - himalája só, bors - 1 evőkanál kókuszolaj - levesbetét: házi csigatészta vagy köles Elkészítése: - A zöldségeket vágjuk fel kis kockára. - Egy edénybe melegítsük fel a kókuszolajat, majd dobjuk rá a sárgarépát. Úgy 5 perces kevergetés után - amikor szépen megszínezi a répa a zsírt - adjuk hozzá  a többi zöldséget és a hagymát is. - Ekkor még 5 perces közös kevergetés után öntsük fel vízzel. Fűszerezzük. - Főzzük roppanósra, majd adjuk hozzá a tésztát. Kb. 5 perc és el is készült a levesünk.

Rakott burgonya másképp

2016. március 22. VegaLife 

Rakott burgonya másképp Ha azt mondják, rakott krumpli, az emberek jelentős része a kolbásszal, tojással vízszintesen rakott, tejföllel megkent ételre gondol. Most egészen másképp raktam össze a krumplikarikákat. Körbe körbe, a karikák közé helyezve, ha úgy tetszik tűzve a paprikát, füstölt tofut és lila hagymát. A tetejére jó kis fűszeres olajat tettem (amit még férjem kapott valamikor). Az olajban egy szép szál rozmaring díszlett és kölcsönzött mediterrán ízvilágot, nem csak az olajnak, hanem az így elkészített rakott krumplinak is. Húsvétra (is) ajánott vegán étel, nem csak vegánoknak, mert szenzációsan finomra sikeredett.  A recept: Hozzávalók: - fejenként 2-3 burgonya - 1 füstölt tofu - fejenként 1 lila hagyma -  fejenként fél pritamin paprika -  só - fűszerolaj (rozmaringgal) - kókuszzsír - víz   Elkészítés: A megmosott krumplikat héjastól vízben előfőzzük, de ne olyan puhára, mint a rakott krumplit. Ne maradjon nyers a belseje, de ne is főzzük puhára! Közben felkarikázzuk a lila hagymát, felszeleteljük a tofut és a paprikát, kókuszzsírral kikenünk egy tűzálló tálat. A megfőtt krumplikat hideg vizzel átzuhanyoztatjuk, majd ha lehűltek, felkarikázzuk őket. (Én direkt nem fejtettem le a héjukat.) Ezt követően már csak a tűzálló tálba körös-körbe egymás után rakva helyezzük a felszeletelt ételeket: 1 krumpli 1 tofu 1 krumpli 1 hagyma 1 krumpli 1 paprika és így tovább. A tetjét megszórjuk némi sóval (pl. darabos himalaya só), fűszerolajjal megkenjük őket és mehet a sütőbe, ahol pirulásig sütjük.    

Idény zöldségek, gyümölcsök - március

2016. március 16. Élj harmóniában 

Idény zöldségek, gyümölcsök - márciusIdény zöldség-gyümölcs- március Az egészséges táplálkozás cikksorozatban részeltessen írtam arról, milyen élelmiszereket érdemes fogyasztani (itt olvashatod a teljes cikket). Az egyik hasznos tanács, hogy lehetőség szerint az aktuális szezonnak megfelelően táplálkozzunk -  ez segíti a testi-lelki egyensúly megteremtését. Az ájurvéda nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az ember a természet folytonosságának része, ezért a legjobb ha a saját életvételünket a természet ritmusához igazítjuk (erről a teljes cikket itt találod) . Minden évszaknak megvannak a maga sajátosságai. Az évszaki sajátosságokról és hogyan élj összhangban a természetben egy korábbi cikkben részletesen írtam itt olvashatod.  Amennyiben az adott évszakban figyelembe veszed az étrended kialakításánál, az aktuálisan fellelhető idény zöldségeket, gyümölcsöket a táplálkozásoddal segíteni tudod , hogy a természettel összhangba kerülj.  PL. A narancs kifejezetten meleg égövi gyümölcs, mert hűti a testet amivel hőségben nagyon jó szolgálatot tesz a test számára. Nem szerencsés azonban, amikor télen narancsot eszegetünk, mert ugyan van benne C vitamin, de a testre hűsítő hatással van. Így nem, hogy segítene télen a test hőjének fenntartásában, de le fogja csökkenteni. Célszerű, ha a közelben termelt, szezonnak megfelelő bio (vegyszermentes) zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztod, hogy támogasd tested természetes folyamatait. Így az általad fogyasztott ételek, frissek, természetes körülmények között növekedtek, értek meg, nem kezelték őket nagy mennyiségű mesterséges vegyszerekkel és mesterséges fénnyel. Az ilyen zöldségek, gyümölcsök vitamin, tápanyag és nyomelem tartalma is magasabb. Ha a szezonalitásnak megfelelően táplálkozol, a környezetet is kíméled. Nem kell sok ezer kilométerről szállítani az élelmiszereket és támogatod a helyi termelőket:) Március hónapban, a valóban földet művelő termelőknél az alábbi zöldségek, gyümölcsöket találhatod: alma körte cékla sárgarépa sütőtök zeller káposzta karalábé petrezselyem fehérrépa pasztinák hagyma medvehagyma póréhagyma burgonya újhagyma retek  madársaláta

Grillezett padlizsán hasáb"burgonyával"

2016. március 6. Éltető ételek 

Nagyon szeretem az egyszerű zöldséges ételeket, nos... ez is egy ilyen. A padlizsánt egyszerűen bepácoltam majd grilleztem, a krumpli helyett pedig zeller és sárgarépa lett hasábolva. Igazán ízletes, érdemes kipróbálni. Tökéletes vacsora ötlet. Hozzávalók (2 főre): - 1 duci padlizsán - 2 közepes zeller - 2 sárgarépa - pác elkészítését itt találod Elkészítése: A padlizsánt mosd meg, szeleteld fel úgy 3-4 mm vastagra, és pácold be. Hagyd állni 10-20 percig, de minél tovább tudod, annál jobb.A zeller és a sárgarépát hasáboló szeletelővel vágd fel.Egy kerámia serpenyőt hevítsd fel, tegyél bele 1 evőkanál kókuszolajat. Tedd bele a zeller és a sárgarépát, de csak annyit, hogy ne legyenek egymáson. Pirítsd 4-5 percig, majd forgasd meg. Süsd minden oldalát ropogósra.Szedd ki, majd sózd meg. ha van medvehagymád, akkor szórd meg vele.A padlizsán mindkét oldalát pici olajon (vagy a sütőben) grillezd meg.Pici citrommal locsold meg.Készíts hozzá egy adag zöldsalátát. Jó étvágyat!

Vegán saksuka

2016. február 12. Mindennapi ételeink 

Vegán saksuka Nagyon finom egytálétel, melyet több nemzet is nemzeti ételként fogyaszt. Mi is megkóstoltuk. Tulajdonképpen egy felturbózott lecsóról van szó. Hozzávalók: 2 közepes vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 3 paprika (édes) 4 közepes paradicsom 1 cukkini 1 padlizsán 3 közepes burgonya 1 dl olvasztott kókuszzsír 2,5 dl víz 10 dkg paradicsompüré bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, zsálya Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, majd felaprítjuk és vízzel összekevert olajon megpároljuk. A paprikákat megmossuk és kockákra szeljük, majd 1 ek. olajjal kikent tepsibe tesszük és 180 fokon 10 perc alatt megpirítjuk.    A hagymás alaphoz hozzáadjuk a kockákra vágott paradicsomot, a megsült paprikát, burgonyát (ezt előzőleg meghámozzuk), felkockázott cukkinit, padlizsánt és a paradicsompürét. Annyi vízzel felengedjük, hogy tudjanak párolódni a zöldségek. Készre főzzük. A legvégén adjuk hozzá a sót, a fűszereket pedig lezárás előtt 5-10 perccel.  Mivel krumplit tartalmaz, önmagában fogyasztható, de gazdagíthatjuk krumpli helyett édesburgonyával, vagy ha elhagyjuk a krumplit, tálaljuk rizzsel, kuszkusszal, bulgurral, netán kölessel. 

Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes)

2016. február 11. Zöld Avocado 

Édesburgonya - padlizsán gratin, azaz a csőben sült verzió (gluténmentes, tojásmentes) Egy kis technikai szünet után (úgy kezdődött, hogy takarítottam, és úgy végződött, hogy csúnyán lezuhant a laptopom a földre:-( ) újabb, gyorsan elkészíthető, egyszerű, glutén- és tojásmentes, vegánosítható recepttel készültem nektek itt a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogon. Nem lett olyan szép, mint, amilyen a fejemben volt, de nagyon finom! :-) édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) A szubtrópusi területeken az egyik legfontosabb népélelmezési cikk az édesburgonya, mely Magyarországon is egyre népszerűbb, és egyre több helyen lehet hozzájutni. Bár az ára még hagy némi kívánnivalót maga után, azért ne ijedjünk meg a burgonya szó hallatán. Közel sincs szükségünk édesburgonyából akkora mennyiségre, mint amihez a hagyományos burgonyavásárláskor szoktunk. Sőt mi több! Valójában az édesburgonya nem is burgonya, és inkább hasonlít a sütőtökhöz, mint a krumplihoz. Fogyaszthatjuk sütve, főzve, készíthetünk belőle töltött burgonyát, rakottakat, krumplipürét, de még édességeket, pitéket is. ;-) Magas szénhidrát tartalma ellenére én szívesen ajánlom mindenkinek, mert nagyon könnyen emészthető, magas rosttartalmú zöldségről van szó, melynek tápanyagi hasznosulnak a szervezetben, a felesleg pedig távozik a testből, és nem rakódik le zsírpárnák formájában. :-)  Édes íze miatt azt hinnénk, hogy a cukorbetegeknek tiltólistás alapanyag. Ez tévedés! A diabétesszel küzdők számára egyenesen ajánlott az édesburgonya fogyasztása. (Bővebben a témáról itt olvashattok!) Vélhetően a népszerűséggel, a kínálat is nőni fog, több kereskedőtől beszerezhető lesz majd, és talán így az ára is lejjebb megy, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert rengeteg jótékony tulajdonsága van. Nyugat-európa már itt tart! :-) Például Írországban a hagyományos burgonyafogyasztás visszaszorult, és hetente akár többször is kerül az asztalra ebből a finom, édes és csodaszép burgonyából, melyet batáta néven is kereshetünk a zöldségesnél. édesburgonya /­­ batáta Miért hasznos tápanyagforrás az édesburgonya? "Az édesburgonya húsos, gumószerűen megvastagodott gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. C-vitamin-tartalma 15-30 mg/­­100 g, de tartalmaz B1, B2, B6, és E vitaminokat is. A többi zöldségféléhez képest sok, 1,5-2 g/­­100 g fehérje található benne, amelynek összetétele a tojáséhoz hasonló. Délkelet-Ázsiában a zsenge leveleit, hajtásait is fogyasztják, ezekben a gyökerénél is több a C-vitamin és a béta-karotin. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Egy perui kutatóközpont, a Limában működő Nemzetközi Burgonyaközpont (CIP) szakértője, Daniel Reynoso Tantalean az édesburgonyával foglalkozó tanulmányában azt állítja, hogy a batátának gazdag ásványi anyagtartalma miatt daganatmegelőző hatása is van, csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát és antioxidánsai, vitaminjai és proteinjei segítenek megőrizni a fiatalságot. Energiatartalma száz grammban 117 kalória, így akár a fogyókúrázók is beleilleszthetik az étrendjükbe. " Forrás: Házipatika édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) HOZZÁVALÓK (4 személyre) - 500 g édesburgonya /­­ batáta - 1 db nagyobb méretű padlizsán - 200 g kecskesajt - 2 dl főzőtejszín (én szóját használtam) - 1 dl tetszés szerinti tej (én rizstejet használtam) - 2-3 gerezd fokhagyma - 1 tk Himalája só, 1 kk őrölt fehér bors, 1 ek szárított oregánó, csipet őrölt szerecsendió édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) ELKÉSZÍTÉS A burgonyát és a padlizsánt meghámozzuk, majd vékony karikákra felvágjuk. Egy jénai tálat vékonyan k ikenünk kókuszzsírral, és elkezdjük belerétegezni az édesburgonyát és a padlizsánt egymás után. Ezt megtehetjük állítva, egymás mellé téve és fektetve, egymásra rétegezve is (mint a rakott krumpli). Amihez éppen kedvünk van. ;-)                         állítva fektetve, rétegezve A szószhoz feltesszük a főzőtejszínt egy lábasban melegedni. Hozzáadjuk az apróra vágott (tépkedett) kecskesajtot, a tejet, és a fűszereket. Közepes lángon addig kevergetjük, míg a kecskesajt teljesen szétmálik, és egynemű öntetet nem kapunk. Amint ezt elértük, nyakon borítjuk vele a jénaiba helyezett burgonya és padlizsán szeletek. A jénait lefedjük alufóliával, és 220 °C - ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt puhára sütjük az egytálételünket. A végeredmény egy édeskés-sajtos olaszos íz, amit nehéz abbahagyni. édesburgonya-padlizsán gratin (tojás- és gluténmentes) Táplálkozzunk, ne csak együnk! :-) Megjegyzés: Az étel könnyedén vegánosítható, vagy átalakítható egyszerű köretté, a főétel helyett. Hagyjuk el a kecskesajtot, az öntetet készítsük növényi tejből és szójából készült tejszínből, majd szórjuk meg a megsült és kész ételt sörélesztőpehellyel, sóval, frissen őrölt fekete borssal.  Vagy egyszerűen csak locsoljuk meg a padlizsán- és édesburgonya szeleteket fűszeres olívaolajjal. Majd süssük készre őket. Így az egytálétel, akár köretként is szerepelhet az asztalon.    

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekben

2016. február 8. Vegán lettem 

Vegán étrend, vitaminok és nyomelemek a növényekbenHogyan képes a vegán étrend a szervezetnek megfelelő mennyiségű vitamint biztosítani? Hogyan viszi be egy vegán a megfelelő mennyiségű vasat, ha nem eszik húst? Könnyebben mint hinnéd!   Mindazonáltal, hogy a vegán életmód nem a táplálkozásról szól, mégis érdemes számos cikket és bejegyzést szentelni a témának, mert ez a legelső olyan társadalmi becsípődés, melyen sokan fennakadnak. A sokaság azt gondolja, hogy a vegán étrenden élők vérszegények, gyengék, betegeskednek. Holott a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.   Milyen tápanyagok bevitelére kell figyelni vegán étrend esetén? Az amerikai Andrews University Táplálkozástudományi Tanszék igazgatója, Winston Craig egy tanulmányban írta meg, hogy a tudatosan összeállított vegán étrend magasabb arányban tartalmaz C és E-vitamint, magnéziumot és vasat, folsavat valamint rostokat, ugyanakkor kisebb a B12 és D-vitamin, a kalcium és cink, a telített zsír, valamint a kalória tartalma , mint a mindenevő étrendnek. Sok olyan támadás éri a vegán étrendet, miszerint nem lehet teljes életet élni hús, tojás és tejtermékek nélkül. Ugyanakkor kutatások sora bizonyította – és többek között az Amerikai Dietetikai Szövetség, valamint Kanadai Dietetikusok is kijelentették – , hogy nemtől és kortól, valamint életciklustól függetlenül egészséges és teljes értékű életet lehet élni vegán étrend esetén is. Lassan elfogadott ténnyé válik, hogy a kiegyensúlyozott vegán táplálkozás jobb minőségű zsiradékot, a belek számára kielégítő mennyiségű rostot, a testi valamint mentális munkához szükséges komplexebb szénhidrátokat tartalmaz, mint a mindenevő étrend.   Vegán étrend és a vitamin bevitel Az egészséges szervezet egyik pillére, a megfelelő mennyiségű és változatos vitamin bevitel. Életvitelünktől és életciklusunktól függően van szüksége szervezetünknek különböző arányban vitaminokra és nyomelemekre. Vegyük sorba először a vitaminokat, valamint azok növényi forrásait.   Vegán étrend és az A-vitamin: A zsírban oldódó A-vitamin nagyon fontos szerepet tölt be a sejtek egészséges működésében, a csontnövekedésben, valamint gátolja a sejtek deformálódását, roncsolódását. Ajánlott napi bevitel 900 és 1500 ug között mozog, de terhesség és szoptatás esetén 2-2,5 mg-ra is megnövekedhet ez az igény. Magas A-vitamin tartalmú zöldségek: főtt édesburgonya (11,5mg/­­100g), főtt sárgarépa (10,2mg/­­100g), leveles zöldségek (6mg-14mg/­­130g), sült tök (6,7mg/­­100g), aszalt barack (7,6mg/­­100g), sárgadinnye (2mg/­­100g), kaliforniai paprika (1,8mg/­­100g), valamint a búzafű, spirulina, grapefruit, goji, chlorella alga, mangó, papaja   Vegán étrend és a B-komplex: B-komplexnek hívják azt a vízben oldódó vitamincsoportot, mely az összes B-vitamint tartalmazza: B1 (thiamin), B2 (riboflavin), B3 (niacin), B5 (pantoténsav), B6 (piridoxin), B7 (biotin), B9 (folsav) és B12 (kobalamin). Ezek mindegyikére szükségünk van és mindegyik vitaminnak megvan a maga funkciója a szervezetben. Ugyanakkor együttesen járulnak hozzá a sejtek optimális növekedéséhez és osztódásához, támogatják az anyagcserét, egészségesen tartják a bőrt, valamint erősítik az immunrendszert és idegrendszert, védenek a stressz káros hatásai ellen. Ha B-komplex táplálékkiegészítőt szedünk figyeljünk oda, hogy fénytől és fagytól védve tároljuk, mivel a B2 fény hatására, illetve a B6 fagy hatására veszti el hatását. Érdemes még megjegyezni, hogy a B6 felszívódását segíti a B12. A sörélesztő tartalmazza az összes B-vitamint a B12 aktív típusán kívül. Növények, melyek tartalmazzák a B-komplex sort a B12 aktív típusán kívül: dió, leveles zöldségek, gabonafélék, banán   Vegán étrend és a B12-vitamin: A B12 egy vízben oldódó, baktériumok által termelt vitamin, mely növényi étrenddel elenyésző mértékkel vihető csak be. A B12 hozzájárul a normális idegműködéshez, közrejátszik a vörösvértestek kialakulásában és a DNS szintézisben is többek között. Tartós hiánya visszafordíthatatlan idegi alapú károsodást okozhat és nagyon fontos leszögezni, hogy B12 hiányban nem csak vegánok szenvedhetnek, hanem a mindenevők is. Aki nem tudja úgy megtervezni az étkezését, hogy elegendő B12-t vigyen be, annak B12 készítményt ajánlott szedni, melynek vásárlásakor érdemes odafigyelni, hogy a vitamin valamely aktív – a szervezet által felhasználható – formuláját tartalmazza a készítmény. Ilyen a hidroxo-kobalamin és ciano-kobalamin. Étrend kiegészítő vásárlása esetén a ciano-kobalamin tartalmút válaszd, mert azt a típust kifejezetten baktériumkultúrákból nyerik ki. Ez az egyetlen olyan vitamin típus melyet májunk elraktároz és az utolsó bevitel után még évekig adagolja azt a szervezetnek igény szerint. A felnőtt napi szükségletet 2 és 3 ug között határozták meg. (a B12 vitaminnak a későbbiekben egy teljes bejegyzést szentelek) A B12 aktív formáját minimálisan tartalmazó ételek és növények: kovászos uborka, savanyú káposzta, egyéb erjesztett ételek, bio gazdálkodásból származó mosatlan gyümölcsök és zöldségek   Vegán étrend és a C-vitamin: A vízben oldódó aszkorbinsav – vagy ahogy többen ismerik C-vitamin – nélkülözhetetlen vitamin típus szervezetünk számára. Vegán étrend esetén kifejezetten fontos a C-vitamin optimális napi bevitele, ugyanis segíti a vas felszívódását. Erős antioxidáns hatása miatt, csökkenti a degeneratív illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Napi 120mg C-vitamin bevitele ajánlott egy egészséges szervezetnek, de betegség, nehéz fizikai munka, megerőltető sporttevékenység, dohányzás, illetve stresszes munka esetén napi 1000mg-ra emelhető a napi adag. A szervezet által fel nem hasznát C-vitamin kiürül oxálsav formájában, mely a húgykő egyik alkotóeleme, így magas C-vitamin bevitele estén sok vizet ajánlatos fogyasztani. Vigyázz a C-vitaminnal, mert 40° felett elbomlik! Így megfázás esetén nincs értelme a citromot forró teába tenni, hacsak nem az íze miatt teszed azt. Magas C-vitamin tartalommal bíró növények: paprika (120-300mg/­­100g), guáva (228,3mg/­­100g), kelbimbó (120mg/­­100g), kivi (92,6mg/­­100g), brokkoli (89,2mg/­­100g), eper (58,8mg/­­100g), papaja (60,9mg/­­100g), narancs (53,2mg/­­100g), mangó (60mg/­­100g), csipkebogyó, mandarin, citrom, grapefruit, mángold, spenót, áfonya, stb.   Vegán étrend és a D-vitamin: A zsírban oldódó D-vitamin a másik olyan vitamin, melyet nagyon csekély mennyiségben lehet vegán étrenddel bevinni. Érdemes D-vitamin táplálékkiegészítőt szedni, ugyanakkor bőrszíntől függően napi 10-40 perc napozás is elegendő D-vitamint szabadít fel a szervezetben. Az utóbbi oka, hogy az UV sugárzás hatására a bőrsejtek alatt elhelyezkedő koleszterin D vitaminná alakul, majd sejtjeinkbe kerülve pedig stabilizálja örökítő anyagunkat a DNS-t, ezzel segítve a szervezetet a súlyos betegségek kialakulásával szemben. D-vitamin hiány következtében gyengül az immunrendszer, erősödik a depresszióra való hajlam, valamint fokozhatja a rákos betegségek és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Emellett a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin a terhes nők számára is, mivel fontos szerepet játszik az idegrendszer normális fejlődésében, valamint a sejtfejlődés és az immunrendszer működéséhez. Valamint ez az a vitamin, mely a bélből felvett kalciumot beépíti a csontokba és a fogazatba. A D-vitamin bevitel felső határát 1-3 éves kor között 2500NE-ben (62,5ug), 4-8 éves kor között 3000NE-ben (75ug), míg a többi korosztály esetében 4000NE-ben (100ug) maximalizálták. A napi minimumot pedig kb. 600NE-ben azaz 15ug-ban határozták meg. D-vitamint tartalmazó növények és ételek: gombák fajtától függően (5-12ug/­­100g), lenmagolaj, kakaóbab   Vegán étrend és az E-vitamin: A zsírban oldódó E-vitamin egy könnyedén bevihető vitamin típusnak számít, mely antioxidáns hatású, erősíti az immunrendszert – kifejezetten idős korban –, óvja a szív és érrendszert, gátolja a sejtfalroncsolódást, valamint jótékony hatással bír az agyi működésre. Az ajánlott napi mennyiség felnőttek számára 15mg. Magas E vitamin tartalmú növények: főtt spenót (2,1mg/­­100g), mángold (3,2mg/­­180g), mandula (26,2mg/­­100g), mogyoró (4,3mg/­­28g), pirított napraforgó mag (36,3mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék, avokádó (2,1mg/­­100g), olíva olaj (14,4mg/­­100g), kivi (1,5mg/­­100g), főtt brokkoli (1,5mg/­­100g), búzacsíra, teljes kiőrlésű gabonák, mangó, paradicsom, spárga   Vegán étrend és K-vitamin: A zsírban oldódó K-vitaminnak nagy szerepe van a véralvadás optimális működésében, támogatja a csontok egészséges növekedését és erősíti azokat. K-vitamin hiány esetén egy egészen kicsi seb is sok ideig vérezhet, illetve egy kisebb ütés is komoly véraláfutásos fekete foltot okozhat a testen. Az ajánlott napi mennyiség 90-120?g között mozog felnőttek számára. Magas K vitamin tartalmú növények: chili por (105,7?g/­­100g), szárított bazsalikom (1714?g/­­100g), friss petrezselyem (65,6?g/­­5g), szárított zsálya (85,6?g/­­5g), egyéb zöld-fűszerek, főtt fodros kelkáposzta (817?g/­­100g), spenót (888?g/­­130g), mángold (572?g/­­130g), kerti saláta (48?g/­­130g), egyéb leveles zöldségek, brokkoli (217?g/­­100g), újhagyma (207?g/­­100g), zeller (29,6?g/­­100g), főtt kelbimbó (140,3?g/­­100g), uborka (76,7?g/­­100g), zöldborsó, fehérrépa, olívaolaj (60,2?g/­­100g), aszalt szilva (69,5?g/­­100g), aszalt áfonya (96?g/­­174g),  aszalt barack (36,8?g/­­174g), egyéb aszalt gyümölcsök, erjesztett ételek, stb.     Vegán étrend és a nyomelem bevitel Most vegyük sorra azokat az ásványi anyagokat, vagy másnéven nyomelemeket, melyek ugyancsak fontosak szervezetünk számára.   Vegán étrend és cink bevitel: A cink fontos szerepet játszik immunrendszerünk erősítésében és könnyedén pótolható a vegán étrendet követők számára is. Fontos tápanyaga a szervezetnek, mivel többek között segíti a sebgyógyulást. A versenysport, a stressz, a tartós dohányzás és az alkoholfogyasztás azonban növeli a szervezet cink igényét. Az állati eredetű cink jobban hasznosul mint a növényi forrásból bevitt, szervezetünk napi igénye 8-13mg körül van életciklustól függően. Magas cinktartalmú növényi ételek: aszalt sárgabarack (1mg/­­100g), aszalt őszibarack (0,78mg/­­100g), aszalt szilva (0,75mg/­­100g), mazsola (0,66mg/­­100g), aszalt füge (0,55mg/­­100g), datolya (0,29mg/­­100g), egyéb aszalt gyümölcsök, avokádó (0,68mg/­­100g), kínai kel (3,75mg/­­100g), citronella (2,23mg/­­100g), aszalt paradicsom (1,99mg/­­100g), főtt shiitake gomba (1,33mg/­­100g), borsó (1,19mg/­­100g), valamint lencse, zabpehely, teljes kiörlésű gabonák, hüvelyesek, diófélék, magvak, kakaóbab, brokkoli   Vegán étrend és a kalcium bevitele: Igyál sok tejet, attól erősödnek a csontjaid. - mondták nagyszüleink. Ehhez képest a legtöbb tejet Amerikában, Angliában, Finnországban és Svédországban isszák, a csontritkulás mégis ezekben az államokban a legelterjedtebb. Kutatások bizonyították, hogy a csontritkulás összefügg a túlzott tejfogyasztással. Az állati eredetű fehérjedús ételek – húsok, tejtermékek – savassá teszik a szervezetet, melyet a szervezet kalciumelvonással igyekszik semlegesíteni. Ezt a kalciumot a csontokból és a fogakból vonja el és a vizelettel ürül. Mindezen hatásokat ellensúlyozni lehet magas kalciumtartalmú növényi étrenddel és D-vitaminnal, mely a kalcium felszívódását segíti. Gyerekkorban napi 1200mg körül, felnőtt korban 800-1000mg körül van az ideális kalcium bevitel. Magas kalciumtartalommal az alábbi növények bírnak: főtt brokkoli (118mg/­­100g), főtt spenót (136mgmg/­­100g), káposzta (232mg/­­100g), kelpáposzta 205mg/­­100g), egyéb leveles zöldségek, tarlórépa (190mg/­­100g), cékla zöldje (117mg/­­100g), újhagyma (73mg/­­100g), póréhagyma (59mg/­­100g), főtt zöldbab (55mg/­­100g), articsóka (44mg/­­100g), édes burgonya (38mg/­­100g), répa (33mg/­­100g), rebarbara (86mg/­­100g), fekete ribiszke (55mg/­­100g), narancs (40mg/­­100g), füge (35mg/­­100g), kivi (34mg/­­100g), továbbá a mák, napraforgómag, szezámmag, petrezselyem, mandula, amaránt, köles, spirulina, chia mag, melasz, baobab gyümölcs és számos egyéb zöldség és gyümölcs tartalmaz kalciumot   Vegán étrend és magnézium bevitel: A magnézium segíti az idegrendszer működését, védi a szív és érrendszert, segít megelőzni a szívbetegségeket és csökkenti az agyvérzés kockázatát. Ez az ásványi anyag sokkal nagyobb mennyiségben található növényi eredetű táplálékban mint állati eredetűben. Emelkedett magnézium igény lép fel terhesség, versenysport és lábadozó szervezet esetében. Felszívódását a B6 vitamin segíti, az ajánlott napi mennyiség 300-400mg körül van. Fogyókúra és alkoholizmus esetén is megnövekedik a szervezet magnézium igénye, illetve magnézium hiány léphet fel, mely ingerlékenységgel, szorongással, enyhébb alvászavarokkal jár.   Magas magnézium tartalmú növények: nyers spenót (79mg/­­100g), főtt fodros kel (76mg/­­38g), főtt mángold (152mg/­­38g), egyéb leveles zöldségek, szezámmag (252mg/­­59g), tökmag (534mg/­­100g), mandula (196mg/­­59g), kesudió (177mg/­­59g), egyéb magvak és diófélék, főtt fehérbab (92mg/­­172g), főtt csicseriborsó (80mg/­­172g), főtt feketebab (92mg/­­172g), egy babfélék és hüvelyesek, quinoa (120mg/­­195g), barnarízs (44mg/­­100g), bulgur (60mg/­­195g), zab (28mg/­­195g), avokádó (29mg/­­100g), banán (27mg/­­100g), aszalt füge (68mg/­­100g), aszalt szilva (44mg/­­75g), aszalt sárgabarack (40mg/­­75g), egyéb aszalt gyümölcsök, tiszta fekete csokoládé (327mg/­­100g), valamint sütőtök, hínár, brokkoli, kávébab, gyökérzöldségek   Vegán étrend és a vas bevitel: A vas az oxigénszállításért felel a szervezetben és alkotóeleme a hemoglobinnak, így ha nincs elég a szervezetben akkor vérszegénység alakul ki. Sokan “féltik” a vegánokat a vashiánytól, mivel az a tévhit alakult ki, hogy a vegetáriánus vagy vegán étrendet követők komoly vashiánnyal küszködnek. Ez általánosítva tévedés. Még annak ellenére is, hogy a húsokból bevitt vas nagyobb hatékonysággal szívódik fel, mint a növényi alapú. (40% kontra 10% az arány) Ugyanakkor a növények magas szerves sav – mint pl. aszkorbinsav – és flavonoid tartalma, valamint a szervezet magas szinten tartott aszkorbinsav szintje is segíti a vas felszívódását. (Az előző megállapításokkal kapcsolatban nem találtam semmilyen kutatási eredményt.) Az emberek vasigénye nagyban függ nemüktől, életciklusoktól, életvitelüktől és koruktól. Míg a férfiaknak napi 8mg körüli a vasigényük, addig a nőknek serdülő kortól 14-15mg-ra növekszik. A gyermek szervezet vas igénye sem marad el túlzottan a felnőtt férfiakétól a maga 7-8mg-jával. Vas tartalommal bíró növényi ételek: tökmag (15mg/­­100g), napraforgónap (1,98mg/­­100g), szezámmag (4,14mg/­­100g), egyéb magvak és diófélék (5-6mg/­­100g), őrölt kakaóbab (17mg/­­100g), tofu (2,7mg/­­100g), kucsmagomba (12,18mg/­­100g), főtt shiitake gomba (5,4mg/­­66g), laskagomba (6,2mg/­­66g), egyéb gombák, aszalt sárgabarack (6,31mg/­­100g), aszalt füge (3,06mg/­­119g), mazsola (4,43mg/­­119g), olívabogyó (3,32mg/­­119g), főtt lencse (6,6mg/­­179g), főtt szójabab (8,82mg/­­179g), főtt feketebab (3,6mg/­­179g), főtt pinto bab (3,6mg/­­179g), egyéb hüvelyes növények, quinoa (2,8mg/­­185g), zabpehely (2,16mg/­­185g), bulgur (1,8mg/­­185g), barnarizs (1,9mg/­­185g), köles (1,08mg/­­185g), valamint egyéb gabonák, főtt spenót (6mg/­­180g), főtt mángold (3,96mg/­­180g), kelkáposzta (1,08mg/­­180g), szeder (2,59mg/­­140g), bodza (2,56mg/­­140g), málna (1,7mg/­­140g), eper (1,08mg/­­140g), egyéb erdei gyümölcsök, kókusz (3,32mg/­­100g), póréhagyma (2,1mg/­­100g) rukkola (1,46mg/­­100g), melasz, mák, szilva, körte, retek, brokkoli, avokádó, spárga, cékla, birsalma, citrom, szőlő, sárgadinnye, banán, stb. Vegán étrend és egyéb tápanyagok   Vegán étrend, az omega-3 és egyéb zsírsavak Az omega-3 zsírsavak idegi alapú betegségek, szív és érrendszeri betegségek, valamint gyulladások kialakulásának megelőzésében játszanak fontos szerepet. Az omega-3 egy telítetlen zsírsav, melynek a szervezet által elvárt napi minimális igényét fél mokkáskanálnyi lenmagolaj fedezi. Omega-3 források: hidegen préselt lenmagolaj (53449mg/­­100g), (a lenmag kb. 2x több omega-3-at tartalmaz mint a halolaj), chia mag, kínai egres, vörösáfonya, sárgarepce, fekete málna, porcsin, diófélék, leveles zöldségek Omega-6 források: repceolaj, olívaolaj, földimogyoróolaj, tökmagolaj, napraforgóolaj, ligetszépe olaj, borágó olaj, kendermag olaj   Vegán étrend és a rosttartalom A rostok szénhidrátok, melyek nem emésztődnek meg teljesen és nem szívódnak fel. Lassítják és gátolják a toxinok valamint a szükségtelen anyagok felszívódását, gyorsítják az emésztést és mozgásban tartják a bélrendszert. Rostokat semmilyen állati eredetű étel és semmilyen finomított gabona (finomliszt) nem tartalmaz.   Források: https:/­­/­­ods.od.nih.gov http:/­­/­­www.ncbi.nlm.nih.gov https:/­­/­­nutritionj.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­nutritionfacts.org http:/­­/­­jissn.biomedcentral.com/­­ http:/­­/­­www.healthaliciousness.com www.oeti.hu

Búzahúsos egytálétel

2016. február 7. Mindennapi ételeink 

Búzahúsos egytálétel A pörgős napokra ajánlom ezt az egyszerű egytálétel. :) Hozzávalók: 1 kg burgonya 2 nagyobb sárgarépa 1/­­4 fej fehér káposzta 20 dkg szejtán, bepácolva 3 újhagyma 3 ek. olívaolaj  kb. 3 dl víz himalaya gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint 1 dl szójaszósz  Elkészítés: A burgonyát megfőzzük. Miután kihűlt, megpucoljuk és felkockázzuk. A répát meghámozzuk és szintén felkockázzuk, és roppanósra pároljuk. A káposztát megmossuk és csíkokra vágjuk. Az újhagymát felkarikázzuk. A kész szejtánt felvágjuk, majd egy serpenyőben a szójaszószban megforgatva megpirítjuk. Egy tepsit kiolajozunk, és a répát, a megfőtt burgonyát, a nyers csíkozott káposztát beletesszük. 180 fokon kb. 25 perc altt összesütjük. A szójaszószban megpirított szejtánkockákat és az újhagymát ekkor adjuk hozzá, 5 perc alatt még sütjük, majd egy nagy tál salátával tálaljuk. 

Ha üres a kamra

2016. február 1. Zöld múzsa 

Ha üres a kamraKétségtelen, de a zöldségalapú táplálkozásnak a legnagyobb kihívás a téli hónapok. A napfényes órák száma minimális,  a friss levegőn való szabad mozgás korlátokba ütközik és mellé még ott van plusz frusztrációnak az egyre üresedő kamrapolc.  Ebben a színtelenségben kénytelenek vagyunk ökológia lábnyomunkat növelve olyan termékeket is megvásárolni, ami több ezer (tízezer!) kilómétert utazott a multi polcáig, vagy?! Válasszuk a B verziót! Főzzünk tápláló ételt abból amink van a konyhatechnika és a fűszerek változatosságát kihasználva. Három könnyen beszerezhető alapanyagot választottam ennek bemutatására: cékla, burgonya és alma a hozzávalóim. Nem kell megijedni, nem bébipürét fogunk készíteni belőlük! Az innováció az egyik kedvenc játékom, (nem csak) a konyha területén, amikor egy régi, hagyományos ételt új, táplálkozástudományi alapon korszerűbb konyhatechnikával készítünk el, a fantáziánkat is igénybe véve, ízeket, fűszereket harmóniába állítva, ügyelve a részletekre. Nyilván az ízlés szubjektív dolog,  így  a recept legyen puszta útmutatás, ahogy én szeretem. A régi étel, amit megújítunk nem más, mint a beré, tócsni, krumplilángos... azt hiszem ezt az ételt, ahány konyha, annyi elnevezés illeti.  Internetes barátunk szerint : ,, A legvalószínűbb feltételezés szerint a tótlángos névből alakulhatott ki a tócsni név, ami Magyarországon a lapcsánka név után a legelterjedtebb. Az alaprecept a legszegényesebb időket idézi, de a népi találékonyság mindig azzal egészítette ki, amihez éppen hozzá tudott jutni. A korszerű táplálkozás kevésbé preferálja a bő zsiradékban sütést, mint konyhatechnikai folyamatot. Sajnos ennek az ételnek a készítése során az alapanyagok nagy mennyiségben magukba szívják az olajat és ezen a papírtörlővel való leitatás sem segít. Próbáljuk ki a sütőpapírral bélelt sütőlemezen való elkészítést. Meglepő, de nem lesz száraz a végeredmény, a lepények átsülnek, ropogósak és egyben könnyebben emészthetőbbek a szervezetünk számára. Burgonyalepény hozzávalói (4 főre): -  50 dkg burgonya - 10 cm-es darab póréhagyma - 8 dkg rizsliszt - 1 tojás ( pár ek. vízzel kiváltható ) - só, bors, frissen őrölt szerecsendió - 1 dkg vaj vagy kókuszzsír        Céklás hummusz: - közepes sült cékla - 1 gerezd fokhagyma - 1 ek. extra szűz olívaolaj - 1/­­2 tk. római kömény - 10 dkg főtt csicseriborsó - 1 ek. tahini paszta ( vagy száraz serpenyőben megpirított szezámmag ) - 1 tk. citromlé - só, frissen őrölt bors - víz Forró fahájas alma: - 2 alma - 1 ek. méz - 1 tk. kókuszolaj vagy vaj - őrölt fahéj Tálaláshoz hirtelen sütött zsályaleveleket javaslok. Hámozzuk meg a burgonyát és ha nem ipari mennyiséget készítünk, akkor a nagy lyukú reszelő helyett válasszuk a julienne=gyufaszálra darabolást. Az eredmény egy szofisztikáltabb küllemű lepény lesz. A hagymát is vágjuk apró kockákra. Egy tálba keverjük össze a liszttel, tojással és fűszerekkel, majd kb. 10 cm átmérőjű lepényeket formázzunk vizes kézzel és sorakoztassuk a sütőlemezre. Minden egyes lepény közepére tegyünk egy kis darab vajforgácsot, majd mehet 20-25 percre a 175 fokra előmelegített sütőbe. Aki megfogadta a rovat eddig megjelent számainak praktikáit, az most a hűtőből előveszi a sült céklát, mert ahogy már mondottam, annak minden hűtőben lenni kell... Ennek elmulasztása esetén a céklát alaposan tisztítsuk meg a föld szennyeződéstől és csomagoljuk be alufóliába. Süssük 60-70 percig 200 fokon. Ez így nem túl gazdaságos folyamat, ezért is érdemes megfogadni, hogy a hétvégi konyhaüzemben, amikor több étel, sütemény készül, ugyanezen hőmennyiséggel a sült céklák is elkészülhetnek, az egyéb ételek mellett. A kihűlt céklákat megpucoljuk és a többi hozzávalóval egy tölcséres turmixban simára járatjuk. Vizet apránként adagoljuk hozzá, kizárólag annyit, amennyi a krémes állaghoz szükséges. Az almát vágjuk gerezdekre, majd keresztbe vékony szeletekre. Egy teflon serpenyőben olvasszuk fel a zsiradékot és dobjuk rá az almát, szórjuk meg bőségesen fahéjjal. Az almákat kb. öt perc alatt pirítsuk meg, a végén csurgassuk rá a mézet. Forrón tálaljuk a burgonya lepények mellé halmozva. Egyszerű és színes fogás ebben a szürke télben. Jó étvágyat hozzá! forrás: Krautkopf ?         

Bolgár bableves

2016. január 24. Mindennapi ételeink 

Bolgár bableves Fanni hála Istennek rajong a babért, lencséért, vörös lencséért, sárgaborsóért. Akár főzelék, akár leves formában jöhetnek ezek a dolgok. Most fehér babból készült leves nálunk.   Hozzávalók: 20 dkg fejtett bab 1 nagy fej vöröshagyma 1 sárgarépa 1 kápia paprika 2 paradicsom 1 közepes burgonya 1/­­2 zeller 2 ek. kókuszzsír 1 csokor petrezselyem 2 tk. pirospaprika 2 ek. paprikakrém  1 leveskocka 2 ek. levespor és ételízesítő 1 rozmaringág (2-3 tk. morzsolt rozmaring) Elkészítés: A babot Fannival előző este beáztattuk. Egy nagy edényben a kókuszolajat megolvasztjuk és a hagymát rákockázva megdinszteljük. Hozzáadjuk a babot, pirospaprikát, leveskockát, ételízesítőt és vízzel felengedve kb. 40 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a kis kockára vágott paprikát, zellert, krumplit, paprikát. Amikor az összes zöldség megpuhult, a paradicsomot és paprikakrémet is hozzáadjuk, ill. a petrezselyme és rozmaringot. 

Pizzás rúd

2016. január 6. Mindennapi ételeink 

Pizzás rúd Hozzávalók a tésztához:  50 dkg liszt (fele teljes őrlésű, fele finomliszt) 0,75 dl olívaolaj 2,5 dkg élesztő kb. 12-2,5 dl víz 1 ek. gyümölcsukor 3 tk. himalaya só Hozzávalók a krémhez: 1 tubus paradicsomkrém 3 gerezd fokhagyma fűszersó, bazsalikom - ízlés szerint Hozzávalók a sajthoz: 50 dkg Violife növényi sajt  kb. 3 ek. víz 2 ek. sörélesztőpehely 1 ek. burgonyakeményítő 1 ek. növényi tejföl /­­dresszing Elkészítés: A tésztához a liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sót, az olívaolajat és a cukros vízben felfuttatott élesztőt. Alaposan kidolgozzuk a tésztát, majd langyos helyen 30 percig pihentetjük. Eközben elkészítjük a feltétet is: összekeverjük a paradicsomszószt az átnyomott fokhagymával, a fűszerekkel. A sajtot lereszeljük, majd kelyhes turmixba téve hozzáadjuk a vizet, a sörélesztőpelyhet és összeturmixoljuk.  A tésztát kinyújtjuk (kb. félujjnyi vastagságúra, rákenjük a paradicsomos szószt, majd a a "sajtot" rákenjük és 180 fokos sütőben kb. 20 - 25 perc alatt kisütjük. 

Karácsonyi beszámoló

2016. január 2. BioVilág 

Karácsonyi beszámoló Ahogy ígértem, itt vagyok egy rövid képes beszámolóval a mi karácsonyunkról. Az elmúlt években minden karácsonykor műfenyőt díszítettünk, az idei viszont különleges volt. A kisfiam december 18-án ünnepelte az első születésnapját, így most egy kis takaros, gyökeres ezüstfenyő volt a karácsonyfánk, amit amint lehetséges, kiültetünk a kertbe. Így emlékeztetve minket erre a különleges dátumra. Nagy a család, így sok időt töltöttünk vendégségben, de Szentestére én készítettem a menüt, ami a következő volt: édesburgonya saláta répás tofukrokett töltött gombafejek töltött pritamin paprika vegán sushi édesburgonya saláta töltött pritamin paprika töltött gombafejek és répás tofukrokett vegán sushiAz édesburgonya saláta és tofu krokett receptjét megtaláljátok a blogon, a töltött gomba és pritamin paprika pedig hamarosan. A sushi készítés nem véletlenül művészet,nehéz megtalálni az arányokat. De ahhoz képest, hogy először készítettem, egész jól sikerültek. Répával, kápia paprikával és avokádóval töltöttem. Sajnos mindig úgy érzem, hogy nem elég a nap 24 órája, így most is elmaradt pár terv, de remélem ezeket is el tudom hamarosan készíteni. Aki hasonló cipőben jár, javaslom, hogy írjon fel mindent egy papírra, hogy ne vesszenek el az ötletek! :)  Ani

Tejfölös krumplisaláta

2015. december 31. Élj harmóniában 

Tejfölös krumplisalátaFőiskolai évek alatt gyakran ettünk majonézes krumplisalátát. Azokban az időkben szinte heti 7 napból 5 nap valamilyen krumplis étel volt - lévén a krumpli volt a legolcsóbb:) 18 éve nem eszem krumplit, mert úgy érzem ez nekem nem jó - azóta meg már tudom, hogy tunyává teszi a testet és a tudatot, az ájurvéda alapján tamasztikus hatású élelmiszer (az élelmiszerek testre és tudatra gyakorolt hatásairól itt olvashatsz).  A férjem szereti a krumplit, ezért nagyon ritkán szoktunk neki valamilyen krumplis ételt készíteni. Ma egy tejfölös krumplisalátát készítettem neki, ami egy egyszerű tojásmentes vegetáriánus étel.  Hozzávalók: 50 dkg krumpli 1 zöld kaliforniai paprika 2 dl tejföl 4 ek. joghurt 1 tk. por nádcukor 2 tk,. citromlé csipet asafoetida (vagy apróra vágott hagyma) só és frissen őrölt feketebors petrezselyem A krumplit főzd meg és csepegtesd le, hagy szűrőben kihűlni - megfőzheted héjában is vagy kisebb kockákra vágva. Én utóbbit részesítem előnyben, mert sokkal gyorsabb. A sót, borsot, citrom levét, cukrot, asafoetidát keverd össze a tejföllel és a joghurttal. A paprikát vágd apró kockákra és tedd a tejfölös keverékhez a burgonyakockákkal együtt. A végén összevágott petrezselyemmel díszítheted. Vegyszermentes (bio) alapanyagokat használj!

Karácsonyi menü ajánló

2015. december 20. BioVilág 

Karácsonyi menü ajánlóÖsszeállítottam egy kis ajánlót, amit a blogon található receptekből válogattam össze. Pár ötlet, hogy mi kerüljön az ünnepi asztalra. :) A főételt valamilyen gabonával(pl.: bulgur, barna rizs, qinoa) gazdagíthatjuk még, hogy mindenki jóllakjon. Remélem találtok köztük kedvetekre valót! Leves:  burgonyás csicsóka krémleves fokhagymás pirítóssal Főétel:  babonézes édesburgonya saláta /­­almás füstölt tofu  korianderes répapogácsa  sárgaborsó fasírt vöröshagyma csírával  répás tofukrokett  vegán sushi Desszert/­­kínálók:  töltött sült alma vegán sajttorta karobos amaránt golyók "mézes"kalács szaloncukor                             Mindenkinek kellemes ünnepeket, boldog karácsonyt kívánok!

Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán)

2015. december 15. Zizi kalandjai 

Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Na, hát semmi extrát nem jelent a Zizi mód, de eddig bárkinek ajánlottam eme elkészítést, mindenki imádta. Finom, szaftos, sült zöldségek, amelyek magukban fogyasztva is kiválóak, de akár feta sajtot morzsolva a tetejére is ehetjük vagy tofu steak mellé köretnek tálalva. Ha a karácsonyi menü összeállításán gondolkodunk, akkor se feledkezzünk meg róla, mert kiváló lehet köretként feltálalva a sok finomság mellé. És, hogy mik kerülnek bele? Nálam most ezek a zöldségek: sárgarépa, burgonya, lila burgonya, édesburgonya, brokkoli, lila hagyma és fokhagyma. De kamránk, hűtőszekrényünk és ízlésünk szerint variálhatjuk a zöldségeket… kiváló bele a sütőtök, paszternák, tarló répa, de akár a csicsóka vagy karfiol is. Ami pedig a Zizi módot jelenti: hozzádobok héjastul fokhagymát és egy-két darab citromot gerezdekre vágva. Ha a fokhagymát a héjában sütjük, akkor nem ég feketére, hanem finom puha, édes lesz, a héjából kinyomva azonnal fogyaszthatjuk, de akár plusz öntetet készítve a zöldségekhez felhasználhatjuk az öntet ízesítésére (pl. valamilyen joghurtos tahinis szószba beletehetnénk miután villával pépesre törtük). A citrom enyhén karamellizálódik a sütés során és hihetetlen finom szaftot képez az olívaolajjal és fűszerekkel a zöldségek mellé. Ez is felhasználható öntet készítéséhez, de mi leggyakrabban csak megesszük a citrom sült, enyhén savanykás húsát a zöldségek mellé. Szóval, ha hamarabb nem, de karácsonyra feltétlenül süssetek egy nagy tepsi, színes zöldség kavalkádot. Imádni fogja a család apraja-nagyja! Tepsiben sült téli zöldségek Zizi módra (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 db közepes répa, meghámozva – 2 db közepes édesburgonya, meghámozva – 6 db nagyobb sütni való burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 12 db kisebb lila burgonya (én héjastul sütöm, de meghámozható, ha valaki úgy jobban szereti) – 2 db közepes lilhagyma, meghámozva – 8-10 gerezd fokhagyma, héjastul – 1/­­4 fej brokkoli, rózsáira szedve (kb. egy 500 grammosnak a negyede) – 1 db nagy citrom – szárított kakukkfű, rozmaring – só, bors – extra szűz olívaolaj (jó minőségű!) A sütőt melegítsük elő 180C fokra. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A megmosott, meghámozott zöldségeket vágjuk egyenlő nagyságú kockákra, falatokra (sütési idő szempontjából fontos, hogy nagyjából egyforma méretűek legyenek)! Dobjuk a felkockázott zöldségeket, a brokkolit, a fokhagyma gerezdeket és a citrom gerezdeket a tepsibe. Sózzuk, borsozzuk és fűszerezzük kakukkfűvel és rozmaringgal. Locsoljuk meg olívaolajjal (kb. 50-70 ml) és jól keverjük át. Öntsünk rá egy kevés vizet (kb. 50-70 ml), ez segíti a zöldségek puhulását a sülés során. Tegyük a sütőbe és süssük kb. 35-40 percig, amíg a zöldségek megpuhulnak és enyhén megbarnulnak. A sütési idő felénél, keverjük át a zöldségeket, hogy minden oldalukon jól megpiruljanak.

Spenótos-fokhagymás krumplipüré pácolt-grillezett padlizsánnal, sárgarépával

2015. december 14. Éltető ételek 

Spenótos-fokhagymás krumplipüré pácolt-grillezett padlizsánnal, sárgarépávalKarácsonyi főpróba? Talán igen :) Mindenesetre nagyon finom lett, lehet, hogy ez lesz a nyerő a menü összeállítása során. Amennyiben nem szereted a padlizsánt, nyugodtan készíts mellé például rozmaringos sült gombát. Az emésztést nagyban elősegítjük egy jó nagy adag ruccolával. :) Hozzávalók (4 adag): Spenótos-fokhagymás krumplipüré - kb. 1,5 kg burgonya  - só, bors - 1 fej sült fokhagyma - 5 dkg bio vaj - 4 marék spenót - 2 gerezd fokhagyma - 1 teáskanál kókuszolaj - A krumplit hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. Tegyük fel főni, adjunk hozzá 2 teáskanál sót.Közben egy serpenyőbe melegítsünk 1 teáskanál kókuszolajat, és dobjuk rá a megmosott/­­összetépett spenótot. Reszeljünk bele 2 gerezd fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk.Amikor megfőtt a krumpli, öntsük le róla a levét. Adjuk hozzá a sült fokhagymát (természetesen szedjük ki a héjából), a vajat és a megdinsztelt fokhagymás spenótot. - Botmixerezzük össze.Pácolt padlizsán és sárgarépa - 2 padlizsán - 3 sárgarépa pác: - 4 evőkanál olívaolaj - 3 gerezd fokhagyma - só, bors, füstölt pirospaprika A zöldségeket szeleteljük fel (a sárgarépát kifejezetten vékonyra), majd egy ecsettel kenjük be a padlizsánokat a páccal. A sárgarépát keverjük össze a megmaradt páccal, és hagyjuk állni úgy fél-1 órát.A padlizsánnak mindkét oldalát előmelegített, grillezett sütőben süssük meg, a sárgarépát pedig kerámia serpenyőben pirítsuk meg.

Tücsökciripelés - avagy hol vannak a bejegyzések...

2015. december 8. BioBrigi 

Nyár végi hűvös este tücsökciripeléssel. Késő van, húz az ágy, de jól esik egy kicsit végre ezzel is foglalkozni, mert ritkán jut idő rá. Elterpeszkedek a fotelben, közben a pocakban szintén helyezkedik egy 22 hetes kislány. Néha azt képzelem, hogy hinta van a pocakomban, amit ő előszeretettel, gyakran használ... Hol van az már... eltelt azóta 14 hét, ami alatt a leányzó a hintát buldózerre váltotta, leesett az első hó a Mátrában, a területünkön lehullott 10 zsák levél. A bicliklit is nehéz tekerni, és a kényelmes fotel is csak nyom mindenütt. Vagyis ilyen nyügi vagyok, de azért főzök, csak kevés újdonságot. Inkább a megszokottakat, esetleg kis csavarral. Tegnap például az erdélyi töltött káposztát akartam sütni, de nem jutottam el a boltba káposztáért, végül a félig elkészült hozzávalóit - főtt rizs, szójagranulátum - összekevertem egy doboz lencsével, és összesütöttem lencsehurkának. Ma zöldborsó leves készült galuskával, este hajdina piskóta. Tegnapelőtt jénaiban fűszeres krumpli sült, főleg kisebbeket pucoltam, kevés pálmazsír került az aljára, arra az egész burgonyák megszórva némi zöld fűszerrel. Ha lehet, mindenfélét egyszerűsítek. Egyrészt Ábel segít, a gombaaprítás már nagyon megy neki, ha csak egészben szeretném, vagy negyedekre vágva megpirítani kicsit a gombát pl. zöldséges rizs mellé, úgy kell menekítenem a fejeket. Beáldozok olyankor párat, míg ő kaszabol én szélsebesen dolgozom a többivel. :) A másik része, hogy egyre nehézkesebb vagyok, nincs már egy hónap hátra, bár szerintem elég jól bírom, azért sok a nyűg. Ma pl. egyedül bevásároltam, míg a fiúk a parkban szaladgáltak, élveztem a viszonylagos nyugodtságát, de mire hazaértem, húzott az ágy. Csakhogy a borsóleves meg várta a galuskákat, aztán a gyerek az ebédet... Így nehezebb pihenni, amiért a doki biztosan fejbe verne - teljes joggal. Mert megmondta, ha ilyenkor hazaballag az ember, és keményedik a pocak, lefeküdni, és nem törődni semmivel, meg enni a magnéziumot, mint a cukorkát.  Persze aztán feküdtem picit, mert tényleg jót tesz, és a dokira is érdemes hallgatni, mert bár a múltkor nem fejeztem ki teljes egyetértésemet étkezési javaslataival szemben, nagyon jó szakembernek tartom, és különlegesen megbízom a hozzáértésében. Hálás vagyok, hogy az Apósom volt kollégájaként elvállalt, és nagyban rajta múlt, illetve szintén egy volt anesztes kollégán, hogy Ábel születésével kapcsolatban pozitív élményeim vannak. Imádkozom érte, hogy hasonlóan rendben legyen minden a második csemetével is. Mert bár egy szülés tényleg nem fenékig tejfel, annyira különleges dolog, hogy a fájdalmat kifelejted belőle, ha visszagondolsz. Volt, mert csillagokat is láttam, de aztán az, amikor a kis buksi végre a világra jön, kicsit mossa az ember agyát. :) Kissé elkanyarodtam a gasztro területtől, de ez az anyaságos téma most kissé aktuálisabb, mint pl. az almaszószos kölesgombóc, amit egyik reggelire ettünk. Ilyenekről most könnyebben tudok fecsegni. Ha valami újdonságot készítünk, majd jelentkezem, addig meg kissé kevesebb a bejegyzés sajnos.

Vendégbejegyzés: édesburgonya krémleves

2015. november 29. Mindennapi ételeink 

Vendégbejegyzés: édesburgonya krémleves Még nem is újságoltam, hogy pár hete Debrecenben főzőkört tartunk. Akit érdekel, jelezzen és elküldöm a meghívót, az évben még egy süteményes rész lesz, jövőre pedig még 5 alkalom. Többen szervezzük, ill. főzünk is, de a koordinátor Andi, aki remekül süt-főz (ugyanúgy, mint édesanyja, Marika), így megkértem, hogy osszon meg pár receptet a blog olvasóival, így most két receptet tőle osztok meg: Hozzávalók: 2-3 közepes méretű édesburgonya       1 szál póréhagyma ?      1 evőkanál olívaolaj ?      1 evőkanál "vegeta"  ?      kb. 1-2 kiskanál só ?      1 dl növényitejszín + egy kevés díszítéshez ?      kb. 1 liter víz ?      1 marék tökmag Elkészítés: A póréhagymát felszeletelve vizes olajon egy kicsit megpároljuk. Addig az édesburgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd hozzátesszük. A sót, Vegamixet és a vizet is beletesszük az edénybe és közepes lángon puhára főzzük az édesburgonyát.

Batáta krémleves

2015. november 24. VegaLife 

Batáta krémlevesÉdesburgonyáról már írtam néhány bejegyzéssel korábban. Itt, Londonban, leginkább csak a narancssárga színű egyedeket árulják. Bő egy kilót kemény 1 fontért. :) Ha krémlevest készítünk, nem csak a színe emlékeztet a sütőtök krémlevesre, de az íze is teljesen, akár csak ha sütőben megsütjük. Különben Fülöp-szigetek, India és az afrikai országokban terjedt el leginkább. Anglia nagy boltjainak fagyasztós hűtőiben olajban kisütött édesburgonyát is lehet kapni. Hasonlóan a sült krumplihoz, csak batátával készítik. Még nem vettem, de más úton már kóstoltam, finom, édeskés íze van. Ez viszont nem hasonlít a gyors éttermek sült krumplijaira. Villámgyorsan elkészíthető krémleves recept következik. A recept: Hozzávalók: - 1-2 db édesburgonya/­­batáta - víz - só - 3-4 gerezd fokhagyma - növényi tej (szójatejet használtam)   Elkészítés: Az édesburgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk és annyi vízzel, hogy ellepje, felöntjük, sóval feltesszük főzni. A fokhagymákat megpucoljuk és szintén hozzáadjuk. Fedővel lefedett edényben rövid idő alatt puhára főzzük. A zöldséget a turmixgépbe kanalazzuk, a levét megtartjuk. Egy kevés növényi tejjel (kb. 1,5 dl) turmixolás közben felöntjük, amikor selymesre turmixolódott, fokozatosan hozzáadjuk a zöldség levét is. A turmixolás után átöntjük a fazékba, melegítjük egy kicsit és tálalhatjuk is. Ha van, csepegtethetünk a tetejére tökmag olajat (teljesen sütőtök-krémleves "feeling" lesz tőle), de pirított hagymakarikákkal is megszórhatjuk. Önmagában fogyasztva is kellemes meleg levesnek ígérkezik. (Ahogy a neve is jelzi, édesebb ízre készüljünk fel.)

Egészséges ropogtatnivalók...Update perec helyett

2015. november 20. Éltető ételek 

Egészséges ropogtatnivalók...Update perec helyettAki már ismer, az tudja, hogy számomra az nevezhető teljes értékű ételnek, amiből nem vettek el semmit, és nem is adtak hozzá semmit. Én ezeket nevezem éltető ételeknek. Mostanában rendszeresen hallani a reklámokban Norbi újabb "finomságát", a perecet, melyet állítólag bűntudat nélkül falatozhatunk. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit is tartalmaz: Crips sós kisperec: "Búzaliszt, csökkentett szénhidráttartalmú Update lisztkeverék (zsírtalanított szójaliszt, búzaglutén, búzarost, búzafehérje-koncentrátum, módosított burgonyakeményítő), ivóvíz, finomított pálmazsír, étkezési só 2%, édesítő készítmény (édesítőszerek: maltit, szorbit, eritrit, szukralóz; kukoricadextrin), élesztő, sütőipari készítmény (búzamalátaliszt, emulgeálószerek: E472e, E471; szójaliszt, étkezési só, lisztkezelőszer (aszkorbinsav, enzimek (amilázok)), fényező anyag (nátrium-hidroxid), tejsavópor" Ez az összetétel egyáltalán nem felel meg a teljes értékű táplálkozás elvének. Ezt én inkább mellőzném. De akkor mit ropogtassunk, ha éppen filmet nézünk, vagy csak úgy nasiznánk valami finomat? A gyerekeim is folyamatosan igénylik a nasikat, ropogtatnivalókat. Nálunk nincsenek bolti kekszek, ropik; viszont vannak gyümölcsök, zöldségek, és ezekből készült finomságok. Ha leülnek megnézni egy mesét, akkor almaszeleteket vagy pattogatott kukoricát kapnak, de szeretik a répát és a káposzta torzsát is ropogtatni. És bármennyire hihetetlen, a sóska levelét is szeretik nyersen. A mungóbab csíra is nagy sláger nálunk, a kedvenc "gumicukruk" az aszalt almalap. Még mielőtt megijednétek, hogy "Te jó ég, ezek a Marsról jöttek, hogy ilyeneket esznek?", nos szoktam sütni kekszeket és ropikat is; de most ebben a bejegyzésben direkt az egyszerűbb lehetőségeket vázolom fel. Bár bevallom őszintén, hogy nemcsak a gyerekeim igénylik ezeket a nasikat, hanem én is. Mivel elég sokat dolgozom a számítógép előtt, szeretek közben csipegetni ezt-azt. Hogy ne érjenek durva meglepetések a mérlegen állva, így sokszor magamnak is ezeket készítem, hogy bűntudat nélkül tudjak eszegetni munka közben. Ha nincs sok időm, egyszerűen almát vagy más gyümölcsöt szeletelek fel, de ha időm engedi, akkor jobban elengedem a fantáziámat. Gyümölcsből valami finomat A legegyszerűbb az, ha a gyümölcsöket egyszerűen nyersen felszeleteljük. Én sosem hámozom meg, és a magot/­­magházat is meg "kell" enni. Ilyenkor, a tél közeledtével sajnos egyre kisebb a választék, de az alma és a körte folyamatosan elérhetőek.  Készíthetünk gyümölcsökből chipseket. Ehhez nem feltétlenül kell aszaló, a sütőben is kiszáríthatjuk. Almát gyakran készítek a tél folyamán. Alaposan megmosom az almákat, majd a magházát kiszúrom, és vékonyan (1-2 mm) felszeletelem. Az aszalóban történő aszalásról korábban már írtam egy blogot, így azt itt nem részletezem. A sütőben történő aszalás során az enzimek sérülnek, de gyorsabb szárítást eredményeznek. Amennyiben légkeveréses sütőben szeretnénk elkészíteni, akkor melegítsük elő úgy 110°C-ra. Tegyük az almaszeleteket egy tepsibe, szórjuk meg vaníliaporral és fahéjjal. 40-50 percig szárítsuk úgy, hogy a sütő ajtaja résnyire nyitva legyen.  Ezeket az almákat vagy aszalványokat feldobhatjuk úgy is, ha olvasztott csokiba mártjuk őket . Ebbe a csokiba akár pirított mogyorót, mandulát vagy pisztáciát is tehetünk.  Készíthetünk diákcsemegét , amelybe kerül édes aszalt gyümölcs és olajos mag vegyesen. Egy kicsit időigényesebb a töltött aszalt gyümölcs . Ekkor minden egyes aszalványba elrejtünk egy olajos magot, majd ezt megforgathatjuk kakaóporban vagy akár kókuszban. (Jó móka a gyerekekkel együtt csinálni, bár ők hamar megunják, így rám marad az összes elkészítése.) Én elég sok meggyet aszaltam, úgyhogy nekünk most ez a sláger.  Mint írtam, nálunk a gumicukor az aszalt gyümölcslap . Örök kedvenc az alma, de a meggyre sem mondanak nemet. Amennyiben az aszalás előtt a gyümölcspépbe magokat keverünk (dió, mandula, lenmag), és egy kicsit fűszerezzük ezzel-azzal, finom aszalt diákcsemegénk lesz. A zöldségek is lehetnek kedvencek Elsősorban nyersen ajánlom, hasonlóan a gyümölcsökhöz. A gyerekeim kedvence a sárgarépa és az édeskáposzta, de az uborka is nagy sláger. Amennyiben aszalni szeretnénk, akkor egy kis csavarral finom ropogtatnivalót varázsolhatunk ezekből a zöldségekből. Készítsünk egy ízletes öntetet, amelybe kedvenc fűszereinket beletesszük. Ennek az alapja lehet olajos mag (pl. kesudió, napraforgómag), vagy önmagában olívaolaj. Fűszerezzük magyarosra vagy akár olaszosra, szárítsuk ki és voilá... kész is az egészséges chips "a'la nyers" változatban . Te szereted a kelkáposztát csak úgy rágcsálni? A párom erre azt mondaná, hogy nem vagyok én kecske! Bár nem mintha panaszkodnék, így is mindent megeszik, amit elé rakok. Nos, a kelkáposzta chipsre senki sem fog nemet mondani, még a gyerekek is vígan fogják ropogtatni. De aszalhatunk batátát, répát vagy akár céklát is ezzel a módszerrel. Amennyiben sajtos ízhatást szeretnénk elérni, akkor használjunk sörélesztő pelyhet. Akár nyersen, akár aszalva kínáljuk a zöldségeket, egy kis mártogatós még kiegészítheti ezeket. Olajos magok édesen és sósan Ezek csak mértékkel kerüljenek az asztalunkra, hiszen magas zsírtartalmuk hamar megjelenik a hasunkon is. Napi 1-2 maréknál semmiképp ne fogyasszunk ezekből többet! Az enzimgátlók miatt én minden esetben beáztatom, majd kiszárítom őket. Így sokkal ízletesebbek is. Amennyiben a szárítás előtt finom, fűszeres marinálószószba keverjük, és ezek után szárítjuk ki őket, sokkal finomabbak lesznek. Kipróbálásra érdemes a tökmag paradicsomos-olaszos fűszerezéssel vagy a napraforgómag mexikóiasan. A lehetőségek itt is végtelenek, ízlésünknek megfelelően, kedvünk szerint fűszerezhetünk. De nemcsak sósan, hanem édesen is fűszerezhetünk magokat. Áztassunk be egy kevéske datolyát, majd az áztató vizével turmixoljuk krémesre. Ezt fűszerezzük fahéjjal, vaníliával, és kerülhet bele egy kis narancslé is. Az áztatott magokat (pl. diót, mandulát) keverjük össze ezzel az édes öntettel, majd szárítsuk ki a sütőben vagy az aszalóban. A csírák is finomak ám! Először is együk a csírákat csak úgy, magukban . Télen gyakrabban csíráztatok, talán azért, mert ilyenkor kevesebb a friss gyümölcs, zöldség. Bár meg kell jegyezni, hogy a csíráknak hűtő hatásuk van. Mindenesetre a gyerekeim imádják a mungóbab csírát, de a lucernacsíra is nagyon finom ám.  Leggyakrabban viszont hajdinát csíráztatok, és használok fel az ételkészítés során. Finom ropogtatnivaló a mazsolás hajdinacsíra . Elkészítése során a beáztatott mazsolát turmixoljuk, fűszerezzük, majd ebbe a szószba keverjük a hajdinacsírát. Ezek után nincs más dolgunk, mint pár órát állni hagyni ebben az édes szószban, majd kiszárítani sütőben vagy aszalóban. Édes és sós krékerek Ezek elkészítése már időigényesebb, mivel több alapanyagra van szükség. A nagylányom kedvence a répás kréker , de ezt is lehet más-más fűszerezéssel akár olaszosra vagy mexikóira készíteni. A kukoricás változat is kipróbálásra érdemes. Amennyiben édes krékert készítünk, annak alapanyaga valamilyen gyümölcs, aszalvány és olajos mag. Ez alapján készült a zserbó kréker , amely nagy sláger minden ismerősöm körében.  A mozizás elengedhetetlen része a pattogatott kukorica . No nem az, amit a plázákban árulnak, és nem is az előrecsomagolt, ízesített kukorica. Én magunknak pattogtatom. 1 evőkanál kókuszolajat vagy vajat egy serpenyőben felhevítek, majd beleteszek 2-3 marék kukoricát. Megsózom - legalább 1 kávéskanál mennyiség kell hozzá -, majd jól összerázom az olajjal. Lefedem, és tűzre teszem. Rendszeresen rázom, hogy ne égjen meg. Amikor már nagyon-nagyon pattognak, leveszem a tűzről, és hagyom teljesen kipattogni.  Ez így, önmagában is finom, de csinálhatunk belőle édes finomságot is (ebben az esetben viszont kevésbé sózom meg). Nos, mézzel kis gombócokat formázok, és kakaóporba vagy kókuszreszelékbe forgatom. Ez egyébként még a XIX. században Erdélyben a gyerekek kedvenc csemegéje volt.  Még a végén mindenképp megemlítem a kakaóbabot . Bár a gyerekeimnek nem ízlik, nekem annál jobban (legalább több marad nekem). Egy tasak nagyon sokáig elég, naponta 1-2 csipet kielégíti az édesség iránti vágyamat. Nemcsak finom, még remek antioxidáns forrás is. Kell ennél több? Remélem, tudtam ötleteket adni, hogy sütés nélkül is milyen egészséges ropogtatnivalókat tudunk a családunknak kínálni. Sok esetben nem feltétlenül szükséges aszaló, akár sütőben is elkészíthetjük.

Currys, krémes sült burgonya

2015. november 12. Éltető ételek 

Currys, krémes sült burgonyaEgyszerű vegán finomság készült vacsorára. Igazán krémes, fűszeres, és az elkészítése is roppant egyszerű. Készíthetjük édesburgonyával vagy akár karfiollal is. :) Hozzávalók (2 főre): - 4-5 közepes burgonya - 1 evőkanál vaj Mártás: - 1 dl zabkrém - 1 dl zabtej (rizstej) - 1 kis marék friss petrezselyem - só, bors - curry, házi vegeta, chili - 2 gerezd fokhagyma Elkészítése: Hámozzuk meg, és vékonyan szeleteljük fel a burgonyát. Egy jénai tálat kenjünk ki vajjal/­­vagy csorgassuk meg olívaolajjal. Rétegezzük bele a krumplit, minden sort sózzunk meg.Készítsük el a mártást. A zabkrémet és a tejet keverjük el. Tegyük bele a fűszereket, reszeljük bele a fokhagymát.Öntsük rá a krumlira, és óvatosan rázzuk meg, hogy a krumpli közé csorogjon a mártás. A tetejére tegyük a vajat, és mehet is az előmelegített sütőbe.Kb. 30 perc alatt megpuhul, majd grillre (vagy magasabb fokozatra) állítsuk, hogy megpiruljon a teteje.

Édesburgonyás csokitorta

2015. október 31. Vegagyerek 

Édesburgonyás csokitorta A Húgom születésnapjára készítettem ezt a nagyon finom csokitortát kedvenc vegán szakácskönyv-íróm Dreena Burton idén megjelent új, családi vegán ételeket összegyűjtő szakácskönyvéből ( Plant-Powered Families ).  Nincsen benne semmilyen klasszikus cukorféle és zsiradék sem, mégis azt kell mondjam, hogy a végeredmény nagyon tömény lett, egy szelet belőle bőven elég... :P A krém viszont isteni, önmagában is megállja a helyét akár poharas desszertnek... :) A krémességének titka a kesudió, vagy mandulakrém! Édesburgonyás csokis piskóta (egy kb. 23 cm-es tortaformához, egy darab 1 rétegű tortához; ha két rétegű tortát szeretnél, akkor megduplázhatod az alapmennyiséget a recept szerint) 1 bögre = kb. 250 ml 3/­­4 bögre meghámozott, megfőtt és kihűtött édesburgonya 1/­­2 bögre 1/­­4 bögre juharszirup 1 ek. balzsamecet (nálam citromlé) 2 tk. vaníliakivonat (nálam őrölt vanília) 1 bögre teljes kiőrlésű tönköly (!) liszt 1/­­3 bögre kókuszvirág cukor 1/­­4 bögre étcsoki csepp (vagy összetört étcsoki darabok) 1/­­2 csapott tk. tengeri só 1/­­4 bögre kakaópor 1 tk. (foszfátmentes) sütőpor 1 csapott tk. sütőszóda (vagy szódabikarbóna) Édesburgonyás csokikrém   (kb. 2 + 1/­­4 bögre krémhez) 1 bögre hámozott, főtt és kihűtött édesburgonya 2/­­3-3/­­4 bögre kókuszvirág cukor, vagy más nem finomított cukor 1/­­2 bögre kakaópor 1/­­2 bögre natúr kesudió-, vagy mandulakrém 1/­­4 tk. tengeri só 2-5 ek. növényi tej 1 tk. vaníliakivonat (nálam őrölt vanília) Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Finoman olajozzuk ki a tortaformát kókuszolajjal, vagy más olajjal, és tegyünk a forma aljára méretre vágott sütőpapírt. Konyhai robotgéppel pürésítsük az édesburgonyát, 1/­­2 bögre vizet, a juharszirupot, a balzsamecetet (vagy citromlevet) és a vaníliát egészen addig, amíg krémes állagú lesz. Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a kókuszvirág cukrot, a csokicseppet és a sót, majd szórjuk hozzá a kakaót, a sütőport és a sütőszódát. Adjuk a száraz hozzávalókhoz a krémes keveréket és alaposan keverjük össze.  Öntsük bele a tortaformába és süssük 21-23 percig, vegyük ki a sütőből és hagyjuk kihűlni egy sütőrácson. Kihűlés után vágjuk fel és kenjük meg a krémmel belül és kívül a tortát. Én a torta tetejét a dr. Oetker fehér dekormix csillagaival díszítettem, amik tejmentesek. Tegyük bele egy konyhai aprítógépbe az édesburgonyát, a kókuszvirág-cukrot, a kakaót, a kesudióvajat, a tengeri sót és 1-2 ek. növényi tejet és a vaníliát. Addig keverjük a géppel, amíg jó krémes lesz! Kóstold meg, és ha édesebbre szeretnéd, adj még hozzá kókuszvirág-cukrot, ha pedig kevésbé sűrű krémet szeretnél, növényi tejjel higíthatod még 1-1 evőkanállal hozzáadva. Tedd bele egy tárolóedénybe és tartsd a hűtőben felhasználásig! TIPP - további ízvariációk: - adj hozzá 1-1,5 tk. reszelt narancshéjat, - adhatsz hozzá 0,5 tk.  tiszta mandulakivonatot is, amitől enyhén cseresznyés ízbeütést kap a krém.

Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán)

2015. október 22. Zizi kalandjai 

Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán) A karamellizált hagyma nagy kedvencem. Csak magában elkészítve is imádom, de akár egy szelet pirítósra rátéve, akár burgonyapürét ízesítve vele… bárhogyan is használjuk fel, csakis finomságot kapunk. Most polentába tettem, rétegezve, sajttal megszórva. Kaptam egy köret szerű ételt, ami salátával tálalva, akár főételnek is tekinthető. Én összedobtam mellé egy végtelen egyszerű paradicsomos padlizsánragut (fokhagyma, padlizsán, oregánó, bazsalikom, só, bors, paradicsomszósz, olívaolaj). A kettő együtt fenséges ebédet alkotott. Próbáljátok ki a hosszú hétvégén! Karamellizált hagymás-sajtos sült polenta (vegán) Hozzávalók 4 főre: – 2 bögre kukoricadara – 2 bögre víz – 1 bögre zabtej (rizs- és mandulatej is használható) – 4 fej vöröshagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve – 150 g sajt (én ilyen vegán olvadósat használtam, persze nem vegán sajttal is elkészíthető), reszelve – 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj – só, bors (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszzsírt, majd adjuk hozzá a felszeletelt vöröshagymát és szórjuk meg egy csipet sóval (ez hozza elő a hagyma édes ízét). Tegyünk a serpenyőre egy fedőt, vegyük takarékra a lángot és kezdjük el karamellizálni (főzni) a hagymát, alkalmanként keverjük át, hogy ne ragadjon le. Főzzük kb. 20-25 percen keresztül, amíg teljesen puha és világosbarna lesz a hagyma. Közben egy lábasban forraljuk fel a vizet és a zabtejet. Adjunk hozzá sót, borsot és ha forr, öntsük bele a kukoricadarát. Vegyük takarékra a lángot és folyamatos kevergetés mellett főzzük meg a polentát 8-10 perc alatt (vigyázzunk, mert puffog a kukoricadara!). Egy tepsit kenjünk ki kevés kókuszzsírral, szedjünk rá egy réteg polentát, majd jöhet rá egy adag karamellizált hagyma, végül a reszelt sajt. Folytassuk az “építést”, amíg minden el nem fogy. Lehetőleg polentával zárjuk és a tetejére tegyünk még reszelt sajtot. Süssük 180C fokon kb. 25 percig, amíg a sajt ráolvad és a polenta széle kicsit elkezd megbarnulni.

Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes)

2015. szeptember 30. Zöld Avocado 

Céklás gnocchi, diós gorgonzola szószban, és minden hónap 29 - e Gnocchi nap (gluténmentes, tojásmentes) Nagyon szeretjük az olasz konyhát. Nálunk a pizzák és a spagettik után a gnocchi állna az "Olaszország leghíresebb és legfinomabb ételei" - nek képzeletbeli dobogóján. Ezek a kis krumpligombócok ma már a Világ minden táján nagy népszerűségnek örvendenek. Egyszerűen és változatosan elkészíthető, pénztárcabarát tésztaételről van szó, mely a helyi adottságokhoz, ízvilághoz, kultúrához és természeti kincsekhez alkalmazkodva, sok száz féle tésztából, és sok ezer féle szósszal elkészítető. (Enyhe túlzással... ;-) ) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) A gnocchik (ejtsd: nyokki) szülőföldjét Olaszországnak tulajdonítják, de a recept az évszázadok során sokat változott. Eredetileg a középkorban, nem is burgonyából, hanem búzadarából, rizslisztből,  és száraz kenyérből készültek. A mai kor által leginkább ismert gombócok már buronyából születnek, és eredetük a 17. századba vezethető vissza. Spanyol felfedezők hozták be a krumplit Olaszországba, amit először csak kerti dísznövényként tartottak, majd az Európát sújtó éhínség hatására gyors térhódításba kezdett az olcsón termeszthető burgonya. Ezzel egyidőben a krumpligombóc, a krumplis gnocchi is elindult meghódítani a Világot. Bármerre járunk a Világban, nincs olyan olasz étterem, aminek az étlapján ne találkoznánk egy-egy gnocchis fogással. Az olasz bevándorlók világszerte meghonosították a gnocchi sokféle változatát. Az "ahány ház, annyi szokás" magyar közmondás tökéletesen jellemzi a gnocchi recepteket is. Még Olaszországon belül sem igazán találunk két egyforma gnocchi receptet, nemhogy a világ két különböző pontján. Természetesen mindenki a sajátját tartja az igazinak, a tökéletesnek, az eredetinek! ;-) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)  Minden olasz régiónak (főleg az észak - olasz részen) megvan a saját tipikus gnocchi tésztája, és a kedvenc mártása hozzá. Míg Veronában jellemzően paradicsom szósszal tálalják a krumpligombócokat, addig Lombardia tartományban a sajtszószokra esküsznek. Szardínia szigetén különleges egytálétel a hagyományosan sáfránnyal ízesített ,,gnocchetti" is, mely a gnocchinál lényegesen kisebb méretű tésztával készül. Sok helyen nem is burgonyából, hanem zsemlemorzsából, kukoricadarából, és különböző lisztekből készítik a gnocchi tésztát. Általánosságban elmondható, hogy a jó gnocchi legfontosabb hozzávalója az alacsony víz- és magas szárazanyag- tartalmú, ún. lisztes burgonya, kevés grízes liszt, tojás és só. Az erőteljes ízű parmezán vagy gorgonzola sajt pedig szinte mindenütt elmaradhatatlan a tetejéről. Sok receptben lehet olvasni, hogy főzzük meg a burgonyát, de azok a receptek tévednek. A tökéletes, szájban szétolvadó, nem ragacsos gnoccihoz, a burgonyákat sütőben kell megsütni, hogy kevesebb vizet engedjenek ki magukból. Minél szárazabb a krumpli, annál jobb. A tökéletes gnocchi angol kifejezéssel élve "fluffy and melt in the mouth", ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy "bolyhos, pihés" gombócok melyek szétolvadnak a szádban. céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán)  Annyira jól sikerült a gnocchi hódító hadjárata, hogy néhány szegényebb, dél-amerikai országban (pl.: Argentínában és Uruguayban) a hónap utolsó előtti napját ,,gnocchi-napnak nevezik. Mivel a hónap elején kapott fizetés elfogy a hónap végére, így már csak olcsó ételek kerülhetnek a vacsora asztalokra. A gnocchi tökéletes választás, ezért minden hónap 29-e a dél-amerikai országokban a hivatalos DIA DE ?OQUIS, a Gnocchi nap. Ilyenkor a családok, barátok összegyűlnek, és együtt fogyasztják el a gnocchit. Hogy szerencsét hozzon, mindenki tesz egy pénz érmét a tányérja alá, és ott is hagyják a vacsora végeztéig. Ez egyfajta szerencsehozó babona arrafelé. Egyes éttermekben ezen a napon csak gnocchis fogásokat lehet választani, míg más éttermek külön erre a napra szóló gnocchi specialitásokkal rukkolnak elő.  céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Magyarország, valószínűleg Mátyás király idejében ismerkedett meg olasz szakácsok által a gnocchi akkori verzióival. A magyar gasztronómia egyik fontos étele, a nokedli is feltehetően az olasz burgonyamentes gnocchi egyik leszármazottja, illetve a burgonyával készült változat (gnocchi di patate) nagy hasonlóságot mutat a magyar krumplinudlival. Készíthetjük villával bordázott változatban, vagy anélkül. Fogyaszthatjuk különböző mártásokkal, szószokkal, sajtokkal, zöldségragukkal, de akár édesen lekvárral vagy mákkal is. A hagyományos burgonyás gnocchi mellett számos más idény zöldséggel is feltúrbózhatjuk a gnocchikat, hogy szép színes, és tápanyagdús tésztákat kapjunk eredményül. A későbbiekben hozok nektek a Zöld Avocado vegetáriánus gasztroblogra egy sütőtökös és egy spenótos tészta változatot is, most pedig a szezonnak megfelelően egy egyszerűen elkészíthető céklás gnocchi receptjét osztom meg veletek. Korábban már bemutattam, hogyan készítsetek céklás nokedlit, most egy ahhoz hasonló, de mégis más, glutén- laktóz- és tojásmentes recept következik, a könnyebb emésztés jegyében, burgonya nélkül. (Természetesen a laktózmentesség csak a gnocchikra értendő. Amennyiben a gorgonzolás szószt készítjük el hozzá, a laktózmentesség nem állja meg a helyét. Laktózérzékenyek készítsenek sajtmentes szószt a céklás gnocchi mellé.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)  HOZZÁVALÓK (4 személyre): a vegán céklás gnocchihoz: - 300 g nyers céklapép (kb. 250 g nyers cékla + 1 dl tiszta víz) - 20 g lenmagliszt - 150 g (barna) rizsliszt - 1 tk Himalája só, őrölt fehér bors -  1/­­2 ek útifűmaghéj a diós gorgonzolás szószhoz: - 250 ml főzőtejszín - 200 g gorgonzola sajt - reszelt parmezán sajt a tetejére - 1 bögre dió (előre beáztatva 24 órára) - 1 marék friss petrezselyem - 2 gerezd fokhagyma - Himalája só, őrölt fehér bors, szárított oregánó -  1/­­2 citrom frissen facsart leve Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS:Kb. 250 g nyers céklát meghámozunk, és 1 dl vízzel krémesre turmixolunk. Egy tálba tesszük a liszteket, a fűszereket, az útifűmaghéjat, hozzáadjuk a céklapépet, és kézzel alaposan összegyúrjuk az egészet egy nagy gombóccá. Formázható, puha, nem túl lisztes, de nem is ragadós tésztát kell kapnunk. Olyat, ami már pont nem ragad bele a tálba, de még puha. (Használjunk még lisztet, ha kell, de ne gyúrjuk túl sokáig a tésztát). Hagyjuk pihenni 15 percet a hűtőben a tészta golyót. céklás gnocchi (glutén-, laktóz-, tojásmentes, vegán) Vágjuk fel 4, majd 8 felé a gombócot, és sodorjunk belőlük kb. 1 cm átmérőjű rudakat, hengereket. Bátran lisztezzük a deszkát, és a kezünket is, ha ragadna a tészta. Vágjunk kb. 1 cm-es darabkákat az 1 cm átmérjű rudakból, majd egy villával finoman csíkozzuk be a tetejét (lisztezzük a villát, hogy ne ragadjon rá a tészta). Ettől kicsit szétlapul, így lesz henger formájú, és nem négyzet. (Négyzet alakúan, csíkok nélkül is népszerű és finom, ha nincs kedvünk formázgatni. ;-) ) Tegyünk fel egy edényben enyhén sós vizet forrni. Miután forr a víz, dobjuk bele óvatosan a nyers gnocchikat. Az összes tészta kb. egynegyedét egyszerre. (Enyhén lisztesen dobjuk bele, és akkor biztosan nem ragadnak össze.) Miután feljöttek a víz tetejére (kb. 2 perc), azonnal kiszedjük őket szűrőlapáttal egy tálba. Ne hagyjuk ázni feleslegesen! Eljátszuk ezt az összessel, tehát négyszer, amíg el nem fogy a nyers tészta. Ha úgy látjuk, hogy nem lesz szükségünk az összes tésztára, akkor még nyersen fagyasszuk le a felesleget. A következő 1-2 hónapban bármikor elővehetjük őket, és kivéve a fagyasztóból tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fagyasztott állapotában azonban több idő kell neki, így akár 5 - 7 percig is tarthat, míg feljönnek a víz tetejére.  Úgy is lefagyaszthatjuk a felesleget, hogy kifőzzük a tésztát, hagyjuk kihűlni, enyhén lisztezzük, hogy ne ragadjanak össze, majd tegyük őket a fagyasztóba. Ezesetben csak pár hétig érdemes felhasználni, és fogyasztás előtt, kb. 5 perc alatt fel lehet melegíteni egy olajos serpenyőben, vagy 10 perc alatt a sütőben. Nem kell újra kifőzni! ;-) Fogyasszuk a gnocchikat, tetszés szerinti szósszal, sajtokkal, zöldségekkel, akár serpenyőben lepirítva is. Ezúttal egy diós gorgonzolás szószt készítettem hozzá, mert az ízes sajt - dió - cékla trió mindig levesz a lábamról. :-)   A főzőtejszínbe daraboljuk a gorgonzola sajtot, hozzáadjuk a sót, borsot, fokhagymát, petrezselymet, a beáztatott dió felét ledarálva, a citrom levét, és az egészet folytonos kevergetés mellett besűrítjük. Céklás gnocchival tálaljuk a szószt, megszórjuk a maradék széttördelt dióval és friss parmezánt szórunk rá. (A diót azért áztatjuk be előre min. 24 órára, hogy az enzimgátlók kioldódjanak, és egészségesebb, egyszerűbben emészthető diót kapjunk.) Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes)  Színélményben, ízélményben és tápanyagban gazdag jó étvágyat kívánunk! :-) Megjegyzés: Egy kis érdekesség...."Rómában a gn occhi egy tradicionálisan csütörtökön fogyasztandó étel, amelyet a következő mondás is tükröz: ha csütörtök akkor gnocchi, ha péntek akkor hal, ha szombat akkor pacal.("Gioved? gnocchi, Venerdi pesce, Sabato Trippa") Veronában egy nagy tányér paradicsomos gnocchit esznek meg hagyományosan a " Ven?rdi Gnocol?r napján, ami a karneváli kocsik felvonulásának napja. Végül de nem utolsó sorban a veronai álarcosbál hercegének is mi más lehetne a neve, mint Gombóc Apó azaz Pap? del Gnoco." Forrás: Íz és Itália         Céklás gnocchi (gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes, vegán), diós gorgonzola szószban (gluténmentes, tojásmentes) 

Kókuszzsírban sült tepsis burgonya

2015. szeptember 21. Mindennapi ételeink 

Kókuszzsírban sült tepsis burgonya Nagyon egyszerű étel, mégis sokszor elfelejtkezünk róla. Hozzávalók: 4-5 ek. kókuszzsír 2 ek. bio levespor-és ételízesítő 2 ek. sörélesztőpehely friss rozmaring- ízlés szerint 1 ek. fokhagymagranulátum 1 kg burgonya Elkészítés: A burgonyát megmossuk, hámozzuk, majd kókuszsírral megkent és vízzel meglocsolt tepsibe tesszük, ahol fólia alatt 200 fokon  20 percig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, ízesítjük a "vegetával", rozmaringgal és 15 perc alatt ropogósra sütjük. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymagranulátumot és a sörélesztőpelyhet, összekeverjük, és salátával tálaljuk. 

Céklás kölesfasírt

2015. szeptember 16. BioBrigi 

Céklás kölesfasírtOlyan faék recept. :) Mert mi van itthon, mit ettünk legutóbb és hasonlók határozták meg az összetételt, illetve az őszies hangulat, meg hogy megnőttek a céklák. Gyönyörű rózsaszín fasírtokat forgattam meg a morzsában. Ábelnek különösen tetszett a színe, de a kisült fasírt is ízlett neki. Hozzávalók: 1/­­2 bögre köles 1 céklagumó 1 közepes nagyságú burgonya 1 kis fej vöröshagyma 3 ek tökmag 3 ek szezámmag 1 ek lenmag 1 tk vegamix 1 tk só 1 csipet borsikafű 1 csipet fokhagymapor olivaolaj tk. zsemlemorzsa A kölest a vegamix-szel, sóval, háromszoros mennyiségű vízzel és az apró kockákra vágott burgonyával 15-20 perc alatt megfőzzük. Langyosra hűtjük. A tökmagot, szezámmagot és lenmagot ledaráljuk és a köleshez adjuk. Beleszórjuk a fűszereket is. A céklát megpucoljuk, lereszeljük, és a keverékbe gyúrjuk. Egy tepsit zsírpapírral kibélelünk, megkenjük olajjal. Vizes kézzel a masszából nagyobb diónyi darabokat gyúrunk, majd ellapítjuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és szorosan a tepsibe helyezzük őket. Bő fél órát közepes lángon sütjük, félidőben a fasírtokat megforgatjuk.

Petrezselymes növényi majonéz

2015. szeptember 2. BioBrigi 

Petrezselymes növényi majonézMelegben semmiképpen sem eszünk nyers tojást, így kell valami jó alternatíva. Ez a változat többek szerint is annak minősül, bár inkább már a tartármártásra hajazik, nem olyan tömény. Növényi majonéz nálam általában úgy néz ki, hogy némi olajos mag, főtt krumpli, olaj és ízesítés. Az íze tényleg hasonló lehet az eredeti majonézes alaphoz, csak mérjük bátran az olajat és esetleg borítsunk bele némileg több mustárt is. :) Félre téve a tréfát, szerintem e két utóbbi nélkül is elég finom lehet, ha eltaláljuk az ízesítését. Ezt a petrezselymes alapot a karfiolkrémhez szoktam leggyakrabban használni, de önmagában is kellemes pl. rizsköret és fasírt mellé. Hozzávalók: 1 marék kesudió (vagy fele kesu, fele napraforgó) 1-2 nagy főtt burgonya 4-5 ek hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 tk eritrit vagy gyümölcscukor 1 tk citromlé 1 csipet só 1 csokor petrezselyemzöld A kesudiót annyi vízzel, ami ellepi, összeturmixoljuk finomra. Hozzáturmixoljuk az olajat, a cukrot, a citromlevet, sót és a petrezselyem zöldjét. A végén beledolgoztatjuk a  burgonyát is, annyit, hogy sűrűbb masszát kapjunk.

Édesburgonyás vegán hamburger buci

2015. augusztus 28. ZöldElla vegán életmód blogja 

Édesburgonyás vegán hamburger buciA hamburger felgyorsult életünk egyik szimbóluma, hiszen nincs időnk a konyhában főzéssel pepecselni, ezért egyszerűbb egy gyorsétterembe leugrani és benyomni egy hambit. Vegánként egyenlőre kevés helyen kapható hamburger, így készítettem egy adagot itthon.   Egy számomra tökéletes világban természetesen minden hamburger vegán, nem pedig a rövidke élete alatt kizsigerelt és az elvárt hozamot már nem tejelő tehenek tízeinek vagy amorf hússzörnyetegnek tenyésztett húsmarhák antibiotikummal telenyomott holttest darálékából összegyúrt undormánysággal megpakolt szendvics. Sajnos elég messze lakom az összes olyan vegán étteremtől, ahol hamburgert lehet enni, illetve mert képtelenség 100% vegánkompatibilis hamburgerbucit venni, így kénytelen voltam bevenni a konyhai repertoáromba a vegán  buci és pogácsa készítést. A buci esetében egy amerikai vegán gasztro youtuber receptjét használtam és osztom is meg, a pogácsa esetében pedig a random konyhai ihletet alkalmaztam. Igaz, hogy egy picit időigényes elkészíteni a házi hamburgerünket, azonban szerintem nagyon is megéri és személy szerint többféle buci receptet is felkutatok majd. Az alább olvasható recept egy kissé tömörebb, laposabb bucit eredményez. Buci hozzávalói: 250 g édesburgonya főzővíz 2 1/­­4 tk szárított élesztő 2 ek őrölt lenmag 850 g liszt 1ek cukor 1 tk só Hamburgerpogácsa hozzávalói: 1 üveg csicseriborsó só bazsalikom oregánó bors fokhagyma liszt A hamburger buci elkészítése: - Hámozzuk meg az édesburgonyát és daraboljuk fel 2x2 cm-es darabokra. Tegyük fel egy edényben a főzővizet és forraljuk fel. Ha felforr a víz, dobjuk bele a felkockázott édesburgonyát és főzzük puhára. Ez kb. 10-15 perc. Ha puhára főtt a batáta, akkor öntsük le róla a vizet és aprítógépben vagy krumplinyomóval pépesítsük. Enyhén meleg cukros vízben futtassuk fel az élesztőt egy tálban. Ha felfutott az élesztő, akkor adjuk hozzá az összetört édesburgonyát, lenmagot és sót, majd keverjük el. Ezután apránként adagolva dolgozzuk bele a keverékbe a lisztet. Miután összeállt a tészta egy lisztes felületen gyúrjuk még egy picit és ha szükséges adjunk hozzá még lisztet. Hagyjuk 1-1,5 órát kelni. Ha megkelt a tészta daraboljuk fel és gyúrjuk meg a bucikat. Tepsire helyezve, letakarva 15-20percig hagyjuk kelni a zsömléket. Kenjük meg a tetejüket vízzel és szórjuk meg szezámmaggal. 200 fokon előmelegített sütőben 15-20 percig süssük. A hamburger pogácsa elkészítése: - Öntsük le az üvegben/­­konzervben lévő áztatóvizet a csicseriborsóról. (A konzerv léből pl. csinálhatunk csoki fagyit!) - Aprítógépben vagy krumplinyomóval zúzzuk pépesre a csicseriborsót. - Adjuk hozzá a fűszereket. Ha előre gondolkodunk, akkor előző nap vagy pár órával korábban készítsük el a fokhagymát. Vágjuk le az egész fokhagyma tetejét, alufóliából készítsünk egy fészket, öntsünk rá olívaolajat, csomagoljuk be és sütőben süssük puhára. Kb. 180-200 fokon 1 óra. Krémes és isteni finom lesz az eredmény. Ez opcionális. A fűszeres csicseriborsóhoz adjunk annyi lisztet, amennyi felszívja a nedvességét és formálható állagot nem ad. Formáljunk pogácsákat. Forró olajban süsük ki.  Ezután nem maradt hátra más dolgunk, mint ízlés szerint összerakni és jóízűen elfogyasztani a hamburgerünket. Ha tetszett a poszt és érdekelnek a veganizmussal kapcsolatos témák, akkor kövess Facebookon , Instagramon és YouTube-on is!      

Hogyan készítsük el a kölest finoman?

2015. augusztus 22. Éltető ételek 

Hogyan készítsük el a kölest finoman?A köles gyakori vendég a konyhámban. Szinte naponta készítek valamilyen formában. Sokan nem tudják, hogy milyen sok jó élettani hatása van, de emellett még az is fontos, hogy finom. A köles nem igényel előzetes áztatást. Alaposan át kell mosni . Sokan nem szeretik az "illatát", ilyenkor én azt tanácsolom, hogy az átmosott kölest kevés zsiradékon pirítsuk át, és így főzzük meg. Minimum 3x mennyiségű vízzel kell elkészíteni. 15 perc alatt elkészül, utána még érdemes kicsit fedő alatt hagyni, hogy párolódjon. Én rendszeresen használom levesbetétként . Tehát, míg korábban galuskát vagy egyéb tésztát tettem a levesbe, most már kölest. Borsóleveshez, zöldségleveshez, sőt, ha néha húslevest készítek, ebbe is köles kerül. Ebbe a bablevesbe is kölest tettem. Az ezerarcú kása . Ez lehet édes vagy akár sós-fűszeres. Az édes köleskását sűrűre főzöm (én meg szoktam darálni a kölest), és mellé öntöm a növényi tejet. Kukoricával vegyesen szoktam ezt főzni, ez az aszaltgyümölcsös édes pulszka. Mindenképpen próbáljátok ki. Vagy növényi tejben főzöm meg, egy kicsit hígabbra hagyva. Ez az édes köles reggeli. Itt óriási lehetőségek vannak. Tehetünk hozzá különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, fűszerezhetjük fahéjjal, narancsolajjal, gyömbérrel, vaníliával vagy akár szegfűszeggel. Kínálhatunk hozzá házi lekvárokat vagy friss gyümölcsöket. Megszórhatjuk csokireszelékkel vagy kakaóporral, de akár darált mákkal is. Mindig más-más ízt kapunk. A sós kása alapja mindig valamilyen zöldség. Én szeretem, ha sokszínű, ezért a narancssárga répa és valamilyen zöld zöldség (pl. brokkoli, zöldbab) mindig kerül bele. A fűszerezéssel mindig más-más ízvilág kerekedik ki belőle, és a végén ne felejtsük el a friss fűszernövényeket sem. A spenótos köleskása is nagyon finom. Gombócok készítése . Ennek alapja a sűrűre főzött köleskása. Készíthetünk belőle hamis túrógombócot, de én töltöttem már meg a gombócokat szilvalekvárral vagy datolyakrémmel is.  Főzelékek sűrítése . Amikor a recept azt írja, hogy lisztes rántást készítsünk, akkor én előszeretettel használom erre a célra a köleslisztet. Szép sárga lesz a színe, és főleg gluténmentes. Sütemények, édességek, pudingok, péksütemények . A köles rudit szerintem mindenki ismeri. Nagyon kedvelt, és kis munkával elkészíthető sütemény. Amikor a tepsibe kölest öntünk, teszünk bele sok finomságot, felöntjük vízzel és megsütjük. Ilyen például a kókuszos kölessüti. De itt sem kell pontosan betartani a receptet, olyan aszalványt, olajos magot, fűszereket és gyümölcsöket teszünk bele, amilyeneket éppen szeretnénk. Viszont egy szabály van. Mindenképp várjuk meg, hogy kihűljön, így szépen szeletelhető lesz. Én császármorzsát is készítettem már kölesliszttel. A gluténmentes zsemlék, kenyerek fontos összetevője a köles. Köretek, egytálételek. Zöldséges raguk kiváló párosítása a köles, de a chilis babhoz is sokszor köles kerül (már csak a komplettálás miatt is). Nagyon finom a medvehagymás köles is, melyet akár gombócozni is lehet. A hamis burgonyapüré alapja is a köles. Krémek, kenőkék . Nagyon finom a köles kőrözött. Ezt még Zsófi lányom is szereti annak ellenére, hogy nem a kedvence a köles. Legalábbis jobb, ha nem tud róla, így minden gond nélkül megeszi. A csecsemők első étele lehet a hozzátáplálás során. Nagyon jó köleskásák kaphatók, de természetesen mi is készíthetünk a babánknak kását, illetve pépet gyümölccsel vagy zöldséggel.

Csicseriborsós gulyás

2015. augusztus 10. Vegán Család 

Csicseriborsós gulyás   Hozzávalók:   1 csésze száraz csicseriborsó (vagy fél kg konzerv) babérlevél 4 db vöröshagyma felaprítva 4 gerezd fokhagyma 1 kg nyers, hámozott, felkockázott burgonya 1 üveg sűrített paradicsom (1kg-os üvegben eltett házi s. paradicsomot használtunk) vegamix ízlés szerint 3 tk borspótló 3 tk só 3 tk pirospaprika olívaolaj   [...] Bővebben!

Babonézes édesburgonya saláta

2015. július 27. BioVilág 

Babonézes édesburgonya salátaAz utóbbi időben nagyon megkedveltem az édesburgonyát krémes, lágy íze miatt, valamint sokkal hamarabb elkészül a nálunk őshonos társánál. Magas rost- és ásványi anyag tartalma mellett gazdag A-, B- és C-vitaminban, természetes vas és kálium forrás. Egy szem édesburgonya fedezi a napi C-vitamin szükséglet 47%-át, A-vitamin szükségletünk 100%-át. Gyulladáscsökkentő és antioxidánsokat tartalmaz, és a glikémiás indexe is alacsony. Szóval a cukorbetegeknek kitűnő választás! Az édesburgonyáról egy kis ismertető itt.  Hozzávalók: kb. 6 db közepes édesburgonya fűszerek: só, tárkony, oregano póréhagyma 1 ek. dijoni mustár a babonéz rececptjét itt találjátok 1. Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, majd sütőpapírra halmozzuk és fűszerezzük. Ízlésünk szerint sózzuk, megszórjuk tárkonnyal, oreganoval, majd meglocsoljuk oliva olajjal és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt puhára sütjük. 2. Elkészítjük a babonézünket. 3. A burgonyát hagyjuk hűlni egy kicsit, majd egy tálban beleforgatjuk a babonézbe. Szeletelt póréhagymával tehetjük még ízletesebbé. 4. Hidegen tálaljuk! Ani

Vegán és gluténmentes krumplifőzelék

2015. július 20. Éltető ételek 

Vegán és gluténmentes krumplifőzelékNagyon-nagyon régen ettem krumplifőzeléket, úgyhogy éppen itt volt már az ideje. Ez egy fél órás főzelék, nekem önmagában is nagyon ízlett, de készíthetünk hozzá akár egy fincsi csicseriborsós fasírtot is. Babáknak és mamáknak is egyaránt ehető. Hozzávalók: - 1 kg burgonya - 1/­­2 mindenmentes zöldségleves kocka - 1 zabkrém - 3 evőkanál kukoricaliszt - himalája só, bors, lestyán, bazsalikom - 1 csokor friss metélőhagyma - 2 babérlevél - 1 kávéskanál mustár - kevéske friss citromlé Elkészítése: A krumplit hámozzuk meg és karikára szeleteljük fel.Tegyük egy lábasba, és öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen ellepje.Adjuk hozzá a zöldségleves kockát és a babérlevelet. Sózzuk, fűszerezzük.A lisztet keverjük el a zabkrémmel, majd öntsük a majdnem puha krumplihoz. Ezzel jól be fog sűrűsödni a leve.Adjuk hozzá a mustárt és csavarjunk bele egy kevéske citromlét. A végén szórjuk bele a metélőhagymát is.Rottyantsuk össze és készen is van.

Spenótos dhal édesburgonyával

2015. július 2. Vegán muflon 

Spenótos dhal édesburgonyávalA vöröslencse talán a legjellegzetesebb indiai étel, melyet a március 15-i elefántos felvonulásokon úgy szoktak emlegetni: "nemzeti dhal". Ezzel szemben az édesburgonya az indiai receptekben ritka, mint a hímezett ütvefúró, így a "tradicionális" jelzőt ezen étel esetében el is hagyhatjuk. (Azok legnagyobb örömére, akik nem tudják, mit jelent.) Szerencsére tudósok bebizonyították: attól hogy valami nem tradicionális, még lehet finom. Sőt, az, hogy valami hagyományos, önmagában egyáltalán nem garantálja, hogy finom is. Példának a mongol népviseletet hozták fel. És most szakma: Elmélyülten előkészíti az alábbiakat: 2 db közepes méretű édesburgonya 500 g vöröslencse 2 kiskanál kurkuma 1/­­2 kiskanál asafoetida 2 db babérlevél 1 fej lilahagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db vöröschili összetörve 2 kiskanál garam masala 3-4 cm gyömbér lereszelve 2 marék spenótlevél pár szál koriander felaprítva só, bors A sütőt ellentmondást nem ismerően előmelegítjük 200 fokra. A megpucolt édesburgonyát szeletekre/­­hasábokra vágjuk, majd forró vízben félig megfőzzük. Egy tepsibe olívaolajat öntünk, pár percre a sütőbe helyezzük, hogy az olaj felforrósodjon. Ha megvan, beletesszük az édesburgonyát némi só és bors társaságában, és 20 percig sütjük. Eközben a lencsét jó 6 dl vízben, közepes lángon jó negyed óráig főzzük. Ha a víz már felforrt, hozzáadjuk a kurkumát, az asafoetidát, a babérlevelet, majd pár perc elteltével mehet a spenót is. Amíg elkészül, a harmadik fronton is sütési folyamatokat gerjesztünk: egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a felcsíkozott hagymát, belenyomjuk a fokhagymát, és hozzáadjuk a gyömbért, a chilit és a garam masalát. A megsült édesburgonyát ebbe az elegybe helyezzük, majd anélkül, hogy összetörnénk, elképesztő bravúrral beleforgatjuk. Ezt és az elkészült dhalt és megsózzuk, majd lelkiismeret-furdalás nélkül tálaljuk.

Vegán citromos spárgafőzelék

2015. június 18. Zizi kalandjai 

Vegán citromos spárgafőzelék Biztos észrevettétek, hogy a blog átállt nyári időszámításba… kevesebbet posztolok. Sokat vagyunk kint a szabadban, ez azt jelenti, hogy később érünk haza, később van vacsora és fektetés, így néha én is beszunnyadok Ádi mellett. Este 11 órakor riadok fel, hogy “Úristen, elaludtam megint… na jó, akkor ma megint nem lesz bejegyzés.” Hétvégén pedig igyekszem teljesen kerülni az internetet, minimálisat pötyögök az okos telefonomon, de a gép elé nem ülök le. Ez most jól is esik… néha kell internet böjtölést is tartani. Mindezek miatt a szezonális receptek kicsit megcsúsznak… Van még spárga a piacokon? Nem is tudom, mert egy hete biztos nem főztem. Ha van, ha nincs, most egy spárgás recept jön… legfeljebb elmentitek jövőre. Végtelenül egyszerű citromos spárgafőzelék. Eredeti recept Zsófitól van, én vegánosítottam és egy-két dolgot változtattam rajta. Magában is kiváló, de bármilyen feltéttel működik. Vegán citromos spárgafőzelék Hozzávalók 3 főre: – 1 csomag fehér spárga, meghámozva – 1/­­2 csomag zöld spárga – 400 ml zöldség alaplé – 100-120 ml szójajoghurt – 2 evőkanál tápióka keményítő (jó a burgonya vagy kukorica keményítő is) – 1 db bio citrom reszelt héja – 1-2 teáskanál frissen facsart citromlé – kapor, petrezselyem, aprítva, a tálaláshoz – só, bors A fehér meghámozott spárga fás végeit levágjuk, a zöld spárga fás végeit letördeljük, majd felkarikázzuk őket. A spárgák csúcsait tegyük félre. Tegyük a spárgát egy lábasba, öntsük hozzá az alaplevet, ízesítsük sóval, borssal és a citromlével. Tegyünk rá fedőt és közepes láng felett főzzük puhára kb. 10-15 perc alatt. Ekkor dobjuk bele a spárga csúcsokat. Közben egy tálkában keverjük simára a keményítőt a szójajoghurttal és adjunk hozzá egy keveset a főzőléből. Öntsük a keveréket a spárgához és főzzük néhány percig, amíg a főzelék egy kicsit besűrűsödik. Zárjuk el alatta a gázt és keverjük bele a citromhéjat, egy kevés aprított petrezselymet és kaprot. Aki nem szereti a kaprot, az simán elhagyhatja.

Reggelire fel! - bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán)

2015. június 9. Zöld Avocado 

Reggelire fel! - bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (gluténmentes, laktózmentes, nyers, vegán) bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Ki ne ismerné a "kettőt előre egyet hátra" érzést, ami zöldborsó pucolás közben tör ránk, főleg, ha gyerekek is vannak a környezetünkben?! :-) Emlékszem én is imádtam gyerekként, amikor a nagymamám fáradságos munkával leszedte a kertben a friss és édes zöldborsót, majd leült egy székre az udvaron, és elkezdte egyenként fejteni őket. Ez egy igen időigényes konyhai művelet, és akkoriban még nem tiszteltem úgy az időt, sem a nagymamám kemény munkáját, ezért még én is rájártam a zsenge borsó szemekre, csentem őket, amikor csak tudtam. Persze így még tovább tartott megpucolni az aznapi borsó leveshez való mennyiséget, hisz míg ő kiszedte két zöldborsó hüvelyből a szemeket, addig én megettem egy teljes sort. Ne haragudj nagymama, de olyan nehéz ellenálni ezeknek a friss, roppanós fehérje szemeknek! ;-) Feltehetően nagyon sok millió nagymama és unoka között lejátszódott már ez a történet, hisz a régészek 6-7000 éves leletekkel tudják bizonyítani a borsó létezését a Földön. Eleinte állati takarmányként használták, és csak jóval később fedezték fel az emberi szerveztre gyakorolt jótékony hatását. zöldborsó "A zöldborsó értékes táplálék, magját voltaképpen éretlenül szeretjük. Sárgán és szárazon volna érett. A zöldborsó kalóriaértéke 100 grammban 88 kcal, nagyjából a burgonyáéval azonos. Fehérjetartalma nagy, 5-7 g, s bár ezt régen nem tudták, de kifejezetten bőséges fehérjetartalma miatt volt nagy becsű takarmánynövény. Nagyon sok esszenciális aminosavat tartalmaz. A száraz sárgaborsóban nyilván kevesebb a víz, 20-25 % fehérjét, 1-3 % zsírt, 60 % szénhidrátot tartalmaz. 0,4 g zsír és 10-14 g szénhidrát van benne. További értékes tápanyagai a karotin, a B1- és B2-vitamin. Ugyancsak 100 grammban 2 mg C-vitamin van. Ásványi anyagai közül a foszfor és a kálium van nagyobb, 1 mg fölötti mennyiségben, a mikroelemek közül a vas, cink, mangán és réz említésre méltó." Forrás: Házipatika Bazsalikomos zöldborsókrém, a népszerű zöldség kence, akár a hétvégi pikniken is!  A vegetáriánus étkezésben fontos fehérjeforrás a zöldborsó, és a hüvelyével együtt fogyasztható cukorborsó is. Készíthetünk belőle leveseket, főzelékeket, köreteket, de még kenyérre kenhető zöldségkrémeket is. Én is egy ilyen gyorsan elkészíthető, finom, és tápanyagban gazdag reggeliző krémet hoztam nektek! :-) Használjuk vastagon rákenve a szendvicseinkre, teljeskiőrlésű kenyéren, vagy sokmagvas, élesztőmentes kenyér lapocskákon, jó sok friss zöldséggel, csírával. Szalámi és sajt nélkül is nagyon laktató, és élvezetes reggeliket készíthetünk a házi bazsalikomos zöldborsókrémmel. Akár a hétvégi piknikre is magunkkal vihetjük ezt a krémet, és biztosan nagyon népszerű lesz! ;-) bazsalikomos zöldborsókrém (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) HOZZÁVALÓK:300 g zöldborsó szem - 1 ek mustár,  1 tk Himalája só, őrölt fehér bors ízlés szerint - 1 ek extra szűz olíva olaj -  1/­­4 lila hagyma - 2-3 gerezd fokhagyma - 2-4 dl víz (ha főztük a borsót, akkor a főző vizet is használhatjuk) - 3-4 nagyobb friss bazsalikom levél - 1 marék tökmag előre beáztatva (2-3 órás áztatás) - (opcionális tápanyagérték növelő: 1 ek sörélesztő pehely, 1 ek útifűmaghéj, 1 marék kendermag) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) ELKÉSZÍTÉS: Mint a legtöbb zöldségkrém, a bazsalikomos zöldborsókrém is nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető. A lila hagymát, a fokhagymát 2-3 evőkanál vízzel felengedve pépessé turmixoljuk, majd beleszórjuk a friss bazsalikom leveleket, és még pörgetünk 2-3 fordulatot a turmix gépünkön. (Nem jó a bazsalikomnak, ha túl sokáig érintkezik a fém késekkel, ezért ha van otthon mozsár, zúzzuk abban szét a leveleket a turmix gép helyett.) Az előre beáztatott tökmagról leöntjük az áztató vizet, és 1 evőkanál vízzel és olíva olajjal krémesre turmixoljuk a gépben, miközben hozzáadjuk a fűszereket (só, bors, mustár). Most jön a borsó. Elkészíthetjük a krémet nyers borsóból vagy főtt borsóból is. Nyersen sokkal több ásványi anyag és vitamin található benne, ezért édemes inkább nyersen fogyasztani. A szép zöld borsószemekhez öntünk kb.1 dl vizet, és addig turmixoljuk, míg egynemű krémet nem kapunk. Keverjük össze a borsós krémet, a tökmagos krémmel, és a hagymás turmix-szal. Kenhető krémes állagot kellene kapnunk, így ha még szükséges tegyünk hozzá vizet. (Ha sűríteni kellene, őröljünk még hozzá tökmagot, és por formájában keverjük bele.) csíra A kész zöldségkrém tápanyagértékét növeljük meg 1-1 ek sörélesztő pehellyel, útifűmaghéjjal, egy marék kendermaggal, vagy csírával. Ezeket nem kell bele turmixolni, elég kézzel elkeverni.  Íz próba (plusz só vagy bors most mehet bele), és tehetjük is a hűtőbe. bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Egy óra múlva isteni finom kenyérre való, vagy mártogatós lesz belőle. De akár rántott zöldségek mellé is ízletes és egészséges kiegészítő tud lenni a hagyományos ketchup /­­ majonéz helyett. Próbáljátok ki, és készítsetek minél több féle-fajta zöldség krémet, hogy változatosabb és egészségesebb legyen a napi szendvics adag.  Roppant egyszerű volt, ugye ?! :-) bazsalikomos zöldborsókrém tökmaggal (nyers, vegán, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes) Táplálkozz, ne csak étkezz, már reggelinél is! ;-) Megjegyzés1: A zöldborsóhoz nagyon jól illik a menta, ezért aki szereti a mentás ételeket, cserélje ki a receptben szereplő bazsalikomot menta levélre, és fogyassza mentás borsókrémként. Így is nagyon finom, és egészséges. Megjegyzés2: "A borsóhoz Európában számos népszokás társul. Sokszor temettek a halottak mellé borsót, s a halotti tornak is része volt valamilyen borsóból készült étel. Másrészt a szemes takarmányokhoz és lencséhez hasonlóan a termékenységet is jelképezte, így esküvőkor is fogyasztották, továbbá az ifjú párt borsószemekkel dobálták meg." Forrás: Házipatika

Mit eszik a vegagyerek?

2015. június 1. Zizi kalandjai 

Mit eszik a vegagyerek?   Folytatódik a sorozat… A képek egy része még áprilisi ebéd, egy része pedig májusi. Mostanában elkezdtem fotózni a házon kívül fogyasztott ebédeket is, szóval lehet, hogy a következő részben majd azokat is megjelentetem. Továbbra is követjük a szezonalitást, most nagy többségben spárgát, zöldborsót, zöldbabot eszünk (persze az április képeken ez még nem látszik). Pár alkalommal evett Ádi gombát is: csiperkét és shiitake-t. Van, amikor megeszi, van, amikor nem, ez kedv függő nála. Reggelire továbbra is sláger a zabkása különböző feltétekkel vagy a smoothie bowl vagy csak gyümölcs. Tízóraira nyers zöldségeket eszik, amelyekből az ebéd készül. Uzsonnára magokat, puffasztott rizs szeletet, gyümölcsöket vagy turmixot eszik/­­iszik Ádi. Vacsora továbbra is hideg: kenyér, zöldségpástétom, zöldségek, ez néha kiegészítve ebéd maradékkal. Íme a képek… Spenótkrémes spagetti párolt brokkolival Tavalyról eltett zöldség ragu bulgurral és vegán virslivel Párolt fokhagymás spenót, pirított fokhagymás cukkini, sült szejtán szelet és mac ‘n’ cheese (ehhez hasonló sütőtök és mángold nélkül) Pirított fokhagymás citromos leveleskel, pirított csicseriborsó, pirított fokhagymás tofu, citromos tahini szósz, vadrizs-bulgur keverék Avokádó majonéz, paradicsom, pirított shiitake gomba, párolt brokkoli, hagymás bab, quinoa Pirított fokhagymás zöldbab, újhagymás kuszkusz, falafel fasírt Pirított csicseriborsó, tepsiben sült rozmaringos édesburgonya, pirított szejtán, citromos tahini szósz és fokhagymás párolt spenót Saláta paradicsomos spagettivel (a paradicsomos raguba morzsoltam maradék falafel fasírtot – nagyon finom lett) Pirított fokhagymás citromos leveleskel, paradicsom, quinoa és rántott tofu (csicseriborsó lisztben megforgatva és kirántva – új kedvencünk!) Paradicsomos spenótos bab ragu (amit tahini tesz krémessé – isteni!, egyébként Ella receptje) barnarizzsel Citromos tahini szósz, párolt fokhagymás spenót, rántott tofu, quinoa Maradék paradicsomos spenótos bab ragu, zöldborsós kölesfasírt, barnarizs Maradék zöldborsós kölesfasírt, pirított fokhagymás spárga, párolt brokkoli és dió pestos penne

"Tejfölös" karalábéleves (vegán)

2015. május 19. Mindennapi ételeink 

Múlt héten szabadságon voltunk, anyósoméknál. És ott bizony, már érik a paprika (fólia alatt, bio:-), hagyma, karalábé, szamóca és még 1-2 finomság. Így ma zsenge karalábéból készítettem levest, melyet napon aszalt paradicsomos kenyérkével ettünk. Nálunk nagy kedvenc :-)  Hozzávalók: 4 közepes fej karalábé 1 fej vöröshagyma 1 nagyobb burgonya 2 ek. olívaolaj (napraforgó olaj) 2 ek. víz 1 csokor petrezselyem gyógynövényes fűszersó - ízlés szerint bio levespor és ételízesítő - ízlés szerint 3 ek. rizsliszt 1 doboz szójadresszing (növényi tejszín) Elkészítés:  A hagymát felkockázzuk és olaj+ víz keverékén megpároljuk. Eközben felkockázzuk a karalábét és a burgonyát. Hozzáadjuk a levesalaphoz, fűszerezzük és közel puhára főzzük. Ekkor felengedjük még tetszőleges mennyiségű vízzel, majd a lisztet kikeverjük a dresszinggel (tejszínnel) és hozzáöntjük. Összeforraljuk és összevágott petrezselyemlevéllel ízesítjük. 

Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátával

2015. május 18. Éltető ételek 

Paprikakrémes pirított burgonya avokádós uborkasalátávalImádom a paprika édességét, a krumpli ropogósságát és a saláta frissességét. Tökéletes étel ebédre, vagy akár vacsorára is. Hozzávalók (2 adag): - 2 marék kockára vágott krumpli - 1 szelet kápia paprika - 2 újhagyma - himalája só - kókuszolaj Paprikakém: - 1 nagyobb kápia paprika - 2 gerezd fokhagyma - 1 újhagyma - himalája só, bors, chili - kókuszolaj Saláta: - 4-5 uborka - 1 kisebb fehér retek - 1 újhagyma - 1/­­2 avokádó - 1 kávéskanál mustár - himalája só - citromlé Elkészítése: Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd beledobjuk a krumplit. (Ha többet szeretnénk készíteni, akkor tepsiben is megsüthetjük.) Sózzuk meg.Amikor már szépen pirul a krumpli, adjuk hozzá a felkockázott hagymát és a paprikát. Süssük még együtt úgy 10 percig.A paprikakrémhez a kápia paprikát szeleteljük fel, majd egy serpenyőbe süssük meg. Egy kevés olajat tehetünk alá, és meg is sózhatjuk. A fokhagymát is adjuk mellé.Amikor szépen megpirult/­­megpuhult a paprika, botmixerezzük össze a fokhagymával és az újhagymával. Sózzuk, borsozzuk.Tálalás előtt keverjük össze a krumplival.A salátához gyufaszálra vágjuk az uborkát és a retket. A puha avokádót gyúrjuk hozzá. Sózzuk, adjuk hozzá a mustárt és a felszeletelt újhagymát.

Narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta, és Hollandia narancssárgában (gluténmentes)

2015. május 13. Zöld Avocado 

Narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta, és Hollandia narancssárgában (gluténmentes) narancsos édesburgonyás fetás zöld saláta (gluténmentes) Egy kicsit ugyan megkéstem ezzel a hírrel az idei évre, de jövőre még érdekes úti cél lehet azoknak, akik szeretik a szabadtéri mulatságokat, szeretik érezni egy nemzet összetartozását, és sokszínűségét egyszerre. Ahogy már korábban bemutattam, minden év Március 17-én Írország illetve egyéb országok ír közösségei zöldbe öltöznek, és így ünneplik a Szent Patrik napot, a világ minden táján. :-) Azonban nem csak az íreknek van színhez kötött ünnepük. Minden év április utolsó hétvégéjén, Queens day-en (ma már King's day), Hollandia narancssárga színbe borul! Narancssárga dekorációkkal, ételekkel, italokkal, narancssárgára festett hajjal, és ruhákban ünneplik a királynő /­­ király születésnapját. Volt szerencsém mindkét ünnepet testközelből átélni, és hatalmas ereje van annak a szeretetnek, amit ilyenkor lehet érezni az utcákon. Az emberek ítéleteiket és különöbző nézeteiket félretéve ünneplik az országukat, egymást, és a földet, amin élnek. Hálásak, boldogok, és még látványosak is az egyforma színbe öltözött emberek tízezrei. :-) A korábbi királynő nappal ellentétben, a királyi családban történt változások miatt, 2014 óta egy férfi ül a trónon, és azóta a király napját, King's Day-t ünnepelnek Április 27-én a Holland Királyságban. "Koninginnedag (A királynő napja) - Április 30. A királynő napja hivatalosan az anyakirálynő születésnapját hivatott ünnepelni, de a valóságban ez csak egy indok egy hatalmas bulira. Egész Hollandia ünnepel, de különösen a nagy városokban -mint például Amszterdam, Rotterdam és Hága- indul be az élet ilyenkor. A város minden pontján buliba ütközünk, hangosan szól a zene mindenhol, mindenki narancssárgába van öltözve (ez a királyi család színe) szabadtéri koncerteket, előadásokat rendeznek. Amszterdamban kétségtelenül ez a legnagyobb szabású szabadtéri rendezvény, mintegy 750. 000 résztvevővel. A központban a Dam, Damrak, Rokin, Rembrantplein, Spui, Leidsestraat, Leidseplein környékén csak úgy hömpölyögnek az embertömegek." Forrás: http:/­­/­­www.amsterdam.info Ezen a napon az országban mindenfelé szabadon, engedélyek és adófizetés nélkül, lehet árusítani a használt holmikat. Az egész ország egy nagy bolhapiaccá változik egy napra, telis tele értékes és értéktelen lomokkal. Ha időben érkezünk, izgalmas kincsekre lelhetünk! ;-) Mint ahogy korábban az ír zöld napról, zöld menüsorral emlékeztünk meg ezen a blogon, úgy most a narancssárga nap tiszteletére, narancssárga menüsort készítettem nektek! Remélem tetszeni fog! :-) De előbb nézzük, mit is kell tudni a narancssárga színű ételekről? "Narancssárga és a béta-karotin: ,,Fiatalon tart A narancssárga zöldségek és gyümölcsök a béta-karotinnak, vagyis az A-vitamin provitaminjának természetes forrásai. Ennek köszönhetik narancsos árnyalatukat. A szervezetben lévő megfelelő mennyiségű karotin megvédi sejtjeinket a szabad gyökök roncsoló hatásától és a káros UV-sugárzástól, segíti a szép barnulást, lassítja a bőröregedést. Érdemes hát gondoskodni arról, hogy állandóan elég karotin tartalmú ételt fogyassz, mert nagyrészt ennek az anyagnak köszönhetjük szépségünket, fiatalságunkat. A karotin antioxidánst tartalmazó zöldségek és gyümölcsök hatását C vitaminnal együtt még jobban fokozhatod." Forrás: http:/­­/­­impressmagazin.hu Leggyakoribb narancssárga ételek pl.: sárgabarack, sárgadinnye, mangó, sütőtök, sárgarépa, narancs, mandarin. És  akkor nézzünk néhány narancssárga ételt, amit az asztalunkra rakhatunk, ha béta-karotinra, azaz fiatalságra vágyunk! :-) reggelire: friss és energiadús "karotin bomba", a trópusi ízvilágú turmix (ananász, sárgarépa, lime, narancs, víz) tízóraira: magyaros tahini, azaz magyaros ízű szezámmag krém (mindenmentes, vegán) ebédre:  - mandarinos gyömbéres sárgarépa krémleves (mindenmentes, vegán) - sütőben sült édesburgonyás sárgarépa fasírt, uborkás kuszkusszal (mindenmentes, vegán) - házi készítésű mangós jégkrém (mindenmentes, vegán édesség)                                                  nassolni való:  narancsos sütőtökös diós kuglóf (glutén-, tojás-, és laktózmentes édesség) narancsos sütőtökös diós kuglóf vacsora: egy könnyed, friss, tápanyagban gazdag  Narancsos édesburgonyás fetás, zöld saláta  (gluténmentes) HOZZÁVALÓK: (2 személyre) - friss spenót levelek (vagy sötét zöld saláta levél keverék) - 1 nagyobb édes burgonya (vagy sütőtök) - 2 db édes narancs - 4 szem érett koktél paradicsom - 1/­­2 fej nyers lila hagyma - tetszés szerinti mennyiségben Feta sajt - 1 db érett avokádó - 2-3 szem friss retek - 1 marék pekán dió - 1 nagy marék sós mag: tökmag, naraforgómag, fenyőmag - tetszés szerint: csíra, sörélesztő pehely, kendermag ELKÉSZÍTÉS:Az édesburgonyát (vagy szezontól függően sütőtököt), meghámozzuk, kb.2*2 cm-es kockákra vágjuk, és előmelegített sütőben 220°C fokon aranybarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A zöldségeket (retek, paradicsom, lila hagyma, avokádó) és a narancsot feldaraboljuk tetszés szerinti méretben és formában. Elővesszük a két tányért, amikre a salátákat kiszeretnénk tálalni. Alulra helyezzük a spenót vagy zöld levél mix réteget. Rászórjuk a feldarabolt zöldségeket, fetát, a kihűlt édesburgonyát, a marék pekán diót és sós magokat, tetszés szerint csírát. Majd egy narancs frissen facsart levével megöntözzük a salátákat. És kész is az egyszerű és könnyű vacsoránk! :-) Tápanyagban gazdag Jó étvágyat kívánunk! ;-) Megjegyzés1: Természetesen nem tanácsos ezt a narancssárga menüsort pontosan így végig enni. Ezek az ételek csak ajánlások, a Zöld Avocado gasztroblog receptjei közül, a narancssárga szín jegyében. Megjegyzés2: A képek még az őszi sütőtök szezonban készültek, ezért sütőtököt használtam a salátához. Most tavasszal, nyugodtan használjunk édesburgonyát, mert ugyanolyan finom lesz. 

Paradicsomos-krumplis tészta

2015. április 21. Mindennapi ételeink 

Paradicsomos-krumplis tészta Elsőre nem egy megszokott párosítás. Azonban az a története, hogy Fanni odavan a paradicsomszószos tésztáért. hagymás alapra mindig valami más kerül (bab/­­ összemorzsolt tofu /­­ reszelt cukkini /­­ padlizsán stb.), és aztán jöhet is a paradicsompüré, fűszerek, és nincs az a mennyiség, amit ne tudna elpusztítani a kislányunk. Mivel elég régóta beteg, ezért a kedvenceivel kedveskedek neki, nincs nagyon étvágya sem pár napja. Ezért paradicsomos tésztát készítettem, de mivel a paradicsom meghajthatja és amúgy is napok óta kevesebbet eszik, ezt nem szerettem volna. Ekkor jutott eszembe, hogy a krumplis tészta is abszolút favorit. Így kombináltam a kettőt. A fotó hátterében manókánk műanyag zöldség-gyümölcsei láthatóak. Egy bevásárlókosárban kapta ezeket anyukámtól. Azóta nem telik el nap, hogy ne játszanánk zöldségest. Az összes gyümit-zöldséget felismeri és kérésre odaadja nekem, vevőnek. :-) A tányért a Tommee Tippee-től kaptuk. Köszönjük!  Hozzávalók: 1 nagyobb burgonya 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 2 ek. liszt 2 ek. olívaolaj  2 ek. víz  1/­­2 l paradicsomlé fűszerek: lestyán, gyógynövényes fűszersó, só, bazsalikom, gyümölcscukor Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, majd  a víz és az olaj keverékén megpároljuk. Eközben a burgonyát meghámozzuk és apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a hagymához és félkészre főzzük. Amikor majdnem puha, ráöntjük a paradicsomlevet, fűszerezzük és készre főzzük. Tésztávaé tálaljuk.

4. heti menü

2015. április 14. Mindennapi ételeink 

4. heti menü Bocsánat, kicsit csúszva írom a menüt, de ami késik, nem múlik :-) de jó hír, hogy itt a tavasz :-)  HÉTFŐ R: Édes, sütőben sült vegán bundás kenyér, kiwi, lekvár E: Paradicsomos krumplifőzelék, "töltlék" V: Ebédmaradék KEDD R: Köleskása, dió/­­mák, szederlekvár, alma  E: Lencsehurka, édesburgonyapüré, uborkasaláta V: Ebédről maradék  SZERDA R:  Kenyér, tofukőrözött E:  Brokkoli krémleves, krumplis tészta  V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R:  Hajdinakása (reszelt almával), gesztenyepüré, meggybefőtt E: Csőben sült répa-cukkini, párolt kuszkusz, paradicsomsaláta tofuval V: Ebédről maradék PÉNTEK R: Tejbegríz, lekvár, banán  E:  "Lucskos káposzta" pászkagombóccal V: Főtt krumpli, hagyma, növényi tejföl, olívaolaj, újhagyma, retek SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán,  E: "Lucskos káposzta" pászkagombóccal, zabkeksz V: Kifli, virsli, mustár, saláta, paradicsom VASÁRNAP R: Zabkása, mandarin, olajos mag  E:  Gulyásleves, palacsinta (mákos, diós, növényi túrós) V: Zsemle, kókuszzsír, diókolbász, mustár

Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta

2015. április 10. Zizi kalandjai 

Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta Ki az, aki még rajtam kívül főzés/­­sütés közben papírcetlikre vagy csekkes borítékok hátuljára írja fel a recepteket? Pedig van csodás receptes füzetem, de azt nehéz kinyitni és belefirkálni, hogy melyik alapanyagból mennyit használtam… Jaj, így jártam ennél a receptnél is… cetlire írtam, ami természetesen eltűnt! Még jó, hogy csináltam képet az alapanyagokról, az segít felidézni az emlékeket. Szóval fejből jön a recept, de bátran improvizáljatok ti is! Pár hete Eszter kirakott egy képet egy kapros mártogatósról a Facebook oldalára, aminek hatására meg is kívántam a kaprot. Na, azóta született ez a citromos-kapros-lilahagymás-zelleres-majonézes vegán burgonya saláta, meg született kapros tzatziki is (ennek a receptjét is hozom). Mindkettő isteni! Aki nem szereti a kaprot, az egyszerűen hagyja el! Még egy dolog. A vegán majonéz… igen, ilyen is van. Kapható szójás változat is, de nekem sikerült hozzájutnom házi majonézhez, ami burgonyakeményítőből készül és megtévesztésig hasonlít az íze az eredeti majonézre. Nincsen benne semmilyen adalékanyag, valamint felesleges, nem a majonézbe való hozzávaló. Akinek nincs ilyen az használhat natúr joghurot, szójajoghurtot vagy hagyományos majonézt eme burgonyasaláta elkészítésére. Sőt a majonézt lágyíthatjátok egy kevés joghurttal, az egész salátát pedig extrázhatjátok kapribogyóval vagy savanyú uborkával. Vegán citromos kapros zelleres majonézes burgonya saláta Hozzávalók 4 főre: – 20 db közepes méretű burgonya, megmosva – 3 db kis zellerszál (kb. 1 nagy szálnak felel meg), felszeletelve – 1 fej lilahagyma, meghámozva, vékonyan felszeletelve – kevés kapor, felaprítva – kb. 200 ml vegán majonéz – 1 evőkanál olívaolaj – 1 teáskanál dijoni mustár – 1 citromnak a reszelt héja – 1/­­2 citrom kifacsart leve – só, bors A megmosott burgonyákat héjastul egy lábasba tesszük, felöntjük vízzel és kb. 20-25 perc alatt puhára főzzük. Az utolsó 5 percben beledobjuk a zellert, hogy azok is megpuhuljanak. Ha kihűlt a burgonya, meghámozzuk és karikákra vágjuk. Beletesszük egy nagy tálba, hozzáadjuk a lilahagymát, a zellert, a kaprot. Egy kis tálkában kikeverjük az öntetet: a majonézt a mustárral, az olívaolajjal, a citrom levével és héjával, valamint sóval és borssal. Az öntetet ráöntjük a zöldségekre, óvatosan elkeverjük és már tálalhatjuk is. A tetejére még szórhatunk kaprot.

3. heti menü

2015. április 5. Mindennapi ételeink 

3. heti menü Tartalmas együtt töltött napokat kívánunk mindenkinek! Férjemnek munkával telik a húsvéthétfő is, de majd bepótoljuk a közös programot valamikor. ...:) HÉTFŐ R: Kukoricatejes gabonakávé, sós kalács, gabonagömböc, répás tofupástétom, retek, saláta, újhagyma  V: Palócleves, pogácsa, alma E: Házi kifli, répás tofupástétom, paradicsom  KEDD R: Zabkása, baracklekvár, alma, mandarin, mandula/­­dió E: Sárgarépafőzelék, tavaszi burgonyakrokett, diós "hókifli" V: Ebédről maradék  SZERDA R:  Házilag sütött kuglóf, tahini-karoböntettel, alma, olajos mag E: Fokhagyma krémleves, tepsis burgonya, zöldség-gabonafasírt, saláta  V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R:  Rizstejes tejbegríz, narancs, és karobos "csokikrém" (1 avokádó, 1 banán, 3 kanál méz, 3 ek. karob, 1 ek. kókuszzsír, késhegynyi vaníliapor, késhegynyi fahéj--mindez összeturmixolva) E: Reszelt zöldségleves, milánói makaróni V: Melegszendvics (tofukőrözött, növényi sajt /­­ pizzakrém, növényi sajt)  PÉNTEK R: Tejberizs, kiwi, ananász  E: Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta  V: Zöldségpástétom, kenyér, paprika SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E:  Rakott brokkoli (barna rizs, növényi sajt, növényi tejföl, brokkoli, fűszerek), saláta  V: Házilag sütött kenyér, Unicarm növényi pástétom, paradicsom, savanyú káposzta  VASÁRNAP R: Kukoricakása kuglóf, gyümölcsszósszal  E: Burgonyagombóc leves, grillezett zöldségek, bulgur V: Zellerpástétom, zsemle, paradicsom

Medvehagymás krumplifőzelék (vegán)

2015. március 29. VegaLife 

Medvehagymás krumplifőzelék (vegán)Medvehagyma szezon idején tegyünk a legtöbb ételünkbe medvehagymát! Például a krumplifőzelék ízét is remekül fel lehet dobni vele. Egészséges alkalmazni. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása is ismert és bevizsgált, emellett felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére is alkalmazhatjuk. (Főként, hogy napjainkban sokan szenvednek felső légúti betegségekben, külön szerencsés, hogy tél végén, tavasz elején lehet szedni, piacokon hozzájutni.) Miért medvehagyma a neve? A hiedelem szerint téli álmuk után a medvék is ezt keresik, ezt fogyasztják, hogy vérüket és emésztőszerveiket általa ,,megtisztítsák.   A recept: Hozzávalók: - 1 kg krumpli - 1 bögre (2 dl) növényi tej - rizsliszt - víz - ételízesítő - 6 - 8 szál medvehagyma - só   Elkészítés: A meghámozott, majd alaposan megmosott krumplit sóval megszórjuk és vízben roppanósan puhára főzzük. Közben a növényi tejet kb. 3-4 evőkanálnyi rizsliszttel kikeverjük. (Rizsliszt hiánya esetén kukoricakeményítőt is használhatunk.) A megfőtt krumplit ezzel a sűrűbb szósszal felöntjük, hozzáadjuk a felszeletelt medvehagymát, egy kevés ételízesítőt, egyet forr, lezárjuk és tálalhatjuk is. Magában most is finom étel.

Mazsolás csigabuci - vegán

2015. március 25. BioBrigi 

Mazsolás csigabuci - vegánBurgonyapehely és zabpehely helyett tehetünk bele egy közepes főtt burgonyát is összetörve, akkor  kb. 50 ml folyadékkal kevesebb kell, de érdemes figyelni a tészta rugalmasságát. A forma a kölyök miatt született. :) Hozzávalók: 60 dkg tönkölyliszt (40 tk, 20 fehér) 260-280 ml víz 6 ek olivaolaj 1 pohár szójajoghurt 1 nagy marék mazsola 1 ek burgonyapehely 1 ek zabliszt 2 ek méz vanília 1 tk só 2 dkg élesztő 1 ek nyírfaporcukor muffin sütő forma, vagy muffin papír A szójajoghurtból 2-3 kanálnyit egy kispohárba teszünk, ahhoz adjuk a porcukrot és összekeverjük. A többi hozzávaló mehet a tésztába. Dagasztógépben összedolgoztatjuk a őket, majd a tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk. Megkenjük a tetejét kevés olivaolajjal, és 1-2 centi széles, arasznyi hosszú kissé ferde csíkokat vágunk belőle, amit majd a szélesebb végétől kezdve feltekerünk csigának, és muffin papírba tesszük. A tetejét megkenjük a szójajoghurt és porcukor keverékével. Bő fél órát kelesztjük, és 35-40 perc alatt közepes lángon megsütjük.

Heti menü

2015. március 23. Mindennapi ételeink 

Heti menü Mostantól igyekszem heti menüvel jelentkezni, ugyanis sokan kértétek, hogy segítsek nektek ebben.  Így próbálom minden hét elején leírni ,mit ettünk múlt héten. Lehet, hogy az elején lesznek akadozások, de igyekszem-igyekszünk :-) Egyelőre recepteket a blogon tudtok böngészni, vagy saját kútfőből tudjátok elkészíteni az ételeket. :-) Szép új hetet kívánok mindenkinek!  Íme, a múlt heti étrendünk, kislányunkra szabva :-) (most mi alkalmazkodunk hozzá): HÉTFŐ R: Mandulatejes zabkása, 1 banán, 1 kiwi V: Kelkáposzta főzelék, burgonyakrokett E: Házilag sütött zsemle, vegán májkrém, uborka KEDD R: Vegán tejbergíz, szilvalekvár, alma E: Szójapárizsis paradicsomos tészta, saláta (jégsaláta + paradicsom + öntet) V: Házilag sütött zsemle, zöldségpástétom, savanyú káposzta SZERDA R: Házi kifli, házi nutella + alma /­­ tofukőrözött + paradicsom E: Sütőtök krémleves, rakott burgonya (napraforgó tejföllel, gabonakolbásszal, hagymával), sült cékla V: Ebédről maradék CSÜTÖRTÖK R: Vegán tejberizs meggykompóttal, reszelt almával E: Babgulyás, pogácsa, alma V: Pogácsa, búzahús szalámi, tzatziki saláta (napraforgó tejföllel) PÉNTEK R: Kukoricakása, növényi gyümölcsjoghurttal, alma E: Répás-tökmagos rizottó, céklafasírt-egyben sütve, paradicsomsaláta V: Főtt krumpli, savanyú káposzta, tökmagolaj SZOMBAT R: Granola müzli, növényi tej, banán E: Spenótos gnocchi, növényi sajt, karobos csiga V: Ebédmaradék VASÁRNAP R: Házilag sütött kalács, házi nutella, mandarin E: Reszelt zöldségleves, zöldséges tarhonya, rántott karfiol, saláta V: Ebédmaradék

Zöldséges szabdzsi kesudiós szószban

2015. március 17. Vegán muflon 

Zöldséges szabdzsi kesudiós szószbanA Pannónia utcai Pandzsab Tandori étteremben duplán is vérszemet kaptam a minap. Először, mert a kesudiós szabdzsit a választható csípősségi fokozatok közül a legextrémebb mellett döntöttem, valamint a mellé chilis naan kenyeret kértem. (Aki kíváncsi rá, milyen lehet egy vödör napalm elfogyasztása után sebbenzinnel gargarizálni, bátran kövesse a példámat!) Másodszor pedig, mert a szabdzsit ebben a kevésbé emberbarát formában is hibátlannak találtam. Ahhoz túl gátlásos vagyok, hogy ilyen helyzetekben éttermek konyháiba kéretőzzek be okulási célzattal, arról nem beszélve, hogy az indiai konyha illatanyagait legfeljebb akkor lehet száműzni a ruházatból, ha felgyújtjuk. Szerencsére a YouTube tele van olyan videókkal, ahol a fakírképző szakközépiskolák végzősei vicces angolsággal narrálják kiválónak tűnő ételeik főzési folyamatát. Így hát előkészítendő: 2 közepes fej lilahagyma 3 db paradicsom 3 evőkanál kesudió 4 evőkanál zöldborsó 4 evőkanál zöldbab 1/­­4 fej karfiol 2 db sárgarépa 1 nagyobb burgonya 100 g füstölt tofu felkockázva (elhagyható, de inkább ne hagyjuk el) 2 evőkanál kókusztejszín 1 kiskanál só 1 kiskanál chilipor 1 kiskanál őrölt korriander 1 kiskanál őrölt kömény 1 kiskanál garam masala 1 kiskanál gyömbérkrém (jobb híján gyömbérpor) 1/­­2 kiskanál őrölt görögszéna kevés felaprított korianderlevél Hovatovább: A felcsíkozott lilahagymát, a felkockázott paradicsomot és a kesudiót kevés olívaolajon megdinszteljük, majd egy kevés vizet adunk hozzá. Mikor az elegy némileg szétfőtt, levesszük a tűzről, és botmixerrel krémesítjük és félretesszük. A felkarikázott sárgarépát, felkockázott burgonyát és a szétbontott karfiolt kevés olajon félig megpároljuk, majd hagyjuk békében nyugodni. A felkockázott tofut megpirítjuk, majd az imént megpárolt zöldségekhez adjuk. Most pedig a következő lépéssel tovább lelkesítjük azokat, akik rühellnek mosogatni: egy újabb edényben kevés olívaolajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gyömbérkrémet/­­port, majd jó egy perc után az összemixelt kesudiós-paradicsomos elegyet. Mély szakértelemmel beleborítjuk a chilit, majd kis lángon 3-4 percig főzzük, időnként megkeverjük. (Ha túl száraz, kevés vizet adunk hozzá.) Hozzáadjuk a zöldségeket és a tofut, majd jöhet a kömény, a garam masala, a görörgszéna és a só. Legvégül hozzáadjuk a kókusztejszínt és közepes lángon készre főzzük. Legvégül felaprított korianderrel díszítjük.

Fanni kedvenc bucija

2015. március 3. Mindennapi ételeink 

Fanni kedvenc bucija Egyik nap eszembe jutott, hogy régen készítettem zsemlét. Gyorsan kitaláltam egy receptet és azóta negyedszerre sütöm. Fanni egy egészet megeszik esténként. Huhh, nagy étvágya van a kislányunknak. :-) A zsemlében az újszerű, hogy a észtájába is kerül szójajoghurt, ill. a tetejét is azzal kenem meg, így teljesen olyan, mintha tojással lenne kenve.  Hozzávalók: 25 dkg finomliszt 25 dkg teljes őrlésű liszt 5 ek. puffasztott amarántmag (elhagyható) 5 ek. búzakorpa (elhagyható) 2 ek. burgonyapehely (elhagyható) 1 ek. szójajoghurt kb. 3 dl víz 1 ek gyümölcscukor 2,5 dkg élesztő só - ízlés szerint -- 2 ek. szójajoghurt só, fokhagymagranulátum - ízlés szerint szezámmag Elkészítés: A liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a korpát, amarántmagot,  a szójajoghurtot. Az élesztőt 1 dl cukros vízben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a lisztekhez. A többi vizet hozzáadagoljuk és  félkemény tésztát gyúrunk. 30 percet meleg helyen kelesztjük, majd egy olajjal kikent tepsibe zsemléket /­­ kifliket /­­ bucikat formázunk. Lekenjük az előzetesen összekevert "krémmel", majd a tepsiben is 15-20 percet állni hagyjuk. 180 fokon kb. 30 perc alatt kisütjük.  

A 30 Napos Vegán Kihívás - 1. heti menü

2015. március 2. Vegagyerek 

1-7. NAPIG: Megfogalmaztad a legfőbb célod a Vegán Kihívással kapcsolatban?   Bevásárló-segédletet ITT találsz a menükhöz!Miből mennyit egyek, és a köztes étkezések témájához KLIKK IDE ! ÉS egy-két jó tanács:): - legyél rugalmas! Ha időbeosztásod éppen máshogy kéri, cserélgesd nyugodtan a napokat! Ha megmaradt étel, nyugodtan egyél, vigyél belőle másnapra is! - honnan tudsz mégis rendelni valamit, ha kifutsz az időből? : NYERSÉTEL AKADÉMIA Az ő ételeik maximálisan beleférnek a Kihívás koncepciójába, cukor, liszt- és mindenmentesek, és házhoz is szállítanak!   1. HETI MENÜ (1-7. NAP):1.   NAP Reggeli: Diós-erdei gyümölcsös zabkása Ebéd: rozmaringos főtt csicseri (főtt csicserire kis olívaolaj, citormlé, só, bors, és friss rozmaring, vagy zöldfűszerkeverék), valamilyen gabonával, pl. kuszkusszal és vegyes salátával Vacsora: brokkolis - vörös káposztás spagetti Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 2.   NAP   Reggeli: kiviszószos almatorony Ebéd: babkrémes-petrezselyempesztós tekercs Uzsonna-desszert: meggyes banánfagyi Vacsora: barna rizsgolyók bazsalikomos kesuszósszal  Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 3. NAP Reggeli: diós-banános hajdinamuffin gabonakávés-natúr szójatejes cappuccinoval Ebéd: csicserikrémes padlizsán-lasagne Uzsonna-desszert: nyers avokádós csokipuding Vacsora:  tökmagpástétom friss zöldség szeletekkel, csíkokkal/­­ teljes kiőrlésű pirítóssal Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 4. NAP Reggeli: Málnás-amarántos szójajoghurt pirított kókusszal (bármilyen szezongyümölccsel készítheted!) Ebéd: a paradicsomos-gombás polenta előző napról, akár friss salátával kiegészítve Vacsora: csicsókás babfasírt előző napról friss salátával, vagy nyers zöldségszeletekkel Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 5.   NAP Reggeli: napraforgós-mandarinos reggeli kása Ebéd: paradicsomos szendvics: 2 szelet pirított barna kenyér közé tegyél felszeletelt paradicsomkarikákat, egész bazsalikom leveleket, zöld leveles salátát, csírákat és megkenheted akár tojásmentes kölesmajonézzel is. http:/­­/­­www.vegagyerek.hu/­­2011/­­01/­­tofusalatas-szendvicskrem-es.html Ha gazdagabban szeretnéd megpakolni, akkor egy-két szelet füstölt tofut piríts meg kis olajon, vagy grillezd meg,  pici szójaszósszal ízesítve, és azt is tedd a kenyérbe húspótlóként. Vacsora: tepsiben sült zöldségek: különféle zöldségek, amiket találsz a hűtőben, felaprítva (szezonálisak mehetnek bele nyugodtan, sütőtök, cékla, káposztafélék, répa, stb., figyelj rá, hogy nagy kockákra vágd, ne süljön szét!:-) meglocsolva kis olívaolajjal, hozzá só-bors, és süsd meg a sütőben! Salátát nyugodtan ehetsz hozzá, vagy ha nagyon éhes vagy, valamilyen gabonát is főzhetsz hozzá (rizs, quinoa stb.)! Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 6. NAP Reggeli: aszalt sárgabarackos quinoa-amaránt müzli Ebéd: spenótos rizottó Vacsora: édesburgonyás sárgarépakrémleves diós petrezselyempesztóval , 1-2 szelet pirított barna kenyérrel) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint 7. NAP Reggeli:1-2 szelet pirított teljes kiőrlésű kenyér valamilyen olajos mag krémmel (pl. mandula, kesudió, szezám), és esetleg cukormentes lekvárral (pl. bio cukormentes szilvalekvár, vagy bio agave sziruppal édesített gyümölcslekvár); friss gyümölcs (ezt áttolhatod uzsonnára is) Ebéd: leves előző napról + csicsókás babfasírt vegyes zöldsalátával Vacsora: paradicsomos-gombás polenta (a receptben a paradicsomot rizs/­­ agave sziruppal édesítsd a nyírfacukor helyett!) Ital: 2 l szénsavmentes ásványvíz + zöld, gyümölcs, gyógyteák igény szerint  

Egyszerű zöldségleves kölesbetéttel

2015. február 18. Éltető ételek 

Egyszerű zöldségleves kölesbetéttelMinden nap kerül az asztalra zöldség. Egy ilyen levesbe sokféle zöldség kerül, nagyon jó ízhatás kerekedik ki belőle. A gluténmentesség miatt nem cérnametéltet tettem bele, hanem egyszerűen kölest főztem bele. Hozzávalók (4 főre): - 2 közepes sárgarépa - 2 közepes petrezselyemgyökér - 1 közepes karalábé - 1 kis zellergumó - 2 közepes burgonya - 2-3 szelet kelkáposzta - 3-4 karfiolrózsa - 1 hagyma (külső héjával együtt, ezt karikára szoktam vágni) - 2 gerezd fokhagyma - 1 natur zöldségleves kocka - só, bors, zöldűszer (petrezselyem, zeller, lestyán) - 1 kisebb evőkanál kókuszolaj - 2 marék köles - (mehet bele akár zöldborsó is) Elkészítése: Először is minden zöldséget daraboljunk fel egyforma méretűre, A kókuszolajat olvasszuk fel. Tegyük bele a sárgarépát, és folyamatosan keverve süssük egy kicsit. Ezáltal a répa szépen megszínezi a zsiradékot. Halmozzuk a répára a többi zöldséget, de ne keverjük össze. A répa alul maradjon. Öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. Télen egy kis chili jól illik hozzá. Lassú tűzön hagyjuk párolódni a zöldségeket, ne kevergesd. A vizet pótold, ha nagyon elfőne. Aikor már majdnem puha  a zöldség, öntsük fel vízzel, és dobjuk bele a mindenmentes zöldségkockát és a zöldfűszereket. 2 marék kölest alaposan mossunk át, majd ezt is tegyük a zölséglevesbe. Főzzük készre.

Csőben sült brokkolis karfiol vegán módra

2015. február 17. Éltető ételek 

Csőben sült brokkolis karfiol vegán módraNos... megint brokkoli és karfiol. De nem tudok ráunni, szeretem minden formában. Ennek a receptnek az ötlete innen származik, viszont kissé átalakítva vegánosítottam azt. Hozzávalók: - 1 kisebb fej karfiol - 1 kisebb brokkoli - 1 batáta (édesburgonya) - 1 dl köles - 2-3 gerezd fokhagyma - 1-2 kávéskanál mustár - 1 evőkanál kókuszolaj vagy bio vaj - késhegynyi gyömbérpor - só, bors, chili Elkészítése: - A brokkolit és a karfiolt szedjük rózsáira és alaposan mossuk meg. - Sós vízbe főzzük meg, de csak roppanósra! A karfiolt picit tovább kell főzni, mint a brokkolit. - Közben 3x mennyiségű vízben főzzük meg az előzőleg alaposan átmosott kölest. - A köleshez öntsünk egy kevéske főzővizet, majd botmixerezzük krémesre. Olyan tejföl állaga legyen. - Reszeljük bele a fokhagymát, a zsiradékot és a mustárt. Fűszerezzük. - Egy jénai tál aljára tegyük a meghámozott, felkarikázott batátát. Tegyük rá a brokkoli és a karfiol darabokat. - Ezt öntsük le a kölesöntettel. - Tegyük be a sütőbe, és mintegy 30 perc alatt süssük össze.

A krumpli 50 árnyalata (6 recepttel)

2015. február 17. Gréta konyhája 

A krumpli 50 árnyalata (6 recepttel) Nemrégiben részt vettem egy bioburgonya kóstoláson, ahol magam sem tudtam elképzelni, hogy lehet ennyi féle-fajta ízű, állagú burgonyát termelni....nemhogy megenni(haha) Körülbelül 20 fajtát kóstoltunk a séfekkel, ízlelgettünk, megvitattuk, majd osztályoztuk is őket.  Ha előtte nem is, aznap meg kellett állapítanom, hogy igazán királyi étel, é s unalmasnak, egysíkúnak egyáltalán nem nevezhető.  Bár rajongásom iránta igazából, legalább gyermekkorom óta tart.  Nem véletlenül. A burgonya nem hizlal, nem egészségtelen, csak annyira, mintha egy répát, tocsogó zsírban sütnénk meg, vagy főzés után zsíros tejjel, és vajjal kikevernénk. Nem a krumpli az oka az esetleges hízásnak, hanem az elkészítés metódusa. Otthon, növényi olajokat használva, és aromás fűszerekkel kombinálva, még a legegyszerűbb ételeket is elegánssá varázsolhatjuk, vagy hétköznap esténként gyorsan sütőbe dobva nagyszerű, egyedi ételeket készíthetünk, az év bármelyik szakában. Jó tudni! A burgonya egyik legfőbb tápanyaga a keményítő, főzésre a legjobb a  15-20 %-os keményítő tartalmú burgonya, ezek könnyen főzhetők, és az ízük is nagyon finom. A burgonya ráadásul még nem is hizlal, hiszen 100 gramm burgonyában mindössze 20 gramm szénhidrát található, és 94 kalória, tehát kevesebb, mint a rizsben, vagy a száraztésztákban. Diétázók, és cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, hiszen a benne található szénhidrát lassan bomlik le, és lassan szívódik fel, így sokáig a jó lakottság érzetét kelti. Igen magas a fehérje tartalma is, átlag 2-3 gramm, ami a hússal és a tejjel egyenértékű.  A friss burgonya 20-30 mg C vitamint tartalmazz, de ez a tárolás és a főzés hatására is igen nagymértékben csökken, épp ezért nem érdemes sokáig tárolni, és főzés előtt vízben áztatni. De ezen kívül tartalmaz még káliumot, kalciumot, vasat, karotint, és foszfort is. Figyeljünk arra, hogy csírázott burgonyát ne együnk, és ha hámozáskor találunk néha zöld részeket, ezeket azonnal távolítsuk el, mert szolanint tartalmaz, ami mérgező. Az ilyen burgonyát ne főzzük meg héjában, hanem jó vastagon hámozzuk meg. A burgonyát, azonban nem csak táplálékként, hanem  gyógy-szerként is használhatjuk, hasmenésre, székrekedésre, álmatlanságra, aranyér kezelésre, ízületi problémákra, gyomorégésre, görcsös fájdalmakra, vízhajtásra, és felső légúti bántalmakra. 1. Tepsiben sült rozmaringos burgonya: A sárga burgonyákat alaposan kefével megtisztítjuk, majd félkészre főzzük. Ha kihűlt, héjastól rusztikus hasábokra vágjuk és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. Adhatunk hozzá fokhagymát, hagymát, zöldségeket is. Meglocsoljuk olíva olajjal, és megszórjuk friss rozmaring levelekkel. 200 fokon aranybarnára sütjük, majd tiszta sóval meghintjük. 2. Sült fokhagymás burgonyapüré: A sült fokhagymát elkészítjük így:https:/­­/­­www.facebook.com/­­ StohrGreta/­­photos/­­ pb.550753304952831.-2207520 000.1424085040./­­ 970985899596234/­­ ?type=3&theater A burgonyákat meghámozzuk, feldaraboljuk, és puhára főzzük. Leöntjük a főzőlevet, majd növényi tejjel krémesre keverjük, hozzáadva a sült fokhagymákat. Megszórjuk petrezselyemmel, vagy bármilyen zöldfűszerrel. 3. Curry-s sült burgonya: Sárga burgonyákat jó alaposan megtisztítjuk, de a héját rajtahagyjuk. nagyon vékony szeletekre vágjuk. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, a sütőt 200 fokra előmelegítjük. Olívaolajban elkeverjünk 1 tk curryport, chili-t, vagy cayenne borsot, koriandert, és leöntjük vele a burgonyákat. Összemázoljuk, hogy mindenhová jusson. Ropogósra sütjük, és papírtörlőre szedjük, megsózzuk. Olajsütőben is elkészíthető, csak akkor több olajat szív fel. 4. Fűszeres burgonya gratin:  Bár én édesburgonyával készítettem, de nagyszerű burgonyából is. http:/­­/­­ gretakonyhaja.postr.hu/­­ serpenyoben-sult-kremes-ede sburgonya 5. Héjában sült szeletelt vajas burgonya: Alaposan megmossuk a burgonyákat, megtöröljük, és keresztben vékonyan beirdaljuk. A résekbe tetszés szerint helyezhetünk biomargarin szeleteket, tofuszalonnát, vagy növényi reszelt sajtot, és 200 fokon megsütjük. 6. Zöldfűszeres röszti: Megmossuk, meghámozzuk a burgonyákat, kis-vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, majd 10 perc múlva kinyomkodjuk a levét. Hozzáadunk csicseriborsólisztet, friss, aprított rozmaringot, bazsalikomot, korianderlevelet, kedvenc fűszereinket, fokhagymát, jól összedolgozzuk a masszát, majd egy olívaolajjal kikent teflonserpenyőt hevítünk, rákanalazzuk a masszát, ellapogatjuk, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, és friss, növényi joghurtos vagy tejfölös mártogatóssal tálalva fogyasztjuk.

Brokkolis karfiolkrémleves

2015. február 13. Éltető ételek 

Brokkolis karfiolkrémlevesBrokkoli,brokkoli, brokkoli. Ilyenkor télen szinte naponta kerül az asztalra. Most van itthon egy kis fej karfiolom is, így a kettőt kombinálva készült el ez a fincsi leves. Hozzávalók: - 1 kis fej karfiol - 1/­­2 fej brokkoli - 1 közepes burgonya (ez fogja sűríteni) - só, bors, petrezselyem - szerecsendió - ízlés szerint rizstejszín (enélkül is finom) Elkészítése: Mossuk át alaposan a zöldségeket. Szedjük rózsáira, és először a karfiolt tegyük fel főni épp annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje. Ha a karfiol egy kissé keserű, akkor az első főzővizet öntsük le róla (pár perc főzés után). Adjuk hozzá a felkockázott krumplit is.Úgy 10 perc főzés után tegyük hozzá a brokkoli rózsákat is. Pároljunk mindent puhára.Ez a mozzanat akkor kell, ha a pici babának is főzünk, de 1 éves kor felett erre már nincs szükség.Amennyiben még roppanós a zöldség, vegyünk ki belőle pár rózsát, a többit botmixerezzük vagy turmixoljuk össze. Figyeljünk arra, hogy ne legyen túl híg, tehát ha sok a víz alatta, akkor öntsük le róla.Fűszerezzük, adjunk hozzá egy kevéske rizstejszínt. BABAKONYHA TIPP : Babócák is nyugodtan kaphatják úgy 8 hónapos kortól. Még turmixolás előtt vegyünk ki párolt karfiolt és brokkolit, nyugodtan a baba kezébe adhatjuk. Arra viszont ügyeljünk, hogy ha a baba a felnőttek ételéből eszik, akkor az ne legyen túlsózva, túlfűszerezve. Az a legjobb, ha még a fűszerezés előtt veszünk ki a babának egy adagot, és a felnőttek ételét utólag fűszerezzük. Ha a babánk szerezi a darabosat, elég csak villával szétnyomkodni. Tápláló ebéd lehet belőle, ha egy kis főtt kölest teszünk hozzá.

Serpenyőben sült krémes édesburgonya

2015. február 4. Gréta konyhája 

Serpenyőben sült krémes édesburgonya Ma sétáltam először hóesésben tavaly tél óta, és nem tudtam másra gondolni, (azon túl, hogy milyen szép) hogy mit fogok otthon ennek örömére vacsorára készíteni :)) Éppen a hatalmas adag cézár-waldorf saláta fúziómat készítettem (almával, dióval), és a ropogós tofukat sütöttem, amikor megpillantottam egy halványrózsaszín kupacot, s bár nem ak artam a tofun kívül mást sütni, szinte beszéltek hozzám. Tudtam, hogy itt valami történni fog, és valaki átvette az irányítást. Azon kaptam magam, hogy a szójatej, tejszín, máris előkerültek a hűtőből, és éppen a curryporért nyúlok, a serpenyőmben pedig meg már nem is tofu, hanem édesburgonya karikák vannak. Haha. Ilyenkor mindig hagyom irányítani a kezem, mert ilyenkor történik a tündérvarázslat. Fogalmam sem volt ki fogja mindezt megenni (a többiek éppen mást vacsoráztak), de nem bírtam leállni. Így történt, és készült ez a mesés, krémes, fűszeres, édes egytálétel, ami tökéletes téli hóeséses-melengetős kiegészítése lett a salátavacsorámnak. Hozzávalók:  2-3 édesburgonya nagyon vékony karikákra vágva 2 ek biomargarin 2 dl krémes nem édes növényi tej  1 dl sűrű növényi tejszín curry por, szerecsendió, chili, garam masala, vegamix, tiszta só ízlés szerint (de úgyis jó, ha a tejszínbe keverjük a fűszereket) friss petrezselyem Egy kerek, tapadásmentes serpenyőben biomargarint hevítek, majd elkezdem rétegezni a vékony burgonyakarikákat, minden réteget megszórom a fűszerekkel, majd az egész tetejére ráöntöm a tejes-tejszínes keveréket, hogy éppen csak ellepje. Közepes lángra veszem, és lefedem. 20 perc múlva kész is. A tejes tejszínes fűszer nagy részét beszívta a burgonya, a maradék pedig összesűrűsödött, és krémes maradt, teteje itt ott megpirult. Megszórhatjuk aprított petrezselyemmel, és reszelt növényi sajttal.  Jó étvágyat!

Vegán kocsonya

2015. január 20. Zizi kalandjai 

Vegán kocsonya Szilveszterre készült életem első kocsonyája, ami természetesen vegán. Úgy gondolom, január még bőven lehet kocsonya szezon, szóval nem késtem el a recepttel, de el is menthetitek év végégre. Imádom a “mindent bele” zöldség leveseket, ez egy ilyen, csak kocsonyásított változatban. Főzés közben, ahogy puhultak a zöldségek egyre többet ettem belőlük. Imádom a levesben főtt zöldségeket. Gondolatban felidéztem gyerekkorom kocsonyáját és nagyon hasonló hozzá. Egyedül az állaga lett kicsit keményebb, valahogy a húsos verzió puhább, omlósabb, ha lehet ilyet mondani. Az íze viszont nagyon finom, a titok a jó sok zöldség és egy kis extra fűszerezés. A zselés állagot az agar-agar biztosítja, ami tengeri vörösmoszatokból nyert keverék, sűrítő- és gélképző anyagnak használják. Érdekesség, hogy az agar-agar maláj eredetű szó, jelentése kocsonya. Vegán kocsonya (Recept inspiráció: The Vegan Baking Bad) Hozzávalók: – 2 db nagyobb répa, meghámozva, felkockázva – 1 db közepes fehérrépa (gyökér), meghámozva, felkockázva – 3 db közepes burgonya, meghámozva, felkockázva – 1 db kis karalábé, meghámozva, felkockázva – 1-2 szál szárzeller, felkockázva – 1 bögre zöldborsó (fagyasztott) – 1 fej vöröshagyma, meghámozva – 4-5 gerezd fokhagyma, meghámozva – 1 kis darab paradicsom – 1 kis csokor petrezselyem, felaprítva – 15-20 g agar-agar – 1 vegán zöldségleves kocka – 1 teáskanál kurkuma – 1 teáskanál édes pirospaprika – 3 db babérlevél – 4-5 szem egész feketebors – 2-3 szem szegfűbors – só – szerecsendió – olívaolaj Egy nagy lábasban hevítsük fel az olívaolajat és dinszteljük meg rajta a (nagyjából) egyforma kockákra vágott zöldségeket: répa, fehérrépa, burgonya, karalábé, szárzeller. Adjuk hozzá a fűszereket, a leveskockát és sózzuk ízlésünk szerint. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, tegyük bele a vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot – ezeket mind egészben. Főzzük legalább egy órán keresztül lassú tűzön. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót is és főzzük még 10 percen keresztül. Én a végén kivettem a vöröshagymát, fokhagymát és paradicsomot, ezeket megettem külön. Vegyük magasabbra a lángot, forraljuk fel és ekkor adjuk hozzá az agar-agart. Folyamatosan kevergessük és főzzük még 3-4 percig, amíg az agar-agar teljesen felolvad. Vízzel mossuk ki a tálakat, edényeket, tányérokat (nem kell utána megtörölni, maradjanak vizesek!), amelyekbe a kocsonyát hagyjuk megdermedni. Kanalazzuk/­­öntsük a levest az edényekbe és hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőbe. Két-három óra elteltével már fogyasztható is. Tálaljuk citrom gerezdekkel.

Currys vöröslencse leves savanyú káposztával

2015. január 15. Éltető ételek 

Currys vöröslencse leves savanyú káposztávalNos, aki mostanában követi a blogomat, nem csodálkozik, hogy újabb vöröslencse és újabb savanyú káposzta receptet hozok. Egyszerűen imádom ezeket, és a sokoldalú felhasználásukat is. A savanyúkáposzta jótékony hatásairól már írtam, érdemes minél gyakrabban beiktatni az étrendünkbe. Hozzávalók: 1 kisebb vöröshagyma2-3 gerezd fokhagyma1 teáskanál kókuszolaj1 közepes batáta (édesburgonya)6-8 db koktélparadicsom (nekem volt a fagyasztóba betéve, házi, sűrű paradicsomlé is jó)őrölt kömény, só, bors, chili1-2 késhegynyi curry por2 marék vöröslencse1 marék savanyú káposzta Elkészítése: A hagymát vágjuk apró kockára, és a kókuszolajon dinszteljük meg.Reszeljük hozzá a fokhagymát is.Dobjuk rá a kis kockára vágott batátát és az átmosott lencsét és a felkockázott paradicsomot. Pár percig pirítsuk együtt.Öntsük fel vízzel és fűszerezzük.Kb. 15 perc alatt megfő a lencse. Ne legyen püré!A végén adjuk hozzá a savanyú káposztát. Ha nincs, akkor egy kevéske, friss citrom leve is jó.

Gyömbéres zellerkrémleves

2015. január 8. Éltető ételek 

Gyömbéres zellerkrémlevesIgazi téli, melengető leves. A zellernek nagyon jó tisztító hatása van, a gyömbér és a chili pedig kellően felmelegíti fázós testemet ebben a hidegben. Gyors, egyszerű és finom. Kell ennél több? Hozzávalók (2 fő): - 1 öklömnyi méretű zeller - 1 kis vöröshagyma - 2 kisebb burgonya - 1 kicsi sárgarépa - 1-2 késhegynyi gyömbér (kóstolgasd!) - chili, só, kurkuma, őrölt kömény - 1 teáskanál kókuszolaj Elkészítése: A vöröshagymát kis kockára vágom és a kókuszolajon épp csak üvegesre párolom.Megszórom a gyömbérrel, köménnyel és a kurkumával. Mellédobom a kis kockára vágott zeller, krumplit és a sárgarépát.Pirítom együtt pár percig, majd felöntöm vízzel.Sózom, hozzáteszek egy kevéske chilit is.Puhára főzöm úgy 15 perc alatt, majd botmixerezem.Ha szeretnéd, kevés tejszínt löttyinthetsz hozzá.Friss fűszernövénnyel díszítem, pl. metélőhagyma, apróra vágott zellerlevél.Nagyon finom... Jó étvágyat.

Édesburgonyás – Cukkini Lasagna

2015. január 3. Fittanyuka 

Édesburgonyás – Cukkini LasagnaEz a recept a kedvencem lett, mert lasagna állagú, ízű, de semmilyen lisztes tésztalapot nem tartalmaz. Abszolut alakbarát fogás. A recept megalkotását leginkább az szorgalmazta, hogy lasagnát szerettem volna készíteni, de nem volt itthon lasagna lap, viszont volt cukkini, édesburgonya a kamrámban. A receptjeim és a táplálkozásunk alapja, bázisa a zöldségek, ahogy az alábbi lasagnánál is. Hozzávalók 4 főre: 1 db közepes cukkini 1-2 darab lehéjazott édesburgonya 200 ml sűrített paradicsomszós 2 dl víz 4-5 evőkanál kislevelű zabpehely 3 evőkanál hidegen sajtolt olíva olaj 1 fej vöröshagyma 2 cikk fokhagyma 2 teáskanál himalaya só 1 evőkanál nádcukor vagy eritrit szárított bazsalikom 1 db paradicsom, 1 db kaliforniai paprika 4 evőkanálnyi rizstejszín A cukkinit megmossuk, nem szükséges lehéjjazni, zöldség gyalúval vagy késsel, hosszábban  nagyon vékony szeletekre vágjuk. Ugyanezt tesszük az édesburgonyával is. Ez kicsit nehezebb művelet, mert keményebb. Elkészítjük a szószt: A vöröshagymát felaprítjuk és az olajon üvegesre dinszteljük, majd felöntjük a paradicsomszósszal, vízzel és hozzáadjuk a zabpelyhet. Fűszerezzük: só, belepréseljük a fokhagymát, édesítjük, megszórjuk a bazsalikommal és hagyjuk, hogy a zabpehely kissé kidegedjen. Olyan állaga lesz a szósznak,  mintha darált hússal készítettük volna. Fontos, hogy ne legyen nagyon sűrű, hogy szaftos maradjon a lasagna. Egy tűzálló tálat kiolajozunk és lerakjuk a rétegeket: egy réteg cukkini lapok, ráöntünk egy adag szószt, elsímitjük és következhet az édesburgonya, addig folytatjuk amíg a rétegek elfogynak. A tetejére kaliforniai paprikát és paradicsomot karikáztam, meglocsoltam kevés növényi tejszínnel. 180 C fokon 20-25 percig sütjük.   Tipp: Cukkini vagy édesburgonya helyett készíthetjük padlizsánnal is és gazdagíthatjuk gombával, vagy más kedvenc zöldségeinkkel. Zabpehely helyett ha köles pehellyel vagy más gluténmentes pehellyel gazdagítjuk a szószt akkor teljesen gluténmentes fogás lesz.    

Karácsonyi Ünnepi menü

2014. december 28. Fittanyuka 

Karácsonyi Ünnepi menü Az idei karácsonykor is ragaszkodtam a hagyományos, megszokott ízekhez. Természetesen ezeket az ételeket, mint például a töltött káposzta, burgonya saláta és az összes többi, vegán alapanyagokból készítettem el, ahogyan több éve teszem. Fontos szempont nálam ilyenkor a gyorsan elkészíthetőség, mert a munkám szempontjából ez a legmegterhelőbb hónap és a karácsonyi készülődésre jut a legkevesebb időm. Jó érzés amikor szenteste mégis minden a helyére kerül és az ünnepi asztal tele van finomságokkal. Az idei karácsonyi menüből a következő fogásokat emelném ki: Az elmaradhatatlan vegán töltött káposzta, amelyet a hagyományoshoz hasonlóan készítek el minden évben. Mivel az idei ünnepek nálunk a babavárás körül is forognak és az ízlésem kicsit megváltozott az elmúlt hetekben, fókuszba kerültek a savanykás ízek. Mivel  nálam most a savanyú és a keserű ízek a nyerők. Ezért a savanykás csorbaleves volt nálam idén a favorit. Mindenki kedvence az önmagában vagy valamilyen feltéttel, hidegen is fogyasztható krumplisaláta, vegán majonézzel. Az édességek közül természetesen nem maradhatott el a bejgli, az aprósütemények és idén készítettem egy különleges pohárdesszertet: a hibiszkuszos quinoa pudingot. Ezekkel a fogásokkal nem volt megterhelő az ünnepi falatozás, főleg ha ilyenkor is betartjuk a MIT-MIKOR-MIVEL táplálkozási elvet.                

Diósült, a tökéletes húsmentes fasírt

2014. december 20. Zöld Avocado 

Diósült, a tökéletes húsmentes fasírtA következő recept akár a karácsonyi menüben is szerepelhetne. Nálunk biztosan fő étel lesz! ;-) A nevével ellentétben semmi köze egy diós desszerthez. Tökéletes húspótló! :-) Ha nem mondjuk meg a vendégünknek, hogy mit eszik, biztosan az lesz az első tippje, hogy valamilyen fasírozottat. Az íze és állaga is teljesen ugyanolyan, mint egy sertéshúsból készült tepsis fasírt, vagy akár egy stefánia vagdalt. Gyerekkoromból emlékszem a nagymamám tepsiben sült fasírozottjának pontosan ugyanilyen íze volt. ;-) Diósült, párolt zöldségekkel, sült édes burgonyával Ez miért más? Mert egyáltalán nem állati fehérjéből, azaz húsból készül, és mégis biztosítja a szükséges fehérje mennyiséget, és a zsír bevitelt (Omega3). Mert telis tele van tápláló hozzávalókkal, vitaminokkal (pl.: E-vitamin, folsav), hasznos ásványi anyagokkal (pl.: kálium, kalcium, vas, magnézium, cink stb.), antioxidánsokkal, könnyű megemészteni, energiát ad, és mennyei ízzel ajándékoznak meg a puha meleg diósült szeletek. Készítsétek el, és próbáljátok ki, kinek milyen élményt nyújt a nevére egyáltalán nem hasonlító étel remek, ami akár egy gasztro alkotás is lehetne a gasztro művészetek múzeumában, ha létezne olyan! :-D Természetesen nem én vagyok a nagy ,,művész, aki megalkotta a dió sültet. Az eredeti receptet Bede Anna Vegasztrománia című szakácskönyvében láttam meg először. Ezt egy kicsit a saját ízlésünkre formáltam, és ez a felejthetetlen élmény lett belőle. (Ezt mások mondták, nem én. ;-) ) HOZZÁVALÓK: - 200 g dió - 50 g szezámmag, kesudió, mogyoró (ezek keveréke, vagy ami éppen otthon van) - 1 nagy lila hagyma - 1 marék friss petrezselyem - 400 g konzerv hámozott paradicsom - 150 g ementáli sajt reszelve - 2 tojás (vagy 2 ek őrölt lenmag 6 ek vízzel kocsonyásra keverve) - 1 ek mustár - Himalája só, frissen őrölt fekete bors, pirospaprika, egy csipet Cayenne bors vagy erős pista - 3 gerezd fokhagyma - 2 db közepes sárgarépa - (1 ek útifűmaghéj) - (2 ek sörélesztő pehely) Diósült, avagy a tökéletes húsmentes fasírt  sült édes burgonya ELKÉSZÍTÉS: A diót és a magvakat egy serpenyőben zsiradék nélkül lepirítjuk, hogy a zamatok jobban érezhetőek legyenek. Miután lepirult, félre tesszük őket hűlni, majd a darálóban durvára aprítjuk. A lila hagymát és a fokhagymát egy kevés vízzel krémessé turmixoljuk. A sárgarépákat a hámozott paradicsommal (konzerv lé nélkül) a turmixban péppé dolgozzuk. A darált dió és mag keverékhez hozzáadjuk a hagymapépet, a sárgarépás paradicsomot, a fűszereket (só, bors, petrezselyem, mustár, Cayanne bors), a tojásokat, és a reszelt sajtot. Az egészet összekeverjük, hogy egy nagyjából egynemű fasírt állagot kapjunk. (Ha van otthon útifűmaghéj és sörélesztő, az is most kerüljön bele.) diósült, tortaformában sütve Elővesszünk egy sütőformát (én rendszerint a kerek tortaformámban készítem el ezt a sültet). Kikenjük kókuszzsírral, vagy béleljük sütőpapírral. 180 °C -ra előmelegített sütőben kb.45 perc alatt piros ropogósra sütjük a diós fasírtunkat. Párolt zöldségkörettel és édes burgonyával, vagy friss zöldséggel tálalva vehetjük le a lábukról vacsora vendégeinket. :-)  Diósült, párolt zöldségekkel és sült édes burgonyával Kellemes karácsonyi készülődést, meghitt, szeretetben gazdag,  jóízű, egészséges karácsonyi vacsorát kívánok mindenkinek! :-)  Megjegyzés: érdemes utána olvasni a neten mi mindenre jó a dió?! Rengeteg jótékony hatása van, és nem is tudjuk mekkora kincs, hogy Magyarországon könnyedén hozzájuthatunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a legtöbb országban ritkaságszámba  megy, és ahogy szokták mondani ,,aranyárban mérik. A legnagyobb kiszerelés pl.: itt Írországban egy 200 g-os kis műanyag dobozka. :-(

Indiai joghurtos burgonya

2014. december 13. Vegán muflon 

Indiai joghurtos burgonyaA kis krumplinak elszorult a szíve, amikor visszagondolt rá, milyen volt az anyja hasábban.         Ennek ellenére is tarthatatlannak tartom, hogy nem szerepelt még a blogban egy valamirevaló csicsókarecept. Pedig a kolompér nagyon is hálás alapanyag. A svábtök előnye, hogy könnyen beszerezhető, hiszen bármely kertben megterem a bojóka. Éljen tehát a kukujó! És most következzék a pityókás esszencia: Komponensek az indiai joghurtos grulyához: 4 db nagyobb picsóka fél fej karfiol 1 db hegyes erőspaprika 2 dl szójajoghurt 1 csomó petrezselyem 2 kiskanál római kömény 2 kiskanál kurkuma őrölt chilipaprika ízlés szerint só A bandurkát meghámozzuk, majd kb. 2 centis kockákra vágjuk. (A piskó felszeletelése nem különösebben nehéz feladat.) A karfiollal ugyanígy teszünk hámozás nélkül. Az erőspaprikát felaprítjuk, majd kevés olajban kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a római köményt, majd kb. egy perc elteltével a joghurtot. Megsózzuk, majd hozzáadunk másfél-két deci vizet. Hozzáadjuk a feldarabolt pityerét és a karfiolt. kb. negyed óráig pároljuk, majd mikor már majdnem megfőtt, megsózzuk, majd egy-egy kanál római köményt, kurkumát, egy újabb evőkanál joghurtot és némi chilipaprikát adunk hozzá. Legvégül hozzáadjuk a petrezselymet. Íme a kész joghurtos földialma, jaj, de gusztusos a kutyatök!

Brokkolis sajtos krumpli : gyors és egyszerű egytálétel

2014. december 8. Zöld Avocado 

Brokkolis sajtos krumpli : gyors és egyszerű egytálétel Brokkolis sajtos krumpli A burgonya egy alapvető élelmiszerünk, amiből rengeteget fogyasztanak a magyarok is. Korábban akár heti kétszer vagy még többször is az asztalra került ilyen olyan formában. Sülve, főve, egytálételként, köretként, tojással, salátaként, püré formájában stb. Manapság már egyre ritkábban fogyasztjuk, mert vannak, nála sokkal értékesebb zöldségek is melyek, gyorsan elkészíthetőek és laktatóak. Ráadásul elég sok ember nem képes, vagy csak részben képes megemészteni a burgonyát, és gyomor fájdalmak jelentkeznek az elfogyasztásuk után. :-( Természetesen azért vannak jó tulajdonságai is a burgonyaféléknek, amiért érdemes néha beiktatni az étrendünkbe. ;-) Lássuk, mik ezek? ,,Mikor főzik vagy sütik, a burgonya gyakorlatilag zsírmentes élelmiszer. A burgonyában a fő energiaszolgáltató tápanyag a szénhidrát, keményítő formájában. A szénhidrátok elsődleges energiaforrások a test számára. A burgonya önmagában kevés fehérjét tartalmaz, de tejtermékkel vagy tojással kombinálva jó minőségű fehérjét tartalmazó étel készíthető belőle. A burgonyafélék rostforrások, amik hozzájárulnak a telítettségérzethez, és támogatják az egészséges emésztést. A burgonyafélék jelentős C és B vitamin források, gazdagok káliumban, emellett még kis mennyiségű magnéziumot és vasat is tartalmaznak. A különböző elkészítési módok következtében a burgonyaételek tápanyagtartalma rendkívül változatos. Az elkészítés során fellépő tápanyagvesztés függ a hőfoktól és az elkészítés időtartamától. A vízoldékony vitaminok és ásványi anyagok, mint a B vitaminok, a C-vitamin és a kálium kioldódnak a vízbe a főzés során. További ,,jó hír azoknak, akik igyekeznek elkerülni a testtömeg növekedését, hogy a burgonyaféléknek magas a telítő értéke. A burgonyafélék gluténmentesek, ebből következően szabadon fogyaszthatóak azok számára, akiknek kerülniük kell a glutént.  Forrás: Európai Élelmiszer Információs Bizottság Ezúttal készítsünk egy egyszerű és gyors egytálételt burgonyából, brokkoliból és sajtból! Egy étel azoknak akik imádják a sajtokat!  brokkolis sajtos krumpli HOZZÁVALÓK: - 1,5 kg burgonya  - 2 tojás - 400 g sajt (valami kemény és ízes sajt pl.: jófajta trapista, ementáli, pannónia, füstölt stb. Lehet keverni is, és többféle sajtot felhasználni) - 2 dl mandula tej /­­ rizs tej /­­ mogyórótej - 3 ek rizsliszt /­­ tönkölyliszt /­­ kukoricaliszt - 1 ek répce olaj /­­ olíva olaj /­­ kókusz zsír - 500 ml natúr organikus joghurt /­­ görög joghurt /­­ bio tejföl - 1 közepes fej brokkoli - Himalája só, fehér bors, olasz fűszerkeverék - (friss petrezselyem, és sörélesztő pehely) ELKÉSZÍTÉS: A burgonyát megfőzzük, főzés után meghámozzuk, és felkarikázzuk. (Én már előző nap este meg szoktam főzni, hogy ne menjen vele az idő másnap. ;-) ) A szószhoz egy tálban összekeverem a joghurtot, a tojást, a lisztet, a zsiradékot, a sót, borsot, és az olasz fűszerkeveréket. A sóval ne spóroljunk, mert a krumpli felszívja. De persze sózni utólag is lehet, ha nem vagyunk elég bátrak. A brokkoliról levágom a ,,bokor részét mert csak arra lesz szükségünk, és megmosom. A szárat sem kell kidobni, mert a következő zöld turmixba pont elfér. (A Zöld turmixról majd egy későbbi bejegyzésben még írok). A turmixgépbe szórom a megmosott nyers brokkoli bokrot, felöntöm a tejjel, és összeturmixolom. A cél, hogy a nyers brokkoli morzsákra essen szét. Ezt a brokkolis tejet is a tálba öntöm a joghurtos szószhoz, és összekeverem az egészet.  A sajtot, vagy sajtokat a nagy lyukú reszelőn lereszelem. Igen, tudom, most mindenki húzza a száját, mert ezt a konyhai műveletet senki nem szereti. Én sem. ;-) Ezért ha van egy olyan csodamasinátok, mint nekem, - mint, amilyet már javasoltam egy korábbi bejegyzésben, hogy érdemes beszerezni - , akkor ezt egyszerűbben is meg lehet oldani. Elővesszük a multifunkciós készülékünk két késes darabolóját és a kis hengert. Ezzel lehet magokat őrölni. Én most sajtot fogok daraboltatni vele. Nem annyira szereti, de ha óvatosan csináljuk, kibírja. ;-) Ne tegyünk bele túl zsíros sajtot, mert akkor csak kiforognak a kések, és leégetjük a motort. Tehát a kemény sajtot kockákra szedve (kb.2*2cm), a kis hengerbe tesszük, úgy, hogy az félig tele legyen. 1-es fokozaton bekapcsoljuk a gépet, és pár másodperc alatt, kész is a sajt morzsa. Beleöntjük a joghurtos brokkolis szószba, és újra töltjük a kis hengert a sajttal. Mindezt addig ismételjük, míg a sajt teljes egészében elfogyott. (Hagyjunk annyi sajtot, hogy az étel tetejét meg tudjuk szórni a végén, ami aztán majd jól megpirul az étel tetején.) Előveszek egy nagy, de lapos jénai tálat, amit kikenek vékonyan kókuszsírral (vagy valamilyen más zsiradékkal), beleteszek egy réteg főtt, karikázott krumplit (az összes felét), majd leborítom a brokkolis szósz egyik felével. Kicsit fakanállal összekverem, hogy midenhová jusson a szószból.                  Erre rászórom a krumpli másik felét, és leborítom a maradék szósszal. A tetejét megszórom a félrerakott reszelt sajttal, és 220°C -ra előmelegített sütőbe teszem ezt az egyszerű, de kiadós egytálételt. Kb.20-25 perc alatt készre sütjük. Az utolsó pár percben érdemes grillezősre kapcsolni a sütőnket, hogy a sajt a tetején jól rápiruljon. ;-)                     Tálaláskor szórjunk rá friss petrezselymet, és sörélesztő pelyhet a gazdagabb tápanyagtartalom és ízélmény elérése kedvéért! Megjegyzés: Ez nem az az étel, amit azért készítünk el, mert olyan ínycsiklandóan néz ki, hanem azért mert nagyon finomak az olvadt sajtos, fehér szószban tocsogó burgonya karikák. :-) Egyszer, kb.15 évvel ezelőtt kipróbáltam egy alapreceptjét ennek az ételnek, és azóta nem tudunk megfeledkezni róla. Rendszeres időközönként elhangzik ez a mondat itthon "hú, de ennék egy jó kis sajtos krumplit!"... ez így megy már 15 éve. ;-) Próbáljátok ki (akár brokkoli nélkül is), és megértitek miről beszélek. ;-) Jó étvágyat hozzá! :-)

Fokhagymás-chilis krumplileves savanyú káposztával

2014. november 23. Éltető ételek 

Fokhagymás-chilis krumplileves savanyú káposztávalGyerekkoromban a krumplileves mindig tejföllel és kolbásszal készült. Nos, az alap megmaradt - mármint a krumpli és a fokhagyma -, de mellékerült a savanyúkáposzta. Ez kellő savanyságot ad (korábban ezt a tejföl biztosította) Hozzávalók: - 5-6 nagyobb burgonya - 1 evőkanál kókuszolaj - 2 evőkanál zabliszt - pirospaprika, só, bors - 3-4 gerezd fokhagyma - késhegynyi chili - 2-3 marék házi savanyúkáposzta - ha nem elég savanyú: kevés citromlé Elkészítése: - A kókuszolajat forrósítsuk fel, majd szórjuk bele a zablisztet. Keverjük, hogy ne égjen meg, és pár keverés után vegyük le a tűzről. - Szórjuk meg pirospaprikával, és öntsük fel vízzel. - Tegyük bele a kockára vágott krumplit,, a felszeletelt fokhagymát és a fűszereket. - Főzzük meg, majd a végén tegyük bele a savanyú káposztát. Pár percig még összefőzhetjük, de nem szükséges, ha állni hagyjuk egy kevéske ideig. Ha nem elég savanyú, csavarjunk bele egy kevéske citromlevet.Jó étvágyat.

Indiai lencseragu édesburgonyával

2014. november 21. Gréta konyhája 

Indiai lencseragu édesburgonyávalBiztosan ti is sokszor gondolkodtok mit főzzetek este, milyen laktató, tartalmas, egészséges, de nagyon finom vacsorával lepjétek meg a családot. Nekem az agyam, (nem fog titeket meglepni) többnyire az ételek körül forog, de még így is vannak napok, amikor fogalmam sincs mit kellene főzni. Ez a recept tökéletes az ilyen napokra, főleg esős, hűvös időben. Nagyon, nagyon, nagyon imádom az autentikus indiai ételeket, és néha kifejezetten szeretem, ha elém rakják egy étteremben, de túlnyomó részt mégis otthon készítem el, mert az ízét nem lehet eltéveszteni, és sokkal költségtakarékosabb is. Hozzávalók: 4-6 személyre 400g lencse beáztatva 2 db édesburgonya 1 szál póréhagyma 2 fej vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma hüvelyk ujjnyi friss gyömbér 1 csapott ek garam masala fűszerpor 1 csapott ek curry por 1/­­2 ek tikka masala fűszerpor só, vegamix ízlés szerint 1 doboz sűrű kókusztej 1-2 szál sárgarépa víz 1-2 ek tápióka liszt (kukoricakeményítő is jó) abban az esetben, ha kevesebb vizet adunk hozzá, és nem olyan leveses, elhagyhatjuk, de én szeretem főzelékesen. Egy wokban, (vagy nagyobb serpenyőben) felhevítem az olíva olajat, és megpárolom a felaprított hagymákat, majd a fokhagymák felét aprítva. Folyamatosan kevergetem kb 3 percig, majd belereszelem a friss, hámozott gyömbért, pirítom pár percig. Hozzáadom a félholdakra vágott répát, és a kisebb kockákra vágott édesburgonyát, majd a fűszereket, jól alaposan összekeverem, pár percig kevergetve rázogatva pirítom. Jöhet bele a beáztatott, lecsepegtetett, leszűrt lencse. Összekeverem, majd felöntöm annyi vízzel, hogy rendesen ellepje kb ujjnyi vastagon. Hozzáadom a maradék fokhagymát, és lefedve megfőzöm a lencsét, közben megdagad, besűrűsödik. Megsózom, majd ha a lencse puha, a kókusztej sűrűjét hozzáadom, átlátszó részét, pedig elkeverem a tápióka keményítővel csomómentesre. Kavargatva hozzáöntöm ezt a keveréket, és nagyon gyorsan keverem, mert sűrűsödni fog. Addig kevergetjük, míg újra fel nem forr, majd levesszük a tűzről. Főzelékállagot kell kapjunk. Én rendszerint ilyenkor még sózom, fűszerezem addig míg tökéletes lesz. Bármilyen kenyérfélével ajánlom. Jó étvágyat! UI: Gluténmenteseknek ajánlom még quinoával, vagy rizssel összekeverve. A fűszereket bioboltokban, vagy ázsiai alapanyagokat árusító üzletekben lehet beszerezni, de decembertől a tündérporok már a webáruházamban is elérhetőek lesznek.

Karfiolkrém

2014. november 19. BioBrigi 

KarfiolkrémKarfiolutálók is nyugodtan megkóstolhatják... Hozzávalók: 1 közepes fej karfiol 2 szál répa 1 marék kesudió/­­napraforgó+mandula 2 nagyobb főtt burgonya 1/­­2 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj 1 kis fej lilahagyma 1 csokor petrezselyem zöld só A karfiolt és a répát megpároljuk, vagy némi sóval puhára főzzük. (Párolva ízletesebb, ezért olykor inkább bevállalom annak a nagy izének a mosogatását... :) ) A kesudiót kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a burgonyákat is. Beleöntjük az olajat is, és annyi vizet adunk hozzá, amivel a gép el tudja dolgozni, de viszonylag sűrű marad. A karfiol majd úgyis hígít rajta. Ez lesz a "majonéz" alap. Candidások inkább mandula és napraforgómag keverékét használják kesu helyett. A karfiolt, és a répát villával szétnyomkodjuk egy tányéron. A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk, a lila hagymát úgyszintén. A "majonézt" összekeverjük a zöldségekkel, és fél tk sóval. Éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. Pirítós kenyérrel és kápia paprikával nagyon éteti magát.

Fehérjebevitel - kiegészítés

2014. november 16. Vegan Spirit 

Mivel nagyon sok komment érkezett a fehérjebevitelről szóló cikkhez (a címlapra kerülésnek köszönhetően), és ezekre nincs időnk egyenként válaszolni, ezért GS írt egy rövid választ a legfontosabbakra. További jó kommentelést nektek! Ha lesz energiám és időm, még válaszolok majd pár hozzászólásra később. Íme GS válasza: "Látom, hogy az előző cikk, nagyon erős védekező mechanizmust váltott ki a legtöbb emberből, pedig nem a támadás volt a cél vele, csupán információmegosztás, egy olyan régi, tévesen berögzült témáról, mely esetlegesen megakadályozza, a veganizmus iránt már bizonyos szinten nyitott embereket abban, hogy kipróbálják a vegán életmódot , hiszen félnek a nem teljes értékű, ,,komplettálásra szoruló növényi fehérjéktől, így jóval bonyolultabbnak beállítva, egy egyébként egészségesebb, környezetvédőbb és legfontosabb érvként, kegyesebb életmódot a hozzánk hasonlóan érző lényekkel, az állatokkal szemben is. A növényi fehérje másodrangúsága még a 20 század elejéről eredeztethető, ahol kísérleti patkányok, jobban nőttek az állati eredetű fehérjén, mint a növényin; azonban, két fontos dolog kimaradt: 1) a patkányoknak 10 létfontosságú aminosavra van szükségük, az embereknek 8-ra vagy 9-re (hisztidint is beleszámolva vagy sem) 2) a patkányok rövid idő (4 és fél nap) leforgása alatt megkétszerezik a méretüket, melyhez 50%-os fehérjetartalmú anyatej társul, míg egy csecsemő lassan, 6 hónap leforgása alatt duplázza meg a súlyát, melyhez csupán 5-6%-os fehérjetartalmú anyatej társul Ezekből kifolyólag, természetes, hogy a patkányoknál nagy jelentősége volt a fehérjének, amit kaptak. Ennek ellenére, az itt találtakat az emberekre is rávetítették, és a növényi táplálékokat hiányosnak könyvelték el, mely gondos ,,komplettálásra szorul, amit igazán népszerűvé, Frances Moore Lappé: Diet for a Small Planet című, 1971-es könyve tett; annak ellenére, hogy ő maga növényi táplálkozást javasolt, a húsfogyasztás már akkor is ismert, környezetkárosító volta miatt; a felvetett ,,komplettálást azonban 1981-re, a könyve tíz éves jubileumi kiadására visszavonta, és beismerte, hogy könnyebb fehérjéhez jutni, mint gondolta, és sajnálatosan azt a tévképzetet adta az embereknek, hogy növényi táplálkozást folytatni nehéz, a ,,fehérjekomplettálás miatt, ezáltal legalább annyi embert eltaszítva attól (a mai napig is), mint amennyit bevonzva. Ezen próbálnak változtatni, hiteles, növényi (vegán) táplálkozás mellett a szavazatukat letevő orvosok és dietetikusok, akik már számtalanszor felemelték a hangjukat a témában. Így az, aki tud angolul, adjon egy esélyt az előző cikk végén említett három hivatkozásnak (1)(2)(3), hogy teljesen képbe kerülhessen a témáról, és ne egy rég berögzült téveszme legyen az, ami visszatartja az embereket, egy számukra és környezetünk számára is jobb életmódtól. A cikkben szereplő következő mondatot kifejteném bővebben: ,,ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor akár egyetlen táplálékból is - néhány ritka kivételtől eltekintve - fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket. Az ,,elegendő kalória természetesen nem több, mint ami az ember létfenntartásához szükséges, mely nagy átlagban 2000-3000 kcal közötti mennyiség (komolyabb testmozgás végzése nélkül); ennél többről nincs szó, így nem kell senkinek túlennie magát, csupán eleget ennie, miközben egyúttal a tápanyagszükségletét is ellátja így. A ,,néhány ritka kivétel nem lett kifejtve, tekintve, hogy kicsi az esélye annak, hogy emberek kizárólagosan kb. 3% vagy az alatti fehérjetartalmú növényi táplálékokon akarnának élni hosszú távon, legfőképpen, hogy átlagban még a gyümölcsök is 6% fehérjetartalmúak, azonban kivételek mindig akadnak. Ezek azok a táplálékok (alma, körte, bizonyos aszalt gyümölcsök, manióka stb.), amelyekben ugyan megtalálható az összes létfontosságú aminosav, azonban alacsony fehérjetartalmuk miatt túl sok kalóriát kellene elfogyasztani belőlük azok fedezéséhez; így ide, egy hozzászóló kifejezése nagyon találó, ezeknél ,,relatív hiány áll fenn, és nem is javasolható természetesen, hogy kizárólagosan ezekre építsen az ember egy étrendet, mert nem csupán fehérjében, de egyéb létfontosságú tápanyagokban is rendkívül szegények. Azonban ez a relatív aminosav hiány a növényi táplálékok legnagyobb részében (99%-ában) nincs jelen (így azok számítanak ritka kivételnek, amiknél jelen van), és az a feltételezett eset is felvázolható, hogy csupán egyetlen, nem a kivételek közé tartozó, relatív aminosav hiánnyal nem rendelkező egyszerű növényi táplálékkal is képesek lennénk fedezni a létfontosságú aminosav szükségletünket, az előzőekben említett 2000-3000 kcal bevitelével. Természetesen nem is ajánlott senkinek sem csak egyetlen táplálékra korlátoznia az étrendjét, csupán megnyugtatásul közlendő, hogy ha valaki egy nap egyedül például csak babot vagy burgonyát eszik, akkor nem kell a nap folyamán azt komplettálni valami más növényi fehérjével, mert az magában is teljes értékű növényi fehérje volt; és ennek megvizsgálására tökéletesen alkalmasak az étrendi naplók, melyek nem-vegán forrású adatbázisokra (pl. USDA, NCCDB) épülnek. A valós fehérjeminimumot pedig nem csupán a cikkben említett Dr. William Rose állapította meg rendkívül alacsony értékben (20 grammban), hanem számos kutató őt követően, akár saját magán is kísérletezve, napi 30 grammnál kevesebb fehérjével, mellyel képesek voltak pozitív nitrogénegyensúly fenntartására. Ennek ellenére, a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g fehérje testtömeg kilogrammonként, egy bárki számára könnyedén elérhető és javasolható mennyiség. A gyümölcstáplálkozásról pedig ezek után fehérjeszempontból csak annyit, hogyha az ember nem a relatív hiányos aminosavprofilú táplálékokra építi az étrendjét, akkor, ahogyan egy 1971-es, dél-afrikai kutatásból kiderül, még akár növekedhet is a szervezet összfehérje és albumin szintje, egy napi 32-55 gramm közötti fehérjetartalmú gyümölcstáplálkozáson (1)(2). Végezetül válaszként, arra a hozzászólásra, miszerint egy szénhidrátdús (és zsírszegény), teljes értékű, növényi táplálkozás nem szolgálná az emberek egészségét, hogy ilyen táplálkozással voltak képesek hiteles orvosok, 1) a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésére, javítására és visszafordítására, és az 1-es típusú rendkívül jó hatásfokkal történő kezelésére; egy előadás a témáról, Dr. Neal Barnardtól 2) a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére, javítására és visszafordítására; egy előadás, a témában Dr. Dean Ornish-sal egyetemben szakértő, Dr. Caldwell Esselstyntől.  GS " J. K. Valentine

Szezámmagos édesburgonya ropogós

2014. november 13. Gréta konyhája 

Szezámmagos édesburgonya ropogósEz a fasírt annyira ellenállhatatlan, hogy ha egyszer megkóstoljátok mindig ezt szeretnétek enni. A héten készítettem édesburgonya salátát, édesburgonya ropogóst, és indiai lencse sabji-t édesburgonyával, szóval nálam az új hagyma, az édesburgonya:)) Sokszor készítettem már batáta fasírtot, de muszáj valamit változtatnom rajta minden egyes alkalommal, ami az adott napi hangulatomtól, a hűtőtartalomtól, vagy a friss, otthon található fűszereimtől függ. A legjobb mégis az, hogy mindenhez passzol, főzelékfeltétként, magában joghurtos szósszal, szendvicsben, vagy burgerként is megállja a helyét. Íme a legújabb édesburgonyaőrületem eredménye: Hozzávalók: 3 db közepes friss édesburgonya 4 evőkanál csicseriborsó liszt 2 púpozott evőkanál magkeverékes Glutenix (gluténmnetes kenyérliszt keverék bioboltban, vagy élelmiszer allergia szaküzletben mindig kapható) 1 ek szezámmag 2 gerezd fokhagyma 1 szál apróra vágott póréhagyma, vagy újhagyma tiszta só, bors, vegamix, 2 tk garam masala 1 mk kurkuma 1 tk curry fűszerkeverék 1 tk grill fűszerkeverék (Na glutamát mentes) Sós vízben félkeményre főzzük az édesburgonyát, majd ha kihűlt lehúzzuk a héját, és egy nagy lyukú sajtreszelőn egy tálba reszeljük. Hozzáadjuk a liszteket, fűszereket, a préselt fokhagymát, hagymát, szezámmagot, alaposan masszává dolgozzuk, fél órára hűtőbe tesszük, kezünkkel rusztikus pogácsákat formázunk, és kevés olívaolajban két oldalát aranybarnára sütjük. Jó étvágyat!

Ez elment vadászni...

2014. november 4. Zöld múzsa 

Ez elment vadászni..."Ez elment (vadászni) gyűjteni, ez (meglőtte) leszedte, ez hazavitte, ez megsütötte, és ez az icike-picike mind megette" ... miután a  Szárnyalj, és a felhők között nem érhet baj   Pankája lefényképezte!  Nincs szebb látvány az őszi erdőnél. A hanyatló természet színorgiájának élményét magunkba szívhatjuk egy-egy séta, túra során. Lesz miből töltekezni tavaszig! Nem csak a szemünket lakathatjuk jól az őszi erdőben, a bokrok vitaminokban gazdag bogyókat kínálnak. Fontos szabály, hogy a forgalmas országúttól legalább egy kilométerrel beljebb gyűjtsünk, valamint érdemes előre tájékozódni, az egyes növények mikor érettek be a gyűjtésre és mely részük alkalmas a spájzolásra. Ha nincs megfelelő növényismeretünk, akkor olyan emberek társaságában tegyük meg első  túráinkat, akiktől biztos információk szerezhetők be és pontosan meg tudják különböztetni az ehető növényeket a mérgező hasonmásuktól.  Lelkes természetjáró csapatunk szeptemberben somot, októberben kökényt és csipkebogyót gyűjtött, melyek a téli hónapokban fontos C vitamin forrásai lehetnek szervezetünknek, javítva  ellenálló képességét. A gyümölcsöket szedés után aszaltuk, így kiváló gyógytea alapanyagokká váltak, de befőtt, lekvár és szörp  is készíthető belőlük. Ötletadó receptjeinkkel megmutatjuk, három deci sombefőtt is magában hordozhatja egy könnyed, pikáns vacsora ígéretét, ami a konyhánkban valósággá válhat. fotó: Szegedi Annamari Pikáns som befőtt: - 1 kg érett húsos som - 50 dkg cukor - 1 liter víz - 1-2 g citromsav vagy borkősav Sterilizált üvegekbe töltsük a leszárazott, megmosott somot. ( Rázogassuk az üveget közben, hogy minél több férjen bele. ) A vízből és cukorból készítsünk szirupot, majd öntsük a gyümölccsel megrakott üvegekbe. ( Ne öntsük színültig, mert a gyümölcs is enged levet. ) A lezárt üvegeket állítsuk be egy nagyobb lábosba vízfürdőbe és forraljuk 8-10 percig, majd hagyjuk őket kihűlni. A citromsav/­­borkősavra nem tartósítás céljából, hanem a befőtt szép piros színének megőrzéséhez szükséges, így akár el is hagyható.  *** A húsos som 3-7 méter magasra növő cserje. Még a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágai nem csak a tavasz első hírnökei, hanem dísze is a kertnek. Augusztus-szeptember környékén érő gyümölcsei 1,5-3 centiméter nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű.  Kökényes körte lekvár: - 1 kg dér csípte kökény - 1 kg lédús  Vilmos körte - fél citrom leve - egy kis darab frissen reszelt gyömbér - ízlés szerint cukor ( kb. 30 dkg ) A kökényt alaposan megmossuk, majd kevés vízben a citromlével és a gyömbérrel együtt 15 perc alatt puhára főzzük. Egy nagyobb lyukú szitán átpasszírozzuk, majd a megpucolt és apróra vágott körtével újra főzni kezdjük, a végén a cukrot is hozzáadjuk. Romantikus színű, izgalmas ízvilágú lekvárt kapunk ebből a kökény körte párosból.   *** A kökény apró, kékesfekete, hamvas, csonthéjas. Szeptember-októberben érik. Éretlen termésének húsa erősen fanyar ízű. Akkor érdemes gyűjteni a gyümölcsöt, amikor a dér már megcsípte, ekkorra megpuhul, fanyarságából veszít és enyhe édes íze lesz.  Javaslat: ha a kökényt még nem csípte meg a dér, akkor érdemes a megmosott szemeket a lekvárfőzés előtt 24 órára a fagyasztóba tenni.   fotó: Szegedi Annamari Grillezett zeller sommártással: - 1 zeller gumó -  fél deci olívaolaj - 1-2 gerezd fokhagyma - só, citrombors - 1 üveg som vagy kökény befőtt - 1 ek. kukoricakeményítő A zellert megtisztítjuk és kb. ujjnyi szeletekre vágjuk. Elkészítjük az ízesített olajat, majd bepácoljuk vele a zellerszeleteket. A sütőben 200 fokon, grillfokozaton megsütjük őket. Aki kalóriadúsabb vacsorára vágyik, készíthet mellé burgonyapürét is. A sombefőttet egy lábosba öntjük és a befőtt léből kiveszünk pár evőkanállal, amibe simára keverjük a kukoricakeményítőt. Felmelegítjük a befőttet és belecsurgatjuk a keményítős keveréket. Krémes mártást kapunk, melyet tálaláskor a forró zellerszeletekre öntünk.  fotó: Szegedi Annamari Mákos scone, avagy az angolok édes pogácsája: - 1/­­2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt - 1/­­2 csésze fehér tönkölyliszt - 1/­­2 csésze darált mák - 7.5 dkg vaj - csipet só - 1 tk. szódabikarbóna - 1/­­2 csésze kimagozott som befőtt - 1/­­2 csésze joghurt - 1/­­2 csésze tej A szilárd összetevőket egy tálba összekeverjük, majd elmorzsoljuk benne a vajat. Egy mélyedést alakítunk ki a közepében, amibe beleöntjük a joghurtot, tejet és a kimagozott somot, majd óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a tésztát. Egy nokedli masszánál nem sokkal sűrűbb tésztát kapunk, amit vastagon lisztezett deszkára borítsunk és a tetejét is lisztezzük meg. Formázzuk 3 cm magas téglatestté, majd daraboljuk fel egyenlő részekre ( 9 vagy 12 felé szoktam ). Egy sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk át őket óvatosan ( kissé lágy a tészta, de így lesz finom a végtermék ). A tetejét kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg egész mákszemekkel, majd előmelegített sütőbe süssük 175 fokon 20-25 percig. *** A scone egy eredetileg skót sütőporos zsemlye, ami ma már nagyon divatos az angoloknál ötórai tea mellé, de mi nyugodtan tálalhatjuk  frissen felvert tejszínnel és a kökényes-körte lekvárral hideg téli reggeleken csipkebogyó tea társaságában. 

Vegán mac ‘n’ cheese, avagy vegán sült “sajtos” tészta

2014. október 29. Zizi kalandjai 

Vegán mac ‘n’ cheese, avagy vegán sült “sajtos” tészta Nem tudom ki, hogy van vele, de szabályosan érzem, hogy az óraátállítással nyertem még egy órát, vagyis a napom 25 órából áll. Ádival a napunk ugyanúgy zajlik, mint előtte, mégis az ebéd sokkal hamarabb készül el, este pedig hamarabb ágyba tudjuk tenni, így több időnk marad dolgozni a gép előtt és egy kicsit kikapcsolódni. Az egyedüli rossz az óraátállítással kapcsolatban a korai sötétedés, de gondolom ezt senki nem szereti. A sötét ellen hoztam most egy napsárga ételt, hogy bearanyozza a napotokat. A mac ‘n’ cheese (macaroni and cheese) népszerű étel az USA-ban, mondhatni úgy, hogy ez az amerikai sajtos tészta. Valójában egy tejes, vajas, sajtos szósz, amelyet összekevernek a főtt tésztával, majd tepsibe öntik és összesütik (íme az amerikai változat). A jó hír az, hogy ez vegán változatban is elkészíthető csupa finom és tápanyagokban gazdag alapanyagokból. Hasonlót már főztem egyszer – egy mángoldosat – , az is finom lett, de ez az új változat tényleg mennyei. Ádinak is ízlett, szóval bababarát… próbáljátok ki! Vegán mac ‘n’ cheese (Recept inspiráció: Oh Dear Drea) Hozzávalók 3 főre (2 felnőtt, 1 baba): - 250 g sütőtök, meghámozva, felkockázva - 250 g répa, meghámozva, felszeletelve - 270 g burgonya, meghámozva, felkockázva - 180 g kesudió - 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva - 3 gerezd fokhagyma, felaprítva - 65-70 g sörélesztő pehely - 6 evőkanál kókuszzsír - 1 és 1/­­2 evőkanál frissen facsart citromlé - 1 teáskanál kurkuma - cayenne bors, ízlés szerint - só, bors ízlés szerint - sütéshez: füstölt pirospaprika, kenyérmorzsa - 250 g tészta Tegyük egy nagy lábasba a felkockázott burgonyát, sütőtököt, felszeletelt répát és felaprított vöröshagymát. Sózzuk, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd tegyük fel főni közepes lángon. Kb. 15-20 perc alatt megpuhulnak a zöldségek, ekkor szűrjük le, de úgy, hogy a főzővizet tegyük félre (ezzel fogjuk a szószt elkészíteni!!!). Egy másik lábasban főzzük meg a tésztát a csomagoláson található utasítás szerint. Szűrjük le és tegyük félre. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Tegyük a kesudiót robotgépbe és ennek megfelelően daráljuk krémesre (közben a robotgépet állítsuk le néha, nehogy leégjen a sok munkától!). Ha krémesre van darálva, adjuk hozzá a robotgépben a kókuszzsírt, a citromlevet, a cayenne borsot és a kurkumát. Dolgoztassuk össze a krémet a robotgépben. Közben lassan kezdjük el adagolni a sörélesztő pelyhet és a zöldséges főzővizet miközben a robotgép dolgozik. Ha a pehely is el lett dolgozva a szószban, kezdjük el hozzáadni a főtt zöldségeket és fokozatosan adjunk mellé a főzővízből, hogy krémes szószt kapjunk eredményül. A lényeg a fokozatosságon van, tehát ne egyszerre zúdítsunk mindent a robotgépbe, hanem szépen lassan adagoljuk a hozzávalókat. A végén sózzuk, borsozzuk és ha szükség van hígításra, akkor használjuk a maradék zöldséglevet (én szinte az összeset felhasználtam). Egy tálban keverjük össze a főtt tésztát  a “sajtszósszal”, öntsük az egészet egy tepsibe, szórjuk meg a tetejét füstölt pirospaprikával és kenyérmorzsával. Tegyünk alufóliát a tetejére és süssük 10-15 percig, majd fólia nélkül még 5 percig. Tálaljuk azonnal! Tipp : a szósz nagyon nagy adag lesz, vagyis lesz belőle maradék! Én másnap blansíroztam brokkolit és karfiolt, tepsibe tettem és leöntöttem őket a maradék szósszal és összesütöttem! Isteni lett a végeredmény, még jobb, mint a tésztás verzió!  

6 szezonális szuperfood

2014. október 27. Gréta konyhája 

6 szezonális szuperfood Ha ősszel is egészségesen szeretnéd táplálni tested-lelked, fogyaszd ezeket a szuperételeket, mert nincs még egy ilyen hónap, mint az október, amikor ennyi, változatos, színes, szemet gyönyörködtető zöldség-gyümölcs terem, és mind azért, hogy felkészüljünk a hideg, vitaminban, színekben és napsütésben hiányosabb hónapokra. Most töltsük fel szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel, hogy ne az orrfújásról és a köhögésről szóljon a tél. Íme 6, imádnivaló, októberi kedvencem: Alma: A gyümölcsök királynője https:/­­/­­www.facebook.com/­­StohrGreta/­­photos/­­pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./­­912419645452860/­­?type=1&theater Karfiol: Rákmegelőző hatású, C-vitamin bomba, koleszterincsökkentő hatású. http:/­­/­­gretakonyhaja.postr.hu/­­currys-csipos-karfiolpuffancsok/­­ Körte : Kedvenc gyümölcsöm, leginkább nyersen szeretem, vagy zöldtumixba krémesítőként banán helyett, isteni rukkolával, kesudióval, és sütibe is, na meg fűszeres krémlevesekben. Sok rostot tartalmaz, enyhén hashajtó hatású, béltisztító, gazdag C-vitaminban és rézben Kelbimbó: Folsav, Vas, és C vitamin bomba, az ősz királynője, sok sok betegséget segít elkerülni, én a legjobban kókuszolajon, wokban megpirítva szeretem, ahogy a benne lévő cukor megkaramellizálódik. Kitűnő salátát, főzeléket, és köreteket lehet belőle készíteni. Sütőtök: Béta karotin bomba, B vitaminban, potassiumban, és rostokban gazdag https:/­­/­­www.facebook.com/­­StohrGreta/­­photos/­­pb.550753304952831.-2207520000.1413877215./­­914988318529326/­­?type=1&theater Pasztinák: Nem sokan ismerik-használják, pedig mennyei krémlevest lehet készíteni belőle póréhagymával, és nagyszerű még burgonyapürével keverve, vagy csak magában köretként a pasztinákpüré fűszeresen.

Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza?

2014. október 18. Zöld Avocado 

Máltai Qassatat vagy indiai Szamósza? Aki ismer tudja, hogy imádunk utazni, új kultúrákat megismerni, és természetesen az adott ország ételeit kóstolgatni, és ami megtetszik, azt integrálni a saját konyhámba. ;-) A múlt héten volt szerencsénk a napsütéses Máltán tölteni pár napot, ahol kipróbáltunk pár helyi ételt is. Ilyen volt a számunkra vicces névvel ellátott Pastizzi is, melyeket úgynevezett Pastizzériákban árulnak. :-D Ezek kis pékségszerű üzletek, ahol főként kelt tésztákat, és rétesszerű harapnivalókat árulnak ezer féle-fajta töltelékkel. A Pastizzi is egy ilyen rétes tésztához hasonló tésztából készült kis kagylócska, megtöltve sós és édes töltelékekkel. Akit érdekel, hogy hogyan készül egy ilyen máltai pastizzi, itt a link, amin megnézheti a profikat sütés közben: How to make the perfect Pastizzi? kéksajtos-karfiolos szamószaKorábban dolgoztam együtt indiaiakkal, akiknek szintén elég színvonalas, a szám ízéhez közel álló gasztronómiájuk van. Szerencsémre mindig kaptam kóstolót a házi kosztból, és többször is elvittek minket indiai éttermekbe céges vacsikra, ahol beavattak a gasztronómiájuk rejtelmeibe, és nem csak találomra választottunk a menüről a sok idegen étel név közül, mint ahogy azt egy átlag európai tenné. ;-) Hogy hogyan lesz ebből a két sztoriból egy recept? Hát nagyon egyszerűen! :-) Máltán ettünk Qassatat, ami a Pastipizzi után a legnépszerűbb harapnivaló. Kóstoltunk ricottával töltött vulkán alakú, és zöldborsó pürével töltött kagyló formájú változatot is. Nekem egyből beugrott róla az indiai szamósza, mert szerintem elég hasonló az alap gondolat, és a zöldborsós Qassatat kagyló formájú volt, mint a szamószák általában. Nemrégiben már készítettem itthon reform szamószát. Most pedig a máltai élménynek köszönhetően, el is határoztam, hogy ez lesz a következő recept a blogon. Tehát hoztam nektek reform indiai Szamószát, ami nagyban hasonlít a máltai Qassatat-hoz, és közben eltér mindkettőtől. :-D (Sajnos nem tudok szép és gusztusos képekkel szolgálni, de amint újra elkészítem őket, teszek fel szebb képeket ide a blogra.) Hogy mitől reform? A liszt használattól, és attól, hogy nem olajban van kisütve, mint a hagyományos szamósza, hanem sütőben. Ettől szárazabb, de egészségesebb, könnyebben emészthető ételt kapunk. A töltelék pedig ezer féle lehet, kreativitásunktól függően. Én egy kéksajtos-karfiolos, és egy brokkolis-burgonyás változatot hoztam most nektek. ;-) KÉKSAJTOS-KARFIOLOS ÉS BROKKOLIS-BURGONYÁS SZAMÓSZA brokkolis-burgonyás szamósza HOZZÁVALÓK: Reform szamósza tésztához (kb.18 db 12 cm átmérőjű kagylóhoz):200 g glutén mentes liszt (vagy kukorica liszt)200 g teljes kiőrlésű tönköly liszt50 g jó minőségű növényi margarinHimalája só2 dl víz1/­­2 tk szódabikarbónatojás sárga a kenéshez (kivéve ha vegán ételt szeretnénk) Kéksajtos-karfiolos töltelékhez:1 kisebb fej karfiol1 doboz Ricotta sajt10 dkg kéksajt /­­ márvány sajtHimalája só, frissen őrölt fekete bors, oregánó(1 evőkanál sörélesztő pehely) Brokkolis-burgonyás töltelékhez:1 kisebb fej brokkoli1 közepes fej vöröshagymaHimalája só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, friss bazsalikom, fokhagyma (ízlés szerinti fűszerek)4 kisebb burgonya kéksajtos-karfiolos szamósza ELKÉSZÍTÉS: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és lefedve félre tesszük pihenni egy órára. Lehetőleg nap sütötte helyre. (Nem árt neki, ha egy kicsit megkel.) Közben megpároljuk a karfiolt, és a brokkolit, miután rózsákra szedtük őket. (A legjobb erre egy emeletes pároló edény. Hamar elkészül, és tényleg párolódik, nem pedig fő, így megtartja értékes tápanyagait.) Miután megpuhultak, fakanállal apróra cafatokra vagdossuk őket. Amíg meleg, addig könnyű. ;-) Egy tálban kikeverjük a Ricottát, és a kéksajtot. Hozzá keverjük a megpárolt karfiol cafatokat, és ízlés szerint fűszerezzük. A kék sajt elég sós, és markáns ízű, így sok extra fűszer nem kell bele. Egy másik tálban összekeverjük a már előre megdinsztelt vöröshagymát, a megpárolt brokkoli cafatokat, és az előre megfőzött krumplikat felkockázva. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, fokhagymával, friss bazsalikommal, vagy amivel éppen szeretnénk. A megpihent tésztát (ami egy ruganyos tészta) kettéválasztjuk, majd kinyújtjuk a két golyót. Vékonyra, kb.fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát. Elővesszük a kagyló formájú szaggatónkat, és a hátsó felével köröket szaggatunk. (Az én kagyló formám átmérője 12cm.) Egy ilyen kör alakú tésztát beleteszünk a kinyitott kagyló formába, majd egy evőkanálnyi tölteléket (brokkolis vagy karfiolos) helyezünk a kagyló egyik felébe. Kagylót összecsukjuk, és összenyomkodjuk a széleit, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék, Vigyázzunk, lehetőleg ne szakadjon ki a tészta! (Aki nem akar a kagylókkal bajlódni, az egyszerűen vagdossa be a kinyújtott tésztát négyzet alakokra, amikből megtöltve aztán kis batyukat tud hajtogatni. Úgy, mint a túrós batyuknál: batyu hajtogatás kagylók helyett Miután az összes tészta elfogyott, és a kagylók megtöltve sorakoznak, mehetnek a sütőbe. Lekenjük a tetejüket felvert tojás sárgával, hogy ne száradjon ki nagyon a tészta. 180 fokra előmelegített sütőben, kb.25 perc alatt készre sütjük a szamószákat. ;-) brokkolis-burgonyás szamósza snidlinges mártogatóssal Megjegyzés1: Az eredeti indiai szamószát bő forró olajban sütik ki, így ropogós, zsíros szamószákat kapnak. Én azonban nem vagyok híve az olajban tocsogó ételeknek, így az enyém a sütőben készült. A tészta nem szárad ki, így önmagában is fogyasztható. Ha valakinek túl száraz lenne ez a verzió, egy kevés jégsalátával tálalhatja a kagylókat, vagy készíthet mellé snidlinges, fokhagymás, tejfölös mártogatóst. Balázs kedvence ez a mártogatós, így nálam ez is készült hozzá. (A brokkolishoz el tudok képzelni még akár paradicsomos, bazsalikomos, fokhagymás mártogatóst is.) Megjegyzés2: Ha marad egy kis töltelék pluszba, piritósra kenve is finom. ;-) Megjegyzés3: Aki szereti a keleti fűszereket, az használhat chilit, kurkumát, sáfrányt a töltelékek ízesítésére.  Megjegyzés4: A magyaros ízek kedvelőinek ajánlom a szalonnás-kukoricás-tejfölös-hagymás keveréket tölteléknek. De utána senki ne reklamáljon a felszökött kilókért! ;-)

Vegán karfiolkrémleves

2014. szeptember 29. Szelíd életmódváltók 

Mióta új szelek járnak az étkezési szokásainkban, nagyon megbarátkoztunk a krémlevesekkel. A fő kérdés az elején az volt, hogy a tejszínt mivel helyettesítsem, de mikor a szójatejszínes és zabtejszínes verzió nagyobb sikert aratott, mint az eredeti tejszínes recept, megnyugodtam. A kisfiam kedvence volt eredetileg, aztán szépen az egész család rákapott. Először egy póréhagyma krémlevest próbáltam az új recepttel, aztán lett sütőtökös és karfiolos változat. Most a karfiolkrémleves receptjét és fotóit hoztam, de szabadon váltogathatók az alapanyagok, szinte lehetetlen mellényúlni, mindenhogy finom lesz! A lényeg a sok finom, friss zöldség. A karfiolkrémleves változathoz a hozzávalók: 1 kisebb karfiol 6-7 rózsára bontva 2 szál sárgarépa 1 közepes szem burgonya ízlés szerint 1 szál vastag póréhagyma 1 bio zöldségleves kocka só nélkül ízlés szerint só, bors, fűszerek 3 ek barna nádcukor, nem finomított 3 ek zabtejszín (helyettesíthető szójatejszínnel vagy akármilyen magtejjel is) Elkészítés: A hozzávalókat alaposan megmossuk és kisebb darabokra vágjuk. Az egészet betesszük egy kedvenc lábosba annyi vízzel, hogy épp elfedje a zöldségeket, fűszerezzük és főzni kezdjük. Kb. 20 perc alatt puhára fő, ekkor hozzákeverjük a zabtejszínt, és még 2 percig hagyjuk főni. Utána pár percet pihentetjük, majd a botmixerrel pürésítjük. Ha túl sűrű lett, teszünk hozzá vizet. Krémes, édeskés-sós, friss zöldség és nyár ízű csodákat lehet így készíteni. Nekünk eddig mindegyik bejött. Az élvezeteken felül az is érdekes, hogy mi mindenre jó egy ilyen leves. A karfiol: C és B vitaminokban gazdag, azaz erősíti az immunrendszert és az idegrendszer megfelelő működését segíti, de tartalmaz káliumot, mangánt, magnéziumot, kálciumot, valamint rezet, folsavat és szelént. Tehát többek közt a salaktalanítást és a vérnyomás normalizálását is támogatjuk, és nem utolsósorban a szép bőr és egészséges haj megőrzésében is segít a friss karfiol rendszeres fogyasztása. Jó étvágyat és jó egészséget hozzá! Szeretettel: Kollár Andi (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = /­­/­­connect.facebook.net/­­hu_­HU/­­all.js#xfbml=1; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script, facebook-jssdk));

Mit eszel, ha vegán leszel?

2014. augusztus 19. Gréta konyhája 

Mit eszel, ha vegán leszel?Mit eszel Gréta egész nap?-kérdezitek sokan. A válaszom: Minden nap csodás, ízletes fogásokat fogyasztok, minden nap mást, változatosan, amit éppen megkívánok, és aznap jól esik. Még ma is tévhit övezi a vegán életmód megannyi aspektusát. Nem, nem élünk egész nap salátán, de ha egészséges étrendről beszélünk, bizony nem árt szem előtt tartani, hogy elegendő mennyiségű fehérjét, zsírokat és szénhidrátot juttassunk be a szervezetünkbe. Ami nekem bevált: Jó minőségű, lassan felszívódó szénhidrátból álljon étkezésünk kb 70%-a, ilyenek a nyers gyümölcsök, a gabonák(barnarizs, quinoa, köles stb) nyers zöldségek 20%-a legyen növényi fehérje , amit hüvelyesekből(csicseriborsó, borsó, babfélék, lencse stb), húspótlókból,(tofu, tempeh, szejtán) és zöld leveles növényekből szerezhetünk be könnyedén, ráadásul a szénhidrátként elfogyasztott gabonák is tartalmaznak nagy mennyiségben fehérjéket. A maradék 10%-a legyen a jó minőségű zsírok bevitele, amelyeket már egy marék nyers nem sózott, nem pörkölt olajos mag elfogyasztásával meg lehet oldani. Én itthon, most extra szűz olívát, szőlőmag olajat és lenmagolajat használok, salátákra, főzéshez-sütéshez. Reggelim: Gyümölcs...sok sok gyümölcs (görögdinnye, sárgadinnye, őszibarack, szőlő mostanában) Mindig figyeljünk a szezonalitásra. Nyáron nyersen eszem, míg télen is, csak összeturmixolom mindenféle zöld levelekkel és vízzel. Ebédem: Tofuburger, néha csak sült tofu, fűszeres sült burgonyával, édesburgonyával, zöldséges rizzsel, grill vagy wok zöldségekkel, vagy quinoával cézársalátával, desszertnek kölestorta, gyümölcsös pite, valamilyen puding. Sokszor készítek még ebédre zöldséges rakott ételeket, curry-ket, tésztaételeket mindenféle mennyei szószokkal. Vacsora: Zöldséges sushi, nagy adag mindenféle saláta isteni veganézes öntetekkel, avokádóval, de valamikor csak pirítósra vágyom guacamoléval. Nem állítok fel nehéz szabályokat. Amit követek, az a testem kérése. Délig gyümölcs, vagy préselt levek, délben kiadós fincsi ebéd, vacsora, amit kívánok, de nem túl sok, és lefekvés előtt 3 órával bezárólag elfogyasztva. Sok sok tisztított víz, minden nap legalább 5 perc mozgás. A lényeg! Táplálkozz változatosan, minél természetesebben, jó alapanyagokból, színesen, nyugodtan elfogyasztva, fűszerekkel tarkítva, finoman, jól esően, hogy ne csak a test, hanem a lélek is maradéktalanul jól lakjon.

Kakukkfüves, fűszeres édesburgonya serpenyőben sütve

2014. augusztus 11. Fitt Nők 

Kakukkfüves, fűszeres édesburgonya serpenyőben sütveRégebben nem voltak oda az édesburgonyáért. Az édes íze dominált, bármit is készítettem belőle, és nem fért össze a sóssal. Úgy látszik változnak az idők, ízlések… most újra vásároltam, és olyan finomat sikerült belőle készítenem, hogy csuda! Az ötletet a tegnapi zöldségnyárs adta, ahova édesburgonya szeleteket is fűztem. Hozzávalók: édesburgonya (batáta), grill fűszerkeverék, szőlőmag olaj, friss kakukkfű (ha nincs, jó a szárított is), Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, karikákra szeljük, és feltesszük főni enyhén sós vízben, és félig megfőzzük. Csak annyira, hogy picit megpuhuljon, de ne teljesen. A grill fűszerkeveréket egy kis szőlőmagolajjal összekeverjük, és ebbe forgatjuk a félig főtt édesburgonyát. Hagyhatjuk kicsit pácolódni is, de nem feltétlenül szükséges. Olajozatlan serpenyőben megpirítjuk az egészet, fokhagyma granulátumot még lehet pluszban szórni rá, nagyon jót tesz az ízének. Menet közben ráaprítunk egy kis kakukkfüvet is. Salsa mártással tálaltam: Turmixolt friss paradicsom (vagy konzerv paradicsompüré), felaprított paradicsom keveréke + salsa fűszerkeverék. Jó étvágyat!

Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész)

2014. augusztus 5. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! (5. rész) Előtte /­­ Utána Az a bizonyos csokipuding, aminek az utolsó falatjáért harcolt anya és fia, és ami az első szülinapi torta krémje is volt A legutolsó bejegyzés óta elég sok idő eltelt… fejemben a sok-sok információ, igyekszem részletesen leírni nektek. Többen jeleztétek, hogy egy heti menüre is kíváncsiak lennétek, hát, akkor egy ilyet is leírok nektek. Még jó, hogy születése óta (!!!) írom, hogy mikor mit evett Ádi, szóval dokumentálva van az étkezés, így a heti menü megosztása sem akadály! Májusban végre megújult a természet, ami a piacok kínálatán is látszódott, így egyre több újdonságot tudott kipróbálni Ádi. Nagy sikert aratott minden gyümölcs, amit evett: eper, málna, ribizli, szeder, cseresznye, meggy, szilva, őszibarack, sárgabarack, sárgadinnye. Talán a görögdinnyéért nem rajong annyira, de azt is megeszi. A legnagyobb kedvenc egyértelműen a meggy és az áfonya. Nem tud belőlük eleget enni… Áfonyából képes akár 200 grammot is benyomni egyszerre. Képzelhetitek, hogy 200 gramm áfonya után milyen színű lesz a végtermék… hát, lila! A zöldség választékból szinte mindent kipróbáltunk, ami szóba jöhetett: spárga, zöldborsó, zöldbab, tök, cukkini, padlizsán, paradicsom (ez gyümölcs!), paprika, kukorica, káposzta, uborka, olívabogyó, zeller, karalábé, karfiol, brokkoli, avokádó (ez gyümölcs!). A spenót, mángold, petrezselyem, sárgarépa továbbra is szerepel az étlapon és alkalmanként most már burgonya is kerül a tányérra. Az egyedüli, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, az a sóska volt, de hát ez egy eléggé megosztó zöldség. Kipróbáltuk a zöld turmixot is. I. csinált egy fantasztikusat: mángold, banán, alma, kevés citromlé, víz, rizstej összekeverve… az arányokat ne kérdezzétek, de tényleg nagyon finom volt, ezért is aratott sikert Ádinál. Második alkalommal én csináltam, ha jól emlékszem, nem volt itthon alma, így az nem került bele és nem is lett olyan ízletes, Ádinak sem ízlett annyira, de nem adjuk fel! Kineveztük apát zöld turmix specialistának, így ezért az italért és más smoothie-ért ő a felelős. Készített már málna rizstej smoothie-t (turmixolás, majd magok leszűrése), Ádi ezt is itta nagyon! Gyümölcsökön és zöldségeken kívül Ádi eszik tésztát (többnyire durum- vagy tönkölylisztből készültet), kölest, barnarizst, jázminrizst, kukoricadarát, rozs-vagy teljeskiörlésű tönkölylisztből készült kenyeret (lehetőleg élesztőmenteset), zabpelyhet, rizspelyhet, tönkölydarát, lencsét, csicseriborsót, sörélesztő pelyhet (B12 vitamin pótlásra), vegán sajtot (nem szójaalapú, nagyon-nagyon finom, az egész család imádja!). Mandulatejet- és rizstejet (cukormentes) smoothie-k készítéséhez használok, valamint a reggeli kásához. Külön magukban nem szokta inni őket, de biztosan ki fogjuk próbálni, de most  nyáron jobbnak látom frissítő gyümölcsleveket és vizet adni szomjoltásra. Rágcsált már diót és egy kis kesudiót. Többen kérdeztétek, hogy mivel pótoljuk az állati fehérjét. Különösebben nem görcsölök rá erre a témára, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani vegán táplálkozás esetén. Már ebben a cikkben is leírtam, vagyis idéztem, hogy “Az ember az emésztés során a fehérjéket aminosavakra bontja le, ezekből építi fel a saját fehérjéit. Nem az elfogyasztott fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat. Ezért minden alapot nélkülöz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért jobb, mint a növényi, mert közelebb van szerkezetében az emberihez. A másik alaptalan tévhit, hogy a növények nem teljes értékű fehérjét tartalmaznak, ezért rosszabb minőségűek. Ez a mítosz az esszenciális aminosavakra vezethető vissza. Nyolc aminosavról van szó, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, ezért mindenképpen kívülről kell őket a szervezetbe vinni. A természet bölcs, minden élőlény ugyanazokból az aminosavakból épül fel, így a növényekben és az állatokban egyaránt megtalálhatóak az ember számára esszenciális aminosavak. Igaz, az állati fehérjék mind a nyolc aminosavat tartalmazzák, a növények pedig általában egyszerre nem az összeset. Azt nevezi a természettudomány teljes értékű fehérjének, amely az összes, az adott élőlény számára esszenciális aminosavval rendelkezik. A növények közül ilyen a kelbimbó, a sárgarépa, a kukorica, a karfiol, az uborka, a tök, a burgonya, a zöldborsó, az összes dióféle, a szezám- és napraforgómag, valamint a paradicsom fehérjéi. Nem szükséges azonban minden étkezés alkalmával teljes értékű fehérjét fogyasztani, de még naponta sem. A szervezet ugyanis “képes bármilyen aminosavhoz hozzájutni a saját tartalékából, ha az egy adott étkezésből hiányzik is.” – Dr. E. S. Nasset” (Forrás: Napfényes Étterem) Tehát a fent nevezett 8-10 növényből szezon alapján igyekszem minél többet adni Ádinak. Ezenkívül fontos az ételek párosítása (ez a komplettálás) is. Például a gabonafélék és hüvelyesek együttes fogyasztásával teljesértékű fehérjéhez jutunk (pl: bab-zab fasírt, zöldborsós rizottó). Még többet a komplettálásról és az ételek párosításáról itt olvashattok. Nem csak bűvölte a spenótot, hanem meg is ette Mindent mértékkel fogyasztunk és a hangsúly a harmónián van. Ádi nagyon jó étvágyú kisfiú, öröm nézni, ahogyan eszik. Egyenesen megkívánja az ember az ételt, olyan jóízűen falatozik, nyugodtan, kényelmesen. Jól fejlődik, egészséges, zsurmó, mozgékony, igazán jól táplált baba. Továbbra is igyekszem tartani a vegán étrendet számára, azonban tudom, hogy bizonyos szituációkban nehéz kivitelezni, hogy teljesen kizárjuk a tojást vagy tejtermékeket. Ha így lesz, nem fogok belőle problémát csinálni, ha alkalmanként eszik egy-két olyan dolgot, amelyekben ezek megtalálhatók. A nagy kérdés, amit mindig megkapok, hogy ha Ádi kér húst, akkor adok-e majd neki. A válaszom természetesen igen, hagyni fogom, hogy kipróbálja, de valószínűleg a nagyi fogja elkészíteni neki az ételt. Tökfőzelék készítésekor egyszer csak elcsent egy darab meghámozott tököt az asztalról és nekiesett… a tapasztalás a legfontosabb! Amit még szintén nem evett és érdemes megemlíteni, az a cukor. Ezt még semmilyen formában nem evett, de még mézet, juhar- vagy agavé- vagy rizsszirupot sem adtam neki és ahogy ezt a környezetemben tapasztalom, igen jó döntésnek bizonyult. A cukor teljesen megváltoztatja az ember ízérzékelését és egy alma már nem fog olyan édesnek tűnni, ha rendszeres “cukorfogyasztókká” váltunk. Ezt is igyekszem elhúzni, ameddig lehet, aztán majd mértékkel adni neki kókuszvirág cukrot, nádcukrot, juharszirupot, természetesen többnyire sütikbe belesütve. És akkor lássunk egy heti menüt (követem a szezonalitást, de ez most több hét menüjéből lett összemixelve, ezért fordul elő benne az eper és az őszibarack is egyszerre)… A reggeli kásák rizs- vagy mandulatejjel készülnek, adok hozzá csipet fahéjat, egy teáskanál mandulavajat és gyümölccsel tálalom. Tízóraira többnyire egyféle gyümölcsöt eszik, de előfordul, hogy főzés közben adok neki egy darab répát is, hogy elrágcsálja. Az ebéd szinte mindig főtt étel és az egyszerűségre törekszem, hogy minél gyorsabban legyen kész. Uzsonnára többféle gyümölcsöt eszik, persze nem egyszerre, hanem az ebéd és a vacsora között akár kétféle gyümölcsöt is eszik, meg lehet, hogy még kölesgolyót is rágcsál. A vacsora az esetek többségében hideg, kenyér valamivel megkenve, zöldségekkel tálalva. 1. nap Reggeli: banános palacsinta Tízórai: áfonya Ebéd: tökfőzelék vegán sajttal Uzsonna: alma, málna, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, avokádó 2. nap Reggeli: tönkölykása almával Tízórai: eper Ebéd: cukkinis lecsó barnarizzsel Uzsonna: cukor- és élesztőmentes szilvás rétes (biopiacról) Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, paprika, avokádó, vegán sajt 3. nap Reggeli: zabpehely kása banánnal Tízórai: nektarin Ebéd: brokkoli pestós tészta (sörélesztő pehely a tetejére szórva) Uzsonna: áfonya, kölesgolyó Vacsora: humuszos kenyér, paradicsom, olívabogyó, avokádó, vegán sajt 4. nap Reggeli: rizspehely kása őszibarackkal Tízórai: áfonya Ebéd: zöldségleves teljeskiörlésű vegán betűtésztával Uzsonna: sárgabarack, málna Vacsora: vegazsíros kenyér, paradicsom, brokkoli csíra, avokádó, vegán sajt 5. nap Reggeli: tönkölykása banánnal Tízórai: őszibarack Ebéd: tökfőzelék bab-zab fasírttal Uzsonna: sárgabarack, áfonya, kölesgolyó Vacsora: lencsepástétomos kenyér, paradicsom, avokádó, vegán sajt 6. nap Reggeli: tönkölykása őszibarackkal Tízórai: vegán cukormentes szilvalekváros palacsinta (biopiacon) Ebéd: lecsó polentával Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: szezámmagpástétomos kenyér, paradicsom, paprika, avokádó 7. nap Reggeli: rizspehely kása banánnal Tízórai: málnás rizstejes smoothie Ebéd: borsófőzelék karfiol-quinoa fasírttal Uzsonna: őszibarack, kölesgolyó Vacsora: vegazsíros kenyér, olívabogyó, paradicsom, avokádó ***** Ha kérdésetek van, tippetek, ötletetek, esetleg egy tuti baba receptetek, írjátok meg kommentben! A leírtak a saját tapasztalataim (és tájékoztató jellegűek!) és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket tükrözik. Kérjünk tanácsot, segítséget másoktól, szakemberektől, olvassunk utána a hozzátáplálás/­­baba étkeztetés témájának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Majmos előke, tálka, tányér és kanál: {Monkie}. Táplálj helyesen édesanyám! (1. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (2. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (3. rész) Táplálj helyesen édesanyám! (4. rész)

Padlizsános finomságok

2014. augusztus 1. Zizi kalandjai 

Padlizsános finomságokAz elmúlt egy hétben valahogy mindig szembe jött velem a padlizsán más-más formában. Egy hete a Metro Gasztroakadémián jártunk Krisztivel, Amival és Piszkével, ahol Bereznay Tamással és néhány újságíróval közösen főztünk. Rám való tekintettel készült egy isteni vega fogás is, padlizsánból. Aztán múlt szombaton a biopiacon belefutottam ezekbe a gyönyörű padlizsánokba. Igen, mindegyik padlizsán, a fehér hosszú, a narancssárga sötétzöld csíkos kicsi kerek és természetesen a lila is! Fantasztikusak, ugye? Ma pedig egy nagyon finom nyári rakott zöldséges ragut készítettem, amelybe került padlizsán is. Végtelenül egyszerű a receptje és nagyon finom: a tepsi aljára olívaolajat öntünk, majd meghámozott burgonyát szeletelünk egy rétegben. Sózás. Jöhet a padlizsán, fokhagyma, oregánó, paradicsom, vöröshagyma, só, majd ismételjük, amíg a tepsi tetejéhez érünk. A legtetejére burgonyát rakunk, meglocsoljuk olívaolajjal, majd egy kevés vizet öntünk rá. Alufóliával lefedjük és 200 fokos sütőben sütjük, amíg a zöldségek megpuhulnak és szaftos lesz a ragunk. És íme néhány padlizsános recept, amelyekért érdemes időt töltenünk a konyhában… Sült padlizsán tahinis joghurtos öntettel… nyamm! Egy nagy tál salátával könnyű nyári ebéd vagy vacsora. Recept itt! Tavaly vendégeskedett a blogomon néhány nagyszerű blogger, többek között Dizájnmenza Bea is. Ő készítette ezt a mézes fokhagymás padlizsánkrémet, amit fügével tálalt! Recept itt! A minap készítettem megint polentát friss kukoricából. Feltétlen ki kell próbálnia annak, aki még nem evett ilyet! Ádin is teszteltem (vegán formában), egyszerűen imádta. Szóval kukorica polenta paradicsomos padlizsánraguval… Recept itt! És akkor most utazzunk egy kicsit távolabbra Marokkóba! Íme egy marokkói padlizsános quinoa saláta… Recept itt! Maradjunk az arab konyhánál. Vegyünk egy padlizsánt, hozzá némi kuszkuszt, egy kis csicseriborsót, fűszereket és tálalhatjuk is a csicseriborsós padlizsánragut gyömbéres kuszkusszal! Recept itt! Ez a következő étel, amit már régóta szeretnék megfőzni Ádinak. Minden gyerek szereti a paradicsomos spagettit. Ha ezt még megfeleljük egy jól álcázott padlizsánból készült “húsgolyóval”, akkor teljes a siker! Recept itt! A végére pedig egy könnyű, nyári saláta… padlizsán saláta török joghurtos öntettel. Recept itt!  

Tofus lila burgonya

2014. július 20. Govinda Vegetáriánus konyhája 

Finom falatok.

A vegán- vegetáriánus gyermek - közétkeztetés lehetőségei Magyarországon

2014. július 9. Vegagyerek 

Amikor ezt a bejegyzést írom, éppen 2014. nyarában járunk. És a most létező hivatalos jogszabályozások szerint a címben szereplő, azaz vegán gyermek-közétkeztetésre Magyarországon, gyakorlatilag LEHETŐSÉG NINCS... ! Hivatalosan... mert különféle külvárosi legendákról azért hallani itt és ott is... meg néhol azt mondják, a lakto-ovo (azaz a tejterméket és tojást fogyasztó) vegetáriánus étel megoldható... VOLT, eddig... Na, de miről is van szó konkrétan, hogy azért ne csak ködösítsek... 2006-ban felkerült a netre egy vegetáriánus anyuka ÁNTSZ-szel folytatott levelezése a témában, melynek a végén a hivatalos álláspont az volt, hogy ha az anyuka meg tudja beszélni az adott helyi intézménnyel, majd kér és kap a helyi ÁNTSZ-től egy igazolást, hogy otthonról viszi be az ételt, akkor mehet... Ezt a levelezést elolvashatod részletesen ITT! Az azt követő években, gyakorlatilag szerintem szinte minden vega-vegán szülő, akik úgy döntött, hogy a családi étkezést szeretné továbbvinni az intézményekben is, erre a levélre hivatkozással ment az ANTSZ-hez igazolásért. Aztán ha megkapta, és az oviban, suliban meg is tudta beszélni, akkor bevihette az ebédet. A másik már korábban is létező opció volt ilyen esetekben a Waldorf óvodák-iskolák rendszere, ahol alapból vegán étkezés biztosított, de ez főleg csak a tízórai (mert a waldorfos óvodák és az iskolák alsó tagozata is tudtommal az ebéd előttig van nyitva, így az ebédet így is úgy is otthon eszi meg a gyerkőc). 2013. nyarán nagy port kavart egy az ombudsman által egy képviselői felvetésre írt válasz, miszerint valóban nem áll-e jogában bevinni a szülőnek ételt az óvodába-iskolába abban az esetben sem, ha az adott intézmény nem tud megfelelő étkezést biztosítani a gyermeknek? Az ombudsman válaszát és a teljes történetet ITT olvashatjátok, de röviden annyi lett a konklúzió, hogy de, bevihet a szülő ételt, ha nem megfelelő a minőség, kérdés persze, hogy mi minősül szerintük és az ÁNTSZ szerint nem megfelelőnek.... és ki dönti ezt el... és az iskola biztosítja-e a tárolást-melegítést... és ha nem, akkor az ÁNTSZ felszólíthatja-e erre az iskolát, akarja-e felszólítani...? Ezután az ügy után több vega-vegán fórumon nagy fellélegzések kezdődtek, hogy hurrá, akkor ismét alátámasztható valahogy hivatalosan is a vega-vegán étrend érvényessége, és főleg az, hogy bevihetjük... mert szerintünk természetesen ez (lenne) a megfelelő a gyermekeink számára! Aztán 2013. decemberében, a kételyek eloszlatása érdekében előtérbe került egy új közétkeztetési törvény kidolgozása, mert hogy gyakorlatilag 1999 óta nem volt benne állítólag jelentősebb átdolgozás, tehát éppen megérett a változásra. Ez még csak így rendben is lenne, de sajnos nem a vegán gyerekek javára lett változás... Az egyik legfontosabb mondat ugyanis a vegán családok számára ez benne: "(2) Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell." Ez is érdekes: "Közétkeztető az  általa ellátott valamennyi korcsoport számára naponta biztosítja a  (2)-(5)  bekezdésben foglalt élelmiszereket, az  ott meghatározottak szerint. E  rendelkezést a  15.  § szerinti diétás étkeztetésre is alkalmazni kell, ha az adott élelmiszer a diétában alkalmazható. (2) Egész napos étkeztetés esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,5 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) négy adag zöldség - ide nem értve a  burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) három adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie. (3) Bölcsődei étkeztetés esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,4 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) három adag zöldség - ide nem értve a  burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább kétnaponta egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell lennie. (4) Napi háromszori étkezés szolgáltatása esetén egy főre biztosítandó legalább a) 0,3 liter tej vagy ennek megfelelő mennyiségű kalciumtartalmú tejtermék, b) két adag zöldség - ide nem értve a burgonyát - vagy gyümölcs, ezekből legalább egy adag nyers formában, c) két adag gabona alapú élelmiszer, melyből legalább egy adagnak teljes kiőrlésűnek kell" A teljes törvényt, ami a 2014. szeptemberében kezdődő tanévvel lép életbe, ITT olvashatod el! És még egy fontos dolog, hogy ha diétás étrendet igényel a gyermek, akkor azt orvosi papírral igazolni kell (ez eddig is így volt), és ha az adott intézmény nem tudja biztosítani a diétás ételt, megrendeli egy másik intézménytől. De nem a szülőtől... Egy fontos kitétele viszont a törvénynek, hogy a rendelet betartása nem kötelező hatályú a családi napközik esetében... Tehát ott esetleg talán... Na, szóval, ez a jelenlegi helyzet Magyarországon, de nagyon szívesen venném gyakorlati tapasztalataitokat a témában, segítsük egymást a tapasztalatok megosztásával is! És akár megoszthatjátok a Facebookos 'Vegán Anyukák, Kismamák' csoportunkban is!

Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyával

2014. június 21. Éltető ételek 

Zöldséges gombaragu petrezselymes burgonyávalEgy ilyen ragus ételeknél nem kell nagy dologra gondolni. Kedvenc zöldségeinket használva változatossá tehető ez a főétel. Sőt, a köret is variálható, akár rizzsel is elkészíthető. Hozzávalók (2 főre) - 1 csésze darabolt zöldség (én sárgarépát és brokkolit használtam) - 30 dkg gomba - 1 fej hagyma - 3-4 gerezd fokhagyma - 1/­­2 doboz rizstejszín - 1 evőkanál kókuszolaj - só, bors, zöldségleves-kocka - 1-2 evőkanál zabliszt - 1 kis csokor petrezselyem Köret: - 50 dkg burgonya - 1 csokor petrezselyem - 2-3 evőkanál kókuszolaj Elkészítés: - A hagymát a kókuszolajon dinszteljük meg, reszeljük hozzá a fokhagymát is. - Adjuk hozzá a sárgarépát, majd a feldarabolt gombát, és pirítsuk kb. 5 percig. - Öntsünk rá egy kevés vizet, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük. - Tegyük hozzá a brokkolit is. Én ekkor már nem főzöm sokáig, hogy a brokkoli ropogós maradjon. - Habarjuk be a zabliszttel és a rizstejszínnel, és főzzük össze. - A petrezselymet a végén adjuk hozzá, épp csak rottyantsuk össze. A körethez legjobb az újburgonya, melyet csak kefével kell megtisztítani. Sós vízben főzzük meg, de ne teljesen puhára! Tegyünk egy serpenyőbe kókuszolajat, majd pirítsuk meg benne a burgonyát. A végén szórjuk meg a petrezselyemmel. Jó étvágyat!

Kókuszolajos-juharszirupos tepsis burgonya

2014. június 7. Mindennapi ételeink 

Kókuszolajos-juharszirupos tepsis burgonya Egyszerű, gyors, mégis különleges étel. Egy salátával remek ebéd.   Hozzávalók: 1 kg burgonya köménymag - ízlés szerint himalaya só - ízlés szerint 2 ek. juharszirup 4 ek. kókuszzsír 2 ek. olívaolaj  1 csokor petrezselyem Elkészítés: Az (új)burgonyát alaposan megmossuk, majd hosszában félbevágjuk. Becsíkozzuk, úgy, hogy ne vágjuk el teljesen a burgonyát. Egy tepsi alját kikenjük kókuszzsírral, és belelocsoljuk az olívaolaj felét. Rátesszük a krumplikat (lapos felükkel), majd minden krumpli tetejére kenünk egy kevés kókuszzsírt, megsózzuk, köménymaggal ízesítjük. Lefedjük alufóliával és 180 fokon 10 percig sütjük. Ekkor levesszük a fóliát, meglocsoljuk olajjal és még 10 percig sütjük. Ezt követően megforgatjuk a burgonyákat, rálocsoljuk az agavé szirupot és megszórjuk petrezselyemmel. 10 perc alatt a legmagasabb fokozatán összepirítjuk. TIPP: A juharszirupot helyettesíthetjük egyéb sziruppal, pl. agavéval, vagy mézzel is. Ez esetben a mézből egy ek. is elegendő. 

Vegán krumplipüré 6+

2014. június 3. BioBrigi 

Vegán krumplipüré 6+Mikor Ábel még egészen pici volt, a krumpli nem volt a kedvence, ellenben az avokádót nagyon szerette. Kenyérrel számára a mennyei mannák közé tartozott. Amióta ilyen "nagyfiú", (15 hónapos) külön eszi a kenyeret, és néha elvisz egy-egy nagy darab avokádót. Egyébként mindennel így van. A pizza tészta sem kell neki, ha az "anyagos", inkább visszaadja, vagy körberágja. Próbáltam már neki vajas kiflit adni úgy, hogy "begombócoltam" a vajat, de a második falatnál már kiköpte, mert rájött. :) Azért nem fog éhen halni, nem is erőltetem tovább ilyenkor, csak jobb szeretném, ha máshogyan lenne. Amikor még nem született meg, akkor járt az agyamban, hogy majd az én gyerekem mindent (növényit) megeszik, mert hozzászoktatom, és nem lesz hisztis, mert nem hagyom, és következetesen fogom nevelni, étkezések között iszik, de nem eszik, stb. Aztán elmentünk a boltba egyszer, kétszer, hússzor, és Anya már gondolkodás nélkül tömi a gyerek szájába a perecet, hogy a pénztárnál ne üvöltsön a hátán, mert az előírás az ilyen kis kölyköknél. A kenyér után mindig szomjan akar halni, hát adok neki, mert szinte máskor nem is hajlandó inni (szerencsére még szopizik). Meg ilyenek...  Ekkor elgondolkodom, hogy is jutottunk idáig, és bizony rájövök, hogy bár elég jól tudtam, hogy mire vállalkozom, még így is voltak nagy meglepetések, és idegőrlés felsőfokon. (Mert valóban a gyereked türelemre tanít a legjobban.) Mégsem fogtam fel igazán, hogy bizony minden gyerek egy önálló kis lény, aki bizony már akarattal születik (de még milyennel), és sosem azt csinálja, ami a szülő szerint logikus. Mert számára minden új, mindent tanul, nincsenek előismeretei, és eleinte nagyon nyitott az idegenre, azután ahogy fejlődik, lesz egyre óvatosabb. Így van ez a kajakóstolgatással is. Aztán ahogy haladnak a napok, csak felderül, mert olykor kevesebb a hiszti, többet megért, és hajlandó is máshogyan csinálni, de ez egy igen lassú folyamat. Anya is tanul közben, jó sokat, öntelt magáról, türelmetlen feléről ettől a nagyon pici, de szívemnek legkedvesebb kis lényétől a világnak. Hogy hol van itt a krumplipüré? Nos, máskor készült. :) Egyszerű, mint a faék, és annak ellenére, hogy nem tejes, vajas, nagyon finom. Ez is inkább ötletadó, mint recept. Hozzávalók: 1-2 szem burgonya 1/­­2 érett avokádó :) 1 halovány csipet só A burgonyát megfőzzük a kevés sóval bő vízben (héjában lenne a legjobb), jó melegen villával összetörjük. Majd az avokádót is hozzátörjük, alaposan elkeverjük a kettőt. Ha a pici szereti, később uborkát is reszelhetünk hozzá. Vagy utána egy darab édesköményt kaphat rágcsálni.

Tavaszi méregtelenítés. Harmadik-kilencedik nap

2014. június 2. Éltető ételek 

A felvezető szakasz napjai megegyeznek az előzőekkel. Mármint a folyadék fogyasztás és a táplálékkiegészítők vonatkozásában. Figyeljünk a megfelel folyadékbevitelre!! Ebben a blogban ötleteket adok arra vonatkozóan, hogy milyen ételeket készítsünk, hogy azok táplálóak, gluténmentesek és vegán legyenek. 3.nap A reggeli nekem minden esetben gyümölcs , a páromnak viszont kását főzök. Ez lehet zab-, köles-, kukorica-, vagy rizskása . De készíthetünk gluténmentes gofrit eperöntettel vagy hajdinás palacsintát is. Ebédre egy olyan ételt ajánlok most, amit a csapatépítőn Betty készített. Nagyon gyorsan elkészíthető, és finom. Batátás-zöldborsó ragu , melyet kölessel készítettem, de akár fokhagymás kukorica puliszka vagy quinoa is mehet hozzá. Vacsorára "tejbe"rizst készítettem eperrel . 4.nap Én nagyon szeretm a csicseriborsót, gyakran kerül az ételekbe. Az emésztése sokkal könnyebb más hüvelyeseknél. A mai nap ebédjébe is került. Csicseriborós zöldséges kölest készítettem zöldsalátával . Vacsorára quinoa saláta készült. 5.nap Nemrég, mikor Pesten voltam egy nagyon finom zöldborsó krémlevest ettem. Azt iziben el is készítettem, így a mai ebéd levese mentás zöldborsókrém leves  lett. A második fogás karalábé pörkölt volt tört burgonyával és egy nagy adag zöldsaláta került mellé. Vacsorára egy egyszerű gluténmentes gofri készült eperöntettel . 6.nap Nagyon szeretem a krémleveseket, az elkészítésüket sem viszem túlzásba. Egyszerűen megfőzöm, még tejszínt sem teszek hozzá. Így készült a brokkoli krémleves is. A második fogás chilis bab volt, melyhez kölest főztem. Vacsorára készítettem egy gluténmentes lepényt, melyet megtöltöttem sok-sok zöldséggel . Olyan pita jellege volt. 7.nap Már nyugodtan elkezdhetnénk a léböjtöt, de elhalasztjuk pár napot, hogy hétköznapra essen az. Ezért a mai ebéd batátás lencsefőzelék volt pirított hagymával . Mellé barna rizst főztem. Vacsorára fűszeres köleskása volt. nagyon egyszerű, gyorsan elkészül. Szokásomhoz híven egy nagy adag zöldsalátával kínáltam. 8.nap Ez az utolsó előtti nap a lébőjt felvezetésére. Az ebéd korhelyleves  volt, mellé magyaros fűszerezésű ZÖLDségragu készült barna rizzsel . Vacsorára epres kölesgombóc  készült a gyerekek nagy örömére. 9.nap Ez a nap felkészülés a léböjtre, Ezért csak nyers ételeket ettünk. Délelőtt a cseresznye és az eper volt a sláger, ebédre cukkini spagetti készült egy kis paradicsomszósszal . Vacsorára egy nagy adag zöldsalátát ettünk. Holnap léböjtözünk...

Vegán babák hozzátáplálása, 6 hónapos korban

2014. május 28. Vegagyerek 

Vegán babák hozzátáplálása, 6 hónapos korban Az utóbbi időben nagyon sok megkeresést, kérdést kaptam a vegán babák hozzátáplálásával kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, közkinccsé teszem azokat az infókat, amiket én használtam anno' a saját gyerekeimnél is (akik 15 hónapos korukig voltak vegánok). Konkrétan egy könyv volt nekem nagyon nagy segítségemre: 'Dreena Burton: Vive le Vegan' c. könyve, mely valójában egy vegán családi szakácskönyv, a vegán babák hozzátáplálásos infóival kiegészítve, és emellett a Kismama Magazin Hozzátáplálási táblázata. Itt a blogon találtok egy régebbi összefoglaló táblázatot, amiben ennek a két forrásomnak a legfontosabb részeit vegyítettem össze, most ehhez adok még majd plusz infókat, életkorokra lebontva. Bízom benne, hogy sokak segítségére lesz! Hát lássuk!:) Hogyan induljunk neki? Bővebben... Betöltött 6. hónaptól bevezethető ételek Lehetőség szerint próbálj meg bió friss, vagy bió fagyasztott hozzávalókat használni, a szezonális adottságok alapján!   Gyümölcsök: alma, őszibarack, meggy Nyersen, reszelve, vagy kicsit megpárolva és pürésítve. Használhatsz/­­ készíthetsz bio almaszószt is. Az almát és az őszibarackot erőteljesen szokták növényvédőszerezni, ezért igyekezz bio minőséget beszerezni, ha tudsz! Zöldségek: burgonya, édesburgonya, sárgarépa, sütőtök, cékla, gesztenye  A burgonya is tipikusan az a zöldség, amit sok növényvédőszerrel kezelnek. Ha teheted, bio minőséget szerezz be belőle! Burgonya, édesburgonya, sütőtök: érdemes sütőben sütött verzióval próbálkozni, mert sokkal ízesebb lesz az elkészült zöldség. 200 fokon kb. 40 percig lehet sütni, utána kikanalazni a belsejét, és pürésíteni egy kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Sárgarépa: puhára párolás után lehet pürésíteni kis vízzel, vagy anyatejjel, ha szükséges. Fehérjét miből?: anyatej   Gabonák: gabonapelyhek Először a gluténmentes gabonapelyhekkel kezdjük: 1. rizspehely 2.kukoricapehely 3.kölespehely 4. hajdinapehely A Kismama Magazin ajánlása szerint teljes kiőrlésű gabonát (pl. barna rizst és teljes kiőrlésű liszteket) csak 1 éves kor után adjunk... További ajánlásuk szerint a gluténes gabonákat kaphatja 1 éves kor előtt is a baba, viszont a gabonák bevezetésénél először mindenképpen a gluténmentesekkel kell kezdeni, majd ezeket kövessék a gluténesek a fent megadott sorrendben! Lisztérzékeny családoknál erre különösen kell figyelni a csecsemőnél!

Kölesmajonézes-újhagymás burgonyasaláta

2014. május 15. Mindennapi ételeink 

Kölesmajonézes-újhagymás burgonyasalátaHozzávalók: 1 bögre (2,5 dl) főtt köles 1 dl olívaolaj 1/­­2 citrom leve 2 tk. mustár 2-3 tk. gyümölcscukor 1/­­2 tk. himalaya só 0,5-1 dl víz --- 3 újhagyma 1/­­2 kg burgonya Elkészítés: Turmixgépbe tesszük az olajat, mustárt, citromot, sót és a gyümölcscukrot, majd hozzáadjuk az előzetesen háromszoros víz mennyiségben kifőtt kölest. Krémesre turmixoljuk, majd ha szükséges, még ízesítjük. A burgonyát héjában megfőzzük, majd kihűlést követően meghámozzuk. Felkarikázzuk, hozzáadjuk a megmosott, felkarikázott újhagymát. Tálalás előtt összekeverjük a kölesmajonézzel. 

Rukkola az árokparton

2014. május 6. BioBrigi 

Rukkola az árokpartonA csepeli kert mindig meg tud lepni, még így évek múltán is, pedig tudom, hogy kész botanikus kert. Azt azonban még nem vettem eddig észre, hogy az árokparton rukkola saláta növöget. Pedig tisztában vagyok, hogy egy ilyen terep ezernyi salátának valót nevelget. (Bár pl. pitypang evésre eddig még a candida diéta sem tudott rábírni, ellenben a tyúkhúr meg finom...) Most viszont, hogy nyírtuk a füvet Ábellel, ránéztem, hogy ez olyan mint a rukkola, aztán nyomtam tovább a fűnyírót. Csak akkor álltam meg, mikor elkezdett a levegőben terjengeni az ismerős erős illat. Kissé csípősek a levélkék, de nagyon aromásak, jobb ízűek, mint a bolti, bár ebből nem lapátolnék be akkora mennyiséget, az is tuti, mert a könnyem is kifolyna. Este megpróbáltam a Férjet kifaggatni, rávenni, hogy vallja be, a tavalyelőtt vett magot ő tüntette el ily módon... :) De tiltakozott, és elhittem neki. Ahogy utánanéztem, azt írják a Tudatos vásárló oldalán, hogy magas bizonyos vitaminfélék (A, B2, C, K) és ásványi anyag (kalcium, vas, magnézium, szilícium) tartalma. Állítólag tejszaporító főzet is készíthető belőle, illetve várandósoknál csökkenti az émelygést. Fogyasztható bármivel, régebben pl. nagyon szerettem a gombapörkölt+tört burgonya kombóhoz fogyasztani, de szendvicsekbe is gyakran tettem. Elkészíthető vele egy nagyon egyszerű saláta is. Alig várom, hogy a fóliában a héten teremni kezdett paradicsom végre dömpingbe kezdjen. :) Hozzávalók: 1/­­2 kg érett koktélparadicsom 2 marék rukkola saláta 1 pici lilahagyma darab felaprítva 2 ek olivaolaj vagy dióolaj 1 tk gyümölcscukor vagy pár csepp sztívia 1 csapott kk só A koktélparadicsomokat kettőbe vágjuk, a hagymát felaprítjuk, ezeket a salátával összekeverjük, majd rászórjuk a cukrot és a sót. Átkeverjük, majd a végén meglocsoljuk olajjal.

Vegán hamburgeres nyílt!

2014. április 22. Mindennapi ételeink 

Vegán hamburgeres nyílt!A szállítás kicsit megviselte a hambikat...Kedves barátaink jóvoltából Budapesten ma megnyílt az első vegán hamburgeres a 1122 Városmajor u. 13. szám alatti Bio-passzázs bioboltban. Mivel közel lakunk egymáshoz (Vác, ill. Nagymaros), így mi ma itthon kóstolhattuk meg az egyik hamburger fajtát. :-) McDrive :-) köszönjük még egyszer az Istvánffi családnak! A legnagyobb tesztelő Fanni lányunk volt, aki még csak anyatejes baba, de 1-2 hete kinéz minden falatot a szánkból. Ezt a színes szendvicset is megkívánta, majdnem sírva is fakadt, hogy nem kap belőle. Így nem előtte ettem meg.  A választék nagyon gazdag, kapható a hamburgerek mellett kókuszolajban sült hasábburgonya, gombás makaróni, szószok, saláta, zabfalat, frissen préselt gyümölcslevek, itt olvasható el a menü: http:/­­/­­istvanffi.hu/­­kinalatunk/­­ Hamburgerek közül is van mindenféle (http:/­­/­­istvanffi.hu/­­kinalatunk/­­), mi most az egyik "alapfajtát", a csodaburgert teszteltük, melynek alapja a finom, házi pékségben sütött hamburgerzsemle, illetve búzahús pogácsa és minőségi, adalékanyag-mentes ketchup, illetve fehér szósz, mely a mi esetünkben mandulaszósz volt. Az Istvánffi szósz egyébként a vegán majonéz, azt legközelebb teszteljük, illetve a "zabhúsos" hamburger is a következő alkalomra maradt. Emellett a mostani szendvics jégsalátát, paradicsomot, lilahagymát tartalmazott. A zsemle tökéletes állagú, nagyon ízletes, finom, puha. A búzahús állagában megtévesztésig hasonlít a valódi húspogácsához, ízre semlegesebb, kellemes. Számomra enyhén sós volt, ezt jeleztem is gyártóknak. :-) Az öntetek nagyon finomak, a zöldségek roppanósak, frissek. A szendvics nagyon laktató volt. Összességében tehát várjuk a következő alkalmat, amikor egy újabb finomságot kóstolhatunk meg. Nagy kedvencünk lesz szerintem a sült krumpli, amelyet kókuszolajban sütnek, valódi burgonya, és fokhagymás-sós ízesítést kap. Hm... Ti jártatok már ott? És kóstoltatok valamit? Bővebb info: www.istvanffi.hu

Kelkáposztafőzelék másképp

2014. április 9. Zizi kalandjai 

Kelkáposztafőzelék másképp Miss Kelkáposzta És ezennel íme az első főzelék a blogon!!! Wow! Írom már néhány éve a blogot, de főzelék még nem szerepelt, noha eszünk alkalmanként… bár ehetnénk gyakrabban is! Néhány éve találkoztam a recepttel Zsófi blogján és kipróbáltam. Bejött! Nincsen benne lisztes habarás, a benne főtt krumplival van besűrítve. A receptet egyébként megtaláltam Ottolenghi Plenty című könyvében is, csak ő levesként tálalja. Milyen fura, hogy egy külföldi szakácskönyvben bukkanok rá a mi átvariált kelkáposztafőzelékünkre! Ez a változat elég gyakran készül nálunk. Az eredeti verzióban konfitált fokhagyma kerül bele, de én manapság idő szűkében csak simán beledobom a főzelékbe a felaprított fokhagymát. Kipróbáltam már a konfitált fokhagymás verziót is – amikor még időmilliomos voltam -, nagyon finom. Itt találjátok a konfitálás receptjét, ha van olyan jelentkező, aki ki szeretné próbálni. Textil konyharuha: Kósagabi – textiles Ehhez a recepthez először használtam hidegen sajtolt extra szűz olívaolajat. Kicsit idegenkedtem a használatától, mert noha tudom, hogy a hidegen sajtolt napraforgó olaj mennyivel egészségesebb, egyszerűen nem bírom a szagát és az ízét elviselni. Jó hír, hogy már kapható szagtalanított változatban is hidegen sajtolt napraforgó olaj. Egy barátnőmnél már főztem vele és tényleg nem érezni rajta azt a bizonyos szagot és ízt, ami miatt korábban képes voltam egy tepsi muffint kidobni! A hidegen sajtolt olívaolajnak ugyanolyan kellemes íze és illata van, mint a nem hidegen sajtolt változatnak, szóval ugyanolyan élmény vele a főzés és a sütés. Kelkáposztafőzelék másképp Hozzávalók 2-3 főre: - 600 g burgonya, meghámozva, felkockázva (közepes méret) - 1 kis fej kelkáposzta, vékony csíkokra felvágva - 4 gerezd fokhagyma, felaprítva - 4 bögre zöldség alaplé vagy víz - só, bors - extra szűz olívaolaj (A recepthez használt bögre 250 ml-es.) Tegyük a burgonyát a fokhagymával egy lábasba, öntsük fel az alaplével és kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. A megfőtt burgonya felét tegyük turmixgépbe egy kevés lével együtt és pürésítsük. Ezt a pürésített adagot öntsük vissza a lábasba a maradék burgonyához és léhez. Sózzuk, borsozzuk. Egy teflon serpenyőt felforrósítunk, ekkor tegyünk bele egy-két evőkanál olívaolajat és a felcsíkozott kelkáposztát pirítsuk meg 4-5 perc alatt (amíg a levelek kicsit összeesnek és picit megbarnulnak, karamellizálódnak). Enyhén sózzuk.  Nekem közepes méretű serpenyőm van, szóval két-három adagban szoktam megpirítani a kelkáposztát. A pirított kelkáposzta egy részét (kb. 2/­­3-át) forgassuk bele a burgonyás alapba. A másik részét tálaláskor a tetejére szórjuk. Tálaláskor locsolhatunk rá egy kevés olívaolajat.

Vegán Kihívás - 4. hét menüje

2014. április 6. Vegagyerek 

Vegán Kihívás - 4. hét menüje HETI MENÜ 22-28. NAP: Ezeket az ételeket minden  nap hérheted a budai Édeni Vegán Étteremben is! www.edenivegan.hu 22. NAP Reggeli: készíts édesburgonyás tofurántottát , amihez fogyaszthatsz pirítóst teljes kiőrlésű kenyérből, esetleg avokádó szeleteket is. Ebéd: tésztasaláta Teljes kiőrlésű tésztából készítsd, és a méz helyett agave szirupot használj! Vacsora: paradicsomos vöröslencse dhal esetleg teljes kiőrlésű barna pirítóssal 23. NAP Reggeli: müzlialap (gabonapelyhek, magok, diófélék), leöntve valamilyen (adalékmentes!) növényi tejjel, banánkarikákkal. Ihatsz hozzá frissen facsart narancslevet is, ha kívánod! Ebéd: szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, valamelyik korábbi variáció tetszés szerint, vagy kreálhatsz egyénileg is!:-) Vacsora : kölespolenta vegyes zöldségraguval (az eredeti receptből hagyd ki egyszerűen a sütőtököt, ha már nem tudod beszerezni!) Vacsorára magában fogyaszd, kenyér nélkül! 24. NAP Reggeli : egy nagy adag friss gyümölcs saláta , tetszőleges gyümölcsökből, kis őrölt fahéjjal, mazsolával megszórva Ebéd: egy nagy adag zöld leveles vegyes saláta tetszőleges összetevőkből, ehetsz hozzá teljes kiőrlésű pirítóst Vacsora: indiai kukoricaleves  25. NAP: Reggeli: ismét egy jó nagy adag gyümölcs saláta , amibe tehetsz most akár fagyasztott és felolvasztott bogyós gyümölcsöket, amiknek nagy az antioxidáns tartalma! Megszórhatod kis mandulával is! Ebéd: teljes kiőrlésű szendvics Kend meg a kenyeret kis vegán majonézzel (pl. kölesmajonéz), tegyél rá leveles salátát, uborkát, paradicsomot, és néhány friss bazsalikomlevelet! Fogyaszthatsz hozzá friss sárgarépa/­­ zellerszár hasábokat is! Vacsora: sütőtökös cukkini spagetti curryvel 26. NAP  Reggeli: natúr szójajoghurt dióval, 1 ek. őrölt lenmaggal, és egy közepes banán felkarikázva, fél bögre fagyasztott bogyós erdei gyümölcs. Ebéd: paradicsomos, vagy vegán (sajtmentes!) pesztós tészta megszórva 1-2 ek. élesztőpehellyel, és ehetsz hozzá egy nagy tál zöld leveles salátát is, ha kívánod! (tipp: kész vegán pesztó kapható a DM-ben is, nem olcsó, 800 Ft körül egy kis üveg, viszont sokáig kitart) Vacsora: nyers hamburger , vagy Gréta vegán burgerje 27. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű gofri Ebéd: bazsalikomos-paradicsomos fehér bab Vacsora: nagy adag zöld leveles saláta valamilyen babfélével, diófélékkel és különféle nyers zöldségekkel. 28. NAP Reggeli: vegán bundás kenyér Ebéd: egy bögre teljes kiőrlésű tészta , 1/­­4 bögre fehér bab, paradicsomkarikák, 1 ek. olívaolaj, kis citromlé, friss bazsalikomlevelek felaprítva, 2 gerezd fokhagyma összepréselve az öntetbe. DESSZERT: CSOKIIIII!:)) VEGÁN BOUNTY SZELET Recept: Elkészítési idő: kb. 30 perc + 15 perc hűtés Hozzávalók (10 db kis csokihoz): 300 g kókuszreszelék 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 90 g kókusztej-zsír, 1 bio konzerv kókusztej tetejéről (csak a bio minőségnek a tetején szilárdul meg ált. a kókusztej-zsír, mert egyébként adalékok hozzáadásával tartják folyékonyan) A csokimázhoz: 120 g kakaóvaj 120 g fehér mandulakrém 60 g kakaópor 60 g agave szirup 1 csipet tengeri só 2 késhegynyi őrölt vanília Aprítsuk közepesen finomra a kókuszreszeléket egy konyhai aprítógép segítségével. Adjuk hozzá a többi összetevőt, és egy villával keverjük jól össze. Kézzel formázzunk 10 db hosszúkás, a Bounty csokira hasonlító rudacskát. Tegyük rá egy sütőpapírral kibélelt tányérra, és toljuk 10 percre a fagyasztóba. A csokimázhoz olvasszuk fel a kakaóvajat vízgőz fölött. Vegyük le a tűzhelyről, és egy kézi habverővel keverjük hozzá a csokimáz többi összetevőjét. Vegyük ki a kókuszos rudacskákat a fagyasztóból, és tegyük rá őket egy sütőrácsra. Helyezzünk a sütőrács alá egy sütőpapírt. Osszuk el a csokimázat a rudacskákon, és egy kanál hátsó oldalával, vagy ecsettel egyenletesen kenjük rá a csokit. A kanál hátsó oldalával akár kis hullámos mintát is nyomkodhatunk a csokimázba, hogy még Bountysabb legyen a végeredmény:) Ismét tegyük fagyasztóba 5 percre, a sütőpapíron. Utána fogyasztható, és hűtőben tárolható.   Vacsora: nagy adag saláta olajmentes öntettel (citromlé, fokhagyma, só, esetleg fehér mizó krém), esetleg barna pirítóssal

Krumplis koszorúkenyér

2014. április 5. VegaLife 

Krumplis koszorúkenyér Baker man is baking bread - dúdolhatjuk az 1989-ben híressé vált dalt, miközben ezt a kenyeret sütjük, akkor is, ha nem vagyunk pékek, sem péklányok, legfeljebb csak átmenetileg, míg kenyerünk elkészül. A dal szövege, ahogy a zenéjének ritmusa is, arra biztat, hogy nyugodj le, vedd a dolgokat könnyedén, lassíts, pihenj. (Ráadásul az együttes neve "Laid back" is valami ilyesmi: Dőlj hátra, de melléknévként nyugodt jelzőt is jelent.) Rohanó világunkban tényleg szükség van erre, ha nem is mindenkor, de legalább hétvégenként tegyük ezt meg és akár süssünk egy krumplis kenyeret. A recept: Hozzávalók: - 4,2 dkg friss élesztő - 3,5 dl meleg víz - 2 szem főtt krumpli összetörve - 25 dkg teljes kiőrlésű liszt - 35 dkg fehér liszt (BL-55) - 2 evőkanál olaj - 1,2 dkg só   Elkészítés: A kenyérsütő üstjébe belemorzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a meleg vizet. Várunk egy rövid ideig, míg az élesztő feloldódik. Ha cukrot, vagy mézet is raktunk hozzá, akkor az élesztő a víz felszínére kel. Nálam ennek hiányában csak feloldódik. A krumplit főzhetjük héjában is, ekkor meg kell hámozni főzés után és úgy összetörni, vagy előre meghámozott, felaprított krumplit sós vízben megfőzzük és utána összetörjük.  Igazából ez a kenyerem pont úgy jött létre, hogy más ételhez készült főtt krumpliból vettem le néhány kanállal. Mikor feloldódott az élesztő, a fenti sorrendben hozzáadjuk a többi anyagot is kezdve a krumplival, befejezve az olajjal. Beletesszük a kenyérsütő gépbe és kiválasztjuk azt a programot, amivel a tésztát összekeveri, megdagasztja, megkeleszti. Nekem "dough" a program neve, és másfél óra alatt a nyers tészta szép nagyra fel is dagad. Szinte menekülne ki a dagasztótálból. Akkor jó, ha hozzáérve az ujjunkra tapad a tészta. Másfél óra dagasztás, kelesztés után egy ragacsos - enyhén folyósabb (nem szép kerekded) formát kapunk. Egy sütőpapírral kibélelt koszorú formába rakjuk, kb. 20 percet meleg helyen letakarva kelesztjük és mehet a sütőbe. Kb. 35 - 40 perc után meg is sül a finom kenyér. Ha ragacsos, nehezebben kezelhető volt a tészta, akkor lyukacsos lesz a kenyér tésztája belül. Bizony nem mesterséges adalékanyagtól, hanem a technikától. Sok sikert a próbálkozóknak!

Zöldbab főzelék 10+

2014. március 27. BioBrigi 

Zöldbab főzelék 10+Ábel néha az anyja fia is. Szereti a zöldbabot. Újabban nagyon. Már amennyire lehet ezt mondani, mivel kevésbé vonzódik a zöldségfélékhez és a sós ételekhez. Kivéve a sült krumpilt, és a sajtos melegszendvicset. Mondjuk azt, hogy normál adagot hajlandó belőle enni. (Egyébként ki mondja meg ezeknek a kis molyfingoknak (by békési Mama), hogy a sajtos melegszendvics finom? És a sült krumpli olyas valami, ami után csurgó nyállal kell ácsingózni, és tűzforrón is hajlandónak lenni benyomni?) Mindig változik az ízlése. Volt időszak, amikor addig ette a kenyeret, amíg kapta. Most pár falat után "megsózza" vele a földet, ha már nem kell. Egy darabig annyi gesztenyét evett, amennyit csak elé raktam. Most a sós perec, a ropi, az aszalt körte és társai a favoritok. De a reggeli gyümölcsös kásák is midig jöhetnek. Visszakanyarodva a zöldbabra. Van már vagy 5 féle recept a blogon, a La Défense-s csicsókás zöldbabtól a palóc változatig, de Ábel miatt egy újabbal gazdagodott a recepttár. A hagymát kihagytam (még mindig érzékeny pocakú), viszont kapor mehet bele bőven, mert azt a fiatalúr szívesen fogyasztja, egészséges fűszer is, és mindig teszek bele krumplit, mert azzal jó sűríteni a papit. Hozzávalók: 1/­­2 kg sárgahüvelyű zöldbab 2 szem burgonya 1 csokor kapor 1 szál babérlevél 1 tk só 3 ek liszt 1 nagy marék kesudió /­­ 1 dl szójatej (12+) /­­ 2 ek tejföl 1 ujjnyi gabonakolbász (kihagyható) A zöldbabot annyi vízzel feltesszük, hogy épp ellepje (a zöldbabból is van bababarát nagyrédei, nem csak a borsóból, ha nem lenne hazai, vagy bio) a sóval, aprított kaporral és babérlevéllel. Ízesítésnek mehet bele egy darab gabonakolbász is, de el is hagyható. Amikor már puhul a bab, hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, és együtt főzzük.  A kesudiót finomra turmixoljuk kevés vízzel, majd hozzáadjuk a lisztet és 1-2 pohár vizet, és jól elkevertetjük a géppel. (Ha szójatejjel készítem, azt csak simán elkeverem a liszttel, majd megy a levesbe.)  A szószt, mielőtt teljesen megfőne az egész kevergetés mellett hozzáadjuk a leveshez, és bő 10 percet főzzük, hogy összeérjenek az ízek. A picúrnak ha nagyon pépes párti, turmixgéppel összedaráltatjuk az egészet. Ha nem, simán elnyammoghatja a puhára főtt zöldségeket 1 kis villával való rásegítés után. Candidások az első 2 hónapban a burgonyát mellőzzék.

Vegán KIHÍVÁS - 2 HETI MENÜ

2014. március 20. Vegagyerek 

Vegán KIHÍVÁS - 2 HETI MENÜ   2014. március 24-től a Vegán Kihívás ételei, akár az egész napi menü is, fogyasztható, vagy elvitelre kérhető a budai ÉDENI VEGÁN ÉTTEREMBEN!! HETI MENÜ 8-14. NAP:  8. NAP Reggeli: olíva-,,vajas pirítós , tetszés szerint friss zöldség szeletek, csírák, zöld tea, vagy gabonatejes turmix, esetleg zöld turmix Megjegyzés: ha szívesebben eszel édes ízt reggelire, akkor ehetsz valamilyen kásafélét (tippeket találsz akár ITT  is), vagy a szokásos magkrémes kenyeret stb. Nézz körül az előző hét ötletei között is! Ebéd : mandulaszószos - édesburgonyás padlizsántorony Vacsora : zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval Olíva ,,vaj Fogyasztás előtti hűtési idő: kb. 1 óra! Hozzávalók (3-4 főre): 50 ml olívaolaj só Sózd meg egy kicsit az olívaolajat, öntsd egy kis tálba, és tedd be a fagyasztóba kb. 1 órára, amíg az olaj megszilárdul. A hűtőből kivéve kend rögtön a kenyérre, és fogyaszd elJ, mert az olaj gyorsan visszaolvad! Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Fit 9. NAP Reggeli : meggyes - mandulás köleskása Ebéd: az előző napról a zöldséges barna lencse citromos-napraforgós pesztóval, friss zöld vegyes salátával Vacsora:   spenótos-fenyőmagos rizs-spagetti 10. NAP Reggeli: csokis-mogyorós müzli Ebéd: édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Vacsora: tökmagos medvehagyma-pástétom barna kenyérrel 11. NAP Reggeli: teljes kiőrlésű pirítós (ez a legtutibb teljes kiőrlésű kenyér és zsemle recept!), natúr mandula-, vagy kesukrémmel (akár házilag), vagy karobkrémmel Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (a másik felét eheted a 12. nap ebédjére!) Vacsora: tofu rántotta (édesburgonyás , vagy csak simán:), sárgarépás medvehagymasalátával 12. NAP Reggeli: napindító turmix Ebéd: spenótos-paradicsomos csicseriborsó (az előző napról) Vacsora: teljes kiőrlésű pizza , bármilyen zöldséges feltétet tehetsz rá a gomba helyett  13. NAP Reggeli: gyümölcsös-amarántos kukoricapehely Ebéd: Káposztás (teljes kiőrlésű!) tészta pirított szezámmaggal Vacsora : vöröslencse leves mogyorós-bazsalikompesztóval (ehetsz barna kenyérből pirítóst hozzá, ha szükséges) 14. NAP Reggeli: amarántos palacsinta erdeigyümölcs-fagyival Ebéd: leves az előző napról + kukoricás quinoa Desszert: datolyakaramellás kesuszelet Vacsora: Rozmaringos sütőtök hasábok zöldborsó mártogatóssal  Ez a bejegyzés 2014. március 30-ig lesz elérhető a blogon!  

Mandulaszószos, édesburgonyás padlizsán-torony

2014. március 19. Vegagyerek 

Mandulaszószos, édesburgonyás padlizsán-torony Egy viszonylag könnyen elkészíthető étel, ami ízhatásában viszont nagyon finom!:) Vacsorára magában is fogyasztható, én ebédre kiegészítettem egy kis főtt barna rizzsel. Mandulaszószos, édesburgonyás-brokkolis padlizsántorony Elkészítési idő: kb. 45 perc Hozzávalók (2 főre): 400 g édesburgonya, kis kockákra vágva 110 g padlizsán, kb. 1,5 cm-es karikákra vágva 2 ek. olívaolaj tengeri só 1 kis fehér hagyma (tisztítás előtt 50 g), finomra aprítva 30 g fehér mandulakrém 1/­­2 tk. aprított kakukkfű őrölt fekete bors 120 g brokkoli A mandulaszószhoz:60 g fehér mandulakrém 70 ml szénsavmentes ásványvíz 1 tk. citromlé só, bors Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, légkeveréssel. A padlizsánt elkeverjük 1 evőkanál olívaolajjal és egy csipet sóval, majd az édesburgonyával együtt egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A középső sínen kb. 10 percig sütjük. A maradék olívaolajat egy serpenyőben felmelegítjük, és a hagymát közepes tűzön kb. 3 percig pároljuk benne. Végül összekeverjük a megsült édesburgonyával és a mandulakrémmel. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, sózzuk-borsozzuk. A megmosott brokkolit sós vízben kb. 3 percig főzzük, majd egy szitán lecsepegtetjük. A mandulaszósz hozzávalóit egy kézi habverővel összekeverjük, egy kis lábasban folyamatos keverés közben felfőzzük, sózzuk-borsozzuk. És a tornyot megépítjük..., vagy a hozzávalókat a szósszal leöntve tálaljuk.:) Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Padlizsángyros

2014. március 8. Vegetáriánus receptek 

PadlizsángyrosEgy kerti partyban kaptam az ihletést a sülő gyros fűszerkeverék mindent átható oregánó illatától. Nem is maradtam sokáig, hazafelé viszont már be is bevásároltam és még aznap este nekiláttam. A végeredmény várakozáson felüli lett.

Hozzávalók:
- 3 közepes padlizsán
- 2 közepes hagyma
- néhány evőkanál olívaolaj
- oregánó
- bazsalikom
- őrölt rozmaring
- őrölt bors
- 1 nagy pohár joghurt
- 4-5-6 gerezd fokhagyma
- cukor
- só

Pácolunk: A hagymát megpucoljuk, és nagyon apróra, már-már pépesre vágjuk. A padlizsánok két végét eltávolítjuk, megpucoljuk (eddig én sem tettem így soha, most viszont de, és megérte), felkockázzuk. Egy tálban összekeverjük az olajjal és a hagymával. Fűszerezzük: oregánó és bazsalikom mehet rá bőven, a bors és a rozmaring óvatosabban. A fűszerekkel is összeforgatjuk, hogy aránylag egyenletesen elkeveredjen. Ebbe a fázisban nem sóztam, tartottam tőle, hogy levet ereszt. Lezárjuk és egy éjszakán át pihentetjük.
A mártás: A joghurtban elkeverjük az összeaprított fokhagymát, kis sót és cukrot. Direkt nem használtam a fokhagymanyomót, úgyis meglágyul az íze, mivel ezt is pihentetjük másnapig.
Másnap: Egy serpenyőben némi olajon időnként átforgatva, fedő alatt megpároljuk a padlizsánt, majd fedő nélkül elsütjük a levét. Hasábburgonyával és a joghurttal tálaljuk.

Bliszkó Viktor

Burgonyás vágott zsemle

2014. február 26. La Veganista 

Burgonyás vágott zsemleA burgonyás vágott zsemle kívül ropogós, belül puha, édeskés ízű. A kisült tészta illata hasonlít a nagymamák krumplis pogácsájához. Kell ennél több indok, hogy legalább egyszer kipróbáljuk? Hozzávalók: - 450g kenyérliszt - 100g Burgonyapehely - 2,5g friss élesztő, vagy 1 cs instant élesztő (olvassuk el a csomagoláson lévő felhasználási javaslatot) - 3,5dl langyos víz (amennyit a liszt felvesz - 3 ek olíva olaj - 1 ek cukor - 1,5 tk só   Így készítsd el: 1. Lisztet szitáld egy tálba, majd keverd össze a sóval és a burgonyapehellyel. Egy kisebb tálban, vagy bögrében keverd el langyos vízben az élesztőt és 1-1 ek lisztet, cukrot. Amikor az élesztő beindul (hab képződik a folyadék tetején) öntsd a lisztre, kezdd el dagasztani a tésztát. Ha a tészta kemény és a liszt egy része száraz maradt, akkor langyos víz hozzáadásával javíthatod. (Óvatosan adagoljuk, nehogy túlvizezzük a tésztát.) Néhány percnyi kézi dagasztás után, add hozzá az olíva olajat és dolgozd a tésztába. A dagasztás után takard le a tálat és tedd félre melegebb helyre, ahol szépen megkelhet kb. egy óra alatt. Ha a tészta feljött (duplájára kelt), lisztezett gyúródeszkára borítsd ki, vágd nyolc egyenlő részre - érdemes mérni a tésztát, hogy ugyanakkora legyen. Átgyúrással formázd a kívánt alakra, majd tedd sütőpapírral bélelt tepsibe. Hagyd kelni a tésztát kb. fél óráig a sütőlemezen, konyharuhával letakarva. Közben melegítsd elő a sütőt 200 C-fokra. A sütő aljába helyezz vízzel töltött edényt, hogy a képződő gőz segítse a tészta emelkedését. Mielőtt betolnád a sütőbe a nyers bucikat, éles késsel vagdosd be a tetejüket. Kb. 25 perc alatt süsd aranybarnára ropogósra. Sütés után rácson hűtsd ki.

Édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával

2014. február 2. Vegagyerek 

Édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával  Mostanában kelkáposzta-kattanásom van....:DD Na, nem kelkáposztafőzeléket eszem, mert amiatt utáltam világ életemben a kelkáposztát!:)))  Hanem kezdek ráérezni a kelkáposzta különféle különleges ízeire. És próbálgatom lelkesen!:) Ráadásul eközben azt is megtudtam, hogy magas kalcium tartalma, és egy rendkívül fontos antioxidáns zöldségféle, így ezáltal felkerült az ún. 'superfood'-ok, azaz szuper egészséges ételek közé is!:) Ráadásul most szezonja is van, úgyhogy próbáljátok ki!:) Ja, a fehér mandulakrém helyett pedig használhattok akár házi kesudiókrémet!;) Egy desszertgyűrű segítségével nagyon látványosan lehet tálalni, ezért vendégeknek is kiváló szerintem! Édesburgonyás sütőtökpüré krémes kelkáposztával Elkészítési idő: kb. 35 perc Hozzávalók (2 főre): A püréhez:600 g sütőtök 300 g édesburgonya 1 csapott tk. tengeri só 1 ek. olívaolaj 30 g fehér mandulakrém 1 késhegynyi kurkuma 1 ek. lenmagolaj A krémes káposztához: 500 g kelkáposzta 2 ek. olívaolaj 50 g fehér mandulakrém 60 g szénsavmentes ásványvíz tengeri só őrölt bors 80 g füstölt tofu 1 ek. olívaolaj tengeri só őrölt bors   Melegítsük elő a sütőt 200 fokra légkeveréssel! Tisztítsuk meg a sütőtököt (hámozás, magozás), és vágjuk kockákra. Hámozzuk meg az édesburgonyát, és kockázzuk fel. Mindkettőt sózzuk, olajozzuk, és tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire a középső sínre, 13-18 percre. Nem szabad nagyon megpirulnia! Amikor megsült, nyomjuk át egy krumplinyomóval, és így pürésítsük. Keverjük hozzá a mandulakrémet, a kurkumát és a lenolajat.  A kelkáposztáról vágjuk le a torzsát, és szeleteljük csíkokra, mossuk, szárítsuk. Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, és a káposztát kb. 11 percig süssük benne közepesen tűzön. A mandulakrémet keverjük el a vízzel és adjuk a káposztához. Forraljuk fel kicsit, amíg a szósz besűrűsödik, és vegyük le a tűzről. Sózzuk-borsozzuk. Vágjuk kis kockákra a tofut, melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, és süssük benne 4 percig a tofut, majd sózzuk-borsozzuk. A pürét kanalazzuk egy desszertgyűrű feléig kb., majd rá a krémes káposztából, és a tetejét csírákkal díszíthetjük. Forrás: Attila Hildmann: Vegan for Youth

Burgonyás csicsóka krémleves

2014. január 28. BioVilág 

Burgonyás csicsóka krémlevesA csicsókáról jól megérdemelten sokat hallani mostanság. Jótékony élettani hatásai miatt fogyasztása reneszánszát éli. Termesztése egyszerű, mivel jó szárazságtűrő, igénytelen növény. Kedveli a homokos talajt is. Fogyasztása különösen a cukorbetegeknek ajánlott, mivel képes szabályozni a vércukorszintet. Prebiotikus hatású, magas ballasztanyag tartalmának köszönhetően serkenti az emésztést, javítja a bélrendszer működését. Magas kálium, kalcium, magnézium és foszfor tartalommal rendelkezik. Jelentős szerepük van az erek védelmében, rendszeres fogyasztásával csökkenthetőek a szív és érrendszeri betegségek, támogatja az immunrendszer megfelelő működését, valamint a hormonális egyensúlyt is támogatja. Ide kattintva még többet olvashatsz a csicsóka jótékony hatásairól. Hozzávalók: 6-7 gumó csicsóka 2 szem burgonya 1-2 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma fűszerek: petrezselyem, lestyán, tárkony, himalája só, fehér bors hidegen sajtolt olaj 1. A csicsókákat és burgonyát megtisztítjuk, a hagymát felkockázzuk. Kevés olajon picit megpirítjuk őket, majd felöntjük vízzel. 2. Főzés közben fűszerezzük, majd a fokhagymát is hozzáadjuk. 3. Végül az egészet összeturmixoljuk. 4. Fokhagymás pirítóssal tálahatjuk. :) Ani Tisztán, tudatosan!

Táplálj helyesen édesanyám!

2014. január 25. Zizi kalandjai 

Táplálj helyesen édesanyám! Bambusz tálka és kanál: innen rendeltem Sokáig ültem ezen írás felett, elkezdtem, majd hetekig állt a szerkesztőben. Aztán, amikor majdnem kész lett, akkor gondolkodtam, hogy egyáltalán megjelentessem-e. Végül csak ráklikkeltem a “Közzététel” gombra. Szeretném jelezni, hogy ezek a saját tapasztalataim és a mások által leírt, általam elfogadott nézeteket türközik. Nem vagyunk egyformák, nyilván sokan másképp látjuk a világot. Tehát az itt leírtak nem biztos, hogy egyeznek a ti véleményetekkel. Ha csak egy információ a leírtak közül segítségetekre van, már azért megérte megjelentetni ezt az írást.  Köszönöm a megértéseteket. ————————————- Amikor végiggondoltam, hogy miről is fogok írni ebben a bejegyzésben, akkor egyből beugrott Fűszer és Lélek, vagyis Eszter egyik korábbi bejegyzése “Kedves gravidák!”címmel. Majd olvassátok el, mert vicces. Éppen Eszter bejegyzése miatt gondolkodtam el, hogy mi legyen a bejegyzésem címe… hozzátáplálás, a kezdetek? Aztán anyukám odaadta ezt az “őskori” kis füzetet, amelynek ez a címe: Táplálj helyesen édesanyám! Mert ugye mi a legfontosabb? Az, hogy megfeleljünk a védőnőnek, a gyermekorvosnak, a szomszéd néninek vagy pedig, hogy gyermekünk egészséges, jól fejlődő és jól táplált kisbaba, gyermek legyen… aki ráadásul jókat eszik, szereti a pocakját és elégedett anyu főztjével. Gondolom, az utóbbit szeretnénk mindannyian. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kérjünk tanácsot, segítséget másoktól. De, kérjünk és persze olvassunk utána a témának, aztán hallgassunk az anyai megérzésünkre is, figyeljük meg, hogy mi ízlik a babának, vállaljuk fel a döntésünk felelősségét és cselekedjünk saját belátásunk szerint. Éppen ezért jelzem, hogy az itt leírtak (saját tapasztalat) csak tájékoztató jellegűek és anyatejes babára vonatkoznak. Én például a szilárd étel után simán tudok szoptatni, Ádinak nem lesz semmi baja tőle. Egy barátnőm azt mondta, hogy ő gyümölcs után nem ad tápszert a kisfiának, mert őt meghajtja. Szóval minden baba más, szent írás pedig nem létezik (szerintem). Ádi születése előtt tájékozódtam egy kicsit. Nem sokat tettem, csak annyit, hogy elolvastam a híres természetgyógyász Ferencsik István “Gyermekeink táplálása” című könyvét. Már évekkel ezelőtt beszereztem a könyvet antikváriumból egy barátnőm tanácsára, aztán nem is nyúltam hozzá tavalyelőtt őszig. Akkor elolvastam, aztán úgy döntöttem, hogy majd, ha a hozzátáplálásnál tartunk, akkor újra átfutom. Zseniális a könyv, de mai világunkban, amikor az ízek rabjai vagyunk, elég nehéz kivitelezni a benne leírtakat. Azt mindenképpen javaslom, hogy csak nyitott szívvel és lélekkel üljetek le a könyvet olvasni, mert Pista bácsi bíráló szavai rátok is hatással lesznek! Azonban nagyon sok hasznos információval szolgál a könyv és bizonyos dolgokat meg is tudok valósítani majd Ádi étkeztetésében. Néhány fontos információ, amelyekkel a hozzátáplálás során találkoztam vagy tapasztaltam… Melyik az a zöldség, amelyet leggyakrabban összekevernek más zöldséggel esetleg gyümölccsel, hogy gazdagabbá tegyék a baba ételét? Ha nincs meg a válasz, segítek. A burgonya. És mi a baj vele? Csak annyi, hogy a burgonya igen magas keményítőtartalmú táplálék és a fogak (őrlőfogak) megjelenése előtt nem lenne szabad adnunk a babáknak, ugyanis a csecsemőnek a fogak megjelenése előtt a nyálából ekkor még hiányzó ptyalin nevű fermentum miatt nem tudja a keményítőt megemészteni. Ha ezt nem tartjuk be, akkor előfordulhat, hogy a baba nyugtalan lesz, szélgörcsei lesznek, a gyomrában pedig a ptyalin hiánya miatt a keményítő megsavanyodik, majd alkohollá erjed. Ez a baba emésztőrendszerét beszennyezi és táptalajt nyújt a hurutképző és más kórokozó baktériumoknak. Egyik barátnőm jelezte is, hogy a nagyobbik kisfia ki is hányta a burgonyát (akkor ő még nem tudott erről), így nem adott neki többet egy éves koráig. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor várjunk az őrlőfogak megjelenéséig és utána adjunk csak burgonyát? Ez olyan esetben nehezen kivitelezhető, mint a tejtesónknál, Zizinél, aki néhány napja lett egy éves és még nem bújt ki egy foga sem! Én egyelőre nem adtam burgonyát Ádinak, várok még vele néhány hónapot. Mi alma helyett sárgarépával indítottuk a szilárd ételek bevezetését. Két hétig csak ezt ette Ádi. Utána felépítettem neki az almát, aztán jött a sütőtök, a cékla, a zeller, a petrezselyemgyökér és nemrég a paszternák. Persze a cékla a legkevésbé nyerő, de ha keverve van répával és például almával, akkor simán megeszi. Az új szerelem a sütőtök paszternák kombó! Nekem is nagyon bejön… még az is lehet, hogy megihlet egy receptre! A Jolly Joker persze az alma. A biopiacon ismerkedtünk meg a Florina almával, ez elég édes, éppen emiatt baba almának is hívják, vagyis ezt javasolják babáknak. Persze Ádinak is nagyon bejött, imádja! Igyekszem a szezonalitásra figyelni a saját étkezésünkben, így Ádi étkezésében is, vagyis egyelőre kerülöm a déli gyümölcsöket és olyanokat adok csak, amelyek itt Magyarországon jelenleg szezonálisak. A banánról érdemes tudni, hogy a legjobban permetezett gyümölcs a világon. Én emiatt hanyagolom a banánt… Ádi úgyis fog eleget enni életében, most nem akarom még a szervezetét ezzel szennyezni (mármint a permetszerekkel). A fentebb említett őskori füzet a következőt írja: “Narancs, mandarin , grapefruit: levüket adhatjuk 3-4 hetes csecsemőnek. Eleinte teában, feles hígításban, cukorral édesítve.” (!!!) – No comment! Van még a füzetben egy-két hajtépő gondolat, azonban találtam hasznos információt is, mégpedig, hogy az étkezés megkezdése előtt pár kedves szóval mondjuk meg a babának, hogy mit kap enni, mutassuk meg neki az ételt, keltsük fel az érdeklődését és játékkal, énekkel ne vonjuk el a figyelmét az evéstől. Én már volt, hogy énekléssel hívtam fel magamra a figyelmet… , szóval nem elvontam a figyelmét, hanem inkább magamra és az evésre irányítottam, de persze ez elsülhet fordítva is. Az ételtársításoknál figyelembe veszem Gitta tanácsát, mely szerint a gyümölcsöket nem igazán jó keverni sem egymással, sem zöldségekkel. Ez alól egyetlen kivétel az alma: akár más gyümölcsökkel, akár zöldségekkel lehet párosítani, nem fog emésztési problémát okozni. Ez akkor lesz fontos, ha Ádi többféle gyümölcsöt is fog enni. Az almát nyersen adom, a zöldségeket pedig az esetek többségében tepsiben egy kevés vízzel felöntve megsütöm. Nagyon finom, édes marad az ízük. Általában 2 napra elegendő adagot készítek el, utána frisset sütök. A kezdetek Ádi 6 hónapos és 1 napos volt, amikor először kapott szilárd ételt. A gyermekorvosunk tanácsára így építettük fel a répát, majd hozzá az almát (nekünk nagyon bevált ez a módszer). Természetesen a szilárd étel bevezetése mellett a napi többszöri szoptatás megmaradt. 1. nap – 1 adagolókanál répapüré ebéd + utána szoptatás 2. nap – 3 adagolókanál ré